1 minute read

A befagyott tó jegén is győzött Hajdu Fanni

 A svájci St. Moritzban

1907 óta minden évben nagy sport- és társasági esemény a White Turf elnevezésű lovas versenysorozat, melynek különlegessége, hogy a versenyeket a befagyott St. Moritz-tó jegén futják. Idén orosházi résztvevői is voltak a patinás, világhírű eseménynek.

Advertisement

A több mint százéves hagyományokkal rendelkező versenyre minden évben, a világ minden tájáról érkeznek a nézők. A szervezők ebben az évben elhatározták, hogy magyar versenyző meghívásával is színesítik a White Turf pónis programját. Meghívót kapott a 2022-es champion, az orosházi Hajdu Fanni és Nárcisz nevű lova is. A kiváló, fiatal orosházi lovassal és édesapjával a hazaérkezésük után beszélgettünk az élményekről.

– Először csak Fannit és Nárciszt hívták meg a szerve-

Frissített az ULE

 A téli átigazolási időszak végén négy játékos érkezett Orosházára.

Buza Barnabás szakmai vezető elmondta, hazatért Makóról Bordás Dániel kapus, saját nevelésű játékosaik Sinkó Máté és Berta Erik, valamint Szentesről érkezett Rau Gergő.

zők, később érkezett a megkeresés, hogy a kisebb kategóriában van még egy hely, ha esetleg tudnánk vinni másik lovat is – kezdi a történetet Hajdu Zoltán. – Először is az volt a feladat: hol és hogyan készítsük fel a lovakat egy havon, jégen futott versenyre. Eleinte nagy sár volt és mély talaj, aztán pedig jött a fagy. Szerencsére Kárai Józsi barátunk segített, és az ő jártatógépét használva készültünk négy

This article is from: