Népújság, 2011/22.

Page 1

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

55. évfolyam 22. szám Lendva 2011. június 2. ISSN 0352-6569 0,70 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

h

Info 9–16. oldal

e

t

i

l

a

p

j

a

A hagyomány útján

A csentei Petőfi Sándor Művelődési Egyesület létrehozása egybeesik a Muravidék más, hasonló egyesületeinek megala-

kulásával. A maradandó, ma is aktív egyesület legmélyebb gyökerű tevékenységi formája a hagyományőrzés lett. A

ma is működő népdalkör a kezdeti 23 tagról a felére zsugorodott, de él, és – ahogy a vasárnapi jubileumi megemléke-

„Kicsi közösségről van szó, amelyet jobban is veszélyeztet a beolvadás”

Lendvai méhészek: könyv, kiállítás, együttműködési megállapodás

Matjaž Vnuk, a Varstroj Rt. igazgatója:

2–3. oldal

18. oldal

zésen többek szájából is elhangzott – az utódok előtt is példaként szolgál. A népi kultúra a nyelv mellett a legmélyebb gyö-

kér nemzeti identitásunk kiépítésében, ezért művelését nem lehet elég korán elkezdeni.

„Házi kiállításunkon látható volt a csúcstechnológiás lézervágó is, amelyet mi fejlesztettünk ki elsőként Szlovéniában.” 6. oldal

-ce


Iránytű Kövér László házelnök szlovéniai látogatása kapcsán

„Kis létszámú közösségről van szó éppen emiatt jobban veszélyeztet a Tomka Tibor

Kergeuborka Íme, a kergemarhakór és a madárinfluenza után egy kór, amely teljes zűrzavart okozott Európában. Azonban úgy látszik, az egyébként már rég ismert kór veszélyei az előbb említetteknél jóval komolyabbak. Miről is van szó? Az enterohaemorrhagiás Escherichia coli (EHEC) baktérium a kérődzők bélrendszerében természetes módon fordul elő és ürülékkel jut a szabadba. Elsősorban a kérődzők, mint a szarvasmarha, kecske, juh nem kellően átsült, megfőtt húsának és nyers tejének fogyasztása, valamint az állati ürülékkel trágyázott növények, zöldségfélék elfogyasztása útján fertőződhetünk meg. Elterjedése egyes ételek fogyasztásával is összefüggésbe hozható, ezért „hamburger-betegség” néven is ismert. A szervezetbe jutott baktérium nem minden esetben okoz megbetegedést, amihez – többek között – egészséges bélflóra jelenlétére is szükség van. Ha azonban betegséget okoz, akkor életveszélyes. Hogy mennyire veszélyes, a legfrissebb németországi hírek mutatják, és az előrejelzések is kedvezőtlenek, a német illetékesek szerint további megbetegedésekkel kell számolni. A hatóságokat aggasztja, hogy változatlanul mintegy 300-an vannak életveszélyben, köztük gyermekek és fiatal nők, akiknek szervezete már a dialízises kezelésre sem reagál. Közben Németországban, sőt már Európán kívül is terjed a veszedelmes EHEC-baktérium, egyre több ország vezet be tilalmat a spanyol zöldségre. A betegség kockázata jelentősen csökkenthető, ha fokozottan ügyelünk a tisztaságra. Gyakran mossunk kezet, gondosan mossuk meg a zöldségeket, legfőképpen minden olyan növényt, amely földközelben nő, terem, mint az uborka is, amit meg is hámozhatunk. A húsok és zöldségek előkészítéséhez használjunk külön vágódeszkát, konyharuhát. A késeket is gyakran mossuk le. A kérődzők húsát különösen gondosan süssük, főzzük. A nyers tej fogyasztását kerüljük, a tejet forraljuk fel. Nem utolsósorban, ha tehetjük, vegyünk helyben termesztett zöldségeket megbízható helyen!

Megbízott igazgató és felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára, Tomka Tibor, Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Lebar Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 0,70 EUR, Előfizetési díj: egész évre 25 EUR, külföldre: 70 EUR, tengerentúlra: 90 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

2

Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke kétnapos szlovéniai látogatásának első napján a muravidéki magyarság képviselőivel találkozott Lendván. A házelnök a találkozó után nyilatkozott lapunknak. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

– Elnök úr, tisztségében ez az első látogatása Szlovéniában. Mi a látogatás célja, kikkel tárgyal? – Magyar házelnökként szlovén kollégámat, Pavel Gantart látogatom meg. Különböző nemzetközi fórumokon már volt szerencsém találkozni vele, kétoldalú tárgyalásokat azonban még nem folytattunk. A házelnökkel való találkozás előtt mindenképpen találkozni szerettem volna a szlovéniai magyarság képviselőivel is, hogy meghallgassam, milyen véleménnyel vannak a két ország kapcsolatairól, saját helyzetükről, illetve vannak-e olyan kérdések, amelyek felvetését a tárgyaláson célszerűnek látnák. Ugyanezt a látogatást még ezt megelőzően a magyarországi szlovén közösségnél is megtettem. Úgy látom, a két ország ös�szekötő kapcsa lehet a két közösség, és örülök annak, hogy ezt a két közösség, vagyis a szlovéniai magyarság és a magyarországi szlovénség is így látja. Kapcsolataik intenzívek, sőt arra törekednek, hogy szerződéses formában is rögzítsék a megállapodás kereteit. Céljuk egyértelmű, a magyar és a szlovén kormányt arra szeretnék ösztökélni, hogy még az eddiginél is több figyelmet szenteljenek a két közösség egyébként létező problémáira. Természetesen a házelnökkel másról is tárgyalunk. A tárgyalásokon azt szeretném elérni, hogy

Kövér László a tavaly megválasztott országgyűlés bizottságai gyakrabban tudjanak találkozni a szlovén parlament bizottságaival. Például Lendva polgármestere, Anton Balažek és a magyar közösség képviselői is hangsúlyozták, hogy a két parlament gazdasági bizottságainak szorosabb együttműködése ösztönzően tudna hatni a két ország gazdasági kapcsolataira, és ha ezt a határ menti vidékre koncentráljuk, akkor pozitív hatással lehet a két nemzeti kisebbségre is. – Milyennek látja a két nemzeti közösség, a muravidéki magyarok és a rábavidéki szlovének helyzetét? – A két nemzeti közösség helyzete annyiban mindenképpen közös, hogy meglehetősen kis lélekszámú közösségekről van szó, és az ilyen kis közösségeket sokkal jobban fenyegeti a felmorzsolódás, a beolvadás veszélye, mint mondjuk a székelyföldi

több százezres magyar közösséget. Hála Istennek, Szlovéniával nincsenek olyan vitáink, mint más szomszédos országokkal, mi több, filozófiai, stratégiai értelemben ugyanazt gondoljuk a nemzetiségi közösségekről, vagyis a kollektív jogok elismerése alapján államalkotó tényezőknek tekintjük őket, és kötelezettségünknek érezzük azt, hogy a pozitív diszkrimináció elve mentén minél többet tegyünk meg annak érdekében, hogy fennmaradásukban segítsük őket. Természetesen ennek ellenére felmerülnek problémák, a deklaratív szint és a valóság között vannak különbségek, mondjuk Magyarországon például pénzügyi okokból. A gazdasági válság sajnos Magyarországon eléggé kritikus helyzetet teremtett és szinte semmire sincs elegendő pénzforrás. De említhetném a másik oldalon is, hogy a deklaratív jó szándék és a gyakorlat között a dolgok kicsorbulnak, nem az az eredmény születik, amit a kisebbség, a politikusok elképzeltek. Ezeket a problémákat azonban nem látom olyan súlyú kérdéseknek, amiket nem lehet megoldani. – Az őszi jogalkotási folyamatban kerül napirendre a határon túli magyar állampolgárok választójoga. Körvonalazódott-e már, hogy ez milyen formában történik? – Még nem, még a konzultációk, gondolkozás elején vagyunk. A KMKF legutóbbi ülésein kértem a képviselőket, gondolkozzanak el arról, hogy az ő

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .


Muravidék

ó, amelyet a beolvadás” szempontjukból mi lenne a jó megoldás. A közösségek helyzete, a szomszédos országok hozzáállása igen különböző. Például Kárpátalján egyszerűen nem ismerik el a kettős állampolgárságot, míg a pozsonyi kormány például a kettős állampolgárság intézményét jogi értelemben nem tudja kifogásolni, de politikai értelemben mégis nehézségeket támaszt az együttműködés elé. Mindenképpen ebben az esztendőben dűlőre szeretnénk jutni a kérdésben. Meg kell említenem, hogy párhuzamosan ezzel a magyarországi nemzeti közösségek képviseltségét is meg szeretnénk oldani. Úgy látom, ez elég bonyolult kérdés lesz, hiszen a mostani 386 parlamenti

Gantar–Kövér találkozó

országgyűlési napló

Teljes az egyetértés abban, hogy az oktatásban változásra van szükség

Kövér László kétnapos szlovéniai látogatásának első napján, szerdán a muravidéki magyarság képviselőivel való találkozója után az olaszországi Doberdóban az első világháborúban elhunyt mintegy százezer magyar katona emléke előtt tisztelgett. Látogatásának második napján a szlovén fővárosban Pavel Gantarral, az országgyűlés elnökével találkozott, majd a szlovén parlament Európa- és külügyi bizottságával, valamint a Magyar Baráti Csoporttal folytatott megbeszéléseket. Az országgyűlés elnöke udvariassági látogatást tett Borut Pahor miniszterelnöknél, majd találkozott Janez Janša volt miniszterelnökkel, a jelenleg ellenzéki Szlovén Demokrata Párt elnökével is. képviselő száma megközelítően 200–220-ra csökken. Olyan megoldást kell találnunk, amely azt az összetett problémát is meg tud-

ja oldani, hogyan adunk képviseletet egyaránt egy néhány ezres és mondjuk valamely több tízezres közösségnek.

EU-nagykövetek lendvai látogatása

Az uniós diplomatáknak Horváth Ferenc muravidéki elnök mutatta be a muravidéki magyarság életét, a közösség jogait, problémáit, aktuális célkitűzéseit. Hétfőn a magyar EUelnökség programjainak kapcsán Szent-Iványi István magyar nagykövet kíséretében szlovéniai EU-nagykövetek nagyobb csoportja tett látogatást a Lendvai községben. A diplomáciai testület csoportját először Anton Balažek polgármester fogadta a

Göncz László

lendvai Városházán, ahol bemutatta a községet, majd a különböző európai országok képviselői megtekintették a város nevezetességeit is. A programban ezután a Terme Lendva bemutatkozása következett, majd az ebéd után a csapat a Bánffy Központban találkozott

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .

a muravidéki magyarság képviselőivel. A vegyesen lakott községben folyó élet bemutatása után a nagykövetek megtekintették a Lendva-hegyet is, illetve az erről nyíló városi panorámát, de a hegyen termő nemes nedűből is ízelítőt kaptak a Cuk Borházban. tt

Az Országgyűlés májusi plenáris ülésén több, a gazdasági, kereskedelmi, közlekedési, szociális és pénzügyi területre vonatkozó törvényt tárgyalt, illetve fogadott el. Fontos hangsúlyozni, hogy jelentős többséggel elfogadta a mezőgazdasági területekről rendelkező törvény módosítását, mely az eddiginél konkrétabban szabályozza és szükség szerint korlátozza a termőföldek indokolatlan felhasználását építkezési vagy más célokra. A legnagyobb visszhangot a Családtörvény második olvasata és az országgyűlési képviselőkről szóló törvény elfogadása váltotta ki. Az első esetében, részben ügyrendi félreértésből, a partneri kapcsolatot házassági eskütétellel meg nem erősítők viszonyának a szabályozása terén „csúszott be” olyan javaslat, amely a demokrácia általános értékei szempontjából megkérdőjelezhető. A harmadik olvasatban e kérdést illetően bizonyára elfogadható megoldás születik, mely nem tartalmaz diszkriminációra utaló jegyeket. A képviselőkről szóló törvényt illetően történelmi fordulópont következett be. A sokadszor napirenden lévő, a képviselői és a polgármesteri tisztség összeférhetetlenségére vonatkozó rendelkezés ezúttal megváltozott: a következő országgyűlési választásoktól a két funkciót ugyanaz a személy nem töltheti be. A döntés véleményem szerint a társadalom demokratizálódása és a hatalom szélesebb körű megosztása, valamint az érdekellentétek és konfliktusok kizárása tekintetében egyaránt fontos. A Nemzetiségi Bizottság ülésén egyhangúlag megerősítettük az ösztöndíjtörvényben megfogalmazott nemzetiségi javaslatokat, melyek az őshonos nemzeti közösségek megmaradása szempontjából hiányszakának számító területeken képzendő szakkáderek ösztöndíjazására vonatkoznak. A törvény elfogadása esetén reális esély mutatkozik arra, hogy az eddig túlságosan sikeresnek aligha mondható nemzetiségi káderpolitikában pozitív fordulat következik be. Folyamatosan a nemzetiségi képviselőcsoport legfontosabb teendőjét képezi az általános nemzetiségi törvény elkészítése. Az operatív munka attól függetlenül intenzíven folyik, hogy az általános politikai légkör nem kecsegtető. A politikai válság, reményeim szerint, talán nem vesz olyan fordulatot, hogy a nemzetiségi törvényre vonatkozó törekvések elvesszenek és a szükségszerűségét kifejező konszenzus szétforgácsolódjon. A kulturális bizottságban tárgyaltuk a Szlovén RTV 2020-ig terjedő stratégiai tervének javaslatát. Nemzetiségi szempontból megállapítható, amire nyilvánosan is felhívtam a figyelmet, hogy az intézmény keretében fontos szerepet betöltő magyar és olasz nemzetiségi programok, valamint a nemzetiségi szerkesztőségek a stratégia általános részében a vártnál kevesebb figyelemben részesülnek, amit feltétlenül módosítani kell. Az elmúlt hónapban a nemzeti közösséggel és az oktatási intézményekkel, valamint az illetékes állami szervekkel karöltve a kétnyelvű oktatás minőségi javítására irányuló projekt sikeres elnyerésén, illetve a megvalósítás reális megoldásainak az előkészítésén fáradoztunk. Vannak még nyitott kérdések, abban azonban kifejezett egyetértés mutatkozik, hogy e téren fontos változásra van szükség, aminek a legfontosabb részét a szaktantárgyakat oktató tanárok, illetve az osztálytanítók és az óvónők magyar szaknyelvi kompetenciájának a növelése képezi. A magyar Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak szlovéniai látogatása tartalmas és sikeres volt, aminek – reményem szerint – a kisebbségvédelem és a muravidéki magyar közösség megmaradása, fejlődése szempontjából pozitív következménye lesz.

3


Évforduló A trianoni békekötés 91. évfordulójának margójára

Trianon és következményei a Muravidéken – a környék perifériára szorulása és elitváltás Az SzHSz Királyság katonáinak a Muravidékre való 1919 augusztusi bevonulása, majd eme bevonulás megerősítése a trianoni békeszerződés – 1920. június 4-én írták alá – által többek között a vidék perifériára szorulásával és elitváltással (vezetői réteg) járt együtt. Kovács Attila

Az új politikai határ különösen a több évszázados gazdasági és társadalmi kapcsolatokat érintette súlyosan. Érzékletes példa erre Hetés és a hozzá szorosan kapcsolódó Dobronak. Dobronak mint egykori

politikai, gazdasági, vallási kapcsolatok mellett fontos megemlíteni a társadalmi, ezen belül a személyi és rokoni kapcsolatokat is. Ez utóbbinál említésre szorulnak a házasságok, melyeket az elemzett korban elsősorban egy településen, illetve a plébánián belül kötöttek.

Bödeháza, Szijártóháza és Zalaszombatfa Magyarországon maradt, míg Dobronak, Zsitkóc, Ká­ ma­h áza, Göntérháza és Radamos települések az újonnan létrejött jugoszláv állam keretébe kerültek. Hogy milyen erősek voltak a már említett társadalmi

A perifériára, vagyis a határszélre szorult Hodos település a két világháború között megjelent képeslapon. (Fotó: Vida István, Lendva) mezőváros már a 14. századtól a hetési települések (Zsitkóc, Kámaháza, Göntérháza, Radamos, Jósecz, Gáborjánháza, Bödeháza, Szijártóháza és Zalaszombatfa) plébániaközpontja volt. Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően Dobronak körjegyzőségi központ is lett, amihez idővel társult a körorvosi rendelő és a posta. Hetés lakói árubeszerzési igényüket elsősorban a dobronaki kereskedőknél, valamint a „Vásártéren” megrendezendő hetivásá­ rokon és az évente kétszer sorra kerülő országos vásárokon elégítették ki. A

4

A dobronaki plébánia esetében jól nyomon követhető, hogy egészen az 1960-as évek végéig, az 1970-es évek elejéig a házasulandók többsége ugyanarról a településről származott, kisebb mértékben a plébánia területéről. Viszont kevés volt az olyan eset, hogy plébánián kívülről házasodtak volna az emberek. Mindez természetesen csak erősítette Hetés társadalmi kötelékeit. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés a több évszázada kialakult és a fentiekben leírt kapcsolati rendszert kettészakította. Az új határ következtében Jósecz, Gáborjánháza,

kapcsolatok, jól tükrözik azok az esetek az 1920-as évek elejéről, amikor is a trianoni béke következtében Magyarországon maradt hetési település több lakója szökött át a határon és kötött házasságot a dobronaki Szent Jakab templomban. Hasonló volt a helyzet Goricskón is, ahol a trianoni határ jugoszláv oldalán egy-egy magyar többségű települést magába foglaló településsávot hozott létre az első világháborút lezáró béke, elszakítva eme településeket korábbi vallási és közigazgatási központjaiktól. Így került pl. a jugoszláv államba (Szécsi)Szentlászló

település református felekezetű lakossága. A Szlovénia egyetlen református településeként emlegetett (Szécsi) Szentlászló vallási központja a Magyarországon maradt Szentgyörgyvölgy volt. Az új határ azonban nemcsak vallási felekezeteket, tájegységeket és családokat, hanem esetenként az egy tulajdonoshoz tartozó földbirtokokat is kettészelte. A trianoni béke számos kettősbirtokost is „teremtett”, akik munkavégzését megnehezítette az új határ. Hetéssel és a „goricskói magyarokkal” ellentétben a Lendva-vidéki magyarságot (nagyjából a lendvai plébániához tartozó településeket öleli fel) a trianoni határ egy kistérségen belül hagyta, meghagyva a kistérség központját is, Alsólendvát (ma Lendva). Ezáltal az (Alsó) Lendva környéki magyarok „kedvezőbb feltételekkel” néztek szembe a kisebbségi léttel, mint a hetési és a „goricskói” magyarok. Viszont azáltal, hogy a kistérség központja, (Alsó) Lendva határváros lett, megfosztva a Magyarországgal való vasúti összeköttetésétől, az egykori Zala megyei járási központ hanyatlásnak indult. A negatív tendenciákat csak tovább erősítette az a tény, hogy egyes kimutatások szerint (Alsó)Lendvát az 1919-es katonai megszállás, majd a trianoni békekötés következtében több mint 50 személy hagyta el családjával együtt és költözött Magyarországra. Ezek többsége közalkalmazott, tisztségviselő, tanító volt, akik számára a magyar állam eszméje amellett, hogy sérthetetlen volt, egyben világképüket, gondolkodásmódjukat is meghatározta. Túlnyomó többségük megtagadta a hűségesküt az új

jugoszláv államnak és emiatt kényszerült elhagyni otthonát. A jugoszláv csapatok által elkövetett atrocitások csak másodlagos szerepet játszottak távozásukban. A monarchia alatti (alsó) lendvai elit eltűnését a statisztikák is rögzítették. Míg az 1910-es népszámlálás 2.729 személyt írt össze a városban, addig a következő, 1921-es összeírás 2.529 főt. A pontosan 200 fős csökkenésben minden bizonnyal jelentős szerepet játszott a már említett közalkalmazot-

A hetésiek központi szakrális épülete, a dobronaki Szent Jakab plébániatemplom az 1930-as években. (Fotó: Ošlaj Marija, Puconci) tak, tisztségviselők, tanítók stb. elvándorlása, illetve elűzése. Mindez oda vezetett, hogy az 1920-as évek elejére a Muravidéken a korábbi magyar közalkalmazotti és tisztségviselői kart felváltotta a jugoszláv, illetve szlovén. Vagyis elitcsere történt. Ebből kifolyólag pedig a kisebbségi sorba került, kislétszámú muravidéki magyarság vezető réteg nélkül maradt, mely réteg nélkül az amúgy is mostoha kisebbségi lét megpróbáltatásaival még nehezebben tudott megküzdeni.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .


Muravidék Csentében is jubileumot ünnepeltek

A népi hagyományt is színpadra vitték A Csentei Petőfi Sándor ME népdalköre szombaton ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Az elmúlt időszakban az együttes némileg megfogyatkozott ugyan, de ma is működik, s pályafutásuk alatt elvitték kis falujuk hírét a Kárpát-medence összes tájára. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Vida Simona, az egyesület elnöke köszöntőjében az alapító tagok közül elhunytakról is megemlékezett, majd elmondta, hogy a népdalkör bár kevesebbet szerepel, de nem szűnt meg, hiszen Tóthné Piros Ilona vezetésével továbbra is működik. Göncz László nemzetiségi parlamenti képviselő visszaemlékezésében kifejtette, az 1981-ben indult csoport a nagy űr utáni kulturális felemelkedés kezdetét jelentette a Muravidéken. Ez akkor történt, amikor még nem volt jó dolog népdalokkal prezentálni egy közösség kultúráját. Horváth Károly akkortájt felgyűjtött és könyvben is megjelentettet két dala, a Szép Zalában születtem és az Átimennék a Murán

pedig ideológiai okokból is elmarasztalható lett volna a zárak alól éppen felszabadulni látszó, még mindig

az együttes művészi színvonalát. Anton Balažek lendvai polgármester a népdalkör

Virágcsokorral és elismerésekkel, dallal és tánccal, tisztelegve a 30 sikeres év eredményei előtt. határokkal felszabdalt térségben. De nem így történt! Aztán következett az a sikersorozat, amely évtizedekig tartott, főleg a Vass Lajos és Kóta versenyeken, melyeken két arany és egy kiváló arany fokozat jelezte

ösztönző szerepét emelte ki, hiszen mint mondotta: nálunk szép szokássá vált, hogy az emberek a sikertől óriási erőt kapnak, a versenyszellem pedig eddig is sok szép eredménynek volt az ösztönzője.

Kepe Lili, az MNMI igazgatója kicsit másféle szempontból értékelte a népdalkör eredményességének titkát. – Csente magyarságát nem az adja, hogy magyar szót is hall az ember, ha az utcát járja, hanem felvállalt hagyományőrzése. A hagyomány ugyanis nem amolyan ósdi valami, sokkal inkább a múlt örökségének a felkarolása, építő szolgálatba állítása – mondta. A csapat sohasem csupán népdalkörként működött, hanem a népi hagyomány színpadra állításában is nagy szerepe volt, ilyen értelemben talán egyedülállók a muravidéki csoportok között. A decemberi Mikulás-mondakört, a betlehemezést és a májufaállítást, majd annak kitáncolását, de a Márton-napot és a szőlőhöz kapcsolódó játékos hagyományt is szívesen műsorra

Képviselői fórum Dobronakon

„A többséget kell megnyernünk!” Hétfőn este Göncz László nemzetiségi képviselő Dobronakon tartott képviselői fórumot, amelynek keretében főképp nemzetiségi szempontból értékelte az igencsak válságos és sokszínű politikai légkört, amelyben Szlovénia találta magát. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Göncz László képviselő bevezetőjében az ország jelenlegi helyzetét taglalta. Ahogy kifejtette, az általános pénzügyi és társadalmi válság nyomán már-már az erkölcsi válság jelei is megjelentek, s a környékbeli országokkal összehasonlítva a helyzetet rontja a nagyjából fele-fele arányú politikai megosztottság is.

A jelenlegi helyzet kialakulásában elmondása szerint természetesen külső tényezők is közrejátszottak, de a válság társadalmi és említett erkölcsi vonatkozásai mindenképpen az országon belül keresendők. Az említettek miatt a jelenlegi kormánykoalíció a képviselő szerint igen nehéz helyzetben van, és léte attól függ, hogy a hétvégén esedékes júniusi úgynevezett „szuperreferendum”

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .

utáni 1,5 évre képes lesz-e a parlamenttel elfogadtatni tartalmi kérdésekről szóló törvényeket, intézkedéseket. Ebben az esetben a koalíciót elmondása szerint Göncz László is támogatja, ha nem, akkor viszont jobbnak látja az előrehozott választásokat. A jelenlegi koalíciótól sok minden függ nemzetiségi területen is, így ennek fennmaradása nélkül nem lehet elfogadni a kétharmad részben kész általános nem-

zetiségi törvényt, amelyet az esetleges új kormánnyal természetesen újra kell tárgyalni. Hasonló a helyzet a nemzetiség gazdasági alapjának megteremtésével is, ahol eddig annyit sikerült elérni, hogy az állam hajlandó némi kompetencia átadására a területen. Szó esett a magyar–szlovén bilaterális kapcsolatokról, illetve ennek nem mindig pozitív hatásairól a szlovéniai magyar kisebbségre nézve. Végezetül a képviselő tájékoztatta az egybegyűlteket, minden jel arra mutat, hogy a kétnyelvű oktatás minőségi javítására az ország az uniós kohéziós

tűzték. A hagyomány átadását az utánpótlásban lehet lemérni, a legkisebbek – a lendvai óvodások jelentik erre a legszebb példát! – a rendezvényen való szereplésükkel bizonyították, hogy az idősebbek jó földbe vetették a magot. Stokker Sándor, Rédics polgármestere a csentehegyi nedűre hivatkozva azt kívánta az együttesnek, arra is ügyeljenek, hogy a „torok ki ne száradjon!” Az ünnepi emlékezésre a szomszédos Zalából és a felvidéki Vásárútról is érkeztek csoportok, akik jókívánságokkal halmozták el a csenteieket. A Rédicsi Asszonykör és a Vásárúti Dalárda is szép dalos csokrot nyújtott át, de a hazai csoportok, például a Muravidék Citeraegyüttes fergeteges fellépése is a hagyomány ápolásának kétségtelen bizonyítékaként volt jelen. Ez alkalomból több kitüntetést, többek között Lendva Község plakettjét, az MNMI dicsérő és a JSKD jubileumi elismerését adták át az ünneplőknek. alapból 2 millió euróra tett szert. Véleménye szerint ez elegendő lehet arra, hogy a területen meghozzuk a szükséges reformokat, elindítsuk ezeket, természetesen, ha lesz elegendő akaratunk és megfelelő szakkáderünk. A képviselő a jelenlévőknek szólt arról is, hogy a kisszámú szlovéniai magyar kisebbség önerőből egyszerűen nem tud megmaradni, ehhez a többségi nemzet segítsége is kell, ennek képviselőit, elitjét kell megnyernünk az ügyünknek, tudatosítani kell bennük, hogy a magyarság, a magyar kultúra értéknek számít a térségben. Ha ezt megtes�szük, akkor talán idővel eltűnnek a múlt században felgyülemlett és a Muravidéken még meglévő negatív sztereotípiák a többségi nemzet tömegeiben is.

5


Gazdaság Sikeres házi kiállítás a Varstrojban

A válság nem állította le a fejlesztést A lendvai Varstroj Rt. pozitív eredménnyel zárta a válságos 2010-es évet, a termelési kapacitásuk jelenleg le van kötve. A gazdasági válság miatt a termékek eladása ugyan csökkent, a fejlesztés azonban nem állt meg: a Varstrojban dolgozták ki ugyanis az első lézeres vágógépet Szlovéniában, amit az első házi kiállításukon be is mutattak.

beruházásokat illetően. Szlovéniában pedig még külön negatív pszichózis is jelen van – mondta Matjaž Vnuk igazgató. A Varstroj vállalat tavaly 10 ezer euró nyereséggel zárta az évet, az eladás

Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Matjaž Vnuk, a Varstroj Rt. igazgatója a 2010-es gazdálkodással kapcsolatban elmondta, hogy az év igencsak válságos volt, de sikerült olyan szintű eredményeket elérni, mint 2009-ben. – Nagyon megéreztük a válságot. Amikor a vevőinknél a helyzet már javult, hozzánk ez háromnegyed éves késéssel érkezett meg. Jelenleg a termelési kapacitások foglaltak, jók a kilátások is, viszont az üzleti körülmények kiszámíthatatlanok. A régiónak – s ez alatt nem

Szlovén viszonylatban az első lézervágót a lendvai Varstrojban fejlesztették ki. csak Szlovéniát értem – komoly gondjai vannak

a likviditással, ezért fontos az elővigyázatosság a

pedig 10 millió eurónyi volt. A cég legfontosabb

piaca a szlovén, a volt jugoszláv és a volt szovjet piacok voltak egyharmados felosztásban. – A cégnek jelenleg 150 dolgozója van, nagyobb munkaerő-leépítés van mögöttünk. A fizetéseket folyamatosan törlesztjük, úgyszintén a nyaralási pótlékot is, igaz, több részletben – mondta még Vnuk. A Varstroj termékeinek fejlesztése a cég stratégiai partnereinek követelményeit, elvárásait igyekszik kielégíteni. Mint bebizonyosodott, nem kis sikerrel. Erre bizonyíték mindenképpen a cég első házi kiállítása is, amelyen május 25-e és 27-e között a szakmai nyilvánosságnak több újdonságot mutattak be a hegesztés, a lángvágás, a robotika és a lézervágás területéről. – A rendezvényünket több mint 300 hazai és külföldi szakember, üzletember, partner és

Sikertelen volt a Mura és Partnerei cég árverése

Az AHA cégcsoport visszalépett a vásárlástól A május 30-án lebonyolított árverés nem hozott eredményt a Mura csődvagyonának eladását illetően, ahol kalapács alá került a Mura és Partnerei Kft. 9,64 millió euró kikiáltási ár mellett. A cég megvásárlása iránt komoly érdeklődést mutatott a ljubljanai AHA cégcsoport, de az árverés napján visszalépett a licittől. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Mojca Lukančič, az AHA cégcsoport keretében működő AHA Moda cég társtulajdonosa ugyanis kifogásolta, hogy az árverés előtt nem kapták meg azokat az adatokat, melyek révén betekintést nyerhetnének a jelenleg is működő, mintegy 1450 dolgozót foglalkoztató Mura és Partnerei Kft. gazdálkodásába. A dokumentációt már május elején több

6

ízben kérték, de a csődszenátus és Branko Đorđević csődgondnok visszautasították ezt. Đorđević a csődeljárást szorgalmazó törvényre hivatkozva azt állítja, hogy árverés esetén a „látott-megvásárolt” elv érvényes, miközben a folyó üzleti szerződések a működő céget illetően üzleti titoknak minősülnek. Köztük a német Boss céggel megkötött szerződés is. – Számunkra ez a merev meghatározás elfogadhatatlan, hiszen mi nem

csupán egy üres ingatlant, hanem egy működő céget kívánunk megvásárolni. Ezért érthető az igényünk, hiszen tudni akarjuk, mi vár ránk, mit tervezhetünk – mondta a nyilvánosságnak Mojca Lukančič. – A Mura és Partnerei céget egy komoly, sikeres céggé szeretnénk felfejleszteni, mintegy 1700 dolgozó kapna állást. Az AHA ez ügyben már komoly tárgyalásokat folytatott az ottani saját cégünkön keresztül a Mura és Part-

nerei termelését illetően. A termékeket a balkáni piacon értékesítenénk. De a csődszenátus nem engedélyezte a betekintést, sem az árverés 30 napos halasztását. Ezért a lehetséges vásárló képviselője, Mojca Lukančič nem is fizette be az árverezési biztosítékot, az egymillió eurót, mint mondták, a Mura-csomagot – a Mura és Partnerei, a Mura EHM és a Mura Zagreb Kft.-t, valamint két Mura-márkajelet – a részletesebb betekintés nélkül nem tudják megvásárolni. Ezt a megjegyzést a csődszenátushoz is beterjesztették, melyre 30 napon belül válaszolnak majd. Mivel az árverésen a ljub-

ljanai AHA cégcsoporton kívül nem volt más érdeklődő, Branko Đorđević az árverést berekesztette. Abban az esetben, ha a csődszenátus helyénvalónak találja az AHA által az eljárás ellen benyújtott megjegyzéseket, akkor az árverésre változatlan kiinduló ár mellett sor kerül, ha viszont elutasítja a beadványt, akkor újabb árverést írnak ki, ami a vagyon újabb felbecsülésével jár. Đorđević szerint nem történt mulasztás az eljárás lebonyolításában, az AHA képviselőinek pedig a dokumentáció több mint 95 százalékába betekintése volt. Az újabb árverésen a kikiáltási ár várhatóan magasabb lesz.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .


Muravidék szakiskolai tanuló kereste fel, akik nagy érdeklődést mutattak. Megelégedettségünkre az elképzelésünk jól sikerült, többet tudtunk nyújtani – főleg a szakmának és üzleti partnereinknek –, mint a hagyományos kiállításokon házon kívül. Bemutattuk

a legismertebb, Var-Mig hegesztőkészülékünk új generációját új formában. Januártól már a piacon is kapható, ezzel kétéves projekt zárul le. Munka közben látható a lézervágó, amelyet Szlovéniában elsőként a Varstroj fejlesztett ki. A gépbe egy

amerikai felszerelés lett beépítve, ezt Európában csak öt cégnek engedélyezték, az egyik vagyunk mi, ami bizonyítja a mérnöki és a fejlesztési gárda rangját – mondta az igazgató. Orbán János, a cég fejlesztési munkatársa elmondta, hogy a kiállítás

Figyeljetek ránk – ifjúsági kerekasztal-beszélgetés

Agyelszívás, álláshiány

A Lendvai Kétnyelvű Középiskola vitázói a „Figyeljetek ránk” című projekt keretében pénteken a lendvai Városháza dísztermében kerekasztal-beszélgetést szerveztek, melynek témája a fiatalok aktív állampolgári részvétele és a döntési folyamatokba való bekapcsolódása volt. Horvát Silvija

A helyi, regionális és országos ifjúsági helyzetkép a fiatalok körében kiváltotta az érdeklődést. Dr. Marina Tavčar Krajnc, a Maribori Bölcsészettu-

Lendva Község polgármestere a fiatalok aktív helyi szerepvállalását és az önkezdeményezés hiányát hangsúlyozta. Bírálta az oktatást, amely véleménye szerint nem éppen pragmatikus és a gyakorlatban

gyűlési képviselő felszólalásában a sztereotip gondolkodást vetette fel, amely nem alkalmazkodik a korszerű élet kihívásaihoz. A fiatalok nagy része nem tud megbirkózni a lehetőségekkel, ámbár egy

keretében zajlottak a Szlovén Hegesztési Napok, ami eddig mindig nagyobb cégeknél vagy egyetemeken zajlott. A Varstroj házi kiállításán több szakmai előadásra is sor került. Ezen kívül látható volt még a CNC lángvágó, a plazmavágó, a három különböző

munkafolyamatot végző robotok, a robotcella lángvágásra és az új vívmány szlovén viszonylatban is, a lézervágó. Mindezek mellett kiemelt helyet kapott a bemutatón a jubileumi, milliomodik Varstroj márkajelű hegesztőkészülék is.

Pártlátogatás a Muravidéken: a Zares a vegyesen lakott területen is jelen volt Múlt pénteken a Zares kormánypárt miniszteri és képviselői csapata a Muravidéket járta. Az egyéb helyszíneken kívül a nemzetiségileg vegyesen lakott területet is meglátogatták a párt politikusai, itt a gazdasági, önkormányzati, kisebbségi élet képviselőivel találkoztak. Pavel Gantar, a Szlovén Országgyűlés elnöke Dobronakon az Ocean Orchids, Lendván pedig a Nafta vállalatba látogatott el, valamint találkozott Marjan Kardinar, illetve Anton Balažek polgármesterekkel. A Naftában a politikus megerősítette, hogy a 10 millió euró állami tőkeinjekciót a cég átszervezésre kapta. Darja Radič gazdasági miniszter

Franco Juri parlamenti képviselő tett látogatást a magyar nemzetiség csúcsszervezeténél. A fiatalok a közéletben nem igazán aktívak, állapították meg a beszélgetés résztvevői. dományi Egyetem oktatója bemutatta az Ifjúság 2010 címmel a szlovén fiatalok körében elvégzett kutatás eredményeit, kitérve a muravidéki régió eredményeire. Ezek főleg a fiatalok munkanélküliségében, a továbbtanulók és a rendes munkaviszonyban dolgozók számában eltérnek az országos átlagtól, miközben a fiatalok környezetvédelmi tudatossága és a szociálisan hátrányos helyzetűek segítésének mutatói a régióban jobb eredményt hoztak az országos szinthez viszonyítva. Mag. Anton Balažek,

nem készíti fel eléggé a fiatalokat a munkavállalásra. Danilo Krapec, a Mura Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója a fiatalok lehetőségeiről beszélt, mindezt a régión belüli sikeres példákkal alátámasztva. A Muravidéken élők nem tudnak élni a gazdasági lehetőségekkel, amihez hozzájárul az a tény, hogy az ország nem támogatja az ingyenes felsőoktatás bevezetését régiónkban. A vállalkozási környezet szintje alacsony és nincs támogatás a kezdő ötletek megvalósításához. Göncz László ország-

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .

bizonyos réteg a fiatalok között tehetséges. Ehhez a nemzetiségi intézmények is részben hozzájárulnak, de átlagban a fiatalok állapota nemzetiségi szinten rosszabb, mint néhány évtizede volt. Végezetül Kasaš Mihael, a Lendvai Ifjúsági Tanács elnöke szólt a szervezet tevékenységéről, céljairól, programjairól, hangsúlyozva a helybeli fiatalok problémáit, többek közt a munkanélküliséget, az agyelszívást, a fiataloknak szánt programok hiányát és a fiataloknak a közélethez való apatikus hozzáállását.

a muraszombati kerekasztal-beszélgetésen fejtette ki: a bankoknak a gazdaság hitelezését illetően hatékonyabbnak kellene lenniük, valamint bejelentette, hogy a „Muravidéki Törvény” keretében a gazdasági központok létrehozására kiírt pályázat 30 millió eurós keretösszegből fennmaradt 4 millió a Muravidékre kerül. Majd nyáron dől el, milyen módon. Franci Kek, Tadej Slapnik, a Zares parlamenti képviselői, valamint Ivo Vajgl európai parlamenti képviselő Hodosra látogattak. Bunderla Rudolf polgármester, a községi tanács tagjai, valamint a helyi magyar önkormányzat elnöke, Abraham Boris fogadta a delegációt. A hivatalos találkozót megelőző munkaebéden a kisebbség ügye is szóba került. A Zares egyik legjelentősebb képviselője, Franco Juri muravidéki látogatása során találkozott Horváth Ferenc muravidéki elnökkel is. A tárgyalásokon az általános nemzetiségi kérdéseken kívül kiemelt szerepet töltött be az általános nemzetiségi törvény, illetve a tudományos szféra kívánt intézményesítése is. SNK, AK, tt

7


Kultúra Klančnik: Lesznek még meglepetések!

Gálics kerámiában – festett edénymintákon Ezzel a címmel nyílt meg csütörtökön a ljubljanai szlovén képzőművészek egyesületének (ZDSLU) galériájában az 1997ben elhunyt lendvai grafikusművész eddig csak részleteiben ismert és kiállított műveinek tárlata. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Breda Ilich Klančnik művészettörténész ez alkalomból kifejtette: egy természetéből adódóan rejtőzködő művésztől – amilyen Gálics István is volt – nem meglepő, hogy az életmű olyan rejtett darabjai is előbukkannak, mint a kerámiafestés, vagy a dúcok terrakottába való lenyomatának kísérlete. S akkor még nem beszéltünk a szobrászi tökéletességgel megformált, dúcként használt „fa-szobrokról”, amelyek gondos kidolgo-

zást igényelnek, tulajdonképpen szobrászi felkészültséget követelnek. A művészettörténész kifejtette: – Gálics „keramikustörténete” a vázafestéshez áll közel, ezek a művek 1993 nyarán születtek a lendvai Keral kerámiagyár és Jože Tompa igazgató felkérésére. Az így született vázák és edények absztrakt mintázata, kibővítve néhány tálcaaljnak szánt kerámialappal, a művész e korban készített grafikáinak, fametszeteinek színvilágához igazodik. A „hasas” edények természetesen másfajta hozzáál-

lást igényeltek. Gálics úgy döntött, hogy az edényt a legfeszítettebb részén festi ki egy játékos arabeszk formájában. Művészünk itt is, ahogy színes fametszeteinél megszokhattuk tőle, a távol-keleti mesterek nyomdokain halad, beépítve a tapasztalatot saját művészetébe, sajátos színvilággal látva el őket. Visszatérve a dúcokhoz, illetve a terrakottába nyomáshoz: ezeknek a több oldalon is megmunkált felületeknek, szobroknak a kiállítására már életében ő maga is gondolt. De – mint az egyik vele

Idén a Vino-Art a turisztikai hét részeként

Hétfőn nyílt meg a 8. Vino-Art nemzetközi művésztelep Dobronakon, melyre 13 hazai, magyarországi és ausztriai művész kapott meghívót. A Lujza vendéglőben tartott nyitó rendezvényen Vesna Seršen, a Vino-Art Egyesület elnöke a technikai tudnivalókon kívül kifejtette: a 8 évvel ezelőtt megálmodott művésztelep gondolata kezd beérni, ennek pedig az alapvető célja

8

a művészet közelítése az emberekhez. Marjan Kardinar polgármester pedig örömmel nyugtázta: idén a turisztikai héttel esik egybe a művésztelep, így talán még többen lesznek, akik saját hétvégi házaikat, hegyi pincéiket a turisztika szolgálatába állítják majd. Franc Obal művészettörténész is a társalgást és a társas együttlét fontosságát emelte ki, valamint azt a

miliőt, amit akár haza is lehet vinni emlékekben, a tudat mélyén, s amely újabb művek megfestésére ösztönözhet. Idén a művésztelep vezetői posztját – Goce Kalajdžiski megárvult helyét – Rado Jerič foglalta el, aki nem először jár Dobronakon, s aki társait e szavakkal biztatta: jó helyen lesztek a következő napokban. -ce

Ez is Gálics – lehetne a kiállítás alcíme. készített, ritkaságszámba menő interjúból kiderült – maga sem tudta még, hogyan lehetne ezt a kiállítást megvalósítani, kivitelezni. Most ez megvalósult. – Az életmű teljességének feltárása során lesz

még meglepetés, lesz min csodálkozni! – ígérte Breda Ilich Klančnik. A kiállítás – mely a 2012es kerámiai triennáléra való üdítő ráhangolódást is jelentheti – július 8-ig tekinthető meg.

Deák-emléknap idén is Kissé rendhagyó módon ünnepelte vasárnap a Zsitkóci Gyöngyvirág ME a már évtizedre visszanyúló Deák-napot. A köszöntő beszéden kívül a főszerep a verseké és a daloké volt. S így volt jó. Bacsi Júlia népdalokat, a fiatal versmondó-generáció magyarságverseket adott elő (Ferenc Grega, Gál Desiré, Vida Dorian), Böske és Rozi aktualizált gegje is Kehidát és Deákot Csillag született Zsit­ idézte, aki állítólag jóked- kóc­ban Djukič Irén szevű ember hírében állt. A mélyében. meglepetés azonban a végén robbant, Djukič Irén népdalos-balladás-bródysoperettes egyvelegével. A Slovenija ima talent! című sztárcsináló döntőjébe jutott énekes kristálytiszta, sokszínű és több skálán futó énekével elkápráztatta a közönséget, törölve a határokat a zenei irányzatok között, bebizonyítva, hogy csak rossz és jó zene van! Új csillag született a muravidéki kultúra egén, olyan, amilyen eddig még nem volt. Énekhangjával nem csak bennünket, de sokakat fog még szórakoztatni, gyönyörködtetni. Olyan, amely kicsihez, nagyhoz, operett- és népdalkedvelőhöz egyformán szól! Köszönjük neki! -ce

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .


Szuperreferendum

Info

Három törvény a népszavazáson Szlovéniában június 5-én ismét népszavazásra kerül sor. A választópolgárok ezúttal a nyugdíjreformról, a feketemunka korlátozásáról és a levéltári anyagok védelméről szóló törvények érvényesítéséről mondhatnak véleményt. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Mindhárom témában fontos döntésekről van szó

a kormány szerint. A három törvény közül főleg kettővel, a nyugdíj- és rokkantsági biztosításról, illetve a

feketemunka és a foglalkoztatás korlátozásáról szóló törvénnyel a nyilvánosság sokat foglalkozott. Annak

Idén először kerékpáros maraton is lesz Május 28-a és július 3-a között 17. alkalommal kerülnek megrendezésre az Idegenforgalmi Napok a Dobronaki községben. A rendezvény több érdekes szórakozási, sport- és rek-

reációs lehetőséget kínál a Ba­konaki-tóhoz látogatóknak, de lesz rendezvény Zsit­kócban és Strehovcin is, amelyeket az erre elkészített eseménynaptár is tartalmaz. Az idei Ide-

Az Idegenforgalmi Napok lehetőséget nyújtanak az aktív kikapcsolódásra is, főleg a Bakonaki-tó melletti rendezvények.

genforgalmi Napokon újdonság a Vid kerékpáros maraton 59, 29 és 5 kilométeres távon, melyre Vid napján, június 18-án kerül sor, a Vid-gyalogtúrára pedig már június 11-én. Természetesen nem marad el a focitorna, a céllövészet és a horgászverseny sem. Mint azt Marjan Kardinar polgármester és Horvat Erzsébet, az Idegenforgalmi Intézet megbízott igazgatója elmondta, az idén a nagysátor a tó melletti parkolóban lesz felállítva, a parkolás pedig a Vid-búcsú hétvégéjén díjmentes lesz. A szervezők a hagyományos ételek és háziipari termékek kínálatáról sem feledkeznek meg. SNK

ellenére, hogy szakmai kérdésről és a közpénzek felosztásáról, illetve behajtásáról van szó, a lakosság – kiindulva a közvéleménykutatási eredményekből – a módosítások ellen fordult. Elégedetlenséget váltott ki a feketemunka visszaszorításáról szóló törvényben a szomszédi segítség fejezet, míg a nyugdíjreformnál a korhatár emelése (főleg a korán munkaviszonyba lépők esetében) és nyugdíjátlagának megállapítási módszere. A nyugdíjreformról szóló népszavazást a szakszervezet kezde-

ményezte, a referendum kötelező kiírásához csupán 5 napon belül 43 ezer aláírást gyűjtött. A közvélemény-kutatási eredmények magas arányban a három törvény visszautasítását jelzik, lényegesebb fordulatra szinte nincs is esély, bár a kampány még tart. A kormány és a kormánykoalíció lehetősége arra, hogy meggyőzze a polgárokat, szinte minimális. Vasárnap, június 5-én a választópolgárok tehát a három tör vényekkel kapcsolatos véleményüket szuperreferendumon (mint ahogy ezt a nyilvánosság elnevezte) mondhatják ki reggel 7 és este 19 óra között. Az idő előtti szavazás május 31-től június 2-ig tart.

Nincs engedély az útblokádra A muravidéki autópálya építésében érintett alvállalkozók az elvégzett munka után kiállított számlák kifizetésének elmaradása miatti elégedetlenségüket ideiglenes útzárlattal kívánják kifejezni. A június 13ára bejelentett útblokádra azonban a DARS nem adta meg az engedélyt. Az elégedetlen alvállalkozók a helyzetükre kétórás (10-től 12 óráig tartó) útlezárással kívántak figyelmeztetni a lenarti csatlakozónál Lendva irányában. Ha az útblokádra mégis sor kerül, az törvényellenes lesz és következményekkel jár – figyelmeztetnek a DARS-nál. SNK

hétről hétre Budapest – 81. életévében vasárnap elhunyt Mádl Fe­ renc akadémikus, Magyarország volt köztársasági elnöke. A politikai életben a rendszerváltozás után vállalt szerepet, 1993–94-ben művelődési és közoktatási miniszterként tevékenykedett. Az Országgyűlés 2000. június 6-án államfővé választotta, öt éven át volt köztársasági elnök. Halálakor a pártok és politikusok megrendülésüknek adtak hangot. A Sándor-palotánál vasárnap és hétfőn

volt lehetőség arra, hogy a gyászolók fejet hajtsanak az elhunyt elnök emléke előtt. Ljubljana – Május 31-e, a Dohányzásmentes Világnap kapcsán közzétett adatok szerint Szlovéniában ismét növekvő tendenciát mutat a dohányzók száma: a 15 éven felüli lakosság körülbelül egynegyede dohányzik. Minden évben mintegy háromezren halnak meg a dohányzással okozott betegségek miatt. Budapest – Budapesten, hagyományosan a Vörös-

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .

marty téren ma, június 2-án veszi kezdetét a 82. Ünnepi Könyvhét és a 10. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozat. Háromszázhetvenöt könyvújdonságot vehetnek kézbe az érdeklődők a június 6-áig tartó rendezvényen. Hetven év után először egy határon túli város – Kolozsvár – is csatlakozott az Ünnepi Könyvhéthez.

Zágráb – A horvát kormány július 10-ére tűzte ki a kisebbségi önkormányzati választásokat. A legutóbbira 2007. június 17-én került sor. A törvény értelmében a kisebbségek megyénként huszonöt tagú önkormányzatot választhatnak, amennyiben létszámuk meghaladja az 500-at, képviselőt pedig akkor, ha számuk 100 és 500 között van. A horvátországi magyaroknak négy megyében, öt városban és tíz járásban lehet önkormányzata, kisebbségi képviselőt pedig nyolc megyében, hét városban és hat járásban választhatnak.

Berlin – Németország legkésőbb 2022-ig bezárja atomerőműveit, így döntött hétfő hajnalig tartó ülésén a német kormány. A tizenhét németországi atomerőmű többsége 2021 végéig beszünteti működését, három erőművet azonban véglegesen csak 2022-ben zárnak be, felkészülve arra az esetre, ha probléma adódna a biztonságos energiaellátással, illetve a beígért energiapolitikai fordulat végrehajtásával.

9


Info a mai napon... Június 2-án történt 1793 Franciaországban a jakobinusok Robespierre vezetésével átveszik a hatalmat, megkezdődik a jakobinus diktatúra. 1946 Olaszországban népszavazást tartanak az államformáról, amely a köztársaság győzelmét, a királyi család trónfosztását eredményezi. 1953 II. Erzsébet brit királynő megkoronázása. 1958 Az algíri felkelés nyomán Franciaországban Charles de Gaulle tábornok, miniszterelnök, honvédelmi miniszter korlátlan teljhatalmat kap. 1967 Meghalt Ferenczy Béni Kossuth-díjas szobrászművész, grafikus. 1977 Megszületett Váczi Gergő magyar újságíró, műsorvezető.

visszapillantó

1971. június 4-én, 21. szám

A Vestnik és a Népújság közös nyereménysorsolása Az elmúlt héten szombaton – május 30-án – tartottuk meg sajtóintézetünk muraszombati hivatali helyiségeiben a Vestnik és a Népújság idei nyereménysorsolását. Mint ismeretes, az idén kétnapos ingyenes kirándulást biztosítunk annak az 5 szerencsés nyertesnek, akik időben befizették lapunk egész évi előfizetési összegét. A szerencse a következő öt olvasónknak kedvezett: Kepe László, Hosszúfalu 15/a., Kopinya Vendel, Petesháza 83., Breszkocs Géza, Hodos 68., Horváth Mária, Zsitkóc 5., Dancs János, Lendva, Kolodvorska 24.

A Környezeti és Területi Minisztérium Területi Igazgatósága és a Gazdasági Minisztérium Energia Igazgatósága a jelen

NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTELLEL értesítik a nyilvánosságot a DV 2 × 400 kV Cirkovce–Pince távvezeték kiépítéséről szóló állami területrendezési terv módosított megoldásairól tartandó nyilvános tájékoztatókról I. A Környezeti és Területi Minisztérium Területi Igazgatósága és a Gazdasági Minisztérium Energia Hivatala állást foglaltak a DV 2 × 400 kV Cirkovce– Pince távvezeték kiépítéséről szóló állami területrendezési terv kiegészített tervezete lakossági közszemlére tétele idején tett megjegyzéseket és javaslatokat illetően. A megjegyzésekkel kapcsolatos állásfoglalások a Környezeti és Területi Minisztérium honlapján vannak közzétéve: http://www.mop. gov.si/si/delovna_podrocja/prostorski_nacrti/drzavni_prostorski_nacrti/ javne_razgrnitve_in_seznanitve/ A megjegyzésekhez fűzött állásfoglalások alapján a tervezett távvezeték néhány megoldása módosult. A módosítások a »Strokovne preveritve pripomb in predlogov z javne razgrnitve« („A lakossági közszemlére tétel során tett megjegyzések és javaslatok szakmai ellenőrzése”) című dokumentációban vannak ismertetve, amelyet 2011 májusában a Murska Sobota-i ZEU Kft., készített el (a továbbiakban: dokumentáció). A módosítások az állami területrendezési terv javaslatának előkészítése során figyelembe lesznek véve. II. A Környezeti és Területi Minisztérium és a Gazdasági Minisztérium nyilvános tájékoztatókat szerveznek a módosításokról, amelyek a következő helyszíneken és időpontokban lesznek megtartva: – 2011. 6. 6-án, hétfőn 16.30 órai kezdettel Kidričevo Község nagy tanácstermében, Kidričevo, Ulica Borisa Kraigherja 25, – 2011. 6. 6-án, hétfőn 19.00 órai kezdettel a ljutomeri Művelődési ház helyiségeiben, Ljutomer, Prešernova ulica 20, – 2011. 6. 7-én, kedden 16.30 órai kezdettel Videm Község helyiségeiben, Videm pri Ptuju, Videm pri Ptuju 54, – 2011. 6. 7-én, kedden 19.00 órai kezdettel Markovci Község helyiségeiben, Markovci, Markovci 43, – 2011. 6. 8-án, szerdán 16.30 órai kezdettel az ormoži vár vörös termében, Ormož, Kolodvorska cesta 9, – 2011. 6. 8-án, szerdán 19.00 órai kezdettel Črenšovci Község tanácstermében, Črenšovci, Ulica Prekmurske čete 20 (Črenšovci és Beltinci Községek részére)

10

– 2011. 6. 9-én, csütörtökön 16.30 órai kezdettel a Lendvai Közigazgatási Egység termében, Lendva, Ljudska pravica tér 5, – 2011. 6. 14-én, kedden 16.30 órai kezdettel Gorišnica Község kultúrtermében, Gorišnica, Gorišnica 83a, – 2011. 6. 14-én, kedden 19.00 órai kezdettel a Mala Polana-i Generációközti Központ termeiben, Velika Polana, Mala Polana 42, III. Az első pontban említett dokumentáció 2011. 6. 3-tól 2011. 6. 17-ig megtekinthető: – A Környezeti és Területi Minisztérium Területi Igazgatóságán, Ljubljana, Dunajska cesta 21, – Kidričevo Község tanácstermében, Kidričevo, Ulica Borisa Kraigherja 25, – Videm Község tanácstermében, Videm pri Ptuju, Videm pri Ptuju 54, – Markovci Község tanácstermében, Markovci, Markovci 43, – Gorišnica Község tanácstermében, Gorišnica, Gorišnica 83a, – Ormož Község termeiben, Ormož, Ptujska cesta 6, – Ljutomer Község tanácstermében, Ljutomer, Vrazova ulica 1, – Beltinci Község Községi Igazgatóságának helyiségeiben, Beltinci, Mladinska ulica 2, – Črenšovci Község helyiségeiben, Črenšovci, Ulica Prekmurske čete 20, – Velika Polana Község helyiségeiben, Velika Polana, Velika Polana 111, és – Lendva Község helyiségeiben, Lendva, Fő utca 20. Az első pontban említett dokumentációba az előző bekezdésben meghatározott időközben digitális formában is betekintés nyerhető a Környezeti és Területi Minisztérium honlapján: http://www.mop.gov.si/si/delovna_podrocja/prostorski_nacrti/ drzavni_prostorski_nacrti/javne_razgrnitve_in_seznanitve/ dr. Mitja PAVLIHA, A TERÜLETI IGAZGATÓSÁG VEZÉRIGAZGATÓJA

mag. Janez KOPAČ, AZ ENERGIA IGAZGATÓSÁG VEZÉRIGAZGATÓJA

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .


Info kő kövön maradjon!

Az utolsó kódisállásos házak Lendva-vidéken Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán

A göcseji és hetési házakra egykoron az volt jellemző, hogy a belsőség egyik hosszanti oldalára építették őket, vagy a telek két vagy három, sőt mind a négy oldalát derék-

ték, a kukorított háznál egyvégben volt a szoba, a konyha, kettő vagy három kamra, az elhajlásnál a közpitar vagy a pajta, azután az istállók, ólak. Ilyen sorrendben következnek a házrészek a három oldalról derékszögűen épült házaknál is, csakhogy itt

ségéről tesz tanúságot. Egyes vélemények szerint ez az épülettípus német ajkú kőművesmesterek hatására terjedt el. Nem hagyhatjuk f igyelmen kívül azonban azt sem, hogy a kódisállásos ház a magyar kisnemesi kuriális építészet késői megjelené-

Molnár-ház. Kámaháza. Fotó: LKZ. szög alakban beépítették. Gönczi Ferencz tanúsága szerint a 20. század elején vidékünkön főként soros, hajlított és kerített házak álltak. Az „egysejtű”, legeredetibb formát megőrző háztípust Gönczi Ferencz az 1914-ben Göcsejről és Hetésről kiadott mono­ gráfiájában így írta le: „A konyha, mint emlitők, régebben a szobát is pótolta. Nagyobb volt jóval a mostaninál. Mintegy kétszerakkora.” Ebből az egysejtű épületből fejlődött ki a soros ház, vagy ahogy Gönczi Ferencz említi „egyvégbe vagy egymentibe épitett ház”, amely régebben 2–3 derik-ból, azaz részből állt: konyhából és kamrából, vagy szobából, konyhából és istállóból. A melléképületek külön álltak. A hajlított, kunkorított, vagy ahogyan néhol ejtet-

az istállók száma több és hozzájuk csatlakoznak a hidasok. A hajlított ház legösszetettebb változata a kerített ház volt, amikor a negyedik oldala is beépült. A 19. század második felében, az eklektika jegyében fejlődött ki a nyugatpannon térségben az oromfalas udvari előtornácos, ahogyan tájszólásban mondották, a kódisállásos ház. A régióban azért nevezték így az oldalbejárati előtornácot, mert a koldusok itt várakoztak és esetenként fogyasztották el, amit ennivalóként kaptak. Jellemző, hogy a gazdagabb paraszti réteg engedhette meg magának a jelentős költségekkel járó nagyobb téglaházat és hozzá kötelezően a cseréptetőt. Ezeknek a házaknak alapjai magasítottak voltak, falaikat vakolatdíszek ékesítették, a famunkájuk pedig a mesterek tehet-

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .

se a tehetősebb paraszti rétegnél. A kódisállásos házak egyik tipikus, jobb sorsra érdemes példánya áll Kámaházán, a nevezetes szoknyásharang szomszédságában. A kámaházi Molnár-ház 1906-ban épült egy régi boronás ház helyén Molnár István parasztgazda családja számára. Az utódok visszaemlékezése szerint az épület színe szürkés-kék volt, vakolatdíszei pedig fehérek. A családi hagyomány úgy tartja, hogy a ház mellett egy már akkor mintegy 100 éves szőlőtőke termett. Ezt sajnálták kivágni, ezért az új ház alatt a földbe fektették és elvezették a kódisállásig, itt ismét lugast neveltek belőle. A tőke ma is ott terem. A ház építőanyaga házilag égetett tégla, hátsó vége alatt pince található. Az épület végében hosszan

melléképületek sorakoztak. Itt volt a mosókonyha a nagy kemencével, a kotla, amelyben a disznóknak főztek, és itt páruták a ruhákat. A mosókonyha után állt az istálló külön-külön a lovaknak és a marháknak. Az istálló után pedig a disznóólak, majd a tyúkól, az árnyékszék, a kutyaház és a ganajrakás sorakoztak. A ganajrakás után állt a faház. A hosszú, keskeny udvart egy hatalmas zsúpos pajta szelte ketté. Ez zárta az udvart hátulról és védte az északi széltől. A pajta mögé gyümölcsöst telepítettek, ahol három sorban almafák sorakoztak, amelyek aratástól késő őszig gyümölccsel látták el a ház lakóit. Volt ott egyéb gyümölcsfa is és egy kiterjedtebb szőlőlugas. A gyümölcsös végében a szántóföld kezdődött, amelynek a fontos felöli végében termelte meg a család az összes zöldségét.

Háromoszlopos kó­dis­ál­ lás. Göntérháza. Fotó: LKZ. Természetesen nem felejtkezhetünk meg a ház lakóiról sem. A házat a már említett Molnár István építette (1855–1932), akit a faluban Királ Csicsaként ismertek. A családi fáma szerint „betyár” volt, okos ember, aki tudott írni-olvasni. Gyermekkorában leesett a

lóról, ezért púpos volt, így mindig furkósbottal járt. Nagyon jól tudott bánni a lovakkal. Hortobágyon volt egy Molnár György nevezetű csikóstársa, a tőle vett lovakat a csáktornyai vásárra hajtotta és árusította. A kámaházi Molnár Istvánnak és feleségének, Kovács Katalinnak három gyermeke született, akik közül Molnár Ferenc ácsmester (1885–1959) örökölte a családi birtokot. Feleségével, Varga Katalinnal 4 gyermeket vállaltak. Közülük Molnár Józsefnek (1917–1970) jutott az itt ismertetett kódisállásos ház. Molnár József sujszter felesége, Vugrincsics Irénke Gáborjánházáról származott. Ő volt a kódisállásos ház utolsó lakója, aki az 1970-es évekig élt benne. A ház történetét a kámaházi Tivadar Irénke és Tivadar Éva őrzi, akik nagyon szeretnék, ha közösségi ös�szefogással megmentődne örökségük és kézművesházzá alakulna. Ezúton is tisztelettel köszönjük nekik a cikk megírásához nyújtott segítségüket! Vidékünkről rohamosan tűnnek el a boronás és kódisállásos házak, már csak néhány maradt belőlük mutatóba. 10 év múlva valószínűleg egy sem lesz már. A Lendvai Galéria és Múzeum raktáraiban sok ezer tárgy vár arra, hogy bemutatásra kerüljenek eredeti környezetben, egy hagyományos falusi házban. A néprajzi szakma megtette az ehhez szükséges előkészületeket, a felelősség most már a politikusokat terheli. Régi mulasztása a Lendva-vidéki magyarságnak, hogy nem vásárolt meg még egyetlen régi parasztházat sem, amit megőrzött volna tájházként, hogy ott bemutathassuk vidékünk paraszti életmódját és hagyományos eszközeit.

11


Info június 3. péntek Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:20 Tudományos műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:20 Turbulencia, ism., 14:20 Szlovén villanások, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Különleges ajánlat, 18:00 Babilon.tv, 18:20 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:50 Öko-villanások, 20:00 Népszavazás: A nyugdíjak, 22:00 Visszhangok, 23:00 Éjféli klub, 0:15 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 8:35 Idegenforgalmi műsor, ism., 10:00 Jó reggelt, 12:30 Európai magazin, Fekete-fehér idők, ism., 13:30 19:00 Toftir: FeröerSzeretem a futballt, szigetek – Szlovénia, 14:00 Párizs: Tenisz labdarúgó-mérkőzés – French Open, 19:00 Toftir: Feröer-szigetek – Szlovénia, labdarúgó-mérkőzés, 21:45 A hirdetők – am. sorozat, 22:35 A Korán – angol dok. sorozat, 23:25 Gondolkodj a saját fejeddel – osztrák film.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:30 Körzeti magazinok, 14:25 Nemzet és védelem, 14:55 Sírjaink hol domborulnak…, 15:25 Remekművek, 15:30 Ez csak divat, 15:55 Szomszédok – magyar sorozat, 16:30 Híradó, 16:40 Körzeti híradó, 16:55 Teadélután, 17:50 India – Álmok útján – brazil sorozat, 18:40 Futótűz – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Mrs. Bradley titokzatos esetei – am. film, 21:05 Az Este, 21:40 Időbanditák – angol film, 23:35 Barangolások öt kontinensen, 0:05 Hírek, 0:20 Ma reggel.

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:10 Játék, 13:30 Fél kettő, 14:20 Pokoli küzdelem – kanadai–német–am. film, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 Ezel – török sorozat, 18:30 Híradó, 19:05 A men14:20 Pokoli küzdelem talista – am. sorozat, 20:05 Fókusz, 20:35 Barátok közt – magyar sorozat, 21:20 CSI – A helyszínelők – am. sorozat, 22:15 Gyilkos elmék – am. sorozat, 23:15 Pokerstars.net, 0:15 Reflektor, 0:25 Törzsutas, 0:50 Döglött akták – am. sorozat, 1:45 Ismétlések.

TV2 6:25 Tények reggel, 12:25 Kislány, nagylány – ausztrál film, 14:15 EZO.TV, 15:25 Második élet – am. sorozat, 16:20 Edina és Joshi, 16:25 Seherezádé – török sorozat, 17:05 Update Konyha, 17:25 Seherezádé – török sorozat, 18:30 Tények, 19:20 Aktív, 20:15 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:25 Irigy Hónaljmirigy, 22:25 Katasztrófafilm – am. film, 0:15 Aktív, 0:25 Tények este, 1:00 EZO.TV, 2:00 Víruskommandó – am. sorozat.

Duna Tévé 5:30–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Hírek, 14:20 Kalando-Zoo a Kifutók mögött, 14:45 Heuréka!, 15:15 Egy kis művészet, 15:20 Magunknak, fiainknak – dok. film, 15:55 Építészet XXI, 16:25 Beavatás, 16:45 Arcélek, 17:05 Doc Martin – angol sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:00 Térkép, 19:40 Kikötő, 20:00 Híradó, 20:10 Váltó, 20:20 Zen-Aid segélykoncert Japánért, 3. rész, 21:00 Cranford – angol sorozat, 21:55 Dunasport, 22:05 Sírhely kilátással – am. film, 23:40 Komolyzene, 0:05 Afrika színei – spanyol dok. sorozat, 1:05 Kikötő.

június 4. szombat Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 9:10 Karla és Katarina – dán film, 10:40 Éjféli klub, A Hét, ism., 13:00 Hírek, 13:20 Zenés emlékek Boris Kopitarral, 14:15 Elefánt-történet – ausztrál film, 15:55 Szombat délután, 17:00 Hírek, 17:15 Szombat délután, 18:25 Mezsgyék, 21:40 Levél és virág: 18:35 Rajzfilm, 19:00 Jelena De Belder Híradó, 20:00 Ismét itthon, 21:40 Levél és virág: Jelena De Belder – dok. műsor, 22:10 Hírek, 22:50 Egy csokor szögesdrót – angol sorozat, 23:40 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 9:55 Az időn át, 10:20 Jurij Gustinčič 20. százada, ism., 11:40 Különleges ajánlat, ism., 12:10 Circom regional, Percek a…, ism., 13:10 Utak keletről – holland dok. sorozat, ism., 14:00 A szlovén vízkör, 14:25 A generációk IV. napja, 15:00 Párizs: Tenisz – French Open, 17:25 Ljubljana: Union Olimpija – Krka, kosárlabda-mérkőzés, 19:15 Sportbolygó, 20:00 Nyugodj meg – am. film, 21:55 Zenés műsor, 23:30 Gandzsa – am. sorozat, 0:25 Brane Rončel a színfalak mögött.

Magyar Tévé 5:45–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:05 Sztársáv, 12:50 Autóvízió, 13:20 Mozdulj!, 13:50 Kul-túra 2011, 14:20 Magyarország, 14:50 Szellem a palackból, 15:20 Aranymetszés, 16:15 Magyarország története, 16:45 A legbátrabb város – dok. film, 18:25 Bús düledékeiden – dok. film, 19:30 Híradó este, 20:05 SzerencseSzombat, 21:05 Ábel a rengetegben – magyar film, 23:00 Hírek, 23:10 Vérző Magyarország – dok. film, 1:05 Koncertek az A38 hajón.

RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:30 Játék, 11:25 Házon kívül, 12:00 Hírek, 12:10 Autómánia, 12:45 Tuti gimi – am. sorozat, 13:40 Sue Thomas – FBI – am. sorozat, 14:40 Míg a halál el nem választ – am. sorozat, 15:05 Őslények kalandorai – am. sorozat, 16:05 Sheena, a dzsungel királynője – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 19:45 Csillag születik – döntő, 23:15 Vitathatatlan 2. – am. film, 1:10 Smith – am. sorozat, 2:20 Fókusz plusz.

TV2 6:25 TV2-matiné, 12:45 Babavilág, 13:15 Szobaszerviz, 13:45 Sliders – am. sorozat, 14:45 Az Ügynökség – am. sorozat, 15:40 Rúzs és New York – am. sorozat, 16:35 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 17:35 Vásott szülők – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:00 Magellán, 19:35 Sabrina – am. film, 22:05 19:35 Sabrina Felejtés – am. film, 23:50 A szerencseforgató – am. film, 1:35 EZO.TV, 2:35 Kalandjárat.

Duna Tévé 7:05 Gyerekeknek, 11:45 Híradó, 12:00 Kapcsoljuk Ópusztaszert, az állami ünnepség helyszínét, 13:00 Isten kezében, 13:30 EtnoKlub, 14:25 Daktari – am. sorozat, 15:20 Délvidéki Trianon – dok. film, 15:55 Trianon az irodalomban, 16:10 Napok, évek, századok, 17:00 Ökumenikus istentisztelet Sárospatakról, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:00 Ünnepi stúdió, 21:00 A kincses sziget kalózai – am. film, 22:25 Dunasport, 22:45 Guca! (Trombitaverseny) – szerb film, 0:15 Ismétlések.

június 5. vasárnap Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 9:55 Vasárnapi szentmise, 11:00 Művelődési műsor, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:10 A Modrijani együttes koncertje, 1. rész, 14:25 Alpok–Duna–Adria, 15:00 Vasárnap délután, 17:00 Hírek, 17:15 Vasárnap délután, 18:10 Első és második, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 A népszavazás után, 21:30 Interjú: prof. dr. Niko Toš, 22:30 Hírek, 23:00 Wallander: Az ötödik nő – angol sorozat, 0:35 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 9:40 Az időn át, 10:00 Glóbusz, ism., 10:35 Gyerekműsor, 12:00 Turbulencia, Sportbolygó, ism., 13:20 Szeretem a futballt, ism., 13:45 Az Európa Liga áttekintése, 14:35 Kézilabda-magazin, 15:00 Párizs: Tenisz – French Open, 17:50 Maribor: Szlovénia – Horvátország, röplabda-mérkőzés, 20:00 Lottó, 20:10 Pau: Franciaország – Szlovénia, kézilabda-mérkőzés, nők, 20:45 Kranj: Úszás, 21:15 Ptuj: Utcai kosárlabda, 21:30 Szívkötelékek – francia sorozat, 22:25 Zenés műsor, 23:25 Baráti viszályok – angol sorozat, 0:15 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:50 Híradó, 9:05 Így szól az Úr!, 9:15 Vallási műsor, 12:00 Hírek, 12:05 Sport7, 13:05 Fogadóóra, 13:35 A hat lépés hatalma – angol dok. film, 14:30 Az Ushuaia expedíció – francia dok. sorozat, 15:20 Szerelmi láz – magyar film, 16:40 Hogy volt!?, 17:50 13:35 A hat lépés Anno – mesél a filmhíradó, 18:20 Telesport – női kézilabda, hatalma 20:10 Híradó este, 20:45 A karvaly csendje – francia sorozat, 21:40 Az Este, 22:35 24 – am. sorozat, 23:20 Panoráma, 23:50 Hírek, 0:05 Aranymetszés, 1:00 Koncertek az A38 hajón.

RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 11:30 Törzsutas, 12:00 Híradó, 12:10 Az Iquacu vízesések – német dok. film, 13:10 Magyar autósport-magazin, 13:30 WTCC – Túraautó-vb, 14:15 Doktor Addison – am. sorozat, 15:15 Eltűntnek nyilvánítva – am. sorozat, 16:20 Filofax – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 A Karib-tenger kalózai – A Fekete Gyöngy átka – am. film, 21:50 Csali – am. film, 0:20 Portré, 0:55 Sötét vizeken – am. film.

TV2 6:45 TV2-matiné, 11:25 Stahl konyhája, 11:55 Kalandjárat, 12:25 Talpig nő, 12:55 Borkultusz, 13:25 Sliders – am. sorozat, 14:15 Monk – am. sorozat, 15:15 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 16:10 Édesek és mostohák – am. film, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:05 A mágus – am. film, 22:15 Frizbi Hajdú Péterrel, 23:15 Knight Rider – am. sorozat, 0:10 Nexxt – magyar film, 1:40 EZO.TV, 2:10 Napló.

Duna Tévé 7:10 Gyerekeknek, 11:45 Híradó, 12:05 Élő egyház, 12:35 Élő népzene, 13:05 Csellengők, 13:30 Tanulmány a nőkről – magyar film, 15:05 Dunáról fúj a szél – magyar sorozat, 15:15 Múltidéző, 15:40 Orbán Balázs, az ifjúság pártfogója – dok. film, 15:55 Illés 22:15 Caracas – Sze- – magyar sorozat, 16:25 relem mindhalálig Vannak vidékek – magyar sorozat, 16:55 Talpalatnyi zöld, 17:30 Kirakat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:00 Kikötő, 19:45 Heti hírmondó, 20:30 Klubszoba, 21:30 Lélek Boulevard, 22:00 Dunasport, 22:15 Caracas – Szerelem mindhalálig – venezuelai film, 23:45 Péterfy Bori & Love Band – koncertfilm, 0:50 Kikötő.

június 6. hétfő Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Mezőgazdasági műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:20 Szlovénia nézetei, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Az élet – angol dok. sorozat, 18:25 A 3X3 plusz 6 sorsolása, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 A Hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:00 Glóbusz, 23:30 Zenés est, 1:00 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 10:00 Jó reggelt, 12:50 Szombat délután, ism., 15:15 Írások, Szlovén villanások, ism., 16:10 Különleges ajánlat, Ez lesz a szakmám, ism., 17:00 Szülők kisebbségben – angol sorozat, 17:30 Alpok–Duna–Adria, 22:35 Irina Palm Első és második, ism., 18:25 Firma.tv, 18:55 Impro TV, 19:30 Az egyetem, 20:00 Pokoli választás, 20:45 Élni az ellenséggel – ausztrál dok. sorozat, 21:40 Érdekel a könyv, 22:00 Aranyfüst, 22:35 Irina Palm – belga–luxemburgi–angol–német–francia film.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Kárpát Expressz, 13:00 Átjáró, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:35 Mindentudás Egyeteme 2.0, 15:30 Kastélyok és kúriák, 16:00 Szomszédok – magyar sorozat, 16:30 Híradó, 16:40 Körzeti híradó, 16:55 Teadélután, 17:50 India – Álmok útján – brazil sorozat, 18:40 Futótűz – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Nápolyt látni és… – magyar film, 21:30 A fehér nyíl – magyar film, 22:05 24 – am. sorozat, 22:55 Az Este, 23:30 Urbanisták, 23:55 Hírek, 0:40 Ma reggel, ism.

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:10 Játék, 13:30 Fél kettő, 14:20 Rádió – am. film, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 Ezel – török sorozat, 18:30 Híradó, 19:05 A mentalista – am. sorozat, 14:20 Rádió 20:05 Fókusz, 20:40 Barátok közt – magyar sorozat, 21:20 Dr. Csont – am. sorozat, 22:15 Showder klub, 23:30 Face the Pro, 0:35 Gyilkos elmék – am. sorozat, 1:30 Reflektor.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:35 Egy hét Pesten és Budán – magyar film, 14:15 EZO.TV, 15:25 Második élet – am. sorozat, 16:25 Seherezádé – török sorozat, 17:05 Update Konyha, 17:25 Seherezádé – török sorozat, 18:30 Tények, 19:20 Aktív, 20:15 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:25 NCIS – am. sorozat, 22:25 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:20 Aktív, 23:25 Különleges ügyosztály – Párizs – francia sorozat, 0:25 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:30 Célkereszt – am. film, 2:45 Magellán.

Duna Tévé 6:00–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:15 Térkép, 15:00 Heuréka!, 15:30 A nap lovagjai – magyar sorozat, 16:05 Lyukasóra, 16:30 Páva-variációk – dok. film, 17:05 Doc Martin – angol sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:00 Szelek szárnyán – kanadai sorozat, 19:40 Kikötő, 20:00 Híradó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 Zseni az apám – am. film, 22:30 Sportaréna, 23:15 Mrs. Ratcliffe forradalma – angol film.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Hétvégi programajánló, 10:15 Világjáró, 11:15 Helyzetkép, 12:00 Déli krónika, 12:15 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Hétvégi programajánló, 15:00 Terepjáró, 16:05 Halló, Magyar­ ország, halló, Muravidék, 18:00 Napi krónika, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 20:35 Péntek esti jam, 21:05 Magyarok a világban, 22:00 Hétvégi ráhangoló, 23:00 Hazakísérő, 23:55 Műsorzárás

12

5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:05 A hét zeneszámának választása, 10:15 5 perc a szépségért, 11:15 Egész­ ségügyi műsor / ETM, 12:00 Déli krónika, 12:15 A hét magyar nótájának választása, 15:00 Terepjáró, 16:05 Hétvégi randevú, 17:05 Slágerlista, 18:00 Napi krónika, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 20:30 Szombat esti rock, 23:55 Műsorzárás

5:45–7:00 Reggeli műsor, 7:00 Hírek, 7:05 Sláger­kíván­ság, 9:00 Kalamajkafalva, 9:45 Vasárnapi elmélkedés, 10:00 Poénvadászat/Igaz-e?/Szentmise, illetve isten­tisztelet köz­ ve­tí­tése/Ismeretlen ismerős, 12:30 Szóvá teszem, 13:00 Va­ sárnaptól vasárnapig, 14:00 Muzsikaszó, jókívánság, 17:00 Hírek, 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős – ismétlés, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig – ismétlés, 20:35 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 10:15 Heti programajánló, 11:05 Térerő, 12:00 Déli krónika, 12:10 Magyar nóták és csárdások, 14:05 Kívánságműsor, 15:00 Terepjáró, 16:15 Sporthétfő, 17:05 Arcvonások, 18:00 Napi krónika, 18:20 Gin Tonic, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:00 Hírek röviden, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .


Info június 7. kedd Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 11:55 Interjú, ism., 13:00 Hírek, 13:15 Glóbusz, Babilon.tv, ism., 14:15 A lélek horizontja, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Pitypang, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Motorok a szlovének alatt – dok. műsor, 18:00 Tudományos műsor, 18:25 Az Astro sorsolása, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Korszerű család – am. sorozat, 20:25 A nyolcadik nap, 21:00 Szlovénia 20 éve: A médiaháború – dok. film, 22:00 Visszhangok, 23:00 Helyes ötlet!, 23:25 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 10:00 Jó reggelt, ism., 13:00 Vasárnap délután, ism., 15:50 Zenés emlékek Boris Kopitarral, Jó napot, Koroška!, ism., 17:25 A hírnök, 17:50 Hidak: Pitypang, ism., 18:20 Idegenforgalmi műsor, 18:45 Ezazene – szlovén sorozat, 19:15 Tranzisztor, 19:55 Novo mesto: Krka – Union Olimpija, kosárlabda-mérkőzés, 21:45 A háromszög, 22:15 Jean De La Fontaine – A kihívás – francia film, 0:00 Brane Rončel a színfalak mögött.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:35 Mindentudás Egyeteme 2.0, 15:30 Tudástár 2011, 15:55 Szomszédok – magyar sorozat, 16:30 Híradó, 16:40 Körzeti híradók, 16:55 Teadélután, 17:50 India – Álmok útján – brazil 18:40 Futótűz sorozat, 18:40 Futótűz – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 San Marino – Magyarország, labdarúgó-mérkőzés, 22:35 24 – am. sorozat, 23:20 Az Este, 23:55 Szellem a palackból, 0:25 Hírek, 0:40 Ma reggel, ism.

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:10 Játék, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:30 A kétbalkezes Cupido – – brazil film, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 Ezel – török sorozat, 18:30 Híradó, 19:05 A mentalista – am. sorozat, 20:05 Fókusz, 20:40 Barátok közt – magyar sorozat, 21:20 Castle – am. sorozat, 22:15 A Grace klinika – am. sorozat, 23:20 XXI. század, 23:50 Halottasház – am. film, 1:40 Reflektor.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:40 Második élet – am. sorozat, 12:40 Rabiga előtt – am. film, 14:15 EZO.TV, 15:25 Második élet – am. s o ro z a t , 16 : 2 5 Seherezádé – török sorozat, 17:05 Update Konyha, 17:25 Seherezádé – török sorozat, 18:30 21:25 A kalandor Tények, 19:20 Aktív, 20:15 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:25 A kalandor – am. film, 23:20 Aktív, 23:25 A médium – am. sorozat, 0:25 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:30 Az ember, aki nappal aludt – magyar film.

Duna Tévé 6:00–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:15 Térkép, 15:00 Csellengők, 15:25 Fény és innováció – magyar dok. sorozat, 16:05 „…filléres emlékeim…”, 17:05 Doc Martin – angol sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Mese, 19:00 Szelek szárnyán – kanadai sorozat, 20:00 Híradó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 Állítsátok meg Terézanyut! – magyar film, 23:10 Dunasport, 23:15 Orr – iráni módra – iráni dok. film, 0:15 Koncertek az A38 hajón.

június 8. szerda Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 11:25 Művelődési műsor, ism., 11:55 Szlovénia 20 éve – A médiaháború, ism., 13:00 Hírek, 13:20 A 20:00 Három évad a Hét, A háromszög, ism., pokolban 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 Turbulencia, 18:25 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Három évad a pokolban – cseh–szlovák film, 22:00 Visszhangok, 23:00 Ami szent és a világ, 0:15 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 9:25 Tévéshop, 10:00 Jó reggelt, 12:45 Ismét itthon, ism., 14:35 Délelőtt a szimfonikusokkal, 15:15 Aranyfüst, ism., 15:45 Érdekel a könyv, A nyolcadik nap, ism., 16:30 Lelki villanás, 16:45 Szlovének világszerte, 17:15 Hidak, ism., 17:45 Fekete-fehér idők, 18:05 Az élet – angol dok. sorozat, ism., 18:55 Pokoli választás, ism., 19:50 Lottó, 20:00 Szlovénia 20 éve: Ivan Oman – dok. film, 20:45 Az STA 20 éve – dok. műsor, 21:25 Portugália – Szlovénia, kézilabda-mérkőzés, férfiak, 23:00 Gomorra – olasz film.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:00 Átjáró, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:35 Mindentudás Egyeteme 2.0, 15:30 Optika, 16:00 Szomszédok – magyar sorozat, 16:40 Körzeti híradó, 16:55 Teadélután, 17:55 India – Álmok útján – brazil sorozat, 18:40 Futótűz – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Telesport – Férfi kézilabda-mérkőzés, 21:50 24 – am. sorozat, 22:40 Az este, 23:15 Kapcsoskönyv – dok. sorozat, 23:45 Hírek, 0:00 Ma reggel.

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:10 Játék, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:20 Passionada – A szerelem játéka – am. film, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 Ezel – török sorozat, 18:30 Híradó, 19:05 A mentalista – am. sorozat, 20:05 Fókusz, 20:40 Barátok közt – magyar sorozat, 21:20 Sebhelyek – am. film, 23:25 Talpig majom – am. film, 1:15 Reflektor.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:40 Második élet – am. sorozat, 12:40 Winnetou és a félvér Apanatschi – német film, 14:15 EZO.TV, 15:25 Második élet – am. sorozat, 16:25 Seherezádé – török sorozat, 17:05 Update Konyha, 17:25 Seherezádé – török sorozat, 18:30 Tények, 19:20 Aktív, 20:15 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:25 Dr. House – am. sorozat, 22:25 Hawaii Five-0 – am. sorozat, 23:20 Aktív, 23:25 Szellemekkel suttogó – am. sorozat, 0:25 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:30 Bizonyítás – am. film.

Duna Tévé 5:45–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Hírek, 14:15 Térkép, 15:00 Élő népzene, 15:30 Beavatás, 15:50 Korea, Kína és Japán kultúrájának története – koreai dok. sorozat, 16:35 Mátyás király és a reneszánsz – dok. sorozat, 17:05 21:00 Fény az éjszakában Doc Martin – angol sorozat, 18:00 Híróra, 18:35 Mese, 19:00 Szelek szárnyán – kanadai sorozat, 20:00 Hírek, 20:20 Közbeszéd, 21:00 Fény az éjszakában – francia film, 22:35 Dunasport, 22:45 Volt egyszer egy Erődország – dok. film, 0:15 Kikötő, ism.

műsorajánló

június 9. csütörtök Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, ism., 11:40 Ami szent és a világ, 13:00 Hírek, 13:20 Studio city, ism., 14:15 Kisfilm, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Határtalan, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:30 A Korán – angol dok. sorozat, 18:25 A lóhere, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 20:00 Szlovénia nézetei, 21:30 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:00 Opus, 23:25 M. Kmecl: Friderik Veronikával – színházi előadás, 0:55 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 9:25 Tévéshop, 10:00 Jó reggelt, 12:55 Zenés műsor, 14:20 A hallgatás súlya – dok. film, 15:15 Tudományos műsor, ism., 15:35 Európai magazin, 16:05 Segítsünk egymásnak, 16:35 Hidak: Határtalan, ism., 17:05 Ez lesz a szakmám, ism., 19:00 Glasborola 17:35 Firma.tv, 18:05 Napjaink hőse – orosz sorozat, 19:00 Glasborola, 19:55 Sport, 21:45 Az orvosnő naplója – német sorozat, 22:30 Reménytelen romantikusok – angol sorozat, 23:20 Dokumentumműsor.

Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 13:00 Átjáró, 13:30 Nemzetiségi magazinok, 14:35 Összhang, 15:30 Kárpátalja expressz, 16:00 Szomszédok – magyar sorozat, 16:40 Körzeti híradók, 16:55 Teadélután, 17:55 India – Álmok útján – brazil sorozat, 18:40 Futótűz – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:05 Maupassant filmklasszikusok – francia sorozat, 21:10 Tűzvonalban – magyar sorozat, 22:05 24 – am. sorozat, 22:55 Az este, 23:30 Liszt Rómája – Róma Lisztje, 23:55 Hírek, 0:10 Ma reggel.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .

5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Tudakozó, 10:15 Nyelv­ művelő, 11:05 Aktuális, 12:00 Déli krónika, 12:10 Ma­ gyar nóták és csárdások, 14:15 Tudakozó, 15:00 Terepjáró, 16:05 Kívánságműsor, 17:05 Aktuális – ismétlés, 18:00 Napi krónika, 18:15 Lemezmúzeum, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóta kívánságműsor, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

Súlypont: stúdióbeszélgetés Stane Ba­ luh­hal, a Szlovén Köztársaság Nemzetiségi Hivatalának igazgatójával (az ismétlés elmarad) Június 3-án, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

RTL Klub 6:55 Reggeli, 9:05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg – mexikói sorozat, 12:00 Híradó, 12:10 Játék, 13:30 Fél kettő – magazin, 14:40 Bízzál bennem! – am. film, 16:20 Mindörökké szerelem – mexikói sorozat, 17:20 Ezel – török sorozat, 18:30 Híradó, 19:05 A mentalista – am. sorozat, 20:05 Fókusz, 21:20 Ítéletnap 20:40 Barátok közt – magyar sorozat, 21:20 Ítéletnap – am. film, 23:45 Róma – angol sorozat, 0:55 Reflektor, 1:05 Infománia.

Hidak: benne riport a Lendvai Méhész Egyesület jubileumi rendezvényéről (az ismétlés elmarad) Június 7-én, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:40 Második élet – am. sorozat, 12:40 Az álomnő – am. film, 14:15 EZO.TV, 15:25 Második élet – am. sorozat, 16:25 Seherezádé – török sorozat, 17:05 Update Konyha, 17:25 Seherezádé – török sorozat, 18:30 Tények, 19:20 Aktív, 20:15 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:25 Lelkes testcsere – kanadai film, 23:20 Aktív, 23:25 Divatkreátor, 23:55 Bostoni halottkémek – am. sorozat, 0:55 Tények este, 1:25 EZO.TV.

Duna Tévé 5:45–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 14:00 Híradó, 14:15 Térkép, 15:00 Talpalatnyi zöld, 15:30 Dunáról fúj a szél, 15:40 A közlekedés új útjai – angol dok. sorozat, 16:10 Virágzó Magyarország, 16:30 Győztesek világa, 17:05 Doc Martin – angol sorozat, 18:00 Híróra, 18:35 Mese, 19:00 Szelek szárnyán – kanadai sorozat, 20:00 Híradó, 20:20 Közbeszéd, 21:00 Fény az éjszakában – francia film, 2. rész, 22:30 Dunasport, 22:40 Koncertek az A38 hajón, 23:35 A magyarok és az I. világháború – magyar dok. film, 1:20 Kikötő.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 10:15 Magyarok a világban (ismétlés), 11:15 A kertész vála­ szol / Értékőrzők (ism.) / Tulipános láda / A kör, 12:00 Déli krónika, 12:10 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Apróhirdetés, 15:00 Terepjáró, 16:15 Horizont, 17:15 Tini Express, 18:00 Napi krónika, 18:20 Sztárfigyelő, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:00 Hírek röviden, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

Június 2-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

5:45–9:00 Reggeli műsor, 9:30 Apróhirdetés, 11:15 Kisebb­ségben, 12:00 Déli krónika, 12:15 Magyar nóták és csárdások, 14:15 Apróhirdetés, 15:00 Terepjáró, 16:15 Mese-lesen/Komolyan a zenéről, 17:15 Kuckó mackó/ Csacska rádió, 18:00 Napi krónika, 18:15 Nép­zenei műsor, 19:00 Mese, 19:05 Magyar nóták és csárdások, 20:00 Terepjáró – ismétlés, 21:05 Éjszakai műsor, 23:55 Műsorzárás

Pitypang: gyermekműsor, benne a lendvai iskolások a környezettel ismerkednek (ismétlés: kedden 17.50-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Június 8-án, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne ismét jelentkezik az Iskolapad című rovatunk, témája a kétnyelvű iskolák által kínált nyári táborok (ismétlés: szerdán 17.15-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Június 9-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Határtalan: a szombathelyi és a lendvai tévéstúdiók közös műsora (ismétlés: csütörtökön 16.35-kor a Szlovén TV II. csatornáján) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

13


Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete

Május június 2-a és 8-a között

Lendvai Plébánia A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2011. május 31-én a következő munkahelyeket hirdették meg: Csempéző Trgo Keram, keramičarstvo in druge storitve, Hosszúfaluhegy 197., Lendva (3 munkahely, meghatározott idő: 2 hónap, jelentkezési határidő: 2011. június 3.) Asztalos Mizarstvo Drago Kolman s.p., Gornja Bistrica 1., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2011. június 6.) Gépészeti szerelő Jansik d.o.o., Ulica Prekmurske čete 74., Črenšovci, (1 munkahely, meghatározott idő: 2 hónap, jelentkezési határidő: 2011. június 14.) Eladó-asszisztens Adastra – raziskovanje trga in javnega mnenja, Klanc 62 a., Dobrna (2 munkahely, magyar nyelv tudása, meghatározott idő: 2 hónap, jelentkezési határidő: 2011. június 16.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

Biztonságos szünidő – kerékpáron A rendőrség június 4-én kerékpár- és gyalogtúrát szervez a muraszombati Maximus bevásárlóközponttól indulva azzal a céllal, hogy a nyári szünidőre felkészítsenek mindenkit, de főleg a gyerekeket a biztonságos közlekedésre, gyalogszerrel és kerékpárral egyaránt. A túra résztvevői 8.00 és 9.45 között gyülekezhetnek, majd 10.00 órakor útra kelnek a kerékpárosok és a gyalogosok egyaránt. A kerékpárosok 6, 20 és 60 kilométeres távok közül választhatnak, míg a gyalogosok 7 kilométert tesznek majd meg. A rajt és a cél minden esetben a Maximusnál lesz. A szülők számára a túra ideje alatt

14

ingyenes gyerekmegőrző lesz biztosítva. A rajtdíj 6, illetve 9 és 12 euró, minden résztvevő emlékpólót kap, uzsonnát, valamint részt vesz a gazdag ajándékokat felvonultató nyereményjátékban. Bővebb információk: slavko.skerlak@policija. si és ksenija.arzensek@ komunika.si. A szervezők több közéleti személyiség jelenlétével is számolnak, többek közt Tina Maze részvétele is várható. HF

Június hónappal megváltozik a szombati szentmisék rendje: a pincei szentmisék 18.00, a völgyifaluiak 19.00 és a lendvai esti szentmisék szintén 19.00 órakor lesznek. Június 2-án áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének ünnepe. Reggel 8.00 és este 7.00 órakor kétnyelvű szentmise. Június 3-án 17.00-től 18.00 óráig minden elsőáldozó számára kötelező gyakorlat az elsőáldozási ceremóniára. Június 5-én húsvét hetedik vasárnapja. Szentmisék Lendván 8.00 órakor magyar és 9.00 órakor szlovén nyelven. 10.00 órakor elsőáldozási szentmise. Falvakon a szentmisék már szombat este lesznek, Petesházán és Pincén 18.00, Gyertyánosban és Völgyifaluban 19.00 órakor. Úgyszintén 19.00 órakor Lendván a családok szentmiséje.

Dobronaki Plébánia Vasárnap 8.00 órakor szlovén, 10.00 órakor magyar nyelvű szentmise. Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor – kivéve szerdán reggel 7.30-kor – lesznek. Falvakon szombatonként 17.00 órakor lesznek szentmisék.

Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik vasárnap 10.00 órakor lesz.

apróhirdetés •Eladó nagyon jó állapotban lévő, diófából készült, 180 cm hosszú és 75 cm széles asztal padokkal. Ára: megegyezés szerint. Érdeklődni: tel. 041-207-601. •Hévízen és Balatonon apartman kiadó. Érdeklődni: tel. 041-729-231 vagy 0036/85376-443. •Kapcán, a Fő utca 22-es szám alatt eladó felújított lakóház (kb. 105 m2) melléképülettel és udvarral: Irányár: 85.000 euró. Érdeklődni: tel. 040-887-959. •Nagybőgő eladó. Érdeklődni: tel. 031-547-543. •Eladó jó állapotban lévő, 1998-as évjáratú Citroen AX, 1100-as motorral, műszaki nélkül: Ára: megegyezés alapján, Érdeklődni: tel. 030-399-652. •Kiadó lakás házaspárnak vagy egyedülálló személynek (szoba, konyha és fürdőszoba). Ugyanitt eladó

fehér színű konyhabútor. Érdeklődni: tel. 040-976-215. •Termőföldet vásárolnék Pince, Völgyifalu és Csente környékén. Érdeklődni: tel. 041-605-849.

figyelmükbe •Június 2., csütörtök 19.00 óra, •Lendva, Szent Katalin plébániatemplom •A debreceni Kodály Kó­ rus hangversenye •Június 4., szombat 19.00 óra, •lendvai Színház- és Hangversenyterem •A Lendvai Nyugdíjas Egyesület „Kofetarji” Szín­ játszó­c so­p ortja – Olga Pau­šič: En hribček bom kupil… című vígjátékának bemutatója Belépő: 5 EUR

Meghívó Dr. Surján László, az Európai Parlament képviselője tisztelettel meghívja Önt és kedves ismerőseit

a Charta XXI. Megbékélési Mozgalom konferenciájára Helyszín: Lendva, Zsinagóga (Alsó u. 5., Lendva) Időpont: 2011. június 3., péntek, 16.00 óra

Református Egyház Június 5-én 10.00 órakor ökumenikus istentisztelet lesz Szentlászlón a búcsú alkalmából.

névnapsoroló

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet szeretettel meghívja mindazokat, akiket érdekel a betegségmegelőzés, az egészségmegőrzés és a regeneráció természetes, mellékhatások nélküli módja. Középpontban a természetgyógyászat.

Június 3-tól 9-ig

Az előadás témája:

Péntek – Klotild Szombat – Bulcsú Vasárnap – Fatime Hétfő – Norbert Kedd – Róbert Szerda – Medárd Csütörtök – Félix

Gondolatok/tájékoztató a biorezonancia módszeréről 2011. június 8-án 19.30-kor a Bánffy Központban.

időjárás A hét végére enyhe, csapadékos idő várható.

Egészséges életmód, az egészség megőrzése természetes úton. Előadó: D. Kozsa Anita természetgyógyász, életmód-terapeuta Az előadás ingyenes!

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .


Info GYÁSZJELENTÉS

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága halottunk,

Elhunyt

A harcot megharcoltad, nyugodjál békében.

Kovač Janez

Göntér Teréz, szül. Gönc

(1924–2011)

Dobronakról.

2011. május 27-én búcsúztunk el tőle a dobronaki temetőben.

Emlékét megőrzi a gyászoló család

Újdonságok a Lendvai Könyvtárban • • • • • •

Harrer, Heinrich: Hét év Tibetben Harrer, Heinrich:Visszatérés Tibetbe Tündérmesék Bán Zsófia: Esti iskola: olvasókönyv felnőtteknek Kampusch, Natascha: 3096 nap – A bántalmazás és megalázás 8 hihetetlen éve Fucskár Ágnes: Szászföld: utazások Székelyföldön és környékén

Tisztelt szőlőtermelők! 2011. június 5-e, vasárnap az idei borminősítési elismerések kiosztásának jegyében zajlik Csentében 14 órai kezdettel. Ez alkalomból koronázzuk meg a muravidéki borkirálynőt, az eseményt rövid kultúrműsor fogja össze. Az idén márciusban bírált minőségi borokat fogjuk megkóstolni a rendezvény után. Szeretettel várunk mindenkit! A Csentei Szőlőtermelők Egyesülete

Meseóra a Lendvai Könyvtárban: Népmesék kincsestára A nyári szünet előtti utolsó magyar meseórán a népmesékkel fogunk ismerkedni, pontosabban magyar népmeséket hallhatnak majd a gyerekek. Azt viszont, hogy melyeket, inkább nem áruljuk el – gyertek el és meghalljátok majd őket! Sok szeretettel várunk bennneteket kedden, 2011. június 14-én 16.30-kor a Lendvai Könyvtárban. Könyvtár Lendva

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .

temetésén részt vettek, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisére adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönet Bernád József püspöki tanácsos úrnak a gyászszertartásért, valamint a hármasmalmi imádkozóasszonyoknak és az énekeseknek az elmondott imákért és a gyászénekekért. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet. Hármasmalom, 2011. május 17-én

A gyászoló család

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A petesházi temetőben nyugszik drága anyánk, nagyanyánk és testvérünk,

Nem múlnak ők el, kik a szívünkben élnek, hiába jönnek árnyak, álmok, évek, ők itt maradnak bennünk örökre még.

Kósa Ilona, szül. Vida (1932–2011)

aki súlyos betegsége után, 79 éves korában tért örök nyugalomra. Köszönjük mindazoknak, akik mellette voltak, bátorították és sírjára elhelyezték a kegyelet virágát. „… És a földön egy árnyalattal sötétebb lesz már minden hajnal, s az égen egy szikrányi fénnyel több fog szikrázni…” A gyászoló család

Petesháza, Felsőlakos, Kót, Sydney, 2011. május 27-én

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Gál József (1924–2011)

A lánc elszakadt, a rózsa elhervadt, a mi szeretetünk feléd, amíg élünk, megmarad.

Fájó szívvel mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága halottunkat elkísérték utolsó útjára, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisére adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk mons. Režonja Franc püspöki helynöknek és Bernád József püspöki tanácsos úrnak a gyászszertartásért, valamint a csentei imádkozóknak és az énekeseknek az elmondott imákért és a megható gyászénekekért. Köszönet mindazoknak, akik a nehéz pillanatokban mellettünk álltak. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet. Csente, 2011. május 27-én

A gyászoló család

15


Info

Humor

Humor

A rendőr megszólít egy autóst: – Uram, hogy gondolja, hogy pont ide parkol a kocsijával? – Azt gondoltam, ez a legjobb hely. Hiszen ki is van írva: „biztonsági sáv”.

Tanár: – Pistike, mondj három okot, hogy miért kerek a Föld! – Hát, mert anyu is azt mondja, apu is, meg a tanár úr is. – Pincér! Egy döglött pók van a levesemben! – Igen, uram, a pókok nem bírják a forró vizet.

– Hallottad, hogy egy sikló megölt egy turistát a hegyekben? – Hiszen a sikló nem is mérges. – Nem is kell annak lennie, ha leugrik miatta az ember egy szikláról. – Anyám ma majonéz helyett folyékony szappant nyomott a reggelimre! – Az gáz, gondolom, jó dühös lettél! – Mi az hogy! Csak úgy habzott a szám!

Egy pap szeretne egy gondnokot felvenni, ezért felad az újságban egy hirdetést. Másnap egy elegáns fiatalember csenget be hozzá. Körbevezeti a paplakban, majd nekiszegezi a kérdést: – Fontos elvárás, hogy minden reggel pontban hétkor szolgálja fel a reggelit! Képes ezt vállalni? – Azt hiszem... – feleli a fiatalember bizonytalanul. – És azt, hogy minden nap beágyaz, letörli a port a nappaliban, elmosogat, hetente egyszer lenyírja a füvet? – Atyaisten, Tisztelendő úr! Bár az esküvőm időpontját jöttem megbeszélni, de ha a házasság ennyi munkával jár, akkor inkább hagyjuk az egészet!

16

Horoszkóp

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BAŠKA 2011

A Lendvai Ifjak Egyesülete – Life pályázatot hirdet a 2011-es baškai gyermeküdülés csoportvezetőinek, illetve gyermekkísérőinek kiválasztására. A Lendvai Ifjak Egyesülete – Life pályázatot hirdet gyermekkísérők, 1 sportanimátor, 1 egészségügyi dolgozó, 1 orvos részére. Előnyt élveznek azok a jelentkezők, akik eleget tesznek a következő feltételeknek: – tanárok vagy más pedagógiai dolgozók, – pedagógiai kar felsőbb évfolyamos hallgatói, – gyermekkísérő, csoportvezetői tapasztalattal rendelkeznek. A 2011-es baškai gyermeküdülés időpontja: 2011. augusztus 14. – 2011. augusztus 25. A pályázók a jelentkezési lapokat 2011. június 1-től igényelhetik a Lendvai Ifjak Egyesületénél (Fő utca 124., Lendva – a régi egészségház épülete) minden hétköznap 11 és 16 óra között. A pályázati űrlap a www.lifelendava. si oldalról is letölthető. A kiválasztott jelentkezők a Lendvai Ifjak Egyesületével szerződést kötnek, amel�lyel felelősséget vállalnak az ott végzett feladatokért és a rájuk bízott gyermekekért. A gyermekkísérői munkáért a kiválasztottak 160 EUR díjazást kapnak, emellett az üdülés ideje alatt teljes ellátásban részesülnek. A pályázat beadásának határideje: 2011. június 10. A pályázatokat személyesen a Lendvai Ifjak Egyesülete új helységeiben (Fő utca 124., Lendva – a régi egészségház épülete) minden hétköznap 11 és 16 óra között, vagy postai úton (Lendvai Ifjak Egyesülete – Life, Pf. 97, 9220 Lendva) lehet benyújtani. További információk: 02 /577 27 26 A csoportvezetők meghallgatás alapján lesznek kiválasztva. A pályázatokat a Lendvai Ifjak Egyesületének bizottsága bírálja el.

Bika Ápr. 21. – máj. 20 Szerencsésen megoldódik egyik problémája egy váratlan találkozásnak köszönhetően, és így nem kell felesleges kockázatot vállalnia. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Vigyázzon, ne költekezzen lehetőségein túl, mert később nehéz lesz helyreállítani pénzügyi stabilitását. Rák Jún. 22. - júl. 22. Mivel erős Önben az együttérzés mások iránt, újból felkarol valakit. A legjobbkor teszi, hiszen semmi más nem erősíti annyira, mint amikor erősnek kell lennie. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Magánéletében csodálatos időszakot él meg, és ez azon is meglátszik, hogyan viszonyul másokhoz. Türelmes és megértő mindenkivel. Szűz Aug. 24. – szept. 23. Ne fojtsa el saját vágyait, ne hagyja őket figyelmen kívül. Még ha most teljesíthetetlenek is, később megteremtheti a feltételeiket. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Akkor se hanyagolja el barátait, ha nagyon elfoglalt és alig marad ideje önmagára is. Ha úgy érzi, szükségük van Önre, álljon rendelkezésükre!

A gyermeküdülés támogatói:

kulcslyuk

Z. Szekeres Ilona magyartanár Az ideális férfi? • Ne legyen ideális, de legyen FÉRFI! Álomutazás? • Ilyet még nem terveztem. Álomszakma? • A sajátom. Szeretek tanítani. Ha sport, akkor... • Foci. Ha lazítás, akkor... • Olvasás, beszélgetés. Ha étel, akkor... • Pörkölt. Ha ital, akkor... • Víz. Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Tökös-mákos rétes. Kedvenc ruhadarab? • Sál. Kedvenc író, könyv? • Szabó Magda: Für Elise. Mi a kedvenc rajzfilmje? • Maja, a méhecske.

Kos Már. 21. – ápr. 20. Kapcsolatai mostanában az önvédelemről szólnak. Nehéz áttörni a maga köré húzott falon, és ettől Ön szenved leginkább. Bízzon az emberekben!

Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Minél motiváltabb egy feladat elvégzésében, annál könnyebben tudja megoldani. Tudatosan keressen olyan dolgokat, amelyek lelkesítik. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Annak ellenére, hogy komoly vetélytársai vannak, Önnek a legnagyobbak az esélyei a sikerre. Ennek oka elkötelezettsége és őszinte lelkesedése. Bak Dec. 23. – jan. 20. Kezd ráébredni, hogy a hivatásbeli sikerei nem teszik boldoggá a szívét. Ha megelégelte, kezdjen el változtatni szabályozott napi programjain!

Kabala, amulett? • Nincs. Hisz bármilyen természetfeletti erő­ ben? • Igen. A Teremtőben. Legjobb tulajdonsága? • Segítőkészség. Legrosszabb tulajdonsága? • Jóhiszeműség. Ha tehetné, a világban eltörölné a... • Hatalomvágyat.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Nem vágyik most elkötelezett kapcsolatra, de egy könnyűre azért nem mondana nemet. Arra azonban vigyázzon, hogy partnere is így érezzen! Halak Febr. 20. – már. 20. Nagyszerű barátai vannak, akik szeretik és akikre mindig számíthat. Hallgasson rájuk, kezdjen pozitívan gondolni arra, mit hozhat a jövő!

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .


Kultúra A Pesti Színház lendvai előadásáról

Szerelem és halál villanófényben Bartis Attila Romlás című drámája a Pesti Színház előadásában a magyar bérlet darabjaként a látszólag közömbös lendvai közönség előtt végül is sikerszámmá lett. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A fönt említett „látszatközömbösséget” nyilván a darab által megkövetelt, a dráma iránti komolyabb viszonyulás is indokolta. A látszólag egyszerű dramaturgia és a háromszöglét önmagában ugyan lehet fő feszültség- és konfliktusforrás, de a drámaíró és a rendező is kikerülik ezeket a sztereotip fordulatokat. Így a három szereplő, a férj, a feleség és a szerető hárman sohasem találkoznak, legfeljebb akkor, amikor a rendező a szituáción éppen kívül rekedt szereplő véleményét is közölni szeretné a nézővel. Ez persze a feleség–szerető relációban mindig ellentétes. A műterem és a hátsó ajtó mögötti, hol hálószobaként, hol pedig konyhaként, később betegszobaként funkcionáló tér az éppen felesleges szereplő

A fotós (Hegedűs D. Géza) és modellje (Bata Éva). elvonuló területévé lesz. A műteremben a felvételhez szükséges maradéktalan eszközökön kívül hatásvadász elem nincs. A sötétkamra pedig egy másik világ, a tehetséges és befutott férj (Hegedűs D. Géza) mellett két évtizedig tevékenykedő feleség (Hegyi Barbara) terepe, aki kiszolgáltatottként el-

ra „Ide lábam, ne tova!” címmel, amelyet a Lavina Kultúrklub és a Muravidék

A gyerekek játszva is tanulták a táncot. N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .

Irodalmi est Bán Zsófiával

tűri a gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizált művészember szeszélyeit. Míg meg nem jelenik egy új modell (Bata Éva), aki az egy év haladékot kapó emberbe beleszeret. Az óra gyorsan ketyeg, s amire a 30 ezer fotó elkattanna, a művésznek a sűrített tempójú „életműve” is elkészül.

Vajdasági „évadzáró” táncház Lendván Május 27-én a Bánffy Központban került sor az „évad” utolsó táncházá-

Mi lesz a hagyatékkal? A paraszt-maffiavilág harácsoló, pénzéhes világába is betekintést kapunk, de csak egy pillanatra. Hiszen kiderül, a szerzői jogok nem érdeklik a tiszta érzelmekben hívő Ágicát, őt csak a vissza nem hozható, megörökített „filmes pillanatok” mozgatják. De éppen azokat nem kapja meg. Mert a halállal és a felejtéssel visszavonhatatlanul vége kell szakadnia valaminek. S éppen ez a

folyamat, melyet az itt és „odaát” határán egyensúlyozó művésznek el kell játszania. Csak akkor érdemelheti ki a végzetes ópium-injekciót. A katarzis határáig csigázott érdeklődés mintha e ponton hibát szenvedne, hiszen a játék a villanyoltással valósággá lesz, az illúziórombolás pedig teljessé. A sikerhez a táblás sze­ rep­osztás éppúgy hozzájárult, mint a rendezés, mely egyszerre hozott létre klasszikus és post-színházi eseményt. Kívánunk magunknak hasonló katarzispróbákat, színházi pokoljárást, mellyel néhány napig el lehet bíbelődni.

Néptáncegyüttes szervezett az MNMI társszervezésével. Ezúttal a Vajdaságból érkeztek muzsikusok és „táncmesterek”. A gyerekek dunántúli ugrósokat és felcsíki táncokat roptak, de volt játék és énektanulás is Borsodi Patyerek Orsolya és Utasi Péter (Pepe) vezénylése alatt. A felnőttek felcsíki, széki és gömöri táncokat tanultak, majd sor került mezőségi és kalotaszegi „szabadtáncra” is. A hajnalig tartó kiváló hangulatról és talpalávalóról Csonka Ferenc és a Csalóka zenekar gondoskodott. Táncházunkat a Szülőföld Alap és a Lendva Községi MNÖK támogatta. B. E.

Bán Zsófia sokoldalú alkotó, művei nehezen sorolhatók be a műfaji kategóriák közé. A Lendvai Könyvtár múlt csütörtöki irodalmi estjének vendége Bán Zsófia író, esszéista és irodalomtörténész volt. A Rio de Janeiróban született alkotó, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Amerikanisztika Tanszékének okt atója rendszeresen publikál esszéket, tanulmányokat, irodalom és művészetkritikákat, rövid prózát, valamint az úgynevezett társadalmi nemek (gender studies) tudományával is foglalkozik. Ez idáig három könyve jelent meg, éspedig az Amerikánesz, az Esti iskola és a Próba-

csomagolás című művek. A műveire a műfajok keveredése jellemző, ezért alkotásai egyedülállók és nehezen besorolhatók a műfajokba. Lendván az Esti iskola című prózakötetet mutatta be: a művet irónia jellemzi, és irodalmi olvasókönyvre hasonlít, amelyben a novellák iskolai tantárgyakhoz kapcsolódnak. Parodizálja a műfajt és a tanítási folyamatot. Röviden szó esett az alkotó Próbacsomagolás című tanulmány- és esszékötetéről is. Új, novellisztikus regénye jövőre várható. HS

17


Horizont Kertésznaptár

Virágok júniusban A különböző, már elvirágzott vagy éppen virágzó növényekkel június folyamán is van teendő. Az alábbiakban a néhány legkedveltebb kerti virágzó növény ápolási tippjeit közöljük. Rózsa – A rózsáknak június végén, július elején adjuk az utolsó műtrágyaadagot, hogy a hajtások őszig beérjenek. Ha nem érnek be a vesszők, akkor könnyen elfagynak. Ezért az utolsó műtrágyázás nitrogénben szegény, de káliumban gazdag legyen. A rózsák közé egy négyzetméterre 30–40 grammot szórjunk ki, majd sekélyen kapáljuk be. Ha nem számíthatunk esőre, alaposan öntözzük meg a töveket. Az évente csak egyszer nyíló futórózsákról a már elnyílott hajtásokat erősen vágjuk vissza, így az idei hajtások jobban tudnak fejlődni, hiszen majd ezeken fejlődnek a következő évi virágos hajtások. A visszametszés után a rácsozaton egyenletesen osszuk el és kötözzük le őket. Árvácska, nefelejcs, százszorszép – Június elején vessük el az árvácskát, a százszorszépet és a nefelejcset. Ha melegágyba vetjük és a kelésig melegágyi ablakot teszünk rá, akkor június közepéig kikelnek a növények. Az ágyás előkészítésekor a talaj felső részébe keverjünk bele egy kevés nedves tőzeget, ami segíti a növények gyökeresedését. Az árvácska, a nefelejcs és a százszorszép magvai igen aprók, ezért nagyon gondosan végezzük a vetést. Ha túl sűrűre vetjük, akkor gyenge, megnyúlt palánták fejlődnek, amik nem alkalmasak a kiülte- Június elején vessük el az tésre. Ezért soha ne a árvácskát, a százszorszépet zacskóból szórjuk ki a és a nefelejcset. magot, hanem mindig néhány magot a hüvelyk- és a mutatóujjunk közé fogva, lehetőleg szemenként vessük ki őket. A magvak közötti távolság legalább 1 centi legyen. Ha mégis sűrűn kel ki, egyeljünk, mihelyt a magoncokat meg tudjuk fogni. Virághagymák – A virághagymákat (tulipán, nárcisz) csak akkor szedjük fel, ha a talaj feletti részek már elsárgultak, visszahúzódtak. A hagymák csak ekkorra fejlődnek ki teljesen. Ha korábban szedjük fel őket, a hagymák még nem elég fejlettek, előfordulhat, hogy a következő évben nem vagy csak igen gyengén virágoznak. Hogy a hagymák ne sérüljenek, kiásásukhoz ne ásót, hanem ásóvillát használjunk. Felszedés után a hagymákat alaposan szárítsuk meg, mert különben a tárolásnál fonnyadnak és megbetegedhetnek. Lehetőleg árnyékos, szellős, és ne tűző napon szárítsuk őket. A hagymákat egy rétegben, száraz helyen terítsük szét. A nárciszt legtöbbször hosszú éveken át a földben hagyjuk, a tulipánt minden második-harmadik évben fel kell szednünk. A virághagymákat ültetésig száraz, levegős helyen tároljuk. A teljesen száraz hagymákat legjobb, ha alacsony ládákba rakjuk, legfeljebb két rétegben. A tárolótér hőmérséklete körülbelül 20 fokos vagy valamennyivel magasabb legyen. Tehát a hagymákat ne a pincében, hanem inkább a padláson vagy hasonló helyiségben tároljuk.

18

Könyv, kiállítás, együttműködési megállapodás

90 éves a Lendvai Méhészegyesület

Pénteken a Bánffy Központban bemutatásra került „A Lendvai Méhész Egyesület 90 éve” című kiadvány, majd a kilenc évtizedes jubileum alkalmából megnyitottak egy alkalmi, a lendvai méhészek történetét bemutató kiállítást is. Az ünnep alkalmából a lendvai méhészek együttműködési megállapodást írtak alá a lenti és a söjtöri kollégákkal. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A Bánffy Központban egybegyűlt közönséget a Lendvai Méhész Egyesület elnöke, Cigut Štefan köszöntötte, majd kifejtette, a kiadvánnyal az egyesület és minden érdeklődő az eddig ismert történelmi események komplett és gazdag tárházához jutott, a szakmai és a laikus közvélemény pedig érdekes információforráshoz és új ismeretekhez férhet hozzá a méhészet jelentőségéről a környéken. Az elnök egyben köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a kiadvány létrejöttéhez, különösen Horvat Meštrovič Ferencnek, a kiadvány szerkesztőjének, aki a továbbiakban aprólékosan bemutatta a két nyelven megjelent könyvet. Az egyesület és az MNMI közös kiadásában megjelent könyv a méhészet egyetemes, illetve monarchiabeli, majd muravidéki történelmének rövid bemutatása után kronológiailag veszi sorra a lendvai méhészeket három nagyobb korszakban, így az 1890–1945 és az 1945– 1991 közötti időszakban, illetve az önálló Szlovéniában. A folytatásban a szerző külön fejezetekben foglalkozik az egyesület legfontosabb pillanataival, eseményeivel, majd aprólékosan bemutatásra kerül a tagság, az eddigi elnökök, az elismerésben részesült méhészek listája is. A kiadvány a lendvai méhészek méhlegelői, a terepen

„A Lendvai Méhész Egyesület 90 éve” című kiadványt Kepe Lili, az MNMI igazgatója, Štefan Cigut elnök, Horvat Meštrovič Ferenc szerkesztő, illetve Nataša Bukovec mézkirálynő mutatta be. található mézelő növények bemutatásával, illetve az egyesület gazdag fotótárából merített fényképekkel zárul. A könyvbemutató után a lendvai, illetve a jubileum alkalmából jelenlévő lenti és söjtöri méhészek képviselői együttműködési megállapodást írtak alá, majd Bagladi Ladislav mutatta be az alkalmi méhészeti kiál-

lítást, amelyet Szomi János alpolgármester nyitott meg. A 90. jubileum megünneplése június 11-én folytatódik, amikor a városban mézes nap, mézpiac, ünnepély, szórakoztató műsor kerül megrendezésre. Az említett alkalmi kiállítás is június 11-ig tekinthető meg, és addig a vendéglők kínálata is „mézízű” lesz.

21 kilós ponty akadt a horogra

Žalik Štefan csentei horgász az elmúlt héten valóságos trófeával tért haza a horgászatból: egy 21 kilogrammos ponty akadt a horgára. A nagy fogást természetesen meg is örökítették. (fmh)

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .


Horizont

A kézimunkákkal Lendván is bemutatkoztak A Foglalkoztatási Intézet már 4. alkalommal szervezte meg az állást keresők által összeállított kézimunka-kiállítást. Az idén is – hagyományosan – az „Élethosszig tartó tanulás hete” alkalmából, az Önkéntesség Európai Éve cím alatt. Ljutomerben, Gornja Radgonán, Muraszombatban és Lendván a CIPS helyiségeiben május 27-én 24 kiállító mutatkozott be. – A lendvai kiállításra hat munkanélküli hölgy hozta el kézimunkáit. A kiállításon kézimunkák, bizsu, női harisnyából ké-

Serkentjük az egészséges növekedést

ESZKÖZÖK AZ ŐSHONOS NEMZETI KÖZÖSSÉGEK TERÜLETÉN FOLYÓ PROJEKTEK SZÁMÁRA

A Foglalkoztatási Intézet által szervezett kézimunkakiállítás alkalom a munkanélküliek találkozására is. szített orchideák, csecsemőruházat volt megtekinthető, de volt, aki télire eltett zöldséggel mutatkozott

be – tájékoztatta lapunkat a munkanélküliek kiállításáról Tamara Repič. SNK

Kitáncolták a májusfát

A Szlovén Regionális Fejlesztési Alap értesíti az érdeklődőket, hogy pályázatot jelentetett meg az őshonos nemzeti közösségek területén folyó projektek támogatására a 2011-es évre, éspedig a következő területekre: • primáris mezőgazdasági termesztés – (A1 cél), • vállalkozás és mezőgazdasági feldolgozás, marketingés kiegészítő tevékenységek – (B és A2 cél), • az előkészítő munkák és a közinfrastruktúrába való befektetések támogatása – (C cél). A kezdőbefektetésekre szánt eszközökre a következő községekben folyó projektek jogosultak: Dobronak, Hodos, Moravske Toplice, Lendva, Šalovci. KIÍRT ESZKÖZÖK (EUR-ban) A magyar nemzeti CÉL közösség területe Hitel Vissza nem térítendő eszközök A1 B 467.411,20 88.351,30 és A2 C 0,00 15.000,00 ÖSSZESEN 467.411,20 103.351,30

Az A1, B és A2 céloknál az eszközök kedvező hitelek és vissza nem térítendő eszközök kombináci­ ójában szerezhetők meg, a C célnál pedig kizárólag vissza nem térítendő eszközként.

Hodos és Bajánsenye közös májusfáját szombat este kitáncolták. Györke Gyula, Bajánsenye polgármestere köszöntője után rövid mesejátékot adtak elő a senyei általános iskolások, majd a legények kidöntötték a májusfát. Ahogy ilyenkor szokásban van, közös társalgással, harmonikaszó mellett telt az este. AK

Hitel-feltételek: • kamatláb: Euribor (háromhavi) + 0,25% évente • visszafizetési időszak: 15 év (a moratóriummal együtt) A költségek a következőkre vonatkozhatnak: • az A1 célnál (állattenyésztési és növénytermelői gazdaságok építésére, felvásárlására/korszerűsítésére, a legelők, a mezőgazdasági földterületek és bejáratok rendezésére), • a B és az A2 célnál (épületek és a hozzá tartozó földterületek felvásárlására, az épületek építésére és újjáépítésére, gépek és berendezések vásárlására, előkészítő tanulmányok és tanácsadások költségeire, nem anyagi befektetésekre), • a C célnál (anyagi befektetések költségeire, a projekt beindításához szükséges promóciós aktivitások költségeire stb.). Jogosultak (a területtől, illetve a befektető céljától függően): • cégek, magánvállalkozók, kisiparosok, szövetkezetek és szövetkezeti szövetségek, mezőgazdasági cégek, fejlesztési intézmények. A pályázatok benyújtásának határidői: 2011. 6. 15., 2011. 8. 19 és 2011. 10. 7. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: telefon: (01) 836-19-53 e-mail: info@regionalnisklad.si honlap: www.regionalnisklad.si

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .

19


Horizont Határtalan szerelmek

Akiket a szívük hozott hozzánk Készíthettünk volna olyan riportot is, amiben magyar kisiparost, orvost vagy éppen tanárt mutatunk be, aki Szlovéniában próbált szerencsét s egy jobb állás reményében hagyta el hazáját. Vagy magyar üzletemberek szlovéniai sikertörténetével is megtölthetnénk talán e két oldalt, mégsem tettük! Inkább olyan embereket kerestünk, akiket a szíve hozott ebbe az országba, a szerelme csábított ide. Vannak többen is ilyen párok, mi is találtunk Lendván, Hodoson és Kapornakon is. Szívet melengető édes szerelmi történetek kerekedtek ki a kutakodásból, vagyis boldog egymásra találások a határ két oldaláról. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

Mindjár t elsőként Lendván akadtunk egy olyan párra, akikkel igazi felüdülés a beszélgetés, jó humorú, kedves fiatalok. Szabó Márk és felesége, Bobovec Szabó Petra vállalták, hogy megosztják velünk mesébe illő történetüket. – Kezdjük az ismerkedéssel – kérem őket –, menjünk vissza az időben Budapestre az egyetemi évekhez. – 2003 januárjában egy vizsga után ismerkedtünk meg egymással, először barátság, majd szerelem, aztán közös budapesti albérlet lett a dologból – meséli Márk a tőle megszokott vidámsággal. – Emlékszem, mindig azt mondta nekem Márk, hogy én amolyan kuriózumnak, egzotikumnak számítottam szlovénként az egyetemen – folytatja Petra –, úgy látszik, ez tetszett neki bennem eleinte. Más voltam, mint a többi magyar lány – mondja nevetve. – A miénk nem volt szerelem első látásra, de ahogy megismerkedtünk, hamar észrevettük egymásban azokat a pozitív alapokat, amikre azóta is épül a kapcsolatunk. Szeretjük egymást és a legjobb barátai is vagyunk egymásnak. Szerintünk fontos, hogy egy kapcsolatban a párok sokat beszélgessenek és ugyanazon dolgok iránt érdeklődjenek. – Mikor hoztátok meg azt a döntést, hogy itt a Muravidéken szeretnétek építkezni arra a bizonyos pozitív alapra?

20

– Amikor befejeztem az egyetemet, és Petra is a vizsgáival a vége felé járt, akkor döntöttük el, hogy inkább a Muravidéken próbálunk szerencsét. Sosem szerettük Budapestet igazán, túl nagy, zajos, büdös és gyors nekünk. A nyugodtabb, csendesebb és főleg sokkal szebb Muravidékre már azelőtt is szívesen jártunk, ezért nem volt nehéz a döntés – mondja Márk. – Ugyan lett volna több lehetőségünk is Pesten munkát találni – folytatja Petra –, főleg nekem sok ajtó látszott kinyílni a szlovén nyelvtudásom miatt, de mégsem szerettem volna ott maradni. Sosem éreztem magam ott jól, nem beszélve arról, hogy itt mégiscsak úgy tűnt, magasabb az életszínvonal, sok a rokon, barát, ismerős. Belevágtunk tehát, és szerencsére minden jól összejött, nem bántuk meg a döntést. – Ahogy Lendvára költöztetek, hamarosan egybe is keltetek... – Igen, 2007 augusztusában, szűk családi körben, a lendvahegyi Cuk borházban fogadtunk örök hűséget – mondják. – Mindenki furcsán nézett ránk, hiszen rendhagyó esküvő volt a miénk – mesél Petra –, külső helyszínen tartottuk, nem a megszokott házasságkötő teremben, nem is hétvégén, hanem hétköznap, és a lagzin is csak a szűk családi kör vett részt. A borházról csak még annyit, hogy az az én mániám volt, azt mondtam, ha valaha lesz esküvő, akkor vagy ott, vagy sehol! Sok erőfeszítésbe került, míg meg tudtuk ott szervezni,

mivel engedélyeztetni kellett a ceremóniát. De megérte – mosolyog Petra. Márknak néhány hónapnyi itt-tartózkodás után sikerült munkát találnia, méghozzá a lendvai magyar rádiónál, az MMR-nél. Így viszonylag rövid idő alatt sok embert sikerült megismernie. Azt mondja, ez nagy segítséget jelentett számára a beilleszkedésben is és jó élményekkel gazdagodott. Azt viszont, hogy a legtöbb emberrel az anyanyelvén, magyarul beszélhetett, ma már másként értékeli. – Eleinte előny volt, ma már inkább hátrány, hiszen kevesebb gyakorlatot tudok gyűjteni a szlovén nyelvből. A szlovénnal már az egyetem alatt elkezdtem foglalkozni, és amióta itt vagyok, sokat fejlődtem, hisz enélkül még Lendván sem boldogulhat az ember. – Márk, közkedvelt rádiós vagy, de mégis, hogy kerültél kapcsolatba ezzel a szakmával, mesélnél róla? – Közhely, de még nem a válság idején volt, jó helyen voltam jó időben. Egy munkatárs szülési szabadságra ment, így egy hely felszabadult, kiírták a pályázatot, amire jelentkeztem, és amikor visszatért a kolléganő, én is maradhattam, hiszen kevés volt a férfihang a rádión. Nem volt könnyű eleinte, hiszen a mindennapi munka mellett egy új szakmát kellett megtanulnom. Egy teljesen új világba csöppentem. – Vicces, hogy eleinte Márk nem ismert itt szinte senkit – emlékszik vissza Petra –, és bárhová ment,

Szabó Márk és felesége, Bobovec Szabó Petra. mindenhol úgy mutatkozott be, hogy a Bobovec Petra férje. Most pedig a munkája során már olyan sok emberrel ismerkedett meg, hogy nagyobb az ismeretsége, mint nekem. Most már én mutatkozom be az embereknek úgy, hogy a Szabó Márk felesége, akkor tudják, ki vagyok. Beszélgetésünk végén Petra és Márk elárulták, a következő fontos lépés a családalapítás lesz az életükben... egy pár gyerekkel. Egy másik boldog egymásra találás története következik, ami szintén különleges a maga módján. Egy goricskói megrögzött agglegény 51 évesen találta meg élete szerelmét. Eöry Tibor és Mike Beáta történe-

te – Tibor szavait idézve – az Ezeregy éjszaka meséihez hasonló. Hiszen sok csalódás után, amikor már az ember feladja a reményt, hogy valaha is megtalálja párját, a szerelem a semmiből rátalál. Ez az élet – állapítjuk meg Beával, egy sóhaj kíséretében. A tegeződés már korábbi megállapodás köztünk, ezért ebben a formában folytatódik a beszélgetésünk. – Hogy történt a megismerkedés? – kérdezem Beát, aki rögtön hárít Tiborra, mert ezt már annyiszor, annyi embernek kellett elmesélni, és Tibor különben is olyan jól tud mesélni, mesélje el ő inkább – így Bea. Tibor el is kezdi: – 6 évvel ezelőtt az Őrségi Vásár

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .


Horizont

Eöry Tibor és felesége, Mike Beáta. alkalmával találkoztunk először egy közös ismerősünk által, aki bemutatott minket egymásnak. Bea berobbant az életembe – emlékszik vissza Tibor a nagy találkozásra. – Igaz, akkor még nem talált el minket Ámor nyila, ahhoz még kellett egykét randevú. Legközelebb itt, Hodoson találkoztunk a községi ünnepen, akkor beszéltünk meg egy újabb találkát Szombathelyen. 51 éves voltam, már lemondtam arról, hogy valaha is párt találok magamnak. Aztán mint a mesében, rámtalált a szerelem, akkor, amikor már az ember nem keresi, nem is várná, rám mosolygott a szerencse. – Én vagyok a főnyeremény – nevet nagyot Bea, aki csak a párját idézi, ahogy mondja, Tibor szokta őt a lottó ötöseként emlegetni. A vidámság nem hiányzik a kapcsolatból, az egész beszélgetés tulajdonképpen egy felüdülés a kedves párral. – Valóban a véletlenek sorozata, hogy Hodosra keveredtem, közös ismerősökön keresztül hozta úgy a sors, hogy akkor abban a percben ott voltam és Tiborral találkoztunk. A dolgok komolyra fordultak, a szerelemhez kötődés társult, egymás életének részei lettek. Ingáztak a két ország között, de soha nem volt kétséges, ha megállapodnak, hol is folytatják életüket. – Ez nem is volt téma, hogy hol fogunk élni, Tibor

rosszul van a várostól – nevet nagyokat Bea. Tibor csak helyeselni tud, és ahogy mondja, a 4. emeleti lakásba költözni az aztán nem neki való! – Nekem itt nagyon tetszik – folytatja Bea –, de meg kell mondjam, nincsenek ma már olyan egetverő különbségek, mint akár 20 vagy 30 évvel ezelőtt. Én amúgy imádom a falut, ugyan városi vagyok, de gyerekkoromban sokat voltam falun a nagyszüleimnél. Nekem azért nem akkora változás, mint sokan gondolják. És ami jó, azt könnyű megszokni, és nekem itt nagyon tetszik. Az elején még voltak aggályaim a dologgal kapcsolatban, mert azért nem tudhatja az ember, hogy sül el minden. De ezek meszűntek, nincs probléma, és a család is mindkét részről mellénk állt. Tibor viccesen megjegyezte, mivel Beának anyós nem parancsol, persze, hogy egyszerű neki itt. Aztán Tibort faggatjuk tovább: – Tibor, sikerült megszokni egy megrögzött agglegénynek, hogy most állandóan egy nő sürögforog körülötte? – Meg lehet szokni – mosolyog Tibor –, sőt hiányzik, amikor nincs itthon a párom. – Mikor döntöttétek el, hogy kapcsolatotokat hivatalossá teszitek? – Tavaly karácsonykor. Akkor kérte meg a kezemet Tibor. A lányomtól

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .

volt kénytelen megkérni, hiszen ő kikötötte, hogy nincs mese, ha arra kerül a sor, tőle kell megkérni. Ez meg is történt, annak rendje és módja szerint. Tavasszal egybe is keltek. Tibor meglepetése párjának egy feldíszített oldtimer kabrió volt, azon robogtak a házasságkötő teremhez, majd a templomhoz. – Nem bírom ki, hogy ne kérdezzem meg: nászútra elutaztok? – Igen, lesz nászút, én tervezem – mondja Bea a szokásos vidámsággal. – Szlovéniát szeretnénk jobban megismerni. Tibor egyetért a dologgal, párja kedvéért bárhová elmenne. Bea fel is ajánlja, ő majd viszi a férjét, annak nem lesz gondja semmire, még térkép sem kell! Beát faggatom még: – Hogy boldogulsz a szlovén nyelvvel, okoz valamilyen gondot a nyelv ismeretének hiánya? – Hogy az anyanyelvemen beszélhetek egy másik

sen feldobódva egy közös fotóval a tarsolyomban távozom, Kapornakon is vár még rám egy pár. A goricskói faluban Kerčmar Árpád és magyar szerelme, Szabó Szilvia osztotta meg velem történetét. Valódi 21. századi mese, ismerkedés az interneten, Csepreg és Kapornak között valahol az éterben. – Hány éve is volt, hogy először egymásra kattintottatok? – Két éve – nevet Szilvi –, egy közösségi oldalon ismerkedtünk meg, levelezgettünk egymással és hamar kialakult közöttünk a szimpátia. Aztán olyan oldalt kerestünk, ahol hallhattuk, sőt láthattuk is egymást, szóval közvetlenebb módon tudtunk beszélgetni. – Minden nap beszélgettünk a neten, ahogy a mai napig is tesszük – veszi át a szót Árpi. – Két hétre rá találkoztunk először Szombathelyen, amikor egy nagyon szép napot töltöttünk el

Kerčmar Árpád és magyar szerelme, Szabó Szilvia. országban, az tökéletesen kényelmes, ha viszont úgy alakul, hogy meg kell értessem magam, az sem okoz problémát, hiszen beszélek más idegen nyelvet, amit ha kell, bevethetek. Valamennyit már szlovénul is megértek, a tanulás pedig már csak elhatározás kérdése. Jelenleg ha segítségre van szükségem, a párom készségesen fordít mindent. Tibortól és Beától telje-

együtt, azután már nem volt kétséges, hogyan tovább. – Legtöbbször a neten „találkoztatok”. Nem ijesztett meg benneteket a valós távolság? – Nem, a távolság nem volt akadály, és igazából más sem. Az ingázást pedig már megszoktuk, jól alkalmazkodtunk hozzá, toleranciával, elfogadással jól el lehet boldogulni ebben a helyzetben.

– Hogy fogadták a szülők a szlovén fiút vagy a magyar lányt? – A bemutatás mindkét részről pozitív volt, úgyhogy ezután még inkább úgy éreztük, hogy összetartozunk – mosolyog Szilvi. – Azóta minden hétvégét egymásnál töltünk, hol Magyarországon, hol Szlovéniában. – A közös jövőt hol tervezitek, itt vagy ott? – Amikor szóba került a közös élet, végiggondoltuk a lehetőségeinket, és szinte egyértelmű volt, hogy én jövök ide, Árpiékhoz. Neki itt van a gazdaság, el sem vártam volna tőle, hogy itt hagyjon mindent. Árpi közben felkísér minket a felső szintre. – Jelenleg is a közös életünkhöz szükséges lakásunkon dolgozunk, a nagyobb munkák már megvannak – mutat körbe. – A kapcsolatunk is nagy lépés előtt áll – mondja Szilvi, célozva ezzel a házasságra. – Milyen tapasztalatokat szereztél az itt élőkről, mennyire sikerült már egy kicsit kapornakivá válni? – Azt hiszem, be tudtam illeszkedni, szerintem elfogadtak már az itteniek mint Árpi barátnőjét. Különben ahogy én észrevettem, az emberek közvetlenek, ami a szívükön, az a szájukon. Fantasztikusnak tartom ezt az összefogást, amit Kapornakon tapasztaltam az emberek közt, ha közös ügyről van szó. Nálunk ez sajnos már feledőben van. Most már csak meg kell tanulnom szlovénul és el kell helyezkednem. Na, ez a két dolog nehezíti meg a legjobban az életünket. A nyelvtanuláshoz sok idő és türelem kell, egyedül pedig elég nehéz egy új nyelvet elsajátítani. De anélkül nem tudok elhelyezkedni. Árpitól még azért megkérdeztük, lesz-e esküvő a közeljövőben? – Persze – mosoly a válasz –, igen, tervezzük! Ennél szebb végszót nem is találhattunk volna, esetleg csak annyit: lám, a szerelemben nincsenek határok!

21


Sport Mégsem haszontalan a győzelem

Elsőligás marad a Nafta

Balažic becsúszását Šart játékvezető szabálytalannak ítélte, s amellett, hogy a fehér pontra mutatott, a szabályok értelmében az utolsó emberként szerelő játékost ki is állította. Az

levezették a gólvonalra a labdát, majd onnan pas�szoltak, ám a második hullám időzítése nem volt megfelelő. Az emberhátrány ellenére a Nafta a 48. percben

Nafta – Koper 2:1 (1:1) A mérkőzés helyszíne: Sportpark, Lendva. A nézők száma: 800. Játékvezetők: Peter Šart (Prevalje), illetve Ul és Šinkovec. Szövetségi ellenőr: Sandi Kranjec (Grosuplje). Nafta: Ajlec, Matjašec, Korošec, Balažic, Levačič, Lesjak, TomažičŠeruga (90. Vörös), Ibraimi (46. Jovanović), Maruško (78. Idrizi), Pavel, Vinko; Edző: Stanko Preradovič. Luka Koper: Nenezić, Handanagić, Bubanja, Marijanović (46. Vojnik), Bunderla, L. Pavlin, Blažič, Stančič (60. Štulac), Karič (65. Vukelič), Guberac, Đukić; Edző: Vlado Badžim. Góllövők: 1:0 – Pavel (34. perc), 1:1 – Guberac (41./11-esből), 2:1 – Lesjak (90./11-esből). Sárga lap: Korošec, illetve Bubanja, Karič, Handanagić. Kiállítva: Balažic (40. perc). Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net

A Koper számára nem volt különösebb tétje a meccsnek, talán ezért is erősen tartalékosan érkeztek Lendvára. A Nafta viszont kiszolgáltatott helyzetben volt, hiszen győzelem esetén is függött az Olimpijától. S íme a „csoda”: a tavasszal szárnyaló fővárosiak a botladozó szomszéd ellen nagy meglepetésre kikaptak. A Nafta elszántan kezdett, s az első

36. forduló Maribor – Domžale 2:0 (1:0) Velikonja 30., Ploj 82. Nafta – Koper 2:1 (1:1) Pavel 33., Lesjak 90.; Guberac 41. Celje – Primorje 2:3 (1:3) Močivnik 15., Firer 56.; Božič 8., 30., Lo Duca 29. Olimpija – Triglav 1:3 (0:2) Vršič 70./11-esből; Redžič 14., 50., Ovčina 39. Gorica – Rudar 0:0 Táblázat 1. Maribor 36 21 13 3 65:25 75 2. Domžale 36 20 7 9 57:35 67 3. Koper 36 17 9 10 57:43 60 4. Olimpija 36 15 10 11 59:43 55 5. Gorica 36 13 9 14 42:53 48 6. Rudar 36 12 10 14 58:50 46 7. Triglav 36 10 9 17 38:59 39 8. Celje 36 9 10 17 41:55 37 9. Nafta 36 10 7 19 47:67 37 10. Primorje 36 8 7 20 40:74 29 A bajnoki címet a Maribor szerezte meg, a ligából pedig a szövetség által 2 pont levonással büntetett Primorje esett ki. Az első osztály új tagja az Aluminij.

22

pillanattól kezdve megpróbált nyomást gyakorolni az ellenfélre. A 7. percben a hórihorgas Marko Balažic kétszer is helyzetbe került, de a háló érintetlen maradt. A 23. percben még közelebb került a Nafta a vezetéshez, hiszen a tizenhatosba berobbanó Lesjak fejese a lécről csatLENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓ LIGA 24. forduló

Nenezič több alkalommal jól védett, de az első gólnál az előtte felpattanó labda alaposan becsapta. tant szögletre. A hazaiak támadásai a 34. percben meghozták az eredményt: a kapu elől röviden kivágott labdát Simon Pavel kapásból kapura küldte, de a játékszer a kiválóan védő Nenezič előtt felpattant, s így a kapus keze felett a kapuba szállt. A lelátón a rövid öröm azonban hét perccel később hangos elégedetlenségbe torkollt:

Kapca – Renkovci 2:4 (1:2) Kovács, Balažic; Huskič, Gruškovnjak (2-2) Polana – Csente 5:1 (2:0) S. Žalik (3), Horvat Kapun, Šoš; Lazar Zvezda – Olimpija 2:2 (1:0) Soós T., Horvat M.; Radojčič, Rozsmán Veterani – Nafta 1:4 (0:1) Dominko; Drvarič (2), Gabor, Hermán Zsitkóc – Graničar 0:2 (0:1) Gabor, Kleiderman Kobilje – Panonija 1:1 (0:0) Kocet I.; Kocet R. Hídvég – Nedelica 2:1 (1:1) Bela, Lutar; Nežič

Ljutomer – Črenšovci 2:1 (1:0) Rakičan – Hotiza 6:2 (1:1) Petesháza – Hodos 4:4 (2:1) Balla, Csonka, Mavriček; Šnepf, Tóth, Roman, Škerlak Gančani – Bistrica 1:1 (1:0) Turnišče – Bogojina 5:1 (4:0) Šalovci – Dobronak 2:2 (1:1) Kerčmar (2); Szolarics (2) Bakovci – Puconci 0:1 (0:1)

Táblázat 1. Kobilje 24 17 2 5 81:28 53 2. Nafta 24 14 5 5 69:34 47 3. Panonija 24 14 5 5 61:34 47 4. Csente 24 13 7 4 81:35 46 5. Veterani 24 13 1 10 70:53 40 6. Hídvég 24 11 6 7 61:46 39 7. Graničar 24 10 9 5 46:35 39 8. Nedelica 24 12 3 9 42:31 39 9. Polana 24 11 2 11 67:36 35 10. Renkovci 24 11 2 11 51:45 35 11. Olimpija 24 6 6 12 32:55 24 12. Zsitkóc 24 4 3 17 46:85 15 13. Kapca 24 2 5 17 27:92 11 14. Zvezda 24 1 2 21 15:140 5

Táblázat 1. Rakičan 24 19 3 2 72:26 60 2. Hotiza 24 16 3 5 60:36 51 3. Črenšovci 24 12 6 6 59:31 42 4. Bistrica 24 12 3 9 67:47 39 5. Hodos 24 11 5 8 45:40 38 6. Dobronak 24 10 6 8 43:36 36 7. Ljutomer 24 10 4 10 33:34 34 8. Turnišče 24 9 4 11 47:43 31 9. Puconci 24 9 4 11 36:41 31 10. Bogojina 24 8 5 11 50:49 29 11. Šalovci 24 8 5 11 24:42 29 12. Gančani 24 7 7 10 33:43 28 13. Petesháza 24 4 4 16 31:90 16 14. Bakovci 24 1 5 18 17:59 8

A 25. forduló párosítása 2011. május 29-én: Olimpija – Csente (szombat, 16.00), Renkovci – Hídvég (szombat, 16.30), Zsitkóc – Polana, Graničar – Kobilje, Panonija – Veterani, Nafta – Kapca (mind 10.00), Nedelica – Zvezda.

A 25. forduló párosítása 2011. június 5-én, 17.30: Puconci – Šalovi, Črenšovci – Petesháza, Bakovci – Gančani, Turnišče – Dobronak, Bogojina – Ljutomer, Hodos – Rakičan, Hotiza – Bistrica.

Muravidéki Labdarúgó Liga 24. forduló

erősen vitatható büntetőt Ivica Guberac kegyetlenül kihasználta. A Nafta a teljes félidőben jobban játszott, többet kezdeményezett, a széleken a játékosok többször példaértékűen

A PrvaLiga góllövőlistája 1. Marcos Tavares 2. Milan Osterc 2. Damir Pekič 4. Jože Benko 5. Vito Plut 5. Etien Velikonja 5. Vedran Vinko 8. Dejan Burgar 8. Dragan Čadikovski 10. Robert Berič 10. Adnan Bešič 10. Elvis Bratanovič 10. Dejan Djermanovič 10. Davor Škerjanc

Maribor 16 Luka Koper 13 Domžale 13 Nafta 11 HiT Gorica 10 Maribor 10 Nafta 10 Triglav Gorenjska 9 Rudar 9 Maribor 8 Olimpija 8 Rudar 8 Rudar 8 Olimpija 8

hatalmas helyzetet hagyott ki: Vinko a jobb oldalon a bekeveredett a tizenhatosba, de erős lövése csak az oldalhálót rezgette meg. A túloldalon Luka Pavlin puskázott el könnyelműen egy ígéretes helyzetet, majd Nenezič hatalmas bravúrral mentette meg csapatát a hátránytól. A 82. percben Bojan Đukić fejese a jól helyezkedő Ajlec ölében kötött ki. S mikor már a legtöbben beletörődtek a döntetlenbe, Šart tizenegyesre méltónak ítélte meg a Rade Jovanović ellen elkövetett szabálytalanságot, amelyet Lesjak bombabiztosan értékesített.

Számos jó eredmény Muraszombatban szervezték meg az általános és középiskolák atlétikai muravidéki bajnokságát, amelyen Horváth Attila vezetésével a lendvai iskola tanulói saját korosztályukban számos jó eredményt értek el. A dobogó legmagasabb fokára léphetett Patrik Gabor (1. sz. Lendvai KÁI) 44,68 másodperces idővel 300 méteres síkfutásban. Második lett súlylökésben Samo Sreš (KKL) 12,00 méterrel, illetve Kiralj Dorina 14,37 másodperces ered-

ménnyel 100 méteres síkfutásban. Bronzérmet nyert távolugrásban Pozsgai Miha 5,57 méterrel, Kiralj Dorina 13,85 másodperces eredménnyel 100 méteres síkfutásban, Petra Šerkezi (1,40 m) és Tadeja Donko (1,40 m) magasugrásban (mind Lendvai Kétnyelvű Középiskola), illetve az általános iskolásoknál: Marko Štihec 1,30 méterrel magasugrásban, Grega Novak 4,54 méterrel távolugrásban. F.m.h.

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .


Sport

Gratulálunk, elnök úr! Elmarad a selejtező: a Nafta elsőligás marad! Amit nem hivatalos forrásokból lehetett még a meccs előtt hallani: a Triglav nem kapta meg a licencet az első ligára, ami egyben azt jelenti, hogy a selejtező elmarad az első ligában való szereplésért és a Nafta automatikusan az élvonalban szerepel jövőre is. Lehetne úgy is mondani, hogy a Naftának valahol igazságot szolgáltatott a sors, hiszen a Triglav utolsó fordulóban elért győzelme az addig szárnyaló Olimpija ellen sokakban kérdőjeleket hagyott, s külön pechnek számít a Nafta számára, hogy a pontazonos Celje ellen (CM Celje – Nafta 2:4, 2:2, 3:0, 0:0) csak a rosszabb gólkülönbség miatt maradt alul. A Triglav a döntést hatalmas elkeseredéssel fogadta, s a klub honlapján élesen bírálta a Szlovén Labdarúgó-szövetséget, amely a döntést hétfőn hozta meg korreszpondens ülésen. Érthető természetesen a gorenjszkóiak csalódottsága, és a lendvai öröm is. Štefan Šömen elnök és a klub vezetése hihetetlen munkát végzett az elmúlt négy hónapban, hiszen szinte nem volt ember, aki hitt volna a csődtől való megmenekülésben. A liga megvan, ám máris a jövőbe irányulnak a tekintetek, hiszen ahogy azt hetilapunkban Šömen nyilatkozta, a csapat gyökeres átszervezés előtt áll, drasztikusan csökkenteni kell a profi labdarúgók számát, s ilyen körülmények között nem lesz egyszerű egy olyan csapatot összehozni, amely meccsről meccsre nem válik az erősebb csapatok martalékává. Egyelőre úgy látszik, hogy a liga kettészakad, hiszen a Maribor, az Olimpija, a Domžale, a Koper és a Gorica, úgy tűnik, stabil alapokon működnek, a többi csapat pedig a túlélésért küzd. Még az sem biztos, hogy a liga a következő idényben hogyan áll össze, hiszen az Aluminij igazgatói bizottsága még nem bólintott rá a csapat szereplésére az első ligát illetően, az Interblock szereplése anyagi szempontból aligha megkérdőjelezhető, az Aluminij esetleges vis�szalépése esetében a Dravinja, vagy extrém esetben akár a második ligát negyedik helyen záró Mura a következő a várólistán. De mindez csak spekuláció. Nem szerencsés, ha a bajnokság összetétele zöld asztalok mögött dől el, s az időpont sem az. Mindenesetre a szövetség döntése a Triglav licencét illetően megfellebbezhetetlen, így a Nafta sorsa ilyen szempontból tisztázott, most már „csak” a jövővel kell foglalkozniuk, ami nem kis feladat. Horváth Ferenc

Kupagyőztes a Mura! A Kranjban megrendezett ifjúsági labdarúgó kupadöntőben a Mura legyőzte az Interblockot, így megnyerte a szlovén kupát. Az első félidőben nem született gól, a fővárosiak emberhátrányból Šporar révén szereztek előnyt, amelyet Lotrič egyenlített ki a 78. percben. Mivel a rendes játékidőben több gól nem született, így hosszabbításra került sor, ahol a muravidé-

kiek higgadtabbak voltak, s Gruškovnjak, majd Lotrič második góljával eldöntötték a meccset. A mérkőzés menetéhez hozzátartozik, hogy az Interblock a 10. perctől emberhátrányban játszott, majd a hosszabbítást kettős emberhátrányban kezdte, s a meccs hajrájában nyolcra csökkent a létszámuk, de ez a Mura sikerét nem kisebbíti. HF

N É P Ú J S Á G 2 0 11 . j ú n i u s 2 .

minisport Rossz kezdés A Lendava SK rosszul kezdte a 2. sakkliga keleti csoportjában a bajnokságot. A Zagorje ob Sava településen megrendezett első két fordulóban mindkétszer vereséget szenvedett: a KOŠK Dravograd (0,5:5,5) ellen egyedül Gaber szerzett fél pontot, a Gambit Maribor (1,5:4,5) ellen Vučko győzött, Gaber pedig ismét döntetlenre volt jó. A harmadik fordulóban a csapat szabad lesz. Nagykanizsa Dobronak előtt Nagykanizsán szervezték meg a kispuskaliga második versenynapját, amelyen a házigazdák 799 körös teljesítménnyel az élen végeztek a 765 körös Jezero előtt. Egyéniben Obermaier Nándor (PSLE Nagykanizsa) 273 körrel lőtt a legjobban, Jože Babič 263 körrel ötödik, Vinko Bežan 260 körrel hetedik, Cár Feri 242 körrel pedig a Jezeróból a 12. lett. F. B. Barátságos mérkőzés Hídvég – Páka 3:3 (1:0) A lendvai és a Zala megyei sportszövetség közötti együttműködés keretében már hagyományosnak számít a két település öregfiúinak megmérettetése. A nézők elégedettek lehettek: bár a hazaiak számos helyzetet hagytak ki, Martin Lutar három góljával azonban így is a meccs hőse lett. A hazai csapatban Žižek, Klujber, Imre, Utroša, Tuške, Vinko, Oberstar, Meszelics, Koštrica, Szabó, Feher, Tivadar, Oletič, Podgorelec, Šijanec és Gabor lépett pályára. Feri.h.m. Miletič aranyérme Csáktornyán az U–11-es, az U–13-as és az U–15-ös korosztály számára rendeztek nemzetközi tollaslabdatornát több mint 50 résztvevővel. A tornán a lendvai Mladost tagjai is részt vettek, a legjobb eredményt pedig a 15 éveseknél Luka Miletič érte el, aki győzni tudott, míg Hozjan Vito negyedik lett. A 13 éveseknél Nejc Šendlinger 5., Marko Bajs és Maša Doler 6., Jure Lackovič pedig 7. lett. F. B.

Legyőzhetetlen Rok Mihailovič Slovenska Bistricán a „Pokal Bistrice” elnevezésű cselgáncstornán 22 klubból összesen 113 versenyző vett részt. Lendváról csak a Budo Sport képviseltette

magát egy versenyzővel, ám az kitett magáért: Krpan Mihailovič Rok a +60 kilós súlycsoportban minden ellenfelét két vállra fektette. FB

Bürmen jóvoltából hazai a cár A Lendvai Horgászegyesület a Bakonaki-tavon rendezte meg a „Horgászcár” elnevezésű versenyt. A 2011-es esztendőben a rossz idő ellenére a címért 55 horgász szállt versenybe, a megszabott időben pedig a hazai Bürmen Štefánnak sikerült kifognia a legnagyobb halat 5400

grammal. A második helyen Mirko Hozjan (Velika Polana, 2400 gramm), a har madikon Alojz Horvat (Turnišče, 2350 gramm), mögötte pedig Ivan Zadravec (Dobronak, 2300 gramm) és Szőke István (Kót, 2.200 gramm) végzett. F. B.

A Dobronaki Turista Egylet 2011. június 11-én rek­reatív futóversenyt szervez a Bakonaki-tó körül a következő kategóriákban: Fiúk és lányok Kategória Korosztály Táv (m) A 2004 és fiatalabbak 500 B 2002 – 2003 500 C 2000 – 2001 1000 D 1998 – 1999 1500 E 1996 – 1997 1500

Rajt 17.00 17.10 17.20 17.30 17.40

Férfiak Kategória Korosztály Táv (m) A 1992 és fiatalabbak 8.000 1982 – 1995 2300 B 1991 – 1982 8.000 1972 – 1981 2300 C 1981 – 1972 8.000 1962 – 1971 2300 D 1971 – 1962 8.000 1961 és idősebbek 2300 E 1961 – 1952 8.000 F 1951 – 1942 8.000 G 1941 és idősebbek 8.000

Rajt 18.10 17.50 18.10 17.50 18.10 17.50 18.10 17.50 18.10 18.10 18.10

Hölgyek Kategória Korosztály Táv (m) A 1992 és fiatalabbak 8.000 1982 – 1995 2300 B 1981 – 1972 8.000 1972 – 1981 2300 C 1971 – 1962 8.000 1962 – 1971 2300 D 1961 – 1952 8.000 1961 és idősebbek 2300 E 1911 és idősebbek 8.000

Rajt 18.10 17.50 18.10 17.50 18.10 17.50 18.10 17.50 18.10

Jelentkezni egy órával a rajt előtt lehet, feltüntetve a születési évet. A rajtdíj 7 EUR. Az első három helyezett érmet kap, a 8.000 méteres táv legjobbjai serleget is kapnak, minden résztvevő pedig uzsonnában és meglepetésben részesül. Bővebb információk Horvat Erzsébettől kaphatók a 041-349-927-es telefonszámon.

23


Szülői aláírás:_________________________

E-mail: ___________________________________________

PROGRAM:

Lendva, ŠRC Terme Lendva

HELYSZÍN:

2011. július 04-től július 8-ig

LIFE I (13-15 éves)

LIFE II (9-12 éves)

2011. június 27-től július 01-ig

CSOPORTOK:

LIFE III (6-8 éves)

és

HATÁRIDŐ:

(Karikázza be a megfelelőt)

Lendva 2011

Aktív vakáció

"

Tánc - Foci - Röplabda - Úszás - Torna - Alk otómű h

elyek ...

Minden csoportnak meglesz a saját sportanimátora, aki a csoport adottságaihoz mérten programokat szervez és vezet.

(Karikázza be a megfelelőt)

Személyes holmikért a Life nem vállal felelősséget. Aláírásommal engedélyezem, hogy az egyesület a megadott adatokat statisztikai és más célokra felhasználja.

Kelt: _______________________________________

A szülő telefonszáma: ______________________________

Cím: ___________________________________________________ Egészségi állapot: ____________________________

A gyermek vezeték- és utóneve: ____________________________________________________________________________

A szülők hozzájárulása 65,00 €. Az ár tartalmazza az egésznapos animációs programot, az egésznapos fürdőjegyet és az ebédet. A jelentkezéshez töltse ki a jelentkezési lapot, és küldje vissza legkésőbb június 22-ig a Lendvai Ifjak Egyesülete – LIFE, Mlinska ulica 6/a., 9220 Lendva címre. AZ ÖSSZEGET LEGKÉSŐBB JÚNIUS 23-IG BE KELL FIZETNI A SZÁMLASZÁMRA. Bővebb információt a 041 346 801 (Mirjana Nađ) vagy a 02 577 27 26-os telefonszámokon kaphat.

JELENTKEZÉSI LAP


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.