3 minute read

Merkl Nóra: Könyvmolyok az Instagramon

Könyvmolyok az Instagramon

Egyre több helyen jelenik meg az a feltételezés, miszerint az utóbbi néhány évben újraéledt az irodalom utáni érdeklődés. Hogy ez tényleg így van-e, vagy annyi történt csupán, hogy a közösségi média által betekintést kaptunk egymás életébe, ezáltal jobban látjuk, hogy milyen nagy számban is érdekli az embereket az olvasás; azt nem fogom megfejteni ebben a cikkben. Az viszont kétségtelen, hogy a social media újabb szintre lépett a kulturális tartalmak gyártásával.

Advertisement

Sokunknak a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy mit olvassunk, hiszen a könyvesboltokban kitüntetett szerepű könyvek mögött sokszor csak üzlet van, a díjak sem árulkodnak mindig hitelesen arról, hogy az adott mű mennyire minőségi, Szerencsénkre ma már azonban több olyan felület működik, ahol megoszthatjuk másokkal az élményeinket, gondolatainkat.

Egy olyan idilli világ felé haladunk, ahol a közösségi médiának nem a magamutogatás a célja, nem csak a felületes tartalmak jönnek szembe százával (ha „jó” felhasználókat követünk!), hanem a kultúra és az olyan értékes tartalmak is helyet kapnak, amelyek túlmutatnak a #positive vibes és a #healthy body image kulcsszavakon. Illetve az is újdonság, hogy egyáltalán van célja ezeknek a platformoknak, jelen esetben például az olvasásra buzdítás, a könyvajánlás. Ennek a változásnak köszönhetően a „Mit olvassunk?” kérdésre akár olyan aktuális weblapokon is megtalálhatjuk a választ, mint a Facebook, az Instagram, vagy a Spotify. Nyilván nem gondolom, hogy semmilyen haszonnal nem jár a lentebb említett személyek munkássága, de mégiscsak hiteles forrásnak tekintem őket.

Ott Anna, a budapesti Hadik kávéház művészeti vezetője, magát a legszerencsésebbek közé sorolja, hiszen hobbijából, az olvasásból él meg. A különböző irodalmi programok szervezése és moderálása miatt számos nagy alkotóval folytatott beszélgetést és még annál is több könyv került a kezébe. Ebből adódóan könyvélményei széles spektrumon helyezkednek el, folyamatos könyvajánlóival buzdít minket az olvasásra. A tizen-

38 Merkl Nóra: Könyvmolyok az Instagramon

kétezer követővel rendelkező Instagram-profilját teljes mértékben az olvasás népszerűsítésének szenteli. Személyes olvasmányélményeket fogalmaz meg, kihasználva az Instagram sztori funkcióját. Azt hiszem, ennél nincs is jobb módja a fiatalok olvasásra buzdításának.

Bármennyire lekezelően hangzik is ez a kijelentés a generációmra nézve, legtöbbünknek a napi rutinja közé tartozik az internetes felületek végigböngészése az üres tíz percekben. Ez pont arra elég, hogy öt-hatmondatos könyvajánlókat fussunk át. Ott Anna esetében pedig ezek a szövegek annyira személyesek és inspirálóak, hogy tízből minimum nyolc könyvet fel kell írnom az olvasólistámra.

A podcastokra szintén érdemes odafigyelni az irodalom iránt érdeklődőknek, hiszen számos minőségi tartalmat gyártó felhasználót találhatunk; többek között a Lapozz a 99-re néven futó műsorral. Szabados Ági, a Nincs időm olvasni kihívás megálmodója tökéletes hozzáértéssel tudja megragadni egy-egy könyv lényegét, és persze ezzel együtt az adott könyv elolvasása utáni vágyat is felébreszti az emberben. Feldolgozott témái ezen a felületen elég széleskörűek: találhatunk szakítással vagy alkoholizmussal kapcsolatos műsort is. Mindezek mellett egy nagyon fontos témát is feldolgoztak a Magyartanárok Egyesületének vezetőjével, Arató Lászlóval. Mégpedig azt, hogy mi a probléma a kötelező olvasmányokkal. A beszélgetések levezetéseképpen pedig mindig előkerül a vendég legmeghatározóbb könyvélménye.

Ha podcast, akkor nem maradhat ki a Margó Irodalmi Fesztivál beszélgetéseit rögzítő Margofeszt fiók a Spotify-on, így szerencsére már mi, „vidékiek” is hozzáférhetünk a félévente megrendezésre kerülő budapesti fesztivál előadásaihoz. Ennek egyébként szintén nagy szerepe van az olvasás újraéledésében, hiszen a fővárosban pezseg az irodalmi élet. Ha már a közösségi média és az irodalom kapcsolatáról írok, hadd ejtsek szót a Margó marketingeléséről is, hiszen a fesztiválnak szentelt Instagram-fiók igyekszik minden fontos pillanatot rögzíteni a platform segítségével.

Ezen tapasztalatok nyomán remélem, az idősebb generáció tagjai is belátják, hogy a közösségi média nem az ördögtől való, nem csak az idő haszontalan elütését szolgálja, hanem igenis a javunkra válhat a használata, ha a művelődés szempontjából nézzük a helyzetet.

Merkl Nóra: Könyvmolyok az Instagramon 39

This article is from: