Info
Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
66. évfolyam 31. szám Lendva 2022. augusztus 4. ISSN 0352-6569 1,30 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
h
7–14. oldal
e
t
i
l
a
p
j
a
Táncba csalogatva
A domonkosfai hagyományőrző rendezvényt szerencsétlen módon idén is megzavarta a kellemetlen időjárás. Persze az előrejelzésből már sej-
tették a szervezők, hogy az eső nem fogja elkerüli őket, mégsem csüggedtek el. Ha aratni nem is lehet, majd dalolni és táncolni fognak, ahogy az
a meghívón is szerepel! És így is lett: képünk egy vidám pillanatot örökít meg a szombati rendezvényről, a fiatal magyarországi néptáncosok a
közönség tagjait kérték fel táncra. A jó hangulat pedig még a napot is előelőcsalogatta... Az aratás, a tánc és a dal ünnepéről bővebben a 6. oldalon.
Dr. Belović Branislava, a „Gyümölcsöt pohárból” című könyv szerzője:
„A kiadvány a gyerekeket az ételek önálló elkészítésére is ösztönzi” 17. oldal
Iránytű Bánffy Központ
A felújítás a tervek Tomka Tibor
Aszály, tűz, bizonytalanság… Az elmúlt néhány esztendő globális történései, az egyre gyakrabban jelentkező járványok, leginkább természetesen a valószínűleg hamarosan újra különböző óvintézkedéseket, korlátozásokat követelő covid-járvány igencsak nagy bizonytalanságot okoz világszerte. Hasonló mondható el az egyre inkább a tényleges arcát megmutató éghajlatváltozásról, ennek legkirívóbb jelenségeiről, az egyre durvább és erősebb viharokról, a jégverésekről, az aszályról, a már szinte apokaliptikus tűzvészekről, a globális és sajnos már helyi szinten is fogyatkozó, ezzel egyre inkább dráguló élelemről. „Mellesleg” az amúgy is fogyatkozó, fosszilis alapú energiaforrások hozzáférhetősége egyre rosszabb, elérhetőségüket és egyre magasabb árait még inkább bonyolítja az orosz–ukrán, vagy sokak szerint nyugat–kelet konfliktus, amely – hogy ne menjünk túl messze – újra puskaporossá tette például Boszniát vagy az albán–szerb határvidéket is. Sajnos mindez már túl sok, hogy ne befolyásolja a mindennapi életünket, az életminőségünket, a gondolkozásunkat, amelynek középpontjába magánemberként és vállalati vagy vállalkozásvezetőként is sajnos ismét az kerül, hogyan fizetjük ki a számlákat, mivel fogunk fűteni, hogyan csökkentsük a havi kiadásainkat. Mindez már láthatóan és mérhetően takarékosságra, megfontolt költekezésre késztet mindenkit, és be is zárul a kör; jó esetben lassul a gazdasági növekedés, a bérek reálértékben csökkennek, általánoságban rosszabbul és bizonytalanságban élünk.
Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Farkas Brigita, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 7., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,30 EUR, Előfizetési díj: egész évre 35,00 EUR, külföldre: 90,00 EUR, tengerentúlra: 110,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) a nemzetiségi gazdaságserkentési programból 2021-ben és 2022-ben összesen 130 ezer eurót fordíthat a Bánffy Központ felújítására. A munkálatok a napokban is folynak, befejezésük szep tember-október folyamán várható. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
A kétéves felújítási folyamat révén új funkciót
kap az eddig kihasználatlan pince a főépület alatt, ahol egy kisebb borászati kiállítóterem, illetve rendezvényterem
kap helyet. A könyvesbolt is megújul, némileg átalakul, az udvari színpad már új burkolatot kapott. A felújítás befejezésével a
Az új székházban a Népújság szerkesztősége
Augusztus elsejétől a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (MNTI), a Népújság szerkesztősége már a Lendva, Fő utca 7. szám alatti címen, az „új magyar székházban” működik. A költözködés sajnos a szokásos módon némi kellemetlenséget is okoz, így augusztus utolsó hetéig a megszokott vezetékes telefonszámaink nem működnek. A munkatársak mobiltelefonszámai természetesen továbbra is hívhatók. Az augusztus végéig tartó átmeneti időszakban sajnos az ügyfélfogadás is nehezített lesz, így a különböző szolgáltatásaink igénylése (például köszönetnyilvánítás megjelentetése) esetében augusztus 16-ig, kérjük, hívják helyettesítő titkárnőnket, Tivadar Barbarát a 040 856 549-es telefonszámon. Augusztus 16-a után Bogatec Gomzi Brigita állandó szerkesztőségi titkárnőnk lesz elérhető a 051 359 947-es mobilszámon. A Népújság szerkesztősége a Fő utca 7. alatti címen legkönnyebben a Malom utca felől közelíthető meg. A kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük. Tomka Tibor igazgató
NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
Nemzetiség
szerint halad Bánffy Központ még erőteljesebb turisztikai-információs szerepet szeretne betölteni a térségben. Mint már a felújítás indulásakor beszámoltunk róla, a Szlovén Gazdaságfejlesztési és Technológiai Minisztérium a magyar nemzeti közösség gazdasági alapja 2021–2024 közötti serkentési programjának 2. intézkedése keretében – az MMÖNK előterjesztésével – tavaly 50 ezer euró, idén 80 ezer euró támogatást biz-
tosított a fejlesztésre. A finanszírozáshoz kisebb mértékben az MNMI a saját költségvetéséből is hozzájárul. A tavaly nyáron indult „előkészítő” munkálatok – a pince kiásása, a homlokzati vakolat leverése és a nedvesség megszüntetése az épületben – a járvány miatt valamelyest késtek, idén viszont a tervezett ütemben folyik a felújítás. Jelenleg a pincében és a kávézó-könyvesbolt Fő utcai bejárati részén
A Bánffy Központ Fő utcai bejárati helyiségében és a pincében folynak a munkálatok, a bejárat ideiglenesen az udvarról van. A kávézó és a könyvesbolt nyitva tart. dolgoznak, a helyiség teljes felújításon esik át,
elsősorban a vízszigetelés elvégzése miatt. Egyben
tatarozzák a földszinti irodahelyiséget is.
Hagyományőrző Jurtatábor
„Őrt állni múltunk felett a jövőnkért” Három év kihagyás után végre ismét táborozhattak muravidéki gyermekek az Őrállók Alapítvány hagyományőrző és katonatáborában a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) jóvoltából. ki iskolás táborozhatott együtt összesen 46 magyarországi kortársukkal Őriszentpéteren. Az említett alapítvány táborának célja megismertetni a gyermekekkel a magyar nemzet múltját, s annak örökségét
közvetíteni feléjük. Küldetésük: „Őrt állni múltunk felett a jövőnkért”. A fiatalok az első napon két csoportra osztódtak: katonákra és kézművesekre. Mindkettőre szükség volt a múltban is. Előbbiek a
Fotó: Őrállók Alapítvány
Az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt sajnos elmaradt az úgynevezett jurtatábor, amelyet egy napközis hagyományőrző táborral próbáltak pótolni. Idén azonban tizennégy, 3–6. osztályos muravidé-
hatnapos tábor alatt megismerkedtek a honfoglalás kori fegyverekkel, azon belül is leginkább az íjjal. Megtanulták azt felajzani, mindkét kézzel céltáblára lőni, valamint speciális vesszőkkel és védőfelszereléssel íjászpárbajokat is tartottak egymás ellen. Az értékmentő kézműves részlegen főként hímzéssel foglalkoztak, azon belül is a kalocsai minták készítésével. A résztvevők jurtákban aludtak, és minden nap az húzhatta fel- és le a tábori zászlót, aki aznap túllépte korlátait, illetve valami becsülendőt cselekedett. Programjaik igen sokszínűek voltak. Az említetten kívül volt néptánc- és népdalfoglalkozás, készítettek almáslepényt egy helyi nagymamával, élő történelemórákon vettek részt, amelyen láthat-
tak honfoglalás kori öltözéket és fegyvereket, valamint a Szent Korona és a koronázási ékszerek élethű másolatát, emellett pedig a legkisebbek zenés meséket is hallgattak. Megismerkedtek a rovásírással, valamint lovaglási lehetőség is volt minden nap, az utolsó estét pedig szalonnasütéssel és énekléssel zárták. A fiatalok hozzátartozói az utolsó napon beszámolók által átélhették, mit tanultak a gyermekeik azon a héten, amelyet egymással töltöttek. A szervezők igazán kitettek magukért, több mint húsz katonai, kézműves és konyhai segítő dolgozott azon, hogy a táborlakók tartalmasan töltsenek el egy hetet a természetben, elfelejtve mindenféle elektronikus kütyü nyomkodását. SoPe
KÖVESSEN BENNÜNKET
Minden nap az arra leginkább érdemes táborozó húzhatta fel a zászlót. NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
3
Muravidék Hímző- és citerakiállítás
A hímzés ünnepe Gyertyánosban A gyertyánosi Hajnal Művelődési Egyesület hímzőszakkörének tagjai a múlt szombaton már 15. alkalommal állították ki a szakkörben készített hímzéseket és horgolásokat. A faluotthonban a kézimunkák mellett Nagy Dezső saját kezűleg készített citerái is helyet kaptak.
Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net
A 2006 óta működő hímzőszakkör tagjai kéthetente találkoznak a helyi faluotthonban, ahol együtt készítik a szebbnél szebb kézimunkákat. A csoportnak – amelyet 11 évig Horvát Margit népi iparművész vezetett, 2018-ban pedig ezt a munkát Fehér Andrea vette át – jelenleg hét nagyon aktív tagja van, a többiek elfoglaltságaik miatt ritkábban vesznek részt a találkozásokon. Ennek ellenére minden évben jelentős számban készítenek kézimunkákat, így folyamatosan – a megalakulás óta egy évet
sem kihagyva – kiállítást is tudnak szervezni. Bukovec Rozalija, a hímzőszakkör vezetője lapunknak elmondta, hogy a kiállított munkák több különböző öltési technikával és mintákkal készültek: van közöttük karádi, komádi és hetési mintával hímzett asztalterítő, kötény, vánkoshuzat, de az asszonyok hímeztek polgári és úri mintákat is, hiszen – ahogy a vezetőjük vallja – szeretik a változatosságot úgy a minták, mint a színek alkalmazásában. Reméli, tette hozzá, hogy a jövőben több fiatal is csatlakozik hozzájuk. A kiállítást és a hímzőszakkör munkáját Patyi Zoltán, az MNMI
A gyertyánosi hímzőszakkör már 15. alkalommal állította ki a kézimunkáit. munkatársa méltatta, aki beszédében kitért a hagyományőrzés fontosságára is. A kézimunkák mellett Nagy Dezső helyi lakos saját kezűleg készített citeráit – eddig összesen 12 citera került ki a keze alól – szintén megtekinthették a látogatók.
A tárlat megnyitóját rövid kultúrműsor kísérte, amelyben fellépett a kiskanizsai Árvácska dalkör, a Žižki Kultúregyesület népdalköre, valamint a helyi Hajnal Művelődési Egyesület magyar népdalköre és Kéknefelejcs citeraegyüttese.
A gyertyánosi kézimunka ünnepe vasárnap délután műhelymunkával folytatódott, ahol a szakkör tagjai különféle hímzési technikákra tanították az érdeklődőket. A tagok segítségével akár egy saját hímzett terítőt is elkészíthettek a vendégek.
Szociálisügyi Központok
Hivatalból, automatikusan hosszabbítanak
Augusztus folyamán a szociálisügyi központok döntenek az éves szinten meghatározott szociális juttatások (gyermekpótlék, állami ösztöndíj, óvodatámogatás, étkezési támogatás…) meghos�szabbításáról. 2019 óta a központok ezt hivatalból, automatikusan teszik. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
A felvezetésben vázolt szociális juttatások zömének ér vényessége augusztusban és szep temberben ér véget, így a szociálisügyi központok a feladatok szempontjából két erőteljes hónap elé néznek. A juttatásokra
4
már jogosult személyeknek semmit sem kell tenniük, de amennyiben a hivatalokban nem tudják beszerezni a szükséges igazolásokat a határozat/informatív becslés kiadásához, felhívják az érintetteket, tegyék ezt meg személyesen. Amen�nyiben az ügyfelek ennek megfelelő módon eleget
tesznek, felgyorsítják a határozatkiadási folyamatot. Új beadványt csak abban az esetben kell leadni, ha az érintett személy első ízben folyamodik valamelyik szociális támogatásért, illetve egy új jogot szeretnének érvényesíteni
(például amennyiben a gyermekük szeptembertől kezd az óvodában, akkor augusztusban kell leadni a kérvényt, vagy ha például októberben indul a gyermekük egyetemre, akkor a beadványt, kérvényt szeptemberben szükséges leadni). Az érintett személynek szükséges bejelenteni azt is, amennyiben változás történik a támogatott gyermekek számában, státuszában. A megfelelő űrlapok a https://e-uprava. gov.si/podrocja/vloge címen találhatók meg. A szociálisügyi központok egyébként teljesen automatizálva kiadják a szociális jogokról szóló
(gyermekpótlék, óvodatámogatás és támogatott étkeztetés esetében) úgynevezett informatív számítást, amely ideiglenesen, de azonnal érvénybe lép és meghatározza a jogokat, a kifizetések mértékét és határidejét. Amennyiben az érintett személy nem ért egyet a kiszámítással, fellebbezhet ellene, a fellebbezésről pedig a központ dönt. Ha a törvényben meghatározott időpontig nem érkezik fellebbezés a kiszámítás ellen, ez határozattá emelkedik. Az eljárás tehát egészen hasonló az adóhivatal személyi jövedelemadóval kapcsolatos eljárásához.
NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
Kultúra
Ismét gypsy swing
A barátság ereje
Játék, apró csínytevések, valódi illúziók, a végén pedig az igazi barátok ölelése.
A baráti kapcsolatokból létrejött Hot Club of Lendava együttes már negyedik alkalommal lépett fel a Bánffy udvarán. Az évről évre egyre inkább közkedvelt Bánffy Nights koncertsorozat keretében péntek este a lendvai Bánffy Központ teraszán ismét fellépett a Hot Club of Lendava zenekar. A banda, amely minden évben kizárólag erre az alkalomra áll össze, elsősorban gypsy swing (cigány swing) zenét
játszik. A zenekar megszokott alapfelállásához – Bassin Aljaž (szóló- és ritmusgitár), DraškovičBračun Aljaž (ritmusgitár), Gyurkač Patrick–Gyuri (nagybőgő), Koša Peter (he-
gedű) és a felvidéki Gardenö Klaudia (ének) – idén egy vendégzenész is csatlakozott: a vajdasági Varga Károly–Karcsi hegedűátékával gazdagította a koncertet. FaBri
KÖVESSEN BENNÜNKET
Az idei „Nyáron Lendvára” című rendezvénysorozat keretében pénteken a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ szervezésében a szép számban egybegyűlt közönség az „Édes Manó” (Škratka Sladka) című gyermekelőadást tekinthette meg a KU-KUC Színház előadásában. A darab főhőse (az Édes manó szerepében a lendvai származású Raščan Urška lépett fel) egy csodálatos, mosolygós gyerekekkel teli
helyre érkezik, akik szívesen segítenek neki a bajban – ha sütés közben elfogy a dió, amikor megszökik a liszt, illetve füstöl a sütő vagy ha az aranyhal csak két kívánságát teljesíti. A zenével és szép gondolatokkal tűzdelt, megható történetet a barátságról, a közelségről, valamint a családról nem csak a gyerekek élvezték, a mondanivaló ugyanis minden generációt megszólított. FaBri
magát. Az olyan mondatok például, hogy „a népi líra hitelességét azok a szavak erősítik, amelyeket a legtöbb versolvasó nem ért, boglya, petrence, petrencerúd, kaszakő”, megdöbbenthetik az irodalom iránt érdeklődő olvasót. Haladva tovább a mű befogadásában azonban értelmet nyer az a fajta irónia, amely mindannyiunkban ott motoszkált a középiskolai irodalomórákon, jelesül, hogy „a korszerű líra ott kezdődik, hogy eleve nincs is kedvem megírni, mert vagy depressziós vagyok, vagy másnapos, vagy egyszerűen nem hiszek a világ megfogalmazhatóságában…”. Ennél a pontnál fontos megjegyezni, hogy az elbeszélő alany egy kitalált kortárs költő (aki akár lehetne Háy János is, de az túl egy-
szerű megoldás lenne). Érdemes továbbá azt is tudni, hogy a Szavalóverseny annak a színpadi produkciónak a kibővített változata, melyet még a karantén idején mutatott be online a Katona József Színház. Ennek ellenére az olvasó maga döntheti el, hogy a mű egyfajta ironikus recenzió-e, „egyszerű” paródia, vagy egy valójában nagyon is komoly játék az irodalommal az irodalomról. Az azonban biztos, hogy ha van bennünk elég nyitottság a költészetet nyersen és iróniával kezelni, nagy „aha-élményben” lehet részünk a Szavalóverseny olvasása közben.
könyv-elő Háy János: Szavalóverseny, Európa Kiadó, 2022. Háy János vitathatatlanul egyedi hangot üt meg a kortárs magyar irodalomban. Novellái, drámái, versei egyaránt népszerűek, és bár felvetéseit hétköznapi témákban tálalja, csak rá jellemző stílusa új megvilágításba helyezi a már-már közhelyes szituációkat is. Ehhez pedig nem csak jó megfigyelőkészség és írói véna, de bátorság is szükségeltetik. 2019-ben ugyanis, amikor megjelent a szerző tollából a Kik vagytok ti? című kötet (amely a kötelező magyar irodalom szereplői és művei elé állított görbe tükröt), kivívta a Magyarta-
nárok Egyesületének haragját. Háy nagy lélegzetvételű munkája ugyanis amellett, hogy élővé tette az irodalomtörténet legfontosabb alkotóit, tabukat is megdöntött és a kreatív értelemzést helyezte előtérbe. Bár ilyen kritikai visszhangot (egyelőre még) nem kapott az író új kötete, a Szavalóverseny a Kik vagytok ti?
NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
által megkezdett úton halad. Háy egy nyilatkozatában maga mesélt arról, hogy sokat ült olyan szavalóversenyek zsűrijében, ahová a legtöbb előadó betanult klisékkel érkezett. Mint mondta, e klisék mögött nem volt valóság, csak hamis akusztikai tér. Az ő célja viszont az, hogy ne ez az akusztikai tér lángoljon, hanem a hallgató szíve. Ehhez pedig le kell vetkőzni a kliséket, őszintén, gyakran tabukat ledöntve kell újra felfedezni a klasszikus műveket. A Szavalóverseny ehhez az újraértelmezéshez nyújt segítséget és lesz – ahogyan azt az alcíme is mondja – kisegítőkönyv íróknak és olvasóknak. Vigyázni kell azonban a kötettel, mert becsapós! Első olvasásra olyan, mintha nem venné komolyan ön-
Bialkó László Gergő
5
Muravidék Az aratás, a tánc és a dal ünnepe
Nem porzott, de áldomás volt... Az aratás, a tánc és a dal ünnepe valóban ünnep; hogy ez valóban így van, arról megbizonyosodhattak, akik szombaton ellátogattak a Domonkosfai Portára. A minden korosztályt megszólító egésznapos hagyományőrző és kulturális rendezvény ma Goricskó legnépszerűbb eseménye – még akkor is, „ha esik, ha fúj”. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
A délelőtti zuhé után a szervezőket – a helyi magyar önkormányzat, a faluban működő egyesületek – mintha megszánták volna az égiek. Makacs kitartásukért délutánra az eső is megállt, és ha csak
Kránjec József: – Alig végeztem az elemivel, amikor otthon már én arattam a búzát. rövidke percekre, de még a nap is ki-kikandikált a felhők mögül. – Akkor arassunk le! – beszélték meg hamar a helyi férfiak. Nagy volt az egyetértés, mindenki tudta a dolgát. Kimentek a búzatáblába, a köszörűkővel hamar kifenték a kaszákat, aztán hozzáláttak az aratáshoz. – Ez a búza nem fog „porozni” – mondták nevetve, majd a régi, kézi aratás legfontosabb mozzanatait mutatták be a köréjük gyűlt érdeklődőknek. A földre
6
hajlott szalmakupacból hamar egy közepes kéverakás kerekedett. Úgy álltak mellé az aratók, mintha valódi alkotás született volna. Ilyen vizes búzát talán még sosem arattak, így volt mire büszkének lenni. Amíg az idő kegyes volt, éppen belefért a lovas cséplés és a kézzel hajtott cséplőgép működésének bemutatása, kipróbálása is (a gépeket és az eszközöket a helyi Pócak Emil biztosította a rendezvényhez). A csépléshez okosan előkészítettek egy szekérre való száraz aranyló búzát már a megelőző napokban. Amikor ezzel is végeztek, még néhányan kóstolással tesztelgették az idei termést, mások pedig már az áldomásra és a sült ökör ízére koncentráltak. Akik a gépek mellett maradtak, a régi időkről nosztalgiáztak, köztük Kránjec József is, aki a 60-as évek végétől, tizenéves legényként csöppent bele az aratási munkákba. – Nálunk nem volt könnyű az aratás. Mi édesanyámmal ketten maradtunk, apám szívbeteg volt, a bátyám megházasodott. Ami búzánk, rozsunk volt, azt nekem kellett learatni, anyám pedig szedte a „markot”. Keresztekbe raktuk, megvártuk, hogy kiszárad, aztán kicsépeltük. A géphez is nekem kellett állnom. Aztán amikor a 90 kilós zsákokat kellett felhordani a padlásra, bizony remegett a lábam alatta. De akkoriban
A szerencsétlen időjárás ellenére azért egy egész formás szalmaboglya is kikerekedett. a fiatalok nem járathatták le magukat, el kellett bírni a zsákot! A faluban a szomszéd a szomszédnak segített, amikor ilyen nagy munkák voltak, lehetett számítani másokra. Én is mentem, ahol kellett az ember. A legjobb az utolsó aratás volt mindig, általában a Pócakéknál, ott volt az áldomás is. Akkor egész nap eltartott a munka, akadt sör is bőven, jó hangulat volt, így senki sem sietett annyira – mondja
nevetve Jóska. Aztán az eső elkezdett csöpörögni, így a nagy beszélgetésben lévők is a sátor alá vagy a pajtába húzódtak. Ez még szerencsés is volt, hiszen a pajtaszínpadon elkezdődött a kulturális program. A fellépők előtt Orban Dušan, a helyi magyar önkormányzat elnöke köszöntötte a közönséget, majd átadta a helyét a Zala Senior és Bibrics táncegyütteseknek. A színpadon a fergeteges magyar
néptánc megalapozta a további hangulatot. Műsoruk végén a táncosok a színpad elé mentek és a közönség soraiból kérték fel táncra a nézőket. A folytatásban a kapcai és a muraszombati népdalkör, a Prekmurje Lendva Néptánccsoport, a Gaberski Mantraši, valamint a Zsidányi Tamburások léptek színpadra. Este Pál Péter adott koncertet, majd a SKOK együttes aratóbáljában vigadhattak, akik kitartottak.
Vonzó volt a hagyományőrző program, a kulináris kínálat és az esti koncertek is. NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
Info
Communitas Fortissima
Kercaszomor ünnepelt és emlékezett Kercaszomor Község Önkormányzata, a Kercaszomori Református Egyházközség és a Fortissimi (Legbátrabbak) Alapítvány közös szervezésében Kerca és Szomoróc községek egyesítésének 80. évfordulóján hétvégén kétnapos ünnepi programra várták az érdeklődőket és a helyieket. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
Szombaton az elszármazottak találkozójával kezdődött az ünnepségsorozat, majd Soós Kálmán „Tántoríthatatlan bátorsággal” címmel a szomoróci felkelés és a Communitas Fortissima történetéről szóló könyvének bemutatója következett, amelyet a település díszpolgára erre az alkalomra írt. A kötet a kercaszomori értéktár harmadik kötete, amelyet V. Németh Zsolt parlamenti
képviselő, miniszterelnöki biztos méltatott. Az eseményt jelenlétével megtisztelte Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, dr. Czikó Anita, a Lendvai Főkonzulátus konzulja, Balassagyarmat és Lovászi települések küldöttsége, a szomszédos muravidéki magyarság nemzetiségi vezetői, valamint a környező települések polgármesterei. A délután kulturális programmal folytatódott, este két ingyenes koncerten szórakozhattak a
Vasárnap délben a hősi emlékműnél a szomoróci eseményekere emlékeztek, majd koszorúkat helyeztek el. kikapcsolódni vágyók. Az őrségi Előretolt Helyőrség klasszikus rockzenét játszott, majd pedig az Ismerős Arcok Teleki Pálérdemérmes zenekar ünnepi tisztelgő koncertje következett. Vasárnap az ünnepi hálaadó istentisztelet után Pécsi L. Dániel jelképművész kiállítását nyitották
A Kontrabant nyáresti koncertje Pártosfalván
A pártosfalvi vadászotthonnál péntek este zenés programra várták a kikapcsolódni vágyókat. A maráci magyar nemzeti közösség szervezésében a Kontrabant együttes adott ízelítőt a zeneileg is multikulturális Muravidék hangulatából. A magyar, szlovén, horvát, szerb, angol nyelvű dalok etno, folk vagy éppen country stílusban szólaltak meg. A legismertebb slágereknél többen együtt énekeltek az előadókkal. De a meleg nyári estéhez jól illő élőzenés koncert azok számára is kellemes szórakozást nyújtott, akik nem ismerik annyira az együttes munkásságát. ak NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
meg Nemzetegyesítés címerekkel címmel, majd délben Szomorócon a Communitas Fortissimaemlékműnél Kapornaky Sándor polgármester mondott ünnepi beszédet, megemlékezve a hazavédő felkelés 102. évfordulójáról. A helyi hősök emléke előtt
koszorúzással tisztelegtek az eseményre érkezett vendégek. A délután már falunapi vigasságokkal folytatódott a focipályánál íjászbemutatóval és vetélkedőkkel, este pedig a szlovéniai Kontrabant együttes koncertje zárta a kétnapos rendezvényt.
hétről hétre Budapest – Magyarországon átalakul a felsőoktatási felvételi rendszer: megma-
rad az 500 pont, a pontok kiosztása azonban átalakul: 100 pont a középiskolai tanulmányi eredményektől függ, 300 pont az érettségi eredménytől, és 100 pontról a jövőben az egyetemek döntenek. Az intézmények figyelembe vehetik például az esetleges szóbeli vizsgáztatás eredményét, illetve a kiemelkedő sport- és/vagy művészeti teljesítményt. Az 500-on felül többletpont jár az önkéntes katonai szolgálatért. Az új rendszer elsőként a 2023 decemberében jelentkező diákokra vonatkozik. Megmarad a kötelező érettségi valame-
lyik idegen nyelvből, de a felsőoktatási intézmények eldönthetik, igényelnek-e nyelvvizsgát a felvételihez vagy a diplomához. EU – A túlfogyasztás világnapja idén július 28-ára esett, a Global Footprint Network adatai szerint a Föld lakossága erre a napra elhasználta a bolygó egyévnyi erőforrásait. Míg 2018-ban
még augusztusi volt ez a dátum, 1970-ben pedig csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, addig a mostani, júliusi dátum rávilágít, hogy az emberiség életmódja egyre kevésbé fenntartható. Érvényes ez a világ mai élelmiszer-ellátási rendszerére is.
7
Info a mai napon... Augusztus 4-én történt 1875 Meghalt Hans Christian Andersen dán meseíró, költő, regényíró és elbeszélő. 1884 Megszületett Balázs Béla költő, író, filmesztéta. 1900 Skóciában megszületett Erzsébet brit anyakirályné, Strathmore grófjának kilencedik gyermekeként. 1901 Megszületett Louis Armstrong, a 20. század egyik legkiválóbb zenésze, a jazz úttörője. 1912 Megszületett Raoul Wallenberg svéd üzletember, diplomata, aki magyar zsidók ezreit mentette meg. 1941 Meghalt Babits Mihály költő, író. 1950 Miskolcon megszületett Jónyer István asztaliteniszező, 34-szeres bajnok, 328-szoros válogatott. 1952 Megszületett Demszky Gábor jogász, szociológus, aki 20 éven keresztül volt Budapest főpolgármestere. 1954 Megszületett Udvaros Dorot�tya, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
visszapillantó
2002. augusztus 8-án, 31. szám
Gyógyító energiák és zarándokhelyek a Muravidéken Az emberek több sek alapján megvan órát várnak a bakonaki minden esélye, hogy Vid-kútnál, hogy mekomoly zarándokríthessenek a gyógyító hellyé váljon, és ne erejű vízből. (...) Hicsak egyszezonos szünk-e a bioenergia attrakció legyen – áttörésében, a testi és tán még egy-két útlelki gyógyításban, vagy jelző táblára lenne nem, csóváljuk a feszükség. jünket a tömeges hiA r a d i o e s z t e székenység felett, vagy ziológusok, többek őszintén megér tjük közt Igor Ziernfeld, a megfoghatatlanhoz a bakonaki energia zarándoklókat? Tény, egyik feltérképezőhogy a Muravidéken je és a Gyógyhatá2002-ben új mozgalom sú energiapontok a indult el. Az új bioenergetikai felfedezések a Vid-kúti vizet, melynek Muravidéken című A l e g i s m e r t e b b gyógyhatásáról már rég legendákat meséltek, a legkeresettebb könyv szerzője is energia-zarándokhely muravidéki termékké emelték. többször hangsúminden bizonnyal a lyozta, hogy sugárBakonaki-tó és a Vid-kút a bioenergetikai felmé- lyüket”. Röviden: ren- zás, energiahatások és környékének jótékony ha- rések kezdeményezői, a dezett parkoló parkolási -hullámzások léteznek, de tású földugárzási pontjai. radioeszteziológusok és díjjal, információs iroda, empirikusan még semmi(...) A tónál ugyanis ta- a Lendvai Helyi Idegen- tájékoztató leporelló a lyen bizonyíték nincs arra, vasztól egyre több a láto- forgalmi Szervezet, sem a gyógyító pontok hatásá- hogy gyógyerejük lenne. gató, a dobronaki község dobronakiak nem voltak nak ismertetésével, több Ezt majd az emberek, az adatai szerint csupán jú- felkészülve ilyen tömeges vendéglátóegység (fagylal- idő bizonyítja be. (...) liusban több mint 15 ez- zarándoklásra, a község tozó, vendéglők). Az első ren jártak a kápolnánál. és a helyi vállalkozók is rendezési hullámban – a Szerző: Annak ellenére, hogy sem megtalál(hat)ják a „he- helynek a mostani történéKirály M. Jutka
étel, erő, egészség prim. mag. Branislava Belović, dr. med. • Muravidéki Harc a rák ellen egyesület, Petrás Teodóra
Roston sült ételek mellé tálaljunk zöldséget Ha grillpartira készülünk, akkor bizonyára nem maradhat le az étlapról a roston sült hús. Mellé köretként nem hiányozhat az ajvár és a kenyér sem. Ha egészségesebb változatot szeretnénk fogyasztani, akkor készítsünk zöldséges
8
köretet is. A roston sült zöldség kitűnő választás. Leggyakrabban a cukkinit és a padlizsánt készítjük grillen, de készíthetünk ily módon paprikát, kukoricát, gombát, spárgát, brokkolit vagy karfiolt is. Minél változatosabb a kínálat,
annál finomabb lesz. A grillezett hús mellől nem hiányozhat a saláta sem, amelyet gazdagon ízesíthetünk balzsamecettel, olívaolajjal, fokhagymával, kevés sóval és borssal.
Roston sült zöldség
Grillezett burgonya
• 30 dkg sárga tök • 2 közepes nagyságú cukkini • 2 paprika • 1 hagyma • 3 gerezd fokhagyma • só, bors • 1 ág kakukkfű • 2 kanál olaj
• 1,2 kg kisméretű burgonya • 2 ág rozmaring • 4 gerezd fokhagyma • 4 kanál olívaolaj • só, frissen őrölt bors
A cukkinit és a hagymát felkarikázzuk, a sárga tököt kockára daraboljuk, a paprikát pedig csíkokra szeleteljük. A foghagymát durván felaprítjuk. A zöldségeket megcsepegtetjük olajjal, hozzáadjuk a fűszereket (a sót nem). Elkeverjük. Az így elkészített zöldséget négy adagra osztjuk, alufóliába tekerjük és grillen mindkét oldalán sütjük. Amikor a zöldség elkészült, a fóliát levesszük, enyhén sózzuk és tálaljuk.
A burgonyát megmossuk, négy darab alufólián elosztjuk, megcsepegtetjük olajjal, rozmaringot adunk hozzá. A fóliát feltekerjük, a csomagot roston megsütjük. Amikor a burgonya elkészült, megsózzuk, borsozzuk, rátesszük a fokhagymát és tálaljuk. Ötlet: a burgonyát előzőleg 15 percig főzzük és utána grillezzük.
"
" NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
Info Házi oltár
Fogadalmi napok Dr. Kepéné dr. Bihar Mária és dr. Lendvai Kepe Zoltán
A 18. század, a késő barokk kor Európa-szerte a jámbor vallásosság, az alapítványok és a fogadalmak tételének kora volt. Természetesen a vallásos közösségek fogadalomtételei már korábban is
elmúltával hálából kereszteket, Mária-szobrokat, Szentháromság-oszlopokat állítottak, verejtékes búcsújárásokat fogadtak. A fogadalmi napok azok az időpontok voltak, amikor egy-egy falu vagy város lakói valamilyen régi fogadalom alapján az esztendő bizonyos napján vagy napjain nem dolgoztak, hanem ünnepet ültek. A fogadalmi napok mögött lényegében a népi vallásosságban a „Do ut des!”, azaz „Adok,
A hármasmalmi harangláb (LKZ, 2008). léteztek és azóta is élnek, azonban a vallási néprajz által kutatott fogadalmi jelenségek többsége 18. századi eredetű. A közösségi fogadalmakat legtöbbször pestisjárványok, árvizek, állatdögvészek, nagy jégverések és háborús megpróbáltatások váltották ki. A baj megelőzésére vagy a veszély
hogy adj!” elgondolás áll. A hagyomány meg is kívánta, hogy a fogadalmat tartó község lakói ne dolgozzanak. A közösség tagjai nagyon figyeltek arra, nehogy valaki megszegje az ősök által vállalt fogadalmat. Felfogásuk szerint a munka a fogadalom megszegését jelentette, ami viszont súlyos bajokat
NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
és csapásokat vont volna maga után. Az ősök fogadalmának megtartását a közösségi kontrollon kívül a 20. század közepéig segítette a községi igazgatás is. A falusi és városi tanácsok sokszor mezőőröket állítottak a határbeli utak mellé. A mezőőrök megakadályozták, ha esetleg valaki dolgozni próbált a helység fogadott napján. Előfordult, hogy a fogadott nap vasárnapra esett, vagy eleve olyan nap volt, amely munkaszüneti napnak számított. Ilyenkor azonban az ünneplés intenzitása különböztette meg az adott település lakóinak aznapi magatartását a többi naptól. Néhol a fogadott nap böjtöléssel járt együtt. A közösség általában elvárta, hogy a fogadott napon a helység minden egészséges lakosa részt vegyen az ünnepi misén, körmeneten, litánián vagy más ájtatosságon. Így ezek a szertartások megmozgatták a fogadalomtevő település apraját-nagyját. A fogadalmi napok rendszerint olyan közösségi élmények voltak, amelyek aztán felejthetetlen személyes emlékké váltak. A fogadalmi napok szertartásainak rendszerint fontos eleme volt egyegy határbeli vagy közeli kultikus hely közös felkeresése. A fogadott napokhoz gyakran hozzátartoztak a körmenetek, kivonulások is. Némely településnek nemcsak egy fogadalmi napja volt, hanem több is, különböző régi sorscsapások és megpróbáltatások emlékére. A fogadalmi napok néha egész láncolatot alkothattak. A Muravidéken is szinte minden katolikus falunak volt fogadalmi napja. A fogadalmi napokat itt fogadalmi ünnepnek vagy kisbúcsúnak titulál-
ta a népi szóhasználat. Hármasmalomnak például július 20-a, Illés napja volt a fogadalmi napja, mégpedig minden bizonnyal egy a 20. század elején a települést sújtó dögvésztől, sertésvésztől való megmenekülés emlékére. De mivel ez gyakran hétköznapra esett, valamint az egyik legfontosabb és legnagyobb gazdasági munka idejére, a cséplés időszakára, ezért a hármasmalmiak kérték az egyházi hatóságokat, hogy az ünnepüket
helyezzék át július 2-ára. A kérésük meghallgatásra is talált. A fogadalmi napok hagyománya szívósan beleivódott a fogadalmat tevő helységek népének életébe. Sajnos a 20. század második felének erőteljes társadalmi-gazdaságiideológiai változásai nagyon megingatták a szerepüket és régi jelentőségüket, így sok fogadalmi nap megszűnt vagy elmozdult eredeti helyéről és vasárnapra került.
Jöjjön el Budára, a kézműves vásárba! Lesznek ott bőrművesek, csipkekészítők, faművesek, kovácsok, fazekasok, kékfestők, hímzők, kosárfonók, nemezelők, szalmafonók, bútorfestők, szövők, gyöngyfűzők, ötvösök, tojásfestők, mézeskalács-készítők és még sokan mások. A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet 2022. augusztus 21-én, vasárnap reggel 6.00 órakor különjáratot indít a lendvai autóbuszállomásról a budapesti 36. Mesterségek Ünnepére (helyszín: a Budai Vár és környéke). Ennek költsége 15 euró személyenként, a muravidéki magyar kultúra tevékeny ápolói számára az útiköltség 5 euró. A Mesterségek Ünnepére ingyenes a belépés. Jelentkezni 2022. augusztus 16-ig a Bánffy Könyvesboltban lehet személyesen, vagy a 02 577 66 70-es telefonszámon. A kézműves bazár látogatását minimum 30 személy jelentkezése esetén szervezzük meg. Az MNMI Szakszolgálata
9
Info augusztus 5. péntek Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Gyerekműsor, 10:05 Harapjunk a tudományba, 10:50 Főzés apánál – főzőműsor, 11:10 Enyém, tiéd, 22:40 Egy szöszi szerelme miénk – szlovén sorozat, 11:55 A szimfónia mélysége – dok. film, 13:00 Hírek, 13:25 Az Egyesült Királyság Joanna Lumley-val – angol dok. sorozat, 14:35 Hallgassunk a csöndre, 15:00 Hidak, 15:35 Gyermek- és ifjúsági műsor, 16:20 Infodrom – nyár 2022, 17:00 Hírek, 17:20 Ezek az évek! – műsor időseknek, 17:50 Rajzfilm, 18:05 Főzés apánál – főzőműsor, 18:25 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Vurberk Fesztivál 2022, 22:00 Visszhangok, 22:40 Egy szöszi szerelme – csehszlovák film.
augusztus 6. szombat Szlovén Tévé I. 7:00 Gyerekműsor, 10:05 Kis szürke sejtek, 10:50 Infodrom, 11:05 Frissítő front, 11:50 Ezek az évek! – műsor időseknek, 12:15 Lelki villanás, 12:30 Mezsgyék, 12:35 Roma nemzetiségi műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Állatokról, emberekről, 14:10 Szebb helyre – idegenforgalmi műsor, 14:45 Hallgassunk a csöndre, 15:00 A kertészek – szlovén sorozat, 15:35 Rokonok, 16:00 Free spirits, 16:30 A kertben, 17:00 Hírek, 17:20 Rajzfilm, 17:30 Ambiensek, 18:00 Szombat délután, 18:57 Hírek, 19:15 Szlovén krónika, 19:30 Érverés, 20:05 Lánytesók – am. film, 22:00 Hírek, 22:30 Véres föld – angol sorozat.
Szlovén Tévé II.
Szlovén Tévé II. 11:50 Zenés műsor, 13:10 Nyári reggel, 15:20 Állatokról és emberekről, 16:00 A kertben, 16:30 Nem akarunk fehér kenyeret – dok. film, 17:50 Aritmikus koncert, 18:55 A szerelem örvényében – német sorozat, 19:55 Panoráma, 20:30 Mágnes, 20:45 A mi emberünk – angol–francia film, 22:30 Bocsánatkérés a modernségért – dok. film, 23:50 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:05 Teleshop, 11:55 Nevess csak! – kanadai sorozat, 12:05 Különben dühbe jövök – am. sorozat, 13:05 Nyomtalanul – am. sorozat, 15:25 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:10 Keresztanyu – magyar sorozat, 21:15 A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:35 Doktor Murphy – am. sorozat, 23:40 Híradó, 0:15 Született gengszterek – am. film.
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Pénzt vagy éveket!, 21:15 Ninja Warrior Hungary, 22:45 Bezár a bazár!, 0:25 A csodadoktor – török sorozat, 1:35 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat.
Duna Tévé 6:00–10:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Európa ízei, 13:25 Almárium válogatás, 14:21 A Balkán fővárosai – német dok. 22:28 Lepke a vállon film, 15:10 A világörökség kincsei, 15:45 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Gasztroangyal, 17:50 Szerencsepercek, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:45 Mindennapi, 19:50 A hegyi doktor – német sorozat, 20:35 Nyaralj itthon!, 20:45 Magyarország, szeretlek!, 22:15 Kenó, 22:28 Lepke a vállon – francia film, 0:10 Elveszett festmények titkai – olasz dok. film.
Duna World 5:55–11:35 Délelőtti műsor, 11:40 Bözsi és a többiek – magyar sorozat, 13:00 Híradó, 13:25 P’amende, 13:50 Rondó, 14:20 Multiverzum, 14:50 Nyár’22, 16:50 Kárpát-medence, 17:15 Ízőrzők, 18:30 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Mindenből egy van – magyar sorozat, 21:00 Híradó, 21:35 Nyaralj itthon!, 21:38 Álmok álmodói, 21:40 Csak színház és más semmi – magyar sorozat, 22:40 Szabadság tér ’89, 23:30 Hazajáró, 0:00 Hagyaték.
13:10 Andre Rieu és barátai 7:00 Nyári reggel, 9:00 Tanúságtevők, 10:45 Másfél csillagos szálloda – szlovén sorozat, 12:00 A bora fiai – dok. film, 13:10 Andre Rieu és barátai – koncert, 15:35 Autós műsor, 16:40 Kajak-kenu, világbajnokság, 17:30 Katar 2022 – a FIFA magazinműsora, 18:10 Tribun – A boldog lázadás – dok. film, 19:00 Dunai zsaruk – osztrák sorozat, 20:00 Operaéjszaka Ptujban, 21:45 Mexikó – útifilm, 22:15 Izštekanih 25 – koncert, 23:50 Zenés műsor.
RTL Klub 6:50 Kölyökklub, 9:10 Teleshop, 10:05 Így készült: Együtt kezdtük, 10:50 Egyik kutya, másik eb – ukrán sorozat, 12:05 Autogram, 12:50 Ready Payer One – am. film, 15:55 Kutyák és macskák – am. film, 18:00 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 20:05 Pixel – am. film, 22:20 Az igenember – am. film, 0:20 CSI: New York-i helyszínelők – am.–kanadai sorozat.
TV2 6:25 TV2 matiné, 10:15 Nagyító, 10:55 Új ház épül, 11:30 Poggyász, 12:10 Vándor Viadal, 12:45 Csapdába 20:00 Titanic csalva – német dok. sorozat, 13:25 Pókember – Hazatérés – am. film, 16:20 Columbo – am. sorozat, 18:00 Tények, 18:55 Tények Plusz, 20:00 Titanic – am. film, 0:25 Csajok hajnalig – am. film.
Duna Tévé 6:00–10:00 Virradóra, 12:00 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Jó ebédhez szól a nóta, 13:20 Zarándokutak Nagy-Britannia székesegyházaihoz David Suchet-vel, 14:20 Emberek a havason – magyar film, 15:51 Tüskevár – magyar sorozat, 17:00 Főmenü, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 SzerencseSzombat, 19:40 A púpos – francia–olasz film, 21:30 Fennakadva a fán – francia film, 22:55 Kenó, 23:05 Éjfél a jó és a rossz kertjében – am. film, 1:35 Elveszett festmények titkai – olasz dok. film.
Duna World 5:55–11:05 Délelőtti műsor, 11:35 Ida regénye – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Múlt és jelen, 14:00 Labdarúgás: Vasas FC – Paksi FC, 16:00 Kajak-kenu, világbajnokság, 18:05 Férfi kosárlabda: Magyarország – Georgia, 20:05 Atlétika Gyémánt Liga, 22:05 Hószakadás – magyar–bolgár–lengyel film, 23:35 Dokuzóna.
augusztus 7. vasárnap Szlovén Tévé I.
augusztus 8. hétfő Szlovén Tévé I.
7:00 Gyerekműsor, 9:40 Csalhatatlan nyomozók – ausztrál gyerekfilm, 10:00 Vasárnapi istentisztelet, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Az emberek és a föld, 13:00 Hírek, 13:25 Vurberki Fesztivál 2022, 15:25 Afrika – izraeli film, 17:00 Hírek, 17:20 Rajzfilm, 17:30 Gino utazása a nyugatolasz tengerparton, 17:55 Joker – kvíz!, 18:57 Hírek, 19:15 Szlovén krónika, 19:30 A hét tükre, 20:00 Sissi – koprodukciós sorozat, 20:55 Interjú, 21:55 Hírek, 22:20 A nyomás – svéd dok. film, 0:00 Jó éjszakára.
Szlovén Tévé II. 7:00 Lelki villanás, 7:15 Harapjunk a tudományba, 7:40 Zenés matiné, 9:45 Másfél csillagos szálloda – szlovén sorozat, 11:00 Mongólia – útifilm, 12:00 Pinokkió – bábelőadás, 13:00 A zöld generáció, 13:10 Egy szöszi szerelme – csehszlovák film, 14:30 Ambiensek, 15:20 Katar 2022 – a FIFA magazinműsora, 16:00 Kajak-kenu, világbajnokság, 16:55 A versengés – dok. film, 17:45 Mexikó – útifilm, 18:10 A természet a 24 órában – német dok. film, 19:05 Dunai zsaruk – osztrák sorozat, 20:20 Ősi építészeti bravúrok: Petra – A sivatagi rózsa – francia–német dok. sorozat, 20:55 Lottó, 21:00 Hierro – spanyol sorozat, 21:55 Joker – kvíz! 23:00 Az alkirály háza – angol–indiai film, 0:50 Zenés műsor.
RTL Klub 6:40 Kölyökklub, 9:10 Teleshop, 10:05 A Muzsika TV bemutatja, 10:35 Egyik kutya, másik eb – am. film, 11:55 Az év hotele, 12:40 A nép szolgája – ukrán sorozat, 15:40 Dunkirk 13:20 Bírónő kérem! – am. sorozat, 15:40 Dunkirk – am.–angol–francia film, 18:00 Híradó, 19:00 Cobra 11 – német sorozat, 20:05 Alfa – am. film, 22:10 A bátrak – am. film.
TV2 6:55 TV2 matiné, 8:35 Fald Fel!, 9:10 Kutyasuli, 9:50 Több mint testőr, 10:25 Super car, 10:05 Életmódi, 11:40 Terminál, 12:20 Mr. Popper pingvinjei, 14:20 A hobbit – Váratlan utazás – am.–új-zélandi film, 18:00 Tények, 18:55 Holnapután – am. film, 21:45 Herkules – am. film, 23:50 Koszorúslányok – am. film.
Duna Tévé 5:50–11:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzetiségi sporthíradó, 12:55 Jó ebédhez szól a nóta, 13:25 Ízőrzők, 13:55 A világörökség kincsei, 14:15 A kölcsönkért kastély – magyar sorozat, 15:53 Édes anyanyelvünk, 16:00 Hatoslottó-sorsolás, 16:10 Hogy volt?!, 17:10 A világörökség kincsei, 17:25 Borbás Marcsi szakácskönyve, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Apás vakáció – szlovák sorozat, 19:35 Bajnokok, 21:30 Nyári Károly: Úgy szeretlek téged – koncert, 22:50 Álmok álmodói, 23:00 Kenó, 23:08 Nyisd ki a szemed! – spanyol– francia–olasz film.
Duna World 5:55–12:10 Dél előtti műsor, 13:00 Híradó, 13:25 Magyarország ma, 13:45 Álmok álmodói, 14:00 Múlt és jelen, 19:00 Kajak-kenu 14:35 Kajak-kenu, világbajnokság, 18:05 Aranyoroszlánok – sportműsor, 18:30 Építők, 19:00 Kajak-kenu, világbajnokság, 20:15 OTP Bank Liga, 22:05 Határtalan történet – magyar dok. film, 23:05 A nagyok – magyar dok. film, 23:35 Hogy volt?, 0:30 Öt kontinens.
7:00 Jó reggelt!, 9:00 Gyerekműsor, 10:05 A lélek horizontja, 10:55 Főzés apánál – főzőműsor, 11:15 Enyém, 13:25 Bécs: Egy dinasz- tiéd, miénk – szlovén sorozat, 12:00 Interjú, tia birodalmi álma 13:00 Hírek, 13:25 Bécs: Egy dinasztia birodalmi álma – angol dok. sorozat, 14:40 Át-járások, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyermek- és ifjúsági műsor, 17:00 Hírek, 17:20 Új szomszédok – A dokumentálatlanok hangja, 17:50 Rajzfilm, 18:00 Főzés apánál – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 A hét, 21:00 Romok és háborús sebek – francia dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:40 Ördögi játszmák – olasz–francia–angol sorozat, 23:35 Zenés est.
Szlovén Tévé II. 11:30 Zenés műsor, 11:50 Nyári reggel, 14:05 Hallgassunk a csöndre, 14:35 Spekula művészeti projekt – dok. film, 15:25 Az emberek és a föld, 16:40 Gino utazása a nyugat-olasz tengerparton, 17:05 Szombat délután, 18:00 A szerelem örvényében – német sorozat, 19:55 Panoráma, 20:30 Mágnes, 20:45 Izland – útifilm, 21:30 Helyünk a térben – koprodukciós dok. sorozat, 22:30 A tenger a napfogyatkozás alatt – szlovén film, 0:00 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 Nevess csak! – kanadai film, 12:05 Különben dühbe jövök – am. sorozat, 13:05 Nyomtalanul – magyar sorozat, 15:20 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:10 Keresztanyu – magyar sorozat, 21:25 A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:45 Doktor Murphy – am. sorozat, 23:40 Híradó, 0:10 Cobra 11 – német sorozat.
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények Plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:50 Város vs. vidék, 21:20 Ninja Warrior Hungary, 22:50 Bezár a bazár!, 0:00 A csodadoktor – török sorozat, 0:35 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat.
Duna Tévé 5:55–10:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Európa ízei, 13:25 Almárium válogatás, 14:25 A fény folyói – osztrák 23:35 Rómeó és Júlia dok. film, 15:20 A világörökség kincsei, 16:00 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:45 Mindennapi, 19:50 A hegyi doktor – német sorozat, 20:35 Nyaralj otthon!, 20:45 Az élet dicsérete – angol sorozat, 21:40 A salisburyi mérgezések – angol sorozat, 22:25 Kenó, 22:38 Hogy volt?!, 23:35 Rómeó és Júlia – olasz film.
Duna World 5:55–10:35 Délelőtti műsor, 11:30 Az én lányom nem olyan – magyar sorozat, 13:00 Híradó, 13:25 Roma magazin, 13:50 Domovina, 14:20 Magyar krónika, 14:50 Nyár ’22, 16:50 Öt kontinens, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Nyári Károly: Úgy szeretlek téged, 19:40 Álmok álmodói, 20:00 Slágertévé, 21:00 Híradó, 21:35 Nyaralj itthon!, 21:38 Álmok álmodói, 21:40 Csak színház és más semmi – magyar sorozat, 22:40 Dokuzóna, 23:35 Hazajáró, 0:00 Hagyaték.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz), www.mmr.si, e-mail: mmr@r tvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és Péntek 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 15:00 Terepjáró 16:10 Hétvégi programajánló 16:30 Múltunk rejtélyei 17:05 Komolyan a zenéről (az utolsó pénteken) 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Helyzetkép (ism.) 21:35 Zene hajnalig
10
Szombat 5:45–9:00 Reggeli műsor 8:15 Biztonságunk érdekében (3. szombaton) 9:05 A hét zeneszámának választása 10:10 5 perc a szépségért 10:30 Múltunk rejtélyei (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyarnótája választása 14:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (az utolsó előtti szombaton) 14:35 Mester-Ember (az utolsó szombaton) 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:15 Alsólendvai tabló (utolsó szombaton) 18:00 Napi krónika 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Egészségügyi műsor / ETM – Az egészséges táplálkozás művészete (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Vasárnap 5:45–7:00 Reggeli műsor 7:05 Slágerkívánság 9:00 Gyereksarok (ism.) 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Álmodók / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig, Terepjáró 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Hétfő 5:30–9:00 Reggeli műsor 7:20 Mezőgazdasági szaktanácsadás 9:30 Apróhirdetések 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 18:00 Napi krónika 18:20 Gin-tonic 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 Sporthétfő (ism.) 21:30 Zene hajnalig
NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
Info augusztus 9. kedd
augusztus 10. szerda
Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Gyerekműsor, 10:00 Opus: Háború és zene, 10:50 Főzés apánál, 11:10 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 13:00 Hírek, 13:25 Bécs: Egy dinasztia birodalmi álma – angol dok. sorozat, 14:40 Lelki villanás, 14:55 Barangolások, 15:50 Gyermek- és ifjúsági műsor, 17:00 Hírek, 17:20 Ki fél a szlovén nyelvtől? – Stájer szleng – oktatási műsor, 17:50 Rajzfilm, 18:05 Főzés apánál – főzőműsor, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Hírek, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 A jó karma kórháza – brit sorozat, 20:50 Szökés Eritreából – amerikai dok. film, 22:00 Visszhangok, 22:35 Emlékek: Maja Semenič.
Szlovén Tévé II. 11:30 Zenés műsor, 12:50 Nyári reggel, 15:10 Svájc – dok. film, 16:15 Autós műsor, 16:45 Iztok Mlakar, koncert, 18:55 A szerelem örvényében – német sorozat, 19:55 Panoráma, 20:30 Mágnes, 20:45 22:20 Codelli Varratok – szerb film, 22:20 Codelli – dokumentum-játékfilm, 23:50 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 Nevess csak! – kanadai sorozat, 12:10 Különben dühbe jövünk – am. sorozat, 13:05 Nyomtalanul – am. sorozat, 15:20 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:10 Keresztanyu – magyar sorozat, 21:25 A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:45 Doktor Murphy – am. sorozat, 23:35 Híradó, 0:15 Cobra 11 – német sorozat.
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokk ac ino, 10:45 Csapdába csalva, 11:15 Tények Plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz 19:50 Város vs. vidék sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:50 Város vs. vidék, 21:20 Ninja Warrior Hungary, 22:50 Bezár a bazár!, 0:00 A csodadoktor – török sorozat, 0:35 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat.
Duna Tévé 5:50–10:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Európa ízei, 13:25 Almárium válogatás, 14:20 Egy perc híradó, 14:25 A fény folyói, 15:20 A világörökség kincsei – német dok. sorozat, 15:55 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:45 Mindennapi, 19:50 A hegyi doktor – német sorozat, 20:35 Nyaralj itthon!, 20:45 Szerencseperc, 20:46 Önök kérték!, 21:45 A Mediciek hatalma – Lorenzo, a tündöklő – angol–olasz–francia sorozat, 22:40 Kenó, 22:53 Hozományvadászok – angol film, 23:50 Rómeó és Júlia – olasz film.
Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Gyerekműsor, 10:15 Ki fél a szlovén nyelvtől? – Stájer szleng – oktatási műsor, 10:55 Főzés apánál, 11:15 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 12:05 A veszélyeztetett Amszterdam – francia dok. film, 13:00 Hírek, 13:25 Bécs: Egy dinasztia birodalmi álma – angol dok. sorozat, 14:40 Honfitársaink arcai, 15:00 Hidak: Nagyító alatt, 15:50 Kis szürke sejtek, 17:00 Hírek, 17:20 Társadalmi fenomének – ismeretterj. műsor, 17:50 Rajzfilm, 18:05 Főzés apánál, 18:25 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:05 Fehér erőd – bosnyák film, 21:30 Anja üldöz – rövid film, 22:00 Visszhangok, 22:35 Az Atlanti-óceán túloldalán – koprodukciós sorozat.
Szlovén Tévé II. 11:30 Zenés műsor, 12:40 Nyári reggel, 14:55 Fesztivál Ljubljana, 15:35 Feri Lainšček versei, 16:15 Gino utazása a nyugat-olasz tengerparton, 16:40 Ambiensek, 17:30 Vasárnap délután, 18:55 A szerelem örvényében – német sorozat, 19:55 Panoráma, 20:30 Mágnes, 20:45 Lottó, 20:55 A szív ritmusára, 22:00 Visszaszámolás 1989-től – német dok. film, 22:55 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 Nevess csak! – kanadai sorozat, 12:05 Különben dühbe jövök – am. sorozat, 13:05 Nyomtalanul – am. 21:25 A mi kis falunk sorozat, 15:20 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:10 Keresztanyu – magyar sorozat, 21:25 A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:45 Doktor Murphy – am. sorozat, 23:35 Híradó, 0:15 Nyomtalanul – am. sorozat.
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Város vs. vidék, 21:20 Ninja Warrior Hungary, 22:50 Bezár a bazár!, 23:30 A csodadoktor – török sorozat, 0:35 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat.
Duna Tévé 5:55–10:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Európa ízei, 13:25 Almárium válogatás, 14:25 A fény folyói, 15:20 A világörökség kincsei, 15:50 Don Matteo – olasz sorozat, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:45 Mindennapi, 19:50 A hegyi doktor – német sorozat, 20:35 Nyaralj itthon!, 20:40 Szerencse perec, 20:45 Skandináv lottó, 20:55 Winnetou – német–jugoszláv–olasz film, 22:25 Kenó, 22:38 Downton Abbey – angol sorozat, 23:25 Drágaságom – francia film.
Duna World
Duna World 5:55–11:20 Délelőtti műsor, 11:35 Párduc és gödölye – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Srpski ekran, 13:50 Unser Bildschirm, 14:20 Nóvum, 14:50 Nyár ’22, 16:50 Magyar világ, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Nyári Károly: Úgy szeretlek téged, 19:45 Álmok álmodói, 20:00 Musical slágerek, 21:00 Híradó, 21:35 Nyaralj itthon!, 21:38 Álmok álmodói, 21:40 Csak színház és semmi más – magyar sorozat, 22:40 Pastorale – a Zuglói Filharmónia hangversenysorozata, 23:40 Hazajáró, 0:05 Hagyaték.
5:55–11:15 Délelőtti műsor, 11:40 A tribádok éjszakája – magyar sorozat, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:20 Kincskereső, 14:50 Nyár ’22, 22:40 Holdudvar 16:50 Hazajáró, 17:20 Ízőrzők, 18:30 Borbás Marcsi szakácskönyve, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Hogy volt?! – válogatás, 21:00 Híradó, 21:35 Nyaralj itthon!, 21:45 Csak színház és semmi más – magyar sorozat, 22:40 Holdudvar – magyar film, 0:00 Hazajáró.
augusztus 11. csütörtök Szlovén Tévé I. 7: 0 0 Nyári reggel, 9:05 G ye re k m ű s o r, 10 : 15 Társadalmi fenomének – ismeretterj. műsor, 10:55 20:00 Marokkó a levegőből Főzés apánál, 11:15 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 12:00 Tényleg elfogadva? – dok. film, 13:00 Hírek, 13:25 Nagy festők a kis képernyőn – dok. sorozat, 14:35 Szlovén pillanatok, 15:00 A vendégem, 15:55 Gyermek- és ifjúsági műsor, 17:00 Hírek, 17:20 Harapjunk a tudományba, 17:50 Rajzfilm, 18:05 Főzés apánál, 18:20 Tudom! – kvíz, 18:57 Híradó, 19:20 Szlovén krónika, 20:00 Marokkó a levegőből – francia dok. sorozat, 20:45 Fortuna – spanyol–am. film, 22:00 Visszhangok, 22:35 Nagy festők a kis képernyőn – dok. sorozat, 23:25 Harapjunk a tudományba.
Szlovén Tévé II. 9:40 Zenés műsor, 10:35 Nyári reggel, 12:55 Vurberk Fesztivál 2022, 15:20 Sportgimnasztika, Európa-bajnokság, 17:55 Úszás – Európa-bajnokság, 19:20 Nagy háború a kis képernyőn – dok. film, 19:55 Panoráma, 20:30 Mágnes, 20:45 Sportgimnasztika, Európa-bajnokság, 22:50 Autós műsor, 23:20 Ambiensek, 23:50 Szlovén jazz, 1:05 Zenés műsor.
RTL Klub 6:00 Reggeli, 9:00 Teleshop, 11:50 Nevess csak! – kanadai sorozat, 12:05 Privát kopók – kanadai sorozat, 13:10 Nyomtalanul – am. sorozat, 15:20 A sors könyvei – brazil sorozat, 16:40 Szerelem és más bajok – török sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:10 Keresztanyu – magyar sorozat, 21:25 A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:35 Doktor Murphy – am. sorozat, 23:30 Híradó, 0:10 Nyomtalanul – am. sorozat.
Szerda 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története (ism.) 21:30 Zene hajnalig
NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
Augusztus 4-én, csütörtökön 15.20-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Vendégem: Ifj. Dora Géza – ismétlés (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén) Augusztus 5-én, pénteken 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: pénteken 16.05-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén) Augusztus 9-én, kedden 14.55-kor a Szlovén TV I. csatornáján
TV2 6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 10:45 Csapdába csalva – német dok. sorozat, 11:15 Tények plusz, 12:00 Tények délben, 12:30 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat, 14:35 A szerelem aromája – am. sorozat, 15:40 Fazilet asszony és lányai – török sorozat, 16:45 Remények földje – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:50 Város vs. vidék, 21:20 Ninja Warrior Hungary, 22:50 Bezár a bazár!, 23:35 A csodadoktor – török sorozat, 0:35 Rex felügyelő – osztrák–német–olasz sorozat.
Duna Tévé 5:55–10:00 Virradóra, 12 : 01 Híradó, 12:35 Nemzeti sporthíradó, 12:50 Európa ízei, 13:25 Almárium válo22:35 Franciska vasárnapjai gatás, 14:21 A fény folyói, 15:15 A világörökség kincsei, 15:35 Don Matteo – olasz sorozat, 16:50 Szerencseperc, 17:00 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:25 Nemzeti sporthíradó, 18:45 Álmok álmodói, 18:55 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 19:45 Mindennapi, 19:50 A hegyi doktor – német sorozat, 20:35 Nyaralj itthon!, 20:45 Éjjelek és nappalok – am. film, 22:15 Kenó, 22:35 Franciska vasárnapjai – magyar film.
Duna World 5:00–8:55 Délelőtti műsor, 8:55 Európa-bajnokságok 2022 – Evezés, 10:15 Európa-bajnokságok 2022 – Torna, 16:00 Európa-bajnokságok 2022 – Kerékpár, 23:00 Ötödik alosztály – magyar film, 23:25 Keskeny úton a Délvidéken – magyar dok. film, 0:00 Hagyaték.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Kedd 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Sok víz lefolyt már a Murán… (ism.) 10:35 Mester-Ember (ism.) 11:05 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A művészet rövid története 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:00 Horizont (ism.) 21:30 Zene hajnalig
műsorajánló
Csütörtök 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetések 10:15 Alsólendvai tabló (ism.) 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 14:15 Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Vis�szapillantó 17:15 Gyereksarok 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei válogatás 19:00 Magyarnóták és csárdások 20:00 Terepjáró (ism.) 21:05 Kisebbségben (ism.) 21:35 Zene hajnalig
Barangolások: Somogyország és a Budai Tájvédelmi Körzet – ismétlés (ismétlés: kedden 16.05-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén) Augusztus 10-én, szerdán 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Nagyító alatt: a népmesék világa – ismétlés (ismétlés: szerdán 16.05-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén) Augusztus 11-én, csütörtökön 15.00-kor a Szlovén TV I. csatornáján Vendégem: A fáklyavivő – Szúnyogh Sándor – ismétlés (ismétlés: csütörtökön 16.05-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén) A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
11
Info figyelmükbe Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2022. augusztus 2-án a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg: Óvónő Vrtci občine Moravske Toplice, Dolga ulica 29A., 9226 Moravske Toplice (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. augusztus 10.) Konyhai kisegítő, takarító Vrtci občine Moravske Toplice, Dolga ulica 29A., 9226 Moravske Toplice (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2022. augusztus 10.) Mozgássérült gyermekek kísérője Vrtec Murska Sobota, Talanyijeva ulica 6., 9000 Murska Sobota (2 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2022. augusztus 4.) Felszolgáló Gostinske storitve, Kavaš Nevenka s.p., Murska ulica 14., 9231 Beltinci (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2022. augusztus 11.) Vendéglátóhely-takarító Mobix podjetje za servis, remont in promet z motornimi vozili in rezervnimi deli Črenšovci d.o.o., Ulica prekmurske čete 61., 9232 Črenšovci (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2022. augusztus 31.) Felszolgáló Lendván Mobix podjetje za servis, remont in promet z motornimi vozili in rezervnimi deli Črenšovci d.o.o., Ulica prekmurske čete 61., 9232 Črenšovci (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2022. augusztus 31.) Szakács Lendván Mobix podjetje za servis, remont in promet z motornimi vozili in rezervnimi deli Črenšovci d.o.o., Ulica prekmurske čete 61., 9232 Črenšovci (1 munkahely, határozott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2022. augusztus 31.)
•Augusztus 6-án, szombaton, 16.00 óra, •dobronaki művelődési ház •Szőlőhegyi piknik, valamint a bor és a perec ünnepe: kultúrműsor, borkostoló, borászati játékok, perecsütési bemutató, zenés est. •Augusztus 6-án, szombaton, 18.00 óra, • Hosszúfalu, faluotthon •Fehér Jani-emléknap •Augusztus 7-én, vasárnap, 18.00 óra, •Strehovci, egyesületi ház •Szőlőhegyi piknik, valamint a bor és a perec ünnepe: kelepelőállítás, borkostoló a strehovci borászokkal.
apróhirdetés •Eladó 25 m2 tetőzsindely, rézbarna színű, Wiener Norma, új, csomagolásában. Érdeklődni: 051 359 947. •Álláslehetőséget keresünk: kertészet, szállodatakarítás, szőlő- és gyümölcsszedés. Érdeklődni: 0036-30-63659-80. •Eladó egy 200x200 cm-es vaskeretes ágy, ágyaljával együtt. Érdeklődni: 051 359 947.
•Eladó újszerű Suzuki, 2019/06-os, 23.000 kmrel, törés- és sérülésmentes, friss szervizzel. Érdeklődni: 0036-30-636-59-80. •Eladó cirkula (körfűrész). Érdeklődni: 041-277-060. •Vásárolnék üzemképes kisteherautókat platós és zárt kivitelben, valamint régi, üzemképes, szocialista gyártmányú személy- és teherkocsikat korrekt áron. Érdeklődni: 0036-30-659-61-71.
nepujsag.net Megrendelőlap
névnapsoroló
Megrendelem a Népújság hetilapot az alábbi címre:
Augusztus 5-től 11-ig Péntek – Szombat – Vasárnap – Hétfő – Kedd – Szerda – Csütörtök –
Krisztina Bettina, Berta Ibolya László Emőd Lőrinc Zsuzsanna
példányban
Név: Cím:
Népújság, Fő utca 7., 9220 Lendva.
"
NYÁRI OLVASMÁNYOK
Gépi megmunkáló Nafta strojna, proizvodnja kovinskih konstrukcij d.o.o., Mlinska ulica 5., 9220 Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. augusztus 12.) Technikus/ellenőr Lendván H Center d.o.o., Cankarjeva cesta 16., Ljubljana (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2022. augusztus 19.) Építőmunkás Dogša d.o.o., Prešeren utca 8., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2022. augusztus 19.)
NYÁRI IFJÚSÁGI OLVASMÁNYOK
Építészeti tervező Atrij d.o.o., Gajska ilica 39., Odranci (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2022. augusztus 7.) Épületszerkezet-tervező Atrij d.o.o., Gajska ilica 39., Odranci (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, angol és német nyelv tudása, jelentkezési határidő: 2022. augusztus 7.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon
12
NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
Info MEGEMLÉKEZÉS Akiket szeretünk, s már sírban nyugszanak, igazi nyughelyük a szívünkben marad... Bárhogy múlnak évek, a lélek nem feled, mert összeköt minket az örök szeretet! Három szomorú éve hagyott itt bennünket szeretett a férj, édesapa és nagyapa,
Bertalanics Ferenc (1939–2019)
Szerettei
MEGEMLÉKEZÉS A gyászjelentést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést a Népújságba leadhatja személyesen az ügyfélszolgálati irodánkban (Lendva, Fő utca 124., tel: 02/5776-180) hétfőtől csütörtökig 8.00 és 14.30 között, pénteken 8.00 és 13.00 óra között, illetve az info@nepujsag.net e-mail-címen.
Tiéd a csend, a nyugalom, Miénk a könny és a fájdalom. Bárhogy is múlnak, szállnak az évek, De örökké a szívünkben maradsz! Idén múlik el 15 éve, hogy itt hagyott minket a számunkra oly kedves
Tkalec Verica
szül. Bencik (1954–2007)
Örökre a szívünkben marad. Szerettei
gyertyafény
Augusztus 5-e és 11-e között Lendvai Plébánia A szentmisék Lendván hétközben 19.00 órakor lesznek. Szombaton, augusztus 6-án 18.00 órakor vasárnapra érvényes szentmise lesz Gyertyánosban.
Legyen Ön is az előfizetőnk!
NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
Vasárnap, augusztus 7-én évközi tizenkilencedik vasárnap. 8.00 órakor magyar, 10.00 órakor szlovén nyelvű szentmise lesz, valamint 11.30-kor hosszúfalui búcsú.
Dobronaki Plébánia A szentmisék Dobronakon hétközben 18.00 órakor lesznek, a falvakban pedig szombatonként 17.30-kor. Szombaton, augusztus 6-án 17.30kor szentmise Radamosban és 19.00 órakor Dobronakon. Vasárnap, augusztus 7-én évközi tizenkilencedik vasárnap. 10.00 órakor vasárnapi búcsú a dobronaki temető kápolnájában. Kedden, augusztus 9-én 18.00 órakor közös imaóra lesz a tornisai klarissza-zárdában.
13
Info Humor A rendőr bemegy a hangszerárushoz: – Kérem azt a fehér harmonikát és azt a piros szaxofont. – Nézze, a poroltót viheti, de a radiátort gondolja meg még egyszer! – Azt hiszem, Önt keresik, Főnök úr – mondja a titkárnő. – Mi az, hogy „azt hiszem”? – förmed rá a főnök. – Nem vagyok egészen biztos benne. Amikor felvettem a kagylót, valaki beleordított: „Te vagy az, te vén hülye?” Férfi a repülőgépen a stewardessnek: – Hölgyem, fel vagyok háborodva! Rendszeresen Önökkel repülök, de sosem mehetek akkor wc-re, amikor akarok, soha nem látom a filmet, és mindig ablak mellett kell ülnöm! – Ne szórakozzon már, kapitány úr, hanem kezdje meg a felszállást! A tanárnő felszólítja Mórickát, hogy mondjon egy fogalmat. Móricka megkérdezi, hogy mi az a fogalom? – A fogalom olyan dolog, amit nem lehet megfogni – válaszolja a tanárnő. – Akkor elefánt. Móricka forró vizet akar adni a tyúkoknak itatásnál. – Miért forró vizet viszel nekik? – kérdi tőle az édesanyja riadtan. – Hogy főtt tojást tojjanak. Móricka későn jön haza az iskolából. Az apja szigorúan kérdőre vonja, hogy hol csavargott: – Egy bácsi elvesztett az utcán egy ötszázast, és ilyen sokáig kereste. – És mi közöd neked egy idegen elvesztett pénzéhez? – Rajta álltam.
14
a mai napon... bővebben
Horoszkóp
Armstrong és a csodás világ… Az 1901. augusztus 4-én született Louis Armstrong minden idők egyik leghíresebb és legnagyobb hatású zenésze volt, aki kallódó utcagyerekből lett a világ első fekete szupersztárja. Következzen néhány érdekesség róla. Zűrös családi körülményei miatt a gyerekkora nagy részét az utcán töltötte. A közelben lakó Karnofsky családnál azonban második otthonra talált, saját bevallása szerint saját gyerekükként kezelték. Armstrong a litvániai zsidó Karnofskyk iránti tiszteletből viselt Dávidcsillagot a nyakláncán. Szilveszter éjjel ellopta anyja alkalmi partnerének a pisztolyát, és az utcán a levegőbe lövöldözött vele. Letartóztatták, nevelőinté-
Kos Már. 21. – ápr. 20. Lehetséges, hogy pénzügyi gondokról kaphat híreket, de hamar megtalálja a járható utakat. Bika Ápr. 21. – máj. 20. Óriási elfojtott energia van önben, ami kitörésre vár, és ez most bizony be is következik.
zetbe küldték, és ekkor, 11 éves korában kapott először zenei oktatást a rács mögötti foglalkozások révén. Nem csinált sosem titkot abból, hogy szereti és rendszeresen élvezi a marihuánát, amiről azt is nyilatkozta, hogy „ezerszer jobb, mint a whiskey”. Ő lett az egyik első híresség is, akit kábítószer birtoklása miatt letartóztattak.
A What a Wonderful World az a dal, amit világszerte a legtöbben kötnek a nevéhez. Pedig a szám az 1967-es megjelenésekor nem bizonyult különösebben sikeresnek. Csak húsz évvel később, a Jó reggelt, Vietnam! című Robin Williams-film betétdalaként fedezte fel újra a világ, hogy aztán óriási klasszikus váljék belőle.
kulcslyuk
Kisilak Leon versenykerékpáros A legjobb dolgok az életemben: • A családom, a barátaim és a kerékpározás. Amire szívesen visszaemlékszem: • A bulikra a fiatalságomból. Ahová már holnap elutaznék: • Passo dello Stelvio, Olaszország hágója. A szabadidőmben: • Kerékpározás a csapatommal, az Ocean Orchids Cycling Team-mel. Ami azonnal fel tud bosszantani: • Mikor a munkában az utolsó percekben tudom meg, hogy azon a napon tovább dolgozom. Ami nagy hatással volt az életemre: • Fiatalkoromban foci közben elszakadt mindkét keresztszalagom. A legnagyobb őrültség, amit tettem: • Részvétel a Slo24ultra – 6/12/24 Ultracycling Marathonon. De ez egy pozitív őrültség és óriási kihívás. A leghasznosabb tárgyam (de nem a mobilom): • A kerékpárom, az e-skirom, az elektro-
Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Most minden kérdésre azonnali, jó választ tud adni, valamint a szerelemben és a pénzügyekben is szerencse kíséri. Rák Jún. 22. - júl. 22. Új szerelem érkezik, mely hirtelen jön az életébe, valamint a pénzügyek is megoldódnak. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Remélhetőleg minden papírja rendben van, mert ez okozhat az utazáskor kellemetlenséget. Szűz Aug. 24. – szept. 23. Szeretne kicsit egyedül lenni, hogy átgondolhassa, hol tart az életében és mire vágyik igazán. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Anyagi előnyökre számíthat, de kockázatok lehetnek, amiket okosan kell mérlegelnie, mielőtt dönt. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Új munkalehetőséget kaphat. Valami olyasmit kellene csinálnia majd, ami nem ismeretlen. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Váratlan változás történik a munkahelyén, ami elsülhet jól is. Nagyon izgalmas napok várnak önre.
mos rollerem és az autóm. Amit egyszer ki szeretnék próbálni: • Megnyerni az eurojackpotot. A leghaszontalanabb tárgy a háztartásomban: • A rádió. Akivel egyszer szeretnék találkozni: • Zlatan Ibrahimović. Ha zene, akkor: • Mindegy. Amiről a legtöbbet tudok beszélni: • A kerékpározásról és a fociról. A Muravidék legszebb helye: • A goricskói hegyek.
Bak Dec. 23. – jan. 20. Némi rossz hangulat lesz jelen a héten, ami nem várt változás miatt következhet be. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. A héten a kapcsolatai különösen fontosak. Olyan ötleteket kaphat, amelyek sokat segítenek majd. Halak Febr. 20. – már. 20. A héten új szerelemmel fog találkozni. A közlekedésben legyen óvatos, mert kellemetlen meglepetések várják.
NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
Horizont muravidéki magyar értéktár
A nagytótlaki Árpád-kori körtemplom
Selo (magyarul: Tótlak, Nagytótlak) ma többségében szlovénok lakta település. Nevezetessége a Szent Miklós és Szűz Mária tiszteletének szentelt
a tető alatti, farkasfog díszítésű koszorút hordják. A déli oldalon lévő bejárat mellett három félköríves résablakot építettek. A templom belsejében a falba tíz sekély ülőfülke mélyed, amelyek fent körívben végződnek és egykor ülőhelyként is szolgálhattak. A templom belseje ma gazdag festéssel díszített, amely legalább három periódushoz köthető, közülük az egyik a veleméri és a mártonhelyi templom freskóit készítő Aquila János
A Rotunda ma majdhogynem eredeti formájában tündököl, ami két műemléki restaurációnak köszönhető. körtemplom, a Rotunda, amely a falun kívül, a Kebele-patak völgyében, érintetlen természeti környezetben magányosan áll. A Szent Miklós-templomot, a Muravidék egyik legkorábbi szakrális épületét 1365-ben említik először, de építése a 13. század közepére tehető, feltehetően a tatárjárás utánra. A körtemplom a román kori építészet stílusjegyeit viseli magán. A kőalapzaton téglából épült falak állnak, amelyeket kúp alakú zsindelyes tető fed. Szokatlanul nagy átmérőjű hajójának keleti oldalához enyhén patkóívű szentélyapszis kapcsolódik. A templom hengeres homlokzatát függőleges irányú, szabályos ritmusú falsávok, úgynevezett lizénák tagolják, amelyek
tanítványi köréhez köthető. A szerény maradványok alapján elmondható, hogy az északi falszakaszra a Háromkirályok eljövetele és hódolata jelenetet festették meg, amelynek alkotóját néhányan Aquila János egyik tanítványának tekintik, akit – mivel a nevét nem ismerték – Nagytótlaki Mesternek neveztek el. Ez a falszakasz a múltban nagyon megrongálódott és a festmények is tönkrementek. A képek rossz állapota, esetleg a megváltozott esztétikai felfogás miatt a Rotundát a 15. század elején újból kifestették. A kupolaboltozat tetejére mandulaalakú dicsfényben Jézus Krisztus és a Szentháromság képe került. Az említett jelenetet a négy evangélista szimbóluma vette körül.
NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
Ezek alatt a Passió jelenetei sorakoztak. A templom berendezéséhez tartozott egykor a 15. századi, Szűz Máriának szentelt oltár. Az oltár felépítménye egy festett, gótikus, szárnyas faoltár volt, amely kinyitott állapotban Mária életének négy jelenetét ábrázolta. A szárnyakat becsukva a magyar szent királyokat (Szent László, Szent István, Szent Imre) és a templom védőszentjét, Szent Miklós püspököt lehetett látni. A szárnyasoltárképek festőjének a neve szintén ismeretlen, ezért egyesek őt is Nagytótlaki Mesterként jelölik, aki szintén az Aquila-körből kerülhetett ki. Vitathatatlan azonban, hogy a falfestmények és a szárnyasoltár képeinek alkotója nem azonos személy. A szárnyasoltár a 19. század végén Szenczy Ferenc szombathelyi püspök ajándékaként a Nemzeti Múzeumba került, ma pedig a Magyar Nemzeti Galéria állandó gyűjteményében található Budapesten. A templomot ugyanis 1845– 46-ban átépítették, kapuját befalazták és szentélyét lebontották, helyére harangtornyot építettek, amelynek alsó szintje új bejáratként szolgált. A szárnyasoltár ekkor kerülhetett Budapestre. A kimagasló művészettörténeti értéket képviselő Rotunda ma majdhogynem egykori formájában tündököl, ami két műemléki restaurációnak köszönhető. 1956-ban ugyanis feltárták az eredeti szentély alapjait, 1978–79-ben pedig az 1845–46-os átépítés során eltorzított épületnek visszaadták a középkori alakját a szentély helyreállításával. Indoklás A nagytótlaki körtemplomhoz hasonló templo-
AZ ÉRTÉK BESOROLÁSA Szakterület
kulturális örökség
A fellelhetőség helye Domonkosfa Értékszint
Muravidéki Magyar Értéktár
A felvétel dátuma
2022. 06. 30.
A JAVASLATTEVŐ ADATAI A javaslatot készítette
Balaskó Enikő, az MMÖNK munkatársa
A javaslatot benyújtotta
Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség
mokat leginkább az egykori Magyar Királyság területén találunk, míg NyugatEurópában a hasonló, kis kerek templomok száma elenyésző. Szlovéniában a jelentősebb román stílusú építészeti emlékek egyike, és a maga nemében egyedülálló, ugyanis Szlovéniában ez az egyetlen ilyen jellegű építmény. Társai az országhatár magyar oldalán, a Nyugat-Dunántúlon találhatók, amelyet a tatárjárás 1241–42-ben nem pusztított annyira, mint a Magyar Királyság egyéb területeit. A nagytótlaki körtemplom a középkori magyar kultúra hagyatéka, a 13. században Magyarországon épült rotundák viszonylag népes családjának tagja, az egykori Magyarország legnyugatibb ilyen jellegű emléke. A templom a nyugat-dunántúli kör templomok egyik legszebb példánya. A műemlék a román kori építészeti elemeken túl a templombelső falképei miatt is jelentős értéket képvisel. A nagytótlaki körtemplom az egykori Magyar Királyság, a Muravidék és a fiatal Szlovénia jelentős középkori művészeti emléke. Építészeti architektúrája és freskói egyedülálló értéket képviselnek.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő bibliográfia • Göncz László (2009): Barangolás a Muravidéken. A Muravidék magyar kötődésű települései és épített öröksége. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva. 89–93. • Valter Ilona (2004): Árpád-kori téglatemplomok Nyugat-Dunántúlon. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest. • Ludwig Emil (2002): A nagytótlaki körtemplom. Magyar Nemzet. https://magyarnemzet. hu/archivummagyarnemzet/2002/05/ a-nagytotlakikortemplom • Varga Géza (2019): A nagytótlaki körtemplom. https:// vargagezairastortenesz. blogspot.com/2019/03/anagytotlaki-kortemplom. html • A középkori Szent Mik lós-körtemplom. http:// katonakutja.vasihegyhat. hu/cgi-bin/katonakutja/ index.cgi?view=ck&tID=2 99&nID=4451&nyelv= A teljes bibliográfia a Muravidéki Magyar Értéktár honlapján lesz megtekinthető.
15
Kárpát lapozó Horvátország
A boldogító tengerparti igen Az esküvői szezon javában zajlik, és a korlátozások feloldása után végre a rendezvényszervezők is gond nélkül megvalósíthatják a házasulandók minden vágyát. Az egyik népszerű újdonság a tengerparti esküvő, amely magyar szakembereink együttműködése révén immár bárki számára elérhető az Adrián. Egy szertartásvezető és egy virágkötő közös projektjeként jött létre a Nautical Wedding, a tengerparti esküvők álomgyára. Bolykyova Alexandra felvidéki származású szertartásvezető húsz éve él a horvát tengerparton, a Drávaszöghöz pedig a szíve köti, hiszen párja révén Kopácsot is az egyik otthonának tekintheti. Az év nagy részében Trogirban foglalkozik szállásközve-
családja pedig már 20 éve ezzel foglalkozik. – Engem a gyerekkorom óta végigkísér az esküvőszervezés, mivel a szüleim is ezzel foglalkoznak. Ezért úgy döntöttem, hogy ötvözöm a két dolgot, és létrehoztam a Nautical Wedding nevű céget. A
csolat fűzi a kopácsi virágkötőhöz, Kuruc Veronikához, akit felkért az esküvőszervezői csapatba, így téve teljessé a szolgáltatási csomagot. Szervezési szempontból egy tengerparti esküvő egészen más előkészületeket és jelenlétet igényel, mint a Kuruc Veronika és Bolykyova Alexandra-Szendi az egyik esküvői helyszínükön.
Egyre népszerűbb a tengerparti esküvő. Az pedig, hogy az Adrián a párok akár magyar nyelven is kimondhatják az igent, sokakat érdekel. títéssel, valamint idegenvezetéssel magyar, horvát vagy szlovák nyelven, amelyikre éppen igény van. Munkája során nemegyszer érdeklődtek nála, főleg Magyarországról, hogy szeretnék az Adrián kimondani a boldogító igent, de erre nem találtak lehetőséget. Alexandrától, vagy ahogy mindenki szólítja, Szenditől pedig nem állt messze a téma, hiszen szertartásvezetői képesítéssel is rendelkezik, a
16
név adott volt, hiszen exkluzív esküvőket szerettem volna szervezni a tengerparton, amelyre sor kerülhet hajón, vitorláson, katamaránon, különböző jachtok fedélzetén. Belegondoltam abba, hogy egy gyönyörű menyasszonyi ruhában, csodás virágokkal kidekorált hajón, a tenger közepén milyen lehet kimondani a boldogító igent – tudtam meg Szenditől. Szendit baráti kap-
hagyományos, teremben megtartott ünnepély. – Tavaly volt az első közös szervezésű esküvőnk Trogir tengerpartján. Érdekes, komolyabb kihívás volt, de a végén mi is, és ami még fontosabb, a pár is nagyon elégedett volt. Nekem ezzel egy régi álmom teljesült, hiszen én is egy „virágos” családból származom. Megtisztelő volt Szendi felkérése, hogy dolgoznék-e velük együtt. Elsőként a kopácsi Family
Campingben szerveztünk meg egy lánybúcsút és egy esküvőt, ami olyan sikeres volt, hogy utána továbbléptünk a tengerpart irányába. Amikor az esküvő után leülünk a párral, és azt mondják, „köszönjük, minden úgy volt, ahogy elterveztük, és ez nélkületek nem jöhetett volna létre”, felemelő érzés keríti hatalmába az embert – mondja Veronika. Egyre népszerűbb a tengerparti esküvő. Az pedig, hogy az Adrián a párok akár magyar nyelven is kimondhatják az igent, sokakat érdekel. Ebben a Nautical Wedding egyedülálló a horvát tengerparton. – Egy komplex szolgáltatást biztosítunk a párok számára, tehát szinte minden szervezési feladatot leveszünk a vállukról, és abban segítjük őket, hogy valóban a nagy napjukat élhessék át. A szállástól kezdve a zenekaron át a dekorációig mindenben tudunk segíteni. Szertartásvezetőként olyan szöveget írok számukra, ami nem sablonos, hanem
róluk szól. De segítünk az önkormányzati papírok intézésében, ha szükséges, hivatalos tolmácsot is hívunk. A nyugat-európai országokban az esküvőszervezők szolgáltatása nagyon népszerű, és azt tapasztaljuk, hogy egyre többen igénylik nálunk is. A csapatunkat fotós-videós is erősíti, akár drónos felvételeket is tudunk készíteni. Úgy érzem, hogy nagyon jó csapat jött össze, családias a légkör, de ami miatt igazán jók tudunk lenni, az az, hogy mindenki szívvel-lélekkel dolgozik – mondta el Szendi. A Nautical Wedding csapatát nemrég bízták meg egy ősszel tartandó, igazán különleges, horvátindiai esküvő megszervezésére, amire már most elkezdték a készülődést. Komoly kihívásoknak kell megfelelniük, de ezt nem bánják, hiszen ahogy mondták, a munkájuk nem más, mint az álmok valóra váltása. Molnár Mónika, Új Magyar Képes Újság, horvátországi magyar hetilap
NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
Horizont Új kiadvány az egészséges táplálkozásról
Ízletes gyümölcsfalatkák gyerekeknek A „Jó étvágyat, Szlovénia” projekt keretében múlt csütörtökön Muraszombatban bemutatták dr. Belović Branislava új receptkiadványát, a „Gyümölcsöt pohárból” című könyvet. Az apró könyvecske a „Lahko jem” elnevezésű sorozat új darabja, amelyet a Muravidéki Rákellenes Egyesület ad ki. Farkas Brigita brigita.farkas@nepujsag.net
A színes képanyaggal gazdagított kiadvány – amelyben egy gyermekor vos (dr. Belović Branislava), egy táplálkozási szakember (Poličnik Rok) és egy óvónő (Fartelj Sanja) fogott össze – arra hivatott, hogy a gyerekeket egyszerű, érthető és játékos módon ösztönözze a gyümölcsfogyasztásra és az étkek elkészítésére is. A szerzők elmondták, hogy már régóta a gyerekek egészséges táplálkozásával foglalkoznak, de a témához ritkán közelítettek igazán a gyakorlatban. Poličnik Rok véleménye
szerint a gyerekek nyitottak az ételek elkészítése iránt, tapasztalatai szerint inkább az ötlethiány – mit és hogyan kell elkészíteni – a gond. A hézagpótló kiadvány az elméleti tanítás mellett a gyerekeket az ételek önálló elkészítésére is ösztönzi, amivel az egészséges táplálkozás felé már könnyebb lesz az út. Dr. Belović Branislava – aki egészséges receptjeit lapunk állandó rovatában is közzéteszi – kiemelte, összetett dologról van szó, hiszen olyan recepteket kellett kitalálni, amelyek elkészítése egyszerű és érdekes, a végeredmény pedig a gyerekek számára ízletes csemege legyen. A
receptkönyvben bemutatott poharas gyümölcsételek alkalmasak reggelire, uzsonnára, de desszertként is fogyaszthatók. Valamennyi recept olyan alapanyagokat tartalmaz, amelyek otthon, a piacon vagy az üzletpolcokon elérhetők. A gyümölcsök kombinálhatók tejtermékekkel, különböző gabonafélékkel, pudinggal, illetve kompótot is főzhetünk belőlük, kis üvegpoharakban felszolgálva pedig még élvezetesebb lehet az elfogyasztásuk. A szerzők véleménye szerint ezzel a praktikus megoldással nagyobb hatást érünk el annak érdekében, hogy a gyerekek étkezési szokásait
A három szerző – Fartelj Sanja, dr. Belović Branislava és Poličnik Rok – szerint a gyümölcsös csemegék elkészítésénél szabadjára lehet engedni a képzelőerőt, a kreativitást. az egészséges táplálkozás felé vigyük. A bemutatott ételeket a gyerekek (kilenc különböző országból) már kipróbálták, és minden receptnél fel van tüntetve a receptkészítő gyermek neve. A könyvecske nyomta-
tott formában korlátozott példányban jelent meg, elektromos változata viszont ingyenesen elérhető a Muravidéki Rákellenes Egyesület honlapján, ahol az eddig megjelent összes kiadványuk is megtalálható.
RÖVIDFILMEK BOGRÁCSA
2022 augusztus 5–7. 21.00 óra, lendvai vár
bograckratkihfilmov
Vészkijárat (Tagić Vladimir r.) • A nagyi szexuális élete (Djukić Urška r.) • Szentély (Ugurlu Murat r.) • Képeslapok a világ végéről (Antonopoulos Konstantinos r.), A nyár legmelegebb napjai (Šarovič Maša r.)•A vihar (Martin Anton r.)•Vagabond (Enzi Dominik r.)•Gyűjtők (Martinovič Mia r.)•Mehetnék és Részecskék (Horváth B. Áron r.) Pódiumbeszélgetések: Ugurlu Murat, Enzi Dominik – A vihar alkotói NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
17
Sport Remek rajt
Győzelemmel kezdett a Nafta
Fiatalokkal az élre(?)
Primorje – Nafta 1903 0:3 (0:1)
A mérkőzés helyszíne: Mestni stadion Ajdovščina A nézők száma: 250 Játékvezetők: Begič Amel, Pospeh Tomislav, Brezovar Nejc Szövetségi ellenőr: Šturm Emil Primorje: Rener, Dobnikar (Fogec 73.), Dedić, Demirović, Gulič, Zavnik, Paljk, Badžim, Čandić, Sagitov (Štrukelj 50.), Ciglar (Zanjko 46., Zanjko 84.); edző: Božič Igor Nafta 1903: Kiss, Urh, Brkič (Stare 65.), Haljeta, Oštrek, Drk (Dávid 81.), Szabó, Kumer, Papp, Florjanc, Igrec (Dinnyés 71.); edző: Boér Gábor Gólszerző: Brkič (37.), Oštrek (88.), Dinnyés (92.) Sárga lap: Dobnikar, Sagitov, Gulič; Urh, Haljeta Piros lap: – Boér Gábor vezetőedző és Kocsárdi Gergely klubigazgató a sajtótájékoztatón. A Nafta 1903 sikeresen kezdte meg a 2022/23-as idényt a szlovén másodosztályban: múlt szombaton a Tengermellékre látogattak, ahol három gólt lőttek. Már a legelején megmutatkozott a vendégek fölénye, ám az első találat csak a 37.
1. forduló Primorje – Nafta 1903 Beltinci – Rudar Ilirija – Rogaška Bilje – Triglav Dob – Fužinar Dekani – Bistrica Krško – Aluminij Krka – Grosuplje TÁBLÁZAT 1. Krka 1 1 0 0 2. Nafta 1903 1 1 0 0 3. Aluminij 1 1 0 0 4. Dob 1 1 0 0 5. Beltinci 1 1 0 0 6. Bilje 1 1 0 0 7. Bistrica 1 1 0 0 8. Ilirija 1 0 1 0 9. Rogaška 1 0 1 0 10. Dekani 1 0 0 1 11. Krško 1 0 0 1 12. Fužinar 1 0 0 1 13. Rudar 1 0 0 1 14. Triglav 1 0 0 1 15. Grosuplje 1 0 0 1 16. Primorje 1 0 0 1
0:3 (0:1) 2:0 (0:0) 0:0 (0:0) 2:0 (0:0) 3:1 (2:0) 0:1 (0:0) 1:3 (0:1) 4:1 (2:0) 4:1 3:0 3:1 3:1 2:0 2:0 1:0 0:0 0:0 0:1 1:3 1:3 0:2 0:2 1:4 0:3
3 3 3 3 3 3 3 1 1 0 0 0 0 0 0 0
A 2. forduló párosítása 2022. augusztus 5-e és 7-e között: Nafta 1903 – Krka, Beltinci – Dekani, Aluminij – Ilirija, Triglav – Primorje, Fužinar – Bilje, Bistrica – Dob, Rudar – Rogaška, Grosuplje – Krško.
18
percben jött Brkič lövését követően. A fordulás után rögtön növelhette volna az előnyét a Nafta, ám les miatt érvénytelenítették a gólt. A folytatásban több kihagyott helyzete is volt a jól presszingelő kékeknek, a további két gól pedig a hajrában született. A 88. percben a csapatkapitány, Oštrek lőtte ki a jobb sarkot, majd a ráadásban az újonc Dinnyés szerezte meg a harmadik gólt. A következő körben pénteken 20 órakor a Krka vendégeskedik Lendván.. Fhm
A Nafta 1903 vezetősége sajtótájékoztatót tartott a fociszezon rajtja előtt, amelyen Kocsárdi Gergely sportigazgató és Boér Gábor vezetőedző nyilatkozott. Kocsárdi tájékoztatott a játékosmozgásokról, miszerint tizenegy játékos távozott, valamint eddig 14 focistát igazoltak. A távozók: Galoši, Cotman, Bolla, Zana, Vinko, Magdič, Feke te, Burai, Safronov, Németh E. és Németh D. Az
Celje – Mura Koper – Maribor Olimpija – Bravo Domžale – Tabor Gorica – Radomlje
3:3 (0:2) 2:1 (1:1) 1:0 (0:0) 1:1 (1:0) 0:1 (0:1)
TÁBLÁZAT 1. Olimpija 3 3 0 0 2. Radomlje 3 2 1 0 3. Koper 3 2 0 1 4. Mura 3 1 1 1 5. Gorica 3 1 0 2 6. Celje 3 0 3 0 7. Bravo 3 1 0 2 8. Maribor 3 1 0 2 9. Domžale 3 0 2 1 10. Tabor 3 0 1 2
4:0 5:1 4:3 7:8 4:4 4:4 1:3 4:7 4:5 2:4
9 7 6 4 3 3 3 3 2 1
A 4. forduló párosítása 2022. augusztus 5-e és 8-a között: Radomlje – Mura, Maribor – Olimpija, Tabor – Celje, Bravo – Domžale, Koper – Gorica.
érvényesíteni azokon az akaratukat és nem alárendelt szerepben focizni. A keret fiatal, minden posztra két játékos is jut. Reményeik szerint 25 játékos elegendő lesz a bajnokságra. A szurkolók várakozásai nagyok, a csapat pedig valamennyi meccsen megtesz majd annak érdekében mindent, hogy győzzenek – ígéri a klubvezetés. F.h.m.
Cél a dobogó 1. forduló
3. forduló
eddigi érkezők Kiss, Dávid, Urh, Dinnyés, Papp, Murár, Brkič, Igrec, Sulejmanovič, Čavara, Zamuda és And rašec. Utóbbi kettő a klub akadémiájáról érkezett, valamint Rebernik és Oštrek visszatért Lendvára. Mellettük a budapesti Honvéd Akadémiáról érkező Nagy Zsolt személyében új erőnléti edzővel is bővültek. Boér vezetőedző egyik célja, hogy csapata dominálni tudja a meccseket,
Honvéd – ZTE Ferencváros – Puskás AFC Paks – MOL Fehérvár Kisvárda – DVSC Újpest – Mezőkövesd Kecskemét – Vasas TÁBLÁZAT 1. Paks 1 1 0 0 2. ZTE 1 1 0 0 3. Ferencváros 1 1 0 0 4. DVSC 1 0 1 0 5. Kisvárda 1 0 1 0 6. Kecskemét 1 0 1 0 7. Mezőkövesd 1 0 1 0 8. Újpest 1 0 1 0 9. Vasas 1 0 1 0 10. Honvéd 1 0 0 1 11. Puskás AFC 1 0 0 1 12. MOL Fehérvár 1 0 0 1
0:1 (0:0) 1:0 (0:0) 2:0 (1:0) 2:2 (0:0) 1:1 (1:0) 0:0 (0:0) 2:0 1:0 1:0 2:2 2:2 0:0 1:1 1:1 0:0 0:1 0:1 0:2
3 3 3 1 1 1 1 1 1 0 0 0
A f u t b a l l i d é ny kö zeledtével a Malibu Panonija csapata is megkezdte a felkészüléseket. Preradovič edző csapatának első közös edzésén tizenöten vettek részt, a tervek szerint heti háromszor fognak találkozni és néhány barátságos mec�csen is pályára lépnek majd. Imre Nino személyében eddig egy új igazo-
lásuk van, a csapatot nem hagyta el eddig senki. Az első felkészülési meccsüket Veržej csapata ellen játsszák, majd a hét végén a hagyományos Biro-Smej e m l é k k u p á n ve s z n e k részt, utána pedig a horvát Križevci és a Graničar ellen is meccselnek. Céljuk a Lendvai Községközi Liga dobogójának elérése. F.h.m.
KÖVESSEN BENNÜNKET
A 2. forduló párosítása 2022. augusztus 5-e és 7-e között: Vasas – Paks, DVSC – Kecskemét, Kisvárda – Mezőkövesd, Puskás AFC – Újpest, MOL Fehérvár – Honvéd. NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
Sport
Zajlik az Olimpija felkészülése A Muravidéki Ligára való felkészülés jegyében a hosszúfalui Olimpija a múlt héten két mec�csen is pályára lépett. Előbb Odrijánc csapatával meccselt, akiktől súlyos vereséget szenvedtek: Hungarikum Olimpija – Odranci 2:7 (0:7). A házigazdák negyed óra alatt öt gólt is kaptak, a kapusuk nem tudott sokat tenni a támadások ellen, így összesen hétszer kellett kiszednie a labdát a kapuból. A fordulás után az Olimpija két gólt szerzett
Vida M. és Plej révén. Két nappal később Becsehely gárdája látogatott el hozzájuk, akiket legyőztek: Hungarikum Olimpija – Becsehely 3:2 (2:1). Az első gólt a vendégek szerezték a meccs legelején, ám az Olimpija fordítani tudott még a szünet előtt Ács és Plej találatával. A folytatásban Sabo növelte az előnyt, majd a vendégek is betaláltak még egyszer. A következő barátságos meccsüket Hídvég ellen vívják majd. F.h.m.
Dobronak ezüstérme Tišinán Július utolsó hétvégéjén a dobronaki labdarúgók Tišinán vettek részt egy tornán, amelyen végül a második helynek örülhettek. Az első mec�csüket a házigazdák ellen simán nyerték: Prekmurec Dobronak – Tišina 3:0.
Góljaikat Laci, Meszelics és Car szerezte. A döntőben viszont csupán egy gólt lőttek Zemljič révén, így alulmaradtak: Prekmurec Dobronak – Slatina 1:2. A torna harmadikja Bakovci lett. F.h.m.
Jezernik győzött Győrben
A Lendvai Horgászegyesület petesházi alapegységének hat tagja részt vett a Győrben megrendezett Daiwa Kupa horgászversenyen, ahol kiváló eredményeket értek el. Az ötórás verseny bajnoka Jezernik Goran lett, aki 122,6 kg halat fogott. Szektorának második legjobbja lett Šalika Denis 79 kilogrammal, Cvetko Aljaž pedig a harmadik 56 kilogrammal. A versenyen részt vett még Litrop Jože, Verbančič Robi és Gyurica Teodor. F.h.m.
Készen állnak a bajnokságra A Nafta reménységei felkészülten várják az ifjúsági labdarúgó első osztály rajtját. Főpróbájukon a szombathelyi Király SE-hez látogattak, ahol mindkét csapatuk győzni tudott. A fiatalabbak minimálisan: Király SE U17 – Nafta 1903 U17 1:2 (1:1). Az U19 öt-öt gólt lőtt félidőnként: Király SE U19 – Nafta 1903 U19 0:10 (0:5). A gólokat Medved
(2), Glogovec (2), Brunec, Zamuda (2), Plej K., Plej M. és Drk szerezte. A bajnokság első fordulójában majd az Aluminij ellen lépnek pályára. Az U15-ös szekció sem pihen: hét közben Ljub ljanában léptek pályára a Sloven ellen, akiktől 2:0ás vereséget szenvedtek, korábban pedig a Tabor ellen maradtak alul 1:5-re. F.h.m.
• Lendván • Dobronakon • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)
NÉPÚJSÁG 2022. augusztus 4.
19