Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
58. évfolyam 12. szám Lendva 2014. március 27. ISSN 0352-6569 1,10 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
h
Info 7–14. oldal
e
t
i
l
a
p
j
a
Szép lankák jó bora
A 2013-as borévjárat is jól bizonyított – ez derül ki a március folyamán Csentében, Dobronakon és Lend-
ván lezajlott borminősítések eredményeiből. Történt ez annak ellenére, hogy az aktuális évjárat a szőlőben és a
pincében is egyaránt bonyolultnak számított. Az eredmények nevezhetők akár kimagaslóknak is. Az évről
évre csökkenő mintaszám már nem annyira örvendetes, habár ehhez kétségkívül hozzájárult az illetékes állami
felügyelőség kistermelőket is érintő szigorítása. Bővebben a 16–17. oldalon. tt
Bažika Ladislav, a Lendvai ÖTE elnöke
Az új tűzoltóautó szinte mindenre használható, igazi univerzális jármű 7. oldal
Iránytű Nemzeti ünnep Pártosfalván
„Az alapok nélkül, nem le Tomka Tibor
Ingyenreklám a Jobbiknak A Jobbik múlt heti lendvai kampánylátogatása eleinte az ilyen esetekben megszokott forgatókönyv szerint zajlott: a párt képviselőit fogadta a magyarság illetékes képviselője, sajtótájékoztatón nyilatkoztak a választási győzelem esetén magvalósítandó programról, majd a programot lakossági fórumon is be szerették volna mutatni. Ez részben sikerült is, a jelenlévők megdöbbenésére azonban a helyi lendvai rendőralakulatok félbeszakították a rendezvényt, a két jelenlévő jobbikos országgyűlési képviselőt némi huzavona után „bekísérték” a rendőrállomásra, ahol kihasználva a törvény adta lehetőségek maximumát, hat órán keresztül bent is tartották őket. Az illetékes muraszombati rendőrségi szerv az eseményről csak igen szűkszavúan nyilatkozott, megfogalmazva, információgyűjtés alapján megállapították: magyarországi politikai párt nyilvános összejövetelt szervez Lendván, továbbá az összejövetel szervezője egy 33 éves magyar állampolgár, aki a jogi személy, vagyis a párt felelős személye és törvényes képviselője. Végül megállapították azt is, hogy a szervező nem tartotta be a gyülekezésről szóló törvény 38. cikkelyét, mivel nem jelentette be az összejövetelt és nem határozta meg a rendfenntartás vezetőjét, ezért az említett 33 éves magyar állampolgárt meg is bírságolták. Hát igen… Minden a törvény szava szerint történt, habár némi bizonytalanság marad bennem jogi laikusként. Egy összesen 10 embert, több mint valószínű külhoni magyar állampolgárt vonzó pártrendezvényt miért kell bejelenteni, rendfenntartókat foglalkoztatni egy zárt térben, ha sokkal több embert vonzó rendezvényeken nem kell, legalábbis rendezvények százai esetében a rendőrség eddig nem intézkedett. Igencsak furcsának nevezhető az is, hogy a rendőrség nem előzte meg az eseményeket, megvárta a vélt szabálysértést, és csak utána intézkedett. Felmerül bennem egy kérdés: vajon mi történt volna, ha úgymond „szalonképesebb” magyarországi párt szervezett volna hasonló rendezvényt? Summa summarum, a rendőrség látványos „cirkuszt” szervezett, igazából ingyenreklámhoz jutatták a pártot, a Jobbikról beszélt utána a város egy hétig, és így az ingyenreklám kategóriába tartozik már ez a cikk is.
Megbízott igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Dunjko Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
A Moravske Toplice-i községben élő magyarság szombaton este ünnepelte március 15-ét. A megemlékezés a szentlászlói kopjafa megkoszorúzásával vette kezdetét, majd a csordultig telt pártosfalvi kultúrházban a község magyar falvainak műkedvelő csoportjai adtak ünnepi műsort. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
A Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség által szervezett megemlékezésen Göncz László parlamenti képviselő, Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke, illetve Márky Zoltán lendvai konzul is részt vett. Ünnepi beszédet Vugrinec Zsuzsa, a községi magyar önkormányzat elnöke tartott, illetve a konzul Orbán Viktornak a külhoni magyarokhoz intézett levelét tolmácsolta a közönség-
nek. – Március 15-én szerte a nagyvilágban egymáshoz igazodik a magyar szívdobbanás – kezdte ünnepi szónoklatát Vugrinec Zsuzsa. – Fontos, hogy mi, a falvakon élő emberek itt élhessük meg magyarságunkat, itt kereshessük meg a mindennapi kenyerünket és itt tanulhassanak a gyermekeink anyanyelvünkön – majd gondolataiban többek között a helyi magyarok problémáit vetítette elő, amelyek a kis közösségek megmaradását veszélyeztetik.
– Megmaradásunkért természetesen nekünk kell a legtöbbet tennünk. Harcolnunk és küzdenünk kell a falvaink lelki gyarapodásáért, falusi intézményeink, az óvoda, az iskola, a posta, az orvosi rendelő és egyházaink megmaradásáért, mert ezek az alapok, ezek nélkül nem lehet fejlődés, csak fogyás és lemaradás – majd a békés együttélésről, magyarságunk méltó megőrzéséről szólt. – Kisebbségben élő nemzet vagyunk itt, a Moravske Toplice-i községben. De megelégedetten
Március 15-ét ünnepelték Domonkosfán
Összefogva, együttes erőve Vasárnap délután Domonkosfán zárult a Muravidék-szerte zajló március 15-i ünnepségsorozat. A megemlékezésre sokan ellátogattak. Ünnepi beszédet Jakoša Emerik, a nemzetiségi tanács elnöke mondott, a községi magyar nemzetiségi önkormányzat szervezésében színvonalas kultúrműsort láthatott a közönség. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
Az eseményen Göncz László parlamenti képviselő, Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke, illetve Márky Zoltán lendvai konzul is tiszteletét tette. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület énekkara előadásában felcsendült a magyar és a szlovén himnusz, majd Jakoša Emerik, a Šalovci Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség Tanácsa elnökének ünnepi beszéde következett. „Március 15. egyik legfontosabb üzenete az,
hogy nemzetünk érdekében összefogva, együttes erővel, egymást segítve haladjunk előre. Nekünk is áldozatot kell hoznunk a mindennapokban és a történelmet formáló helyzetekben. Fogjunk össze, közös hittel és akarattal! Közös célok megfogalmazásával és közös cselekvéssel bármire képesek vagyunk. Tegyük ezt kis közösségünk megmaradásáért, és ezen a területen ápoljuk anyanyelvünket, őrizzük kulturális értékeinket” – hirdette az elnök, majd büszkén szólt a faluban működő egyesületek,
csoportok, az iskola és az óvoda munkájáról, így a magyar örökség a legkisebb közösségekben is tovább tud élni és átöröklődhet. Ehhez az is kell, hogy a kétnyelvű területen jól megférjen egymás mellett a két nemzet. „Büszkék vagyunk arra, hogy megértésben élnek itt magyarok és szlovének, hogy megbecsüljük egymást, megtanuljuk egymás nyelvét és őrizzük a közös hagyományokat” – hangzott el. Márky Zoltán konzul szintén szólt a domonkosfai közönséghez, illetve felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök
N É P Ú J S Á G 2 0 14 . m á r c i u s 2 7.
Nemzetiség
ehet fejlődés, csak fogyás és lemaradás”
A kultúrműsorban a község falvainak műkedvelő csoportjai vonultak fel, köztük az óvoda és az általános iskola fellépői. elmondhatom, hogy békében és jó megértésben élnek itt a magyarok és a szlovénok. Ezt becsüljük meg kölcsönösen, tisztel-
jük a másságot, de hagyjuk embertársainknak élni a kulturális életet, művelni a szokásokat és az anyanyelvet úgy, hogy azáltal
megőrizhessük nemzeti öntudatunkat. Sajnos vannak emberek, akik nemzeti ellentétet szítanak közöttünk gyűlölködő és gya-
el, egymást segítve
ben működő domonkosfai citerások, illetve a népdalkör ismert katonadalokkal és szépen csengő örökzöld dallamokkal tette kerekké az ünnepi műsort.
lázó beszéd formájában. A jövőben ne engedjük és ne adjunk lehetőséget arra, hogy ezt folytassák! Az elnök a jövőbe vetett hittel zárta szavait: – A jövő tervezéséhez, a derűlátáshoz adjon erőt nekünk az 1848-as szabadságharc hőseinek elszántsága és akarata – hangzottak Vugrinec Zsuzsa gondolatai. Az ünnepi műsorban a magyar és a szlovén himnuszt Sapač Lea énekelte el, majd a pártosfalvi óvoda apró növendékei léptek a közönség elé énekkel és
körtánccal. A legkisebbeket a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola diákjai követték, a népdalkör, majd az Ugrós Néptánccsoport töltötte be a színpadot. A szerdahelyi Antal Ferenc Művelődési Egyesület ifjú szavalóitól két hazafias vers hangzott el, majd a Pártosfalvi Ady Endre Művelődési és Turisztikai Egyesület énekkarának előadása következett. A fellépők sorát végül a szentlászlói József Attila Művelődési Egyesület Néptáncegyüttese zárta.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati felhívást tett közzé a „2014 A KÜLHONI MAGYAR FELSŐSÖK ÉVE” program keretében
Óvodai-iskolai együttműködési programok támogatása A pályázati program célja, hogy az adott települések magyarságának nemzeti azonosságtudatát és közösséghez tartozásának érzését megerősítse a magyar nyelvű oktatás és programok támogatása révén, konkrétan külhoni magyar óvoda- és iskolapedagógusok együttműködésével megszervezett (legalább 2 pedagógus) magyar nyelvű pedagógiai programok, módszerek alkalmazásának támogatásával.
Részvétel felső tagozaton tanító osztályfőnökök módszertani továbbképzésén
Zene, tánc, dal és vers – a magyar kultúrát szépen ápolják a domonkosfaiak. külhoni magyarokhoz írt levelét. Az ünnepély további részében a domonkosfai kultúrház színpadán a helyi műkedvelés mutatkozott be, tükrözve, hogy a falu népe őrzi magyar értékeit és tovább is kívánja adni örökségét felnövekvő
utódainak. Elsőként a helyi óvodások és iskolások dallal és tánccal mutatkoztak be, majd a nagyobbak, a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola diákjai követték őket szavalatokkal, illetve az iskola Ugrós Néptáncegyüttesének műsorával. A kultúregylet kereté-
N É P Ú J S Á G 2 014 . m á r c i u s 27
Az ünnepély végén a kultúrház különtermében lehetőség nyílt megtekinteni a helyi hímzőasszonyok húsvéti kiállítását, valamint a kispályás labdarúgóklub régi fényképekből álló gyűjteményét, melyeken Domonkosfa régi emlékei elevenednek meg.
A pályázati program célja, hogy a továbbképzésen tanultak megerősítsék a pályázókat osztályfőnöki feladataik sikeres ellátásában, hozzájáruljanak a külhoni magyar felsős diákok személyiségfejlesztéséhez, még hatékonyabbá tegyék az iskola és a család együttműködését. A pályázat célja a módszertani továbbképzésen való részvétel biztosítása, valamint a továbbképzéshez kapcsolódó költségek fedezete a külhoni magyar iskolák osztályfőnökei számára. A pályázatok postára adásának határideje: 2014. március 31. További információk: A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján – www.bgazrt.hu – a „Pályázati útmutató természetes személyek részére a 2014. évi pályázatokhoz” címszó alatt található részletes tájékoztató.
3
Nemzetiség Az országgyűlés nemzetiségi bizottságának üléséről
Ismét a kétnyelvűségről Kedden délután a mandátum 11. rendszeres ülését tartotta meg az SZK Országgyűlésének Nemzetiségi Bizottsága. A napirenden csak egy téma volt, a kétnyelvűség megvalósításának problematikája. A bizottság némi huzavona után a tárgykör megoldása érdekében hat határozatot is hozott. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Az ülés megnyitása után a bizottság elnöke, Roberto Battelli kifejtette, a bizottság negyedik alkalommal ül össze ebben a témakörben, éppen ezért a kisebbségi parlamenti frakció már előre elkészítette saját határozati javaslatait, majd átadta a szót a nemzeti közösségek-
törvénytől, amely hivatva van a szabályok érvényesítésére és a szankcionálásra is. Sajnos a régen ígért törvény a mai napig késik. Végül kifejtette, az államnak ki kell nevezni egy olyan szervet, amely ezeket a törvényeket betartatja. A magyar közösség képviselőjének szavait megerősítve szólalt fel az olasz csúcsszervezet elnö-
Albert Scheriani és Horváth Ferenc szerint alig van előrelépés. ből és a minisztériumokból, egyéb hivatalokból érkezett meghívott vendégeknek. Elsőként Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a kétnyelvűséget illetően egyre rosszabb a helyzet a terepen. Kifejtette, sajnos hiábavaló a kiváló alkotmányos, törvényes jogvédelem, ha a gyakorlatban jóformán semmi sem valósul meg ebből. A fő problémát abban látja, hogy a törvények be nem tartását ezen a területen az állam nem szankcionálja, majd példával élve elmondta, a közlekedési szabályokat is valószínűleg kevesen tartanák be, ha a szabálysértéseket nem büntetnék. Hozzátette, a nemzeti közösségek sokat vártak, illetve még mindig várnak az általános nemzetiségi
4
ke, Albert Scheriani, illetve az olasz unió vezetője, Maurizio Tremul is, akik hozzátették: megközelítőleg egy éve ült össze a bizottság ugyanebben a témában, azóta nemigen volt tapasztalható igazi előrelépés, úgyhogy az akkori megállapítások jelenleg is állnak. Az olasz közösség már akkor felvetette, de jelenleg is támogatja, hogy az ország hozzon létre egy kétnyelvűségi hivatalt, amely gondoskodna az említettekről. A Tamara Vonta államtitkárasszonyt helyettesítő Stane Baluh kifejtette, az elméleti és gyakorlati kétnyelvűség között ténylegesen nagy az űr, a helyzet javítása érdekében azonban a nemzeti közösségek tagjainak nagyobb részvételére, visszajelzésére, kritikáira lenne szükség, a közösségek
által tett általános megállapítások ugyanis nem elegendőek. Kifejtette azt is, ő nem támogatná egy új hivatal létrejöttét. A Nemzetiségi Hivatal képviselője után a különböző minisztériumok képviselői fejtették ki véleményüket, általában mind azt a véleményt képviselték, hogy hiányosságok vannak, de a helyzet korántsem olyan rossz, ahogyan ezt a nemzetiség képviselői látják. Többen hangsúlyozták, nem csak a negatívumokról, hanem az előrelépésekről is beszélni kellene. Az igazságügyi tárca képviselője kifejtette, az ő területükön minden a legnagyobb rendben van, a kisebbség tárcára vonatkozó megjegyzéseit nem tudja elfogadni, így a megpendített törvénymódosításokra sincs szükség. A meghívott vendégek után a bizottság tagjai, elsősorban Göncz László szólalt fel. Elmondta, nem a helyzet dramatizálása a cél, csak figyelmeztetni szeretnének a hiányosságokra, elsősorban a törvények kivitelezési rendszerében. A cél szerinte egyértelmű, a jelenlegi helyzetet meg kell szüntetni és előre kell lépni. A nemzetiségi képviselő után a koalíció képviselői kifejtették, a beterjesztett határozati javaslatokat nem tudják támogatni, több pontban a szöveget túl radikálisnak tartják, illetve a kormánynak túl rövid időt hagynak a problémák megoldására. Ígéretüket be is váltották – különösképpen, mert közben az ellenzéki bizottsági tagok kimentek a teremből –, így a kisebbségi frakció hat határozata közül csak egy kapott többséget. A bizottság elnöke
ezután megszakította az ülést, majd némi egyeztetés után a jóformán azonos, némileg „puhább” szövegű határozatokat elfogadták. Ezek szerint megállapítják, hogy a bizottság újra tájékozódott a kétnyelvűség érvényesítésének problematikájáról, hogy az utóbbi években ezen a téren elvi szinten számos hiányosságot kiküszöböltek már, de a gyakorlatban nem tapasztalható elegendő előrehaladás, ami nehezíti a nemzeti közösségek identitásának és nyelvének megmaradását. Továbbá megállapítják azt is, hogy az állami, illetve
egyéb közigazgatási szervek egyes szegmenseiben különbségek tapasztalhatók a deklarált, elméleti szint és a gyakorlat között, ezért a bizottság felhívja a kormányt, hogy együttműködve a nemzeti közösségekkel legkésőbb szeptember végéig készítsen akciótervet a hiányosságok kiküszöbölése érdekében, illetve a lehetséges legrövidebb időn belül készítse el az általános nemzetiségi törvény munkaszövegét, vizsgálja meg a kétnyelvűségi hivatal megalapításának lehetőségeit. Végül az asszimilációs folyamatok megállításának céljával a bizottság felhívja a figyelmet az olasz és a magyar nyelv és kultúra történelmi jelenlétére, ezért javasolja a kormánynak, hogy gondoskodjon ezek teljes körű promóciójáról.
A Petőfi Sándor Tanulmányi Verseny országos döntője A muravidéki kétnyelvű általános iskolák és a Lendvai Kétnyelvű Középiskola azon diákjai – összesen 36 tanuló –, akik versenyeredményeik alapján bekerültek a Petőfi Sándor Tanulmányi Verseny országos döntőjébe, szombaton délelőtt bizonyították tudásukat. Az országos versenynek idén is a kétnyelvű középiskola volt a házigazdája, a versenyzőket pedig
Az országos döntőben idén 21 általános és 15 középiskolás diák szállt versenybe. a szervezők, az MNMI és az országos Oktatási Intézet nevében Kepe Lili igazgató és Pisnjak Mária magyar nyelvi szaktanácsos, valamint Prendl Hajdinjak Silvija, a középiskola igazgatónője köszöntötte. Az idei verseny mottója: „Nem számít, hány évesek vagyunk, mindig kell egy hely, amit otthonunknak nevezhetünk”. Az általános iskolások 8. és 9. osztályosai Nógrádi Gábor: A gonosz hét napja című regényét, míg a középiskolások Hidasi Judit: Áprilisi út című művét olvasták versenyanyagként. A versenyzők feladatlapot oldottak meg és irodalmi dolgozatban fogalmazták meg gondolataikat az adott témában. kmj
N É P Ú J S Á G 2 0 14 . m á r c i u s 2 7.
Nemzetiség Köznevelés a Kárpát-medencében
A pedagógiai szervezetek közötti együttműködésről A Bánffy Központ adott otthont március 21-én a budapesti Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakmai műhelykonferencia-sorozata lendvai állomásának. Nađ Éva
Az Értékek és dimenziók a Kárpát-medencei
magyar köznevelésben című konferencián és kerekasztal-beszélgetésen részt vettek a muravidéki
pedagógusok is. Az Oktatáskutató Intézet hét határon túli helyszínen tart szakmai műhelyt, melynek
A szakmai műhelyek célja az együttműködés serkentése és egy hosszú távú megállapodás létrehozása.
Tízéves jubileum Slovenske Konjicén A s z l ové n i a i s z ó r ványmagyarok Slovenske Konjice, Zreče és Celje térségéből első találkozójukra Salamon Árpád és felesége, Heda szervezésében 2004. március 15-en gyűl-
tek össze családtagjaikkal együtt. Találkozásaik céljait már az első találkozón rögzítették: elhatározták, hogy társaságukban nem lesz szó ideológiai vagy nemzetpolitikai témákról,
hogy a baráti kapcsolatok bővítése közben a magyar nyelvet és a magyar kultúrát ápolják énekléssel, beszélgetéssel és más ideillő formákkal, és nem utolsó sorban a magyar konyha
célja a szakmai együttműködés a pedagógiai szervezetek között a Kárpátmedencében egy hosszabb távú szakmai megállapodás előkészítése érdekében. Budapesten, Szabadkán, Komáromban, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Lendván mutatták be eddig az együttműködési lehetőségeket, Beregszász és Eszék következik ezek után. A műhelykonferenciák témái között van többek közt a hazai köznevelés tartalmi szabályozása és a külhoni magyarság megjelenítése, az európai uniós projektek várható eredményei és hasznosíthatósága, a pedagógiai szakmai szolgáltató rendszer megújítása és gyakorlata, a Nemzeti Tehetség Program határon túli vonatkozásai, a tehetséghálózat helyzete és jövője – Magyarországon több tehetséggondozói központ létezik, Szlové-
niában most kezdeményezték az ilyen jellegű központok kialakulását –, valamint a nemzetiségi és határon túli tankönyv- és médiatár. A konferencián az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársai – Hancock Márta igazgató, dr. Szváthné dr. Szalay Márta szolgáltatási igazgatóhelyettes, dr. Horváth Zsuzsanna, dr. Pompor Zoltán, Balatoni Kinga Cecília, illetve a vendégelőadók, Eberhartné Panácz Ágnes, a Zala Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, valamint dr. Varga Katalin, a Pedagógiai Könyvtár és Múzeum igazgatója – bemutatták a témákat, melyekre a hazai pedagógusok reagáltak és kérdéseket tettek fel. A konferencián többek közt elhangzott, hogy számos projekt még fejleszthető, bővíthető, illetve hogy az együttműködési hálózat a kialakulási fázisban van.
és a magyar italok élvezete is elősegíti a nyelvbotlások kiküszöbölését. Találkozásaik időpontjai azóta is megbeszélés szerint negyedévenként történnek, illetve különösebb események alkalmából (szülinap, szüret, borkóstolók stb.) találkoznak. A találkozókat általában családi környezetben szervezték, ha viszont ez nem volt lehetséges, vendéglői különszobákban találkoztak, találkoznak. Találkozásaikkor a helyiséget magyar, szlovén és EU-s zászlóval díszítik. Megbeszélték azt is, hogy személyes csekély
ajándékaik ne legyenek nagyobb értékűek, előnyben részesítve a virágot és a magyar könyveket. Az elmúlt tíz évben már harmincnyolcszor találkoztak, ahogy az idén is, épp március 15-én. Salamon Árpád rövidke beszédében hangsúlyozta a magyarság 1848-as problémáit és a szabadságharc leverésének okait. A Nemzeti dal elszavalásával egybekötött kis ünneplés után kellemes társalgással, vacsorával zárták a magyar történelem emlékezetes évfordulója előtti tisztelgést. Vida István, Salamon Árpád
• Lendván • Dobronakon • Pártosfalván • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)
A nemzeti ünnep alkalmából és egyben találkozásaik tízéves jubileumát ünnepelve idén is találkoztak a konjicei, zrečei és celjei magyarok. N É P Ú J S Á G 2 014 . m á r c i u s 27
5
Muravidék A Lendvai Közigazgatási Egység tavalyi munkájáról
A közigazgatási ügyek nagy részét határidőre elintézték A Lendvai Közigazgatási Egység (LKE) 40 alkalmazottja az ügyeket folyamatosan, várakozás és lemaradás nélkül végzi el. Idén kezdődik a kitöröltek kártalanítására vonatkozó igénybenyújtási folyamat és a tagosítás a Dobronaki községben. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Az egységnél magyar és szlovén űrlapok, nyomtatványok vannak, kétnyelvű nincs. Ha az ügyfél magyar nyomtatványt nyújt be, az eljárás kétnyelvűen folyik, de ilyenből nincs sok – mondta többek közt a 2013-ban elvégzett munka kapcsán megtartott sajtótájékoztatón Štefan Gjerkeš, az LKE vezetője. Elégedettséggel állapította meg, hogy a 8.728 közigazgatási ügy 98,2 százalékát az előírt határidőben megoldották, a 156 megoldatlan (ami 44 százalékkal kevesebb, mint 2012-ben) ügy lényegében a határidő átcsúszása az év végéről a 2014-es évbe. A statisztika
szerint az előző évnél 5-tel több, azaz 9 fellebbezés volt, egy ügy pedig ismételt határozatra érkezett vissza. Tavaly pótrendeletet nem adtak ki, elmaradás az év végén nem volt. – A közigazgatási ügyek száma 51 százalékkal esett vissza a 2012-es évhez viszonyítva, amikor a személyi okmányok tömeges lecserélése történt. 12 százalékkal csökkent az egyéb közigazgatási ügyek száma is, például az egyéb igazolások kiadása, lakhely be- és kijelentés, GERK-adatok, házasságkötés... Valamivel nőtt az idegenek lakhelybejelentése, ami a vendégmunkások érkezésének következménye, akik a muravidéki vízvezetéken dolgoznak – mondta
A hoszúfalui téglagyár ügye még nem zárult le.
6
Gjerkeš. Az infrastruktúra és területrendezés területén is visszaesett a különböző engedélyek igénylése, így 30 százalékkal az építési engedélyek száma is. A legtöbb ügyintézés a mezőgazdaság és a környezetvédelem területén zajlott, hiszen Odranci, Črenšovci, Dobronak és Kobilje községek esetében előkészületek folynak a tagosításra. A Lendvai KE területén két helyi hivatal működik teljes munkaidőben (Črenšovci és Turnišče), valamint heti három napon Dobronakon és két napot Velika Polanán. – A közigazgatási egység 1,034 millió euróból gazdálkodott, s fontos kiemelni, hogy ez 94 ezer euróval kevesebb, mint 2012-ben volt. A legnagyobb megtakarítást az anyagi kiadásoknál valósítottuk meg, de még mindig magas tétel a postaköltség. Beruházások idén mintegy 50 ezer euró értékben történnek, ablak- és 5 irodafelújítást tervezünk – mondta még Štefan Gjerkeš. Az államosított vagyon visszajuttatását illetően a múltban a Lendvai KE-hez 216 igénybejelentés érkezett, ebből négy kivételével 212 ügyet jogerősen megoldottak. A négy fennmaradó ügy megoldása az LKE hatáskörén kívül van, ezeket az állami szervek, illetve minisztériumok vették át. A nyitott ügyek közé tartozik a Lendvai Mezőgazdasági Szövetkezet igénye az egykori KIK Pomurka cég föld- és erdőterületeire, továbbá Yoel Sachar (Schwarz) beadványa két ügyben, az államosított
gyedét megoldották, a fele revízió alatt áll, egynegyede pedig leállt a tisztázatlan állampolgárság miatt. A negyedik még megoldatlan ügy Zichy Mária grófnő birtokának ügye, melyben bizonyítani kell, hogy a visszajuttatandó vagyon nem feudális eredetű. Az államosított vagyon visszajuttatását illetően Lendva
Ismét nyitva a házasságkötő terem A Népújság már beszámolt a lendvai házasságkötő terem körüli bonyodalmakról, ami miatt a terem zárva is tartott. A helyiség tulajdonjoga nem tisztázott, és további bonyodalomként a csődbejutott Lindua Kisipari Szövetkezet csődvagyonába került. Az ügyben Lendva Község is lépéseket tett, egyelőre sikertelenül. Jó hírnek számít azonban, hogy a házasságkötő teremben ismét lehet házasságot kötni. Lendva Község és a közigazgatási egység – igaz, csak szóban – megegyezett, a felmerülő rezsiköltségeket a község fedezi. építési telek és az államosított cégek (hosszúfalui téglagyár és malom) tekintetében. Az ingatlant teljes egészében jogerősen visszajuttatták, de nyitott maradt a kártérítések kérdése, amelyeknek egyne-
területéről beadott igények számban nem magasak, viszont sok körültekintést igényeltek, hiszen köztük van 12 urbariális közösség ügye is több száz résztulajdonossal.
A Lendvai Egészségház veszteséggel zárta az évet A Lendvai Egészségház Tanácsának ülésén a tavalyi év pénzügyi és programbeszámolója szerepelt központi kérdésként. Az intézetnek tavaly összesen valamivel több mint 4 millió euró bevétele volt, ami 4 százalékkal kevesebb a tervezettnél, s 4,13 százalékkal kevesebb a 2012-es évhez viszonyítva. Ez elsősorban annak a következménye, hogy a szlovén egészségbiztosító 8 százalékkal csökkentette az intézet támogatását. A kiadások mintegy 131 ezer euróval haladták meg a bevételeket: ebből majdnem 90.000 euró a fizetések kiegyenlítése miatt keletkezett. Mivel az intézet a 2012es esztendőt is mínusszal zárta (nagyjából 23.000 euró), így ténylegesen mintegy 150.000 eurót kell a dr. Pozsgai Horvat Olga igazgató és szakmai vezető által irányított intézetnek kigazdálkodnia. Mint Ernest Berden tanácselnök elmondta, ezt leginkább belső tartalékokból kell megoldaniuk, de a racionalizálás nem mehet a betegellátás rovására. Így elbocsátásokat sem terveznek. Sőt, szeretnék az ellátás színvonalát magasabb szintre emelni, ugyanis a decemberben végzett belső felmérésen kiderült, hogy a páciensek legalább 4,4-es osztályzattal illették az egyes szakosztályokat. Kivételt képez a munkaügyi szakrendelő, itt ugyanis a heti egyszeri orvosi jelenlét miatt a betegek elégedetlenségüket fejezték ki, s csak 3,8-as osztályzatot ítéltek meg a rendelőnek. Az intézet finanszírozását illetően az összes alapító, azaz a községek sem fizették be a rájuk eső részt. HF
N É P Ú J S Á G 2 0 14 . m á r c i u s 2 7.
Info
Tanácskozás a községközi igazgatóságok működéséről
A működési forma takarékos és enyhíti a szakemberhiányt Dobronakon került sor múlt csütörtökön a községközi igazgatóságok VII. találkozójára, amelyet a szlovén községek három érdektársulása és a Belügyminisztérium illetékes szolgálata szervezett. A községközi igazgatóságok előrelépést hozhatnak, a megszokott területek mellett az ifjúsági, a szociális, a védelmi és egyéb területeken is megvalósulhat az együttműködés.
Tanácskozás a községek közötti igazgatóságokról – sok téren lehetséges még a tevékenységek összehangolása.
Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A teljes körű ügyfélkiszolgálás biztosítása érdekében mintegy 10 éve adott lehetőséget az akkori Önkormányzati Minisztérium főleg a kisebb községek számára, hogy községek közötti igazgatóságokat hozzanak létre. Az igazgatóságok működtetését még ma is az állam társfinanszírozza. Az országban 48 közös igazgatóság működik, melyek 195 önkormányzat érdekeit látják el különböző területeken, így biztosítva azokat a szolgáltatásokat, ügyintézési lehetőségeket, amelyeket egyébként az önkormányzatok (elsősorban a kisebbek) egyedül nem tudnának ellátni a szakemberek és a költségvetési források hiánya miatt. Dobronak, Kebele és Lendva között már a kezdetektől működik a község-
közi igazgatóság a községi felügyelőség és rendészet, valamivel későbbtől a területrendezés és az urbanisztika területén. Az országban egyébként a 211 község közül csak 16 község nem működtet községközi igazgatóságot, a Muravidéken csak Muraszombat Község nem. Egyébként – mint az Dobronakon is elhangzott – vidékünkön a felügyelőség és a rendészet területén működtetnek a községek községközi igazgatóságokat, Szlovénia területén azonban más feladatkörök is jelen vannak hangsúlyosabban, ilyen például a területrendezés, a fejlesztés-tervezés, a szociálügy, a védelem, az ifjúsági kérdések. A községközi igazgatóság azonban nem csak a szakszemélyzet biztosítása és a költségek uralása miatt hasznos, jótékonyan hathat az egyes kérdések, tervek összehangolására is, hogy a létesítmények működtetése és karbantartása ne okozzon anyagi gondot az adott községnek (mint az üresen álló ipari zónák és hasonlók). Együttműködési lehetőséget jelenthet még a közös igazgatóságban a mezőgazdaság, a gazdaság és az idegenforgalom összehangolása is.
Korszerű tűzoltóautóval gazdagabb a lendvai tűzoltóság A múlt héten egy új, korszerű tűzoltóautóval lett gazdagabb a Lendvai Önkéntes Tűzoltóegylet. Az új szerzemény 5 ezer literes tartállyal rendelkezik, a jármű műszaki mentésben is bevethető, rendelkezik ugyanis elektromos ollóval, vágóval, így akár a súlyosabb balesetek esetében is használható. Maga a vízágyú percenként 3 ezer liter vizet képes kijuttatni, az ágyú irányítása, vezérlése joystick segítségével történik. Az említettek mellett az új szerzemény egyéb korszerű műszereket is tartalmaz, így megkönnyíti
majd a lendvai tűzoltók munkáját a füstelszívásban, a víz szivattyúzásában, s a négykerék-meghajtás egyszerűbbé teszi a nehezebb terepek megközelítését is. Az új autó szinte mindenre használható, univerzális tűzoltójármű. Az egyletnek az autót Anton Balažek, Lendva Község polgármestere adta át. A község 260 ezer eurót adott az új korszerű tűzoltóautóért. A polgármester kifejtette, reméli, az egylet meg tud felelni a korszerű követelményeknek, az egyre nagyobb gondokat okozó éghajlatváltozás okozta problémáknak
N É P Ú J S Á G 2 014 . m á r c i u s 27
A 260 ezer eurót érő tűzoltóautó bizonyára hasznára válik a község polgárainak. is. Kifejtette, bízik benne, hogy a következő években sikerül megoldani a tűzoltó-
ság infrastrukturális gondjait is, s a polgári védelemmel együtt egy korszerű védelmi
központban tudják majd a munkájukat végezni. tt
7
Info a mai napon... Március 27-én történt 1784 Megszületett Kőrösi Csoma Sándor székely–magyar nyelvész, könyvtáros, a tibetológia megalapítója. 1845 Megszületett Wilhelm Konrad von Röntgen, a röntgensugarak felfedezője. 1871 Megtartották az első nemzetközi rögbimérkőzést, melyen Anglia és Skócia játszott. 1887 Megalakult a budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, a mai mentőszolgálat elődje. 1909 Bánki Donát bejelentette szabadalmát a hydrokom presszorra. 1934 Megszületett Csurka István író, dramaturg, politikus. 1963 Megszületett Quentin Taran tino író, rendező, színész. 1964 Megszületett Kispál András gitáros, zeneszerző. 1968 Vitatott repülőgép-szerencsétlenségben meghalt Jurij Gagarin, az első űrhajós. 1970 Megszületett Mariah Carey énekesnő. 1977 A repülés történetének addigi legsúlyosabb szerencsétlenségében 583-an haltak meg. 2004 Meghalt Robert Merle francia regény- és drámaíró, esszéista, irodalomtörténész.
visszapillantó
1964. március 28-án, 11. szám
Grippe-járvány a Mehanikában
A múlt hetekben a lendvai influenza-járványt a Mechanika dolgozói érezték meg legjobban.
Átlagosan harmincan hiányoztak naponta a munkahelyükről, egy napon pedig kereken hetvenen.
Mondanunk sem kell, hogy az ilyen kiesések menyire hátráltatják a termelést, és jobb lenne a
jövőben megelőzni a bajt, mint orvosolni. Képünkön a Mehanika dolgozóterme a grippe-járvány előtt.
nyelvről mindenkinek Dr. N. Császi Ildikó, a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének lektora
Az anyanyelv-elsajátítás és a tanulási nehézségek összefüggései Felnőttként ismereteink legnagyobb részét olvasás, illetve hallás révén, az írott és a beszélt nyelv feldolgozásával szerezzük. A tanulási nehézségek, az olvasás- és írástevékenység (olykor rejtett) akadályai a felnőtt korban sem ritkák, sőt, napjainkban úgy tűnik, hogy egyre inkább szaporodnak. Ez szorosan összefügg az anyanyelvelsajátítás megváltozott körülményeivel, és többnyire a hangzó nyelv alapszintű birtokbavételének első öthat évére, majd az írott nyelv elsajátításának időszakára vezethető vissza. A beszédfeldolgozási nehézségeket, zavarokat sokkal nehezebb felismerni, mint a beszédprodukciós problémákat, a ne-
8
hezített beszédmegértés rejtetten végigkísérheti az egyént egy életen át. A percepciós nyelvi nehézségek jelentős hátrányt jelentenek a mindennapokban, a tanulásban, a munkavégzésben; a beszédmegértés korlátaival az ismeretszerzés lehetőségei beszűkülnek. A felnőttkori tanulási problémákat már nem lehet tovább titkolni, illetve sikeresen kompenzálni, hiszen a gyors jegyzetelés, az olvasható vázlatok készítése (például az egyetemen) az információszerzés és -megtartás nélkülözhetetlen eszközei. A specifikus tanulási nehézségek hátterében több, részben ismert, részben ismeretlen eredetű kiváltó ok feltételezhető. A
genetikai tényezők is szerepet játszanak a specifikus tanulási nehézségek kialakulásában, az öröklődés módja azonban egyelőre nem ismert. A tanulási nehézségek bármely fajtájára igaz, hogy körülbelül háromszor annyi fiút érint, mint lányt, és ezt az X kromoszóma közvetítő szerepével magyarázzák. Gyakran feltételezhető az agy felépítésének a tipikustól eltérő organikus vagy funkcionális szerveződése. Képalkotó eljárásokkal kimutatták, hogy specifikus olvasási nehézség esetén gyakran hiányzik a jobb és bal agyféltekék közötti jellegzetes aszimmetria, s a bal agyfélteke nemhogy nem fejlettebb, de idegsejtjeinek az elrendeződése is
rendellenes, ami a nyelvi és beszédközpontok szervi vagy működéses sérüléséhez vezethet. A beszédészlelés és a beszédmegértés nem megfelelő szintjének következménye tehát az iskolai olvasászavar és az ezzel általában együtt járó írászavar megjelenése, majd később a tanulási zavar mint szindróma kialakulása. Fizikai tünettel jelentkezik, de agyműködésbeli eltérésekre vezethető vissza az írómozgás megtervezésének és kivitelezésének a nehézsége is. Ez megakadályozza a folyékony, kötéses írástechnika kialakulását és használatát. A finommotorikus mozgások összehangolását befolyásolhatják továbbá a görcsös vagy tónustalan kézizmok,
a rövid, nehezen mozgó ujjak, ujjpercek is. A bizonytalan kéz általában rendellenes ceruza- és tollfogást is eredményez, ami az írás kivitelezésének nehézségét tovább fokozhatja. A vizuális emlékezeti működések zavara együtt jár a vizuális érzékelés és észlelés hiányosságaival. Az érintettek rendkívül bonyolult és kényelmetlen módon írják le az egyes betűket, de az is előfordulhat, hogy helytelen irányban írják őket, valamint túlságosan tág közöket hagynak azok között. A legtöbbször azonban környezeti tényezők vezetnek a specifikus tanulási nehézségek kialakulásához, melyről a következő cikkben olvashatnak.
N É P Ú J S Á G 2 0 14 . m á r c i u s 2 7.
Info
A Napvíz intim világa Hagymás István lendvai fotóművész Napvíz című kiállításának megnyitójára került sor csütörtökön este a vár padlásgalériájában. A kiállítást Lázár Beata, a Lendvai Galéria-Múzeum igazgatója nyitotta meg. Az
a kiállítás Hagymás intim világát mutatja be, a fotók nem a nyilvánosság számára készültek, mert nem megmutatni, hanem épp elrejteni akarnak valamit. Ebben a világban az alkotó művészeti kalózként jele-
élő víz olyan, mint az árnyék: mindenkinek sajátja van, nem oszthatja meg mással. A kiállított képek a víz játékát, hullámait mutatják, olykor-olykor elrejtve azt, hogy igazából mit is ábrázol a fénykép.
dezése és a gyertyafény, hanem a titokzatos kékesvizes fényképek hangulata, motívumai miatt is, amik egyfajta álomvilágba, misztikus térbe vitték az érdeklődőket. Az alkotó magához hűen nem tartott beszédet az egybegyűltek előtt, de a hivatalos megnyitó után szívesen beszélgetett minden érdeklődővel. Ennek során
elmondta, hogy mindig érdekelte az a látvány, amikor felfelé kukucskálunk, a Nap felé, mert egyben talán éppen ezek a képek azok, amiket első vizuális élményként mindenki magában hordoz, amiket magzatként az anyaméhben él meg. A Napvíz című kiállítás május 13-ig tekinthető meg. Nađ Éva
Dallal a tavaszba
A fotók nem megmutatni, hanem épp elrejteni akarnak valamit. alkotóról és műveiről Robert Inhof művészettörténész osztotta meg gondolatait, hangsúlyozva, hogy ez
nik meg, aki magáévá teszi a kincseket, ez esetben az élő vizet, ami életerőt ad minden élőlények, mert az
A kiállítás-megnyitó kellemes, bensőséges hangulatban zajlott, nemcsak a vár padlásának beren-
A lendvai Vita Kamarakórus (a fotón) és vendégként a muraszombati Štefan Kovač Vegyeskórus szép zenei élményben részesítette szombaton este a Lendvai Zsinagógába ellátogató közönséget. A két kórus változatos repertoárral, minőségi előadással és energiájával nyerte el a hallgatók tetszését. kmj
Közmédia javallat március 31. és április 6. között
Novotny Zoltán heti műsorajánlója Novotny Zoltán sportszerkesztő-műsorvezető 1962 óta dolgozik a közmédiában. Március 17-én a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Média Életműdíjával tüntették ki. Hétfőn két műsorra hívom fel a figyelmet. Az Isten kezében sorozatban mindig érdekes emberek szólalnak meg, vallanak az Úrhoz fűződő kapcsolatukról, hitükről. A beszélgetések nyomán sokszínű emberi portrék bontakoznak ki (Duna 10.10). Vásáry Tamás a kedvenc zeneművészeim
közé tartozik. A Rádiózenekar nagyon kedvelte, hiszen zongoristaként és karmesterként egyaránt varázsolni tudott. Ő is nagyon szeretett az együttessel dolgozni, koncertjei élményszámba mentek. A hajlékony, vékony kis ember mindig el tudta kápráztatni a közönséget és a zenészeket egyaránt. Nemrégiben jelent meg egy igen vaskos könyve, az Üzenet,
N É P Ú J S Á G 2 014 . m á r c i u s 27
érdemes kézbe venni, ebben életéről és gondolatairól vall részletesen. A zenén túl című műsorból még alaposabban megismerhetjük a kiváló zenészt (Duna 15.25). Kedden a Mire megvénülünk című tévéfilmsorozat befejező részét kapcsolom be. Jókai világa csodálatos, sajnos ma már sokak számára szótár kell az olvasásához. Ha alapműveibe: Az aranyemberbe, A kőszívű ember fiaiba, a Kárpáthy Zoltánba pillantunk be, sok szépet találunk, de újraolvasva is felfedezhetünk a sorok közt igazi kincseket (Duna 19.45). A csütörtöki Arcvonások vendége dr. Berkes István ortopéd sebész. Én még arra a Berkes Pistára emlékszem, aki Szombathelyen, Szegeden és az MTK-ban focizott. Elegáns, technikás futballista volt,
aki össze tudta egyeztetni a sportot és az orvosi hivatást. Később orvosként is kötődött a sporthoz, a birkózóválogatott mellett dolgozott. A térdsebészetben ért el kitűnő eredményeket (Kossuth Rádió 14.05). Péntekre tettem, de a hét bármelyik napján ajánlhatnám A következő! című vetélkedőt. Mindenkinek remek agytorna, ha tudjuk a választ, akkor örülhetünk, ha nem, akkor tanulhatunk belőle. A döntő, befejező részt ne kövessék ily módon, hiszen akkor a negatív válasz már egészen más gondolkodást kíván! Ekkor inkább szurkoljanak a játékosnak (M1 18.30)! Szíves figyelmükbe ajánlom a szombati Fölszállott a pávát. A másfél órás adás egy csepp magyarságot, egy csepp kultúrát tesz köz-
kinccsé. Kevésbé ismert műfajjal: a néptánccal, a népdalokkal, az elfeledett zeneszámokkal ismerteti meg a nézőt. Az értékes darabok, a hagyományok gazdag tárháza láttán szívünket melegség önti el (Duna 18.35). Ha Mendelssohn hegedűversenyét hallgatom, akkor a hegedűt tartom a kedvenc hangszeremnek, ha Grieg vagy Csajkovszkij zongoraversenyét teszem fel a korongra, akkor a zongora áll hozzám közelebb. Vasárnap a Bartók Rádióban mindkét műfaj orosz klasszikusát hallhatjuk, David Ojsztrah Beethoven hegedűversenyét adja elő (12.05), Szvjatoszlav Richter művészetét viszont a Lemezelő című műsorból ismerhetjük meg (16.00).
9
Info március 28. péntek Szlovén Tévé I. 6:05 Visszhangok, 7:00 Hírek, 7:10 Jó reggelt, 10:35 Glóbusz, 11:05 Helyes ötlet!, 12:00 Ami szent és a világ, 13:00 Hírek, 13:30 Céltábla, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Akival, 18:30 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Szlovén üdvözlet, 21:30 Hullámok közt, 22:00 Visszhangok, 23:05 Éjféli klub, 0:15 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:35 Jó reggelt, 14:00 Zenés műsor, 14:30 Hallgassunk a csöndre, 15:00 Dosszié, 16:10 A nyolcadik nap, 16:40 Mozogj velünk!, 17:05 Saitama: Műkorcsolya vb, 19:10 A pont, 20:00 A hatalom – am. dok. műsor, 21:00 Modern család – am. sorozat, 21:20 Scott és Bailey – angol sorozat, 22:10 MR 73 – francia film, 0:10 Ismétlés.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:30 Nemzetiségi magazin, 13:00 Esély, 13:35 A megregulázott fény, avagy a lézer napjainkban – dok. sorozat, 13:55 Történetek a nagyvilágból, 14:25 Különleges mentő23:15 Ha idegen vagy – A alakulat – ausztrál Doors története sorozat, 15:15 A múlt fogságában – brazil sorozat, 16:05 Jövő-időben, 16:15 Híradó+, 16:30 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:25 Híradó, 17:35 Ridikül, 18:30 A következő! – kvíz, 19:30 Híradó este, 20:20 Bízunk Benned! – vetélkedő, 21:20 Párizsi mentősök – francia sorozat, 22:20 Az Este, 22:55 Híradó, 23:10 Verssor az utcazajban, 23:15 Ha idegen vagy – A Doors története – am. dok. film, 0:45 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 11:45 Asztro Show, 12:50 Reflektor, 13:10 Fókusz, 13:45 Négyen négy ellen – A családi játszma, 14:30 Éjjel-nappal Budapest, 15:40 Csók és csata – am. sorozat, 16:50 A gyanú árnyékában – dokureality, 17:55 Fókusz, 18:30 Híradó, 19:30 Négyen négy ellen – A családi játszma, 20:05 Éjjelnappal Budapest – magyar sorozat, 21:25 Barátok közt – magyar sorozat, 22:00 A zöld íjász – am. sorozat, 23:05 Gyilkos elmék – am. sorozat, 0:05 Reflektor, 0:20 Odaát – am. sorozat, 1:20 Ismétlések.
TV2 6:25 Tények reggel, 6:55 Mokka, 9:30 Stahl konyhája, 9:35 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:45 Astro-világ, 12:00 Tények délután, 12:25 Aktív, 13:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:00 Hal a tortán, 16:00 Családi titkok, 17:00 Maricruz – mexikói sorozat, 18:00 Tények, 19:30 Az Élet Showja – reality-show, 20:40 Édes élet – reality-sorozat, 21:55 Jóban Rosszban, 22:50 Hellboy Ii – Az Aranyhadsereg – am. film, 1:05 Tények Este, 1:50 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Kívánságkosár, 14:25 Utánam, srácok! – magyar sorozat, 14:55 Kövek és emberek – francia dok. sorozat, 15:30 NB 2-es labdarúgó-mérkőzés, 17:30 Térkép, 18:00 Híradó, 18:35 21:35 Sörgyári capriccio Közbeszéd, 19:05 Életképek, 19:45 Rocca parancsnok – olasz sorozat, 20:30 A hegyi doktor – német sorozat, 21:20 Hírek, 21:35 Sörgyári capriccio – csehszlovák film, 23:10 Kultikon, 23:25 Könyvajánló, 23:30 MüpArt classic, 1:35 Ismétlések.
március 29. szombat Szlovén Tévé 6 : 10 V i s s z hangok, 7:00 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:25 A Hét, i s m . , 14 : 2 0 Helyes ötlet!, 14:50 Hullámok közt, 15:15 Alpok–Duna– 17:40 Ők, mi és a Szkitszkoj Adria, 15:50 A fák mesélnek – dok. sorozat, 16:20 Állatokról, emberekről, 17:00 Hírek, 17:15 A kertben, 17:40 Ők, mi és a Szkitszkoj – cseh dok. műsor, 18:30 Mezsgyék, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 Villanások, 20:00 Az én Szlovéniám – kvíz, 21:40 Village folk, 21:50 A tekintet csábítása – dok. műsor, 22:20 Hírek, 22:50 A délkör – szórakoztató műsor, 23:20 Jack Taylor – ír sorozat, 0:50 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:35 Céltábla, ism., 8:55 Forma–1, Maláj Nagydíj, időmérő edzés, 10:20 Mesterséges mennyország, 10:50 A nyolcadik nap, 11:30 Saitama: Műkorcsolya vb, 13:30 Élvezzük a telet, 14:00 Út Brazíliába, 14:25 Saitama: Műkorcsolya vb, 16:55 Röplabdamérkőzés, nők, döntő, 19:00 Forma–1, Maláj Nagydíj, időmérő edzés, ism., 20:00 Koper: Luka Koper – Gorica, labdarúgó-mérkőzés, 21:50 Marnie – am. film, 23:55 Aritmikus koncert: Narat, 0:50 Aranyfüst.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:10 Szabadság tér ’89, 12:55 KorTárs, 13:30 A világörökség kincsei, 13:55 Telesport, 16:00 Szeretettel Hollywoodból, 16:30 Ég, föld, férfi, nő – dok. műsor, 17:30 Gasztroangyal, 18:30 SzerencseSzombat, 19:30 Híradó este, 20:20 Az örömapa 2. – am. film, 22:15 MR2 Akusztik+ a Müpából: Zséda, 23:35 A 109. utas – am. film, 1:05 A fiatalkorú – am. film.
RTL Klub 6:45 Kölyökklub, 9:45 Ízes élet – Mautner Zsófival, 10:10 Teleshop, 11:05 XXI. század, 11:40 Házon kí vül , 12 : 10 19:30 Nem kellesz eléggé a’la CAR, 12:40 4ütem, 13:20 Jóbarátok – am. sorozat, 14:20 Észak és Dél – am. sorozat, 16:20 A kék lagúna – am. film, 18:30 Híradó, 18:55 Fókusz Plusz, 19:30 Nem kellesz eléggé – am. film, 22:00 Gyilkos játszma – am. film, 0:05 Mindenkiből megárt a sok – am. film.
TV2 6:25 TV2 matiné, 12:00 Babavilág, 12:30 Tűsarok, 13:00 Kalandjárat – az Útitárs, 13:30 Falforgatók – lakberendező műsor, 14:30 Édes élet – realitysorozat, 17:00 Irigy Hónaljmirigy, 18:00 Tények, 19:00 Magánnyomozók – magyar dokureality, 20:00 Holiday – am. film, 22:35 Félholt 2. – am. film, 0:05 Van Helsing – am. film, 1:55 Az ének iskolája, ism.
Duna Tévé 7:15 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:05 Ízőrzők, 12:35 Robbie, a fóka – német sorozat, 13:25 Anna – kanadai sorozat, 15:20 Önök kérték!, 16:20 Mese a 12 találatról – magyar film, 18:00 Híradó, 18:35 Fölszállott a páva, 21:00 Hogy volt?!, 22:00 Csillag születik – am. musical, 2. rész, 23:30 Dunasport, 23:45 MüpArt, 1:15 Ismétlések.
március 30. vasárnap
március 31. hétfő
Szlovén Tévé
Szlovén Tévé
7:00 Gyerekműsor, 10:45 Művelődési műsor, 11:10 Mezsgyék, 11:15 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Szlovén üdvözlet, ism., 14:55 Amerikai fogócska – am. film, 17:00 Hírek, 17:20 Vasárnap délután Ulával, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 A hatalom – dán sorozat, 21:10 Interjú, 22:00 Hírek, 22:30 A zenének van ereje – zenés dok. műsor, 23:30 Tito – a végrendelet utolsó szemtanúi – horvát dok. sorozat, 0:25 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:30 Glóbusz, 8:00 Alpok–Duna–Adria, 8:50 Forma–1, Maláj Nagydíj, 11:10 Zenés matiné, 13:15 Turbulencia, 14:20 Labdarúgó-magazin, 14:45 Saitama: Műkorcsolya vb, 17:15 Ljubljana: Szlovénia – Svájc, kézilabda-mérkőzés, 21:45 Elektromos Biba nők, 19:10 Forma–1, Maláj Nagydíj, ism., 19:50 Lottó, 20:00 Zenés est, 21:45 Elektromos Biba – szerb dok. műsor, 22:40 Kisfilmek, 23:20 Ismétlések.
Magyar Tévé 6:00 Ma reggel, 8:40 Vallási műsorok, 9:30 Forma–1, Maláj Nagydíj, 12:15 Hírek, 12:25 Hétköznapi kifutó, 12:55 Kellene kiskert, bőtermő! – dok. sorozat, 13:15 Telesport, 13:45 Út Rióba – labdarúgó-magazin, 14:25 Noé barátai – állatbarát-műsor, 14:55 Zöld Tea, 15:25 Így újult meg a Várkert bazár, 16:25 Telesport, 18:50 A Lényeg, 19:30 Híradó este, 20:20 Magyarország, szeretlek!, 21:40 A szakasz – am. film, 23:40 Hét perc a mennyországban – izraeli–francia–magyar film, 1:20 MüpArt.
RTL Klub 6:45 Kölyökklub, 9:55 EgészségKalauz, 10:30 Teleshop, 11:30 Kalandor – magazin, 12:00 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek, 12:35 Glee – Sztárok leszünk! – am. sorozat, 14:35 XIII – Az összeesküvés – francia–kanadai film, 18:30 Híradó, 18:55 Cobra 11 – német sorozat, 20:00 Kéjjel-nappal – am. film, 22:00 Terminátor 3.: A gépek lázadása – am. film, 0:10 Portré, 0:50 Szerelmes szerzetes – am.–kanadai film.
TV2 6:50 TV2-matiné, 9:40 Astro-Világ, 10 : 4 5 Stílusvadász, 11:15 Stahl konyhája, 11:45 Több mint TestŐr, 12 : 15 Édes élet – reality-sorozat, 16:00 Megasztár 10!, ism., 18:00 22:55 Utódomra ütök Tények, 19:00 Napló, 20:00 A Nagy Duett – show, 22:55 Utódomra ütök – am. film, 0:55 Amerikai dzsigoló – am. film.
Duna Tévé 6:10 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:10 Múzeumtúra – Francia módra, 12:40 Ízőrzők, 13:15 Szerelmi álmok – magyar film, 14:50 Hazajáró, 15:20 Csellengők, 15:45 Hogy volt!?, 16:45 Estélyi ruha kötelező – magyar film, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Felvidék szépe 2014 – dok. film, 19:30 Önök kérték!, 20:30 Rózsa Sándor – magyar sorozat, 21:20 Az én XX. századom – magyar film, 23:05 Dunasport, 23:20 Heti Hírmondó, 23:45 Klubszoba, 0:40 Napok, évek, századok, 1:45 Ismétlések.
6:20 Villanás, 6:35 A hét tükre, 7:00 Jó reggelt, 10:40 A lélek horizontja, ism., 11:15 Kilátás a..., 11:50 Village folk, 12:00 Mezőgazdasági műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:35 Éjféli klub, 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Bernardával, 18:30 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:05 Írások, 23:35 Érdekel a könyv, 23:55 Jazz, 0:45 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 12:35 Jó reggelt, 14:30 A pont, 15:20 Hullámok közt, ism., 15:45 Roma nemzetiségi műsor, 16:10 Interjú, ism., 17:10 A hatalom – am. dok. műsor, ism., 18:05 Jó napot, Koroška!, 18:40 Helyes ötlet!, 19:10 A pont, 20:00 Bernhard herceg, a királyi gazember – holland sorozat, 21:25 A szabadulóművész – angol sorozat, 22:55 Ismétlés.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:30 Nemzetiségi magazinok, 13:35 Magyarlakta vidékek krónikája, 14:35 Különleges mentőalakulat – ausztrál sorozat, 15:20 A múlt fogságában – brazil sorozat, 16:10 Jövő-időben, 16:15 Híradó+, 16:30 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:20 Híradó, 17:35 Ridikül, 18:30 A következő – kvíz, 19:30 Híradó este, 20:20 Hacktion Újratöltve – magyar sorozat, 21:20 Kékfény, 22:20 Az Este, 23:00 Híradó, 23:15 Verssor az utcazajban, 23:20 Aranymetszés, 0:15 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 10:05 Topshop, 11:45 Asztro show, 12:50 Reflektor, 13:10 Fókusz, 13:45 Négyen négy ellen – A családi játszma, 14:30 Éjjel-nappal Budapest, 15:35 Csók és csata – am. sorozat, 16:10 Az örökség – mexikói sorozat, 16:50 A gyanú árnyékában – dokureality, 17:55 Fókusz, 18:30 Híradó, 19:30 Négyen négy ellen – A családi játszma, 20:10 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 21:30 Barátok közt – magyar sorozat, 22:05 Castle – am. sorozat, 23:05 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 0:10 Reflektor, 0:25 Minden lében négy kanál – am. sorozat, 1:30 Kémpárbaj – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények Reggel, 9:30 Stahl konyhája, 9:35 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények délután, 12:25 Aktív, 13:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:00 Hal a tortán, 16:00 Családi Titkok – reality-show, 17:00 Maricruz – mexikói sorozat, 18:00 Tények, 19:30 Az Élet Showja – realityshow, 20:40 Édes élet – reality-sorozat, 21:55 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 22:50 NCIS – am. sorozat, 23:55 Elit egység – kanadai sorozat, 1:00 Tények este, 1:45 Aktív, 2:10 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40-9:00 Virradóra, 9:20-12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Kívánságkosár, 14:25 Utánam, srácok! – magyar sorozat, 14:55 Büszkeségeink a Hungarikumok – dok. sorozat, 15:25 A zenén túl – zenés beszélgető-műsor, 16:30 Térkép, 17: 0 0 Capri 22:00 Dokureflex: Magyarok – Az álmok a Barcáért szigete – olasz sorozat, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18.35 Közbeszéd, 19:05 Életképek – magyar sorozat, 19:45 Linda – magyar sorozat, 20:55 A hegyi doktor – német sorozat, 21:40 Híradó, 21:50 Dunasport, 22:00 Dokureflex: Magyarok a Barcáért – dok. film, 23:45 Kultikon, 0:00 Könyvajánló, 0:05 Sportaréna, 0:35 Ismétlések.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Péntek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás
10
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örökségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 0 14 . m á r c i u s 2 7.
Info április 2. szerda
április 1. kedd Szlovén Tévé 6:05 Visszhangok, ism., 7:00 Jó reggelt, 10:35 Művelődési műsor, 11:25 Egészség Európában – dok. sorozat, 12:20 Írások, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Studio city, ism., 14:20 A lélek horizontja, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Kanapé, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Jasnával, 18:30 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Hívják a bábát! – angol sorozat, 21:0 Az élelmiszeripar trükkjei – német dok. műsor, 22:00 Visszhangok, 23:05 Glóbusz, 23:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:35 Jó reggelt, 13:55 Az én Szlovéniám – kvíz, ism., 15:20 A hírnök, 15:50 A tekintet csábítása, ism., 16:20 Ezazene – zenés műsor, 16:45 Hidak: Kanapé, 17:25 Röplabdamérkőzés, nők, döntő, 19:50 Az Astro sorsolása, 20:00 A töréspont, 20:30 A népzene három élete – zenés dok. műsor, 21:20 Különleges bánásmód – francia film, 22:55 Zenés est, 0:05 Ismétlés.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Nemzetiségi magazinok, 13:35 Hacktion Újratöltve – magyar sorozat, ism., 14:35 Különleges mentőalakulat – ausztrál sorozat, 15:25 A múlt fogságában – brazil sorozat, 16:15 Híradó+, 16:30 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:20 Híradó, 17:35 Ridikül, 18:30 A következő! – kvíz, 19:30 Híradó este, 20:20 Párizsi helyszínelők – francia sorozat, 21:20 Bosszú – am. sorozat, 22:10 Az Este, 22:50 Híradó, 23:05 Verssor az utcazajban, 23:10 A látogató – magyar film, 23:40 Szimpla történet – magyar kisfilm, 0:00 Ismétlések.
Szlovén Tévé 6:10 Visszhangok, ism., 7:00 Jó reggelt, 10:40 City folk: Prága, 11:30 A nyolcadik nap, ism., 12:00 Az élelmiszeripar trükkjei – német dok. műsor, 13:00 Híradó, 13:30 A Hét, ism., 14:20 Glóbusz, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Milicával, 18:30 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 Szarajevó gyermekei – boszniai–francia film, 21:30 Kisfilm, 22:00 Visszhangok, 23:05 Nyíltan, 23:55 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:35 Jó reggelt, 13:55 Vasárnap délután Ulával, ism., 15:15 A hírnök, 15:40 Európai magazin, 15:55 Állatokról, emberekről, 16:20 A kertben, 22:45 Aura 16:40 Hidak, 17:25 Ljubljana: Olimpija – Maribor, labdarúgó-mérkőzés, 19:50 Lottó, 20:00 Domžale: Helios – Krka, kosárlabda-mérkőzés, 21:40 Sportkihívás, 22:10 Aranyfüst, 22:45 Aura – argentin–francia–spanyol film, 0:55 Ismétlés.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:30 Nemzetiségi magazinok, 13:35 Gasztroangyal, 14:35 Különleges mentőalakulat – ausztrál sorozat, 15:25 A múlt fogságában – brazil sorozat, 16:10 Jövő-időben, 16:20 Híradó, 16:35 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:20 Híradó, 17:35 Ridikül, 18:30 A következő!, 19:30 Híradó este, 20:20 Szabadság tér ´89, 21:10 Bábel, 22:10 Az Este, 22:45 Híradó, 23:05 Verssor az utcazajban, 23:10 Summa, 23:40 KorTárs, 0:10 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 11:45 Asztro show, 12:50 Reflektor, 13:10 Fókusz, 13:45 Négyen négy ellen – A családi játszma, ism., 14:30 23:10 Életre-halálra Éjjel-nappal Budapest, 15:35 Csók és csata – am. sorozat, 16:10 Az örökség – mexikói sorozat, 16:50 A gyanú árnyékában – dokureality, 17:55 Fókusz, 18:30 Híradó, 19:30 Négyen négy ellen – A családi játszma, 20:10 Éjjel-nappal Budapest, 21:30 Barátok közt, 22:05 A mentalista – am. sorozat, 23:10 Életre-halálra – am. sorozat, 0:10 XXI. század, 0:40 Reflektor, 1:00 A főnök – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:30 Stahl konyhája, 9:35 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények délután, 12:25 Aktív, 13:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:00 Hal a tortán, 16:00 Családi titkok – reality-show, 17:00 Maricruz – mexikói sorozat, 18:00 Tények, 19:30 Az Élet Showja – reality-show, 20:40 Édes élet – reality-sorozat, 21:55 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 22:50 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:55 Zsaruvér – am. sorozat, 1:00 Tények este, 1:45 Aktív, 2:10 Kelj fel, komám, ne aludjál! – magyar film.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 10:05 Top Shop, 11:45 Asztro Show, 12:50 Reflektor, 13:10 Fókusz, 13:45 Négyen négy ellen – A családi játszma, ism., 14:30 Éjjel-nappal Budapest, 15:35 Csók és csata – am. sorozat, 16:10 Az örökség – mexikói sorozat, 16:50 A gyanú árnyékában, 17:55 Fókusz, 18:30 Híradó, 19:30 Négyen négy ellen – A családi játszma, 20:10 Éjjel-nappal Budapest, 21:30 Barátok közt, 22:05 Szulejmán – török sorozat, 23:25 Házon kívül, 0:00 Reflektor, 0:15 Égető bizonyíték – am.–angol film.
TV2 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:30 Stahl konyhája, 9:35 Babapercek, 9:40 Te l e s h o p , 10 : 4 5 Astro-Világ, 12:00 Té9:35 Babapercek nyek délután, 12:25 Aktív, 13:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:00 Hal a tortán, 16:00 Családi titkok, 17:00 Maricruz – mexikói sorozat, 18:00 Tények, 19:30 Az Élet Showja – reality-show, 20:40 Édes élet – reality-sorozat, 21:55 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 22:50 Frizbi Hajdú Péterrel, 23:55 A férjem védelmében – am. sorozat, 1:00 Tények Este, 1:45 Ismétlés.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Kívánságkosár, 14:30 Gyalogbéka – magyar sorozat, 15:10 Büszkeségeink a Hungarikumok – dok. sorozat, 15:40 Darabokra szaggattatol – dok. sorozat, 16:30 Térkép, 17.00 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Életképek – magyar sorozat, 19:45 Mire megvénülünk – magyar sorozat, 20:50 A hegyi doktor – német sorozat, 21:40 Hírek, 21:45 Dunasport, 21:55 Az álomnő – am.–angol–német film, 23:25 Kultikon, 23:40 Könyvajánló, 23:50 Háború a nemzet ellen – dok. sorozat, 1:25 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Kívánságkosár, 14:30 Gyalogbéka – magyar sorozat, 15:00 Közlekedés XXI. – magazinműsor, 15:30 Régészeti szenzáció az Urálon túli sztyeppén, 16:30 Térkép, 17:00 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Életképek – magyar sorozat, 19:40 Én, Strasznov Ignác, a szélhámos – magyar film, 2. rész, 20:40 A hegyi doktor – német sorozat, 21:25 Híradó, 21:30 Dunasport, 21:40 A félszemű Jack – am. film, 0:00 Kultikon, 0:15 Könyvajánló, 0:20 Háború a nemzet ellen – dok. sorozat, 1:50 Ismétlések.
április 3. csütörtök Szlovén Tévé 7:00 Jó reggelt, 10:40 Egészség Európában – dok. sorozat, 12:00 Állatokról, emberekről, ism., 12:25 A kertben, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Nyíltan, ism., 14:25 Szlovén villanások, 15:00 Híradó, 15:10 Hidak: Vendégem…, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Jó óra Boštjannal, 18:30 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 21:30 Helyes ötlet!, 22:00 Visszhangok, 23:05 A nyolcadik nap, 23:35 Ami szent és a világ, 0:30 Ismétlések.
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – ismétlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 014 . m á r c i u s 27
Március 27-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:35 Jó reggelt, 14:20 A pont, 15:25 Európai magazin, 15:40 A szlovén vízkör, 16:15 Hidak: Vendégem…, ism., 16:45 Ők, mi és a Szkitszkoj – cseh dok. műsor, ism., 17:50 A töréspont, 18:20 Village folk, 18:30 Turbulencia, 19:00 A pont, 19:50 A lóhere, 20:00 Labdarúgó-összefoglaló, 21:00 Labdarúgó-mérkőzés, negyeddöntő, 22:55 A kifutópálya – ír film, 0:25 Ismétlés.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Nemzetiségi magazinok, 14:05 Útravaló, 14:25 Különleges mentőalakulat – ausztrál sorozat, 15:10 A múlt fogságában – brazil sorozat, 16:05 Híradó+, 16:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 17:10 SzerencseHíradó, 22:55 Barangolások öt 17:20 Híradó, 17:35 kontinensen Ridikül, 18:30 A következő!, 19:30 Híradó este, 20:20 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán, 21:20 Munkaügyek – magyar sorozat, 21:55 Az Este, 22:35 Híradó, 22:50 Verssor az utcazajban, 22:55 Barangolások öt kontinensen, 23:25 Történetek a nagyvilágból, 23:55 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 11:45 Asztro show, 12:50 Reflektor, 13:10 Fókusz, 13:45 Négyen négy ellen – A családi játszma, 14:30 Éjjel-nappal Budapest, 15:35 Csók és csata – am. sorozat, 16:10 Az örökség – mexikói sorozat, 16:50 A gyanú árnyékában – dokureality, 17:55 Fókusz, 18:30 Híradó, 19:30 Négyen négy ellen – A családi játszma, 20:10 Éjjel-nappal Budapest, 21:30 Barátok közt, 22:05 Szexterápia – am. film, 0:00 Brandmánia, 0:40 Reflektor, 1:00 Dollhouse – A felejtés ára – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények Reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:00 Tények Délután, 12:25 Aktív, 13:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:00 Knight Rider – am. sorozat, 15:00 Hal a tortán, 16:00 Családi Titkok – realityshow, 17:00 Maricruz – mexikói sorozat, 18:00 Tények, 19:30 Az Élet Showja – reality-show, 20:40 Édes élet – reality-sorozat, 21:55 Jóban Rosszban, 22:50 Sherlock és Watson – am. sorozat, 23:55 Kettős ügynök – am. sorozat, 1:00 Tények Este, 1:45 Aktív, 2:10 Ismétlések.
Nagyító alatt: Biztonságos munkavégzés mezőgazdasági gépekkel (az ismétlés elmarad) Március 28-án, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Hidak: aktuális összeállítás, benne riport a Szlovén Parlament Nemzetiségi Bizottságának üléséről és a medvehagymáról (az ismétlés elmarad) Április 1-jén, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Kanapé: ifjúsági műsor, benne riportok, programajánló, nyereményjáték, Hoppedré professzor és sok jó zene (ismétlés: kedden 16.45-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Április 2-án, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Kívánságkosár, 14:25 Gyalogbéka – magyar sorozat, 15:00 Voyager – A múlt titkai és legendái – dok. sorozat, 15:35 Táncvarázs, 16:30 Térkép, 17:00 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Életképek – magyar sorozat, 19:45 Sándor Mátyás – magyar–francia–olasz sorozat, 20:50 A hegyi doktor – német sorozat, 21:40 Hírek, 21:45 Dunasport, 21:55 Egy bolond százat csinál – magyar film, 23:30 Kultikon, 23:50 Könyvajánló, 23:55 MüpArt classic, 1:55 Ismétlések.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
műsorajánló
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
Hidak: aktuális összeállítás, benne ismételten jelentkezik egészségügyi rovatunk, témája a Svit program (ismétlés: szerdán 16.40-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Április 3-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Vendégem: Csuka József (ismétlés: csütörtökön 16.40-kor a Szlovén TV II. csatornáján) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
11
Info
Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2014. március 25-én a következő munkahelyeket hirdették meg: Kőműves Gradbeništvo Tkalec, Ravenska ulica 8., Odranci (2 munkahely, meghatározott idő: 9 hónap, jelentkezési határidő: 2014. április 1.) Segédmunkás Gradbeništvo Tkalec, Ravenska ulica 8., Odranci (2 munkahely, meghatározott idő: 9 hónap, jelentkezési határidő: 2014. április 1.) Ács-segédmukás Stavbno kleparstvo in krovstvo, Dolnja Bistrica 32., Črenšovci (3 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2014. április 12.) Tehergépkocsi-szerelő Prevozi Žižek d.o.o., Gornja Bistrica 116B., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, havi bér: 800 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2014. június 23.) Báger-kezelő Igec d.o.o., Nedelica 46., Turnišče (2 munkahely, meghatározott idő: 9 hónap, jelentkezési határidő: 2014. április 2.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség pályázatot hirdet a Lendvai községben működő, magyar nemzetiségi programokat kivitelező civilszervezetek részére. A pályázat célja a magyar közösség önazonosságának megőrzése, fejlesztése és megerősítése. A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség erre a célra a 2014. évi költségvetésében 8.000,00 EUR-t biztosít. Pályázhatnak: a Lendvai községben bejegyzett civilszervezetek és egyesületek, kivéve azon intézményeket, melyeknek a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség a társalapítója. Kirándulások szervezésére, utazási költségre, könyvkiadásra és eszközvásárlásra nem lehet pályázni. A pályázatokat a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség titkárságán igényelt, vagy a www.lendva.info honlapról letöltött pályázati űrlapon kell benyújtani az önkormányzat címére: Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség, Malom utca 6/A., 9220 Lendva. Tel.: 02 577 27 22, e-mail: alexandra@lendva.info, izabela@lendva.info. A pályázatok benyújtási határideje 2014. április 25. A programok megvalósításának határideje 2014. december 31. Az elszámolás határideje 2015. január 31. Az érvényes pályázatokat a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Tanácsa legkésőbb 2014. május 20-ig bírálja el. A nyertes pályázókat az önkormányzat írásban értesíti. A hiányos, vagy késve érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. Nem részesülhet támogatásban olyan szervezet, amely a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség eddig meghirdetett pályázatain támogatást nyert, és azzal még nem számolt el. Dr. Halász Albert, az LKMNÖK Tanácsának elnöke TÁRSTÁMOGATÓK: Szlovén Köztársaság Belügyminisztériuma, Nemzetiségi Hivatal, Lendva Község
FELHÍVÁS LEVÉLSZAVAZATOK LEADÁSÁRA A Lendvai Konzuli Iroda értesíti a Muravidéken élő magyar állampolgárokat, hogy levélszavazatukat március 24-től április 4-ig, munkanapokon 9 és 16 óra között, a választás napján, április 6-án pedig 6 és 19 óra között adhatják le a Konzuli Irodában (Lendva, Fő u. 124., tel.: 02 5773850). A magyarországi lakcímmel rendelkező, bejelentkezett szavazókat április 6-án 6 és 19 óra között fogadjuk.
PIT STOP 1 ni) el 4x gumicsere (acélf ás oz 4x centrír 25,00 € (Áfával)
PIT STOP
4x gumicsere (alumíniu 2 mfelni) 4x centrírozás 35,00 € (Áfával)
www.gumishop.si
Várjuk Kedves Vásárlóinkat felújított pékségünkbe!
gumiabroncsok, felnik és motorkerékpár-abroncsok teljes kínálata GUMI CENTER GABERJE d.o.o., Marof 4., Gyertyános, 9220 Lendva T: 00 386 2/578 86 30, F: 00 386 2/578 86 30, E: info@gumi-center.si Munkaidő: hétfőtől péntekig: 8:00–17:00, szombaton: 8:00–12:00
Minden nap friss pékáru (burek, kenyér, kifli, pizza...) Lendva, Fő utca 37. (a Szent Katalin templom mellett) Nyitva tartás: 6.00–21.00
12
N É P Ú J S Á G 2 0 14 . m á r c i u s 2 7.
Info figyelmükbe •Március 24-től április 7-ig •a muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtárban •megtekinthető a Pomurje waldorf-óvoda kiállítása. •Március 28., péntek, 18.00 óra, •Területi és Tanulmányi Könyvtár, Muraszombat •Emlékest Rudi Čačinovič születésének 100. évfordulója alkalmából. •Március 29., szombat 17.00 óra, •Színház- és Hangversenyterem, Lendva •A szlovéniai etnikai közösségek néptánccsoportjainak, népdalköreinek és népzenészeinek régiós szemléje.
•Április 4., péntek 19.00 óra, •Padlás Ifjúsági Kulturális Inkubátorház, Lendva •„Honnét jöttünk és hová tartunk? Avagy – vízió a muravidéki magyarság jövőjéről” című, harmadik kerekasztal-beszélgetés. •Április 4., péntek 19.30 órakor, •Bánffy Központ, Lendva •Schweiczer Róbert: Szkíták nyomában című kerámiakiállításának megnyitója. •A lendvai Kultúregyesületek Községi Szövetsége helyiségében •minden nap 8.00 és 14.00 óra között megtekinthető a Mursko Središče-i Izvor képzőművészeti egyesület kiállítása.
gyertyafény
Március 27-e és április 2-a között Lendvai Plébánia A nagyböjti időszak minden péntekén 17.30-kor keresztúti ájtatosságot tartanak. A következő alkalommal az egyes állomások elmélkedéseit a plébániai hitközségi tanács tagjai készítik. A következő vasárnap nagyböjt negyedik vasárnapja. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor, Gyertyánosban 11.00 órakor lesz szentmise. Szombat délután a vasárnapra érvényes szentmisék lesznek, mégpedig 16.00 órakor Völgyifaluban, 17.00 órakor Petesházán. Lendván 18.00 órakor a hittanosok és a családok miséje lesz. Megjelent a Lüktető élet új száma, amelyben megtalálható a húsvéti ünnepkör teljes programja, az idősek és betegek látogatásának időpontjával. Kérik, hogy minél előbb jelentsék be őket a nyitvatartási időben a plébániai hivatalba. A teljes nagyböjti időben gyónni is lehet. A lelkipásztorok fél órával minden szentmise előtt rendelkezésre állnak lelki beszélgetésre, tanácsadásra és gyóntatásra. A gyónást ne halasszák az utolsó napokra, hogy az espereskerület más plébániáiban is segíteni tudjanak a nagygyóntatásnál.
Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor vannak. Pénteken 17.00 órakor keresztúti ájtatosság, 18.00 órakor szentmise a plébániatemplomban. Szombaton 16.00 órakor Radamos ban, 18.00 órakor Dobronakon lesz szentmise. Vasárnap 8.00, 10.00 és 11.30 órakor van szentmise, 15.00 órakor pedig keresztúti ájtatosság a Mária-fánál.
Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden második vasárnap van.
névnapsoroló Március 28-tól április 3-ig Péntek – Gedeon, Johanna Szombat – Auguszta Vasárnap – Zalán Hétfő – Árpád Kedd – Hugó Szerda – Áron Csütörtök – Buda
N É P Ú J S Á G 2 014 . m á r c i u s 27
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk és apósunk,
„Úgy mentél el, ahogy éltél, Csendben és szerényen, A jó lelked nyugodjon békében.”
Basa Feri (1930–2014)
temetésén részt vettek, virág-, koszorú- és gyertyaadományukkal, szentmisékre adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönet Martin Dolamič-Konrad plébános úrnak a gyászszertartásért, a hosszúfalui énekeseknek a gyászénekekért és a dobronaki Vadászegylet tagjainak a megható búcsúztatásért. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet.
A gyászoló család
apróhirdetés •Eladó hazai tökmagolaj. Érdeklődni: tel. 070-851-390.
lődni: tel. 040-782-746 vagy 02/575-1970.
02/574-1183 vagy 031293-449.
•Lendván, nagyon csendes helyen eladó lakóház teljes bútorzattal: 3 hálószoba, konyha, nappali, ebédlő, 2 fürdőszoba, garázs, gyümölcsös. Ára: megegyezés alapján. A ház megtekinthető minden nap 9–21 óráig. Érdeklődni: tel. 02/575-1059.
•Eladó széna (kicsi kockabálákban), valamint német óriásnyulak. Érdeklődni: tel.
•Eladó ezüstóra hozzá való nyaklánccal. Érdeklődni: tel. 051-227-177.
•Hosszúfaluban bérbe adó családi ház. Érdeklődni: tel. 041-703-238. •Magyarországi cég Szlovéniában induló üzletéhez magyarul is beszélő munkatársakat keres. Érdeklődni: tel. 0036/30-742-9704. Pál-Szántó Kft., Nagykanizsa, Kinizsi utca 94. •Smaragdtuja kapható termelőtől (80–150 cm-ig). Ára: 3–6,50 euró. Érdeklődni: Zalalövő, Nagyfernekág út 31., tel.: 0036/30-25677-44 vagy 0036/30-2813010. •Hosszúfaluhegyen, nagyon csendes és nyugodt helyen eladó idősebb, azonnal lakható ház kisebb gyümölcsössel és udvarral. Ára: 23.000 euró. Érdek-
időjárás A hét végére kellemes, napos idő várható. 13
Info Humor Ég az általános iskola. A tűzoltók kifeszítik az ugróponyvát, a gyerekek pedig ugranak. A tanító néni számolja őket: Lajcsika, Pistike, Mariska. Egyszer csak látja, hogy az egyik tűzoltó kikap egy gyereket a ponyvából és lenyom neki egy pofont. – Nem elég, hogy ég az iskola, még a gyerekeket is veri? – Ez a nyavalyás kölyök már negyedszer ugrik! Egy ember a Kaukázusban jár, lát egy vénembert. – Uram, hány éves? – 100. – Mi a hosszú élet titka? – Reggel kefir, este kefir. Lát még egyet, aki öregebbnek tűnik. – Uram, hány éves? – 104. – És, mi a hosszú élet titka? – Reggel kefir, este kefir. Lát még egyet, aki még öregebbnek tűnik, attól is megkérdi: – Uram, mondja, mi a hosszú élet titka? – Reggel vodka, délben vodka, este vodka. – És hány éves? – 28. Két rendőr beszélget: – Ti mivel eszitek a főtt tésztát? – Rádióval. – Rádióval??? – Igen. Az asszony mindig megkérdezi: „Kérsz rá diót?” A rendőr borotválkozik, amikor éppen csengetnek. Erre a rendőr megvágja magát és úgy megy ajtót nyitni. A felesége áll az ajtóban és megjegyzi: – Megvágtad az arcod. – Igen, de csak azért, hogy tudjam, hol hagytam abba. Két rendőr áll a lift előtt: – Jóska, hívd a liftet! – Lift!!! Gyere le!!! – A gombbal, te hülye! A másik a zakója gombjába suttogva: – Lift, gyere le!
14
Harap
1
A LINDUA multikulturális folyóirat következő számának fő témája:
1 Hűvösek
2 2
Tudja, ki vagyok Máshová pakolod
Az élet után következik
M
Nepál fővárosa Kavics
Jóleső, kényeztető
Strázsával
Visszaád!
Gramm
„A” vízi lények Táplálkoznának
De
R. D. L. Névelő
3
K
Elöl megy! Magasba tartá
Kérdőszó
Nitrogén
Oxigén
Egyharmad!
Késnek van
Eeeee!
Kötőszó Keresztül
Spanyol autójel
Magyar sakkozó (Péter) Rádiusz
É
Előző keresztrejtvényünk megfejtése: Kisüsti pálinkafesztivál, Pálinka világkupa. A szerencse Könye Simona kapornaki olvasónknak kedvezett, az ajándékot szerkesztőségünkben veheti át. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje április 7. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva. Sok szerencsét!
kulcslyuk
Gjergjek Marjana dobronaki óvónő és amatőr színjátszó Az ideális férfi? • Létezik ilyen ember? Mindenkinek van olyan tulajdonsága, amitől nem lehet tökéletes. Álomutazás? • India. Álomszakma? • A jelenlegi. Ha szabadidő, akkor... • Könyv, gyógynövények, kézimunka... Ha étel, ital, akkor... • Tengeri ételek, zöldséges ételek, húsételek... Nem vagyok válogatós. Kedvenc tévéműsor, film... • Schindler listája. Legkedvesebb nóta, zeneszám? • Carlos Santana dalai, valamint az Európa című szám. Háziállat, kedvenc? • Kutyám: Zoja, macskám: Nola. Mit tesz a természetvédelemért? • Szelektálom a hulladékot. Miben takarékoskodik? • Az utóbbi időkben mindenben, és mindenekelőtt a pénzzel.
Rák Jún. 22. - júl. 22. Ha hobbijában mostanában nem leli annyira örömét, csatlakozzon hasonló érdeklődésű emberekhez. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Szakítson időt olyan programokra, amelyek erősítik az összetartozás érzését szerettei között.
Bizodalmad Vércsatornája
Kos Már. 21. – ápr. 20. Mostanában elhanyagolja önmagát. Egy kevés szórakozás csodákat tehet ilyen időszakban!
Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Döntse el, hogy mit szeretne, és tegyen azért, hogy vágyai a jövőben meg is valósuljanak!
Elején leránt! 12 hónapos
Bibliai alak Érinteni tudja
Horoszkóp
Bika Ápr. 21. – máj. 20. Olyan ajánlatot kaphat, ami nehéz választás elé állíthatja. Ha kihagyja, megbánja!
Newton Vér mozgása Túrószerű a testben tejtermék
3
Nyakvédő
Gyilkold
..., -en, -ön
Szűz Aug. 24. – szept. 23. Előrelépési lehetőségei kissé odébb tolódtak. Nem szabad sem elkeserednie, sem feladnia. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Nem kell feladnia mindent csak azért, hogy a béke látszatát fenntartsa. Csak a célt ne téves�sze szem elől! Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Lelkiismeretességével sok mindent elérhet, és ennek köszönhetően kivívhatja felettesei elismerését is. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Nem kellene két malomban őrölnie. A kettős játszma egy idő után éppen saját magát fogja felőrölni.
Kabala, amulett? • Nincs. Legjobb tulajdonsága? • Szeretek segíteni. Legrosszabb tulajdonsága? • Perfekcionista vagyok. A leghasznosabb tárgya? • Mosógép, mosogatógép, mobiltelefon, számítógép… Életbölcsessége, kedvenc mondása? • Csak az egyszerű dolgok nem okoznak csalódást.
Bak Dec. 23. – jan. 20. Határozott elképzelései esetében is érdemes ezeket megosztani barátaival, mert tanácsaikkal sokat segíthetnek. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Felkeltette az érdeklődését valaki, aki pontosan olyan energikus, amilyen Ön mindig is lenni szeretett volna. Halak Febr. 20. – már. 20. Szókimondása bajba sodorhatja, bár előfordulhat, hogy őszinteségével szimpátiát ébreszt a másikban.
N É P Ú J S Á G 2 0 14 . m á r c i u s 2 7.
Horizont Bemutatkozott a gyógypedagógiai iskola
Nyitott szívvel és szeretettel A 2. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola a jól sikerült tavalyi bemutatkozó műsor után idén a Harisnyás Pippi Lendvára látogat című rendezvénnyel mutatta be múlt szombaton a színházteremben tanulói és tanárai munkáját. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
A gyógypedagógiai iskola rendezvényeivel – melyen bemutatkoznak tanulói, akik hátrányos
get, vendégeket is hívtak. Így zenével, néptánccal, történelmi kosztümös bemutatóval színpadra léptek a lendvai óvodások, az 1. Sz. Lendvai KÁI Lindau magyar néptánccsoportja,
hetetlen élményt a szép számú közönségnek. Az iskola megbízott igazgatónője, Horvat Valerija köszöntőjében nyitott szívre és szeretetre szólította a látogatókat, akik így is fogadták
Tartalmas műsor, igényes díszlet, kosztümök és sok-sok szeretet a színpadon. helyzetük ellenére tanáraik segítségével színvonalas előadást hoznak létre – mindig azt az üzenetet is közvetíti a másság elfogadásáról, hogy minden gyerek egyedi és megismételhetetlen. Az idei rendezvényre, melyen Harisnyás Pippi, az ismert mesehős, a bátorság jelképe kalauzolta végig a közönsé-
a Lendvai Foglalkoztatási Központ néptánccsoportja, valamint a lendvai GalériaMúzeum munkatársai. A gyógypedagógiai iskola tanulói és tanárai számos zenés számmal, kalóztánccal, néptánccal, mesebemutatóval, orff-hangszeres előadással és cirkuszi mutatvánnyal szereztek felejt-
és vastapssal jutalmazták a műsort. A színház előcsarnokában kiállították és árusították a tanulók egyedi termékeit. Az eladott termékekből és az önkéntes hozzájárulásokból összegyűjtött összeget az iskola felszerelésének fejlesztésére szánják.
A szakma életműdíja Car Evgennek A Szlovéniai Színművészek Szövetsége (ZDUS) az idén a Marija Vera szakmai életműdíjat, melyet minden évben március 27-e, a színházak világnapja alkalmából osztanak ki, Car Evgen (Cár Jenő) dobronaki származású színművésznek ítélte oda. A szakma a Ljubljanai Városi Színház (Mestno
Car Evgen
N É P Ú J S Á G 2 014 . m á r c i u s 27
gledališče ljubljansko) ma már nyugalmazott színművésze komikus szerepalakításainak rendkívüliségét emelte ki. Car színpadi alakításainak zöme ugyanis a kezdetektől a komikus, tragikus és az abszurd határán mozgott, de meggyőzőem alakította a komolyabb szerepeket is. kmj
1914. dec. 27., délután 2 órakor, Troppau (Csehország) (levél)
Szeretett kedves feleségem! Már ismét írok, megéred olvasni, mert mindennap írok. De kedves Matildom, bocsáss meg. Mit csináljak itt ilyenkor. Ha csak nem írok, egész délig olvasással töltöttem az időt, már abba is beleuntam. Aludnom nem kell, hisz éjjel is sokat alszom. Tehát mást nem tehetek, mint írok neked. S ez oly jól esik itt a távolban veled foglalkozni. Dehát mit írjak. Semmi különöset nem írhatok, itt nem történik semmi. Ha csak azt nem írom, hogy minden éjjel álmomban, mintha otthon veled volnék. Beszélgetnék veled mindenről. Az éjjel is mintha elbeszéltem volna neked, hogy mennyit össze-vissza jártunk az első visszavonuláskor Galiciában és másodszor Oroszországban. És hogyan jöttek a srapnelek, fegyvergolyók és a gránátok, hogyan felszaggatták a földet. És még hogy mi mindent elbeszéltem álmomban, ide le sem írhatom. S nappal is sokat gondolok rád. Ma is vártam, ha lesz transzport, talán mehetek valahova. De ma nem szállítanak már bennünket, talán holnap, vagy holnapután. Igaz, itt nagyon jó helyem van, ilyen tán sose volt és nem is lesz. De ez a semmittevés mégis unalmas. Képzeld, édesem, már hat hete, hogy itt vagyok. Hat hétig feküdni és enni, inni, habár nem is sokat, de még a szabadba ki se menni, az mégis sok. Igaz, már a rosszból is kijutott és gondolom, még ezután is kifog még belőle jutni. De már mégsem törődném vele, ha innét el kellene menni. Akiket innét elvittek, mind máshova vitték, de már szabadságra is eresztettek közülünk. Még én is mindig bízom, hogy talán meglátogathatlak. Mert ha nem adnak szabadságot, nem sok hasznomat fogják venni. Elmegy minden türelmem. Itt ma egész nap esett a hó és már van is bokán felől érő, bár a föld nem fagyos és egyik felől olvad. Tehát lucskos idő van erre. Ha idefagy, akkor is rossz lesz. Azt hiszem, holnap megyünk. Még nem tudom hova, majd megírom. Még újévkor is biztos, hogy kórházba leszek. Majd írok mindennap, nem kerül semmibe se, ajándékba kaptam. Ha valahova megyünk, úgyis teher lenne csak. Tudatom veled, édes, hogy az ünnepek szépen elteltek. Tőlem semmi különös dolog nem történt, itt csak olvasgattam és feküdtem. Újságot nem tudok. Kívánok mindnyájatoknak jó egészséget és jobb új esztendőt, mint ez a múló esztendő. Nekem ugyan nem tudom, mit hoz az új év. Lehet, hogy nélkülözéseket és lehet, hogy ez az új év lesz az utolsó év nekem. De ezt előre nem tudjuk, ez az Isten dolga. Ezért csak ő benne bízzunk. Bele kell nyugodni az ő akaratába, ha úgy lesz is. Szüleinket megbecsüld mindig, ez a tanácsom, mit újévkor adhatok. Ezzel zárom soraim. Maradok szerető férjed a sírig. Isten veled és velem. A viszontlátásra minnél előbb. Csókol, Zsigmond Jankó. Az I. világháború (1914–1918) 100. évfordulójára – együttműködve a Maribori Területi Levéltárral és Šövegeš Lipov šek Gordana levéltárossal – frontnapló jellegű sorozattal emlékezünk. A szentlászlói Jankó Zsigmond frontról írt, fennmaradt és ma a levéltárban őrzött leveleinek válogatásából jelentetünk meg minden héten egy levelet.
15
Muravidék Egyesületi borminősítések
A borok minősége változatlanul jó A nemzetiségileg vegyesen lakott terület mindhárom borászati egyesületében az idén is március folyamán szervezték meg az egyesületi borminősítéseket. Mindhárom helyszínen, Csentében, Dobronakon és Lendván is az utóbbi évekhez hasonlítható eredmények születtek, a borok ismét jól vizsgáztak. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Elsőként még március 6-án a Csentei Szőlőtermelő Egyesület szervezett borminősítést. A termelők összesen 48 mintát neveztek be, hagyományosan a csentei borminősítésen sok volt a magyarországi, vagyis lenti, letenyei, sármelléki borminta is, összesen 16. A minősítő bizottság 2 mintát zárt ki a minősítésről, 22 mintát aranyra, 23 mintát ezüstre, 1 mintát bronzra osztályozott. A minősítés átlageredménye 17,95 pont lett. A megszokottaknak megfelelően az idén is a legtöbb, összesen 17 bormintát a házasított fehérbor kategóriában nevezték a borversenyre. A 17 mintából 4 minta lépte át az arany határát. A legjobbnak, megosztva az első helyet 18,13 ponttal Paušić Josip és Ivanič Stanko lendvai borászok bizonyultak, míg a második helyen szintén helymegosztással az aranyt éppen elérő Paušič Ivan és Boldižar Štefan végzett 18,10 ponttal. A furmintok versenyében két mintát neveztek csak be, az első helyen magas, 18,23 ponttal a lendvai Paušič Ivan zárt. Valamelyest meglepő, de csak négy mintát neveztek be a termelők az olaszrizlingek versenyébe – valószínűleg a házasított b o ro k n á l l a n d o l t a k a minták –, ahogy az is, hogy ebben a kategóriában nem született arany, az első helyet 18,07 ponttal, az aranyról éppen lemaradva a csentei Zelko Marko vitte el. Ellentétben az olasz-
16
rizlinggel, a chardonnay minták versenyébe 6 mintát neveztek be, ebből 5 el is érte az arany fokozatot. A legjobbnak 18,37 ponttal a hosszúfalui Szabó József bizonyult. A minősítésre egy pinot blanc-minta ér-
a belatinci Kolar Štefka bizonyult egyedüli versenyzőnek, a mintára 18,27 pontot kapott. Az említett kategóriákon kívül igencsak jól szerepeltek a magyarországi termelők specifikus magyar fajtáikkal, így
A nehéz időjárási körülmények ellenére kiváló évjárat lett a tavalyi. kezett, a letenyei Kozári Attila 18,17 pontot kapott érte. A szürkebarátok között a pincei Gál László bizonyult a legjobbnak 18,30 ponttal, míg a legjobb rajnai rizlinget az alsólakosi Horvat Stanislav ápolta, a minősítésen 18,37 pontot kapott. Ugyanez a termelő adta le a minősítésre az egyedüli tramini-mintát is, ezért is szép eredményt zsebelt be, 18,30 pontot. A sárgamuskotályok között
a letenyei Molnár Ferenc királyleánykájáért 18,17, a szintén letenyei Kuprivecz József cserszegi fűszereséért 18,20, a lenti Kovács Borház irsai olivér mintájáért 18,17, a letenyei Hóbor Károly a zenitért 18,10 pontot kapott. Magyarországi volt a két vörösborminta is, a legjobbnak éppen csak lecsúszva az aranyról a sármelléki Kondics Tamás zweigeltje bizonyult 18,07 ponttal.
Kronológiailag másodikként, március 13-án szervezte a borminősítést a Dobronaki Szőlőtermelők Egyesülete. A termelők 46 mintát neveztek be a minősítésre, ebből a minősítő bizottság 25 mintát aranynak osztályozott. A minősítés átlageredménye 18,05 pont lett. A legtöbb mintát, 10-et Dobronakon is a házasított fehér borok kategóriájába nevezték. Négy minta lépte át az arany határát, a legjobbnak 18,20 ponttal a dobronaki Žemlič Božo bora bizonyult. A minősítésen egy furmint-minta jelent meg, ezért a völgyifalui Soós Csaba 18,20 pontot kapott. Dobronakon is kevés, három olaszrizlinget neveztek be a versenyre, elsőnek a Hancsik gazdaság bizonyult 18,20 ponttal. Kiválóan szerepeltek Dobronakon is a chardonnay borok, a 7 benevezett mintából 6 elérte az aranyat. Az első helyen igencsak magas, 18,47 ponttal két termelő végzett, a zsitkóci Franc Ladislav és a dobronaki Kardinar család. A három benevezett pinot blanc mindegyike arany lett, a legjobbnak 18,33 ponttal a Hancsik gazdaság mintája bizonyult. A rajnai rizlingek között 18,30 ponttal a dobronaki Horvat– Slavic család mintája bizonyult a legjobbnak, míg a sauvignonok között 18,37 ponttal a dobronaki Kovács József nyerte a versenyt. A traminik között a dobronaki László Hilda nyerte a versenyt a minősítés legmagasabb eredményével, 18,50 ponttal. A sárgamuskotályok megmérettetésében 18,40 ponttal a Kardinar család vitte el az első helyet, míg a kernerek között 17,67 ponttal az Eta bár nyerte a versenyt. Az egymintás kategóriákban 18,20 pon-
tot kapott a rédicsi Vörös Attila ezerfürtűje, igencsak magas eredményt ért el a helyi szőlőtermelő egyesület is bouvier-mintájával, amelyért 18,43 pontot kapott. A zöldszilvánik között szintén Vörös Attila nevezett be mintát, ezért 17,80 pontot kapott, de egymintás versenyt vívtak a rozé- és a vörösborok is. A rédicsi Gaál Károly 17,97 pontot kapott pinot noir mintájáért, a Dobronaki Szőlőtermelő Egyesület 17,07 pontot a vörös házasított borért, míg a szintén dobronaki Gerencsér család 17,77 pontot cabernet sauvignonjáért. Utolsóként, március 18-án a Lendvai Szőlő- és Gyümölcstermelők Egyesülete szervezte meg a borminősítést. A termelők 64 mintát neveztek be összesen, ebből 8 minta Magyarországról érkezett. Összesen 35 minta nyert aranyat, a minősítés átlageredménye 18,11 pont lett. A legtöbb minta, ös�szesen 12 Lendván is a házasított fehér borok között került osztályozásra. A legjobbnak a belatinci Karel Makovecki bizonyult 18,17 ponttal. Lendván sok mintát, összesen 7-et neveztek be az olaszrizlingek versenyébe is, ebből 4 lépte át az arany fokozat határát. A legjobbnak a pincei Lukač Zvonko bizonyult 18,33 ponttal. A rajnai rizlingek között három minta versenyzett, a legjobbnak 18,00 ponttal, vagyis ezüsttel a lendvai Branko Lovrak bizonyult. Lendván a hat benevezett chardonnay mindegyike elérte az aranyat, a legjobbnak a már említett belatinci Karel Makovecki bizonyult 18,37 ponttal. A benevezett három sárgamuskotály is mind arany lett, a legtöbb, 18,40 pontot a bistricai Krampač Borház érte el,
N É P Ú J S Á G 2 0 14 . m á r c i u s 2 7.
Horizont ők ezt az eredményt 18,20 ponttal megismételték a sauvignonok között is. A két szürkebarát között 18,33 ponttal a pincei Gál László bizonyult a legjobbnak. Két mintát neveztek be a zöldszilvánik közé
is, itt a bistricai Krampač és a lendvahegyi Magdič borászatok osztották meg az első helyet 18,17 ponttal. Kétmintás verseny volt a pinot noir minták között is, 18,10 ponttal a hos�szúfalui Rozsmán István
mintája bizonyult jobbnak. A Merlot-minták között a zalaszentgróti Keszler birtok bora 18,23 ponttal nyerte a versenyt. Az egymintás kategóriákban a Krampač Borászat 18,27 pontot elérő traminije, a
Palackpostában irodalmi üzenet A Lendvai Könyvtárban múlt csütörtökön bemutatták a zalai és muravidéki írók, költők antológiáját, mely Palackposta címmel a Pannon Tükör Könyvek sorozatban jelent meg. A kötetet szerkesztője, Szemes Péter irodalomtörténész és Péntek Imre költő, a Pannon Tükör szerkesztője mutatta be a közönségnek, akiket köszöntött Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke is. A kiadványban 33 alkotó prózája és verse jelent meg, és mint szerkesztője hangsúlyozta, egyedisége is az, hogy ez az
lendvahegyi Kiss Borozó 18,23 pontot elérő furmintja, a nagyradai Kovács Ottó 18,13 pontot elérő házasított vörösbora érdemel külön figyelmet. Lendván az idén is osztályoztak különleges szüretelésű borokat is, a 9 ilyen minta között 19,57 ponttal a lendvai Marjan Levačič bizonyult a legjobbnak 2012-es évjáratú pinot blanc jégborával. Összefoglalásként egyértelműen elmondható, mindhárom egyesületünk jól vizsgázott az idén is, boraink ismét megállják a helyüket, mondhatjuk: bárhol a világban. Külön örvendetes ez, mert az évjáratot igaz korai, de
igencsak furcsa szüret jellemezte, a borokkal sok nehézség volt a pincékben is. Annak ellenére, hogy az elmúlt néhány évben már szembetűnő volt a minősítésen megjelent minták számának csökkenése, a tavalyihoz képest az idén ehhez képest is igencsak erőteljes csökkenés történt mindhárom helyszínen, kiváltképp a hazai mintákat illetően. Valószínűleg ebben erőteljesen közrejátszott az illetékes felügyelőség bejelentése, miszerint a borminősítéseken megjelent kistermelőket a nyilvános és közzétett borminősítési listák alapján is vizsgálat alá vethetik.
A zalai-muravidéki antológiát a szerkesztő Szemes Péter (jobbról) és Péntek Imre költő mutatta be. egyetlen kötet, melyben csak muravidéki és zalai alkotók
művei jelentek meg. Kmj
Új üzem- és raktárcsarnok Socialni demokrati Lendava
Socialni demokrati Lendva
vabimo na javno tribuno
Tisztelettel meghívjuk Önt a
Razgledni stolp v Lendavskih goricah DA ali NE
”Kilátótorony Lendvahegyen: IGEN vagy NEM”
v èetrtek, 3. aprila 2014, ob 19:00 uri Az új üzem- és raktárcsarnok ötezer négyzetméteren a fejlett logisztikával eredményesebb termelést hoz. v MKI MANSARDA. A lakóautókat gyártó Carthago Odrancin több felújították a gyár udvarát és Carthago Kft. hétfőn új mint 410 dolgozót foglal- környékét is, bővítve a dolüzem- és raktárcsarnokot Vljudno koztat, a vabljeni! termékeibe – a gozók parkolási lehetőségeit nyitott meg Odrancin. A tel- c-tourer minőségi osztálytól is. A csarnok ünnepélyes jesen felszerelt létesítmény a luxus liner de lux lakó- átadásán a szalagot Sandra értéke több mint négymillió autókig – szlovén anyagot Županec Antolin és Viktor euró, melyet mintegy 670 épít be, így a szállítóknál Zimmermann prokurista, ezer euróval támogatott további 160 munkahelyet valamint Tobias Schanne, a szlovén állam is. Az új biztosít. A 2008 óta a Mu- a raktározási és a termelési www.facebook.com/sdlendava létesítmény további 80 mun- ravidéken működő cég új előkészítő részleg vezetője kahelyet jelent és alapokat létesítményének megépítése vágta át. a további fejlődéshez. A és ennek felszerelése mellett SNK N É P Ú J S Á G 2 014 . m á r c i u s 27
címû nyilvános kerekasztal-beszélgetésre, amely 2014. április 3-án, csütörtökön 19 órai kezdettel lesz A PADLÁS (MKI MANSARDA) helyiségeiben. Szeretettel várjuk! www.facebook.com/sdlendava
17
Sport Átalakulás előtt a ligák
A klubok az átszervezés mellett vannak A Lendvai Körzeti Labdarúgó-szövetség múlt héten összehívta a klubok képviselőit a tervezett átalakulások miatt. Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net
Szinte kész ténynek vehető (a végső szót április 14-én már csak a Szlovén Labdarúgó-szövetségnek kell kimondania), hogy már a 2014/15-ös idény kezdetével változások lépnek életbe. Ez az első két ligát nem érinti, az átszervezés a 3. ligánál kezdődne, s értelemszerűen az alacsonyabb osztályokban is változásokat idézne elő. Az új elképzelés szerint négy 3. liga alakulna, a mi esetünkben gyakorlatilag visszaállna a Muravidéki Liga. Ennek 14 tagja lenne, s ha figyelembe vesszük, hogy a lendvai és a muraszombati szövetségből a jelenlegi 3. ligában 8 csapat szerepel, így 3–3 csapattal töltenék fel az újonnan alakuló ligát. Ez azt jelenti, hogy a 3. liga bajnoka – amennyiben teljesíti a feltételeket – feljut a második osztályba, a körzeti liga dobogósai pedig a feltételek teljesítése esetén felkerülnének a harmadik osztályba. Az
23. forduló Celje – Olimpija 0:0 Domžale – Zavrč 3:0 (1:0) Živec 13., Husmani 72., Majer 80. Maribor – Krka 3:1 (0:1) Cvijanović 48., Mendy 80., Tavares 90.; Kastrevec 45. Triglav – Koper elmaradt TÁBLÁZAT 1. Maribor 23 14 3 6 51:24 45 2. Gorica 23 11 7 5 41:21 40 3. Koper 22 12 4 6 28:23 40 4. Rudar 23 11 6 6 32:18 39 5. Zavrč 23 11 3 9 36:40 36 6. Domžale 23 8 8 7 37:25 32 7. Olimpija 23 9 3 11 28:34 30 8. Celje 23 6 5 12 18:33 23 9. Krka 23 5 3 15 17:43 18 10. Triglav 22 4 4 14 21:48 16 A 24. forduló párosítása 2014. március 29-én: Krka – Zavrč, Rudar – Domžale, Koper – Gorica, Olimpija – Triglav, Maribor – Celje.
18
újonnan alakult ligában az utánpótlás-nevelés terén az eddigi rendszerhez képest
valamivel alacsonyabbak lesznek a teljesítendő kritériumok. Az átszervezés
Jól sikerült kezdés Ljutomer – Nafta 1903 0:2 (0:0) A Nafta győzelemmel nyitott a 3. liga keleti csoportjának első tavaszi fordulójában. A döntés a második félidőben született, amikor egy dupla csapással kétszer is megaadásra késztették a hazaiakat. Az első félidőben egyenrangú játékot láthatott a mintegy 200 néző, mindkét oldalon helyzetek alakultak ki, s több alkalommal Valentić kapus kiváló beavatkozására volt szükség, hogy a Nafta ne kerüljön hátrányba, egyszer pedig a kapufa is pártfogásba vette a lendvaiakat. A Nafta helyzeteit elsősorban Bedő hagyta ki. A második félidőre Né-
21. forduló Pápa – Haladás Debrecen – Pécs Puskás AFC – Mezőkövesd MTK – Videoton Honvéd – Kaposvár Paks – Győr Újpest – Diósgyőr Kecskemét – Ferencváros
1:1 (0:1) 1:0 (0:0) 4:0 (1:0) 1:2 (0:0) 1:0 (1:0) 1:2 (1:2) 2:0 (2:0) 0:0
TÁBLÁZAT 1. Debrecen 21 13 6 2 46:21 45 2. Videoton 21 11 5 5 38:20 38 3. Győr 21 10 7 4 33:26 37 4. Honvéd 21 9 6 6 32:24 33 5. Diósgyőr 21 8 9 4 33:26 33 6. Pécs 21 9 5 7 34:31 32 7. Haladás 21 8 8 5 29:24 32 8. Ferencváros 21 8 6 7 31:31 30 9. Újpest 21 7 7 7 36:35 28 10. Pápa 21 7 5 9 25:29 26 11. Kecskemét 21 6 8 7 26:33 26 12. Puskás AFC 21 6 6 9 27:37 24 13. Mezőkövesd 21 5 4 12 22:38 19 14. MTK 21 4 7 10 22:26 19 15. Paks 21 4 7 10 25:35 19 16. Kaposvár 21 2 6 13 18:41 12 A 22. forduló párosítása 2014. március 28-a és 30-a között: Mezőkövesd – Honvéd, Diósgyőr – Puskás AFC, Kaposvár – Paks, Pécs – Kecs kemét, Ferencváros – Pápa, Győr – MTK, Videoton – Debrecen, Haladás – Újpest.
meth edző helyrerakta csapatát, s alig bő negyedóra elteltével a meccs el is dőlt. A 60. percben Vinkót ugratták ki, aki két védő közül kilépve a fölöslegesen kifutó hazai kapus felett átemelte a labdát. A második gólnál Puclin végezte el a munka jelentős részét, három hazai védőt is megtréfálva, majd középre passzolta a labdát, amelyet Mihael Ivanič kapásból belsővel a hálóba kanalazott. A meccs végéig a hazaiak nyomtak, ám törekvéseik nem hozták meg a kívánt eredményt, így a Nafta mindhárom pontot elkobozta a prlekektől. A meccset mintegy 200 néző előtt Dejan Vivod (Dravograd) vezette. F. m. h. SZLOVÉN BAJNOKSÁG 3. LIGA, KELETI CSOPORT 14. forduló Ljutomer – Nafta 1903 Vinko (60.), M. Ivanič (63.) Šmarje – Dravinja Bistrica – Čarda Šentjur – Drava Malečnik – Rakičan Tromejnik – Beltinci Odranci – Grad
0:2 (0:0) 1:2 (1:1) 2:0 (2:0) 1:4 (0:2) 0:3 (0:0) 0:1 (0:0) 3:1 (1:1)
TÁBLÁZAT 1. Dravinja 14 12 2 0 34:6 38 2. Drava 14 10 2 2 36:8 32 3. Odranci 14 7 3 4 38:23 24 4. Nafta 1903 14 7 2 5 20:14 23 5. Rakičan 14 6 5 3 19:15 23 6. Ljutomer 14 6 2 6 23:18 20 7. Beltinci 14 6 2 6 24:25 20 8. Malečnik 14 4 7 3 16:18 19 9. Tromejnik 14 5 1 8 20:26 16 10. Šmarje 14 4 3 7 26:27 15 11. Grad 14 3 6 5 18:22 15 12. Šentjur 14 4 1 9 13:36 13 13. Bistrica 14 2 3 9 17:30 9 14. Čarda 14 1 3 10 11:47 6 A 15. forduló párosítása 2014. március 29-én, 15.00: Malečnik – Ljutomer, Dravinja – Nafta, Beltinci – Šmarje, Čarda – Tromejnik , Drava – Odranci, Grad – Bistrica ,Rakičan – Šentjur.
egyik fő célja a költségek csökkentése: ezek Branko Gros elnök elmondása szerint a mostanihoz képest legalább 30 százalékkal mérséklődnek, bár leszögezte, hogy a szövetség már ebben az idényben is csökkentést hajtott végre, hogy könnyítsen a klubok egyre nehezebb anyagi helyzetén. Jelen állás szerint lendvai körzeti szinten 16 csapat maradna őszre. A szövetség elképzelése alapján két 8–8 csapatból álló ligát hoznának létre, amelyekben háromfordulós rendszerben zajlana a bajnokság. Az első ligában az utánpótlás-nevelés terén fennmaradnának bizonyos elvárások, hiszen a bajnok magasabb osztályra pályázik, a második körzeti ligában viszont a versenyzéshez szükséges feltételek a minimálisra csökkennének.
Štihec kijutott az ob-re
Štihec Marko 100 méteres gyorsúszásban 2. lett a középiskolások regionális úszóbajnokságán Radencin, s ennek köszönhetően biztosította részvételét az április 11-én esedékes országos bajnokságon. HF LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓ LIGA 15. forduló Črenšovci – Hotiza 1:0 (0:0) Graj (82.) Dobronak – Bistrica 0:0 Polana – Panonija 3:0 (2:0) S. Žalik (9., 75.), R. Žalik (34.) Turnišče – Kobilje 1:1 (0:0) A. Horvat (47.); Pelcl (57.) TÁBLÁZAT 1. Črenšovci 15 11 1 3 41:20 34 2. Bistrica 15 9 1 5 35:20 28 3. Turnišče 15 7 4 4 21:20 25 4. Hotiza 15 7 1 7 23:21 22 5. Dobronak 15 4 6 5 19:20 18 6. Kobilje 15 4 4 7 29:50 16 7. Panonija 15 4 3 8 24:32 15 8. Polana 15 3 2 10 23:32 11 A 16. forduló párosítása 2014. március 30-án, 15.30: Bistrica – Kobilje, Panonija – Turnišče, Hotiza – Polana, Dobronak – Črenšovci.
Előadás a Naftáról a konferencián Az Európai Sporth a gyományőrző Egyesület, a Zalai Sportmúzeumért Alapítvány, a Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör és Zalakomár Község Önkormányzata szervezte meg Zalakomáron a XXXI. Nemzetközi Sporttörténeti Konferenciát. Ezen előadóként szerepelt Antal Előd 275-szörös válogatott jégkorongozó, Csiki András, Hargita megyei sportigazgató, Somlai Attila sportújságíró, Tóth Margit tekevilágbajnok a Vajdaságból és Horvat Mestrovič Franc. A Lendvai Sportszövetség Nemzetközi Bizottságának elnöke a lendvai labdarúgás több mint 110 éves történetét mutatta be a közönségnek. HF
Gráci siker Klemen Podgorelec részt vett a Grácban megrendezett birkózótornán, amelyen a serdülőknél a 60 kilós súlycsoportban második helyen zárta a versenyt. F. B. MURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 14. forduló Hodos – Križevci Goričanka – Gančani Bakovci – Slatina Ižakovci – Tišina Puconci – Cankova Bogojina – Mura Šalovci – Serdica
1:0 (0:0) 5:0 (0:0) 0:0 (0:0) 0:2 (0:1) 0:1 (0:1) 1:1 (1:0) 0:2 (0:1)
TÁBLÁZAT 1. Serdica 14 12 2 0 32:9 38 2. Bakovci 14 10 4 0 33:7 34 3. Mura 14 7 4 3 22:14 25 4. Hodos 14 7 2 5 26:23 23 5. Križevci 14 6 4 4 24:11 22 6. Goričanka 14 7 1 6 30:23 22 7. Puconci 14 5 4 5 18:14 19 8. Ižakovci 14 6 1 7 25:29 19 9. Tišina 14 5 1 8 16:33 16 10. Slatina 14 4 2 8 22:23 14 11. Cankova 14 4 1 9 19:35 13 12. Bogojina 14 2 6 6 13:24 12 13. Gančani 14 1 7 6 9:23 10 14. Šalovci 14 2 1 11 15:36 7 A 15. forduló párosítása 2014. március 30-án: Mura – Serdica, Cankova – Bogojina, Tišina – Puconci, Slatina – Ižakovci, Gančani – Bakovci, Križevci – Goričanka, Hodos – Šalovci.
N É P Ú J S Á G 2 0 14 . m á r c i u s 2 7.
Sport
Edzők a Lendva-hegyen A Szlovén Labdarúgóedzők Szövetségének igazgatói bizottsága Lendván a Cuk Borházban tartotta meg ülését, amelyen mind a 9 tagszervezet képviseltette magát, de jelen volt a fegyelmi bíró és az edzőszövetség alelnöke
is, valamint vendégként Branko Gros, a lendvai labdarúgó-szövetség elnöke. A megbeszélés kezdetén Horvat Mestrovič Franc bemutatta a lendvai szervezet szerteágazó tevékenységét, majd pedig a közgyűlésre való készülő-
dés jelentette a megbeszélés egyik központi témáját, de szó esett még a licencek kiadásáról, beszámolót tartott az elismeréseket elbíráló bizottság, elemezték a 2013-as munkát, beszámoló hangzott el a pénzügyekről, valamint az alapszabályzat módosításáról is. feri.h.m.
Lukač épphogy lecsúszott a dobogóról A Mladost szervezte meg az idény 2.B tollaslabdatornáját. A férfiaknál a döntőben Alen Roj (BK Kungota) 2:0-ra verte Žan Laznikot (BK Mirna). A hazaiak közül Vito Hozjan
szerepelt a legjobban, ő 5. lett, mögötte végzett Nejc Šendlinger, Ajet Džemaili és Filip Pongrac. A hölgyeknél Tina Kodrič (BK Kugota) diadalmaskodott, miután a döntő-
Körmenden lőttek A Lendvai Íjászegyesület tagjai részt vettek a Körmenden megrendezett
X. Tavaszköszöntő Ünnep íjászversenyen, amelynek 142 résztvevője volt. A legjobb eredményt Branko Kuzma érte el, aki a veteránoknál CU versenyszámban nyert. Cseh Gyula vadászreflex versenyszámban a dobogó második fokára lépett. A másik két versenyző, Kristijan Kuzma (3D) és Tomaž Flisar (longbow) pedig egyaránt 6. lett. HF
Zver 6. lett a fővárosban Ljubljanában rendezték meg a fiatalok egyéni és csapatversenyét céllövészetben, amelyen a lendvai kétnyelvű általános iskola tanulói is részt vettek. A legjobb eredményt Nina Zver
érte el, aki a cicibánoknál 163 körrel 6. lett. További eredmények: 35. Luka Legenič (cicibán) 155, a serdülőknél 10. Katja Zver 168, 25. Doris Legenič 156 kör. F. m. h.
F4 Radenska Naturelle Muravidéki Kosárlabdaliga 2014. március 29-én, Radenci, sportcsarnok 12.00 KK Sistemorg Beltinci – KK Radenci 14.00 KD Sobota – KK Paloma-Alfa Sladki Vrh 16.00 bronzmeccs 18.00 döntő A rendezvényt gazdag szórakoztató program kíséri. A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!
N É P Ú J S Á G 2 014 . m á r c i u s 27
ben 2:0-ra verte Nika Arihot (BK Mirna). Iva Lukač szoros küzdelemben maradt alul a bronzmeccsen, így negyedik lett, Maša Doler 7., Ela Wolf pedig 8. HF
Négy arany A JK Lendava és a KBV tagjai is részt vettek a Pokal Ptuja elnevezésű cselgáncstornán, amelynek 319 résztvevője volt hat korosztályban. A csapatversenyt a házigazdák nyerték, a JK Lendava ös�szesítésben 9., a KVB 22. lett, egyéniben viszont többen dobogón végeztek. A KBV-ből Varga Natalija (63 kg) 3., R. Mujdrica (21 kg) 2. lett, míg a JK tagjai a következő eredményeket érték el: 1. N. Mlinarič (50 kg), 1. Tamara Ferencek (40 kg – két korosztályban is), 1. M. Mlinarič (32 kg), 2. L. Recek (36 kg), J. Markoja (55), 2. M. Ferencek (34 kg), 3. Magyar D. (34), 3. G. Zadravec (46), 3. A. Kovač (55) és 3. A. Jezernik (32 kg). HF
Ifik sikere A 2. szlovén kadétliga 14. fordulójában a Nafta focistái Ptujban a Drava ellen szenvedtek 3:0-s (1:0) vereséget. Az ifjúsági csapat viszont nyerni tudott: a három pontot érő találatot a 77. percben Herceg Filip lőtte. A tabellát 70 ponttal a Krško vezeti az 58 pontos Drava előtt, a Nafta pedig 24 ponttal a 12. helyen áll. HF
Muravidéki Labdarúgóliga
20. forduló 2014. május 4-én, 17.00: Šalovci – Tišina __:__ Cankova – Slatina __:__ Mura – Gančani __:__ Serdica – Križevci __:__ Bogojina – Hodos __:__ Puconci – Goričanka __:__ Ižakovci – Bakovci __:__
14. forduló 2014. március 23-án, 15.30: Šalovci – Serdica __:__ Bogojina – Mura __:__ Puconci – Cankova __:__ Ižakovci – Tišina __:__ Bakovci – Slatina __:__ Goričanka – Gančani __:__ Hodos – Križevci __:__
21. forduló 2014. május 10-én és 11-én, 17.00: Ižakovci – Šalovci __:__ Bakovci – Puconci __:__ Goričanka – Bogojina __:__ Hodos – Serdica __:__ Križevci – Mura __:__ Gančani – Cankova __:__ Slatina – Tišina __:__
15. forduló 2014. március 30-án, 15.30: Hodos – Šalovci __:__ Križevci – Goričanka __:__ Gančani – Bakovci __:__ Slatina – Ižakovci __:__ Tišina – Puconci __:__ Cankova – Bogojina __:__ Mura – Serdica __:__
22. forduló 2014. május 17-én és 18-án, 17.00: Šalovci – Slatina __:__ Tišina – Gančani __:__ Cankova – Križevci __:__ Mura – Hodos __:__ Serdica – Goričanka __:__ Bogojina – Bakovci __:__ Puconci – Ižakovci __:__
16. forduló 2014. április 5-én és 6-án, 16.00: Šalovci – Mura __:__ Serdica – Cankova __:__ Bogojina – Tišina __:__ Puconci – Slatina __:__ Ižakovci – Gančani __:__ Bakovci – Križevci __:__ Goričanka – Hodos __:__
23. forduló 2014. május 25-én és 26-án, 17.30: Puconci – Šalovci __:__ Ižakovci – Bogojina __:__ Bakovci – Serdica __:__ Goričanka – Mura __:__ Hodos – Cankova __:__ Križevci – Tišina __:__ Gančani – Slatina __:__
17. forduló 2014. április 12-én és 13-án, 16.00: Goričanka – Šalovci __:__ Hodos – Bakovci __:__ Križevci – Ižakovci __:__ Gančani – Puconci __:__ Slatina – Bogojina __:__ Tišina – Serdica __:__ Cankova – Mura __:__
24. forduló 2014. május 31-én és június 1-jén, 17.30: Šalovci – Gančani __:__ Slatina – Križevci __:__ Tišina – Hodos __:__ Cankova – Goričanka __:__ Mura – Bakovci __:__ Serdica – Ižakovci __:__ Bogojina – Puconci __:__
18. forduló 2014. április 19-én és 20-án, 16.30: Šalovci – Cankova __:__ Mura – Tišina __:__ Serdica – Slatina __:__ Bogojina – Gančani __:__ Puconci – Križevci __:__ Ižakovci – Hodos __:__ Bakovci – Goričanka __:__ 19. forduló 2014. április 26-án és 27-én, 16.30: Bakovci – Šalovci __:__ Goričanka – Ižakovci __:__ Hodos – Puconci __:__ Križevci – Bogojina __:__ Gančani – Serdica __:__ Slatina – Mura __:__ Tišina – Cankova __:__
25. forduló 2014. június 7-én és 8-án, 17.30: Bogojina – Šalovci __:__ Puconci – Serdica __:__ Ižakovci – Mura __:__ Bakovci – Cankova __:__ Goričanka – Tišina __:__ Hodos – Slatina __:__ Križevci – Gančani __:__ 26. forduló 2014. június 14-én és 15-én, 17.30: Šalovci – Križevci __:__ Gančani – Hodos __:__ Slatina – Goričanka __:__ Tišina – Bakovci __:__ Cankova – Ižakovci __:__ Mura – Puconci __:__ Serdica – Bogojina __:__
19