Ifi, 2014/5. szám

Page 1

Szlovéniai magyar ifjúsági lap 2014/5.

V/22.


Posta

Aranyelismerés a dobronaki lányoknak

Ismét bebizonyosodott, hogy a Dobronaki KÁI tanulói kiválóan megállják a helyüket a szakácsversenyeken. Horvat Doris, Bojnec Iva és Herman Eva hetedikes tanulók ugyanis aranyelismerésben részesültek a Radenci Vendéglátóipari Szakközépiskolában május 8-án meg-

szervezett főzőversenyen. A feladatot – rizottó készítése és a hagyományos isztriai édesség, a fritula sütése – kitűnően teljesítették, ügyesen mozogtak a konyhában és szép terítéket készítettek. A lányok októberben az országos versenyen mérettetik meg a tudásukat..

A Sidharta Lendván

Látogatás az Ifi szerkesztőségében

Az 1. Sz. Lendvai KÁI „magyar nyelvű iskolaújság” választható tantárgyat látogató tanulói,

akik rendszeresen tudósítanak az Ifinek, a múlt héten meglátogatták szer k esztőségünk et:

megnézték, hol készül az újság és megtudtak néhány szakmai titkot is.

Tini expressz tinis témákkal, nemcsak tiniknek! A Lendvai Kétnyelvű Középiskola bemutatkozó nyílt napját május 9-én esti szabadtéri jótékonysági koncert zárta, melyet a hazai együttesek fellépése után az ismert szlovén zenekar, a Sidharta koncertje koronázott meg. Kitűnő hangulat, bulizó közönség, nagykoncerti fények és kiváló „sidhartás” produkció – tömören így jellemezhető az esemény.

Muravidéki magyar ifjúsági lap Megjelenik havonta egyszer a Népújság mellékleteként. Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, Lendva Megbízott igazgató: Tomka Tibor Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: a Népújság szerkesztősége Cím: Fő utca 124., 9220 Lendva, Szlovénia, tel.: 02/5776-180, e-mail: ifi@nepujsag.net Az Ifi az SzK Oktatási, Tudományos, Kulturális és Sportminisztériuma támogatásával jelenik meg.

2

Keddenként 17 óra 15 perckor a Muravidéki Magyar Rádió hullámhosszain Tini expressz! Ismeretterjesztő összeállítások, iskolai események, könyv- és filmajánló. A műsorban hallhatók a veletek és rólatok készített riportok, körkérdések és interjúk. Mindezt zenével és viccekkel is fűszerezzük. Tarts velünk, légy Te is a vendégünk!

I F I 2 014 . m á j u s 2 2 .


Kifutón: Kránicz Alexandra, a Kincsvadászat győztese

Egy 300 oldalas könyvet egy nap alatt kiolvas Kránicz Alexandra a Lendvai Kétnyelvű Középiskola közgazdasági szakának 2. évfolyamos diákja. Letenyéről jött Lendvára, s mint mondja, jól érzi magát itt. Szép a város, az emberek nyitottak és kedvesek. S amit még fontosnak tart: a kétnyelvű iskola a tudás mellett a másság elfogadását is elősegíti. – Azzal a céllal jöttem Magyarországról ide tanulni, hogy egyrészt jobban megismerkedjek a szlovén nyelvvel – mert félig szlovén is vagyok –, másrészt pedig úgy gondoltam, hogy innen több lehetőségem van nyitni más országok felé. Nagyon jó a Lendvai KKI diákjának lenni úgy a tanulás, mint az osztálytársak, a barátok és a tanárok szempontjából is. Nyitott és pozitív természetű vagyok, hamar beilleszkedtem az új környezetbe és jól érzem magam itt – mondta a derűs kedvű Alexandra. Beszélgetésünk folytatásában elmondta, hogy hétfőtől péntekig Renkovcin a nagyszülőknél él, hétvégén a szüleihez utazik Letenyére. A papával már egészen jól tud beszélni szlovénul. Gyakorolnia még a nemek és az idők I F I 2 014 . m á j u s 2 2 .

használatát kell. Az iskolában is készségesek hozzá, a tanárok is segítik – mint ahogy az osztálytársai is. – Az olvasás megy, meg is értem, csak nem tudok mindent elmondani. Megvannak a szavak, de nehéz ös�szerakni őket, hogy értelm e s legyen. Ha té ve s e n mond o k valamit, kijavítanak, hogy tudjam, mi a helyes. Van lehetőség mindent magyar nyelven tanulni, de van, amit már váltakozva, részben szlovénul, részben magyarul tanulok . A szaktantárgyaknál nem minden könyv kétnyelvű, akkor át szoktam fordítani ma-

gamnak, úgy könnyebben megértem. Úgy tapasztalom, hogy itt a tantárgyaknál sokkal többet tanulunk meg, mint Magyarországon. Hoztam magyar könyveket közgazdaságból, s amit mi itt tanultunk, az nem volt benne – mondta Alexandra, aki a nagykanizsai gimnázium első osztályába a letenyei általános iskolából került, ahol horvát szakkört is látogatott, emellett pedig 11 évig táncolt – néptáncot és modern táncokat –, illetve hat évig képzőművészetre járt. Ez egy picit néha hiányzik, most azonban a színjátszószakkörbe jár. Szereti látogatni a kulturális és zenei rendezvényeket Lendván. Ismeri az Egy&Más Vándorszínházat, a néptánccsoportot, a lendvai képzőművészeket, a muravidéki magyar írókat, Lendva történelmét, de eljár a Bográcsfesztre és ízlik is neki a bogrács. – Nem gondoltam, hogy Lendván ennyire és ilyen szépen beszélik a magyart, szinte mindenhol. Még a cukrászdában is, bár egy kicsit kevésbé a buszállomáson. S érdekes, hogy most már én is „lendvaiul” beszélek, felfigyelt erre a tanárom és a szüleim is. A felét magyarul, a felét szlovénul mondom, nem is veszem észre. Próbálok rajta javítani – meséli Alexandra. Elmondta, hogy itt az emberek sokkal nyugodtabbak,

nem kapkodnak, ráérnek megállni, beszélgetni, a teljesen ismeretlen is rád mosolyog, köszön, megkérdi, hogy érzed magad. Ez jó, és már átvette ő is. Alexandra egyébként nagyon szeret olvasni, egy 300 oldalas könyvet egy nap alatt kiolvas. S mit olvas most? Paulo Coelho tetszett meg neki újabban, az Alkimista van a soron, majd jön a 11 perc. S ugye nem véletlen, hogy éppen Kránicz Alexandra lett a

Lendvai Könyvtár és a Népújság közös olvasási akciójának, a Kincsvadászatnak a győztese. – Volt egy könyvlista, amiből öt könyvet kellett választani, s bennük megtalálni a megadott bekezdéseket. Én tízet küldtem el, biztos, ami biztos. Igazából 15 könyvet olvastam el, de nem küldtem be annyit. A legjobban Márai Sándor és Paulo Coelho fogott meg. Óvodás koromban vers- és mesemondóversenyekre jártam, itt szerettem meg a

Milyen zenét hallgatsz? – Magyart, változó, kedvtől függő. Kedvenc zenekarod? – A Suhancos. Kedvenc tantárgyad? – Magyar. Kedvenc színed? – Rózsaszín. Kedvenc ételed, italod? – Víz, rakott káposzta, gulyásleves. Házi kedvenced? – Nincs. Horoszkópod? – Ikrek. Mennyi időt töltesz naponta a számítógép mellett? – 2–3 órát. történeteket, amióta pedig ismerem a betűket, azóta szeretek olvasni – mondta

Alexandra, aki az iskolakönyvtár rendszeres látogatója is. S miben látja a jövőjét? Nehéz kérdés, mondja. Ötletek voltak, például pszichológus szeretett volna lenni, de szerinte ez mégsem lenne jó, mert túlságosan szívére venné a beteg emberek sorsát. De a munkája során mindenképpen emberekkel szeretne foglalkozni. Ha lehet, akkor mint masszőr és gyógytornász. Szolarics Nađ Klára

3


Élménybeszámoló

Az általános és középiskolások zenei fesztiválján Ljubljanában Az 1. Sz. Lendvai KÁI 7ATE9 iskolai együttese április 23-án fellépett a ljubljanai Pionirski domban az Általános és Középiskolások Zenei Fesztiválján. A rendezvényen 13 együttes mutatkozott be egész Szlovénia területéről. A 7ATE9 saját szerzeményével, az Igazi barát/Pravi prijatelj című dallal lépett fel, amelyet a közönség nagy szeretettel fogadott. A fesztivál csak este volt, ezért délelőtt még iskolában voltunk. Az utolsó óra viszont elmaradt, hogy megebédelhessünk. Délután egy órakor végül elindultunk Ljubljana felé. Nagyon jó volt a hangulat a buszon, sokat beszél-

gettünk, nevettünk. A banda tagjai gyakoroltak, énekeltek. A hosszú út után nagy sokára odaértünk. Bementünk a Pionirski dom épületébe, hogy körülnézzünk. Szerencsére volt ott egy helyiség, ahol a banda még próbál-

hatott egy keveset. Mivel még volt időnk, elmentünk a Prešeren térre, ahol ettünk egy fagyit. Mire visszaértünk, hamarosan kezdődött is a műsor. Az első fellépő a tavalyi nyertes, Mia Marija Herceg volt. A hangja igazan csodá-

A lendvai csapat emlékfotója Nikola Sekulovič (Dan D) zsűritaggal.

Még néhány nap

verspályázat

latos. Majd jöttek a jobbnál jobb dalok, és végre a 7ATE9 következett. Saját dalukkal, a Pravi prijatelj/Igazi baráttal mutatkoztak be. Amikor a műsorvezető elmondta a mikrofonba, hogy a három lány, Ferenc Katja, Végi Noémi és Pál Laura tudnak magyarul, az egész terem nagy nehezen igyekezett kimondani magyarul: Igazi barát. Nagyon jól szerepeltek. A fellépés hiba nélkül zajlott. A fellépésük után már kevésbé izgulva néztük végig a műsort. Miután mindenki bemutatkozott, következett a Blooming együttes. Közben a zsűri (ismert zenészek: Tina Marinšek, a Tabu együttes énekese, Nikola Sekulovič a Dan D együttesből és Miha Hawlina, az RTV Big Bandjének tagja) eldöntötte, ki nyert, és kihirdette a nyerteseket. A fesztivált a trbovljei punk-rock KLT (Kukr lhk ti) együttes nyerte meg Mc. Naked neighbour című saját szerzeményükkel. Magabiz-

tosan léptek fel, úgy néztek ki, mint akik már régóta az énekléssel foglalkoznak, és így meg is érdemelték a nyereményt. A nyertes dal, a Naked neighbour saját szerzeményük. A szólóénekesek közt a ljubljanai Hudnik Tobija fellépése győzte meg a zsűrit. A zsűritagok külön megdicsérték a Teenager együttest Koperből, akik az AC/DC You shook me all night long dalával leptek meg bennünket. A fesztivál végén pedig színpadra léptek még a Pionirski dom együttesei, na meg a Blooming. Így ért véget a fesztivál, és indultunk is hazafelé. Az út kellemesen telt, de mivel fárasztó volt és későre is járt az idő, néhányan elaludtak. Mire az iskolaudvarhoz értünk, már vártak bennünket a szüleink. Nagyon jól éreztük magunkat, és reméljük, lesz még részünk ilyenben. Feher Tamara, Zver Alison, 1. Sz. Lendvai KÁI

Az IFI ifjúsági lap verspályázatot hirdet az általános iskola 6., 7., 8. és 9. osztályos tanulói számára.

A pályázat témája: szerelem, szeretet. Az alkotásokat jeligével kell ellátni. A pályaműveket a magyartanároknak kell leadni az iskolában, de el lehet küldeni a szerkesztőség címére is (Lendva, Fő utca 124.) IFI verspályázat megjelöléssel. Beérkezési határidő a szerkesztőségbe: 2014. május 30. A pályázat eredményeit június közepéig tesszük közzé. A legjobb három alkotás díjban részesül: 1. díj: ingyenes részvétel az MNMI egyik nyári táborában saját választás szerint 2. díj: strandbelépő-csomag a lendvai fürdőbe 3. díj: könyvcsomag 4

I F I 2 014 . m á j u s 2 2 .


Élménybeszámoló

Egy felejthetetlen élmény Szombathelyről Egy áprilisi nap... Reggel 7:10 van és pakoljuk a hangszereket a csomó korunkbeli érdeklődve kiskombiba, készülünk az indulásra. Még nem izgulunk. Laurának fürkész minket... Ajaj... És elkezdjük. Elsőként a mi fáj a torka, rosszul kezdődik... számunkat, a Pravi prijatelj/ 7:15 és elindultunk. Még mindig nem izgulunk. Laura torokcukorkát eszik, Katja és én félig alszunk, Simon dobol a lábán, a tanár úr a sofőrrel beszélget. A rádióban az egyik feldolgozott számunk megy, gyakorolunk és énekelünk. 7:30, kezdünk izgulni. Énekeljük a Cups songot és egy kétszólamú valamit. Naaagyon érdekes... 8:00 óra és még mindig semmi izgalmas. Újra egy dalunk csendül fel a rádióban, ez már lassan vicces. Elhangzott

már a Gotye- és az Avicii-szám, mi jön még? 8:20 és egyre jobban izgulunk. Leírjuk a programot és átfutjuk a szövegeket. Vajon kedvesek lesznek? És ha kifütyülnek minket? Jaj... Nem tudom, mennyi az idő, lényegtelen. El vagyunk veszve, hol a bejárat? Valószínűleg ez lesz az... És bent vagyunk az iskolaudvaron! Heuréka! Egy kedves hölgy vár, bemutatkozik és bevezet minket az iskolába. Felmegyünk a tanáriba. Mosdót

keresünk, két nagyon kedves lány megmutatja, merre van. Mindenki meglepően kedves! Nyugtatnak minket, mondván, hogy minden jól fog elsülni. Háátöö... legyen úgy!Indulni kell! Bepakoljuk a hangszereket (kaptunk segítséget, mondom, hogy mindenki kedves!) és megvárjuk, hogy eljöjjön a 15 perces szünet, ami után mi kerülünk sorra. Észrevesszük, hogy mindenki buzdítja a fellépőket... Eljött a várt (vagy nem várt) pillanat, és egy

Igazi barát című számot adjuk elő. Nagy tapsot kapunk, meglepően nagyot! Ezután egy lány következett három számmal, gyönyörű hangja volt! Tapsoltunk neki, ordítoztunk és meg is dicsértük a végén. Ezután megint mi következünk. Megkértek, hogy konferáljam fel magunkat, hát jó... Mondtam néhány szót és elkezdtük. Minden egyes szám után nagyon nagy tapsot kaptunk, fütyültek, ordítottak és velünk énekelték a számokat. Jobb nem

is lehetett volna! Föllépés után odajöttek hozzánk, gratuláltak és bemutatkoztunk. Én meg odavoltam az ikerpárért (egyszer csak ketten lettek... – hupsz). Ezután elmentünk egy előadásra (khm… drogról volt szó, de érdekes volt), aztán ebédelni.Rántott húst és gyümölcslevest kaptunk (jól is laktunk). Ezután elbúcsúztunk és visszapakoltunk a kombiba. Még egyszer elbúcsúztunk, és kész, vége, ennyi. Indultunk haza. És újra a buszon ülünk. Zenét hallgatunk és nem tudjuk eldönteni, mekis fagyit ennénk-e vagy másfajtát. A mekis győzött! Nagyonfinomafagyi! A hosszú út után az iskolaudvaron vagyunk és pakoljuk ki a hangszereket. Fáradtak vagyunk, de tele vagyunk élményekkel és új barátokkal gazdagodtunk. Ugye, jövőre is megyünk? Vegi Noémi, az egyik 7ATE9 „bendes”

Ifi kérdés-válasz

Kijavítod a rossz osztályzatot? Az Ifi „Kérdés-válasz” rovatában ismét egy aktuális témát választottunk: az év végi jegyek javításáról faggattunk benneteket. Ha év közben egy-egy rosszabb osztályzat be is csúszott, még maradt egy hónapotok a javításra. Te hogy javítanál az évzáró előtti hajrában? Olvassátok el, hogy a pártosfalvi diákok mit válaszoltak! Többet tanulnék, nem csak napi félórát, legalább egy órát vagy többet. Nem egy nappal a felmérés előtt, hanem folyamatosan, minden nap. Laura Ha egyest vagy kettest kapnék, először megtanulnám a tananyagot, majd jelentkeznék, és kijavítanám négyesre vagy ötösre. Szerencsére ilyen gondjaim nincsenek. Dominik Matematikából sok at gyakorolnék, magyarból I F I 2 014 . m á j u s 2 2 .

Mikor készen lennék a javításra, jelentkeznék. Emilia Szorgalmasan megtanulnámatananyagot.Kevesebbet számítógépeznék. Anja Matematikából többet kellene gyakorolni a számításokat. Akkor az osztályzatok is jobbak lennének. Anabella A jobb osztályzatokért szorgalmasabban tanulnék. Odafigyelnék a tanórákon. Sokat gyakorolnék. Julija

jobban megtanulnám a szófajokat. Aleksander A rossz osztályzatot próbálnám kijavítani. Többet tanulnék, kevesebbet szá-

mítógépeznék. Nagyon törekednék, hogy jobb osztályzatot kapjak. Lana Jobban odafigyelnék az órákon. Sokat gyakorolnék.

Német nyelvből jobban megtanulnám a szabályokat. Énekből begyakorolnám a dalokat és az elméletet. Endrina

A rossz osztályzatok kijavításához több tanulást és gyakorlást ajánlok. A tanár kéréseit is jó teljesíteni. Dominik Nem kell javítanom, mert nincsenek rossz osztályzataim. Jan Először megkérdezném a tanárnőtől, hogy lehet-e osztályzatot javítani. Majd sokat gyakorolnék és még jobban odafigyelnék az órákon. Maja Sokat tanulnék és olvasnék. Több időt szánnék a tanulásra, mint a játékra. Samo Mivel nem olvastam el a házi olvasmányt, ezt kellene pótolnom. Nikolaj

55


Fiús, lányos dolgok

Nagy korkülönbséggel lehet igazi a tiniszerelem? Mit vársz Nem érted, hogy miért van úgy kiakadva az anyukád, csak mert Pedig a saját jövődet te a szüleidtől? a srác, akivel randizol, 20 éves? Mi lehet ebben a helyzetben, formálod, itt és most, a dolgozatírás közben. Elég nehéz ez a helyzet ami ennyire nem tetszik a szülőknek? Csak ők reagálják túl, vagy számukra, hiszen a legtöbb tényleg veszélyt jelent rád a dolog? Nos, ebben a helyzetben a Ő mit vár ettől szülő ösztönösen lakat alatt pszichológusok szerint tényleg van ok az aggodalomra. a kapcsolattól? akarja tartani a lányát és Egyenlőtlen felállás Az első és legfontosabb, hogy valaki olyannal jársz, aki csak azért, mert idősebb, nagyobb hatalom és több lehetőség birtokában van, mint te vagy a barátaid. Lehet, hogy ezért nem érzed magad egyenlő félnek a kapcsolatban, és úgy érzed, hogy a korkülönbség miatt te leszel az, akinek diktálnak. Gyakran ringatod magad abban a hitben, hogy a barátodnak van igaza csak azért, mert ő az idősebb. Koránál fogva több pénze is van, mint a korodbelieknek, így olyan egyszerű dolgokkal is képes lenyűgözni, hogy ő fizeti a mozijegyet vagy vesz neked egy pár cipőt. Ennek a helyzetnek pedig egyetlen szülő sem örül. Talán kon-

zervatív ünneprontóknak tűnnek számodra, de csak a javadat akarják. Tényleg meg kell felelned nekik? Megismerkedsz a barátod barátaival? Emiatt gyakran úgy viselkedsz, mintha idősebb lennél, csak hogy megpróbálj megfelelni? Eközben a kortársaid gyerekesnek és naivnak tűnnek számodra, ebből következően nem akarod többé a korodbeliek társaságát keresni. A szülők amiatt aggódnak, hogy túlságosan gyorsan kerültél túl közel a felnőttek világához és a felnőtté válásod folyamata is túlzottan felgyorsul. Az, hogy idősebb barátod van, számodra bizonyára

státuszszimbólum, mert azt az üzenetet közvetíti, hogy már elég felnőtt vagy és már része vagy egy

Tedd fel magadnak a kérdést, hogy mi az, ami egy húszéves fiút érdekel egy tinédzserben! Talán képtelen jól kijönni a saját

olyan világnak, amelyről a kortársaid még álmodni se mernek. Sőt, egy idő után feleslegesnek tűnik számodra egy dolgozat miatt aggódni, amikor neked „idősebb barátod van”.

korabeliekkel? Vagy azért van szüksége a korkülönbségre, hogy tekintélyt szerezzen a párkapcsolatban – olyasmit, amit a vele egykorú lányokkal szemben nem tud megszerezni?

Szeresd a csokit!

kakaó- és antioxidáns-tartalma miatt – sokkal hasznosabb a szervezetünk számára, mint a tej- és a fehércsoki.

A csoki boldogsághormont termel, találékonnyá tesz, szívbetegségeket előz meg – gondoltad volna, mennyi pozitív élettani hatása van kedvenc édességünknek? A csokoládé egyike azon dolgoknak, amiknek szinte lehetetlen ellenállni. De vajon az ízén kívül milyen pozitív tulajdonságai vannak a kakaónak? Alkalmazható szorongás ellen Felmérések szerint egy-két kocka csoki elmajszolását követően je-

6

lentősen megcsappan a szer vezetünk ben a stresszhormonok szintje. Boldogsághormont termel A csokoládé olykor teljesen felvidítja az embert. Ennek oka, hogy fokozza az úgynevezett boldogsághormon kiválasztódását a szervezetben,

mely jelentősen javítja a kedélyállapotot. Érdekesség, hogy aki nincs hozzászokva a csokievéshez, arra már annak illata is jótékony hatással lehet. Megelőzi a szívbetegségeket A csokoládé segíthet a szívbetegségek és az agyi katasztrófák meg-

a széltől is óvni akarja. Ez viszont pont az ellentétes hatást váltja ki, hiszen ettől tűnik az idősebb fiú és az ő szabad világa annyira vonzónak számodra, amitől a szülők szigorúaknak és ünneprontóknak tűnnek. El kell fogadnod, hogy a szüleid felelősek érted. Ha ők is próbálnak alkalmazkodni hozzád, neked is meg kell próbálnod meghallgatni az érveiket. Mindenekelőtt ne feledd, ők azok, akik mindig a legjobbat akarják neked! Ha a barátod komolyan vesz téged, akkor meg fog felelni a szüleid szabályainak, hiszen ha tényleg szeret, akkor ő is a legjobbat akarja neked. És ez azt is jelenti, hogy nem próbál meg közéd és a szüleid közé állni. Összeállította: AK

előzésében. Ez azért van így, mert a kakaóbabban található flavonok segítik a véredények működését. Szakértők szerint az étcsokoládé – nagyobb

Találékonnyá tesz Ez szintén a kakaóban található flavonoknak köszönhető. Kutatások szerint a magas kakaótartalmú termékek fogyasztásától jelentősen megnő az agyi vérkeringés, ezáltal sokkal találékonyabbá válunk. Ennek köszönhetően összetett feladatokat, bonyolult helyzeteket kön�nyebben átlátunk, mint csokifogyasztás nélkül. II FF II 22 00 11 44 .. m m áá jj uu ss 22 22 ..


Poszterünkön: Ariana Grande

Színésznő, énekesnő, dalszövegíró… Ariana Grande amerikai színésznő, énekesnő. 2008-ban indult be színészi, nem sokkal ezután pedig énekesnői karrierje. A legtöbben a Nickelodeon V, mint Viktória (Victorious) sorozatából ismerhetik Cat Valentine-ként. Jelenleg a Sam & Cat című sorozatban játszik, valamint saját dalain dolgozik. Ariana Grande–Butera 1993. június 26-án született Boca Ratonban,

Floridában, az Amerikai Egyesült Államok ban. Édesanyja Joan Grande,

édesapja Edward Butera grafikus. Van egy bátyja, Frankie Grande, aki szin-

tén színészkedik. Ariana Boca Ratonban, Floridában nőtt fel, itt járt a North

Érdekességek: – Legjobb barátnője Liz Gillies – Gyakran jótékonykodik a „Kids Who Care” alapítvánnyal – Nevét Orianáról kapta a Felix the Cat sorozatból – Van három kisállata: Toulouse, Ophelia és Coco – Turnézott már együtt Justin Bieberrel – Kedvenc modellje Judy Garland – A katolikus vallás szerint nevelkedett – Olasz felmenőkkel is rendelkezik – Vegetáriánus életmódot él

I F I 2 014 . m á j u s 2 2 .

Broward Preparatory iskolába, ahol kezdetben a gyermek, majd a kamasz színitársulatokban is aktív tag volt. Amikor megkapta első színházi szerepét, magántanuló lett, de az iskola mindenben támogatta, sőt, még magántanárt is kapott. 2008-ban kapta meg első színházi szerepét a 13 című musicalben a Broadwayn, ahol Charlotte-ot alakította. Ezért a szerepéért elnyerte a National Youth Theatre Association díjat még ebben az évben. 2009ben a The Battery’s Down című sorozatban láthattuk Rifferként egy epizódban. 2010 márciusába startolt a Nickelodeon legújabb sorozata, a V, mint Viktória, ahol Cat Valentine szerepébe bújt. Cat szerepe hozta meg számára a nemzetközi sikert, ugyanis nemcsak színésznőként, de énekesként is a sorozatban mutatkozott be. 2011ben az iCarlyban tűnt fel a Victorious stábjával egy különleges epizódban. Emellett a Hópihe című film amerikai változatában ő volt Snowflake szinkronhangja, a Winx Club: Enchantixban is hallhattuk a hangját Diaspro herceg-

nőként. 2012-ben is folytatta a Winxhez a szinkronizálást, a Beyond Believix 8 részes sorozatban is ő adta Diaspro hangját. 2013-ban a Swindle című vígjátékban kapott főszerepet Jennette McCurdy és Noah Crawford mellett mint Amanda Benson. Még ebben az évben, négy évad után ért véget a

videoklipben is szerepelt, mint a Freak The Freak Out, a Make It in America vagy éppen az L.A. Boyz. Első saját dala 2011-ben jelent meg Put Your Hearts Up címmel, és egészen a 25. helyig jutott a US Pop zenei ranglistán. 2013. március 26-án jelent meg második kislemeze, a The Way, amelyen Mac Miller

Magánélet: 2012 augusztusában erősítette meg, hogy az ausztrál YouTube-banda, a The Janoskians énekesével, Jai Brooks-szal randevúzik. A kapcsolatuk alig egy évig tartott, ugyanis 2013 júliusában elváltak útjaik, Ariana szerint azért, mert a fiú túl erőszakos volt vele. Az év szeptemberében azonban már a The Wanted énekesével, Nathan Sykes-szal jelentették be, hogy együtt vannak. Októberben Jai azzal vádolta meg Arianát, hogy Nathan-nel már a szakításuk előtt együtt voltak, persze ez nem volt igaz. 2014 január végén Nathan és Ariana szakítottak, ezt nem magyarázták, hogy miért tették, de barátokként váltak el elmondásuk szerint. Ariana jelenleg szingli. nagysikerű V, mint Viktória, ugyanis nem volt elég a nézettség a sorozat folytatásához. Azonban Ariana nem maradt munka nélkül, hisz miután az iCarlyt is elkaszálta a Nickelodeon, ő és Jennette McCurdy egy új sorozatot kapott, a Sam & Cat-et, ahol ismét Cat Valentine-t alakította. Zenei tehetségét a V, mint Viktória című sorozatban mutatta be először, ahol többször énekelt együtt Elizabeth Gilliesszel vagy Victoria Justiceszal. A sorozat révén több

is közreműködött. 2013ban még kiadta az alábbi kislemezeit: Baby I, Right There, Last Christmas, Love is Everything, Snow is California és Santa Baby (ft. Liz Gillies). Szeptember 3-án adta ki első nagylemezét, a Yours Trulyt, valamint december 17-én első EP lemezét, a Christmas Kissest is megjelentette. Hamarosan érkezik következő kislemeze, a Problem, melyet Iggy Azaleával készített. Összeállította: tt

7


Csukás István:

Így neveld a sárkányod 2.

Berosált a rezesbanda

How to Train Your Dragon 2 (3D) DreamWorks Animation, 2014

Jonatán Könyvmolyképző, 2013

Rendező: Dean DeBlois A főszereplők eredeti hangjai: Jay Baruchel, Gerard Butler, Craig Ferguson, America Ferrera, Jonah Hill, Christopher Mintz-Plasse, T.J. Miller, Kristen Wiig

A film – melynek magyar bemutatóját június 19-re jelentették be – története a következő: Hablaty körül mindig történik valami izgalmas. A viking sárkánybűvölő és tűzokádó barátja, Fogatlan visszatér, de úgy, hogy abba beleremeg a Hibbant-sziget. Amíg Astrid, Takonypóc meg a többiek sárk ány versenyek k el múlatják az időt, az immár elválaszthatatlan páros meghódítja a tágas eget. Így fedeznek fel egy titkos jégbarlangot, melyben több száz idomítatlan sárkány fészkel. A tűzköpő fenevadaktól Hablaty nem ijedne meg, ám a barlang őre, a titokzatos sárkánylovas már komolyabb ellenfélnek tűnik. Hablatyék miatta keverednek bele életük legnagyobb háborúságába: a rájuk váró nagy csatán nemcsak az ő életük múlik, hanem az emberek és a sárkányok jövője is.

„Iskolabusz. Elég ócska, de iskolabusznak jó. Mindkét oldalán felirat: Kísérleti osztály. Vajon hová rohan? És miért megy ilyen összevissza, mintha részeg lenne? Fittyet hány minden közlekedési szabályra...” Kukucs város iskolájában kísérleti osztályt indítottak Riminyák tanár úr vezetésével. Riminyák szigorú, porosz elveket valló tanár, aki egy óra alatt kétszer is képes lefeleltetni az osztályt. Nem csoda hát, hogy az osztály fellázad tanáruk ellen, a diákok elkötik az iskolabuszt és úgy döntenek, hogy megszöknek. Igaz, nem mennek messzire, csak egy közeli erdőbe. Beköltöznek az üresen álló orosz laktanyába, ahol hamarosan kiderül, hogy társaságuk is van – Igor, az itt maradt orosz katona személyében. Igor átveszi a parancsnokságot és kemény kiképzésben részesíti az ifjúságot. Hamarosan rájönnek a gyerekek, hogy Riminyák tanár úrnál talán könnyebb volt az élet. A Berosált a rezesbanda tipikusan olyan könyv, amit a felnőtt és a gyerek is egyaránt élvezhet... Ajánlja:

Farkaš Brigita könyvtáros

Tanévzáró horoszkóp Kos Tele vagy energiával, azt akarod, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan eltervezted, s ezért néha „utasításokat” osztogatsz másoknak. Nem mindenki veszi ezt jó néven tőled, főleg a családtagjaid nem. Június elején egy rendezvényen rengeteg régi barátoddal összefuthatsz.

Bika Változékony hangulatban lehetsz a következő hónapban. Túl sokat aggódsz a jegyeid kijavítása miatt, és ettől roppant feszült lehetsz. Ne légy ennyire maximalista, inkább állíts értelmes rangsort a tantárgyak között, és abból tanulj többet, ami igazán fontos!

Ikrek A teendőidet illetően teljesen megrekedtél, talán a szüleidhez kellene fordulnod azért, hogy hatékony segítséget kapj. Június eleje alkalmas lehet arra is, hogy megbeszélj a családtagjaiddal minden problémádat. A szerelemben is nagy beszélgetések, tisztázások várhatók.

8

Rák Nagy a hajtás a suliban, a bizonyítványod feljavításába sok energiát fektetsz. A tanulás közti pihenést aktívan kéne töltened, úgy, hogy minden napra jusson egy kis mozgás. Ha nem szereted a dinamikus sportokat, akkor talán az is elég, ha jó nagyokat sétálsz a friss levegőn.

Oroszlán Friss szerelem a láthatáron. Ez foglalkoztat mostanság leginkább. A tanév végéhez közeledve már túl soknak érzed a kötelezettségeidet. Alig, hogy vége a tavaszi szünetnek, már a nyári vakáció izgat. Ha viszont jó bizonyítványra vágysz, akkor meg kell erőltetned magad. Kitartás!

Szűz A tanév közeledtével úgy érezheted, hogy mindent megtettél, ami tőled telik. A hajtás most nem izgat annyira. A fejedben egészen más dolgok érlelődnek. Valaki, aki nagyon kedves számodra, folyton elvonja a figyelmedet, bármit is csinálsz. Talán egy új szerelem van kialakulóban?

Mérleg Figyelj arra, hogy az órákon ne kalandozz el folyamatosan, hiszen az otthoni tanulást nehezíted ezzel. Ha hatékony szeretnél lenni, már az órákon rögzítsd a fejedben a hallottakat. A magánéletedben jól jönne már néhány könnyed, laza, bulizós nap a barátaiddal.

Skorpió Össze kell szedned magad, hiszen akadhat néhány tantárgy, ami még javításra szorul. De ne aggódj, csak hozd a formád! Nagyon energikus vagy, s ennek köszönhetően meg is birkózol a teendőiddel. A június a barátságról fog szólni, talán egy régi barátod újra felbukkanhat, aki már nagyon hiányzott az életedből.

Nyilas Veszélyben lehet a megtakarított zsebpénzed. Óvakodj most mindenkitől, aki megpróbál kölcsönkérni, mert nagy valószínűséggel kihasználnak. Szólj szüleidnek, ha valaki a baráti körből próbál lehúzni. Az év végi hajtás kissé lefáraszt, hallgass zenét vagy sportolj, hogy oldd a feszültséget!

Bak Általánosságban véve jól alakulnak a dolgaid. A suliban is egészen jó jegyekkel zárhatsz, ha kitartó vagy. Emellett viszont van benned némi nyugtalanság is és rendkívül nehezen viseled a kötöttségeket. Bárki is telepedett rád, mondd meg az illetőnek, hogy egy kis levegőre van szükséged.

Vízöntő Energikus lehetsz az elkövetkező napokban. Nyitottabb lehetsz a világ felé és még jobban megerősödhet kommunikatív hajlamod. A jegyeid feljavításánál ehhez a képességedhez is nyúlhatsz. A suliban a barátságok erősödni fognak, ami azt jelenti, hogy a szünidőben sem leszel magányos.

Halak Fontos, hogy tisztában legyél a tanulás értékével. Most kell bizonyítanod, hogy mire vagy képes és hogy milyen tehetséges vagy. Már június elején alkalmad nyílhat arra, hogy családoddal egy hosszabb, közös nyaralásra elutazz, ahol végre mindannyian együtt lehettek.

I FI FI I 2 20 01 1 4 4. . á m p rái jl ui ss 2242. .


Legyen saját stílusod! „Mi most a fiúknál a hajdivat?” Ezt a kérdést nehéz megválaszolni, ugyanis manapság nincs kimondott divatirányzat a férfi hajviseletben. Gyakorlatilag minden divat, amit az emberek el tudnak képzelni magukon. Persze most is, mint mindig, van egy mainstream vonal, ami a fiatal generáció körében a legelterjedtebb és amit a sztárok is szívesen hordanak, ezzel diktálják a divatot. De az, hogy valaki nem ezt követi, még nem jelenti azt, hogy nem divatos. A 2014-es fiú hajviseletekből kétségkívül a felül hosszabb, hátra vagy oldalra fésült modern klasszikus hajviselet idén a leg-leg. Az oldalt kicsit hosszabb, felül jóval hosszabb, de nem hátra, hanem oldalra fésült viselet szintén divat. Ezeken kívül újra reneszánszát éli a hosszú hajviselet. Ez kiengedve vagy összefogva is hordható. A legjobb, ha teljesen esetleges és hanyag. A fent említett hajvágások mindegyike hordható természetesen, kócosan vagy akár szépen befésülve, az éppen aktuális hangulatod szerint. Tehát bőven lehet válogatni, ha beültök a fodrászszékbe. Amit az Ifi tanácsolhat, talán csak annyi, hogy nem feltétlenül a divat a lényeg, hanem hogy ki milyen stílust érez magáénak.

Mit mond rólad a háziállatod?

A kutya- és macskatartó emberek között nagy különbség van: kutatásokból kiderült, milyen személyiségek rejlenek kutyaés macskapártiak közt. A kutyák és a macskák háborújában a kutyusok nyerték a legutóbbi csatát – vagy legalábbis a gazdijaik. A nemrég nyilvánosságra hozott kutatások alapján kiderült, hogy nemcsak a kutyák a népszerűbb háziállatok a lakásokban, de azok tulajdonosai korán kelők, keményen dolgoznak, házasságpártiak és sokkal pozitívabbak, mint a macskatartók. A cicusokat előnyben részesítő emberek többnyire éjjeli baglyok, félénkek, egyedülállóak és rendetlenek (mind a környezetük, mind a magánéletük).

á pá rj ui l si s 2 224. . II FF II 22 001144 . . m

99


ifi fejtörők

Hibakereső

ifi viccek Két egérlány beszélget: – Képzeld, bepasiztam! – Igen? És van képed róla? – Persze! Itt van. – Te lökött, ez egy denevér. – A szemétláda, nekem azt mondta, pilóta.

Melyik nem illik a többi közé? Fűnyíró, televízió, hűtőgép, telefon, hajszárító Megoldás: Fűnyíró, a többi működéséhez nélkülözhetetlen az elektromos áram.

A dühös nyuszi bemegy egy kocsmába és így szól: – Ki akar verekedni? Feláll a medve és ezt mondja: – ÉN!!!!!!!! Erre a nyuszi: – Akkor te leszel velem!

Nyilazó indiánok Ha két indián két perc alatt két nyilat lő ki, akkor tíz indián tíz perc alatt hány nyilat lő ki?

– Jean, a puskámat! Lövöldözni akarok. – De uram, az egész ház alszik. – Nem baj, Jean. Majd lábujjhegyen lövök.

Megoldás: Ötven nyilat lőnek ki, mert egy indián egy nyilat két perc alatt tud kilőni.

Borospince Kovácséknál 6 hordó bor van a pincében. Egy 6, egy 7, egy 9, egy 10, egy 11 és egy 19 literes. Egy nagy vendégség alkalmával Kovácsné felhozott egy jó adag bort. A vendégek hamar megitták, így még egyszer lement borért, de most kétszer annyit hozott fel, mint először. Így egy hordó maradt a pincében. Hány literes hordó maradt a pincében? Megoldás: Mivel másodszor kétszer annyi bort hozott fel Kovácsné, mint először, ezért összesen az első alkalom háromszorosát hozta fel. Ha összeadjuk az összes bort, az 6+7+9+10+11+19=62 liter. Ebből az egyiket elvéve kapjuk azt a mennyiséget, amit felhozott, és ami egy 3-mal osztható szám. Ez csak úgy lehetséges, ha a 11-t vonjuk ki a 62-ből, az 51. Így 51/3=17, tehát először a 7 és a 10 litereset hozta fel, másodszor a 6, 9, 19 litereseket, és lent maradt a 11 literes.

10

A Tropicariumban készült, két egyformának tűnő rajzon tíz eltérést találhattok. Keressétek meg ezeket! Rajz: Mladen Mrčela

Keresd meg a kivezető utat!

Az öreg székely áll a pusztában a botjára támaszkodva és nézelődik. Arra megy az egyik falubelije. – Micsinyál itt, Áron bátyám? – Gondókodok, fiam! – Oszt a nyáj merre van, Áron bátyám? – Hát éppen azon gondókodok, fiam! – Uram önnek egy rendkívüli fertőző halálos betegsége van, ezért csak palacsintát és pizzát ehet. – És azoktól majd meggyógyulok? – Nem, de csak ezeket tudjuk becsúsztatni az ajtó alatt. – Hogyan kezdődik a kannibál kupadöntő közvetítése? – ??? – A csapatok egyelőre csak kóstolgatják egymást. – Hogy kínozhatsz meg egy EMOst? – ??? – Megmondod neki, hogy ma nagyon boldognak látszik. – Mit kell tenni, ha a vak beleesik a tóba? – Azonnal hívni kell a vakmerőt.

I IFFI I 22001144. . mmááj juuss 2222. .


ERZSÉBET TÁBOR ZÁNKÁN Feltétel: Magyar nyelvtudás Időpont: 2014. augusztus 16-22-ig Helyszín: Zánkai Gyermeküdülő Korosztály: 8-14 évesek Részvételi díj: 1.000 Forint

I F I 2 014 . m á j u s 2 2 .

ERZSÉBET TÁBOR ERDÉLYBEN Feltétel: Magyar nyelvtudás Időpont: 2014. augusztus 3-9-ig Helyszín: Ivó falu Hargita megyében Korosztály: 12-18 évesek Részvételi díj: 1.000 Forint

11


Ariana Grande


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.