Ifi 2013/8. szám

Page 1

SzlovĂŠniai magyar gyermeklap 2013/8.

X/24.


Posta

Technikai nap Göntérházán Hölgyem, én magát letartóztatom! – hangzott az ebben az esetben tréfás rendőri mondat, s kattant a bilincs a múlt csütörtöki technikai napon a Göntérházi KÁI-ban, amikor a tanulók immár hagyományosan a tűzrendészettel, az elsősegélynyújtással, a megelőzéssel és a rendőrivédelmi intézkedésekkel ismerkedtek baleset, illet-

Muravidéki magyar ifjúsági lap Megjelenik havonta egyszer a Népújság mellékleteként. Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, Lendva Megbízott igazgató: Tomka Tibor Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: a Népújság szerkesztősége Cím: Fő utca 124., 9220 Lendva, Szlovénia, tel.: 02/5776-180, e-mail: ifi@nepujsag.net Az Ifi a SzK Oktatási,Tudományos, Kulturális és Sport Minisztériuma támogatásával jelenik meg.

ve természeti katasztrófa esetén. Az evakuációval kezdődő technikai nap a menekülési útvonalakon haladással vette kezdetét, majd nyugodtabb körülmények közepette ismerkedtek a tanulók a megelőző intézkedésekkel, a baj esetleges megtörténte utáni gyors feladatokkal, a baleset lehetőségének elhárításával, a sebesültek kezelésével, az orvosi kezelésre szorultak gyors elszállításával, a rendőri védelem fontosságával, az esetleges fosztogatások megakadályozása érdekében végzett tevékenységgel. Mert a gonosz soha nem alszik! A délelőtti gyakorlati tevékenységeket később az osztályokban folytatták a gyerekek szórólapok, illetve plakátok készítésével, melyek témája a túlzott alkoholfogyasztásnak a közrendben és a közlekedésben okozott veszélyei volt. Ezeket a járművezetőknek is ki szeretnék osztani, felhívva a felnőttek figyel-

Így kattan a bilincs – mutatták a rendőrök. mét ezeknek a gyakran balesetet okozó szereknek és élvezeti cikkeknek a közúti balesetek esetében

kifejtett figyelemtompító és -elterelő, reakciócsökkentő hatására, melynek következtében sok esetben

halállal végződő gyalogosés kerékpáros-gázolások történnek. -ce

A Parlamentbe látogattak

Írjatok az Ifinek! Szeretnétek valamit kérdezni, javasolni, valamihez hozzászólni, ismertetni tapasztalataitokat…? Írtatok verset, kis történetet, fotóztatok, rajzoltatok, festettetek?… Küldjétek el az IFI-nek! Az IFI emailbox csak a tiétek:

ifi@nepujsag.net De küldhetitek hagyományos postán is: IFI szerkesztősége Fő utca 124. 9220 Lendva Várjuk a postát! 2

Az 1. Sz. Lendvai KÁI kilencedik osztályos tanulói októberben látogatást tettek a Szlovén Ország-

g yűlésbe , ahol többek közt megtekintették a viták és döntések helyszínét, a nagy tárgyalótermet

is. A kirándulás során természetesen nem hagyták ki Ljubljana látnivalóit sem. I F I 2 013 . o k tó b e r 24 .


Posta

Hagyományaink nyomában a Lendvai KÁI-ban Ha az ember szeretne megismerkedni felmenőinek mindennapjaival, ellátogat egy néprajzi múzeumba, vagy... Vagy az 1. Sz Lendvai KÁI 6. osztályos tanulója, és élőben tapasztalhatja meg, miként éltek őseink. Pontosabban hogyan készültek használati tárgyaik, miként ünnepeltek, hogyan mutatták ki érzelmeiket, hogyan írtak s még sorolhatnánk. Mindehhez a Hagyományápolás című program által kerültünk közelebb, melyre október 9-én került

sor. Megismerkedtünk a rovásírással; magyar népzenét hallgattunk, énekeltünk; különböző dísztárgyakat készítettünk csuhéból; korongon agyagedényeket készítettünk; néptáncoltunk, s mindemellett nagyon sok érdekességet hallottunk szűkebb-tágabb környezetünk kultúrájáról, néptáncáról. A foglalkozásokat nagyon élveztük, erről tanúskodnak a fényképek is. Az 1. Sz. Lendvai KÁI hatodikosai

Több mint 17 tonna hulladékpapír!

A hagyományőrző napon sok új ismeretet szereztünk.

Tini expressz tinis témákkal, nemcsak tiniknek!

A hulladékpapírt újrahasznosítják. Az 1. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskolában az idén is megszervezték a hulladékpapír-gyűjtést. Az osztályok nem kis izgalommal vágtak neki a gyűjtésnek és szálltak versenybe a győzelemért.Végül összesen 17.699 kilogramm papír halmozódott föl, a legtöbbet, 2506 kilogrammot az 5.c osztály gyűjtötte, akik az akció győzteseként jutalomban részesültek. A második helyezést 2220 kilogrammal az 5.a osztály vitte el, míg a harmadik helyre a 4.a került 1320 kilogrammal. Szorgalmasak voltak a gyertyánosi tagiskola tanulói is: a 2. osztályosok 989, a 3. osztályosok 589, az 1. osztályosok 376 kilogramm papírt gyűjtöttek össze. I F I 2 013 . o k tó b e r 24 .

Keddenként 17 óra 15 perckor a Muravidéki Magyar Rádió hullámhosszain Tini expressz! Ismeretterjesztő összeállítások, iskolai események, könyv- és filmajánló. A műsorban hallhatók a veletek és rólatok készített riportok, körkérdések és interjúk. Mindezt zenével és viccekkel is fűszerezzük. Tarts velünk, légy Te is a vendégünk! 3


Kifutón: Feher József ifjú tűzoltó

A tűzoltó oda megy, ahonnan mindenki menekül A Lendvai Önkéntes Tűzoltóegylet idén ünnepli 140. évfordulóját, s bizony felemelő érzés egy ilyen tekintélyes jubileummal rendelkező szervezethez tartozni. „Fontos, hogy a tűzoltó ismerje a felszerelést és mindvégig koncentrált legyen” – mondja Feher József, a Lendvai ÖTE ifjúsági csapatának tagja. A tűzoltókban bízunk a legjobban – derült ki a Trusted Brand és a GfK 2013-as kutatásaiból Szlovéniában, illetve Magyarországon. Nálunk a tűzoltókat az egészségügyi nővérek, a pilóták, a parasztgazdák és az orvosok követik, Magyar-

legtöbbször önkéntesség alapján, a saját szabadidejüket feláldozva teszik. Feher Józsefet, az 1. Számú Lendvai KÁI 8. osztályos tanulóját is elragadta a lánglovagok küldetése, s elmondása szerint a jövőjét e szakmában látja. Édesapja is önkéntes

Feher József nyolcadikos tanuló elszánt: a jövőjét is a tűzoltóságban látja. országon pedig a postások, a tanárok és az orvosok. A tűzoltók azért, mert az emberek egyre jobban felismerik és megbecsülik tetteik nemességét, bátorságukat, önfeláldozásukat, az élet- és vagyonmentést, segítségnyújtásukat, s azt, hogy ezt

4

tűzoltó, de a tűzoltóságba belekóstolt már húga, Eszti is a pionírcsapatban. – Négy éve vagyok tagja a Lendvai Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek (ÖTE), most már az ifjúsági csapatban. Kisebb koromban is már sok tűzoltóautóm

volt. Emlékszem, már akkor tetszett nekem az, hogy a sziréna hangjára a tűzoltók felpattantak és siettek tüzet oltani, segíteni, menteni. Meg a szervezettségük is lenyűgözött, ahogy az autóval gyorsan a helyszínre tudnak érni. Én pedig úgy kerültem hozzájuk, hogy az iskolába jöttek ifjú tűzoltókat toborozni. Nem sokat gondolkodtam, azonnal jelentkeztem, meg még rajtam kívül öten-hatan az osztályból. Tetszett az egyenruhájuk is – mondta a nyolcadikos József. Ma nagy kedvvel jár az ifjúsági csapat találkozóira, gyakorlatokra, s hallgatja Sebastjan Gjerkeš mentor szavait, utasításait, s vesz részt a tudásfelmérőkön, ügyességi versenyeken. Minden tüzet lehet oltani, de ehhez fel kell ismerni, hogy milyen: mi ég, mi okozta, milyen terjedelmű. A tűzoltónak ezt fel kell tudni mérni, de segítségükre lesz majd az új kocsi is, mely korszerű műszereivel segíti ezt meghatározni. – Pontosan ezeket a dolgokat tanuljuk meg mi, fiatal tűzoltók elméletben és gyakorlatban is. A tüzet a képzésnek köszönhetően már a füstről, ennek

színéről, szagáról fel tudjuk ismerni, ehhez megfelelő felszerelést és eszközöket tudunk választani. Szem előtt kell tartani, hogy a füst, illetve a tűz mérgező gázokat is tartalmazhat, ez ellen védekeznünk kell. Fontos, hogy gyorsak és pontosak legyünk, de még fontosabb, hogy a felszerelést ismerjük és helyesen alkalmazni tudjuk. Fontos az is, hogy a tűzoltó mindvégig koncentrált tudjon maradni

Milyen zenét hallgatsz? – Népi műzene. Kedvenc zenekarod? – Modrijani. Kedvenc színed? – Piros. Kedvenc ételed, italod? – Otthoni sertéshús, víz. Hobbid? – Harmonika és a tűzoltóság. Házi kedvenced? – Fifi kutyánk. Horoszkópod? – Nyilas. Mennyi időt töltesz naponta a számítógép mellett? – Körülbelül másfél órát. – mondja József. A csapat hetente 2–3 alkalommal találkozik. Most már ahhoz a korosztályhoz tartozik, amikor a védőfelszerelést magukon is kipróbálhatják, a védőruhán, a kesztyűn és a sisakon kívül a gázmaszkot és a légzőfelszerelést is. – Ezt a tűzoltóotthon-

Mint ahogy az éles beavatkozásoknál, úgy a versenyen is pontosan kell tudni, mi a feladat, és ezt összpontosítva kell elvégezni. I F I 2 013 . o k tó b e r 24 .


ban szoktuk gyakorolni. A lélegzés a maszkkal nem is olyan nehéz, csak meg kell szokni. Orron keresztül kell lélegezni, mert akkor nem veszünk sokszor levegőt, hosszabb ideig tart a palack. A fejünkön sisakot hordunk. A teljes felszerelésnek komoly súlya is van. Futunk, tömlőt húzunk, kötünk, a kannákban vizet viszünk, mozgunk a felszerelésben. Nekem először furcsa volt, de másodszorra már megszoktam – mesél élményeiről József, aki jelenleg a 10 fős, vegyes, fiúkból és lányokból álló, egyenruhával felszerelt csapatban dolgozik. Az ifjúsági csapat versenyeken is megméretteti magát, ahol a bírák már a menetelést, a köszö-

tunk menni táborba, ott nagyon jól érezzük magunkat a horvát és a magyar társakkal. Egyhetes a tábor, ami rendszeresen nagyversennyel zárul. A nap természetesen a reggeli futással kezdődik. A legizgalmasabb játék az erdei bukta túra: vödörben vizet hordunk a lesállásokra, szemetet gyűjtünk, fákat kell felismerni… Versenyekre pedig Lendva környékén járunk – mondja József, aki úgy tervezi, hogy a 9. osztály után a rakičani biotechnikumban folytatja tanulmányait. – Azután pedig hivatásos tűzoltó szeretnék lenni. Mariborban, vagy talán már akkor Lendván is el tudom végezni majd az ehhez szükséges képzést – tervezget az

Nagy Simona mentor a pionírcsapattal. Játékokon keresztül sajátítják el a fogásokat. Tevékenyek a pionírcsapatban is A lendvai egyletnél az ifjúsági csapaton kívül működik a pionírcsapat is. Mentoruk, Nagy Simona szintén a családi hagyományt folytatva lett tűzoltó, illetve vállalta a legkisebbek oktatását. Örömmel végzi a munkáját, a csapatban 9 gyermek van 12 éves korig. – Játékokon keresztül próbáljuk elsajátítani az alapfortélyokat, a vízzel való bánást, a vízsugár pon-

Žban Mónika és Melita a pionírcsapatból. nést is értékelik, továbbá a pontosságot, a kellékek elhelyezését, a gyakorlat kivitelezését. A csapatban nem szabad beszélni, hiszen azonnal plusz másodpercekkel büntetik őket. – Szeretjük a mentorunkat, sok mindenre megtanít bennünket, vigyáz ránk – meséli József. Gyakorlatozni a régi Nafta-pályánál szoktak, ahova kombival vagy a nagy tűzoltóautóval mennek, mert vízzel, tömlőkkel, sugárcsövekkel és egyéb felszerelésekkel is gyakorolnak. – Kirándultok is, jártok nyári táborokba? – Kistolmácsra szokI F I 2 013 . o k tó b e r 24 .

ifjú tűzoltó. Ha egyszer belekóstolsz a tűzoltóságba, nem tudsz tőle szabadulni, s a varázsa teljesen magával ragad – mondta Sebastjan Gjerkeš, az ifjúsági tűzoltócsapat mentora. Három éve mentor, a munkát Jože Ternovšek parancsnoktól tanulta. A füst a tüdőben, a korom az arcon, de segíteni, menteni kell életet, állatot, természetet, vagyont – ez viszi előre a tűzoltót. Az ifjú tűzoltók a letenyei és a becsehelyi tűzoltókkal tartanak kapcsolatot Magyarországról, valamint Hodošanról Horvátországból.

tos irányítását, így tudjuk az ügyességet fejleszteni. Élvezet velük dolgozni, meghallgatnak, figyelnek, így nem nehéz jól teljesíteni. Nyereményként fagylalttal vagy üdítővel szoktam őket meglepni – mesélte Nagy Simona mentor. Žban Melita és Mónika, az 1. Számú Lendvai KÁI 5.a osztályos tanulói nagy örömmel meséltek az élményeikről, melyeket a tűzoltóság pionírcsapatában szereztek. – Mind a ketten szeretünk gyakorlatra menni és

a többiekkel lenni, próbára tenni az ügyességünket. Nem baj, ha egy kicsit vizesek is leszünk, a fő, hogy gyorsan tudjunk futni és a vízsugárral a tárcsa közepébe találni. Kell a fegyelem, a csapatban nem szabad beszélgetni, csak szó nélkül együtt dolgozni. Jó ott lenni, s biztos, hogy az ifjúsági csapatban is ott leszünk – mondta Melita és Mónika, akik már jó néhány tűzoltóeszközt ismernek és jól feltalálják magukat a tűzoltóautóban is. Szolarics Nađ Klára

Villámgyors elektromos autó Az autópiacon a kínálati oldalon nagy a tolongás, a vásárlók szinte kimeríthetetlen számú kocsi közül válogathatnak igényeik, no meg persze lehetőségeik szerint. S úgy tűnik, hogy a benzines és dízelautók mellé teljes mellszélességben immár egy elektromos autó is felvonulhat. A gyártó (Detroit) szerint az övék a leggyorsabb és legmenőbb sportautó a piacon, s az Electric SP-01-es névre hallgat. Ha valaki támogatja az alternatív energiafelhasználás technológiáját, akkor imádni fogja a Detroit Electric SP-01-est.A gyönyörű jármű kísértetiesen hasonlít a Lotus Elisára, s az SP-01 gyorsabb, mint az eddigi összes többi elektromos autó. A gyártó gyakorlatilag új mércét állított fel a piacon, mivel szuperautójuk végsebessége 250 kilométer óránként, 0-ról 100-ra 3,7 másodperc alatt gyorsul, így akár a versenyzés szerelemesei is kacsintgathatnak az autóra. A szuper-öko elektromos autó állítólag képes átlépni a 300 kilométeres sebességet mindenféle szennyezés kibocsájtása nélkül. A töltés kérdésében azonban még van a gyártónak dolga, hiszen ez egyelőre még mindig 4 órát vesz igénybe.

5


Ifi kérdés-válasz

Takarékoskodom, de néha azért veszek magamnak valamit A közelgő takarékossági világnap, október 30. kapcsán azt a kérdést tettük fel induló rovatunkban, takarékoskodtok-e , illetve hogyan gazdálkodtok a zsebpénzzel. A válaszokat a lendvai 7. és 8. osztályos tanulók küldték. – Amikor pénzt kapok, félreteszem. Zsebpénzt akkor kapok, ha kell, és a pénzt a szükséges dolgokra költöm el.

nagymamáimtól évente négyszer 50 eurót kapok, amit nem költök el, hanem számítógépre félreteszem.

– Igen, szoktam takaré– Úgy takarékoskodom, hogy gyűjtöm a pénzt. A koskodni a pénzzel. Zseb-

Takarékoskodj okosan!

Szarka Domonik, 9. osztály, Pártosfalvi KÁI: – Mi odahaza főleg az árammal és a vízzel takarékoskodunk. Nem égetjük folyton a villanyt, kikapcsoljuk a tévét, ha nem nézzük, nem tartjuk sokáig nyitva a hűtő ajtaját, hiszen ezek mind áramot fogyasztanak. A vizet nem hagyjuk folyni, amikor nem szükséges, és nem pazaroljuk. Az iskolában is ezekre a dolgokra kell odafigyelni, erre szoktak figyelmeztetni a tanárok is minket. Én úgy nőttem fel, hogy a szüleim megtanítottak arra, hogy az energiával takarékoskodni kell, ezért itt az iskolában ez természetes számomra. A pénzzel is takarékoskodni kell. Nekem is van saját zsebpénzem, a szüleimtől, nagyszüleimtől szoktam kapni. De soha nem költöm el felesleges dolgokra, ha valami megtetszik, arra gyűjtök, és amikor elég pénzem van, megveszem

6

magamnak. Most éppen nincs semmi különösebb vágyam, de a pénzemet akkor is összerakom. Sever Darko, 7. osztály, Pártosfalvi KÁI: – Én az árammal szoktam takarékoskodni, erre próbálok odafigyelni. Néha azonban előfordul, hogy úgy felejtem a lámpát vagy a tévét, a számítógépet, olyankor a szüleim mindig figyelmeztetnek, hogy sok lesz a számla.A vízzel is takarékoskodni kell, arra talán kevésbé figyelek oda.A zsebpénzemmel viszont próbálok takarékoskodni. Általában félrerakom, és főleg a hobbimra, a sportra költöm. Focilabdát, új edzőcipőt veszek rajta. Szerintem nagyon jó dolog a zsebpénz, mert ha valami olyasmire vágyom, ami kicsit drágább, akkor arra spórolok, és nem kell a szüleimet kérnem, hogy vegyék meg.

– Takarékoskodom, és csak azt veszek, amire szükségem van. A zsebpénzem havonta 40 euró. Ruhákat, cipőket veszek rajta.

– Nem veszek olyan dolgokat, melyekre nincs nak valamit. Havonta 10 euró szükségem. Zsebpénzem zsebpénzt kapok és a bankba nincs, amikor valamit segítek, teszem – ha nem költöm el. pénzt kapok. Amire költeni Lakkokra, ruhákra, makeup- szoktam: moped, telefon, ra, telefonra szoktam költeni. számítógép, édesség.

pénzként hetente 10 eurót – Igen, takarékoskodom. kapok, amit telefonkártyára, ételre, hasznos dolgokra A kapott pénzt beteszem a bankba, valami nagyobb költök. dologra félrerakom, amikor – Takarékoskodom, de felnőtt leszek. Nem szoktam néha azért veszek magam- rendszeres zsebpénzt kapni, a kapott pénzt is nagyon ritkán költöm el, ha valami nagyon tetszik, megveszem, de csak ha nem drága.

Azt is szokták mondani, hogy aki takarékoskodik, az előre tervez. De ha spórolásról van szó, akkor ne csak magadra gondolj! Számtalan módon takaríthatsz meg pénzt például a családodnak. A Pártosfalvi KÁI tanulói a takarékosságról így nyilatkoztak az Ifinek:

kapok; amikor szükségem van rá, még többet. Elosztom minden napra. Elköltöm fagyira, ebédre az iskolában.

– Minden nap teszek pénzt a perselybe. Zsebpénzként hetente 5-10 eurót

– Úgy takarékoskodom, hogy nem költöm el rögtön a pénzt. Rendszeres zsebpénzen nincs, amikor segítek vagy kérek, kapok 5 eurót. Ha költök, focilabdára, üdítőre megy. – Gyűjtöm a pénzt. Zsebpénzként havonta 30 eurót kapok. Ebből elrakok 25 eurót, 5 eurót pedig elköltök, általában telefonkártyára.

Plusz tippek: Amiben te is spórolhatsz, az például a vásárlás. Ne vegyél egészségtelen nasikat! A legtöbb élelmiszerre költött pénz a drága és egészségtelen ételekre megy el, chipsre, csokoládéra, cukros üdítőre, sült krumplira és a többi hasonlóra. Ha megfogadod, hogy mondjuk ezekre a következő három hónapban egy fillért sem költesz, egy rakás pénzt fogsz megspórolni és az egészségednek is jót teszel. Vegyél használtat! Add el a neten, amit meguntál! Rengeteg terméknek zuhan az ára a vásárlás után, miközben később is majdnem ugyanolyan jó, mint új korában. Hagyd másra, hogy tülekedjen a legújabb 700 eurós tabletért, te majd vedd meg tőle fél év múlva harmadáron. A régi megunt játékok, plüssök, kinőtt ruhák csak a helyet foglalják a szekrényedben, a szobádban. Fogd a fényképezőgépet, fotózz, majd töltsd fel cuccaidat az internetre – számos ilyen oldal létezik. Jó kis pénzt kaphatsz a porfogókért!

I F I 2 013 . o k tó b e r 24 .


Fiús, lányos dolgok

Plátói szerelem: a soha be nem teljesülő vágy Jó lenne egy kicsit közelebb kerülni, de ez lehetetlen… Egy szerelem, ami sohasem teljesülhet be, fájdíthatja a szívünket hosszú hetekig, hónapokig, sőt, talán évek múltán is felbukkan az ismerős érzés. Néma és távoli szerelem Plátói szerelem: a soha be nem teljesülő vágy. A plátói szerelem testileg soha sem teljesül be. Nincs érintés, nincs érzéki ölelés, csupán a fantáziánkban. Szerelmünk tárgyának fogalma sincs arról, hogy mit érzünk iránta, és ez az állapot igen sokáig fennállhat. Egyoldalú szerelem A plátói szerelem egyszerre csodálatos és fájdalmas is egyben.Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a plátói szerelem nagyon biztonságos: nem kell attól félni, hogy kiszemeltünk elutasít, mivel nem is tud a felé irányuló érzésekről. Nem kell attól félni, hogy

megismerjük a másik hibáit és kiábrándulunk belőle, hiszen a fantáziánkban mindig éppen úgy viselkedik, ahogyan mi szeretnénk. Nyugodtan lehet szemlélni, csodálni. Másfelől viszont a plátói szerelem kimondhatatlanul fájdalmas, mivel tudjuk, hogy imádottunk elérhetetlen (taI F I 2 013 . o k tó b e r 24 .

