NÉPI ÉPÍTÉSZETÜNK NYOMÁBAN - Énlaka épített öröksége
Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy higgyenek a jövőben. Azoknak, akik nem félve tekintenek vissza, hanem képesek erőt, kitartást és büszkeséget meríteni saját múltjukból.
Ajánlom azoknak, akik építkeznek apáik bölcsességéből, akik számára a történelem nem csak egy ködfátyolba bújtatott zivataros mese, hanem maga a kőkemény valóság, melyben nem szabad megragadni, de felejteni sem szabad soha.
Ajánlom ezt a könyvet azoknak akik nap, mint nap küzdenek és sohasem adják fel és azoknak is, akik már feladták!
Ajánlom, mert a dicső múlt éppoly küzdelmes, mint a reményteli szép jövő!
Ajánlom azoknak, akik már látnak, hisznek és önzetlenül cselekednek, kik hagyományaikat őrizve teremtenek újabb és újabb értéket.
Ajánlom mindenkinek, ki ösztönzést érez magában a jóra, s nem rest azért tenni sem.
Ajánlom Nektek Barátaim, kik házaitokba befogadtatok minket, és megosztottátok velünk életetek, ajánlom minden Csillogó Szeműnek, ki e munkában részt vett, megőrzött egy cseppet a múltból, és teremtett egyet a jövőnek.
A könyv a Nemzeti Kulturális Alap - NKA - támogatásával jött létre. A kutatások financiális hátterét az NKA, az NSKI, az MMA, Budapest V. kerület Lipót Város Önkormányzata, Etéd - Énlaka Önkormányzata, a Pécsi Tudományegyetem, PTE HÖK, a BOSCH Magyarország Kft. a C.S.Ő. Építésziroda Kft., az r+g építész műhely kft.és további magán és céges támogatók biztosították.
A könyvben szereplő kutatási anyagok, rajzok, leírások a PTE MIK Építészeti Intézet, a PTE Breuer Marcell Doktori Iskola, a PTE BTK Régészeti Tanszék, a Pécsi Légirégészeti Téka, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Székelykeresztúri Molnár István Múzeum kutatóinak, tanárainak, doktoranduszainak és a programban résztvevő hallgatóknak közös munkája.
A könyvben szereplő fotók és légi felvételek Mihálydeák Antal és a kutatás résztvevőinek munkái.
A kutatás szakmai vezetői: prof. dr. Visy Zsolt, dr. Kondor Tamás, dr. Rétfalvi Donát, dr. Veres Gábor, dr. Gaál Sarolta
003 Ajánlás
009 Előszó dr. Visy Zsolt tollából
017 Bevezető
023 Mit jelent az a szó: „ház”, és mit jelent: „az épített örökség”?
029 ŐSTŐL MARADOTT... Énlaka épített örökségének felmérése Kutatás és Értékmentés
031 Énlaka rövid története
037 Énlaka településszerkezete - Filep Antal kutatásai nyomán
041 Énlaka telkeinek beépítési módja
045 A népi építészet esztétikája
049 Énlaki porták
- Tömegformálás, alaprajzi kialakítás, belső rend
- Építészeti szerkezetek, anyagok és technológiák
- Melléképületek
- Énlaki kapuk
063 Zsonda Márk: Adalékok Énlaka népi építészetéhez
067 Építészeti és néprajzi értékmentő felmérések - Őstől Maradott ... program
- Értékmentő felmérések 2012
- Értékmentő felmérések 2013
- Értékmentő felmérések 2014
- Értékmentő felmérések 2015
- Értékmentő felmérések 2016
135 TÉR KÖLTÉSZET - SPACE POETRY - Értékteremtő vidékfejlesztési program
141 Kulturális - oktatási -és Turisztikai Központ a volt iskolaépületben
149 TÉR KÖLTÉSZET - SPACE POETRY - Megvalósult alkotások 2014-17
- A KÜKLOPSZ - Mihály pihenő / Castellum kilátó Énlaka 2014
- SZÉKELYFÖLDI IRÁNYTŰ - János földje / Etéd - Énlaka 2015
- EMBERI TERMÉSZET - HUMAN NATURE
Déli temetőkert feletti erdő Énlaka 2016
- „SZÍN-JÁTÉK” - Iskolaudvar - Énlaka 2017
165 Utószó
166 Résztvevők
169 Felhasznált és javasolt irodalom
Hogy mindez miért fontos … ?
Mit e házak magukban hordoznak nem más, mint egy nép teljes története, kultúrája, temperamentuma! Szellemi és érzelmi tükre a nemzetnek! Lemondani róla, kidobni, annyit tesz, mint elhajítani származásunk és beolvadni a szürke, személytelen semmibe!
dr. Kondor Tamás
Előszó Prof. Dr. Visy Zsolt tollából
„... Énlaka kicsi székely falu, amely a Firtos nyugati lábánál bújik meg. Noha csak alig 25 km-re van Székelykeresztúrtól, és a Korondtól csak a Firtos hegye választja el, nehezen megközelíthető volta miatt erősen lemaradt a fejlődésében. A megélhetési nehézségek és a világtól való elzárás miatt sokan vándoroltak el a hajdan népes, virágzó faluból. A villamosítás ugyan elérte, és idővel a vezetékes vizet is megoldotta a falu a Firtos forrásának a befogásával, más ezen kívül alig történt. Még ma is a régi köves-kavicsos utakon kell közlekedni, aszfaltozott út csak 2015ben érte el a települést. A kommunizmus idején létrehozott termelőszövetkezet feloszlott, a gazdák visszakapták régi földjeiket, de újabban alig művelik azokat, aminek az oka a lakosság számának drasztikus megcsappanása és elöregedése mellett a fokozott vadkár, ami ellen nem tudnak tenni semmit.
Mi teheti mégis különlegessé, értékessé Énlakát? Elsősorban gazdag kulturális öröksége, Árpád-kori alapokon nyugvó, többször átépített, majd a 17. században festett famennyezettel fedett temploma, benne többek között a leghosszabb rovásírásos felirattal, a körülötte lévő temető több száz éves sírkövei, sajátos településszerkezete és portáinak szinte érintetlenül megőrzött épületei, berendezési tárgyai, amelyek – szerencse a szerencsétlenségben – a letűnt időszak szűkös viszonyai közepette alig újulhattak meg, és így szinte 100 évvel ezelőtti formájukat mutatják. A falu tehát az odalátogatók legnagyobb meglepetésére valóban olyan, mintha megállt volna fölötte az idő, vagy ahogy Tamási Áron fogalmazta meg Tüzet vegyenek! című novellájában: „Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a Gondviselés”.
Énlaka másik különlegességét és értékét a rómaiaknak köszönheti. Itt volt ugyanis Dacia superior keleti határa a Firtos gerincén és a Szilastetőn, itt haladt el a limes-táborokat összekötő épített út, ami azonos az Etéd felől jövő és Firtosváralja felé továbbhaladó úttal, és itt, a Nagy- és Kisküküllő vízválasztóján épült meg az egyik limes-castellum a falu mellett. Nagy idők tanúja hát ez a hely, a római korban is fontos szerepet játszott, aminek nyomai mindenütt megfigyelhetők az előkerült oltárok és sírkövek, tégla darabok és a római épületmaradványok formájában. A leghíresebb ezek közül a palotakertnek nevezett rész, ahol a helynek nevet adó palota nem más, mint a castellum mellett épített katonai fürdő.
Énlaki táj madártávlatból
Fotó: Mihálydeák Antal
Már ezek az értékek is kivételes helyet biztosítanánk Énlakának a Székelyföldön, de helytelen lenne mellőzni az ott élő keménykötésű, tehetséges embereket, akik akármilyen kevesen vannak, akármennyire fogynak, gazdag tartalommal, értékes tevékenységgel töltik ki a műemlékileg és kultúrtörténetileg oly fontos teret, és továbbviszik, éltetik őseik gazdag örökségét. ... A falu felemelkedését szolgálja a Pro Énlaka Alapítvány, amely évek hosszú során fogadja és elosztja a hazai és külföldi adományokat, szervezi a különböző kulturális tevékenységeket és eseményeket. Megható élmény részt venni a faluban rendezett ünnepségeken, ahol a közösség apraja-nagyja székely viseletben szaval, énekel, olykor hajdan megtanult színdarabot ad elő.
Nem véletlen, hogy ilyen értékek mellett nem lehet csak úgy elmenni, és valóban, sokan fölfigyeltek a falu különleges kulturális értékeire. Elsőként Román András neve említendő, aki nemcsak rámutatott Énlaka világörökségi értékeire, hanem kezdeményezte ezeknek az értékeknek a megőrzését, fejlesztését. Ezt a célt szolgálja a Budapest-Lipótváros által évente biztosított anyagi támogatás, amiből a régi épületek restaurálása, biztonságos, a régit idéző cserepek beépítésével való lefedése és más, műemlékileg fontos munkálatok valósulnak meg. Nagy érdemei vannak ennek a felelősségteljes munkának a lebonyolításában a csíkszeredai építésznek, Albert-Homonnai Mártonnak. Tevékenysége és a támogatások révén a falu épületállománya képes megőrizni jelenlegi állapotát, egyre több helyen sikerül a szükséges javításokat, műemléki elveknek megfelelő felújításokat elvégezni.
A faluba látogatót megcsapja a régiség, a hajdan volt életformát idéző környezet, ámulattal bolyong és téved el a kanyargó utcákon. Így jártam én is, és fokozatosan gyökeret verve Énlakán 2007-ben régészeti kutatást kezdeményeztem Dacia keleti limesének az érintett székelyföldi múzeumokkal együtt való légirégészeti kutatására, bejárására. A megkötött szerződések alapján a Pécsi Tudományegyetemen a Régészet Tanszék mellett alapított Pécsi Légirégészeti Téka keretében 2008-ban megkezdtük ezt a munkát a Marosvécstől Bereckig terjedő területen a marosvárásrhelyi Maros Megyei Múzeum, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kutatóival közösen. Már az első évben sikerült véglegesen meghatározni a római provincia keleti hátárát, amelynek vonalát a korábbi kutatás jóval keletebbre helyezte. Kutatásaink alapján azonban kiderült, hogy az a székelyudvarhelyi, énlaki, sóváradi, mikházi castellumoktól nagyjából látótávolságra haladt a különböző hegygerinceken. Ennek bizonyítékaként Szabó Máténak sikerült 2008 elején felfedeznie egy őrtornyot a Szilastető ge-
rincén. A limes-út az énlaki castellum közelében haladt, illetve keresztülment rajta. Néhány ásatásból, valamint az újabban végzett geofizikai mérésekből nemcsak pontos elhelyezkedése, hanem 142 x 146 méteres kiterjedése is ismert. Föltárásra kerültek kaputornyai és principiája. A 2016-os kutatásunk során mód nyílott a principia további részleteinek a feltárására és megismerésére.
Ugyancsak 2007-ben került sor a PTE Régészet Tanszéke és a Pro Énlaka Alapítvány közös rendezésében az I. Énlaka konferenciára, amely a falu történetét és kultúráját helyezte a középpontba. Az ettől kezdve kétévente megrendezett konferenciák székely konferencia-sorozatként tematikus konferenciaként taglalták a székely mesterségeket, a székelyek középkori történetét, a székely gazdálkodást, 2015-ben pedig a székely népzenét és néptáncot. A tartalmas tudományos összejövetelek minden esetben mozgósították a témák erdélyi és anyaországbeli kutatóit, a népes hallgatóság pedig aktívan kapcsolódott be a vitákba. A negyedik és ötödik konferencia rendezésébe bekapcsolódott a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is, amely vállalta ezeknek a konferenciáknak a kiadását is. E jövőben is megrendezendő tudományos fórumok újra és újra felhívják a figyelmet Énlakára, és hozzájárulnak kulturális rangja emeléséhez, látogatottsága növekedéséhez, ami immár anyagi szempontból is értékes hozzájárulás a falu gazdasági felemelkedéséhez.
Ilyen előzmények és a folyamatosan növekvő aktivitás után 2012-ben indult meg a PTE BTK Régészet Tanszék kezdeményezésére a falu komplex műemléki felmérése. A falu örökségi értékeivel korábban is mindenki tisztában volt, és többen azzal is, hogy ezek kellő és megbízható alapot adnak a település világörökségi nevezésére, mint autentikus, több száz éves szerkezeti és építészeti sajátságait nagymértékben megőrző, jelen életében a hagyományos gazdálkodási elemeket is felmutató falu nemzetközi elismertetésére. Énlaka méltóképpen tudja jelképezni és képviselni a hagyományos székely gazdálkodási, társadalmi, vallási és kulturális szokásrendet. Ahhoz azonban, hogy a feltehetően bekövetkező világörökségi nevezés bekövetkezzék, nélkülözhetetlen a település értékeinek a számbavétele, dokumentálása. Ezt a célt tűzte ki maga elé a PTE BTK Régészet Tanszéke mellett, a PTE BTK Néprajz - Kulturális Antropológia Tanszéke, valamint a PTE Műszaki és Informatikai Kar Építészeti Intézete. ...
... A régészeti munka négy éven át a templomdombon, a templom körül lévő temető régi sírköveinek a dokumentálására irányult. Az 1661-es tatárdúlást hamar kiheverte a falu, hiszen 1668-ban már elkészült a helyreállított templom kazettás mennyezete, és ettől kezdve töretlen a falu és a faluközösség fejlődése. A 18. században jelentek meg az első sírkövek, és az azonos módon, stílusban faragott sírkövek állításának a szokása a 20. század elejéig fennmaradt. Összesen 367 sírkövet sikerült felkutatni és leírni, ami természetesen nem egyezik meg ezek eredeti számával. Mivel a temető jelenleg is használatban van, rendszeresen kerülnek elő a föld mélyéről régi sírkövek, jelezve, hogy igen sok van még a föld alatt.. Feltehető, hogy mindvégig igen sok sír fejéhez csak fából faragott síremlék került.
A sírkövek az epigráfiai szabályok szerint kerültek leírásra, vagyis méretük, formájuk leírása mellett fénykép is készült róluk, feliratuk, esetleges faragott díszítésük pedig pontos lejegyzésre került. A köveket a környéken szedhető, gömbölyűre csiszolódott patakkövekből hasították, tehát többnyire ovális formájúak. A feliratos felületet csak nagyjából simították le, a néhány soros feliraton pedig az elhunyt nevét, születésének és elhalálozásának idejét, életkorát rögzítették. Gyakran bukkannak fel a halál okára, és természetesen a búcsúvételre utaló kifejezések.
Említésre méltó a feliratok nyelvezete. A régies magyar nyelv és helyesírás számos példáját lehet megfigyelni. A feleség nevében manapság szokásos –né helyett gyakran –nő áll. A részleges hasonulást sokszor nem vették figyelembe a vésés során: pl. itt nyukszik, de a hangrend szabályait sem tartották mindig be: pl. sirbe áll sírba helyett. A 19. század első felében még gyakran szerepelnek latin kifejezések, pl. anno, aetatis suae, a 18. századból pedig egy teljes egészében latin nyelvű felirat is fennmaradt: hic iacet do(minus) Sigismundus Biro obivit anno 1758 aetatis suae 36. Az egyik legkorábbi sírkő szövege a következő: It nyukszik az Urba bodogul kumult Demeter György uramnak kedves hitös társa Bakó Kata 1719 aetates (sic!) suae 29. Könnyen lehet, hogy gyermekszüléskor halt meg, ugyanúgy, mint az 1842-ben elhunyt fiatal lány: It nyukszik Demeter Juliána teste ki 22 éveket tölte it éltét végezte. Gyakran szereplő kifejezések: … teste tétetett e sirbe; … mult ki; … éveket tölte életébe; … lön élete vége; … boritá e sirbolt; béke porain. Meglepő, hogy néhány esetben Jézus neve is szerepel, pl. Jézushoz tért (1817). Valószínűleg betelepült katolikus személyekről lehet szó, mivel az unitárius vallás Jézust csak Isten kivételes teremtményeként fogadja el, így a sírköveken az Úr neve, és nem Jézusé fordul elő. Több, hexameterekben írt verses felirat is felbukkant a kövek között, jelezve, hogy a vésnök, illetve a fogalmazó az írás tudománya mellett nem nélkülözte a latinos műveltséget sem.
A sírkövek a falu lakosságának a történetét és szociológiai helyzetét, a családi kapcsolatokat és a demográfiai viszonyokat hűen tükrözik. A feltüntetett életkori adatok jól mutatják az átlagos életkort, a gyermekhalandóság és a gyermekágyi láz mértékét, az egyedi szövegek pedig gyakran kitérnek, olykor irodalmias stílusban, az elhunyt rokoni kapcsolataira, halálának körülményeire. Tanulmányozásuk a falu demográfiai történetének hű képe, és az egyházi iratokból, a születési és halálozási anyakönyvekből nyert adatokkal együtt kivételes lehetőséget kínálnak egy átlagos székely falu mintegy 300 évre kiterjedő életének feldolgozására, bemutatására.
Énlaki temető felmérése
Grafika: Pethes Tamás
2012 óta évente 10 napot töltenek az egyetem régész- néprajz- és építész hallgatói Énlakán, hogy tábori körülmények között elvégezzék önként vállalt munkájukat. A felmérés komplexitását az jelzi, hogy a porták felmérése mellett az ott található néprajzi sajátságok lejegyzése, rögzítése és megtörténik, beleértve a portákhoz kacsolódó családtörténeteket is. Ez csak akkor nem teljes, ha – sajnálatos módon – már lakatlan a ház, vagy a tulajdonosváltás miatt erre nincs lehetőség. Az építészhallgatók tanári irányítás mellett gyakorlatként végzik munkájukat. Feltérképezik a porták teljes területét, a lakóházat, a csűrt, az egyéb gazdasági épületeket, ólakat és istállókat, majd mindegyikről pontos műszaki felmérést rajzokkal és fényképekkel kísért leírást adnak. A leírások során különös figyelmet szentelnek az épületek állapotára, az időközben elvégzett javításokra, az esetenként előforduló, oda nem illő, stílustalan megoldásokra. Az évek során 30 porta teljes felmérése történt meg, és ezek száma minden évben öt-hattal gyarapszik. A rajzokon, metszeteken és fényképeken fokozatosan kibontakozik a vidékre jellemző székely építészet minden sajátsága, a kőalapokon emelt gerendavázas vagy boronafalas szerkezet, a vakolat, a fedélszék és tető elkészítésének egyszerű, mégis nagyszerű megoldásai, a belső terek célszerű kialakítása. Minden szegleten és részleten érzékelhető a sok száz éves tapasztalat és gyakorlat során kialakult letisztult szerkesztés és kivitelezés.
A porták felmérésén túl más építészeti feladatokat is vállalnak a táborok résztvevői.
A kiürült és elhagyatott iskolát, amelyben egy helyiek által berendezett helytörténeti kiállítás is van, nemcsak felmérték, hanem elkészítették az épület és az egész telek rekonstrukciós tervét. Ha ez megvalósul, a falu egy olyan, állagában restaurált, rendeltetésében viszont minden modern vívmánnyal felszerelt épülethez jut, ami a település látogatóközpontja lesz, természetesen fenntartva az óvodai és iskolai használat lehetőségét is. A helytörténeti kiállítás megmarad, sőt átrendezve és modern kiállítás-technikai megoldásokkal felszerelve igazi látványossággá válik. Az építészcsapat másik járulékos tevékenysége a vidékfejlesztés építészeti tájépítészeti alapú projektelemeinek közösségi építészeten keresztül történő megvalósítására irányul. Az első ilyen létesítmény a falu fölött épült meg 2014-ben egy mező olyan részén, ahonnan kitűnő rálátás nyílik a római castellumra. A nyitott kunyhóra emlékeztető Castellum-kilátó bejárati rámpáján a Római Birodalom időrendje követhető nyomon, két belső falán pedig Dacia provincia, illetve az énlaki castellum rövid leírása, térképek és rajzok adják meg a megfelelő tájékoztatást magyar, angol és román nyelven. A nyitott kunyhó hátsó ablakán kitekintve pontosan a castellum területére lehet rálátni, mintegy rajzban rekonstruált módon, teljes valóságában megmutatva az egykori római erődöt ...
Énlaki Unitárius Templom
Fotó: Mihálydeák Antal
E könyv összegzése egy 6 éves ÉRTÉKMENTŐ - ÉRTÉKTEREMTŐ közösségi munkának, melyet a Pécsi Tudományegyetem építész, régész és néprajz szakos oktatói, doktoranduszai és hallgatói, az erdélyi magyarságért hittel küzdő hazai és romániai magyar intézmények és az erdélyi magyar emberek végeztek. A könyv kiemelt célja az épített örökség megóvásáért és a fenntartható jövő fejlesztéséért megkezdett munka épített környezettel kapcsolatos részének bemutatása. Ebből kifolyólag a bemutatás fonalát ott vesszük most fel, ahol Visy Zsolt professzor úr szavai nyomán az előzmények bemutatásakor egy pillanatra letettük.
Te voltál már Énlakán? Ne hagyd ki!
Több mint tíz évvel ezelőtt 2004 augusztusában, az első általam vezetett Pollackos erdélyi túrán, hosszú órák megannyi építészeti élménye után, elvesztünk a tájat behálózó földutak szövevényében. 50 fős buszunk, benne a hallgatók seregével kereste az utat éjszakai szállása felé. Köröttünk kiterjedt búzamezők és erdőkkel borított domboldalak tarkították a tájat, messze egészen a végtelenig! Mikor a nap már a Firtos hegy bérceit súrolta, a fák paplanját átszúrva egy kicsiny, de annál büszkébb templomtoronyra leltünk a horizonton! „AZ UTOLSÓ FELDERÍTÉS” indult meg aznap. A gerincről aláereszkedve egy a dombok közt megbúvó szövevényes kis faluba értünk. Egy rejtélyes, titkokkal teli gyönyörű élményben volt részünk. Ki gondolta volna akkor, hogy pár éven belül már a falu értékeinek felmérésén, a település jövőjének fejlesztésén és a világörökségi cím elnyeréséhez szükséges értékleltáron dolgozunk.
A Hargita megye szívében lévő Énlaka kutatását és a falu állagmegőrző munkálatait Román András nyomán több mint két évtizede, 1996-ban a kolozsvári Transilvania Trust Alapítvány kezdte meg, majd 1999-től a Csíki Műemlékvédő Egyesület folytatta Budapest Lipótváros Önkormányzatának támogatásával és a Pro Énlaka Alapítvány együttműködésével. A munkák építészeti irányítását a már korábban is ott munkálkodó1 Albert Homonnai Márton vállalta magára és áldásos szakmai tevékenységének nyoma ma is tetten érhető a falu házain. A Lipótvárosi és egyéb külhoni támogatások segítségével a falunak lehetősége nyílt arra, hogy elvégezhető legyen számtalan kisléptékű állapotmegóvó és rekonstrukciós munka (tetőcserepezés, alaptest megerősítés, elkorhadt faszerkezetek cseréje). A védendő falukép megőrzésének érdekében számtalan kis fedeles kaput is helyreállítottak, ill. pótol-
tak a településen, melyeknek köszönhetően ma már elmondható, hogy az utcai kerítések vonalában épp úgy, mint a házak sorában a több mint másfél évszázaddal ezelőtti falukép idéződik meg, az eredetihez igazodó építészeti érték érvényesül.
A falu értékmentő munkáinak egy másik oszlopos személye dr. Visy Zsolt a Magyar
Limes Szövetség elnöke és a Pécsi Tudományegyetem professzora. Tudományos komplexitását mutatja, hogy nemzetközileg elismert régész professzorként, nem elégszik meg a település és környezetének régészeti kutatásával, hanem számtalan tudományos diszciplínát (régészet, néprajz, építészet, szociológia, gazdaságtudományok, zene és művészetek, stb…) vonva be kutatásaiba egy olyan programot kíván létrehozni Énlaka hosszútávú jövőjének megalapozására, mely nem csak a világörökségi jelölésnek szükséges értéktárat hordozza magában, hanem egy pozitív jövőképet is mutat a mára már elöregedett (egyesek szerint, akiket én csak - bocsássa meg Isten - „hitetlennek” nevezek, már kihaló félben lévő) település számára.
Régészeti kutatásait konferenciák szervezésével egészíti ki, majd 2012-ben a PTE Építészeti Intézete, a PTE Néprajz - Kulturális Antropológia Tanszéke, valamint a Breuer Marcell Doktori Iskola támogatásával komplex értékleltár készítésébe kezd.
Ez volt az a pillanat, ahol mi, mint pécsi építészek is beléptünk az értékmentő programba, igazodva az eleink által végzett munkához, tisztelve és becsülve az általuk elért eredményeket.
Építészeti munkánk vezérfonala az ÉRTÉKMENTÉS – ÉRTÉKTEREMTÉS gondolatiságát hordozza magában. E két fogalom a kezdetkor egy, majd a harmadik évtől két különböző program keretei között mutatkozott meg:
ŐSTŐL MARADOTT…. Népi építészetünk nyomában Énlaka elnevezéssel futó programunk az öröklött értékek megóvását tűzte ki célul magának. A program során egy értékleltárat készítünk a falu minden - öröklött értékkel bíró - portájáról és építményéről. Ezen értékleltár egyrészt alapja lesz az UNESCO világörökségi
cím elnyerésére törekvő dokumentumnak, másrészt segítségként szolgál Énlaka
építészeti örökségének széles közönséget érintő bemutatásához, a falu értékeinek megóvásához.
Munkánk célja a település műemléki dokumentációja és a részletes feltárás mellett, azoknak a falumegőrző program keretein belül véghezvitt állagmegóvó és rekonstrukciós munkáknak a szakmai előkészítése, melyek lehetővé teszik Énlaka több
száz év alatt kialakult védett településképének megőrzését az utókor számára. A falu 108 portájának körülbelül 80 %-a képvisel népi építészeti örökséget. Ezen porták között van olyan, mely teljes egészében az eredeti szépségében, bár az idő fogának nyomát magán hordozva áll büszkén a faluképben és vannak olyan porták, ahol az építmények egyike - másika hordozza magában a változatlan eredeti szépséget.
A 2012-ben elkezdett és attól fogva folytonos munka Énlaka kulturális örökségének komplex kutatását szolgálja, és mint ilyen, éppen komplexitása révén egyedülálló. Egy közösség múltjának és jelenének megismerése akkor válhat teljes értékűvé, ha a kutatás több különböző szaktudomány speciális ismeretei és kutatási módszerei alapján zajlik, és egymásra épül. E kutatás esetében régészet, művészettörténet, néprajz, történelem, levéltártudomány, szociológia, építészet és műemlékvédelem együttes bevetésével folyik a munka. A kutatás ebből a szempontból olyan pilótaprogram, ami tudományos és módszertani szempontból minden bizonnyal más, hasonló kutatások számára példa és iránytű lehet. Énlaka a népi építészet szinte érintetlen gyöngyszeme, aminek jövőbeni megtartása és erősítése, ha jól sáfárkodnak vele, gazdasági és társadalmi felemelkedéshez vezethet.
A kutatási tevékenység másik iránya: TÉR - KÖLTÉSZET, SPACE - POETRY .. néven vált ismertté. Célja Énlaka és 18 településre kiterjedő környezetének kulturális alapokon nyugvó, a meglévő értékeket előtérbe helyező fejlesztési programjának kidolgozása és megvalósítása, egy a helyi lakossággal együttműködő közösségi építés programsorban, melynek elemei az építészet és a tájépítészet eszközeivel ad új értékeket a vidéknek. A munka felosztása és megvalósítása során az egyik legfontosabb feladat a lakosok bevonása mind véleményezési, mind tevékenységi szinten. Felhasználói visszacsatolás, amivel a közösség aktivizálható, élő és fejlődő egységgé léphet elő. A falu fejlesztési elképzeléseinek közös megfogalmazása során az egyik fontos szempont volt, hogy az épített és szellemi örökség megóvásával és bemutatásával, arra támaszkodva, úgy alakíthassuk a település jövőképét, hogy az hosszútávon fenntartható fejlődést eredményezzen.
Az ÉRTÉKMENTŐ / ÉRTÉKTEREMTŐ programban a Pécsi Tudományegyetem három tanszékének és Breuer Marcell Doktori Iskolájának az oktatói, doktoranduszai és hallgatói, valamint a település lakosai vesznek részt. Az immáron 6 éve folyó kutatás épített örökséggel kapcsolatos részeit az építész képzés hallgatói és doktoranduszai végzik dr. Kondor Tamás, dr. Rétfalvi Donát, dr. Veres Gábor és dr. Gál Sarolta egyetemi docensek vezetésével. A tárgyi és szellemi örökséggel kapcsolatos kutatásokat a néprajz tanszék hallgatói, a Székelykeresztúri Molnár István Múzeum munkatársai, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatói végzik, míg a régészeti kutatásokat dr. Visy Zsolt egyetemi tanár vezetésével a PTE BTK Régészeti Tanszékének hallgatói végzik!
A későbbiekben mindkét programot részletesen bemutatjuk...
Mit jelent az a szó: „ház”, és mit jelent: „az épített örökség”?
Mit nyerünk azzal, ha felmérünk egy régi épületet? Miért újítjuk fel, s miért nem építünk újat helyette? Milyen értéket teremtünk a régi felújításával, és milyet egy új építésével? Kell-e hogy párbeszéd legyen régi és új között? Mi a fontosabb? Az épület, vagy ami benne van? Hol van benne? A tereiben? A falaiban? Esetleg a bútorokban? Vagy a felhasznált anyagban? Él-e egy ház önmagában, vagy mindenképpen lakottnak kell lennie az élethez? Van-e az elhagyott háznak lelke? Mindig is volt, vagy kapta valahonnan? Ha kapta, honnan kapta és milyen volt? Volt? Van? Lesz?
2006-ban Drávaszögben és Szlavóniában kezdtük a horvátországi magyarlakta falvak épített örökségének felmérését, majd 2012 óta az erdélyi székely település, Énlaka utcáit, portáit, padlásait járjuk, mérjük és dokumentáljuk, építészek, régészek és néprajzosok közösen, hogy ilyen és ehhez hasonló kérdésekre leljük meg a helyes választ! Kutatunk, mérünk és kérdezősködünk! Tőletek, köztetek, nektek és magunknak! Mert a válaszban ott van az élet! A tudás, mely ősapáink öröksége! A szeretet, mely anyáink által maradt ránk! A hagyomány, melyet népünk őriz sok-sok generáció óta! Az együttélés művészete, hiszen sokan, sokfélék vagyunk, mégis együtt egy közösséget alkotunk! A hit, melyet az Úr adott nekünk!
Mert mi is a „ház”? Négy fal, rajta födém és tető? A falakban nyílások. Lábunk alatt padló. Középen tűz, s körötte a körbezárt tér. Ha csak ennyi lenne, bármi megtenné háznak! A szerkezetek által körülhatárolt tér csak egy apró része a háznak. Az a rész, melynek megfigyeléséből tudást meríthetünk. Magunkévá tehetjük a házat építő emberek bölcsességét, mellyel a helyben fellelhető anyagokból, szaktudásuk és erejük teljes bevetésével megalkották a falakat, megépítették a tetőt, kitalálták a szerkezeti csomópontokat. Megismerhetjük a különböző munkafolyamatok elvégzési lehetőségeinek széles palettáját. Betekintést nyerünk az asztalosok, ácsok, lakatosok és kőművesek mesterfogásainak tárházába. Információt kaphatunk az anyagok szerkezeti, statikai, technológiai, hang és-hőtechnikai, anyagtani tulajdonságairól.
A belső terek egymás mellettiségéből, számából és méretéből, az udvar térkapcsolati rendszereiből, a melléképületek elhelyezkedéséből, megismerhetjük a jelenlegi és a múltbéli lakók életét. Megtudhatjuk, miként alakultak, hogyan zajlottak egy család, vagy a település hétköznapjai. Miként követték egymást a generációk. Mekkora volt a család. Milyen társadalmi helyzetben voltak a lakók. Miből éltek?
Állatokat neveltek, földet műveltek vagy más hivatást űztek? A padláson kallódó
használati tárgyak mesék tárházát rejtik magukban hajdanvolt szakmákról, míg a fiókokban rejlő fényképek megmutatják számunkra a hajdanvolt viseleteket, az ünnepek liturgiáját, a hagyományok tárházát.
A tüzelőberendezés formája mesél az asszonyi tevékenység mindennapos titkairól. A fűtés kialakításának változása az életminőség történeteit is magába zárja.
Az egyszerű szabadkéményes konyha éppolyan sokat mond használóiról, mint a falazott kéményes, díszes cserépkályha.
A homlokzati deszka mintája, a tornác léte, vagy nem léte szintén árulkodik. Történeteket mond. Ünnepekről mesél! Szakmát, hitet, felelősséget, életmódot és kultúrát szimbolizál. Ahány mester, annyi forma. Ahány ház, annyi élet.
A felhasznált minták és motívumok, szerkezeti formák és ritmusok, anyagok és terek, építési technikák és alaprajzi rendszerek, mint megannyi árulkodó jel a ház lelkét tárják fel előttünk. A lelket, melyet az ember adott neki az építéssel, a használattal, a szeretettel. A ház lelke, a generációk váltakozásával egyre teljesedik, új meg új tartalmat kap. Az első ember, aki munkájának gyümölcseként felépítette otthonát, testet és lelket adott a háznak. A család, a gyermekek, és azok utódai élettel töltötték meg a ház falait. Az emberi létet megerősítő alapvető értékek felruházták a falakat, díszítették a homlokzatot, tartalommal töltötték meg a teret. Mindez jól olvasható a „Négy fal, rajta födém és tető!” konstrukció megmaradt szerkezeti elemeiből.
Ha szerencsénk van, bútorokra lelünk. Berendezési tárgyakra a jelenből és a múltból. Rajtuk keresztül éppúgy, mint a házak átalakításából, visszakövetkeztethetünk a társadalmi változásokra! A család felépítésének, a kultúra alakulásának, vagy éppen a divat, az ízlés forgatagának alakulásaira. Visszaidézhetjük hagyományaink, megismerhetjük múltunk, szóba elegyedhetünk eleinkkel. A padlásokon olykor-olykor ládák, zubbonyok, tárgyak és képek tömkelege vár ránk. Levelek, melyek nyomán elénk tárul a régi világ. Nagymamák futnak kicsiny gyermekként. Dédanyáink pirulnak süldő leányként pántlikával hajukban, miközben dédapáink bajszukat pederve kackiás férfiassággal mondanak nékik szépeket.
Hogy mindez miért fontos? Mert az, amit a régi házak magukban hordoznak, nem más, mint egy nép teljes története, kultúrája, temperamentuma! Szellemi és érzelmi tükre a nemzetnek! Lemondani róla, kidobni, annyit tesz, mint elhajítani származásunk és beolvadni a szürke, személytelen semmibe!
A „ház” tehát életünk lenyomata. A korok egymásutániságával együtt éppúgy, mint életünk, ő is változik. A ma emberének háza, nem ugyanolyan, mint a dédnagyanyjáé volt. Megváltoztak az ember mindennapjai. Változott a munkája, a szokásai, a családon belüli feladatai is mások lettek. A „ma” falun élő embere már sokkal több időt tölt házában, mint a szántóföldek egykori nagybecsű művelője. Az épületben eltöltött idő is más minőséggel bír. A hajlék, melyben éjszaka lehunytuk a szemünk, s mely megvédett a téli hidegtől, mára egész napos élettérré változott. Világos, kényelmes és tágas lett. A szobák intimitása is erősödött. Már nem alszanak együtt a családtagok és nincsenek egymás után sorolt szobák sem. A külön szoba alapvető feltétel lett. Éppígy a vizesblokk is, mely a százéves házaknak még csak nem is tartozéka. Az udvar is elvesztette egykori szerepét. Sokan feladták már az állatnevelést, és helyette a szabadidő kellemes eltöltésének funkcióját kölcsönözték kertjüknek.
Ha ez így van, miért ragaszkodunk annyira azokhoz a régi házakhoz? Alkalmasak-e egyáltalán a mai életre? Ha igen, hogyan? Ha nem, mire használjuk őket?
Újabb kérdések, melyekre választ kell találnunk! Minden tudás, melyet a régi házak magukban hordoznak, javunkra fordítható! Az anyaghasználat és a szerkezeti megoldások ősidők óta jól működő bevált, fokozatosan fejlesztett és kitapasztalt módszerek, melyek alkalmazása, gyakorta jobb eredményt ad, mint az újonnan alkalmazott megoldások. Egy lécvázra tapasztott vályogvakolatos boronafal hőtechnikai adottságaival, egy zsilipelt falú épület anyagtakarékos és gyors építési módjával csak vetekedni tudnak a mai anyagok és szerkezetek. A tornác energetikai előnyeit még ma sem tudják felülmúlni az oly sokszor használt gépészettel. A passzív ár-
nyékolás ezen öröklött megoldása bármely művi módon kialakított árnyékolásnál jobb, gazdaságosabb és egészségesebb. Az égetett agyagcserépnél jobb és tartósabb tetőfedő anyagot mind máig nem találtak fel. A családi lakóépületek igényes nyílászárói, ma is faanyagúak. A térszerkezet és a megvilágítási igény ezzel szemben megváltozott, új strukturális felépítést igényel. A napjainkig fennmaradt értékes településképek viszont nehezen tűrik meg az idegen, meglévőhöz cseppet sem illeszkedő, hagyományainkat mellőző, idegenből vett épületformákat!
Mi legyen hát?
Használjuk fel a felmérésekből szerzett tudást, a ma embere házának megtervezésénél. Alakítsuk a meglévőt úgy, hogy miközben létrehozzuk az új térszemléletet, megőrizzük a régi minden értékét. Természetesen ez nem egyszerű! A régi
és az új párbeszédét igényes módon kell létrehozni. A két szemlélet között fellépő hierarchikus rendet a megfelelő arányok egyensúlyával kell megteremteni! A régi és az új közötti kontrasztot bölcsen megmutatni, mégsem engedni, hogy bármelyik is a másik kárára érvényesüljön! Ahogy az elmúl kétszáz év még tetten érhető változásai is képesek voltak egy mindig megújuló, korra jellemző értékes tartalmi réteggel bővülő harmonikus egészet alkotni egy település képének fejlődése során, úgy most sem kilépnünk kell ebből az organikus fejlődéséből, hanem annak aktív részesévé válva kell tudnunk megfogalmazni épített környezetünket. Miközben a házat tervezzük, nemcsak tereket alkotunk, de keresztényi életszemléletünkről is tanúbizonyságot teszünk!
Énlaka örökségét védenünk és a jövő generációi számára megőriznünk kell! De nem üres múzeumot, skanzent, vagy kihalt poros utcákat szeretnénk, ásítozó ablakokkal a gyönyörűen rekonstruált házak halotti leplén, hanem ÉLETET! Gyerekzsivajt, munkás kezeket, iskolát, tanulást, ünnepségeket, töretlen, foghíjmentes társadalmi generációkat az év minden napján. Ennek a falunak élnie kell. Ez a falu élni fog! Élni fog a hagyományaiból, az öröklött értékeiből, a nagyszerű embereiből, kik megtöltik a házakat! A házakat melyek az ő öröklött kultúrájukat hordozzák magukban!
Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad.w Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj.
Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.
Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.
Wass Albert
Kutatási projektünk tudományos célkitűzése Énlaka lehető legteljesebb körű építészeti felmérése és dokumentálása, valamint segítség ezen értékek megóvásában, új értékek teremtésében. E cél érdekében 2012 óta minden nyáron 10 napos felmérő táborokat szervezünk a Pécsi Tudományegyetem építész, régész és néprajzos hallgatóinak részvételével, tanárok és doktoranduszok vezetésével. Az építész hallgatók készítik el a kiválasztott házak teljes műszaki dokumentációját; a néprajzos hallgatók a házak illetve a házakban élő családok több generációra visszamenő „életrajzát”, a ház történetét jegyzik le. Az épületek számunkra sohasem pusztán műszaki létesítmények, hanem mindig a benne lakók életének, sorsának tükrei vagy lenyomatai. Alaprajzuk, formájuk, a kivitelezésükhöz felhasznált anyagok, a rajtuk végzett átalakítások mind-mind csak lakóik társadalmi helyzetének, életmódjának, vágyainak és lehetőségeinek az ismeretében érthetők meg. Ily módon a ház és a benne lakó ember szerves egységét szem előtt tartva végezzük munkánkat.
Jelen munkánk nem kívánja Énlaka teljes népi építészeti elemzését magába foglalni. Inkább tekinteném egy kutatási szakasz bemutatásának, mely az érdeklődőket gyűjteményes módon segíti hozzá Énlaka építészetének megismeréséhez. Ösz-
szegző és elemző tanulmányunk a kutatások lezárásával fog napvilágot látni. Mára a település 28 portáját, valamint az iskola és a kocsma épületét mértük fel. E porták és építményeik úgy szakmai, mint humánus, vagy kultúrtörténeti szempontból, széles skálán jellemzik a falu összetett örökségrétegeit
Noha a felmért házak kiválasztását természetesen régiségük, ritkaságuk vagy tipikusságuk, illetve állaguk, a pusztító idővel való versenyfutás is befolyásolja, kiválasztásuk során igyekszünk túllépni az általában szokásos esztétikai és archaizáló kritériumokon, a „szociológiai” szempontokat is figyelemmel tartva.
Munkánkat kutatással, könyvtárazással, a térségről eddig megszületett eredmények feltárásával kezdtük. Így jutottunk el eleink nyomán azokhoz az ismeretekhez, melyek segítségével már magunk is könnyebben haladtunk előre felméréseink során.
Énlaka történetének és kulturális értékeinek megismeréséhez az egyik legkézenfekvőbb út dr. Visy Zsolt által szervezett „Énlaka konferenciák” tanulmánykötetei voltak, melyek immáron hat alkalommal gyűjtötték egybe a székelység életének tematikus jellemzőit. Így kaphattunk kutatásunkhoz megindításához elegendő tudást Énlaka történetéről, építészetéről, néprajzáról, a székelység történelméről,
ŐSTŐL MARADOTT... -
Énlaka épített örökségének felmérése Kutatás és Értékmentés
gazdálkodásáról, mesterségeiről, népzenei, néptánc és népi szinjátszás béli hagyományairól.
Nagy segítségünkre voltak Albert Homonnai Márton építészeti kutatásai és tanulmányai, valamint szakmai előadása, melyet az első tábor alkalmával tartott nekünk. Ambrus Tünde falutizesekről szóló PhD értekezése alapja volt annak, hogy megértsük, miként is alakulhatott ki a település szerkezeti felépítése. Koós Károly, Barabás Jenő, Gilyén Nándor, Balassa M. Iván, Filep Antal munkássága a székely ház felépítésében, fejlődéstörténetében és tereinek használatában nyújtott segítő kezet. Furu Árpád Udvarhelyszéki kutatásai segítettek minket a térség építészeti hagyományainak rendszerébe illeszteni Énlaka népi építészetét.
Énlaki tájkép a magasból Fotó: Mihálydeák Antal
Firtos alatt az én falum Énlaka, ott fehérlik az én babám szép lakja, a határa sivár kopár kőverem a faluban de sok szép kislány terem. Firtosi szirt alatt forrás csörgedez, az én szívem a rózsámért epedez, olyan tiszták a forrásnak habjai mint szívemnek érte égő vágyai. … énlaki népdal
UNITÁRIUS
TEMPLOM
A Hargita-megyei Énlaka egy kicsiny, a Firtos lábánál megbúvó magyar falu. A Székelyföld gócpontjában, karnyújtásnyira a sóvidéki Korondtól, a régió legnagyobb településétől Székelyudvarhelytől, Székelykeresztúr városától és az öt település (Etéd, Kőrispatak, Küsmöd, Siklód, Énlaka, ) közigazgatási központjaként is működő Etédtől. A morfológiájában is magával ragadó táj egy kiemelten szép pontján, a Kis- és Nagyküküllő vízgyűjtő területének vízválasztó gerincén fekszik a település. Két évvel ezelőttig, csak földes-kavicsos úton lehetett megközelíteni, de 2015-ben Etéd felől aszfaltozott út épült ki a faluig. A település belsejében továbbra is köves út van, de talán ez az egyik ok, melytől archaikus, XIX-XX. századi hagyományos faluképet tükröző világa még közelebb áll szívünkhöz. A dombvidék falvai között, mint egy történelmi időkből ránk maradt ékszer, érintetlenül tekint ránk fehérre meszelt házfalaival a szinte egyedülállóan szép település. Bár az utak gyatra minősége, számtalan helyzetben sodorta távol a gazdasági fejlődés lehetőségét a falutól, építészettörténeti és művelődéstörténeti szempontból most mégis hálát rebeghetünk a kegyetlen sorsnak, hogy a fejlődő világ nem rombolta le, nem formálta át saját, identitástól és kultúrától mentes arcképére ezt az idegen uralom alá szakadt magyar gyöngyszemet.
Énlaka lakosai szinte egytől-egyig székely emberek. Számuk azonban mára alig haladja meg a település lakóházainak számát. A falu korosztályi összetétele, a korábbiakban taglalt infrastrukturális és gazdasági hátrányok, a magyarokat háttérbe szorító politikai elnyomás miatt nagyrészt az öregkor felé hajlik.
UNITÁRIUS TEMPLOM
és fakazettás mennyezete Énlaka
Énlaki hangulatok
Grafika: Pethes Tamás
A falu első említése hivatalos dokumentumban a pápai dézsmajegyzékből, 1333ból való. A település neve ekkor Jandlaka, melynek templomáról először 1334-ben
írnak. Ezután módosulhatott a település neve Jenőlakára, mely a XIV-XVI. század-
ból származó okiratban Jenlaka-ként szerepel.
Bár Énlaka első templomának említése 1334-ből származik, a mai templom szentélyében feltárt romok XII. század végi eredetről tanúskodnak. A templom első megjelenési formája nagy valószínűséggel a tatárjáráskor pusztult el és helyét a XIV. században épült gótikus templom foglalta el, melynek rekonstrukciójáról a XVI. századból vannak emlékek. Az 1600-as évek elején a falu lakossága áttér az unitárius hitre. 1661-ben az Ali basa seregével betörő tatár horda felégeti a templomot. A tűzvész után a templomból alig marad valami. A falu mai temploma, az északi falban egy szemöldökgyámos sekrestyeajtó és egy szentségtartó kőkeretes fülkéje nyomán őrzi a gótikus templom ránkmaradt emlékét. 1668-ban a falu temploma ismételten megújul. Belső tereiben Szász András és Muzsnai György keze nyomán festett kazettás mennyezet készül. Egyik kazettájában latin nyelvvel a következő felirat tanúskodik az 1661-ben bekövetkezett tatár vészről: „E templomot, mely a kegyetlen tatárok kezei által 1661-ben elhamvadt, és amely az énlaki és martonosi lakosok jótéteményéből és Isten iránti kegyes buzgóságából az egy igaz Isten tiszteletére kazettás mennyezettel fedetett be, a festészet mesterségével ékesítette Muzsnai György 1668-ban Árkosi János papsága idején.”
Az unitárius hit térhódításával Énlakának 1625-ben már unitárius egyházi iskolája van. Bár nem csatlakozik a megjegyzés a történelmileg hiteles időrendbe, mégis itt kell felhívnom a figyelmet arra a tényre, hogy az unitárius iskola intézménye 2012-ig, azaz bezárásáig folyamatosan működött a faluban. Egy ilyen szép múltú intézmény bezárása az utolsó jel kell hogy legyen az Énlakáért tenni akaróknak, hogy ébredni, hinni, tenni, cselekedni kell! 2019-re ez az iskola, bár nem eredeti szolgálatát teljesítve, de a falu és a magyarság fiataljainak oktatására újra ki kell hogy nyissa megújított kapuit!
Érdekes módon a falú szabadságharcban betöltött szerepéről és az azt követő közvetlen időszakról nem igazán sikerült forráshoz jutnunk, de a kiegyezés után a fellelt források szerint a település kulturális élete fellendült. Míg 1871-ben mű-
velődési egylet alakul, addig a századfordulót megelőzve már könyvtár és aktív
színjátszás is fellelhető a faluban. Kis kiegészítésként talán befűzhetjük ide, hogy nagy szerencsénkre még ma is aktív tagja a közösségnek Szávai Márton, a falu iskolájának utolsó tanítója, kinek nevéhez kötődik az énlaki színjátszás elmúlt har-
minc éve. Nyaranta még most is örömmel regél a hajdanvolt előadások izgalmairól.
Az 1956-ot követő kollektivizálás teljes mértékben lerombolja a falu addigi gazdasági rendszerét. A fiatalok nagy része a megélhetés jobb reményében elhagyja Énlakát, míg az itthon maradottak egyre kevésbé képesek ellátni a feladatokat. A földek jelentős részben csupaszon maradtak, az istállók lassan kiürülnek. Napjainkra, mint ahogy azt már korábban is említettük, válságos korfát mutat a társadalmi összetétel, de azokkal szemben, akik e negatív tendencia révén temetni kezdik Énlakát, mi a még mindig értékként fénylő kulturális értékekre alapozva, a helyi közösség aktív tagjaival egységet alkotva, a pozitív jövő építése érdekében fogjuk meg a lapát nyelét!
Énlaki légifelvétel
Fotó: Mihálydeák Antal
Énlaka településszerkezete - Filep Antal kutatásai nyomán
Énlaka településszerkezete a középkori útifalvak telepítési rendszerére vezetető vissza. A történeti térképek a tanúbizonyságai ennek a szervesen fejlődő folyamatos egymásrahatással alakuló egyedi utca hálózatnak. A települési összkép rendkívül értékes, egységes, híven tükrözi a közép-európai rendiségben kialakult a falutízesekből álló telekrendszert. Nincsenek hosszan egybefüggő sorolt házak rendjét mutató utcaképek, bár a beépítés illeszkedik e hagyományos rendszerű telepítési formához a telkek sajátosan egyedi terepviszonyokhoz illeszkedő beépítése minden egyes portát kicsit kimozdít a szomszédjához képest. A falu képe lépésről lépésre változik és mindig új arcát mutatja. A porták beépítésének rendje legalább olyan sajátos faluképet biztosít a településnek, mint amilyen egyedi identitást tükröz Énlaka házainak és melléképületeinek képe, szerkezeti rendszere.
Dancs Lajos tiszteletes elmondása szerint a települést észak-déli irányban a Hegydomb nyúlványai szelik ketté. E főtengely déli oldalán a Pásztorház, Csemete-kert, Régi-temető, Templom-mező vagy Templom-domb és a Rétkapu vona1ától nyugatra fekvő falurész neve Innenső-fé1, míg a keletre eső falurészt Túlfélnek, vagy Túlszegnek nevezték régebben.
A múltban a falu ún. gyepűvonalát, azaz belterülete határát négy vetéskapu őrizte, a Lencskapu, a Rétkapu, a Porgolátkapu és a Vaskapu. Eredeti térképet nem találtunk a település tízeseinek közösségi tagoltságára, de a történeti kutatás Filep Antal és Vofkori László segítségével abba az irányba mutatott, hogy a falut négy tízesre osztották.
1. tizes: a Rét tize, a falu déli része, a Rét kapu környéke.
2. tizes: a Miklós utca tize vagy más forrásból ugyanazon terület neveként a Vár tize a település keleti negyede, a Porkolád kapu szomszédsága.
3. tizes: a Lugos utca tize vagy Lencs kapu tize, mely a belterület északkeleti, negyedét foglalja magába
4. tizes: Hegytize vagy Nagyjó tize, mely az északnyugati falurész területeit jelenti
Énlaka történeti térképei www.mapire.eu
I. katonai felmérés
II. katonai felmérés - mapire.eu
III. katonai felmérés (1869-1887)
Énlaka térképe - Magyar Királyság (1869-1887)
Énlaka térképe Magyarország
Katonai felmérése (1941)
Az egyes tízesekhez meghatározott tízes utcák tartoztak. A tízes utcák emlékét a falumegújítási program és Vofkori László kutatásainak köszönhetően már nem csak a helyiek szóbeli emlékezete őrzi. A történetiségben gyökerező, népi neveket ízléssel elkészített táblákkal is jelölik. Vofkori László gyűjtése alapján az Innenső fél tízes utcáihoz tartozott az Ádám, a Nagykő, a Bálint utca, a Nagyút, a Fő utca, a Szász utca, a Török szoros és a Sáros utca. A Túszeg felölelte a Hegyút, a Kaloda, a Vár utca, a Lapos, a Lugos, a Keresztély utca és a Rétfala térségét.
Az utcák neveinek egy része az út elhelyezkedésére, vagy tulajdonságára utal (Nagykő, Nagy, Fő, Sáros, stb... utca), míg másik része a nemzetségi települések történetét őrzi az ősi családok neveinek megidézésével (Ádám, Bálint, Kerestély, Miklós és Szász utca.
Énlaka településszerkezetének használati kultúrájához hozzátartozik egy második, csak a lakók által ismert réteg. A nagykerteket, telektömböket templomhegyet átszövő gyalog utak rendszere. A falusiak nem kerülgetik a tízesek nagykiterjedésű tömbjeit. Olykor az utca érintése nélkül a kertek belső kiskapuján, vagy „átlépőjén” keresztül a kertséget átszelve jutnak a falu egyik végéből a másikba. A helyi szokásjog felruházza a falubelieket a szabad átközlekedés lehetőségével. Többéves kutatói ottlétünk során, bár helybeliekké még nem váltunk, de pár ilyen rejtett belső útvonal használati jogát már mi is megkaptuk.
A tízes szervezeti rendszer szerves tartozéka volt az egykorú faluközösség és a földközösség, később a közbirtokosság működésének. A közösséget terhelő közmunka-feladatokat a tízes szervezet kereteiben, szervezésében bonyolították le. Mára bár a tizes rendszer továbbra is él, a település elöregedésével, fiatalok híján a közösségi feladatok ellátása is nehezebben megy. Bízunk benne, hogy a fejlesztési program segítségével ez a rendszer visszaállíthatóvá válik és a falu kis -és nagyközösségét együttműködő aktív egységbe szervezi.
a. lakóház b. nyárikonyha c. csűr d. szénaszín e. kenyérsütő f. kút g. tároló h. ólak
Énlaka telkeinek beépítési módja
A mezőgazdasági munkának és állattartásnak kedvező klíma a családi gazdaságok belső telkének elengedhetetlen részeként határozta meg a csűrt és a csűr tömegébe integrált istállót. Ebből is következik, hogy minden beltelki porta egyik legmeghatározóbb épülete a telek beépítését lezáró vagy azt keretező csűr. A síkvidéki hagyományos értelemben vett szalagtelkes rendszer Énlakán, a morfológiai adottságok következtében egy jóval szabadabb telekformálást és elrendezést engedett, de az alapelv megmaradt. Sorolt beépítésű „pajtasoros” utcák alakultak ki a település története folyamán, de ezek elrendezése számtalan változatban van jelen Énlakán.
Az előző fejezetben bemutatott légifelvétel hűen mutatja azon völgyek vonalát (a Tódilika, a Kovács pataka, a Vár pataka és a Mogyoró pataka), amelyek a száraz időszakban alig hordoznak magukban csermelynél nagyobb vízfolyásokat, a tél végével és a tavaszi nagyesőzésekkor azonban patakká duzzadva szabdalják keresztül a települést és látják el friss vízzel a beltelki földeket. A folyásoktól gondosan megőrzött távolságban vannak a porták lakóházai és csűrjei.
i. takarmány tároló j. árnyékszék k. műhely l. garázs m. veteményes kert n. farakás o. ganédomb
A településen nagyrészt széles utcafrontú szalagtelkes elrendezést találtunk. A történeti változások során kialakult foghíjak helyenként pótlás nélkül maradtak és végül az épületek elbontásával integrálódtak a szomszédok beltelkeibe. A beépítési változatok nagyrészt önálló épületekből (lakóház, csűr, takarmányos szín, sütőház) álló portaegységet mutatnak, de tetten érhető az épületek esetenkénti sorolása, vagy akár a keretes beépítés is. A porta egységének fontos részei a legtöbbször szintén önállóan álló kisléptékű gazdasági épületek (kút, disznóól, kukoricagóré, tyúkól, kocsiszín, műhely). A háromosztatú csűrök legtöbbször helyet adnak az istállónak, de mára már odáig torzult a használatuk, hogy a disznóól, a tyúkól, a kocsiszín, a garázs is integrálódik az épületbe. Az olykor nagy családi gazdaságok mára megszűntek, a kültelkeken való növénytermesztés már évek óta nem működik és a legtöbb esetben az istállók is kiürültek. Háztáji haszonállatként egyre kisebb számú ló, tehén, sertés és szárnyas állat található.
A telek beépítésének rendszerét több minden is befolyásolta. A lakókkal készített riportok során sikerült képet kapnunk az építés időszakában megvalósult technológiai kapcsolatokról. Az építmények mindig azt az elhelyezési rendet követték, ami a bentlakók életének legtisztább lekövetése volt. A józan ésszel meghozott döntések a mindennapos tevékenységek technológiai sorának rendszerébe illesztette az épületeket, hogy sehol ne kelljen felesleges lépéseket tenni, ne kerüljenek egészségtelen társulások (pl.: kút és trágyadomb egymás közelében) a rendszerbe, és kellő védettséget biztosítson a beépítés a környezeti hatásoktól. A lakóház helyének megtalálásában fontos szerepet töltött be, hogy a lakóépület mindig a benapozás szempontjából kedvezőtlenebb északi, olykor észak-nyugati telekhatárra épüljön. Ily módon elegendő napsütötte és szélvédett hely maradt a lakóépület déli oldalán, az elülső udvaron végzett munkák, és a telken való átközlekedés számára.
A népi építészet esztétikájának fogalmát sokan próbálták már meghatározni. Most én is teszek egy kísérletet, hogy leírjam saját személyes gondolatomat, melynek tükrében a népi építészet szépsége, az optimalizált funkcióból, a szerkezet tisztaságából, az anyaghasználat természetességéből, valamint a formák és funkciók arányrendszeréből eredeztethető és ennek harmónikus egységét egészíti ki az építő léleknek „díszítő” lenyomata, mely emberivé teszi a házat. Hogy mit is értek ez alatt? Az első pár meghatározó tényező olyan egyértelmű ok-okozati viszonyok következménye, amely magával hozza a tér logikusságát. Márpedig ami logikus, az könnyen értelmezhető, és csak egy kis „változó” kell hozzá, hogy emberien esendő, de mégis szép legyen.
Az alaprajzi felépítés három sejtként való kiteljesedése, a falusi ember életminőségének javítása érdekében létrejött fejlődés eredménye. Északi oldalra telepíti az épületet, hogy a déli homlokzatot, ahol a helyiségek nyílása és az udvar van, süthessék a nap sugarai. Széles ereszalját épít, hogy ugyanettől a naptól a nyári időszakban védje a házat. Az ereszalját tornáccá bővíti, hogy legyen egy védett átmeneti tere, ahol az időjárástól függetlenül végezheti mindennapos teendőit.
Nyeregtetőt épít, mert egy ilyen léptékű háznál ez a legbiztonságosabb forma. A héjalásról könnyen lefolyik az esővíz. A szerkezet biztosan áll, a padláson elfér a szemes termény, a széna, és így szigeteli is a belső tereket felülről. Mindezt akkor, mikor a füstöt már szabad, vagy épített kémény vezeti ki a térből. Amíg a konyha füstje az ereszalján, vagy a szikravetőn keresztül a hiúba jut, addi a hiú a füstölés helyszíne. A lakótérben meleget adó tűz füstje egyszerre tartósítja a gerendákról lógó húst, kolbászt és a tető szerkezetét adó fát. Kicsi az ablakok mérete, hisz keveset van a házban. Középen van a konyha, mert az meleg és fűti az egész házat. A felhasznált anyagokat a közelből szerzi be. Mindig azt, ami természetileg megvan. A nádas mellett nádtetőt épít, az erdő mellett fából ácsolja össze a házát, a hegyoldalban kőlábazatra emeli ki a lakóteret, hogy ne mossa a víz, az ártérben sövényfalat készít, hogy ha az áradás elhordja a földet a vesszők közül, hát a baj elvonultával visszatapaszthassa az épület lába szárát. Az alföldön nem keres követ és nem akar boronafalat sem építeni. Földje van, melyből vert falat épít. Vályogból téglát vet. De Erdély földjén sem keresi a tömésfal anyagát, hisz körötte ott a végtelen erdő! Nézzük a falszerkezetet. Mert még az erdőben gazdag területeken sem vághat ki annyi fát, amennyit szeretne. Ahogy fogy a felhasználható faanyag, úgy finomodik a technika. A boronafalat váltja a talpas favázas rendszer, közte a fazsilipet a patics. A földfalból, rakott vályogtégla, majd vegyes téglafal lesz, míg a
végén égetett kerámiatéglából épít a falu embere. Énlakán még a rakófás boronafal és a zsilipelt fal meghatározó, de helyenként az új kor már a téglát hozza a térbe. Az erdők fogytával ez is logikus döntés. Azt mondják, az a jó gazda, ki a szántásból megtérve előbb a lovát látja el, s csak utána eszik maga is. A népi építészet gondos tisztelete a munkát végző állat iránt, hűen tükrözi ezt a gondolatmenetet. A felméréseink újonnan igazolták, hogy ha a paraszt ember jobb minőségű építőanyagra (pl.: égetett téglára) tett szert, előbb a háziállatok épületeit, az istállót, a csűrt és az ólakat építette meg abból, s csak később kezdte saját hajlékát jobbá tenni. Mert a mindennapi kenyérben megtestesülő Isten tisztelete rávetül, az ahhoz hozzásegítő társakra.
Ha a népi építészet logikája csak az előbb felsorolt rendben tükröződne, akkor szépsége messze nem hatna úgy az emberre, mint azt tapasztaljuk. Mi az hát, mely mégis egy tudatalatti vonzódást teremt bennünk ezekhez az épületekhez? A díszítő emberi lélek. Közhelyszerű és igaztalan lenne, ha azt mondanánk, hogy a népi építészet szépsége annak egyszerűségében és célszerűségében rejlik. Tudatlanság lenne arra hivatkozni, hogy funkció nélküli dísz nem létezik a nép épített világában, még akkor is, ha az egymás után sorolt tiszta kis épületek hasonló formái olykor ezt a benyomást keltik az emberben. Mit hívunk dísznek a népi építészetben? A legtöbb ember, ha ezt kérdeznénk, a házak utcai oromzatán megmutatkozó vakolathímeket, és a hosszan elnyúló változatos oszloprenddel bíró tornácokat nevezné meg a falusi világ legszebb részeként. A székelyföldi Énlakán a tornácok házat ölelő könnyed magabiztosságát, a fa oromzatok, a korlátok, a tető deszkaszegélyeinek fűrészelt mintáját, a fedeles kiskapuk faragott, vésett oszlopát, szárnyát és azt a néhány, bár nem jellemző, mégis csodás módon jelenlévő festett székely kaput említené.
Most mégis egy kissé távolabbról indulnék. Erdély falvait járván sajnos egyre kevesebb az érintetlen utcakép, melyben az egymás után sorolt, hasonló léptékű és formájú épülettömegek eredeti arányokat hordozó tradícióból fakadó ritmikája egy településre jellemző egyéni arculatot formál a szemlélőben. Helyenként azért mégiscsak összeáll egy-egy kép, egy utcarészlet mutatva a falu léptékében értelmezett szépséget, díszt, egyedi identitást. Énlaka és Torockó, mint a múlt századok székely kultúrájának határbástyái még szinte érintetlenek. Két teljesen különböző identitás, két egymástól alapjaiban eltérő építészeti nyelv, egy nép. Torockó népi építészetének mára fennmaradt vakolathímes „nagypolgári” világát a piactér 1870es tűzvész utáni újjáépítése adja. Az egykor favázas szerkezetű „falusi” házak helyébe a kor divatjának megfelelő új építészeti karakter szerint építettek, a tűznek ellenállóbb, kőfalazatú házakat. A piacteret körülölelő „új” épületek arányaikban és díszítettségükben is elkülönülnek a falu addig jellemző építészeti világától. Az új háztípus klasszicizáló egyéniségét a polgárias ízlésnek megfelelő gazdag vakolathímmel bíró homlokzat adja. A főtér építészeti karakterét meghatározó „új” házak stílusa és arányai egységesek, hisz mind a tűzvészt követő pár évben épült. A változatosságot a vakolathímek rendszere, formája és elhelyezkedése adja.
Énlaka házai Torockóval szemben az eredeti építészeti karaktert képviselik. A faszerkezetű házak sárral tapasztott fehérre meszelt homwlokzatán nincs, vagy csak nagyon kis számban van hím. A díszítettség, ha nevezhetjük így, az arányokban, a faszerkezetekben, a fedeles kapukban, valamint a tornás és a ház kapcsolatában rejlik. Utcakép mint olyan igazából nincs. A falu girbe-gurba utcái sajátosan elrejtik akár az egymás mellett lévő házakat is. Míg Énlaka a konytyolt nyeregtető otthona, addig a torockói főtér meghatározó tetőformája a felül kontyolt vakolt oromzatú házforma, melynek padlásfödém vonalában egy vakolt hímes zárópárkány fut keresztül a homlokzaton.
Az énlaki tornácok szerkezeti formája, elhelyezkedése nagyban függ a tájolástól és az utcával való kapcsolattól. Egyéni esztétikáját az a játékos, gyakran haszontalannak tűnő elhelyezkedés adja, mely az énlaki házak tömegi sajátosságát adja. A faoszlopok nagyrészt díszítetlenek, de helyenként fogazott mintázást követ. Azt hiszem pont ezen tornácok miatt volt az első szerelembe esés a falu és köztem. Kicsit eltértem tán a népi építészet esztétikai fogalmának meghatározásától, de fontos látni, hogy a szerkezet, a maga különleges módján szintén a díszítés egy eszköze lehet. A homlokzaton megjelenő tartószerkezeti rendszer, a tető alól kibúvó gerendavégek ritmikája szintén nem szükségszerű építési forma, jóval inkább az egyéni ízlés kivetülése. Ugyanúgy, mint a homlokzat anyaghasználatának meg-
határozása, mely általában a település közösségének, vagy társadalmi rétegeinek hagyományaiból eredeztetett ízlésvilágát tükrözi.
Erdélyben járván nem feledkezhetünk meg a székely kapuk történeti múltat, kulturális örökséget hordozó szimbolikus jelentőségéről sem, hisz a kapu kiút az életbe és határ a porta és a külvilág között. Megálljt parancsol a betolakodónak és kitárul a jó szándékkal bekívánkozó előtt.
Énlaki kutatásaink megmutatták, hogy a falu jelentős éréket képviselő nagy fedeles kötött kapui mellett (Iskola kapuja, cinterem kapuja, Koronka Attila kapuja), a falu egyéniségét hordozó számtalan kis fedeles kapu is méltóképp hirdeti az erdélyi kézművesség magas színvonalát, az erdélyi ember bölcsességét, kultúrájának motívumkincsét és a népi építészet esztétikáját.
Tömegformálás, alaprajzi kialakítás, belső rend
A falu 108 portájának több mint 80%-a bír kiemelkedő népi építészeti értékkel, és fennmaradó 20% jelentős része is illeszkedik az általános építészeti minőséghez, még ha sajátos stílusjegyei nem is oly következetesen eredetiek. E könyvnek, mely kutatásunk első szakaszában megszerzett tapasztalatok eredményeinek bemutatására szolgál, még nem célja a lakóház fejlődésének teljes időszakát átölelő (egysejtű korszaktól – napjainkig terjedő) történeti leírása, mint ahogy ma még nem tudjuk az összes épület felmérését és az azokból levont végső következtetéseket sem bemutatni. Célunk viszont, hogy ízelítőt adjunk Énlaka nép örökségének eddig feltárt kincseiből. A jelenlegi épületállomány a lakóházak terén az 1800-as évek első harmadától az 1900-as évek közepéig tartó időszakban épült. A házak jellemzően sorolt elrendezésben, legtöbbször három osztatú kialakításban lelhetőek fel. Két osztatú házat még nem mértünk a faluban, az egysejtű háztípust pedig nem is találtuk már. A hármas osztás egymásra épülő rendszere az utca irányából nézve a tisztaszoba, konyha-pitar és lakószoba sort követi.
Az épület tetőformája általánosan véve kontyolt, de a faluban több helyütt található csonkakontyos, vakolt oromzatos megoldás is. A XIX. század folyamán a lakóház
belső funkciósorolását mind használatában, mind ergonómiájában kiegészítő széles ereszalja, tornáccá bővül, amely egyrészt naptól-esőtől védetten köti össze a különböző rendeltetésű funkcionális egységeket, másrészt helyet ad az egyes házi munkákhoz, mint például a kukorica morzsolása.
A felmért lakóépületekhez szinte mindig csatlakozik tornác, bár az első, kezdetlegesebb formáknál még csak széles ereszalja védi a déli homlokzatot a nyári napsütéstől. A tornácok számtalan formában vannak jelen a faluban. Első, talán még nem is tornácnak, inkább lopott tornácnak - pitarnak nevezett kialakításuk az épület tömegébe visszahúzva jelenik meg. Ezt követően már nem bontanánk építéstörténeti korszakokra a tornác megjelenési formáit, mert azok formai sokszínűsége nagy valószínűséggel, többszörös átfedéssel keverve jelenik meg az épületeken. Van a déli oldalon végigfutó egyszerű kialakítás éppúgy, mint az épületet egy vagy két bütü oldalán is körülölelő megoldás. Érdekes, hogy a tornác mint élettér, nem feltétlen működik mindenhol. A véghomlokzaton legtöbbjük oly keskeny kialakítású, hogy nem lehet a terében leülni, így inkább csak az eső és a fény elleni védelemként, vagy a tulajdonos rangját szemléltető szerkezeti elemként, „díszként” fogalmazódik meg. Az igazi élettérként működő tornác az épület bejáratánál kiforduló tetővel megfogalmazott „veranda”terében testesül meg.
Bár Albert Homonnai Márton falumegújító programjáról szóló kiadványában az építési év és a formai alakítás szerint négy típusba sorolja az énlaki házakat, mi egyenlőre még nem kategorizálnánk a felmért épületeket.
Az elülső „ház” (tiszta szoba) legtöbbször fűtetlen. A hátulsó „ház” (lakószoba) a ház hosszoldalának közepén feltáruló konyhán keresztül közelíthető meg, mely helyiség mai állapotában fellelhető módon már legtöbbször két részre oszlik: „füstös” konyhára és füstmentes pitvarra. A kettő közé a szabadkémény füstmentességet biztosító szemöldökgerendája ereszkedik le. Természetesen a füstelvezető rendszer fejlődésével a „füstös” konyhatér megszűnik és helyét felváltja a kéménnyel bíró konyha. A kémény napjainkra a legtöbb helyen már épített, de korábban szikravetővel, majd kályhacsövön át érkezett a füst a hiúba. Télen a kenyeret bent sütik, de nyaranta, hogy az épület ne melegedjen túl a kinti sütőházban végzik ezt a munkát. Fűtőberendezésként az Erdélyben ismert változatok közül a lábra állított cserepes kályha és a csikótűzhely vált ismertté az eddig felmérések során. Eddig ismeretlen elrendezési mód volt számunkra, ahogy a csikótűzhely a lakótér és a konyha falán ütött nyíláson keresztül elülső lábaival a konyhába, hátulsó lábaival a szobában találta meg a helyét.
Épületszerkezetek, anyagok és technológiák
A lakóépületek legtöbbje, lévén, hogy lejtős terepre lett telepítve egy terméskő lábazatra épül, mely alépítmény félig a földbe süllyesztve egyben a pince szerepét is betölti. E pince olykor a tárolás és feldolgozás területe, de vannak házak, ahol nyári konyhaként is üzemel.
Az énlakai házak eddig felmért felépítményi szerkezetei 95%-ban faanyagúak voltak. A faanyagú falszerkezetek körében azonban több különböző típus találtunk. Az egyik ilyen típus a rakófás, boronafalas falszerkezet, melynek kialakításában egyszerre van jelen a településen a gömbfából és a bárdolt-fűrészelt gerendából való építkezés. A gömbfás megoldásnál a gerendavégek lapolással kapaszkodnak egymásba és túlnyúlnak a sarkon, míg a fűrészelt gerendás megoldásnál a sarkok átfordulnak és fecskefarkú kötésben kerülnek egymásra a gerendák. A talpgerendák és a mestergerendák nagyrészt tölgy, ill. cserefából vannak, mert keményfaként ennek volt a legnagyobb az ellenállása a rovarok és férgek ellen, míg vízfelvevő képessége a legkisebb. A többi faelem az Erdély területét nagyrészt jellemző fenyőfából készült.
A másik faszerkezetű faltípus ami felméréseink során feltárásra került a zsilipelt rendszerű kialakítás. Ez a megoldás már annak a korszaknak a technológiája, ahol az építők nehezebben jutnak egységes keresztmetszetű, jó minőségű hosszú faanyaghoz, ezért a falszerkezet több oszlopból áll, melyek közét zsilipekkel telítik. A szerkezet még most is 100%-ban fa, de jóval kisebb szerkezeti anyagok is elégségesek. A szerkezeti megoldás lényege, hogy a felmenő szerkezetként működő faoszlopok keresztmetszeti kialakítása olyan, hogy minden csatlakozó oldalról egy nut van belevésve, melybe zsilipszerűen beleeresztett deszkák, vagy gerendák képezik a falszerkezet anyagát. Ez az építési mód az asztalos szerkezeteken, a fahombároknál és ládáknál is megfigyelhető.
A nagyobb fesztávú épületeknél a tér áthidalását segítendő, mestergerendákat alkalmaztak, melynek anyaga szintén tölgy, hogy a ránehezedő nagy súlyokat képes legyen megtartani. Itt említeném meg a népi hagyományok ezen szerkezeti elemen megjelenő finom egyediségét, mely a gerenda oldalára vésettő építési évszám, építők monogramja ill., gyakran növényi motívumok formájában mutatkozik meg, s lesz a ház belső terének büszkesége.
Érdekes módon az előző kettőtől eltérő faanyagú falszerkezettel csak ritkán találkoztunk. Egy-egy melléképület oromzati fala csak a tetőszerkezetbe ékelt falváz-oszlopokból és azokat takaró deszkázatból állt, de sövényfalas megoldást a néhol elszórt kerítéseken kívül csak néhány melléképületen és a csapott oromzatú házak konyt alatti oromfalán találtunk. Ezen fejlődéstörténeti űr, mely a száz százalékban fa és az égetett agyagkerámia falak között más tájegységekben még számtalan változatú falszerkezeteket sorakoztatja fel,talán az lehet az oka, hogy az 1950-es évektől (mikor az erdélyi ember már nem jut olyan szabadon fához, mint annak előtte) a falu gazdasági állapota nem teszi lehetővé, ill. szükségessé új házak építését. Így nem kerülnek kialakításra a kevesebb minőségi faanyag igénnyel bíró talpgerendás-vázas falszerkezetek.
A falszerkezeteket kívülről és belülről is vagy a bárd segítségével pikkelyesítik fel, vagy és ez az elterjedtebb 45 fokos léceséssel borítják, hogy az erre felhordott vályogtapasztás tudjon mibe kapaszkodni. érdemes megemlíteni, hogy a népi építészet nagyrészt természetes szerves és szervetlen anyagokat használ. Így ezek általában növényi eredetű, fa, nád, rozsszalma és más lágyszárú növények. Állati eredetű adalékot például a vályogtapasztás, vagy vályogvakolat összetartásának erősítése és a repedések áthidalása végett alkalmaznak. Ilyen anyag a lószőr. A föld -és vályogfalak építéséhez szükséges alapanyag a falu szélében vagy a telek
Minták,
végében kitermelt agyagos föld vagy sár, melynek összetevői a lehetőségek (helyszíni adottságok) függvényében agyag, homok, márga, más-más arányú keveréke. Mesterséges építőanyagokként a meszet, ill. az égetett agyagtéglát említeném meg. Fémet viszonylag kis mennyiségben és csak későn, a XX. század első harmadától használtak, például az ajtók - kapuk fordulópántjainál, vagy az ebben a korszakban már előszeretettel használt ácskapcsoknál.
A népi építészet emlékeink legfejlettebb falazási rendszere az égetett téglafal. Elterjedése a kisebb téglaégetőkön keresztül történt e vidéken. Viszonylag kevés ilyen emlékünk van Énlakán. A téglafalazatok nyílásáthidalásai részben a téglából rakott egyenes téglaboltívekkel, részben fagerendákkal megoldottak.
Födémszerkezetek tekintetében az énlaki épületek meglehetősen hasonlóak. A feltárt szerkezetek általánosan vagy csak felülről, vagy alulról és felülről borított gerendafödémek. A csak fölül borított gerendáknál a deszkaborítás alulról látszik, így az gyalult felülettel bír. A deszkákat egymásra takarással ültetik a gerendára, hogy a felette lévő agyagtapasztás ne hullhasson le. A duplaborításúnál a menynyezet alját stukatúr borítja, míg tetején, az egymásra lapolt deszkák fölött agyagos földtapasztás van. Ezzel a megoldással mindkét oldalról védetté válik a tűzveszélytől. A stukatúr általában a deszkákra rögzített nádszövetből készül, melyet alulról saraznak.
Bár maga a tető külső formai megjelenése általában kontyolt, vagy csonkakontyos nyeregtető, az alatta húzódó fedélszerkezet gyakorta különbözik. Megesik olykor az is, hogy egy épületen belül, a különböző időkben megvalósult épületrészek másfajta szerkezeti felépítést kapnak. Ilyenfajta változatosságot eredményezhet egy korábbi szabadkéményes konyha feletti tetőszerkezet képe, ha az egy tűzeset végett újjáépítésre szorult. Ide tartoznak a tornáctoldások következtében létrejövő tetőátalakítások is, melyekkel az addig szimmetrikus tetőforma egy oldalsó bővítést kap. A kutatásaink során fellelt tetőszerkezetek közül a legelterjedtebb típusok az üres, a torokgerendás és az állószékes fedélszéket nevezhetjük meg. Ez utóbbi két állószékes változata, főként a nagyobb alátámasztási fesztávot igénylő, polgáribb megjelenésű lakóépületeknél, valamint a csűröknél, pajtáknál és istállóknál került alkalmazásra. A fedélszékekhez használt faanyag nagyrészt fenyő, míg a tető égetett agyag cserép. Énlakán fazsindely fedéssel nem találkoztunk, bár korábban nagy valószínűséggel az volt a jellemző héjalási anyag.
A melléképületek témakörének feldolgozása egy külön könyvet is megérdemelne, éppen ezért csak előzetesként egy pár képi illusztrációval mutatjuk be azt a gazdag építészeti kincset, melyet Énlaka területén találtunk. Az egyik legmagasabb rangú, a faluképet jelentősen meghatározó épület a szinte minden porta esetében meglévő háromosztatú csűr. Kialakítása szinte minden esetben hasonlatos, de napjaink használatában a három osztat - pajta csűrköze / pajta - már gyakorta más funkciót kap. Az épület legtöbb esetben boronafalas kialakítású, de úgy ahogy a házaknál is az „újabbak” között már vannak zsilipelt falúak is. Elhelyezkedése az elülső lakóudvar és a hátulsó veteményeskert közötti. A középső szekciója szekérrel is átjárható, azaz nagy kapuval nyit mindkét irányba. Itt talált helyet betakarításkor a cséplés, hogy aztán a magvaitól megfosztott kalász felkerüljön a hármas osztat két oldalsó szegmensének tetőterébe, az udorba. Az oldalsók terek egyike az istálló, míg másik fele raktár, vagy ól funkciót tölt be. Az állatok etetése a középső rész oladfalaiba illesztett vályukapukon keresztül történik.
A csűr lakóudvar felőli kapujának kialakításában még több helyütt az eredeti míves kapufára lelhetünk, melynek díszei oldalra mutató rovással nap, vagy virágmintát mutatnak. A csűr fedélszéke asszimetrikus kialakítású és két oldalsó szegmensében, a kaput körülölve, a lakóudvar irányába hosszú túllógással és íves végződésű gerendákkal bír. Ez az ereszalja gyakran a termelési folyamatok udvarhoz kötött ré-
szének ad egy fedett, védett teret, de több esetben mértünk fel arra is példát, hogy eme fedett tér alá ékelődött be az udvari árnyékszék. Mindezek mellett a magasba emelkedő roppant tető tömegét szinte templomként ünnepli az udvar népe és a köré rendeződő kisebb építmények.
Az épület tetejét cseréppel fedték. A falumegújító program során Albert Homonnai Márton az eredetivel megegyező Baconban gyártott cserepeket igyekszik minden csűrre tetetni. A tetők héjalása egy, vagy kétrétegű. Az Énlakai csűrök fejlődéstörténete viszonylag kevés változást mutat az utúbbi két évszázadban. Az egyetlen, ami feltűnő változást jelent, hogy az 50-es évektől helyenként a falaknál már megjelenik a tégla, mint alapanyag.
A Sütőházak szintén a székely porta fontos elemei. A nyári nagy melegben a háziasszony nem használja a lakóház konyháját, nehogy túlmelegedjen a ház. A gyakorta árnyékos lugassal megtoldott gerendafalas sütőházban vagy szabadon álló boglyas kemence, vagy a falhoz toldott sütőkemence van. Ebben az esetben a fal
a kemence környezetében téglára van cserélve, elkerülendő a tűzkár lehetőségét.
Továbbfejlesztett változat, ha a kemence a sütűházból is kiszorul és annak hátsóoldalára tapad úgy, hogy egy félnyereg fedést kap. A kemence hozzáférése ebben az esetben is a sütőházban van, amit immár nyári konyhaként használnak.
További építmények még a csűr hátsó kertjében a négy lábra állított szénatároló szín, ill a nagy állatok itatására szolgáló gémes kút. Az elülső udvar részeként zsilipelt falú lábasjószág ólak és kerekes kút talál még magának helyet.
Fedeles kötött nagykapuk (balra) Iskola, Koronka Attila portája,Cinterem Iskolakapu rajza
Fedeles kiskapuk (jobbra)
Énlaki kapuk
A székelyföldi nagy, fedeles kötött kapuk Énlakán csak kis létszámban vannak jelen. Legszebb példái az iskola kapuja, mely 1845-ben Bíró József gondnoksága alatt készült, a templomhoz felvezető cinterem kapu, melyet 1947-ben az Énlaki Unitárius Egyházközség Pálfi Mihály gondnoksága alatt állíttatott és az 1950-ben Vas Miklós és Gáspár Ida által készíttetett kapu, mely ma Koronka Attila portáján köszönti az érkezőket. Kiskapu feletti tükrében két bika az udvarban korábban tartott tenyészállatokat mutatja, míg a galambok a békét szimbolizálják. Énlakára sokkal jellemzőbb a kis fedeles gyalogkapu, melynek számtalan változata lelhető fel a faluban. Mintázata visszafogott. Legtöbbször rozettás díszítettséggel, mely vagy vésve, vagy domborítva van. A falumegújító programban ezt a kaputípust próbálják azon porták esetében rekonstruálni, ahol az iparosítás elérte a telek bejáratát és eltűntette a hagyományos kapuzatot. Érdekes kis kitérőként hat a faluban fellelhető faragott - festett kőoszlopos fedeles kapu, ill. a lakóházzal egybeépült vakolt tégla kapuzat.
A házak többségében háromsejtesek. A konyhából, vagy a tornác belépőjéből nyílnak a szobák, melyek nem ritkán a konyhából leválasztott, vagy a szoba mellé később felhúzott kamrával is rendelkeznek. A sorrend lakószoba - konyha – nagyház, vagy konyha - lakószoba - nagyház. Megfigyelhető egyéb helységek, objektumok a lakószoba felől történő hozzátoldása, mint a szapuló ház (Jánosi Berta), vagy kemence. A nyári konyha vagy sütő ház, kemence, és természetesen a gazdasági épületek külön voltak. Jellemzően a ház udvara kövezett volt a csűrig mindenképpen. Ma legtöbb helyen már ezt vastagobb fű, vagy gyep borítja, ám régebben a keskeny vasalt szekérkerék leült a sárban a takarmány nyomása alatt, ezért is volt indokolt az udvar lekövezése. Ezzel kapcsolatosan sikerült gyűjteni néhány folklór
emléket is: „Szemetes ház vendéget vár, tiszta ház senkit sem vár” Berta néni, Szász u 16. „pázsitos udvaron terem a szegénység, üres kamrában kopogtat az éhség”
A házak egy része korábban ott álló épületek helyére épült, annak sokszor alapanyagait felhasználva (gerendák, ajtók, zárak, csempék), egymás alaprajzait átvágják. Volt olyan 18. századi épület (1770), amelyből még fel lehetett használni anyagokat a 19. század végi építkezés során, így az épületekben a korábbi anyagok megmaradtak, ám a beépítés módja, vagy formája (pl. ajtóknál legyalulás kamraajtó, stb. ... nem. Külön figyelmet érdemelnek a datálást segítő évszámmal ellátott gerendák, de meg kell győződni, hogy „in situ”, vagy másodlagos felhasználású és utólagosan beépített faanyagról van e szó.
A falak szerkezete boronafal, amelyet borzoltak (Veres) vagy felléceztek annak érdekében, hogy a faszerkezetet később be tudják tapasztani. A boronafal anyagának kiválasztásánál fő tartószerkezetként kizárólag a keményfa jött szóba, csakúgy, mint a talpas házak kőalapra fekvő talpgerendái vagy a tetőszerkezet fő teherviselő gerendái esetében. A többi fa lehetett fenyőből. A faanyagot karácsonykor vágták ki még bőven a levélserkenés előtt, a fa mikor a fának lelassul a nedv áramlása, mikor áll benne a „mezge”, mert így kevesebb kártevő támadta meg feldolgozás után. A kőanyag a határból, valamint a római kori castellumból származott. A padló kivétel nélkül fapadló, amelyet korábban négyzet keresztmetszetű facsappal fogtak fel, csak később használtak vasszeget, amely viszont egyesek szerint már rosszabb volt, hiszen rozsdált, nem tudott olyan homogén rendszerré válni, mint a facsapos (faszeges) megoldás. A lakatlan, vagy felújításra váró házaknál jellemzően a kőalap, a legtöbbször a pince falait is jelentő kőfalazás csúszik, vagy süllyed meg, így
a szobák padlójának síkja megtörik, néha, magának az szobaajtóknak a szorulását okozva ezzel. Az viszont, hogy az erőhatások ellenére sem szakadnak ki rögzítési pontjaikból, hanem együtt hajlanak a megomló szerkezettel, bizonyítja a kiváló padozási technikát.
A pincék eredetileg terménytarolásra szolgáltak, és az udvar terepviszonyainak megfelelően az első ház, vagy az első ház és konyha alá is bekúsztak. Egy, vagy két pince is lehet, az udvarra nyíló ajtóval, vagy egybenyílóan, egy bejárattal. Többször hallani, hogy lakhatásra is alkalmassá tették. Jellemzően tégla, terméskő vegyes falazatúak, világító/szellőző ablakkal/réssel ellátva, amelynek lezárása falap, vagy üveg. Amennyiben terménytárolásra szolgáltak, speciális tárolók, mint az ászok, szuszékok, kosarak, ritkábban ládák voltak megtalálhatóak bennük. A pincék szolgáltak szintén a rejtekhelyek, valamint háborús depók kialakítására. Az esetek egy részében egy kisebb részt leválasztottak, környező és korábbi fázisú falanyagnak építési technikájával megfelelő technikával, és egy billenccsel lehetett lejuttatni a terményt, vagy lejutnia helységbe a fölötte lévő szobából. Szintén ezen a helyek szolgálták a jobb időket váró kitüntetések, tárgyak stb..., elrejtését a kommunizmus alatt.
A padlások kialakítása a terménytárolást is szolgálta. A szálas terméseket szárítani ömlesztetten a padlóra borítva és szétterítve tudták. A szemes takarmányok tárolására szolgáltak a ládák, szuszékok. A padlás volt a helye a füstölésnek is. A füstölés nem csak a disznótoros hústermékeinek tartósítására hasznosult, mellékesen a padlástérben szabadon kavargó füst a gerendák tartósításában és fa természetes kártevőinek (gombák, ízeltlábúak) visszaszorításában, távol tartásában is jelentős szerepe volt. Egyértelmű a tapasztalás azt illetően, hogy a kéménnyel ellátott, vagy új építésű épületek már nem védettek a kártevők ellen, hiába a kezelés, valamint hogy az elhagyottan álló, egykori füstös házak gerendaanyaga a használatlanság ellenére is korukhoz viszonyítva sokkal jobb állapotban vannak, mint kortársaiké.
A tüzelőtípusok közül az emlékezetben máig megmaradt a cserepes, kandalló típusú, nyílt tüzelő, amit etettek, nagyobb rönk fákat tolva lassan oldalról a tűztérbe.
A tűztér fölött a füstfogó palást, melyből a padlástérbe átnyúló síp vezette a füstöt a tetősík alá, ahol a szikrafogó (lemez, később egyszerű könyökcső) elhagyása után szabadon gomolygott, majd a zsindelyközökön, füstlyukon, vagy a giber-en (Gieber) keresztül a szabadba távozott. A csikókályha azaz „csikó” jellemzően a
konyha – lakószoba fűtésére szolgált, a közös fal áttörésével mind a két helységet fűtötte, viszont a szobába már nem füstölt, csak hőt adott le. A közös fal áttörésénél vigyáztak arra, hogy elég hely legyen a kályhatest és a áttörés pereme között, hiszen a tapasztás alatt a faanyag gyulladással fenyegetett. Sok visszaemlékezés van arról, hogy a cserepes lebontásakor a faanyagon fojtott égés nyomaira bukkantak, és a csikó fölötti falrész gerendái is szenesek voltak több esetben. A faanyagot cseréppel, a padlót cseréppel vagy fémlappal védték a hő vagy kieső szikra ellen. Mívesebb példája, és a régi tüzelők – cserepesek – emlékét idézi.
Az 1950-70 es évektől jöttek használatba a csikókályhák, később az épített cserépkályhák, amelyből szintén a padlástérbe került az égéstermék, azzal az újítással, hogy egy, a síp keresztmetszetét szabályozó lappal tudták a füst áramlását és mennyiségét befolyásolni. Ezt, a házaknál végzett vágások meglétéig a kémények megépítésének fázisában is folytatták, a füstölés biztosítása miatt. A házhoz természetesen féltető alá épített vagy tapasztott kemence, és sütőház is tartozott, amelynek szép példáját láthattuk a faluban.
A lakószoba és főleg a konyha magán viseli a tüzelés és a hőhatás nyomát, egyenletesen, a teljes területen sötétebbek a gerendák, mint a vele egyidős, de mindennapi lakhatásra nem, vagy csak ritkán használt első házban. Megemlítendő, hogy életminőséget jelentősen befolyásoló hatásoktól – szobában gomolygó füst, könnyezés, légúti betegségek stb. nem tesznek említést, ami a síp – rendszerű és a laza záródású és nagy felületű zsindelyezésnek, és az így kialakult huzatnak tudható be.
A házak helységeinek általános szemléltetése
A ház a tudatban Énlakán is önálló, szerves egységekre oszlik, nem létezik homogén élettér, hanem funkciói szerint elkülönülő, a gazdasági - termelési ciklusokhoz, az emberi élet fordulópontjaihoz, az ünnepekhez, és a mindennapi munkafolyamatokhoz, valamint élettevékenységekhez kapcsolódnak. A ház „rendtartása”, azaz a helyhasználata, és a használatának módozatai kötöttek.
A tornác vagy a ház utcai homlokzatánál és onnan jobbra- balra U alakban öleli át a házat, vagy körbefutó. Időnként a mellvédet bedeszkázták, hogy védje a házat.
A tornác a karbantartást is szolgálta, néha átmeneti tárolásra is használták (bútorok tárolására például ravatal állítás esetén). Van adat arra is, hogy a kis méretű karácsonyfát is itt állították fel és innen vitték be a szobába, az asztalra állítva. A konyha felöli részen a mellvédet áttörheti a lappancs, a gabonaberakó ajtó.
A konyha
A konyha főbb funkciói a család nagyságától és az együtt élő generációk számától függött. A konyha az étel készítésén, a tüzelés biztosításán kívül a fentiek, valamint
saját adottságaitól függően (terület, kapcsolódása a lakó szobához) az étkezés, alvás és a kenderfeldolgozás - szőttes készítés munkafolyamatainak is helyet adott.
A tüzelésről röviden fentiekben szóltam. Az idősek aludtak itt (déd és nagyszülők), néha alkalmi alvóhelyek – dikó, kanapé – biztosította a fekvési lehetőséget. Az erősebb fiatal fiuk az udorban háltak a szolgával együtt, aki a családdal evett általában.
A konyhában és a lakószobában sokszor látható a vetőszeg nyoma. A vetőszeg a fonal előállításának nélkülözhetetlen eszköze, a gerenda oldalára erősítették fel, ritkábban fúrtak ezért ebbe bele.
Az osztováta is itt volt felállítva, ha a hely engedte. Mindkettő női munka a téli munkafolyamatok közé tartozott, ezért szükséges volt biztosítani a megfelelő világítást, amit a korban petróleum és (azbeszt hálós) gázlámpával oldottak meg. Ennek maradandó nyomai is lehetnek, hiszen a fogdosáshoz is szükség volt jó fényviszonyokra, ezért a gerendákba kampókat vertek, amelyekre a szövőszék fölé akasztották a lámpát.
A lakószoba
Berendezése (belső szoba, hátsó szoba, lakóház) a polgárosult bútordarabokon át a helyben, környező falvakban készült darabokig bezárólag változatosan bukkannak fel. A bútorok elhelyezése követi a szokást. A szekrények, ágyak, ládák a fal mellett, míg az asztal, ha van, akkor a szoba közepén foglal helyet. Amennyiben szőnyeget használnak, a környékről való, vagy helyi. A fal mellett elhelyezett ormos ágyak ma még jelzésszerűen felvetettek, de fellelhető az általam bejárt, lakott házakban még a szokás, akkor is, ha már kanapé van a lakószobában. A korábbi, helyben, főleg az ismerősök, szülők által készített (ácsolt, faragott) bútorok vannak jelen. Helyük állapotuknak megfelelő. A jó állapotú darab a konyha vagy a lakószoba berendezési részét képezi, a felújításra szoruló darabok a tisztaszobába kerülnek amíg esztétikailag megfelelő állapotban vannak és kártevő sem támadta meg, utána a csűrbe, padlásra vagy egyéb melléképületbe tartják ezeket, ám sokszor igen csekély pénzért lesznek a régiségkereskedők zsákmányai, akik felújítva a városokban, még inkább külföldön értékesítik őket tovább. Sajnos rengeteg szőttesre is ugyanez vonatkozik… Itt szintén szőttek, és itt tartották a „kórust” is. Ha több vendég volt szintén itt ettek a lakóházban.
Az alvásnak rendje volt. Az azonos nemű fiatal gyerekek egy ágyban aludtak, a párok is. Az idősebbek, az azonos nemű legények és leányok külön. Ugyan úgy rend volt az evésnél is. A családfő helye volt állandó, a többieké ha igazán ragaszkodtak
a hagyományokhoz a fia(i) tőle jobbra, a gyerekek külön asztalnál ettek, a nők meg főzéskor csipegettek legtöbbször. Ez már összemosódott, csak a családfő helye volt állandó, és a vasárnapi étkezésen kívül nem is tudott együtt enni a család a gazdaság fenntartása miatt.
Az első ház, azaz tisztaszoba Máig megőrizte jelentőségét. Korábban csak kivételes események során használták, és a nyári látogatásokkor adták át a megbecsült vendégnek. A téli használat csak abban az egynéhány esetben volt lehetséges, ha rendelkezett fűtéssel, amire csekély számban, de van példa – jellemzően utólagos beépítéssel, vagy mobil olajkályhával.
A szobára jellemző, hogy mind berendezését, mind a benne használt díszeket, képeket a család használta abban a szimbolikus kommunikációs térben, ami egyik eszköze volt a folklóron át a tárgyalkotó népművészetig az önkifejezésnek, szimbolikus kommunikációnak. Ennek szemléletesebb és direktebb, talán a román politikai rendőrség ingerküszöbét is elérő eszközei a szent képek, a történelmi Magyarország díszítette alkotások, vagy egy egyszerű, csonka magyarországi relikvia, esetleg a „magyar időkből” származó olvasókönyv, propaganda kiadvány, egyes részletének bekeretezett, vagy egyéb módon a központba helyezett és így kiemelt jelentőségűvé tett darabja. Ugyan úgy, mint a nemzeti érzelmű, nemzeti szimbólumokat tartalmazó vallásos feliratú falvédők, magyar egyenruhás katona fotók stb.
Azonos terek - változó funkciók
A következő pár sorban példákat hoznék az emberi élet fordulópontjai és jeles napok ház és térhasználatára.
Ravatalozás A lakószobában, a belső szobában állították fel – „ahol ő született és nőtt fel ott tiszteljék meg, búcsúzzanak tőle” (Veres). Valószínű ez az oka hogy illemszoba, vagy megtisztelő szobaként is említik néha a beszélgetés alatt, nem pedig a fogalmi körülírás. A villany éjjel nappal égett, három napon keresztül tartott a virrasztás.
Ilyenkor a bútorokat kihordták a tornácra, körbe a fal mellé lócákat tettek, a koporsó mellé székeket. A falra, vagy a fal mellé állítva koszorúkat, néha pedig a református egyházi közösség bocsájtott rendelkezésre állványt, amire feltették a koszorúkat. Az ablakokat az egyháztól kapott vastagabb fekete (himes) anyaggal takarták le, vékonyabb fekete kendőkkel pedig a tükröt (tükröket). A koszorúknak és a drapériáknak kampókat vertek be a házak falába. Egy házban 3-7 ravatalra emlékeznek átlagban.
A koporsó legtöbbször a ház hosszanti tengelyének megfelelően, ritkán arra merőlegesen (Annus néniéknél) helyezkedett el. Érdekes és a néphittel összeegyeztethető, hogy ilyenkor a ravatal fordítva volt tájolva éppen 180° fokkal, tehát a templom körüli „keletelős” temetővel ellentétben itt a koponya volt keletnek nem a láb.
A temetőben a halott lába, tehát a tekintete van keletnek, a felkelő napot „nézi”.
A jelenség igen régi, és elterjedt. A fordítottság magyarázata is a régmúltra nyúlik vissza, valamint arra a képzetre, hogy a siratás alatt még egy átmeneti fázisban van a halott. Föntiekre megerősített példák utalnak az adatközlőimtől, miszerint ennek a rítuselemnek a fontosságát még a ház tájolása sem befolyásolta.
A három nap alatt folyamatos világosság – később villannyal - és éneklés volt korábban a jellemző, majd az utóbbi időkben, csak hajnali 01-03-ig voltak egyszerre többen mellette de a lámpát akkor is égették, és felváltva legalább a hozzátartozók közül volt valaki az elhunyttal. A válaszadók tisztában vannak a miértekkel is „A viszszaemlékezés megerősítése” „Három fájdalmi nap”, „Fel kell dolgozni és elengedni” Sokszor kiderül, hogy a mai „hidegház”, - amiben e sorok megírásáig csak pár embert ravataloztak fel, hiszen a legutóbbi időkig a házaknál volt a ravatal sokak szemében embertelen, hiszen éppen az elbúcsúzás nincs meg, ami annyira fontos volt pszichológiai szempontból is.
A ravatal állítására a nagyházból is van – kevesebb – példa (Berta néni), egy 17 hónaposan elhunyt gyereket ott virrasztották.
Lánykérés
A keresztapát a nagyházban fogadták. A menyasszony a nagyházban öltözött át. Az egyik legfontosabb társadalmi esemény, a kórus volt, ami a fonó megfelelője. A fiúk,a nem túl kellemes durgázást játszották szintén a szobában. Locsolás a lakóházban, a konyhában, vagy az udvaron volt.
Szülés
Az 1950-60-as évektől már korházban szültek, addig természetesen otthon. A bába házhoz ment, többen is segédkeztek ilyenkor, ügyeltek arra, hogy ne erőltesse meg magát később sem a kismama. Így a szülésen kívül még hetekig látogatták, ha módja volt a fekvésre. Szülni az arra alkalmas helyet választották, volt konyhában, a lakószobában, de akár a nagyházban is.
Felmért porták térképe Énlaka 2012-17
Építészeti és néprajzi értékmentő felmérések
A több mint 100 éves, eredeti szépségükben fennmaradt portákon található épületek és építmények felmérése során nemcsak az értékmegőrző rajzi és fotós dokumentáció készül el, hanem az építészeti rekonstrukciós munkákhoz szükséges roncsolás mentes hibafeltárások is megvalósulnak. A porták felmérésénél különös hangsúlyt fektettünk az ingatlan évszázados gazdasági változások következtében kialakult átrendeződéseire, a funkcionális egységek végső (jelenlegi) kialakult formájának rögzítésére és összevetésére a múltbéli használattal. A felmérési munkák szakmai vezetését dr. Kondor Tamás, dr. Rétfalvi Donát és dr. Veres Gábor egyetemi docensek látják el, munkánk fő törzsét azonban a helyi lakosok támogatása, otthont nyújtó nyílt szeretete, beszélgetéseink közvetlensége adta.
A táborok örökségvédelmi munkáját minden évben egy szabadegyetemi előadássorozattal egészítjük ki, ahol erdélyi építészek, tájépítészek a Limes Daciai védvonalán kutató régészek és a csapatunkat kísérő kutatók, doktoranduszok tartanak előadásokat.
1965-ben épült Vas Árpád szülőháza, melyben jelenleg ketten élnek. A jelenlegi veteményes kert helyén állt a szülei háza. Az 1960-as évek végén lebontották a veszszőből font, romos állapotú házat, melyet nagyapjának szülei építettek. Nagyszüleinek 4 gyermekkel laktak a régi házban, mely gerenda vázas volt, a gerendák közé szőlővesszőt fontak. A csorda által megtaposott polyvából és sárból tapaszt készítettek, majd kalákában azzal tapasztották be a falakat kívül-belül. A csűrt Vas Árpád nagyapja vette Korondon, szekérrel szállították át Énlakára, itt újra felépítették. A szénatárolót 1965-ben hozták át Raffai Mária szülőházából. Vas Árpád édesapja orosz fogságban halt meg, így a gazdaság a 13 éves fiúra maradt. Teheneket, juhokat, disznókat tartottak, két éve nem tartanak mást, csak 1 disznót és csirkéket. Jelenleg a konyhát használják legtöbbet, itt is alszanak. A tisztaszoba a konyhából és a tornácról is megközelíthető. A füstöt már a ház építésekor kivezették a tetőtérből, de füstölés céljából a kéményen egy kis ajtó van, ahol egy könyöksíp segítségével viszsza tudják tartani a füstöt.
Lapos utca 126. Vass Árpád portája
A jelenlegi lakóház 1935-ben épült. Állandó lakója a múltban 7 fő volt (4 generáció). Jelenleg csak időszakosan lakott. A melléképületek (gabonás, árnyékalja, juh, disznópajta) 1925-ben épült, a csűrös pajta 1965ben lett újraépítve, az eredeti formájában. A beépítés jellege zárt udvar, a lakóház az utcától hátrafelé, hosszanti irányban van. A kapuval szemben csűrös istálló található. Lakóházzal szemben helyezkedik el a régi nyári konyha. Az udvart körbe építmények határolják. Lakóházzal szemben két épület helyezkedik el: gabonás(tároló), udvarra nyitott árnyékalja (szekerek számára). Mellette juhpajta és disznópajta áll. Disznópajta felett tyúkülő helyezkedik el. Kollektivizálás előtti állatállomány: tehén 2 db, növendék borjú 2 db, ló 2 db, ménló 1 db, juh 20-25 db, liba 5-6 db, tyúk 30-40 db, csirke 50-60 db. A múltban a család termesztett búzát, kukoricát, zabot, árpát, kendert, pityókát és lent. A lent kizárólag eladásra termesztették, a kendert házi használatra, ruházat és díszítő szőttesek készítésére. A szőttest maguk készítették, hímezték.
A háznak két építési periódusa volt. Az első a Balint Mihály (1936-) nagyapja Albert Izsák által épített forma 1850-1930-ig állt fent. Ebben a periódusban csak két szoba volt, alatta a szobáknak megfelelően a pincék. Konyha nem volt. Ebben az időben a cserepes volt a tüzelő a visszaemlékezés szerint „drappos alapon kék minta volt, mint Keresztúron a múzeumban”. A második periódusban a lakószobából leválasztottak egy kis részt ebből alakították ki a konyhát 1932 után. A ház eredetileg ereszes volt, amit kihoztak egy ajtóval. Ekkor választották le a konyhát is. Öt ember lakott benne egyszerre. 1960ban vezették be a vizet, de WC, sem fürdő nem épült. 1964-ben építették fel az eredeti házzal szemben az udvar utcafrontján azt a házat amiben laknak ma is. 2000-ig, édesanyja haláláig használták a régi épületet. 2004-ben a falumegújítás során új tornácot kapott.
Beépítés jellege zárt udvar. Kaputól balra helyezkedik el a lakóház, kaputól jobbra pedig a csűrös pajta. Mindkettő utcafronti épület. A udvar további épületei a sütőnek nevezett nyári konyha, külső sütő kemencével, mellette a régi kovácsműhely, disznóól, csűrös pajta, előtte tyúkülő.
Lakóház: konyha, melyből nyílik a kamara, a kamarából pedig feljáró a padlásra ahol nem tárol semmit. Sütő: nyári konyhával egyben, sütőből feljáró a padlástérre. Ezen a padláson tárolja a kukoricát, hagymát. Ma is használatban van, benne 60-70-es évekbeli sparhelt szerű főzőkályha van, fűtésre is használatos. Gerendás mennyezetű, melyet apróbb tárgyak felakasztására, tárolására is használnak. Lakótér: 2 szoba, belső a tiszta szoba, érintetlen a férj halála óta. Ebben a szobában fűtés nincs, nem is volt soha, ezért a gerenda tiszta, jó állapotú. A bútorok eredetiek, helyüket soha nem változtatták. A szobában gerenda, melyet Anna néni „soda”-s vízzel tisztít. A gerenda eredetileg feliratos, de a tisztítás során a „soda” a feliratot nagy részt lemarta. A falak egyszerű kék színre festettek.
Vár utca 140.
Fülöp Anna portája, kezelő Jánosi Jenő
Az utcára merőleges lakóház az első világháború alatt épült, 1912-ben. A házat a nagyszülők építették, egy régi ház helyére, ami tejes egészében el lett bontva. Ma boronafalas a ház. Konyha, kamra, két szoba, egy külső és egy belső tisztaszoba. Régen öten laktak a házban, a nagyapa, nagyanya, édesapa, édesanya (Fülöp Anna lánytestvére) és Jánosi Jenő. A kapuval szemben a csűrös pajta áll. Alsó és felső istállóból áll a lovaknak és a teheneknek, középen van a nyitott szekérszín, vagy árnyékalja. A lakóházzal szemben, önálló építményként található a régi nyári konyha, a sütő. Régen a csűr „bütijénél” volt a disznóól, ma már nincsen meg, elbontották. Ezen a részen ma kukoricát termelnek. A csűr háta mögött volt a szín, melyben gabonát tároltak, itt történt a cséplés is. Később széna tárolására használták. A csűrben az udorba rakták fel a szénát, ahol ma is tárolják. A csűr mögött csűrkert található, ahol ma gyümölcsfák vannak. Régen mindig tartottak 2 db lovat, juhot, disznót, 3-4 tehenet, amihez tartozott fogat is. Az állatokat igáztatták.
Bálint Albert és felesége Erzsébet húsz éve vették meg a házat. Két lányuk van Klaudia és Eszter Erzsébet. Idősebb lányuk Magyarországon dolgozik, fiatalabb még otthon van. A házat egy idős nénitől vették, aki elköltözött később a faluból. A házat tudomásuk szerint már ő is vette. A ház korát sem tudták megmondani. Régi építésű, három osztatú, boronafalas, tornácos ház. A konyha eredetileg fallal ketté volt választva, aminek nyoma látszik is. Az elválasztott rész kamra volt. A konyhát újra két részre akarják választani, csak most a belső részt fürdőszobának akarják berendezni. A telek két részre van osztva. Az első udvaron egy nyárikonyha, két disznóól, tyúkól, nyúlketrec, fásszín, melyben van egy kemence és egy illemhely van. A kemencét hetente, általában szombatonként használják kenyérsütésre. A fásszínnel szemben, a ház mellett vannak az ólak és a ketrecek. A hátsó udvar gyümölcsös kertként van használva. A kert végében van a csűr, oldalasan elhelyezve. A két végében jobb oldalon lovak, bal oldalon juhok vannak.
A telken Bálint Margit, öccse Ferenc és fia Ervin laknak. A testvérek mindketten süketek, némák és vakok, a nő fia ép. A telket a család a 40-es években vásárolta. A háznál született a két testvér, akik még nagyjából nyolc éves korukig láttak. Margit és Ferenc Kolozsváron és Bukarestben járt kisegítő intézetekbe. Hazakerülésük óta otthon élnek és először öccsük, majd a Margit fia gondozta őket. A telek első felén levő ház internátusként működött eredetileg. Méreteiben akkor is megegyezett a jelenlegivel. A bal oldali helyiség a konyha, a középső és jobb oldali helyiséget szobának használják. Az ágyakon díszített ágyneműk vannak, melyeket a háziak készítettek. A konyhába spórral főznek. A ház mellett van egy kút és egy kő vályú, amit itatásra használnak. A telek első felében van egy 70-es években épült, két osztatú csűr és egy szín. A csűrben bal oldalt lovak és tehenek vannak, míg a jobb oldalon szénát tárolnak. A két testvér a ház környékét nem hagyja el, viszont a portán belül biztosan mozognak. Margit a házimunkát elvégzi és főz. Ferenc kaszál, fát vág és akár még a jószágokat is ellátja.
A Gálfi Mihály és felesége Gálfiné Bálint Anna laknak, akiket megismerkedésünk óta fogadott szüleinkként van szerencsénk tisztelni. Két lányuk Melinda és Mária nem élnek otthon. A háznak az építési idejét és első lakóinak nevét a kapufélfára vésett évszámból és monogrammokból lehet megállapítani. A házat 1909-ben építette Bálint Domokos és Fülöp Lídia, akik nagyszülei voltak Anna néninek. A ház megépítése óta jelentős változásokon ment keresztül. A telek beépítése teljesen egyedi Énlaka környezetében. Az egymás után sorolt lakóház, nyári konyha, műhely, tároló, csűr, fás szín, kemencés egy kétszer hajlított keretes szerkezetet alkotnak. A csűr keresztben áll a telken és elválasztja a lakóudvart a hátsó veteményes kerttől. A lakóház régi építésű, öt osztatú tornácos ház. Az udvar ház melletti rész kerítéssel van elválasztva ahol kisebb díszkert van. A kapu stilizált mintákkal van díszítve. A ház mögötti nyári konyha a család nyári élettere. Innen minden elérhető, a műhely, a csűr, a kút és a kemence. Felügyelhetőek a szárnyasok.
Bálintné Lőrinczi Zsuzsanna Andrásfalváról jött feleségül Énlakára első férjéhez, aki leánygyermekük születése után meghalt. Második házasságából (Bálint Árpád) született két fia. A tisztaszoba gerendáját található felirat szerint 1895-re datált ház külsején néhány változtatás történt csak odaköltözése óta. A tornácra felvezető lépcsőt alakították át betonlépcsővé és szőlőt nem hagyták felérni a tornácig. A tornác farészét kicserélték az idő folyamán betonra. A ház három osztatú itt is, viszont az egyes részekbe kívülről lehet bejutni. A berendezést a család hozta mert az épület a megvételkor üres volt. A ház jelenleg nincs használva, mivel a hetvenes években egy nyári konyhát építettek a házzal szembe. Jelenleg ezt használja lakásként Zsuzsa néni. A nyári konyha mellett kút, kemence és egy kerek alakú kőasztal van. A hátsó udvaron disznóólak. Az udvar végében keresztben van a csűr. Jelenleg az istálló és ól rész tárolóként működik, mivel nincsenek már jószágok. Számtalan hagyományos gazdálkodási eszköz található a háznál.
A két porta egymással szemben helyezkedik el, valaha egy család, a Török-család tulajdonában volt. ma azonban két magyarországi családé, akik hétvégi házként használják. Török Simontól két fia, Ferenc és Sámuel vette át a portát, melyet halálukig laktak. A két család még gazdálkodott, állatokat tartott, gyümölcsöt termesztett, egyebek mellett almát, szilvát, meggyet, diót, s ezek különböző változatait. Az egyesített portának díszes, levélindás, faragott székelykapuját az új tulajdonosok csináltatták. A porta udvarán középen, a kapuval szemben áll a közös használatú csűrös pajta. A pajtával szemben található a gabonatároló. A 22. számú ház kőalapozású, zsilipelt falszerkezetű. A tornác mellvédlapjai indadíszes faragásúak. A tornácról külön ajtón közelíthető meg a konyha és a hálószoba. A ház négy helyiségből áll, egy konyhából és a mögötte lévő, szépen felújított fürdőszobából, valamint az ezek két oldalán lévő szobákból. A 23. számú tornácos ház ugyancsak hétvégi házként funkcionál. A szemközti házhoz hasonló nagyságú és elrendezésű épület azonban boronafalas szerkezetű.
A porta lakói Veres Vilhelm és Veresné Emma. Vilmos foglalkozása erdész. A porta már generációk óta a Veres családé. Régebben a családnak 23 hektárnyi területe volt, mely mára 16 hektárra csökkent. A területen bivalyt, lovat, 5-6 tehenet, tyúkot, ökröt is tartottak, míg manapság csak néhány tyúk, egy ló, és két juh van a portán. Az egyszerű, tölgyfából készült kötött fedeles kapun belépve jobb oldalon egy 400 éves kőalapzattal rendelkező tornácos házat pillanthatunk meg. A bejárati kapu bal oldalán található a régi gabonaraktár, vele szemben az istállós csűr. A padlással rendelkező csűrben szénát tárolnak, az istállóban egy lovat tartanak. A ház főbejárata mellett található a nyári konyha és a régi kemence. A nyári konyhában egy újabb típusú tűzhely, illetve egy régi csempekályha van. A ház alatt pince helyezkedik el, amelyben két boroshordót tárolnak. A tornácot súlyos vadszőlő árnyékolja, amelyen jézusvirágkövet és lestyánt szárítanak teának. A házba két úton lehet bejutni: a tornácon keresztül az első szobába, illetve egy kiskapun keresztül a konyhába.
A porta tulajdonosa, Kerestély Sándor jelenleg Székelyudvarhelyen lakik. A házat szülei vásárolták 1970-ben. Itt élt a család 2010-ig. Azóta nem lakják a házat. A bejárati kaput 1980-ban újraépítették. 2012-ben a Csíki Székely Múzeum közreműködésével a ház egy részénél a kőalapozást megújították. A bejárattól balra áll a kőalapra épített gerendaház. A tornácos háznak három helyisége van, középen a konyha, két oldalt pedig egy-egy szoba. Mindegyik helyiség deszkapadlós. A tisztaszobában régi bútorzat látható. A hagyományos ágy, asztal és a körülötte lévő faszékek mellett egy régi sötétbarnára festett szekrény, egy régi lóca áll. Itt kapott helyet egy régi Singer-féle csónakos varrógép is. A házhoz pince is tartozik, amelybe a tornác előtti virágoskertből lehet bejutni. A pince egyhelyiséges, vakablakában túrót, szalonnát és lekvárt tároltak. A házzal szemben áll a csűr. A háromosztatú téglaépület baloldali helyiségében juhok, középen széna és tyúkok, a jobb oldaliban tehenek voltak régen. A padláson is szénát, sarjút tároltak. A csűr mellett disznóól és egy nagyobb fatároló látható.
Raffai Károly apjától tanult zenélni, hegedűjét is tőle örökölte. Az énlaki együttesben kontrás volt. Az 1930-as évektől az 1970es évekig létezett a zenekar, majd Ambrus Vencel tűzoltóparancsnok kérésére átment a martonosi bandához prímásként zenélni. 1951-ben házasodott meg Tóth Irmával, majd ezután felesége szüleinek a házába, ebbe a portába költöztek, ahol Raffai Károly jelenleg is él fiával Árpáddal. A porta területére a napmotívumokkal faragott fedeles kapun át juthatunk. A gyalogkapu felett zsindelyes tetejű galambdúc található. A zárt udvar deszkakerítéssel van elkerítve. Balra egy kerekes kút áll. A kaputól jobbra a deszkalapokból épült nyári konyha épülete áll. A bejárattal szemben egy régi ágy van, ami fölött két oldalon falvédők találhatók. Ugyanilyen falvédőket a faluban több helyen is láttunk, s kiderült, hogy a mintát egymás között cserélték az asszonyok, azonban mindenki maga készítette el, így ezeket a darabokat Raffai Károly néhai felesége szőtte. Az ágy végében barna, kétajtós szekrény áll. Középen egy asztalt láttunk, körülötte székekkel. A bejárattól balra faragott lóca áll.
A falubeliek közös összefogással a harmincas évek végén építették ezt a házat közösségi épületnek, üzlethelyiségnek és orvosi rendelőnek. Jelenleg üzlet, tejátvevő, szavazóhelyiség, orvosi rendelő és internet állomás van benne. A hagyományos anyagú és szerkezetű épület emeletes. A kőből és téglából épült épületet hagyományos fa födémmel, fa fedélszékkel és hódfarkú cserépfedéssel látták el. Az épületnek 2 db kétkürtős kéménye van. Az emeleti helyiségekben 2 db vaskályha található, az egyik a nagyteremben, a másik az orvosi rendelőben. Fa pallótokos kétszárnyú ablakok kerültek beépítésre egyrétegű üvegezéssel, osztásokkal, a földszinti helyiségek esetében vas rácsozattal. A külső ajtók fa hevedertokkal, kazettás-betétes kialakítással, küszöbbel készültek. Az épület szinte teljesen dísztelen, bár a nyílászárók között vannak díszesebb kivitelűek, a helyi hagyományoktól eltérő, városi jellegű mintázatúak is. Hagyományos, födémmel egyesített, fa kétállószékes fedélszékkel épült. A szarufák szabálytalan négyzet keresztmetszetűek.
A Demeter család kb. 40 éve vásárolta a házat. Jelenleg Demeter Ottó és Demeter Irén él a portán. A portának tölgyfából készült, díszítetlen székely kapuja van. A kiskapu felett az 1932-es évszám a készítés dátumát őrzi. Ugyanitt egy vödör formájú kis bronzöntvény a tűz esetén magával hozandó eszközt is mutatja a tulajdonosnak. A zárt udvart a lakóház, egy műhely, egy háromosztatú csűr és egy fatároló keretezi. A háromosztatú csűr középső helyisége ma raktár. E mellett található a régi tehénistálló. A csűr kő lábazattal, kiugró ácsolt felépítménnyel és tetőzettel rendelkezik. A szénatároló padlás a homlokfront fa rácsain keresztül és a hézagosan rakott cserép fedésén keresztül is szelőztethető. A csűr szélénél egy kiskapu vezet a veteményes kertbe, ahol gyümölcsfák is vannak. A kontyolt tetős, tornácos és kőalapozású ház a zárt udvar bal oldalán fekszik. Az utcai homlokzat pilaszterei, homlokzati díszei valószínűleg a harmincas években kerülhettek a házra. A lakóépület hat, teljesen felújított helyiségből áll: egy konyhából, két szobából, egy fürdőszobából, egy kamrából és egy padlásfeljáróból.
Az épület első traktusa 1925 körül épült, melyet 1960-ban nyári konyhaként és tárolóként funkcionáló épületrésszel bővítettek. A lakóépületben két szoba, konyha-étkező van. Az épület favázas szerkezetű, a vázkitöltés helyenként téglával történt. A lábazat kőből készült, a tetőt kerámia tetőcseréppel fedték be. A konyhában és a szomszédos szobában cserépkályha, az utcafronti szobában pedig öntöttvas kályha üzemel. Az új nyári konyhában sparhelt és gáztűzhely található, a tárolóban pedig téglából kemencét építettek, melynek sütőtere az épület toldalékaként átnyúlt a szomszédos telekre. Kettős tokos kétszárnyú ablakok kerültek beépítésre egyrétegű üvegezéssel, osztásokkal, az utcafronton zsalugáterrel, kovácsolt vasalattal. Díszítő elemek jelennek meg az ablakok vízszintes tagolásánál kettős félkör-lánc képében, valamint az áthidaló alatti díszített léccel. Ezeken kívül az utcafronti homlokzaton vakolatból kialakított faldíszítések találhatók. Az épület hagyományos, borított gerendás födémmel egyesített, fa torokgerendás fedélszékkel épült. A szarufák gömbfából vannak.
Lapos utca 106.
Dancs Alpár vendégháza
A porta jelenlegi tulajdonosa Lörinczi Emma, aki 1957-ben a „falu másik feléről” házasodott ide. Korábban férje nagyszülei lakták a házat. A nagyszülők halála után Lőrinczi Emma, férje és a két fiúgyermekük élt a házban. A férj főleg a gazdaságban dolgozott, állatokat tartott, és növényt termesztett, de értett az asztalos, kőműves és ácsmunkához is. Lőrinczi Emma a kollektívában dolgozott. Akkoriban a falu asszonyai mind maguknak kötöttek, utcánként társultak és egymáshoz jártak kézimunkázni, télen pedig a fonóban dolgoztak. A család 10 hektár szántóval rendelkezett, és erdőterületük is volt. A falura jellemző fedeles kiskapun belépve jobb oldalon találjuk a lakóépületet. A konyhába érve több felújítás is észrevehető. A házra jellemző látszó födémgerendákat elburkolták, továbbá egy új mosókonyha rész is ki lett alakítva. A konyhából nyílik a hálószoba. A két helység fűtését egy csikó kályhával oldották meg. Eredetileg a konyha mellett volt a kemenceház, melyet 1957-ben lebontottak és helyére téglaépítésű nyári konyha került. Mivel a kemencében hetente sütöttek kenyeret építettek helyette egy újat.
A ház eredeti tulajdonosa Török János, aki feleségével és két gyermekével élt a házban. A ház tiszta szobájának mestergerendáján a következő felirat olvasható: „Épült 1880-baTörök József és nője Biro Zsuzsanna által”. A lakóház pitvaros elrendezésű és az utcafrontra merőlegesen áll. Az épület az utca felől alápincézett. Az épület udvar felőli főhomlokzatán végigfutó tornácra egy terméskő lépcsőről lépünk be. A fedett nyitott pitvarból három helyiség nyílik, melyek közül a középső a konyha, a bal szélső a lakószoba, míg a jobb oldali a tisztaszoba. Ez utóbbi bútorzata még teljes egészében úgy áll, ahogy azt előző tulajdonosa hagyta. Az újépítésű nyári konyha mellett látható katlan épület rossz állapotban van. Ebben az épületben forralták a ruha szapuláshoz szükséges vizet. A mosáshoz használt lúgot hamuból főzték ki. Az udvar elülső részét lezáró csűr épület is ma már használaton kívül van. Korábban juhot, tehenet, lovat, disznót és baromfit is tartottak. A csűr mögötti udvarban gyümölcsös található. Az árnyékszék a csűrhöz van hozzáépítve.
A porta lakója Kocs Veronika, önkéntes munkát végez, a helyi idős embereket gondozza, és a falu népi kultúráját kutatja. Gyűjtőmunkájának köszönhetően mára a ház és a melléképületek minden kis négyzetcentimétere telve van Énlaka múltjának történeteivel, használati tárgyaival, tradicionális bútoraival, népviseletével. Az épületegyüttes egy Énlakán szokatlanul zárt homlokzati képet mutat az utca felé. A porta területére egy a nyári konyhát és a műhelyépületet összekötő falazott kapun át juthatunk be. A porta területén lakóház, kemence, nyári konyha, műhely és csűrös pajta található. A lakóház amellett, hogy a tulajdonos benne él, helyet ad egy szőttesekből, ruhákból, bútorokból, fegyverekből álló gyűjteménynek. Kocs Veronika ahogy mesélte összegyűjtötte a faluban mindenki kedvenc darabját, a tárgyak kiállítássá rendezésében fia segítette. A kiállításban különféle szőttesek (ágyterítő, függönyök – közte a sajátos énlaki függöny, monogramos hímzett törülközők, székelyruhák – közte egy magyar ruha, fekete székelyruha, ritkaságnak számító színes énlaki kötény, énlaki párna), háborús emlékeket
őrző kardok, egy kürt az 1849-es fehéregyházi csatából, illetve fényképek, egy könyvgyűjtemény és különféle kerámia termékek, használati tárgyak is megtekinthetőek. Itt található még Énlakáról kézzel készült térkép is. A lakóépület bútorai eredetiek, úgynevezett baglyos bútorok, bagolyfej mintával díszítettek. Ezeket céhmesterek gyártották. A nyílászáró szerkezetek is eredetiek, egyszer kerültek átfestésre kék kocsi festékkel az eredetileg kékeszöld-szürke színű ajtók. Vera néni elmondása alapján, a telken hajdan állt egy gémes kút, mely évekkel ezelőtt ledőlt. A műhelyépülethez kapcsolódik egy árnyékszék. A portán nagygazdaság működött régen, tehenet, lovat, sertést, juhot tartottak az itt élők. A pajtában a csatában sebesült lovakat tartották, ápolták. A lovak rendezésére tisztek és több szolga is volt. Ma a portán Vera néni tyúkokat és kacsákat tart, a csűr egyik helyiségében pedig egy kutyát. A csűr mögött a kertben ma málnabokrok, gyümölcsfák és zöldségek vannak.
Ádám-Raffai Mihály és felesége Jánosi
Póli az 1930-as években a lakóépületet és a csűrt újjáépíttette, a nyári konyha és a kapuval hozzá toldott műhelyépület csak ezután épült. A pincében régen a háborúk és feldúlások idején az értéktárgyakat, emlékeket befalazták, hogy megőrizzék. A sütőházban kenyeret, kürtöskalácsot az üstben lekvárt főztek. A rácsos kapu helyére épült a kapubejáró, majd a nyári konyha és a műhely is, az állatok védelme érdekében, valamint a huzatosság elkerülése miatt. Az utcával párhuzamosan álló műhelyépület is ma már leginkább tárolásra használatos.
Régen szekerek, fa szerszámnyelek, például kasza- és gereblyenyelek készültek itt. A kapuval szemben, az utcával párhuza-
mosan áll a csűrös pajta. A faépítésű cseréppel fedett csűrt, négy helyiség tagolja, ma ezek a különböző mesterségek szerszámainak és a mezőgazdasági művelő-feldolgozó eszközöknek a kiállító tere. A középsőben részben egy régi cséplőgép áll. A bejárathoz képest legszélső, baloldali helyiségben számos régi használati tárgy található, például malomkő, eke, több rokka, láda és hordó. A jó gazda szerint mindennek megvolt a helye, ezért Veronika néni is igyekezett formailag megtartani ezt, hogy egy igazi székely portát tudjanak megmutatni az ide látogató embereknek.
A ház jelenlegi lakói Szávai Márton tanár úr és a kedves felesége Szávai Piroska. A lakóházat a kiegészítő épületekkel együtt, Piroska néni apukája építtette 1945-ben. A portán 3 épület áll, a lakóház, a csűr, szénapadlással és a tyúk és disznó ól. A lakóház pinceszintje kőből épült, a ház többi része téglából. A lakószinten 3 nagyobb helyiség található (háló, nappali, dolgozó) és egy kisebb, mely ma fürdőszobává lett alakítva. A bejárathoz egy lépcsősor vezet és egy tornác fut végig a szobák előtt. A pince nyári konyhából és tárolóból áll. Nyílászárók mind fából készültek, egyszerű dísztelen ajtók és tagolt ablakok. A melléképületek mind fából épültek, szerény, de igényes díszekkel kiegészítve. A csűr három osztatú, baloldalt disznó ól van, középütt a csépülő gépet tartották, a jobb oldal műhelyként működött. A kapu díszes székely kapu. Feliratok nélkül. Virág és geometriai motívumokkal. A kiskapu vízszintes pallókból áll, a felső részben pedig sugár irányban állított pallók díszítik. A tetején galamb fészek. A nagykapu két szárnyának találkozásánál tulipán motívum áll.
A telek tulajdonosa Szabó Vencel. A kerítéssel határolt udvarba galambdúcos kiskapu és egy kétszárnyú nagykapu vezet. Bal oldalt helyezkedik el az aprócska, két osztatú ház, ahol Vencel bácsi lakik. Az utcafronton egy lakóhelyiség, hátul pedig egy konyha található. Az egykori szolgáló lak fa szerkezetű, a hozzáépített tároló alapzata kő, a falak pedig téglából készültek.
Elmondása szerint gyermekkorában itt a szolgálóik éltek. Jobb oldalt pedig a családi házuk állt, amit később lebontott, hogy
Székelyudvarhelyen az alapanyagból új házat építsen. Szabó Vencel tizenöt évvel ezelőtt költözött vissza a telekre feleségével. Mikor még mind a ketten jó egészségnek örvendtek, a csűrt állatok töltötték meg, a kert virágzott, egyéb gazdasági helyiségek is megtalálhatóak voltak a telken. Mára csak a hármas osztású, fa gerendás csűr árválkodik az udvarban. A középső helyiség volt a kocsiszín, a két oldalsó terem, az állatok egykori helye, üresen áll. A csűr mögötti csűrkertben gyümölcsfák és nagy kort megélt hatalmas diófák állnak.
Ilka néni a jelenlegi épületben 1955-től lakik, ide jött férjhez. A XIX. század végén épült ház építése kalákában folyt, amelyben a rokonok, barátok vettek részt. A technikai kivitelezést mesteremberek végezték, az egyszerűbb kőműves és segéd kőműves feladatokat látták el a falusiak.
Az építés végét a kaláka tánccal zárták. A főépület lakóház, konyha - nagyház beosztású. A lakópincében a gyerekek laktak.
A sütő kemence, katlan, szapuló a kertben volt. Mivel többen laktak egyszerre itt, meg kellett oldani a családok elszeparálását.
A főépülettel szemben álló melléképület három helységes. Eredetileg nyári konyha (bal oldal) szuszék (középső helység) – faragó műhely (jobb oldal) használatú épület volt, amit 1956-1958 között az öccsével lakásnak használtak. Ez az épület a házzal párhuzamosan áll, ablakkal és ajtókkal egymásra nézve, az udvart rájuk merőlegesen a csűr zárja le. Ebben az időszakban a lakóház konyháját is megfelezték. A maradék félkonyhát a nagyházzal vonták össze, úgy, hogy a nagyház tornácra néző ablakát ajtónak bontották vissza. Az 1931ben épült csűrt együtt használták.
Az 1893-ban épült háromosztatú boronaház, oldal- és előtornácos. Érdekessége, hogy konyhával az utca felé néz, a tisztaszoba található az utcától legtávolabb a helyiségek közül. A porta bejárata mindig is erről az utcáról nyílt, a bennvaló nem terjed ki a Fő utcáig. Az előtornác hátrafelé, a Fő utca felé néz. A konyha valószínűleg későbbi hozzátoldás, a ’40-es évek végén már biztosan megvolt. Az egykori pitvar a belső és a hátsó szoba között helyezkedett el. Helyét ma a födém a többitől eltérő, keskenyebb lécezése jelzi. A pitvarból lehetett két irányba belépni a szobákba. A konyha megépülésével és a pitvar befedésével a padlásfeljáró átkerült a konyhába. A fűtőberendezés cseréjével ennek helyén füstelvezetőt létesítettek, a padlásfeljáró kikerült a tornácra. A pitvar befedésével egy időben készült a tornác „kieresztése” (= kiszélesedő, a tornác síkjából kiugró része). A bennvalón két melléképület található. Egy 1905-ben épült boronafalas háromosztatú csűr oldalán érdekes toldalékként az árnyékszékkel és egy szintén boronafalas nyári konyha. Az egykori kemencének már csak építőelemei láthatóak.
Vas Jenő portáján két nagyobb épület helyezkedik el. A bejárattól jobbra, az utcára merőlegesen a lakóház utca felé kontyolt nyeregtetejű tömege található. A kő alapfalazaton nyugvó boronafalas ház háromosztatú. A középső osztathoz eredetileg tartozó deszkaoromzatos „kódisállás” utólagos hozzáépítéssel tornáccá bővül a telek belseje felé. A pinceszinten raktár, a lakószinten szoba - konyha - kamra hármas egység található. A kamra és a konyha külön is megközelíthető a tornác felől, míg a nagy ház a konyhán keresztül érhető el. A szobában kisméretű vaskályha, a konyhában csikótűzhely található. Jelenleg a kamra is lakótérként működik. Födéme a pince fölött és a padláson is borított gerenda födém. A kapuval szemben egy többször toldott, mára három osztatúvá vált melléképület található, mely eredetileg istálló és rajta szalmatároló lehetett. Jelenlegi felosztása szerint csűr istálló - kocsiállás. A közbenső rész kő alapon tégla falakkal és favázas felépítménnyel bír, míg az oldalsó részek vegyes (bontott, gyűjtött) faanyagból készültek. Az udvar közepén kerekes kút áll.
A 19. század végén épült a házat Patakfalvy Ábel és felesége, Ilona építette. A nagycsaládos együttélés idejében három generáció is együtt lakott itt. 24 éve lakatlanul áll, így a karbantartás hiánya miatt nagyon leromlott állapotban van. A vakolat sok helyen leesett, a gerendafalak nagy felületen látszódnak, ami ugyanakkor lehetségessé teszi annak népi építészeti vizsgálatát. A ház kívülről kékre meszelt, ami jellemző volt Székelyföldre még a 20. század elején is, az épület málló vakolatán látszódnak az újrameszelések színárnyalatai. Utcára néző homlokzatán és a bejárat felőli oldalon fából készült, viszonylag jó állapotú tornác fut végig. Az alap és a lábazati szerkezetek közé bújó nyári konyha falai kőből épültek. Esetünkben egy középereszes székely házról beszélhetünk. Innen három ajtó nyílik a ház két helyiségébe. Jobbra egy kisebb szoba, azaz a kicsi ház található, melynek padlója döngölt lehetett. Az eresz másik két ajtaján át a parádésházba lehet belépni, a bal oldali ajtó közvetlenül a lakószobába, a szemközti ajtón pedig egy a szoba egy kis kiugró részébe, az oldalkamrába jutunk.
2014-ben született meg az elhatározás, hogy Énlaka épített és szellemi örökségét megóvni kívánó felmérési és felújítási program mellett szükség van egy olyan, az egész térséget behálózó fejlesztési koncepcióra, mely öszszeszervezi és együttműködésre készteti a környék magyar településeit és azok lakosságát a közös jövő építése érdekében. Az építészet és a tájépítészet segítségével egy olyan kezdeményezésbe fogtunk, mely a kortárs alkotói munka és a közösségi építés szellemiségét ötvözi a Hargitai táj sajátos vonzerejével, és a természeti környezetben megbúvó kis falvak öröklött értékeivel.
Ezt a programot neveztük el TÉR KÖLTÉSZET -nek, azaz SPACE POETRY -nek.
E program keretében, olyan építészeti - tájépítészeti projekteket kívánunk megvalósítani a településeken és az azokat övező természeti környezetben, melyek egyrészt felhívják a figyelmet a környező táj és a belőle eredeztetett művészi tartalmak szépségeire, másrészt a régióban található épített és kulturális értékekre.
Ezek együttműködésével egy komplex szolgáltatást fogunk megvalósítani, mely a falusi és bakancsos turizmus számára vonzerőként és akár többnapos programként is szolgálhat.
A munka felosztása és megvalósítása során az egyik legfontosabb feladat a lakosok bevonása mind véleményezési, mind tevékenységi szinten. Felhasználói viszszacsatolás, amivel a közösség aktivizálható, élő és fejlődő egységgé léphet elő.
A falu fejlesztési elképzeléseinek közös megfogalmazása során az egyik fontos szempont volt, hogy az épített és szellemi örökség megóvásával és bemutatásával, arra támaszkodva úgy alakíthassuk a település jövőképét, hogy hosszútávon megállítható legyen a jelenlegi elöregedő társadalmi tendencia és a megvalósuló beruházások hozzásegítsék a falut új munkahelyek teremtéséhez és a fiatalok megtartásához. Hosszú távú fejlesztési elképzelésünk szerint, a falu minden portáján megtörténnek az állagmegóvó rekonstrukciós munkák, a köz -és közösségi terek olyan finom mikro-beavatkozásokkal újulnak meg, melyek elősegítik a védett falukép megóvását. Ahhoz, hogy a lakosok megfelelő gazdasági háttérrel bírjanak és a fiatalok elköltözés helyett a helyben maradás lehetőségét válasszák erős programra és a falu értékeit kiegészítő szolgáltatásokra van szükség.
Sokan sokféleképpen vizsgálták már a népi építészet öröklött értékeinek megőrzéséhez vezető lehetséges utakat. Mára elmondhatjuk, hogy napjaink életminőségi elvárásait már csak részben elégíti ki egy mindenki által csodált tradicionális
székely ház. Miközben minden elemét védve kívánjuk megőrizni a múltat, rá kell döbbennünk, hogy a falvakban élő emberek már éppúgy jogosan várják el házuktól, hogy konyha és fürdőszoba legyen benne, mint a városi polgárok. Mikor egy védett falukép megőrzéséről, egy örökségvédelmileg fontos, de emberek által lakott épület megóvásáról van szó, szembe kell néznünk a kihívással, hogy megváltoztak igényeink és már közel sem igazodnak a régmúlt lehetőségeihez a lakókörnyezetünkkel szemben támasztott vágyaink. A falumentő programnak része kell hogy legyen annak megtervezése, hogy miképp lesznek a védett falu értékes házai alkalmasak a mai ember számára, mint lakókörnyezet. Ha ez nem sikerül, akkor egy szellemfalut fogunk védeni, melynek porfödte „múzeumszagú” utcáin csak nyitvatartási időben járkálnak a turisták.
Mi nem ezt szeretnénk. Célunk az élő falu, mely értékeire alapozva fejlődik, melyből nem elköltöznek a fiatalok, hanem visszatelepednek belé, mert ez az otthonuk, mert szeretnek itt élni és mert megéri hazatérni. Olyan környezetet szeretnénk teremteni, mely hosszútávon biztosítja a megélhetést az itt élő, vagy ide költöző emberek számára. E tevékenység megalapozásához szükség lesz egy intézményre, mely a térség minden településére kiterjedően szervezi, összehangolja, és generálja a turisztikai, oktatás-nevelési és kulturális programokat. Ezen intézmény székhelyéül Énlaka mára funkció nélkül maradt iskolájának épületét választottuk ki, melynek rekonstrukciós munkáit 2018-2019-ben szeretnénk megkezdeni.
Ti megbecsültök minden rendet, Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
1925, Reményik Sándor
Hegy u. 430 hrsz. ÁLTALÁNOS ISKOLA
felmérési tervek
KULTURÁLIS - OKTATÁSI és TURISZTIKAI KÖZPONT
a volt iskolaépületben
Hegy utca 430. hrsz
A legrégebbi adat az iskoláról 1607-ből van. Az iskolát 1661-ben felégették a tatárok, a templommal együtt. Helyére újat építettek. Kapuja ma Énlaka legrégebben álló székely kapuja. 1704-ben jegyzőkönyv készült az iskola bútorzatáról, létszámáról, és különböző javítási munkálatokról. A mai épület helyén is állott egy iskola 1860-ig tanítólakással. Az 1912-es szerződés kimondta, hogy új iskolát kell építeni, mindig a kornak megfelelő technikai színvonalon., a háború miatt azonban ez elmaradt. Azóta különböző felügyelettel, de az iskola intézménye folyamatosan működött. Az énlaki iskola jelenlegi épülete két periódusban épült. Először az épület hátsó két traktusa (oktatóterem és tanítói lakás) épült meg, majd újabb tanteremmel bővítették. Szerkezete terméskő alapra helyezett zsilipelt falú faszerkezetes váz, mely az idők során kis mértékben megsüllyedt. Szávai Márton, az iskola nagytiszteletű tanítója mesélt nekünk az intézmény dicső múltjáról és a méltatlan jelenhez vezető rögös útról. Régebben az iskola tanulóinak létszáma elérte a 180 főt, míg 2012re elérte, hogy gyermekhiány bezárultak kapui. E negatív tendenciát vagyunk ma hivatottak megfordítani és Énlakát úgy, mint iskoláját, újra gyermekzsivajjal tölteni.
Énlaki hangulatok
Grafika: Pethes Tamás
Hegy u. 430 hrsz. KULTURÁLIS KÖZPONTÉS NYÁRI ISKOLA tervezett beépítés
A falu iskolájának épületében egy olyan ALKOTÓHÁZ-at / NYÁRI ISKOLA-t fogunk kialakítani, mely egyrészt tavasztól-őszig a magyarországi és erdélyi diákok és hallgatók százainak biztosítja az erdei turizmus és a hagyományőrző kulturális kikapcsolódás lehetőségét. Vezetőjében rálátást és szakmai felügyeletet ad a falukutatás (építészet, régészet, limes, néprajz, szociológia, gyermeknevelés, anyanyelvápolás) és a településfejlesztés során, másrészt a környék épített, természeti, szellemi és kulturális értékeire alapozva szervezi és menedzseli a régió és ezen belül a falu turisztikai szolgáltatásait (programok, szállás, múzeum, társadalmi akciók, nyári egyetemek, alkotó táborok, oktatás, kulturális előadások).
A komplex fejlesztés egyik meghatározó tényezője a falusi turizmus és a köré szervezett szolgáltatások fejlesztése, a közelről és távolból ideérkező fiatalok (kis iskolástól doktoranduszig) élményközpontú oktatásának műhely jellegű megvalósítása „alkotótábor és szabad egyetem” jelleggel. Az elhagyott vagy kiüresedő épületeket eredeti értékeiket hangsúlyozva vendégházakká formáljuk. Szállást és számtalan programot biztosítunk az ideérkezőknek és az ISKOLA KÖZPONT által szervezve számtalan kulturális programot indítunk a környék 18 településéből álló közösségben a szervezett turizmus fellendítésére.
Ezt a munkát csak a falu lakosságával együtt, egy tetterős közösségben lehet végezni. Ahhoz, hogy a fejlesztések hosszútávon is fenntartható eredményeket hozzanak, az együttműködés és a közös alkotó folyamat elengedhetetlen. Az ide érkező kutatók és fiatal hallgatók éppúgy a település közösségének aktív részévé kell hogy váljanak, mint ahogy a falusiaknak is ki kell venniük a részüket a közösség koncepcióalkotó, építő és fenntartó / értékmegőrző tevékenységéből.
A közös építő munka első lépése volt a porták állagmegóvásának megindítása és ma is aktív folytatása Albert Homonnai Márton irányításával. A munka kiemelkedően fontos részét képezi a falu épített, - tárgyi és - szellemi örökségének felmérése, dokumentálása a festett kazettás mennyezetű unitárius templomot körülölelő temető több száz írott köves síremlékének helyreállítása.
Az eddig elvégzett munkáknak köszönhetően és azok további folytatásával az öröklött falukép hosszútávon fenntarthatóvá válhat abban az esetben, ha a falu jelenleg elöregedő lakossága visszanyerheti a megújuló képességét, azaz a fiataljait.
Ehhez azonban program és munkahelyek kellenek. A komplex fejlesztés fő meghatározó tényezői a falusi turizmus és a köré szervezett szolgáltatások fejlesztése, a fiatalok (kisiskolástól - doktoranduszig) oktatásának élményekben gazdag műhely jellegű megvalósítása a településen tavasztól őszig, 1-2 hetes turnusokban. A falu hosszú távú céljainak eléréséhez nem elegendő a faluban gondolkodni. A fejlesztésre a térségnek van szüksége! A programhoz társulhat a térség lehetőségeihez illeszkedő mező -erdő és vadgazdálkodásának és állattenyésztésének fejlesztése és az ezekhez csatlakozó feldolgozó ipar (kisléptékű műhelyek, üzemek: fafaragó, lekvárfőző, sajtkészítő, hús / vadhúsfeldolgozó, gyógynövény feldolgozó, stb...) újraszervezése.
A kutatási projekt eredményeinek széleskörű felhasználásával több célt is kitűztünk magunk elé:
• az ingatlan állomány felmérésével, egy értékkatalógus és egy felújítási ütemezés készül az öröklött értékek megóvása érdekében. Ez nyújt segítséget a rekonstrukciós program ütemezésében és a különböző pályázati források elnyerésében.
• a felmérési tervek, rajzok, makettek egy folyamatosan bővülő vándorkiállítás, valamint egy honlap részét fogják képezni, melyek részben a magyar népi építészeti értékek identitást erősítő hatását, ősi kulturális és társadalmi gyökereit mutatják be, másrészt az összegyűjtött anyag publikálása széles körben megismertetheti a település értékeit mind a hazai, mind a nemzetközi színtereken, ezzel fokozva Énlaka turisztikai vonzerejét és a falu megélhetési lehetőségeit.
• Énlaka hosszú távú fejlesztési koncepciójának megfogalmazásával biztos
lépésekkel, jól szervezetten haladhatunk a település és térsége öröklött és fejlesztett értékeire alapozva a pozitív jövőkép irányába
Az iskola épületének földszintjén egy többfunkciós tanterem, egy információs pont,
egy helyi termékeket árusító teázó, egy vizesblokk és egy üzemeltetési iroda kerül kialakításra. Ez a hely lesz hetente 20-30 gyermek nyári iskolája, itt adnak a turistáknak információt a szomszédos települések szolgáltatásairól ízelítőt a helyi termékekből. Az ide érkező gyermekek szállását innen szervezik a falu házaiba, és a hátsó iroda folyamatosan azon dolgozik majd, hogy minél több pályázati forrás jusson a környezet és a szolgáltatások fejlesztésére.
A tetőtér a helytörténeti kiállítás kiegészítéseként a hajdan volt iskolát, oktatási eszközöket, régi tananyagokat mutatja majd be. Az épület pinceszintje a szabadtéri játékokhoz szükséges bútorok tárolója lesz.
A rekonstruált iskola épülete mellett egy többfunkciós csűrt építünk, ami egyszerre nyújt helyet a különböző foglalkozásoknak, az étkeztetéseknek és a szabadtéri színpad rendezvényeinek.
A beépítést záró vizesblokk megoldást hoz végre a település turisztikai kihívásainak egyik legakutabb kérdésére. Szabadon használható vizesblokkot biztosít.
Hegy u. 430 hrsz. KULTURÁLIS KÖZPONTÉS NYÁRI ISKOLA tervei
TÉR KÖLTÉSZET - SPACE POETRY
Megvalósult alkotások 2014-17
Jövőnkre hatni az építészeti és tájépítészeti alkotás - az építő közösség által.
A TÉR KÖLTÉSZET - SPACE POETRY projektek tervezése éppúgy, mint a kivitelezése közösségi feladatként fogalmazódott meg. Első lépésben a helyi lakosok igényeinek, elképzeléseinek felmérését végeztük el. Majd a lehetséges javaslatokat beszéltük át. A megvalósítandó projektek tervezése minden esetben egy hallgatói pályázat keretében zajlott. Ezt a pályázatot vagy az alkotótáborban résztvevő hallgatók számára írtuk ki, vagy jóval a tábor előtt nyílt hallgatói ötletpályázatot hirdettünk. A pályázatok témáját mindig a helyi közösség adta, mint ahogy a nyertes pályamű kiválasztásánál és annak továbbgondolásánál és felépítésénél is együttműködtünk a helyiekkel.
Mihály-pihenő / Castellum kilátó Énlaka
A közösségi építés során létrejövő alkotással egy olyan kilátó - pihenő létrehozása volt a célunk, mely „láthatóvá” teszi az Énlaka fölötti domboldalban, a Castellum geometriai kontúrját megidéző kaszáló alatt rejtőzködő római legionárius tábort. A tervet a táborban résztvevő hallgatókkal és Énlaka lakosainak bevonásával készí-
tettük, majd az építés folyamata is egy nagy helyiekből és ideérkezett fiatalokból
álló közösségben zajlott. A névadás kettőssége utal a kilátó és pihenőhely tervezési koncepciójának, tartalmi töltetének többrétegűségére is:
A Castellum fölé helyezett kilátó oldalfalai azokat a szakmai ismereteket (rajzokat, leírásokat, régészeti leleteket) tárják az ideérkező turista elé - dr. Visy Zsolt régészprofesszor által nyújtott szakmai útmutatás alapján -, melyek a római kor helyi
kötődésű értékeit és történelmét mutatják be. A kilátó térhez felvezető híd maga is egy történelmi időspirál, mely a római birodalom daciai terjeszkedésének évszámait hordozza magában. Akit a római idők szelei hoznak e helyre, a kilátó ablakkeretén kitekintve rálátnak a Castellum helyére és az üvegre felmatricázott háromdimenzi-
ós látványkép alapján beazonosíthatják, hol és milyen formában állhatott e helyen a legionárius tábor.
A Küklopszként előremeredő installáció szeméről végül a matricát elhagytuk. Izgalmasabb kérdés volt, hogy e helyre érkezvén, a sok történetet megélt szem pupilláján keresztül ki hová tekint? A római kor castellumát rejtő négyzetes buckát figyeli? Vagy megemelvén tekintetét Énlaka templomára és a lombok közt megbúvó falura tekint? Esetleg még feljebb néz és a kéklő ég sejtelmes jövőt, vagy értékes múltat rejtő kékségébe veszik szemének világa?
A helyi emberek számára tartogat e kilátó egy másik nagyon fontos töltetet. Egy érzelmi elemet. A közös építés, a közös értékteremtés, a jövőbe vetett közös hit valós megtapasztalását. Az elöregedő falu még aktív fiataljai és tapasztalt öregjei egy emberként csatlakoztak az idesereglő pécsi egyetemistákhoz. Volt aki (Lajos bácsi) egyik kezével sétabotját tartotta, míg a másik kezében a lazúrozó ecsetet fogta. Volt aki a szaktudását, műhelyét és szabadidejét áldozta ránk, hogy segítsen az asztalosmunkában (Koronka Attila, Kerestély Zsolt), vagy éppen a környezet alakításában, a vad sövény kezelésében (Demeter Ottó). Kovács Attila fafaragó mester a szobrászati munkákban segített nekünk. Dancs Alpár a mindennapi kényelmünket és étkünket biztosította. Panni néni sütött ránk. Sok-sok falusi, akiket itt most név szerit nem is tudnék hiánytalanul felsorolni járult hozzá munkájával, történeteivel, jó szándékával ahhoz, hogy létrejöjjön ez az alkotás. Gálfi Mihály, aki egész héten traktorozott minket, önzetlenül felajánlotta földjét, hogy a kilátó biztos helyet találhasson magának a római Castellum felett. Így lett a Rómaiak mellett ő a második névadó. Az itt élő emberek számára ez a kilátó egy pihenőhely melynek ablakából rálátnak saját életükre. Falujuk tornyára, a dombok mögé húzódó lemenő napra.
Egy emlékező hely a közösen töltött napokra. Az ő számukra a kilátó ablakkerete nemcsak a múlt vagy a jelen felé enged kitekintést, de lehetőséget ad rálátni egy pozitív jövőre is! Ez talán az egyik legfontosabb üzenete ennek a közös munkának és az általa létrejött értéknek! Az értékteremtést folytatni, az értékeket óvni, a közösséget pedig erősíteni kell.
2015-ben léptéket váltottunk a Space Poetry programban. A térség turisztikai adottságait, értékeit és lehetőségeit felmérve ismét közösségi építés keretein belül, a térség 18 településének lakosait bevonva, azok aktív együttműködésével, az Etédet - Énlakát - Székelykeresztúrt összekötő 135 - 136B számú utak kereszteződésében megépítettük a „SZÉKELYFÖLDI IRÁNYTŰ” -t.
Az installáció tervére kiírt nyílt hallgatói tervpályázaton Pintér Noémi és Gálosi Bettina koncepciója nyerte el az első helyezést. Az ötletterv továbbfejlesztéséhez
csatlakozott a tábor résztvevői közül Hegedüs Csilla, Szintén Bianka, Torma Patrik, dr. Rétfalvi Donát és dr. Kondor Tamás. Az építési folyamatban 29 egyetemi oktató és hallgató, valamint hasonló számú helyi ember adta össze tudását, tapasztalatát, szorgalmát. A telket, melyre a Székelyföldi Iránytű” installációja került, Gábor János helyi gazda bocsájtotta rendelkezésünkre.
bejárva a vidéket számtalan kis hétköznapi csodát tapasztalhatnak majd meg itt, a Székelyföld közepén. A „Székelyföldi Iránytű” egy játékos gondolat nyomán ötvözi össze a táji környezet hangulatos világát, az itt élő emberek hagyományainak sokszínűségével. Magasba nyúló oszlopai büszke közösséget alkotva tekintenek az égre. Bár minden oszlop kicsit más, - mint ahogy két ember sem lehet teljesen egyforma, szerkezeti felépítésük hasonló. A köztük fellelhető különbségek azonban kölcsönösen kiegészítik egymást, erősítik az összetartozás érzetét.
A programban résztvevő 18 település Székelyudvarhely, Énlaka, Küsmöd, Etéd, Siklód, Kőrispatak, Firtosmartonos, Bözödújfalu, Bözöd, Gagy, Korond, Firtosváralja, Székelypálfalva, Farkaslaka, Csehétfalva, Székelykeresztúr, Atiha, Alsó –és Felsősófalva voltak.
A „SZÉKELYFÖLDI IRÁNYTŰ” egy térinstalláció, melynek hivatása a környékbeli magyar települések helyenként rejtett, más helyütt már ismert értékeinek bemutatása, egy egységes egésszé kovácsolása. Célja, hogy a művészet erejével felhívja a figyelmet azokra a kis falvakra és a bennük élő emberekre - melyekről mind ez ideig keveset tudhattak a környékre érkező turisták. Az iránytű oszlopai e környékhez kötődő mondákat, legendákat, az oszlopokból kihajtható táblák pedig, a településekre vonatkozó információkat tartalmazzák.
Bízunk benne, hogy az iránytűhöz eljutó emberek kíváncsiságát sikerül felkeltenünk és egy olyan térépítészeti élményt adhatunk számukra, melynek hatására
Fotó: Mihálydeák Antal
Fotó: Mihálydeák Antal
2016-ban egy az eddigiektől merőben eltérő irányt választottunk alkotótáborunk témájaként. A tájépítészet folyton változó, természetbe integrált művészeti mezsgyéjére léptünk. Kísérletet tettünk arra, miképpen lehet az embereknek üzenni, egy fizikai létében gyorsan elmúló, szellemében mégis hosszan fennmaradó alkotással. Célunk egy tájépítészeti workshop modelljének a kidolgozása volt. A workshopon olyan alkotások létrehozására tettünk kísérletet, melyek különböző szempontokból adnak adekvát választ egy társadalmi kérdésre. Fontos volt, hogy képesek legyenek megszólítani az embereket. Esztétikumuk, gondolati mélységeik és minőségük
által érdeklődőket és alkotókat tudjanak a térségbe vonzani. Az alkotások legtöbbje megvalósítása után közvetlen, elkezd visszatérni a testet adó természetbe, azaz egyedi és megismételhetetlen. Úgy gondoljuk, hogy egy évente megismétlődő tájépítészeti workshop és annak művei értéknövelő kiegészítésként hatnának a táji
környezetben és jól szervezett turizmussal többnaposra emelhetnénk a bakancsos
turizmus során térségben töltött időt.
Az idei év alkotói témája az ember és a természet viszonya volt. A hallgatók azt a feladatot kapták, hogy keressenek kritikus választ a jelenben működő társadalmi viselkedésformákra ember és természet között. Próbálják meg elképzelni e kapcsolat fordított változatát, mikor a természet viselkedik „ember”-ként ott, ahol mi a „természet” vagyunk. HUMAN NATURE - EMBERI TERMÉSZET
A választott helyszín Énlaka déli temetőkertjének határvonala és a felette húzódó
erdő. A hallgatók számtalan izgalmas ötlettervet fogalmaztak meg az ember és a természet viszonyára, melyeket aztán a domb gerincén sorban álló 14 db Ősfa
tengelyére fűztünk fel. Az összegyűjtött gondolatokat és megvalósult alkotásokat szeretnénk itt pár sorban és pár képben bemutatni. Az alkotások témái a következő voltak:
VISSZATÉRÉS - kísérlet arra, hogy milyen az amikor a lelkek megtérnek az anyatermészethez
MAGADBA TEKINTÉS - kísérlet arra, hogy felhívjuk a figyelmet önző egónk zavaró megnyilatkozásaira, hangos és idegen az ember az erdőben, ha minden gallyra rátapos
PÁRBESZÉD - FOHÁSZ - MEGTÉRÉS - Az első Ősfa volt a találkozás a Teremtéssel. A természet hangjait próbáltuk megszólaltatni
HOVÁ LETTEK A FÁK? - A teljes gerincen végigvezető szimbólum, mely a kivágott fákra helyezett házakkal és egy falucskával jelzi az ember hatását a természetre
AZ ÚJ ÉLET KÜSZÖBÉN - kísérlet arra, hogy megértessük a természet egy folyamatos körforgás, melyet nincs jogunk megszakítani. A fákat nem csak kivágni kell, hanem ültetni, nevelni, reprodukálni
A HAJLÉK - Vajon hogy találna lelkünk otthonra a természetbe való visszatérés után? Mennyi maradna benne az emberi kultúrából, hány réteg civilizációs köntöst tudna levetkőzni és mennyire alakulna természetessé?
A VÉGSŐ ÍTÉLET - A természet éppoly szörnyű tud lenni az emberekkel, mint amilyenek mi voltunk vele. Ítélet a természet küszöbén....
ANYATERMÉSZET - Születésünk pillanata
KITEKINTÉS - Ablak a világra
MEGTISZTULTAN - Megtérünk a csillagokhoz
„SZÍN-JÁTÉK”
Fotó: Mihálydeák Antal
„SZÍN-JÁTÉK”
Iskolaudvar - Énlaka 2017
A 2017-es pályázat az első lépés az újraalakuló iskola felé Énlakán. Még nincs pénzünk iskolát építeni, még nem állt fel a rendszer, de cél egy közösségi tér létrehozása és a gyermekkacaj visszacsempészése az iskolaudvarra. Olyan térinstalláció megtervezését tűztük ki célul magunk elé, melynek megvalósítása során egy játék tér alakul ki az énlaki gyermekek és a faluba érkező kisiskolás turisták számára. Többen kérdezték tőlünk, hogy minek ide játszótér, hisz nincs is gyerek a faluban? Valóban nincs? Hát az építés során mind ott játszottak és segédkeztek körülöttünk. Nem voltak ugyan sokan, de mind ott voltak! Nem lesz énlakán hirtelen ötven helybéli gyermek, de a fejlesztési program segítségével 10-15 éven belül már zsibonghat a falu. Addig meg tavasztól őszig idehozzuk őket tömegestől, nehogy elfeledje ez a falu, hogy milyen az igazi csapatos gyereknevetés! A játszótér elemei közt a felnőttekre is gondoltunk! Szóval tessék kérem játszani! ;)
„SZÍN-JÁTÉK”
Fotó: Mihálydeák Antal
SPACE POETRY PROGRAM
„SZÍN-JÁTÉK”
Fotó: Mihálydeák Antal
SPACE POETRY PROGRAM
Mehetünk nyugodtan, mert az én utamnak vége úgysem lészen. Sok kocsi elporlik alattam, de én addig meg nem állhatok, míg az én testem is valamivel magasabbra nem emeli ezt a földet.
Nyírő József
Legyen a Mi történetünk a Tiéd is!
Köszönjük mindenkinek, aki bármely módon segített közös álmunkat megélni! Köszönjük azoknak is, akik ma már látják, hogy holnap tenni fognak! Ma még csak gyermekcipőben jár ez a program, de ha Ön is hozzájárul egy szelettel és részt vállal a fejlesztésben, akkor biztos lehet benne, hogy valami jót támogatott és hogy a történetünk az Ön történetévé, az erdélyi magyarság igaz történetévé válik!
RÉSZTVEVŐK
NÉPRAJZOSOK
Felhasznált és javasolt irodalom
- Albert Homonnai Márton: Énlaka épített örökségének kutatásáról, helyreállításáról és védelméről, Tanulmányok Énlaka történetéről és kultúrájáról 173-182. old., szerk.: Visy Zsolt, Pro Énlaka Alapítvány, Énlaka-Pécs 2008.
- Albert Homonnai Márton: Egy régió örökségvédelmének problémái és lehetőségei A Népi építészeti örökség integrált védelme Hargita megyében, Örökség 2009. VII-VIII. 13-17. old., KÖH, Budapest
- Ambrus Tünde: A székely falutízesek - Egy sajátos településrendszer mint a társadalmi -gazdasági tevékenység kerete, PhD értekezés Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földtudományok Doktori Iskola, Pécs 2010
- Barabás Jenő - Gilyén Nándor: Magyar népi építészet, Budapest, 1987
- Barabás Jenő – Gilyén Nándor: Vezérfonal népi építészetünk kutatásához, Budapest, 1979
- Balassa M. Iván: A határainkon túli magyarok néprajza, Budapest, 1989, 277-296. old.
- Balassa M. Iván: Az énlaki cifra deszkafölep, Tanulmányok Énlaka történetéről és kultúrájáról 38-47. old., szerk.: Visy Zsolt, Pro Énlaka Alapítvány, Énlaka-Pécs 2008.
- Dancs Lajos: Az énlaki egyházközösség, Tanulmányok Énlaka történetéről és kultúrájáról 20-36. old., szerk.: Visy Zsolt, Pro Énlaka Alapítvány, Énlaka-Pécs 2008.
- Győrffy István: Magyar falu magyar ház, Budapest, 1943
- Filep Antal: Adalékok Énlaka településnéprajzához, Tanulmányok Énlaka történetéről és kultúrájáról 60-106. old., szerk.: Visy Zsolt, Pro Énlaka Alapítvány, Énlaka-Pécs 2008.
- Furu Árpád: Udvarhelyszék népi építészete EXIT Kiadó, Kolozsvár 2012.
- Károlyi Antal Perényi Imre, Tóth Kálmán És Vargha László (szerk): A magyar falu építészete, Budapest, 1955
- K. Csilléri Klára: A magyar népi lakáskultúra kialukálásnak kezdetei, Budapest, 1982
- Kondor T. – Visy Zs., Énlaki kulturális örökségének a felmérése 2015-ben. ICOMOS Híradó 23/4, 2015. augusztus, 24-28.
- Kondor Tamás: Népi építészetünk nyomában - Drávaszög és Szlavónia, Őstől maradott..., kiadó: Magyar Egyesületek Szövetsége, Pélmonostor 2011.
- Kós Károly: Erdély népi építészete, Kelenföld kiadó, Budapest 1989
- Körösfői Zs. – Sándor-Zsigmond I. – Luka Zs. (szerk): Mesterséges a székely közösségekben. Molnár István Múzeum Kiadványai 2. Székelykeresztúr 2010.
- Magyar Néprajz, Akadémia Kiadó, Bp. 2001
- Páczél Sz. – Szabó M. – Visy Zs., Dacia Superior keleti határának régészeti kutatása. In: Visy Zs. – Szabó M. – Priskin A. – Lóki R. (szerk.), A Danube limes program régészeti kutatása 2008-2011 között. Jelentés a Danube Limes UNESCO World Heritage Site pályázat keretében a PTE BTK Régészet Tanszékének kutatócsoportja által végzett
kutatásokról. PTE Régészet Tanszék, Pécs 2011, 173-181.
- Sándor-Zsigmond I.. – Visy Zs. (szerk.), Székely gazdálkodás régen és most. Énlaka – Székelykeresztúr-Budapest-Énlaka-Pécs 2014.
- Sófalvi A. – Visy Zs. (szerk.), Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből., Énlaka Székelyudvarhely 2012.
- Szabó László: Népi építészeti gyökerek felmérése, kutatása diákjaimmal, Budapest 2003
- Szabó Antal és Szabó Zsuzsanna Katalin: A falusi turizmus fejlesztésének feladatai, helyreállításáról és védelméről, Tanulmányok Énlaka történetéről és kultúrájáról 184189. old., szerk.: Visy Zsolt, Pro Énlaka Alapítvány, Énlaka-Pécs 2008.
- Szabó M., Dacia superior keleti határának régészeti kutatása. Molnár István Múzeum Kiadványai 1. Székelykeresztúr 2009, 117-122.
- Szász János és Szigetvári János: Népi építészetünk nyomában, Budapest 1976
- Szőcs Lajos: Fejezetek énlaka történetéből, Tanulmányok Énlaka történetéről és kultúrájáról 11-19. old., szerk.: Visy Zsolt, Pro Énlaka Alapítvány, Énlaka-Pécs 2008.
- Tóth János: Népi építészetünk hagyományai, Budapest, 1961
- Visy Zs. – Szávai M. (szerk.): Tanulmányok Énlaka történetéről és kultúrájáról. Énlaka-Pécs 2008.
- Visy Zsolt:, Régészeti kutatások Dacia superior keleti határán. Molnár István Múzeum Kiadványai 1. Székelykeresztúr 2009, 107-116.
- Visy Zsolt: Az énlaki deszkafölep 2012. Falinaptár, Budapest 2011.
- Visy Zs. Kondor T. – Menyhárt M. – Varga J.: Beszámoló az Énlaka (Erdély) épített örökségének kutatására és műemléki felmérésére 2012. augusztus 14-24. között végzett munkáról. ICOMOS Híradó 20/6, 2012. december, 2-5.
- Visy Zsolt: Az énlaki deszkafölep és a templom más feliratai. Erdélyi Művészet, 2013. XIV/1 (45), 22-30.
- Visy Zs. – Dolgos V. – Kondor T.: Komplex műemléki felmérés Énlakán, 2014. július 21-31. ICOMOS Híradó 22/4, 2014. augusztus, 28-37.
- Visy Zsolt: Dacia limese, mint lehetséges világörökségi helyszín, Tanulmányok Énlaka történetéről és kultúrájáról 158-172. old., szerk.: Visy Zsolt, Pro Énlaka Alapítvány, Énlaka-Pécs 2008.