PTE PMMIK képzések 2013/2

Page 1

Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara

a Pollack



Kedves Diplomás Kollégám! Ha kezedben tartod a kiadványunkat, akkor talán elgondolkodtál azon, hogy a Pollack a megfelelő hely tanulmányaid folytatására! Lehet, hogy BSc diplomádat mesterfokozattal szeretnéd emelni, vagy mérnöktanári képesítés megszerzésére törekszel? Jó választás lehet Neked is fiatal barátom, aki agrár vagy vegyész diplomád mellé a ma annyira fontos környezetvédelmi ismereteket szeretnéd megszerezni. Ez esetben számodra a Hulladékgazdálkodási szakember vagy a Nukleáris környezetvédelmi szakember szakirányú továbbképzésünk elérhető. Az informatika világa érdekel, de pillanatnyilag csak egy pár hétvégés tanfolyamra van időd? Akkor válassz az AutoCad vagy Android programozó tanfolyamaink közül! Albert Einstein szerint „tanuld meg a játékszabályokat, aztán már csak játszanod kell – persze mindenkinél jobban.” Ezért meghívunk, hogy a nagy múltú és ugyanakkor korszerű alma materünkben, Ybl- és Kossuth-díjas professzorok és Junior Príma díjas fiatal kollégák keze alatt tanuld meg az építész és mérnöki pálya játékszabályait! Idővel, látni fogod, mennyire fontos, hogy újabb és újabb szakképesítéssel erősítsd munkahelyi pozíciódat és nyelvvizsgát szerezz egy újabb nyelvből! Értékeled és bizonyára gyakran élsz a lehetőséggel, hogy a Pollack Expo szakkiállításunk szakmai előadásaira regisztrálva kamarai kreditpontokat szerezz! Tapasztalod majd, hogy az életben nagy tétekkel játszanak - nem csupán anyagi értelemben- és mennyire fontos, hogy a szakterületeden TE, mindenkinél jobb legyél! Hölgyeim és Uraim! Kedves Játékosok! Indulhat a játék? Baráti üdvözlettel:

dr. Bachmann Bálint

dékán Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar



Karunkról 50 éves oktatási háttér, 4 szervezeti átalakítás, 2 osztatlan képzés, 8 alapképzés, 8 mesterképzés, 6 szakirányú továbbképzés, 8 egyéb továbbképzés, 2 doktori program, 4 akadémiai doktor, 8 kandidátus, 38 DLA minősítésű oktató, 51 PhD minősítésű oktató, 8 kutató csoport, 2339 fő nappali képzésben lévő hallgató,544 levelezőS hallgató, 223 milliós PPP beruházás és eszközbeszerzés, 5 szakmai intézet, 20 tanszék, 1 db 400 fős multimédiás terem, 2 db 160 fős multimédiás terem, 2 db 126 fős multimédiás terem, 3 db 105 fős - 5 db 80 fős előadóterem, 55 labor, 490 asztali számítógép, 1 feszített víztükrű szabadtéri medence, 19 WLAN antenna, 900 000 könyvtári könyv, közel 90 000 dokumentum és folyóirat, 800 fős kollégium, 1 szakkollégium, 2 hallgatói iroda, 80 külföldi partnerintézmény, 30 Erasmus partner, 27 nemzetközi- és világkonferencia (2005-), 7 Nemzetközi PhD és DLA Konferencia (2005-), 7 Pollack Expo (2005-), mintegy 15 pályázati projektből elnyert közel 200 millióS pályázati forrás (2012), 2 Kossuth-díjas, 8 Ybl-díjas, 4 Pro Architectura díjas, 2 Kiss Árpád-díjas, 1 Munkácsy Mihály-díjas, 1 Príma Primissima díjas, 5 Junior Prima díjas

a POLLACK


Képzési kínálatunk

Szakirányú továbbképzéseink

MESTERKÉPZÉSEINK • • • • • • • •

Belsőépítész és környezettervező művész (MA) Építőművész (MA) Mérnök informatikus (MSc) Szerkezet-építőmérnök (MSc) Szerkezettervező építészmérnök (MSc) Tanár - Mérnöktanár (MSc) Településmérnök (MSc) Tervező építészmérnök (MSc)

• Építési műszaki ellenőr képzés • Hulladékgazdálkodási szakmérnök, műszaki szakember • Létesítményenergetikai szakmérnök • Mérnök- és építész továbbképzés • Minőségirányítási rendszermenedzser • Nukleáris környezetvédelmi szakmérnök, szakember

Breuer Marcell Doktori Iskola

Külföldi hallgatói és gyakornoki ösztöndíj egyéb továbbképzéseink

• Android programozó tanfolyam • AutoCad tanfolyam • Államilag elismert nyelvvizsgák (Cambridge, ÖSD, TELC, BME) • Cisco Hálózat Akadémia • ECDL tanfolyam és vizsga • FEM -Design • Google Widget Toolkit programozó tanfolyam • KNX intelligens épülettechnika tanfolyam




Belsőépítész és környezettervező művész (MA) MESTEREINK DÉVÉNYI SÁNDOR DLA – Kossuth-, Ybl-, Pro Architectura- és Príma díjas építész GETTO TAMÁS DLA – Baranya Megyei Önkormányzat „Építészeti kultúráért” okleveles és Ybl- díjas építész, belsőépítész JANKOVICS TIBOR DLA – Ybl- díjas építész DR. P. SZŰCS JÚLIANNA CSC – Munkácsy díjas művészettörténész DR. STIRLING JÁNOS CSC – Hunyady-díjas akadémikus, tájépítész mérnök, Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend lovagkeresztje ZOBOKI GÁBOR DLA – Ybl- díjas, Pro-Architectura, Príma Primissima, Style in the Business, Superbrands, többszörös CIJ Awards Hungary, Év lakóháza, „Budapestért” Díjas és Csonka Pál Emlékérmes, FIABCI Hungary Fődíjas, Építőipari és Budapest Építészeti Nívódíjas építész, Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Dicsérő oklevele FIATAL OKTATÓINK BACHMANN ERZSÉBET művésztanár

DLA

festőművész,

BORSOS ÁGNES DLA – Junior Príma díjas építész HORVÁTH MAGDOLNA DLA – Építéstudományi Egyesület Tartószerkezeti Diplomadíjas, PTE Egyetemi Kultúráért Díjas (b2 Innovációs Hallgatói Csoport), PTE PMMK Év Legnépszerűbb Oktatója (2006) Díjas építész, építőmérnök MEDVEGY GABRIELLA DLA – Junior Príma díjas építész SZÖSZ KLAUDIA DLA – Breuer Marcell diplomadíjas építész TAMÁS ANNA MÁRIA DLA – Junior Príma díjas építész

Igazi hiánypótlásként a több éves vákuum után akkreditáltuk a szakot, a szakma kifejezett kérésére. A belső terek tervezése tudatos folyamat, az épített terek formálása komoly kihatással van térérzetünkre, komfortérzetünkre, hangulatunkra, stb. Nagyon fontos, hogy a kellő előképzettség után pontosan meg tudjuk fogalmazni a szakterületet, és ez ráadásul komplex módon szükséges. A szakon olyan szakembereket, alkotó művészeket képzünk, akik értik az anyagban, a térben, az atmoszférában, az építészeti mikroterekben rejlő összefüggéseket, és tudatosan, tanult eszközökkel építik a belső tereket. VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZOKNAK, AKIKNEK van véleményük a belső terekről, és megfelelő építészeti, környezettervezői előképzettséggel rendelkeznek. Fontos, hogy a szakma túlmutat a dekoráció, a lakberendezés, vagy a színezés fogalmán. Komplex terekben, atmoszférában gondolkodunk, térkapcsolatokat, terek kölcsönhatásait definiáljuk, az épített környezetet megélők helyzetében gondolkodva, az emberi léptéket keresve tervezünk, műhelyekben formagyakorlatokat, tárgytervezési feladatokat oldunk meg. A cél a tudatos térszervezés, a magas design, a szabad alkotás és legmagasabb alkotói szint elérése. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK - TANTÁRGYAINK képző- és iparművészet, művészeti rajz, digitális prezentációs ismeretek, belső terek építészet, kísérleti műhely, tájtervezés, műtermi és műhelygyakorlatok, tárgytervezés, formatervezés, világítási alapismeretek, anyagés szerkezettan, tárgy- és környezetelemzés, design és művészet társadalomtudományi kérdései

A képzés típusa nappali - állami össztöndíjas, önköltséges levelező - állami össztöndíjas, önköltséges A képzés ideje 4 félév



Építőművész (MA) MESTEREINK PROF. DR. BACHMAN ZOLTÁN – Kossuth-, Ybl-, Steindl-, Szent Györgyi Albert- és Pro Architectura díjas építész, műemlékvédelmi szakmérnök DÉVÉNYI SÁNDOR DLA – Kossuth-, Ybl-, Pro Architectura- és Príma díjas építész GETTO TAMÁS DLA – Ybl- díjas építész, belsőépítész PROF. EMIRITUS DR. HÜBNER MÁTYÁS DLA – Yblés Hild díjas építész, építészmérnök, várostervező szakmérnök JANKOVICS TIBOR DLA – Ybl- díjas építész MOLNÁR TAMÁS DLA – Conference on Engineering Research Sixth International PhD & DLA Symposium „The best presenter in architecture and urban design” díjas építész, szerkezettervező építészmérnök DR. P. SZŰCS JULIANNA CSC – Munkácsy díjas művészettörténész DR. STIRLING JÁNOS CSC – akadémikus, tájépítész mérnök ZOBOKI GÁBOR DLA – Ybl- díjas, Pro-Architectura, Príma Primissima Díjas építész FIATAL OKTATÓINK BACHMANN BÁLINT DLA – Ybl- díjas építész BORSOS ÁGNES DLA – Junior Príma díjas építész CSABA DERS DLA – Pécs Város Főépítésze HORVÁTH MAGDOLNA DLA – Építéstudományi Egyesület Tartószerkezeti Diplomadíjas, PTE Egyetemi Kultúráért Díjas (b2 Innovációs Hallgatói Csoport), PTE PMMK Év Legnépszerűbb Oktatója (2006) Díjas építész, építőmérnök HUTTER ÁKOS DLA – Pollack Mihály Emlékérem arany fokozatú docense, Építőipari Nívódíjas építész MEDVEGY GABRIELLA DLA– Junior Príma díjas építész ROHOSKA CSABA DLA – Pollack Mihály Emlékérem arany fokozatú docense, Építőipari Nívódíjas építész

A szak, az építészeti tervezést művészeti irányból közelíti meg. A képzést teljesítők ismerni fogják az építészmérnöki tudományok ide vonatkozó területeit is, de képzésükben nagy hangsúlyt fektetünk a designelméleti területekre, de a társadalomtudományok és a kortárs művészetek kapcsolatára is. A művészeti önkifejezésmód, az intuíció folyamatos építészeti társításokkal alakulnak ki, a prezentációk, az építészeti modellek valódi művészeti élményt nyújtanak. A tervezett épületek formai alakulása tudatos, de egyúttal szerkezetük, városépítészeti helyzetük is gondosan meghatározott. VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZOKNAK, AKIK az építész szakmát egy „kicsit máshogy” képzelik el. Nagyon fontos, hogy az alkotás mindvégig tudatos, az épület szépen formált, a szakelméleti és művészetelméleti műveltség magas szintűvé válik, mely által további tudatos lépések következnek. Hallgatóink nemzetközi workshopokra jutnak el, építészeti megmérettetéseken próbálják ki magukat. A szak tantárgyai között gyakori a kézműves megközelítésű, az iparművészeti ihletettségű – melyek alatt folyamatosan a megvalósíthatóságot is szem előtt tartjuk. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK - TANTÁRGYAINK építészeti tervezés, belsőépítészet, formatervezés, bútortervezés, digitális prezentációs ismeretek, tájtervezés, tárgy- és környezetelemzés, 20. század építőművészete, szakergonómia, tervezésmódszertan, design és művészet társadalomtudományi kérdései, kortárs művészet kérdései, modern társadalmak kulturális rendszerei, műemlékvédelem, urbanisztika, épületszerkezettan és anyagismeret

A képzés típusa nappali - állami össztöndíjas, önköltséges A képzés ideje 4 félév



Mérnök informatikus (MSc) MESTEREINK PROF. EMIRITA DR. IVÁNYI AMÁLIA – Magyar Tudományos Akadémia és az Akadémiai Kiadó többszörös Nívódíjas, Lietraty Club Highly Recommended Award, Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Pollack-Virág díjas és Oktatási és Kulturális Miniszter Pedagógus Szolgálati Emlékérmes villamosmérnök, mérnöktanár, Műszaki Tudományok Kandidátusa, Magyar Tudományos Akadémia Doktora, Honorary Professor at Transilvania University of Brasov JANCSKÁRNÉ DR. ANWEILER ILDIKÓ – E.ON - Műszaki Publikáció díjas vegyészmérnök, számítógépes rendszerszervező mérnök PROF. DR. HABIL. KERSNER RÓBERT JÁNOS – kandidátus, matematikus PROF. DR. HABIL. KOVÁCS GYÖRGY – Magyar Tudományos Akadémia Doktora, Kiváló Feltaláló, MTA SZTAKI Benedikt Ottó, IFIP Silver Core, PTE legjobb publikáció, Széchenyi Professzori Ösztöndíjas villamosmérnök, kandidátus DR. SZAKONYI LAJOS – Arany Katedra és Főiskolai Nívódíjas vegyészmérnök FIATAL OKTATÓINK DR. HABIL. IVÁNYI PÉTER – Bolyai János Kutatási Ösztöndíjas építőmérnök, szerkezetépítő HÁBER ISTVÁN – többszörös PTE Innovációs díjas informatikus, környezetmérnök, számítástechnikatechnika tanár DR. SÁRI ZOLTÁN – ‘Best presenter in Information Technology’ Award, Student Best Presentation Award of International Workshop on Multi-Rate Processes & Hysteresis, Cork, Ireland, E.ON Műszaki Publikációs díjas informatikus mérnök, informatika tanár SCHIFFER ÁDÁM – PTE Egyetemi Publikációs Díjas (Excellence Publication Award) mérnök – informatikus DR. VÁRADY GÉZA – PTE Excellence Publication Award és „Walsh Weston Award” – Nemzetközi Fény és Világítástechnikai Közösség díjas, IBM Faculty Award díjas mérnök informatikus

A képzés típusa nappali - állami össztöndíjas, önköltséges levelező - állami össztöndíjas, önköltséges A képzés ideje 4 félév

A mérnök informatikus mesterszak célja olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak magas színvonalon az összefüggések megértésére, a megszerzett tudás alkalmazására és gyakorlati hasznosítására. Fontos hogy a hallgatók elsajátítsák a szakmailag magas szintű önálló tervezést, komplex informatikai rendszerek fejlesztését, adatbázisok tervezését és sokprocesszoros digitális rendszerek alkalmazását és fejlesztését. A képzés további célja, hogy felkészítse a hallgatókat egy doktori képzésben való részvételre olyan módon, hogy nagymértékű önálló kutatómunkát végezzenek. A pécsi képzés különlegessége és erőssége a szakirányokban rejlik. Az Intelligens rendszerek szakirány nagy hagyományokkal rendelkezik Pécsett és több évre visszanyúló tapasztalattal rendelkeznek az oktatók. A Sok-processzoros számítógépes rendszerek szakirány egy új szakirány, de az országos és európai trendekhez kapcsolódik. Európa egyik deklarált célja, hogy felzárkózzon az USA-hoz ezen a területen, így például 3 szuperszámítógép került telepítésre 2012-ben Szegedre, Debrecenbe és Pécsre. VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZOKNAK, AKIK felismerték azt a trendet, hogy a jövő informatikus mérnökeinek és tudósainak elkerülhetetlen a modern, széleskörű, több tudományterületet érintő ismeretek megszerzése. Akiket érdekelnek az intelligens irányító és automatizálási rendszerek és technológiák. Akiket érdekelnek a nagy teljesítményű, úgynevezett szuperszámítógépek és klaszterek architektúrája, használata és programozása. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK - TANTÁRGYAINK modern fejezetek a számítástudományból, informatikai jog, kvantum-informatika, algoritmuselmélet, diffúziós modellek a képfeldolgozásban, mesterséges intelligencia, párhuzamos algoritmusok és programozás, adatbázis-tervezés és programozás, robotizált rendszerek, számítógépes látórendszerek, intelligens irányítórendszerek, nagyméretű lineáris egyenletrendszerek, vizualizációs módszerek, párhuzamos programozási technológiák, klaszter technológiák, grid és cloud computing



Szerkezet-építőmérnök (MSc) MESTEREINK PROF. DR. BACHMAN ZOLTÁN – Kossuth-, Ybl-, Steindl-, Szent Györgyi Albert- és Pro Architectura díjas építész, műemlékvédelmi szakmérnök PROF. EMIRITUS DR. IVÁNYI MIKLÓS DSC – építőmérnök DR. CSÉBFALVI ANIKÓ CSC – építőmérnök, vasbetonépítő szakmérnök, a CEACM, Central European Association for Computational Mechanics, az ISSMO, International Society for Structural and Multidisciplinary Optimization, a Magyar Operációkutatási Társaság tagja DR. KATONA TAMÁS DSC – mérnök-hőfizikus, a Tolna Megyei Mérnöki Kamara (TMMK) alapító tagja, a TMMK Etikai-fegyelmi bizottság tagja, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. tudományos tanácsadója, tudományos főmunkatárs PROF. EMIRITUS DR. LENKEI PÉTER DSC – Eötvös Loránd-, Szentgyörgyi Albert- és Medal of Merit (Nemzetközi Beton Nívódíj) díjas szerkezetépítő mérnök PROF. DR. MECSI JÓZSEF CSC – Vásárhelyi-, Jáky-, Széchényi-, Széchy Károly-, Pro Facultate Rerum Metallicarum-, ICCEE- és Hollán Ernő-díjas építőmérnök PROF. EMIRITUS DR. TÍMÁR ANDRÁS DSC – építőmérnök FIATAL OKTATÓINK DR. FÜLÖP ATTILA – építőmérnök, acélszerkezeti szakértő DR. GHAEMI MOHSEN – építőmérnök, ANSYS, FEMDesign, Tekla-Structures DR. ORBÁN ZOLTÁN – építőmérnök, falazott és vasbetonszerkezet, hídszakértő DR. POMEZANSKI VANDA végeselemes modellezés

építőmérnök,

DR. VÁSÁRHELYI BALÁZS műemlékvédelmi szakmérnök

építőmérnök,

.

A képzés típusa nappali - állami össztöndíjas, önköltséges levelező - állami össztöndíjas, önköltséges A képzés ideje 3 félév

A szak hallgatói olyan tervezőmérnökökké válnak, akik képesek bonyolult és speciális épületek, építmények, illetve egyéb mérnöki létesítmények tervezésére, kivitelezésére, illetve a tartószerkezetek tervezésével kapcsolatos műszaki fejlesztések, kutatási, irányítási és projektmenedzseri feladatok önálló ellátására. Végzett hallgatóink képesek lesznek képzettségüknek megfelelő területen elméleti és tudományos tevékenység folytatására, tanulmányaik PhD képzés keretében való folytatására. VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZOKNAK, AKIK építőmérnök, vagy építészmérnök alapdiplomával rendelkeznek és szeretnék a tartószerkezetek tervezése terén szerzett tudásukat elmélyíteni. Azok jelentkezését várjuk elsősorban, akik különleges épületek, építmények, illetve bonyolult, nagyméretű mérnöki szerkezetek tervezésében és megvalósításában szeretnék képességeiket kibontakoztatni. A szerkezet-építőmérnökök vezető tervezői feladatokat láthatnak el az épületszerkezetek, mérnöki létesítmények tartószerkezeti, illetve geotechnikai tervezése, megvalósítása, szakmai felülvizsgálata, valamint rekonstrukciója során. Szakosodhatnak speciális tartószerkezeti és geotechnikai, mélyépítési vagy mérnökgeológiai tevékenységek elvégzésére. Képzésünk tantervét úgy állítottuk össze, hogy hallgatóink egyszerre szerezhessenek tartószerkezet tervezői és geotechnikai tervezői kamarai jogosultságot. A szerkezetépítőmérnök szakon végzetteknek lehetőségük van tervező, vagy kivitelező vezetőtervező mérnökként dolgozni, illetve tudományos kutatóként doktori fokozatot szerezni. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK - TANTÁRGYAINK méretezéselmélet, felületszerkezetek, szerkezetek megerősítése, feszített szerkezetek, vékonyfalú szerkezetek, hídszerkezetek, méretezés szeizmikus terhekre, végeselem-módszer, végeselemes szerkezetmodellezések, magasépítéstan, szerkezetek statikája és dinamikája, geotechnikai tervezés, talaj és szerkezet kölcsönhatása, geotechnikai esettanulmányok, korszerű építőanyagok, kísérleti szerkezetanalízis, épületfizika és –kémia, mérnöki etika, angol nyelvű kommunikáció



Szerkezettervező építészmérnök (MSc) MESTEREINK PROF. DR. BACHMAN ZOLTÁN – Kossuth-, Ybl-, Steindl-, Szent Györgyi Albert- és Pro Architectura díjas építész, műemlékvédelmi szakmérnök DÉVÉNYI SÁNDOR DLA – Kossuth-, Ybl-, Pro Architectura- és Príma díjas építész PROF. DR. KISTELEGDI ISTVÁN – Ybl- és Pro Architektura díjas építész, műemlékvédelmi szakmérnök DR. BAKÓ TIBOR – szerkezetépítő szakmérnök, okleveles faipari mérnök DR. AL HILAL SAFAA – Pollack Mihály Műszaki Kar Nívó- és Bronz díjas szerkezetépítő mérnök, épületszigetelő szakmérnök PROF. EMIRITUS DR. IVÁNYI MIKLÓS DSC – építőmérnök PROF. EMIRITUS DR. LENKEI PÉTER DSc – Eötvös Loránd-, Szentgyörgyi Albert- és Medal of Merit (Nemzetközi Beton Nívódíj) díjas szerkezetépítő mérnök PROF. DR. MECSI JÓZSEF – Vásárhelyi-, Jáky-, Széchényi-, Széchy Károly-, Pro Facultate Rerum Metallicarum-, ICCEE- és Hollán Ernő-díjas építőmérnök PERÉNYI LÁSZLÓ DLA – Jubileumi OTDK Emlékérmes építészmérnök, épületrekonstrukciós szakmérnök FIATAL OKTATÓINK BACHMANN BÁLINT DLA – Ybl- díjas építész HORVÁTH MAGDOLNA DLA – Építéstudományi Egyesület Tartószerkezeti Diplomadíjas, PTE Egyetemi Kultúráért Díjas (b2 Innovációs Hallgatói Csoport), PTE PMMK Év Legnépszerűbb Oktatója (2006) Díjas építész, építőmérnök HUTTER ÁKOS DLA – Pollack Mihály Emlékérem arany fokozatú docense, Építőipari Nívódíjas építész IFJ. KISTELEGDI ISTVÁN DLA – Média Építészeti Díj – Holcim „Fenntartható Építészetért” különdíjas építész, climadesigner MEDVEGY GABRIELLA DLA – Junior Príma díjas építész ROHOSKA CSABA DLA – Pollack Mihály Emlékérem arany fokozatú docense, Építőipari Nívódíjas építész SZTRANYÁK GERGELY DLA – Junior Príma- és Breuer Marcell Diplomadíjas építész

A szak hallgatói olyan építészmérnökökké válnak, akik képesek az épületek megvalósításával kapcsolatos szerkezettervezési problémák megoldására, épületszerkezeti és tartószerkezeti tervek kidolgozására, a kivitelezés megszervezésére, irányítására és ellenőrzésére, a szerkezettervezéshez kapcsolódó épületfenntartási, - felújítási és műemlékvédelmi feladatok ellátására. Végzett hallgatóink képesek lesznek képzettségüknek megfelelő területen elméleti és tudományos tevékenység folytatására, tanulmányaik PhD képzés keretében való folytatására. VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZOKNAK, AKIK szeretnének az épületek tervezéséi és kivitelezéséi területein a szerkezettervezéshez kapcsolódó műszaki és technológiai döntéseket meghozni. Azok jelentkezését várjuk, akik az épületek szerkezettervezési problémáinak meghatározását, megoldását és megvalósításuk koordinálását kívánják végezni. Akiket érdekel a problémák felismerése és megoldása, a szakterületet átfogó gondolkodással az adatforrások meghatározása, adatok gyűjtése, feldolgozása, a kapott eredmények értékelése és ismertetése valamint a műszaki, gazdasági komplex folyamatokban való részvétel a kutatás-fejlesztés szerkezettervezésbe való integrálásával. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK - TANTÁRGYAINK különleges tartószerkezetek, épületszerkezetek tervezése, parametrikus szerkezettervezés, épületszerkezeti és adatbázis rendszerek, épületdiagnosztika, komplex tervezés, műemlékvédelemépületrehabilitáció, ökologikus építészet, különleges tartószerkezetű épületek tervezése, döntéstámogató módszerek, végeselem módszer és modellezés, különleges alapozások, szerkezettervezés, korszerű építőanyagok és betontechnológiák

