2 minute read

kisebbségvédelmi modellje példaértékű” kisebbségvédelmi modellje példaértékű”

közösség megmaradását. „A magasrangú jelenlét mindig biztosíték arra, hogy a két ország képviselői törődnek az őshonos nemzetiségi kisebbséggel. Egy ilyen látogatás mindig új erőt, löketet ad számunkra, hogy továbbvigyük a munkát, amit már évtizedek óta folytatunk” – emelte ki Horváth Ferenc.

kormányzat elnöke látta el kézjegyével a dokumentumot, az eseményen jelen voltak a két ország parlamenti kisebbségi és bizottsági képviselői is.

Advertisement

A dobronaki Kézművességek Háza udvarán egy tipikus magyar fát, körtefát ültettek el.

ki a kisebbségek védelmének, amelyet bátran ajánlhatunk más európai országoknak, elsősorban az Európai Uniónak a figyelmébe is. A példaértékű szomszédsági kapcsolat révén nincsenek nyitott kérdéseink, ehhez bizonyára hozzájárult a két közösséggel való bánásmód, a két közösség politikája, közreműködése és a két nemzeti közösség gyakorlati együttműködése is” – mondta Kövér László, aki köszönetét fejezte ki Szlovéniának, hogy mindebben partnere Magyarországnak. A harminc évvel ezelőtt megkötött kétoldalú kisebbségvédelmi egyezmény napjainkban korszerű, célszerű és hatékony eszközként szolgál a két állam közötti kapcsolatokban az etnikai béke, a nemzeti méltányosság és a politikai stabilitás erősítésére – emelte ki továbbá a magyar házelnök. Hozzátette: különösen fontosak ezek az értékek, hiszen –mint oly sokszor láthattuk az európai történelemben, legutóbb éppen a délszláv háborúk során vagy jelenleg az orosz–ukrán háborúban – a nemzeti kisebbségek rendezetlen kérdései mindig etnikai békétlenséget és politikai instabilitást szülnek, amelyek sokszor államon belüli vagy államok közötti súlyos konfliktusokhoz, lokális vagy akár világháborúkhoz is vezetnek.

„Büszkék lehetünk arra, hogy az itt élő őshonos nemzetiségek igyekeznek megőrizni, megtartani kultúrájukat, nyelvüket nemzeti identitásukat” –emelte ki Urška Klakočar Zupančič, a szlovén országgyűlés elnöke a jubileum kapcsán, majd ő is a két állam példaértékű nemzetpolitikáját, illetve a nemzetiségi intézmények közötti együttműködést méltatta. „Nagyon fontos, hogy a nemzetiségnek

2023. május nem csak biztosítjuk az alapvető jogokat, amik mindannyiunknak járnak, de különjogokat is biztosítunk. A szlovén országgyűlés elnökeként törekedni fogok arra, hogy ez továbbra is így maradjon, ne csak elméletben, de a gyakorlatban is” – mondta.

Kissné Köles Erika parlamenti szószóló szintén megosztotta gondolatait az alkalom kapcsán. Kiemelte, az elmúlt 30 év jelentős fejlődést hozott a nemzetiségi kisebbségek számára. Az 1992-ben, illetve a 2012-ben megkötött egyezmény vezérfonala a nemzetiségi kapcsolatoknak, amelyre a mai napig építenek.

Horváth Ferenc parlamenti képviselő köszönetet mondott azért, hogy ma már nem arról kell beszélni, hogy a két kormány támogatja-e a nemzetiségeket, hanem hogy melyek azok a projektek, amelyek elősegítik a két

A program folytatásaként a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) székházában írták alá a két házelnök jelenlétében a muravidéki magyar és a rábavidéki szlovén nemzeti közösség ernyőszervezetei által még 2012-ben aláírt együttműködési megállapodás aktualizált változatát. Orban Dušan, az MMÖNK elnöke, Kovács Andrea, a Magyarországi Szlovének Szövetségének elnöke, valamint Holecz Károly, az Országos Szlovén Ön-

Mint már megírtuk, a két házelnök a nap folyamán elsőként Szentgotthárdon a Szlovén Kulturális és Információs Központban folytatott megbeszélést a magyarországi szlovénok és a szlovéniai magyarság képviselőivel, majd az Apátistvánfalvai Kéttannyelvű Általános Iskolát látogatták meg, illetve Orfalun a Szlovén Nemzetiségi Tájház udvarán egy jellegzetes szlovén fát, hársfát ültettek el. A Szlovéniában folytatódó programok sorában elsőként a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskolát mutatták be a házelnököknek, majd Dobronakon a tájház udvarán magyar jellegzetes faként egy körtefát ültettek el közösen a látogatás emlékére.

This article is from: