Könyvmolyok az Instagramon Egyre több helyen jelenik meg az a feltételezés, miszerint az utóbbi néhány évben újraéledt az irodalom utáni érdeklődés. Hogy ez tényleg így van-e, vagy annyi történt csupán, hogy a közösségi média által betekintést kaptunk egymás életébe, ezáltal jobban látjuk, hogy milyen nagy számban is érdekli az embereket az olvasás; azt nem fogom megfejteni ebben a cikkben. Az viszont kétségtelen, hogy a social media újabb szintre lépett a kulturális tartalmak gyártásával.
Sokunknak a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy mit olvassunk, hiszen a könyvesboltokban kitüntetett szerepű könyvek mögött sokszor csak üzlet van, a díjak sem árulkodnak mindig hitelesen arról, hogy az adott mű mennyire minőségi, Szerencsénkre ma már azonban több olyan felület működik, ahol megoszthatjuk másokkal az élményeinket, gondolatainkat. Egy olyan idilli világ felé haladunk, ahol a közösségi médiának nem a magamutogatás a célja, nem csak a felületes tartalmak jönnek szembe százával (ha „jó” felhasználókat követünk!), hanem a kultúra és az olyan értékes tartalmak is helyet kapnak, amelyek túlmutatnak a #positive vibes és a #healthy body image kulcsszavakon. Illetve az is újdonság, hogy egyáltalán van célja ezeknek a platformoknak, jelen esetben például az olvasásra buzdítás, a könyvajánlás. Ennek a változásnak köszönhetően a „Mit olvassunk?” kérdésre akár olyan aktuális weblapokon is megtalálhatjuk a választ, mint a Facebook, az Instagram, vagy a Spotify. Nyilván nem gondolom, hogy semmilyen haszonnal nem jár a lentebb említett személyek munkássága, de mégiscsak hiteles forrásnak tekintem őket. Ott Anna, a budapesti Hadik kávéház művészeti vezetője, magát a legszerencsésebbek közé sorolja, hiszen hobbijából, az olvasásból él meg. A különböző irodalmi programok szervezése és moderálása miatt számos nagy alkotóval folytatott beszélgetést és még annál is több könyv került a kezébe. Ebből adódóan könyvélményei széles spektrumon helyezkednek el, folyamatos könyvajánlóival buzdít minket az olvasásra. A tizen-
38 Merkl Nóra: Könyvmolyok az Instagramon