1072 Budapest, Rákóczi út

Az első három szinten két utcafronti és két kertre néző lakás, a negyedik, visszaugratott szinten pedig egy-egy nagyobb teraszos tetőlakás kapott helyet

— — Tervezés: 2015–2017 Kivitelezés: 2021 Nettó alapterület: 2100m², lakások 1000m² — — Építészet, belsőépítészet: BLOKK ÉPÍTÉSZ MŰHELY | BÖRZSEI TAMÁS, NAGY NÁNDOR, SZAKÁL ANDREA, SZABÓ BULCSU

— A társasházi beépítés az eredeti, korábban itt lévő földszintes épületek járdától visszaugratott, beugró középudvaros kontúrját követi

SZABAD AZ Á

Építészet: SPORAARCHITECTS KFT. | HATVANI ÁDÁM Szerző: GÖTZ ESZTER Építészeti fotó: HLINKA ZSOLT

A homlokzat az eklektikus belsőferencvárosi lakóházak mozgalmas arcát kortárs módon fogalmazza át

A két széles, forgalmas utcát összekötő ház földszintjének megnyitásával a Ráday Residence többfunkciós passzázsházként a környék nyüzsgő életének részévé válik

Asűrű beépítésű Belső-Ferencvárosban az egyik utolsó foghíj a Bakáts tér közelében, a Ráday és a Lónyay utcák között átfu tó telek volt. Az önkormányzat egy ideig saját beruházású irodaházat tervezett ide, a beépítésre le is bonyolított egy építészeti tervpályázatot, de végül úgy döntött, hogy eladja a telket. Az új tulajdonos szinte egy időben két lakóházat is építtetett a környéken: itt, illetve az Erkel utcában, egy 2016-ban lebontott klasszicista épület helyén. Mindkettőt a sporaarchitects tervezőire bízta, és noha a két házban sok hasonló elemet találunk, mindegyik önálló karaktert mutat fel.

A Ráday Residence esetében sokféle hátrányból kellett előnyt faragni. A két szomszédos épület nemcsak korban, hanem szintmagasságban is nagyon eltér egymástól: míg északra egy kétemeletes, klasszicista lakóházhoz kellett igazodni, délre egy jóval későbbi időszak ötszintes beépítéséhez. A másik nehézség a rendelkezésre álló hely méretarányaiból és tájolásából adódott. A hosszú, keskeny házhely két széles, forgalmas utcát köt össze – a meglehetősen nagy háztömbben nincs is több ilyen átmenő jellegű telek –, ráadásul a két szomszéd ház tűzfalai miatt a belső rész tájolása is kedvezőtlen. A tervezők ezért úgy döntöttek, hogy a házat nem elzárják az utca forgalmától, hanem teljes hosszában megnyitják, többfunkciós passzázsházként a környék nyüzsgő életének részévé teszik, és a hasznos alapterületet a két utcára néző tömb között egy harmadik, merész szögben elfordított szárnynyal bővítik. A hagyományos értelemben vett főbejáratok helyére a passzázs teljes szélességében egy áttört felület került, hullámos sodronyfonatból készült ún. haidekker-háló, ami 20. század elejének sikeres magyar szabadalma volt, lévén olcsó, tartós, és igen változatos formákban, színekben alkalmazható, az 1910-es, 20-as évek korai modern építészetében a pincelejárótól az elegáns kastélykerítésig a legkülönbözőbb helyzetekben használták. Az ily módon átlátszóvá tett kapuk reggeltől estig nyitva vannak, így az utca gyakorlatilag átfolyik a házon.

Az utcai homlokzatok szürkésfehér, homokszórt jura mészkő burkolata finom elmozdulásokkal, a síkból kissé kiugró vagy visszaléptetett részletekkel hozzák vissza a környék eklektikus házainak tagolt homlokzatát, az ablaknyílásokat és az üvegkorláttal zárt erkélyeket körbeölelő acélkeretek is ezt a mozgalmasságot hangsúlyozzák. Itt ráismerhetünk az Erkel utcai ház erős kiülésű szürke acélkereteire, de a keretek szélessége visszafogottabb, ugyanakkor az aszimmetria, a szabálytalanság erőteljesebb, hiszen itt egy változatosabb építészeti környezetben jelenik meg ugyanaz a megoldás. A beruházó által megkívánt lakásszámot pedig úgy lehetett biztosítani, hogy a három tömbre lépcsőzetesen kialakított további két szintet emeltek – ezek az utca felől két szélső szárnyra az utcáról nem is láthatók –, ahol nagyobb méretű, széles teraszos és tetőkertes penthouse-okat alakítottak ki. Így a finom felületű, mozgalmas homlokzat kortárs módon illeszkedik az utca, a környék építészeti hagyományaihoz, de befelé lehetőség nyílt a bővítésre.

Kifelé tehát a ház vizuális párbeszédbe lép, a telek belsejét azonban minden szempontból a praktikum és a 21. század igényei alakítják. A két utcai szárny közé feszített, merész szögben elfordított belső traktus két udvart hoz létre, melyek földszintjét a passzázsra néző, üveghomlokzatú közösségi és üzlethelyiségek kísérik, fölötte, az első emeleten pedig egységes irodaszintet alakítottak ki. Efölött kezdődik a lakóház, aminek függőfolyosóit a kapunál már megismert sodronyfonat határolja, így akadálytalanul rálátni a belső udvarra, illetve az irodaszint tetején kialakított függőkertekre. A függőfolyosó itt szó szerint értendő, ugyanis nem tapad hozzá a szomszéd ház tűzfalához, hanem egy függesztett szerkezettel elválik attól, és látni engedi a régi téglafelületet, még az egykor ugyanitt állt épület megmaradt kontúrjait is. A rusztikus téglafelület felbukkanása szépen gazdagítja az acélszürke sodrony-mellvédek és a szürke járólapok által meghatározott folyosók puritán összhatását. A szemben lévő tűzfalat egyszerűen lefestették fehérre, ez is javítja a belső rész fényviszonyait.

Az 56 lakás közül a legkisebb 40, a legnagyobb 120 négyzetméter; a közös helyiségekben biciklitároló, recepció, és a ház alatt három mélygarázsszint is van. A földszinti irodák fényviszonyait a tetőkertekbe illesztett felülvilágítók javítják, ami felülről, a gangokról nézve is kellemes látványt nyújt. A tágas lépcsőházakból az áttört mellvédű folyosókra lépve a lakók egyszerre érzékelik maguk körül a privát teret és a passzázs életteli közegét. Idővel a tűzfalra tövébe ültetett vadszőlő is felfut, és az új ház minden részében otthonossá, belakottá válik.

A kortárs építészetnek vissza-visszatérő kérdése, mitől lesznek élhetők a sűrű belvárosi utcák lakóházai. A Ráday Residence nyitottsága határozott választ ad a kérdésre: a többféle funkció nem csupán jól megfér egymás mellett, de miniatűr várossá formálja a passzázsházat. A nyitottsága így nemcsak hosszában és lentről felfelé érvényesül, hanem a működésében is. Nem véletlen, hogy már a tervek megszületésekor, 2017-ben elnyerte a European Property Awards díját, majd két évvel később az Év Lakóingatlanfejlesztése címet.

IRÁNY A RÓMAI!

Építészet: ISCA DESIGN | KARDOS JUIT és ISZAK JUDIT Szerző: EMŐDI IBOLYA Építészeti fotó: PALKÓ GYÖRGY

EGY TÁRSASHÁZ

ERKEL RESIDENCES A KÁLVIN TÉRNÉL

METAMORFÓZISA

Építészet: SPORAARCHITECTS KFT. | HATVANI ÁDÁM és DÉKÁNY TIBOR Szerző: VAKLI TÜNDE Építészeti fotó: HLINKA ZSOLT

MEGKÍMÉLT ÁLLAPOTBAN

A VÁCI ÚT 110 KÜLSŐ ÉS BELSŐ ÚJRAGONDOLÁSA

Építészet: KÁLMÁN ERNŐ DLA–1993 KISS IDA | DVM GROUP–2021 Szerző: SZIRA PÉTER Építészeti fotó: BUJNOVSZKY TAMÁS

Az épületegyüttes Zsilip utcai, D jelű tömbjének kiugró tetőszintje rejti a ház gépészetének jó részét

A kétoldalról is nagy üvegfelületekkel felnyitott főbejárat folytatásaként kapott helyet a terasszal is kibővített dolgozói étterem

KORTÁRS ÉS TUDOMÁNYOS KÖZPONT A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSÉRT HISTORIKUS

ÜDÍTŐ ELEGYE

Építészet: GINKGO ARCHITECTS | LOSONCZI JÚLIA és OROSZLÁNY MIKLÓS Szerző: ZSOLDOS ANNA Építészeti fotó: DANYI BALÁZS

Vannak épületek, melyek előtt gyanútlanul sétálunk el, nem tűnnek fel, mert annyira illeszkednek az utcaképbe, a miliőbe, amit elvárunk tőlük. Ilyen az Úri utca 72. is a Várban. Elsőre nem kapja el tekintetünket, mert ilyennek kell lennie. Egy szép, történelmi épületet látunk egy nagy múltú helyen: klasszikus, nyugodt arányú homlokzatot, barokk elemeket, és pont ezt várjuk el egy várbeli épülettől. Így hát elégedetten sétálunk tovább a Tóth Árpád sétányon, miközben mit sem sejtünk arról, mi mellett haladtunk el.

