1 minute read

Petőfi Sándor költeményeit szavalták a diákok az Árpád-kertben

 Több mint 300 diák érkezett április 13-án az Árpád-kertbe, hogy a Petőfi 200 emlékév alkalmából közösen szavalják el a költő verseit.

A város minden iskolájából érkeztek fiatalok, így Szabó Kimmel Tamás színművész vezetésével egy maradandó emléket állítottak Petőfi Sándor születésének bicentenáriumi évfordulójára.

Advertisement

Újabb közösségépítő esemény szervezője volt a Pető Művelődési Központ. Április 13-án Szabó Kimmel Tamás színművésszel közösen mondtak verset a város iskoláinak diákjai, köztük az Anyám tyúkját, a Nemzeti dalt és egy részletet a János vitézből. Az utcán többen is megálltak, hogy hallhassák a szavalatot. Lajti Tímea, a Pető Kulturális Közhasznú Nonpro t Kft. ügyvezetője kiemelte, igazán büszkék a diákokra, hiszen nélkülük mindez nem jöhetett volna létre. HD

Halálos tragédia nélkül

 Csökkent a halálos kimenetelű, illetve a személyi sérüléssel járó balesetek száma az Orosházi Rendőrkapitányság illetékességi területén. A Városi Baleset-megelőzési Bizottság célja, hogy a javuló tendencia idén is folytatódjon.

A közlekedésbiztonsági helyzetértékelés volt az egyik fő téma a Városi Baleset-megelőzési Bizottság április 13-ai ülésén, ahol Kis Rozália rendőr százados ismertette az elmúlt év statisztikáját. E szerint 2022-ben nyolc százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek száma, összesen 65 esetet regisztráltak. Közlekedési balesetben 9 fő súlyosan, 73-an könnyebben sérültek meg. 2022-ben egyáltalán nem történt halálos tragédia, jelentős csökkenés tapasztalható a súlyos sérüléssel járó balesetek esetében is.

A Saharun most túra volt

 A Saharun Rally, a leghíresebb nagy testvéréhez, a Dakarhoz hasonlóan sok sivataghívő autóst mozgat meg. A minden évben nagyon várt erőpróba erre a tavaszra túrává alakult. A többszörös sivatagi győztes – az orosházi Pásztor András vezette Körös Autó Team – természetesen így is ott volt Tunéziában.

Az orosházi pilótával a hazaérkezésük után beszélgettünk és megtudhattuk, hogy akár verseny, akár túra, a sivatag, a dűnék mindenképpen nagy kihívást és hatalmas élményt jelentenek az egész csapatnak. Ksar Ghilane egy pálmafás, termáltavas oázis, innen indult a program. Az első napon még csak „ismerkedtek” a sivataggal, a dűnékkel. Ez jó volt a rutinosabb sivatagi rókáknak, hogy a régebbi ismereteket, beidegződéseket újra működésbe hozzák, az újoncoknak pedig, hogy a dűnéken közlekedés alapjait elsajátítsák.

– A túrán minden hasonlóan működött, mint a ralin, csak a végén nem hirdettek eredményt. Gyönyörű helyeken jártunk, és mert nem voltunk versenyben egymással, egy igazi örömautózásra volt lehetőség. Az idei Budapest–Bamako ralira készültünk ezzel a túrával. Ezen mindenképp szeretnénk ott lenni. A Körös Autó csapata legközelebb teljesen más körülmények közt Torockón versenyez április végén. CSJ

This article is from: