Info
Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
66. évfolyam 27. szám Lendva 2022. július 7. ISSN 0352-6569 1,30 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
7–14. oldal
h
e
t
i
l
a
p
j
a
Figyelm eztetésül, okulásul Figyelmeztetésül,
Salban és Lendván újabb botlatókövek jelzik, hogy a Muravidéken jelentős,
erős, életképes zsidó közösség élt, amelyet egy őrült ideológia nevében
megsemmisítettek. A jelen és a jövő nemzedékeknek figyelmeztetésül, okulásul:
Lebar Denis csentei országúti kerékpáros:
ne történhessen hasonló még egyszer! Bővebben a 2–3. oldalon.
„Egyszer a Jumbo-Visma csapat tagjaként szeretném megnyerni a Tour de France-t” 18. oldal
Iránytű
Újabb három családnak is botlatóköveket helyeztek el Le
Kialakulóban az együ Az Újraalapított Szlovéniai Zsidó Közösség és Lendva Község szerződést írt alá a hosszúfalui zsidó temető elsődleges, temetkezési célú újraindításáról. Az eseménnyel egybefűzve július 4-én két helyszínen három lendvai zsidó család tiszteletére helyeztek el botlatóköveket, míg az egésznapos programot A 20. század extrém ideológiái, mind a nácizmus, jazzkoncert zárta a Lendvai Zsinagógában. Tomka Tibor
Emlékezzünk…
mind a kommunizmus Európa-szerte hihetetlen pusztulást okozott, egész népcsoportokat, közösségeket szüntetett meg, megváltoztatta az addig természetes életvitelt, a társadalmi normákat, a szokásokat. Sajnos volt részünk benne szűkebb és szélesebben vett pátriánkban is. A héten Lendva városában újabb botlatóköveket helyeztek el három volt lendvai zsidó család tiszteletére, megemlékeztünk az egykor szellemi és anyagi tekintetben is erős közösségről, amelyet egy őrült ideológia nevében teljes egészében kisemmiztek, megsemmisítettek. A napokban emlékeztek meg Sárváron a második világháborúban internált szlovénokról, és hát ismét évfordulóhoz jutottunk a háború után hrastoveci, sternthali táborokba 77 éve deportált muravidéki magyarok kapcsán is. Mindannyian ártatlanok voltak, bűnük csak egy volt, hogy éppen zsidók, szlovénok vagy magyarok voltak. Emlékezni fontos, és bár ez már szinte közhelynek tűnik, de csak a múlt hibáinak felismerésével, elsősorban pedig feltárásával lehet szebb, gyűlölet és ilyen jellegű tragédiák nélküli jövőt építeni. Tény, hogy most már javában utánunk lévő 20. század tragikus volt Európa népességére, nemzeteire, etnikumaira, vallási közösségeire nézve, ahogy tény az is, hogy a 21. század, amelyet jelenleg élünk, szintén nem kecsegtet fényes jövővel. Számos problémával küzdenek társadalmaink, a válságok pedig mindig táptalajt nyújthatnak a szélsőségeknek. Emlékezzünk tehát, így talán nagyobb az esélyünk, hogy hasonló szörnyűségek ne történjenek meg ismét.
Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Farkas Brigita, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Az Újraalapított Szlovéniai Zsidó Közösség és Lendva Község a szerződés aláírásával hosszú távú megállapodást vetítettek előre a kulturális örökség megőrzése és a kulturális tevékenységek fejlesztése terén. A szerződésaláírást megelőzően a valamikori
bemutatásával – emlékezésre, elgondolkodásra késztetik az arra járókat, a véletlenül „beléjük botlókat”. A művészi projekt révén egy folyamatosan növekvő, az egyes kövek hálójából álló decentralizált „óriási emlékmű” jön létre. A botlatókövek projektje Európa-szerte folyik 1994 óta. Lendván és egyéb helyszíneken pedig
Elie Rosen, az Újraalapított Szlovéniai Zsidó Közösség elnöke, valamint több szónok is hangsúlyozta, hogy Lendva történetéhez a múltban a zsidók mind egyéni, mind közösségi szinten igencsak értékesen járultak hozzá, kivételes szellemi, értelmiségi és emberi nyomot hagytak. Ez a mai napig érezhető, illetve kötelezi a maiakat,
Botlatókövek a Deutsch család emlékére a Ljudska Pravica tér 11. szám előtt. Deutsch, Pollák és Nádai családok otthonai előtt ös�szesen 16 botlatókövet helyeztek el. A botlatókövek (németül: Stolpersteine) Günter Demnig német szobrász alkotásai; a nemzetiszocializmus áldozatai előtt tisztelgő, macskakőre rögzített, 10×10 centiméteres réz emléktáblákat az áldozatok egykori lakhelye előtt helyezik el a járdába süllyesztve. Ezek a kövek a lakóhelyek mindennapjaiban teszik láthatóvá és kézzelfoghatóvá a történelmet. Nevükhöz híven rövid időre megállítják és – a személyes történetek
2019-ben helyezték el az elsőket. A botlatókövek hétfői elhelyezése a Never Forget európai projekt keretében valósult meg, ebben a Csáktornyai Zsidó Hitközség, a Maribori Zsinagóga és Lendva Község vesznek részt, a célja pedig a holokauszt áldozataira való emlékezés, az európai állampolgári kultúra, a demokrácia, az emberi jogok, valamint a közös európai értékek, az európai sokszínűség erősítése. A Deutsch, Pollák és Nádai családok valamikori otthonai előtt Koncut Ivan megbízott polgármester,
hogy a zsidó örökséget megőrizzék az utánunk következő nemzedékeknek, egyben figyelmeztessenek a világ egyik legnagyobb elkövetett bűnére, a holokausztra. Ennek a törekvésnek fontos része lehet az egyedüli teljes mértékben megmaradt szlovéniai zsidó temető Hosszúfaluban, amelyet az aláírt szerződés értelmében az Újraalapított Szlovéniai Zsidó Közösség használhat temetkezésre. E z ek h ez a sz avakhoz csatlakozott SzalayBobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
Muravidék
endván
üttműködés a zsidó közösséggel kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, aki a Lendvai Magyar Főkonzulátus előtti botlatókövek elhelyezése kapcsán elmondott beszédében, illetve lapunknak adott nyilatkozatában is hangsúlyozta, sajnos már csak emlékezni tudunk a holokauszt áldozataira, de az emlékezés nagyon fontos a jövőt illetően. Kiemelte, hogy a Magyarország német megszállása utáni dicstelen történésekért, a haláltáborokba deportálásokért, illetve a magyar hatóságok ezt megelőző, a zsidó közösségre vonatkozó jogfosztásáért a
deportálásban is résztvevő magyar közigazgatást nyilvánvalóan felelősség terheli, és erre emlékeznünk kell, hogy soha többé ne történhessen meg. Kifejtette, áprilisban emlékeztünk meg a muravidéki zsidóság deportálásának 78. évfordulójáról, aminek következtében szinte teljes mértékben megsemmisült a közösség, a vidéket pedig felbecsülhetetlen veszteség érte. „Éppen ezért nemet kell mondanunk az antiszemitizmus bármely fajtájára, amely a kereszténységgel egyszer űen nem egyeztethető össze” – folytatta az államtitkár
helyettes. Amint azt Elie Rosen, az egyesület vezetője hangsúlyozta, igencsak fontos a szerződés aláírása, mivel ezzel Lendva Község a temetőt nemcsak kulturális örökségnek, hanem zsidó vallásgyakorlási helynek ismeri el. „Majdnem 80 évvel a második világháború befejezése után a hosszúfalui zsidó temető a zsidó hagyományok felélesztésének egyedi helyszínévé válik” – mondta a szlovéniai tradicionális zsidó közösség elnöke. A botlatókövek elhelyezésekor rövid zsidó vallási szertatásokat bemutató
Botlatókövek Salban is
Koncut Ivan, Lendva megbízott polgármestere és Elie Rosen, az Újraalapított Szlovéniai Zsidó Közösség elnöke aláírta a zsidó temető temetkezési célú újraindításáról szóló szerződést. szlovéniai főrabbi, Ariel Haddad kifejtette, a szlovéniai zsidó közösség a működő zsinagóga mellett most már temetővel is rendelkezik, így megvannak a közösség pillérei. A botlatókövek elhelyezésénél a Pollák, a Nádai
és a Deutsch családokról Boris Hajdinjak, a Maribori Zsinagóga vezetője is szólt néhány szót, az eseményen a családok leszármazottjai, illetve a Deutsch család esetében jó szomszédjaik leszármazottjai is jelen voltak.
Lendva és Budapest bővülő kapcsolata A botlatókövek köré virágot helyeztek el a család leszármazottjai, valamint a polgármester és a monográfia szerzője. A holokauszt helyi áldozataira emlékezve hétfő délelőtt a Sal 161-es házszám előtti járdába is botlatóköveket helyeztek el. Az emlékezés rézlapjaira Schönauer Gyula, a falu fotográfusa és családtagjainak nevei kerültek a fényképész egykori műhelye elé. – Megelégedéssel tölt el, hogy egy ilyen apró, határmenti falu is azok közé a települések közé tartozhat, akik méltó módon állíthatnak emléket a holokauszt helyi áldo-
zatainak – mondta Fartek Iztok sali polgármester az eseményen. A köveket Günter Demnig kölni művész, a botlatókövek elhelyezésének kezdeményezője rakta le. A Schönauer családról és az 1894-ben született fotográfus családfő életéről monográfia is készült Mark Kren tollából. A szerző a család életének ismertetésével emlékezett meg a vidék azon híres fényképészéről, akinek köszönhetően az 1930-as években Sal volt az egyik
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
legtöbbet fényképezett település a Muravidéken. A fényképész munkássága, hagyatéka óriási történelmi anyag. A szlovén zsidó hitközösség főrabbija, Ariel Haddad imát mondott a Schönauer családért, majd a család ma élő leszármazottjai virágot helyeztek el a botlatókövek körül. Az eseményt a Sal községi nyugdíjas egyesület népdalkörének szereplése tette még ünnepélyesebbé. (ak)
Koncut Ivan, Lendva megbízott polgármestere június 30án Budapesten találkozott az I. kerület polgármesterével, Váradiné Naszályi Mártával és Budapest főpolgármesterével, Karácsony Gergellyel. A bemutatkozó találkozás jó alkalom volt arra, hogy a két város között létrejött baráti kapcsolat – nagyságrendi különbségük ellenére – további együttműködési programokkal bővüljön. Így Lendva idén jelen lesz az adventi és a karácsonyi vásáron Budapesten, de szóltak az együttműködésről a sport, a kultúra és a zöldturizmus terén is. Kmj
3
Muravidék Ünnepélyes átadás
A lendvai fehérbányászok emlékére
Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net
Az olajfúró makettje, amelyet a lendvai bányászati iskola diákjai által és az akkori Nafta strojna vállalat szakmai munkatársai segítségével építettek meg, a Nafta strojna egykori helyén került felállításra. A makett jelképes üzenetet hordoz mindenkinek arról, hogy a lendvaiak tisztelik városuk műszaki és kulturális örökségét, valamint folytatni kívánjak a város egykori gazdasági fejlesztését. Koncut Ivan, Lendva Község polgármesteri teendőket végző alpolgármestere köszöntőbeszédében kiemelte: a Nafta vállalat mély nyomot hagyott tér-
ségünkben, sokat tett az itt élő emberekért, támogatta a sportot, a kultúrát, aktívan részt vett a középiskolai gépészeti oktatásban. – Ha meg szeretnénk őrizni a lendvai fehér bányászok emlékét, más oldalról is meg kell megközelítenünk a dolgot: olajipari múzeumot kell létrehoznunk, amely méltó módon emlékeztetné a várost és az idelátogatókat a Nafta vállalat fontosságára – tette hozzá Koncut. A lendvai fehérbányászok emlékét Gjerek Jožef, a Nafta vállalat egykori alkalmazottja, jelenleg a Mozgássérültek Lendva Községi Egyesületének elnöke elevenítette fel, kitérve a cég legfontosabb eredményeire és eseményeire.
Fotó: Galič Tomaž
Július 3-án, a bányásznap alkalmából Lendva Község, a Lendvai Galéria és Múzeum, valamint a Nafta strojna cég közös szervezésében a Cubis szálloda előtti téren ünnepélyesen átadták az 1950-ben készített, felújított fúrótoronymakettet. A rendezvény keretében bemutatták dr. Lendvai Kepe Zoltán Nafta 75 című kiadványát is.
Az eredetileg 1950-ben készült fúrótoronymakett újbóli felállítása tisztelgés a nagy múltú olajvállalatnak a térségben betöltött kiemelkedő szerepe előtt. Baumgartner Dubrav ko, a Lendvai Galéria és Múzeum igazgatója röviden bemutatta dr. Lendvai Kepe Zoltán etnológus és főmuzeológus „Nafta 75 – a Lendva-vidéki szénhidrogénbányászat 75 éve” című kiadványát. A Lyndvamuzeum soro-
zatban megjelenő, háromnyelvű (szlovén, magyar, angol) publikáció a 2018ban a Polgárság Múzeumában rendezett kiállítás anyagát tartalmazza. A könyvben a gazdag fotóanyag (többségük a Nafta fotóarchívumából származik) és a Lendva-vidéki
szénhidrogénbányászat gazdag történelme mellett érdekes statisztikai, illetve olajkitermelési nyilvántartási adatok is találhatók. A könyv, amelynek grafikai tervezését Orban Peter végezte, a Lendvai Galéria és Múzeumban vásárolható meg.
Dobronak Község Tanácsa
Otthonteremtési támogatás a fiataloknak Dobronak Község Tanácsának június 29-i ülésén elfogadták a Katicabogár Óvoda három tagozatának kialakításáról és a munkahelyek besorolásáról szóló javaslatát a 2022/23as tanévre, tárgyalták a fiatalok első lakhatási feltételeinek megoldását, valamint a kutyák és macskák ivartalanításának támogatását tartalmazó szabályzatot. Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net
Ivanuša Milena igazgató terjesztette elő az óvodai tagozatok kialakításáról és a munkahelyi besorolásról szóló javaslatot, mely szerint a következő tanévben három tagozatban összesem 46 gyermek látogatja
4
az óvodát. A továbbiakban az igazgató és a tanácstagok is üdvözölték a fiatalok és a fiatal családok első otthonteremtési támogatását szabályozó rendeletet, többek közt azért is, mert az adatok azt mutatják, hogy az utóbbi két évben a megszokottnál kevesebb gyermek született a község-
ben. A szabályzat szerint a támogatásra azok a párkapcsolatban élő fiatalok és fiatal családok jogosultak, akiknél a támogatás kérvényezésének időpontjában legalább az egyik kérvényező még nem töltötte be a 35 évet és a községen belül először szembesül a lakhatási problematikával.
Építési telek, lakóház vagy lakás vételárához, illetve lakóház építéséhez a község 1.500 euróval, régi lakóház felújításához 700 euróval járul hozzá, emellett a gyermekes családokat egy gyermek esetén 200, kettőnél 300, három vagy több gyereknél pedig 500 euróval támogatja. A községben az elhagyott állatok számának csökkenését és az állattu-
lajdonosok felelősségteljesebb eljárását a kutyák és macskák ivartalanításának szubvencionálásával ösztönzik a jövőben. Az állandó lakcímmel rendelkező állattulajdonosoknak a szolgáltatást nyilvános pályázati felhíváson keresztül támogatják legfeljebb két állat esetében, macskáknál bruttó 30 euróval, a kutyáknál pedig bruttó 50 euróval.
KÖVESSEN BENNÜNKET
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
Muravidék Felújítások a Lendvai Idősek Otthonában
A lakókat Radányba költöztették Teljes felújítás indul el az 1994-ben épült lendvai idősotthon egyik szárnyában. A vezetékrendszerek cseréjén kívül 58 szobát egy-, illetve kétágyas szobává alakítanak át, de korszerűsítik a társalgót és a többi helyiséget is. Az építési munkálatok idejére 69 lakót Lendváról a radányi Izvir Medico szállodába költöztettek. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A mintegy 4 millió euró értékű beruházásról és a felújítás várható hozamáról, valamint a lakók átköltöztetéséről Kuzma Gorant, az idősotthon igazgatóját kérdeztük. – Intézetünk sikeres volt a React EU-s kiíráson, beadványunkkal
végén Lendváról 69 lakót Radányba, a Sava Turizem Izvir Medico négycsillagos szállodába költöztettük át a felújítás idejére. Az idősek otthona a gyógyfürdő üzemeltetőjével egyéves bérleti szerződést kötött. Minden lakó személyes beleegyezésével és a helyiségek előzetes megtekintése után helyeztük át őket
ételt Lendváról szállítják Radányba), egészségügyi szolgáltatásokban, terápiákban és szabadidős foglalkozásokban részesülnek, mint Lendván. – Mindent megteszünk, hogy minél stresszmentesebb legyen az idegen környezetbe való kerülés – emeli ki az igazgató. Hogy az új kihívásoknak eleget tudjanak tenni, az
Rakičanba 12, Lendvára 4 millió euró A Munka-, Család- és Szociálügyi Minisztérium tavaly augusztusi pályázatán a React-EU járvány utáni felépülési alapból a Muravidéken társfinanszírozást nyert a rakičani (ezen belül a cserencsóci) és a lendvai idősek otthona az intézetben elhelyezettek lakhatási körülményeinek javítására. Rakičan 12 millió euróban, Lendva pedig 4 millióban részesült. Lendván 2 százalékos a saját erő a beruházás 4 milliós értékéből, s a szerződés többek közt fix árakat tartalmaz. áll majd teakonyhával. Az otthon folyosóit a jelenlegi standardokhoz illesztik, valamint kiszélesítik a szobák ajtaját is, hozzáigazítva a betegágy méreteihez. Jobbak lesznek a lakhatási és a munkavégzési körülmények. – Tudatában vagyunk annak, hogy minden Lendván maradt lakónknak zavarni fogja a nyugalmát a gépek zaja, amiért a megértésüket kérjük. Ahogy
egy-egy részleg felújítása elkészül, őket ide költöztetjük át. Majd – remélem – jövő júliusban teljesen új lakhatási körülmények közé térhetnek vissza – fejti ki Kuzma Goran. Hozzáfűzi, hogy a szobák átalakításával némileg csökken az eddigi 172-es férőhelyszám, viszont a lakhatási körülmények, a kényelmi feltételek igencsak javulni fognak.
A függetlenség védői
Felújítás után a lendvai idősotthonban megszűnnek a háromágyas szobák, helyettük egy- és kétágyasokat alakítanak ki. a mintegy 4 millió euró értékű fejlesztéshez szinte teljes összegű, 98 százalékos támogatást nyertünk. Megtörtént már a tervezési és az építési munkálatok kivitelezőjének kiválasztása is, a munkálatokkal egyéves határidővel a Pomgrad céget bíztuk meg, mely kulcsrakész, beköltözhető helyiségeket lesz köteles átadni 2023. július 31-ig. Az otthonban jelenleg a helyiségeket ürítjük ki. A munkálatok miatt a lakószobák nem lesznek használhatók, így június
Radányba. Többségüknek egyágyas szobája van, néhányan lesznek kétágyasban. Akiket áthelyeztünk, mind mobilisok, igénybe vehetik a szálloda többi létesítményét és szolgáltatását is, például a medencéket, a masszázst. Vagy sétálhatnak egy nagyot a parkban, ami itt Lendván sajnos nem adatott meg az otthon közelében – mondta Kuzma Goran. Az átköltöztetett időskorúak a megszokott szakdolgozók részéről ugyanabban az étkeztetésben (az
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
otthonban személyzeti átszervezést végeztek. Remélik, hogy a szolgáltatás biztosítása és a napi ingázással jelentkező pluszköltségek nem terhelik túl az intézet költségvetését, amire jelenleg a múltban felgyülemlett többlet nyújt fedezetet. Ami a munkálatokat illeti, a szobákat a balkon beépítésével bővítik, minden szobából – így a háromágyasokból is – egyvagy kettőágyast alakítanak ki saját mosdóval. Modern társalgó is rendelkezésre
Államiság napi emlékműavatás Miriščén. Lendva Község határ menti részén is leleplezték az önállósulási emlékművet az államiság napja és az önálló Szlovénia védőinek tiszteletére. Miriščén, Hotiza településnek közvetlenül a Mura mellett fekvő részén is négy egymásra helyezett tankcsapdából, tetraéder alakú betonelemből kialakított emlékművet állítottak fel. Az alkalmi ünnepségen Šteiner
Alojz vezérőrnagy mondott beszédet, kifejezve köszönetét mindazoknak, akik rendületlenül kiálltak az önálló Szlovénia elvei mellett, így Miriščén is, ahol a szlovén–horvát határkérdés még 31 év eltelte után sem kapott végleges lezárást. Az emlékművet Koncut Ivan megbízott polgármester és Sobočan Štefan, a Hotizai Helyi Közösség elnöke leplezte le. SNK
5
Muravidék
Kézműves gyerekek Hosszúfaluban Hétfőtől javában zajlik a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI)
kézműves alkotótábora Hosszúfaluban a Lendvai Vadászegyesület ottho-
nában. A napközis tábor idén is ingyenes foglalkozásokat és kikapcsolódási
Sokféle kézműves tevékenység várta a gyerekeket a hosszúfalui táborban.
Nem volt népszerű a Halászlénap
lehetőséget biztosított az alsósok számára. A múlt héten Domonkosfán szin-
tén zajlott egy hasonló tábor, amely szintén jól sikerült. A Hosszúfaluban táborozó nagyjából húsz gyermek a hét folyamán a játék mellett több kézműves foglalkozáson is részt vesz. Hétfőn gyöngyből nyakláncokat, nemezelt állatokat készítettek, kedden megismerkedhettek néhány régi mesterséggel, a kosárfonással, a fazekassággal, valamint a fürdősó készítésével. Emellett az elmúlt évekhez hasonlóan Nemes László festőművész is tart foglalkozásokat, így igazán színes kézműves technikákkal ismerkedhettek az öt nap alatt. A gyermekek elmondásuk szerint nagyon élvezik az együtt töltött hetet, és örömmel készítettek alkotásokat mind maguk, mind családtagjaik számára. (–)
Különdíj a felsőlakosi hímzőknek Mezőkövesden
Halászlé volt elvitelre vagy helyben fogyasztásra is. Július első szombatján a lendvai magyar önkormányzat szervezésében zajlott le a 2022-es Halászlénap, amelyet ezúttal dél és délután öt óra között tartottak meg a „Bella Venezia” melletti parkolóban Lendván. A kínálatban bográcsban főtt halászlé és sült hal volt, helyben fo-
6
gyasztva vagy akár elvitelre is. Emellett lehetett kapni lángost és egyéb finomságokat is, de nem hiányoztak a finom csentei borok sem. A szervezők a hagyományokhoz híven nem feledkeztek el a gyermekekről, sajnos azonban igencsak gyér volt az odalátogatók száma. Ennek okait nehéz
kideríteni, természetesen ez a szervezők dolga, de minden bizonnyal az okok között volt az is, hogy a Nemzetközi Halászléfőző Verseny hangulata nehezen idézhető meg, az egymással versengő csapatok zsivaja nélkülözhetetlen. Talán jövőre! tt
A felsőlakosi Arany János Művelődési Egyesület hímzőköre és Domján Zsuzsanna hímző, népi iparművész munkái különdíjban részesültek a XXX. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázaton és Kiállításon Mezőkövesden. Az egyik legfiatalabb muravidéki hímzőkör a szakmai vezetőjük, Domján Zsuzsanna tervei alapján készített, 12 darabból álló, hetési mintás kollekcióval (párnák, zsákok, függönyök, asztalközép, asztalterítő, asztali futó) nevezett a pályázatra. A díjat ünnepélyesen július 1-jén vették át Mezőkövesden. Kmj
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
Info
Zajlik az aratás
Az állam felvásárolja az összes búzát Az árpa aratása már befejeződött, a búza betakarítása is már javában zajlik. A felvásárlási árakról, ahogy ez az utóbbi években már megszokott, igazából semmit sem tudni. Az állam felvásárolná az összes búzát, de még nem tudni pontosan, milyen áron. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
Miután a szlovén kormány bejelentette, 22 millió euróval támogatja a szlovén mezőgazdaságot, hogy a gazdák kibírják a növekedő energiaárakat és a szintén égbeszökő műtrágyaköltségeket, azzal a hírrel is megörvendeztették a vidéket, hogy az állam felvásárolja az összes megtermett búzát. A jó hír jóformán az aratás kellős közepén érkezett, nem tudni azonban továbbra sem, milyen módon folyik majd a felvásárlás: közvetlenül az állam
Az ukrajnai háború, illetve a globális aszály is egekbe tornázhatja a gabona árát. szervezi ezt meg, vagy a meglévő piaci felvásárlókra bízzák és esetleg később
kompenzálják a gazdákat. A legújabb hírek szerint a Nemzeti Árutartalékok
A japán Daihen cég vezetői Lendván
Intézete végezné a felvásárlást. A bejelentett lépés észszerűnek tűnik, ugyanis az ukrajnai háború folytán, valamint a kontinensen termésvisszaesést okozó aszály miatt az élelmiszer, így a gabona is egyre inkább stratégiai jelentőséggel bír. Országos szinten 28 ezer hektáron vetettek az idei szezonban búzát, ami valamivel kisebb terület, mint tavaly, a várható termésmennyiségek is kisebbek lesznek, míg a minőség
várhatóan átlagos lesz. A szakemberek 130 ezer tonna termést várnak, ennek 70 százalékát pedig kenyérgabonának vélik. Sajnos a felvásárlási árakról még igazából nem tudni semmit, a termelők 300– 400 eurót várnának el egy tonnáért minőségtől függően, de elvárják az állam segítségét, amely ezáltal is csökkenteni tudná az egyre drágább élelmiszerek, a kenyér árát, ezzel is küzdve az infláció ellen.
Lendvai méz a világ 30 legjobbja között A hosszúfaluhegyi Donko Bojan hajdinaméze bejutott a döntőbe az amerikai Ashewille-ben rendezett 11. nemzetközi mézkóstoló versenyen (Black Jar International Honey Contest). A több ezer beérkezett minta között a sötét mézek kategóriájában a Donko-féle méz több selejtezőkört átélve jutott a legjobbak me-
Donko Bojan hosszúfaluhegyi méhész.
A japán Daihen Corporation két fontos vezetője a lendvai cégnél. A lendvai Daihen Varstroj cégnél látogatást tett Okamota Shiny és Tanake Ryouhei, a japán Daihen Corporation anyavállalat hegesztődivíziójának, illetve fejlesztési szakágának vezetője. A vendégek Vnuk Matjaž igazgató kíséretében a gyártási és
fejlesztési osztályt tekintették meg, ahol a hazai fejlesztőmérnökök az ipari hegesztőkészülékek terveit készítik a berendezések európai gyártásához. Ezt a terméket eddig csak Japánban állították elő. A Daihen Corporation Európában hat leányválla-
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
latot működtet, a Varstroj, amely 150 főt foglalkoztat, 2014 óta tartozik a csoporthoz. A folyamatos újítások, fejlesztések a lendvai cég komoly fejlődését hozták, a vállalat a cégcsoport legfontosabb fejlesztési és gyártási pontja Európában. SNK
zőnyébe. „Elküldtük a mézmintánkat a világversenyre, hogy visszaigazolást kapjunk, hol tartunk és hogy jó úton haladunk. A selejtezők után kiderült, hogy hajdinamézünk bejutott a legjobb harminc közé. Ez nagy siker” – nyilatkozta Donko Bojan. A certifikátum mellett a döntős termékek, így a lendvai hajdinaméz is jogosult a világverseny címkéjének használatára, ami a vásárlók számára egyet jelent a magas minőséggel. Donkóék kiváló szlovéniai hajdinaméze beírta magát a történelembe, hiszen a sötét mézek kategóriájában az első, amely kóstolási világversenyen ilyen magas minősítést kapott. Donko Bojan a közelmúltban kiérdemelte a szlovén szövetség elismerését is az őshonos krajnai méhanyák nevelése miatt. Gönc Edit
7
Info a mai napon... Július 7-én történt 1207 Megszületett Árpád-házi Szent Erzsébet. 1860 Megszületett Gustav Mahler cseh–osztrák zeneszerző és karmester. 1894 Megszületett Mihály Dénes gépészmérnök, akinek a világon először sikerült mozgó TV-közvetítést adnia. 1899 Megszületett George Cukor amerikai filmrendező. 1901 Meghalt Johanna Spyri svájci írónő, Heidi alakjának megformálója. 1930 Meghalt Sir Arthur Conan Doyle angol regényíró, Sherlock Holmes alakjának megteremtője. 1940 Megszületett Ringo Starr, a Beatles dobosa. 1943 Megszületett Toto Cutugno olasz énekes.
visszapillantó
1992. július 1-jén, 27. szám
Üdvözlégy, újmisés!
Tomislav Santaktól a hagyomány szerint a szülőházában a rokonság nevében Milan bátyja és Alenka unokatestvére búcsúzott. A képen az újmisés, mellette Janez édesapja, előtte pedig Klara édesanyja látható.
Nagy volt a sürgés-forgás a dobronaki fárában, 1992. július 5-én újmisére került sor ebben a magyarlakta faluban is. Bensőségesebb napot a hívők talán el sem tudnak képzelni: az újmisés a falubeli Tomislav Šantak volt. Szebb, ünnepélyesebb újmisét Franc Krampač, a lelkes dobronaki plébános már nem is készíthetett volna. „Szóljatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétai tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmoz-
díthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek...” E bibliai bölcsesség szőtte át át Tomislav Šantak dobronaki újmiséjét, amelyet több mint 3.000 ember tisztelt meg részvételével. A falu számára ez nagy esemény volt, hiszen 200 év után Šantak az első, aki vállalta, hogy az egyház szolgálatába lépjen. Ennek megfelelő volt az ünnepélyes szertartás is. Tomislav Šantaktól, a hagyomány szerint a szülőházban a rokonság nevében Milan bátyja és Alenka unokatestvére búcsúzott. Szerző: Solarič Nađ Klára
étel, erő, egészség prim. mag. Branislava Belović, dr. med. • Muravidéki Harc a rák ellen egyesület, Petrás Teodóra
Hogyan táplálkozzunk nagy melegben? A nyári nagy melegben a táplálkozásunkat is a körülményekhez kell igazítanunk, olyan élelmiszereket kell fogyasztanunk, amelyek biztosítják az elegendő mennyiségű folyadékot, energiát, a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyek védelmet nyújtanak a nap sugarai ellen is.
8
Válasszunk olyan élelmiszereket, amelyek vízben és rostokban gazdagok. A nap legnagyobb részében idényjellegű zöldségeket és gyümölcsöket fogyasszunk. Kezdjük a reggelivel. Minden nap fogyasszunk salátát. A salátát készíthetjük úgy is, mint teljesértékű hideg fogást. Kitűnő kombináció a zöldség, főtt gabona, tészta,
kukorica, bab, lencse, csicseriborsó, főtt vagy sült hús, sajtok... Az édességek helyett együnk gyümölcsöt. Gyümölcsjoghurtot, fagylaltot készíthetünk házilag is. A natúr joghurthoz adhatunk apróra darabolt vagy turmixolt gyümölcsöt, kevés mézet, ezt elkeverjük és lefagyasztjuk. Igyunk elegendő mennyiségű folyadékot.
Tonhalsaláta babbal és zöldséggel
Puding bogyós gyümölcsökkel
• • • • • •
• 1 vaníliás puding • 4,5 dl tej • 2 kanál víz • 1 kanál cukor • 1 kanál méz • 1 tojásfehérje • 1 nagyobb alma • 10 dkg áfonya • 10 dkg ribizli • 1 dl tejszín
18 dkg tonhal saját levében • 25 dkg fehér főtt bab 20 dkg uborka • 20 dkg paprika (piros, zöld, sárga) 4 fiatal hagyma vagy 1 fehér hagyma 50 dkg burgonya • 2 kanál olívaolaj • 1 kanál mustár 2 kanál citromlé vagy ecet • Frissen őrölt bors 2 kanál aprított metélőhagyma
A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk és felszeleteljük. Elkeverjük a citromlevet (ecetet), a mustárt és fokozatosan hozzáadjuk az olajat. Borsozzuk és hozzáadjuk a metélőhagyma felét. A halat leszűrjük, feldaraboljuk. A zöldséget felaprítjuk, hozzáadjuk a lehűtött burgonyát és babot, majd a halat, és óvatosan elkeverjük. Leöntjük a szósszal és metélőhagymával meghintjük. Egy szelet kenyérrel fogyasztva teljesértékű fogást kapunk. Ötlet: a salátát ne sózzuk, mert a tonhal viszonylag sok sót tartalmaz (1 g 100 g halban). Tonhal helyett használhatunk olajos makrélát is. Burgonya helyett főtt tésztával is készíthetjük.
Elkeverjük az áfonyát és a ribizlit. Az almát durvára lereszeljük, vizet adunk hozzá és felforraljuk. Négy percig fedő alatt forraljuk. A pudigport egy edénybe tesszük, hozzáadjuk a cukrot, néhány kanál tejet, majd jól elkeverjük. A tojásfehérjéből kemény habot verünk. A megmaradt tejet felforraljuk, hozzáadjuk az almát, majd levesszük a tűzről. Hozzákeverjük a pudingmasszát és 2–3 percig állandó keverés mellett főzzük. Levesszük a tűzről és belekeverjük a tojásfehérjéből vert habot. A poharakat először félig megtöltjük a még meleg pudinggal, majd rátesszük a gyümölcsöt. A folyamatot megismételjük. Néhány órára hűtőszekrénybe tesszük. Tálalás előtt felvert tejszínnel díszítjük.
"
" N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
Info Házi oltár
Árpád-kori templomok útján Dr. Kepéné dr. Bihar Mária és dr. Lendvai Kepe Zoltán
A Muravidék vallásés építészettörténetének gyöngyszemei az Árpádkori templomok, amelyek ékes bizonyítékai annak
hető. Egészen az újkorig viszonylag érintetlenül megőrizte középkori formáját, 1845-ben azonban lebontották a szentélyt és a helyére tornyot építettek. Ez utóbbi durva beavatkozást csak az 1978-ban kezdődő helyreállítások tüntették el. A templom belseje gazdag festéssel díszített, amely legalább három periódushoz kap-
A Szent Márton-templom a muravidéki Mártonhelyen. a közös lelki és kulturális gyökérzetnek, amelyből a pannon táj embere évszázadok óta táplálkozik és amely meghatározza a szent dolgokhoz való viszonyát. A nagytótlaki Szent Miklós körtemplomot először 1365-ben említik, de az építése a szakemberek szerint legalább egy évszázaddal korábbra te-
c s o l h a tó , kö z ü l ü k a z egyik Aquila János tanítványi köréhez köthető. A templom berendezéséhez tartozott egykoron azon későgótikus szárnyasoltár, amelyet 1864-ben Pestre szállítottak, ma pedig a Nemzeti Galériában látható. A domonkosfai Szent Márton-templom minden valószínűség szerint 1241
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
előtt épült. A település a Hahót nembeli Domonkosról kapta a nevét, akitől 1265-ben vette meg a birtokot a Jure család. A templom 1366-ban már a veleméri plébániához tartozott. 1560 és 1714 között az evangélikus egyház vette birtokába, 1872-ben neoromán stílusban átépítették. 1971-ben és 1972-ben műemléki kutatás során restaurálták. A templom egyik érdekessége a bejárat felett egy nagyon különleges Agnus Dei-ábrázolás. A domonkosfai kőfaragvány é rd e ke s s é g e , hogy nem bár á ny, h a n e m nőstényoroszlán vagy párduc tartja a keresztet. Aquila János muravidéki középkori freskófestőnek és építésznek öt településen maradtak fenn munkái a pannon térségben. Ezek közül az egyik Mártonhelyen épült a 14. század végén gótikus stílusban Szent Márton tiszteletére. A 17. század elejétől a 18. század elejéig a templomot a protestánsok használták, a rekatolizáció után pedig az épületet barokk stílusban alakították át. A barokk oltárt 1925-ben Jože Plečnik tervei alapján felújították és egy Szent Márton-szobrot helyeztek el rajta. Már a korai egyházlátogatások is említést tesznek Aquila János 1392ben készült falképeiről, amelyekről a 19. század
második felében Stornó Ferenc készített másolatokat. Bántornyán, az alsólendvai Bánffy család ősi birtokán áll a település gótikus stílusú temploma. A bántornyai templom számára 1383 körül festett faliképeket Aquila János. Freskói közül a leghíresebb a Szent László-legenda falképsora. Az egységes képciklus a Szent Lászlólegenda egyetlen teljes nyugat-magyarországi ábrázolása. A kilenc falképből álló kompozíción több elbeszélés jelenik meg, az egyik legismertebb, amikor a rabló kun harcos foglyul ejt egy magyar leányt. Magyarországon a 13. század végén épült, a késő román és kora gótikus stílus jegyeit egyaránt magán viselő veleméri templomot is Aquila János freskói tet-
ték világhírűvé. A freskók egy része az elmúlt évszázadok folyamán megsemmisült, a 19. század második felében Gózon Imre és Rómer Flóris hívta fel a figyelmet az állapotukra. Ausztriában, a művész szülőhelyén, Radk ers burgban levő Keresztelő Szent János-plébániatemplomhoz fűződő hagyomány szerint annak eredeti freskókincse, amely 1509ben tűzvész áldozata lett, Aquila János műve volt. A stájerországi Fürsten feld településen lévő Ágoston-rendi kolostor freskóit, amelyeket szintén Aquila mester látott el kézjegyével, a kutatók 1405-re datálják. A jelenlegi kutatások állása szerint a fürstenfeldi freskók együttese Johannes Aquila és műhelyének utolsó jelentősebb műve.
A kertbarátok kirándulása Június utolsó vasárnapján Rudas Andreja idegenvezető szervezésében a lendvai és környékbeli kertbarátok útra keltek Veszprém megye felé. Az idegenvezetőnek köszönhetően a lelkes csoport már több alkalommal megcsodálhatta Szlovénia és a szomszédos Ausztria virágoskertjeit is. A vasárnapi kirándulás első állomása a kápta-
olvasóink írják lantóti vásár volt, ahol a hazai termelők portékáit tekintettük meg. Vásárolni lehetett többek közt porcelánt, régiségeket, kerámiát, virágpalántákat. Emellett gazdag gasztrokínálatban is részünk volt. Utunkat Tihany felé folytattuk, ahol a levendulák illata fogadott bennünket. Betekintést is kaptunk a gyógynövényből készült termékek elkészítési folyamatába. A
levendulamezőn tett séta mindannyiunk számára felejthetetlen élmény volt. Hazafelé meglepetésben volt részünk, ugyanis megálltunk Csopakon. Egy száznyolcvan éves parasztház magas kapujában Balogh Zsóka és Kardos István tulajdonosok szívélyesen fogadtak minket. A ház udvarában igazán mesebeli kert volt. Ennek talaját ma fák, cserjék és különböző árnyékkedvelő virágok takarják. A kert dísze az ötven éves óriási fügefa. A parasztház eredeti formájában maradt meg, a belső helyiségeket kilimszőnyegek és -párnák díszítik. Végezetül a vendégszerető házigazdák jóvoltából kóstolhattunk a finom csopaki borokból is. Élményekben gazdag kirándulásban volt részünk. Kolenc Mária és Horvát Rózsi kirándulók
9
Info július 8. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Gyerekműsor, 10:05 Harapjunk a tudományba, 10:35 TV-kirakat, 10:50 Főzés apánál – főzőmű22:45 Kolja sor, 11:10 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 11:40 TV-kirakat, 12:00 Céltábla – vállogatás, 13:00 Hírek, 13:25 A 20. század nagy személyiségei: az aktivisták – angol dok. sorozat, 14:25 TV-kirakat, 14:40 Hallgassunk a csöndre, 14:55 TV-kirakat, 15:10 Hidak, 15:50 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:20 Infodrom, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Ezek az évek! – műsor időseknek, 17:50 Rajzfilm, 18:05 Főzés apánál – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Nyári üdvözlet, 21:30 Következik: 125 éves a ptuji mozi – dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:45 Kolja – koprodukciós film.
Szlovén Tévé II. 10:10 Zenés műsor, 11:20 Nyári reggel, 13:40 Állatokról és emberekről, 14:20 A kertben, 15:00 Tour de France, 17:30 Szakaszok szerint – A Tour elemzése, 18:05 Álommotor – dok. film, 19:00 A szerelem örvényében – német sorozat, 19:55 Panoráma, 20:35 Mágnes, 20:50 Labdarúgás, nők: Németország – Dánia, 22:55 P.F. úr története – dok. film, 0:35 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Teleshop, 11:55 Nevess csak!, 12:10 Fókusz, 12:50 Mestercukrász – az édesszájú konyhafőnök, 15:20 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Mestercukrász – az édesszájú konyhafőnök, 22:35 Magnum – am. sorozat, 23:40 Híradó, 0:20 Ne nézz a tükörbe! – am. film.
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Pénzt vagy éveket!, 21:15 Ninja Warrior Hungary, 22:35 A Bank – szórakoztató műsor, 0:00 A csodadoktor – török sorozat, 1:00 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat.
Duna Tévé 6:00–10:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Europa A la Carte, 13:25 Almárium válogatás, 14:20 Egy perc híradó, 14:25 22:28 A szerelem A világ 100 csodája, 15:25 A tökéletes bűntény világörökség kincsei, 15:45 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Gasztroangyal, 17:50 Szerencseperc, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:45 Mindennapi, 19:50 A hegyi doktor – német sorozat, 20:35 Nyaralj itthon!, 20:45 Magyarország, szeretlek!, 22:15 Kenó, 22:28 A szerelem tökéletes bűntény – francia–svájci–belga film, 0:20 Szétszakítva – Egy család története – német film.
Duna World 5:55–11:05 Délelőtti műsor, 11:30 A tűz balladája – A lány, aki maga volt a tűz – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 P’amende, 13:50 Rondó, 14:20 Multiverzum, 14:50 Nyár’22, 16:55 Kárpát-medence, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Mindenből egy van – magyar sorozat, 21:00 Híradó, 21:35 Nyaralj itthon!, 21:40 Egynyári kaland – magyar sorozat, 22:35 Szabadság tér ’89, 23:25 Hazajáró, 23:55 Hagyaték.
július 9. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 10:05 Kis szürke sejtek, 10:45 Infodrom, 11:00 A kapucnis – belga ifjúsági sorozat, 11:20 TV-kirakat, 11:45 Ezek az évek! – műsor időseknek, 12:15 Lelki villanás, 12:30 Mezsgyék, 12:35 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Állatokról, emberekről, 13:55 TV-kirakat, 14:10 Vállalkozói fejlődés, 14:40 Hallgassunk a csöndre, 15:00 A kertészek – szlovén sorozat, 15:30 Rokonok, 16:00 Free spirits, 16:30 A kertben, 17:00 Hírek, 17:20 Rajzfilm, 17:30 Ambiensek, 17:55 Szombat délután – nyári válogatás, 18:57 Hírek, 19:15 Szlovén krónika, 19:30 Érverés, 20:00 60+40 Slavko Ivančič – koncert, 21:00 A tenger és a nap dallamai 2022, 23:30 Mohamed bin Salman, a kétarcú herceg – francia dok. film.
Szlovén Tévé II. 7:00 A legjobb reggel, 8:30 Tanúságtevők, 10:50 Másfél csillagos szálloda – szlovén sorozat, 12:00 Belgrád – a szlovénok nyo23:00 Chuck Berry mai – dok. film, 13:10 Aleksander Mežek – koncert, 15:00 Tour de France, 17:40 Szakaszok szerint – A Tour elemzése, 18:15 Ideális városok – dok. film, 19:10 Dunai zsaruk – osztrák sorozat, 20:05 Katar – a FIFA magazinműsora, 20:50 Labdarúgás, nők: Hollandia – Svédország, 23:00 Chuck Berry – angol dok. film, 0:45 Zenés műsor.
RTL Klub 6:50 Kölyökklub, 9:05 Teleshop, 10:05 A dadus – am. sorozat, 10:50 Isten belájkolt – am. sorozat, 12:00 Autogram, 12:45 A kiütés, 15:20 Piedone, a zsaru – olasz film, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 20:05 Vén rókák – am. film, 22:15 A feláldozhatók – am. film, 0:05 Legendás állatok és megfigyelésük – angol–am. film.
TV2 6:30 TV2 matiné, 10:50 Nagyító, 11:30 Innovátor, 12: 05 Új ház épül, 12:45 Pogy gyász, 13 : 2 0 Gagyi mami – 0:50 R.I.P.D. – Szellemzsaruk am. film, 15:45 Columbo – am. sorozat, 18:00 Tények, 18:55 Tények Plusz, 20:00 Derült égből apu – francia–angol film, 22:35 A szállító – francia–angol film, 0:50 R.I.P.D. – Szellemzsaruk – am. film.
Duna Tévé 6:00–10:00 Virradóra, 12:00 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:30 A Vatikán titkai – lengyel dok. sorozat, 14:05 Isten őszi csillaga – magyar film, 15:35 Egy perc híradó, 15:48 Sándor Mátyás – magyar–francia–olasz sorozat, 17:00 Főmenü, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 SzerencseSzombat, 19:40 100 méterre a Mennyországtól – olasz film, 21:30 Azok a csodálatos Baker fiúk – am. film, 23:20 Kenó, 23:33 Zűrangyalok – francia film, 1:25 Szétszakítva – német sorozat.
Duna World 5:55–10:50 Délelőtti műsor, 11:20 A sípoló macskakő – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Múlt és jelen, 14:00 Triatlon világbajnoki sorozat, férfi sprintverseny, 15:10 Építők, 15:35 Triatlon világbajnoki sorozat, női sprintverseny, 17:05 Bringasport, 17:20 U17-es női kosárlabda: Magyarország – Belgium, 19:35 Kosárlabda-mérkőzés, 21:35 Kékek, 22:05 A mérkőzés – magyar film, 0:00 Dokuzóna.
július 10. vasárnap Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 10:30 Csalhatatlan nyomozók – ausztrál gyerekfilm, 10:55 TV-kirakat, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Az emberek és a föld, 13:00 Hírek, 13:25 Nyári üdvözlet, 14:55 TVkirakat, 15:20 Négy gyermek édesapja – dán–norvég film, 17:00 Hírek, 17:20 Rajzfilm, 17:30 Gino utazása a nyugat-olasz tengerparton, 17:55 Joker – kvíz!, 18:57 Hírek, 19:15 Szlovén krónika, 19:30 A hét tükre, 20:00 Üdülő – angol sorozat, 21:10 Interjú, 22:00 Hírek, 22:30 Az öregember és a gólya – dok. film, 23:45 Jó éjszakára.
Szlovén Tévé II. 7:00 Lelki villanás, 7:15 Harapjunk a tudományba, 7:40 Zenés matiné, 9:30 Másfél csillagos szálloda – szlovén sorozat, 10:40 Brazília – útifilm, 11:40 A zöld generáció, 12:05 Csillag úr – bábelőadás, 13:00 Kolja – koprodukciós film, 15:00 Tour de France, 17:45 Szakaszok szerint – A Tour elemzése, 18:20 Az elfelejtett szlovénok: Albin Belar, 18:55 Dunai zsaruk – osztrák sorozat, 19:50 Aréna, 20:50 Labdarúgás, nők: Franciaország – Olaszország, 21:50 Lottó – a félidőben, 22:55 Joker – kvíz! 23:55 Zenés műsor.
RTL Klub 6:35 Kölyökklub, 8 : 5 0 Teleshop, 9:50 A Muzsika TV bemutatja, 10:20 A dadus – am. sorozat, 11:05 Isten belájkolt – am. so20:10 Legendás állatok: rozat, 13:25 Fél lábGrindelwald bűntettei bal a paradicsomban – olasz film, 15:40 Vadiúj vadnyugat – am. film, 18:00 Híradó, 19:00 A nép szolgája – ukrán sorozat, 20:10 Legendás állatok: Grindelwald bűntettei – am. film, 23:10 Hotel Mumbai – indiai–ausztrál–am. film.
TV2 6:30 TV2 matiné, 9:15 Fald fel!, 9:55 Tűsarok, 10:30 Több mint testőr, 11:10 Kutyasuli, 11:45 Super car, 12:25 Életmódi, 13:00 Konstruktíva, 13:40 Bazi nagy görög lagzi – am. film, 15:45 Ő a megoldás – am. film, 18:00 Tények, 18:55 Doktor Szöszi – am. film, 21:00 Lánytesók – am. film, 23:45 Coming Out – magyar film.
Duna Tévé 5:50–11:30 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzetiségi sporthíradó, 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:25 Ízőrzők, 13:55 A világörökség kincsei, 14:20 Egy pikoló világos – magyar film, 15:45 Egy perc híradó, 15:48 Édes anyanyelvünk, 16:00 Hatoslottó-sorsolás, 16:10 Hogy volt?!, 17:10 A természet magyar fotósai, 17:15 A természetfilmezés kulisszatitkai, 17:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Apás vakáció – szlovák sorozat, 19:40 Haszonélvezők – francia–am. film, 21:23 Kés a vízben – lengyel film, 23:00 Kenó, 23:08 A sas leszállt – angol film, 1:20 Rex Rómában – német–olasz sorozat.
Duna World 5:55–12:30 Délelőtti műsor, 13:00 Híradó, 13:25 Magyarország ma, 13:50 Nyaralj itthon!, 14:00 Strandröplabda Magyar Bajnokság, 16:15 Aranyoroszlánok – sportműsor, 16:45 Fradi TV, 17:20 U17-es női kosárlabda, vb, 19:30 Kosárlabda-mér22:05 Zenés üzenet Orszáczky Jackie-nek kőzés, 21:30 Vitorlázás, döntő, 22:05 Zenés üzenet Orszáczky Jackie-nek, 23:00 A nagyok, 23:30 Hogy volt?, 0:30 Öt kontinens.
július 11. hétfő Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Gyerekműsor, 10:15 A lélek horizontja, 10:50 TV-kirakat, 11:10 Főzés apánál – főzőműsor, 11:30 Enyém, tiéd, mi13:25 A 20. század nagy énk – szlovén sorozat, személyiségei: a sportolók 12:00 Interjú, 13:00 Hírek, 13:25 A 20. század nagy személyiségei: a sportolók – angol dok. sorozat, 14:20 TV-kirakat, 14:35 Át-járások, 15:05 Jó napot, Koroška!, 15:40 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Vállalkozói fejlődés, 17:50 Rajzfilm, 18:00 Főzés apánál – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:05 Az ezredes rezsimje Görögországban – német–görög dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Ördögi játszmák – olasz–francia–angol sorozat, 23:40 Zenés est.
Szlovén Tévé II. 11:30 Zenés műsor, 12:40 Jó reggelt!, 15:00 Hallgassunk a csöndre, 15:30 Következik: 125 éves a ptuji mozi – dok. film, 16:10 Az emberek és a föld, 17:20 Gino utazása a nyugat-olasz tengerparton, 17:55 Szombat délután, 18:55 A szerelem örvényében – német film, 19:55 Panoráma, 20:35 Mágnes, 20:50 Labdarúgás, nők: Anglia – Norvégia, 22:55 Brazília – útifilm, 21:50 Királyi vonat – osztrák–román dok. film, 23:50 Hova – szlovén rövidfilm, 0:25 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Teleshop, 11:55 Nevess csak! – kanadai film, 12:10 Fókusz, 12:50 Mestercukrász – Az édesszájú konyhafőnök, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Mestercukrász – az édesszájú konyhafőnök, 22:35 Magnum – am. sorozat, 23:40 Híradó, 0:20 Cobra 11 – német sorozat.
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények Plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:50 Pénzt vagy éveket!, 21:15 Ninja Warrior Hungary, 22:35 A bank, 0:00 A csodadoktor – török sorozat, 1:00 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat.
Duna Tévé 5:55–10:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Europa A la Carte, 13:25 Almárium válogatás, 14:20 Egy perc híradó, 14:25 A világ 100 csodája, 15:25 A világ23:30 Ábrahám örökség kincsei, 15:45 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:45 Mindennapi, 19:50 A hegyi doktor – német sorozat, 20:40 Nyaralj otthon!, 20:45 Kékfény, 21:35 Agatha Raisin – angol sorozat, 22:25 Kenó 22:35 Hogy volt?!, 23:30 Ábrahám – am.–olasz–német film, 1:10 Rex Rómában – német–olasz sorozat.
Duna World 5:55–10:00 Délelőtti műsor, 10:55 Két félidő a pokolban – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Roma magazin, 13:50 Domovina, 14:20 Magyar krónika, 14:50 Nyár ’22, 16:50 Öt kontinens, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Slágertévé, 21:00 Híradó, 21:30 Nyaralj itthon!, 21:40 Egynyári kaland – magyar sorozat, 22:40 Dokuzóna, 23:35 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Múltunk rejtélyei 17:05 Komolyan a zenéről (az utolsó pénteken) 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig
10
Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:10 5 perc a szépségért 10:30 Múltunk rejtélyei (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyarnótája választása 14:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (az utolsó előtti szombaton) 14:35 Mester-Ember (az utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Alsólendvai tabló (utolsó szombaton) 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:05 Slágerkívánság 9:00 Gyereksarok (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetések 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 18:00 Napi krónika 18:20 Gin-tonic 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 Sporthétfő (ism.) 21:30 Zene hajnalig
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
Info július 12. kedd Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Gyerekműsor, 10:15 A játék művészete, 10:45 TV-kirakat, 11:05 Főzés apánál – főzőműsor, 11:25 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 11:55 A hét, 13:00 Hírek, 13:25 A 20. század nagy személyiségei: a kutatók – angol dok. sorozat, 14:20 Lelki villanás, 14:45 Hidak: Barangolások, 15:15 TV-kirakat, 15:40 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Városi séták: Kranj – dok. film, 17:50 Rajzfilm, 18:00 Főzés apánál – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 A válások – angol sorozat, 21:00 A délibáb nyomában – dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:45 Tanúságtevők.
Szlovén Tévé II. 10:30 Zenés műsor, 11:40 Jó reggelt! – nyári válogatás, 14:00 Autós műsor, 15:00 Tour de France, 17:10 Szakaszok szerint – A Tour elemzése, 17:50 Örökké itt, szlovénok 22:55 Vákuum a Karszttól a tengerig – dok. film, 18:55 A szerelem örvényében – német sorozat, 19:55 Panoráma, 20:35 Mágnes, 20:50 Labdarúgás, nők: Németország – Spanyolország, 22:55 Vákuum – német film, 0:15 Roma nemzetiségi műsor, 0:40 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Teleshop, 11:55 Nevess csak! – am. sorozat, 12:10 Fókusz, 12:50 Mestercukrász – az édesszájú konyhafőnök, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Mestercukrász – az édesszájú konyhafőnök, 22:35 Magnum – am. sorozat, 23:40 Híradó, 0:20 Cobra 11 – német sorozat.
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények Plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:50 Pénzt vagy éveket!, 21:15 Ninja Warrior Hungary, 22:35 A Bank – szórakoztató műsor, 0:00 A csodadoktor – török sorozat, 1:00 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat.
Duna Tévé 5:50–10:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Europa a la Carte, 13:25 Almárium válogatás, 14:20 Egy perc híradó, 14:25 A világ 100 csodája, 15:20 A világörökség kincsei – német dok. sorozat, 15:45 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:45 Mindennapi, 19:50 A hegyi doktor – német sorozat, 20:35 Nyaralj itthon!, 20:45 Szerencseperc, 20:46 Önök kérték!, 21:45 A Mediciek hatalma – Lorenzo, a tündöklő – angol–olasz–francia sorozat, 22:40 Kenó, 22:53 Velvet divatház – spanyol sorozat, 23:45 Ábrahám – am.–olasz film.
Duna World 5:55–11:20 Délelőtti műsor, 11:30 Fagylalt tölcsér nélkül – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:20 Nóvum, 14:50 Nyár ’22, 16:50 Magyar világ, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Operettalbum, 21:00 Híradó, 21:30 Nyaralj itthon!, 21:35 Álmok álmodói, 21:40 Egynyári kaland – magyar sorozat, 22:40 Pastorale – a Zuglói Filharmónia hangversenysorozata, 23:40 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.
július 13. szerda Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Gyerekműsor, 10:15 Városi séták: Kranj – dok. film, 10:45 TV-kirakat, 11:00 Főzés apánál – főzőműsor, 11:15 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 11:45 TV-kirakat, 12:00 A Kanižarica bánya, a munka becsülete és a hatalom – dok. film, 13:00 Hírek, 13:25 A 20. század nagy személyiségei – angol dok. sorozat, 14:20 Következik: 125 éves a ptuji mozi – dok. film, 14:45 Rokonok, 15:10 Hidak: Nagyító alatt, 15:50 Kis szürke sejtek, 16:35 TV-kirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Tömegközlekedés – oktatási műsor, 17:50 Rajzfilm, 18:05 Főzés apánál – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:05 Lucia látomásai – olasz film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Az Atlanti-óceán túloldalán – koprodukciós sorozat, 23:50 Tömegközlekedés – oktatási műsor.
Szlovén Tévé II. 10:00 Zenés műsor, 11:00 Nyári reggel, 13:15 Gino utazása a nyugat-olasz tengerparton, 14:00 Ambiensek, 15:00 Tour de France, 17:00 Szakaszok szerint – A Tour elemzése, 15:25 A sors könyvei 17:55 Technika az emberiség számára – dok. film, 18:55 A szerelem viharában – német sorozat, 19:55 Panoráma, 20:35 Mágnes, 20:50 Labdarúgás, nők: Hollandia – Portugália, 21:50 A félidők között: lottó, 22:55 A szív ritmusára, 0:10 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Teleshop, 11:55 Nevess csak!, 12:10 Fókusz, 12:50 Mestercukrász – az édesszájú konyhafőnök, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Mestercukrász – az édesszájú konyhafőnök, 22:35 Magnum – am. sorozat, 23:40 Híradó, 0:20 Mr. Whiskey – am. sorozat.
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Pénzt vagy éveket!, 21:15 Ninja Warrior Hungary, 22:35 A Bank – szórakoztató műsor, 0:00 A csodadoktor – török sorozat, 1:00 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat.
Duna Tévé 5:55–10:00 Virradóra, 12:00 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Europa A la Carte, 13:25 Almáriumválogatás, 14:00 Egy perc híradó, 14:25 A világ 100 csodája, 15:15 Nyaralj itthon!, 15:25 A világörökség kincsei, 15:45 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:50 Mindennapi, 19:51 A hegyi doktor – német sorozat, 20:35 Nyaralj itthon!, 20:45 Skandináv lottó, 20:55 Monte Cristo grófja – francia–olasz sorozat, 21:50 Downton Abbey – angol sorozat, 22:35 Kenó, 22:48 Az elnyomás földjén – francia–belga–kambodzsai film, 0:20 Ezeregy éjszaka meséi – olasz film.
Duna World 5:55–11:05 Délelőtti műsor, 11:35 Lincoln Ábrahám álmai – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:20 Kincskereső, 14:50 Nyár ’22, 16:50 22:35 Szerencsés Dániel Hazajáró, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Hogy volt?! – válogatás, 21:00 Híradó, 21:30 Nyaralj itthon!, 21:35 Álmok álmodói, 21:40 Egynyári kaland – magyar sorozat, 22:35 Szerencsés Dániel – magyar film, 0:05 Hagyaték.
július 14. csütörtök Szlovén Tévé I. 7:00 Nyári reggel, 9:00 Gyerekműsor, 10:15 A tömegközlekedés – oktatási film, 10:40 TV-kirakat, 10:55 Főzés apánál – főzőműsor, 13:25 Pierrot a Holdért 11:15 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 11:40 TVimádkozik kirakat, 12:00 Aréna, 13:00 Hírek, 13:25 Pierrot a Holdért imádkozik – japán sorozat, 14:45 Szlovén pillanatképek, 15:10 Hidak: Vendégem, 15:50 Gyerek- és ifjúsági műsor, 16:35 TVkirakat, 17:00 Hírek, 17:20 Harapjunk a tudományba, 17:50 Rajzfilm, 18:00 Főzés apánál – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Célpont, 21:00 La Fortuna – spanyol–am. film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Turbulens égbolt – holland sorozat, 23:50 Harapjunk a tudományba.
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története (ism.) 21:30 Zene hajnalig
Július 7-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Szlovén Tévé II. 9:50 Zenés műsor, 10:45 Nyári reggel, 13:00 Nyári üdvözlet, 15:00 Tour de France, 18:15 Szakaszok szerint – A Tour elemzése, 18:55 A szerelem viharában – német sorozat, 19:55 Panoráma, 20:30 Mágnes, 20:50 Labdarúgás, nők: Franciaország – Belgium, 23:00 Ambiensek, 23:30 Balett, 23:45 Szlovén jazz, 0:40 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Teleshop, 11:55 Nevess csak!, 12:10 Fókusz, 12:50 Mestercukrász – az édesszájú konyhafőnök, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Mestercukrász – az édesszájú konyhafőnök, 22:35 Magnum – am. sorozat, 23:40 Híradó, 0:20 Mr. Whiskey – am. sorozat.
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Pénzt vagy éveket!, 21:15 Ninja Warrior Hungary, 22:35 A Bank – vetélkedő, 0:00 A csodadoktor – török sorozat, 1:00 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat.
Duna Tévé 5:55–10:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 12 : 3 5 N e m ze t i sporthíradó, 12:50 Europa A la Carte, 13:25 Almárium 20:45 Egy válás meglepetései válogatás, 14:25 A világ 100 csodája, 15:20 A világörökség kincsei, 15:45 Don Matteo – olasz sorozat, 16:50 Szerencseperc, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:45 Mindennapi, 19:50 A hegyi doktor – német sorozat, 20:35 Nyaralj itthon!, 20:45 Egy válás meglepetései – francia–olasz film, 22:20 Kenó, 22:33 Szenvedély – magyar film, 0:40 Ezeregy éjszaka meséi – olasz film.
Duna World 5:00–11:00 Délelőtti műsor, 11:20 Sellő a pecsétgyűrűn – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Alpok-Duna-Adria, 13:50 Öt kontinens, 14:20 Noé barátai, 14:50 Nyár ’22, 16:50 Szerelmes földrajz, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Szenes Iván emlékkoncert, 21:00 Híradó, 21:30 Nyaralj itthon!, 21:35 Álmok álmodói, 21:40 Egynyári kaland – magyar sorozat, 22:40 Velünk élő Trianon – Egy majdnem betiltott filmsorozat – magyar dok. sorozat, 23:35 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (ism.) 10:35 Mester-Ember (ism.) 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 Horizont (ism.) 21:30 Zene hajnalig
műsorajánló
Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Alsólendvai tabló (ism.) 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Vis�szapillantó 17:15 Gyereksarok 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Vendégem: Schönauer Gyula – ismétlés (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén) Július 8-án, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: pénteken 16.05-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén) Július 12-én, kedden 14.45-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Barangolások: Hatvan és a Balaton-felvidék – ismétlés (ismétlés: kedden 16.05-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén) Július 13-án, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Nagyító alatt: 100 éves a Lendvai Méhészek Egyesülete – ismétlés (ismétlés: szerdán 16.05-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén) Július 14-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Vendégem: Horváth Csaba zalaegerszegi fazekas – ismétlés (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén) A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
11
Info
Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2022. július 5-én a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg: Óvónő/óvodapedagógus Lendvai Óvoda, Župančič utca 5., Lendva (6 munkahely, határozott idő: kb. 2022. augusztus 31-ig, magyar nyelv tudása, jelentkezési határidő: 2022. július 8.) Postás Pošta Slovenije d.o.o., Tržaška cesta 43., Maribor (3 munkahely, határozott idő: 4 hónap, jelentkezési határidő: 2022. július 15.)
Összekapcsolódott a szlovén–magyar távvezeték A Magyarország és Szlovénia közötti DV 2x400 kV Cirkovce–Pince nemzetközi távvezeték kétéves építési munkái június 30-ával befejeződtek, így megkezdődött a rendszer próbaüzemelése.
vizsgálatokat és méréseket végeztek az újonnan megépült nemzetközi távvezetéken, Lendva határában is. Az összekapcsolt rendszer szlovén oldalon már 20 éve húzódó beruházás. A júniusi megvalósítás stabi-
vezetéket szereltek fel. A távvezeték műszaki átvételét őszre tervezik, ekkor várható az üzemelés engedélyeztetése is. Addig az ELES zaj- és elektromágneses sugárzási méréseket végez.
Felszolgáló Market Petišovci, Marija Rob s.p., Petesháza, Lendvai út 7., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2022. július 7.) Dolgozó a gyártásban Boinex-ref d.o.o., Ipari utca 4/B., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2022. július 21.) Recepciós Terme Lendava d.o.o., Tomšič utca 2/a., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, angol és német nyelv tudása, jelentkezési határidő: 2022. július 9.) Vízimentő Terme Lendava d.o.o., Tomšič utca 2/a., Lendva (3 munkahely, határozott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2022. július 7.) Hegesztő Linox Solution d.o.o., Vasút út 43., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. július 7.) Építési tervező Atrij d.o.o., Gajska ilica 39., Odranci (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2022. július 7.) Épületszerkezet-tervező Atrij d.o.o., Gajska ilica 39., Odranci (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, angol és német nyelv tudása, jelentkezési határidő: 2022. július 7.) Mészáros Lendván Espada d.o.o., Ljubljanska cesta 13/D., Trzin (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. július 21.) CNC-operátor / esztergályos Usol d.o.o., Vasút utca 43., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. július 9.) Gyártásirányító Usol d.o.o., Vasút utca 43., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2022. július 8.) Szezonális munkás Paradajz d.o.o., Renkovci 57/c, Turnišče (5 munkahely, határozott idő: 1 hónap, hosszabbítási lehetőséggel, jelentkezési határidő: 2022. július 9.) Gyártásirányító Pohištvo Horvat d.o.o., Zadružna ulica 23., Črenšovci (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2022. július 9.) Gyártási előkészítő Pohištvo Horvat d.o.o., Zadružna ulica 23., Črenšovci (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, angol, német és horvát nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2022. július 9.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon
12
Az új távvezeték felállítása komoly természeti beavatkozást jelentett. A szlovén ELES, a magyar MAVIR és a horvát HOPS (a távvezeték Hotizánál a horvát kataszteri területet mintegy 1,2 kilométer hosszúságban szeli, ezen szakasz áthidalásához 3 oszlop felállítására volt szükség) átvételi rendszerirányítók előzetes
labb és megbízhatóbb működést biztosít 400 kV-os feszültségszinten az EU-s piacon is. A Cirkovce–Pince magasfeszültségű összeköttetés hossza 80 kilométer, a 264 oszlopra több mint 2.400 szigetelőláncot és 1.500 kilométer hosszú
A Cirkovce–Pince távvezeték felállítása komoly természeti beavatkozásokat követelt, a beruházó kötelessége őszre elkészíteni a tájépítészet szerint előírt tereprendezést is őshonos növényfajták beültetésével. Szolarics Nađ Klára
Új hullámban terjed a covid Szlovéniában hétfőn több mint 11 ezer koronavírusban fertőzött személyt tartottak számon, a Muravidéken mintegy 570 főt, ami az adatok szerint enyhe növekedést jelent az egyhetes átlaghoz viszonyítva. A helyzet romlásával a kórházi ellátásra szoruló betegek száma is növekedett országos szinten. Hétfőn 112 személyt kezeltek kórházban, intenzív ellátásra tíz személy szorult. A fertőzés újabb terjedése miatt a muraszombati kórházban múlt héten újra kötelezővé
tették a szájmaszkviselést a betegek, a látogatók és az alkalmazottak számára, valamint korlátozták a beteglátogatást. Egy egészséges személy legfeljebb 15 percre látogathatja meg a hozzátartozóját 14 és 16 óra között. Közben a Nemzeti Közegészségügyi Intézet (NIJZ)
keretében megalakult az új szakmai csoport, amelynek feladata követni és kidolgozni a járványhelyzet újabb intézkedéseit. A 11 fős szakmai csoportot Fafangel Mario epidemiológus vezeti, helyettese szintén epidemiológus, Skaza Trop Alenka. Hs
nepujsag.net N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
Info apróhirdetés •Bérbe vennénk garázst Lendván. Érdeklődni a szerkesztőségben. •Álláslehetőséget keresünk: kertészet, szállodatakarítás, szőlő- és gyümölcsszedés. Érdeklődni: 0036-30-63659-80. •Eladó újszerű Suzuki, 2019/06-os, 23.000 kmrel, törés- és sérülésmentes, friss szervizzel. Érdeklődni: 0036-30-636-59-80. •Vásárolnék üzemképes kisteherautókat platós és zárt kivitelben, valamint régi, üzemképes, szocialista gyártmányú személy- és teherkocsikat
figyelmükbe •Július 7-én, csütörtökön, 19.00 órakor, •a lendvai Színház- és Hangversenyterem szabadtéri színpada •Step Afrika – táncest, a belépés ingyenes •Július 8-án, pénteken, 19.00 órakor, •Lendvai Rózsa park •Fotókiállítás •Július 9-én, szombaton, 13.00 órakor, •a radamosi tűzoltóotthonnál •„Pasuljada” gasztronómiai rendezvény
névnapsoroló Július 8-tól 14-ig Péntek – Ellák Szombat – Lukrécia Vasárnap – Amália Hétfő – Nóra, Lili Kedd – Izabella, Dalma Szerda – Jenő Csütörtök – Örs, Stella
korrekt áron. Érdeklődni: 0036-30-659-61-71. •Eladó egy 200x200 cm-es vaskeretes ágy, ágyaljával együtt. Érdeklődni: 051 359 947. •Eladó cirkula (körfűrész). Érdeklődni: 041-277-060.
gyertyafény Július 8-a és 14-e között Lendvai Plébánia A szentmisék Lendván hétközben 19.00 órakor lesznek. Pénteken, július 7-én 10.00 órakor szentmise Lendván az idősek otthonában és 19.00 órakor a plébániatemplomban. Szombaton, július 8-án 18.00 órakor vasárnapra érvényes szentmise lesz Gyertyánosban. Vasárnap, július 9-én évközi tizenötödik vasárnap. 8.00 órakor magyar és 10.00 órakor szlovén nyelvű szentmise lesz.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Lelked mint fehér galamb, csendesen messzire szállt. Hiába keresünk, könnyes szemünk már többé nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok között a legfényesebb Te vagy. Utat mutatsz, mert szívünkben örökre itt maradsz!
Vida Margit (1930–2022) Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik drága édesanyám, nagyanyánk és dédnagyanyánk temetésén részt vettek, koszorú-, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisére és egyéb célokra adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal gyászunkban osztozni igyekeztek. Külön köszönet Dolamič-Konrad Martin plébános úrnak a megható gyászszertartásért, a csentei imádkozóasszonyoknak az elmondott imákért és az Öko-park temetkezési vállalatnak a szertartás lebonyolításáért. Csente, 2022. július 1-jén
A gyászoló család
Dobronaki Plébánia A szentmisék Dobronakon hét közben 19.00 órakor lesznek, szerdánként 7.30-kor, a falvakban pedig szombatonként 17.30-kor. Szombaton, július 9-én 18.00 órakor imaóra a Klarissza nővéreknél a tornisai zárdában. Vasárnap, július 10-én évközi tizenötödik vasárnap. Dobronakon a plébániatemplomban 8.00 és 10.00 órakor lesz szentmise, valamint 11.30-kor Göntérházán. Szerdán, július 13-án Fatimai emléknap, 18.00 órakor imaóra, 19.00 órakor pedig szentmise.
A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságba leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 124., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail-címen.
• Lendván • Dobronakon • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
13
Info Humor – Mióta rosszul látok, állandóan három szemüveget hordok magamnál. Egyet, amivel közelre látok, és egy másikat, amivel meg távolra. – És a harmadik? – Azzal keresem meg az első kettőt. Három öreg golfozik. Az egyik elüti a labdát, ami messzire repül. – Ti láttátok, merre repült? – kérdi az ütő. – Én nem, nekem nagyon rossz már a szemem – mondja az első. – Én láttam! – mondja a másik. – Akkor mutasd meg! – Nem tudom, már elfelejtettem… Anasztázia grófnő a fürdőszobában tartózkodik, amikor belép az inas. – Na, de Jean – mondja a grófnő –, miért nem kopog, mielőtt bejön? Mi van, ha éppen nem vagyok felöltözve... – Az ki van zárva, méltóságos asszony, mielőtt én belépek, előbb mindig belesek a kulcslyukon. – Jean, miért húzott az egyik lábamra fekete, a másikra barna cipőt? – Mert összesen két pár cipőt találtam a szekrényben, uram, és a másik pár is ugyanilyen felemás. Egy férfi elmegy a barátjához, és látja, hogy annak az autója összevissza van törve, fű- és fadarabok vannak mindenfelé, az eleje meg tiszta vér. – Te meg mit csináltál? – kérdi döbbenten. – Elütöttem egy ügyvédet – feleli az. – Gondolom, ettől véres az eleje. De mik ezek a fű- meg famaradványok rajta? – Sajnos bemenekült a parkba.
14
a mai napon... bővebben
Horoszkóp
Az egyik legismertebb hollywoodi rendező George Cukor családja Magyarországról származott, de ő már New Yorkban született 1889. július 7-én. Az édesanyja Tokajból való, az édesapja pedig az onnan nem messze eső Ricséről. 20 dollárból szálltak hajóra, hogy Amerikába utazzanak. A szülők a gyerekükkel mindig magyarul beszéltek. Ez kapóra jött később, mert akkoriban Hollywoodban az angol mellett a magyar volt a „hivatalos” nyelv: a sok, Magyarországról elszármazott rendező és színész magyarul beszélt egymással, ha nem akarták, hogy mások is értsék, miről van szó. George a kortárs irodalom bűvöletében kezdte munkásságát. A nagy Gatsby című regényből készült darabot állította színpadra 1926-ban New Yorkban, majd Los Angelesben folytatta a munkát. A harmincas években egymás után forgatta a filmeket, rábízták A kaméliás hölgy és a Romeó és Júlia megrendezését is. 1944ben Gázláng című filmjének bemutatása nagyon magasra emelte tekintélyét. A svéd Ingrid Bergman alakította a filmben a
Kos Már. 21. – ápr. 20. Most kitartóbb, határozottabb és szorgalmasabb lesz. Ezt az energiát az anyagiak megszerzésére irányíthatja. Bika Ápr. 21. – máj. 20. Az anyagi helyzete most nagyon jól alakul. Remek tárgyalásokat indíthat és sokat utazhat a héten. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Úgy érezheti, hogy egyedüllétre van szüksége. Nyitottabb és fogékonyabb lesz a spiritualitás iránt. Rák Jún. 22. - júl. 22. Érdekes időszak ígérkezik. Most a kapcsolatai révén sok mindent elérhet, és ez boldogítja.
főszerepet, aki meg is kapta érte a legjobb színésznőnek járó Oscart. Húsz év múlva Cukor is átvehette a szobrocskát a legjobb rendezésért. A My Fair Lady szintén óriási sikert aratott.
kulcslyuk
Szűz Aug. 24. – szept. 23. Nagyon vágyik a nyaralásra, és rövidesen indul is. Arra ügyeljen, hogy az utazás minden részletét megtervezze. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Az önismeret, a lélektani kérdések foglalkoztatják mostanában. Ez jó hatást tesz a párkapcsolatára is.
Černela Kristijan, a Lenti Spirit Run sportklub elnöke A legjobb dolgok az életemben: – A családom, a barátnőm, a barátaim. Amire szívesen visszaemlékszem: – A gond nélküli gyermekkorra. Ahová már holnap elutaznék: – Új-Zéland. A szabadidőmben: – Sport a friss levegőn. Ami azonnal fel tud bosszantani: – Igazságtalanság, kétszínűség. Ami nagy hatással volt az életemre: – Hogy létre tudtam hozni a saját, önálló cégemet. A legnagyobb őrültség, amit tettem: – Túl sok volt, hogy egyet kiemeljek… A leghasznosabb tárgyam (de nem a mobilom): – A számítógépem. Amit egyszer ki szeretnék próbálni: – Bungee jumping. A leghaszontalanabb tárgy a háztartásomban: – Karóra. Akivel egyszer szeretnék találkozni: – Rafael Nadal. Ha zene, akkor:
Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. A karrierje beindulhat. Érdemes részletes ütemtervet készíteni a jövőre, hogy megvalósíthassa az álmait.
Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Előfordulhat, hogy sokat vitatkoznak a párjával. De a veszekedést édes békülés követi. Emlékezetes időszak lehet ez... Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Fontos, hogy figyeljen az egészségére. Szerencsére most lehetőséget kap a megújulásra, a feltöltődésre. Bak Dec. 23. – jan. 20. A kreatív alkotás – bármi is legyen az – elégedettséggel tölti el. Nyitottabb és beszédesebb lesz a héten.
– Jugó rock. Amiről a legtöbbet tudok beszélni: – Foci. A Muravidék legszebb helye: – A Lendva-hegy sok szép pincéjével és a bombasztikus kilátással.
Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Az otthon kerül a fókuszba ettől a héttől. Szereti a nyugalmat, de az otthonában kisebb vita alakulhat ki. Halak Febr. 20. – már. 20. Legyen figyelmes és óvatos a közlekedésben. Ne mérgelődjön, inkább humorral kezelje a dolgokat.
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
Muravidék muravidéki magyar értéktár
A Domonkosfai Porta A Sal Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség legnagyobb és legsikeresebb vállalkozása minden kétséget kizáróan a domonkosfai tájház létre-
taszoba, hímzéskiállítás), egyedi, szintén korhűen berendezett és látogatható padláskiállítás, a páratlanul hangulatos pajtaszín, az elvándorlási kiállítás, illetve a mezőgazdasági kiállítás minden téglájában az eleink előtti tiszteletről tanúskodik. Mióta felavatták és a látogatók előtt is nyitva áll az épületegyüttes (2019), Domonkosfa kulturális központjává vált. A néprajzi gyűjtemény létrehozásában a Szegedi Tudományegyetem Böl-
pujában olyan kulturális központ valósult meg, ahol nem csupán emlékezni lehet a múltra, illetve ápolni a magyar hagyományokat, de az önkormányzat élővé is tudta azt tenni. A tájház rendkívül sokszínű és sokrétű programmal működik, számos eseménynek szolgál helyszínéül, megszólítva a helyi lakosságot és a térséget is. A falusi ember paraszti, gazdálkodó életmódjának bemutatása mellett hangsúlyt kap a népművészet, a gasztro-
AZ ÉRTÉK BESOROLÁSA Szakterület
kulturális örökség
A fellelhetőség helye Domonkosfa Értékszint
Muravidéki Magyar Értéktár
A felvétel dátuma
2022. 01. 25.
A JAVASLATTEVŐ ADATAI A javaslatot készítette
Abraham Klaudia, a dobronaki Kézművességek Háza művészeti vezetője
A javaslatot benyújtotta
Muravidékre – Művelődési Turisztikai és Ifjúsági Egyesület
A néprajzi gyűjtemény létrehozásában a szegedi egyetem néprajzos szakemberei vettek részt.
A Domonkosfai Porta névre keresztelt egykori Kalamár-ház 1931-ben épült, tájházként 2019-ben avatták fel. hozása volt, amely a helyi népélet és helytörténet témáját reprezentálja. A Domonkosfai Porta névre keresztelt egykori Kalamárház 1931-ben épült, a do monkosfai Kalamár család otthona volt. Ma a múltról, a néphagyományokról mesél a betérőnek. Az Őrség népi-néprajzi, paraszti és kézműves tárgyainak hagyatékát őrző épületegyüttes dobogó szíve a helyi közösségnek, és a tematikus kiállítások (tökmagolajütő, asztalos- és suszterműhely, pálinkafőző kamra, gabonafeldolgozó kamra), a nagy gonddal berendezett főépület (korhű tisz-
csészettudományi Karának Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke néprajzos szakemberei és kutatói (Szabó Magdolna – Néprajzi Múzeum, Budapest; Ferkov Jakab – Kanizsai Dorottya Múzeum, Mohács), valamint a tanszék oktatói (Mód László és Simon András), továbbá a néprajz mesterképzés néprajzi kulturális örökség specializációjának hallgatói vettek részt. Indoklás A Domonkosfai Porta épületegyüttese több, mint egy néprajzi gyűjtemény. A történelmi Őrség ka-
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
nómia, az iparosság és a helyi hagyományok világa is. A programok vezérfonala az identitásőrzés, a magyar nyelv és kultúra ápolása és átadása, minden generációt megszólítva. A programokból csak néhány: gyermek műhelymunkák, nyári koncertek, pajtaszínház, kiállítások, hagyományos rendezvények a kukoricafosztástól a májusfaállításig stb. A porta legnagyobb, egésznapos rendezvénye a hagyományos aratás és cséplés bemutatása, amelyre a szélesebb környékről és az anyaországból is érkeznek vendégek. A Domonkosfai
Porta tehát tájház és múzeum, amely értékes, gazdag tárlatnak ad helyet. Épületegyüttese építészetileg is megnyerő, vonzó turisztikai látványosság, a mindezekre felépített stratégiája, a közösségformáló ereje pedig kimagasló a térségben. A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő bibliográfia • Abraham Klaudia (2019): Idén őszre elkészül a tájház. Népújság, LXIII. évf. 10. sz. • Abraham Klaudia (2020): Domonkosfai Porta lett a helyi tájház neve. Népújság, LXIV. évf. 26. sz. • Abraham Klaudia (2021): Újabb két állandó népi kiállítás a Muravidé-
ken. Népújság, LXV. évf. 31. sz. • Szőke Kristina (2019): A domonkosfai tájház immár a teljes pompájában tündököl. MMR – Terepjáró, 2019. november 10. • Tomka Tibor (2019): „Biztosítsa még legalább száz évre a megmaradást!” Népújság, LXIII. évf. 46. sz. • Domonkosfai Porta. Muravidék.re. • Munkálatok a domonkosfai tájházban. SZTE BTK, Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék. 2019. október 27. • Néprajzi gyűjtemény. Sal Község honlapja. A teljes bibliográfia a Muravidéki Magyar Értéktár honlapján lesz megtekinthető.
KÖVESSEN BENNÜNKET
15
Horizont A jókedv, a zene és a tánc volt a lényeg
kipróbálására. A gyermekeket hatalmas gumivár és kisvonat is várta. A délutáni tánc és mulatság az estébe nyúlt. A
szórakoztató eseményre a helyiek mellett főleg a szomszédos magyarországi településekről érkeztek látogatók.
Mulattak a hodosiak Belatincon tartották a 30. Ragyogó napsütés, zene, tánc, roston sült ételek, és egy gondtalan délután – a Családok Őrségi Találkozója idén is kellemes kikapcsolódást nyújtott.
Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
A közkedvelt hodosi esemény a helyi magyar önkormányzat és a község hagyományos rendezvénye. A falun kívül, az egykori laktanya helyén működő ifjúsági központ udvara ideális helyszíne a zenés, szórakoztató rendezvénynek. Habár a találkozó hagyományosan
augusztusban szokott lenni, idén rendhagyó módon július első hétvégéjén tartották meg. A talpalávalót a „Skok” együttes szolgáltatta, az örökzöld magyar slágerektől a mai horvát, szlovén popzenéig széles volt a zenei paletta. Az étel- és az italkínálatról a hodosi önkéntes tűzoltóegylet, illetve a helyi fociklub gondoskodott. Volt sült malac, hal és ros-
ton sült húsok, de lángos is készült, mint minden évben. A rendezvényen Roman Silvija, a magyar önkormányzat elnöke köszöntötte a jelenlévőket, mindenkinek kellemes szórakozást kívánva családi, baráti körben. A koronavírusra tekintettel idén az ügyességi játékokat a szervezők kivették a programból, de lehetőség volt a korongozás és az íjászat
Levéltári Kutatótábort
A kutatások során idén is érdekes dokumentumok kerültek elő. A múlt hét folyamán Belatinc és környéke volt a hagyományos levéltári kutatótábor helyszíne, amelyen négy muraszombati diák ismerkedett a település történelmével és a terület valamikori életével. Az idei tábor magyarországi partnerek (a zalai és a vasi levéltárak) nélkül jött létre, ezúttal a Maribori Területi Levéltár a Belatinci Idegenforgalmi, Kulturális és Sportintézettel közösen szervezte meg Šövegeš Lipovšek Gordana
A kisvonat volt a legnépszerűbb a legkisebbek körében.
és Maček Jure levéltárosok vezetésével. A fiatal kutatókat leginkább Osterc Tončka belatinci tanárnő fennmaradt dokumentumai és fotói nyűgözték le (Zadravec Elizabeta gyűjteményéből származnak), amelyeket külön tablón be is mutattak a tábor zárórendezvényeként felállított kiállításon. Az ös�szegyűjtött levéltári dokumentumok tárlata a nyár végéig lesz látható a belatinci várban. FaBri
Könyvtár a lombok alatt Júliusban és augusztusban a Lendvai Rózsa városi parkban idén már második alkalommal lehetőség adódik könyvek és folyóiratok ingyenes olvasására, lapozgatására. A „Könyvtár a lombok alatt” című projekt keretében a kellemes, árnyékban felállított „könyvtárban” közel 300 kötetből lehet válogatni minden pénteken és szombaton délután, valamint vasárnap délelőtt. A látogatók számára magyar és szlovén nyelvű szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvek, képeskönyvek, újságok és folyóiratok állnak rendelkezésre. Idén a
16
Lendvára látogató turisták igényei miatt a szabadon álló polcok kínálata bővült néhány Lendváról szóló kiadvánnyal is. A polcokon lévő szlovén nyelvű olvasnivalót több kiadó és magánszemély adományozta, akik minden évben új, aktuális tartalmakkal támogatják a projektet, a magyar nyelvű könyveket pedig a ljubljanai Liszt Intézet és a Lendvai Könyvtár ajándékozta. Rossz idő esetén az olvasási akció a kultúrotthon előcsarnokába költözik. A „Könyvtár a lombok alatt” című projekt, amelyet a ljubljanai Divja misel
Az olvasás a szabadban remek kikapcsolódási lehetőség. intézet koordinál, már 18 éve biztosítja az ingyenes olvasást és lapozgatást szerte Szlovéniában. A
kezdeményezés elsődleges célja különleges olvasási tereket kialakítani, valamint korszerű és inspiráló
módon terjeszteni a könyvek és az olvasás iránti szeretetet. FaBri
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
Horizont
Művészeti körhintában repülve
sarok. – A projekt fő ötlete a gyerekekhez eljuttatni a kultúrát. Ezért mindig parkok és játszóterek a programjaink színhelyei. A műhelymunkákat lendvai szakemberek, pedagógusok, alkotók és zenészek vezetik, s idén két ukrán
lány is a csapatunk része volt – tudtuk meg Nemec Iva projektvezetőtől. A lendvai esemény a lendvai Kultúregyesületek Községi Szövetsége (ZKD) és a Lendvai Könyvtár együttműködésével valósult meg. FaBri
Bővül a kínálat
A gyerekek megismerkedhettek a vitézek életével is. Július 1-jén és 2-án a lendvai Tomšič utcai játszótéren zajlott az immár második Művészeti Körhinta című fesztivál. A kreativitással teli két napot a lendvai Kaleido Egyesület szervezte Nemec Iva drámapedagógus vezetésével. Mindkét nap kreatív játé-
kokkal és foglalkozásokkal indult, majd pénteken Bulič Anja előadásában a „Hogyan takarította ki a boszorkány a lendvai parkot?” című előadással, szombaton pedig a Soldat Denis által bemutatott „Hadik vitéz” című darabbal folytatódott.
A 2017-ben létrejött egyesület, amelynek célja a fiatalokhoz közelebb hozni a kultúrát és a művészetet, az eseményen több foglalkozási sarkot is kialakított: volt festőműhely, mesemondó sarok, művészeti poligon, tündérjóga, dobos sarok, valamint színházi
Zenei utazás Latin-Amerikába
A plüssállatokból sosincs elég. Szombat délelőtt az 1. Sz. Lendvai KÁI udvara két órára a Cseréljünk! akció színhelyévé változott. Az idén már második alkalommal megszervezett eseményen ruházat, lábbeli, könyvek, játékok, valamint háztartási textíliák mellett iskolai táskákat, gyereküléseket és még sok más hasznos dolgokat lehetett cserélni. A szervezők elégedettek voltak a látogatással. – Annak ellenére, hogy a szabadságok miatt kevesebben jöttek el, mint múltkor, a piacunk látogatói körében észrevehető a
magasabb környezettudatosság. Van, aki már előre szól nekünk, mire lenne szüksége, ezért arra törekszünk, hogy az emberek igényeihez alkalmazkodva szervezzük meg a börzét. A célunk ugyanis az újrahasznosítás, a minél kevesebb hulladék termelése, a racionális fogyasztás – tudtuk meg a szervezőktől. Ismét sok dolog cserélt gazdát, ami maradt, abból a következő alkalommal is lehet válogatni. A szervezők célja ugyanis az, hogy évente négy alkalommal megvalósuljon a cserebereakció. FaBri
Ezúttal latin zene járta be a Bánffy hangulatos udvarát. Latin ritmusokkal folytatódott a Bánffy Nights című koncertsorozat péntek este. A szép számban egybegyűlt zenekedvelőknek ezúttal a Luis Eduardo Castagno trió mutatkozott be, amelynek tagjai igazi
latinos hangulatot varázsoltak a Bánffy Központ udvarára. Az énekesnővel kiegészülő trió műsorában felcsendültek a dél-amerikai országok zenéi, spanyol dallamok, valamint ismert zeneszámok. Luis Eduardo
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
Castagno a 70-es években érkezett Argentínából Európába. Autentikus zenei előadásaival, valamint régebben egy gaucho showval járta a világot, végül Magyarországon telepedett le. FaBri
17
Sport Lebar Denis országúti kerékpáros
„Egy edzésen 60 kilométert tekerünk” Lebar Denis több mint egy évvel ezelőtt kezdett aktívan foglalkozni országúti kerékpározással, és az U13-as korosztályban már a legnagyobb szlovén tehetségek közé sorolható. A héten eredményesen szerepelt a 4. Nemzetközi Kids Tour of Slovenia elnevezésű négynapos utánpótlásversenyen, amelynek harmadik szakaszán a második helyen végzett. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
A 11 éves csentei kerékpárostól nem áll messze a sport, hiszen sportcsaládból érkezik, apukája, Tomi hosszú éveken keresztül a csentei fociklub hálóőre volt, az édesanyja, Reni sporttanárnő és a Gibko Sportegyesület oszlopos
Az elején a legtöbbször vele tapostam a pedált a Csente–Pince–Petesháza– Hármasmalom–Lendva– Csente útszakaszon. Ő javasolta, hogy látogassak el a Tropovci Kerékpáros Klubhoz. Megfogadtam a tanácsát, elmentem az egyik edzésre, és megtetszett. Csatlakoztam a klubhoz, és azóta az egykori profi ke-
lehet őt megismerni. „Ennél a csapatnál versenyez a példaképem, Primož Roglič is, akit a nagyon jó eredményei miatt kedvelek, meg azért is, mert tavaly sérülésből felépülve a tokiói olimpián az országúti kerékpárverseny egyéni időfutamán aranyérmet szerzett. Még nem volt alkalmam megismerkedni vele, de remélem,
Denis (a sor elején) a tropovci klub tagjaival edz. tagja, valamint a húga, Mojca is ügyes röplabdázó. Denis fiatalabb korában labdarúgással foglalkozott, de bő egy éve a kerékpározás vált a szenvedélyévé. A kezdetekre visszaemlékezve Denis elmesélte, hogy a „Gibko kilométereket gyűjt az egészségért” program keretében a Lendva-hegyi Lármafáig tekerve a nagybácsija, Leon figyelt fel a képességeire. „A biciklizésben az a legjobb, hogy nagyon gyorsan tudunk száguldani. Az apukám testvére, Leon sokat kerékpározik, és ő szerettette meg velem a sportágat.
18
rékpáros, Primož Obal edző vezetésével rendszeresen edzek és versenyekre járok” – mesélte találkozásunkkor a szerény fiatal sportoló. Edzés hetente háromszor – kedden, csütörtökön és szombaton – van, és általában két órán át tart. Ez idő alatt 50–60 kilométert tekernek Tropovci környékén, de van, amikor Dobronakra is leszáguldanak. Denis felelősségteljesen végzi az edzéseket, ha esetleg elmarad vagy nem tud elmenni az edzésre, itthon az apukájával pótolja a lemaradást, és ekkor a holland JumboVisma csapat trikójában
a közeljövőben erre is lesz lehetőség. Tadej Pogačarral, a kétszeres Tour de Francegyőztessel viszont tavaly az első versenyemen találkoztam Komendán, ahol az első esésem is megtörtént. Bemelegítés közben az egyik poros kanyarban megcsúszott a kerekem, és csak utólag szembesültünk azzal, hogy kézsérüléssel versenyeztem. Matej Mohorič-csal pedig idén ismerkedtem meg a Gačén rendezett futamon.” A tropovci klub kerékpárosa egy éve versenyez az U13-as korosztályban: „Eddig a legjobb helyezésem a második hely. Két hete
Komendán a Tadej Pogačar Kupán és a hétvégi korosztályos nemzetközi verseny 3. szakaszában végeztem a dobogó második fokán. Erre a két eredményemre vagyok a legbüszkébb. A korosztályomban egyedül vagyok Tropovciról, de már szereztem barátokat más klubokból. A versenyeken, ha szükséges, mögöttük szoktam tekerni, segítjük egymást, aztán a véghajrában győz a legerősebb.” A nemzetközi Kids Tour of Slovenia korosztályos országúti kerékpárversenyen, mely idén június 30-tól július 3-ig zajlott, Denis második alkalommal szerepelt. „A négynapos verseny fárasztó volt is, meg nem is. Rövid távokat tekertünk, ezért volt elég idő a futamok közötti pihenésre, de a torna azért megpróbáltatás volt számomra.” A nemzetközi versenyt értékelve pedig elmondta: „A teljesítményemmel nem vagyok elégedett, hiszen az első versenynapom, amikor a legnehezebb hegyi szakasz (Podturn–Baza 20) volt napirenden, nem a terveim szerint sikerült. Ígéretes eredmény elé néztem, hiszen hármunknak sikerült a szökés, de az utolsó kilométeren elkapta a lábamat a
görcs, így lemaradtam és a 13. helyen végeztem. Több mint egyperces hátrányba kerültem, ami hatott a következő három szakaszra, de nem adtam fel. A következő két szakaszt, a kritériumversenyt (Kostanjevica na Krki) a 4., a harmadik, körversenyes szakaszt (Škocjan) a szerb Petar Pavlović mögött a 2. helyen fejeztem be mint a legjobb szlovén versenyző. A legjobban az utolsó, Novo mesto-i körversenyetapot élveztem, mert a terep változatos volt. Az összetettben a harmadik helyre szerettem volna feljutni, ezért megkockáztattam a szökést, ami nem jött össze. A véghajrában utolért a főmezőny és a 10. helyen értem célba. Az 50 fős mezőny összesítését így a kilencedik helyen zártam.” A kedves és céltudatos fiatal sportolónak rövidtávú és a jövőbe nyúló tervei is vannak. „A legnagyobb vágyam végre megnyerni az első versenyemet, amire bő egy hét múlva Pokljukán, illetve a nyár folyamán és ősszel is lesz lehetőség. Idősebb koromban pedig profi kerékpárosként a JumboVisma tagjaként szeretném megnyerni a Tour de Franceot, illetve kijutni az olimpiai játékokra.”
Vereség a Dinamo, döntetlen a ZTE II. ellen A múlt héten két felkészülési mérkőzésen is pályára léptek a Nafta labdarúgói. Kedden a horvát bajnoktól szenvedtek vereséget zártkapus meccsen a lendvai stadionban: Nafta 1903 – Dinamo Zagreb 0:3 (0:1). A lendvaiak a 41. percben kapták első góljukat, amelyet Andrić szerzett. A folytatásban egy védelmi hibát követően Ljubičić volt eredményes, majd a hajrában Emreli is betalált. A hét végén Hotizán fogadták a ZTE második csapatát, akik ellen döntetlen született: Nafta 1903 – ZTE II. 2:2 (1:0). Az egerszegeik jól kezdték a meccset, ám a 37. percben feldöntötték Haljetát, amelynek eredményeképp Oštrek büntetőt értékesíthetett. A fordulás után a vendégek hamar kiegyenlítettek Vert lövését követően, majd a 63. percben ismét a házigazdák kerültek előnybe Haljeta fejesének köszönhetően. Tíz perccel később KozmaBognár egyenlített, több gól pedig nem született a meccsen. F.h.m., SoPe
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
Sport Lendvai Körzeti Labdarúgó Szövetség
Egy liga lesz a Muravidéken Eredetileg a 2022/23-as idényre két Muravidéki Labdarúgóligát terveztek, az ötletet azonban hosszabb viták és néhány klub fellebbezése után végleg elvetették, így augusztus 20-án a Muravidéki Liga egyben indul el 16 csapattal. A döntést a muraszombati körzeti szövetség közös koordinációs ülése után Režonja Slavko, a Lendvai Körzeti Labdarúgó Szövetség elnöke részletezte: – Elég különbözőek a klubok érdekei. Leginkább a felnőttcsapatok szerepeltetését részesítik előnyben, míg az utánpótlásnevelés terén szerény a hajlandóság. Ebben a pillanatban ezért a legjobb megoldásnak a 16 csapatos Muravidéki Liga megtartása tűnik, ahol továbbra is lehetséges a bajnokok számára a feljutás. Ebből kifolyólag a
Režonja Slavko, a Lendvai Körzeti Labdarúgó Szövetség elnöke: – Az előttünk álló idénytől szigorúbban ellenőrizzük az utánpótlás biztosítását a kluboknál.
többi körzeti liga megfelelő színvonalú marad, a klubok pedig erős mezőnyben versenyezhetnek. Az új idényben a Muravidéki Liga összeállításakor szigorúan ellenőrzik az utánpótláscsapatok indítására szabott követelmények betartását a kluboknál. A ligában induláshoz minden klubnak három utánpótláscsapattal kell rendelkeznie: az U15-ös, U17-es és U19-es korosztályból eggyel, kettővel pedig ez alatt, szóval akár U7-ben vagy U9-ben, ahol a játékoskeret jóval kisebb, mint az idősebb korosztályokban. Ennek
érdekében a két szövetség augusztus 1-jéig meghos�szabbította az átigazolási időszakot, hogy minden klubnak maximális ideje és lehetősége legyen rendezni az utánpótlást: – Korábban mindkét szövetség klubjaiban előfordult, hogy nem tartották be az előírt szabályokat, de ennek a jövő jobb átláthatósága és a következetesség érdekében szeretnénk véget vetni. Augusztus elsejével így a csapatoknak biztosí-
taniuk kell az utánpótlásra vonatkozó követelményeket. Az a klub, amelyik a szabályoknak nem tesz eleget, nem indulhat a ligában – emelte ki Režonja. A Muravidéki Labdarúgóliga augusztus 20-án rajtol, a párosítások sorsolására augusztus elseje után kerül sor, amikor a két szövetség ismételten áttekinti, mely klubok teljesítik az összes feltételt a ligában induláshoz. Szabó Rudolf
Befejeződött a nemzetközi kiskaliberű lövészliga
Az első osztályra készül az utánpótlás A Nafta U19-es és U17es csapata augusztustól – először a klub történetében – a szlovén ifjúsági és serdülő első osztályban szerepel. Hétfőn délután került sor az első közös edzésekre Kapcán és Hídvégen, egy hónappal a bajnokság rajtja előtt. Bažik a Silvester, a Lendvai Labdarúgó Akadémia szakmai vezetője szerint újoncként a fő cél a bennmaradás az élvonalban. – Az első néhány forduló ellenfelei ellen mindenesetre összejöhet a jó kezdés. A játékosállomány mindkét korosztályban még változni fog a következő hetekben. Míg néhány ifi jelenleg a felnőttcsapattal edz, vannak a 2005-ös születésűek között olyanok, akik az U19-es korosztályban játszanak, illetve a 2007es generációból, akik az U15-ből feljebb léptek a serdülőkhöz. A keret min-
denesetre jelenleg nagyon nagy mindkét korosztályos csapatban. Az, hogy melyik játékosok kerülnek be az első osztályban szereplő csapatba, a következő két hétben dől el.” Mindkét korosztályra hat felkészülési mérkőzés vár a bajnokság kezdéséig, tudatta Bažika Silvester szakmai vezető. Az első találkozóra most szombaton a Rudar Velenje ellen kerül sor, de az ellenfelek között szerepel többek között a Kaposvár és az Illés Akadémia is. A szakmai stáb annyi-
ban változott, hogy mindkét korosztályos csapat külön kapusedzőt kapott. A serdülőknél ezt a feladatot most Starovasnik Sebastijan végzi, míg Kuzma Stanislav kizárólag az ificsapat kapusait edzi ettől az idénytől. Koren Simon irányítja továbbra is az U17-es csapatot, az első közös edzésen Kapcán 29 mezőnyjátékos és négy kapus vett részt. Gregor Bunc maradt az U19-es gárda élén. Hídvégen 23 mezőnyjátékos és 3 kapus edzett bő másfél órán át. Szabó Rudolf
Rangos csapatok meccseltek A múlt héten több elsőosztályú csapat is pályára lépett egymás ellen a Lendvai Sportparkban, ám sajnos valamennyi találkozót zárt kapuk mögött rendezték meg. Itt tartózkodott a horvát bajnok Dinamo, az észak-macedón bronzérmes Shkendija, a bosnyák harmadik Borac Banja Luka, a szlovák kupagyőztes Spartak Trnava, valamint a zalaegerszegi ZTE is. A Dinamo a Shkendija ellen 3:0-ra győzött, míg a Spartakkal 3:3-as döntetlent játszott. A Borac a ZTE-t 2:1-re verte meg. F.h.m.
N É P Ú J S Á G 2 0 2 2 . j ú l i u s 7.
A Nemzetközi Kiskaliberű Lövészligát a petesházi COAL csapata (Varga Gábor, Kopinja József, Galambos Milán) nyerte. Zalaegerszegen a 6. fordulóval befejeződött a Nemzetközi Kiskaliberű Lövészliga. Az utolsó fordulóban egyéniben Havasi Ferenc (PLE Zalaegerszeg) győzött. Negyedik lett Varga Gábor, ötödik Kopinja József, míg Galambos Milán a 12. helyen végzett (mindhárman COAL Petesháza). Az ifik mezőnyében ismételten Hari Mišo (Muraszombat) volt a legjobb, Jaklin Nik a COAL-tól hatodik lett. Csapatban ezúttal a PSLE Nagykanizsa nyert a COAL Petesháza előtt. Hat állomás után az összetett egyéniben Horváth Szilárd (PSLE Nagy-
kanizsa) nyert 132 ponttal. Kopinja József második (128 pont), klubtársa, Varga Gábor harmadik (115 pont), Galambos Milán 11. lett (84 pont). Az ifik versenyét Raduha Tjaša (Cserencsóc) nyerte magabiztosan Hari Mišo (Muraszombat) és Zadravec Živa (Cserencsóc) előtt. Jaklin Nik (COAL) negyedik lett. A csapatok versenyét a COAL nyerte a PSLE Nagykanizsa és Cserencsóc előtt. A Nemzetközi Kiskaliberű Lövészliga két év szünet után került ismét megrendezésre, hat fordulóban összesen 45 lövész indult. SzR
19
Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság
M e g h í vó Tisztelettel meghívjuk Önt a településünk, Pince 700. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre, amely 2022. július 9-én, szombaton 13 órai kezdettel lesz a pincei faluotthon udvarán. Süč Dejan történész előadást tart a településről, „Érdekességek a 700 éves Pince történelméből” címmel. Az ünnepi műsorban közreműködnek: • a Dobronaki Nótázók • a völgyifalui Petőfi Sándor ME népdalköre és a Pünkösdi Rózsa citeraegyüttes • a zalaegerszegi Szenior Néptáncegyüttes • a tornyiszentmiklósi Kerti Sándor Kulturális Egyesület • a hazai néptánccsoport A délután folyamán gyermekprogramok, kézműves tevékenységek gazdagítják a napot. Az ünnepséget kerti bállal zárjuk. Ezen a napon szeretnénk vendégül látni a településünkről elszármazottakat is. Szeretettel várunk mindenkit! A szervezők: Pincei Zala György Művelődési Egyesület, Pincei Helyi Közösség