Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
56. évfolyam 43. szám Lendva 2012. október 25. ISSN 0352-6569 1,00 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
h
Info 7–14. oldal
e
t
i
l
a
p
j
a
Drámai változások
Az indiánnyár őszelőbe fordulása a szabadtéri előadások helyett a melegbe csalogatja a színházkedvelőket, a magyar és a szlovén bérlet is a színház
falai közé várja a régi és új színházba járó közönséget. Az első idei magyar előadás teltház előtt zajlott: a lendvai és a muravidéki magyar önkormányzatok
tanácsainak köszönhetően mintegy 90 új, fiatal bérlettulajdonos is ült a nézőtéren. Ezek között néhány „diáxínpados” és az „Egy & Más” társulat több tagja is
feltűnt. Ez utóbbiak döntése, mely szerint az év első felében újra játsszák majd a „kakukkfészket”, szintén biztató. Remélhetjük talán, hogy a fiatalok szerepválla-
lásával és kultúréhségével újabb szintre érkezhet a lendvai színházi élet. (A múlt heti bérletes előadásról bővebben a 4. oldalon.) -ce
Dr. Kolláth Anna, a Magyar Tanszék vezetője:
A harmadik Magyar Köztársaságot is ünnepeltük október 23-án
Kárpátmedencei könyvkiadási érdekvédelmi fórum alakult
2–3. oldal
4. oldal
17. oldal
„A nem kifizetődő programok akár ideiglenes felfüggesztése tanszékünk esetében végzetes lépés lenne”
Iránytű Megszorítások a felsőoktatásban
Veszélyben a maribo Szolarics Nađ Klára
Nem lepődött meg Mire költünk, ha mindenben takarékoskodunk? Mi pörgeti fel a fogyasztást, a befektetéseket, a termelést, ha háztartáson belül és kívül is spórolni kell? Szükségesek a reformok, most a közszféra van nagyító alatt. Mert ott állítólag van még tartalék. A közszférában, az állami adminisztrációban. A megtakarításokhoz a Muravidék, tekintettel gazdasági és szociális helyzetére, nagyban nem tud hozzájárulni. De a megvonások nem tesznek kivételt, a kevésből még kevesebb marad. S nem biztos, hogy ebből még fenntartható lesz az elért szint. Viszont világos, hogy a reformok, az átgondolt intézkedések szükségesek. Csak úgy nagyjából néztem magam köré, s csak úgy sorakoznak az eddigi megvonások: fizetéscsökkentés, a juttatások megvonása, a gyerekpótlék rendszerének átalakulása, ösztöndíjak, támogatások megszüntetése, az élet drágulása, a munkahelyek zárolása, bizonytalan nyugdíjrendszer, a Vöröskereszt és más humanitárius segélyek növekedése… Mennyit is takarítunk meg, mire fordítjuk? A múltat szanáljuk? És a jövő, hogyan és miből építjük a jövőt? November 15-ére több szakszervezet nagyszabású tüntetéseket ígér Ljubljana központjában a közszférában bejelentett reformok ellen. Részben a kormány és a szociális partnerek közötti megromlott dialógus miatt. Ennek hallatán Šušteršič pénzügyminiszter nem hökkent meg, meg sem lepődött. Inkább azon lepődne meg – mint mondta –, ha a közfogyasztást csökkentő intézkedések nem váltanának ki demonstrációkat…
A felsőoktatási megszorító intézkedések, a finanszírozási elvonás következtében veszélybe került a maribori Magyar Tanszék létezése, további működése, elsősorban az alacsony hallgatói létszám miatt. A magyar közösség politikai képviselői kiállnak a tanszék különleges státuszának megmaradásáért. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
Mint ismeretes, a tanszék Szlovénia egyetlen magyar tanszékeként szerves része a felsőoktatásnak,
ugyanakkor fontos szegmense a szlovén kisebbségpolitikának is. Megalakulása (1981) óta úgynevezett különleges státusszal rendelkezett 2004-ig, tehát a hallgatói létszám nem befolyásolta a
program kivitelezhetőségét, finanszírozását, és akár egy fővel is indulhatott egy-egy évfolyam. „A tanszék az egyetlen lehetőség a muravidéki magyar beszélőközösség fiataljai számára,
Nemzetiségi ösztöndíjak Lendván
Hat egyetemista tanulm – Nem volt egyértelmű a meghirdetett ösztöndíj-pályázat, főleg a pontokat is jelentő mellékletek körül, ezért hiánypótlási lehetőséget kellene nyújtani a pályázó diákoknak – hangzott el többek közt a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség (LKMNÖK) 9. rendes ülésén. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Abból kifolyólag, hogy az LKMNÖK a 2012/2013es tanévre a nemzetiségi ösztöndíjakat a szeptemberi rendkívüli ülésen elfogadott, több teljesen új feltételt tar-
talmazó szabályzat alapján írta ki, a múlt pénteki ülésen kifejtett tartalmi megjegyzések és észrevételek arra utalnak, hogy a szabályzatot módosítani kell, s újra át kell gondolni, mit célszerű feltételként meghatározni. Az ösztöndíj odaítéléséről
szóló vitában többek közt Horváth Ferenc tanácstag kifejtette, hogy a Népújságban közzétett ösztöndíj-pályázat nem volt egyértelmű, főleg a mellékleteket illetően, hiszen a megjelent feltételekből nem derült ki világosan, milyen igazolást, ajánlást
Dobronaki magyar önkormányzat
Újból javasolják a muravidéki m Megbízott igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Lebar Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,00 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
A Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (DKMÖNK) Tanácsa hétfői ülésén megvitatta a közösség idei első félévi pénzügyi beszámolóját, képviselőjeként újból kinevezte Kovács Attilát a Lendvai Könyvtár tanácsába és több aktuális témát vitatott meg a különfélék alatt. Többek közt, hogy a muravidéki magyarság 2013-as költségvetése tárgyalásakor ismét javasolják a hivatásos elnöki poszt bevezetését. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net
A tanácstagoknak az önkormányzat 2012. évi féléves beszámolójához – mely objektív okok mi-
att még csak most került tárgyalásra, az Ellenőrző Bizottság pedig pozitívan véleményezte – valójában nem volt hozzászólásuk, annál inkább viszont az eszközök utalásának di-
namikájához a község részéről. A község ugyanis az első félévben az önkormányzatnak mindössze 34 ezer eurót (ebből mintegy 6 ezer 2011-es elmaradás) utalt át, ami mintegy 20 szá-
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
Nemzetiség
ori Magyar Tanszék? hogy szülőföldjükön anyanyelvükön vegyenek részt egyetemi oktatásban. S mint ilyen, különleges bánásmódot kell, hogy élvezzen. A tanszék – pontosan jellegéből és feladatából kiindulva, s a muravidéki magyarság számarányainak megfelelően – soha nem is volt és nem is lesz rentábilis. Akkreditált programjainkra maximum 5 főt vehetünk fel évfolyamonként, ez pedig ma az
úgynevezett faktorizáció miatt csak 40 százalékos finanszírozást jelent. Az akkreditáció alapján esélyünk sincs a 100 százalékos finanszírozásra. Szó van a Maribori Egyetem berkeiben a nem kifizetődő tanszékek – első körben ideiglenes – bezárásáról, esetleg az egyes programok ’pihentetéséről’. Ez tanszékünk esetében végzetes lépés lenne, a kényszerkihagyás utáni
’újraindításnak’ szinte semmi esélyét nem látom a jelenlegi helyzet ismeretében. Veszélyben van a Lektorátus is, hiszen a faktorizáció a lektori órákat is érinti – itt is 20 fő kellene csoportonként a teljes finanszírozáshoz –, de maga a lektori státusz is egyre bizonytalanabb a bolognai átalakulás óta (nem világos például a bilaterális szerződés működésének logikája). Nem egyértelmű
a lektori órák akkreditálásának problematikája sem, ennek szakmai megoldásán a programok racionalizálásával együtt folyamatosan dolgozunk” – nyilatkozta lapunknak dr. Kolláth Anna, a tanszék vezetője. Tény, hogy a Magyar Tanszék megmaradása a kialakult válságos helyzetben csak akkor lehetséges, ha újra különleges státusz alapján működhet és nem kerül pénzügyileg azonos elbírálás alá más nagy tanszékekkel. Ugyanis küldetése, feladatai specifikusak. A helyzet rövid távú megoldásáról pillanatnyilag tárgyalások folynak a legfelsőbb szinten. Göncz László
nemzetiségi parlamenti képviselő Borut Rončevič-csel, a Felsőoktatási és Tudományos Igazgatóság igazgatójával folytatott tárgyalása után azt nyilatkozta, hogy az illetékes minisztérium maximális készséget mutat, hogy a kérdés ideiglenesen, erre a tanévre megoldódjon, majd a kérdés társadalmi és politikai súlya tükrében is hosszú távú megoldás keresése szükséges. A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke, Horváth Ferenc levélben fordult Danijel Reboljhoz, a Maribori Egyetem rektorához, fogadást kérve a tanszék státuszának kérdésében.
mányait támogatja az önkormányzat Az LKMNÖK a társalapított intézetek tanácsába tagokat delegált: a 2. Sz. Lendvai KÁI tanácsában továbbra is Vida Ingrid marad, a Göntérházi KÁI-ba Bence Lajost küldik, aki előtte benyújtotta lemondását a Galéria-Múzeum tanácsában vállalt tagságáról. A megürült helyre az LKMNÖK a következő ülésen nevez ki új tagot. Az ülésen tájékoztató hangzott el a közjegyzői munkahely betöltésére kiírt pályázatról, melynek ügye a sok bonyodalom után jó irányba halad. Várhatóan törvénymódosításra kerül sor, melynek eredményeként a jövőben már nem lehet vita a közjegyzők kisebbségi nyelvtudásáról. szükséges csatolni. Mivel az ösztöndíj odaítélése pon-
tozási rendszer alapján történik, nem mindegy, hogy
kimaradnak-e akár 10–10 pontot is jelentő mellékletek. A hiánypótlási lehetőségre tett javaslata nem talált támogatásra, bár az, hogy a 13 pályázó közül hatan nem mellékeltek pontokat jelentő igazolásokat, azzal magyarázható, hogy a pályázat értelmezésével valami gond volt. Nem talált meghallgatásra Sobočan Gabriela javaslata sem, mely szerint az LKMNÖK ösztöndíja legyen egy jutalom, egyébként pedig az egyetemistákat egy
közös, muravidéki szintű alapból lenne ésszerű ösztöndíjazni, melybe a községi tanácsok bizonyos összeget folyósítanának. A tanács azonban egyetértett abban, hogy az ösztöndíjszabályzat módosításra szorul, s a javaslatokat már most benyújthatják a tanácsta gok. A pályázat elsőbbséget élvező tanulmányi szakokat is meghatározott (gyógypedagógus, zenetanár, óvodai pedagógus és lelkész), viszont ezekre beadvány nem
érkezett. A vita lezárása után a 9. rendes ülésen jelenlévő 9 tag úgy döntött, hogy a folyó költségvetésben e tételen lévő mintegy 600 eurót ösztöndíjként hat (Pisnjak Atilla, Feher Tjaša, Balaskó Zsolt, Bence Szeréna, Perša Tajda és Štampah Miha) egyetemistának ítéli oda. Az ösztöndíj 12 hónapra szól, és jövőre az összege a 2013-as költségvetés függvényében alakul, remélhetőleg növekedni fog.
magyar közösségnél a hivatásos elnöki tisztséget zalékos realizációt jelent. A tanács szerint a pénzek rendszeres havi utalását kell követelni, Kovács Attila tanácstag szerint pedig meg kell keresni a jogi módját annak, hogy ez meg is történjen. Cár Anna tanácselnök elmondása szerint rendszeresen figyelmezteti a polgármestert az átutalási gondokra. A csekély átutalás ellenére az egyesületek és a társalapított Dobronaki KÁI megkapták az önkormányzat támogatását, ugyanúgy
ki voltak fizetve az ösztöndíjak is. A 2012/13-as tanévre szóló ösztöndíjak kiírásáról a következő, november közepére tervezett ülésen tárgyalnak. A tanács egyhangúlag meghosszabbította Kovács Attila mandátumát a Lendvai Könyvtár tanácsában. Cár Anna tanácselnök értesítette a tanácsot, hogy az MMÖNK-n keresztül anyaországi támogatásból 2 ezer eurót kaptak a dobronaki templom orgonájára, valamint elítélte
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
a magyar közösség elleni gyűlöletbeszédet (az utóbbi időben címére is érkeznek gyalázó tartalmú elektronikus levelek). Kovács Attila szerint az MMÖNK Jogi-Statutáris Bizottságának is meg kellene vizsgálni, milyen jogi lépést tehet a közösség ez ügyben. A folytatásban Cár Anna javaslatot tett, hogy a Dobronaki MÖNK a muravidéki magyarság 2013-as költségvetése tárgyalásakor ismét kezdeményezze a hivatásos elnöki poszt be-
vezetését, illetve javasolja e költségvetési tétel tervezését, amit a tanács határozatba is foglalt. Hancsik József kezdeményezésére pedig olyan határozatot fogadtak el, hogy a csúcsszervezetet mint társalapítót felhívják, lépjen a lendvai színházterem megtekintési rendszerét illetően, hiszen a személyenként 2,5 euró belépőért a látogatók nem kapnak semmilyen tájékoztatást, idegenforgalmi vezetést. Kovács István, nemzeti-
ségi különstátusú tanácstag felhívta a tanácsot, hivatalosan kérje Dobronak Községtől a területrendezéssel kapcsolatos dokumentumokat (biogázerőmű, ipari zóna), melyeket tanácstagként nem tud megkapni, pedig az összes dobronaki polgárt érinti. A tanács döntése szerint először a községi tanácstagok (akik a nemzetiségi tanács tagjai is) személyesen kérjék az ülésen, majd utána fordulnak levélben a polgármesterhez.
3
Muravidék Az Újszínház lendvai előadásáról
Földindulás, majd hirtelen happy end Kodolányi János darabja, a Földindulás első hallásra sem ígér könnyű szórakozást, a népi írók által feltárt világ sem az, hiszen a magyar paraszti társadalom és a zselléri sorsba kényszerített nincstelen réteg két világháború közötti sorskérdéseit veszi górcső alá. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Ennek éppúgy eleme a „viharsarki” egykézés, mint az ígéret földjének számító Amerikába való
kivándorlás és az onnan hazatérő üzletelők, a „befektetők” machinációi, a földéhes időszakban az ingatlan-felvásárlási láz fokozói – a végső kizsákmányolás jelképeként.
A z „ e g yg ye r e ke s ” , kényszerűségből elfogadott paraszti ideálkép, a gyermekáldást tűzzel-vassal üldöző szemlélet („a sok gyerek széthordja a vagyont”) általánosan el-
A történet igazi egyéni tragédiák, sorsok kibontakoztatására is ad teret.
fogadott, sok babonával és kuruzslási módszerrel teletűzdelt, korlátok közé szorított generációs probléma, amely a „menj el a házamból” végszóval éri el a tetőfokát, mert a fiatal vő „gyerekcsinálásra” jó csupán, miközben a „galambok feleszik az összes búzát, a szemet”. A koholt vádak vad indulatokat korbácsolnak a családon belül, s a szakítás is megtörténik, igaz, a fiatalasszony a szülői zsarnokságból képtelen kitörni, s ezért várandósan kisfiával együtt ottmarad… A népi színjátszás szabályai szerint alakuló történet a második részben igazi egyéni tragédiák kibontakoztatására (kényszerű abortusz, az őrület határát súroló bűntudat és önvád, a kisfiú, az egyetlen örökös tragikus elvesztése stb.) is tág teret biztosít. Közben a mai aktualitásokkal is bíró uzsoráskodásnak, üzletelésnek és a vállalkozói hóbortnak (nyaralóhely létesítése, a turistaurak de-
rekának a kenegetése) az új családi tűzhelyet teremtő Kántor János vet véget, aki az „amerikánusnak” a szemébe vágja, nem eladó a kicsiny hegyhát, mert ő itt van otthon, mert apái, dédapái szellemének őrködését érzi a feje felett… S a darab legvégén a kemény erkölcsökbe és babonákba belerokkant Böbék házaspár jelenlétében lányuk újbóli terhessége is kiderül. Az öröm leírhatatlan… A táblás szereposztás (Koncz Gábor, Bordán Irén, a fiatalok közül Koncz And rea és Bátyai Éva) és a fanyar humor végül a többszörös tragédiába torkolló darabot is élvezetes, mai darabbá fokozza. Csupán egy kérdőjelet hagyva a darab végére, Koncz Gábor Samuját, aki szélütötten is „jelen van” a végkifejletnél, de konokul, szótlanul néz maga elé… A nem könnyű, de a vidéki élet múltjának egy szeletét is felvillantó darabot a lendvai színház közönsége jól fogadta.
ártól a forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat kivégezték. A brutális megtorlást és a magyar nép elnyomását az ENSZ és a világ közvéleménye egyaránt elítélte. A forradalom leverését követő évtizedekben Magyarországon tilos volt erről az időszakról beszélni, ellenforradalomnak bélyegezték. A magyar nép számára a forradalom dicsőséges bukás volt, amely egyrészt az idők során hozzájárult az elnyomás
enyhítéséhez, másrészt erőt adott az alávetettség elviseléséhez, és olyan nemzetközi elismerést szerzett a magyarság számára, amilyenben az 1848-as forradalom óta nem volt része. 1989. október 23. óta ez a jeles nap kettős nemzeti ünnep Magyarországon: az 1956-os forradalom kitörésének napja és az 1989-es Magyar Köztársaság kikiáltásának napja is.
56 éve zajlott az ’56-os forradalom Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca volt, mely mindenképpen a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, majd a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 11-én. Egyben a forradalom napján, október 23-án kiáltották ki a harmadik Magyar Köztársaságot 1989-ben. Az október 23-i bu-
4
dapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után
meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmak a háttérben biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi szabadságharca így végül elbukott. A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A forradalom következményeként körülbelül negyedmillió magyar hagyta el az országot, nyugatra menekülve. 1957. janu-
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
Kultúra Zágrábi magyarok jártak Lendván
Gábor továbbra is szoros kapocs a két közösség között Szekeres Péterrel, a Zágrábi Magyar Kisebbségi Önkormányzat titkárával nemrég Lendván beszélgettünk, amikor az Ady Kultúrkör tagjaival kétnapos kirándulás keretében a Muravidék nevezetességeivel ismerkedtek. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
A nagy múltú Ady Endre Kultúrkör egykori elnökével a további együttműködés lehetőségei is szóba kerültek. – A lendvai látogatás egy régi adósság, hiszen sok éven keresztül ígérgettük az ittenieknek, Gábor Zoltán író- és festőbarátainak, hogy eljövünk, hiszen a délszláv háború előtt nagyon sok szép szüreti felvonuláson, ünnepségen vettünk részt, később közösen harcoltunk a kisebbségi jogokért. Aztán következett Jugoszlávia szétesése és jöttek a kelle metlen évek, s a kapcsolatok szálai is elkezdtek szakadozni. Egyedüli kapocs, ami stabilnak és biztosnak tűnt, a közös barátunk, kultúr-diplomatánk, mindkét közösség hűséges fia, Gábor Zoltán maradt. Végül ő is elhagyott bennünket – sorolja a titkár. Hasonló kirándulásokat, tanulmányi utakat egyébként évente szerveznek magyar tájakra, hogy jobban megismerjék önmagukat, történelmi ne-
vezetességeinket, hagyományainkat. Sajnálattal állapítja meg, hogy lélekszámuk évről évre csökken, gyermekeik sok mindent nem tudnak. – Idén úgy döntöttünk, hogy a Zágrábhoz legközelebbi magyar közösséget, a Lendva-vidéki magyarságot is meglátogatjuk. – Milyen a horvátországi magyarok helyzete? – tet tük fel az óvatos kérdést. – Harminc-negyven évvel ezelőtt a horvátországi magyarok úgy vélekedtek, bárcsak olyan jó lenne a mi helyzetünk is, mint a szlovéniai magyaroké! Irigyeltük az újságjukat, a rádiójukat, aktívan tevékenykedő kis közösségüket, de be kell vallanom, hogy Horvátország függetlenségével, a törvényi garanciákkal és egyéb dolgokkal jelen pillanatban a kisebbségi kérdések jobban vannak rendezve Horvátországban, mint itt Önöknél! A terepjárás közben tapasztaltam, hogy egyes dolgok, amik voltak, jelenleg már nincsenek. Ugyanakkor Zágrábban újabb dolgokat is kieszközöltünk, s ez na-
Szekeres Péter, a zágrá bi magyar önkormány zat titkára: „Szeretnénk Gábor emlékét őrizni és a lendvai magyarokkal is kulturális kapcsolatot ápolni.” gyon nagy haladást idézett elő törvényileg, a közösségépítést tekintve, a kulturális felemelkedést és gyarapodást illetően. Ilyen konkrét dolog az önkormányzati elrendezés, a kisebbségi és a többségi önkormányzat közötti együttműködés kérdése.
– Így van ez az ország más, magyarok lakta közigazgatási egységeiben is? – Nem feltétlenül, de a kulturális támogatás hasonló módon bonyolódik mindenütt, nacionalistasoviniszta kiszólások és felhangok nélkül. Mi Zágrábban nagyon jól érezzük magunkat, jobban, mint a 70-es, 80-as években, amikor az Ady Endre Kultúregyesület elnöke voltam, s tudom, mit kellett küzdeni azért a pár dinárért, később kunáért, amit a működésre kértünk. – Miben van a siker lényege? – Az összefogásban, abban, hogy a nemzeti öntudat is „beért” egyesekben, s a legnagyobb eredmény volt az, amit 17–18 évvel ezelőtt elindítottunk, az óvodai és kisiskolás csoportok számára az anyanyelvtanulás, a katolikus szentmise anyanyelven történő hallgatása. A munkamegosztásban is rejlik a siker: hogy nem csak egy kultúregyesületre szorítkozik a munka, hanem már az óvodák, az iskolai alkalmazottak, a hívők és az önkormányzat is segíti kölcsönösen az együttműködést, a munkát. – A nagy múltú, 1932ben megalapított, háromnegyed évszázados múlttal rendelkező Ady Endre Kultúrkör, úgy hírlik, méltó helyiségeket kapott, ez a tagság fenntartása, új klubtagok toborzása szempontjából is nagy előrelépést jelenthet… – Ez a 2000 utáni de
nacionalizáció hozadéka végül is, hiszen akkor a régi, igencsak rossz állapotban lévő helyiségekből ki kellett költözni, s átengedni a régi tulajdonosnak. Ezzel rövid időre utcára került az egyesület, de új politikai kapcsolatok, s egyes emberek ügyessége, szorgalma folytán, Mesić elnöknek is köszönhetően kaptunk megfelelő épületet, illetve helyiségeket a központban, a Markičeva utcában, a főtér mögötti városrészben. Ezeket a helyiségeket később önadományokból, Zágráb és Budapest főpolgármestereinek támogatásával sikerült otthonossá, egy modern, funkcionális, közforgalmi eszközökkel is könnyen megközelíthető létesítmén�nyé tenni. Már a fiatalokat sem nehéz ide csábítani, hiszen számítógépekkel, internetes kapcsolattal is fel vagyunk szerelve. Azóta zajlik az élet az Ady-körben. Gábor Zoltán neve már felmerült a beszélgetés kezdetén. Ő is régi tagunk volt, s szeretnénk az ő emlékét is őrizni, ugyanakkor a lendvai magyarokkal is kulturális kapcsot jelent, szellemi hidat képez a festőművész és író, akinek horvát nyelvre lefordított műveit a tudományos társaság és az önkormányzat adta ki. Ez egy tiszteletadás, mely közös ügyünk, s úgy gondolom, semmi akadálya nincs annak, hogy közösen őrizzük emlékét, közös rendezvényekkel Lendván, illetve Zágrábban.
Újabb 56 lendvai középiskolás kapott színházbérletet Ennyivel bővül – a remények szerint – a muravidéki színházkedvelők száma a jövőben. Hétfőn a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában 56-an vehették át az MMÖNK ajándékát, a 2012/13-as évadra szóló színházi bérleteket. Hor váth Ferenc, az MMÖNK elnöke az ajándékbérletet azoknak a diákoknak szánta, akik a magyar 1-gyel együtt járó tanulási többletmunkát
is vállalják. Az anyanyelv iránti kötelességünk magától értetődő szokott lenni, mégsem alakul úgy beiratkozáskor a dolog, mint ahogy természetes lenne. Az ajándék jellegét illetően az elnök elmondta: Lendván kitűnő lehetőség kínálkozik arra, hogy az új nemzedék egyben színházkedvelő közönséggé is váljon anélkül, hogy kimozdulna lakhelyéről. Az sem közömbös, hogy
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
A bérleteket Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke adta át.
a tanuló ifjúság milyen kulturális többlettel kerül ki az iskolából, milyen hagyományokkal lesz felvértezve, amikor a felnőtté válás útjára lép, esetleg példamutató szerepet is vállal… A d i á ko k n e vé b e n Hajdinjak Prendl Silvija iskolaigazgató köszönte meg az ajándékot, ígérve, hogy jó kezekbe kerülnek az ajándékbérletek. -ce
5
Muravidék Dobronaki Községi Tanács
A bevételekhez igazították a költségvetést A Dobronaki Községi Tanács 18. rendszeres ülésén többek közt szó esett a költségvetés féléves megvalósításáról, elfogadták a 2012-es költségvetés második módosítását, majd a polgármester jelölését erősítették meg az államtanácsi választásokra. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
A tanács zárt ajtók mögött megerősítette Marjan Kardinar polgármester államtanácsi képviselőjelöltségét, míg elektornak Bojan Gavrič alpolgármestert választották meg. A káderkérdések című napirendi pont alatt a tanács a mandátum 2014-es végéig megerősítette Marija Kolec eddigi képviselői státusát a Lendvai Könyvtár tanácsában. A következőkben a polgármester, illetve a községi igazgatás képviselői beszámoltak a 2012-es költségvetés féléves megvalósításáról. Ahogy elhangzott, a község az év első hat hónapjában 780 ezer euró bevételre tett szert, ami a tervezet 24,6 százalékát teszi csak ki,
míg a kiadások terén 992 ezer eurót mutatnak ki a számviteli adatok, ez a terv 31,6 százalékát jelenti. Elsősorban emiatt a következő napirendi pont alatt a községi tanács elfogadta a községi költségvetés 2. módosítását, amellyel 73,5 százalékos megvalósításra tornászta fel a költségvetési mutatókat. A költségvetés csökkentésére és a 2. módosításra elsősorban az állami pályázati kiírások lelassulása és ennek folytán az idei évre tervezett beruházási projektek következő évre való áthúzódása miatt volt szükség. Teljes egészében csúszik ugyanis a dobronaki óvoda – a jövő évi iskolai szünet előtt tervezik elkezdeni a munkálatokat –, illetve a muravidéki vízhálózat projektje, míg a faluközpontos, a kommunális és a
közúti projekt részlegesen kerül át a következő esztendőkbe. A tanács a későbbiekben elfogadta a kommunális hulladék gyűjtéséről és elszállításáról szóló rendelet módosítását, első olvasatban elfogadta a földgázhálózati szolgáltatás kivitelezéséről, koncessziójáról szóló községi rendeletet, illetve határozattal nagyobb felhatalmazást szavazott meg a polgármesternek a községi ingatlanok kezelése ügyében. A községi ülés a polgármester tájékoztatójával zárult, ebben a polgármester újból a községi és az állami területrendezési tervek közötti igencsak lassú összehangolás nehézségeit hangsúlyozta, kifejtette, emiatt a község több aktuális beruházási projektről is lemaradhat.
Nem szüneteltetik és nem tiltják be a rétegrepesztést A m u r a v i d é k i o rszággyűlési képviselők – Branko Ficko, Göncz László, Jožef Hor vat, Franc Jurša, Jasmina Opec és Dejan Židan – Franc Bogovič mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszternek közösen tettek fel képviselői kérdést a Muravidéken alkalmazott rétegrepesztési folyamattal kapcsolatban. Ebben éppen Bogovič miniszter állítására hivatkoznak, miszerint az új technológiáról kevés megbízható adat és információ áll rendelkezésre, s ez aggodalmat kelt. A képviselők az EUbizottság tanulmányának elkészüléséig az eljárásra
6
moratóriumot javasolnak. A válaszból kiderül, hogy a minisztériumnak tudomása van az AEA Technology plc. ügynökség által elkészített tanulmányról, mely a szénhidrogének kitermelésének mind a hat fázisával foglalkozik: a helyszín meghatározásától a furat lezárásáig. A Muravidéken 1973 és 1997 között 26 rétegrepesztéses kutatás zajlott le minden ismert kedvezőtlen környezeti hatás nélkül. Jelenleg a Pg-10-es és a Pg-11-es furatokból nem történik gázkitermelés, ideiglenesen zárlat alatt vannak. Most a kitermeléshez szükséges infrastruktúra előkészítése és beépítése
van folyamatban. Az AEA Technology beszámolójának összefoglalójában tanácsolják a hidraulikus rétegrepesztés környezeti hatásának felügyeletét, viszont nem emelnek ki olyan komoly környezeti hatást, amely miatt azonnali intézkedésre lenne szükség az európai törvényhozás szintjén. A minisztérium az eddig ismert információk alapján nem szándékozik leállítani vagy betiltatni az említett technológiát. A hazai törvények módosítása az EU törvényeinek esetleges módosítását azonnal követi majd – áll Bogovič miniszter válaszában. Szolarics Nađ Klára
Tájékozatójában elmondta azt is, hogy a Gjerkeš Biogázerőmű tárgykörében még mindig várják az illetékes állami ügynökség válaszát, a község ügyfélként kezelésének megerősítését a közigazgatási eljárásban, de nem vár bonyodalmat az ügyben, majd szólt a község területén jelenleg folyó munkálatokról, arról, hogy a mezőgazdasági és üzleti zónában körülbelül 2 kilométer hosszúságban
befejeződött a kommunális infrastruktúra, illetve a közút aszfaltozása, míg a járdák rendezése, illetve a tisztítóberendezés fejlesztése 2013-ban történik majd meg. A faluközpontok felújítási projektje keretében befejeződött a Bakonaki-patak melletti alsó út rendezése, míg a projektben szereplő egyéb felújításokat, kialakításokat kénytelenek voltak a 2013-as évre elodázni.
GMT-szaküzlet Ljutomerben is
A GMT cég szaküzlete Ljutomerben. A GMT, Károly Vlado családi vállalkozása a múlt szombaton Ljutomerben megnyitotta 17. szaküzletét, ahol autóalkatrészek, olajak és kenőanyagok gazdag skálájával (több mint 10 ezer különböző termék) és szaktanácsadással várják a vásárlókat. Az ipari zónában lévő, mintegy 200 négyzetméteren elterülő üzlethelyiség, valamint a 900 négyzetméternyi raktárhelyiség megnyitóján egybegyűlteket Tomaž Gider, a GMT cég prokuristája üdvözölte, majd kiemelte, hogy a cég idén már 5 millió eurót fordított beruházásokra, a ljutomeri ebből 1,5 milliót jelent. Az új létesítményben három munkahely nyílt. Ez alkalomból Károly Vlado cégigazgató Olga Karbának, Ljutomer Község polgármesterének 3 ezer euró értékű ajándékutalványt nyújtott át. SNK
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
Info
Nafta Geoterm
Újra meghosszabbították az eladási folyamatot Hogy a lendvai Nafta vállalat szanálni tudja válságos helyzetét, döntést hozott két leányvállalata, a Nafta Strojna és a Nafta Geoterm eladásáról. A Nafta Strojnát sikeresen eladták, a Geotermnél azonban bonyodalmak jelentkeznek. A legutóbbit az AUKN – mely az adásvételről döntő ügynökség – okozta. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Újabb egy hónap hiánypótlási időszak áll rendelkezésre a Naf ta Geoterm megvásárlására, így a vásárlásban érdekelt két fél – egyik részről a londoni Central Europe Oil Company Ltd. (CEOC), másik részről a Petrol, Lendva Község, a brit Ascent Resources és az amerikai Aspect Holdings konzorciuma – kiegészítheti beadványát, hiszen a rendelkezésre álló dokumentáció alapján az AUKN (Szlovén Tőkebefektetés-kezelési Ügynökség) nem adta beleegyezését az eladási folyamat lebonyolítására létrehozott belső bizottság határozatához, mely szerint a Nafta Geoterm vásárlójának a CEOC Ltd.-t (illetve a CEOC
Adria Ltd. leányvállalatot) választották. Néhány hónap várakozás után az AUKN a Naftánál jelezte, hogy várja mind a két fél ajánlatának kiegészítését szeptember 13-ig, majd október 15-ig, s várhatóan október végéig meghozzák a döntést. A döntéshozatal előtt azonban a CEOC Ltd. – mely a Nafta Geotermért 2,1 millió eurót kínál, s már az AUKN véleménynyilvánítása előtt szerződést kötött a Nafta Petrochemmel – újabb betekintést kér a Nafta Geoterm ügyvitelébe, hiszen ez szerintük nem elég átlátható. Szeptemberben az AUKN az eladással foglalkozó bizottságot bővítette két saját taggal és eggyel a gazdasági minisztériumból, akik mind a két, már leadott vásárlási pályázat kiegészítését követelték.
A kibővített bizottság a korábbi bizottsági döntést érvénytelenítette. Az elérhető információk szerint azt nem tudni, hogy megtörtént-e a vásárlási ajánlat megerősítése mintegy egymillió euróval mind a két félnél (a Petrolkonzorciumnál igen). Az utóbbi a gazdasági minisztérium és az AUKN elvárása volt a garanciákat illetően. A vásárlási feltételek nem változtak – mondják az ügynökségnél –, de kiegészültek egy kötelezettséggel, hogy a Nafta Geoterm új tulajdonosa két éven belül becsületes piaci ár mellett eladja a geotermális távfűtési rendszert Lendván. Andrija Kojakovič, a CEOC Adria Ltd. képviselőjének a szlovén sajtóban adott nyilatkozata szerint készek a távfűtési rendszert
Bonyodalmak a szolgalmi jog körül is A múlt heti Népújságban arról tájékoztattunk, hogy a muraszombati környezetvédelmi felügyelőség a vízgazdálkodási engedély hiányában leállította a hidraulikus rétegrepesztést a lendvai gázmezőn. A végzés a Geoenergo Kft.-nek szólt, amely a területen állami koncesszióval rendelkezik az ásványi anyagok, a nyers kőolaj, a földgáz és a gázkondenzátumok kutatását és kitermelését illetően. A Geoenergo két társtulajdonosát, a Petrolt és a lendvai Naftát két igazgató, Miha Valentinčič, illetve Torhač Evgen képviseli. Valentinčič a végzés kézbesítése után kijelentette, hogy a hidraulikus rétegrepesztést befejezték, most a gáz kitermelése következik. Ehhez azonban az Ascent Resources cégnek 15 millió euróra van szüksége, amit hitelként kívánt biztosítani a Geoenergo, ehhez viszont nem kapta meg a Nafta beleegyezését. Veszélyben van az üzlet? Az említettek következményeként visszaestek a részvényértékek, amely miatt állítólag távoznia kellett Jeremy Eng igazgatónak. Ezen kívül pedig bonyodalmak jelentkeztek a gáztranszporthoz szükséges telek és infrastruktúra (a Nafta tulajdona) használata körül is. Ugyanis a Geoenergo Kft.-nek nincs még bejegyezve a szolgalmi joga a földhivatalnál, a cégben megszerzett tulajdonjog ellenére az átkönyvelés nem történt meg. átadni Lendva Községnek és tárgyalni egyéb kérdésekről. Sem ők, sem a
Lendva Község
Top 5 kitüntetéseket is odaítélnek A Lendvai Községi Tanács múlt heti ülésén Anton Balažek polgármester beszámolt a költségvetés január és június közötti időszakban megvalósított számairól. A tanács döntött a községi kitüntetettek jelöltjeiről is. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
A községi költségvetés tervezett bevétele éves szinten mintegy 13 millió euró, melynek június végéig 33 százaléka folyt be. Az éves kiadások terve 15,2 millió euró, ebből az első hat hónapban mintegy 28 százalék realizálódott. Ennek okát a még folyamatban
lévő, tehát még nem befejeződött projektekben kell keresni. A beruházások befejezése év végéig várható (Tomšič utcai óvoda felújítása, az új óvoda befejezése…). Az állami és az EU-s átutalásoknál egyébként hasonló a helyzet más községeknél is – hangzott el. A tanács a tervezett tárgyivagyon-vásárlásnál kihúzta az áruház megvá-
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
sárlásának tételét, hiszen a beterjesztett dokumentációból nem világos, mik a község tervei az említett ingatlannal. Az ingatlanvásárlási terv többek közt kitér a Lendva-hegyen felépítendő kilátótorony telekvásárlására, valamint az ipari zóna bővítésére is. A község legrendezettebb településének járó elismerést idén Lendva vá-
Petrol-konzorcium a pályázatban szereplő árról nem nyilatkoztak. a gazdaság, az idegenforgalom, az ökológiai és fenntartható fejlődés, valamint a kultúra, a szociálügy és a szolidaritás terén.
Községi elismerések A tanács döntése szerint a 2012-es községi kitüntetettek: Cimermán Béla, a Csentei Szőlőtermelők Egyesületének elnöke községi plakettben részesül. Községi elismerést Katarina Šömen nyugalmazott szociálügyi dolgozó és dr. Nada Toth Bošnjak, nyugalmazott gyermekfogorvos érdemelt ki. Lendva Község az idén díszpolgári címben részesíti Dan Reisinger izraeli grafikusművészt életművéért. Az elismerések átadására a községi ünnep alkalmából, az október 26-án megtartandó rendezvényen kerül sor. ros érdemelte ki. A községi tanács határozata alapján TOP 5 elnevezésű elismeréseket is osztanak az elért kiemelkedő eredményekért
Az államtanácsi választásokra Lendva Község elektora Kiralj Ladislav, Somi János és Šebjanič Simon lett.
7
Info a mai napon... Október 25-én történt 1415 A Százéves háború egyik legvéresebb csatája folyt Azincourt-nál. 1492 Kolumbusz Kristóf és vezérhajója, a Santa Maria megérkezett a mai Dominikai Köztársaság partjaihoz. 1825 Megszületett ifj. Johann Strauss osztrák zeneszerző, a „valcerkirály”. 1838 Megszületett George Bizet, a romantika nagy francia zeneszerzője (Carmen). 1861 Kaposvárott megszületett Rippl-Rónai József festőművész és iparművész (Nő fehérpettyes ruhában). 1862 Párizsban meghalt Teleki Blanka grófnő, reformpedagógus, a női egyenjogúságért folytatott küzdelem élharcosa. 1881 Megszületett Pablo Picasso, spanyol születésű francia festőművész (Guernica). 1936 Németországban aláírták a német–japán antikomintern paktumot, amely elsősorban a Szovjetunió ellen irányult.
visszapillantó
2002. október 10-én, 40.szám
Ötéves a lendvai diáklap A kétnyelvű középiskolai iskolaújság 1997 decemberében jelent meg először, és valamilyen formában az 1980-as években készült Dejanja – Tett című diáklap utódja. A diákok, akik maguk végzik a számítógépes szerkesztést is, évente két számmal „látják el” az olvasókat. Az Ernyeteg Órákban interjúkat, ankétokat, beszámolókat, kishíreket, értékeléseket, lírai és prózai irodalmi alkotásokat, képregényeket, grafitiket, szellemes idézeteket olvashatunk, egy-két oldalt pedig minden számban a lendvai általános iskolások tudósítóinak engednek át. A lapban képviselteti magát az iskola mindegyik irányzata, a közlés egyedüli feltétele az eredetiség, az őszinteség és a kreativitás.
tettek az iskola előcsarnokában. Az ünnepségen – felidézve a lap készítésének döntő és anekdotikus pillanatait is – külön elismerésekkel köszönték meg az eddigi szerkesztőknek – Varga Péter, Cár Edit, Klujber Brigita, Gönc Katja, Bobovec Petra, Balaskó Enikő, Tot Silvija, Ut roša Rosanda, Babič A szülinapi buli nem múlhat el torta nélkül. A diáklap formáját Nina, Rudas And mintázó tortát az Ernyeteg Órák mostani és valamikori szer- reja, Markovič Nina, Zrna Marina, Vajkesztői, munkatársai vették körül. da Vladimir, Gelt Az Ernyeteg Órák számok- mintegy 80 oldalas ünnepi Drago, Tomšič Tibor, Berden ban: 1997 és 2002 között 8 kiadás, mely az eddigi la- Mario, Časar Veronika, Kepe szám jelent meg (összesen pokban megjelent szövegek Ferenc, Dominič Alen, Hor 394 oldal) és két irodalmi érdekes válogatását hozza. vatič Gorazd, Biro Andrej, melléklet (48 oldal). A ju- Az elmúlt évek munkájáról Horvat Tanja, Jaušovec Peter bileumra pedig elkészült a egy fotókiállítást is készí- és Vida Patrik – munkájukat.
étel, erő, egészség
MURASZOMBATI EGÉSZSÉGVÉDELMI INTÉZET
prim. mag. Branislava Belović, dr. med.
Hetente legalább kétszer együnk halat Ön is azok közé tartozik, akik rendszeresen esznek halat? Amennyiben nem, azt javasoljuk, hogy tegyenek így, hiszen legalább heti kétszer
ajánlott halat fogyasztani. Ebből legalább egyszer olyan zsíros halat, mint a lazac, a szardínia, a makréla vagy a pisztráng. A halak ugyanis többek kö-
zött omega-3 zsírsavakat tartalmaznak, amelyek csökkentik a szív- és érrendszeri megbetegedések, némely fajta rák és a krónikus gyulladásos
Sült makréla
Lazac – ahogy én készítem
• 4 kisebb makréla • 4 ág rozmaring • 5 kanál olívaolaj • só • 2 citrom
• • • •
A megtisztított makrélák bőrén keresztben vágásokat ejtünk, majd megsózzuk. A rozmaringágakat felére vágjuk. A halüregbe beleteszünk egy rozmaringágat és egy héj nélküli citromszeletet. A megmaradt rozmaringot a halra tesszük. Belehelyezzük a tepsibe, a halakat leöntjük egy kanál olajjal. Körülbelül 30–35 percig sütjük. A halat meglocsoljuk az olajjal és citromszeletekkel tálaljuk.
" 8
megbetegedések kialakulásának kockázatát. A hal a könnyű étkek közé tartozik, de természetesen csak akkor, ha helyesen készítik el őket. Javasol-
juk a főzést és a sütést. Kerüljük az olajban való sütést, hiszen eközben nagyobb mennyiségű káros anyag, úgynevezett transzzsírok keletkeznek. A transzzsírok pedig ös�szefüggésben állnak a szívbetegségek kialakulásának kockázatával.
4 lazacfilé (mindegyik 12–15 dkg) • 4 kanál olívaolaj 2 gerezd fokhagyma • 2 kanál citromlé szárított bazsalikom • durvára őrölt bors • só 2 kanál vágott petrezselyem
Kisebb tálban összekeverjük a 3 kanál olajat, a citrom levét, az apróra vágott fokhagymát, a bazsalikomot, a borsot, a sót és a petrezselymet. Megfelelő edénybe tesszük a filéket és leöntjük őket a páccal. Hűtőben 1 órát pácoljuk (2–3-szor megfordítjuk őket). A fennmaradt olajon megsütjük a halfiléket. Rizzsel vagy főtt burgonyával és salátával tálaljuk. Tipp: A paradicsomszezonban olívaolajjal, ecettel, sóval és friss bazsalikomlevelekkel ízesített paradicsomsalátával tálaljuk.
" N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
Info borkultúra
Egészségünkre!!! Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán
Ki ne ismerné Huszka Jenő örökzöld dallamát: „Borban az igazság, borban a vigasz, borban a felejtés, borban a tavasz!” Mi ehhez már csak azt tehetjük hozzá: borban az egészség, de természetesen csak mértékkel. A bor több évezredes kultúrtörténetét végigkíséri az a kettősség, hogy a bor mértékkel fogyasztva gyógyszer, lélekemelő ital, ám túlzott fogyasztása egészségkárosító és sorsrontó. Mi most pozitívan gondolkodva kezdjük a bor jótékony hatásával! A bor gyógyszerként való felhasználása végigkí-
séri az orvoslás történetét. Az egyik legrégebbi orvosi „szakkönyvnek” a babiloni Nippúr-táblát tartják, amelyben már borral kevert kenőcsöt ajánlanak a bőrbajok ellen. Az ókori egyiptomi gyógyítók az asztma, a székrekedés, a szorongásos depresszió ellen javasolták a bort, és már azt is tudták, hogy a járványszerű méreteket öltő májgyulladás megfékezése érdekében is jobb, ha „steril” folyadékot, főként bort isznak az emberek. Az orvoslás atyja, Hippokratész receptkönyveiben a különféle bor alapú készítményeket sebkezelésre, lázcsillapításra, lábadozók felerősítésére, depresszió ellen ajánlotta. Szent Luk ács, aki görög orvos volt, az irgalmas szamaritánus esetének bibliai leírásakor is említést tesz arról, hogy a szamaritánus faolaj és bor keverékével ke-
alapanyagként használták, hanem minden bajra univerzális orvosságként emlegették. Az újkor hajnalának egyik legnagyobb hadisebészeként ismert Ambroise Paré 1536-ban, a piemonti csata után emberek százainak mentette meg az életét, hiszen boros sebkenőcse megóvta őket a sebelhalástól és a vérmérgezéstől. Az édes, erős móri Gyógyszerészeti lecke. Hieronymus bort a szülő nőknek ajánlották, az Brunschwig, 1450 körül. egri vörösborokat Pál apostol Timóteushoz írt bélbántalmak ellen, a tokaji első levelének egyik sora is: aszút pedig betegek erősí„Ezentúl ne csak vizet igyál, tésére alkalmazták. A váci hanem gyomrod és gyakori vörösborról úgy tartották, rosszulléted miatt egy kevés vesekőoldó hatású, a babort is.” Az ókori Róma is dacsonyi kéknyelűtől vérszámon tartotta a bort mint keringési gyengeség esetén medicinát. Néró császár ha- vártak segítséget, a somlói disebésze érzéstelenítésre is bor fogyasztásától pedig alkalmazta. fiúutódot reméltek. NapA középkor folyamán jainkra e hiedelmek közül a bort nemcsak gyógyszer- akadnak, amelyek orvosilag
is igazolódtak, de vannak olyanok is, amelyeket elvetett a tudomány. A bor gyógyhatásán alapuló módszer, a vinoterápia reneszánszát éli. A mértékletes alkoholfogyasztás, különösen a vörösbor hasznos, nagy mennyiségben tartalmaz polifenolos vegyületeket, így flavonoidokat is. A flavonoidok pedig köztudottan antioxidáns hatásúak, nagy szerepük van a szabadgyökök befogásában, erősítik az immunrendszert, baktérium- és vírusellenes hatásúak. Így hát cikkünk végére is oda jutottunk vis�sza, ahonnan elindultunk: a bor kis mértékben orvosság és kedélyjavító, nagymértékben pedig egészségkárosító méreg. Cikkünk Báthory Gábor és Hartmanné Kökény Mária a Táplálkozástudomány című folyóiratban megjelent A méltatlanul elfelejtett gyógyborok című cikke, valamint a Magyar borok könyve egyik alfejezete alapján készült.
lehet nézni. Lenyűgöznek ezek a beszélgetések, már csak azért is, mert az embernek magának is kedve támad kinyitni egy üveg bort, kitölteni és elkortyolgatni (M1 21.05). Nagyon ritkán nézek filmet, mert amikor megnézek egyet-egyet, annyira telítődöm vele, hogy utána hetekre van szükségem ahhoz, hogy lezárjam magamban. Viszont szerdán mindenképpen le fogok ülni a képernyő elé, és a Szere lem a kolera idejént meg fogom nézni (Duna 21.00). Mivel az időjárás előrejelzés esőt ígér az őszi szünet idejére, valószínűleg megengedem a gyerekeimnek, hogy tévézzenek. Amit biztos, hogy megnézünk együtt, az csütörtök délelőtt a Vuk, a mennyei, isteni, zseniális magyar szinkronokkal, amit nem lehet megunni (M1 9.00).
Pénteken szeretném felhívni a figyelmet a Bör tönben Bolíviában (Tóásó Előd) című műsorra. Nem is olyan régen, pár héttel ezelőtt majdnem minden híradásban szó volt Tóásó Elődről, aki három éve előzetes letartóztatásban van. Remélhetőleg most már felgyorsulnak az esemé-
Számtalanszor előfordult már velem, hogy olyan emberekről láttam portréfilmet ebben a sorozatban, akikkel akár többször is egy társaságban ültem. Aztán megláttam őket a televízióban, és olyan dolgokat tudtam meg róluk, amiket lehet, hogy a századik találkozásunk
nyek, hiszen világbotrány, hogy az ő ügyében nem történik semmi. Éppen ezért érdekesnek ígérkezik ez a dokumentumfilm (Duna World 21.25). Rendszeresen megnézem a Szerelmes földraj zot már évek óta, így most szombaton is ezt fogom tenni. Nagyon szépen fényképezett, igényes műsor, és Hollós László szerkesztő mindig rendkívül felkészült.
után sem tudtam volna meg (Duna World 14.10). Va s á r n a p p e d i g érdemes a Klubszoba című műsort figyelemmel kísérni, mivel egy órában összefoglalja a hét eseményeit. Ha esetleg valaki egész héten nem néz híradót vagy nem hallgat rádiót, akkor ebben a Klubszobában értesülhet a legfontosabb történésekről (Duna 21.05).
zelte az útonállók áldozatát. A bor alkoholtartalma miatti baktériumölő hatására utal
Közmédia-javallat
Ciprusz Éva heti ajánlója Ezen a héten Cip rusz Évát, a közkedvelt műsorvezetőt kérdez tük arról, hogy milyen programokat ajánlana olvasóink számára a rádió és a televízió kí nálatából. Minden hétköznap három gyereket indítok el iskolába, ezért egész délelőtt a rádió szól nálam. Mivel nagyon szeretem a Napközbent, hétfő re mindenkinek meleg szívvel ajánlom, mert tulajdonképpen nincsen olyan témakör, amivel ez a műsor ne foglalkozna (Kossuth Rádió 9.00). Kedden érdemes a Család-barátot megnézni, mert ugyanúgy szól
az idősebbekhez is, mint ahogy a kismamákhoz vagy az éppen betegen otthon tartózkodókhoz. Egy évig én is vezettem ezt a műsort, így egy kicsit a „gyerekemnek” is érzem. Jó látni, hogy az alapcélkitűzéstől azóta sem tértek el (M1 10.30). Továbbá kiemelném még a Borvacsorát, amit azért szeretek, mert mindig meglepődöm azon, hogy hány tehetséges, zseniális, tenni akaró férfi van még ebben az országban, akikre fel
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
9
Info október 26. péntek Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt, 10:05 Gyerekműsor, 12:05 Ami szent és a világ, 13:00 Hírek, 13:30 Nemzetközi látóhatár, Glóbusz, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:05 Ifjúsági műsor, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Egészségünkre!, 22:00 Visszhangok, 23:05 Éjféli klub, 0:15 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 10:00 Jó óra, 11:25 Jó reggelt, 14:05 A város hangjai – zenés dok. film, ism., 14:50 A nyolcadik nap, 15:25 Fekete-fehér idők, 15:40 Isztria az időben – dok. sorozat, 16:20 Mozogj velünk!, 16:45 Labdarúgó-összefoglalók, 17:40 Hidak, 18:10 Szlovén magazin, 18:40 Érdekel a könyv, 19:00 Voynich kódja – osztrák dok. műsor, 20:00 A Borštnik-gyűrű átadása, 21:20 Zavartan sietek a városon át – dok. műsor, 21:50 A Raw étterem – ír sorozat, 22:45 Az irányítás határai – am. film.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 12:55 Esély, 13:25 Jelfák, 13:40 Négy szellem, 14:35 Édes élet olasz módra – am. sorozat, 15:25 A korona hercege – dél-koreai sorozat, 16:40 MM, 17:30 Jövőidőben, 17:40 Heartland 23:20 Fülenincs nyúl – kanadai sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Poén Péntek, 21:10 Mindenből egy van – magyar sorozat, 22:10 Az Este, 22:45 Sikersorozat – am. sorozat, 23:20 Fülenincs nyúl – német film, 1:10 Maradj talpon!, 2:05 Ismétlések.
RTL Klub 8:15 Reggeli, 11:45 Asztro Show, 12:50 Az éden titkai – görög sorozat, 14:00 Fókusz, 14:40 Pasik – magyar sorozat, 15:10 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 16:45 Riválisok – mexikói sorozat, 17:15 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:10 1 perc és nyersz!, 20:10 Fókusz, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 22:30 Gyilkos elmék – am. sorozat, 23:30 Odaát – am. sorozat, 0:30 Reflektor, 0:50 Törzsutas, 1:25 Sarah Connor krónikái – am. sorozat, 2:20 Autómánia.
TV2 6:25 Tények reggel, 10:55 EZO.TV, 12:00 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 14:00 Tények délután, 15:00 Marina – mexikói sorozat, 15:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:30 Hal a tortán, 17:25 Update konyha, 17:30 Hawaii Five-0 – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:35 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 20:30 The Voice – Magyarország hangja, 22:05 Haláli zsaruk – am. sorozat, 23:15 Grimm – am. sorozat, 0:15 Tények este, 0:50 EZO.TV.
Duna Tévé 5:30–8:30 Virradóra, 8:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Tüskevár – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 Labdarúgó-mérkőzés, 17:00 Duna anzix, 17:20 Életképek – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Az ősz 20:05 A karvaly 17 pillanata – dok. sorozat, csendje 19:30 Tálentum, 20:05 A karvaly csendje – francia sorozat, 21:00 Aranypálca, 22:20 Híradó, 22:25 Dunasport, 22:30 Kultikon, 22:50 Betyárok csillaga – dok. film, 23:45 Koncertek az A38 hajón, 1:40 Ismétlések.
október 27. szombat Szlovén Tévé 6:10 Visszhangok, 7:00 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:20 A Hét, 14:15 Alpok–Duna–Adria, 14:50 Állatokról, emberekről, 15:15 A kertben, 15:50 Village folk, 15:55 A visszautasítás íze – német dok. műsor, 17:00 Hírek, 17:15 Szombat délután, 18:35 21:30 Rózsaszín életem Mezsgyék, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 Villanás, 20:00 A szlovén sanzon fesztiválja, 21:30 Rózsaszín életem – francia– belga–angol film, 23:50 Hírek, 0:25 Maribor 2012, 0:40 Reklámőrültek – am. sorozat, 1:35 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:10 Az időn át, 7:20 Szlovének Olaszországban, 7:50 Választások 2012, 9:20 Sölden: Óriás műlesiklás, nők, 1. futam, 10:25 Forma–1, Indiai Nagydíj, időmérő edzés, 11:35 Művelődési műsor, 12:05 Az egyetem, 12:35 Sölden: Óriás műlesiklás, nők, 2. futam, 14:00 Sportkihívás, 15:00 A nyolcadik nap, 15:30 Zavartan sietek a városon át – dok. műsor, ism., 16:30 A Borštnik-gyűrű átadása, ism., 17:50 Ljubljana: ACH Volley – Unterhaching, röplabda-mérkőzés, 20:00 Sport, 21:50 Aritmia, 22:20 33/45 – zenés műsor, 23:10 Aranyfüst, 23:40 Hullámok közt, ism., 0:10 Brane Rončel a színfalak mögött.
Magyar Tévé 6:00 Nap-kelte, 9:30 Forma–1-magazin, 10:00 Forma–1, Indiai Nagydíj, időmérő edzés, 12:00 Híradó, 12:05 Történetek a nagyvilágból, 12:35 Zöld Tea, 13:05 Tetőtől talpig, 13:35 Úticélok, 13:55 Telesport, 16:10 Mesterkurzus – zenés műsor, 16:45 Doc Martin – angol sorozat, 17:35 Gasztroangyal, 18:30 SzerencseSzombat, 19:30 Híradó este, 20:15 Szerelem második látásra – am. film, 21:50 Szeretettel Hollywoodból, 22:20 Betty nővér – am. film, 0:10 MüpArt, 1:35 Wallender – angol sorozat.
RTL Klub 7:20 Kölyökklub, 10:30 Asztro Show, 11:25 XXI. század, 12:00 Házon kívül, 12:30 Autómánia, 13:10 Steven Seagal – Az igazságosztó – am. sorozat, 13:45 112 – Életmentők 14:20 Arn, a templo- – német sorozat, 14:20 mos lovag Arn, a templomos lovag – svéd–angol–dán–norvég– finn–német film, 18:30 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 19:30 X-Faktor – Döntő, 22:20 Ne szólj száj! – am. film, 0:40 Fókusz plusz.
TV2 6:25 TV2-matiné, 10:00 Babavilág, 10:30 9 hónap, 11:00 Tűsarok, 11:30 Tequila és Bonetti legújabb kalandjai – olasz sorozat, 12:30 Duval és Moretti – francia sorozat, 13:30 Top Speed, 14:00 Autóguru, 14:30 Sheena – am. sorozat, 15:30 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 16:30 Psych – Dilis detektívek – am. sorozat, 17:30 Irigy Hónaljmirigy Show, 18:30 Tények, 19:00 Aktív Extra, 19:35 Nyakiglove – am. film, 21:15 A triffidek napja – angol film, 0:45 EZO.TV.
Duna Tévé 6:30 Gyerekeknek, 12:00 Híradó, 12:15 Ízőrzők, 12:50 A budapesti rém – am. film, 14:05 ApocaLiszt – magyar dok. film, 14:55 Hagyaték, 15:25 Önök kérték!, 16:25 Elnökkisasszony – magyar film, 18:00 Híradó, 18:35 Fölszállott a páva, 19:30 Hogy volt?! 20:30 Színház az egész… – Komédiások – magyar sorozat, 21:25 Napok, évek, századok, 22:30 A szerelem születése – francia film, 0:05 Koncertek az A38 hajón.
október 28. vasárnap
október 29. hétfő
Szlovén Tévé
Szlovén Tévé
7:00 Gyerekműsor, 10:50 Hallgassunk a csöndre, 11:20 Mezsgyék, ism., 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Egészségünkre!, ism., 15:20 Az 51-es bolygó – spanyol rajzfilm, 17:00 Hírek, 17:15 Korszerű család – am. sorozat, 17:40 Találd ki, hogy ki jön ma vacsorára, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:05 Tito – a végrendelet utolsó tanúi – dok. sorozat, 21:05 A ljubljanai opera-balett 120 éve – dok. műsor, 22:00 A zene titkai – zenés sorozat, 22:35 Village Folk – dok. sorozat, 22:50 Hírek, 23:15 Ars 360, 23:30 Gandzsa – am. sorozat, 0:05 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Az időn át, 7:10 Glóbusz, 7:40 Isztria az időben – dok. sorozat, ism., 8:15 Szlovén magazin, ism., 8:45 Zenés műsor, 9:20 Sölden: Óriás műlesiklás, férfiak, 1. futam, 10:25 Forma–1, Indiai Nagydíj, 12:35 Sölden: Óriás műlesiklás, férfiak, 2. futam, 13:45 Mozogj velünk!, ism., 14:10 Maribor – Tottenham, 14:10 Maribor – labdarúgó-mérkőzés, Tottenham 16:55 A szlovén sanzon fesztiválja, ism., 17:45 Volt egyszer…, 18:15 Damaszkusz – színházi előadás, 1. rész, 19:50 Lottó, 20:00 Vasárnapi válogatás – zenés műsor, 21:00 City folk: Minszk, 21:30 Atlantisz – a világvége legendájának születése – angol dok. sorozat, 23:00 Kisfilm.
Magyar Tévé 6:00 Ma reggel, 9:00 Vallási műsorok, 10:00 Forma–1, Indiai Nagydíj, 12:50 Hírek, 13:00 Múlt-kor, 13:30 Angi jelenti, 14:00 Szellem a palackból, 14:30 Világ+Kép, 15:00 Telesport, 15:30 Rejtélyek, mítoszok és legendák madártávlatból – angol dok. műsor, 16:25 Telesport, 18:50 A Lényeg, 19:30 Híradó este, 20:15 Magyarország, szeretlek!, 21:30 Egyszer volt, hol nem volt – am. sorozat, 22:15 Fegyvernepper – am. film, 0:15 A Bécsi Filharmonikusok őszi hangversenye.
RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:05 Trendmánia, 10:45 Teleshop, 11:40 Törzsutas, 12:15 Férfi kézilabda-mérkőzés, 14:05 112 – Életmentők – német sorozat, 15:35 Az őrangyal – am. sorozat, 16:40 Hull a pelyhes – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Cobra 11 – német sorozat, 20:00 Garfield 2. – am. film, 21:45 A piszkos tizenkettő – angol film, 0:50 Portré.
TV2 6:45 TV2-matiné, 11:20 Kalandjárat, 11:50 Borkultusz, 12:20 Stahl konyhája, 12:50 Én is szép vagyok, 13:20 Több mint TestŐr, 13:50 A kiválasztott – am. sorozat, 14:50 Monk – am. sorozat, 15:50 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 16:50 Nyakiglove – am. film, 16:50 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:05 Az Nyakiglove 50 első randi – am. film, 21:55 Frizbi Hajdú Péterrel – magyar talk show, 23:05 Szellemekkel suttogó – am. sorozat, 0:05 Összeesküvés – am. sorozat, 1:05 EZO.TV.
Duna Tévé 6:30 Gyerekműsor, 12:00 Híradó, 12:15 Ízőrzők, 12:45 Lila akác – magyar film, 14:10 Magyar elsők, 14:30 Talpalatnyi zöld, 14:55 Hazajáró, 15:25 Hogy volt!?, 16:25 Megálmodtalak – magyar film, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Heti hírmondó, 19:05 Önök kérték!, 20:00 Rózsa Sándor – magyar sorozat, 20:50 Klubszoba, 21:45 Euripidész: Médeia – színházi előadás, 23:20 Dunasport, 23:35 Gyökerek – am. sorozat, 1:20 Ismétlések.
6:20 Villanás, 6:35 A hét tükre, 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:30 Éjféli klub, 14:40 Maribor 2012, 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A Hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:05 Opusz, 23:35 Érdekel a könyv, 23:55 Jazz, 0:25 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:30 Jó reggelt, 14:05 A vis�szautasítás íze – német dok. műsor, ism., 15:00 A ljubljanai opera-balett 120 éve – dok. műsor, ism., 15:50 A Borštnik-gyűrű átadása, ism., 17:20 Jó napot, Koroška, 17:55 Helyes ötlet!, 18:25 Ez lesz a szakmám, 18:55 A szlovén opera útjain – zenés dok. sorozat, 19:50 3x3 plusz 6 sorsolása, 20:00 Zene az éterben – osztrák zenés dok. műsor, 21:05 A Krupp család – német sorozat, 22:30 Az ígéret – angol sorozat, 0:00 Ismétlés.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Jelfák, 13:40 Magyarlakta vidékek krónikája, 14:35 Édes élet olasz módra – am. sorozat, 15:25 A korona hercege – dél-koreai sorozat, 16:35 MM, 21:10 Kékfény 17:30 Jövő időben, 17:40 Heartland – kanadai sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Hacktion Újratöltve – magyar sorozat, 21:10 Kékfény, 22:10 Az Este, 22:45 Átok – magyar sorozat, 23:15 KorTárs, 23:45 Aranymetszés, 0:45 Maradj talpon!, 1:35 Ismétlések.
RTL Klub 8:15 Reggeli, 10:05 Top Shop, 11:45 Asztro show, 12:50 Az éden titkai – görög sorozat, 14:00 Fókusz, 14:40 Pasik – magyar sorozat, 15:10 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 16:45 Riválisok – mexikói sorozat, 17:15 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:10 1 perc és nyersz!, 20:10 Fókusz, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Dr. Csont – am. sorozat, 22:30 Showder klub, 23:35 PokerStars.net, 0:35 Reflektor, 0:50 Ments meg! – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:00 EZO.TV, 12:05 Ami sok, az sokk – am. film, 14:00 Tények délután, 15:00 Marina – mexikói sorozat, 15:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:30 Hal a tortán, 17:25 Update Konyha, 17:30 Hawaii Five0 – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:35 Aktív, 20:05 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:20 NCIS – am. sorozat, 22:15 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:15 Bostoni halottkémek – am. sorozat, 0:20 Tények Este, 0:55 EZO.TV, 1:55 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:20–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Napirend előtt, 13:00 Kapcsoljuk az országházat, 16:30 Térkép, 17:00 Duna anzix, 17:20 Életképek – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Tálentum, 19:35 18:35 Mint oldott kéve – magyar sorozat, Közbeszéd 20:35 Hírek, 20:40 Dunasport, 20:50 „Népek Krisztusa, Magyarország” 1956 – dok. sorozat, 22:15 Kultikon, 22:30 Sportaréna, 23:00 Koncertek az A38 hajón, 0:50 Ismétlések.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Péntek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás
10
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örökségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
Info október 31. szerda
október 30. kedd Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:30 Studio city, 14:20 A lélek horizontja, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Kanapé, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Ünnep20:00 Ünnepség a refor- ség a reformáció napja máció napja alkalmából alkalmából, 21:00 Séta Trubar nyomain – dok. műsor, 22:00 Visszhangok, 23:05 Glóbusz, 23:35 A zsidó lobbi nyomában az USA-ban – német dok. műsor, 0:20 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:35 Jó reggelt, 14:10 Aritmia, 14:45 A szlovén sanzon fesztiválja, ism., 16:30 City folk: Minszk, ism., 16:55 Hidak: Kanapé, ism., 17:30 A szlovén vízkör, 17:55 A zene titkai – zenés sorozat, ism., 18:30 A hírnök, 19:00 … és hogy utolsó legyek a máglyán – dok. műsor, 19:50 Az Astro sorsolása, 20:00 Apák és fiúk – orosz sorozat, 20:45 Ezazene – zenés sorozat, 21:15 Palermo képei – német film, 23:00 Brane Rončel a színfalak mögött.
Szlovén Tévé
7:00 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:30 A kórus – francia film, 15:15 Hidak: Határtalan, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Štefan Mauri – Krisztus, a Megváltó szlovén miséje, 17:55 Kilátás a…, 18:05 Plečnik kelyhei, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 A híradó válogatásából, 20:05 Távozások – japán film, 22:10 Hírek, 22:35 Idegenforgalmi műsor, 23:05 A nyolcadik nap, 23:35 Ami szent és a világ, 0:30 Ismétlések.
Szlovén Tévé II.
14:05 Találd ki, hogy ki jön vacsorára, ism., 15:00 A szlovén vízkör, 15:25 Ezazene – szlovén sorozat, 15:55 Európai magazin, 16:10 Szlovén villanások, 16:40 Hidak: Határtalan, ism., 17:10 Az egyetem, 17:35 Ars 360, 17:55 Macerata: Macerata – ACH Volley, röplabda-mérkőzés, 19:50 A lóhere, 20:00 A 30. Radvoljica 2012 Fesztivál, 21:30 Egy elnök halála – francia film, 23:00 Az anarchia fiai – am. sorozat.
11:35 Jó óra, 13:00 Ünnepség a reformáció napja alkalmából, ism., 14:20 Hullámok közt, 14:50 Szombat délután, ism., 16:00 Állatokról, emberekről, 16:25 A kertben, 16:50 Fekete-fehér idők, 17:10 Hidak, 17:40 A hírnök, 18:10 Európai magazin, 18:25 Maribor 2012, 0:20 Vámpírok kora ism., 18:45 Šoa, a hallgatás súlya – dok. film, 19:50 Lottó, 20:00 Koper: Szlovénia – Románia kézilabda-mérkőzés, férfiak, 22:00 Aranyfüst, 22:35 Trubar és a zene, 23:05 Komolyzene, 0:20 Vámpírok kora – ausztrál–am. film.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Jelfák, 13:40 Borvacsora, 14:35 Édes élet olasz módra – am. sorozat, 15:25 A korona hercege – délkoreai sorozat, 16:35 MM, 17:30 Jövő időben, 17:40 Heartland – kanadai sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Bosszú – am. sorozat, 21:00 Pesty Fekete Doboz, 22:00 Az Este, 22:35 Múlt-kor, 23:05 Történetek a nagyvilágból, 23:35 Zöld tea, 0:05 Ismétlések.
RTL Klub 8:15 Reggeli, 11:45 Asztro show, 12:50 Az éden titkai – görög sorozat, 14:00 Fókusz, 14:40 Pasik – magyar sorozat, 15:10 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 16:45 Riválisok – mexikói sorozat, 17:15 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:10 1 perc és nyersz!, 20:10 Fókusz, 20:50 16:15 Marichuy Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Castle – am. sorozat, 22:30 Döglött akták – am. sorozat, 23:35 XXI. század, 0:10 Reflektor, 0:25 Ments meg! – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények Reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 10:50 EZO.TV, 11:55 A csendestárs – am. film, 14:00 Tények Délután, 15:00 Marina – mexikói sorozat, 15:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:30 Hal a tortán, 17:25 Update Konyha, 17:30 Hawaii Five-0 – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:35 Aktív, 20:05 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:20 Mission: Impossible – am. film, 23:30 Aktív, ism., 0:00 Tények Este, 0:35 EZO.TV, 1:35 Magyar szépség – magyar film.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:00 Mesélő cégtáblák, 16:30 Térkép, 17:00 Duna anzix, 17:20 Életképek – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Magyar elsők, 19:20 Tálentum, 19:50 Helló, Doki! – magyar sorozat, 20:45 Hírek, 20:50 Dunasport, 21:00 Kiálts szabadságot! – angol film, 23:30 Kultikon, 23:45 Koncertek az A38 hajón, 1:40 Ismétlések.
RTL Klub 8:15 Reggeli 11:45 Asztro show, 12:50 Az éden titkai – görög sorozat, 14:00 Fókusz, 14:40 Pasik – magyar sorozat, 15:10 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 16:45 Riválisok – mexikói sorozat, 17:15 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:10 1 perc és nyersz!, 20:10 Fókusz, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 Házasodna a gazda, 22:40 Házon kívül, 23:10 Reflektor, 23:30 Kicsoda Jackson Pollock? – am. dok. film.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:05 Könyvelő a pácban – am. film, 14:00 Tények Délután, 15:00 Marina – mexikói sorozat, 15:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:30 Hal a tortán, 17:25 Update Konyha, 17:30 Ha17:30 Hawaii Five-0 waii Five-0 – am. sorozat, 18:30 Tények, 19:35 Aktív, 20:05 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:20 Doktor House – am. sorozat, 22:20 Született feleségek – am. sorozat, 23:20 Én is szép vagyok, 23:50 Tények este, 0:25 EZO.TV.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Tüskevár – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 A Himalája ösvényei – koreai dok. sorozat, 16:00 Múzeumtúra – francia módra 16:30 Térkép, 17:00 Duna anzix, 17:20 Életképek – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Tálentum, 19:35 T.I.R. – olasz sorozat, 20:40 Hírek, 20:45 Dunasport, 21:00 Szerelem a kolera idején – am. film, 23:05 Kultikon, 23:20 Koncertek az A38 hajón, 1:20 Ismétlések.
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – ismétlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
Október 25-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Szlovén Tévé II.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:05 Nemzetiségi magazinok, 13:05 A szeretet gyógyít – Giuseppe Moscati, a szegények orvosa – olasz film, 1. rész, 14:50 Vadászfilm – dok. film, 15:30 Szerencse Híradó, 15:45 A töké20:15 Amelie csodálatos élete letes csapat – am. film, 17:40 Lúdas Matyi – magyar film, 19:30 Híradó este, 20:15 Amelie csodálatos élete – francia film, 22:15 Négy szellem, 23:10 Britannic – angol film, 0:50 Komolyzene.
RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:00 Szerencse dolga – am. film, 12:20 Pár lépés a mennyország – am. film, 14:20 A kincses sziget – német film, 18:30 Híradó, 19:00 Újra a pályán – am. film, 20:50 Bor, mámor, Provence – am. film, 23:10 Nagy hal – am. film, orozat, 1:35 Infománia.
TV2 6:00 TV2-matiné, 11:25 Addams Family – am. film, 13:15 Addams Family 2. – am. film, 15:00 Super MOKKA – magazin, 17:00 Szörnyek az Űrlények ellen: A mutáns tökök inváziója – am. rajzfilm, 17:30 Félelem és Shrekketés – am. rajzfilm, 18:00 Super Aktív, 18:30 Tények, 19:00 Hal a tortán, 20:00 Pán Péter – am. film, 22:00 Édesek és mostohák – am. film, 0:20 A szerelem határai – angol film, 2:20 Ismétlések.
Súlypont: stúdióbeszélgetés Kepe Lilivel és Šimonka Tanjával az új színházi évad kapcsán a kulturális kínálatról (ismétlés: csütörtökön 16.45-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Október 26-án, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Hidak: benne a Turizmus és média című projekt keretében a Vas megyei gyógyfürdők (ismétlés: pénteken 17.40-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Október 30-án, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Duna Tévé 7:20 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:15 Világvédett lehetne, 12:25 Éretlenek – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 Szafari – dok. sorozat, 15:30 Idegen ég alatt – dok. film, 16:00 Halottak napja – kisfilm, 16:10 A világörökség kincsei, 17:00 Duna anzix, 17:20 Életké21:00 Páduai Szent Antal – a szó, pek – magyar mely éget sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 A szabadság keserű íze – dok. film, 19:30 Tálentum, 20:05 Irgalom – magyar film, 20:50 Dunasport, 21:00 Páduai Szent Antal – a szó, mely éget – olasz film, 22:45 MüpArt, 0:30 Ismétlések.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
műsorajánló
Szlovén Tévé
6:15 Visszhangok, 7:00 Gyerekműsor, 10:00 Evangélikus istentisztelet közvetítése, 11:15 Séta Trubar nyomain, ism., 12:05 A reformáció dala, 12:25 Petrača Hudi vrh-ről – dok. műsor, 13:00 Híradó, 13:30 A Hét, ism., 14:30 Glóbusz, 15:05 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Manaslu – a hegyhez vezető út – dok. műsor, 18:10 A Maribori Egyetem botanikus kertje – dok. műsor, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 A híradó válogatásából, 20:05 Jó éjszakát, kisasszony – szlovén film, 21:40 Hírek, 22:15 Luther – német film, 0:15 Ismétlések.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Jelfák, 13:40 Poén péntek, 14:35 Édes élet olasz módra – am. sorozat, 15:25 A korona hercege – dél-koreai sorozat, 16:30 MM, 17:40 Heartland – kanadai sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Párizsi helyszínelők – francia sorozat, 21:05 Borvacsora, 22:05 Az Este, 22:40 Borgiák – kanadai sorozat, 23:35 A rejtélyes XX. század, 0:05 Ismétlések.
november 1. csütörtök
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
Kanapé: ifjúsági műsor, benne a ljubljanai divathét, egy tehetséges fiatal, Rok Mihajlović-Krpan, a Compact Disco együttes és Gusztáv (ismétlés: kedden 16.55-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Október 31-én, szerdán 15.05-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: Történelmi egyházak a Muravidéken – ismétlés (ismétlés: szerdán 17.10-kor a Szlovén TV II. csatornáján) November 1-jén, csütörtökön 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján Határtalan: a szombathelyi, a vajdasági és a lendvai tévéstúdió közös műsora (ismétlés: csütörtökön 16.40-kor a Szlovén TV II. csatornáján) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
11
Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2012. október 23-án a következő munkahelyeket hirdették meg: Kamionsofőr – Nyugat-Európában Petty Transport, Gornja Bistrica 116C., Črenšovci (3 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2012. november 26.) Kamionsofőr Petty Transport, Gornja Bistrica 116C., Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2012. november 29.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon.
Október 25-e és 31-e között Lendvai Plébánia A búcsúk vasárnapját azokban a plébániákban tartják meg, ahol nem ismerik a templom felszentelésének időpontját. A Lendvai Plébániát illetően az 1751-ből őrzött jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy a templomot Tauzy Ferenc püspök szentelte fel. Szentmisék Lendván: 8.00, 9.00 és 10.00 órakor. Gyertyánosban 11.00 órakor lesz szentmise. Szombaton 16.00 órakor Völgyi faluban, 17.00 órakor Petesházán, 18.00 órakor pedig Lendván a családok részére lesz szentmise. Minden nap a szentmise előtt imádkozás a rózsafüzérért.
Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor lesznek, szerdán 7.30-kor. Pénteken 17.30-kor imádkozás a legszentebb előtt, 18.00 órakor szentmise Dobronakon. Szombaton 18.00 órakor Dobronakon lesz szentmise. Vasárnap 8.00 és 10.00 órakor lesz szentmise. Október 26-a és 28-a között mini oratóriumra kerül sor 15.00 órai kezdettel. Október 27-én 15.00 órakor Zsitkóc ban a felújított kereszt megáldására kerül sor.
figyelmükbe •Október 25., csütörtök 18.00 óra, •Muraszombati Galéria •Mirko Rajnar, Ignac Meden és Jože Denko: „Krožišča” (Körforgalmak) című projekt-megnyitója •Október 25., csütörtök 19.00 óra, •Lendva, Színház- és Hangversenyterem •Szlovén bérletes előadás: Filumena Marturano (Koperi Színház) •Október 26., péntek 18.00 óra, •Lendva, Színház- és Hangversenyterem •Lendva Község XVI. Ünnepe és a Lendvai Tévéstúdió Lendvára költözésének 20. évfordulója •Október 27., szombat 17.00 óra, •Lendva, a Színház- és Hangversenyterem előcsarnoka •A lendvai Lions Klub Békeplakát 2012 című képzőművészeti pályázata kiállításának megnyitója
Istentisztelet Lendván minden első és harmadik vasárnap lesz.
12
Šlebič Jože s.p. Alsó utca 27., Lendva Hétfőtől szombatig 12.00–18.00 óráig
Kulcsmásolás
Október 28-án 10.00 órakor Szent lászlón lesz istentiszteletet. Október 31-én 10.00 órakor Szent lászlón lesz reformációi istentisztelet.
•Lendván eladó lakóház (1/2 ikerház, pince + földszint + 1. emelet, kb. 120 m2) udvarral. Érdeklődni: tel. 041-726-465. •Eladó 6 fiókos mélyhűtő, valamint kúpos fahasogató gép. Érdeklődni: tel. 041327-767. •Lendvahegyen, csendes, szép helyen gyönyörű kilátással eladó hétvégi ház (hőszigetelt, aszfaltos út, központi fűtés, 7 személyre alvóhely, klimatizált) 24,5 ár területtel és erdővel. Ára: megegyezés alapján. Érdeklődni: tel. 070-471-816. •Eladó autó utánfutó, 2,10 m hosszú és 1,1 m széles, új ponyvatetővel. Ára: 550 euró. Érdeklődni: tel. 070471-816. •Eladók sörétes, hosszúcsöves automata vadászpuskák (Magnum Remington), amerikai Ruger 30–06-os katonai távcsővel, piros-zöld ponttal és töltényekkel. Ár: megegyezés alapján. Érdeklődni: tel. 070-471-816. •Eladó IMT 533-as típusú traktor és OLT búzavetőgép. Érdeklődni: tel. 040-607946. •Eladó csempevágó 220 V-os villanymotorral, 1200 literes villany- és központi fűtésű bojler, egy kazán központi fűtéshez olaj- és gázégővel, valamint konyhabútor. Érdeklődni: tel. 040-976-215.
Evangélikus Egyház Református Egyház
apróhirdetés
Temetkezési Vállalkozás Értesítem Önöket, hogy 2012. március 1-től átvettem a temetkezési szolgáltatás végzését a Komunala Kft.-től. A szolgáltatást változatlan címen, a lendvai irodában rendelhetik meg. Ügyelet: 070 556 179 070 559 679 Temetkezési Vállalkozás, Timea Soos s.p. Völgyifalu, Fő u. 40.
•Eladó keveset használt Gorenje mosógép (ára: 60 euró) és gáztűzhely 2 főzőlappal (ára: 50 euró). Érdeklődni: tel. 070-410-901. •Eladók konyhaelemek (2 db 100 cm, 1 db 40 cm széles) és dupla, rozsdamentes mosogató (ára: 150 euró), valamint 69 cm képernyőátlós színes TV (ára: 50 euró). Érdeklődni: tel. 041-730-922.
időjárás A hét végére borult, csapadékos idő várható.
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
Info KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy váratlanul, 49 éves korában örökre itt hagyott bennünket kedves fiam, édesapám és testvérem,
Horvat Rudolf (1963–2012)
Szeretettel meghívjuk 2012. október 28-án (vasárnap) 18.00 órakor a rédicsi Bellosics Bálint Kulturális és Közösségi Ház nagytermében tartandó ünnepi estünkre!
1956
Nemzetünk „legtisztább áldozása”
Bíztunk az életben, Hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, Legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél És minket szerettél. Nem haltál meg, Csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, Hogy egyszer majd találkozunk veled.
Mély gyászunkban mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, komáknak, szomszédoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, akik elkísérték utolsó nyugvóhelyére, sírjára koszorút, virágot és gyertyát helyeztek, szentmisére adakoztak és részvétet nyilvánítottak. Külön köszönetet mondunk a rakičani kórház dolgozóinak és dr. Vass Vilmos kezelőorvosnak a kezelésért, Martin Dolamič-Konrad plébános úrnak a gyászszertartá sért, a felsőlakosi imádkozó- és énekesasszonyoknak az elmondott imákért és a megható gyászénekekért, a lendvai középiskola dolgozóinak és az osztálytársaknak, a gyertyánosi NK Panonija tagjainak és a Ferenčak temetkezési vállalatnak a szolgáltatásért, valamint mindazoknak, akik e nehéz pillanatokban segítségünkre voltak. Felsőlakos, 2012. október 18-án
A gyászoló család
Ünnepi megemlékezés az 1956-os Forradalom és Szabadságharcról
KÉZMŰVESEK FIGYELMÉBE! A lendvai székhelyű Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Lendvai Turizmus Kft., valamint a Lendvai Plébánia minden kedves kézműves szíves figyelmébe ajánl egy kedvező lehetőséget:
KATALIN-NAPI KÉZMŰVES VÁSÁR LENDVÁN a templom környéken 2012. november 25-én, vasárnap 8–17 óráig. Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy a vásáron csak saját készítésű kézműves portékát lehet kiállítani és árulni. Helyet és asztalt biztosítunk.
Jelentkezni és érdeklődni lehet a 00 386 2 577 66 66-os (MNMI) és a 00386 2 5788 390-es (TURIZMUS Kft.) telefonszámon, vagy a zsuzsi@mnmi-zkmn.si, illetve info@lendava-vabi.si elektromos postacímeken, valamint a www.mnmi-zkmn.si, illetve www.lendava-vabi.si honlapokról letölthető jelentkezési lapon
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, akik drága halottunk,
Vida Irena,
szül. Palfi (1929–2012) temetésén részt vettek, elkísérték utolsó útjára, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisére adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk Bernád József püspöki tanácsos úrnak a gyászszertartásért, valamint a petesházi imádkozóknak és az énekeseknek az elmondott imákért és a megható gyászénekekért. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet.
2012. november 15-ig.
A gyászoló család
A jelentkezéskor 30 eurós helyfoglalót kell fizetni, amelyből 20 eurót a vásáron való részvételkor visszafizetünk, 10 eurót pedig szervezési költségként számolunk el. A szervezők
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Zavod za kulturo madžarske narodnosti
Kertészet, virágüzlet és temetkezési szolgáltatások Ladislav Kiš s.p., Lendvai út 29., Pince
Elérhetők vagyunk a nap 24 órájában a hét minden napján.
Telefon: 02/578-97-33 vagy 041-346-790
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
„Elfeledni téged nem lehet, csak megtanulni élni nélküled.”
Jöjjön velünk kirándulni! A lendvai evangélikus gyülekezet egynapos kirándulást szervez a szlovén tengermellékre. Megtekintjük Piran és Izola nevezetességeit, majd részt veszünk a KAKI Fesztiválon Strunjanban, ahol lehetőség adódik megtekinteni, megkóstolni és megvásárolni is ezt az egészséges és finom gyümölcsöt. Közös önkiszolgáló ebéd megszervezése. A kirándulásra 2012. november 10-én kerül sor. Indulás Lendváról. Mindenkit szeretettel várunk a helyek betöltéséig! Jelentkezés: 051 314 455 (Jana)
névnapsoroló
Október 26-tól november 1-ig Péntek – Dömötör Szombat – Szabina Vasárnap – Simon Hétfő – Nárcisz Kedd – Alfonz Szerda – A reformáció napja, Farkas Csütörtök – Minden- szentek, Marianna
13
Info Humor
Két csiga bemegy a sivatagi kocsmába. Kérnek egyegy sört, de nincs náluk pénz. Az egyik felajánlja, hogy elmegy a pénztárcájáért, de csak akkor, ha a másik megvárja és nem iszik a sörből. A társa beleegyezik, el is indul. A másik vár egy napot, két napot, egy hetet, egy hónapot, aztán már nagyon megunja a várakozást, ezért bele akar inni a sörbe, amikor a cimborája az ablak mögül felkiált: – Ha csalsz, akkor el sem indulok! – Drágám, elromlott a mosógép. – Mi vagyok én, mosógépszerelő? – Édesem, nem jó a vasaló. – Mi vagyok én, vasalószerelő? – Szívem, folyik a csap. – Mi vagyok én... Másnap jön haza a férj... Minden működik. – Kincsem, hívtál szerelőt? – Nem, a szomszéd fiú megjavított mindent. Azt mondta, cserébe sütit sütök vagy lefekszem vele. – És mit sütöttél? – Mi vagyok én, cukrász? A vő vesz az anyósának a névnapjára egy zongorát. Egy hét múlva egy ismerőse megkérdi tőle: – Na, milyen a zongora? Örült neki az anyós? – Igen, örült, de három nap után visszavittem a zongorát és kicseréltettem egy trombitára. – Miért? A zongora azért jobb ajándék, nem? – De. Viszont trombitálás közben nem tud énekelni.
14
1
TeleSport
Hangos dörej, robbanás
Magunk
L
2
2
Az október 27-én Lendván fellépő Quimby együttes két nagy slágere. „A” könnyű, nyári fejfedő
Földrész egyik fele Szaglószerve
Nekünk
Ágról ...
1
Névelő
Becézett Erzsébet
Pityereg
A székely meg a fia az érett gyümölcsöket szedik össze a kertben. A fiú megkérdezi: – Mi lesz ebből a sok gyümölcsből, édesapám? – Hát, ha anyád meggyógyul, lekvár, ha nem, akkor pálinka.
A földet termővé teszi
Hiteget Hatdarab!
E. Á.
Varróeszköz
Osztrák autójel
Néma hamu! Csomolungma
Amper, Volt
Férfinév
Angol tagadás Arab női név
Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Ez az időszak alkalmas lehet munkaügyei elintézésére, mivel most sokkal könnyebben találhat megoldást rájuk.
Költői
Origó
Klánban van!
Rosszat tesz
Vonatbaleset
Saját kezűleg
Víz alá bukik
Menyasszony
Római 50
Kálium
T
Páratlan tinó!
Korábbi lapszámunkban technikai hiba folytán ismét a már előzőleg megjelent keresztrejtvényt közöltük, a hibáért olvasóink elnézését kérjük. E heti keresztrejtvényünk beküldési határideje november 5. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva. Sok szerencsét!
kulcslyuk
Car Urška tanárnő Az ideális férfi? • Szerintem már megszülethetett, de még nem találkoztam vele. Álomutazás? •Több van… Lappf öld, Dorset, Sma land, Észak-Karolina, Ausztrália… Álomszakma? • Imádom az embereket, ezért mindig is emberekkel akartam dolgozni … Ha sport, akkor... • Úszás, tollaslabda, síelés. Ha lazítás, akkor... • Barátok, új emberek és kapcsolatok, jó könyv, utazás, mozi… Ha étel, akkor... • Imádom a jó kaját, ezért a zAnus-konyha a legjobb. Ha ital, akkor... • Nagyon nagy bögre kávé! Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Jégkrém és marcipán. Kedvenc ruhadarab? • Sapka és zokni. Kedvenc író, könyv?
Rák Jún. 22. - júl. 22. Szerelmet jeleznek önnek a csillagok. Ha már van párja, akkor a régi láng loboghat fel újra. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. A rosszindulatú pletykák ritkán fedik a valóságot. Először járjon utána kissé a körülményeknek.
Csücsül Eeeeee!
Kos Már. 21. – ápr. 20. Ön igen lendületes ember, pedig most inkább a mértéket kellene megtanulnia, ha nem akar bajt magának. Bika Ápr. 21. – máj. 20. Végre álljon a sarkára és védje meg a saját érdekeit! Ha hiszi, ha nem, ezt mások is értékelni fogják.
El!
Hord (ruhát)
Nátrium
Elena!
Öböl-beli arab állam
Római katolikus
Horoszkóp
• Jelenleg Janikovszky Éva a kedvencem. Melyik a kedvenc rajzfilmje? • Palček Smuk. Kabala, amulett? • Van egy piros szerencsehozó bugyim. Ja, és kb. 389 angyalom. Hisz-e bármilyen természetfeletti erőben? • Lehet, hogy első látásra és a természetem miatt nem olyan képet kap az ember rólam, de nagyon hívő ember vagyok. Legjobb tulajdonsága? • A humorom, ez éltet. Legrosszabb tulajdon sága? • Amikor valamihez nincs kedvem, törik vagy szakad, nem csinálom és kész. Ha tehetné, a világban eltörölné... • A világ úgy van, vagy lehet, hogy csak volt felépítve, hogy egyensúlyban van minden. De az utóbbi időben sokszor kibillen…
Szűz Aug. 24. – szept. 23. Ne törődjön azzal, hogy mások mit mondanának vagy tennének az ön helyében – ez az ön élete. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Átalakulhat az élete, elsősorban az anyagiak terén várható javulás. Mégse üljön ölbe tett kézzel! Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Hamarosan több szabadideje lesz, bár ezért most kettőzött erőfeszítéssel kell dolgoznia. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Valaki a környezetében igen sokat bosszantja önt. Higgye el, az emberek ezt nem szántszándékkal teszik. Bak Dec. 23. – jan. 20. Ha meg akarja valósítani kitűzött céljait, ahhoz nagyon megbízható emberekre lenne szüksége. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Hajlamos túltervezni magát, ezért kisebb zavarokra számíthat, amiket nem lesz könnyű kimagyaráznia. Halak Febr. 20. – már. 20. Ha szót emel, a szavai nemcsak célba érnek, hanem nagyobb hatással is lehetnek, mint gondolná.
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
Lendva város 820 éve
A Fő utca – a város identitása Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán
likus templom közt húzódott. A lendvai főutca legtöbbet emlegetett, legendás korszakát az osztrák–magyar kiegyezés és a második világháború közötti időszakban élte. A városba nyugati irányból érkező 1890-től a Vasúti utcán haladt végig. Figyelmét 1907-től már a Hungária Hazai Ernyőgyár impozáns szecessziós stílusú épülete keltette fel. Vele szemben a nagy kártyapartik színhelye, a Deutsch-vendéglő várta vendégeit. Utána következett a Toplak család vaskereskedése és családi háza, mögötte egy kovácsműhellyel. Egyes korszakokban a városba érkező még a Vasúti utcához tartozó, balra kanyarodó szakaszon az evangélikus egyház iskoláját és 1934-ben épült templomát pillantotta meg, amellyel szemközt is az evangélikus egyház ingatlanja állt. Mellette ma is a főutca dísze, a példásan felújított egykori Varga-ház áll, amit a Neubauer-ház követ szépséges szecessziós kapujával. A mai Klar-házban egykoron
A főutca egy város identitásának alapvető jelképe. Akárcsak a temetője, mindent elmond egy város gazdasági és erkölcsi állapotáról. Egy főutca jelentőségének változásai mögött megbújik a település leplezetlen történelme is. Sinclair Lewis amerikai Lendva főutcája a 20. század első felében – képeslapon megörökítve. Nobel-díjas író egy egész regényt szentelt egy amerialakult ki, a városháza pedig éltek meg a város tekintélyét ládja; Weiss néni, aki testkai kisváros főutcájának. A az uradalom épületeiből. Az sugárzó főutcai középüle- vérével együtt indul útnak, Fő utca című regényében a utca kiöblösödése egykoron tek is: az Alsólendvai Taka- fiatalokat is megszégyenítő lakók plasztikusan megrajzolt a Deák Ferenc tér elnevezést rékpénztár, a Szent Katalin fürgeséggel; a mindig készlélekrajzán keresztül mutatja kapta, ahol nem csak egy templom, az iskolanővérek séges albán cukrászok, akik be az egész város társadalmát. közkút állt, de egy ideig az kisdedóvóként használt vil- udvarias mosollyal köszönteLendva kapcsán meg kell országzászló is. A lendvai lája és az Esterházy Hercegi nek bennünket; Magyar Sanyi jegyeznünk, hogy még nem főutca kapcsán véget nem Erdőfelügyelőség székháza. A fodrászata; Jovo, a cipész, no születtek átfogó urbanisztiérően mesélhetnénk a meg- rengeteg kis üzletről, vendég- meg a Brico is hozzátartozik kai kutatások a városról, peannyi ízléses polgárházról és lőről, kézműves műhelyről a Fő utca mai hangulatához dig sok érdekes mozzanatra, nem is beszélve. csakúgy, mint a Simonka összefüggésre rá A települések fényképészműhely. A mai tudnának mutatni utcáinak elneve- Városháza, a Bánffy Központ a településsel kapzései is hűen tük- és a Járási Bíróság felújítása csolatban. Lendva rözik a történelmi üde színfoltot jelentenek az város földrajzi elsorsfordulókat. egykori központ életében. helyezkedésének Lendva főutcája fő meghatározója, A lendvai Fő utca jelenlegi is volt már Horthy állapota inkább szomorú hogy a település Miklós út és Parti- képet közvetít a városról. A magja, így főutcája zán utca is. is (melynek neve is házak jelentős része lakatlan, Az idők fo- sok a romos, kihasználatlan mára Fő utca lett) lyamán sok min- épület. Az egykori központa Lendva-hegy olden átalakult, a ban komoly építészeti értéket dalában húzódik. legendás Fő utca közvetítő épületek állnak Ennek oka abban házaiból többet kihasználatlanul. Félő, hogy keresendő, hogy lebontottak és a némelyiket már nem lehet a települést egylakók egy része megmenteni. Ha ez az érték koron vízjár ta, már a temetőben elkallódik, ha nem történik helyenként mo- A 2006-ban felújított egykori Korona szálló ma Városháza. pihen. De van- meg az óváros rehabilitációja, csaras terület vette körül. Így magasabban, a a Brenner, majd a Strasser lakóikról: a Weiss, a Wollák, nak, akik konokul kitarta- Lendva város elveszti önLendva-hegy tövében kellett család élt. Laubhaimer Oszkár a Blau, a Preis, a Pollák, a nak. A lendvai Fő utcához magát. Megszűnik az lenni, letelepülni ahhoz, hogy a királyi közjegyző szecessziós Balkányi, a Kakasdi Hajós, a mindmáig hozzátartoznak amiért szeretjük: nyugodt lakóépületek vízmentes kör- stílusú, mesés villájával szem- Tomka, a Marton, a Schwartz, hűséges jószellemei is: így közép-európai városka banyezetben legyenek. Lendva ben a Járásbíróság épülete a Novák, a Wortman, a Filkor, a temploméri gesztenyefák; rokk-kori és monarchiabeli jellegzetes, ma is meghatáro- kapott helyet. A központ két a Koczuvan, a Bartanics, a Kancsal Éva, aki a város egyik épületekkel. Az óvárosba zó arculata a barokk korban legpatinásabb épülete már Freyer, az Eppinger, a Fe legrégibb vendéglős családjá- életet kellene vinni, a járműkezdett körvonalazódni, de a akkor is a Korona szálló és renczi, a Szántó, az Unger, ból származik, akinek min- vek közlekedését korlátozni, polgárosodás idején erősödött a parkban álló egykori vá- a Simonka családokról és dig van ideje a vendégeire; sétaterét jelentősen bővíteni. meg. A barokk korban a város rosháza lehetett. A Korona még számos famíliáról, akik Toplak István és barátai, akik Kis kézműves műhelyek, főutcája az egykori Esterházy szálló az Esterházy család az idők folyamán lakták a sakkpartival múlatják az időt; galériák, boltocskák, klubok, nagyvendéglő és a római kato- által működtetett fogadóból főutcát. Sorsfordító időket Tomka György és népes csa- műtermek kellenének. N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
15
Muravidék Varga Leon receptje alapján készül a tradicionális gibanica
Akkor jó a gibanica, ha kedvvel és precíz munkával készül A gibanica Szlovénia nemzeti kulináris különlegessége, a Muravidék jellegzetes édessége. Ennek az édességnek a mestere egy völgyifalui fiatalember, Varga Leon, aki férj, családapa, a lendvai Lipa szálló szakácsa és hivatalosan is az ország legjobb gibanicakészítője. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
Lendvára, a Lipa szálló Tavernájába indultunk, hogy találkozzunk Varga Leonnal, aki forró, illatos süteménnyel várt minket, aranyérmes gibanicával. Beszélgetésünk alatt néhány apró titok is elhangzott a készítéssel, sütéssel kapcsolatban. – Már kisgyerekkoromban segítettem otthon perecet sütni, olyan kicsi voltam, hogy székre kellett állnom, hogy felérjek az asztalra. Ez nálunk hagyomány volt. De gibanicát például soha nem sütöttünk. Aztán a további életem is a szakácskodás köré rendeződött, amikor tovább kellett tanulni, nem is volt kérdéses, hogy ezt a mesterséget fogom választani – meséli Leon, aki Radenciban végezte el a szakácsiskolát, majd a vendéglátó és turisztikai technikus szakot. – Amikor még a középiskolát jártam, a Lipa szálló konyhájára kerültem gyakorlatra, az iskola elvégzése után pedig fel is vettek szakácsnak. A konyhán végül is a cukrászati részlegre kerültem, mivel oda kellett ember, és itt sütöttem életem első gibanicáját is. – A gibanicasütő versenyen is a Lipa szálló színeiben indult? – Igen, mindig. Az első alkalom, amikor részt vettem a versenyen, már jó pár évvel ezelőtt volt – mosolyog –, több mint tíz éve. A barátom, Režonja Boštjan szokott indulni
16
ezen a versenyen, aztán az egyik évben valami miatt nem tudott menni, és megkérdezte tőlem, hogy nem helyettesíteném-e. Én szívesen vállaltam, és már akkor az első megmérettetésről bronzéremmel tér-
keznek, magánszemélyek és vállalati személyek is. Minden évben egyre több a versenyző, és főleg a hölgyek vannak többségben. A szabályok szerint a süteményt mindenki készen a verseny helyszínére szál-
nyeg a részletekben rejlik, vagyis az aprólékos, precíz munkában. – Akkor hogy is készül ez a díjnyertes édesség, talán néhány titkot is el szabad árulni? – A gibanica receptje nem titok, az én receptúrám alapján lett levédve a tradicionális gibanica receptje, ehhez a recepthez bárki hozzáférhet (webes cikkünkben a nepujsag.net oldalon is). A titok pedig, azt tapasztaltam, a részletekben rejlik.
A gibanicát teljesen hidegen kell felvágni, de mindig melegen kell a vendég elé tenni. tem haza. Azóta is minden évben indulok, és fogok is, mert nagyon hálás vagyok az elért eredményekért. Az utóbbi években mindig dobogós vagyok, elmondhatom, hogy megtaláltam azt a fonalat, ami az ideális recepthez vezetett. Ez a verseny, amelynek hivatalos neve: Festival prekmurske gibanice in prekmurske šunke, minden évben megrendezésre kerül, régen Muraszombatban, az utóbbi három évben viszont már Moravske Toplice a színhelye. Indulók egész Szlovéniából ér-
lítja, ott kódszámmal látják el, így kerül a zsűri elé, ahol szigorú pontozással döntenek. Majd másnap kerül sor az eredmény kihirdetésére. Az idei versenyen 28 gibanica közül Leon süteménye kapta a legtöbb pontszámot, majdnem a maximumot, vagyis aranyérmes lett. Minden évben megkapják a minősítést: külalak, szín, textúra, íz és összbenyomás. Az elmúlt évek alatt Leon több arany-, ezüst- és bronzérmet is begyűjtött ezen a versenyen. Azt mondja, a lé-
Az első dolog, ami fontos, hogy nem szabad csak „összedobni”, muszáj minden lépésben precíznek, aprólékosnak lenni. Aztán van néhány dolog, amit az ember idővel kitapasztal, például hogy mennyire legyen édes vagy zsíros. Az enyém éppen ideális – nevet Leon. – Nézzük csak, az első lépés az omlós tészta és a rétegek elkészítése, ez úgy háromnegyed órát vesz igénybe. A sorrend pedig a következő: a mákos réteget meglocsoljuk olajjal vagy zsírral, ezt lekenjük a tejföl és a tojás keverékével, erre
pedig a hazai rétestészta kerül. Akinek nincs ideje rétestésztát gyúrni, az vegye meg! – mosolyog szakácsunk. A sorrend tehát mák, túró, dió és alma, de minden réteget külön megkenünk tejfölös tojással, és minden réteg közé kerül réteslap is, a lapokat célszerű megszurkálni. A diót és a mákot mindig meglocsoljuk, az almát és a túrót viszont nem szabad. Az almát ne facsarjuk ki túlságosan és a dióba soha ne kerüljön rum és mazsola sem. A négy réteg még egyszer ismétlődik. Amikor az utolsó rétestészta felkerül, azt megkenjük, és erre még egy lap jön és az újabb tejfölös kence. A sütés tartson másfél órát, szépen, lassan, 160 fokon. Aztán ha megsült, pihenni hagyjuk, nem szabad mindjárt felvágni, meg kell várni, míg teljesen kihűl. Ez egy újabb titka a gibanicának. Igazából elmondhatom, hogy hogyan kell sütni, praktikákat, miegymást, de a lényeg a gyakorlat és a sütés szeretete. Leon egyébként más főzőversenyen is megvillantotta már a tehetségét, például perecsütésben, ahol szintén kapott arany minősítést. A jövőbeni tervek is a szakácsmesterséghez kapcsolódnak? – kérdeztük. – 17 éve vagyok a szakmámban, szeretem a szakács munkát, de muszáj képezni magam. Most írom a diplomámat, úgyhogy szeretnék még új lehetőségeknek is utat engedni a jövőmben. Leon egyébként újabban gyümölcsszobrászattal is foglalkozik, de szeretné megtanulni a csokoládéés a cukorszobrászatot is. Nagy rajongója Gordon Ramsay-nek, főleg édességeket szeret készíteni. – Születésnapokon mindig én vagyok a szakács, tortát sütök a feleségemnek, a gyerekeknek. De lapul itt még egy titok: amúgy pedig a boltban vett feketeerdő torta a kedvencem, az én születésnapomról az nem hiányozhat, nincs annál jobb – vallja meg nevetve.
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
Kultúra
600 képeslapot állított ki
Ciril Velkovrh régóta fényképezi a szlovén tájat és annak motívumait, virágait, hegyeit és völgyeit, a fotókból később több mint félezer képes levelezőlap is készült. Ezekből nyílt kiállítás hétfőn a lendvai Színház- és Hangversenyterem folyosóján.
Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Igaza lehet Zmago Tan čičnak, a Szlovén Numizmatikai Egyesület elnökének, aki a kiállításról szóló röpiratában így fogalmaz: „Ha a történészek és az etnológusok a régi érdekes képeslapokra azt mondják, hogy apró kulturális örökséget képviselnek, akkor az
A tárlatvezető szerző.
idein is indult volna az Egy&Más társulata, de a csoportot is érintő tragikus esemény miatt lemondták szereplésüket. A XI. Vasvári Színjátszófesztivál 2012. október 18. és 21. között tartott. Gergye Rezső, az NGKK igazgatója az idén ügyesen kombinálta a ház minden évadban meghirdetett színházbérletét a fesztiválprogrammal, hiszen ily módon próbálják népszerűsíteni a fesztivált a
tanítványa, Kelenc Marija szólt a matematikatanár és természetjáró tanárral kapcsolatos közös élményekről. A kiállítás a Lendvai Hegymászók Egyesülete és a Szlovén Posta, valamint a Művelődési és Promóciós Intézet szervezésében valósult meg. A műsorban fellépett Bukovec Sebastijan harmonikás, a Lendvai Zeneiskola növendéke.
Múzeumpedagógiai nap Lendva 820 éves történelme jegyében
„Ragyogjatok, az a dolgotok!” Ezekkel a szavakkal fejezte be köszöntőjét Pápai László rendező a XI. Vasvári Színjátszófesztivál megnyitóján. A fesztiválra amatőr színjátszó-társulatok jelentkezését várta a Nagy Gáspár Kulturális Központ, közösen a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátussal és a Magyar Szín-játékos Szövetséggel. A fesztiválon 2005-ben Lendváról a DiáXínpad vett részt. Az
itt látható, új tartalmakat hordozó szép levelezőlapok jó úton haladnak afelé, hogy szintén azokká váljanak.” A kiállítás megnyitóján, mely a „stájeri hegyektől a tengermelléki meredélyekig” vezeti a tárlatlátogatót, a szakrális jellegű építményeken, kőképeken, hegycsúcsokon és erdőszéleken keresztül a tengerpartig, Ligeti László hegymászókolléga és Velkovrh egykori
bérletes közönség között. A zsűri – Szűcs Katalin Ágnes színkritikus, Tóth Zsóka előadóművész, Regős László színész, rendező, Pataki András rendező, Pápai László rendező és Katona Imre rendező – őszinte szakmai véleményt mondott minden társulatról. Az idén a legjobb a Körmendi Kastély Színháztársulat volt H. P. Bigest: HAB című előadásával. Nađ Eva
A Gyermekhét keretében az 1. Sz. Lendvai KÁI 8. osztályos tanulói múzeumpedagógiai napon vettek részt, amelyet a Lendvai Galéria-Múzeum munkatársai közreműködésével és szakmai segítségével valósítottuk meg. A három helyszín mindegyike egy-egy fontos állomásnak bizonyult Lendva 820 éves történelmében. A várban a tanulók megismerkedhettek a vár történelmével, valamint az állandó kiállítások meg-
jairól is szó esett, valamint a Lendvai Zsinagóga felépítéséről. A tanulók nagy figyelemmel hallgatták a zsidó családokról szóló tragikus kimenetelű történetet. Bemutatásra kerültek a zsidó vallás szakrális tárgyai is. A Polgárosodás, Nyomdászat és Ernyőgyártás Múzeumában egy érdekes időutazásban volt részünk. A tanulók röviden megismerkedtek Lendva és vidéke polgári korszakával. Különösen érdekesnek
Könyvkiadási fórum alakult Az elmúlt pénteken a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának szervezésében Dunaszerdahelyen új érdekvédelmi fórum alakult, mely a határon túli magyar kiadványok kiadását, terjesztését és az esélyegyenlőség kritériumait felülvizsgálva annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a könyvkiadás és az írott kultúra az utóbbi években válságba került. Ezért a hat határon túli közösség (Erdély, Felvidék, Horvátország, Kárpátalja, Muravidék, Vajdaság) kiadóinak képviselői közös nyilatkozatban foglalták össze azokat a javaslatokat, amelyekkel a határon túli kiadók által megjelentetett könyvek a magyar könyvpiacon és a könyvtárak polcain megjelenve a magyar anyanyelvi kultúra és tudomány egyenrangú tagjaként nemzeti kinccsé válhatnak. A fórum tagjai kézjegyükkel is hitelesített nyilatkozatukban javaslatot
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
tettek egy, „az egyes régiók adottságait és sajátosságait figyelembe vevő… akkreditációs rendszerre.” A fórum továbbá azzal a kéréssel fordul a magyar kormányzati szervek felé, hogy a könyvkiadás számára biztosítson intézményi támogatást a működési költségekre, amelyet három évre szólóan ítéljen meg. Javaslataik között szerepel, hogy a Nemzeti Kulturális Alap az akkreditációs rendszerbe tartozó kiadók számára programpályázatot hirdessen meg, az anyaországi kiadók számára pedig hasonlót a határon túli magyar könyvkiadás teljes körű kínálatának bemutatására, népszerűsítésére, anyaországi forgalmazására. Az alakuló ülésen a tagság Hodossy Gyulát választotta a fórum ügyvezető elnökének. Az összejövetelen a Muravidéket az MNMI könyvkiadási kuratóriumának elnöke, Bence Lajos képviselte. (-)
A tanulók mártós tollal próbálnak írni. tekintése sem maradt el. Részletesebben a hetési népviselettel ismerkedtek a gyűjteményben található viseleti darabok segítségével, az óra pedig feladatok megoldásával fejeződött be. A Zsinagógában főleg a lendvai zsidóságról esett szó, valamint szerepükről Lendva város fejlődésében. Röviden a zsidó vallás alap-
bizonyult a gyógy- és fűszernövények bemutatása, valamint a mártós tollal való írás. A különböző helyszínek mindegyikén édességgel és itallal leptek meg bennünket a Lendvai Galéria-Múzeum munkatársai. Bohnec Magdalena és Vida T. Judit tanárnők
17
Sport
Fontos győzelem 26 lendvai érem Nafta 1903 – Šalovci 1:0 (1:0) A Lendvai Sportparkban mintegy 250 néző volt kíváncsi a Nafta meccsére a Šalovci ellen, s a győzelemnek nagy jelentősége van a lendvaiak számára. A mec�csen két arcot mutatott a csapat: az első játékrészben tetszetős játékot játszottak, míg a folytatásban érthetetlen módon visszaestek. A meccs egyetlen gólja már a 13. percben megszületett, amikor Luka Ivanič szépen nyeste a labdát a kapu elé, Polareczki pedig lapos lövéssel legyőzte Škalič kapust. Alig 10 perccel később a magyar csatár megduplázhatta volna góljainak számát, hiszen a vendégek védelme óriási hibát követett el, így gyakorlatilag üres kapu tátongott Polareczki előtt, aki viszont nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel. A Šalovci első komoly próbálkozására 25 percet kellett várni, amikor Štefanečki 25 méterről lőtte a labdát a kapu fölé. A 38. percben Bunderla ígéretes helyzetből a kapusba rúgta a labdát. A második félidő kezdetén a lendvaiak domináltak.
A 48. percben Bunderla fejjel próbálkozott, két perccel később pedig ugyanaz a játékos a kapufát találta el. Ezt követően azonban a vendégek agresszív játékkal átvették a kezdeményezést, s a csatárok leginkább távoli lövésekkel próbálták bevenni Litrop kapuját: a lendvai portás azonban jó napot fogott ki, s erre szükség is volt, hiszen több alkalommal komoly bravúrt kellett felmutatnia. A 86. percben a vendégek védelme ismét kihagyott, ám Pozsgai csak a kapufát tudta eltalálni. A Nafta győzelme megérdemelt, s amennyiben a csatárok pontosabban céloznak, akkor ez kiadósabb is lehetett volna. A meccset a pártosfalvi Nemet Slavko vezette, aki a következő játékosoknak mutatott fel sárga lapot: Horvat (31.), Biro (55.), Kerčmar (60.), Štefanečki (60.), Ulen (71.), Lepoša (72.), Kocet (75. perc). feri.h.m.
