Gerda fényképezte. Át kellett értékelni Robert Capa és Gerda Taro életművét, de Capára ebből is csak fény, és nem árnyék vetült. Gerda Taro. Aki „kitalálta” Robert Capát. A könyv címe kicsit félrevezető. Esetleg „aki nevén nevezte Capát”, bár ez sem pontos. De ha elfogadjuk, és ne adj’ isten, tényleg „kitalál ta” volna, akkor tegyük hozzá: aki „kitalálta” Capát, és akiből nélküle soha nem lett volna Gerda Taro. Így igazságos. Ez a könyv segíthet megteremteni Taro ön álló figuráját, a szuverén Gerda Tarót, akit ele mezni, bírálni és dicsérni lehet… s akit majd újra oda lehet állítani Capa mellé. Mert azért mondhatunk bármit, ők összetartoznak.
jane
a p á
T aC rt o
ro g oy s k a
o b e r t
K incses K ároly
G ea k i r„ k i t d a alálta”
R
J ane Rogoyska író és filmes. A Cambridge-i Egyetemen modern nyelveket tanult, Leedsben és Łódz´ban filmrendezést. Több díjnyertes rövidfilmet készített, és megírta egy Gerda Taróról szóló film forgatókönyvét. Jelenleg a katyn´i mészárlásról szóló könyvén dolgozik. Családjával együtt Londonban él.
J a n e
R o g o y s k a
G e r d a T a r o A hátoldalon: Gerda Taro. Párizs, 1935. Fred Stein fotója (© Estate of Fred Stein, a New York-i International Center of Photography hozzájárulásával)
Rogoyska_GerdaTaro_kiteritett_ny-jav.indd 1
www.parkkiado.hu www.facebook.com/parkkiado
7900 Ft
ISBN 978-963-355-079-3
A címoldalon: Gerda Taro és Robert Capa. Párizs, 1935, Fred Stein fotója (© Estate of Fred Stein)
9 789633 550793
aki „kitalálta” Robert C Pa r k Kön y v k i a d ó
apá
t
Gerda Taro igazából a Robert Capa-legen dárium része. Sokak számára ebben a könyv ben kezd először saját élettel, önálló személyi séggel bíró lénnyé válni. Halála után majd nyolcvan évvel. Igaz, soha nem késő… Életének eleje, közepe alig érdekes. Aztán 1936 derekán megsűrűsödnek körülötte a tör ténések, egyre gyorsabban közeledik 1937. jú lius 25. A spanyol polgárháborúban ott van az andalúziai fronton, majd 1937. július 25-én a brunetei ütközetben, ahol a német Kondor- légió támadásánál halálosan megsebesül, és másnap belehal sérüléseibe. Ezrek temették Párizsban, ott, ahol százak sem ismerték élté ben. Sírszobrát Alberto Giacometti készítette, nevével tele voltak az újságok. Ahogy meghalt, mindjárt főszereplő lett, és mellette Capa az epizodista. Aztán persze újra visszaállt az ere deti szereposztás, emléke idővel megkopott, Capa mítosza, legendája bekebelezte az övét. „Gerdából lábjegyzet lett, Capa barátnője.” Taro amúgy is erős hendikeppel indult: rö vid élet jutott neki osztályrészül, csekély számú, biztosan neki tulajdonítható fotóból álló élet művet tudhat a magáénak. Mindehhez járult még a háttér: galíciai német zsidó felmenők, lengyel útlevél, párizsi temetés, a kommunista billog. Családját a nácik irtották ki a holokauszt idején, Capát egy észak-vietnami akna ölte meg, barátai szétszéledtek, minden készen állt ahhoz, hogy egyszer és mindenkorra elfelejtsék. Kellett a női emancipáció erősödő hulláma, a feminista hátszél, hogy Gerda Taro neve ismét fontossá legyen, hogy személye leváljon az őt csak 17 évvel túlélő Capáéról. Önálló kiállítás a képeiből, a rátalálás izgalmában született számtalan tanulmány, cikk, rádióműsor. Követke zett a mexikói bőrönd (2007) a spanyol polgár háborús negatívokkal, melyek közt csaknem 70 évnyi lappangás után Capa felvételei mellett Gerda és David Seymour negatívjai is előkerül tek. A bejelentés nyomán Taro újra berobbant az érdeklődés középpontjába. Számos, addig Capának tulajdonított képről derült ki, hogy
27/10/14 13:56
GerdaTaro beliv tordelt
10/16/14
2:18 PM
Page 49
4. FEJEZET GERTA ÉS ANDRÉ
A JELENET HATÁROZOTTAN VÍGJÁTÉKBA ILLÔ : André ruházata kopottas, ô maga borostás, fekete haja jócskán lenôtt, és egyáltalán, mondják a barátai, úgy fest, mint egy cigánylegény, s így magyarázza a szôkeségnek, erôs akcentussal, mindenféle nyelvtant mellôzve, hogy ô egy fotós, és modellre volna szüksége, aki úgy egy órácskát pózolna neki a Montparnasse-hoz közeli kis parkban. Minden egyedülálló fiatal lány alaposan meggondolta volna a dolgot. André kétségbeesetten bizonygatta Ruthnak, hogy ô nem futóbolond, megmutatta néhány fotóját is. És bár Ruth sokkal elegánsabbnak látszott André Friedmann-nál, neki is nagy szüksége volt a pénzre, nem szívesen mondott volna nemet. Hosszas vonakodás után végül elfogadta az ajánlatot, de magával vitte Gertát is, arra az esetre, ha a fiatalember mégis szélhámosnak bizonyulna. Ôk hárman másnap a közeli parkban találkoztak. André és Gerta elsô látásra megtetszettek egymásnak, de a románcuk nem bontakozott ki azonnal. Gerta hivatalosan még mindig Georg jegyese volt, bár közös jövôjükhöz nem sok reményt fûzött. Nemrégiben ráadásul viszonyt kezdett Willi Chardackkal, amolyan barátságból lett affér volt ez, amely nem fenyegetett azzal a veszéllyel, hogy komolyra fordulhatna, legalábbis a lány részérôl semmiképp. Mindenesetre ha a románc lassan bontakozott is ki, a barátság nem váratott magára: André és Gerta hamar megtalálták a közös hangot, és rövidesen kölcsönösen bemutatták egymást a barátaiknak. André könnyedén boldogult a capoulade-i társasággal: hasonlóak voltak a politikai nézeteik, s elbûvölô személyisége egy csapásra közkedveltté tette. Gerta számára a lipcsei kör végeérhetetlen politikai csatározásai után üdítô volt André fotós haverjaival megismerkedni. A lányt rögtön elbûvölte André foglalkozása: olyan lehetôséget nyitott meg elôtte, amelyre korábban nem gondolt. A fotóriporterség olyan hivatás volt, amihez Gerta ösztönösen értett. A munka a politikai események körül forgott, ettôl csak még vonzóbbnak tûnt a szemében, ugyanakkor egy mûvész látásmódját igényelte és a drámai narratíva iránti ösztönös tehetséget. André fényképeit látva Gerta tüstént megértette, hogy kivételes tehetséggel áll szemben. Minthogy ô maga nem részesült semmilyen efféle képzésben, és tapasztalata sem volt ezen a téren, még elképesztôbbnek tûnik elôttünk, milyen meggyôzôdéssel vallotta, hogy André zseni. Ugyanakkor az is világos volt a számára, hogy ebbôl a zsenibôl hiányzik az a jellemerô, amelylyel a tehetségét kifejleszthetné. Tulajdonképpen sem önmagát, sem a hivatását nem vette elég komolyan, és úgy tûnt, fogalma sincs, hogyan kellene bemutatnia magát másoknak. Gerta végre megtalálta azt, amit keresett: íme egy munka, amelyben politika és praktikum összefonódik, és egy ember, akinek a tehetsége kiegészítheti az övét. André igazán hízelgônek találta 49
GerdaTaro beliv tordelt
50
10/16/14
2:18 PM
Page 50
Gerda Taro és Robert Capa. Párizs, 1935, Fred Stein fotója
GerdaTaro beliv tordelt
10/16/14
2:18 PM
Page 51
Gerta belé vetett bizalmát, és kellemesen meglepte, sôt felvillanyozta, hogy a lány azonnal menedzselni akarja ôt. Mindketten baloldali érzelmû zsidó emigránsok voltak, ami Párizsban, az 1930-as években aligha mondható kivételes helyzetnek, de még ezen felül is feltûnôen sok közös vonással bírtak, és bár szenvedélyesen érdekelte ôket a politika, nem kötelezôdtek el egyetlen párt mellett sem. Szerencsésebb barátaikkal ellentétben nem voltak családi összeköttetéseik, sem pénzük: tulajdon életrevalóságukkal kellett megkeresniük a betevôt. Mindketten szépek voltak, elbûvölôek, nyíltak és – ez fontos – ambiciózusak, igaz, nem ugyanazon a területen, de, mint késôbb kiderült, jól kiegészítették egymást. Gerta összeszedett volt, hatékony, és ügyelt a megjelenésére, André ihletett és kaotikus, grandiózus tervek kiötlôje, de ha ezek nem teremtették meg a zsák aranyat, feneketlen kétségbeesésbe zuhant. Míg barátságuk így hónapról hónapra szépen erôsödött, Gerta két kézzel kapart össze valami kis megélhetést alkalmi titkárnôi megbízásokkal, épp csak kihúzva valahogy a hónap végéig, nagyobbrészt jobb módú barátainak köszönhetôen, akik nagylelkûen segítették, hogy ki tudja fizetni a lakbérét. Andréval gyakran találkoztak, és a lány tanácsokkal igyekezett segíteni barátjának, hogyan adja el magát. A fiúnak továbbra is hol volt munkája, hol nem. A nyár végén sikerült kapnia egy megbízást a Vu magazintól: a Saar-vidékre kellett mennie egy Gorta nevû újságíróval, hogy meginterjúvolják a lakosságot, mit szólnak a jövôjükrôl dönteni készülô népszavazáshoz. A Saar-vidék kicsiny régiója Franciaország és Németország határvidékén fekszik; az elsô világháború után mint különleges területet a Népszövetség ellenôrzése alá helyezték, brit és francia csapatok szállták meg. A referendum azt volt hivatva eldönteni, hogy a tartomány francia kézen maradjon-e, vagy visszakerüljön Németországhoz. A vidéken a nácik sok politikai ellenfele élt, ide menekültek elôlük az 1930-as évek elején, de a lakosság nagyobb része származását tekintve német volt, és köreikben erôs franciaellenes érzelmek uralkodtak. Mikor e megbízásából André 1934 szeptemberében visszatért Párizsba, elmesélte Gertának és Ruthnak, hogy a Saar-vidék jóformán már most a náci Németország része. Horogkereszteket látott mindenütt. Az emberek náci karlendítéssel üdvözölték egymást, csak úgy zengett a „Heil Hitler!”. A Vu két részben hozta le a sztorit. Az elsôt csak Gorta jegyezte. Nem tudjuk, André tiltakozott-e, vagy Gerta sürgette, hogy írassa oda a nevét, mindenesetre a második résznél ez állt: André Friedmann. Ez volt az elsô eset, hogy egy fotóriport francia magazinban az ô nevével jelent meg. A következô tavaszon Andrét megbízták, utazzon Spanyolországba, ahol San Sebastiánban Paolino Uzcudun bokszbajnok mindennapjait fotózta végig, majd pedig Emilio Herrera alezredest fényképezte, a talán leghíresebb spanyol pilótát, aki mélytengeri búváröltözékben 25 000 méteres magasságig emelkedve rekordot készült dönteni léghajójával. Mindkét sztorit leközölte a Vu és a Berliner Illustrierte Zeitung is. Ezek voltak André elsô nemzetközi riportjai. Gerta és a fiú ekkoriban már jó néhány hónapja ismerték egymást, de hogy hivatalosan „jártak-e”, azt nem tudjuk. Gerta nyilván vonakodott túlságosan közel kerülni Andréhoz, ami 51
GerdaTaro beliv tordelt
52
10/16/14
2:18 PM
Page 52
Fred Stein. P谩rizs, 1937, Lilo Stein fot贸ja
GerdaTaro beliv tordelt
10/16/14
2:18 PM
Page 53
helyzetét tekintve érthetô: elsô jegyességének Pieter Botéval az vetett véget, hogy Lipcsébe kellett költöznie, a második, komolyabb kapcsolata Georggal a permanens beteljesületlenség állapotában volt, tudniillik nem tudták megoldani, hogy mindketten ugyanabban az országban tartózkodjanak. És míg boldogan ment bele amolyan haveri flörtbe olyanokkal, akik iránt nem táplált komolyabb érzelmeket, például Willi Chardackkal, Andréhoz olyan erôsen vonzódott, hogy már csak ezért is igen óvatosan bánt vele. Ami a józanságot illeti, az az ötlet, hogy kapcsolatba bonyolódjék egy még nála is pénztelenebb zsidó emigránssal, aki elôtt semmiféle stabil jövô nem látszik kialakulni, nyilvánvaló ôrültségnek tûnt. Ennek csak boldogtalanság és kudarc lehet a vége. André kevésbé volt óvatos. Fülig beleszeretett Gertába. Csak attól félt, hogy a lány nem viszonozza az érzelmeit. Áprilisban Spanyolországból hozzá írott levelében részletesen elmeséli a sevillai nagyhét fantasztikus és túlfûtött utcai ünnepélyeit, melyeket megörökített a gépével. A végén megjegyzi: „És közben azért néha-néha fülig szerelmes vagyok beléd.”1 Nem egy olyan férfi szavai ezek, aki biztos a viszonzásban: tapogatózó, játékos szavak, olyan emberé, aki félve ejti ki a „szerelem” szót, mert azzal átlépte a barátság határait. Gertának a levélre adott válaszát sajnos nem ismerjük. André sevillai sztoriját megvette a Berliner Illustrierte Zeitung, éspedig annyiért, amennyi fedezte a költségeit, és valami még maradt is belôle. A fiú a rá jellemzô meggondolatlansággal mindjárt búcsút is intett a munkának, hogy a tenger mellett, Tossán pihenhessen a haverokkal, Barcelona közelében. Simon Guttmann közölte vele, hogy ô és az Ullstein emberei rendkívül elégedettek a munkájával, és azt javasolják, béreljen ki egy mûtermet nyárra Tossán. André rábólintott, majd Párizsba utazott azzal a szándékkal, hogy júliusban visszatér Spanyolországba. Gertát és Ruthot idôközben kidobták a szállásukról, így újat kellett keresniük. Nem sikerült közösen találniuk, Gerta tehát úgy döntött, elfogadja Lotte Rappaport ajánlatát, hogy költözzön vele Fred és Liselotte (barátainak: Lilo) Stein lakására – nemrégiben bérelték ki a Caulaincourt utcában, a Montmartre-hoz közel. Fred Stein Gertához és Andréhoz hasonlóan 1933-ban érkezett Párizsba. Berlinben ügyvédnek tanult, de zsidó hallgatóként, aki a nácik hatalomra kerülése idején végzett, nem lett volna módja praxist folytatni. Mielôtt eljöttek Berlinbôl, Lilóval vettek egy használt Leicát mintegy önmaguknak szánt nászajándékul, talán máris arra gondolva, mibôl fognak megélni, ha egyszer külföldön lesznek. Párizsban Fred és Lilo a Leica és egy kisebb nagyító birtokában megnyitották némileg nagyzolóan Studio Stein névre keresztelt laborjukat a lakásukban, és Fred nekiállt fotózni. Eleinte volt egy üzleti partnere, vele közösen bérelték a Caulaincourt utcai lakást. A partnerség nem vált be, Steinék ottmaradtak egy óriási lakásban, ami a pénztárcájukhoz mérten drága volt, úgy döntöttek tehát, három szobát kiadnak. Az egyiket történetesen Gertának és Lotténak. Steinék lakásának oldott, barátságos légköre üdítô változatosságot jelentett Gertának a nácibarát finn házinéni után. Itt mindig minden a pillanat ihletére történt, hol külön fôztek és ettek, 53
GerdaTaro beliv tordelt
10/16/14
2:18 PM
Page 54
hol az egyikük kiment, és bevásárolt mindenkinek. És bár a lányok közösen laktak egy szobát, és mindketten dolgoztak, mégis nehezükre esett kifizetni a bért. Frednek azonban nem volt szíve a lakbér miatt zaklatni ôket, nemegyszer titokban ki is segítette ôket. Derûs, bohém mûvészvilág volt ez, dacára annak, hogy Stein úr önmagát „korrekt németnek” tartotta, éspedig természetétôl fogva, s jellemének sokkalta inkább megfelelt volna az ügyvédi hivatás, amire eredetileg készült, a maga rendszerességével, mint az az életmód, amit Párizsban volt kénytelen folytatni. Mindezzel együtt gyanúsan jól alkalmazkodott ez utóbbihoz. Mire Gerta beköltözött, Fred már teljes állásban dolgozott fotósként, és igazi tehetséget mutatott az utcai fotózásban és a portrékészítésben. (Késôbb, 1941-ben Stein majd kivándorol az Egyesült Államokba, ahol többek közt Albert Einsteint, Salvador Dalít és Marc Chagallt fogja fotózni.) Gerta és Lotte érkezésének örömére Steinék partit rendeztek: vörös és zöld égôket csavartak a lámpákba, hogy ünnepi legyen a hangulat, és szóltak a lányoknak, hívják meg a barátaikat. Stein emlékezetében kiváltképpen megragadt az est emléke, ugyanis a feleségére mély benyomást tett Gerta egyik barátjának, egy bizonyos André Friedmann-nak a kedvessége és elbûvölô vonzereje. André kis csokornyakkendôt viselt, haja a szemébe lógott. Stein késôbb ezt mondta róla: „Ez a fiú ellenállhatatlan volt, de nem hittem, hogy valaha is komolyan dolgozni fog.”2 Gerta modellt állt Frednek is egy sor nem hivatalos portréhoz, ezeken gépírókisasszonyként mosolyog a fotósra. Egy másik sorozaton fintorog, pofákat vág, játszik a kamerának. És bár kétségtelen tény, hogy mindig is nagy jelentôséget tulajdonított a megjelenésének, e képekre vetett egyetlen pillantásból nyilvánvaló, hogy a fotómodelli karrier nem foglalkoztatta. Ezeken a képeken olyan fiatal lányt látunk, aki nagyon tudatosan viselkedik a kamera elôtt, az viszont egyáltalán nem érdekli, hogy vonzó látványt nyújtson. Kiölti a nyelvét, bandzsít, a fotózott szépség pózát ritkán veszi fel. Bár a mexikói bôröndben talált, Capa, Taro és Chim által készített fényképek többsége a spanyol polgárháborúban született, a dobozokban akadt jó néhány sorozat Gertáról is, ezeket Stein „lôtte”, és köztük van az egyetlen ismert közös kép Gertáról és Andréról. Capa nyilván érzelmi okokból ôrizte meg ezeket a képeket a többi között, egy korábbi, boldogabb korszak emlékeiként. Gerta révén André is jó barátságba került Steinékkel, hiába tért el oly szembetûnôen jelleme a sokkal óvatosabb Fredétôl. André hajlama a grandiózus tervek fabrikálására irritálta Fredet (bár sosem annyira, hogy megutálja miattuk az ifjú magyart), és az se esett jól neki, hogy a pénztelen kezdô nem átallotta kritizálni ôt, amiért kisstílû témák után megy, és kis pénzeket kaszál. André kifejtette, hogy szerinte Steinnek nagy munkákra kellene hajtania: „Keményen dolgozol, mégis felkopik az állad”, állapította meg atyáskodva. Finom észrevétel olyanvalakitôl, akinek még a betevôrevalót se sikerült megkeresnie. Mindazonáltal Stein késôbb elismerte, hogy Andrét emberileg és fotósként is alábecsülte. Egyszer volt alkalma figyelni ôt munka közben, a kommunista párt tartott valami tömeggyûlést 1936-ban Párizsban a Parc des Princes stadionban. Szélsôjobbos bajkeverôk próbáltak erôszakkal betörni a gyûlésre, s a rendôrség körbevette 54
GerdaTaro beliv tordelt
10/16/14
2:18 PM
Page 55
a kommunistákat, hogy megvédje ôket a randalírozóktól. Stein emlékei szerint André „úgy kuporgott ott a színen, és figyelt, mint egy macska, várta az esélyt, hogy elkapjon egy-egy jó képet, kúszott-mászott, elvegyült, de nem vonta magára a figyelmet, a feje örökké a kamerára hajolva, teljesen magába szippantotta a munka”.3 Mély benyomást tett rá. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor dolgozni látta Andrét, de az ellentét hétköznapi viselkedése és a tapasztaltak között elképesztette. Késôbb, Gerta temetésén Stein tanúja volt annak, hogy Capa otthagyja a menetet, mert nem bír tovább megküzdeni az érzéseivel. Fred nem hitte volna, hogy ez a sármos, felelôtlen fiatalember ilyen mély érzelmekre képes. A barátságnak ez a szakasza fontosnak bizonyult Gerta és André kapcsolatának elmélyítésében. André szerelmet vallott Gertának, és bár a lány nem nyilatkozott az érzelmeirôl, körülbelül ekkoriban véget vetett Willi Chardackkal folytatott viszonyának. Ugyancsak ekkoriban kezdett el – Fred Stein szerint – segíteni Andrénak a munkájában. Sok más fotóshoz hasonlóan Fred is sötétkamrának használta a fürdôszobáját: miután bemutatta a fiút Steinéknek, Gerta máris megkérdezte, nem használhatná-e André a nagyítógépet. Ekkortól rendszeresen átjárt hozzájuk, és Gerta segédkezett neki. Aki valaha is tevékenykedett sötétkamrában, ismeri a mûvelet sajátos klausztrofób varázsát, ahogy a majdnem teljes sötétben, az egyetlen vörös lámpa fényénél a fényérzékeny papír a nagyító alá kerül, majd a vegyszeres fürdôbe. Elnézni, ahogy a kép testet ölt a papíron, kábító élmény. A két fiatal számára nyilván izgalmas intim kaland volt egymással szoros közelségben dolgozni a szûkös kamrában. Gerta azzal is segített Andrénak, hogy legépelte a képaláírásokat, kijavította ôket és lefordította franciára, angolra és németre. Igen nagy szolgálatot tett ezzel a fiúnak, mert bár André jól beszélt németül, a helyesírással akadtak gondjai, a franciája minden nyelvtannak fittyet hányt, angolul pedig akkoriban egy szót sem tudott. Ráadásul a lány eladni is segített a képeket: a franciák rendszerint türelmetlenek azokkal, akik nem beszélik jól a nyelvüket, és nemigen hallgatják meg azt, aki nem tudja rendesen kifejezni magát. Gerta segíthetett a fiúnak bejutni olyan helyekre is, ahová egyedül nem jutott volna be. Ha erôfeszítései ekkoriban még nem is jártak különösebb sikerrel, nem szûnt meg bátorítani Andrét, és töretlen optimizmussal hitt a jövôjében. Makacs bizakodása remekül ellensúlyozta André kétségbeesésre való hajlamát: Gertával az oldalán ritkábban süppedt depresszióba, ha valamely vállalkozása kudarcot vallott, márpedig ez gyakorta elôfordult. Közeledett a nyár, és vele az az idô, amikor Andrénak vissza kellett térnie Spanyolországba, hogy felállítsa a mûtermét. Gerta és Ruth úgy tervezték, Dél-Franciaországba mennek nyaralni Willi Chardackkal (akivel Gerta kivételesen jó barátságban maradt), illetve Chardack egy haverjával az orvosi egyetemrôl. Látva, hogy ha az eredeti tervet követi, az egész nyarat Gerta nélkül kell töltenie, és, ami még rosszabb, a lány a korábbi fiújával fog nyaralni, André hirtelen meggondolta magát, dobta a spanyolországi terveket, és követte Gertát Dél-Franciaországba. A vonatra 55
GerdaTaro beliv tordelt
56
10/16/14
2:18 PM
Page 56
Gerda Taro. Párizs, 1934–1935, Fred Stein fotója