Népújság, 2022. 05. 26.

Page 1

Kelepelő

Info

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

66. évfolyam 21. szám Lendva 2022. május 26. ISSN 0352-6569 1,30 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

7–14. oldal

h

e

t

i

l

a

p

j

a

A múlt, ami kötelez

– Ha visszatekintünk a megtett útra, büszkén mondhatjuk, hogy olyan tőkét sikerült létrehozni, amely tartós emlékként és alapértékként van jelen településünk életében. Sőt, a szélesebb, mul-

tikulturális, közép-európai térség életében is.” Király Ferenc szobrászművésznek, a művésztelep atyjának a gondolatai jól tükrözik az idén 50 éves Lendvai Nemzetközi Művésztelep lénye-

gét – heterogén alkotások, sokszínűség, állandó tárlat, köztéri szobrok, alkotók közötti szinergia, baráti légkör, alkotókedv. Legyen ez így a következő években is! Képünkön a művészte-

lep megálmodói, a GalériaMúzeum egykori igazgatói, Király Ferenc (jobbról) és Gerič Ferenc (balról) Baumgartner Dubravko mostani igazgatóval. Bővebben a 4. oldalon.

Sekereš Bojan, a Mladost Tollaslabdaklub elnöke:

„Az elmúlt 50 év kiváló eredményei az utánpótlás-nevelésben gyökereznek” 16. oldal


Iránytű Lendvai magyar önkormányzat

Kétszeres, illetve hár

Király M. Jutka

Mire kötelez a fél évszázad? Az idén 50 éves Lendvai Nemzetközi Művésztelep sokkal több annál, mint amennyit elárul a neve, amire következtetni enged tartalmi jelentése vagy a számokban felmutatható hozadéka (több száz festmény, kétszáznál több kisplasztika és szobor). Nem csak szervezési formáját tekintve, hanem kulturális-szellemi struktúrájában is intézménnyé nőtt, a bronzöntés meghonosításával a kétezres évek derekán pedig kiharcolta egyediségét is a szélesebb nemzetközi térségben, hiszen Lendva az öntőművészet egyetlen szlovéniai műhelyévé vált. Franc Obal művészettörténésztől – aki évtizedekig követte a lendvai művésztelep alkotói folyamatait – kölcsönzöm a már évekkel ezelőtt elhangzott szójátékot, hogy a művésztelepet „királyi” gondolatnak kell tekinteni. Így is tiszteletet adva alapítójának és az első 25 évben szellemi irányítójának és mozgatójának, Király Ferenc szobrászművésznek. Az alkotóműhely és a művészeti kommunikáció – mert annak is mondhatjuk – az akkori Jugoszlávia harmadik művésztelepeként, a vajdasági topolyai és a szlovén izlakei után indult, egy vidéki kulturális szélcsendben, majd erősen bevésődött a térség képzőművészeti, illetve – mondhatjuk úgy is – kulturális öntudatába. Ma, 50 éves fennállásakor európai kontextusban próbáljuk elhelyezni. Legitim és szükséges a kérdés: hogyan, milyen megközelítéssel, merre tovább? A digitális, virtuális, egoista… világ jelenségei és vetületei a művészi megnyilvánulást, interakciót és kommunikációt is megváltoztatják. Mert hogy tovább kell menni, mert erre kötelez az elmúlt fél évszázad, az nem kérdés.

A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség (LKMNÖK) Tanácsa az egyesületek és civil szervezetek, illetve a társalapított intézetek nemzetiségi programjaira kiírt pályázatról döntött. A napirenden szerepelt a völgyifalui tájház munkálatainak folytatásához a közbeszerzésre beérkezett pályázatok megvitatása is. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Az LKMNÖK egyesületek és civil szervezetek 11.700 eurós kiírására 17 egyesület és civil szervezet jelentkezett 24 programmal, összesen 26.330 euró igénnyel. A tanács május 18-i ülésén egyhangúlag elfogadta a kérvényeket előzetesen átvizsgáló pályázati bizottság ajánlását. Eszerint a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet ezer eurót nyert a Muravidéki Nyári Szabadegyetemre, míg a Sound of Lendava és a Helyben a jövőd! című programok 500– 500 eurót. A felsőlakosi turisztikai egyesület 300 eurót kapott a falunap megszervezésére, míg a radamosi Harangvirág Turisztikai és Művelődési Egyesület három, hímzési, képkiállítási és ünnepváró programra összesen 850 euró támogatásra számíthat. A gyertyánosi Hajnal ME 300 eurót kapott a hagyományos málénapra,

Horvát Tomi, az LKMNÖK alelnöke, a pályázati bizottság elnöke ismerteti a támogatási ajánlásokat. míg a petesházi turisztikai és környezetvédelmi egyesület a hagyományos Anna-nap megszervezé-

sére és a magyarországi testvértelepülési találkozóra összesen 450 eurót. A Lendvai Fotó-Videó Klub a

Döntés a 2022-es könyvkiadási programról Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Farkas Brigita, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

2

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) Könyvkiadási Bizottsága döntött az idei nemzetiségi könyvkiadási programról, illetve a muravidéki magyar kiadványok támogatására kiírt felhívásra beérkezett pályaművekről. A felhívásra beérkezett öt pályamű közül az összes támogatásban részesült: az MNMI gondozásában így megjelenik Bence Lajos verseskötete, Pál Péter: Túlföld című verseskötete, Pisnjak Atilla: A Muravidék építészete a dualizmus korában című tanulmánykötete, valamint Szúnyogh Sándor (születésének 80. évfordulója) és Gábor Zoltán (születésének

100. évfordulója) emlékkönyvei (a Muratáj folyóirat különszámaiként). A bizottság támogatja Göncz László: Muravidék 1918–1922 című tanulmánykötetének megjelenését, amely a Magyar Nyugat Könyvkiadó Bt. gondozásában jelenik meg az MNMI társkiadásával. Az MNMI költségvetésében idén is 6.500 euró áll rendelkezésre a kiadványok támogatására. A magyar nemzetiségi könyvkiadást még pályázati úton a magyarországi MTA és Lendva Község támogatja 3.300 euró értékben. (-)

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.


Nemzetiség

romszoros volt a támogatási igény „Vasból és ezüstből” című kiállításra és műhelymunkára 600 euróra számíthat, míg a völgyifalui Petőfi Sándor ME 500 eurót kap adventi programjára. A lendvai Gibko Egyesület sportrekreációs programjával 300 eurót, míg a felsőlakosi Arany János ME a hagyományőrző programjával 500 eurót nyert. A csentei tűzoltóegylet anyaországi kapcsolattartásra 350, míg a Csentei Szőlőtermelők Egyesülete a Szent Györgynap megtartására 400 eurót kapott. A radamosi tűzoltók a 90. évfordulójukra 400 euró támogatásban részesülnek, a völgyifalui turisztikai egyesület pedig

a falu 700 éves évfordulójának megünneplésére ezer euróra számíthat. Továbbá a Lóbarátok Egyesülete 700 eurót kapott, míg a lendvai íjászok két programra összesen 1.800 euróra számíthatnak. A Lavina Kultúrklub filmtábor megszervezésére 700 eurót és végül a kapcai József Attila kultúregylet a 40 éves jubileumi rendezvényre 500 eurót kapott. Az összesen beérkezett igény 26.330 euró volt, míg a keret 11.700 euró. A meghívásos társalapított intézmények pályázatára mind a hét társalapított intézmény pályázott, az igények itt még inkább meghaladták a kiírt kere-

tet, összesen 46.832,43 eurót tettek ki, míg a kiírási keret 12.000 euró volt. Az 1. Sz. Lendvai KÁI az iskolai könyvtár korszerűsítésére 1.500, míg a novai erdei iskola programjára 1.300 eurót kapott. A Lendvai Óvoda a magyar mesefigurák programjára 2 ezer euró támogatásra számíthat, a Lendvai Zeneiskola pedig a lendvai és a lenti zeneiskolák közös hangversenyére 700 euróra. A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ olvasásfejlesztési, olvasásnépszerűsítési, valamint a fiatalok és a színház programjával ezer-ezer, míg a Lendvai Galéria-Múzeum a Lendvai Nemzetközi

Promóciós kiadványok gyermekeknek

Kifestő, kártya, dominó A magyar nemzeti közösség gazdasági alapjának 2021–2024 közötti serkentési programja keretében a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) újabb promóciós anyagokat jelentetett meg. Ezúttal egy kifestővel és két társasjátékkal rukkoltak elő, amelyekkel elsősorban a fiatalabb korosztályokat szólítják meg. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A múltheti sajtótájékoztatón bemutatott új kiadványok – a Lomposka bejárja a Muravidéket című kifestő, a Fekete Péter kártyajáték és a dominó – mind a Muravidék nemzetiségileg vegyesen lakott területét hivatott népszerűsíteni turisztikai szempontból. Horváth Ferenc, az MMÖNK elnökének elmondása szerint a Gazdaságfejlesztési és Technológiai Minisztérium által támogatott Muravidék.

re projekt keretében eddig létrehozott turisztikai promóciós tartalmak jó fogadtatásra találtak az egész Kárpát-medencében. Szabó Lívia projektfelelős az idei költségvetési évben megjelent kiadványokról elmondta, hogy ezek főleg a gyerekeknek készültek. A Lomposka bejárja a Muravidéket című kifestő 4.900 példányban (ebből 400 darab angol– német nyelvű, 4.500 pedig magyar–szlovén) jelent meg Verhunec Pogačnik Tanja illusztrációival, ké-

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.

Művésztelep retrospektív kiállításmegnyitójával és kísérőprogramjaival 2.000 eurót nyert. A 2. Sz. Lendvai KÁI „Barátságban a természettel” című programjára ezer, míg a Göntérházi KÁI határon átnyúló együttműködésre, adventi programra és olvasásnépszer űsítési programra is egyaránt 500 euróra számíthat. Napirenden szerepelt a völgyifalui tájház munkálatainak folytatásához a közbeszerzésre beérkezett pályázatok megvitatása is. Ahogy kiderült, két cég pályázott a munkálatok elvégzésére, mindkettő ajánlata jelentősen, gyakorlatilag 50 ezer euróval

haladja meg a rendelkezésre álló összeget. A tanács emiatt úgy döntött, elindítja az úgynevezett „alkudozási folyamatot”, amellyel le próbálják verni az árajánlatokat. A folyamat a cikk írásának napján már le is zárult, de hivatalos információt a fejleményekről nem kaptunk. A tanács várhatóan csütörtökön dönt az ügyben. Két megoldás lehetséges, vagy elfogadják az – esetlegesen némileg csökkentett – árajánlatot és gondoskodnak a hiányzó összeg megteremtéséről, vagy új közbeszerzési pályázatot írnak ki, amelyben csökkentik az elvégzendő munkálatok számát.

20 ezer eurónyi gazdaságserkentési támogatást fordítottak. A legutóbb napvilágot látott idegenforgalmi promóciós termékek ötletadója, szerzője Fehér Bea, az

szerepében egy kíváncsi mókus, Lomposka jelenik meg, aki rajzokon keresztül vezeti végig a gyerekeket a Muravidéken. A füzet zárórészében a nevezetességek elérhetőségei sze-

A kiadványokhoz a tájházakban, a TIC információs irodákban lehet ingyenesen hozzájutni, illetve az MMÖNK eljuttatja őket az általános iskolákba is. szítője az AIP Praprotnik nyomda volt. A Digifot Kft.nél nyomtatott Fekete Péter kártyalapokat és a dominó tarsasjátékot Tomažič Maja rajzaival illusztrálták. Utóbbiakból 900–900 példány készült. A kiadványokra

MMÖNK szakmunkatársa volt. A cél minél érdekesebben, vonzóbb formában bemutatni a gyermekeknek a térségünkben fellelhető természeti, kulturális és néprajzi értékeket. A kifestőben az idegenvezető

repelnek. A Fekete Péter kártya lapjai és a dominók a muravidéki magyar hagyományokból, nevezetességekből, kézműves tárgyakból (perec, hetési hímzés, „harangvirág”) adnak válogatást.

3


Kultúra 50 éves a Lendvai Nemzetközi Művésztelep

Visszatekintés a jövő érdekében A Lendvai Galéria-Múzeum nyáron szervezi meg a jubileumi, idén már 50. Lendvai Nemzetközi Művésztelepet. Az évforduló tiszteletére a múzeumok nemzetközi napján az évtizedek alatt készült művekből retrospektív kiállítás nyílt a várgalériában, a jubileumi rendezvény látogatóit blueskoncert és fényfestés várta. Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net

Az első művésztelepet 1973-ban Király Ferenc hívta életre, s fő célja a Pandur Lajcsi előtti tisztelgés volt. Pandur abban az évben ünnepelte volna a 60. születésnapját, azonban néhány hónappal korábban elhunyt. Ennek ellenére a művésztelepet az ő tiszteletére mégis megtar tották, amelyen csak festőművészek vettek részt, elsősorban hazai, itt született művészek. Fontos megemlíteni, hogy ekkortájt – 1968-ban költözött ki az általános iskola a lendvai vár helyiségeiből, és Király Ferenc, az akkor Amerikából hazaköltözött fiatal szobrász ötletére felmerült a galéria létrehozása – ekkor volt kialakulóban maga az intézmény is, így a Nemzetközi Művésztelep és a Galéria-Múzeum története lényegében elválaszthatatlan egymástól. – A három, a kultú-

ra különböző területeiért felelős alkalmazott csapatában jómagam a múzeum és a galéria vezetői tisztségét vettem át. Egy összehangolt zenekar módjára működtünk együtt. Elfogadtuk az alapszabályt, és a projekt a Nemzetközi Művésztelep nevet kapta. Már akkor érvényesült az ötlet, hogy minden művészeti ág és technika (kerámia, grafika, szobrászat – fában és kőben) teret kapjon benne. A Nemzetközi Művésztelep világos és erős stratégiájában külön hangsúlyt kapott a határon átnyúló együttműködés – hogy a szomszédos vidékek és országok művészei is meghívást kapjanak –, ami már a negyedik művésztelepen meg is valósult. Már a vajdasági, elsősorban a topolyai művészekkel kialakított első ismeretségek is tartós és szilárd kapcsolatokat vetítettek előre. A magyarországi, különösen a szomszédos Vas és Zala

A megnyitó estéjén a Muddy Shoes Band feat. Horváth Misi szórakoztatta a közönséget a fényfestéssel kivilágított várudvaron. megyei rokon jellegű intézményekkel felvett kapcsolatok mindezekben az években nagyon intenzív együttműködést eredményeztek – emlékezett a művésztelep kezdeteire Király Ferenc, a GalériaMúzeum első igazgatója, aki a művésztelep szervezése mellett szinte minden évben művészként is részt vett az eseményen. Nyugdíjba vonulása után, a kilencvenes évek közepén Gerič Ferenc lépett a helyére, aki 2005ben új művészeti technika bevezetését fontolgatta: – Amikor Szlovénia-szerte már szinte minden nagyobb faluban művésztelepeket rendeztek, felme-

A gazdag gyűjtemény válogatásának kiállítása október 30-ig tart nyitva.

4

rült az ötlet, hogy valami változást kellene hozni a lendvai művésztelepre, valami újdonsággal kellene próbálkozni. Magyarországon ekkortájt már folyt a bronzöntés, több magyar szobrász is már készített alkotásokat ezzel a technikával. Közel három évig jártuk Magyarországot és arról gondolkodtunk, hogyan lehetne megvalósítani ezt a technikát nálunk is. Sajnos a bronzöntés nagyon drága volt (a bronzöntők sokkal többet kerestek, mint a művészek) és csak helyben lehetett elvégezni. Ekkor Győrffy Sándor karcagi szobrász kezdeményezésére létrehoztak egy szállítható öntödét, amellyel szinte mindenhol lehetett dolgozni. Ez a „találmány” a lendvai művésztelep életében is új korszakot nyitott. Úgy vélem, hogy a bronzöntő művésztelep még a mai napig jól működik, ismertté vált a szobrászművészek között, akik szívesen látogatnak el hozzánk. És nem utolsósorban fontos mozzanat az is, hogy a kezdeményezést a szlovén kulturális minisztérium is támogatja. Véleményem szerint a lendvai galéria

az egyetlen intézmény a térségünkben, amely ilyen gazdag bronzkisplasztikai gyűjteménnyel rendelkezik – mondt a Gerič Ferenc a jubileum kapcsán, majd hozzátette, büszke arra, hogy a fiatal generáció, akik átvették a művésztelep hagyatékát – Baumgartner Dubravko igazgatóra és Pisnjak Atilla művészettörténészre gondolva – kiválóan folytatja az 50 évvel ezelőtt elkezdett munkát. Pisnjak Atilla, a kiállítás kurátora kiemelte, a tárlat felállításánál nehéz feladat előtt álltak, hiszen a korábbi 49 művésztelepen számtalan olyan alkotás született, amelynek helye lenne a retrospektív tárlaton. Végül valamivel több mint 200 mű, festmény és kisplasztika került a nagyközönség elé, elsősorban hazai művészek alkotásai, amelyek hűen érzékeltetik az eddigi művésztelepek sokszínűségét és heterogén mivoltát. Az augusztusban megrendezett 50. művésztelep befejezése után monográfia megjelentetését tervezik, amelyben bemutatásra kerül a Nemzetközi Művésztelep fél évszázados múltja.

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.


Muravidék Horvát Erzsébet továbbra is a ZOT élén

Bevált a Telekaland mesepark Horvát Erzsébet újabb négyéves megbízatást kapott a Dobronaki Környezeti és Idegenforgalmi Intézet (ZOT) vezetői posztján. A turizmus állandó fejlesztése mellett fontos a közösségi együttműködés is – vallja. Ma a turisták többször, de rövidebb időre utaznak, a trendet Dobronakon élményprogramokkal igyekeznek követni. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Dobronak Község idegenforgalmi központja a Bakonaki-tó, a körülötte lévő energiapontok és a Vid-kúti forrás, valamint az övezetben kialakult élmény- és kulináris kínálat. – Tavaly a covid-korlá­ tozások ellenére 90 ezren látogattak el a tóhoz, de az idei tavasz is jó eredményeket mutat – mondta Horvát

Erzsébet. – Egyéni vendégek, gyermekes családok vagy kisebb csoportok érkeznek. Ehhez alakítjuk az idegenforgalmi kínálatunkat, hiszen minden célcsoportot és korosztályt minél hosszabb időre nálunk szeretnénk tartani. Ezért is folytatjuk, fejlesztjük a bevált Telekaland meseparkot. A partnereinkkel újabb kiírást pályázunk meg. A tónál korábban már sikerült olyan színes tar-

talmakat kifejlesztenünk, hogy itt egy napra kicsik és nagyok, f iatalok és szépkorúak, mindenki találhat magának kedvére valót. A fejlesztést szolgálja a napokban érkező elektromos autó és a kerékpárok is, amiket a „LAS Pri dobrih ljudeh” alapnál nyert pályázatból szereztünk be. A környéket és a helyi gasztronómiát népszerűsító Szőlőhegyi piknik projekt zárása a

Év végére teljes lehet a termálkínálat

A Lipa elnevezés a múlté, a szálloda a Thermal Hotel nevet kapja. „A lendvai Thermal Resort létesítményeinek, illetve szolgáltatásainak felújítása – szálloda, kemping, apartmanok, parkosítás – a végéhez közeledik, nagy része a teljesen felújított medencék júniusi újranyitásáig befejeződik, így közeli beindításuk várható. Cserét igényelt a szálloda geotermikus energiarendszere is. 2022 decemberére tervezzük a kiegészítő ter-

málkínálat, az edzőterem, a játszótér, a sportpálya és a színpad felújításának befejezését. Megbeszélések folynak a helyi turisztikai irodával a kerékpárkölcsönzésről és túrák szervezéséről a vendégeink számára. Hasonlóan Lendva Községgel és az iskolákkal az úszóiskolát és a diákkedvezményeket illetően” – áll Kovács Dániel, a lendvai Thermal Resort igazgatójá-

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.

Horvát Erzsébet: – Tavaly a korlátozások ellenére 90 ezren látogattak el a tóhoz. járvány miatt szep­temberre tolódott. Közben készülünk az Interreg SI–HU és SI–HR kiírásokra. Pályázati pénzek nélkül a fejlesztést nem tudjuk elképzelni – tette hozzá a ZOT régiúj igazgatója. Az intézet promóciós tevékenységét a felújított honlap is segíti a még mindig népszerű nyomtatott prospektusokon kívül. Az információs iroda mellett kis boltot is működtetnek, idegenvezetést biztosítanak, de tervezik természetismereti tartalmak bevezetését is, amihez kitűnő alapot nyújt majd az újra feltöltött tó, a madármegfigyelő torony és a növényzet. Most pedig, mivel a gátjavítás miatt lecsapolták a vizet, a séta a száraz mederben igazán egyedi élményt nyújt. A Bakonaki-tónál megváltozott a parkolási díj fizetése, újabban automatában kell jegyet váltani,

amit a rendészet ellenőriz (a falubeliek számára a rend változatlan). Átszervezték a 15 férőhelyes lakókocsi-parkolót is. A tónál hétvégeken továbbra is lesz házi piac, úgy tűnik, egyre nagyobb termelői érdeklődéssel. A tó irányában új villanyvezeték készül, jövőre pedig várhatóan elkezdődik a már nagyon hiányolt kerékpárút/gyalogút építése. A turisztikai intézet kilenc személyt foglalkoztat, akik a munkát – az igazgatóval együtt – hétvégeken is vállalják. Az intézet minden egyesülettel és szereplővel jó kapcsolatot ápol. Dobronakon mintegy 50 szálláshely biztosított. A ZOT tavaly 141 ezer euró bevételt termelt, idén 300 ezerre számítanak. A várt turistavonattal kapcsolatban még konkrét kérdések várnak megválaszolásra, ezért az indulása csak júliusban várható.

nak a kérdéseinkre érkezett válaszában a múlt heti cikkünk megjelenése után. A 2020 novembere óta folyó felújítások értéke 5 millió euró, amit a tulajdonos Comitatus Energia Zrt. fedez. Jelenleg 65 alkalmazottjuk van, de további 12 felvételét tervezik. A felújított szálloda nem a Lipa nevet viseli majd, hanem a Thermal Hotel nevet kapja. Szolarics Nađ Klára

5


Muravidék Kiadták már az építési engedélyt

Geotermikus hőerőmű Zatakon A Lendvai Közigazgatási Egység (KE) kiadta az építési engedélyt geotermikus hőerőmű építésére a csentei Zatakon, melyet kísérleti projektként a beruházó Dravske elektrarne Maribor (DEM) a Pg8-as, jelenleg nem üzemelő szénhidrogénfuraton állít fel. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Az erőmű mintegy 3 ezer méter mélyből nyeri ki a geotermikus energiát, az első ilyen jellegű létesítményként Szlovéniában. Az energiatermelési technológia teljesen zártrendszerű: a kőzetek hőenergiáját folyékony hűtőközeggel (ammónia) nyerik ki, mely kettős csővezetéken át jut el a mélybe a cementtel tömített furatban. Az eljárásban az ammónia nem érintkezik a kőzettel. A zataki geoter-

mikus hőerőmű földalatti (gravitációs csövek) és felszíni részből (hűtőrendszer), valamint gépházból áll. Az erőmű a villamos és a hőenergia termelésekor nem bocsájt ki gázokat vagy más származékokat. Az erőmű teljesítménye 50 kW, ami 80 ezer MWh villamos energiát és 620 ezer MWh hőenergiát jelent. A várható üzemelési időtartam 25 év. – A tervezett építési munkálatok is az említett sorrendet követik, az erőmű működésének tesztelése 2023 júliusában

A Pg-8 furatra tervezik telepíteni a csentei Zatakon Szlovénia első geotermikus erőművét. várható, az üzemelés beindítása pedig 2024 áprilisában – nyilatkozta Damjan Seme, a DEM igazgatója. A tesztprojekthez a DEM sikeresen pályázott az EU éghajlatváltozásügyi alapjánál, s mintegy 730 ezer euró társfinanszíro-

Nemzeti Összetartozás Napja

zási kohéziós támogatást nyert. A DEM együttműködő partnerei a Petrol Rt. és a lendvai Nafta Kft. Az ügyben a partnerek Lendva Községgel 2021 januárjában kötöttek szándéknyilatkozatot. Az illetékes Környezetvédelmi

és Területrendezési Minisztérium tavaly novemberben kiadott határozata értelmében a geotermikus hőerőmű felépítése nem követeli meg környezeti hatásvizsgálat és környezetvédelmi engedély kiadását.

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, a Zsitkóci Gyöngyvirág Művelődési Egyesület, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Bödeháza Község Önkormányzata és a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet tisztelettel meghívja Önt és kedves ismerőseit 2022. június 4-én, szombaton a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésre. 16.30 17.00 18.00 21.00

Koszorúzás Bödeházán a trianoni emlékkőnél Koszorúzás és megemlékezés a Zsitkóc és Bödeháza közötti határon lévő Hetés Barátság Parkban Ünnepi műsor a zsitkóci faluotthonnál Az „Összetartozásunk tüze” meggyújtása Ünnepi köszöntőt mond: Vigh László országgyűlési képviselő Horváth Ferenc nemzetiségi országgyűlési képviselő, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke

Zsitkócban a faluotthonnál egésznapos programok várják a kedves látogatókat: 9.00 Röplabdaverseny 13.00 Parasztolimpia – ügyességi játékok 16.00–17.00 Gyermektáncház a Völgyi Bandával Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Horváth Ferenc nemzetiségi országgyűlési képviselő Vigh László országgyűlési képviselő

6

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.


Dobronak Község Tanácsa

Info

A költségvetés 600 ezer euróval nőtt Dobronak Község Tanácsának május 17-i ülésén támogatták a helyi kavicsbánya bővítéséről szóló szabályzatrendeletet és 600.000 euróval módosították a költségvetést. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A tanács második olvasatban elfogadta a kavicsbánya bővítéséhez szükséges községi területrendezési szabályzatrendeletet, amellyel a Nograd Kft.-nek engedélyezi a kavicsbánya bővítését. A jóváhagyáshoz viszont feltételként kötötték ki a községgel való együttműködést. A tárgyalások során megegyezésre jutottak és ötéves megállapodást

kötöttek, mely szerint az országos szinten engedélyezett kavicskitermelési koncesszió ideje alatt a vállalat éves szinten 8.000 euróval támogatja a községet – 3.000 euróval támogatja a községben működő egyesületeket és 5.000 euróval társfinanszírozza a községi utak karbantartását. Emellett közös megoldásokat keresnek idegenforgalmi terület kialakítására a kavicskitermelés megszűnése utáni időszakra.

Mintegy 600.000 eurós összegben a költségvetés módosítására is sor került az ülésen. Erre legfőképp a dobronaki művelődési ház berendezésének korszerűsítése és az óvoda melletti játszótér kialakítása miatt volt szükség, amihez Magyarország biztosítja a forrást. Emellett a kerékpárutak kiépítésének és az útfelújítási projekteknek az összehangolása, az idegforgalmi intézet új alkalmazotti béreinek kifizetése, valamint egyéb

Az országosan engedélyezett kavicskitermelési koncesszió ideje alatt a Nograd vállalat éves szinten 8.000 euróval támogatja a községet.

kisebb jellegű tételek miatt is módosításra szorult a büdzsé. A módosított költségvetés bevételi oldala 3,8 millió euró lett, míg a kiadási oldal 4,5 millió euró. A Lendvai Egészségház tavalyi munkaügyi beszámolójában és az idei tervben a tagok nagyobb

problémát nem találtak, de a jövőben kitartanak amellett, hogy a dobronaki egészségügyi állomáson a jelenleg heti két alkalommal működő fogászati rendelő a családorvosi rendelőhöz hasonlóan teljeskörű működést végezzen a hét minden munkanapján.

A kormánypártiak kiléptek a klubból A Szlovén Országgyűlés legrégebben alakított képviselői klubja, a Muravidéki Képviselők Klubja a napokban jelentős veszteséget szenvedett, ugyanis a régió fejlődéséért létrejött nemformális szervezetből kiléptek a kormánypárti muravidéki képviselők, név szerint a Szabadság Mozgalomtól Sara Žibrat, Vera Granfol és Tine Novak, valamint az SD-től Damijan Zrim. A képviselők kilépési nyilatkozata igencsak szűkszavú, kifejtik ugyanis, hogy a régió fejlesztése érdekében nem volt érzékelhető együttműködési hajlam. A kilépett képviselők nyilatkozataiból azonban kiderül, leginkább az ellenzék kormányalakítást lassító lépései – népszavazási kezdeményezés, törvényjavaslatok beadása – miatt döntöttek így. A klubból kilépett, illetve igazából be sem lépett Darko Krajnc, aki Lendva községi lakosként kapott meghívót a klubba való belépésre. A klubban tehát jelenleg Jože Horvat (NSi), Magyar Janez (SDS) és Horváth Ferenc nemzetiségi képviselők maradtak. tt

Gasztrofesztivál lesz Domonkosfán A Tinka családi sajtüzem Domonkosfára költözését, az új üzem és kávézó, illetve a helyi termékeket forgalmazó boltjuk hivatalos megnyitását egy nagyszabású, egésznapos gasztronómiai és szórakoztató rendezvénnyel kívánják megünnepelni május 28án. A sajtüzem képviseletében Šeruga Grega, valamint Fartek Iztok, Sal polgármestere a Domonkosfai Portán tartott sajtótájékoztatón mutatta be a programot:

kilenc órától gyalogtúrára várják a természetjárás kedvelőit, tíz órától termelői piac nyílik a tájház udvarán, majd délben egy sztárséf is érkezik. A nap folyamán frissen készült ételekkel, a bográcstól a báránysültig sok finomsággal várják a látogatókat. Délután kettőtől kultúrprogramra és az új domonkosfai sajtüzem ünnepélyes megnyitójára kerül sor. Hat órától szlovén TikTok-sztárok mutatkoznak be. Este nyolctól a

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.

Prestige együttes szórakoztat, majd a Mejaši együttes ad koncertet. A fesztiválra Muraszombatból, Lendváról és Ljutomerből ingyenes buszjáratot indítanak. A fesztivál fő támogatója Sal Község és a Sal Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség. A támogatók bíznak a fesztivál sikerében, hiszen ez a község és azon belül Domonkosfa népszerűsítésére is remek alkalom. Ak

7


Info a mai napon... Május 26-án történt 1805 Napóleon Bonaparte Olaszország királya lett. 1907 Megszületett John Wayne Oscar-díjas amerikai színész, a westernfilmek legendás alakja. 1917 Megszületett Szörényi Éva Kossuth-díjas színésznő. 1923 Megszületett Horst Tappert német színész, a legendás Derrick felügyelő megszemélyesítője. 1948 Megszületett Tarlós István mérnök, politikus, Budapest korábbi főpolgármestere. 1948 Megszületett Gálvölgyi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, parodista, szinkronszínész. 1964 Megszületett Lenny Kravitz Grammy-díjas zenész. 1966 Meghalt Tamási Áron Kossuthdíjas író, akadémikus. 1980 Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén. 1986 Az Európai Unió hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.

visszapillantó

2002. május 23-án, 20. szám

Szeptemberben beindulhat a lábtörlők gyártása Mintegy 20 dolgozó kaphat munkahelyet a Matshop International szeptemberben beinduló üzemében, melynek alapítója James Dominik Donelly ír vállalkozó. Donelly az első külföldi befektetőnek számít Lendván. A speciális lábtörlők készítése várhatóan ez év szeptemberében indul be, egyelőre a Mercator raktárhelyiségében a Vasút utcában. Itt kap üzemhelyiséget tehát a lendvai Matshop International, melyet tavaly James Dominik Donelly ír vállalkozó alapított. Pillanatnyilag három személy van kiképzésen Írországban, hárman pedig Németországban sajátítják el a vezetői beosztáshoz szükséges tudást. – A múlt héten mintegy 30 személy volt nálunk megbeszélésen, közülük

A hosszúfalui téglagyár, a Matshop esetleges későbbi telephelye. Donelly vállalkozó a termelés I. fázisának szükségleteire 10–13 dolgozót (képzettségük szerint gépésztechnikusok, lakatosok és villanyszerelők) választ ki. Még májusban várjuk azt a döntést is, hogy a cég a Mercator ud-

varán fogja megépíteni a még ezer négyzetméternyi üzemcsarnokot, vagy ezt az ipari zónába helyezi át. A hosszúfalui téglagyárral nem jött egyelőre össze a dolog, hiszen a csődbe jutott cég vagyonának megvásárlási ügye – az

agyagbánya megvásárlási lehetősége miatt – bíróságon kötött ki – mondta Fehér Mihael, a Fejlesztési Alap Közintézet igazgatója. (…) Szerző: Solarič Nađ Klára

Kovács Alenka

történelmi tükör

Kik e lapot megösmerni s arra előfizetni akarnának 1885 januárjában indult el a Mura-Szombat és Vidéke kétnyelvű (magyar és vend) hetilap, amelyről a Békésmegyei közlönyben is beszámoltak és előfizetésre buzdították az olvasóközönséget. A hetilapnak volt egy mutatványszáma is, amely 1884. december 25-én jelent meg. Ebben bemutatták a tervezett programot és közzétették az előfizetési felhívást (Program i napreplacsno goripozávanye!). Többek közt ilyen címekkel találkozhatunk benne: Nótárus uram és Mihály gazda beszélgetései - Kaj szi Miska gazda ino goszpon notárus v-császi v-császi gucsíla, Egyszer volt Budán kutyavásár - Ednók je szamo bilon v Büdini pészko szenye, stb. Békésmegyei közlöny, 1885. január 8. „Mura-Szombat és Vidéke” magyar és vend nyelvü vegyes tartalmu hetilap indult meg Mura- Szombaton (Vasmegye) folyó évi január elsejével. E lapnak — mint az előfizetési felhívásból olvasható — kitüzött czélja, megértetni a néppel, hogy ha saját anyanyelve mellé a magyart is megtanulja, ez egy oly szellemi tőkét képez, mely kamatok gyanánt

8

számára a könnyebb megélhetést fogja eredményezni; czélja továbbá a magyar szellemü közmüvelödést a vidéken, Magyarország határszélén, olykéfejleszteni tovább, hogy közleményei egyszersmind a helyi viszonyoknak, — földmivelés, ipar, kereskedelem s ezek létfeltételét képező forgalmi és közlekedési állapotaiknak is teljesen megbízható hü tükrét alkossák. Tudjuk, hogy a szláv nyelvnek több faja van. A szláv nyelv egyik faja a vend nyelv is. A „Mura-Szombat és Vidéke” párhuzamos hasábokban magyar és vend nyelven jelenik meg, minden vasárnap. A ki tehát a szláv nyelv ezen fajával a szép, sima hangzású vend nyelvvel, egyszersmind a vidék viszonyaival, s a vend nép szokásaival megismerkedni óhajtana, — annak melegen ajánljuk ezen változatos és hazafias szellemben irt lapot. Kik e lapot megösmerni s arra előfizetni akarnának, szíveskedjenek B.-Csabán Petrovszky József kir. aljárásbiróhoz fordulni, a ki készséggel megmutatja a lapot, s esetleg az előfizetést is eszközli. Előfizetési ár: egész évre 3 frt, félévre 1 frt 50 kr. negyedévre 75 kr. NÉPÚJSÁG 2022. május 26.


Info

Kulináris kavalkád Pártosfalván A Marác községi magyar önkormányzat szombat délután gasztronómiai

rendezvényre várta az érdeklődőket. A Kulináris délután elnevezésű esemé-

nyen a község öt magyar települése mutatkozott be a helyi közösségek és az

Még hogy a paszuly nem passzol melegben... Dehogynem!

A méhek világnapján az Alvariumban csuhé mint alapanyag megmunkálását mutatta be, és készített a jelenlévőkkel egyszerű csuhéfigurákat, -méhecskéket. A másik

csolódásra. Az elkészült tárgyakat pedig mindenki hazavihette. A szünetben a helyi méztermelők mézeit kóstolhat-

ik már délelőtt sürgölődtek, készült savanyú leves, paszuly, roston sültek és gombás csirkepörkölt. Ezen kívül sós és édes desszertek, palacsinta és lángos is sült. Délutánra igazi lakoma kerekedett. A látogatók nem győzték dicsérni a szakácsokat, azok pedig nem győzték kínálni az ételt. Mindenkinek jutott és maradt is, csak bendővel kellett bírni a választékot és a mennyiséget. Ennél talán még fontosabb, hogy remek volt a hangulat, rokonok, barátok találkoztak, gyerekek szaladgáltak, játszottak, családok ültek egy asztalhoz és múlatták ráérősen az időt. ak

Sikeres lett a MiniMaks Projekt A lendvai Vajda Ščap Mihela, egy koraszülött csecsemő anyukája által kezdeményezett MiniMaks

ban eltöltött hosszú heteket szeretné színesebbé tenni. A Koraszülötteket Segítő Egyesülettel együttműköd-

fotó Anže Petkovšek

Május 20-án, a méhek világnapján a szentlászlói Alvariumban gyermek és felnőtt kézműves műhely zajlott. A rendezvényre

egyesületek összefogásában. – Tavaly szerveztük meg első ízben a kulináris délutánt a pártosfalvi vadászháznál. A találkozó sikerén felbuzdulva idén is folytatni kívántuk a programot, így másodszor is belevágtunk – mondta Vugrinec Zsuzsi, a helyi magyar önkormányzat elnöke. – Míg tavaly a hagyományos ételekre fektettük a hangsúlyt, addig idén az önkéntes szakácsokra bíztuk, hogy milyen menüvel készüljenek. Azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk, hiszen a rendezvényt idén sokan látogatják, a kínálat pedig sikeres – mondta az elnök. A szakácsok és kuktá-

Vajda Ščap Mihela a ljubljanai újszülött intenzív osztály munkatársai és fia, Maks társaságában adta át az első szettet egy koraszülött csecsemő édesanyjának. A műhelyben remek hangulat volt, s a jelenlévők egy új díszítőtechnikával is megismerkedtek. szép számban látogattak el a helyiek, főleg a felnőttek körében keltett érdeklődést a program. A tájház két termében folytak a vezetett alkotóműhelyek. A konyhában Flisar Doroteja, a dobronaki Kézművességek Háza szakembere a csuhézás alapfogásait, a

teremben a Muravidékre Egyesülettől Abraham Klaudia tartott foglalkozást, ahol a gyerekek kavicsot festettek, a felnőttek pedig a mandalák világából kaptak ízelítőt, képkereteket díszítettek pöttyöző technikával. A műhely remek alkalom volt a társalgásra, a kikap-

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.

ták meg a jelenlévők. Kiváló akác-, vegyes virág-, valamint erdei és hajdinaméz került az asztalra. A foglalkozás a Muravidékre Művelődési Turisztikai és Ifjúsági Egyesület, az MNMI és a Marác Községi MNÖK szervezésében valósult meg. (-)

jótékonysági projekt keretében múlt csütörtökön a ljubljanai szülészet újszülöttek intenzív osztályán átadásra kerültek az első baba-mama ruhakészletek. A Hojnik Cvetka lendvai festőművész és ruhatervező által tervezett egyedi ruhakollekcióval (babarugdalózó és egy hozzáillő női tunika) a fiatal anyuka a hasonló helyzetbe került édesanyáknak a kórház-

ve megvalósuló projekthez szükséges forrásokat teljes egészében adományokból gyűjtötték össze, a kezdeményezést önkéntes munka mozgatja. Mivel a kampány keretében a szükségesnél több forrást gyűjtöttek és gyűjtenek össze, mint amennyi az egyszeri ajándékozáshoz szükséges (közel 30 koraszülöttről van szó), folytatják a projektet. FaBri

9


Info május 27. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9 : 0 0 Hírek, 10:05 Harapjunk a tudományba, 10:30 TV-kirakat, 10:50 A séf otthon – főző22:40 A berlini fal a mozivásznon műsor, 11:10 Ma lent, holnap fent – szlovén sorozat, 11:40 TV-kirakat, 12:00 Céltábla, 13:00 Hírek, 13:25 Kiotóban készült – japán dok. sorozat, 14:30 TV-kirakat, 14:45 Hallgassunk a csöndre, 15:00 TV-kirakat, 15:15 Hidak, 15:55 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:20 Infodrom, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Ezek az évek! – műsor időseknek, 17:50 Rajzfilm, 18:05 A séf otthon – főzőműsor, 18:25 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Péntek este, 21:25 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 22:40 A berlini fal a mozivásznon – francia dok. film.

Szlovén Tévé II. 11:00 Zenés műsor, 11:55 Jó reggelt!, 14:35 A hősök országában, avagy hová mentek el a nemzeti hősök – dok. film, 15:45 Állatokról, emberekről, 16:30 A kertben, 17:00 Mozogj velünk!, 17:45 Nina Pušlar koncertje, 19:00 A szerelem örvényében – német film, 20:10 Dumplin – Így kerek az élet – am. dok. film, 22:00 A tőkétől a tőkéig – dok. film, 23:05 A fehér szalag – dok. film, 1:35 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 12:05 Fókusz, 12:45 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:30 Híradó, 23:05 Életre-halálra – am. film, 2:10 Adele – Az interjú – am. film.

TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Drágám, add az életed!, 21:10 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:15 A csodadoktor – török sorozat, 23:25 Magánnyomozók.

Duna Tévé 6:00–10:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített asztal, 13:25 Yosemite Nemzeti Park, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 15:55 20:45 Mindenki jól van Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:40 Mindennapi, 19:50 Rex Kanadában – osztrák–német sorozat, 20:45 Mindenki jól van – olasz–francia film, 22:45 Kenó, 22:58 Dafne – olasz film, 0:35 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:55–11:25 Délelőtti műsor, 11:35 Asszonyok mesélik – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Kvartett, 13:50 Rondó, 14:20 Magyarország ma, 14:45 Multiverzum, 15:15 Család-barát, 16:50 Kárpát-medence, 17:15 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Mindenből egy van – magyar sorozat, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:40 Szabadság tér ’89, 23:25 Hazajáró, 23:55 Hagyaték.

május 28. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 8:40 Kis szürke sejtek, 9:30 Infodrom, 9:45 Majdnem soha – angol ifjúsági sorozat, 10:15 A nindzsa dadus – holland ifjúsági sorozat, 11:05 A kapucnis – belga ifjúsági sorozat, 11:20 TVkirakat, 11:45 Ezek az évek! – műsor időseknek, 12:15 Lelki villanás, 12:30 Mezsgyék, 12:35 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Állatokról, emberekről, 13:50 TV-kirakat, 14:10 Vállalkozói fejlődés, 14:40 Hallgassunk a csöndre, 15:00 A Bledi Csapat, 15:30 Rokonok, 15:55 Ambiensek, 16:30 A kertben, 17:00 Hírek, 17:20 Rajzfilm, 17:30 Szombat délután, 18:57 Hírek, 19:15 Szlovén krónika, 19:30 Érverés, 20:00 Joker – kvíz! 21:00 Mi történik? – szatíra, 21:30 Az utazás – izlandi sorozat, 22:05 Hírek, 22:35 Történet a három nővérről – koprodukciós film.

Szlovén Tévé II. 7:00 Tanúságtevők, 9:45 Új húszas – szlovén sorozat, 10:45 Autós műsor, 11:20 Kajak-kenu, Európa-bajnokság, 12:00 Kajak-kenu, Európa-bajnokság, 13:20 Jégkorong, elődöntő, 00:00 John és Yoko: 16:10 Sport- és gyógyFölöttünk csak az ég fürdők, 17:10 Jégkorong, elődöntő, 20:05 Alávaló ápoló – német film, 21:50 Svájci éden – dok. film, 22:55 Joker Out – koncert, 00:00 John és Yoko: Fölöttünk csak az ég – dok. film, 1:30 Zenés műsor.

RTL Klub 6:35 Kölyökklub, 9:25 Teleshop, 10:25 Brandmánia, 10:55 A dadus – am. sorozat, 11:30 Autogram, 12:15 Isten belájkolt – am. sorozat, 13:25 Doktor Murphy – am. sorozat, 15:50 Apokalipszis – az ítélet napja – am. film, 18:00 Híradó, 18:50 Fókusz plusz, 20:00 A mi kis falunk – magyar sorozat, 21:05 Nincs kettő négy nélkül – olasz film, 23:35 Nők akcióban – am. film, 1:35 Ördögi csapda – ír film.

TV2 6:30 TV2 matiné, 10:25 Trendm á n i a , 11 : 0 5 Nagyító, 11:40 Inno­vátor, 12:20 Poggyász, 12:55 Zöld Gömb ver tikál kupa, 20:00 Szemfényvesztők 13:55 Hogyan lopjunk felhőkarcolót? – am. film, 15:45 Columbo – am. sorozat, 18:00 Tények, 18:55 Tények Plusz, 20:00 Szemfényvesztők – am. film, 22:55 James Bond: Aranyszem – am. film, 1:50 Csernobil: Elválaszthatatlanok – ukrán sorozat.

Duna Tévé 6:00–11:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:15 A Vatikán titkai – lengyel dok. sorozat, 13:45 A tizedes meg a többiek – magyar film, 15:25 Egy perc híradó, 15:33 A névtelen vár – magyar sorozat, 17:00 Főmenü, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 SzerencseSzombat, 19:40 Karmikus kérdés – olasz film, 21:15 Az iker – francia film, 23:00 Kenó, 23:13 Tomürisz – A sztyeppe királynője – kazah film, 1:20 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:55–11:20 Délelőtti műsor, 11:30 Jelmezbál – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Múlt és jelen, 14:00 Szabadidő, 14:30 Vollé!, 15:00 Puskás Akadémia, 15:35 Női kézilabda: Cargo Hungaria – Siófok, 17:35 Forma 2, 18:30 Röplabdamérkőzés, 20:45 Bringasport, 21:05 Kékek, 21:35 Építők, 22:05 Bagi–Nacsa Orfeuma, 23:05 Dokuzóna, 0:00 Püspökkenyér, 0:30 Magyar világ.

május 29. vasárnap

május 30. hétfő

Szlovén Tévé I.

Szlovén Tévé I.

7:00 Gyerekműsor, 10:30 Csalhatatlan nyomozók – ausztrál gyerekfilm, 10:55 TV-kirakat, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Az emberek és a föld, 13:00 Hírek, 13:25 Péntek este, 14:50 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 15:30 Csupa jó dolog – olasz film, 17:00 Hírek, 17:20 Rajzfilm, 17:30 Vasárnap délután, 18:57 Hírek, 19:15 Szlovén krónika, 19:30 A hét tükre, 20:00 A Trigrad ház – szlovén sorozat, 21:00 Interjú, 22:00 Hírek, 22:25 Tiltott utazás Rozival – francia dok. film, 23:55 Jó éjszakára.

Szlovén Tévé II. 6:30 Lelki villanás, 6:45 Harapjunk a tudományba, 7:10 Zenés matiné, 9:00 Sam Neillel a Csendes-óceánon – útifilm, 10:00 Új húszas – szlovén sorozat, 10:50 Ambiensek, 11:20 Kajak-kenu, Európa-bajnokság, elődöntő, 12:00 Kajak-kenu, Európa-bajnokság, 13:10 Labdázások, 13:40 Sport és szórakozás, 14:10 Jégkorong, vb, 17:00 Patagónia – A Föld túlsó vége – koprodukciós dok. sorozat, 18:00 Dunai zsaruk – osztrák sorozat, 19:10 Jégkorong, vb, 21:40 Lottó, 21:45 Aréna, 22:45 Vékony jég – koprodukciós sorozat, 23:40 Vasárnap délután, 1:05 Mi történik? – szatíra, 1:45 Zenés műsor.

RTL Klub 6:45 Kölyökklub, 8:25 Highlife, 9:00 Teleshop, 9:50 A Muzsika TV bemutatja!, 10:20 Édes otthon, 11:05 XXI. század – A legendák ve20:00 Wonder Woman lünk élnek, 11:40 Házon kívül, 12:15 Aquaman – am.–ausztrál film, 15:30 Last Vegas – am. film, 18:00 Híradó, 19:00 A nép szolgája – ukrán sorozat, 20:00 Wonder Woman – am. film, 23:05 A meztelen Juliet – am. zenés film, 1:15 Portré.

TV2

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A lélek horizontja, 10:40 TV-kirakat, 10:55 A séf otthon – főzőműsor, 11:15 Ma lent, holnap 22:40 A játék művészete fent – szlovén sorozat, 11:40 TV-kirakat, 12:00 Interjú, 13:00 Hírek, 13:25 Kiotóban készült – japán dok. sorozat, 14:25 TV-kirakat, 14:35 Át-járások, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Vállalkozói fejlődés, 17:50 Rajzfilm, 18:00 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 Tájékoztató műsor, 22:00 Visszhangok, 22:40 A játék művészete, 23:15 Zenés est.

Szlovén Tévé II. 11:15 Zenés műsor, 12:10 Jó reggelt!, 14:50 Hallgassunk a csöndre, 15:20 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 16:10 Az emberek és a föld, 17:30 Szombat délután, 18:55 A szerelem örvényében – német film, 19:55 Panoráma, 20:40 Fekete krónika, 21:00 Mágnes, 21:05 Sam Neillel a Csendes-óceánon – útifilm, 22:10 Vállalkozói fejlődés, 22:40 A lépcsők – szlovén rövidfilm, 23:05 A bevezetés – szlovén rövidfilm, 23:30 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 11:50 Fókusz, 12:50 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:35 Híradó, 23:05 XXI. század – A legendák velünk élnek, 23:45 Sorok között Lutter Imrével, 0:30 CSI: New York-i helyszínelők – am.–kanadai sorozat.

TV2

6:55 Magyar népmesék, 9:00 Konstruktíva – az építő műsor, 9:35 Tűsarok, 10:15 Több, mint testőr, 10:50 Super car, 11:30 Életmódi, 12:05 Mága Jennifer – Sztárok az életemből, 12:45 Értékteremtők, 13:20 Csonthülye – am. film, 15:30 Az olasz meló – am.– francia film, 18:00 Tények, 18:55 Pepe – magyar sorozat, 20:00 Életrevalók – francia film, 22:45 Vad esküvő – am. film, 0:50 A csodálatos Pókember – am. film.

Duna Tévé 5:25–11:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzetiségi sporthíradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:25 Ízőrzők, 13:55 A világörökség kincsei – német dok. film, 14:20 Fűszer és csemege – magyar film, 15:40 Álmok álmodói, 15:45 Édes anyanyelvünk, 16:00 Hatoslottó-sorsolás, 16:10 Hogy volt?!, 17:10 A természet magyar fotósai, 17:15 A természetfilmezés kulisszatitkai, 17:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Családi kör, 19:35 Főmenü, 19:45 Magyarország, szeretlek!, 21:25 Csak semmi pánik – magyar film, 22:50 Kenó, 23:03 Mádl Ferenc, a nemzet elnöke – olasz film, 0:00 Idegenek Velencében – am.–olasz–angol film, 1:50 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:55–12:30 Délelőtti műsor, 13:00 Híradó, 13:28 Magyarország ma, 14:00 Múlt és jelen, 14:30 Bringasport, 14:50 Női kézilabda Magyar Kupa, bronzmérkőzés, 16:50 Jövünk!, 17:20 Kosárlabda, 19:25 A víz össze23:00 Kerényi köt, 20:00 Női kézilabda MaImre emlékére gyar Kupa, 22:00 Párhuzamos múlt – Mítoszok és régészeti leletek Székelyföldön – magyar dok. film, 23:00 Kerényi Imre emlékére – magyar dok. film, 23:55 Hogy volt?!, 0:55 Himnusz.

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények Plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Drágám, add az életed!, 21:10 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:15 A csodadoktor – török sorozat, 23:25 Magánnyomozók, 0:45 Dr. Csont – am. sorozat.

Duna Tévé 5:55–10:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített asztal, 13:25 Az Andok vadvilága – német természetfilm, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 13:25 Az Andok vadvilága 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:50 Rex Kanadában – német–olasz sorozat, 20:45 Kékfény, 21:35 Agatha Raisin – angol sorozat, 22:25 Kenó, 22:38 Hogy volt?!, 23:35 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:55–11:05 Délelőtti műsor, 11:15 Dollárpapa – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Roma magazin, 13:50 Domovina, 14:20 Itthon vagy!, 14:45 Magyar krónika, 15:15 Család-barát, 16:50 Öt kontinens, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Slágertévé, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:35 Dokuzóna, 23:30 Hazajáró, 0:00 Hagyaték.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Múltunk rejtélyei 17:05 Komolyan a zenéről (az utolsó pénteken) 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig

10

Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:10 5 perc a szépségért 10:30 Múltunk rejtélyei (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyarnótája választása 14:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (az utolsó előtti szombaton) 14:35 Mester-Ember (az utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Alsólendvai tabló (utolsó szombaton) 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:05 Slágerkívánság 9:00 Gyereksarok (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetések 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 18:00 Napi krónika 18:20 Gin-tonic 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 Sporthétfő (ism.) 21:30 Zene hajnalig

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.


Info június 1. szerda

május 31. kedd Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 A játék művészete, 10:35 TV-kirakat, 10:50 A séf otthon – főzőműsor, 11:15 Ma lent, holnap fent – szlovén sorozat, 11:45 TV-kirakat, 12:00 A hét, 13:00 Hírek, 13:25 Kiotóban készült – japán dok. sorozat, 13:55 Fudzsi, a szent hegy – japán dok. film, 14:30 Lelki villanás, 14:45 TV-kirakat, 15:00 Hidak: Kanapé, 15:35 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Szlovén magazin, 17:50 Rajzfilm, 18:00 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Az élet dicsérete – angol sorozat, 20:55 A jugoszláv titkosszolgálat – dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Tanúságtevők.

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 Szlovén magazin, 10:30 TV-kirakat, 10:45 A séf otthon – főzőműsor, 11:10 Ma lent, holnap fent – szlovén sorozat, 11:40 TV-kirakat, 12:00 Információs műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Erzsébet királynő – am. dok. film, 14:20 Nyolcadik nap, 14:50 Rokonok, 15:15 Hidak, 15:50 Kis szürke sejtek, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Keresés és lázadás – dok. film, 17:50 Rajzfilm, 18:00 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:05 1982 – libanoni film, 21:35 Kántor király – szlovén rövidfilm, 22:00 Visszhangok, 22:40 Panoptikum, 23:40 Keresés és lázadás – dok. film.

Szlovén Tévé II. 11:10 Zenés műsor, 12:20 Jó reggelt!, 15:15 Az, aki a z i s ko l á t építette: egy tanár, etnológus és politi21:15 Szabadúszók kus portréja, 16:30 Autós műsor, 17:15 Joker – kvíz!, 18:15 Mi történik? – szatíra, 18:55 A szerelem viharában – német sorozat, 19:55 Panoráma, 20:40 A kód, 21:00 Mágnes, 21:15 Szabadúszók – francia film, 23:15 Roma nemzetiségi műsor, 23:45 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 11:50 Fókusz, 12:50 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:35 Híradó, 23:05 Házon kívül, 23:45 Volt egyszer két Németország – német sorozat.

Szlovén Tévé II. 10:15 Zenés műsor, 11:30 Hidak: Kanapé, 12:00 Jó reggelt!, 15:00 Godibodi Fesztivál, 16:20 Ambiensek, 17:15 Vasárnap délután, 18:45 A szerelem viharában – német sorozat, 19:45 Lottó, 19:55 Panoráma, 20:40 Az egészség, 21:00 Mágnes, 21:15 A szív ritmusára, 22:15 Uralkodók teremtője – dán–am. dok. film, 0:05 Zenés műsor.

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 12:05 Fókusz, 12:50 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei 23:10 Veronica Mars – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 22:35 Híradó, 23:10 Veronica Mars – am. sorozat.

TV2 6 : 15 Mokka, 8:45 Mok­kacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények Plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a 21:10 Doktor Balaton texasi kopó – am. sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:50 Drágám, add az életed!, 21:10 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:15 A csodadoktor – török sorozat, 23:25 Magánnyomozók.

Duna Tévé 5:55–10:25 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített asztal – német dok. film, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:50 Rex Kanadában – német–olasz sorozat, 20:45 Jane Eyre – angol sorozat, 21:40 A spanyol hercegnő – am. sorozat, 22:35 Kenó, 22:48 Velvet divatház – spanyol sorozat, 23:45 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:55–11:10 Délelőtti műsor, 11:25 Csontváry – Jelenések egy festő életéből – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:20 Család ’22, 14:45 Nóvum, 15:15 Család-barát, 16:50 Magyar világ, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Budavári palotakoncert, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:40 Klasszikusok délidőben, 23:35 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.

TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Drágám, add az életed!, 21:10 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:15 A csodadoktor – török sorozat, 23:25 Magánnyomozók.

Duna Tévé 5:55–10:25 Virradóra, 12:00 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 A világ egy terített asztal, 13:25 Az Andok vadvilága – német természetfilm, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 15:51 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:51 Rex Kanadában – német–olasz sorozat, 20:40 Skandináv lottó, 20:55 Monte Cristo grófja – francia–olasz sorozat, 21:50 Downton Abbey – angol sorozat, 22:40 Kenó, 22:50 A párbaj – magyar film, 0:10 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:00–11:20 Délelőtti műsor, 11:35 12 egy tucat – magyar film, 13:00 Híradó, 13 : 2 5 Nemzetiségi magazinok, 14:20 Magyar gazda, 22:30 Örökség 14:45 Folkudvar, 15:15 Család-barát, 16:50 Hazajáró, 17:25 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Hogy volt?!, 21:00 Híradó, 21:30 Álmok álmodói, 21:40 Ridikül, 22:30 Örökség – magyar–francia film, 0:10 Hagyaték, 0:35 Hetedhét kaland.

műsorajánló

június 2. csütörtök Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:05 Keresés és lázadás – dok. film, 10:30 TV-kirakat, 10:45 A séf otthon – főzőműsor, 11:10 Ma 13:25 Erzsébet, a legyőzhe- lent, holnap fent – szlovén sorozat, 11:45 tetlen királynő TV-kirakat, 12:00 Aréna, 13:00 Hírek, 13:25 Erzsébet, a legyőzhetetlen királynő – angol dok. film, 14:20 TV-kirakat, 14:35 Szlovén pillanatképek, 15:05 Hidak: Súlypont, 15:35 TV-kirakat, 15:55 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Harapjunk a tudományba, 17:50 Rajzfilm, 18:00 A séf otthon – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Célpont, 20:55 Alaszka – koprodukciós dok. sorozat, 22:00 Visszhangok, 22:40 Nyolcadik nap, 23:15 Viharos égbolt – holland sorozat.

Szlovén Tévé II. 11:15 Zenés műsor, 12:10 Jó reggelt!, 15:10 Panoptikum, 16:15 Saša Vuga – portréfilm, 17:25 Péntek este, 18:55 A szerelem viharában – német sorozat, 19:55 Panoráma, 20:40 A technológia és a tudomány, 21:00 Mágnes, 21:10 Autós műsor, 21:40 Ambiensek, 22:15 Siegfried idille – balett, 22:50 Szlovén jazz, 23:40 Zenés műsor.

Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története (ism.) 21:30 Zene hajnalig

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.

Vendégem: Franc Mesarič festőművész (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) Május 27-én, pénteken 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján

RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:10 Teleshop, 12:05 Fókusz, 12:50 A konyhafőnök – legendás évadhoz terítünk, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 A konyhafőnök – Legendás évadhoz terítünk, 22:35 Híradó, 23:10 Brandmánia, 23:55 Veronica Mars – am. sorozat.

TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Drágám, add az életed!, 21:10 Doktor Balaton – magyar sorozat, 22:15 A csodadoktor – török sorozat, 23:25 Propaganda, 0:00 Magánnyomozók, 1:10 Dr. Csont – am. sorozat.

Hidak: benne a hosszúfalui Spárganap (ismétlés: pénteken 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) Május 31-én, kedden 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Duna Tévé 5:55–10:25 Virr a d ó r a , 12 : 01 H í ra d ó , 12 : 3 5 Nemzeti sporthíradó, 12:55 A világ egy terített asztal, 13:25 Elvarázsolt hegyek 13:25 Elvarázsolt Németország szívében hegyek Németország szívében, 14:25 Almárium, 15:25 Önök kérték!, 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Ridikül, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:50 Rex Kanadában – német–olasz sorozat, 20:45 Fábry, 22:00 Kenó, 22:10 Agapé, 23:05 Katharina megoldja – német sorozat, 0:40 Zoo – szlovák sorozat.

Duna World 5:00–11:10 Délelőtti műsor, 11:25 II. Richárd – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Alpok–Duna–Adria, 13:50 Öt kontinens, 14:20 Kék bolygó, 14:45 Noé barátai, 15:15 Család-barát, 16:50 Szerelmes földrajz, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Szenes Iván-emlékkoncert, 21:03 A nagyok, 21:35 Álmok álmodói, 21:45 Ridikül, 22:40 Velünk élő Trianon – Egy majdnem betiltott filmsorozat – magyar dok. sorozat, 23:35 Hazajáró, 0:10 Hagyaték.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (ism.) 10:35 Mester-Ember (ism.) 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 Horizont (ism.) 21:30 Zene hajnalig

Május 26-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Alsólendvai tabló (ism.) 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Vis�szapillantó 17:15 Gyereksarok 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Kanapé: ifjúsági adás, benne az overall története, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola végzős diákjainak ballagása, az Art Music Records zenei kiadó, programajánló és klipek (ismétlés: kedden 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) Június 1-jén, szerdán 15.20-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne Iskolapad rovat ismétlés: szerdán 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) Június 2-án, csütörtökön 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján Súlypont: stúdióbeszélgetés (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén) A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

11


Info figyelmükbe Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2022. május 24-én a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg:

•Május 26-án, csütörtökön, 18.00 órakor, •Muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtár •Kolmanič Karolina és Rudi Ringbauer emlékére rendezett irodalmi est

•Május 26-án, csütörtökön, 19.00 órakor, Lendvai Zsinagóga •Franc Mesarič: Festmények és papírra készült alkotások kiállításának ingyenes tárlatvezetése

Hivatali referens az igazgatási osztályon Lendva Község, Fő utca 20., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, a magyar nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2022. június 2.) Eladó Lendván Tedi Betriebs d.o.o., Ptujska cesta 190., Maribor (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2022. május 26.) Gépbeállító Usol d.o.o., Vasút utca 43., Lendva (4 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2022. május 31.) Dolgozó a gyártásban Usol d.o.o., Vasút utca 43., Lendva (4 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2022. május 31.) Biztosítási ügynök Grawe zavarovalnica d.d., Gregorčič utca 39., Maribor (2 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2022. június 5.) Személyi asszisztens mozgássérült mellé Društvo Distrofikov Slovenije, Linhartova cesta 1., Ljubljana (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2022. június 15.) Kőfaragósegéd Kamnoseštvo L&L Jaklovič d.o.o., Hármasmalom 64/a., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. június 10.) Munkavezető Linox Solution d.o.o., Vasút út 43., Lendva (1 munkahely, 3 hónap hosszabbítási lehetőséggel, jelentkezési határidő: 2022. június 3.) Hegesztő Linox Solution d.o.o., Vasút út 43., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. június 23.)

FELHÍVÁS a „Kisebbségvédelem Európában” online nyári egyetemen való részvételre A Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) 2022-ben is megrendezi a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet, a tavalyi és tavalyelőtti évhez hasonlóan online formában. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak foglalkozni a külhoni magyarok jog- és érdeksérelmeivel. A nyári egyetem idén kiemelten fókuszál az elméleti tudás és a gyakorlati kérdések összekapcsolására a nemzeti, uniós vagy nemzetközi szinten történő kisebbségi jogérvényesítés érdekében. Jelentkezési határidő: 2022. június 24. Bővebb információ a Kisebbségi Jogvédő Intézet honlapján (www.kji.hu), illetve a pályázat teljes szövege a Népújság honlapján (wwww.nepujsag.net) a felhívások rovatban is megtalálható.

•Május 27-én, pénteken, 19.00 órakor, •Dobronaki Kultúrotthon •Gál Anasztázia: Muravidéki Meseút című filmjének bemutatója. A film szlovén felirattal látható. A belépés díjtalan. •Május 27-én, pénteken, 12.00 és 14.00 óra között, •Lendvai Városháza •A Zrínyiek kultusza Lendván című nemzetközi szimpózium •valamint 14.30-kor, •Lendván, a Horvát Kulturális Egyesület (Fő utca 28.) udvarán Zrínyi (VII.) Miklós emléktáblájának felavatása •Május 27-én, pénteken, 18.00 órakor, •lendvai Színház- és Hangversenyterem •A Lendvai Kétnyelvű Középiskola diákjainak és tanárainak filmestje. A belépés ingyenes. •Május 29-én, vasárnap, 17.00 órakor, •cserencsóci kultúrotthon •Népdalkörök és zenei együttesek területi szemléje

Kelepelő

Takarító Malica d.o.o., Ipari utca 2/c., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, heti 20 órás munkaidő, jelentkezési határidő: 2022. június 16.) Konyhai segéd Malica d.o.o., Ipari utca 2/c., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, heti 20 órás munkaidő, jelentkezési határidő: 2022. június 16.) Felszolgáló Rentgen v. Kontrola varjenja, gostinstvo, Zlatko Šardi s.p., Fő utca 83., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, a német nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2022. június 8.) Mészáros Lendván Espada d.o.o., Ljubljanska cesta 13/D., Trzin (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. június 9.) Számítógépes karbantartó Carthago d.o.o., Kamenice 2., Odranci (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, angol és német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2022. május 31.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

12

A K T U Á L I S Dolly Alderton: Szellemek (21. Század Kiadó, 2021, 341 oldal) Nina Dean harmincas éveinek elején jár. Nemrég szakított Joe-val, akivel hosszú kapcsolatuk volt. Barátnője tanácsára egy társkereső appot tölt le, amelynek segítségével megismeri Maxot, aki már az első randin közli vele, hogy feleségül fogja venni. Ninának úgy tűnik, az élet nem is lehetne szebb, végre minden a helyére került. Eközben viszont Nina apja megbetegszik és egyre rosszabbul lesz. Nina egy idő után már nagyon nehezen tud megbirkózni a helyzettel, életének egyetlen fényes pontja Max, aki egy napon hirtelen eltűnik – és többé nem is jelentkezik.

Látogassák meg honlapunkat: www.kkl.si

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.


Info MEGEMLÉKEZÉS

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Csak halk léptekkel, csendesen, nem zavarva álmát, Szívünkbe zárva nem hagyjuk feledni őt.

Szolarics Ferenc (1937–1987)

35 éve már, hogy itt hagyott bennünket drága apánk, apósunk és nagyapánk. Lélekben most is velünk vagy, emléked szívünkben hordozzuk. Köszönet mindazoknak, akik egy pillanatra megállnak sírhalmánál, virágot, gyertyát el helyeznek emlékére. Szerettei

MEGEMLÉKEZÉS Az igazi könnycsepp nem az, Ami a szemünkből hullik És végigcsorog az arcunkon, Hanem az, ami a szívünkből hullik És végigcsorog a lelkünkön. Május 21-én múlt el egy szomorú év, hogy örökre búcsút intett tőlem szeretett férjem,

Horvát Imre (1947–2021)

Hálás köszönet mindazoknak, akik megőrzik emlékét, gyertyát gyújtanak és virágot helyeznek sírjára.

Lendvai Plébánia A szentmisék Lendván hétközben 19.00 órakor lesznek. Pénteken, május 27-én 10.00 órakor szentmise az idősek otthonában és 19.00 órakor szentmise a plébániatemplomban. Szombaton, május 28-án 18.00 órakor vasárnapra érvényes szentmise lesz a gyerekek, a hittanosok és a családok számára. Vasárnap, május 29-én, húsvét hetedik vasárnapján 8.00 órakor magyar és 10.00 órakor szlovén nyelvű szentmise, valamint 11.00

Kepe Lajcsi

órakor szentmise a jubiláló házaspárok részére.

Dobronaki Plébánia A szentmisék Dobronakon hét­köz­ ben 18.00 órakor lesznek, június 1-jétől pedig 19.00 órakor. Szombaton, május 28-án 16.00 órakor szentmise Göntérházán és 18.00 órakor Dobronakon. Vasárnap, május 29-én Dobronakon a plébániatemplomban 8.00 órakor szentmise, 10.00 órakor búcsú Ra­ da­mosban és 17.00 órakor litánia a Mária-fánál. Szerdán, június 1-jén 7.30-kor szent­mise Dobronakon a plébániatemplomban.

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.

Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél, Elmentél azoktól, akiket szerettél. Minden betegséget csendben eltűrtél, Panasz nélkül befelé könnyeztél. Annyi erő, kitartás volt benned, Dolgos kezed határt nem ismert.

(1954–2022) temetésén részt vettek, koszorú-, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisére adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet Dolamič-Konrad Martin plébános úrnak a megható gyászszertartásért és a Végi családnak, akik e nehéz pillanatokban segítségünkre voltak. Völgyifalu, 2022. május 19-én

Szerettei

apróhirdetés •Bérbe vennénk garázst Lendván. Érdeklődni a szerkesztőségben. •Vásárolnék üzemképes kisteherautókat platós és zár t kivitelben, valamint régi, üzemképes, szocialista gyártmányú személy- és teherkocsikat korrekt áron. Érdeklődni: 0036-30-65961-71. •Eladó egy 180x200 cm-es ágy matraccal és ágyráccsal. Érdeklődni: 040 713 902. •Eladó cirkula (körfűrész). Érdeklődni: 041-277-060.

névnapsoroló Május 27-től június 2-ig

gyertyafény Május 27-e és június 2-a között

Fájdalomtól megtört szívvel mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, komáknak és ismerősöknek, akik drága férjem, apánk, nagyapám és testvérünk,

Péntek – Szombat – Vasárnap – Hétfő – Kedd – Szerda – Csütörtök –

Hella Emil, Csanád Magdolna Janka, Zsanett Angéla Tünde Kármen, Anita

A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságba leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 124., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail-címen.

Legyen Ön is az előfizetőnk!

13


Info Humor Bemegy egy ló a kocsmába, letesz egy 10 dollárost a pultra és rámutat egy söröskorsóra. A kocsmáros meglepődik, majd kitölt a lónak egy korsó sört, a pénzt meg elteszi. A ló megissza a sört, majd megfordul és elindul kifelé. A kocsmáros megjegyzi: – Na, lóvendégem se volt még! A ló hátrafordul: – Ha ilyen baromi drágán adja a sört, ne is csodálkozzon rajta! Két rendőr Amerikába hajózik tapasztalatcserére. Ahogy közelednek a parthoz, az egyikük nevetni kezd, mire a másik: – Mit nevetsz? – Látod a felhőkarcolókat? – Aha. – Hát így nem volt nagy kunszt felfedezni Amerikát...! A nagy tőzsdeválság idején bemegy egy férfi a brókeréhez és megkérdi: – Mondd meg nekem őszintén, te nem aggódsz az ügyfeleid pénze miatt? – Csak nyugalom! – nyugtatja a bróker. – Nem lesz semmi baj. Én például úgy alszom, mint egy kisbaba. – Olyan nyugodtan? – Nem egészen. Alszom néhány órát, aztán felébredek és sírok reggelig... A szőke nő bemegy a gyógyszertárba. – Mit kér? – A gyerekemnek vitamint. – De milyent? A-t, B-t vagy C-t? – Mindegy, még nem tud olvasni. – Képzeld, ha este kávét iszom, nem tudok tőle aludni. – Érdekes, ez velem pont fordítva van: ha alszom, nem tudok kávézni.

14

a mai napon... bővebben

Horoszkóp

Magyar a világűrben Farkas Bertalan az első és eddig egyetlen magyar űrhajós. 1980. május 26-a kiemelkedő jelentőségű a magyar repüléstörténetben, hiszen ezen a napon – az egész világon hetedikként – a magyarok is feljutottak a világűrbe. 1977-ben az Inter­koz­mosz program keretében Kecskeméten kezdődött meg az első magyar űrhajós kiválasztása. A kiválasztottak között volt Farkas Bertalan és Magyari Béla vadászpilóta is, akik miután túljutottak a legszigorúbb rostán is, 1978tól már a szovjet Gagarin Űrhajóskiképző Központ növendékei között folytatták a kiképzésüket. A kétéves csillagvárosi felkészítést követően végül eldőlt, hogy a két kiváló jelölt közül Farkas Bertalan lesz az első magyar asztronauta, aki felmehet a világűrbe, Magyari Béla pedig a tartalékos űrhajós. 1980. május 26-án startolt a Szojuz-36 űrhajó a bajkonuri űrkikötőből. Farkas Bertalan a 94. űrhajós volt, aki a világűrből szemlélhette bolygónkat. 7 napot, 20 órát és 45 percet töltött a Szaljut-6 űrállomáson. Az űrhajós tudományos programját magyar szakemberek állították össze. A Szaljut-6-hoz kapcsolódik a legsikeresebbnek bizonyuló magyar űreszköz,

Kos Már. 21. – ápr. 20. Most kissé meggondolatlan lehet. Gondolja át a pénzügyeket, és legfőképp ne adjon senkinek kölcsön. Bika Ápr. 21. – máj. 20. Egy gondtól nem tud szabadulni. Engedje el a negatív mintákat, máskülönben nem tud továbblépni. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Hajlamosabb lesz a gondolatait, a problémákat magában tartani. Szerencsére a barátai támogatják mindenben...

a Termolumineszcens Dózismérő kapszula, mely az űrhajósokat ért kozmikus sugárzást méri. Későbbi továbbfejlesztett változatait már Pille néven ismerjük, mely napjainkban a Nemzetközi Űrállomáson látja el feladatát. Farkas Bertalan az űrállomásra magával vitte a Magyar Televízió kabalafiguráját, a Tévémacit is, és egyik este azzal lepte meg a gyerekeket, hogy ő mondta az esti mesét.

kulcslyuk

Horvat Atila, a dobronaki horgász-alapegyesület vezetője A legjobb dolgok az életemben: • A család és mindaz, amit magamért és a családomért tettem. Amire szívesen visszaemlékszem: • Amikor elemiben a magyartanárnőt és az igazgatót bezártam a terembe, és az igazgató az ablakon mászott ki. Ahová már holnap elutaznék: • Kubába. A szabadidőmben: • Ha van, akkor horgászom vagy focimeccset nézek. Ami azonnal fel tud bosszantani: • A szlovén politika, a magyar nyelv gyalázása Szlovéniában. Ami nagy hatással volt az életemre: • A saját családi házam felépítése és a beköltözés. A legnagyobb őrültség, amit tettem: • A térdműtétem után egy héttel egy bajnoki mérkőzésen beálltam a kapuba és lejátszottam a meccset. A leghasznosabb tárgyam (de nem a mobilom): • Autó. Amit egyszer ki szeretnék próbálni:

Rák Jún. 22. - júl. 22. Hatalmas becsvágyának köszönhetően sokra viheti, főleg akkor, ha figyelembe veszi a többi ember érdekét is. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Nagy kalandra hívják a csillagok. Egy külföldi utazás jól hatna most önre. A jogi ügyeket halassza el. Szűz Aug. 24. – szept. 23. Felerősödhet önben a szerelem iránti vágy. Az élet minden területén keresi az újdonságokat. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Mindenféle emberi kapcsolata jól alakulhat ezen a héten. A pénzügyekben némi jó változásra számíthat. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Most extra élvezetet talál a munkában, a körülményekkel is elégedett. Eközben új munkaajánlatot is kap. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Visszatérő pénzügyi lehetőség nyílhat meg ön előtt. Ezzel érdemes élnie, de a szerződést még ne kösse meg.

• Egy hónap halászat hajóval a nyílt tengeren. A leghaszontalanabb tárgy a háztartásomban: • Nem tudom, talán a papírtörlő. Akivel egyszer szeretnék találkozni: • Jan Oblakkal, illetve Michael Schuma­ cherrel is szívesen találkoznék. Ha zene, akkor: • Jugó, horvát, de jó pár magyar zene is belefér. Amiről a legtöbbet tudok beszélni: • Csakis a horgászatról. A Muravidék legszebb helye: • A Bakonaki-tó és környéke.

Bak Dec. 23. – jan. 20. Ingatlanból származó haszonra számíthat eladás révén. Sok örömben és kikapcsolódásban lesz része. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Rövidebb utazások lehetségesek, melyek az önismeret szempontjából hasznosak. Az otthona békés és harmonikus. Halak Febr. 20. – már. 20. Emelkedhet a héten a bevétele fizetésemelés és/vagy többletmunka formájában. Fordítsa ezt a saját örömére.

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.


Muravidék

Bőven volt miből válogatni Pénteken délután a Lendvai Óvoda udvara két órára ismét vásártérré vál-

tozott, a Cseréljünk! akció keretében ugyanis ruhákat, lábbeliket, könyveket,

divatkiegészítőket, játékokat, háztartási textíliát és még sok más dolgot lehe-

tett cserélni. A szervezők elégedettek voltak a látogatottsággal, valamint az összegyűlt tárgyak mennyiségével és minőségével. A nagy meleg és a településen zajló egyéb rendezvények ellenére a cserebere-eseményen sokan, több mint kétszázan jelentek meg. 2019 óta, amikor az első ilyen börzét szervezték, most jöttek el a legtöbben. Az akció széles kört moz-

gatott meg, hiszen nemcsak a környékünkről, hanem távolabbi településekről is érkeztek az eseményre. – Sok dolog új gazdára talált, de még jócskán maradt mindenből. Ezekből a következő alkalommal, július 2-án az 1. Sz. Lendvai KÁI udvarán szervezett cserebere-akción lehet válogatni – tudtuk meg a szervezőktől. FaBri

Álló ováció Novak Piának Szombaton este színvonalas zenei élményben volt része mindenkinek, aki ellátogatott a lendvai Színház- és Hangversenyterembe Novak Pia, a Ljubljanai

A legnagyobb sürgés-forgás a női ruhák „részlegén” volt.

Francianégyessel a felnőttség felé Május 20-án pontosan délben országszerte, valamint más európai országokban is több városban és köztéren két év után

tek össze, ahol előadták a francianégyest. A tánc után, amely a középiskolai időszak ünnepélyes befejezését is jelenti, a 77

mögött hagyva a középiskolai éveket elindultak a nagybetűs Élet felé. Annak ellenére, hogy még egy nagy kihívás és próba-

A 18 éves Novak Pia a Lendvai Zeneiskolában először gitározni, majd zongorázni tanult, a klasszikus énekléssel magánzeneiskolában foglalkozott.

Két év után pénteken az első déli harangütésre hat európai ország 33 városában, köztük Lendván is táncra perdültek a középiskolai végzősök. ismét felcsendült Johann Strauss Denevér című zenéje, amelyre táncra perdültek a középiskolák végzős diákjai. A Lendvai Kétnyelvű Középiskola végzősei ez alkalomból az iskola udvarán gyűl-

végzős diák a harmadéves diákok által összeállított különböző tréfás játékokban mérettette meg magát. Az iskolakulcs jelképes átadását követően hangos sípolással és zajongással, maguk

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.

tétel előtt állnak, hiszen a felnőtté válás vizsgája, az érettségi, illetve a záróvizsga még vár rájuk, igyekeztek ezt a napot a lehető leggondtalanabbul eltölteni. FaBri

Zene- és Balettkonzervatórium Művészeti Gimnáziuma végzős tanulójának érettségi koncertjére. A fiatal lendvai szopránénekes, aki már 15 évesen önálló koncertet adott a Lendvai Zsinagógában és több rangos, nemzetközi elismerés tulajdonosa, gyönyörű hangjával és kiváló fellépésével magával ragadta a közönséget, akik vastapssal jutalmazták a sokat ígérő tehetséget. A fiatal művészt, aki középiskolai tanulmányait Vasle Tatjana énektanár mentorsága alatt folytatta, a koncerten Mlakar Maležič Darja kísérte zongorán. Az est vendégeként fellépett Ognjatovič Sara mezzoszoprán énekes. FaBri

15


Sport Ünnepelt a Mladost Tollaslabdaklub

Erősségük a sikeres utánpótlásnevelés Május 20-án fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte a lendvai Mladost Tollaslabdaklub. A Cubis szállodában rendezett gálán szép számban gyűltek össze az egykori és a jelenlegi versenyzők, tagok, klubelnökök, szakmai vezetők. A jubileum alkalmából kiadványban is megörökítették a klubtörténetet. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A z e g y b e g y ű l te ket Koncut Ivan, a polgármesteri feladatokat ellátó lendvai alpolgármester köszöntötte, aki visszatekintett a kezdetekre. Elsősorban Sekereš Viljem tanárra, akinek kezdeményezé-

sére 1971-ben a lendvai általános iskolában megalakult a Mladost Iskolai Sportegyesület, amely keretében működött a tollaslabdaszekció. Az évtizedek alatt, még a múlt század kilencvenes éveiben az önállósult Mladost Tollaslabdaklubban is ő jelentette a klub hajtóere-

jét, lelkes munkásságával kimagasló hazai és nemzetközi eredményeket ért el az utánpótlás-korosztállyal. Matjašec Andrej, a Lend­v ai Sportszövetség elnöke felszólalásában a figyelemreméltó hazai és nemzetközi eredményeket, a szakmai munkát és a színvonalas versenyek

Az 50. jubileumot együtt ünnepelték az egykori és a jelenlegi versenyzők, tagok, klubelnökök, szakmunkatársak.

Pucko Ladislav és Karakatič Drago az első tollaslabdázók gárdájából külön elismerésben részesült. szervezését emelte ki. Az est ünnepi szónoka, Sekereš Bojan klubelnök a klub gazdag múltját elevenítette fel és köszönetet mondott mindazoknak, akik az évek alatt egyengették a klub útját és szerepet vállaltak a fejlődésében. Elmondta, hogy számos kimagasló eredményt értek már el az utánpótlás versenyzői, de a sportág fejlődésével az új évezred elején sürgetővé vált a klub átszervezése egy magasabb, professzionális szintre. – Pešehonov Denis érkezésével és közel 20 éves edzői működése alatt a legjobb hazai és nemzetközi kluberedmények születtek, főleg a felnőtteknél, ahol országos bajnoki címeket értek el, ebben elsősorban Utroša Iztok és Horvat Miha emelhető ki. Mivel tudatában vagyunk

annak, hogy a jó eredmények csak színvonalas edzői munkával és megfelelő egyesületi szervezettséggel születhetnek meg, Pešehonov edző sikeres munkáját szeptembertől Petrič Luka edző folytatja. Úgy gondolom, ezek után is a megfelelő úton haladunk az eredményes fiatal versenyzők nevelésében – hangsúlyozta Sekereš Bojan. Az ünnepi esten a fiatal klubtagok mellett az egykori versenyzők is megjelentek, az első játékosok közül Pucko Ladislav és Karakatič Drago, jelenlétükkel is hangsúlyozva a klub félszázados eredményeit. A jubileum alkalmából az egyesület A lendvai tollaslabda 50 éve című kétnyelvű kiadvánnyal tisztelgett.

Lendvai országos iskolai bajnokság A Lendvai Íjászklub volt a házigazdája az általános és középiskolák idei országos íjászbajnokságának, amelyre két regionális selejtezőből kvalifikálták magukat a versenyzők. A szombati megmérettetésen 75 iskola 142 tanulója és diákja küzdött a bajnoki címekért. A viadalon hat lendvai versenyző szerepelt, akik közül Kuzma

16

Tian (7–9. osztály) szerzett bajnoki címet. A Bratkovič Odar testvérpáros, Veronika (1–3. osztály) és Bor (4–6. osztály) negyedik lett, míg a 4–6. osztályosok kategóriájában Horvat Teja a 6., Žalig Rok a 7., Čivre Adam a 10. helyen végzett. A csapatversenyt az 1. Sz. Lendvai KÁI tanulói a 10. helyen zárták. hs

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.


Horizont

Bajnokavatás Dobronakon A négy év után ismét bajnokságot nyerő Prekmurec Dobronak focicsapata múlt szombaton játszotta utolsó hazai bajnoki mérkőzését, amelyet bajnokhoz méltóan hoztak is: Prekmurec Dobronak – Bistrica 5:1 (2:0). A Németh Imre vezette házigazdák első gólját Horváth szerezte a 19. percben, bő tíz perccel később pedig Bači emelt át sikeresen a kapus felett, a labdát azonban csapattársa, Cerovec

pakolta a kapuba, így 2:0ás eredménnyel vonultak szünetre a felek. A folytatásban további négy gól született. Az 50. percben Maučec beadását Nagy értékesítette egy félollós lövéssel, majd a vendégeknél Zver volt pontos, amikor Bukovec kapujának bal sarkára célzott. A hajrához közeledve Nagyot feldöntötték a tizenhatoson belül, a jogos tizenegyest Laci értékesítette, az utolsó gólt pedig Zemljič szerezte a

A bajnoki címet megszerző Prekmurec Dobronak csapata. 86. percben. A találkozó után durrant a pezsgő és szállt a konfetti, hiszen a dobronakiak mindössze egyetlen vereséggel meg-

Történelmi röplabdasiker

Az országos bajnokságot második helyen záró lendvai mini röplabdacsapat Todorović Spasoje edzővel. A Lendvai Kétnyelvű Középiskolában fergeteges szurkolói hangulatban rendezték meg a hétvégén a mini röplabda országos bajnokság döntő tornáját. A házigazda lendvai csapat első mérkőzésén bravúros 2:1-es (25:19, 19:25, 25:23) győzelmet aratott Brezovica fiúcsapata ellen. A házigazda a döntőben a Žužemberk fiúcsapatával csapott össze, amely az elődöntőben esélyes csapatként sima meccsen 2:0-ra (25:19, 25:11) kiütötte Braslovčét.

A lendvai lánycsapat egy fiúval kiegészülve magabiztosan állt fel a döntő küzdelemre. A kiélezett és színvonalas döntőben hajszálon múlt a győzelem, de hatalmas hajrában végül Žužemberk 2:1-es (23:25, 26:24, 25:23) győzelemmel megkaparintotta a bajnoki címet. A lendvai röplabdaklub az országos döntővel történelmének legnagyobb sikerét érte, az öröm ezért fergeteges volt. Az érzelmektől meghatódott Todorović Spasoje edző is, aki nagyon büszke volt csapatára és a

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.

szurkolótáborra. – Nehezen tudok szóhoz jutni. Az első találkozó nehéz volt, de a fiúk ellen megtaláltuk a győzelemhez vezető utat. A döntő elképesztő volt, a csapat az elmúlt időszakban hatalmasat fejlődött és képes volt megmutatni, mi tud. Apró részleteken múlt a győzelem, ezért sajnálom az elveszített pontokat, amelyekkel megnyerhettük volna a döntőt, de a 74 induló csapat közül a második helyen zártunk, ami kimagasló eredmény. hs

nyerték a bajnokságot. Megkapták a jól megérdemelt aranyérmeket és magasba emelhették a trófeát, amelyet a Lendvai Községközi Labdarúgószövetség elnöke, Režonja Slavko adott át nekik. Mellette még Dobronak Község alpolgármestere, Gavrič Bojan, a Dobronak Községi MÖNK elnöke, Varga Edit, valamint Horváth Ferenc nemzetiségi parlamenti képviselő is gratulált a bajnokoknak. A klub elnöke, Sekereš Ervin büszkén beszélt a sikeres szezonról: – Az idény elejére sikerült több hazai játékost vis�szahívni, illetve további jó focistákat is leigazolni, így ütőképes csapatot hoztunk létre. Nem számítottunk rá, hogy ilyen simán megnyerjük a ligát, hiszen több erős együttessel is meg kel-

lett küzdenünk. Célunk, hogy az utolsó meccset is megnyerjük idegenben és győzelemmel vonuljunk a nyári szünetre. Ami a jövőt illeti, vannak terveik, ám még a szövetségen belül sem dőlt el biztosan, milyen formában szervezik meg a regionális bajnokságokat. Felvetések szerint a Muravidéki Ligát két osztályra bontanák, de bárhogy is lesz, a Dobronak jövőre erősebb bajnokságban szeretne szerepelni. Ahhoz azonban, hogy ott is megállják a helyüket, nyáron további öt játékossal bővítenék a keretüket, ezzel is erősítve a csapaton belüli versenyszellemet. A bajnokcsapat az utolsó fordulóban Nedelica vendége lesz. SoPe

Óriási siker: feljutottak az elitbe A Nafta 1903 serdülő- és ificsapatának idén sikerült az, ami korábban soha: megnyerték a bajnokságukat és feljutottak korosztályuk első osztályába. Az utolsó fordulóban Miklavžot fogadták és kettős győzelmet arattak. A fiatalabbaknál szoros eredmény született: Nafta 1903 U17 – Miklavž U17 2:1 (2:1). Góljaikat Kosi és Zamuda szerezte. Az idősebbek meccse a második félidőben dőlt el: Nafta 1903 U19 – Miklavž U19 3:1 (0:0). Žganec értékesített büntetőt, majd Donko és Mezga is betalált. A kékek 44 lejátszott mérkőzésen 96 pontot szereztek harminc győzelemmel, hat döntetlennel és nyolc vereséggel. A gólarányuk 138:49 lett. F.h.m.

17


Sport Fél tucat hazai gól

A hatodik helyen végeztek Nafta 1903 – Jadran Dekani 6:0 (0:0)

A mérkőzés helyszíne: Lendvai Sportpark A nézők száma: 250 Játékvezetők: Bezjak Blaž, Gabrovec David, Burjan Aleksander Szövetségi ellenőr: Norčič Sašo Nafta 1903: Galoši, Haljeta (Fekete 63.), Čuček Bezjak (Zana 60.), Németh D., Drk (Magdič 63.), Novinič, Szabó, Kumer, Safronov, Németh E., Vinko (Burai 34.); edző: Boér Gábor Dekani: Gabrić, Šehić, Babič, Florenin Klavora, Tatili, Piciga (Perhavec 60.), Bah (Suljanović 46.), Bordon (Meštrić 46.), Vošnjak (Čandić 74.), Zorko, Galina (Panić 60.); edző: Ščulac Alen Gólszerző: Haljeta (48.), Szabó (52.), Drk (56.), Németh D. (62.), Burai (70., 84.) Sárga lap: Čuček Bezjak, Burai; Bah, Gabrić Piros lap: – Múlt pénteken játszotta utolsó mérkőzését a Nafta a 2021/2022-es idényben: hazai pályán fogadták a Jadran Dekani csapatát, akiknek fél tucat gólt lőttek, mindet a második játékrészben. Boér Gábor edző a meccsen nem számíthatott eltiltás miatt Bollára, valamint sérülés miatt Živkóra sem. A találkozó első lövése a vendégekhez fűződik, ám Bah nem találta el Galoši kapuját. Hamarosan következett Németh D. lövése, amelyet hárított a Dekani. Aztán Vinko, a házi gólkirály sérülést szenvedett, így még a félidő előtt le kellett cserélni.

0:2 (0:2) 1:3 (0:1) 2:2 (1:1) 0:0 (0:0) 3:3 (1:1)

TÁBLÁZAT 1. Maribor 36 21 7 8 57:37 2. Koper 36 19 10 7 54:38 3. Olimpija 36 18 8 10 53:38 4. Mura 36 15 12 9 57:50 5. Bravo 36 13 10 13 33:33 6. Radomlje 36 12 10 14 47:52 7. Domžale 36 11 12 13 47:46 8. Celje 36 12 6 18 46:50 9. Tabor 36 7 9 20 30:41 10. Aluminij 36 4 12 20 33:72

70 67 62 57 49 46 45 42 30 24

A Maribor a Bajnokok Ligája se­lej­te­ző­ jé­ben, a Koper és az Olimpija az Európa Konferencia Liga selejtezőjében indulhat. Az élvonaltól búcsúzott az Aluminij, a feljutó a Gorica lett. A pótselejtezőben a Tabor Sežana a Triglav Kranjjal csap össze.

18

30. forduló 6:0 (0:0) 1:2 (1:1) 2:0 (1:0) 2:0 (0:0) 1:3 (0:1) 1:1 (0:0) 2:1 (1:0) 2:1 (2:0)

TÁBLÁZAT 1. Gorica 30 23 3 4 55:20 2. Triglav 30 18 8 4 55:19 3. Krka 30 14 9 7 54:35 4. Rogaška 30 16 3 11 51:38 5. Rudar 30 16 1 13 51:43 6. Nafta 1903 30 13 8 9 68:36 7. Bilje 30 12 9 9 38:39 8. Primorje 30 11 8 11 46:36 9. Dob 30 11 6 13 45:46 10. Ilirija 1911 30 10 8 12 35:37 11. Fužinar 30 10 7 13 46:53 12. Beltinci 30 9 8 13 34:47 13. Dekani 30 6 13 11 31:38 14. Krško 30 6 8 16 25:54 15. Brežice 30 4 8 18 28:60 16. Drava 30 5 5 20 30:92

72 62 51 51 49 47 45 41 39 38 37 35 31 26 20 20

A bajnoki címet a Gorica szerezte meg, amivel feljutott az élvonalba, a Triglav pedig a Taborral játszik osztályozót. A bajnokságból a Brežice és a Drava esett ki.

Olimpija – Križevci Turnišče – Tromejnik Grad – Hotiza Rakičan – Gančani Ljutomer – Čarda Črenšovci – Puconci Slatina – Veržej Odranci – Polana

0:0 (0:0) 3:2 (1:0) 4:1 (1:0) 0:0 (0:0) 3:2 (3:1) 1:2 (0:2) 4:0 (3:0) 3:2 (2:1)

TÁBLÁZAT 1. Ljutomer 20 16 4 0 68:17 2. Odranci 20 12 2 6 51:32 3. Čarda 20 10 5 5 39:25 4. Polana 20 10 4 6 45:24 5. Rakičan 20 9 4 7 45:31 6. Hotiza 20 9 4 7 37:30 7. Grad 20 9 3 8 41:34 8. Gančani 20 7 4 9 20:36 9. Tromejnik 19 10 2 7 34:25 10. Turnišče 20 10 2 8 40:34 11. Slatina 20 9 4 7 42:28 12. Olimpija 20 5 4 11 17:44 13. Črenšovci 20 4 6 10 25:34 14. Puconci 20 4 3 13 14:51 15. Križevci 20 4 2 14 11:46 16. Veržej 19 2 5 12 20:58

52 38 35 34 31 31 30 25 32 32 31 19 18 15 14 11

A 21. forduló párosítása 2022. május 28-án és 29-én: Puconci – Hungarikum Olimpija, Tromejnik – Črenšovci, Hotiza – Gančani, Slatina – Turnišče, Polana – Ljutomer, Veržej – Križevci, Čarda – Grad, Odranci – Rakičan.

volna, ha a második helyen lévő Triglavot megfogjuk. Ez négy-öt fordulóig reális remény volt és a játékosok képességei alapján ez elérhető is lett volna. Most már tervezzük a jövő évet. A Nafta partnerklubjánál (ZTE) új szakmai vezetés állt fel komoly tervekkel. Ennek tükrében fogjuk tudni megtervezni a jövő szezont, amit ma még nem látunk százszázalékosan. Azon dolgozunk, hogy a jelenlegi keretből azokkal, akikre számítunk, szerződést hosszabbítsunk. A keretlétszámból látható, hogy több játékos fog érkezni a Nafta csapatához júniusban. Mindeközben a lendvaiak megkapták a Szlovén Labdarúgószövetség engedélyét, így jövőre is szerepelhetnek a másodosztályban. F.h.m., Gönc Edit

Megnyerték a 8. kört A lendvai bowlingozók második csapata kitűnően szerepelt bajnokságuk legutóbbi fordulójában, ugyanis a nap legjobb csapata lettek. A lendvaiaknál a legtöbb bábut Volf Rudi döntötte,

20. forduló Nafta 1903 – Dekani Primorje – Krka Dob – Beltinci Rudar – Gorica Drava – Rogaška Triglav – Ilirija Bilje – Fužinar Krško – Brežice

36. forduló Celje – Olimpija Mura – Maribor Aluminij – Tabor Bravo – Koper Radomlje – Domžale

A fordulás után a kékek azonban hatszor is eredményesek voltak. A gólgyártást Haljeta kezdte, majd Szabó folytatta. A második játékrész 11. percében már hárommal mentek a hazaiak Drk révén. Németh D. a 62. percben talált be, majd a hajrában a Vinko helyére érkezett Burai duplázott. A Nafta így a hatodik helyen zárta a szezont, amelyben a legeredményesebb játé-

kosuk Vinko lett, aki 14 gólig jutott, ezzel ő lett a bajnokság negyedik legjobb góllövője. Boér Gábor, a Nafta vezetőedzője örült, hogy győzelemmel sikerült zárni a szezont, ami kellett a játékosoknak, de a szurkolókat is szerették volna kárpótolni az elmúlt időszakért. Az idényt a következőképpen értékelte: – A csapat egy formálódó fiatal együttes, amely meggyengült télen. Voltak távozóink és létszámban is kevesen voltunk. Felemás érzések vannak bennem, hiszen mi rúgtuk a bajnokságban a legtöbb gólt és nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy stabilizáltuk a védekezést is. A Brežice elleni mec�csig próbáltuk utolérni az előttünk álló Triglavot, de ott elvesztette a hitét a csapat, utána nehéz volt már a helyzet. Az, aki erre a csapatra azt mondta, hogy

feljutó, nem sokat töltött a futballban. A jövőbeni célokról, az illetékesek döntenek. Mi szeretnénk fejlődni, építkezni. Most két hét teljes pihenőt kapnak a játékosok, utána pedig két hétig egyénileg fognak készülni edzésterv alapján. Június huszadikán pedig újra munkába állunk. Kocsárdi Gergely klubigazgató a következőket emelte ki: – A Naftának voltak jó és rosszabb időszakai. Télen a keretet nem erősítettük meg. A szakmai munkát ekkor az új edzői stáb vette át, aminek nagyon pozitív hozadéka volt az első hónapokban. Azonban a csapat belekerült egy spirálba a szűk keret következményeként. Fekete pont az ötmeccses vereségsorozat. A jövőre tekintettel ezt tanulságnak kell felfogni, hogy ezeket a periódusokat elkerüljük. Nagy bravúr lett

LENDVA KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 17. forduló Nafta ÖF – Csente 3:3 (1:1) Gerencsér (2), Gruškovnjak; Kepe T. (2), Kepe D. Hídvég – Panonija 0:5 (0:4) Koudila, Biro, Horvat, Berden, Žalik Dobronak – Bistrica 5:1 (2:2) Horváth, Cerovec, Nagy, Laci, Zemljič; Zver Graničar – Kobilje 2:2 (0:0) Somi, Rubin; Ritlop, Gaber Nedelica – SZABAD TÁBLÁZAT 1. Dobronak 16 15 0 1 68:8 2. Csente 16 10 3 3 73:25 3. Kobilje 17 8 5 4 49:26 4. Panonija 16 8 3 5 32:32 5. Bistrica 16 8 2 6 36:30 6. Nafta ÖF 16 4 5 7 26:37 7. Nedelica 16 4 2 10 26:44 8. Graničar 16 3 4 9 30:45 9. Hídvég 16 3 4 9 25:50 10. Renkovci 9 0 0 9 8:76

45 33 29 27 26 17 14 13 13 0

A 18. forduló párosítása 2022. május 28-án és 29-én: Csente – Hídvég, Nedelica – Prek­murec Dobronak, Malibu Panonija – Gra­ničar, Bistrica – Nafta ÖF, Kobilje – SZABAD.

összesen 924-et. A csapat ezzel az összesített tabella 3. helyén áll. F.h.m. MURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA 19. forduló Hodos – Radgona Pučko, Kolarič (2), Katan Sal – Roma Kovač, Kokaš, Kuronja, Lainšček; Bogičevič, Baranja Apače – Mura ÖF Ižakovci – Serdica Tišina – Cven Bogojina– Dokležovje Lipa – Cankova Goričanka – SZABAD

0:4 (0:3) 7:2 (1:0) 6:1 (1:0) 2:3 (0:1) 1:2 (1:1) 5:1 (2:1) 1:4 (0:3)

TÁBLÁZAT 1. Radgona 18 16 0 2 85:11 2. Serdica 18 14 2 2 44:17 3. Bogojina 18 13 0 5 68:22 4. Hodos 18 11 1 6 61:32 5. Apače 18 11 0 7 74:35 6. Ižakovci 18 10 0 8 76:38 7. Mura ÖF 18 8 2 8 33:37 8. Dokležovje 18 7 3 8 46:38 9. Cankova 18 10 2 6 40:25 10. ŠD Cven 17 10 0 7 39:35 11. Goričanka 17 6 2 9 39:44 12. Tišina 18 4 1 13 18:61 13. Šalovci 18 3 1 14 24:65 14. Lipa 17 2 2 13 23:72 15. Roma 17 0 0 17 11:149

48 44 39 34 33 30 26 24 32 30 20 13 10 8 0

A 20. forduló párosítása 2022. május 28-án és 29-én: Serdica – Hodos, Roma – Tišina, Cankova – Goričanka, Dokležovje – Apače, Radgona – Bogojina, Mura ÖF – Ižakovci, Cven – Lipa, Sal – SZABAD.

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.


Sport Bajnok a lendvai középiskola teremfocicsapata

Igazán szeretik a játékot A Lendvai Kétnyelvű középiskola teremfocicsapata megszerezte az országos bajnoki címet. A fiúk történelmi sikert értek el: 120 induló iskola közül szerezték meg a serleget. A csapattal, mely szinte veretlenül menetelt a döntő felé és nem ijedt meg az esélyesebb csapatoktól sem, a tornát és a döntő meccset eleveníttettük fel. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

– Nagyon jó gárda verbuválódott össze az idei bajnokságra. A fiúk erősek voltak, koncentráltak és minden egyes győzelmet nagyon akartak – nyilatkozta Petkovič Borut, a csapat felkészítő tanára. A győzni akarás lelkesítette

meccsen Horvat Anej duplája és Zamuda Niko gólja elegendő volt a győzelemhez. A házigazdáknak csupán a szépítésre jutott. A döntőben a kranji gimnázium volt az ellenfél, amely Slovenska Bistricát verte meg. – A nagy erőt képviselő kranji csapat elleni döntő volt a legnehezebb a versenysorozatban.

fel a verseny pillanatait Petkovič. Kocet Primož csapattag leírhatatlan érzésként jellemezte az eredményt, amely csak másnap tudatosult igazán a csapatban: – Szinte hihetetlen volt számomra, hogy a családom is eljött szurkolni Koperbe. Ez még nagyobb löketet adott ahhoz, hogy jobban küzdjek.

Kocet Primož: – A fiúkkal eldöntöttük, hogy nem csak játszani utazunk el Koperbe, hanem nyerni.

Škraban Marcel: – Az ellenfelünket nem becsültük le, ahogy talán egyes csapatok tették velünk szemben. A fiúkkal eldöntöttük, hogy nem csak játszani utaztunk

Május 20-án a végzős diákok búcsúztató rendezvényén ünnepélyesen is köszöntötték az országos bajnokcsapatot (balról): Kocet Primož, Baligač Blaž, Houbar Vito, Nikolič Santino, Sobočan Tine, Škraban Marsel, Horvat Žan, Horvat Anej, Houbar Niko, Časar Luka, Zamuda Niko, Hozjan Nejc, Farkaš Jan, Petkovič Borut felkészítő tanár, edző, Hajdinjak Prendl Silvija igazgató és Horvat Miha testnevelőtanár. őket, ugyanis a bajnoki cím megszerzését „már korábban eldöntötték”. A négyek tornáján május 17-én a házigazda Koper mellett Kranj és Slovenska Bistrica középiskolás csapatai várták őket. – Igazi csapatszellem uralkodott közöttük és a vészpillanatokban mindig akadt valaki, aki hajtotta, buzdította a többit – tette hozzá Petkovič. A lendvai felállás a döntő tornán először a házigazdával csapott ös�sze. A kiélezett és feszült

Gyors ellentámadásokra építettünk, amiből sikerült Baligač Blaž, majd Houbar Niko révén kétgólos előnyt szereznünk, de a mérkőzés végén egy kisebb figyelmetlenség elegendő volt, hogy a Kranj egy percen belül ledolgozza a hátrányt. A csapat azonban erősen küzdött és jókor ébredt fel a szurkolótáborunk is. A srácok higgadtságának köszönhetően a véghajrában Baligač Blaž góljával megszereztük a 3:2-es győzelmet és az országos bajnoki címet – elevenítette

NÉPÚJSÁG 2022. május 26.

A győzelem ellenére nem biztos a bennmaradás A Nafta U15-ös csapata az első osztály utolsó fordulójában a Šampiont fogadta, akik ellen fontos győzelmet aratott: Nafta 1903 U15 – Šampion U15 4:1 (1:1). A lendvaiak a második játékrészben hármat is lőttek, így született meg a győzelem. Még a 7. percben Krausz szerzett

vezetést, majd a celjeiek kiegyenlítettek, utána viszont Varga, Horvat és Bujan is betalált. A kékek a tabella 13. helyén zártak 24 ponttal. A bajnokság új kiírásától függ, hogy ez elég lesz-e nekik a bennmaradáshoz vagy kiesnek a korosztályos elitből. F.h.m.

el Koperbe, hanem nyerni és megszerezni az országos bajnoki címet. Ez sikerült is. Az öltözőben nagyon jó volt a hangulat. Magasra tettük a mércét az utánunk jövőknek. Ez nehéz feladat lesz számukra, de ha jól összpontosítanak és igazán szeretik a játékot, akkor minden lehetséges. Škraban Marcel is egyetértett abban, hogy nehéz lesz a sikert megismételni, és hozzátette, hogy mindnyájuknak sokat jelent a győzelem: – Az ellenfelünket nem becsültük le, ahogy talán egyes csapatok tették velünk szemben. A maximumot adtuk ki magunkból és bebizonyítottuk, hogy a legjobbak vagyunk.

Lebar Denis dobogós helyezése A csentei Lebar Denis országúti kerékpáros a hétvégén Komendán versenyzett. A Szlovén Kupasorozat versenyén a Tropovci Kerékpáros Klub fiatal tagja a fiatalabb fiúk kategóriájában a harmadik helyet szerezte meg. A kerékpáros korosztályos körversenyen a versenyzők négy 3,3 kilométeres kört tekertek változatos útvonalon, melynek hajrájában 300 méteres emelkedő tetején értek célba. hs

19


Spárganap Hosszúfaluban Sürgés-forgás a Gomzi spárgatermelő család standján.

Spárga minden formában: frissen a kertből és ínyencfalatoknak készítve.

A Radikon Öko-gazdaság elsőként kezdett spárgát termeszteni Hosszúfaluban, s a kínálatukkal idén is jelen voltak.

A spárgalángos már hagyományosan az egyik legkeresettebb a Sarjaš spárgatermelő család vásári kínálatában.

Így készült a spárga-bogrács.

Szakácsok lapunk kötényeiben. A rendezvénysátor zsúfolásig megtelt, a látogatókat szórakoztató műsor is várta.

Fotók: tt, Galič Tomaž, SNK Képgalériáink a www.nepujsag.net oldalon.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.