Erről a képzeletbeli jelenetről eszembe jutott egy másik: E.T.A. Hoffman, ez a 18. századi német író, karikaturista, jogász, zeneszerző és híres alkoholista számos misztikus és rémtörténetet írt. Az egyik novellája „Az elhagyott ház” címet viseli. Egy romos, lakatlan házról szól, ami örökkön zárva van, ablakai sötétek. A város lakói ismerik az épület kitartó hallgatását, de együtt élnek vele. A főhős, egy fiatal diák is mindennap elmegy mellette, hisz szem előtt van, a város legforgalmasabb utcájában áll. Egy idő után az épület képe beférkőzik a gondolataiba, kutatni-vizsgálni kezdi az épületet, majd teljesen megdelejezi, amikor meglát az ablakban egy női kezet. A házról kiderül, hogy nem lakatlan, és falai között misztikus dolgok történnek.

Az Úri utca 72. sem egy átlagos épület, már ha lehet ilyet mondani egyébként a várbeli házakra. Habár misztikus jelenésekről nem hallottam falai között, de története épp annyira delejes. Az épület a Magdolna torony átelleni szomszédja, eredete a középkorra nyúlik vissza és a templom plébániájaként funkcionált eredetileg. A mai épület helyén két épület állt, ezt a kettősséget más formában, de a mai napig megtartotta. A 18. század végén nyerte el maihoz hasonló formáját, késő barokk, klasszicista homlokzatát és a sétányra néző épületrészt is. Az épület tömege, valamint az Úri utcai homlokzat osztása és kőkeretes kapuja őrzi mai napig a ház ezen korszakát. A következő változást a történetében már egy 1939–41-es átépítés hozott. Az épü-let tulajdonosa, Scossa Géza a Magyar Nemzeti Bank igazgató-helyetteseként vásárolta meg az épületet. A ház ekkor kívül-belül és alul-felül is átalakult. A sétány felőli homlokzatot átszabták, ablakkiosztása megváltozott, kapott egy sarokerkélyt és két zárterkélyt, a korban jellemző klasszicizáló-romantizáló hatásokkal. Bent az eredeti térrendszert átalakították, közlekedőit is beleértve, a tetőszerkezetet és a födémeket úgyszintén.

Az épülethez mindig is tartozott pince, egyrészt becsatlakozott a Vár alatt húzódó barlangrendszerbe: ezt a kétszintes barokk pincét, mely 7–10 méter mélységű volt, bővítették 15–30 méter mély rendszerré. Csarnokokat, trezortermeket alakítottak ki a Magyar Nemzeti Bank aranytartaléka számára, és óvóhely is készült a háborúra. A koronázási ékszerek elhelyezése is felmerült a korabeli tervekben. Az ostrom alatt erőteljesen megsérült az épület, homlokzata és falszerkezete is sok helyen leomlott. Az 1950-es években a Magyar Villamos Művek Tröszt Országos Villamos Teherelosztó központja került a pincerendszerbe. Felszíni területén, az 1969-es felújítások után a teherelosztó munkatársaik kaptak lakást. Később a teherelosztó átköltözött a már lebontott, Virág Csaba-féle későbbi épületbe. Az épület a 2000-es évek eleje óta állt üresen, míg a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné alapítványa (PADME) meg nem vásárolta 2014-ben. Az épület felújítására meghívásos pályázatot írtak ki, melyen a műemléki épület tervezését a Ginkgo-Zöld Építész Iroda Kft. nyerte el. A közel húsz éve használaton kívüli épület állaga romos volt, az építészi munka 2015ben kezdődött meg és 2021-ig tartott. Az épület a PADME tudományos központjaként épült újjá, melyben kutatóközpont, irodák, könyvtár kapott helyet. Programja alapján a központban – a kutatói együttműködések keretében – a tudományos világ élvonalába tartozó professzorokat látnának vendégül. Az építészek alapkoncepciója az épület „többhomlokzatúságá nak” megtartása, a történetéből fakadó két épületszárny belső térbeli összekapcsolása, de homlokzati elkülönítése lett. A generáltervezés kortárs elemeit konzekvens anyaghasználattal emelte ki a Losonczi Júlia és Oroszlány Miklós vezette építész csapat. Az Úri utcai tömbről fellelhetőek voltak a késő barokk állapotokat dokumentáló fotók, így ennek a szárnynak a homlokzatán a cél az eredeti ablakkiosztások és keretezések visszaépítése volt. Az ablakkiosztást és a kőkeretek visszaépítését a homlokzat eredeti párkányosztásának figyelembevételével hozták létre. A kapuzat különleges csillagmintáját is felújították. A sétány tömbjét minden egyes korszak a maga képére szabta, így az építészeti karakterét nehéz lett volna meghatározni. Az építészek ezért úgy döntöttek, finom gesztussal kortárs elemeket adnak a homlokzatnak. Az átalakítások során létrejött erkélyeket és ablakbeosztásokat megtartották, illetve a Kapisztrán tér felé kaput nyitottak egy régen jelzett bejárat helyén. A homlokzatokon megjelenő új építészeti elemek a sétány felőli nyílásokon megjelenő fém perforált zsaluk, melyek véletlenszerű finom mintát kaptak. A lakatosmunkákat a Molnár Steel Design Kft. szakemberei készítették. A homlokzatnál figyeltek arra, hogy túlságosan ne válasszák el a két épület karaterét, így a homlokzat színe egységes, a lábazati burkolat egyik szárnyról a másikra folyik és az ablakok mérte és belső osztása is egységben áll egymással. A belső terekben a legnagyobb változást az udvar üvegtetőzettel való lefedése jelenti. A nyitott udvarból zárt, belső helyiséget alakítottak ki. A belsők egységesen fehér színt kaptak, ezt az egységet csak az építészeti elemek törik meg, a falkutatások során ugyanis nem találtak freskó vagy stukkó díszítést. A tér három szintre osztódik, a térszervezés vezérgondolata az volt, hogy mindhárom szint be legyen kapcsolva az épület használatának mozgásfolyamába és az udvar is minden szinten be legyen ágyazva a térrendszerbe. A tervezési feladatot egyébként kiegészítette egy környezetpszichológiai kutatás is, melynek eredményei segítették a tervezők munkáját. A földszinten több boltozatos helység is megmaradt, csehsüveg-boltozatuk karakterét igyekeztek jobban hangsúlyozni a síkfödémek mellett.

Aföldszinten találhatóak a fogadóhelyiségek, tárgyalók, a kutatók nappalija, melynek pozíciója az épületen belüli moz gást indukálja. Az építészeti munkálatok a pincerendszert nem érintették, de lejáratát átalakították egy esetleges későbbi bekapcsoláshoz, utalásképpen a föld alatti világra. A háború előtti átalakítás során árkádíves falsávot hoztak létre, ezt a tervezők megtartottak. Az első emeleten egy új híd köti össze a két épületrészt, bevonva a szint életébe az udvart. A tetőtér helyiségeit egy körbejárható kerengő kapcsolja össze, vagyis a kutatószobákat, előadót és a könyvtárt. Lényeges volt, hogy az eredeti tetősík és -forma megmaradjon, de látható legyen a Magdolna torony, ahogy az is, hogy az új üvegszerkezetű fedés ne nőjön túl a tetősíkon, az utcáról ne legyen látható. Ez a bonyolult feladat végül egy kedvező térhelyzetet, vagyis a kerengő megvalósítását eredményezte. Az udvart fedő üvegszerkezetet, a fémmembrán szerkezetű üvegtetőt láthatatlan, finom elemnek szánták a tervezők, ezért arra törekedtek, hogy minél vékonyabb struktúrából álljon, és fehér színe is láthatatlanságát, illeszkedését támogatja.

Két új lépcsőház létesült azzal a céllal, hogy a térhasználat során lehetőleg minden elem vertikálisan is be legyen kötve az épületben. Az új építészeti elemeket visszatérő motívumként egyedileg öntött terazzo-burkolattal fedték, így például a lépcsőházakat is. A terrazzo-burkolat pettyezésszerű mintája visszaköszön a külső zsaluk pontszerű mintázatában. A tervezők a színek harmóniáját is igyekeztek tartani a burkolat keverésével, a filigrán bronzkorlátok tudatos anyag- és színhasználatával. Sok apró, finom összhang rejtőzik az építészeti koncepcióban, s áll össze mutatós egésszé.

— Az épület külső megjelenésében a kettősség dominál: a barokk kori történeti helyreállítás és a mai elemekkel kiegészített meglévő homlokzatok

Hosszmetszet

Földszinti és első emeleti alaprajz kincsEk a méLybEn is

— a Vár laKóNeGyedÉNeK mai utcahálózat-szerkezete már a középkor folyamán kialakult. A jól dokumentált ingatlan-kataszteri változások számunkra igazán érdekes eseménye 1936. július 16-án történt, amikor a Magyar Nemzeti Bank titkos megbízásából Scossa Géza, a bank igazgató-helyettese vette meg az ingatlant, 105000 Pengőért. A bank az épületen végrehajtott – Scossa nevén futó – építkezések után 1942. december 23-án íratta a nevére (azaz vásárolta meg az igazgató-helyettestől) az ingatlant. A vételár ekkor is 105000 Pengő volt.

a hIVatalOsaN FOlyó építkezés egy nagyobb, titkos munkát takart. A Scossa-féle vásárlás mögött álló Magyar Nemzeti Banknak különleges céljai voltak az épülettel: óvóhelyet, trezortermeket szándékoztak a ház alá építeni, biztosítandó a háborús események alatti bankjegyforgalmi működést, a vezetőség és családtagjaik védelmét. Ennek előzménye az az 1884-es geológiai kutatás, amely az ingatlan alatt egy hatalmas kiterjedésű barlangrendszert tárt fel. A műszaki tervezést a bank hivatala végezte. A kapubejáróból balra nyíló földszinti helyiségeket átalakították, a második ablakot vakablakká alakították, és egy liftet építettek elé, mely 15 méteres mélységbe szállította az utasokat és terheket. A helyiségből egy fekvő légóajtóval lezárt, meredek boltíves folyosót is nyitottak a négy méter mélyen épített házipincébe, a szomszéd 70-es ház téglaboltozatos barokk pincéjét is használatba véve. Az építkezést több egymás alatti szint kialakításával egészen 30 méteres mélységig folytatták. A 15 méteres szinten két trezor-termet alakítottak ki, a szóbeszéd szerint az egyik Magyarország aranytartalékának elhelyezésére, a másik a Szent Korona védelmére szolgált volna. Valójában mindkettő általános értékmegőrző céljára készült. A 30 méteres szinten hatalmas, háromszintes trezort építettek. A pincerendszer teljes kiépítése 1942 decemberére készült el Kadics Ottokár, Jáky József és báró Reichlin-Meldegg Tibor mérnökök irányítása mellett. Hogy az épületegyüttes Budapest ostroma alatt rengeteg találatot kapott, az annak volt köszönhető, hogy a 22. (Mária Terézia) ss-hadosztály katonái is itt találtak alkalmi menedékre.

a BaNKI treZOr-FuNKcIóK végül az '50-es években szűntek meg, amikor a Magyar Villamos Művek Tröszt Országos Villamos Teherelosztó központja vette használatba az épületet. Ám a pincerendszer alakítgatásával továbbra sem hagytak fel a tulajdonosok. Végül 1967-re alakult ki a mai, 1534m2 alapterületű, majd’ 450méter hosszú folyosó-és üregrendszer.

Építészeti szándék volt, hogy minden szinten megvalósuljon a körüljárhatóság, amit az első emeleten egy új híd tesz lehetővé

A lépcsőkön az udvar körüli, fényben úszó kerengőre érkezünk meg

A kortárs átalakításokat az építészek két anyaggal jelölték: a bronz korlátokkal és az egyedi terrazzo-burkolat használatával

Az épületben két új lépcsőházat is nyitottak. Az új lépcsőházak az épület átalakításának alapmotívumát szolgálják: a három szint összekötését és a belső udvar térrendszerbe való bekapcsolását.

Az íves lépcső a belső használatot szolgálja, a kutatók nappaliját és a tetőtéri könyvtárat köti össze

Az Úri utcai épületszárny a vári környezethez a helyreállított barokk kori homlokzattal kapcsolódik

JÁTÉKOS TÉR

ÚJ, TÖBBFUNKCIÓS PARK A PESTI VÁROSFAL TÖVÉBEN

Tervező: VÁROS-TEAMPANNON KFT. | KOSZORÚ BÁLINT Szerző: BÁN DÁVID Építészeti fotó: BUJNOVSZKY TAMÁS

A Bástya park egy alapvetően kicsi, nem sokkal több mint 1700 négyzetméteres területet ölel fel

A szűk, belvárosi térséget a különböző szinteltolásokkal, hullámzó vonalvezetésekkel nem csak optikailag sikerült megnövelni

Amegmaradt régi városfalaknak mindig megvan a romantiká juk. A házak udvaraiból vagy szűk kis parkocskából elő-elő bukkanó titkos falmaradványok, -szakaszok vonzzák az elbújni és felfedezni vágyókat. Más városokhoz hasonlóan – gondolhatunk a szinte teljesen körbeérő zegzugos sétányt alkotó soproni városfalra – a pesti Belváros szűk magját körülvevő középkori eredetű városfal is egyre több helyen tárulkozik ki ismét. A most elkészült Bástya utcai kis, de annál összetettebb park kapcsán pedig egy igen jelentős és látványos darab kapott új értelmezést.

A feltételezhetően 1710 körüli, de egyes vélemények szerint már a XVII. század végéből datálható, legkorábbról fennmaradt pesti várostérképen a városfal határozottan veszi körbe az addigra már jelentős sűrűségben beépült kereskedővárost. Az árokkal körbevett városfalnak ekkor három kapuja (Váci, Hatvani és Kecskeméti) és tizenkét rondellája van, a Duna felől pedig sánccal védik a város házait. Magán a falon csak lőrések nyíltak. Ugyanebben az időszakban a városvezetés a falon túli külső területek parcellázásába fogott, hiszen a század végén a belső városrész már elkezdte túlnőni kereteit, úgyhogy égető szükség volt új telkek bevonására. Az 1780-as évektől kezdve a város fejlődését akadályozó kapuk és falszakaszok bontásába kezdtek, vagy egyes részeit beépítették az újonnan épülő házakba. Az 1808-ban utolsóként elbontott Hatvani kapuval lényegében véget ért a pesti városfal története, legalábbis annak első szakasza.

1817-ben a Tudományos Gyűjtemény című, ritka módon nem német, hanem magyar nyelvű tudományos folyóirat kezdte el ismét felfedezni a városfalat Jankovich Miklós korabeli történész jóvoltából, aki a talajban több helyen kutatta fel a különböző korból származó maradványokat. A következő két évszázadban építkezések vagy háborús károk nyomán további faldarabok és -szakaszok kerültek elő, így vált láthatóvá a mai Bástya utca 1–11. számú telkeket határoló, legnagyobb darabban egységében megmaradt városfalszakasz a II. világháború után.

A telkeken korábban álló lakóházak olyan súlyos találatot kaptak a világháborúban, hogy azokat később teljesen elbontották, a romokkal pedig a házak pincéjét töltötték fel. A felszínen a foghíjakra jellemző szokványos történet zajlott, eleinte szerény parkocskát alakítottak ki, amit fokozatosan szorított ki a parkoló. A Bástya utca ezen szakasza pedig megmaradt egy rövid gyalogossétánynak. A Belváros sűrű beépítettsége miatt kuriózum az üres telek, ezért nagy lehetett a kísértés a beépítésre. Ez azzal a veszéllyel járt volna, hogy egyrészt eltűnik a városfal láthatósága – mint ahogy az történt a Kálvin téren a szintén foghíjon előbukkanó fallal, amit ma a Korona szálló takar el –, másrészt tovább növekszik a városrész terhelése. A zsúfolt Kiskörút hátterében valóban szükség volt egy talpalatnyi zöldre, némi fellélegzésre lehetőséget nyújtó térség kialakítására, amire alkalmasnak tűnt a városfal által határolt, elhagyatott telekegyüttes.

A megrendelő v. kerületi önkormányzat ellenállt annak, hogy a telken egy újabb szálloda vagy irodaház létesüljön, ehelyett az idővel védelmet kapott városfalszakasz láthatóságára törekedett. Egy olyan koncepciót dolgozott ki, amely jól tud csatlakozni a különböző egyéb faldarabok által elmesélt történeti kontextushoz, egyúttal pedig egy „multifunkcionális mikropark” létesítésével különböző új, leginkább a rekreációra törekvő rendeltetést adhat a térnek. A tervekből kikerült a környék útvonalait túlságosan terhelő mélygarázs elképzelés is, mi több, a területrendezés során felvállaltan nem csak a területen szűnt meg a parkolás, hanem a szomszédos Veres Pálné utca megújuló szakaszán is néhány parkolóhelyet fákra „cseréltek”. majd a Koszorú Bálint vezette tervezőcsapat próbálta meg kihozni a területből a legtöbbet. Hiszen egy alapvetően kis, nem sokkal több mint 1700 négyzetméteres térségről van szó, ahova a megrendelő közparkot, a szomszédos óvoda számára játszóteret, sportpályát, szabadon hasznosítható termet, szabadtéri közösségi tereket képzelt el, nem beszélve magáról a kitárulkozó városfalról, ami a tervek szerint külön interpretációt kap. Mindezt pedig úgy, hogy a területen érvényesüljön az előírt legalább 50 százalékos zöldfelületi mutató.

A tervezői elképzelés számos játékossággal oldotta meg az öszszetett faladatot. Az első, a tér kialakítása szempontjából a legfontosabb elem a szintekkel való játék: a pinceszinten elhelyezett kiszolgálóépület és a felette lábakon álló, szinte lebegő sportpálya között több szint eltolásával bő 500 négyzetméterrel bővült a hasznos terület. Ez a lépcsőzetesség egyben üdítően ható térélménnyel is gazdagítja az egyébként sík területet, ami végül a fal gyilokjárószintjére elhelyezett gyalogjárdával és a végében kialakított kilátóponttal éri el csúcsát. Fontos szerepet kapnak és jól működnek a különböző, a síkokból kilépő perspektívák. Kezdve a pinceszint előterében finoman összetartó és a felszín felé törekvő látszóbeton mennyezetével, majd erre segít rá a park összes elemének emelkedése. A kiteljesedés pedig a nyugati oldalon a fal síkjából kilépő kilátóterasz, amely ráfordul a Só utcára és egyvonalba kerül a Duna túloldalán található pálos Sziklakápolnával, amellyel létrejött a Gellért-hegy felé nyíló látványos tengely.

Ajátékosság a tér sokszínűségben folytatódik. Ennek első szín foltját a sokoldalú növényvilág adja. Maguk a zöldfelületek is több szinten rendeződnek el és rendkívül nagy a variabilitás. Találunk itt hagyományos virágbeültetést, különböző intenzív zöldkazettákat – például sebesen növekedő bambuszokkal –, de az ivókutat körbeveszi egy kísérleti rácsozat is, ami alá árnyéktűrő növények kerültek. A csapadékot minden eszközzel igyekeznek itt tartani és azt az öntözésbe intenzíven beleforgatni, a szárazabb időszakban pedig fúrt kút látja el a területet öntözővízzel, így a park nem terheli sem a csatorna-, sem az ivóvízhálózatot. A helyszínre nem csak fiatal facsemeték, hanem korosabb, több évtizede előnevelt fák is kerültek, azok kizöldülésével máris megfelelő árnyékot és nagy lombkoronafelületet tudnak biztosítani. Az utca felé konzolosan, fogazatszerűen kialakított háromszög alakú pergolákra szintén növénytakaró kerül, így az alatta elhelyezett utcabútorok szintén védettséget kaphatnak, élettel telhetnek meg. A hátsó, a projekt keretében felújított tűzfalakra három nagyfelületű növényfuttató rácsot helyeztek – idővel ezek a részek is zöldbe borulnak. A burkolatok és téri elemek is a sokszínűségre törekednek, ugyanakkor a tervezők igyekeztek szabadságot nyújtani a térhasználatra: tereket adnak, de nem mondják meg, hogy mire használjuk azokat.

A fogadóépület terme helyszíne lehet akár gyerekfoglalkozásoknak, vagy kisebb tárlatoknak, eseményeknek. Előterében védett, a park felé nagy üvegfelületekkel nyitott pihenő, amely a felszínről akadálymentesen is elérhető. Térelválasztó fala – mögötte a célszerűen kialakított vizesblokkal (akadálymentes wc, pelenkázó) – a mozaikszerűen forgatható fakockákkal igen finom felületet képez, itt jön létre a faltörténeti látogatóközpont, a Vámház körút 8. alatt rövidesen létrejövő kulturális közösségi és várostörténeti bemutató tér részeként. A földbe süllyesztett épület fölött zöldtető található, valamint a játszótér, amit felülről a lábakra emelt és rácsozattal köralakban védett sportpálya óv meg a napsütéstől és az esőtől. A park hátterében húzódó és rekonstrukción átesett városfal aktív része lett a térnek. A feltárt gyilokjáró magasságába gyalogjáró épült, amely közvetlen kapcsolatot kapott az épülettel, a másik végén a kilátóval. Innen nem csak egy emelkedettebb perspektívából látunk bele a környező utcákba, hanem rálátás nyílik a teljes parkra, ezáltal vizuálisan is jól érvényesül a változó felületek és a zöldek alkotta játékosság.

MADE IN PAPRIKA

A 18. VELENCEI NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSZETI BIENNÁLE MAGYAR PAVILONJÁBAN RENDEZENDŐ KIÁLLÍTÁSRÓL

Alkotók: GEDEON TEKLA és GSCHANES SEBASTIAN (FUZZY EARTH) TÜDŐS ANNA KURÁTOR és SZALIPSZKI JUDIT (BÜRO IMAGINAIRE) Szerző: MARTINKÓ JÓZSEF

SétA AZ éjjeLI nAp ALAtt (Paprika-ökológiák feltérképezése) címmel nyújtotta be pályázatát a 2023. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennáléra a Fuzzy Earth és a Büro Imaginaire alkotócsoport és Tüdős Anna kurátor. A talányos cím mögött a világon mindenütt hatalmas területeken zajló üvegházi termesztés, az üvegházak mint épített „nem-helyek (non-lieu)”, vagyis a szürmodernitás építményeinek építészeti, urbanisztikai, szociális, környezetvédelmi, élelmezési problémaköre áll. A pályázatra benyújtott koncepció arra világít rá, hogy a globális élelmiszer- és klímaválság egyik fő kihívása az élelem előállításának, elosztásának és fogyasztásának módja. Rendkívül szellemes, kreatív, ugyanakkor lírai megoldás, hogy a hatalmas, szerteágazó és bonyolult témát a Capsicum növény, azaz a cecei vagy ismertebb nevén „tV” (tölteni való) paprika megszemélyesítésével, egy paprika szemszögéből hangjáték formájában elmondott történettel ismerhetjük meg, illetve a téri struktúrát és a termelési folyamatot bemutató, azt végeredménybe 5+1 epizódban feldolgozó szőnyegek mintáiból olvashatjuk ki. A szőnyeg, a szövött anyag mintázata, vizuális nyelve az egyik legősibb narratív eszköz, amivel közösségek, egész kultúrák rögzítették térben és időben a számukra fontos történéseket, amivel képesek voltak sokakhoz eljuttatni a közösség belső értékrendjének rendszerét. Gondoljunk csak a text – szöveg, a textil – szövött anyag összefüggésre, ami a nyelvben is tökéletesen rögzíti ezt a szerepet. A projekt tehát a kézenfekvő építészeti összefüggéseken és a globális árutermelő rendszerek kritikájaként megfogalmazott rétegein túl képes arra, hogy a civilizációnk kulturális, sőt nemzeti identitást érintő tágabb kontextusát is feltárja. A projekt a kortárs grafikai és ősi tárgyelőállító eljárások között találja meg azt a design-kódot, ami révén átélhetővé, befogadhatóvá válik egy sor, általában elvont, vagy adatszerűen rideg formában megjelenő téma. Feltűnő, hogy ez a kód beszédhangként és fizikai formát öltött képként működik, tehát az alkotók lemondanak a digitális világunk egyre toxikusabb eszközeiről: annyira interaktív, amennyire egy szőnyeg, vagy egy megszemélyesített paprika szemszögéből elmondott történet interaktív. Ez a „példás korszerűtlenség”, a befogadó valódi, fizikai bevonása a művinek ható cselekvés-modellezések, vagy a digitalizáció virtuális terébe átvitt feldolgozás helyett valódi kapcsolatot hozhat létre a szőnyegezett teret használó, a témát befogadni kívánó látogató és a megfogalmazott üzenet között. Egyfajta mitikus tér modern létrehozásáról van tehát szó a globális árutermelés civilizációs konfliktusa kapcsán, miközben minket magyarokat a projekt elgondolkodtat a lecsó, a fűszerpaprika, a migráció, az etnikai és nemzeti közösségek közötti kulturális transzfer, vagy éppen Szent-Györgyi C-vitaminja kapcsán is.

ÖSSZETÉRKÉPEZÉS

Építészeti tervezés és kivitelezés: GERHES GÁBOR, PARADIGMA ARIADNÉ Szerző: MARTINKÓ JÓZSEF Fotó: BOGNÁR BENEDEK SIMON ZSUZSANNA GERHES GÁBOR ATLAS CÍMŰ KIÁLLÍTÁSA A KISCELLI MÚZEUM – FŐVÁROSI KÉPTÁRBAN

AVILÁG mInt KönyV… A könyv mint épület… Az épület mint világ… Időnként elragad az a képzelgés, hogy valójában a könyvek a bolygónk valódi lakói, akik a „szaporodásuk” érdekében ügyesen manipulálják a humanoidokat. Szokták mondani, hogy minden egyes ember maga az egész világ, de vajon nem mondható-e el ugyanez minden egyes könyvről is? Létezik-e egyáltalán a világunk, ha ennek a létezésnek a felismerése nem könyv formájában történik meg? Gerhes Gábor képzőművész, tervezőgrafikus öt évvel ezelőtt nyújtotta be az aktuális Velencei Képzőművészeti Biennáléra AtLAS című projektjét. Az AtLAS központi eleme egy háromszázhatvanynyolc oldal terjedelmű, közel négyszáz fotót tartalmazó képes enciklopédia, tizenkét plusz egy fejezetre (könyvre) tagolva.

Már a fejezetcímekből (Zoográfia, Sötétség, Emlékhagyás,

Kozmográfia, Természet stb.) is kiderül, hogy egyfajta magánmitológia sarokköveiről van itt tulajdonképpen szó, egyfajta szubjektív kísérletről a világ „tudományos”, művészeti felmérésére, vagy ahogyan Tillmann József A. filozófus megnyitó szövegéből is kiderül: „A világ maga egy Wunderkammer, nem is kell külön kabinett a kuriózumoknak, a szürreáliák valóságosan és virtuálisan egyre számosabbak; technológia és politikai rendszerek szolgáltatják, termelik és szaporítják. A reáliákkal együtt így gyűlnek mind a szépséges, mind a rémséges tárgyak, lények és jelenségek.” Ezt a világállapotot „fényképezi”, rögzíti és rendszerezi az alkotó. Az „AtLAS 0.” könyve a Paradigma Ariadné építészeinek közreműködésével létrehozott épületidézet, aminek közvetlen szellemi előképe a modenai San Cataldo-temetőben felállított, Aldo Rossi-csontház, -osszárium. Itt most hosszasan lehetne elmélkedni a Kiscelli Múzeum romterében, ebben a szakrális szerkesztésű térben magasodó alkotásról, ami egyaránt idézi fel a poszthumán elméleteket, Derrida hauntológiáját, a 2001: Űrodüsszeia monolitját, könyvtárat, polcot, az építészeti modernizmus funkcionális racionalitását vagy a posztmodern irodalom idézéstechnikáját. Konkrétabb utalásként Étienne-Louis Boullée francia építész 1784-ben készült tervét említi meg a kiállítás kísérőszövege, vagyis Newton kenotáfiumát, üres síremlékét mint a felvilágosodás, racionalizmus, tudományosság, objektivizmus és enciklopédizmus korszakát jelképező épületet. Ráadásul eszünkbe juthat természetesen Proust (miről nem?), aki a hatalmas regényfolyamának, a tudat hömpölygő áradásának szerkezetlenségére tett megjegyzést azzal utasította vissza, hogy regény nemhogy erős belső szerkezettel bír, hanem, hogy ez a szerkezet leginkább egy katedrális szerkesztettségéhez hasonlatos. Gerhes világa egyszerre szubjektív és romantikus kísérlet arra nézvést, hogy korunk tudománytalan, könyvtelen káoszában szilárd rendszereket hozzunk létre, tudásunkból bátran emeljünk katedrálist, belső világunkat szerkesszük AtLAS-szá.

Farkas Fanni

építész Végre olyan helyen dolgozom, ahol a felelősség nem csak egy illúzió, mert szerepel a nevem a terveken – és nem csendben, névtelenül dolgozom a háttérben

HOL VAGYTOK, CSAJOK?!

NANANAPTÁRAT MINDEN ÉPÍTÉSZIRODÁBA ÉS AUTÓSZERELŐ MŰHELYBE! KATONA BÁLINT Stylist: SZOMBAT ÉVA Fotó: OLTAI KATA Szöveg: VPI BETON Beton: JÁRÁSI VIRÁG Kommunikáció: BARTA GYÖNGYI Grafika: NANAVÍZIÓ Koncepció: