1 minute read

verseny

elsajátító diákok ismét egyszerre írták meg a legrangosabb szlovéniai magyar verseny, a Petőfi Sándor Tanulmányi Verseny első fordulójának dolgozatait.

Valamivel több mint 200 jelentkező ragadott tollat, majd nekilátott izgalmas és szokatlan történetet írni – az idei verseny témája ugyanis a kaland volt. Kö- zülük két diák – Tot Teodor és Magyar Miha (képünkön) – a maribori Magyar Tanszék könyvtárában írta meg az esszét. Bővebben a 4. oldalon.

Advertisement

Gjerkeš Sebastjan, a lendvai szőlőtermelők új elnöke

„A lendvai fröccs csak olaszrizlingből

Szolarics Nađ Klára

A pályázatok nettó haszna

A 2021–2027-es kohéziós pénzügyi időszakban a községek számára 400 millió euróval több pénz áll rendelkezésre, mint korábban. Az eszközök lehívását az áprilisban megjelenő pályázatok teszik majd lehetővé, néhány lépéssel már leegyszerűsítve az eljárást. Ha azonban a községek szempontjából a paraván mögé nézünk, láthatjuk, a mézescsupor nem csak édes élményeket tartogat. A támogatások elnyeréséhez ugyanis a községeknek a jövőben is eleget kell tenniük bizonyos szigorú feltételeknek. Ezek pedig az apró muravidéki községek számára csak nehezen teljesíthetők. A költségvetésük és a forrásaik korlátozott volta, valamint a térség fejlettségi szintje miatt nem képesek rá sem az elvárt „projektsúlyt”, sem a tervezett fejlesztés bizonyos értékhatárát illetően. Összefogásra, a fejlesztések csoportosítására, konszenzusra van szükség, amit a Muravidéken sem egyszerű elérni. Ráadásul az egyeztetések időigényesek is. A fejlesztések keretét a regionális fejlesztési megállapodás jelenti, de minden igyekezet ellenére is csak a rendelkezésre álló kohéziós eszközök 80–85 százalékával tudunk élni. És nem mindig mulasztások miatt…

Szlovéniában (még mindig) nem beszélhetünk egyenletes regionális fejlesztésről, a határmenti térség még mindig hátrányban van. Az állam a különbség csökkentésére külön támogatást is nyújt, de a pénzek lehívása itt is csak az első pillantásra vonzó. Nem meglepő, hogy a községekre háruló, az önrészt jelentő költségek miatt a polgármesterek egyre határozottabban hallatják a hangjukat a pályázatok nettó hasznával kapcsolatban. Kifogásolják a hosszú bürokratikus eljárásokat, ami nem csak (községi) pénzt, hanem hosszú időt (akár éveket) köt le, a pályázatok kimenetele pedig bizonytalan. Van sok rendezni való dolog, köztük a tárcák közötti összehangoltság és a feltételek állandósága a kisebb községek érdekében, hogy ezen pályázók nettó haszna is nagyobb legyen.

Gazdaságserkentési program 2023

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka

Szerkesztőség: Farkas Brigita, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia

Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita

Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva

Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 7., tel: 02/ 5776 180, telefax: 02 / 5776 - 191,

E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net

Ára: 1,30 EUR, Előfizetési díj: egész évre 35,00 EUR, külföldre: 90,00 EUR, tengerentúlra: 110,00 EUR

Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota

A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni.

A Népújság az SzK Nemzetiségi

This article is from: