Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
58. évfolyam 26. szám Lendva 2014. július 3. ISSN 0352-6569 1,10 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
Info 7–14. oldal
h
e
t
i
l
a
p
j
a
300 új munkahely
Lendva Község információi szerint a Novartis cég több kelet- és dél-európai helyszín közül legújabb beruházása helyszínéül Lendvát választotta. A várhatóan szeptemberben induló beru-
házás révén mintegy 300 új munkahely létesül a lendvai ipari zónában. A Lendvavidék, valamint a régió gazdaságának a június 26-án meghozott baseli döntés igencsak kedvező hír, hiszen
pozitív fordulatot hozhat a gazdaságba, enyhítheti a munkanélküliséget. Remélhetőleg a munkaerőt is tudja biztosítani a szűkebb környezet. A Lek Sandoz lendvai egysége eddig mintegy
Király Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész:
240 dolgozót foglalkoztatott, a bővített üzemmel a munkahelyek száma több mint a duplájára nő. A Novartis lendvai befektetése szlovén viszonylatban az utóbbi idők legnagyobb beruházását je-
„Az alkotói szabadság bontakozhatott ki a magyarországi művészek meghívásával – és akkor ez még nem volt egyszerű” 4. oldal
lenti. A fejlesztésről lapunk egyik következő számában írunk bővebben, a foglalkoztatás és a munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről a 6. oldalon számolunk be. Szolarics Nađ Klára
Iránytű Lendva és Budavár együttműködése
A testvérvárosi kapcsolat Lendva Község Tanácsa és Budapest I. kerület Budavári Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-i együttes Király M. Jutka ülésén Lendván a két polgármester, Anton Balažek és Nagy Gábor Tamás együttműködési megállapodást írt alá, mellyel új lendületet kapott a nyolc évvel ezelőtt létrejött testvérvárosi A Muravidék általában, a lendvai körzet pedig orszá- kapcsolat.
Csendes kampány
gos viszonylatban is a leggyengébb szavazási részvételről tesz tanúbizonyságot az utóbbi néhány választáson, népszavazáson. Következtetésként levonható, hogy az emberek itt, a „tyúkanyó csőrében” nem tartják fontosnak gyakorolni ezen állampolgári jogaikat, így fejezve ki bizonyos mértékben társadalmi érdektelenségüket is. Megkockáztatva az egyenesebb és konkrétabb fogalmazást: a politika és a politika által kreált népszavazások nem érdeklik őket. A leggyakoribb ok pedig a keserű beletörődöttség egyik általános jele, az „úgysem változik semmi” megállapítás, illetve az ezzel kapcsolatban szerzett tapasztalat. Bizonyára nem ilyen (sőt!) az aktív hozzáállás és a felelősségteljes magatartás a szinte minden szegmensben szükséges – és kívánt – társadalmi változások eléréséhez, de „a terepen” a kevesebb mint két hét múlva zajló előrehozott országgyűlési választásokon sem várható változás. Az ellenkezője nagy meglepetésnek számítana. Másrészt a politikai pártok – úgy a régiek, mint a most alakultak – viszonyulása a Lendva-vidékhez hasonlítható a körzeti választási részvételi arányhoz: gyér. A kampány amúgy is az önálló Szlovénia történetében ez idáig a legcsendesebb (rányomta a bélyegét a válság, nem né pszerű reklámra költeni, a pártok inkább a közmédiában biztosított bemutatkozási lehetőségeket próbálják kihasználni, társas oldalakon, weboldalakon hirdetnek), a Lendva-vidékre meg, úgy tűnik, ennek a farvizén sem ér oda semmi. Igen, természetes és logikus, hogy nem itt, sem a Muravidék más részein zajlik a fő kampány, de a vidéket, esetleg a kisebbségi választópolgárokat sem kellene teljesen kihagyni. Jó lenne megszakítani ezt a kölcsönös nemtörődömséget, nemde?
Megbízott igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Dunjko Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
A budavári testület először tartott kihelyezett ülést, s ezzel a rendhagyó fór ummal, szemé-
váth külön kiemelte, hogy az együttműködés fontos a muravidéki magyarság és az anyaország közötti kapcsolatok erősítése tükrében is. A két tanács egyhan-
javaslatokat, melyek aztán az együttműködési megállapodás öt pontját jelentették. Lendva és Budavár megállapodott a kulturális események éves cseréjében (kiállítások, részvétel a
Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere és Anton Balažek, Lendva polgármestere aláírja az együttműködési megállapodást. lyes jelenlétükkel is új perspektívát adnak a jövőbeni együttműködésnek, hangsúlyozta Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere. Anton Balažek lendvai polgármester pedig kifejtette, hogy az együttműködés jó példája folytatódik, Lendvának pozitív tapasztalatai vannak a Lentivel, Szombathellyel és Péccsel kialakult testvérvárosi kapcsolatok révén. A két önkormányzat együttműködését üdvözölte az ülésen jelenlévő Márky Zoltán lendvai konzul, Horváth Ferenc, a nemzetiségi csúcsszervezet elnöke és Halász Albert, a lendvai magyar önkormányzat elnöke is. Hor-
gúlag támogatta a közösen kialakított határozati
LindArt művésztelepen, a képzőművészeti művészte-
A Lendvai Konzuli Iroda várja a kedves ügyfeleket magyar állampolgársággal kapcsolatos, és más ügyek intézésére minden kedden 9.00–12.00 óráig, valamint csütörtökön 9.00–12.00 és 13.00–16.00 óra között a Fő utca 124. szám alatt. Felvilágosítást munkaidőben hétfőtől csütörtökig 8.00–16.30-ig, péntekenként 8.00–14.00 óra között adunk a 02 577 3850-es telefonszámon vagy a zmarky@mfa.gov.hu és a zsvatali@mfa.gov.hu e-mail címen.
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
Nemzetiség
t új lendülettel folytatódik lepen), egymás kölcsönös turisztikai promóciójában, valamint a közös európai uniós és egyéb projektlehetőségek keresésében és megvalósításában. Az egyezmény része az emlékezés az első világháború
centenáriumára is: Budavárban a középiskolások részére történelmi vetélkedőt szerveztek az első világháborúról, a három legjobb csapat tanulmányi kiránduláson vesz részt Szlovéniában – Lendván
és a Tengermelléken (Doberdó). A két testület az együttműködési okirat aláírása után külön folytatta az ülést, a budavári vendégek a Városházán, a lendvai tanács pedig a zsinagógában.
Határtérségek konferenciája Sikeresen zajlott le az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete határokkal és határtérségekkel foglalkozó kutatócsoportjának első konferenciája, amelyet június 25-én rendeztek meg Nyíregyházán. A konferencia célja a magyar határkutató műhelyek szakmai találkozója volt plenáris előadások, panelviták és kerekasztalbeszélgetés keretében. A tartalmas rendezvényen 22 intézmény képviseletében mintegy 70 kutató vett részt. Június 26-án a konferencia résztvevői Kár-
pátaljára – sok tekintetben a legsajátosabb határtérségbe – látogattak Ungvár, Munkács és Beregszász érintésével. A szlovéniai magyarságot dr. ZágorecCsuka Judit képviselte, aki részt vett a kerekasztal-beszélgetésen, amely a határtérségekről szólt. Beszámolójában ismertette a muravidéki (szlovén–magyar) határtérség integratív szerepét, annak lehetőségeit a turizmus és a gazdaság területén, s megemlítette a folyamatban levő projekteket is: az Euro Velo 13 kerékpárút, a Lendva-hegyi új kilátótorony, valamint a hat határon átnyúló út és
a Mintagazdasági Hungaricum Központ kiépítését. Fontosnak tartotta a nemzetiségi minirégió létrehozását is, amely erősítené a muravidéki magyarságot és a rábavidéki szlovénséget, közös lehetőséget nyújtana a két nemzetiség közös integrációjában regionális szinten és segítené azt a határpolitikát, amely a határtérségek fejlesztését tűzte ki céljául. (-)
A Szlovén Köztársaság Alkotmánya (SZK Hivatalos Lapja 91. évi 33. sz.) 64. szakasza és a Nemzeti Önigazgatási Közösségekről szóló törvény (SZK Hivatalos Lapja 94. évi 65. sz.) 10. szakasza értelmében a Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa 2014. 05. 19-én megtartott 22. rendszeres ülésén a következő határozatot fogadta el:
HATÁROZAT A DOBRONAK KÖZSÉGI MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI NEMZETI KÖZÖSSÉG ALAPSZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA 1. szakasz A 11. szakasz a következőképpen változik meg: A tanács képviselőjének bárki jelölhető, aki eleget tesz a törvényben meghatározott feltételeknek. A jelöléshez legalább 15, a nemzetiségi választói névjegyzéken szereplő választópolgár aláírása szükséges. 2. szakasz Az Alapszabályzat módosítása a megjelenést követően azonnal hatályba lép. Car Ana, a Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke
Választások 2014
Göncz László dobronaki bemutatkozása
Egyhangú támogatás a pályázónak A Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (Népújság) Tanácsa hétfői rendkívüli ülésén egyhangú döntéssel pozitívan véleményezte Tomka Tibor, az intézet megbízott igazgatójának az igazgatói munkakörre beérkezett pályázatát. Az intézet alapítója, az MMÖNK által megjelentetett igazgatói pályázatra egyedüli pályázóként jelentkezett, a kiírásban közzétett feltételeknek 2014. augusztus 1-jével, a megbízott igazgatói tisztség megbízatásának lejártával eleget tesz. Programjában a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (MNTI) működésének pénzügyi stabilitását, fejlődését, jogi státuszának rendezését, a szakkáder munkájának megfelelő megbecsülését, a Népújság és mellékletei (Ifi), valamint egyéb kiadványai (Kerek Perec, Népújság-könyvtár kötetek), és az internetes oldal további fejlesztését emelte ki. Az igazgató végleges kinevezéséről a következő ötéves mandátumra az alapító MMÖNK dönt júliusi ülésén. (-)
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
Több aktuális kérdést érintettek a képviselőjelölti programismertetőn. A július 13-ára kiírt előrehozott országgyűlési választásokon egy magyar nemzetiségi képviselőjelölt indul: Göncz László eddigi képviselő. A jelölt a programismertető bemutatkozások sorozatát
június 30-án Dobronakon kezdte. Göncz László kiemelte, hogy mindenképpen stabil kormányzásra van szükség, hiszen különben nem lehet előrelépésre, társadalmi-gazdasági stabilitásra számítani. A
tartalmas és több témakört – a fiatalok helyzetét, a gazdaságot, a nemzetiségi jövőt – érintő beszélgetés során szinte minden jelenlévőnek volt véleménye, meglátása. SNK
3
Kultúra Budapest, Kárpát-haza Galéria
„Ha nem lenne, hiányozna a Kárpát-medencében” A budapesti Kárpát-haza Galériában június 24-én megnyílt a lendvai Király Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész Titkos csodálat című kiállítása, amelyen a művész kisplasztikáit állítja ki a magyar fővárosban. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Bence Lajos a szobrásznak ajánlott költeményének – Pál Péter versmondó tolmácsolásában való – elhangzása után Szász Jenő a házigazda, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Mint mondta, Király Ferenc gyermekkorát a 30as évek paraszti társadalma határozta meg, s a paraszti világ utolsó generációjától láthatta, gyermektársaival megtapasztalhatta egy letűnt világ utolsó maradványait. Az anyag és stílus tekintetében is annak a szobrászati hagyománynak a közvetlen kiteljesítője, melyhez a 820 éves
Király keresetlen szavakkal, szerényen szólt az egybegyűltekhez, megköszönve a lehetőséget. kisváros nagy szülötte, Zala György mutatta a példát. Ahogy a Zaláról elnevezett téren álló szoborról, úgy Királyról is elmondhatnánk: ha nem lenne, hiányozna. Nem
csak a lendvaiaknak, de az egész Kárpát-medencei magyarság számára – emelte ki. Potápi Árpád János, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás
Bizottságának elnöke a nemzetpolitika lényegéről szólt, amelyről a rendszerváltás utáni időszakban beszélhetünk valójában, amikor Antall József miniszterelnök elsőként „lélekben” 15 millió magyarról beszélt. Potápi kiemelte: a második Orbánkormány sikeres nemzetpolitizálása talán legkézzelfoghatóbb bizonyítéka az, hogy eddig mintegy 600 ezer külhoni magyar tette le az állampolgársági esküt, és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint 2018-re ez a szám elérheti az 1 milliót is. – A nagy eredmények után azonban most a hétköznapokra kell már odafigyelni. Szép sikereket értünk el, szimbolikus jelentőségű dolgokat hajtottunk végre, de továbbra is az a ténykedéseknek az alapja, hogy egy nemzetben gondolkozzunk, ha úgy tetszik, Kárpát-hazában. Nem kell erről mindig beszélni, de mindennek az alapja az összetartozás gondolata legyen – fejtette ki. Šimonka Tanja művészettörténész elemzése
szerint Király szobrászati tevékenységének krédójában az élet áll. Ahogy Makovecz Imre organikus építészetének, úgy Király művészetének is az élet adja meg a lényegét. –Király művészetét erős, élénk, meleg, lágy vonalakba öntött szerves formák jellemzik, a figurák testiségének és teltségének a hangsúlyozása, a szilárdság, a statikusság, a lekerekítettség. Király világa a végtelenben talált otthonra, az örök életben, rügyekben, bimbókban, férfiban és nőben – mondta a művészettörténész. Végezetül Király Ferenc szólt az egybegyűltekhez, kiemelve azokat a törekvéseket, amelyekkel ő maga is segítette galériavezető korában az alkotói szabadság kibontakozását magyarországi művészek meghívásával – akkor, amikor ez még nem volt egyszerű dolog. A kiállítás-megnyitó, melyre a művészt több barátja is elkísérte szülőföldjéről, József Attila: A Dunánál című költeményének Pál Péter általi inter pretálásával zárult.
Schmidt István 80 éves
Galič grafikái Đurđevacon
Galič kiállitása a hangulatos đurđevaci várgalériában. A horvátországi Đurđevacon múlt pénteken megnyílt Galič Štefan lendvai grafikusművész tárlata. A közönség a đurđevaci várban elhelyezkedő Stari grad Galériában a Lepke, a Hegedű, a Jegyzet és a Fosszília grafikai ciklusok-
4
ból összeállított válogatást láthatja. A kiállítást, mely a lendvai Galéria-Múzeum és a đurđevaci galéria együttműködése és a két város kulturális kapcsolatainak építése révén jött létre, Edita Janković Hapavel, a galé-
ria igazgatója és Šimonka Tanja művészettörténész nyitotta meg. A Picokijada című ismert đurđevaci rendezvénysorozat keretében megnyílt kiállítás augusztus 30-ig tekinthető meg. kmj
Idén 20 éve annak, hogy megalakult a Lendvai Versmondó Stúdió. Ez alkalomból 2014. június 27-én a Bánffy Központban egy összejövetellel ünnepeltük meg e jeles jubileumot és Schmidt István nagykanizsai Radnóti-díjas rendező, a Versmondó Stúdió szakmai vezetőjének 80. születésnapját. Hálával és köszönettel tartozunk neki, hogy a Muravidéken is megszerettette a versmondást, és már évek óta lelkesedéssel és örömmel jön a Muravidékre, hogy tanácsaival színvonalassá tegye az előadott verseket. Köszönjük, hogy a mai napig is versmondásra és életre tanítja és buzdítja versmondóinkat, hogy szívügyének tekinti az itteni közösséget. Kedves István bácsi, Isten éltesse még nagyon sokáig köztünk! A Versmondó Stúdió tagjai
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
Muravidék A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep 50 éve
36 ország 500 művészét látták vendégül A Hajdúböszörményben 50 éve létrehozott művésztelep az elmúlt fél évszázad folyamán többször is átalakult, míg fokozatosan összmagyar, majd nemzetközi hírnévre is szert tett. A művésztelep kiállítása június 26-tól július 11-ig tekinthető meg a lendvai Bánffy Központban. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Kepe Lili, a tárlatot szervező MNMI igazgatója a megnyitó esten köszöntőjében a párhuzamok keresésénél Böszörményi Király Jenőben, a múlt század elején feltűnt akvarellistájában, valamint az ezredforduló nagy lendvai útmutatójában, Zala Györgyben és a nyomdokaiba lépő Király Ferencben lelte meg a név szerinti kapcsolódási
pontot. A második gondolat pedig már magának a művésztelepnek szólt, a nagy múltú hajdúböszörményinek, illetve a 41 éves lendvai művésztelepnek. Az már csak később derült ki Nyakas Miklós, a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitóbeszédéből, hogy a lendvai kezdeményezésekhez hasonlóan a művésztelep hivatalossá tétele után, 1968-tól a hajdúságiak is szabad légkört biztosítottak a határon túli magyarság számára, s erdélyi, felvidé-
ki, vajdasági stb. vendégművészek meghívásával elsőként váltak összmagyar jellegűvé. A mára 1200 darabos hajdúsági képzőművészeti gyűjtemény csaknem fele azonban a rendszerváltás utáni években került a kuratórium, illetve a város tulajdonába a lengyel, bolgár, cseh és szlovák, finn, litván, skót, román, jugoszláv stb. alkotók, összesen 36 ország 500 meghívott művésze jóvoltából. Vagy ahogy az összegzésben elhangzott: – Ők azok, akik mára európai rangú és hírű művészeti közösséget, egyedi, önálló látásmóddal, széles nemzetközi kapcsolatrendszerrel bíró alkotóműhelyt, maradandó értéket hoztak létre.
A tárlatmegnyitó Kepe Lili, az MNMI igazgatója és Nyakas Miklós, a művésztelep alapítványának elnöke köszöntőjével, a párhuzamok keresésével indult.
Az Államiság Napján a csillagok alatt Magyarországi remek álláslehetőségek akár távmunkával! Az Extreme Digital dinamikusan növekvő, közép-európai online vállalat a szlovén piaci terjeszkedéséhez kettős anyanyelvű munkatársakat keres termékfordító és kereskedelmi menedzser pozíciókba.
Az Önállóság Napját Lendván idén is szabadtéri kulturális rendezvénnyel ünnepelték. Az Államiság Napját, Szlovénia önállóságának és függetlenségének ünnepét Lendván az idén is, most már hagyományosan a Színház- és Hangversenyterem szabadtéri színpadán szervezett ünnepséggel és a Szlovén Balettművészek Egyesületének „Balett a csillagok alatt” című programjával ünnepelték meg. A péntek esti rendezvény szép számú közönségét – melyhez ezúttal csatlakozott a Budavári Önkormányzat, Lendva
testvérvárosának küldöttsége is – Anton Balažek, Lendva Község polgármestere köszöntötte. Ünnepi beszédet Ladislav Lipič, a Szlovén Háborús Veteránszövetség elnöke, Lendva díszpolgára mondott, részben visszaemlékezve lendvai fiatalkorára, valamint a várost és a térséget érintő változásokra, fejlődésre. Hangsúlyozta a kétnyelvűség, illetve a többnyelvűség jelentőségét és a nyitott határok adta együttműködési lehetőségeket. Az önállósulási ünnep kap-
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
csán kiemelte, hogy az akkori időszak a remény és a bátorság ideje volt, most viszont társadalmunkban a tisztelet és a megértés hiánya, az értékvesztés uralkodik. Az előrehozott választásokat érintve kiemelte, hogy a pártpolitikai osztódást túllépve új történelmi lehetőséget jelenthetne a nemzeti egyesítésre. A balettelőadás előtti alkalmi műsorban Kološa Tanja énekes Soldat Damir gitárkísérete mellett lépett fel. kmj
Elvárások: - középfokú végzettség - anyanyelvi szintű szlovén és magyar nyelvtudás - Microsoft Excel és Word felhasználó szintű ismeretek - jó kommunikációs készség Előny: számítástechnikai és szórakoztatóelektronikai termékismeret A munkavégzés helyszíne: - kereskedelmi menedzser esetében Magyarországon, a budapesti központban - termékfordító esetében akár távmunkában végezhető konstrukcióban is! Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az alábbi elérhetőségen lehet: szloven@edigital.hu ; +36-20-617-8906
5
Gazdaság Munkaerőpiac és foglalkoztatás
A munkakeresők között egyre több a fiatal A foglalkoztatás elősegítésére és a munkakeresés megkön�nyítésére indítottak pilótaprojektet a partnerek a Lamaprom, Szlovénia–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési 2007–2013 EU-s projekt keretében. Megvalósulhat a muravidéki ösztöndíjséma átültetése Zala megyébe. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Június 30-ával lezárult az EU által támogatott Lamaprom program Zala megye és a Muravidék között. A résztvevő partnerek – a vezető a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft., közreműködő partner a Muravidékről az RRA Mura Fejlesztési Ügynökség – a munkaerőpiac fejlesztését, dinamizálását tűzték ki célul a szlovén–magyar
zások igényeinek megfelelő szakmát tanulnak, számítva arra, hogy szakemberként visszatérnek hozzájuk. Az ösztöndíj felét az adott vállalat, a másik felét pedig a fejlesztési ügynökség állja. Ezzel a lehetőséggel jelenleg 80 munkaadó él, a sémának pedig 350 ösztöndíjasa van, akik havi 300–500 euró ösztöndíjban részesülnek. Az ösztöndíjazási módot a magyar fél át kívánja venni, s van rá esély, hogy bekerül a területi programba is. Nem elhanyagolható a felismerés,
munkaerőtöbblet azonban a közgazdasági és közigazgatási végzettségűek esetében, valamint a gimnáziumi végzettséggel rendelkező munkakeresők körében. A Muravidéken, ahol az Aha Mura csődjével mintegy 1200-zal növekedett a munkanélküliek száma, most már mintegy tízezer álláskeresővel számolnak. Igaz, hogy az Aha Mura a csődeljárás alatt folytatott termelésre mintegy 430 dolgozót vett vissza munkaviszonyba, a munkanélküliségi ráta
Érzékeny a munkaerőpiac, melynek alakulására súlyos hatással volt az Aha Mura csődje, szűkebb környezetünkben pedig a Montaža Kft. válsága. határtérségben. Elsősorban a munkanélküli fiatalok, a nők és a hátrányos helyzetű munkavállalói csoportok elhelyezkedésének segítésére dolgoztak ki módszereket, illetve képzésekkel, tanácsokkal, a jó gyakorlatok kölcsönös megismertetésével a leendő vállalkozásokat készítették fel az ő fogadásukra. Mint azt Gönc Ferenc, az RRA Mura munkatársa elmondta, a projektben résztvevő szervezetek nagyon jónak találták a muravidéki ösztöndíjsémát. A Muravidéken ezen ösztöndíjakat azoknak a diákoknak kínálják fel, akik a vállalko-
6
hogy a Muravidéken bevált ösztöndíjazási rendszer révén a fiatalok itthon tarthatók, a cégekhez pedig így friss tudással rendelkező szakemberek érkeznek. Az ösztöndíjazási séma természetes célja, hogy megoldást jelentsen a hiányszakmák pótlására, illetve olyan szakemberek képzésére, akik tanulmányaik befejezése után el tudnak helyezkedni. A Foglalkoztatási Iroda adatai szerint a legtöbb munkavállalási lehetőség a fémiparban, az építőiparban, a vendéglátóiparban és a turizmusban van. Magas a
még mindig a Muravidéken a legmagasabb, közel 21 százalékot tesz ki (a mintegy 119 ezer lakos közül csak 38 ezer az aktív dolgozó). A súlyos foglalkoztatási válság két fő oka a strukturális munkanélküliség és a munkahelyek hiánya. Az adatok szerint növekszik az első állást keresők száma (14 százalék), a legtöbb munkanélküli életkora pedig 40–49 év (20 százalék) között van. A legtöbb munkanélküli (23 százalék) IV., illetve V. fokozatú iskolai végzettséggel rendelkezik. Az álláskeresők nagy aránya (35 százalék) csak általános
Júliusban 34, októberben pedig újabb 70 dolgozó Július 1-jével 34 dolgozó kapott újra lehetőséget a munkavégzésre a csődbejutott Aha Mura cégnél, mely a csődeljárás alatt is mintegy 400 dolgozóval folytatja a termelést a már felvett megrendelések teljesítése érdekében. A munkaviszony meghatározott időre szól minimálbér mellett. Stevo Radovanovič csődgondnok kérelmére a muraszombati bíróság jóváhagyta a termelés folytatását, így a már korábban és júliusban foglalkoztatottak mellé októberben várhatóan újabb 70 dolgozó csatlakozhat. A Hugo Boss céggel, az Aha Mura legnagyobb megrendelőjével megegyezésre jutott a muraszombati cég a megrendelt bérmunkák befejezéséről. Emellett az Aha Mura eleget tesz a Boss követelésének is, és korszerűsíti a Prvi maj cég technológiáját, ahova Muraszombatból több varrógépet, vasalódeszkát és egyéb gépeket adnak bérbe mintegy havi 250 ezres bérleti díj mellett. A műszaki feltételek javítását a Boss követelte azzal, hogy bizonyos műveleteket, melyek minőségi szintjét nem tudták Pirotban elérni, az Aha Murában kell véglegesíteni. Vonatkozik ez az őszi-téli kollekcióra, valamint a 2015-ös tavaszi-nyári kollekció előkészítésére. Radovanovič csődgondok azt ígéri, hogy a 28 partnerrel folytatott tárgyalások és az eladási stratégia módosítása eredményeket hoz a gazdálkodásban is. iskolai végzettséggel rendelkezik, illetve a munkanélküliek 44 százaléka szakképesítés nélküli, 23 százaléka tartósan munkanélküli, de magas a megváltozott munkaképességűek aránya is. A Muravidék a fejlődési lemaradása miatt csak lassan vagy egyáltalán nem tudja pótolni a különböző okoknál fogva megszűnt munkahelyeket. Egyébként jellemző, hogy a régió legtöbb munkahelye csak alacsony vagy közepes mértékű hozzáadott értéket termel (25 ezertől 30 ezer euróig). A Muravidéken még mindig mintegy 2500 olyan munkahely van, mely 17 ezer eurónál kevesebb hozzáadott értéket termel, ami jóval a „megmaradási szint” (20 ezer euró) határa alatt van. Magyarán: a mai gazdasági verseny mellett ez a 2500 munkahely is erősen veszélyeztetett. Tudni kell azt is, hogy ma alacsony képzettségű dolgozók tömeges foglalkoztatására
nincs lehetőség. Új munkahelyekre lehet számítani többek közt a lendvai ipari zónában is (Daihen Varstroj, Varis, Lek…), de főképp a villamosság, a gépészet, a mechatronika, az építőipari szakmában, de nem biztos, hogy erre a munkanélküliek hada a jelenlegi szerkezetben fedezetet tud nyújtani. Annál inkább sem, mert az utóbbi években ismét megerősödött a gazdasági elvándorlás főleg Ausztria és Németország felé. Az elérhető ausztriai adatok szerint idén márciusban 14.147 szlovéniai dolgozót tartottak számon, legtöbbjük Stájerországban dolgozik. Itt is – ahogy a Muravidéken – főként a fémipar, az építőipar, a vendéglátóipar és a turizmus területén tevékenykednek. Tekintettel a kereseti lehetőségekre és a munkafeltételekre, főleg a fiatalok, valamint a munka nélkül maradt dolgozók nem nagyon tudnak mérlegelni a kivándorlásról.
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
Info
Csak 30 százalékos szinten dolgozik a Nafta Petrochem
Nincs pénz a teljes üzemelésre és a fizetésekre A szanálási program szerint a Nafta Petrochem leányvállalat talpra állításához a Nafta Kft. azon céges vagyonelemek eladását tervezte, amelyek a jövőbeli működéshez nem feltétlenül szükségesek. Ennek szellemében kerülne sor a metanolgyár és a tisztítóberendezés eladására, ez viszont eddig nem rea lizálódott. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A Naf ta Petrochem dolgozói a termelés igen alacsony szintre csökkenése miatt immár második hónapja szabadságra kényszerülnek, a vállalat ugyanis csupán a kapacitás 30 százalékát kihasználva működik. A cégnek nincs elegendő forgótőkéje sem a teljes üzemelésre, sem a nyersanyagok beszerzésére, sem a fizetésekre. A dolgozók a májusi fizetések helyett is csak 600 euró előleget kaptak június 27-én, a fennmaradó részt július elejére várják. A cég egyébként a dolgozók utá-
ni elmaradt illetékeket sem fizette még be az államnak. A metanolgyár megvásárlása sem valósult meg eddig, a kiválasztott vásárló, az iCommodities cég rendre újabb és újabb feltételeket szab a szerződés végső aláírásához. Így a vételár és a termelés újraindítására fordítandó pénz sem érkezett meg. Félő, hogy a legújabb feltétel, a metanolgyárról szóló környezeti beleegyezés megszerzése akár egykét évvel is kitolhatja az ügyet. A Nafta Petrochem ugyan rendelkezik ilyen dokumentummal, az iCommodities viszont más jellegűt követel. Holtpontra
kerültek a Petrol és a Nafta közötti tárgyalások a szolgalmi jog rendezéséről az ipari vágány igénybevételét illetően. Szintén megrekedt a tisztítóberendezés eladása is, mely iránt az egyedüli érdeklődő a Petrol lehet. Mindezek alapján most már egyre komolyabb és nagyobb kétségek merülnek fel a Nafta Petrochem és a 110 dolgozó sorsával kapcsolatban, igencsak bizonytalanná vált a vegy ipari tevékenység jövője a vállalaton belül. Robert Serec, a Nafta Petrochem igazgatója azonban továbbra is optimista, hiszen szerinte a cég szanálása érdekében még
Eladták az oldószerüzemet A forgótőke részbeni biztosítása érdekében a Nafta Kft. eladta egykori oldószerüzemét, a vásárló a Sloluks cég Miklavž na Dravskem poljuból. A cég – nem hivatalos információk szerint – Petesházán nagy mennyiségű villamos energiát igénylő tevékenységet kíván beindítani. Arról az üzemről van szó, melyet valamikor az Albin Promotion cég vásárolt meg használt gumiabroncsok feldolgozására. A próbálkozás sikertelen volt, a lendvai Nafta pedig visszavásárolta a korábban eladott telket és a felszerelést. nem használtak ki minden lehetőséget. A vezetőség törekszik arra, hogy a gépek ne álljanak le a Nafta Petrochemben, hiszen az végzetes lehet a jövő szempontjából. A cégnek 12,5 millió eurós adóssága van, ebből 300 ezer a dolgozók felé, 3 millió a nyersanyagbeszállítók felé, a többi bankhitel. A Felügyelőtanács legutóbbi ülésén meg nem erősített hírek szerint
arról is tárgyaltak, hogy nem zárják ki akár új vevő keresését a metanolgyárra, valamint elképzelhető a védelmi kft. eladása, a tisztítóberendezés eladási pályázatának megismétlése, a létszám és a bérek 15 százalékos csökkentése. A folyamatot a szakszervezet figyelemmel követi, és várhatóan e hét péntekjén tárgyalnak az összegzett tapasztalatokról.
Aratás 2014
Jó termés várható Annak ellenére, hogy a gabonatermesztést idén sem kényeztette el a természet, a földeken jó termés várható mind mennyiségileg, mind minőségileg. Az árpa aratása már javában zajlik, várhatóan a napokban – leginkább az esetleges további esőzéstől függően – elkezdik a búza aratását is. Felvásárlási árakról az előző évekhez hasonlóan csak nehezen lehet beszélni. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Bár az árpa aratása már régen elkezdődött, majd ezt megszakította az esőzés, s az árpa és a búza is a nyár eleji hőhullám hatására kényszerérésbe kezdett, illetve a búzát a vegetációs időszakban számtalan betegség sújtotta, ennek ellenére az első eredmények igencsak jó termést mutatnak. Az árpaföldeken mennyiségileg átlagosan
6,5 tonna hektáronkénti termés várható. Jónak mutatkoznak a mennyiségi paraméterek is, a nedvesség 12,9 százalékos (az eső előtt), a hektoliteres súly 67 kilogramm. A szakma szerint a búza termése is várhatóan jó lesz mind mennyiségileg, mind minőségileg. Országos szinten 41,5 ezer hektáron vetettek búzát, ebből 16,5 ezer hektár a Muravidéken, 14,8 ezer hektár pedig a Dráva-mel-
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
léken található. A minőség és a mennyiség azonban nagyban függ az időben elvégzett agrotechnikai műveletektől, illetve a megfelelő növényvédelemtől is. Tavaly hektáronként 4,4 tonna volt átlagosan a búza termése, a felvásárlók átlagban 181 euróért vették tonnáját. Annak ellenére, hogy a gabonatermesztők már évek óta törekednek arra, hogy legalább közvetlenül az aratás előtt váljon ismertté a gabonák, legin-
A kombájnok már készen állnak, az árakról még igazából semmit sem tudni. kább a búza felvásárlási ára, ez az idén sem valósult meg. A tárgyalások még mindig folynak, ismertek azonban a termelők nevében tárgyaló csoport kiinduló követelései. Ezek alapján az „A” minőségű búzáért 205, a „B” minőségűért 186, míg a „C” minőségű búzáért 170 eurós
tonnánkénti árat várnak el, alapfeltételnek pedig hagyományosan azt tekintik, hogy a szlovén búza maradjon Szlovéniában, ebből készüljön a szlovén kenyér. A malomipar is kalkulál természetesen, várja a világpiaci és a szomszédos országokban a piaci árak kialakulását.
7
Info a mai napon... Július 3-án történt 1825 I. Ferenc magyar király 13 évnyi szünet után Bergamóban kelt királyi levelével szep tember 11-ére összehívta a magyar országgyűlést Pozsonyba. Ez volt az első reformországgyűlés. 1866 A königgrätzi csatában vereséget szenvedett az osztrák sereg. 1883 Megszületett Franz Kafka cseh író. 1897 A bécsi Práterben üzembe helyezték a 65 méter magas Óriáskereket. 1916 Meghalt Hetty Green, a Wall Street-i boszorkány, a korszak egyetlen igazi, sokszoros milliomos üzletasszonya. 1930 Megszületett Carlos Kleiber osztrák karmester. 1941 Sztálin rádióbeszédben lelkesítette népét a hitleri Németország elleni harcra. 1945 Szilárd Leó az USA elnökéhez eljuttatott petícióban kérte, hogy ne használják fel az atombombát a háborúban.
visszapillantó
1974. július 5-én, 25. szám
Helyi járulék a szőlősgazdáknak A Népújság legutóbbi számában olvashattunk arról, hogy a lendvai községi képviselő-testület a lendvahegyihosszúfaluhegyi helyi közösség kérelme alapján kiterjesztette a helyi járulék kötelező fizetését mindazok számára, akiknek szőlőterületük van a fent megnevezett helyi közösség területén. A szabályrendelet szerint minden szőlősgazda ezentúl négy évi érvényességgel évente köteles pénzbeli hozzájárulást fizetni a lendvahegyi és hosszúfaluhegyi utak rendbetartására. Azok a gazdák, akiknek csak szőlőjük van, évente 150 dinárt, azok pedig, akiknek még pincéjük is van, évente 200 dinárt fizetnek. A képviselő-testület ülése után is hallhattunk
Mind jobban teret hódítanak nálunk is a könnyű motoros kapálógépek. különböző megjegyzéseket, de már csak jobban olya-
nokat, amelyek ellenállást tanúsítanak a fent elfogadott
és már jogilag érvényes szabályrendelet ellen.
választásánál is a kényelem volt a vezérfonal, ezért a pergola alá egy kényelmes kanapét helyeztem, mely vízlepergető anyagból van és egyszerű a karbantartása. Asztalnak egy trendi, újrahasznosított raklapból készült darabot alkalmaztam. A terasz további berendezése alkalom és szükség szerint választható. Mivel a tetőterasz az érzékszerveink pihenésének a helye, fontos az anyagválasztás is. Ezért a padlóburkolatnál természetes kő és folyókavics alkalmazása mellett döntöttem. A nyitott tér hangulatának fokozásaként az életünkből sokszor hiányolt tüzet is bevontam a hangulatba. Így esténként érezhetjük a tűz elfelejtett mágikus erejét és elmerülhetünk a fa kellemes illatában…
Tóth Melita építész
lakberendezési sarok
„Szentivánéji álom”-terasz A nyár az az időszak, amikor élvezhetjük a szabadban létet, a sütkérezést a napon, éjszakánként pedig gyönyörködhetünk a végtelen csillagos égboltban… – és szerencsésnek tekinthetjük magunknak, ha rendelkezésünkre áll egy kis kerti „földi” paradicsom. Ezúttal egy garázs tetőteraszának „megálmodásába” vágtunk bele. A meglevő garázsnak kihasználatlan lapostetője van, ami ideális egy új kinti tér kialakítására. Az adott helyszín egy sűrűn beépített, kevés zöldfelülettel rendelkező területen van. Ebből jutottunk az ötletre, hogy a kerti teraszt vertikálisan megemeljük és egy kis paradicsomi kertet hozunk így létre, kissé közelebb a csillagokhoz. A két első lépés a tervezésnél a terasz megközelítési pontjának meghatározá-
8
sa, valamint a meglévő tető megfelelő megerősítése és szigetelése volt. Utána már
egy nyitottabb elrendezést is. Így született meg egy fémváz alapú fapergola,
lókkal fokozhatjuk, melyek magasságának szabályozásával megszűrhetjük, csökkenthetjük a kívülről való belátást. A tér további jellegzetes építészeti elemei a minimálstílusú kubusos
csak a kellemes tervezgetés állt előttünk. A sűrű beépítés miatt a megrendelők kívánsága egy intim közeg létrehozása volt, mely flexibilitásával lehetővé tesz
melynek alakítható vertikális rácsos szerkezete lehetővé teszi, hogy szabályozzuk a pergola nyitottságának fokát. A tér zárt közegét továbbá textilro-
kaspók, melyek különböző magassága és nagysága szabályozza a magánszféra kialakítási fokát a teraszon tartózkodóknak. A terasz bútorainak ki-
Több rajz/fotó a www. nepujsag.net (Info – Lakberendezés) címen található. Kérdéseiket várjuk az info@nepujsag.net címre.
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
Info nagykanállal
Sült tészták: kalácsok, rétesek, málék Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán
A népi táplálkozási szakirodalom szerint a sült tészták csoportját alkotó kalácsok, rétesek és málék sütésére az volt a jellemző, hogy a háziasszonyoknak hétköznap nem jutott rá ideje, így ünnepnapokon, vasárnapokon készítették ezeket. Ezt nem csak az idővel való takarékoskodás indokolta, hanem az értékes alapanyagokkal, a finomliszttel, cukorral, tojással és vajjal való spórolás is. Gyakori vasárnapi, ünnepi étkezési rend volt, hogy ebédkor egy gazdagabb, tartalmasabb leves mellé kalácsot, málét vagy rétest sütöttek. A nehezebb gazdasági munkák alkalmával, amikor több munkás is volt a háznál, akkor sült tésztafélét is készítettek. A kalácsok jellemzője volt, hogy
finomra őrölt, úgynevezett mind a mai napig közkedelső lisztből készültek. A velt ünnepi sült tésztája a legalapvetőbb töltelék a szil- rétes. Egykoron, ha tehették, vából vagy almából készült legalább havonta egyszer lekvár volt. Hasonlóan jelentős volt a túró, amit cukorral, tojással ízesítettek. A különböző friss gyümölcsök, így az alma és a meggy is gyakori kalácsés lepénytöltelék volt. Kiemelt jelentősége volt a diós és mákos hajtott kalácsnak, amely nem csak a kará- Fényes Adolf: Mákoskalács (1910) csonyi időszak ünnepi kalácsa volt, hanem a sütöttek rétest, de mindenlegjelentősebb gazdasági szentekre, karácsonyra, munkálatok csemegéje is. húsvétra, Nagyboldogas�Aratáskor, gépcsépléskor, szony napjára, templombútollfosztáskor, tökmagkö- csúra, cséplésre, lakodalompesztéskor, kukoricafosztás- ra és keresztelőre mindenkor, paszitán, lakodalomban képpen. A Lendva-vidéken és virrasztóban is ezzel és Hetésben ismerték a kínálták a vendégeket. Ér- keltrétest is, de azt ritkábban demes megemlíteni, hogy sütötték. A rétesek tölteléHetés vidékén mákot szinte ke az évszaktól, az éppen minden gazdasszony ter- hozzáférhető alapanyagokmelt, így mákos kalácsot tól, gyümölcsöktől függött. többet sütöttek, mint diósat. Készült túrós, káposztás, A Hetés másik fontos, mákos, almás, meggyes,
cseresznyés rétes. A mákot tökkel, almával vagy néhol répával kombinálták, hogy szaftosabb, édesebb legyen a töltelék. A répás rétes a Mindenszentek napjának elmaradhatatlan ünnepi étele volt, hiszen a tölteléket adó kerekrépa ebben az időszakban volt emberi fogyasztásra leginkább alkalmas. Hetésben nem levelesen és nem ropogósra sütve készítik a rétest, hanem tojásos tejföllel gazdagon leöntve, hogy szotyogós, szaftos maradjon. Cukrot egykoron nem használtak édesítésre, hanem mézet, azt is főleg a mákos rétesnél. Bár a néprajzi szakirodalom a málékat leggyakrabban a kásaételek közé sorolja, Hetésben a háziasszonyok a sült tészták között említik. A 20. századi hetési népi étkezésre vonatkozó visszaemlékezések a búzamálét és a kukoricamálét
említik leggyakrabban. A néprajzi források a következő máléfajtákat is ismeri: krumplimáli, kukoricamáli, árpamáli, tökmagosmáli, káposztásmáli, répásmáli, zsirkásmáli. A málé jellegű ételek helyét az biztosította a hetési népi étrendben, hogy könnyen hozzáférhető alapanyagokból, lisztből, tejből, tojásból készültek, és nem kellett őket gyúrni, dagasztani. Egyszerűen csak összekeverték a hozzávalókat és már öntötték is a tepsibe sülni. A gyorsan, egyszerűen elkészíthető, kis munkaigényű búza- és kukoricamálé a hétköznapok ebéd- és vacsoraétele volt. Gazdagabb változatuk lekvárral vagy cukros tejföllel akár vasárnap is színesíthette a család étrendjét. A sült tészták egyik különleges fajtája volt a hájas tészta. Ezt disznóvágás alkalmával készítették, a disznóhájat a tésztarétegek közé kenve leveles, könnyű, rétegesen szétnyíló tésztát kaptak. A tésztát vagy magában sütötték ki és cukorral meghintve tették az asztalra vagy szilvalekvárral töltve hajtották félbe és lekváros, hájas táskát sütöttek.
A dokumentumfilm bemutatja a Dalai láma hányatott sorsát és törekvéseit, hogy a távolból mi módon próbál segíteni népén (15.20). Maradjunk még a szerdánál, a Balatoni Nyár 8.20 órakor jelentkezik (M1), s a kikötői helyszínen a nézők többek között Wolf Katival találkozhatnak, emellett az induló Balaton Sound is a témák között szerepel. A csütörtöki Balatoni Nyár igen élvezetesnek ígérkezik, a műsor vendége lesz Náray Erika. A neves színészénekesnő egy kevésbé ismert oldaláról mutatkozik be: a stúdió konyhájában serénykedik. A reggel másik sztárvendége Koós János lesz, így várhatóan humorban sem lesz hiány. Az ízletes ételeket megöntözhetjük a Csopaki Fröccsöntő és Pálinkanapok termékeivel, hiszen
e fesztivál is szerepel az előzetes programban (M1 8.20–10.05). Talán önző vagyok, de a hétvégére ismét a műsoromat helyezem előtérbe. Szokás szerint két balatoni települést mutatunk be: szombaton Balatonboglár, vasárnap pedig Alsóörs életével ismertetjük meg a nézőket. A háromperces bemutatkozó filmet követően az adott település művészeti együttesei, elszármazottai szórakoztatják az egybegyűlteket, s az érkezők gasztronómiai ínyencségeket is készítenek (M1 6.50–9.00). A héten minden bizon�nyal külhoni témák is terítékre kerülnek, híres üdülőhelyekre és nevezetességekre hívjuk fel a figyelmet.
Közmédia javallat július 7. és 13. között
Fábián Barna heti ajánlója Fábián Barna 1993 óta dolgozik a közmédiában. Kezdetben az MTV Híradójának dél-alföldi tudósítója volt, dolgozott Az Este riportereként, majd a nézők a Ma Reggel műsorvezetőjeként találkozhattak vele naponta. E műsorajánlót Révfülöpön, a Balatoni Nyár felelős szerkesztőjeként mondta tollba. Hétfőn a Nemzetközi Díjugrató versenyt választom. Ebben két dolog motivál: az ugrás művészetét magam is gyakoroltam műugróként, másrészt nagyon
szeretem a lovakat. Hamarosan forgatásra indulok: a Balaton déli partjától nem messze fekvő Karádon egy kettes fogathajtó versenyen veszünk részt. A bajnokságon 25 fogat indul, a látványos bemutató a nézőket is minden bizonnyal közelebb hozza a lósportokhoz (Duna 14.50). Kedden a Linda magyar
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
tévéfilmsorozat ismétlését ajánlom. Nemcsak gyermekkori élményeim miatt választottam, hanem tévésként is kortörténeti értéknek tartom. Számomra roppant érdekes, milyen, ma már múzeumba illő elavult számítógépeket használtak, tévéket néztek, milyen készülékeken telefonáltak. A történetek kissé bugyuták, de kedvesek és szórakoztatók (Duna 11.00). Szerdán délután vetítik a Dalai láma menekülése című francia dokumentumfilmet. Ma már sajnos kevesen ismerik a tibeti uralkodó szomorú történetét, hogy miért kell emigrációban élnie. Néha megjelenik egy-egy hír, hogy a híres polgárjogi aktivista mely országot keresi fel, s az adott kormány fogadja-e vagy sem, s Kína hogyan fejezi ki rosszallását a látogatása ellen.
9
Info július 4. péntek Szlovén Tévé I. 7:20 Visszhangok, 8:00 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:50 Választások 2014, ism., 15:15 Hidak, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Nyári színpad, 17:45 Sam Sebastian: A hatodik érzék, 18:05 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Az Avsenik 60 éve Medvodéban, 21:25 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 22:30 Választások 2014 – Listabemutató, 23:00 Nyári színpad, 23:30 Éjféli klub, 0:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 12:45 A pont, 13:50 Komolyzene, 14:25 A mezőtől az asztalig – dok. műsor, 14:50 Szlovén magazin, 15:30 Vissza a gyökerekhez – dok. műsor, 16:25 Hidak, 16:55 Mozogj velünk!, 17:30 Labdarúgó-vb: Stúdióműsor, 17:50 Labdarúgó-vb: negyeddöntő, 1., 21:00 Kerékpározás – A Tour előtt, 21:50 Labdarúgó-vb: negyeddöntő, 2., 0:15 Valhalla: A vikingek felemelkedése – dán film.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:30 Nemzetiségi magazin, 13:00 Esély, 13:25 A világörökség kincsei, 13:45 Bajban a Föld – francia dok. sorozat, 14:45 Szívtipró gimi – ausztrál sorozat, 15:35 Az élet megy tovább – brazil 0:20 Halálos közellenség 1. sorozat, 16:25 Híradó+, 16:40 Párizsi helyszínelők – francia sorozat, 17:30 Híradó, 17:40 Labdarúgó-vb: negyeddöntő, 1., 20:10 Híradó este, 20:45 Szimfonik Liv3, 21:40 Labdarúgó-vb: negyeddöntő: Brazília – Kolumbia, 0:10 Híradó, 0:20 Halálos közellenség 1. – francia–kanadai–olasz film.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 11:45 Asztro Show, 12:50 Fókusz, 13:25 Éjjel-nappal Budapest, 14:40 Glee – Sztárok leszünk! – am. sorozat, 15:45 Az örökség – mexikói sorozat, 16:50 A mentalista – am. sorozat, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz, 19:30 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 22:30 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 23:30 Híradó, 0:05 Reflektor, 0:20 V, mint veszélyes – am. sorozat, 1:25 Ismétlések.
TV2 6:25 Tények reggel, 6:55 Mokka, 9:30 Stahl konyhája, 9:35 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:45 Astro-világ, 12:00 Tények délután, 12:25 Aktív, 13:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:00 Hal a tortán, 16:00 Családi titkok, 17:00 Maricruz – mexikói sorozat, 18:00 Tények, 19:30 Jóban Rosszban, 20:15 Magánnyomozók – dokureality, 21:15 Édes élet – reality-sorozat, 22:30 A gonosz álarca – am. sorozat, 23:35 NCIS – am. sorozat, 0:35 Tények Este, 1:20 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Kívánságkosár, 14:25 A Black Rose vár titka – angol–magyar sorozat, 14:50 Kövek és emberek, 15:15 A világörökség kincsei, 15:30 A tenger kincsei és legendái – francia dok. sorozat, 16:30 Térkép, 17:05 Várat23:45 Delta lan utazás – kanadai sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Bűvölet – olasz sorozat, 19:35 Rocca parancsnok – olasz sorozat, 20:25 Irány Mexikó – magyar film, 21:45 Hírek, 22:00 Columbo: Columbo a panoptikumban – am. film, 23:35 Könyvajánló, 23:45 Delta – magyar–német film, 1:20 Magyar Jazz Ünnep 2011, 2:05 Ismétlések.
július 5. szombat Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, ism., 7:00 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:20 A Hét, ism., 14:20 Helyes ötlet!, 14:50 Idegenforgalmi műsor, 15:15 Alpok–Duna–Adria, 15:50 Magda, a gyógynövénygyűjtő – dok. műsor, 16:20 Állatokról, emberekről, 17:00 Hírek, 17:15 A kertben, 17:35 Krisztus szobra Rióban – brazil dok. műsor, 18:30 Mezs17:35 Krisztus szobra gyék, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Rióban Híradó, 19:25 Villanások, 20:00 Poirot: Az elefántok nem felejtenek – angol film, 21:35 Flandria mezein – belga sorozat, 22:30 Hírek, 23:05 Nyári színpad, 23:30 Wallander – angol sorozat, 1:05 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:30 Nyári színpad, 8:00 Plattforma, 8:35 Szlovének Olaszországban, 9:05 Szlovének világszerte, 9:45 És te hol vagy otthon? – dok. műsor, 11:30 Labdarúgó-vb: negyeddöntő, 2., ism., 13:55 Forma–1, Brit Nagydíj, időmérő edzés, 15:05 Tour de France – kerékpárverseny, 17:30 Labdarúgó-vb: Stúdióműsor, 17:50 Labdarúgó-vb: negyeddöntő, 3., 21:50 Labdarúgó-vb: negyeddöntő, 4., 0:15 Idegenforgalmi műsor.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:05 Szabadság tér ’89, 12:50 A világörökség kincsei, 13:10 Forma–1 magazin, 13:45 Forma–1, Brit Nagydíj, 15:30 Labdarúgó-vb: összefoglaló, 16:20 A Pingvinkirály – angol film, 17:40 Labdarúgó-vb: negyeddöntő, 3., 20:10 Híradó este, 20:45 SzerencseSzombat, 21:40 Labdarúgó-vb: Hollandia – Costa Rica, 0:10 Halálos közellenség 2. – francia film.
RTL Klub 6:45 Kölyökklub, 9:40 Ízes élet – Mautner Zsófival, 10:05 Teleshop, 11:00 Kalandor, 11:35 Egy rém modern család – am. sorozat, 12:10 Kung-fu – am. sorozat, 13:05 Tökéletes célpont – am. sorozat, 14:05 Alex és Emma – Regény az életünk 22:25 Magic Boys – am. film, 16:05 Hamupipőke-történet – am. film, 18:00 Híradó, 18:55 1 perc és nyersz!, 20:00 80 nap alatt a Föld körül – am.–német–ír film, 22:25 Magic Boys – magyar–angol–kanadai film, 0:20 Fél-profi – am. film, 2:20 Mennyből az ördög – am. film.
TV2 6:25 TV2 matiné, 12:00 Babavilág, 12:30 Monk – Flúgos nyomozó – am. sorozat, 13:30 Falforgatók – lakberendező műsor, 14:30 Édes élet – realitysorozat, 17:00 NCIS – am. sorozat, 18:00 Tények, 19:00 Shrek – am. rajzfilm, 20:50 Feketék fehéren – am. film, 22:50 A kalandor – am. film, 0:50 M, mint muskétás – am. sorozat, 1:35 Ismétlések.
Duna Tévé 7:15 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:10 Virágzó Magyarország, 12:35 Robbie, a fóka – német sorozat, 13:25 Valaki odafönt – am. film, 15:15 Önök kérték!, 16:15 A Noszty fiú esete Tóth Marival – magyar film, 18:00 Híradó, 18:35 Bűvölet – olasz sorozat, 19:35 Hogy volt?!, 20:30 Séfek csatája – olasz sorozat, 21:25 Csoda a farkasokkal – francia–olasz film, 23:10 Kultikon +, 23:40 Dunasport, 23:55 MüpArt, 1:10 Magyar elsők, 1:25 Világ-nézet, 2:05 Ismétlések.
július 6. vasárnap Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 10:00 Vasárnapi szentmise, 10:55 Látogatóban, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:20 A Modrijani zenekar éjszakája 2013, 2. rész, 15:05 Village folk, 15:15 A legjobb nyaraim – francia film, 17:00 Hírek, 17:15 Miranda – angol sorozat, 17:50 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Az eső illata a Balkánon – szerb sorozat, 21:00 Melodije morja in sonca, 1. rész, 22:35 Hírek, 22:55 Melodije morja in sonca, 2. rész, 23:15 Nyári színpad, 23:45 Ismétlések.
július 7. hétfő Szlovén Tévé 6:50 Nyári színpad, ism., 7:15 Villanások, 7:30 A hét tükre, 8:00 Gyerekműsor, 10:35 A gépek hatalmában – angol dok. sorozat, 12:05 Mezőgazdasági műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:50 Éjféli klub, 15:15 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Nyári színpad, ism., 17:45 Az Uročka szentvíz – dok. film, 18:10 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 22:30 Választások 2014, 23:00 Nyári színpad, 23:25 Opus, 23:55 Jazz, 0:30 Ismétlések.
Szlovén Tévé II.
Szlovén Tévé II.
8:00 Nyári színpad, 8:30 Alpok–Duna–Adria, 9.00 Turbulencia, 9.30 Tudományos műsor, 10:00 Zenés matiné, 11:20 Ladarúgóvb: negyeddöntő, 4., ism., 13:50 F o r m a – 1, Brit Nagydíj, 15:55 Tour de France – kerék15:55 Tour de France párverseny, 17:20 Maribor: Szlovénia – Azerbajdzsán, röplabdamérkőzés, nők, 19:50 Lottó, 20:00 Labdarúgó-vb: Stúdióműsor, 20:20 Maribor: Szlovénia – Macedónia, röplabdamérkőzés, férfiak, 22:30 A propaganda – újzélandi dok. műsor.
7:00 Gyerekműsor, 15:00 Tour de France – kerékpárverseny, 17:50 idegenforgalmi műsor, 18:15 Jó napot, Koroška!, 18.45 Helyes ötlet!, 19:10 A pont, 20:00 Labdarúgó-vb: Stúdióműsor, 20:30 A legjobb szándékok – koprodukciós film, 23:30 A pont.
Magyar Tévé 6:00 Ma reggel, 9:00 Vallási műsorok, 12:00 Hírek, 12:05 Labdarúgó-vb, ism., 13:30 Forma–1, Brit Nagydíj, 16:25 Labdarúgó-vb: negyeddöntő – Hollandia – Costa Rica, ism., 18:15 Labdarúgó-vb: összefoglaló, 19:00 Labdarúgó-vb: Így jutottak el az elődöntőkig, 19:30 Híradó este, 20:20 Esőember – am. film, 22:35 Tigris a hóban – olasz film, 0:30 Taxival a tengeren – mexikói–spanyol film.
RTL Klub 6:45 Kölyökklub, 9:55 Teleshop, 10:50 Kalandor – magazin, 11:20 4ütem, 11:55 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek, 12:30 Vadmacskák – am. sorozat, 13:35 80 nap alatt a Föld körül – am.–német–ír film, 16:05 Gyagya banya – am. film, 18:00 Híradó, 18:55 Cobra 11 – német sorozat, 20:00 Éjszaka a múzeumban – am. film, 22:05 A spártai – am.–német film, 0:15 Portré, 0:55 Tuti lúzerek – am. film.
TV2 6:50 TV2-matiné, 9:40 Astro-Világ, 10:45 Stílusvadász, 11:15 Stahl konyhája, 11:45 Több mint TestŐr, 12:15 Édes élet – reality, 16:00 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 17:00 Magánnyomozók – dokureality, 20:00 Mamma Mia! 18:00 Tények, 19:00 Napló, 20:00 Mamma Mia! – am.– angol–német zenés film, 22:10 xXx2: A következő fokozat – am. film, 0:10 Columbo: Végzetes nyom – am. film, 2:00 Ismétlések.
Duna Tévé 6:25 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:10 Muzsikál a mozi, 13:00 Ízőrzők, 13:30 Döntő pillanat – magyar film, 14:40 Hazajáró, 15:10 Csellengők, 15:40 Hogy volt!?, 16:40 Elcserélt ember – magyar film, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Bűvölet – olasz sorozat, 19:35 Önök kérték!, 20:30 A sziget – görög sorozat, 21:35 Déryné, hol van? – magyar film, 23:10 Megmaradni – dok. film, 0:20 Dunasport, 0:35 Heti Hírmondó, 0:10 Ismétlések.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00-12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Napirend előtt, 12:55 Nemzetiségi magazin, 13:55 Magyarlakta-vidékek krónikája, 14:50 Szívtipró gimi – ausztrál sorozat, 15:35 Az élet megy tovább – brazil sorozat, 16:30 21:20 Nora Roberts: Híradó+, 16:40 Párizsi helyszíHoldfogyatkozás nelők, 17:30 Híradó, 17:40 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 18:30 Gasztroangyal, 19:30 Híradó este, 20:20 Kékfény, 21:20 Nora Roberts: Holdfogyatkozás – am.–kanadai film, 22:55 Híradó, 23:50 Aranymetszés, 23:45 Barangolások öt kontinensen, 0:15 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 10:05 Topshop, 11:45 Asztro show, 12:50 Fókusz, 13:25 Éjjel-nappal Budapest, 14:40 Glee – Sztárok leszünk! – am. sorozat, 15:45 Az örökség – mexikói sorozat, 16:50 A mentalista – am. sorozat, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz, 19:45 Éjjel-nappal Budapest – magyar sorozat, 21:10 Dr. Csont – am. sorozat, 23:10 Híradó, 23:45 Reflektor, 0:00 Ripley és a maffiózók – olasz–angol–am. film, 2:15 Ismétlések.
TV2 6:25 Tények Reggel, 9:30 Stahl konyhája, 9:35 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények délután, 12:25 Aktív, 13:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:00 Hal a tortán, 16:00 Családi Titkok – reality-show, 17:00 Maricruz – mexikói sorozat, 18:00 Tények, 19:30 Jóban Rosszban, 20:15 Magánnyomozók – dokureality, 21:15 Édes élet – reality-sorozat, 22:30 A gonosz álarca – am. sorozat, 23:35 Zsaruvér – am. sorozat, 0:35 Tények este, 1:20 Aktív, 1:40 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:20–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Kívánságkosár, 14:25 A Black Rose vár titka – angol–magyar sorozat, 14:50 Nemzetközi Díjugrató Verseny, 16:10 A világörökség kincsei, 16:30 Térkép, 17:05 Váratlan utazás – kanadai sorozat, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Bűvölet – olasz sorozat, 19:35 Linda – magyar sorozat, 22:25 Rudolf 20:35 Szelek szárnyán – kanaSteiner öröksége dai sorozat, 21:20 Hírek, 21:25 Dunasport, 21:30 Elhallgatott történelem – Ha a kulák mozdulna – dok. sorozat, 22:25 Rudolf Steiner öröksége – angol dok. film, 23:25 Könyvajánló, 23:35 Vad, fekete idők – dok. film, 0:15 Hangverseny a Keszthelyi Festetics-kastélyban, 1:00 Ismétlések.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Péntek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás
10
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örökségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
Info július 8. kedd Szlovén Tévé 6:50 Nyári színpad, ism., 7:15 Visszhangok, ism., 8:00 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:30 Studio city, ism., 14:25 A lélek horizontja, 15:10 Hidak: Barangolások, 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Nyári színpad, ism., 17.45 Janko Sams szekerei 23:25 A tanúságte- – dok. műsor, 18:10 Enyém, vők: Lučka Jerman tiéd, miénk – szlovén sorozat, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, Kralj 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Tövismadarak – ausztrál sorozat, 20:50 A tétek világa – dok. műsor, 22:00 Visszhangok, 22:30 Választások 2014, 22:55 Nyári színpad, 23:25 A tanúságtevők: Lučka Jerman Kralj, 0:55 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 14:00 A pont, 15:00 Tour de France – kerékpárverseny, 18:00 Hidak: Barangolások, ism., 18:35 Sam Sebastian: A hatodik érzék, ism., 19:00 A pont, 19:50 Az Astro sorsolása, 20:00 Branko Robinšek tenor portréja, 20:45 Labdarúgó-vb: stúdióműsor, 21:50 Labdarúgó-vb: elődöntő, 1., 0:15 A pont.
Magyar Tévé 5:55-9:00 Nap-kelte, 9:00-12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Nemzetiségi magazinok, 13:40 Bajban a Föld – francia dok. sorozat, 14:35 Szívtipró gimi – ausztrál sorozat, 15:25 Az élet megy tovább – brazil sorozat, 16:20 Híradó+, 16:30 Párizsi helyszínelők – francia sorozat, 17:25 Híradó, 17:35 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 18:30 Gasztroangyal, 19:30 Híradó este, 20:20 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán, 21:30 Labdarúgó-vb: elődöntő, 0:10 Híradó, 0:20 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 11:45 Asztro show, 12:50 Fókusz, 13:25 Éjjel-nappal Budapest, 14:40 Glee – Sztárok leszünk! – am. sorozat, 15:45 Az örökség – mexikói sorozat, 16:50 A 21:10 Azt beszélik… mentalista – am. sorozat, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz, 19:45 Éjjel-nappal Budapest, 21:10 Azt beszélik… – am. film, 23:10 Híradó, 23:40 Reflektor, 0:00 A főnök – am. sorozat, 1:00 Ismétlések.
TV2 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:30 Stahl konyhája, 9:35 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények délután, 12:25 Aktív, 13:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:00 Hal a tortán, 16:00 Családi titkok – reality-show, 17:00 Maricruz – mexikói sorozat, 18:00 Tények, 19:30 Jóban Rosszban, 20:15 Magánnyomozók – dokureality, 21:15 Édes élet – reality-sorozat, 22:30 A gonosz álarca – am. sorozat, 23:35 Combat Hospital – A Frontkórház – kanadai–angol sorozat, 0:35 Tények este, 1:20 Aktív, 1:40 Az ember, aki nappal aludt – magyar film.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00-12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Kívánságkosár, 14:25 A Black Rose vár titka – angol–magyar sorozat, 14:55 Nemzetközi Díjugrató Verseny, 16:00 Múzeumtúra – francia módra – dok. sorozat, 16:30 Térkép, 17:05 Váratlan utazás – kanadai sorozat, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Bűvölet – olasz sorozat, 19:35 Rózsák harca – olasz sorozat, 20:30 Szelek szárnyán – kanadai sorozat, 21:15 Hírek, 21:20 Dunasport, 21:30 Holttest az ágyban – francia film, 23:05 Könyvajánló, 23:15 Rideg Sándor: Indul a bakterház – színházi előadás, 1:30 Ismétlések.
július 9. szerda Szlovén Tévé 6:50 Nyári színpad, ism., 7:15 Visszhangok, 8:00 Gyerekműsor, 13:00 Híradó, 13:30 A Hét, ism., 14:30 Glóbusz, 15:10 Hidak: Súlypont, 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Nyári színpad, ism., 17:45 A megragadt pillanat – dok. sorozat, 18:10 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 Halima sorsa – horvát–bosnyák film, 21:40 Kisfilm, 22:00 Visszhangok, 22:30 Választások 2014, 23:00 Nyári színpad, 23:30 A luxus története: A középkor – angol dok. sorozat, 0:30 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 13:15 A pont, 14:00 A kertben, 14:20 Állatokról, emberekről, 15:00 Tour de France – kerékpárverseny, 17:30 21:50 Labdarúgó-vb: 2. elődöntő Streetball – riport Koperból, 17:35 Labdarúgó-vb: elődöntő, 1., ism., 19:45 Lottó, 19:50 A tétek világa – dok. műsor, ism., 20:45 Labdarúgóvb: Stúdióműsor, 21:50 Labdarúgó-vb: 2. elődöntő.
Magyar Tévé 5:50–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:30 Nemzetiségi magazinok, 13:35 Bajban a Föld – francia dok. sorozat, 14:40 Szívtipró gimi – ausztrál sorozat, 15:30 Az élet megy tovább – brazil sorozat, 16:25 Híradó, 16:35 Párizsi helyszínelők – francia sorozat, 17:25 Híradó, 17:35 Labdarúgó-vb: összefoglaló, 18.30 Gasztroangyal, 19:30 Híradó este, 20:20 Szabadság tér ’89, 21:05 Koppenhágából jeles!, 21:40 Labdarúgó-vb: elődöntő, 0:10 Híradó, 0:20 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 10:05 Top Shop, 11:45 Asztro Show, 12:50 Fókusz, 13:25 Éjjel-nappal Budapest, 14:40 Glee – Sztárok leszünk! – am. sorozat, 15:45 Az örökség – mexikói sorozat, 16:50 A mentalista – am. sorozat, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz, 19:45 Éjjel-nappal Budapest, 21:10 Szulejmán – török sorozat, 23:10 Híradó, 23:45 Reflektor, 0:00 Elfelejtve – am. sorozat, 1:05 Szex és New York – am. film.
TV2 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:30 Stahl konyhája, 9:35 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények délután, 12:25 Aktív, 13:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:00 Hal a tortán, 16:00 Családi 17:00 Maricruz titkok, 17:00 Maricruz – mexikói sorozat, 18:00 Tények, 19:30 Jóban Rosszban, 20:15 Magánnyomozók – dokureality, 21:15 Édes élet – reality-sorozat, 22:30 A gonosz álarca – am. sorozat, 23:35 A férjem védelmében – am. sorozat, 0:35 Tények Este, 1:20 Ismétlés.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Kívánságkosár, 14:30 A Black Rose vár titka – angol–magyar sorozat, 14:55 Voyager – A múlt titkai és legendái – olasz dok. sorozat, 15:20 A Dalai Láma menekülése – francia dok. film, 16:30 Térkép, 17:05 Váratlan utazás – kanadai sorozat, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Bűvölet – olasz sorozat, 19:35 A Tenkes kapitánya – magyar sorozat, 20:30 Szelek szárnyán – kanadai sorozat, 21:20 Híradó, 21:25 Dunasport, 21:35 Lolita – am.–francia film, 23:50 Könyvajánló, 23:55 Úz völgyéből szeretettel – dok. film, 1:10 Beavatás, 1:30 Ismétlések.
július 10. csütörtök Szlovén Tévé 6:50 Nyári színpad, ism., 7:15 Visszhangok, 8:00 Gyerekműsor, 12:00 Állatokról, emberekről, ism., 12:25 A kertben, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Golica, történet egy zeneszámról – dok. film, 14:40 Szlovén villanások, 15:10 Hidak: Vendégem…, ism., 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Nyári színpad, 17:45 A hímzések elfelejtett kincse – dok. műsor, 18:10 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Választások 2014, 22:00 Visszhangok, 22:30 Választások 2014, 22:55 Nyári színpad, 23:25 Ismétlések.
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – ismétlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
Július 3-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 14:15 A szlovén vízkör, 15:00 Tour de France – kerékpárverseny, 17:30 Labdarúgó-vb: negyeddöntő, 2., ism., 19:50 A lóhere, 20:00 Labdarúgó-vb: Stúdióműsor, 20:30 Mindent az éremért – Olimpia 1948 – angol film, 22:00 A razzia – francia film.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Nemzetiségi magazinok, 13:55 Útravaló, 14:10 A világörökség kincsei, 14:30 Szívtipró gimi – ausztrál sorozat, 15:20 Az élet megy tovább – brazil sorozat, 16:15 Híradó+, 16:30 Párizsi 22:40 Az Este helyszínelők – francia sorozat, 17:15 SzerencseHíradó, 17:25 Híradó, 17:35 Labdarúgó-vb: összefoglaló, 18:30 Gasztroangyal, 19:30 Híradó este, 20:20 FTC – Sliema Wanderers FC, labdarúgó-mérkőzés, 22:40 Az Este, 23:15 Híradó, 23:25 Búcsú a békeévektől, 23:35 A nyomornegyed törvénye, 0:35 Ismétlések.
Vendégem: Marton Ferenc – ismétlés (ismétlés: csütörtökön 17.30-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Július 4-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
RTL Klub 8:10 Reggeli, 11:45 Asztro show, 12:50 Fókusz, 13:25 Éjjel-nappal Budapest, 14:40 Glee – Sztárok leszünk! – am. sorozat, 15:45 Az örökség – mexikói sorozat, 16:50 A mentalista – am. sorozat, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz, 19:45 Éjjel-nappal Budapest, 21:10 Glades – Tengerparti gyilkosságok – am. sorozat, 23:10 Híradó, 23:45 Reflektor, 0:00 Sötét zsaruk – am. sorozat, 1:00 Adsz vagy kapsz – kanadai–am. film, 2:25 Ismétlés.
TV2 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:30 Stahl konyhája, 9:35 Babapercek, 9:40 Teleshop, 10:45 Astro-Világ, 12:00 Tények Délután, 12:25 Aktív, 13:00 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 15:00 Hal a tortán, 16:00 Családi Titkok – reality-show, 17:00 Maricruz – mexikói sorozat, 18:00 Tények, 19:30 Jóban Rosszban, 20:15 Magánnyomozók – dokureality, 21:15 Édes élet – reality-sorozat, 22:30 A gonosz álarca – am. sorozat, 23:35 Kettős ügynök – am. sorozat, 0:35 Tények Este, 1:20 Aktív, 1:40 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Kívánságkosár, 14:30 Na végre, itt a nyár! – magyar sorozat, 15:05 A kétarcú Kína – francia–kínai dok. sorozat, 15:30 Másfélmillió lépés Magyarországon – dok. sorozat, 16:30 Térkép, 17:05 Váratlan utazás – kanadai 22:35 Szép leányok, sorozat, 18:00 Híradó, 18:25 ne sírjatok! Dunasport, 18:35 Bűvölet – olasz sorozat, 19:30 Európa Liga labdarúgó-mérkőzés, 21:30 Szelek szárnyán – kanadai sorozat, 22:20 Hírek, 22:25 Dunasport, 22:35 Szép leányok, ne sírjatok! – magyar film, 0:00 Könyvajánló, 0:10 MüpArt classic, 1:55 Ismétlések.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
műsorajánló
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
Hidak: aktuális összeállítás, benne ismét jelentkezik gyógynövényekről szóló sorozatunk – témája a kamilla (ismétlés: pénteken 16.25-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Július 8-án, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Barangolások: Debrecen – ismétlés (ismétlés: kedden 18.00-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Július 9-én, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Súlypont: beszélgetés Göncz László nemzetiségi országgyűlési képviselőjelölttel (az ismétlés elmarad) Július 10-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Vendégem: a Lendvai Tévéstúdió szerkesztősége – ismétlés (az ismétlés elmarad) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
11
Info gyertyafény Július 3–10. között Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2014. július 1-jén a következő munkahelyeket hirdették meg: Autószerelő Prevozi Žižek d.o.o., Gornja Bistrica 116B., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 2 hónap, havi bér: 1170 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2014. július 9.) Autókarosszéria-lakatos Prevozi Žižek d.o.o., Gornja Bistrica 116B., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 2 hónap, havi bér: 950 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2014. július 9.) Szakács Mobix d.o.o, Ulica Prekmurske čete 61., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2014. július 11.) Könyvelő Trim-šped d.o.o., Hármasmalom 27l., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2014. július 4.) Közgazdász Carthago d.o.o., Kamenice 2., Odranci (2 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, német és angol nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2014. július 5.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon.
Őriszentpéteren lesz a református egyház idei szemléje Kétévente megrendezésre kerül a REND (Református Egyházi Napok – Dunántúl) fesztivál, amely seregszemle, lehetőség a találkozásra nemcsak a reformátusok, hanem minden korosztály, felekezet és érdeklődő számára. Ez a nyitottság tetten érhető a hagyományos egyházi alkalmakon túl „más műfajok” jelenlétében is. A sokféle program mindegyikét összeköti azonban az, hogy valamennyi „méltó” egy református egyházi
12
fesztiválhoz, és észrevétlenül is megtöltődik evangéliumi tartalommal. A REND programjai között szerepelnek a hagyományos egyházi alkalmak: istentisztelet, áhítat, imaközösség, lelki elcsendesedés. Színvonalas komoly- és könnyűzenei programokkal, élőkoncertekkel is várják a látogatókat. További információk a programokat illetően a www.rend.hu honlapon találhatók. HF
Lendvai Plébánia Csütörtökön első csütörtök, imádkozás az új papi hivatásokért. Este 18.00 órakor a Legméltóságosabb Oltáriszentség kitétele és imaóra, majd szentmise lesz. Pénteken első péntek. Völgyifaluban 8.00 órakor, az idősek otthonában 9.45-kor lesz szentmise. Lendván 18.00 órakor a Legméltóságosabb Oltáriszentség imádása, amely alkalomból lehetőség lesz gyónni vagy lelki beszélgetést folytatni. 19.00 órakor szentmise lesz. Szombat délután vasárnapra érvényes szentmisék lesznek: 18.00 órakor Gyertyánosban és Petesházán, 19.00 órakor Lendván. A következő vasárnap az évközi tizennegyedik vasárnap. Szentmisék Lendván: 8.00 órakor magyar, 9.00 órakor szlovén, valamint a keresztelők miatt 10.15-kor magyar nyelvű szentmise. Hármasmalomban búcsú, a szentmise 11.00 órakor kezdődik. Pincén 11.30-kor a falunap alkalmából tartanak szentmisét, amelyen felszentelik a Fatimai Szűzanya szobrát és körmenet is lesz. Július 12-én, szombaton Máriagyűdre, a híres, 800 éves múltra visszatekintő Mária-kegyhelyre, valamint Magyarország egyik legszebb székesegyházába, a pécsi bazilikába lesz zarándoklat. Az autóbuszok reggel 5.00 órakor indulnak, és késő este térünk vissza. Jelentkezni csak személyesen lehet a plébániahivatalban. Az út, az ebéd és a belépőjegyek ára 25,00 euró. Megjelent az egyházmegyei folyóirat, a Poti k Bogu új száma. Az iskolásokat és azokat a gyerekeket, akik jövőre kezdik az iskolát, várják a nyári oratóriumra, amely augusztus 18-tól (hétfőtől) 22-ig (péntekig) tart. Jelentkezési lapok a sekrestyében vagy a plébániahivatalban kaphatók.
Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 19.00 órakor vannak. Vasárnap évközi tizennegyedik vasárnap. Szentmisék 8.00 és 10.00 órakor a plébániatemplomban.
Evangélikus Egyház Istentisztelet Lendván minden második vasárnap van.
Református Egyház Július 6-án 10.00 órakor Őriszentpéteren lesz kihelyezett istentisztelet a Református Egyházi Napok Dunántúl programsorozat keretein belül.
időjárás A hét végére napos, meleg idő várható.
Lendva Község Elismerésekért Felelős Bizottsága a Lendva Község elismeréseiről szóló rendelet 6. szakasza (az SzK Hivatalos Lapjának 2009. évi 45. sz.) alapján
pályázatot hirdet Lendva Község 2014. évi elismeréseinek odaítélésére I. • 1 Lendva Község díszpolgára címet, • 2 plakettet, • 2 elismerést osztunk ki arra méltó magánszemélyeknek, vállalatoknak, intézményeknek, helyi közösségeknek, egyesületeknek és más szervezeteknek a gazdaság, a kultúra, a tudomány, az ökológia, a sport, a nevelés és az oktatás, a humanitárius és más társadalmilag jelentősebb területeken elért eredményeikért. Jelen pályázati eljárással párhuzamosan folyik a Lendva Község legszebben rendezett települése elismerés elnyerésére meghatározott feltételek felülvizsgálata. A község legszebben rendezett települése akcióban a község minden települése részt vesz. Lendva Község legszebben rendezett települése elismerésében az a település részesül, amely gondoskodik a település teljes arculatáról, a kulturális és történelmi örökségről, a környezetvédelemről és az energiaforrások racionális használatáról, a kommunális infrastruktúra és a hortikultúra rendezettségéről, valamint a minősítőbizottság kritériuma alapján a legmagasabb pontszámot kapja. II. A községi elismerések kiosztására október 28-án, a községi ünnep keretében kerül sor. III. A községi elismerések odaítélésére vonatkozó kezdeményezéseket és javaslatokat azon magán- vagy jogi személyek nyújthatják be, amelyeknek Lendva Községben van az állandó lakhelyük vagy székhelyük. IV. Az elismerés odaítélésére vonatkozó javaslatnak tartalmaznia kell: • a jelölt adatait: név és vezetéknév, illetve a jogi személy neve, magánszemély esetében születési dátum, cím, telefon, jogi személy esetében pedig kontaktszemély neve, • a jelölt írásbeli beleegyezését; magánszemély esetében még a személyi adatok felhasználásáról szóló beleegyezést, • a kezdeményező adatait: név és vezetéknév, illetve a jogi személy neve, magánszemély esetében születési dátum, cím, telefon, jogi személy esetében még kontaktszemély neve, • az elismerés fajtáját, • a kezdeményezés indoklását. A kezdeményezés indoklásához más, a kezdeményezést támogató véleményezést is lehet mellékelni. V. Az egyes elismerések kritériumai a Lendva Község elismeréseiről szóló rendeletben (az SzK Hivatalos Lapjának 2009. évi 9. száma) és Lendva Község honlapján találhatók meg: www.lendava.si VI. A javaslatokat írásban, zárt borítékban küldjék a következő címre: Lendva Község, Fő utca 20., 9220 Lendva, „Pályázat – községi elismerések 2014” megjelöléssel 2014. július 18-ig. A határidő után beérkezett javaslatokat nem vesszük figyelembe. Lendva Község Elismerésekért Felelős Bizottsága
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
Info NAPKÖZIS NYÁRI TÁBOROK A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség nyári táborokat szervez általános és középiskolásoknak. A táborokban való részvétel ingyenes. A foglalkozások reggel 8 és délután 4 óra között zajlanak (kivéve a focitábor, amelynek pontos órabeosztása az időjárás függvényében alakul majd). Az étkezés biztosított. A táborokat csak megfelelő számú jelentkező esetén szervezzük meg. Jelentkezni az 5751449-es telefonszámon vagy a pmsns@muravidek.si ímélcímen lehet 2014. július 15-ig.
1. DRÁMATÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK Időpont: 2014. július 28. – augusztus 1. Helyszín: Lendva, Bánffy Központ Korcsoport: 1–6. osztály A táborozók átélhetik a szabad játék örömét, a vakáció izgalmas kötetlenségét, a szabadság ízét, kézműves foglalkozások keretében engedhetik szabadjára fantáziájukat. A tábor keretében lesz sok játék, móka, kacagás, éneklés, tánc, színészkedés, alkotás.
2. NYÁRI DIVAT- ÉS STÍLUSTÁBOR Időpont: 2014. augusztus 18–22. Helyszín: Lendva, Bánffy Központ A tábor két korcsoportban indul: 6–11 év és 12–18 év között Egy igazán kreatív és izgalmas tábor mindazoknak, akik érdeklődnek a divat világa iránt! Foglalkozások: - divat- és öltözékrajzolás - divattervezés - kollázskészítés - stílustanácsadás - anyagismeret, szabás-varrás - divatékszer-készítés
3. FOCITÁBOR Időpont: 2014. augusztus 4–10. Helyszín: Lendva A tábor három korcsoportban indul: - a 8–11 év közötti korosztály, - a 12–15 év közötti korosztály és - a 16–19 éves korosztály számára. A tábort a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, a lendvai Fiatalok Világa és a Nafta labdarúgó-iskolájának közreműködésével valósítjuk meg.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak és komáknak, akik szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk és dédapám,
Tót József (1926–2014)
temetésén részt vettek, koszorú-, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisére és a templom részére adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönet Bernád József püspöki tanácsos úrnak a gyászszertartásért, valamint a völgyifalui énekkarnak az énekekért és az imádkozóasszonyoknak az elmondott imákért. Külön köszönet a Lendvai Egészségház és a rakičani kórház személyzetének a segítségért, Ibolyának a lelkes ápolásért, Mujdrica Vesnának és a lendvai Szociálügyi Központnak a segítségért, a tűzoltóegylet tagjainak a díszőrségért, Horvát Tominak és Soós Timeának a búcsúbeszédért, a Lendvai Nyugdíjasok Egyesületének a búcsúztatásért, valamint a Silencija temetkezési vállalatnak a szolgáltatásért. Örökké szeretünk és nem feledünk téged. Völgyifalu, 2014. június 29-én
apróhirdetés •Lendván, nagyon csendes helyen eladó lakóház teljes bútorzattal: 3 hálószoba, konyha, nappali, ebédlő, 2 fürdőszoba, garázs, gyümölcsös. Ára: megegyezés alapján. A ház megtekinthető minden nap 9–21 óráig. Érdeklődni: tel. 02/575-1059. •Hosszúfaluban bérbe adó családi ház. Érdeklődni: tel. 041703-238. •Hosszúfaluhegyen, nagyon csendes és nyugodt helyen eladó idősebb, azonnal lakható ház kisebb gyümölcsössel és udvarral. Ára: 23.000 euró. Érdeklődni: tel. 040-782-746 vagy 031-781-605. •Vegyes tűzifa 15.000 Ft/m3 áron házhoz szállítva rendelhető. Érdeklődni: tel. 0036/30-4797435. •Lendván, a Vasút utcában bérbe adó minden kötelező engedéllyel felszerelt üzlethelyiség (48 m2) külön bejárattal és parkolóhelyekkel. Érdeklődni: tel. 070-410-901.
névnapsoroló Július 4-től 10-ig Péntek – Ulrik Szombat – Emese Vasárnap – Csaba Hétfő – Apollónia Kedd – Ellák Szerda – Lukrécia Csütörtök – Amália
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
Amikor Isten látta, Hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a lélegzés túl nehéz lett, átölelt és mondta: gyere haza. (Kosztolányi Dezső)
A gyászoló család
A Szlovén Köztársaság 10. Választási Egységének Választási Bizottsága Trg Ljudske pravice 5. 9220 Lendva
Nyilatkozat A 10. sz. Választási Egység Választási Bizottsága a 2014. június 19-én elvégzett jelöltállítások igazolását követően megállapította, hogy csak egy jelölés került beterjesztésre. Ennek következtében szükségtelen volt a jelöltek sorrendjének sorsolása, így a Választási Bizottság kihirdette a szavazólapon, illetve hirdetményen szereplő magyar nemzetiségi közösség képviselőjelöltjének családi és utónevét, éspedig: 1. GÖNCZ LÁSZLÓ, született 1960. 04. 13., Hosszúfalu, Falusi utca 46., 9220 Lendva, országgyűlési képviselő Milan Regvat, egy. okl. jogász, a 10. sz. Választási Egység Választási Bizottságának Elnöke
Pályázati felhívás a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítőjén való részvételre A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség tájékoztatja az érdeklődőket, hogy megjelent a Balassi Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közös pályázati felhívása a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas részvételre a 2014/2015-ös tanévben. A pályázati felhívás szövege és a jelentkezési lap megtalálható a www.muravidek.si honlapon. Bővebb információ: Gönc Katja, tel: 031 671 003, ímél: gonc.katja@muravidek.si.
13
Info Humor Áll a székely az akasztófa alatt nyakában a kötéllel. A hóhér megkérdezi: – Na, öreg, mi az utolsó kívánsága? A székely nem mond semmit. A hóhér lassan elkezdi húzni a kötelet, lassan rászorul a hurok a székely ember nyakára, és amikor már nem kap levegőt, elkezd irgalmatlanul kapálózni. A hóhér, gondolván hogy mégiscsak van egy utolsó kívánsága, visszaengedi a földre, erre a székely: – A jóistókát neki, majdnem megfulladtam! Három ember hajótörést szenved, elvetődnek egy szigetre, ahol kannibálok élnek. Fogságba esnek, és a kivégzés előtt a bennszülöttek lehetőséget adnak utolsó kívánságra. Az egyikük azt kívánja, utoljára elszívhasson egy szivart. Elszívja, megeszik, a bőréből pedig dobot csinálnak. A másik kívánsága, hogy utoljára szeretkezhessen egyet. Teljesül a kívánsága, őt is megeszik, belőle is dobot csinálnak. A harmadik azt kívánja, hogy kapjon egy kést. A kannibálok furcsállják, de teljesítik a kívánságát. Amikor megkapja, elkezdi magát szurkálni, miközben azt ordítja: – Belőlem ugyan nem csináltok dobot! Munkahelyén levelet kap egy férfi, elolvassa, majd elsápad. Kollégája együttérzőn megkérdezi tőle: - Rossz hír? - Igen. Valaki azt írja, hogy ha még egyszer randevúzom a feleségével, megöl. - Barátom, én a helyedben békén hagynám a nőt! - Igen én is úgy gondolom, hogy nem éri meg. Csak az a gond, hogy a levél névtelenül jött!
14
Horoszkóp
Rejtett hol-mi
Tovább keressük rejtett kincseinket
Kos Már. 21. – ápr. 20. Sok álma valóra vált, de még nem az összes. Így legalább van még mire vágynia, miben reménykednie. Bika Ápr. 21. – máj. 20. Ha mások nevetségesnek tartják is az Ön álmait, ne adja fel. Legyen kész arra, hogy áldozatot hoz értük. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Szembesül azzal, hogy évek óta ugyanazokkal a problémákkal küzd, és ez új lendületet ad. Rák Jún. 22. - júl. 22. Sikeresen megoldhat egy régóta elhúzódó ügyet. Vigyázzon azonban: a vágyai most könnyen teljesülnek.
Kedves Olvasóink! Újabb rejtvénnyel várjuk Önöket, íme, a segítség. A keresett „hol-mi” egy középület, a pénzügyek, a levelek, csomagok otthona. Ismét azt kérdezzük, amit mindig: mi látható a képen és hol található? Szerencsés kutakodást! Előző rejtvényünk helyes megfejtése Lendva főutcájának egyik díszes épülete volt, melyben egykor üzlet is működött. A sorsoláskor a szerencse Horvát József csentei olvasónknak kedvezett. Gratulálunk, nyereménye a „Hodos és Kapornak története” című kiadvány, melyet szerkesztőségünkben vehet át. E heti rejtvényünk beküldési határideje július 14. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva.
kulcslyuk
Sapač Lea, a Muravidék Csillaga részvevője Kisfaluból Álomutazás? • Amerika. Álomszakma? • Menedzser. Ha szabadidő, akkor... • Éneklés, biciklizés. Ha étel, ital, akkor... • Tészták, víz. Kedvenc tévéműsor, film... • Maricruz. Legkedvesebb nóta, zeneszám? • Adele: One and only. Háziállat, kedvenc? • Pomi kutya. Mit tesz a természetvédelemért? • Tisztán tartom a környezetet. Mivel takarékoskodik? • Nem költekezem. Kabala, amulett? • Nincs. Legjobb tulajdonsága? • Szeretek segíteni az embereken.
Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Mutassa meg oroszlános lendületét! Használja erejét és erőfeszítése elnyeri jutalmát, mindenki behódol Önnek! Szűz Aug. 24. – szept. 23. Nem esik nehezére most koncentrálni, bár a körülmények nem igazán kedveznek a munkához. Őrizze meg hidegvérét. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Tapasztalata révén új feladatokra szemelték ki felettesei, amelyeknek könnyen eleget tesz majd. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Fogadja el a segítséget, amelyet mások nyújtanak. Ha jólesne megvitatni a gondjait, barátaira számíthat. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Izgalmas lehetőségek bukkanhatnak fel, de nem árt óvatosnak lenni. Gondolja át alaposan és csak azután döntsön! Bak Dec. 23. – jan. 20. A fellépő változások új ismeretségeket eredményeznek, amelyek a jövő szempontjából fontos kapcsolatokká mélyülhetnek. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Fordítson több figyelmet önmagára! Sok örömben lehet része, ha beleveti magát valami hasznos tevékenységbe!
Legrosszabb tulajdonsága? • Önfejű vagyok. A leghasznosabb tárgya? • Nincs ilyen.
Halak Febr. 20. – már. 20. Szánjon időt elképzelései megvalósítására! A túlzott sietség kockázatos lehet és tévedéseket szülhet.
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
Horizont
Levéltári kutatótábor a világháborús évforduló jegyében A hagyományos, idén már 24. szlovén–magyar levéltári kutatótábort a Maribori Területi Levéltár és a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára június 24. és 29. között szervezte meg a muravidéki Gomilicán, valamint a zalai Iklódbördőcén és Szécsiszigeten. A kutató diákok és levéltárosok idén is számos értékes anyagra leltek, Gom il ic án például 15 háznál kaptak iratanyagot, a faluban pedig a múlt század harmincas éveiben majdnem minden családból dolgozott valaki Franciaországban. Mivel a tábor június 28-án, az I. világháború kezdetének 100. évfordulójakor is zajlott, a résztvevők dr. Kovács Attila történésszel az évforduló kapcsán a gyalogezredekről – amelyekben a muravidékiek harcoltak – és a háború muravidéki áldozatairól beszélgettek, Šövegeš-Lipovšek Gordana levéltáros pedig bemutatta nekik a szentlászlói Jan-
1915. okt. 2., Galícia (levél)
Forrón szeretett kedves Matildom!
A kutatótábor résztvevői dr. Göncz Lászlóval és dr. Gyimesi Endrével, akik már 1991-ben részt vettek a tábor munkájában. kó Zsigmond és felesége, Tilda frontnapló-jellegű levelezését. A tábor dokumentumaiból rendezett kiállítás vasárnap nyílt meg az Andrássy-Szapáry
kastélyban Szécsiszigeten, Szlovéniában a tervek szerint augusztus folyamán Turniščén lesz látható az anyag. kmj
60 év után újra találkoztunk
2014. június 19-én a Magyar Algimnáziumot az 1954-es esztendőben elvégző diákokként újra találkoztunk Lendván. A 19 fős egykori létszámból 10-en jöttünk össze, s a Fehér Borozóban 60 év távlatából vidáman emlékeztünk az eltöltött évekre. N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
Kívánom a jó Istentől, hogy ezen soraim a legjobb erő és egészségben találjanak fel mindnyájatokat, szüleinkkel együtt. Tudatom veled, édesem, hogy a múlt hónap 26.-án kelt soraidat tegnap, vagyis 1.-én megkaptam, melyből azt értem, hogy azért aggódsz miattam, mivel közelebbre való földi nincs velem. Igaz szeretnem én is, de sokszor egy ismeretlen sokkal jobb pajtása az embernek, mint egy közelre való. Így vagyok én is, amiatt ne búsulj. Itt mindnyájan olyanok vagyunk, mint a jó testvérek, bár többnyire horvát gyerekekkel vagyok együtt. A legközelebbi egy lippai hozzánk, a többi muraközi. Az előbbi pajtásom, a Szanti, másik századhoz került, avval ritkán találkozom. A Mátyást, mint feljöttünk, azóta nem láttam. Már bizonyos, hogy nincs a harctéren, akármi történt vele. Még arról is tudatsz, kedves fiam, hogy október első vasárnapja lesz holnap. Bizony, sajnos ránk nézve is, hogy így kell megérnünk. De csak bízzunk a jó Istenbe. Ez még nem a legnagyobb baj, csak több ne érjen. Ezt még idővel bőven kárpótolhatja a jó Isten. Azért oly nagyon ne búsulj. Írod, édesem, hogy krumpli sok lesz, s nekem is jutna belőle. Azt, édesem, úgyis tudom, ha csak egy volna is, abból sem veszne el a részem, ha otthon lehetnék. De az még bizonytalan, hogy mikor lesz. Talán még jövőre, ha a jó Isten megsegít. Itt krumpli úgyis sok van. Ebből kiveszem a részemet bőven. El sem képzeled, hány féle módon és milyen jól megtanultam elkészíteni. Ha megkóstolhatnád, azt mondanád, hogy ilyen jó krumplit nem is ettél még. Ne félj, most jól is állok, míg a mezőn lesz belőle. Az Orbán Gyula felől nem tudok. Azt sem tudom, melyik századhoz került biztosan és mi van vele. Mióta be lett osztva, nem láttam. Még, kedves feleségem, tudatom veled, hogy ma feladtam címedre húsz koronát. Ha megkapod, írd meg. Azért küldöm, mivel még marad vagy 16 koronám. Ha pénzre lesz szükségem, az is elég nagyon, de meg úgy sem tudom itt használni. És ha esetleg elveszteném, legalább kevesebb veszne el. Már a mult hónap 1.-én elküldtem volna, de akkor nem lehetett feladni, mert alig tudtunk a muszka után menni, úgy szaladt előttünk. Így nálam maradt. Innen pénzt csak minden hónap elején lehet küldeni, máskor nem. Ha megérem, lehet hogy a jövő hónap elején is valami keveset küldök, ha addig el nem költhetem, vagy valami nem ér. De előre hiába számítani, nem tudni még, mi történhet. Addig még a háborúnak is vége lehet, ha az Isten akarja. Tudatom, édesem még, hogy már meleg alsóruhát is kaptam, illetve inget, gatyát és kapcát és egy pár téli kesztyűt. Ha hideg lesz is, már nem fázom meg. Most meg egész szép meleg őszi időjárás van, csak sok eső ne legyen, az a legkiálhatatlanabb előttem. A múlt nap a márokföldi Magyar Farkassal is beszéltem. Újságot írni most nem tudok. Amiről írtál, hogy szabadságra mehessek, abból az idén már nem lesz semmi, talán majd jövő nyáron. Csak türelemmel legyetek otthon. Most Isten veled és velem. Addig is maradok a régi, hűn szerető párod. Számtalanszor csókol, Zsiga Jankó. Az I. világháború (1914–1918) 100. évfordulójára – együttműködve a Maribori Területi Levéltárral és Šövegeš Lipov šek Gordana levéltárossal – frontnapló jellegű sorozattal emlékezünk. A szentlászlói Jankó Zsigmond frontról írt, fennmaradt és ma a levéltárban őrzött leveleinek válogatásából jelentetünk meg minden héten egy levelet.
15
Választások 2014
TERVEIM AZ ÚJ ORSZÁGGYŰLÉSI CIKLUSBAN Az Országgyűlés új, reményeim szerint teljes mandátumában, a választópolgárok bizalma esetén, főképpen négy tartalmi körben szeretnék hozzájárulni a törvényhozás sikerességéhez, a Szlovéniában élő magyar közösség megmaradásához, fejlődéséhez és a Mura menti régió felzárkózásához, valamint a magyar–szlovén államközti együttműködés további sikereihez. 1. A nemzetiségi képviselői alapküldetésből fakadóan munkámat elsősorban a következő konkrét teendőkre kívánom összpontosítani: - A szinte valamennyi meghatározó politikai tényező által támogatott ún. általános nemzetiségi törvény szövegének véglegesítése és elfogadása, - A kétnyelvű ügykezelés hatékonyabb rendszerének és tényleges gyakorlati megoldásainak a kialakítása, és ezáltal a tevékenységét szolgáló más fontosabb épületek és létemagyar nyelv intézményes érvényesülésének növelése, sítmények rendezése terén (közösségi épületek, iskolák, - A törvény által biztosított ún. nemzetiségi gazdasági tájházak, emlékhelyek stb.). alap hatékonyabb rendszerének kialakítása a nemzeti 2. A nemzetiségi jellegű tevékenység mellett úgyszintén önkormányzati közösségek aktívabb szerepével, hatékonyan hozzá szeretnék járulni az ország általános - Az őshonos magyar nemzeti közösség tárgyi és szellemi társadalmi stabilitása szempontjából nélkülözhetetlen, a öröksége teljes körű feltérképezésének és kataszterszerű politikai és gazdasági-pénzügyi konszolidációt ténylegemegjelenítésének segítése, sen serkentő törvények megalkotásához. Mindenekelőtt - A muravidéki magyar kultúra és művészet, a tájékoztanélkülözhetetlennek tartom az igazságszolgáltatás hatétás, a kétnyelvű oktatás további tartalmi és intézményes kony rendszerének a létrejöttét, a ténylegesen kedvezőbb fejlődésének segítése, gazdasági környezetet biztosító jogi és adópolitikai légkör - A fiatalok széles körű közösségi integrálódásának támegteremtését, valamint az egészségügyi és szociális mogatása és segítése rendszerek szükségszerű reformját. - A nemzeti önkormányzati közösségek hatékonyabb 3. A muravidéki régió szociális és gazdasági felzárkózátartalmi működésének ösztönzése, sát, valamint fejlődését szolgáló belső összefogás és - A muravidéki magyar tudományos tevékenység egyséönkormányzati együttműködés serkentése, valamint gesebb intézményes szervezettségének ösztönzése, a jelentős hátrány és lemaradás felszámolására össz- Széles körű és folyamatos, kölcsönös bizalmon nyugvó pontosító törvények prioritás-jellegű támogatása. együttműködés és párbeszéd a szlovén többségi nem- 4. A szlovén–magyar államközi kapcsolatok gördülékenyzettel és más nemzeti kisebbségi közösségekkel, saját ségéhez szeretnék lehetőségeimhez mérten hozzájárulmegmaradásunk és közös fejlődésünk érdekében, ni, főképpen a szerteágazó határ menti együttműködés, - Aktív közreműködés a Lendvai Könyvtár helyiségprobvalamint az EU kohéziós és más alapjaiból származó, lémájának és a lendvai vár szanálásának segítése, a regionális és nemzetiségi fejlődést segítő projektek valamint – lehetőség szerint – a magyar közösség tervezésénél.
Göncz László magyar nemzetiségi országgyűlési képviselőjelölt 16
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
Muravidék Kapornaki Találkozó
„Tök finom” ételek, tökéletes kikapcsolódás A goricskói emberek a tököt főként a magjából sajtolt tökmagolaj miatt termesztik, de a termés húsából készíthető ételek, élelmiszerek, mint a tökfőzelék, a tökös-mákos rétes vagy a töklekvár sem ismeretlen számukra. Habár még nincs szezonja, de az idei Kapornaki Találkozó témájaként hétvégén mégis sikerült körüljárni a töktermesztés hagyományait és bemutatni a tökből készíthető ételek ízes sorát. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
A hagyományos, vidéki értékeket felkaroló rendezvény pénteken a
már megszokott helyen, a kapornaki tájház udvarán valósult meg. A házigazda – a Hodos Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség – ezúttal is
gondoskodott arról, hogy maradandó élményben legyen része a látogatóknak. „Egy picit megelőzzük az Őrségi Tökfesztivált, és bemutatjuk, nálunk milyen
A családias, de mégis egyre tágabb érdeklődésnek örvendő programra ezúttal is sokan voltak kíváncsiak.
hagyományok övezik a töktermesztést, legfőképpen a gasztronómia területén” – mondta Abraham Boris, a nemzetiségi tanács elnöke. A hagyományok mellett újdonság is akadt bőven ebben a témában. Az idei találkozó megmutatta, milyen sokoldalú zöldség is a tök, és erről mindenki megbizonyosodhatott. A megvendégelők pedig a Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete, a Hančik Falusi Turizmus, a Korenika ökogazdaság, a hodosi Őrség ME turisztikai szekciója, a szalafői Banya Klub, a péterhegyi Pojbič vállalkozás, a ratkovci házi sajtüzem és Rudas Magdus voltak, akik a Muravidéket és az Őrséget is képviselték. Mi is jártunk standtól standig és kóstolgattunk: a tökös-kapros-túrós lepény igazi házias finomság volt, ami a vidéki ember konyhájának ízeit rejtette magában. A tökmagolajos, zúzott tökmagban hempergetett kecskesajtos tál mellől pedig nehéz volt szabadulni. A tökmagolajos, őrölt tökmaggal megszórt
vaníliafagylalt pedig igazi ínyenc édesség volt, amiben még a kétkedve kóstolgatók sem csalódtak. De voltak pogácsák száz meg egy féle módon elkészítve, felfújtak, lepények, sütemények, lekvárok, szörpök, és az elmaradhatatlan őrségi tökös-mákos rétes is ott mosolygott a pulton. Az idei rendezvény tehát egy kisebb gasztronómiai utazás volt, ahol a kóstolgatásé volt a főszerep. A tökter mesztésről szakmai előadást is hallgathatott a közönség. Bogdán Stefán, a Muraszombati Mezőgazdasági és Erdészeti Intézet szaktanácsadója és Kapun Jožica, a mezőgazdaság mint kiegészítő tevékenység szaktanácsadója osztott meg érdekes tudnivalókat az érdeklődőkkel. Természetesen kultúrműsor is volt a sok éves hagyományokhoz híven. Ezúttal a helyi Őrség Művelődési Egyesület énekkara, a község legfiatalabb táncosai, az Árgyélusok, valamint a Pártosfalvi KÁI versmondói szórakoztatták a közönséget.
Nyári iskola idén is A tavalyihoz hasonlóan az 1. Számú Lendvai KÁI két par tneriskolával, a muraszerdahelyi (Mursko Središče) és a murakeresztúri (Zala megye) iskolával idén is szervezett EU-iskolát, melynek eredményességéről a pénteki bemutatón a közönség is megbizonyosodhatott. Zágorec-Csuka Judit projektvezető szerint az olvasótábor célja idén is az volt, hogy a különböző országokból érkező, de közvetlen környezetünkben élő – a tavalyi csatlakozással már Horvátország is EU-s tagország – tanulók
szabadabb környezetben tájékozódjanak az Európai Unió működéséről és alapvető jellegzetességeiről. A három iskola tanulói ezt követően bemutatták szülőhelyük és iskolájuk jeles személyiségeit, földrajzi és történelmi nevezetességeit. A pannókon megjelenő anyag és a felolvasások bizonyosságul szolgáltak arra, hogy a tanulók komoly kutakodásba fogtak, hogy alapvető ismeretekkel lássák el társaikat és a legfigyelemreméltóbb adatokat, érdekességeket közvetítsék társaik felé. A murakeresztúri isko-
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
A lendvai tanulók korhű viseletben a reformáció időszakának divatját is bemutatták. la tamburazenekara végül muraközi népzenével búcsúztatta a rendezvényt, mely idén is sok érdekes
foglalkozással próbálta elsimítani a három nemzet nyelvi és kulturális különbözőségeit a baráti szálak
és kapcsolódási pontok összekötésével. Szemmel láthatóan sikeresen! -ce
17
Sport A Lendva Körzeti Labdarúgó-szövetség közgyűlése
A Nafta pert nyert a Metz ellen első fokon, de… A címben szereplő bejelentés mellett az éves összejövetelen a klubok képviselői az összes fontos kérdésről egyhangúlag döntöttek. Indul a lendvai kisfociliga. Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net
Az ülést az alapszabályzat értelmében Branko Gros, a Lendva Körzeti Labdarúgó-szövetség elnöke vezette, a segítségére pedig Persa Bruno és Lecsek Avgust volt. A 10 pontos napirenden többek közt a beszámolók elfogadása, illetve a 2014-es tartalmi és pénzügyi terv megvitatása szerepelt. A napirendek elfogadásánál az elnök előterjesztésével ellentétben (a ljubljanai szövetség szabályzata szerint egy
dása gyakorlatilag zökkenőmentesen, egyhangúlag megtörtént, s ez érvényes a 2013-as pénzügyi és tartalmi beszámolóra is. A tartalmi beszámolónál az elnök kifejtette, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás-nevelésre, s a szövetség ifjúsági központja azért nem Lendván működik, mert a Nafta által a városban már biztosított a magas szintű képzés, a kisebb településeken viszont az utánpótlásközpont veszi át ezt a szerepet. Gros példaként elmondta, hogy a maribori és a celjei szö-
számára szerveztek labdarúgó-eseményt (2. sz. KÁI, labdarúgójelvény, labdarúgóiskola, női labdarúgás stb.). A szövetség vezette a 3. liga keleti csoportját, de a Muravidéki Liga az ismert okokból 2013 tavaszával megszűnt. Az utánpótlás ligákban lebonyolították a bajnokságot a 7, 9, 11, 12, 15, 17 és 19 éves korosztályok számára, a két körzeti ligát is sikeresen zárták, a Szlovén Labdarúgó-szövetségben pedig több képviselőjük végez eredményes munkát. A körzeti labdarúgó-szö-
A közgyűlésen a 21 klubból 18 képviseltette magát. méltányossági kérelmet egy évben csak egyszer lehet tárgyalni, s ez már korábban megtörtént) a jelenlévő 18 klubképviselő a 21 közül megszavazta a Panonija kérelmének napirendre vételét, melyben játékosuk, Péntek Adrián László egyéves eltiltásának csökkentését kérelmezték, de napirendre került a csődeljárás alatt álló Nafta Labdarúgóklub kérdésköre is a Nafta–Metz–Vinko ügyben, melyről keretes írásunkban számolunk be részletesebben. A tavalyi közgyűlés jegyzőkönyvének elfoga-
18
vetségben sem a központi városban működnek ezek az intézmények, hanem a periférián dolgoznak. A vezetői szerepkört a tavalyi évben Lutar Denis látta el, 350 eurós havi bérét teljes mértékben a ljubljanai szövetség vállalta fel, az új idényben viszont Damir Rob lesz a központ vezetője, és Renkovcin, illetve szükség esetén Lendván is tartanak majd edzéseket. A grassroots programban a lendvai szövetség az egyik legsikeresebb, hiszen ahogy ezt a program alapelve tartalmazza, gyakorlatilag mindenki
vetségekkel nagyon jó az együttműködés, kivéve a muraszombatit, amellyel gyakorlatilag már a kommunikációs viszony sem áll fenn. A zárszámadásnál kiderült, hogy a szövetségnek tavaly 99 ezer euró bevétele volt. Ennek közel egyharmadát a Szlovén Labdarúgó-szövetségtől kapta különböző programok támogatásaként, a felét pedig különböző nevezési díjakból. Az is kiderült a kimutatásból, hogy a községek közül csak a lendvai nyújtott támogatást, mégpedig 1783
Győz az ügyeskedés? Bár a Lendva Körzeti Labdarúgó-szövetségnek közvetlenül nincs köze a Nafta és a Metz közötti pereskedéshez Vedran Vinko ügyében, de mivel a városban különböző híresztelések terjedtek el a szövetséggel, illetve annak elnökével kapcsolatosan, így Gros fontosnak tartotta, hogy tájékoztassa erről a közgyűlést. Az elnök vázolta a történéseket: a Nafta kártérítési pert indított Vinko átigazolási ügyében a Metz ellen, s a FIFA első körben a Naftának adott igazat. A franciák erre a CAF-nál (a svájci nemzetközi sportbíróságnál) fellebbeztek arra hivatkozva, hogy a Nafta Sportegyesület nem tagja a Szlovén Labdarúgó-szövetségnek. Gros elmondta, a klub 2012. március végéig valóban nem regisztrálta magát a Szlovén Labdarúgó-szövetség nyilvántartásában, s a szervezet bajnokságaiban egyetlen csapata sem szerepelt, amelyhez a szövetség a tagságot köti (de az átigazolás időszakában igen – a szerző megjegyzése). Így az elnök nem tudta aláírni az okmányt, mely igazolja a Nafta tagságát a lendvai szövetségben. Gros elmondása szerint a döntés második fokon még nem született meg, de ő is reménykedik a Nafta számára kedvező döntésben. euró értékben. A kiadások összesen közel 69 ezer eurót tettek ki, ebből mintegy 20 ezer a titkár bérére ment el, valamint jelentős összeg a tiszteletdíjakra és az útiköltségekre. A szövetség így a tavalyi évet több mint 30.000 eurós többlettel zárta, ebből 15 ezret lekötöttek, mert ahogy az elnök elmondta, az idei évben már csökkennek a bevételek, és bizonyos kiadásokat a tavalyi többletből kell majd lefedniük. Az ellenőrzőbizottság alátámasztotta az elmondottakat és elfogadásra javasolta a zárszámadást, ami egyhangúlag meg is történt. Az idei munk ater v nagymértékben azonos az előző évivel, változást jelent viszont a ligák átszervezése miatt a versenykiírás. Erről végső döntés még nem született. A 3. liga keleti csoportjával gyakorlatilag helyreáll az egykori muravidéki bajnokság. A színvonal és a verseny érdekessége érdekében a lendvaiak felvetették a muraszombatiaknak egy
4. liga szintű muravidéki liga megszervezését 6–6 klubbal, ám a muraszombatiak még csak nem is válaszoltak, ehelyett meghirdették saját bajnokságukat két szinten, így a közös liga elképzelése meghiúsult. Ennek következtében Lendván is két szinten zajlik majd a bajnokság, a javaslat szerint az első ligában nyolc csapattal háromkörös rendszerben, a többi csapat pedig a második ligában versenyezne: amennyiben hat csapat lesz, akkor négykörös, hét vagy több csapat esetében pedig háromkörös rendszerben. Zlatko Kostric, az Olimpija elnöke kevesellte a mérkőzések számát a háromkörös rendszerben, ezért az igazgatói bizottságnak javasolta a négykörös rendszer melletti döntést. Végül is abban állapodtak meg, hogy a benevező csapatok számától teszik majd függővé a rendszert. A kluboknak a nevezésnél oda kell figyelniük arra, hogy az első ligában szereplőknek legalább
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
Sport két utánpótláscsapattal kell rendelkezniük, míg a másodikligásoknak, akik fel szeretnének jutni az első ligába, legalább egy fiatal csapattal. A FIFA előírása szerint szankciókkal számolhatnak azok a klubok, amelyek a pályán kiharcolják a továbbjutást, viszont nem vállalják a feljutást a magasabb osztályba. A pénzügyeket illetően az idei évben szerényebb összegekkel gazdálkodhat majd a szervezet. A már említett több mint 30.000 eurós áthozatallal a tavalyi évből a bevételeket közel 89 ezerre tervezik, a kiadásokat pedig 70 ezerre. A Panonija kérelmét, hogy csökkentsék játékosuk, Péntek Adrián László egyéves eltiltását 9 hónapra, a jelenlévők többsége ugyan megszavazta, de mivel Gros elmondása szerint a szavazatok abszolút többségére lett volna szükség, így a játékos október 5-e előtt nem léphet pályára.
Győztek a Vajdaságban A megerősödött Pa nonija labdarúgócsapata harmadik alkalommal látogatott el a Vajdaságba, ahol a Pavlovec ellen 4:3-as sikert aratott. A gyertyánosiak góljait a Mladost ellen Saša Levačič (2), Sandro Vinko és Denis Kostric lőtte. A visszavágóra előreláthatólag ősszel kerül sor, az egykori elsőligás FK Apatin pedig részt vesz a hétvégi BiroSmej emléktornán. feri.h.m.
Lešnjak prágai ezüstérme A cseh fővárosban az öregfiúknak rendeztek cselgáncsbajnokságot. Bogdan Lešnjak a Beltinci színeiben szerepelve ezúttal is kitett magáért, hiszen a 82 kilós súlycsoportban, a 40–45 évesek korosztályában a 32 versenyző közül egészen a döntőig menetelt, ahol végül az orosz Alexandr Konovalovtól szenvedett vereséget. HF
Nem sikerült a szenzáció Utroša Iztok még tavasszal az Uzwil csapatával megnyerte a svájci tollaslabda-bajnokságot, így a múlt héten Párizsban léphetett pályára a csapatok Euró-
Utroša Iztok svájci csapatával Párizsban tisztességesen helytállt, a szenzáció azonban elmaradt. pa Bajnokságán. Utroša is titokban reménykedett a szenzációban, de végül is mindhárom meccsüket elveszítették, így nem jutottak tovább a csoportból.
Az első csoportmeccsen Utrošáék a portugál ACD Che Lagoense ellen 4:3-as vereséget szenvedtek. A lendvai játékos legyőzte egyéniben Angelo Silvát (21:13 és 21:9), férfi párosban viszont két szoros játszmában partnerével az oldalán alulmaradt. A második fordulóban a francia BC Chambly Oise ellen esélye sem volt az Uzwilnak: a meccs 7:0-s francia sikerrel végződött. Ennek ellenére az utolsó forduló előtt a svájciak nagyarányú győzelmük esetén még továbbjuthattak volna a csoportból a negyeddöntőbe. Erre azonban nem került sor, az olasz BC Milano 4:3-as sikert ért el ellenük. Utroša egyéniben Rosario Maddaloni ellen 21:15-es és 21:14-es sikert ért el, míg párosban Nicky Bachhal az oldalán győzött 21:7-re és 21:5-re. HF
Tkalec nagy fogásai Tótszerdahelyen a Dani Kupán 40 versenyhorgász vett részt Magyarországról és Szlovéniából. A 2x4 órás versenyt 49 kiló fogással Szabó Gábor nyerte két lendvai előtt: Tkalec 32 kilóval harmadik, Žizek Tibor pedig 31,2 kilóval negyedik lett. Bazsika Ferenc 20 kilóval a 9. helyen zárta
a versenyt. A lendvai horgászok Szombathelyen is versenyeztek, ahol Daniel Tkalec megnyerte a Feeder 2x4 órás kategóriát 40,1 kiló zsákmánnyal, 38,4 kilóval Žižek Tibor második, Leon Tkalec pedig 28 kilóval negyedik lett. feri.h.m.
Gyengén szerepeltek A vadászegyesület Ivanjkovcin kétnapos koronglövőversenyt szervezett. A 15 csapat közül a muravidékiek nem jeleskedtek, hiszen a Videm győzött 36 koronggal, a Pártosfalva 33
találattal a jónak mondható ötödik helyen végzett, a lendvaiak viszont mindös�sze 18 koronggal utolsók lettek Bogdan, Pojbič, Kocon, Gerenčer és Pal felállásban. feri.h.m.
Horvat hatodik lett Nagykanizsán rendezték meg a 4. Regionális Kupát pisztoly versenyszámban, amelyen Horvat Avgust, a Jezero legjobb céllövője pisztollyal is részt vett. Nagykaliberű pisztollyal Horvat 3. lett 180 körrel, 6 körrel lemaradva a
N É P Ú J S Á G 2 014 . j ú l i u s 3 .
győztes Barkó (Keszthely) mögött, kiskaliberű pisztollyal pedig a dobronaki versenyző 179 körrel a hatodik legjobb eredményt érte el. A győzelmet 190 körrel Góra (PLE Zalaegerszeg) szerezte meg. F. B.
11. Háromországos Pannon Maraton, 2014. 07. 20., Muraszentmárton (Sv. Martin na Muri), Horvátország A Szlovénia Kerékpározik projekt keretén belül tizenegyedik alkalommal rendezzük meg a 11. Háromországos Pannon Maratont. A maraton résztvevői hangulatos magyar és muravidéki falvakon fognak átbringázni a pannon síkságon, majd a Mura folyó átlépése után feltekernek a muraközi borútra, hogy a rendezvény végén igazi kikapcsolódásban lehessen részük Muraszentmártonban. A maraton különböző útvonalai eltérő nehézségi fokozatokat képviselnek, így a maratonon mindenki megtalálja az erőnlétének és teljesítőképességének megfelelő távot. A vállalt táv teljesítése után a visszaérkezőket ebéddel, fürdéssel a termálfürdőben, frissítőkkel és éremmel várjuk. A határátlépés miatt érvényes személyi igazolványt vagy útlevelet minden résztvevő hozzon magával. Túravonalak: Hosszútáv: 105 km; Horvátország–Szlovénia–Magyarország, rajt 9.00 órakor Középtáv: 50 km; Horvátország–Szlovénia, rajt 9.10-kor Családi maraton: 15 km, rajt 9.20-kor Nevezés: a helyszínen a rendezvény napján 07.00 órától 8.45-ig A nevezési díj 15 euró, ami a helyszínen fizetendő. A rendezvény szervezői beszélnek magyarul. Előnevezés: interneten 2014 júniusától a http://www. bk-muraavantura.com/ címen, így a nevezési díj 12 euró. Általános szabályok: A maraton normális forgalomban indul, ezért a résztvevők kötelesek betartani a KRESZ-szabályokat és a szervező utasításait. A versenypálya egész útvonalán a fejvédő használata kötelező. 14 év alatti résztvevő csak szülő vagy nevelő felügyeletével vehet részt. A maraton résztvevője saját felelősségére kerékpározik és felel a károkért, amelyet magának vagy másoknak okoz. Anyagi kárért a rendező felelősséget nem vállal, kártérítésre nem kötelezhető. A maraton résztvevője elfogadja, hogy a versenyről készült film- és képanyagokon, valamint azok reklámcélú felhasználásában szerepelhet és ezért ellenszolgáltatást nem kér. A jelentkezési lap kitöltésével elismeri, hogy fizikailag jó állapotban van, a versenyre edzésekkel készült, a fenti okokra visszavezethető bármilyen károsodásért, illetve balesetekért, anyagi kárért a rendező felelősséget nem vállal, kártérítésre nem kötelezhető. Főszervező: BK Muraavantura Sveti Martin na Muri: http://www.bk-muraavantura.com/ Partnerek: Lendvai Kerékpárklub: www.kolesarski-klub-lendava.si és Mocorgók Lenti: http://www.mocorgok.hu/ A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!
19
KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS
Francisco de
Los Caprichos
2014. 6. 6.– 9. 30. Lendvai vár www.gml.si
A kiállítás létrejöttét támogatták:
Aus der Sammlung Richard H. Mayer, Bamberg & Kunstgalerien Böttingerhaus, D-96030 Bamberg Kontakt Verlag, Regensburg
Banffyjev trg 1 - Bánffy tér 1, 9220 Lendava - Lendva, Slovenia T: +386 (0)2 578 92 60 • E: info@gml.si