Népújság, 2012/19.

Page 1

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

56. évfolyam 19. szám Lendva 2012. május 10. ISSN 0352-6569 1,00 EUR

a

s

z

l

o

v

é

n

i

a

i

m

a

g

y

a

r

o

k

h

Info 9–16. oldal

e

t

i

l

a

p

j

a

Lendva Európában

Lendvát az a megtisztelés érte, hogy egyike lehet azon négy szlovéniai városnak – Maribor, Ljubljana,

Domžale, Lendva - amelyek a 17 évesek Európai bajnokság döntőjét bonyolíthatja le. El kell mondani, hogy

ilyen magas szintű labdarúgó eseménynek Szlovénia még nem volt házigazdája. A lendvai Sportparkban rá-

adásul a szlovén válogatott is pályára léphetett, mégpedig hétfőn a B csoport második meccsén a lengyelek

Szentlászlón csökkentették a túl magas formaljdehid szintet

40 éves a táncházmozgalom – táncház Lendván is

Hajdinjak Prendl Silvija, a Kétnyelvű Középiskola igazgatónője:

Mi abban reménykedünk, hogy a tagozatok megmaradnak.

9. oldal

20. oldal

6. oldal

ellen. Ma Lendván a holland és a lengyel csapat mérkőzését láthatja a közönség. Bővebben a 23. oldalon.


Iránytű A parlament Nemzetiségi Bizottsága

Megerősítést nyert az ed e Tomka Tibor

Az eddig és a jövőben gazdag világ egyensúlya? A hétvégi európai választási dömpingben megerősítést nyert, a németek által a kontinensre kényszerített fiskális szigornak már komoly ellenségei is vannak. Európa szerte a válság és a megszorítások miatt előretörő szélsőséges erők, az erőteljesebb uniós országokból érkező schengeni rendszer felülbírálására, szigorítására vonatkozó kezdeményezések, mind egyre inkább valószínűsítik a már évekkel ezelőtt leírt fekete forgatókönyvet, az általános európai káoszt. A megszorítások, az államháztartás stabilitása tetszik vagy nem, alapfeltétele a növekedésnek, amelyre áhítozik, de sehogy sem tudja elérni Európa, legalábbis az unió területének zömében. Nagy bajban vagyunk, a kiútnak semmi jele, pedig már nagyon szükségünk lenne jó hírekre, pozitív példákra. De mi is lehet a baj? Lehet, hogy egyszerűen nem vettük észre, az utóbbi kettő-három évtizedben a nyugati civilizációt, Amerikát, Európát pedig különösképpen egyszerűen lekörözték a többiek, a kisebb-nagyobb ázsiai tigrisek, akik hihetetlen növekedési adatokat, fejlődést tudnak felmutatni. Talán még ennél is fontosabb, a nagy horderejű, világra szóló döntéseket, fejlődési irányvonalakat is már ott hozzák meg, természetesen elsősorban saját érdekeiket védve, ahogy ezt Európa is tette évszázadokon keresztül igen megalázó és pökhendi módon. Mondhatnánk, igen, így könnyű, a nem éppen kecsegtető szociális, emberjogi, életszínvonalbeli körülmények közepette könnyű fejlődést felmutatni, van hová fejlődni. Lehet, hogy csak arról van szó, kiegyenlítődik a helyzet az eddig gazdag és a jövőben gazdag világ között, egyszerűen feláll az egyensúly? Ha így van, reméljük még gyorsabban fejlődnek, mi pedig hamarosan megállunk a zsugorodással. Annyi biztos, közösen, talán még inkább bővülve Európának van esélye ellenállni és akár újra átfordítani a helyzetet, így elsősorban higgadt, megfontolt lépésekre van szükségünk és legalábbis részleges, de gyors sikerekre, különösképpen a perifériákon.

Igazgató: Lázár Beáta, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára, Tomka Tibor, Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Lebar Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,00 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni. A Népújság az SzK BM Nemzetiségi Szolgálata támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

2

Még az ünnepek előtt ült össze a Szlovén Országgyűlés Nemzetiségi Bizottsága, amely az új mandátum 2. rendszeres ülésén egyhangúan megerősítette a bizottság előző mandátumában kialakított célkitűzéseit, támogatta ugyanis a kisebbségi parlamenti frakció az általános nemzetiségi törvényt és az őshonos kisebbségek gazdasági alapját illető eddigi törekvéseit. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Az ülésen a felvezetőben említett két legjelentősebb témát megelőzvén érdekelt testületként, a bizottság illetékességében, tehát a nemzetiségi tételekre vonatkozóan a bizottság tárgyalta a 2012-es állami költségvetés tervezett módosítását. A bizottság elnöke, Göncz László kifejtette, a módosítással a kisebbségek elégedettek lehetnek, a kormány ugyanis betartotta ígéreteit és a javasolt módosításban nem

csökkentette a két őshonos közösséget érintő tételeket. Viszont továbbra is fennáll a kulturális szféra még előző mandátumban megtett lineáris csökkentésének problémája, amely miatt a kisebbségek kulturális intézményei megközelítően 8 százalékos támogatáscsökkentést szenvedtek. A képviselő kifejtette, az aktuális hatalom talál elegendő forrást, hogy ezzel a tétellel legalább a 2013-as költségvetésben kárpótolja. Göncz László előadta továbbá azt is, a kisebbségi média területén is marad-

tak nyitott finanszírozási, rendszerbeli kérdések, ezek megoldására pedig az első és a legjobb esély éppen az általános nemzetiségi törvény lesz. Ezután a költségvetés-módosítás indokait Dejan Krušec, a pénzügyi tárca államtitkára taglalta, a kisebbségi tételek változatlanságát megerősítette Stane Baluh a Nemzetiségi Szakszolgálat igazgatója, majd a bizottság tagjai egyhangúan határozatba foglalták, tájékozódtak az állami költségvetés módosításának kisebbségi tételeiről.

Hodosi nemzetiségi tanács

Goricskói magyar összefogás A hodosi MNÖK még az ünnepek előtt megtartott ülésén elfogadták a 2012-es költségvetést, megerősítették az ösztöndíjazási, illetve az egyesületek támogatási szabályzatát is és újabb közös goricskói magyar kezdeményezést javasoltak. Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Az önkor mányzat költségvetésének bevételi oldala megközelítően 50 ezer eurót tesz ki, ebből 7,5 ezret szánnak az önkormányzati iroda alkalmazottjának kifizetéseire, illetve majdnem 26 ezret az iroda működtetésére. Új tételként szerepel a hodosi MNÖK költségvetésében az egyetemisták ösztöndíjazása, amelyre az idei tanévben 1500 eurót szánnak - az ösztöndíjak osztására a tanács az ülésen egyébként külön szabályzatot is elfogadott. Nagyobb tételnek számít az egyesületek

támogatása is, amelyre az idén 8 ezer eurót szánnak és hasonlóan az egyetemisták ösztöndíjazásával a transzparens ügyvitel érdekében külön pályázati szabályzatot fogadtak el. Az önkormányzat az idén is támogatja a KÁI programjait, erre 3 ezer eurót különített el. A tanács megerősítette az Idegenforgalmi és Promóciós Intézet (IPKI) előterjesztett statútumát, vagyis az intézet tevékenységet a házilag előállított termékek értékesítésével bővítették. A tanács megerősítette Abraham Boris javaslatát, miszerint a három

goricskói önkormányzat négyórás munkaviszonyban alkalmazna egy szakembert, aki a különböző pályázási lehetőségeket kísérné figyelemmel, illetve előkészítené az esetleges pályázatokat. Ez közösségenként havonta 230 euró bruttó terhet jelentene. A kezdeményezést természetesen meg kell erősíteni a többi érintett nemzetiségi tanácsnak is. A tanács megerősítette azt a kezdeményezést is, miszerint az önkormányzat önálló honlappal rendelkezzen, illetve a moravske toplice-i MNÖK kezdeményezését a közös goricskói kulturális nap szervezéséről.

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .


Nemzetiség

eddigi irányvonal A következő napirendi pont alatt az elnöklő elmagyarázta az általános nemzetiségi törvény szükségszerűségének indokait, kifejtette elégedettségét, hogy az aktuális kormány is megértette ennek jelentőségét. Ezután jóformán vita nélkül a bizottság úgy határozott, felhívja a kormányt, minél előbb kezdjen hozzá a törvény elkészítéséhez, a munka során vegye figyelembe az előző mandátumban már elkészített munkaanyagot, illetve a sikeres és hatékony munka érdekében hozzon létre egy szakmai csoportot, amely

biztosítani tudja a törvény mielőbbi, akár 2012-es elfogadását. A következő, a nemzetiségek gazdasági alapjáról szóló napirendi pontot szintén Göncz László vezette fel, majd átadta a szót az illetékes állami tisztségviselő, Monika Kirbiš államtitkárnak, aki vázolta a konkrét lépéseket, amelyeket a kormány, illetve az általa képviselt minisztérium tervez a területen. A bizottság üdvözölte ezeket a törekvéseket és úgy vélte, ezek a már két évtizede gyakorlatban megoldás nélküli terület megnyugtató rendezésének alapjait

A parlament Nemzetiségi Bizottsága tudomásul vette a kisebbségi szervezeteket, önkormányzatokat nem érintő állami költségvetés módosítását. képezhetik. Emellett határozatba foglalták azt is, az illetékes tárcán belül a témával foglalkozó szakértői csoport június végéig konkrétan határozza meg a következő időszak feladatait, megoldásait. A különfélék között a

bizottság a nemzetiségi választási névjegyzékek folyamatos frissítésével kapcsolatban az MMÖNK elnöke, Horváth Ferenc által javasolt és közben megoldódni látszó tárgykört is taglalta, üdvözölte a körvonalozódó megoldást.

Ülésezett a moravske toplice-i MNÖK

Monográfia készül a magyarlakta falvakról A moravske toplice-i MNÖK Tanácsa pénteki 12. rendszeres ülésén az egyesületek finanszírozási szabályzatának elfogadása mellett tájékozódott az önkormányzatba tartozó öt település történelméről és mindennapi életéről szóló projektmunkáról.

része a fényképek és levelezőlapok adatbázisa lesz, amely összegyűjtésére a bemutatást tartó szakember a falvakban élők segítségét is kérte. A bemutató

Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

A formális napirendi pontok után Vugrinec Zsuzsi tanácselnök átadta a szót dr. Kovács Attilának, aki az önkormányzat megbízásából már elkezdte a „Fejezetek Csekefa, Kisfalu, Pártosfalva, Szentlászló és Szerdahely történelméből és mindennapi életéből” című projektet és a tanácsnak be is mutatta a várhatóan 2014 folyamán megjelenő monográfiát. A Nemzetiségi Kutatóintézet munkatársaként, a projekt felelőseként a szakember kifejtette, a területről eddig kevés munka íródott, nagyobb terjedelmű művekben lelhetők fel anyagok, a többi megszerzéséhez pedig levéltári- és terepen végzett kutatómunka szükségeltetik majd. A terv sze-

A tanácstagok igen elégedettek voltak dr. Kovács Attila monográfiát előkészítő projektmunka bemutatójával. Úgy döntöttek a szerzővel, illetve munkáltatójával szerződést kötnek a mű elkészítéséről. rint a monográfia három nagyobb részből áll. Az első részben a szerző egy demográfiai, statisztikai feldolgozást közöl, elsősorban az 1870-es összeírástól kezdődően, habár találhatók némi adatok az emlí-

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .

tett század elejéről is. A második rész a terület történelmi feldolgozását közli, ennek szerzője Göncz László történész lesz. A monográfia harmadik és az olvasó, felhasználó számára talán legnépszerűbb

befejezése után a tanács határozatba foglalta, hogy az említett intézettel és felelőssel szerződést köt a monográfia elkészítésére. A következő napirendi pont alatt a tanács elfogadta az egyesületek finanszírozá-

Többek között szó esett a Muravidéken a magyar kisebbség ellen irányuló még mindig folytatódó gyűlöletbeszédről, amelyről közben kiderült, a rendőrség befejezte a nyomozást és vádemelési eljárást is indítványozott. si szabályzatát. A tárgykört illetően Szabotin László és Vörös Tibor tanácsta­ gok által újból felmerült a kérdés, hogyan tudja az önkormányzat támogatni az egyesületek nélküli faluközösségeket, illetve támogathatók-e ezek azonos módon, mint az egyesületek. Végül a vitában nem tudtak dűlőre jutni, Vugrinec Zsuzsi elnök szerint pedig üdvözlendő lenne, ha ezekben a falvakban is egyesületekbe szerveződnének. Az ülés folytatásában az önkormányzati szakmai kirándulás került terítékre, majd a tanácselnök számolt be az elmúlt időszak legfontosabb történéseiről, többek között a most már véglegesített, a tanács által kezdeményezett és első ízben szeptember folyamán Pártosfalván megszervezésre kerülő közös goricskói magyar kulturális napról beszéltek. Az ülés a különfélékkel záródott, ennél a napirendi pontnál az elnöklő tájékoztatta a tanácsot, értesítést kapott a rendőrségtől, a gyűlöletbeszéd esetében befejeződött a nyomozás, a gyanúsított személy ellen vádemelési eljárást indítottak.

3


Kultúra Felavatták a domonkosfai tájház egy épületét

„Őseink hagyatékát őrizhetjük meg...” A jelen a múltban gyökerezik és magában foglalja a jövő virágait – hangzottak Jakoša Emerik, a Šalovci község MNÖK elnökének szavai vasárnap délután a domonkosfai tájház egy részletének avatóján. Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

E megnyitóval végre alakulni látszik a tájház további sorsa, melynek nyomán a kapornaki, dobronaki

lyet kapott az első kiállítás azokból a tárgyakból, amiket domonkosfaiak adományoztak néhány évvel ezelőtt a néprajzi tárgygyűjtéskor. Most a Šalovci Község MNÖK, a Šalovci Köz-

nyeként végre megnyithatta első kiállítását a tájház. A megnyitott melléképületekben négy kiállítás kapott helyet. A töktermesztés, olajütés bemutatása, a gyümölcstermesztés

Az egykori Kalamár ház még számos munkálat előtt áll, remények szerint a jövőben, gazdag tartalommal méltó helyet foglal majd el a Muravidék már meglévő tájházai sorában. és zsitkóci után egy újabb néprajzi gyűjteménnyel gazdagodhat Muravidék. A Domonkosfa 41. szám alatt, a Kalamár család építtette ház udvarában, a melléképületekben he-

ség, a Mozaik egyesület, a MMÖNK, a Lendvai MNMI, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kultúrális Antropológiai Tanszéke és a Lendvai Galéria-Múzeum összefogásának eredmé-

és pálinkafőzés, a paraszti gazdálkodás eszközei, valamint a népi táplálkozás, növényismeret és lakberendezés eszközei – amik látványraktár formájában sorakoznak a polcokon.

A kiállítás szakmai rendezője Kepéné dr. Bihar Mária és dr. Lendvai Kepe Zoltán, lendvai kutatók és múzeológusok, illetve Kavaš Alojz szociológus voltak. – Fo n to s ü n n e p a mai, hiszen felavattatik a domonkosfai helytörténeti gyűjtemény, mellyel őseink hagyatékát őrizhetjük meg a mai nemzedéknek, azt megmutathatjuk a mai emebernek és az erre járó kirándulónak. – mondta Jakoša Emerik, a domonkosfai magyarság első embere, aki háláját fejezte ki minden szervezetnek és személynek, az önzetlen és eredményes munkájukért melynek nyomán létrejöhetett a kiállítás. Iztok Fartek, Šalovci Község polgármestere szintén üdvözölte a tájház első gyűjteményének megnyitását. Reményei szerint a tájház a község egyik látványosságává válhat, ami fontos szerepet tölthet be a vidéki turizmus fellendülésében is. Horváth Ferenc, a muravidéki csúcsszervezet elnöke szintén szólt az egybegyűltekhez. Gondolataiban jó reményét fejezte ki az épületkomplexum felújításának folytatására,

amelyet a jövőben a Muravidék örökségének fontos stratégiai pontjaként lát. Az elnök köszönetet mondott Škaper Vendelnek és Kocon Józsefnek, az előző ciklus vezetőségének, akik kezdeményezésére ez a projekt elindult. A gyűjtemény szakmai vezetője, dr. Kepe Zoltán a megnyitott kiállítás anyagát mutatta be, majd az Őrség gazdag természeti adottságairól és a tájházhoz fűzött reményeiről szólt. – A kisnemesi kúriákat idéző épület számos mellék és gazdasági épülettel igazán alakalmas, hogy a jövőben bemutassa az őrségi és főként a domonkosfai emberek életmódját, értékeit. A domonkosfai gyűjteménnyel egy páratlan és kihagyhatatlan esélyt kaptunk, hogy valamit tegyünk a jövő generációjáért. A gyűjtemény még sok lehetőséget tartogat magában, reményeink szerint minden évben egy-egy új épület felújítására kerülhet majd sor. A szónoklatok után az épületet mag. Beznec Štefan, evangélikus lelkész szentelte fel, majd Jakoša Emerik, Iztok Fartek, és Horváth Ferenc átvágta azt a szalagot, amivel megnyitásra került a domonkosfai kiállítás. A jeles eseményen a domonkosfai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület énekkara és citeraegyüttese szerepeltek.

Virággal ékes – projektzáró könyvbemutató

Újratanítani, újraéleszteni, újraélni Ezek voltak a keddi sajtótájékoztatóval egybekötött „Múltunk közös értékei – élő örökségünk” című projektet értékelő/záró, valamint kiadvány-bemutató rendezvény kulcsszavai. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Kepe Lili, az MNMI igazgatója köszöntőjében a három régió által kivitelezett, SI-HU „Múltunk közös értékei – élő örökségünk” projekt fontosságát hangsúlyozta, melyben, különösen a tárgyi örökség felkutatásában oroszlán-részt vállalt a

4

Török házaspár, Károly és Marianna. Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke kifejtette: a közös projekt sok olyan program megvalósításában játszott szerepet, amelynek keretében a három régió szakértelmére, szakmai együttműködésére is szükség volt. A „Virággal ékes” című háromnyelvű kiadvány

szerkesztője, szerzője, Török Károlyné Miszori Marianna a „karon lévőktől a bottal járó” korosztályt megmozgató bútorfestési műhelymunkáról beszélt, amelyet 2010-ben Zalában szerveztek. Majd még két alkalommal– Dobronakon és Hosszúfaluban – újra megismételtek. Ezek mellett nem állandó jelleggel,

de több, a paraszti élethez kapcsolódó munkaeszközöket bemutató kiállítást is sikerült szervezni a Muravidéken is. A kiadványról elmondta: nem szakkönyv, nem is tudományos munka, hanem a bútorfestés hagyományának újratanítását célzó-népszerűsítő kiadvány. Negyedikként Kútszegi István, a Vas megyei nyugalmazott művelődési tanácsos a projektek újjáélesztő, szerepét emelte ki. Kútszegi kihangsúlyozta: ma, két hónappal a projektzáró

A projekt keretében megjelent „Virággal ékes” című kiadvány. előtt már nem fér kétség ahhoz, hogy mindenki jól járt, mindannyiunk elégedettségére valósultak meg a dolgok.

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .


Kultúra 20 éves a petesházi hímzőkör

Művészi rangra emelték a hímzést A petesházi Horváth József Művelődési Egyesület hímzőköre április utolsó hétvégéjén ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A hímzők Pulai Lászlóné szakmai vezetése alatt szebbnél-szebb kézimunkákkal rukkolnak elő.

A húsz év alatt rengeteg alkotás gyűlt össze, ezeket a májusi ünnepkör egésze alatt látogathatták az érdeklődők.

Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net Horvat Silvija

Fehér Gabi, a petesházi Horváth József ME elnöke a jubileum alkalmából készült kiállítás-megnyitón elmondta: előtte is hímezgettek a háziasszonyok, hiszen ez a szabadidő-kitöltő tevékenység rájuk volt jellemző, de szervezett formában, népművészeti rangra emelve, csak két évtizede. Eközben kiállítások és bemutatkozások sorozata, a népi iparművészi rang elérése csak az elmúlt időszakban volt lehetséges. Ebben oroszlánrésze volt a szakmai vezetőnek, Pulai Lászlónénak is, akit a „mi Ilánknak” nevez mindenki. Pulai Lászlóné - Ilona, aki a kiállítás szakmai értékelését is vállalta, kifejtette: – A hímzések java hetési

Zala György alkotásai Lendván

A „Béke és a háború szekere” újraöntve Május közepén Lendván bemutatható lesz az az új bronzöntvény – Zala György újabb alkotásának másolata –, melynek munkálatai egy hónapot vesznek igénybe, s a „hazai” öntők szorgalmát, önfeláldozó munkáját dicséri.

A „Béke és a háború szekere” nagyon igényes alkotás, ehhez mérten az öntési előkészület is hosszúra nyúlt. N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .

Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

Gerič Ferenc, a lendvai Galéria-Múzeum igazgatója sikeresnek nevezi azt a tevékenységet, melyet a nehéz idők ellenére is megvalósít az intézet. A Szlovénia-Magyarország határon átívelő pályázatából, a réz árának drasztikus emelkedése ellenére, idén májusra sikerül a hat újraöntött Zala György szoborral a tervet teljesíteni. – A Béke és a háború szekere öt figurából álló kompozíció nagyon precíz öntési műveletet igényel, hiszen minden darabot külön-külön kell legyártani, majd összeállítani. Nem utolsó sorban megadni neki a cizellálással a „dicsőséges” patinát. A 14 nap alatt szinte a nap 24 óráját vette igénybe az előkészület és az öntésre való felkészülés. Kiváló

hímzés, a vállkendő, az ingujj és a bújtatás. Van egy pici palóc, erdélyi is akad, de van kalocsai és egy szlovén minta is. Van köztünk, s ez külön örömmel tölthet el bennünket, aki már elnyerte a népi iparművész címet, van olyan, például Vida Ilonka néni, aki már úgy született. Neki egyébként fel is ajánlották a címet, de szerénysége nem engedte elfogadni. Én mindenkinek szeretettel köszönöm, hogy befogadtatok, hogy közétek jöhettem, hogy segíthettem a munkát. Ide különben mindenki szeretettel jön. Kepe Lili, az MNMI igazgatója elmondta, nagy örömmel adja át a hímző szakkörnek az elismerő oklevelet, hiszen a tevékenységet Petesházán az elsők között kezdték el. A megnyitót kísérő kulturális műsorban fellépett a helybéli népdalkör, a hármasmalmi népdalkör, valamint a hídvégi szlovén néptánccsoport. mesterhármas dolgozik most itt együtt: Lipovics János, Márfalvi Róbert és a szakmát közben kitanuló Császár Dezső. Én pedig az anyagi feltételeken és a kölcsönzésen, illetve bérlési feltételek teljesítésén dolgoztam – mondja Gerič. Melyek a már elkészült szobrok, s mikor lesznek így együtt is láthatók, teljes fényükben? – kérdezzük meglátogatva az öntési munkálatokat. – A Tanulmányfej, a Szántóvető, a Lovag-szobor, Géniusz pálmával, az Egri csata-jelenet, a Háború és béke szekere, nagyon nagy értéket képvisel, hiszen a legsúlyosabb öntött alkotás (mintegy 300 kilogramm súlyú), 80 ezer euró a becsült értéke. A Béke és a háború szekere című munkát is 30 ezer euróra becsülik, hiszen a nemesfém értéke az utóbbi években a többszörösére emelkedett. Az emlékszoba az új alkotásokkal május 21-től lesz a nagyközönség számára látogatható, addigra pedig a szobrok is a helyükre kerülnek.

5


Muravidék Lendvai Kétnyelvű Középiskola

A tanításon kívüli projektek is fontosak A Lendvai Kétnyelvű Középiskolában a májusi ünnepek előtt nyílt napot szerveztek, amelyen a tanárok és a diákok közösen mutatták be a főbb projekteket és az egyéb tevékenységeket. Ez alkalommal Hajdinjak Prendl Silvija igazgatónővel néhány aktuális témáról is szóltunk. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

„Minden iskola arra törekszik, hogy az általános műveltségi és tudásszintet meghaladó nívós oktatást biztosítson a tanulók számára, illetőleg az érettségire való felkészítés mellett a mai közfelfogást meghaladó életmódból és korosztályi sajátosságból adódó tapasztalattal is felvértezze a diákokat”- nyitotta a szülőknek, érdeklődők-

A Nyílt napon számos információ, tájékoztató anyag várta az érdeklődőket.

Arany elismerés a Vita kamarakórusnak

A Vita Kamarakórus fellepése a Musica Mundi kórusok világversenyén Velencében. A lendvai Vita kamarakórus arany elismeréssel tért haza a velencei Lidon megszervezet rangos Musica Mundi kórusok nemzetközi versenyéről. A kórus Danijel Berden karnagy vezetésével, kibővített felállásban május 1-én lépett fel a Vivaldi Színház auditóriumában. A versenyszabályok értelmében három énekkel – Thomas Morley: April Is in My Mistress’ Face, Felix M. Bartholdy: Die Nachtigall

6

és Slavko Šuklar: Zrejlo je žito – mutatkoztak be és a produkciók minőségével elnyerték az arany elismerést, valamint egy öt éves időszakra szóló minőségi bizonylatot, mely részvételi lehetőséget biztosít minden kórusversenyre a világon. A kórusok – a verseny keretében –, a kórusok fesztiválján és szabadtéri fellépéseken, ún. Open air fellépéseken is képviselték városukat, országukat; a Vita a velencei Campo S.

Stefano téren mutatkozott be a közönségnek. Az 1988-ban először megszer vezett Musica Mundi nemzetközi versenyen – melyet a németországi Interkultur Alapítvány működtet és az Unesco támogatását is élvezi –, az idén 48 kórus vett részt. A Vita Kamarakórus 2009-ben Budapesten szerepelt először a versenyen, szintén arany minősítéssel térve haza.

Hajdinjak Prendl Silvija, igazgatónő: Iskolajárást és bemutatókat is szervezünk – Iskolanépszerűsítőnek is jól tanállományt? jött a nyílt nap… – Abban reménykedünk, – Igen, bár a reméltnél ke- hogy a tavaly elfogadott normavesebb szülő jött el. A beiratko- tívákat nem fogják érinteni a tazások, illetve jelentkezések júni- karékossági csomag eljárásai. A usig tartanak, eddig viszonylag közszféra általános bércsökkenkevés az érdeklődés az iskola tési trendjeibe úgysem tudunk programjai iránt. De beavatkozni, ez a tervezünk még iskoszakszervezet dolga. lajárást, mert ez volt – A kétnyelvű moaz elmúlt években is dell fejlesztésére kiírt a praxis. Általában pályázat ügye hol tart? ott dől el a dolog. A – Egyelőre a konkurencia a tértervek szintjén, naségben igen nagy, az gyon fontos lenne, elszívó hatás már itt ha legalább a módközépiskolai szinten szertan elkészülne, is érvényesül. Mi abamit kimondottan ban reménykedünk, Hajdinjak Prendl team-munka eredhogy a két gimnáziu- Silvija ményeként tudok mi és közgazdasági, elképzelni. Valahogy illetve az összevont a gépészeti az elméleti alapvetés és a gyatagozat megmarad. A SI-HU korlati tapasztalat ötvözésével. projektek terén, pl. a Dán Iskola Egyelőre nincs nagy tolongás projekt és mások is folyamatosan ez ügyben, pedig ez egy konkrét működnek, új lehetőségeket is feladat lenne, mely eredményt kínálnak az oktatás terén. Ezeket is hozna. A minisztérium ebben ki kell használnunk a jövőben is. partner, bár nagyon szigorú – A restrikció és a reformok kritikának vet alá mindent, eredmennyiben érinthetik a létszámot, a ményt vár, megalapozott tervet. nek szervezett nyílt napot Hajdinjak Prendl Silvija igazgatónő. Lovrenčec Alenka pedagógiai tanácsos pedig az iskolai és az iskolán kívüli tevékenységekről szólt. Ezek közül is kiemelte a vitázó, a színházi, a képzőművészeti szakkörök munkáját, valamint az iskolaújság köré csoportosuló, és a vetélkedőkön résztvevő diákok tevékenységét. A „Korszerűsített Gimnázium” projektben a diákok a kritikai alapú gondolkodást fejlesztik, a filmkultúra és a tanulás alapjaival ismerkednek. Már 10 éve sikeresen valósul meg a Kultúrák közötti kommunikáció a Kárpát-medencében projekt, a Középiskolák Egészséges Életmódhálózata projekt 2011-ben indult, s 2013-ig tart – sorolta a pedagógus. Az „Önkéntesek” akcióban

részt vevő diákok nagy szociális érzékkel foglalkoznak a különleges elbánást igénylő és nehézségekkel küszködő gyermekekkel, illetve az Idősebb Polgárok Otthonának lakóit látogatják. A „Slovenski učni krogi” (Szlovén tanulmányi körök) projekt, mely Szlovénia 9 középiskolájával együtt valósul meg, Gaál Mária, Kovač Ildikó és mag. Zver Gabriela tanárok mutatták be. A látogatók kivetítőkön, panókon és a munkaközösségek által felállított standokon informálódhattak a különböző projektek megvalósulási fázisairól. Ezeken szórólapok is várták az érdeklődőket. A késő esti órákban pedig a Kmica asztrológiai csoport csillagvizsgálásra invitálta a diákokat.

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .


Muravidék A LindArt győztes párosának tárlata

Lendva ihlette festmények A lendvai Várgalériában június 1-ig megtekinthető Francisco Perez-Totem chilei és Szántó István magyarországi festőművészek, a tavalyi LindArt Nemzetközi Ifjúsági Művésztelep győztes párosának kiállítása. Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net

A hétvégi kiállítás megnyitón a két fiatal művészt - és részben Lendva ihlette festményeiket - Iványi

Bianca, budapesti művészettörténész méltatta. Francisco Perez hatalmas, szuggesztív képeket fest, melyek néha riasztóak és sejtelmesek, de egyúttal játékosak, fantáziavilágát

elevenítik meg groteszk alakokkal, álomszerű jelenetekkel… Képzeletvilága vad színeivel, hangulatával, váratlan fordulatával jelen van minden alkotásában, jellemezte Iványi

Beruházás az oktatásba

Új építésű és felújított óvoda Anton Balažek, Lendva Község polgármestere és Tadej Ružič, az SGP Pomgrad vállalat igazgatója május 8-án aláírták a régi városrészben építendő új óvoda és a Tomšič utcai óvoda energetikai és funkcionális felújításának kivitelezési szerződését. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Az új óvoda környezetbarát, alacsony energia felhasználó, kétszintes, pince nélküli épület lesz, parkolókkal, s a régi városrész rendezését is jelenti. A földszinten 6 csoportszoba és játszóterem lesz, az emeleten pedig az alkalma-

kicserélik a tetőcserepet és a nyílászárókat, s felújítják a belső helyiségeket, a mosdókat, a vezetékeket, megnagyobbítják a konyhát, fedett teraszokat alakítanak ki. A munkálatok júniusban kezdődnek el, s szeptemberre befejeződnek. Az óvodásokat ez idő alatt a Mohor utcai és a hosszúfalui óvodában

nem teljesen rendezett, hiszen nincs megerősített válasz az országtól. A nem vállalás esetében a község hitelhez folyamodik. Mivel a községben már volt példa arra, hogy az ország nem állta a kétnyelvű oktatásban folytatott invesztíció költségeit, a község javaslatot tett a minisztérium felé bocsássa a község

A szerződés ünnepélyes aláírása a lendvai városházán. zottak helyiségei. Az épület 880 négyzetméternyi belterülettel rendelkezik, teteje zöld, illetve füvesített lesz, homlokzata vörösfenyőből készül. Az építési munkálatok májusban indulnak. A Tomšič utcai óvoda energetikai felújítása és egyéb munkálatai során

fogadják. A két beruházás összes költsége 2,4 millió euró, ebből az új óvoda építése 1,2 millió euró. A két invesztíció értékének 85 százalékát az EU strukturális alapja állja, mintegy 1,4 millió euró értékben, az állam 261 ezer eurót biztosít, míg a 722 ezer euró fedezete

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .

tulajdonába a régi középiskola épületét. A döntésre még várnak – nyilatkozta Balažek polgármester. Az új óvoda építési és az óvoda felújítási tervét Andrej Žižek építész, a maribori Arhilab Kft. munkatársa készítette, a munkálatok felügyeletét a maribori Proplus Kft. végzi.

Szántó István és Francisco Perez-Totem közös tárlata – a fotón Baumgartner Dubravko, a LindArt egyik vezetője és Iványi Bianca, művészettörténésszel – séta Európa és Dél-Amerika világában. Bianca. A Totem név is erőteljes művészi énjére utal, mellyel a chilei festő már jól ismert lett a berlini kortárs művészi szcénában, ahol most él. Szántó István művészi megnyilvánulása nyugodtabb, de tartalmában semmivel sem visszafogottabb. Műciklusai egy nagy közös téma köré fonódnak: ősi magyar motívumokat használ fel egy egyszerre személyes és közös identitás újraélése céljából. Az utóbbi években „mézeskalácsokat” fest, sőt készít is: mézes

tésztából süti meg a kompozícióit és kísérletezik velük. E mellett mostanában szinte szürreális elemekkel átszőtt alkotásokat készít, kísérletezve a technikákkal (pl. nagy frízszerű papírkivágások…) megjelenítve a magyar motívumkincseket – mutatta be Szántó munkásságát Iványi Bianca. A kiállítás – nem mindennapos, de a művészetben mi az – Európa és Dél-Amerika forma, motívum és álomvilágának kaleidoszkópja – művészi szemmel.

Veszélybe kerülhet a gyerekek baškai nyári üdültetése Az első szülők már érdeklődnek a jól megszokott és bevált baškai nyári üdültetés iránt, amellyel elsősorban a rosszabb anyagi körülmények között élő gyerekek juthattak jutányos áron táborozáshoz. Az eddigi szervezők nem tudnak sem biztosat, sem biztatót mondani a szülőknek. Lehetséges ugyanis, hogy a Szlovén Egészségbiztosítási Intézet az esetleges költségvetési megvonások miatt jelentősen csökkenti a támogatását, amely az elmúlt években a meghatározott ár (12 napra 310,00 EUR) kétharmadát tette ki. A Muravidékről öt turnusban utazott mintegy 800 gyerek évente a tengerpartra, s a megadott kvótát sosem volt gond feltölteni. A biztosító döntését az állami költségvetés-módosításához köti, azaz amennyiben az állam csökkenti az intézet támogatását, akkor a biztosító vélhetően a támogatás megvonása vagy csökkentése mellett dönt. HF

7


Mezőgazdaság Javában folyik a paradicsomszüret

Integrált termesztésű, természetes módon porzott, kézzel szedett paradicsom a renkovci üvegházból A Paradajz Kft. Renkovcin 4 hektáron felépített üvegházában ez év februárjában mintegy 48 ezer palántát ültettek el tőzeg és kókuszszálak keverékébe. Az első paradicsomok áprilisban beértek, a terményszüret javában folyik. Így megy ez december végéig. A munkánknak talán mégis lesz eredménye – mondta Dejan Šumak, a kft. társtulajdonosa. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

Mielőtt az üvegházba a paradicsomok közé léptünk volna, fertőtlenítővel

közötti meleget, most még gázfűtéssel – ami télen kikerülhetetlen lesz -, de később minél magasabb arányban geotermális hőt kívánunk alkalmazni, a költségek mi-

biztosítunk – mondta Dejan Šumak, mely kollégájával, Martin Žigo technológussal igyekszik a 6,5 millió eurós beruházásból a terv szerintit visszahozni. Már a

eddig nem volt szükséges semmiféle biológiai növényvédelmet alkalmaznunk, a szakmaiságot, pontosságot, tisztaságot bizonyítja. A növények porzását 20 kaptárból mintegy 1000 poszméh végezte. A kezdetben ellustultak, hiszen sok eledelt kaptak tőlünk, ahelyett, hogy a táplálékot/ virágport a paradicsomról szedték volna. Koplalásra kényszerültek… – meséli a tapasztalatot Šumak. Az üvegházas paradicsomtermesztésben jelenleg 35-en dolgoznak, hiszen a szüret mellett állandó zöldmunkát is kell végezni mintegy 150 ezer hajtásról, emelőből, a nem éppen kedvező körülmények között. A paradicsom szüret fő szezonja a nyári hónapokban várható, mintegy 80 tonna termény hetente. A munkaidő 6-tól 15,30-ig tart, a csúcsszezonban tovább is. A kézi szedés és zöldmunka, amit szintén kézzel végeznek, időigényes. A munkaerő a hazai környékből érkezik,

lunk biztosított körülményt figyelembe véve, mi a vásárlóknak egészséges, friss, ízletes paradicsomot kínálunk, helyben, Renkovcin is. A mi paradicsomunk ára magasabb, mint általában a nagy üzletházaké, de mi kimondottan a minőséggel, hazai terménnyel kívánunk konkurálni, és a jó minőséghez irányítani a fogyasztókat. A jelenleg még mindig alacsony men�nyiség miatt, egyelőre csak egy üzletben lehet a Lušt paradicsomot megvásárolni, de célunk többet termelni és a HORECA hálózatba is bejutni – mondta Šumak, s hozzá fűzte, ha a bürokrácia malmai gyorsabban őrölnek, mint az üvegházba való beruházáskor (a terv megvalósítása 5 évig tartott), akkor jövőre már még egy hasonló nagyságú üvegházra számítanak egy újfajta paradicsom termesztésére. Részesei a Kupuj slovensko (Vásárolj szlovén terméket) akciónak is. A Paradajz Kft. üvegház közvetlenül a muravidéki

Dejan Šumak elégedett az eddigi termesztéssel, aminél semmiféle növény védőszert nem alkalmaztak. átitatott lábtörlőre kellett lépnünk. A már magasra nőtt és felfűzött növényeket megérinteni sem szabadott. Az állványokról szép, tömör fürtökben lógtak az egyforma nagyságú, piros paradicsomok. A zöldséget kézzel szedik, válogatják, dobozokba rakják, s Lušt márkanév alatt azonnal a bolt polcára kerül. A szlovén eredetű, nem génkezelt növénypalántát Magyarországon nevelték ültetésképesre. Az ültetvénybe oltott Briliant fajta fürtparadicsomok kerültek. A legfontosabb az, hogy a növények mindvégig fertőzetlenek maradjanak, erre külön ügyelnek. – A paradicsom termesztéshez optimális feltételeket biztosítunk, a 25-28 fok

8

att is. Fontos a levegő páratartalma is, a növényeknek a tápanyag, a víz (többek közt az üvegház tetejéről összegyűjtött esővíz) öntözőrendszer által való adagolása, a fény, melyet az üvegház tetején nyíló ablakok automatikus működésével

kezdetben. Komolyan foglalkozna piacon való elhelyezkedéssel is, a termény magas minősége mellett itt is eredményre számítanak. – Évi 2000 tonna paradicsomot kívánunk termeszteni. Biotechnikai termesztést folytatunk. Az, hogy

A kézzel leszedett paradicsom már az üvegházban dobozokba kerül, amit kocsikon a sorok közé tolnak.

A mai, korszerű mezőgazdasági tevékenység, az üvegházas paradicsomtermesztés. s többek közt áprilisban fejezték be azt a képzést, melyet a Mura egykori dolgozói számára szerveztek a Foglalkoztató Intézettel együtt. Az üvegházas munka azonban bizonyos követelményekkel jár. – Csak a teljesen beérett paradicsom fürtöt szedjük le, kézzel, jelenleg 40-60 tonnát hetente. Minden ná-

autópálya mellett helyezkedik el, így a szállításnál sincsenek különösebb gondok, a megrendelőkhöz rövid időn belül eljut a beérett paradicsom. Egyébként a termesztési költségek és a termény magas minősége miatt a paradicsom feldolgozásában nem gondolkodnak, hiszen nem ipari paradicsomot termesztenek.

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .


A kisiparosok szavaztak

Info

A nem kötelező tagság mellett döntöttek A Szlovén Kisipari és Vállalkozási Kamara keretében a tagok április 25-én szavazással nyilvánítottak véleményt a céhkamara tagsági formájáról. Muravidéken a ljutomeri kisiparosok támogatják a jelenlegi, a kötelező tagságot. Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A szavazás részvétele országos szinten 18,6 százalékos volt (az 51.318 bejegyzett kisiparosból 9.320-an adták le szavazatukat). A nem hivatalos adatok szerint a jelenlegi, kötelező tagság mellett 30,7 százalékban voksoltak. Muravidéken is elve-

tették a kötelező kamarai tagságot, így szavaztak Muraszombatban, Gornja Radgonán és Lendván, míg Ljutomerben a változás ellen szavaztak. Lendván a Kisipari és Vállalkozási Kamara tagsága 440 körül mozog, de mint Bánutai Éva-Mária, a kamara elnöke elmondta, a szavazáson nagyon kevesen jelentek meg.

– Tekintet nélkül a szavazás eredményére én optimista vagyok és bízom benne, hogy visszatérnek hozzánk a tagok. Az idő megmutatja, hogy mennyit is ér, és mit jelent a kisipari és vállalkozási kamarához való tartozás, a szolgáltatásaink, amit a tagok számára ingyenesen biztosítottunk. Csalódott vagyok a részvételben, a végeredmény

Bánutai ÉvaMária: „Nem kedvez az idő az ilyenfajta döntéseknek. A kamaránk tovább működik, bízom benne, hogy a jelentősebb iparosok mégis nálunk maradnak.” nagyon szoros volt. Hogy mikor lép be a változás, nem tudni, hiszen törvényhozási folyamatról van szó, amihez kikérték a kisiparosok véleményét – mondta Bánutai Éva-Mária.

A kamarai tagságdíj havi 10-50 euró között alakult. Ha a jövőben a kamarai tagdíj ö n k é n te s l e s z , a szolgáltatást igénylő kisiparosnak, vállalkozónak ennek fejében fizetnie kell. De tekintettel a szavazás eredményére, a kisiparosok inkább az utóbbit választják, jelezvén netán azt is, hogy a múltban talán mégsem voltak a legelégedettebbek a tagdíjért nyújtottakkal.

Szentlászlón csökkentették a túl magas formaldehid szintet A szentlászlói biogázerőmű felépítése óta borzolja a polgárok kedélyét. A Panvita Ekotech Kft. tulajdonában lévő erőmű üzemelésével kapcsolatosan az elmúlt években több kifogás is érkezett. A kibocsátott gázok - elsősorban a formaldehid koncentráció - miatt Göncz László, nemzetiségi képviselő nemrég újabb kérdést intézett a mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszterhez, aki írásban válaszolt is a kérdésre. Franc Bogovič illeté-

kes miniszter válaszában kifejti az üzemeltető 2007 júliusától rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel, amely kötelezi arra, hogy háromévente végezzen levegő emisszió vizsgálatot, az első ilyen 2012 során esedékes. Az előző 2009ben megejtett vizsgálaton mindent rendben találtak. Az illetékes felügyelőségnek a környezetvédelmi törvény alapján jogában van bármikor rendkívüli vizsgálatot elrendelni, ezt meg is tette 2011 novemberében. Az elvégzett vizsgá-

lat alapján megállapították, hogy a rákkeltőnek számító formaldehid kibocsátás jóval meghaladja az előírt értékeket, míg a hidrogénszulfid értékeit rendben találták. A megállapítások miatt a felügyelőség határozatban kötelezte az üzemeltetőt, csökkentse a formaldehid kibocsátás mértékét. Az üzemeltető a miniszteri válasz szerint intézkedett is, egy külön katalizátor beépítésével csökkentette az említett rákkeltő gáz kibocsátást a megengedett határérték

felére. Ezt bizonyítja az illetékes egészségvédelmi intézet utólagos mérése is. A környezetvédelmi szakfelügyelőség 2011 novemberében a szentlászlói biogáz-erőmű fermentációs maradékának rendkívüli vizsgálatát is elrendelte, majd megállapítást nyert, hogy elfogadható a vizsgált káros anyagok tartalma, a réz, a kadmium és a cink tartalom azonban túl magas ahhoz, hogy a fermentációs maradékot közvetlenül újra lehessen hasznosítani a szántóföl-

deken. A későbbiekben megállapítást nyert, hogy az üzemeltető ezt tiszteletben is tartja, ahogy azt is, hogy a folyékony halmazállapotú maradékot összegyűjtik és a nemščaki üzembe szállítják. A miniszteri válaszlevél kifejti azt is, 2012 során esedékes a szentlászlói üzem zajszintjének mérése is, nem válaszol azonban a képviselő azon kérdésére, mikor kezd hozzá a tárca a levegőbe bocsátott gázok szabályozásához. tt

Párizs – François Hollande szocialista politikus nyerte vasárnap a francia elnökválasztást (52 százalékos támoga-

a hatalomba. A konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő 48 százalékot ért el. Hollande az V. köztársaság hetedik köztársasági elnöke és a második baloldali államfője François Mitterrand (1981-1995) után. Sarkozy bejelentette, hogy már nem akar aktívan politizálni, s arra biztatta konzervatív párttársait, hogy tartsák meg egységüket. Négy hét múlva esedékesek a francia parlamenti választások.

Berlin – A Welt am Sonntag című konzervatív német lap szerint az idén Nádas Péter kaphatja az irodalmi Nobel-díjat. A Párhuzamos történetek című, magyarul először 2005-ben, németül pedig az idén februárban megjelent Nádas-regénnyel összefüggésben megjelent, hogy Nádas Péter alkotása a tavaszi könyvtermés „nagy regénye”, a magyar író pedig így „most Nobel-díj-esélyesnek számít”. A Párhuzamos

történetek egyébként már három német irodalmi díjat nyert el. Legutóbb – április

hétről hétre Ljubljana – Szlovéniában kedden, május 8-án elkezdődött a Vöröskereszt Hete. A „Fiatalok a szebb világért” szlogen alatt május 15-ig számos rendezvényre és akcióra kerül sor. Már hagyományosan a Vöröskereszt hetében a postákon és a vasúton a küldeményekért,illetve a jegyekért jótékonysági célra 0,15 eurót kell hozzáfizetni.

tottsággal). Ezzel 17 év után tér vissza a francia baloldal

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .

végén – a Brücke Berlindíjat odaítélő zsűri jelentette be, hogy Nádas Péter és a regényt németre fordító Christina Viragh kapja az elismerést.

9


Info a mai napon... Május 10-én történt 1843 Először mutatták be az Egressy Béni által megzenésített Szózatot. 1849 Meghalt Hokusai Katsushika japán festő, fametsző (Manga című rajzsorozat). 1871 Franciaország és Poroszország megkötötte a Frankfurti békét. 1896 Budapesten, a Royal szállóban megrendezték az első filmvetítést. 1899 Megszületett Fred Astaire amerikai színész, szteptáncos. 1929 Megszületett Kányádi Sándor romániai magyar író, költő, műfordító. 1933 Berlinben a fasiszták könyvégetést rendeztek. 1947 Hazatért Magyrországra a Szépművészeti Múzeum műkincseinek legnagyobb hányada. 1949 Megszületett Kornis Mihály író, dramaturg. Művei: Halleluja, Körmagyar, Magyar rekviem. 1990 Ljubljanában megtartotta alakuló ülését az első szlovén parlament.

visszapillantó

1992. május 15-én, 19. szám

Valami megmozdult Lakosban A lakosi helyi közösségben már januárban vezetőséget cseréltek, így a helyi közösség elnöke Kósa István, alelnöke Dávid János, titkára és egyben pénztárosa Gönc Klára lett. Kósa Istvánnal járva megtudtuk, hogy gazdag munkatervet dolgoztak ki erre az évre, mivel az előzőek hiányosságait minél előbb ki akarják javítani. A halottasház felújítását már 1988-tól tervbe vették, csak az engedélyt ezen a tavaszon sikerült az elöljáróknak elintézniük, már meg is kezdték a munkálatokat. A folyószámlájukra, erre a célra már 500 ezer tolart át is utaltak, a falu lakossága pedig önkéntes munkával pótolja a hiányzó részt. Elkészültek a tervek

Megkezdődött a halottasház felújítása a kábeltévé bevezetésére is, mivel a két faluban 71 jelentkező gyűlt össze. A helyi közösség tagjai még a kivitelezők árajánlatain gondolkoznak, mivel a legmegfelelőbb és a legolcsóbb ajánlatot szeretnék kivá-

étel, erő, egészség

lasztani. Ha az engedélyt megkapják és kiválasztják a megfelelő kivitelezőt, akkor két hónapon belül elkészül a kábeltévé a lakosi helyi közösségben. Már nyolc éve tervezik az utcai világítást Felső és Alsólakosban is, a

szükséges lámpákat is megvették, viszont a felszerelésükre még nem került sor. Az új vezetőség a maribori Útgazdálkodási Vállalattól beszerezte a szükséges engedélyt az utcai világításhoz. Hamarosan sor kerül azoknak a helyeknek a kijelölése, ahová az utcai lámpákat fogják felszerelni. A mezei utak karbantartá­ sára is sor kerül, főleg azon a szakaszon, amely a gát felé vezet. Tervbe vették a felsőlakosi kultúrház mellékhelyiségeinek kiépítését is, amelyre 200-250 ezer tolart szánnak. Kósa István, a helyi közösség elnöke reméli, hogy a két falu lakossága az új vezetőség mellé áll, annak ellenére, hogy ellenük már elhangzottak antipropaganda –szerű vélemények. Önkéntes munkával pedig véghez lehet vinni az elfogadott terveket.

MURASZOMBATI EGÉSZSÉGVÉDELMI INTÉZET

prim. mag. Branislava Belović, dr. med.

Ne feledkezzünk meg a spenótról sem A spenót a leveles zöldségek közé tartozik. Alacsony a kalóriatartalma, gazdag folsavban, A és C vitaminban, ásványi anyagokban (vas, magnézium, mangán) és rostokban. Kis mennyi-

ségben tartalmaz B6 és E vitamint is. A folsav nélkülözhetetlen a vörös vérsejtek képződésében és a terhesség zavartalan lefolyásában. 10 dkg spenót 190 mikro gramm folsavat tartalmaz, a főtt

spenót pedig 140 mikro grammot. A felnőttek folsav iránti igénye 400 mikro gramm naponta. Érdemes tudni, hogy a spenót szára oxálsavat is tartalmaz. Ennek káros hatását a veseműkö-

ne is melegítsük, szintén a nitrátok miatt. A spenót jól illik húsokhoz, halhoz, gyökérzöldségekhez, rizshez, tésztafélékhez. A spenót fiatal leveleiből finom salátát is készíthetünk.

Spenót felfújt burgonyával és túróval

Tészta spenóttal

• 1 kg burgonya • 40 dkg spenót • 40 dkg túró • 5 dkg alacsony zsírtartalmú reszelt sajt • 3 kanál olaj • 2 tojás • 1 joghurt • Metélőhagyma, petrezselyem • Só

• 35 dkg spenót • 40 dkg tészta • Kevés erős paprika • 3 gerezd fokhagyma • 2 kanál olíva olaj • Só, bors • 2 közepes nagyságú paradicsom • 8 dkg parmezán

A burgonyát megfőzzük (ügyeljünk, hogy ne főjön szét). A spenótot átforraljuk és leszűrjük. Belekeverjük az áttört túrót, tojást és hozzáadjuk a durvára vagdalt spenótot, petrezselymet, metélőhagymát és megsózzuk. Kikent tepsibe helyezünk egy réteg burgonyát és átkenjük a túróval. A folyamatot megismételjük. A legfelső réteget burgonya képezze. Elkeverjük a joghurtot és túrót, sózzuk, és a burgonyára öntjük. Sütőben megsütjük.

A spenótot megfőzzük és leszűrjük. Az olajon megpirítjuk a fokhagymát, hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot és fűszerezzük. Hozzáadjuk a spenótot és néhány kanál levest. Külön megfőzzük a tésztát, elkeverjük a spenóttal és reszelt sajttal meghintjük. Ötlet: a hagyományos tészta helyett kipróbálhatjuk a teljes kiőrlésű, tönkölybúza- vagy hajdina lisztből készült tésztát.

" 10

désre enyhíthetjük tej hozzáadásával. Legajánlatosabb kevés vízben vagy gőz felett főzni. A főzővizet mindig leöntjük a spenótról a benne felhalmozódott nitrátok miatt. A spenótot soha

" N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .


Info kő kövön maradjon!

Szentlászlói epitáfiumok Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán

Ha valakit megkérünk, mutassa meg legkedvesebb személyes tárgyait, biztosak lehetünk benne, hogy a válogatásban nem az esztétikai, hanem az érzelmi szempontok fognak dominálni. Nincs ez másként épített örökségünkkel sem. Az őrzendő épített örökségünk lajstroma is legalább annyira szubjektív, mint kedvenc tárgyaink listája. Egy-egy épület vagy szobor értékét ugyanis sosem csak szépsége vagy kora adja meg, hanem a közösség hozzá való ragaszkodása, a mögöttes tartalom és az eszmeiség, amit szolgál. Ilyen magasztos érzések kerítenek bennünket hatalmukba akkor, amikor Szentlászlón a református gyülekezet emlékei között járunk.

Nekem az élet Krisztus / Fil. 1.21. / Itt nyugszik / özv. Vida Gyuláné / szül. Both Katalin / 1880–1949 / Kevés öröm, de sok bánat volt az életemben / Férjem hősi halállal halt 1914-ben / Fiam is 1925-ben hagyott itt engemet. / Özv árva nincs boldogság szomoru az élet. / De szólt az Ur, elszállt lelkem megnyugodott most már. / Azokban majd élni fogok kire vagyonom száll. / Emeltette a Szécsi Szent Lászlói református egyház

Régi sírkövek a szécsiszentlászlói temetőben. Fotó: LKZ. Szentlászló, az egykori Szécsiszentlászó, szlovénul Motvarjevci a Szlovéniában élő reformátusok lelki központja, 1993 óta pedig hivatalosan is a Szlovéni-

Az 1901-ben épült szécsiszentlászlói református templom. Fotó: LKZ. N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .

ai Református Keresztyén Egyház székhelye. 1901-ben épült temploma 1968-ban jelentősebb felújításon esett át, mint arról a bejárat feletti két évszám is tanúskodik. A szentlászlói temető is számos értéket rejt magában. Ezek közül a fából faragott református sírjelekről egy korábbi írásunkban már említést tettünk. Ez alkalommal a kőből faragott református síremlékek titkainál időznénk el egy kicsit. A szentlászlói temetőben akad jó néhány olyan feketemárvány vagy gránit obeliszk, amely a megrendelők igényességéről és tehetősebb vagyoni állapotáról tanúskodik. Ezen sírjelek egyediségét tovább fokozza, hogy visszafogottan díszítettek és gyakoriak rajtuk az ovális alakú, az elhunytakról még életükben készült portré-fényképek. Több sír is akad, amelyen a megszokott feliratok mellett alkalmi sírversek olvashatók. Ezek arra utalnak, hogy a faluban élt olyan tanult ember, lelkész, kántor vagy tanító, aki segített abban a gyászolóknak, hogy bánatukat ékes magyar nyelven,

halálának körülményeit. Sírverset legismertebb költőink, így például Csokonai Vitéz Mihály, Babits Mihály és Dsida Jenő is írt. Most pedig következzen néhány a szentlászlói temetőben olvasható sírversek közül, amelyeknek szerzője e­gyelőre még ismeretlen:

verses formában szeretteik sírkövére vésessék. A sírvers, latinul epitáfium igen nagy múltra visszatekintő irodalmi műfaj, amely már az ókorban

Itt nyugszik Kálmán Fáni / szül. 1836. megh. 1915. / Az én testem reménységben nyugszik, / mert nem hagyod oh Uram a koporsóban. / Istenem! miért is születtem / hogy 19 éves koromban élni megszüntem / Gyászolják kesergő szülői Itt nyugszik Kovács Károly / meghalt 1932. április 2. / élt 82 évet kinek fia / Kovács Károly / eleset a harctéren 1916. / 32 éves korában / Áldás és béke hamvaikra

A harctéren 1916-ban elesett szé­c si­s zent­lászlói Kovács Károly. Fotó: LKZ. is nagy népszerűségnek örvendett. A sírversekben általában az egyházi és világi motívumok keverednek. Tartalmukat tekintve lírai formában igyekeznek elénk tárni az elhunyt életének főbb mozzanatait és

A közelmúltban dicséretre méltó kezdeményezés indult Szentlászlón. A helyi közösség és a József Attila Művelődési Egyesület a LAS Goričko program keretében szeretné a ledőlt sírköveket felújítani és egy kisebb kegyeleti parkot kialakítani belőlük a temető egyik szögletében. Törekvéseiket koronázza siker! Reményeink szerint a szentlászlói református gyülekezet épített örökségének listája ezzel nem zárult le. Sőt eljön azon idő is, amikor a templom mellé parókia épül, hogy a nyáj és pásztora még közelebb kerülhessen egymáshoz.

11


Info május 11. péntek Szlovén Tévé 6:15 Visszhangok, 7:00 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:30 Szlovénia nézetei, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:40 Roma nemzetiségi műsor, 15:55 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Különleges ajánlat, 17:50 Kezdjük újból – szlovén sorozat, 18:25 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Egészségünkre!, 22:00 Visszhangok, 23:05 Éjféli klub, 0:15 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 10:20 Jó reggelt, 12:50 Művelődési műsor, 13:25 Szófia: Szlovénia – Szerbia, röplabdamérkőzés, 15:30 Szeretem a futballt, ism., 15:55 A drót túloldalán – dok. film, A nyolcadik nap, ism., 17:25 Percek a…, 17:55 Fekte-fehér idők, 18:10 Alpok-Duna-Adria, 18:40 Érdekel a könyv, ism., 19:05 Buča – A Balkán szíve – zenés dok. műsor, 20:00 Han 22:00 A faun labirin- – a szabadság ára – francia tusa – spanyol film dok. műsor, 20:50 Korszerű család – am. sorozat, 21:15 A Kennedy-család – kanadai sorozat, 22:00 A faun labirintusa – spanyol film, 23:55 Kisfilmek.

Magyar Tévé 5:20–9:05 Nap-kelte, 9:05–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:55 Esély 13:30 Marslakók, 14:00 Elcserélt lányok – am. sorozat, 14:50 Angyali érintés – am. sorozat, 15:35 Capri, az álmok szigete – olasz sorozat, 16:35 MM, 17:40 Everwood – am. sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:10 Marslakók, 20:40 Poén Péntek, 21:40 Mindenből egy van – magyar sorozat, 22:35 Az Este, 23:10 Négy szellem, 0:10 Melissa és Joey – am. sorozat, 0:35 Ismétlések.

RTL Klub 7:50 Reggeli, 12:15 Asztro Show, 13:15 Az éden titkai – görög sorozat, 14:15 Sarokba szorítva – am. sorozat, 15:15 Döglött akták – am. sorozat, 16:20 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:05 A Széf, 20:10 Fókusz, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 22:30 Gyilkos elmék – am. sorozat, 0:40 Reflektor, 0:55 Törzsutas, 1:20 Kemény zsaruk – am. sorozat, 2:15 Autómánia.

TV2 6:25 Tények reggel, 10:50 EZO.TV, 12:25 A láthatatlan ember – am. sorozat, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – mexikói sorozat, 17:20 16:20 Csoda Manhattan- Update Konyha, 17:25 ben – mexikói sorozat Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:35 Aktív, 20:10 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:20 Megasztár, 0:05 Grimm – am. sorozat, 1:05 Tények Este, 1:40 EZO.TV.

május 12. szombat Szlovén Tévé 7:00 Gyerekműsor, 11:30 Csapda Piroskának – am. rajzfilm, 13:00 Hírek, 13:20 A Hét, Alpok-DunaAdria, ism., 15:00 Állatokról, emberekről, 15:30 A kertben, 16:00 A sarki róka veszélyeztetett paradicsoma – francia dok. műsor, 16:00 A sarki róka 17:00 Hírek, 17:15 Szombat veszélyeztetett padélután, 18:30 Mezsgyék, radicsoma – francia 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, dok. műsor 19:25 Villanás, 20:00 Az én Szlovéniám – vetélkedő, 21:30 A kopja hegye - am. film, 23:25 Hírek, 0:00 Maribor 2012, Európa kulturális fővárosa, 0:15 Pearsonéknál – am. sorozat, 0:40 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 8:40 Az időn át, 9:00 Szlovénia nézetei, ism., 10:30 Különleges kínálat, 10:55 Szlovének Olaszországban, ism., 11:25 Az egyetem, A nyolcadik nap, ism., 12:30 A szlovén olimpiai század, 13:25 Augsburg: Kajak-kenu Eb, 15:10 Forma-1, Spanyol Nagydíj, időmérő edzés, 16:30 Augsburg: Kajak-kenu Eb, 17:25 Sport, 19.15 A londoni körhinta, ism., 19:55 Maribor: Maribor – Olimpija, labdarúgó-mérkőzés, 21:50 Brüsszel: Gimnasztika Eb, 23:30 33/45, zenés szombat éjszaka, 0:15 Aranyfüst, 0:45 Idegenforgalmi műsor, 1:10 Brane Rončel a színfalak mögött.

Magyar Tévé 5:20–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:05 Múlt-kor, 12:35 Zöld tea, 13:05 Boxutca, 13:40 Forma-1 Spanyol Nagydíj, 15:55 Ítéletnapig – magyar tévéfilm, 16:35 A Szövetség, 17:30 Gasztroangyal, 18:30 SzerencseSzombat, 19:30 Híradó este, 20:10 Jóasszony: akiről egy város beszél - spanyol film, 21:45 Szeretettel Hollywoodból, 22:15 Friedrich Schiller: Stuart Mária – színházi előadás, 0:25 Nagyon zene – koncertsorozat, 1:25 Porrá leszünk – angol sorozat.

RTL Klub 7:00 Kölyökklub, 10:25 Asztro Show, 11:25 Házon kívül, 11:55 Autómánia, 12:35 Amerika legkeményebb melói – am. dok. sorozat, 13:35 Eltűntek – am. sorozat, 14:40 Castle – am. sorozat, 16:40 Dilibogyók 2 – am. 16:40 Dilibogyók film, 18:30 Híradó, 19:00 Fókusz plusz, 19:30 Csillag születik 2012, 2 – am. film 21:55 Casanova – am. film, 0:10 A texasi láncfűrészes mészárlása – am. film, 1:50 Fókusz plusz.

TV2 6:25 TV2-matiné, 10:30 Babavilág, 11:00 9 hónap, 11:30 Tűsarok, 12:00 Bajnokok Ligája magazin, 12:30 Én is szép vagyok, 13:00 Top Speed, 13:30 Autóguru, 14:00 Sheena – am. sorozat, 15:00 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 16:00 Rejtélyek kalandorai – kanadai sorozat, 17:00 Sas-kabaré, 18:00 Nagy takarítás – valóságshow, 18:30 Tények, 19:00 Aktív Extra, 19:35 Kongó – am. film, 21:35 Man in Black 2. – am. film, 23:20 A szabadság útján – kanadai film, 1:05 EZO.TV.

Duna Tévé

Duna Tévé 5:25-9:00 Virradóra, 9:00-12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:20 Kívánságkosár, 14:15 Mindennapi hősök, 14:45 Székely kapu, 15:10 Munka-Társ, 15:40 Megyejáró 16:00 Ízőrzők: Mátraderecse, 16:30 Térkép, 17:00 Kisváros – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Ménes élet, 20:00 Sándor Mátyás – magyar sorozat, 21:05 Hírek, 21:10 Dunasport, 21:15 Kultikon, 22:10 Törzsasztal, 23:05 Koncertek az A38 hajón, 23:55 A tangó éjszakája – német koncertfilm, 1:40 Ismétlések.

6:25 Gyerekeknek, 12:00 Híradó, 12:15 Száműzött magyar irodalom, 12:45 Vannak vidékek, 13:15 Heuréka!, 13:40 Sírjaink hol domborulnak, 14:10 Talpalatnyi zöld 14:40 Pannon expressz – magazin, 15:10 Hagyaték – magazin, 15:40 Kulisszatitkok – magyar dok. sorozat, 16:15 Robin Hood kalandjai – am. film, 18:00 Híradó, 18:30 Hogy volt?!, 19:30 Mukányi – színházi előadás, 21:00 MüpArt – Magyar koncertfilm, 22:30 Dunasport, 22:45 Egy szerencsés nap – argentin film, 0:15 Vers

május 13. vasárnap

május 14. hétfő

Szlovén Tévé

Szlovén Tévé

7:00 Gyerekműsor, 10:45 Hallgassunk a csöndre, 11:20 Mezsgyék, 11:25 A lélek horizontja, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:20 Egészségünkre!, ism., 14:50 Nem vagyunk mi angyalok – am. film, 16:35 Első és második, 17:00 Hírek, 17:15 Találd ki, hogy ki jön vacsorára?, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Női szimat nyomozóiroda – angol sorozat, 21:00 Dokumentumműsor, 21:55 Tulln kertjei – dok. sorozat, 22:10 Öko-villanások, 22:30 Hírek, 23:00 Ars 360, 23:10 Az anarchia fiai – am. sorozat, 23:55 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:25 Az időn át, 7:50 Glóbusz, ism., 8:20 Percek a…, 8:55 Alpok-Duna-Adria, ism., 9:25 Turbulencia, ism., 10:00 Zenés műsor, 11:00 Sportműsor gyerekeknek, 11:30 Augsburg: Kajak-kenu Eb, 13:10 Szeretem a futballt, 13:55 Forma-1, Spanyol Nagydíj, 16:00 Augsburg: Kajak-kenu Eb, 16:45 Brüsszel: Gimnasztika Eb, 18:20 Az Eb előtt, 18:55 Podgorica: Budučnost – Győri, kézilabda-mérkőzés, nők, 20:30 Lottó, 20:40 Sztálin visszatér – angol dok. műsor, 21:30 Mindenkinek megvan a saját igazsága – dok. műsor, 22:00 Ekatarina Velika – szerb dok. műsor, 23:25 Kisfilmek.

Magyar Tévé 6:55 Ma reggel, 9:05 Így szól az Úr!, 9:10 Vallási műsorok, 12:00 Hírek, 12:05 Zegzugos történetek, 12:35 Út Londonba, 13:05 Telesport, 13:30 Forma-1 Spanyol nagydíj, 16:25 Telesport, 18:50 A 22:25 Hajnali mentő- Lényeg, 19:30 Híradó este, akció – am. film 20:10 Magyarország, szeretlek!, 21:25 Munkaügyek – IrReality Show, 22:25 Hajnali mentőakció – am. film, 0:30 Woodstock a kertemben - am. film.

RTL Klub

7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Mezőgazdasági műsor, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Éjféli klub, ism., 14:40 Maribor 2012, 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Lelki villanás, 17:45 Kilátás a..., 17:55 Kezdjük újból – szlovén sorozat, 18:25 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A Hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:05 Opus, 23:35 Érdekel a könyv, 23:55 Jazz, 0:50 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 10:45 Jó reggelt, 14:10 Idegenforgalmi műsor, 14:35 A sarki róka veszélyeztetett paradicsoma – francia dok. műsor, 15:30 Első és második, 15:50 Dokumentumműsor, 16:40 Roma nemzetiségi műsor, 17:00 Jó napot, Koroška!, ism., 19:00 Aritmia 17:30 Han – a szabadság ára – francia dok. műsor, 18:25 Helyes ötlet!, 19:00 Aritmia, 19:50 A 3x3 plusz 6 sorsolása, 20:00 Zenés műsor, 21:00 Hittünk – olasz film, 0:15 Barbarotti felügyelő – német sorozat, 1:45 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30 Marslakók, 14:00 A Szövetség, 14:55 Angyali érintés – am. sorozat, 15:45 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 16:40 MM – magazin, 16:40 Everwood – am. sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:12 Marslakók, 20:40 Kékfény, 21:40 Hacktion – magyar sorozat, 22:35 Az Este 23:10 Aranymetszés, 0:10 Múlt-kor 0:40 Zöld Tea, 1:05 Ismétlések

RTL Klub

7:00 Kölyökklub, 10:00 Trendmánia, 10:35 Teleshop, 11:30 Törzsutas, 11:55 Férfi kézilabda-mérkőzés – Döntő, 13:40 A pletykafészek – am. sorozat, 14:35 Hetedik érzék – am. sorozat, 15:30 Az őrangyal – am. sorozat, 16:35 Mindent bele, fiúk! – olasz film, 18:30 Híradó, 19:00 Cobra 11 – német sorozat, 20:00 Hullámtörők – am. film, 22:40 Heti hetes, 0:00 Portré, 0:40 44 perc – am. film.

TV2 6:45 TV2-matiné, 11:00 EgészségMánia – magazin, 11:30 Kalandjárat, 12:00 Borkultusz, 12:30 Stahl konyhája, 13:00 Több mint TestŐr, 13:30 A kiválasztott – am. sorozat, 14:10 Monk– am. sorozat, 15:30 Bűbájos boszorkák – am. sorozat, 16:10 Másodállás – show, 16:30 Kongó – am. film, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:05 Az elveszett frigyláda fosztogatói – am. film, 22:15 Frizbi Hajdú Péterrel, 23:15 Elit egység – kanadai sorozat, 0:15 Magyar szépség – magyar film.

Duna Tévé 6:20 Inkubátor - magyar dok. film, 7:45 Hajnali hazatérők – magyar tévéjáték, 9:15 Másfélmillió lépés Magyarországon – magyar dok. sorozat, 10:00 Vallási műsorok, 12:00 Híradó, 12:10 Nyelvőrző, 12:40 Akadálytalanul, 13:15 Csellengők, 13:40 Határtalanul magyar, 14:10 Szerelmes földrajz, 15:05 Hazajáró, 15:35 16:30 Mágnás Mis- Fekete macska – magyar film, ka – magyar film 16:30 Mágnás Miska – magyar film, 18:00 Híradó, 18:30 Heti Hírmondó, 19:05 Önök kérték!, 20:00 A szibériai borbély – francia film, 23:00 Klubszoba, 23:35 Dunasport, 0:10 Alex csodaországban – am film, 2:10 Ismétlések.

7:50 Reggeli, 10:30 Top Shop, 12:05 Asztro show, 13:10 Az éden titkai, 14:15 Sarokba szorítva – am. film, 15:15 Döglött akták – am. film, 16:20 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:05 A gyanú árnyékában, 20:00 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:20 Dr. Csont – am. sorozat, 22:20 Showder Klub, 23:30 PokerStars.net, 0:25 Reflektor, 0:40 Vérszomjas szörnyeteg – am. film.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2- vel, 12:25 Karácsony a Riviérán – angol film, 14:20 Marina - mexikói sorozat, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – am. sorozat, 17:20 Update konyha, 17:25 Tiltott 12:25 Karácsony a riviérán – szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, angol film 19:35 Aktív, 20:10 Jóban Rosszban, 21:20 NCIS – am. sorozat, 22:20 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:20 Aktív, 23:50 Tények Este, 0:25 EZO.TV, 1:00 Ismétlések.

Duna Tévé 6:30 Híradó, 6:35 Ismétlések, 12:00 Híradó, 12:10 Vers, 12:30 Napirend előtt, 13:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:00 Talpalatnyi zöld, 16:30 Térkép, 17:00 Kisváros – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Rózsa Sándor, 20:25 Háború a nemzet ellen – dok. sorozat, 21:20 Dunasport, 21:25 Kultikon, 22:20 Sportaréna, 23:15 Komolyzene, 1:05 Ismétlések.

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: mmr@rtvslo.si, A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Péntek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás

12

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örökségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkívánság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Ismeretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárnapig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .


Info május 15. kedd Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Ars 360, Opus, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Studio city, A lélek horizontja, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Barangolások, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Tudományos műsor, 17:45 Öko-villanások, 18:00 Kezdjük újból 23:35 Karikaturista Sztálin – szlovén sorozat, 18:35 Rajzfilm, 19:00 alatt – német dok. műsor Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Nyíltan, 21:00 Vegyél meg! – dok. film, 22:00 Visszhangok, 23:05 Glóbusz, 23:35 Karikaturista Sztálin alatt – német dok. műsor, 0:35 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 10:55 Jó reggelt, 14:05 Aritmia, ism., 14:50 Az én Szlovéniám, ism., 16:15 Tulln kertjei – dok. sorozat, ism., 16:40 Mindenkinek megvan a saját igazsága – dok. műsor, ism., 17:10 Hidak: Barangolások, ism., 17:40 Szlovének világszerte, 18:10 A hírnök, 18:35 Különleges kínálat, ism., 19:05 A torontói Plamen együttes, 19:50 Astro sorsolása, 20:00 Apák és fiúk – orosz sorozat, 20:45 Ezazene – zenés sorozat, 21:15 4 hónap, 3 hét és 2 nap – román film, 23:05 Brane Rončel a színfalak mögött.

Magyar Tévé 5:55 Ma Reggel, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi műsorok, 13:30 Marslakók magyar sorozat, 14:00 Hacktion – magyar sorozat, 14:55 Angyali érintés – am. sorozat, 15:45 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 16:45 MM – Egészségügyi magazin, 17:45 Everwood – am. sorozat, 18:30 Maradj talpon! 19:30 Híradó este, 20:12 Marslakók - magyar sorozat, 20:40 Doc Martin – angol film, 22:15 Az Este, 22:50 Tudorok – ír sorozat, 23:40 A rejtélyes XX. század, 0:10 Angi jelenti.

RTL Klub 7:50 Reggeli, 12:05 Asztro show, 13:10 Az éden titkai – görög sorozat, 14:15 Sarokba szorítva – am. sorozat, 15:15 Döglött akták am. sorozat, 16:20 Marichuy – A szerelem diadala – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:05 A gyanú 23:50 Kerülőutak – am. árnyékában – 2. rész, film 20:00 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 A mentalista – am. sorozat, 22:25 A Grace klinika – am. sorozat, 23:35 Reflektor, 23:50 Kerülőutak – am. film.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:35 Vadak ura 3. – am. film, 14:20 Marina - mexikói sorozat, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – am. sorozat, 17:20 Update Konyha, 17:25 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:35 Aktív, 20:10 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:20 A tábornok lánya – am. film, 23:35 TotalCar, 0:05 Tények este, 0:40 EZO.TV, 1:15 Az ember, aki nappal aludt – magyar film.

Duna Tévé 5:25-9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:00 1 Könyv, 16:05 Heuréka!, 17:00 Kisváros – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 Vivát Benyovszky – magyar sorozat, 20:00 Fanny és Alexander – svéd film, 21:50 Dunasport, 21:55 Kultikon , 22:50 Lamantin Jazz Fesztivál, 23:35 Csemadok 1949-2009 – magyar dok. film, 0:25 Csajkovszkij: Rómeó és Júlia - Nyitányfantázia 1:05 Ismétlések.

május 16. szerda Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7.05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Vegyél meg! – dok. film, ism., 13:00 Hírek, 13:30 A Hét, Glóbusz, ism., 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 Turbulencia, 18:00 Kezdjük újból – szlovén sorozat, 18:35 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 Felnőttek – francia film, 21:25 Kisfilm, 22:00 Visszhangok, 23:05 Helyes ötlet!, 23:35 Zenés est, 1:00 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 10:55 Jó reggelt, 14:30 Lelki villanás, Állatokról, emberekről, ism., 15:15 A kertben, 15:40 Fekete-fehér idők, 16:00 Tudományos műsor, 16:20 Hidak, 16:50 A hírnök, 17.15 Európai magazin, 17:30 Maribor 2012, ism., 17:55 Sportműsor, 19:50 Lottó, 20:00 Ünnepség, 21:30 A londoni körhinta, 22:00 Sportkihívás, 22:30 A szlovén olimpiai század, 23:30 Aranyfüst.

Magyar Tévé 5:20–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30 Marslakók, 14:00 Gasztroangyal, 14:55 Angyali érintés – am. sorozat, 15:45 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 16:45 MM – Egészségügyi magazin, 17:45 Everwood – am. sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:12 Marslakók, 14:00 Gasztroangyal 20:40 Kasszasiker – am. sorozat, 21:30 On the Spot – magyar dok. sorozat, 22:25 Az Este, 23:00 KorTárs, 23:30 Árnyékban harcolók – francia dok. sorozat, 0:25 Zegzugos történetek, 0:55 Ismétlések.

RTL Klub 6:05 Reggeli 12:05 Asztro show, 13:10 Az éden titkai – görög sorozat, 14:15 Sarokba szorítva – am. sorozat, 15:15 Döglött akták – am. sorozat, 16:20 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:05 A gyanú árnyékában, 3. rész, 20:00 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Legyen Ön is milliomos!, 22:30 Házon kívül, 23:05 XXI. század, 23:40 Reflektor, 0:00 Ments meg! – am. sorozat.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:35 Az olajherceg – német film, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – mexikói sorozat, 17:20 Update Konyha, 17:25 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:35 Aktív, 20:10 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:20 Dr. House – am. sorozat, 22:20 Született feleségek – am. sorozat, 23:20 Én is szép vagyok, 23:50 Tények este, 0:20 EZO.TV, 1:00 Ismétlések.

Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:00 1 könyv, 16:05 Hazajáró, 16 : 3 0 Té r k é p , 17:00 Kisváros – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:30 19:05 Kántor – magyar film Közbeszéd, 19:05 Kántor – magyar film, 20:00 A Margherita Bár barátai – olasz film, 21:40 Hírek, 21:45 Dunasport, 21:50 Kultikon, 22:50 Komolyzene, 23:35 Kézjegy – Máthé Erzsi, 0:30 Ismétlések.

május 17. csütörtök Szlovén Tévé 7:00 Hírek, 7:05 Jó reggelt, 10:10 Gyerekműsor, 12:00 Hírek, 12:05 Fekete-fehér idők, Helyes ötlet!, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Nyíltan, ism., 14:20 Szlovén villanások, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Nagyító alatt, 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:25 A szlovén vízkör, 17:55 Kezdjük újból – szlovén sorozat, 18:25 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Szlovénia nézetei, 21:30 Idegenforgalmi műsor, 22:00 Visszhangok, 23:05 A nyolcadik nap, 23:35 Panoptikum, 0:30 Ismétlések.

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – ismétlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

Május 10-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Szlovén Tévé II. 7:00 Gyerekműsor, 10:00 A dialógus és a szolidaritás – közvetítés Mariborból, 11:45 Jó reggelt, 14:15 Találd ki, hogy ki jön vacsorára?, ism., 15:30 Sportműsor gyerekeknek, ism., 16:00 Ezazene – zenés sorozat, ism., 16:30 Turbulencia, 17:05 Hidak: Nagyító alatt, ism., 17:35 Európai magazin, 23:15 Korszerű család – am. 18:00 Az egyetem, 18 : 25 Ars 360, sorozat 18:40 Amerikai foltok, ism., 19:45 A lóhere, 19:55 Kosárlabda-mérkőzés, 21:40 Charlotte Corday – francia film, 23:15 Korszerű család – am. sorozat, 23:35 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:25–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:25 Marslakók, 13:55 Négy szellem, 14:50 Angyali érintés – am. sorozat, 15:40 Capri – Az álom szigete – olasz sorozat, 16:35 MM – Egészségügyi magazin, 17:40 Everwood – am. sorozat, 18:30 Maradj talpon!, 19:30 Híradó este, 20:10 Marslakók, 20:40 Elcserélt lányok – am. sorozat, 21:30 Fábry, 22:50 Az Este, 23:25 Piszkos meló – am. film, 1:00 Ismétlések.

Határtalan: a szombathelyi, a vajdasági és a lendvai tévéstúdió közös műsora (ismétlés: csütörtökön 15.50-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Május 11-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

RTL Klub 6:05 Reggeli, 12:05 Asztro Show, 13:10 Az éden titkai – görög sorozat, 14:15 Sarokba szorítva – am. sorozat, 15:15 Döglött akták – am. sorozat, 16:20 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:05 A gyanú árnyékában, 20:00 Fókusz, 20:45 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Én, a robot – am. film, 23:40 Tudorok – ír sorozat, 1:00 Reflektor, 1:15 Infománia.

TV2 6:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:45 Túlvilági papa – am. film, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 16:20 Csoda Manhattanben – mexikói sorozat, 17:20 Update Konyha, 17:25 Tiltott szerelem – török so21:20 Csupasz pisztoly rozat, 18:30 Tények, 19:35 Aktív, 20:10 Jóban Rossz2 1/2 – am. film ban – magyar sorozat, 21:20 Csupasz pisztoly 2 1/2 – am. film, 23:00 Aktív, 23:30 Tények este, 0:05 EZO.TV, 0:40 Ismétlések.

Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:20 Kívánságkosár, 14:10 Hagyaték, 14:40 Határtalanul magyar, 15:10 Száműzött magyar irodalom, 15:40 Magyar elsők, 15:45 Zakopánei üvegfestészet – dok. film, 16:00 Múzeumtúra – Francia módra – francia dok. sorozat, 16:30 Térkép, 17:00 Kisváros – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Közbeszéd, 19:05 A fekete város – magyar film, 2. rész, 20:00 A veréb is madár – magyar film, 21:25 Hírek, 21:30 Kultikon, 22:25 Hírek, 22:30 Dunasport, 22:35 MüpArt classic, 0:15 Koncertek az A38 hajón, 1:15 Ismétlések.

575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában. 5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

műsorajánló

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

Hidak: benne a 2020-ig terjedő mezőgazdasági stratégia (az ismétlés elmarad) Május 15-én, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Barangolások: Dél-Alföld, 1. rész (a Duna Televízió produkciója) (ismétlés: kedden 17.10-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Május 16-án, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: benne ismét jelentkezik a gazdasági rovatunk (ismétlés: szerdán 16.20-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Május 17-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Nagyító alatt: a Rába-vidéki szlovének (az ismétlés elmarad) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

13


Info gyertyafény Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2012. május 8-án a következő munkahelyeket hirdették meg: Kommunális munkás Öko-park Kft., Ljudska pravica tér 5., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 2 hónap, jelentkezési határidő: 2012. május 13.) Szerelő CBH Cementninarstvo in prevozništvo, Ložič 2.,Hotiza, Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2012. május 13.) Kőfaragó munkás Kamnoseštvo Vučko, Srednja Bistrica 29a, Črenšovci (1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2012. május 13.) Közgazdasági technikus Dogša d.o.o., Prešeren utca 6., Lendva (1 munkahely, titkársági munkák, meghatározott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2012. május 13.) Építész mérnök Legartis d.o.o., Hármasmalom 2I., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentkezési határidő: 2012. május 13.) Tehergépkocsi vezető Petty Transport, Gornja Bistrica 116c., Črenšovci (15 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, havi bér: 1600 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2012. május 30.) Autószerelő-elárusító Avtocenter Litrop, Vasút utca 4., Lendva (1 munkahely, meghatározott idő: 12 hónap, magyar nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2012. május 23.) Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

figyelmükbe •Május 10., csütörtök 18.00 óra, •Területi és Tanulmányi Könyvtár, Muraszombat •Miki Muster képregénykiállításának megnyitója •Május 13., vasárnap 11.00 óra, •Kapornak, Kapornaki Helytörténeti Néprajzi Gyűjtemény (rossz idő esetén a hodosi kultúrotthonban) •Muravidék Nép­tánc­ együttes „Muravidéki lakodalmas” című előadása

14

névnapsoroló Május 11-től 17-ig Péntek – Ferenc Szombat – Pongrác Vasárnap – Szervác Hétfő – Bonifác Kedd – Zsófia Szerda – Mózes, Botond Csütörtök – Paszkál

időjárás A hét végére változékony idő várható, elszórt záporokkal.

Május 10-e és 16-a között Lendvai Plébánia Május 12-én, szombaton szentmisék Pincén 17 órakor, Völgyifaluban 18 órakor, Lendván a családok szentmiséje 19 órakor. Május 13-án húsvét 6. vasárnapja, a házastársi jubilánsok vasárnapja és a fatimai szűzanya vasárnapja. Ezen a vasárnapon csak Lendván lesznek szentmisék. Reggel 8 órakor magyar szentmise, a 9 órai szlovén szentmisét a püspök adományozza, amelyet fatimai körmenet követ a Szűz Mária szobrával. A szobrot a bérmálkozók viszik. A körmenet után 10.30-kor magyar püspöki szentmise. Velünk lesz dr. Jožef Smej maribori segédpüspök. Ezen a napon délelőtt autóbusz is közlekedik, 7.30-kor indul Kótban, Lendváról pedig 11.45-kor, a szentmise után indul vissza. Délután 16 órakor szentmise mindazokért, akik idén ünneplik házasságuk kerek évfordulóját. A szentmisét Jožef Smej püspök celebrálja. A szentmise alatt a házastársak megismétlik az esküvői fogadalmat. A püspök valamen�nyi házaspárnak emlékplakettet ajándékoz. Május 14-én, hétfőn 18 órakor a Plébániai Pasztorális Tanács ülése. Május 15-én, kedden 19 órakor a Házastársi csoport havi találkozója.

A szlovén-magyar Oktatási, Kulturális és Tudományos Együttműködési Program alapján a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség

PÁLYÁZATOT HIRDET a Debreceni Nyári Egyetem kéthetes, 60 órás magyar nyelv és kultúra kurzusán való ösztöndíjas részvételre. A képzés ideje: 2012. július 22. – augusztus 4. A kurzuson öt fő vehet részt. A pályázóknak a következő dokumentumokat kell benyújtaniuk magyar nyelven: - kérelmező levél, - önéletrajz, - a munkaadó (főiskolások, egyetemisták esetében a tanintézmény) ajánlólevele. A pályázatot az alábbi címre kérjük benyújtani: Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség – Pomurska madžarska samoupravna narodna skupnost, Glavna ulica - Fő utca 124, 9220 Lendava - Lendva. A pályázatok benyújtási határideje: 2012. május 28. A 2012. május 28-át követően postára adott pályázatok nem kerülnek elbírálásra. Hiánypótlásra nincs lehetőség. A hiányos pályázatok nem kerülnek elbírálásra. A pályázattal kapcsolatban kiegészítő információt a pmsns@muravidek.si e-mail címen, illetve az 576 1578 vagy a 031 671 003 telefonszámon kaphatnak.

apróhirdetés

Dobronaki Plébánia Hétköznap a szentmisék 18.00 órakor lesznek. Szombaton 16.00 órakor Ra­da­mos­ ban, 18.00 órakor pedig Dob­ro­ nakon lesz szentmise. Vasárnap 6. húsvéti vasárnap. Szentmisék Dobronakon 8 és 10 órakor, Göntérházán pedig 11.30-kor lesz szentmise.

Evangélikus egyház Istentisztelet Lendván minden első és harmadik vasárnap 10.00 órakor lesz.

Református egyház Május 13-án 10 órakor Szentlászlón lesz istentiszteletet.

Temetkezési Vállalkozás Értesítem Önöket, hogy 2012. március 1-től átvettem a temetkezési szolgáltatás végzését a Komunala Kft.-től. A szolgáltatást változatlan címen, a lendvai irodában rendelhetik meg. Ügyelet: 070 556 179 070 559 679 Temetkezési Vállalkozás, Timea Soos s.p. Völgyifalu, Fő u. 40.

•50/165/65, spor tot, kirándulást, zenét kedvelő, fiatalos, Ausztriában dolgozó magyar (Vas megyei) férfi keresi élete párját vagy akár leendő gyermekei anyját hasonló típusú és érdeklődésű hölgy személyében, 45 éves korig. Érdeklődni: tel. 0036/94655-017 vagy 0036/30318-1853. •Eladó kb. 200 kg-os sertés (megvásárolható csak a fele is). Érdeklődni: tel. 040-938-073. •Lendván eladó lakóház (1/2 ikerház, pince + földszint + 1. emelet, kb. 120 m2) udvarral. Érdeklődni: tel. 041-726-465.

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .


Info

Eltűntek Lendván, a Kidrič utca 8. szám alatt május 7-én ismeretlen helyre eltűnt a 14 éves Gabor Ana és a 16 éves nővére, Gabor Mojca. Gabor Mojca kb. 160 cm magas, sovány, vékony testalkatú, egyenes, vállig érő, fekete haja és fekete

szeme van. Nagyon rosszul lát, szemüveg nincs nála. Gabor Ana kb. 168 cm magas, erősebb testalkatú, rövid, fekete haja és kék szeme van, az arca pattanásos. A rendőrség a 113-as vagy a 080 1200-as anonim telefonszámra várja a hívásokat.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Jáklin Štefan – Pityu

Ahol te vagy, nincs lámpa vagy napfény, de a mosolyod a szívünkben él. Senki sem tudja, hogy nagyon fáj, ha arra gondolunk, hogy nem vagy már.

(1983-2012)

Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, komáknak és ismerősöknek, akik szeretett fiam, testvérem, unokám, unokatestvérem és keresztfiunk temetésén részt vettek, elkísérték utolsó útjára, valamint adományaikkal és részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet Martin Dolamič Konrad plébános úrnak a gyászszertartásért, Tomšič Károlynak a megható búcsúszavakért, a tűzoltóságnak, valamint a kóti és a kapcai imádkozóknak és énekeseknek az elmondott imákért és gyászénekekért. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet. A gyászoló család

Kót, Hosszúfalu, 2012. április 17-én

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, Hogy egyszer majd találkozunk Veled.” Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik drága édesanyánk,

Gaál Mária, nyug. tanítónő (1936-2012)

VIDÁM DEÁK-NAP ZSITKÓCBAN 2012. május 13-án, vasárnap 15 órakor. Az emléktábla megkoszorúzása után megemlékező beszédet mond Tantalics Béla helytörténész Lentiből. Fellépnek: a Dobronaki Nótázók és a Tritikálé Színjátszócsoport Őriszentpéterről, akik két komédiával szórakoztatják a közönséget: Nóti Károly: Süt a hold Fejér István: Az alkohol öl Jó szórakozást kívánnak a szervezők: a Zsitkóci Gyöngyvirág ME és a Lendvai MNMI

Kertészet, virágüzlet és temetkezési szolgáltatások Ladislav Kiš s.p., Lendvai út 29., Pince

Elérhetők vagyunk a nap 24 órájában a hét minden napján.

Telefon: 02/578-97-33 vagy 041-346-790

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .

temetésén részt vettek és részvétnyilvánításukkal osztoztak fájdalmunkban. Emlékét megőrzi: A gyászoló család

Göntérháza, 2012. április 30-án

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel köszönjük mindazoknak, akik drága testvérünk és nagynénénk,

Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében.

Szabó Anna (1931-2012)

temetésén részt vettek, elkísérték utolsó nyugvóhelyére, s részvétnyilvánításukkal fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönjük mindazoknak, akik virágot és gyertyát, a szentmisékre, a plébániatemplomunkra és a kapcai halottasházra adakoztak. Külön köszönet Bernád József püspöki tanácsos úrnak a megható gyászszertartásért, a kapcai imádkozó-asszonyoknak és énekeseknek az elmondott imákért és énekekért. Még egyszer mindenkinek hálás köszönet. Kapca, 2012. május 2-án

A gyászoló rokonság

15


Info De, azonban

Humor

Humor

Egyik anyuka a másiknak: – Képzeld, a fiam megbukott illemtanórán a bókteszten. – Hogy-hogy? – Hát... tudod, arra neveltük, hogy nem szabad hazudni.

Három szőke elmegy kirándulni. Megállnak egy kisebb forgalmú úton, majd elkezdenek vitatkozni, hogy hol üljenek le ebédelni. – Üljünk a fa alá, ott olyan hangulatos! – mondja az egyikük. – Á, ott hangyák vannak, meg minden – mondja a másik. – Inkább üljünk le az út közepén, ott rendesen ki tudunk pakolni. – Az túl veszélyes – mondja a harmadik. Ezen elkezdenek vitatkozni, majd végül megállapodnak, hogy az út közepe a megfelelő hely. Ahogy ott üldögélnek, egy autó tűnik fel a kanyarban, a sofőr későn veszi észre őket, és hogy elkerülje a balesetet, félrerántja a kormányt. Leszalad az útról, és nekicsapódik a fának. – Na, látjátok! – mondja az egyik szőke. – Ha a fa alá telepedünk, már halottak lennénk!

Egy férfi vacsorázni viszi újdonsült barátnőjét. A második pohár bor után rátör az őszinteségi roham: – Be kell vallanom valamit, drágám. – Mit? – Nős vagyok és két gyermekem van. – Ejnye, de rám ijesztettél! Már azt hittem, hogy a BMW nem a tiéd. Két barát beszélget: – A feleségem rám bízta, hogy fessem ki a garázst, de olyan sokáig halogattam, hogy végül bedühödött és megcsinálta saját maga. – Hm..., bírom az olyan nőket, akik így be tudnak gurulni!

16

Kicsit groteszk!

Juttasd

O

1

Részlet Áder János magyar köztársasági elnök beiktatási beszédéből: „Szólítom a határainkon túl élő magyarokat... A nemzet egysége iránti kötelezettségemnél fogva üzenem Szintén nekik, nagyra tartjuk mind egyéni, mind közösségként elért teljesítményeiket, és... ” (folytatás a számozott sorokban) Kést fen

Fonaláról híres mitológiai nőalak

Üdülni Azonos betűk

3

Hulladékom Kérdőszó

„A” törlőgumi

2 Lantán Névelő

Ritka kettős betű

... Taylor

4

Fülével érzékelné Meggyőződése Kicsit belehal!

Kötőszó

Küldetés

Nitrogén

Boltjai

Római 50

Csurig

Igyekezz

Rák Jún. 22. - júl. 22. Használja ki, hogy tele van energiával és próbálja előmozdítani titkos terveinek megvalósítását.

A végén írta! Magatok

Kálium

Csaja

Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Nem képes engedelmesen járomba hajtani a fejét. Találjon rá módot, hogy olyasmit tegyen, amire igazán büszke.

Nyomor, éhség

Spanyol autójel

Gyászszertartások Érkezik, régiesen Belga autójel

Z

Hozzábújik vkihez Az a személy

É. M. É.

Kén Díszes

Előző keresztrejtvényünk megfejtése: Hagyományos magyarest Muraszombatban. A szerencse Göncz Ferenc radamosi olvasónknak kedvezett. Az ajándékot szerkesztőségünkben veheti át. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva. Gratulálunk!

kulcslyuk

Kovács Suzana, a pártosfalvi Ady Endre Művelődési Egyesület vezetője Az ideális férfi: • Aki megérti a nőt és mellette van jóban – rosszban, a férjem. Álomutazás: • Nincs. Álomszakma: • Varrónő. Ha sport, akkor... • Kézilabda. Ha lazítás, akkor... • Séta a természetben. Ha étel, akkor... • Nem vagyok válogatós, legjobbak pedig a régi parasztételek. Ha ital, akkor... • A jó, friss kútvíz. Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Finom hazai torta – szelet. Kedvenc ruhadarab... • Farmernadrág. Kedvenc író, könyv: • Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig. Mi a kedvenc rajzfilmje? • Tom és Jerry. Kabala, amulett? • Nincs.

Kos Már. 21. – ápr. 20. Csak olyan feladatokra vállalkozzon, amelyhez személyesen és érzelmileg is kötődni tud. Bika Ápr. 21. – máj. 20. Jó erőben kell lennie, hiszen nagy feladatok várnak Önre, melyekhez minden energiájára szüksége lesz.

Farkas jelzője

Kutrica

Horoszkóp

Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Ügyeljen arra, hogy ne menjen el az energiája azzal, hogy mások helyett dolgozik. Így elkerülheti a stresszt. Szűz Aug. 24. – szept. 23. Ha nem hallgat másokra, elhamarkodottan cselekedhet, ami egyébként nem jellemző Önre. Élje meg az énjét. Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Fontos, hogy szíve szerint cselekedjen és észrevegye, mi az, ami valóban jó Önnek, amit szeret. Skorpió Okt. 24. – nov. 22. A hirtelen nyert energiát fektesse bele a munkába, mert olyan feladat kerül Ön elé, ami teljes embert kíván. Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Meg kell küzdenie az igazáért. Most elemi életerő munkál Önben és ez túlsegíti minden nehézségen.

Hisz-e bármilyen természetfeletti erőben? • Igen. Legjobb tulajdonsága? • Mindenkit meg tudok sajnálni és segítőkész vagyok. Legrosszabb tulajdonsága? • Nagyon őszinte vagyok, nem tudok hazudni. Ha tehetné, a világban eltörölné a... • Az irigységet és a gonoszságot.

Bak Dec. 23. – jan. 20. Sokszor csak akkor szánja rá magát a változtatásra, ha már nagyon sok nehézséget okoz a makacssága. Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. Sokszor többet elmond egy összemosolygás vagy egy ölelés, de mindenképp fejezze ki érzéseit! Halak Febr. 20. – már. 20. Bár magabiztosnak tűnik, Ön olyan partnert választ maga mellé, aki mellett erősödik az önbizalma.

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .


Lendva város 820 éve

A takarékos lendvai polgárokról Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán

A protestáns etikán alapuló polgári mentalitás fontos ismérvei közé tartozott a mértékletes és takarékos életmód. Központi értéknek számított a tudás, valamint a becsületes és szorgalmas munka árán megszerzett vagyon, amellyel azonban tudni kellett élni is. Közösségi elvárásnak számított nagylelkű adakozás a közügyekért, a példás családi élet, a visszafogott, botránymentes magatartás és a hazafias érzület. Az 1867-es kiegyezést követő pezsgő gazdasági légkörben az Osztrák-Magyar Monarchia településein sorra alakultak a polgárok által kezdeményezett takarékpénztárak, ahova a polgárság megtakarított,

fejlődés egyik záloga volt, hogy megfelelő tőkét biztosítsanak a befektetésekhez, ehhez pedig a városnak saját pénzintézet szükségeltetett. A takarékpénztár megalapításának kezdeményezője Kakasdi Hajós Mihály ügyvéd volt, aki az ügy mellé állította a város módosabb polgárait is. A lelkes szervezőmunka eredményeként 1873-ban megalapították az Alsólendvai Takarékpénztárt. A takarékpénztár kezdetben a Korona Szállóban működött, kezdeti alaptőkéje pedig 40 ezer forint volt. A pénzintézet olyan sikeresen működött, hogy egy évtized múlva, pontosabban 1884-ben felépítette saját székházát, amely a felismerhetetlenségig átalakított formában ugyan, de ma is áll Lendva Fő utcáján. A takarékpénztár kedvezően hatott a szélesebb környék gazdaságára is, Lenti, Zalalövő, Letenye, Tapolca, Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Csáktornya lakossága is igénybe vette szolgáltatásait. Az első hitelfelvevők kereskedők, kocsmárosok, iparosok, ér-

Az Alsó Lendvai Takarékpénztár részvénye 1911-ből. GML archívuma. megspórolt pénzét helyezte, hogy azt egyrészről kamatoztassa, másrészről, mint hitelintézet a vállalkozni kívánó polgárok rendelkezésére bocsássa, kedvező feltételekkel. Miután 1867-ben Alsó­ lend­va járási székhellyé vált a városban több hivatal létesült, így megnőtt a lakosság létszáma és ezzel együtt a vállalkozó kedv is. A tovább-

telmiségiek voltak, a Fő utca polgárházainak zöme is e hitelek segítségével épült. A takarékpénztár biztosította a hitelt, egyebek között az alsólendvai polgári iskola, a járásbíróság, az ernyőgyár, az iskolanővérek óvodája, valamint a Laubhaimer villa építésére. A takarékpénztár vásárolta meg 1890-ben az Esterházy családtól a városi Nagyvendéglőt is, amely

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .

a bővítés és felújítás után 1893-ban a Korona Szálló nevet kapta. A takarékpénztár 1903ban ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Ennek emlékére az igazgatóságról, a felügyelő bizottságról

tárt, amely ezt követően csak 1923 után működhetett ismét önállóan. 1938-ban, a nehézségeket átvészelt takarékpénztárnak 24 részvényese volt. A takarékpénztár II. világháború alatti működéséről kevés adat áll

század végén itt még csak egy földszintes épület állt, amelyben Marton Kálmán vaskereskedő élt. A korabeli újságcikkek tanúsága szerint 1899 februárjában költözött ennek az épületnek a bal oldali részébe Balkányi

Az Alsólendvai Takarékpénztár régi képeslapon. GML archívuma. és a tisztviselőkről díszes rendelkezésünkre, annyi Ernő könyvnyomdája. Egy fényképtabló is készült, azonban bizonyos, hogy az 1902-ben készült képeslap amelyen a következő meg- 1945 utáni jugoszláv egy- is arról tanúskodik, hogy a becsült alsólendvai Marton-féle ház egyik polgárok láthatóak: dr. szárnyában a BalkányiKirály Mór, Kiss Pál, nyomda, a másik szárBelletz Ede, Balás Béla, nyában pedig az AlsóTomk a Mihály, dr. Lendva Vidéki TakaLaubhaimer Oszkár, rékpénztár működött. Hajmásy Ferencz, Issó Az utóbbiról fontos Ferencz, Pollák Lá­zár, tudnunk, hogy nem Fuss Nándor, Hajós Miazonos az 1873-ban hály, Csukics Adolf, alapított Alsólendvai Kirnbauer Ferencz, Takarékpénztárral. Az Bellosics János, Eörsi Alsó-Lendva Vidéki Gyula, Lázár Győző, Takarékpénztár RészMazol Gyula, Engel vénytársaságot főként Lajos, Pollák Emil és a város módosabb keNeubauer József. Ebreskedő és iparos polben az időszakban bőgárai alapították 1898vült a pénzintézet tevéban. A két bank a 20. kenysége és szükségesszázad elején komoly sé vált korszerűsítése konkurenciát jelenis. Az e célra elkészített tett egymás számára. új, ügyviteli szabályzata Az Alsó-Lendvai Takarékpénztár Az Alsó-Lendva Vidéki 1911-ben nyomtatásban alapszabályai. GML archívuma. Takarékpénztár Részis megjelent. Az I. vivénytársaság az 1930-as lágháború alatti válságos pártrendszer az Alsólendvai évek elején a nagy gazdasági időszakot a takarékpénztár Takarékpénztárt megszűn- világválság következményeis megérezte. A hadiköl- tette. ként nehéz helyzetbe került csönök és az infláció miatt Lendva város központ- és 1938-ban végleg fel is az alaptőkéje jelentősen jában, a Hosszúfalu felé számolták. Az alsólendvai csökkent. Az I. világhábo- vezető út jobb oldalán, a takarékpénztárakról szóló rút követően pedig állami Fő utca 52. szám alatt áll bemutatásunk Varga Sándor felügyelet alá helyezték az Muravidék egyik legszebb kutatásai és tanulmányai Alsólendvai Takarékpénz- neobarokk épülete. A 19. alapján készült.

17


Horizont

A Varis Top beton skate elemei Zalaegerszegen Zalaegerszegen április 28-án adták át a sportcsarnok mögött kialakított gördeszka-, görkorcsolyaés bmx-pályát, melyhez a betonból készült skateelemeket a fiatalok válogatása alapján a lendvai Varis Top készítette el. Silvijan Čivre, a Varis Top igazgatója elmondta, hogy a mintegy 23 ezer euró értékű megrendelést a rédicsi gördeszka-pálya kialakítása után kapták. „Szo-

katlanul indult a beruházás, pontosabban az ötletadás. Tavaly ősszel ugyanis - a gördeszkázásáról is ismertté vált - Lendvai Zoltán rédicsi plébános felkereste Gyulai Csabát, Zalaegerszeg polgármesterét, s megkérte, ha van rá lehetőség, építsenek gördeszka-pályát a fiataloknak, hiszen a 12-18 év közötti fiataloknak nincs megfelelő „játszóhelyük”, főleg, ha extrém sportkedve-

A zalaegerszegi gördeszkapályára a Varis-Top gyártott elemeket.

Itthon nem lesz munkaerő-leépítés A külföldi partner a nagyobb megrendelést csak akkor hajlandó leadni a Mura és Partnerek Kft.-nek – a céget tavaly augusztusban az AHA Moda vásárolta meg Mojca Lukančičcsal és Nigel Buxtonnal az élen – ha csökkentik a termelési költségeket. A cégtulajdonosok ezt a termelés bővítésével tervezik megoldani, ez esetben Szerbiá­ ban, ahol a piroti Prvi maj ruházati céget kívánják megvásárolni. A vásárlás a szerb kormány támogatásával történik majd, a muraszombati Mura és Partnerek Kft. megvásárlásához hasonlóan, melyhez

a szlovén kormány 5,6 millió euró támogatást hagyott jóvá (a vételár 9,6 millió euró volt). Mojca Lukančič a sajtónak megerősítette, hogy még az idén tervezik a termelés bővítését Szerbiá­ ban, ahol a munkaköltségek az itteninél 60 százalékkal alacsonyabbak. A megrendelést így tudják megszerezni, s így tudnak munkát biztosítani a muraszombati Murának is. A Szerbiában működő 1200 munkahely nem veszélyezteti az 1600 munkahelyet Muraszombatban, s csökkentés nem várható, nyilatkozta Mojca Lukančič.

A szerb munkaerő betanítását mintegy húsz dolgozó végezné Muraszombatból. Az újsághírekből arra lehet következtetni, hogy a Mura és Partnerek Kft., illetve az AHA Moda cég a Hugo Boss programot helyezi át Szerbiába, hiszen a Boss vezetőség már tavaly januárban Pirotban járt. A Prvi maj üzem után többek közt a Benetton és a Sergio Taccini cégek is érdeklődnek. Ha a Murának nem jön össze a szerb cég megvásárlása, akkor másutt kell üzemet találnia, hasonló szintűt, hasonló minőségűt. Szolarics Nađ Klára

lők is. A plébános javaslata a városatyáknál támogatásra talált, s fél év után meg is épült a sportpálya – mondta Silvijan Čivre. A gördeszka-, görkorcsolya- és bmx-pálya kiépítésére a városi önkormányzat jótékonysági akciót rendezett, s mintegy 3 millió forint gyűlt össze, ami segítette a mintegy 12 millió euró értékű sportudvar kiépítését. – A 25x30 méter területű gördeszka-pálya érdekessége és különlegessége egyébként az is, hogy az elemeket és a konfigurációt a fiatalok

válogatták, kombinálták ös�sze, így teljesen az ő elképzelésük, vágyaik szerint állt össze, örömükre – mondta a Varis-Top igazgatója. A speciális aszfaltburkolatú pálya a lejtőkkel és jellegzetes ugrásokat lehetővé tevő elemekkel biztonságos környezetet nyújtanak eme extrém sport kedvelőinek, akik eddig – hasonlóan mint másutt, ahol skate-pályával nem rendelkeznek – közterületeken, lépcsőkön, ezek korlátjain, tereptárgyakon gyakoroltak. Szolarics Nađ Klára

Háborús veteránok túrája

Fotó: Jožef Prša

Taroltak a völgyifalui tűzoltók A háborús veteránok az idén is megtartották túrájukat.

Szombaton, május 5-én a Lendvai Tűzoltószövetség versenyén Radamosban a felnőtt férfi és női tűzoltócsapatok, az ifjúsági, illetve a pionírcsapatok is rajthoz álltak. A különböző tűzoltói ismereteket és ügyességeket igénylő versenyszámok után összességében legjobbnak a völgyifalui tűzoltók bizonyultak, akik a következő évig birtokolják a képen látható vándorserleget. (-)

18

Az 1991-es események tiszteletére, valamint az április 27-ei ünnep alkalmából több háborús veterán szövetség közösen gyalogtúrát szervezett a hosszúfalui vadászotthontól a határon elhelyezett emlékműig. A túrán összesen mintegy 150 személy vett részt, nemcsak Szlovéniából, hanem horvát és magyar veteránok is. Az egybegyűlteket Lipič Ladislav, a Szlovéniáért Folytatott Háború Veterán Szövetség újonnan megválasztott elnöke köszöntötte. Az ünnepséget a vadászotthonnál társalgással fejezték be. HF

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .


Kultúra Helikoni Ünnepségek 2012.

„Nagy a haza, s benne Festetics legnagyobb!” Írta korábban a helikoni eszmét, eszmeiséget, a művészetet és általános közművelődést pártoló keszthelyi grófról egyik kortársa. Közel 200 évvel később – Helikoni Ünnepségek címen – a mozgalom tovább él. Bence Lajos lajos.bence@nepujsag.net

A május 1-jei ünnepségeket megelőzendő hétvégén zajlott az 1921-től rendszerességgel zajló középiskolások művészeti vetélkedője, mely több kategóriában is invitálja a dunántúli iskolákat e rangot kiérdemlő megmérettetésre. A szervezőktől megtudtuk: a résztvevők száma évről-évre növekvőben van, sőt idén nemzetközivé avanzsálta magát az „ünnepség”, lengyel, szlovén részvevőkkel

(Vrhnikai Zeneiskola növendékei). A számok nyelvén közel 4000 diák, hangszeres zenész, énekes, diákszínházas és hangszeres szólista, kórustag és az irodalom valamely műfajában jeleskedő jelentkezett a megmérettetésre, vagy a kísérő rendezvények valamelyikében való aktív részvételre. A három napos rendezvény kezdetét a helikoni láng fellobbantása jelentette, melyet idén is a nagy múltú keszthelyi család egyik késői leszármazottja, dr. Festetics

György végzett el. Réthely Miklós, nemzeti erőforrás miniszter pedig a szervező munkát megköszönve az értékek felmutatását, a versenyszellem kialakítását is jelenti. A helyszínen járva megtapasztalhattuk: a diákok a fellépések között szorgosan járták a várost, a sétálóutca és a színház környéke is megtelt művészettel, a miniszínpadon éppen egy rockegyüttes tépte a húrokat, odébb egy leendő rap-sztár tartott éppen bemelegítőt, a szállásadó kollégium egyik

Anyák napja Völgyifaluban

A völgyifalui lányok és asszonyok fellépése – Dányi József művészeti vezetővel – nagy meglepetést okozott. A vasárnapi Anyák-napi ünnepélyen a Petőfi Sándor ME és a Völgyifalui Helyi Közösség közös rendezvényén kicsik és nagyok, valamint „szépkorúak” köszöntötték az édesanyákat verssel, dallal, citerával és néptánccal. Balaskó József, a helyi közösség elnöke köszöntő beszédében az édesanyák szerepét hangsúlyozta a gyermeknevelésben, az első szavak elsajátításában és a felnőtté válás szakaszában. – Nem véletlenül van annyi anyával kezdődő szavunk: anyanyelv,

anyaország, anyanemzet, anyaszentegyház. Itt a Muravidéken, ahol mindig is úgy érzi magát az ember, hogy félre van nyomva, különösen fontos dolog, hogy a szép magyar nyelvünk megmaradjon. A kultúra és a hagyom á ny ő r z é s m e g a n ny i változatát felvillantó műsorrészben előbb a helyi óvodásokat és iskolásokat láthatta a nagy számban összesereglett édesanyákból és nagymamákból álló közönség. Verses-zenés összeállításukat vastaps

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .

övezte, akár csak a Lebar család párosának produkcióját. A helyi népdalkört, a leányokból és asszonyokból verbuvált helyi Pünkösdirózsa Citeraegyüttes két elkészült zalai csokrát is fergeteges taps kísérte. A két vendégcsapat – az 1.Sz.Lendvai KÁI Ci­te­ra­ együttes és a Lendva-vidéki Gyermek Néptánccsoport – fellépése is „könnycsalogató” hatással bírt az ünnepelteknél, akik egy szál virágot is kaptak a gyermekektől. -ce

forgójában a Batthyány Lajos Gimnázium csoportja gyakorolt a fellépés előtt. – Mi idén három kórussal jöttünk. Rengeteget gyakoroltunk, s remélem, mivel két csapattal már túl vagyok a versenyen, az eredmény is ehhez mérten jó lesz. Idén egyébként közel 60 kórus

méri össze erejét, közöttük mi „hárommal”. Az idei ünnepséget a péntek esti közös Balaton parti éneklés és az eredményhirdető gála is emlékezetessé teszi. S az a tudat, hogy a fiatalok figyelnek egymásra, egymás sikerének is örülni tudnak.

Biserka Sijarič megkomponált portréi Szombaton nyílott a lendvai színház aulájában Biserka Sijarič lendvai amatőr fotós portrékat felvonultató kiállítása. A méltató szöveget Nemes László írta, kiemelve, hogy „Az anyag, amit elénk tár, az utóbbi idők útkeresésének egy állomása. Nagyon fontosnak érzem ezt a stációt, sikerült kikerülnie abból a „zónából”, amit hobbifényképészetként értékelünk, és elindult egy gondolkodni vágyó kreatív fotográfia irányába. Képeit gondos technikai kivitelezés mellett a monokróm tónusvilág hatásosságának maximális érvényesítése jellemzi. Sikerült megtalálni azon eszmei és technikai recepteket, melyek biztos talajt teremtenek számára, hogy elmélyüljön az „igazi fotográfia” megértése és művelése irányába.”

Biserka Sijarič: Portré Biserkát nem annyira személyiség érdekli, hanem sajátos környezetükben próbálja bemutatni a kiszemelt személyt, arcvonásából származó, a személyiség kisugárzásának „környezet-alakító-empatikus” kellékeire is figyel. Nem annyira az arc, inkább a kompozíciót átizzító hangulat a meghatározó hatáselem. Például a „csuhás” portrénál, melynek kellékei, a kép-környezet teszik meg reánk a döntő hatást. A fotós, mind a lendvai Foto-video Klubnak, mind a Muraszombati Foto Klubnak is tagja, így nem véletlen a nagy érdeklődés kollégái részéről, akik melegen gratuláltak az eredményhez. Biserka pedig köszönetet mondott a portrék alanyainak, akiknek el kellett szenvedniük a portrékészítő kívánságait, illetve követeléseit. A megnyitót Ferenc Katja énekkel, Maja Zadravec pedig fuvolán játszva tette színesebbé. -ce

19


Horizont

40 éves a táncházmozgalom – táncház Lendván is Magyarország és a magyarság számára kiemelkedő elismerést jelent, hogy az UNESCO Kormányközi Bizottsága tavaly novem-

zésének magyar modelljét- a szellemi kulturális örökség legjobb megőrzési gyakorlatait számon tartó listájára. Emellett 2012.

A gyerekek dunántúli ugrósokkal és népdalokkal ismerkedtek. berben felvette a táncház módszert-, mint a szellemi kulturális örökség megőr-

május 6-án volt éppen 40 éve, hogy megtartották a budapesti Liszt Ferenc té-

ren az első táncházat. Ezen alkalomból a múlt hétvégén, több helyszínen, városban tartottak táncházat. Ehhez a megemlékezéshez csatlakozott a Muravidék is, hiszen május 4-én, pénteken a Bánffy Központban gyermek- és felnőtt táncházat tartottak a magyarországi Külügyminisztérium és a ljubljanai Magyar Nagykövetség jóvoltából. Az MNMI és a Muravidék Néptáncegyüttes szervezésében, valamint a budapesti Hagyományok Háza társszervezésében a Magyar Állami Népi Együttes táncosai, Kontra Ágnes és Farkas László vezetésével a gyerekek dunántúli ugrósokkal és népdalokkal, a felnőttek pedig szatmári és moldvai táncokkal ismerkedtek.

mi lesz veled?

A kiváló talpalávalóról a MÁNE Zenekara gondoskodott (Péter Tamás, Karacs Gyula, Csemer Zsolt és Pál István „Szalonna”). A két korosztály táncháza között

a művészek egy rövid szatmári zene- és táncbemutatót is tartottak, a táncház végén pedig mezőségi szabad táncra is sor került. Balaskó Enikő

Keresztrejtvény nyertesünk átvette a nyereményt

Húsvéti keresztrejtvényünk szerencsés megfejtője, Prša Alfred Hosszúfaluból a májusi ünnepek előtt szerkesztőségünkben átvette a nyereményt, a markišavci Kodila Húsüzem ajándékcsomagját. A nyereményt – sonka, pástétomok és egyéb finomság – az ismert muravidéki húsüzem tulajdonosa, Janko Kodila adta át és gratulált a nyertesnek. Pršaék a Népújság előfizetői, a keresztrejtvényeket a család közösen fejti meg, ezúttal az apa nevére küldték el a helyes megfejtést – és nekik kedvezett a szerencse. Nyertesünknek még egyszer gratulálunk! kmj

Virágzik a boroszlán Konzulátus, magyar székház…? Lendva főutcáján a Bánffy Központ közvetlen szomszédságában található a volt „Mercator Irodaház”, amelyet a többi taglalt ingatlanhoz hasonlóan a muraszombati Gomboc építőipari vállalat vásárolt meg már évekkel ezelőtt. A város kellős közepén lévő, kívülről és sajnos belülről is már igen rossz állapotban lévő épülettel kapcsolatosan az évek során különböző terveket szőttek. Játékban volt a magyar konzulátus megnyitása, illetve az is,

20

hogy az épületet a magyar közösség veszi birtokba, összevonva a Bánffy központ épületegyüttesével, közös udvarral, esetleg újabb tartalmakkal szolgálja majd a közjót. A tervekből nem lett semmi, a tulajdonos válasza pedig azonos, frappánsan rövid: „Az üres épületek felújításra, új tulajdonosra várnak, sajnos a válság, különösképpen az építőiparban tapasztalt fejlemények miatt befektetések a közeljövőben nem várha-

tók.” Hozzá lehetne tenni, tekintettel az általános válságra és annak ellenére a kisebbségi önkormányzatok, szakintézmények állami támogatása nominálisan azonos maradt, nem várható a magyar kisebbség bevetése az épület felújítása, hasznosítása érdekében, sőt ismerve az általános önkormányzati problémákat, a helyi önkormányzat sem valószínűsíthető megmentőként. Vagyis, pusztulásra ítélve! TT

A henye boroszlán rózsaszínű virága a goricskói nemzeti park egyik védett virága és Šalovci község jelképe. Hodoson a régi temető mellett éppen gyönyörűen virágzik, ezt örökítette meg Soós Melita, és küldte el szerkesztőségünkbe. AK

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .


Horizont

Világháborús jutalomkirándulás A Lendvai Kétnyelvű Középiskola és a kétnyelvű általános iskolák tanulói, akik a tanév folyamán jól teljesítettünk a magyar jellegű versenyeken, április 26-án és 27-én egy jutalomkiránduláson vettünk részt a Magyar Nemzetiségi

állomásunkon Szlovénia egyik leglátogatottabb természeti csodájával, a Vintgar-szurdokkal ismerkedtünk. Innen Kobarid felé vettük utunkat, ahol a helyi múzeumban egy dokumentumfilm segítségével átérezhettük az első

A jól megérdemelt ebéd után Tolminba indultunk. Innen kisbuszokkal vittek fel bennünket a Javorca hegyre, ahol az 1. világháborús történelmi Béke útjának egyik állomása található. Bevalljuk, nem hagyott hidegen bennün-

Javorcám, a Szentlélek-kápolnánál. Művelődési Intézet szervezésében. Idén Isonzó és Doberdó 1. világháborús emlékhelyeihez látogattunk el, oda, ahol sok ezer magyar és nem magyar fiatal vesztette életét. Hogy miért? Nagyhatalmi érdekek miatt. Mivel hosszú útnak néztünk elébe, már hajnalban útra keltünk. Első A hagyományokhoz híven, április utolsó napján idén is több muravidéki településen állítottak májusfát. Hodoson és Szerdahelyen a két szomszédos magyar településsel közös rendezvényt szerveztek. Április 30-án nagy számú közönség előtt került a már megszokott helyére Hodos és Bajánsenye közös májusfája. Ez volt a 9. májusfa állítás az egykori határátkelő területén, az európai uniós csatlakozással megszűnő határok és a két község között fennálló barátság jelképeként. Idén a bajánsenyeiek vol-

világháború résztvevőinek mérhetetlen szenvedését, a helyi tárlatvezetők pedig alapos ismeretekkel vérteztek fel bennüket nemcsak a világháborús helyszíneket, hanem a fegyvereket illetően is. Érdeklődéssel nézegettük pl. az ágyúgolyókat, a jelenlevők többsége ugyanis még nem látott ilyet.

ket a szakadékok mentén kígyózó út élménye! Felérve először zseblámpákkal egy bunkerrendszert derítettünk fel, majd pedig egy meredek úton felkapaszkodtunk a Szentlélekkápolnáig. Miért is nevezetes ez a békét hirdető, fából épített kis templom? Azért, mert azt 1916-ban az Osztrák-Magyar Monarchia

különböző nemzetiségű, vallású és foglalkozású fiataljai építették elesett társaik emlékére a szabad idejükben, amikor visszavonultak pihenőre a harctérről. Békére vágyó emberek voltak, mint ahogy azt a homlokzaton levő PAX felirat is jelzi. A templom falait a lőszeres ládákból épített »emlékkönyvvel« borították be, lapjaira pedig elesett társaik nevét vésték rá. Mi is leróttuk tiszteletünket: egyik tanuló egy szomorúan szép Kányádi-verset adott elő. A szenvedést – persze teljesen más jellegűt – egypáran mi is megtapasztaltuk, hiszen lefelé már mezítláb kellett jönnünk a sajgó, hólyagos végtagjaink miatt. Este érkeztünk meg szálláshelyünkre, Nova Goricára, a kollégiumba. A rövid éjszaka után másnap az olasz Re­di­pug­ liában kezdtük meg az emlékhelyek megtekintését. Itt a hőség ellenére is megmásztuk azt a monumentális, piramis alakú emlékművet – mintegy 400 lépcső vezet fel rá –, amely kb. százezer elhunyt olasz katona urnájának ad nyugvóhelyet. Innen a foglianói osztrák-magyar katonai temetőbe látogat-

Májusfák állnak vidékünkön

A májusfa tövében álltak össze egy közös fotóhoz a szerdahelyiek és a magyarszombatfaiak tak a program házigazdái, a kultúrműsor keretében felléptek az általános iskolások valamint a hegyhátszentjakabi asszonyok néptánccsoportja.

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .

A hodosi gyerekek a májusfa feldíszítésében segítettek. A szerdahelyiek szintén közösen ünnepeltek a magyarszombatfaiakkal a

határon. Közel ötvenen gyűltek össze, hogy lássák, amint a feldíszített májusfa a helyére kerül. A munka végeztével mindenki megkóstolgathatta

tunk, ahol a koszorúzás után elénekeltük a magyar himnuszt. Néhány diák elesett ősei után kutatva olvasgatta a sírköveken levő neveket. Aztán a Doberdói Nagyhegy következett: lövészárkokban jártunk, kavernákat és emlékműveket tekintettünk meg, majd elénekeltük a buszban betanult Kimegyek a doberdói harctérre kezdetű dalt, végül betértünk a helyi múzeumba is. Utolsó olaszországi állomásunk Visintiniben volt, ahol az ott álló magyar kápolnánál koszorúztunk, majd imát mondtunk a halottakért. A háború borzalmait magunk mögött hagyva, tartalmas és tanulságos kirándulásunk utolsó pontjához, a Skóciáni cseppkőbarlanghoz érkeztünk. A gazdag ebéd elfogyasztása után a világörökség részévé nyilvánított barlang kb. öt kilométeres útszakaszán a természet egy újabb csodájában gyönyörködhettünk. Sokunknak talán nem is a cseppkövek látványa, hanem inkább a 45 méter magasan levő híd alatt dübörgő Reka folyó nyújtotta a legnagyobb élményt. Fárasztó, ám érdekes és élményekben gazdag kirándulásban volt részünk. Köszönjük. Reméljük, jövőre ismét találkozunk. Ftičar Ines és Gaal Ines Katarina, elsős gimnazisták az ízletes házi süteményeket, borokat. Az évente megismétlődő esemény fontos szerepet tölt be a két falu baráti kapcsolatának elmélyítésében. A Muravidék számos más településén is állnak a májusfák – rendezvényeket szerveztek Csentében, Lakosban … -s míg régen a hajadon leány háza elé állítottak feldíszített fát, ma több értéket szimbolizálva a közösségformálás, a baráti kapcsolatok ápolásával a falvak egy-egy fával őrzik, e szép hagyományt. AK, Šanca Leonida

21


Sport Nem tudott kikötni a Nafta

Két gól döntött a második félidőből Koper - Nafta 2:0 (0:0) A mérkőzés helyszíne: Štadion Bonifika, Kopru. A nézők száma: 600. Játékvezetők: Matej Jug (Tolmin), illetve Arhar és Stančin. Szövetségi ellenőr: Alojz Kovačič (Maribor). Koper: Hasič, Blažič, Guberac, Brečevič, (81. Štulac), Popovič, Bagarič, Hadžič (46. Linič), Đukič, Palčič, Bubanja (72. Smrtnik), Pučko; Edző: Milivoj Bračun. Nafta: Prša, Atanasov, Dolinar, Sreš, Tomažič-Šeruga, Korošec, Vraneševič (87. Lebar), Levačič, Osaj (55. Kajtazi), Vori (78. Hozjan), Raduha; Edző: Stanko Preradovič. Góllövők: 1:0 - Pučko (51. perc), 2:0 - Bubanja (59. perc). Sárga lap: Linič, illetve Levačič és Vori. Kiállítva: Feri Horvat Meštrovič

Stanko Preradovič Ko­ per­b en sem tudott számítani a teljes csapatra, ezúttal a támadójátékban két meghatározó játékost, Da Silvát és Zelkot volt kénytelen nélkülözni. A kezdeti tapogatózást követően Popovič beadását Brečevič nem tudta gólra váltani. Ugyanaz a játékos két perccel később is vezetést szerezhetett volna együttesének, de befejezése pontatlan volt. A következő helyzetre a 30. percig kellett várni, amikor Bubanja fordulatból próbálta meglepni a lendvai kapust, de a labda Prša

33. forduló Olimpija – Triglav 0:0 Koper – Nafta 2:0 (0:0) Pučko 50., Bubanja 58. Mura 05 – Maribor 1:3 (1:1) Bohar 24./11-esből; Mertelj 18., Arghus 56., Volaš 71. Celje – Rudar 1:1 (1:1) Bezjak 40.; Majcen 16. Gorica – Domžale 0:0 Táblázat 1. Maribor 33 24 6 3 82:31 78 2. Olimpija 33 17 8 8 54:34 59 3. Koper 33 15 9 9 46:33 54 4. Mura 05 33 16 5 12 46:42 53 5. Gorica 33 13 10 10 44:33 49 6. Rudar 33 10 10 13 49:47 40 7. Celje 33 9 10 14 40:47 37 8. Domžale 33 10 7 16 36:49 37 9. Nafta 33 5 9 19 31:63 24 10. Triglav 33 6 6 21 15:64 24 A 34. forduló párosítása 2012. május 13-án: Dom­ žale - Mura 05, Maribor – Olimpija, Triglav – Celje, Rudar –Koper, Nafta – Gorica.

22

kapuját nem találta el. A Nafta egyetlen komolyabb próbálkozása a 33. percre datálódik, de Atanasov lövése magasan a kapu fölött hagyta el a pályát. A második félidőben gyakorlatilag néhány perc elég volt a mérkőzés kimenetelének eldöntésére. Palčič és Popovič összjátékát követően Brečevič ugyan még csak a kapufát találta el, de a Nafta pechjére a Pučko lába elé pattant, neki pedig nem volt nehéz, a kapuba pöccen-

Magyar Nemzeti Bajnokság 27. forduló Pécs – Diósgyőr Kecskemét – Videoton Haladás – Paks Vasas – Siófok ZTE – Újpest Ferencváros – Pápa Honvéd – Kaposvár Győr – Debrecen

1:2 (1:2) 0:2 (0:1) 5:0 (3:0) 1:0 (0:0) 1:1 (0:0) 0:2 (0:2) 0:0 1:2 (1:1)

Táblázat 1. Debrecen 27 19 8 0 55:18 65 2. Videoton 27 18 3 6 52:18 57 3. Győr 27 18 3 6 50:29 57 4. Honvéd 27 12 7 8 43:32 43 5. Kecskemét 27 12 5 10 46:37 41 6. Paks 27 10 8 9 40:47 38 7. Diósgyőr 27 11 4 12 36:38 37 8. Haladás 27 8 10 9 36:33 34 9. Pécs 27 8 10 9 33:39 34 10. Ferencváros 27 9 6 12 28:30 33 11. Újpest 27 8 6 13 33:43 30 12. Siófok 27 7 9 11 27:39 30 13. Kaposvár 27 5 13 9 30:40 28 14. Lombard 27 7 6 14 25:36 27 15. Vasas 27 5 9 13 26:45 24 16. ZTE 27 1 9 17 23:59 12 A 28. forduló párosítása május 11-e és 13-a között: Paks – Vasas, Újpest – Ferencváros, Deb­ recen – Pécs, Kaposvár – Haladás, Siófok – ZTE, Pápa – Kecskemét, Videoton – Győr, Diósgyőr – Honvéd.

tenie a labdát. A második gólban is Brečevič játszotta az egyik főszerepet, s bár lövése nem kedve szerint sült el, a labda ezúttal is egyik játékostársát találta meg, s Bubanja közelről beállította a mérkőzés végeredményét. A 68. percben Blažič fejese a lécen csattant, a 72. percben pedig Prša sarokkal tudta megállítani Brečevič lövését. Az eredményt a 80. percben Pučko tovább növelhette volna, hiszen farkassze-

Radoš váltotta Utrošát Dario Utroša, a Nafta Labdarúgó Klub segédedzője benyújtotta lemondását, illetve a klub és a szakember kölcsönös megegyezéssel bontott szerződést: Utroša a munkahelyen való túlterhelésre hivatkozva kérte szerződésének felmondását. Az idény végéig Utrošát Boris Radoš váltja a kispadon. F. B.

Mura 05 –Maribor 1:3 (1:1) A bajnoki címét már bebiztosító mariboriak nem engedtek az európai porondért harcoló Murának. A stájer csapat Mertelj 18. percben szerzett találatával szereztek vezetést, ám mindössze hat perccel később Bohar 11-esből egyenlített, s a két csapat ezzel az eredménnyel tért pihenőre. A második félidő második percében Vidovićot kiállította a játékvezető, ám a vendégeket ez nem törte meg, s Arghus 56. és Volaš 71. percben szerzett találataival magabiztosan nyertek. met nézhetett Pršával, de a lendvai kapus túljárt a csatár eszén. A hazaiak győzelme megérdemelt, s akár magasabb is lehetett volna. LENDVAI KÖRZETI LABDARÚGÓ LIGA 21. forduló

Črenšovci – Beltinci 1:1 (1:0) Puconci – Gančani 3:2 (2:0) Ljutomer – Hodos 5:3 (2:0) Grizold (2), Panič, Žnidarič; Fartek (3) Šalovci – Apače 1:1 (0:0) Bogojina – Hotiza 3:3 (2:1) Kobilje – Bistrica 1:1 (0:0) Turnišce – Dobronak 2:2 (1:0) Horvat, Torma; László, Horváth J.

Nafta – Olimpija 3:0 (1:0) Utroša (2), Cár Graničar – Kapca 1:4 (1:2) Kleiderman; Graj (2), Horvat, Cigan Renkovci – Zvezda 12:1 (4:0) Huskić (5), Zver, Černi és Ritlop (2-2), Tratnjek; Bacsi Nedelica – Petesháza 3:0 (0:0), Žižek (2), Miholič Panonija – Zsitkóc 2:2 (1:2) Kocet (2); Jovanovič, Režonja (öngól). Csente – Veterani 1:2 (0:2) Pál; Zver, Csiszár (öngól) Polana – Hídvég 2:5 (1:1) Lacko, Kotnjek; Požonec (2), Simonka, Gostan, Bela

Táblázat 1. Beltinci 20 15 4 1 70:15 49 2. Ljutomer 21 14 5 2 57:21 47 3. Turnišče 21 11 5 5 42:25 38 4. Apače 20 10 5 5 44:34 35 5. Šalovci 21 10 5 6 36:34 35 6. Hotiza 21 10 3 8 45:39 33 7. Bistrica 21 8 7 6 51:37 31 8. Bogojina 21 6 8 7 34:42 26 9. Puconci 21 5 9 7 33:42 24 10. Hodos 21 6 3 12 32:35 21 11. Črenšovci 21 4 6 11 27:38 18 12. Kobilje 21 5 3 13 24:68 18 13. Gančani 21 2 10 9 30:48 16 14. Dobronak 21 2 3 16 21:68 9

Táblázat 1. Nedelica 21 16 3 2 63:27 51 2. Polana 21 15 2 4 69:27 47 3. Panonija 21 12 5 4 51:26 41 4. Nafta 21 12 3 6 54:32 39 5. Csente 21 11 4 6 57:30 37 6. Renkovci 21 10 6 5 57:31 36 7. Graničar 21 11 3 7 42:36 36 8. Hídvég 21 10 2 9 54:45 32 9. Veterani 21 8 4 9 56:56 28 10. Zsitkóc 21 6 3 12 49:44 21 11. Kapca 21 5 3 13 27:51 18 12. Olimpija 21 5 3 13 28:61 18 13. Petesháza 21 4 3 14 26:77 15 14. Zvezda 21 0 0 21 20:11 0

A 22. forduló párosítása 2012. május 13-án, 17.00: Apače – Ljutomer, Beltinci – Kobilje (mind szombat), Dobronak – Črenšovci, Bistrica – Bogojina, Hotiza – Šalovci, Hodos – Puconci, Gančani – Turnišče.

A 22. forduló párosítása 2012. május 13-án: Ve­terani – Nedelica, Zvezda – Nafta (mind 10.00), Zsitkóc – Polana, Kapca – Csente (mind 14.00), Hídvég – Graničar, Petesháza – Renkovci, Olimpija - Panonija (mind 16.30).

Muravidéki Labdarúgó Liga 21. forduló

Licenc nélkül a két muravidéki labdarúgóklub A Szlovén Labdarúgószövetség licencosztálya első körben megtagadta a licencet a Murától és a Naftától a 2012/13-as idényre. Csak a két muravidéki elsőligás maradt licenc nélkül. A Murának egyben megtagadták a licencet az európai szereplésre is, az UEFA licencét. A döntés azonban nem végleges, hiszen mindkét csapatnak május 15-ig lehetősége adódik a fellebbezésre és a hiányosságok megszüntetésére. A végső döntést a szövetség illetékes bizottsága május 31-ig hozza meg. F. B.

Celec marad, Topič pénzt szerzett Igor Celec, a Mura spor tigazgatója előbb benyújtotta lemondását, majd hirtelen fordulat következett be a klubban, hiszen Celec a játékosok és a szakma hatására megváltoztatta véleményét. Miroslav Topič ugyanakkor bejelentette, hogy a klubkasszába pénz érkezett (egyelőre meg nem nevezett forrásból), s a következő napokban kezdik a játékosok bérelmaradását rendezni. A részletekről sajtótájékoztatón számolnak majd be. F. B.

Németh váltja Preradovičot A bajnokság hátralévő részében Németh Imre foglal helyet a Nafta kispadján. A Stanko Preradovič által vezetett lendvai csapat a selejtezős helyen áll, s a magyar szakemberre komoly feladat vár a 9. hely megőrzésében. (-)

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .


Sport

Szlovén döntetlen Lendván Szlovénia – Lengyelország 1:1 (1:1) Lendvát az a megtisztelés érte, hogy egyike lehet azon négy szlovéniai városnak, amelyek a 17 évesek Eb döntőjét bonyolíthatja le. El kell mondani, hogy ilyen magas szintű labdarúgó eseménynek

Nafta: alapozási meccs Čarda – Nafta 2:7 (1:2) A Koper elleni meccsre hangolódva a Nafta Martjancin a helybeli harmadik ligás Čarda ellen lépett pályára. A Nafta kezdőcsapatában lépett pályára a fiatal Pozsgai is, aki a 15. percben azonnal góllal hálálta meg az edző bizalmát, kihasználva a házigazdák sikertelen lestaktikáját. Három perccel később Gjergjek egyenlített, a 24. percben pedig Vranešević hozott ismét előnyt a Naftának. A második félidőben jobban beindult a Nafta góllövő gépezete Vranešević (54., 67.), Raduha (50.), Osaj (70.) és Vori (82. perc), míg a házigazdák részéről Cipot (80.) volt eredményes. A Naftában Balažic, Ata­ nasov, Šlebič, Jerebic, Dirn­ berg, Da Silva, Hozjan, Osaj, Zelko, Vranešević és Pozsgai kezdett, a folytatásban pedig még Ajlec, Šeruga, Levačič, Kajtazi, Raduha, Dolinar, Vori és Korošec kapott lehetőséget. feri.h.m.

Donko két győzelme Tadeja Donko a Roller klub Ljubljana színeiben Zágrábban gyorsasági görkorcsolya versenyen vett részt. A lendvai versenyző a felnőtteknél 1000 méteren legyőzte összes riválisát, az Alpok- Adria versenyen pedig 21 kilométeren szintén nem talált legyőzőre. F. B.

az ország még nem volt házigazdája. A lendvai Sportparkban ráadásul a szlovén válogatott is pályára léphetett, mégpedig a B csoport második meccsén a lengyelek ellen. Közel 1500 néző kísérte figyelemmel a meccset, amelyen a lengyelek többet támadtak, s a 10. percben Vincent Rabiega vezetést is szerzett csapatának. S bár a lengyel túlerő folytatódott, de több helyzetet is kihagytak. A szlovének a 26. percben Bian Paul Šauperl révén a lengyelek védelmi hibáját kihasználva egyenlítettek. A szlovéneknek ez volt az egyetlen kapura rúgása a meccsen a lengyelek 8 próbálkozásával szemben. A meccset a máltai Alan Mario Sant vezette. A szlovének első pontjukat szerezték meg ezzel a tornán, miután Mariborban az első fordulóban 3:1es vereséget szenvedtek a hollandoktól, az egyetlen szlovén gólt Zahovič lőtte.

Középiskolai duplázás Több mint 60 középiskolás vett részt a lendvai, a zalaegerszegi és a varasdi középiskolások új versenysorozatában. A lendvaiak az első versenynapon két versenyszámban arattak győzelmet, mégpedig labdarúgásban és lövészetben. Fociban a lendvaiak 10:8-ra verték a zalaiakat, illetve 6:-4-re a Varasdot, így ők győztek a Varasd előtt, akik 6:2-re verték a Zalaegerszeget. Lövészetben a Kétnyelvű Középiskola győzedelmeskedett Tadej Žalik (157), Njakaš Leon (155) és Szarjas Andreas (136 kör) felállásban Zalaegerszeg és Varasd előtt. Atlétikában viszont a Zalaegerszeg nyert a horvátok és a lendvaiak előtt. feri.h.m.

N É P Ú J S Á G 2 012 . m á j u s 10 .

A B csoportban egy mérkőzést már játszottak Lendván, mégpedig a lengyelek 1:0-ra legyőzték a belgákat. HF

Lendvai sikerek A Szlovén Pikadó Szövetség Ljutomerben rendezte meg a 6., zárótornát az 501 és DYP kategóriában, amelyen az ország teljes területéről érkeztek résztvevők: a hölgyeknék 46, a férfiaknál 147. A három lendvai versenyző közül Király Ludvik a DYP-ben 4., az 501-esben pedig 17. lett, míg Vörös László 13., illetve 7. lett. Az összesítésben Vörös 164 ponttal a 16. lett, Király pedig azonos pontszámmal egy hellyel mögötte zárta a versenyt. Vörös Mária 9., illetve 17. lett a versenyszámok szerint, ami összesítésben 41 ponttal a 21. helyezésre volt elegendő. F.m.h.

Gyertek el a 24 órás kerékpáros maratonra! A Lendvai Kerékpár Egyesület és a Mocorgók Lenti Egyesület együttműködésével megrendezésre kerül a nemzetközi rekreatív 24 órás kerékpáros maraton. A maraton célja a kerékpározás és az egészséges életmód népszerűsítése. Start: 2012. május 19-én Hosszú táv és rövid táv – 14:30 óra: Lendva, Tuš-Kocet szupermarket, Kranjčeva utca 61. Cél: 2012. május 20-án Rövid táv – 14:30 óra: Lendva, Tuš-Kocet szupermarket, Kranjčeva utca 61. – eredményhirdetés 15:15 órakor Lentiben. Hosszú táv - 15:00 óra: Lenti, Konkoly szabadidőközpont. A maraton egyes útvonalai eltérő nehézségi fokozatokat képviselnek, hogy a maratonon mindenki megtalálja az erőnlétének és teljesítőképességének megfelelő távot. A résztvevők csoportban fognak kerékpározni kísérő kocsi vezetésével. A csoporthoz a frissítőponton lehet csatlakozni – óránként a hosszútávhoz és 20-25 percenként a rövidtávhoz. A résztvevők saját felelősségre kerékpároznak. A megtett köröket feljegyezik. A nemzetközi rekreatív 24 órás kerékpáros maraton végül vasárnap délután három órakor ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul Lentiben. Regisztráció és frissítőpont: Lendvan a Tuš Kocet szupermarketnél. A regisztráció ingyenes. Hosszú táv: Lendva-Lenti-Lendva=34 km. Rövid táv: Lendva kör =3,5 km. Info: http://www.kolesarski-klub-lendava.si

Debütált a muravidéki magyar válogatott

A muravidéki magyar öregfiúk válogatottja az első meccsén. Hor váth Ferenc, az MMNÖK Tanácsának elnöke kezdeményezésére első alkalommal lépett pályára a muravidéki magyar válogatott. A 30 év felettiekből álló csapat első alkalommal két csapatot alkotva egymás ellen mérkőzött meg,

s bár a reviális meccsnek az eredménye nem számított elsődlegesnek, hadd jegyezzük fel, hogy a piros csapat 7:1-re győzött. A rendkívül sportszerű és jó hangulatú találkozó a résztvevők véleménye szerint mindenképpen folyta-

tást követel. A közeljövőben újabb játékosokkal bővülve több ellenféllel is meg kíván mérkőzni a muravidéki magyar öregfiúk válogatottja, amely csapatot a teljes Muravidék területéről érkezett játékosok alkotnak. (-)

23


Fúvószenek arok

9. szabadtéri

hangversenye

Horvátország: Muraszerdahely fúvószenekara

Szlovénia: Sok szeretettel várjuk Önöket!

A Ljutomeri „Slavko Osterc” Zeneiskola fúvószenekara A Gornja Radgonai Zeneiskola fúvószenekara A Muraszombati Zeneiskola fúvószenekara A Zeneiskola Lendva fúvószenekara

2012. május 11-én, pénteken 18 órakor a lendvai művelődési ház szabadtéri színpadán


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.