Info
Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
66. évfolyam 17. szám Lendva 2022. április 28. ISSN 0352-6569 1,10 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
7–14. oldal
h
e
t
i
l
a
p
j
a
Választottunk
Vasárnap Szlovénia választásra jogosult népessége közel 70 százalékos részvétellel egyértelmű felhatalmazást adott a Robert Golob által vezetett Szabadság Mozgalomnak, hogy a következő mandátumra kormányt alakítson. A Muravidéken is – habár kisebb arányban – a balközép erő bizonyult a legerősebbnek. A muravidéki magyarság is megválasztotta nemzetiségi képviselőjét, egyértelműen Horváth Ferenc eddigi képviselő nyerte el a választók bizalmát. A választási eredményekről bővebben a 4–5. oldalon lévő összeállításunkban számolunk be.
Horváth Ferenc újraválasztott parlamenti képviselő:
„Szeretném, ha az új kormánnyal is folytatódnának az elindult programok” 2–3. oldal
Iránytű Horváth Ferenc a második képviselői mandátuma előtt
Bízom abban, hog Tomka Tibor
Nagy győzelem, stabil kormányzás… Vasárnap történelmi sikert aratott a néhány hónapja még nem létező Szabadság Mozgalom, amely 41-es, történelminek nevezhető mandátumszámot tudott szerezni a Szlovén Országgyűlés új összehívásában. Mindemellett ötpártira csökkent az általában 7–8, de a most már mögöttünk lévő mandátumban 9 pártot számláló országgyűlés. Ez fontosnak bizonyult, ugyanis bár százalékban mérve a múlt század 90-es éveiben jobb eredményt ért el a Drnovšek vezette LDS, de most a fent említett „pártzsugorodás” miatt a mostani eredmény több mandátummal jár. A győzelem tehát egyértelmű, sőt, ha hozzátesszük, hogy a balközép Szabadság Mozgalom természetes szövetségese, az SD 7 képviselővel rendelkezik, meg is alkottuk a 48 képviselővel rendelkező, stabil kormányzást biztosító koalíciót, amelynek nem is kell az ultrabal Levica háttérből nyújtott támogatása, mint ahogy mondjuk a Šarec-kormánynak szüksége volt a mandátum első felében, illetve a két nemzetiségi képviselő támogatására sem, ahogy szüksége volt több esetben a Janša-kormánynak az előző mandátum második felében. A valószínűsíthető kormánykoalíció felhatalmazása tehát egyértelmű, ezzel természetesen egyértelmű a felelőssége is. A stabilitás tehát biztosított, és ez mindenképpen jó hír. A többit pedig még meglátjuk, különösképpen, amennyiben a nehéz időkre való tekintettel alkotmányozó többségre lesz szüksége a koalíciónak…
Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Farkas Brigita, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
A vasárnapi országgyűlési választásokon a szlovéniai magyar választópolgárok a szavazatok 58,32 százalékával ismét Horváth Ferencnek szavaztak egyértelmű bizalmat, aki magyar nemzetiségi képviselőként második mandátumát kezdi meg a ljubljanai parlamentben. Szinte közvetlenül a választások után nyilatkozott lapunknak. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
– Először is meg szeretném köszönni minden választópolgárnak, aki elment szavazni. Örülök annak, hogy magasabb volt a részvételi arány – 8 százalékkal –, mint négy évvel ezelőtt, ami elég jelentős növekedés. Természetesen külön köszönöm azoknak, akik vasárnap rám adták a
voksukat és a kampányban is végig támogattak. Az eredménnyel elégedett vagyok, hiszen ha megnézem a négy évvel ezelőtti eredményemet, akkor ahhoz képest én is több szavazatot kaptam, ami valahol visszaigazolja számomra, hogy az elmúlt négy esztendőben jól dolgoztam. Ahogy már a kampány során is mondtam, tulajdonképpen ezt a munkát szeretném folytat-
ni. Természetesen most várjuk az Országgyűlés megalakulását, a kormányfő és a kormány kinevezését, és én azt szeretném, hogy a leendő kormányfővel egy hasonló jellegű megállapodás szülessen, mint amilyen az előző két kormányfővel is megszületett. Azt szeretném, hogy azok a programok, amelyek részben már elindultak, részben a kormány nemrég fogadta
Újabb gazdaságserkentési pályázat
Ősszel átadják a vö A belülről szinte már teljesen felújított völgyifalui tájházban Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke, valamint Vida Törnár Judit, a Lendva községi magyar önkormányzat (LKMNÖK) elnöke aláírta a völgyifalui tájház befejező, 100 ezer eurós támogatásáról szóló szerződést.
Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
A Lendva-vidéki tájház építése Völgyifaluban nagyrészt eddig is a szlovén gazdasági tárca kiírásaiból valósult meg, most a befejező fázis támogatásáról írt alá szerződést Horváth Ferenc MMÖNKelnök és Vida Törnár Judit LKMNÖK-elnök. A Lendva községi magyarság vezetője kifejezte örömét, hogy a tájház belülről már szinte befejezett épületében tudják aláírni a támogatási szerződést, amely a gazdaságfejlesztési pályázat 2. intézkedése keretében
valósul meg és a tájházépítés utolsó fázisát jelenti. Egyben megköszönte a hasonló módon eddig érkezett eszközöket is. Idén így sorra kerül a gazdasági épületek, a szárazmalom, az udvar, illetve a ház külső rendbetétele. A befejező fázis keretösszege 110 ezer euró, a 100 ezer eurós gazdaságfejlesztési támogatás mellett 10 ezer eurót az önkormányzat saját forrásokból tesz hozzá. A tájház átadására ősszel kerül sor, az egész befektetés pedig nagyjából 600 ezer eurót tesz majd ki. A támogatási szerződés aláírása mellett Horváth Fe-
renc, az MMÖNK elnöke és Szabó Lívia szakmunkatárs elmondta, hogy megjelent a 2021–2024-es időszakra vonatkozóan a magyar nemzeti közösség gazdaságserkentési programja 1. intézkedésének pályázata. A kiírás megjelent a Hivatalos Közlönyben, illetve magyar nyelven a Népújság április 21-i számában, míg maga a pályázat, illetve a különböző kísérőanyagok, árlapok letölthetők az MMÖNK honlaplapjairól. Mint már ismeretes, a kis- és középvállalkozások gazdasági beruházásainak serkentéséről van szó az őshonos magyar nemzeti közösség
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Nemzetiség
gy a pozitív trend folytatódik Horváth Ferenc el őket, de a szerződés még nincs aláírva, mindenképpen megvalósuljanak. Természetesen vannak még új elképzelések is, amelyeket – amennyiben lesz nyitottság a kormányzat részéről
– szeretnénk megvalósítani. Továbbra is a térségfejlesztés a prioritás, a gazdaság fejlesztése, új munkahelyek teremtése. Úgy hiszem, ezek a legfontosabb tényezők, plusz a környezetvédelem, az egészségügy, a zöld technológiák, ezeknek kell a Muravidéket a jövőben meghatározniuk. – A térségfejlesztési kérdéseknél erősebb lehet a vidékünk ereje, hiszen az új mandátumban több képviselő került innen az Országgyűlésbe… – Igen, és én ennek nagyon örülök. Örülök annak, hogy Magyar János lendvai polgármester úrnak is sikerült, Horvat Jožefnek is sikerült, sajnálom, hogy
Süč Dejannak nem sikerült, hiszen akkor a lendvai egységből négyen lennénk… Valóban nagyon örömteli hír, hogy többen kerültünk be a Muravidékről, de természetesen azt tudni kell, a múltban is úgy szokott működni, hogy volt ugyan a muravidéki képviselők parlamenti klubja, ahol bizonyos kérdésekben meg tudtuk találni a közös hangot, de általában az együttműködést a pártpolitika, tehát a koalíció és az ellenzék szerepköre határozta meg, ha nem kifejezetten térségi kérdésekről volt szó. De az, hogy többen vagyunk, mindenképpen nagyobb lehetőséget ad, mint a múltban, amikor csak négyen
ölgyifalui tájházat projekteket, ahogy eddig is, a kétnyelvű területen kell megvalósítani, a beszerzett alapeszközöknek legalább öt évig a területen kell maradniuk. Idén is 300 ezer eurós vissza nem térítendő
keretösszeg áll rendelkezésre, a pályázók legalább 10 ezer és legfeljebb 50 ezer eurót igényelhetnek. Minden pályázónak 25 százalékos önrészt kell biztosítania.
a nemzetiségi országgyűlési képviselő az MMÖNK elnöke. Ha más lenne a szabályozás, tehát ha a képviselő nem lehetne tagja az adott községi magyar önkormányzatnak, de tagja lehet az adott község tanácsának, az szerintem erősen sértené a nemzetiségi jogokat. Én mindenképpen szeretném ezt a mandátumot végigvinni a helyhatósági választásokig. Az, hogy a helyhatósági választásokon mi fog történni, ebben a pillanatban természetesen nem tudom megmondani, de a kampányban az egyik jelölt felvetette, hogy a választás nem csak egy sima választás lesz, hanem tulajdonképpen egy népszavazás arról is, hogy van-e az összeférhetetlenség, hogy elfogadható-e a mostani helyzet a muravidéki magyar szavazók számára vagy sem. Ha úgy tekintjük, akkor a válasz erre is elég egyértelmű.
Kisebbségi csúcstalálkozó Felsőszölnökön
Fotó: MMÖNK
által lakott területen. A beadási határidő május 20-a, pályázni pedig az említett területen legalább egy éve gazdasági tevékenységet folytató természetes és jogi személyek tudnak. A
voltunk. Ilyenkor azt gondolom, hogy a mindenkori nemzetiségi képviselőnek megvan az az előnye, hogy úgymond pártfüggetlenül tud ezekben a kérdésekben tárgyalni, s bízom abban, hogy az a pozitív trend, ami az elmúlt időszakban elindult, folytatódik. – A kampány legégetőbb kérdése volt a két funkció – parlamenti képviselő és az MMÖNK elnöke – egyidejű betöltése. A továbbiakban hogyan látja ezt? – Úgy látom, hogy a kérdés jogilag rendezve van, ahogy végig állítottam is. Szeretném azt, hogy egyszer erről szülessen egy egyértelmű döntés: ezért is indítottam a KPK ellen bírósági eljárást, mert szeretném, hogy a kérdés rendeződjön, tehát tisztázódjon minden értelemben. Megítélésem szerint most sem fér hozzá kétség, hiszen egyetlen törvény sem mondja ki, hogy nem lehet
Szabó Lívia és Horváth Ferenc az MMÖNK, valamint Vida Törnár Judit az LKMNÖK részéről tájékoztatást adott a völgyifalui tájház befejező fázisának elindításáról, illetve a legújabb gazdaságserkentési pályázatról. NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Az Országos Szlovén Önkormányzat a múlt héten Felsőszölnökön szervezte meg a rábavidéki szlovén és a muravidéki magyar nemzetiségi vezetők találkozóját. A találkozón több téma is terítékre került, köztük a
nemzetiségi közösségek jövőbeli fejlődését elősegítő együttműködés erősítése, a Magyar–Szlovén Közös Alap, valamint áttekintették az eddig elért eredményeket a határ két oldalán fekvő vegyes nemzetiségű területeken. (-)
3
Választások 2022 Gyors kormányalakítás várható
Óriásit nyert a balközép, mar ma A Robert Golob vezette, újonnan alapított balközép Szabadság Mozgalom (GS) tarolt a vasárnapi szlovéniai parlamenti választásokon, történelminek mondható 41 mandátumot nyerve. A 90 tagú parlamentbe összesen öt pártnak sikerült bekerülnie. Horváth Ferenc marad a magyar nemzetiségi parlamenti képviselő.
A muraszombati 1-es (Goricskó) választókörzet eredményei: SVOBODA SDS SD NSi LEVICA
29,27 % 25,91 % 14,27 % 4,46 % 3,05 %
Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
A hétfői adatok szerint 99,98 százalékos feldolgozottságnál a választópolgárok 69,83 százaléka járult az urnákhoz, ami jelentősen magasabb, mint az előző választásokon (52,02 százalék). A ptuji választóegységben 64,40 százalékos volt a részvétel, ezen belül a lendvai körzetben, ahol hagyományosan alacsony a részvétel, csak 56,47 százalékos, de lényegesen magasabb, mint négy évvel ezelőtt (42,25 százalék). A Szabadság Mozgalom a szavazatok 34,54 százalékát nyerte meg országos szinten, ezzel 41 mandátumot szerzett a 90 fős országgyűlésben. A Janez Janša vezette jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) a szavazatok 23,53 százalékát kapta, ezzel 27 parlamenti képviselővel rendelkezik majd. A konzervatív Új Szlovénia (NSi) 6,85 százalékos eredményt ért el és 8, míg a Szociáldemokraták (SD) 6,65 százalékkal és 7 mandátummal rendelkeznek majd. A 4 százalékos parlamenti küszöböt átlépte a Baloldal (Levica) is 4,38 százalék-
kormányfőről elnevezett LMŠ és az Alenka Bratušek vezette SAB. A törvények szerint a parlamentnek a választások után 20 napon belül meg kell alakulnia. Az államfőnek ezt követően 30 nap áll rendelkezésére, hogy javaslatot tegyen az országgyűlésnek a miniszterelnök-jelölt személyére. Megválasztása után a miniszterelnöknek 15 napon belül ismertetnie kell kormánya összetételét. Az új kabinet megalakulásáig a leköszönő kormány ügyvivői feladatot lát el. Várhatóan Robert Golob, a Szabadság Mozgalom vezetője alakíthat kormányt. kal, és 5 mandátummal rendelkezik. Szlovénia 1991-es függetlenné válása óta ez volt a kilencedik parlamenti választás, és történelmi balközép-sikert hozott, ugyanis még a valamikor egyeduralkodó LDS korában sem rendelkezett egy párt ilyen mandátumszámmal. Szinte biztosra vehető, hogy Robert Golob Szabadság Mozgalma könnyedén alkot majd kormányt, amelybe elegendő lesz a természetes partnerként nevezhető SD 7 képviselőjét meghívnia. A Szabadság Mozgalom győzelme egyértelmű, első helyen végeztek
A lendvai választókörzet eredményei: SVOBODA 31,41 % SDS 31,31 % NSi 11,27 % SD 4,44 % LEVICA 2,77 %
4
(országos 34,57 %) (országos 23,52 %) (országos 6,65 %) (országos 6,85 %) (országos 4,39 %)
(országos 34,57 %) (országos 23,52 %) (országos 6,85 %) (országos 6,65 %) (országos 4,39 %)
ugyanis mind a nyolc szlovéniai választóegységben. A legnagyobb győzelmet a Tengermelléket is magába foglaló postojnai egységben aratták, itt 39,47 százalékot nyertek, míg az SDS 19,39 százalékot kapott. Hasonló, azonban valamivel kisebb győzelmet értek el a két ljubljanai választóegységben is. A legszorosabb a ptuji – beleértve természetesen a Muravidéket is – választóegységben volt az eredmény, ahol 30,17 százalékkal nyertek, míg az SDS a szavazatok 29,08 százalékát szerezte meg. Amennyiben választókörzetekre bontjuk az eredményeket, már találhatunk olyan körzeteket, amelyeket az SDS tudott megnyerni, de például a Muravidéken nincs ilyen. Az SDS a Muravidéken a lendvai körzetben volt a legközelebb a győzelemhez, itt Süč Dejan a
Szabadság Mozgalom színeiben 31,41 százalékkal nyert az SDS színeiben induló Magyar Janez polgármester ellen, aki 31,31 százalékot szerzett. Az egytized százaléknyi különbség konkrétan 12 szavazatot jelent. Az országgyűlésből kiesett két korábbi kormányfő balliberális pártja: a Marjan Šarec volt
Horváth Ferenc továbbra is a parlamentben A magyar nemzetiségi parlamenti képviselői választáson ugyan alacsonyabb részvételi arányban (59 százalék), mint az általános választásokon, de jelentősen magasabb arányban, mint négy évvel
Muravidéki képviselők a parlament új összehívásában: A Muravidéknek Horváth Ferenc magyar nemzetiségi képviselő mellett további 5 képviselője lesz az új országgyűlésben: a Szabadság Mozgalom listájáról Ljutomerben Žibrat Sara, Gornja Radgonán Granfol Vera került a parlamentbe, az országgyűlésbe került Lendván az SDS listájáról Magyar János, illetve Horvat Jožef az NSi listájáról, míg a muraszombati 1-es körzetből az SD listájáról Zrim Damijan. Muravidéki képviselőnek tekinthetjük akár Krajnc Darkót is a Szabadság Mozgalom listájáról, aki bár Pesnica körzetben érte el a sikert, de a Lendvai községben él.
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Választások 2022
arad a nemzetiségi képviselő SD
SDS
7
27
Szabadság Mozgalom
41
NSi
8
Nemzetiség
2
Levica
5
A parlamenti patkó 2022-ben. Az Országgyűlésbe öt párt került be, ami a legkevesebb Szlovénia történetében. ezelőtt (51 százalék) összesen 3.232 választópolgár adta le szavazatát. A három jelölt versenyét egyértelmű többséggel, a szavazatok 58,32 százalékával Horváth Ferenc nyerte, míg dr. Kasaš Mihael 23,22 százalékot, Močnek Otto pedig 18,46 százalékot szerzett. Az adatok nem hivatalosak és nem véglegesek, hiszen a választási bizottság hétfőn még nem dolgozta fel a postán érkező, az ország más választóhelyein és a külföldön szavazó nem-
zetiségi polgárok voksait. Ezek a szavazatok viszont már nem tudnak változtatni az eredményen. Nézzük az eredményeket a kétnyelvű terület szavazóhelyei (települései) szerint: Pincemajor (Horváth 3, Kasaš 3, Močnek 1 szavazat), Pince (Horváth 46, Kasaš 17, Močnek 5 szavazat), Völgyifalu (Horváth 72, Kasaš 52, Močnek 5 szavazat), Csente (Horváth 160, Kasaš 54, Močnek 52 szavazat), Petesháza (Horváth 57, Kasaš 31, Močnek 85 szavazat),
Hosszúfalu (Horváth 126, Kasaš 33, Močnek 49 szavazat), Hosszúfaluhegy (Horváth 34, Kasaš 15, M o č n e k 5 s z ava z a t ) , Lendvahegy (Hor váth 48, Kasaš 27, Močnek 42 szavazat) Hármasmalom (Horváth 42, Kasaš 20, Močnek 27 szavazat) Lendva (Horváth 218, Kasaš 117, Močnek 106 szavazat), Hídvég (Horváth 30, Kasaš 22, Močnek 5 szavazat), Göntérháza (Horváth 26, Kasaš 12, Močnek 23 szavazat), Kámaháza (Horváth 17, Kasaš 7, Močnek 5 sza-
A nemzetiségi parlamenti képviselő választásán nyolc százalékkal magasabb volt a részvételi arány (59 százalék), mint négy évvel ezelőtt. A választási bizottságok összesen 3.232 szavazatot számláltak meg, közülük 60 volt érvénytelen. Képünkön a felsőlakosi szavazatszámlálás. NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Magyar János polgármester, az SDS színeiben megválasztott parlamenti képviselő: „Először is gratulálni szeretnék a választások győzteseinek, a Szabadság Mozgalomnak. Tekintettel az országos eredményekre nagyon is elégedett lehetek a saját eredményemmel, úgy tűnik, a választópolgárok meglátták a helyi önkormányzatban az eredményeimet és a vállalkozások érdekében végzett munkámat. Megköszönöm a támogatást, amelyet a további munkámmal meg is fogok hálálni. Még nem döntöttem el véglegesen, hogy felveszem-e a parlamenti képviselői mandátumot vagy maradok a polgármesteri poszton. Amennyiben a képviselői funkció mellett döntök, ígérem, meg fogok tenni mindent, hogy minél több eszközt biztosítsak Lendvának, a községnek, a körzetnek, ahol megválasztottak. Semmiképen sem szeretnék haszontalan lenni a fővárosban, s amennyiben úgy látom, nem tudok érvényesülni, inkább hazatérek.”
vazat), Zsitkóc (Horváth 29, Kasaš 10, Močnek 4 szavazat), Radamos (Horváth 36, Kasaš 23, Močnek 4 szavazat), Dobronak (Horváth 194, Kasaš 61, Močnek 28 szavazat), Felsőlakos (Horváth 112, Kasaš 21, Močnek 14 szavazat), Alsólakos (Horváth 55, Kasaš 16, Močnek 12 szavazat), Gyertyános (Horváth 76, Kasaš 46, Močnek 23 szavazat), Kapca (Horváth 108, Kasaš 30, Močnek 23 szavazat), Kót (Horváth 32, Kasaš 7, Močnek 11 szavazat), Domonkosfa (Horváth 73, Kasaš 25, Močnek 20 szavazat), Hodos (Horváth 77, Kasaš 7, Močnek 3 szavazat), Kapornak (Horváth 18, Kasaš 10, Močnek 0 szavazat), Pártosfalva (Horváth 29, Kasaš 19, Močnek 5 szavazat), Csekefa (Horváth 19, Kasaš 5, Močnek 2 szavazat), Szentlászló (Horváth 43, Kasaš 14, Močnek 6 sza-
vazat), Kisfalu (Horváth 16, Kasaš 4, Močnek 0 szavazat), Szerdahely (Horváth 25, Kasaš 2, Močnek 0 szavazat). Az idő előtti szavazás során Lendván Horváth Ferenc 104 szavazatot, Močnek Otto 50-et, míg Kasaš Mihael 49 szavazatot kapott. A részvételi arány átlagban, mint már írtuk, 59 százalék volt, és minden településen meghaladta az 50 százalékot, ami 2018ban nem történt meg. A kimagaslóam legmagasabb részvételt Szerdahelyen mérték, itt 81,28 százalékban járultak a polgárok az urnákhoz. Kótban 75 százalékos, Kapcán 70,43 százalékos volt a részvétel, ami a legmagasabbak közé sorolható. A legalacsonyabb részvételű körzetek: Radamos 50,39 százalékkal, Kapornak 52,73 százalékkal és Csekefa 52,94 százalékkal.
5
Muravidék Radamosi Korai Fejlesztő Központ
Mindenkit tárt karokkal várva A Radamosi Korai Fejlesztő Központban, amely a szlovén és magyar állam támogatásával jött létre, előreláthatólag ősszel indulnak a tevékenységek. A nyílt napon, amelyre április 20án került sor, a nyilvánosságnak bemutatták az épületet és az intézménnyel kapcsolatos tudnivalókat. Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net
A múlt heti nyílt napon Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy a központban a legkisebbeknek és az idősebb generációnak is szerveznek majd különböző tevékenységeket, a létesítmény generációk házaként is működne, de természetesen leginkább a fiatalabb generációk igényeinek kielégítésére épült. Az eseményt, amely rengeteg embert vonzott, gazdag program kísérte: a Mozgáskotta módszer bemutatása, zenés foglalkozások Andrejek Judittal, valamint kézműves foglalkozások a legkorszerűbb játékeszközökkel felszerelt termekben és korongozás a ház udvarán. Összeállításunkban a nyílt nap tükrében pillantunk vissza a radamosi központ történetére. 2018 októberében a Muravidéki Magyar Ön-
kor mányzati Nemzeti Közösséghez (MMÖNK) megérkezett az óvodafejlesztési program (a magyar kormány által 2016-ban indított Kárpát-medencei program keretében) második ütemének támogatása 461,5 ezer euró összegben. Ezzel megvoltak a feltételek ahhoz, hogy elkezdődjön – az elsődleges tervek szerint – a korai fejlesztői óvodai központ és állatsimogató (ZOO Caffe) megépítése, amely az óvodáknak nyújtana kiegészítő tevékenységet, ezenkívül erdei iskola megszervezésére alkalmas szálláshelyeket is kialakítanának benne. 2019 elején az MMÖNK Radamosban megvásárolt egy régebbi épületet és a hozzá tartozó telket, megtörtént a felújítás és a szükséges infrastruktúra rendezése, a szakmai programok kidolgozása is elkezdődött. A radamosi projekt előfutára a 2019 januárjában aláírt együttműködési megállapodás az
ténylegesen el is kezdődtek. Az MMÖNK addigi legnagyobb beruházása (megközelítőleg 600 ezer eurós értékével) az idő haladtával és a minél hasznosabb tartalmak keresése után 2020-ra már egy
Muravidéki óvónők csoportja a Korai Fejlesztő Központ előtt a nyílt napon. MMÖNK, a Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és a Zalaegerszegi Tankerületi Központ között, mely többek közt a szakmai intézetek együttműködését, a jó gyakorlatok megismerését és a szakemberek cseréjét tartalmazta. 2020 júniusában a muravidéki csúcsszervezet megkapta az építési engedélyt, megjelent a közbeszerzési pályázat is.
A gyerekek nagyon élvezték a vadonatúj játszóeszközöket.
6
Lendva Község ingyen és bérmentesen átruházta az épület körül a tulajdonában lévő négy telek tulajdonjogát is, amivel összesen 32 ár terület állt már rendelkezésre. Ekkor történt meg a tervek, il-
letve elképzelések módosítása is. A terebélyesedő költségek miatt a meglévő ház helyére épülő új objektumot kisebbre tervezték, a tetőtér részéből kimaradtak a szálláshelyek. A tervet az odrijánci Atrij tervezőirodában dolgozták ki. Párhuzamosan az építési munkálatok előkészületeivel a szakmai programok kidolgozása terén is folytak az előkészületek. Az akkori tervek szerint a Fejlesztő Központ a szlovén és a magyar egészségügyi, illetve oktatási rendszer keretében működne, egy szlovén– magyar projekt az iskola előtti gyerekek fejlesztése területén is szóba került. 2020 októberének elején Horváth Ferenc elnök és Matjaž Hozjan, a Legartis építőipari vállalat igazgatója alá is írta a kivitelezési szerződést, így a munkálatok egy hónappal később a régi épület lebontásával és a terület rendezésével
egészségügyi családközpontként körvonalazódott. 2021 júliusában a szlovén kormány 100 ezer euró támogatást biztosított az MMÖNK-nak a Korai Fejlesztő Központ és Nemzedékek Háza építéséhez. A társfinanszírozási támogatást a magyar és az olasz nemzetiségi országgyűlési képviselő, illetve a kormány közötti együttműködési megállapodás alapozta meg, melyben a 2020–2022 közötti időszakra konkrét programokat fogalmaztak meg. A támogatás fele-fele arányban az Egészségügyi Minisztériumból, valamint a Munka-, Család- és Szociálügyi Minisztériumból érkezett a kültéri és a beltéri felszerelés beszerzésére. A tervek szerint az épületet 2021 szeptemberében adták volna át, ekkorra tervezték a tevékenységek elindítását is, ami addigra bizonyos okok miatt (járványhelyzet, anyagi gondok) nem valósult meg.
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Muravidék Borut Pahor Dobronakon a Föld napján
Föld és víz – az élet forrásai Főleg a Dobronaki KÁI tanulói számára marad emlékezetes az idei április 22-e, a Föld napja, hiszen az iskolában Borut Pahor szlovén államelnök tett látogatást. Az esős időjárás miatt a Bakonaki-tóhoz tervezett program módosult, de a lényeg nem veszett el: színes kreatív alkotásaikkal a környezetvédelemre figyelmeztettek a fiatalok. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A Föld napjára összpontosító múlt pénteki rendezvényt a dobronaki Katasztrófavédelmi és Mentési Központban tartották meg, ahol Borut Pahor államelnököt Kardinar Marjan polgármester, Varga Edit, a dobronaki magyar önkormányzat elnöke és Horvát Elizabeta, a község idegenforgalmi és környezeti intézetének igazgatója üdvözölte. Az igazgató a Bakonaki-tóról, a község idegenforgalmi alappillérének jellegzetességéről szólt. A tó zöld környéke a gát szanálását követően ugyanis még több kikapcsolódásra vágyó vendégnek nyújt majd gazdag élményszerzési lehetőségeket. A vízmérő torony is új vonzerőt jelent majd, hiszen madármegfigyelő tornyot kívánnak benne létesíteni. A polgármester
A tó mellett tölgyfaligetet alakítanak ki, az első csemetét – amely kocsányos tölgy – az idei Föld napja alkalmából ültették el. hozzáfűzte, hogy az idegenforgalmi szempontok mellett fontolóra vették a tó vizének más hasznosítását is, mégpedig egy esetleges öntözőrendszer táplálását a tó vizéből. Dobronakon a Föld napja programjának apro póját a helyi kétnyelvű általános iskola projektmunkája adta: a gyerekek Štampah Miha mentortanár vezetésével kreatív környe-
zetvédelmi figyelmeztető táblákát készítettek, majd bemutatták ezeket Borut Pahor államelnöknek, aki jelképesen a tanulókkal és Kardinar polgármesterrel a központ termében felállított két táblát, amelyek majd a Bakonaki-tónál állnak. A rossz idő miatt szintén jelképesen történt meg annak a kocsányostölgy-csemetének az elültetése is, amit a rendezvényt követő napon
Az államelnök érdeklődve hallgatta a tanulók környezetvédelmi projektbeszámolóját, majd együtt fotózkodott velük. NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
a polgármester a helyiekkel együtt ültetett el a tó mellett alakuló tölgyfaligetben. A kocsányos tölgy szlovénül „dob”, ez pedig Dobronak nevében is ott van, ezért esett rá a választás – mondta a polgármester. A rendezvény második részében a Szlovén Kitelepültek Ljubljanai Anyaszervezetének tavalyi 70 éves jubileumáról emlékeztek meg. Az ünnepély a kultúrotthon nagytermében folyt, az aulában pedig a szervezet munkásságáról alkalmi kiállítást nyílt. Az
ünnepélyen a kitelepültek szervezetéről egy rövidfilmet is bemutattak, majd Boris Jesih elnök a szervezet hét évtizedének tevékenységéről szólt. Borut Pahor államelnök felszólalásában pedig a szlovén kitelepültek szervezetének jelentőségét méltatta. A program zárórésze ként Dobronak Község átvette a község horgolt címerét, amely a „Szlovénia horg ol” kezdeményezés keretében az idrijai Rozina Brigita kézimunkájaként készült.
Elkészült a gát, mi legyen az iszappal? Tavaly ősszel kezdődött el a Bakonaki-tó töltésének szanálása, megszilárdítása, magasítása és szélesítése. A munkák értéke mintegy 550 ezer euró, amelyre a Vízalap biztosított keretet. A munkálatok a VGP Pomgrad cég kivitelezésében befejeződtek, s mint Kustec Anton, a vízgazdálkodási cég Mura szektorának vezetője elmondta, a gát biztonságos és hosszú távon is kellő árvízvédelmet nyújt. A töltésbe mintegy 6 ezer köbméter földet építettek be, növelve a vízzárást és a stabilitást. A Bakonaki-tóban gondot jelent az elmúlt több tíz év alatt felgyülemlett iszap, melyet csak részben távolítottak el, a tóban maradt mennyiségre még megoldásokat keresnek. Az iszap az elemzések szerint nem tartalmaz nehézfémeket, gazdag foszforban és kalciumban. Mielőtt azonban az iszapot bárhova is elviszik, a lerakását (termőföldként) engedélyeztetni kell. A munkálatok elkezdése előtt a tóból mintegy 8 tonnányi halat telepítettek át. A meder vízzel való ismételt feltöltése két évig is eltarthat. SNK
Elkészült a Bakonaki-tó új töltése. Megoldásra vár még azonban az iszap kérdése.
7
Kultúra Az Őrség MTE éves közgyűlése
Kirándulást és pótjubileumot terveznek A Hodosi Őrség Művelődési és Turisztikai Egyesület éves közgyűlésén április 22-én az egyesületi élet elmúlt két évéről, majd az idei évre vonatkozó tervekről Totić Rozalija elnök számolt be a jelenlévőknek. A hímzőkör új szakmai vezetőt keres. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
A járvány miatt az elmúlt időszakban némiképp lelassultak a tevékenységek az egyesületben. A köz-
ségben tavaly nem voltak rendezvények, így helyben nem volt fellépés, viszont a nyár folyamán két magyarországi vendégszereplésre meghívást kapott a népdalkör. A hímzőszakkörben
A tagok bizakodóak, hogy idén már visszatérhet a művelődési élet a régi kerékvágásba.
új mintákat terveztek az elmúlt időszakban, illetve új terítők készültek a kultúrház asztalaira. A hímzőkörben azonban változás is történt, az őriszentpéteri szakmai vezető, Orbán Lajosné nem vállalja tovább az asszonyok tanítását. A csoportnak tehát új szakmai vezetőről kell gondoskodni, ami azért okoz gondot, mert helyben és a tágabb környéken sincs hímző népművész. Ami az egyesület költségvetését illeti, a 2021-es évben 1.000–1.000 eurós támogatást kaptak a községtől és a községi magyar önkormányzattól, ezen kívül
a nemzetiséggel közösen 1.668 eurós pályázati pénzt is nyertek a Bethlen Gábor Alapnál, amiből hangosítást vásároltak. A teljes bevételük tavaly 13.700 euró volt, emellett 10.170 eurós kiadással zárták az évet. A folytatásban az idei programokat vitatták meg: a helyi március 15-i ünnepélyen már szerepelt az énekkar, a következő esemény pedig a Bajánsenyével közösen megtartott májusfa-állítás és -kitáncolás lesz, az utóbbit szervezi az ME. Május 28-ára Székesfehérvárra, a katonadalfesztiválra is már megérkezett a meghívás, illetve idén a községben is tervezik a hagyományos rendezvények megtartását. Az ME szervezésében szüreti felvonulás lesz, illetve egy szakmai kirándulást is
szeretnének. A 2020-ban elmaradt 70 éves évfordulós ünnepély megtartásán is gondolkodnak. A közgyűlésen jelen volt Orban Lajos polgármester és Roman Silvija, a helyi magyar önkormányzat elnöke. A polgármester a község támogatásáról biztosította az egyesületet és a kerek évforduló elmaradt megünneplését szorgalmazta. A nemzetiség elnöke pedig arra kérte a tagokat, hogy ragaszkodjanak a tagságukhoz és az egyesületi munkájukhoz. A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet képviseletében Patyi Zoltán volt jelen, aki felajánlotta az intézet segítségét a kirándulás tervezésében, illetve abban, hogy a hímzőkör mielőbb új szakembert találjon és a munka folytatódhasson.
Kárpát-kör Színjátszótalálkozó
A színházi kapcsolatok újraélesztése Idén a Kárpát-Kör elnevezésű színházi találkozónak és konferenciának a lendvai Bánffy Központ volt a házigazdája. A háromnapos szakmai találkozó keretében lendvai, magyarországi, felvidéki, erdélyi, valamint ausztriai amatőr színjátszócsoportok képviselői osztották meg tapasztalataikat és gondjaikat. Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net
Az eseményt, amelyet most először tartottak meg a Muravidéken, a Magyar Szín-Játékos Szövetség a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézettel, valamint a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezettel karöltve valósította meg. A találkozó péntek este az Amargant Színházi Műhely és a Parastudio Egyesület előadásával, a Saint Just… című monodrámával (Ilyés Lénárd előadásában) kezdődött, majd szombaton az öt országból érkező műkedvelő
8
színjátszókörök képviselői bemutatták a magyar nyelven működő színházi tevékenység helyzetét. Elsőként Regős János, a Magyar SzínJátékos Szövetség elnöke szólt az egybegyűltekhez. A szövetség – amely a magyar nyelven játszó amatőr színházi csoportok ernyőszervezete – elsődleges célja a színjátszók érdekeinek képviselete a nem hivatásos színjátszás nemzetközi szervezeteiben, valamint segítséget nyújtani a kapcsolatok fenntartásában a hasonló szervezetek között a Kárpát-medencében. A Lendván összegyűlt
színjátszócsoportok találkozója is ebben a szellemben került megrendezésre közel két olyan év után, amikor a színjátszócsoportok szinte nem tudták gyakorolni a tevekénységüket,
tartani a kapcsolatokat, nem lehetett fellépéseket szervezni, színházi eseményeken részt venni. A muravidéki magyar amatőr színjátszásról Gal Patrik, a LeSzSz Társulat vezetője, valamint a Magyar Szín-Játékos Szövetség határon túli színjátszásért felelős elnökségi tagja szólt röviden. A konferencia talán egyik leghatásosabb előadását pedig Holló Jó-
zseftől hallotta a közönség: az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke világviszonylatban is fontos szereplője az amatőr színjátszásnak, így sok hasznos információt osztott meg az egybegyűltekkel. A konferencia szakmai része a II. Lajos című monodrámával fejeződött be a pécsi Escargo Hajója Társulat előadásában.
Ilyés Lénárd monodrámája nyitotta a lendvai színjátszó-találkozót. NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Hotizai tisztítóberendezés
Info
A tiszta víz megőrzése érdekében Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A tiszta felszíni és talajvizek megőrzése érdekében megvalósított beruházás már a megkövetelt előírások szerint biztosítja a lakossági szennyvíz és hulladékvíz kezelését, tisztítását. A felújított biológiai tisztítómű kapacitása 950 populációs egység, amelyből a korábbinál tisztább kifolyóvíz kerül az elvezető árokba, innen pedig Kótba és Kapcára, ahol korábban emiatt gondok jelentkeztek. A fejlesztés ér-
téke a januárban hitelesített kivitelezési szerződés szerint 200 ezer euró volt, a munkálatokat a muraközi Tehnix cég végezte. – Minden olyan beruházás, mely a tiszta természet tartós megőrzését segíti elő, a holnapba, a jövő generációjába való befektetés. A víz a jövő kulcsfontosságú erőforrása, ezért kiemelten figyelünk rá – fogalmazott a polgármester. Az irányt megerősítette Vizjak miniszter is, majd hozzáfűzte: a fejlesztési szükségletek alapján és a tiszta környezet megőrzése érdekében különböző in-
tézkedésekkel törekednek az egyensúly megőrzésére. A 2000-ben kiépült hotizai tisztítóberendezést több alkalommal fejlesztették, az utóbbi években azonban
a búvárszivattyúk egyre gyakoribb meghibásodása gyakran okozott gondot, ami a szennyvíz nem megfelelő minőségű tisztítását eredményezte.
Fotó: Galič Tomaž
Közvetlenül a Föld napja előtti időszakban adták át a felújított tisztítóberendezést Hotizán, az üzembehelyezésen Magyar János, Lendva Község polgármestere és Andrej Vizjak környezetvédelmi és területrendezési miniszter jelent meg.
Felújították és átadták a tisztítóberendezést Hotizán.
Sal Község Tanácsa
Beruházás-orientált költségvetést fogadtak el Sal Község Tanácsa az április 20-i ülésén első olvasatban elfogadta a 2022-es költségvetés tervezetét, valamint a sali Idegenforgalmi, Sport- és Kulturális Intézet elmúlt évi beszámolóját és idei programtervezetét. A községben növekedik a házi gondozás díja. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net
Salban idén beruházás-orientált költségvetés készült, hiszen a község törleszteni tudta az adósságok java részét. 2022-ben 2,885 millió euró bevételre és 2,787 millió euró kiadásra számít a község – nyilatkozta Fartek Iztok polgármester. A kiadások legnagyobb részét, 40 százalékát, több mint egymillió eurót a beruházások jelentik. Ebből 336 ezer eurót a vízvezeték „B” rendszerének kiépítése teszi ki, a második legnagyobb tétel a mintegy 290 ezer euró
Sal település regionális közútjainak a felújítására. Emellett közel 152 ezer eurót fordítanak a Volčin idegenforgalmi központ
kiépítésére Salban és közel 127 ezer eurót az ipari övezet befejezésére, ahol rövid időn belül tervezik a használatbavételi engedély
megszerzését. A községben működő egyesületeknek 65 ezer eurót különítettek el. A község idegenforgalmi, sport- és kulturális intézménye tavaly – a járványhelyzettel összefüggésben – korlátozott keretek közt működött 69.000 euró bevétellel. A Peterloug szálláshelyen 1.190 vendégéjszakát jegyeztek fel,
Az elmúlt évben a markovci Peterloug szálláshelyen eltöltött vendégéjszakák száma 1.190 volt.
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
idén viszont nagyobb látogatottságra számítanak és az idegenforgalom mellett nagyobb hangsúlyt fektetnek a sport- és kulturális tevékenységre is. A bevételt közel 78 ezer euróra tervezik, amiből mintegy 48 ezer eurót a község biztosít. A bérek és egyéb költségek növekedésével emelkedett a házi gondozás ára is a községben. Hétfőtől szombatig a gondozás gazdasági ára 27,08 euró óránként, ebből a gondozott költségei 11,22 eurót tesznek ki, míg vasárnap és ünnepnapokon a gondozás teljes összege 31,78 euró óránként, ebből a felhasználóra eső költség 13,57 euró. A községben a szolgáltatást átlagosan mintegy 25 személy igényli, a tevékenység társfinanszírozására idén legfeljebb 40 ezer eurót irányoztak elő.
9
Info a mai napon... Április 28-án történt 1131 Székesfehérváron királlyá koronázták II. (Vak) Bélát. 1855 Meghalt Pató Pál alszolgabíró, községi jegyző, akinek halogató viselkedéséről Petőfi Sándor 1847-ben verset írt. 1897 Megszületett Tihanyi Kálmán fizikus, a katódsugaras képbontó, vagyis a televízió magyar feltalálója. 1897 Megszületett Ferruccio Lam borghini olasz autógyáros. 1908 Megszületett Oskar Schindler üzletember, gyártulajdonos, aki zsidó embereket mentett meg a Holokauszt idején. 1926 Megszületett Harper Lee Pulitzer-díjas amerikai regényírónő. 1931 Megkezdődött a magyar hangosfilmgyártás. 1937 Megszületett Szaddám Hus�szein iraki diktátor. 1945 Benito Mussolini menekülés közben partizánok fogságába került és kivégezték. 1947 Elindult a 101 napig tartó KonTiki-tengeri expedíció. 1966 Megszületett Hódosi Sándor olimpiai bajnok és világbajnok kajakos.
visszapillantó
1992. május 1-jén, 17. szám
Szent György-nap előtt Esőt ígérve hajtotta Gyepühegy és Gara felől a felhőket a szél. A fiatalember maga mellett tolta a kerékpárját. Az idegen figyelmét a nagy rakás
leveles gally ragadja meg. Az egyik porta előtt egy asszony szorgoskodik, a kaput díszíti. – Holnap Szent György napja lesz és illik kidíszíteni a kaput.
Ha van a háznál fehér szelence, akkor ezzel díszítjük a kaput, de más növény is megteszi. Mi völgyifalusiak azt mondjuk, hogy leveles gallyal díszítünk. Az igazi dísz a korán nyíló fehér szelence, és lényegében Szent György emlékére
Kapudíszítés közben. Halász Ilona és Szabó János a fiatalokra ruházzák át a hagyományokat.
nyelvről mindenkinek
ezzel kell köszönteni a tavaszt. Mi azt hisszük, a kaput azért kell kidíszíteni, hogy a ház lakóit megvédjük a bajtól. A régi szokás szerint ezen a napon kezdődött a legeltetés és ezért előbb még az istállókra, ólakra is virágdísz került – számolt be szívesen Halász Ilona. – Mi még a trágyadombra is raktunk leveles gallyat ilyenkor – sorolta Szabó János, aki hét kereszttel a vállán minden bizonnyal ismeri a Szent György-napi szokásokat. Szent György előesté jén Völgyifalu élte mindennapi életét. A gyerekek házról házra hordták a helyi közösség vezetőinek közlönyét. Az esti szürkületben az emberek a mezőről hazajövet szót váltottak egymással és behúzódtak a szelencével és zöld gallyakkal díszített kapuk mögé. Szerző: Szolarič Nađ Klára
Dr. Gaál Péter, a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének lektora
Szólások és közmondások nyomában – magyar nyelvű frazémáink eredete XI. A kereszténység az európai és a magyar kultúra alapvető fundamentumát képezi. Nyelvünk is nagyon sok olyan elemet őriz, amelyek ehhez a valláshoz kapcsolódnak, többek között természetesen állandósult szókapcsolatokat is. Az éppen magunk mögött hagyott húsvéti ünnepkörhöz is köthető például a már meglehetősen elfeledett Pénteki öröm, vasárnapi üröm közmondásunk, amely szerint, ha pénteken valamilyen öröm éri az embert, akkor vasárnapra szükségszerűen jönni fog a szomorúság. A pénteki nap a néphit szerint eredendően a szerencsétlenséghez kötődik, hiszen Jézus Krisztus ezen
10
a napon halt kínhalált a kereszten, innen tehát az asszociáció. Jézus halálának előzményeihez tartozik az a bibliai történet, amelynek során Poncius Pilátus elhárítja a felelősséget magáról, azaz mossa a kezét Jézus halálra ítélése kapcsán. A kézmosás a víz tisztító erejébe vetett ősi hit nyomán vált az ártatlanság szimbólumává, és Poncius Pilátus is ezzel kívánta jelezni, hogy nem ő a felelős a Jézusra kimondott ítélet miatt. Manapság a mossa kezeit szólást szintén akkor használjuk, amikor valaki próbálja magát mentegetni, nem akarja a felelősséget vállalni. Ugyancsak a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódik a Rómába mentek a
harangok frazéma is, amit akkor szoktak mondani, amikor nagycsütörtöktől nagyszombatig – a gyász jeléül – nem harangoznak a katolikus templomokban, mintha csak a harangok elmentek volna a templomokból, s ezért maradnak némák. Két gyakran használt vallási kötődésű állandósult szókapcsolatunk is van, amelyben a füst szó szerepel. Az egyik ezek közül a felszáll a (fehér) füst, amit leginkább akkor mondunk, amikor valamilyen régen várt, nehezen megszülető egyezség, döntés valósággá válik. Eredete természetesen a pápaválasztások során hagyományosan alkalmazott jelzés, amikor is a sikeres
pápaválasztás tényét a Sixtus-kápolna kéményén felszálló fehér füsttel jelzik a világ számára. Az úgy fél/irtózik, mint ördög a tömjénfüsttől szóláshasonlatot azokra a személyekre használjuk, akik nagyon félnek, rettegnek valakitől vagy valamitől. A tömjén, amely egyfajta, a tömjénfából kinyert gyanta, régóta a vallási szertatások velejárója, amit az istenek dicsőítésére és a rossz szellemek elűzésére használtak. Ez a magyarázata annak, hogy az ördög is irtózik tőle. Az ördög egyébként is kedvelt szereplője a frazeologizmusoknak. A keresztény egyház például elítélendő tevékenységnek tartotta a kártyázást, amit ezért a gonosszal hozott
összefüggésbe, és az ördög bibliájának nevezett, és ez az elnevezés bizonyos szövegkörnyezetben megmaradt a mai napig is. Nem véletlenül mondjuk a rossz gyerekre sem, hogy az ördög bújt bele, hiszen régen bizonyos betegségek (akár csak egy dühkitörés) esetén sokszor arra asszociáltak, hogy az ember testébe beleköltözött az ördög, s ez váltja ki a normálistól eltérő viselkedését. Kellően súlyos esetekben akár még ördögűzésre is sor kerülhetett, de szerencsére egy rosszcsont kisgyerek esetében ma már vannak szofisztikáltabb nevelési módszereink is, így ezt a drasztikus eljárást nem kell velük szemben alkalmaznunk.
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Info
Ami jó megjelenést kölcsönöz az otthonnak Ha szeretnénk, hogy az otthonunk igazán jó megjelenést nyújtson a családunk és a vendégeink számára, akkor az alábbi dolgok kiválasztásakor különösen ügyelnünk kell a minőségre. Egy minőségi szőnyeg alapvető fontosságú: ha szeretnénk érezni a „kézzel fogható luxust” az otthonunkban, akkor a szőnyegek megválasztására – és tisztítására – különös figyelmet kell fordítani. Főként a hosszú szőrű szőnyegek esetében messziről látszik, ha a kiválasztott darab olcsóbb, alacsonyabb minőségű szálakból készült. Éppen ezért szőnyegből mindig érdemes inkább drágábbat venni.
praktika A világítótestek, a lámpák a szoba ékszerei: Egy jól megválasztott lámpa igazi ékszere lehet otthonunknak, amely csak úgy vonzza a tekinteteket. A tucattermékek helyett válasszunk hát lámpaként olyat, ami valóban emeli „a szoba fényét”.
Ügyeljünk a függönyök anyagára, színére: A műanyaghatású verziók egy igazi otthon megteremtésébe nem férnek bele. Egy szobában a textíliák
minősége, színe, anyaga nagyon meghatározó, ezért érdemes erről is gondoskodni. Kerüljük az olcsó dekorációs elemeket: A sablonos termékek, a silány dekorációs elemek többet ártanak, mint használnak. A lakberendezésben is érvényes a kevesebb néha több elve, ezért inkább szerezzünk be néhány drágább, de minőségi dekort, mint sok olcsó vacakot. Különös odafigyelés az otthon illatára: A luxus érzete nem csak a kinézeten, de az illaton is nagyban múlik. Az egyszerű illatosítókat érdemes elkerülni, a tisztaság illatára kell törekedni. Ha szeretnénk mindig illatos otthont, akkor érdemes időzíthető illatosító készülékeket vásárolni, hiszen így mindig varázslatos illat lehet az otthonunkban.
Kovács Alenka
történelmi tükör
Szőlőfásojtási tanfolyam II. – képesítési bizonyítványok Mai rovatunkban folytatjuk a múltkori „ojtási” tanfolyamos cikket, és megnézzük, mely résztvevők részesültek díjban és milyen értékben. A cikk 1893. április 3-án jelent meg a Zalamegye hetilapban. „Alsó-Lendva - „F. évi március hó 29 én a vizsgálat nagy érdeklődés mellett Smodics Viktor egyesületi elnök, Nusser János egyesületi alelnök, Fuss Nándor, Matyasovszky Vincze, Iványi Andor, Lendvay Mátyás választmányi tagok, Murkovics János egyesületi pénztárnok, Laubhaimer Oszkár kir. közjegyző, főtisztelendő Kiss Pál esperes plébános egyesületi tagok, továbbá Thassy Lajos letenyei, Viosz Ferenc novai járási főszolgabíró urak, Kaiser Lajos, gróf Festetics Jenő urodalmi kasznárja stb. jelenlétében tartatott meg, a melynek eredménye alapján az összes hallgatók — egy kivételével — képesítési bizonyítványt nyertek. Fuss Antal vincellér igazgató ur vezetése alatt működő jury a jutalom díjakat a következőknek itélte oda: NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
1. Állami díj: 1 db. arany Kocsis József ujudvari (Muraköz) lakósnak; 2. Állami díj: 2 db. ezüst forintos Tóth József rédicsi szőlő birtokosnak; 3. Állami díj 1 drb ezüst forintos Simonka István alsó lendvai lakósnak; 4. Báró Knezevich adománya, Fenusz Lajos muraszerdahelyi (Muraköz) lakosnak; 5. 3 drb ezüst forint: Tamás József alsólendvai lakósnak; 6. 2 drb ezüst forint: Simon Imre alsólendvai lakósnak. 7—10. egy-egy darab ezüst forint jutalmat Gaal Vendel muraszerdahelyi, Bogdán Jakab alsó lendvai, Strelesz Ferenc stridói (Muraköz) és Varga Mátyás csentei lakosoknak. A jutalom dijak ünnepélyes kiosztása után az elnök buzdító szavakat intézett a tanfolyamban részt vettekhez, felhiván őket, hogy az ott tanultakat minél szélesebb körben terjeszteni iparkodjanak. Munkájokra az Ég áldását kérte és a tanfolyamot befejezettnek nyilvánította.”
11
Info április 29. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 9:05 Ünnepi gyerekműsor, 10:50 Vadállatok a Hokipoki erdőből – norvég bábfilm, 12:05 TV-kirakat, 12:20 Tudom! – kvíz, 13:00 Hírek, 13:25 Az idő mérése – francia dok. film, 14:30 TV-kirakat, 14:45 Hallgassunk a csöndre, 15:00 TV-kirakat, 15:15 Hidak, 15:55 Gyermekés ifjúsági műsor, 16:20 Infodrom, 16:30 TVkirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Ezek az évek! – műsor időseknek, 17: 5 0 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon 22:40 A kilátóterasz – főzőműsor, 18:25 Tudom! – kvíz, 19:00 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Péntek este, 21:25 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 22:40 A kilátóterasz – francia film, 23:15 Kubrick önmagáról – francia film.
Szlovén Tévé II. 9:20 Zenés műsor, 10:30 Jó reggelt!, 12:30 Harapjunk a tudományba, 13:10 A séf otthon – főzőműsor, 13:45 Céltábla, 14:45 Állatokról, emberekről, 15:15 A kertben, 15:55 Nem térdelek le – dok. film, 16:50 Mozogj velünk, 17:40 Neisha koncertje vendégeivel, 18:45 A tánc világnapja alkalmából – Csajkovszkij: A hattyúk tava, 19:05 Amazónia megmentése: Ég az esőerdő – német dok. film, 20:05 Rég volt Németországban – koprodukciós film, 21:55 Acélmadarak Idrija felett – dok. film, 22:55 A szolgálólány meséje – am. sorozat, 23:55 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Teleshop, 12:00 Fókusz, 13:05 Keresztanyu – magyar sorozat, 14:25 Hotel Margaret – magyar sorozat, 15:40 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:55 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Keresztanyu – magyar sorozat, 21:05 A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:15 Híradó, 22:45 Hotel Margaret – magyar sorozat, 0:10 Végeredmény – angol film.
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Alicia új élete – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 20:45 A bal lábam Tények plusz, 20:00 Szerencsekerék, 21:25 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:30 A csodadoktor – török sorozat, 23:35 Magánnyomozók.
Duna Tévé 6:00–10:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített asztal, 13:25 Loire menti kastélyok – német dok. sorozat, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:40 Mindennapi, 19:50 Rex Rómában – osztrák–német sorozat, 20:45 A bal lábam – Christy Brown története – ír–angol film, 22:30 Kenó, 22:43 Flamenco, flamenco, 0:25 Zoo – szlovák sorozat.
Duna World 5:55-11:05 Délelőtti műsor, 11:35 Pénzt Marijának! – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Kvartett, 13:50 Rondó, 14:20 Magyarország ma, 14:45 Multiverzum, 15:15 Család-barát, 16:50 Kárpát-medence, 17:15 Ízőrzők, 18:25 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Már egyszer tetszett!, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Szabadság tér ’89, 23:20 Hazajáró, 23:55 Hagyaték.
április 30. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 9:00 Kis szürke sejtek, 9:40 Infodrom, 9:55 Majdnem soha – angol ifjúsági sorozat, 10:20 A nindzsa dadus – holland ifjúsági sorozat, 11:05 A kapucnis – belga ifjúsági sorozat, 11:20 TV-kirakat, 11:45 Ezek az évek! – műsor időseknek, 12:15 Lelki villanás, 12:30 Mezsgyék, 12:35 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Állatokról, emberekről, 13:50 TV-kirakat, 14:10 Vállalkozói fejlődés, 14:40 Hallgassunk a csöndre, 15:00 A Bledi Csapat, 15:30 Rokonok, 16:00 Ambiensek, 16:30 A kertben, 17:00 Hírek, 17:20 Rajzfilm, 17:30 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 17:55 Utazás Mojca Maveccal: Rodosz, 18:57 Hírek, 19:15 Szlovén krónika, 19:30 Érverés, 20:00 Szerelem és más drogok – am. film, 21:55 Hírek 22:20 Oroslan – szlovén–cseh film, 23:40 Choliták – koprodukciós dok. film.
Szlovén Tévé II. 7:00 A legjobb reggel, 9:00 Tanúságtevők, 11:35 Új húszas – szlovén sorozat, 12:50 A szlovén vízkör, 13:10 Két hidrogén, egy oxigén – dok. film, 14:10 Autós műsor, 15:00 André Rieu Bécsben – koncert, 18:00 Milena Miklavčič – portré, 19:00 Dunai zsaruk – osztrák sorozat, 19:55 A hét tükre, 20:00 A szeretők és a diktátor – angol dok. film, 21:40 Amerika éneke, 18:00 Milena 23:35 Zenés műsor. Miklavčič
RTL Klub 6:30 Kölyökklub, 9:00 Teleshop, 9:50 Brandmánia, 10:20 A dadus – am. sorozat, 10:50 Privát kopók – am. sorozat, 11:50 Autogram, 12:25 Doktor Murphy – am. sorozat, 15:50 Az utolsó gyémántrablás – am. film, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 20:00 A séf meg a többiek – magyar sorozat, 20:30 A mi kis falunk – magyar sorozat, 21:40 Halálos fegyver – am. film, 23:50 Budapest Noir – magyar film.
TV2 6:30 TV2 matiné, 10:00 Trendmánia, 10:35 Nagyító, 11:15 Innovátor, 11:50 Poggyász, 12:30 Értékteremtők, 13:05 Brandépítők, 13:45 János vitéz – magyar film, 15:25 A tanú – eredeti, cenzúrázatlan változat – magyar film, 18:00 Tények, 18:55 Tények Plusz, 20:00 A függetlenség napja – am. film, 23:20 Bosszúvágy – am. film, 1:35 Az élet ára – angol film.
15:25 A tanú
Duna Tévé 6:00–11:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A régi nyár – magyar színházi felvétel, 14:25 Katyi – magyar film, 16:00 Sisi zsiráfjától a biodómig, 17:00 Főmenü, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 SzerencseSzombat, 19:35 Csináljuk a fesztivált!, 21:45 Valan – Az angyalok völgye – magyar film, 23:20 Kenó, 23:33 A postás mindig kétszer csenget – am. film, 1:30 Zoo – szlovák sorozat.
Duna World 5:55–11:00 Délelőtti műsor, 11:30 Szent Péter esernyője – magyar–csehszlovák film, 13:00 Híradó, 13:25 Múlt és jelen, 14:00 Kékek, 14:30 Építők, 14:55 Cselgáncs Európa-bajnokság – döntők, 16:50 Labdarúgás: Honvéd – Kisvárda, 19:10 Férfi kosárlabda, 21:10 Vollé!, 22:05 Aranycipellő, 23:05 Dokuzóna, 0:00 Püspökkenyér, 0:30 Magyar világ.
május 1. vasárnap
május 2. hétfő
Szlovén Tévé I.
Szlovén Tévé I.
7:00 Gyerekműsor, 10:30 Csalhatatlan nyomozók – ausztrál gyerekfilm, 10:55 TV-kirakat, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Az emberek és a föld, 13:00 Hírek, 13:25 Péntek este, 14:55 Balekok a pácban – argentin film, 17:00 Hírek, 17:30 Vasárnap délután, 18:57 Hírek, 19:15 Szlovén krónika, 19:30 A hét tükre, 20:00 A Trigrad ház – szlovén sorozat, 20:50 Interjú, 21:50 Hírek, 22:20 Visszatérés Reimsbe – francia dok. film, 23:50 Jó éjszakára.
Szlovén Tévé II. 7:00 Lelki villanás, 7:15 Harapjunk a tudományba, 7:40 Zenés matiné, 9:45 Élet a világ tetején – útifilm, 10:45 Új húszas – szlovén soroozat, 11:45 Nika – szlovén ifjúsági film, 13:30 Ambiensek, 14:00 Choliták – koprodukciós dok. film, 15:10 Amerika éneke, 17:15 A sokkos állapot – szlovén film, 19:00 Dunai zsaruk – osztrák sorozat, 19:50 Lottó, 20:00 Aréna, 20:00 A Grimm fivérek erdeje: Hogyan születnek a mesék? – német dok. film, 21:00 Az afrikai orvos – francia film, 22:35 Vasárnap délútán, 0:00 Zenés műsor.
RTL Klub 6:30 Kölyökklub, 8:55 Teleshop, 9:55 A Muzsika TV bemutatja!, 10:25 A dadus – am. sorozat, 11:35 XXI. század – A legendák velünk élnek, 12:10 Házon kívül, 12:45 A séf meg a többiek – magyar sorozat, 13 : 2 0 Európai vakáció – am. film, 20:05 Seveled 15 : 3 0 Dumb és Dumber – am. film, 18:00 Híradó, 19:00 A nép szolgája – ukrán sorozat, 20:05 Seveled – magyar film, 22:10 Apavadászat – am. film, 0:40 Sully – Csoda a Hudson folyón – am. film.
TV2 6:20 Széditően szőke – am. film, 8:20 Édesek és mostohák – am. film, 11:10 Macskafogó – magyar– kanadai animációs film, 13:15 Csinibaba – magyar zenés film, 15:25 Made in Hungária – magyar film, 18:00 Tények, 18:55 Pepe – magyar sorozat, 20:00 Halálos iramban 6. – am. film, 22:55 A 40 éves szűz – am. film, 1:30 A nőmre hajtok – am.–indiai film.
Duna Tévé 5:25–11:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:25 Ízőrzők – takarékos konyha, 14:00 A világörökség kincsei – német dok. film, 14:15 A nagymama – magyar film, 15:40 Édes anyanyelvünk, 16:00 Hatoslottó-sorsolás, 16:10 Hogy volt?!, 17:10 A természet magyar fotósai, 17:15 A természetfilmezés kulisszatitkai, 17:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Családi kör, 19:45 Magyarország, szeretlek!, 21:25 Az én babám – francia film, 22:50 Kenó, 23:00 A virradat ígérete – francia film, 1:05 Zoo – szlovák sorozat.
Duna World 5:55-12:00 Délelőtti műsor, 13:00 Híradó, 13:30 Magyarország ma, 14:00 Futsal magazin, 14:25 Női labdarúgó magazin, 14:55 Cselgáncs Európabajnokság – döntők, 18:00 A víz összeköt, 18:30 Út a Puskásba – dok. film, 19:05 Röplabdamérkőzés, 21:30 Golf – sportműsor, 22:05 Traumáinkon innen és túl – magyar dok. film, 23:00 A nagyok, 23:35 Hogy volt?!, 0:30 Öt kontinens, 0:55 Himnusz.
22:05 Traumáinkon innen és túl
7:00 Jó reggelt!, 9:00 Ünnepi gyerekműsor, 10:00 Majdnem soha – szlovén sorozat, 10:40 Álmodozó örömtüzes éjszaka – svéd film, 12:05 TV-kirakat, 12:20 Tudom! – kvíz, 13:00 Hírek, 13:25 Ismerjük meg Grúziát – grúz dok. sorozat, 13:50 Unesco világörökségek Japánban: a Rjukjusziget – japán dok. sorozat, 14:10 T V-kirakat, 14 : 2 5 Át-járások , 14 : 5 5 TV-kirakat, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:50 20:00 A Bélier család Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Jurak – A szobrász – dok. film, 17:50 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 A Bélier család – francia film, 21:50 Hírek, 22:15 A képek képe, 22:50 Zenés est.
Szlovén Tévé II. 10:20 Zenés műsor, 11:30 Jó reggelt!, 13:40 A lélek horizontja, 14:15 Hallgassunk a csöndre, 14:35 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 15:25 A séf otthon – főzőműsor, 16:05 Interjú, 17:10 Az emberek és a föld, 18:05 Utazás Mojca Maveccal: Rodosz, 19:05 A titokzatos Gotthard – német dok. film, 20:00 Sam Neillel a Csendes-óceánon – útifilm, 20:55 Koncert Párizsból, 22:50 A szolgálólány meséje – am. sorozat, 23:50 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 12:05 Fókusz, 12:30 Keresztanyu – magyar sorozat, 13:55 Hotel Margaret – magyar sorozat, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:20 Híradó, 22:55 XXI. század – A legendák velünk élnek, 23:35 Sorok között Lutter Imrével, 0:20 CSI: New York-i helyszínelők – am.– kanadai sorozat.
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények Plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Alicia új élete – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Szerencsekerék – vetélkedő, 21:15 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:20 A csodadoktor – török sorozat, 23:30 Magánnyomozók, 0:50 Dr. Csont – am. sorozat.
Duna Tévé 5:55-10:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített asztal, 13:25 Loire menti kastélyok, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 15:50 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 21:40 Agatha Christie – 19:50 Rex Rómában – Az alibi német–olasz sorozat, 20:45 Kékfény, 21:40 Agatha Christie – Az alibi – angol sorozat, 22:20 Kenó, 22:35 Hogy volt?!, 23:30 Zoo – szlovák sorozat.
Duna World 5:55-10:30 Délelőtti műsor, 11:35 Gazdátlan asszony – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Roma magazin, 13:50 Domovina, 14:20 Itthon vagy!, 14:45 Magyar krónika, 15:15 Család-barát, 16:50 Öt kontinens, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Slágertévé, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:40 Dokuzóna, 23:35 Hazajáró, 0:00 Hagyaték.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Múltunk rejtélyei 17:05 Komolyan a zenéről (az utolsó pénteken) 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig
12
Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:10 5 perc a szépségért 10:30 Múltunk rejtélyei (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyarnótája választása 14:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (az utolsó előtti szombaton) 14:35 Mester-Ember (az utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Alsólendvai tabló (utolsó szombaton) 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:05 Slágerkívánság 9:00 Gyereksarok (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetések 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 18:00 Napi krónika 18:20 Gin-tonic 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 Sporthétfő (ism.) 21:30 Zene hajnalig
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Info május 4. szerda
május 3. kedd Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A képek képe, 10:30 TV-kirakat, 10:45 A séf otthon – főzőműsor, 11:05 Tudom! – kvíz, 11:40 TV-kirakat, 11:55 A hegymászás – dok. film, 13:00 Hírek, 13:25 Ismerjük meg Grúziát – grúz dok. sorozat, 13:50 Unesco világörökségek Japánban: Ivami Ginzan ezüstbányái – japán dok. sorozat, 14:15 TV-kirakat, 14:30 Lelki villanás, 14:45 TV-kirakat, 15:00 Hidak: Pitypang, 15:40 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Szlovén magazin, 17:50 Rajzfilm, 18:00 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Az élet dicsérete – angol sorozat, 20:55 A jugoszláv titkosszolgálat – dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Tanúságtevők.
Szlovén Tévé II. 11:15 Zenés műsor, 12:30 Jó reggelt!, 15:20 Karmela – dok. film, 16:30 Autós műsor, 17:10 Péntek este, 18:40 Jégkorong: Szlovénia – Litvánia, 21:40 A dzsungel – koprodukciós film, 23:40 A szolgálólány meséje – am. sorozat, 0:40 Roma nemzetiségi műsor, 1:10 Zenés műsor.
Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 Szlovén magazin, 10:30 TV-kirakat, 10:45 A séf otthon – főzőműsor, 11:05 Tudom! – kvíz, 11:45 TV-kirakat, 12:00 Informatív műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Ismerjük meg Grúziát – grúz dok. sorozat, 13:50 Unesco világörökségek Japánban: A szent sógun-templomok Nikben – japán dok. sorozat, 14:20 Nyolcadik nap, 14:50 Rokonok, 15:15 Hidak, 15:50 Kis szürke sejtek, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 A vízi élőhelyek eltűnése – dok. film, 17:50 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Az én kishúgom – német film, 21:40 Nem integettem neki, amikor elutazott az autóbusszal, de tudom, hogy kinézett – szlovén rövidfilm, 22:00 Visszhangok, 22:40 Panoptikum, 23:35 A vízi élőhelyek eltűnése – dok. film.
Szlovén Tévé II. 9:45 Zenés műsor, 10:40 Hidak: Pitypang, 11:30 Jó reggelt!, 14:30 A Szlovén RTV Ifjúsági Kórusa muravidéki zenével, 15:40 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 16:30 Ambiensek, 17:00 Vasárnap délután, 18:40 Jégkorong: Szlovénia – Románia, 21:35 Lottó, 21:45 Vakmerőség – angol sorozat, 22:40 A szolgálólány meséje – am. sorozat, 23:35 Zenés műsor.
RTL Klub 21:40 A dzsungel
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 12:05 Fókusz, 12:50 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:00 Híradó, 22:35 Házon kívül, 23:10 Volt egyszer két Németország – német sorozat.
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények Plusz, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Alicia új élete – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és 6:15 Mokka lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:50 Szerencsekerék, 21:15 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:20 A csodadoktor – török sorozat, 23:30 Magánnyomozók.
Duna Tévé 5:55-10:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített asztal, 13:25 Loire menti kastélyok – francia dok. sorozat, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 15:50 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:50 Rex Rómában – német–olasz sorozat, 20:45 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 21:50 A spanyol hercegnő – am. sorozat, 22:45 Kenó, 22:55 Velvet divatház – spanyol sorozat, 23:55 Zoo – szlovák sorozat.
Duna World 5:55-10:50 Délelőtti műsor, 11:20 Jó estét nyár, jó estét szerelem – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:20 Család ’22, 14:45 Nóvum, 15:15 Család-barát, 16:50 Magyar világ, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Budavári palotakoncert, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Klasszikusok délidőben, 23:35 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.
6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 12:05 Fókusz, 13:10 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:35 Híradó, 23:10 Dex nyomozó – am. sorozat. 23:10 Dex nyomozó
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Alicia új élete – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Szerencsekerék, 21:15 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:20 A csodadoktor – török sorozat, 23:30 Magánnyomozók.
Duna Tévé 5:55-10:25 Virradóra, 12:00 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített asztal, 13:25 Loire menti kastélyok – francia dok. sorozat, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 15:50 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:50 Rex Rómában – német–olasz sorozat, 20:45 Skandináv lottó, 20:55 Anne otthonra talál – kanadai családi sorozat, 21:45 Downton Abbey – angol sorozat, 22:30 Kenó, 22:40 BUÉK! – magyar film, 0:05 Zoo – szlovák sorozat.
Duna World 5:00-11:00 Délelőtti műsor, 11:20 Jó estét nyár, jó estét szerelem – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:20 Magyar gazda, 14:45 Folkudvar, 15:15 Család-barát, 16:50 Hazajáró, 17:20 Ízőrzők, 18:30 22:40 Édes Emma, drága Önök kérték!, 19:00 Böbe Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Hogy volt?!, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:40 Édes Emma, drága Böbe – magyar film, 0:00 Hagyaték.
május 5. csütörtök Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A vízi élőhelyek eltűnése – dok. film, 10:35 TV-kirakat, 10:50 A séf otthon – főzőműsor, 11:10 Tudom! – kvíz, 11:45 TV-kirakat, 12:00 Információs műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Ismerjük meg Grúziát – grúz dok. sorozat, 14:05 Unesco világörökségek Japánban: A Bonin-szigetek – japán dok. sorozat, 14:30 TV-kirakat, 14:45 Szlovén pillanatképek, 15:10 Hidak: Súlypont, 15:50 A nindzsa dadus – holland ifjúsági sorozat, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Harapjunk a tudományba, 18:05 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 13:25 Ismerjük meg Grúziát 20:00 Célpont, 20:55 A párhuzamos mélyállam mechanizmusa – dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Nyolcadik nap, 23:15 I. és II. Erzsébet: Az arany királynők – angol dok. sorozat.
Szlovén Tévé II. 11:00 Zenés műsor, 11:55 Jó reggelt!, 14:30 Panoptikum, 15:40 Boroević tábornok – dok. film, 17:30 Péntek este, 18:55 A Grimm fivérek erdeje: Hogyan születnek a mesék? – német dok. film, 20:00 Magas felhőkarcolók, a magas kockázat – am. dok. film, 21:00 Autós műsor, 21:30 Ambiensek, 22:10 Fiatal tánctehetségek, 22:20 Szlovén jazz, 23:30 A szolgálólány meséje – am. sorozat, 0:45 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 12:05 Fókusz, 12:50 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:35 Híradó, 23:10 Brandmánia, 23:45 Dex nyomozó – am. sorozat.
TV2
Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története (ism.) 21:30 Zene hajnalig
Április 28-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Vendégem: Danč-Roth Marika (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) Április 29-én, pénteken 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: pénteken 16.10-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) Május 3-án, kedden 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján
6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Alicia új élete – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Szerencsekerék, 21:15 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:20 A csodadoktor – török sorozat, 23:35 Propaganda.
Duna Tévé 5:55-10:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített asztal, 13:25 Loire menti kastélyok – francia dok. sorozat, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 15:50 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – tö23:10 Rose útra kel rök sorozat, 19:50 Rex Rómában – német–olasz sorozat, 20:45 Fábry, 22:00 Kenó, 22:10 Agapé, 23:10 Rose útra kel – am. film, 0:35 Zoo – szlovák sorozat.
Pitypang: gyermekműsor, témája a fényképezés (ismétlés: kedden 16.05-kor és 22.40-kor a Maribori Tévén) Május 4-én, szerdán 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Duna World 5:00-11:05 Délelőtti műsor, 11:30 A váratlan utazás – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Alpok–Duna–Adria, 13:50 Öt kontinens, 14:20 Planet 22, 14:45 Noé barátai, 15:15 Család-barát, 16:50 Szerelmes földrajz, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Szenes Iván-emlékkoncert, 21:00 A nagyok, 21:35 Álmok álmodói, 21:45 Ridikül, 22:40 Velünk élő Trianon – Egy majdnem betiltott filmsorozat – magyar dok. sorozat, 23:35 Hazajáró, 0:00 Hagyaték.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (ism.) 10:35 Mester-Ember (ism.) 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 Horizont (ism.) 21:30 Zene hajnalig
műsorajánló
Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Alsólendvai tabló (ism.) 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Vis�szapillantó 17:15 Gyereksarok 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Hidak: Emlékezünk… (ismétlés: szerdán 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) Május 5-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Súlypont: stúdióbeszélgetés (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
13
Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2022. április 25-én a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg: Hegesztő Artex d.o.o., Vasút utca 43., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 6.) Mészáros Lendván Espada d.o.o., Ljubljanska cesta 13/D., Trzin (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. április 28.) Autószerelő Avtocenter Lajter d.o.o., Dobronak 6/c., Dobronak (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 5.) Személyi asszisztens Dobronak környékén Pravica so. p., Ulica Štefana Kovača 103., Turnišče (1 munkahely, határozott idő: a projekt befejezéséig, jelentkezési határidő: 2022. április 28.) Technikus/ellenőr H Center d.o.o., Cankarjeva cesta 16., Ljubljana (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2022. május 6.) Referens H Center d.o.o., Cankarjeva cesta 16., Ljubljana (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2022. május 6.) Beszerző Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Fémgyártási technológus Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Minőségellenőr (fémtermékek) Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Hegesztési ellenőr Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) CNC plazmavágó kezelője Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Raktáros Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Lángvágó-kezelő Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Anyagkezelő Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Homokfúvó Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 20.)
Április 29-e és május 5-e között Lendvai Plébánia A szentmisék Lendván hétközben 19.00 órakor lesznek. Pénteken, április 29-én 10.00 órakor szentmise az idősek otthonában és 19.00 órakor Lendván a plébánia templomban. Szombaton, április 30-án 18.00 óra kor vasárnapra érvényes szentmise lesz a gyerekek, a hittanosok és a családok számára. Vasárnap, május 1-jén 8.00 órakor magyar, 10.00 órakor szlovén nyelvű szentmise, valamint 11.30-kor Pincén búcsú lesz. Szerdán, május 4-én Szent Flórián, Lendva város védőszentjének napja. Az ünnepi szentmise 19.00 órakor kezdődik.
MEGEMLÉKEZÉS Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, család, szorgalom volt az életed. Elfelejteni téged sohasem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled. Április 22-én múlt el egy szomorú év, hogy örökre búcsút intett drága édesanyánk, nagyanyánk és dédnagyanyánk,
Bukovec Etelka (1946–2021) Hálás köszönet mindazoknak, akik velünk együtt ma is szeretettel őrzik az emlékét a szívükben.
Dobronaki Plébánia A szentmisék Dobronakon hétközben 18.00 órakor lesznek. Szombaton, április 30-án 16.00 órakor szentmise Radamosban és 18.00 órakor Dobronakon. Vasárnap, május 1-jén Dobronakon a plébániatemplomban 8.00 órakor szentmise szlovén nyelven és 10.00 órakor magyar nyelven, valamint 11.30-kor Göntérházán lesz szentmise.
apróhirdetés •Eladó egy 180x200 cm-es ágy matraccal és ágyráccsal. Érdeklődni: 040 713 902. •Eladó cirkula (körfűrész). Érdeklődni: 041-277-060.
névnapsoroló Április 29-től május 5-ig Péntek – Szombat – Vasárnap – Hétfő – Kedd – Szerda – Csütörtök –
Péter Katalin, Kitti Fülöp, Jakob Zsigmond Tímea, Irma Mónika, Flórián Györgyi, Adrián
A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságba leadhatja személyesen ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 124., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail-címen.
Lakatos/összeszerelő Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon
14
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
A lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és Hodos Közsség szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait
Info MEGHÍVÓ
Bálinth Zoltán erdélyi néprajzi gyűjteményéből válogatott,
„Vándor Székely” című kiállításának megnyitójára 2022. május 7-én (szombaton) 19 órára a hodosi Művelődési házba. A kiállítást megnyitja HATÁRŐRÖK ÚTJÁN ÉS A HATÁR MENTÉN Raskóné Déri Erzsébet mentor, A ČEPINCI LAKTANYÁTÓL A aHODOSI LAKTANYÁIG műsorban közreműködik (HODOSI FOCIPÁLYA) Kološa Tanja népdalénekes.
GYALOGTÚRA
A
SZOMBATON, Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
2022. ÁPRILIS 30-ÁN, 8 ÓRAKOR Jelentkezni lehet
„Vándor Székely”
Meghívó Meghívó A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Meghívó
Szomi Kralj Béla: Szomi Kralj Béla: Szomi Kralj Béla:
Szerelemmosoly, Szerelemmosoly, Szerelemmosoly, verseskötetének bemutatójára, (részlet a Kié a piros című versből)
Tündérbogaram elém állott és egy nagyot kiáltott: „Apa, a piros az én legkedvesebb színem.” Kikuskám, szívem, az nem lehet a tied, mert már enyém.
című kiállításának megnyitójára 2022. május 7-én (szombaton) 19 órára a hodosi Művelődési házba. A kiállítást megnyitja Raskóné Déri Erzsébet mentor, a műsorban közreműködik Kološa Tanja népdalénekes. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
(részlet a Kié a piros című versből)
amely 2022. május 6-án (pénteken) 19 órakor verseskötetének bemutatójára, verseskötetének bemutatójára, lesz a Lendvai Könyvtárban. amely 2022. május 6-án (pénteken) 19 órakor amely 2022. május 6-án (pénteken) 19elém órakor Tündérbogaram állott lesz a Lendvai Könyvtárban. és egy nagyot kiáltott: lesz a Lendvai Könyvtárban.
Szomi Kralj Béla
Szerelemmosoly
„Apa, a piros az én legkedvesebb színem.” Könyvbemutató
www.mnmi-zkmn.si
Kikuskám, szívem, A könyvbemutatón közreműködnek: az nem lehet a tied, Bence Lajos, József Attila-díjas a könyv szerkesztője, A könyvbemutatón közreműködnek: mertköltő, már enyém. A könyvbemutatón közreműködnek: valamint Časar Sebastijan, a könyvtár Bence Lajos, József Attila-díjas költő, a munkatársa. könyv szerkesztője, (részlet a Kié a piros című versből) Bence Lajos, József Attila-díjas költő, a könyv szerkesztője, valamint Časar Sebastijan, a könyvtár munkatársa. valamintkedves Časar Sebastijan, könyvtár várunk! munkatársa. Minden érdeklődőt aszeretettel
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
SZÍNHÁZBUSZ indul Budapestre a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet szervezésében 2022. május 15-én, vasárnap reggel 5.30-kor a Spar Áruháznál lévő lendvai autóbuszállomásról. A József Attila Színházban 17 órakor kezdődik a Szibériai csárdás című zenés előadás, mely a Csárdáskirálynő című operetthez kapcsolódó igaz történeten alapszik, Szomi Kralj kellő mértékben fűszerezve hazaszeretettel, szerelemmel és humorral. A kedvezményes belépőjegy ára 4.200 forint. Programlehetőségek az előadás előtt: Budai Vár, Szent István-terem, közös ebéd, bevásárlóközpont. Az útiköltség 23 euró. Jelentkezni lehet személyesen május 7-éig Lendván a Bánffy Könyvesboltban.
Béla
Szerelemmos
A szerző és a szervezők A szerző és a szervezők A szerző és a szervezők
Szomi Kralj Béla www.mnmi-zkmn.si
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Hodos Község občina Hodos
erdélyi néprajzi gyűjteményéből válogatott,
vagy obcina-hodos-kozseg@siol.net vagy a 031 888 184-es telefonszámon.
Tündérbogaram elém állott és egy nagyot kiáltott: „Apa, a piros az én legkedvesebb színem.” Kikuskám, szívem, az nem lehet a tied, mert már enyém.
M
Bálinth Zoltán
az info@salovci.si vagy a 041 995 732-es telefonszámon,
Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a szeretettel meghívják Önt Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ és kedves családját, barátait szeretettel meghívják Önt szeretettel meghívják Önt és kedves családját, barátait és kedves családját, barátait
A lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és Hodos Közsség szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait
Szerelemmosoly
Könyvbemutató
15
Info Humor
Az első magyar hangosfilm
Katonák az udvaron. A táborparancsnok beszédet tart: – Emberek, ez a laktanya nem az enyém és nem is másé: ez a miénk! Egy hang a tömegből: – Adjuk el! Két rendőr megy az utcán, találnak egy gumibotot, az egyik megszólal: – Te, ez nem a Béláé? – Kizárt, ő tegnap elvesztette. A rendőr egy gáztűzhelyt vásárol. Az egyik nap boldogan újságolja a felesége: – Ezzel a gáztűzhellyel jó vásárt csináltunk! Három hete gyújtottam meg a lángot, és még most is ég! – Gratulálok, százados úr! – mondja az orvos. – Mihez? – Kitűnő állapotban van a szíve! – Ugye?! – Látszik, hogy ritkán használja! Két kutya beszélget a háztetőn: – Hogyan jussunk le innen? – kérdi a tacskó. – Szerintem ugorjunk le! – mondja a bulldog. – Persze, hogy nekem is így belapuljon az orrom, mint neked…? – Móricka, ragozd el a menni igét! – Én megyek....... te mész....... izéé..... ő megy...... – Egy kicsit gyorsabban! – Én futok, te futsz, ő fut... Pistike meséli otthon a szüleinek: – Képzeljétek, ma tűz volt az iskolában, és láttam egy terhes tűzoltót! Az apja megkérdi: – Pistike, tudod mit jelent az, hogy terhes? – Persze, aki kihordja a gyereket.
16
A régi Corvin Filmgyár telepén, a budapesti Gyarmat utcában kezdték forgatni a „Kék bálvány” című filmet 1931. április 28-án, és öt hónappal később, 1931. szeptember 25-én már be is mutatták a budapesti Royal Apolló moziban.
Olyan népszerű színészek játszottak benne, mint Jávor Pál, Beregi Oszkár és Gózon Gyula. Rendezte Lázár Lajos, az operatőr Eiben István volt. A film azonban nagy bukás volt. Szokatlan volt a témája, egy Ameriká-
ban játszódó, szenvedélyektől fűtött társadalmi dráma. A rossz történetet egy rossz forgatókönyv dolgozta fel, úgyhogy a hazai közönségnek nem tetszett, nem is fogadta el. Csupán a film két betétdala volt sikeres. Mégis ez a film jelentette a magyar hangosfilmkorszak kezdetét. A harmincas években a Kék bálvány fiaskója után egy ideig úgy festett, hogy a hangosfilm magyarországi karrierje nem lesz sikertörténet. Székely István köszörülte ki a csorbát két hónappal később a második magyar hangosfilmmel, a Hyppolit, a lakájjal (1931), amely hatalmas sikert aratott.
kulcslyuk
Toth Renata lendvai osztálytanító A legjobb dolgok az életemben: • A sok jó ember, aki körülvesz. A megértő családom, a pótolhatatlan barátok, a kiváló szomszédok és a csodálatos munkatársak. Amire szívesen visszaemlékszem: • A családi nyaralásokra és a barátnőimmel elkövetett fiatalkori csínytevésekre. Ahová már holnap elutaznék: • Egy alaszkai kisvárosba, Utqiagvikba, megtapasztalni a sarki éjszakák varázsát. A szabadidőmben: • Kávézom a barátaimmal, gyógynövényeket termesztek, olvasok, tévézek és pihenek a piros fotelomban. Ami azonnal fel tud bosszantani: • Az igazságtalanság és a hatalomvágy. Ami nagy hatással volt az életemre: • Az a nap, amikor bebizonyosodott, hogy csodák tényleg történnek, ha elég erősen hiszünk bennük. A legnagyobb őrültség, amit tettem: • A legnagyobb nem publikus. De az utolsó az, amikor egy piros Ducati motoron érkeztem egy piknikre. A leghasznosabb tárgyam (de nem a mobilom): • A mosogatógépem és az olvasószemüvegem. Amit egyszer ki szeretnék próbálni: • Eltölteni egy hónapot egy indiánrezervátumban.
Horoszkóp Kos Már. 21. – ápr. 20. A munkahelyén néhány kolléga aknamunkát folytat ön ellen, de semmi esélyük, mert a barátai támogatják. Bika Ápr. 21. – máj. 20. Sok meghívást és programot jeleznek a csillagok a hétre, és biztosan nagyon jól szórakozik majd. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. A karrierjében nem lehet semmi oka a panaszra. A párja most megértéssel és gyengédséggel veszi körbe. Rák Jún. 22. - júl. 22. Az intuíciója jól működik. A kedvesétől gyengédséget vár el; duzzogás helyett inkább mondja el a vágyait. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Ezen a héten nagyon szerencsés befektetéseket jeleznek a csillagok. Ragadja meg a kedvező lehetőségeket! Szűz Aug. 24. – szept. 23. Szerelmes és igen romantikus hét elé néz. Ne lepődjön meg, ha a párja esküvőt is szeretne. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. A munkahelyén nagyon sok munkával bízhatják meg, de a többletfeladatokat anyagilag is kompenzálják. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Izgalmas időszakot jeleznek a csillagok, ami a szerelmi kapcsolatában mutatkozik meg a legjobban. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Számtalan újító gondolata lesz a héten. Sok támogatást kap a családtól, vendégeket is fogad az otthonában.
A leghaszontalanabb tárgy a háztartásomban: • A sok különböző csésze. Akivel egyszer szeretnék találkozni: • Rozi üknagymamámmal, aki népviseletben, mezítláb elment Rómába „meglátni” a pápát. Ha zene, akkor: • A hangulatomtól függ. Csak ne doboljanak benne hangosan! Pillanatnyilag indiánzenét hallgatok. Amiről a legtöbbet tudok beszélni: • Az attól függ, hogy kivel beszélgetek. A Muravidék legszebb helye: • Természetesen a szülőfalum, Csente.
Bak Dec. 23. – jan. 20. Előnyös kapcsolatokat köthet, ezekből barátságok, sőt szerelem is szövődhet. Üzletileg legyen megfontolt. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Az otthonában adódhatnak problémák. Lehet, hogy ismét elromlik valami a lakásban, esetleg felújítani kell. Halak Febr. 20. – már. 20. Ha vannak testvérei, ezen a héten nagyon inspirálóan hatnak önre. Váratlan utazást is jeleznek a csillagok.
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Horizont
Aranyérmes kisfalui szőlőpálinka
Balról a Pálinka Egyesület elnöke, Palotás József, jobbról pedig Süveges Gábor alelnök. Középen Makari Oskar és Balog Robert, miután átvették az érmeket.
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
A X. Vas Megyei Nyílt Pálinka- és Párlatversenyen február 4-én a Zala megyei Győrváron Balog Robert kisfalui gazda aranyérmet kapott szőlőpálinkájáért. Az országos verseny célja a pálinka mint hun garikum népszerűsítése, a párlatok megmérettetése, a kulturált fogyasztás propagálása, a minőség javítása és a fogyasztói szemlélet pozitív befolyásolása. A versenyt a Magyar Pálinka Nemzeti Tanács égisze alatt tartották meg. Összesen 9 kategóriában lehetett nevezni, mégpedig almatermésű, csonthéjas termésű, bogyótermésű, vadtermésű, szőlő, törköly, ágyas, valamint egyéb pálinkák, párlatok és likőrök kategóriában. A versenyre összesen 268 minta érkezett, amelyeket 12 zsűritag bírált el.
A kisfalui gazda és állattenyésztő, Balog Robert már tíz éve folyamatosan nevez a magyarországi minősítésre. Korábban egy szilvapálinkája hozott számára első helyezést, most pedig a szőlőpálinkájára kapott aranyérmet. Idén összesen öt kategóriában szerzett érmet a versenyen, két ezüst és két bronz is sikeredett. Robert mellett a Muravidékről egy tótlaki (Selo) indulója is volt a versenynek, Makari Osk ar jurk apálinkáját ezüstéremmel díjazta a magyarországi zsűri. A Pálinka Egyesület elnöke, Palotás József, valamint Süveges Gábor alelnök múlt pénteken a Muravidékre utazott és személyesen gratuláltak a két goricskói pálinkafőzőnek. (ak)
17
Horizont A világháló veszélyei
Nem árt többször is elmondani Ma már nehezen képzeljük el az életünket internet nélkül. Nem csak a gyerekek, szinte mindannyian rengeteg időt töltünk a világhálón. De vajon mennyire érezhetjük magunkat biztonságban az interneten? Először is tisztában kell lennünk azokkal a veszélyekkel, amelyekkel az internet böngészése közben szembekerülhetünk, és tudnunk kell, mi ilyenkor a teendő. Valamennyiünk feladata pedig a gyerekek felvilágosítása e témával kapcsolatosan. Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net
– A teljes tiltás nem megoldás és nem is reális. Függetlenül az interneten töltött időtől bárki digitális zaklatás áldozatává válhat – mondta Bene Viktória tréner és internetbiztonsági szakértő a Muravidéki Pedagógusok Egyesületének Tudástér című előadássorozata keretében szervezett előadásában. A szakember elsősorban a gyerekek, illetve iskolások internethasználatára fektette a hangsúlyt, felhívva a figyelmet a felnőttek (a pedagógusok és a szülők) felelősségvállalására. Hangsúlyozta, hogy a pandémia időszaka és velejárója, a digitális oktatás, valamint az otthonról dolgozás teljesen átrendezte ezt a területet. Néhány kutatás szerint a fiatalok is úgy érzik, hogy a pandémia közben és utána is egyre több időt töltenek a neten, egyre jobban megosztanak olyan dolgokat is, amelyeket élőben biztos nem tennének meg. És máris egy buktatóval kerülnek szembe, hiszen gyakran egy ártalmatlannak látszó fénykép, illetve gondolat megosztása komoly zaklatás kiindulópontja lehet, és az ártatlan szórakozás áldozatot szül. Az előadás és a téma apropóján a legnagyobb muravidéki kétnyelvű tanintézményben, az 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általá-
18
Bene Viktória internet biztonsági szakértő: – A fiatalok is úgy érzik, hogy a pandémia közben és utána is egyre több időt töltenek a neten, egyre jobban megosztanak olyan dolgokat is, amelyeket élőben biztos nem tennének meg. nos Iskolában érdeklődtünk az e téren folytatott tevékenységeikről. – Iskolánkban nagyon odafigyelünk az internet biztonságos használatával kapcsolatos témakörökre, főleg az osztályfőnöki órákon beszélgetnek erről bővebben a gyerekek. Az idei tanévben a nyolcadik osztályosok egy természettudományi nap keretében az online szexuális zaklatásról is hallottak egy előadást – mondta Horvat Iris szociálpedagógus, az iskola szaktanácsadója. Az iskola az A1 Slovenija telekommunikációs vállalat és a Biztonságos Internet Intézet szervezésében az idei tanévben részt vesz egy ingyenes oktatási projektben (Spletne Brihte, illetve Világháló-kisokos), amely keretében a 4–9. osztályos tanulóknak műhelymun-
kákat tartanak az internet rejtett buktatóiról és veszélyeiről. A műhelymunkák keretében az általános iskolásokat felvértezik a biztonságos internethasználathoz szükséges készségekkel (felelős posztolás, a jelszavak használata, a digitális kompetencia fejlesztése), megfelelő ismereteket nyújtanak nekik az online térben folytatott kommunikációhoz. Az ingyenes képzések az online biztonság, internetes zaklatás, digitális lábnyomok és digitális adatvédelem témákat ölelik fel, és két iskolai órát igényelnek. Az iskola az előző tanévekben együttműködött a Safe.si intézettel is, amely a tanulókon kívül előadásokat szervezett a szülők és a pedagógusok részére is. A Safe.si honlapja számtalan érdekes és aktuális témát kínál, amelyekre többször felhív-
Horvat Iris, az 1. Sz. Lendvai KÁI szaktanácsadója: – Sajnos az iskolánk néhány tanulója már a saját bőrén is megtapasztalta az internet árnyoldalait. ják a gyerekek figyelmét. Az iskola szaktanácsadójának véleménye és több éves tapasztalatai szerint nem ár t az inter netes veszélyekről többször is beszélni a gyerekeknek, figyelmeztetni őket a veszélyekre. – Ugyanis annak ellenére, hogy ők saját maguknál kristálytisztának látják a dolgokat, nem biztos, hogy az adott szituáci-
óban helyesen tudnának reagálni. Fontos, hogy a gyerekek tudatában legyenek az internet biztonságos használatának, és ha mégis gond van, valamint álljon rendelkezésre egy felnőtt, akihez bizalommal fordulhatnak – tanácsolja Horvat Iris. Két anyát is megkérdeztünk arról, hogy véleményük szerint szülőként
A Felelős Szülők Iskolájával karöltve létrejött, „Biztonságban az interneten” című online előadás útmutatókat ad a szülőknek. NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Horizont mit tehetnek, illetve tesznek, hogy biztonságban tudják a gyermeküket az interneten, az online térben. – Három kiskorú (4, 10 és 11 évesek) leányom van és – ami az internet használatát illeti – elsősorban arra törekszem, hogy bizalmi kapcsolatot építsek ki velük. Nem szeretném túlzásba vinni a lányok online tevékenységének megfigyelését, de teljesen szabadon hagyni sem akarom őket a képernyők előtt. Többször beszélgettem velük a világháló csapdáiról, hogyan lehet felismerni az internetes bántalmazást,
mondta Balažek Mihela, aki még nem engedi meg a gyermekeinek a közösségi hálózatok használatát. Zver Brigita, aki egy 7 és egy 10 éves kislány anyukája, hozzátette: – A lányaim egyelőre nem sok időt töltenek az elektronikus kütyükkel, így még nem folytattam velük komolyabb beszélgetést ezzel kapcsolatosan. Persze aggódom, hogyan fognak majd később, illetve a serdülőkorukban viselkedni az online térben, ezért a közeljövőben el fogom magyarázni nekik a biztonságos internethasználat szabályait. Amelyeket
Újabb sikeres Gibko-esemény
A csentei focicsapat játékosai és barátaik az első 21 kilométert az iskola sportpályáján fejezték be.
Ismét hagyományos iskolai papírgyűjtés Zver Brigita és Balažek Mihela anyaként fontosnak tartják a gyerekeknek elmagyarázni az internet csapdáit. melyek azok a dolgok, illetve adatok, amelyeket semmiképpen nem szabad megosztani egy idegennel. Csak remélhetem, hogy eszükbe jutnak a figyelmeztetéseim, és felismerik a veszélyt –
természetesen magam is megpróbálok betartani. Ne feledjük tehát: a gyerekünkkel folytatott őszinte beszélgetés, valamint a mi mintánk adja az alapot az internet biztonságos használatához is.
Lapzártai hír: lemondott a Muravidéki Pedagógusok Egyesületének elnöke
Az 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola az Öko projekt keretében két év után ismét hagyományos módon szervezte meg a hulladékpapír-gyűjtési akciót. A Föld napja (április 22-e) alkalmából szervezett, egy hétig tartó gyűjtőakció ismét versenyszerű lett, a „legjobb Öko-osztály” ugyanis meglepetésben részesül majd. – Az iskolánk tavaszi hulladékpapír-gyűjtése sikeresnek bizonyult, hisz az iskola udvarán több mint nyolc tonna hulladékpapírt sikerült összegyűjtenünk. A teljes adatokat sajnos még nem tudjuk, hiszen a papírt a Dinosnál is le lehetett adni, tőlük pedig még várjuk az adatokat. Így a gyűjtőakció eredményeit, illetve a győztes osztályokat majd a következő napokban tudjuk kihirdetni. A legügyesebbek ismét jutalomban részesülnek, ami viszont egyelőre még maradjon meglepetés – tudtuk meg Tivadar Évától, az iskolai Öko projekt vezetőjétől. Hozzátette, hogy a gyűjtőakcióban a tanulók többsége részt vett, de az összegyűjtött papírmennyiség messze nem közelíti meg a járvány előtti adatokat. FaBri
A Muravidéki Pedagógusok Egyesületének (MPE) éves közgyűlésén, melyet hétfőn tartottak a hos�szúfalui faluotthonban, személyes okok miatt benyújtotta lemondását az elnöki tisztségről Tóth Erzsébet, az egyesület elnöke. Az elnöki teendőket június végéig, amikor tisztújító ülést terveznek, Vida Törnár Judit, az egyesület alelnöke látja el. kmj
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Az összegyűjtött papírt ismét osztályonként mérték, a legügyesebbek jutalomban részesülnek majd.
A „Gibko kilométereket gyűjt az egészségért és a gyerekek ingyenes spor tüdülésére” című projekt keretében április 24-én megvalósult a harmadik, egyben utolsó esemény is, mégpedig „Hány kilométer t tud Lendva lefutni egy nap alatt?” cím alatt. Az egésznapos rendezvény alkalmából a résztvevők összesen 520 (tavaly 464) kilométert gyűjtöttek össze. A kilométerek jelentős részéhez a csentei focicsapat több játékosa és barátaik járulták hozzá, akik pár perc pihenővel lefutottak 42 kilométert. A női maratonfutókat idén is Nina Alt Doma képviselte. Gyurkač Renata és Horvat Tjaša szervezők elégedettek a sport jegyében lezajlott programmal, hiszen ismét sok embert (elsősorban családokat) tudtak mozgásra bírni. Mint a Gibko-programok zöme, a szombati esemény is a jótékonyság célját szolgálta, hiszen most is pénzadományt gyűjtöttek a gyermekek ingyenes sportüdülésére. A már említett projekt egyébként április végéig tart: még mindig lehet kilométereket gyűjteni gyalog, kerékpáron vagy futással. FaBri
19
Horizont
Barangolás a határ mentén A Szent György napjához fűződő helyi hagyomá-
nyok tiszteletére szervezik meg évről évre a szerdahe-
lyiek a hagyományos gyalogtúrájukat. Az apró falu
lakói és az onnan elszármazottak, illetve a környékbe-
liek közös barangolásának a maráci magyar önkormányzat és a helyi Antal Ferenc Művelődési és Turisztikai Egyesület a szorgalmazója. Idén már a 9. túra valósult meg, ezúttal is kellemes, családias hangulatban. A mindössze 8 kilométeres út a faluotthontól indult, majd a goricskói dombok ölelésében a tavaly átadott új úton haladt a magyar határ mentén Kercaszomor irányába. Az erdőben az 1200-as években épült Szent Vencel-templom helyét is érintették, a kopjafánál csoportkép is készült a túrázókról. A visszaúton megnézték a domonkosfai Kerka-pataknál a hódtanyát, majd az Art Központ mellett visszatértek a szerdahelyi faluotthonhoz, ahol a túrázókat ebéddel várták. (ak)
amely elsősorban az olvasás népszerűsítését szolgálja, évről évre több felnőtt könyvbarátot vonz. Az idei olvasóverseny, melyn ek
keretében négy külföldi, két hazai, illetve szlovéniai szerző, valamint egy verseskötet elolvasása kötelező, november 10-ig tart. FaBri
Az egykori Szent Vencel-templom emlékhelyénél készült a túrázók csoportképe.
A Könyv éjszakája a Lendvai Könyvtában Két év után ismét élőben került sor a Könyv éjszakája című rendezvényre, amelyet a Lendvai Könyvtár idén a Kulturális Közalapítvány (JSKD) Lendvai Területi Kirendeltségével közösen szervezett meg. Az UNESCO védnöksége alatt zajló nemzetközi projekttel,
amelyet Szlovéniában idén már kilencedik alkalommal tartottak meg, április 23-át, a könyv világnapját ünnepeljük. A lendvai irodalmi est folyamán bemutatásra került az Őrvidék, Muravidék és Drávaköz Legendáriuma című könyv, amelyhez dr. Kepéné dr. Bihar Mária és
dr. Lendvai Kepe Zoltán néprajzkutatók gyűjtötték a Muravidékre vonatkozó mondákat és legendákat, valamint a Decemberi fény (Svetloba v decembru) című antológia. A jelenlévők egy útibeszámolót is meghallgathattak, Bogdan Sečnik Tatjana albániai utazásáról tartott előadást. Az est keretében a tavalyi, felnőtteknek szervezett olvasóverseny résztvevői könyvjutalomban részesültek. A 2017-ben elkezdett kezdeményezés,
Dr. Kepéné dr. Bihar Mária (középen) az Őrvidék, Muravidék és Drávaköz Legendáriuma című könyvet mutatta be.
20
Lendván is bort minősítettek A múlt héten a Lendvai Szőlő- és Gyümölcstermesztők Egyesülete is megtartotta éves borminősítését. A Fehér Marika (elnök), Felšő Alen, Ščernjavič Ivan, Žunič Barbika és Hajšek Petra összeállítású szakmai zsűri összesen 41 bormintát minősített. A legtöbb mintát, kilencet a termelők az olaszrizlingek között nevezték be a versenyre, köztük 18,27 ponttal Horvat Branko lett a legjobb, őt Uršič Simon és Režonja Mihael követi 18,20 ponttal. A nyolc házasított fehérbor között 17,87 ponttal Lehner Franci bizonyult a legjobbnak. Viszonylag sok, öt mintát neveztek be a termelők az illatos tramini kategóriájában is, ebből három lépte át a 18,10-es határt, Krampač Egon 18,28, a Vina Fuks 18,18 és Utroša Andrej 18,11 ponttal. A három sauvignon-minta között szintén Krampač Egon bizonyult a legjobbnak 18,30 ponttal, ami a hagyományos szüretelésű borok között a legmagasabb elért pontszám a minősítésen. Kiválóan szerepeltek a sárgamuskotályok is, a versenyt 18,23 ponttal a Varga Borászat nyerte meg. A többi borfajtából csak egy-kettőt neveztek be a termelők, köztük érdemes megemlíteni Krampač Egon zöldszilvániját 18,18 ponttal, Ščernjavič Patrik 18,20 pontos chardonnay borát, Kepe Feri szintén 18,20 pontot elért szürkebarátját, Krampač Egon 18,17 pontos furmintját, illetve a Koroša borászat 18,19 pontos rajnai rizlingjét. tt
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Mi újság, ifjúság? Finnországi tapasztalatok és nyertes pályázat
Samo terve kerül a körforgalomba Lappföldi Mikulás, sarki fények, karamellás fánk, tanulás, munka és egy nyertes pályázat. Röviden ezekkel a szavakkal lehetne lefesteni a pályakezdő grafikus, a domonkosfai Temlin Samo elmúlt fél évét. Beszélgetésünk alkalmával egy jókedélyű, szorgalmas fiatalt ismerhettünk meg. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
A magyarajkú domon kosfai fiú tavaly érettsé gizett Mariborban a mé diatechnikusi szakon, és szintén Mariborban folytatja a tanulmányait, ahol online képzésben tanul marketinget. A felsőfokú tanulmányai éppen hogy elkezdődtek, amikor lehetősége nyílt külföldi szakmai tapasztalatokat szerezni. – Decemberben egy Erasmus-program keretében utaztam ki a barátnőmmel a finnországi Rovaniemibe. Egy turizmussal foglalkozó cégnél kaptam munkát – kezdi mesélni Samo. – Valójában minden nagyon gyorsan történt, egyik napról a másikra. Amikor megérkeztünk, belecsöppentünk a dolgok közepébe, azonnal kaptunk lakást és céges autót. Főszezon volt a turizmusban – hiszen ez a Mikulás városa –, két hét
alatt kellett felzárkózni a munkamenetbe, onnantól önállóan dolgoztunk. A munkám gyakorlatilag az volt, hogy plakátokat, brosúrákat készítettem, terepre jártam fotózni, illetve filmezni, videókat készíteni, amelyeket online felületekre, a közösségi médiába töltöttem fel. Nagyon tetszett és motiváló volt, hogy értékelik a fiatalokat. A beilleszkedés könnyen ment, nyílt és bizalomteljes emberek a finnek. Emellett egyszerűek, nem nagyzolnak. Számomra ez különösen szimpatikus. Ami furcsa volt, hogy csak 10 órakor kezdődött a munkaidő, és este hatig tartott. Persze szinte egész nap sötét volt. A téli napforduló idején mindössze két órát volt világos. Természetesen az időjárást is meg kellett szoknunk. Mindenütt hó és kemény mínuszok. A táj szépsége, a barátságos, nyitott emberek és a szabadidős élményeink
Samo otthonról tanul és dolgozik, legutóbb a Domonkosfai Porta promóciós videóját készítette el. viszont kárpótoltak bennünket. Samo találkozott az „igazi Mikulással”, simogatott rénszarvast és megcsodálhatta a sarki fényt. A helyi gasztronómiával viszont nem éppen volt elégedett, viccesen meg is jegyezte: – Se híre, se hamva nem volt a híres f inn kr umplipürének. A karamellás fánkra viszont teljesen rákaptam, minden nap ettem az édességből legalább egyet – mondja, majd finn koffeines cukorkával kínál, amiből egy nagy csomaggal tart az íróasztal mellett. Az
A nyertes pályázat, amit Temlin Samo készített a sali körforgalomba. NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
apró ízbombák felidézik az ottani élményeket. Így máris mesélhet tovább: – Hiába a finnugor nyelvcsalád, én semmi hasonlóságot nem fedeztem fel a magyarral, egyetlen szót sem értettem – nevet fel. – De hallgatni nagyon jó volt a finneket, dallamos a nyelvük. Igazából a cégnél csak az angolt használtuk, így ha finnül nem is tanultam meg sokat, az angolom annál többet fejlődött. Aztán mivel lejárt a háromhónapos munkavállalói vízumom, haza kellett jönnöm. Jelenleg itthonról dolgozom a cégnek. Jelezték, hogy visszavárnak, még nem tudom, hogyan döntök, de foglalkoztat a dolog – mondta. Samo még Finnországban volt, amikor Sal Község pályázatot hirdetett a sali körforgalom díszítésére. Mivel ezt jó kihívásnak gondolta, ő is belevágott a tervezésbe. – A barátnőmmel elkezdtünk ötletelni a körforgalom témáján, és úgy gondoltuk, hogy a címernek kellene lennie a fő motívumnak, benne a henye boroszlánnal, ami a jellegzetes virágunk. Aztán jöttek sorban az ötletek.
Az 1998-as évszámot is szerettük volna megjeleníteni, ez azért fontos, mert Sal és Hodos községek akkor váltak szét. Illetve a községünkben van az ország legészakibb pontja, így ezt is beleillesztettük a tervbe. Egy rézinstallációt képzeltünk el, aminek az alját palakő borítja, ez szintén jellemző a vidékre. A formát először kézzel, egyszerű drótból hajtogattuk ki, majd a kész tervet számítógépes grafikával is elkészítettem. Megírtuk mellé a szöveget, aztán beadtam a pályázatot. Mondhatom, nagyon meglepődtem, amikor arról kaptam hírt, hogy én nyertem, hiszen egyáltalán nem számítottam rá. Örültem, hiszen ez olyan eredmény, amire mindig büszke lehetek – mondta a fiatal grafikus, majd megmutatta az elkészült tervezetet. Összesen 23 pályázat érkezett a községi kiírásra. Samo terve bekerült az első háromba, majd végül abból is az övét választotta ki a szakmai zsűri. A sali körforgalmat tehát – melyet várhatóan augusztusra készítenek el – egy községbeli fiatal tervei fogják díszíteni.
21
Sport Nem sikerült egyenlíteni
Vereség a bajnokesélyes ellen Nafta 1903 – Gorica 2:3 (0:1)
A mérkőzés helyszíne: Lendvai Sportpark A nézők száma: 400 Játékvezetők: Halilović Denis, Mežnar Matic, Mijatović Veljko Szövetségi ellenőr: Turk Janko Nafta 1903: Galoši, Bolla (Zana 72.), Burai, Haljeta, Németh D., Drk, Novinič (Magdič 84.), Safronov (Kumer 67.), Németh E., Florjanc (Fekete 84.), Vinko; edző: Boér Gábor Gorica: Likar, Urbančič, Leban (Marinič 67.), Hodžić, Frešer, Knežević (Marc 67.), Ahmetaj, Mevlja, Vekić (Velikonja 84.), Cerovec (Agić 22.), Krajnc (Baruca 84.); edző: Srebrnič Miran Gólszerző: Németh D. (66., 90+4.); Krajnc (3., 50.), Vekić (58.) Sárga lap: Haljeta, Németh E., Magdič; Likar, Mevlja Piros lap: – Múlt pénteken a másodosztály 26. fordulójának rangadóján a harmadik helyezett Nafta a listavezető Goricát fogadta, és a találkozó végén a vendégek örülhettek. A házigazdák nem számíthattak Szabó és Živko játékára sem. A Sportparkba kilátogató 400 néző az esős idő ellenére öt gólt láthatott, amelyből a kékek csupán kettőt szereztek. Mind a Nafta, mind a Gorica szurkolótábora szép számban buzdította csapatát. A vendégek már a harmadik percben vezetést szereztek Krajnc lövését követően, akihez Bolla
rossz felszabadításának köszönhetően jutott el a labda. A Nafta részéről Németh D. és Haljeta is próbálkozott az első félidőben, sikertelenül. A fordulás után öt perccel növelte előnyét a vendégcsapat: ismét Krajnc volt eredményes, aki Galoši kapujának bal sarkát találta el. Nyolc perccel később Vekić fejese is védhetetlennek bizonyult, így már hárommal mentek a vendégek. A Nafta ezután nagy erővel igyekezett kiegyenlíteni. A következő percekben
29. forduló
32. forduló Radomlje – Mura Tabor – Maribor Koper – Olimpija Bravo – Domžale Aluminij – Celje
3:2 (2:0) 1:2 (1:0) 1:0 (1:0) 0:2 (0:0) HÉTFŐN
TÁBLÁZAT 1. Maribor 32 19 6 7 49:31 2. Koper 32 18 8 6 51:34 3. Olimpija 32 15 7 10 44:33 4. Mura 32 13 11 8 47:42 5. Bravo 32 11 9 12 29:31 6. Domžale 32 10 10 12 39:38 7. Celje 31 11 5 15 37:42 8. Radomlje 32 9 9 14 37:46 9. Tabor 32 7 8 17 27:35 10. Aluminij 31 4 11 16 27:55
63 62 52 50 42 40 38 36 29 23
A 33. forduló párosítása 2022. április 29-e és május 1-je között: Celje – Mura, Maribor – Koper, Olimpija – Bravo, Tabor – Radomlje, Domžale – Aluminij.
22
ZTE – Paks Ferencváros – Újpest MOL Fehérvár – Puskás AFC MTK – Mezőkövesd Kisvárda – DVSC Gyirmót – Honvéd
2:3 (2:1) 2:1 (2:1) 2:2 (1:1) 0:4 (0:2) 1:0 (0:0) 1:1 (1:1)
TÁBLÁZAT 1. Ferencváros 29 19 5 5 51:23 2. Kisvárda 29 1310 6 44:31 3. Puskás AFC 29 1310 6 38:30 4. Paks 29 12 5 12 69:55 5. MOL Fehérvár 29 11 7 11 40:40 6. Újpest 29 11 6 12 43:41 7. ZTE 29 10 9 10 38:47 8. Mezőkövesd 29 10 7 12 34:42 9. DVSC 29 9 8 12 43:45 10. Honvéd 29 9 6 14 45:47 11. Gyirmót 29 6 9 14 27:42 12. MTK 29 6 8 15 19:48
62 49 49 41 10 39 39 37 35 33 27 26
A 30. forduló párosítása 2022. április 29-e és május 1-je között: ZTE – MTK, Paks – Ferencváros, Puskás AFC – Mezőkövesd, Honvéd – Kisvárda, DVSC – MOL Fehérvár, Újpest – Gyirmót.
A háromgólos hátrányt nem tudták ledolgozni a kékek. Vinko és Burai is próbálkozott, sikertelenül, majd Németh D. tör te meg a hazai gólcsendet a 66. percben. Ugyanő a ráadásban is betalált, így
2:3 lett a végeredmény. Boér vezetőedző meccs utáni nyilatkozatában el-
16. forduló 26. forduló Nafta 1903 – Gorica Beltinci – Rogaška Dekani – Krka Primorje – Brežice Dob – Ilirija Drava – Fužinar Krško – Triglav Rudar – Bilje
2:3 (0:1) 2:1 (1:0) 0:0 (0:0) 4:0 (2:0) 0:2 (0:0) 2:0 (1:0) 0:4 (0:2) 0:1 (0:0)
TÁBLÁZAT 1. Gorica 26 21 2 3 49:15 2. Triglav 26 18 5 3 51:14 3. Nafta 1903 26 12 8 6 59:28 4. Krka 26 11 8 7 41:31 5. Rudar 26 13 1 12 44:38 6. Rogaška 26 12 3 11 39:34 7. Primorje 26 10 8 8 39:29 8. Dob 26 10 5 11 40:39 9. Bilje 26 9 8 9 33:38 10. Fužinar 26 9 6 11 40:44 11. Beltinci 26 8 8 10 32:40 12. Ilirija 25 8 6 11 26:30 13. Dekani 25 4 12 9 25:27 14. Krško 26 4 8 14 22:51 15. Brežice 26 5 4 17 25:78 16. Drava 26 3 8 15 23:52
65 59 44 42 40 39 38 35 35 33 32 30 24 20 19 17
A 27. forduló párosítása 2022. május 4-én: Krka – Nafta 1903, Beltinci – Krško, Bilje – Triglav, Brežice – Rudar, Fužinar – Primorje, Ilirija – Drava, Gorica – Dob, Rogaška – Dekani.
Črenšovci – Olimpija Pozsgai Ljutomer – Rakičan Odranci – Grad Polana – Gančani Čarda – Hotiza Slatina – Puconci Turnišče – Križevci Tromejnik – Veržej
0:1 (0:0) 4:1 (0:0) 2:1 (0:1) 3:1 (0:1) 0:1 (0:1) 2:2 (1:0) 5:1 (2:0) ELHALASZTVA
TÁBLÁZAT 1. Ljutomer 16 12 4 0 51:12 2. Odranci 16 10 2 4 41:25 3. Polana 16 9 4 3 38:14 4. Hotiza 16 8 4 4 32:18 5. Čarda 16 7 5 4 28:20 6. Rakičan 16 7 3 6 38:25 7. Grad 16 7 3 6 29:24 8. Gančani 16 7 3 6 19:21 9. Tromejnik 15 7 2 6 18:18 10. Turnišče 16 6 2 8 31:30 11. Slatina 16 5 4 7 29:28 12. Olimpija 16 5 3 8 14:32 13. Črenšovci 16 4 5 7 22:27 14. Puconci 16 3 2 11 10:43 15. Križevci 16 3 1 12 10:40 16. Veržej 15 2 3 10 15:48
40 32 31 28 26 24 24 24 23 20 19 18 17 11 10 9
A 17. forduló párosítása 2022. április 30-a és május 2-a között: Hungarikum Olimpija – Turnišče, Križevci – Slatina, Grad – Ljutomer, Črenšovci – Veržej, Puconci – Tromejnik, Čarda – Rakičan, Hotiza – Polana, Gančani – Odranci.
ismerte, hogy a vendégek jobb csapatnak bizonyultak: „Ma nem voltunk a helyzet magaslatán, ez az én felelősségem. Minél előbb változtatnunk kell a játékunkon. Láthattuk, hol vannak hiányosságaink, agresszívabb játékra van szükségünk.” A Nafta 1903 csapata a következő körben a negyedik Krkához látogat. Fhm LENDVA KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 13. forduló Graničar –Dobronak 0:6 (0:1) Laci (2), Nagy (öngól), Cerovec, Meszelics Hídvég – Nafta ÖF 3:0 (2:0) Farič (2), Lutar Panonija – Bistrica 1:4 (1:2) Kosi; Žugelj, Vučko, Zver, Kavaš B. Kobilje – Nedelica 6:0 (3:0) Vučko (3), Vugrinec, Recek (2) Csente - SZABAD TÁBLÁZAT 1. Dobronak 13 12 0 1 54:5 36 2. Csente 11 8 2 1 54:12 26 3. Kobilje 13 7 4 2 41:18 25 4. Bistrica 13 6 2 5 27:25 20 5. Panonija 12 4 3 5 18:26 15 6. Nafta ÖF 13 3 4 6 19:28 13 7. Hídvég 12 3 4 5 22:34 13 8. Graničar 11 3 3 5 27:25 12 9. Nedelica 13 2 2 9 20:41 8 A 14. forduló párosítása 2022. április 30-a és május 2-a között: Csente – Kobilje, Nede lica – Malibu Panonija, Bistrica – Hídvég, Nafta ÖF – Graničar, Prekmurec Dobronak – SZABAD.
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
Sport
Elrajtolt a terepíjászati kupa Szombaton Mután rajtolt a szlovén 3D terepíjászati kupa. Az idény első versenyén 85 íjász vett részt, a Lendvai Íjászklub 9 taggal képviseltette magát. A legjobb lendvai íjász ezúttal is Horvat Kristijan volt, aki vadászreflex íjjal tudott győzni 360 kört lőve. Tekintettel arra, hogy nem volt ideje edzeni, valamint a pálya is nehéz volt, Horvat az eredménnyel elégedett volt, hiszen a második helyezett íjászt így is 31 körrel győzte le. A cél most mielőbb a 400 kör teljesítése, amivel a szlovén válogatottban is biztosítaná a helyét, mondta a lendvai versenyző. Erre legközelebb május 28-án Dolenjske Toplicén lesz lehetősége, ahol várhatóan indul majd Cseh Gyula is, Horvat csapattársa és vadászreflex íjjal az egyik nagy kihívója. Cseh Mután nem versenyzett. A Lendvai Íjászklub további 8 tagja is a top10ben végzett Mután. Az 50 év felettiek korosztályában második lett MURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 15. forduló Goričanka – Hodos Kranjec, Oer; Horvat Sal – Serdica Bagari, Bedič, Kamenica Radgona – Apače Ižakovci – Tišina Cven – Cankova Roma – Dokležovje Lipa – Bogojina Mura ÖF – SZABAD
2:1 (2:0) 0:3 (0:0) 3:0 (0:0) 6:1 (2:0) 2:0 (1:0) 2:9 (0:4) 1:3 (1:1)
TÁBLÁZAT 1. Serdica 14 12 1 1 36:12 2. Radgona 14 12 0 2 71:9 3. Bogojina 14 10 0 4 52:16 4. Hodos 14 9 1 4 56:23 5. Apače 14 9 0 5 65:55 6. Ižakovci 14 9 0 5 67:28 7. Mura ÖF 14 8 1 5 31:25 8. Dokležovje 14 6 3 5 41:27 9. Cven 14 7 0 7 29:34 10. Cankova 14 6 2 6 21:23 11. Goričanka 14 4 2 8 28:41 12. Lipa 14 2 2 10 21:60 13. Sal 14 2 1 11 16:53 14. Tišina 14 2 1 11 13:55 15. Roma 14 0 0 14 9:128
minisport Meggyőző volt a Torcida A hét végén folytatódott a Belatinci Sportszövetség kispályás veterán labdarúgóbajnoksága, amelyben a Torcida is szerepel. A lakosiak Gomilicát fogadták, akik ellen sima győzelmet arattak: Torcida – Gomilica 7:1 (4:0). Góljaikat Laslo (3), Kerék (2), Plevel és Šooš szerezte. A következő körben Belatinc csapata ellen lépnek pályára. F.h.m. Fontos idegenbeli pont A Nafta 1903 U15-ös csapata múlt szombaton a Jarenina elleni elhalasztott meccsét pótolta: Fortis Jarenina U15 – Nafta 1903 U15 0:0 (0:0). Ez a pont az első osztályban való bennmaradás szempontjából kulcsfontosságú lehet számukra. A következő párharcukat Veržej csapata ellen vívják május 8-án. F.h.m.
A lendvai íjászok ismét kitettek magukért. Štuhec Bojan csigás íjjal, vadászreflex íjjal ebben a korosztályban negyedik lett Leben Janko. Három ötödik helyet is szereztek a lendvai íjászok: Hozjan Jožef hosszú íjjal és Nikita Lazar Jagoda vadászreflex íjjal, valamint Herman Klement reflexíjjal az 50 év felettiek korosztályában. Vučkič Matej hatodik, Husar Dominik hetedik, Flisar Tomaž pedig kilencedik lett. Szombaton, április 30án lesz a Lendvai Íjász-
klub legnagyobb szabású éves rendezvénye, hiszen szabadtéri pályaíjász Közép-Európai Kupaversenyt rendeznek Petesházán a labdarúgópályán. A megnyitót 9 órakor tartják, az íjászok pedig 10 órakor kezdenek versenyezni. A selejtezők után a párbajok várhatóan fél kettőkor kezdődnek. A lőtáblás verseny egyben a Szlovén Íjászszövetség szabadtéri pályaíjász kupaversenyének is számít. Szabó Rudolf
Újabb kettős győzelem A Nafta másodosztályban szereplő utánpótláscsapatai múlt szombaton fölényes győzelmeket arattak celjei vendégeik ellen. A fiatalabbak gólt sem kaptak: Nafta 1903 U17 – Šampion U17 3:0 (2:0). A csapat hőse a mesterhármast jegyző Zamuda volt. Az idősebbek négyet lőttek: Nafta 1903 U19 – Šampion U19 4:1 (2:0). Góljaikat Partlić, Donko (2) és Frančić szerezte. A kékek ezzel átvették a vezetést a tabellán, a következő körben pedig az utolsó előtti Šmartno vendégei lesznek. F.h.m. Fél tucat dobronaki gól Dobronak labdarúgói múlt vasárnap Pincemajorba látogattak, ahol fél tucat gólt szereztek: Graničar – Prekmurec Dobronak 0:6 (0:1). A vendégek a második félidőben döntötték el végleg a találkozót, de már az első percektől érezni lehetett, hogy nem adnak lehetőséget a házigazdáknak. Az első játékrész egyetlen találata Laci nevéhez fűződött, aki tizenegyest értékesített. A fordulás után a Graničar már nem tudta tovább kibekkelni a mérkőzést. Az 52. percben Nagy talált kaput, majd Rubin szerzett öngólt. A 72. percben Cerovec talált be, majd ismét Laci rúgott büntetőt, a hajrában pedig Meszelics is gólt szerzett. A következő körben a dobronakiak szabadok lesznek, a Graničar pedig a Nafta Öregfiúk ellen szerezhet pontokat. F.h.m.
Bronzérmes a Jezero Múlt hét végén zajlott a 31. Országos Lövészbaj-
nokság első része, amelyben légpuska és pisztoly
számban mér te össze erejét az ország 338 leg-
37 36 30 28 27 27 25 21 21 20 14 8 7 7 0
A 16. forduló párosítása 2022. május 1-jén: Hodos – Ižakovci, Goričanka – Sal, Lipa – Tišina, Cankova – Roma, Serdica – Dokležovje, Radgona – Mura ÖF, Bogojina – Apače, Cven – SZABAD.
A dobronaki lövészek közül különösen a lánycsapat szerepelt jól.
NÉPÚJSÁG 2022. április 28.
jobbja, köztük vidékünk sportolói is. A Jezero lánycsapata (Vuk Nika, Bakan Urisk Lena, Podgoršek Laura) a verseny harmadik helyezettje lett. A dobronakiaktól szerepelt még a felnőtt mezőnyben Kološa Franc (28.) és Kianec Melani (11.). Az ifistáknál egyéniben Vuk Nika 9., Bakan Urisk Lena 13., Podgoršek Laura 18., Bakan Urisk Lara pedig 23. lett. A kadétoknál Magyar Noémi a 23. helyen zárt. Ugyanezen korosztály férfimezőnyében a lendvai Mihailovič Krpan Tine 5., a petesházi Jaklin Nik 9., Galambos Milán pedig 10. lett. SoPe
23
Játékos tánc – táncos Játék napközis néptánctáborok általános iskolásoknak
Helyszín: Bánffy Központ (Lendva, Fő utca 32.) Időpont: 2022. július 11–15. (8.00 órától 16.00 óráig) Célcsoport: általános iskolák 1–3. osztályosai ... Időpont: 2022. augusztus 8–12. (8.00 órától 16.00 óráig) Célcsoport: általános iskolák 4–6. osztályosai Szervező: MNMI A tábor ingyenes
Kézműves alKotótábor napközis táborok általános iskolásoknak
Helyszín: Domonkosfai Porta Időpont: 2022. június 27. – július 1. (8.00 órától 16.00 óráig) Helyszín: hosszúfalui vadászház Időpont: 2022. július 4–8. (8.00 órától 16.00 óráig) Célcsoport: általános iskolák 1–4. osztályosai Szervező: MNMI A tábor ingyenes
Hagyományőrző jurtatábor bentlaKásos tábor általános isKolásoKnaK
Helyszín: Őriszentpéter Időpont: 2022. július 25–30 Célcsoport: általános iskolák 3–6. osztályosai Szervező: Őrállók Alapítvány és MNMI Részvételi díj: 60 €
Útra, kamasz! tábor
bentlaKásos anyanyelvi és Honismereti tábor általános iskolásoknak Helyszín: Eszteregnye, Obornak (Zala megye) Időpont: 2022. július 2–9. Célcsoport: általános iskolák 6–9. osztályosai Szervező: MNMI Részvételi díj: 60 €
ÖsszetartozunK tábor
bentlaKásos anyanyelvi és Honismereti tábor középiskolásoknak Helyszín: Hodosi Ifjúsági Központ Időpont: 2022. július 10–17. Célcsoport: középiskolások Szervező: MNMI Részvételi díj: 60 €
Drámatábor
napközis Drámatáborok általános iskolásoknak
Helyszín: Lendva vidéke Időpont: 2022. július 18–22. (8 órától 16 óráig) ... Helyszín: Domonkosfa Időpont: 2022. július 25–29. (8 órától 16.00 óráig) Célcsoport: általános iskolások Szervező: MMÖNK, Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet Támogató: BGA, Miniszterelnökség – NÁT, Zala Megye Közgyűlése A tábor ingyenes
Foci, Foci, Foci
napközis Focitábor általános iskolásoknak
Helyszín: Lendva-vidék Időpont: 2022. augusztus 1–5. (8 órától 16 óráig) Célcsoport: általános iskola 1–6. osztályosai Szervező: MMÖNK, FK Lendva 1903, Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet Támogató: BGA, Miniszterelnökség – NÁT A tábor ingyenes A férőhelyek száma néhány táborunk esetén korlátozott, ezért javasoljuk, hogy mielőbb jelentkezzenek! Kérjük, hogy a kitöltött jelentkezési lapot – amely letölthető az MMÖNK és az MNMI honlapjairól, valamint a Bánffy Központban személyesen is kérhető – juttassák el a Bánffy Központba (Lendva, Fő utca 32.)! Jelentkezni 2022. május 27-ig lehet.