Ifi2010oktober

Page 1

2010/7.

X/21.

SzlovĂŠniai magyar gyermeklap


A Kicsi szürke sejtek tévés vetélkedőn Már a tavalyi iskolaév végén sor került a „Kicsi szürke sejtek” című vetélkedő selejtezőjére, amely nekem és még kilenc tanulónak nagyon jól sikerült. E tanév elején két héten át szorgalmasan készültünk a megmérettetésre. Minden reggel 7 órára iskolába mentünk, ahol felelgettünk Martina tanárnő kérdéseire. Kilencünket három csapatra osztotta a tanárnő. Én az első csapatba kerültem Sara

és Jan társaságában. Már az elejétől nagyon jó csapatnak számítottunk. A regionális vetélkedő az idén nálunk az 1. Számú Lendvai KÁI-ban volt szeptember 22-én. 31 csapat gyűlt össze. Először írásbeli dolgozatra került sor, amelyen a mi csapatunk volt az első. Utána szóbeli felmérés volt, amely köztünk, a Gornja Radgona-i, a ljutomeri és a beltinci iskolák között zajlott le. Nagy örömünkre a mi

csapatunk lett az első 45 ponttal. Így október 5-én Ljubljanába utaztunk, ahova elkísértek az osztálytársaink és az osztályfőnökünk is, és végig hangosan szurkoltak. Ez számomra különös napnak számított, hiszen a vetélkedőt a szlovén RTV stúdiójában vették fel, és aki vezette a vetélkedőt, nem más, mint Pavle Ravnohrib, szlovén színész és műsorvezető. Az ellenfelünk a Selnica ob Draviról érkezett általános iskolások csapata volt, akik sajnos erősebb ellenfélnek bizonyultak. A vetélkedő után „jutalomként” a Mc Donald`sba is ellátogattunk. Ha el is vesztettük a döntőt, nem vagyunk szomorúak, hiszen gazdagabbak vagyunk egy nagyon szép élménnyel. Novak Grega, 7. b

Történelmi vetélkedő és akadályverseny Pécsett

kora című történelmi vetélkedőn és a Hadik András Akadályversenyen. A versenyek mellett végigbarangoltuk a várost, megtekintve Vasarely, Csontváry műveit és a Zsinagógát. A vetélkedő két részből állt, az elsőben a tudásunkat kellett megmutatnunk, a másodikban pedig a gyorsaságunkat, ügyességünket.

Iskolánkat Gál Patrik, Koša Erik, Somi Lars, Toth Matija képviselte e sorok írójának társaságában. Na-

gyon jól helytálltunk, hisz csak egy hetet kaptunk arra, hogy megtanuljuk a vetélkedő teljes anyagát, amit a többi versenyző már májusban megkapott! Mindent egybevéve elértünk egy szép 5. helyezést, az akadályversenyen egy még szebb 3. helyezést – és nagyon jól éreztük magunkat. Vida Dorian

IFI – muravidéki magyar ifjúsági lap Megjelenik havonta egyszer a Népújság mellékleteként. Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, Lendva Igazgató: Horváth Ferenc Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: a Népújság szerkesztősége Cím: Fő utca 124., 9220 Lendva, Szlovénia, tel.: 02/5776-180, e-mail: ifi@nepujsag.net

2

Négyen az országos versenyre Szeptember 24-én zajlott az 1. Sz. Lendvai KÁI-ban a Logikaverseny negyvennégy tanuló részvételével. Négy

tanuló jutott be az országos fordulóba: Požonec Mária Dorothea, Bernard Rebeka, Somi Lars és Sep Noemi.

Osztálykirándulás Budapesten

után lehetett belépni. Amikor mind túlestek rajta, bejárták a Parlamentet. Az idegenvezető sok érdekes dolgot mondott az épületről. A Parlament elhagyása után útjuk a mi híres lendvai képzőművészünk, Zala György tervei alapján készült Hősök terére vezette őket, ahol csak 5 percig időztek, mivel a kirándulás legjava csak most következett. A gróf Széchenyi István által megálmodott Lánchídon való átkelés alatt a tanárnő gyorsan ismertette a híd történetét. A Budai Vár láttán mindenki elcsodálkozott, mivel oly gyönyörűen fürdött az őszi napfényben. A Mátyástemplomból csak keveset láttak, s az idő azt sem tette lehetővé, hogy megtekintsék a Halászbástyát. Végül kétbőröndnyi élménnyel hagyták el Budapestet. De a fárasztó túra után már mindenkinek a gondolatai hazafele, az ágy melege felé szálltak. Az iskolaudvarra fél tízkor érkeztek, ahol már várták őket a szülők. Göncz Norbert

2010. október 8-án a Lendvai KÁI 8. osztályos tanulói hajnali 5-kor elhagyták az iskolaudvart azzal a szándékkal, hogy megtekintsék Magyarország fővárosát, Budapestet

A pályaudvarról elindultak a Csodák Palotájába, ahol 3 órán keresztül próbálhatták ki a legkülönbözőbb találmányokat és új ismereteket szerezhettek a tudomány világából. A három

és annak nevezetességeit. Az út hosszú volt. Volt, aki az alvásnak szentelte a reggel további részét, de akadtak olyanok is, akik alig várták, hogy megérkezzenek a nagyvárosba. A több órás várakozás után végre megállt a busz és a 8. osztályos tanulókat a Keleti pályaudvar fogadta.

óra elteltével elhagyták a Csodák Palotáját és meguzsonnáztak, majd metróval elindultak a Parlament felé. Amikor meglátták a csodálatos épületet, a tanulók nem haboztak. Ki-ki fogta a fényképezőgépét és készített néhány felvételt az épületről. A Parlamentbe csak a biztonsági vizsgálat

Foto: Sakač Sara

Október 19-én és 20án a Lendvai 1. Sz. KÁI tanulóiként részt vettünk Pécsett az Erkel Ferenc és

Az osztálytársak szurkoltak és bátorították csapatunkat a ljubljanai tévéstúdióban.

I F I 2 010 . o k tó b e r 21.


Kifutón: Solarič Patrik: mindene a földrajz és a foci

Akkor szeret iskolába menni, ha aznap földrajz, történelem és torna van

Elmondom mindjárt az elején: Solarič Patrik Dobronakról a helyi KÁI kilencedikes tanulója, és mindene a földrajz és a foci. S még valamit nagyon szeret: imádja a McDonald’s-os ételeket. Nincs pardon, ott mindig meg kell állni, s Patriknak volt is ott kellemes élménye. Hogy mi? – olvasd végig a riportot! – A földrajz engem már régóta érdekelt, mindig is kíváncsiskodtam, bármerre járt a családunk. Főleg a városok, a fővárosok, egy-egy régió, tájegység nagyobb városai csigázzák fel bennem az érdeklődést. Nagyon sok könyvem van, több képes is, amiből kiböngészhetem azt, ami éppen

hogy a földrajzórán sokszor még többet szeretne tudni, mint amennyit hall, így gyakran kérdez, érdeklődik Kósa tanár úrnál. Van, amikor enyhén ütköztetik a véleményüket is, s már előfordult, hogy bizonyos városok lakosságszámában nem tudtak egyetérteni. – Ez a japán Tokió és a

gyon szeretek ilyen témákban beszélgetni, kérdéseket feltenni, választ kapni rájuk – mondja Patrik, aki tutira ismeri az európai országok fővárosait, sokszínűségét, tarkaságát. Most Afrikát szeretné jobban megismerni. De jó ez a földrajz! Képzeletbeli utazást is jelenthet, csak sok-sok adatot kell gyűjteni ahhoz, hogy ezt valóban megéld és szabadra tudd engedni a gondolatokat… S máris ott találod magad a kiválasztott helyen, városban, téren, majd még utánanézel ennek vagy annak az apróságnak, me g je g yz e d, tanárodtól még plusz információt

Patrikot szinte minden érdekli, ami a földrajzzal, a tájakkal, városokkal kapcsolatos.

érdekel, vagy találhatok bennük valami újat. Persze minden határt megdönt az internet, hiszen képekben és szövegben is gazdag tartalmat tud adni. S nem is kell hozzá más, mint egy kis kitartás – mondja az ebédlőben velem szemben ülő Patrik. Elmondja még, I F I 2 010 . o k tó b e r 21.

dél-amerikai Mexico City összehasonlítása volt, én egyet állítottam, a tanár pedig mást. Majd a beszélgetés során megállapítottuk, hogy a külterületeket figyelembe véve Mexico City a lakosság szempontjából nagyobb város mintegy 30 milliós lélekszámával. Na-

kérsz… Hasonló a helyz e t a történelemmel is, vallja Patrik. Nem véletlen, hogy tanul-

mányait turisztikai középiskolában kívánja folytatni. Szeret új tájakat látni, a sok verseny révén – melyek különböző helyszíneken vannak itthon vagy külföldön – ez részben sikerül is neki. – S melyik ország tetszik a legjobban? – Szlovénia tetszik legjobban, a városok közül pedig München. – Van ennek valami titka? – Van, nag y Bayern München-rajongó vagyok – mosolyodik el Patrik. – Nagyszüleim ugyanis ott élnek, s többször voltam már náluk nyári vakáción. Volt szerencsém már élőben is látni játszani a Bayernt, a stadionjuk szép és nagy, közel 70 ezer férőhelyes. Az FC Bayern akkor a nürnbergi csapattal játszott, egyszer pedig a német focilegendák léptek pályára, persze azt is megnéztem. Nagy élmény volt ott lenni, az igazi szurkolók között. Tengernyi z ászló, piros és fehér színűre festett arcok… A meccsekről a belépőjeg ye k e t i s őrzöm. Péld a ké p e m Philipp Lahm – mondta beszélgetőtársam, s csak most vettem észre, hogy Bayernmezben van,

Milyen zenét hallgatsz? – Popot, rockot. Kedvenc zenekarod? – Green day. Mi a hobbid? – A foci. Kedvenc tantárgyad? – Földrajz, történelem. – Kedvenc tanárod? – Kósa tanár úr. Házi kedvenced? – Bem kutya. Kedvenc színed? – A kék. Horoszkópod? – Vízöntő. Mennyi időt töltesz naponta a számítógép mellett? – Egy órát – tanulással, játékkal.

mégpedig fehérben. – Igen, ez a színük – állapítom meg hangosan. – Dehogy, a piros a hazai színük, idegenben viselik a fehéret. Van tőlük egy labdám, az is piros – igazít ki Patrik. Idehaza pedig nagy Maribor-szurkoló, szinte nincs meccs, hogy ne nézné meg a csapatot a Ljudski vrt stadionban, persze lila mezbe beöltözve. A Maribor felszerelése kompletten megvan Patriknak, a sállal és a sapkával együtt. Nagy szurkoló. De Patrik maga is nagy focis, és nem csak űzni szereti ezt a sportot, hanem sikeres is. A korosztályos csapatban Dobronakon már három gólt is szerzett. S milyen élménye van Patriknak a McDonald’s gyorsétteremből azon kívül, hogy nagyon szereti az itt készített ételeket? – Hát az tör tént, hogy a Maribor és a skót Hibernian meccse után persze a McDonald’s-ban kötöttünk ki. Mi már ott beszélgettünk , amikor hozzánk lépett egy skót szurkoló és megkérdezte tőlem, hogy elcserélném-e vele a „Viole”, a maribori futballcsapat szurkolóinak sálját egy hibernianos sálért. Hát persze, miért ne? Így eredeti sálam van a skót csapattól – mondta Patrik. Szolarics Nađ Klára

3


Vendégségben az 1. Sz. Lendvai KÁI együttesénél … merthogy nálunk ilyen is van. Nem is akármilyen! Alig várjuk azokat a rendezvényeket, ahol ők szerepelnek. S már sokszor szereztek nekünk örömöt az iskola falain belül, meg azon kívül is. Az első szereplésükkel az Iskolaalap karácsonyi jótékonysági rendezvényén óriási sikert arattak. Ez hatalmas önbizalmat adott a zenészeknek, s azóta is szakadatlanul gyakorolnak. Az idén új arcokkal bővült a zenekar. Mint tudjuk, az a dolgok rendje az iskolában, hogy a tanulók jönnek, aztán elmennek, így az állandó jellegű tevékenységek során mindig új tagokról

kell gondoskodni. Így a két énekest egy váltotta fel. Egyik nap bekéredzkedtem a próbájukra. Csütörtök délután, az iskola tévészobája. Itt rendeztek be kis gyakorlótermet a

zenészek. Amint beléptem, furcsa zenebona fogadott, ki-ki a saját hangszerét állítgatta, hangolta. Csendben helyet foglaltam, míg mindenki eljön és elkészül. Sajnos, az énekesnő, Perša Lara és a basszusgitáros, Franko Jan elfoglaltságuk miatt nem tudtak részt venni a próbán. Sebaj, velük majd később beszélgetek, gondoltam, s máris harmo-

– A nevem Dolenčić Matija, 8. osztályba járok. Én is gitározom, mint Luka. Önszorgalomból tanultam meg zenélni, s a barátaim unszolására csatlakoztam az együtteshez. A zene területén mindenevő vagyok, de talán a rockzene a kedvencem.

– Gal Filip vagyok, 8. osztályba járok. Én vagyok az együttes dobosa. Már négy éve dobolok. Zeneiskolában tanultam meg a dobolást, de egyedül is képzem magam. Szeretem a rockzenét, és persze játszom is.

4

nikusabb hangok ütötték meg a fülem. A zenekar készen állt, eljátszottak egy számot, megteremtve a jó hangulatot. A csapat vezetője, Sol­ dat Damir tanár figyelte a

zenét, s beállította a hangokat. Ő jól ért ehhez, hiszen maga is zenész, de erről majd később. A szünetben megkértem az együttes tagjait, mutatkozzanak be.

– Hajdinjak Cofek Luka, 9. osztályos tanuló vagyok. A kezdetektől az együttes egyik gitárosa vagyok. Zenélni zeneiskolában tanultam, s egyedül is képeztem magam. Kedvencem a rock, s nem csak hallgatom, játszom is.

– Franko Jan vagyok a 9.b osztályból. Az iskolai zenekar basszusgitárosa vagyok. A gitározást már 2 éve gyakorlom, otthon „a saját kezem vett rá” a gitározásra, és így tanultam meg egyedül.

– Pal Peter vagyok, 7. osztályos. Egy éve zenélek az együttesben, billentyűs hangszereken játszom. Már kicsi korom óta zongorázom, sokat gyakorolok és szerepelek is. Szeretem a klasszikus zenét, a dzsesszt és a rockot. Mindez jól megfér egymás mellett, a hangulatomtól függ, mikor milyet hallgatok. I F I 2 010 . o k tó b e r 21.


Számomra ez egy új dolog, igazi kihívás

Az iskolai együttes az egyik első fellépésén.

Az együttes vezetője Soldat Damir tanár. A zenei tudásának köszönhetően – mint tudjuk, több együttes kitűnő gitárosa – rutinosan irányítja a zenekar munkáját. Elmondta, hogy az igazgatónővel közösen álmodták meg az iskolai együttest, s válogatás után állt össze a zenekar kb. egy évvel ezelőtt. A jó zenészek mellett hangszerekre is szükség volt. Ezek egy részét a zenészek maguk

hozták, a többit az iskola szerezte be. Damir tanár úr feladata nem könnyű, de szívesen teszi. Ő a mindenes: tanár, tanácsadó, irányító, néha fegyelmező, hangtechnikus…, szóval minden, ami egy együttes működéséhez szükséges. Elárulta, hogy a munka és az egyéb feladatok miatt el kellett hanyagolnia a zenélést, de az iskolai csapat vezetése kicsit pótolja a hiányt. Neki is a rockzene a kedvence.

Hozzátette még, hogy karácsonyig el szeretnék készíteni az új összeállítást, amely 6–7 számból áll. Meggyőződése, hogy ez sikerül, hiszen a tagok odaadóan gyakorolnak. (Ezt én is tapasztaltam!) A szünet letelt, folytatni kellett a gyakorlást. Meghallgattam még néhány számot és elbúcsúztam tőlük. S amint hazafelé ballagtam, a tanár záró szavai csengtek a fülemben:

Dorian: Lara, úgy tudom, te nemrég csatlakoztál az iskola zenekarához. Korábban is foglalkoztál zenéléssel, vagy ez az első eset, hogy komolyabban veszed a zenét? Lara: Nem ez az első eset, hogy a zene is foglalkoztat. Korábban és most is a zenekar mellett énekkarra is járok. Mindig szerettem zenélni, énekelni. Dorian: Hogyan kerültél a zenekarba, és melyik a nehezebb feladat számodra, az énekkar vagy a zenekar? Lara: Úgy kerültem ide, hogy a kilencedikesek elmentek, és nem volt énekese a zenekarnak. Számomra ez nagyobb kihívás, hisz ez egy új dolog, és sok mindent még meg kell tanulnom. Emellett a kórusban többen énekeltünk egyszerre, itt pedig egyedül énekelek, és ez még szokatlan. Dorian: Hogyan készültök a fellépésekre a zenekarral? Lara: Most a tanárral gyakorolom a szövegeket, mert még nem ismerem az összest. Emellett az együttessel is gyakorolni fogunk. „Büszkék lehetünk rájuk, hiszen ha ilyen szorgalommal és odaadással zenélnek a továbbiakban is, biztosan ott csápolunk majd valahol egy stadionban az ő koncertjükön…”

U.I.: Kívánságukra az IFIposzteren ezen a héten a Metallica látható. Vida Dorian, Lendvai 1. Sz. KÁI

Both Miklós, a Napra együttes vezetője

Valóságos csodának számít a magyar zenei életben A Prímástalálkozón futottunk vele össze. Több formáció tagja a 26 éves gitáros-énekes, többek között a Barbaro, a Napra tagja, ha kell, az Állami Népi Együttesben és a Csík zenekarban is fellép vendégzenészként, meghívott sztárként. Gitárjátéka teljesen egyedi, mint azt a nagyoktól (Hendrix, Clapton, Al di Meola) már megszokhattuk. – S egy kicsit mindegyik zenekarból kilógsz…? – Nem, nem hiszem, hiszen egyébként nem hívnának. Inkább arról van szó, hogy nagyon sok dolog létezik, az ember érzelmi világának a tetten érése pedig elég bonyolult folyamat. A zenei univerzum összefüggéseinek a megértése is az, sőt annak továbbgondolása még inkább. I F I 2 010 . o k tó b e r 21.