lán mert idősebb, vagy párkapcsolata van, vagy mert túl félénkek vagyunk bevallani az érzéseinket). Mit tehetünk ilyenkor? Mindig van lehetőség érzelmeink kifejezésére, de az elutasítástól való félelem nagy gát lehet. Ha ilyen helyzetben vagy, gondold át, hogy mit szeretnél igazán. Megfelel számodra ez a platói állapot?Vagy annyira szenvedsz a beteljesületlen szerelemtől, hogy úgy érzed, már nem bírod tovább? Szakítás után A kapcsolatok végét mindenki másképp dolgozza fel. Egyesek gyorsan továbblép-

nek, míg másoknak sok időre van szükségük, hogy lezárják a kapcsolatot. Az érzések azonban nem hűlnek ki rögtön a szakítás után, így reménytelen érzéseket táplálhatunk továbbra is az elvesztett kedves iránt. Ez azonban hosszú távon nem természetes. Míg a plátói szerelemben az ábrán-

dok feltöltenek, kellemesek, a szakítás utáni reménytelenség fájdalommal tölti el az embert. Ha mégis beteljesül a szerelem A szerelem trükkös érzés. Ráadásul vannak olyan érzelmek, amelyek majdnem olyanok, mint a szerelem, de valójában nem sok közük van hozzá. Az igazi szerelemhez ugyanis idő kell, és nem biztos, hogy egy este alatt kialakul. Adódnak olyan plátói kapcsolatok is, amikor valójában mindkét fél érez valamit a másik iránt, mégsem lehetnek együtt. Az igazából szerelem című film egyik szereplője, Sarah több mint két éven át reménytelenül szerette kollégáját. Ez a szerelem viszonzott, mégis plátói maradt, testvére betegsége elválasztja őket egymástól. A hétköznapokban is sok hasonló esettel találkozhatunk. Rómeó és Júlia nem lehetnek egymáséi, mert a szülők eltiltják őket, vagy olyan eset is lehet, amikor egyiküknek párkapcsolata van. Sok kapcsolatot pedig éppen annak plátói volta, elérhetetlensége tesz vonzóvá. Semmi sem lehet olyan édes, mint az a kapcsolat, ami elérhetetlen és csak a fantáziánkban él. Pedig éppen a fantáziák miatt csalódhatunk akkorát, ha egyszer beteljesül a szerelem. Sohasem lehet valami annyira szép és tökéletes, mint az álmainkban…

Blake Lively újra visszatér A Gossip Girl sztárja a sorozat fináléja óta kicsit hanyagolta a színészetet, ám most újra feltűnik a filmvásznon. Blake Lively jó néhány hónapra kivonta magát a forgalomból, hogy férje, Ryan Reynolds társaságában töltsön egy kis időt, ám a 26 éves színésznő mostanra készen áll a visszatérésre egy mozifilmben. A The Age Of Adaline című filmben Ellen Burstyn oldalán lesz látható a szépség egy 29 éves nő szerepében, aki egy csaknem halálos kimenetű baleset után nem öregszik tovább, így éli végig a 20. század legnagyobb történelmi eseményeit. A rendezői székben Lee Toland Krieger ül majd, akihez nagy reményeket fűz a szakma. A szerepet eredetileg Katherine Heigl játszotta volna, ám az előkészületek során ismeretlen okok miatt kikerült a projektből. Blake utoljára a 2012-es Vadállatokban volt látható a mozivásznon. A The Age of Adaline bemutatójának dátuma egyelőre nem ismert.

A McFly új kislemeze

Anglia egyik legsikeresebb zenekara, a McFly immár 10 éve zenél és készít dalokat. Legutóbbi nagylemezük 2010-ben jelent meg Above The Noise címen, s a tavalyi évüket egy greatest hits lemezzel zárták. A zenekar az utóbbi időben elfoglalt volt, 2012 végén Unsaid Things: Our Story című saját könyvüket adták ki, valamint más előadókkal is együtt dolgoztak – többek között a One Direction Midnight Memories lemezén – emellett pedig az utakat is járták, legutóbb Londonban a Royal Hallban léptek fel. Még áprilisban jelentette be a zenekar, hogy új albumon dolgoznak, ami eredetileg 2013 őszén vagy telén jelent volna meg, de a munkálatok csúszása miatt a lemez 2014 tavaszára várható, és jelenleg még címe sincs. Azonban az első kislemezt az új albumról, a Love Is On The Radio-t már publikálták a zenekar hivatalos YouTube-csatornáján.

Összeállította: AK

7


Poszterünkön: Eliza Doolittle

Popzene a javából, a családi hagyományokon is túl Eliza Doolittle 1988-as születésű angol dalszerző-énekesnő Londonból – kedvenc stílusai és példaképei közt egyaránt megtalálható az R&B, az elektronikus tánczene és a rock, Jeff Buckley, a Radiohead és Stevie Wonder. Zenéje ehhez mérten eklektikus: egyszerre klasszikus dalforma, mai és retró, rock, ska, soul, latin és elektronika – a végeredmény mégsem erőltetett vagy modoros, hanem koherens, élvezetes popzene. Eliza Sophie Caird, művésznevén Eliza Doolittle 1988. április 17-én született Londonban. Énekesnő és dalszerző, 2008 októberében szerződött le a Parlophone kiadónál. Első nagylemeze

azt követő hónapban meg is jelent. A dal szerepet kapott második stúdióalbumán is, az In Your Handsen, ami október 14-én jelent meg. Eliza Doolittle sikeres zenész családból származik,

énekelt otthon, így gyakorolt a fellépéseire. Mikor Eliza még csak hatéves volt, Frances képviselte az Egyesült Királyságot az Eurovízión 1994-ben. A legelső Doolittle-lemez egy önmagáról elnevezett EP volt, amin négy dal kapott helyett, név szerint a Rollerblades, Moneybox, Police Car és Go Home. Ezt 2009. november 29-én adták ki. Debütáló kislemeze, a Skinny Genes 2010. április 12én jelent meg, ami a 22. helyen nyitott a UK Singles Charton. „A lábaim óriási részét képezik a karrieremnek, akármikor fotózásra megyek, azonnal a lábaimra kíváncsiak. Ezért úgy döntöttem, hogy biztosítást kötök rájuk, mindkettőre 5 millió font értékben” – mondta Eliza még a második lemez felvételének kezdetekor.

2010. július 12-én jelent meg és harmadik helyen debütált a UK Albums Charton. A lemeznek két top 40-es slágere is lett, név szerint a Skinny Genes és a Pack Up. 2013. június 7-én Eliza bemutatta új kislemezét, mely a BigWhen I Was Little címet kapta, ami az

8

édesapja, John Caird színdarabokat, musicaleket, operákat ír és rendez. John tiszteletbeli társigazgatója a Royal Shakespeare Company-nek. Édesanyja, Frances Ruffelle musicalszínész és énekesnő. Eliza mindig is a színpad körül volt, hiszen édesanyja mindig

Doolittle második kiadása a Pack Up volt, amit 2010. július 5-e óta lehet megvásárolni. A cd 5. helyen végzett az előbb említett UK Singles Charton. 2011 áprilisában Doolittle az Egyesült Királyságban turnézott. Április 19-én az Eliza Doolittle album megjelent az Amerikai Egyesült Államokban is, egy évvel az angliai dátum után. 2013-ban Doolittle együttműködött a Disclosure egyik dalában, aYou & Me-ben, ami a debütáló lemezükön, a Settlen foglalt helyet. Ezután

Sztárlexikon Születési név: Eliza Sophie Caird Születési idő: 1988. április 15. Születési hely: London, Egyesült Királyság Foglalkozás: énekesnő Családi állapot: hajadon Magasság: 168 cm Eredeti hajszín: barna Szemszín: barna Csillagjegy: Kos folyamatosan vette fel dalait a következő nagylemezéhez, az In Your Hands-hez. 2013 áprilisában elárulta az Elle magazinnak, hogy a második albumán olyanokat is megmutat majd magából, amiket eddig még sosem. Három év alatt, úgy gondolja, rengeteget változott és sok kérdésére is választ kapott az élettől. Az utóbbi években (miután kiadta első lemezét) minden egyes nap dalszövegekbe foglalta tapasztalatait, érzelmeit,

gondolatait. 2013. június 7-én Eliza bemutatta új kislemezét, mely a Big When I Was Little címet kapta, ami az azt követő hónapban meg is jelent. Augusztus 14-én a második kislemez, a Waste of Time is debütált a Youtube-on, majd rá egy hónappal, szeptember elsején a Let It Rain is.A teljes nagylemez, az In Your Hands október 14-e óta kapható az üzletekben. Összeállította: tt

Eliza Doolittle: amit tudni kell róla Eliza Sophie Caird, művésznevén Eliza Doolittle angol énekesnő, dalszövegíró. Legelső nagylemeze, amit önmagáról nevezett el, 2010-ben jelent meg és harmadik helyen debütált az Egyesült Királyság zenei toplistáján. Második albuma az In Your Hands címet kapta, amely 2013. október 14-én jelent meg.

I F I 2 013 . o k tó b e r 24 .


laus Hagerup:

Markus és Diana

Turbó

A Szíriusz fénye

Animációs kalandfilm

Rendező: David Soren, Eredeti hangok: Ryan Reynolds, Samuel L. Jackson, Michael Pena, Michelle Rodriguez

Minden álom valóra válhat. Minden álmodozó elérheti, amiről álmodik, csak nagyon gyorsnak kell lennie.Turbó hisz a saját vágyai megvalósulásában: a sebesség megszállottja, a száguldás szerelmese, és tudja, hogy a versenypályán a helye. Még akkor is, ha a csigák nem a gyorsaságukról híresek, és a többnyire lassú és visszahúzódó csigatársadalom nem is nagyon érti pörgős csigatársát. Ő azonban nem adja fel, és amikor egy furcsa baleset még jobban felgyorsítja, nekifut élete – és minden csiga – legnagyobb vállalkozásának: indulni akar az Indianapolis 500-on. Esélytelennek látszik, mégis a győzelem felé száguld: nem csoda, ha filmsztár válik belőle.

Napkút Kiadó, 2006 „Markus Simonsen teljesen biztos volt benne, hogy belecsap a villám, ha rálép egy csíkra a járdán, és a világ minden kincséért sem szállt volna be egy liftbe. Félt a pókoktól és a kutyáktól, és az égvilágon szinte mindentől, amitől félni lehet. De leginkább a lányoktól félt.” A 13 éves Markus tele van aggodalommal, de szerencséjére barátja, Sigmund szöges ellentéte és - nagyon élénk fantáziája. Amikor rajongói leveleket ír híres személyeknek, mindig valaki másnak adja ki magát. Amikor a híres színésznőnek, Diana Mortensennek ír levelében, magányos milliomosnak adja ki magát, aki képes megérteni a hírnév hátrányait. Amikor Diana válaszol, Markus egy humoros kalandba kerül, amely megköveteli tőle, hogy ő is még több történetet találjon ki. A végén rájön, hogy sokkal nehezebb dolgot szeretne átélni: önmaga akar lenni... Ajánlja:

Farkaš Brigita könyvtáros

ifi – könyvmoly horoszkóp Kos A háború és béke nem a Te műfajod, hiszen nincs türelmed hozzá. Nem is jellemző rád, hogy hosszú órákat töltenél olvasással. Rengeteg könyv van, amit néhány fejezet után meguntál és félbehagytad. A lassan kibontakozó cselekmény, hosszas tájleírás nem köt le, ahogy a bölcseleti művektől is kiütést kapsz. A pörgő cselekmény azonban lebilincsel, és szereted a novellákat is.

Bika A türelmes és kissé lusta Bika szeret ráérősen olvasgatni, a hosszú regény kifejezetten az ő műfaja, de emellett számos egyéb könyv is megmozgatja a fantáziáját. Mivel imádod a hasad, a gasztronómiával kapcsolatos könyvek és szakácskönyvek teljesen lekötnek. Szereted a kézművességet, a kreativitást, az ilyen jellegű olvasmányokban is örömödet leled.

Ikrek Szenvedélyesen érdeklődsz a világ és az emberek iránt, mindenbe bele akarsz kóstolni, mindent meg akarsz ismerni. Ilyen szempontból mindenevő vagy, ám vannak kedvenceid. Mivel imádsz utazni, minden utazással kapcsolatos műre lecsapsz, különösen, ha egzotikus tájakról van szó.A művészet is nagy kedvenced, de a divat is izgat, így ebben a témában is szeretsz naprakész lenni.

II F F II 2 20 01 13 3 .. oo kk tt óó b b ee rr 2 24 4 ..

Rák A Ráknak mindene a család és az otthon, nosztalgikus és sokszor a múltban él. Épp ezért szívesen olvasol családregényeket, barátkozol a szakácskönyvekkel, hiszen már kamaszként is imádsz gondoskodni mindenkiről. A lakberendezéssel kapcsolatos könyvek is foglalkoztatnak. De leginkább a romantikus, szívmelengető történeteket kedveled.

Oroszlán Az Oroszlán imád uralkodni, és mivel szereti lehengerelni környezetét műveltségével és tájékozottságával, elolvassa a legújabb műveket és a klas�szikusokat is. Foglalkoztatja a fényűzés, ezért érdekli a különféle luxusmárkák története, illetve nagyon inspirálónak találja a híres, gazdag és tekintélyes emberek életrajzait.

Szűz A precíz és intellektuális Szűz igazi könyvmoly. Mivel számodra a józan ész és a logika a legfontosabb, a regények kevésbé kötnek le. A természettudomány és a műszaki tárgyú művek viszont bármikor jöhetnek. Mivel imádsz barkácsolni, ezért ebben a témában is szívesen olvasol. A ponyva és az igénytelen irodalom viszont nálad szóba sem jöhet.

Mérleg Érzékeny és finom lelkű vagy, sokszor azért veszel meg egy könyvet,mert szép a borítója. Érdeklődésed nagyon széles körű: versek, regények, drámák, divat, ezoterikus könyvek, életrajzok és még ezer szóba jöhet.A lényeg, hogy könnyed legyen és szórakoztató. Általában több könyvet olvasol egyszerre, mert a könyvek világában is szeretsz repkedni, mint egy könnyed pillangó.

Skorpió Szerelem és ezotéria: ez a két kulcsszó, ha az olvasási szokásaidról van szó. Ezen belül is a bizarr, groteszk, szélsőséges dolgokhoz vonzódsz, ezért minden olyan könyv, ami a határokat feszegeti, feltétlen érdekel. Mivel a végső megismerésre törekszel, az emberről is mindent tudni akarsz, ezért a könyvtárban a pszichológiai szakirodalom polcnál is sokat ácsorogsz.

Nyilas HA Nyilas szeret mindenbe belekóstolni. Rengeteg könyvet elkezdesz olvasni, ám ha valamelyik nem köt le, félbehagyod és új olvasmányba kezdesz. Ha viszont jó könyvre bukkansz, elragad a szenvedély, és képes vagy napokig ülni felette, míg a végére nem érsz. Kedvenceid az önfejlesztő könyvek, de az utazás, a filozófia, a művészet és a környezetvédelem is le tud kötni.

Bak Nem szereted a valóságtól elrugaszkodott fikciókat és a sziruposan romantikus történeteket sem. Mivel fontos számodra a múlt és a hagyományok, szívesen olvasol történelemmel kapcsolatos műveket, történelmi regényeket, de a világirodalom időtálló klasszikusait sem veted meg. A divatos regények és a celebek botránykönyvei nem a te műfajod.

Vízöntő Extravagáns és nyitott vagy, bármibe hajlandó vagy beleolvasni, hiszen szenvedélyesen érdekel a világ. Fontosak számodra az eszmék, ezért a filozófiai művek, nagy emberek életrajzai, illetve társadalmi utópiák is lekötnek. Mivel nagyon foglalkoztat az ember, a pszichológiai tárgyú könyvek is számot tarthatnak az érdeklődésedre. A tudományok, technikai vívmányok sem hagynak hidegen.

Halak A romantikus és álmodozó Halak romantikában utazik. Imádod a szép, szívmelengető történeteket, amelyek a jó győzelmével végződnek. Felnőttkorodban is szívesen olvasol majd meséket. A művészetek is nagyon foglalkoztatnak, gyakran magad is alkotsz, ezért minden művészettel kapcsolatos mű megdobogtatja a szíved. Az ezotéria is érdekel, az ezzel kapcsolatos művek is lekötnek.

9


Így várd halloweenpartira a vendégeket! Halloween-partit rendezel és melegszendvicsekkel várod a vendégeket? Oké, de legalább egy kicsit dobd fel a menüt! Tippjeink pofonegyszerűek. Szellemes banánok és tök jó mandarinok Vágd félbe a banánokat, és csokiból, csokidarából, mazsolából készíts szemet és szájat minden egyes szellemnek. A banánokat

csak a vendégek érkezése előtt készítsd el, különben hamar megbarnulnak! A minitökök elkészítése sem kíván tehetséget. A mandarinokat egyszerűen csak meg kell szabadítanotok a héjától, a tökszárat pedig helyettesíthetitek rövidre tördelt ropival. Pudingsírok Az édesség sem marad-

hat el a halloween alkalmából megrakott asztalról. Attól függően, hány vendéget vársz, főzz meg néhány tasak csokipudingot – a családtagokról se feledkezz meg! Ha elkészült, töltsd őket alacsony üvegpoha-

rakba vagy üvegtálkákba – a lényeg, hogy amibe kerül a puding, az átlátszó legyen! Amíg kihűl, készítsd el a dermesztő sírköveket: egyszerű háztartási kekszre lesz szükséged, amire olvasztott csokival tudsz írni. Ha teljesen kihűltek a pudingok, szórd meg mindegyiket csokidarával. Végül óvatosan állítsd bele őket a pudingokba!

lyedéseibe és tedd be sülni. Légkeveréses sütőben 180 fokon süsd. 25 perc elteltével aranybarna, illatos sütiket fogsz kapni. Cukroscsokis pókháló Amíg sül a muffin, érdemes a mázat elkészíte-

Tipp: a felirathoz néhány kocka étcsokit olvassz meg egy kis tálkában a mikróban – (max. 40 másodperc). A krémes, olvadt csokit töltsd kicsi fagyasztótasakba.A tasak csücskét – nagyon picit – csípd le. Ezzel rajzolj a kekszre! Pókhálós muffinok Egy egyszerű alapreceptet kínálunk, hogy több időd maradjon a díszítésre. • 150 g vaj • 150 g porcukor • 1 rúd vanília (belseje!), ha nincs, akkor 1 csomag vaníliás cukor vagy egy kávéskanál vaníliaaroma • 2 db tojás • 150 g finomliszt • 7 g sütőpor • 1 citrom héja • 40 ml zsíros tej

a vajat és a cukrot. Add hozzá a vaníliát, jöhet bele a citromhéj. 3. Folyamatos keverés mellett egyenként add hozzá a tojásokat. 4. Most keverd össze a száraz anyagokat, vagyis a

ned. Roppant egyszerű a dolgod: 25 dkg porcukorra önts 1–2 evőkanál vizet, ha szereted a citromot, akkor víz helyett facsarj ki két evőkanál friss citromlét! Kicsit melegítsd meg a

sütőport és a lisztet. 5. A lisztes keverék apránként mehet bele a vajastojásos tésztába. 6. Majd pedig folyamatos keverés mellett csurgasd bele a tejet is. 7. A nyers tésztát kanalazd a muffinsütő mé-

masszát, majd kevergesd, amíg el nem olvad a cukor, aztán még melegen kend a kihűlt muffinok tetejére. Ha a cukormáz megszilárdult, rajzold meg a pókhálót olvasztott csokiból.

Elkészítés: 1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra és tegyél a muffintepsibe 12 db muffinkapszlit. 2. Kapard ki a vaníliarúd belsejét, majd keverd habosra

A világ legkisebb kamerája Az elektronikai vállalatok versenyében megszületett egy miniatűr kamera, amely elfér akár a mutatóujjadon is, s amely nem a Távol-Keleten, hanem Amerikában, a Hammanacher Schlemmer fejlesztésében látta meg a napvilágot. A kamera méretei: 2,5 x 2,5 x 2,6 centiméter, s persze pihekönnyű, mindössze 12 gramm. Kis méretei ellenére komoly tudással rendelkezik: 2 megapixeles felbontásával 1600x1200-as fényképeket és 640x480-as videókat lehet vele készíteni. A felvételeket egy SD vagy adott esetben egy SDHC kártyára rögzíti, mellesleg még egy USB csatlakozó is helyet kapott az aprócska készüléken. Ráadásul az objektív is cserélhető, sőt kiegészíthető. Az objektívek vázon tartásáról szimpla mágnesek gondoskodnak. És az ár? 100 euró alatt van.

10

Abraham Klaudia I IFFI I 22001133. . ookkt tóóbbeer r 2244. .


Ifi fejtörők

Labirintus

Kakukktojás Melyik nem tartozik a többi közé? Ausztria, Szlovákia, Csehország, Románia, Ukrajna

– Használt a szúnyogriasztó, amit tegnap adtam? – kérdi a szőke nőtől a szomszédja. – Sajnos nem. Egész éjjel csíptek a dögök, pedig este megittam az egészet! – Mit mond a szőke nő a barátjának? – ??? – Drágám, kívülről lehet, hogy szőke vagyok, de belülről sötét!

Csehország, mert nem határos Magyarországgal Megoldás:

Ne számolj!

– Három elefánt ül a fán és sakkoznak. Mi ebben a lehetetlen? – ??? – Hárman nem lehet sakkozni!

A 666-ot másfélszeresére kell növelni úgy, hogy nem szorozzuk és semmiféle aritmetikai műveletet nem végzünk vele. Tudtad? A nyugati világ leghíresebb mitológiai útvesztője Minósz király labirintusa Krétán, amely a félig ember, félig bika Minótaurosz egykori otthona volt.Az athéni hős, Thészeusz megtalálta az utat a labirintusban és megölte a Minótauroszt. A krétai Knósszoszban, a minószi palotában végzett ásatások labirintusnak ugyan nem találták nyomát, bőséges bizonyítékaira bukkantak azonban a bikakultusznak, melynek jelképe a bárd, a labrüsz volt; talán ebből ered a „labirintus” szó.

Hibakereső Megoldás: A számot leírjuk és a papírt megfordítjuk, így 999 lesz belőle.

A posztó A szabónak van egy 16 méteres posztódarabja, ebből minden nap levág 2 métert. Hányadik nap vágja le az utolsó darabot, hogy meglegyen a pontosan 2 méteres rész?

A feng-shui szerint a munkahelyünkön soha ne üljünk az ablakkal szemben. Traktoros vagyok, akkor most mit csináljak? – Mondjatok olyan szavakat, amiben „R” betű van! – Tojás! – feleli Móricka. – Hol van abban „R”, kisfiam? – Hát a sárgájában. A skót és felesége étterembe mennek. Ketten rendelnek egy szendvicset. Mikor a pincér kihozza, a férj kettévágja a szendvicset és elkezd falatozni, míg a feleség csak ül és nézi. – Ön nem eszik? – kérdi a pincér a nőtől. – De, hamarosan, ha a férjem végzett és visszaadja a műfogsoromat. – Mit mond a fogyókúrázó zebranő? – Vigyáznom kell a vonalaimra. Kérdezi a friss lótulajdonos a lovászt: – Ma vettem ezt a lovat. Szerinted versenyezhetnék vele? – Persze! Sőt amilyen gebe, még simán le is győznéd!

Megoldás: Az utolsó darabot a hetedik napon vágja le a szabó, a nyolcadik nap már nem kell vágnia, mert pontosan 2 méter marad.

A kis giliszta megkérdezi az anyját: – Anyu, hol van apu? – Elment horgászni, kisfiam – hüppögi sírva az anyja.

Egy kosár alma Egy kosárban öt alma van. Az almákat úgy kell elosztani öt ember között, hogy mindenki kapjon egy almát és a kosárban is maradjon egy. Hogyan csinálnád? Megoldás: Az egyik ember az almával együtt a kosarat is megkapja. I F I 2 013 . o k tó b e r 24 .

ifi viccek

Ha elég szemfülesek vagytok, a két egyformának tűnő halloweenes képeslapon 10 eltérést találhattok. Keressétek meg ezeket!

Az agresszív kismalac sétálgat a városban: – Rohadt meleg, rohadt emberek, rohadt autók. Bárcsak minden köddé válna! Kívánsága teljesül, mindent köd borít. – Rohadt köd!

11


Eliza Doolittle


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.