Pesti Bölcsész Újság • 244. szám by Pesti Bölcsész Újság

PESTI BÖLCSÉSZ Az elte btk hök lapja • 244. szám, 2017. január

A nagy Szilágyi Márton-portré: Amiről az ember nem tanul Budapesti szemlátomások • Puszi, Erzsi! • Online egyetem

244. szám 2017. január 2 Gyógyító idealisták vagyunk 3 A jótékony sütik esete 4 Nincs számára megállás 5 Xantus Barbara: Majdnem francia nyelvész lettem 6-7 Budapesti szemlátomások 8-11 Ki olvasson Kemény Zsigmondot, ha nem mi? A nagy Szilágyi Márton-portré 12 Felemelt tekintettel a BTK-n 13 Online oktatás a világ húzóegyetemein 14-15 Kapás Boginak két emelet nem akadály 16-17 Merre tovább, Amerika? 18-19 Újra divatba hozni a komolyzenét 20 Ember, nem kutya! (Filmkritika) 21 A világ macskaszemmel (Könyvkritika) 22-23 Vers, mert hát az mégiscsak vers 24 Széppróza: Ha pusztai (Hajagos Máté)

Kedves olvasóink! Optimista a megszólításbéli többes szám, de bízom benne, hogy a vizsgaidőszak sem szegi kedveteket azt illetően, hogy belelapozzatok a Pesti Bölcsész Újságba. Az idei év első számában több érdekes és alternatív téma mellett Szilágyi Mártonnal, egyetemünk XVIII-XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetőjével beszélgettünk. A tanár úrnak szegeztük azt a kérdést is, hogy mennyire tartja reálisnak a követelménylistát, különösen a vizsgabeugróra szükséges terjedelmes irodalmi műveket, részleteket tekintve. Xantus Barbara színésznő Varga Grétinek mesélt arról, hogy nem sokon múlt az, hogy a nyelvészetet és a francia nyelvet válassza a színház helyett. Vajna Ádám, aki verseket és drámákat ír, pedig Santavecz Anitának árulta el, milyen pályakezdő íróembernek lenni. Az egyik cikkünkben Kapás Boglárka olimpikon úszó is megszólal, aki keményen küzd mások egészségéért. Nekünk is azt tanácsolta: válasszuk a lépcsőzést a liftezés helyett. Még akkor is, ha késésben vagyunk… Azok, akik az online kurzusok iránt vagy a btk épülettörténete iránt érdeklődnek, Szabó Dorka lelkiismeretes beszámolójából tájékozódhatnak. Januárban debütál Hajagos Máté verse, csakúgy, mint Kiss Júliának, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem hallgatójának irodalmi értékű beszámolója arról, hogyan élte meg az Erasmus-ösztöndíjjal itt töltött hónapjait. Mészáros Márton, főszerkesztő

Főszerkesztő, olvasószerkesztő: Mészáros Márton Korrektor: Szlávich Eszter Főszerkesztőasszisztens: Mayer Katalin Vezető szerkesztő: Tóth Melitta Főmunkatársak: Legény Zsófia, Ilku Dorottya, Gregor Lilla Tördelőgrafikus: Molnár A.Liz Fotó: Bánkövi Dorottya, Gaár Orsolya Felelős kiadó: Murai László elte btk hök elnök Terjesztés: Czinege András Nyomdai kivitelezés: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Betűtípus: Chronicle, Abril Fatface, FF Meta Szerkesztőség: 1088 Budapest, Múzeum körút 4. H épület Megjelenés: 1500 példányban, havonta Elérhetőségünk: pbu@btkhok.elte.hu

Gyógyító idealisták vagyunk Gondolkoztál már azon, milyen ember vagy, mennyire cselekszel tudatosan? Tóth Melitta írásában a személyiségjellegeket vesézi ki. Tóth Melitta Öndefiniáló elméletek Számtalan próbálkozáson van túl a tudománytörténet annak tekintetében, hogyan lehet az embereket személyiségük szerint csoportokba osztani. Galénosz görög filozófus időszámításunk kezdetén például négy vérmérsékleti csoportba sorolta az embereket, az 1800-as években Carl Gustav Jung svájci analitikus a kognitív funkciók alapján határoz meg embertípusokat, a legpontosabb leírást pedig az említett tanokra építő és azokat ötvöző Myers-Briggs Type Indicator, rövid nevén az MBTI-teszt adja. Ezt az elméletet igazán pontosan az 1920-as években dolgozták ki.

„Úgy vélik, az élet tele van fölfedezetlen lehetőségekkel” Betűkódok kalauzolásával Az elmélet szerint a lelki típusoknak négy fő csoportja van, ezek alapján lehetünk racionalisták, idealisták, életművészek vagy gondviselők. (A kifejezések fordításonként eltérőek.) A főcsoportok mindegyikét további négy csoportra oszthatjuk, érzékeltetve a finomabb jellembeli eltéréseket is, így tehát összesen tizenhat személyiségtípust kapunk. Azt, hogy melyikbe tartozunk, az ennek mérésére kidolgozott teszt végén megkapott négy betűből álló kódból tudhatjuk meg. A négy személyiségjelleg Az említett négy betűt az alapján kapjuk meg, hogy bizonyos lelki aspektusainkban hogyan működünk. A tudatunk lehet extravertált (E) vagy introvertált (I), az energiánk lehet intuitív (N) vagy realista (S), a természetünk logikai (T) vagy elvi (F) beállítottságú, taktikánk pedig lehet a tervezés (J) vagy a kutatás (P).

Az élet tanácsadói Amennyiben nem vagyunk szkeptikusak a teszt helyességével, funkcionalitásával kapcsolatban, az eredményt, amelyben megkapjuk, milyen életfelfogás, munkamorál, magánéleti stílus jellemző ránk, tekinthetjük mankóként. Ez segítségünkre lehet az élet számos területén. Például abban, milyen munka felé érdemes terelni az életünket. Az elemzések szerint a bölcsészettudományi területeken elhelyezkedő emberek az idealisták csoportjába tartoznak, ezeknek alcsoportjai a gyógyítók, bajnokok, tanácsadók és tanítók. A bölcsesség megszerzése A lakosság mintegy 15-20%-a tartozik az idealisták közé. Legnagyobb erényük: lelkesek, és ezzel motiválják környezetüket is. Kapcsolataikat áthatja a jóakarat és a szeretet, hisznek abban, hogy segíteniük kell másoknak és abban is, hogy a közös munka a legjobb út afelé, hogy mindenki elérje a célját. Nem csak a saját maguk fejlődése izgatja őket, hanem az is, hogyan lehetnek ezzel környezetük szolgálatára. Másokat is motiválnak abban, hogy önismereti utakat járjanak be. Éppen ezért jó, ha emberekkel foglalkozhatnak munkájukban – akár az oktatásban, vagy tanácsadásban, minisztériumban vagy az újságírás területén. Mindig arra koncentrálnak, mi lehetne, és nem arra, hogy mi van. Úgy vélik, az élet tele van fölfedezetlen lehetőségekkel. Kapcsolataiban a harmóniát szeretik, amelynek megteremtéséhez értenek is. A kiegyensúlyozottságot persze más emberek kapcsolataiban is elő tudják hívni. Szeretik magukban, hogy szeretetteljesek. Kedvelik a romantikát, és olyan társat keresnek, akivel megoszthatják bonyolult lelküket. ■

A jótékony sütik esete „Ha december, akkor karácsony. Ha karácsony, akkor adományozás. Ha adományozás, akkor sütivásár!” – sokaknak ismerős lehet ez a mondat. Ha kíváncsiak vagytok a sütemények sorsára, akkor olvassatok tovább!

Jótékonykodni igenis menő, és az elte bölcsészkarának hallgatói is szívesen vesznek részt ilyen akciókban. Ezt legtöbben jól tudjuk, elég csak a tavaszi sütemény- és könyvvásár sikerét, vagy a prügyi iskolások látogatását példaként hozni. Így történt az, hogy gondoltunk egy nagyot: miért ne lehetne megpróbálni ismételten közösen elérni egy hasonló sikert?! Ugyanis hiába a végtelen lelkesedés a szervezők részéről, ha a kínálat nem talál keresletre… Ám a mostani alkalom kapcsán sem kellett aggódnunk. A december 5-én és 6-án a Gólyavár aulájában zajló jótékonysági gyűjtésen hallgatók által készített süteményeket vásárolhattak az érdeklődők. Öröm volt ránézni egy-egy süteményre, hiszen nem csupán finomak, de szépek is voltak. Ruzsics Fanni, elsőéves germanisztika szakos hallgató is egyike volt azoknak, akik süteményeikkel járultak hozzá a gyűjtés sikeréhez, gyönyörű mini tartjai pillanatok alatt elfogytak. Fanni szerint fontos az, hogy segítsünk ott, ahol lehetőségünk nyílik rá. „Mindig is szerettem másokon segíteni. Nagyon elkeserít, ha nélkülöző embereket látok, ezért igazán fontosnak tartom, hogy segítsünk embertársainknak, még ha kis lépésekben is. Azt hiszem a segítségnyújtással szebbé tehetjük a világot, legalább valaki számára. Fantasztikus érzés látni, hogy valakinek örömet tudunk szerezni, de úgy igazán, akár egy apróbb adománnyal. Hiszem, hogy ha másokat segítünk, az a mi lelkünknek is jót tesz” – árulta el. Fanni hozzátette azt is, hogy éppen

ezért, amikor értesült arról, hogy a karon jótékonysági sütivásárt szerveznek, tudta, hogy ott a helye. A befolyt összeget az SOS Gyermekfalvak Alapítványnak ajánlottuk fel. A szervezet célja, hogy a családjukat nélkülözni kényszerülő gyerekek szerető légkörben nőhessenek fel. Sokan nagyon nehéz körülmények közül érkeznek ide, de számos történet bizonyítja, hogy az SOS-gyerekeknek igenis van esélyük a boldogabb életre. Ehhez a boldogabb élethez, egy szebb karácsonyhoz kívántunk hozzájárulni mi is. A gyűjtés sikeressége azt mutatja, ezt nem csak mi gondoltuk így: 105 055 forint gyűlt össze. Az Alapítványnak pedig 112 000 forintot tudtunk eljuttatni, ugyanis a Főépületi Intézeti Képviseletek felajánlották a Főépületi Mikulás bevételét is. Az összeget december 15-én adta át Frikker Lúcia, az elte btk hök Szociális Bizottságának elnöke az SOS Gyermekfalvak képviselőjének. Igazán reméljük, hogy mi segítettünk hozzájárult ahhoz, hogy az idei karácsony tényleg egy kicsit különlegesebb legyen. ■

Fotó: Zirnstein Gerda

Mayer Kata

Nincs számára megállás Bölcsészbulik állandó hangulatfelelőse, emellett anglisztika mesterszakos hallgató és az elte btk hök Szociális Bizottságának kollégiumi referense, mégis

Mayer Kata Egyre több helyen találkozhatunk egy mixszel, amely részt vesz egy európai DJ versenyen. Mesélnél erről, és arról, hogyan kerültél bele? Amikor feltöltöttem a mixemet, még nem tudtam, mekkora volumenű ez a verseny. Februárban lesz vége a dolognak, és azt kell mondjam, nem is állok rosszul. Hallgatottság alapján a hetven versenyzőből az ötödik-hatodik hely környékén állok. Persze ez közönségtől is függ, természetesen lehetnek ismertebb előadók is. Jelenleg 1400 meghallgatásnál jár a mix, ami azt jelenti, hogy elég sok emberhez eljutott, én már így is sokat nyertem ezzel, amiért nagyon hálás vagyok! Tehát ez a jövő? Ez a jelen, aztán majd meglátjuk. Szeretnék komolyan ezzel foglalkozni, jelenleg átlagosan nézve hat-nyolc bulim van egy hónapban, ami amellett, hogy egyetemista vagyok és HÖK-özöm is, jónak mondható. Olyan értelemben, hogy azért nem unatkozom. Habár nekem az a legfontosabb, hogy szívből csináljam, egyre inkább azon vagyok, hogy a zenélés a jövőm része legyen. Hogyan lehet ennyi mindent összeegyeztetni? Az igazat megvallva nem könnyű; de szerintem a legfontosabb az, hogy az ember szeresse, amit csinál, és jól érezze magát a bőrében. Úgy érzem, ez meg is van, szóval nincs megállás! Még több zene, még több verseny és még több buli. És kevesebb alvás – jó, az azért nem… Mennyi ideig készülsz egy-egy bulira? Minden bulira oda kell tennie magát az embernek, minden bulira készülni kell. Ez az alapelvem. Ha egy

héten két-három bulim van, akkor én egy hétig arra készülök, hogy mindegyik más legyen. Még akkor is, ha átfedés nincs a közönségben, megpróbálok valami mást, valami újat hozni. Nekem az a fontos, hogy szórakoztassam a közönséget, a legjobb tudásomat adjam nekik. Ha egyetlen egy bulit emelhetnél ki, ami igazán nagy volt, melyik lenne az? Valószínűleg az első Szent Patrik napi anglisztikás buli három éve. Igazából ott kezdődött minden, meghirdettük és csináltunk egy telt házas bulit, ahol jól érezték magukat az emberek. De nem ez volt az első bulid. Hogyan indultál el ezen a vonalon? Egyszer csak kitaláltad, hogy DJ leszel? A KCSSK-ban rendeztünk gólyanapokat. Nem volt DJ-nk, én meg kitaláltam, hogy akkor majd én megcsinálom a bulit. Egy hétig csak a gépet nyomtam, próbáltam megismerkedni különböző programokkal, szoftverekkel, hogyan is kellene csinálni a zenét. Aztán lett belőle egy jó kis parti, nekem pedig megtetszett ez az egész. Az igazi áttörés azonban a 2014-es Kerekes Napok voltak, ahol a Halott Pénz után zenélhettem. Ott sokan megismerték a zenémet. Anglisztika szakot végeztél, mégis németes hangzású a neved. Ez hogyan alakult? Amikor beindult az egész, megkérdeztem egy német szakos haveromat, mi legyen a nevem, most, hogy DJ lettem. Persze csak poénból. Ha komoly lett volna, akkor valami angolosat választok. Na de most már így ismernek, nem szeretnék változtatni, mert egyre jobban tetszik nekem is! ■

Fotó: Facebook

jut ideje aludni. DJ PlattenZ-t kérdeztük jelenről, jövőről és a kezdetekről.

Xantus Barbara: Majdnem francia nyelvész lettem Az idén ötvenedik születésnapját ünneplő Xantus Barbara színésznő elvégezte az elte bölcsészkarának francia-magyar szakát. A művész évekig néptáncolt, végül a színészet mellett döntött. Személyes példaképemmel, a méltán sikeres színésznővel röviden érintettük a munkát, a családot, a most lezajlott ünnepeket. Varga Gréti Mi a legkedvesebb emléked a bölcsészkari korszakodból? A francia szakon, a JATE-n volt egy kánkán est, még az első évben, meg a menza bulik. Ezeken kívül Albert Sándor tanár úrra is nagy szeretettel gondolok vissza, ő majdnem francia nyelvészt csinált belőlem. Apropó, humán műveltség: az Apa csak egy van című darabot október 16-án mutattátok be Kőbányán, a Pódium Színpadon. Mesélnél egy kicsit erről a munkádról? Persze! Ez egy édes bohózat, amiben egy édes karaktert játszom csuda jó kollégákkal. Tényleg mindig ünnep, ha előadás van. Mik foglalkoztatnak mostanában? Mindig az adott feladat foglalkoztat. Elsősorban arra összpontosítok. Emlékszel, hogy mikor és hogyan szerettél bele a színészetbe? A Gór Nagy Mária Színitanodában szerettem bele, későbbi férjem, Szurdi Miki óráin. Van szerepálmod? Szerintem egy színésznek ne legyen szerepálma, attól legyen boldog, amit eljátszhat, ami neki megadatik. Több színházban is játszol. Ennyi elfoglaltság mellett fontos a jó időbeosztás. Hogy oldod meg, hogy mindenre jusson időd? Nehezen, nem is jut időm mindenre, folyton lótok-futok.

Tudsz pihenni? Muszáj, hogy tudjak. Pihenésképpen elvonulok a kisfiammal, Bazsival, általában úszni, kirándulni szoktunk menni. Még nem kései rákérdezni: hogyan teltek nálatok az ünnepek? Meghitten. És sok beszélgetéssel, méghozzá csak olyan emberekkel, akiket szeretek, és akik viszontszeretnek. Mi volt a kedvenc ajándékod, amit valaha kaptál? Ez nem karácsonyi, hanem anyák napi meglepetés volt. Panna lányom millió piros szívet vágott ki, és utat csinált belőle a szobámig, és ott volt egy felirat: szeretlek, Mama! Mi a legnagyobb érték a szemedben? A gyermekeim sikere. De említhetném a tartást, a becsületet. Számomra oltári fontos az igaz szeretet is. Az interjú végéhez értünk. Hol láthatunk legközelebb színpadon? Legközelebb a Turay Ida Színházban a Francia szobalány című darabban január 29-én lépek színpadra, aztán Veresegyházán a Ne most drágám című vígjátékban január 20-án. De járom az országot a Pódium Színpad társulatával, és saját zenekarommal, a Babra és a jazztett-tel is. ■

Budapesti szemlátomások Be kell vallanom: szeretem a hármas metró aluljárójában eltöltött kényszerű várakozásokat, a majdnemhogy három, akár négy perceket is.

Annak előtte persze megannyi alkalommal tévedtem el Kolozsvár, és bevallom, néha a szülővárosom, Marosvásárhely kanyargós utcáin is, ellenben a budapesti eltévelyedéseim teljes egészében másnak bizonyultak. Elsősorban a számomra eleinte szinte semmit, majd a napok múlásával egyre többet és többet jelentő utcatáblák ejtettek bűvöletbe, másodsorban pedig az a számtalan gyermekien édes felismerés, hogy egy bizonyos irányt követve a Só utcát a Cukor utca követi, és hasonlóképpen elválaszthatatlan a Dob utca és a Síp utca is. Az előbbiekhez hasonló emlékek ötlenek eszembe, s így meghatározónak tetszenek egyéb felfedezések is. Mégpedig a budapesti emléktáblákat illetően: mi lehet (már-már fájóan) feledhetetlen egy magyar ajkú peregrinus számára, hacsak nem a számára legkedvesebb költők és írók a házfalakon vaksötétben is világító, sokatmondó neve? Mondhatni, szabad óráimban utat engedtem képzeletemnek, s így abban a tudatban juthattam el egyik pontról a másikra, hogy bármelyik pillanatomban szembe találhatom magam Radnóti Miklóssal, miközben (ahogyan a Harmadik ecloga-ban vallja) két tanítás között egy álmos kávéházban töpreng, s ugyanígy Petri Györggyel, aki az eső elől menekülve, egy rossz szagú presszóban ül, háromnapos szendvicseket tanulmányozva (ahogyan azt a Demi sec című versében írja). Az imént említett, képzelettel űzött játék megvalósulásához nagyban hozzájárultak a Rónay László tanár úrnál tett látogatások, melyekre szerda reggelenként került sor a professzor budai otthonában.

A könyvekkel és velünk, hallgatókkal zsúfolt szoba újból lehetőséget kínált arra, hogy tovább táncoltassam képzeletemet, ugyanígy Rónay László költőkről, írókról szóló igaz meséi is, melyeket mi csendben hallgattunk, a mulattató történetek alkalmával pedig hallani lehetett egy-egy elejtett kacajt. Ezeknek a majdnem öt hónapon át tartó irodalmi viziteknek köszönhetően sikerült egy bár más jellegű, de újabb felismerést tenni: itt, Budapesten is tartozom hát valahová. A magyar hangok szép káosza Fotó: Kiss Júlia

Kiss Júlia

Szeptemberben és novemberben egy Galagonya utcai házban éltem, mely a harmadik kerületben található, így a Kiskörútra a Margit hídon áthaladva juthattam el, s ezt nem is bántam. A budapesti ősz virágzását láthattam minden reggel a kilences busz ablakából, s amikor már a Dayka utcai kollégiumba költöztem át, annak hanyatlását, ezt követően pedig a számomra ismeretlenül másként zivataros tél hatalmát a negyvenkilences villamosból, mely a Szabadság hídon keresztül jut el az Astoriáig. Mondhatni, rendkívül sok benyomás ért a Budapesten töltött hónapok alatt, melyeket a karácsonyi ünnepek után is boldogan viszontérzek. Ilyen a magyar hangok szép káosza, mely a belvárosi

éjszakákon egyre hangosabbra nőtte ki magát. Az ismeretlen hangok szép káosza. A román hangok, ugyanígy, melyeket bár ritkán hallottam, de annál figyelmesebben, jólesőbben hallgattam. A felém irányuló megannyi mosoly, annak hallatára, hogy hát erdélyi, erdélyi vagyok. A köszönöm, a viszontlátásra, az elnézést, az egy hosszú kávét egy cukorral és kevés tejjel, az elmúlt időben valamiért az egy tejes kávét kérek szépen álmossága. Szóval az emberi hangok. Be kell ismernem: már-már önfejűen számolom a minden pillanatomban múló időt, s alkalomadtán arra eszmélek, hogy valósággal neheztelek a hármas metró aluljárójában eltöltött kényszerű várakozásért, hogy mégiscsak majdnemhogy három, akár négy percet is elidőzhetek ott, végérvényesen elveszítve azon perceket, melyeket akár a Kálvin téren, vagy a Ferenciek terén élhetnék meg, hiszen a számtalan budapesti tér közül számomra ezek a terek a legkedvesebbek. A Ferenciek terén található szeretett könyvtáram, ahol valamilyen oknál fogva majdnem minden alkalommal az ötös számot jelző kártyát kapom kézbe, mely segítségével az ötös jelzésű számítógépet használhatom, az utóbbi időben pedig a kártya átadásának pillanatához „a bűvös ötös” már-már otthonos hangzása is társul az engem mindig segítő könyvtáros részéről, s azt hiszem, talán az ilyesfajta feltétel nélküli, készséges gesztusok miatt szeretem nagyon Budapestet.

Corvin Áruház, 1970-es évek, karácsony Fotó: Fortepan

Szeretem a metróaluljárókat, a mindig végtelennek tetsző mozgólépcsők komótos haladását, a közvetlenül mellettük tündöklő, éjszakánként kicserélt hirdetményeket, melyekből Budapesten oly sok van, hogy egynéhányat akaratom ellenére is elraktározok. Eképpen szeretem a négyes-hatos villamoson utazó fáradt, ám derűs jegyellenőröket, így a boldog, a fia-

„Mi lehetne feledhetetlenebb egy magyar ajkú peregrinus számára, mint legkedvesebb költőinek nevét, alakját a falon viszontlátni?” talságtól kicsit megrészegült ifjúkat, lányokat is éjszakánként. Szeretem a filmelőzeteseket, amelyeket a Puskin moziban, a Teréz körúton látogatható Művész moziban vetítenek a filmek előtt, a Múzeum körúton sorakozó antikváriumokat, és legfőképpen azt az egyet, ahol legkevesebb négy év szüntelen kutatás után végre megtaláltam Oravecz Imre 1972. szeptember című kötetét. Szeretem a külvárosi romkocsmák falain olvasható magyar szavakat: Szomjúság és éhség/ gyötör/ de jó lenne egy kis töpör!/ Tyű! De jó lenne!. Be kell vallanom: szeretem a hármas metró aluljárójában eltöltött kényszerű várakozásokat, a majdnemhogy három, akár négy perceket is, a velem együtt várakozó iskolatáskás kisgyermeket, aki december elején szaloncukrot majszol, cipőt fűz, énrám néz, s azt a pillanatot is nagyon szeretem, amikor dübörögve megérkezik a metró, elindul, majd több percnyi ravasz vizsgálódás után csakhogy rájövök: a metrón velem szemben ülő utas Bartis Attila sorait olvassa. ■

Ki olvasson Kemény Zsigmondot, ha nem mi? A nagy Szilágyi Márton-portré Szilágyi Márton, egyetemünk XVIII-XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetője úgy látja, évről évre csökken az általános műveltség a hallgatók körében, éppen ezért nem bánja a beugró olvasmánylistát a klasszikus magyar irodalmi tantárgyaknál. Az irodalomtörténész szerint Arany János megítélésének új korszaka kezdődik a költő születésének 200. évfordulójával. Az interjút készítette: Mészáros Márton

arról is tudni, amiről az ember nem tanult. Nagyjából el lehetett helyezni bizonyos szerzőket, műveket az általános műveltség terepén. Most ez valamennyire megszűnni látszik. Ez a vizsgabeugró egyfajta módszer arra, hogy emlékeztessen minderre, de csak a vizsgaidőszak után derül ki, mennyire vált be.

Elkezdődött a vizsgaidőszak. Az idei évtől kezdve beugró gyanánt tucatnyi szöveget kell elolvasni az Ön által is tanított Klasszikus magyar irodalom 2. előadás vizsgájának teljesítésére is. Mit szólt hozzá? Egyet értettem ezzel a tervvel és rendelkezéssel, Negyven-ötven művet be lehet fogadni úgy, hogy mert nem kizárólag a tárgy szempontjából, hanem az a hallgató megjegyezze a sorokat, szereplőket, egész egyetemi képzés szempontjából is feltűnő, mi- fordulatokat, helyszíneket? És természetesen lyen erőteljes mértékben csökken az átlagos művelt- emellett még kidolgozza a tételeket, amelyeket ség, az olvasottság a hallgatók körében. A záróvizsgá- szóbeli feleletben válaszol meg. kon gyakran szembesül azzal az ember, hogy alapvető Ezeket az olvasmányokat nem a vizsgaidőszakban szerzőktől alapvető műveket nem ismernek a vizs- kell elolvasni. Ezeket korábban kellett volna elolvasni. gázók. Ebben nyilván benne van az általános műveltség tagadhatatlan átalakulása is, egyre inkább úgy érkeznek a magyar szakos hallgatók az egyetemre, hogy számukra a magyar szak az alapvetően egy tantárgyat és tankönyvet jelent, amit meg kell tanulni. És ami nincs a tankönyvben, az nem is létezik. Én még emlékszem arra – és ez nem egyfajta catói dörmögés akar lenni az idők változásáról –, hogy az én Az általános műveltség tagadhatatlanul átalakul Fotók: Bánkövi Dorottya egyetemista időmben illett

A szorgalmi időszakban vagy a megelőző években? Amikor az ember idejön az egyetemre, nem árt, ha már van általános műveltsége. Jobb lenne, ha nem azért kellene könyörögni, hogy olvasson már el egy Kosztolányi-regényt. Ha tantárgynak tekintjük, úgy látszik, hogy ez nagy teher, ami hirtelen zúdul az ember nyakába. Mit gondol, mi az irodalomértés legértékesebb része? Ez egy nehéz kérdés, mert ezzel küszködünk itt a magyar szak keretében, mármint azzal, hogy eljussanak a megértéshez. Néhány számomra fontos dolgot említenék. Az egyik az, hogy az irodalom, a szépiro-

„Illene arról is tudni, amiről az ember nem tanult” dalom olvasása nem lexikális ismeretek halmozását jelenti, hanem voltaképpen az önismeret része. Ha az ember olvas, saját magáról tudja meg a legtöbbet – különösen igaz ez arra, ha egy adott szöveget két különböző életkorban olvas. Nagyon fontos a lassú olvasás megtanulása. Erre most egyre nagyobb szükség van, mert a digitális adathordozók arra szoktatják az embert, hogy egy perc alatt fussunk át egy oldalt. A szépirodalom olvasása arra sarkall minket, hogy lassabban olvassunk. Figyeljünk jobban oda az árnyalatokra. Másként egy irodalmi szöveg megértése ahhoz segít hozzá bennünket, hogy észrevegyük a sorok közötti kódolt tartalmakat is, adott esetben érzékenyek legyünk arra, hogy ne próbáljanak bennünket manipulálni. Most szándékosan nem azzal érveltem, hogy az irodalom olvasása fejleszti a jellemet, meg azzal, hogy enélkül nem lehet élni… Bizonyos korokban a művek többsége áthallásos volt. Ez a tendencia mennyire jellemző a jelenünkre? Én inkább attól tartok, egyre inkább áthallásosak lesznek. Ez olyan irodalmi hatásmechanizmus, amely időről-időre visszatér, helyzettől függően. Amikor nem lehet másféleképpen bizonyos

kérdéseket szóvá tenni (cenzurális kötöttségek, más jellegű korlátozások), akkor ehhez nyúlhat az irodalom, ha közvetlen hatást szeretne elérni. Ehhez viszont tagadhatatlanul szükséges egyfajta bátorság. Azt látja, ez meg van a mai magyar szerzőkben? Nagyon egyszerű úgy beszélni bizonyos történelmi szituációkról, hogy azt mondjuk, ez a jelenkorunkról szól, ezt-azt napjainkra értjük. De az igazi bátorság az, amikor ezt látszólag felhasználja egy mű, de mégis képes arról a történelmi korról szólni, amelybe a történetét helyezte. Ezek felbukkanhatnak, és ismét hódíthatnak, de nem biztos, hogy jó, ha az olvasók hozzá szoknak, és ilyen típusú rejtvényfejtésnek fogják fel az irodalmat. Ez meglehetősen egysíkú szövegértést igényel. Arany János szakértőjeként oldalak ezreit tudná teleírni a szerzőről, de azoknak, akik esetleg vonakodnak a költészetétől, mivel tudna kedvet csinálni hozzá? Egy szépirodalmi idézethez fordulnék. Az ismeretes anekdota szerint André Gide, amikor egyszer megkérdezték tőle, ki a legnagyobb francia költő, azt mondta: Victor Hugo, sajnos. Ennek mintájára a ’90es években, Kukorelly Endre, amikor Petőfiről beszélt, magától értődő természetességgel fogalmazta meg: a legnagyobb magyar költő Arany János. És még azt sem tette hozzá, hogy sajnos. Ebből a szempontból, ha az ember elkezd olvasni, egy bizonyos ponton elkezdi érezni, hogy a magyar irodalomban Arany életművének olyan centrális szerepe van, amely a későbbi költői életműveket is alapvetően meghatározza, és olyasmiket sűrít magába, amelyek a korszak legnagyobb irodalmi lehetőségét hordozza magában. Ez az origó szerep mindmáig érződik. Kukorelly gesztusában is azt látom, hogy az a költő, aki alkatát tekintve teljesen elüt Aranytól, egy idő után visszatér hozzá, mert úgy látja, a lírájában olyan erő van, amelyhez visszanyúlhat. Az is érdekes, koronként hogyan változott a szerepe, miket emelnek ki a művészetéből. Ennek pedig idén kezdődik új szakasza, mivel a 2017es esztendő Arany János születésének kétszázadik évfordulója. Most nagyon sok Arannyal kapcsolatos rendezvény, ünnepség, kiállítás lesz.

Tudna néhányat említeni? Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke létrehívott egy emlékbizottságot, amelybe felkérést kaptam. Ilyenformán látom azt, hogy különböző települések Budapesttől Nagyszalontáig, amelyek a költőhöz kötődnek, konferenciákkal készülnek. Azt is tudom, hogy az Universitas Kiadónál készül két tanulmánykötet Aranyról. Az egyik alapötlete az, hogy Arany János és a világirodalom kapcsolata. Ebbe a kötetbe írtam egy tanulmányt… Félbeszakítom: miről írt? Arany Bor vitéz című balladájáról írtam és beleütköztem abba a kérdésbe, hogy Arany világirodalmi tájékozódásáról nagyon kevés megfogható adatot talál az ember. Igazándiból csak a művekből lehet kiindulni. Privát feljegyzéseiben, leveleiben nem igazán beszélt olvasmányélményeiről. Nyilván a világirodalmi kérdésben Arany János és Shakespeare kapcsolata evidens, de egyébként nem egyszerű a feladat. A másik kötet Aranyt különböző művelődéstörténet által feltárható keretekbe értelmezi: történeti, néprajzi, orvostörténeti szempontokból. A két munka mellett a Petőfi Irodalmi Múzeum nagy Arany Jánoskiállításra készül, de a feladatok igencsak számosak. Azok véghezviteléhez pedig pénz kell, azt pedig nem tudom, előteremtik-e. Csak egy elementárisan elvégzendő feladatot hadd említsek: Arany azon kézirathagyatéka, amely Nagyszalontán, az Arany János Múzeumban található, borzasztó állapotban van. Restaurálni kellene, különben tovább pusztul. Németh László a Kisebbségben című munkájában írta Aranyról, hogy tehetsége nagyobb volt, mint versei. Egyedül volt a véleményével? Németh az idézett véleménnyel nem volt egyedül. De én úgy vélem, ebben a formában nem igaz. Ha ma rápillant az ember az epikai, vagy akár a lírai életműre, sokkal több mindent fedezhet fel, mint a korábbi értékelők. Az sem mellékes, hogy más dolgok tűnhetnek fel a mai irodalmároknak. De egyébként Németh véleményében is az látszik, mintha mi, az irodalom tudósai, bizonyosak lennénk afelől, hogy mi az, amit Arany Jánosnak meg kellett volna írnia, de mivel nem azt tette, ezért valamiféle csonka életművet hozott létre. Viszont nem biztos, hogy el

kell hinnünk, hogy azok a panaszok, amelyek Arany leveleiből jól kiolvashatóak (nem végzett el elég munkát, a hajlama ellenére kellett bizonyos feladatokat teljesítenie) feltétlenül igazak. Elképzelhető, hogy olyan költői alkat volt, akinek a korlátozottság kellett ahhoz, hogy kihozza a maximumot magából. Ön elkészítette Arany műveinek népszerű kiadását, és dolgozik a kritikai kiadáson is. Sok költő viszont szándékosan nem publikálja műveit, de a kritikai kiadásba minden belekerül. Mélyen érinti az etikai kérdés? Az irodalomtörténetnek ezzel állandóan szembe kell néznie, de ha egy író el akarja tüntetni bármelyik irodalmi alkotását, akkor bármikor beteheti a kandallóba a kéziratait. Ha nem égeti el, onnantól kezdve rendelkezésünkre áll. Egy tanulmányban arról olvastam, brit művészettörténészeket megkísértett a történelem, olyan formában, hogy elkezdték hazavinni a különböző leleteket, amelyek birtoklása iránt fizikai vágyat éreztek. Önben soha nem merült fel a vágy, hogy verseket írjon? Nem, soha. Nagyjából hatéves lehettem, amikor elkezdtem verseket írni (pontosabban diktálni, mert írni még nem tudtam), de szinte egyből beláttam, hogy ez nem megy nekem. Ha az ember kellő ideig foglalkozik Arany költészetével, amúgy is rájön, hogy aligha érdemes ilyen álmokat dédelgetnie. De az utóbbi időszak azt mutatja, vannak irodalomtörténész kollégáim, például Szilasi László és Milbacher Róbert, akik irodalomtörténeti karrier után szépirodalmi pályát nyitottak. Az előadásán úgy fogalmazott Kemény Zsigmondról, hogy „ha kézbe veszik a műveit, eltűnik a riadalom”, sőt azt is mondta, ezek a regények egy-két óra alatt elolvashatóak. Én teszteltem magamat, az Özvegy és leányá-t négy és fél óra alatt végeztem ki. Ön valóban el tudja ennyi idő alatt olvasni? Annak idején, amikor fiatal voltam és bohó, ilyen gyorsan tudtam olvasni. Még ha volt is ebben szemernyi túlzás, nagyon örülök neki, hogy lemérte, mennyi idő alatt lehet elolvasni. De a példája is bizonyította:

egy nap alatt el lehet olvasni. A szépirodalom arra taníthatja az embert, hogyan lehet lassan olvasni, hiszen nem baj az, ha egy szövegnek van közegellenállása. Nem baj az, ha nem úgy olvasunk, lapozunk át valamit, mint egy újságot. Ez a tartózkodás, amely a Kemény-regényekkel kapcsolatban él, könnyen eloszolhat (a cselekményei kifejezetten fordulatosak). Ahhoz, hogy jól tudjunk haladni Kemény Zsigmond műveiben, fel kell venni a szöveg ritmusát. Egyébként ha történetesen gyöngébb szerzőről van szó, az is roppantul izgalmas lehetőségeket kínál. Én például monográfiát írtam egy olyan költőről, Lisznyai Kálmánról, akinek a munkássága nem igazán kiemelkedő. Nála viszont meg lehet találni olyan dolgokat, amelyeket más életművekben nem lehet felfedezni. Úgy érzi, logikailag elképzelhetetlen, hogy egy magyar szakos diplomára vágyó ne olvasson Kemény-regényt. Ha egy magyar szakos nem olvas Keményt, akkor ki olvas, kérdezte egy előadáson. Van esetleg még szerző, akit illene olvasnunk? Eötvös József regényei ilyenek. Nem érdemes magyar szakos diplomával rendelkezni, ha nem olvasunk Eötvös-művet. Ő is sokkal izgalmasabb, jobb, mint amit feltételeznek róla. Maradjunk ennél a két példánál, mert ha túl sok nevet mondok, oda lenne a

hitelem. Ha túl sok szerzőt sorolnék, azt mondanák: na igen, mindent el kell olvasni. (Nevet.) Azt tudjuk, szeret színházba járni és filmeket nézni, Tarkovszkij filmjeit például nagyra tartja. Mivel foglalkozik, ha éppen nem irodalommal? A színházba járásomat nagyban befolyásolja az, hogy a nagyobbik fiam, Bálint végzős színházrendező a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Ilyen formán atyai kötelességemből is kell színházba járnom. Szoktam moziba menni, de amit példaként előadáson fel tudok hozni, kicsit tegnapi műveltség, nem a legfrissebb eredményeket követi. Tarkovszkijfilmjei egyébként fiatalkoromban voltak nagy élmények. Akkoriban éppen csak tűrt, elviselt rendező volt. Egyébként igyekszem minél szélesebb körben tájékozódni a kulturális jelenségekben. Korábban egészen sokat jártam képzőművészeti kiállításokra, a zenét is próbálom követni, de kétségtelen, abban csak az öntudatlan műélvező szerepe az enyém. Nem titkolt szándékom az sem, hogy olyan hallgatókat szeretnék felnevelni, akiket valamilyen értelemben a kultúra egészének befogadására, képviseletére alkalmasnak tegyek. Egy tanár munkája soha nem működhet másként, csak ha saját magát próbálja meg olyanná tenni, amilyenné azokat szeretné nevelni, akikkel foglalkozik. ■

Felemelt tekintettel a BTK-n Először gólyaként a Nyelvész Könyvtár ablakán kibámulva tűntek fel a főépület homlokzatát díszítő emberalakok. Mivel érdekelni kezdett, hogyan kerülhettek oda az érdekes figurák, a szemináriumi dolgozatot sutba vágva, utána jártam a kampusz történetének. Szabó Dorka

ban álló Pannónia Szálló a 20. századi Budapest egyik legmodernebb épületének száKampuszunkról számos érdekes információt leltem fel. mított, ugyanis központi gőzA btk főépületével kezdtem. fűtéses rendszere volt, meg A Steindl Imre – itáliai renesaját liftje. A D épület ma is szánsz hatásokat mutató álló tornyában pedig magá– tervei alapján 1880 és 1883 nak Eötvös Lorándnak műközött, neoreneszánsz stílusködött kutatóintézete, ami ban épült – két évvel a Parlanemcsak kísérleteinek adott Fotó: elte.hu ment építése előtt. Eredehelyet – lakhelyéül is szolgált. tileg a Budapesti Műegyetem épülete volt, egészen Ha a Gólyavár felé vesszük az irányt, elhaladunk 1910-ig, amíg átadásra nem került a Hauszmann Alajos a tavaszi kávézások és a bölcsészmacskák kedvelt tervezte Duna-parti központi épület. Ez megmagya- helyszíne, a Trefort-szobor előtt. Az emlékművet rázza az ablakokon pihenő emberalakok kezében tar- a híres Stróbl Alajos készítette közadakozásból, és tott mérnökeszközöket. Ezt követően költözött be az 1904-ben adta át. A szobor mögötti épületben – az épületbe a Budapesti Egyetem Bölcsészettudományi E betűt viseli – 1949 és 2008 között a Semmelweis Kara, ami 1951-ig működött itt (1989-ig a piaristák Egyetem Orvosi Vegytani Intézete működött. Lassan rendházában voltak a tanszékek). Helyét az elte ttk tíz éve annak, hogy üresen áll, erősen lepusztult álfoglalta el a Lágymányosi Campus ’98-as átadásáig, lapotban várva a felújításra. azóta pedig újra mi, bölcsészek lakjuk be. A Gólyavár épülete előtti kis tér Czigler Győző tervei A főépület homlokzatát színes téglák és Zsolnay- alapján készült. Munkái között van a Gozsdu-udvar, a kerámiadíszek gazdagítják, utóbbiak az időjárás Széchenyi fürdő és a Hold utcai vásárcsarnok. Maga viszontagságainak ellenálló anyagból készültek. Az az 1898 óta álló Gólyavár pedig Pecz Samu, a Fővám ablakokat díszítő fejalakok a görög színházkultúra téri Központi Vásárcsarnok tervezőjének munkája. A maszkjait idézik, fölöttük aranyszínű akantuszle- tornyos, várszerű épület romantikus stílusban épült, velek kaptak helyet. Bár az A épület visszafogottabb sokáig az egyetemi nyomda működött benne. Nevét díszítésű, az 1884-ben épült épületszárny két szélén egyébként onnan kapta, hogy eredetileg itt tartották egy-egy timpanon kapott helyet. A tervező Wéber az elsőéves hallgatók óráit. (Az épületet, akárcsak más Antal, az épületszobrász Feszl Frigyes volt. Mindkét szárnyakat, tíz éve felújították.) orommező nők és férfiak csoportját reprezentálja, Ahogy Budapest több épületénél, úgy egyeteakik kezükben különböző szerszámokat tartanak. münkön is érdemes felemelni tekintetünket, és ráA Rákóczi út 5. szám alatti épület, amely ma az csodálkozni az épületekre, hiszen kampuszunkat Angol-Amerikai Intézetnek és a Germanisztikai Inté- nemcsak a képzések teszik gazdaggá. Hanem a leghízetnek ad helyet, eredeti funkciója szerint szálló resebb magyar építészek kézjegyét viselő historizáló volt. Nem is akármilyen! A Glück család tulajdoná- épületek is. ■

Online oktatás a világ húzóegyetemein Biztosan sokan elgondolkoztunk azon, milyen jó lenne a magas színvonalukról híres amerikai egyetemek egyikén tanulni. Erre egy internetes kurzus segítségével most lehetőségünk is nyílik. Szabó Dorka Már nagyjából tíz éve annak, hogy az internetnek köszönhetően online felületen is végezhetünk oktatási képzéseket, de 2012-ben az amerikai Stanford, Princeton és Michigani Egyetem a távoktatás egy új árnyalatát nyitotta meg a kanapégeneráció előtt. Hisz ki ne álmodozott volna életében legalább egyszer arról, hogy a Yale, a Brown vagy tegyük fel az Edinburgh Egyetem hallgatója legyen? A coursera.com egy olyan online felület, ahol országokra lebontva válogathatunk a programban résztvevő különböző „világegyetemek” által ajánlott üzleti, természettudományos, bölcsész, de akár művészeti képzések közül is. (A Coursera több mint száz felsőoktatási intézménnyel működik együtt.) A hír örömteli, de meg kell vallanom, mindig is szkeptikus voltam a távoktatással kapcsolatban. Most mégis rá kellett jönnöm, hogy a coursera is magas színvonalú, de csak akkor, ha belefektetjük a képzés által megkövetelt energiát. Egy-egy kurzus hossza a típusától és az órát tartó oktató habitusától is függ. A rövidebb képzések általában 6-8 hetesek, de akadnak specializációk, hároméves képzések is. Az órák hétről hétre kell látogatni, a részvételhez szöveges tananyag is járul, de ha nem tudsz becsatlakozni az órához, utólag is vissza lehet nézni őket az archívumból. Az óra végén

a tanár házi feladatot ad – ez lehet esszéírás, számolás vagy művészeti projekt is. És ha még mindig kételkednél a képzés komolyságában, kedves olvasó, megnyugtatlak. A hallgatók dolgozatokat, teszteket is írnak, amelyek a házi feladatokra kapott osztályzattal együttesen alkotják a képzés végén kapott jegyet. A kurzusok nem csak angol nyelven folynak, a nyelvekről, amelyeken az oktatás zajlik, az egyetemek saját menüpontjában lehet tájékozódni. Abban az esetben, ha hivatalos papírt is szeretnél arról, hogy „hallgatója” voltál mondjuk a Koppenhágai Egyetemnek vagy a baltimore-i The Johns Hopkinsnak, erre is van lehetőség. A teendő csupán annyi, hogy elutalod a kurzusra vonatkozó kiírt költséget – 8 hetes képzés esetén 29-100 amerikai dollár között mozognak az árak, míg egy specializáció 250-500, egy hároméves képzés ára pedig 15-25 ezer dollárra rúg –, az intézmény pedig kiküldi neked a hivatalos pecséttel és aláírással ellátott igazolást. Mindenesetre akár a rövid képzésekről is ragadhat kellő tudás azokra, akik nem akarnak papírt szerezni. Így azt hiszem, az érdeklődőknek mindenképpen megér egy próbát heti egyszer leülni a laptop elé, és érdemlegesen hasznosítani az internetet. ■

Kapás Boginak két emelet nem akadály Önálló kezdeményezést indított az elte és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club ( beac), hogy minél inkább arra ösztönözzék a hallgatókat, hogy többet mozogjanak és éljenek egészségesebb, fittebb életet. Ennek apropójaként indult az „Egészséges életmód az elte-n!’ kampány, amelynek megnyitójára december 19-én került sor az elte ppk Kazinczy utcai épületében. Mayer Patrick Az ELTE mind a hét karán a liftek mellé, jó látható felületre helyezték el az „Egészséges életmód az ELTE-n!” plakátjait. A kampány főcélja, hogy népszerűsítse a rendszeres testmozgást és az aktív, közösségi életet, továbbá az egyetemen és a BEAC-on elérhető, széles körben választható és űzhető sportágakat. A Bölcsészettudományi Karon is megtalálhatóak ezek a plakátok, ami azért örömteli, mert ha nem tévedek, a hallgatók eddig csak a Trefort-kert „R” épület alagsorában találkozhattak eddig ilyen matricákkal a lifteknél. A kampány – sajtó által dokumentált – nyitóeseményét több vendég is megtisztelte jelenlétével. A meghívottak között Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora, Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, Demetrovics Zsolt, az ELTE PPK dékánja, Simon Gábor, a BEAC ügyvezető igazgatója volt. Az igazi nagy dobás pedig Kapás Boglárka, a PPK hallgatója, az Újpesti Torna Egylet és a riói olimpia bronzérmes úszója volt. (A huszonhárom éves úszónő egyébként az ELTE Sport arca.) A felsorolt nevek alapján méltán kijelenthetjük, hogy igazán patinás eseménynek lehettek szemtanúi azok a hallgatók és oktatók, akik jelenlétükkel megtisztelték az eseményt. „Úgy gondolom, hogy egyre inkább fogékonyabbá válnak a hallgatók arra, hogy inkább lépcsőzzenek, mintsem liftezzenek, hiszen ha úgy vesszük, ez is egyfajta mozgásformának nevezhető, amit be lehet iktatni a mindennapokba” – felelte Kapás Boglárka a Pesti Bölcsész Újság (PBÚ) kérdésére a rendezvényen.

A sajtónapon a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kazinczy utcai épületének aulájában már az előre meghirdetett időpont előtt gyülekeztek a résztvevők. A bátrabbak már ekkor is beszélgetésbe elegyedhettek Kapás Bogival, aki egy nagyon közvetlen és kedves ember benyomását keltette. Természetesen profi sportoló módjára Bogi állta a sarat, szívesen válaszolt az újságírók és riporterek által feltett kérdésekre.

Szerettük volna megtudni Bogitól, hogyan foglalná össze az idei évi teljesítményét az úszómedencében, ezért neki szegeztük a kérdést. „Minden eddiginél sikeresebb évet zárhatok, minden világversenyen elért eredményemnek, beleértve a Rióban megszerzett bronzéremnek rendkívül örülök és büszke vagyok. Sajnos a mostani, decemberi windsori rövidpályás vb-n nem tudtam elindulni egy betegség miatt, a 4x200-as váltóban pedig azért nem, mert a váltó egyik tagja lett beteg” – mondta lapunknak. Tizenegy órakor egy kisebb csoportba verődve megindult rektor és kancellár urak után a sor, egészen a második emeletig, ahol Kapás Bogi és Simon Gábor, a beac vezetője várták őket. Itt került felhelyezésre a lift ajtaja mellé a „Légy sportos! Használd a lépcsőt” feliratú plakát, amely emlékezteti a hallgatókat arra, hogy két emeletet minden gond nélkül meg lehet tenni gyalog a lépcsőn is. Ezt követően a közszolgálati média interjúztatta a megjelent vendégeket, zárásként pedig minden jelen lévő készíthetett közös képet Kapás Bogival, aki örömmel írta alá mindenkinek az ajándékba adott matricákat. ■

Kapás Boglárka részt vett az egészséget népszerűsítő akcióban Fotók: Gaár Orsolya

Merre tovább, Amerika? Donald Trump jött, látott, novemberben pedig győzött az amerikai elnökválasztásokon. Januárban leteszi hivatali esküjét, de hogy mi vár ránk onnantól kezdve, jó kérdés. Erdős Patrik András Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson alaposan felkavarta a kedélyeket világszerte: erről tanúskodott az a beszélgetés is, amelyet az elte Lágymányosi Campusán, a tátk hök szervezésében, még a tavalyi évben tartottak. A színültig megtöltött konferenciateremben Unger Anna, az elte tátk és Littvay Levente, a CEU oktatója értékelte az elnökválasztási kampányt, illetve a lehetséges perspektíváit annak, ami az ingatlanmágnás elnöksége alatt várhat az Egyesült Államokra és a világra. Melyek hát ezek a lehetőségek, amelyek hazánkat is érinthetik? Belpolitika Kötheti Trump kezét, mi az, amit le tud nyomni a törvényhozás torkán, amely hiába republikánus többségű mindkét házban, éppen az ő személyével kapcsolatban megosztott. Belpolitikailag alapvetően három, igen eltérő lehetőség fordulhat elő. Az egyik, hogy nagy összeborulás zajlik le az elmúlt időszak adok-kapokja után Trump és a republikánus mainstream között, s együtt keresztülvisznek a párt hagyományos programjának megfelelő

törvényeket. A másik, hogy a személyes ellentét miatt kemény csatározásokra és sok kompromis�szumra kényszerülésre számíthat az új elnök. A harmadik opció az, hogy a Trump-rendszer rövidre lesz szabva: odáig fajulnak a konfliktusok saját pártjával, hogy akár lemondásra is kényszerülhet megvádolási eljárás miatt – a milliárdos több büntetőügyben érintett, az ürügy tehát adott hozzá. Ebben az esetben Mike Pence alelnök venné át a helyét. Gazdaság Főképpen annak kapcsán került elő, hogy szavazótáborával Trump itt könnyedén szembemehet, hiszen akik őt választották, nem ilyen Amerikát akarnak. A „trumpi” Amerika azonban még ilyenebbnek tetszik, mutatott rá Unger Anna: az új elnök viszonylag következetesen képviseli ugyanis pártja hagyományosan a magasabb jövedelműeket és nagyvállalkozásokat preferáló politikáját. Kérdés, mit szól majd ehhez az őt hatalomba emelő „vidéki” Amerika. Társadalom „Falat fogok építetni” („I’m gonna build a wall”) – ez a mondat már szállóige. Trump rutinszerűen ment

Külpolitika Trumpot sokan vádolták oroszbarát magatartással, amiért Putyinnal cimborál. Littvay Levente ezt úgy igyekezett árnyalni: Szíriában Trump kimondottan az amerikai szárazföldi beavatkozás híve, ami, mindenki gondolhatja, mennyire orosz érdek. Igaz ugyanakkor az is, hogy az új elnök személyesen írta bele a programba az ukrán kérdésben való érdektelenség kinyilvánítását. Viszont ha ő maga személyesen fel is néz Putyinra, ezzel garantáltan egyedül van a Republikánus Pártban, nem valószínű bármilyen látványos gesztus, vagy hirtelen javulás az orosz-amerikai viszonyban. Fontosabb és sötétebb perspektívájú ennél két másik külpolitikai ambíció: az egyik a szabadkereskedelem-ellenesség, az ilyen szerződésekből való kivonulás szándéka, a másik pedig a Kína-ellenes kereskedelmi harc terve. Mindkettőből nagyon rosszul jöhet ki az USA. Magyarország a nap alatt Littvay a konferencián elmondta, szerinte alapvetően két dologra számíthat Magyarország a Trumpadminisztrációtól. Az egyik egy várhatóan kevésbé „okvetetlenkedő” nagykövet annál, mint amilyenek

Fotók: Facebook

neki etnikai és vallási kisebbségeknek kampánya során, s nem kicsi az aggodalom azt illetően, mit gondol ezekből tényleg komolyan. A muszlimok elleni fellépés esélye csekély (lásd még első alkotmány-kiegészítés a vallásszabadságról), a meleg közösség viszont aggódhat, legalábbis az azonos neműek házasságának megsemmisítése, úgy fest, talán a küszöbön áll. A bűnügyi nyilvántartásba bekerült illegális bevándorlók kitoloncolására Unger Anna szerint Trump kísérletet fog tenni. Említette azt is, hogy Trump győzelme megálljt parancsolhat a gyűjtőnéven csak PC-ként emlegetett politikai-kulturális gondolkodásnak – kérdés, jól járunk-e ezzel.

Obama kinevezettjei voltak. A másik viszont kemény katonai vállalások: Trump rászorítaná a NATO-tagállamokat a szerződés alapokmányában megjelölt 2% GDP-arányos honvédelmi kiadásokra. Ennek betartásával egész Európában hadilábon állnak – fájhat az életszínvonalnak mindenhol, ha Donald Trump ezt komolyan gondolja. Nem tudjuk, mi lesz – ez volt a szűkre szabott és meglehetősen aggodalmat keltő konklúziója a konferenciabeszélgetésnek. Pontosabban fogalmazva meg a fenti megállapítást: bár Donald Trump nem fukarkodott a hangzatos és nagyon konkrét ígéretekkel, igazából nem tudni, melyek azok az ügyek, amiknek a végig vitelére igazán elkötelezett. Egyszerre bezárkózó és katonailag erősödő Amerikát ígér, egyszerre korlátozná a szabad kereskedelmet és törölné el a piaci korlátokat. Egy dolog biztos csak: a világbéke garanciájaként le kell tiltani a Twitterét. ■

Újra divatba hozni a komolyzenét Havasi Balázs nagyszabású koncerttel búcsúztatta az óévet a Papp László Sportarénában. A külföldön is népszerű zongoraművész–zeneszerző sztárvendégekkel és nagyon látványos technikai, vizuális újításokkal vette meg, mondhatni kilóra a közönséget. Legény Zsófia Mindenfajta előismeret nélkül vállalkoztam a feladatra, hogy beszámolót írjak Havasi Balázs koncertjéről, így mikor december 9-én beültem a Papp László Sportarénában, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak. Azért azt sejtettem, hogy nem lesz rossz, ha már tényleg ilyen sokan – valóban ezrek – érdeklődnek az esemény iránt. Bár voltak előzetes elképzeléseim, elvárásaim, de arra végképp nem számítottam, ami az első másodpercekben a szemem elé tárult, ugyanis konkrétan „felrobbant” a színpad. Olyan tűzcsóvák és robbanások kísérték a zongoráját eksztatikus állapotban kalapáló ezüst-Elvist, hogy az első fél órában Havasi Balázs és Leona Lewis a színpadon Fotó: Papp László Sportaréna még csak felocsúdni sem volt időm. Olyan érzésem van, mintha nagyon előrero- általa komponált dalokat játsszák el, több százan hantam volna az este elbeszélésében, pedig még dolgoznak egy ilyen műsor kivitelezésén – mind a csak a legelejét mondtam el. Amiben Havasi na- színpadon, mind amögött. Számomra már pusztán gyon nagyot újított a hagyományos komolyzenei ez is elgondolkodtató volt, hiszen úgy éltem meg koncertek stílusához képest, az az, hogy ötvözte ezt a kétórányi intenzív hatást, mintha ismerkeda komolyzenét a rockkal és a poppal. Látványos nék valakivel – Havasi Balázzsal. Meglepő módon előadása nem szorítkozik pusztán a hangszerek ezúttal nem zavart, hogy nem tudtam magamévá melódiájára, hanem mondhatni elbeszél egy rövid tenni az előadás egészét. Mondhatni lenyűgözőtörténetet, hangulatot, egy tájat, újraértelmez egy nek találtam azt, hogy egy ilyen újszerű és érdekes a nemzetünk egésze által ismert verset, népdalt. egyéniség jelenségszerű teljesítményével találkozÉs mindezt olyan technikai újításokkal valósítja hattam. Pedig Havasi a produkció során „mindös�meg a színpadon, amelyek révén valóban lehetővé sze” annyit tett, hogy a zongoráján játszott, s felteszi azt, amit ő is mondott: a néző az alatt a két óra vezette a dalokat és az olyan sztárelőadókat, mint alatt, amíg rá figyel „a gondolatai közt fog sétálni”. amilyen a brit csillag, Leona Lewis. Ha pusztán Bár Havasi Balázs nevén fut az egész show, és az ennyi lett volna a produkció, nem hiszem, hogy

Fotó: Wikipedia

az ismerkedésünk annyira sikeres lett volna, mint így, a technika és a több száz közreműködő révén, akik abban segítették a művészt, hogy színpadra tudja állítani az egyéniségét. Arra jutottam, talán az a legcsodálatosabb a művészetben, hogy ráébred az ember, hogy mindenkiben nagyon sok rejtett dolog van. Az önkifejezéshez mindenkinek legalább egy több száz főből álló stábra lenne szüksége. És ami Havasiban a legjobban tetszett, hogy ami benne a fantázia révén csak egyirányú módon, önmagam számára valóság, az belőle vizuálisan minden néző számára elérhetővé vált. (Bár lehet, hogy ezt Havasi cáfolná, hiszen az áprilisi koncert-sorozatának, a pure-pianónak az a célja, hogy bemutassa, a művész képes egy szál zongorával is magával ragadni közönségét.) Ezzel a témában jártasabbak számára biztosan nem mondok újat, hiszen pont ezt szeretjük minden művészben, hogy közös élménnyé teszik a világ rejtett kincseit. Havasi célkitűzése azonban nem kevesebb, mint hogy a komolyzenét újra divatba hozza, úgy – ahogy fogalmazott egy interjújában – hogy azok számára is élvezhető legyen a produkció, akik nem „vájtfülűek”. Meglátásom szerint ezt a célt segíti elő az is, hogy Havasi rendkívül személyessé teszi a hangulatot. Minden dalt egy személyes bevezetővel mutat be: hol a dal keletkezését meséli el, vagy a vendégelőadó kiválasztásának körülményeit beszéli el. Az is igazán különleges, amikor feldolgoz egy mindenki által ismert verset vagy népdalt, s ennek kapcsán hangsúlyozza nemzeti összetartozásunkat (például a Nem tudhatom, Tavaszi szél vizet áraszt). Számomra ezek közül a legemlékezetesebb talán a Hypnotic, az egyetlen olyan dal volt, ami mögött a kivetítőn egy olyan képsor ment, ahol Havasi maga volt látható, amint épp egy városban száguldozik. Akkor nem értettem, hogy miért épp ezzel a kisfilmmel kapcsolta össze a dalt, azóta azonban megtudtam, hogy a művész szenvedélye a motoros/autós száguldozás. Az is nagyon szimpatikus volt, hogy a dalok nagy része teljesen új volt, utólag hiába kerestem őket az interneten. Akik évek óta részt vesznek a koncerteken, tudják, hogy 2014-ben a sztárvendég Lebo M dél-afrikai zeneszerző-zenész volt, aki valaha az

Oroszlánkirály híres dalát énekelte, a koncerten pedig ennek újrafeldolgozását adta elő. Idén pedig azzal a személyes sztorival vezette fel a kisfiának írt dalt, hogy megnézték együtt a mesét, ami nem várt hatást keltett, ugyanis a gyerkőc sírva fakadt, az újrahangszerelt dal pedig úgy keletkezett, hogy megpróbálta felvidítani őt, ezért játszott neki. Ezt a dalt egy csapat gyerek tánca egészítette ki. A már említett népdal feldolgozásokkal kapcsolatban is az volt a legrokonszenvesebb, amit a hivatalos Havasi honlap szlogenként használ: when innovation meets tradition – az újszerű és a hagyomány találkozása. A Tavaszi szél…-t például úgy tárták a közönség elé, hogy a filharmonikus zenekar, az Experidance táncosai, a kórus, a népdalénekesek, sőt még a Hooligans dobosa, Endi is színpadra lépett. Ezt az amúgy is ütős formációt vegyítették érdekes vizuális és technikai újításokkal. ■

Filmkritika

Ember, nem kutya! Üdítően hiteles és szép az Én, Daniel Blake (I, Daniel Blake) című brit filmdráma. Egy ötvenes kétkezi munkás és egy kétgyermekes anyuka története ennyire még nem ütötte szíven a nézőt a filmtörténelemben. Mészáros Márton Ken Loach, a veterán brit filmrendező 80. születésnapját ünnepelte. A társadalomkritikus, szociálisan érzékeny alkotó új filmje, az Én, Daniel Blake a rangos cannes-i filmfesztiválon debütált, ahol elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Pálmát, és a Palme d’Or-on kívül még két másik trófeát is. Nem kell ahhoz filmtudornak lenni, hogy rájöjjünk: ez a munka valóban fontos mű. Főhőse a címben jelzett úr, aki éppen lábadozik egy súlyos szívrohamból. Emiatt nem mehet vissza munkahelyére, ahol kétkezi munkásként – afféle fehér munkásosztályi figuraként – dolgozik. Rögvest bekerül a brit bürokrácia „csodájába”, ahol útvesztők sora képez akadályt előtte. Blake azonban nem az a fajta fickó, aki egykönnyen feladja. Ha nem megy egyszerűen a segélyért folyamodás, ha továbbképzésre kell mennie, ha nem tudja, hogyan kell bekapcsolni a számítógépet és fogni az egeret, nem megy el a kedve az egésztől. Pedig könnyen sutba vághatná az efféle dolgokkal való bajlódást, hiszen nem elég, hogy leszázalékolták, felesége, akit hosszú időn keresztül ápolt, nemrég elhunyt, családja nincs, és még a szomszédok is nehezítik az életét. A Newcastle-ben játszódó történet igazi ütőkártyája azonban éppen az, hogy ez a férfi a maga szolid módján tűr és tűr, végrehajt minden szükséges intézkedést, és csak akkor telik be nála a pohár, amikor már teljesen megalázták. Daniel Blake olyan figura, akiben mindannyian magunkra ismerhetünk. Ő az a kispolgár, akit a rendszer nem kímél. Az, akit elővesznek a legkisebb apróságért. Akire rászállnak, akinek nem hagynak nyugtot. És ő az, akit a munkaügyi hivatal – abszurd elbírálási rendszerben – munkakeresésre alkalmasnak talál, csakhogy dolgoznia továbbra sem szabad, munkanélküli segély pedig nem jár neki.

A cselekmény azonban nem pusztán Daniel Blake, hanem a hozzá hasonlók sorsát is szívén viseli. Főhősünk a már-már vérlázítóan pofátlan „elvek” alapján működő hivatalban ismerkedik meg egy lecsúszott harmincassal, aki két gyermekét neveli. A család évekig hajléktalanszállón húzta meg magát, most pedig a férfi segíti őket, hogy az új városban ne ugyanez legyen a sorsuk. Nincs könnyű feladata, mert a dolgok odáig fajulnak, hogy végül saját lakásából is

„tűr és tűr, végrehajt minden szükséges intézkedést, és csak akkor telik be nála a pohár, amikor már teljesen megalázták” elszállítatják az ingóságokat. Mégis mindig segítő kezet nyújt a nőnek, akinek még a fűtésre is alig van pénze. A dráma a szereplők fegyelmezett előadása miatt szól igazán nagyot. Csodálatosan emberi az eddig csupán két-három tévéfilmben feltűnő Dave Johns a címszerepben. Johns olyannyira őszinte, amelyre jószerivel csak egy képzetlen színész vagy amatőr képes. Partnere, az egyébként drámaíró Hayley Squires a társadalom perifériájára tolva is magával ragadó – vonzalmát éppen a tisztaság és igazság adja, amely karakterét jellemzi. Az Én, Daniel Blake tele van élettel, jobbító szándékkal és figyelmeztetéssel. Csak sajnálni lehet, hogy Loach ezzel a filmmel búcsúzik: nem készít több társadalmi drámát. Pedig a nehézségeken történő túllendüléshez éppen az ilyen filmek adnak erőt. ■ (Premier: 2016. december 1.)

Könyvkritika

A világról macskaszemmel „Egy dolgot már az elején tisztázzunk: én az oroszlánnak vagyok a rokona, ti pedig a majmoknak. Így tessék olvasni ezt a könyvet” – Puszi, Erzsi! Jene Boglárka A macskák menők. Napjaink cicásvideó-kultusza megkerülhetetlen, de vajon minek köszönhetik ezt a rajongótábort? Miért imádjuk ezeket a szőrös kis rohadékokat? Talán azért, mert hasonlítanak ránk, pontosabban mi akarunk hasonlítani rájuk. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem minden csütörtökön elkap a vágy, hogy összekuporodjak egy puha ágyon, és hagyjam, hogy valaki kényeztessen. Ha megetetne, még dorombolnék is. Szóval ez van, a világot a macskák uralják, így hát róluk írni instant győzelem, hírnév, siker. Ezt látta meg évekkel ezelőtt Homonnay Gergely, és a Facebook-profilt, amelyet Erzsébet nevű macskája nevében indított, ma már tízezrek követik nap mint nap. Nemrég megjelent könyve, a Puszi, Erzsi! pedig akkora sikert aratott, hogy az első készlet már el is fogyott a boltokból. Mikor először kézbe vettem a könyvet, nem vártam tőle túl sokat. Szórakoztató lesz, gondoltam, de semmi több, könnyű olvasmány. Végül pozitív csalódásnak bizonyult, hiszen jóval többet rejt magában. Először a szeretetteljesen lenéző stílus fogott meg, amellyel Erzsébet a kétlábúakról beszél. Imádnivalón élcelődött „személyzetének” szerelmi életén, és szavain keresztül az író öniróniája csillant meg. A történetek állandó humorforrása az emberek és macskák világnézetének különbsége. Gergely eleinte azt hitte, ő hordja a nadrágot, de Erzsi számára mindig is nyilvánvaló volt, hogy egy uralkodónak nem nadrág, hanem csodaszép, csíkos

bunda kell. Évek munkájának köszönhetően végül elégedetten elismerhette: „Nem volt tehát könnyű dolgom, de [Gergely] belátta, hogy minden úgy van jól, ahogy én akarom.” További furcsa szituációkat okoz az emberi és a macskavilág összefonódása, mint például közéleti alakok feltűnése: „Nekem ugyanis álmomban is megjelent bajszos kollégám, Kövér László, aki arra ösztökélt, hogy szüljek. Erre mindig felébredtem, általában hajnali kettő és három között, és torkom szakadtából üvölteni kezdtem, hogy dugni akarok.” Erzsi karaktere tulajdonképpen a modern nő enyhén sztereotipikus megtestesülése, egy férfi szemszögéből. Budai úrinőnek tartja magát, igényli a rangjához illő külsőségeket, színarany macskaalomról álmodozik, de mindez csak látszat. Hiába arany kívülről, belül az továbbra is csak egy „szaratótálca”. Szóhasználatán erősen érződik, hogy a wannabe elnökasszony lélekben kissé proli. Persze nőiesen kiszámíthatatlan hangulatingadozásokat is produkál, egyik percben még zavarja a babusgatás, a következőben pedig már azért van mélységesen felháborodva, mert nem törődnek vele. Hiába, olykor a „budai úrinők is szeretik, ha jó alaposan megkefélik őket”. Mármint értitek… a bundájukat. Erzsi tipikus női szerepét az támasztja alá leginkább, hogy bizonyos tetteit nem hogy Gergely, de ő maga sem tudja megindokolni. A férfi mégis ragaszkodik hozzá, őszintén szereti, s megelégszik azzal a magyarázattal, hogy ezek a nők, akarom mondani, macskák már csak ilyenek. ■

Vers, mert hát az mégiscsak vers Vajna Ádám jelenleg az elte bölcsészkarának skandinavisztika szakos MA-s hallgatója, minorja a magyar nyelv és irodalom volt. Ádám huszonkét éves, de legyen szó bármelyik műnemről, igazán ütős szövegeket tesz le az asztalra. Santavecz Anita Mindhárom műnemben írsz, sok műfajban. A témáid is nagyon változatosak. Melyik műnemben/műfajban/témában érzed magad a legjobban? Ez változó. Mindig épp abban, amelyikben vagy amelyikről írok. Ha az alkotás közben nem érezném jól magam, nem is tudnék írni. De ha csak egyet kellene választanom mindegyikből, akkor a verset, a szonettet, a történelmet sorolnám fel. Vers, mert hát az mégiscsak vers. Szonett, mert tizennégy sorban bármit el lehet mondani. Történelem, mert kimeríthetetlen. Szálinger Balázs, József Attila-díjas költő egyengeti a pályádat, segít tanácsival. Hogyan ismerkedtetek meg? Balázs a Hévíz irodalmi folyóirat főszerkesztője, és az élet úgy hozta, hogy én éppen Hévízre jártam gimibe, amikor egy diákoknak tartott bemutató után fogtam magam és írtam neki egy emailt. Aztán közel egy évig emaileztünk, mindig lelkiismeretesen válaszolt, véleményezte a verseimet, de a kedvencem az volt, amikor feladatokat adott. Egyszer például a Hortobágy poétájá-t kellet átírnom hexameterbe, rímekkel, de arról kellett szólnia, hogy egy búvár építész szeretne lenni. Na, azóta tudok például hexametert írni. Milyen érzés látni a verseidet az újságokban/ az interneten? Természetesen nagyon jóleső, bár volt már, hogy legszívesebben kitéptem volna a lapot, amin a verseim voltak, annyira nem tetszettek utólag. De egyébként is nagyon változékony a viszonyom az írásaimhoz. Egy hét alatt bármelyiket képes vagyok megutálni.

Egy interjúban azt olvastam, hogy a Nagykanizsai Piarista Gimnázium drámatagozatos diákjainak egy szintén fiatal költővel, Gelencsér Milánnal modernizáltatok egy darabot. Milyen együtt dolgozni egy másik íróval? Lányosház, ez lett a címe. Már végeztünk vele, most éppen újabb darabon dolgozunk, ami már nem átirat lesz. Kíváncsi vagyok, hogy fog így menni a közös munka. A Lányosház-nál például elég hamar rájöttünk, hogy nem tudunk egy helyiségben, egyszerre dolgozni, mert akkor mindig beborozunk, és mindenről beszélünk, csak a drámáról nem. Szóval felosztottuk a feladatot és néha ös�szesítettünk. Aztán végül az is kialakult, hogy Milán lett a felelős a szöveg nagyjáért, én pedig a dramaturgiát vettem a kezembe. De biztos vagyok benne, hogy nem tudnék bárkivel együtt dolgozni. Melyik művész gyakorolta rád a legnagyobb hatást? Az első gondolatom Kemény István volt, de lássuk be, mégis ki az, akire nem hatott? Egyébként ezt én sose veszem észre… Volt már, hogy megkaptam például az egyik versemre, hogy Pilinszky-átirat, pedig évekig nem olvastam előtte Pilinszkyt. És akkor újra elővettem és rájöttem, hogy hoppá, tényleg. Félelmetes élmény, amikor mások fejtik meg az ember helyett, hogy mire gondolt. Nem csak írsz, hanem a Facebook-adatlapod alapján fotózni is nagyon szeretsz. Hova tart a művészi pályád? Fotózni gyerekkorom óta szeretek, egy időben voltak is vele terveim, de az utóbbi években eléggé elhanyagoltam a dolgot. Majd talán egyszer visszamászik az életembe! A képzőművészet egyébként régóta mozgatja a fantáziámat, de mindig lusta voltam megtanulni rendesen rajzolni, úgyhogy

Vajna Ádám drámát is ír Fotó: Vajna Ádám engedélyével

Verdun „A tömeges áttörés – mivel az erőforrásaink sem elegendőek hozzá – felesleges.” (Erich von Falkenhayn tábornok levele II. Vilmos császárnak)

maradt az irodalom. Viszont, ha bármilyen művész lehetnék, akkor dadaista szeretnék lenni. Tagja vagy a József Attila-körnek. Nem titkolom: én a közelmúltban jöttem rá, hogy létezik a JAK, és próbáltam kideríteni, mit jelent JAK-tagnak lenni. Próbáltam korábbi interjúalanyomat, Vida Kamillát erről kérdezni, de csak titokzatosan mosolygott. Számomra egy kicsit olyan, mintha egy titkos szekta lennétek, de azt is érzem, mintha egy összetartó, haveri alapon működő csapatról lenne szó. A JAK sajnos évek óta küzd a megszűnés ellen, elenyésző állami támogatásból működik, pedig elképesztően fontos irodalmi szervezet. Könyvkiadástól táborszervezésig elég sok mindent tesznek, de ami a legjobb: ad egyfajta biztonságérzetet, ha az ember tagja lehet egy olyan körnek, amelyik az ő érdekeit képviseli. Én kevésbé vagyok aktív részese a JAKnak, úgyhogy számomra ez a legfontosabb benne. Zárlatként, kérlek, mondd el, hol jelentek meg eddig a műveid! Az alábbi lapokban: Eső, Hévíz, Székelyföld, Helikon, Apokrif, Parnasszus, Tiszatáj, Zempléni Múzsa, Pannon Tükör, Tempevölgy, Irodalmi Jelen, Litera, Félonline. ■

nem siet, célja a kivéreztetés, artéria helyett vénát vág, emberi testek szivárognak abból, mindegyik az enyém. az önfeláldozás mintaképe leszek, felfelé fordítva tartom oda karom, de azért örülök, ha a vértől nyálkás kés nyele kicsúszik kezéből. végül szivattyút rak a sebre, műanyag zacskókba gyűjti a nedvet, s egy régi-régi háborúról mesél, figyelek rá de minek. a kitüntetések az alsó fiókban várják, hogy valaki emlékezzen rájuk, de én közben már kitaláltam hova épüljön a Maginot-vonal.

A konyha mélyéről Hogy a menzán mindig vérszag volt a háborúban született konyhás nénikre fogták, egy volt csak köztük, aki utált főzni, vérpöttyös előkében mosogatott az ablaknál, sosem nézett ki rajta. Ami rászáradt, azt villával karcolta le, olyankor rászólt egy hang a konyha mélyéről, de a nevetgélő gyerekek elnyomták.

(Vajna Ádám két verse, publikálva a szerző engedélyével.)

Kinek ugat, Az öreg, pusztai próféta,

Közben meg úgyis Álmessiások, vagy félbolondok, Hirdetnek semmit, Az irodalmi szalonon.

Mert a lét pereme, Úgy tűnik: periféria, Ócska, elhagyott puszta, Ahol az élet is csak vásárfia.

A tanyasi füstök, Lélekké Álmodója

Kinek ugasson a próféta? Ha senki se kíváncsi rá, Ha nem néz senki, A stigmák alá.

Pedig nem csak itt van, Nagy szükség, Aminek, a nagy csend Nem segítség.

Kinek próféta ő, Ha a puszta kihalt, Magára hagyott Vályogházzal.

Mert mocskos, mert nehéz, Mert szenvedés az emberi élet, Mert ettől lehet, Igazán értékes.

A felszínen stigma úszik, És alatta minden olyan, Mint egy megközelíthetetlen vad, Alföldi folyam.

Öregember tehenei Kongatnak halott csendet, A szöcskerágott, susogó Alföldi füvek felett,

Példamutató, mint Sókratés, Vagy aki a magányban, Igazán egyedül is, Önmaga volt.

De majd jön a vihar, Dörgedelem, kék villám cikáz, A gémeskutak, csendtől Elrohadt kótyagján.

Öregembernek kérges a keze, A munkától ilyen szép neki, Meg nehéz a dereka Kuvasz az éj csendjét figyeli.

Öregember volt katona, Látta a Dont, holtan a családját, Küzdött azért, amiért Ma senki sem mond imát

És ha az öregember meghal, Senki sem fogja siratni, Az önkormányzat fog, Sírtáblát íratni.

Nem beszél senkihez, Pedig valódi próféta, Lehetne, ha Nem lepné be az éjszaka.

De az új próféta Fennkölt és azt hiszi, elég Ahhoz, hogy ő legyen az, aki Utat mutat a lét peremén.

Hogy aztán mindenki mulasson, A kávéházi szalonon, Hogy minden, ami a tanyán van, Csendben elrohadjon.

Fotó: Pesti Bölcsész Újság

Széppróza

Ha pusztai

Hajagos Máté 1993. december 24-én születtem, Kőbányán élek, negyedik éve tanulok az elte btk magyar-történelemtanár szakán. Végzett vegyésztechnikus vagyok, jelenleg segédmunkásként dolgozom egy kertészeti cégnél. Korábban már voltam alkalmi villanyszerelő, szalagmunkás, jegyszedő, ruhatáros és még sorolhatnám. A legnagyobb vágyam, hogy legyen egy 1500-ös Ladám, és az, hogy soha ne legyek magányos.