
1 minute read
Új eseményeket is terveznek idén Új eseményeket is terveznek idén
by Népújság
Múlt szombaton tartotta meg éves közgyűlését a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet (MMISZ). A tavalyi beszámolók elfogadása mellett ismertették a 2023-as terveket is, s a hagyományos rendezvények mellett néhány új programot is meg szeretnének valósítani. A fiatalok toborzása idén is a fontosabb célok közé tartozik.
Ftičar Ines, aki tavaly vette át a valamivel több mint 190 tagú szervezet vezetését, beszámolójában a tavalyi év legfontosabb eseményeit vázolta. Kiemelte az új helyiségekbe (Placc) költözést, ahol egy titkári posztot – és a helyi szervezetek támogatását. Az elnök véleménye szerint sikeres volt a 2022-es év (az egyesület rendezvényei mellett több más eseményen is részt vettek itthon, Szlovénia-szerte és a tágabb Kárpát-medencében is), de az év hozott némi nehézséget is. A 2020-ban az egyesületet, a többi pályázatokból folyt be), a kiadások pedig meghaladták a 65 ezer eurót (ennek közel felét a bérköltség teszi ki, a projektekre 15 ezer eurót fordítottak). nagyobb rendezvényterem is a rendelkezésükre áll, egy új munkatárs foglalkoztatását – októberben Horvat Amandától Bogdan Patrik vette át a elnyert ERASMUS-program ugyanis (a „Mladi v akciji” című projekt, amelynél társszervezőként szerepeltek) az egyre magasabb árak és a partnerek ko - molytalansága miatt nem jött létre, így a programra biztosított 14 ezer euró viszszautalásra került. Ennek ellenére idén is pályáznak hasonló programokra. A tavalyi programokat az egyesület titkára, Bogdan Patrik mutatta be bővebben: az elmúlt időszakot pozitívnak minősítette, hiszen közel húsz sikeres projektet és rendezvényt (Jótékonysági futás, Nyári Szabadegyetem, Sound of Lendava, Helyben a jövőd, májusfaállítás, Magyar Bál stb.) valósítottak meg. Az egyesület a 2023-as évben a hagyományos, már bevált programok mellett néhány új eseményt is tervez: Elfeledett mesterségek napja, Dödölle- és pálinkafesztivál, MMISZ Nyár, MMISZ Sport, Trivia estek, grafikai pályázat, Főzz hazait!, Karácsony előtti utazás…
Advertisement
A 16 ezer euró hiányt a 2021-es évi többletből (23 ezer euró) fedezték, így év végén közel 8 ezer euró maradt a számlájukon.
Bogar Patrik titkár és Ftičar Ines elnök ismertette a szervezet tavalyi tevékenységét és a 2023-as terveket.
Az egyesületnek tavaly valamivel több mint 48 ezer euró bevétele volt (44 százalékát a Szlovén Köztársaság Ifjúsági Hivatalától kapták, az MMÖNK 12 ezer euróval támogatta