– Kik hatottak rád? – Bár elsősorban gitáros vagyok, de így utólag legkevésbé a gitárzenék hatottak rám. Én a zenét mindig is „univerzális” értelemben szívtam magamba, s nem gitárosként. – Egyik kritikusod, méltatód, rajongód szerint valóságos csodának számítasz ma Magyarországon: gitár-

játékod rettentő „energiákat, szellemet” közvetít, mely „elképesztő virtuozitással” párosul. – Nem is ez a lényeg. Szerintem azért hívnak a népzenei alapon megszólaló zenekarok, mert ráéreztek, hogy nálam is a kiindulópont a „tiszta forrásként” emlegetett ősi örökség. Ma egy alkotó embernek sokféle zenei

Both Miklós lendvai fellépése.

szituációban értelmeznie kell önmagát, hogy frissen tartsa magát és inspirálni tudja önmagát. Ezekre a kirándulásokra szükségem van, szinte

nélkülözhetetlenek számomra, minden fellépésen valamit megtanulok, valami új zenei élménnyel gazdagodom. -ce

5


Amerikai Egyesült Államok – A le l USA-hozzávalók: felhőkarcolók, hírességek, luxus, csillogás, egy kis olaj, cowboyok, indiánok, hatalmas ranchek, hegyek, sivatagok és tengerpartok, mindezekhez egy hatalmas adag nemzeti öntudat, meglocsolva egy kis szabadsággal.

A Texas Rangers

Egy kis történelem 1492-ben megérkezett Kolumbusz Santa Maria nevű hajóján, s őt követték a különböző európai nemzetek képviselői, legjelentősebb számban az angolok, a franciák, a spanyolok és a hollandok. A mai államok kialakulásában elsősorban az angolok játszottak szerepet. Az angol királyok úgynevezett „charta”-kat, földfoglalási engedélyeket adtak ki a betelepülőknek, akik kialakították saját kis birodalmukat az Újvilágban. Amerika egyre inkább vonzóbbá vált az európai nemzetek fiainak. Egyre többen jöttek és egyre több királyi chartát adtak ki. És a nemzet lassan öntudatára ébredt. A problémák az adóknál kezdődtek. Az angol parlament, látva az új aranybányát, adóztatni kezdte az Újvilág polgárait, akik egy ideig tűrték is azt, azonban az adók egyre növekedtek.

És ez már nem tetszett az akkorra magukat már amerikai polgárnak hívó angoloknak. Ők arra hivatkoztak, hogy mivel nincs képviselőjük az angol parlamentben, ezért nem fizetnek adót az angoloknak. A dolog a híres Bostoni Teadélutánba torkollt, majd 1775-ben fegyveres összecsapássá fajult. Ekkorra már az egyesült területek száma 13-ra nőtt, melyek élén kormányzók álltak. George

Indiánok

Az amerikai kontinens bennszülött népei. Jelenleg a kontinens lakosságának egy tetemes, de kisebb részét képezik. Elnevezésük Amerika középkori újrafelfedezésével és egy tévedéssel kapcsolatos. Kolumbusz Kristóf azt hitte, hogy Indiát érte el, amikor a mai Dominikában partot ért.

6

Texas állam szervezete főleg bűnügyi rendőrségként működik, nyomozati munkát végez, bűntényeket derít fel, szökevényeket és körözött személyeket fog el. Viselik a legendás Texas Rangersjelvényt.

Route 66

1783-ban Anglia elismeri az Amerikai Egyesült Államokat. Ezzel hivatalosan is megszületett a mai USA, aminek első elnöke Washington lett.

Az USA Az autópályák anyjának, illetve az USA főútjának is szokták nevezni. A 66-os jelzést azért kapta, mert könnyű volt megjegyezni, kimondani és érdekes volt hallani. A 4.000 kilométeres autópálya összekötötte a keleti és a nyugati országrészeket. Washingtont nevezték ki az akkor formálódó Egyesült Államok képviseletére az angolokkal szemben. 1776. július 4-én a phi­ la­delphiai kongresszus elfogadta a függetlenségi nyilatkozatot (amit Thomas Jefferson írt). Washington kikiáltotta a 13 állam közösségét egy Angliától független új állammá, amit Amerikai Egyesült Államoknak kereszteltek. A függetlenségi háborúban az amerikaiak nem várt segítségre leltek a franciákban. Két nagy győze-

lem (Yorktown és Saratoga) eredményeként Párizsban

egy szövetségi alkotmányos köztársaság ÉszakAmerikában, északról Kanada, keletről az Atlanti-óceán, délről Mexikó és nyugatról a Csendes-óceán határolja. Ötven tagállamot és egy szövetségi kerületet foglal magába. Földrajza, dom-

Tudtad-e?

– India népességének 25 százaléka nagyobb IQ-szinttel rendelkezik, mint az USA teljes népessége – A „Happy Birthday” című dal volt az első, amelyet az űrben elénekeltek. 1969. március 8-án az Apollo IX űrhajósai zendítettek rá. – AZ USA-ban 5 darab Las Vegas nevű város található. – Az amerikai filmekben feltűnő telefonszámok mindig 555-tel kezdődnek. Ilyen kezdetű telefonszámokat a valóságban nem használnak, így elkerülik a lelkes telefonálók békés polgárokra szabadítását. I F I 2 010 . o k tó b e r 21.


ehetőségek hazája lehetőségek McDonald’s

Coca-cola

Amikor 1940-ben a McDonald testvérek megnyitották első útszéli hamburgerezőjüket a kaliforniai St. Bernardióban, még nem sejthették, hogy ezzel útjára indították a világ legnagyobb gyorsétterem-láncolatát is. A világszerte ismert étteremhálózat a hatodik legértékesebb márkanév a világon.

Az amerikai álom

A kifejezés azt az Amerikai Egyesült Államokban kialakult eszmét takarja, hogy minden egyén saját erejéből kemény munkával képes saját életét jobbá tenni, leginkább folytonos és növekvő jövedelemmel. borzata, éghajlata, az ország fekvéséből eredően nagyon változatos. Az ország gyönyörű tájai közt nemzeti parkok sorával büszkélkedhet. Az egyik leghíresebb, a Yellowstone a világ legrégibb nemzeti parkja. A metropoliszok is elválaszthatatlanok az USA imázsától, New Yorkot, amit a nagy alma névvel emlegetnek, sokan a világ I F I 2 010 . o k tó b e r 21.

fővárosának titulálnak. De elég, ha csupán megemlítjük Hollywoodot, Las Vegast vagy Los Angelest. Az USA nemzetileg és kulturálisan a világ egyik legsokszínűbb társadalma a rengeteg bevándorlónak köszönhetően. A gasztronómiában is ez a sokszínűség van jelen, az amerikai konyha a népek olvasztótégelye. Vallásában és kultúrájában is ugyancsak ez az egyveleg érezhető. Sokféle zenei stílus szülőhazája: jazz, blues, funky, country, rap,

Az USA dióhéjban Hivatalos név: Amerikai Egyesült Államok Terület: 9,83 millió négyzetkilométer Államforma: szövetségi köztársaság Az elnök államfő és kormányfő egyben, jelenleg Barack Obama Népesség: 306 millió Pénznem: USA dollár Főváros: Washington DC Legnagyobb város: New York, 8.142.181 fő, Nyelv: Nincsen, és soha nem is volt de jure, vagyis jog szerinti hivatalos nyelve. Meg nem nevezett, azaz de facto hivatalos nyelve azonban van, ami természetesen az angol.

rikai futball, a baseballt pedig egyenesen nemzeti sportnak kiáltották ki. Az USA szó hallatán számtalan dolog eszébe

Amerikában úgy vélték, hogy a szénsavas italok használnak az egészségnek, így azt hitték, hogy a Coca-Cola egy sor betegségre jelent gyógyírt. Az italnak azért adták a Coca-Cola nevet, mert az eredeti recept élénkítőszerként tartalmazott dél-amerikai kokalevélkivonatot, amelyből a kokain is származik. soul, R&B, disco és persze a rock and roll, ami 1950-es években viharos sebességgel hódította meg Amerikát, ugyan ki ne ismerné Elvis Presleyt? Ha sport, akkor a legnépszerűbbek a labdajátékok, ezek közül is az ame-

FBI vagy épp a NASA. Az autóknál is hasonló a „nagy” helyzet, például Hummer, Chevrolet, a legismertebb ti-

Freedom Tower A Manhattan fölé 27 éven át magasodó World Trade Center ikertornyait 2001 szeptemberében érte a terrortámadás, melynek következtében a két épület összeomlott. A helyére kerülő új felhőkarcoló, az 541 méter magas Freedom Tower (Szabadság-torony) építési munkálatai már megkezdődtek, mellette pedig emlékművet állítanak az áldozatoknak is. juthat még az embereknek a világ barmely táján, híres, hangzatos nagybetűs rövidítések, mint az NBA, CIA,

pikusan amerikai gyártmány pedig a Cadillac, mintegy szimbóluma a jóléti amerikai társadalomnak.

Skywalk Miki egér A világ egyik legismertebb rajzfilmfigurája. Többek szerint az amerikai kultúra jelképeként majdnem annyira ismert, mint az amerikai zászló. Megalkotója Walter Elias „Walt” Disney. Élete során ő kapta a legtöbb Oscar-díjat.

A Grand Canyon a világ egyik leghíresebb látnivalója. Itt két éve adták át a Skywalk elnevezésű üvegpadlós kilátót, amely olyan érzést kelt a rá kimerészkedőkben, mintha a levegőben állnának.

7


Poszterünkön: METALLICA

A Metallica egy amerikai thrash metal együttes. James Hetfield és a dán származású Lars Ulrich alapította 1981-ben. Az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb együttese, világszerte több mint 100 millió albumot adtak el, ebből több mint 57 milliót az Egyesült Államokban.

a rádiók is szívesebben játszanak rövidebb számokat. Megjelenése után hetekig vezette a világ zenei listáit. Elnyerték érte a Grammy-

becsapottnak érző rajongók megvádolni őket azzal, hogy eladták magukat. Az említett három, mindenki által legfontosabbnak fémjelzett album után a Metallica az előbb felsorolt utakat követte, különböző stílusú zenéket, koncerteket, albumokat produkált. 2008 szeptemberében jelent meg a Metallica kilencedik stúdióalbuma,

A Metallicát 1981-ben alapította a dán származású dobos, Lars Ulrich és az énekes-gitáros, James Hetfield Los Angelesben, miután újsághirdetés útján találkoztak. A „Metallica” név eg y baráttól, Ron Quintanától származik, aki azon gondolkozott, hogy milyen néven indítsa el heavy metal-magazinját. A Metallica egy volt ezen ötletek közül. Ulrich rábeszélte Quintanát a Metal Mania névre, magának pedig megtartotta a Metallicát. Miután 1984-ben leszer-

és az MTV/American Music Awards-díjakat. Az album nagy siker volt, a Metallica végleg mainstream zenekarnak mondhatta magát. Ekkor kezdték a régi, magukat

a Death Magnetic, amely a megjelenést követően az USA-ban, Kanadában és több mint 20 másik országban az eladási lista első helyére került.

Nehézfém mérföldkő ződtek az Elektra Recordsszal, elkezdték felvenni a „A Master of Puppets” albumot, amely 1986-ban jelent meg. A Billboard listáján a 29. helyet érte el. Sok rajongójuk szerint ez a legjobb munkájuk, néhány kritikus szerint ez „minden idők legnagyobb thrash metal-albuma”. 1988-ban felvették az …And Justice for All-t, az együttes egyik legösszetettebb szerkezetű lemezét. Az albumon több olyan dal is akadt, amit nem játszottak koncerteken bonyolultságuk miatt. Az

amerikai listákon 6. lett az album és egy Grammyjelölést is kaptak a legjobb Metal/Hard rock kategóriában. Ekkor készítették első videóklipjüket a „One” című számukhoz. Kritikusok szerint az …And Justice for All mérföldkő a metál történetében. Sok szakíró szerint elválasztotta a hard rockot a bluestól. 1991-ben a Metallica című lemezük tovább bővítette zenei horizontjukat. Az új producer, Bob Rock hatására a dalok rövidebbek lettek, így eladhatóbbakká váltak, hiszen

Az iskolapadból ki a természetbe

A Lendvai Kétnyelvű Középiskola harmadik és negyedik évfolyamos gimnazistái 2010. szeptember 29-én egy tartalmas projektnapot töltöttek el Ižakovcin, a Szerelemsziget érintetlen természeti környezetében. A projektnap legfőbb célja Feri Lainščekkel, a muravidéki szlovén szerzővel való találkozás és beszélgetés volt, a negyedikesek ugyanis a 2011-es szlovén anyanyelvi érettségi vizsgán az említett író Ločil bom peno od valov című regénye alapján írják majd meg esszédolgozatukat. Ennek kapcsán találkoztunk aznap az ismert regényíróval és tekintettük meg a regény cselekményének egyes helyszíneit is. A harmadikosok számára pedig tanáraik különböző csoportmunkákat szerveztek. Először megtekintettük a „gátépítők” múzeumát, majd a vízimalom működésével ismerkedtünk és megcsodálhattuk a folyó vizének

8

A lendvai gimnazisták Feri Lainšček íróval a Szerelem-szigeten Ižakovcin.

csobogását is. Az igazi jókedvet a színes, felszalagozott kalapba öltözött vendéghívó, valamint a pirított kenyér hozta meg számunkra. Amíg a negyedik évfolyamos diákok a regényíróval beszélgettek, addig mi, harmadik évfolyamosok különböző csoportmunkákban vettünk részt. Néhányan a Mura vízminőségét tanulmányozták, voltak, akik angol és német nyelven alkottak verseket,

voltak, akik a csodálatos természetet vitték vászonra, de akadtak olyanok is, akik biológiatudásukat bővítették vagy éppen szövegek fordításával és alkotásával fejlesztették képességeiket. A kissé hűvösebb idő miatt vacogókat hamar felmelegítette a meleg bogrács és a finom gibanica. Majd teli hassal indultunk el Ižakovciról, hogy megtekintsük a regény cselekményének egyéb helyszí-

neit is. A nap folyamán meglátogattuk még a belatinci várat, az ottani templomot és betekinthettünk az egykori muraszombati Dobray szálloda szobáiba is. Bízunk abban, hogy az érettségizők az új ismeretek birtokában könnyebben értelmezik majd az érettségi vizsgára kijelölt művet, és reméljük, hogy az íróval eltöltött nap után még azok is szívesen kezükbe veszik a regényt, akik eddig

nem ismerték azt. A projektnap a diákok és tanáraik körében egyaránt sikert aratott. Úgy vélem, hogy az effajta napok hasznosak és érdekesek is egyben, hiszen amellett, hogy az iskolapadokból kimozdulunk a természetbe, sok minden újat és izgalmasat is megtanulhatunk, sőt, ami még fontosabb, meg is tapasztalhatunk. Ehhez nem is kell messze mennünk, hiszen vidékünk számos olyan izgalmas dolgot és helyet rejteget, amiről még csak sejtelmünk sincs! Ezek a rejtett kincsek arra várnak, hogy egy kis tanári segítséggel felfedezzük őket. Tanárainknak támogatásukért ezúttal is köszönet jár, és reméljük, hogy iskolánkban a közeljövőben is számos hasonló projekt megszervezésére kerül sor! Bogdan Laura, Lendvai Kétnyelvű Középiskola, III.b osztály

I F I 2 010 . o k tó b e r 21.


Christine Nöstlinger:

GRU

A cseregyerek

(Despicable Me)

Animus, 2002

Színes, szinkronizált amerikai animációs kalandfilm, 90 perc (2010) Rendező: Chris Renaud, Pierre Coffin

Az idilli kertvárosi miliőben, a fehér léckerítéses, rózsabokrokkal szegélyezett otthonok között áll egy fekete ház kiszáradt kerttel. A szomszédoknak sejtelmük sincs arról, hogy a ház alatt hatalmas, titkos búvóhely terül el. Fáradhatatlan, apró szolgáinak hadától körülvéve itt tervezi Gru a világtörténelem legnagyobb rablását. El fogja lopni a Holdat. (Igen, a Holdat!) Gru örömét leli mindenben, ami gonosz. Arzenáljában van zsugorsugár, fagyasztósugár, valamint földi és légi harci járművek, és leigáz mindenkit, aki az útjába áll. Mígnem a világ egyik legnagyobb gonosztevője egy nap szembe találja magát három árva kislány elképesztő akaraterejével, akik olyasmit látnak benne, amit eddig senki más: a potenciális apukát. Nevük Margo, Edith és Agnes.

„És különben is és egyáltalán! Egész évben, a hét hat napján, minden áldott délelőtt egyebet sem csinálok, mint elviselem a tanáraimat és az osztálytársaimat – de hogy szünidőben is, ráadásul önként és dalolva, hát azt már nem” – tiltakozik Ewald Mittermeir szülei döntése ellen, miszerint a csapnivaló kiejtése javítására a nyári szünet alatt egy hónapig nyelvet kell tanulnia Angliában. A vészhelyzetben testvére, Sybille előáll egy káprázatos beszámolóval, amely a nyári táborok erkölcsi züllöttségéről szól. Igaz, nem sikerül neki a tervet teljesen keresztülhúzni, de legalább eléri a terv módosítását: Ewald nem utazik Angliába, hanem hozzá fog jönni egy cseregyerek Albionból, aki majd a helyes kiejtésre oktatja a fiúcskát. De amikor aztán megérkezik a várt repülőgép, mindenki csak áll és néz – a pedáns Tom helyett testvére, Jasper érkezik, aki nem beszél, nem barátkozik, nem látogatja rendszeresen a fürdőszobát… Miért nem áll szóba a családdal, amikor az lenne a feladata, hogy javítson a kiskamasz Ewald angol kiejtésén? Ha érdekel, hogyan telt e nyár Jasper és a Mittermeier család életében, olvasd el az Andersen-díjas osztrák írónő kitűnő regényét. Ajánlja: Farkaš Brigita, könyvtáros

Boszorkány-horoszkóp Kos Egy új boszorkány vagy varázsló toppan be az életedbe, aki megdobogtatja a szíved, de nagyon vigyázz vele! Ha azt látod, hogy nagyon jól ért a bájitalokhoz, akkor merüljön fel benned az a kétség, hogy nem szerelmi bájital befolyásol-e. Öltözz melegebben, most könnyen megfázhatsz.

Bika Telihold idején ne keveredj konfliktusba se diáktársaddal, se a tanáraiddal, mivel ez a veszekedés akár tartós ellenszenvhez is vezethet. Figyelmeztesd édesanyád, hogy a hónapban ne kísérletezzen új főzetekkel! Sötétedés után ne ülj seprűre, inkább olvasgass új varázslatokat!

Ikrek Ne hajszold túl magad! Eredményeid igazolják az igyekezeted. Ha kirándulást szerveznek a szüleid, te se maradj ki belőle! Számos új varázslóval és boszorkánnyal ismerkedhetsz meg, és még egy új levelezőtársat is szerezhetsz. A varázsgömböd csupa jót ígér novemberre, higgy neki!

I F I 2 010 . o k tó b e r 21.

Rák Egyszer fülig ér a szád, máskor befordulsz és elzárkózol. Túl sokat hajtasz és keveset lazítasz. Talán egy kis kikapcsolódás nem ártana néha! Ideje sportolni, barátokkal lógni vagy a szerelmeddel kikapcsolódni. A ruhatáradra is ráférne egy kis frissítés, túl sok a bolyhos pulcsid!

Oroszlán Édesapád tapasztalt mágus, kivételesen hallgasd meg a jó tanácsait! Telihold idején még véletlenül se keveredj vitába senkivel, mert még a szellemeket is magad ellen fordítod. Novemberben egy kis pénz üti a markod, jól bánj vele, ne csábítsanak el a csillogó varázspálcák!

Szűz Kiderül, hogy allergiás vagy egy bájitalösszetevőre. Hamar derítsd ki, mi is az! Egy kékszemű démon settenkedik körülötted, vigyázz, szőke tincsei megbabonáznak! Ha nagydolgozat előtt állsz, szakíts elég időt a felkészülésre, mert az apró varázslatok nem biztos, hogy ezúttal segítenek.

Mérleg Sokat nosztalgiáznak a szüleid a napokban. Hallgasd meg a történeteiket, mert sok hasznos varázsigét, mítoszt tanulhatsz meg tőlük. Kerüld a fogyó holdat, olyankor ne vállalj veszélyes kihívásokat. Szereted a könyveket, menj el a könyvtárba, találni fogsz valami nagyon izgalmasat!

Skorpió Úgy érzed, mindenki keresztbe akar tenni neked? Mintha mostanság a negatív erők szálltak volna meg? Tedd félre a sértődést, és kezdj újra mindent tiszta lappal! Csevegj, barátkozz, járj el szakkörökre, vagy sportolj valamit, frissítsd fel magad, akkor még a szerelem is rád találhat.

Nyilas Hallgass az idősebb, bölcsebb boszorkányokra a családból! Most rendkívül sokat tanulhatsz tőlük. Valaki felkelti az érdeklődésed, s egy kis békacombbal és aprócska bűbájjal bepróbálkozhatsz nála. De sokáig ne vacillálj, ha te nem teszed meg az első lépést, akkor lehet, megteszi más!

Bak Valami miatt elhagyott a szorgalom, egyes tantárgyakból igencsak gyengén muzsikálsz. Csak nem átok ül a könyveiden? Mondj el egy varázsigét, aztán mindent bele! Az elkövetkező hetekben sok jó hírt fogsz kapni, hasznosítsd őket! Kerüld a gyors seprűket, vigyázz a közlekedésben!

Vízöntő Feszült vagy, és tudod is, hogy miért. A problémád azonban hamarosan megoldódik, már csak napok kérdése. Otthon mindenki nagyon elnéző veled, itt az idő a változásra! A szerelmed egy meglepetéssel készül, aminek nagyon fogsz örülni. Egy régi boszorkány ismerősöd pedig jó hírt hoz.

Halak Fantasztikusan telnek napjaid, de vigyázz, összezördülhetsz egy mágussal. Ha így van, ne panaszkodj a szüleidnek, inkább próbáld megoldani a helyzetet! A varázsgömböd és a kártyád segítségével egy titokra is rájössz. Teliholdkor ne csavarogj és semmiképp ne ülj seprűre!

9


Happy Halloween

Készíts egyedi töklámpást! felül lékeljük meg a tököt, kaparjuk ki a tök belsejét, így az előzőleg körbevágott minták belülről ki-

Ha Halloween, akkor töklámpás. A hagyományos töklámpáson kívül rengeteg egyéb módon is dekorálható a Halloween-tök. Íme, néhány tipp és ötlet. A töknek nem csak a tetejét vághatjuk le, sőt egyszerűbb az alját, így csak ráhelyezzük a mécsesre. Beírhatunk a tökbe mono­ gramot, vagy családi vezetéknevet is. Egy-egy betűt is bevéshetünk,

vagy akár a garázsban összeszedhető alapanyagok (csavar, csövek, fogantyú) segítségével egy robotfejet. Egy kalózsapkával és szemtakaróval egy kalózarc hatása is elérhető. több tök egymás mellé helyezésével így egy szó is kirakható (pl. ÜDV). A kontúrok körbevágásához használhatunk favéséshez használt keskeny vésőeszközöket is.

nyomhatók. A minták kontúrját kívülről vésővel vagy filccel is körberajzolhatjuk.

Használjunk színes gyurmát. Fúrjunk megfelelő méretű lyukat a tökbe, és a lyukba szúrjuk a pálcikán lévő mintákat. Vastagabb fonállal akár hajzatot is készíthetünk. Hasonlóképp készíthetünk fejet például rugószemekkel.

Modern képmegjelenítés

xeles Full HD felbontású, 30 fps sebességű videók készítésére alkalmas Camileo P20 és Camileo

10

Az asztalnál Étkezés közben ne beszéljünk. Ne tömjük tele a szánkat, a falánkság állati tulajdonság. Nyitott szájjal ne rág juk, ne forgassuk szánkban az ételt. Kerüljük el, hogy a tányérunkon átdolgozzuk, keverjük, összetörjük az ételt. Kézzel mártogatni, magokat kezünkbe köpni, fújni a forró ételt, szürcsölni, az evőeszközök helyett kézzel enni – csúnya dolgok. De a kenyeret, a zsemlét törjük, nem vágjuk késsel. A kanalat ne hagyjuk a tálban, csészében, kompótos tálban, hanem helyezzük az alátétre. Ne

Tésztaszaggató használata: A tökbe üssük bele a kívánt tésztaszaggató formákat. Fogó segítségével távolítsuk el őket. Alul vagy

Festés. Spray-vel vagy univerzális festékkel lefestjük a tököt, ízlés szerinti motívumokat festünk rá. De tovább is díszíthetjük, készíthetünk például egy boszorkánykalap segítségével egy boszorkányfejet is,

Camileo P20 és Camileo S30 ultrakönnyű Toshiba videokamerák – a Toshiba két Full HD videokamerát mutatott be nemrégiben. A H.264 tömörítéssel dolgozó kamkorderek csöppnyi méretükhöz képest rengeteg funkcióval és szolgáltatással kényeztetik leendő felhasználóikat. A 1920x1080 pi-

Ifi-bonton

S30 kamerák nagyméretű 7,6 cm (3”) érintőképernyős kijelzővel, valamint egyszerűen kezelhető, grafikus felhasználói felülettel rendelkeznek. A Camileo P20 modellbe 5 megapixeles képszenzor került, míg a Camileo S30 esetében 8 megapixel felbontású CMOS érzékelő végzi az elektronikus képátalakítást. Optikai szolgáltatásaik sorában megtalálható a 10-szeres digitális zoom, valamint a videostabilizálás is.

elérhető 3D képalkotás területén is kipróbálhatják magukat. Az alapállapotban 1080/50p Full HD formátumú videók felvételére képes, 3MOS rendszerű Panasonic HDC-SDT750 kamera egy ún. 3D

Panasonic HDC-SDT750 Full HD 3D kamera – az új, 3MOS rendszerű HDC-SDT750 kamkorder ugyanazt a háromdimenziós technológiát alkalmazza, mint a Panasonic műsorközvetítésekre kifejlesztett 3D rendszerkamerája, így a felhasználók mostantól az eddig csak profi operatőrök számára

konverziós objektív felhelyezésével tehető alkalmassá térhatású mozgóképanyagok rögzítésére, amelyeket azután a szokásos 3D képreprodukciós rendszeren (3D plazma, illetve LCD televízió, aktív záras 3D szemüveg) nézhetnek vissza a felhasználók.

hadonásszunk az evőeszközökkel, ne kapargassuk a tányért és az evőeszközt. A különféle tálakat, amelyekből venni akarunk, ne nyújtózkodással kerítsük közelebb, hanem szép szóval, amelyeket a mellettünk ülőkhöz intézünk. A szalvétát az ölünkbe kell helyeznünk, csak a kicsi gyereknek kötik a nyakába. Evés után a szalvéta helye a tányér bal oldalán van. Európai szokás szerint a kést a jobb kezünkbe, a villát a balba fogjuk, de nem marokra, és a villát nem függőlegesen. Nem csereberéljük az evőeszközöket, falatonként esszük az ételt, nem pedig előbb felaprítva és „belapátolva” a szájunkba. Asztalnál nem szoktak fésülködni, arcot ápolni, körmöt piszkálni. Tar Károly: Illemszótár I F I 2 010 . o k tó b e r 21.


Egy férfi a maffia elől menekül. Napok óta autózik, de végül úgy elfárad, hogy megszáll egy elhagyatott kisvárosi motelben. A szobájában éppen kipakolja a kofferjét, amikor kopognak az ajtón, és egy férfi nyit be. Mikor megpillantja emberünket, a következőket mondja:„Elnézést! Azt hittem, hogy az én szobám.” Ezek után becsukja maga mögött az ajtót, és távozik. A menekülő egy pillanatra megáll, majd elkezdi visszadobálni holmiját a bőröndbe. Rájött, hogy a maffia megtalálta. Vajon miből sejtette meg? Megfejtés: Az ember nem kopog a saját szobájának ajtaján, ebből jött rá a menekülő, hogy megtalálták, és csak ellenőrizni akarták, hogy valóban őt keresik-e.

Kormos arcok Két kéményseprő lemászott egy régi kürtőbe. Egyikük olyan kétbalkezes volt, hogy összepiszkolta az arcát, a másiké azonban tiszta maradt. Munkájuk után nem szóltak egy szót sem egymáshoz. Vajon melyikük fogja megmosni az arcát?

IFI-ANAGRAMMÁK Ifi-viccek KERÍTÉST ...................................................................... (ALMÁS RÉTES) (GESZTENYEFA) (GALAGONYABOKOR) (MATEKTANÁR) (VASORRÚ BÁBA) (KÍSÉRTET)

A maffia

ARABOS BÚVÁR ....................................... MÉRTAN ÁTKA................................................ GABONA GYAKOROL................... FENE GATYESZ............................................... SERTÉS ÁLMA..................................................

A pszichiáter várótermében két páciens álldogál. Kérdezi egyik a másiktól: – Ön most érkezett, vagy már távozni készül? – Kérem, ha én azt tudnám, akkor nem lennék itt. – Elnézést, megmondaná, melyik a túloldal? – Az ott szemben. – Hát most már tényleg meghülyülök! Onnan meg ideküldtek! – Pincér, ez a csirke csupa csont és bőr! – Talán parancsolja a tollát is? – A Hold olyan nagy, hogy sok millió ember tudna rajta élni – mondja a tanár. Laci felnevet. – Most mit nevetsz? – Eszembe jutott, milyen tülekedés lenne ott félhold idején.

Lajcsika játszik a tenyerében levő katicával: – Katica, katica! Összecsapja a kezét, majd így szól: – Matrica, matrica!

Megfejtés: Amelyiküknek tiszta maradt, hiszen kormosnak látja a másik arcát – aki viszont azt hiszi, hogy az övé is olyan tiszta, mint a társáé.

A keresztrejtvény megfejtését 2010. november15-ig küldjétek címünkre: IFI, Fő utca 124., Lendva, vagy az ifi@nepujsag.net e-posta címre. Sok szerencsét! I F I 2 010 . o k tó b e r 21.

11


METALLICA


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.