Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
56. évfolyam 25. szám Lendva 2012. június 21. ISSN 0352-6569 1,00 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
h
Info 9–16. oldal
e
t
i
l
a
p
j
a
Fotó: Mediaspeed
Az aranykor titka
A lendvai Várgalériában megnyílt a Zsolnay-gyár aranykora című kiállítás és egyben a Pannon EGTC területi társulás projektirodája – mindkét esemény Lendva
és Pécs kiváló együttműködését bizonyítja. A Zsolnaykiállítás – a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből nagyobb számú műtárgyegyüttest eddig nem vittek
sehova – a lendvai, muravidéki és mondhatnánk a szlovéniai 2012-es kiállítási szezon egyik gyöngyszeme. Együttműködve a pannon térségben az európai támo-
gatásokra is könnyebben pályázhatunk, hiszen a különböző projekteknél az unió a támogatást együttműködések elindítására, azok napi szintű lebonyo-
lítására, az évtizedek alatt megtépázott kapcsolataink építésére adja – s így is közelebb kerülünk egymáshoz. (Kapcsolódó cikkünk a 4. oldalon.)
A tavalyi ügyvitelnél mindent rendben találtak
A gálameccset a horvátok, a kupát az Odranci nyerte meg
Surján László, az Európai Parlament alelnöke:
6. oldal
22. oldal
„Meg kell ragadnunk minden esélyt, hogy lélekben is közelebb kerüljünk egymáshoz” 4. oldal
Iránytű Hodosi nemzetiségi tanács
Nyolcezerrel támogat Szolarics Nađ Klára
Azt a mindenit! Azt a mindenit, milyen magasra szökött a hőmérő higanyszála! Alig csöppentünk a nyárba, máris hőségriasztás, UV-sugárzásveszély, nyakunkon a kánikula. Ne vigyünk túlzásba semmit, se a napozást, se a munkát, se a légkondicionálást. Együnk és igyunk okosan, még akkor is, ha lazításnak mi mást, mint a labdarúgó Európa-bajnokság rangadóit választjuk. Azt a mindenit! – csúszott ki önkéntelenül a számból azután, hogy meghallottam, hogyan „csinálják” a turizmust és vele párhuzamosan a mezőgazdaságot a Dél-Dunántúlon. Hát úgy, hogy a térség szállodái, az éttermek és más idegenforgalmi szereplők a gasztronómiai szolgáltatásaikba helyi termékeket kapcsolnak be: színben, ízben, árban. A tavalyi kezdeményezésbe már 300 helyi termelő bekapcsolódott. A szállítást a terméket megrendelő idegenforgalmi létesítmény végzi, hiszen a termelő nem kocsikázhat, neki termelnie kell. És mindez példa már arra is, hogy a termelést – mert a helyi termék fontos szerepet játszik az idegenforgalomban – a megrendelők előfinanszírozzák, hogy aztán a megbízható minőségű áru mindig rendelkezésre álljon. A helyi termékeket, terményeket világosan, láthatóan és felismerhetően megjelölik. Így kerül a vendég elé, még a szalvéta díszítése is ehhez illeszkedik. Együttműködés, közös cél, eredmény – hosszú távon is. Azt a mindenit! – hulladékgyűjtés, -szállítás, -kezelés. Amíg létezünk, hulladékot termelünk, s nem mindegy, milyet és mennyit, és az hova kerül, szelektálják vagy sem. Mert a hulladék nyersanyagot is jelent. Én például a biohulladékot nem „dobom ki”, komposztálóban megérlelem, biotrágyaként felhasználom. Ezt teszi a hulladékkezelő is, azzal a különbséggel, hogy a komposztot aztán eladja, pénzt csinál belőle. Hasonlóan jár el a csomagolási hulladékkal is. Persze ennek gyűjtését, elszállítását és a kezelést a háztartások fizetik.
A hodosi MNÖK múlt heti ülésén többek között a civil szervezeteknek kiírt 8 ezer eurós keretű pályázatról, illetve a Pártosfalvi KÁI kérvényéről döntöttek. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
A határozatképesség megállapítása és az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása után Abraham Boris, az önkormányzat elnöke felvezette a civil szervezeteknek, egyesületeknek kiírt pályázat elbírálásáról szóló napirendi pontot. Elmondása szerint az önkormányzat területén négy lehetséges pályázó
tevékenykedik, mind a négy élt a pályázási lehetőséggel, és teljes dokumentációt adott le az önkormányzatnál. Az elnök az illetékes önkormányzati szabályzat alapján készített egy ajánlást a nyolcezer eurós keretösszeg elosztásáról, ezt a tanács el is fogadta. Eszerint a Hodosi ÖTE 1900, a Kapornaki ÖTE 1800, a Hodosi Labdarúgóklub 2300, míg az Őrség ME 2000 euró összegű támoga-
tásról szóló szerződést kap kézhez. A szerződés aláírása esetében az önkormányzat az összegek célszerű felhasználásáról beszámolót vár el az egyesületektől. Az ülésen jelenlévő csúcsszervezeti elnök, Horváth Ferenc üdvözölte a terület transzparens rendezését, amely megfelel a jelenlegi követelményeknek. A tanács a következőkben döntött a beérkezett kérvényekről, így arról
Moravske Toplice községi magyar önkormányzat
Elfogadták az ösztöndíjaz Pénteken Pártosfalván a Moravske Toplice-i MNÖK ülésén többek között az önkormányzat 2011-es zárszámadásáról, az egyesületek támogatásáról, az ösztöndíjazási szabályzatról, a szakmai kirándulásról döntöttek. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Vugrinec Zsuzsa tanácselnök az önkormányzat 2011-es zárszámadását felvezetve elmondta: az illetékes felügyelőszerv előzetesen áttekintette a dokumentumot, rendelle-
nességet nem talált, megállapította, hogy az önkormányzat hatékonyan, a törvényeknek megfelelően használta fel a rendelkezésre álló összeget. A megközelítően 82 ezer euró bevétel és kétezerrel kisebb kiadás mellett 33 ezer eurót költött a különböző
egyesületek, intézmények támogatására, míg a fennmaradó összeget az önkormányzat működtetésére, tevékenységeire használta fel. A tanács egyhangúlag elfogadta a zárszámadást. A következőkben a tanács úgy döntött, az egyesületeknek elkülönített 17
Igazgató: Lázár Beáta, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára, Tomka Tibor, Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Lebar Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,00 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK BM Nemzetiségi Szolgálata támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
Konstruktív, tartalmas ülést tartott a magyar önkormányzat Pártosfalván.
2
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Nemzetiség
tják az egyesületeket
A standok megvásárlásával a helyi termékeknek adnak lehetőséget.
zási szabályzatot ezer eurós keretösszeget a civilszervezetek a Népújság június 28-i számában megjelenő pályázat alapján igényelhetik, az önkormányzat pedig ezeket az előző ülésen elfogadott szabályzat alapján bírálja majd el. A tanácstagok megvitatták és elfogadták az ösztöndíjak odaítéléséről szóló szabályzatot is, így szabad utat nyitottak a költségvetésben elkülönített 5 ezer eurós keret igényléséhez. Terítékre került az önkormányzat 2012-es szakmai kirándulása is, az előzetesen kikért ajánlatok alapján a tanács a Mohács– Villány–Pécs útvonalat választotta. A képviselők egyébként döntöttek abban is, hogy – miként eddig is – minden tanácstag és hozzátartozójuk ingyenesen vehet részt a kiránduláson, míg a többi részvevőnek a kirándulási díj 50 százalékát fedezik. A következő napirendi pont alatt a tanács úgy döntött, 200 euróval támo-
gatja a pártosfalvi iskola végzős osztályának záró rendezvényét, illetve 2500 euróval a KÁI bővített magyar programjait. A tanács úgy döntött, az MNMI közvetítésével az idén is 5 ezer euróval támogatja a református egyház magyar programjait. A tanácstagok támogatták a muraszombati szociális központ kezdeményezését, hogy minden harmadik hétfőn egyik munkatársuk fogadóórákat, ügyintézést tartson az önkormányzat helyiségeiben, azzal a kitétellel, hogy ez a munkatárs beszélje a magyar nyelvet is. A különfélék között a tanács támogatta Vörös Tibor kezdeményezését, miszerint az önkormányzat forduljon a polgármesterhez, intézkedjen a lendvai középiskola elérhetősége ügyében, ugyanis jelenleg az önkormányzat magyarlakta falvainak diákjai számára ez nem elérhető, illetve csak igen nehezen, Lendván pedig kollégiumi ellátás sem biztosított.
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
az összegről is, amelyet a Pártosfalvi KÁI kért kiegészítő magyar programokra. Az oktatási intézmény az iskolakörzetben tevékenykedő három magyar önkormányzattól összesen kilencezer eurót kért az említett célokra, a hodositól háromezret. A tanácstagok két javaslatot alakítottak ki, az egyik 1500, a másik, a tanácstagok többségének szavazatai alapján nyertes ajánlás szerint 2000 eurót szánnak az iskolának. A tanács 50 euróval támogatta az iskola végzős osztályának tanévzáró rendezvényét is. A napirend szerint ezután az elnöki beszámoló következett, majd a tanács a folyó ügyek között pozitívan véleményezte a csúcsszervezet 2011-es zárszámadását. Abraham
elnök kitért a csúcsszervezet ülésén lezajlott, a KIM által biztosított 16 millió forintos kérdésre, kifejtette, hogy véleménye szerint elsősorban bizalmi kérdésről lehet beszélni, ezt pedig az elnök – különösképpen a támogatás megduplázása esetében – mindenképpen megérdemli. A tanács döntött arról is, három fából készített standot vásárol, ezeken a helyi termelők kínálhatják majd portékáikat különböző helyi rendezvényeken a nemrég alapított promóciós intézet égisze alatt. A tanács az ülés végén pedig abban állapodott meg, hogy a július végi községi ünnep alkalmából a magyar önkormányzat odaadó munkájáért, segítőkészségéért elismerésben részesíti Abraham Edét.
Hadik-szálak is kötik a két térséget
Koszorúzás a templomtéri Szent István szobornál. Potápi Árpád János, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke Bonyhád környéki polgármesterek kíséretében érkezett múlt héten Lendvára. Elsőként Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke fogadta a vendégeket, akik a templomtéri Szent Istvánszobornál rótták le tiszteletüket államalapító királyunk előtt. A koszorúzás után a vendégek a Bánffy Központban az itt élő magyar nemzetiség helyzetéről beszélgettek. A magyar országgyűlés keretében tevékenykedő bizottság megközelítően egy évvel ezelőtt tartotta kihelyezett ülését Lendván. A bizottság elnöke, Potápi Árpád János kifejtette, ahogy Magyarország saját kisebbségei életére, úgy a határon túli magyarok életére is nagy hangsúlyt fektet, erre az új Alaptörvény is kötelezi. „A bonyhádi térség lakosságának megközelítően fele nem magyarországi gyökerű, vagy Erdélyből vagy a Felvidékről települt be a múlt során, így könnyebben érzik a határon túli, kisebbségi létet. Lendvához köt bennünket szimbolikusan az is, hogy Hadik Mihály fia, Hadik András telepítette be őseinket Erdélyből.” tt
3
Muravidék Zsolnay-kiállítás: a historizmustól az art deco-ig
Irodamegnyitó és kiállítás Lendván Surján Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének szavaival élve a fenti fogalmak közül önmagában, külön-külön mindegyik kevés. De együtt csodákra képesek: rendeltetésszerűen összehozzák az embereket, hogy legalább lélekben közelebb kerüljenek egymáshoz. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Surján László szavai a lendvai várgalériában, a Zsolnay-kiállítás pén-
kirekesztésre lesz ítélve, ezért meg kell ragadnunk minden esélyt, hogy lélekben is közelebb kerüljünk egymáshoz” – emelte ki. Danilo Türk köztársa-
Anton Balažek, Lendva Község és Páva Zsolt, Pécs polgármestere a kiállítás és az EGTC-iroda megnyitása kapcsán a jó együttműködésről szólt. teki megnyitója előtt, a pécsi székhelyű Pannon Területi Együttműködési Iroda (EGTC) bemutatásán hangzottak el. Az iroda hatásköre immár Lendvára is kiterjed, s várhatóan más szlovéniai (pl. Ptuj) és a szomszédos horvát területekre is kiterjeszthetővé válik a jövőben. „Aki nem szereti a másikat, az
sági elnök videóüzenetben köszöntötte a kiállításmegnyitó szép számú közönségét: „A terület népeit a történelem során sok megpróbáltatás érte. Ideje, hogy az itt élők életét a támogatások és a befektetések által a jólét és a boldogulás váltsa fel, ehhez járul hozzá az együttműködések a követ-
kezőkben minden területre való kiszélesítése – erre a Pannon EGTC garanciát is jelenthet” – fejtette ki. A kiállítás szakmai értékelésére dr. Kovács Orsolya, a Zsolnay Múzeum művészettörténésze vállalkozott, kiemelve a Zsolnaycsalád, Vilmos és László korszakalkotó művészeti és manufakturális jelentőségét. – Tisztázni kell, hogy porcelánról van-e szó, vagy másféle műtárgyakról? Mi ezt kerámiának mondjuk, illetőleg kőedényekről beszélünk. A kiállítás annak a törzsanyagnak a része, amely – tekintettel a tárgyak sérülékenységére – eddig is szállítható volt. Nagyobb számú műtárgy-együttest nem vittünk sehova. A kiállítás – a falakon elhelyezett képanyag segítségével – a nagy múltú család és a díszkerámia-gyártás történetét is bemutatja az 1930-as évektől az art deco stílus megjelenéséig. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere a kiállítás megnyitóján köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Pécs védje-
gye a Zsolnay név, Anton Balažek, Lendva polgármestere pedig a két éve működő pécsi kezdeményezésről szólva elmondta: az együttműködés jó úton halad, ennek egyik megfogható példája a nagyszabású Zsolnay-kiállítás is, mely a nyugállományba vonuló igazgató, Gerič Ferenc vágya is volt. A leköszönő igazgató tapasztalatára azonban a továbbiakban is szükség lesz, így a következőkben is számít rá az intézet alapítója. Gerič Ferenc, a Galéria
Múzeum leköszönő igazgatója a 16 éves vezetői munkásságának betetőzését jelentő Zsolnay-kiállítás megnyitóján a köszönet hangjával szólt a lendvai és a pécsi önkormányza tokhoz, akik a kiállítás megszervezését támogatták, s kiemelte: megtisztelő és felemelő érzés volt számára, hogy „itt lehetett”. A kísérő műsorban fellépett a több nemzetközi díjjal is rendelkező lendvai Vita Kamarakórus, valamint Dušan Stojanović gitártanár növendékei.
Kárpát-medencei összefogás A nemzeti összetartozás napját tartották meg Somlószőlősön június 17-én a helybeli önkormányzat kezdeményezésére. Az összetartozás jelképeként ünnepi keretek között együttműködési megállapodást kötött öt Kárpát-medencei település. Az egész napos program ünnepi ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét, majd a Szent Korona hiteles másolatának fogadása következett a koronaőrök kíséretében. A somlószőlősi művelődési házban felavatásra került a trianoni emlékfal, majd a testvérte-
Fotó: Mediaspeed
A testvértelepülések aláírták az együttműködési megállapodást.
A Zsolnay gyár aranykora című kiállítás megnyitójára szép számban jöttek el a lendvaiak.
4
lepülések közti együttműködési megállapodás aláírása következett. A megállapodást öt Kárpát-medencei testvértelepülés – a felvidéki Hodos, a vajdasági Feketics, az erdélyi Szalárd, illetve (Jako) Hodos, a muravidéki Hodos és a magyarországi Somlószőlős – polgármesterei kötötték meg. A goricskói Hodos Községet Bunderla Rudolf polgármester és Abraham Boris, a községi MNÖK elnöke képviselte tanácsta gok kíséretében. Ak
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Kultúra Jubilált a Pártosfalvi Művelődési és Turisztikai Egyesület
Harminc év a műkedvelés szolgálatában „A kulturált ember látni és érezni tudja a szépet és a jót” – Wass Albert e gondolatával köszöntötte a népes közönséget a pártosfalvi kultúrházban, a vasárnapi jubileumi ünnepségen az Ady Endre Művelődési és Turisztikai Egyesület elnök as�szonya, Kovač Suzana. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
A jelentős eseményen tiszteletét tette Göncz László, országgyűlési képviselő, Horváth Ferenc, az MMNÖK elnöke, Kepe Lili, az MNMI igazgatónője, Vugrinec Zsuzsa, a Moravske Toplice Községi MNÖK elnöke valamint Alojz Glavač, Moravske Toplice Község polgármestere. Az ünnepély Kovač Suzana köszöntőjével vette kezdetét, melyben az egyesület alapítóira emlékezett: „Gondolkodásukban erősek voltak elődeink, a pártosfalvi emberek álma vált valóra 30 évvel ezelőtt, amikor megalakult a művelődési egyesület, megőrizve a hagyományokat és a múlt szépségeinek átadását az
A pártosfalvi énekkar adott műsort az ünnepségen. utódoknak. Ezért ma büszkén ünnepelhetjük e számunkra nagyon fontos évfordulót.” Az elnökasszony köszönetet mondott az egyesület tagjainak kitartó és önzetlen munkájukért, majd megköszönte az eszmei, illetve anyagi támogatást minden olyan
szervnek, személynek, amely a múltban, illetve ma támogatja egyesületük működését. A beszédet követően színvonalas műsort láthatott a közönség, az egykori pártosfalvi énekkar, a ma aktív énekkar és a helyi ifjú szavalók előadásában. A kultúregylet 1981-
es megalak ulásakor a Kultúrművészeti Egyesület nevet viselte, és a helyi kulturális élet fellendítését tűzte ki céljául. Indokolta ezt a vegyes nemzetiségű terület, az anyanemzet közelsége és a két kultúra ápolása. Működésük alatt számos néphagyományt és szokást elevenítettek fel, és teszik ezt sikerrel a mai napig. Az egylet elnökei a kezdetektől napjainkig Molnar Stefan, Kosa Evgen, Vörös Jožica, Sabotin Ladislav, Vörös Cvetka, Malačič Denis és Kovač Suzana voltak. Az egyesület keretében működő énekkar három évtizede képviseli a szlovén és magyar ének- és zenekultúrát a Moravske Toplice-i község reprezentatív csoportjaként. Az egy-
let keretében elsőként egy nyolctagú énekkar kezdett tevékenykedni, melynek szakmai vezetését Györek Laci zenetanár vállalta. Ma az énekkar Mojca Györek Karas vezetésével működik nagy sikerrel. Repertoárjukon műdalok, nóták és népdalok is megtalálhatók. A magyar kultúra napja alkalmából Lendván a 2012-es díjkiosztón a kórus különdíjat vehetett át. Az ünnepélyen a kultúregylet nevében az elnök asszony számos elismerést nyújtott át azon személyeknek, egyesületek képviselőinek, akik bármilyen módon szerepet vállaltak az egyesület életében. Végül az MNMI nevében Kepe Lili igazgatónő elismerésben részesítte a jubiláló egyesületet, majd dicsérő szavait követve Horváth Ferenc és Göncz László is megtisztelte az ünneplő egyesületet és közönséget szintén elismerő gondolatokkal.
Lendvai Galéria-Múzeum
A múzeumpedagógiai oktatást nem lehet elég korán elkezdeni A múzeumpedagógia egészen kicsi kortól való alkalmazásáról, a múzeumpedagógiai eszközökkel és tárgyakkal való ismerkedésről tájékoztatta múlt héten a nyilvánosságot a lendvai óvodások közreműködésével dr. Kepe Zoltán, néprajzkutató-főmuzeológus. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
– Az alapításának 40. é v fo rd u l ó j á t ü n n e p l ő Lendvai Galéria-Múzeum eddig évente néhány alkalommal szervezett múzeumpedagógiai programot, elsősorban a muravidéki tanintézményekkel való megbeszélések alapján. A jövőben ezt a gyakorlatot rendszeressé szeretné tenni, együttműködve a
lendvai községi és muravidéki nevelési és oktatási intézményekkel. Havonta legalább egy alkalomra és szélesebb körre tervezzük kiterjeszteni a múzeumpedagógiai foglalkozásainkat, amelyek helyszínei a lendvai múzeum, a Fő utcai polgárosodást bemutató állandó kiállítás és a Zsinagóga lesznek – mondta Kepe Zoltán, a Galéria-Múzeum néprajzkutató-főmuzeológusa.
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
A fönti célok megvalósítása érdekében 4 témakör is kidolgozásra került, építvén a már meglévő anyagra, pl. a Bánffyak reneszánsz udvara, illetve Mátyás király lendvai tartózkodásai, a polgári korszak, a vallásosság és a hetési gyűjtéshez kapcsolódó néprajzi anyag kapcsán. Külön témát képez a „megélt táj” projekt, amelyet uniós forrásokból valósítanak meg a határon
A kis „muzeológusok” a harci, védekezésre szolgáló tárgyakat fel is próbálhatták… túli és a muraszombati múzeummal. A célcsoportok elsősorban az óvodás és iskolás kori gyerekek, akik már eddig is részt vettek a projektekben. Kepe az intézet alapítóitól is több támogatást vár az eddigieknél, többek között elmondta, sajnos a központok jobban értékelik a muravidéki múzeumi tevékenység alakulását,
mint az itthoniak. Erre a magyar állami kitüntetés a példa. A harci szerszámokat, buzogányokat és vérteket s a Bethlen Gábor Alap által finanszírozott egyéb eszközöket a bemutatón a kicsik fel is vehették, sőt ki is próbálhatták, hiszen hasonmások ugyan, de játéktárgyak, így sérülést nem lehet velük okozni.
5
Muravidék Lendvai tanácsülés
A tavalyi ügyvitelnél mindent rendben találtak Lendva Község Tanácsa múlt szerdán megtartott ülésén elfogadta a 2011-es költségvetés zárszámadását. A vita során a legtöbb kérdés a közbeszerzésekkel, a költségvetési többlet kezelésével és a községi tulajdon bérlőivel kapcsolatban hangzott el. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A község tavalyi költségvetésének zárszámadása második olvasatban került a tanácstagok elé a bel-
val együtt. Dejan Horvat, a felügyelőbizottság elnöke elmondta, hogy az átvizsgált dokumentumok alapján az ügyvitel a törvénnyel összhangban és a kitűzött céloknak megfelelően tör-
legnagyobb adós a község felé az állam (1,5 millió euró), azaz a Környezetvédelmi és Területrendezési Minisztérium a csatornahálózat III. fázisának társfinanszírozása, valamint az
szert. Az ellenőrzőbizottság magyarázatot kért a Petesházi Helyi Közösségtől a Mercator Pika vásárlás kérdésében is. A 2011-es költségvetés bevétele 10,4 millió euró, ami 5,4 millióval kevesebb a tervezettnél. A kiadások 9,7 millió eurót
tettek ki. A tanács a 2011es költségvetés zárszámadását elfogadta, majd határozatba foglalta, hogy a felügyelőbizottság elkészíti a közbeszerzések és a költségvetési többlet kezelésének, illetve a községi tulajdon használóinak, bérlőinek áttekintőjét.
A község kilép a Gramoz Kft.-ből
Lendva Község Tanácsa zökkenőmentesen elfogadta a tavalyi zárszámadást. ső revízió elvégzése után és a felügyelőbizottság beszámolójával, valamint a leltári bizottság megállapításai-
tént, rendellenességet nem állapítottak meg. Megemlítette viszont, hogy magas a kintlévőségek összege. A
Készül az új szabályzat a hulladékszállításról Őszig elkészül a hulladék gyűjtéséről és szállításáról szóló szabályzat kiegészítésének javaslata, s az új rendszer 2013. január 1-jével már bevezethető is lehet – mondta Gerencsér József, az Öko-park Kft. igazgatója. A módosítás szerint a háztartások három 120 literes kukát kapnak, papír-, bio- és egyéb hulladék számára, a biohulladék zöld tárolóba, illetve komposztálóba is helyezhető. A műanyagot zsákokba kell gyűjteni, az üveget az öko-szigetekre kell szállítani. Az intézeteknél a község mini öko-szigeteket alakít ki. Az Öko-park kidolgozza a lomtalanítás és a hegyről való hulladékszállítás rendszerét is a hegyen lakók és a hétvégi lakók számára. A hulladékot a háztartásban élő személyek száma szerint számolják el, s változik a szállítás sűrűsége is, amelyről a község időben értesíti majd a lakosságot. Az új rendszer mintegy 10 százalékos áremelést okozhat.
6
Oktatási Minisztérium az 1. Sz. Lendvai KÁI tornaterem-felújítása kapcsán. A különböző cégeknél való kintlévőség (Kanaling, Komunala) behajtása nehéz, hiszen a cégek csődbe kerültek, illetve működésképtelenek. Megoldást az e-végrehajtás jelenthet. Magasak a csatornahálózat rákapcsolási díjának a község felé nem törlesztett összegei is. Mintegy 87 ezer euró a lakbérekből keletkezett, jórészt korábbról eredő adósság, de nem elhanyagolható a kommunális víz elvezetésének tételén jelentkező hiány sem. Lendva, Dobronak és Kobilje községközi igazgatása címén Dobronak és Kobilje 44,7 ezer euróval tartozik Lendvának. Lend va Község a kintlévőségek miatt 2,1 millió euróval kevesebb bevételre tett
Lendva Község eladja a Gramoz Kft.-ben lévő 26 százalékos részesedését. A nemrégiben történt események miatt Lendva Község újra fontolóra vette, mitévő legyen a tulajdonában lévő Gramoz Kft. 26 százalékos részesedésével. A döntésmeghozatal elősegítése végett saját költségeire kezdeményezte a kft. rendkívüli revíziójának elvégzését. A Gramoz Kft. közgyűlése a kezdeményezést elfogadta, viszont az Eurofit – a cég többségi tulajdonosa – nem bocsátotta rendelkezésre az ellenőrzéshez szükséges dokumentációt. Emiatt a községi tanács úgy döntött, hogy eladja a részesedését. Egyébként a község javaslatot adott a Komunala Kft. rendkívüli revíziójának az elvégzésére is, szintén saját költségeire, viszont a javaslatot itt már a közgyűlés visszautasította. SNK
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Muravidék Lendva: szabályzat a kisgazdaság támogatásáról
Az első pályázat júliusban jelenik meg Lendva Községet már egy ideje foglalkoztatta a kisgazdasá gok és a vállalkozások ösztönzése, ennek módját és rendszerét most szabályzatba foglalta, meghatározva a kritériumokat és a pontozást is. A támogatást pályázat alapján lehet elnyerni. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Az első pályázatot idén júliusban írják ki, mintegy 100 ezer euró keretös�szeggel, melyet a Lendvai Község már el is különített a költségvetésben. Az ös�szeg 40:60 arányban közvetlen, illetve közvetett (különböző kedvezmények általi) támogatás, a szabály-
zat pedig meghatározza, kik és milyen feltételek mellett igényelhetnek községi támogatást, rendezi az odaítélt eszközök ellenőrzését és azoknak a programmal, célokkal összehangolt felhasználását is. Konkrétabban a támogatások megszerzési feltételeit a pályázatokban határozzák meg. Ha növekszik a gazdasági erő
és a foglalkoztatás, ennek következtében csökkenhetnek a szociális folyósítások összegei, így tehermentessé válnak a költségvetési tételek. Szükségszerű a gazdaság megfelelő struktúrájának felállítása is, jelen esetben a kisgazdasá goké és a szolgáltatásoké. Mindez kedvező hatással lehet az idegenforgalomra, a kiegészítő tevékenysé-
Az agrárkamarai tanácsok új összetétele A kamara központi, 56 tagú állami tanácsában a muraszombati területi egységnek öt tagja van, az öt helyre hat listáról 27 jelölt indult az idei választásokon. A megközelítően 14 ezer választásra jogosult tag Igor Camplin, Vörös Tibor, Jožef Bračko, Franc Režonja és Jožefa Meolic jelölteket választotta, míg a jogi személyeknek biz-
tosított egy helyre Danilo Rihtarič futott be. A muraszombati területi egység tanácsának 12 helyére szintén hat lista összesen 59 jelöltje indult. A tanácsba Herman Kisilak, Franca Štuhec, Jožef Bračkoi, Aleksander Abraham, Štefan Hul, Igor Camplin, Evgen Sapač, Franc Režonja, Franc Küčan, Marijan Perša, Jožef Meolic és Viktor Časar ke-
rült. A jogi személyeknek biztosított egy helyre itt is Danilo Rihtarič futott be. A választási részvétel állami szinten 16,33 százalékot tett ki, ami jobb a 2008-as 11,45 százaléknál. Ehhez valószínűleg hozzásegített a postán való szavazás lehetősége, ugyanis a szavazatokat leadók 92 százaléka ilyen módon voksolt. tt
gekre és a község tartós és fenntartható fejlődésére. Fontos a hagyományos ipari tevékenységek, a kulturális örökség megőrzése, egyben összefonódása az új gazdasági kezdeményezésekkel. A tudás fejlesztésére is szükség van a községben, ösztönözni kell a kreativitást, növelni a vállalkozási ismereteket és együttműködést, mindenekelőtt pedig a fiatalok bekapcsolását a vállalkozásokba. Lendva Község kisgazdasági támogatásai a programok kidolgozását és a helyi vállalkozók ambícióit törekszik segíteni a vállalkozás terén, valamint növelni kívánja a motivációt, a kreativitást és az önbizalmat. A támogatások – főleg az első 3 évben – fontos támpontot jelenthetnek. A számítások szerint a községi támogatások révén legalább 30 munkahely és 10 különböző tartalmú
fejlesztési program valósulhatna meg. Az érdeklődés alapján a község a jövőben 500 ezer euróra emeli a támogatások keretét. A támogatás odaítélése pontrendszer és egyéb, a szabályzatban meghatározott kritériumok alapján történik. Ezek között szerepel a helyi környezetből való foglalkoztatás és a nehezen foglalkoztatottak munkáltatása, de a pontértéket növeli a szakemberek és a fiatalok foglalkoztatása is. A beruházókat illető támogatás között szerepel a kommunális illeték csökkentése, mindez a tervezett munkahelyek függvényében. A javasolt szabályzat szerint támogatják majd a kiürült régi városrészben lévő helyiségek bérlését. A község továbbá aktiválni kívánja a tulajdonában lévő – jelenleg használaton kívüli – helyiségeket és felszereléseket.
Új sürgősségi központ
Piknik az idősek otthonában Az új sürgősségi központ a becslések szerint mintegy 220 ezer euróba kerül.
A citeraegyüttes fellépése a zsúfolásig megtelt sátorban. A Lendvai Idősebb Polgárok Otthona az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idén is megrendezte az otthonban a pikniket, amely az intézet nyílt napjának számít. A meleg időben az otthonlakók és rokonaik, a szép szám-
ban egybegyűlt közönség előtt elsőként a Trobentice, az otthon énekkara lépett fel az esemény alkalmából felállított sátorban. Franc Špilak, az otthon igazgatójának ünnepi köszöntőjét követően a Dobronaki Kétnyelvű Általá-
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
nos Iskola tanulói citeráztak. Fellépett még a Prekmurje Lendava néptánccsoport és az Evterpe vokális csoport. Az ünnepséget jelenlétével megtisztelte Jožef Horvat parlamenti képviselő is. HF
A Lendvai Egészségház újabb épülettel bővül, ugyanis a közelmúltban a régi épület mellett megkezdték az új sürgősségi központ építését. Az új, mintegy 70 négyzetméteres épület a régit váltja olyan értelemben, hogy elkészültét követően a betegeket már ide fogják beszállítani és első lépésben ellátni. A beruházás három részből áll, azaz részben az illetékes minisztérium, részben az alapítók, tehát a községek, részben pedig az egészségház teremti hozzá elő a szükséges forrásokat: összességében mintegy 220 ezer euró értékben. A rendelő már augusztusra vagy szeptemberre el is készülne, a felszerelés pedig nem jelent különösebb gondot, hiszen az egészségház az elmúlt években korszerű műszereket szerzett be. Az építkezés ideje alatt az egészségházban a rendelés zavartalanul működik. HF
7
Kultúra A lendvai szőlőhegyen
A népzene és néptánc teljesen új arca A lendvai szőlőhegyen egy verses, zenés, táncos összeállítás zalai szerzőktől, előadóktól – bemutatóját pénteken este láthattuk Lendván a Bánffy Központ szabadtéri mini színpadán. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
A Szlovénia-Magyarország határon átnyúló „Folklór határok nélkül” című együttműködési projekt keretében több táncos rendezvényre is sor került.
Vári Bertalan dinamikus és jól felépített koreográfiáját a SI-HU Folk projekt kurzushallgatói előadásában láthattuk, bravúros színpadi jelenetek formájában, verses és dalos „hangulatés ér telmezésfokozók” társaságában. A rendez-
vénysorozatot kísérő kiadványban a koreográfustól olvashatjuk: „A bor- és a tánckultúra köré épülő hagyományok, a Lendva környéki emberek vidámsága és táncszeretete, bor iránti tisztelete áll műsorunk középpontjában… A sző-
lőtaposástól a Márton-napi vicces újborkeresztelésen át jóízű nótázások tárulnak elénk pohárkoccintások hangjaival kísérve.” A folklórhagyomány átértelmezése főleg a korszerűsített kísérőzene és a népdalkörök (Muravidéki Nótázók) tréfás-alakoskodó hangulatával, a sztepptánc és a balett elemeinek a beemelésével valóságos
„világzenei” hangulatot teremt. Így egy teljesen új arca jelent meg a népzenének-néptáncnak. Kár, hogy a szabadságok előtti időszak kultúrdömpingje, a tanévzárások és a várbéli rendezvények elterelték a figyelmet a rendezvényről, mely akár egy nagyobb színpadon is megállta volna a helyét. Az esti táncházat Toplak Rudolf vezette.
Pretnar-díj Gállos Orsolyának Gállos Orsolya műfordító – többek közt ő ültette magyar nyelvre Drago Jančar, Edvard Kocbek, Boris Pahor, Lojze Kovačič, Svetlana Makarovič műveit – Pretnardíjban részesült és ezzel megkapta a szlovén irodalom nagykövete megtisztelő címet is. A díjat adó Velenika irodalmi szövetség zsűrije Gállos Orsolya fordítói munkásságát kulcsfontosságúnak értékelte a szlovén irodalom magyarországi megismertetésében. kmj Részlet A lendvai szőlőhegyen című kamaratánc koreográfiájából.
Június 25. –
AZ
ÁLLAMISÁG
Balett
NAPJA
a csillagok alat t
A Szlovén Balettművészek Egyesületének előadása
Műsor: • A Lendvai Zeneiskola balett tagozatának fellépése • Mgr. Anton Balažek, Lendva Község polgármesterének köszöntője • Balett a csillagok alatt – balett előadás
2012. június. 23., 20 óra a lendvai színház- és hangversenyterem szabadtéri színpadán 8
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Info
Bezárják az óvodát Petesházán Leon rendőr az iskolában Már néhány évvel ezelőtt felvetődött a Lendvai Óvoda Petesházi Egységének jövőbeni működtetésének kérdése, hiszen a demográfiai adatok nem
biztatóak. Sőt, a problémát közben a szülők döntései is mélyítették, ugyanis sok esetben inkább a lendvai óvodát választották. A Lendvai Községi Tanács
Bizonytalan a sorsa: a hosszúfalui óvodát roma gyerekek is látogatják, akikkel az óvónők külön szempontok szerint is foglalkoznak.
június 13-i ülésén mindezek tükrében úgy döntött a testület, hogy bezár a petesházi óvoda. Hasonló nehézségek miatt csak egyéves, átmeneti időre tart még nyitva az óvoda Hosszúfaluban, a további sorsa azonban erősen kérdéses. A községi tanács elfogadta Gerič Ferenc, a Galéria-Múzeum igazgatójának lemondását (nyugdíjba vonulás), a posztra – legfeljebb 12 hónapra – Lázár Beátát, az MNTI, azaz a Népújság jelenlegi igazgatóját nevezte ki július elsejével. SNK
Kártalanítás idén, ablakcsere jövőre Göncz László nemzetiségi képviselőnek a G 1/3as út mellett elszenvedett ártalmak miatt pert emelők kártalanításával kapcsolatban feltett kérdésére Zvone Černač infrastrukturális és területfejlesztési miniszter azt válaszolta, hogy a jogerős határozatokban szereplő kárpótlások kifizetésére a minisztérium idén 3,9 millió eurót tervezett be (264 végzés) és továbbított a Pénzügyminisztériumhoz. A keret további
biztosítása folyamatban van, Černač miniszter erre a költségvetési tartalék átrendezésében látja az alapot. Folyamatban van továbbá az ablakcserék ügye, a passzív zajvédelem megvalósítása a G 1/3-as út Pesnica és Lendva közötti szakaszán azon épületeken, melyek zajvédelmére elaborátum készült, s az éjszakai zajszintnél határérték-túllépést állapítottak meg. Ott, ahol a nappali
érték is túllépi a szintet, az ablakcsere már megtörtént. Tavaly a közbeszerzések alapján a passzív zajvédelem kivitelezésére 627 ezer euró értékű szerződést kötött a minisztérium. Az idén Podgradon, Melén, Šratovcin, Radencin, Lipov cin és Bratoncin végezték el az ablakcseréket mintegy 120 ezer euró értékben. A költségvetési módosítás miatt a munkálatok többi része 2013-ban várható. Szolarics Nađ Klára
A Bloomberg hírügynökség listája alapján az Inditex textilcsoport – benne többek közt a Zara divatmárka – tulajdonosának vagyona 39,5 milliárd euró, ezzel letaszította a trónról Ingvar Kampradot – az IKEA svéd bútoráruház-lánc alapítóját –, akinek vagyona 37,2 milliárd euró. A harmadik helyen Bernard Arnault, a luxusmárkákat, többek közt a Louis Vuittont birtokló francia konglomerátum feje áll. Az ő vagyona 22,7 milliárd dollár.
Budapest – Pénzbe kerülne a Budapest szó használata: fizetniük kellene a jövőben a Budapest nevet
A Lendvai Rendőrállomás az iskolai év végének közeledtével befejezte a „Leon rendőr tanácsot ad” elnevezésű közlekedésbiztonsági projektjét. Ez alkalommal Leon rendőr személyesen látogatta meg az ötödikeseket a lendvai kétnyelvű iskolában, ahol kérdezhettek tőle, s ő hasznos közlekedési ta-
nácsokkal látta el őket. Erre a jövőben még inkább szükség is lesz, hiszen az ötödikesek valamennyien eredményesen letették a kerékpárvizsgát, így már egyedül is közlekedhetnek, ami még nagyobb odafigyelést igényel majd tőlük. Leon a sikeres vizsgázókat elismeréssel jutalmazta. HF
Mi, fiatalok vagyunk a törvény Szombaton, 2012. június 23-án Lendván a Színház- és Hangversenyterem szabadtéri színpadán indul útjára a „Mladi smo ZAKON – furamo za lajf 2012” elnevezésű program, amelyet a szlovéniai ifjúságvédelmi ernyőszervezet rendez. A szervezet egy 7 napos kerékpártúrát indít útnak Lendváról Koperbe, amelyet kétnapos táborral zárnak azon gyerekek számára, akik tagjai a különböző hozzájuk tartozó szervezeteknek. A projekt célja a gyerekek és a fiatalok személyes részvételével felhívni a figyelmet egy ifjúsági stratégia kidolgozására. A program keretében a kisebbségi közösségekre is szeretnék felhívni a figyelmet, ezért a túra Lendván veszi kezdetét, s a másik őshonos közösségnél, Koperben végződik. A fiatalok stafétát visznek az útra, s ezzel szimbolikusan is összekötik a két közösséget.
hétről hétre Ljubljana – Döntés a nyugdíjasok nyaralási pótlékáról: a Nyugdíjbiztosító (SPIZ) keddi döntése szerint a takarékossági törvény értelmében az idén korlátozzák a pótlék kifizetését. Mindazok a nyugdíjasok, akiknek a nyugdíja magasabb 622 eurónál, ideiglenesen nem részesülnek nyaralási juttatásban. A többieknek a pótlékot július 31-én folyósítják a júliusi nyugdíjjal együtt. Madrid – Amancio Ortega spanyol üzletember a leggazdagabb Európában.
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
használó társaságoknak. A határozatlan időre kérvényezett névhasználat 750 ezer forintba kerülne, míg egy emléktárgyon, kiadványon való feltüntetés darabonként 100 forint. A rendelet nem érinti a már korábban megszerzett névhasználati
engedélyeket, viszont kiterjed a domain-nevekre is. Szófia – Keresztelő Jánoshoz tartozhatnak azok a csontok, melyeket a bolgár ortodox egyház őriz, állapították meg a tudósok, miután meghatározták a csontok korát és DNS-vizsgálatot is végeztek. A bolgár egyház már régóta állítja, hogy Keresztelő Szent Jánoshoz tartoznak a csontok, de ezt most először próbálják alátámasztani tudományosan is. A csontokat 2010 júliusában találták egy
márványdobozkában egy középkori templom romjainál Sveti Ivan szigetén. Ez egy nagyon pici sziget (0,25 négyzetkilométer a terüle-
te) a Fekete-tenger bolgár szakaszának déli részén, senki nem lakja. Hívők százai zarándokolnak el most Szozopolba, hogy láthassák a kérdéses csontokat.
9
Info a mai napon... Június 21-én történt 1834 Cyrus Hall McCormick szabadalmaztatta az aratógépet. 1852 Meghalt Friedrich Fröbel német pedagógus és óvodaalapító, az ő emlékére tartják az Óvoda napot. 1913 Tiny Broadwick, az első női ejtőernyős ugrást hajtott végre egy repülőgépről. 1920 Megszületett Yves Robert francia rendező, színész és forgatókönyvíró (Horgász a pácban; Magas szőke férfi felemás cipőben). 1948 A Manchester Mark I. nevű számítógépen lefutott az első eltárolt számítógépes program. 1973 Megszületett Juliette Lewis amerikai színésznő, az Alkonyattól pirkadatig, a Született gyilkosok sztárja. 1982 A zene világnapját 1982 óta ünneplik ezen a napon Európában 1990 Újra megnyílt a Budapesti Értéktőzsde. 2003 Díszdoktorrá avatták a Debreceni Egyetemen Oláh Györgyöt, a magyar származású, Nobeldíjas kémikust.
visszapillantó
2002. június 20-án, 24. szám
Játszótér épül a lendvai parkban A Mercator üzletlánc és a Procter&Gamble cég reklámakciója révén a lendvai parkban játszótér épül. Hála Istennek – mondaná a polgár, a városi parkban uralkodó állapotok ugyanis nem tarthatók. „A gyerekek egészséges fejlődéséhez rendezett és biztonságos játszótereket!” jelmondat értelmében a Mercator üzletlánc és a Procter&Gamble multinacionális cég úgy döntött, hogy a március végétől szeptember végéig tartó féléves időszakban – nagyvonalú reklámakció révén – 20 millió tolárt gyűjt össze, amiből előreláthatólag 7-10 játszóteret újítanak fel. Az akció során a Mercator üzletlánc boltjaiban a Procter&Gamble több termékét megvásárolva a vevő reklámkártyákat kap,
Szégyenletes állapotok a lendvai parkban. amelyekre egy, a vásárló által felújításra ajánlott játszóteret kell beírni, majd a kártyát az ott feltüntetett címre elküldeni. Június elejéig összesen 2264 kártya érkezett a címre, az erre összeállított szakmai csoport pedig már kisorsolt három játszóteret, melyek
közül az egyik a lendvai. A tervek szerint július közepéig a játszóterek el is készülnek. A készülő játszótérnek minden szülő és a többi polgár is örülhet, kérdés azonban, mit tesznek az illetékes városi szervek: a község, a helyi közösség, a park
rendben tartására megbízott Komunala vállalat, mert a város közepén lévő parkban most szemét, kosz, szétzúzott padok, kukák, játékok hevernek. Vajon megfelel-e a környezet egy új játszótér kialakításához, és ennek felállítása esetén javul-e a helyzet?
A napszúrás
megduzzadása észlelhető. A csecsemő enyhe fizikai ingerekre is erős védekező mozgásokkal reagál.
a koponyaűri nyomás fokozódása és az agyhártya irritáltsága - ezen jelenségek felelősek a klasszikus tünetek megjelenéséért. A napszúrás az egészséges embereknél is előfordulhat, ám egyes alapbetegségek és kóros állapotok nagyban hajlamosítanak kialakulására. Ilyenek az idős életkor, a túlöltözés, a folyadékpótlás nem kellő mértékű biztosítása, a fizikai megterhelés. Számos alapbetegség, pl. a szívbetegség, a magas vérnyomás, az egyes pszichiátriai problémák hajlamosítanak a napszúrás kialakulására, csakúgy mint az egyéb hőártalmak esetében. Több gyógyszer is rontja a hőtoleranciát (a pszichiátriában alkalmazott antipszichotikus szerek is ilyenek). Egyéni adottságok
Mit tegyünk napszúrás esetén? A legfontosabb teendő, hogy árnyékos helyre, célszerűen hűvös helyiségbe jusson a beteg. A tarkóra helyezett hideg vizes borogatás jó hatású. A beteg 30 fokos szögben megemelt felsőtesttel feküdjön, és apró kortyokban fogyasszon hűvös folyadékot - lehetőleg vizet, és sohasem alkoholtartalmú italt! Enyhe esetben otthoni, két-három napos ágynyugalom javasolt hűvös, fénytől védett, esetleg sötét szobában, megfelelő men�nyiségű és minőségű folyadékpótlással. Azonban ha a tünetek nem javulnak, vagy esetleg rosszabbodnak, mindenképpen kórházi kezelés szükséges.
Súlyos esetben a fenti teendőkön túl mindenképpen szükséges az orvos értesítése, mivel a beteg kórházi megfigyelést igényel! Csecsemőket minden esetben lásson orvos!
egészségünk
Dr. Larnsak Goran aneszteziológus szakorvos A napszúrást - mint neve is mutatja - tartós, hosszabb ideig történő, tűző napon való tartózkodás okozza. Ilyenkor a napsütés melegítő hatása, valamint a levegő felmelegedése miatt a szervezetben pozitív hőmérleg alakul ki, mely káros folyamatokat indít el. Tehát forró napokon ezzel számolni kell. Ehhez járul hozzá a fedetlen fejet érő napsütés direkt hatása, ami által a fej hőmérséklete jóval meghaladja a test hőmérsékletét. A megnövekedett hőmérséklet következménye
10
is befolyásolják a napszúrás kialakulására való hajlamot: fokozottan veszélyeztetettek a kisgyermekek, a csecsemők és az idős emberek. A napszúrás legjellemzőbb tünetei Az enyhe panaszok fejfájás, szédülés, kábultság, émelygés, esetleg hányinger formájában jelentkeznek. A beteg kerüli a fényt, szívesebben tartózkodik hűvös, elsötétített helyiségben. Súlyosabb esetben a testhőmérséklet hirtelen jelentősen megemelkedik (akár 39-40°C-ra is). A nagyfokú fejfájás mellett a tarkó kötöttsége, merevsége alakul ki. A beteg tudata zavart lehet, elveszítheti eszméletét. Csecsemők esetében jellegzetesen visító sírás, a kutacs feszülése és
Hogy előzhető meg a napszúrás? A napszúrás megelőzésével kapcsolatban a legfontosabb, hogy fedetlen fővel ne tartózkodjunk a tűző napon, és igyunk sok folyadékot! A kisgyermekeket, csecsemőket soha ne tegyük ki a direkt napfényre, játék közben viseljenek fehér (de legalább világos) kalapot és gyakran kínáljuk őket folyadékkal! Erős nyári napsütés esetén soha ne tartózkodjanak hosszabb ideig az autóban, utazáskor mindenképpen rögzítsenek az ablakokra árnyékolót!
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Info kő kövön maradjon!
Kő kövön marad-e? Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán
A műemlékvédelem az épített örökség védelmével és gondozásával foglalkozó intézményesített tevékenység. Talán egyetlen lokálpatriótának sem kell bizonygatnunk, hogy a Muravidéken található épített örökség állapotán erősen érződik, hogy műemlékvédelmi szempontból mind Maribor, mind Budapest messze van. Onnan nézve a mi épített örökségünkre vajmi kevés figyelem irányul. Ebből a szempontból is érdemes a saját kezünkbe venni a sorsunkat. 2002-ben kaptuk az első lehetőséget, hogy önként vállalt örökségvédelmi őrjáratunk tanulságait időnként közzétegyük a Nép-
figyelemfelkeltő írásokkal sikerült hozzájárulni, hogy egyebek között restaurálták a Szent Anna Máriával szoborcsoportot, felújították a felsőlakosi fakeresztet, a Szentháromsági temető néhány értékes sírköve pedig a lendvai múzeum kőtárába került. A lendvai plébános felajánlotta a templom régi, kő keresztelőkútját a múzeumnak és megkezdődött az egykori falfestmények kutatása a plébániatemplomban. Reményeink szerint a lendvai templomtéren álló Szent Flórián-szobor is megmenekül majd a pusztulástól. A gyakorlati munka mellett számos új kutatási eredmény is született. Egyebek között a Szombathelyi Püspöki Levéltárban található Liber Fundatorium
összevetése alapján az is kiderült, hogy a lendvai vár tornya egy befalazott Máriafreskót rejt, amelyet illene mindannyiunk lelki üdvössége érdekében rabságából immáron kiszabadítani. Ezen írással most az épített örökség védelmét szolgáló, újságcikk-sorozat formájában megjelenő őrjáratunk véget ér. Megmaradunk azonban abban a reményben, hogy ha szükség lesz a nyilvánosság erejére egy-egy műemlék megmentéséhez, továbbra is számíthatunk a Népújság hasábjaira. Arról azonban nem felejtkezhetünk meg, hogy a sok felújításra váró műemlék mellett van még két, valóban óriási adóssága a szlovéniai magyarságnak a műemlékvédelem területén.
Kő kövön marad-e?
Az egyik a lendvai várkastély és várfal teljes körű felújítása és megmentése, a másik pedig a helytörténeti és néprajzi gyűjtemények kiépülő hálózatának további sorsáról való gondoskodás. Sem a kapornaki, sem a dobronaki, sem a zsitkóci, sem a domonkosfai helytörténeti és néprajzi gyűjtemény nem működhet állandó szakmai felügyelet nélkül. Fontos lenne, hogy a néprajzi, múzeumi szakma
gondoskodjon a tárgyak állagmegóvásáról és feldolgozásáról, azaz leltározásáról, fotódokumentálásáról és katalógus formájában való közzétételéről. Meg kellene szervezni, hogy ezek a falusi gyűjtemények folyamatosan látogathatóak legyenek és legalább havonta egy-egy múzeumpedagógiai vagy hagyományőrző rendezvénynek adjanak helyet, népi kismesterségeket mutassanak be bennük, vagyis egyszerűen: ÉLJENEK! A gyűjtemények a politikai döntéshozók és a szakma összefogása nélkül nem állíthatók eredményesen a köz szolgálatába. A helyi politika anyagi támogatása nélkül mindez nem fog menni. Sőt azt is le kell szögeznünk, hogy a muravidéki magyarság egyelőre helytörténeti és néprajzi gyűjteményekkel rendelkezik, de tájháza sajnos nincs. Szakmailag ugyanis az eredeti helyén, eredeti formájában és eredeti berendezésével megőrzött népi lakóépületeket nevezzük tájháznak. A kapornaki és
Hajlított szőlőhegyi pince, Újtamás. Fotó: LKZ, 2007. újság hasábjain. Első írásunk akkor az anarchisták által súlyosan megrongált Lendva-hegyi Szent Anna Máriával szoboregyüttes állapotáról szólt. A rongálás következményeként Szűz Mária fej nélkül maradt. 2011-től rendszeresen, kéthetente megjelenő sorozatban tudatosíthattuk a közösségben épített örökségünk értékeit, hívhattuk fel a figyelmet jobb vagy rosszabb állapotukra. E
vizsgálatából fény derült a dolányi és más települések szakrális műemlékeinek történetére. A szóbeli vis�szaemlékezések alapján a kámaházi Molnár-ház, a lendvai Tomka-ház és a kóti „Pepik keresztjének” a történetét is megismerhették az olvasók. Rámutattunk, hogy a petesházi, eddig Szent Anna-szobornak hitt alkotás valójában Szűz Máriát ábrázolja, nem utolsó sorban pedig a források
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
a dobronaki gyűjtemények már elég közel állnak ehhez az elvhez, de a bennük lévő kiállítások elsősorban helytörténeti és néprajzi gyűjtemények és nem a tájházaknak megfelelő berendezésűek. A dobronaki és a kapornaki gyűjteménynek helyet adó épületek főként a gazdagparaszti és mezővárosi életformát jelenítik meg és nem a vidékünkön egykor jellemző szegény- és középparaszti népi építészetet. Halaszthatatlan feladat lenne a Lendvai község területén is egy, a nyugatpannon térség népi építészetére leginkább jellemző boronafalú, szalmatetős kerített vagy hajlított háztípus megmentése vagy rekonstruálása. Benne az egykori paraszti élet teljességének a bemutatása kaphatna helyet, a Mura menti életmód és a halászat szemléltetésével együtt. Ugyancsak adósak vagyunk még egy boronafalú szőlőhegyi pince megmentésével, hogy megörökítsük vidékünk szőlészeti és gyümölcsészeti értékeit.
11
Info június 22. péntek Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt!, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Panoptikum, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Szlovénia nézetei, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Roma nemzetiségi műsor, 16:00 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Különleges ajánlat, 17:55 Másfél csillagos szálloda – szlovén sorozat, 18:25 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Országgyűlési díszülés, 20:20 Az ország ünnepel, 21:10 Ünnepség az államiság napja alkalmából, 22:45 Hírek, 23:10 Éjféli klub, 0:20 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 10:25 Jó reggelt!, 12:55 A vízen járás – dok. film, ism., 13:50 A nyolcadik nap, Művelődési műsor, ism., 14:50 Percek a…, 15:25 Fekete-fehér idők, 15:45 Szlovén magazin, ism., 16:10 Érdekel a könyv, 16:35 Hidak, 17:05 Szeretem a futballt, 17:35 Mozogj velünk!, 18:05 Labdarúgó EB: 1. ne23:40 A spártai gyeddöntő-mérkőzés, 20:35 2. negyeddöntő-mérkőzés, 23:00 Labdarúgó EB - összefoglaló, 23:15 Korszerű család – am. sorozat, 23:40 A spártai – am. film.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00 Balatoni nyár, 11:00 Nemzetiségi műsorok, 12:00 Híradó, 12:25 Euro 2012, 14:10 Marslakók, 14:45 Tálentum, 15:15 Angyali érintés – am. sorozat, 16:00 Balatoni nyári, 17:00 Olimpiai eskütétel, 18:55 Marslakók, 19:30 Híradó este, 20:15 Euro 2012, 22:50 Az Este, 23:25 Euro 2012, 23:55 Melissa és Joey – am. sorozat, 0:20 Waczak Szálló – angol film, 0:55 Rejtély – francia film.
RTL Klub 7:40 Reggeli, 12:05 Asztro Show, 13:10 Az éden titkai – görög sorozat, 14:20 Jégkirálynő a hokipályán – am. film, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 Castle – am. sorozat, 20:10 Fókusz, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 22:30 Gyilkos elmék – am. sorozat, 23:40 Helyszíni szemle – német sorozat, 0:40 Reflektor, 0:55 Törzsutas, 1:25 Nagyágyúk - am. sorozat, 2:15 Autómánia.
TV2 6:25 Tények reggel, 10:50 EZO.TV, 12:25 A láthatatlan ember – am. sorozat, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Doktor House – am. sorozat, 16:20 Csoda Man21:15 40 nap és 40 éjszaka hattanben – mexikói sorozat, 17:20 Update Konyha, 17:25 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:30 Aktív, 20:30 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:15 40 nap és 40 éjszaka – am. film, 23:05 Aktív, 0:05 Tények Este, 0:45 EZO.TV.
Duna Tévé 5:30–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:20 Kívánságkosár, 14:10 Önök kérték!, 15:05 Hagyaték, 15:35 Földanya üzenete – szingapúri dok. film, 16:40 Székely kapu, 17:05 Linda – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:30 Közbeszéd, 19:00 Hitvallók és ügynökök - dok. sorozat, 20:00 Ménes élet – osztrák sorozat, 20:50 Hírek, 20:55 Dunasport, 21:10 Beszterce ostroma – magyar film, 3. rész, 22:40 Thermák, az antik világ menedékei – olasz dok. film, 0:10 Koncertek az A38 hajón, 2:00 Ismétlések.
június 23. szombat Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 11:20 Borko Pokorko – japán film, 13:00 Hírek, 13:20 A Hét, Alpok-Duna-Adria, ism., 15:00 Állatokról, emberekről, 15:30 A kertben, 15:55 Jaffa, a pokoli narancs - francia dok. műsor, 17:00 Hírek, 17:15 Szombat délután, 18:25 Mezsgyék, 18:35 21:45 Anthony Zimmer Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 Villanás, 20:00 Nuša Derenda koncertje, 21:45 Anthony Zimmer francia film, 23:15 Hírek, 23:50 Nyári színpad, 0:20 Maribor 2012, Európa kulturális fővárosa, 0:35 Pearsonéknál – am. sorozat, 1:00 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 8:30 Az időn át, 8:50 Szlovénia nézetei, ism., 10:15 Különleges kínálat, 10:40 Szlovének Olaszországban, 11:20 A nyolcadik nap, Mozogj velünk!, ism., 12:25 Seu d’Urgella: Kajak-kenu vk, 13:55 Valencia: Forma-1, Európai Nagydíj, időmérő edzés, 15:05 Fiatal eurovíziós zenészek, 17:00 A londoni körhinta, 17:30 Sportkihívás, 18:00 Koper: Streetball, 18:05 Labdarúgó EB: 2. negyeddöntő, ism., 20:35 3. negyeddöntő-mérkőzés, 23:00 Labdarúgó EB – összefoglaló, 23:15 Idegenforgalmi műsor, 23:40 Brane Rončel a színfalak mögött.
Magyar Tévé 5:20-9:00 Nap kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 13:05 Boxutca, 13:40 Forma-1, Európai Nagydíj, időmérő edzés, 15:25 Út Londonba, 15:50 Mesélő cégtáblák, 16:15 A Szabadság Napja Budapesten, 16:40 A világ madárszemmel – angol dok. sorozat, 17:40 Doc Martin – angol sorozat, 18:30 SzerencseSzombat, 19:30 Híradó este, 20:15 Euro 2012, 23:20 Süti, nem süti - am. film, 0:55 Nagyon zene – Quimby, 1:50 Porrá leszünk – angol sorozat.
RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:30 Asztro Show, 11:25 Törzsutas, 12:00 Autómánia, 12:35 Édes, drága titkaink – am sorozat, 13:35 Eltűntek – am. sorozat, 14:35 Chuck – am. sorozat, 15:35 Agymenők – am. sorozat, 16:35 Tűzpróba – kanadai film, 18:30 Híradó, 21:15 Kenguru Jack 19:00 Fókusz plusz, 19:30 Mackótestvér – am. rajzfilm, 21:15 Kenguru Jack - ausztrál film, 23:05 Rajzás – am. film, 1:05 Hülyeség nem akadály – am. sorozat, 2:05 Fókusz plusz.
TV2 6:25 TV2-matiné, 10:25 Egyik kutya, másik nem!, 10:55 Babavilág, 11:25 9 hónap, 11:55 Duval és Moretti – francia sorozat, 12:55 Top Speed, 13:25 Autóguru, 13:55 Sheena – am. sorozat, 14:55 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 15:55 Rejtélyek kalandorai – kanadai sorozat, 16:55 Sas-kabaré, 17:55 Nagytakarítás – valóságshow, 18:30 Tények, 19:00 Aktív Extra, 19:35 Karate kölyök 2. – am. film, 21:50 Euro túra – am. film, 23:30 Luxusdoki – am sorozat, 0:25 A médium – am. sorozat, 1:20 EZO.TV.
Duna Tévé 6:25 Gyerekeknek, 12:00 Híradó, 12:10 Száműzött magyar irodalom, 12:40 Vannak vidékek, 13:10 Heuréka!, 13:35 Sírjaink hol domborulnak, 14:05 Talpalatnyi zöld, 14:35 Pannon expressz, 15:05 ISIS Open Táncverseny, 16:00 Selyemharisnya – am. musical, 18:00 Híradó, 18:30 Hogy volt?!, 19:30 Francia szobalány – színházi előadás, 21:05 Kultikon, 22:00 Őszi szonáta – svéd film, 23:30 Eichinger Quartet – koncertfilm, 0:10 Ismétlések.
június 24. vasárnap
június 25. hétfő
Szlovén Tévé
Szlovén Tévé
7:00 Gyerekműsor, 10:45 Hallgassunk a csöndre, 11:10 Mezsgyék, 11:15 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:30 Zenés emlékek Boris Kopitarral, 14:30 Újra szól a hatlövetű – am. film, 16:30 Első és második, 17:00 Hírek, 17:15 Színészek maszk nélkül, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Kisvárosi gyilkosságok – angol sorozat, 21:30 Jože Ciuha festőművész portréja, 22:30 Úton – dok. sorozat, 23:00 Village Folk – dok. sorozat, 23:10 Hírek, 23:35 Nyári színpad, 0:10 Az anarchia fiai – am. sorozat, 0:55 Ismétlések.
Szlovén Tévé II.
6:50 Nyári színpad, Villanások, ism., 8:00 Gyerekműsor, 12:00 Mezőgazdasági műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Éjféli klub, ism., 14:45 Maribor 2012, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Lelki villanás, 17:35 Tea time Goricskón – dok. műsor, ism., 18:00 A villám – szlovén sorozat, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 A híradó válogatásából, 20:00 Samorastniki – szlovén film, 21:25 Kisfilm, 22:00 Hírek, 22:20 Nyári színpad, 22:55 A játék művészete, 23:25 Érdekel a könyv, 23:45 Jazz, 0:30 Ismétlések.
Szlovén Tévé II.
7:15 Az időn át, 7:20 Nyári színpad, ism., 7.50 Glóbusz, ism., 8:25 Alpok-Duna-Adria, ism., 8:50 A szlovének egészsége, ism., 9:15 Zenés műsor, 11:25 Sportműsor gyerekeknek, 11:55 Seu d’Urgella: Kajak-kenu VK, 13:00 A szlovén olimpiai század – dok. sorozat, 13:55 Valencia: Forma-1, Európai Nagydíj, 15:50 Szeretem a futballt, 16:15 A szlovén olimpiai század – dok. sorozat, ism., 17:50 Labdarúgó EB: 3. negyeddöntő, ism., 19:50 Lottó, 20:00 Labdarúgó EB: 4. negyeddöntő-mérkőzés, 23:00 Labdarúgó EB – napi összefoglaló, 23:15 Kisfilmek.
Magyar Tévé 6:55 Balatoni nyár, 9:00 Vallási műsorok, 12:00 Hírek, 12:05 Kajak-kenu EB, 13:40 Forma-1, Európai Nagydíj, 16:25 Euro 2012, 18:00 Rex Rómában – osztrák sorozat, 18:50 A Lényeg, 19:30 Híradó 23:20 Zsákutca este, 20:15 Euro 2012, 23:20 Zsákutca – német film, 1:10 Szenthelyi Miklós születésnapi koncertjei.
RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:05 Trendmánia, 10:40 Teleshop, 11:35 Törzsutas, 12:10 Tuti gimi – am. sorozat, 13:10 Gossip Girl – A pletykafészek – am. sorozat, 14:15 Leépített szépség – am. film, 16:10 Énekes izompacsirta – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Cobra 11 – német sorozat, 20:05 A macskanő – am. film, 22:05 Vezet a ritmus – am. zenés film, 0:35 Gyilkos áldás – am. film.
TV2 6:45 TV2-matiné, 10:20 EgészségMánia – magazin, 10:50 Talpig nő, 11:20 Kalandjárat, 11:50 Borkultusz, 12:20 Stahl konyhája, 12:50 Több mint TestŐr, 13:20 A kiválasztott – am. sorozat, 14:20 Monk – am. sorozat, 15:20 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 16:15 Karate kölyök 2. - am. film, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:05 Titkok könyvtára 2. – angol film, 21:55 Gattaca – am. film, 23:55 Elit egység – kanadai sorozat, 0:50 EZO.TV
Duna Tévé 6:25 Gyerekműsor, 12:00 Híradó, 12:15 Nyelvőrző, 12:45 Akadálytalanul, 13:10 Csellengők, 13:40 Határ talanul magyar, 14:10 Szerelmes földrajz, 14:40 Hazajáró, 15:10 Tizenötezer pengő jutalom – magyar film, 16:25 Emberek 21:50 A kígyó a havason – magyar film, 18:00 Híradó, 18:35 Önök kérték!, 19:30 Gigi – am. musical, 21:30 Dunasport, 21:50 A kígyó – francia film, 23:45 Djabe 15 – koncert, 0:55 Ismétlések.
12:10 Ünnepség az államiság napja alkalmából, ism., 13:45 Idegenforgalmi műsor, ism., 14:25 Jaffa, a pokoli narancs francia dok. műsor, ism., 15:20 Első és második, 15:40 Roma nemzetiségi műsor, ism., 16:00 Jó napot, Koroška!, 16:30 Jože Ciuha festőművész portréja, 16:30 Jože Ciuha ism., 17:20 Helyes ötlet!, 17:55 festőművész portréja Labdarúgó EB: 4. negyeddöntő, ism., 19:50 A 3x3 plusz 6 sorsolása, 20:00 Labdarúgó EB, 21:00 Puccini – olasz film, 0:15 Pokoli választás.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Euro 2012, 15:10 Marslakók, 15:45 Angyali érintés – am. sorozat, 16:30 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 17:30 Balatoni nyár, 18:10 Everwood – am. sorozat, 18:55 Marslakók, 19:30 Híradó este, 20:15 Zsaruvér és Csigavér I. – magyar film, 21:20 Kékfény, 22:15 Az Este, 22:50 Aranyfeszt, 23:20 Karinthy Frigyes 125, 23:55 Barbarossa – olasz film, 1. rész, 1:40 Ismétlések.
RTL Klub 7:40 Reggeli, 10:25 Top Shop, 12:05 Asztro show, 13:10 Az éden titkai, 14:15 A macskanő – am. film, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 Castle – am. sorozat, 20:10 Fókusz, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Dr. Csont – am. sorozat, 22:30 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 23:35 PokerStars.net, 0:35 Reflektor, 0:55 Saint Ange – francia film.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:40 Parányi varázslat – am. film, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Doktor House – am. sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – am. sorozat, 17:20 Update konyha, 17:25 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:30 12:40 Parányi va- Aktív, 20:30 Jóban Rosszban, 21:15 NCIS – am. sorozat, 22:15 rázslat NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:15 Bostoni halottkémek – am. sorozat, 0:15 Tények Este, 0:50 EZO.TV, 1:25 Ismétlések.
Duna Tévé 6:00–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Napirend előtt, 13:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:30 Az állatok világa, 17:05 Linda – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Hitvallók és ügynökök – magyar dok. sorozat, 20:00 A Tenkes kapitánya – magyar sorozat, 20:55 Hírek, 21:00 Dunasport, 21:10 Miloš Forman: Amibe nem halsz bele – cseh dok. sorozat, 22:05 Ezzel a két kézzel, a két kezemmel – szingapúri dok. film, 23:00 Koncertek az A38 hajón, 0:45 Ismétlések.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Péntek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás
12
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örökségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Info június 27. szerda
június 26. kedd Szlovén Tévé 7:05 Nyári színpad, ism., 7:40 A Híradó válogatásából, ism., 8:00 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:00 Hírek, 12:20 A játék művészete, ism., 13:00 Hírek, 13 : 3 0 Dosszié, A lélek horizontja, ism., 15 : 0 0 Hírek, 15:10 Hidak: Barangolások, 21:00 Nemzetközi látóhatár 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Tudományos műsor, 17:40 Village Folk – dok. sorozat, 17:50 A villám – szlovén sorozat, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 21:00 Nemzetközi látóhatár, 22:00 Visszhangok, 23:30 Glóbusz, 0:00 Amerika, az USA története – am. dok. sorozat, 0:45 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 12:50 Pokoli választás, ism., 14:05 Nuša Derenda koncertje, ism., 16:50 Hidak: Barangolások, ism., 17:20 Különleges kínálat, 17.55 Ljubljana: Szlovénia – Szlovákia, kosárlabda-mérkőzés, 19:55 Az Astro sorsolása, 20:00 Labdarúgó EB, 20:30 South Riding – angol sorozat, 21:25 Kedves férfi – norvég film, 23:10 Brane Rončel a színfalak mögött.
Magyar Tévé 5:55 Ma Reggel, 9:00-12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi műsorok, 13:30 Budapest természeti értékei, 14:00 Kékfény, 14:55 Marslakók, 15:25 Angyali érintés – am. sorozat, 16:15 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 17:15 Balatoni nyár, 18:10 Everwood – am. sorozat, 18:55 Marslakók, 19:30 Híradó este, 20:15 Grace nélkül az élet – am. film, 21:40 Az este, 22:15 Tudorok – ír sorozat, 23:10 Barbarossa – olasz soroazt, 0:45 A rejtélyes XX. század, 1:15 Ismétlés.
RTL Klub 7:40 Reggeli, 12:05 Asztro Show, 13:10 Az éden titkai – görög sorozat, 14:15 A merénylet árnyékában – am. film, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 14:15 A merénylet árnyé18:30 Híradó, 19:10 kában Castle – am. sorozat, 20:10 Fókusz, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 A mentalista – am. sorozat, 22:30 A Grace klinika – am. sorozat, 23:40 Reflektor, 23:55 Emberrablás – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:05 Vásott szülők – am. film, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Doktor House – am. sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – am. sorozat, 17:20 Update Konyha, 17:25 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:30 Aktív, 20:30 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:15 A felejtés bére – am. film, 23:30 TotalCar, 0:00 Tények este, 0:35 EZO.TV, 1:10 Kelj fel komám, ne aludjál! – magyar film.
Duna Tévé 5:25–9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az országházat, 16:00 Hazajáró, 16:25 Jelfák, 17:00 Linda – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Déva titka – német dok. film, 20:00 Vivát Benyovszky! – magyar sorozat, 21:05 Hírek, 21:10 Dunasport, 21:15 Meghallgatás – csehszlovák zenés film, 22:40 Lamantin Jazz Fesztivál, 23:15 Koncertek az A38 hajón, 1:10 Ismétlések.
Szlovén Tévé 8:00 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Nemzetközi látóhatár, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Szlovénia 20 éve, 14:20 Glóbusz, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 A szlovének egészsége – dok. sorozat, 17:50 Kilátás a…, 18:00 A villám – szlovén sorozat, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 A hercegnő – angol film, 22:00 Visszhangok, 22:55 Nyári színpad, 23:30 Helyes ötlet!, 0:00 Zenés est, 1:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 12:00 Szombat délután ism., 13:40 Lelki villanás, ism., 14:10 Állatokról, emberekről, 14:40 A kertben, 15:05 Fekete-fehér idők, 15:25 Tudományos műsor, 15:45 Helsinki: Atlétika EB, 19:30 A londoni körhinta, 19:50 Lottó, 20:00 Labdarúgó EB: 1. elődöntőmérkőzés, 23:00 Labdarúgó EB - összefoglaló, 23:15 Ismétlés.
Magyar Tévé 5:55 Ma reggel, 9:00 Balatoni nyár, 10:50 Útravaló, 11:05 Hacktion – magyar sorozat, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30 Lesz egyszer egy Ifipark?, 14 : 2 5 Euro 2012, 14:55 Marslakók, 15:25 Angyali 23:55 Az ötödik sarok érintés – am. sorozat, 16:15 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 17:15 Balatoni nyár, 18:10 Everwood – am. sorozat, 18:55 Marslakók, 19:30 Híradó este, 20:15 Euro 2012, 22:50 Az Este, 23:25 Euro 2012, 23:55 Az ötödik sarok – am. film, 1:25 Ismétlések.
RTL Klub 6:10 Reggeli 12:05 Asztro Show, 13:10 Az éden titkai – görög sorozat, 14:15 Női vonalak - am. film, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 Castle – am. sorozat, 20:10 Fókusz, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Esküvő, rock, haverok – am. film, 23:35 Reflektor, 23:50 Gazdagék – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:30 Winnetou 2. – német film, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Doktor House – am. sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – mexikói sorozat, 17:20 Update Konyha, 17:25 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:30 Aktív, 20:30 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:15 Doktor House – am. sorozat, 22:15 Született feleségek – am. sorozat, 23:15 Aktív, 0:15 Tények este, 0:50 EZO.TV, 1:25 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:00 Hal, madár, ember – szingapúri dok. film, 16:50 100 éve történt, 17:00 Linda – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:30 Közbes z é d , 19 : 0 5 Jávorszarvas a verandán – angol dok. film, 21:15 Menetrendszerinti 20:00 Tüskevár gyilkosságok – magyar film, 21 : 0 0 Hírek, 21:05 Dunasport, 21:15 Menetrendszerinti gyilkosságok – francia film, 22:50 Koncertek az A38 hajón, 0:45 Ismétlések.
június 28. csütörtök Szlovén Tévé 6:45 Nyári színpad, ism., 7:20 Visszhangok, ism., 8:00 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Fekete-fehér idők, Helyes ötlet!, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Céltábla, ism., 14:25 Szlovén villanások, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Súlypont, 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 A szlovén vízkör, 17:50 A villám – szlovén sorozat, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Mary Whitehouse története – angol film, 21:25 Hullámok közt, 22:00 Visszhangok, 22:50 Nyári színpad, 23:25 Ami szent és a világ 0:15 Ismétlések.
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – ismétlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Június 21-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Szlovén Tévé II. 10:55 Színészek maszk nélkül, ism., 12 : 2 0 A szlovének egészsége, ism., 13:00 Sportműsor gyerekeknek, 13:30 15:20 Helsinki: Atlétika Eb Labdarúgó EB: 1. elődöntő, ism., 15:20 Helsinki: Atlétika EB, 18:45 Az egyetem, 19:10 Volt egyszer…, 19.50 A lóhere, 20:00 Labdarúgó EB: 2. elődöntő-mérkőzés, 23:00 Labdarúgó EB – összefoglaló, 23:15 Korszerű család – am. sorozat.
Magyar Tévé
Vendégem: az alsólendvai Bánffy család (ismétlés: csütörtökön 17.40-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Június 22-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
5:55 Ma reggel, 9:00 Balatoni nyár, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Euro 2012, 15:10 Marslakók, 15:45 Angyali érintés – am. sorozat, 16:30 Capri – Az álmok szigete – olasz soroazt, 17:30 Balatoni nyár, 18:10 Everwood – am. sorozat, 18:55 Marslakók, 19:30 Híradó este, 20:15 Euro 2012, 22:50 Az Este, 23:25 Euro 2012, 23:55 Mona Lisa – angol film, 1:35 Ismétlések.
RTL Klub 7:40 Reggeli, 12:05 Asztro Show, 13:10 Az éden titkai – görög sorozat, 14:05 Feketelistán – am. film, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 Castle – am. sorozat, 20:10 Fókusz, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Szerelem sokadik látásra – am. film, 23:40 Totál szívás – am. sorozat, 0:45 Reflektor, 1:00 Infománia.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2vel, 12:20 Fesd újra, Van Gogh! - am. film, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Doktor House – am. 12:20 Fesd újra, Van Gogh! sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – mexikói sorozat, 17:20 Update Konyha, 17:25 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:30 Aktív, 20:30 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:15 Nicsak, ki beszél most! – am. film, 23:05 Propaganda, 0:05 Tények este, 0:40 EZO.TV, 1:15 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:20 Kívánságkosár, 14:15 Hogy volt?, 15:05 Szerelmes földrajz, 15:35 Magyar elsők, 15:55 India és Nepál – spanyol dok. sorozat, 17:00 Linda – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 A világörökség kincsei, 20:00 És mégis mozog a föld – magyar film, 1. rész, 21:00 Hírek, 21:20 A miniszter félrelép – magyar film, 23:00 MüpArt, 0:45 Ismétlések.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
műsorajánló
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
Hidak: benne a kétnyelvű általános iskolák kilencedikes tanulóinak tanévzáró rendezvénye (ismétlés: pénteken 16.35-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Június 26-án, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Barangolások: Marosvásárhely, 2. rész (a Duna Televízió produkciója) (ismétlés: kedden 16.50-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Június 27-én, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne a Turizmus és média elnevezésű projekt keretében készült első kisfilmek (az ismétlés elmarad) Június 28-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Súlypont: stúdióbeszélgetés (az ismétlés elmarad) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
13
Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2012. június 19-én a következő munkahelyeket hirdették meg: Kertészeti dolgozó Razvoj programske opreme, Ulica Prekmurske čete 110., Črenšovci (5 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, havi bér: 999 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2012. június 21.) Hegesztő Dvigalo, remont, servis in trgovina d.o.o., Ipari utca 4B., Lendva (15 munkahely, meghatározatlan idő, német nyelv alapszinten, havi bér: 2200 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2012. június 21.) Villanyszerelő Dvigalo, remont, servis in trgovina d.o.o., Ipari utca 4B., Lendva (10 munkahely, meghatározatlan idő, német nyelv alapszinten, havi bér: 2200 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2012. június 21.) Vízvezeték-szerelő Dvigalo, remont, servis in trgovina d.o.o., Ipari utca 4B., Lendva (10 munkahely, meghatározatlan idő, német nyelv alapszinten, havi bér: 2200 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2012. június 21.) Építőipari munkás – Knauf rendszer Dvigalo, remont, servis in trgovina d.o.o., Ipari utca 4B., Lendva (10 munkahely, meghatározatlan idő, német nyelv alapszinten, havi bér: 2200 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2012. június 21.) Szobafestő Dvigalo, remont, servis in trgovina d.o.o., Ipari utca 4B., Lendva (10 munkahely, meghatározatlan idő, német nyelv alapszinten, havi bér: 2200 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2012. június 21.) Raktározási-szállítási referens Suenkel M d.o.o., Hármasmalom 2M., Lendva (3 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, magyar nyelvtudás, havi bér: 780 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2012. június 25.) Hegesztő (TIG) Režonja, remont, proizvodnja… d.o.o., Velika Polana 184., Velika Polana (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, havi bér: 870 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2012. július 19.) Szabó-varrónő Mikor d.o.o., Ulica Štefana Kovača 6., Turnišče (1 munkahely, meghatározott idő: 2 hónap, 870 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2012. június 24.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon
Kertészet, virágüzlet és temetkezési szolgáltatások Ladislav Kiš s.p., Lendvai út 29., Pince
Elérhetők vagyunk a nap 24 órájában a hét minden napján.
Telefon: 02/578-97-33 vagy 041-346-790
14
Június 21-e és 27-e között Lendvai Plébánia Szombaton szentmise 17.00 órakor Pincén, 18.00 órakor Völgyifaluban és 19.00 órakor Lendván a családok szentmiséje. Vasárnap évközi tizenkettedik vasárnap. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor lesznek, 11.00 órakor Petesházán és Gyertyánosban. Június 25-a és 27-e között a bérmálkozók Olaszországba zarándokolnak.
Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 19.00 órakor lesznek, szerdán 7.30-kor. Szombaton 7.30-kor Dobronakon lesz szentmise. Vasárnap évközi 12. vasárnap. 8.00 és 10.00 órakor Dobronakon, 11.30-kor pedig Göntérházán lesz szentmise.
Evangélikus egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik vasárnap 10.00 órakor lesz.
Református egyház Június 24-én 10.00 órakor Szent lászlón lesz református istentisztelet.
Temetkezési Vállalkozás Értesítem Önöket, hogy 2012. március 1-től átvettem a temetkezési szolgáltatás végzését a Komunala Kft.-től. A szolgáltatást változatlan címen, a lendvai irodában rendelhetik meg. Ügyelet: 070 556 179 070 559 679 Temetkezési Vállalkozás, Timea Soos s.p. Völgyifalu, Fő u. 40.
figyelmükbe •Június 23., szombat 9.00 óra, •Dobronak, 106-os házszám •A PANNart Kézművesek Háza megnyitója •Június 23., szombat 11.00 óra, •Pincemajor–Benice, faluotthon Ünnepi rendezvény és az emlékház-múzeum megnyitója a tengermellékiek és az isztriaiak Muravidékre való letelepülésének, valamint Benice falu 90. évfordulójának alkalmából •Június 25., hétfő 10.30 óra, •Szentkozmadombja, faluház •A XXII. Nemzetközi Levéltári Kutatótábor megnyitója •Június 30., szombat 18.00 óra, •lendvai Színház- és Hangversenyterem előtere „Az én városom / Muraszombat / Lendva” című fotókiállítás megnyitója
névnapsoroló Június 22-től 28-ig Péntek – Paulina Szombat – Zoltán Vasárnap – Iván Hétfő – Vilmos Kedd – János Szerda – László Csütörtök – Irén
apróhirdetés •Lendván eladó lakóház (1/2 ikerház, pince + földszint + 1. emelet, kb. 120 m2) udvarral. Érdeklődni: tel. 041-726-465. •Kapcán, a Felső utca 22es házszám alatt eladó korszerű, szinteltolásos családi ház pincével, központi olajfűtéssel, 5 éves fémtetővel, háromautós garázzsal, kerttel és nagy udvarral. A terület mérete 34 ár. Ára: kb. 250.000 EUR. Érdeklődni: tel. 031-575-754. •Kedvező áron eladó használt, sötétkék, műbőr ülőgarnitúra (széthúzható kanapé és két fotel). Ára: megegyezés alapján. Érdeklődni: tel. 030-627-059. •Eladók 200, 300 és 600 literes tölgyfahordók, valamint villamos szőlőcsutkázó. Érdeklődni: tel. 576-1083. •Petesházán kedvező áron eladó nagyobb (2 házhelyre megfelelő) telek régi lakóházzal. Érdeklődni: 5771510. •Nagyobb mennyiségű bio termesztésű bor eladó. Fajták: rajnai rizling, tramini, sauv ign on, rizlingszilváni és vegyes. Érdeklődni: tel. 070-297-994. •Megbízható, 54 éves, hosszúf aluhegyi nő vállal háztartási, házkörüli munkát, idősek gondozását, gyermekfelügyeletet. Érdeklődni: tel. 070-297-994, Huzimec Végh Ilona, Hosszúfaluhegy 32/b.
időjárás A hét végére meleg idő várható záporokkal.
Értesítés előfizetőinknek Értesítjük Önöket, hogy a 2012. június 15-én kézhez kapott Népújság-előfizetési számlákba hiba csúszott, azaz a fizetési határidő tévesen van feltüntetve. Minden tisztelt előfizetőnk szíves elnézését kérjük a kellemetlenségért, és egyben értesítjük Önöket, hogy késedelmi kamatot természetesen nem számolunk fel.
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Info MEGEMLÉKEZÉS
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
„A csillagokon és az időn túl aludj csendesen…”
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” (Juhász Gyula)
Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága nagybátyánk és sógorunk,
Június 17-én múlt egy szomorú év, hogy örökre itt hagyott bennünket
Močnek Jožef
Farič Atila
(1930–2012)
(1974–2011)
akinek emléke szívünkben sohasem halványul. Köszönet mindazoknak, akik őrzik emlékét. Vigasztalhatatlan szerettei
temetésén részt vettek és elkísérték utolsó útjára. Külön köszönet a Lendvai Idősebb Polgárok Otthonának, a petesházi énekes- és imádkozóasszonyoknak az elmondott imákért és a megható gyászénekekért, valamint Bernád József püspöki tanácsos úrnak a gyászszertartásért. Hálás köszönet mindazoknak, akik őrizni fogják emlékét. Petesháza, 2012. június 8-án
Gyászoló hozzátartozói
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, komáknak, szomszédoknak, ismerősöknek és jóbarátoknak, akik drága édesapánk, apósunk, nagyapánk és dédapánk,
Vágytam maradni még szeretteim között, a sors végül ellenem döntött. Búcsúzni nem tudtam, ajkam nem engedett, amit mondtam volna, tudja, ki szeretett.
Sabo István (1927–2012)
temetésén részt vettek, elkísérték örök nyugvóhelyére, részvétnyilvánításukkal, virág-, gyertya- és egyéb adományukkal, valamint szentmisékre adakozva fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönet Bernád József püspöki tanácsos úrnak a gyászszertartásért, a kapcai imádkozó- és énekesasszonyoknak az elmondott imákért és a gyászénekekért, a kapcai tűzoltóegyletnek a tisztelgésért, a Kiss temetkezési vállalatnak a szolgáltatásért, valamint a Lek vállalat munkatársainak. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet. Kapca, 2012. június 17-én
CACIB LENDVA 2012 Nemzetközi Kutyakiállítás a Lendvai Sportparkban 2012. július 1-jén, vasárnap
Program: 10.00–15.00 óráig bírálatok; 15.30-kor revüprogram. Belépő: 5 euró, nyugdíjasoknak, diákoknak 2 euró, gyermekeknek 14 évig díjtalan
A gyászoló család
MEGHÍVÓ „Mura mellett van a Pince, gyere oda, jó barát!” FALUNAP lesz, hogy az ember kimulathassa magát 2012. június 24-én délelőtt 10 órától a pincei faluotthonnál. 10.30 Bábjáték – gyerekeknek 11.30 Néptáncolnak a Lendva-vidéki Gyermek-néptánccsoport tagjai 12.00 Ügyességi játékok, hajdani munkák 15.00 Nótáznak a Muravidéki Nótázók 16.00 Ügyességi játékok Mindenkit szeretettel vár: a Pincei Zala György Művelődési Egyesület és a Pincei Helyi Közösség
SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
15
Info
Újra Dallas
Humor
Humor
Találkozik a kismalac a bátor pulykával. – Szia, te pulyka! Te tényleg nem félsz a hentestől? – Tényleg nem. – Megengeded, hogy veled tartsak? Itt van a közelben a vágóhíd, és én nagyon félek. – Gyere csak. – Te pulyka, már érzem, hogy itt a hentes a közelben. Biztos nem félsz? – Nem félek. – Már látom is, ott a bárd a kezében! Hogy-hogy téged nem bánt? – Tudod, néhanapján viszek neki egy malacot. Ádámka és barátja lélekszakadva szalad a benzinkúthoz. – Gyorsan kérünk öt liter benzint! Öt perc múlva visszaérnek. – Nem elég. Kérünk még húsz litert! A kutas érdeklődik: – Mihez kell ez a sok benzin, gyerekek? – Ne kérdezzen olyan sokat, csak töltse gyorsan! Ég az iskola! A 10 éves lányom megkérdezte tőlem: – Apu, te miért vetted feleségül Anyut? – Erre a kérdésre térjünk majd vissza, ha már 18 leszel! – mondtam neki. – Miért, ez olyan felnőttes dolog? – kérdezte. – Á, dehogy! – mondtam. – De addigra hátha én is rájövök!
Hazamegy egy este a férj, és kérdi a feleségétől: – Mi lenne, ha nyernék a lottón? – Hát, elfeleznénk, elválnék, kimennék Amerikába, fognék magamnak egy fiatal pasit és beutaznám vele az egész világot! A férj a zsebébe nyúl, kivesz belőle egy kétszázast, odadobja a feleségének: – Nesze, eridj, kettesem volt!
16
A Dallas 1978 és 1991 között volt képernyőn, most viszont 30 év után visszatér hétköznapjainkba, méghozzá az eredeti szereplők egy részével. A TNT csatorna elkezdte sugározni a Dallas folytatását, melyben a régiek közül újra feltűnik Larry Hagman (Jockey), Patrick Duffy (Bobby), Linda Gray (Samantha) és Charlene Tilton (Lucy). A régi szereplők közül sokra szinte már rá se lehet ismerni, Jockey idén töltötte be a 79-et, Lucy pedig már a 61. életévét tapossa. Talán egyedül a Samanthát alakító Linda Gray az, akin valahogy nem fog az idő vasfoga. Hagman elmondta, bár régen forgattak már, egyáltalán nem lesz nehéz újra Jockey bőrébe bújnia. „Ismerem Jockeyt. Bár a show átalakult, ő semmit sem változott. Örülök, hogy újra eljátszhatom őt!” Az új sorozat főként a
Jockey és Bobby közötti viszályon fog alapulni, s a történet persze most is tele lesz árulással, szerelemmel és családi titkokkal. Az első részben összegyűlik a család, hogy megünnepelje Bobby fogadott fiának esküvőjét. A két ifjú titánt Jesse
tudtam, hogy nehéz szerep lesz, mert a karakterrel szemben rengeteg az elvárás a rajongók részéről.” Vajon milyen ember lett Samantha és Jockey fia? Olyan lesz, mint az apja, vagy teljesen az ellenkezője? Szerencsére nekünk sem kell sokat várnunk a premierre, hiszen az RTL Klub még nyáron megkezdi a sugárzást. A klasszikus magyar hangok minden bi-
Horoszkóp Kos Már. 21. – ápr. 20. Ha megőrzi nyugalmát és nem sietteti a környezetében élőket, akkor minden tevékenysége sikeresen alakul. Bika Ápr. 21. – máj. 20. Ha kellő komolysággal és odafigyeléssel végzi a munkáját, nem lesz hiány dicséretben és elismerésben. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Amikor csak teheti, menjen ki a szabadba. Egy kellemes séta vagy bármilyen mozgás kitisztítja a gondolatait. Rák Jún. 22. - júl. 22. Bármilyen feladatok várnak is Önre, módszeresen járjon el! Így talán lassabban, de biztosabban ér célba.
Metcalfe és Josh Henderson alakítja. Jesse Metcalfe a nézőknek főként a Született feleségekből lehet ismerős. Josh Henderson, aki Jockey fiaként jelenik meg a képernyőn, úgy nyilatkozott, tudja, milyen sok elvárással kell megbirkóznia. „Kezdettől
zonnyal vissza fognak térni, másképp palotaforradalom törne ki, de nagy kérdés, hogy kik vállalják Jockey és Samantha szinkronizálását, ugyanis az ő magyar hangjaik, Kránitz Lajos és Szerencsi Éva sajnos már távoztak az élők sorából.
Szűz Aug. 24. – szept. 23. Kitűnően alkalmas ez az időszak az ismerkedésre, és Önnek ezért szinte semmit sem kell tennie. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Bőven lesz alkalma kiélvezni a másik nem csodálatát. Magabiztossága lazábbá és közvetlenebbé teszi.
kulcslyuk
Koncut Ivan, a lendvai bowlingklub elnöke Az ideális nő? • Létezik? Álomutazás? • Skandinávia. Álomszakma? • Azzal foglalkozom. Ha sport, akkor... • Teke, kerékpár, gyaloglás. Ha lazítás, akkor... • Scrabble, vagyis szókirakó. Ha étel, akkor... • Káposztás tészta. Ha ital, akkor... • Száraz borok. Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Rigó Jancsi. Kedvenc ruhadarab? • Farmer. Kedvenc író, könyv? • Tolsztoj: Háború és béke. Melyik a kedvenc rajzfilmje? • A je to?
Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Újabb szerencsés időszak vár Önre. Különösen szerelmi életében várható pozitív változás vagy fordulat.
Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Nem szabad, hogy ez az időszak önmaga feláldozásáról szóljon, mert most könnyen vis�szaélnek vele. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Ha kimerültnek érzi magát, de nem segít egy jó alvás sem, akkor jól teszi, ha elkezd rendszeresen mozogni.
Kabala, amulett? • Nincs. Hisz-e bármilyen természetfeletti erőben? • Majdnem. Legjobb tulajdonsága? • Őszinte vagyok. Legrosszabb tulajdonsága? • Rendetlen vagyok. Ha tehetné, a világban eltörölné... • A háborút.
Bak Dec. 23. – jan. 20. Legszívesebben önállóan dolgozna, mert nem szereti, ha előírják, mit hogyan csináljon, vagy ha ellenőrzik. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Szétszórt mostanában, és ezen csak az segítene, ha egy kis rendszerességet vezetne be az életébe. Halak Febr. 20. – már. 20. Keressen új utakat tervei megvalósításához, mert csak most látja tisztán, mire is van szüksége valójában.
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Lendva város 820 éve
A fejlődés, a városrendezés korszaka Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Ahogy a monarchia egész akkori magyar részén, így a Lendva-vidéken is gyökeres változás állt be az osztrák–magyar kiegyezés, tehát 1867 után. A dualizmus korszakát
telmiségi és mesterember költözött a városba, többek között jogászok, tanárok, gazdasági szakemberek, orvosok, gyógyszerészek, mérnökök és mások, akik saját szakmájuk mellett egyéb igazgatási és közösségi feladatokat is elláttak. A társadalmi fejlődés ter mészetesen nyomot hagyott a város arculatán is, rendezték ugyanis a járdákat, kikövezték a legforgalmasabb utakat, elkezdték építeni a szennyvízcsatornát és kiépítették a nyilvános utcai világítást. A városban már a
Az alsólendvai kerületi bíróság 1904-ben épült neoklas�szicista stílusban. Jablonszki Ferenc budapesti építész művének rendeltetése a mai napig megmaradt.
A Lendva város polgárosodása, nyomdászata és ernyőgyártása című helytörténeti kiállításnak a Fő utca 52. szám alatt álló egykori polgári ház ad otthont. Az épület a 20. század első felében épült Márton Kálmán fémkereskedő számára, aki üzlethelyiségként és lakóházként is használta. A Muravidék egyik legimpozánsabb neobarokk stílusú épülete. Lendva város tör ténelmében egyértelműen az úgynevezett polgárosodás korszakának is nevezhetjük, amikor a polgárság szerepének erősödésével erőteljesen felgyorsult a város fejlődése. Akkoriban kapott a város főbírói hivatalt, járásbíróságot, földhivatalt és jegyzőséget. A gazdaság fellendülése szempontjából jelentős eseménynek számít, hogy 1873-ban Alsólendván takarékpénztárt nyitottak, ugyanakkor számos egyesület alakult, ami a polgárság erősödő hatását és az életminőség javulását tükrözi. Sok ér-
18. század elején minden bizonnyal volt postahivatal, 1881-ben pedig már távirat-szolgáltatás is. Fontos fordulópont volt a város életében az 1891-es év, amikor Lendva függetlenítette magát a környező településektől, de talán még fontosabb volt az 1890es év, amikor Alsólendva vasúti összeköttetést kapott a világgal. A vidék gazdasága szempontjából fontos megemlíteni több ipari létesítmény (malom, téglagyár, textilüzem stb.), különösképpen a Hungária
Az 1911-ben készített képeslap hűen adja vissza Alsólendva utcáinak, tereinek rendezettségét.
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Ernyőgyár létrehozását. A tárgyalt korban jelentős számú zsidó származású kereskedő és iparos költözött a városba, ami a polgári fejlődésnek további lendületet adott. Alsólendván a 19. század 80-as éveitől működött olvasó- és tűzoltóegylet, a filoxéra ellen védekezők egyesülete, továbbá jótékonysági nőegylet, majd később kaszinó, a 19. és a 20. század fordulóján már énekkar, valamint számos sportegyesület is. Az említett korszakban az első világháború jelentett fordulópontot, a térség 1919-ben az újonnan létrejött délszláv államhoz került. A politikai változások nyomán gazdasági szempontból visszaesett az intenzív fejlődési tendencia, a vidékre a zártság és a bizonytalanság volt a jellemző, majd a második világháború utáni időszak véglegesen lezárta a polgárosodás korát. Városunk eme igen dicső és igen nagyarányú fejlődést felmutató korszakára ma főként a közmúzeumokban, illetve magángyűjteményekben fellelhető tárgyak, illetve leginkább a fennmaradt épületek emlékeztetnek.
17
Horizont
Elballagtak a kilencedikesek Újra véget ért egy iskolaév, és egyben a kilencedik osztályosok számára egy korszak, az általános iskolás évek. A muravidéki kétnyelvű általános iskolákban összesen kilencven diák búcsúzott el pénteken iskolájától.
Pártosfalván 11 tanuló fejezte be az iskolát: énekkel és búcsúbeszéddel köszöntek el tanáraiktól, majd az iskola kulcsát átadták a 8. osztálynak. Külön elbúcsúztak szeretett osztályfőnöküktől, Kranjec Gyöngyitől, az igazgatónőtől és valamennyi tanártól. Ez alkalommal Jožefa Herman igazgatónő kiosztotta a diákok éves teljesítményét igazoló elismeréseket, a kultúrműsorban az iskola drámaszakköre, énekkara, citeraegyüttese és néptáncköre szerepelt. A ballagás a hagyományokhoz híven a szülőkkel eltáncolt keringővel zárult.
Az 1. Számú Lendvai KÁI-ban az idén 69 kilencedikes tanuló ballagott. „Változik az élet, mint a gondolat, nincs állandó benne, csak a pillanat” – írták fel a záróünnepség meghívójára, e gondolat jegyében búcsúztak az iskolától, a tanároktól is. Sabo Tatjana igazgatónő „útra bocsátó” beszéde, a diákok emlékei – mind a négy tagozat hagyományosan felolvasta osztálykrónikáját –, valamint a hála és a köszönet szavai jellemezték a búcsút. A rendezvény ünnepi hangulatát emelte a ballagók hagyományos tánca.
A Dobronaki KÁI-ban három kilencedikes tanuló búcsúzott az iskolától: Herman Benjamin, Kovács Álmos és Rene Vogrinec. Osztályfőnökük Bogdán Olga volt. A búcsúzó tanulók köszönetet mondtak tanáraiknak és az iskola többi dolgozójának, hogy emelt fővel, tervekkel tele léphetnek egy új világba. Az ünnepi ballagáson köszöntötte őket Kovač Katarina megbízott iskolaigazgató, Marjan Kardinar polgármester és Cár Anna, a község magyarság elnöke, akik egyben kiosztották a bizonyítványokat és elismeréseket is.
A Göntérházi KÁI hét végzős tanulója a hagyományos módon búcsúzott el az iskolától, a tanároktól, az alsóbb osztályba járó iskolatársaktól. Ahogy az utóbbi években, az idén is a nyolcadik osztály tanulói készítettek számukra búcsúztató műsort, majd a programba a végzős évfolyam is bekapcsolódott. Az évzáró rendezvényen természetesen jelen voltak a szülők is, a bizonyítványosztással egybekötött ünnepély pedig a hagyományokhoz híven a végzősök számára meghitt, emlékezetes pillanatokat hozott. ak, snk, tt
18
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Horizont
A kitűnő végzősök A legkiválóbbaknak vastaps is járt polgármesteri fogadása Lendva Község polgármestere, Anton Balažek az idén is fogadta a község
Radkersburgban folytatja középiskolai tanulmányait. Balažek köszöntőjében
Hétfőn került sor a Lendvai Zeneiskola alap- és emeltszintű képzésében részt vevő végzős növendékeinek hagyományos
zése is kellett. A koncerten az egyéni szólóprodukciók mellett kamaraegyüttesekbe szerveződve is jól helytálltak a kis zenészek. A hosz-
a jutalom vastaps volt. A zongorára és hegedűre írt szólóprodukciók mögött megfeszített munka, rengeteg gyakorlás áll, technikai
Hagyományos könyvajándék a kitűnőknek. olyan végzős általános iskolás tanulóit, akik a 9 év alatt végig kitűnő eredményt tudtak felmutatni. A 31 tanuló – zömében az 1. Számú Lendvai KÁI diákja – további terveikről is nyilatkozott: lesz, aki Lendván, illetve Ljutomerben, lesz, aki Magyarországon, s olyan is, aki a közeli Bad
hangsúlyozta, a jövőben is szükség lesz a kiváló szakemberekre, s jónak ítélte azt is, hogy már a középiskola kiválasztásánál is szempontnak számítanak a régiós igények. A tanulókat köszöntötte a két alpolgármester, Gjerkeš Stanislav és Kiralj Ladislav is. -ce
Új mászóka a pártosfalvi óvodában
Minden ember, legyen az gyermek vagy felnőtt, örül, ha az életében valami kellemes történik vele, amikor valami újat kap, vagy valaki valami széppel meglepi. Ez velünk is megtörtént, a mi kétnyelvű óvodánkban: megkaptuk a várva várt új mászókát. A játszóterünkön lévő játékok ugyanis már 36 évesek, úgyhogy az új szerzemény nagyon jól jött. Kis óvodásaink a piros csúszdának örültek a legjobban, hiszen a régi már nagyon megrongálódott, így néhány hónappal ezelőtt kénytelenek voltunk eltávolítani a játszótérről. A gyerekek hihetetlenül jól szórakoznak az új játékon. Reméljük, sokáig és jól fog szolgálni mindannyiunk örömére. Bernarda Koroša Pantović óvónő
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
A végzősöket ajándékcsomaggal és oklevéllel jutalmazták. zárókoncertjére a Lendvai Zsinagógában. Magyar Hajnalka, a zeneiskola igazgatója örömmel nyugtázta, hogy a 6, illetőleg 8 év mindegyik növendék esetében elég volt a hangszeres tudás elsajátításához. Ehhez rengeteg próba, szülői támogatás és a tanárok kitartó ösztön-
szabb-rövidebb, fuvolán, gitáron, harmonikán előadott produkciók mellett néhány klasszikus darab (Chopin, Csajkovszkij, Vivaldi, O. Rieding, C. Debussy és S. Rachmaninov), hosszabb lélegzetű szólószám is műsorra került. Ezek a közönséget is megérintették, s
kivitelezésük is rengeteg kitartást igényel. A végzősök ajándékcsomagot és oklevelet is átvehettek, majd a növendékek szüleit és a közönséget állófogadásra invitálták a művelődési ház előcsarnokába. -ce
Szeretettel meghívjuk Önt az immár hagyományos Kapornaki Találkozóra, amely 2012. június 22-én, pénteken 16.30 órakor lesz a Škerlák-féle ház udvarán. Előadások: - A VASI ÉS AZ ŐRSÉGI VADÁSZAT EGYKOR ÉS MA, - VADÁSZAT A GORICSKÓ TERÜLETÉN,
A kulturális műsorban közreműködnek: - Dobronaki Nótázók - Az Őrség ME Árgyélus gyermek-néptánccsoportja
19
Horizont Skandináv kiruccanás – Svédország, Dánia, Norvégia (4)
Kalandösszegzés: őrülten Még Oslóban vagyunk: itt található a világ egyik leglátványosabb operaháza, számos világhírű múzeum, de nem utolsósorban ez az a város, ahol minden évben átadják a Nobel-díjakat. Nemcsak Oslo központjában sok a látnivaló, hanem a városon kívül is.
Sobočan Gabriela
Érdekes nevezetesség például a Gamblebyen, azaz a középkori Oslo romjai vagy a Holmenkollen Sportközpont, ahol minden évben rangos síversenyt rendeznek. A síugrás hazájának számító Holmenkollen sánca 134 méteres, K-pontja 120 méternél található. A körülötte kialakított stadion befogadóképessége 50000
es sebességgel lesiklani a lejtőkről, még a szél is fúj! Megrázó élmény, én el is döntöttem, hogy hivatásos síelő már nem lesz belőlem. Két évvel ezelőtt épült fel Oslo kikötőjében, az Oslofjord csúcsában az új operaház. Az épület ma a Norvég Nemzeti Opera és Balett székhelye és Norvégia Nemzeti Operája. Az épület kizárólag a legtermészetesebb és a legegyszerűbb anyagokból épült, egy lapos jéghegy mintájára. A nézőtér külső borítása fa, az előtér falait modern, rejtett, zöld lámpákkal teli műanyag borítja. Belül minden ívelt, gömbölyded, csupán a homlokzat hatalmas, napelemes ablaküvegeinek fémkeretei törik meg ezt a formavilágot. Kívül – mind-
A híres Oslói Operaház. Az épület kizárólag a legtermészetesebb és a legegyszerűbb anyagokból épült, egy lapos jéghegy mintájára. fő. Itt bonyolították le az 1952. évi téli olimpiai játékok síugró számait, valamint négy alkalommal síugró világbajnokságok színhelye is volt, 1930ban, 1966-ban, 1982-ben és 2011-ben. Beülhetünk egy síszimulátorba is, és átélhetjük, milyen 130km-
20
ezekkel ellentétben – a forma szögletes, az egyszerűség kedvéért: a legtökéletesebb gördeszkapálya, amit valaha láttam! Persze a csúsztatott tereket nem lehet használni. Az olasz fehérmárványból készült épület előtere, emelkedője és teteje is lépcsőkből és
A síugrás hazájának számító Holmenkollen. csúsztatott szintekből áll. Tisztaság, pontosság és ésszerűség tükröződik a tervezésen. Ki ne hagyjuk Oslóban a világ egyik leghíresebb múzeumát, a Kon-Tikit vagy a Fram Múzeumot, amely azon tengerjáró hajó fölé épült, amelyen Roald Amundsen meghódította a Déli-sarkot. Az inka napistenről elnevezett hajó és expedíció ismertette meg a világgal Thor Heyerdahl, norvég tengerbiológus és antropológus nevét. Ő dolgozta ki azt az elméletet, mely szerint Afrika lakói telepedhettek le Polinéziában még a Kolumbuszt megelőző időkben. A tudós öt emberrel tengerre szállt egy olyan fahajón,
melyet kizárólag a szóban forgó időszak anyagait és technológiáját felhasználva építettek. Az egyetlen modern felszerelés a rádió volt, még étküket is kizárólag a tenger gyümölcsei adták. Az expedíció 101 napig hajózott 4300 mérföldet megtéve a Csendesóceánon. A nevezetes hajó megtekinthető az oslói KonTiki Múzeumban, ahol Heyerdahl többi expedíciójának emlékei is várják a látogatókat. Oslóban található a Vigeland Park, a legnagyobb szoborpark a világon, amit teljes egészében egy művész készített. Az egyedülálló szoborpark Gustav Vigeland életműve,
Skandináviai képeslap: tiszta és ésszerű.
a több mint 200 szobor bronzból, gránitból és kovácsoltvasból készült 1939 és 1949 között. A legtöbb szobrot öt egység mentén helyezték el egy 850 méter hosszú tengelyen, melynek részei a főkapu, a híd és a játszótér, a szökőkút, a Monolit-fennsík és a Wheel of Life (Az élet kereke). A keleti Toyen városrészben a botanikus kertet és az Edvard Munch gazdag életművét bemutató Munch Múzeumot érdemes meglátogatni. Edvard Munch, Norvégia leghíresebb expres�szionistája és a modern kor egyik legnagyobb festője szülővárosára, Oslóra hagyta műveit. A külön erre a célra épített Munch Múzeumban 1100 festményét, 4500 rajzát, 18000 grafikáját és hat szobrát őrzik. A művész leghíresebb képe a Sikoly, amely 119.922.500 dollárért kelt el a Sotheby’s aukciósház New York-i árverésén májusban. Ez volt a legmagasabb összeg, amelyet művészeti alkotásért aukción valaha is fizettek. No r vé g i á b a n j á r va kihagyhatatlan valamely viking kori emlék megtekintése. Ilyen Oslóban a Vikingskiphuset, azaz a Viking Hajók Múzeuma, ahol három korabeli hajót nézhetnek meg az érdeklődők. A tölgyfából készült hajókat a 9. században építették, s annak köszönhetik jelenlegi kitűnő állapotukat, hogy agyagba temetve helyi nemesek sírhelyéül szolgáltak. Miután tulajdonosuk meghalt, a partra vontatták a hajókat, s a nemesek személyes tárgyaival – ékszerekkel,
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Horizont
n drága, de nagyon szép bútorokkal, étellel – együtt temették el azokat. A három hajó közül kettő maradt meg viszonylag jó állapotban. Az egyik, a 22 méter hosszú Oseberg, amelyet 30 evezős hajtott, a nagyobbik, a 24 méteres Gokstad pedig a legjobb állapotban megmaradt viking hajó a világon.
A skandináv népek konyhája A skandináv országok területén sokféle élelmiszer, nyersanyag található. A dánok fejlett állattenyésztése, a svédek jó gombatermelő területei, a norvégok és a svédek folyói, tavai, valamint a környező tengerek rengeteg kiváló nyersanyagot adnak az ételkészítéshez. Konyhájukra legjellemzőbb a híres „smorgass”, a svéd vegyes ízelítő, valamint a „smorebrod”, a dán vajas kenyér megrakva
Oslo – a kikötő, a város legforgalmasabb része. színpompás hideg ételekkel. Ezek változatos hideg szendvicsek, amelyeknek elképzelhetetlenül sok variációja van. Egy szelet megvajazott barna kenyérre főtt, sült húsokat, szárnyasokat, felvágottakat, halakat, rákokat tesznek, amit zöldsalátával, majonézzel, szeletelt uborká-
val, sárgarépa-reszelékkel, paradicsommal, aszpikkal körítenek. Leveseik között előkelő helyet foglal el a sörleves, a káposztaleves és a savanykás ízű tejfölös halleves. A tengeri és folyami halakat roston, rántva és párolva készítik. A húsok közül kedvelik a marha-, a
borjú-, az ürü-, kisebb mértékben pedig a sertéshúst. A szárnyasokat is sokféleképpen készítik. A húsokat szívesen darálják le, és vagdaltakat, húsgombócokat készítenek belőlük. Norvégia nevezetes „kitűnő” nyers ételeiről, ezen belül főleg halhúsból készült különlegességeiről.
A legtöbb étterem étlapján szerepel töménytelen mennyiségben a füstölt lazac, sós lében pácolt lazac – norvég nevén gravlaks –, valamint a füstölt pisztráng, de gyakran szolgálnak fel friss tőkehalat, ördöghalat és lapos halat is. A hering és a különböző rákfélék fogyasztása ott szintén nagy népszerűségnek örvend, egy korsó jéghideg sör mellett. Aki kedveli a vadhúst, Norvégiában járva feltétlenül meg kell kóstolnia a rénszarvas, a jávorszarvas vagy a nyírfajd húsát, úgymond az északi lélek alkotta ételeket! (Én inkább maradok a jó hazai cigánypecsenyénél.) Skandináviai kalandjaimat összegezve elmondhatom, hogy őrülten drága, de nagyon szép. Mindenkinek forró szívvel ajánlom azokat a helyeket, ahol én jártam. Nem fogják megbánni! (Vége)
Népújság-nyaralás az Intelektával
Ahol a keleti és az európai építészet találkozik A Malemi szálloda Skala Kallonis központjától 300 méterre, Kalloni várostól 4 kilométerre és a kellemes vizű, homokos strandtól 300 méterre áll. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
Mytilini – régi elnevezése szerint Mütiléné – Lesbos szigetének hét dombra kiterjedő fővárosa. A sziget lakosságának harmada él itt. A térség már a bronzkorban is lakott terület volt, a hettiták tettek róla elsőként említést Lazpa néven. A város a tavernák, kávéházak, különböző üzletek, a hangulatos kis sétálóutcák és piaca ál-
tal igen nagy vonzerőre tett szert a látogatók körében. Az óváros sűrűn benépesített terület keskeny sikátorokkal és festői házakkal, míg a város modernebb negyedeiben elegáns udvarházak állnak. A város összképét a keleti és az európai építészet elemei teszik még sokszínűbbé. A kultúra és az építészet iránt érdeklődők számára történelmi épületek, múzeumok, kolostorok és mecsetek végeláthatatlan sora
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
kínál izgalmas időtöltést. Mytilini legnagyobb kincsei közé tartozik a Bizánci Múzeum, amely egy 13. és 18. század közötti ikongyűjteménnyel rendelkezik, valamint a Régészeti Múzeum, ahol egyedi római és görög mozaikok láthatók, továbbá őskori leletek Thermi régészeti lelőhelyéről, amely a város északi részén található. Ahogy a legtöbb kikötőben ezen a környéken, úgy Mytliniben is látható egy
erődítmény. Annak ellenére, hogy a romok nagy része a 14. századból származik, az eredeti várat a 6. században emelték I. Nagy Jusztíniusz parancsára. A hely egy kellemes oázis
a városi forgalom közepén. Mindenképpen érdemes meglátogatni a sziget olyan antik műemlékeit, mint a Morii aquadukt vagy a Methymnos amfiteátrum.
21
Sport Szövetségi labdarúgó-fesztivál
A gálameccset a horvátok, a kupát az Odranci nyerte meg A tartalmas napon Kobiljén a körzeti szövetség felvonultatta teljes utánpótlásgárdáját, a felnőttek szórakozásáról pedig egy barátságos meccs és a kupadöntő gondoskodott. Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net
A Lendvai Körzeti Labdarúgó Szövetség 4. alkalommal szervezte meg a szövetség labdarúgó-fesztiválját. A kobiljei focipályán igazi seregszemlének lehettünk a szemtanúi, hiszen a nap első részében az utánpótlás jutott szóhoz, ügyességi játé-
kokon is részt vehettek a fiatal tehetségek. Később pedig a felnőtték vették át a szót, hiszen barátságos meccs keretében mérkőzött meg egymással a Nafta 91-es csapata a Međimurje válogatottjával. Az este sporteseményét pedig az Odranci és Turnišče közötti kupadöntő jelentette. A kupadöntő ráhangolásaként a Nafta 91-es
csapata a Međimurje válogatottjával mérkőzött meg. A lendvaiak Ratajac 21. percben szerzett góljával vezetéshez jutottak, ám innen a međimurecek diktálták a tempót, hiszen a félidő előtt Novak (34.) és Vugrinec (40.), majd pedig Varga (69.) és Marčec (79. perc) talált be a Nafta kapujába, beállítva a 4:1-es végeredményt.
A labdarúgók seregszemléjét a legkisebbek kezdték. Képünk a Nafta fiú- és a Turnišče lánycsapata mérkőzésén készült a 6 éves korosztályban. Az első félidő alapján még a meglepetés is benne volt a kupadöntőben, hiszen bár a harmadik ligás Odrancit a 20. percben Gostan vezetéshez juttatta, a térfélcsere előtt T. Lebar (31. perc) egyenlíteni tudott. Bő egy óra elteltével ismét Gostan rukkolt elő egy találattal (65. perc), a 81. percben Žerdin egy jogosan megítélt tizenegyest értékesített, ekkor már eldőlni látszott a meccs. A 87. percben Horvat kiállítása a Turniščéből erre csak ráerősített, a végszót pedig
Gorjan győri sikere A Nafta 91-es összeverbuvált csapata hiába szerzett vezetést, a győzelemnek a horvátok örülhettek. (foto: F. Bobovec)
Holtverseny az edzőknél A Labdar úgóedzők Muraszombati Körzeti Egyesülete szervezte meg Gančanin a labdarúgóedzők egyesületeinek ügyességi versenyét, amelyen mind a kilenc szövetség képviseltette magát. A cél eltalálásában a muraszombatiak voltak a legjobbak a mariboriak és a lendvaiak előtt. Szlalomban a Kranj csapata végzett az élen a Muraszombat előtt, a lendvaiak labdavezetése az ötödik helyre volt elegendő. A kapu eltalálásában a Maribor diadalmaskodott: a lendvaiak ebben a versenyszámban is az ötödikek lettek, a muraszombatiak pedig két helyezéssel mögöttük végeztek. Az
22
összesítésben a Maribor és a Muraszombat végzett az élen holtversenyben, 29-29 ponttal, a 26 pontot elérő kranjiak előtt. A lendvaiak 18 ponttal az ötödik legjobb eredményt érték el. A találkozó zárásaként az edzők válogatottja a Pomurje Teleing Beltinci női bajnokcsapatát hívta ki: a férfiak nem sok udvariasságot, de annál nagyobb tudást mutatva 7:4-re legyőz-
ték a hölgyeket. A szlovén válogatott góljait Mujdrica (2), Vrabac (2), Rous (2) és Pec, míg a nőkét Zver (2), Vrabl és Kozak jegyezte. Az edzői válogatottban négy lendvai is pályára lépett, Pál József, Lecsek Avgust, Stanko Mujdrica és Hancs Feri személyében. Az érmeket és az elismeréseket mag. Rudi Bračič, az edzőszövetség elnöke, Ivan Maučec alelnök és Zdenko Maučec, a muraszombati egyesület elnöke adta át. feri.h.m.
Podgorelec bronzérmet nyert A Muraszombati Birkózó Klub a hétvégén a „Gospić openen” ért el szép sikereket, amelyen 5 országból 199 versenyző mérte össze erejét. A dobronaki
Klemen Podgorelec az 54 kilós súlycsoportban egészen a döntőig jutott, ahol végül vereséget szenvedve ezüstéremmel tért haza. F. B.
Győrben erős nemzetközi mezőnyben szép sikert ért el a 15 éveseknek rendezett cselgáncsversenyen Niko Gorjan. A 9 országból 256 résztvevője volt a tornának, Gorjan pedig a 81 kilósoknál a dobogó középső fokára léphetett fel. F. B.
harmadik góljával Roman Gostan mondta ki. Mindkét csapat a legjobb 32 szlovén együttes közé jutott a Hervis Kupában. A meccset – 6 sárga lap kiosztásával – Hozjan Borut vezette. Az élménydús nap folyamán minden korosztályos összecsapást eredményhirdetés követett, a fiatalok pedig ügyességi labdajátékokban is kipróbálhatták képességeiket. A nap folyamán a muravidéki és a lendvai Körzeti Labdarúgó Liga legjobb csapatai és játékosai is átvehették elismeréseiket, amelyeket többek közt Branko Gros, a szövetség elnöke és Novinić Mitja, a Milan labdarúgója adott át.
Vučko nyert A Radenska Pomgrad gyorslépéses havi tornáján 11 versenyző ült asztalhoz. A júniusi tornát a lendvai Vučko Jože nyer te 8,5 ponttal, fél ponttal a hazai Robi Radosavljevič előtt. F. B.
Határozatképtelen volt a közgyűlés Határozatképtelen volt a Nafta közgyűlése hétfő este, hiszen a 20 szavazásra jogosult személy közül csak 8 jelent meg: az alapítók közül egy sem. Ivan Oletić elnök javaslatára a közgyűlést a jövő héten hívják majd ismételten össze. Az elnök ettől függetlenül beszámolt a tavalyi évről: elmondta, hogy 2011-et a klub pozitív szaldóval zárta, ám a korábbi tartozások majdnem elérik az 1 millió eurót, ezért a közgyűlésnek a csődeljárás vagy a kényszermegegyezés lehetőségét ajánlja majd fel. (-)
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
Sport
Az ezüstsólyom visszavágott
Kiosztották az elismeréseket A Lendvai Községi Sportszövetség az idén is sikeresen lebonyolított községi játékok eredményhirdetését szervezte meg pénteken. A 2011/12-es idényben kicsit visszaesett a résztvevők száma, hiszen 12 versenyszámban mintegy 250 mozogni vágyó vett részt a játékokon. Bruno Pintarič, a szövetség elnöke és Velimir Horvatič, a szövetség titkára a következő győzteseknek ad-
ben Dominik Zver; kosárlabdában a KK Lindaufiatalok; kisfociban az ŠRD Varstroj; pikádóban az ŠRD Varstroj, egyéniben Vereš Ladislav, a hölgyeknél a 2. sz. KÁI, egyéniben Marija Denša; bowlingban a Bambus boys, egyéniben Igor Šendlinger, a hölgyeknél a TUŠ Kocet, egyéniben Tina Šendlinger; teniszben a Winner klub Hotiza; sporthorgászatban a Lendvai Rokkantnyugdíja-
A farkasok (piros mezben) nem találtak megfelelő fegyvert a ljubljanaiak támadójátékának megállítására. Szombat este Lendván a legjobb magyar és szlovén amerikaifoci-csapat összecsapására került sor a nemzetközi CEFL ligában, a II. Lendva Bowlon. Simonka Tjasa himnusze l ő a d á s á t követ ő e n a ljubljanai ezüstsólymok (Silverhawks) azonnal nekiestek a budapesti far-
kasoknak, akik igencsak fogatlanul álltak neki a meccsnek, hiszen nemhogy nem tudták megismételni tavalyi sikerüket, de a szlovének – felvonultatva néhány amerikai klasszist – a szó szoros értelmében lesöpörték őket a pályáról, hiszen 56:8-ra győztek. A szlovének túlereje külö-
nösen az első félidőben mutatkozott meg, hiszen 48:0 részeredménnyel fordult a két csapat, hét touch dawn-t is elérve. A kemény, férfias játék a játékosok idegeit is megtépázta, hiszen mindkét csapatból kiállítottak 1-1 játékost a játékvezetők. HF
Háromszáz sportbarát a Vid-kútnál Dobronakon a Turizmus Hete keretében ezen a hétvégén is sportban aktív rendezvényekre került sor. A meghirdetett kerékpár maratonra (a Szlovénia kerékpároz akció keretében) és nordic walkingra összesen közel 300-an jelentkez-
lett döntöttek a nagy hőségben, a családoknak pedig 5 kilométeres távot kellett megtenniük. A csoportok rajtjánál többek közt Marjan Kardinar polgármester indította útnak a résztvevőket, valamint mag. Dejan Židan országgyűlési képviselő.
egyesület öt tagszervezetéből (Dobronak, Lendva, Kót, Petesháza és Črenšovci) álló versenyen a házigazdák – kihasználva a hazai terep előnyét – a legtöbb halat fogták ki, megelőzve a petesháziakat és a kótiakat. Egyéniben is kettős hazai
A gyalogtúrán a dobronaki kétnyelvű iskolások is részt vettek. tek (körülbelül 200 bringázó volt), köztük voltak a Dobronaki Kétnyelvű Általános Iskola tanulói és tanárai is. A 2. Vid Maratonon több távon lehetett indulni: a 60 kilométeres, leghosszabb táv iránt volt a legnagyobb érdeklődés (a versenyt a tropovci egyesület tagjai nyerték meg), a rekreálók inkább a 30 kilométer mel-
Igaz, ő nem bringára ült, hanem a nordic walking tábort erősítette, s az általános iskolásokkal, valamint két további képviselő, Jasmina Opec és Branko Ficko társaságában a Bakonaki-tó körül gyalogolt. A horgászok a tó kincseinek megszerzésében, a halak kifogásában jeleskedhettek. A Lendvai Horgász-
N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 21.
siker született: 5,2 kilóval Županec diadalmaskodott a 4,9 kilót kifogó Gerencsér előtt, harmadik pedig Nagy lett 3,1 kilóval a kóti körzetből. A szervezők minden elismerést megérdemelnek, ami a szervezés illeti, de a programban hiányoltuk a magyar szót. HF
Az eredményhirdetést a résztvevők társalgással zárták. hatta át az elismeréseket és érmeket, illetve serlegeket: tekében a Bambus boys, egyéniben Dušan Radakovič; céllövészetben az Ekipa Mladih, egyéni-
sok Egyesülete, egyéniben Bukovec József; strandröplabdában az Alfa @ Omega; kerékpározásban pedig a Nyugdíjas Egyesület. Feri.h.m.
Öt éremmel tértek haza A Split melletti Solinban rendezett nemzetközi cselgáncstorna a KBV tagjai számára eredményesnek bizonyult. A versenyen 6 ország 26 klubjának 353 dzsúdósa harcolt az érmekért, és 5 lendvainak ténylegesen sikerült a dobogóra lépnie: a 11 éveseknél Aljoša Marič (34 kg)
második, Patrik Zver (30 kg) és Anja Škafar (36 kg) pedig harmadik lett. A 13 és a 15 éveseknél nem sikerült dobogós helyezést elérni, a 17 éveseknél viszont Varga Natalija (63 kg) második, Gál Patrik (73 kg) pedig harmadik lett. F. B.
Vass és Vinko a Murával edz A Mura megkezdte az alapozást az új idényre. Az első új játékos a keretben a 23 éves Aleš Majer, akit egy évre kölcsönadott a Maribor. A muraszombatiakkal edz a szabadon igazolható Vinko és a Naftával még szerződésben álló Vass is, aki felépült sérüléséből, és mindenképpen váltani szeretne, mivel a Nafta kiesett az első ligából. A Mura az első alapozási meccsén az osztrák Hal benrainban 3:0-s (0:0) vereséget szenvedett a grázi Sturmtól (gólszerzők Stangl, Schloffer és Ranftl). A Mura kombinált felállásban lépett pályára, több kezdőjátékost is mellőzve. F. B.
23
2012. JÚNIUS 22. PÉNTEK 2000 LENDVA, Színház- és Hangversenyterem
Szervezők:
A koncertre ingyenes jegyek június 15-től a Bánffy Könyvesboltban válthatók, ill. előjegyezhetők a 00386-2-577-66-70-es telefonszámon.
(0)2 536 19 70
Lesbos – Molyvos
Népújság-nyaralás az Intelektával a görögországi Lesbos szigetén 2012. július 1-től 8-ig Az ár Népújság-szelvénnyel csak 399 euró/fő/félpanzió Részletfizetési lehetőség Skala Kallonis, Hotel Malemi***+ 4.
Jelentkezés a szelvénnyel: Intelekta M. Sobota d.o.o. Prežihova ul. 5., Muraszombat.
Népújság-nyaralás az Intelektával Lesbos, 2012. július 1– 8 -ig Név: Cím: