CSÁSZÁR GRÉTA

Fekete

Titkos zűrzavarban őrjöngő falak közt csendben susogsz hozzám Betakar a füst Hamu hullik a számra Üres zsebembe álmokat lopsz Halvány szembogár ül a sarokban, komótosan fonja hálóját, ránk pillant, nem érti mit lát Két gyerek ül a földön, együtt játszanak halált Beléd szerettem és elvesztem a házadban Azóta bolyongok sötét folyosókon A lelkem el akart szállni, de az ablak megállította Csak néha pislákolsz, de akkor fényesebben mint bármelyik világítótorony Idegpályám húrjain virtuózként játszol — Kérlek, ne hagyd abba! Minden hang megcsókol Mégis megbicsaklik ujjad, Nem tudod mi jön, a fehér vagy a fekete Hiába kérlek, nem válaszolsz Elhallgatsz, kialszol, felállsz, elmész, elsétálsz, itt hagysz, magamban, egyedül, egy üres fóliadarabbal és halvány szembogár mögé bújó haldokló reményekkel De mégsem tudok rád haragudni, mert ereimben folysz szüntelen Az én ujjam soha nem téved el, Mert nekem te vagy a barna, a fehér, és a fekete

Aurora Borealis

Papírba tekerem a csillagokat, aztán meggyújtom őket, lassan mind elégünk Szupernóva Hamuvá lesz az univerzum Vajon mi a különbség az asztrálutazás és a pszichózis között? Felrobban az agyam ha a nyelvemhez ér a mentolos fogkrém

Gerinctelen

Kiszáradt bőröd ropog a matracom alatt, mint préselt virág. Ne félj, a gerincedet beakasztottam a szekrénybe, nagyobb baja már úgysem lehet.