
1 minute read
Csökkentett kommunális illeték Csökkentett kommunális illeték
by Népújság
Lendva Község már harmadik éve tesz közzé felhívást a fiatalok számára a kommunális illeték szubvencionálására az első lakhatási problémájuk megoldásánál. Az egy hónapja megjelent felhívásra eddig egy kérelem érkezett, tavaly négy, 2021-ben pedig öt.
A lakásprobléma megoldására a község a tulajdonában lévő házak, lakások és építési telkek kedvezményes eladásával is próbál megoldást találni. A községi költségvetésből ezen a címen az első lakhatási problémáját megoldó fiatal, fiatal család az ingatlan vételárának legfeljebb kétharmados finanszírozására számíthat. Tavaly négy házat – egyet-egyet Csentében, Hídvégen, Petesházán és Hosszúfaluban – és négy építési telket írtak ki eladásra a lendvai Slomšek lakótelepen. A felhívásra hat beadvány érkezett, Lendva Község pedig két pályázóval kötött szerződést, mégpedig a Csentében vásárlásra felkínált ház értékesítésére, illetve egy beépíthető telek eladására Lendván.
Advertisement
Szintén kétharmados kedvezmény kapható a kommunális illeték ös zszegére. A támogatást ez esetben minden (nem csak a községi tulajdonú) telekre lehet igényelni, és a feltétele az, hogy a parcella a község területén legyen. Szubvenciót a kommunális illeték összegére a fiatalok új építkezés vagy meglévő épület felújítása, rekonstrukciója esetén kaphatnak.
Illetéktámogatást csak egy alkalommal lehet igényelni. Az idei, február 1-jén megjelent szubvencionálási kiírás november 30-ig tart nyitva és Lendva Község hivatalos honlapján érhető el. Pályázni –hasonlóan, mint a házak vásárlásakor – a szlovéniai állandó lakhellyel rendelkező fiatalok tudnak. Az igénylői korhatár 35 év, a többgyermekes családok előnyben részesülnek. Fiatal családnak azok minősülnek, akiknél legalább egy iskola előtti gyermek van.