Népújság, 2022. 05. 12.

Page 1

Info

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

66. évfolyam 19. szám Lendva 2022. május 12. ISSN 0352-6569 1,10 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

7–14. oldal

h

e

t

i

l

a

p

j

a

Együtt ünnepeltek

A hétvégén ünnepelte a kapcai József Attila Művelődési Egyesület fennállásának 40. évfordulóját. Az egyesület,

amely aktívan helytáll népdaléneklésben, versmondásban és hímzésben, valamint a tárgyi kultúra megőrzésé-

ben, megünnepelte azt, ami mindig is fontos volt számára: ez a magyar kultúra, a magyar szokások, a magyar

nyelv. A gazdag kulturális műsor ünnepi hangulatát csak fokozta, hogy a helybéliek mellett velük ünnepeltek

a magyarországi és felvidéki testvértelepülésekről érkezett barátaik is. Bővebben a 4. oldalon.

Pisnjak Atilla művészettörténész:

„Egy Zala György-múzeum Lendván az alkotó egész munkásságának emléket állítana” 2–3. oldal

1922nep.indd 1

11. 05. 2022 06:48:00


Iránytű Zala György-emléknapok

Lendván él legerőseb A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség (LKMNÖK) 2008 óta minden évben Zala György szobrászművész születésének évfordulója alkalmából rendezvényekkel emlékezik az Alsólendván született nagy alkotóra. Az idei kétnapos megemlékezés szakmai konferenciával kezdődött a Városháza dísztermében, majd vándorkiállítással, valamint a Zala GyörgyA szlovén választási rendszer, a parlamenti képviselők szobor megkoszorúzásával folytatódott. Tomka Tibor

Szavazatszámlálási mizéria

mandátumának megállapítása köztudottan igencsak bonyolult, különösképpen a laikusok számára. Általában rejtélyesnek látszik, ki és milyen kulcs alapján nyeri meg az országgyűlési képviselői mandátumot, hogy kerülhet valaki a körzetben elért harmadik helyről az országgyűlésbe, míg valaki az első helyről sem. Nem gondoltuk azonban eddig, hogy az úgynevezett d’Hondt rendszer, amely szabályozza az előbb leírtakat, gondot okoz majd a választási bizottság szakembereinek, illetve az általuk üzemeltetett számítógépes rendszernek, amely ugyan jól állapította meg az egyes pártok által megnyert mandátumszámokat, de hibázott az egyes pártlistákon szereplő győztes jelöltek között, így hat jelölt, illetve vélt parlamenti képviselő két héttel a választások után tudta meg, hogy mégsem sikerült. Mellesleg két héttel a választások után derült ki, hogy egyes körzetek képviselő nélkül maradtak, míg egyesek, például a muraszombati 2-es körzet hirtelen képviselőt kapott. Mizéria, mondhatnánk, amely biztos, hogy nem kedvez az állampolgárok demokráciába, illetve a választásokba, vagyis a „demokrácia ünnepébe” vetett hitének. Normális reakció ugyanis ilyenkor a laikus, egyszerű állampolgár részéről, hogy elkezd kételkedni a választási eredményben, ennek a következményei pedig beláthatatlanok lehetnek.

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Farkas Brigita, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

2

1922nep.indd 2

Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net

Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezérigazgatója előadásában felvázolta a Kossuth tér arculatának változásait a különböző történelmi korszakokon keresztül. Elek Imre és Polgár Botond szobrászművészek Zala két monumentális szobrának (Gróf Tisza István

és Gróf Andrássy Gyula emlékművei) a rekonstrukcióját mutatták be. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatója A magyar szobrászat „Strobl-korszaka” című tanulmányából tartott előadást, Göncz László muravidéki történész pedig Zala György jelképes hazatéréséről osztotta meg gondolatait. Pisnjak Atilla, aki egyben a konferencia moderátora is volt, elő-

adásában a jövőre összpontosított. Véleménye szerint Zala György neve sem a köztudatban, sem a szakmán belül nem foglalja el azt a helyet, amelyet munkássága révén megérdemelne. Szerinte egy Zala György-emlékház (vagy múzeum) létrehozása Lendván, ahol a legerősebben él a szobrász kultusza, egy olyan gyűjteményt tudna bemutatni, amely

Dobronaki magyar közösség

Nem változtatják meg A Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa hétfői rendkívüli ülésén úgy döntött, nem kezdeményezi a választókörzetek megváltoztatását. Tehát az őszi önkormányzati választásokon a nemzetiségi tanács megválasztásánál a község egy körzet marad. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net

A körzetmódosítás megvitatását Bacsi László tanácstag kezdeményezésére tűzték napirendre: a zsitkóci tanácstag úgy véli, hogy településének az egykörzetes rendszerben nem biztosított a képviselete a tanácsban. Megtörténhet ugyanis, hogy Zsitkócból egy jelöltet sem választanak be a többségben dobronaki választópolgárok. Ha viszont Zsitkóc külön választókörzetet képez, a képviselet e kis falunak is automatikusan

biztosított. A tanács nem zárkózott el a téma megvitatása elől, a törvényi lehetőséget Berden Mario, a tanács alelnöke ismertette: a nemzetiségi tanácsok választásában illetékes helyi önkormányzati választásokról szóló törvény meghatározása szerint abban az esetben, ha az adott tanács nem több, mint 7 tagú, megválasztásuk egy körzetben is lehetséges. Ezt a gyakorlatot alkalmazzák Dobronak Községben. A törvény lehetővé teszi több választókörzet kialakítását is, de egy tanácstag megválasztására körülbe-

lül azonos számú választópolgárral bíró körzetet kell kialakítani. Konkrét esetben: ha Zsitkóc önálló körzet lenne, Dobronak települést is arányos számú (4 vagy 5) körzetre kell tagolni. Berden véleménye szerint a nemzetiségi tanács az egész községet képviseli, ezért a tagjait nem lenne célszerű a lakhelyük szerint felosztani. Az egy választókörzetet így jó megoldásnak látja. Cár Ferenc tanácstag és Varga Edit tanácselnök az ismertetőt követő rövid vitában egyetértettek a véleményével, míg Klujber

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

11. 05. 2022 06:48:00


Nemzetiség

ősebben a kultusza Kocon Lapajne Tara a Zala György-díjjal jutalmazott alkotása előtt. A Király Ferenc Munkácsy-díjas lendvai szobrász által készített Zala György-szobornál a helyi, nemzetiségi, valamint magyarországi intézmények képviselői tisztelegtek a művész emléke előtt. Közöttük (jobbról) Mezőhegyi Gergő, a Mayer család egyik leszármazottja. az egész munkásságának, illetve életének emléket

állítana. Kifejtette, hogy végül is „nem az a kérdés, mit

hagyott, hanem az, hogy mennyire szeretnénk mi a

meg a választókörzetet

hagyatékát megőrizni.” A konferencián részt vett Mezőhegyi Gergő, a Mayer család egyik leszármazottja is, aki a Mayer családfa kutatásával foglalkozik (amint az köztudott, Zala György Mayerként látta meg a napvilágot). A sok érdekes összegyűjtött információ a közeljövőben publikációban is megjelenik. A szobrászművész legjelentősebb alkotásait fényképeken bemutató vándorkiállítás megnyitója után a kultúrotthon előtti téren koszorúzást tartottak. A rendezvénysorozat keretében a Bánffy Központban megnyitották a muravidéki kétnyelvű általános iskolák tanulóinak,

valamint a Lendvai Kétnyelvű Középiskola és a Zala megyei középiskolák és gimnáziumok diákjainak képzőművészeti és fotókiállítását. A valamivel több mint száz beérkezett alkotásból a szakmai zsűri tíz rajzot és két fényképet díjazott. A legrangosabb elismerésben, a Zala Györgydíjban Kocon Lapajne Tara (1. Sz. Lendvai KÁI) és Oláh Jakob József (Zalaegerszegi Szakképzési Centrum) részesültek. A Zala-emléknap a Lendvai Galéria-Múzeum, a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség, Lendva Község és a Zala Megyei Közgyűlés együttműködése révén jött létre.

Egy arany és három ezüst a Petőfi tanulmányi versenyen Zsitkóc nem lesz önálló választókörzet. Varga Brigita tanácstag támogatta a zsitkóciak kezdeményezését. A szavazás eredménye a vitát tükrözte: három szavazattal ellene és két szavazattal mellette elvetették a most érvényes szavazókörzet megváltoztatását, illetve tagolását. Az ülésen határoztak

a községi egyesületek éves támogatásáról is: a dobronaki Petőfi Sándor ME-t 2.000 euró, a zsitkóci Gyöngyvirág ME-t 3.000 euró, a Dobronaki ÖTE-t 1.500 euró, a Dobronaki LK-t 1.500 euró, a turistaegyletet 1.200 euró, a Zsitkóci ÖTE-t, a nyugdíjas egyesületet, a Dobronaki

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

1922nep.indd 3

Ifjúsági Szer vezetet, a Dobronaki Szőlő- és Bortermelő Egyesületet, a Jezero Lövészegyesületet és a Lóbarátok Egyesületét 1.000–1.000 euróval támogatják, míg a Vino Art művésztáborra 400 eurót és a Muraszombati Magyar Baráti Körnek 300 eurót biztosítottak.

Az MNMI közzétette a 2022-es Petőfi Sándor tanulmányi verseny országos fordulójának eredményeit. Az április 9-i döntőben, melyen a muravidéki kétnyelvű általános iskolák 8–9. osztályos korcsoportjának 14 tanulója, valamint nyolc középiskolás diák mérettette meg tudását, egy arany- (Abraham Alida Kiara, a KKI elsős gimnazistája) és három ezüstfokozatú elismerés született (Bogdan Lara, a rakičani egészségügyi középiskola másodikos diákja, valamint Tátrai Kovács Kinga Ávila és Magyar Miha, az 1. Sz. KÁI tanulói). Az ünnepélyes díjkiosztót május végén, illetve június elején tervezik. FaBri

3

11. 05. 2022 06:48:00


Kultúra 40 éves a kapcai József Attila Művelődési Egyesület

„Őrizzük, vigyázzuk a magyarságunkat” Május 7-én ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját a kapcai József Attila Művelődési Egyesület. A hímzéskiállítással és gazdag kulturális műsorral egybekötött rendezvényen, amelyen magyarországi és felvidéki vendégek is felléptek, elismeréseket adtak át a csoporttagok odaadó munkájáért és a népi hagyomány őrzéséért. Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net

Mint általában a többi muravidéki faluban, Kapcán is a 80-as évek elején – itt 1981-ben – alakult meg a művelődési egyesület, amely József Attila nevét vette fel. Fontos állomás volt ez a falu életében, ahol a magyar kultúrát már évtizedekkel azelőtt is ápolták – a faluban ugyanis működött már színjátszókör, és voltak

magyarság iránti szeretetére tért ki. – Miért ápolja Kapca népe ilyen lelkesen a magyar nyelvet és kultúrát? Az első ok erre nagyon egyszerű: sokan vagyunk Kapcán, akik közösségben jobban érezzük magunkat, mint egyedül. A második dolog, hogy lelkünk mélyén érezzük, hogy ez a nyelv, ez a kultúra mennyire különleges és értékes. A harmadik ok pedig, hogy itt élünk a nyelvhatáron, a világ csodálatos magyar

valamint a színjátszás (vezetője Koter Gizela volt). A hímzőszakkör t, amely 2008-ban alakult újra Jandl Olga vezetése alatt, jelenleg Fehér Andrea vezeti. A hímzőasszonyok szorgalmas munkájának szép példái a lendvai templomban és a kapcai kápolnában található oltárterítők. A kapcai népdalkör jelenleg a legerősebb magyar népdalkör a Muravidéken, amely működése alatt már

A kapcai népdalkör jelenleg a legerősebb magyar népdalkör a Muravidéken. zenészek, akik a lakodalmakban muzsikáltak. Az egyesület vezetését, amely nagy felelősséggel járt, az évek alatt többen is vállalták: Lebar Irén, ZagorecCsuka Judit, Varga Teréz, Koter Gizela és Kolenko Alenka. Herženjak Marija három évig volt az egyesület alelnöke, 12 éve pedig a szervezet élén áll. A jelenlegi elnök a köszöntőbeszédében a kapcaiak

4

1922nep.indd 4

részének az egyik szélén. Kulturális végvár vagyunk. Őrizzük, vigyázzuk a magyarságunkat – hangsúlyozta Herženjak Marija. A művelődési egyesület keretén belül jelenleg működik a népdalkör, a hímzőszakkör és a versmondók. További szakköri tevékenységek voltak még a fafaragás, a néptánc (Kiss István zalaegerszegi koreográfus segítségével),

számos eredményt ért el különböző szemléken és megmérettetéseken idehaza és külföldön is, dalaik CD-n is megjelentek már. A legnagyobb érdeme ebben a csoport csesztregi tanárnőjének, Molnár Ferencné Göncz Ilonának van, aki már közel 25 éve jár Kapcára. Az egyesületnek szerteágazó cserekapcsolatai is vannak. Az évek során

Soós Mihály, az MNMI igazgatója és Herženjak Marija, a József Attila ME elnöke, idei kulturális nívódíjas. felépítette magának a jól bevált kapcsolatrendszerét Szlovéniában, Magyarországon és szinte az egész Kárpát-medencében. Így gazdag cserekapcsolatot folytat Csesztreg, Hévíz, Csurgónagymarton, Zalabaksa (kopjafát és József Attila-emléktáblát ajándékoztak a kapcaiaknak) és Murakeresztúr településekkel, az utóbbi években a lista bővült még Zalakomárral, Csatárral és a felvidéki Farnaddal. Az egyesület fő küldetése a magyar népi kultúra fontosabb ünnepeinek megtartása és szokásainak a megőrzése különböző rendezvények megszervezésével (március 15-e, májusfaállítás és -kitáncolás, tollfosztás, részvétel a Lendvai Szüreten). Társkiadóként is szerepet vállaltak már, két verseskötet kiadásánál közreműködtek. A Csoóri Sándor Alap támogatásával pedig 2021ben két állandó kiállítás is létrejött a helyi faluotthon-

ban: a nagymama szobája és a hímzéskiállítás. A jubileum alkalmából Soós Mihály, az MNMI igazgatója és Vida Törnar Judit, az MNMI Tanácsának elnöke átadta Herženjak Marijának a Zala György kulturális díjat, amelyet januárban, a Magyar Kultúra Napja alkalmából betegség miatt nem tudott átvenni. A díjat a közösségi kultúra felvirágoztatásáért folytatott tevékenységéért kapta. A jubileum alkalmából rendezett eseményt megtisztelte jelenlétével Magyar János, Lendva Község polgármestere, Soós Mihály, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója, Vida Törnar Judit, a Lendva Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke, Bači Zsuzsanna, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának alelnöke, valamint Czikó Anita, Magyarország lendvai konzulja.

KÖVESSEN BENNÜNKET

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

11. 05. 2022 06:48:01


Kultúra

Édesapja nyomdokain

Szomi Kralj Béla irodalmi pályája szorosan kötődik a zenéhez, a verseskötet bemutatóján is előadott néhány megzenésített verset. A Lendvai Könyvtár, valamint a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) közös szer vezésében a könyvtárban a múlt hétvégen bemutatásra került Szomi Kralj Béla tavaly ősszel megjelent, első magyar nyelven írt verseskötete. A „Szerelemmosoly” című könyvről a szerzővel Bence Lajos, a könyv szerkesztője és Časar Sebastijan, a könyvtár munkatársa beszélgetett.

Szomi Kralj Béla első magyar nyelvű verseskötete öt, egymást kiegészítő tematikus szakaszból tevődik össze. Az őszinte vallomásokat tartalmazó versek zöme magyar nyelven (minimális nyelvi és lektori „ráhatással”) született, de a kötetben megjelent néhány, az előző két könyvében publikált versének fordítása is. Szomi Kralj tehát visszatért az anyanyelvéhez, holott – és ezt tiszta szívből be is

vallja – egy időszakra megszakadt a kapcsolata vele. Muravidéki ismerőseinek és barátainak köszönheti, hogy „hazatért a magyar nyelvbe”, ezzel édesapja, Szomi Pál író és költő nyomdokain járva. Jelenleg Balassi Bálint verseinek fordításával foglalkozik. A kötet 300 példányban jelent meg az MNMI kiadásában, a könyv fotóit Szomi Kralj Arven Šakti készítette. FaBri

Völgyifaluba két úton kell bemenni

Zenés délután Gubinecz Ákossal és a Csádé zenekarral 2022. május 14-én Völgyifaluban, a régi óvodában 13.30-tól gyermek- és felnőttprogramok, 18.30-tól táncház felnőtteknek

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

1922nep.indd 5

Zrínyi Miklós és kora

Kutnjak Đanino, a HKD elnöke köszöntőbeszédet mond a Pohižek művészeti gyűjtemény alkotásainak tárlatán. A Po m u r j e H o r vá t Kultúregyesület „Történelem!” című képzőművészeti kiállításának megnyitásával kezdetét vette a 15. horvát kultúrnap alkalmából rendezett eseménysorozat Lendván, amely május 27-én ér véget Zrínyi Miklós emlékművének leleplezésével a Horvát Kulturális Központban. A lendvai Színház- és Hang-

versenyterem falaira ezen alkalomból 13 művész festménye (köztük Salamon Árpád Poznanovec című képe) is felkerült. A kiállítás, amelyen elsősorban Zrínyi Miklóshoz köthető ábrázolások, horvát kúriák és régi kastélyok képei, valamint híres történelmi motívumok láthatók, május 23-ig látogatható. FaBri

Elkezdődött az érettségi Május 4-ével Szlovéniában az anyanyelvi irodalmi esszé írásával szlovén, magyar, illetve olasz nyelven elkezdődött az általános érettségi vizsgaidőszak. A Lendvai Kétnyelvű Középiskolában (KKI) ös�szesen 76 diák vizsgázik: közülük 13 az általános, 44 a szakmai érettségire, míg 19 diák a záróvizsgára jelentkezett. Az általános érettségin szlovén nyelvből mint anyanyelvből kilenc, magyar nyelvből anyanyelvi szinten négy diák írta meg az érettségi esszét Ember az embertelenségben címmel. A szakmai érettségi vizsgán magyar nyelvből 6, szlovén nyelvből 38 diák érettségizik. A záróvizsgán magyar nyelvből kettő, szlovén nyelvből 17 diák bizonyítja tudását. Az általános érettségi vizsga május 28-án folytatódik az angol nyelvi írásbelivel, az anyanyelvi vizsga (szlovén, magyar, olasz) második része május 30-án lesz. Az Országos Vizsgaközpont (RIC) a szakmai érettségi eredményeit július 6-án, az általános érettségi eredményeit pedig július 11-én teszi közzé. Kmj

5

11. 05. 2022 06:48:01


Muravidék Mikor lesz a radamosi út országút?

Ha nem lesz megoldás, lezárják A mintegy 5,8 kilométer hosszú „ra­ damosi út” legveszélyesebb részén Dobronak Község váltakozó irányú forgalmi rendet vezetett be. A törekvések az út átkategorizálására és javítására nem hoztak eddig eredményt, bár kormányígéretek voltak rá. A közlekedésbiztonság további romlása esetén a teljes útlezárás is bekövetkezhet. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A Tornisa és Gön­tér­há­ za közötti közút nagyon fontos a helyiek és a napi ingázók számára Lendva felé, de egyre többen közlekednek erre Magyarország, Rédics és Lenti felé is. A forgalom növekedésére a muravidéki autópálya tornisai megközelítési lehetősége is hatott. Az útszakasz Lendva, Dobronak és Tornisa kataszteri községeken át halad, a legrosszabb helyzet a dobronaki részen van. Az aszfaltburkolat megrepedezett, az út szélei lemorzsolódtak, a forgalmi sávok oldalt lesüllyedtek, közlekedni csak nagy elővigyázatossággal az út

kidomborodott közepén lehet. – Tudatában vagyunk az út rossz állapotának, ezért a „radamosi út” legveszélyesebb szakaszára április végén jelzőlámpákat raktunk ki a váltakozó irányú közlekedési rend bevezetése mellett. A jelzőlámpákat és a töltőelemeket néhány napra rá sajnos ellopták, az esetről a rendőrséget és a felügyelőséget is értesítettük. A veszélyre most jelzőtáblák figyelmeztetnek – mondta Kardinar Marjan dobronaki polgármester. Hozzáfűzte: a „radamosi út” több helyi – de államilag támogatott – gazdasági és infrastrukturális fejlesztés, építkezés esetén terelőútként szolgált komoly

A szakmai vélemény nélkül is látható, mik lennének a szükséges intézkedések: az útnak az országos közúthálózatba való besorolása és teljes felújítása. megterheléssel. – Így elvárjuk, hogy az okozott károk szanálásánál az állam, az útügyi igazgatóság is módot találjon az együttműködésre. Legutóbb a szlovén kormány tavalyi látogatásakor kaptunk ígéretet Vrtovec minisztertől is, de egy év után sincs elmozdulás. Az út átkategorizálása előbbre hozná a javítást. Ha nem találunk megoldást, akkor a közlekedésbiztonság csak tovább romlik. Ekkor az ideiglenes, de teljes útlezá-

rás is kilátásba kerülhet. Ezt nem szeretnénk, az ügyet pozitív irányba kellene terelnünk – fejti ki Kardinar, kiemelve, nem mentegetőzésképpen, de Dobronak Község pénzügyi ereje az út felújítását nem bírja el. A község az elmúlt néhány évben a problémára több ízben figyelmeztette az állami illetékeseket, Dobronak, Lendva és Tornisa polgármesterei pedig két évvel ezelőtt közös kezdeményezést írtak alá a községi „radamosi út” országúttá

való átkategorizálására. Dobronak ehhez projektdolgozatot készített, de eddig nem jártak sikerrel. – Ehhez képest sikeresek voltak azonban egy kevésbé leterhelt útszakasz, a ganicsai sztrádalehajtó és Bagonya közötti rész esetében – jegyezte meg Kardinar. A „radamosi út” szanálására Dobronak Község megrendelte a bírósági közlekedési szakértői véleményt az azonnali és a hosszú távú intézkedések javaslatával együtt.

Fotó: Galič Tomaž

Lendván folytatódik, Dobronakon most indul

Kaviccsal töltik fel a Lendva–Hármasmalom kerékpárút alapját, az aszfaltozást júniusra tervezik.

6

1922nep.indd 6

Ütemesen halad a Hos�szúfalu–Lendva és a Lendva– Hármasmalom kerékpárút építése. A fejlesztés a Lendva–Nagypalina–Cserencsóc projekt keretében valósul meg az EU Regionális Fejlesztési Alapjának támogatásával. A két szakasz projektértéke 635 ezer euró. A mélyépítési munkák a Hosszúfalu–Lendva közötti szakaszon a Slomšek telepig már befejeződtek az egykori vasúti töltésen. Az építés most a Lendva– Hármasmalom szakaszon folytatódik a Lendva-patak bal partján. A munkálatok befejezése júniusban várható. A két új kerékpárútsza-

kasz hossza 6,7 kilométer, az út 2,5 méter széles, a munkálatokkal a Nograd Kft.-t bízták meg. Dobronakon a mezőgazdasági-üzleti övezetben Tornisa felé a kerékpárút nyomvonalát már kijelölték, az építési munkálatok 1,6 kilométer hosszú szakaszon a napokban indulnak el. Dobronak és Tornisa között a kerékpáros sáv építése az útszanálási munkálatokkal egyidőben történik, kivitelezője a Nograd Kft. A befejezési határidő 2022 szeptember vége. A kerékpársáv kiépítését a mobilitási alap segíti mintegy 319 ezer euróval. Szolarics Nađ Klára

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

11. 05. 2022 06:48:01


Muravidék További vizsgálat várható

Dömpingár és kartellezés? Nem kapta meg ismét az Infrastrukturális Minisztérium koncesszióját a legnagyobb muravidéki buszos szolgáltató, az Avtobusni Promet Kft. (AP). A menetrend szerinti utasszállításra kiírt nemzetközi pályázaton a kranji Arriva cég lett sikeres a Muravidékre vonatkozólag is. A határozat még nem jogerős. A két sikertelen felülvizsgálat után a versenyügynökség válaszára várnak. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Már több mint egy hónapja próbálja igazolni a muraszombati AP azt a véleményét, hogy a menetrendszerinti utasszállítási koncessziót nem szabá-

vonatkozó utasszállítási kiíráson a német vasutak tulajdonában lévő Arriva ugyanis 1,8 eurós kilométerárral szállt versenybe, míg a muraszombati AP 1,94 euróval. A kranji szolgáltató más szlovén régiókban 1,95 eurós ki-

rális tárca által kiszámolt kilométerár alatti pályázást, mint ahogy ezt a No­ mago és az Arriva is tette. – Az AP számára kiesést jelent a koncesszió elvesztése, hiszen a tevékenységünket illetően újabb erőfeszítésekre és átszer-

utasszállítás kiesését. A szolgáltatások bővítése a turizmus, a teherautók és gazdasági járművek szervizelése területén stabilizálni tudná a cég gazdálkodását – nyilatkozta lapunknak a muraszombati AP vezetősége. Az AP évente a menetrendszerinti utasszállítással 3 millió kilométert tett meg, bevételük 80 százaléka ebből eredt. A többi bevételt a turizmusban, idegenforgalmi ügynökség, autósiskola, autószerviz és autókereskedés működtetésével, valamint iskolai járatokkal és egyéb szerződéses szállításokkal teremtették meg. Az AP vagyonának része a muraszombati buszállomás

is, amelyet a koncessziót nyert Arriva buszai a jövőben nem használhatnak, illetve csak megfelelő peronhasználati díj mellett, amely jelenleg 5 euró. Értesülésünk szerint az Arriva visszautasítja az AP feltételezéseit. Szerintük a terjeszkedésük a Muravidékre, ahol a közelmúltban már egyre több szállítást végeztek, „várható és logikus volt”. A cég a kiíráson gazdasági és közlekedési elemzések alapján készült ajánlattal indult. Nyilvánosan is ígéretet tettek, hogy helyi munkaerőt foglalkoztatnak biztonságos munkahelyekkel a koncessziós és a kereskedelmi szolgáltatások kivitelezésében.

Nem tágít az Ascent Resources

Az Arriva csak a Muravidéken ajánlott alacsony, 1,8 eurós kilométerárat, ezzel szerezve meg a koncessziót az AP elől. A muraszombati buszállomásra, amely az AP tulajdona, az Arriva-buszok a jövőben csak peronhasználati díj mellett állhatnak be. lyosan ítélték oda az Arriva cégnek. Az AP felülvizsgálati kezdeményezését április 22-én az Infrastrukturális Minisztérium vis�szautasította. A cég az országos revíziós bizottságnál is próbálkozott, de a keresetükkel szintén nem értek el eredményt. Most a piaci versenyt felügyelő ügynökséghez fordultak és várják a döntésüket. A muravidéki régióra

lométerárral jelentkezett a pályázatokra, kivéve a Muravidéket. Ebből kiindulva a muraszombati utasszállító úgy véli, hogy az Arriva dömpingárral és kartellezéssel nyerte el a koncessziót régiónkban. Ugyanis az üzemanyag, a munkaerő, az amortizáció költségei szinte teljesen azonosak Szlovénia területén. A törvény ugyanakkor nem tiltja az infrastruktu-

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

1922nep.indd 7

vezésre lesz szükség. A cégünk az eljárásban tisztességtelen gyakorlatot lát, így a jogaink, a dolgozók és a munkahelyek megvédésére minden törvényes eszközt bevetünk. Bízunk benne, hogy a revízió feltárja a hibákat, ellenkező esetben új üzleti stratégiát kell kidolgoznunk. Nem kizárt az új tevékenységek megkezdése sem, amivel pótolnánk a koncessziós

A módosított bányászati törvény hatálybalépését követően – amely értelmében Szlovénia területén tiltott lett a hidraulikus rétegrepesztéses eljárás, a fracking –, az Ascent Resources a befektetésének a megtérítését követeli. A részéről a petesházi olaj- és gázmezőn folytatott gázkutatás és -kitermelés ügyében a szlovén kormánytól 50 millió euró kártérítést igényel, ezt a cég honlapján tették közzé. Az igény érvényesítéséről az Ascent Resources és leányvállalata, az Ascent Resources Slovenia már hivatalosan is értesítette a szlovén kormányt, hivatkozva a NagyBritannia és Szlovénia közötti befektetési megállapodás vélelmezett megszegésére. Közölték azt is, hogy a frackingot tiltó új törvényi megfogalmazás ellehetetleníti a bányászati joggal rendelkezőknek a szénhidrogének hidraulikus stimulációval történő kitermelését, s ezzel károkat okoz a befektetőknek. Ebből a megfontolásból a mintegy 50 millió euró kártérítési igényt a brit cégcsoport nemzetközi választott bíróságon fogja érvényesíteni. A hivatkozott befektetési megállapodás, a BIT és ECT egyezmény az 1990-es években született meg, melynek aláírója az EU által Szlovénia is, és célja elsősorban a fosszilis energiaforrásokhoz kapcsolódó energetikai befektetések védelme. Az Ascent Resources kifejtette, bízik a befektetésének megvédésében és a megegyezésben a szlovén kormánnyal. Szolarics Nađ Klára

7

11. 05. 2022 06:48:01


Muravidék Eddig a legtöbb résztvevő diákkal

Mechatronikai fórum Lendván A Lendvai Kétnyelvű Középiskola szervezésében május 5-én megtartották a 12. Mechatronikai Fórumot, amely a szakmai találkozó mellett a mechatronikai műszerészek és a mechatronikai technikusok országos versenye is egyben. A megmérettetésen 11 középiskolából összesen 17 csapat vett részt, köztük két lendvai diák is. Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net

A Mechatronikai Fór um egy országos verseny, amelyen külön kategóriában versenyeznek a középiskolás mechatronikai műszerészek (nyolc csapat volt jelen) és a me­ chatronikai technikusok (idén kilenc csapattal). Az Országos Szakképző Központ (CPI) támogatásával megvalósuló fórum célja, hogy a diákok bemutassák egymásnak azokat a projektmunkákat vagy záróvizsga-dolgozatokat, amelyek a saját területükön már kiemelkedőnek minősültek. – A Lendvai Kétnyelvű Kö-

zépiskola két csapatot indított, minden kategóriában egyet. Az operatőr kategóriában Časar Luka képviselte az iskolánkat, aki okostáblát, illetve egy fémelemes táblát készített, amely a verseny logójában is szerepel. A technikusok között pedig Gal Aron versenyez, aki egy okosház működését mutatta be – tudtuk meg Varga Teodortól, a fórum egyik szervezőjétől. A projektmunkákat és azok bemutatását értékelőbizottság bírálta el (külön a műszerészek és technikusok kategóriájában), amely tanárokból és egy külső szakmunkatársból (a VIRS, illetve

Časar Luka, a Lendvai KKI harmadéves diákja készítette az idei mechatronikai fórum logóját. Transpak cégtől) állt. A mechatronikai műszerészek kategóriájában a ljubljanai szakmai oktatási központ diákjai bizonyultak a legjobbnak, a mechatronikai technikusok közül pedig a Nova Gorica-i oktatási központ gépészeti, közlekedési és faipari szakközépiskolá-

jának diákjai készítették a legjobb projektet. A verseny mellett a résztvevő diákok és tanáraik, illetve mentoraik betekintést nyertek a helyi vállalatok működésébe (bemutatták nekik a VIRS céget), hiszen a fórum célja a bemutatkozáson kívül a mechatronikával

foglalkozó vállalatokkal való kapcsolatok kialakítása. Ezenkívül a résztvevők megismerkedtek még Lendva és környéke turisztikai látnivalóival. A versennyel egyidejűleg üzleti vásár is folyt, amelyen a régión belül mechatronikával foglalkozó cégek mutatkoztak be.

A helyi kultúrházban a teljes, mintegy 1.000 darabból álló tárlat június 30-ig tekinthető meg. A kiállítást Orban Lajos polgármester, illetve a kiállítás mentora, Raskóné Déri Erzsébet nyitotta meg. Az alkalmat ősi székely dalok előadásával Kološa Tanja népdalénekes tette még ünnepélyesebbé. A 2008 óta utazó tárgyak az erdélyi Bálinth Zoltán magángyűjteményének becses darabjai. Az, hogy többségük ismerős lehet a helyiek számára, egyáltalán nem véletlen, hiszen egykor erdélyieket, székelyeket telepítettek a nyugati

határvidékre, őrizni az ország külső határait. A hasonlóságoktól függetlenül a kiállításon számos különleges tárgyat fedezhetünk fel, amik mégsem jellemzők vidékünkre. Ilyen például az egyetlen szeg nélkül készült láda a 17. századból, vagy éppen az életfával díszített 1779es láda, ami Kőrösi Csoma Sándor családjától származik. A tárlat – amelyet hétköznaponként 7–15 óráig, szerdánként 7–17 óráig lehet megtekinteni – a Kapornaki Találkozó részeként az Őrségi Napok helyi programjai között is szerepel. ak

„Vándor Székely” kiállítás Hodoson Az MNMI és Hodos Község szervezésében,

az Őrségi Nemzeti Park közbenjárásával Hodosra

érkezett a „Vándor Székely” néprajzi kiállítás.

A helyiek kíváncsisággal, érdeklődéssel járták körbe a kiállítást, a mentorok pedig készségesen adtak választ minden kérdésre.

8

1922nep.indd 8

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

11. 05. 2022 06:48:02


Info Hibázott a választási bizottság

Hét, nem hat képviselője lesz a Muravidéknek

míg az SD listájáról, a muraszombati 1-es körzetből Zrim Damijan. Muravidéki képviselőnek tekinthetjük Krajnc Darkót is a Szabadság Mozgalom listájáról, aki bár Pesnica körzetben érte el a sikert, de a Lendvai községben él. Mellettük a legújabb eredmények szerint a Szabadság Mozgalom listáján a muraszombati

Annak ellenére, hogy az április 24-ei választások eredményei egyértelműek, a választási bizottság munkáját számos kritika érte. A legsúlyosabb hibára azonban csak a minap derült fény, amikor kiderült, hogy rosszul számolták össze a mandátumokat, nyolc biztosnak hitt képviselő mégsem lett képviselő, helyettük más kerül az országgyűlésbe. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Az idei parlamenti választások szervezését több kritika érte, gondok voltak ugyanis a szavazólapokon megjelenő logókkal, a szavazólapok lepecsételésével, valamint igencsak bonyodalmasnak bizonyult a szavazólapok eljuttatása külföldre. De ezzel sajnos még nem lett vége a slamasztikának, ugyanis két héttel az eredmények kihirdetése után kiderült, a mandátumok kiszámítá-

sába is hiba csúszott, hat biztosnak tűnő képviselő mégsem lett képviselő, helyettük más emberek kerültek az országgyűlésbe, így például vannak választási körzetek, amelyek mandátum nélkül maradtak, illetve olyanok, amelyek helyettük küldhetnek képviselőket a parlamentbe. Mindemellett újra kiderült – amire egyébként a jogászok már hosszabb ideje figyelmeztetnek –, hogy nem egyértelmű a választási törvény 93. cikkelye, amely az úgynevezett töredék-

szavazatok elosztását rendezi a választási egységek között országos szinten, habár a hiba állítólag nem emiatt történt. A pártok közötti mandátummegoszlásra a legújabb, most már ténylegesen biztos eredmények nem voltak hatással, de például a Muravidék esetében eddig úgy tudtuk, Horváth Ferenc magyar nemzetiségi képviselő mellett további öt képviselő mehet a szlovén országgyűlésbe, a Szabadság Mozgalom listájáról Ljutomerben Žibrat

Primus-díj Sobočan Sabinának A Managerek Társulása és a nyilvánossággal való kapcsolattartásért dolgozó szlovéniai egyesület Primus-díjban részesítette Sobočan Sabinát, a lendvai Varis Kft. igazgatóját kiváló kommunikációs gyakorlatáért. Az országos szintű szakmai elismerést a megfontolt és átgondolt, kifelé felelősen strukturált kommunikációért, kapcsolattartásért érdemelte ki. Sobočan Sabina a kész fürdőszobafülkéket gyártó, túlnyomórészben a legigényesebb külföldi piacon értékesítő családi vállalkozás vezetését é d e s a pj á tó l , S o b o č a n Štefantól 2015-ben vette át. A szakzsűri szerint az

A Primus-díjas Sobočan Sabina. üzleti és szakmai kihívások mellett nagy odafigyeléssel felelősségteljes kommunikációt folytat a cégen belül és kívül – a munkatársakkal, az üzletfelekkel, a nyilvánossággal, tudatában annak,

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

1922nep.indd 9

hogy a kimondott szót nem lehet visszavonni. A 2022-es Primus-díjat május 12-én a Szlovén Managerek Társulása és az említett egyesület PRkonferenciáján adják át. Szolarics Nađ Klára

A szavazólapokat jól számolták meg, a mandátumok megállapításába azonban hiba csúszott. Sara, Gornja Radgonán Granfol Vera, az SDS listájáról Lendván Magyar János, szintén Lendváról az NSi listájáról Horvat Jožef,

2-es körzetben induló Tine Novak is a parlamentbe került. Így összesen hét képviselője lesz a Muravidéknek Ljubljanában.

30 ezer kilométer az egészségért Április utolsó napján véget ért a „Gibko kilométereket gyűjt az egészségért és a gyerekek ingyenes sportüdülésére” című lendvai projekt, amely keretében 29.268 kilométer gyűlt össze, közel nyolcezerrel több, mint a tavalyi akció során. A kéthónapos kilométergyűjtő és egyben jótékonysági akción belül három nagyobb esemény – „Hányszor juthat fel Lendva a Lármafáig egy nap alatt?”, „Hány kilométert tesz meg Lendva kerékpárral egy nap alatt?” és „Hány kilométert tud Lendva lefutni egy nap alatt?” – is megvalósult. – Az idei eseménysorozat és maga a kilométereket gyűjtő akció még nagyobb sikert hozott, mint a tavalyi. Ennek nagyon örülünk, hiszen Lendva a közel 30 ezer összegyűjtött kilométerrel ismét bebizonyította, hogy támogatja az egészséges életmódot. Gratulálunk minden résztvevőnek, aki velünk mozgott, valamint mindenkinek, aki támogat minket és a munkánkat – nyilatkozták lapunknak a projekt végén Gyurkač Renata és Horvat Tjaša szervezők. Mivel nyáron több egyhetes ingyenes sporttábort szeretnének szervezni, amelyeknek célja a szabadidős sportolás és az egészséges életmód népszerűsítése a gyerekek között, az akció kifutása ellenére az adományozásra még mindig van idő. FaBri

9

11. 05. 2022 06:48:02


Info a mai napon... Május 12-én történt 1635 Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek megalapította az első tartósan működő magyar egyetemet. 1803 Megszületett Justus von Liebig német gróf, vegyész, kémikus és akadémikus, a húskivonat és a sütőpor kifejlesztője. 1820 Firenzében megszületett Florence Nightingale angol ápolónő. 1907 Megszületett Katharine Hepburn amerikai Oscar-díjas filmszínésznő. 1907 Megszületett Leslie Charteris kínai–angol krimiíró. 1933 Meghalt Krúdy Gyula író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás mestere. 1937 Megszületett George Carlin amerikai humorista, színész, a stand-up comedy műfaj jeles alakja. 1962 Megszületett Emilio Estevez amerikai színész, rendező, producer, író. 1967 Megjelent Jimi Hendrix bemutatkozó lemeze. 1984 Dél-afrikai börtönében 22 év után újra láthatta a feleségét Nelson Mandela. 2007 Meghalt Thury Levente keramikusművész.

visszapillantó

1972. május 12-én, 18. szám

Parkosítás Völgyifaluban

A völgyifalusi asszonyok és lányok parkosították a falu egy részét. Képünk ezt a kollektív munkát örökítette meg, amely mindenképpen dicséretére válik a völgyifalusi nőszervezetnek és például szolgálhat más falu asszonyainak is. A Szocialista Szövetség helyi szervezetében igen aktívan működik a nők szekciója. Minden évben leggyakrabban a nemzetközi nőnapon ugyancsak kitesznek magukért és színes műsorral kellemes

meglepetést szereznek a falu lakosságának. Az elmúlt héten a falu csinosításáról tárgyaltak. Határozatot hoztak, hogy rendbehozzák a temető közvetlen környékét, ezen kívül parkosítanak né-

hány ár községi területet. A völgyifalusi nők véleménye szerint ugyanis erre is szükség van, s ezúttal is be szeretnék bizonyítani, hogy a falu nőszervezete nem bújik ki a munka alól… Csak jól meg kell

Lomtalanítsunk lépésről lépésre! A tavaszi napsütésben valahogy jobban látszik, ha egy lakásban túl sok a kacat, ha valamelyik holmi már nagyon viseltes, ha mindent beborítanak a sohasem használt cuccok. Ideje leválogatni ezeket és új fejezetet nyitni. A leválogatáshoz azonban kell pár trükk,

10

1922nep.indd 10

máskülönben véget nem érő nosztalgiázássá válik, amelynek a végén minden

praktika marad úgy, ahogy volt. Ez nemcsak fizikai teher, hanem lelkileg is nyomasztó. A lomtalanítás a szisztéma megalkotásával kez-

dődik. Érdemes a lakás helyiségeit a következő sorrendben rendbe tenni: nappali, hálószobák, ruhásszekrények, fürdőszoba, konyha és étkező, otthoni iroda, garázs vagy tároló, kert. Azokat a holmikat tartsuk meg, amelyek örömmel töltenek el bennünket,

amelyekből energiát nyerünk. De minden tárgy felett kérdezzük meg magunkat: valóban szükségünk van erre? Válogatás közben tegyünk fel magunknak például kérdést: Ha ezt a tárgyat meg kellene vásárolnunk teljes áron, vajon adnánk-e pénzt érte? Először két kupacot

szervezni az akciót, mondotta Fehér Teréz, aki a többi asszonnyal, lánnyal együtt a szívén viseli a falu ügyét. A munka eredményéről egyébként már meg is győződhetünk! alakítsunk ki: az egyikbe mennek azok a holmik, amik jelen életünkben használatosak, például azok a ruhák, amelyek pont jók ránk, azok a sporteszközök vagy háztartási felszerelések, amelyeket hetente többször használunk stb. A másik kupacba mennek azok a holmik, amelyek a múltbeli vagy egy elképzelt jövőbeli énünk kellékei: azok a ruhák-cipők, amelyek már nem jók ránk, de még őrizgetjük (kerti munkához jó lesz!). No, ezektől kell megválni! Végül három kupacot alakítsunk ki: kuka, adomány, maradó. Nagyon fontos, hogy ne rakogassunk át semmit a kuka és adomány kupacából a maradóhoz! Semmi értelme! Miután a holmiktól megszabadulunk, a lakásunk fellélegzik és mi is valósággal megkönnyebbülünk.

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

11. 05. 2022 06:48:02


Info muravidék 1918–1922 – hónapról hónapra

Vasút és határellenőrzés, Sever „visszatérése” Dr. Göncz László

1922 májusa A Burgendland területén zajló politikai és harci események miatt, amit az említett tájegység Magyarországtól történő elcsatolása és annak az osztrák államhoz ítélése idézett elő, a közeli jugoszláv–magyar határszakasz védelmét is megerősítették 1922 májusára. A magyarországi oldalon gyakoribbá vált a zöldhatár katonai, valamint az átkelőhelyeken zajló forgalom hatósági ellenőrzése; május elején – a korábbi gyakorlattal ellentétben – még a magyar anyanyelvűeket sem engedték át a határon vízum nélkül. A „goricskói” oldalon pedig a hodosi, péterhegyi, tótkeresztúri, felsőlendvai és vízlendvai csendőrőrsök fokozott éberségre utasító parancsot kaptak. Gašper Lipovšek muravidéki főszolgabíró 1922. május 1-jei helyzetértékelésében ismertette, hogy a Hodos–Muraszombat közötti vasúti sínek részbeni eltávolítása az érintett lakosságnál nagy elégedetlenséget váltott ki. Az említett vasúti szakasz helyreállítását iparosok, kereskedők és más magánvállalkozók is erélyesen követelték. A Muravidék első tisztviselője félelmét fejezte ki, hogy a zúgolódás akár demonstrációkba torkollhat. Lipovšek arra is figyelmeztetett, hogy a helyzetet az SZHSZ Királyság ellen agitálók kihasználták, és arról „informálták” a közvéleményt, „hogy a jugoszlávok ürítik ki a Muravidéket, még a vasúti síneket is elszállítják”. Állítása szerint gyakori álhír volt akkoriban, hogy a Mu-

ravidék „legtekintélyesebb és legbefolyásosabb embere, Božidar Sever korábbi alsólendvai polgármester is a tájegység bizonytalansága miatt Magyarországra dezertált”. Severről jelen írásunkban később szólunk, az egyéb hírekkel kapcsolatban azonban elmondhatjuk, hogy a muravidéki főszolgabíró a híreszteléseket cáfolta. A vasúttal kapcsolatban bizonyítékként közzétette, hogy a közlekedésügyi miniszter a Hodos és Muraszombat közötti vasút forgalom újraindítása érdekében elrendelte a hiányzó vasúti kellékek Muravidékre szállítását. Ennek ellenére az említett vasútszakasz helyreállítása a továbbiakban is akadozott. Május első felében úgyszintén nagy visszhangja volt a Muraszombat-környéki Szapáry-birtok bizonyos részének eladásával összefüggő híreszteléseknek, amit – haszonszerzési célból – egy muraközi érdekeltségű pénzintézet, illetve konzorcium terjesztett. Egy középminőségű magyar holdért 60 ezer koronát szerettek volna kicsikarni a potenciális vevőktől a hamis ügynökök, amire azonban nem került sor. Az illetékes hatóság és a muravidéki főszolgabíró időben megakadályozták a csalási kísérletet, a lakosság felháborodása azonban hosszan érződött. Visszatérve a Severügyre: Božidar Severt, Alsólendva rendkívül agilis polgármesterét, aki 1919 szeptemberétől 1921 júliusáig látta el e feladatkört és a Muravidék egyik élenjáró politikai egyéniségévé lépett elő, 1921 nyarán, közvetlenül a tájegység délszláv államhoz kerülése megünneplésének második évfordulója előtt (melyet ő szer vezett) meglepetésszerűen eltá-

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

1922nep.indd 11

volították a polgármesteri tisztségből. Ezt követően különböző, több esetben ellentmondásos hírek keringtek róla, melyek borzolták a kedélyeket. Néhány hónappal később, 1922 tavaszán a szlovén tartományi és állami szintű politikai körökben is erőteljesen foglalkoztak az üggyel. Gašper Lipovšek

nagy mennyiségű élőállat és húsáru olaszországi exportjával foglalkozott. Az üzlet nagyszerűen indult, azonban 1922 tavaszán a meleg idő hirtelen beállása miatt nagy mennyiségű áru megromlott, amiért őt tették felelőssé. A vállalat és a bank pert indítottak ellene az alsólendvai járásbíróságnál. A Sever

A 20. század első évtizedében épült muraszombati vasútállomás 1922 tavaszán még üresen tátongott, mert Muraszombat és Hodos között akkor még szünetelt a vasúti közlekedés (Ljutomer felé pedig még nem épült meg a vasútvonal). Forrás: Pokrajinska in študijska knjižnica, Murska Sobota – Muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvár. muravidéki főszolgabíró május 30-án Alsólendván személyesen érdeklődött (nyomozott) a Severrel összefüggő eseményekről és feltételezésekről, majd a megállapításairól tájékoztatta a szlovén tartományi hivatalt és a belügyi főosztályt. Lipovšek ismertetőiből kiderült, hogy Severt – akit ő rendkívül tehetséges, a muravidéki földműves lakosságra nagy hatással bíró egyéniségnek tartott, és nem kizárt, hogy a saját pozícióját is féltette tőle – a szlovén pártpolitikában történt konfliktusok miatt menesztették 1921 nyarán Alsólendva polgármesteri székéből. Ezt követően a ljubljanai Impex vállalat megbízásából a Szlovén Bankkal kötött kölcsönszerződés segítségével

számára rendkívül nehéz időszakban egyes körök azzal is vádolták őt, hogy nagy mennyiségű pénzzel elszökött Magyarországra, amit Lipovšek főszolgabíró határozottan cáfolt, aminél egy rangos magyarországi századosra hivatkozott, aki Severt 1922 áprilisában elfogatta. Polgármesteri visszahívása után ugyanis Sever a Mura menti határrendezésre vonatkozó szakértőként közreműködött a magyar–jugoszláv határmegállapító bizottság munkájában is, melynek keretében – máig nem teljesen tisztázott körülmények között – a magyarországi határőrök 1922 áprilisában elfogták, és Budapesten a Margit körút 85. szám alatti katonai börtönbe zárták, ahol május 22-ig

tartózkodott. Mivel közben súlyosan megbetegedett, az egyik fővárosi kórházban ápolásra is szorult. Időközben a vagyonának jelentős részét elkobozták. Bár néhány napig szabadlábon volt Budapesten, saját ügyének rendezése terén keveset tudott tenni. Annyiban szerencséje volt, hogy nehéz napjaiban nagy segítségére volt az alsólendvai Hajós Ferenc, a korábbi magyar országgyűlési képviselő, aki több esetben kiállt mellette és eljárt az érdekében. Sever ellen a magyar hatósági szervek ugyanis felújították a már 1919 elején megkezdett „hazaárulási pert”, amely a békekonferencia által jóváhagyott jugoszláv katonai megszállás előtti, 1919. január 3-át megelőző muraszombati szerepvállalásával függött össze. A stájervidéki nemzeti tanács megbízásából Muraszombatban szlovén nemzeti tanácsot kívánt akkor alapítani, ami azonban a magyar karhatalmi erők fellépése miatt meghiúsult. Visszatérve 1922 májusába, később Severt ugyan szabadlábra helyezték, azonban anyagilag ellehetetlenült állapotba került, a becsületét (a főszolgabíró szerint többször jogtalanul) nagyon megtépázták. Lipovšek azt is közölte róla, hogy később, amikor visszatért Jugoszláviába, Sever jól ki tudta használni korábbi „szenvedéseit”, egyebek mellett a király és a kormányfő is fogadta őt. Állami tisztségek vonzották, de állítólag az alsólendvai polgármesteri tisztség visszaszerzéséről sem mondott le véglegesen. Erre azonban nem került sor. Egy bizonyos ideig nagyon szerényen élt alsólendvai lakásában, majd életútja a korabeli délszláv királyság más tájaira vitte.

11

11. 05. 2022 06:48:02


Info május 13. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 Harapjunk a tudományba, 10:30 TV-kirakat, 10:45 A séf otthon – főzőműsor, 11:05 Tu22:40 Ember a Holdon dom! – kvíz, 12:00 Céltábla, 13:00 Hírek, 13:25 Kiotóban készült – japán dok. sorozat, 14:30 TV-kirakat, 14:45 Hallgassunk a csöndre, 15:00 TV-kirakat, 15:15 Hidak, 15:55 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:20 Infodrom, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Ezek az évek! – műsor időseknek, 17:50 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Péntek este, 21:25 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 22:40 Ember a Holdon – koprodukciós film.

Szlovén Tévé II. 9:50 Zenés műsor, 11:00 Jó reggelt!, 14:00 Eurovíziós dalfesztivál – előválasztás, 16:35 Állatokról, emberekről, 17:15 A kertben, 18:00 A szerelem örvényében – német film, 19:10 Jégkorong: Németország – Kanada, 21:40 Amerika éneke, 23:35 Libanon – A rabságban élő állam – német dok. film, 0:40 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 11:50 Fókusz, 12:50 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:30 Híradó, 22:55 Dupla csapda – am. film, 1:00 Halálos fegyver – am. film.

TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Alicia új élete – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Drágám, add az életed!, 21:10 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:15 A csodadoktor – török sorozat, 23:25 Magánnyomozók.

Duna Tévé 6:00–10:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12 : 3 5 Nemzeti sporthíradó, 12:55 A világ egy terített asztal, 13:25 Kutyák és gazdik – Barátságunk titkai – német dok. film, 20:45 Egy eszement 14:25 Almárium, éjszaka Rómában 15:25 Önök kérték!, 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 17:45 Szerencseperc, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:50 Mindennapi, 19:50 Rex Kanadában – osztrák–német sorozat, 20:45 Egy eszement éjszaka Rómában – olasz film, 22:05 Kenó, 22:18 Kilenc – am.–olasz film, 0:15 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:55–11:20 Délelőtti műsor, 11:30 A rablólovag – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 P’amende, 13:50 Rondó, 14:20 Magyarország ma, 14:45 Multiverzum, 15:15 Család-barát, 16:50 Kárpát-medence, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Már egyszer tetszett!, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:40 Szabadság tér ’89, 23:25 Hazajáró, 0:00 Hagyaték.

május 14. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 8:50 Kis szürke sejtek, 9:30 Infodrom, 9:45 Majdnem soha – angol ifjúsági sorozat, 10:15 A nindzsa dadus – holland ifjúsági sorozat, 11:05 A kapucnis – belga ifjúsági sorozat, 11:20 TV-kirakat, 11:45 Ezek az évek! – műsor időseknek, 12:15 Lelki villanás, 12:30 Mezsgyék, 12:35 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Állatokról, emberekről, 13:50 TV-kirakat, 14:10 Vállalkozói fejlődés, 14:40 Hallgassunk a csöndre, 15:00 A Bledi Csapat, 15:30 Rokonok, 16:00 Ambiensek, 16:30 A kertben, 17:00 Hírek, 17:20 Rajzfilm, 17:30 Szombat délután, 18:57 Hírek, 19:15 Szlovén krónika, 19:30 Érverés, 20:00 Mindent az Eurovízióról, 21:00 Eurovíziós dalfesztivál – választás, 0:50 Dogman – olasz–francia film.

Szlovén Tévé II. 7:00 A legjobb reggel, 9:00 Tanúságtevők, 10:50 Új húszas – szlovén sorozat, 12:15 Egy lépéssel előbbre – dok. film, 13:00 Saša J. Machtig 21:35 Lara – Építész és formatervező, 14:30 Autós műsor, 15:20 André Rieu: Táncoljunk, 18:10 Dunai zsaruk – osztrák sorozat, 19:10 Jégkorong: Lettország – Finnország, 21:35 Lara – német film, 23:20 Zenés műsor.

RTL Klub 6:40 Kölyökklub, 9:30 Teleshop, 10:20 Brandmánia, 10:55 A dadus – am. sorozat, 11:25 Privát kopók – am. sorozat, 12:40 Autogram, 13:25 Doktor Murphy – am. sorozat, 15:45 Szerelem az Alpokban – am.–osztrák-német–angol film, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 20:00 A séf meg a többiek – magyar sorozat, 20:30 A mi kis falunk – magyar sorozat, 21:45 Halálos fegyver – am. film, 0:15 Féktelen harag – am. film.

TV2 6:30 TV2 matiné, 10:35 Trendmánia, 11:15 Nagyító, 11:50 Innovátor, 12:30 Poggyász, 13:05 Zöld Gömb ver tikál kupa, 13 : 4 5 A pláza ásza – am. film, 15:45 Columbo – 22:45 Válogatott gyilkosok am. sorozat, 18:00 Tények, 18:55 Tények Plusz, 20:00 A szupercsapat – am. film, 22:45 Válogatott gyilkosok – am.–ausztrál film, 1:15 Egyenesen át – am. film.

Duna Tévé 6:00–11:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:20 Úton – Hét nap a magyar Caminón – magyar dok. film, 14:05 Fotó Háber – magyar film, 15:50 A névtelen vár – magyar sorozat, 17:00 Főmenü, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 SzerencseSzombat, 19:35 Csináljuk a fesztivált!, 21:45 Félénk vagyok, de hódítani akarok – francia film, 23:10 Kenó, 23:23 Gyilkos hőség – olasz film, 1:05 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:55–11:00 Délelőtti műsor, 11:35 Fény a redőny mögött – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Múlt és jelen, 14:00 Kékek, 14:35 Labdarúgás: OTP Bank Liga, 16:35 Női Kézilabda Liga: Győri Audi – DKKA, 18:25 Labdarúgás: OTP Bank Liga, 20:35 Triatlon vb-sorozat – nők, 21:20 Triatlon vb-sorozat – férfiak, 22:05 Bagi–Nacsa Orfeuma, 23:05 Dokuzóna, 0:30 Magyar világ.

május 15. vasárnap

május 16. hétfő

Szlovén Tévé I.

Szlovén Tévé I.

7:00 Gyerekműsor, 10:30 Csalhatatlan nyomozók – ausztrál gyerekfilm, 10:55 TV-kirakat, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Az emberek és a föld, 13:00 Hírek, 13:25 Péntek este, 14:50 TVkirakat, 15:10 Szerelemre hangszerelve – am. film, 17:00 Hírek, 17:30 Vasárnap délután, 18:57 Hírek, 19:15 Szlovén krónika, 19:30 A hét tükre, 20:00 A Trigrad ház – szlovén sorozat, 21:00 Interjú, 22:00 Hírek, 22:25 Téged vártalak – francia dok. film, 0:00 Jó éjszakára.

Szlovén Tévé II. 7:00 Lelki villanás, 7:15 Harapjunk a tudományba, 7:45 Zenés matiné, 10:00 Sam Neillel a Csendesóceánon – útifilm, 11:00 Új húszas – szlovén sorozat, 12:15 Radio Ga Ga – dok. film, 13:30 Ambiensek, 14:20 Luangwa – A smaragd völgy – koprodukciós dok. sorozat, 15:30 Amerika éneke, 17:25 Kézilabda: férfiak, Szlovén Kupa döntő, 19:10 Jégkorong: Csehország – Svédország, 21:35 Lottó, 21:45 Aréna, 22:45 Vékony jég – koprodukciós sorozat, 23:40 Vasárnap délután, 1:15 Zenés műsor.

RTL Klub 6:35 Kölyökklub, 8:30 Highlife, 9:05 Teleshop, 10:05 A Muzsika TV bemutatja!, 10:35 Édes otthon, 11:25 XXI. század – A legendák velünk élnek, 15:55 Spionfióka 12:00 Házon kívül, 12:35 A séf meg a többiek – magyar sorozat, 13:10 Godzilla II. – A szörnyek királya – am. film, 15:55 Spionfióka – am. film, 18:00 Híradó, 19:00 A nép szolgája – ukrán sorozat, 20:00 Shazam! – am. film, 22:50 Bukós szakasz – am. film, 1:00 Portré.

TV2 6:55 Magyar népmesék, 9:30 Konstruktíva – az építő műsor, 10:05 Több, mint testőr, 10:45 Tűsarok, 11:20 Super car, 12:00 Életmódi, 12:35 Mága Jennifer – Sztárok az életemből, 13:15 Értékteremtők, 13:50 Nagydumás kiscsajok – am. film, 15:50 Titkok könyvtára – Visszatérés Salamon kincséhez – am. film, 18:00 Tények, 18:55 Pepe – magyar sorozat, 20:00 Jurassic World – am.–kínai film, 22:50 A király nevében – német–francia–am. film, 1:30 X-Men – Az ellenállás vége – am. film.

Duna Tévé 5:25–11:50 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzetiségi sporthíradó, 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:30 Ízőrzők, 14:00 A világörökség kincsei – német dok. film, 14:25 Kék bálvány – magyar film, 15:45 Édes anyanyelvünk, 16:00 Hatoslottó-sorsolás, 16:10 Hogy volt?!, 17:10 A természet magyar fotósai, 17:15 A természetfilmezés kulisszatitkai, 17:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Családi kör, 19:35 Főmenü, 19:45 Magyarország, szeretlek!, 21:25 Az első áruló – olasz–francia–német film, 23:50 Kenó, 0:03 Annie Hall – am. film, 1:35 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:55–12:00 Délelőtti műsor, 13:00 Híradó, 13:25 Magyarország ma, 13:45 Álmok álmodói, 14:00 Tollaslabda, Thomas Kupa döntők, 14:55 Kékek, 15:20 Építők, 15:50 22:05 Kifutás – Von- Labdarúgás: OTP Bank zások és vallomások Liga, 18:20 Női kézilabda: Vác – Mosonmagyaróvár, 20:20 K&H női kézilabda: Győr – DKKA, 22:05 Kifutás – Vonzások és vallomások – magyar dok. film, 23:55 A nagyok, 0:30 Öt kontinens, 0:55 Himnusz.

7:00 Jó reggelt!, 9 : 0 0 Hírek, 10:05 A lélek horizontja, 10:40 TV-kirakat, 10:55 A séf otthon – főzőműsor, 11:10 13:25 Kiotóban készült Tudom! – kvíz, 11:45 TV-kirakat, 12:00 Interjú, 13:00 Hírek, 13:25 Kiotóban készült – japán dok. sorozat, 14:30 Át-járások, 15:05 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Vállalkozói fejlődés, 17:50 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 Studio City, 22:00 Visszhangok, 22:40 Írások, 23:15 Zenés est.

Szlovén Tévé II. 8:50 Zenés műsor, 10:00 Jó reggelt!, 11:45 Hallgassunk a csöndre, 12:00 Eurovíziós dalfesztivál – választás, 15:40 Az emberek és a föld, 16:40 Szombat délután, 18:00 A szerelem örvényében – német film, 19:10 Jégkorong: Finnország – Amerika, 21:40 Sam Neillel a Csendes-óceánon – útifilm, 22:40 Vállalkozói fejlődés, 23:10 A férfi – szlovén rövidfilm, 23:40 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 11:50 Fókusz, 12:50 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:30 Híradó, 23:05 XXI. század – A legendák velünk élnek, 23:45 Sorok között Lutter Imrével, 0:30 CSI: New York-i helyszínelők – am.–kanadai sorozat.

TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények Plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Alicia új élete – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Drágám, add az életed!, 21:10 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:15 A csodadoktor – török sorozat, 23:25 Magánnyomozók, 0:45 Dr. Csont – am. sorozat.

Duna Tévé 5:55–10:25 Virradóra, 12 : 01 Híradó, 12 : 3 5 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített a s z t a l , 13 : 2 5 13:25 Horvátország termékeny H o r v á to r s z á g termékeny árteárterületei rületei – német dok. film, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:50 Rex Kanadában – német–olasz sorozat, 20:45 Kékfény, 21:35 Agatha Christie – Az alibi – angol sorozat, 22:20 Kenó, 22:30 Hogy volt?!, 23:30 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:55–11:20 Délelőtti műsor, 11:35 Elsietett házasság – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Roma magazin, 13:50 Domovina, 14:20 Itthon vagy!, 14:45 Magyar krónika, 15:15 Család-barát, 16:50 Öt kontinens, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Slágertévé, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Dokuzóna, 23:35 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 575 1719 Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Múltunk rejtélyei 17:05 Komolyan a zenéről (az utolsó pénteken) 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig

12

1922nep.indd 12

Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:10 5 perc a szépségért 10:30 Múltunk rejtélyei (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyarnótája választása 14:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (az utolsó előtti szombaton) 14:35 Mester-Ember (az utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Alsólendvai tabló (utolsó szombaton) 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:05 Slágerkívánság 9:00 Gyereksarok (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetések 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 18:00 Napi krónika 18:20 Gin-tonic 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 Sporthétfő (ism.) 21:30 Zene hajnalig

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

11. 05. 2022 06:48:03


Info május 18. szerda

május 17. kedd Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A képek képe, 10:35 TV-kirakat, 10:50 A séf otthon – főzőműsor, 11:10 Ma lent, holnap fent – szlovén sorozat, 11:45 TV-kirakat, 12:00 A hét, 13:00 Hírek, 13:25 Kiotóban készült – japán dok. sorozat, 14:30 Lelki villanás, 14:45 TV-kirakat, 15:00 Hidak: Barangolások, 15:35 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Szlovén magazin, 17:50 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Az élet dicsérete – angol sorozat, 20:55 A jugoszláv titkosszolgálat – dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Tanúságtevők.

Szlovén Tévé II. 11:20 Zenés műsor, 12:40 Jó reggelt!, 15:40 Autós műsor, 16:30 Mindent az Eurovízióról, 21:10 Styx 17:55 Álomból ébredve – dok. film, 19:00 A szerelem viharában – német sorozat, 20:10 A test – francia–japán dok. film, 21:10 Styx – koprodukciós film, 22:50 Roma nemzetiségi műsor, 23:20 Kína – A szégyen gyermekei – francia dok. film, 0:25 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 12:05 Fókusz, 12:45 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:30 Híradó, 23:05 Házon kívül, 23:45 Volt egyszer két Németország – német sorozat.

TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mok­ ka­cino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények Plusz, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Alicia új élete – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi 18:45 Tények Plusz, 19:50 kopó Drágám, add az életed!, 21:10 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:15 A csodadoktor – török sorozat, 23:25 Magánnyomozók.

Duna Tévé 5:55–10:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített asztal, 13:25 A láthatatlan folyó – német dok. film, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:50 Rex Kanadában – német–olasz sorozat, 20:45 Alpesi őrjárat – olasz sorozat, 21:50 A spanyol hercegnő – am. sorozat, 22:45 Kenó, 22:55 Velvet divatház – spanyol sorozat, 23:50 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:55–11:10 Délelőtti műsor, 11:25 Napforduló – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:20 Család ’22, 14:45 Nóvum, 15:15 Család-barát, 16:50 Magyar világ, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Budavári palotakoncert, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Klasszikusok délidőben, 23:35 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 Szlovén magazin, 10:30 TV-kirakat, 10:50 A séf otthon – főzőműsor, 11:10 Ma lent, holnap fent – szlovén sorozat, 11:40 TV-kirakat, 12:00 Studio City, 13:00 Hírek, 13:25 Kiotóban készült – japán dok. sorozat, 14:20 Nyolcadik nap, 14:55 Rokonok, 15:20 Hidak, 15:50 Kis szürke sejtek, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Szokatlan életmód – dok. film, 17:50 Rajzfilm, 18:00 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Brooklyn – koprodukciós film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Ami szent és a világ, 23:35 Szokatlan életmód – dok. film.

Szlovén Tévé II. 9:30 Zenés műsor, 10:25 Jó reggelt!, 13:30 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 14:20 A világ hangjai a múlt elfeledett dalaival és hangszereivel, 15:40 Ambiensek, 16:30 Vasárnap délután, 18:00 A szerelem viharában – német sorozat, 19:10 Jégkorong: Finnország – Svédország, 21:40 Lottó, 21:50 A szív ritmusára, 22:40 Vakmerőség – angol sorozat, 23:40 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 11:50 Fókusz, 12:50 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei 20:00 A konyhafőnök – legendás – brazil sorozat, 16:40 Szerelem évadhoz terítünk és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:40 Híradó, 23:15 Dex nyomozó – am. sorozat.

TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Alicia új élete – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Drágám, add az életed!, 21:10 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:15 A csodadoktor – török sorozat, 23:25 Magánnyomozók.

Duna Tévé 5:55–10:25 Virradóra, 12:00 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített asztal, 13:25 A vulkánok bolygója, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:50 Rex Kanadában – német–olasz sorozat, 20:45 Skandináv lottó, 20:55 Anne otthonra talál – kanadai családi sorozat, 21:45 Downton Abbey – angol sorozat, 22:30 Kenó, 22:40 Hajdúk – magyar film, 0:05 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:00–11:10 Délelőtti műsor, 11:20 Jövedelmező állás – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:25 Magyar gazda, 14:45 Kincskereső, 15:15 22:35 A kis Valentino Család-barát, 16:55 Hazajáró, 17:25 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Hogy volt?!, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 A kis Valentino – magyar film, 0:10 Hagyaték.

május 19. csütörtök Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 Szokatlan életmód – dok. film, 10:35 TV-kirakat, 10:50 A séf otthon – fő23:20 A nép és az ő királyuk zőműsor, 11:10 Ma lent, holnap fent – szlovén sorozat, 11:40 TV-kirakat, 12:00 Aréna, 13:00 Hírek, 13:25 Kiotóban készült – japán dok. sorozat, 14:25 TV-kirakat, 14:40 Szlovén pillanatképek, 15:05 Hidak: Nagyító alatt, 15:45 A nindzsa dadus – holland ifjúsági sorozat, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Harapjunk a tudományba, 18:00 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Célpont, 20:55 A Galápagos-szigetek – koprodukciós dok. sorozat, 22:00 Visszhangok, 22:40 Nyolcadik nap, 23:20 A nép és az ő királyuk – francia film.

Szlovén Tévé II. 10:00 Zenés műsor, 11:10 Jó reggelt!, 14:05 Ami szent és a világ, 15:15 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 16:15 Ideális helyek – dok. film, 17:30 Péntek este, 19:00 A szerelem viharában – német sorozat, 20:10 A farmer története – am. dok. film, 21:00 Autós műsor, 21:35 Ambiensek, 22:10 J. és O. Bubeniček: Doktor Zsivágó, 22:25 Szlovén jazz, 23:25 Zenés műsor.

Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története (ism.) 21:30 Zene hajnalig

Május 12-én, csütörtökön 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Határtalan: az erdélyi, a felvidéki, a keszthelyi, a szombathelyi, az újvidéki, a horvátországi és a lendvai tévéstúdió, valamint a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportál közös műsora (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 12:05 Fókusz, 12:45 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:30 Híradó, 23:10 Brandmánia, 23:45 Dex nyomozó – am. sorozat.

TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 Alicia új élete – mexikói sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Drágám, add az életed!, 21:10 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:15 A csodadoktor – török sorozat, 23:25 Propaganda, 0:00 Dr. Csont – am. sorozat.

Május 13-án, pénteken 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: pénteken 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) Május 17-én, kedden 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Duna Tévé 5:55–10:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített asztal, 13:25 Berlin, a nagyvárosi vadon – német dok. film, 14:25 Almárium, 13:25 Berlin, a nagy- 15:25 Önök kérték!, 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, városi vadon 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:50 Rex Kanadában – német–olasz sorozat, 20:45 Fábry, 22:00 Kenó, 22:10 Agapé, 23:10 Katharina megoldja – német sorozat, 0:40 Zoo – szlovák sorozat.

Barangolások: Tiszaújváros és Zebegény (az MTVA produkciója) (ismétlés: kedden 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) Május 18-án, szerdán 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Duna World 5:00–11:20 Délelőtti műsor, 11:30 Bolondok kvártélya – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Alpok–Duna–Adria, 13:50 Öt kontinens, 14:20 Kék bolygó, 14:45 Noé barátai, 15:15 Család-barát, 16:50 Szerelmes földrajz, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Szenes Iván-emlékkoncert, 21:03 A nagyok, 21:35 Álmok álmodói, 21:45 Ridikül, 22:35 Velünk élő Trianon – Egy majdnem betiltott filmsorozat – magyar dok. sorozat, 23:30 Hazajáró, 0:00 Hagyaték.

1718 és 575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (ism.) 10:35 Mester-Ember (ism.) 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 Horizont (ism.) 21:30 Zene hajnalig

műsorajánló

Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Alsólendvai tabló (ism.) 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Vis�szapillantó 17:15 Gyereksarok 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Hidak: benne gazdasági rovat, témája a munkásjogok (ismétlés: szerdán 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) Május 19-én, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján Nagyító alatt: tematikus adás (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

1922nep.indd 13

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

13

11. 05. 2022 06:48:04


Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2022. május 10-én a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg: Önálló értékesítő Elektromaterial d.o.o., Vasút utca 8., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, angol és német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Munkavezető Linox Solution d.o.o., Vasút út 43., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. június 3.) Segédmunkás Linox Solution d.o.o., Vasút út 43., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 18.) Takarító Počivališče na meji, Fő utca 173., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2022. május 18.) Konyhai segéd Počivališče na meji, Fő utca 173., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2022. május 18.) Személyi asszisztens Lendva környékén Pravica so. p., Ulica Štefana Kovača 103., Turnišče (1 munkahely, határozott idő: a projekt befejezéséig, jelentkezési határidő: 2022. május 22.) Felszolgáló Rentgen v. Kontrola varjenja, gostinstvo, Zlatko Šardi s.p., Fő utca 83., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, német nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2022. június 8.) Fémmegmunkáló Artex d.o.o., Vasút utca 43., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 19.) Raktáros/targoncavezető Artex d.o.o., Vasút utca 43., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 25.) Mészáros Lendván Espada d.o.o., Ljubljanska cesta 13/D., Trzin (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 19.) Értékesítési vezető Signepot d.o.o., Fő utca 11, Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2022. május 14.)

Május 13-a és 19-e között Lendvai Plébánia A szentmisék Lendván hétközben 19.00 órakor lesznek. Pénteken, május 13-án Fatimai megemlékezés napja 10.00 órakor szentmisével az idősek otthonában és 18.00 órakor ünnepi szenmisével. Szombaton, május 14-én 18.00 órakor vasárnapra érvényes szentmise lesz a gyerekek, a hittanosok és a családok számára. Vasárnap, május 15-én húsvét ötödik vasárnapja 8.00 órakor magyar és 10.00 órakor szlovén nyelvű szentmisével. Szerdán, május 18-án egésznapos Szentségimádás. 9.00 órakor szentmise, majd a Legszentebb Oltáriszentség kitétele. Az egésznapos Szentségimádást lezáró szertartás 18.00 órakor lesz szentmisével.

Dobronaki Plébánia A szentmisék Dobronakon hétközben 18.00 órakor lesznek. Pénteken, május 13-án, Fatimai megemlékezés napján 17.00 órakor imaóra lesz, majd 18.00 órakor szenmise. Szombaton, május 14-én 16.00 órakor szentmise Göntérházán és 18.00 órakor Dobronakon. Vasárnap, május 15-én szentmise Dobronakon 8.00 órakor a plébániatemplomban, Zsitkócban pedig 10.00 órakor lesz a Barátság Parkban.

figyelmükbe •Május 12-én, csütörtökön, 19.00 órakor, •lendvai könyvtár •Székely András Bertalan: Kárpáton innen, tengeren túl című esszé- és tanulmánykötetének bemutatója

•Május 13-án, pénteken, 18.00 órakor, •szentlászlói kultúrotthon •Székely András Bertalan: Kárpáton innen, tengeren túl című esszé- és tanulmánykötetének bemutatója

•Május 12-én, csütörtökön, 17.00 órakor, •Szentgotthárd, Szlovén Kulturális és Információs Központ •A 19. Szentgotthárdi Nemzetközi Művésztelep alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitója

•Május 13-án, pénteken, 10.00 órától, •Muraszombat, Slovenska ulica •21. nemzetközi szakmai tanácskozás és a bibliobuszos könyvtárak találkozója

névnapsoroló Május 13-tól 19-ig Péntek – Szervác, Imola Szombat – Bonifác Vasárnap – Zsófia, Sonja Hétfő – Mózes, Botond Kedd – Paszkál Szerda – Erik, Alexandra Csütörtök – Ivó, Milán

•Május 15-én, vasárnap, 8.30-kor, •gyülekezés a kisfalui faluotthon előtt •Gyalogtúra: Kisfalu– Velemér–Kisfalu

apróhirdetés •Eladó egy 180x200 cm-es ágy matraccal és ágyráccsal. Érdeklődni: 040 713 902. •Eladó cirkula (körfűrész). Érdeklődni: 041-277-060.

nepujsag.net

Beszerző Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Fémgyártási technológus Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Minőségellenőr (fémtermékek) Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Hegesztési ellenőr Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) CNC plazmavágó kezelője Martmetal d.o.o., Ipari utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. május 20.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

14

1922nep.indd 14

Edith Eva Eger: Az ajándék (Open Books, 2021, 204 oldal) A világhírű pszichológus és bestsellerszerző, Edith Eva Eger a Döntés című könyvében a koncentrációs táborokban való túlélésről, a szökésről, a gyógyulásról és a szabadságba vezető útról írt. Második könyve, az Ajándék kibővíti a gyógyulás üzenetét, és olyan gyakorlati útmutatót ad, amely arra ösztönzi az olvasókat, hogy változtassák meg gondolataikat és viselkedésüket, amelyek esetleg a múltban tartják őket börtönben. A szerző kifejti, hogy a legrosszabb börtön, amit átélt, nem a nácik lágere volt, hanem az, amelyet magának teremtett: a saját elméjében lévő börtönt.

Látogassák meg honlapunkat: www.kkl.si

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

11. 05. 2022 06:48:04


Info A személyi okmányok cseréje a Lendvai Közigazgatási Egységnél Értesítjük az ügyfeleket, hogy a Lendvai Közigazgatási Egység székhelyén (Ljudska pravica tér 5.) a személyi okmányok (személyi igazolvány, útlevél, járművezetői engedély) cseréjére extra nap áll rendelkezésre, éspedig szombat, 2022. május 14-e, 8 és 12 óra között. A megnövekedett ügyfélforgalom miatt további értesítésig csütörtökönként mindig lesz extra nap. A személyi okmányok igénylésében nincs helyi illetékesség, ezért Szlovénia bármely közigazgatási egységében és helyi irodájában beszerezhetők. A Helyi Hivatalok Črenšovcin, Dobronakon, Turniščén és Velika Polanán a megszokott ügyfélfogadási időben fogadják az ügyfeleket, de szombaton, 2022. május 14-én zárva tartanak.

Értesítés Dobronak Község értesíti a közlekedésben résztvevőket, hogy 2022. május 11-től, szerdától 2022. szeptember 30-ig kerékpárút építése és útfelújítás miatt megváltozik a Dobronak–Turnišče helyi út forgalmi rendje. A dobronaki szennyvíztisztítónál lévő kereszteződéstől a Lendva-patak hídjáig (LC430031) teljes útlezárás várható. Időszakos teljes és részleges útlezárások várhatók Dobronak település vége és a dobronaki szennyvíztisztító (LC707651), valamint a dobronaki szennyvíztisztító és a Nograd kavicsbánya közötti útszakaszokon. Dobronak irányából elkezdődnek a település és a Bakonaki-tó közötti út építési munkálatai is, ezért az építési részen fennakadások várhatók, valamint a forgalom időszakosan váltakozva, egy irányba haladhat majd. Kérjük a forgalomban résztvevők megértését és az útjelzések következetes betartását.

• Lendván • Dobronakon • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

1922nep.indd 15

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Úgy mentél el, ahogy éltél, Csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében.

Toplak Monika (1955–2022)

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, komáknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik e nehéz pillanatokban mellettünk álltak, részvétüket fejezték ki, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisékre és egyéb célokra adakoztak, valamint drága halottunkat elkísérték utolsó útjára. Külön köszönet Dolamič-Konrad Martin plébános úrnak a megható gyászszertartásért, a kapcai imádkozóknak az elmondott imákért és a megható énekekért, valamint az Öko-park temetkezési vállalatnak. Kapca, Lendva, 2022. április 26-án

Akik szerették őt

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Nyugszik a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, De te számunkra sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok.

Slebics Terézija (1937–2022)

Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, komáknak, szomszédoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, akik drága édesanyánk, nagyanyánk és dédnagyanyánk temetésén részt vettek, koszorú-, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisékre és egyéb célokra adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fajdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet Štihec Simon plébános úrnak a megható gyászszertartásért, valamint az Öko-park temetkezési vállalatnak a szolgáltatásért. Zsitkóc, 2022. április 22-én

A gyászoló család

A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságba leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 124., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail-címen.

15

11. 05. 2022 06:48:04


Info Humor Egy hallgató betelefonál a rádióba: – Beköltözött egy bűzös borz a pincémbe. Kérem, segítsen, mit tegyek? – Nyissa ki a pinceajtót és kenyérmorzsákból rakjon ki útvonalat, ami a kertbe vezet. Két óra múlva újra telefonál a hallgató: – Most már két bűzös borz van a pincémben... A férj hazajön az orvostól. A felesége megkérdi tőle: – Na, mit mondott a doki? – 10.000 forint! – És? Megállapított valamit? – Azt, hogy csak 7.000 forintom van. – De felírt valamit? – Azt, hogy még háromezerrel tartozom majd neki... Az öreg székely elmegy az orvoshoz. A doki meghallgatja a tüdejét, s így szól az öreghez: – Kérem, sóhajtson nagyokat! – Ej, haj, ajjaj... Két kisgyerek játszik a homokozóban. Beszélgetés közben így szól az egyikük: – Az én apukám mozdonyvezető, a tiéd mit csinál? – Amit anyám mond... – Valahányszor mosolyogni látom, kedves hölgyem, mindig arra gondolok, hogy fel kellene csábítanom hozzám. – Mondja, maga ekkora nőcsábász? – Nem, fogorvos vagyok. A tanárnő ráüvölt Mórickára feleltetés közben: – Móricka, minden marhaságot összehordasz, semmi értelme az egésznek, ellentmondasz önmagadnak! Hát így mi lesz belőled? – Hogyhogy mi? Hát meteorológus.

16

1922nep.indd 16

a mai napon... bővebben

Horoszkóp

Florence Nightingale, a modern ápolás élharcosa Florence Nightingale, a modern ápolás megalapítója 1820. május 12-én látta meg a napvilágot Firenzében. Az Ápolók Nemzetközi Tanácsa születésének évfordulója tiszteletére 1974-ben választotta május 12-ét az Ápolók Nemzetközi Világnapjának. Florence jómódú családja haragját és ellenkezését kiváltva 24 évesen bejelentette, hogy ápolónő akar lenni. Mivel hajthatatlannak bizonyult, szülei 1850-ben hosszabb külföldi körútra küldték, hátha meggondolja magát. Az út eredménye az lett, hogy Németországban elvégzett egy ápolónőképző iskolát, majd egy előkelő nőket ápoló londoni intézet igazgatója lett. 1853-ban kitört a krími háború, és az angol közvélemény elszörnyedt a katonai kórházakban uralkodó állapotokat ismertető jelentéseken. A hadügyminiszter Nightingale-t bízta meg a nővéri ügyelet ellátásával, aki Scudariban látott munkához az általa kiválasztott 38 ápolónővel. Nightingale jobb higiéniai viszonyokat teremtett, javított az élelmezésen, az adminisztráción, még éjjel is a betegeit látogatta és vigasztalta. A The Times jelentése, majd

Kos Már. 21. – ápr. 20. Most szerelmi ügyekben bőségesen lehet része. Elégedett lesz anyagilag is, végre kényeztetheti magát. Bika Ápr. 21. – máj. 20. A munkának hatalmas akarattal és elszántsággal fog neki. A szeretetet élessze fel most a szívében! Ikrek Máj. 21. – jún. 21. A munkában még mindig nagyon fut a szekér és a szerelmi élete is egyre boldogabban alakul. Élvezze a helyzetet!

Longfellow verse nyomán kapta a „lámpás hölgy” nevet, lámpása az ápolás jelképe lett. Munkája révén a halálozási arány hónapok alatt 42-ről 2,2 százalékra csökkent. Hazatérve nemzeti hősként fogadták. A kitüntetéseket visszautasította, hírnevét kihasználva a kórházi viszonyok javításáért lobbizott. 1859-ben közreműködésével alakult meg a körzeti ápolónők első egyesülete, a Katonai Orvosi Iskola, majd 1860-ban a Szent Tamás Kórházban a Nővérképző Iskola. Később tevékenysége bábaasszonyok és dologházi ápolók képzésére is kiterjedt, 1910-es halálakor csak az Egyesült Államokban több mint ezer ilyen intézmény létezett.

kulcslyuk

Mlinarič Martin, a Maribori Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tutora A legjobb dolgok az életemben: • A barátaim. Amire szívesen visszaemlékszem: • Az izolai nyarak. Ahová már holnap elutaznék: • Finnország. A szabadidőmben: • Olvasok. Ami azonnal fel tud bosszantani: • Amikor nem irányjeleznek a körforgalomban. Ami nagy hatással volt az életemre: • A középiskolai magyar- és tör­té­ne­ lem­órák. A legnagyobb őrültség, amit tettem: • Kiköltöztem Szlovéniába. A leghasznosabb tárgyam (de nem a mobilom): • A táskám. Amit egyszer ki szeretnék próbálni: • Ejtőernyőzés. A leghaszontalanabb tárgy a háztartásomban: • A bőrkabátom.

Rák Jún. 22. - júl. 22. Hatalmas sikereket jeleznek a csillagok. Mások is felfigyelnek a munkájára, el is ismerik. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. A párkapcsolatot illetően akadhat még nyitott kérdés. Az anyagi sikerek viszont boldoggá, elégedetté teszik. Szűz Aug. 24. – szept. 23. Munkahelyi változásra számíthat. Épp a legjobbkor hívják vissza a korábbi munkahelyére, ragadja meg az alkalmat! Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Ezen a héten nagyon sokan irigykednek önre, hiszen jól érzi magát a munkahelyén és a magánélete is jól alakul. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Jelenleg a munkája az egyetlen, ahol igazán jól érzi magát, ami a munkahelyi sikereknek köszönhető. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. A csillagok szerint rendkívüli partnerbe szeret bele, s a vonzalom kölcsönös. Ez a szerelem beteljesedhet. Bak Dec. 23. – jan. 20. A csillagok bővülést, otthonfelújítást, új családtag érkezését jelzik, de sorsszerű szerelemre is utalnak.

Akivel egyszer szeretnék találkozni: • Noah Chomsky. Ha zene, akkor: • Minden. Amiről a legtöbbet tudok beszélni: • Nyelvészet.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Rengeteg teher nyugszik most a vállán, de vigasztalja a tudat, hogy legalább anyagi gondjai nincsenek. Halak Febr. 20. – már. 20. A pénzügyekben nagy lesz a szerencséje. Amit gondol, rögtön el is éri. Nincs semmi akadály.

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

11. 05. 2022 06:48:05


Horizont Befejeződött a hároméves Erasmus+ program

Gyakorlat, tanulás, szórakozás A Lendvai Kétnyelvű Középiskola hét diákja háromhetes budapesti gyakorlatával befejeződött a három évig tartó Erasmus+ program és ennek részeként a „Élünk a lehetőségekkel” című iskolai projekt. Milyenek a tapasztalatok? Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net

– Büszkén elmondhatom, hogy a járványügyi helyzet ellenére sikerült

Hac Györkös Anel, gépésztechnikum: – Most már más szemmel nézek a metrókra. megvalósítanunk az összes tervezett lépést: 2019-ben a vegyészeti és a gépésztechnikum programból hat diák a portugál Bragába utazott, 2021-ben Tenerifén a közgazdasági technikum nyolc

diákja marketingképzésen vett részt, valamint ebben az évben is Portugáliában volt a diákcsere. Továbbá idén Budapesten hét diák – két gépész- és öt vegyésztechnikus –, valamint öt, a szakmai modulokban oktató tanár vett részt a programban. Egy finnországi mobilitáson pedig négy tanárunk vett részt – mondta Bačič Lučka, az Erasmus-projekt felelőse. Az utolsó, április 4. és 22. közötti budapesti szakmai gyakorlat során szerzett tapasztalatokról és benyomásokról a diákcserében résztvevő két diák mesélt lapunknak. – Én a BKV Vasúti Járműjavító Kft.-nél dolgoztam, ahol villamosok, metrók, trolibuszok, autóbuszok speciális alkatrészeinek javításával, illetve gyártásával foglalkoznak. Az első hetet többnyire hegesztéssel töltöttük, a második héten a vállalat nagy csarnokában egy

Kopinja Zoja, vegyésztechnikum: – Általában a laboratóriumban segítettünk és tanultunk.

mellett a szabadidejükben sokat kirándultak és ismerkedtek a várossal, szórakoztak. Először vett részt egy Erasmus-projektben, de ha lenne rá lehetőség, ismét jelentkezne. Kopinja Zoja harmadéves vegyésztechnikus is szívesen részt venne több ilyen programban: – Mi, vegyészek a Soneas vegyipari cégnél dolgoztunk, ahol gyógyszeripari és vegyipari alapanyagokat állítanak elő. A cégnél magas színvonalú szakmai tudással rendelkeznek, ennek ellenére a szakmai rész mellett beszélgettünk más dolgokról is. Általában a laboratóriumban segítet-

Bačič Lučka, az Erasmusprojekt felelőse: – A mobilitási programokban a diákok a szakmai kompetenciák mellett elsajátítanak az élethez szükséges egyéb tudásokat is.

metrókocsi javításában vettünk részt. A harmadik héten pedig forgácsgépen dolgoztunk, metrókhoz való alkatrészeket gyártottunk. Ezek után már más szemmel néztem a metrókra, mint amikor utaztam velük – mondta Hac Györkös Anel, a gépésztechnikum harmadéves diákja. Hozzátette, hogy a gyakorlati munka

Budapesten a szakmai gyakorlat mellett kirándulásokra, szórakozásra is jutott idő.

A vegyésztechnikus diákok a Soneas vegyipari cégnél dolgoztak, ahol gyógyszeripari és vegyipari alapanyagokat állítanak elő. N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

1922nep.indd 17

tünk és tanultunk, megismertük a munkafolyamat minden fázisát – mondta Zoja. Hozzátette, hogy nagyon tetszett neki a város és a szálláshely is, ahol más országból jövő cserediákokkal laktak együtt. Bačič Lučka eredményesnek látja a projekt keretében létrejött programot, hiszen a diákok a szakmai kompetenciák mellett elsajátítottak az élethez szükséges egyéb

tudásokat is (önállóság, találékonyság, motiváció, kommunikáció), amelyek segítségével az életben, a gyorsan változó világban könnyebben feltalálják magukat. Az Erasmus+ mobilitás programok fontos eleme ugyanis a hétvégi szabadidő tartalmas eltöltése is, melynek keretében a projekt résztvevői az adott ország kulturális és történelmi értékeivel is megismerkedhetnek.

17

11. 05. 2022 06:48:05


Kárpát lapozó Horvátország

A cél egy európai könyvelői hálózat Gergely Laura sokéves alkalmazotti státuszát megunva gondolt egy nagyot és saját vállalkozást indított. Jelenleg Pélmonostoron és Eszéken működtet könyvelőirodát öt munkatárssal. Tervei között pedig egy európai szintű hálózat kiépítése szerepel. Letisztult, modern, rendezett irodában fogadott bennünket Laura, akinek ügyfélkörében sok magyar tulajdonú cég található. Mint mondja, ő a számok embere. Azt is megtudtuk tőle, hogy

munkatársak egyre bővülő számából is látszik. – Sok ügyfél jött velem akkor, amikor munkahelyet váltottam, hiszen elégedettek voltak a munkámmal. Számomra attól jó könyvelő valaki,

szakszerű segítséget adni. – Folyamatos csapatbővítést tervezek és nagyon fontosnak tartom a fejlesztést is. Modern szoftverekkel dolgozunk, lényegesen egyszerűsítettünk és rövidítettünk

ismerete, hiszen a terjeszkedésnek ez alapfeltétele. Most a marketingre és a láthatóságra helyezik a hangsúlyt. A sokéves tapasztalat azt eredményezte, hogy Laura látja az ügyfelek igényeit, és ahogy számukra fontos a fejlődés és a növekedés, úgy a könyvelésben is van erre lehetőség. – Az a tervünk, hogy mindegyik országban legyen legalább egy iroda, ahova a terjeszkedni kívánó horvátországi cégeket irányíthatjuk, valamint mi is segítséget tudjunk nyújtani azoknak, akik Horvátországban építenének piacot. Arra büszkék vagyunk, hogy Magyaror-

szággal ilyen szempontból nagyon jó a kapcsolat, már összefésültük a két ország rendszerét, így adminisztratív költségeket tudunk csökkenteni, nem kell két helyen könyveltetniük. Minden megoldható online, digitális formában – nyilatkozta lapunknak Laura. Jelenleg vannak már partnerképviseleteik Magyarországon, BoszniaHercegovinában, Cr na Gorában, valamint folyamatban vannak az egyeztetések Szlovákiát és Szlovéniát illetően. Molnár Mónika, Új Magyar Képes Újság, horvátországi magyar hetilap

Gergely Laurának fontos, hogy a munkatársai beszéljék a magyar nyelvet. ugyan nagyon távol állt tőle a vállalkozói lét, most mégis egy sikeres könyvelőirodát vezet, és a jövőt illetően még komolyabb tervei vannak. Laura dárdai származású, két gyermek édesanyja. Évekig élt Drávaszögön kívül, majd hét évvel ezelőtt a sors úgy hozta, hogy hazaköltözött. Informatikai végzettséggel rendelkezik, mindig is a számok világában mozgott. Dolgozott programozóként és könyvelőként, alkalmazottként és vállalkozóként is, de ez utóbbi utat sokáig nem érezte a sajátjának. Aztán mégis elindította a vállalkozását, ami egyértelműen jó döntés volt, ez a

18

1922nep.indd 18

hogy ismeri az ügyfelet és úgy kezeli a könyvelését, mintha a sajátjáról gondoskodna. Nálunk az egyszemélyes kis cégtől kezdve a nagyokig mindenki megtalálható, de a munkát minden esetben ugyanolyan alapossággal és odafigyeléssel végezzük el – magyarázza Laura. Laurának fontos, hogy a munkatársai beszéljék a magyar nyelvet, így három kollégája is horvátországi magyar, az egyetemista gyakornokuk szintúgy. Örül annak, hogy a nagyszámú magyar ügyféllel napi szinten gyakorolhatja az anyanyelvét, ugyanakkor a horvát ügyintézésben, számvitelben tud

a feladatainkon. Emellett webináriumot veszek fel, amellyel segítek a szakma iránt érdeklődőknek belelátni a könyvelés rejtelmeibe. Ezek ingyenes videók, elérhetők a YouTube-on. Az ügyfeleinknek ugyanúgy segítséget nyújtunk a különböző szoftverek és felületek kezelésében – mondja. Laura fontosnak tartja, hogy naprakész megoldásokkal lássák el a nekik bizalmat szavazó klienseket, így a tanulási lehetőség a kollégák számára is adott. Ezenkívül szeretne minél több alvállalkozót a csapatába, akiknek kiadhat munkát, itt is fontos lenne az idegen nyelvek N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

11. 05. 2022 06:48:06


Horizont

Július elején lesz a baškai nyaralás 112 gyermek számára idén július 1-je és 11-e között zajlik a Lendvai Közigazgatási Egység baškai egészségügyi gyermek-

elnöke elmondta, hogy a szervezési folyamat már megkezdődött, megjelent a csoportvezetői kiírás, amelyre az érdeklődők jú-

esetén más támogatókon keresztül is segítenek, bízva a szponzori támogatásokban is. Az üdülés idei gazda-

Kertésznaptár

Támadnak a levéltetvek A gyümölcsösök, a konyhakert egyik legádázabb ellensége tavasztól őszig a levéltetű. A gyümölcsök és zöldségfélék friss hajtásait, leveleit szívogatják, hatásukra a növény fogékonyabb lesz a betegségekre is. A növényi nedvekkel táplálkozó levéltetvek a szájszervükkel a növények friss hajtásait, leveleit szívogatják, növényi nedvekkel táplálkoznak. A levéltetveknek szárnyas és szárnyatlan alakja is van, melyek létrejöhetnek ugyanabban a nemzedékben is. A szárnyas nemzedék tagjai létrehozzák a szárnyatlan nemzedéket, melyek telepeket alkotva a növények friss, zsenge leveleinek hátoldalát és az üde hajtáscsúcsokat szívogatják. Találkozhatunk sárga, zöld, sárgászöld, piros, sötétbarna és fekete színű levéltetvekkel is. A legtöbb levéltetűfaj nem növényspecifikus (például vértetű), de akadnak köztük olyan fajok is, melyek kifejezetten csak egy növényen élnek (például

A lendvai váltásban július 1-je és 11-e között 112 gyermek nyaralhat Baškában. üdülése a horvátországi Krk szigeten. Kedvezményes feltételek mellett 5 és 19 év közötti gyerekek nyaralhatnak, akik 2021. január 30-a és 2022. március 11-e között legalább kétszer jártak orvosnál, illetve kórházi kezelésben részesültek. Vöröš Požgai Ri­mon­da, az üdülést lebonyolító Kultúra Fejlődéséért Egyesület

nius 1-ig jelentkezhetnek, valamint az orvosi beutalók is már igényelhetők Lendván a gyermekorvosi rendelőkben, de letölthetők a www.facebook.com/ baskauelendava profilról is. Az egyesületi elnök hozzátette még, hogy a jelentkezéseknél az orvosi beutaló mellett a család szociális helyzetét is figyelembe veszik, és szükség

sági ára 390 euró, amiből a szülők hozzájárulása 106,70 euró. A költségek teljes fedezése ellenében pedig azok a gyerekek is részt vehetnek az üdülésen, akiknek nincs egészségügyi bizonylatuk. A gyermeküdülésről bővebben a 040 566 419-es (Vöröš Požgai Ri­mon­da) számon lehet érdeklődni. HS

Hallgatói pályázati felhívás Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 25. alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű egyetemi hallgatók számára az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetem programot 2022. július 4. és július 10. között. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lehetőséget kíván biztosítani, hogy a hazánk határain kívül élő magyar ajkú egyetemisták az anyaországban anyanyelvükön képezhessék tovább magukat szaktárgyuk egy-egy speciális területén. Várjuk Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék és Őrvidék magyar ajkú hallgatóit a Magyarország legnagyobb és első számú kutatóegyeteme által kifejezetten nekik szervezett kurzusokra. A szakmai képzésen túl széles körű kulturális programok szervezésével biztosítjuk, hogy a résztvevők megismerhessék a város nevezetességeit, valamint bepillantást nyerhessenek a pezsgő budapesti diákéletbe. A nyári egyetem munkanyelve a magyar. A résztvevők költségtérítésmentesen vehetnek részt a programon. A pályázat leadási határideje: 2022. május 27. éjfélig A pályázat teljes szövege elérhető: www.nepujsag.net/ felhívások Minden információ: WWW.ELTE.HU/KARPAT-MEDENCE-NYARI-EGYETEM

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

1922nep.indd 19

őszibarack-levéltetű). A levelek a szívogatás hatására elszíneződnek, hullámosodnak, torzulnak, összesodródnak. A növényi részek sérülése mellett a másik probléma, hogy a levéltetvek részt vesznek számos növényi vírus terjesztésében. A levéltetvek mézharmatot választanak ki, amely egy ragadós, édes váladék, és a különböző kórokozó gombák számára remek táptalajt jelent. A mézharmat vonzza a hangyákat, a darazsakat, a méheket és egyéb rovarokat, melyek szívesen elfogyasztják azt. Feltűnő jelenség, ha az adott növényen hangyák sorát vesszük észre, mert a hangyák nagyon kedvelik az édes ízű mézharmatot. A levéltetvek ellen számos hagyományos módon lehet védekezni. A tetveket vonzza a sárga szín, ezért hatásos megoldás lehet, ha gyümölcsfák és -bokrok ágaira, valamint a zöldségeskertbe is kihelyezünk a sárga ragacsos színcsapdából. A katicabogár-lárvák és a katicabogarak kedvenc csemegéi a levéltetvek, ezért semmiképp ne távolítsuk el őket a növényeinkről. Hatásos a csalán is, melynek a leveles hajtását, leveleit főzzük meg, hagyjuk a vízben ázni legalább 24 óráig, majd szűrjük le, és ezt permetezzük a fertőzött levelek hátoldalára. A levéltetvek nem kedvelik a büdöskét vagy másik nevén bársonyvirágot, ezért a konyhakertbe mindenképp ültessünk ebből. Ha erőteljesebb tetűinváziót észlelünk – mint ahogy az utóbbi napokban, hetekben vidékünkön is –, sajnos csak a vegyi védelem lehet hatásos. Szóba jöhetnek a bio-szerek, amelyek paraffinolaj, napraforgóolaj alapúak, illetve a klasszikus vegyi anyagok, rovarölőszerek. De válasszuk ezek közül inkább a méhekre nem veszélyes hatóanyagokat, mint az acetamiprin (Mespilan), a pririmikarb (Pirimor). tt

19

11. 05. 2022 06:48:06


Horizont Együttműködésben egy szebb jövőért

Jótékonysági gyalogtúra és futás A Lendvai Kétnyelvű Középiskola Diákközössége a Lendvai Leo Club szervezetével együttműködve május 7-én jótékonysági gyalogtúrát és futást szervezett Lendván. Az összegyűlt adományokat a hátrányos helyzetű gyermekek megajándékozására fordítják. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

Az esős idő ellenére szombaton reggel többségében fiatalok gyűltek össze szép számban a középiskola előtt, ahol kellemes zsibongás vette körül a standokat, amelyeken a helyi ifjúsági szervezetek bemutatkozása mellett az önkéntes nevezési díjak regisztrálása zajlott. Az egybegyűlteket Kustec Jessica, a Lendvai

Leo Club elnöke köszöntötte, kiemelve, hogy a fiatalokkal közösen fontos a rászoruló gyermekek meg­segítésére törekedni, az elképzelések pedig a fiatalok együttműködésével és a generációk közötti együttműködéssel valósíthatók meg. A szombat délelőtt azonban nemcsak a jótékonyság hangulatában zajlott, megfelelő alkalom volt az egészséges életvitel népszerűsítésére is. Mind-

A gyaloglás mellett néhányan a 2,5 kilométeres városi futásnak is nekivágtak a jótékonysági eseményen. kettő fontos érték képviseletét emelte ki indulás előtt Hajdinjak Prendl Silvija igazgató. Az időjárási viszonyok ugyan kissé keresztezték a terveket, de ennek ellenére néhány lelkes futó rövid

időn belül lefutotta a 2,5 kilométeres városi útvonalat, egy nagyobb csoport pedig esernyővel a kézben vágott neki a gyaloglásnak. Ilyen jellegű eseményt első ízben szervezett a középiskola diákszövetsége,

nyilatkozta Kelenc Črtomir elnök, aki elégedett volt a részvétellel, és kifejezte reményét, hogy a jövőben még több fiatalt és a szélesebb körű nyilvánosságot is sikerül aktiválni a nemes cél érdekében.

FELHÍVÁS KÖTÉNYKIÁLLÍTÁSRA 2022. július 18-án, szombaton a III. Muravidéki Rétesnap keretében kötényversenyre is sor kerül. A kézzel készített, szabad stílusú kötényeket muravidéki szakemberek fogják minősíteni. A legügyesebbek a dicsőség mellett értékes jutalmakban részesülnek. A kötényeket 2022. június 10-én délután 15.00 és 17.00 óra között lehet leadni a Csentei Faluotthonban.

További információk Šimon Mónikánál – mobil: 051 382 377, e-mail: moni.simon.3@gmail.com

PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET CSENTE

20

1922nep.indd 20

HELYI KÖZÖSSÉG CSENTE

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

11. 05. 2022 06:48:07


Sport

Lendva a koperi döntőben Kedden a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában rendezték meg a középiskolák országos teremlabdarúgó-bajnoksága keleti elődöntőjének tornáját. A házigazdák mellett Škofja Loka és Šiška gimnáziuma, valamint a Slovenska Bistrica-i középiskola küzdött a koperi döntőbe jutásért. A kiélezett meccsek közül az elsőn a lendvai csapat gyengén játszott és 4:1-es vereséggel indította a tornát Slovenska Bistricával, majd az esélyes Šiška ellen a csapat összeszedte magát és kéttalálatos előnyt szerzett, de végül az

A középiskola teremfocicsapata (kékben) drámai véghajrában harcolta ki a döntőbe jutást.

Budapesten rajtolt a 105. Giro d’Italia Erik (EOLO–Kométa), Peák Barnabás (Intermarché– Wanty–Gobert Matériaux) – és a Bahrain Victorius két szlovén versenyző-

etap elején kénytelen volt feladni a versenyt. A harmadik szakasz után a holland Van der Poel áll az élen. A hétfői szünnap

Fotó: Meszelics László

Május 6. és 8. között Magyarországon rendezték meg a 2022-es Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny első három

Az idei kerékpárverseny egyik legnagyobb esélyesének tartott Richard Carapaz (Ineos Grenadires) a vasárnapi budapesti időfutamon. szakaszát. A 105. olasz körversenyen 22 csapat 176 kerékpárosa indult, közöttük olyan híres versenyzők, mint Carapaz, Cavendish (a harmadik szakasz győztese), Van der Poel (a rajtetap nyertese), Nibali, Ewan, Yates (az időfutam győztese). A mezőnyben három magyar – Valter Attila (Grupama–FDJ), Fetter

je, Domen Novak és Jan Tratnik is rajthoz állt. Az utóbbi nagy elvárásokkal érkezett Budapestre, de az első Budapest–Visegrád szakasz véghajrája előtti bukása során csuklósérülést szenvedett. A szombati fővárosi egyéni időfutamot fájdalmak közepette még letekerte, de vasárnap a Kaposvár–Balatonfüred

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

1922nep.indd 21

után kedden Szicíliában folytatódott a verseny, amelynek 19. szakasza Szlovéniát is érinti. Május 27-én ugyanis az Isonzó folyó mentén a versenykaraván Kobarid, Tolmin és Bovec településeken keresztül száguld, majd két nappal később a veronai időfutammal fejeződik be. hs

ellenfél behúzta a 2:2-es döntetlent. Miután Bistrica búcsúztatta a versenytől Šiškát és bejutott a döntőbe, a Lendva és Škofja Loka közötti utolsó meccs döntött a továbbjutásról. A tétmeccsre a hazai szurkolók is feléledtek és hangosan buzdították társaikat, aminek hamar lett eredménye, Baligač Blaž megszerezte a vezetést Lendvának. A fordulást követően gyorsan egyenlített az ellenfél, de a mérkőzés véghajrájában gyönyörűt alakított Horvat Anej, aki kétszer talált hálóba és 3:1-es győzelemmel továbbjuttatta csapatát a koperi döntőbe. Petkovič Borut felkészítő tanár nem titkolta elé-

gedettségét a középiskola teremfocicsapatának történelmi sikere után: „Mind a négy csapat egyenrangú volt, és még az utolsó mec�csen is mindkét csapatnak megvolt az esélye a továbbjutásra. A csapatunk gyengén kezdett, a csalódottság látható volt a diákokon, de megfelelő hozzáállással és alázatossággal az esélyes Šiška ellen megszerezték a döntetlen, majd az utolsó mérkőzésen drámai csatában kiharcolták a döntőt. Nagyszerű sikert értünk el, hiszen a negyeddöntőbe jutást tűztük ki célul, az eltökéltségünk révén viszont a négy legjobb közé jutottunk.” hs

Gomzi Károly – Kápi emlékére Az utóbbi hónapokban ugyan súlyosbodott a betegsége, a családját – feleségét, gyermekeit, unokáit és testvéreit – és a környékbeli focirajongókat, valamint barátait és ismerőseit mégis váratlanul érte és megrendítette a tragikus hír, hogy 70 esztendős korában elhunyt Gomzi Károly – Kápi, a hosszúfalui Olimpija „aranycsapatának”, a Muravidék 1981-es bajnokának egyik meghatározó játékosa. Karcsi, illetve Kápi (leginkább így szólították és ismerték őt) több évig a csapatkapitánya, majd később edzője és lelkes támogatója volt az egyesületnek. Hatgyermekes családban született 1952-ben, és már nagyon fiatalon szembesült az 1950/60-as évek embert próbáló szociális gondjaival, főképpen a szegénységgel összefüggő nélkülözéssel és a korai munkavállalás kényszerével. A munka megbecsülése és határozott céljai hamar eredményt hoztak; 20-as éveit taposva már a környezetének elismert, sikeres fiatalembernek számító tagja volt. A nehéz téglagyári fizikai munkát később könnyebb szakmai kihívások váltották, melyek közül a tehergépkocsi-vezetés főfoglalkozásként állandósult nála. Családot alapított, feleségével, Enkivel két gyermeknek nyújtottak a sajátjuknál könnyebben élhető, kellemes gyermekkori légkört, valamint segítették őket tanulmányaik és fejlődésük során. A család és a munka mellett Karcsinak a labdarúgás jelentette a hobbit, a kikapcsolódást és az érvényesülést. Testvéreivel együtt gyermekkorától a focipálya volt a második otthona, és – amint egy vele folytatott beszélgetés keretében elmondta – nagyon hálás volt érte, hogy egyéni érvényesüléséhez e sportág nagymértékben hozzájárult. Karcsi balhátvédként kezdte a focikarrierjét, azonban a legemlékezetesebb sportélményei, sikerei a középpályás poszthoz kapcsolódtak. A hosszúfalui Olimpija 10-es számú mezét hosszú évekig jogosan birtokolta. Sikerei révén a lendvai Nafta csapatában is szerepelhetett. Halálával vidékünk sportolóközössége és a hosszúfalui Olimpija szegényebb lesz egy nagyszerű taggal, egy kiváló emberrel. Egykori cselei, villanásai azonban sokak emlékezetében megőrződnek. Emléke tovább fog élni gyászoló szerettei szívében is, akiknek életében Karcsi távozása a legnagyobb űrt okozta. Nyugodjon békében! A hosszúfalui Olimpija tagsága és rajongói, valamint barátai és tisztelői

21

11. 05. 2022 06:48:07


Sport Zsinórban négy vereség

Már csak hatodik a Nafta góljával, aki kilőtte a jobb felső sarkot. Következtek Burai és Németh D. kimaradt helyzetei, majd a 24. percben ismét betaláltak a vendégek. Drk labdavesztése után Gobec volt

Nafta 1903 – Rogaška 2:3 (0:3)

A mérkőzés helyszíne: Lendvai Sportpark A nézők száma: 450 Játékvezetők: Gergič Nejc, Benc Uroš, Horvat Denis Szövetségi ellenőr: Anželj Damjan Nafta 1903: Cotman, Bolla, Burai, Haljeta, Németh D., Drk (Novinič 27.), Szabó, Safronov (Florjanc 46.), Németh E., Živko (Kumer 14.), Vinko; edző: Boér Gábor Rogaška: Lojen, Pirtovšek, Rantuša Lampreht (Kožarić 74.), Majcen (Rokavec 68.), Gradišar, Neskič, Rešek, Gobec (Kodelič 64.), Pavlović, Musulin, Majcenić; edző: Drobne Oskar Gólszerző: Kumer (59., 90.); Pavlović (5.), Gobec (24.), Majcenić (39.) Sárga lap: Burai, Szabó, Németh E.; Majcenić Piros lap: – Vasárnap a Nafta 1903 labdarúgói zsinórban a negyedik bajnoki vereségüket szenvedték el. Legutóbbi meccsükön a Rogaška együttesét fogadták, akik már az első félidőben hármat lőttek Cotman kapujába. Galoši ugyanis

A feljutás felé menetelnek az utánpótláscsapatok

eltiltás miatt nem állhatott a kapuban, mivel a hétközi fordulóban piros lapot kapott a Krka otthonában. A vendégek ügyesen lekontrázták a kékeket, akik gyakran hibáztak. Már az 5. percben előnyhöz jutottak a vendégek Pavlović

Győzelem Veržej ellen is A Nafta U15-ös gárdája az első osztály legutóbbi fordulójában Veržej csapatát fogadta, akik ellen fontos pontokat gyűjtöttek be: Nafta 1903 U15 – Veržej U15 2:1 (2:0). A lendvaiak

góljait Kager és Kacijan szerezte. A kékek győzelmükkel egy pontra szűkítették hátrányukat jövő heti ellenfelük, a Krško Šentjernej mögött. F.h.m.

32. forduló 34. forduló Mura – Domžale Bravo – Maribor Olimpija – Aluminij Koper – Tabor Radomlje – Celje

3:1 (1:0) 3:1 (2:1) 3:2 (1:1) 0:1 (0:0) 2:1 (0:0)

TÁBLÁZAT 34 19 9 6 53:35 1. Koper 2. Maribor 34 19 7 8 51:35 34 17 7 10 48:35 3. Olimpija 4. Mura 34 15 11 8 53:44 5. Bravo 34 12 9 13 32:33 6. Domžale 34 11 10 13 43:42 7. Radomlje 34 11 9 14 41:48 8. Celje 34 12 5 17 45:47 34 7 8 19 28:38 9. Tabor 10. Aluminij 34 4 11 19 30:67

66 64 58 56 45 43 42 41 29 23

A 35. forduló párosítása 2022. május 14-e és 16-a között: Olimpija – Mura, Tabor – Bravo, Koper – Radomlje, Domžale – Celje, Maribor – Aluminij.

22

1922nep.indd 22

ZTE – Gyirmót Ferencváros – MTK Paks – Kisvárda Újpest – MOL Fehérvár Honvéd – Mezőkövesd DVSC – Puskás AFC

0:1 (0:0) 0:3 (0:0) 0:1 (0:1) 1:1 (1:0) 0:0 (0:0) 1:1 (1:0)

TÁBLÁZAT 32 21 5 6 58:30 1. Ferencváros 2. Kisvárda 32 15 11 6 48:33 3. Puskás AFC 32 1412 6 42:32 4. MOL Fehérvár 32 13 8 11 46:41 5. Paks 32 12 6 14 73:61 6. Újpest 32 11 8 13 47:46 7. DVSC 32 10 9 13 45:49 8. ZTE 32 10 9 13 43:56 9. Mezőkövesd 32 10 8 14 35:46 10. Honvéd 32 9 8 15 46:50 11. MTK 32 8 9 15 25:50 12. Gyirmót 32 7 11 14 33:47

eredményes. Bő öt perccel a szünet előtt megszületett a harmadik vendéggól is, amelyet Majcenić jegyzett, aki szintén a jobb felső sarkot lőtte ki. A fordulás után Boér csapata mindent bevetett, hogy egalizálja a párharcot. Az 59. percben egy szögletet követően Kumer volt pontos. Tíz perccel később Vinkót feldöntötték a tizenhatoson belül,

68 56 54 47 42 41 39 39 38 35 33 32

A 33. forduló párosítása 2022. május 14-én: Kisvárda – ZTE, Mezőkövesd – Újpest, MTK – DVSC, MOL Fehérvár – Paks, Puskás AFC – Honvéd, Gyirmót – Ferencváros.

A Nafta utánpótláscsapatai tovább menetelnek a korosztályos elitbe való feljutás felé. Múlt szombaton Jarenina csapatát fogadták, akiknek összesen 21 gólt lőttek. Az ifjabbak kettőt kaptak is: Nafta 1903 U17 – Jarenina U17 10:2 (7:1). Góljaikat Ropoša, Lu­k ač, Zamuda (4), Horvat (2) és Kosi (2) szerezte. Az idősebbek megőrizték kapujukat: Nafta 1903 U19 – Jarenina

a büntetőt pedig ő maga végezte el – sikertelenül, a kapus hárítani tudott. Végül a hajrában Kumer megszerezte második gólját is, így a végeredmény 2:3 lett. A sorozatos rossz szerepléssel a Nafta lecsúszott a tabella hatodik helyére, a következő fordulóban pedig regionális rangadót játszik Belatincon. Fhm LENDVA KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 15. forduló

U19 11:0 (6:0). Žganec, Frančič és Brunec kétszer talált be, illetve Donko, Novak, Andrašec, Martinjaš és Bobovec is szerzett egyegy gólt. A lendvaiak így továbbra is vezetik az összesített tabellát, a következő fordulóban pedig Veržej vendégei lesznek. F.h.m.

4:1 (1:1) Dobronak – Csente Laci (2), Meričnjak, Maučec; Kepe 2:3 (1:0) Hídvég – Nedelica Donko, Ritlop; Zadravec, (2), Vuk 3:2 (1:1) Panonija – Kobilje Imre, Biro, Koudila; Recek, Penhofer 0:3 (0:1) Graničar – Bistrica Kavaš, Horvat, Zelko Nafta ÖF – SZABAD TÁBLÁZAT 1. Dobronak 14 13 0 1 58:6 2. Csente 14 10 2 2 66:17 3. Bistrica 15 8 2 5 35:25 4. Kobilje 15 7 4 4 44:23 5. Panonija 14 6 3 5 22:28 14 4 4 6 22:29 6. Nafta ÖF 14 3 4 7 24:42 7. Hídvég 8. Graničar 14 3 3 8 28:40 9. Nedelica 15 3 2 10 23:44 10. Renkovci 9 0 0 9 8:76

39 32 26 25 21 16 13 12 11 0

A 16. forduló párosítása 2022. május 15-én: Csente – Malibu Panonija, Nedelica – Graničar, Nafta ÖF – Prekmurec Dobronak, Kobilje – Hídvég, Bistrica – SZABAD.

MURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 28. forduló Nafta 1903 – Rogaška Dekani – Beltinci Drava – Gorica Primorje – Ilirija Dob – Krka Krško – Bilje Rudar – Fužinar Triglav – Brežice

18. forduló

17. forduló

7:0 (1:0) Šoštarec (2), Petrovič, Lesjak, Kavaš, Avsec, Haljil 4:1 (3:0) Rakičan – Grad Ljutomer – Gančani 6:0 (2:0) Polana – Čarda 1:2 (1:0) Veržej – Puconci 1:1 (1:0) Tromejnik – Križevci 5:0 (3:0) Turnišče – Črenšovci 2:0 (1:0)

Hodos – Dokležovje 3:2 (3:0) Takács, Črnko, Bencik; Zečevič, Kodba Sal – Cankova 0:3 (0:1) Madjar, Šeruga, Marič Apače – Radgona 0:4 (0:1) Ižakovci – Bogojina 4:2 (2:2) Tišina – Goričanka 1:0 (0:0) Mura ÖF – Serdica 1:1 (0:1) Roma – Cven 0:6 (0:1) Lipa – SZABAD

Slatina – Olimpija

2:3 (0:3) 4:1 (1:1) 2:2 (1:2) 3:0 (1:0) 2:2 (1:1) 0:1 (0:0) 3:1 (2:1) 2:3 (0:0)

TÁBLÁZAT 28 22 3 3 53:17 1. Gorica 2. Triglav 28 18 6 4 53:17 3. Rudar 28 15 1 12 49:40 4. Krka 28 12 9 7 47:34 5. Rogaška 28 14 3 11 45:36 6. Nafta 1903 28 12 8 8 62:35 28 11 8 9 44:32 7. Primorje 28 10 9 9 34:38 8. Bilje 9. Dob 28 10 6 12 42:43 10. Fužinar 28 10 6 12 44:49 11. Ilirija 1911 28 9 7 12 31:36 28 8 8 12 33:45 12. Beltinci 13. Dekani 28 5 13 10 30:32 14. Krško 28 5 8 15 23:52 15. Brežice 28 4 8 16 27:56 16. Drava 28 5 5 18 29:84

69 60 46 45 45 44 41 39 36 36 34 32 28 23 20 20

A 29. forduló párosítása 2022. május 13-án és 14-én: Beltinci – Nafta 1903, Rogaška – Dob, Ilirija – Rudar, Fužinar – Triglav, Dekani – Krško, Brežice – Bilje, Krka – Drava, Gorica – Primorje.

TÁBLÁZAT 1. Ljutomer 18 14 4 0 62:15 2. Odranci 17 11 2 4 46:26 3. Polana 18 10 4 4 43:18 4. Čarda 18 9 5 4 35:21 5. Hotiza 17 8 4 5 34:22 18 8 3 7 42:31 6. Rakičan 18 7 3 8 33:33 7. Grad 18 7 3 8 20:32 8. Gančani 9. Tromejnik 17 9 2 6 28:19 10. Turnišče 18 8 2 8 34:30 11. Slatina 18 7 4 7 37:28 12. Črenšovci 18 4 6 8 24:31 13. Olimpija 18 5 3 10 14:40 14. Puconci 18 3 3 12 12:49 17 2 5 10 18:51 15. Veržej 16. Križevci 18 3 1 14 10:46

46 35 34 32 28 27 24 24 29 26 25 18 18 12 11 10

A 19. forduló párosítása 2022. május 15-én: Hu­ngarikum Olimpija – Tromejnik, Turnišče – Veržej, Črenšovci – Slatina, Križevci – Puconci, Čarda – Odranci, Gančani – Grad, Hotiza – Ljutomer, Polana – Rakičan.

TÁBLÁZAT 1. Radgona 16 14 0 2 78:9 2. Serdica 16 13 2 1 40:13 3. Hodos 16 11 1 4 61:26 4. Bogojina 16 11 0 5 61:21 5. Ižakovci 16 10 0 6 72:32 6. Apače 16 9 0 7 66:33 7. Mura ÖF 16 8 2 6 32:29 8. Dokležovje 16 6 3 7 43:33 9. Cankova 16 8 2 6 32:23 10. Cven 15 8 0 7 35:34 11. Goričanka 16 5 2 9 33:43 12. Tišina 16 4 1 11 16:55 13. Lipa 15 2 2 11 21:62 14. Sal 16 2 1 13 17:61 15. Roma 16 0 0 16 9:142

42 41 34 33 30 27 26 21 26 24 17 13 8 7 0

A 18. forduló párosítása 2022. május 24-én és 25-én: Bogojina – Hodos, Cven – Sal, Ser­dica – Apače, Cankova – Tišina, Rad­ gona – Ižakovci, Dokležovje – Mura ÖF, Goričanka – Lipa, Roma – SZABAD.

N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

11. 05. 2022 06:48:08


Sport

Bajnoki címet szerzett a Coal Ljubljanában rendezték a fiatalabb korosztályok számára az idei légfegyveres országos bajnokságot. Az egyéni számoknak 231 indulója volt, míg a csapatviadalokba 34 együttes nevezett be. A megszerezhető bajnoki címekből egy Petesházára került. A Coal hármasa, Galambos Gréta, Koren Benita és Magyar Lea nyerte az idősebb lánycsapatok szérialégpuska-küzdelmeit. A

címszerzésről Galambos Gréta elmondta: „Nagy az öröm a klubnál, hiszen egy rendkívül szép történetet sikerült megírnia a lány-

Az országos bajnoki címet szerző Coal csapata: Koren Benita, Galambos Gréta és Magyar Lea.

csapatnak. Már az iskolai bajnokságon elért első helyezés után arról álmodtunk, hogy az országost is megnyerjük.” Csapattársa, Koren Benita szerint a bajnoki cím kötelez is egyben: „Az edzésekbe befektetett munkánk meghozta a sikert. Mindig lehet jobb, főleg a leadott lövések tekintetében, de igyekszünk még többet dolgozni a jövőbeni sikerekért.” Egyéniben Žalig Luka az idősebb fiúk mezőnyében az első széria után a második pozíciót tartotta, de a második körben kissé rontott, így a 11. helyen fejezte be a versenyt. A fiatalabb fiúk korosztályában Balogh Faust Robert 10. lett. Horvat Matija a fiúmezőnyben a 22. helyen végzett.

Fölényes Zvezda-győzelem

Kopinja József edző örült az elért eredménynek, hiszen hosszú idő után újra sikerült a klubnak a rangos címszerzés. Most két hét szünet következik, aztán a lányok, fiúk visszatérnek az edzőterembe, megkezdik

a felkészülést standard légpuskával, amellyel az új technikát tanulják. A Lendvai Sportlövész Egyesület színeiben Kirn Tjasa szerepelt, aki újoncként a 14. helyet szerezte meg. Gönc Edit

Dobronaké a rangadó

Fotó: LK Prekmurec Dobronak

Légfegyveres országos bajnokság

A forduló rangadóján fölényes győzelmet aratott a listavezető Dobronak (kék mezben) csapata. Múlt vasárnap zajlott a Lendvai Körzeti Labdarúgóliga bajnoki rangadója a listavezető Dobronak, valamint az őket követő Csente között, amelyen a házigazdák fölényes győzelmet arattak: Prekmurec Dobronak – Csente 4:1 (1:1). A mérkőzés első részében még volt remény a csenteiek számára, ám a fordulás után magabiztos támadójátékkal kerekedtek felül rajtuk a hazaiak. A találkozó első gólja a 29. percben született: a vendégvédelem feldöntötte

Zemljičet, a játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Laci értékesített. Három perccel a félidő vége előtt Csente Kepe D. találatával egyenlíteni tudott, így döntetlennel vonultak szünetre a felek. A folytatásban Meričnjak fejelt gólt egy szögletet követően az 50. percben, majd negyedórával a vége előtt ismét Laci értékesített büntetőt. A hajrában Maučec adta meg a kegyelemdöfést, így 4:1-es eredménnyel zárult a mérkőzés. F.h.m.

Döntőben a mini röplabdacsapat A völgyifalui Zvezda labdarúgói bajnokságuk legutóbbi fordulójában Renkóc csapatát fogadták, akik ősszel még a Lendvai Körzeti Ligában indultak. A múlt pénteken a „Zasuerdün” rendezett első kispályás bajnoki meccsen a házigazdák fölényes győzelmet arattak: Zvezda Völgyifalu – Renkóc 10:3 (4:2). Góljaikat Gönc Simon (4), Hozjan Davor (2), Pozsgai Lucian (3) és Fordan Andrej szerezte. A Zvezda ezzel feljött a tabella 4. helyére, előttük pedig azonos pontszámmal Melinci áll, akik ellen van egy elmaradt meccsük. A következő körben a Bobri Bistrica ellen lépnek pályára idegenben. SoPe N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . m á j u s 12 .

1922nep.indd 23

A miniröplabda országos bajnokság elődöntőjének tornáján a lendvai csapat – amelyet csupán egy fiú erősít – a hétvégén három magabiztos győzelemmel továbbjutott a legjobb négy közé. A torna házigazdája a kamniki Calcit Volley volt, amelynek a fiúcsapatát a lendvai fiatalok sima 3:0-ra verték,

majd a Braslovče fiú- és lánycsapatával csaptak össze. Mindkét mérkőzésen az első elveszített szett után fordítani tudtak és 2:1-re nyerték a találkozót. A siker a higgadt és érett játéknak, valamint Todorović Spasoje szakmai vezető utasításai betartásának volt köszönhető. hs

23

11. 05. 2022 06:48:08


Spárganap Hosszúfaluban A spárga, mint élelmiszer, gyógyszer és afrodiziákum

2022. május 21-én, szombaton, 10.30-tól a hosszúfalusi faluotthonnál 11.00 órakor: ünnepélyes megnyitó kultúrműsorral 12.00 órától: szabadtéri konyha • spárgaspecialitások kínálata • lendvai fröccs 12.30-tól: délutáni szórakoztató program • gyermekprogram • zene és tánc (Skok együttes) • tombola gazdag nyereményekkel 18.00 órától: esti program • elismerő oklevelek átadása a résztvevőknek • fergeteges szórakozás a Blue Planet együttessel Szervező: Fehér Jani MTE, Hosszúfalu Információk: ksdolgavas@gmail.com, +386 31 449 922 (Natalija), +386 51 644 922 (Igor)

1922nep.indd 24

11. 05. 2022 06:48:09


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.