Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
Info Vissza a gyökerekhez 55. évfolyam 9. szám
Lendva 2011. március 3. ISSN 0352-6569 0,70 EUR
a
s
z
l
o
A 2008-ban újdonságnak számító öko-szociális gazdaság Šalovcin ma 30 egyént foglalkoztat az úgynevezett sérü-
v
é
n
i
a
i
lékeny társadalmi csoportból. Tevékenységében a Korenika Intézet, a Mozaik Egyesület és a Pribinovina Rokkant-
m
a
g
y
a
foglalkoztatási Kft. vesz részt, fejlődést biztosítva ezzel a bekapcsolt egyéneknek – de az ökogazdálkodás, az állat- és
Šanca Szilvia, a szerdahelyi kultúregylet új elnöke:
„Szinte az egész falu segített a tollfosztás és a tökmagköpesztés megszervezésében.” 18–19. oldal
r
o
k
h
9–16. oldal
e
t
természetbarát elv alapján pedig a tájnak, a környéknek is, munkájukkal visszanyúlva a gyökerekhez. A gazdaság megélhe-
i
l
a
p
j
a
tésében mindezek mellett a vállalkozási alapelvek is fontos szerepet játszanak. Riportunk a 6–7.oldalon.
SNK
Lendván 1948-ban nem nyújtották be az kitelepítés történt állampolgársági Petesházán, kérelmet a nemhanem a zetiségi vezetők lakosság elűzése 2–3. oldal
8. oldal
Iránytű Ülésezett az MMÖNK
Elfogadták a 2011-es Szolarics Nađ Klára
A kisiparosok elszántsága Nem kevés kisiparost ért meglepetésként az Országgyűlés azon döntése, hogy egy kicsit még elhalasztja a fizetési határidőkről szóló törvény módosítását, bár már régóta világos, hogy talán ez a legfontosabb, a sorsukat, a további megélhetésüket, működésüket befolyásoló jogszabály. Hasonlóan az ÁFA elszámolását szorgalmazó és a közbeszerzésekről szóló törvényekhez, melyek kapcsán elindult a megvitatási folyamat. A kisiparosok már régóta figyelmeztetnek egyre mélyebb problémáikra, a megoldás érdekében tárgyalásokat kértek a kormánynál is, ahol vázlatosan bemutatták a megoldásra irányuló elképzeléseiket. A rossz helyzetért a kisiparosok nem csak ezt a kormányt hibáztatják, hiszen a jó gazdálkodás talajának megteremtése nem egy-két éves folyamat. A kisiparosoknak persze nem az arab forradalom adott lendületet, ők követeléseiknek – bár nem a kormány épülete előtt – már hangot adtak. Sajnos azok figyelmét nem sikerült felkelteni, akik a helyzetükön javítani tudnának. De továbbra is elviselni azt, hogy helyzetük a figyelem margójára került, már nem tudják, ezért lépnek. Az országos kisipari szövetség úgy döntött, hogy a kisiparosok a mintegy 160 ezer érintett után március elsejével ne fizessék be az illetékeket és az adót, ez mintegy 130 millió euró havi kiesést jelent. Ha ezután a kormánnyal nem jutnak megegyezésre a követelésüket illetően, akkor március 11-én és 14-én tömeges pénzfelvételt hajtanak végre. A bankokból így közel 300 millió euró kerülhet ki készpénzben, ha a kisiparosok tényleg felveszik pénzüket. De elszántságukkal kapcsolatban most már semmi kétségünk nem lehet. A gazdasági, főként építőipari és pénzügyi válság, valamint a gazdasági és pénzügyi jogszabályok hiányosságai miatt súlyos a válság a kisiparosok szférájában. Az elmúlt két évben a kilátástalan helyzet miatt 11 ezer kisiparos hagyott fel tevékenységével, de ez a válsághullám az aktuális kormányt nem érintette. A márciusi forgatókönyv szerint a kisiparosok – ha előbb nem érnek célt – 16-ára tüntető összejövetelt szerveznek.
Igazgató: Horváth Ferenc, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Solarič Nađ Klára, Tomka Tibor, Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Lebar Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 0,70 EUR, Előfizetési díj: egész évre 25 EUR, külföldre: 70 EUR, tengerentúlra: 90 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
Az MMÖNK 3. rendszeres ülésén hétfőn a 2011-es költségvetés elfogadása mellett javaslatokat dolgoztak ki a Szlovén– Magyar Kisebbségi Vegyes Bizottság ülésére, kiírták a pályázatot az MNTI (Népújság) igazgatói posztjára, jóváhagyták a csúcsszervezet és a két szomszédos magyarországi megye közötti támogatási megállapodást 2011-re vonatkozóan, illetve több ízben és több szempontból megvilágították a kétnyelvű oktatás tárgykörét. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
A határozatképesség megállapítása és a napirend elfogadása után már az előző rendszeres és levelező ülések jegyzőkönyveinek megerősítését tekintve vita keletkezett a tanácselnök Horváth Ferenc és Pozsonec Mária tanácstag között, aki szerint egy olyan fontos tárgykörben, mint a kétnyelvű oktatás nem lehet rendkívüli ülésen
dönteni. Az elnök ezt határozottan elutasította, mert sürgős döntésről volt szó, emellett véleménye szerint minden tanácstag megkapta a döntéshez szükséges háttéranyagot. Az elnök véleményét megerősítette a csúcsszervezet oktatási bizottságának elnöke, Varga István is. A levelező ülésen a tanács a KÁI-k tanterveit, illetve tudásbeli követelményeit véleményezte pozitívan, az utóbbihoz azonban a szakbizottság javaslatára
kiegészítéseket, módosításokat is fűzött. A következő napirendi pont alatt a tanács titkos szavazáson az MNTI Tanácsában még üres helyre választott tagot. A két jelölt, Orbán Mateja és Kovács Attila közül az utóbbit támogatták. A tanács a következőkben több eddig már előterjesztett és nem megvalósult, illetve néhány új javaslatot is tett a Szlovén–Magyar Kisebbségi Vegyes Bizott-
Wetzel Tamás miniszteri biztos tartott előadást
Lendván nyújtották be az á Lendván a múlt héten szerdán az LKMNÖK tanácstermében Wetzel Tamás, a könnyített honosításért felelős miniszteri biztos, illetve Szent-Iványi István magyar nagykövet jelenlétében a muravidéki magyar községi önkormányzatok elnökei és a magyar intézmények vezetői ünnepélyes keretek között adták le magyar állampolgársági kérelmüket Molnár G. Bíborka konzulnak. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Az ünnepélyes esemény előtt az LKMNÖK elnöke, Halász Albert a jelenlévő magyar önkormányzatok, intézetek vezetőinek bemutatása után átadta a szót Wetzel Tamás miniszteri biztosnak, aki rövid nyilatkozatában hangsúlyozta, örömteli volt számára a muravidéki látogatás, még inkább az, hogy Szlovéniában, vagyis a Muravidéken is elindult az egyszerűsített
honosítási eljárás, aminek alapjait az MMÖNK és az illetékes magyar szervek között januárban aláírt megállapodás jelentette. Kifejtette, nem egyszeri lehetőségről van szó, hanem a ljubljanai nagykövetség a továbbiakban is kéthetes rendszerességgel biztosítja az állampolgársági kérelmek muravidéki benyújtását. A miniszteri biztos az ünnepélyes esemény előtt, illetve után a magyar önkormányzatok alkalmazottainak előadást tartott az
állampolgársági kérelmek ügyintézése tárgykörében, így az említett alkalmazottak a dokumentáció áttekintésében, az űrlapok kitöltésében nagyban tudják segíteni a nagykövetség munkáját. Szent-Iványi István magyar nagykövet nagy napnak nevezte az első napot, amikor Molnár G. Bíborka konzul Lendván átvehette az első egyszerűsített honosítási kérelmeket, amelyeket a tervek szerint egyelőre kéthetente az MMÖNK szék-
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Muravidék
s költségvetést ság ülésére. A muravidéki magyarság így továbbra is a Beltinci–Lendva–Rédics vasútvonal megépítését, a szentlászlói biogázerőmű ügyét, a kutatói szféra intézményesítését, a magyarországi szlovén és a szlovéniai magyar kisebbség szorosabb együttműködését, a kétnyelvű oktatás tényleges megvalósítását, a három történelmi egyház lelkészeinek, illetve az illetékes közigazgatási egységek alkalmazottainak kisebbségi nyelvismeretét, a nemzetiségi gazdasági alap, az inkubátor ügyét, illetve az uniós pályázatokon szükséges önrész biztosítását tartja prioritásnak. Az MMÖNK Tanácsa az MNTI Tanácsának javaslatára az intézet statútumával összhangban teljes nyolcórás munkakörre írt ki pá-
lyázatot az intézet igazgatói posztjára, egyben megerősítette a tájékoztatási intézet döntését, miszerint az új igazgató kinevezéséig Király Meszelics Jutka tölti be a megbízott igazgatói tisztséget. A következőkben az MMÖNK eddig megalakult bizottságainak elnökei számoltak be az eddigi munkáról, majd tájékoztatás következett a MÁÉRT szakbizottságainak üléseiről. A tanács megerősítette a csúcsszervezet és a két szomszédos magyarországi megye közötti könyvtári, múzeumi, levéltári, művészeti, közművelődési, közösségi, ifjúsági és egyéb kapcsolatokra vonatkozó támogatási megállapodást 2011-re vonatkozóan. A tanács második olvasatban megerősítette az
MMÖNK 2011-es, megközelítően 302,5 ezer eurós költségvetését. A javasolt 11,2 ezer euró hiánnyal tervezett dokumentum Cár Anna javaslatára – az ülésdíjak „kárára” – végül pozitív mérleget mutat. A tanácselnök a témakörben kifejtette, már folyamatban van az önkormányzat által az uniós projekt előfinanszírozására felvett hitel átütemezési kísérlete, amely nagyban meg tudná kön�nyíteni a csúcsszervezet igencsak feszültnek nevezhető pénzügyi helyzetét. A költségvetés elfogadása után Horváth Ferenc tanácselnök beszámolót tartott az elmúlt hetekben elvégzett, illetve a következő időszakban várható feladatokról. A különfélék között a tanács többek között úgy döntött, hogy a kétnyelvű középiskola kivitelezési utasításai szervezési szinten megfelelnek a magyarság elvárásainak, míg formális, bizonyítványi szinten nem, mert a magyar nyelvet nem kezelik differenciáltan.
állampolgársági kérelmet
Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke, Wetzel Tamás miniszteri biztos, Szent-Iványi István nagykövet, Molnár G. Bíborka konzul, illetve a házigazda, lendvai önkormányzati elnök, Halász Albert nyilatkozott a sajtótájékoztatón. házában (szerdánként, első alkalommal március 9-én) Lendván, illetve a többi önkormányzatban is átvesznek majd. A nagykövet is fontosnak nevezte az itteni önkormányzatok segítségét,
amellyel sokkal gyorsabb lesz az egész eljárás. H o r vá t h Fe re n c , a csúcsszervezet elnöke üdvözölte az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztost, külön meg-
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
köszönte neki, hogy egy egész napot tudott szánni a muravidéki magyarságnak, és hogy látogatása során nem csak Lendván, hanem Hodoson is tájékoztatta a magyarságot. Az MMÖNK Tanácsának elnöke hangsúlyozta, a közös cél az, hogy a muravidéki magyarok minél könnyebben, gyorsabban juthassanak a magyar állampolgársághoz. Végül ünnepélyes pohárköszöntőjében Halász Albert, az LKMNÖK Tanácsának elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki lehetővé tette a kérelmek átadását Lendván, és minden muravidéki magyart arra buzdított, nyugodt lelkiismerettel tegye meg ezt a lépést, hasonlóan, ahogy ezt megtették az önkormányzatok, intézetek vezetői.
Göncz László
országgyűlési napló
Ifjúságpolitika – nem formális jelleggel, hanem meghatározott célokkal A képviselői tevékenység jellege, tartalma rendkívül szerteágazó, ami a nemzetiségi képviselők esetében valamennyire még sokszínűbb. Ettől függetlenül a feladatkör legfontosabb hányada a törvényhozás terén vállalt munkára kell irányuljon, hiszen egyéb tartalmakért más intézmények és szervezetek is felelősek. Ez természetesen a többi tevékenység fontosságát, jelentőségét nem csökkenti. Az elmondottak szellemében az elmúlt hetekben a munka meghatározó részét az általános nemzetiségi törvény előkészületeire fordítottuk. A törvény megszövegezése – formálisan – a kormány feladata, és vállalta is azt, azonban aligha árulok el titkot, hogy a tartalmi alapot, most már konkrét szövegegységek formájában, a nemzetiségnek kell előállítania. Ennek a motorja aligha lehet más, mint az országgyűlési képviselő a rendelkezésére álló szakembergárdával, valamint a nemzetiségi szervezetek. E téren intenzív munka folyik, amelynek „eredményét” néhány hét múlva a nemzeti közösségek szakértői, illetve szakbizottságai is megismerhetik. Fontos hangsúlyozni, hogy amint mélyedünk bele a tartalmi kérdések elemzésébe, törvényes rendezésébe, számos fontos szerkezeti és tartalmi dilemma tárul elénk. Meghátrálni azonban nem szabad, ezt a fontos projektet ezúttal szükségszerű véghezvinni. A személyi igazolványokról szóló törvényben a második olvasat előtt a képviselőcsoportunk olyan módosítást javasol, hogy a nemzetiségileg vegyesen lakott területen állandó lakhellyel rendelkező személyeknek, bárhol nyújtják is be az igényt, kétnyelvű igazolványt adjon ki az illetékes állami hatóság. A javaslat esetleges elfogadásával, amit eddig a kormány sajnos nem támogatott, közelebb kerülnénk a nemzetiségileg vegyesen lakott területen a kétnyelvűség következetesebb megnyilvánulásához, és ezzel fokozatosan annak a presztízséhez is. Ez a magyar nyelv érvényesülése szempontjából különösképpen fontos. Az ösztöndíjakról szóló törvény munkaszövegének készítésénél arra törekszünk, hogy a rendelkezések biztosítsanak lehetőséget az őshonos nemzeti közösségek káderpolitikája hatékonyabb alakítására, magyarán, a jövőben adódjon lehetőség a leghiányosabb területeken a szakemberek tervezett képzésére. Az elmúlt napokban különböző törvények és témakörök keretében nagyon sok szó esett az ifjúsággal kapcsolatos kérdésekről. Az ifjúságpolitika terén új nemzeti program készül. Meggyőződésem, hogy a magyar nemzeti közösség keretében is megkülönböztetett figyelmet kell szentelni e kérdésnek, nem csupán formális jelleggel, hanem pontosan meghatározott célokkal és tartalommal. Főleg annak tudatában, hogy az új tanévben a Muravidéken az első osztályt kezdő mintegy nyolcvan nebulónak állítólag már egynegyede sem kezdi meg a magyar nyelv mint anyanyelv tanulását. Az elmúlt hónapban is hangsúlyoztuk különböző programok keretében a magyar nyelvhasználat fontosságát, főképpen a saját felelősségünk vonatkozásában. A különböző törvényrendelkezések fabatkát sem érnek, ha az ügyintézés során – közömbösségből, időszűkében vagy más oknál fogva – nem magyar nyelven fordulunk az illetékes állami vagy önkormányzati hivatalokhoz. Olyan folyamatról van szó, amely különböző tényezők összehangolását igényli, amelyek közül a legfontosabbak a család, az oktatás, a nemzetiségi szervezetek és a média.
3
Muravidék Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet
Fenntartásokkal, de elfogadták a 2010-es zárszámadást Az MNMI Tanácsa csütörtöki ülésén Orbán Lajos leköszönő elnök helyére Toplak Rudolfot választotta a tanács. A napirend szerint – az intézetnek a minisztérium felé történő február 28-i elszámolási kötelezettségei miatt – a tavalyi zárszámadás elfogadását is tárgyalták, habár az ellenőrzőbizottság még nem fejezte be munkáját. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Toplak Rudolf, aki az elmúlt mandátumban is tagja volt a tanácsnak, megköszönve a bizalmat kifejtette: reméli és meggyőződése, hogy a közös építés szándékával folytatják a munkát. Majd az elfogadott napirend szerint folyt a munka. Ennek is egyik legfontosabb pontja a 2010-es zárszámadás megtárgyalása és elfogadása volt. Kepe Lili, az intézet igazgatója
közel kétórás tartalmi és pénzügyi előterjesztésében kifejtette: az intézetben megalakulása óta mindig is minőségi és szisztematikus munka folyik a szakmaiság legmagasabb fokát célozva meg a tevékenység minden területén; a megállapítás a hagyományőrzésre ugyanúgy vonatkozik, mint a könyvkiadásra, illetve az anyanyelvi nevelésre. 2010re vonatkozólag fontosnak tartotta kiemelni, hogy befejeződött az a beruházás (Bánffy Központ), mellyel
az intézeti munka is kön�nyebbé vált. A pénzügyi oldalt tekintve ez azt jelenti, hogy 2010-ben 780 ezer euró bevételt realizált az intézet. Ebből 16 ezer euró a piaci eladásból származik (kávézó, könyvesbolt). Bár többen is hangsúlyozták: az ellenőrzőbizottság beszámolója nem hat ki a zárszámadásra, hiszen ennek tartalma december 31-gyel bezárólag hatályos, a későbbiek folyamán hosszas vita vette kezdetét arról, érdemes volt-e napi-
Stabil év elé néz a Népújság Hétfőn délután megalakult a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet Tanácsa, amely elfogadta az intézet 2011-es költségvetését, véleményt formált az intézet igazgatói posztjának kiírásáról, illetve az új igazgató kinevezéséig megüresedő poszt megbízott igazgatójáról. A tanácsülést Horváth Ferenc, az MNTI igazgatója nyitotta meg, majd az új tanácstagok (Eőry Tibor, Vugrinec Zsuzsa és Vida Ingrid új tagok az MMÖNK részéről, Bobovec Szabó Petra új tag az érdekelt nyilvánosság részéről, valamint Solarič Nađ Klára és Meszelics László régi tagok az intézet oldaláról) mandátumának megerősítése után az előzetes megbeszélés szerint átadta az ülés vezetését Solarič Nađ Klárának. Ahogy az igazgató részéről elhangzott, az MNTI Tanácsa az
4
alakuló ülésen nem választ elnököt, mert a tanács ös�szetétele még nem teljes – közben az MMÖNK ülésén Kovács Attilát választották meg tagnak. A következő napirendi pont alatt a tanács elfogadta az előző ülés jegyzőköny vét, majd a Népújság szerkesztőségének véleménye került bemutatásra, miszerint az intézet megüresedő igazgatói posztjának pályázati kiírására nyolcórás munkakört javasolnak. A tanács ezt a véleményt megerősítette és ezt közvetítette az MMÖNK Tanácsa felé. A tanács véleményt formált az ügyben is, hogy az új igazgató kinevezéséig Király Meszelics Jutka jelenlegi felelős szerkesztő végzi az igazgatói tevékenységeket. A következőkben a tanács elfogadta az MNTI 2011-es költségvetését is. A 386 ezer euróra terve-
zett költségvetést illetően nem volt vita, felmerült azonban néhány kiadási tétel, így például az igen nagy növekedést mutató könyvelői költségek. Az igazgató beszámolója szerint az intézet stabil év elé néz, a költségvetés azonban módosításra szorul, ha az intézet sikeres lesz az uniós, 800 ezer eurónyi összértékű pályázatban, amelynek keretében hetente két nyelven írt gyermek-ifjúsági melléklet kerülne a Népújság és a Porabje kiadványokba. Az ülés folytatásában Király Meszelics Jutka röviden bemutatta az MNTI programtervét, az alaptevékenységről, illetve a különböző egyéb kiadványokról beszélt. Végül a tanács a következő mandátumra is megerősítette az eddig érvényes 40 eurós ülésdíjakat. tt
Toplak Rudolf lett az MNMI Tanácsának új elnöke. rendre tűzni a zárszámadás megtárgyalását, illetve elfogadását? Volt, aki a tartalmi és a pénzügyi rész összehangolatlanságát kárhoztatta az újból és újból megismétlődő problémákért a zár-
számadás elfogadásánál, volt, aki bizalmatlanságot emlegetett. Végül a tanács szoros többséggel elfogadta a 2010-es zárszámadást azzal, hogy az ellenőrzőbizottság megjegyzéseit külön napirendi pontként tárgyalja majd. Cár Anna tanácstag kérte, ha lehetséges, a művelődési csoportok számára átutalt keretösszegekről készítsen az intézet szakszolgálata kimutatást. A Horváth Ferenc MMÖNKelnök általi felvetéssel is egyetér tettek, hogy az intézetek részére közös könyvelési szakszolgálatot kellene nyitni a hasonló félreértések elkerülése végett. Szó sincs bizalmatlanságról, csupán a növekvő adminisztráció miatt sok dologban kellene a közösségnek lépést tartani az elvárásokkal.
A régi vezetőség kapott bizalmat Szombaton szép számban gyűltek össze a helybeliek a zsitkóci Gyöngyvirág Művelődési Egyesület tisztújító közgyűlésén. Amint Végi Mária leköszönő elnök asszony beszámolójából kiderült, az egyesület nehézségekkel küszködik, de ennek ellenére az elmúlt évben sikeres munkát végzett és kötelességeit maradéktalanul ellátta. Az egyesület az elmúlt évet pozitívan zárta, az ellenőrzőbizottság megállapítása alapján pedig az elvégzett munka önkéntesen és díjmentesen folyt. Hosszabb vitát az új vezetőség megválasztása váltott ki, hiszen Végi Mária nem kívánta tovább vállalni az elnöki funkciót, mivel véleménye szerint a fiatalabb korosztály vezetésével az egyesület új lendületet kapna, sikerekben gazdagabban működne. A jelenlevők azonban bizalommal fordultak az eddigi vezetőséghez és még egy mandátum elfogadását javasolták nekik. Ezek után a közgyűlés megerősítette a vezetőséget, amelyet Végi Mária, Végi Ferenc, Horvat Tibor, Bacsi Vali, Bacsi Juli, Prespenger Ernő, Franc László képeznek. Az elnököt és az alelnököt a héttagú igazgatói bizottság az alakuló ülésén választja meg. A meghívott vendégek között Kardinar Marjan dobronaki polgármester, Cár Anna, a Dobronaki MÖNK elnöke, Kepe Lili, az MNMI igazgatója és Horvat Erzsébet, a Dobronaki Idegenforgalmi Intézet vezetője buzdító szavakkal szólt az egybegyűltekhez, az összetartozást, az együttműködést és a kitartást hangsúlyozva, valamint segítséget felajánlva. Hogy az egyesület a jövőben is működni fog, azt a programtervezet bizonyítja, amely többek közt a Deák-napot, a falunapot és az idős polgárok találkozóját tartalmazza. HS
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Nemzetiség Oktatási témakörök körüljárása megállapításokkal
A nemzetiségi iskolákról, azok távlatairól
Pénteken és szombaton a Bánffy Központban a nemzetiségi iskolák és a kétnyelvűség magyarországi kérdéséről, a szlovákiai és a szlovéniai nemzetiségi iskolák problémakörébe tartozó ügyekről tárgyaltak a szakma képviselői a Muravidék Baráti Kör KE és az MNMI szervezésében. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
dig a kétnyelvűség újító törekvéseihez sok erőt és kitartást kívánt a nemzetiségi politikának. Bokor hangsúlyozta, az eddigi reformok mindig is az „egy nyelv” felé terelték a modell megvalósítását, az anyanyelv dominanciája nélkül. A szombati folytatásban Zágorec–Csuka Judit Összefogás a fejlődésért című előadásában a muravidéki nemzetiségi könyvtárak pályázati esélyeit és
kai éllel. A kétnapos, szűk szakmai körök érdeklődésére számító konferencia anyaga egy későbbi időpontban kiadványban is napvilágot lát majd.
A kétnapos konferencia az „Európa a polgárokért” program keretében jött létre, s lebonyolításában a Lendva Községi MNÖK is szerepet vállalt. Halász Albert lendvai nemzetiségi elnök a bevezető előadásban elmondta: nem érzi magát fő illetékesnek a témában, csak „haszonélvezője” a kétA rendezvény keretényelvűségnek, csupán a jöben került bemutatásra vőt illetően szeretne Zágorec-Csuka Junéhány irányelvet ditnak a Muravidék ismer tetni. Ezek Baráti Kör KE és a között említette a Muravidéki Magyar készülő új kétnyelTudományos Tárvűségi stratégiát, saság közös gondoamellyel a modell zásában megjelent, eddigi hiányossátanulmányokat és gain szeretnének publicisztikai írásojavítani. kat tartalmazó gyűjŐt Varga József teményes kötete. Az követte, aki a muegyik recenzens, ravidéki iskolai és Rudaš Jutka írja a a falusi könyvtárak könyv fülszövegé múltbéli megszerben: – A kötet alapvezését, jelenlegi pillérét a szlovéniai állományát mutatta magyar könyvkibe. Az előadó kiadás helyzetének, fejtette: a múltban a szlovéniai magyaaz iskolák nagyobb rok anyanyelvi kulhangsúlyt fektettek túrájának, valamint arra, hogy egy-egy a kétnyelvű oktatás kortárs írót vagy helyzetének leírása előadót meghívjaadja. A bemutatás nak író-olvasó ta- Bokor József előadása új, eddig nem egyik szervezőelve lálkozóra, hangsú- hallott összefüggésekre is rávilágított. az az összefüggéslyozva az élő kaprendszer, amely csolat fontosságát. egy lehetséges stratégia meggyőzően bizonyítja, Bernjak Elizabeta egy kidolgozásának fontossá- hogy a szlovéniai magyar jelenleg is zajló, az önkor- gát hangsúlyozta. Simon kisebbség, irodalom, okmányzat által támogatott Márta egy „pozitív példa” tatás és könyvkiadás sokfelmérés apropójából szólt keretében a Lendvai KKI és rétű és komplex egész. a „kétirányú” kétnyelvű a lenti Lámfalussy Sándor Erre a sokszínűségre és oktatás hiányosságairól. Szakközépiskola között 25 összetettségre irányulnak Az előadó a pedagógusok- éve tartó oktatási kapcsolat Zágorec–Csuka elemzései, nak a felmérés folyamán eredményeit emelte ki. vizsgálatai – írja Rudaš. tapasztalt közömbösségét Ruda Gábor az 50 éves A második tömbben a is szóvá tette. muravidéki modell ho- magyarországi magyar Bokor József nyugal- zadékait, jövőbe mutató és a határon túli magyar mazott egyetemi tanár pe- eredményeit vázolta kriti- „narráció” kapcsolatának N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
A muravidéki magyar könyvek világa – könyvbemutató
szentel nagyobb teret. Székely András „előszóíró” pedig a „többes értelmiségi” funkciót emeli ki a szerzőnél, aki egy személyben „magyartanár, költő, műfordító, irodalomtörténész, művészeti szakíró, újságíró, szerkesztő” is, akiben magas a küldetéstudat – írja Székely András, majd a szerző gyakorlati jártasságát is kiemeli: – Akiben ilyen küldetéstudat munkál és rendelkezik a fent vázolt távlati gondolkodással, felismeri a gyakorlati kivitelezéshez vezető utat is.
A könyvben a hosz szabb-rövidebb írások mellett két olyan tanulmány is található, melyek a könyves szakma és a könyvtárirodalom jelenlegi állapotait és távlatait mérlegeli, s amelyek az említett ágazatok stratégiai tervének alapjait is képezhetnék (Innováció a nemzetiségi könyvtárakban, A nemzetiségi könyvtárak Szlovéniában…). S ilyen értelemben nem csak a szakmabelieknek, de a szakmáért felelős vezetői elitnek is segítségül szolgálhat.
A nyelvi szinteket fel kell tüntetni a bizonyítványokban A muravidéki magyar közösség csúcsszervezete (MMÖNK) Oktatási Bizottsága a Lendvai Kétnyelvű Középiskola kivitelezési eljárásaihoz csatolt megjegyzéseket. Ennek lényege: az utasítások szervezési szinten a kétnyelvű oktatás megfelelő kivitelezését eredményezik, míg formai-dokumentációs szinten kevésbé kielégítő az oktatási eredmény. Varga Štefan István, a bizottság elnöke magyarázata szerint erre azért lenne égetően szükség, mert az 1986-os reform, a magyar nyelv differenciált – anyanyelvi és környezetnyelvi (magyar1, magyar2) – oktatása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A kettő aránya mára elérte a kritikus szintet (80 százalék), hiszen az anyanyelvi osztályok kiürültek, a környezetnyelviek pedig megszaporodtak. Más probléma, hogy az „anyanyelvi” csoportokban elsajátított tudás bizonyos értelemben devalválódott, hiszen még a középiskola elvégzése után sincs semmiféle bizonyíték arra, hogy milyen szintű tudással rendelkezik az egyén. Ennek kellene megjelenni a bizottság véleménye szerint alap-közép-felsőszintű terminológia bevezetésével az értesítőben. Ez a magyar nyelv presztízsét is növelné, a tanulóknak pedig motivációul szolgálna, különösen azok számára, akik további tanulmányaik során is a magyar nyelvet kamatoztatni szeretnék a tudás megszerzésénél. Továbbra is problémát jelent a beiratkozásnál történő „elkötelezés”, a szintezést a későbbiek során lenne célszerű elvégezni, amikor már kiderül, kinek milyen affinitása van a nyelvi kompetenciák elsajátításánál, szakemberi tanácsadás mellett. Továbbra is problémát jelent, hogy a „kétnyelvű” szaktanácsadói poszt évtizedek óta betöltetlen. Ezért az MMÖNK elnökét megbízták: a legrövidebb időn belül írja ki a szakszolgálat és a muraszombati oktatási intézet a pályázati kiírást. -ce
5
Muravidék Öko-szociális gazdaság Šalovcin
A cél az ember, a lélek és Alojz Kavaš szociológus vezeti a 2008 szeptemberében létrejött öko-szociális parasztgazdaságot Šalovcin. A Korenika Foglalkoztatási Központ, a Mozaik Egyesület és a Pribinovina Rokkantfoglalkoztatási Kft. folytatja tevékenységét további munkahelyek létrehozásával, így a közérdekű munkába elsősorban a sérülékeny csoportok hozzátartozóit vonja be. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Nem egészen pontos a šalovci öko-szociális parasztgazdaság Korenika e l n e ve z é s e , h i s z e n a Korenika alatt kimondot-
lemi és fizikai nehézségei miatt a munkateljesítési képessége 50–70 százalékkal csökkent. A parasztgazdaság rehabilitációs vélemény alapján 12 személyt foglalkoztat mint védett foglalkoztatási csoportot,
vezetője. – Velünk, a gazdaság keretében dolgozik a Mozaik Egyesület, mely a közmunkák által alkalmazott munkaerőhöz kapcsolódóan pályázatok írásával foglalkozik. A projektek
Dolgozik a férfiak csapata. A betakarított fából fabrikettet készítenek, így kerül majd piacra. tan azt a foglalkoztatási központot kell érteni, mely olyan egyéneket hivatott foglalkoztatni, akiknek a Rehabilitációs Intézmény
munkateljesítési képességük 30 százalék. Ezért az úgynevezett sérülékeny csoporthoz is tartoznak – pontosította kérdésünket
Alojz Kavaš szociológus minden tettét áthatja a tájhoz való ragaszkodása. a véleményezési folyamat után igazolást ad arról, hogy az egyén lelki, szel-
6
Alojz Kavaš szociológus, aki már a kezdetektől az öko-szociális gazdaság
gyakorlati megvalósítását pedig a Korenikán kívül a Pribinovina Rokkantfoglalkoztatási Kft. is végzi, mely szintén hátrányos helyzetű egyéneket foglalkoztat. Mivel az öko-szociális gazdaság sérülékeny csoportokat, testi-lelki hátrányos helyzetben lévő egyéneket foglalkoztat, állami támogatottságunk is ehhez alkalmazkodik. A program kivitelezésének 70 százalékát (Korenika) a Munka- és Szociálügyi Minisztérium állja, de van támogatás a Mozaik és a Pribinovina tevékenységére is – mondja Kavaš. – Viszont csak akkora mértékben, hogy ösztönöz bennünket a termelésre, a hasznossá válásra, a közösség piacon való
Gašpar Valerija, Čepinci: – Több mint egy éve járok az ökogazdságba, ebbe a közösségbe. Munkámat a konyhai teendők jelentik, a legtöbbször főzök, de segítek a különböző termékeink csomagolásánál is. Szeretek bejárni, elégedett vagyok, nagyon jó a munkahely, szeretek itt lenni. Most már nem is tudnám elképzelni a napomat, hogy ne jönnék be. Hogy kerültem ide? Hát munkanélküli voltam, s én is havonta jártam a Foglalkoztatási Intézethez Muraszombatba. Majd kérvényt írtam, s ide kerültem. Örülök neki. Reggel 7 órára járok, 10 órára elkészítem a meleg tízórait, teát főzök. Ma savanyúleves volt és lekváros kifli a saját lisztünkből. Az uzsonna után a konyhában maradok vagy a csomagolóba megyek. Ha előjön a meleg, a kinti munkában is részt veszek. A munkanapunk délután háromkor ér véget. Kovács Vilmos, Pártosfalva: – Mos t e g y h ó n a pj a , fe b ru á r 1-jével kezdtem ebben a kis ökogazdaságban dolgozni. Új vagyok, s tetszik nekem itt. A státusom mint a közmunkásoké, egy évre vagyok alkalmazva. A gazdaságban traktorosként dolgozom. Most fát hordunk az erdőről, tavasszal pedig elkezdődik a vetés, tritikálét, kölest meg ilyeneket vetünk. A Korenikához pedig úgy kerültem, hogy mint munkanélküli a Rakičanban működő Munkaalaphoz jártam, ott láttam a jelentkezési lehetőséget. Jelentkeztem, tavaly ősszel már egyhónapos kiképzésen is voltam az öko-gazdaságban, most februártól pedig felvettek. Fizetést is kapunk. Nekem tetszik itt, olyanok vagyunk, mint egy család. Franček Perš, Radovci: – A Grad (Felsőlendva) melletti Radovciról jövök. Szeretek ide jönni, jó érzés, hogy valahova tartozom, jó a társaság. Hét éve járok már ide. Most fát vágunk, fűrészelünk, kazánt fűtök. A téli munkák talán nehezebbek, mint a tavasziak, elfáradunk egy kicsit. No, meg szeretem az állatokat, a gazdaságban az én gondom a tyúkok és a nyulak gondozása. Van belőlük sok. Nagyon barátságosak, nem félnek. A tyúkok is mindig hozzám futnak „dalolva”, ha látják, hogy nyitom a kaput. Azt gondolják, hogy mindig magot kapnak. Ügyes tojók is. Tessék, itt egy tojás neked, mert először jártál itt, s egy azért, hogy még visszatérj, látogass meg még bennünket.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Muravidék
a táj gyógyítása
A szárítóba télen fehér fagyöngy kerül – de csak a levelei. megjelenésére különböző termékeken keresztül. Tehát vállalkozunk, gaz-
dálkodunk, fenntartható fejlődéssel próbálkozunk, de mindenképpen szociális
alapelveken. Célunk, hogy a hozzánk munkába járók megtalálják az értékeket
a hazai hagyományokon fejlődő hazai tájban, erőre, értelemre találjanak abban, hogy a tevékenységgel „gyógyítják” személyüket, a lelküket, de a tájat is. A projektek által támogatott tevékenység produktumait a piacon értékesítjük vállalkozói elv alapján. Termékeink boltokban is megtalálhatóak, raktáron szinte semmi nem marad – mondja Alojz Kavaš. Az öko-szociális gazdaság Šalovcin gondosan rendezett épületben működik: irodahelyiség, konyha, ebédlő, raktár, szárítók, pincehelyiségek, különböző gazdasági épületek találhatók lovak, kecskék, sertések, nyulak, tyúkok tartására, az idéntől galambok és méhek számára is. A földművelést, főleg az őshonos gabonatermesztést 20 hektáron folytatják, 1–2 hektár a gyümölcsös, egy kisebb részt zöldségtermesztésre használnak, a környéken pedig gyógynövényeket gyűjtenek. – Tőlünk a termék hozzáadott értékkel kerül ki,
a szárított gyógynövény tea formájában, a gabona liszt vagy tészta formájában, a gyümölcs pedig lekvár, kompót vagy szörp formájában. Nekünk nem kell senkit utánoznunk, mi egyediek vagyunk – mondja Kavaš, s megemlíti, hogy a környék a kezdetektől eltérően most már jól fogadja őket, sőt, önkéntes munkát is keresnek náluk. Szükségük is van szociális munkatársra, hiszen „nem futja az időmből, hogy ezekkel az emberekkel lelkileg is foglalkozzak, pedig megérdemelnék, hogy megsimogassam őket.” De jól jönne különböző szakmájú szakemberek alkalmazása is. Jelenleg 5 projekt van véleményezésen (köztük képzési műhelymunkák is) 11 munkahely megnyitásával. A jövőt illetően Kavaš öt területet emelt ki: az ökoélelmiszerek termelését, a gyógynövények és a fűszernövények gyűjtését, a táj tisztán tartását, a hagyományos építkezést és az ökoturizmust.
A Moravske Toplice Községi Tanács üléséről
Újabb eladósodást nem terveznek Hosszú, de tartalmas vita után a Moravske Toplice Községi Tanács február 23-i ülésén elfogadta a községi költségvetés tervezetét, melynek főösszege 9,4 millió euró. A kitűzött célok eléréséhez újabb hiteleket nem kívánnak felvenni. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Annak ellenére, hogy az állam által biztosított átlag alapfogyasztás összege a múlt évhez viszonyítva 2011-ben alacsonyabb lesz, a kitűzött tervek és a költségvetési eszközök felhasználói nem lesznek rosszabb helyzetben, viszont elkerülhetetlen lesz az eszközök racionális beosztása, felhasználása. A költségvetési eszközök 43 százalékát a község beruházásokra kívánja fordítani. Alojz Glavač polgármester optimistán tekint a
jövőbe a tervek megvalósítását illetően. Elmondta, a község eladósodása a törvényes kereteken belül alakul, de ennek ellenére újabb hitelek felvételét nem tervezik. A vita megnyitása előtt a községi tanács bizottságainak elnökei ismertették a bizottságok véleményét, minden jelentősebb megjegyzés nélkül. A vitában Geza Džuban tag a szélessávú internet megvalósításának anyagi hátterére kérdezett rá, mivel a költségvetés saját forrást nem tud rá biztosítani. Több helyi út karbantartása is sürgős
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
lenne. Selo településen a köz- és a magántőke egybevonásával működtetik tovább a TIC idegenforgalmi-tájékoztatói irodáját. Štefan Kodila tanácstag a költségvetés beterjesztőjéhez, Glavač polgármesterhez már az első körben 11 kérdést intézett. Elsőként arra kért magyarázatot, mire lesz fordítva az illegális szeméttelepek szanálása tételén szereplő 194 ezer euró, ha tavaly alapos, összszlovén tisztítóakció volt a község területén is. Goricskó egészséges vízellátásával és szennyvíztisztításával kapcso-
latban az ülésen fontos információ hangzott el: a községi költségvetés ugyanis Berkovci irányában társfinanszírozza a vízvezeték fővezetékét. Goricskón a költségek szempontjából szinte elképzelhetetlen a csatornahálózat és a víztisztítás egységes megoldása, így a költségvetés a kisebb, egyedi tisztítóberendezések kiépítését támogatja, s e célra mintegy 10 ezer eurót különített el. Költségvetési tétel (210 ezer euró) rendelkezik a Pártosfalvi KÁI karbantartásáról is. Az idei költségvetésben a nemzetiség eszközei 160 ezer eurót tesznek ki, ennek felét közvetlenül a nemzetiség tényleges tevékenységére, működésére használja fel. Ifjabb Vörös
Tibor a nemzetiségi közösség költségvetésében újonnan szereplő tiszteletdíjak összegére kérdezett rá. A szakszolgálat válaszából kitűnt, hogy a nemzetiségi pénzek a községi költségvetésben egységes tételként szerepelnek, a nemzetiségi közösség pedig önálló jogi személyként önállóan, saját pénzügyi terv alapján rendelkezik vele. A tanács a költségvetés tervezetét elfogadta. Az ülésen a tanács az általa alapított intézetek tanácsába új tagokat nevezett be. A Pártosfalvi KÁI tanácsában a község érdekeit idősebb Vörös Tibor és Sabotin László képviseli majd. A tanács elfogadta a községi ingatlanok eladására, illetve megvásárlására vonatkozó tervet is.
7
Muravidék Könyvbemutató emlékezéssel Petesházán
Nem kitelepítés történt, hanem a lakosság elűzése A címben szereplő terminológiai módosítást tartotta fontosnak előadása elején dr. Milko Mikola történész, aki a háború utáni kitelepítésekről, vagyonelkobzásokról és egyéb repressziós megoldásokról tartott előadást az e témában megírt újabb könyve kapcsán múlt szerdán Petesházán. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Kepe Lilit, az MNMI igazgatóját, aki nagyszülei miatt „érintetté” vált a meghurcoltak ügyében, dr. Kovács Attila, az Etnikai Kutatóintézet vezetője, a rendezvény moderátora követte a pódiumon, aki a háború utáni történelemírás három pillérét ismertette Esterházy Péter író nyomán, ennek lényegét az objektív és az átírt történelem között jelölve ki. Dr. Milko Mikola új, hosszabb tanulmánnyal ellátott dokumentumgyűjteményében ismét a háború utáni internálások és lakosságelűzések ügyével foglalkozik, különös tekintettel a szlovéniai németek kitoloncolására Szlovénia területéről. A petesháziak 1948 decemberében és 1949 áprilisában történő kitelepítéséről a hosszabb tanulmány végén találhatunk összefoglaló jellegű megjegyzéseket, valamint 16 vallomás jellegű nyilatkozatot a háború utáni hatalmi túlkapások miatt kárpótlási igénnyel jelentkezők jegyzőkönyv-változataiból. A petesháziak esete olyan értelemben is egyedülálló talán a Kárpát-medencében, talán az egész háború utáni történelmi esetek között, hogy a kitelepítés valódi okát ma is homály fedi. Csak találgathatunk, valóban a robbanásveszély volt-e az igazi ok? Vagy talán az „informbiros” viszály, mely szovjet ráhatással a
8
magyar–jugoszláv viszonyt is tovább feszítette, élezte, illetve a szabotázsakcióktól való félelem volt-e az igazi ok? Sokak szerint: egyik sem! Egy magát megnevezni nem kívánó személy biztosra veszi, s ebben a történelmi tények is megerősítik, hogy a háború utáni kitelepítési „revans” áldozatává váltak a petesháziak is, méghozzá az egész falu lakossága. A „kolónia” sárvári internálásáért „cserébe”. Ez a feltevés hihetőbbnek tűnik, hiszen Petesháza volt az egyetlen muravidéki magyar falu, ahonnan nem voltak internálások sem Hrastovecbe, sem Strniščére. Az előadó megerősítette: a háború utáni kila-
ügyi minisztere, Aleš Zalar meg kívánta szüntetni. Mikola közben nyugdíjaztatta magát, és így a több ezer oldalas, hasonló témájú anyag továbbra is feldolgozásra vár.
Emberáldozatokkal is járt a kitelepítés 1948 decembere: nagyon hideg volt, sokaknak még pincehelyiség sem jutott, olyanok is voltak, akik pajtákban, tyúkólakban vagy „szinekben” laktak. A gyerekek gyorsan felfáztak, néhányan meg is haltak. Az első kitelepítettek csak azok voltak, akik a
ták azokat. A házaikba munkásokat költöztettek be, a fából készült házak lebontásra kerültek. Nem csak az elköltöztetés, de a visszaköltözés is problémákba ütközött, hiszen köteleztek mindenkit, hogy mindennemű kártérítés nélkül tegyék azt. Később nevetséges összeget kínáltak fel, amelyet senki sem fogadott el. Hogy milyen állapotban voltak ezek az épületek, arról a néhány éve a lakosság „kitoloncolásának” ötvenedik évfordulója kapcsán készített vallomásokból értesülhettünk. Több esetben a sarokvasat is lefeszegették (Vida Ferenc) azok, akik ezekben az épületekben laktak, így kezdődhetett minden elölről. De az idő gyorsan gyógyítja a sebeket, az élet továbbmegy, legfeljebb a rossz szájíz marad.
Levelek Titóhoz, a magyar hatalmi szervekhez Különös fejezetét képezi a kitoloncoltak történetének az a diplomáciai levelezés, melyet a falu lakossága intézett a magyar államhoz, illetve ma-
A bemutatón megtudhattuk, hogy a dokumentumok többsége véletlen folytán került elő. koltatások, koncentrációs táborokba internálások ügye bizonyos értelemben ma is tabutémának számít nálunk. A Janša-kormány alatt alakult bizottságokat a Pahor-komány igazság-
vállalatban nem voltak munkaviszonyban, a második hullám már az egész falut érintette, erőszakkal történt, a legtöbb esetben felpakolták cuccaikat és egy kijelölt helyen leszór-
gához Tito elnökhöz. Az előbbit dr. Kovács Attila történész-kutató találta meg nemrég magyarországi levéltárakban, s a levél tartalmát a jelenlévők számára is elérhetővé
tette. Ennek egyik megható fejezetében arra kérik a magyar hatalmi szerveket, hogy járjanak közben, hogy ne a szülőföldtől távoli, szlovénok lakta Apačeba telepítsék ki őket, hanem a Lendva-vidéken maradhassanak. A levelet pedig, érthető okokból, félvén a további retorzióktól, nem írta alá senki. Persze semmiféle válasz, intézkedés ügyükben nem történt. A másik, a marsallhoz írt levél szövegét már 1990-ben közzétette Vida István a Lendva-vidéki kőolajbányászatról szóló, a Lendvai Füzetek 11. számában megjelent írásában. „Az elkeseredett falusiak kezdetben több hivatalos szervnek küldtek panaszlevelet egészen Belgrádtól Ljubljanáig, és maguk is különféle küldöttségeket menesztettek a hivatalokba, ahol igyekeztek megmagyarázni súlyos helyzetüket… Az első küldöttség már 1948. augusztus 31-én Belgrádban járt és a Bányaügyi Minisztériumban egy kérvényt nyújtott be azzal a céllal, hogy megakadályozza a kitelepítést.” A Titóhoz írt levelet 1952 elejéről keltezteti, amikor egyesek illegálisan már visszatértek otthonaikba, de még nem múlt el annak veszélye, hogy másodszor is meghurcolják őket. A levelet öt kilakoltatott petesházi lakos írta alá, tartalma pedig a kilakoltatás minden részletére kiterjed, s a „gyors közbelépés”, a kártérítés reményével zárul. Persze erre a levélre sem érkezett válasz. Szőke József, a Helyi Közösség elnöke az ös�szejövetelen kifogásolta, hogy a falu lakosságától hivatalosan nem kért bocsánatot az ország, illetve annak kormánya. Szőke további, a marsallhoz írt levelekről is beszélt. Dr. Mikola válasza: Janša miniszterelnöksége idején ez már megtörtént, amikor az összes háború utáni kitelepítettől egy ünnep alkalmával az ország nevében elnézést kért.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Két vádemelési eljárás a Mura esetében
Info
A vizsgálat 12 bűntényt tárt fel
A Muraszombati Bűnügyi Rendőrség befejezte a Mura Rt.vel kapcsolatos bűntények gyanújának vizsgálatát. A Körzeti Ügyészséghez két bűnvádi okiratot nyújtottak be, melyekben 12 bűncselekménnyel gyanúsítanak öt személyt. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Az öt személy a Mura Rt. egykori igazgatója, Franc
Huber, fia, Niko Huber, a Huber Kft. igazgatója, mely tanácsadási szolgáltatást végzett a Mura felé, továbbá Zdenko Podlesnik, a cég
egykori prokuristája, Roman Ambrož, a Felügyelőtanács volt elnöke és Mitja Horvat, a német Mura Trendline cég egykori igazgatója – tudták
meg a szlovén napilapok. Bűnvádi eljárást tisztséggel való visszaélés, üzleti dokumentumok meghamisítása, illetve megsemmisítése és üzleti csalás elkövetésének gyanújával indítottak. A tisztséggel való visszaélés főleg az állami támogatások felhasználásával kapcsolatos, melyek a válságba jutott cég átszervezésére és az ehhez szükséges tanácsadói szolgáltatások költségeinek fedezésére érkeztek. A vádiratok szerint feltételez-
hetően a Huber Kft. tanácsadói iroda szolgáltatásain keresztül lett lebonyolítva Franc Huber, volt igazgató végkielégítésének kifizetése. A tanácsadói szerződésen keresztül kétszer 5 ezer euró került átutalásra, a harmadik részlet kifizetése nem relizálódott. Zdenka Huber, Franc Huber neje és a Huber Kft. alkalmazottja tanácsadói szolgáltatást végzett a Mura Trendline leányvállalat belső revíziójánál is.
Zalar miniszter elkötelezte magát a G 1/3-as kártalanítás ügyében Aleš Zalar igazságügyi miniszter Göncz László nemzetiségi képviselőnek adott válaszában elkötelezte magát, hogy megtesz minden tőle telhetőt a G 1/3-as regionális út mellett élők kártalanításának mielőbbi újbóli beindítását illetően. A képviselői kérdésben Göncz a forgalom okozta károk megtérítésének kifizetése ügyében kívánt választ kapni. A gyakorlatban ugyanis a jogi rendszer következetlensége miatt akadozik a kártérítés kifizetése, mely
a káros hatásokat illetően egyforma helyzetben lévő szomszédokat, falubelieket valami módon mégis megkülönbözteti: a kifizetések nem történnek egyenletesen. Másfél évvel ezelőtt a kártalanítás összegét 14 millió euróra becsülték a mintegy 2100 érintett által beadott perek alapján. A Legfelsőbb Bíróság 2009ben úgy döntött, hogy a kárt szenvedőknek jár a kártérítés, s így az állam bíróságon kívüli megegyezést ajánlott,
amit a pert indító felek nagy arányban el is fogadtak, bízva a minél gyorsabb kártérítésben. A bírósági jóváhagyást követően azonban egyre gyakrabban fordul elő, hogy a döntést az Igazságügyi Minisztérium a Legfelsőbb Bíróságon megfellebbezi, így a kifizetés eltolódik – figyelmeztetett Göncz kérdésében. Rákérdezett az ablakok és ajtók cseréjének befejezésére is. Zalar miniszter válaszában elmondta, nem fér kétség ahhoz, hogy a
polgároknak az elszenvedett zajártalmak miatt jár a kártalanítás. Az ügyben azonban kulcsjelentőségű momentum, hogy milyen összegben. A másik: milyen elv vonatkozik az úgynevezett elévülési időtartamra? – ezt a bíróság boncolgatja. – Nem igaz, hogy a kártalanításra elfogyott a pénz és a politikai akarat. Ilyen akadályok nincsenek – válaszolta Zalar. A gond abban van, hogy a 2009-es bírósági döntést követően 2010-ben szintén a Legfelsőbb Bíróság
a döntését módosította, s a kritériumokat megváltoztatta. Ebben az ügyben azonban már kezdeményezés van az Alkotmánybíróságon, hiszen a felperesek úgy vélik, hogy ezzel megsértették az egyenlőség elvét. Tudni kell, hogy a pert indítók 20 százaléka már részesült kártérítésben az elsődlegesen felállított kritériumok szerint. Az ügy mielőbbi megfelelő lezárása mellett Aleš Zalar miniszter elkötelezte magát. Szolarics Nađ Klára
Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló vezet – közölte a Magyar Turizmus Zrt. A belföldi utazók körében Budapestet Hajdúszoboszló és Sopron követte, a legnépszerűbb tíz város közé bekerült Bük és Gyula. A külföldiek körében Budapest mellett Hévíz, Bük, Hajdúszoboszló és Balatonfüred voltak a legnépszerűbbek, Debrecen pedig bekerült az első tízbe.
Los Angeles – A király beszéde című film kapta vasárnap a legjobb filmért járó elismerést a 83. Oscar-díjkiosztó gálán. A film további három aranyszobrot kapott: a legjobb férfi főszerepért Colin Firth, a legjobb rendezésért Tom Hooper, a legjobb eredeti forgatókönyvért pedig David Seidler. A legjobb női főszereplő Natalie Portman lett a Fekete hattyúban nyújtott alakításáért. A közösségi háló című film alkotógárdája három Oscart könyvelhetett el: a legjobb adaptált forgatókönyv szerzőjeként Aaron Sorkin, a legjobb vágásért Angus Wall és Kirk Baxter, a legjobb filmzenéért pedig Trent Reznor és Atticus Ross vehette át a díjat.
tavasz” szereplői, az internet szülőatyjai és az Európai Unió is szerepelnek az idei N o bel-békedíj – rekordszámú – 241 jelöltjének listáján, s közöttük 53 szervezet van. A jelöltek számának eddigi rekordja 237 volt, mégpedig az elmúlt évben. A Nobel-békedíj alapszabálya szerint a jelöltlista legalább ötven évig titkos, de a jelölők dönthetnek úgy, hogy bejelentik az általuk javasoltak kilétét. A kitüntetett nevét októberben jelentik be, a díjat a hagyományok szerint december 10-én adják át.
cével, masszázsszalonnal, á la carte éteremmel várja vendégeit a párizsi ebhotel. A kutyák luxuskörülmények között élvezkedhetnek benne lelkesen csóválva farkukat. Szobáikban tévé is van DVD-s filmkészlettel. Ami
Oslo – A WikiLeaks kiszivárogtató portál, az „arab
Párizs – Ebluxushotel Párizsban: Meleg vizes meden-
hétről hétre Ljubljana – Szlovéniában március elsejével megdrágult az ellátás az idősebb
polgárok otthonában: a napi ellátás áremelése átlagban 3,8 százalék, illetve 0,68 euró. A Munka- és Szociálügyi Minisztérium adatai szerint az áremelés mértéke eltérő, az otthonokban a vezetés döntése szerint drágul az ellátás: 0,32 eurótól egészen 1,21 euróig napi szinten. Szlovéniában jelenleg 3000 kérvényező vár idősotthoni ellátásra. Budapest – A legnépszerűbb tíz magyarországi település között 2010-ben is
Nagyvárad – A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új elnöke Kelemen Hunor: a szövetség kongres�szusán az összesen leadott 538 szavazat közül 371-et kapott. Az RMDSZ nyitott szervezet lesz, számít mindenki munkájára, odafigyel minden erdélyi magyar problémájára. „Együtt kell haladnunk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
az árat illeti, 26–35 euró naponta. Az első francia ebluxushotelben – a hagyományosakhoz képest – nagy különbség, hogy ebben az állatokat nem ketrecekbe zárják. Sétára a közeli erdőbe viszik őket, de sportolhatnak a kutyák bent is, van „konditerem” egyebek közt mókuskerékkel is felszerelve.
9
Info a mai napon... Március 3-án történt: 1847 Megszületett Alexander Graham Bell, a telefon atyja. 1875 Párizsban, az Opéra Comi que-ban bemutatták Georges Bizet Carmen című négyfel vonásos operáját. 1878 Megkötötték a San-Stefanó-i békét Oroszország és Törökország között, melyben Törökország elismerte a balkáni államok függetlenségét. 1883 Megszületett Csortos Gyula színész (Hyppolit, a lakáj; Meseautó). 1918 Németország, Ausztria és Oroszország aláírta a BresztLitovszki egyezményt, amely véget vetett Oroszország részvételének az I. világháborúban.
visszapillantó
1981. március 5-én, 9. szám
Ez is Felsőlakos A három falusi útra már aszfaltburkolat került régen. Ez egyike a falu eldugott utcáinak, de mégsincs messze a központtól. Errefelé még több régibb ház megmaradt. Takaros kiskertek, udvarok. De az egykori zsuppos, szalmatetős házaknak már hűlt helyét sem leljük, hiszen a hatvanas években újak épültek helyükbe. A lakosság kis része foglalkozik már csak földműveléssel, a fiatalok a gyárakban keresik meg a kenyerüket.
kő kövön maradjon!
Népi építészet: gazdasági és középületek Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán
pontjából rengeteg érdekességet tartogat a gazdasági épületek vizsgálata is. Vidékünkön a legfontosabb gazdasági épületnek a pajta számított. A pajta az egyvégbe épített és hajlított,
az elsőbe tartoztak a lakóházzal, istállóval, kamrával, esetleg présházzal összeépített tartozékpajták, avagy a „kispajták”, a második csoportba a „lábaspajták”, a harmadikba pedig a kü-
A népi építészet vizsgálatának érdekessége, hogy korántsem csak magával a lakóházakkal és gazdasági épületekkel foglalkozik. Kutatási területéhez tartozik magának a településnek az egész képe, a házhely, a telek elrendezése és a portát körbevevő, védő kerítés is. A Göcsejben és a Hetésben az udvar kerítését a kerített ház maga pótolta. A hajlított és az egyvégbe épített házaknál általában csak az utca felől volt kerítés, hátul viszont Torkospajta, Alsólakos. (Fotó: LKZ) az épület szárnya, oldalt pedig a szomszédos ház vagy ahogyan itt nevezték, lönálló „cséplüpajták” vagy volt a határ. Az udvar keríté- „kukoritott” hajlékoknál ál- „torkospajták”. A legtöbb háznál a közse tüske, sövény, hasovány, talában az épület egyik vagy rakás, léc vagy deszka volt. másik szárnyában volt. De pitar után az istállók követVidékünkön „gyepü”-nek több helyütt a belső telekre keztek. Istállóból a gazda nevezték az élő cserjéből került, jó távol, akár 25 vagy anyagi viszonyaitól függően való kerítést. A kerítésen, 50 méternyire is a lakóház- több is lehetett. Az elhajlás gyepükön való átjárásra, de tól. A pajták építési anyaga után és az istállók között sok néhol még az udvarra is a és technikája hasonlított a helyen a „szin” volt. A szín gyalogosoknak a „hácsku” többi épületekéhez. A zalai három oldalról volt fallal köpajtákat forma szerint há- rülvéve, az udvar felőli része szolgált. A népi építészet szem- rom csoportra oszthatjuk: viszont egészen szabadon
10
volt. Néhol a színderék alá került a 3–4 rekeszű disznóól. Régebben a színben disznótrágyát tartottak. Ezt mint a legjobbnak tartott trágyát a kiskertbe ásták bele. A disznóólak fölött, a tetőzetükben volt a „tikól”. Ahol nem volt tyúkól, ot t a s z á r nya sok éjjeli helye a „konyhahél”, azaz a padlás volt. A népi építészet látókörében vannak az udvar kisebb építményei is. A kutat az udvarban vagy a ház előtti előkertben ásták meg. Régente nagyon elterjedt volt a „bodonkut”, melynek kibélelésére vastag, belül kikorhadt tölgyfatörzset használtak. Gönczi Ferencz szerint a göcsejiek és hetésiek a gémeskút néven ismert kutakat „csigáskut”-nak nevezték, akárcsak az őrségiek is. A külső- és belsőtelek mezsgyéjének leglapályosabb részén vidékünkön „tókát” alakítottak ki. Ha nem volt
a közelben patak vagy más folyóvíz, akkor ebben mostak. Az udvaron állt még a pároló, a kukoricagóré, a „favágitó”, a tejesfazéktartó, a méhes és néhol a pálinkafőző kunyhó is. Vidékünk szinte minden gazdájának szőlőhegye is volt. Még ha mindegyikhez nem is tartozott pince, a 19. század végére a Lenti és Lendva közötti hegyet számos boronapince ékesítette. Szerkezetükben a lakóépületek kicsinyített és leegyszerűsített másai voltak. A jobbágyfelszabadulás után mind több szegény fiatal család alakított ki magának itt lakhelyet. A népi építészet keretébe tartoznak még az olyan köz- és szakrális épületek is, amelyek egykoron a hagyományos falusi közösségeket szolgálták, így például a templomok, haranglábak, kápolnák, kálváriák, feszületek, kegyszobrok, paplakok, iskolák, községházák, csőszházak, közkutak, ispotályok, utak, hidak, kocsmák, fogadók, csárdák, boltok, postahivatalok és tűzoltószertárak.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Info
Válasz a Megjegyzések a „fordítási többletköltségekhez” és az MMR felelős szerkesztői pályázati kiírásához című olvasói levélre A Népújság olvasói számára a múlt heti számban megjelent olvasói levéllel kapcsolatosan néhány dolgot a Magyar Műsorok Stúdiója szemszögéből szeretnék megvilágítani: 1. A Magyar Nemzeti Közösség Rádió- és Tévéműsorainak Programbizottsága Ügyrendjének 1. szakasza alapján az említett bizottság „a Szlovén RTV Programtanácsának a szerve”. Ennek függvényében eme szerv költségvetése keretében kellene biztosítani a fedezetet a fordítási költségekre (hasonló módon, mint pl. a Programbizottság tagjainak ülésdíjaira és útiköltségeire, a Programtanács és a Programbizottság munkáját segítő ljubljanai szakszolgálat működésére stb.), nem pedig a Magyar Műsorok Stúdiója költségvetésében (erről az Ügyrend 9. szakasza rendelkezik). Ez vonatkozik a jegyzőkönyvvel kapcsolatos kérdéskörre is: „A jegyzőkönyvért a Szlovén RTV szakszolgálata a felelős” (az Ügyrend 21. szakasza). Ezért az olvasói levél írója ismételten rossz címre irányította kérdését. „… mi tulajdonképpen a feladata a
Szlovén RTV magyar műsorokért felelős vezérigazgatóhelyettesének? Mi a szerepe mag. Helena Zvernek, ha egy, a magyar kisebbséget érintő, de egyébként jelentéktelen pénzügyet nem tud megoldani?” Az első mondatra a válasz az RTV Alapszabályzatában található. A másodikkal kapcsolatosan pedig biztosíthatom, hogy eddig minden kitűzött célra, programra (egyedül, vagy másokkal együttműködve) meg tudtam találni a szükséges forrást, akár az RTV-n belül, akár intézményünkön kívül. Ezért határozottan elutasítom az általánosító jellegű rágalmat. 2. Azoknak, akik mintegy négy évig programbizottsági tagként tevékenykednek, tudniuk kellene, milyen intézményünk szerkezeti felépítése és azon belül nagyjából mi hova tartozik. A Programbizottság volt elnök asszonya és többi tagja ezt átlátta, hiszen a bizottság a 2010. november 16-i 4. rendes ülésén a következő határozatot fogadta el: „… A bizottság felhívja a Szlovén RTV Programtanácsának figyelmét, hogy bizonyos szinten felelősséget
kell vállalnia a két őshonos nemzeti közösségért, ezért gondoskodnia kellene a két nemzeti közösség bizottsága jegyzőkönyveinek fordításához szükséges anyagiak biztosításáról.” 3. Ígéretemhez híven a bizottsági tagok már a 2010. november 16-i 4. rendes ülés jegyzőkönyvét magyar nyelven is megkapták (és így lesz ez a továbbiakban is, amíg nem születik olyan dön-
olvasóink írják tés, hogy az ülések magyar nyelven folynak, és a jegyzőkönyveket szlovén nyelvre fordítjuk). Fordításuk ugyan – a fentiek értelmében – nem a mi kompetenciánkba tartozik, azonban ezzel is a jó szándékunkat fejeztük ki, hogy a bizottság tagjai már a kérdés végleges megoldásáig eltelő köztes időszakban is megkapják a jegyzőkönyvet anyanyelvükön, és legalább e téren eleget tegyünk az anyanyelv használatához való jognak. 4. A Magyar Műsorok Stúdiójának vezetősége minden olyan jellegű ülésanyagot, amelynek elkészítése az illetékességébe tartozik
(pl. programtervek, időszakos és éves beszámolók…), már évek óta kivétel nélkül szlovén és magyar nyelven juttat el a Programbizottság tagjaihoz, és ezt a munkát lelkiismeretesen, magától értetődő módon végzi. Mivel a Magyar Műsorok Stúdiója is az RTV szerves része, ügykezelésünket szlovén nyelven (is) bonyolítanunk kell, hiszen beszámolóink és terveink a közös RTV-s dokumentumok szerves részét képezik, és Ljubljana felé csak ezen a nyelven tudunk kommunikálni. 5. Valóban nem csupán a költségek oldaláról kell a kérdést megközelíteni, inkább az eddig bevált gyakorlat módosításáról, a ljubljanai szakszolgálat részéről – amelynek dolgozói nem birtokolják a magyar nyelvet – új technikai megoldások kereséséről kell beszélni. (Ennek ellenére megjegyzem, hogy a levél írója a számításokat eléggé lazán végezte el. Állítása szerint éves szinten 600 euróról van szó, a mi számításaink szerint pedig mintegy 2500–3000 EUR-ról (pl. a 8 oldalas jegyzőkönyv valójában 16 fordítási oldalt
jelent. A legutóbbi jegyzőkönyv terjedelme 24.053 jel szóköz nélkül, 1 oldal = 1500 jel szóköz nélkül, tehát 1 jegyzőkönyv = 400,00 EUR, a konkrét ajánlataink szerint a tolmácsolási díj is magasabb, s mindezt meg kell szorozni az Ügyrendben szereplő 4 üléssel…). Amint említettem, az összeg biztosítása részletkérdés. A Programbizottság 5. ülésének vitája értelmében a magyar nemzeti közösség a magyar nyelv érvényesülésének lehetőségeiről a Szlovén RTV vezérigazgatójával tárgyal, a kérdést a két őshonos nemzeti közösség számára hasonló módon kell megoldani. 6. Ami pedig az idegen nyelv és a világnyelv terminológia használatát illeti, árnyalatnyi a különbség, és csak az köt bele, aki a kákán is csomót keres. Hogy valaki a horvát nyelvet tüntesse fel idegen nyelvként, az pedig a levél íróján kívül nem sok embernek jutott volna eszébe. Zver Ilona, a Szlovén RTV vezérigazgatójának magyar műsorokért felelős helyettese
A szódabikarbóna varázspor A szódabikarbóna olcsó, könnyen beszerezhető és sokoldalú, tehát ne csak sütéshez használjuk! Tippekkel szolgálunk ezúttal e varázspor használatához.
praktika • Kezdjük legfelül: drága samponok, egyik után próbáljuk ki a másikat, és amikor megszárítjuk a hajunkat, a korpa mégsem tűnt el, hiába a meggyőző ajánlás a tévéből. Talán érdemes kipróbálni tippünket azoknak, akik nem tudnak szabadulni a korpától. Hajmosás előtt egy jó maréknyi szódabikarbónát dörzsöljünk bele a még száraz fejbőrbe, és láss csodát, eltűnik a korpa.
•A szódabikarbóna hasznos szagtalanító is – sokan használják például hűtőszekrényben. Kevesebben tudják, hogy bármely szekrényben is jó szolgálatot tesz, sőt a testszag ellen is bevethető, mer t semlegesíti a baktériumok okozta savakat. Épp ezért kitűnő dezodor is egyben: egy kevés szódabikarbónát bedörzsölünk a hónaljunkba vagy a lábfejükbe, és el is felejthetjük a kellemetlen
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
izzadságszagot. Sőt beszórhatjuk a cipőbe is egy éjszakára: semlegesíti a szagokat és megelőzi a lábgombák megtelepedését is. • Ha tiszta, de mégis puha kézre vágyunk, kezünket dörzsöljük be szódabikarbónával úgy, mintha szappanoznánk. Utána mossuk le. A bőr tiszta és lágy lesz tőle. Ha a körmünk piszkos, és fehéríteni szeretnénk, nem elég az előbbi lemosás. A körömápolás előtt
áztassuk be a kezünket egy tál langyos vízbe, amihez 3 evőkanál szódabikarbónát kevertünk! • Fehér fogakra vágyik mindenki, szódabikarbónával tehetünk fogaink szépségért. Simán a fogkefére kell szórni a „varázsport”. Ám pasztát
is készíthetünk, így valószínűleg finomabb is a házi fogfehérítő, a recept a következő: két púpozott kanál szódabikarbónát összekeverünk egy kiskanál citromlével (vagy vízzel), és ezzel mosunk fogat. Utána hideg vízzel öblögessünk!
11
Info március 4. péntek Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:20 Tudományos műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:15 Turbulencia, Ars 360, ism., 14:20 Szlovének Olaszországban, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Különleges ajánlat, 18:00 Lelki villanás, 18:25 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:50 Öko-villanások, 20:00 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 20:30 Egészségünkre!, 22:00 Visszhangok, 23:05 Éjféli klub, 0:20 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:25 Fekete fehér idők, Az egyetem, ism., 8:20 Zenés műsor, Idegenforgalmi műsor, ism., 10:10 Tarvisio: Lesiklás, nők, 11:25 Oslo: Északi síelés, staféta, 14:25 Tarvisio: Műlesiklás, nők, 15:10 Kézilabdamagazin, 15:40 0:30 Kaspar Hauser Párizs: AtlétikaEb, 18:55 Oslo: Északi síelés, 19:10 Ljubljana: Krim Mercator – Budučnost, kézilabda-mérkőzés, nők, 21:00 A hirdetők – am. sorozat, 21:50 Múzeumok – Művészet vagy üzlet? – francia dok. műsor, 22:40 Miller válaszútja – am. film, 0:30 Kaspar Hauser – német film.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:30 Körzeti magazinok, 14:25 Nemzet és védelem, 14:55 Sírjaink hol domborulnak…, 15:25 Bárka, 15:55 Szomszédok – magyar sorozat, 16:30 Híradó, 16:40 Körzeti híradó, 16:55 Teadélután, 17:25 India – Álmok útján – brazil sorozat, 18:15 A királyi ház titkai – dél-koreai sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Üdítő, 21:05 Az Este, 21:40 Gyilkosság az Ördög-szorosnál – am. film, 23:10 Ars Hungarica – dok. sorozat, 23:40 Hírek, 23:50 Prizma, 0:10 Halhatatlanok Társulata, 1:00 Ma reggel.
RTL Klub
március 5. szombat Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 9:35 Grimm-mesék: Rigócsőr király – német film, 10:40 Éjféli klub, A Hét, ism., 13:00 Hírek, 13:15 Zenés emlékek Boris Kopitarral, 14:05 Babine – kanadai film, 15:55 Szombat délután, 17:00 Hírek, 17:15 Szombat délután, 18:25 Mezsgyék, 18:35 Rajzfilm, 14:05 Babine 19:00 Híradó, 20:00 Ismét itthon, 21:45 A kiskertben – dok. sorozat, 22:15 Hírek, 23:00 Az anarchia fiai – am. sorozat, 23:50 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:35 Az időn át, 8:00 Különleges kínálat, ism., 8:30 Sí-magazin, 9:00 Kranjska Gora: Óriás műlesiklás, férfiak, 1. futam, 10:05 Hanti Mansijsk: Biatlon-vb, 11:10 Tarvisio: Lesiklás, nők, 11:45 Kranjska Gora – stúdióbeszélgetés, 11:55 Oslo: Északi síelés – sífutás, nők, 12:10 Kranjska Gora: Óriás műlesiklás, férfiak, 2. futam, 13:30 Oslo: Északi síelés – sífutás, nők, 13:55 Hanti Mansijsk: Biatlon-vb, nők, 15:25 Oslo: Síugróvb, 17:40 Celje: Celje Pivovarna Laško – Barcelona, kézilabda-mérkőzés, férfiak, 19:40 Párizs: AtlétikaEb, 22:00 A bankszámla – német sorozat, 23:30 A végzetes baleset – am. sorozat, 0:25 Brane Rončel a színfalak mögött.
Magyar Tévé 5:45–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:05 Sztársáv, 13:00 Motorvízió, 13:30 Egészségábécé, 13:55 Gyermekjáték a számítógép – dok. sorozat, 14:05 Kincskereső, 14:35 Magyarország, 15:05 Zegzugos történetek, 15:35 Aranymetszés, 16:30 Magyarország története, 17:00 Hogy volt!?, 18:20 Drágakövek – am. film, 3. rész, 19:30 Híradó este, 20:05 SzerencseSzombat, 21:00 A remény rabjai – am. film, 23:25 Hírek, 23:35 A hónap dolgozója – am. film, 1:15 Koncertek az A38 hajón.
RTL Klub
6:55 Reggeli, 9:05 Te vagy az életem – argentin sorozat, 12:00 Híradó, 12:20 Játék, 13:30 Fél kettő, 14:20 Kilenc túsz – am. sorozat, 15:10 A szerelem rabjai – argentin sorozat, 16:15 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:15 NekedValó, 18:30 Híradó, 19:05 ValóVilág, 20:10 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 CSI – A helyszínelők – am. sorozat, 22:25 Gyilkos elmék – am. sorozat, 23:20 Pokerstars.net, 0:20 Reflektor, 0:30 ittHON, 0:55 Döglött akták – am. sorozat, 1:45 Ismétlések.
TV2 6:25 Tények reggel, 11:45 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:35 Hol van Fred? – német film, 14:35 EZO.TV, 15:40 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:35 Marina – mexikói sorozat, 17:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 18:30 Tények, 19:05 A 40 milliós játszma, 20:10 Aktív, 20:45 Jóban Roszban – magyar sorozat, 21:25 Hawaii Five-0 – am. sorozat, 22:25 Zsaruvér – am. sorozat, 23:25 Hősök – am. sorozat, 0:25 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:55 Smallville – am. sorozat.
Duna Tévé
7:00 Kölyökklub, 11:25 Házon kívül, 12:00 Híradó, 12:10 Autómánia, 12:45 Így készült: Jézus Krisztus Szupersztár, 13:25 Sue Thomas – FBI – am. sorozat, 14:25 Édes, drága titkaink – am. sorozat, 15:25 Őslények kalandorai – angol sorozat, 16:25 23:45 Rabbit on the Moon Micsoda srác ez a lány! – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 19:30 ValóVilág – Kiválasztás, 21:45 A bűn rendje – am. film, 23:45 Rabbit on the Moon – angol film, 1:55 Fókusz plusz.
TV2 6:25 TV2-matiné, 12:10 Babavilág, 12:40 Doki – am. sorozat, 13:40 Sliders – am. sorozat, 14:35 Az Ügynökség – am. sorozat, 15:35 Álomgyári feleség – am. sorozat, 16:30 Duval és Moretti – francia sorozat, 17:35 Luxusdoki – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:00 Magellán, 19:35 Lopakodó – am. film, 21:50 München – am. film, 0:55 Lélegzet – am. film, 2:25 EZO.TV, 3:25 Kalandjárat.
Duna Tévé
5:30–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Hírek, 14:15 Kikötő, 14:25 A gyógyító növények világa – német dok. sorozat, 14:55 Máramaros – dok. film, 15:40 … filléres emlékeim…, 16:30 TÉRkép ráadás, 17:00 Beavatás, 17:15 Térkép, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 18:55 Labdarúgó-mérkőzés, 21:00 Híradó, 21:15 Alex Csodaországban – am. film, 23:10 Váltó, 23:25 A lengyel menyasszony – holland film, 0:50 Kikötő, 1:00 Chaplin szereti a zenét, 1:40 Híradó.
7:35 Gyerekeknek, 11:45 Híradó, 12:05 Isten kezében, 12:30 EtnoKlub, 13:45 Daktari – am. sorozat, 14:40 Latin Táncok Országos Ranglista Versenye, 15:40 Egy kis művészet, 15:45 Balatoni utazás – magyar sorozat, 16:15 Talpalatnyi zöld, 16:45 Pannónia 3 keréken – magyar dok. sorozat, 17:30 Kirakat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:00 A zene az kell, 19:30 Casablanca – am. film, 21:10 Dunasport, 21:30 Lélek Boulevard, 22:00 Cigánykerék – ausztrál film, 1:15 Chaplin szereti a zenét, 1:45 Híradó.
március 6. vasárnap
március 7. hétfő
Szlovén Tévé
Szlovén Tévé
7:00 Gyerekműsor, 10:50 Művelődési műsor, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:15 Egészségünkre!, ism., 14:30 Szlovén magazin, 15:00 Vasárnap délután, 17:00 Hírek, 17:15 Vasárnap délután, 18:10 Első és második, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Poirot: Az órák – angol film, 21:35 Interjú: Bert Pribac, 22:30 Hírek, 23:10 A kapcsolat – spanyol sorozat, 0:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 6:20 Az időn át, 7:00 Gyerekműsor, 7:50 Glóbusz, Segítsünk egymásnak, ism., 9:00 Kranjska Gora: Műlesiklás, férfiak, 1. futam, 10:50 Tarvisio: Szuper G, nők, 12:00 Kranjska Gora: Műlesiklás, férfiak, 2. futam, 13:30 Hanti Mansijsk: Biatlon-vb, 14:45 Párizs: Atlétika-Eb, 17:50 Oslo: Sífutó-vb, férfiak, 19:50 Lottó, 20:00 Ars 360, 20:15 Nagy, nagyobb, legnagyobb: A repülőgép-anyahajók – angol dok. sorozat, 21:05 Visszatérés Cranfordba – angol sorozat, 22:00 Zenés műsor, 23:30 Sürgős esetek – osztrák sorozat.
Magyar Tévé 5:50 Híradó, 9:05 Így szól az Úr!, 9:15 Vallási műsor, 12:00 Hírek, 12:05 Sport7, 13:00 Fogadóóra, 13:30 Villanófényben, 14:00 Divatos tengerpartok a ’60-as években – francia dok. sorozat, 14:50 Beszterce ostroma – magyar film, 16:20 Így készült: az Operagála, 14:50 Beszterce ostroma 16:35 Hogy volt!?, 18:20 Drágakövek – am. film, 4. rész, 19:30 Híradó este, 20:05 Szempont, 21:00 24 – am. sorozat, 21:45 Panoráma, 22:15 Operagála, 23:50 Aranymetszés, 0:45 Hírek, 1:00 Koncertek az A38 hajón.
RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 11:30 MeneTrend, 12:00 Híradó, 12:10 Havazin, 12:40 Titkok háza – francia film, 14:45 Doktor Addison – am. sorozat, 15:40 Eltűntnek nyilvánítva – am. sorozat, 16:40 Gyagyás nyomozás – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 ValóVilág, 20:00 Neveletlen hercegnő 2. – am. film, 22:25 Heti hetes, 23:45 Sötét vizeken – am. film, 1:25 Portré, 1:55 Kemény zsaruk – am. sorozat.
TV2 6:45 TV2-matiné, 11:20 Stahl konyhája, 11:50 Kalandjárat, 12:20 Borkultusz, 12:50 Sliders – am. sorozat, 13:50 Monk – am. sorozat, 14:40 Tequila és Bonetti legújabb kalandjai – olasz sorozat, 15:50 Sheena, a dzsungel királynője – am. sorozat, 16:45 Kalifornia királya – am. film, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:00 Irigy Hónaljmirigy – jubileumi koncert, 21:05 King Kong – am. film, 0:40 Bionic Women – am. sorozat, 1:30 De kik azok a Lumnitzer nővérek? – magyar film, 3:05 EZO.TV, 3:35 Napló.
Duna Tévé 7:45 Gyerekeknek, 11:45 Híradó, 12:05 Élő egyház 12:30 Élő népzene, 13:00 Csellengők, 13:25 Hétszilvafa – magyar film, 14:50 Dunáról fúj a szél, 15:00 Ízőrzők, 15:35 Csodavár – dok. film, 16:25 Törzsasztal, 17:15 Mese, 17:35 Arcélek, 18:00 Híradó, 18:25 Heti hírmondó, 19:15 Egy kis művészet, 20:05 A francia kalóz 19:20 Kikötő extra, 20:05 A francia kalóz szeretője – angol film, 21:50 szeretője Dunasport, 22:05 Divathét, 22:35 O’ Horten – norvég film, 0:00 Meztelen arisztokrácia – magyar dok. film, 0:55 Híradó.
7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 11:55 Mezőgazdasági műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:20 Szlovénia nézetei, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Nyomorban a világ – német dok. műsor, 18:25 A 3X3 plusz 6 sorsolása, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 A Hét, 21.00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:00 Glóbusz, 23:30 Zenés est, 1:00 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 9:30 Megyünk síelni, 10:00 Jó reggelt, 13:00 Szombat délután, Ars 360, ism., 15:30 A játék művészete, Szlovének Olaszországban, ism., 16:45 Különleges kínálat, Ez lesz a szakmám, ism., 17:35 Két öreg bömbölő – angol sorozat, 18:05 Szlovén magazin, Első és második, ism., 0:30 Paraszomnia 18:55 Fejjel a bulira, 19:25 Az egyetem, 20:00 Aritmia, 20:50 Rablás – Korunk bűntette – am. dok. műsor, 21:50 Érdekel a könyv, 22:10 Aranyfüst, 22:40 A vulkán alatt – am. film, 0:30 Paraszomnia – francia dok. műsor.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:00 Átjáró, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Szülőföldjeim, 14:55 Tudni illik, hogy mi illik…, 15:55 Szomszédok – magyar sorozat, 16:30 Híradó, 16:55 Teadélután, 17:30 India – Álmok útján – brazil sorozat, 18:20 A királyi ház titkai – délkoreai sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Kékfény, 21:05 Az Este, 21:40 Éli a szerelmet – am. film, 23:10 Tizenkét kőmíves, 23:40 Hírek, 23:50 Prizma, 0:35 Ma reggel, ism.
RTL Klub 6:55 Reggeli, 12:00 Híradó, 12:20 Játék, 13:30 Fél kettő, 14:20 Kilenc túsz – am. sorozat, 15:15 A szerelem rabjai – argentin sorozat, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 NekedValó, 18:30 Híradó, 19:05 ValóVilág, 20:10 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Dr. Csont – am. sorozat, 22:20 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 23:30 Face the Pro, 0:40 Gyilkos elmék – am. sorozat, 1:35 Reflektor.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:25 Telitalálat – magyar film, 14:15 EZO.TV, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Edina és Joshi – talk-show, 16:25 Marina – mexikói sorozat, 17:25 Update Konyha, 17:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 18:30 Tények, 19:05 A 40 milliós játszma, 19:05 A 40 milliós 20:10 Aktív, 20:45 Jóban játszma Rosszban – magyar sorozat, 21:25 NCIS – am. sorozat, 22:25 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:25 Elit egység – kanadai sorozat, 0:25 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:25 SPL – hongkongi film, 2:55 Sentinel – am. sorozat.
Duna Tévé 5:30–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:15 Kikötő, 14:25 India és Nepál – spanyol dok. sorozat, 15:20 Halld, Izrael!, 15:45 Látni vagy nem látni – spanyol dok. film, 16:40 Heuréka!, 17:15 Térkép, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 18:55 Derrick – német sorozat, 20:00 Híradó, 20:15 Közbeszéd, 20:40 A hold benned van – francia dok. film, 21:40 Váltó, 21:55 Sportaréna, 22:35 Levelek a Szaharából – olasz film, 23:35 Beavatás, 23:45 Kikötő, 23:55 10. Lamantin Jazz Fesztivál, 1:05 Híradó.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Hétvégi programajánló, 10:15 Világjáró, 11:15 Helyzetkép, 12:00 Déli krónika, 12:15 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Hétvégi programajánló, 15:00 Terepjáró, 16:05 Halló, Magyar ország, halló, Muravidék, 18:00 Napi krónika, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 20:35 Péntek esti jam, 21:05 Magyarok a világban, 22:00 Hétvégi ráhangoló, 23:00 Hazakísérő, 23:55 Műsorzárás
12
5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:05 A hét zeneszámának választása, 10:15 5 perc a szépségért, 11:15 Egész ségügyi műsor / ETM, 12:00 Déli krónika, 12:15 A hét magyar nótájának választása, 15:00 Terepjáró, 16:05 Hétvégi randevú, 17:05 Slágerlista, 18:00 Napi krónika, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 20:30 Szombat esti rock, 23:55 Műsorzárás
5:45–7:00 Reggeli műsor, 7:00 Hírek, 7:05 Slágerkívánság, 9:00 Kalamajkafalva, 9:45 Vasárnapi elmélkedés, 10:00 Poénvadászat/Igaz-e?/Szentmise, illetve istentisztelet köz vetítése/Ismeretlen ismerős, 12:30 Szóvá teszem, 13:00 Va sárnaptól vasárnapig, 14:00 Muzsikaszó, jókívánság, 17:00 Hírek, 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős – ismétlés, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig – ismétlés, 20:35 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás
5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő, 12:00 Déli krónika, 12:10 Magyar nóták és csárdások, 14:05 Kívánságműsor, 15:00 Terepjáró, 16:15 Sporthétfő, 17:05 Arcvonások, 18:00 Napi krónika, 18:20 Gin Tonic, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:00 Hírek röviden, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Info március 9. szerda
március 8. kedd Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 11:55 Interjú, ism., 13:00 Hírek, 13:20 Glóbusz, ism., 14:00 Lelki villanás, A lélek horizontja, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Barangolások, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 A kiskertben – dok. sorozat, 18:00 Tudományos műsor, 18:25 Az Astro sorsolása, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Korszerű család – am. sorozat, 20:25 A nyolcadik nap, 21:00 A hónap dokumentumműsora, 22:00 Visszhangok, 23:00 Helyes ötlet, 23:30 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 10:00 Jó reggelt, ism., 12:35 Jó napot, Koroška!, ism., 13:10 Hanti Mansijsk: Biatlon-vb, férfiak, 15:40 Zenés emlékek Boris Kopitarral, Idegenforgalmi műsor, ism., 16:55 A hírnök, 17:20 Hidak: Barangolások, ism., 17:55 Nagy, nagyobb, legnagyobb: A repülőgép-anyahajók – angol dok. sorozat, ism., 18:45 Ezazene – szlovén sorozat, 19:15 Tranzisztor, 20:00 A háromszög, 20:30 Babilon.tv, 20:50 Vivaldi – angol film, 22:50 Brane Rončel a színfalak mögött, 0:25 Uro: A maszk alatt – norvég film.
Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 11:20 A kiskertben – dok. sorozat, A hónap dokumentumműsora, ism., 13:00 Hírek, 13:20 A Hét, Művelődési műsor, ism., 15:00 Hírek, 11:20 A kiskertben 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Turbulencia, 18:25 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 A fodrásznő – német film, 22:00 Visszhangok, 23:05 Ami szent és a világ, 0:20 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 8:30 Tranzisztor, Érdekel a könyv, ism., 9:30 A nyolcadik nap, ism., 10:00 Jó reggelt, 12:30 Aranyfüst, ism., 13:10 Hanti Mansijsk: Biatlon-vb, nők, 15:00 Ismét itthon, Babilon.tv, ism., 17:00 Hidak, ism., 17:30 Fekete-fehér idők, 17:50 Nyomorban a világ – német dok. műsor, Aritmia, ism., 19:45 Lottó, 19:55 Ljubljana: Szlovénia – Lengyelország, kézilabda-mérkőzés, férfiak, 21:45 Hibás választás – kanadai film, 23:20 Jazz.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:00 Átjáró, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Alma Mater, 15:25 Tudástár 2011, 15:55 Szomszédok – magyar sorozat, 16:40 Körzeti híradók, 16:55 Teadélután, 17:30 India – Álmok útján – 21:40 A nő kétszer brazil sorozat, 18:20 A királyi ház titkai – dél-koreai sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Önök kérték!, 21:05 Az Este, 21:40 A nő kétszer – angol film, 23:20 Zegzugos történetek, 23:45 Hírek, 0:00 Prizma, 0:15 Ma reggel, ism.
RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Te vagy az életem – argentin sorozat, 12:00 Híradó, 12:20 Játék, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:20 Kilenc túsz – am. sorozat, 15:15 A szerelem rabjai – argentin sorozat, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 NekedValó, 18:30 Híradó, 19:05 ValóVilág, 20:10 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Vészhelyzet – am. sorozat, 22:20 A Grace klinika – am. sorozat, 23:25 XXI. század, 0:00 Totál szívás – am. sorozat, 1:00 A hatalom hálójában – am. sorozat, 1:55 Reflektor.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:35 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:30 Egyesült Államok kontra John Lennon – am. dok. film, 14:15 EZO.TV, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Edina és Joshi, 16:25 Marina – mexikói sorozat, 17:25 Update Konyha, 17:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 18:30 Tények, 19:05 A 40 milliós játszma, 20:00 Aktív, 20:05 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:35 Bajnokok Ligája, 23:25 A médium – am. sorozat, 0:25 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:25 Kisvilma – Az utolsó napló – magyar film.
Duna Tévé 6:00–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:25 Talpalatnyi zöld, 14:55 Magyarország kincsei, 15:00 Madártávlatból – angol dok. sorozat, 15:30 Strauss, a keringőkirály – kanadai zenés film, 16:25 Napok, évek, századok, 17:15 Térkép, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:00 A Sipsirica – magyar film, 1. rész, 19:50 Kisenciklopédia, 20:00 Híradó, 20:15 Közbeszéd, 20:40 … hogy szaladnak a fák! – magyar film, 22:05 Kikötő, 22:50 Váltó, 23:00 Levelek a Szaharából – olasz film, 2. rész, 0:15 Divathét, 0:40 Kikötő, 1:00 Híradó.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:00 Átjáró, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:30 René Magritte – A lehetetlen megfestője – belga dok. film, 15:25 Médiaguru, 15:55 Szomszédok – magyar sorozat, 16:40 Körzeti híradó, 16:55 Férfi kézilabda Eb-selejtező, 19:00 Részletek a Keresztlécen című filmből, 19:30 Híradó este, 20:05 Rózsaágy – ausztrál sorozat, 21:05 Az este, 21:45 Amerikai Vendetta – am. film, 23:40 Múlt-kor, 0:10 Hírek, 0:20 Prizma, 0:35 Ma reggel.
RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Te vagy az életem – argentin sorozat, 12:00 Híradó, 12:20 Játék, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:20 Kilenc túsz – am. sorozat, 15:15 A szerelem rabjai – argentin sorozat, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 NekedValó, 22:15 Kísérlet 18:30 Híradó, 19:05 ValóVilág, 20:10 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Valóvilág – Kihívás, 22:15 Kísérlet – am. film, 0:25 Mocskos háború – am. film, 2:15 Reflektor.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:40 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:35 Winnetou bosszúja – német film, 14:15 EZO.TV, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Edina és Joshi, 16:25 Marina – mexikói sorozat, 17:25 Update Konyha, 17:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 18:30 Tények, 19:05 A 40 milliós játszma, 20:10 Aktív, 20:45 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:25 Dr. House – am. sorozat, 22:25 Született feleségek – am. sorozat, 23:25 Doktor Donor – am. sorozat, 0:25 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:25 A szerelem kegyelme – am. film.
Duna Tévé 5:45–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Hírek, 14:15 Kikötő, 14:25 A világ nagy kikötői – dok. sorozat, 15:20 Afrika színei – spanyol dok. sorozat, 16:15 A mangák világa – francia dok. film, 17:15 Térkép, 18:00 Híróra, 18:35 Mese, 19:00 A Sipsirica – magyar film, 2. rész, 20:00 Híradó, 20:15 Közbeszéd, 20:40 A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, 21:00 A nagy vega sarktúra – angol film, 22:35 Váltó, 22:50 Pincér – holland film, 0:30 Kikötő, 0:40 Pillanatképek, 1:00 Híradó.
március 10. csütörtök Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, ism., 11:40 Ami szent és a világ, ism., 13:00 Hírek, 13:20 Studio city, ism., 14:25 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Súlypont, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Elrejtett múzeumi kincsek – francia dok. műsor, 18:25 A lóhere, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Szlovénia nézetei, 21:30 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:00 Mesterséges mennyország, 23:30 Burka a jezičnem dohtarju – színházi előadás, 0:40 Ismétlések.
5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Tudakozó, 10:15 Nyelv művelő, 11:05 Aktuális, 12:00 Déli krónika, 12:10 Ma gyar nóták és csárdások, 14:15 Tudakozó, 15:00 Terepjáró, 16:05 Kívánságműsor, 17:05 Aktuális – ismétlés, 18:00 Napi krónika, 18:15 Lemezmúzeum, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóta kívánságműsor, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Március 3-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Szlovén Tévé II. 10:00 Jó reggelt, ism., 13:00 Koncert Marko Munih 75. születésnapja alkalmából, 14:40 Nagy, nagyobb, legnagyobb: A repülőgép-anyahajók – angol dok. sorozat, ism., 15:30 Tudományos műsor, Európai magazin, ism., 16:35 Lynx-magazin, 17:05 Hidak: Súlypont, ism., 17:35 Ez lesz a szakmám, 18:00 A kis Dorrit-lány – angol sorozat, 18:55 Glasborola, 20:00 Símagazin, 20:30 Labdarúgó-mérkőzés, 23:45 A Raw-étterem – ír sorozat, 0:35 A Pasquier-klán – francia sorozat.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:00 Átjáró, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Összhang, 15:25 Van öt perce?, 15:30 Emberek a természetben – magyar sorozat, 15:55 Szomszédok – magyar sorozat, 16:40 Körzeti híradók, 16:55 Teadélután, 17:30 India – Álmok útján – brazil sorozat, 18:20 A királyi ház titkai – dél-koreai sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Jelfogó, 21:05 Az Este, 21:40 Szerelem és gyűlölet között – am. film, 23:10 Szélesvászon, 23:40 Hírek, 23:50 Prizma, 0:10 Ma reggel.
Vendégem: Mestrovics Horvát Ferenc (az ismétlés elmarad) Március 4-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Te vagy az életem – argentin sorozat, 12:00 Híradó, 12:20 Játék, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:20 Kilenc túsz – am. sorozat, 15:15 A szerelem rabjai – argentin sorozat, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 NekedValó, 18:30 Híradó, 19:05 ValóVilág, 20:10 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Esti Showder Fábry Sándorral, 23:20 Házon kívül, 23:50 Odaát, 0:50 Reflektor, 1:05 Infománia.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:25 Behálózva – am. film, 14:15 EZO.TV, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Edina és Joshi, 16:25 Marina – mexikói sorozat, 17:25 Update Konyha, 17:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 18:30 Tények, 19:05 A 40 milliós játszma, 20:10 Aktív, 20:45 Jóban Rosszban 21:25 Amikor minden – magyar sorozat, 21:25 változik Amikor minden változik – am. film, 23:25 Bostoni halottkémek – am. sorozat, 0:25 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:25 Utolsó csapás – am. film.
Duna Tévé 5:45–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:15 Kikötő, 14:25 Korea, Kína és Japán kultúrájának története – koreai dok. sorozat, 15:15 Közelebb Kínához, 15:45 Madártávlatból, 16:15 Szivárványszínház – magyar dok. film, 17:15 Térkép, 18:00 Híróra, 18:35 Mese, 19:00 Virágzó városok – japán sorozat, 19:45 Kisenciklopédia, 20:00 Híradó, 20:15 Közbeszéd, 20:35 Magyar elsők, 21:00 Magonia – holland film, 23:00 Váltó, 23:10 Kabbala Kabulban – belga dok. film, 0:05 EtnoKlub, 1:20 Kikötő, 1:40 Híradó.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 10:15 Magyarok a világban (ismétlés), 11:15 A kertész vála szol / Értékőrzők (ism.) / Tulipános láda / A kör, 12:00 Déli krónika, 12:10 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Apróhirdetés, 15:00 Terepjáró, 16:15 Horizont, 17:15 Tini Express, 18:00 Napi krónika, 18:20 Sztárfigyelő, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:00 Hírek röviden, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás
műsorajánló
5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 11:15 Kisebbségben, 12:00 Déli krónika, 12:15 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Apróhirdetés, 15:00 Terepjáró, 16:15 Mese-lesen/Komolyan a zenéről, 17:15 Kuckó mackó/ Csacska rádió, 18:00 Napi krónika, 18:15 Népzenei műsor, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás
Hidak: tollfosztás és tökmagköpesztés Szerdahelyen (az ismétlés elmarad) Március 8-án, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Barangolások: Torda, Aranyosszék 1. rész (a Duna Televízió produkciója) (ismétlés: kedden 17.20-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Március 9-én, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne ismét jelentkezik a mezőgazdasági rovat (ismétlés: szerdán 17.00-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Március 10-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Súlypont: stúdióbeszélgetés a magyar állampolgárság felvételének lehetőségéről (ismétlés: csütörtökön 17.00-kor a Szlovén TV II. csatornáján) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
13
Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2011. március 1-jén a következő munkahelyeket hirdették meg: Raktáros Carthago, proizvodnja avtodomov, Kamenice 2., Odranci (2 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, alapfokú német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2011. március 11.) Biztosítási ügynök – Lendva területén Prima zastopstvo zavarovalna družba, Partizanska 19., Ljubljana (1 munkahely, középiskolai végzettség, meghatározatlan idő, jelentkezési határidő: 2011. március 4.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon
A lendvai színpadon gitárzenekar, magyar népzene és reneszánsz zene
A Lendvai Zeneiskolának már sok éve kapcsolata van a magyarországi Lenti Zeneiskolával, s az eredményes együttműködés keretében évente kétszer szervezik meg tanulóik közös koncertjét. Az idén 2011. március 9-én kerül sor a lendvai Színház- és Hangversenyteremben a lendvai és a lenti zeneiskolák közös hangversenyére. A műsorban a kiváló szólisták mellett színpadra lép majd a Lendvai Zeneiskola harmonika-zenekara és a nemrég alakult gitárzenekar is. A Lenti Zeneiskolából 6 műsorszámmal fognak érkezni. A klas�szikus hangszeres előadások mellett elhangzanak majd a citerázók népdalai is. Az est folyamán a közönségnek alkalma lesz régi zenét is hallgatni, hiszen furulyán és csembalón fognak muzsikálni. Az eddigi közös hangversenyek bebizonyították, hogy vidékünkön sok a tehetséges fiatal zenész. A lendvai színpadon ismét kiváló produkciók fognak majd elhangzani, ezért reméljük, hogy nagyszámú közönség fogja megtisztelni a fellépőket. A Lendvai és a Lenti Zeneiskola tanulóinak közös hangversenye 2011. március 9-én 18 órakor a lendvai Színház- és Hangversenyteremben
14
Március 3-a és 8-a között
A Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet Alapító Okirata 8. cikkelye alapján a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség pályázatot hirdet a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Lendvai Plébánia Március 3-án elsőpéntek előtti csütörtök. Ezen a napon az új papi és szerzetesi hivatásokért, valamint papjaink állhatatosságáért és életszentségéért imádkozunk. Az esti szentmise előtt egy órával, 17.00 órakor imaóra a Legszentebb előtt. Március 4-én elsőpéntek. Ezen a napon végezzük el a szentgyónást és járulunk a szentáldozáshoz. Ezért 17.00 órakor a Legszentebb kitétele, imaóra Jézus Szíve tiszteletére és áldás. 18.00 órakor szentmise. Az elsőpéntek megünneplése a falvakon: 8.00 órakor Gyertyánosban és Völgyifaluban, 9.45-kor szentmise az Idősek Otthonában. Március 6-án évközi kilencedik vasárnap. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor, Gyertyánosban és Petesházán 11.00 órakor. Szombaton 16.00 órakor szentmise Pincén, 17.00 órakor Völgyifaluban és 18.00 órakor Lendván a családok szentmiséje.
Dobronaki Plébánia Vasárnap 8.00 órakor szlovén, 10.00 órakor magyar nyelvű szentmise. Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor – kivéve szerdán reggel 7.30-kor – lesznek. Falvakon szombatonként 17.00 órakor lesznek szentmisék.
IGAZGATÓI posztjának betöltésére, 5 évre, ismételt kinevezési lehetőséggel. A pályázóknak a törvényekkel meghatározott általános feltételek mellett a következő feltételeknek kell eleget tenniük: • egyetemi végzettség, • 5 év munkatapasztalat, ebből legalább 2 év vezetői poszton, • a magyar és a szlovén nyelv aktív ismerete, • világnyelv ismerete előnyt jelent. A pályázatnak tartalmaznia kell: • a kérvényt, • a pályázó iskolai végzettségét tanúsító okiratok másolatát, • a pályázó munkatapasztalatát tanúsító okiratok másolatát, • a pályázó részletes szakmai önéletrajzát, • a pályázónak az igazgatói poszton elvégzendő feladatokról szóló vízióját és programját. A pályázatokat zárt borítékban 2011. március 14-ig (a postára adás dátuma a mérvadó) a következő címre kell elküldeni: Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség – Pomurska madžarska samoupravna narodna skupnost, Fő utca – Glavna ulica 124., 9220 Lendva – Lendava. A borítékon kérjük feltüntetni: „MNTI IGAZGATÓI PÁLYÁZAT – Tilos felnyitni a bontási időpont előtt.” A határidőn túl beérkezett, illetve a hiányos pályázatok nem kerülnek elbírálásra.
Evangélikus egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik vasárnap 10.00 órakor lesz.
Református egyház
Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Március 6-án 10.00 órakor Szerdahelyen, 14.00 órakor pedig Csekefán lesz istentisztelet.
Újdonságok a Lendvai Könyvtárban
apróhirdetés •Megvásárolnám Hradil Jože magyar–szlovén szótárát. Tel.: 031-825-015. •Eladó tárcsa. Érdeklődni: tel. 02/577-1032. •Eladó IZS Planeta 2 veteránmotor. Érdeklődni: tel. 0036/30-434-6346 vagy 0036/92-393-488.
• • • • • •
Weinmann, Marlene: Fájdalomcsillapítás akupresszúrával Dahlke, R. – Ehrenberger, D.: Testi és lelki megtisztulás Tisza Kata: Pesti kínálat Desarthe, Agnes: Kit érdekel a szerelem? Dr. Oetker – Muffin-különlegességek Dobos Edit: Mesék így is, úgy is – Olvasásra és drámajátékra készen
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Info
A rendőrség jó munkát végzett A Muraszombati Rendőrségi Igazgatóságon a 2010-es esztendőben bizonyos átszervezésekre került sor, racionalizálták a munkát, ennek ellenére a bűncselekmények megelőzése és felkutatása terén eredményesek voltak. A bűncselekmények száma csökkent: a rendészeten tavaly összesen 3716 (2009-ben 3958), azaz 6,8 százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el. Ebből 2469 (2769), 11,9 százalékkal kevesebb esetben került büntetőeljárásra sor, 1254-re (1125) növekedett viszont azon ügyek száma, amelyekből feljelentés lett az ügyészségen. A rendőrség önerejéből 515 (643), azaz 19,9 százalékkal kevesebb bűncselekményt kutatott fel. 22,5 százalékos visszaesést mutat a vagyoni bűncselekmények száma, a rendőrség és a szakintézetek jó együttműködésének köszönhetően úgyszintén csökkent a családokban történt erőszakok száma. Nem volt nagyobb eltérés a gazdasági bűncselekmények számát illetően, növekedés volt viszont a tiltott kábítószer-kereskedésben, mégpedig 16,9 százalékkal, szám szerint 83 esetből 97 lett. Egy személy drogtúladagolásban elvesztette életét. Ezen jellegű bűncselekmények felkutatására külön rendőrségi csoportot hoztak
létre. Több olyan külföldi személyt fogott el a rendőrség, akik különféle bűncselekményekhez kapcsolódtak. Nem történt jelentős változás a kiskorúak bűnözésében 81 (86), csökkent viszont a nemi erőszakok száma 27 (33). Minimális növekedés volt észlelhető a gazdasági bűncselekmények száma terén, ez a szám 569-ről 577-re nőtt, ám értékét nézve majdnem megháromszorozódott 16,7 (5,8) millió euróra. A közrend megsértése 3.119 esetre (3.517), azaz 11,3 százalékkal esett vis�sza. Közúti ellenőrzés során 21.483 (27.435) esetben intézkedtek, azaz a törvénysértések 21,7 százalékos visszaesését tapasztalták. A leggyakoribb szabályszegések közé tartozik a gyorshajtás 7.021 (10.221) esettel, az alkoholos állapotban való vezetés 3.390 (3.765) esettel és a biztonsági öv nem használata. A rendőrök 987 (929), azaz 6,2 százalékkal több balesetet jegyeztek fel 1.708 (1.655) résztvevővel. Baleset következtében 10 (6) személy vesztette életét, csökkent viszont a sérülések száma. A muravidéki határátkelőkön 2010-ben 0,5 százalékkal nőtt az utasok száma: összesen 2.412.203 (2.400.458) személy lépte át a határt. HF
A MURAVIDÉKI VESEBETEGEK EGYESÜLETE DR. VRBNJAK U. 6., RAKIČAN 9000 MURASZOMBAT A Vese Világnapja alkalmából a Muravidéki Vesebetegek Egyesülete 2011. március 10-én a lendvai Mercator üzletközpontban 10.00 és 13.00 óra között szakemberek és önkéntesek segítségével a vesebetegségekről, azok gyógyításáról és a megelőzésről tájékoztatják az érdeklődőket. Mindenkit tisztelettel várnak!
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 90. életévében örök nyugalomra tért drága anyám, anyósom, nagyanyánk, dédnagyanyánk és testvérem,
„Vezessen a Földön befejezett utad a mennyei öröklétbe.”
Pál Rozália (1921–2011)
Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága halottunk temetésén részt vettek, gyertya- és virágadományukkal, szentmisére adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönet Bernád József püspöki tanácsos úrnak a gyászszertartásért, a völgyifalui énekeseknek a megható gyászénekekért és az imádkozóasszonyoknak az elmondott imákért. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet. Völgyifalu, 2011. február 24-én
figyelmükbe •Március 4., péntek 19.00 óra, •a lendvai Színház- és Hangversenyterem •SNG Maribor, Bertold Brecht: Kispolgári esküvő című vígjáték •Március 5., szombat, •Pártosfalva, faluotthon •Ünnepély a Nőnap alkalmából •Március 5–6., szombat és vasárnap 10.00 óra, •Hosszúfalu, faluotthon •Népi bútorfestő kurzus a Muravidéken
névnapsoroló Március 4-től 10-ig Péntek – Kázmér Szombat – Adorján, Adrián Vasárnap – Leonóra, Inez Hétfő – Tamás Kedd – Húshagyókedd, Szerda – Hamvazó- szerda, Csütörtök – Ildikó
időjárás A hét végére részben borult, enyhe idő várható.
A gyászoló család
Március végéig készül a magyarul helytelen földrajzi nevek listája Még 2009 során Göncz László képviselő kezdeményezte a szlovén közlekedési miniszternél, hogy a nemzetiségileg vegyesen lakott területen lévő, állami hatáskörbe tartozó közutak és autópálya-szakaszok esetében a földrajzi jelzések következetes kétnyelvű, a magyar nyelv szabályainak megfelelő korrekciója, illetve kiegészítése megtörténjen. Patrik Vlačič miniszter pozitívan fogadta a kezdeményezést, és néhány módosítás az illetékes állami szervek részéről az elmúlt hónapokban meg is történt. A helyzet azonban a képviselő szerint még nem kielégítő, ugyanis akadnak még nyelvileg hibás helység-, folyó-, illetve pataknévtáblák, valamint arra is van példa, hogy például a patak neve csak szlovén nyelven van megjelölve. Az utóbbi Göncz László szerint egyértelműen törvényellenes jelenség. A minisztérium a munka tökéletes elvégzésénél számít a magyar nemzetiségi szervezetek közreműködésére is, ezért a képviselő azzal a kéréssel fordult a magyar önkormányzatok elnökeihez, illetve a magyar nemzeti önkormányzati közösségek tanácsaihoz, hogy március végéig községük területén készítsenek jegyzéket a nemzetiségileg vegyesen lakott terület országos szintű útjai, autópályái mentén tapasztalt esetleges hibás földrajzi névhasználatról és azok hiányosságairól. A jegyzék alapján a Közlekedési Minisztérium könnyebben intézkedik majd a hiányosságok kijavítása érdekében. A nemzeti közösségeket egyébként hasonló levéllel az elmúlt évben is megkereste a nemzetiségi képviselő, azonban részben a mandátum lejárta, részben egyéb okok miatt a listák elkészítésére nem került sor. Göncz László felhívásában az alacsonyabb szintű közutak esetében észlelt hiányosságok lejegyzését is célszerűnek látja, de erről az illetékes önkormányza toknál kell intézkedni. tt
15
Info
VV Gombinak százezret fizetnének egy éjszakáért
Humor
Humor
A feleségem egy bűvész asszisztenseként dolgozik, és szerintem ellesett tőle pár trükköt. A múltkor is hazaugrottam napközben, a feleségem ott feküdt az ágyban. Azt mondta: „Abrakadabra”, mire kinyílt a szekrényajtó, és ott állt a bűvész meztelenül! Szegény fickó, az arckifejezéséből ítélve azt se tudta, mi történt!
Egy 35 éves üzletas�szonynak százezer forintot is megérne, ha ágyba bújhatna a ValóVilág kiesett sztárjával. A magát B. Eszternek valló nő az egyik napilap szerkesztőségét kereste
kíváncsi rá, milyen lehet eltölteni egy romantikus estét imádottjával, akinek a busás juttatás fejében természetesen az ágyban is teljesítenie kellene. Megkérdezték Gombit is, mit szól az ajánlathoz,
hogy százezer forintért, a világ összes kincséért sem hagyná el Picúrt. A valóságshow-hős szerelmese egyáltalán nem féltékeny a fiúra, csak nevet ezeken az ajánlatokon. Tudja, hogy a volt villalakó soha
Kovács a főnöke elé áll és így szól: – Kellene nekem pár nap szabadság családi ügyek miatt. – Valami baj van? – kérdi a főnök. – Igen. A menyasszonyom rájött, hogy titokban barátnőt tartok. De nem is ez a nagy baj, hanem hogy ezután közösen elmondták a feleségemnek is!
Két barát megy az utcán, szembe jön velük egy hölgy. – Ismered ezt a nőt? – kérdezi az egyik a másiktól. – Nem. – Hát akkor miért emeltél neki kalapot? – Mert a kalap a bátyámé, és ő ismeri a nőt.
– Ugye, doktor úr, azért reggelenként egy pohárka pálinkát ihatok? – Megmondtam a múlt héten, hogy egyetlen kortyot sem ihat! Mi jut eszébe? – Hát, gondoltam, hogy azóta már fejlődött az orvostudomány. – Az orvos azt mondta, hogy egyetlen pohár bort sem ihatok. – És betartod? – Be én! Inkább kimártogatom kenyérrel a pohárból. – Láttad már az új magyar filmet a moziban? – Igen. – És milyen? – Abszolút happy enddel végződik. A nézők mindannyian nagyon örültek, mikor vége lett.
16
meg azzal, hogy segítsenek neki összehozni egy randevút a villa egykori szépfiújával. Állítása szerint számára Gombi testesíti meg az ideális férfit, és nagyon
Horoszkóp Kos Már. 21. – ápr. 20. Kimerültebb, mint amilyennek érzi magát, sokkal hamarabb elfárad, mint régebben. Vegye komolyan szervezete jelzéseit! Bika Ápr. 21. – máj. 20 Ma régen látott ismerősével találkozik, aki sokat segíthet tervei megvalósításában. Szakítson időt a vele való beszélgetésre. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Bármennyire élvezi is, hogy meghallgatják, arról ne feledkezzen meg, hogy talán mások is szívesen elmondanák véleményüket az adott kérdésről! Rák Jún. 22. - júl. 22. Vannak emberek és helyzetek, amikor nem lehet megbeszélni a dolgokat. Ilyenkor legjobb, ha egyelőre egyetértő és óvatosan másra tereli a szót. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Felbukkanhat egy régi, lezáratlan ügye vagy legalábbis annak utóhatása. Ennek megoldására egészen szokatlan ötletei támadhatnak.
ám ő köszöni szépen, inkább nem élne a lehetőséggel. Elárulta, mióta kijött a villából, számos hölgy kereste már meg hasonló kéréssel, de nem-
nem csalná meg őt, és azt is, hogy ez az egyik negatív velejárója az ismertségnek; míg Gombi bent volt a luxusbörtönben, nála is rengetegen bepróbálkoztak.
kulcslyuk
Dr. Vass Vilmos általános orvos Az ideális nő? – Nőies jellemvonású, családias. Mi a kedvenc rajzfilmje? – A két kőkorszaki szaki (Frédi és Béni). Ha sport, akkor... – Kerékpározás. Ha lazítás, akkor… – Színház. Ha étel, akkor… – Rántott csirke. Ha ital, akkor… – Szürkebarát. Ha édesség, nyalánkság, akkor… – Dobostorta. Kedvenc ruhadarab? – Öltöny. Vízpart vagy hegyek? – Vízpart. Kaland vagy kényelem? – Kaland. Kedvenc sorozata? – Nincs. Kabala, amulett? – Igen.
Szűz Aug. 24. – szept. 23. Mivel felelősséget vállalt valamiért, szeretne annak teljes szívével és legjobb tudásával eleget tenni, de közben kimerülőben vannak erőtartalékai. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. A visszajelzések és a teljesítménye önmagáért beszélnek, de Ön mégis tudja, hogy akár többre is képes lenne. Ne tegye túl magasra a mércét. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Nem érzi most jól magát a megszokott környezetben a szokásos minták szerint. A változás és változtatás elkerülhetetlenné válik. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Türelmetlen lehet mások döntésképtelensége miatt, ezért igyekszik mások helyett is dönteni és megmondani, ki mit tegyen vagy gondoljon. Bak Dec. 23. – jan. 20. Nehezen boldogul saját érzékeny énjének megélésével. Fél attól, hogy egészen rábízza magát, ugyanakkor megtagadni sem tudja.
Hisz bármilyen természetfeletti erőben? – Igen. Legjobb tulajdonsága? – Őszinteség és kitartás. Legrosszabb tulajdonsága? – Maximalista vagyok. Ha tehetné, a világban eltörölné az... – Erőszakot.
Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Általában nehezére esik lemondani azokról a dolgokról, amelyeket azonnal megszerezhet, még akkor is, ha hosszabb távú terveit kockáztatja ezzel. Halak Febr. 20. – már. 20. Ha valaki elárulja Önt – illetve ha Ön úgy érzi, elárulták –, az illető biztos lehet benne, hogy nem kap még egy esélyt, nem fog újra megbízni benne.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Horizont
n e k é d i v a r u M a n e Kincskeresőb reső című műsora
cske A Magyar Televízió Kin felhívása s zö ö k g á js ú p é N i ia n és a szlové , a hetilapban, valamint at szabadon felhasználhatják
pújság ű műsora és a szlovéniai Né Az MT V Kincskereső cím ői és olvasói számára. közös pályázatot hirdet néz figyelát-medencei magyarság A felhívás célja, hogy a Kárp tönözze a nfitársaira irányuljon, és ösz me a Muravidéken élő ho hagyomáösség kulturális értékeinek, Szlovéniában élő magyar köz ényezésben b megismerését. A kezdem nyainak és örökségének job , képzől készült fotóval, videóval résztvevők a Muravidékrő berek élete y a táj, illetve az ott élő em művészeti alkotással, vag közzétevők l pályázhatnak. A felhívást ihlette irodalmi alkotássa ják. A fotó pályázók jelentkezését vár az adott területen amatőr tíz gépelt irodalmi alkotásé maximum mérete legalább 1 MB, az résztvevők tíz perc lehet. Az akcióban oldal, a videóé legfeljebb tetésével a ghirdetők az alkotók feltün tudomásul veszik, hogy a me
pályamunkák egészben bemutathatják. a műsorban részben vagy 5-ig a yamunkákat 2011. április A leadás határideje: A pál jság címére email-címre, vagy a Népú jutka.kiraly@nepujsag.net . ., Szlovénia) lehet eljuttatni (9220 Lendva, Fő utca 124 tve hétvégét tölthet Lendván, ille Díj: A nyertes és partnere egy tással. Az tása szerint) félpanziós ellá Budapesten (a nyertes válasz yázat kiíróját. útiköltség nem terheli a pál gyar ncz László, a szlovéniai ma Az akció fővédnöke: Gö zők a két elője, a zsűri tagjait a szerve közösség parlamenti képvis választják ki. médium munkatársaiból gyar i: az RT V Slovenija Ma Az akció médiatámogató ravidéki Magyar Rádió. Műsorok Stúdiója és a Mu
jság
Várja jelentkezését a Népú és a Kincskereső!
Projekt 365
Egy kiállítás egy évnyi képei A lendvai Színház- és Hangversenyterem előcsarnokában pénteken került sor a „Projekt 365” elnevezésű fotókiállítás ünnepélyes megnyitójára, amelynek szerzője és kezdeményezője Šimon Ladislav lendvai fotós. Horvát Szilvia
A projekt 2010-ben indult, amikor a szerző a Facebook közösségi portálon megjelentette első fotóját, amelyet naponta követett egy-egy újabb fotó. A kiállításon megtekinthető mind a 365, illetve plusz még egy fotó – a szerző fényképezőgépe
lencséjén keresztül megélt és felfedezett mindennapi élet, Lendva természeti környezetének motívumai. A szerző segítségére fényképészbarátai, a lendvai Fotoklub tagjai, Galič Tomaž és Dominko Miran volt, az utóbbi pedig néhány közös fotózási élményt a közönséggel is megosztott. Šimon Ladislav projekt-
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
ötletét és egyéves kitartó munkáját az elmúlt évben megalakult lendvai DigiFot Kft. karolta fel, s a cég lett a fotókiállítás támogatója és szervezője. A DigiFot a Facebookon megjelent gyűjtemény fényképeit kinagyította és valamennyit festővászonra nyomtatta, valamint az összes képet könyvbe kötötte. A közös projektről és a vállalatról
Sikeres fotó-est: Šimon Ladislav „Projekt 365” fotókiállításának megnyitóját és a DigiFot bemutatkozását szép számú közönség látogatta meg. Milić Miha igazgató szólt röviden. Végezetül Anton Balažek lendvai polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A fotókiállítás március
25-ig tekinthető meg, a festővászonra nyomtatott fényképek pedig a Lendvai Lions Klub segítségével március 23-án jótékonysági árverésre kerülnek.
17
Muravidék A hosszú téli esték hagyománya
Tollfosztás és tökmagköpeszt A hagyományok újraélesztése, a régi idők felidézése, a népszokások – amelyeket ma már elhagytak, vagy úgy is mondhatnánk, „kinőtte őket az idő” – olyan emlékeket élesztenek újra, amelyek a falusi emberek szívét felmelegítik. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
Péntek este egy kicsinyke goricskói faluba, Szerdahelyre látogattunk el, ahol az Antal Ferenc Művelődési Egyesület szervezésében belekóstolhattunk
voltak látogatók. Vugrinec Zsuzsi, a szerdahelyi művelődési egyesület leköszönő elnök asszonya üdvözölte a megjelenteket, és örömét fejezte ki, hogy a rendezvény ilyen szép számú érdeklődőt vonzott. A köszöntő után az
kát abbahagytuk, összejöttünk, az asszonyok tollat fosztottak, a férfiak tökmagot köpesztettek. Minden nap másik háznál volt a köpesztés, és eltartott éjfélig, egy óráig is. Akkor is ilyen jó hangulat volt, mint most itt. Ugye, nem volt rádió,
voltak, azok elmesélték a háborús történeteiket – mondja Sándor. – De a legtöbbet az asszonyokról, lányokról beszéltünk, azok meg rólunk – fűzi hozzá József. – Külön asztalnál ültünk, úgy, mint most is.
fosztottunk, aztán szombat vagy vasárnap este még táncoltunk is a végén, mivel volt két harmonikás a falunkban, és ők muzsikáltak közben. Nagyon szép, hogy a fiatalok ezt a hagyományt felelevenítik, megőrzik. Valamikor sokan voltunk ám a faluban. Amikor én még lány voltam, 220-an voltunk, most meg vagyunk 55-en. Volt olyan este, hogy két helyen is tartottak tollfosztást. A legények pedig egyik helyről mentek a másikra, köpesztés után kártyáztak, de olyanok is voltak, akik ezeken az estéken szerettek egymásba. Más világ volt akkor, a mai fiatalok azt nem is tudják
Šanca Szilvia
A tökmagköpesztés nótaszó kíséretében végzett férfimunka. a tollfosztás és a tökmagköpesztés hagyományába. A helyi tűzoltóotthon szépen megtelt, sokan érkeztek a szomszédos településekről Hodostól Szentlászlóig, de a határmenti szomszédságból, Magyarszombatfáról is
Balek József
18
asztalokat tökmaggal és tollal terítették be, a férfiak köpesztettek, az asszonyok pedig a másik asztalnál szorgosan tépték a tollat. A terem egyszer csak zengeni kezdett az énektől, a férfiak hangja átharsogott a falakon is. A vendégségbe érkező „külfalusiak” sem maradtak tétlenek, tökmag és toll került minden kéz elé. Balek József és Gaál Sándor mellé letelepedve mi is hozzáláttunk a köpesztéshez, miközben ők meséltek az emlékeikről, hogy is volt akkoriban, amikor ők még legények voltak. – A téli időszakban, amikor a ház körüli mun-
Gaál Sándor televízió, dalozgattunk, vicceket mondtunk, a régi élményeinket elmondtuk a többieknek, közben bolondságokat is, de meséltünk is, akik háborúban
– Tollfosztás közben ügyelni kell, nem szabad nagyon beszélni, mert felszáll a toll. Ezért az asszonyok csak halkan beszéltek – mondja Sándor. – A bor pedig csinálta a jó hangulatot – így József. – Milyen dalokat énekeltek akkor a legények, a férfiak? – kérdezzük. – Amiket apánktól, anyánktól megtanultunk, azokat énekeltük, régi dalokat, nótákat, aztán egymástól, az idősebbektől tanultunk újakat. Egy kicsivel arrébb, a másik asztalnál Károlyi Elza nénihez is odaszegődtünk, idős korát tekintve talán ő az, aki a legtöbbet tudna mesélni. Azt mondja, nagyon szép emlékeket csalt elő belőle ez az este, egyáltalán nem bánta meg, hogy eljött, pedig odahaza még igencsak győzködni kellett. – December volt a disznóvágások ideje, januárban pedig megkezdtük a tollfosztást és ez egész február végéig eltartott. Meg volt beszélve, hogy ki tartja, két-három este
Károlyi Elza elképzelni. Nem volt tévé, rádió, örültünk, ha elmehettünk tollfosztásba, meg ott vigadhattunk, elbeszélgettünk, mindenféléről beszéltünk, viccelődtünk, az ügyes-bajos dolgainkat kibeszéltük, meg persze daloltunk. Voltak a faluban olyan családok, akik elmentek szezonmunkára, mert más lehetőségük nem volt, azokat summásoknak hívták, summás dalokat hoztak Baranyából, Bácskából, ezeket a dalokat is megtanultuk. Nekem nagyon sokszor eszembe jutnak ezek a szép emlékek, szeretek is rájuk emlékezni.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Horizont
tés Szerdahelyen
Az asszonyok csak csendben beszélgethetnek, nehogy a toll elszálljon. Elza néni sokáig kitartott az este, a köpesztés és a fosztás utáni igazi jó hangulatból is kivette még a részét. A munka végeztével felkerült az asztalra a bor, a finom kocsonya, vágottzsíros- és töpörtyűskenyér. Ez a hagyományos vacsora volt szokásban ugyanis általában a fosztás és köpesztés végeztével. A falu népe, ahogy Elza néni is mondta, megfogyatkozott ugyan, de az összetartás most is erénye a kis településnek. A hagyományőrző rendezvényről
az Antal Ferenc Művelődési Egyesület új elnök asszonya, Šanca Szilvia elégedetten szólt: – Mivel nagyon kevesen vagyunk, így mindenki közreműködésére szükségünk volt az előkészületeknél. Szerencsére lúdtollunk volt, tökmagot viszont szereznünk kellett, de azt is sikerült megoldanunk. A sütést, kocsonyafőzést pedig a helyi asszonyok szorgalmának lehet köszönni. Egyletünket sem tudnám igazából tagokban megállapítani, hiszen azt lehet monda-
ni, hogy mindenki közreműködik, az egyletünk úgymond az egész falu. Nagyon jól sikerült ez az este, aminek nagyon örülünk. Örülünk, hogy ilyen sokan eljöttek, és külön dicséret jár a hodosiaknak, akik kisegítettek minket az éneklésben. A hagyományos tökmagköpesztés és tollfosztás Szerdahelyen kisebb mulatsággal zárult. Aki részt vett, csakis feltöltődve térhetett haza onnan, valamikor az éjszaka folyamán…
Itt a farsang, áll a bál március 6-án, vasárnap 14.00 órakor Lendván a Lipa Szálló előtt. Várjuk az 1 és 91 év közötti gyerekeket! Italból és fánkból lesz bőven!
Kertésznaptár
Lemosó permetezés, fertőtlenítés A kora tavaszi időszak egyik legfontosabb növényvédelmi teendője a lemosó permetezés, amelyet évente érdemes megismételni. A télvégi lemosó permetezés legfontosabb célja, hogy a gyümölcsfákon, a bogyósok bokrain és a szőlőtőkéken a vázágakon, a kéregrepedéseken, illetve a rügyek felületén megtapadt kórokozó gombákat elpusztítsuk, valamint ritkítsuk a rovarkártevők áttelelő alakjait. A lemosó permetezés az utóbbi években sokszor a háttérbe szorult, habár létjogosultsága egyértelmű, alapját képezheti a minden éveben esedékes növényvédelemnek, legyen szó gyümölcsösről vagy szőlőről. Különösen az utóbbi pár évben figyelhető meg kajszijaink, cseresznyefáink, meggyfáink és őszibarackfáink gutaütés-szerű elhalását. Ezt a „gutaütést” egy baktérium és egy gomba okozhatja. Kártételük jóval nagyobb, amennyiben együtt lépnek fel. Mire a tüneteket észrevesszük, akkor a védekezés már szinte csak a következő évre szól, illetve A vértetűkolóniákat vifáink kipusztulása ellen. A aszos vattaszerűség baktérium november elejé- védi. A kártevő sebzétől március közepéig fertőz seken keresztül fertőés a sérüléseken keresztül zi meg elsősorban az jut el a háncsszövetbe. Ilyen almát. sebzések lehetnek a letört ágak, a metszések sebzései és a fagysebek. A letört ágak lemetszésével, majd réztartalmú sebkezelők használatával csökkenthetjük az elszaporodást. Márciusban lehetőleg mindenféle metszést fejezzünk be, kivéve az őszibarack termőre való metszését, amit legjobb a virágzás előtti időre halasztani. A vágóeszközöket mindig fertőtlenítsük, mikor a következő fára „áttérünk” kiskertünkben. De amennyiben az lehetséges, a nyárvégi zöldválogatást részesítsük előnyben a kajszi- és meggyfáinknál. A túl korai lemosó permetezésünk is szinte hatástalan maradhat, ha újból hidegek következnek hosszabb időre. Ezért ha tehetjük, többször is permetezzünk. Először rézszulfát vagy rézoxid, illetve rézoxiclorid hatóanyag-tartalmú szereket – melyek jobban égethetnek a későbbiek során – permetezzünk még a rügyfakadás előtt baktérium és gomba ellen. Ehhez keverhetünk kén hatóanyagú gombaellenes szert és olajtartalmút a rovarok ellen. Rügyfakadás kezdetén és pirosbimbós állapotkor rézhidroxid hatóanyag-tartalmú szerrel érdemes permetezni. Később már a réztartalmú szereket nem használhatjuk. A fagysebeket és az előző évekből származó pszeudomonaszos elhalás és a leukosztómás elhalás sebeit, a kéreg alatti elhalt részeket el kell távolítani az élő szövetig, majd erős rezes sebkezeléssel baktérium- és gombamentesíteni kell. A már fertőzött fák enyves, feketegyűrűs ágait is le kell vágni, majd az ágakat el kell égetni. A beteg ágrészek a metszéshelyeknél jól látható barnás elszíneződést mutatnak és a szaguk is kellemetlen. tt
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
19
Kultúra Hurrá, színház!
Gyerekszereplők gyerekközönség előtt Kedden délelőtt a lendvai Színház- és Hangversenyteremben megrendezték a gyermek- és ifjúsági színjátszócsoportok területi találkozóját, amelyet a Szlovén Köztársaság Kulturális Közalapítványának Lendvai Területi Kirendeltsége hirdetett meg.
színházba járni és közösen válaszoltak kérdéseinkre. Elmondták, hogy sokszor járnak színházba, olyankor meséket, bábelőadásokat néznek meg, az iskolával
volt a történet mondanivalója. A gyerekek aztán siettek a helyükre, nehogy lemaradjanak az éppen kezdődő, soron következő
Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
A „Hura za Gledališče” – „Hurrá, színház!” – elnevezésű program reggel 8 órakor vette kezdetét, amelyre a lendvai, a črenšovci, az odranci, a turniščei, a Velika Polana-i, a dobronaki és a kobiljei községek területéről érkeztek óvodás és általános iskolás gyerekek szereplőként és nézőként egyaránt. 20–30 perces darabokat adtak elő a gyerekek, ös�szesen 9 előadás valósult meg a délelőtt folyamán. A fellépők közül egy gyertyánosi óvodás kis-
Farkas Petra – Gyertyánosi Óvoda. a címe Palček Anton volt. Egy törpéről szólt, akinek elment a hangja. Én egy béka voltam, nem volt
Žabec pozimi (Békácska télen) – a lendvai óvodások előadása. be nekünk. Jó volt fent a színpadon és nem is izgultam. A közönség soraiból a Lendvai KÁI elsőseivel két előadás között beszélgettünk a szünetben. Biró Mihael, Bažika Filip, Kopinja Zoja – szeretnek
is voltak már többször. Ma ugyan ők nem szerepeltek, csak nézőként érkeztek, de nagyon tetszettek nekik az eddig látott darabok. A gyerekek elmondták, miről szólt a legutolsó előadás, amit megnéztek, kik voltak a történet szereplői és mi
előadásról. A színház nézőtere jócskán feltöltődött, alig maradtak üresen hagyott helyek. A gyerekek értékes délelőtti programmal gazdagodtak, a fellépők és mentoraik számára pedig jó bemutatkozásra adott alkalmat a rendezvény.
A kis makk „élőben” Biró Mihael, Bažika Filip, Kopinja Zoja – a Lendvai KÁI elsősei. lányt, Farkas Petrát kérdeztünk meg, aki már túlvolt a szereplésén. – Nagycsoportos vagyok, 5 éves. Először szerepeltem ilyen színdarabban,
nagyon hosszú szövegem, az volt a dolgom, hogy ugráltam. Az óvodában minden nap elgyakoroltuk az egész történetet, Romana óvónéni tanította
• Lendván • Dobronakon • Pártosfalván • • Hodoson • Križevcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)
20
Hétfőn az 1. számú Lendvai KÁI-ban író-olvasó találkozó keretében ismerkedtek az alsó tagozatosok az írás „bűvészetével”. A meghívott vendég Bence Utrosa Gabriella volt, akinek legutóbb megjelent, Egy kis makk története című mesegyűjteményét a kisiskolások nagy előszeretettel olvassák, a címadó mesét pedig szinte mindegyik jelenlévő elolvasta már. A jól sikerült „élő” iskolaórán a pajtások az írásművészet csínját-bínját is megismerhették, s volt, aki bevallotta: neki már odahaza egy hasonló gyűjteményre való, kiadásra váró meséje van…
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Helló!
Kedves Gyerekek! Nézzétek csak, milyen szép színes ma az oldalatok, a pártosfalvi és a hodosi óvodások küldték el hozzánk ezeket a csodaszép rajzokat. Ez is azt bizonyítja, hogy a hosszú telet, a zord időjárást színes ceruzával, színes lapokkal vidámabbá, tarkábbá lehet varázsolni. Rajzoljatok, fessetek, csalogassuk elő a tavaszt a színekkel, bújjon ki végre a hóvirág, süssön a nap, hadd vessük le végre a nagykabátot és a meleg sapkát!
Lukašev Sindi, 4 éves
Abraham Alida, 4 éves
Lukašev Vita, 5 éves
Malačič Uroš, 4 éves
Kerčmar Sara, 4 éves N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Barić Melisa, 5 éves
Škaper Reof, 4 éves
21
Sport Elsikerült idénykezdés
A Primorje győzni tudott Lendván Nafta – Primorje 1:2 (0:1) A mérkőzés helyszíne: Sportpark, Lendva Nézők száma: 900 Játékvezetők: Vojko Gorčian (Loče pri Poljčanah), illetve Vozlič és Lužnik. Nafta: Jozič, Matjašec, Lazič, Balažic (65. Korošec), Caban, Lesjak, Vass, Tomažič-Šeruga (74. Jovanovič), Prašnikar (56. Pavel), Ibrahimi, Vinko. Edző: Damir Rob Primorje: Suhonjič, Škrbina, N. Kolman, Ostojič, Marič, Čuturilo, Jukan, Tomič (90. Vidmar), Ihbeisheh, Božičič, Živec. Edző: Milan Petrovič Góllövők: 0:1 – Ihbeisheh (30. perc), 0:2 – Jukan (70. perc, 11-esből), 1:2 – Vinko (82. perc) Sárga lap: Lazič, Caban; N. Kolman, Škrbina Kiállítva: – Feri Horvat Meštrovič
Fotó: Čiček
A Naf t a átalakított csapata az első félidőben nagyon rossz játékot mutatott, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a nem igazán eseménydús mérkő-
tának. A hazai gárda játéka a második félidőben sem javult jelentősen. Többet birtokolták ugyan a labdát, de veszélytelenek voltak az ellenfél kapujára. A 69. percben Tomažič-
A Nafta számára nagyon fontos mérkőzés vendégsikerrel végződött. zésen sok hibát követtek el mindkét csapat játékosai. Az első helyzet Živec előtt adódott már a 9. percben, majd a 21. percben Božičič próbálkozott 20 méterről. Már a következő percben Vinko is helyzetbe került, de kihagyta. Ezek után ismét a vendégek mutattak többet, és a 28. percben Ihbeisheh lövése még a kapu mellé szállt, de a 30. percben az imént említett játékos Vass hibája után egy ellentámadásból már vezetést szerzett csapa-
22
Šer uga a tizenhatoson belül szükségtelenül feldöntötte Živecet, aki tizenegyesből be is talált. A 79. percben Ibrahimi jobb oldalról Suhonjič kezébe lőtte a labdát, a 82. percben viszont Lesjak passzából Vinko gólt tudott szerezni. A vendégeknek a 86. percben Tomič még nagyobb arányú győzelmet biztosíthatott volna, de Jozič védeni tudta próbálkozását. A vendégek így is megérdemelten szerezték meg a három pontot.
20. forduló Rudar – Maribor 2:4 (1:1) Mujakovič 44., Čadikovski 69.; Tavares 16., Mezga 52./11-esből, 88., Velikonja 55. Domžale – Koper 1:2 (0:1) Knezović 72.; Grižonič 21., Osterc 65. Nafta – Primorje 1:2 (0:1) Vinko 81.; Ihbeisheh 28., Jukan 69./11-esből Gorica – Olimpija 1:3 (1:2) Arčon 26.; Šokota 23., 50., Radujko 33. Triglav – Celje 0:0 (0:0) Táblázat 1. Maribor 20 14 6 0 40:10 48 2. Domžale 20 11 4 5 29:16 37 3. Koper 20 10 3 7 32:26 33 4. Rudar 20 6 7 7 33:33 25 5. Nafta 20 7 4 9 30:32 25 6. Olimpija 20 6 6 8 26:26 24 7. Gorica 20 5 6 9 21:31 23 8. Triglav 20 5 6 9 20:36 21 9. Celje 20 4 7 9 26:35 19 10. Primorje 20 5 4 11 27:39 19 A 21. forduló párosítása 2011. március 5-én: Olimpija – Nafta, Maribor – Gorica, Celje – Rudar, Koper – Triglav, Primorje – Domžale.
Magyar labdarúgó-bajnokság 17. forduló Siófok – Győr Ferencváros – Kecskemét Szolnok – Pápa Debrecen – Paks MTK – Honvéd ZTE – Haladás Újpest – Kaposvár Vasas – Videoton
0:1 (0:1) 2:1 (0:1) elmaradt elmaradt 3:1 (1:1) 1:1 (1:1) 3:2 (0:2) 0:0 (0:0)
Táblázat 1. Videoton 17 11 4 2 33:16 37 2. Ferencváros 17 10 1 6 31:24 31 3. ZTE 17 9 3 5 31:24 30 4. Kaposvár 17 9 2 6 28:23 29 5. Debrecen 16 8 4 4 30:22 28 6. Paks 16 8 4 4 28:22 28 7. Pápa 16 7 2 7 26:28 23 8. Győr 17 6 5 6 20:20 23 9. Újpest 17 6 4 7 29:24 22 10. Honvéd 17 6 4 7 20:21 22 11. MTK 17 6 4 7 22:26 22 12. Kecskemét 17 7 0 10 31:37 21 13. Vasas 17 5 3 9 23:32 18 14. Haladás 17 4 5 8 23:25 17 15. Siófok 17 4 5 8 14:22 17 16. Szolnok 16 2 2 12 11:31 8 A 18. forduló párosítása 2011. március 4-e és 6-a között: Kecskemét – Debrecen, Újpest – Siófok, Paks – Szolnok, Pápa – ZTE, Haladás – Kaposvár, Győr – Vasas, Vi deoton – MTK, Honvéd – Ferencváros.
Vučko fölényesen győzött A Lendava SK rendszeres havi tornáján nyolc sakkozó mérte össze tudását. A februári győztes Jože Vučko lett 7 ponttal, a második Milan Cofek 4,5 ponttal, a harmadik pedig Drago Baša 4 ponttal. F.B.
Visszatekintés a sikeres évre A dobronaki Jezero céllövőklubnál a már néhány éve tartó gondok ellenére a tavalyi évet sikeresnek minősítette a közgyűlés. Tomaž Benkovič elnök elégedetten számolt be az eredményes idényről, amelyben a pénzügyi helyzet sem mutat „piros” számokat. Ezért hálásak mindazoknak, akik segítik a sportot. A legjobb eredményt, a 6. helyet az 1.A országos ligában érték el légpuskával, Ptujban a döntőn pedig harmadikok lettek. Legjobb nemzetközi eredményük a második hely a „Sarajevo Open 2010”-en. Sikeresen szerepeltek a második légpisztolyligában, a regionális szériapuska-ligában és a 3. légpuskaligában is, mindemellett sikeres szervezőként is bizonyítottak. A légpuskás csapatot a község 2010-es csapatának, Jože Babičot a legjobb sportolónak, Boštjan Slepecet pedig a legjobb sportban dolgozónak választották meg. A sikerek mellett a közgyűlésen a gondokat
is megemlítették. Az edzési feltételek messze nem megfelelőek. Az idei közgyűlés is elmúlt úgy, hogy a klubnak még mindig nincs lőtere, s a vadászotthoni céllövőtér is felújításra, illetve legalizálásra vár. A 2010-es évben felújították eszközeiket és beszereztek néhány új, az összes sportághoz szükséges fegyvert is. A jövőben utánpótlás csapatokat is alakítaniuk kell, hiszen ez feltétele lesz a ligában szereplésnek, de ehhez nincsenek még meg az alapok. Pedig a fiatalok mutatnak érdeklődést a sport iránt. Példaképekből a klubban nincs hiány, hiszen Somogyi Péter tavaly Wroclawban két érmet is szerzett. A közgyűlésen Dob ronak Község polgármestere, Marjan Kardinar is részt vett, megerősítette a 2011-es pénzügyi tervet és támogatta a céllövő-egyesületek regionális szövetségének megalapítását. F.B.
Edzői továbbképzés Csáktornyán a Muraközi Labdarúgó-szövetség szemináriumot szervezett edzői számára, amelyen részt vettek a Lendvai Labdarúgó-edzők Egyesületének tagjai is. A szeminárium témája a sportolók fizikai felkészültsége volt. Előadást tartott prof. Miljenko Vidovič az RK Međimurje kézilabdaklubból, Damir Škvorc teniszező és Zoran Lesjak, aki a Nafta futballistáinak fizikai felkészüléséért felelős. A lendvai szövetségtől Jože Vori, Milivoj Matičič és Franc Horvat Meštrovič vett részt a szemináriumon, prof. Vidovičot pedig meghívták Lendvára, hogy tartson előadást. Feri.h.m.
Négy lendvai arany Lendván a JK Lendava szervezése alatt zajlott a „36. Lendva Kupa” elnevezésű dzsúdótorna, amelyen 204 versenyző 24 szlovén és magyar klubból vett részt. A részvevők három különböző korosztályban küzdöttek. A legtöbb aranyérmet, hetet a JK Bežigrad nyerte. A lendvai JK Lendava három, a KBV Lendava pedig egy aranyérmet zsebelt be. Győzni tudott sa-
ját csoportjában Kotnjek, Horvat és Hozjan (mind JK Lendava), illetve Mihailovič Krpan (KBV Lendava). Második helyet Mlinarič (JK Lendava), Marič és Perc (mind KBV Lendava) ért el, míg a dobogó alsó fokára Gonc és Zver (mind KBV Lendava), illetve Kotnjek, Jurgec, Ferenc, Gorjan, Adanič és Nemec (mind JK Lendava) léphetett. F.m.h.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Sport Barátságos mérkőzések ŽNK Pomurje – Nafta U–14 4:6 Az ifjú naftások barátságos mérkőzésen 6:4-re győzték le a ŽNK Pomurje Beltincit. A Pomurjénél Tanja Vrabel három és Antolin egy gólt szerzett, míg a Naftából Horvat és Kos kétszer, illetve Penhofer és Verbančič egyszer volt eredményes. Gleisdorf – Hodos 2:2 A hodosiak Toth Andrej és Šnepf Goran góljainak köszönhetően döntetlent értek el Ausztriában. Petesháza – Olimpija 6:1 A Petesháza 6:1-re győzte le a hosszúfalui Olimpiját. A hazaiaknál három gólt Mavriček, kettőt Sebők és egyet Budja lőtt, az Olimpija egyetlen gólját pedig Šimunič érte el. Bakovci – Nafta öregfiúk 1:1 A Nafta öregfiúk csapata Bakovcira látogatott barátságos mérkőzésre. A Naftánál Horváth rúgta a gólt. Csente – Rédics 4:3 Az őszi községi liga bajnoka, a Csente vendégül látta a Rédics csapatát és 4:3 arányú győzelmet aratott. A Csenténél Zlatko Herceg három és Pečelin egy gólt szerzett, a vendégeknél pedig Boronyák egyet és Nagy kettőt. Dobronak – Olimpija 4:1 A Muravidéki Ligában szereplő Dobronak 4:1-re győzte le a hosszúfalui gárdát. A góllövők: Dobronaknál Kociper 2, Somi és Torma, az Olimpijánál pedig Varga. Kapca – Graničar 2:3 A Graničar vendégségben 3:2-re győzte le a Kapcát, melynek góljait Prendl és Balažic lőtte, a Graničarnál pedig Kósa (2) és Ferletič volt eredményes. Kobilje – Središče ob Dravi 3:2 Lendván a műfüves pályán a kobiljeiek 3:2-s győzelmet ünnepeltek. A gólszerzők: Šooš, Lebar és Šebjanič, a vendégeknél a Nafta egykori játékosa, Boštjan Zemljič lőtt kettőt. Zemljič edzői munkát is végez csapatánál. Odranci – Mura 05 0:1 Odrancin csapott össze a másodikligás Mura és a harmadik liga keleti csoportjának bajnoka. Az egyetlen gólt a meccsen a Mura ifjú válogatott játékosa, Žiga Kous szerezte. Feri.h.m., F.B.
Párosban sikeresebb volt Bécsben az „Austria Inter national 2011”-es tollaslabdatornán Utroša Iztoknak nem sikerült bejutnia a fő tornára, hiszen már az első kvalifikációs meccsén 2:1-re kikapott hongkongi ellenfelétől. Utroša férfi páros kategóriában is indult, ahol
Jamnikkal (BK Medvode) a fő torna első fordulójában 2:0-ra győzték le horvát ellenfeleiket, majd a másodikban 2:0-ra kaptak ki a holland párostól. A tornán 48 országból több mint 300 versenyző vett részt. F.B.
N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 .
Tompa a régi-új elnök A Labdarúgó-játékvezetők Körzeti Egyesülete közgyűlésen elemezték a 2010-s évet. A tisztújítás során Marjan Tompa eddigi elnököt újraválasztották. A végrehajtó bizottság új kiválasztott tagja lett ifj. Horvat Robert, Jože Koren, Boris Jeneš, Ljubo Antolin, Kepe István és Zlatko Pintarič. A 2011-es évben harmincadik évfordulóját ünnepli az egyesület. Ennek alkalmából júniusban futballtornát szerveznek, amelyen hat csapat fog részt venni Ljubljanából, Muraszombatból, Ptujból, Mariborból, Kranjból és Lendváról. Sor kerül az úgynevezett „Kat anec arany generáció” és a muravidéki első ligában játszó játékosok közötti mérkőzésre is, mindemellett júniusban a futballfesztiválon is részt vesznek. Tompa beszámolójából kiderült, hogy Gönc Ludvik és ifj. Horvat Robert regionális játékvezetők lettek, az A1es játékvezetők listájára pedig feljutott Tomislav Tratnjek és Robert Horvat. Boris Jeneš pedig visszavonult és ezentúl bírói ellenőrként munkálkodik majd. Az egyesület öt tagja Törökországban szemináriumon vett részt. Feri.h.m.
Pal második lett A horvátországi Samo borban szervezték meg a nemzetközi „20. Samobor kupát”, melyen 48 klubból 526 cselgáncsozó vett részt Szlovéniából, Horvátországról, Bosznia–Hercegovinából, Szerbiából, Magyarországról és Szlovákiából. A résztvevők közt a KBV Lendava két U–10-es korosztályban szereplő tagja is ott volt, közülük Pal Nika a lányoknál a 32 kilós kategóriában második helyet szerzett. F.B.
2010/2011 – tavaszi idény 19. forduló, 2011. február 20-án (elmaradt mérkőzések) Olimpija – Rudar __:__ Celje – Domžale __:__
28. forduló, 2011. április 16-án Nafta – Gorica Rudar – Olimpija Triglav – Maribor Domžale – Celje Primorje – Koper
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
29. forduló, 2011. április 23-án Primorje – Nafta Koper – Domžale Celje – Triglav Maribor – Rudar Olimpija – Gorica
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
30. forduló, 2011. április 30-án Nafta – Olimpija Gorica – Maribor Rudar – Celje Triglav – Koper Domžale – Primorje
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
31. forduló, 2011. május 4-én Domžale – Nafta Primorje – Triglav Koper – Rudar Celje – Gorica Maribor – Olimpija
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
32. forduló, 2011. május 7-én Nafta – Maribor Olimpija – Celje Gorica – Koper Rudar – Primorje Triglav – Domžale
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
33. forduló, 2011. május 11-én Triglav – Nafta Domžale – Rudar Primorje – Gorica Koper – Olimpija Celje – Maribor
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
34. forduló, 2011. május 14-én Nafta – Celje Maribor – Koper Olimpija – Primorje Gorica – Domžale Rudar – Triglav
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
35. forduló, 2011. május 21-én Rudar – Nafta Triglav – Gorica Domžale – Olimpija Primorje – Maribor Koper – Celje
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
36. forduló, 2011. május 29-én Nafta – Koper Celje – Primorje Maribor – Domžale Olimpija – Triglav Gorica – Rudar
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
20. forduló, 2011. február 26-án (december 4-e és 5-e helyett) Nafta – Primorje __:__ Domžale – Koper __:__ Triglav – Celje __:__ Rudar – Maribor __:__ Gorica – Olimpija __:__ 21. forduló, 2011. március 5-én (december 11-e helyett) Olimpija – Nafta Maribor – Gorica Celje – Rudar Koper – Triglav Primorje – Domžale 22. forduló, 2011. március 12-én (december 18-a helyett) Nafta – Domžale Triglav – Primorje Rudar – Koper Gorica – Celje Olimpija – Maribor 23. forduló, 2011. március 16-án Maribor – Nafta Celje – Olimpija Koper – Gorica Primorje – Rudar Domžale – Triglav 24. forduló, 2011. március 19-én Nafta – Triglav Rudar – Domžale Gorica – Primorje Olimpija – Koper Maribor – Celje 25. forduló, 2011. április 2-án Celje – Nafta Koper – Maribor Primorje – Olimpija Domžale – Gorica Triglav – Rudar 26. forduló, 2011. április 5-én Nafta – Rudar Gorica – Triglav Olimpija – Domžale Maribor – Primorje Celje – Koper 27. forduló, 2011. április 9-én Koper – Nafta Primorje – Celje Domžale – Maribor Triglav – Olimpija Rudar – Gorica
__:__ __:__ __:__ __:__ __:__
23