2 minute read

Újra összeült az Orosházi Oktatási Kerekasztal

 Az eseményen az általános iskolák bemutatták képzési kínálatukat, valamint megtárgyalták többek között a Világnyelv+ Programot, az Orosháza Hetet és a ballagók fasorát is.

Ismét összeült az Oktatási Kerekasztal, ezúttal február 23-án találkoztak az oktatási intézmények és az ifjúság képviselői. Az eseményen részt vett Dávid Zoltán polgármester is, aki megköszönte Orosháza ifjúsági referensének, Magonyné Urbán Zsuzsannának a munkáját, egyben sok sikert kívánt utódjának, Simon Petrának is. Ezt követően az Oktatási Kerekasztal elnöke, Bojtor István és a szervezet titkára, dr. Blahó János ismertették a csütörtöki ülés napirendi pontjait.

Advertisement

Közeledik az általános is- kolai beiratkozások időszaka, így a napirendi pontok között kiemelt szerepet kapott az intézmények képvi- selőinek bemutatója, röviden ismertették az adott iskola képzési kínálatát. Szintén fontos szerepet kapott az ese- mény során az Orosháza Hét egyeztetése, ami a településalapítási ünnepségsorozattal kapcsolódik össze.

– Szintén nem elhanyagolható a napirendi pontok között a Világnyelv+ Program, amiről a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója, Árusné Erős Krisztina tart tájékoztatót, valamint a Német Nemzetiségi Önkormányzat is bemutatkozik nekünk, lehetőségeiket és szerepvállalásukat dr. Abonyi Lajos, a szervezet első elnöke ismerteti – árulta el a részleteket Bojtor István. Dr. Abonyi Lajos elmondta, hogy az áprilisi időszak a településalapítási ünnepségsorozat mellett tele lesz olyan programokkal is, ami a nemzetiségi önkormányzat munkájához kapcsolódik. Egy tavaly elindult programnak, a ballagók fasorának a folytatásáról, a helyszínről, a költségekről és az előkészítési munkálatairól is tárgyaltak, az ültetés márciusban lesz.

Bojtor Zalán

BÉRBEADÁS

Orosháza Város Önkormányzata meghirdeti szociális rászorultság alapján történő bérbeadásra az 5900 Orosháza, Gárdonyi Géza u. 37. E/3. szám alatti 47 m2-es, 1,5 szobás, összkomfortos lakását.

A pályázati lapokat 2023. február 27-től a polgármesteri hivatal 2. emelet 11. számú irodájában, telefonon előre egyeztetett időpontban, ügyfélfogadási időben (hétfő 8.00–12.00 óra, szerda 13.00–15.00 óra és csütörtök 8.00–12.00 óra) lehet igényelni. Benyújtási határidő a pályázat esetében: 2023. március 13., hétfő 16.00 óra.

A pályázatok benyújtásának egyéb feltételei a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján elhelyezett felhívásokon megtekinthetők.

Orosházi orvosokra szavazhatunk

 A nagy hagyományokkal rendelkező Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny második, megyei fordulóját rendezték csütörtökön a Táncsics Mihály Gimnáziumban.

Az orosháziak mellett a szarvasi gimnázium diákjai mérettették meg magukat.

– Most dől el, hogy kik lesznek azok, akik majd az országos döntőben képviselhetik Békés megyét. A Táncsics Mihály

Gimnáziumot három kategóriában is képviselik diákjai – ismertette a részleteket Francziszti László, az iskola pedagógusa.

A kilencedik osztályos tanulók közül Alzubi Alhasan, Misota Edit és Pintér Netta kvalifikáltak sikeresen a csütörtöki fordulóra, míg a tizedik osztályosok közül Csesznok Balázs és Viczián Márk mutathatták meg felkészültségüket. Elsőként egy 150 perces feladatlapot oldottak meg, utána pedig egy gyakorlati forduló következett. BZ

 Több településen is lehetőség nyílt vagy nyílik véradásra. Az érdeklődők keddenként és csütörtökönként Orosházán is segíthetnek beteg embertársaikon.

Az Orosházi Véradó Állomáson a héten két alkalommal, február 21-én és február 23-án lehetett vért adni. Tóth Zoltánné, a szervezet igazgatója elmondta, hogy minden 18. életévét betöltött felnőtt ember elmehet vért adni, aki elérte az 50 kilogrammos testsúlyt, egészségesnek érzi magát és úgy döntött, segíteni szeretne másokon.

Az érkezőknek tajkártyát és személyi igazolványt kell magukkal hozniuk, emellett kitölteni egy nyilatkozatot. Ezután laborvizsgálat és orvosi vizsgálat vár rájuk a tényleges vérvétel előtt.

Mint mondta, azon kívül, hogy jó dolog a segítség, a véradás egyben jó szűrővizsgálati lehetőség.

– Mindig várjuk Oroshá-

Egy véradással akár három életet is megmenthetünk Fotó: HB záról és környékéről a véradókat, a tavalyi évben is mintegy 3200-an jelentek meg a térségből – árulta el. Szentandrászki Gabriella éppen a 30. véradásán vett részt kedd reggel. Példaként

This article is from: