Szilvitzky Margit és az ikerlányok kiállítás a a 2b Galériában 2021 júnis9-július7

Page 1

SZILVITZKY MAGIT ÉS AZ IKERLÁNYOK Alapítványunk programjában 2002 óta folyamatosan szerepel a „művészcsaládok” sorozat. Ennek legújabb állomásához, a XV. fejezethez érkeztünk ezzel a kiállításunkkal. Kamarateremről lévén szó teljes életműveket bemutatni nem áll módunkban, ezért sokkal inkább a dokumentatív jellegű, egy-egy téma köré csoportosító, problémafelvető, visszaemlékező tárlatok jellemzik e tevékenységünket. Ezúttal is egy alapvetően fotókra, archív dokumentumokra, tanulmányrajzokra, vázlatokra, tervekre koncentráló összeállításról van szó, ahol SZILVITZKY MARGIT, a három éve elhunyt képzőművész, tervező, egyetemi professzor gazdag munkásságából válogatunk izgalmas darabokat, amelyeket szinte egyáltalán nem ismer sem a szűken vett szakmai, sem a művészetkedvelő szélesebb közönség. Az életpálya minden korszakából lesznek dokumentatív értékű fotók, tervek és megvalósult művek. A családi vonatkozást tervezett kiállításunknak az adja, hogy Szilvitzky


mindkét lánya művészettel foglalkozik. Gergely Nóra egyetemi végzettségére nézve keramikus, porcelántervező, de már egy jó ideje képzőművészként és videó művészként dolgozik. Korábban is volt erős művészi hatás anya és lánya közt, ennek több példáját látjuk a tárlaton. Az édesanya elvesztése több mű megalkotására inspirálta. Gergely Mariann művészettörténészként dolgozik, muzeológus kurátor. Az elmúlt harminc évben a Magyar Nemzeti Galéria munkatársaként számos belföldi és külföldi kiállítás rendezője, katalógus szerzője. Dokumentációs összeállításából néhány fontosabb kiállítását és elméleti munkáját mutatja be. A kiállítás július 7-ig látogatható. A meghívó Gergely István fotója felhasználásával készült.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.