3 minute read

Életpályadíjat kapott Kóti István

Böbe hosszú kihagyás után Freestyle kezdő osztályban nevezett, ahol népes mezőnyben 4. helyezést ért el – mesélte Napsugár.

A kutyagazdi hozzátette, az idei szezon mozgalmasnak ígérkezik, rengeteg verseny van kilátásban. Lilo és Walle nevű kutyáival ebben az évben már magasabb szinten szeretnének indulni, így megcélozták a Dog Dancing Freestyle 2. osztályát, ahol már hosszabb koreográfiát kell bemutatniuk. Emellett angol buldogjuk sem lustálkodik, az országban fajtájából egyedüliként vesz részt a táncos versenyeken.

Advertisement

– Idén már új tagunkkal, Kesszivel, a német doggal is igyekszünk ringbe lépni, bár még csak a tét nélküli hobbi osztályban, hogy szokja ezt a környezetet és pozitív élmények társuljanak ezekhez az eseményekhez, hogy később legyen kedve a valódi versenyekhez is – árulta el

A kutyagazdi és négylábúi következő alkalommal áprilisban, a Békéscsabai Nemzeti és Nemzetközi

Kutyakiállításon versenyeznek majd. HD

Szédületes székácsosok

 A Székács Evangélikus Iskola is megtartotta őrületes farsangi karneválját, február 16-án bújtak jelmezbe a tanárok és a diákok. A maskarákat három kategóriában értékelte a szakmai zsűri, megérte ötletes hacukákkal indulni a versenyen, hisz komoly nyeremények vártak a legjobbakra.

A szervezők mellett a diákok is nagyon örülnek annak, hogy a Covid után végre igazi nagy farsangi mulatságot csaphatnak. Annyira nagy volt a lelkesedés, hogy még a felsősök többsége is kihasználta a lehetőséget a beöltözésre, sőt, öt osztály produkcióval is készült.

 Kóti István és felesége rendkívül ismert és közkedvelt személyiségek, nemcsak Orosházán, de Nagyszénáson is. Ezúttal Istvánra irányult a reflektorfény – nem is érdemtelenül.

A múlt hét végén Budapesten, a MOL székházában tartották azt az ünnepséget, melyen negyvenéves kiváló munkájáért, a vállalat iránti hűségéért életpályadíjjal tüntették ki Kóti Istvánt.

István Szegeden végezte el a gépipari szakközépiskolát. Utána a Volánhoz „igazolt”, kétéves szerződéssel, hogy a jogosítványt megszerezhesse. A szerződés lejártával nem maradt a közlekedési vállalatnál, hanem párjával, Évával üzemeltették a pusztaközponti bolt-kocsma kombót. Az üzletbe gyakran jártak be az olajosok, az akkori NKFV (Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat) dol-

Programaj Nl

Következő hazai bajnoki mérkőzését február 25-én, 18 órakor játssza az OXXO Energy Orosházi NKC. A női kézilabdázók a Vasas csapatát fogadják az Eötvös csarnokban.

Március 4-én az elmúlt évek hagyományainak megfelelően bált rendez az OMTKULE labdarúgó-egyesület. 18 órától az Alföld Gyöngye Hotel rendezvényházában várják vendégeiket, sportolóikat, a labdarúgást kedvelő érdeklődőket.

gozói, akik többször is biztatták Istvánt, hogy jöjjön Kardoskútra a céghez, van felvétel. Az egyik ilyen invitálást elfogadta.

– Gyűjtőállomáson kezdtem, mint kútkezelő, aztán kútkarbantartó és szépen lassan feljebb, egészen a termelőmesteri pozícióig. Közben beiratkoztam iskolába is. Elvégeztem az olajipari szakmunkásképzőt. Jó volt, mert érettségizettként csak a szakmai tárgyakat kellett tanulni. Ezután jött Nagykanizsán az olajipari technikusi. A legjobb, számomra legemlékezetesebb a termelőmesteri beosztás volt. Emberekkel kellett bánni, feleltem a termelésért az üzemért, ez egy kihívás volt. Amikor elkezdődött az automatizálások miatti létszámleépítések időszaka, a gázüzemi részbe kerültem át mint diszpécser. Nagyon jólesett és meg is lepett az elismerés. Munkám során soha nem törtettem felfelé, adott esetben másokon átgázolva. Nagyon meglepődtem, hogy ez másoknak is feltűnt és értékelik. Az eddig kapott elismerések közül a legelőkelőbb helyre fog kerülni ez a díj – zárta a beszélgetést István. CSJ

110 Ves Az Orosh Zi M H Szegyes Let

– Egész napos volt a farsangi mulatságunk, már reggel beöltözve érkezhettek a gyerekek, főleg a kisebbek éltek ezzel a lehetőséggel –mesélte Fazekasné Jankov Ildikó, a diákönkormányzat segítő pedagógusa. – Az alsós évfolyamokon is tartottak osztálydélutánokat, az is egy szuper diszkóval zárult, és a felsős farsang is sok meglepetést tartogatott. A táncos műsorszámok után a jelmezverseny következett. Az egyéni és csoportos ötletek mellett az ökojelmezek közül is kiválasztotta a zsűri a legjobb hármat, a nyeremények között finom pizza és torta is szerepelt.

Bogdánffy-Szőke Anett

Cseh Tamás születésének 80. évfordulója alkalmából lép fel Orosházán Ratkóczi Huba, Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós március 7-én 19 órától a Petőfi Művelődési Központban, ahol az egykori Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész történetével és dalaival szórakoztatják majd a közönséget.

 Az Orosháza Város és Körzete Méhész Egyesület idén ünnepli alapításának a 110. éves évfordulóját. Thék Endre utcai székházukban már javában készülnek idei évi programjaikra is, melyek közül nem hiányozhat a születésnap megünneplése sem. Februári 23-án 110 éves a méhészegyesület. Az évforduló kapcsán kértük egy kis beszélgetésre az egyesület elnökét, Rajki Józsefet. – A megemlékezést, kis ünneplést 26-án tartjuk, amikor az egyesület éves közgyűlése is lesz. A pontos program még titok. Amit elmondhatok: retró szendvicseket készítünk a tagság számára, vajjal, kolbászkarikákkal, uborkával, főtt tojással, Piros Arannyal. Lesz még mézes puszedli, melyeket a diák mézkirálynő és udvarhölgyei díszítenek, di-

Hozományokról

 Manapság is előfordul, hogy találkozunk egyegy társkereső hirdetéssel az újságban. Ezek között leginkább középkorú férfiak és nők keresik leendő párjukat különböző fel tételek mellett. Több mint 80 évvel ezelőtt azonban teljesen máshogy nézett ki egy ilyen rovat az újságban.

Minden héten érkezik az újság, és minden alkalommal kíváncsiságból átnézem a társkeresőt. Általában középkorú férfiak és nők keresnek maguknak káros szenvedélyektől mentes társat, sokszor megemlítve, hogy csak és kizárólag komoly kapcsolatra. Azonban rekt a mi számunkra, illetve tervezünk egy 110-es feliratú tortát is erre a napra. Levetítjük a Jakóné Varga Erika által, Halustyik Laci bácsival készített kisfilmet – avat be az elnök.

Lesz márciusban évadnyitó méhészvacsora, és nem maradnak el a hagyományosan megszokott programok sem. Lesznek különböző óvodákban megtartott mézkóstolások, melyekkel lelkes fogyasztókat igyekeznek szerezni a jó minőségű magyar méznek. Terveik szerint idén is megtartják a nagy sikerű Viharsarki Mézes Nap rendezvényeit, ami igazi családi és közösségi program. 2022ben már a 21. mézkirálynő fejére tették fel a koronát. Csányi József

This article is from: