3 minute read

Fábián Patrik: Nincs előre megírt forgatókönyv, nincs begyakorolt jelenet

Nincs előre megírt forgatókönyv, nincs begyakorolt jelenet És Nincs Rossz Ötlet!

Az Improvokál társulat 2007-ben látta meg a napvilágot egy pécsi lakás kisszobájában. Azóta a lelkes egyetemistákból álló csoport hosszú utat járt be: teltházas előadások tömkelegével büszkélkedhetnek, valamint nyílt műhelyeiket is rengeteg szórakozásra vágyó hallgató látogatja. Az improvizációs színház fogalma és eszménye országos szinten még nem ismert, azonban Hosszú Norbert, a társulat vezetője mindent megtesz, hogy csapatával népszerűsítse ezt az egyedi műfajt.

Advertisement

A megalakuláskor elsősorban a hagyományos színházhoz szerettek volna hasonlítani, de a próbák folyamán is egyértelművé vált a tagok számára, hogy amit ők csinálnak az annál sokkal egyedibb. A társulat napról-napra bővül, folyamatosan fejlődik és kész elhozni a legújabb és legszórakoztatóbb produkciókat a közönségnek. A műfaj megkívánja a folyamatos figyelmet egymás és a nagyérdemű felé, hiszen az elsődleges cél az,

34 Fábián Patrik: Nincs előre megírt forgatókönyv, nincs begyakorolt jelenet

hogy mindenki jól érezze magát és olyan egyedi élménnyel gazdagodjon, amit egy hagyományos színház nem tud nyújtani.

Az improvizáció során nincs szükség előre betanult szövegekre és cselekvésekre, azonban ez egyáltalán nem egyszerűsíti le az improvizatőrök dolgát. Gyakran kérik a közönség segítségét egy-egy előadás során: húzzanak egy cetlit a kalapból vagy csak egyetlen szót mondjanak, amiből egy egész szituáció, egy humoros és egyben kiszámíthatatlan performansz kerekedik. Valószínűleg ebben rejlik a társulat igazi varázsa. Képesek gyermekded őszinteséggel, odaadással és alázattal kiállni az emberek elé, hogy valami megismételhetetlen dolgot alkossanak a színpadon.

A nagy népszerűségnek örvendő csapat idén közel 120 fős közönséggel nyithatta meg az évet a Művészetek és Irodalom Házában. Az imprólázban égő nézősereg aktív résztvevője volt az évad első előadásának is, ami a Katapult fantázianevet viselte. Ennek a témája tavaly született, lényege, hogy az este végén egy Katapult-díj kerül átadásra a csoport azon tagjának, akit a nagyérdemű a legjobbra értékel.

A Tusé, valamint a Morzsa néven futó darabjaik mellett muszáj megemlíteni a tavalyi év nagy durranását: A Hamilton-ház rejtélyét, ami kicsit és nagyot egyaránt csábított el egy life-size Cluedóhoz hasonló interaktív detektív játékra. A lelkes Sherlockoknak, Miss Marple-öknek és Columbóknak idén is lehetősége volt részt venni a minden agytekervényt megmozgató nyomozáson. A feladat egyszerű: az 1930-as éveket idéző kúriában gyilkosság történt, és a detektívlázban égő játékosok dolga, hogy lerántsák a leplet a tettesről. A részletesen berendezett szobában a nyomok felkutatása után a szereplők vallatására is lehetőség nyílik. De vajon sikerül megtalálni a gyilkost? A társulat tagjainak fegyelmezettsége és színészi játéka által könnyen átszellemülhet az ember, képes teljes erőbedobással átadni magát a játéknak és elszántan nyomozni a tettes után.

Fontos megemlíteni az Improvokál nyitott műhelyeit, ami minden kíváncsi és elszánt hallgatót tárt karokkal fogad. A PISZE (Pécsi Improvizációs Színház Egyetemistáknak) minden kedden este hatkor startol a Szenes Klubban. Abban a pár órában csak egy dolgot kell komolyan venni: a játékot! Spontán történetek és karakterek születnek hétről hétre, közösen, egymásnak. A társulat célja, hogy a résztvevők gátlásait és korlátait feloldja, ezzel is segítve őket, hogy a mindennapi élet akadályait könnyebben vegyék. A műhely résztvevői is arról számolnak be, hogy a foglalkozások hatására magabiztosabban állnak ki mások elé beszélni, és ki merik magukat próbálni olyan szituációkban, amikben azelőtt soha.

Az improvizáció hasznosságát tovább erősíti, hogy a társulat tagjai aktív részesei a PTE több karán is a seniorok „kiképzésének”. Ők azok, akik a gólyatáborokban lesznek majd a friss egyetemisták első segítői, így fontos, hogy gördülékeny legyen köztük az együttműködés. Különféle szituációs játékoknak és egymásra hangoló beszélgetéseknek hála a leendő segítők magabiztosan, lelkesen és óriási nyitottsággal lesznek képesek fogadni és segíteni a gólyákat.

A társulat rendszeres résztvevője Magyarország egyetlen improvizációs fesztiváljának, valamint többféle díjazásban is részesült már. 2014-ben PTE Egyetemi Kultúráért Díjas, valamint 2018-ban a 60 éves Jelenkor folyóirat és a Pécs8 ÁT-ÍRÁS összművészeti estjének közönségdíját kapta meg.

A sok elismerés és a közönség szeretete is erősíti, hogy Norbi és a fiatal egyetemistákból álló társulata jó úton jár ahhoz, hogy közelebb hozza az emberekhez az improvizáció műfaját.

Fábián Patrik: Nincs előre megírt forgatókönyv, nincs begyakorolt jelenet 35

This article is from: