Húsvéti Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
57. évfolyam 12. szám Lendva 2013. március 21. ISSN 0352-6569 1,00 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
h
ajándékunk
Info 7–14. oldal
e
t
i
l
a
p
j
a
Közös múlt és jövő A március 15-i ünnepségekről bővebben a 2–5. oldalakon.
Bernád József püspöki tanácsos a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vette át 2–3. oldal
Iránytű Az 1848/49-es szabadságharc és forradalom tiszteletére
„Magyarként értéket, színes f Bence Lajos
Ne féljetek! A március 13-i pápaválasztást követően, melynek során Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires bíborosa került a Szentszék élére, megindultak a találgatások, milyen irányba indul el a Vatikán az új pápával, akit a szerénység és az egyszerűség püspökének és bíborosának ismertek kiválasztásáig a hazájában. Miután „véletlenül mégis kitudódott”, hogy XVI. Benedek kiválasztásakor is csupán néhány szavazat választotta el őt a győztestől, a találgatások még inkább elindultak arról, hogy milyen irányzatot vesz majd az új római egyházfő által kormányzott hajó. Tény, hogy a II. Vatikáni Zsinat határozatai, a János Pál pápa kinyilatkoztatásai nyomán várt lépések csak részben valósultak meg az elmúlt időszakban, bár a 2005-ig szolgáló Boldog II. János Pál nagyon sokat tett a szabadság és a múltbéli sérelmek elsimításának ügye érdekében KeletEurópában és a világban. A nyomába lépő XVI. Benedek már nem tartozott az utazó pápák közé, inkább befelé forduló volt, s a korábban tőle megszokott egyházideológiai tevékenység határozta meg pápaságát. Ezért az elvárások a Vatikánnal szemben lemondása után csak fokozódtak. A szegények pártján álló és szociális érzékenységéről ismert Bergoglio védőszentjévé a puritánságáról ismert Assisi Szent Ferencet választotta, s első megjelenésével is stílusosan „üzent”: egyszerű fehér reverendában érkezett, s egész keddi beiktatásán is az egyszerűség, az emberi közvetlenség pápájaként tűnt fel, aki prédikációjában a család fontosságát, a Reménynek és a Fénynek mindenki számára történő elérhetőségét emelte ki. S bár szótlannak és szürkének nevezik kritizálói, mégis egy fiatalos, bátorító erőt is sugárzó személyiségről van szó. A címben szereplő jelmondatát (Ne féljetek!), mellyel a II. Vatikáni Zsinatra és a zsinat után következő pápatársai törekvéseire utal, sokféleképpen értelmezhetnénk, de mindenképpen előremutatónak kell vennünk. Különösen ma, a világválság kellős közepén, amikor a félelem és a reménytelenség ural mindent az egyre szürkülő Európában. Ferenc pápa egész tevékenységét szolgálatként jelölte ki, hiszen szerinte ez a mindenkori pápák mindenek fölötti feladata, mert ők Isten akaratának közvetítői az embertársak felé.
Lendván a Széchenyi- és Kossuth-emléktáblák megkoszorúzásával kezdődött el, majd a Színház- és Hangversenyteremben folytatódott a muravidéki központi március 15-i megemlékezés. Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke, Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere, illetve Aleš Hojs, a Szlovén Köztársaság honvédelmi minisztere mondott ünnepi beszédet. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Lendván a Széchenyiés Kossuth-emléktábláknál március 15-e, a magyar nemzeti ünnep alkalmából meghirdetett szabadtéri emlékműsort a szervezők a téli időjárás miatt lemondták. Az emléktáblák megkoszorúzását ennek ellenére megtartották, koszorút helyezett el Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere, Aleš Hojs, a Szlovén Köztársaság honvédelmi minisz-
ünnepi gondolatait külön írásban közöljük. A koszorúzás után a Színház- és Hangversenyteremben folytatódott az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére megszervezett központi muravidéki megemlékezés. A himnuszok elhangzása után elsőként Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet. Ünnepi felszólalásában hangsúlyozta, a magyar szabadságharcban nem csak magyarok folytattak
tekintet nélkül csak együtt lehetünk sikeresek a Muravidéken. Éppen emiatt az elnök ünnepi beszédében elítélte az elmúlt időszakban megjelent gyűlöletbeszéd minden formáját, amely elmondása szerint a muravidéki magyarságnak politikai és morális kárt is okozott. „Az a legfontosabb, hogy magyarként maradjunk meg a Muravidéken” – folytatta Horváth Ferenc, aki egyben kifejtette, a haza ott van, ahol születik az ember, helyszínét a lélek és a szív határozza
A színvonalas ünnepi műsorban a kétnyelvű iskolák diákjai és a muravidéki fiatalok léptek fel. Dalban, versben, táncban, zenében idézték meg a dicső 1848/49-es forradalmat és a hazaszeretetet. Az iskolák által összeállított műsort délelőtt a színházteremben megnézték az iskolások is, méltóan ünnepelve a nemzeti ünnepet.
Megbízott igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Dunjko Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,00 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
tere, Szent-Iványi István, Magyarország szlovéniai nagykövete, Göncz László parlamenti képviselő, a nemzeti közösségek elnökei és képviselői, valamint intézmények és más szervezetek vezetői. A hagyományoktól eltérően a már említett körülmények miatt nem mondott beszédet az LKMNÖK elnöke, akinek
küzdelmet a márciusi eszmékért, több nemzet tagjai fogtak össze, és bár ennek ellenére a forradalom és a szabadságharc megbukott, az összefogásnak, a közös múltnak voltak eredményei. A csúcsszervezet elnöke kifejtette, az összefogás a mai korban is döntő jelentőségű, nemzeti és vallási hovatartozásra
meg. „Meg kell értetnünk a muravidéki magyarokkal, a többségi nemzettel és a többi nemzetiséggel is, hogy magyarként értéket, színes foltot képviselünk a vidéken.” A csúcsszervezet elnöke után Aleš Hojs szlovén honvédelmi miniszter osztotta meg gondolatait az ünneplő közönséggel.
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Nemzetiség
foltot képviselünk a vidéken” Kifejtette, a magyar ünnepekkor a többségi nemzet képviselői is tisztelettel és örömmel csatlakoznak az ünnepléshez. „Az igazi hazaszeretet a saját nemzetünk iránti viszonyban és a más nemzetekhez való tiszteletteljes és felelős hozzáállásban fejeződik ki.” A miniszter hangsúlyozta, a mai világban a kisebbségek védelmének alapvető normának kell lennie, és ahogy eddig, a szlovén államnak felelősséget kell vállalnia a szlovéniai kisebbségekért, illetve a határon kívülre szorult szlovén nemzetrészekért is. Aleš Hojs kifejtette azt is, mind a magyarok, mind a szlovének többször éltek meg a történelem során nehéz pillanatokat, Szlovénia önállósulása óta azonban baráti, jó viszonyokat folytat a két ország számos területen, köztük a honvédelem területén is. Ünnepi köszöntőt mon-
Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke az összefogás jelentőségét hangsúlyozta ünnepi beszédében. hozta. Kifejtette, a magyar nemzet számon tartja a muravidéki magyarságot, ismeri a nemzeti összetartozás, illetve a nemzeti megmaradás jegyében tett muravidéki erőfeszítéseket. Hende Csaba honvé-
Bernád József püspöki tanácsos, nyugalmazott plébános a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át. Áder János, Magyarország elnöke nevében Hende Csaba honvédelmi miniszter, illetve Szent-Iványi István, Magyarország szlovéniai nagykövete adta át a kitüntetést. dott Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere is. Beszédében hangsúlyozta, hogy március 15-e mindenképpen a hit ünnepe. Ahogy a márciusi ifjak is hittek a magyarok összetartozásában, úgy az idei lendvai március 15-i ünnepélyre is a nemzeti összetartozás eszméje
delmi miniszter kifejezte örömét, hogy világszerte nagy számban élnek a magyarok az egyszerűsített honosítás intézményével, kérik jussukat, a magyar állampolgárságot, amely szüleik, nagyszüleik, őseik öröksége alapján jár nekik. „A haza fogalma mindig abból áll össze minden
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
nemzedék életében, ahogy, amiképpen az egyes emberek és közösségek ös�szeadják erejüket. Így volt ez mindig, minden időben, háborúban és békében, és így lesz a jövőben is. Mi is csak így nyerhetjük meg a hazát a magunk számára.” A nemzeti ünnep alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki Bernád József püspöki tanácsost és nyugalmazott plébánost több évtizedes lélekgondozó szolgálata és a muravidéki magyarságért, a magyar kultúra és nyelv megőrzése érdekében végzett tevékenységéért. A kitüntetést Hende Csaba honvédelmi miniszter és Szent-Iványi István, Magyarország szlovéniai nagykövete adta át. A kitüntetett megköszönve az elismerést kifejtette, ez a magas rangú kitüntetés mindenképpen meggyőzte, hogy fiatalkori döntése, amikor elhagyta a tanítóképzőt és a papi hivatást választotta, helyes volt. „Mi, papok is csak emberek vagyunk, és nagyon jólesik egy ilyen kitüntetés” – folytatta Bernád József, majd kifejtette, a jövőben szívesen vállalná idősebb személyek lelki gondozását, akik nem tudnak Lendván részt venni a szentmiséken, és bízik abban, hogy a falvakban is rendszeresen lesz majd istentisztelet. Az ünnepi beszédek és a kitüntetés átadása után a kétnyelvű általános iskolák és a középiskola tanulói, illetve az ifjúság képviselői által összeállított, dalból, táncból, versből álló színvonalas műsor következett. A szervezők nem feledkeztek el a legkisebbekről sem, a színház emeleti előcsarnokában ugyanis érdekes gyermekfoglalkozásokkal kedveskedtek nekik.
Márciusi gondolatok 2013-ban Hölgyeim és uraim, tisztelt ünneplő közösség! Az 1848-as események Lendvát sem kerülték meg. A történelmi források arról tanúskodnak, hogy a magyar történelem egyik legfényesebb, ugyanakkor legnehezebb időszakában Lendva teljes lakossága egy emberként állt ki a nemzet szabadságának kivívása mellett. Erről egy itteni lakosnak, Dervarics Kálmánnak, az események egyik fiatal résztvevőjének a naplójából értesülhetünk: „Az 1848–49-ki eseményekre visszagondolva azok mint egy ’tündérmese’ avagy ’tündér álom’ lebegnek az ember emlékezetében, melyek azon nagyszerűségükben többé soha, de soha meg nem valósulhatnak!” Továbbá arról is olvashatunk, amikor az itt állomásozó katonák továbbvonultak a városból: „Julius 7-én reggeli 6 órakor indult mind a négy század egyszerre Alsó-Lendváról; impozáns kivonulás volt az! A város összes lakossága az utcákon volt s nagy sokan kikisértek minket a városból; a nők gyermekükkel karjaikon részint vezetve őket kisérték férjeiket, illetve a távozó apát s a szabadbani elválás valóban megrendítő volt: az anyák gyermekeikkel keserü könnyeket hullattak s jajgatásban törtek ki – de végre közbe szólt a dob, s hat dobos oly erős rezgéssel verte a ’Reisemarschot’, mint az akkori baka tanítónk nevezte, hogy a sok sirás és jajgatás már nem volt hallható.” Ezeket a sorokat hallva sok gondolat ébred bennem. Főleg a jelent illetően. A hallottakat mára vonatkoztatva felteszem a kérdést: valóban tündérmese, tündérálom volt az akkori embereknek az, hogy felvillant önnön szabadságuk, jobb boldogulásuk kivívásának a reménye? És az is, hogy ilyen nagyszerű alkalom többé soha, de soha nem fordulhat elő? Még annak árán sem, hogy a magasabb cél érdekében el kell hagynunk családunkat, a visszatérés reménye nélkül, hogy fel kell áldoznunk akár még az életünket is? Ma nem karddal küz-
dünk. Bár néha bizonyára kinyílik a bicska a zsebünkben! Ezer baj sújt bennünket kulturális, nyelvi, állami hovatartozásra való tekintet nélkül. Bele sem kezdek annak sorolásába, hogy mi minden nehezíti meg mindennapi életünket. És ezekkel mi, magyarok itt, a Muravidéken éppen úgy küzdünk, mint a többségi nemzet, Szlovénia, vagy Magyarország, vagy más népek, emberek e térségben. Hogy mi a kiút, nem tudom, mert ha ismerném, akkor megmutatnám. Magamnak sem, másnak sem tudok okosabbat tanácsolni, mint hogy ne adjuk fel! Bízzunk önmagunkban, tehetségünkben, múltunkban, tudásunkban, őseink hagyatékában, embertársainkban. A morális válság közepette higgyük el, hogy mindenki nem romlott. Hogy van remény. Hogy a tisztesség és a becsület sosem devalválódik, mert az vagy van, vagy nincs. Még akkor is talpon kell maradnunk, ha néha szándékosan próbálnak bennünket lejáratni, sőt megsemmisíteni. Névtelenül, keresetlen szavakkal a világháló szociális fórumain, névtelen feljelentésekkel, rágalmazó levelekkel, erős ferdítésekkel, elhallgatásokkal a médiában, vagy éppen a nyilvánosság elé keménykalaposan kiállva, osztva az észt, hogy mit hogyan kellene, és mit hogyan nem lenne szabad. Hiszek abban, hogy ennek a közösségnek, térségnek is, nem osztva fel azt nemzetiség, határ, gazdagság, képzettség vagy egyéb szempontok szerint, megvan a lehetősége arra, hogy itthon találja meg a boldogulást. Higgyünk önmagunkban, akkor mások is hinni fognak bennünk. Cselekedjünk jót, akkor mások is megbecsülnek majd bennünket. A jó mindig győzedelmeskedik. Még ha márciusban, a tavasz küszöbén mindent be is fed a hó, ha fátyolos a hangunk, ha bujkál a nap, tudjuk: jobb idő vár ránk, itt van március és a jobb idő. Még mindig kisütött a nap. Higgyük el, most is így lesz, de ezért mindenkinek tennie kell valamit. Lendva, 2013. március 15-én dr. Halász Albert
3
Nemzetiség Március 15-e Domonkosfán
„Gyermekeinkhez is őseink nyelvén szóljunk!” Vasárnap délután Domonkosfán ünnepelt a magyarság. A községi MNÖK szervezésében az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeztek, valamint Kercsmár Rózsa tanító, művelődésszervező emléktábláját avatták fel. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
Szépen megtelt a domonkosfai kultúrház a március 15-i rendezvényen. Az első sorokban a magas rangú vendégek közt Göncz László nemzetiségi parlamenti képviselő, Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke, Máté László, a Ljubljanai Magyar Nagykövetség diplomatája, Jasmina Opec parlamenti képviselő, a Muravidék magyar önkormányzatainak vezetői, valamint Šalovci Község polgármestere, Iztok Fartek foglalt helyet. Az ünnepély a magyar és szlovén himnusszal vette
kezdetét a Domonkosfai Petőfi Sándor Kultúregylet énekkarának előadásában, majd Jakosa Emerik, a domonkosfai magyarság első embere mondott ünnepi beszédet. – Fogadjuk meg és figyeljünk oda rá, hogy ezután mi, magyarok egymás között magyarul beszéljünk! De még fontosabb, hogy gyermekeinkhez is őseink nyelvén szóljunk! – hangoztatta, majd a falu nagyjaira emlékezett: – Tisztelettel emlékezzünk azokra, akik sokat tettek Domonkosfa népéért a múltban! Ilyenek voltak a ’48-as honvédek, de ilyenek voltak a békeidőkben a tanítóink is. Közülük az egyik
legkiválóbb volt Kercsmár Rózsa, akinek szép emlékét szeretnénk mindörökre megőrizni. Egy igazi néptanító volt Goricskón. Az elnök ezt követően az utódoknak, a felnövekvő generációnak üzent, hogy ismerjék fel és becsüljék meg a közösség számára fontos értékeket, legyen az emberi, tárgyi, kulturális vagy nyelvi érték. Az elnök ünnepi beszéde után Orbán Viktor magyar miniszterelnök által a muravidéki magyarságnak címzett levelet Máté László olvasta fel. Az ünnepély további részében egy gazdag és színvonalas kulturális mű-
Domonkosfán a március 15-i ünnepség keretében felavatták Kercsmár Rózsa emléktábláját. sor vette kezdetét: fellépett a domonkosfai Petőfi Sándor ME énekkara és a citeraegyüttes, a helyi óvodások és iskolások, valamint a Pártosfalvi KÁI néptánccsoportja és szavalói. Vendégelőadóként ifjabb Horváth Károly népzenész előadását láthatta, hallhatta
a közönség, majd az ünnepély alkalmára megalakult férfikar, az Őrségi Dalárda lépett színpadra huszárnótákkal. A március 15-i rendezvény végén a kultúrház külső falán leleplezésre került Kercsmár Rózsa író, újságíró, tanító emléktáblája.
Nemzeti ünnep Dobronakon
A nemzetiség a Muravidéken élni és fejlődni akar A dobronaki magyarság a helyi magyar önkormányzati nemzeti közösség szervezésében március 16-án este a művelődési házban tartott ünnepi műsorral és fogadással tisztelgett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
Az ünnepséget, melyet jelenlétével megtiszteltek a muravidéki magyar közösség rangos képviselői
– Göncz László parlamenti képviselő, Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke, a községi magyar önkormányzatok elnökei, illetve alelnökei, intézmények vezetői, valamint az
anyaország képviseletében Máté László, a Ljubljanai Magyar Nagykövetség diplomatája –, a magyar és a szlovén Himnusz nyitotta a helybeli KÁI kórusa előadásában, majd Cár
Verses összeállítással idézték fel a dobronaki fiatalok március szellemét.
4
Anna, a dobronaki magyar nemzeti közösség elnöke mondott ünnepi beszédet. „Minden március 15-én másról, mégis ugyanarról beszélünk – mert március 15-e sokarcú, de egylényegű ünnep” – indította gondolatait, majd felidézte az 1848-as forradalom és szabadságharc legfontosabb történéseit és történelmi üzenetét. A történelem megmutatta, hogy a nemzetnek összefogásra volt és van szüksége ma is. „Ma itt, a Muravidéken, hogy elérjük nemzeti céljainkat, össze kell fognia a magyarságnak, amihez viszont nagy önuralomra van szükségünk” – fejtette ki. A jelen társadalmi és gazdasági helyzetet elemezve leginkább a fiatalok jövőképét emelte ki, hangsúlyozva, hogy a „fiatalok kiábrándulva keresnek jobb meg-
élhetési lehetőséget másutt az országban”. A nehéz, de nem reménytelen helyzetben fontos a tenni akarás, hiszen a nemzetiség a Muravidéken élni és fejlődni akar. Fiataljainkat féltő gonddal és aggódó szeretettel neveljük, s változtassunk úgy, hogy 20 év múlva ne kelljen szégyenkezni döntéseink miatt – zárta ünnepi gondolatait Cár Anna. Majd Máté László, a Ljubljanai Magyar Nagykövetség diplomatája tolmácsolásában Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét hallhatta az ünneplő közönség. A kultúrműsorban a Dobronaki KÁI tanulói és helyi fiatalok léptek fel verses összeállítással, majd a Dobronaki Nótázók dalcsokra és az Új Muravidék Citerazenekar fellépése zárta az ünnepi megemlékezést.
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Muravidék
A nehéz helyzet ellenére remélni kell! Baumgartner budapesti kiállításáról Múlt héten nyílt meg Budapesten a XII. kerületi Hegyvidék Galéria szervezésében Baumgartner Dubravko lendvai festőművész kiállítása, melyen köszöntő beszédet Fonti Krisztina alpolgármester mondott, kiemelve az önkormányzat, valamint a lendvai és a helyi galéria között kialakult, évről évre
fejtette: olyan, fiatalokból álló nemzedék is jelentkezett a LindArt művésztelep beindításával, akik közül többen Magyarországon, mások Ausztriában, ismét mások otthon tevékenykednek szakmájukban. – Rám a sors azt a megtisztelő feladatot mérte, hogy a ma itt kiállító Baumgartner Dubravkónak lehettem a
A helybeli iskolások állandó szereplői a csentei ünnepélyeknek. A csentei Petőfi Sándor ME vasárnap tartotta március 15-i ünnepélyét a helyi faluotthonban. Az ünnepi esemény és emlékműsor szónoka Halász Albert, a Lendva Községi MNÖK elnöke volt, aki a magyar nép szabadságküzdelmeinek kiemelése mellett a széttagolt nemzet magára találását is megem-
lítette, de a magyarság nem mindenhol gyakorolhatja jogait. Nálunk is vannak problémák, mondta az elnök, de főleg gazdasági jellegűek, s bár az alagút végét még alig látni, Halász mégis reményre biztatott. A műsorban fellépett a helyi népdalkör, valamint az 1. Sz. lendvai KÁI diákjai verses összeállítással,
melynek krédójában Petőfi szellemének a megidézése és a márciusi események felelevenítése állt. A vendégcsoportok közül a Rédicsi Asszonykör, valamint a nefelejcs Néptánccsoport lépett színpadra. A koszorúzás után pedig táncház-rendezvényre várták a közönséget. -ce
Magyar ünnepség Ljubljanában
Fonti Krisztina alpolgármester a lendvai és a helyi galéria között kialakult, évről évre bővülő kapcsolatot emelte ki.
Fotó: Herman László
bővülő kapcsolatot, melynek új állomása a jelen kiállítás. A várton felüli érdeklődés övezte kiállításmegnyitón, melyen Gerič Ferenc nyugalmazott igazgató méltatta a művészt és művészetét, nem lehetett elmenni a Lendvai GalériaMúzeum megalapításának 40. évfordulója és a képzőművészeti tevékenység terén elért eredmények mellett. A számszerű statisztikák és az állandó tárlatok, valamint a folyó kiállítói tevékenység ismertetése során az igazgató ki-
segítője eddigi pályájának egyengetésében, s volt legközvetlenebb munkatársam, támogatóm elképzeléseim megvalósításában – mondta Gerič. A kiállítás a „Pannon falak” és a még csak munk acímmel rendelkező „Rozsdásak” sorozat induló darabjaiból állt össze, ez utóbbiak a szentgotthárdi galéria által szervezett őszi kiállításon kerülnek először a nagyközönség elé. A kiállítás március 26-ig lesz megtekinthető. -ce
A megemlékezés hagyományosan a ljubljanai várban, gróf Batthyány Lajos emléktáblájánál kezdődött. A szakadó hó és a hideg, szeles időjárás ellenére is méltó ünnepséget tartottak csütörtökön Ljubljanában az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére. A megemlékezés hagyományosan a ljubljanai várban gróf Batthyány Lajos (1807–1849), az első felelős magyar kormány minisz-
terelnöke emléktáblájánál kezdődött. A Himnuszt követően a József Attila Kultúregyesület által Ljubljanában működtetett magyar iskola tanulói színesítették a műsort versekkel és énekekkel. Ünnepi beszédet Szent-Iványi István, Magyarország szlovéniai nagykövete és Göncz László nemzetiségi
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
parlamenti képviselő mondott. A várban az ünnepség koszorúzással ért véget, majd folytatódott a magyar nagyköveti rezidencián, ahol tanúi lehettünk egy állampolgársági fogadalomtételnek is. Az ünnepi megemlékezés állófogadással zárult. Bódog Tímea
• Lendván • Dobronakon • Pártosfalván • • Hodoson • Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)
5
Nemzetiség Ülésezett a parlament nemzetiségi bizottsága
1,5 százalékos aláírási küszöböt javasoltak A Szlovén Országgyűlés Nemzetiségi Bizottsága a parlamenti választásokról szóló törvényre benyújtott módosítások azon részét tárgyalta, amely a nemzetiségi képviselők megválasztására vonatkozik. A módosítás szerint a jelenleg érvényben levő „Borda-rendszer” helyett egykörös többségi választási módot vezetnének be. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Az ülést a bizottsági elnök, Göncz László rövid bevezetése után Jani Mödendorfer, a PS parlamenti frakciójának vezetője az új választási törvény beterjesztetőjeként folytatta. Hangsúlyozta, az új választási rendszerre leginkább azért van szükség, hogy minél közvetlenebb módon kifejezésre jusson a választópolgárok akarata. Kifejtette, a javasolt egykörös többségi rendszernek is vannak természetesen hibái, az említett közvetlen
Jani Möden dorfer a PS frakcióvezetőjeként mutatta be az új egykörös többségi választási rendszer előnyeit és hátrányait. választói hatás azonban mindenképpen kifejezésre kerül ebben az esetben, és így lenne ez a nemzetiségi képviselők választása esetében is. Az olasz nemzeti közösség képviselője, Alberto Scheriani
kifejtette, teljes egészében egyetért a javaslattal, így a választásra való jelöléshez szükséges 2 százalékos küszöb elfogadásával is. Horváth Ferenc, a muravidéki magyar csúcsszervezet elnöke kifejtette, személyesen ő is egyetért a 2 százalékos küszöbbel, tiszteletben kell azonban tartania az MMÖNK Tanácsának döntését, amely a javasolt 2 százalékos küszöbértéket 1 százalékra javasolja módosítani, így csak ezt tudja támogatni. A bizottsági ülésen ezután különböző javaslatok születtek. Szóba került a
Az olasz közösség elnöke, Alberto Scheriani elfogadhatónak tartja az 1,5 százalékos aláírási küszöböt is, Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke posztjából eredően kénytelen volt védeni a tanács 1 százalékos javaslatát. megosztott 1 százalékos magyar és 2 százalékos olasz küszöbérték is, de ez ellen többen is hangot emeltek, így a bizottsági elnök javaslatára végül is a kompromisszumos 1,5 százalékos küszöb javaslatát fogalmazták meg határozatban. Ez elvileg megfelel
A nemzetiségi frakció feltételeit tanulmányozzák
Valószínűsíthető a megállapodás Kedden, a Népújság lapzártája idején tárgyalt az országgyűlés nemzetiségi frakciója a PS, az SD, a DL és a DeSuS által alakított kormányesélyes koalícióval a minimális nemzetiségi elvárásokról, amelyek elfogadása esetén a két nemzetiségi képviselő a támogatását biztosítja a parlamentben. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Göncz László nemzetiségi parlamenti képviselő tájékoztatása alapján a nemzetiségi frakció által eddig is következetesen betartott feltétel, a kisebbségek nélküli 46 szavazat megléte mellett az alakuló kormánykoalíció felé benyújtották további elvárásaikat is. Ezek alapján az olasz és a magyar kisebbségi képviselő által alkotott nemzetiségi parlamenti frakció elvárja az új kormánytól, hogy véglegesen készítse el és fogadja el a nagyjából már
6
készen álló általános nemzetiségi törvényt, amely az Alkotmány mellett a legfontosabb alapját képezi majd a nemzetiségi élet többi törvényi szabályozásának, a rendszerpolitikáknak, többek között a finanszírozás rendszerének, ahogy a jogok érvényesítése ellenőrzésének is. A kisebbségek elvárják az úgynevezett gazdasági alap rendszerbeli rendezését is, beleértve egy transzparens és progresszíven működő pénzintézet létrehozását, továbbá az eddigihez hasonló folyamatos rendszerbeli finanszírozást a 2013/14-es
költségvetések esetleges módosítása esetén is. Az elvárások sorában szerepel az is, hogy az új kormánykoalíció is fogadja el és folytassa a már elindított folyamatokat a közszféra, az igazságügy és minden egyéb közfeladatot ellátó szerv magyar, illetve olasz nyelvű ügykezelésének erősítése terén a kétnyelvű területeken. Elvárják az új kormánykoalíciótól azt is, hogy a jelenleg még a Belügyminisztérium keretében tevékenykedő Nemzetiségi Szakszolgálat önálló hivatalként a kormányfő kabinetje keretében működjön, illetve nem utolsósorban azt is,
hogy a nemzeti közösségek legyenek időben belevonva a velük kapcsolatos törvényi rendelkezések tervezésébe, döntéshozatalába, illetve a törvények végrehajtásába és a végrehajtás ellenőrzésébe is. Az említett elvárásokat, javaslatokat a kormánykoalíció kedden tanulmányozta,
az olasz közösségnek is, a magyar csúcsszervezet pedig még reagálhat. Javaslatok a törvényelfogadás procedúrájában természetesen a későbbiekben is benyújthatók, ahogy jelenleg is benyújtásra kerül a két nemzeti közösség különvéleménye is. és Göncz László képviselő szerint általában elmondható, hogy a tárgyalócsoport többé-kevésbé egyetértett a kisebbségek elvárásaival, így valószínűsíthető a megállapodás, amely nem jelenti azt, hogy a kisebbségi frakció része lesz az esetleges kormánykoalíciónak, de a megaállapodás elfogadása esetén támogatja a koalíciót az új kormány elfogadásáról szóló szavazáson, illetve a továbbiakban is, ha jónak találja a benyújtott törvényeket.
A Kapcai József Attila Művelődési Egyesület szeretettel meghívja Önt az
1848/49-ES FORRADALOM és SZABADSÁGHARC tiszteletére rendezett ünnepi műsorra, melyre 2013. március 24-én, vasárnap 15 órakor a kapcai faluotthonban kerül sor.
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Honvédelmi miniszterek találkozója
Info
Magyar Gripenek védik majd a szlovén légteret A muravidéki magyarság március 15-i ünnepélyén való részvételük mellett a magyar és a szlovén honvédelmi miniszterek kétoldalú tárgyalásokat is folytattak március 15-én Lendván. Bejelentették, ha a két kormány is ratifikálja a megállapodást, az olasz légierő mellett a magyar Gripen vadászgépek is védik majd a szlovén légteret. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Ahogy a két honvédelmi miniszter, Aleš Hojs és Hende Csaba a lendvai sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az úgynevezett „Air Policingről”, vagyis a szlovén légtér magyar honvédség általi felügyeletéről szóló egyezmény aláírását számos előkészítő megbeszélés előzte meg. Aleš Hojs szlovén honvédelmi miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az aláírt egyezmény lehetővé teszi a magyar légierőnek,
hogy az olasz mellett felügyelje a szlovén légteret. A NATO-szövetségesek között ugyanis lehetséges, hogy az egyik ország a másiktól megfelelő haditechnika hiányában, ebben az esetben légierő hiányában segítséget kapjon. Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter, hasonlóan szlovén kollégájához, szintén méltatta a két ország együttműködését honvédelmi téren, majd március 15. szellemét méltatva hangsúlyozta: „Ezen a napon született meg a magyar szabadság, a mo-
dern magyar nemzet és nem utolsósorban ezen a napon született meg a magyar honvédség is”. A magyar honvédelmi miniszter kifejtette azt is, a mai modern világban a két ország biztonsága közös ügy, Szlovénia és Magyarország is ugyanazokban a nemzetközi szervezetekben, az ENSZ-ben, az EU-ban és a NATO-ban visel tagságot. Emellett közös a két nemzet múltja és értékei is. Hangsúlyozta: „Éppen ezért külön megtiszteltetés számomra, hogy bejelenthetjük, az ezen a napon
Elégedettek az ügyfelek a Lendvai KE munkájával
Szinte nincs várakozási idő
Štefan Gjerkeš, a Lendvai Közigazgatási Egység vezetője sajtótájékoztatón szólt a 2012-ben elvégzett munkáról, arról, hogy a közigazgatási ügyek 99,8 százalékát megoldották, hogy az ügyintézésnél szinte nincs várakozás, hogy az egy helyen történő ügyintézési lehetőség lerövidítette az eljárási időt, s az alkalmazottak kétharmada beszéli a magyar nyelvet. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A Lendvai Közigazgatási Egység (KE) hét község (köztük két kétnyelvű, Dobronak és Lendva) mintegy 24 ezer polgárának közigazgatási ügyeit fedi le. Jelenleg Lendván és a négy helyi hivatalban – Dobronak, Črenšovci, Turnišče és Velika Polana – 40 alkalmazott dolgozik, ami Gjerkeš véleménye szerint már nem csökkenthető, hiszen a munka megszervezése és minőségének megtartása ezt már
nem engedi meg, annak ellenére sem, hogy egyre többen – bár ez vidékünkre még nem nagyon jellemző – alkalmazzák az elektronikus közigazgatást. A kétévente elvégzett felmérés az ügyfelek és a személyzet elégedettségéről az osztályzatot tekintve növekedést mutat: az ügyfelek 4,77-es osztályzatot adtak, a dolgozók pedig 3,7-set. – Tavaly a legtöbb ügyünk a személyi okmányok területén volt, ezt követte a háborús jogszabályok módosításához
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
való igazodás és 2012 elejétől a KE szabálysértési szerepvállalása. Kevesebb ügyünk volt a közigazgatás belügyi feladatai kapcsán, a járművek regisztrációja és a jogosítványok kiadása területén. Főleg az anyakönyvi ügyek intézése érdekében még 4 helyi hivatalt is működtetünk, azzal, hogy áprilistól Dobronakon a bérleti díjat a helyi község állja. Év végén felmérjük a kihelyezett anyakönyvvezetők elfoglaltságát – eddig ez a szlovén átlagon mozgott –, s döntünk a jövőről. A
Hende Csaba magyar és Aleš Hojs szlovén honvédelmi miniszter jelentette be Lendván a szlovén légtér védelméről szóló megállapodást. született magyar honvédség a legmodernebb, negyedik generációs Gripen vadászgépekkel vesz részt a szlovén légtér védelmében és biztosításában.” A miniszter kifejtette azt is, a megállapodást még a két kormánynak is ratifikálnia kell, de a formalitások elin-
tézése után, várhatóan két hónapon belül a magyar légierő már a megállapodás alapján tevékenykedhet, a feladatra azonban már jelenleg is készen áll. A szlovén légteret a jövőben így felváltva az olasz és a magyar légierő biztosítja.
A Lendvai KE a nem kötelező űrlapok közül 58-at a Muraszombati KE-vel közösen kétnyelvűként készített el, melyek a honlapon, illetve a fogadóirodában érhetők el. A törvény 90 kötelező nyomtatványt ír elő, ebből 10 magyar nyelven is elérhető már, ezek fordításáért az illetékes minisztérium a felelős. Az ügyfelek számára az érthetőbb szlovén szakkifejezések miatt a kétnyelvű űrlapok elfogadhatóbbak, mint a két nyelven külön kiadott nyomtatványok. A Lendvai KE-nek a kétnyelvű ügykezelés miatt 60 ezer euróval magasabbak a kiadásai. nemzetiségileg vegyesen lakott területen biztosítjuk a kétnyelvű ügyintézést, a 40 munkatárs közül 30-an beszélik a magyar nyelvet különböző fokon, s ez alapján jár nekik a 6, illetve 3 százalékos kétnyelvűségi pótlék. De ezen kívül hivatalos tolmácsunk és magyar nyelvi adminisztrátorunk is van – mondta Štefan Gjerkeš. A közigazgatási ügyek intézésében elmaradásról nem beszélhetünk, hiszen a törvénnyel megszabott időben a 17.414 közigazgatási ügy 99,8 százalékát megoldották, fellebbezésre
mindössze 4 esetben került sor. Az államosított vagyon visszajuttatását illetően tavaly 216 igénybejelentés érkezett, ebből négy kivételével (ebből egy az állampolgárság kérdése miatt állt le) mind jogerősen lezárult már. A nyitott ügyek közé tartozik a Lendvai Mezőgazdasági Szövetkezet igénye, Yoel Sachar (Schwarz) beadványa két ügyben, a zeneiskola melletti építési telek, valamint a hosszúfalui téglagyár és a malom ügyében, továbbá Zichy grófnő birtoka. Várhatóan minden denacionalizációs ügy befejeződik az év első felében.
7
Info a mai napon... Március 21-én történt 1732 Megszületett Martha Washington, az USA első first ladyje. 1834 Cyrus Hall McCormick szabadalmaztatta az aratógépet. 1852 Meghalt Friedrich Fröbel német pedagógus és óvodaalapító, akinek emlékére tartják az Óvoda Napot. 1913 Tiny Broadwick ejtőernyős ugrást hajtott végre repülőgépről. Ő volt az első női ejtőernyős. 1920 Megszületett Yves Robert francia rendező, színész, forgatókönyvíró (Horgász a pácban; Magas szőke férfi felemás cipőben). 1954 Meghalt Gideon Sundback, aki kifejlesztette a ma használatos cipzárt. 1985 Bejelentették, hogy azonosították a náci háborús bűnös, dr. Jozef Mengele holttestét. 1989 Újra összeházasodott Melanie Griffith és Don Johnson. 2001 Meghalt John Lee Hooker amerikai bluesénekes, gitáros és dalszövegíró.
visszapillantó
1993. március 19-én, 11. szám
Az 1993-as év kulturális nívódíjai Az MMNÖK a Magyar Kultúra Hónapja alkalmával szombaton este az ünnepi műsor során négy kulturális díjat osztott ki az 1993-as évre. A díjakat Pozsonecz Mária parlamenti képviselő és Dobos László, a Magyarok Világszövetségének az elnöke adta át. A díjazottak az oklevél mellett Gálics István lendvai grafikusművész grafikáját kapták, a Magyarok Világszövetsége pedig könyvcsomagokkal csatlakozott a kitüntetettek díjazásához. A muravidéki magyar nemzetiségi kulturális díjat, amely a legsikeresebb művelődési egyesületeket illeti meg, az 1993-as évben a hodosi Őrség Művelődési Egyesület kapta. A díjat Kercsmár Rózsa
Kercsmár Rózsa vette át a hodosi Őrség Művelődési Egyesület díját. vette át, mivel Šer uga Anna, az egyesület elnöke nem tudott megjelenni az átvételkor. A hodosi Őrség Művelődési Egyesület már néhány évtizede gazdagítja a muravidéki magyar művelődési életet.
étel, erő, egészség
E területen az élenjáró egyesület a muraszombati községben. Egyike a z o n e g ye s ü l ete k n e k , amelynek keretében a műkedvelő tevékenység talán legnehezebb műfaja, a színjátszás jelenti
az egyik legfontosabb irányzatot. A színjátszás mellett a népdalkör is kimagasló eredményeket ért el itthon és Magyarországon. A fiatalok bevonásában is sikerrel jártak, Kercsmár Rózsa a díj átvétele után a következőképpen értékelte a hodosi Őrség Művelődési Egyesületet: – A hodosi művelődési egyesület a felszabadulás után alakult meg, azóta nagyon sok színdarabot tanultak meg. Az utóbbi időben az énekkaruk munkája lendült fel, amelybe bekapcsolták a f iatalokat is. Kovács Attila magyarországi zenetanár muzsikálni tanítja a gyerekeket, akikből a jövőben nőnek ki a zenészek. Azt hiszem, Hodos magára talált.
MURASZOMBATI EGÉSZSÉGVÉDELMI INTÉZET
prim. mag. Branislava Belović, dr. med.
A saláta a kulináris élvezetek és az egészség biztosítéka A saláták színekkel, változatossággal, gazdag tápértékkel gazdagítják, a napi étrendet, emellett hozzájárulnak a nagyobb mennyiségű zöldség fogyasztásához is. Ez pedig az egészség szempontjából nagyon hasznos, ezért ügyeljünk arra, hogy a napi étrend mindig tartal-
mazzon salátát. Élvezzük a változatos színeket és ízeket. A saláták kevés kalóriát tartalmaznak, ennek ellenére gazdagok tápanyagokban. Szinte mindegyik ásványi anyagot tartalmazzák kisebb mennyiségben. Található bennük K- és C-vitamin, valamint béta karotin. Rost-
tartalmuk is igen jelentős. Mindez elegendő ok arra, hogy a vacsora, ebéd ne készüljön saláta nélkül. A saláták ízét javíthatjuk különböző öntetekkel. Általában ecetből és olajból készítjük (5 rész ecet, egy rész olaj és só). Különleges alkalmakra kombinálhatjuk az extra
Saláta spárgából és retekből
Tarka saláta
• 50 dkg spárga • 30 dkg piros retek • 5 dkg dióbél, ízlés szerint • 2 kanál olaj • ecet • só
• • • •
A spárgát feldaraboljuk, majd rövid ideig főzzük, hogy kemény állagú maradjon. A retket felkarikázzuk és elkeverjük a spárgával. Ízesítjük és elkeverjük. Ízlés szerint meghinthetjük durvára tört dióval.
ebédlőasztal színes, változatos és persze egészséges lesz. Egyben alkalom is ez arra, hogy minél több friss zöldséget fogyasszunk. Ne féljünk kombinálni a különböző ízeket, mert a zöldségekből és gyümölcsökből készült saláta igazi kulináris élvezet.
20 dkg sárgarépa • 25 dkg vöröskáposzta • 1 uborka 1 nagyobb paradicsom • 15 dkg főtt kukorica egy csokor aprított petrezselyem • 2 kanál olívaolaj almaecet • kevés durvára őrölt bors • só
A sárgarépát lereszeljük. A káposztát finomra felszeleteljük vagy lereszeljük. Az uborkát és a paradicsomot feldaraboljuk. Az összetevőket elkeverjük, ízesítjük és már tálalhatjuk is.
" 8
szűz olívaolajat és hidegen sajtolt napraforgóolajat. Hogy a salátaöntet minden alkalommal más és más legyen, gazdagítsuk borssal, mustárral, petrezselyemmel, bazsalikommal, hagymával és fokhagymával. Ünnepi alkalomra mindig többféle salátát készítsünk, így az
" N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Info
Nagy sikerrel szerepelt az Egy&Más Vándorszínház Pécsett Március 14. és 17. között Pécsett zajlott a XXIV. Országos Diákszínjátszó Találkozó, amelynek versenyen kívüli programjában szerepelt a lendvai Egy&Más Vándorszínház társulata a Száll a kakukk fészkére című drámával. A találkozón a színjátszók saját darabjuk bemutatása mellett más társulatok, csapatok produkciót is megtekinthetik, így lehetőségük adódik tanulni minden elődásból, valamint a tár-
sulatok kapcsolatokat építhetnek ki egymás között. Az előadásokat háromtagú szakmai zsűri minősítette: Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, rendező, színész és író, Perényi Balázs rendező, drámatanár és Jászay Tamás színkritikus. Az Egy&Más Vándorszínház Száll a kakukk fészkére című előadását a szakma a következőként értékelte: „Az off programként bemutatott lendvai előadás,
az Egy&Más Vándorszínház Száll a kakukk fészkére című, Mess Attila rendezte produkciójában a szereplők színpadi létezését az összjáték, a pontosság, az egymásra hangoltság határozza meg. A minőségi szórakoztatás magasiskolája ez, ami az előadás végén állva tapsoló (!) diákszínjátszók számára akár gyorstalpaló mesterkurzusként is olvasható: így kell biztos alapokra helyezni egy szituációt, így kell megteremteni
Petőfi Sándor Tanulmányi Verseny: a kisebbek is bemutatkoztak A Petőfi Sándor Tanulmányi Verseny 4–5. és 6–7. osztályos korcsoportjainak tanulói kedden pótolták a március elejéről elhalasztott fordulójukat. Mivel a két korcsoportból már nem lehet pontszerzési igénnyel versenyezni, számukra az iskolai versennyel véget ért a vetélkedő. Iskolánként a dolgozat-
írók száma a következőképpen alakult a 4–5. osztályos korcsoportot illetően: 1. Sz. Lendvai KÁI 16 tanuló, Göntérházi KÁI 4 tanuló, Dobronaki KÁI 3 tanuló, Pártosfalvi KÁI 3 tanuló. Ez összesen 26 tanulót jelent. A 6–7. osztályos korcsoportban pedig az 1. Sz. Lendvai KÁI 11 tanulót, a Göntérházi KÁI 5 tanulót, a Dobronaki
KÁI 8 tanulót, a Pártosfalvi KÁI 4 tanulót indított, ez összesen 28 tanuló. Az országos forduló a továbbjutó felsőbb osztályosok és a középiskolások számára április 6-án, szombaton lesz, az eredmények közzététele pedig nyilvános műsor keretében történik meg májusban. -ce
és fenntartani a feszültséget, így kell megszólalni érvényesen és hitelesen. Ráadásul a néző is igényli ezt a fajta, az utolsó gesztusig és hangsúlyig átgondolt, ám kimódoltnak egy pillanatig sem ható színházat: a remek formában lévő, a Muravidéken és környékén
lényeges kulturális missziót teljesítő csapat munkáját számos magyarországi kőszínházi társulat elirigyelhetné – ha egyáltalán tudnának a létezésükről.” A fenti szavak is azt bizonyítják, hogy a társulat jó úton halad. Nađ Eva
A Lendva 820 éve című Népújság-sorozat kötetben Megvásárolható a Bánffy Könyvesboltban
Ára: 8 euró
Közmédia-javallat
Nagy László heti ajánlója A nagyhét a keresztény emberek számára az elcsendesedés ideje, amikor Krisztus szenvedéstörténetét, értünk való halálát gondoljuk át újra és újra. Ez nagycsütörtökre és nagypéntekre különösen érvényes. Átgondoljuk, hogy azután húsvétkor a feltámadás öröme járjon át minket. Az ünnepi kínálatból ezúttal Nagy László szerkesztő, újságíró, evangélikus lelkész válogatott. Hétfőn a Széchenyi napjai című magyar tévéfilmre hívom fel a figyel-
met. A sorozatban Horváth Ádám rendező jeles szereplőket vonultatott fel. Március 15-én a „legnagyobb magyar” életét feldolgozó A Hídembert már láthattuk; e sorozatból a nézők Széchenyi életének további epizódjait ismerhetik meg (Duna 19.55). Szerdán A fekete várost nézném meg szívesen. Mikszáth Kálmán utolsó
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
nagyregényének feldolgozása Zsurzs Éva nevéhez fűződik, s a magyar színészpanteon olyan nagyjait láthatjuk benne viszont, mint Páger Antal vagy Bessenyei Ferenc (Duna 19.55). Csütör tökön, megadva a nap hangulatát, a Bartók Rádió Muzsikáló délutánjában Nagycsütörtöki responzóriumokat hallhatunk (18.25). Ezután kapcsoljunk át a Dunára! Huszárik Zoltán Csontváry című filmje a magyar filmtörténet meghatározó alkotása, s felejthetetlen élményt jelent (21.15). Nagypénteken Keszthelyről evangélikus istentiszteletet hallhatunk a Kossuth Rádióban (10.04), az M1 pedig a református istentiszteletet Cserépfalváról közvetíti (11.00). A Bartókon
19.35-től hallhatjuk Bach Máté passióját, melyet 1727-ben éppen nagypénteken mutattak be először a lipcsei Tamás templomban. Péntek este pedig gondolatban együtt járom végig I. Ferenc pápával a római Colosseumban a Via crucist, a keresztutat (Duna 21.00). A nap befejezéseként az M1-re kapcsolok. Az Isten szolgája: Sándor István – szalézi vértanú című portré közben elgondolkodhatunk azon, hogy mit is jelent a mindennapi életben Krisztus keresztjét hordozni, vállalva a vértanúságot is (22.35). Szombaton két klasszikus olvasmányunk elevenedik meg a képernyőn: a Dunán a Nobel-díjas regényből 1951-ben készült Quo vadis? parádés szereposztásban eleveníti fel Néró korát, a
keresztényüldözés idejét (21.15). A másik filmet, a Twist Olivért, Dickens halhatatlan alkotását az M1 vetíti (22.00). A gyerekeknek egyik kedvenc filmemet, a Keménykalap és krumpliorrt ajánlom: engem mindig felüdít, akárhányszor is nézem meg. Húsvétvasárnap a feltámadás örömünnepe. Szentmisét láthatunk a Vatikánból, majd az új pápa az öröm húsvéti üzenetét küldi a „városnak és a világnak” (M1, Duna, Duna World 12.00). A Duna a református istentiszteletet a felvidéki Hanváról közvetíti (10.30). Elcsendesedésre is időt szánó nagyhetet és boldog húsvétot kívánok!
9
Info március 22. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Panoptikum, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Szlovénia nézetei, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Roma nemzetiségi műsor, 16:05 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:05 Ifjúsági műsor, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Egészségünkre!, 21:30 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:05 Éjféli klub, 0:15 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 8:50 Infodrom, 10:00 Jó óra, 11:30 Jó reggelt, 14:15 Művelődési műsor, 14:45 Planica: Síugrás, 17:15 Ljubljana: Szlovénia – Izland, labdarúgó-mérkőzés, 16:55 Göteborg: Atlétika Eb, 20:15 Hülyeségek a Facebookon – a közösségi oldalak megjósolhatatlan következményei – kanadai dok. műsor, 21:10 Miranda – angol sorozat, 21:40 Az egyedülálló apa – angol sorozat, 22:35 A maffia karmaiban – izlandi film, 0:00 A Halo együttes koncertje, 1:05 Ismétlések.
Magyar Tévé 5:20–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 12:55 Esély, 13:25 Életművész, 14:20 Gyerekjáték az internet, 14:30 Forrás-befoglalás – dok. sorozat, 14:35 Történetek a nagyvilágból, 15:05 Boston Legal – am. 23:10 Tétova tangó sorozat, 15:55 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 16:40 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:40 Híradó, 17:45 Ridikül, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Magyarország – Románia, labdarúgó-mérkőzés, 22:35 Az Este, 23:10 Tétova tangó – francia film, 0:40 Híradó, 0:55 Ismétlések.
RTL Klub
március 23. szombat Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:25 A Hét, ism., 14:20 Helyes ötlet!, ism., 14:55 Idegenforgalmi műsor, ism., 15:15 Alpok–Duna–Adria, 15:55 A szlovének egészsége, ism., 16:25 Állatokról, emberekről, 17:00 Hírek, 17:15 A kertben, 17:40 Jeges Föld – angol dok. sorozat, 18:30 Mezsgyék, 18:40 Rajzfilm, 21:30 Mindent őérte 19:00 Híradó, 19:25 Villanások, 20:00 Az én Szlovéniám – kvíz, 21:30 Mindent őérte – francia film, 23:05 Hírek, 23:40 Reklámőrültek – am. sorozat, 0:25 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 6:55 Az időn át, 7:35 Különleges kínálat, 8:05 Szlovénia nézetei, ism., 9:30 Planica: Síugrás, csoportos, 12:00 Forma–1, Maláj Nagydíj, időmérő edzés, 13:05 Labdarúgó-magazin, 14:10 Szlovén villanások, 14:40 Mesterséges mennyország, 15:10 A nyolcadik nap, 16:05 Orlek együttes koncertje, 18:15 Planica: Síugrás, csoportos, ism., 19:05 Érzem a kosárlabdát, 20:00 A fiatal eurovíziós táncosok kiválasztása 2013, 20:35 E. Clug: Tangó – balett, 21:30 Aranyfüst, 22:05 Ismétlések.
Magyar Tévé 5:30–8:45 Nap-kelte, 8:45 Forma–1, Maláj Nagydíj, időmérő edzés, 10:15-12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:05 Nemzeti Nagyvizit, 12:35 Summa, 13:05 Angi jelenti, 13:35 Kulisszatitkok – dok. sorozat, 14:05 A tökéletes csapat – am. film, 16:00 Zöld Tea, 16:25 A világörökség kincsei, 16:45 Doc Martin – angol sorozat, 17:35 Gasztroangyal, 18:30 SzerencseSzombat, 19:30 Híradó este, 20:15 Apósok akcióban – am. film, 21:55 MR2 Akusztik + a Müpából – magyar film, 23:05 Veszélyes vizeken – am. film, 1:00 Országúti bordély – am. film.
RTL Klub
8:15 Reggeli, 11:40 Asztro Show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Autómánia, 13:40 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:35 Fókusz, 15:20 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:00 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 A zöld íjász – am. sorozat, 22:30 Gyilkos elmék – am. sorozat, 23:35 Az egység – am. sorozat, 0:35 Reflektor, 0:50 Gasztrotúra, 1:15 Autómánia.
TV2 6:25 Tények reggel, 11:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:00 Titkok hálójában – am. sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:55 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:55 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 16:55 Csapdába csalva – német dokureality-sorozat, 17:55 Update Konyha, 18:00 Aktív, 18:30 Tények, 19:40 A 40 milliós játszma, 20:00 Családi titkok – magyar dokureality-sorozat, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:35 Egy negyvenes nő és a flört – am. film, 23:25 Kettős ügynök – am. sorozat, 0:30 Tények este.
Duna Tévé 5:25–8:30 Virradóra, 8:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Hungária Kávéház – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 Zodiákus – dok. sorozat, 15:40 Gyökerek – magyar dok. sorozat, 16:30 Térkép, 17:00 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:20 Dunasport, 18:30 Közbeszéd, 19:00 Angyali érintés – am. sorozat, 19:55 Képviselő úr – magyar film, 21:00 Hírek, 21:05 Dunasport, 21:15 Montalbano felügyelő – olasz sorozat, 23:10 Kultikon, 23:25 Koncertek az A38 hajón, 0:20 Ismétlések.
7:00 Kölyökklub, 10:00 Trendmánia, 10:35 Míg a halál el nem választ – am. sorozat, 11:05 XXI. század, 11:35 Házon kívül, 12:10 Autómánia, 12:45 Cobra 11 – német sorozat, 13:40 Az utazó – am. sorozat, 14:40 A zöld íjász – am. sorozat, 15:40 0:05 Cserbenhagyás A hős legendája – am. sorozat, 16:35 Hajszál híján hősök – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 19:30 X-Men – am. film, 21:30 Drágán add az életed – am. film, 0:05 Cserbenhagyás – angol film, 1:50 Ismétlések.
TV2 6:25 TV2-matiné, 12:00 Babavilág, 12:30 Tűsarok, 13:00 Autóguru, 13:30 Herkules – am. sorozat, 14:30 Psych – Dilis detektívek – am. sorozat, 15:30 Monk – Flúgos nyomozó – am. sorozat, 16:30 Kettős ügynök – am. sorozat, 17:30 Irigy Hónaljmirigy Show, 18:30 Tények, 19:00 Aktív Extra, 19:30 Deep Impact – am. film, 21:50 XXX – am. film, 0:10 A szépségkirálynő halála – am. film, 1:50 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 6:30 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:15 A Sierra Madre kincse – am. film, 14:15 Vannak vidékek, 14:45 Táncvarázs, 15:40 Önök kérték, 16:35 Ember a híd alatt – magyar film, 18:00 Híradó, 18:00 Hagyaték, 19:00 Határtalanul magyar, 19:30 Hogy volt!?, 20:25 Futótűz – am.–kanadai sorozat, 21:15 Selyem – kanadai–francia–olasz film, 23:00 Dunasport, 23:15 MüpArt, 0:45 Koncertek az A38 hajón.
március 24. vasárnap
március 25. hétfő
Szlovén Tévé
Szlovén Tévé
7:00 Gyerekműsor, 10:40 Hallgassunk a csöndre, 11:15 Mezsgyék, 11:20 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Egészségünkre!, ism., 15:00 Hősök – spanyol film, 17:00 Hírek, 17:15 Dekameron – szlovén sorozat, 17:55 Színészek álarc nélkül, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Ki mer vacsorára menni?, 21:00 Interjú: Uroš Šušterič csetnik vajda, 21:50 A fák mesélnek – dok. sorozat, 22:20 Hírek, 22:55 Luther – angol sorozat, 23:50 Ismétlések.
7:00 Jó reggelt, 10:15 Gyerekműsor, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:30 Éjféli klub, 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A Hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:05 A kép képe, 23:35 Érdekel a könyv, 23:55 Jazz, 1:15 Ismétlések.
Szlovén Tévé II.
7:00 Gyerekműsor, 11:20 Jó reggelt, 13:45 A pont, 14:40 Idegenforgalmi műsor, ism., 15:15 Interjú, ism., 16:00 Roma nemzetiségi műsor, ism., 16:25 Hülyeségek a Facebookon – a közösségi oldalak megjósolhatatlan következményei – kanadai dok. műsor, ism., 17:30 Jó napot, Koroška!, 18:00 Helyes ötlet!, 18:30 Ez lesz a szakmám, 19:00 A pont, 19:50 A 3x3 plusz 6 sorsolása, 20:00 Liv és Ingmar – dok. film, 21:20 Érzékeny ügy – angol sorozat, 22:55 Ismétlések.
7:35 Az időn át, 7:45 Glóbusz, 8:15 Turbulencia, 8:50 Zenés matiné, 9:30 Plancia: Síugrás, döntő, 12:00 Forma–1, Maláj Nagydíj, 14:15 Alpok–Duna–Adria, ism., 14:45 U. Brabec: A tolmini lázadók – opera, 17:00 A tolmini lázadás 300 éve – ünnepély közvetítése, 12:00 Forma–1, Maláj Nagydíj 18:00 Pusztaság – szlovén film, 19:50 Lottó, 20:00 A kis nagyvilág – angol sorozat, 20:50 Az aranytaposók – dok. film, 21:20 Korszakváltó napok: De Gaulle hívása Londonból – francia dok. sorozat, 22:50 Kisfilmek.
Magyar Tévé 6:00 Vallási műsorok, 8:25 Forma–1, Maláj Nagydíj, 11:00 Telesport, 11:30 Világ+Kép, 12:00 Hírek, 12:05 Virágvasárnapi evangélikus istentisztelet, 12:50 Az ezüst Brumby – ausztrál film, 14:45 Sárkányok háborúja – am. film, 16:35 Családi űrutazás – am. film, 18:20 A pesti srác, akiből német sztár lett – Leslie Mándoki portréja, 18:50 A Lényeg, 19:30 Híradó este, 20:15 Magyarország, szeretlek, 21:30 Leslie Mándoki és barátai a Müpában, 23:20 Az igazság nyomában – ír–spanyol–belga film, 1:00 MüpArt classic.
RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:00 Egészségkalauz, 10:40 Teleshop, 11:40 Gasztrotúra, 12:05 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek, 12:45 Dirty Dancing – am. sorozat, 13:20 Tuti gimi – am. sorozat, 14:25 X-Men – am. film, 16:30 St. Trinian’s: Nem apácazárda – angol film, 18:30 Híradó, 19:00 Cobra 11 – német sorozat, 20:00 Az ördög pradát visel – am. film, 22:05 Conan, a barbár – am. film, 0:40 Portré, 1:15 Ismétlések.
TV2 6:25 TV2-matiné, 10:00 Astro-Világ, 11:05 Egészségmánia, 11:35 Stahl konyhája, 12:05 Több mint TestŐr, 12:35 13-as raktár – am. sorozat, 13:25 Zsaruvér – am. sorozat, 14:25 Hawaii Five-0 – am. sorozat, 15:05 Lángoló Chicago – am. sorozat, 16:15 Deep 23:40 Aeon Flux Impact – am. film, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:00 Shrek 2. – am. rajzfilm, 21:45 Ütközéspont – am. film, 23:40 Aeon Flux – am. film, 1:25 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 6:30 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:15 Ízőrzők, 12:50 A papiros története – dok. sorozat, 13:10 Megöltek egy leányt – magyar film, 14:35 Hazajáró, 15:05 Szerelmes földrajz, 15:30 Hogy volt!?, 16:35 Rangon alul – magyar film, 18:00 Híradó, 18:20 Dunasport, 18:30 Heti Hírmondó, 19:00 Klubszoba, 20:00 Önök kérték!, 21:00 Woyzeck – magyar film, 22:35 Dunasport, 22:50 Törzsasztal, 23:45 Koncertek az A38 hajón, 0:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé II.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:55 Magyarlakta vidékek krónikája, 14:50 Forrás-befoglalás – dok. sorozat, 15:00 Boston Legal – am. sorozat, 15:45 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 16:35 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:20 Jövő-időben, 17:30 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Hacktion Újratöltve – magyar sorozat, 21:10 Kékfény, 22:10 Az este, 22:45 Kortárs, 23:15 Aranymetszés, 0:10 Híradó, 0:25 Ismétlések.
RTL Klub 8:15 Reggeli, 10:00 Top Shop, 11:40 Asztro show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Fókusz plusz, 13:40 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:35 Fókusz, 15:20 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:00 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Dr. Csont – am. sorozat, 22:30 A főnök – am. sorozat, 23:35 A hatalom hálójában – am. sorozat, 0:35 Reflektor, 0:50 Terminátor – Sarah Connor krónikája – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 10:30 Astro-Világ, 11:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:00 Titkok hálójában – am. sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:55 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:50 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 16:55 Csapdába csalva – német dokureality sorozat, 17:55 Update Konyha, 18:30 Tények, 19:25 Aktív, 20:00 Családi titkok – realityshow, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:35 NCIS – am. sorozat, 22:35 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:30 A médium – am. sorozat, 0:30 Update Konyha, 1:10 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:20–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:30 Térkép, 17:05 MacGyver – am. s o ro z a t , 18 : 0 0 Híradó, 18 :3 0 Közbeszéd, 19:00 Angyali érintés – am. sorozat, 19:55 Széchenyi napjai – magyar sorozat, 19:55 Széchenyi napjai 20:45 Hírek, 20:50 Dunasport, 21:00 Tormay Cécile: A régi ház – színházi előadás, 22:50 Kultikon, 23:05 Sportaréna, 23:35 Koncertek az A38 hajón, 0:25 Ismétlések.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Péntek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás
10
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örökségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Info március 27. szerda
március 26. kedd Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt, 10 : 10 Gyerekműsor, 12:20 A kép képe, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Studio city, 14:20 21:00 Diareja polgára avagy ki A lélek horizontja, az a Tomaž Lavrič? 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Pitypang, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 21:00 Diareja polgára avagy ki az a Tomaž Lavrič? – dok. film, 22:00 Visszhangok, 23:05 Glóbusz, 23:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:20 Jó reggelt, 14:30 A pont, ism., 15:20 Az én Szlovéniám – kvíz, 16:55 A hírnök, 17:35 Hidak: Pitypang, ism., 18:05 A fák mesélnek – dok. sorozat, ism., 18:35 A szlovén vízkör, 19:00 A pont, 19:50 Az Astro sorsolása, 20:00 Ezazene – szlovén sorozat, 20:25 Zenés műsor, 21:30 Genova – angol film, 23:00 Ismétlések.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Hacktion Újratöltve – magyar sorozat, 14:20 Gyerekjáték a számítógép – dok. sorozat, 14:30 Ízőrzők, 15:05 Boston Legal – am. sorozat, 15:50 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 16:40 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:30 Híradó, 17:35 Ridikül, 18:30 Híradó este, 19:15 Törökország – Magyarország, labdarúgó-mérkőzés, 21:35 Géniusz, az alkimista – magyar sorozat, 22:30 Az Este, 23:05 Összetört álmok sugárútján – dok. műsor, 23:35 Hírek, 23:45 Ismétlések.
RTL Klub 8:15 Reggeli, 11:40 Asztro show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Gasztrotúra, 13:40 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:35 Fókusz, 15:20 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 0:20 Kaméleon Híradó, 19:15 Fókusz, 20:00 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 A mentalista – am. sorozat, 22:30 A Grace klinika – am. sorozat, 23:35 XXI. század, 0:05 Reflektor, 0:20 Kaméleon – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények Reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 10:30 Astro-Világ, 11:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:00 Titkok hálójában – am. sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:50 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:50 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 16:55 Csapdába csalva – német dokureality-sorozat, 17:55 Update Konyha, 18:30 Tények, 19:25 Aktív, 20:00 Családi titkok, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 Tűzvonal – svájci– német film, 23:20 Hősök – am. sorozat, 0:20 Update Konyha, 0:25 Tények Este, 1:00 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:00 Mesélő cégtáblák – magyar sorozat, 16:30 Térkép, 17:00 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:20 Dunasport, 19:00 Angyali érintés – am. sorozat, 19:55 Szép maszkok – magyar sorozat, 20:50 Hírek, 21:15 Egy asszony élete – kanadai-angol film, 23:05 Kultikon, 23:20 Porrá leszünk – angol sorozat, 1:05 Koncertek az A38 hajón, 2:10 Ismétlések.
Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt, 10:15 Gyerekműsor, 12:00 Az influenza – dok. film, 13:00 Híradó, 13:30 A Hét, ism., 14:20 Glóbusz, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:05 Jó óra, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 Szárazföld – olasz film, 21:35 Kisfilm, 22:00 Visszhangok, 23:05 Tizenkettő: Jack Lang, 0:05 Zenés est, 0:55 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:20 Jó reggelt, 14:20 Színészek álarc nélkül, 14:45 Ez lesz a szakmám, 15:25 A hírnök, 15:55 Európai magazin, 16:20 Állatokról, emberekről, 16:45 A kertben, 17:20 Hidak, 17:55 22:30 A 22-es Celje: Celje – Maribor, labdacsapdája rúgó-mérkőzés, 19:50 Lottó, 20:00 Érzem a kosárlabdát, 20:45 Labdarúgó-magazin, 21:10 A szlovén síelők fogadása, ism., 22:00 Aranyfüst, 22:30 A 22-es csapdája – am. film, 0:30 Ismétlések.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Caruso másik hangja – olasz dok. film, 14:20 Útravaló, 14:35 Ízőrzők, 15:10 Boston Legal – am. sorozat, 15:55 A szenvedélyek lángjai – am.–kolumbiai sorozat, 16:40 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:30 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Bosszú – am. sorozat, 21:00 Életművész, 22:00 Az Este, 22:30 Summa, 23:00 Múltkor, 23:30 Híradó, 23:45 Ismétlések.
RTL Klub 8:15 Reggeli 11:40 Asztro show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Trendmánia, 13:40 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:35 Fókusz, 15:20 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:00 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Szulejmán – török sorozat, 22:50 Házon kívül, 23:25 Reflektor, 23:40 Melinda és Melinda – am. film.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:00 Titkok hálójában – am. sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:50 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:50 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 16:55 Csapdába csalva – német dokurealitysorozat, 17:55 Update Kony13:00 Doki ha, 18:30 Tények, 19:25 Aktív, 20:00 Családi titkok, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 Sherlock és Watson – am. sorozat, 22:30 Frizbi Hajdú Péterrel, 23:40 Én is karcsú vagyok, 0:10 Update Konyha, 0:15 Tények este, 0:50 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Hungária Kávéház – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 Kerekek és lépések – dok. sorozat, 15:45 Magyar történelmi arcképcsarnok, 15:55 Az emlékezet helyszínei – dok. sorozat, 16:30 Térkép, 17:00 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:30 Közbeszéd, 19:00 Angyali érintés – am. sorozat, 19:55 A fekete város – magyar sorozat, 21:00 Hírek, 21:05 Dunasport, 21:15 Othello – angol–am. film, 23:15 Kultikon, 23:35 Maradona – Kusturica filmje – spanyol dok. film, 1:10 Koncertek az A38 hajón, 2:10 Ismétlések.
március 28. csütörtök Szlovén Tévé 7:00 Jó reggelt, 10:15 Gyerekműsor, 12:00 Állatokról, emberekről, ism., 12:25 A kertben, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Céltábla, ism., 14:25 Szlovének Olaszországban, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Nagyító alatt, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Szlovénia nézetei, 21:30 Helyes ötlet!, 22:00 Visszhangok, 23:05 A nyolcadik nap, 23:35 Ami szent és a világ, 0:30 Ismétlések.
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – ismétlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Március 21-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 10:00 Jó óra, 11:20 Jó reggelt, 14:30 A pont, 15:25 Ki mer vacsorára menni?, ism., 16:25 Európai magazin, 16:40 A szlovén vízkör, 17:05 Ezazene – szlovén sorozat, ism., 17:40 Hidak: Nagyító alatt, ism., 18:10 Jeges Föld – angol dok. sorozat, ism., 19:00 A pont, 19:50 A lóhere, 20:00 Szembesítés – angol–német film, 21:45 Korszerű család – am. sorozat, 22:10 Kifizetés – angol sorozat, 22:55 Ismétlés.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Lovas magazin, 13:55 Gasztroangyal, 14:50 A hangyák mindent tudnak – dok. sorozat, 15:05 Boston Legal – am. sorozat, 15:55 A szenvedélyek 21:35 Munkaügyek – lángjai – am.–kolumIrReality Show biai sorozat, 16:40 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:30 Híradó, 17:40 Ridikül, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Fábry – magyar sorozat, 21:35 Munkaügyek – IrReality Show – magyar sorozat, 22:05 Az Este, 22:40 Nemzeti Nagyvizit, 23:10 Barangolások öt kontinensen, 23:40 Híradó, 23:55 Ismétlések.
RTL Klub 8:15 Reggeli, 11:40 Asztro Show, 12:50 Reflektor reggel, 13:05 Havazin, 13:40 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 14:35 Fókusz, 15:20 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Riválisok – mexikói sorozat, 17:20 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:15 Fókusz, 20:00 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Igazságosztók – am. sorozat, 22:30 A rejtély – am. sorozat, 23:35 Brandmánia, 0:10 Reflektor, 0:25 Totál szívás – am. sorozat, 1:30 Infománia.
Határtalan: a szombathelyi, a vajdasági és a lendvai tévéstúdió közös műsora (ismétlés: csütörtökön 17.40-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Március 22-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Hidak: aktuális összeállítás, benne ismét jelentkezik történelmi rovatunk, melynek témája az ellenreformáció (az ismétlés elmarad) Március 26-án, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:00 Titkok hálójában – mexikói sorozat, 13:00 Doki – am. sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:50 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:50 Amit a szív diktál – mexikói sorozat, 16:55 Csapdába csalva – német dokureality-sorozat, 17:55 Update Konyha, 18:30 Tények, 19:25 Aktív, 20:00 Családi titkok, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 Jackie Chan: A szépfiú – am.–hongkongi film, 23:30 Zűrös szerelmek – am. sorozat, 0:30 Update Konyha, 0:35 Tények Este, 1:10 Astro-Világ Éjjel.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:30 Hungária Kávéház – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 Univerzum, 15:50 Klimt csókja bomba üzlet – osztrák dok. film, 16:30 Térkép, 17:00 MacGyver – am. sorozat, 18:00 Híradó, 18:30 Közbeszéd, 19:00 Angyali érintés – am. sorozat, 20:00 Angyalbőrben – magyar sorozat, 20:55 Hírek, 21:00 Dunasport, 21:15 Csontváry – magyar film, 23:00 Kultikon, 23:15 MüpArt Classic, 1:05 Koncertek az A38 hajón, 2:05 Ismétlések.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
műsorajánló
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
Pitypang: gyermekműsor, benne a lendvai ovisok a húsvétra készülődnek (ismétlés: kedden 17.35-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Március 27-én, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás, benne ismét jelentkezik gazdasági rovatunk (ismétlés: szerdán 17.20-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Március 28-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Nagyító alatt: nemzeti ünnepeink identitáserősítő szerepe (ismétlés: csütörtökön 17.40-kor a Szlovén TV II. csatornáján) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
11
Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2013. március 19-én a következő munkahelyeket hirdették meg: Tartálykocsivezető Prevozi Žižek d.o.o., Gornja Bistrica 116B., Črenšovci (1 munkahely, tapasztalat nemzetközi forgalomban, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2013. május 27.) Szobafestő Picasso-Vepo d.o.o., Velika Polana 207., Velika Polana (5 munkahely, meghatározott idő: 9 hónap, jelentkezési határidő: 2013. március 23.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon.
AKTUÁLIS HETI PROGRAM 2013. 03. 25. – 03. 29. 2013. 03. 25. HÉTFŐ 17:00–18:00 AROMATERÁPIA MŰHELY /LAURUS STÚDIÓ/ Aromaterápiát bemutató műhely, magyarázattal és az alkalmazási módok ismertetésével. 6 € hozzájárulás a hozzávalókhoz.
2013. 03. 26. KEDD 17:00–19:00 SHABBY CHIC TECHNIKA BEMUTATÁSA FAALAPON /HOBBY HIŽICA, HORVÁTORSZÁG/ A technika és alkalmazási módjainak bemutatása.
2013. 03. 27. SZERDA 15:00–16:45 JÁTÉKOS BAGLYOCSKA /SIMONA FERČAK/ Tematikus foglalkozás 4–10 éves gyerekek részére.
2013. 03. 28. CSÜTÖRTÖK 18:00–20:00 ORGONITOK BEMUTATÁSA ÉS ALKALMAZÁSUK MINDENNAPJAINKBAN /PLESNIČAR SIMON/ Előadás orgonitokról, ahol alkotója ismerteti velünk működésüket és alkalmazási módjukat. Részvételi díj 6 € az előadó útiköltségének fedezésére. A helyszínen lehetőség lesz az orgonitok megtekintésére és megvásárlására.
2013. 03. 29. PÉNTEK 17:00–19:00 SZÍNES SALÁTÁK ÉS EGYÉB EGÉSZSÉGES ÉTELEK /VIDA TEREZIJA/ Egyszerű egészséges ételek, saláták elkészítésének bemutatása és ismertetése. Előzetes regisztráció szükséges a résztvevők korlátozott száma miatt. 5 € hozzájárulás a hozzávalókhoz. A látogatók számára az összes program ingyenes. Örömmel vesszük az önkéntes hozzájárulásokat anyag vagy pénz formájában a helyiségek fenntartására, a kellékanyagokra, ételre, italra... (1–2 €) További részletes információk az alábbi címeken: telefon: 0590 55380 és 070 441 654, e-posta: sofija.lendava@gmail.com, internet: www.facebook/sofija.medgeneracijskahisa és www.zelenimedij.si vagy személyesen: Sofija Generációk Házában, Fő utca 48., Lendva.
SZERETETTEL VÁRJUK!
12
Március 21-e és 27-e között Lendvai Plébánia Pénteken 9.00 órától gyóntatás, majd szentmise az idősek otthonában. A pénteki keresztutat a bérmálkozók készítik. Helyénvaló, hogy a szülők és a keresztszülők is mellettük legyenek. Az ájtatosság 17.30-kor kezdődik. Szombaton Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, anyák napja van. Az esti szentmisére a hittanosok és a gyerekkórus programmal készül. Szombaton 16.00 órakor Pincén, 17.00 órakor Petesházán lesz szentmise. A következő vasárnap nagyböjt hatodik vasárnapja, virágvasárnap. Minden szentmisén a zöldellő növények megáldása lesz. A sekrestyében kaphatók lesznek olajfaágak; az ezekért nyújtott adományokat a Lucijában épülő új templom építésére fordítjuk. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor; Gyertyánosban 11.00 órakor lesz szentmise. Délután húsvéti gyóntatás lesz. 15.00 órakor előkészület a gyónásra és gyóntatás magyar nyelven, majd 16.00 órakor magyar nyelvű szentmise lesz. 17.00 órakor előkészület a gyónásra és gyóntatás szlovén nyelven, majd 18.00 órakor szlovén nyelvű szentmise lesz.
Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor lesznek, kivéve szerdán, amikor a szentmisére 7.30-kor kerül sor. Pénteken 17.00 órakor keresztúti ájtatosság, 18.00 órakor szentmise Dobronakon. Szombaton 8.00 és 18.00 órakor van szentmise Dobronakon, 17.00 órakor keresztúti ájtatosság. Ez utóbbi családi szentmise lesz, amelyen közreműködnek a hittanosok: 17.30-kor az 1., 2. és 3. osztályos hittanosok rövid ünnepi műsort készítenek szüleik számára. Vasárnap virágvasárnap. 8.00 és 10.00 órakor szentmise Dobronakon, 11.30kor szentmise Radamosban, 18.00 órakor pedig Göntérházán. Minden szentmise előtt barkaszentelés.
Evangélikus Egyház Lendván minden első és harmadik vasárnap van istentisztelet.
Református Egyház Március 24-én 14.00 órakor Szentlászlón lesz istentisztelet.
A SZLOVÉNIA–MAGYARORSZÁG HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM 2007–2013 KERETÉN BELÜL MEGVALÓSULÓ FOLKLÓR HATÁROK NÉLKÜL (FOLK) CÍMŰ PROJEKT KÖVETKEZŐ RENDEZVÉNYÉRE VÁRJUK AZ ÉRDEKLŐDŐKET. A belépés díjtalan. A helyszínek akadálymentesítettek. Siketek és nagyothallók számára igény esetén jeltolmácsot biztosítunk. Bejelentés a rendezvény előtt 72 órával a következő e-mail címre: varganemolnaradel@gmail.com A PROJEKT AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL TÁRSFINANSZÍROZOTT ERFA FORÁSBÓL ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSBÓL VALÓSUL MEG. Felelős kiadó: Lartis Nonprofit Kft., Zalaegerszeg, Belsőszeg 30.
Magyar filmek hónapja a Padláson A Lendvai Egyetemisták Klubja szervezésében március hónap hétvégéin magyar filmek vetítésére kerül sor a Padláson. Az elmúlt évtized legjobb magyar filmjei közül hetet tekinthetnek meg az érdeklődők. Filmvetítés programja: Március 22., 20:30 – Liliomfi Március 23., 20:30 – Ópium Március 29., 20:30 – A nyomozó Március 30., 20:30 – Taxidermia Sok szeretettel várunk mindenkit!
LEKberendezés – jótékonysági akció A Lendvai Egyetemisták Klubjánál ismét jótékonysági akciót szervezünk, ezúttal az árvízkárosultak számára gyűjtünk bútorokat. Biztosak vagyunk benne, hogy Önnek is van olyan (régi) bútordarabja, amelyre már nincs szüksége. Nem tudja, mit csináljon vele és nem szeretné az idejét vesztegetni annak állandó rakosgatásával? Hívja a Lendvai Egyetemisták Klubját, és mi eljövünk a bútorért, elszállítjuk és gondoskodunk róla, hogy olyan emberekhez kerüljön, akik a leginkább rászorulnak erre. Tegyük szebbé mások napját és ne feledjük: boldog az, aki adni tud! További információkért forduljon Bernard Benjaminhoz a 031 758 137-es telefonszámon.
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Info figyelmükbe •Március 21., csütörtök 18.00 óra, •Bánffy Központ, Lendva •Hímes tojások, borok és húsvéti dísztárgyak kiállítása (megtekinthető március 22-én és 23-án 11 és 19 óra között, március 24-én 9 és 18 óra között) •Március 21., csütörtök 18.00 óra, •Muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtár •Suzana Tratnik: Rezervat című elbeszéléskötetének bemutatója. •Március 22., péntek 19.00 óra, •Atelje, Fő utca 52., Lendva •Hugo Exbrayat: Daily quests for archaeology című kiállításának megnyitója. •Március 23., szombat 17.00 óra, •Színház- és Hangversenyterem, Lendva •A Lendvai 2. Sz. Kétnyelvű Általános Iskola tanulóinak és tanárainak „Mi ezt mind tudjuk!” című műsora.
apróhirdetés Eladók hazai, tisztított csirkék. Ára: 2,70 euró/kg. Ingyenes házhoz szállítás. Érdeklődni: tel. 051-790036. Eladó ágy (90x200 cm, kerettel, ráccsal és biomat racc al). Irányár: 90 euró (részletlefizetés is lehetséges). Érdeklődni: tel. 051358-687. Pellet eladó. Érdeklődni: tel. 0036/20-399-5891. Vágásérett éger-, tölgy-, akácerdőt vásárolok készpénzes fizetéssel. Érdeklődni: tel. 0036/70-419-5401. Forgalomból kivont autókat, gépeket vásárolok korrekt áron. Érdeklődni: tel. 0036/70-419-5401. Tölgy aprított tűzifa rendelhető ingyenes szállítással. Érdeklődni: tel. 0036/30479-7435. Novigradban (Isztria, Horvátország) eladó két apartman szép kilátással a tengerre. A tengerpart, a városközpont és a kikötő a közelben. A földszinti apartman (36 m2),
terasz (22 m2), valamint kert és parkolóhely (17 m2) ára 87.000 euró. Az első emeleti apartman (58 m 2) és parkolóhely ára 115.000 euró. Kívánságra e-mailben elküldjük a lakások alaprajzait és fényképeit. Érdeklődni: tel. 00386/40-840-290 vagy e-mail: dejan.urbajs1@ siol.net. Magyarországi cég Szlovéniában induló üzletéhez magyarul is beszélő munka-
társakat keres. Érdeklődni: tel. 0036/30-742-9704. Pál-Szántó Kft., Kinizsi utca 94., Nagykanizsa. Faipari munkákat vállalok! Ácsmunkák, akácfából szőlőkaró, villanypásztor (180– 200 cm), 4x4-es (akác) 1,50 euró/db, kerti bútorok, pavilonok, kültéri virágládák, gyerekhinták – több fajta. Érdeklődni: tel. 0036/30526-0091, Sulics Zsolt, Szentgyörgyvölgy.
Eladó csempevágó gép 230 V-os villanymotorral, vágási szélesség 580x30 mm, vízhűtéssel, valamint 200 literes bojler, központi fűtésű kazán olajra és gázra, fehér konyhabútor, 2 nagy Boss flex, 1 villanyhegesztő (1 és 3 fázis). Érdeklődni: tel. 040-976-215. Lendvahegyen eladó hétvégi ház. Ára: megbeszélés alapján. Érdeklődni: tel. 040428-575.
Moravske Toplice Község Magyar Nemzeti Önigazgatási Közössége szeretettel meghívja Önt
AZ 1848/49-es FORRADALOM és SZABADSÁGHARC tiszteletére rendezett ünnepi műsorra 2013. március 23-án, szombaton 19 órakor a szentlászlói faluotthonba. Program: - 18 órakor koszorúzás Pártosfalván a kopjafánál - 19 órakor kultúrműsor Szentlászlón, utána koszorúzás a kopjafánál
•Március 26., kedd 16.00 óra, •Színház- és Hangversenyterem, Lendva •„Križ-kraž”, az óvodák néptánccsoportjainak területi szemléje.
névnapsoroló Március 22-től 28-ig Péntek – Beáta, Izolda Szombat – Emőke Vasárnap – Gábor, Karina Hétfő – Irén, Irisz Kedd – Emánuel Szerda – Hajnalka Csütörtök – Gedeon, Johanna, Nagycsü törtök
időjárás
ISKOLÁSKOR ELŐTTI GYERMEKEK RENDES ÉVES ÓVODAI BEÍRATÁSA A 2013/2014-ES TANÉVRE A gyermekek rendes éves óvodai beíratása 2013. március 20-tól március 29-ig folyik 8 és 15 óra között az óvoda minden tagozatában, valamint 8 és 16 óra között az igazgatási irodák helyiségeiben. A meghirdetett programok 1 éves kortól iskolába lépésig: egész napos program, félnapos program, rövidített program. További információk és a szükséges nyomtatványok a titkárságon (Župančič utca 5., Lendva, tel.: 57-88-670), a tanácsadó szolgálatnál (tel.: 57-88-676, e-mail cím: livia.horvath@guest.arnes.si) és az óvoda tagozataiban kaphatók, valamint az óvoda weboldalán, a www.vrtec-lendava.si címen is elérhetők. A beiratkozási időszakban JÁTÉKOS FOGLALKOZÁSOKAT szervezünk az óvoda összes tagozatában az alábbiak szerint: 1. Sz. Lendvai KT
2. Sz. Lendvai KT
Hotizai T
Gyertyánosi KT
Göntérházi KT
Hosszúfalui KT
2013. 03. 27-én 9.30 és 16.00 órakor
2013. 03. 28-án 9.30 és 16.00 órakor
2013. 03. 21-én 9.30 és 15.30 órakor
2013. 03. 27-én 9.30 és 15.30 órakor
2013. 03. 21-én és 26-án 9.30 órakor
2013. 03. 26-án 9.30 órakor
A hét végére részben borult, hideg idő várható. N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Örülünk a találkozásnak!
13
Info Szláv férfinév
Humor A férj hazamegy a vadászatból és a felesége kérdi, hogy van-e valami? Mire a férj: – Képzeld, elejtettem egy nyulat. – Na és? Hol van? – kérdi a feleség. – Mondom, hogy elejtettem! Az új híd felavatása után odaállítanak egy rendőrt, hogy számolja meg, hány ember megy át a hídon. A rendőr számolja: – Egy darab, két darab, három darab... Meghallja ezt egy járókelő, mondja a rendőrnek: – Az embereket nem darabban számolják, hanem főben. A rendőr számol tovább, most már jól: – 4 fő, 5 fő, 6 fő, 7 fő, kedd, szerda... A fiatal katonatiszt így szól a barátjához: – Képzeld, megnősülök. Lennél te a tanú? – Persze. Soha nem szoktam cserbenhagyni a bajtársaimat, ha szerencsétlenség éri őket. A faluba bevezetik a villanyt. Hogy jobban menjen a munka, versenyt hirdetnek az oszlopállító brigádok között. Este a számláláskor: – Első brigád, mennyi? – 9. – Szép munka! – Második, mennyi? – 12. – Ez egész szép teljesítmény! – Rendőrök, mennyit ástatok le? – Kettőt! – Az nagyon kevés, a többiek 9-et és 12-t. – De azok mind kilátszanak! Józsi bácsi felmutatja a vonatjegyét a kalauznak, mire az így reagál: – De hiszen ez egy gyerekjegy! – Na, látja, most derül ki, hogy milyen nagy késésben van ez a vonat!
14
A Lendvai Egyetemisták Klubja szervezésében a Padláson, a magyar filmek hónapja keretében március 22–30-ig vetített filmek:
1 Jólelkű, segítő. adakozó
2
3
4
2
Szintén nem
Infláció jelzőszáma
Luxem burgi autójel Baromfi
1
Olasz autójel
3
Gyertya alapanyaga Göcseji falu
„A” negatív töltésű részecskét
Kos Már. 21. – ápr. 20. Úgy érzi, hogy visszafogják, ami annyira zavarhatja, hogy akár komoly változtatásokat is eszközöl.
Részben kliense! Gépkocsi, rövidítve
Északi szláv nép Római 99
Kérdőszó
Kiütés jele
Germá nium
Káva része!
Lehetőség, sansz Kecske hang
Seregek irányítója Nyak közepe! Ősi kézifegyver
Urán
Időmérő
Párosan gyün!
Zselé
Amarra a helyre
-ra párja Tonna
Rák Jún. 22. - júl. 22. Keresztülhúzhatják a számításait, ami miatt először idegeskedik, de hosszú távon így jár majd jobban.
Balkáni tánc Két harmad! Turbódízel röv.
Pityereg
Kettős betű
Ellenérték
Múlt idő jele
Jód
Rádiusz
Névelő
4 Előző keresztrejtvényünk megfejtése: Nemzeti zarándoklat a csíksomlyói búcsúba. A szerencse Fehér Mária csentei olvasónknak kedvezett. Az ajándékot szerkesztőségünkben veheti át. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje április 2. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva. Sok szerencsét!
Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Türelmetlen mindenféle kötelezettségével szemben, ezért akár kapcsolatait is veszélyezteti. Szűz Aug. 24. – szept. 23. Tehetségét kezdetben talán nem értékelik, de hamarosan nyilvánvalóvá válik, mennyire nélkülözhetetlen is Ön. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Ha személyes kapcsolatát illetően kétségei vannak vagy voltak, most kiderítheti, volt-e alapja ezeknek.
kulcslyuk
Cseresnyés Tünde, az MMR műsorvezetője Az ideális férfi? • Ideális létezik, tökéletes nem. Álomutazás? • Az Atlanti-óceán gyöngyszeme, a Zöld-foki szigetek. Álomszakma? • Szeretem a munkám, de egyszer szívesen dolgoznék a Hamilton-szigeten fél évig. Ha sport, akkor… • Futás, fitnesz, úszás, kerékpározás. Ha lazítás, akkor... • Séta a kutyámmal, ejtőzés a tengerparton. Ha étel, akkor... • Olasz tészták, halak, tenger gyümölcsei. Ha ital, akkor... • Szénsavmentes ásványvíz, tea, gyömbér, koktélok. Ha édesség, nyalánkság, akkor...
Bika Ápr. 21. – máj. 20. Ha egy kicsit megmozgatja a fantáziáját, több olyan ötletet dolgozhat ki, ami segíti szakmai előrejutását. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Kedvesének szüksége lenne most az Ön támogatására. Hallgassa meg, hogy valójában mi nyomja a szívét!
Hirdetés
Nagyváros külső település részét
Becézett Tímea
Horoszkóp
Visszaess!
• Csokoládé, őrségi sütőtökös almatorta és házi rétes. Kedvenc ruhadarab? • Farmernadrág, póló, tornacipő. Kedvenc író, könyv? • Meghatározó volt Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak című írása. Melyik a kedvenc rajzfilmje? • Vuk. Kabala, amulett? • Nincs. Legjobb tulajdonsága? • Nyitott, kommunikatív. Legrosszabb tulajdonsága? • Makacsság, de ez bizonyos helyzetekben előrevisz. Leghasznosabb tárgya? • Csak hasznos tárgyaim vannak. Amit a legjobban szeret hallani... • A tenger morajlása.
Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Figyeljen oda a lényeges dolgokra, de ne menjen bele a részletekbe és ne engedje ki a kezéből az irányítást! Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Személyes kapcsolatai jól alakulnak. Könnyen létesít kapcsolatot és mindenki élvezi a társaságát. Bak Dec. 23. – jan. 20. Ha le akarja csendesíteni párja indulatait, hízelegjen neki, mert minden problémája önbizalomhiányból ered. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Bizonyos emberekkel szemben nehezen tudja kezelni haragját. Járjon utána, mi az igazi oka indulatainak. Halak Febr. 20. – már. 20. Ne hagyja, hogy a környezete Önt is megfertőzze idegességével, hanem folytassa megkezdett munkáját.
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Muravidék
Újabb kiírás a „Muravidéki törvény” keretében A Szlovén Közlöny március 15-én megjelent 22. számában a 2010–2015ös időszakra vonatkozó „Muravidéki törvény” keretében két újabb pályázatot hirdetett meg a Gazdaságfejlesztési és Technológiai Minisztérium. A pályázat a bolognai oktatási rendszer mindhárom fokozata diplomásainak az innovatív projektekbe való bevonására, s ezek keretében a vezető szakemberállomány képzésére vonatkozik a projekteket megvalósító vállalatoknál. A minisztérium 2013-ra és 2014-re a végzős felsőfokú hallgatóknak a bevonására
a cégeknél megvalósítandó fejlesztési projektekbe, az új termékek és szolgáltatások kifejlesztésére mintegy 1.780.000 eurót különített el (ebből 890 ezer jut az idei évre). A pályázatra jelentkező diplomások így majd egy bázist képeznek, s a cégek a hiányzó szakemberek pótlására, a „Muravidéki törvény” pályázati eszközeivel élve erről a listáról alkalmaznak szakembert. A diplomás a projektet bejelentő cégnél 12–18 hónapos (legfeljebb 3 éves) munkaviszonyba kerül. A pályázati határidő április 5-e. A másik pályázat a
vállalatok induló beruházásainak segítését és új munkahelyek létrehozását célozza meg. A pályázat keretösszege 2013–2014ben 5,3 millió euró (ebből 1,6 millió idén). A pályázati pénzeket új üzemcsarnokok építésére, a meglévők bővítésére és az ezzel kapcsolatos munkahelyek létrehozására, gépek és technológia beszerzésére lehet felhasználni. A pályázati határidő április 15-e. A minisztérium továbbá a romatelepülések alap kommunális infrastruktúrájának (vízvezeték, csatornahálózat, villany-
Az Aha Mura számláit zárolták, csak részfizetéseket adtak Az Aha Mura dolgozói a fizetési napon szembesültek azzal, hogy a februári bérek kifizetése nem a teljes összegben, hanem csak részben történt meg. A tényleges kifizetések a bérek felét vagy egyharmadát jelentik csupán. Az Aha Mura vezetősége Matjaž Hudopisk igazgatóval az élen a szezonváltás miatt kollektív szabadságon lévő
dolgozókat levélben értesítette arról, hogy a helyzetet – a cég bankszámlájának zárolását – a DURS adóhivatal idézte elő azzal, hogy az illetékeket azonnali hatállyal, inkasszóval levette a számláról, ami miatt a cég fizetésképtelen lett. Hangsúlyozzák, hogy a likviditási probléma rövid távú és nem veszélyezteti a cég további gazdálkodását. A
helyzet áthidalására az Aha Mura cég kereskedelmi bankoknál hitelt vesz fel. A cég egyébként az adóhivatallal a járadékok befizetésének elhalasztásáról tárgyalást kezdett, amit még nem zártak le, az adóhivatal viszont lépett. A februári „előleg” után a jövő héten várható a teljes összeg kifizetése – ígéri a vezetőség. SNK
Pozsgai Horvat Olga továbbra is a Lendvai Egészségház élén A Lendvai Egészségház Tanácsa múlt héten megtartott ülésén egyhangúlag támogatta dr. Pozsgai Horvat Olga kinevezését az egészségház élére a következő négy évre is. Dr. Pozsgai Horvat Olga, az intézet eddigi igazgatója egyedüli pályázóként jelentkezett az igazgatói pályázatra. Kinevezése akkor lép majd életbe, amikor a társalapítói szerepet betöltő községek (a Lendvai Közigazgatási Egység területén lévő községek) is véleményt alkotnak. A tanács elfogadta az intézet tavalyi évi beszámolóját és támogatta a 2013-as pénzügyi tervet. HF
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
vezeték, közutak javítása…) társfinanszírozására is jelentet meg pályázatot mintegy 3 millió euró értékben. A kérelmek benyújtása szintén április
15-ig lehetséges. A pályázatokról bővebb információkkal az RRA Mura Fejlesztési Ügynökség áll rendelkezésre. Szolarics Nađ Klára
Aranykő Lendvának a fejlődésért és az eredményekért A Kranj melletti Brdón osztották ki az Aranykő 2013 elismerést a fejlődési eredményeket felmutató községeknek. A három legsikeresebb között ott van Lendva Község is, csupán Tolmin és Postojna előzte meg. A szlovén egyetemek, vállalatok és intézmények képviselőiből felálló 10 fős bizottság 211 községet értékelt bizonyos minőségi és mennyiségi elemzések alapján. A bizottság szerint Lendva előkelő helyen
Anton Balažek, Lendva Község polgármestere vette át az Aranykő elismerést. szerepel világos fejlesztési elképzelései, ezek szisztematikus megvalósítása és a fejlődés, a hatékony önkormányzat és az egyre javuló életminőség miatt. A válság, a gazdasági és demográfiai szempontból alacsonyabb fejlettségi szint ellenére a község a már megtett lépésekkel bizonyít, így fejlettebb községek példaképe is lehet. A magas életminőséget mutatja a községbe beköltözők aránya is. Lendvának sok a napi ingázója, ezzel szemben azonban magas a munkanélküliségi ráta – ami egyébként az egész Muravidékre jellemző. – Lendva Község és a Muravidék előtt kemény munka áll a kitűzött célok megvalósítása érdekében. Fontos megőrizni a pozitív mozgást, elérni a fiatalok nagyobb bevonását és erősíteni a generációk közötti együttműködést, ami növeli a közösség hatékonyságát. Az elismerés a községi tanácsban lévő egységesség, a nemzetiségi közösség támogatásának és minden résztvevő törekvésének eredménye, annak, hogy a jövőnkről magunk gondolkodjunk és gondoskodjunk – áll Lendva Község nyilatkozatában az Aranykő 2013 elismerés elnyeréséről. Szolarics Nađ Klára
15
Horizont 16. Hímestojás-kiállítás Dobronakon
Az ősi hagyomány mintái és színei A dobronaki Petőfi Sándor ME szervezésében a múlt hétvégén megtartott immár 16. Hímestojás-kiállítás az idén is több száz érdeklődőt vonzott közelebbről és távolabbról a Dobronoki György-házba, hogy megcsodálják a falura és a tájra jellemző díszítésű remekműveket, a húsvéti hímes tojásokat. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A művelődési egyesület által szervezett hímestojás-
kiállítás újra bizonyította, hogy a faluban nagy értékű hagyományt ápolnak, amit nagy szeretettel adnak át a fiatalabb nemzedéknek.
A kiállítás március 16-án és 17-én tartott nyitva, s a kedvezőtlen, hűvös idő ellenére a tojások színes kavalkádját a szépen be-
Dobronakon immár a 16. Hímestojás-kiállítást szervezték meg.
rendezett kiállítószobában nagy számban tekintették meg a hazaiak, a közelebbi és a távolabbi településekről érkezők, hiszen a dobronaki hímes tojások – hála néhány ügyes kezű hagyományápoló asszonynak – a szélesebb környéken is komoly hírnevet szereztek. Az idén is több mint 500 tojás volt látható, ezúttal 28 kiállítótól, valamint a helyi óvodásoktól és az általános iskola tanulóitól. A tárlaton megtekinthetők voltak a dobronaki hímes tojások, melyek a jellemző őshonos mintákkal készülnek különböző vonalakból, virágokból (pipitér, sipuló- és hóvirág, cicóka), masnikból stb., batikolásos technikával. A tojásokat Dobronakon felmelegített méhviasszal rajzolják meg egy különleges íróka segítségével, majd a piros festékbe mártják. Ha megszárad, a mintától függően a piros felületet ismét meg-
rajzolják viasszal, a végén a tojást fekete festékkel festik meg, majd leolvasztják róla a viaszt. A hímestojás-készítő asszonyok a Dobronakon fellelt több mint 120 éves, egyszerű, de a húsvéti ünnepkörhöz illően őszinte üzenetet hordozó mintákat továbbfejlesztették: összetettebbek, igényesebbek lettek. Bizonysága ez az ügyességnek, de fennállhat a veszélye, hogy ilyenkor a helyi jelleg, a népi sajátosság háttérbe kerül. A viaszolt hímes tojások mellett hagymalében festett, fűlenyomatos tojások is kerültek a kis fészkekbe, de a kiállításon helyet kaptak a karcolt tojások is, mely szintén dobronaki hagyomány. Ezek igazi remekművek a tyúk-, kacsa-, lúd- és strucctojásokon. A tájház egyik helyiségében műhelymunka keretében megtekinthető, illetve kipróbálható volt a batikolás, a viaszolt hímes tojás elkészítési folyamata, de aki akarta, éles pengéjű késsel a karcolást is gyakorolhatta, az udvaron pedig különböző húsvéti díszeket lehetett vásárolni.
Hímzések és húsvéti díszek kiállítása A Rózsa Kézműves Egyesület vasárnap húsvéti kiállítást rendezett a pártosfalvi régi tűzoltóotthonban. Az épület, ami gyakorlatilag egy szobácskának felel meg, egyben a műhelye is a szorgos asszonyoknak. Itt gyűlnek össze vasárnaponként, hímeznek, beszélgetnek, és ahogy az a kiállított dísztárgyakból is kiderült, az utóbbi időben külön figyelmet szenteltek a kézműves foglalkozásoknak is. – Idén úgy döntöttünk, hogy a hagyományos húsvéti kiállításunkba egy kis változatosságot viszünk, a hímzéseink mellett különböző dísztárgyakat, dekorációs ötleteket is bemutatunk. A vasárnapi hímezgetés mellett hétköznaponként szak-
16
Pártosfalván a hímzések mellett különböző dísztárgyakat, dekorációs ötleteket is bemutattak.
emberek vezetésével hagyományos és új módszerekkel ismerkedtünk meg, mint a csuhékészítés vagy éppen a szalvétatechnika. Az as�szonyok élvezték ezeket a kézműves foglalkozásokat, mindenki szívesen vette, hogy valami újat tanulhat – mondta lapunknak Malačič Suzana, a pártosfalvi Rózsa Kézműves Egyesület vezetője. A kiállításnak a nap folyamán rengeteg látogatója volt, a szorgos tagok pedig mindenkit friss házi süteménnyel vártak. Aki érdeklődött a díszek iránt, az egy-két hasznos ötlettel is gazdagodhatott, hiszen a tanultakat a házigazdák nem titkolták senki elől. AK
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Helló!
Kedves gyerekek!
az edénybe, a végén pedig nem feledkeztek meg a szilvalekvárról, amit a keverék tetejére tettek, hogy a málé finomabb legyen. Az egész óvoda illatozott a finom, frissen sült süteménytől.
Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág, Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ! Megöntözlek téged az ég harmatával, Teljék a tarisznya szép piros tojással! Egy hét múlva itt a húsvét, a tavasz viszont, úgy tűnik, megvárat bennünket. A nyuszi azonban nem késik, már biztosan úton van és sok szép hímes tojást rejteget a kis kosarában. Még ti sem késtetek el, fessetek tojást és lepjétek meg vele egymást húsvét alkalmával. Ha pedig az udvarra kimentek játszani, jókedvetekkel csalogassátok ki a napsugarakat a felhők mögül, hogy végre a tavasz is eljöjjön! A pártosfalvi gyerekek a húsvéti előkészületekről küldtek nekünk fotót – málét sütöttek. De oldalatokon szép rajzokat is láthattok, amiket vidékünk óvodáitól kaptunk. Köszönjük!
Lejegyezte és fényképezte: Bernarda Koroša Pantović óvónő Fordította: Gal Silvija óvónő
A hazai konyha illata A pártosfalvi óvodások az óvónénik segítségével „kukoricamálit” sütöttek, azon a módon, ahogy azt nagyanyáik szokták. A gyerekek nagy örömmel mértek, reszeltek és kevergettek a recept szerint. A hozzávalókat belerakták
Húsvéti tippünk Družnik Brina, 6 éves, lendvai óvoda
Készíts papírtányérból húsvéti nyuszifej-kosárkát! Vágj és ragassz, a széleket rögzítsd papírtűzővel!
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Škaper Reon, 4,5 éves, hodosi óvoda
17
Sport
A Jezero és Somogyi is a 10. helyen Črenšovcin szervezte meg a helybeli céllövőegylet a szlovén liga 6. tornáját légpuskával és légpisztol�lyal. Az 1. A ligában ezúttal a csapat és egyéniben Somogyi is egyaránt a 10. helyen végzett. Egyéniben Živa Dvoršak (Olimpija
Ljubljana) nyert 399 körrel. A jezerósok helyezései: 10. Somogyi 389, 29. Kološa 381 és 32. Cár 378 kör. A csapatversenyt az Olim pija nyerte 1182 körrel, a Je zero pedig 1148 körrel a már említett 10. helyen végzett. F. B.
Idegenben nyertek a férfiak A 2. tekeliga keleti csoportjában megrendezett 17. forduló a Nafta férficsapata számára rendkívül eredményes volt, hiszen már 9. győzelmüket könyvelték el idegenben a Pivovarna Laško ellen. Az eredmény: 2:6, fában 3129:3164. A lendvai csapatban Radakovič 501, Zadravec 537, Matko 531, Matjašič 524, Simon 541
és Kuk 530 fás eredményt ért el, győznie pedig Ra dakovičnak, Matkónak, Si monnak és Kuknak sikerült. A Nafta 9 csapat közül 9 győzelemmel, 6 vereséggel és 2 döntetlennel az 5. a tabellán, ami egy újonc számára rendkívül jó eredmény. A hölgyeknek nem sikerült Ptujban a bravúr, hiszen a Drava DC ellen
6:2-es (2904:2866) vereséget szenvedtek. Stanič 473, Gomzi 534, Kolar Donko 455, Hozjan 460, Sapač 467 és Ščap 477 fát szerzett, győznie pedig Gomzinak és Ščapnak sikerült. A csapat a 17. forduló után 3 győzelemmel, 11 vereséggel és 1 döntetlennel a tabella alsó felében tanyázik. F. B.
A Varstroj 6., Peric 7. lett Második lett az utánpótlás Befejeződött a verseny a 2. céllövőliga keleti csoportjában légpuskával. A 10 csapattal és 32 egyéni versenyzővel rajtoló versenyen a 6., utolsó fordulót követően a következő sorrend alakult ki: 1. TSO Ormož 6943 kör (87 pont), 2. SD
Feher kiváló Az osztrák Fürstenfeldben nemzetközi karateversenyt rendeztek 260 versenyző részvételével négy országból. A KK Murska Sobota színeiben kiválóan szerepelt a lendvai Feher Erik, aki a 70 kilós súlycsoportban bronzérmet nyert. A csapat első lett. F. m. h.
Gančani 6898 (67), 3. SD Štefan Kovač 6810 (56), 6. Varstroj 6719 kör (45 pont). Egyéniben Mitja Černi (Gančani) győzött 2360 körrel és 172 ponttal. A Varstroj céllövői a következő eredményt tudták felmutatni: 7. Bruno Peric 2287 (103), 17. Bertalan Kristjan 1865 (50), 22. Mitja Topolnjak 2228 kör (38 pont). feri.h.m.
A hétvégi ítéletidő miatt a magyar bajnokság összes meccsét lemondták.
A Nafta U–8-as csapata részt vett a Benediktben megrendezett nemzetközi focitornán, amelyen Szlovéniából és Magyarországról 10 csapat indult. A csoportmérkőzések során a lendva-
iak 2:0-ra verték a Kungotát, 1:0-s vereséget szenvedtek a Slovenske goricétől, 5:0-ra legyőzték a Cerkvenjakot és 2:0-ra a házigazdákat. A döntőben a Lentivel mérkőztek meg: a találkozó
0:0-s döntetlennel ért véget, a büntetőrúgásokat pedig az ellenfél végezte el ügyesebben. A meccs legjobbját a Nafta 1903 adta Santoro Nikolič személyében. feri.h.m.
A Nafta alapozási meccsei Nafta 1903 – Križevci 2:1 (1:0) Az elmaradt bajnoki meccs lehetőséget nyújtott a Naftának, hogy egy újabb mérkőzésen tesztelje felkészültségi állapotát a bajnokságra, s a csapat a műfüves pályán ez alkalommal a Križevci csapatát látta vendégül. Basa edző igencsak tartalékos csapatot küldött pályára, hiszen hiányzott M. Ivanič, L. Ivanič, Bedő, Duh és a sérült Vörös is, de
A 21. forduló párosítása 2013. március 27-e és 29-e között: Kaposvár – Pápa, Videoton – Siófok, MTK – Honvéd, Kecskemét – Pécs, Paks – Haladás, Ferencváros – Eger, Debrecen – Újpest, Győr – Diósgyőr.
Muravidéki Labdarúgó Liga 24. forduló Gorica – Koper 1:1 (0:1) Vetrih 68.; Brečević 19. Olimpija – Celje 3:1 (2:0) Centrih 40./öngól, Nikezić 43., Baskera 74.; Srdić 76. Maribor – Domžale 1:3 (0:3) Fajić 74.; S. Vuk 3., 14., Balkovec 20. Mura 05 – Aluminij 1:1 (1:1) Sačer 9.; Žagar-Knez 20. Rudar – Triglav 3:1 (1:0) Bratanovič 37., 51., Bubalović 69.; Bubanja 55. Táblázat 1. Maribor 24 17 4 3 54:19 55 2. Olimpija 24 14 4 6 49:24 46 3. Domžale 23 12 3 8 30:23 39 4. Koper 24 9 9 6 30:27 36 5. Celje 24 8 9 7 25:23 33 6. Gorica 24 7 7 10 32:43 28 7. Rudar 24 7 7 10 26:38 28 8. Triglav 23 6 6 11 23:32 24 9. Aluminij 24 6 4 14 22:43 22 10. Mura 05 24 5 3 16 29:48 18 A 25. forduló párosítása március 27-én: Celje – Maribor, Aluminij – Olimpija, Koper – Mura 05, Triglav – Gorica, Domžale – Rudar.
18
A Muravidéki Labdarúgóliga hétvégére tervezett 14. fordulója a rossz időjárás miatt elmaradt. A meccsek 2013. május 1-jén kerülnek megrendezésre. A 15. forduló párosítása 2013. március 23-án és 24-én: Apače – Črenšovci, Nafta 1903 – Bogojina, Turnišče – Hotiza, Hodos – Kobilje, Bistrica – Križevci, Polana – Puconci, Tišina – Šalovci.
LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓ LIGA A Lendvai Körzeti Labda rúg óliga 14. fordulójának meccseit az időjárási viszontagságok miatt lemondták, megrendezésükre 2013. május 1-jén kerül sor. A bajnokság március 24-én a 15. fordulóval folytatódik. A 15. forduló párosítása 2013. március 24-én: Olimpija – Csente, Panonija – Hídvég, Veterani – Nafta, Petesháza – Zsitkóc, Dobronak – Zvezda, Kapca – Renkovci, Graničar – Nedelica.
A Nafta jobb volt, megérdemelten győzött. a Nafta így is számos helyzetet alakított ki, különösen Bunderla és Pozsgai, aki erős lövésével már a 3. percben veszélyeztetett, de nem találta el a kaput. A fiatal lendvai csatár második próbálkozása már pontosabb volt: a bal oldalon faképnél hagyta a védőit, majd pontos lapos lövéssel kilőtte a hosszú sarkot. Az első félidőben több találat nem született, a folytatásra pedig mindkét edző alaposan átformálta csapatát. Egy óra elteltével Levačič a tizenhatosról leadott lövésével betalált, így növelni tudta csapata előnyét. Az egygólos hátrányt 5 perccel később N. Novak állította vissza, s egyben ez lett a meccs végeredménye is. A Nafta Litrop, Ošlaj, Levačič, Antonovič, Žlebič, Biro, Doma, Vida, Zagorec, Bunderla és Pozsgai felállásban kezdett, a folytatásban pedig Gerencsér, R. Smej, D. Smej, De. Smej kapott lehetőséget. A meccset a Gönc, Horvat és Borovič hármas vezette 100 néző előtt. F. m. h.
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Sport
Hétvégi torna horvát sikerrel A Radenska Pomgrad Černelavcin szervezte meg az egyesület ötödik hétvégi sakktornáját magyar, horvát és szlovén részvétellel. A 38 sakkozó közül a horvát Mladen Trbojević (ŠK Štrigova) diadalmaskodott 7,5 ponttal az azonos pontszámot elérő magyar Horváth Imre előtt, míg a dobogó alsó fokára – holt-
versenyben, fél ponttal lemaradva – Denis Gjuran és Boris Markoja (mindkettő Radenska Pomgrad) került. A Lendava SK színeiben szereplő Vučko 5 ponttal a 18., míg Basa 4,5 ponttal a 29., Cofek 4,5 ponttal a 30., Vuk pedig 4 ponttal a 35. helyen zárta a versenyt. feri.h.m.
Elsőkörös vereség Zürichben a nemzetközi Swiss Open 2013 ny í l t to l l a s l a b d a - b a j nokságon Utroša Iztok is pályára lépett a világranglista pontjaiért. A legjobb szlovén játékos az első fordulóban vereséget szenvedett a
maláj Misbun Ramdan Mohmedtől, mégpedig szoros meccsen 2:1-re: szettekben 22:20, 18:21 és 21:19-re. A maláj versenyző a világranglistán 20 pozícióval áll előbbre a 93. Utrošánál. F. B.
Könye Tibor volt a meglepetésember A Lendvai Téli Bow lingligában a 14. forduló meglepetést tartogatott, hiszen a 14 játékos közül nem az esélyesnek számító Radakovič aratta le a babérokat, hanem Könye Tibor, aki 542 fáig elérve 15 fával megelőzte említett vetély-
társát, míg a dobogó alsó fokára a 423 fás Koncut léphetett. Az összesítésben Ra dak ovič 5268 fával toronymagasan vezet Könye (5039) és Tomažic (4919 fa) előtt. F. m. h.
Három muraszombati cselgáncsarany Muraszombatban hagyományosan, immár 47. alkalommal szervezték meg a Pokal Murske Sobote elnevezésű cselgáncstornát, amelyre 26 klubból 265 versenyző nevezett be. A versenyen mindkét lendvai klub képviseltette magát, s ezúttal a KBV ért el jobb eredményt, hiszen az 5. helyen végeztek az összesítésben; a csapatversenyt a JK Bežigrad nyerte meg.
E g y é n i b e n a K BVből Lepoša (36 kg) és Denša (46 kg), míg a JK Lendavából Ferencek nyert aranyat a 36 kilósoknál. A döntőben Markoja (34 kg), Perc (36 kg), Lipuš (32) és Marič (36 kg, mind KBV) szenvedett vereséget. A dobogó alsó fokára Zver (40), Podgorelec (24 kg) és Pal (36 kg, mindhárom KBV) léphetett. F. m. h.
N É P Ú J S Á G 2 013 . m á r c i u s 21.
Barátságos mérkőzések
Kapca – Zvezda 11:4 (4:2) A liga meccseinek lemondása miatt a csapatok több barátságos meccset is lejátszottak egymással. A leginkább gólgazdag találkozóra Kapcán került sor, ahol összesen 15 találat született. A hazaiak fölényes győzelme főként a második félidő játékának eredménye. A hazaiaknál Cigan 5, továbbá Hardi és Balažic 2–2, Koveš és Kramar pedig egy alkalommal talált be. A völgyifalui csapat góljait Ftičar (2), Bacsi és Gál lőtte. Olimpija – Bistrica 0:3 (0:2) A vendégek ügyesen kihasználva a hazai védelem hibáit megérdemelten nyertek. Csente – Polana 4:6 (0:1) Fordulatos meccsen nyert a Polana, hiszen a második félidő elején a hazaiak már 3:1-re vezettek, de a vendégek fordítani és nyerni tudtak. A Csentéből Pečelin 2, Herceg és Kolenko pedig 1–1 alkalommal vette be a vendégek kapuját. Odranci – Črenšovci 3:1 (1:0) A lendvai műfüves pályán megrendezett meccsen az Odranci végig jobban játszott. A gólokat Gostan, Sreš (2), illetve Tompa lőtte. Nafta 1903 – Veržej 0:3 (0:0) A két csapat ifjúsági együtteseinek mérkőzésén az első félidőben mindkét alakulat jól tartotta magát, a folytatásban azonban három hibából három gólt kapva vereséget szenvedett a Nafta. F.h.m., F. B.
Vučko 7. lett A Radenska Pomgrad márciusi tornáján 9 sakkozó mérte össze képességeit. A legjobban 7 ponttal Matej Titan szerepelt, a lendvaiak közül Jože Vučko két ponttal a 7. helyen végzett. F. B.
Ferencek Nives áloméve volt 2012 A Teleing Pomurje Beltinci női labdarúgóklub számára a tavalyi esztendő meseszerűen alakult, s ennek az álomnak a részese volt a dobronaki Ferencek Nives is. – 2012-ben minden vágyam teljesült a fociban – mondja nem kis lelkesedéssel. Mivel a fiatal dobronaki lány még a kadétoknál is szerepelhet, ezért négy rangos címet zsebelt be a tavalyi évben, s bár a bajnokok ligája selejtezőjében a csapat egy lépéssel lemaradt a főtábláról a ros�szabb gólkülönbség miatt, az év így is kiváló volt. Nives már az első edzésen megszerette a futballt, s 15 évesen lépett először pályára a felnőtt csapatban. Nives szerint a beltinci csapat sikere abban rejlik, hogy az összes korosztályban magas szinten zajlik a szakmai munka, a klubban hosszabb távra terveznek. Szlovén viszonylatban a messze legjobban szerve-
Ferencek Nives a Teleing Pomurje Beltincivel rendkívül sikeres évre tekinthet vissza. zett női fociklubról van szó, így nem véletlen, hogy tavaly gyakorlatilag elsöpörték vetélytársaikat. Ebben nagy érdeme van Bojan Jančar edzőnek és Štefan Kozic klubigazgatónak is. F. B.
Két érmet nyertek Velika Goricán, Horvátországban nemzetközi cselgáncstornát szerveztek „Pokal Velike Gorice” név alatt. A három országból 42 klub 560 versenyzője mérte össze erejét, köztük a Judo
Klub Lendava versenyzői is, akik két éremmel térhettek haza. A 16 éveseknél Maja Adanič (48 kg) második, míg Niko Gorjan (+ 73 kg) harmadik lett. F. B.
Muravidéki Kosárlabdaliga PŠK Ljutomer 3 – KK Lindau 51:109 (10:25, 15:34, 12:19, 14:31) A Lindau a tabella utolsó helyezettjének otthonában aratott sikert úgy, hogy mind a négy negyedet a saját javára döntötte el. A csapat jól kezdett, nem bízva a véletlenre a sikert, így a pihenőre már 30 pontos előnnyel tértek a lendvaiak, s a meccs végéig tovább növelték előnyüket, köszönhetően magas fokon tartott motiváltságuknak és felelősségteljes játékuknak. A Lindau pontszerzői: R. Dominko 26, Balažic 17,
S. Horvatič 13, Hozjan és Novak 12–12, Zrna 10, Balaž 6, Pamič 4, G. Horvatič és Žalik 3–3, Gönc 2 pont. A forduló további eredményei: PŠK Ljutomer 2 – KK GMT Beltinci 45:88 (0:22, 17:17, 13:21, 15:28), KK Picerija Nona Lenart – KD Ljutomer 87:62 (17:18, 24:17, 24:11, 22:16) és KK Paloma-Alfa Sladki Vrh – KK Radenci 87:75 (25:16, 26:25, 19:14, 17:20). HF
19
Dobronaki hímestojás-kiállítás
Fotógaléria: www.nepujsag.net