Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana
56. évfolyam 50. szám Lendva 2012. december 13. ISSN 0352-6569 1,00 EUR
a
s
z
l
o
v
é
n
i
a
i
m
a
g
y
a
r
o
k
h
Info 7–14. oldal
e
t
i
l
a
p
j
a
Muravidéki versünnep
A versmondó verseny évtizedekre visszanyúló hagyománynak számít, s év közben is érezhető a nemes versengés hozadéka, a muravidéki kultúra egészére kiterjedő jótékony hatá-
sa. A nagykanizsai Schmidt István segédletével nálunk is meghonosított műfajjal Kárpát-medencei szinten is nyomot hagytunk már, gondoljunk csak fiataljaink (Pál Péter, Ferenc
Grega, Vida Dorian, Göncz Norbert és mások) sikeres szerepléseire, amellyel az utóbbi években a „muravidéki műhely” fogalommá vált. A hazai szavalóversenyen is látható jelei vannak
a több éves tapasztalatnak, hiszen kicsik és nagyok egyre nagyobb magabiztossággal lépnek a közönség elé, a nagyobbaknál a külsőn is meglátszik a készülés: nem egy eset-
ben előkerülnek a pódiumművészeti kellékek, a nyakkendő és az ünnepi öltözék. Végtére is a nyelv és a költészet ünnepéről van szó. (Bővebben a 4–5. oldalon.)
Zala György-emlékplakettet vehetett át Király Ferenc és Gerič Ferenc a GalériaMúzeum 40 éves évfordulóján 4. oldal
Iránytű Képviselői kollégium és fórum Dobronakon
„A vezető elitnek k Szolarics Nađ Klára
Tél Csak egy nappal az „első muravidéki felkelés” után vidékünk is jócskán kapott kóstolót az igazi télből: hideget, dermesztő szelet, havat. „Gron je vdaro, gotovi so!” („Lecsapott a mennykő, végük van!”) jelszó alatt zajlott az első, az állami, a községi politikai elit, a visszaélések és a nepotizmus, a nem átlátható ügyek elleni megmozdulás Muraszombatban, mely mindenképpen a történelemkönyvekbe kerül. A gondokat, az emberek elégedetlenségét, a tehetetlenség érzését, a korrupt ügyeket sokáig borította az „álságosan fehér hótakaró” – míg meg nem mozdult Maribor. Muraszombatban a kétezres tömeg békésen tüntetett, tiltakozott az országos és helyi politikai elit ellen. Egy nappal a tüntetések után azonban újabb bos�szankodás következett, de most a közlekedők részéről. Az utak ugyanis sok helyen nem voltak olyan mértékben tisztítva, mint ahogy a zord időjárás miatt várható lett volna. A regionális utakat – például Lendva, Dobronak és Muraszombat között – még késő délután is vastag hótakaró fedte. Szinte nem lehetett közlekedni rajtuk, először a nagy hó, később a kialakult jeges kerékvágások miatt. A havazás ismét megmutatta, mely szakaszokra kellene különösképpen odafigyelni, mely szakaszokon keletkezhetnek hófúvások, s ezek ellen most már valamit tenni is kell. Mert nem jó a halogatás, hiszen megismétlődhet a jelenség, akár még nagyobb erővel és még súlyosabb következményekkel, mint először. S így lehet ez a tiltakozások esetében is, melyek nem biztos, hogy rövidesen lezárulnak, sőt, szinte az egész országban várhatók újabbak: állítólag lesz megint Muraszombatban, és a legújabb hírek szerint pénteken Lendvára is beköszönt a dermesztően kemény politikai tél.
Megbízott igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Lebar Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,00 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.
2
Göncz László nemzetiségi képviselő hétfőn délután Dobronakon tartotta meg képviselői kollégiumát, majd közvetlenül utána képviselői fórumát. A szűkebb körű, a nemzetiségi önkormányzatok, intézmények vezetőit megszólító kollégiumon, illetve a tágabb, minden polgárt megszólító fórumon is hagyományosan az ország általános helyzetének, illetve ezen belül a magyar kisebbség helyzetének megvilágítása, taglalása folyt. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
A képviselő bevezetőjében természetesen az ország általános helyzetének, a vezetői elit ellen az elmúlt hetekben országszerte elterjedt tüntetések taglalá-
sával kezdte. Kifejtette, az állampolgárok ilyenfajta megmozdulásai mindenképpen csak jogosaknak nevezhetők, természetesen kivéve a rendbontókat. Hangsúlyozta, a válság elején még korántsem gondolta volna, hogy ilyen
megmozdulások lesznek az országban, mindenki számított ugyanis a megszorítások miatti esetleges szakszervezeti vagy egyéb érdekképviseleti megmozdulásokra, de a jelenlegi össznépi – többé vagy kevésbé – spontán demonst-
Moravske Toplice-i nemzeti közösség
A nemzettudat-erősítés kapott elsőbbséget A Moravske Toplice Községi MNÖK pénteki, sorrendben 16. rendszeres ülésén a tanács elfogadta a 2013-as év munkaprogramját, s több aktuális témáról, például az ösztöndíj-kiegészítő pályázat további sorsáról is tárgyalt. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net
Vugrinec Zsuzsa, a tanács elnöke a 2013-as programban azokat a tevékenységeket emelte ki, amelyek a nemzeti tudat fejlődését, a fiatalokkal való törődést és az anyanemzettel való jobb kapcsolatfelvételt és kapcsolattartást ösztönzik, szilárdítják. Az első ízben meghirdetett ösztöndíj-kiegészítő pályázatra, melynek borítékbontására a gyűlésen került sor, 10-en pályáztak, a pályázati feltételeknek 9-en tettek eleget. A szabályzatban szereplő pontozási rendszernek megfelelően egy három-
tagú bizottság tesz majd javaslatot a végső tanácsi döntés előtt. A tanács döntött a Moravske Toplice Községi Óvodák Nevelő-Óvó Közintézet Tanácsába történő delegálásról is, mely tisztségre Lenarčič Milan eddigi képviselőt nevezték ki. A Különfélék napirendi pont előtt a tanács pozitív elbírálásban részesítette a Pártosfalvi Óvoda módszertani segédeszközök vásárlására benyújtott kérvényét, melyet a nemzetiségi programokat kivitelező intézetek számára elkülönített tételből 1.500 euróval támogatott. A különfélék alatt a Szentlászlói József Attila
ME 2. adventi gyalogtúrája költségeinek fele arányban történő felvállalásáról, valamint a 2013-as évre nyomtatandó, minden háztartásba továbbítandó, 12 oldalas színes falinaptár sorsáról is pozitív döntést hoztak. Az ülés legvégén Vörös Tibor képviselő javaslatára tiltakozó levelet fogalmaztak meg, melyet a Panvita terjeszkedésének és a kiegészítő tevékenységként bejelentett hulladékégetésnek a megakadályozása érdekében fogalmaztak meg. A levelet az illetékes minisztériumhoz és minden érintettnek elküldik, mert „még egy csalást nem bírna ki a lakosság”.
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
Muravidék
kell megtalálni a válaszokat” rációkra valószínűleg senki. A helyzetet mindenképpen különlegesnek minősítette, a tüntetők ugyanis egyértelmű programmal, vezetővel nem álltak ki – habár az utóbbi napokban némi programelemek is fellelhetők a követelésekben –, egyértelműen „csak” az egész vezetői elit leváltását követelik. Sajnos a vezetői elit sem rendelkezik válaszokkal, egyértelmű irányvonallal a válságból kivezető útról, így csak reménykedni lehet abban, hogy nagyobb baj nélkül oldódik meg a jelenlegi helyzet. Göncz László kifejtette azt is, az „utcának” láthatóan nagy az ereje, a parlamenti pártok között megbeszélt és megerősített nyugdíjreform mellett
ugyanis először az önálló szlovén parlamentarizmus történetében megtörtént az, hogy az ellenzék is támogatta a kormány által benyújtott kétéves állami költségvetést. A képviselő az elmúlt hetek megmozdulásainak tükrében felhívta a magyar önkormányzatok, intézetek vezetőit – egyébként ezt teszi a válság kezdete óta –, semmiképpen se adjanak táptalajt, okot az esetleges ellenséges, nem szimpatizáns csoportoknak, hogy támadják a magyar kisebbséget, majd áttért az országgyűlés, a politikum kisebbséget érintő tárgyköreire. A képviselő újra kifejtette, a kormány állta az ígéretét, a magyar önkormányzatok, intézetek
költségvetései nominálisan azonosak maradtak – megoldódott a kultúra területén a 2014-re vonatkozó probléma is, így – különösképpen a jelenlegi válságos helyzetre tekintettel – elégedettek lehetünk. A kisebbségi önkormányzatoknak már a mandátum elején a politikai éterben szereplő közvetlen finanszírozását illetően a képviselő kifejtette, a 2013as évben minden marad a régiben, végérvényesen ezt majd az általános nemzetiségi törvény rendezi. A törvényt illetően Göncz László kifejtette, a kormány minden jel szerint komolyan gondolja ennek elfogadását, előreláthatólag június végére ez megerősítésre is kerül a parlamentben. Jelenleg a tervezett tör-
Magyar könyvekkel lett gazdagabb az iskolakönyvtár Az 1. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola könyvtára a hét elején több mint hetven magyar könyvvel gazdagodott. A zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei Könyvtár ugyanis a budapesti Kölcsey Alapítványnál százezer forintot nyert a partnerkapcsolatot ápoló lendvai iskolai könyvtár gyermek- és ifjúsági irodalmi könyvállományának bővítésére. A könyvcsomagot – néhány Zala megyei kiadván�nyal bővítve – hétfőn adták át Lendván. Ez alkalommal Zágorec-Csuka Judit, a könyvtár vezetője bemutatta a Deák Ferenc Megyei Könyvtár és az iskolakönyvtár több mint tíz éves eredményes együttműködését, Kiss Gábor, a megyei könyvtár igazgatója pedig
vény munkaanyaga létezik, ezt a következő napokban megkapják a kisebbségi önkormányzatok is, ahogy várhatóan február végén a kormány által megerősített munkaváltozatot, javaslatot is. A nemzetiségi képviselő szólt néhány szót a holtpontról sehogy sem elmozdítható gazdasági alap tárgyköréről is, kifejtette, az olasz közösséggel arra az álláspontra helyezkedtek, hogy egy önálló nemzetiségi pénzintézet létrejöttét javasolják, annak ellenére, hogy ez jelenleg irreálisnak tűnik, de talán arra elegendő lesz, hogy elmozdítsa a tárgyalásokat a holtpontról. Szó esett az oktatás területén bevezetésre kerülő normatívákról is, a képviselő kifejtése szerint az illetékes tárca ígéreteket tett, hogy tartalmilag semmi sem változik a kétnyelvű területen, de állandó kapcsolatban vannak az illetékesekkel és résen vannak. Az RTV előfizetési díjának végül is 5 százalékos csökkentését illetően Göncz László kijelentette, a magyar programoknak ezt már semmiképpen sem szabad-
na megsínyleni. Szó esett a kétnyelvű ügykezelés, illetve a kétnyelvűségi pótlék tárgyköréről is, amely az új év első hónapjaiban kerül igazából terítékre, valamint a maribori Magyar Tanszékről, amelyet Göncz László szerint mindenképpen presztízskérdésként kell kezelni. Elmondása szerint a jövő évben várhatóan csak ideiglenes mentőövet tudnak nyújtani a tanszéknek, a felsőoktatási törvény tervezett módosításával pedig megkaphatja a 2004-ben igazából ismeretlen okokból elvesztett különleges státuszát, amely hosszabb távra is megoldhatja megmaradását. Az említettek mellett – különösképpen a képviselői fórumon – egyéb témákról is szó esett, a párbeszédet, beszélgetést folytatók a társadalmi, gazdasági válság mélyebb okait keresték, szóba került a már-már elveszettnek, kilátástalannak titulált fiatal nemzedék, ezek egyrészt jó szakmai felkészültsége, másrészt igencsak rossz érzelmi intelligenciaszintje, a kivándorlás…
Korszerűsített olvasóterem A Zalából érkezett könyvek a remények szerint nem kényszerré, hanem élménnyé teszik az olvasást. az együttműködés konkrét hozadékát ismertetve hangsúlyozta, hogy olyan könyveket hoztak, melyek az olvasást nem kényszerré, hanem élményé teszik, természetesen nem engedve a minőségből. A könyvtárosok – Lendván jelen
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
volt Tóth Judit, a megyei könyvtár igazgatóhelyettese is –, valamint az iskola vezetősége – Sabo Tatjana igazgató köszönte meg az ajándékot – a jövőben is eredményes együttműködésre számítanak. kmj
Az 1. Számú Lendvai KÁI Kétnyelvű Könyvtára sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapnál, így a könyvtár olvasótermét sikerült korszerűsíteni. A konferenciák, tanácskozások és nemzetközi ös�szejövetelek megszervezéséhez, magyar könyvtári órák megtartásához számítógéppel, vetítővel és nyomtatóval is rendelkezik már. Ezzel az 1. Számú Lendvai KÁI könyvtára a muravidéki kétnyelvű iskolai könyvtárak információs bázisaként már fel tudja vállalni a szakmai kapcsolattartást és idővel információs csatornává válhat. Terveik között szerepel a magyarországi online könyvtári rendszerhez való csatlakozás is (Sulinet). (vtj)
3
Kultúra Muravidéki Versmondó Verseny 2012.
Versmondó-nagyhatalommá Az idei muravidéki szavalóversenyen is szép siker született: a résztvevők száma a korábbi évekhez képest némileg emelkedett, hiszen a 10 korcsoportban 85 tanuló mérte össze előadói képességeit, versmondói-pódiumelőadói tudását, tapasztalatát. Az iskolai szavalóversenyekről a döntőbe jutó szavalók idén Weöres Sándor és Nemes Nagy Ágnes kötelező versei mellett egy szabadon választottal léptek fel. A produkciókat háromtagú zsűri, Tóth Erzsébet, Radnóti-díjas versmondó, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főosztályvezetője, Bence Lajos muravidéki költő és Török Károlyné Miszori Marianna, a Zala Megyei Közművelődési Intézmény művészeti szakreferense értékelte. Kepe Lili, az MNMI igazgatója szerint jó, hogy a szavalóverseny az advent
időszakában kerül megrendezésre évek óta, a közelgő karácsonyi ünnepek előtt, mert a szavalóverseny a magyar nyelv és költészet ünnepét is jelenti évek óta a muravidéki szavalók és verskedvelők számára. Tóth Erzsébet a rendezvény mozgalmi jellegét hangsúlyozta, ahogy az intézet (MNMI) minden dolgozója segédkezik abban, hogy a pedagógusok és a felkészítő tanárok által elvégzett munka finiséhez érjen. Az a kontinuitás is figyelemre méltó, amellyel a szervező MNMI évről évre jól bejáródott versennyé tette a rendezvényt. Bence
szen az ember szeme előtt zajlik le az a csoda, ahogy a „szavak zuhatagából” végül is kikristályosodó értékek egyre növekvő és sokasodó művészi teljesítménnyé, a
válnak. Ez nem kis dolog, s a versválasztás sohasem volt egyszerű feladat. Még szerencse, hogy az idők folyamán a pedagógusok is felnőttek a szerephez.
Schmidt István, számos muravidéki szavaló mentora és tanára is figyelemmel kísérte a versenyt. Lajos kifejtette: neki is ünnep a december eleje, hi-
szavalók pedig a költői üzenet hiteles tolmácsolóivá
Török Károlyné Miszori Marianna pedig örömmel
Zala György-emlékplaketteket adtak át
40 éves a művésztelep és a galéria A csütörtöki 40 éves évfordulón először méltatások hangzottak el a lendvai művésztelep jelentőségéről, a Galéria-Múzeum intézet megalapításáról, két kitüntetést is kiosztottak, majd Szentpéteri Csilla és zenekarának koncertje következett. A 40 éves évforduló kapcsán az augusztusi várbéli ünnepség és az ősz elején megnyitott, a 40 év anyagából válogatott kiállítás mellett jutott esemény az év végére is, amelyet gálaműsorral kötöttek egybe. Ez alkalomból Lázár Beáta megbízott igazgató köszöntötte a vendégeket. Az őt követő Anton Balažek polgármester a Galéria-Múzeum elér t eredményeiről szólt, de kitért azokra a jövőbeli tervekre is, amik az európai uniós támogatással egybekötve várhatók. Elsősorban a várban lévő, évtizedek alatt felgyűjtött művészeti
4
A Galéria-Múzeum jubileumi gáláján Szentpéteri Csilla és zenekara adott koncertet. és néprajzi anyag, valamint a velük kapcsolatos tevékenységek méltó helyet kapnának a 2. Számú Lendvai KÁI, azaz az egy-
kori polgári iskola helyiségeiben, amelyet erre a célra szeretnének felhasználni. Nem utolsósorban a vár épületének a felújítása sem
várhat sokáig már. Halász Albert, a Lend va Községi MNÖK elnöke hozzászólásában a társalapító nevében mondott köszönetet és dicsérő szavakat az ünnepelt intézmény felé, kiemelve az emberi tényező fontosságát, a képzőművészet közösségépítő szerepét. A felszólalók között Franc Obal nyugalmazott galériavezető és Bence Lajos költő-újságíró próbálta megragadni a 40 év jelentősebb korszakhatárait, amíg a művésztelepből országhatárokon kívül is ismert nemzetközi hírű galéria és bronzöntő műhely lett, ahova évről évre szívesen látogatnak el a művészek, hiszen ilyen a közép-európai térségben is kevés akad.
A filmszerű bejátszásokon Király Ferenc és Gerič Ferenc volt intézetvezetők emlékeztek, s ugyancsak itt jelentek meg azok a képkockák, amelyek a készülő 40 éves jubileumi monográfiában kiemelten szerepelnek majd. A 40 év kapcsán idén még a Lyndvamuseum 4. száma is napvilágot lát majd. A gálán Király Ferenc és Gerič Ferenc is átvehette a Galéria-Múzeum új elismerését, a Zala Györgyemlékplakettet, mely az intézmény népszerűsítéséért és az önzetlen vezető munkáért került első ízben kiosztásra. A gála befejező részében Szentpéteri Csilla és zenekara lépett a közönség elé latinos, dzsesszes feldolgozásaival.
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
Kultúra
á kezdünk válni tapasztalta, hogy sok ismerős arccal, előadóval találkozott, akik a regionális, illetve országos rangú Falusi Krónikán is megmérették már magukat. Természetesen a zsűri a hiányosságokra is rámutatott, például arra, hogy
egy-két esetben „alulértékelték” a választott verssel az előadói képességet, máskor a hangsúlyozással volt hiba, s nem egy esetben az értelmezéssel is. A versmondók elismerő okleveleket, a helyezést elérők ajándékutalványt is
átvehettek, s a tavasszal sorra kerülő jutalomkiránduláson is részt vehetnek. Hasonlóképpen, már hagyományosan a felkészítő tanárok is emléklapot és apró kis karácsonyi angyalocskát vehettek át. (-)
2. Kis-Kerka Menti Dalos Találkozó
Énekszó, tánc, színház Vasárnap Goricskón aki kellemes délutáni kikapcsolódásra vágyott, az jól érezhette magát Domonkosfán a Kis-Kerka Menti Dalos Találkozón, ahol nem csak szép dallamok hangzottak el, de vidám színdarab és tánc is volt a színpadon. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net
Másodízben rendezte meg a domonkosfai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a találkozót, s a közönség bizonyára nem csalódott, hiszen a színes program minden percét élvezhették. Elsőként a helyi népdalkör karöltve a legkisebbekkel, a helyi tagiskola és óvoda gyermekeivel népdalokat adott elő. Őket követte az Őriszentpéteri Baráti Kar, akik igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak a terembe adventi dalcsokrukkal. Utolsó számukat,
Demjén Ferenc Gyertyák című dalát a domonkosfai énekkarral közösen adták elő. Ezután üveges táncot lejtett a bajánsenyei Lábas Pajtások néptánccsoport, majd a Felsőmaráci As�szonykórus magyar népdalcsokorral kedveskedett a közönségnek. A terem ezután átalakult színházzá, és a színpadon a Bajánsenyei Kerkabarka Színjátszócsoport Zilahy Lajos Szép Salamon Sári című népi darabját adta elő. A közönség óriási nevetéssel és tapssal jutalmazta az előadást és a szereplőket. A következőkben a muraszombati Baráti
Kör asszonyai énekeltek magyar és szlovén népdalokat, majd a domonkosfai énekkar lépett újra színpadra egy kicsit más, megújult formában, és előadásukban a legszebb magyar operettekből hallhattunk válogatást. Az ismerős dallamok és szövegek hallatán a közönség nem csak tapsolt, de énekszóval is csatlakozott hozzájuk. Az ünnepély szép zárásaként a domonkosfai citeraegyüttes is színpadra lépett és a repertoárjukból kihagyhatatlan legszebb dalokat játszották az énekkar kíséretében. A siker és a vastaps nem maradt el.
A Muravidéki Versmondó Verseny eredményei: 1. osztály 1. hely: Vida Brin, Lendva 2. hely: Kepe Buda György, Lendva 3. hely: Lebar Elisa, Göntérháza Különdíjasok: Pratnekar David Dawa, Lendva; Dobranič Tim, Lendva 2. osztály 1. hely: Čondor Florijan, Göntérháza 2. hely: Bogdan Lara, Göntérháza 3. hely: Timar Tessa, Dobronak Különdíjasok: Csuka Jennifer, Göntérháza; Toth Niki, Göntérháza; Bürmen Dávid, Dobronak 3. osztály 1. hely: Göncz Tamara, Lendva; Kopinja Zoja, Lendva 2. hely: Ferenc Nika, Lendva 3. hely: Štiblar Emma, Lendva Különdíj: Vuk Nika, Dobronak 4. osztály 1. hely: Herman Nika, Lendva 2. hely: Koša Doris, Lendva 3. hely: Tivadar Barbara, Göntérháza Különdíj: Neubauer Karmen, Dobronak 5. osztály 1. hely: Kopinja David, Lendva 2. hely: Šetar Lucija, Göntérháza 3. hely: Krajnc Ana, Lendva Különdíjak: Lainšček Lea, Pártosfalva; Bezdi Cyntia, Göntérháza; Neubauer Janet, Dobronak 6. osztály: 1. hely: Pál Laura, Lendva 2. hely: Tivadar Martina, Göntérháza 3. hely: Berke Laura, Lendva 7. osztály: 1. hely: Ferenc Katja, Lendva 2. hely: Vegi Noémi, Lendva 3. hely: Štihec Lucija, Lendva Különdíj: Kianec Melani, Dobronak 8. osztály: 1. hely: Horvat Lara, Dobronak Különdíj: Zagorec David 9. osztály 1. hely: Pál Peter, Lendva 2. hely: Požonec Mária Dorothea, Lendva 3. hely: Bogdan Attila, Dobronak Különdíj: Adorjan Mark, Lendva
A domonkosfai énekkar és a tagiskola gyermekei közös számot adtak elő, magyar népdalokat énekeltek. N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
Középiskola: 1. hely: Ferenc Grega, Lendva 2. hely: Vida Dorian, Lendva–Nagykanizsa 3. hely: Göncz Norbert, Lendva–Nagykanizsa Különdíj: Somi Timotej, Lendva
5
Gazdaság Kikerült az első vonalból?
Nem tartották meg a Nafta Kft. közgyűlését Az igazgató távozásával gyakorlatilag működésképtelenné vált az AUKN, s mivel még nem került új vezető az ügynökség élére, elmaradt a november elejére bejelentett közgyűlés a lendvai Nafta Kft.-ben is. Nem minden állami tulajdonban lévő cégben történt ez azonban így. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Janez Benčina, az AUKN (az állami tőkebefektetéseket kezelő ügynökség) megbízott igazgatójának bejelentett lemondása után az állami tulajdonban lévő vállalatoknál november
második felében sorban tartották meg a közgyűléseket. A lendvai Nafta Kft.-ben azonban nem, bár a közgyűlést már a múlt hó elejére bejelentette az ügynökség. A bejelentett közgyűlésen a felügyelőtanács két tagjának leváltása és a 2011-es ügyvitelről szóló beszámoló megtár-
A Nafta Geoterm Kft. eladása már egy éve tart, annak ellenére, hogy a geotermális fűtés miatt az ügy helyben is nagy jelentőséggel bír.
gyalása került volna terítékre. A többi cég esetével ellentétben az AUKN nem tett kezdeményezést az ülés megtartására. A háttérinformációk, a találgatások mindenképpen sokatmondók. Mint ismeretes, a Nafta Geoterm eladására éppen egy éve, december 13-án járt le a pályázati időszak. A cég három nappal később közzétette, hogy a cég megvásárlására az Ascent Resources, valamint a Petrol és Lendva Község jelezték vásárlási szándékukat, akik közben konzorciumot hoztak létre a londoni CEOC társaság bevonásával. A határidőt több alkalommal is meghosszabbították, a legutóbbi 2012. október 15-én zárult le. Az eladást valószínűleg – közvetetten – bonyolítja a petesházi
olajmezőn lévő, a Nafta tulajdonában lévő gázkitermelési infrastruktúra és az AUKN vezetői válsága is. A Nafta-Geoterm Kft. most már egy éve húzódó bizonytalan sor-
sa talán nem elég fontos már, hogy az illetékes ügynökség nem adott kezdeményezést a közgyűlés lebonyolítására? Az állam részéről a cég veszített jelentőségéből?
Népújság magazin 2012 | ii • ár a, 3,90 EUR
1
Új
Bizonytalan év előtt az építőipar Az elmúlt egy évben az ígéretek ellenére nem sok előremozdulás történt az építőipart illetően, a körülmények javítása, a segítség még a láthatáron sincs. Felszámolás alatt áll a Gradbeništvo Gomboc Építőipari Kft., 67 dolgozó maradt munka nélkül. A Szlovén Szabad Szakszervezeti Szövetség Építőipari Területi Bizottságának ülésén Tadej Ružič, az SGP Pomgrad – az ülésnek helyet adó cég – igazgatója ismét hangsúlyozta: az építőipar helyzete tovább súlyosbodik, s ebből kiindulva sok jóban 2013-ban sem reménykedhetnek. Az SGP Pomgrad a legnagyobb építőipari cégek közé tartozik
6
a Muravidéken kívül is, 700 dolgozót foglalkoztat, s eddig még sikeresen állt ellen a válságnak. Idén a cég a tervezettnél 30 százalékkal magasabb bevételt termelt, a jövő évet illetően pedig a megrendelések több mint felét lekötötték már. Az építőipar helyzete – a Muravidéken tavaly 2.114 dolgozóval – egyelőre stabil, viszont igencsak kényes ez az egyensúly, hiszen a nehéz körülmények között kisebb kedvezőtlen események is kizökkenthetik a megfelelő kerékvágásból. Ilyen eset a Gradbeništvo Gomboc Kft., amely a felszámolás miatt 67 munkahelyet szüntetett meg. Zdenka Bobovec, a ZSSS
építőipari területi bizottsága titkárának elmondása szerint a muravidéki építőipari vállalatok a dolgozóknak egyelőre még időben fizetik ki a béreket, a ljutomeri Segrapban azonban már részletekben kapják a juttatást. Három cég kivételével mindenütt kifizették a nyaralási pótlékot is. A karácsonyi juttatás kifizetését illetően még tárgyalások folynak a szakszervezet és a cégek vezetőségei között. A Muravidéken az építőipari cégek közül stabil helyzetűnek mondható az SGP Pomgrad, a Tondach és a lendvai Varis, gondok vannak viszont a Segrap és a PGP Ljutomer cégeknél. Szolarics Nađ Klára
A Népújság előfizetőinek továbbra is ingyen. A magazin új száma december 20-tól kapható, illetve megvásárolható 3,90 euróért a Népújság szokásos árusítóhelyein.
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
Info
Életbe lép a nyugdíjreform A szlovén parlament – példamutató módon – a pártcsatározásokat félretéve egyhangúlag, 76 igen szavazattal és tapssal fogadta el a nyugdíjreformot, amely január elsejével lép életbe. Az ellenzék pozitívan nyilatkozott Andrej Vizjak egyeztető hozzáállásáról, hiszen megítélésük szerint az ellenzéki javaslatok beépítése a törvénybe jelentős mértékben hozzájárult annak elfogadásához. A törvényben többek közt az szerepel, hogy mindenkinek, aki munkaviszonyban marad a teljes nyugdíjidő kitöltését követően, háromhavonta 1, tehát éves szinten 4 százalékkal nő a meghatározott nyugdíj, egészen a 43 munkaév eléréséig. A törvénykészítők engedtek az egyetemi évek megvásárlásánál is a há-
roméves átmeneti időszakban: a férfiaknál 38, a nőknél pedig 35 munkaév esetében lehetséges lesz 2 év megvásárlása az utolsó fizetés összegének 70 százalékáért (korábban 80 százalék volt). Az úgynevezett „családi nyugdíjat” kapó gyerekek egyetemi éveik alatt, legfeljebb 26 éves korukig jogosultak a juttatásra, akkor is, ha házasságot kötnek vagy partnerkapcsolatban élnek. Arról már korábban megszületett a megegyezés, hogy a 18 éves kor előtti munkaévek teljes egészében, a katonaság kétharmadában és a nőknél a szülés (egy gyerekre 6, kettőre 16, háromra 26 hónap) beszámít az évekbe: nem megvásárlási lehetőségként, hanem a korhatár csökkentéseként. Vizjak miniszter meg-
erősítette, hogy azoknak, akik december 31-ével eleget tettek a nyugdíjazási feltételeknek, nem kell sietniük nyugdíjba, hiszen a régi feltételek szerint bármikor dönthetnek a nyugdíjazás mellett. Akik munkaviszonyban maradnak, azok viszont jogosultak lesznek a nyugdíjuk 20 százalékára is. A régi törvény szerint mehetnek nyugdíjba a munkaközvetítő hivatalnál bejelentettek is. A reform előreláthatólag 2013-ban 150 millió euró megtakarítást jelent. A szabad szakszervezetek szerint az új törvény sokkal jobb, mint a korábbi javaslat vagy a Svetlikféle reform. Az oktatási szakszervezet viszont nem támogatta az új törvényt, december 21-re tüntetéseket helyeztek kilátásba. HF
Kétezres tüntetés Muraszombatban A politikai elit elleni tiltakozások sorozatában a Muravidéken december 7-én Muraszombatban került sor az elégedetlenséget kifejező – ezúttal békés – tüntetésre. A Trg zmage téren mintegy 2.000 tiltakozó gyűlt össze, kifejezve elégedetlenségét a jelenlegi országos és helyi állapotok kapcsán. A rendőrség
lezárta a Kardoš utcát (itt van Muraszombat Község székhelye) és a Szlovén utca egy részét, így a tömeg ide nem tudott bejutni. A tiltakozó összejövetel békésen zajlott, néhány bekiabáláson, 2–3 petárda és más pirotechnikai eszköz robbanásán kívül nem volt rendkívüli esemény. A rendőrök két tüntetőt fel-
A tüntetés nagyobb rendbontás nélkül lezajlott. N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
tartóztattak, mielőtt beton burkolókockákkal a helyszínre érkezhettek volna. A tömegben több rendőr civilben járőrözött. A tiltakozók csoportja egy idő múlva a város főteréről a Trg kulture térre vonult, ahol Erato, a szerelem múzsájának sok vitát kiváltott szobra előtt több transzparenst felgyújtottak, többek közt Anton Štihec muraszombati polgármester portréját is. A tüntetők a kormány és a községi vezetőség elleni szövegeket kiabáltak. Egy kisebb tüntető csoport a körzeti bíróság elé vonult, de hamar feloszlott, mint ahogy a fő tiltakozó összejövetel is rövidesen lezárult. Muraszombatban a tiltakozás előtti napon a közműdolgozók a város utcáiról eltávolítottak minden olyan tárgyat, amit a tüntetők erőszak alkalmazására felhasználhattak volna. Szolarics Nađ Klára
Pályázat: 10 millió euró a fiatal gazdáknak Az illetékes mezőgazdasági tárca 10 millió eurós keretösszegű pályázatot jelentetett meg a fiatal, 18 és 40 év közötti, a parasztgazdaságot szüleiktől átvevő gazdák számára. A pályázat célja serkenteni a parasztgazdaságok szerkezetváltását, elősegíteni, hogy a fiatalabb generációk vegyék át a parasztgazdaságok vezetését. Az egyszeri, legfeljebb 70 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást a 18 és a 40 év közötti gazdák kaphatják meg, de természetesen különböző feltételeknek kell eleget tenniük. Így a gazdaság vezetését átvevő gazdának rendelkeznie kell szakképesítéssel, a pályázathoz egy üzleti tervet is mellékelnie kell, ebben pedig egyértelműen le kell írni a kért támogatás felhasználását. A pályázatokról az agrárpiaci ügynökség dönt pontozás alapján. A támogatást elnyerő gazdának vállalnia kell, hogy legalább 5 éven keresztül ő vezeti a parasztgazdaságot, hogy az üzleti tervnek megfelelően gazdálkodik, hogy megtartja a földterületek nagyságát, illetve a tenyésztett állatok számát. Ha ezeknek a feltételeknek nem tesz eleget – 10 százalékos szórás engedélyezett –, illetve a gazdaságnál nem engedélyezi az ellenőrzést, a támogatást a késedelmi kamatokkal együtt teljes összegben köteles lesz vis�szajuttatni. A pályázati kiírás a mezőgazdasági tárca honlapján található meg. tt
Restaurálják Szent Flórián szobrát A múlt héten a Templom térről eltűnt a Szent Flóriánszobor. Szerencsére csak ideiglenesen, hiszen a Muravidéki Magyar Ö n ko r m á n y zati Nemzeti Közösség által a magyar Külügyminisztérium pályázatán elnyert pályázati összegből teljes felújításra kerül a szobor és egy hiteles másolat is készül róla. A legrégibb lendvai köztéri szobor – az időjárási viszonyoktól is függően – legkésőbb március végéig kerül vissza eredeti helyére. HF
7
Info a mai napon... December 13-án történt 1466 Meghalt Donatello firenzei szobrászművész. 1477 Hunyadi Mátyás letette az esküt mint cseh király. 1577 Sir Francis Drake kapitány 5 hajóval elindult Plymouthból, hogy megkerülje a Földet. 1820 Meghalt Gróf Széchényi Ferenc könyvtár- és múzeumalapító. 1834 Megszületett Kelety Gusztáv festő, műkritikus. 1848 Magyarország ellen megindult az osztrák támadás. 1895 Meghalt Jedlik Ányos bencés pap, fizikus, az elektromotor, a szódavíz-előállító készülék és a dinamó feltalálója. 1925 Megszületett Dick Van Dyke színész (Mary Poppins, Halálbiztos diagnózis). 1928 Megkezdték az utcai távbeszélőhálózat fölszerelését Budapesten. 1953 Megszületett Magyar Zoltán olimpiai bajnok tornász, akiről a „Magyar-vándor” lólengéselemet elnevezték.
visszapillantó
2002. december 12-én, 49. szám
Nem feledkeztek meg az idősebb polgárokról sem Az elmúlt szombaton a Hídvég-Bánuta Művelődési Egyesület tagjai rövid műsorral kedveskedtek a két falu idősebb polgárainak. „Hétköznapjaink során többször is megfeledkezünk idősebb szomszédainkról, ismerőseinkről. Igaz, nem tudatosan, de a rohanó világban sajnos már csak így történik” – hangzott el Dugar Majda, a Hídvég-Bánuta ME elnök asszonyának köszöntőjében. Az ME énekkara dallal, a fiatalok tánccal, színdarabbal kedveskedtek szeretteiknek. Az idősebbek örömét fokozta az ME által készített meglepetés is: valamennyien ajándékban részesültek.
Tóth Melita építész
lakberendezési sarok
Új konyhaelrendezés „Kedves Melita! Régi konyhámat szeretném felújítani. A mostani konyhabútor-elrendezés megtartására próbálnék törekedni, mert így a vezetékek miatt kisebb befektetéssel járna a felújítás. A mostani konyhámban nagyon hiányolom a szakácskönyveimet és a fűszeres polcokat. Mivel sokat tartózkodom a konyhában és szeretek főzni, fontos számomra, hogy a könyveim és a fűszerek mindig kéznél legyenek. Ezen oknál fogva készen állok kompromisszumot kötni, hogy esetleg kevesebb szekrény lesz az új elrendezésben. Kérem javaslatodat a színválasztás kapcsán is. Kíváncsisággal várom ötleteidet: Kriszti.” A konyhád elég tágas, 3,50 x 4,80 méter, viszont az enyhén hosszúkás alap-
8
rajzi forma és az alacsony, 2,40 méteres belmagasság miatt jobbára valóban a mostani elrendezést
helyezését, mégpedig a helyiség szűkebb oldala mentén az ablak alatt, ahová egy 40 centi szélességű
lisabb és esztétikusabb is lenne, valamint a helyiség így „szabadon tud lélegezni”. Ilyen felállás mellett létrehoznánk a konyhai kellékek helyes sorrendjét: hűtő, mosogató és tűzhely. Ezzel az
javasolnám. Ilyen körülmények között a konyhabútorok „szigetes” elrendezését nem ajánlom. Viszont teljes mértékben kivitelezhetőnek tartom a kívánt könyvespolc el-
és 90 centi magasságú polcrendszert terveztem. A konyha elrendezésén annyit változtatnék, hogy a hűtőt belehelyezném a szekrénysorba, mer t így a konyha funkcioná-
elrendezéssel az ablak felőli sarokban marad hely a kedvenc fűszereidnek is egy nyílt polcrendszeren, ahol mindig kéznél vannak. A helyiség dimenziói
miatt világos bútorszíneket javaslok. Mivel említetted, hogy szereted a természetes anyagokat, javaslom, hogy válassz magadnak egy világos fából készített konyhát, mely követni fogja natúr, természetszerető életstílusodat. A falak színeinél lehetsz merészebb, választhatsz valamennyivel intenzívebb színt is, viszont ne vidd túlzásba a színek alkalmazását. Legbiztonságosabb választás, ha csak 1–2 falat festesz be színesre. A konyhád kellemes hangulatát feldobhatod figyelmesen kiválasztott világítással és képekkel is. Remélem, tetszik a javaslatom és élvezni fogod főzési kalandjaidat az új konyhádban! Több rajz/fotó a www. nepujsag.net (Info – Lakberendezés) címen található. Kérdéseiket várjuk az info@nepujsag.net címre.
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
Info
Igazgatói pályázatok lendvai módra Rendszeresen olvasom a Népújságot. Mindig örülök, hogyha meghirdetnek benne egy-egy új munkahelyet. Természetesen felkeltik az érdeklődésemet az igazgatói kiírások is. A közelmúltban a Lendvai Könyvtáré, most pedig a Lendvai Galéria és Múzeumé. De valami újra és újra megütötte a szemem. Számomra érthetetlen módon a kiírásokban egyáltalán nem feltétel a szakirányú végzettség, nem feltétel az adott szakterületen szerzett munkatapasztalat, nem feltétel a szakvizsga. Úgy néz ki az egész, mintha az adott munkakörhöz nem is kellene érteni! Az viszont mindig feltétel, hogy 3 év vezetői, magyarán igazgatói tapasztalattal kell rendelkezni. Ez minden logikának ellentmond! És mi van akkor, ha ugyan volt valaki igazgató, de nem végezte sikeresen a munkáját, nem volt eredményes? Egy egyszerű példával élve: miért tudna egy autógyárat sikeresebben irányítani egy egykori gyógyszertár-igaz-
gató, mint egy tapasztalt autóipari szakmérnök, aki 10 éve abban a gyárban dolgozik? Utánanéztem, és lássanak csodát: idén szeptemberben a muraszombati múzeumban, majd a muraszombati galériában igazgatói kiírás volt: 5 év munkatapasztalatot vártak el az adott szakmában és „csak” vezetői képességet! Vagy egy másik mintapélda: a Szlovén Nemzeti Múzeum 2010 áprilisában kiírt pályázatában a múzeumi tevékenységgel kapcsolatos egyetemi végzettséget, 5 év munkatapasztalatot és vezetői, illetve szervezői készséget szabtak feltételül. Hangsúlyozom: készséget! Milyen érdekes, ott, a fővárosban elegendő jó szakembernek lenni, itt Lendván meg nem? Az is milyen érdekes, hogy a nemrég kiírt pályázatok szerint a Lendvai Könyvtár igazgatójának nem kell beszélnie aktívan egy világnyelvet, de a múzeum leendő igazgatójának igen. Te jó ég, ez meg úgy tűnik, mintha
direkt, személyesen valakinek a bőrére volnának szabva a feltételek! Talán már előre ki is választották az igazgatót, csak mi még nem tudjuk? A muravidéki politikusok beszédeinek állandó eleme, hogy meg kell becsülni a fiatal diplomás szakembereket. Ezek a
olvasóink írják kiírások viszont a fiatalok ellen irányuló negatív diszkriminációt tartalmaznak. Hogyan lehet egy fiatal szakembernek vezetői gyakorlata, ha ahhoz már eleve alapfeltétel a vezetői gyakorlat? Ők tehát ki vannak zárva a pályázatból. Hiába az „oxfordi” diplomájuk, hiába a tehetségük és a szakmai tapasztalatuk, ha nem „tagjai” a helyi politikai elit zárt körének, nincs esélyük. Ez azt jelenti, hogy néhány, már vezetői gyakorlattal rendelkező ember cserélgeti egymás közt az igazgatói bársonyszékeket? Egyetemi tanulmányaim során erről
a módszerről az egypárti diktatúrák működési mechanizmusainak kapcsán hallottam, amit a profes�szorom a hatalom módszeres kisajátításának egyik eszközeként mutatott be. Nem is kell történésznek lenni, józan paraszti és�szel is feltehetem a költői kérdést: Ha Önök velem együtt fontos és veszélyes műtét előtt állnának, vajon milyen kórházat választanának? Olyat, ahol az igazgató híres orvos, szakmai tekintély, aki mögött már több ezer sikeres műtét van, vagy egy olyan kórházat, ahol az igazgatónak van már
vezetői gyakorlata, hiszen korábban a vágóhíd igazgatója volt? Hús-hús! Nem mindegy?! Egész Szlovénia forrong, Mariborban fellázadtak az emberek, azt hiszem, hasonló „törvényes” eljárások miatt... Hát igen, már hallom is, ahogyan többen figyelmeztetnek, kár volt ezt leírni, mert holnap már nem lesz munkám és bosszút állnak a családomon, mert éltem a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságával. Akkor talán mégiscsak a professzoromnak volt igaza, ami a diktatúrát illeti? Kepéné dr. Bihar Mária
baton 21.50-től Kesselyák Gergely vezényli a Budapesti Filharmónia Társaság Zenekarát. Kesselyák Gergelyt még egyetemista koromban „kiszúrtam”, amikor a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozott és magával ragadóan vezényelte többek között Puccini Toscáját is. A szombati felvételen is elhangzik egy Puccini-mű, a Krizantémok. Tavaly a Művészetek Palotájában egy Liszt-koncerten állhattam vele egy színpadon. Nagyon jó érzés volt látni, hogy a MÁV Szimfonikusokat ugyanolyan szenvedéllyel, lendülettel és odaadással irányítja, mint majd’ húsz évvel ezelőtt a miskolciakat. Vasárnap már a karácsonyi készülődés jegyében telik. Ezért azt javaslom,
hogy egyáltalán ne nézzenek tévét. Az adventi időben törődjenek többet a családjukkal, barátaikkal. Felmentést egy esetben adhatunk, ha a Duna World-ön 16.50-kor a Magyar Állami Népi Együttes 60 éves jubileumi műsorát tekintik meg. 60 év – különböző történelmi háttérrel, különböző kultúrpolitikával, több alkotó óriással, több generációval, de mindvégig egy állandó jelzővel: világszínvonalúan. Nagymamák, nagypapák és unokáik egyaránt magukénak érezhetik az Együttest. Töltsék velünk (is) az ünnepeket! Boldog karácsonyt kívánok szeretettel: Herczku Ágnes
Közmédia-javallat
Herczku Ágnes heti ajánlója Herczku Ágnesnek, a Magyar Állami Népi Együttes szólistájának napjai serényen telnek. A Fölszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő műsorvezetője a két középdöntő között ajánlja kedves műsorait. Kedves Tévénézők, Rádióhallgatók! Nehéz úgy tévéműsort ajánlani, ha az ember csak ritkán vagy egyáltalán nem néz tévét... Inkább rádiót hallgatok, így kezdjük egy rádió-
műsorral. Hétfőn indul a Kossuth Rádióban, a Rádiószínházban egy tízrészes sorozat Faludy György és Eric Johnson írásaiból, Jegyzetek az esőerdőből címmel. Amellett, hogy szeretem Faludy műveit, az adásban két olyan színész működik közre, akiket mindig szíve-
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
sen hallgatok: Bálint András és Fekete Ernő. Az is motiválta választásomat, hogy a műsor zenei szerkesztője Hortobágyi László, aki hihetetlen gazdag és egyedi zenei világáról híres. Személye garantálja a „Jegyzetek” igényességét és színvonalát (Kossuth Rádió 13.05). Szerdán a Duna tűzi műsorára a Magyar Történelmi Arcképcsarnok újabb epizódját. Az ismeretterjesztő sorozat adásában Clark Ádám, a híres angol építész életművével ismerkedhetnek meg a nézők. Amikor átsétálok a Lánchídon, magam is megcsodálom a 19. századi magyar építészet remekművét (Duna 17.00). A Bartók Rádiót gyakran hallgatom. Az adón szom-
9
Info december 14. péntek Szlovén Tévé 7:00 Jó reggelt, 10:15 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Panoptikum, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Szlovénia nézetei, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Roma nemzetiségi műsor, 16:00 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:05 Ifjúsági műsor, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Egészségünkre!, 21:30 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:05 Éjféli klub, 0:15 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 10:40 Val D’Isere: Lesiklás, nők, 12:05 Val Gardene: Szuper G, férfiak, 13:30 Szeretem a futballt, ism., 14:00 Pokljuka: Biatlon vk, nők, 16:20 Szlovénok az Atlanti-óceánon túl – dok. film, ism., 17:10 A nyolcadik nap, ism., 17:55 Isztambul: Úszó vb, 20:30 A világ Jézuskái – francia dok. műsor, 21:20 Szülők kisebbségben – angol sorozat, 21:55 Scott és Bailey – angol sorozat, 22:45 Blair Witch project – am. film, 0:00 Három évszak a pokolban – cseh film.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 12:55 Esély, 13:30 Négy szellem, 14:25 Sophie szerint a világ – francia dok. sorozat, 14:55 Déltenger kincse – ausztrál sorozat, 15:50 A férfi a legjobb orvosság – 22:45 Vártam rád német sorozat, 16:40 MM, 17:25 Jövő-időben, 17:40 Heartland – kanadai sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Poén Péntek, 21:10 Mindenből egy van – magyar sorozat, 22:10 Az Este, 22:45 Vártam rád – francia–olasz film, 0:30 Híradó, 0:45 Maradj talpon!
RTL Klub 8:20 Reggeli, 11:45 Asztro Show, 12:50 Brandmánia, 13:25 Fókusz, 14:00 Pasik – magyar sorozat, 14:40 Gálvölgyi-show, 15:10 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 16:45 Riválisok – mexikói sorozat, 17:15 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:10 A Kód, 20:15 Fókusz, 20:55 Barátok közt – magyar sorozat, 21:30 CSI: A helyszínelők – am. sorozat, 22:35 Gyilkos elmék – am. sorozat, 23:30 Odaát – am. sorozat, 0:35 Reflektor, 0:50 Törzsutas, 1:25 Autómánia.
TV2 6:25 Tények reggel, 10:55 EZO.TV, 12:00 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 14:00 Tények délután, 14:55 Árva angyal – mexikói sorozat, 15:25 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:25 Titkok hálójában – mexikói sorozat, 17:25 Update Konyha, 17:30 Hal a tortán, 18:30 Tények, 19:50 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 20:30 The Voice – Magyarország hangja, 22:00 Haláli zsaruk – am. sorozat, 23:00 Grimm – am. sorozat, 0:00 Tények este.
Duna Tévé 5:30–8:30 Virradóra, 8:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Éretlenek – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 A világ metrói – dok. sorozat, 15:50 Zodiákus – dok. sorozat, 16:30 Térkép, 17:00 Magyar történelmi arcképcsar22:05 Az éj hangjai nok, 17:20 Életképek – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Tálentum, 19:45 A karvaly csendje – francia sorozat, 20:40 Hírek, 20:45 Dunasport, 20:55 A Sipsirica – magyar film, 2. rész, 21:45 Kultikon, 22:05 Az éj hangjai – spanyol–olasz film, 23:45 Kodály Mozaik – zenés film, 0:15 Koncertek az A38 hajón, 1:05 Ismétlések.
december 15. szombat Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:25 A Hét, 14:20 Szlovén magazin, 14:55 Állatokról, emberekről, 15:20 A ker tben, 15:50 A karibi kincsek őrzői – francia dok. sorozat, 17:00 Hírek, 17:15 Szombat délután, 18:30 21:30 Coco Chanel és Igor Stravinsky M e z s g y é k , 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 Villanások, 20:00 Az én Szlovéniám – kvíz, 21:30 Coco Chanel és Igor Stravinsky – francia film, 23:30 Hírek, 0:00 Maribor 2012, 0:20 Reklámőrültek – am. sorozat, 1:10 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:20 Az időn át, 7:30 Szlovén villanások, 7:55 Különleges kínálat, 8:15 Szlovénia nézetei, 9:35 Az egyetem, 10:00 A nyolcadik nap, ism., 10:40 Val d’Isere: Szuper G, nők, 12:25 Pokljuka: Biatlon, férfiak, 13:40 Engelberg: Síugró vk, 15:30 Pokljuka: Biatlon, nők, 16:05 Val Gardena: Lesiklás, férfiak, 17:55 Isztambul: Úszó vb, 19:50 Női kézilabda-mérkőzés, felvételről, 20:25 Canmore: Sífutó vk, 22:10 Aritmia, 22:40 Peter Lovšin koncertje, 0:00 Ismétlések.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:05 Summa, 12:35 Zöld Tea, 13:05 Tetőtől talpig, 13:35 Twist Olivér – angol film, 15:45 A Szentágothai-iskola – dok. műsor, 16:40 Gasztroangyal, 17:35 SzerencseSzombat, 18:35 Fölszállott a páva, 21:00 Híradó este, 21:45 Szimfonik Live 2.0 – koncertfilm, 23:05 Apocalypto – am. film, 1:20 Tényleg eljön a világvége 2012-ben? – angol dok. film.
RTL Klub
december 16. vasárnap Szlovén Tévé
Szlovén Tévé
7:00 Gyerekműsor, 10:50 Művelődési műsor, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Egészségünkre!, ism., 15:15 A varázskutyák – am. film, 17:00 Hírek, 17:15 Korszerű család – am. sorozat, 17:40 Találd ki, hogy ki jön ma vacsorára, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:05 Tito – a végrendelet utolsó tanúi – dok. sorozat, 21:05 Családi történetek, 21:55 Kulturális hegycsúcsok – dok. sorozat, 22:30 Hírek, 22:55 Ars 360, 23:05 Az anarchia fiai – am. sorozat, 23:50 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 6:50 Az időn át, 7:00 Glóbusz, 7:30 Szlovén magazin, ism., 7:55 Turbulencia, 8:25 Lynx magazin, 8:55 Szeretem a futballt, 9:25 Alta Badia: Óriás műlesiklás, férfiak, 1. futam, 10:25 Courchevel: Óriás műlesiklás, nők, 1. futam, 11:30 Spor tkihí18:20 Isztambul: Úszó vb vás, 12:45 Pokljuka: Biatlon, férfiak, 13:35 Courchevel: Óriás műlesiklás, nők, 2. futam, 14:50 Engelberg: Síugró vk, 15:25 Pokljuka: Biatlon vk, nők, 16:15 Alta Badia: Óriás műlesiklás, férfiak, 2. futam, 16:55 Női kézilabda-mérkőzés, döntő, 18:20 Isztambul: Úszó vb, 20:25 Lottó, 20:30 A régi jó idők – dok. műsor, 21:00 Az ellenállás kultúrája – am. dok. műsor, 22:10 Kisfilmek.
Magyar Tévé 6:00 Ma reggel, 9:00 Vallási műsorok, 12:00 Hírek, 12:05 Világ+Kép, 12:35 Angi jelenti, 13:05 Szellem a palackból, 13:30 Jónak lenni jó, 14:00 Múlt-kor, 14:30 Telesport, 15:30 Elle – Modern Hamupipőke – am. film, 17:10 Egyszer volt, hol nem volt – am. sorozat, 18:50 A Lényeg, 19:30 Híradó este, 20:15 Magyarország, szeretlek!, 21:30 Jónak lenni jó, 22:35 Sir Solti – dok. film, 23:30 Stone – am. film, 1:15 MüpArt classic.
RTL Klub
0:00 Az utolsó bevetés 7:25 Kölyökklub, 10:25 Asztro Show, 11:20 XXI. század, 11:55 Házon kívül, 12:25 Autómánia, 13:00 Szeszélyes, 14:20 Cobra 11 – német sorozat, 16:30 Mr. Milliárd – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 19:30 X-Faktor – Döntő, 22:10 Gyilkos hőség – am. film, 0:00 Az utolsó bevetés – angol film.
TV2 6:25 TV2-matiné, 13:00 Babavilág, 13:30 9 hónap, 14:00 Tűsarok, 14:30 Autóguru, 15:00 Sheena – am. sorozat, 16:00 Psych – Dilis detektívek – am. sorozat, 17:00 Best of Stahl konyhája, 17:30 Irigy Hónaljmirigy Show, 18:30 Tények, 19:00 Aktív Extra, 19:35 Hajrá csajok: A nagy összecsapás – am. film, 21:35 A United 93-as – angol–am. film, 23:35 Tigris a hóban – olasz film, 1:35 EZO.TV.
Duna Tévé 6:30 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:10 Az utca embere – am. film, 14:10 Hagyaték, 14:40 Táncvarázs, 15:35 Önök kérték!, 16:30 Egy bolond százat csinál – magyar film, 18:00 Híradó, 18:35 Fölszállott a páva, 21:00 Hogy volt?! 21:55 Színház az egész… – Komédiások – magyar sorozat, 22:50 Dunasport, 23:05 Törzsasztal, 0:00 MüpArt – koncert, 1:30 Koncertek az A38 hajón.
december 17. hétfő
7:00 Kölyökklub, 10:00 Trendmánia, 10:40 Teleshop, 11:35 Törzsutas, 12:15 Havazin, 12:45 X-Faktor nap, 18:30 Híradó, 19:00 X-Faktor nap, 20:00 X-Faktor – Döntő, 22:35 Revolver – angol–francia film, 0:35 Portré, 1:10 Tudorok – ír sorozat.
TV2
7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:30 Éjféli klub, 14:40 Maribor 2012, 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A Hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:05 Mesterséges mennyország, 23:35 Érdekel a könyv, 23:55 Jazz, 0:45 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:20 Jó reggelt, 13:50 A szlovén vízkör, 14:15 A karibi kincsek őrzői – francia dok. sorozat, ism., 15:15 Családi történetek, ism., 16:10 Roma nemzetiségi műsor, ism., 16:25 A világ Jézuskái – francia dok. műsor, ism., 17:20 Jó napot, Koroška!, 17:55 Helyes ötlet!, 18:20 Ez lesz a szakmám, 18:55 A kis nagyvilág – angol sorozat, 19:50 3x3 plusz 6 sorsolása, 20:00 A Diótörő című balett története – angol dok. műsor, 21:00 A pénzhamisítók – francia film, 23:00 A zsaru – francia sorozat, 0:30 Ismétlés.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30 Magyarlakta vidékek krónikája, 14:25 Sophie szerint a világ – francia dok. sorozat, 14:55 Déltenger kincse – ausztrál 17:40 Heartland sorozat, 15:50 A férfi a legjobb orvosság – német sorozat, 16:40 MM, 17:25 Jövő időben, 17:40 Heartland – kanadai sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Hacktion Újratöltve – magyar sorozat, 21:10 Kékfény, 22:10 Az Este, 22:45 KorTárs, 23:15 Híradó, 23:25 Aranymetszés, 0:25 Maradj talpon!, 1:20 Ismétlések.
RTL Klub 8:20 Reggeli, 10:05 Top Shop, 11:50 Asztro show, 12:50 Fókusz plusz, 13:25 Fókusz, 14:00 Pasik – magyar sorozat, 14:40 Gálvölgyi-show, 15:10 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:15 Marichuy – mexikói sorozat, 16:45 Riválisok – mexikói sorozat, 17:15 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:10 A Kód – kvízshow, 20:10 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Dr. Csont – am. sorozat, 22:30 Showder klub, 23:35 Reflektor, 23:55 Totál szívás – am. sorozat.
TV2
6:45 TV2-matiné, 10:30 EZO.TV, 11:00 Teleshop, 12:00 Egészségmánia, 12:30 Borkultusz, 13:00 Stahl konyhája, 13:30 Én is szép vagyok, 14:00 Több mint TestŐr, 14:35 A kiválasztott – am. sorozat, 15:35 22:05 Pokoli igazság Monk – am. sorozat, 16:35 Hajrá csajok: A nagy összecsapás – am. film, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:05 Seholország – am. film, 22:05 Pokoli igazság – am.–német film, 23:15 Hősök – am. sorozat, 1:15 EZO.TV.
Duna Tévé 6:35 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:10 Ízőrzők, 12:45 Jónak lenni jó, 13:25 Csillagösvény – magyar dok. film, 14:30 Szerelmes földrajz, 15:00 Hazajáró, 15:30 Jónak lenni jó, 16:15 Valahol Európában – magyar film, 18:00 Híradó, 18:25 Dunasport, 18:35 Heti hírmondó, 19:05 Jónak lenni jó, 19:35 Isten kezében, 20:00 Önök kérték!, 21:00 Jónak lenni jó, 22:30 Klubszoba, 23:25 Dunasport, 23:45 Illés Lajos-emlékkoncert, 0:40 Fortapache – olasz film.
6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 11:10 EZO.TV, 12:15 Fiatal tehetségek – angol dok. film, 14:00 Tények délután, 14:55 Árva angyal – mexikói sorozat, 15:25 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:25 Titkok hálójában – mexikói sorozat, 17:30 Hal a tortán, 18:30 Tények, 19:30 Családi titkok – realityshow, 20:30 Aktív, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 NCIS – am. sorozat, 22:30 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:30 Bostoni halottkémek – am. sorozat, 0:30 Tények Este, 1:05 EZO.TV, 2:05 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:20–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Napirend előtt, 13:00 Kapcsoljuk az országházat, 16:30 Térkép, 17:00 Magyar történelmi arcképcsarnok, 17:30 Mint egy mély folyóban – portréfilm, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Angyali érintés – am. sorozat, 19:55 Liszt Ferenc – magyar–német–olasz–francia–angol sorozat, 20:50 Hírek, 21:00 Csillagösvény 2. – Tovább a szeretet útján – magyar dok. film, 22:40 Kultikon, 23:00 Sportaréna, 23:30 Rost Andrea és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar koncertje, 1:00 Koncertek az A38 hajón.
Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Péntek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás
10
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örökségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
Info december 18. kedd
december 19. szerda
Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Ars 360, Mesterséges mennyország, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Studio city, 14:20 A lélek horizontja, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Kanapé, 15:45 Gye21:00 Marpurgok rekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 21:00 Marpurgok – szlovén dok. film, 22:00 Visszhangok, 23:05 Glóbusz, 23:35 A normannok – angol dok. sorozat, 0:30 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:30 Jó reggelt, 14:50 Aritmia, 15:25 A régi jó idők – dok. műsor, ism., 15:55 Kulturális hegycsúcsok, ism., 16:30 Hidak: Kanapé, ism., 17:05 A hírnök, 17:40 Madonna di Campiglio: Műlesiklás, férfiak, 1. futam, 18:30 A szlovén vízkör, 18:55 A kis nagyvilág – angol sorozat, 19:50 Az Astro sorsolása, 20:00 Ezazene – zenés sorozat, 20:40 Madonna di Campiglio: Műlesiklás, férfiak, 2. futam, 21:30 Még egy csók – angol film, 23:10 Brane Rončel a színfalak mögött.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30 Poén péntek, 14:25 Sophie szerint a világ – francia dok. sorozat, 14:55 Déltenger kincse – ausztrál sorozat, 15:50 II. Erzsébet gyémántjubileuma – angol portréfilm, 16:45 MM, 17:40 Heartland – kanadai sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Párizsi helyszínelők – francia sorozat, 21:10 Bábel, 22:10 Az Este, 22:45 II. Károly szenvedélyes élete – angol sorozat, 23:45 Hírek, 0:00 Barangolások öt kontinensen, 0:30 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 11:30 Asztro show, 12:35 Törzsutas, 13:05 Fókusz, 13:45 Pasik – magyar sorozat, 14:10 Gálvölgyi-show, 15:25 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Marichuy – mexikói sorozat, 16:55 Riválisok – mexikói sorozat, 17:25 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:10 A Kód, 21:20 Castle 20:05 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:20 Castle – am. sorozat, 22:15 Döglött akták – am. sorozat, 23:20 XXI. század, 23:50 Reflektor, 0:10 Ments meg! – am. sorozat.
TV2 6:25 Tények Reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 10:40 EZO.TV, 11:45 Jövőre veled ugyanitt – am. film, 14:00 Tények Délután, 14:55 Árva angyal – mexikói sorozat, 15:25 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:25 Titkok hálójában – mexikói sorozat, 17:30 Hal a tortán, 18:30 Tények, 19:30 Családi titkok, 20:30 Aktív, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 A félelem országútján – am. film, 23:20 Aktív, ism., 23:50 Tények Este, 0:25 EZO.TV, 1:25 Szerelem utolsó vérig – olasz–magyar film.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:00 Mesélő cégtáblák, 16:30 Térkép, 17:00 Magyar történelmi arcképcsarnok, 17:25 Tálentum, 18:00 Híradó, 19:05 Angyali érintés – am. sorozat, 19:55 Szálka, hal nélkül – magyar sorozat, 20:30 Magyar elsők, 20:45 Hírek, 20:50 Dunasport, 21:00 Az utolsó adás – am. zenés film, 22:40 Kultikon, 23:00 Palimpszeszt – magyar dok. film, 0:10 Koncertek az A38 hajón, 1:05 Ismétlések.
Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, 7:00 Gyerekműsor, 10:15 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Marpurgok – szlovén dok. film, ism., 13:00 Híradó, 13:30 A Hét, ism., 14:20 Glóbusz, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:05 Jó óra, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 A szlovén hazafias dalok fesztiválja, 22:00 Visszhangok, 23:05 Zenés est, 23:55 Ismétlések.
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:25 Jó reggelt, 13:50 Idegenforgalmi műsor, 14:20 Szombat délután, ism., 15:30 Maribor 2012, 15:55 Aare: Óriás műlesiklás, nők, 1. futam, 16:50 Állatokról, emberekről, 17:15 A kertben, 17:40 Európai magazin, 18:00 0:20 A várakozás- A kis nagyvilág – angol sosal ellentétben rozat, 18:55 Aare: Óriás műlesiklás, nők, 2. futam, 19:50 Lottó, 20:00 Sportkihívás, 20:30 Beszélgetés Gari Kaszparovval, 22:00 Bobby és Boris – színházi előadás, 0:20 A várakozással ellentétben – kanadai film.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30 Bábel, 14:25 Sophie szerint a világ – francia dok. sorozat, 14:55 Déltenger kincse – ausztrál sorozat, 15:45 II. Erzsébet gyémántjubileuma – angol portréfilm, 2. rész, 16:45 MM, 17:25 Jövő időben, 17:40 Heartland – kanadai sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Bosszú – am. sorozat, 21:00 On the Spot, 22:00 Az Este, 22:35 Summa, 23:05 Múltkor, 23:35 Híradó, 23:45 Történetek a nagyvilágból, 0:15 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli 11:30 Asztro show, 12:35 Trendmánia, 13:05 Fókusz, 13:45 Pasik – magyar sorozat, 14:10 Gálvölgyi-show, 15:25 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Marichuy – mexikói sorozat, 16:55 Riválisok – mexikói sorozat, 17:25 A gyanú árnyékában, 18:30 Híradó, 19:10 A Kód, 20:05 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:20 Házasodna a gazda, 22:35 Házon kívül, 23:10 Reflektor, 23:25 A hűtlen – am.–német–francia film.
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:15 Egy varázslatos karácsony – angol film, 14:00 Tények Délután, 14:55 Árva angyal – mexikói sorozat, 15:25 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:25 Titkok hálójában – mexikói sorozat, 17:30 Hal a tortán, 18:30 Tények, 19:30 Családi titkok, 12:15 Egy varázslatos 20:30 Aktív, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, karácsony 21:30 Kettős ügynök – am. sorozat, 22:30 Ügyféllista – am. sorozat, 23:30 Én is szép vagyok, 0:00 Tények este, 0:35 EZO.TV.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Éretlenek – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 Közlekedés XXI., 15:25 Magyar világkarrierek – dok. sorozat, 16:00 Száműzött pályakezdők – dok. sorozat, 16:30 Térkép, 17:00 Magyar történelmi arcképcsarnok, 17:25 Tálentum, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Angyali érintés – am. sorozat, 19:55 Fekete macska – magyar film, 20:45 Hírek, 20:50 Dunasport, 21:00 A jóslat – am. film, 22:35 Kultikon, 22:55 „… hol zsarnokság van…” – dok. film, 0:10 Koncertek az A38 hajón, 1:00 Ismétlések.
december 20. csütörtök Szlovén Tévé 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 888 – dok. műsor, 12:30 Fekete-fehér idők, 13:00 Hírek, 13:30 Céltábla, ism., 14:20 Szlovénok Olaszországban, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Súlypont, 15:50 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:15 Jó óra, 18:00 Infodrom, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Az év sportolója, 21:30 Helyes ötlet!, 22:00 Visszhangok, 23:05 A nyolcadik nap, 23:35 Panoptikum, 0:30 Ismétlések.
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – ismétlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
December 13-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 11:20 Jó reggelt, 13:45 Találd ki, hogy ki jön ma vacsorára, ism., 14:50 Ezazene – szlovén sorozat, ism., 15:20 A szlovén vízkör, 15:55 Aare: Műlesiklás, nők, 1. futam, 16:45 Az egyetem, 17:15 Hidak: Súlypont, ism., 17:45 Ars 360, ism., 17:55 A kis nagyvilág – angol sorozat, 18:55 Aare: Műlesiklás, nők, 2. futam, 19:50 A lóhere, 20:00 Szülés nélkül született – cseh film, 21:15 Az amerikai nők – dok. film, 22:05 Gandzsa – am. sorozat.
Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30 Mindenből egy van – magyar sorozat, 14:25 Sophie szerint a világ – francia dok. sorozat, 14:55 Déltenger kincse – ausztrál sorozat, 15:50 II. Erzsébet gyémántjubileuma – angol 15:50 II. Erzsébet portréfilm, 3. rész, 16:45 MM, gyémántjubileuma 17:20 Szerencse Híradó, 17:40 Heartland – kanadai sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:15 Fábry, 21:30 Munkaügyek – IrReality Show – magyar sorozat, 22:05 Az Este, 22:40 Nemzeti Nagyvizit, 23:10 Négy szellem, 0:05 Híradó, 0:20 Angi jelenti, 0:50 Ismétlések.
RTL Klub 8:10 Reggeli, 11:30 Asztro Show, 12:35 Havazin, 13:05 Fókusz, 13:45 Pasik – magyar sorozat, 14:10 Gálvölgyi-show, 15:25 Bűnös szerelem – am. sorozat, 16:20 Marichuy – A szerelem diadala – mexikói sorozat, 16:55 Riválisok – mexikói sorozat, 17:25 A gyanú árnyékában – magyar sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 A Kód, 20:05 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:20 Két tűz között – am. film, 0:05 Brandmánia, 0:35 Reflektor, 0:50 Ments meg! – am. sorozat, 1:45 Infománia.
Vendégem: dr. Filkor Márton leszármazottai (az ismétlés elmarad) December 14-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
Hidak: benne riportot láthatnak a téli szolgálatról, és ismét jelentkezik történelmi rovatunk, melynek témája a három részre szakadt Magyarország (az ismétlés elmarad) December 18-án, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján
TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:00 Rex felügyelő – német sorozat, 14:00 Tények Délután, 14:55 Árva angyal – mexikói sorozat, 15:25 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 16:25 Titkok hálójában – mexikói sorozat, 17:30 Hal a tortán, 18:30 Tények, 19:30 Családi titkok, 20:30 Aktív, 21:00 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:30 Ádám és Éva – am. film, 23:25 Aktív, 23:55 Tények Este, 0:30 EZO.TV, 1:30 Ismétlések.
Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:20 Éretlenek – magyar sorozat, 13:00 Kívánságkosár, 15:00 Szafari – dok. sorozat, 15:30 Az iszlám Európában – dok. sorozat, 16:00 Csak természetesen, 16:30 Térkép, 17:00 Magyar történelmi arcképcsarnok, 17:25 Tálentum, 18:00 Híradó, 21:15 Butaságom 18:35 Közbeszéd, 19:00 története Sportcsillagok Gálaestje 2012, 21:00 Hírek, 21:05 Dunasport, 21:15 Butaságom története – magyar film, 22:40 Kultikon, 22:55 MüpArt Classic, 0:45 Ismétlések.
575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
műsorajánló
5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás
Kanapé: ifjúsági műsor, benne Aleš Černi muravidéki ruhatervező legújabb kollekciója, Nyambura Balantič jótékonysági gyűjtése, a muravidéki Juff együttes, sok zene és persze Gusztáv (ismétlés: kedden 16.30-kor a Szlovén TV II. csatornáján) December 19-én, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne riportot láthatnak Dobronak Község ünnepéről, és ismét jelentkezik egészségügyi rovatunk, melynek témája a biorezonancia (az ismétlés elmarad) December 20-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Súlypont: stúdióbeszélgetés a Szlovén Vöröskereszt és a Karitász képviselőivel (ismétlés: csütörtökön 17.15-kor a Szlovén TV II. csatornáján) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.
11
Info gyertyafény
apróhirdetés Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2012. december 11-én a következő munkahelyeket hirdették meg: Számvivő Carthago d.o.o., Kamenice 2., Odranci (1 munkahely, legalább 5 év munkatapasztalat, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2012. december 13.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon.
Újdonságok a Lendvai Könyvtárban • • • • • •
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi, 4–7. rész E. L. James: A szürke ötven árnyalata E. L. James: A sötét ötven árnyalata Šarotar, Dušan: Biliárd a Dobray szállóban Boniberger, Petra: Fakanálfigurák Tószegi Judit: Mézeskalácsok
A Szentlászlói József Attila Művelődési Egyesület és a Moravske Toplicei Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség szervezői szeretettel várják a természet és a mozgás kedvelőit a
II. ADVENTI GYALOGTÚRÁRA 2012. december 15-én, szombaton. Gyülekezés és indulás: a szentlászói faluotthontól reggel 7.30 kor Útvonal: Szentlászló – Velemér (Árpád-kori templom) – Szentlászló (ebéd) Jelentkezés: december 14-ig a 00386 41 210 005-ös mobiltelefonszámon. Rossz idő esetén a gyalogtúra elmarad.
•Lendván eladó lakóház (1/2 ikerház, pince + földszint + 1. emelet, kb. 120 m2) udvarral. Érdeklődni: tel. 041-726-465. Eladó 6 fiókos mélyhűtő, valamint kúpos fahasogató gép. Érdeklődni: tel. 041327-767. Lendvahegyen, csendes, szép helyen gyönyörű kilátással eladó hétvégi ház (hőszigetelt, aszfaltos út, központi fűtés, 7 személyre alvóhely, klimatizált) 24,5 ár területtel és erdővel. Ára: megegyezés alapján. Érdeklődni: tel. 070-471-816.
Eladó 1 éves, keveset használt, nagy, damilos Kawasaki kasza. Ára: 300 euró. Érdeklődni: tel. 05-995-2064. Vásárolnék jó állapotban lévő IMT 539-es traktort. Tel: 040-607-946. Vágásérett éger-, tölgy-, akácerdőt vásárolok korrekt fizetéssel. Érdeklődni: tel. 0036/70-419-5401. Forgalomból kivont járműveket, gépeket vásárolok készpénzért. Érdeklődni: tel. 0036/70-419-5401.
Eladó autó utánfutó, 2,10 m hosszú és 1,1 m széles, új ponyvatetővel. Ára: 550 euró. Érdeklődni: tel. 070471-816. Eladók sörétes, hosszúcsöves automata vadászpuskák (Magnum Remington), amerikai Ruger 30–06-os katonai távcsővel, piros-zöld ponttal és töltényekkel. Ár: megegyezés alapján. Érdeklődni: tel. 070-471-816. Eladó csempevágó 220 V-os villanymotorral, 200 literes villany- és központi fűtésű bojler, egy kazán központi fűtéshez olaj- és gázégővel, valamint konyhabútor. Érdeklődni: tel. 040-976-215. Eladó 3 éves, keveset használt és jó állapotban lévő Husqvarna motor fűrész 45–50 cm-es lappal. Ára: 250 euró. Érdeklődni: tel. 05-995-2064.
Temetkezési Vállalkozás Értesítem Önöket, hogy 2012. március 1-től átvettem a temetkezési szolgáltatás végzését a Komunala Kft.-től. A szolgáltatást változatlan címen, a lendvai irodában rendelhetik meg. Ügyelet: 070 556 179 070 559 679 Temetkezési Vállalkozás, Timea Soos s.p. Völgyifalu, Fő u. 40.
December 13-a és 19-e között Lendvai Plébánia Csütörtökön fatimai emléknap. 16.30kor imaóra kezdődik, amely alatt gyónni is lehet, ez már karácsonyi gyónásnak számít. Az imaóra után kezdődik a szentmise. Az autóbusz 15.00 órakor indul Kótból. Gyertyánosban szombat reggel 9.00 órákor kezdődik a karácsonyi gyóntatás, szentmise 11.00 órakor lesz. Pincén szombaton 14.00 órától kezdődik a betegek gyóntatása otthonaikban, majd 16.00 órától a kápolnában lesz gyóntatás és szentmise. Szombaton, az esti szentmisén a lendvai Vita Kamarakórus is közreműködik. A misét követően adventi orgonakoncertet ad Kristjan Penhofer. A következő vasárnap advent harmadik vasárnapja. Szentmisék Lendván: 8.00, 9.00 és 10.00 órakor, Petesházán pedig 11.00 órakor. Szombaton 11.00 órakor Gyertyánosban, 16.00 órakor Pincén lesz szentmise. Lendván 18.00 órakor szentmise Lendván a családok és a hittanosok részére. A sekrestyében kapható a Marijanski koledar, Katolikus Kincses Kalendárium és katolikus falinaptár. A hit évében készültek különleges gyertyák is, amelyeken mindkét nyelven (szlovénul és magyarul) megtalálható hitvallásunk.
Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor lesznek, pénteken 9.00 órakor. Csütörtökön 9.00 órakor lesz szentmise Dobronakon, 11.00 órakor Zsitkócban és 15.00 Radamosban. Pénteken 15.00 órakor Göntérházán, 18.00 órakor Dobronakon lesz szentmise. Szombaton 9.00 és 18.00 órakor lesz szentmise Radamosban. Vasárnap 8.00 és 10.00 órakor lesz szentmise Dobronakon, 11.30-kor pedig Göntérházán és Radamos ban.
Evangélikus Egyház Advent minden vasárnapján 10.00 órai kezdettel lesz Lendván istentisztelet.
Református Egyház December 14-én 17.30-kor Adventi Est Domaföldön. A falu művelődési termében igét hirdet Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.
12
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
Info A Turizem Lendava d.o.o. közgyűlése a vállalat 2012. 12. 06-án elfogadott Statútumának 19. és 20. szakasza értelmében pályázatot ír ki
IGAZGATÓI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Az igazgatói posztra az a jelentkező kerülhet, aki eleget tesz a következő feltételeknek: – legalább főiskolai végzettség turisztikai, társadalomtudományi, természettudományi vagy közgazdasági szakon – legalább 3 (három) év munkatapasztalat, ebből legalább 1 (egy) év a turizmus területén – legalább egy világnyelv tudása – szervezői és vezetői képességek – kommunikációs képességek – a projekt- és csapatmunka módszereinek ismerete – a Lendvai község idegenforgalmi helyzetének ismerete – számítógépes ismeretek Kívánatos a magyar nyelv tudása. A pályázónak be kell nyújtania a vállalat következő mandátumra szóló vízióját és munkaprogramját. A kiválasztott pályázó kinevezése négy (4) évre szól. A jelentkezők az életrajzukat és a feltételek teljesítéséről szóló bizonylatokat zárt borítékban, „Razpis za direktorja TL – ne odpiraj!” jelöléssel, a pályázat megjelenésétől számított 8 napon belül a következő címre küldjék: TURIZEM LENDAVA d.o.o., Skupščina družbe, Glavna ulica 38., 9220 Lendava. A pályázattal kapcsolatos további információ a vállalat székhelyén vagy a 02 5788 391-es telefonszámon kapható. A jelentkezőket az eredményről a törvényben előírt időszakon belül értesítjük. A Turizem Lendava d.o.o. közgyűlése
időjárás A hét végére borult, hideg idő várható.
Kertészet, virágüzlet és temetkezési szolgáltatások Ladislav Kiš s.p., Lendvai út 29., Pince
Elérhetők vagyunk a nap 24 órájában a hét minden napján.
Telefon: 02/578-97-33 vagy 041-346-790
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, komáknak és jóbarátoknak, akik szeretett halottunk,
„Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, Hogy egyszer majd találkozunk Veled.”
Soós Laci (1942–2012)
temetésén részt vettek, virág- és gyertyaadományukkal, szentmisére és egyéb célokra adakozva, valamint részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet Štihec Simon plébános úrnak a gyászszertartásért, a völgyifalui imádkozóknak az elmondott imákért és az énekeseknek a megható gyászénekekért, valamint a Völgyifalui Önkéntes Tűzoltóegyletnek a búcsúbeszédért és a díszőrségért. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet. Völgyifalu, 2012. december 9-én
névnapsoroló December 14-től 20-ig Péntek – Szilárd Szombat – Valér Vasárnap – Etelka Hétfő – Lázár Kedd – Auguszta Szerda – Viola Csütörtök – Teofil
figyelmükbe December 19., szerda 18.00 óra, lendvai Színház- és Hangversenyterem A Lendvai Zeneiskola karácsonyi-újévi hangversenye.
A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS December 15-én múlik el öt szomorú év, hogy váratlanul és túl fiatalon örökre itt hagyott bennünket szeretett fiunk, testvérem és unokánk,
Lukač Peter
(1984–2007)
Hálás köszönet mindazoknak, akik velünk együtt szívükben őrzik emlékét, meglátogatják sírját, valamint gyertyát gyújtanak és virágot helyeznek rá. Szerettei
Szlovéniai Református Keresztyén Egyház
Ima a falvakért – 2012 december December 14-én 17:30-kor Adventi Est Domaföldön, a falu művelődési termében. Igét hirdet: Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. December 15-én délután 13–16 óra között Adventi cserebere és könyvvásár Szentlászlón, a kultúrotthon kistermében. A gyerekeket kosárkötéssel várjuk. December 16-án délelőtt 10 órakor Szentlászlón Istentisztelet másképpen – piciktől nagyokig. December 16-án délután 14 órakor Előadás a Magyar Koronáról Szerdahelyen, dr. Turcsányi Zoltán Zsolt szentgyörgyvölgyi háziorvos előadásában. (Előtte a hagyományos karácsonyfa-állítás és kulturális műsor az Antal Ferenc kultúregylet szervezésében.) December 18-án 17 órakor előadás Hogyan élhetünk egy átlagon felüli életet? címmel Csekefán, Hella Ferenc nagykanizsai lelkipásztor tolmácsolásában. December 22-én 17 órakor adventi koncert Szentlászlón. Fellépnek: Sforzato rézfúvós quartett. Utána adventi könyvvásár.
13
Info Humor A parancsnok beszélget a katonákkal, hogy kinek mi a szakmája. Van asztalos, esztergályos, kőműves, aztán egyszer csak talál egy matematikatanárt. – Maga ért a matematikához? – Jelentem, igen! – Akkor mondja meg, mennyi háromszor tizenhét! – Ötvenegy! – Ejha! Hogy tudta ilyen gyorsan kiszámolni? – Hát nagyon egyszerű volt. Háromszor tíz az harminc, és háromszor hét az huszonegy. Ebből már csak az következik, hogy huszonegy meg harminc az ötvenegy. – És maga mondja, hogy ért a matematikához? Nem egyszerűbb lett volna az, hogy ötven meg egy az ötvenegy? Nyuszika észreveszi a medvét az erdőben, aki részegen, négykézláb kúszik hazafelé. Azt gondolja magában: „Na, medve, most jól vis�szakapod, hogy mindig szívattál!” Odalép és jól elagyabugyálja. Másnap a medve kékenzölden meséli sérelmeit az erdei tanács előtt: – Én csak arra emlékszem, hogy hazafelé tápászkodtam, amikor odaugrott valami, aminek két hosszú valami volt a fején, és ösz sze-vissza vert. Nyuszika csöndben lesimítja a fülét és odaszól a mellette ácsorgó csigának: – Szorul a hurok, csiga, szorul a hurok! A maci beszalad az erdei tóba, onnan kiszalad, meghempergőzik a parton a homokban, utána vissza a vízbe és így tovább. A nyuszika jó ideje figyeli őt. Egyszer közelebb lép a macihoz, és megkérdi: – Te maci, te megőrültél? A maci furán a nyuszikára néz, aztán rávágja: – Meg.
14
Horoszkóp
Rejtett hol-mi
Keressük tovább!
Kos Már. 21. – ápr. 20. Hihetetlen akaratereje és konoksága meghozza a gyümölcsét és ez méltán tölti el büszkeséggel.
Kedves Olvasóink! Mostani rejtvényünkben egy régi muravidéki kincset keresünk. Segítségül annyit árulhatunk el, hogy egy épület bújik meg a Hetésben, amelyben a gőz munkálkodott. Ismét azt kérdezzük, amit mindig: mi látható a képen és hol található? Szerencsés kutakodást! Előző rejtvényünk helyes megfejtése a pincei szoknyás harangláb előtti kereszt volt. A sorsoláskor a szerencse Gyurkács Kornelia völgyifalui olvasónknak kedvezett. Gratulálunk, nyereménye a Népújság Kő kövön maradjon! című kiadványa, melyet szerkesztőségünkben vehet át. E heti rejtvényünk beküldési határideje december 28. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva
Bika Ápr. 21. – máj. 20. Rengeteg családi esemény várható mostanában, és Ön a legnagyobb örömmel vesz részt ezeken. Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Ha szükségét érzi, hogy egyedül legyen egy kicsit, nyugodtan mondja ezt meg párjának. Meg fogja érteni. Rák Jún. 22. - júl. 22. Lassan elcsitulnak Ön körül a viharok, és újra azzal foglalkozhat, amiért annyira tud lelkesedni. Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Ez a hét különösen alkalmas arra, hogy újragondolja és eltervezze jövőjét. Vegye figyelembe a tényeket!
kulcslyuk
Kranjec Aleksandra, a domonkosfai Petőfi Sándor ME elnöke Az ideális férfi? • Akinek jó a humora és romantikus. Álomutazás? • Bárhová, csak azokkal lehessek, akiket szeretek. Álomszakma? • Az, amit csinálok, szeretem, ha mindig történik valami és nem unatkozom. Ha sport, akkor... • Kerékpározás. Ha lazítás, akkor... • Tánc. Ha étel, akkor... • Lasagna. Ha ital, akkor... • Víz. Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Csoki. Kedvenc ruhadarab? • Valami laza. Kedvenc író, könyv? • Victoria Holt. Melyik a kedvenc rajzfilmje? • Hamupipőke. Kabala, amulett? • Egy szerencsepatkó, amit mindig magamnál hordok.
Szűz Aug. 24. – szept. 23. Gyorsan igazodik környezete feltételeihez és mindig képes a legjobbat kihozni ezekből. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Amiért olyan sokáig hiába küzdött minden erejével, az úgy tűnik, végre az Öné lehet. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Belevetheti magát egy új elfoglaltságba, amely még sokáig része lesz az életének. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Mutassa ki őszintén negatív érzéseit is, mert a környezetében élők úgyis érzékelik haragját.
Hisz-e bármilyen természetfeletti erőben? • Hiszem azt, hogy valaki odafenn vigyáz rám. Legjobb tulajdonsága? • Nem tudom, ezt mások tudnák elmondani. Legrosszabb tulajdonsága? • Mindig sietek. Ha tehetné, a világban eltörölné... • A szomorúságot és a háborút.
Bak Dec. 23. – jan. 20. Ha képes gyorsan és határozottan cselekedni, komoly előrelépéseket tehet munkahelyén. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Szenteljen egy kis időt csak önmagának! Nem lehet mindig a mások elvárásainak megfelelni. Halak Febr. 20. – már. 20. Egy kedvező fordulat akkora lendületet ad Önnek, hogy szinte elsöpri az útból az akadályokat.
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
Lendva város 820 éve
Lendva a statisztikák tükrében legnagyobb járásának központjává vált, ahol teljes körű járási intézményrendszer épült ki. Ennek a ténynek köszönhetően, valamint annak, hogy a település fontos kereskedelmi útvonalak mentén feküdt – 1890-től már vasúti összeköttetéssel is bírt a település –, nagyarányú népességfejlődés indult el, amely 1910-ben érte el a csúcsot. Az első világháborút követően Alsólendva az újonnan megalakuló SzHSz
is meghaladó népességnövekedésre elsősorban két gazdasági tényező hatott. Az egyik a még a második világháború alatt feltárt (Alsó) Lendva környéki kőolajmezők és az ahhoz kapcsolódó kőolaj-feldolgozás, míg a másik tényező az 1970-es évekbeli iparosítás. Úgy a kőolaj-feldolgozás, mint a 70-es évekbeli iparosítás jelentősen hozzájárult Lendva népességszámának növekedéséhez az új munkahelyek megteremtésével.
– amely először kérdezett rá az összeírtak anyanyelvi adataira – Alsólendva lakosságának valamivel több mint 2/3-a magyar anyanyelvű, közel 1/6-a szlovén. A 104 főt kitevő német anyanyelvűek túlnyomó többsége az Alsólendvára bevándorolt Kovács Attila zsidó kereskedők közül került ki, míg a 2,8 százalékot A 19. század első felének számláló horvát anyanyelleggazdagabb leíró statiszvűek csoportját elsősorban tikája, a Fényes Elek által muraközi horvátok alkották. szerkesztett „Magyarország, A magyarok aránya 1910-re s a hozzá kapcsolt tartomá87 százalékra nőtt, míg a nyoknak mostani nem magyar anyaállapotja statisztinyelvűek aránya kai és geographiai csökkent az 1880tekintetben” című as adatokhoz kéhatkötetes munka pest. Ez egyrészt Alsólendváról töbabból eredt, hogy bek között megaz 1880 és 1910 köjegyzi, hogy a tezött Alsólendván lepülés 886 lelket l ete l e p e d et te k számlál, közülük többsége magyar 819 fő katolikus, anyanyelvű volt, 62 izraelita (zsimásrészt viszont dó) és 5 fő a refora már régebben mátus. a te l e p ü l é s e n Az Osztrák– élő, nem magyar Magyar Monaranyanyelvűek egy chia létrejöttét körésze elmagyarovetően megszersodott. vezik a magyar Ilyennek képzelték el Lendva jövőjét az Osztrák–Magyar Monarchia korában. Az első világstatisztikai hiva- (a képeslap tulajdonosa: Vida István, Lendva). háborút követő talt, amely 1870impériumváltás től 10 éves rendszerességgel Királysághoz került. A város Az 1991-es rendszervál- Alsólendva nemzetiségi ös�hajtja végre a népesség-ösz határmenti településsé vált, tás óta Lendva lakosságá- szetételétre is hatott. Az 1931szeírásokat. Ettől datálhatók amely elvesztette korábbi nak száma folyamatosan es jugoszláv népesség-összea modern értelemben vett gazdasági, kereskedelmi és apad. Az 1991-ben összeírt írás adatai alapján a település népszámlálások. Az 1870-es részben politikai szerepét 3.807 személy 2011-re 3.108 lakosságának valamivel több népszámláláskor a népszám- is, mivel a trianoni határ a főre apadt, vagyis húsz év mint a fele szlovén anyanyellálóbiztosok 1.654 főt szám- korábbi járás nagy részét alatt 699-cel csökkent a vá- vűnek vallotta magát (53,8 láltak össze Alsólendván, Magyarországon hagyta. ros lakosságának száma. A százalék), míg a magyarság míg a Monarchia utolsó né- Alsólendva határmentisége csökkenés okai között kell aránya az összlakosság 1/3pesség-összeírásakor, 1910- hatott a lakosság számának megemlíteni a gazdasági ára esett (36,3 százalék). ben 2.729 személyt. alakulására is. Az első Jugo- tényezőket (ipar leépülése), Nőtt viszont a horvát (szerb) Alsólendva lakosságá- szlávia alatt végrehajtott két valamint a születési arány és a német anyanyelvűek nak száma 1836 és 1870 népszámlálás adatai alapján jelentős csökkenését. száma a korábbi adatokhoz között nagyjából megkétszeLendva népességszámának alakulása 1836 és 2011 között reződött, míg a Monarchia 40 éve alatt további 60 százaléÉv 1836 1870 1910 1921 1931 1971 1991 2011 kos növekedést produkált. Lakosság száma 886 1.654 2.729 2.529 2.443 3.044 3.807 3.108 E nagyarányú növekedés elsősorban két tényezőre vezethető vissza, a betele- közel 10 százalékkal csökA magyar, szlovén, hor- képest. E nagymérvű váltopülésekre és a természetes kent a lakosság száma az vát és német nyelvhatárok zások több okra vezethetők szaporulatra. Az 1870–1886 1910-es adatokhoz képest. közelsége Alsólendva nem- vissza. A magyar anyanyelvű között végrehajtott közigazA második, vagy titói zetiségi, illetve lakosságának hivatalnokokat (a Monarchia gatási átszervezés során Jugoszláviában Lendva la- anyanyelvi megoszlását is idejében) a két világháború Alsólendva Zala vármegye kossága jelentős növekedést meghatározta. Az 1880-as közötti időben az első Jugoterületileg és népességileg produkált. Az 50 százalékot népszámlálás adatai szerint szlávia államalkotó nemzeN É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
teihez tartozó, elsősorban szlovén anyanyelvű hivatalnokok cserélték le. Másrészt a magukat korábban magyarnak valló nem magyar anyanyelvűek elfordulása a magyarságtól. Az anyanyelvi bevallásokra hatással volt a jugoszláv földreform is. Mivel földet csak az államalkotó nemzet tagjai kaphattak, több magyar nemzetiségű földnélküli személy szlovén anyanyelvűnek tüntette fel magát annak reményében, hogy a földreform során földhöz juthat. Lendva lakosságának etnikai megoszlása a második világháborút követőn nagyvonalakban stagnált. Az 1991-es adatok alapján a szlovén anyanyelvűek aránya 50 százalék alatt volt, a magyar anyanyelvűek aránya 1/3 körül mozgott, jelentősen nőtt viszont a horvát anyanyelvűek száma. Az 555 összeírt horvát anyanyelvű személy a város lakosságának közel 15 százalékát jelentette. (Alsó)Lendva lakosságának vallási megoszlását a tárgyalt időszakban – 1836 és 1991 között – a római katolikus többség jellemezte. Arányuk 92,4 százalék (1836) és 71,1 százalék (1991) között mozgott, míg a protestánsok (evangélikusok és reformátusok) száma és aránya elenyésző volt (5,45 százalék és 2,6 százalék között ingadozott). A Monarchia, de még az első Jugoszlávia idejében is az izraelita vallásúak voltak a második legnépesebb felekezet Alsólendván. Az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó népszámlálásakor (1910) az összeírt lakosság 14 százalékát tették ki. A 20-as és 30-as évekbeli lassú elvándorlásuk, valamint a második világháborús események (holokauszt) jóformán eltüntették az izraelita vallásúakat Lendváról. A két jugoszláv állam hozadéka azonban a pravoszláv és a muzulmán vallásúak megjelenése Lendván.
15
Muravidék Akadémiai borest muravidéki résztvevőkkel
20 éves a Magyar Bor Akadémia A minőség, a tisztesség és a hitelesség, valamint a magyar borok hírnevének és presztízsének magasra emelése szellemében alapították meg a Magyar Bor Akadémiát 1992 során. Fennállásának egy évtizede alatt tevékenységéhez határon túli, muravidéki magyar borászok is csatlakoztak. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net
A Magyar Bor Akadémia egyik rangos rendezvénye a Kárpát-medencei Borverseny, amelyet társszervezőként a Hegyközségek
bizottság minősítette a borokat 100 pontos rendszerben. A zsűriben nem csak magyarországi szakemberek, hanem határon túli borászok is részt helyet kaptak. Összesen 96 mintát bíráltak el, köztük voltak borok a
velek átadására a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a „Borest a Bor Akadémián” című rendezvényen került sor, a rendezvényen a borászok személyesen mutatták és kóstoltatták boraikat. A dobogó élén a
A résztvevő határon túliak, köztük Cuk Lajcsi és Rozsmán István lendvai borászok. Nemzeti Tanácsa, a Magyar Zászlósborok Rendje és a BCE Soós István Borászati Szakközépiskola szervezett meg az idén, immár hetedik alkalommal. A november végi borversenyen, amelynek a Borászati Szakközépiskola Tangazdasága adott otthont, három borbíráló
Felvidékről, Erdélyből, a Szerémségből, Dél-Baranyából és a Muravidékről is. A lendvai borminták szépen szerepeltek, 2 arany-, 5 ezüst-, illetve 5 bronzéremmel erősítették a muravidéki borok presztízsét. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és az okle-
Újabb muravidéki tag a Da Bibere Zalai Borlovagrendben A 2000-ben 50 taggal megalakult Da Bibere Zalai Borlovagrend december elején hagyományosan a keszthelyi Festetics kastélyban tartotta meg rendes ünnepi közgyűlését. Az idén is új tagokat avattak, köztük egy lendvait is. A lovagrend szellemiségében és külsőségeiben egyaránt a zalai hagyományokhoz és a történelmi emlékekhez kíván kapcsolódni. Ennek megfelelően öltözetük és tárgyi kellékeik is a helyi népviselet és régészeti leletek felhasználásával készültek. A
felvidéki Korpás Pince 2005ös kései szüretelésű rajnai rizlingje végzett, ugyanez a pincészet vitte el a harmadik helyet is a 2008-as tramini kései szürettel. A dobogó második helyére Papp Péter állhatott, a helyezést a 2003-as sauvignon blanc borminta érdemelte ki. A
A zene a szív húrjait pengeti Dobronakon az idén immár 11. alkalommal szervezték meg a Kardos-estet a helybeli cimbalmos, zenész, Kardos József emlékére. A vasárnapi rendezvényen Cár Anna, a művelődési egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, szólva a zene erejéről. A helybeli iskolások szavalással, zenével léptek fel, Jure Jurinič az alkotásról szólt, majd a zalai Kis-Hétrét Együttes Kardos Endre-Bozi vezetésével tette hangulatossá az estet. (-)
16
felsorolt három bormintát nagy aranyéremmel is díjazták. A Vajdahunyad Várában megszervezett boresten minden évben nagy várakozás előzi meg az Év Bortermelője választás eredményhirdetését is. A rendezvényen a díj öt jelöltje személyesen és boraival is bemutatkozik a nagyközönség és a szakma előtt.
Az idén Áts Károly, Borbély Tamás, Dúzsi Tamás, Gálné Dignisz Éva és Heimann Zoltán versenyében utólag, december 7-én kiderült, hogy a tokaji borász, Áts Károly nyerte a versenyt. A díj nem egyetlen bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.
Pálfi Dénes, a Da Bibere rend nagymestere borlovaggá avatja Jože Hajdinjakot. borrend névadója egy Keszthely melletti 2000 éves sírban talált ivóedényke, melyen DA BIBERE (adj innom) felirat olvasható. A tagok aktív szereplői a közéletnek, továbbá tevékenyek a szakismeretek terjesztésében, rendezvények szervezésében. Már a kezdetektől előszeretettel megjelennek a szomszédos szlovén, horvát és burgenlandi területeken, ahonnan tagokat is verbuválnak. Jelenlegi taglétszámuk az újonnan felavatott lovagokkal 95 rendes tag és 35 tiszteletbeli tag. A legutóbbi közgyűlésen 7 rendes és 3 tiszteletbeli tagot avattak, köztük volt a lendvai Jože Hajdinjak is. tt
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
Muravidék
Gyémántévforduló Doráéknál – 1952. november 15én, hatvan évvel ezelőtt két fiatal holtig tartó hűséget esküdött egymásnak a csekefai templomban Isten színe előtt, s ezek a fiatalok most is itt ülnek közöttünk, róluk szól a mai nap, de mielőtt elmerülnénk az emlékezésben, engedjék meg, hogy köszöntsem őket Isten szent igéjével, mert ahogy ők is tudják, Isten igéje az első és az utolsó, a kezdet és a vég egész életünkben – kezdte az emlékezést Bódis Tamás református lelkész. A csekefai Papp Rózsika társa lett a zenei tehetséggel megáldott Dora Gézának,
A csekefai Papp Rózsika és a muzsikus Dora Géza 60 éve fogadott örök hűséget egymásnak. akit messze vihetett volna el a sors, de a későbbiek folyamán mégis itthon ta-
lálta meg a családi békét. Szerelmükből két gyermek is született, Géza és Laci.
Táncra perdült a Mikulás Hodoson A múlt szerdán a hodosi kultúrházban mintegy 40 gyerek gyűlt össze és várta a nagyszakállú Mikulás érkezését. A község, a magyar közösség, a helyi ÖTE, va-
lamint a Hodosi Kétnyelvű Tagiskola és Óvoda szervezésében valósult meg az idei Mikulás-várás, amelyre a helyi gyerekeken kívül az elszármazott szülők gyer-
A Mikulás közös táncot járt a gyerekekkel.
Karácsonyi vásár
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
mekei is meghívást kaptak. A kicsik nagyon élvezték a kézműves foglalkozást, a karácsonyfát felöltöztették, majd verseket, dalokat adtak elő a közönségnek. Amikor megérkezett az öreg Mikulás bácsi, kedvesen köszöntötte a gyerekeket, és kérte, folytassák a dalolást, majd a tánchoz is kedvet kapott, fel is állt székéről és beállt a gyerekek közé táncolni. Már csak az ajándékok kiosztása maradt hátra, de az sem maradt el. Minden gyerek egy kis csomagot vehetett át a Mikulástól, akitől a végén már nem is félt az „aprónép”. A.K. A Lendvai Turizmus Kft. az idén is megszervezte a hagyományos karácsonyi vásárt a Zala György téren. Közel harminc árus kínálta portékáját, a gyerekek két színdarabot tekinthettek meg a kultúr otthonban, a Télapó ajándékokat osztott, a friss hó és a hideg, de napos idő pedig igazi téli hangulattal járult hozzá az eseményhez. kmj
A kemény mezőgazdasági munka mellett Géza bácsi szó szerint végigharmonikázta az egész Muravidéket. 2005-ig aktívan zenélt esküvőkön, paszitákon, s mindenhol, ahol a jókedvhez hozzátartozott a zeneszó. Közben Rózsi néni otthon állta a sarat, nevelte a gyermekeket, majd a három unokát, később dédunokáit. A békés családi kapcsolat volt talán az a hajtóerő, amely a 60 évet bearanyozta. – A zsitkóci példa volt talán a legemlékezetesebb, amikor egy farsangon a hangszereket sem kellett hazacipelni, hiszen minden hétre esett egy lakodalom – emlékezik Géza bácsi, akinek Bódis Tamás lelkész megköszönte, hogy a református egyház életéből kántorként is kiveszi a részét, a művelődési egyesületben pedig a helyi tánccsoportot kíséri. Rózsi néni szerint gyor-
san elmúlt a 60 év, s bár Géza bácsi szinte minden hétvégén távol volt a családjától, s ő egyedül volt a gyerekekkel, de neki ez természetes volt, mert a kölcsönös megértés a legfontosabb. – Unokám három van, s hét dédunokám, ugye milyen nagyok már? – néz körbe, s szemében könnycsepp csillan. Géza bácsi pedig a fiairól mesél, egyikből sikerült zenészutódot nevelnie, aki nagy támasza volt a zenekarban. – Nem tudtam szigorú apa lenni – mondja –, meg nem is kellett, hiszen Géza jó fiú volt, aki Lacinak is például szolgált. S talán így is volt jó – mondja, majd az ajándékkal érkező sógorokat, komákat, barátokat fogadja. Az egyik zongora formájú tortán a következő felirat szerepel: – Ketten az úton segítjük egymást még sok éven át… -ce
Adventi apróságok Finom mézeskalácsillat lengte be múlt vasárnap a völgyifalui faluotthon folyosóját. A Völgyifalui Turisztikai Egyesület tagjai ugyanis műhelymunkák keretében tanulták meg, hogyan is
meglátogatta a gyerekeket. A helybéli iskolások és óvodások színes műsorral várták őt. Szavaltak, énekeltek, zenéltek. Az ősz szakállú öregapó most sem jött üres kézzel. Majd
A Mikulás a fellépő gyerekekkel Völgyifaluban. kell elkészíteni a szebbnél szebb, finomabbnál finomabb mézeskalácsokat. A fortélyokat Hancsik Edit mutatta meg a résztvevőknek. A három délután át tartó sütés eredményét az aprósütemények vásárában lehetett megcsodálni. A Völgyifalui HK és a Petőfi Sándor ME szervezésében immár hagyományosan a Mikulás is
a faluotthon előtt felállított fenyőfán kigyulladtak az apró fények. Ezt az eseményt is csilingelő, éneklő gyermekhang tette még színesebbé, valamint a helybéli népdalkör karácsonyi dalai. A szervezők pedig teával, kakaóval és forralt borral kínálták a szép számban összegyűlt közönséget. Balaskó Enikő
17
Sport Vita a szövetségek között
A muraszombatiak nem jöttek el A tervezett kerekasztal-beszélgetés egyoldalúvá vált, hiszen hiányzott „az asztal egyik oldala”. Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net
A Lendvai Körzeti Labdarúgó-szövetség, illetve a Muravidéki Labdarúgóligában szereplő Lendvavidéki klubok Turniščére kezdeményeztek kerekasztal-beszélgetést a liga jövőjét illetően. A beszélgetés elég egyoldalúvá vált, hiszen bár több muraszombati klub elnöke előzetesen jelezte részvételét a megbeszélésen, mégis távolmaradtak. Branko Gros, a lendvai szövetség elnöke kérdésünkre, hogy netán egyfajta bojkottról lehet-e beszélni, azt vá-
laszolta, hogy kár lenne bármiféle spekulációkba bocsátkozni, de minden klub résztvevőjének távolmaradása aligha mondható véletlennek. A lendvai klubok közül a Polana kivételével minden csapat részt vett az ülésen. S mire jutottak? Egységesen az a vélemény alakult ki, hogy a Muravidéki Liga jól bevált, szükség van rá, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a következő idényben is életben maradjon. Mint ismeretes, a muraszombatiak még nyáron határozatba foglalták, hogy a 2013/14-es idényben már nem kíván-
nak az egységes muravidéki bajnokságban szerepelni. Gros ennek ellenére abban reménykedik, hogy sikerül megtalálni a közös nevezőt és a józan ész győzni fog. Elmondta, hogy szeretné megkeresni a muraszombati klubokat ebben a kérdésben, hiszen nem hivatalos megbeszéléseken a klubok a liga megmaradása mellett szokták letenni a voksukat, a hivatalos üléseken pedig nem nyilvánítanak véleményt, vagy el sem jönnek a tárgyalásokra. Gros szándékában áll továbbá, hogy keresse a kapcsolatot az újonnan megválasztott Danilo Kacijan muraszom-
26 lendvai éremből 8 arany! Velika Polanán rendezte meg a JK Lendava az 1. Mikulás Kupát cselgáncsban, amelyen taroltak a házigazdák, hiszen 14 éremmel gazdagították gyűjteményüket, ráadásul az érmek fele arany lett. A dobogó legfelső fokára a 11 éveseknél Tamara Ferencek (33 kg), Nino Imre (38 kg), Srečo Aleks (42 kg) és Aljaž Kovač (46 kg), míg a 13 éveseknél Tamara Ferencek (33 kg), Nejc Mlinarič (42 kg) és Grega Kotnjek (60 kg) állhatott fel. A döntőben a 13 éveseknél Jure Markoja veszített az 50 kilósoknál, a dobogó alsó fokára pedig a
11 éveseknél Štefan Litrop (+46 kg), illetve az idősebbeknél Magyar Daniel (30 kg), Nino Imre(38 kg), Domen Kotnjek (46 kg), Štefan Litrop (50 kg) és Matic Kranjec (55 kg) léphetett. Egyéniben 58 versenyző lépett tatamira. A lendvai KBV tagjai 12 érmet szereztek, az egyetlen aranyat Timi Markoja nyerte a 13 évesek 34 kilós súlycsoportjában. A 11 éveseknél Nika Pal (37 kg), Patrik Zver (34 kg) második, Nikolas Foschini (34 kg) pedig harmadik lett. A 13 éveseknél Marko Čeh (46 kg), Sebastijan Zver (+60 kg), Pia Perc (32 kg), Mihael
Zver (38 kg) és Eva Lepoša (36 kg) akaszthatott a nyaka köré ezüstérmet, míg bronzéremmel Dominik Foschini (42 kg), Lino Lipuš (30 kg) és Aljoša Marič (34 kg) térhetett haza. Az 5 klub csapatversenyét 15 éremmel a JK Murska Sobota nyerte a lendvaiak előtt, a harmadik pedig a KBV lett 12 éremmel. A KBV tagjai sajnos nem tudtak részt venni a Duga Resában megrendezett versenyen, ugyanis a rossz útviszonyok miatt kénytelenek voltak félúton visszafordulni. F. B.
A Lindau nyerte a Karácsony Kupát A Lindau nyerte a hagyományos Karácsony Kupát Zalaegerszegen. A lendvai kosarasok 83:70-re (16:13, 25:11, 27:19, 25:27) győzték le a KK Niederwald Zalaegerszeg csapatát. A mec�csen Pamič Sašo 19, Hozjan Tomas és Robert Novak 18–
18
18 ponttal jeleskedett. A horvátok ellen szoros meccs alakult ki, de a lendvaiak ezen is jobbnak bizonyultak, elsősorban a második félidőben nyújtott játékuknak köszönhetően: KK Lindau – KK Rudar Cimper Mursko Središče
89:84 (8:17, 25:24, 25:20, 31:23). A legjobb pontszerzők: Zrna Dejan 32, Novak Robert 25, Hozjan Tomas 18. Zrna lett a torna leghasznosabb játékosa, aki a döntőben sorozatban 10 darab 3-ast dobott! HF
bati elnökkel és a szövetség új igazgatói bizottságával. Megítélése szerint a liga megalakítása közös döntés volt, s az esetleges kilépést is így kellene meghozni, korrekt módon. Hangsúlyozta: eddig Muraszombatban is egyfolytában a liga létjogosultságát és annak szükségszerűségét erősítették nyilatkozataikban, most viszont hirtelen a megszüntetése mellett teszik le a voksukat. Megítélése szerint a 3. ligával kapcsolatos gondok állhatnak a véleményváltoztatás hátterében, de Gros szerint ezt a kérdést is meg lehet oldani párbeszéddel. A lendvai klubok pozitív szerepének a vitás kérdésekben szintén fontos szerepe lehet – vélekedett az elnök. Az tény, hogy a megoldás keresésére már nem maradt túlságosan hosszú idő. Ez a bizonytalanság talán az érintett klubokra van a legrosszabb hatással, hiszen nem tudnak kellőképpen tervezni az őszi idényre. Hogy a két szövetségnek, illetve a két elnöknek sikerül-e közös nevezőre hozni a liga jövőjét, ennek a lehető legrövidebb időn belül el kellene dőlnie, különben egy újabb szégyenfolttal bővítik az utóbbi évek muravidéki labdarúgásának amúgy sem fényes történelmét.
Ismét nyertek Nagyarányú győzelmet arattak a lendvaiak a 3. bowlingliga keleti csoportjának utolsó előtti fordulójában. A Nova generacija 3 ellen 2:0-ás siker született, fában 4077:3663, pontban 12:2. A lendvai csapatban Šendlinger 1092, Tomažič 1038, Könye 1097, Časar 579 és Koncut 271 fát ért el. Különösen Könye teljesítménye érdemel említést. A lendvai csapat 5 ponttal a negyedik a tabellán. feri.h.m.
minisport Pápáról Zavrčbe A 32 éves Jože Benko elhagyta a magyar élvonalban szereplő Pápát, ahol az utóbbi időben nem sok játéklehetőséget kapott. A Nafta egykori gólzsákja a másodikligás NK Zavrčbe igazolt. A stájer csapat vezeti a bajnokságot, Benko leigazolásával pedig további komoly szándékot mutatnak az első osztályba való feljutást illetően. HF Kettős varstrojos siker Az SD Štefan Kovač Turniščén rendezte meg a regionális pionír céllövőliga 4. fordulóját, amelyen 23 fiú és 17 lány vett részt 13 klubból. Ez kimagasló sikert hozott a Varstroj csapatának, hiszen Jure Lackovič 174 körrel megnyerte a versenyt az azonos eredményt elérő Feher Erik előtt. feri.h.m. Virag elsősége A Téli Lendvai Bowlingliga 3. fordulójában 14 játékos lépett pályára. 452 fával Boštjan Virag megtörte az eddigi egyeduralkodó, Dušan Radakovič (432 fa) sikersorozatát, a harmadik pedig 413 fával Igor Šendlinger lett. Az összesítés sorrendje: 1. Radakovič 1316, 2. Virag 1237, 3. Könye 1233 fa. F. m. h. Visszavágtak A BK Lendava 2:0-ra (fában 4102:4086) győzte le a BK Maximust barátságos bowlingmeccsen, így sikerült visszavágniuk a Muraszombatban elszenvedett vereségükért. A lendvai csapatban Tomažič 1075, Könye 1012, Bagladi 1022 és Časar 993 fát dobott. F. m. h. Vučko második lett A Šahovski klub Mihovljani a saját tagjai számára gyorslépéses sakktornát szervezett 15 résztvevővel. A versenyt 5 ponttal Makovec nyerte, a második a lendvai Vučko lett, szintén 5 ponttal. F. m. h.
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
Sport
Nem sikerült a bravúr Ennek ellenére van remény, hogy a Rokada a jövőben is a legmagasabb osztályban szerepel. Horváth Ferenc ferenc.horvath@nepujsag.net
Ljubljanában a sakkbajnokság harmadik harmadával befejeződött a küzdelem a Szlovén Sakkligában. A Rokada rosszul kezdett, hiszen a 7. fordulóban a Triglav Krško ellen 4,5:1,5-es vereséget szenvedett: Horváth Ádám ugyan nyert az első táblán, de ezt a pontot csak Ivánec döntetlenje toldotta már meg. A 8. forduló viszont sikert hozott a lendvaiaknak, hiszen a Krka Novo mesto ellen 4:2es lendvai siker született: a két Horváth mellett még Šifrer is legyőzte ellenfelét, Ivánec és Vidič partija pedig döntetlennel ért véget. Az utolsó fordulóban a Vrhika ellen másfél pontig jutott a csapat, mégpedig Horváthék és Šifrer fél-fél
pontjának köszönhetően. A Radenska Pomgrad 2,5:3,5-es vereséget szenvedett a ŽŠK Maribortól, a Tehcenter Ptuj 4:2-re győzte le a muraszombatiakat, az utolsó fordulóban viszont nyertek 5:1 a Krka Novo mesto ellen. Ifjabb Aleš Lazar egy meccset nyert, egyen döntetlent ért el, egy találkozóját pedig elveszítette. A tornán 6 pontból 4,5-et szerzett. A bajnokságot a ŽŠK Maribor nyerte 42,5 ponttal (18 meccspont) az ŠD Tehcenter Ptuj (32; 11), az ŠD dr. Milan Vidmar Ljubljana (30,5; 13) és az ŠD Radenska Pomgrad (30,5; 12) előtt. A Rokada 18 ponttal, 3 meccsponttal a 9. helyen zárta a versenyt, az utolsó helyen a Krka Novo mesto (14,5; 0) végzett. Egyéniben a lendvaiak közül Horváth Ádám volt
a legsikeresebb, aki 9 pontból 5 pontot szerzett, Šifrer 8-ból 4,5-et, Horváth Tamásnak pedig 9 pontból 3,5-et sikerült megszereznie. Az első 3 táblán szerezték tehát a lendvaiak a legtöbb pontot, ám ez nem volt elegendő a ligában maradáshoz, hiszen a két utolsó helyezett búcsúzik a bajnokságtól. Ám mivel a feljutók közül az egyik csapat vélhetően nem vállalja a szereplést a magasabb osztályban, így akár a Rokada maradhat is a legjobbak társaságában. A döntés erről decemberben születhet meg. Gerencsér József, a Rokada vezetője elmondta, hogy elégedettek lehetnek a csapat teljesítményével, hiszen az a reális képet tükrözi, a két osztály között egyszerűen nagyon nagy a különbség.
A Panvita az EuroBasket 2013 új szponzora A Marof gazdaságban Mačkovcin írta alá a Panvita d. d. a szponzori szerződését a jövőre Szlovéniában megrendezésre kerülő kosárlabda Eb-re. A Panvita saját termékeivel, elsősorban húsáruval látja majd el a kontinensbajnokságot. Aleš Križnar, az EuroBasket 2013 igazgatója, Iztok Rems, a Szlovén Kosárlabda-szövetség főtitkára és Ivo Daneu, az EuroBasket 2013 sportnagykövete a szerződés aláírásakor örömét fejezte ki, hogy a muravidéki cég a következő év egyik kimagasló szlovéniai sporteseménye mellé állt. Aljaž Podlogar, a Pan vit a Mir cég ügyvezető
Muravidéki Kosárlabdaliga Lindau – Ljutomer 3 79:36 (21:9, 15:0, 26:10, 17:17) A pénteki összecsapást a lendvaiak kicsit fásultan kezdték, hiszen a támadójáték nem akart jól működni, több biztos helyzetet is kihagytak, ráadásul Dominko könnyebb sérülést is szenvedett az első negyedben. A minőségi különbség azért már ekkor is megmutatkozott, a másodikban pedig ritka eredmény született, ugyanis a vendégeknek egyetlen pontot sem sikerült elérniük, ami elsősorban a jó védekezésnek köszönhető. A második részben a feszített ritmust az állandó cserékkel tartották a lendvaiak, de az utolsó játékrészben a vendégek több hármast is dobtak a lazuló hazai
Befejeződtek a játékok Varasdon véget értek a zalaegerszegi, varasdi és lendvai középiskolá sok sportjátékai, az utolsó helyszínen röplabdában, kézilabdában és teniszben mérkőztek meg egymással a csapatok. Röplabdában a lendvaiak mindkét mec�csüket 2:0-ra veszítették el, a győzelmet pedig a
igazgatója a sajtónak elmondta, hogy a Panvita cégcsoport már több éve támogatja a sportolókat és egyesületeket helyi és nemzeti szinten egyaránt. Üzleti szándékát illetően
N É P Ú J S Á G 2 012 . d e c e m b e r 13 .
sem titkolta el a cégcsoport a céljait: az eddigi külföldi piacokon való szerepvállalást az EuroBasket 2013 támogatásával tovább szeretnék növelni. HF
házigazdák szerezték meg. A fiúk kézilabdaversenyét szintén a házigazdák nyerték, a lendvaiaknak itt is a harmadik hely jutott, teniszben viszont a zalaegerszegiek nyertek, a kétnyelvű középiskolások itt is az utolsó helyen végeztek. F. m. h.
Tkalecé a Mikulás Kupa A lendvai Pick Team tagjai részt vettek horvát és magyar kollégáikkal a Tótszerdahelyen megrendezett horgászversenyen. A 30 pecás 2,5 órán át horgászott, s a hideg ellenére váratlanul nagy volt a zsák-
A Panvita cégcsoport lett az EuroBasket 2013 második nagy támogatója.
védelem mellett, így ennek a játékrésznek nem volt győztese. A Lindau pontszerzői: Dejan Balažic 24, Robert Novak 14, Horvatič Sandi 10, Magdalenič Tomislav 8, Gorazd Horvatič és Matej Žalik 6–6, Tvrtko Balaž 3, Dejan Zrna, Klemen Svetko, Roman Dominko és Daniel Trstenjak mind 2–2 pont. A forduló többi eredménye: KK GMT Beltinci – PŠK Ljutomer 2 71:66 (22:12, 13:22, 14:16, 22:16), KD Ljutomer – KK Picerija Nona Lenart 74:67 (11:13, 18:14, 21:12, 24:28), KK Radenci – KK Paloma–Alfa Sladki Vrh – elhalasztva, KD Sobota – szabad. HF
mány. A legeredményesebb Daniel Tkalec volt 28,528 kilós zsákmánnyal. Csapattársainak eredménye: 3. Janez Režonja 19,202 kg, 6. Tibor Žižek 12,986 kg és 10. Jože Magdič 7,69 kg. feri.h.m.
Stojanović már nem kapitány Slaviša Stojanović hétfőtől már nem a szlovén labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szövetséghez közel álló források megerősítették, hogy Aleksander Čeferin elnök már tárgyalt Srečko Kataneccel, aki egyelőre az egyetlen jelentkező erre a posztra. A hírek szerint akár a hétvégére megszülethet az egyezség arról, hogy a legsikeresebb szlovén kapitány 2002 után ismét visszaül a válogatott kispadjára. HF
19
Lendvai kincsek és sorsok Történeti kiállítás 2012. december 14-én 11.00 órakor a lendvai várban
Ádvent
a várban 2012. december 14-én és 15-én 10-től 17 óráig Péntek, december 14.
Szombat, december 15.
9.00–11.00 Ádventi gyermekfoglalkozások a Lendvai Óvoda gyermekeinek (mézeskalácssütés, ádventi díszek készítése,...)
Ádventi foglalkozások:
10.00 Szlovén meseóra a 2. Sz. Lendvai KÁI tanulóinak 10.15 Időutazás a Lendvai kincsek és sorsok című kiállítással az 1. Sz. Lendvai KÁI tanulói részére 11.00 A LENDVAI KINCSEK ÉS SORSOK című kiállítás megnyitója Lendva első írásos említésének 820. évfordulója alkalmából
10.00 Ádventi díszek készítése papírból 11.00 A csodálatos dió – múzeumpedagógiai foglalkozás 12.00 Mézes maci – mese, közben mézeskalács díszítése 13.00 Télapó – agyagozóműhely 15.00 Magyar meseóra
15.30 Magyar meseóra
A várudvaron standok: ünnepi aprósütemények és házi finomságok; forralt bor, puncs és tea (Lions klub Lendava – Lendva); sült gesztenye; kézműves termékek Szeretettel várjuk az ünnepi hangulatú várba!