1 minute read
A Muravidék építészete is bemutatkozik az Essentia Artison
by Népújság
Március 2-án nyitja meg kapuit a Pesti Vigadóban az Essentia Artis elnevezésű, egy hónapon át tartó, nagyszabású összművészeti rendezvény.
Az esemény, amely április 2-án zárul, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2019–2022-es művészeti ösztöndíjasainak ünnepe, illetve zárókiállítása és programsorozata. A program keretében kilenc művészeti ágból közel hetven művész bemutatásával és ugyanennyi programmal várják az érdeklődőket. A programokat tematikus napok köré szervezik az ösztöndíjasok, elismert művészek és más felkért közreműködő vendégek szereplésével.
Advertisement
Pisnjak Atilla művészettörténész „Muravidék építészete a dualizmus korában” című tanulmánykötete, amely a Magyar Nemzetiségi Művelődési
Intézet gondozásában jelent meg 2022-ben, szintén az MMA ösztöndíjprogramjának keretein belül jött létre, így úgyszintén a kiállított művek között szerepel. Ezenkívül Pisnjak Atilla március 25-én „A pajtától a templomig – Az MMA művészeti ösztöndíjasai építész szekciójának bemutatkozó beszélgetése” című kerekasztal egyik résztvevője lesz. Az ösztöndíjas építészekkel – Pisnjak mellett még Várallyay Réka Julianna, Hathy Zsuzsanna, Esztány Győző, Sajtos Gábor, Fábián Gábor, Turi Gergő, Bakucz András – Wesselényi-Garay Andor építész beszélget. FaBri