Népújság, 2012/26. szám

Page 1

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

56. évfolyam 26. szám Lendva 2012. június 28. ISSN 0352-6569 1,00 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

h

Info 9–16. oldal

e

t

i

l

a

p

j

a

Népzene új köntösben

Múlt pénteken került sor a Magyarországon már több mint két évtizede működő Csík Zenekar koncertjére a lendvai

Színház- és Hangversenyteremben. A Bethlen Gábor Alap, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium jóvoltából,

valamint az MMÖNK, az MNMI, a Népújság és a Szlovén RTV Magyar Műsorok Stúdiójának (MMR, Hidak) összefo-

gásával rendezett koncert valóban sikeresnek és példaértékűnek könyvelhető el, hiszen teltház előtt muzsikálhatott a

Vida Tímea, a dobronaki PannArt kézművesház vezetője:

„Teret szeretnénk adni a hagyományos mesterségekkel foglalkozóknak, hogy a projekt zárása ne a véget, hanem az új kezdetet jelentse” 7. oldal

zenekar, a közönség pedig vastapssal ünnepelte a zenészeket. (Bővebben a 4. és 5. oldalon.) B.E.


Iránytű Ülésezett a Parlament Nemzetiségi bizottsága

Újra sürgetik a „mini kis Király M. Jutka

Mindent ne lehessen megvenni Igen, már Hippokratész is kereskedéssel foglalkozott, Platón olajüzlettel szerezte meg útiköltségét, Rómában pedig a lovagi rend nagyban folytatta a kereskedelmi ügyleteket, nem valami nagy hangsúlyt helyezve a tisztességre... Csak néhány példa a történelemből. És a nevezőjük is közös: pénzért tették, pénzért kaptak valamit. A kereskedésnek a mai társadalomban is nagy, sőt meghatározó szerepe van, a liberális gazdaságpolitika a csillagokig magasztalja, és csak kevesen keresik (szeretnék meghatározni) erkölcsi határait. Szinte nem is hír, hogy ma megvásárolható a doktorátus, a formásabb mell, az esküvői köszöntő, az egészséges vese, a szabad hely az egyetemen, a jelszó a lexikonban, a gazdasági díj, a pótanya, a bérkatona, a védett növények és a környezetvédelmi felmérések... A napi kereskedés, az adok-veszek, a kínálat-kereslet tárgya a partnerkapcsolati, gyermeknevelési, szerelmi tanács, a jólét és a boldogságérzés ígérete... Ma már nem ritkaság megfizetni valakit, hogy helyettünk álljon sorba például a reptéren vagy a vidámparkban... A piaci tolakodásnak is nevezhető jelenséget a mellette érvelők azzal magyarázzák, hogy az emberek szabadon vásárolhatnak meg, illetve adhatnak el bármit mindaddig, míg nem sértik mások jogait. Tényleg ilyen egyszerű (lenne) az egész? Még mindig igaz az, hogy az igazi barátság, az őszinte szerelem és (állítólag) a Nobel-díj nem vásárolható meg. És még mindig vannak érzések, erkölcsi magatartás, melyet még a pénz nem ingatott meg: a felmérések szerint az emberek általában nem szeretik piacra bocsátani jótékonyságukat, hazaszeretetüket, egyszerűen nem szeretik érezni, hogy „megvették” őket. Tehát – annak ellenére, hogy társadalmunk naponta példázza, hogy minden megvehető, ha van elég pénzed – még van remény? A napokban olvastam, hogy a londoni olimpiára utazó láng váltófutása során használt fáklyákat is értékesíteni akarják. A szervezőket máris éles kritikák érték: mindent ne lehessen pénzért továbbpasszolni!

Igazgató: Lázár Beáta, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára, Tomka Tibor, Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Lebar Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,00 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK BM Nemzetiségi Szolgálata támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

2

A múlt héten Ljubljanában ülésezett a Szlovén Parlament Nemzetiségi Bizottsága, amelyen többek között a két őshonos nemzetiségi közösség esetében a nemzeti hovatartozásról és nyelvhasználatról szóló felmérés elkészítéséről tárgyaltak. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Ahogy az ülésen a parlamenti bizottság elnöke, Göncz László a napirendi pont felvezetésében hangsúlyozta, a közelmúltban elvégzett, nem hagyományos módszerekkel készített, hanem különböző adatbázisok adatait összegző népesség-

összeírás egyáltalán nem foglalkozott a polgárok nemzetiségi hovatartozásával, nyelvhasználatával, így a nemzetiségi politika, az önkormányzatok nem rendelkeznek adatokkal a kisebbségi polgárok számáról, ebből kifolyólag nem tudják tervezni különböző politikai lépéseiket, hosszú távú intézkedéseiket. Az adathiány arra

való tekintettel, hogy az utolsó, a századforduló környékén elvégzett ös�szeírás mindkettő őshonos kisebbség esetében „leforrázó”, 25 százalékos csökkenést megközelítő eredményeket hozott, még inkább szükséges. Az említett hiány pótlása érdekében még az említett adatbázisokból táplálkozó összeírás előtt különböző

Szász Pál-ösztöndíj

Két hely a Muravidéknek A múlt héten megjelent a külhoni magyar joghallgatóknak szóló Szász Pál-ösztöndíj pályázati felhívása, a jelentkezéseket július 20-ig lehet benyújtani. A felhívás alapján két muravidéki joghallgatónak biztosított az ösztöndíj. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A hallgatók, akiket évközben neves fővárosi ügyvédek pártfogolnak, 2013 nyarán szakmai gyakorlaton vesznek részt egy-egy budapesti ügyvédi irodánál. A képzési témák a gazdasági és a polgári jog általános részeit ölelik fel. Már az első megkezdett tanév előtt is lehet jelentkezni, az ösztöndíjra minden évben újra kell majd pályázni. Nem pályázhatnak a Magyarországon hallgatói jogviszonnyal és állandó lakcímmel rendelkezők, valamint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi törvény hatálya alá nem tartozók, a magyarországi doktori (PhD vagy azzal egyenértékű) képzésben részt vevők és más, magyar állami ösztöndíjban részesülő hallgatók. Az alapítók a későbbiekben is segítséget

kívánnak nyújtani abban, hogy a jól képzett hallgatók elhelyezkedjenek a szülőföldjükön, nemzetközi ügyvédi irodáknál, magyar érdekeltségű cégeknél. A pályázatokat július 20-án délig elektronikus úton (www.bgazrt.hu) vagy – ajánlott küldeményként – postai úton kell eljuttatni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. címére (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.) A nemzetpolitikai államtitkárság felidézte, hogy a Magyar Állandó Ér tekezlet ált al 2011. november 24-én, teljes egyetértésben elfogadott nemzetpolitikai stratégia átfogó célként jelöli meg a külhoni magyar közösségek számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodását. A dokumentum szerint „a jogilag gyarapodó közösség tagjai jogait magabiztosan használja, azokat védi és szükség esetén ki kívánja terjesz-

teni”. Ez feltételezi – folytatták –, hogy olyan jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő, mindkét országban tapasztalatokat szerzett jogászokkal rendelkezzenek a közösségek, akik segítenek e cél elérésében. A fenti cél megvalósításához szükséges, hogy a külhoni magyar társadalmakban megerősítsék a magyar jogászságot – írták a pályázati felhívást közzétevők. A nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-hez csütör tökön eljuttatott közleményében kifejtette: a havi ötvenezer forintos ösztöndíjban 25-en részesülhetnek majd. Tízen Erdélyből, öten a Felvidékről, hárman-hárman a Vajdaságból és Kárpátaljáról, két-két hallgató pedig Szlovéniából és Horvátországból nyerheti el a támogatást.

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .


Nemzetiség

sebbségi népszámlálást”

Sonja Novak Lukanovič, a Kisebbségkutató Intézet igazgatója: „A felmérés, ha el tudjuk készíteni, mind minőségben, mind mennyiségben sokkal jobb adatokkal szolgál majd, mint egy hagyományos népszámlálás” szinteken próbálkozások, kezdeményezések voltak az olasz és a magyar kisebbség számának megállapítására, a kisebbségi parlamenti bizottság még az előző mandátumban határozatot hozott, miszerint kéri a kormánytól, bízza meg az illetékes kisebbségkutatási, statisztikai intéz-

ményeket, hogy készítsenek egy tanulmányt a kérdéskörben. Azóta annak ellenére, hogy a kormány elvileg elfogadta a kezdeményezést és az illetékes intézmények el is kezdték a projekt elkészítését, sajnos nem történt semmi. Egyszerűen elfogyott a rendelkezésre álló idő, illetve a felmérés elkészítéséhez szükséges anyagiak előteremtése is valószínűleg gondot okozhatott. Az akkori bizottsági határozatot a jelenlegi mandátumban is megerősítették, a bizottság elnöke, Göncz László szerint pedig a szükséges anyagiakat mindenképpen az uniós alapokban kell keresni, amelyeken keresztül véleménye szerint akár hosszabb távú kisebbségi adatbázis felépítésében is reménykedni lehet. A nemzetiségi hovatartozásról és nyelvhasználatról szóló felmérés, tanulmány elkészítéséhez pozitívan állnak hozzá a már említett szakintézmények is. A Kisebbség-

Alberto Scheriani, az olasz közösség elnöke és Horváth Ferenc, a magyar közösség elnöke. Előbbi a „népszámlálási tanulmány” finanszírozási hátteréről érdeklődött, utóbbi a közhivatalok nyelvhasználati gyakorlatának terepen való átvilágítását szorgalmazta. Mindketten támogatták a felterjesztett határozatokat. A kép előterében Stane Baluh, a Nemzetiségi Szakszolgálat vezetője, illetve Lovro Lončar, nemzetiségi ügyekért is felelős államtitkár. N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .

kutató Intézet vezetője, Sonja Novak Lukanovič az ülésen kifejtette, már az utóbbi, korszerű, adatbázisokon alapuló összeírás előtt figyelmeztették az illetékeseket, hogy a nemzeti hovatartozásról nem lesznek majd adatok, pedig ezek mindenképpen fontosak a nyelv és a kultúra alakításában. „A felmérés elkészítésével mindenképpen adatokat nyernénk a trendekről, arról hogy milyen irányokba mozog az emberek nemzeti hovatartozása, nyelvhasználata, milyen az emberek fogékonysága az együttélésre a nemzetiségileg vegyes, kétnyelvű területeken.” A felmérés elvégzését az intézet vezetője a két kisebbség és a statisztikai hivatal együttműködésével képzeli el. A felmérés tárgya elmondása szerint legfeljebb a kétnyelvű terület, illetve ennek egy része lenne csak, de mindenképpen olyan adatokat kell összegyűjteni, amelyekkel általános trendeket, következtetéseket lehet majd levonni a kétnyelvű, vegyesen lakott területről, s a hovatartozási adatoknál jóval többet nyújt majd. Irena Križman, a Statisztikai Hivatal vezetője szerint a közelmúltban a felmérésbe bevont felek már megállapodtak abban, mindenképpen úgynevezett tesztterületeken, egy-egy településen végzik majd el a felmérést – sőt meg is állapodtak, mely településeken történne ez –, és már akkor elkészültek a megfelelő kérdőívek is, kérdésesek maradtak azonban az anyagiakkal kapcsolatban, amelyekről csak annyi döntés született, minél kevesebb eszközből minél átfogóbb eredményre, adathalmazra kell törekedni. „Tapasztalatból tudom, hogy mindenképpen terepmunkára lesz

szükség, mert viszonylag érzékeny kérdésekről van szó, amelyekre az emberek általában nem szívesen válaszolnak telefonon, ez pedig természetesen több pénzbe kerül” – mondta a hivatal vezetője. Hogy milyen megoldás születik, jelenleg még nem lehet tudni, a legnagyobb akadály természetesen a pénz, amelynek megszerzése esetében talán a jövő év folyamán várható eredmény, ezután pedig a kisebbségek, szakmai intézményeik, önkormány-

zataik is megalapozottabb, reálisabb döntéseket tudnak hozni. A különfélék között a bizottság elfogadta azt, hogy őszi ülésén tárgyalja a vegyesen lakott területek közigazgatási egységei, községi hivatalai kétnyelvű ügyvitelét, ennek érdekében pedig az említett közfeladatokat ellátó hivatalokat, illetve a kisebbségi önkormányzatokat is felszólítják, hogy augusztus 30-ig készítsenek el egy idevágó beszámolót, illetve véleményt.

Pályázati felhívás A Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség pályázatot hirdet a Moravske Toplice-i községben működő, magyar nemzetiségi programokat kivitelező egyesületek részére. Pályázati program: Pályázni lehet olyan magyar nemzetiségi tevékenységre, amely a magyar közösség önazonossága megőrzésének, fejlődésének és megerősödésének előmozdítását támogatja. Infrastrukturális beruházásokkal nem lehet pályázni. A Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség erre a célra a 2012. évi költségvetésében 17.000,00 eurót biztosít. A pályázat beadásával, kihirdetésével kapcsolatos tudnivalók: A pályázatot 2 (egy eredeti és egy másolati) példányban az erre a célra készült Adatlap kitöltésével kell benyújtani a megszabott határidőre. A formailag hibás pályázatok esetében a felszólítás kézhezvételétől számított 8 napon belül kell kiegészíteni a pályázatot. A pályázatot kizárólag postai úton (ajánlott küldemény), „Ne nyisd ki – pályázat a Moravske Toplice-i községben működő egyesületek nemzetiségi programjainak támogatására 2012” megjelölésű zárt borítékban lehet beküldeni az alábbi címre: Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség, Pártosfalva 70., 9207 Pártosfalva. Beküldési határidő: 2012. július 20. (postabélyegző) A pályázati anyag beszerezhető az MTKMNÖK székhelyén. A nyertes pályázókat az önkormányzat írásban értesíti. Vugrinec Zsuzsa, a Moravske Toplice Községi MNÖK Tanácsának elnöke

3


Kultúra

„Fontos az embereknek o A Csík Zenekar Lendván

A Csík Zenekar tagjai az utóbbi néhány évben olyan zenei utat választottak, amely lehetőséget ad arra, hogy minél több emberhez juttassák el a magyar népzenét és ezzel egy új műfaj megteremtését hozták létre. Sikeresen ötvözték a népzenét és a könnyű műfajokat, de a zenekar munkássága nemcsak ilyen szempontból érdekes, hiszen a könnyű műfajon túl a klasszikus zene világa is fontos számukra. Lendvai koncertjük előtt a színház kávézójában beszélgetőtársam a zenekar alapítója és névadója, Csík János, egyetlen női tagja, Majorosi Marianna, valamint a „feldolgozások mestere”, Szabó Attila volt. Balaskó Enikő

– A Csík Zenekar bemutatójában olvashatjuk, hogy a zenekar elsősorban a magyar népzene hiteles tolmácsolója. Miért fontos az autentikus népzene, miért fontos az eredet? Csík János: Ahogy a kérdésben is szerepelt: az eredet. Tulajdonképpen a zenekar onnan indult, hogy az autentikus népzenét ismerte meg először, azt próbálta megtanulni, és most az alapján készülnek maguk a feldolgozások is. Így van lehetőségünk arra is, hogy mi mutassuk tovább az eredetet is, a magyar népzenét. Majorosi Marianna: Azt gondolom, elamerikanizálódott ez a világ, és most már bármiben ott tar tunk, hogy nem igazán van látható jele annak, milyen nemzet is vagyunk. Ha egyik országból átmegyünk a másikba, ugyanazokat a dolgokat látjuk, ezért mindenképpen fontos arra törekedni, hogy az apróságnak tűnő dolgokat megpróbáljuk közvetíteni és továbbadni. Valójában talán ezért fontos a népzene, ez az egyik darabja ennek a kirakósnak. Amit mi képviselünk, mindenképpen át kell adni a fiataloknak; de sok esetben azt is tapasztaljuk, hogy igazából nem csak a fiatalok azok, akiknek ezeket az értékeket közvetíteni kell, hanem talán a saját korosztályunknak is, nekik is nagyon sok újdonságot jelent.

4

Szabó Attila: Annak idején az volt a nagy baj Magyarországon, hogy a régi rendszerben minden kulturális fórumon a „megmutatott dolog” a népzene, a néptánc volt. Ebből kifolyólag ugyanúgy, ahogy az orosz nyelv tanulása, a néptánc és

népzene napjainkban? – Csík János: Már a 90-es évek elejétől azt kérdezik, reneszánszát éli-e, hogy él-e, de ezek szerint él. Igazándiból a népszerűség titka a feldolgozásokban rejlik, mert az emberek szívét, figyelmét úgy tudtuk hamarabb

selni. A népszerűséget úgy kell kihasználnunk, hogy valóban érték legyen az, amit csinálunk. S ennek a titka az alázat, a jókedvű és az őszinte adni tudás; a feldolgozásoknak is úgymond hitelesnek kell lenni ahhoz, hogy szeressék. De ezekről inkább Attila

Csík János

Majorosi Marianna

Szabó Attila

a népzene kicsikét nem szeretett dolog volt. Az elmúlt jó néhány évben minden ilyen dologhoz kicsit negatívan, elutasítóan álltak hozzá. És azért fontos odaadni az embereknek azt, ami az övék, mert szerintem még ma is vannak ilyen negatív hozzáállások. – A zenekar már több díjat kapott, például Magyar Örökség-díj, Kodály Zoltán-díj Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésétől, János a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapta 2010ben, hogy csak néhányat említsünk. A zenekar egyre népszerűbb lett az elmúlt években. Mi ennek a titka, minek köszönhető ez? Reneszánszát éli-e a

megfogni, hogy azokat a dallamokat szólaltattuk meg, amiket egyébként máshonnan ismertek és szerettek. Nem a „tuc-tucslágerekből” merítettünk, hanem a legelején az alternatív rock műfajból, amelynek a mássága volt egy bizonyos szempontból jó út. Arra kell nagyon vigyáznunk, hogy ne legyünk a népszerűség áldozatai, ne legyünk kommerszek, hanem azok a dolgok, amiket játszunk, a feldolgozásaink méltóak legyenek ahhoz, amit mi valójában szeretünk, a magyar népzenéhez, mert az egy igazi kincs. Ha ahhoz méltóak tudunk maradni a feldolgozásainkban, akkor még biztosan tudunk értéket tartani és képvi-

tudna sokat mesélni. Szabó Attila: Az ötlet onnan jött, hogy olvastam Bartók elképzelését, miszerint a magyar népdal, népzene olyan kincs, hogy azt mindenképpen meg kell mutatni a közönségnek, de ahhoz, hogy azt befogadják, be kell öltöztetni a kor ruhájába, és meg kell mutatni a koncertszínpadra állítva, hogy milyen gyönyörű dolgok vannak benne. Mi ugyanezt csináltuk, csak a mi korunknak a ruhájába öltöztettük be. Az volt a szerencsém, hogy ismerem, játszom a mai napig is a könnyűzenét, viszonylag ismerem az átjárhatóságot a műfajok között. Az úgynevezett alternatív zenének az a

nagy előnye, hogy szól valamiről. Kispáléknál, Lovasi Bandi, Kiss Tibi szövegeiben épp ez volt a zseniális. – Milyen a zenekar fogadtatása külföldön és milyen itthon, a Kárpátmedencében? Miben más a kettő? Csík János: Sokféle tapasztalatunk van. Sokszor jártunk Erdélyben is, a Felvidéken is. Az a fajta jó fogadtatás, amikor már állva tapsolnak a műsor végén, mindenképpen jelzi azt, hogy őket is megfogta ez a muzsika. Tavaly januárban voltam kint Kanadában, ahol egy táncházban muzsikáltunk, és az ottaniak már tudták a dalokat, énekelték őket. Ez az internetnek egyfajta csodája, hogy eltűntek azok a távolságok, amik akár a népszerűségnek is határt szabtak. Úgyhogy igazán jól fogadják, de leginkább a harmincasok, negyvenesek. Szabó Attila: A magyar diaszpóra eléggé elterjedt, ezért általában ha külföldre is megyünk, nagyon sok esetben még mindig a helyi magyar közönségnek játszunk. Magyar mindenhol van, akárhova elmegyünk a világon. Tavaly voltunk Londonban, ott is 95 százalékban magyarok voltak. – Van-e olyan esemény, koncert, amely mélyebb nyomot hagyott Önökben? Majorosi Marianna: Talán az, amikor először játszottunk kint a Szigeten, az első Magyar Dal

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .


Kultúra

odaadni azt, ami az övék” Napján. Olyan sokan voltak, amire nem számítottunk. Meglepődtem azon a tömegen. Emellett nagyon szeretem, kiemelkedőknek tartom azokat az estéket, amikor egyegy vendég velünk jön. Nagyon jó dolog az, hogy Presser Gáborral például egy színpadon lehet az ember, és teljesen egyenrangú félnek kezel. Azt gondolom, egy zenész vagy énekes számára ez mindenképpen elismerés. – Legutóbbi lemezük tavaly jelent meg. Vannak-e már tervek a jövőre nézve? Csík János: Hál’ Istennek vannak. Nagyon fontos a jövő év, mert akkor lesz 25 éves a zenekar. Egy külön kiadvánnyal

is szeretnénk ezt megünnepelni, és sok olyan koncerttel, amelyen újra elővesszük azokat a gondolatokat, amik megszülettek ez idő alatt. Többféle műsorunk lesz. A versek, a klasszikus zene éppúgy meg fog szólalni a koncertjeinken, mint ahogy a feldolgozások, illetve a népszerűbb dallamok, de a régiek közül is előveszünk néhányat. Ez a 25 éves jubileum a jövő évnek egy olyan fontos része lesz, hogy magunkat is újra látjuk, hova jutottunk, mit is akarunk, mit tettünk. Szóval van terv. – Említették, hogy először járnak Lendván, sőt Szlovéniában, de talán mégis van kapcsolat, ugyanis úgy hallottam,

Jánosnak volt némi kötődése Makovecz Imréhez. Csík János: Egy nagyon kedves kapcsolat alakult ki. Egyszer Pesten a Normafánál volt egy koncertünk, és oda Imre eljött a feleségével. Nekem megtiszteltetés volt, hogy kezet foghattunk, és elmondta, hogy szereti a mi muzsikánkat. Ez egy olyannyira kedves kapcsolattá vált, hogy a karácsonyi kis köszöntő lemezemet ők is elvitték magukkal, és egyszer csak kaptam a feleségétől egy emailt. Megírta, hogy ezt hallgatták karácsonykor, és olyan kedves családi hangulatot varázsolt az egyébként sablonosnak tűnő karácsony estébe, amit külön megköszönt.

Igazán fontos, hogy jó szívvel meg jó módon gondolkodjunk róla. Főleg azért, mert milyen jó érzés itt ülni, ez az ő alkotása, és azt hiszem, ha egy ilyen barátságra méltóak vagyunk, akkor így kell tovább gondolkodni. – Üzenet a muravidékieknek? Csík János: Igazándiból azért szeretek a magyar nyelvhatáron belüli, de a Kis-Magyarországon kívüli vidékekre menni, mert valahogy otthon érzi magát az ember, de kicsit fájó szívvel, ami tényleg őszintén így van. Azért szerettem Kézdivásárhelyen is meg nagyon messze muzsikálni, mert még mindig ugyanúgy magyarul beszéltek és még min-

Országos Széchényi Könyvtár

Muravidéki kiadványok Budapesten Az Országos Széchényi Könyvtárban Budapesten az elmúlt szerdán kettős „muravidéki” könyvbemutatóra került sor: bemutatták a Kepe házaspár év elején megjelent Kő kövön maradjon!, valamint Lendvai Kepe Zoltán és S. Sebestyén József Alsólendva vára című könyvét.

(fotó: Karasz Lajos, OSZK)

Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Nagy Zoltán és Boka László, az Országos Szé-

chényi Könyvtár igazgatóinak köszöntője, illetve be-

A Kő kövön maradjon! és az Alsólendva vára című kötetek bemutatója az Országos Széchényi Könyvtárban. N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .

vezetője után Lázár Beáta, az MNTI igazgatója ismertette a Kő kövön maradjon! kiadvány keletkezésének történetét. A hasonló címmel megjelent sorozatot a Népújság 2011-ben közölte, az év elején pedig könyv formájában is megjelent. A leköszönő igazgató a Muravidék új képes magazinját, az MNTI kiadásában megjelent Kerek Perecet is bemutatta. A másik könyv – tanulmány a Lendvai Galéria-Múzeum sorozatában, a Lyndvamuseum 4. számaként látott napvilágot – ismertetésében maguk a szerzők, illetőleg Veöreös András építész vett részt. Veöreös, aki több alkalommal is járt Lendván, a város és a vár egyik „szerelmeseként” szólt a szerzőkről és magáról az építményről, mely méltán vált a muravidéki magyarok egyik szimbólu-

dig ugyanúgy szerették, tisztelték önmagukat és mindannyiunkat, magyarokat. Nagyon jó így muzsikálni magyar népzenét magyaroknak, nagyobb értéke van azok körében, akik nincsenek úgymond „otthon”. Szabó Attila: Igen, valahogy az ember határon kívül önkéntelenül jobban érzi a nemzeti ös�szetar tozást. Valahogy úgy érezzük, hogy itt van feladat azzal, ha valaki magyar. S ha ezt az érzést egy ilyen koncerttel, mint a mai, tudjuk erősíteni az itteniekben, akkor az már nagyon jó. Csík János: Az üzenetünk tulajdonképpen az, hogy jó, hogy „vannak”, és vigyázzanak magukra! mává. Mindkét kiadványt bőséges képi szemléltető anyag, ábra és fotó teszi a szövegbeli pallérozottság mellett a szemnek is vonzóvá. A várról készült kiadványban egy 1766-os és egy újabb kori átépítési terv is megtalálható. Az egyik abból a korból származik, amikor az átépítést marginális szerepe miatt Esterházy Pál, az új tulajdonos már – használhatatlansága miatt – nem tartotta aktuálisnak. A másik 1998-ban készült, amikor a vár már a használhatatlanság szélére sodródva, alakjában is jócskán megcsonkolva, geológiai mozgások által is megrongálódott állapotban volt. A hasznos ismereteket közvetítő könyv külön erénye, hogy annak szinte minden mondatában vis�szaköszön az ősök iránti felelősség. Ahogy azt az ajánlásban Kepéné dr. Bihar Mária megfogalmazta: ha ma letekint Bánffy Miklós, a nagylelkű mecénás, vajon mit gondol rólunk?

5


Muravidék Dobronakon szabályzatokat módosítottak

A támogatási pénzekről be kell számolni A Dobronak Községi Tanács 16. rendes ülésén rövidített eljárásban módosította az egyesületek támogatásáról szóló szabályzatot. A módosítások alapján a jövőben be kell számolni a felhasznált támogatási pénzekről. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Dobronak Község Tanácsa megvitatta és elfogadta a 2012-es községi mezőgazdasági és vidékfejlesztési pályázatról szóló előterjesztést. A pályázat keretösszege 4 ezer euró, mely által a vidék versenyképességének erősítésére és a munkahelyek, valamint a vidék lakottságának megőrzésére nyújtanak segítséget. A támogatás ez év október 31-ig igényelhető a községi hivatalban felvehető pályázati dokumentáció beadása alapján. Az egyéb feltételek között szerepel többek közt az is, hogy a támogatás folyósítását követően a beruházást még legalább 2 évig működtetni kell. Az igénylő sikeres pályázat esetén a kérelmében feltüntetett célokra a következő 2 évben nem pályáz-

hat. A pályázat tartalmazza a „de minimis támogatást” is, ami a mezőgazdasági termékek feldolgozására és eladására vonatkozik, valamint a kiegészítő és a nem mezőgazdasági tevékenységeket is. A községi tanácstagok a továbbiakban véleményeket fogalmaztak meg a kultúra, az idegenforgalom és a sport területén programokat megvalósító egyesületek támogatásáról, illetve az ezt tartalmazó szabályzat módosításáról, valamint az egyesületi éves programokról is. Mind a három tevékenységi területre vonatkozólag hasonló szabályzatmódosítás született a programok költségvetési társfinanszírozását illetően. Ezentúl feltétel, hogy a pályázó egyesületnek törlesztenie kell a község iránti kötelezettségeket, s a pályázat kötelező

melléklete lesz az elmúlt időszakra vonatkozó beszámoló, a folyó év terve. Az idegenforgalmi egyesületnek nonprofit alapon kell működnie, a sportegyesületek székhelyé­ nek pedig a Dobronaki községben kell lennie – áll a módosított feltételek között. A kultúra társfinanszírozására 3.000, a turizmusra 2.500, a sportprogramok megvalósítására pedig 7.000 eurót hagytak jóvá a költségvetésben. A szabályzatok módosítását és az egyesületek éves programjavaslatát a tanács elfogadta. Megerősítették a Szo­ ciál­ügyi Központ által az igénylő otthonában végzett segítségnyújtási szolgáltatás árát is, mely július 1-jétől az eddiginél 80 centtel alacsonyabb, azaz óránként 5,94 euró lesz. Marjan Kardinár pol-

Kovács véleménye szerint a jegyzőkönyv hiányos Kovács István, Dobronak Község Tanácsának magyar különstátusú tanácstagja megjegyezte, hogy a jegyzőkönyv abban a részében, ahol az Idegenforgalmi Intézet megbízott igazgatójának kinevezéséről szól, hiányos, hiszen az ő kérdését és az erre kapott választ nem tartalmazza. Kovács választ kívánt kapni arra, hogyan rendelkezik az intézet statútuma az igazgató kinevezését illetően (munkahelyi pályázat), hiszen a 10 éve működő intézetnek már 6 igazgatója volt. Kardinar polgármester válaszában elmondta: az ülésekről rövidített jegyzőkönyvek készülnek, a felszólalások teljes tartalmát nem tartalmazzák, de hangszalagon minden visszahallgatható. gármester tájékoztatást adott a község ivóvízellátásáról, illetve a két kúton még folyamatban lévő felújításokról, melyek várhatóan június végéig befejeződnek. A víz már forralás nélkül is fogyasztható, de ajánlott a víz takarékos használata. A tanácstagokat érdekelte, mire várható a járda és a kerékpárút megépítése a templomtól lefelé, hiszen ez a fejlesztés már jócskán késésben van. Hasonló ügyben fo-

galmazott meg határozott felszólítást Ratko Vera roma tanácstag, aki – mint mondta – megelégelte a hosszú ideje tar tó sok ígérgetést az út javítását illetően a tüskeszeri roma településen, ahol a körülmények tarthatatlanok. Emiatt lemondását helyezte kilátásba, melyet majd a roma bizottság ülésén szándékozik benyújtani. Kardinar polgármester szerint a felvetett megjegyzések alaptalanok.

Az Államiság Napja – Balett a csillagok alatt

Munka, tudás, közösségépítés Az Államiság Napját, Szlovénia önállóságának és függetlenségének ünnepét Lendván a Színház- és Hangversenyterem szabadtéri színpadán szervezett szombati ünnepséggel és balettelőadással ünnepelték meg. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net

A rendezvényt a szabadtéri előadásnak kedvező nyári estén szép számú közönség tisztelte meg jelenlétével, közöttük azok a veteránok is, akik részt vettek az önállósulási eseményekben, s az ünnepséget a Lendvai Zeneiskola balett-tagozatának fellépése nyitotta meg. Majd Anton Balažek, Lendva Község polgármestere köszöntötte

6

a jelenlévőket, ünnepi beszédében felidézve Jugoszlávia húsz évvel ezelőtti szétesését, a közelben dúló háború alatti érzéseit, a mai aktualitásokkal húzott párhuzamot. Kifejtette: sokkal inkább figyel azóta a negatív érzelmekre, például arra, ha valaki többnek érzi magát, vagy ha ilyen megnyilvánulásokra reagál. Környezetünkben még vannak tartalékok több

olyan területen, mely elősegítheti a fejlődést, meg kell változtatnunk a viszonyunkat a munka, a tudás és a közösségépítés iránt, hangsúlyozta. „Azt kívánom, hogy erősítsük a hazaszeretetre való nevelést és a nemzeti öntudatot, és ne zavarjon minket, ha ezt az itt élő magyar vagy horvát nemzetiségűek fejtik ki – arra kell odafigyelni, hogy ez ne sértse a másik nemzetet, a nemzeti ön-

Balettművészek programja a szabadtéri színpadon. tudatot és hazaszeretetet pedig pozitív, fejlesztési energiaként kell kihasználni” – fejtette ki Anton Balažek. Az ünnepség a Szlovén Balettművészek Egyesülete Balett a csillagok alatt

című programjával folytatódott, mely többek között részleteket hozott a Mary Poppins, a Hattyúk tava, a Csipkerózsika, a Radio and Juliet, a Bajadera, a La didona abbando nata című balett-előadásokból.

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .


Muravidék Kézművességek háza nyílt Dobronakon

Mézeskalácsos, fazekas, kosár- és csuhéfonó Az Európa Művelődési, Turisztikai, Ifjúsági Egyesület június 23án a Dobronak 106-os házszám alatt megnyitotta a PannArt kézművességek házát, melyben hagyományos mesterségek és termékek ismerhetők meg. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Szombattól hétvégenként látogatható a PannArt k é z m ű ve s s é g e k h á z a Dobronakon a Csillag utcában. A házban, melyet Vida Tímea keramikus és a ház szakmai vezetője nyitott meg, a látogatók négy hagyományos mesterséggel és ezek késztermékeivel ismerkedhetnek meg: mézeskalács-készítéssel, fazekassággal, kosár- és csuhéfonással. – Az ötlet akkor jött,

amikor láttuk, hogy a Segéd–Inas–Mester projekten belül több fiatal is képezi magát különböző műhelymunkákban. Nekik kívántunk teret és lehetőséget adni az alkotásra, a bemutatkozásra, hogy fejlesszék a hagyományos mesterségeket, adják át a fiatalabb generációknak, hogy megmentsék ezeket a feledés elől – mondta Vida Tímea. A házban – Cár Anna, a dobronaki magyar nemzeti közösség elnökének szülőháza, amelyet az egyesület számára díjmen-

tesen rendelkezésre bocsátott – külön helyiségekben készülnek a kosarak és a csuhéfonások, valamint a fazekastárgyak, illetve a konyhában a mézeskalácsok Kocon Anarella, Szabó Mária, Tkalec Dániel, Hancsik Edit és Szolarics Loretta munkája nyomán, akik magyarországi mestereknél tanultak. A hagyományos mesterségek oktatását a korábbi szlovén Kulturális Minisztérium és az EU Szociális Alapja tette lehetővé a Petőfi Sándor ME által elnyert

Forog a korong, a fazekas az agyagból különböző tárgyakat készít. Segéd–Inas–Mester pályázat révén. A PannArt a nyár folyamán nyitott napokat tart majd, a folyamatos nyitva tartást pedig szeptembertől tervezik. Azon kívül, hogy műhelymunkákat

szerveznek, állandó kiállítás készül kézműves termékekből, de lehetőség lesz vásárlásra is. A ház célja a kézműves hagyomány ápolása, fejlesztése, a helyi turisztikai kínálat gazdagítása.

A Komunala közgyűlése még nem döntött

A vesszőből, csuhéból kosarak, dobozok készülnek.

– A Komunala közgyűlése – többségi tulajdonosa a Papir servis, kisebbségi tulajdonosa a hét község a Lendvai Közigazgatási Egységből – még nem határozott Lendva Község kezdeményezéséről a cég rendkívüli revíziójának elvégzéséről, hiszen azóta még nem ült össze a közgyűlés. Az azonban tény, hogy Lendva Község részéről a javaslatot úgy 6–7 hete megkaptuk, és nem utasítottuk vissza – nyilatkozta lapunknak Kocon József, a Komunala Kft. igazgatója a Népújság múlt számában megjelent, „A község kilép a Gramoz Kft.-ből” című írásunkkal kapcsolatban. SNK

Olvadó jégcsapok – egyéni és közösségi sors A hazai közönség 2008as ősbemutatója után ismét láthatta – június közepén Lendván, majd az elmúlt héten Dobronakon – az Olvadó jégcsapok című első muravidéki magyar színházi darabot, a Göncz László regénye alapján készült drámát. A Mura-menti kisember, Kiss László gyötrelmes életét, az elmúlt század magyar kisebbségi létének bánatát, küzdelmét és egyben egy egyéni emberi sorsát Puskás Zoltán

szabadkai rendező rendezésében a Bánffy Társulat vitte színpadra (Mess Attila, Štampah Misi, Kovács Sándor, Vörös Piroska, Kopinya Dávid és Császár Dezső). Mint ahogy a dráma első bemutatóján, úgy a közönség most is szinte az első pillanattól meghatódva kísért végig egy sorsot – mely nem emelhető ki a közösségi sorsból –, nemegyszer felismerve benne családja, környezete történetét. kmj

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .

Az Olvadó jégcsapok újból színpadon volt Lendván és Dobronakon.

7


Gazdaság Gázkitermelés

Hidraulikus rétegrepesztés a petesházi olajmezőn Igaz, még nem ég a víz, de ha a közömbösség tovább folytatódik, akár talán még ez is előfordulhat. A Petesháza környékén tavaly felkutatott földgázmező a csentei és a petesházi gázkutakban ígéretes mennyiségű földgázt rejt, amihez úgynevezett hidraulikus rétegrepesztéses technikával jutott el az Ascent Resources földgázkutató cég. A napokban olvasható hírek szerint a „hidraulikus fracking” nevű eljárás hatékony, de nem biztos, hogy teljesen ártalmatlan. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

zák. A lelőhelyig a kút védőcsővel és betonnal van bélelve, ezzel akadályozzák meg, hogy a bejuttatott folyadék (víz, homok, vegyszer elegye) a mellette

már betiltották, további engedélyezését Németország pedig mérlegeli. Ezen gázkitermelési módszerre ott moratóriumot hoztak, hiszen nincs elegendő bi-

A hidraulikus fracking, azaz hidraulikus repesztés nevű fúrási módszert a nehezen elérhető, mélyen fekvő helyeken lévő földgáz felkutatására és kitermelésére fejlesztette ki a Halliburton cég. A hidraulikus rétegrepesztést nagy mennyiségű vízzel, homok és számos vegyi anyag hozzáadásával végzik, mindezt nagy nyomással juttatják a talajba, A hidraulikus rétegrepesztéses módszer vázlatos rajza. több ezer méter mélyre a feltételezett lelő- lévő rétegekbe szívódjon. zonyíték arra, hogy a módhelyig, áttörik vele a kőzet- A legnagyobb veszélyt a szer nem veszélyes a körrétegeket, így utat nyitva a kútból újra a felszínre jutó, nyezetre és az emberekre. „nemesített víz” jelenthe- Kanadában és az USA-ban gáz feltöréséhez. A hidraulikus repesz- ti, ha a tárolómedencék a következményei már tési módszer esetében nincsenek megfelelőn el- láthatóak, és esetenként azonban állítólag nem ki- készítve. A víz ugyanis katasztrofálisak. zárhatók a környezetre és innen kiszivároghat és az emberi egészségre káros ivóvízbe kerülhet. A másik hatások, kockázatok. A veszély – figyelmeztet az folyamat alkalmazása ve- USA szakhivatala – az ivószélyt jelenthet a talaj, az víznek a rétegrepesztésnél ivóvíz és a levegő esetében. keletkező metánnal való A frackingnál általánosan szennyeződése. A feloldott használt vegyi anyagok – metánt tartalmazó ivóvíz elérhető adataink szerint nem ártalmas az emberi 58 ilyen van – többek közt szervezetre, de a vízben Dejan Židan képviselő csökkentik a súrlódást, megnövekedett metán- Franc Bogovič környezetelősegítik a gáz nagyobb koncentráció robbanást védelmi miniszterhez kérgömbbe tömörülését a idézhet elő, szó szerint dést intézett a hidraulikus gyorsabb emelkedés ér- felgyulladhat a víz. A hid- rétegrepesztésről, mellyel dekében. A módszernél raulikus rétegrepesztést kapcsolatban az utóbbi alkalmazott vegyi anya- még sok helyen alkalmaz- időben a sajtóban több gokat például a háztartási zák, de Franciaországban információ jelent meg. tisztítószerek is tartalmaz- és Bulgáriában például – Erről a gázkitermelési

Mi a helyzet nálunk? – kérdezi a minisztert Židan

8

folyamatról egyáltalán nem beszélünk, annak ellenére, hogy a Muravidéken minden készen áll az ilyen módon történő kitermeléshez. Történik mindez mindenfajta kutatás, tanulmány, s nem utolsó sorban a helyi érdekelt nyilvánosság (melyre a legnagyobb közvetlen hatással lehet) tájékoztatása nélkül – áll többek közt Židan képviselői kérdésében. Hogy az eljárás nem ártalmatlan, bizonyítja Židan szerint az a tény, hogy az eljárásban 58 vegyszert használnak fel. A klímaváltozások kutatásával foglalkozó manchesteri Tyndall Center adatai szerint mérgező, rákkeltő és mutagén anyagokról van szó – írja még a képviselő. A vizsgálatok még egyéb veszélyeket is említenek, mint az ivóvízkészletnek a frackingnál keletkező metánnal való szennyezése, valamint a talaj és a felszíni vizek szennyeződése. – A módszernél a nagymen�nyiségű víz használata is hathat a környezetre, de a hatások között van a térség degradációja, a hulladék vegyszerek és a „nemesített vizek” halmozódása. Egyesek szerint az utóbbi idők földrengései is ennek az eljárásnak a következményei – írja Židan. Mindezek okán Bogovič minisztertől választ kíván kapni, hogy milyen a minisztérium álláspontja e kérdéssel kapcsolatban s mit szándékozik tenni a jövőben? Szándékoznak-e a f igyelmeztetésekkel kapcsolatban környezettanulmányt készíttetni? Lapzártáig a válaszról nem értesültünk. Anton Balažek lendvai polgármestertől megtudtuk, hogy a község a hidraulikus rétegrepesztés módszeréről véleményt kért a Környezetvédelmi Ügynökségtől. A vélemény és a hiteles információk után foglalnak állást e kér-

désben. – Az ügyről gyakorlatilag keveset tudunk ahhoz, hogy bármi módon intézkedjünk. A kérdés az állam hatáskörébe tartozik, mint ahogy a koncessziók és az engedélyek kiadása. A hidraulikus repesztés módszerének kérdésességére figyelmeztetnek a politikusokhoz és a szakmához címzett tiltakozó levelükben a Ljutomeri Gimnázium diákjai is.

Mondvacsinált probléma? Jože Hozjan, a Lendván székelő Ascent Slovenia Limited igazgatója a Népújságnak a hidraulikus rétegrepesztés módszerének alkalmazásával kapcsolatban elmondta, hogy a szárnyra kelt, a módszert kérdésesnek tartó hírek üresek, mondvacsináltak. – Semmilyen új folyamatról nem beszélünk, a most alkalmazott módszert korábban, több 10 évvel ezelőtt a Naftánál is alkalmaztuk, hiszen lehetővé tette a lelőhelyek feltárását. Egy ebben a kérdésben vezető céggel végeztettük a munkálatokat, minden engedéllyel, certifikátummal, dokumentációval, tehát az ellenőrzés és a követhetőség biztosított. Ott, ahol mi kutatunk, nincs ivóvíz-lelőhely, ráadásul 3000–3500 méteres mélységről beszélünk. A kutakban a rétegtöréshez a szokásosnál sokkal kevesebb vizet használunk (2–3 órán át 3500 méter mélyen ezer köbméter víz, ami 20-szor kevesebb, mint általában – szerz. megj.), s nem veszélyes vegyszereket adagolunk hozzá. Minden a kőzet összetételétől függ. A csentei kútból a hulladékvizet kiszivárgást megakadályozó, műanyagréteggel bevont tárolómedencébe gyűjtöttük, amit megsemmisítésre már el is szállíttattunk. Semmilyen káros folyamat nem történt, semmilyen környezeti hatást nem észleltünk – mondta Jože Hozjan.

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .


Info

Közeledő aratás

Felvásárlási ár nélkül, szigorodó feltételek mellett Annak ellenére, hogy a búza-liszt-kenyér élelmiszerlánc tagjai között tavaly elvi megállapodás született a felvásárlási árak, feltételek megállapítása ügyében, a búzatermesztők a múlt heti hagyományos rakičani „Búza Napján” az említettekről nem tudtak meg újat. Egyesek szerint a megállapodás már nem létezik, mások ezt cáfolják. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Tatjana Zagorc, a szlovén élelmiszeripari cégeket egyesítő kamara vezetője szerint nem igaz, hogy az élelmiszerláncon belül megkötött megállapodás már nem érvényes, igaz azonban az, hogy a malomipar a piacon lévő állapotok miatt egyszerűen

kénytelen szigorítani a felvásárlási feltételeken. Az idei megállapodás szerint a pékipar három minőségi osztályban vásárolja fel majd a búzát. Továbbra is marad az ún. „B2”-es minőségi osztály – ezt az osztályt a malomipar leginkább a takarmánybúza „C” minőségi osztályba szerette volna olvasztani –, de ezentúl az osztály

minimális követelménye a 11,5 százalékos fehérjetartalom. A „B1”-es osztályban legalább 12,5 százalék fehérjének kell lennie, míg az első osztályú „A” minőségű búzának legalább 14 százalékban kell tartalmaznia fehérjét. A felvásárlási árakról még nem lehet tudni sokat – állítólag július elején már tudnak szolgáltatni

pontosabb adatokat –, an�nyi azonban már bizonyos, hogy a búza árának megállapításához a „C” minőségű takarmánybúzát tekintik majd alapnak, a „B2”-es osztályú búzáért tonnánként plusz 20, a „B1”-ért plusz 25, míg az „A” osztályú búzáért plusz 40 eurót fizetnek. Mondhatjuk, hogy már hagyományosan nem született még meg a megállapodás az értékesített búza elszámolásának és kifizetésének módjáról sem. A termelők kiállnak a tavaly érvényes 30 napos kifizetési határidő mellett, illetve amellett, hogy a felvásár-

lás költségei tonnánként legfeljebb 10 euró erejéig terheljék őket. S z a k m a i kö rö k b e n egyébként, tekintettel a jelenlegi piaci folyamatokra, a takarmánybúza árát 170 euróra saccolják, de a szlovén malomipar ebből a kategóriából valószínűleg csak keveset fog felvásárolni, mert a tavalyi felvásárlás óta rajtuk maradt a takarmánybúza. Ezt megerősíti a termelők érdekképvisele­té­ nek vezetője, Franc Kučan is, aki kifejti, az a gazda, aki nem tud legalább 12,5 fehérjetartalmú búzát termeszteni, az legjobb, ha abbahagyja a tevékenységet.

Biztonságosabb híd és kereszteződés D o b r o n a ko n a z ú j „Fövégi híd” ünnepélyes átadására június 22-én került sor, de a Bakonakipatakon átívelő korszerű építmény egy ideje már szolgálja a gyalogosok és a kerékpárosok nagyobb közlekedési biztonságát. A Renkovci–Dobronak R2439/1300 regionális útszakaszon (0,34 kilométer) a korábbi híd helyére teljesen új épült, melynek különlegessége, hogy egyben

négyes útkereszteződés is. A beruházás 356 ezer euróba került, s teljes egészében az állami költségvetés finanszírozta. A munkálatokat az SGP Pomgrad végezte. Az avatón jelen volt Gregor Ficko, az Országos Útgazdálkodási Igaztóság (DRSC) igazgatója, Boris Sapač, az SGP Pomgrad igazgatóságának tagja és Marjan Kardinar polgármester is.

SNK

Az új híd javítja a közlekedésbiztonságot. A helyiek bíznak benne, hogy a falu többi útszakaszán is lesznek javítások a közeljövőben.

Magyar dallamok jegyében keltek útra A kétnyelvű Muravidékről, Lendváról, a Színház- és Hangversenyterem szabadtéri színpadáról indult útjára a „Mladi smo ZAKON – furamo za lajf 2012” elnevezésű program, amely a szintén kétnyelvű Piranban ér véget. A kerékpározókat elsőként Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke köszöntötte, majd pedig Vesna Žibert, a program koordinátora ismertette a megmozdulás főbb céljait. A kulturális műsor teljesen magyar színezetű volt, amelyben fellépett az 1. Sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola néptánccsoportja és citeraegyüttese. Mielőtt a kerékpározók megtették volna az egyhetes túra első szakaszát, a fiataloknak Anton Balažek polgármester kívánt jó utat, s jelképesen átadott nekik egy nagyítót Szlovénia felfedezéséhez.

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .

9


Info a mai napon... Június 28-án történt 1577 Siegenben megszületett Pieter Pauwel Rubens flamand festő. 1836 Meghalt James Madison, aki az Amerikai Egyesült Államok negyedik elnöke volt 1809-től 1817-ig. 1884 Meghalt Táncsics Mihály író, politikus. 1914 Meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst, ami ürügyként szolgált az első világháború kirobbantásához. 1919 A versailles-i kastély tükörtermében aláírták a szövetségesek és Németország közötti békeszerződést. 1921 Megszületett Eötvös Gábor zenész, zenebohóc (Van mááááásik). 1926 Megszületett Mel Brooks amerikai színész, rendező, író (Drakula halott és élvezi, Űrgolyhók). 1946 Megszületett Gilda Radner amerikai színésznő, komika, aki benne volt az eredeti „Saturday Night Live”-ban.

visszapillantó

1992. június 26-án, 25. szám

Közös szlovén–magyar vállalkozás Beszélgetés Makovecz Imre világhírű magyar tervezővel – Folytatták a tárgyalásokat a lendvai kultúrotthon építéséről Makovecz Imre világhírű magyar építész a napokban Lendván tárgyalásokat folytatott a lendvai helyi közösség és a kultúrintézet, valamint a magyar érdekközösség vezetőivel a művelődési otthon építési terveiről, az égetően fontos középület belső terveinek megoldásáról. – Építész úr, hol tartanak jelenleg a tervekkel és milyen módosításokat fogadtak el a lendvai tárgyalások során? – Jól állunk már az építési tervekkel. A kiviteli terveket most készítjük, de

jól ért a színházakhoz, és megegyeztünk abban, hogy milyen legyen a színpad, a nézőtér és hogy az épület előtt egy fórumot tudjunk kialakítani, ahol az emberek

találkozhatnak. Az épület előtt legyen egy kávéház és a rendezvényeknek megfelelő hely legyen biztosítva. Mindez kapcsolódjon ahhoz a térhez, amely a zsidó iskola előtt majd később kialakulna a városrendezési terv szerint. Arról is beszéltünk, ami talán a legfontosabb, hogy hogyan is építsük meg az épületet. Mivel ez Szlovénia és Magyarország közös akciója, hiszen a tervezést magyarok végzik és a Magyar Művelődési Minisztérium anyagi fedezetével az épületet pedig Szlovénia fogja megépíteni a lendvaiak számára. Egészséges és szép lenne, hogyha a magyarok és a szlovének közösen építenék meg az épületet.

tása is, melynek csúszásmentesnek és fagybírónak kell lennie.

hetünk: sütő-főző tűzhelyet, rostélyt, kemencét, mosogatót, tároló felületet, hűtőt… Mivel mindketten szerettek főzni és gyakran szerveztek baráti összejöveteleket, javaslom, hogy

kertet is, melynek széle ülőfelületként működhet. Ezzel a zöld elemmel feldobjátok a kert hangulatát, kellemes ülőfelületet nyertek és friss szezonális fűszereitek lesznek, egy kéz-

Egy kerti konyha központi eleme a pult, melybe különböző kellékeket épít-

a nyári konyha keretében építsetek meg egy enyhén megemelt mini fűszeres

nyújtásnyira a csodálatos új gasztronómiai kalandokat nyújtó nyári konyhától.

Makovecz Imre magyarországi építész a lendvai helyi közösség vezetői társaságában. a hatóságokkal való egyeztetések még hátra vannak. Most többek között a színházi szakemberekkel tárgyaltunk. Hoztam magammal egy szcenikust, aki

Tóth Melita építész

lakberendezési sarok

„Nyári”, azaz kerti konyha Tisztelt Melita, élettársammal kertes házat vásároltunk. Gyönyörű kertünk van, szeretünk benne tartózkodni. Mivel szeretjük a természetet és a főzést, szeretnénk a kettőt társítani egy kerti konyha révén. Ezért fordulunk hozzád javaslatért és ötletért. Mellékletben küldöm a kert alaprajzát és kívánságainkat. Előre is köszönjük az ötleteket: Balázs. Régen minden háznál volt egy nyári konyha, mely kiegészítette a házban lévő konyhát. A nagymamák itt végezték el a sütést-főzést, vagyis az úgynevezett „piszkos” munkát. Manapság ismét népszerűek lettek a kerti konyhák, melyek használata időszakosabb, de kedvező időjárás esetén használhatók tavasztól késő őszig. A nyár a kerti konyha fő időszaka, így

10

a kérdésetek nagyon is aktuális. Lehetőségeitektől, kívánságaitoktól és a hely adottságaitól függően számtalan lehetőségetek van, viszont az első fontos lépés a konyha helyes pozicionálása. Ennél főképp arra kell figyelnetek, hogy a konyha ne kerüljön túl messzire a háztól. Esetetekben a nyári konyha legideálisabb helye a lakóház és a gazdasági épület között lenne, ahol akár egy pergolát vagy részben fedett tetős részt is kialakíthattok. Továbbá fontos szempont a kinti anyagok és berendezések helyes kiválasztása, melyeknek bírniuk kell a különböző időjárási viszonyokat és jól tisztíthatóaknak kell lenniük. Ilyen anyagok a rozsdamentes acél, a természetes kő, a tégla, a fa. Fontos a helyes kültéri burkolat kiválasz-

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .


Info

Hogyan csomagolj nyaralásra A pakolási pánik sokak számára ismerős: ilyenkor kerülnek be a bőröndbe pluszcipők, további felsők vagy egy vastagabb pulcsi. Akár nagyvárosi, vízparti vagy túrázós nyaralást tervezel, hasznos pakolási tanácsokkal szolgálunk.

praktika 1. Kombinálj! Mielőtt pakolási pánikba esnél, ülj le nyitott szekrényed elé és gondolkodj – réteges viseletben és kombinálhatóságban. Ha eleve így épül fel a ruhatárad, nem lesz gondod. Egy semleges színű ruha vagy egy nadrág legyen az alap. Ehhez válassz rétegről rétegre haladva pólót, blúzt, pulóvert, kardigánt, kabátot. Ezeket aztán külön-külön, de egymás fölött is viselheted. Vigyázz a tarka holmikkal, a sokféle minta nehezebben kombinálható, és jóval több holmi kerül a bőröndbe, mint tervezted. 2. Gondolkodj rétegekben! Több vékony holmit csomagolj a bőröndbe, mint kevesebb vastagot. Nemcsak az előbb említett kombinálhatóság miatt jársz jobban, de melegben több választásod lehet. Ha pedig hűvösebbre fordul az idő, akkor a rétegeket egymásra véve nem fázol majd. 3. Ne feledd a helyszínt! Badarságnak tűnhet hangsúlyozni, de bizony nem mindegy, hogy többcsillagos szállodában vagy kempingben szállsz meg, hogy egész nap hason fekvést tervezel, esetleg kirándulni, sportolni fogsz, vagy nagyvárosban csatangolsz. Gondold végig, mi az, amit biztosan nem fogsz viselni, lehet, hogy jobb, ha a magas sarkú topánodat kényelmes sarura cseréled. 4. Nagyvárosba A nagyvárosok nemcsak a műemlékek és a híres helyek miatt érdekesek, de érdemes az utca emberét is megfigyelni. Legyen kényelmes cipőd, amelyben egész

nap talpalhatsz a városban. Az esti programhoz sem kell túlbonyolítani a dolgot. Külföldön – főleg, ahol sok a turista – a színházi előadásokra, de az operába is farmersortban és pólóban esnek be az emberek. A buliszerelést pedig egy cipő-

lad egy melegebb felső – és természetesen kényelmes cipő vagy túraszandál és tangapapucs is. 6. Vízpartra Ahhoz, hogy körbejárd a strandot, beülj egy bárba, tökéletesen megfelel egy könnyű anyagból készült

váltással és néhány feltűnő ékszerrel megoldhatod. 5. Kirándulásra, kempingbe Érdemes olyan darabokat pakolni, amelyek jól bírják a strapát és nem gyűrődnek. Egy farmer vagy zsebes vászonnadrág, sort vagy bermuda, egy hos�szú ujjú ing, ujjas topok, esőkabát, vidám atléták jöhetnek szóba. Legyen ná-

tunika és egy csinos, lapos szandál vagy strandpapucs. Legyen nálad egy könnyű anyagból készült szoknya vagy ruha is, ha a szállodán kívül szeretnél szórakozni. A kiegészítőid legyenek élénk színűek, amelyek változatosabbá teszik és feldobják az alapszínű (fekete, fehér, bézs) darabokat. Ha ezek már nem férnek a bőröndbe, akkor szerezd

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .

be a nyaralás helyszínén a csecsebecséket vagy a szalmakalapot.

A csomagolás 8 alapszabálya Ha mégis magaddal szeretnéd vinni a fél ruhatárad, akkor tedd úgy, hogy jó állapotban jusson el a célig. 1. Hajtogatás helyett tekerés Nem mindenki szeretne még útivasalót is magával cipelni. Bár a szállodában általában kölcsönözhető vasaló, annál lustábbak vagyunk, hogy éljünk a lehetőséggel. Hajtogatás helyett inkább tekerd fel a ruháidat csinos rolnikba. Így nemcsak kevésbé gyűrődnek, de több helyed is lesz a bőröndben. Kivétel a blézer és az öltöny, amelyet hajtogass felállított gallérral selyempapírba, és így tedd a bőröndbe. 2. Anyagválasztás Az elasztikus felsők és nadrágok, a farmer és az eleve gyűrt anyagból készült ingek és ruhák a leghálásabb darabok. Sajnos a könnyű nyári lenvászon az egyik legjobban gyűrődő anyag, így csak akkor pakold be, ha van lehetőséged vasalni. A sifonruhát érkezés után akaszd a fürdőbe. A tusoláskor keletkező gőztől a ráncok kisimulnak, és máris viselheted.

3. Pakolási rend Logikus módon a koffer aljára kerüljenek a nehezebb, kevésbé gyűrődő darabok (farmer, pulcsik). A könnyű, libbenő nyári blúzok vagy ruhácskák helye a pakk tetején van. 4. A ruhák védelme A flitteres, kövekkel vagy szegecsekkel díszített ruhadarabokat fordítsd ki, különben könnyen beleakadhatnak egy kényesebb darabba és tönkretehetik azt. 5. Kozmetikai szerek A kencéket helyezd külön, jól záródó neszesszerbe, így ha valami történik velük, nem kerülnek a ruhádra. Érdemes a parfümöt, a naptejet és a folyékony tisztálkodó szereket (sampon, tusfürdő) műanyag tasakba is beletenni. 6. Ékszerek Ahhoz, hogy a sok hos�szú nyaklánc és fülbevaló nehogy végzetesen összegabalyodjon, tedd őket különkülön tasakocskába. 7. Szennyes Legyen nálad egy vagy akár több zacskó a szennyesnek is, így elszeparálhatod a tiszta, illatos ruháktól. 8. Cipők A cipőknek szerezz be textilszatyrot! A bőrből készült lábbeli lélegezni tud, a cipő sarka vagy díszítése pedig nem lyukasztja ki a zacskót és nem keni össze a ruhákat.

11


Info június 29. péntek Szlovén Tévé 7:15 Visszhangok, 8:00 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Ami szent és a világ, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Szlovénia 20 éve, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Különleges ajánlat, 17:50 A villám – szlovén sorozat, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Vurberki Fesztivál 2012, 1. rész, 21:15 Válogatás a Koktél című műsorból, 22:00 Visszhangok, 22:50 Nyári színpad, 0:40 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 10:35 Nemzetközi látóhatár, ism., 11:55 Hallgassunk a csöndre, 12:40 Lynx magazin, 13:05 Fekete-fehér idők, Alpok– Duna–Adria, ism., 13 : 5 5 Érdekel a könyv, 14:20 Szeretem a futballt, 14:45 Helsinki: Atlétika Eb, 15:15 22:55 A kilencedik század Labdarúgó Eb: 2. elődöntő, 17:20 A kerékpárverseny előtt, 17:55 Helsinki: Atlétika Eb, 21:30 Labdarúgó Eb, 22:30 Korszerű család – am. sorozat, 22:55 A kilencedik század – orosz film.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00 Balatoni nyár, 11:05 Hacktion – magyar sorozat, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi műsor, 12:55 Esély, 13:25 Euro 2012, 15:10 Marslakók, 15:45 Angyali érintés – am. sorozat, 16:30 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 17:30 Balatoni nyári, 18:10 Everwood – am. sorozat, 18:55 Marslakók, 19:30 Híradó este, 20:15 Poén péntek, 21:10 Mindenből egy van – magyar sorozat, 22:10 Az Este, 23:45 A misszionárius – angol film, 0:10 PASO Turnéfilm, 0:55 Ismétlés.

június 30. szombat Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 11:15 Iván álmai – spanyol film, 13:00 Hírek, 13:25 Andrej Komel Plemeniti Sočebran – dok. film, 14:25 Szlovén magazin, 14:50 Állatokról, emberekről, 15:20 A kertben, 15:45 Village Folk 13:25 Andrej Komel – dok. sorozat, 15:55 A Plemeniti Sočebran banánháború – francia dok. műsor, 17:00 Hírek, 17:15 Szombat délután, 18:30 Mezsgyék, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 Villanás, 20:00 Darja Švajger koncertje, 21:40 Babilon – am. film, 0:00 Hírek, 0:35 Nyári színpad, 1:05 Maribor 2012, Európa kulturális fővárosa, 1:20 Reklámőrültek – am. sorozat, 2:10 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 9:30 Az időn át, 9:50 Nyári színpad, ims., 10:25 Nemzetközi látóhatár, ism., 11:10 Glóbusz, Különleges kínálat, ism., 12:10 Szlovén villanás, 12:40 A szlovén olimpiai század, 15:00 A kerékpárverseny előtt, 15:35 Tour de France, 17:55 Helsinki: Atlétika Eb, 21:40 Labdarúgó Eb, 22:10 Kranj: Strandröplabdamérkőzés, 23:45 Hullámok közt, ism., 0:10 Brane Rončel a színfalak mögött.

Magyar Tévé 5:20–9:00 Nap kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:35 A megújuló Esterházy-kastély – dok. sorozat, 13:15 Dr. Minorka Vidor nagy napja – magyar film, 14:25 Euro 2012, 14:55 A világ madárszemmel – angol dok. sorozat, 15:55 Doc Martin – angol sorozat, 16:45 Sárkányszív – am. film, 18:30 SzerencseSzombat, 19:30 Híradó este, 20:15 A végső visszaszámlálás – am. film, 21:55 Szeretettel Hollywoodból – am. film, 22:30 Hoppá! – magyar koncertfilm, 0:00 Challenger – am. film, 2:15 Porrá leszünk – angol sorozat.

RTL Klub

RTL Klub 7:40 Reggeli, 12:05 Asztro Show, 13:10 Az éden titkai – görög sorozat, 14:25 Rejtélyek asszonya – am. film, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 Castle – am. sorozat, 20:10 Fókusz, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Házasodna a gazda – társkereső show, 22:35 Gyilkos elmék – am. sorozat, 23:50 Helyszíni szemle – német sorozat, 0:55 Reflektor, 1:10 Törzsutas, 1:40 Nagyágyúk – am. sorozat, 2:30 Autómánia.

TV2 6:25 Tények reggel, 10:50 EZO.TV, 12:25 A láthatatlan ember – am. sorozat, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Doktor House – am. sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – mexikói sorozat, 17:20 Update K o n y h a , 17 : 2 5 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 21:15 A testvériség Tények, 19:30 Aktív, 20:30 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:15 A testvériség – am. film, 23:05 Aktív, 0:05 Tények Este, 0:40 EZO.TV.

7:00 Kölyökklub, 10:25 Asztro Show, 11:20 Törzsutas, 11:55 Autómánia, 12:30 Jópofa kofa – am sorozat, 12:55 Míg a halál el nem választ – am. sorozat, 13:25 Édes, drága titkaink – am. sorozat, 14:25 Chuck – am. sorozat, 15:25 Agymenők – am. sorozat, 15:50 Hidalgo 15:50 Hidalgo – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 19:30 Bolondos dallamok – am. film, 21:15 Deja vu – am. film, 23:45 Fejvadászat – am. film, 1:35 Fókusz plusz.

TV2 6:25 TV2-matiné, 10:50 Babavilág, 11:20 9 hónap, 11:50 Propaganda, 12:50 Top Speed, 13:20 Autóguru, 13:50 Sheena – am. sorozat, 14:50 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 15:50 Rejtélyek kalandorai – kanadai sorozat, 16:50 Sas-kabaré, 17:55 Nagytakarítás – valóságshow, 18:30 Tények, 19:00 Aktív Extra, 19:35 Karate kölyök 3. – am. film, 21:50 Gyilkos donor – am. film, 23:45 Luxusdoki – am sorozat, 0:45 A médium – am. sorozat, 1:45 EZO.TV.

Duna Tévé

Duna Tévé 5:30–8:00 Virradóra, 8:00–12:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:30 Ízőrzők, 17:00 Linda – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:30 Közbeszéd, 19:05 Sergio Leone – Volt egyszer egy amerikai álom – olasz dok. film, 20:00 Ménes élet – osztrák sorozat, 20:50 Hírek, 20:55 Dunasport, 21:05 Julianus barát – magyar film, 1. rész, 22:25 Pályatársak Szőts Istvánról – dok. film, 23:10 Koncertek az A38 hajón, 1:05 Ismétlések.

6:25 Gyerekeknek, 12:00 Híradó, 12:20 Lyukasóra, 12:45 Mindennapi hősök, 13:15 Heuréka!, 13:45 Sírjaink hol domborulnak, 14:10 Talpalatnyi zöld, 14:50 Pannon expressz, 15:20 Táncvarázs, 16:15 Várlak nálad vacsorára – am. film, 18:00 Híradó, 18:35 Hogy volt?!, 19:35 Bűn és bűnhődés – színházi előadás, 21:55 Kultikon, 22:50 Camino – spanyol film, 1:10 Ogyessza szíve – holland dok. film, 2:20 Ismétlések.

július 1. vasárnap

július 2. hétfő

Szlovén Tévé

Szlovén Tévé

7:00 Gyerekműsor, 9:55 Vasárnapi szentmise, 10:55 Művelődési műsor, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:20 Vurberki Fesztivál 2012, ism., 15:00 Trükk – lengyel film, 16:30 Első és második, 17:00 Hírek, 17:15 Színészek maszk nélkül, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Kisvárosi gyilkosságok – angol sorozat, 21:30 Interjú: Rado Pezdir, 22:25 Úton – dok. sorozat, 22:55 Village Folk – dok. sorozat, 23:10 Hírek, 23:35 Nyári színpad, 0:10 Az anarchia fiai – am. sorozat, 0:55 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:35 Az időn át, 7:55 Nyári színpad, ism., 8:30 Glóbusz, ism., 9:00 Lynx magazin, ism., 9:30 Szlovén magazin, ism., 9:55 A szlovének egészsége, ism., 10:20 Zenés műsor, 12:10 Sportműsor gyerekeknek, 12:35 Szeretem a futballt, ism., 13:00 A szlovén olimpiai század, ism., 14:55 Helsinki: Atlétika Eb, 18:50 Londoni körhinta, 19:50 Lottó, 20:00 Labdarúgó Eb: döntő, 23:15 Labdarúgó Eb – összefoglaló, 23:30 Kisfilmek.

Magyar Tévé 6:55 Balatoni nyár, 9:05 Vallási műsorok, 12:00 Hírek, 13:05 Út Londonba, 13:40 Az örökös – magyar film, 15:10 Van képünk hozzá, 16:10 Jackie 0:05 Országúti bordély Chan: Ikerhatás – hongkongi film, 18:00 Rex Rómában – osztrák sorozat, 18:50 A Lényeg, 19:30 Híradó este, 20:15 Euro 2012: Döntő, 0:05 Országúti bordély – am. film.

RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:05 Trendmánia, 10:40 Teleshop, 11:35 Törzsutas, 12:10 Tuti gimi – am. sorozat, 13:05 A pletykafészek – am. sorozat, 14:05 Míg a halál el nem választ – am. sorozat, 14:30 Bolondos dallamok – am. film, 16:25 Férjhez mész, mert azt mondtam – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Cobra 11 – német sorozat, 20:00 Csak barátok – am. film, 21:55 Philadelphiai zsaru – am. film, 23:50 Tudorok – ír sorozat.

TV2

6:50 Nyári színpad, Villanások, ism., 8:00 Gyerekműsor, 12:00 Mezőgazdasági műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Éjféli klub, ism., 14:40 Maribor 2012, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Lelki villanás, 17:35 Az invázív fajok – dok. műsor, ism., 18:05 A villám – szlovén sorozat, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A Hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 22:50 Nyári színpad, 23:25 Platform, 23:55 Érdekel a könyv, 0:15 Jazz, 1:30 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 14 :10 A banánháború – francia dok. műsor, ism., 15:05 Első és második, 15:20 Interjú, ism., 16:15 Jó napot, 22:25 Öt nap Koroška!, 16:45 Labdarúgó Eb: döntő, ism., 19:00 Pokoli választás, 19:50 A 3x3 plusz 6 sorsolása, 20:00 Labdarúgó Eb – záróműsor, 21:00 George Sand és Fanchette – francia sorozat, 22:25 Öt nap – angol sorozat, 0:05 Pokoli választás.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30 Gábor Miklós – amire vágytam, 14:00 Marslakók, 14:30 Rex Rómában – osztrák sorozat, 15:20 Angyali érintés – am. sorozat, 16:05 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 17:05 Balatoni nyár, 18:40 Everwood – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Zsaruvér és Csigavér II. – magyar film, 21:20 Kékfény, 22:15 Az Este, 22:50 Végjáték – kanadai sorozat, 23:40 Aranyfeszt 2012, 0:10 Valaki – dok. film, 0:45 Ismétlések.

RTL Klub 7:40 Reggeli, 10:25 Top Shop, 12:05 Asztro show, 13:10 Az éden titkai, 14:20 Csak barátok – am. film, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 Fókusz, 20:05 Tűz a víz alá – am. film, 22:00 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 23:05 Multik, haza! – am. film, 1:05 Reflektor, 1:20 Hihetetlen, de halálos – am. sorozat.

TV2

6:45 TV2-matiné, 10:20 EgészségMánia – magazin, 10:50 EZO.TV, 11:20 Kalandjárat, 11:50 Borkultusz, 12:20 Stahl konyhája, 12:50 Több mint TestŐr, 13:20 A kiválasztott – am. sorozat, 14:20 Monk – am. sorozat, 15:20 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 16:20 Karate kölyök 3. – am. film, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:05 Titkok könyvtára 3. – angol film, 21:50 Mint a hurrikán – am. film, 23:45 Elit egység – kanadai sorozat, 0:45 EZO.TV

Duna Tévé 6:25 Gyerekműsor, 12:00 Híradó, 12:15 Élő népzene, 12:45 Akadálytalanul, 13:10 Csellengők, 13:40 Határtalanul magyar, 14:10 Arcélek, 14:35 Hazajáró, 15:05 A Pireneusok a levegőből – dok. sorozat, 15:35 Hungária kávéház – magyar sorozat, 16:30 Ének a búzamezőkről – magyar film, 18:00 Hír22:35 Időbűnök adó, 18:35 Önök kérték!, 19:30 Észak-Északnyugat – am. film, 21:50 Dunasport, 22:05 Kövek, várak, emberek – dok. film, 22:35 Időbűnök – spanyol film, 0:05 Djabe 15 – koncert, 1:15 Ismétlések.

6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:40 Barátom, Charlie Brown – am. rajzfilm, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Doktor House – am. sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – am. sorozat, 17:20 Update konyha, 17:25 Tiltott szere12:40 Barátom, Charlie Brown lem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:30 Aktív, 20:05 Ezek megőrültek!, 21:15 NCIS – am. sorozat, 22:15 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:15 Célkeresztben – am. sorozat, 0:15 Tények Este, 0:50 EZO.TV, 1:25 Ismétlések.

Duna Tévé 6:00–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Napirend előtt, 13:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:30 Mesélő cégtáblák, 17:00 Linda – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Száz év fotográfia – magyar dok. film, 20:00 A Tenkes kapitánya – magyar sorozat, 21:00 Hírek, 21:05 Dunasport, 21:15 Miloš Forman: Amibe nem halsz bele – cseh dok. sorozat, 22:10 Ázsiai Twist Olivér – szingapúri dok. film, 23:05 Koncertek az A38 hajón, 1:00 Ismétlések.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Péntek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás

12

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örökségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .


Info július 4. szerda

július 3. kedd Szlovén Tévé 6:45 Nyári színpad, Visszhangok, ism., 8:00 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:00 Hírek, 12:20 Platform, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Studio city, A lélek horizontja, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Barangolások, ism., 15:45 20:00 A nyugati civilizáció – közele- Gyerekműsor, 17:00 dik-e a vége? Hírek, 17:20 Tudományos műsor, 17:35 Village Folk – dok. sorozat, ism., 17:55 A villám – szlovén sorozat, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A nyugati civilizáció – közeledik-e a vége? – angol dok. sorozat, 20:55 Orion – dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:50 Nyári színpad, 23:30 Glóbusz, 23:55 A kötéljáró – angol dok. műsor, 1:25 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 14:30 Pokoli választás, ism., 15:35 Darja Švajger koncertje, ism., 17:30 Úton – dok. sorozat, 18:00 Hidak: Barangolások, ism., 18:30 Különleges kínálat, 18:55 A Tine Rožanc néptáncegyüttes koncertje, 19:50 Az Astro sorsolása, 20:00 South Riding – angol sorozat, 20:50 Ezazene – szovén sorozat, 21:20 Semmit magamról – ír film, 22:45 Brane Rončel a színfalak mögött.

Magyar Tévé 5:55 Ma Reggel, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi műsorok, 14:20 Kékfény, 15:20 Angyali érintés – am. sorozat, 16:05 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 17:10 Balatoni nyár, 18:40 Everwood – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Fejjel a falnak – am. film, 22:30 Az este, 23:05 Végjáték – kanadai sorozat, 23:55 Tudorok – ír sorozat, 0:50 Barangolások öt kontinensen, 1:20 Ismétlés.

RTL Klub 7: 4 0 Reggeli, 12 : 0 5 Asztro show, 13:10 Az éden titkai – görög sorozat, 14:10 Második nekifutás – am. film, 16:15 Marichuy – mexikói soro14:10 Második nekifutás zat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 Fókusz, 20:05 Castle – am. sorozat, 21:05 A mentalista – am. sorozat, 22:05 A Grace klinika – am. sorozat, 23:15 Reflektor, 23:30 Doktor Addison – am. sorozat.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:15 A nagy ugrás – am. film, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Doktor House – am. sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – am. sorozat, 17:20 Update Konyha, 17:25 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:30 Aktív, 20:05 Ezek megőrültek!, 21:15 A tolmács – angol film, 23:50 Aktív, 0:20 Tények este, 0:55 EZO.TV, 1:30 Ébrenjárók – magyar film.

Duna Tévé 5:25-9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az országházat, 16:00 Hazajáró, 16:25 Mesélő cégtáblák, 17:00 Linda – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Herculaneum – olasz dok. film, 20:00 Vivát Benyovszky! – magyar sorozat, 20:55 Hírek, 21:00 Dunasport, 21:15 Fekete Péter – csehszlovák zenés film, 22:40 Lamantin Jazz Fesztivál, 23:35 Koncertek az A38 hajón, 1:25 Ismétlések.

Szlovén Tévé 7:15 Visszhangok, 8:00 Gyerekműsor, 11:55 Orion – dok. film, ism., 13:00 Hírek, 13:30 A Hét, ism., 14:20 Glóbusz, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Nagyító alatt, ism., 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 A szlovének egészsége – dok. sorozat, 17:50 Kilátás a…, 18:00 A villám – szlovén sorozat, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Vén kandúr – német film, 22:00 Visszhangok, 22:50 Nyári színpad, 23:30 Helyes ötlet!, 0:10 Zenés est, 1:05 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 13:10 A Tine Rožanc néptáncegyüttes koncertje, ism., 14:00 Lelki villanás, ism., 14:30 Állatokról, emberekről, 14:55 A kertben, 15:25 Fekete-fehér idők, 15:40 Tudományos műsor, 16:00 Labdarúgó Eb, ism., 18:00 Szlovének világszerte, 18:30 Hidak: Nagyító alatt, 19:00 Juan Vasle és az Opus cuatro – koncert, 19:50 Lottó, 20:00 Londoni körhinta, 20:30 Duran Duran – dok. film, 21:30 A hegyek hívása – dok. film, 22:25 Ismétlés.

Magyar Tévé 5:55 Ma reggel, 9:00 Balatoni nyár, 10:50 Útravaló, 11:05 Hacktion – magyar sorozat, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30 Lesz e g y s ze r e g y Ifipark?, 14:25 Gasz­tro­angyal, 15:20 Angyali érintés – am. 23:25 Versailles – egy király álma sorozat, 16:10 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 17:05 Balatoni nyár, 18:40 Everwood – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Párizsi helyszínelők – francia sorozat, 21:05 Becsengetünk és elfutunk – magazin, 22:05 Az Este, 22:40 Végjáték – kanadai sorozat, 23:25 Versailles – egy király álma – francia film, 0:30 Ismétlések.

RTL Klub 6:10 Reggeli 12:05 Asztro show, 13:10 Az éden titkai – görög sorozat, 14:00 Mindörökké szerelem – am. film, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 Fókusz, 20:05 Bombajó bokszoló – olasz film, 22:05 Döglött akták – am. sorozat, 23:15 Reflektor, 23:30 Kamera által homályosan – am. film.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:30 Winnetou 3. – német film, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Doktor house – am. sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – mexikói sorozat, 17:20 Update Konyha, 17:25 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:30 Aktív, 20:05 Ezek megőrültek!, 21:15 Dr. House – am. sorozat, 22:15 Született feleségek – am. sorozat, 23:15 Aktív, 23:45 Tények este, 0:20 EZO.TV, 0:55 Ismétlések.

Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:00 Talpalatnyi zöld, 16:25 Ablak a természetre – dok. sorozat, 16:35 Nép­ze­ne­ biológia – dok. film, 17:25 Életképek – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:30 Közbe21:15 A végzet háza széd, 19:05 Fidel Castro, avagy a forradalom ötven éve – francia dok. film, 20:00 Tüskevár – magyar film, 21:00 Hírek, 21:10 Dunasport, 21:15 A végzet háza – francia film, 22:50 Koncertek az A38 hajón, 0:45 Ismétlések.

műsorajánló

július 5. csütörtök Szlovén Tévé 6:45 Nyári színpad, ism., 7:20 Visszhangok, ism., 8:00 Gyerekműsor, 11:55 Fekete-fehér idők, Helyes ötlet!, ism., 13:00 Hírek, 13:30 A nyugati civilizáció – angol dok. sorozat, ism., 14:20 Szlovének Olaszországban, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Vendégem…, ism., 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 A szlovén vízkör, 17:55 A villám – szlovén sorozat, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Bandidas – am. film, 21:25 Maribor 2012, 22:00 Visszhangok, 22:50 Nyári színpad, 23:25 Ami szent és a világ, 0:15 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 12:30 Juan Vasle és az Opus cuatro – koncer t, ism., 13:05 Színészek maszk nél12:30 Juan Vasle és az Opus cuatro kül, ism., 14:20 Ezazene – dok. sorozat, ism., 14:55 A szlovének egészsége, ism., 15:25 Sportműsor gyerekeknek, 15:55 Labdarúgó Eb, ism., 17:45 Hidak: Vendégem…, ism., 18:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 19:50 A lóhere, 20:00 Lang Lang és Herbie Hancock – koncert, 21:30 Portugálos dolgok – francia film, 23:15 Korszerű család – am. sorozat.

Magyar Tévé 5:55 Ma reggel, 9:00 Balatoni nyár, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 14:25 Párizsi helyszínelők – francia sorozat, 15:15 Angyali érintés – am. sorozat, 16:05 Capri – Az álmok szigete – olasz soroazt, 17:10 Balatoni nyár, 18:40 Everwood – am. sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Kasszasiker – am. sorozat, 20:55 Mindenből egy van – magyar sorozat, 21:55 Az Este, 23:30 Végjáték – kanadai sorozat, 23:20 Négy szellem, 0:15 Ismétlések.

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – ismétlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .

Súlypont: stúdióbeszélgetés Anton Balažek polgármesterrel és Gerics Ferenccel, a Lendvai Galéria-Múzeum leköszönő igazgatójával a múzeum jövőjéről (az ismétlés elmarad) Június 29-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

RTL Klub 7:40 Reggeli, 12:05 Asztro Show, 13:10 Az éden titkai – görög sorozat, 14:20 Életre kelt napló – am. film, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 Fókusz, 20:05 Akit Buldózernek hívtak – olasz film, 22:30 Holtodiglan – am. film, 23:40 Totál szívás – am. sorozat, 0:30 Reflektor, 0:45 Infománia.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:25 Szórd a pénzt és fuss! – am. film, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Doktor House – am. sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – mexikói sorozat, 17:20 Update Konyha, 17:25 Tiltott szere21:15 Ovizsaru lem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:30 Aktív, 20:05 Ezek megőrültek!, 21:15 Ovizsaru – am. film, 23:35 Propaganda, 0:35 Tények este, 1:10 EZO.TV, 1:45 Ismétlések.

Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:20 Kívánságkosár, 14:15 Hogy volt?, 15:05 Arcélek, 15:35 Szétszóródtunk – dok. film, 16:00 India és Nepál – spanyol dok. sorozat, 16:55 Mesélő cégtáblák, 17:25 Életképek – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:30 Közbeszéd, 19:05 A transzszibériai vasút – francia dok. film, 20:00 És mégis mozog a föld – magyar film, 2. rész, 21:00 Hírek, 21:15 Nem ér a nevem – magyar film, 22:50 MüpArt, 0:55 Ismétlések.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

Június 28-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

Hidak: benne színes riport a Kapornaki Találkozóról (az ismétlés elmarad) Július 3-án, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Barangolások: Balatonfüred – ismétlés (ismétlés: kedden 18.00-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Július 4-én, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Nagyító alatt: Szlovénia önállósulása – ismétlés (ismétlés: szerdán 18.30-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Július 5-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Vendégem: Pál Erzsébet – ismétlés (ismétlés: csütörtökön 17.45-kor a Szlovén TV II. csatornáján) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

13


Info figyelmükbe Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2012. június 26-án a következő munkahelyeket hirdették meg: Szakács-pizzasütő Tisaro d.o.o., Vasút utca 3C., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2012. június 30.) Hegesztő (TIG) Režonja, remont, proizvodnja… d.o.o., Velika Polana 184., Velika Polana (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, havi bér: 870 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2012. július 19.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

•Június 30., szombat 18.00 óra, •a lendvai Színház- és Hangversenyterem előtere •„Az én városom / Muraszombat / Lendva” című fotókiállítás megnyitója •Június 30., szombat 15.00 óra, •radamosi faluotthon és tűzoltószertár •A Radamosi Önkéntes Tűzoltóegylet fennállásának 80. évfordulója •Június 30., szombat 19.00 óra, •Völgyifalu, faluotthon •A XXII. Nemzetközi Levéltári Kutatótábor dokumentumaiból rendezett kiállítás megnyitója

A polgárok közvetlen tájékoztatása érdekében, valamint a közösségi kérdések és esetleges nehézségek sikeresebb megoldása céljából a muravidéki magyar közösség országgyűlési képviselője

Temetkezési Vállalkozás

hétfőn, 2012. július 2-án 20 és 21 óra között Gön­tér­házán, a faluotthonban találkozik az érdeklődőkkel.

Értesítem Önöket, hogy 2012. március 1-től átvettem a temetkezési szolgáltatás végzését a Komunala Kft.-től. A szolgáltatást változatlan címen, a lendvai irodában rendelhetik meg.

Személyes jellegű ügyekben célszerűbb tanácsért vagy segítségért közvetlenül a lendvai képviselői irodához folyamodni.

Ügyelet: 070 556 179 070 559 679 Temetkezési Vállalkozás, Timea Soos s.p. Völgyifalu, Fő u. 40.

Minden érdeklődő polgárt szeretettel várunk! Göncz László, s.k. országgyűlési képviselő

Kertészet, virágüzlet és temetkezési szolgáltatások Ladislav Kiš s.p., Lendvai út 29., Pince

Elérhetők vagyunk a nap 24 órájában a hét minden napján.

Telefon: 02/578-97-33 vagy 041-346-790

14

•Kapcán, a Felső utca 22es házszám alatt eladó korszerű, szinteltolásos családi ház pincével, központi olajfűtéssel, 5 éves fémtetővel, háromautós garázzsal, kerttel és nagy udvarral. A terület mérete 34 ár. Ára: kb. 250.000 EUR. Érdeklődni: tel. 031-575-754. •Megbízható, 54 éves, hosszú­f aluhegyi nő vállal háztartási, házkörüli munkát, idősek gondozását, gyermekfelügyeletet. Érdeklődni: tel. 070-297-994, Huzimec Végh Ilona, Hosszúfaluhegy 32/b. •Eladók 200, 300 és 600 literes tölgyfahordók, valamint villamos szőlőcsutkázó. Érdeklődni: tel. 576-1083.

•Kedvező áron eladó használt, sötétkék, műbőr ülőgarnitúra (széthúzható kanapé és két fotel). Ára: megegyezés alapján. Érdeklődni: tel. 030-627-059. •Petesházán kedvező áron eladó nagyobb (2 házhelyre megfelelő) telek régi lakóházzal. Érdeklődni: 577-1510. •Nagyobb mennyiségű bio­ ter­mesztésű bor eladó. Fajták: rajnai rizling, tramini, sau­v ig­n on, rizlingszilváni és vegyes. Érdeklődni: tel. 070-297-994. •Lendván eladó lakóház (1/2 ikerház, pince + földszint + 1. emelet, kb. 120 m2) udvarral. Érdeklődni: tel. 041-726-465.

A LENDVAI KÖZIGAZGATÁSI EGYSÉG ÉRTESÍTÉSE:

Találkozó a képviselővel

Akinek kérdése, megjegyzése és javaslata van állami vagy közösségi jellegű dolgokban, valamint az Országgyűlés és a parlamenti képviselő hatáskörébe tartozó, főképpen a törvényhozást illető kérdések terén, vagy csupán érdeklődik az időszerű társadalmi események iránt, éljen a lehetőséggel!

apróhirdetés

Előző keresztrejtvényünk megfejtése: Népújság-nyaralás az Intelektával Lesbos szigetén. A szerencse Kovács Laci völgyifalui olvasónknak kedvezett. Az ajándékot szerkesztőségünkben veheti át.

időjárás A hét végére napos, meleg idő várható.

VÁLTOZÁSOK A HADÜGYI TÖRVÉNYEK TERÉN Értesítjük mindazokat, akik A háborús veteránokról, A háborús erőszak áldozatairól és A hadirokkantakról szóló törvény értelmében pénzbeli juttatásokban részesülnek, hogy Az államháztartás egyensúlyáról szóló törvény (az SzK Hivatalos Lapja, 40/2012 szám) hatálybalépését követően a juttatások (hadirokkant-pótlék, életfogytig tartó havi járadék, rokkantsági nyugdíj és hozzátartozói nyugellátás, különleges fogyatékossági pótlék, ápolási díj, rokkantsági és családi pótlék) kifizetésének módosult formája lépett életbe. A juttatások a 2012-es év végéig a következő havi rendszerességgel kerülnek kifizetésre: – 2012 júliusára – 2012 augusztusára – 2012 szeptemberére – 2012 októberére – 2012 novemberére – 2012 decemberére

2012. július 6-án; 2012. augusztus 13-án; 2012. szeptember 19-én; 2012. október 25-én; 2012. december 3-án; 2013. január 3-án.

A 2013. évtől kezdve a hadügyi törvények alapján kifizetésre kerülő juttatásokat a folyó hó első munkanapjával fizetik ki az előző hónapra.

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .


Info FELHÍVÁS minden jó hangú énekes számára egy kihagyhatatlan lehetőség A TV2 idén ősszel műsorára tűzi a THE VOICE című, ének-zenei tehetségkutató műsort, melyhez tehetségeket keres az országhatárokon kívül is. A castinghoz már csatlakoztak a Szlovákiában és Romániában élő magyar közösségek, és szeretnénk, ha a Szlovénia területén élő magyarok is részt vennének ebben a világhírű produkcióban. A Voice Magyarországon A The Voice – Magyarország hangja énekverseny megérkezett hazánkba is. A műsor alapjaiban más, mint a megszokott énekes tehetségkutató versenyek, hiszen itt csak a legjobbak versenyeznek, nem számítanak a külsőségek, csakis a hang. Röviden a műsorról: A Voice több mint egy tehetségkutató – egy verseny csakis a legjobbak számára, ahol minden énekes önmaga lehet. A zsűri – tehát a Mesterek – az ország legelismertebb zenészei közé tartoznak, a saját stílusukban mindannyian kiemelkedőt alkottak. A Mesterek először háttal ülve hallgatják meg a versenyzőket, itt tehát valóban csakis a hang számít. Amikor egy énekes hangja elnyeri a tetszésüket, akkor megnyomják az előttük található gombot és megfordul a székük – ezután látják csak meg az énekest. Ha több Mester is választja a versenyzőt, akkor a versenyzőnek kell döntenie, hogy kivel szeretne dolgozni. Ezzel sokkal nagyobb szabadságot kapnak az indulók, mint bárhol. Lényeges különbség a nálunk is ismert tehetségkutatókkal szemben, hogy itt csakis kiemelkedően jó énekesek versenyeznek, nincsenek elrettentő példák. Itt egy profinak sincs veszítenivalója, hiszen aki nem jut tovább, attól is elismerő szavakkal búcsúznak a Mesterek. Már a felvételt megelőző casting során is igyekszünk a legprofibb és legkényelmesebb feltételeket biztosítani a versenyző énekesek számára. Itt nincs tömeges castingfelvétel. A legjobb zenei szakemberek és énektanárok lesznek a stáb segítségére a válogatások során és intenzíven részt vesznek a műsor további részeiben is. Természetesen a Mesterek is nagy energiával segítik saját csoportjuk tagjainak munkáját. Az adásokban profi élő zenekar kíséri az énekeseket, ezzel teremtve meg a show egyedülálló hangulatát. Az élő showk végén minden versenyben lévő énekes bemutatkozhat egy saját dallal is – így sokkal jobban megismerhetjük az ő valódi személyiségét és stílusát. További információ: a műsor főszerkesztője és casting directora Deák Viktória. Tel:+36 70 634 69 02, email címe: deakviki01@ gmail.com • Muravidék részéről segítséget nyújt: Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Fő utca 32., 9220 Lendva Tel: 00386/2 577 66 60 Jelentkezési határidő: 2012. július 25.

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága édesapánk, nagypapánk, dédpapánk és üknagypapánk,

Csendben tűrtél és szenvedtél, Hosszú földi zarándokutad végéhez értél. Uradban mindig bíztál és reméltél, Jutalmad odafönt a mennyben vár Istennél.

Lebár István

(1919–2012)

temetésén részt vettek, elkísérték utolsó útjára, gyertya- és egyéb adományukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet Bernád József püspöki tanácsos úrnak a gyászszertartásért, a kapcai és a kóti imádkozóknak és énekeseknek a megható gyászénekekért és elmondott imákért, valamint a Kis temetkezési vállalatnak a szolgáltatásért. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet. Kapca

gyertyafény Június 28-a és július 4-e között Lendvai Plébánia Szombaton szentmise 17.00 órakor Pincén, 18.00 órakor Völgyifaluban és 19.00 órakor Lendván a családok szentmiséje. Július 1-jén évközi tizenharmadik vasárnap. Szentmisék Lendván 8.00, 9.00 és 10.00 órakor lesznek, 11.00 órakor Gyertyánosban. 10.00 órakor Hármasmalomban búcsú.

Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 19.00 órakor lesznek, szerdán 7.30-kor. Szombaton 7.30-kor Dobronakon lesz szentmise. Vasárnap évközi 13. vasárnap. 8.00 órakor Dobronakon lesz szentmise, 10.00 órakor búcsú Kámaházán.

Evangélikus egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik vasárnap 10.00 órakor lesz.

névnapsoroló Június 29-től július 5-ig Péntek – Péter Szombat – Pál Vasárnap – Tihamér Hétfő – Ottó Kedd – Kornél Szerda – Ulrik Csütörtök – Emese

A gyászoló család

Képviselői fogadóórák Értesítünk minden érdeklődőt (nemzetiségi, önkormányzati és egyéb szervezetet, intézményt, valamint ügyfelet), hogy Göncz László magyar nemzetiségi országgyűlési képviselő július folyamán a következő menetrend szerint tart képviselői fogadóórát: HODOS: hétfőn, 2012. július 2-án 10.45 és 11.30 között a Hodos Községi MNÖK székhelyén, Hodos 52.; DOMONKOSFA: hétfőn, 2012. július 2-án 11.45 és 12.30 között a Šalovci Községi MNÖK székhelyén, Domonkosfa 67.; PÁRTOSFALVA: kedden, 2012. július 2-án 12.45 és 13.30 között a Moravske Toplice Községi MNÖK székhelyén, Pártosfalva 67.; LENDVA: – ügyfélfogadás – Az illetékes referens munkanapokon 8 és 11 óra között, valamint 13 és 15 óra között áll az ügyfelek rendelkezésére, péntekenként csak délelőtti ügyfélfogadás van. – találkozási lehetőség a képviselővel a referenssel történő egyeztetés szerint

A lendvai képviselői iroda telefonszáma: 02 620 36 00 fax: 02 575 1 419 e-mail: gabriela.sobocan@lendava.si

ÉRTESÍTÉS Az MMÖNK Hivatala tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a Balassi Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösen pályázatot hirdet a szlovén állampolgárságú vagy valamely más külföldi (Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna kivételével) ország állampolgárságával rendelkező, magát magyar nemzetiségűnek valló személyek számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas részvételre a 2012/2013-as tanévben. A pályázat a www.bbi.hu oldalon található. Bővebb információt az MMÖNK Hivatalában is kaphatnak (Tel: 575 1449, e-mail: pmsns@muravidek.si).

15


Info Rejtett hol-mi

Horoszkóp

Humor

Humor

Vidékre megy tárgyalni a miniszter, amikor eszébe jut, hogy elfelejtett borotválkozni. Gondolja, egy tárgyaláson nem illik szőrösen megjelenni, elmegy hát egy fodrászüzletbe és kérdi a borbélytól: – Mondja! Ismer maga engem? – Nem, uram, nem ismerem. – Rendben! Akkor borotváljon meg!

– Tűnj el a házból! – ordítja magából kikelve a feleség. – Látni se akarlak többé! A férj elindul az ajtó felé. – Remélem, nyomorúságos, fájdalmas és lassú halálod lesz! – kiáltja utána a feleség. Erre a férj megáll és tétován megkérdi: – Most akkor mégis azt akarod, hogy maradjak? Az építkezésen a főnök már 10 perce nézi az egyik munkást. – Te Pisti, mit keresel? – Egy fél méter átmérőjű és kb. fél méter magas betondarabot. Erre 20 munkás kezdi el keresni. Fél órát keresgélnek, mire Pisti megszólal: – Na mindegy! Hagyjátok, fiúk, majd leülök erre a gerendára. – Nagymama, miért olyan nagy a szád? – Nagymama, miért olyan nagy a szemed? – Nagymama, miért olyan nagy az orrod? – Jaj, Piroska, menj már innen azzal a nagyítóval! Karácsonykor a nagymama vízipisztolyt ajándékoz az unokájának. A lánya dühösen fordul a nagyihoz: – Anya, hogy vehettél neki ilyen ajándékot?! Már nem emlékszel, mennyire dühös voltál, amikor a vízipisztolyunkkal mindent összefröcsköltünk? A nagyi elmosolyodik: – Dehogynem, nagyon is...

16

Tovább keressük rejtett kincseinket

Kedves Olvasóink! Ismét keresgélésre buzdítjuk Önöket. Ezúttal újra egy épület után kutatunk, amiről annyit árulhatunk el segítségül, hogy Lendván található, és aki ebbe az épületbe betér, annak fontos a pontosság. Ismét azt kérdezzük, amit mindig: mi látható a képen és hol található? Szerencsés kutakodást! Előző rejtvényünk megfejtése a dobronaki Szent Jakab templom volt. A sorsoláskor a szerencse Göncz Ferenc radamosi olvasónknak kedvezett. Gratulálunk, nyereménye a Népújság Kő kövön maradjon! című kiadványa, melyet szerkesztőségünkben vehet át. E heti rejtvényünk beküldési határideje július 9. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva

Bika Ápr. 21. – máj. 20. A tökéletességre törekvés dicséretes tulajdonsága a munkájában, de a párkapcsolatát eléggé megnehezíti. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Minden aprólékoskodás feszültté teszi, de kénytelen csapatban dolgozni, hogy időben elkészüljön. Rák Jún. 22. - júl. 22. Határozott és megnyerő magatartása az üzleti életben is sikereket hozhat, mert új ismeretségeket köthet. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Lassúnak találja maga körül a tempót, úgy érzi, minden csak hátráltatja. Talán Önnek kellene lassítani! Szűz Aug. 24. – szept. 23. Ha fárasztó volt az elmúlt időszak, akkor beszélje rá kedvesét, hogy mondjanak le minden programot.

kulcslyuk

Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Ha sikerül elérnie, hogy ne csak az érzelmei vezéreljék, akkor elkerülhet egy súlyos csalódást.

Ajdari Agim, a šalovci Niki fagyizó cukrásza Az ideális nő? • Helyes és őszinte. Álomutazás? • A szülőhelyem, Dorbri-dol. Álomszakma? • Amit csinálok: cukrász. Ha sport, akkor... • Régen fociztam, ma inkább csak nézem. Ha lazítás, akkor... • Szívesen utazok. Ha étel, akkor... • Minden, ami finom. Ha ital, akkor... • Az alkoholon kívül mindent. Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Baklava. Kedvenc ruhadarab? • Sportos öltözet. Kedvenc író, könyv? • Ferdo Godina, Prekmurje 1941-1945. Melyik a kedvenc rajzfilmje? • Nem nézek rajzfilmeket. Kabala, amulett? • Nem hiszek benne.

Kos Már. 21. – ápr. 20. Testi egészségére ugyanan�nyit kellene áldoznia, mint vállalkozásának rendben tartására!

Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Nem szívesen mond le arról, ami örömöt okoz Önnek, főként ha látja, hogy mások nem értékelik áldozatát. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Megfeledkezett róla, hogy nem mindenki olyan alapos és megbízható, mint Ön. Javítson ezen! Bak Dec. 23. – jan. 20. Ha partnere érzi, hogy meghallgatja és őszinte az érdeklődése, bármit képes lesz végre elmondani Önnek.

Hisz-e bármilyen természetfeletti erőben? • Igen, abban, ami számomra a legnagyobb erő. Legjobb tulajdonsága? • A jó tulajdonságokat mások ítélik meg. Legrosszabb tulajdonsága? • Nincs rossz tulajdonságom. Ha tehetné, a világban eltörölné... • A katonaságot, de lenne még sok más, amit el lehetne törölni.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Kiváló időszak ez mindenféle utazásra, különösen, ha nem egyedül indul útnak egy olyan helyre, ahol még nem járt. Halak Febr. 20. – már. 20. A feszültség ragályos, de a nyugalom és a jókedv is átvehető másoktól. Keresse a vidám emberek társaságát!

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .


Lendva város 820 éve

Változatos sport- és társadalmi élet Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net

Lendva város és környéke a 20. század elején fénykorát élte, a gazdasági fellendülés pedig gazdag kulturális és társadalmi élettel járt. A városban – gyakran a szélesebb környéket is megelőzve – számos egyesület alakult, a polgári réteg megerősödésének nyomai számos épületen napjainkban is megtalálhatók, a fennmaradt irodalom pedig egyértelműen a város virágzását bizonyítja. A társadalmi élet középpontjának a Korona vendéglő számított. A helybeli olvasókör 1871-ben alakult meg Kiss Béla gyógyszerész elnöklésével. A gazdag állomán�nyal rendelkező könyvtár gyülekezőhelye volt az akkori értelmiségnek, így fennállása óta virágzott. A könyvtárban úgy a helyi írók, mind pedig a világhírű szerzők jelentősebb művei megvoltak. A könyvtárnak az akkori Korona, a mai Városháza 3 földszinti helyisége adott otthont: külön olvasó-, külön társalgó- és külön billiárdteremmel. Az egyesület minden évben megünnepelte március 15-ét, hazafias dalokat előadva. Az olvasókör küldöttsége ellátogatott Csáktornyára, ahol tisztelegtek a Kossuth Lajos holttestét szállító vonat előtt. Egy újabb társadalmi intézmény, a Társas-kör 1896 közepén alak ult Isoó Ferencz ügyvéd és Laubhaimer Oszkár közjegyző kezdeményezésére. A vendéglőben bérelt két, ízlésesen berendezett he-

lyiség tekeasztallal és kellő számú újsággal vonzotta a 30 bel- és 10 kültagot. A sport terén is úttörő szerepet töltött be a vidék, hiszen rendkívül gazdag és sokszínű sporttevékenység működött. A kerékpározás már a 19. század végén működött egyesületi szinten, az akkori szemmel is mérföldkőnek számító Alsó Lendvai Kerékpáros Egyesület megalakítására pedig 1899. március 28-án került sor. A tevékenység a két háború között sem halt el, a kerékpározás hagyománya azóta is megmaradt, hiszen napjainkban is működik egyesület, amely évente több nemzetközi kerékpárversenyt is szervez. Ezen a téren mindenképpen kiemelkedőnek számít Pojbics Ká­roly teljesítménye, aki 1936-ban kerékpárral indult el a berlini olimpiai játékokra, megtéve egy irányba 1500 kilométert. Hasonló korú a korcsolyázás – majd az ebből kinövő görkorcsolyázás – is a városban: hivatalos adat az egyesület alapításáról ugyan nincs, de egy korabeli sajtócikk szerint a századfordulón, 1900-ban már működött a korcsolyaklub. Egészen az első világháborúig rendszeresen működött is a téli hónapokban, a képviselő-testület engedélyével minden évben jégpályát

A tenisz a múlt század első felében főleg az előkelő réteg közkedvelt sportága volt. alakítottak ki az egykori Reverencsics-féle vendéglő és a Lendva-patak között. A jégkorcsolyát elsősorban kedvtelésből, szórakozásból és a testi kondíció fenntartása végett űzték. A görkorcsolya mint sportág napjainkban is megmaradt, de a jégkorcsolyázás kedvelőinek az egyre ritkábban befagyott vízfelületekkel kell megelégednie, vagy el kell utaznia valamelyik nagyobb városba. A spor tok királynőjének becézett atlétika szintén jelen volt a város életében, de számottevő sporteredményekről szinte nem maradt feljegyzés. Egy másik klasszikusnak nevezhető magyar sportág, a vívás viszont jelen volt a város életében. Igaz, egyesületi működésről eddig nem került elő anyag, de a feljegyzések mindenképpen arról tanúskodnak, hogy 1910-ben a

fiatalok körében népszerű sportnak számított. Nem csoda, hogy a mozgalommá kifejlődő sportágat akkor neves szakember is tanította Budapestről: egy szakmailag előkészített és jól megszervezett tanfolyam keretében a jelentkezők kard- és tőrvívást tanulhattak, a tanfolyam befejeztével pedig a növendékek egy vizsgán tettek tanúbizonyságot tudásukról. A tőr és a kard sajnos már évtizedek óta nincs jelen a lendvai sportéletben. Női sportágnak számított akkoriban a kézilabda, vagy ahogy akkor nevezték, a hasena, a férfiak ugyanis inkább a kézilabda helyett a labdarúgást választották. A korabeli feljegyzések szerint már 1923-ban működött hasena-egylet. A sportágat később a férfiak is űzték, s a 20. század második felében több klub is működött, mára azonban

A Korona jelentette az akkori Alsólendván a társadalmi élet középpontját.

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .

ezek is felszámolásra kerültek, már csak öregfiúcsapatok állnak össze egy-egy meccs kedvéért. A fehér sportnak becézett tenisz szintén elterjedt volt a század elején: ez elsősorban a jobb módúak egyik kedvenc időtöltése volt, zömében a zsidó származású fiataloké. A manapság már mindenki számára elérhető sportág a fiatalok körében igencsak népszerű, ám Lendván megszűnt a teniszpálya. A salakmotor ugyan az újabb sportágak közé sorolható, de már több mint 30 éves múltra tekint vis�sza. Fénykorát az 1970-es és 80-as években élte, amikor versenyzőink bajnoki címeket hoztak Lendvára, a petesházi oválison pedig a világ akkori legjobb versenyzői – mint például az új-zélandi Ivan Mauger, 15-szörös világbajnok és mások – is megmutatták egyedi képességeiket a zsúfolásig megtelt stadionnak. Szintén az újabb kor sportágai közé sorolható a tollaslabda és a cselgáncs. Mindenképpen elmondható, hogy mindkettőnek köszönhetünk bajnoki címeket és magas színvonalú tornákat, s az utánpótlás terén a napjainkban is jó eredményeket tudunk felmutatni. A sakk gazdag hagyományainak egyik kiemelkedő sikere éppen napjainkban tör tént: a Rokada az idei idényben feljutott a legfelső szlovén ligába. Összefoglalóként elmondhatjuk, hogy a századfordulón a városnak rendkívül gazdag és sokrétegű volt a társadalmi élete, de sok közérdekű tevékenységgel egybekötött társadalmi tevékenység napjainkra szinte teljesen kihalt, részben a „korral haladva” átalakult vagy teljesen elévült. Sajnos a mutatók a jövőre nézve sem kedvezőek…

17


Horizont Kapornaki Találkozó és Őrségi Vásár

Őrségi napok a határon innen A hétvégén megnyitotta kapuit a XXXII. Őrségi Vásár, melynek középpontjában az őrségi ember kézműves hagyománya áll gazdag kultúrprogrammal ötvözve. A háromnapos rendezvénysorozat méltó nyitányaként a Kapornaki Találkozó idén is összekapcsolta a határon innen és túl élő magyarságot. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

Kapornaki Találkozó – egyre vonzóbb rendezvény Péntek délután a ka­ por­naki tájház udvara sok

értékek, a felelevenedő hagyományok sorában idén a legősibb emberi tevékenységek, a halászat és vadászat kaptak főszerepet. Abraham Boris, a községi magyar önkormányzat elnöke köszöntő beszédében az említett témában szólt néhány gondolattal a közönséghez, majd Vajndorfer Branko, a Szlovén Erdészeti Intézet –

nőtt a kilövések száma is. Az előadások után kellemes kultúrprogram kapott teret a szabadtéri színpadon. „Tessék kérem, tessék kérem, nincs jobb hely a piactéren” – szólt a versike a hodosi Őrség Művelődési Egyesület szárnyai alatt működő Árgyélus gyermek néptánccsoport előadásában. A gyerekek verses, dalos,

A Kapornaki Találkozó idén napsütésben és kitűnő hangulatban telt. látogatóval telt meg. A szabadtéri rendezvényt évről évre egyre nagyobb figyelem kíséri. A szervezők – Hodos Község, a községi magyar önkormányzat, illetve a lendvai MNMI – mindent meg is tesznek azért, hogy a program teljes egészében tartalmas és felejthetetlen szórakozást nyújtson a látogatóknak. A néprajzi gyűjteménynek otthont adó Škerlák-ház udvarán minden évben egy adott témát körüljárva kóstolhatunk bele az őrségi ember egykori és mai életének mindennapjaiba. A régi időkből ránk maradt

18

Kompas Peskovci speciális vadászterület illetékese, illetve Nagy László, a Vas Megyei Vadászkamara vadgazdálkodási bizottságának elnöke tartott szakmai előadást. Az előadásokból kiderült, hogy az őrségi, illetve a goricskói területeken a két térség vadászati kapcsolatai az 1970-es években kezdtek kialakulni, amikor enyhült valamelyest a politikai légkör. Az eltelt 40 évben mindkét ország említett területén a vadállomány folyamatos növekedése jellemző, ezzel egyenes arányban többszörösére

A kedves kolozsvári nénik rendszeres árusai a vásárnak, gyönyörű eredeti hímzéseiket kínálják. Idén azonban panaszkodtak a kis forgalomra, azt mondták, az emberek nem vásároltak, inkább csak nézelődtek. táncos előadásukkal egy csipetnyi vásári hangulatot varázsoltak a tájház udvarára, illeszkedve az Őrségi Vásár nyitó rendezvényéhez. A Dobronaki Nótázók Kardos EndreBozi szakmai vezetésével bordalokkal, muravidéki és magyar nótákkal szórakoztatták a közönséget. A Kapornaki Találkozó második részében már a társalgás, szórakozás kapta a főszerepet. Mindenki végigkóstolhatta a finom ételeket, amiket a helyiekből összeállt önkéntes szakácsok és szakácsnők készítettek. A vadászat

és halászat témához kapcsolódóan szarvaspörkölt és roston sült vaddisznópecsenye, a halételek kedvelőinek pedig halászlé került a tányérjába.

Szombaton nézelődni, vasárnap alkudni kell! Az Őrségi Vásárnak minden évben több tízezer látogatója van. Országos hírű esemény csalogató programokkal, melyek kö-

A vásár „főutcája” vasárnap délután. N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .


Horizont

n és túl zéppontjában az őrségi ember élete, a kézműves foglalkozások és hagyományok bemutatása áll. A csaknem háromnapos programsorozat az Őrség szinte minden településén várja a vendégeit. Számos kiállítás, könyvbemutató, színházi előadás, kulturális és sportrendezvény közül válogathat, aki a hétvégéjét ide tervezi. A leglátványosabb természetesen maga a vásári forgatag, amit Őriszentpéter központjában hagyományosan szombat délelőtt, ünnepélyes keretek közt nyitnak meg és vasárnap estig fogadja a látogatókat. Idén mintegy 200 árus állította fel a standját. A vásárutcában a különböző mesterségek művelői mutathatták és kínálhatták portékáikat, köztük hazai, vajdasági, székelyudvarhelyi és muravidéki kézművesek standjaival. Ez a vásár fő ütőere, ahol folyamatosan hömpölyög a tömeg, itt lehet szert tenni egyedi, különleges vásárfiára. Szinte általános tapasztalat, hogy szombaton a nézelődők vannak többségben, és vasárnap többen mennek vissza valamiért, amit előző nap kinéztek maguknak. Ilyenkor már lehet alkudozni is, kisebb-nagyobb sikerrel. Ahogy minden évben, a legnagyobb sor a lángosos és a kürtős kalácsos előtt kígyózik, de a viszonylag drága sör és üdítő is jól fogy a nagy melegben. Folklórelőadások, élőzene, utcabál, kézműves foglalkozások és játszóház – már ezért érdemes a hétvégéből legalább egyik napon ellátogatni ilyenkor Őriszentpéterre. Aki vasárnap tette ezt, ahogy mi is, az a vásár szabadtéri színpadán többek között a Muravidék Néptáncegyüttes fellépését is megnézhette.

A házban emlékszobákat és közösségi-lelki tereket alakítanak ki

Emléktábla került az Ezüst-dombi házra Szombaton a muraszombati püspökség szervezésében Camplin Ivan, bagonyai születésű, korábbi dobronaki plébános 100. születésnapján emléktábla-leleplezéssel emlékeztek Camplin martinjei házánál a szlovén katolikus egyház egyik kiemelkedő egyéniségére.

pedig közösségi-kulturális és lelki célokra alkalmas helyiségeket alakítanak ki. Ahogy elmondták, olyanokat, amelyek az együttműködést és az együttélést, az emberek közötti jobb

Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A 2008-ban elhunyt Camplin mozgalmas életének egy-egy szakaszára zenés-verses életrajzi betétekkel emlékeztek. Hajlott kora ellenére (1912ben született) nyugdíjba vonulása után is önszorgalomból és a Krisztus iránti elhivatottságból a felsőszölnöki szlovén hívek lelki és nyelvi patrónusává vált. Az emlékezők egyike sem felejtette el megemlíteni, hogy mély emberismerő és emberszerető is volt egyben. A lelki gondozás mellett a Novine egykori szerkesztője volt, aki a magyarországi börtönöket is megjárta, jelentős irodalmi életművet (mintegy 240 cím), verseket és tárcairodalmi alkotásokat is hagyott maga után. Leg-

Az emléktáblát msg. Franc Režonja fővikárius áldotta meg. jobb barátjának a néhány évvel korábban elhunyt, martinjei születésű Lojze Kozar odranci plébánost, írót tekintette. Megható volt, ahogy a különböző egyházi és világi csoportok a helybélieken kívül Felsőszölnökről, Dobronakról, Péterhegyről és máshonnan tisztelegtek

Camplin előtt, elhozván azokat az énekeket, amelyeket ő is ismert és szeretett. Mivel az Ezüst-dombi épület a Muraszombati Püspökség tulajdonába került, referensük elmondása szerint a jövőben a házat tatarozni fogják, Camplinnak és Kozarnak emlékszobákat, a gazdasági részben

viszonyt szolgálják. Az emléktáblát Režonja Franc segédpüspök áldotta meg, ezen Camplin rövid fohásza is szerepel, melyet útjaiból, misézéseiből hazatérve szokott elmondani a ház szomszédságában lévő kápolna felé fordítva tekintetét: „Édes Jézus, mégis itt nálad a legjobb!”.

Már a negyedszázados jubileumra készülnek Szombaton a csentei faluotthonban kiállítás nyílt a művelődési egyesület és a helyi közösség szervezésében a hímzőszakkört látogató asszonyok munkáiból, amelyek Patyi Zoltán és Török Eta szakvezető szavaival „műalkotási” rangra emelkedtek. Vida Szimona köszöntője után az MNMI munkatársa, Patyi Zoltán szólt az egybegyűltekhez, méltatva a negyedszázaddal ezelőtt elkezdett, mára nemes hagyománnyá vált tevékenységet. Török Eta zalaegerszegi szakvezető Petőfi szellemében kezdte beszédét, mely szerint egész úton azon gondolkodott, miként fogja szólítani azo-

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .

kat, akik 24 évvel ezelőtt maguk közé fogadták, s akiktől ő is sokat tanult. Például nyelvjárásukból, muravidéki észjárásukból – például az életfa kifejezés családfára való felcserélését, hiszen ugyanarról a fogalomról van szó! –, ahogy a hagyományhoz és a széphez ragaszkodnak, hogy megőrizzék anyáik, nagyanyáik örökségét. Eta néni, a kiváló néprajzos a Kepe házaspár tevékenységének köszönhetően megvalósult hetési kiállítást és az anyag filmen való megörökítését nagy és személyes ajándéknak nevezte, ahogy viszonozva a kedvességet Kepéné Bihar Mária a részben elkészült hetési viseletet – mely

Ajándék a hímzőktől a múzeumpedagógia segítésére közösségi célokra készült – „nem szokványossága” miatt is nagy ajándéknak tekinti, melyet múzeumpedagógiai órákon is lehet hasznosítani, úgy, hogy

fel is lehet ölteni. A meglévő régi viselet sérülékenységére való tekintettel ugyanis er re már nem alkalmazható. -ce

19


Muravidék Falunap Pincén

Gasztronómiai-kulturális rendezvénnyé is vált Pince kis falu az egykori határ mentén, lakóinak száma alig éri el a kétszázat, korábban a határfalvak találkozóinak egyik résztvevője volt. Ma már nem a kiöregedésre ítélt falvaink sorában a helye. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Ezt a vasárnapi gasztronómiai-kulturális kínálat

is mutatta, hiszen a dödöllétől a népszerű lángosig, a halászlétől a bográcsig minden volt, „mi szem és szájnak ingere”. Meg per-

sze ott volt „a falu cuvéebora” márkajel jegyeit hordozó vegyesbor, mely igencsak jóra sikeredett. Jáklin Magda, a Zala

A fiatalok jelentik táncban-játékban a jövő reménységét…

Emlékeztek, múzeumot avattak Szombaton a Tengermellékiek és Isztriaiak Egyesülete és a Benice– Pincemajor Helyi Közösség szervezésében bensőséges ünnep keretében Benice település létrejöttének 90., illetve a sárvári kitelepítés 70. évfordulójára emlékeztek.

Pahor jeles trieszti írót, a rendezvény ünnepi szónokát. Boris Pahor beszélt a szlovén szenvedéstörténet méltóságáról, mely a fasizmust is képes volt térdre kényszeríteni. A KözépEurópában is nemzetközi hírnevet élvező író a szlo-

Boris Pahor jeles trieszti író, a rendezvény ünnepi szónoka a szlovén szenvedéstörténet méltóságáról is szólt. Ez alkalomból előbb Vlado Radikon, a Tengermellékiek és Isztriaiak Egyesületének elnöke, majd Branka Bensa, a Benice–Pincemajor HK elnöke köszöntötte a vendégeket, közöttük Boris

20

vén politikai elit mulasztásaira is figyelmeztetett, rövidlátásukra, s a túlzott Ljubljana-centralista törekvéseket is bírálta. – Ez az indifferens viselkedés nem csak a határon túli szlovéneket, de a Ljubljanán

kívül élőket is hátrányosan érinti – mondta a Nobeldíjra is javasolt író. Pahor a lokálpatrióta szemlélet félreérthető, „szűkkeblű”, önzőségtől sem mentes negatívumairól is beszélt. Végül, amikor a műsorvezető újabb tapsolásra szólította fel a közönséget, kifejtette: – Ne engem ünnepeljenek, hanem azokat, akik által ez a közösség hányatott sorsú lakóival ma is él – mondta Boris Pahor író. Anton Balažek, Lendva Község polgármestere az előző napi sárvári megemlékezésre hivatkozva kifejtette: Benice lakossága és egy új település születése az élő példa arra, hogy egy közösség megteremtésénél milyen fontos az egyéni önzetlenség és cselekvés, s ez fordítva is igaz. A tömeges rendezvényt egy emlékház és a hányatott sorsú közösség életének muravidéki szakaszához kapcsolódó múzeumi gyűjtemény megnyitása tette még meghittebbé. -ce

György ME elnöke elmondta: több embert vártak a rendezvényre, hiszen amikor nagyjából 20 évvel ezelőtt a fiatalokra alapozva tánccsoportot és több szakkört is működtetett az egyesület, még sokkal többen látogatták a rendezvényeket. De hát közben megváltozott minden. – Nagy szerencse, hogy az akkori alapokra később lehetett építeni, s a magja ma is élő… A faluotthon, a korábban tűzoltóotthonként emlegetett épület azóta a háromszorosára nőtt, a „hátsó fertályban” gyönyörű ligetesített-parkosított területen játszótér húzódik

meg, mely a vasárnapihoz hasonló hőségben is használható. S használták is fiatalok, gyerekek, ez biztos remény a jövőre nézve is. Kepe István, a helyi közösség elnöke elégedetten nyugtázta, hogy jó, ha a falu lakossága évente ös�szejön egy kis beszélgetésre, eszem-iszomra, hiszen rohanó világunkban erre nagy szükség van. A kulturális műsorban fellépett az 1. Számú Lendvai KÁI ci­t e­r a­ együttese, a Lendva­vi­dék Gyermek-néptánccsoport és a Muravidéki Nótázók, akik a „Pince nagydíja” elismerést is átvehették.

Jövőre talán a muravidéki közönséget is sikerül megszólítani A múlt hétvégén zajlottak a magyarföldi fatemplom körüli kulturális rendezvények. A három nap alatt a program fesztiválrészében gyermekműsorok, zenekari fellépések és irodalmi-zenés műsorok váltogatták egymást. A fellépő zenekarok, szólisták névsora parádés: a Kaláka, az Énekmondó (vendégként a Muravidéki Nótázók), Ferenczi György és a Rackajam, a Misztrál és Rátóti Zoltán. A háromnapos rendezvény ökumenikus istentisztelettel zárult, amelyen a történelmi egyházak – római katolikus, evangélikus, református – hívei vettek részt. – Mindig megrendít az, hogy valami elkészül és elkezd önálló életet élni. Nehéz szavakba önteni a gondolatokat, érzéseket: megállapításom, hogy a templom vonzza az embereket, már nem csak istentiszteletek vannak, hanem esküvők, keresztelők is. Kicsit elfáradtunk a három napban, a szervezési munkálatokban, de azt gondolom, hogy mindent megért, s én nagyon hálás vagyok Gryllus Daninak, hogy felkarolta rendezvényünket. Tulajdonképpen ő találta ki, hogy a templom évfordulójára fesztivált szervezzünk, ahol az ő művésztársai és zenészbarátai lépnek fel – mondta Rátóti Zoltán, a kaposvári színház igazgatója, színésze, az egyik kezdeményező. Arra a kérdésre, hogyan képzeli el a fesztivál jövőjét, a következő választ adta: – Nagyon remélem, hogy ilyen vagy más programokhoz kapcsolódóan, amelyek itt az Őrségben működnek, folytatható lesz a rendezvény. A tanulság, hogy a közönséget ide kell vonzani, továbbá a muravidéki, sőt ausztriai fellépőket, illetve a közönséget onnan is. (-)

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .


Helló!

Malefiz, avagy barikád társasjáték Ez nem „Ki nevet a végén?” játék, mert az csupán szerencsejáték, ebben ha nyerni akarsz, gondolkodnod is kell! Először is szükséged lesz 11 darab apró gombra, vagy akármi másra, amiket barikádként a lila mezőkre kell helyezned, játékosonként négy bábura és egy dobókockára!

A szabályok a következők: 2, 3 vagy 4 játékos játszhat. Nem kell 6-ost dobni a kezdéshez. Egyszerre több bábud lehet a pályán. A falak csak pontos dobással léphetők át. Ilyenkor át kell helyezned a barikádot egy másik mezőre, kivéve az alsó két sorba! Ha jól taktikázol, akkor játékostársaid útját a célig megnehezítheted. • A pályán bármerre mozoghatsz, fel, le, keresztbe, de csak egy irányba, tehát oda-vissza lépegetni tilos! Hatos után újra dobhatsz! Ha leütnek, vissza kell menned a házadba! • Az nyer, aki egy bábuval beér a célba. Ha hosszabb játékot szeretnétek játszani, akkor a játéknak akkor legyen vége, amikor valamelyik játékos az összes bábuját bejuttatta a célba. ak

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .

21


Sport Ligastatisztikák

A Muravidéken csak a Hodos maradt talpon A Muravidéki Labdarúgóliga és a Lendvai Körzeti Labdarúgóliga befejeztével néhány statisztikai adat jól rámutat a két bajnokság jellegzetességeire. Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net

A Muravidéki Ligában összesen 32.015 néző volt kíváncsi a meccsekre, ami 176-os nézőátlagot jelentett meccsenként. A meccseken 865 (3,76-os átlag) gól született, hazai pályán 285, idegenben pedig 216 pontot szereztek a csapatok, 747 sárga (4,1) és 58 piros (0,32) lap került

felmutatásra. A bajnokcsapat Beltinci gyakorlatilag minden szinten tarolt a bajnokságban. Összesen 4.550 néző tekintette meg a mérkőzéseiket, 94 gólt lőttek, az ellenfeleknek pedig csak 18 alkalommal sikerült bevenni a bajnokcsapat kapuját. Egyenletesen szerepeltek hazai és idegen pályán is, hiszen 34, illetve 33 pontot zsebeltek be. Azt se elhanyagolható

megemlíteni, hogy 28 találatával Milko Kovač a liga gólkirályi címét zsebelte be. A Hodos meccseire összesen 1.530 néző volt kíváncsi, hazai pályán átlagban 118 személy. A klubban nem lehetnek teljesen elégedetlenek a bajnokság kimenetelével, hiszen a kiesés elleni küzdelmeket elkerülte a csapat. A csatárok 43 alkalommal találtak be az ellenfél kapujába, míg

A lendvai liga a számok tükrében: Nézőszám Gólok Lapok Pontok idegen- otthon adott kapott sárga piros otthon idegen ben ben Polana Nedelica Panonija Nafta Csente Graničar Renkovci Hídvég Olimpija Veterani Kapca Zsitkóc Petesháza Zvezda Összesen

1450 112 1445 111 1220 94 810 62 1005 77 1160 89 950 73 770 59 750 58 1020 78 1180 91 660 51 710 55 595 46 13.725

91 75 70 81 70 51 67 68 53 63 33 57 35 23 837

33 34 32 39 43 47 42 59 71 79 55 61 94 148 837

52 45 59 39 58 55 46 50 40 31 48 46 59 42 670

3 2 2 2 6 6 0 3 4 2 3 4 7 2 46

28 34 32 21 24 18 23 18 19 12 12 10 11 0 262

34 26 22 28 19 25 19 22 11 16 15 14 8 0 259

a védelem 45 alkalommal volt kénytelen kapitulálni. Felmutatásra 54 sárga és 4 piros lap került, a pontgyűjtés pedig a következőképpen oszlik meg: 19 idehaza és 9 pont idegenben. A dobronakiak viszont a bajnokság előtt merészebb célokat fogalmaztak meg, hiszen a tavalyi sikeres idény eredményét meg szerették volna toldani. A valóság azonban más sorsot szánt a csapatnak, s a sereghajtó szereptől nem tudtak megszabadulni, így búcsút kellett mondaniuk a ligának. Pedig meccseiket összesen 1.960 néző látta, hazai pályán átlagban 151 néző. A 29 szerzett gól a liga leggyengébb teljesítményét jelentette, a 81 kapott gólt illetően csak a Kobilje szerepelt rosszabbul. Az 55 sárga lap átlagos teljesítmény, a 8 piros lap pedig a Šalovcival együtt szintén negatív ligacsúcsot jelent. Hazai pályán 10, idegenben pedig 5 pontot sikerült szerezni a csapatnak. A ligáról érdekességként elmondható, hogy a nézőközönség száma majdnem egynegyedével megnőtt, három játékos pedig a 26 meccs minden percét végigjátszotta, összesen 2.340

A 30-ra 6:1 Harmincéves múltra tekint vissza a Hídvég és a Brunšvig öregfiúcsapatainak labdarúgó-kapcsolata. A jubiláris találkozónak a muravidéki falu adott otthont, az ünnepséget pedig a jövő évben Brunšvigban szervezik majd meg. A hétvégi meccs 6:1-es (4:0) hazai sikerrel végződött, a gólgyártásban különösen Utroša Dario jeleskedett, hiszen 4 alkalommal küldte a labdát a vendégkapus háta mögé. Rajta kívül még Gabor és Tivadar iratkozott fel a góllövőlistára. Míg a hazaiak jól használták ki

22

30 éves az együttműködés a két klub között. helyzeteiket, a vendégek számos ígéretes akciót nem tudtak góllal zárni, csak Senekovičnak sikerült

egyszer betalálnia. A Hídvég színeiben Ži­ žek, Gabor, Šijanec, Nya­ kas, Utroša, Tuške, L. Imre,

La. Imre, Oletič, Kos­trica, Klujber, illetve Lu­tar, Vinko és Tivadar lépett pályára. feri.h.m.

percet: Fartelj Andrej, Fajfar Andrej és Kerčmar Vojko. Hadd említsük még meg, hogy Turniščén megtörtént a ligavezetés koordinációs ülése: ezen megegyeztek abban, hogy a ligában az augusztus 18–19-ei hétvégén gurul ismét a labda, a liga vezetését pedig a lendvaiaktól a muraszombati szövetség veszi át. Az egyligás lendvai körzetben a meccseket összesen 13.725 néző nézte meg, ami meccsekre lebontva 75-ös átlagot tesz ki. A mec�cseken 387 gól, azaz 4,6-os átlag született, 671 (3,68) sárga és 40 (0,25) piros lapot mutattak fel a játékvezetők. A statisztikából még kitűnik, hogy a hazai pálya nem jelentett komolyabb előnyt, hiszen 262:259 a pontarány a hazai és az idegenben szerzett pontokat illetően. Tratnjek Miran és Nežič Roman személyében két játékos az elsőtől az utolsóig minden másodpercet a pályán töltött. A gólkirályi címet 27 találattal Gostan Dejan zsebelte be a Hídvég csapatából.

(Nem) kicsit kaotikus Nem mindig pontosan nyomon követhetőek a Szlovén Labdarúgó-szövetség döntései. A szövetség ugyanis engedélyezte a selejtezőt a Roltek Dob csapatának a Triglav ellen, majd miután a másodikligás 4:0-ra, illetve 2:0-ra, tehát összesítésben 6 góllal ütötte ki a selejtezőből a Triglavot, kiderült (korábban nem?), hogy a klubnak nincsenek meg a feltételei az első ligában való szerepléshez. Így tehát egyfajta showműsort jelentett a két meccs csupán, s a Triglav bár a pályán nem, de a zöld asztal mögött megőrizte helyét a legmagasabb osztályban. Az Interblock viszont nem kapta meg a második osztályra a licencet. HF

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .


Sport

A lendvaiak tiszteletére magyar dal is szólt A muraszombati Fa­ za­n erijában „A muravidéki labdarúgás napja” elnevezésű rendezvényen bemutatkoztak egyrészt a fiatalok, másrészt pedig a múlt nagyjai. A központi eseményt Dejan Nemec búcsúmeccse jelentette. A vendégek között mások mellett szerepeltek a Bacsi testvérek (János és Feri), illetve Pál József is: az egykori naftások tiszteletére magyar dal is felcsendült, s külön bemutatták őket a közönségnek is. Mindhárman örömmel fogadták el a meghívást, hiszen alkalom adódott az ismerősökkel, barátokkal, egykori vetélytársakkal való találkozásra. Bacsi János elmondta: „Szép az ilyet megélni. Testvéreink közül Pista és Jóska sajnos már nem él, s a mi korosztályunkból sokan mások sincsenek már köztünk.” A Nafta–Mura rangadókat

Bacsi János, Dejan Nemec, Bacsi Feri és Pál József Nemec búcsúmeccsén. elmondása szerint nem lehet leírni, azokat meg kell élni. Különösen emlékezetes marad számára az 1968/69-as idény, amelyben a Mura nyerte meg a szlovén bajnoki címet a Nafta előtt, a csapatok közül viszont csak a Naftának volt pozitív a mérlege a bajnokcsapat ellen: Lendván 2:1-re nyert a Nafta, Muraszombatban pedig 1:1 lett

a meccs vége. A kupasorozat is nagy izgalmakat tartogatott ekkor, s csak a hosszabbítás hozta meg a döntést a Mura javára. Feri, a legfiatalabb a négy testvér közül hozzátette: „A négy testvér játszott a védelemben, kiegészítettük egymást, ha kellett, össze is vesztünk. Éltünk-haltunk a klubért, hajtottuk egymást a klub sikere érdekében. Ma

40 esztendős a kapcai futballklub A Kapca Labdarúgó Klub 40 éves évfordulójának hétvégi megünneplésén két alkalommal is pályára léptek a házigazdák a rivális szomszédvár, a Hotiza ellen. Elsőként az

gólt, Oletič hármat, és Šoš egyet. A kapcai csapatban Zá­ gorec L., Imre, Ver­ban­čič, Puc­ko, Vinko, Horváth, Le­csek, Hozjan, Antolin, Sab­ján, Szabó, illetve Žalik,

hettek el. A kapcaiak az első félidőben nyújtottak csak keményebb ellenállást. A gólokat Čurin (3), Gjerkeš és Tibaut lőtte. A Kapcában Maučec, Sabo, Horvat M., Farkaš,

A Kapca és a Hotiza öregfiúinak összecsapása előtt készült csoportkép. öregfiúk mutatták meg tudásukat egy gólzáporos meccsen, kisszámú közönség előtt. A hazaiaknál Verbančič jeleskedett négy találattal, rajta kívül még Hozjan, Horváth, Simonka és Pleh talált be a Hotiza kapujába, akiknél Meričnjak lőtt négy

Zagorec J., Klemenčič, Si­ monka és Jakšič lépett pályára. A meccset Dušan Radakovič vezette Lend­ váról. Mintegy 150 néző volt kíváncsi az első csapatok meccsére, amelyen a vendégek 1:0-ás félidő után 5:0-ás győzelmet könyvel-

N É P Ú J S Á G 2 012 . j ú n i u s 2 8 .

Žalik, Heržinjak, Horvat D., Kramar, Balažic, Kovács és Osterc kezdett, s még Cseke lépett pályára. Az ünnepséget a helybeli József Attila Kultúregyesület műsorával zárták, amelyen kiosztották az elismeréseket. Feri.h.m.

a játékosoknál hiányolom ezt a hozzáállást: nincsenek megfelelően egymásra hangolva, nem kötődnek egymáshoz, sem a pályán, sem azon kívül, ma a pénz uralja a világot.” Pál Józsefben is számos szép emlék tolult elő. Az első és második szlovén liga egykori gólkirályának többek közt eszébe jutott a kezdőrúgás elvégzése a muravidéki legendák találkozóján, de a két rivális csapathoz kötődő emlékek

is felelevenedtek. A Mura „alfája és ómegája”, az elhunyt Bela Norčič szokta viccelődve megjegyezni, hogy Pál lövése óta remeg a Mura kapufája. Pál is örült a találkozásnak a régi ismerősökkel, függetlenül attól, hogy melyik oldalon álltak. Manapság sajnos szerinte is másképpen néznek már a futballra. Pál elmondta még, hogy figyelemmel kísérte Nemec dicséretre és elismerésre méltó pályafutását. F. B.

minisport Hatodikak lettek A zalaegerszegi Armada szurkolói csoport az idén is szervezett hagyományos focitornát, amelyen a zalai sportközpontban 10 csapat lépett pályára, köztük a Gorgonák is. A lendvaiak mind a négy meccsüket elveszítve a 6. helyen zárták a tornát, amelyet az Armada nyert meg.A lendvaiak közül Biro Nikolaj jeleskedett 4 találattal, rajta kívül a csapatban még Toplak, Gönc, Andras, Huzjan, Feher, Balažek és Basa lépett pályára. Feri m. h. Vinko külföldre igazolna, Šimundža megtette Vass Árpáddal ellentétben Vedran Vinko nem a Murában képzeli el a jövőjét, így már nem is edz a fekete-fehérekkel, hiszen szabadon igazolható játékosként külföldön szeretne szerencsét próbálni. A Murának jelenleg 24 fős a játékosállománya, Mitja Lotrič Muraszombat helyett a Kopert választotta, új szerzemény Majeren kívül pedig még nem érkezett a csapathoz. Távozott viszont teljesen váratlanul Ante Šimundža. A vezetőedző élt a szerződésének azon szakaszában biztosított lehetőséggel, mely szerint egy megfelelő külföldről érkező ajánlat esetében felbonthatja szerződését a Murával. Ez Celec sportigazgató szerint korrekt módon meg is történt, így a szakember Grazban, a GAK-nál folytatja pályafutását. Ezzel a Mura helyzete az új, európai részvétellel is színezett idényben megváltozott, hiszen a játékosok sem fogadták lelkesedéssel a hírt. A csapatot a továbbiakig Feri Cifer és Damjan Ošlaj vezeti. F. B. Nafta: közgyűlés csütörtökön A bő egy héttel ezelőtti határozatképtelenség miatt június 28-án kerül megismétlésre a Nafta közgyűlése 19 órai kezdettel a Lipa szállodában. A közgyűlés napirendje változatlan, s többek közt arról kell majd határozatot hozni, hogy a kényszermegegyezés vagy a csődeljárás mellett döntenek. Az már bizonyos, hogy a Nafta a második ligában nem kap szereplési engedélyt, s a harmadik ligára is gyakorlatilag esélytelen, így kérdéses, hogy a muravidéki, vagy a lendvai körzeti ligában folytatja majd őszi szereplését a csapat. F. B. Novinić magasabb osztályban A 21 esztendős Novinić Mitja a Milan kölcsönadott játékosaként a 3. ligában szerepelt a Virtus Lanciano csapatában, amellyel a selejtezőkben sikerült kiharcolnia a feljutást a második ligába. Ez a klub eddigi legnagyobb sikerének számít. F. B.

23


(0)2 536 19 70

Lesbos – Petra

Népújság-nyaralás az Intelektával a görögországi Lesbos szigetén 2012. július 1-től 8-ig Az ár Népújság-szelvénnyel csak 399 euró/fő/félpanzió Részletfizetési lehetőség Skala Kallonis, Hotel Malemi***+ 5.

Jelentkezés a szelvénnyel: Intelekta M. Sobota d.o.o. Prežihova ul. 5., Muraszombat.

Népújság-nyaralás az Intelektával Lesbos, 2012. július 1– 8 -ig Név: Cím:


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.