Kamila Shamsie: A fiúk hazatérnek - Beleolvasó by Park Könyvkiadó

Fordította Gy. Horváth László

A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Kamila Shamsie: Home Fire Bloomsbury Circus, London, 2017

ISBN 978-963-355-458-6 Felelős szerkesztő Tönkő Vera Szerkesztette Sepsi László A szöveget gondozta Lovass Gyöngyvér Műszaki szerkesztő Széplaki Gyöngyi A borítót az eredeti felhasználásával készítette Váradi Zsolt Készült a Gyomai Kner Nyomda Zrt.-ben Felelős vezető Erdős Tamás vezérigazgató Printed in Hungary

A testvérek figyelték egymást, és figyelték egymást, amint figyelik egymást. Legalábbis ez volt Isma érzése, bár ő valószínűleg sokkal inkább tudatában volt az ikreknek, mint azok őneki. Egy pillanatra felemelte a tekintetét a képernyőről, és Eamonn felé nézett, aki egy nem túl közeli, de azért nem is túl távoli asztalnál ült, és úgy belemélyedt a helyi újság hírrovatába, hogy még akkor sem vette le róla a szemét, amikor a szájához emelte a kávésbögrét. Egész más világban élt, mint ő, Isma ebben a néhány pillanatban, minden délelőtt 11-kor. Öccse a megszokás rabja volt, és ő most hálás volt ezért, mert különben órákat kellene eltöltenie ezzel nap mint nap: figyelni Aneekát, amint várja, hogy Parvaiz feljöjjön a netre, s aztán a pillanatot, amikor a neve mellett megjelenik a zöld pipa, ő meg arra gondol: Mit mondhat Aneekának remélem nem zaklatja fel csak nem arra kéri hogy ő is csatlakozzon ahhoz az őrülethez jaj ne ezt nem teheti de hát miért nem hagyja békén, de mindennap csak pár másodpercig tartott, aztán oﬄine módba váltott a neve, Aneeka pedig máris küldte az sms-t: bejelentkezett. „Bejelentkezem”, ezt szokták mondani egymásnak az ikrek, ha valami iskolai kirándulás vagy máshol alvás szétválasztotta őket; egy előre megjelölt órában jött az sms: bejelentkezem. Amikor Parvaiz kilépett, s utána hamarosan Aneeka is, Isma felszabadult a nap terhe alól, és átküldött a termen egy gőzölgő bögre emodzsit, Eamonn pedig máris ment két csésze friss kávéért. Ez is része lett a délelőtti rutinjuknak már vagy egy hete – ugyan miért tenne úgy, mintha nem tartaná számon? Pontosan kilenc napja, hogy 

Eamonn azt mondta, érezzék meghitten magukat egymás társaságában. – Na, mi hír a világban? – kérdezte tőle most, amikor visszatért a kávéval, és leült vele szemközt, Eamonn pedig elmesélte a reggeli lap nagy eseményeit: medvekaparászást hallottak egy garázskapun; a szomszéd városban dugó keletkezett, mert három autó is egymásba rohant, de senkinek sem esett baja; egy család kertjéből ellopták a Ronald McDonald-szobrot. Isma azt mondta, Ronald a helyi hírek aranyérmese lehet, mire Eamonn rávágta, hogy ellenkezőleg, Ronald egy globális ikon. A tizenegy órai kávéjuk után Eamonn rendszerint „vándorútra” indult, kocsin vagy gyalog, mint amolyan szerény ambíciójú Kolumbusz, újra bejárta a gyerekkori utakat, felfedezett másokat. Néha meglepetést is hozott másnap délelőtt: egy üveg juharszirupot egy cukorfőzdéből, egy egydolláros bankjegyet, amely egy tölgyfára volt szegezve, s egy tölgylevél alakú részt kivágtak belőle, egy dörzsölt másolatot Emily Dickinson sírkőfeliratáról a különös kifejezéssel: VISSZAHÍVTÁK, mintha valami hibás termék lett volna. Isma többet tanult tőle a világnak arról a részéről, amelyben most élt, mint saját tapasztalatából, de amikor megkérdezte, mi ezzel a célja – arra gondolt, útikönyvet akar írni –, Eamonn azt felelte, az élmény és a megfigyelés önmagában is cél lehet. Mi lesz, ha elfogy a megtakarított pénze, kérdezte akkor Isma, és ő azt mondta, tulajdonképpen nem az ő megtakarítása, hanem az anyjáé, aki nemrég, legalábbis részben, visszavonult, mert az a véleménye, az emberek túl sok mindent áldoznak fel az életükből és a kapcsolatrend

szerükből a munka oltárán; a lányát ugyan nem tudta lebeszélni a tizenhét órás munkanapjairól, de a fiát, mint kiderült, könnyűszerrel rávette, hogy próbáljon meg más értelmet adni az életének, mint a számlák meg az előléptetések. Na de akkor nem inkább valami új nyelvet kellene megtanulnia, vagy hajót vezetnie veszélyes vizeken, ahol biztonságot kereső menekültek borulnak fel szánalmas csónakjaikban? Az első napokban Isma azt várta, más ajánlatokkal is előhozakodik majd a tizenegy órai kávén kívül – egy mozi, egy vacsora, egy újabb séta –, de most megértette, hogy ő is csupán része annak, ahogy a fiú a napjait beosztja, annak, aminek struktúrája van tartalom helyett. A „reggeli újság” meg a „napi vándorlás” közé esik a „kávé Ismával”. Ezen az sem változtatott, hogy elkezdődött a tavaszi szünet, és ő értésére adta Eamonn-nak, hogy bőven van szabad ideje. Az apja gyakori társalgási téma volt kávézáskor, de mindig csak úgy, hogy „az apám”, sohasem mint közszereplő. A kép, amit Eamonn festett szerető, elnéző, tréfálkozó apjáról, annyira ellentétben állt azzal, amilyennek Isma képzelte, hogy néha már arra gondolt, mesebeli alakot vázol fel neki, ezzel leplezi a valóságos figurát. Eamonn természetes modora azonban ráébresztette, hogy nem így van. Egyik délelőtt késett. Isma úgy gondolta, az időjárás miatt – visszajött a tél. Hó söpört végig az ablakpárkányokon, az ég fehér lett, a rendőrök már a tetejükre rakódott hó vastagságából meg tudták állapítani, melyik autó lépte 

túl a kétórás parkolási limitet. Isma éppen túltette magát a hiányán, és belemerült a függő változók problémájába a statisztikakurzusához, amikor sms futott be Aneekától: Hallottad? Magányos Farkas az új belügyminiszter!

Isma mondhatott valamit fennhangon, mert a mellette ülő nő megkérdezte: – Jól van? – De Isma már rákattintott a szokásos híroldala könyvjelzőjére, és ott harsogott a banner: FRISS HÍR, átalakították a kormányt, új belügyminisztert neveztek ki. Fenn volt a fényképe is – az emberé, akire Eamonn annyira hasonlított az elején, míg fel nem fedezte arca jellegzetességeit, modorosságait. A cikk „muszlim hátterűnek” nevezte a miniszterré avanzsált politikust, de mindig is így emlegették, mintha a muszlimsága olyasmi volna, amit bátran hátrahagyott. Majd következett a másik közhely: „nagy hangsúlyt helyez a biztonságra”. A rosszullét környékezte, mielőtt meg tudta volna fogalmazni, hogy miért. Búgott a telefonja: egész sor üzenet jött. Innentől még rosszabb lesz. Be kell bizonyítania, hogy közülük való, nem közülünk, nem igaz? Mintha már nem bizonyította volna. Gyűlölöm ezt az országot. Ne hívj, mert olyat mondanék, amit nem szabad. Ti meg ne leselkedjetek, seggfejek, menjetek, tartóztassatok le inkább egy bankárt.

– Hé, Greta Garbo, mi ez a komolyság? Eamonn leült vele szemben, egyik karját átvetette a szék támláján. Micsoda lezser kontraszt azzal az össze

nyomott rugó apjával. Isma lecsapta a laptopja tetejét, és átfordította a mobilját az asztalon. – Késtél – mondta. – Nagy újság van a családban. – Előrehajolt: mosolygó, büszke fiúgyermek. Az asztal olyan kicsi volt, hogy összeért a térdük. – Az apámat kinevezték belügyminiszterré. Karamat Lone. Tudod, ki ő, nem? – Isma bólintott, és beleivott a kávéjába, hogy elfoglalja magát valamivel. – Azt hiszem, azon kevesek egyike vagy, akik látják az arcomat, hallják a nevemet, mégse esik le nekik. – Pakisztánban nem ritka családnév. – Nem hazugság, csak terelés, nyugtatta magát. – Tudom. Na mindegy, örülök, hogy végre elárulhatom. Ez az oka annak, hogy nem tudtam válaszolni a kérdésedre, meddig maradok. Gyűlölöm azt a sok régi mocskot, amivel mindig megdobálják, valahányszor bekerül az újságba, és ez most még rosszabb lesz. Azért jöttem ide, hogy ne is lássam. Ő könnyedén megbirkózik vele, én nem. Szóval ha azon kapsz, hogy tajtékzom amiatt, amit a neten írnak róla, tépd ki a kezemből a telefont, jó? – Megveregette az ujjaival Isma ujjait. Az a sok régi mocsok. Az a fotó például, amint Karamat Lone éppen belép egy mecsetbe, amely a „gyűlöletprédikátoráról” híresült el nemrég. ÍME A MAGÁNYOS FARKAS FALKÁJA, ordította a bulvárlap szalagcíme Lone első képviselőségének vége felé, amikor valahogy megszerezték a felvételt. Karamat Lone, alias Lone Wolf, a Magányos Farkas válasza az volt, hogy a fotó évekkel azelőtt készült, és különben is csak azért jelent meg ott, hogy 

fohászt mondjon a nagybátyjáért, amúgy soha be nem tenné a lábát olyan helyre, ahol a nemeket szegregálják. Aztán olyan fényképek következtek, amelyeken feleségével kéz a kézben betérnek egy keresztény templomba. Muszlim többségű választókerülete jól ki is szavazta néhány hétre rá az általános választásokon, de hamar visszakerült a parlamentbe egy időközi választáson egy túlnyomórészt fehérek lakta kerületben, s a bulvárlapok, amelyek korábban támadták, most MAGÁNYOS LOVAG-nak aposztrofálták, aki szembeszáll az elmaradott brit muszlimokkal. Isma kételkedett benne, hogy újból előszednék azt a sok régi mocskot, persze hacsak Eamonn nem a történet visszájára gondolt: a vádakra, amiket Isma is hallott, és abszolút korrektnek vélt, miszerint Karamat Lone pontosan kiszámította a rövid távú veszteség és a hosszabb távú nyereség arányát, mielőtt olyan megvetően nyilatkozott volna a mecsetbeli szokásokról. Eladta a lelkét, álszent köpönyegforgató, opportunista, áruló. – Közel állsz hozzá, ugye? – Apák és fiúk, tudod, hogy van ez. – Nem, nem tudom. – Hát, először is ők vezetnek be minket a férfilétbe. Isma sohasem értette ezt, bár elég sokat hallott róla a hétköznapi beszédben és tudományos előadásokon is. Az, hogy a lányból asszony lesz, elkerülhetetlen tény; a fiú férfivá válása, úgy látszik, ambíció. Eamonn észrevehette a tétovázását, mert újra próbálkozott. – Olyanok akarunk lenni, mint ők; sőt jobbak akarunk lenni náluk. Az egyetlenek akarunk lenni a világon, 

akiknek szabad jobbnak lenni náluk. – Magára bökött, aztán az egész teremre, és vállat vont: íme a középszerűség. – Én persze már rég rájöttem, hogy reménytelen próbálkozás. – Ez nem igaz. Te sokkal jobb ember vagy, mint ő. – Mit tudsz te erről? Isma nem válaszolt, nem tudta, mit válaszolhatna, és Eamonn megkérdezte: – Miért voltál olyan titkolózó, amikor bejöttem? Isma némi habozás után szembefordította vele a laptopját, és felnyitotta. – Róla olvastál. Szóval tudtad, hogy az apám. – Igen. – Akkor miért hazudtál? Isma összekulcsolta a kezét, és lepillantott egymásba fonódó ujjaira, amelyeket Eamonn olyan bizalmasan érintett meg az előbb. – Te is közéjük tartozol? Azok közé a muszlimok közé, akik kígyót-békát kiáltanak rá? – Igen. Eamonn várt, de Isma nem tudta, mit mondhatna még. – Értem. Hát, sajnálattal hallom. – Csikordult a szék, Isma felnézett, és látta, hogy Eamonn felállt. – Egy nap talán majd megértem a dolog iróniáját, hogy iderohantam hozzád, mert menekülni akartam bizonyos attitűdök elől, erre kiderül, hogy akivel kávézni szoktam, éppen ezeknek az attitűdöknek a megtestesítője. – Eltűnt a barátságos, figyelmes fiú, és egy férfi állt a helyén, aki magán hordozta 

mindazokat a sebeket, amelyek az apja vastag bőrén valószínűleg karcolásnak sem érződtek. Amikor elbúcsúzott Ismától, a hangjában véglegesség csengett. * Elcsitult a szél, a hó nagy pelyhekben szállongott, még a kabátujján is megőrizték az alakjukat, mielőtt beleolvadtak a szövetbe. Isma gyalog tette meg a rövid hazautat, de a bejárathoz közeledve hirtelen elviselhetetlennek érezte a garzon gondolatát a kopogó vízvezetékével. Továbbment az utca végén levő, fák szegélyezte temetőig, amely meglepő módon egy óvoda mellett terült el; szemben vele, az utca másik oldalán, a baseballpálya. Árnyas hely lehet nyáron, ősszel meg kész színkavalkád, de ő csak hófehérségként, kőszürkeségként ismerte. Végigment egy eltakarított ösvényen, majd átgázolt a csizmaszára közepéig érő hóban, felhúzódzkodott egy tizenkilencedik századi sírkőre, és a lábát lógázta. Néha barátságos a holtak jelenléte, de ma a holtak csak halottak, és minden, vésővel faragott tábla valaki más bánatát őrzi. Megrugdosta a követ a sarkával. – Te hülye – mondta. Nem volt más szó a hatalmas veszteségre, még ha nem is volt sok minden, amit elveszítsen. * – Nem muszáj belenyugodnod, hogy ez a vég – mondta aznap este Hira Shah, amikor leültek a tipikusan rafi

nált vacsorához. Hira egyedülálló nő, sohasem kellett rendszeresen főznie valakire, éppen ezért úgy képzelte, Isma szabad. Anyjuk halála után évekig neegy vacsoravendégség konyhai pirotechnikát igényel, velte két ikertestvérét, és most folytathatja akárhányszor került is sor erre a vendégségre – bár talán régóta dédelgetett álmát – Amerikában tacsak akkor csinálta, amikor a szóban forgó vendéggel nulhat. Mégis egyre nyugtalankodik Lonréges-rég nem anyáskodtak már. – Vagy legalább elmadonban élő, szép és önfejű húga, Aneeka gyarázhatnád neki, miért érzel úgy, ahogy érzel. Mit miatt, és a fivérük, Parvaiz miatt, akinek veszíthetsz? nyoma veszett, aki méltóvá akar válni so– És mit nyerhetek? Nemsokára úgyis visszamegy sem látott dzsihádista apja sötét örökségéhez. Londonba. Hira Shah ránézett a szájához emelt báránypörköltre. És belép a nővérek életébe Eamonn. Nagy – Tudod, ahatalmú londonibrit közgázon úgyfia, éreztem, muszlim végig politikus neki is hogy utálsz. fel kell nőnie születési előjogához – vagy – Nevetséges. első szemeszterben? Amikor szembeJa, kellazszállnia vele. A két család sorsa a szememet forgattam? kibogozhatatlanul, gyilkosan egybefonódik Hétszázkilencven év jogi precedensét hajították ebben a szenvedélyes hangvételű, perzselő ki az ablakon, mondta a kasmíri előadó a „korlátozási renderegényben. let” szenvedélyes tárgyalásakor, azt elemezve, hogyan hatott ez aApolgári jogokra,Szophoklész egyszer csak észrevette, fiúk hazatérnek Antigoné című hogy tragédiájának erejű modern feldolgoa harmadik sorban ülőelsöprő csendes lány a szemét forgatja. zása. Shamsie szívszorító beleérzéssel, Mondani szeretne valamit, Ms. Pasha? „Igen,ádázul dr. Shah, a és makacsul teszi fel épp újra elég meg precedenst újra a kérdést: gyarmati jogok történetében találhat Ki mondja meg, mi helyes és mi a jogfosztásra; az egyetlen különbség az, nem, hogyamimost brit kor az embert darabokra szaggatja a szeretet állampolgárokkal szemben alkalmazzák, bár ez sem olyan és a hiszen politikaretorikailag összeférhetetlensége? És brittelenítik miféle nagy változás, éppen hogy áldozatokra vagyunk képesek a szeretetért? őket.” Folytassa. „A 2005-ös terroristákat egyetlenegyszer sem nevezte »brit terroristáknak« a sajtó. Amikor egyáltalán használták a »brit« szót, azt mindig abban a kontextusban tették, hogy »pakisztáni származású brit« vagy 