SzlovĂŠniai magyar gyermeklap 2013/7.
IX/26.
Posta
Tizenegy kanász és kanászlány a néptánctáborban Idén a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, a Muravidék Néptáncegyüttes és a Dobronaki Kétnyelvű Általános Iskola július 8-tól 11-éig szervezte meg a hagyományos néptánctábort Dobronakon. A tábornak tizenegy résztvevője volt, hat fiú és öt leány, az 1. osztályosoktól a 6. osztályosokig. Ez volt az első olyan év, hogy goricskói településről is volt két táborozó.A gyerekek bakonyi játékokkal és kanásztánccal ismerkedtek Vastag Richárd néptáncpedagógus vezetésével. Az iskola focipályáján pedig esténként sor került a népszerűvé vált futómétára. A tábor két napján a táborozók egy-egy rövid séta keretében megismer-
Muravidéki magyar ifjúsági lap Megjelenik havonta egyszer a Népújság mellékleteként. Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, Lendva Megbízott igazgató: Tomka Tibor Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: a Népújság szerkesztősége Cím: Fő utca 124., 9220 Lendva, Szlovénia, tel.: 02/5776-180, e-mail: ifi@nepujsag.net Az Ifi a SzK Oktatási,Tudományos, Kulturális és Sport Minisztériuma támogatásával jelenik meg.
2
kedtek Dobronakkal is, a túrának mindkét alkalommal egy-egy megállója volt. Az első napon a Dobronoki György-házba látogattak, ahol megnézték a kiállított tárgyakat, az udvaron a mezőgazdasági szerszámokat. A második alkalommal a PANNart Kézművességek Házát tekintették meg, ahol Mari néni segítségével csuhéból készítettek madarakat. A táborozók a tánc mellett számos népi hangszerrel is megismerkedtek, amiket a nagykanizsai Bojtár népzenei együttes két tagja, Scheiber Krisztina és Vizeli József mutatott be. A gyerekek a dorombot, a különböző furulyákat, a tilinkót vagy a somogyi „hosszifuruglát” közelebbről is megvizsgálták, az ütőgardont a bátrabbak – köztük Toplak Rudolf táborvezető – ki is próbálták. A zenészek jelenlétének köszönhetően pedig végre élő zenére is eltáncolhatták a bakonyi kanásztáncot. A tábor zárónapján a táborozók szüleiknek és az érdeklődőknek előadták, mit tanultak meg a négy nap alatt: bemutatták a bakonyi játékokat, előkerültek a botok a kanásztánchoz, de a lányok kezében az üvegek is megjelentek.
Foto: Neptanctabor 1:
Egy érdekes bakonyi játékot, a malacost is megtanulták.
jótékonysági koncert
»S. O. S. a felvonóért« AZ 1. SZ. LENDVAI KÁI ISKOLAALAPJÁNAK RENDEZVÉNYE
Mikor? 2013. okt. 12., szombaton 18 órakor Hol? A Lendvai Színház- és Hangversenyteremben
Fellépők: Juff Hadik Mihály band L´amur Fou Tjaša Šimonka Béla Szomi Kralj «7 ate 9« iskolai zenekar
Belépők: felnőttek részére 5€ iskolánk tanulói részére 1 €
Balaskó Enikő táborvezető I F I 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
A Hazádnak rendületlenül táborban Ebben a táborban már másodszor voltam. Először nem tetszett, mert jurtákban aludtunk, ami nem túl kényelmes. Idén először a testvérem iratkozott be. Majd a barátnőm, Sara is mondta, hogy megy. Így beláttam, én sem maradhatok itthon. A tábor Zalaegerszegen, a Gébárti-tó mellett van. Az indulás az iskolánk udvaráról történt. Nagyon elfáradtunk az utazástól, ezért nem volt kedvünk sokat pakolászni. Így a cuccainkat – ahogy voltak – bevittük a jurtákba és elmentünk ebédelni. Ezt követően visszatértünk a jurtákhoz, ahol mindent szépen megbeszéltünk: a házirendet, a programot… Ezután ismerkedési játékokat játszottunk. Másnap reggel minden
csapat kapott egy zászlót. Mi a Turul csapat voltunk. Ehhez egy himnuszt is ki kellett találnunk. Amikor a táborvezető, Csaba bácsi megfújta a sípot s azt kiáltotta: S O R A KO Z Ó Ó Ó Ó ! ! ! , akkor minden csapatnak sorba kellett állnia. Csaba bácsi ismertette velünk a napi teendőket. Minden nap társasjátékoztunk, kártyáztunk és még sokféle játékot játszottunk. A tábor közelében volt foci- és röplabdapálya is. Minden nap volt valamilyen foglalkozás, az egyik nap gyógynövényekkel ismerkedtünk, lovagoltunk, gyöngyöztünk, kajakoztunk, a fiúk horgásztak és sokszor különböző csapatjátékokat is játszottunk. A táborunk mellett volt egy kutyatábor is.
Ők is meglátogattak bennünket és néhányan a
A Föld forgása.
Az idei „Útra, kamasz!” tábor Irotán volt, hét napot töltöttünk ebben a hangulatos kis faluban. Az oda- és hazavezető utat vonattal és busszal tettük meg, ami önmagában is egy élmény volt. A Muravidékről 13 tanuló és két kísérő indult a kalandok útjára. Négy vajdasági fiatal és a kísérőjük csatlakozott hozzánk.A táborban kutattunk,
Idén is megszervezte Szomi Kralj Béla a Mátyás király ME tevékenységeinek keretében šalovci parcelláján a már hagyományos asztrológiai tábort. Béla tanár úr nagyon büszke arra, hogy az elmúlt nyolc évben, amióta táborokat szervez a Domžalei Általános Iskola keretében, már több szakmentort is sikerült kinevelnie. Az idei tábor munkájá-
I F I 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
A mi előadásunk címe: MEGŐRÜLT A NAGYMAMA. Jó móka volt ez a színházasdi! Másnap reggel hazautaztunk. Ha így visszagondolok, jobban éreztem magam, mint a korábbi táborban.Talán akkor még túl kicsi voltam a táborozáshoz. Remélem, jövőre visszatérhetek! Kovač Rita, 1. Sz. Lendvai KÁI, 8.c
Asztrológiai tábor gyógyfűgyűjtéssel
Kamaszok a kalandok útján csapatszellem-építéssel foglalkoztunk, játszottunk, szórakoztunk... és nagyon jól töltöttük el az időt. A kirándulás is fontos nyomot hagyott bennünk: Miskolc, a barlangfürdő és Lillafüred; mind-mind varázslatos! Én nagyon élveztem ezt a hetet, és tuti, hogy jövőre is ott a helyem! Časar Ana, 1. Sz. Lendvai KÁI, 9.c
kutyájukat is bemutatták. A legjobb szabadidős tevékenység az AQUA CITY-s nap volt. Ott aztán kicsúszdáztuk magunkat! Emellett kétszer a termálfürdőben is megmártóztunk, sőt a tóban is fürödhettünk. A h é t g yo r s a n e l múlt. Utolsó este egy színdarabot mutattunk be, amelyre egész héten készültünk. A darabot 4-5 „színész” játszotta.
ban 17 gyermek és 16 felnőtt kísérő vett részt, s ez sorban már a harmadik tábor itt az Őrségben, a „sali lankán”. – Négy teleszkóppal fürkésztük az eget a csillaghullási idényben, ezen kívül több olyan fényképezőnk is van, amelyekkel a Napot, a Holdat és az „űr mélyrétegeiben lévő csillagzatokat”, s a Tejutat is lencsevégre tudjuk kapni – számol be
a technikai felszereltségről. Béla tanár úr elmondja: a jobbára naplemente után folyó tevékenységeket nappal gombagyűjtéssel szokták kibővíteni, mivel azonban a szárazság miatt idén kevés volt akkor a gomba, gyógy-, illetve teafüveket gyűjtöttek. Így készült el – többek szerint – „a legjobb tea, amit valaha is ittunk”. -ce
3
Kifutón: Žido Dávid, Goricskó legsikeresebb ifjú dzsúdósa
A fekete övig – vagy még tovább! Žido Dávid 6. osztályos a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskolában. Domonkosfán lakik a szüleivel és a nagyszüleivel. Szereti a motorokat, néptáncol és hetente háromszor jár Muraszombatba edzésre. No nem táncolni és nem is motorozni, hanem küzdeni. Évente mintegy 20 versenyen bizonyít. Hogy miben? A sportág neve judo, magyarul dzsúdó, illetve cselgáncs, ami – mint biztosan mindenki tudja – egy japán küzdősport. A „Ju” szócska jelentése természetesnek lenni, ésszerűen viselkedni. A „do” szó viszont tökéletesített szel-
között az ellenfél dobása és leszorítása.A sport népszerűségét mutatja, hogy a Judo Világszövetségnek (IJF) 186 ország a tagja. Dávid is ennek a sportágnak hódol, már ötéves kora óta. Előtte karatézni tanult, sárgaöves volt, ami-
Dávid az érmeivel judogi ruhában, ami a hivatalos cselgáncsruha. lemi utat jelent. Vagyis a judo nem csupán „fizikai művészet”, hanem különös gondot fordít a szellem csiszolására, az erkölcsi kultúra fejlesztésére is. Mint versenysportnak a célja a szabályok adta lehetőségek
4
kor váltott. Azt mondja, mindkét sport alapjait akár háromévesen is el lehet kezdeni tanulni. – Anyu vitt el először dzsúdóra. Megnéztem egy edzést és rögtön megtetszett. A szüleim megengedték, hogy eljárjak,
és aminek nagyon örültem, hogy már egy hónap leteltével jelentkezhettem versenyre – meséli Dávid, aki azóta is kitartóan jár edzésekre. A hetente három alkalommal tartott másfél órás tréningeken a cselgáncs elméleti és gyakorlati tudnivalóit sajátítja el. – Nem fárasztó suli után még edzésekre is eljárni? – kérdezem. – Nem, nekem nem olyan fárasztó, mert szeretem ezt a sportot. A sok gyakorlás és edzés pedig akkor térül meg igazán, amikor a dobogón állva az aranyérem átadásakor az én nevemet mondják. Dávid büszke is lehet sikereire, hiszen 25 arany-, 6 ezüst– és 7 bronzérem jelzi kitartó munkáját. Goricskón ebben a sportágban senki sem dicsekedhet ilyen szép eredményekkel. – Mi lesz a folytatás? Milyen terveid vannak a cselgánccsal a jövőre nézve? – A fekete övig, a „dan” fokozatig mindenképp szeretnék eljutni. Azt körülbelül 16 éves koromra szerezhetem meg. Most a „kyü” (kjú) szinten, a narancssárga-zöld övnél tartok. Jövőre kapom meg a zöldet, aztán jön a kék, a kék-barna, a barna és a fekete – magyarázza Dávid. Majd azt is megtudjuk, hogy a fekete övnek szintén több fokozata van, ami a harcművészetben való jártasság szintjét jelenti. A magasabb fokozatot, vagyis az újabb
övet szigorú vizsgán lehet megszerezni, ahol az elméleti és gyakorlati tudást is bizonyítani kell. – Mikor izgulsz jobban, amikor vizsgázol egy újabb szint eléréséért, vagy amikor idegenek ellen versenyzel? – A versenyeken jobban izgulok, a vizsgákon nem annyira. – Melyek voltak a legemlékezetesebb versenyeid? – kérdezem tovább az ifjú sportolót, miközben az érmeket az asztalra teríti. – Nagyon tetszett Slovenj gradecen a verseny, ott kaptam a kedvenc medálomat. Igaz, hogy ez egy ezüstérem, de akkor is ez a kedvencem. 18 ország mérkőzött meg, köztük Ukrajna, Oroszország, Horvátország és még sokan mások. A legerősebb ellenfelem az ukrán fiú volt. Tavaly Ljutomerben országos verseny volt, az is nagyon emlékezetes számomra. Onnan aranyérem-
Milyen zenét hallgatsz? – Rock, rap. Kedvenc zenekarod? – Nincs. Kedvenc tantárgyad? – Testnevelés. Kedvenc színed? – Narancssárga. Kedvenc italod? – Coca-cola. Kedvenc ételed? – Rántott hús hasábburgonyával. Horoszkópod? – Kos. Mennyi időt töltesz naponta a számítógép mellett? – 1–3 órát. Hobbid? – Dzsúdó. Dávid jelenleg az U–11es csoportban versenyez (a szám az életkort jelzi). Decembertől már az U–12esbe fog lépni, ahol már a testtömeg is emelkedik, a
Legfrissebb aranyérmét szombaton szerezte Oplotnicán. mel tértem haza. Külföldi versenyeken is részt vettem, Horvátországban, Ausztriában, Magyarországon, azok is mind elég jók voltak, Magyarországon különösen jó volt, ott is aranyat szereztem.
28–30 kilogrammos súlycsoportban kell helytállnia. Kemény év előtt áll, szeptember és július között 18 verseny van láthatáron, köztük nemzetközi megmérettetések Csehországban és Szerbiában. A hétvégén
I F I 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
már meg is kezdődött a versenysorozat: szombaton Dávid újabb aranyérmet söpört be Oplotnicában. – A dzsúdó test-test elleni fogásokra, gáncsolásra épülő mozdulatok sorozata, szigorú szabályokkal. Nincs rúgás, nincs agresszív ütés a küzdőtéren. Az nyer, aki az ellenfelét előbb a hátára teríti. Aki szabályt szeg, azt sido-val (sídó) büntetik, négy sido kizárást jelent – magyarázza, de őt természetesen még sohasem zárták ki versenyből. Beszélgetésünk végéhez közeledve megkérem Dávidot, hogy mu-
Dávidnak 25 arany-, 6 ezüst- és 7 bronzérme van.
tasson be nekem néhány dzsúdómozdulatot. Ekkor elfut a szobájába, azt mondja, mindjárt visszajön, csak felhúzza a dzsúdóruhát. Pár perc múlva egy japán harcművész áll előttem. Dávid az új judogi (dzsúdó-gi) ruhájában tért vissza, derekán az övvel szabályosan megkötve. Így már illő módon tarthat egy gyors bemutatót. Mit is mondhatnánk ennek az elszánt fiatal sportolónak búcsúzóul, mint azt, hogy kitartást és további sok sikert kívánunk dzsúdós karrierjéhez. A fekete övig – vagy még tovább! Abraham Klaudia
6. Nemzetközi Gyermekszüret Dobronkon
A szüret is akkor a legszebb, ha jó társaságban folyik a munka A dobronaki Pap-hegy ampelográfiai kertjében a Dobronaki KÁI és a helyi szőlőtermelési és borászati egyesület 6. alkalommal szervezte meg a Nemzetközi Gyermekszüretet. Kíváncsiak voltunk, hogy az ősz egyik legszebb munkája hogyan is zajlik gyermekkezek által, ezért az Ifi is ellátogatott az eseményre. Még harmatos volt a fű, amikor a gyerekek gyülekezni kezdtek a hegyen. Négy iskola, Apátistvánfalva, Alsónemesapáti (Magyarország), Štrigova (Horvátország) és
Dobronak tanulóit köszönthették a szervezők. Ahogy az már hagyomány, Naca és Mári, a két szórakoztató asszonyság érkezése egyben annyit is jelentett, hogy
Ollók a kézbe és indulás a sorok közé. I F I 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
a friss, ízletes kalács sem marad el. Mire a szüret elkezdődött, már a nap is melegebben sütött. Ollók a kézbe, és a gyerekek elindultak fel
a sorok közt, ahol 70 féle szőlőfajtával találkozhattak. Először a Radgonska ranina fürtjeit szedték le, majd az összes fehér és csemege fajta következett, végül a vörösek. Ami szőlő itt a hegyen van, azt természetesen év közben is gondozni kell valakinek. A szőlőtermelő egyesületnek van gondnoka, aki a szőlőültetvényről gondoskodik, a borász pedig a borok gondját viseli. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy mitől is lesz valakiből jó szőlősgazda és borász? A választ Hancsik Józseftől kaptuk meg, az említett egyesület elnökétől. – Elsősorban a szülőknek és a nagyszülőknek a feladata az, hogy a gyermekeikkel a szőlészetet és a borászatot még a családon belül megszerettessék. Ha ez megvan, akkor a gyerekekből jó gazda és borász válhat, mire felnőnek. Azokat a gyerekeket, akik fogékonyabbak a szőlőhöz kapcsolódó munkákra és aktívabban szeretnének a pincészetben
tevékenykedni, persze mi is szeretnénk valamilyen úton-módon megfogni, az érdeklődésüket felkelteni. A szüretelők között mi is találtunk olyan lányokat és fiúkat, akik nem ijednek
Török Máté Ferenc meg a munkától, sőt élvezik a szüretet. Török Máté Ferenc 7. osztályos, a magyarországi alsónemesapáti iskolából érkezett első ízben erre a különleges gyermekszüretre. – Én nagyon szeretem a szüretet. Nekünk van otthon
5
körülbelül 10 hosszú sor szőlőnk a hegyen. Általában vasárnap szüretelünk, korán, már fél hétkor nekiállunk és
Neubauer Žanet este hatig dolgozunk. Attól függ, hányan vagyunk. Legtöbbször 10-en vagyunk, de előfordult már, hogy 15–20an összejöttünk. Én puttonyhordó szoktam lenni. Nálunk egyébként csak a fiúk és a férfiak szüretelnek, a lányok és az asszonyok a konyhában sütnek, főznek. Reggelire kalács van, ebédre pedig általában paradicsomos káposztát készítenek. Ám nem mindenhol csupán férfimunka a szüret. Neubauer Žanet és Horvat Lara, a dobronaki iskola diáklányai elmondták, hogy ők is segítenek a konyhában, de emellett bizony a szürete-
lésből is kiveszik a részüket. A 6. osztályos Zsani így nyilatkozott az Ifinek: – Nekünk is volt szőlőnk, most csak egy kis lugasunk van, de a rokonsághoz még mindig el szoktunk menni segíteni. A munka nem nehéz, szeretem csinálni. Én is megyek a sorok közt és kosarakba rakom a szőlőt. A konyhában is segítek, mákos és diós kalácsot szoktunk sütni. Lara kilencedikes, egész nap jókedvűen dolgozik. Vajon mitől érzi ilyen jól magát? – Én ma nagyon jól érzem magam, szép az idő és itt vannak a barátaim is.A
Horvat Lara munka pedig csak munka, el kell végezni. De ha társaság van, akkor minden jobban megy és semmi sem olyan fárasztó – mondja végig moso-
A lányok ügyesen szedik a szőlőt, a társaságban mindenki jobb kedvvel végzi a munkát. lyogva. – Mi otthon minden évben szüretelünk, elég sok szőlőnk van. Természetesen én is segítek szedni, préselek, de a konyhában is besegítek. Ez persze korán keléssel jár. Először megsütjük a kalácsokat és a süteményt, aztán felpakolunk a hegyre. Ott nekilátunk a szüretnek. Az elején még elég érdekes, de amikor már harmadik hete szedjük a szőlőt, akkor azért már várom, hogy végezzünk. De a társaságban mindenki élvezettel végzi ezt a munkát, és ezért én is mindig jól érzem magam. A szüretelés végén társalgással zárjuk a napot.
A Dobronaki KÁI igazgatónője, Kovač Katarina is így gondolja, szerinte manapság az emberek, a gyerekek keveset beszélgetnek, találkoznak egymással. – A gyerekek ezt a szüretet évről évre nagyon várják, de élmény mindannyiunknak. A rendezvény fontos az iskola számára, hiszen tanítani nem csak az osztályban lehet, hanem a természetben is. A kommunikáció és a kapcsolatteremtés, az ismerkedés is másként folyik a szabadban, mint a falak közt, és a gyerekek élvezik a természetben eltöltött időt. Ezen a csodálatos hegyen egymás társasá-
gában mindenki jól érezheti magát, hiszen ez a nap, ez a rendezvény mindannyiunké – nyilatkozta az igazgatónő. Amikor az érett, egészséges szőlőfürtöktől megtelt a kosár, akkor a rekeszeket a fiúk talicskán a présházba tolták. Ott darálták, préselték, na meg kóstolgatták a finom szőlőlét, vagyis a friss mustot. Hátra van még a cukorszint mérése, természetesen ezt is megtanulhatták a gyerekek. Végül a szorgalmas munkáért bográcsban főtt finom ebéd, új barátságok, rengeteg élmény, egy feledhetetlen nap volt a gyerekek jutalma. Abraham Klaudia
Okostelefon után okosóra A technikai szakértők szerint az év szenzációja mindenképpen az úgynevezett okosóra. Az okostelefonok, táblagépek után az okos karórák terén is élen jár a Samsung a Galaxy Gear-rel. Az apró kütyü 320x320 képpontos felbontással vakít, ami elsőre nem tűnhet soknak, de vonatkoztassunk el a telefonok és tabletek pixel-orgiájától, itt egy mini kijelzőről van szó. A kis ketyere bekapcsolására van egy külön nyomógomb, de kinetikus módon is felébreszthetjük, ha a csuklónkat egy
6
Az órát kinetikus módon is életre kelthetjük, ha a csuklónkat egy határozott mozdulattal az arcunk felé fordítjuk. határozott mozdulattal az arcunk felé fordítjuk. Az óra belsejében a Samsung saját Exynos chipje ketyeg 800 megahertzen, fél gi-
gabájt RAM társaságában. Az óra mellett egyébként a műanyag csuklószíj is fontos, amely nem csak az óra rögzítésére szolgál.
Ezen helyezkedik el például az 1,9 megapixeles apró kamera, amely fotók mellett 10 másodperces, 720p felbontású minivideókat is rögzít, és minden felvételt automatikusan átküld az órával összepárosított telefonra vagy tabletre. Szintén a szíjon találjuk az apró hangszórót, a mikrofon viszont az órán található, a kijelző alatt. Hamarosan érkezik egy külön app is, amellyel akár bárki megtervezheti a saját kis indítóképernyőjét. Alapfunkcióként a híváskezdeményezés mellett megnézhetjük a hívásnap-
lót, és olvashatunk smseket is. Extraként olyan apró figyelmességeket tud, mint például a csatlakoztatott Galaxy Note eszközök könnyű feloldása: ha tabletünkhöz vagy telefonunkhoz 2–3 méternél közelebb megyünk az órával a kezünkön, nincs szükség a PIN-kód megadására vagy egyéb hókuszpókuszra, egy mozdulattal „kinyithatjuk” az eszközt. A Gear képes „megcsöngetni” a csatlakoztatott eszközt, ha nem tudjuk, hol hagytuk, de ugyanez visszafelé is működik, ha valahol ottfelejtettük az órát.
I F I 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Fiús, lányos dolgok
Beszélgetés az első randin? Mentőövek és tabutémák Nem olyan könnyű az első randin témát találni a beszélgetéshez. Bár nem kell mindenáron ráerőltetni a másikra egy-egy témát, azért nem árt résen lenni és egy-egy szünetben valami sablonos dologgal belekezdeni a beszélgetésbe. A rövid szüneteket viszont el is szúrhatod egy olyan témával, ami az első randin kimondottan tabunak számít.
Mentőtémák első randin: Hobbi Ha van hobbid, az mindig jó mentőtéma lehet. Bátran mesélhetsz, de vedd észre, ha uncsinak tartja a mondandódat. Ha a saját hobbidról beszélsz, soha ne menj bele a részletekbe.Tehát csak módjával! Ha azt látod, hogy választottadnak nem tetszik a téma, inkább kérdezz rá, hogy neki mi a hobbija. Gyermekkor Na persze nem vagytok
még olyan öregek, hogy régi szép emlékekről beszéljetek, de pár vicces történeted biztos akad, amivel meg tudod őt nevettetni.Valószínű rá sem kell kérdezned, neki is lesz mit elmesélnie. Háziállat Két lehetőség van: vagy közös hang lesz, vagy teljes lesz az ellentét. Így először bizonyosodj meg róla, hogy például mindketten kutyások
vagy macskások vagytok-e. Ha egyértelműen különböző az érdeklődési körötök, inkább hanyagold a témát. Ételek Ez is egy jó kis téma lehet a beszélgetés során, a kedvenc kaják átbeszélése közben megismerheted a partnered ízlését, így később könnyen a kedvébe tudsz járni. Utazások, nyaralások Jó kis sztorizgatós beszélgetés alakulhat ki a nyaralási, utazgatási élményekből. Arra mindig figyelj, hogy a másik
fél is szóhoz jusson és mesélhessen ő is, mert egy idő után unalmas lehet az élménybeszámolód. Tévé, mozi, könyv Kedvenc sorozatok, kedvenc filmek átbeszélése közben simán kiderülhet, hogy mindketten ugyanazokat a filmeket szeretitek, és a következő randi helyszíne akár egy jó kis mozi is lehet.
I F I 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Facebook Bizony, a közösségi oldal is egy jó mentőöv lehet, ha megrekedtetek a beszélgetésben. Az új alkalmazások, játékok, vagy a közös barátok mind újraéleszthetik a beszélgetés menetét. Egy dologra azonban mindig ügyelj és tartsd szem előtt: hagyd szóhoz jutni a partneredet is. Nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor valaki csak önmagáról beszél úgy, hogy közben a másik felet egy mondat erejéig sem tudja meghallgatni!
múlt hétvégi szétcsúszós buli botrányos pillanatait szeretnéd megosztani újdonsült kiszemelteddel, tartsd fejben, hogy valószínűleg ez alapján fog megítélni téged, és nem feltétlenül jó értelemben. Az ilyesmivel várj egy kicsit! Tedd félre a lelkizést! Mindenkinek vannak ilyenolyan problémái, kinek kisebbek és kinek nagyobbak.Az is
lehet, hogy te egy rendkívül érzékeny, pillangólelkű emberke vagy, aki szereti jól kibeszélni magából a felgyülemlett érzelmi terheket – okozza azt szakítás, családi parák, suli vagy más. Ezzel nincs is semmi gond, viszont számolj vele, hogy a legtöbben nem igazán erre az oldaladra lesznek kíváncsiak az első randin. Ki akarna rögtön a lelki szemetesláda szerepébe bújni? Összeállította: AK
Miley Cyrus és Liam Hemsworth felbontotta jegyességét
Tabutémák első randin: Felejtsd el az exed! Elég evidensnek tűnik, de sokan megfeledkeznek róla – főleg olyanok, akik friss lelki sebekkel vágnak bele a randizásba –, hogy TILOS az exről beszélni bármilyen formában! Senki sem kíváncsi rá, hogyan tolt ki veled, te pedig mennyire összetörtél emiatt. Arra sem, hogy milyen szép, okos és érdekes volt, hiszen ha erről áradozol, csupán elvárásokat támasztasz a partnered felé. Ne vicceld el! Jó az, ha vicces figura vagy, vagy ha van humorod, de ha túlságosan elpoénkodod a helyzetet, nem biztos, hogy komolyan fognak venni. Ha pedig úgy gondolod, hogy a
Nem kerül sor az álomesküvőre Miley Cyrus és Liam Hemsworth között. A mostanság botrányos dolgokat művelő énekesnő menedzsere hivatalos közleményben tájékoztatta az újságírókat, hogy Miley újra szingli. A pár a 2010-es Utolsó dal forgatásán szeretett egymásba, és 2012-ben Liam megkérte Miley kezét. Már a lagzit tervezgették, amikor szárnyra kaptak a pletykák, hogy féltékenység miatt megromlott a kapcsolatuk. Liam sokat forgatott (az Éhezők viadala trilógia szereplőjeként), Miley pedig készülő új albumával foglalkozott. A pár bizonygatta, hogy minden rendben köztük, ám ritkán látták őket együtt. A közeli ismerősök szerint az vezetett a szakításhoz, hogy nem tetszett Liam-nek Miley új, botrányos életvitele.
7
Poszterünkön: Icona Pop
Elektropop és kiabálós dalok – ezek a svéd csajok…! Nem nagy a közös múltjuk, de máris nagy sikereket értek el. Az idén nyáron a csapból is folyó sláger volt az Icona Pop lányduó I Love It című száma, és a jellegzetes „kiabálós dal” június utolsó hetében elfoglalta a brit slágerlista első helyét is... Az ABBA óta az Icona Pop a 19. svéd együttes, melynek ez sikerült. S kiket is takar az Icona Pop név? A duót Caroline Hjelt és Aino Neneh Jawo, két stockholmi csaj alakította 2009 februárjában. A vörös hajú Caroline 1987. november 8-án született,Aino, a finn és afrikai származású lány (apja gambiai) pedig 1986. július 7-én. A két lány egy buliban találkozott, ahova Ainót egy
egyből tudták: ebből valami nagyon jó fog kisülni. Zenéjük klasszikus pop dobokkal és szintetizátorhangokkal, aminek a hallgatása közben „elsírod magad és egyben nevetsz is”. S úgy látszik, hogy nem múlhat el egy nap sem, hogy a hangszórókból ne bömböljön az általuk játszott electrohouse, punk, indie pop. Az Icona Pop első kisle-
HBO Girls című sorozatában, mobiltelefon-reklámban, a Glee valóságshowban, de még a Sütiszörny a Szezám utcából is feldolgozta. Sikerszériája megkoronázásaként pedig június utolsó hetében elfoglalta a brit slágerlista első helyét. Több mint kétmillió kislemez eladása csak Amerikában, rengeteg tévéfellépés, nemzetközi le-
adott ki All Night címmel, a szám természetesen klippel együtt jelentkezett, mely az uderground melegklubok sajátos táncverseny-kultúráját érzékelteti. Az idei év egyik legjobban
várt albuma pedig idén októberben érkezik majd THIS IS.ICONA POP címmel, rajta lesz We Got the World és Ready for the Weekend című daluk is. Összeállította: SNK
Attól rettegett az énekesnő, hogy sosem áll újra talpra
szakítás után elcipelte egy jó barátja, a buli házigazdája pedig Caroline Hjelt volt... Az együtt áttáncolt éjszaka eredménye az lett, hogy elhatározták: „megalapítják a világ legjobb zenekarát”. Persze az ember sok mindent elhatároz egy fergeteges buli hangulatában, aminek másnapra annyi... – de esetükben ez nem így történt. Szerencsére – visít fel a rajongótábor. Amint elkezdtek dalokat írni – Aino testvérének stúdiójába vonultak –,
8
meze a Manners című dallal a megalakulás után két évvel jelent meg, és már jelentős figyelmet keltett, de az igazi nemzetközi áttörést a 2012 májusában kislemezen megjelent I Love It című dal hozta. A dalt részben Charli XCX írta és énekel is benne. A vidám nemtörődömséget sugárzó, önfeledt kiabálós dal már tavaly nyáron számos országban népszerű volt, de igazán agyonjátszott dallá csak idén vált. A dal behálózott mindent: szerepelt az
mezszerződés, koncert 20 ezer ember előtt a Madison Square Gardenben – csak néhány az elért eredményekből. Azonban már jött is az új, a Girlfriend című kislemez (a dal klipje a lánybarátságot élteti), amely fülbemászó dallamával hasonló babérokra tör. Nem titok, hogy olyan rutinos sztárok állnak a lányok mögött, mint a Stargate, Benny Blanco, Shellback, de a 2Pac dalaira is alapoznak. A svéd lányduó július végén egy újabb kislemezt
Jessie J sokáig nem beszélt arról a balesetről, amikor eltörte bokáját. Az énekesnő sérülése sokkal súlyosabb volt, mint amit állított, és csak most merte beismerni, hogy attól rettegett, élete végéig tolószékbe kényszerül. A Price Tag énekesnője 2011-ben törte el a bokáját, így fellépéseire tolószékben, illetve mankóval érkezett. A törése nem volt egyszerű, több műtétet végrehajtottak rajta, csavarokkal rögzítették a sérült részt és csontátültetésre is szükség volt. Jessie J-t azóta mindenhová elkíséri egy fizioterapeuta, aki segít az énekesnőnek, amikor fájdalmai vannak. A hamarosan új lemezzel visszatérő énekesnő sokáig tartott attól, hogy soha nem tud már rendesen járni, de szerencsére helyrejött. Bár a mindennapi fájdalom megmaradt, de nem kell élete végéig mankóval járnia vagy tolószékben közlekednie.
I F I 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Kate Saunders:
Cicus és a Büdös Macskák háborúja
Barátunk, Superman
(Bekas) 2012, svéd–finn–iraki film
Írta és rendezte: Karzan Kader, Fényképezte: Johan Holmqvist Zene: Juhana Lehtiniemi, Szereplők: Zamand Taha, Sarwar Fazil
Irakban járunk a kilencvenes évek elején. Egy világvégi kis falu mozijában a legkisebbek örömére peregnek a filmek. Egy alkalommal a Supermant vetítik, amit áhítattal les meg egy tetőlyukon keresztül két nincstelen fiúcska. Lelkesedésük nem ismer határt, s miután a térképen mindössze egyujjnyi távolságra van, elhatározzák, Amerikába mennek, hogy találkozzanak a szuperhőssel. Se pénzük, se útlevelük, ám a gyerekek tántoríthatatlanok, és egy Michael Jackson nevű szamár hátán nekivágnak életük kalandjának. A Barátunk, Superman tehát két fiú meséje, akik egy elérhetetlen álmot szeretnének megvalósítani. Az alkotás valamennyi korosztály számára önfeledt szórakozást nyújt.
Könyvmolyképző, 2004 „Gyorsan levette a farmert meg a pulcsit. Még a keze is remegett közben. Aztán leült a padra, hogy felhúzza a fehér sztreccsnadrágot. Cicus nem volt egy nádszál.” És emiatt nem érezte jól magát, mindig kilógott a sorból és nem tudott beilleszkedni a társaságba. Egyik nap, amikor a balett-tanárnője kizavarja a balettóráról, Cicus magányosan üldögél az öltözőben és egy apró alabástromkövet forgat a kezében, amelyet régész apjától kapott ajándékba. A kő a titokzatos körülmények között eltűnt Matskahegyi professzor tulajdona volt. És láss csodát – a kőnek elképesztő ereje van. Olyan ereje, amely valaki mássá varázsolja: csodálatossá, gyorssá és mozgékonnyá – ugyanis az egyik pillanatról a másikra egy szépséges lánycicává változik. Így hirtelen Cicus az utcán, a macskatársadalomban találja magát, és kezdődhet is a különös kalandok sorozata... Ajánlja:
Farkaš Brigita könyvtáros
ifi – horoszkóp Kos Eljött az ideje a változásnak, egy új szerelemre találsz vagy a jelenlegi kapcsolatodat hozod újra tűzbe. Egy családi összejövetel is kilátásban van októberben, amely nagy örömöt és kikapcsolódást fog nyújtani. Egy ismerősöd kölcsön kérhet tőled, óvakodj tőle, mert kellemetlen szituációkat okozhat.
Bika A szerelmi életed könnyen pletyka tárgya lehet a suli falain belül, ha mindennap másokkal flörtölsz. Pedig lehet, hogy van valaki, aki komolyan is gondolná veled, ha nem szemeznél mindenkivel. Végre újra van zsebpénzed, most bűntudat nélkül megveheted magadnak azt, amire már olyan régóta vágytál.
Ikrek Az ősszel felhalmozódnak a sulis teendők, plusz órákra is szükséged lehet. Szóval mindent bele, ne halogass semmit egy nappal se! Szerelmi életedben nyugi van. Ha párodat legyűrné a nátha vagy hasonló szezonális frász, akkor mutasd meg neki, milyen gondoskodó vagy. Meglátod, értékelni fogja.
I F I 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Rák Készülj fel egy a suliban bekövetkező változásra. Az újdonság azonban nem feltétlenül jelent rosszat. Szerelmeddel jó a kapcsolatod, ha valamin össze is vesztek, hamar kibékültök újra. A családoddal egy komoly beszélgetésre számíthatsz októberben a pénzről – spórolás és gyűjtögetés címszó alatt.
Oroszlán Reménytelien indul ősszel az iskola, az aggodalmaid szertefoszlanak, mert a változások jó irányba haladnak. Szerelmi életedre viszont túlságosan hatnak a barátaid. Próbálj kedvesednek hinni és kevésbé az ismerőseidnek. Nem biztos, hogy mindenki a legjobbat akarja neked.
Szűz Október elején egy váratlan pozitív változásra számíthatsz a szerelemben, a hónap végén pedig egy kisebb utazásra van kilátás, amit békés családi hangulatban fogsz eltöltetni. Plusz zsebpénz is üti a markodat október hónapban, talán egy rokonod lesz hozzád nagylelkű.
Mérleg A suliban elveszted egy befolyásos személy támogatását, egy iskolatársad irányából pedig ellenségeskedésre számíthatsz. Ha őszintén és higgadtan viselkedsz, akkor a felmerülő gondok gyorsan megoldódnak. Októberben hajlamos leszel a túlköltekezésre.
Skorpió Október közepén egy kellemetlen látogatásra számíthatsz, amely hatással lehet életedre. A családi gondokból, vitákból próbálj kimaradni. Helyette inkább keresd a korodbeliek társaságát. A sok remény és várakozás végre beérett, aki után már hosszú ideje sóvárogsz, most randira hív.
Nyilas Ha elkapott a vásárlási láz, előbb inkább kérdezd meg magadtól, hogy valóban szükséged van-e újabb kacatra. Ugyanis egy hasznosnak vélt dologra költesz, ami pénzkidobásnak fog bizonyulni. Az október kellemes kikapcsolódásokat és egy kisebb vakációt is tartogat szép pillanatokkal.
Bak Néhány érdekes és értékes információ birtokába jutsz, ami új iskolai lehetőséget hoz számodra. Változás áll be az életedben. Ősszel többször érezheted úgy, hogy párod kevésbé aktív és lelkes, mint te, és ez kisebb árnyékot vet kapcsolatotokra. Próbáljatok eljárni együtt valamilyen sportszakkörre.
Vízöntő A zsebpénzed szempontjából az ősz sikeresnek ígérkezik számodra. Már alig várod, hogy vásárolni mehess és felújítsd az őszi ruhatárad. Egy régi szerelem bukkan fel a semmiből és erős érzelmeket vált ki belőled. Az ősz nem hoz új kapcsolatot, hanem visszaröpít a múltba.
Halak A pénzt illetően légy óvatos idén. Az ősz nem alkalmas a kölcsönadására, egy kedvesnek tűnő haverod könnyen csőbe húzhat. Szeretsz szeretve lenni, ha még nem találtál rá az igazira, az ősz jó lehetőségeket fog kínálni a flörtölésre és akár egy komolyabb kapcsolat kialakulására is.
9
Dögös köröm- és ujjpercgyűrűk Egyre jobban terjed az új őrület, a köröm- és ujjpercgyűrű. A Chanel ki is használta ezt és gőzerővel gyártja újdonságait. Míg sokaknak még furcsa, addig mások már be vannak indulva ezért az új kiegészítőért.
A legtökéletesebb immunerősítő házilag – ettől tuti talpra áll az immunrendszered! Egyetlen adag elegendő belőle ahhoz, hogy az immunrendszered talpra álljon és szerencsésen átvészeld ezt a meghűlős, náthától,
mindenki tudja, hogy százszor erősebb, mint az antibiotikumos kezelés a vírusos betegségek leküzdésében. A méznek, a vörös borsnak
tavaszi kimerültségtől sújtott időszakot! Van benne fokhagyma, bors, citrom és méz, vagyis minden, ami szükséges a vírusok elleni mérkőzéshez. A fokhagymáról már
és a citromnak úgyszintén megvan a hírneve, ami a gyógyítást illeti. Együtt valóságos elixírt alkotnak, amely több nyavalyától, közöttük a banális náthától is megszabadít. A recept elkészítési
10
ideje minimális – alig 5 perc. A hatása viszont maximális a szervezeted egészségére nézve. Próbáld ki hát te is a csodakészítményt! Mi kell hozzá? 1 citrom, 1–2 cikk fokhagyma, csipetnyi vörös bors, 1 evőkanál méz. Hogyan készítsd el? – Vágd ketté a citromot. – Csavard ki a citrom egyik feléből a levét.A megmaradt héjat tartsd meg. – Aprítsd fel a fokhagymát, és hagyd így állni 10 percet. Aztán tedd bele a citromlébe a vörös borssal együtt. – Add hozzá a mézet is és keverd őket alaposan össze. – Öntsd vissza a kapott „masszát” a citrom héjába, és idd meg mindenestül! Egészségedre! Összeállította: AK
Őszi ajtódekoráció szalmakalapból
Ahogy láthatod, semmi bonyolult nincs egy őszi ajtódísz elkészítésében. Te is alkoss valami eredetit és lepd meg vele családtagjaidat! Természetesen nem kell ragaszkodnod a képen látottakhoz, igazából bármilyen őszi termést felhasználhatsz a gesztenyétől a dión át a kukoricacsuhéig. Ha jól sikerült a műved, fotózd le és bátran küldd el e-mail címünkre! I F I 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
Ifi fejtörők
SUDOKU
A sziklamászó Egy 40 méter magas függőleges sziklafal tetejéről egy hegymászó le szeretne jutni. Semmije sincs, csak egy 30 méter hosszú kötele és egy bicskája.A sziklafal felénél, azaz 20 méteres magasságban van egy kiszögellés, ahol megállhat. A sziklafal tetején vagy a kiszögellésnél odakötheti a kötele végét, de azt rángatással távolról kioldani nem tudja. Ugrani nem ugorhat. Hogyan tud lejutni?
– Mi van messzebb tőlünk? – kérdi a tanár Mórickától. – Kína vagy a Hold? – Szerintem Kína! – Miből gondolod? – A Holdat innen is látni! Kínát nem! A rendőr megállítja a szőke nőt: – Hölgyem, kérem a nevét! – Na de akkor engem hogyan fognak hívni? Két görénytulajdonos beszélget: – És hol alszik a görényed? – A lábamnál. – És nem büdös? – Majd megszokja. – Apu! Találtam egy elveszett labdát. – Honnan tudod, hogy elveszett? – Hát a gyerekek az udvaron még most is keresik...
Hibakereső
– Na, mi volt az érettségin? – kérdezi a fiát a bűnöző. – Ne izgulj, másfél órán át faggattak, de az égvilágon semmit nem tudtak kiszedni belőlem! Áll a tükör előtt egy kövér nő: – Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken? A tükör erre így felel: – Állj odébb, mert nem látok semmit!
A hegymászó egy 10 és 20 méteres darabra vágja a 30 méteres kötelét. A 10 métereset odaköti a szikla tetejéhez, és a másik végére csinál egy pici hurkot, amin keresztüldugja a másik kötéldarabot úgy, hogy 10–10 méter lógjon le a hurok mindkét oldalán. Ezután leereszkedik a 10 méteres kötelén a hurokig, majd a dupla kötélen leereszkedik a peremig, ahol a 20 méteres kötéldarabot le tudja húzni. Végül a peremről leereszkedik a 20 méteres kötéllel. Megoldás:
Két rendőr barkochbázik: – Férfi? – Igen. – Fekete haja van? – Igen. – Szemüveget hord? – Igen. – A munkatársam? – Igen. – Rákérdezhetek? – Igen. – Ki az?
Hittérítők és kannibálok Áll egy folyóparton három hittérítő és három kannibál, át kell kelniük a folyón egy csónakkal, amibe csak két ember fér bele. Ha egy hittérítő egyedül marad a parton, miután elment a csónak, azt azonnal megeszik a kannibálok. Hogyan jutnak át? Fontos, hogy a kannibálok nem eszik meg a hittérítőket rögtön, hanem csak akkor, ha egy darabig egyedül kell várniuk a parton. Megoldás: Először átmegy egy hittérítő egy kannibállal, majd visszajön a kannibál, odaadja a ladikot a két hittérítőnek, akik átkelnek, majd egyikük visszajön a ladikkal és átvisz vele egy kannibált, de utána ő marad a túlparton és a kannibál átmegy a másik két kannibálért. I F I 2 013 . s ze p te m b e r 2 6 .
ifi viccek
Ha elég szemfülesek vagytok, a két egyformának tűnő budapesti képeslapon 10 eltérést találhattok. Keressétek meg ezeket!
Rettenetesen sír a falusi kisgyerek. Odamegy hozzá a szomszéd és megkérdi: – Mi a baj, kisfiam? – Az anya beleesett a pöcegödörbe. – Te jó ég! – kiált fel a férfi, és beugrik a pöcegödörbe. Keres, kutat, néha még le is bukik, aztán felszól a gyereknek. – Sajnos, sehol sem találom az anyádat. A gyerek benyúl a zsebébe, kivesz egy csavart és bedobja a gödörbe. – Akkor a csavar se kell.
11
Icona Pop