Népújság, 2011/13.

Page 1

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

55. évfolyam 13. szám Lendva 2011. március 31. ISSN 0352-6569 0,70 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

h

Info 9–16. oldal

e

t

i

l

a

p

j

a

Kis kezek, nagy csodák

mintegy hetven alkotást közös kiállításon is bemutatunk. A kis kezek nagy alkotásai a lendvai szín-

Színesek, érdekesek, vidámak, ötletesek – egyszerűen olyanok, amilyenek csak a gyermekrajzok lehetnek.

Lapunk Gyermekoldalán az évek során sok-sok ilyen – az arcokra mosolyt csaló – rajz jelent meg, s most

A víz, a szél, a nap, a geotermális energia és a biomassza

Kološa Tanja: „Amikor énekelek, teljesen más ember vagyok”

„Feladatunk elsősorban a nemzetiség gazdasági stratégia kidolgozása”

17. oldal

20. oldal

8. oldal

házterem előcsarnokában április végéig tekinthetők meg, mi pedig a jól sikerült a kiállítást és a találkozást

Balaskó József, az MMÖNK Gazdasági Bizottságának elnöke:

kis alkotóinkkal hagyományossá szeretnénk tenni. A kiállításról bővebben az 5. oldalon írunk. kmj


Iránytű Aktualitások a nemzetiségi politikában

Pozitívan az általános n Szolarics Nađ Klára

Takarítás a rendetlenségben Szeretem a rendet. Ha rend van körülöttem, a környékemen, akkor rend van bennem is, hiszen nem foglalja le agyamat, gondolatomat, időmet semmi haszontalan. Azonban ha valamihez nem egyenes tartással állok hozzá (akarok hozzáállni), akkor engedem, hogy összegyűljön körülöttem a haszontalan kacat, a felesleges holmi. Az állapot akkor már olyanná válhat, hogy a szükséges dolgokat már nehezen találom meg. De ezt nem tűröm, így előbb-utóbb takarítanom kell a rendetlenségben. Szeretem a rendet, s jó lenne, ha szeretné ezt más is, elvi és gyakorlati szinten, lelkiismerettel. Egy tipikus példa: lehet, hogy ekkor nem kellene újra és újra, minden tavasszal tisztítóakciót, szemétgyűjtést szervezni, főleg, ha tudjuk, hogy tavaly alaposan kitakarítottuk Szlovéniát, s már szelektív hulladékgyűjtést is végzünk. Ha mindenki szeretné a rendet, ezt fenntartaná és takarítana, nem volna okunk sápadozni a kisebb-nagyobb visszaélések, rendetlenségek miatt, hogy ki és hogyan jutott anyagi javakhoz, munkahelyhez, politikai tisztséghez, oklevélhez, előnyökhöz… itt, a házunk táján is. A rendhez megvan minden jogi keret, ebbe már csak a láthatatlan, megfoghatatlan személyes oldalt kell belevinni. Mivel? Hát erkölccsel, tisztasággal.

Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke tájékoztatta lapunkat az elmúlt hét aktuális történéseiről. Ezúttal az általános nemzetiségi törvény, a magyar oktatási stratégia, illetve az állam gazdasági jogköreinek nemzetiségre való átruházása volt terítéken. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A csúcsszervezet elnökének elmondása szerint hétfőn megtartotta első, alakuló ülését a szlovén kormány által kinevezett bizottság, amely a készülődő általános nemzetiségi törvény passzusait hivatott előkészíteni. A muravidéki magyarság elnöke üdvözölte, hogy a megbeszélésen mind a 16 minisztérium

képviselője jelen volt, a törvény szükségszerűségének kérdése fel sem merült, sőt ezt mindenki üdvözölte. Természetesen kérdések voltak, például az általános törvény és a nemzetiségi passzusokat rendező egyéb törvények fölé- és alárendeltségi viszonya. Döntéseket az alakuló ülésen még nem hoztak, de ezek várhatók már a következő ülésen, amelyet április 15-re hívtak össze.

Addig a bizottság tagjai, a minisztériumok képviselői áttanulmányozzák a hatáskörükben lévő törvények nemzetiségi passzusait, majd véleményt alkotnak. Már a jelenlegi ülésen is egyébként kiosztásra került néhány már megfogalmazott törvényi passzus, amelyet a nemzetiségek parlamenti frakciója készített el. Mind a magyar, mind az olasz csúcsszervezet elnöke, Flavio Forlani az

Az RTV Nemzetiségi Programbizottságának üléséről

Végi József maradt az MMR f Az RTV Magyar Nemzetiségi Programbizottsága tárgyalta a kétnyelvű terület rádió- és tévéfrekvenciákkal való lefedettségét, főleg a Goricskón jelentkező fehér foltokat. A bizottság beleegyezését adta Végi József kinevezéséhez az MMR felelős szerkesztői posztjára. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A programbizottság 6. soros ülésére március 28án magyar nyelvű jegyző-

könyv és háttéranyag is készült, és az ülés felváltva szlovén, illetve magyar nyelven folyt. Az ülésen jelen volt Srečko Trglec, a Maribori Regionális RTV

Központ megbízott igazgatója és Horváth Ferenc, a nemzetiségi csúcsszervezet elnöke, Ljubljanából pedig Jože Dolenca, a műsorszórási részleg igazgatója.

A Dobronaki KÁI-ba megbízott igazgatót neveztek ki Megbízott igazgató és felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára, Tomka Tibor, Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Lebar Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 0,70 EUR, Előfizetési díj: egész évre 25 EUR, külföldre: 70 EUR, tengerentúlra: 90 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

2

A Dobronaki Kétnyelvű Általános Iskola Tanácsa múlt heti ülésén egyhangúlag kinevezte Kovács Katalint az iskola megbízott igazgatójává egyéves időszakra. Kovács Katalin, az iskola eddigi igazgatója egyedül jelentkezett az igazgatói tisztségre megjelent pályázatra, mivel viszont nem tett eleget minden követelménynek – a módosult Oktatási és Nevelési Törvény értelmében nincs megfelelő végzettsége –, a tanács megbízott igazgatónak nevezte ki. Mint

Kovács Katalin lapunknak elmondta, pályázata az említett feltételen kívül eleget tett minden kiírt követelménynek, a nyilvánosságban emlegetett bírósági eljárás pedig folyamatban van. Az iskolai végzettségét az elkövetkező időszakban tervezi már induló tanulmányaival megfelelően kiegészíteni. A törvény értelmében a megbízott tisztségre az igazgatót az egy év letelte után még egy évre ki lehet nevezni. kmj

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .


Muravidék

nemzetiségi törvényről ülés után kijelentette, hogy az általános nemzetiségi törvény mindenképpen előrelépésnek számít majd, de igazából akkor lesz hatékony, ha ebben rendezni is tudják rendelkezéseinek betartását, számonkérését. A muravidéki csúcsszervezet elnöke tárgyalt az Oktatási Intézet vezetőségével is, itt elsősorban a magyarság által elfogadott oktatási stratégia kulcsfontosságú pontjairól esett szó, így például arról, hogy párhuzamosan lehessen vinni a magyar és a szlovén nyelv tanítását anyanyelvi szinten. Tárgyaltak a kétnyelvű szaktanácsos posztjának mielőbbi betöltéséről is,

harmadik fontos témaként pedig az elnök a magyar nyelv tanulási szintjének bizonyítványokba való beépítését (alap, közép és felső szint) említette, amely azért lenne fontos, mert törvénnyel lehetne meghatározni, hogy a kétnyelvű területen milyen szintű magyar nyelvtudás szükségeltetik egy munkahely betöltéséhez, illetve milyen összegű kétnyelvű pótlék járna melyik esetben. A három témakörben az Oktatási Intézet vezetősége nem lát akadályt a megvalósításban, de a témát már április közepén tovább taglalják Lendván, ahol az Oktatási Intézet képviselői

felelős szerkesztője

Végi József, az MMR régiúj szerkesztője. A frekvenciával való lefedettség helyzetképével Abraham Boris bizottsági tag ismertette meg a jelenlévőket. Elmondta, hogy a Hodosi MNÖK Goricskó kétnyelvű területén felmérést készít a lefedettségről. A felmérés még folyamatban van, de a már begyűjtött adatok aggasztók. Hodoson és Szerdahelyen csak részben tudják fogni

a Szlovén RTV műsorait, Kapornakon a háztartások több mint 50 százaléka egyáltalán nem. A helyzet a digitális rendszer bevezetése után alakult így. – Az emberek itt is tisztességes és a többiekkel azonos jogokat elváró RTVelőfizetők, s igazságtalan, hogy sokkal többet kell beruházniuk a TV-s felszerelésbe, mint másoknak, akiket elér a térerő. A programbizottság a kérdéssel kapcsolatban úgy döntött, hogy a községi MNÖK az RTV-hez továbbítja azoknak a háztartásoknak a névsorát, ahol a legégetőbbek a problémák a lefedettséget illetően. A helyzetet az RTV szakemberei próbálják orvosolni. Az MMR műsorszórását a jeladó Pečarovciról való áthelyezése jelentheti Puconcira, ami már folyamatban van. Az MMR felelős szerkesztői munkahelyének kiírására Lázár Beáta és Végi József nyújtott be kérelmet.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .

találkoznak a kétnyelvű oktatási intézmények vezetőivel, az MMÖNK illetékes embereivel. Ha a találkozó sikerrel jár, akkor az említettek néhány pontban már szeptembertől érvényesek lehetnek a rendszerben. Horváth Ferenc elmondása szerint pozitív beszélgetéseket folytattak a helyi önkormányzatokért és regionális fejlődésért felelős kormányhivatalnál (SVLR) is, ahol megállapodtak abban, hogy a hivatal egy munkacsoportot hoz létre, amely áttanulmányozza, mely pontokban ruházhatók át állami kompetenciák a nemzetiségi önkormányzatokra. Miután az RTV káderosztályának pályázati bizottsága megállapította, hogy mindkét jelölt eleget tesz a kiírt feltételeknek (a nyelvismeretet illetően is), az MMR szerkesztősége mindkettő jelöltet meghallgatta, s több pozitív véleményben Végi József pályázatát részesítette. Ennek alapján Zver Ilona vezérigazgató-helyettes Marko Filli vezérigazgatónak Végi Józsefet terjesztette elő kinevezésre, Filli pedig ehhez kért beleegyezést a programbizottságtól. Az ülésen Végi József jelölt bemutatta 4 éves programtervét – melyben a napi hírprogram finomítására, több helyi hír közlésére, a gyermek- és ifjúsági műsorok tartalmi bővítésére, valamint a reggeli műsor és az egyes műsorok előtti szignálok megújítására helyezi a hangsúlyt –, majd néhány kérdésre válaszolt. A 9 tagú programbizottságtól ezután 7 támogató szavazattal és 2 tartózkodással (Pozsonec Róbert és Magyar Dániel) felelős szerkesztői kinevezést nyert a következő 4 évre. Végi József régi-új szerkesztő április 1-gyel kezdi meg negyedik mandátumát.

Göncz László

országgyűlési napló

Az ösztöndíjtörvény nemzetiségi szempontból is fontos Az Országgyűlés márciusi ülésének napirendjén több fontos kérdés szerepelt, amelyek közül a mezőgazdaság tágabb tárgykörére vonatkozóak a muravidéki embereket a jövőben az átlagosnál jobban is érinthetik. A mezőgazdasági földterületekről rendelkező törvény módosításai helyesen abban az irányban történnek, hogy a jövőben ne lehessen további termőföldeket más célokra kisajátítani és felhasználni. A törvényjavaslat szövege első olvasatban nagy támogatást kapott. A másik fontos dokumentum, amelyet az Országgyűlés abszolút többsége alátámasztott, a szlovén mezőgazdaság és állattenyésztés stratégiai célkitűzéseinek a terve. Ebben az illetékes minisztérium – amely a jelenlegi miniszter, Židan Dejan hivatalba lépése után nagyobb lendülettel és színvonalasan tevékenykedik – számos fontos tartalomra tért ki. A tágabban értelmezett gazdaság és a pénzintézetek működési területére vonatkozóan is több törvény tárgyalására került sor. Ezúttal csupán az ún. feketemunkát megakadályozó törvényt említem, amely az elmúlt hónapokban számos vitát váltott ki. Ahhoz nem fér kétség, hogy az illegálisan végzett tevékenység főképpen az iparosok hatékonysága szempontjából óriási problémát jelent, és a törvényt ilyen vonatkozásban a legtöbben támogatjuk. Azonban az már kevésbé indokolt, hogy a „fürdővízzel a gyermeket is kidobjuk”, azaz a szomszédok által nyújtott segítség kevésbé képezheti a feketemunka tartalmát. Ugyan a kormány e téren alkalmazott néhány módosítást, azonban – véleményem szerint – a minisztérium nem használt ki minden lehetőséget ezen érzékeny tartalom pontos szabályozására. Az új ösztöndíjtörvény is első olvasatban tárgyalásra került. Nemzetiségi szempontból nagyon fontos, hogy a törvény ténylegesen egészében rendezze az ösztöndíjazás kérdését, beleértve az őshonos nemzeti közösségek káderpolitikája alapjának a megteremtését is. Szlovénia már az 1974-es alkotmányban, majd az önállósulási dokumentumokban és később is kinyilvánította, hogy a nemzeti közösségek káderpolitikájának biztosítása és támogatása a nemzeti megmaradás meghatározó feltétele. Azonban ennek gyakorlati megvalósítására máig nem került sor, ezért csak részben, a legtöbbször hiányosan tudták a nemzetiségi szervezetek biztosítani a szükséges szakemberállományt. A most napirenden levő ösztöndíjtörvény újabb lehetőség arra, hogy e fontos kérdésben végre előrelépés történjen. Ennek érdekében a nemzetiségi képviselőcsoport keretében konkrét javaslatokat fogalmaztunk meg, és erőteljesen törekedni fogunk, hogy azok figyelembe vétele bekövetkezzen. Az elmúlt hetekben számos fontos megbeszélésre került sor különböző minisztériumokban, amelyek során a nemzetiség gazdasági alapjának a megteremtését, az önálló nemzetiségi kutatóintézet létrejöttét, a Nafta vállalat sikeresebb üzemelését szorgalmaztuk. Mindezek mellett, a nemzeti önkormányzati közösségekkel együttműködve, a képviselőcsoport keretében intenzíven dolgozunk a rendívül fontos általános nemzetiségi törvény szövegén. Említést kell tenni arról is, hogy a hónap elején valamennyi önkormányzati nemzeti közösség és községi önkormányzat közreműködésével egyeztető tárgyalást kezdeményeztem az önkormányzati nemzeti közösségek és a községekben megvalósítandó kétnyelvű ügykezelés pénzeléséről. Egységes vélemény volt, hogy a jövőben a nemzeti közösségek támogatása közvetlenül történjen, a kétnyelvű ügykezelésre biztosított keretet pedig racionálisan kell felhasználni.

3


Kultúra Az MNMI év eleji megbeszéléséről

Fontos tevékenység folyik az egyesületekben A szokásos év eleji megbeszélésre invitálta a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet a művelődési egyesületek vezetőit, illetve azok szakvezetőit, mentorait. Több kérdés is felmerült, de kevés volt anyagi jellegű. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Patyi Zoltán művelődésszervező köszöntőjében örömmel konstatálta, hogy az elmúlt 20 évben olyan programot sikerült megvalósítani az MNMI-n belül, mely az itteni magyarság megmaradását ösztönzi. Nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy esetleg nem minden folyt úgy az elmúlt időszakban, ahogy az kellett volna, de a jó szándékú kritikára mindig is vevő volt az intézet. Bacsi Zsuzsanna, az MNMI munkatársa pedig kifejtette: a csoportokban végzett munka és a szakmai vezetői tevékenység is nagyon fontos az intézet számára, ezért a jövőben is kiemelt figyelmet fog élvezni az egyéb kulturális tevékenységek között. Ezt követően

ismertették a szabályzatot, amely a szakvezetőkkel kötendő szerződések alapját képezi. Ebben megjegyzik: mivel az intézet a tavalyi költségvetés pénzforrásai

esetben. Az új, kiemelt fontosságú csoportok közé került az Új Muravidék Citeraegyüttes és az „Egy s más” vándorszínház együttese. A tiszteletdíj mértéke

A vezetők beszámoltak a munkáról. Idén több egyesület is jubileumi ünnepséget tervez. szerint kénytelen működni, így rendkívüli próbaalkalmakra nincs mód, vagy csak nagyon ritka

sem változott. A Zala és Vas megye által nyújtott idei támogatás már a 19. a sorban, és enélkül bizony

Hagyományőrzés más formákban is A petesházi Horváth József Művelődési Egyesület csütörtöki közgyűlésén új tervek is elhangzottak: többek között arról, hogyan lehetne a fiatalokat bevonni a munkába. Feher Gabi egyesületi elnök beszámolójából kiderült: sok minden, tervezetten vagy tervezetlenül megvalósult az elmúlt egy évben. A legnagyobb eredmény mégis az, hogy a népdalkör és a hímzőszakkör is működik, sőt újabb eredményeket tud felmutatni. Ez utóbbira példa, hogy Darinka Antolašič hímző népi iparművész címet szerzett nemrég. Az elnök azokról a tervekről is beszélt, melyek a petesházi gyűjtemény létrehozását segítik, ilyen például a disz-

4

nehezen lehetne megvalósítani a programokat. A hazai szakemberképzés is jó úton halad, hiszen korábban ez teljességgel fehér foltnak számított. Ennek következményeként a táncházmozgalom meghonosítása is sikerrel kecsegtet. Az ez évi, főként a kö­ zel­j övőben sorra kerü-

nóvágási szokások megfilmesítése vagy a helyi ételek receptjeinek felgyűjtése. Egy dolog viszont nem sikerült, mondta az elnök, a fiatalok mozgósítása, a kultúrába való bevonása. S éppen ez utóbbi problémára érkeztek javaslatok a program vitájában. Az új, iskolás fiatalokból álló tűzoltócsapat mintájára a kultúrába is lehetne toborozni fiatalokat, a lendvai iskolával együttműködve. Esetleg egy zenekart is ös�sze lehetne hozni, hiszen ezek a gyerekek hangszereken is játszanak. A pénztáros beszámolójának elfogadása után Szőke József, a helyi közösség elnöke megdicsérte a kultúra apostolainak önzetlen közreműködését

a falu életében. Ilyen kevés költségvetésből sehol sem lehet ennyi dolgot létrehozni, mondta. Ehhez nagy elszántság kell a mai világban! A helyi közösségnek van kikre támaszkodni, ha megemlékezést vagy másfajta rendezvényt kívánnak szervezni. Ezekből idén is lesz több, így például októberben a már hagyományos kitelepítési emléknap, de a majális megszervezését is közösen tervezik, ahogy a halász-, illetve csónakázó napot is, mely több környékbeli érdeklődőt is vonzott. Mivel jövőre ünnepli az egyesület fennállásának 30. évét, ez alkalomból néhány embert nívódíjra is szeretnének jelölni. -ce

lő rendezvények közül a keszthelyi bemutatkozást, a Duna Tévével közösen készített, a muravidéki magyarság „együttélését” prezentáló lendvai élő közvetítést, az év második felében pedig a Horváth Károly népzenei találkozót és a könyvbemutatóval egybekötött nagyszabású hímzőkiállítást emelték ki. A csoportvezetők, illet-

ve a művelődési egyesületek vezetői pedig további három kerek jubileumra kérték az intézet támogatását, illetve közbenjárását. A csentei és a kapcai ME idén ünnepli 30. évfordulóját, hasonlóképpen a Pártosfalvi KÁI is. Figyelmeztettek továbbá arra is, hogy egyes felszerelések, hangszerek és népviseletek igen elhasználódtak, így pl. az Új Muravidék Citeraegyüttes hangszerei már fellépésre alkalmatlanokká váltak. Ezt mielőbb pótolni kell! A legtöbb egyesület falunapot is szervez, a Lendvai Nyugdíjasok Egyesülete pedig a lendvai Zsinagógában tartandó hímzőkiállításra készül, melyre a pécsi és a csáktornyai szervezeteket is meghívták. Török Eta, aki három hímzőcsoportot is vezet, feltette a kérdést: a kiemelt jelentőségű és többletmunkát is vállaló csoportok között miért nincs hímzőcsoport? Az intézet válasza: a kérdést megvizsgálják és igyekeznek feleletet adni a kérdésre. Bacsi Zsuzsanna ígérete szerint már dolgozik azon az összegző beszámolón, mely az intézet támogatásait tartalmazza az egyes egyesületek felé éves lebontásban.

Továbbjutottak a mesemondók Pénteken Zalaegerszegen Falusi Krónika címmel megrendezésre került az országos magyar és határon túli vers- és prózamondó-találkozó zalai regionális elődöntője a Liszt Ferenc Általános Iskolában. A Zala Megyei Közművelődési Intézmény által szervezett rendezvény főszervezője Török Károlyné Miszori Mariann volt. A Muravidéket a felnőtt korosztályból Sečko Zsuzsanna és Cár Anna képviselte az elődöntőben, akik muravidéki tájszólásban „A medve, a róka és a szegény ember” című mesét adták elő. A mesemondó páros sikeresen továbbjutott az országos versenyre, a keszthelyi májusi döntőbe. AK

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .


Kultúra Gyerekrajzok színes világa

Megnyílt lapunk Gyermekoldalának kiállítása Péntek délután színes ruhába öltözött a lendvai Színház- és Hangversenyterem galériája, 17 órakor ugyanis megnyitotta kapuit lapunk Gyermekoldalának kiállítása, amely az újságban megjelent rajzok válogatásából készült. Az ünnepi megnyitón szép számú közönség csodálta meg a szebbnél szebb alkotásokat. A Népújság felelős szerkesztője, Király M. Jutka köszöntötte a megjelent „kis művészeket” és kísérőiket, majd egy rövid program keretében

Lainšček Lea, a Pártosfalvi KÁI versmondója és a gyertyánosi óvodások játéka tette még színesebbé a megnyitót. A kiállításnak egy szerencsés apropója, hogy éppen anyák napja alkalomból nyithattuk meg, köszöntve ezzel az

édesanyákat, nagymamákat. Abban, hogy a kiállítás ebben a formában megvalósult, köszönet jár a lendvai fotóklubnak és a kultúrház munkatárasainak. A kiállítás április végéig tekinthető meg. A gyermekoldal a Nép-

újság történetében több mint tíz évvel ezelőtt, Hello! címmel, akkor még fekete-fehér nyomtatásban, Szolarics Nađ Klára kezdeményezésére indult el, 2008-tól pedig színes oldalon Abraham Klaudia, a Népújság munkatársa készíti. Elsősorban a gyerekeknek jár a köszönet, akik szorgalmasan rajzol-

nak nekünk, valamint az óvónőknek, tanítónőknek, akik segítségével pedig eljuthatnak szerkesztőségünkbe ezek a szép munkák. Rendezvényünk sikerét tekintve a jövőben hagyományossá kívánjuk tenni a gyermekrajzok kiállításon történő bemutatását. AK

Flamenco-est hazai szereplőkkel Szombaton a lendvai Színház- és Hangversenyteremben a Flamenco Táncegyüttes a spanyol néptánc méltán világhírű hagyományos táncaiból adott ízelítőt. A repertoáron play back zenei aláfestéssel főleg Ana Pandur koreográfia-átírásai szerepeltek,

A kiállítás megnyitóját a gyertyánosi óvodások zenés játéka tette még színesebbé, a szép számú közönség az ötletes rajzok mellett őket is megcsodálta.

Nemzeti ünnep Kapcán Kapcán a helybeli József Attila Művelődési Egyesület szervezésében a múlt szombaton emlékeztek meg március 15-ről, a magyar nemzeti ünnepről, a megemlékezést egybekötve az anyák napjával. A közönséget Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke köszöntötte, beszédében hangsúlyozva a nemzeti tudat fontosságát, megtartó erejét, a helyi megemlékezések fontos szerepét és a jó együttműködés nélkülözhetetlen létét a nemzetiségileg vegyesen lakott területen. ZágorecCsuka Judit, a Kapcai Helyi Közösség elnöke pedig

A gyertyánosi iskolások műsora az ünnepi rendezvényen. távolléte miatt levélben üdvözölte a falubelieket. A kultúrműsorban, melyben dalba, versbe összefonva ünnepelték a nemzeti ünnepet és az anyák napját, a gyertyánosi óvodások és

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .

iskolások, valamint énekkel Šimonka Bea, a Lendvai KÁI tanulója mutatkozott be, majd a műsort a magyarországi tófeji kórus szereplése zárta. Kmj

A Flamenco Táncegyüttes a spanyol néptánc méltán világhírű táncaiból adott ízelítőt. aki szólótáncosként is bemutatkozott. A műsorban fellépett Gregor Cingler, aki Kelet-Európa egyik legismertebb flamenco-gitárosának számít. A másfél órás koncerten közel negyven flamencotáncost láthatott a közönség. Ana Pandur Predin a szórólap szerint a flamenco különböző, a műfaj kevésbé ismert stádiumain vezeti végig a nézőt, a hagyományostól a kortárs változatig. A másfél órásra tervezett műsor, szünettel ugyan, de hosszúra sikeredett. A színpadon a szólótáncok között az iskola növendékei is bemutatkozhattak. A látottak alapján többször is felvetődött bennem a kétség, amely magát Saurát, a remek filmrendezőt is foglalkoztatta, amikor a témához nyúlt: vajon „színpadképes-e” ez a műfaj? A film eszközei persze mások: ott rá lehet közelíteni az arcmimikára, mert a klasszikus változata a flamencónak mozgás és dinamika szempontjából nem igazán érdekfeszítő. Aki először találkozott élőben a műfajjal, talán élményt jelentett számára, aki már látott – eredeti, spanyol kocsmai környezetben –, talán kevésbé volt elragadtatva a látottak felett, s joggal lehetett hiányérzete… -ce

5


Muravidék

Aki énekel, rosszat nem gondol Kedden került sor a Kulturális Közalapítvány Területi Kirendeltsége szer vezésében a Gyermek- és Ifjúsági Énekkarok Területi Találkozójára a

köszöntőt. Gjerkeš kifejtette: a zene összeköt bennünket, s ha igaz az a mondás, mely szerint, „aki énekel, rosszat nem gondol”, akkor ide ma

jól felkészültek. Öröm volt nézni, ahogy a legkisebbek szinte „síppal, dobbal, nádi hegedűvel” játszanak, énekelnek. A legtöbb gyermekénekkar zongora vagy másfajta hangszer kíséretével, zeneiskolai segédlettel lépett színpadra. Ez azonban nem hatott negatívan az összhatásra. Éppen ellenkezőleg, segítette az összhangot! A nagyobbakból sajnos kevesebb volt, de minden község iskolájában működik ilyen énekkar, s ez reményt ébreszt arra, hogy a felsőbb A színpadon a 2. Számú Lendvai Óvoda gyermekénekkara Alt évesek zenei képJožefa karvezetővel. zésében is fontos szerepet játszik a lendvai Színház- és Hang- mindenki jó reményekkel karéneklés. A zongorakíséversenyteremben. jött. Szóljon hát az ének! ret itt már kötelező jellegű A találkozón, melyre A lendvai, a dobronaki, volt, s az előadott mű16 gyermek- és ifjúsági a turniščei, a črenšovci és vek között olyan is akadt, énekkar jelentkezett be, az odranci községből ér- amely már a kortárs zene Stanislav Gjerkeš lendvai kező csoportok a legkiseb- irányába mutat. alpolgármester mondott bektől a legnagyobbakig -ce

A Petőfi Sándor Tanulmányi Verseny országos döntője Már hagyományosan a Lendvai Kétnyelvű Középiskola volt a házigazdája a magyar nyelvi Petőfi Sándor Tanulmányi Verseny országos döntőjének, melyre az idén március 26-án került sor. Az iskolai vetélkedőkről (száz versenyző) tizennyolc tanuló jutott az országos döntőbe: hat diák a kétnyelvű középiskolából, valamint hét tanuló az 1. Sz. Lendvai KÁI-ból, három a Dobronaki KÁI-ból és három a Göntérházi KÁI-ból. Mint ismeretes, a Szlovén Köztársaság Oktatási Intézete és a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet szervezésében megrendezett verseny a szlovén nyelvi Cankar Ta-

6

A lendvai középiskolások sikeresek német nyelvből A Lendvai Kétnyelvű Középiskola diákjai immár hagyományosan megmérettetik tudásukat német nyelvből. A vetélkedőt minden évben a Szlovén Némettanárok Egyesülete szervezi meg, éspedig a középiskolai tanulók 2. és 3. osztályos diákjai számára. A Lendvai Kétnyelvű Középiskolából 5 diák jutott a dön-

Országos szinten is kiválóan bizonyítottak német nyelvből. tőbe, és mind az öten elismeréssel tértek haza: Vrenko Benjamin, Prša Patrik, Farkaš Christina és Zver Sašo arany elismerésben részesült, Zver Katja pedig ezüstöt kapott. Vrenko Benjamin a másodikosok között első, Prša Patrik pedig a harmadikosok között a második legjobb helyezést érte el országos szinten. „Annak ellenére, hogy évről évre kevesebb diák választja a német nyelvet idegen nyelvként, örülünk, hogy akik e nyelv mellett döntöttek, ilyen kiváló eredményt értek el. Reméljük, hogy diákjaink a jövőben is hasonló eredményekkel örvendeztetik meg felkészítő tanáraikat, az iskolát, valamint a környékünket” – mondta Horvat Bernadeta némettanár. HB

Muravidéki könyv Budapesten

Pillanatok a tanulmányi verseny feladatlapjának kiosztása előtt. nulmányi Verseny magyar nyelvi megfelelője, és hasonló pontokat hoz a diákok számára. Az idén az általános iskolás korosztály (6–9. osztály) Kertész Erzsébet egyik legismer-

tebb írásából, a Szendrey Júlia című regényből, míg a középiskolások Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia című művéből készült a versenyre. KMJ

Budapesten a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában március 26-án bemutatták dr. Zágorec-Csuka Judit A muravidéki magyar könyvek világa, tanulmányok és publicisztikai írások című könyvét. A tanulmánykötetet dr. Székely András Bertalan művelődésszociológus ismertette meg a közönséggel. (kmj)

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .


Muravidék Ülésezett a Hodosi Községi Tanács

Elfogadták a zárszámadást és a költségvetést is A Hodosi Községi Tanács a 2010-es zárszámadás mellett elfogadta a 2011-es költségvetést, a község sportprogramját, illetve döntött a községi tisztségviselők bérét szabályozó rendeletről, a választási bizottságok tagjainak juttatásairól. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A határozatképesség megállapítása, illetve a 2. rendszeres, valamint az 1. és a 2. levelezőülés jegyzőkönyvének elfogadása után a tanács áttért a község

Štefka Benčec kifejtette, a testület még nem készítette el a végső beszámolót, az ideiglenes adatok pedig a törvény értelmében titkosnak számítanak, így ezekről nem áll módjában beszámolni, ezt a következő ülésen teszi meg. A köz-

egyhangúlag elfogadta. Az említett kiadási oldalon az úgynevezett beruházási kiadások 366,7 ezer eurót tettek ki, jóformán az egész említett összeget felemésztő, egyértelműen legnagyobb tételt pedig a település és az Ifjúsági

A hodosi tanácstagok összeférhetetlenségi ügyben is döntöttek. 2010-es zárszámadásának taglalására és elfogadására. Az ellenőrzőbizottságnak az ülésen jelenlévő elnöke,

ségi tanács ennek ellenére a 811.5 ezer euró bevételt és 800.3 ezer euró kiadást kimutató dokumentumot

Otthon közötti kerékpárút jelenti. A következő napirendi pont alatt a tanács a janu-

Ülésezett a Muravidéki Gazdasági Kamara

Eltérő vélemények a törvényről A Muravidéki Gazdasági Kamara igazgatási bizottsága a puconci Kema Kft.-ben megtartott ülésén elfogadta a 2010-es munkabeszámolót és a 2011-es tervet, de értékelték az egy éve életbe lépett úgynevezett muravidéki intervenciós törvény eredményét is. Nem egyformán elégedett mindenki. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Az MGK igazgatási bizottságának 11. ülésén jelen volt Samo Hribar Milič és Alenka Avberšek, a szlovén kamara vezérigazgatója és végrehajtó igazgatója is. A jelenlévők szinte vita nélkül elfogadták a tavaly lebonyolított tevékenységről szóló beszámolót, s nem fűztek megjegyzést az MGK 2011-es programtervéhez sem, mely a „Látni a célt és

ismerni az utat” címet viseli. Az MGK megvalósította a 2010-re kitűzött célokat, s az évet mintegy 1800 euró szaldóval zárta. A tagsági díj összege a kiállított számlák alapján 88 ezer euró, ebből 78 ezer a befizetés (89,59 százalék). A kamarának 232 tagja van, köztük 25 nagy és 26 középvállalat, ami a régió gazdasági erejének 72 százalékát jelenti. Az országos kamara két illetékese a muravidéki gazdaságot illetően nem

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .

tudott kedvező információkkal szolgálni, hiszen a válság még nem múlt el. Mindenekelőtt a külpiacra való kitörés jelenthet kiutat, de ehhez javítani kell a szlovén gazdaság versenyképességét. Figyelmeztetett erre többek közt Branko Dervarič, a Kema Kft. igazgatója is, kiemelvén, hogy a Muravidék gazdasága 15–20 éves fejlesztési terv alapján működik. A muravidéki intervenciós törvénnyel kap-

árban beterjesztett és elfogadott 2011-es költségvetést tárgyalta második olvasatban. Az azóta történt változásokat figyelembe vevő dokumentum 842,6 ezer euró bevétellel számol, míg a valamivel kisebb kiadási oldalon 335 ezer eurót különít el beruházásokra. A tanács a pénzügyi tervet egyhangúlag elfogadta. A következőkben a tanácstagok megszavazták a községi sportprogramot szabályozó mércéket, majd elfogadták a 2011-es évre szóló községi sportprogramot is. A tanácstagok pozitívan döntöttek a községi tisztviselők, munkatestületek tagjainak bérezéséről, juttatásairól beterjesztett rendeletről, úgyszintén a választási bizottságok tagjainak bérezését szabályozó mércékről. Mindkettőre a közben megváltozott törvényi háttérrel való szinkronizálás miatt volt szükség. A község címére beérkezett kérvények között a községi tanács hármat tarcsolatban megoszlottak a vélemények, az Arcontban gyakorlati hasznot is tudtak ebből eredően kimutatni. Az 500 ezer eurós támogatás keretében a nehezen foglalkoztatható kategóriából vettek fel munkavállalókat, így a nyereség után 134 ezer euróval kevesebb adót kellett fizetni. Tadej Ružič a Pomgradból az építőipari konzorciummal kapcsolatosan őszintén elmondta, hogy az érdekelt cégek egyszerűen nem tudtak közös projekt-terméket alkotni. Szerinte az itteni cégeknek konkrétabb és másfajta támogatásra lenne szüksége. Andrej Horvat államtitkár, akitől ideiglenesen megvonták a projektiroda vezetését, elmondta, hogy Ljubljana sokszor nem tudja, mire van a peremvidéknek szüksége. Pontos adatokat a muravidéki tör-

tott támogatásra érdemesnek, egyben az igen szűkös keret miatt a polgármestert, Bunderla Rudolfot megbízta azzal, hogy minden tanácsülésre készítsen egy mérleget, hogy a tanácstagok tudatában legyenek, a tervezett összegből még mennyi áll rendelkezésre. Az ülés végén a tanácstagok leginkább az idősebb polgárok otthona felől érdeklődtek, de szó esett a muravidéki vízvezetékről, a községi utakról is. A polgármester tájékoztatta a tanácstagokat arról is, hogy anonim feljelentő azzal fordult az állami korrupcióelleni bizottsághoz, hogy az egyik községi tanácstagjuk miközben viseli a tanácstagi tisztséget, a községi igazgatóságban is dolgozik – ami összeférhetetlen lenne –, miközben csak közmunkásként van jelen a községben. Az egész ügyről aprólékosan tájékoztatják az említett állami szervet és természetesen annak döntése alapján járnak majd el. A muravidéki intervenciós törvény 2010. január 1-jén lépett életbe, és keretében két kiírás jelent meg, éspedig a kezdeti beruházások ösztönzésére és az új munkahelyek létrehozására. A pályázat alapján 100 projektet, s megvalósításukra mintegy 25,6 millió eurót hagytak jóvá. A jóváhagyott vissza nem térítendő összeg pedig 8,4 millió eurót tett ki. A projektek alapján 390 új munkahely létesül majd, ebből 154 már tavaly megnyílt. Duša Trobec Bučan illetékes miniszter a két pályázatra revíziót jelentett be. vénnyel kapcsolatban nem tudott mondani azon kívül, hogy a pályázat áprilisban (1,4 millió) és júliusban (7 millió) várható. A Muravidékre 2007–2010 között 380 millió euró állami támogatás érkezett.

7


Gazdaság Balaskó József, az MMÖNK Gazdasági Bizottságának elnöke

Készül a nemzetiségi gazdasági stratégia – Az újonnan alakult gazdasági bizottság első számú feladata a nemzetiségi gazdasági stratégia kidolgozása, hiszen ha valami fontos, akkor ez az. Feladatunk egy helyzetfelmérés elvégzése is, továbbá az Euromur Kft. muravidéki szintre való emelése, valamint a muravidéki magyar termékek egységes márkajelének kidolgozása – mondja interjúnkban Balaskó József. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség keretében működő Gazdasági Bizottság jelenlegi tagjai: Balaskó József, Laj Ferenc, Cár József, Šušlek Bojan és ifj. Vörös Tibor, a bizottság február 24-én megtartott alakuló ülésén Balaskó Józsefet választotta meg elnöknek. A bizottság az MMÖNK munkáját hivatott segíteni elsősorban gazdasági témákban, a közös célok megvalósítása érdekében: a nemzetiség gazdasági helyzete javításának és ter mékér tékesítésének segítése, illetve a hazai és a határon túli piaci „vérkeringésbe” való bejutás lehetőségének megteremtése. – Mivel foglalkozott a bizottság a megalakulást követő egy hónapban? – Az alakuló ülésen egyöntetű volt a vélemény, hogy a nemzetiségileg vegyesen lakott terület gazdasági helyzete aggasztó, s mindenképpen valamilyen segítségre szorul. De hogy meg tudjuk állapítani, hol tartunk és milyen irányba lépjünk, egy nemzetiségi gazdasági stratégiát készítünk. Ehhez azonban fel kell mérni a jelenlegi helyzetet. A felmérés, a stratégia vázlata elkészült, s remélem, a napokban már az érdekeltekhez is továbbítani tudjuk. Ez egy munkaanyag a hozzászólások, észrevételek, javaslatok feljegyzésére. A véleményt a felmérés során a gazdáktól, kis- és mikrovállalatoktól kérjük ki. A felmérés kimutatná a

8

problémákat, de a lehetőségeket is. Megőrizzük a múltban megalapozott, jónak bizonyult dolgokat. Szeretném kiemelni az Euromur Kft. tevékenységét illető állás-

határon átnyúló vagy EU-s támogatási rendszerről, valamint segítséget kap a beruházási terv elkészítésében. Egyébként is, ha megjelennek a pályázatok, két lábon kell állni, mindig kell

azzal, ami a termékértékesítéshez szükséges. Felmerült a márkanév kérdése is, ami növelné a muravidéki magyar termékek felismerhetőségét. E védjegy alatt folyna a vidék termékeinek promóciója a határ mindkét oldalán. Helyet kapna ez is a stratégiában, s ez egyben szorosabb és tartalmas együttműködést eredményezhet a bizottságok és a vállalkozók, termelők között, legyen az a gazda-

Szeretnénk, ha nagyobb lenne a vállalkozó kedv a nemzetiség körében – mondta Balaskó József, az MMÖNK Gazdasági Bizottságának elnöke. foglalásunkat, szükségesnek tartjuk ugyanis a kft. tevékenységét felzárkóztatni, muravidéki szintre emelni, s tudatosítani, hogy szolgáltatása minden érdekelt részére rendelkezésre áll Hodostól Pincéig, nemzetiségen kívüliek számára is. Így az üléseinken állandó meghívott lesz a kft. igazgatója. Hasonlóan szeretnénk lépni minden magyar nemzetiségi önkormányzat felé is, hogy a kft. tevékenységét igénybe tudják venni. Gyakorlatilag ez azt jelenti, ha a potenciális befektető felkeresi az Euromur Kft.-t, vállalkozói és üzleti tanácsot, tájékoztatót kap a pályázati lehetőségekről, a hazai,

egy partner cég a szlovén vagy a magyar oldalon. Az Euromur Kft. több pályázata sikeres elbírálást kapott, a projektek már megvalósítási fázisban vannak. – Kap teret a mezőgazdaság is a programban? – Mindenképpen, hiszen a térségben földműveléssel is foglalkoznak. Még a stratégia kialakításának fázisában együttes ülést tartunk a mezőgazdasági bizottsággal, s megbeszéljük együttműködésünket. A mezőgazdasági bizottság az ágazati, szakmai kérdésekkel foglalkozna, a gazdasági pedig az ehhez szükséges támogatási rendszer felkutatásával és a marketingrésszel járulna hozzá,

ság vagy a mezőgazdaság terén. – Mi a helyzet a magyarországi gazdasági támogatási rendszerrel? – Magam tagja vagyok a MÁÉRT Gazdaságfejlesztési és Önkormányzati Albizottságának, melynek alakuló ülésén elhangzott, hogy Magyarországon megváltoztak a támogatási rendszerek. Ezentúl az Új Széchenyi Terv és a Bethlen Gábor Alap áll rendelkezésre. Az utóbbi a Szülőföld Alap jogutódja, s egységesíti a határon túli magyarságnak szánt támogatási rendszert. Fontos információ, hogy ezen belül lehet majd az EU-s pályázatok önrészére is pályázni, vissza nem

térítendő támogatásként. Tettünk már a MÁÉRT felé javaslatokat, május végén várható az elbírálás, addig pedig remélhetőleg elkészül a gazdasági stratégiánk is, hogy több konkrétummal állhassunk elő, mint eddig. A pályázati lehetőségek szempontjából többé nem Magyarország a határ, hanem a Kárpát-medence, s ezzel új piaci lehetőségek nyílnak a muravidéki vállalatok előtt is. A magyar kormány részéről egy gazdasági, külkereskedelmi stratégia készül, melynek részei vagyunk mi is. Ezért is fontos az Euromur Kft. muravidéki szintre való emelése. Ha az idén nem, de jövőre mindenképpen lesznek támogatások, s jó, ha arra lesznek kész projektjeink. – A „Ribnicai Alap” támogatása valahogy nem tudta szolgálni a kitűzött célt, a nemzetiség gazdaságának megsegítését. Várható-e változás e téren? – Az új kerettörvénnyel a kormány bizonyos feladatokkal fel tudja ruházni a nemzetiségi közösséget. A „Ribnicai Alapot” pedig úgy kellene átszervezni, hogy a nemzetiséget érintő ügyekben a nemzetiségnek közvetlen hatásköre legyen, akár döntés vagy felülbírálás formáján. Az ellenőrzési jogot Ribnicán lehet hagyni, az operatív részt viszont a két nemzetiséghez kell vinni. Mivel az átszervezés a nemzetiség számára nem csak előny, hanem költségekkel, szervezéssel is jár, az ügyet át kell gondolni. E témában a nemzetiségi képviselővel és a csúcsszervezet elnökével már jártunk Duša Trobec Bučan miniszternél, és ismertettük vele elképzeléseinket, összefogva a „Ribnicai Alap”, az Euromut Kft. és a MÁÉRT lehetőségeit. A koncepciót a hónap végéig kidolgozzuk és továbbítjuk.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .


Info

Megújuló perspektívák

A Pomurski sejem Rt. szervezésében az idei, 24. MEGRA, az építőipari és építőanyagok nemzetközi vására március 29-étől április 2-ig tart nyitva Gornja Radgonán. Az idei vásáron 14 országból 360 kiállító mintegy 16.500 négyzetméter területen mutatja be termékeit, szolgáltatásait. A MEGRA idei mottója a Megújuló perspektívák, a hangsúly az energiatakarékos és a megújuló energiaforrások ésszerű és gazdaságos felhasználásán lesz. Ezen belül kiemelt

Az építőipari vásár Radgonán április 2-ig tart nyitva.

szerepet kapnak a takarékos és korszerű építkezési módok, az energia-passzív objektumok, a fa szerepe az építőiparban, a tetők a klímaváltozások jegyében, a házak környékének rendezése, az építőipari hulladék kezelése, a kis ökológiai tisztítóberendezések építése és hasonló újdonságok, innovációk.

A házak környékének rendezését illetően a látogatók díjmentes tanácsadást is igényelhetnek, s több szakmai kerekasztal-beszélgetésre, szakiskolák bemutatkozására is sor kerül. A 24. MEGRA nemzetközi építőipari vásárt Patrick Vlačič közlekedési miniszter nyitotta meg. SNK

Jótékonysági árverés

vidéken ra u M a n e b ső re e k cs in K a ncskereső című műsor

A Magyar Televízió Ki g közös felhívása és a szlovéniai Népújsá int sználhatják, a hetilapban, valam

újság műsora és a szlovéniai Nép Az MTV Kincskereső című ára. szám ói olvas és i közös pályázatot hirdet néző figyelme át-medencei magyarság A felhívás célja, hogy a Kárp nözze a ösztö és , uljon irány aira itárs a Muravidéken élő honf omáhagy , einek sség kulturális érték Szlovéniában élő magyar közö eményezésben kezd A . rését isme meg nyainak és örökségének jobb , képzől készült fotóval, videóval résztvevők a Muravidékrő élete erek emb élő ott az e illetv táj, a művészeti alkotással, vagy ak. A felhívást közzétevők zhatn pályá l tássa alko ihlette irodalmi k. A fotó pályázók jelentkezését várjá az adott területen amatőr ásé maximum tíz gépelt alkot lmi iroda az MB, 1 mérete legalább résztvevők tíz perc lehet. Az akcióban oldal, a videóé legfeljebb az alkotók feltüntetésével a ők irdet megh a hogy k, tudomásul veszi

pályamunkákat szabadon felha egészben bemutathatják. a műsorban részben vagy is 5-ig a A pályamunkákat 2011. ápril je: ride A leadás hatá címére jság Népú a vagy re, email-cím jutka.kiraly@nepujsag.net eljuttatni. lehet énia) Szlov 124., utca (9220 Lendva, Fő e hétvégét tölthet Lendván, illetv Díj: A nyertes és partnere egy félpanziós ellátással. Az nt) szeri ztása válas tes Budapesten (a nyer zat kiíróját. útiköltség nem terheli a pályá yar cz László, a szlovéniai mag Gön ke: dnö Az akció fővé két a ezők szerv a it tagja iselője, a zsűri közösség parlamenti képv ki. ztják válas l saibó médium munkatár yar ói: az RTV Slovenija Mag Az akció médiatámogat yar Rádió. Mag éki avid Mur a és Műsorok Stúdiója

újság

Várja jelentkezését a Nép és a Kincskereső!

Šimon Ladislav, a fotók szerzője az árverésen. A múlt héten a Lendvai Lions Klub szervezésében árverésre került az a kilenc vászonra nyomtatott nagyméretű fotó, amely a Šimon Ladislav által megvalósított „Projekt 365” fotógyűjtemény keretében, a lendvai DigiFot vállalat támogatásával megtekinthető volt a Színház- és Hangversenyterem előcsarnokában rendezett kiállításon. A viszonylag szerény részvétel ellenére az első ilyen jellegű jótékonysági árverés jól sikerült, hiszen a fotók nagy része új gazdára talált. Az összbevételt, amely eddig 650 eurót tesz ki, a Lions Klub jótékonysági szervezet vezetősége a lendvai Magdalenič családnak adja át, akiket elemi csapás, majd családi tragédia is sújtott. HS

hétről hétre Ljubljana – Egyre jobban bonyolódik az úgynevezett „Muravidéki Törvény” alap-

ján odaítélt pályázati támogatások ügye: a korrupció elleni bizottság hivatalosan is szabálysértési eljárásokat indított a törvény alapján a szerződések aláírásáért felelős személyek ellen a

visszaélések gyanúja miatt. A vitás szerződéseket Henrik Gjerkeš egykori miniszter írta alá. Mint ismeretes, Andrej Horvát „muravidéki államtitkár” a korrupció gyanúja miatt már nem vezeti a Muravidéki Projektirodát, hétfőtől pedig egy Muravidékkel kapcsolatos projekten sem dolgozhat. Budapest – A magyarok 43 százaléka nem rendelkezik semmilyen megtakarítással, és ezt csaknem 90 százalékban az anyagi erőforrások hi-

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .

ányával indokolják – derül ki a BellResearch kutatásából. Bár a 35–49 éves magyar

lakosság egyre nagyobb hányadát foglalkoztatja, hogy miből fog megélni idősebb korában, mégis kevesen tesznek félre. Az elégtelen jövedelem mellett a pénzügyi szolgáltatókkal és a politikával szembeni bizalmatlanság

is szerepet játszik abban, hogy nem spórolnak. USA – Az amerikai egészségügyben már nem csak az épületekben tilos rágyújtani, de egyre több gyógyintézet nem alkalmaz olyan személyt, aki cigarettázik. A nagy vitát kiváltó kórházi intézkedések kapcsán az illetékesek hangsúlyozzák, hogy a dohányzók kitiltása nem diszkrimináció, hanem a munkaegészségügyet és a termelékenységet erősítő szabály. Statisztikák

bizonyítják, hogy a dohányos munkatársak gyakrabban betegek, többet hiányoznak, mint a nemdohányzók. Je-

lenleg minden ötödik amerikai felnőtt dohányzik, ami lényegesen kisebb arány, mint Európában, de még így is milliókat érinthetnek az új rendelkezések.

9


Info a mai napon... Március 31-én történt 1596 Megszületett René Descartes francia racionalista filozófus és matematikus, „a modern filozófia atyja”. Filozófiájának alaptétele: „Cogito ergo sum”, azaz „Gondolkodom, tehát vagyok”. 1732 Megszületett Franz Joseph Haydn osztrák zeneszerző, a klasszikus stílus egyik megteremtője. 1809 Megszületett Nyikolaj Va­szil­ jevics Gogol orosz író. 1865 Bécsben megszületett Zsig­ mondy Richárd, magyar származású Nobel-díjas kémikus. 1889 Elkészült az Eiffel-torony Párizsban. 1900 Megszületett Szabó Lőrinc költő. 1943 Megszületett Christopher Wal­ ken Oscar-díjas amerikai színész (Vendetta, Szar­vas­va­dász).

visszapillantó

1981. április 2-án, 13. szám

A nehézségek megoldásának a szolidaritás az alapja

ötszáz munkást foglalkoztat, ezek nagy része harmincon aluli, főleg nő, szakképzetlen, hogy elektromos műszereket és alkatrészeket gyártsanak. Hallunk olykor pénzügyi nehézségekről is,

és arról, hogy azokat többnyire megoldják. Matija Koren, a tmasz igazgatója: Kidolgoztuk a gazdaságszilárdítási programot, amellyel az anyagokkal való takarékoskodást, a termelékenység növelését, a dolgozók nagyobb anyagi részvételét az egy tál meleg étel fizetésében láttuk elő. Ugyancsak többet fizetnek a munkába szállításért és – ami ritka eset – lemondtunk az évi szabadság után járó térítésről is. Persze így eredmények is születtek. Elég csak annyit mondani, hogy a tavalyi évben az 1979-es évhez viszonyítva a termelékenység 15 százalékot növekedett.

hetőségét hozza majd el. A holdsarló egyfelől Máriának, az Égi királynőnek fontos szimbóluma, másban tart, leginkább felől jelképezi a gránátalmára hakeresztény világ tösonlít. rökök felett aratott A szeplőtelen győzelmét. Szepfogantatás a katolőtelenül Foganlikus vallás egyik tatott Szűz Mária hittitka, amelynek ábrázolása a kései lényege, hogy Mábarokk korban volt ria mentes volt az különösen népszeősszülők, Ádám és rű, kifejezte azon Éva vétkei miatt az örömöt és hálát, emberiségre szállt amelyet a Habseredendő bűntől. burg Birodalom Emellett a Megnépei és az egész váltó nem „embekeresztény világ ri módra” fogant, érzett a törökök kihanem a Szentléűzése után. lek erejéből. Ez az Az alsó­lend­vai ábrázolás sokféle Maria Immaculataszimbolikus jelenszobor állításának téstartalmat horszándéka is valahol doz. Mária mint a kései barokk kora Világ Királynője ban gyökerezhet. a földgömbön áll. Az is valószínűÁldott és első az síthető, hogy az asszonyok között. Esterházy családA földet a kígyó hoz köthető. Edfonja körbe, jelké- Szeplőtelen Boldogasszony. (Fotó LKZ) dig azonban nem pezve az ősszülők bűnbeesését, szájában az vagyis diadalmaskodik az került elő erre vonatkozó Évának felkínált jó és rossz eredendő bűnön. Egyfelől alapítványi levél vagy más tudás gyümölcsét tartja. maga is bűntelenül született, írásos bizonyíték. Varga Mária bal lábával egyszerre a másfelől ő lesz a Megváltó Sándor A lendvai plébánia Holdon és a kígyón is tapos, anyja, aki a feltámadás le- történetéből című könyvé-

ben azt feltételezi, hogy ez a szobor már a második ezen a helyen, az előző szobor emeltetési időpontja és emeltetője pedig ismeretlen. A jelenlegi szobrot a szombathelyi püspökség vallásalapítványi iratai szerint 1826-ban emeltette Levasits József alsólakosi hívő. A szobrot azóta többször felújították, restaurálták, valószínűleg több változtatáson ment át. A maribori műemlékvédelmi szakemberek posztbarokk alkotásnak tartják, amely az 1800-as évek elején készülhetett. A szobor egyik érdekessége a talapzata is, amelyet az egyik felújítás során valószínűleg fordítva állítottak fel, ugyanis a keskenyebb része található alul, a szélesebb pedig felül, ami egészen szokatlan. A másik érdekessége, hogy a Mária-szobor teljesen be van aranyozva. Az arany szín azonban nem számít a már említett Maria Immaculataábrázolások kötelező megjelenítési elemének, így valószínűleg ez a legutóbbi felújítás következménye lehet.

A Vestnik, a Népújság és a muraszombati rádió képviselői a nemrégiben kerekasztal-beszélgetést szerveztek az Elmában. A beszélgetésen ott voltak a munkaszervezet és a tmasz társadalmi politikai szervezeteinek képviselői, valamint a lendvai alapszervezet igazgatója. A gyárat 1963-ban alapították, amikor a lendvai Nafta vállalatban egyes munkafolyamatok beszüntetése miatt munkaerő-felesleg keletkezett. A felmerülő nehézségeket úgy oldották meg, hogy szerződést kötöttek a črnučei ELMA vállalattal, mégpedig olyan irányban, hogy a Nafta biz-

tosítja a munkához szükséges helyiségeket, gépeket és a munkaerőt, az ELMA pedig megszervezi a termelést, a technológiát és a termékek piacon való értékesítését. A vállalat ma több mint

kő kövön maradjon!

A lendvai Maria Immaculata-szobor Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán

Az egykori alsólendvai postaút mellett, a mai Vasút utcában áll a Muravidék egyik legszebb köztéri szobra, a Maria Immaculata. Ez a latin kifejezés magyarul azt jelenti: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária vagy Szeplőtelen Boldogasszony. Ezen elnevezés a keresztény művészet Mária-ábrázolásainak egyik típusát is jelenti. Ennek a jellemzői, hogy Mária a hajadonokra, a még nem férjezett lányokra jellemző hajviselettel látható. Fejét 12 csillagból álló dicsfény, azaz glória övezi. Ruházata egy lepelszerű, sűrűn redőzött szoknya. Mária a földgömbön áll, bal lába a sarló alakú Holdon nyugszik. A földgömbre pedig, amelyen áll, egy kígyó tekeredik almával a szájában. A lendvai Mária Immaculata különlegessége, hogy a földgömbre tekeredő kígyó feje sárkányfejre emlékeztet. Ez az Ördögöt jelképezi. Az alma pedig, amelyet a szájá-

10

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .


Info

A táncház Lendván is hagyomány lesz A Muravidéken 2010 májusától szervezünk táncházakat. Legutóbb idén március 25-én került rá sor „Ide lábam, ne tova!” címmel a lendvai Bánffy Központban a Lavina Kultúrklub szervezésében. Először a „kicsik” táncoltak, játszottak Gerlecz Edit és Szabó Zsolt táncoktatók vezetésével. Utánuk a „nagyok” következtek, akik széki és moldvai táncokat tanultak. A talpalávalót a

szombathelyi Jurta Zenekar szolgáltatta. A következő táncházakra a Lavina Kultúrklub szervezésében május 6-án és 27-én kerül sor. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt minden korosztályból, hiszen nemcsak az iskolákban és együttesekben lehet megismerni a néptánc és a népzene hagyományát. Táncházunkat az MNMI és a Szülőföld Alap támogatja. B. E.

A „nagyok” ezúttal széki és moldvai táncokat tanultak.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .

11


Info április 1. péntek Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:20 Tudományos műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:15 Turbulencia, Ars 360, ism., 14:20 Szlovének Olaszországban, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Különleges ajánlat, 18:00 Babilon.tv, 18:25 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:50 Öko-villanások, 20:00 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 20:30 Egészségünkre!, 22:00 Visszhangok, 23:05 Éjféli klub, 0:20 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 10:00 Jó reggelt, 13:00 A hírnök, 13:40 Európai magazin, Fekete-fehér idők, ism., 14:35 Fejjel a bulira, Az egyetem, ism., 15:05 Az egyetem, 15:30 Zenés viccek és hazugságok – koncert, 16:30 Circom regional, 16:55 Percek a…, 17:25 Hidak, ism., 23:10 Alvilági játékok 18:00 Hullámok közt, 18:25 Opus, 19.00 Glasborola, 20:00 Helyes ötlet!, 20:30 Utak keletről – holland dok. sorozat, 21:25 A hirdetők – am. sorozat, 22:15 80 kert nyomában a világ körül – angol dok. sorozat, 23:10 Alvilági játékok – am. film.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:30 Körzeti magazinok, 14:25 Nemzet és védelem, 14:55 Sírjaink hol domborulnak…, 15:25 Bárka, 15:55 Szomszédok – magyar sorozat, 16:30 Híradó, 16:40 Körzeti híradó, 16:55 Teadélután, 17:30 India – Álmok útján – brazil sorozat, 18:20 A királyi ház titkai – dél-koreai sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Üdítő, 21:05 Az Este, 21:40 Viharos vakáció – am. film, 23:20 Kultúrák és vallások az ókor romjain, 23:50 Hírek, 0:00 Prizma, 0:15 Hallhatatlanok Társulata, 1:10 Ma reggel.

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Te vagy az életem – argentin sorozat, 12:00 Híradó, 12:20 Játék, 13:30 Fél kettő, 14:15 Tengeri őrjárat – olasz sorozat, 15:20 A szerelem rabjai – argentin sorozat, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 NekedValó, 18:30 Híradó, 19:05 ValóVilág, 20:10 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 CSI – A helyszínelők – am. sorozat, 22:20 Gyilkos elmék – am. sorozat, 23:20 Pokerstars.net, 0:20 Reflektor, 0:35 MeneTrend, 1:00 Döglött akták – am. sorozat, 1:50 Ismétlések.

TV2 6:25 Tények reggel, 11:40 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:30 Meghurcolt ártatlanság – angol film, 14:10 EZO.TV, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Edina és Joshi, 16:25 Marina – mexikói sorozat, 17:25 Update konyha, 17:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 18:30 Tények, 19:05 A 40 milliós játszma, 20:10 Aktív, 20:45 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:25 Hawaii Five-0 – am. sorozat, 22:25 Zsaruvér – am. sorozat, 23:20 Aktív, 23:25 Hősök – am. sorozat, 0:25 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:55 Smallville – am. sorozat.

Duna Tévé 5:30-9:00 Virradóra, 9:00-12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Hírek, 14:20 Szerelmes földrajz, 14:50 Heuréka!, 15:20 Teleki Sámuel útján – dok. sorozat, 15:50 A kézműves, 16:10 Idegenek az üvegházban – dok. sorozat, 16:40 Beavatás, 16:55 Arcélek, 17:15 Térkép, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:00 Labdarúgó-mérkőzés, 21:00 Élet a Marson – angol sorozat, 21:55 Dunasport, 22:00 Váltó, 22:10 Kikötő, 22:30 Sejtjeink – dok. sorozat, 23:25 Mindentudás Egyeteme, 0:35 Kikötő.

április 2. szombat Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 9:15 Grimm-mesék: Csipkerózsika – német film, 10:40 Éjféli klub, A Hét, ism., 13:00 Hírek, 13:15 Zenés emlékek Boris Kopitarral, 14:15 Időről időre – angol film, 15:55 Szombat délután, 17:00 Hírek, 17:15 Szombat délután, 18:25 Mezsgyék, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Ismét itthon, 21:40 A kiskertben, 22:15 Hírek, 22:55 Az anarchia fiai – am. sorozat, 23:40 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 8:50 Az időn át, 9:15 Szlovénia nézetei, Különleges ajánlat, ism., 11:20 Circom regional, Percek a…, ism., 12:20 Utak keletről – holland dok. sorozat, Céltábla, ism., 14:40 A kranji gimnázium nagy tavaszi koncertje, 2009, ism., 15:35 Mi van az ételünkben? – angol dok. műsor, 16:20 Kézilabda-magazin, 16:55 Laško: Zlatorog – Krka, kosárlabda-mérkőzés, 18:45 Sí-magazin, 19:10 Mozogj velünk!, 20:00 Koper: Koper – Maribor, labdarúgó-mérkőzés, 22:15 Rejtőzködő töredékek – kanadai film, 23:55 A végzetes baleset – am. sorozat, 0:40 Brane Rončel a színfalak mögött.

Magyar Tévé 5:45–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:05 Sztársáv, 13:00 Motorvízió, 13:30 Egészségábécé, 14:00 Gyermekjáték a számítógép – dok. sorozat, 14:10 Kincskereső, 14:40 Magyarország, 15:10 Zegzugos történetek, 15:40 Aranymetszés, 16 : 3 5 Magyarország története, 22:50 Lorna csendje 17:05 Hogy volt!?, 18:20 A fekete város – magyar sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 SzerencseSzombat, 21:00 Apócák a pácban – angol film, 22:35 Hírek, 22:50 Lorna csendje – belga film, 0:35 Koncertek az A38 hajón.

RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 11:25 Házon kívül, 12:00 Híradó, 12:10 Autómánia, 12:50 Tuti gimi – am. sorozat, 13:45 Sue Thomas – FBI – am. sorozat, 14:50 Édes, drága titkaink – am. sorozat, 15:35 Míg a halál el nem választ – am. sorozat, 16:00 Kleopátra – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 19:30 ValóVilág, 20:30 Csillag születik – A válogatás 2011, 22:15 Gengszter románc – am. film, 0:35 Csöbörből vödörbe – am. film, 2:20 Fókusz plusz.

TV2 6:25 TV2-matiné, 12:35 Babavilág, 13:05 Doki – am. sorozat, 14:00 Sliders – am. sorozat, 14:55 Az Ügynökség – am. sorozat, 15:50 Rúzs és New York – am. sorozat, 16:40 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 17:35 Luxusdoki – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:00 Magellán, 19:35 Világok harca – am. film, 21:50 Tíz nap szeptemberben – olasz film, 0:00 Doktor Detroit – am. film, 1:30 EZO.TV, 2:30 Kalandjárat.

Duna Tévé 7:15 Gyerekeknek, 11:45 Híradó, 12:05 Isten kezében, 12:35 EtnoKlub, 13:55 Daktari – am. sorozat, 14:45 Az autózás legendái – német dok. sorozat, 15:25 Kézjegy, 16 : 10 Törzsasztal, 16:55 Nyelvőrző, 17:30 TÉRkép ráadás, 18 : 0 0 H í r a d ó , 21:00 A szoknyás zsaru 18:35 Mese, 19:00 Dunaszínház, 20:10 A tanítónő – magyar film, 21:00 A szoknyás zsaru – francia film, 22:45 Dunasport, 23:00 Sejtjeink, 0:00 A lány a tét – am. film.

április 3. vasárnap

április 4. hétfő

Szlovén Tévé

Szlovén Tévé

7:00 Gyerekműsor, 9:55 Vasárnapi szentmise, 11:00 Művelődési műsor, 11:25 Mezsgyék, 11:30 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:15 Egészségünkre!, ism., 14:30 Szlovén magazin, 15:00 Vasárnap délután, 17:00 Hírek, 17:15 Vasárnap délután, 18:10 Első és máso20:00 Rózsaszín életem dik, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Rózsaszín életem – francia film, 22:15 Interjú, 23:10 Hírek, 23:50 Az igazság szolgálatában – angol sorozat, 1:35 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 8:15 Az időn át, 8:40 Glóbusz, ism., 9:15 Mokronog: Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál, 2. rész, 10:00 Miss Marple: Egy marék rozs – angol film, 11:35 Gyerekműsor, 13:20 Turbulencia, ism., 15:00 A társulat – am. film, ism., 16:55 Zagorje: Kézilabdadöntő, nők, 19:15 Szlovének világszerte, 19:50 Lottó, 20:00 Ars 360, 20:15 Történetek a Mekongról – am. dok. műsor, 21:20 Szuperlottó-sorsolás, 21:30 A Föld pillérei – német sorozat, 22:30 Zenés műsor, 23:30 Sürgős esetek – osztrák sorozat.

Magyar Tévé 5:50 Híradó, 9:05 Így szól az Úr!, 9:10 Vallási műsor, 12:00 Hírek, 12:10 Sport7, 13:05 Fogadóóra, 13:35 Villanófényben, 14:05 Csillagok szerelme – portréfilm, 14:40 Divatos tengerpartok a ’60-as években – francia dok. sorozat, 15:30 Pepita kabát – magyar film, 16:45 Hogy volt!?, 18:20 T.Ú.K. – Tanár úr kérem! – magyar film, 19:30 Híradó este, 20:05 Szempont, 21:00 24 – am. sorozat, 21:45 Panoráma, 22:15 Aranymetszés, 23:10 Hírek, 23:25 Mathias rex, 0:20 Koncertek az A38 hajón.

RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 11:35 MeneTrend, 12:00 Híradó, 12:10 Magyar autósportmagazin, 12 : 2 0 Forma–1-magazin, 12:45 Malabar hercegnője – francia 12:45 Malabar hercegnője film, 14:30 Doktor Addison – am. sorozat, 15:10 Míg a halál el nem választ – am. sorozat, 15:35 Kleopátra – am. film, 2. rész, 18:30 Híradó, 19:00 ValóVilág – Párbaj, 21:50 Heti hetes, 23:10 Börtönpszichó – am. film, 1:00 Portré, 1:25 Kemény zsaruk – am. sorozat.

TV2 6:45 TV2-matiné, 12:25 Stahl konyhája, 12:55 Kalandjárat, 13:25 Borkultusz, 13:55 Sliders – am. sorozat, 14:50 Monk – am. sorozat, 15:45 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 16:40 Fletch 2. – am. film, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:05 A randiguru – am. film, 22:25 Frizbi Hajdú Péterrel, 23:25 Knight Rider – am. sorozat, 0:45 Keresztapa – am. film, 3:30 EZO.TV.

Duna Tévé 7:25 Gyerekeknek, 11:45 Híradó, 12:05 Élő egyház 12:35 Élő népzene, 13:05 Csellengők, 13:35 A papucshős – magyar film, 14:50 Dunáról fúj a szél, 15:00 Múltidéző, 15:30 Márai-díjasok, 16:30 Vannak vidékek, 17:00 Talpalatnyi zöld, 17:30 Kirakat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:00 Kikötő – extra, 19:45 Heti hírmondó, 20:30 Klubszoba, 21:25 Lélek Boulevard, 21:55 Dunasport, 22:15 Sejtjeink, 23:10 Síró játék – angol film, 1:05 Kikötő.

7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 11:55 Mezőgazdasági műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:20 Szlovénia nézetei, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 A nagy természeti jelenségek – angol dok. sorozat, 18:25 A 3X3 plusz 6 sorsolása, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 A Hét, 21.00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:05 Glóbusz, 23:35 Zenés est, 0:50 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 10:00 Jó reggelt, 12:30 Szombat délután, Ars 360, ism., 15:00 Opus, Szlovének Olaszországban, ism., 16:10 Különleges ajánlat, Ez lesz a szakmám, ism., 17:00 Amióta elmentél – angol sorozat, 17:25 Szlovén magazin, Első és második, ism., 18:30 Firma.tv, 19:00 Fejjel a bulira, 19:30 Az egyetem, 20:00 Aritmia, 20:50 Apokalipszis: A megrázkódtatás – francia dok. sorozat, 21:45 Érdekel a könyv, 22:05 Aranyfüst, 22:35 A művész élete – francia film, 0:20 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:00 Átjáró, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Mindentudás Egyeteme 2.0, 15:25 A párbaj, 15:55 Szomszédok – magyar sorozat, 16:30 Híradó, 16:55 14:30 Mindentudás EgyeTeadélután, 17:25 teme 2.0 India – Álmok útján – brazil sorozat, 18:15 A királyi ház titkai – dél-koreai sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Kékfény, 21:05 Az Este, 21:40 Bízzál bennem – olasz sorozat, 23:30 Tizenkét kőmíves, 0:00 Hírek, 0:10 Prizma, 0:55 Ma reggel, ism.

RTL Klub 6:55 Reggeli, 12:20 Játék, 13:30 Fél kettő, 14:15 Tengeri őrjárat – olasz sorozat, 15:20 A szerelem rabjai – argentin sorozat, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 NekedValó, 18:30 Híradó, 19:05 ValóVilág, 20:10 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Dr. Csont – am. sorozat, 22:20 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 23:25 Face the Pro, 0:50 Gyilkos elmék – am. sorozat, 1:45 Reflektor.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:50 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:40 Hukkle – magyar film, 14:10 EZO. TV, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Edina és Joshi – talk-show, 16:25 Marina – mexikói sorozat, 17:25 Update konyha, 17:30 Árva angyal 12:40 Hukkle – mexikói sorozat, 18:30 Tények, 19:20 Aktív, 20:10 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:20 NCIS – am. sorozat, 22:20 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:15 Aktív, 23:20 Elit egység – kanadai sorozat, 0:20 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:25 A pénzszállító – francia film.

Duna Tévé 5:30–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:20 Kirakat, 14:45 Nyelvőrző, 15:15 Madártávlatból – angol dok. sorozat, 15:45 Kisenciklopédia, 15:55 Idegenek az üvegházban, 16:25 Heuréka!, 17:00 25. szélességi fok délre – francia sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:00 Térkép, 19:40 Kikötő, 20:00 Híradó, 20:10 Váltó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 A halott királyné – francia film, 22:50 Sportaréna, 23:35 Drót – am. sorozat, 0:30 Koncertek az A38 hajón, 1:35 Kikötő.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Hétvégi programajánló, 10:15 Világjáró, 11:15 Helyzetkép, 12:00 Déli krónika, 12:15 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Hétvégi programajánló, 15:00 Terepjáró, 16:05 Halló, Magyar­ ország, halló, Muravidék, 18:00 Napi krónika, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 20:35 Péntek esti jam, 21:05 Magyarok a világban, 22:00 Hétvégi ráhangoló, 23:00 Hazakísérő, 23:55 Műsorzárás

12

5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:05 A hét zeneszámának választása, 10:15 5 perc a szépségért, 11:15 Egész­ ségügyi műsor / ETM, 12:00 Déli krónika, 12:15 A hét magyar nótájának választása, 15:00 Terepjáró, 16:05 Hétvégi randevú, 17:05 Slágerlista, 18:00 Napi krónika, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 20:30 Szombat esti rock, 23:55 Műsorzárás

5:45–7:00 Reggeli műsor, 7:00 Hírek, 7:05 Sláger­kíván­ság, 9:00 Kalamajkafalva, 9:45 Vasárnapi elmélkedés, 10:00 Poénvadászat/Igaz-e?/Szentmise, illetve isten­tisztelet köz­ ve­tí­tése/Ismeretlen ismerős, 12:30 Szóvá teszem, 13:00 Va­ sárnaptól vasárnapig, 14:00 Muzsikaszó, jókívánság, 17:00 Hírek, 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős – ismétlés, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig – ismétlés, 20:35 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő, 12:00 Déli krónika, 12:10 Magyar nóták és csárdások, 14:05 Kívánságműsor, 15:00 Terepjáró, 16:15 Sporthétfő, 17:05 Arcvonások, 18:00 Napi krónika, 18:20 Gin Tonic, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:00 Hírek röviden, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .


Info április 5. szerda

április 5. kedd Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 11:55 Interjú, ism., 13:00 Hírek, 13:20 Glóbusz, ism., 14:00 Babilon.tv, A lélek horizontja, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Kanapé, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 A kiskertben, ism., 18:00 Tudományos műsor, 18:30 Az Astro sorsolása, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Korszerű család – am. sorozat, 20:30 A nyolcadik nap, 21:00 Az otthonig vezető lejtő – dok. műsor, 22:00 Visszhangok, 23:00 Helyes ötlet!, 23:25 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 10:00 Jó reggelt, ism., 12:30 Vasárnap délután, ism., 15:15 Zenés emlékek Boris Kopitarral, Hullámok közt, ism., 16:35 Jó napot, Koroška!, ism., 17:10 A hírnök, 17:35 22:45 Brane Rončel Történetek a Mekongról – am. dok. műsor, ism., 18:45 a színfalak mögött Ezazene – szlovén sorozat, 19:20 Tranzisztor, 20:00 A háromszög, 20:30 Lelki villanás, 20:55 Hova és vissza – német sorozat, 22:45 Brane Rončel a színfalak mögött, 0:30 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Mindentudás Egyeteme 2.0, 15:25 Tudástár 2011, 15:55 Szomszédok – magyar sorozat, 16:30 Híradó, 16:40 Körzeti híradók, 16:55 Teadélután, 17:25 India – Álmok útján – brazil sorozat, 18:15 A királyi ház titka – dél-koreai sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Önök kérték!, 21:05 Az Este, 21:40 Maupassant történeteiből – francia sorozat, 22:45 Hiszünk a dalban… – koncertfilm, 23:15 Zegzugos történetek, 23:45 Hírek, 0:10 Ma reggel, ism.

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Te vagy az életem – argentin sorozat, 12:00 Híradó, 12:20 Játék, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:15 Tengeri őrjárat – olasz sorozat, 15:20 A szerelem rabjai – argentin sorozat, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 NekedValó, 18:30 Híradó, 19:05 ValóVilág, 20:10 Fókusz, 20:45 Barátok 0:00 Róma közt – magyar sorozat, 21:25 Vészhelyzet – am. sorozat, 22:20 A Grace klinika – am. sorozat, 23:25 XXI. század, 0:00 Róma – angol sorozat, 1:00 A hatalom hálójában – am. sorozat, 1:55 Reflektor.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:35 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:25 Túlméretes szöszi – am. film, 14:10 EZO.TV, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Joshi és Edina, 16:25 Marina – mexikói sorozat, 17:25 Update konyha, 17:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 18:30 Tények, 19:00 Aktív, 19:30 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 20:30 Bajnokok Ligája, 23:20 Aktív, 23:25 A médium – am. sorozat, 0:25 Tények este, 1:00 EZO.TV, 1:30 Fej vagy írás – magyar film.

Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 11:30 Művelődési műsor, Az otthonig vezető lejtő – dok. film, ism., 13:00 Hírek, 13:20 A Hét, A háromszög, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Turbulencia, 18:30 Rajz20:00 Jurij film, 19:00 Híradó, 20:00 Jurij Gustinčič 20. Gustinčič 20. százada – dok. százada műsor, 22:00 Visszhangok, 23:00 Kerekasztal, 0:15 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 10:00 Jó reggel, 12:30 Ismét itthon, ism., 14:10 Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál, ism., 14:50 Aranyfüst, Tranzisztor, ism., 15:55 Érdekel a könyv, A nyolcadik nap, ism., 16:45 Lelki villanás, 17:05 Hidak, ism., 17:35 Fekete-fehér idők, 18:00 A nagy természeti jelenségek – angol dok. sorozat, Aritmia, ism., 19:45 Lottó, 19:55 Novo mesto: Krka – Helios, kosárlabdamérkőzés, 21:50 A vulkán alatt – am. film, 23:35 Jazz.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:00 Átjáró, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Mindentudás Egyeteme 2.0, 15:25 Médiaguru, 15:55 Szomszédok – magyar sorozat, 16:40 Körzeti híradó, 16:55 Teadélután, 17:25 India – Álmok útján – brazil sorozat, 18:15 A királyi ház titkai – dél-koreai sorozat, 19:20 Alkotmány utca, 19:30 Híradó este, 20:05 Halhatatlan szépség – francia sorozat, 21:05 Az este, 21:40 A halál hullámhosszán – kanadai film, 23:15 Múlt-kor, 23:45 Hírek, 23:55 Prizma, 0:15 Ma reggel.

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Te vagy az életem – argentin sorozat, 12:00 Híradó, 12:20 Játék, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:15 Tengeri őrjárat – olasz sorozat, 15:20 A szerelem rabjai – argentin sorozat, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 NekedValó, 18:30 Híradó, 19:05 ValóVilág, 20:10 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Agglegényörömök – am. film, 23:25 Anatómia 2. – német film, 1:20 Reflektor.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:25 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:15 Az Ezüst-tó kincse – német film, 14:10 EZO.TV, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Edina és Joshi, 16:25 Marina – mexikói sorozat, 17:25 Update konyha, 17:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 18:30 Tények, 19:20 Aktív, 20:10 Jóban Rosszban – 12:15 Az Ezüst-tó magyar sorozat, 21:20 Dr. kincse House – am. sorozat, 22:20 Született feleségek – am. sorozat, 23:15 Aktív, 23:20 Doktor Donor – am. sorozat, 0:20 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:25 Így készült: A zöld sárkány gyermekei című magyar film, 1:55 Billy Elliot – angol film.

Duna Tévé 6:00–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:20 Csellengők, 14:40 Dunáról fúj a szél, 14:45 Beavatás, 15:00 Clipperton, a rejtelmes sziget – francia dok. sorozat, 15:30 Védett szépségeink, 16:00 Képes krónika, 16:25 A történelem útvesztői, 17:00 25. szélességi fok délre – francia sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:00 Térkép, 19:40 Kikötő, 20:00 Híradó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 Menjünk holnap moziba – lengyel film, 22:45 Dunasport, 22:50 Alacsony költség – román dok. film, 23:40 Várólista – spanyol film, 1:35 Kikötő.

Duna Tévé 5:45–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Hírek, 14:20 Vannak vidékek, 14:45 Élő népzene, 15:15 Magyar elsők, 15:35 Utazás a Marsra – kanadai dok. sorozat, 16:25 Idegenek az üvegházban, 17:00 25. szélességi fok délre – francia sorozat, 18:00 Híróra, 18:35 Mese, 19:00 Térkép, 19:40 Kikötő, 20:00 Híradó, 20:10 Váltó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 Halál sekély vízben – magyar film, 22:45 Dunasport, 22:55 Dokureflex – dok. film, 23:50 Koncertek az A38 hajón, 0:50 Kikötő.

műsorajánló

április 6. csütörtök Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, ism., 11:35 Kerekasztal, ism., 13:00 Hírek, 13:20 Studio city, ism., 14:25 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Súlypont…, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 80 kert nyomán a világ körül – angol dok. sorozat, 18:30 A lóhere, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Szlovénia nézetei, 21:30 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:00 A játék művészete, 23:25 M. Klopčič: Anya – színházi előadás, 0:45 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 10:00 Jó reggelt, 12:30 Zenés műsor, 13:55 Történetek a Mekongról – am. dok. műsor, Tudományos műsor, ism., 15:25 Európai magazin, ism., 15:55 Segítsünk egymásnak, 16:25 Hidak: Súlypont, ism., 16:55 Ez lesz a szakmám, Firma-tv, ism., 18:00 Az orvosom 2011 – ünnepség közvetítése, 19:00 Glasborola, 20:00 Sport, 20:30 Labdarúgó-mérkőzés, 23:15 A Raw-étterem – ír sorozat, 0:05 Labdarúgás – összefoglaló, 0:35 Versailles, a királyok álma – francia dok. film.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00– 12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:00 Átjáró, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Összhang, 15:25 Tudni illik, hogy mi illik…, 15:55 Szomszédok – magyar sorozat, 16:40 Körzeti híradók, 16:55 Teadélután, 17:20 India 21:40 Szívet cserélni – Álmok útján – brazil sorozat, 18:10 A királyi ház titkai – dél-koreai sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Jelfogó, 21:05 Az Este, 21:40 Szívet cserélni – am. film, 23:10 Szélesvászon, 23:40 Hírek, 23:50 Prizma, 0:05 Ma reggel.

5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Tudakozó, 10:15 Nyelv­ művelő, 11:05 Aktuális, 12:00 Déli krónika, 12:10 Ma­ gyar nóták és csárdások, 14:15 Tudakozó, 15:00 Terepjáró, 16:05 Kívánságműsor, 17:05 Aktuális – ismétlés, 18:00 Napi krónika, 18:15 Lemezmúzeum, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóta kívánságműsor, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .

Vendégem: posthumus portré dr. Tomka Miklósról, a muravidéki magyarság kiemelkedő egyéniségéről (ismétlés: csütörtökön 16.20-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Április 1-jén, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Te vagy az életem – argentin sorozat, 12:00 Híradó, 12:20 Játék, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:15 Tengeri őrjárat – olasz sorozat, 15:20 A szerelem rabjai – argentin sorozat, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 NekedValó, 18:30 Híradó, 19:05 ValóVilág, 20:10 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Esti showder Fábry Sándorral, 23:20 Házon kívül, 23:50 Odaát, 0:50 Reflektor, 1:05 Infománia.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 12:20 Idétlen időkig – am. film, 14:10 EZO.TV, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Edina és Joshi, 16:25 Marina – mexikói sorozat, 17:25 Update konyha, 17:30 Árva angyal – mexikói sorozat, 18:30 Tények, 19:20 Aktív, 20:10 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:20 Bridget Jones naplója – angol film, 23:10 Aktív, 23:15 Divatkreátor, 23:45 Bostoni halottkémek – am. sorozat, 0:45 Tények este, 1:20 EZO.TV, 1:50 Cáparajzás – am. film, 2. rész.

Hidak: benne beszélgetés Végi Józseffel, az MMR régi-új felelős szerkesztőjével (ismétlés: pénteken 17.25-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Április 5-én, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Duna Tévé 5:45–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:20 Talpalatnyi zöld, 14:45 Dunáról fúj a szél, 14:55 Isten kezében, 15:25 Az autózás legendái – német dok. sorozat, 15:55 Az igazi helyszínelők – dok. sorozat, 16:25 Felelet az életnek, 17:00 25. szélességi fok délre – francia sorozat, 18:00 Híróra, 18:35 Mese, 19:00 Térkép, 19:40 Kikötő, 20:00 Híradó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 Machuca – chilei film, 23:00 Dunasport, 23:05 Lajkó Félix-improvizációk a várban – koncertfilm, 0:10 Hasadt elmék – magyar dok. film, 1:10 Kikötő.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 10:15 Magyarok a világban (ismétlés), 11:15 A kertész vála­ szol / Értékőrzők (ism.) / Tulipános láda / A kör, 12:00 Déli krónika, 12:10 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Apróhirdetés, 15:00 Terepjáró, 16:15 Horizont, 17:15 Tini Express, 18:00 Napi krónika, 18:20 Sztárfigyelő, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:00 Hírek röviden, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

Március 31-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 11:15 Kisebb­ségben, 12:00 Déli krónika, 12:15 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Apróhirdetés, 15:00 Terepjáró, 16:15 Mese-lesen/Komolyan a zenéről, 17:15 Kuckó mackó/ Csacska rádió, 18:00 Napi krónika, 18:15 Nép­zenei műsor, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

Kanapé: ifjúsági műsor, benne divatblokk, a Bataljon együttes és sok-sok zene (az ismétlés elmarad) Április 6-án, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne ismét jelentkezik a gazdasági rovat (ismétlés: szerdán 17.10-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Április 7-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Súlypont: stúdióbeszélgetés Anton Balažekkel és Horváth Ferenccel (az ismétlés elmarad) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

13


Info A Lendvai Kétnyelvű Középiskola Iskolatanácsa (Vasút utca 2.e, 9220 Lendva)

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2011. március 29-én a következő munkahelyet hirdették meg: Villamosmérnök Ecos-storitve pri varovanju okolja d.o.o., Gorička ulica 150., Muraszombat (1 karbantartás-vezetői munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2011. április 2.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

„Húsvéti könyvkosár” Könyvgyűjtési akció

Hozza el a már nem olvasott mesekönyveit, ifjúsági regényeit, verses köteteit és ismeretterjesztő könyveit 2011. április 8-ig a Bánffy Könyvesboltba! Járuljon hozzá Ön is az olvasás megszerettetéséhez! Támogassa az olvasás fontosságát! Várjuk jó állapotú könyveit, hogy eljuttathassuk Húsvétra azoknak a gyermekeknek, akiknek nem telik könyvre. Köszönjük!

Meghívó Kedves Érdeklődők! Szeretettel várjuk Önöket 2011. 04. 3–án, vasárnap 11.00–12.00 óra között a Biyovis Életöröm Klub előadására. A nap témája a biorezonancia-magnetoterápia mint lehetőség az egészség helyreállításában. Civilizációs betegségeink, ok-okozati összefüggések, életmód-tanácsadás. Magyarországi előadóink: • Esztergályos Dóra, természetgyógyász, alternatív fizioterapeuta • Gordana Babinski, Shiatsu-mester, buddhista tanító, magnetoterapeuta. Helyszín: 9220 Lendva, Fő utca 32., Bánffy Központ, előadóterem A belépés ingyenes. A program után konzultációs lehetőséget és kötetlen beszélgetést tervezünk. Kérdéseiket elküldhetik a bbiyovis@gmail.com címünkre, vagy Facebook-oldalunkra: Biyovis Slovenia

14

pályázatot hirdet igazgatói munkakör betöltésére. A jelöltnek a törvény által előírt általános és különleges feltételeknek kell eleget tennie, amelyek Az SzK nevelés és oktatás szervezéséről és finanszírozásáról szóló törvény (az SzK Hiv. L. 16/2007 sz. – hivatalosan tisztázott szöveg, 36/08, 58/09, 64/09, 65/09, 20/11) 53., 58., 92., 96. és 107.a cikkelye és Az olasz és a magyar nemzetiség nevelés- és oktatásügyi különjogairól szóló törvény (az SzK Hiv. L. 35/2001 sz.) 14. és 15. cikkelye alapján vannak meghatározva, valamint eleget kell tennie még az alábbi feltételeknek: - pedagógiai, vezetői, szervezési és egyéb más tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik az intézet eredményes vezetését, - bizonylattal igazolja szándékosan elkövetett bűncselekményben való büntetlenségét, amely hivatalos eljárással jár, nem felfüggesztett fegyházbüntetéssel több mint hat hónapig tartó időre, - valamint bizonylattal igazolja a nemi érinthetetlenség ellen elkövetett bűncselekményekben való büntetlenségét. Az igazgató kinevezése öt évre szól.

gyertyafény Március 31-e és április 6-a között

Lendvai Plébánia Március 31-én, elsőpéntek előtti csütörtökön az új lelkipásztori hivatásokért és papjaink szentségéért imádkozunk. Az imaóra 17.00 órakor, egy órával az esti mise előtt lesz a Legszentebb előtt. Április 1-jén elsőpéntek, a hagyomány szerint a gyónás és az áldozás napja. 17.00 órakor imaóra és áldás a Legszentebb előtt. 18.00 órakor szentmise. Az elsőpéntek szertartásai a falvakon: 8.00 órakor Gyertyánosban és Völgyifaluban, 9.45-kor pedig az idősek otthonában lesz szentmise. Április 3-án nagyböjt negyedik vasárnapja. Szentmisék Lendván: 8.00, 9.00 és 10.00 órakor, Pe­tes­há­ zán és Gyertyánosban 11.00 órakor. Szombaton szentmise Pincén 16.00 órakor, Völgyifaluban 17.00 órakor és Lendván szentmise a családok részére 18.00 órakor.

Dobronaki Plébánia

A munkahely betöltése 2011. 09. 01-jével kezdődik. A jelölt a pályázathoz mellékeli az intézet vezetésére vonatkozó elképzeléseit, programfejlesztési tervét. A pályázók a kérvényt, a rövid életrajzot, a pályázati feltételeknek való megfelelést igazoló hitelesített okiratokat, a bizonylatokat a büntetlenségről és az intézet vezetésére vonatkozó programfejlesztési tervet a pályázat megjelenésétől számított 8 napon belül küldjék az alábbi címre: Svet zavoda Dvojezične srednje šole Lendava, Kolodvorska ulica 2.e, 9220 Lendava, Kétnyelvű Középiskola, Lendva, Iskolatanács, Vasút utca 2e, 9220 Lendva, „Prijava na razpis za ravnatelja – Igazgatói pályázat” megjelöléssel. A benyújtási határidő utolsó napján ajánlott küldeményként feladott pályázat érvényesnek számít. A pályázókat a kinevezésről a törvényben előírt határidőn belül írásban értesítjük.

A Szlovén Köztársaság Országgyűlése Magyar Nemzetiségi Képviselői Iroda, Lendva

Vasárnap 8.00 órakor szlovén, 10.00 órakor magyar nyelvű szentmise. Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor – kivéve szerdán reggel 7.30-kor – lesznek. Falvakon szombatonként 17.00 órakor lesznek szentmisék.

Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik vasárnap 10.00 órakor lesz.

névnapsoroló Április 1-től 7-ig Péntek – Hugó Szombat – Áron Vasárnap – Buda Hétfő – Izidor Kedd – Vince Szerda – Vilmos Csütörtök – Herman

Képviselői Fórum Együttműködés és párbeszéd szervezeteink, intézményeink között Számítunk minden kedves érdeklődő közreműködésére! Dr. Göncz László (országgyűlési képviselő)

időjárás A hét végére túlnyomóan napos, meleg idő várható.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .


Info apróhirdetés •Megvásárolnám Hradil Jože magyar–szlovén szótárát. Tel.: 031-825-015. •Eladó széna kis bálákban. Érdeklődni: tel. 574-1183 vagy 031-293-449. •Népi iparművész által készített tyúk, kacsa, lúd hímes tojások hagyományos és saját tervezésű mintákkal vásárolhatók. Érdeklődni: Dobronak 22., tel. 02/579-1662. •Eladó 300 literes hidraulikus prés, 60 literes pálinkafőző kazán hűtővel és Stihl 420-as motoros permetezőgép. Érdeklődni: tel. 031221-626.

•Völgyifaluban eladó pince 23 ár területtel (víz, villany, aszfalt). Érdeklődni: tel. 5771068 vagy 574-2101. •Luc-, ezüst-, normand­fe­nyő csemeték eladók. Érdeklődni: tel.00 36 20 3114988, illetve a www.vassdiszkert. hu oldalon. •Rotációs kapát (freza) keresek Gorenje-Muta kapálógéphez (kétcsavaros csatlakozóval). Érdeklődni: tel. 041-557-608. •Utánfutót vásárolnék ráfutófékkel. Maximális súly 1,5 tonna. Érdeklődni: tel. 0036 30 99 72 804.

A Szlovén Köztársaság Országgyűlése Magyar Nemzetiségi Képviselői Iroda, Lendva

Képviselői Fórum

Az ifjúság és az ifjúságpolitika szerepe a magyar nemzeti közösség megmaradása szempontjából A muravidéki magyar közösség megmaradásának ügye nagymértékben azon múlik, hogy mennyiben sikerül a nemzetiségileg vegyesen lakott terület fiataljait helyzetbe hozni, felkelteni figyelmüket a közösségépítés iránt. A fiatalabb nemzedék érdekeit közelíteni kell a hétköznapi élet aktuális kihívásaihoz – pl. foglalkoztatás és lakásproblematika, képzési formák, ösztöndíjlehetőségek, ökológiai kihívások, demográfiai helyzet, szórakozás stb. –, és akkor számítani lehet érdeklődésére és fokozottabb bekapcsolódására is a közösségi életbe. A művelődés terén mindenképpen fontos eredményekről beszélhetünk, Dobronakon hagyományosan meghatározó szerepet tölt be az ifjúság, és az utóbbi hónapokban a magyar szervezetek ösztönzésére néhány további településen (pl. Hodoson) is erőteljesebb aktivitás észlelhető. A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa a jelenlegi összetételben úgyszintén megkülönböztetett figyelmet fordított e fontos kérdésnek. A fórum keretében a muravidéki magyarság szempontjából rendkívül fontos ifjúságpolitika megerősítését, valamint a fiatalok programjainak jellegét, mozgásterét és lehetőségeit kívánjuk kötetlen légkörben elemezni, erről a kérdéskörről véleményt cserélni. A beszélgetésre valamennyi érdeklődő fiatalt és az idősebb korosztályokhoz tartozót, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül, továbbá a nemzetiségi szervezetek és intézetek munkatársait szeretettel várjuk. A képviselői fórum 2011. április 8-án (pénteken) 19.00 órakor lesz Hodoson, a művelődési házban. Számítunk minden kedves érdeklődő közreműködésére! Dr. Göncz László (országgyűlési képviselő)

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .

•Eladó nagyon jó állapotban lévő, diófából készült, 180 cm hosszú és 75 cm széles asztal padokkal. Ára: megegyezés szerint. Érdeklődni: tel. 041-207-601. •Eladó dióbél és tökmagolaj. Érdeklődni: tel. 574-1865. •Most nyíló ljubljanai vendéglőben muravidéki szakácsot alkalmaznék bentlakással. Érdeklődni: Varga Nikolaj, Ljubljana, tel.: 031-494-524. •Eladók négyéves, iskolázott, kiváló minőségű, 30–40 cm magas ezüstfenyő-csemeték. Ára: 50 Ft/db. Érdeklődni: Csömödér, Rákóczi út 65., tel.: 0036/30-40-33-418. •Sertések eladók. Érdeklődni: Csente, Fő utca 106., tel.: 02/577-1131. •Eladó karó (4x4x150). Érdeklődni: tel. 02/579-1142.

figyelmükbe •Április 1., péntek 19.00 óra, •lendvai Zsinagóga • Klarisa Jovanović & Della Segodba: Mediterrán népés szerzői dalok című koncertje. • Április 2., szombat 20.00 óra, • lendvai Színház- és Hangversenyterem •Davor Radolfi & Ritmo Loco koncertje. Vendég: Maria Masle. • Április 4., hétfő 19.00 óra, • Területi és Tanulmányi Könyvtár, Muraszombat • Horvat Goran: Plovila (Vízi járművek) című kiállításának megnyitója. • Április 6., szerda 16.00 óra, • lendvai Színház- és Hangversenyterem • Marko skače – gyermek néptánccsoportok találkozója •Április 7., csütörtök 18.00 óra, •lendvai Zsinagóga •A ljutomeri Ivan Cankar Általános Iskola gyermekkórusának koncertje.

Meghívó A Petesházi Horváth József ME sok szeretettel vár minden kedves érdeklődőt 2011. április 2-án, szombaton 14 órakor a petesházi faluotthonba, ahol húsvéti műhelymunkát szervezünk. Kérjük a tisztelt részvevőket, hogy mindenki hozzon magával olyan tojást, amit tetszőlegesen lehet díszíteni.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség pályázatot hirdet a Dobronaki községben működő, magyar nemzetiségi programokat kivitelező egyesületek részére. Pályázati program: Pályázni lehet olyan magyar nemzetiségi tevékenységre, amely a magyar közösség önazonossága megőrzésének, fejlődésének és megerősödésének előmozdítását támogatja. Infrastrukturális beruházásokkal nem lehet pályázni. A Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség erre a célra a 2011. évi költségvetésében 11.000,00 eurót biztosít. A pályázat beadásával, kihirdetésével kapcsolatos tudnivalók A pályázatot 2 (egy eredeti és egy másolati) példányban, az erre a célra készült Adatlap kitöltésével kell benyújtani a megszabott határidőre. A formailag hibás pályázatok esetében a felszólítás kézhezvételétől számított 8 napon belül kell kiegészíteni a pályázatot. A pályázatot kizárólag postai úton (ajánlott küldemény), „Ne nyisd ki – pályázat a Dobronaki községben működő egyesületek nemzetiségi programjainak támogatására 2011” megjelölésű zárt borítékban lehet beküldeni az alábbi címre: Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, Dobronak 297., 9223 Dobronak. Beküldési határidő: 2011. április 15. (postabélyegző) A pályázati anyag beszerezhető a DKMÖNK székhelyén. A nyertes pályázókat az önkormányzat írásban értesíti. Cár Anna elnök

FELHÍVÁS

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet 2011. április 1-jén és 2-án megszervezi a második NÉPI BÚTORFESTŐ KURZUST. A helyszín ezúttal a dobronaki művelődési ház. Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk 2011. április 1-jén 15–19 óráig, illetve április 2-án 10–15 óráig. A részvétel ingyenes. A szervező a résztvevők számára biztosítja a nyersanyagot és a kellékeket.

15


Info

KERESZTREJTVÉNY

Humor

Humor

Egy idősebb házaspár nyaral Svájcban. Megszólal a feleség: – Szóhoz se tudok jutni ettől a szép panorámától! – Jól van – mondja a férj. – Akkor maradunk három hétig...

Kos Már. 21. – ápr. 20. Ön mindenkivel megértő és elfogadó, de saját – vélt vagy valós – gyengeségeit nem hajlandó megbocsátani magának, pedig ezek is Önhöz tartoznak. Bika Ápr. 21. – máj. 20 Kevésbé hagyja magát befolyásolni romantikus illúziók által, inkább arra törekszik, hogy megvalósítható tervei legyenek, ugyanakkor érzékenysége is megmarad.

Kovács büszkén meséli: – Pont ma van egy éve annak, hogy leszoktam a dohányzásról! A felesége némileg keserűen hozzáteszi: – És 364 napja annak, hogy visszaszokott rá.

Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Az egyik legelőnyösebb emberi tulajdonság a tanulásra való képesség. Önben még mindig megvan az ehhez szükséges nyitottság és érdeklődés. Rák Jún. 22. - júl. 22. Spirituális érdeklődése most intenzíven kibontakozhat. A sors számtalan lehetőséget fog kínálni Önnek azokon a területeken, ahol változtatni szeretne.

Két székely horgászik. Egyszer csak az egyik fog egy szép pontyot. Szó nélkül elteszi a haltartóba, újra bedob, leül a bot mögé, aztán végre megszólal: – Na, megvan a második. Csodálkozik a másik székely: – Na ne, mikor fogta az elsőt? – Úgy öt éve...

Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Ha hajlandó újra nyitni a világ felé, azt tapasztalja majd, hogy az tele van lehetőségekkel. Különösen szerelmi téren érdemes nyitottnak lennie! Szűz Aug. 24. – szept. 23. Ne hagyja, hogy Önre hárítsanak minden felelősséget, viszont vállalja azt, ami valóban Önt illeti! A szerelemben kellemes meglepetés éri!

– Nem tudod, Kovács miből él mostanában? – Úgy hallottam, dolgozik valahol. – Látod, mondtam én, hogy pénzért mindenre képes.

Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Az Ön számára most különösen hangsúlyos minden otthonával vagy családjával kapcsolatos kérdés. Szentelje ennek minden figyelmét! Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Valaki szívességet tett Önnek, de nem szeretné lekötelezve érezni magát. Igyekezzen minél hamarabb kitalálni, hogyan viszonozhatná a segítséget!

– A férjem minden este feldob egy pénzérmét, hogy menjen-e a kocsmába vagy nem. Ha fej, akkor megy. – És ha írás? – Akkor még egyszer dob. A gimnáziumban egy lány beszélget a barátnőjével a közeledő bálról: – Képzeld, béreltem egy limuzint, 60 ezer forintért egy ruhát, és foglaltam asztalt egy flancos étteremben a nagy napra. Meghallja ezt a tanárnő és közbeszól: – Úristen! Én az esküvőmre nem költöttem ennyi pénzt! Mire a lány: – Esküvőm az lehet akár három-négy is, de elsőbálozó csak egyszer leszek.

Horoszkóp

Nyilas Nov. 23. – dec. 22. A lehetőségei korlátlanok, ha sikerül megtartania az elmélet és a gyakorlati megvalósítás közötti finom, de igen fontos egyensúlyt!

KERESZTREJTVÉNY Megfejtés:

Név: Lakcím:

Előző keresztrejtvényünk megfejtése: 1. irodalom, 2. képzőművészet, 3. fotó-videó, 4. egy hétvége Lendván vagy Budapesten. A sorsoláskor a szerencse Mike Beáta hodosi olvasónknak kedvezett. Az ajándékot szerkesztőségünkben veheti át. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje április 11. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva. Sok szerencsét!

Bak Dec. 23. – jan. 20. Óriási vágyat érezhet arra, hogy befelé forduljon és lelkileg fejlődjön. Nagy belső átalakulásokat szeretne megélni és megszabadulni negatív tulajdonságaitól. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. A szokásosnál jóval több munka vár Önre. Talán nem is baj, hisz hajlamos szétforgácsolódni, és így legalább megfelelő mederbe terelődnek energiái. Halak Febr. 20. – már. 20. Nagyszerű barátai vannak, akik szeretik és akikre mindig számíthat. Hallgasson rájuk, kezdjen pozitívan gondolni arra, mit hozhat a jövő!

"

16

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .


Gazdaság Megújuló energiaforrások

Szükségszerű, de milyen módon? Mindenki egyetért azzal, hogy Európának minél inkább függetlenné kell tennie magát a hagyományos fosszilis energiáktól, amelyeket jelenleg még nem, de a technológia fejlődésével talán fel tudnak váltani a megújuló energiaforrások, a víz, a szél, a nap, a geotermális energia, illetve a biomassza. A kérdés csak az, milyen irányban induljon el ez a fejlődés, illetve mit veszélyeztethet a változás. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Szlovéniában még mindig terítéken lévő hőenergiát.

Háttér, avagy miről van szó valójában?

A Muravidék potenciális energiaforrásai

Az utóbbi években, különösen az EU-tagállamok vállalása után, miszerint csökkentik az üvegházgázok kibocsátását és növelik a megújuló energiaforrá­sok hányadát, egyre inkább terjed a megújuló energiaforrások hasznosítása, a Muravidéken leginkább a biomasszán alapuló biogázerőművek által. Hogy az elkezdett irány jó, azzal mindenki egyetért, de hogy a muravidéki erőművek leginkább nagyságuk miatt megfelelnek-e a célnak, illetve emiatt nem veszélyeztetik-e az ország élelmiszerellátását – amely az energia és a víz mellett egyértelműen stratégiai, esszenciális „jóvá” növi ki magát a következő években –, már merőben eltérnek a vélemények. Eltérnek a vélemények arról is, hogy a szintén megújuló energiaforrásnak számító vízierő – erőművek a Murán – járható útnak tűnik-e, illetve ki lehetne-e jobban használni a geotermális energiát, a nap és a szél erejét. Bizonyára lehet, de jelenleg ezen potenciális energiaforrások hasznosítása még nincs olyan szinten, hogy ki tudná teljesen váltani a kőolajat és a földgázt, illetve a költségesnek és a legutóbbi Japán katasztrófa után egyre kétségesebbnek számító atomenergiát, valamint a

A Muravidék több potenciális megújuló energiaforrása között számos értékkel rendelkezik, így például az egész országban található geotermális energia megközelítően 65 százaléka itt található. Ennek ellenére ez az energia csak igen csekély mértékben kerül kihasználásra. A pozitív példák ellenére a

szereltetne fel napkollektorokat a háztartási tisztálkodáshoz szükséges víz melegítésére, az évente 1 millió liter fűtőolaj árának megtakarítását jelentené. Más a helyzet a biomasszát illetően, ahol már nagyobb előrelépések történtek. Először is ide kell sorolnunk a faalapú biomasszát, vagyis a vidéken az országos átlagon aluli erdőterületeket, amelyek így is nagy potenciált jelentenek, és az évi növekmény megközelítően 80 százalékát hasznosítjuk is. Hogy ez mennyire felel meg az üvegházgázok csökkentett kibocsátásának, az kérdéses, de

Szlovénia északkeleti részében az utóbbi években gombaként nőttek ki a földből a biogázerőművek. szakma elmondása szerint leginkább a magas indulási költségek hátráltatják a nagyobb fejlődést. A szélenergiát illetően a vidéken nem léteznek tapasztalatok, a területtel foglalkozó szakemberek szerint ennek nincs is nagyobb jövője ezen a vidéken. Más a helyzet a napenergiát illetően, ugyanis egyértelműen az ország leginkább napsütötte vidékéről van szó, és egyes számítások szerint, ha csak a háztartások 15 százaléka

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .

mindenképpen megújuló energiaforrásról beszélhetünk. Hozzá kell tennünk, a régióban a fatüzelésű kazánok zöme igen régi, pazarló, de korszerű berendezések beszerelésével jelentősen lehetne növelni az energiahasznosítás hatékonyságát. A másik, a szántóföldi biomasszát illetően is egyértelműen gazdag a vidék, nem véletlenül épült a szlovéniai biogázerőművek zöme éppen az ország keleti részében, ahol a szántóföldi termesztés táplálni tudja

az említett üzemeket. Már a jelenlegi termeléssel a Muravidék 34 százalékos megújuló energiahányaddal rendelkezik, ami igen jó eredménynek számít. A biogázerőműveket illetően azonban sok a kérdés, van, aki jónak látja a jelenlegi, viszonylag nagy teljesítményű erőművek további építését, van, aki ebben a másik stratégiai árucikk, az élelmiszertermelés hanyatlását látja.

Energia vagy élelmiszer? A biogázerőművek viszonylag nagy térhódításának jelenleg leginkább az tud korlátot szabni, hogy az említett, szintén stratégiai értékű élelmiszertermelés terén Szlovénia elég rosszul áll. Különböző adatok látnak napvilágot, de nagyjából 30 és 70 százalék közé lehet tenni jelenleg az ország önellátását, miközben szintén csak megközelítő adatok alapján az elmúlt 20 évben 100 ezer hektárnyi területet vontunk ki a mezőgazdasági termesztésből, ebből nagyjából 20 ezer hektár elsőrendű szántóföldi, kertészeti terület volt. Az élelmiszer termelését prioritásnak veszi a mezőgazdasági tárca jelenlegi vezetése, amely ez irányban hozza a törvényeket is. A biogázerőművek eddig tapasztalt elburjánzását a tárca és a mögötte álló lobbi ellenzi, különösen azért, mert a szerintük pozitív nyugat-európai példával ellentétben Szlovéniában az erőműveket nem a parasztgazdaságokon építik kiegészítő tevékenységnek, hanem az energiatermeléshez mezőgazdasági területeket vonnak ki az élelmiszerek termeléséből. 1 megawattnyi áramot termelő erőműnek a számításaik szerint 450–500 hektárnyi területre van szüksége. Jelenleg 18 biogázerőmű

üzemel az országban, illetve néhány hónapon belül üzemelni fog, ezek összesített áramtermelése 29,5 MW. A biogázerőművek ellenzői szerint az említett árammennyiség több mint 85 százaléka a szántóföldeken termesztett növényeken alapul, ehhez pedig számításaik szerint 12 ezer hektár szántóföld szükségeltetik. Véleményük szerint a már üzemelő, illetve hamarosan üzembe helyezésre kerülő erőművek között csak négy – köztük a szentlászlói is – felel meg a reális követelményeknek, mivel elegendő állattenyésztésből származó alapanyaggal rendelkeznek, a szántóföldön keletkezett anyagot pedig csak kiegészítésként használják, míg a többi erőmű szinte csak a szántóföldre alapoz. A másik oldal, vagyis a biogázerőművek tulajdonosai és az őket támogató érdekcsoportok merőben máshogy látják a dolgot. Véleményük szerint elsősorban a megfelelő információk hiánya, illetve a gabonafelvásárló lobbi – ezzel kötik össze a jelenlegi minisztert, aki az egyik legnagyobb felvásárló, a Panvita igazgatója volt – indított „boszorkányüldözést” a biogáz ellen. Véleményük szerint éppen ellenkezőleg, a biogáz növelni fogja az ország önellátását élelmiszerekből is, mivel az erőművek fő terméke, az áram mellett rengeteg hő is keletkezik, amellyel például üvegházakat, termesztő-berendezéseket lehetne melegíteni. Példaként említik, hogy a 3,6 MW-os Vučja vas-i erőműben keletkezett hőből Szlovénia paradicsomszükségletének 40 százalékát lehetne kielégíteni. Ezzel szemben véleményük szerint egy 30 marhával és 10 hektár szántófölddel rendelkező parasztgazdaság nyugodtan építhet egy 50 kW-os erőművet, amely által megszabadul a trágyától, áramot termel, és nem utolsósorban melegítheti saját épületeit, berendezéseit is. Véleményük szerint ez a jövő útja, ennek pedig mindig vannak ellenzői, jelenleg éppen a felvásárlók érdekei.

17


Horizont A lendvai, a csentei és a dobronoki borminősítés

A rossz termés ellenére kiváló a minőség Az idei minősítésre igazán áll a régi mondás: a szőlő szolgát igényel, a bor mestert. Ami a mestert, illetve a bort illeti, az különösen igaz, hiszen a nagyon átlagosnak ígérkező szüret terméséből mégis sikerült az átlagosnál sokkal jobb bort kinevelni. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Ez mindhárom, az általunk évtizedek óta figyelemmel kísért körzeti borminősítésre érvényes, hiszen minőségben csak tizedértékek választják el őket egymástól.

A lendvai minősítés eredményei A lendvai borminősítést idén március 9-én szervezték meg a Maribori Mezőgazdasági Intézet és a muravidéki borászati intézetek szakembereinek részvételével. A házasított bor kategóriában Paušič Magdalena győzött igen magas, 18,37es pontszámmal. Rajta kívül még négy bortermelő került az arany mezőnybe, Novak Stanko 18,20, Žižek Alojz 18,20, Varga Rudolf 18,17 és Lukač Zvonko 18,17 ponttal. Az olaszrizling kategóriában Kasaš Štefan győzött 18,30 ponttal, a második helyre Paušič Magdalena került 18,27tel, a harmadikra pedig Guld Zlatko 18,23-mal, míg Noval Josip 18,17-tel a negyedik lett. A rajnai rizling kategória idén egy aranyérmet hozott, ez Smej Borut 18,17 pontos bora, a második helyen az ezüst mezőnybe Lovrak Branko és Ver­ban­ čič Robi bora került 17,97es, illetve 17,93-as értékkel. A Lendva-vidék másik kedvenc fajtáját, a chardonnay-t illetően is szép borok termettek. Az

18

első helyen Gal Ladislav bora szerepelt 18,40 ponttal, a második helyre Kepe Feri (18,37), a harmadikra Adorjan Tibor (18,30), a negyedikre ugyancsak aranymezőnyben Kleideman Jože (18,17), az ötödikre a tekenyei Dóka Éva (18,13) került. Fehérburgundi (pinot blanc) kategóriában Levačič Marjan győzött, bár a 18,07 pontszám csak ezüstre volt elegendő. Az ugyancsak népszerű fajták között tartjuk számon a szürkebarátot, melyben a pálmát szintén Gal Ladislav vitte el idén. A másodikon Kepe Feri (18,30), a harmadikon pedig Levačič Marjan (18,27) szürkebarátja végzett. A sauvignon a föntiekhez hasonló kategóriát képvisel. Első helyre Bukovec Avgust bora került 18,40 ponttal, a másodiktól az ötödik helyen, aranyérmes mezőnyben Küplen Alojz (18,20), Todorovič Duško (18,20), Balaskó József (18,17) és Todorovič Duško (18,13) bora végzett. A tramini fajta győztese Krampač Egon lett a minősítés legmagasabb pontszámával, 18,47-tel. A második helyre a GjuranTot borászat került 18,17 ponttal. Az „egymintás” fajták között Kránicz Lászl ó c s e r s z e g i f ű s z e re se (18,23), a nagyradai Cezar Winery borászat caber net sauvignonja (18,37), Rožman Štefan pinot noirja (18,10), Lukač Zvonko sárgamuskotálya (18,20) és a Magdič borászat zöldszilváni bora (17,67) érdemel említést.

A vörösek közül egyedül a nagyradai borászati vállalat merlot-ja (18,23) ért el kiemelkedő eredményt, a „különleges minőségű” kategóriában pedig a Magdič borászat késői szüretelésű olaszrizlingje érdemel figyelmet 18,33 ponttal. A borminősítésen 78 minta szerepelt, az átlageredmény 17,89 pont, a minták mintegy fele, 35 arany minősítésű.

18,27 ponttal, a másodikon Simonka István 18,17tel, a harmadikon – mely egyúttal az „aranyos” zóna zárását is jelenti – pedig Gal Ladislav végzett 18,13 ponttal. A furmint (šipon) kategóriában három minta érkezett, egyik sem került aranyközelbe. Az olaszrizlingek közül két minta érte el a 18,10es határértéket, Somogyi András letenyei gazda 18,17 ponttal, s ugyanennyivel a hazai Žižek Stanko. A fehérburgundi fajta között is nagy volt a szóródás, hiszen idén nem hozta igazán magát. Ebben

Csentében a hazai borok mellett a Muravidék más tájairól érkezett, valamint zalai borok is részt vettek a minősítésen.

A csentei minősítés eredményei Csentében a dr. Anton Vodovnik elnökletével „levezényelt” minősítésen a hazai borok mellett a Muravidék más tájairól érkezett és immár hagyományosan zalai borok is részt vettek. A legtömegesebb kategóriában, a házasított boroknál Paušič Ivan bora szerepelt az első helyen

a kategóriában a letenyei Kozár Attila (18,27) és Škrilec Štefan (18,13) bora „aranyozódott” be. A chardonnay-k között Gal Ladislav 18,50-nel győzött, Gyurkač Janez 18,27-tel, holtversenyben a lenti Horváth Józseffel osztozik a második, illetve a harmadik helyen. A negyediken Magyar Janez szerepelt 18,17-tel. A szürkebarát kategóriában Gal Ladislav szerezte meg az első helyet 18,40-nel, Simonka István 18,10-zel lett második.

A harmadikon pedig a letenyei Somogyi András bora található 18,07-tel. A rajnai rizlingek itt is gyengébben szerepeltek. Az első hely Horvat Stanko borát illeti meg 18,27 ponttal, második lett Hajdinjak Jožef 18,17-es értékkel, a harmadikon pedig Magyar Franc végzett 18,00 ponttal (ezüst). A sauvignon kategóriában Stanič Živko bora vitte el a pálmát 18,37 ponttal, a második Fordan Franc lett 18,07 ponttal, míg a harmadik, majdnem egy egész ponttal lemaradva, Levačič Marjan 17,13 ponttal. Az utolsó „tömegesebb” kategóriában, a traminiben mindössze 3 minta közül Horvat Stanko győzött 18,30 ponttal, Kolar Štefka bora 18,27 pontot, Huber Franccé pedig 17,40 pontot kapott, s ezzel ezüstöt érdemelt ki. A ritkább borok kategóriájában a letenyei Kup­ rivecz József cserszegi fűszerese az „aranyhatáron” (18,10) végzett, kerner kategóriában Bogar Franc 18,23 pontot, sárgamuskotályban Šimon Bela 18,30-at, Kepe Štefan késői szüretelésű olaszrizlingje pedig 18,13 pontot kapott. Az egyetlen vörösbor, Šimonka Štefan kékfrankosa 17,53 pontot érdemelt ki. Az általános adatok: a 65 minta mintegy egynegyede, 23 bor aranyfokozatot kapott, továbbá 37 ezüstöt osztottak ki és 5 mintát kiselejteztek. Az átlag így is igen magas, 17,95 pont lett.

Dobronakon 18,04-es átlageredmény született A dobronaki gazdák a házasított borok kategóriájában 13 mintát hoztak a március 18-i borminősí-

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .


Horizont tésre, igaz, közülük egyik sem érte el a 18,1-es „arany határt”. Gavrič Bojan és Car Jožef 18,00-val épphogy súrolta, a Gaál család bora pedig 17,97 pontot szerzett. Olaszrizling kategóriában 5 minta érkezett be: a Meričnjak család bora 18,17 pontot kapott, Laslo Janez 18,03 ponttal második, a Kianec család bora 17,97 ponttal harmadik lett. Nyolc mintával, melyek közül hat arany minősítést szerzett, a chardonnay fajta a legjobb eredményeket hozta Dobronakon. Az első helyen a rédicsi Vörös pincészet végzett 18,40 ponttal, a másodikon

a strehovci Lipič család 18,30-cal, a harmadikon a Gerenčer család 18,23 ponttal, a negyedik helyre Laslo Emil került 18,17 ponttal, az ötödiken ugyancsak a hazai Kianec család chardonnay bora végzett 18,13 ponttal, a hatodikra pedig szintén 18,13-mal, holtversenyben a HorvatSlavic család került. A szürkebarát kategóriában a pálmát a rakičani Plahut család vitte el 18,37 ponttal, második lett Laslo Emil 18,20-szal, a harmadik helyre pedig a Hančik parasztgazdaság bora került 17,53 ponttal. A fehérburgundik kategóriájában négy mintát hoztak el a gazdák, mely

a chardonnay mellett évek óta szép eredményeket hoz vidékünkön. Az első helyre az Urisk borászat bora került 18,40 ponttal, a másodikra Car Jožef 18,30cal, a harmadikra Hančik parasztgazda bora került 18,20 ponttal, a negyedik helyen még az arany mezőnyben Kepe Štefan bora végzett 18,17 ponttal. A rajnai rizlingek versenyére 5 mintát neveztek be. Az első helyen Laslo Emil helyi termelő végzett 18,23 ponttal, a másodikra Fras Alojz vanečai, a harmadikra pedig a rakičani Plahut család bora került 17,90-nel. A sauvignon kategóriában is három minta érke-

A méhészek felhívása

Ügyeljünk a méhekre! A vegetációs időszak, a tavaszi munkák kezdetével hamarosan szükségessé válnak a különböző növényvédelmi tevékenységek, köztük a vegyi védekezés is. Az intenzív mezőgazdasági termelés jelenleg még elképzelhetetlen vegyi anyagok segítsége nélkül, nem mindegy azonban, mikor és hogyan hívjuk ezen szereket segítségül, betartjuk-e az alapvető környezetvédelmi szabályokat, ügyelünk-e a természetben létfontosságú szerepet betöltő méhekre. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A méh már az őstörténelem óta kísérője az embernek, tevékenysége

és a zöldségek kínálata összehasonlíthatatlanul szegényebb lenne. A méh már több ezer év óta fontos szerepet tölt be az ember étkezésében, a gyógyászat-

A méhek beporzása nélkül jóval szegényebb lenne életünk. révén elsősorban élelmiszert szolgáltatott, majd az ember rájött, hogy a méhek beporzó tevékenysége nélkül a gyümölcsök

ban és különösképpen az ökológiában. Kultúrnövényeink beporzásakor a méhek sajnos egyre gyakrabban kerül-

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .

nek kapcsolatba számukra mérgező növényvédelmi szerekkel. Annak ellenére, hogy a növényvédelmi szerek használatáról szóló törvények védik a méheket, és a szabályok be nem tartása szankciókkal is jár, évről évre nagyobb méreteket ölt a méhek tömeges mérgezése, elpusztulása. A múltban sajnos nem volt jellemző a mezőgazda és a méhész együttműködése, kölcsönös informálása, pedig tény, hogy a gazdák termése nagyban függ a méhésztől, és fordítva, a méhész termése a gazdától. Mindkettő, a gazda és a méhész is felelősséggel tartozik a környezetnek, ezzel a méhnek is. Hogy a jövőben el lehessen kerülni a tömeges méhpusztulásokat, a méhészek felhívják az agrárgazdákat, a növényvédelmi szerek fel-

zett be, első helyen Laslo Emil szerepel, egyúttal a legmagasabb, 18,57-es pontszámmal, a második helyen Somi Laci 18,30 ponttal, a harmadikon pedig 18,17-tel a Felső család végzett. A tramini és a sárgamuskotály kategóriában Laslo Emil remekelt, az előbbire 18,53 pontot kapott, s csak néhány századdal (18,47 pont) maradt el a bő terméséről és kitűnő illat- és zamatanyagáról ismert muskotályos. A vörös fajták közül m i n d ö s s z e k ét m i n t a akadt, egy pinot noir, Gaál Károly, rédicsi termelő bora, melyet 18,17 ponttal díjazott a zsűri, valamint

egy a kékfrankos kategóriában, Sep Evgen bora, 17,93 ponttal. A különleges minőségű borok kategóriájában Kepe Štefan két olaszrizlingje, egy 2009-es késői szüret és egy 2006-os bogyóválogatású bora érdemel említést, az előbbit 18,27 pontra, az utóbbit 18,53 pontra értékelte a zsűri. A minősítés átlageredménye ismét magas, 18,04 pont lett. A legeredményesebb borosgazda Laslo Emil lett, aki négy kategóriában is győzött, s egy második helyet (szürkebarát) is magáénak mondhat, egyúttal sauvignon kategóriában 18,57-tel a legmagasabb pontszámot is ő kapta.

használóit, hogy legyenek elővigyázatosak a szerek használatánál, tartsák be a gazdálkodás és a környezetvédelem jó gyakorlatát, vagyis a szerek használata előtt mindig tájékozódjanak arról, ez veszélyes-e a méhekre. A szerek csomagolásán erre vonatkozó látható jelek találhatók. Általában minden rovarölőszer veszélyes a méhekre. A

szereket mindig az ajánlott legalacsonyabb koncentrációban használjuk, ha választhatunk, akkor mindenképpen a méheknek kevésbé veszélyes szert használjuk. Permetezés előtt, ha lehetséges, akkor kaszáljuk ki az aljnövényzetet, permetezzünk az esti órákban, illetve éjszaka, amikor a méhek már nyugovóra tértek.

Húsvéti műhelymunka Hosszúfaluban

Jó hangulatban és sok szép húsvéti dísz elkészítését eredményezve zajlott a szombat délután a hosszúfalui faluotthonban: a helybeli hímzőszakkör ugyanis húsvéti műhelymunkát szervezett, melyen – Pulai Lászlóné szakmai vezetésével – tojásfestésben, csuhéból, szövetből és egyéb anyagokból dísztárgyak készítésében mutatták meg ötletességüket, kézügyességüket a résztvevők. kmj

19


Kultúra Kološa Tanja az éneklésben megtalálta önmagát

Amikor énekelek, teljesen más ember vagyok Valószínű, hogy a tehetséget azért kapjuk, hogy táplálja lelkünket, de nem elegendők a jó gének, kitartás is kell, hogy másoknak is megmutathassuk, mit tudunk. Egy tehetséges muravidéki énekesnővel, Kološa Tanjával készítettünk beszélgetést, aki nem is olyan rég találta meg önmagát. Most szakított ránk egy kis időt, hogy közelebbről is megismerhessük. Dobronakon nagyon kellemesen beszélgettünk – mivel egyidősek vagyunk, így tegeződve. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

– Legutóbb a március 15-i ünnepélyeken hallhattunk szólót énekelni. Azóta is sokan érdeklődtek felőled: „Ki az a lány, aki szólózott? Nagyon karakteres hangja van!” – Dobronakon tanít – ennyi volt a gyors válasz, aztán a további kérdésekhez már többet kellett volna tudnom rólad. Kérlek, mesélj kicsit magadról! Mivel foglalkozol, hogy kerültél kapcsolatba az énekléssel? – Az éneklés családi hagyomány nálunk. Az édesapám és a nagypapa is nagyon jó zenész volt. Mielőtt komolyan kezdtem volna foglalkozni az énekléssel, előtte már régóta énekelgettem a magam kedvére. Az általános iskolában kidobtak az énekkarból, mert nem tanultam meg a szövegeket – nevet Tanja. – A középiskolában viszont felfigyeltek rám, akkor kezdtem évzárókon és egyéb rendezvényeken szerepelni. Apu aztán mindig mondogatta, hogy a zenéből nem fogok megélni, ezért mentem teljesen más irányba. Történelem–magyar szakosként végeztem Mariborban, és most a dobronaki általános iskolában napközis tanárként dolgozom. Szeretek tanítani és a gyerekeket is szeretem. Így szakmával a kezemben újra foglalkozni kezdtem az énekléssel. Már az egyetemi évek alatt megismerkedtem Soldat Damirral, a gitárosommal,

20

vele kezdtünk zenélni, de lesz, de már látom, hogy két énekkarnak is a tagja másról van szó, a hang is vagyok, a lendvai Vita és olyan, mint a hangszeres a muraszombati Belkanto tudás, egész életedben női kórusnak, és szerző- képezni kell. désben állok a lendvai – Mesélnél kicsit a felMNMI-vel. Az utóbbi két lépésekről is? évben kezdtem igazán, – A nemzetiségi művekomolyabban foglalkozni az énekl é s s e l , a m i ko r bejelentkeztem a muraszombati zeneiskolába. – Mit jelent az, hogy komolyabban, milyen célok lebegnek előtted zenei vonalon? – Ezt igazából magamért csinálom, és nem azért, hogy mi lesz belőlem. Azt akartam, hogy a hangomat képezzem. Sokáig úgy gondoltam, hogy nem tudom a hangom továbbfejleszteni, ez a maximum, ami kihozható belőle. Kološa Tanjá Aztán amikor elkezdtem tanulni, rájöttem, lődési intézeten keresztül hogy Úristen, semmit sem sokat szerepelek, és imátudok, igenis van hová dom. Felléptem Budapesfejlődni! Akkor tanultam ten, Ljubljanában, de szemeg, hogyan kell helye- repeltem már nívódíj-átadásen lélegezni, figyelni a son, vagy minden évben a szövegre, a hanglejtésre, március 15-i ünnepélyeken. koncentrálni 4–5 dologra A Muravidék bemutatkozáegyszerre. Akik ismer- sain is ott voltam, például nek korábbról és hallottak Budapesten. Különösen a énekelni, meg értenek va- Kontrabant „Muravidék, lamelyest a zenéhez, azok Muravidék” című dalát kérik szerint nagyot fejlődött a mindig, hogy énekeljem. skálám, de ez szerintem Azt a dalt az első ifjúsági tamég csak a kezdet. Nos, lálkozón énekeltem először 6 éves az iskola, az elején Budapesten. Az énekkarokúgy gondoltam, hogy egy- kal is sokat fellépünk, 2009két évet tanulok, és elég ben az énekkarok versenyén

voltunk a Vitával, ott aranyat kaptunk. A művészetek palotájában, a Musica Mundi nemzetközi világversenyről pedig aranyat hoztunk haza. – Nem izgulsz a szólófellépések előtt? – Mindig izgulok, de ez jó, mert ha nem izgulnék, akkor mindegy lenne. Gondoltam, hogy idővel majd elmúlik, de nem, a szövegek miatt is izgulok, nehogy elfelejtsem vagy összekeverjem a sorokat. Magam gyakorlom be, először a szöveget, aztán a hangokat, és a gitárosom, Damir is maga tanul, aztán jöhet a közös próba. Nagyon jól megér tjük egymást zenei szinten. – M e n ny i re sikerül átéléssel énekelned a színpadon? – Amikor énekelek, teljesen más ember vagyok , bele tudom élni magam. Viszont erős önkritikám van, például még gondom van a színpadi mozgással. Vissza szoktam nézni magam, és akkor látom reálisan magam kívülről. Persze mondják, hogy jó volt, gratulálnak, de amikor magamat visszanézem, akkor látom, hol kell javítani. – A jövő, célok? – Sok mindennel szeretnék foglalkozni a jövőben. Igazából a történelem miatt a kutatás, a muzeológia és a kultúra érdekel. Ebben tudom elképzelni szakmai szempontból a jövőm alakulását. Zenei vonalon pedig Damirral beszélgettünk már arról, hogy szeretnénk egy saját CD-t kiadni. Hozzám igazából a magyar ének áll közel a nyelv miatt is, mivel sokkal könnyebben ki tudom

magam fejezni magyarul, meg jobban a magaménak is érzem. – Jut időd mindenre? – Köszönöm a kérdést – nevet Tanja –, hetente két énekkar, aztán kétszer énekóra Muraszombatban. Amikor koncertre készülünk, akkor kicsit több a felkészülés is. Aztán a gyűlések. Az önkormányzatban, a muravidékiben, meg a kultúregyletben, ahol alelnök vagyok. A kultúra foglalkoztat leginkább, a szívem ügyének tartom, ezért is indultam. Az újonnan alakult muravidéki ifjúsági bizottságnak is elnöke vagyok. Az időm rendesen be van osztva, de magam akartam így. De ha szabadidő, akkor is zene, koncertek, minden stílusban megtalálom a nekem valót. – A zene tehát kikapcsol, az éneklésben is ezt találod meg? – Igen, szerintem másképp nem is csinálnám. A saját lelkemért, magamért csinálom. Elég későn kezdtem, de azt mondják, jobb későn, mint soha! Már nagyon rég szerettem volna tanulni. Ha nem énekelhetnék, akkor, hát, nem is tudom... Az éneklésben megtaláltam önmagam. – Legnagyobb kritikusod? – Talán az édesapám. Hasonló, mint a tanárom, ha nem dicsér meg, akkor biztos valami nem volt jó. – El tudod képzelni, hogy egyszer édesapáddal közösen énekelj? – Együtt még nem énekeltünk soha, amikor ő énekelt volna velem, akkor én még más stílusban gondolkodtam. Lehet, egyszer erre is sor kerül, miért ne!? Ezzel a mondattal zártuk beszélgetésünk hivatalos részét, s folytattuk – már diktafon nélkül – még egy ideig, míg a kötelezettségeink el nem szólították mindkettőnket.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .


Helló!

Kedves Gyerekek! Amint láthatjátok, oldalatok ismét szép színesre sikerült. Két szép rajzzal kedveskedünk ma nektek, amit a dobronaki és a pártosfalvi óvodásoktól kaptunk. Egy rejtvényt is készítettünk számotokra sok-sok gyümölccsel. Ismeritek mindegyiket?

Barić Melisa, 5 éves, Pártosfalvi Óvoda

Vuk Ema, 4,5 éves, Dobronaki Óvoda

Lackó minden nap eszik gyümölcsöt, ezért olyan egészséges. Szép piros az arca, fehérek a fogai, erős, sohasem fáradt, gyorsan tud futni, magasra ugrik, szépen olvas és ügyesen számol. Ha a rejtvényünkbe helyesen beírjátok a gyümölcsök nevét, megtudhatjátok, mitől olyan egészségesek a gyümölcsök. 8

1

9

1 2 4

2

3 4

3

5

10 11

6 5

7 6

8 9

12

10 7

13

11 12 13

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .

21


Sport

Az első pont Petesháza – Puconci 1:1 (0:1) Megszerezte első pontját a Petesháza a papírforma szerint esélyesebb Kema Puconci ellen a Muravidéki

szerezték meg a vezetést. A végig támadó szellemben játszó házigazdák a második félidőben egyenlítettek:

Ligában. A negyedik helyen tartózkodó puconciak a 11. percben Gombošin keresztül lesgyanús helyzetből

az 57. percben Deák Dávid gólja jelentette az első pontot a bajnokságban. HF

Hazai győzelem Kapca – Zsitkóc 2:1 (1:1) A lendvai körzeti ligában Cigan korai gólja a

sodik félidőben a hazaiak sorozatos támadásai a 67.

hazaiaknak hozott örömet, amelyet 10 perccel később (14.) Colnar mérsékelt egyenlítő góljával. A má-

percben értek be, amikor Cigan második góljával 3 pontot szerzett csapatának. HF

Elsőkörös vereség L e n g ye l o r s z á g b a n , Bialystokban zajlott a „Polish International 2011” elnevezésű tollaslabdatorna, amelyen 29 országból több mint 200 versenyző

vett részt. Köztük volt a lendvai BK Mladost tagja, Utroša Iztok is, de a főtornán már az első ellenfelétől, az ausztriai Luca Wrabertől 2:0-ra kikapott. F.B.

Kardinarné bajnokcsapata Az 1.B tekeligában szereplő celjei Lanteks II, amelynek színeiben Kardinar Marika is szerepel, magas, 8:0-s győzel-

22

met aratott a kamniki ETO II ellen és bajnokok lettek. Kardinar Marika 559 fát döntött és magabiztosan legyőzte ellenfelét. F.B.

Miletič második lett Medvodéban zajlott az ifjú tollaslabdázók országos bajnoksága U–11-es, U–15ös és U–19-es korosztályban. Az U–15-ös korosztályban szerepelt a Mladost három tagja is: Luka Miletič, Vito Hozjan és Nejc Šendlinger. A legjobb eredményt Luka Miletič érte el, aki párjával, Aljaž Ferkkel (BK Branik) a férfi páros kategóriában második helyen végzett. Hozjan és Šendlinger nem ért el figyelemre méltó eredményt. F.B.

Tišinai siker Véget ért az idény a Harmadik Országos Céllövőliga északkeleti csoportjában. Az utolsó, hatodik fordulóban a tišinaiak győzelmükkel bebizonyították (1126 kör), hogy a legjobbak, a COAL Petesháza 1096 körrel az ötödik, a Jezero Dobronak II. 1036 körrel a 10. lett, míg a Varstroj Lendva II. 986 körrel egy hellyel mögöttük végzett. Az összetett versenyt a K. Flisar III Tišina nyerte 87 ponttal. Az idény végen a COAL az ötödik (48 pont), a Varstroj II a tízedik, a Jezero II pedig a tizenegyedik (mindkettő 15 pont). F. B.

Egy pont... A Nafta tekézői a harmadik liga keleti csoportjának 18. fordulójában magabiztosan legyőzték 6:2-re (fában 3269:3158) a Piramidát, így az idényt a második helyen zárták, csak egy pont lemaradással az élen álló Litijával szemben. Zadravec 557, Kuk 558, Šimon 543 és Matjašič 560 fával aratott győzelmet. A második ligában szereplő nők jó játék ellenére elveszítették összecsapásukat a Litija ellen és hetedikként zárják az idényt. Az eredmény: Nafta – Litija 3:5 (fában 3057:3074). Egyéniben Stanič 526, Hozjan 507 és Ščap 501 fával győzött. F.B.

Pečelin triplája

Csente – Nafta Öregfiúk 3:3 (2:2) Gólzáporos és fordulatos meccsen a lendvai körzeti ligában nem bírt egymással a két csapat. Az

(28. és 34. perc). Ám két perccel később Gabor beállította a félidő végeredményét. A 47. percben

öregfiúk Drvarič fejesével korán gólt szereztek, aztán a hazaiak támadásai sokáig nem hoztak eredményt, majd Pečelin kétszer is betalált Király kapujába

Novak Dean ismét a veteránoknak szerzett előnyt, de a 72. percben Pečelinnek sikerült még pontot mentenie csapatának. HF

Barátságos mérkőzés Nafta – Drava 1:0 (1:0 A válogatott meccsek miatti szünetet a Nafta barátságos meccsre használta ki. Lendvára látogatott a másodikligás Drava csapata és 1:0-s vereséget szenvedett. A hazaiaknál a kezdő tizenegyből hiányzott Ajlec, Vass, Ibrahimi és Lesjak is, de ennek ellenére már az első percben helyzethez jutottak. Dvorančič a bal oldalon szökött meg a vendégvédők elől és Prašnikarhoz pas�szolt, aki kihagyta a nagy helyzetet. Öt perc múlva Caban a tizenhatoson belül szabálytalankodott, erre Bukovec játékvezető azonnal a tizenegyes pontra mutatott, viszont Čeh tizenegyesét Jozič védeni tudta. Ezek után a Drava három lehetőséghez is jutott. Matjašec hibája után Šturm szemtől szembe találkozott Jozič-csal és a kapu fölé tüzelt. A 28. percben ismét hibázott a hazai védelem: Levačič Kokol lábára passzolta a labdát, aki kapura is rúgta, de Jozič védeni tudott. A 29. percben a hazaiak aztán gólt szereztek. A vendégek kapusa, Vrečko Komljenovičhoz passzolta a labdát, aki betalált a kapuba. A második félidőben az első helyzethez a vendégek jutottak. Az 57. percben Kokol került Ajlec elé, de a hazai kapus védeni tudta lövését, majd szabadrúgásból Pranjič próbálkozott, de Ajlec szögletre tudta tolni a labdát. A továbbiakban a játék szintje már csak csökkent. A labdát nagyrészt a pálya közepén tartották és nemigen veszélyeztették a két kaput. A 75. percben a csereként beálló Ibrahimi a tizenhatos széléről a vendégkapus ölébe rúgta a labdát, a 86. percben pedig Lesjak lőtt a bal kapufa mellé. Damir Rob a következő csapatot küldte pályára: Jozič, Matjašec, Vöröš, Levačič, Caban, Olujič, Idrizi, Prašnikar, Dvorančič, Raduha, Komljenovič. Pályára lépett még: Aljec, Vass, Pavel, Ibrahimi, Lesjak, Tomažič-Šeruga. A meccset a Miran Bukovec (Felsőlakos), Horvat Robert és ifj. Horvat Robert hármas vezette. Feri.h.m.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .


Sport

Megkezdődött a középiskolák viadala Ötödikek lettek Kezdetét vette a zalaegerszegi, varasdi és lendvai középiskolák bajnoksága. Az iskolák három sportágban, kosárlabdában, céllövészetben és bowlingban mérték össze tudásukat. A vendéglátó lendvaiak a standard légpuska kategóriát fölénnyel nyerték meg 768 körrel a 600 körös Varasd és az 563 körös Zalaegerszeg előtt. A fiúknál egyéniben Adrijan Ratkovič (Varasd) győzött 163 körrel a két

lendvai, Nyakas Leon (157 kör) és Tadej Žalik (146 kör) előtt. A lányoknál a varasdi ifjúsági Európa-bajnok céllövő, Tanja Perec nyert 155 körrel, a lendvai Barbara Vučko 130 körrel a harmadik lett. Kosárlabdában a lend­ vaiak 28:80-ra kaptak ki a Zalaegerszeg ellen, ezt követően a varasdiaktól a 54:31-re kaptak ki, az első helyről pedig a Zalaegerszeg – Varasd 61:49-es

Éremözön Ptujban A Ptuji Dzsúdóklub szervezte meg a már hagyományos nemzetközi „Ptuj Dzsúdó Kupát”, amelyen 286 ifjú cselgáncsozó vett részt, többek között mindkét lendvai klub tagjai is. Kiváló eredményt ért el Tadeja Hozjan (Judo Klub), aki a 70 kilós súlycsoportban második helyet szerzett. Az U–11eseknél Nina Imre (30 kg) és Aljaž Kovač (42 kg) második helyet szerzett, az U–13-asoknál pedig Nina Kotnjek (25 kg) győzni tudott, Tilen Farkaš és Staš Horvat (38 kg) második, Gašper Zadravec (30 kg) és Aljaš Farkaš (34 kg) pedig harmadik lett. Az U–15-ös korosztályban Maja Adanič (44 kg) második lett, Niko Gorjan (+73 kg) győzni tudott, Jan Jurgec (50 kg) és Ferenc Grega (60 kg) pedig ezüstéremmel tér-

hetett haza. A KBV Lendva három érmet gyűjtött be. Gönc Melita (63 kg) a második helyen, Nagy Marko (73 kg) szintén a második és Gál Patrik (73 kg) a harmadik helyen végzett. A JK Lendva is számos érmet zsebelt be. Tadeja Hozjan (70 kg) az ifjúsági korosztályban a második helyet szerezte meg. Sikeresek voltak az ifjú tagok is. Az összesítettben a legtöbb érmet a JK Bežigrad szerezte a JK Ptuj és a JK Slovenj Gradec előtt. Szintén Ptujban zajlott az övek országos dzsúdóversenye, amelyen sikeresen szerepeltek a JK Lendva tagjai is: Alenka Premoša (+57 kg) és Darko Nemec (73 kg) egyaránt harmadik helyet ért el a barnaöves kategóriában. F.B.

muravidéki kosárlabdaliga Beltinci – Lindau 68:62 (21:22, 16:13, 17:10, 14:17) A Lindau ismét vereséget szenvedett a Muravidéki Kosárlabdaligában és az utolsó előtti helyre csúszott vissza. Ezúttal a Beltinci csapata volt náluk jobb, és 68:62-es győzelmet aratott. A fordulóban mindkét élcsapat, a PŠK Ljutomer I és KD Sobota is vereséget szenvedett. Eredmények: Paloma Slad­ki Vrh – Sobota 66:63

(16:16, 23:17, 5:20, 22:10), Lju­tomer 2 – Ljutomer 1 71:67 (23:13, 12:16, 17:15, 19:23). A Gornja Radgona szabad volt. A tabellát a PŠK Lju­ tomer I vezeti a KD Sobota és a PŠK Ljutomer II előtt. Valamennyi csapatnak 26 pontja van. A Lindau 18 pontnál tart. F.B.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . m á r c i u s 3 1 .

meccs döntött. Bowlingban a Zalaegerszeg győzött 1902 fával a Lendvai KKI (1766 fa) és a Varasd (1740 fa) előtt. Egyéniben Pintér Károly (Zalaegerszeg) győzött 524 fával, Miha Žalik (KKI, 398 fa) pedig harmadik lett. A lányok versenyét Antonija Milak (Varasd, 405 fa) nyerte Tadeja Donko (KKI, 348 fa) előtt. Az első tornán ös�szesen több mint 60 ifjú sportoló vett részt. A bajnokság ősszel Varasdon folytatódik. Feri.h.m.

Zalaegerszegen zajlott a középiskolások nemzetközi röplabdatornája, amelyen a Lendvai KKI tanulói is részt vettek és az ötödik helyet szerezték meg. A tornán két csoportba sorolva nyolc vegyes, három fiúból és három lányból összeálló csapat vett részt. A lendvaiak csoportjukban a harmadik helyet érék el (KKI Lendva – Kölcsey Ferenc Gimnázium 0:2 (9:25,5:25) és KKI Lendva – Zrínyi Miklós Gimnázium I 0:2 (15:25,15:25) és KKI Lendva – GANZ Munkácsy 2:0 (25:19,25:15), ami az

Kijutottak a záró tornára

Fölényes Vučko-siker

A lendvai Lindau Hawks baseball- és soft­ball-klub idén az országos bajnokság három tornáján vett részt és 13 pontot gyűjtött össze. A kilenc résztvevő csapat közül a hatodik helyet szerezték meg, és ezzel kijutottak a záró tornára, amely 2011. április 17-én Medvodéban lesz. A három tornán két csoportba sorolva csaptak össze egymás ellen a csapatok. Eredmények, 1. torna: Lindau Hawks – Lisičke 4:13, Lindau Hawks – Street Kings 5:7, 7. hely, 4 pont; 2. torna: Lisičke – Lindau Hawks 9:7, Dragon Kings – Lindau Hawks 15:5, 7. hely, 4 pont; 3. torna: Lindau Hawks – Street Kings 7:8, Lisičke – Lindau Hawks 10:9, 6. hely, 5 pont. A három torna után a Lisičke vezet 31 ponttal a Dragon Kings (30 pont) és a Street Kings (25 pont) előtt, a Lindau Hawks pedig 13 ponttal a hatodik. A lendvai csapatban Gaz­d ag, Glavina, Petek, Nemeth, Kranjc, Petkovič, M. Čirič, D. Čirič, Raduha, Tóth és Horvat szerepelt, a csapatvezetői feladatokat pedig Erik Šmidlehner látja el. Feri.h.m.

A Lendava SK rendszeres, havi sakktornáján 6 sakkozó vett részt. A márciusi győzelmet Vučko Jože ünnepelhette magabiztosan: 10 pontot szerzett az 5,5 pontos Baša Drago és az 5 pontos Vehtersbah Bela előtt. F.B. LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓ LIGA 15. forduló Nedelica – Polana 1:0 (1:0) Miholič Olimpija – Renkovci 3:2 (2:1) Šimunič, Ritlop, Lisjak; Huskić, Čizmazija Csente – Nafta 3:3 (2:2) Pečelin T. (3); Drvarič, Gabor, Novak Zvezda – Panonija 1:5 (0:2) Graj; Kocet, Kodba, Magyar, Hozjan, Biro Hídvég – Graničar 2:2 (1:1) Šimonka, Lutar; Mlakar, Novak Kapca – Zsitkóc 2:1 (1:1) Cigan (2); Colnar Turnišče – Kobilje 0:3 (0:2) Lutar, Lebar (2) Táblázat 1. Kobilje 15 11 1 3 54:20 34 2. Nafta 15 10 2 3 45:19 32 3. Csente 15 8 6 1 48:19 30 4. Panonija 15 8 3 4 40:19 27 5. Renkovci 15 8 2 5 35:21 26 6. Nedelica 15 8 2 5 25:20 26 7. Hídvég 15 6 5 4 35:26 23 8. Olimpija 15 6 4 5 27:28 22 9. Graničar 15 5 6 4 26:22 21 10. Turnišče 15 6 1 8 41:37 19 11. Polana 15 5 2 8 29:28 17 12. Kapca 15 2 3 10 20:51 9 13. Zsitkóc 15 2 1 12 25:60 7 14. Zvezda 15 1 0 14 10:90 3 A 16. forduló párosítása 2011. április 4-én: Zsitkóc – Hídvég, Nafta – Olimpija (mind 10.00), Kobilje – Kapca (13.00), Polana – Turnišče (14.30), Panonija – Csente, Renkovci – Nedelica (mind 15.30).

ötödik helyért zajló meccsre volt elég, amelyet 2:0-ra (25:14,25:18) nyertek meg a Zrínyi Miklós Gimnázium II. ellen. A győzelmet a Kölcsey Ferenc Gimnázium szerezte meg a Vajda János Gimnázium és a Zrínyi Miklós Gimnázium I. előtt. A KKI csapatában Ko­ cu­van, Kodba, Bukovec, Hoz­j an, Donko, Juretič, Pro­bojevič és Farkaš lépett pályára. Feri.h.m.

Radakovič lett a bajnok Véget ért a Lendvai Téli Bowlingliga. Az utolsó fordulót 444 fával Boštjan Hac nyerte meg Dušan Radakovič (439 fa) és Boštjan Virag (428 fa) előtt. Az idei idényben hét fa előnnyel Dušan Radakovič lett a bajnok. A végeredmény: 1. Dušan Radakovič 5567 fa, 2. Boštjan Virag 5560 fa, 3. Boštjan Hac 5440 fa, 4. Franc Tomažič 5362 fa, 5. Könye Tibor 5136 fa. Feri.h.m. Muravidéki Labdarúgó Liga 15. forduló Ljutomer – Bakovci 1:0 (0:0) Rakičan – Dobronak 3:1 (1:1) Godvajs (2), Rajnar; Torma Hodos – Gančani 2:2 (0:1) Fartek, Škerlak; Tivadar, Dugonjić Hotiza – Črenšovci 2:2 (0:2) Bistrica – Bogojina 4:5 (1:3) Petesháza – Puconci 1:1 (0:1) Deák; Gomboši Turnišče – Šalovci 1:1 (1:1) Táblázat 1. Rakičan 15 11 3 1 37:18 36 2. Hotiza 15 11 3 1 33:14 36 3. Črenšovci 15 8 4 3 40:18 28 4. Kema Puconci 15 8 2 5 29:24 26 5. Hodos 15 7 3 5 32:25 24 6. Turnišče 15 7 2 6 33:27 23 7. Šalovci 15 6 3 6 17:16 21 8. Bistrica 15 6 2 7 37:29 20 9. Bogojina 15 6 2 7 36:30 20 10. Ljutomer 15 6 2 7 17:24 20 11. Dobronak 15 5 3 7 23:23 18 12. Gančani 15 4 3 8 20:29 15 13. Bakovci 15 1 5 9 13:31 8 14. Petesháza 15 0 1 14 5:64 1 A 16. forduló párosítása 2011. április 3-án: Puconci – Raničan, Črenšovci – Hodos (mind 02-án, 16.00), Gančani – Turnišče, Šalovci – Ljutomer, Bakovci – Petesháza, Dobronak – Bistrica, Bogojina – Hotiza (mind 16.00).

23


M A G Y A R

S Z Í N H Á Z ,

Mitch Leigh Joe Darion

zenés dráma

2011. április 10. (vasárnap) 19 óra Lendvai Színház- és Hangversenyterem. Jegyek kaphatók a színház pénztáránál. Szervezo: Lendvai Magyar Nemzetiségi Muvelodési Intézet. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Lendva

Zavod za kulturo madžarske narodnosti Lendava

B U D A P E S T


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.