MTK – Videoton Ferencváros – Paks Pápa – Honvéd Kaposvár – Siófok Kecskemét – Haladás Pécs – Eger Debrecen – Diósgyőr Győr – Újpest
Mura 05 – Celje Maribor – Olimpija Rudar – Koper Domžale – Triglav Gorica – Aluminij
2:2 (2:1) 1:0 (0:0) 0:0 2:1 (0:1) 4:1 (1:1)
Táblázat 1. Maribor 14 11 2 1 29:7 35 2. Olimpija 14 8 2 4 27:14 26 3. Domžale 14 8 1 5 15:12 25 4. Celje 14 4 7 3 11:11 19 5. Koper 14 5 4 5 14:16 19 6. Aluminij 14 6 1 7 16:22 19 7. Gorica 14 4 3 7 20:23 15 8. Triglav 14 4 2 8 10:13 14 9. Rudar 14 3 4 7 10:24 13 10. Mura 05 14 3 2 9 17:27 11 A 15. forduló párosítása 2012. október 27-én és 28-án: Domžale – Maribor, Triglav – Rudar, Koper – Gorica, Aluminij – Mura 05, Celje – Olimpija.
18
Az utánpótlás cselgáncsozók a hétvégén Ljutomerben mérhették össze erejüket. A versenyre összesen 194 versenyző nevezett be, a két lendvai klub tagjai is, akik rendkívül jól teljesítettek, hiszen összesen 26 alkalommal értek el dobogós helyezést. A KBV versenyzői 12 érmet szereztek, ebből négy aranyat, mégpedig a 11 éveseknél: Patrik Zver (34 kg), Aljoša Marič (36 kg), Luka Denša (38 kg) és Nika Pal (36 kg). Pia Perc (U–13, 32 kg) második lett, a dobogó alsó fokára pedig Timi Markoja (34 kg), Marko Čeh (42 kg) és Sebastjan Zver (+60 kg, mind U–13) léphetett, akárcsak Luka Podgorelec (30 kg), Lino Lipuš (32 kg), Völgyi Marcel (36 kg) és Anja Škafar (36 kg). A JK Lendava összesen 14 éremmel gazdagította a klub éremgyűjteményét, két versenyzőjüknek pedig győzelmet sikerült elérnie. A 11 éveseknél Niko
Magyar Nemzeti Bajnokság Muravidéki Labdarúgó Liga
11. forduló
14. forduló
Ljutomerben!
3:2 (2:0) 2:2 (1:0) 2:1 (1:1) 3:0 (1:0) 2:1 (0:1) 0:0 2:0 (1:0) 3:2 (0:0)
Táblázat 1. Győr 11 8 2 1 26:11 26 2. Debrecen 11 8 1 2 20:7 25 3. MTK 11 6 3 2 18:12 21 4. Diósgyőr 11 5 2 4 9:12 17 5. Ferencváros 11 4 5 2 16:12 17 6. Honvéd 11 5 1 5 18:18 16 7. Videoton 11 4 3 4 13:12 15 8. Kecskemét 11 4 2 5 14:17 14 9. Újpest 11 3 4 4 14:14 13 10. Pécs 11 3 4 4 10:12 13 11. Kaposvár 11 3 4 4 12:15 13 12. Haladás 11 3 3 5 15:13 12 13. Pápa 11 3 3 5 11:19 12 14. Paks 11 2 6 3 16:15 12 15. Eger 11 2 4 5 8:15 10 16. Siófok 11 0 3 8 7:23 3 A 12. forduló párosítása október 26-a és 28-a között: Siófok – Kecskemét, Eger – Pápa, Honvéd – Újpest, Diósgyőr – Kaposvár, Haladás – Pécs, Paks – MTK, Videoton – Debrecen, Ferencváros – Győr.
10. forduló Bogojina – Puconci Nafta 1903 – Šalovci Turnišče – Apače Hodos – Tišina Toth (2); Smej Bistrica – Polana Hotiza – Križevci Črenšovci – Kobilje
2:1 (2:0) 1:0 (1:0) 6:0 (1:0) 2:1 (1:1) 4:2 (1:1) 1:1 (0:0) 4:1 (1:1)
Táblázat 1. Nafta 1903 10 7 1 2 21:12 22 2. Turnišče 10 7 0 3 33:19 21 3. Črenšovci 10 6 1 3 25:15 19 4. Križevci 10 4 5 1 11:9 17 5. Bistrica 10 5 1 4 25:19 16 6. Kobilje 10 5 1 4 16:19 16 7. Šalovci 10 4 3 3 16:12 15 8. Polana 10 4 3 3 11:11 15 9. Hotiza 10 4 2 4 17:15 14 10. Bogojina 10 4 2 4 14:18 14 11. Puconci 10 3 2 5 18:20 11 12. Hodos 10 2 1 7 9:24 7 13. Tišina 10 1 2 7 17:25 5 14. Apače 10 1 2 7 11:26 5 A 11. forduló párosítása 2012. október 27-én és 28-án, 15.00 (14.00): Apače – Hodos, Puconci – Nafta 1903, Križevci – Bogojina (mind szombaton), Tišina – Bistrica, Šalovci – Turnišče, Kobilje – Hotiza, Polana - Črenšovci.
Imre (38 kg) és Tamara Ferencek (32 kg) második, Aljaž Kovač (50 kg) pedig harmadik lett. A 13-as korosztályban Nejc Mlinarič (42 kg) valamennyi ellenfelét legyőzte, Nina Kotnjek (32 kg), Jure Markoja (50 kg), Grega Kotnjek (+60 kg), Mitja Ferencek (34 kg) és Gašper Zadravec (38 kg) pedig bronzérmet nyert. A 15 éveseknél Maja Adanič (48 kg) diadalmaskodott, Aljaž Farkaš (38 kg) és Tilen Farkaš (46 kg) második, Luka Gorjan (50 kg) és Niko Gorjan (+73 kg) pedig egyaránt harmadik lett. Kiváló teljesítményének köszönhetően a JK Lendava a csapatversenyt a negyedik helyen zárta, a KBV pedig a 16. lett. F. B., Feri.h.m. LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓ LIGA 10. forduló Nafta – Zvezda 6:0 (2:0) Vida (4), Zver (2) Veterani – Olimpija 2:0 (2:0) Balažic (2) Csente – Zsitkóc 9:1 (2:0) Bedő (4), Lázár (2), Plevel (mindkettő tizenegyesből), Černela (öngól); Varga Hídvég – Renkovci 1:1 (1:1) Bela; Ritlop (11-esből) Panonija – Nedelica 2:6 (1:2) Hozjan, Baligač; Zadarvec (4), Žižek, Gjerkeš Petesháta – Graničar 2:2 (1:1) Hajdinjak, Mavriček; Koša, Soós Dobronak – Kapca 1:0 (0:0) László Táblázat 1. Nedelica 10 8 1 1 44:7 25 2. Dobronak 10 7 2 1 27:9 23 3. Renkovci 10 5 4 1 37:16 19 4. Nafta 10 6 1 3 29:20 19 5. Csente 10 5 2 3 31:16 17 6. Hídvég 10 5 2 3 27:16 17 7. Kapca 10 4 2 4 19:15 14 8. Veterani 10 4 2 4 24:21 14 9. Graničar 10 4 2 4 23:23 14 10. Panonija 10 3 2 5 15:17 11 11. Olimpija 10 3 1 6 18:26 10 12. Zsitkóc 10 2 2 6 9:36 8 13. Petesháza 10 1 2 7 6:40 5 14. Zvezda 10 0 1 9 10:57 1 A 11. forduló párosítása 2012. október 28-án: Graničar – Dobronak, Zvezda – Hídvég (mind 10.00), Nedelica – Veterani, Renkovci – Panonija (mind 10.30), Kapca – Csente, Olimpija – Petesháza, Zsitkóc – Nafta (mind 13.30).
A Varstroj lecsúszott a dobogóról A Varstroj Lendava Céllövő Egyesület szervezte meg a 2. céllövőliga 1. fordulóját standard légfegyver kategóriában. A győzelem a TSO jóvoltából Ormožba került 1154-es körös teljesítményüknek köszönhetően. A verseny rendkívül szoros volt, hiszen a második helyezett Koloman Flisar (Tišina) mindössze egy körrel maradt le a győztes után, s a harmadik helyezett Gančanit is csak egy kör választotta el a második helytől. A házigazdák jól szerepeltek, hiszen 1136 körrel a csapatoknál a negyedik legjobb eredményt érték el. Egyéniben Mitja Černi (SD Gančani) 392 körrel diadalmaskodott, mindössze egy körrel jobban teljesítve, mint a második helyezett Tadej Horvat (TSO). feri.h.m.
Hazai siker A Lindau Kosárlabda Klub az idén is megszervezte a már hagyományosnak mondható nemzetközi kosárlabdatornát négy országból négy csapat részvételével. Elsőként az osztrák Hochneukirchner lépett pályára a Niederwald ellen: a meccset 39:17-re a zalaegerszegiek nyerték. A második meccsen a Lindau 62:51-re győzte le a horvát Modekset. A bronzmeccsen az osztrákok 59:47-es győzelmet arattak, míg a döntőben a házigazdák fölényes győzelemnek örvendhettek: a végeredmény 43:29 lett. A tornán megmérkőzött egymással a Lindau 50 év alatti és 50 év feletti együttese: a meccset 42:39re az 50 alattiak nyerték. HF
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
Sport Az idény (egyelőre) meg van mentve
A gondok ellenére a Jezero országos ligákban szerepel Egy kicsin múlott, hogy a régió egyik legsikeresebb céllövőegyesületének további működése nem került veszélybe. A hó végéig további eszközökre lesz szükség. Franc Bobovec
Szomorú, kellemetlen, de valós helyzet. A Jezero CE, a régió egyik legsikeresebb céllövő-egyesülete, országos sikerekkel a háta mögött, a túlélés határán működik. A Szlovén Céllövő-szövetség ugyanis felszólította őket, hogy amennyiben egy bizonyos határidőig nem fizetik be tartozásaikat a szövetség felé, akkor csapataik legjobb esetben is csak a legalacsonyabb ligákban folytathatják a versenyt: céllövőiknek lejárt volna a regisztrációja, s még bírságot is kellett volna fizetniük… Szerencsére az utolsó pillanatban győzött az értelem, s az utolsó pillanatban Dobronak Község átutalta az éves támogatás első felét, s ez elegendő volt az idény megkezdéséhez, a re-
gisztrációs díjak, nevezési díjak és egyéb kötelezettségek kifizetésére, illetve fedezik az első két verseny költségeit. De amennyiben november második felében nem érkezik meg az elnyert támogatás második fele, akkor a gondok megismétlődnek. Természetesen az egyesületben is tisztában vannak az országban uralkodó nehéz gazdasági helyzettel, amely a községet sem kímélte, ezért az egyesület csak az országos ligákban versenyez majd, több tornát, például Tišinán és Gornja Radgonán, illetve a versenyt a Pannon Ligában standard légfegyverrel, a regionális céllövőligában széria légfegyverrel és a nemzetközi First ligában légpisztollyal pedig már lemondta a klub. A Jezero a soron következő idényben a felsorolt
Győztek a 13 évesek
A Lendvai Körzeti Labdarúgó-szövetség 13 éves játékosainak válogatottja szép sikert ért el Šentjurban, ahol barátságos meccsen legyőzte a celjei szövetség korosztályos válogatottját. A hazaiak a félidőben még 1:0-ra vezettek, de a folytatásban Cár Balázs és Lukas Magdič góljaival fordítani tudtak, s mint a fotó is bizonyítja, az öröm a focisták arcára volt írva még az öltözőben is. HF
N É P Ú J S Á G 2 012 . o k t ó b e r 2 5 .
ligákban fog szerepelni: 1. országos liga standard légfegyverrel (Somogyi Péter, Cár Feri, Kološa Feri és Bálint Zsófia); 2. országos liga légpisztollyal (Avgust Horvat, Somi Erik, Mitja Babič és Nyakas Leon); 3. országos liga standard légfegyverrel (Darko Horvat, Daniel Horvat, Jože Babič és Varga Edvard). Szervezőként megrendezik a már gazdag hagyományokra visszatekintő tornát az önállósulás napja tiszteletére: december 26-án már 17. alkalommal. December 28-ra tervezik az új lövölde megnyitását, amelyen jelen lesz a muravidéki céllövészet minden fontosabb személyisége. Az új lövöldében a fűtés kivételével már minden készen áll.
Egy győzelem, egy vereség A 2. szlovén sakkliga keleti csoportjában az 5. és a 6. forduló volt napirenden. A Zagorje ellen a lendvaiak 2,5:3,5-es vereséget szenvedtek (Vučko és Cofek győzött, Vida D. döntetlent játszott). A 6. fordulóban a Slovenske Konjicét 4,5:1,5-re győzték le a lendvaiak Vučko, Strbad, Cofek és Vida D. győzelmével, valamint Gaber döntetlenjével. A versenyt az utolsó harmad előtt az ŠK Celje vezeti 32,5 ponttal, a lendvai csapat pedig a 6. helyen áll 18 ponttal. Feri.h.m.
Két lendvai Mirnán A dolenjskói Mirnán rendezték meg az utánpótlás számára a hagyományosnak számító tollaslabdatornát az U–11-es, az U–13-as és az U–15ös korosztály számára. Az öt országból érkezett versenyzők között voltak lendvaiak is: Nejc Šendlinger és Maša Doler a 15 éveseknél. Mindkettőjük számára elsősorban fontos és hasznos tapasztalatszerzésre volt jó a torna, hiszen az erős nemzetközi mezőnyben nem is számíthattak kimagasló eredményekre.
Šendlinger egyéniben a selejtezőkön túljutva a csoportjából is továbbjutott, majd vereséget szenvedve egy osztrák versenyzőtől a 9–16. helyen fejezte be a versenyt. Párosban Šendlinger Miha Ivančičcsal (Medvode) az 5–8. helyen zárta a versenyt. Dolernek egyéniben nem sikerült túljutnia a csoportmeccseken, párosban Katja Turinekkel (Medvode) pedig a selejtezőkön túljutva vereséget szenvedtek egy magyar párostól, így a versenyt az 5–8. helyen zárták.
Vereséget szenvedtek A 2. szlovén tekeliga keleti csoportjában a 6. fordulóban a férfiak súlyos vereséget szenvedtek hazai pályán a Rudnik Hrastnik ellen, hiszen egyedül Simonnak sikerült győznie, így a végeredmény 7:1, fában pedig 3243:3114 lett a vendégek javára. A lendvaiaknál Radakovič 495, Zadravec 512, Kuk 528, Matko 503, Simon 543 és Matjašič 533 fát ért el. A Nafta 2 győzelemmel és 4 vereséggel a tabella alsó részében tanyázik. A hölgyek a 2. szlovén tekeliga keleti csoportjában szintén a hatodik fordulót rendezték meg, s a lendvaiak továbbra is az első győzelemre várnak. Ezúttal hazai pályán 5:3-as (3004:2930)
Somogyi második lett!
Ljubljanában kezdetét vette az 1. A liga légpuskával. A Jezero a 11. helyen zárta az első fordulót 1150 körrel (Cár 374, Kološa 383 és Somogyi 393 kör). Egyéniben Nina Juvan (Olimpija Ljubljana, 496,4, 395 kör) győzött a kiválóan szereplő Somogyi előtt (494,5 (393)). A 3. Robi Mar koja lett (Štefan Kovač Tur nišče, 484,8, 394 kör). F. B.
vereséget szenvedtek a Ceršak ellen. A csapatban Stanič 507, Gomzi 484, Kolar Donko 456,Hozjan 484, Sapač 508 és Ščap 491 fával lépett pályára, győzni pedig Gomzi, Hozjan és Sapač tudott. Négy vereséggel és egy döntetlennel a Nafta zárja a táblázatot. F. B.
Megy Cipot is? Bizonyos kádercserékre kerül sor a Mura 05-nél. Nyílt titoknak számít, hogy Miroslav Topič klubelnök, aki élvezi a holland befektetők bizalmát, illetve Igor Celec nem a legjobb viszonyban vannak egymással: megszűnik a sportigazgatói poszt, ezen a téren Oliver Bogatinov edző kap több felhatalmazást, valamint Andre Geiling lép Celec helyébe. A játékosállományban is változások következtek be, illetve következnek be. A Murához visszatért Mitja Mörec, egykori válogatott védő, s a klubbal kötött szerződést a horvát Mario Šacer is. Bizonytalan Fabijan Cipot jövője a klubban. Nem hivatalos információk szerint gondolkodása nem felel meg az új klubvezetésnek. F. B.
19
LAVINA