A képzés típusa nappali - állami össztöndíjas, önköltséges levelező - állami össztöndíjas, önköltséges A képzés ideje 3 félév



Tanár - Mérnöktanár (MA) MESTEREINK DR. PAIS ELLA REGINA – pszichológus, Kiss Árpáddíj, Pollack Mihály Emlékplakett Bronz Fokozat, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának emlékérmese, MTA „Pannon Tudományos Napok” legjobb szekció előadás, I. osztályú Honvédelemért Kitüntető cím. DR. VARGA LAJOS CSc – történész, politológus, Kiss Árpád-díj, Pollack Mihály Emlékplakett Bronz Fokozat, Év Legnépszerűbb Oktatója 2003 (PTE PMMK) FIATAL OKTATÓINK DR. GOCSÁL ÁKOS – fizika-angol szakos tanár, Pro Scientia Aranyérem, XXII. OTDK Nevelésszociológiai alszekció: Nívódíj, Fáy András Alapítvány Díja, Best Presenter in Information Technology. 4th PhD&DLA Sypmosium PTE, Rektori Dicséret, több OTDK-n díjazott hallgató konzulense FERENCZHALMY RÉKA – PhD-hallgató, pszichológus KOVÁCS ÉVA – PhD-hallgató, politológus, szakközgazdász, matematika-fizika szakos tanár, Barcs Város Kultúrájáért díjas

Olyan mérnöktanárokat képzünk, akik képesek az iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzésben a választott mérnöki szakiránynak megfelelő tantárgyak tanítására, elméleti órák, laboratóriumi és gyakorlati foglalkozások vezetésére, illetve képesek önálló, alkotó tanári munkára. A mérnöktanári mesterszak ezen kívül alapokat nyújt a későbbi, szakképzési irányultságú doktori tanulmányok megkezdéséhez. A képzés különlegessége azon alapul, hogy a Pedagógia Tanszék korszerű videotechnikai eszközökkel rendelkezik. A videokamerák által készített osztálytermi felvételek készítése, kiemelt esetek rögzítése lehetőséget adnak a személyközpontú esetmegbeszélésekre, pedagógiai helyzetek ’sokszempontú’ megfigyelésére, elemzésére, segítségnyújtásra konkrét nevelési problémák megoldásához. Mindez segíti a módszertani megújulást is. VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZOKNAK, AKIK elméleti képzéssel megalapozott, korszerű módszertani ismeretekkel rendelkező mérnöktanári képesítést kívánnak szerezni. A Bologna-rendszer szerinti mérnöktanár mesterszak szakirányai az alábbiak: építészmérnök, építőmérnök, gépészmérnök, mérnök informatikus, környezetmérnök. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK - TANTÁRGYAINK A választott mérnöki szakiránynak megfelelő műszaki tantárgyak, ezeken kívül a tanári felkészítés tantárgyai: nevelés és művelődéstörténet, pszichológia és személyiségfejlesztés, neveléstan, didaktika és oktatásszervezés, tanári kommunikáció, kutatásmódszertan, mérés és minőség a szakképzésben, felzárkóztatás és tehetséggondozás, oktatástechnológia és multimédia, szakmódszertan, pedagógiai gyakorlat, összefüggő egyéni iskolai gyakorlat, gyakorlatot kísérő szemináriumok, portfóliókészítés, közösségi pedagógiai gyakorlat. A képzés típusa nappali - állami össztöndíjas, önköltséges levelező - állami össztöndíjas, önköltséges

Az új rendszerű képzésben külön állami ösztöndíjra lehet pályázni.

A képzés ideje 4 félév

A képzési idő az előtanulmányok függvényében rövidebb vagy hosszabb is lehet.



Településmérnök (MSc) MESTEREINK PROF. EMIRITUS HÜBNER MÁTYÁS DLA – Ybl- és Hild díjas építész, építészmérnök, várostervező szakmérnök BEDE ISTVÁN DLA – építészmérnök MERSITS ILDIKÓ – Koós Károly díjas építészmérnök SZABÓ ÉVA DLA – építészmérnök, svájci mérnök PROF. EMIRITUS TÓTH ZOLTÁN CSC – Ybl-díjas építész, építészmérnök, várostervező szakmérnök FIATAL OKTATÓINK DR. BAJNAI LÁSZLÓ – építészmérnök, Budapest Városfejlesztés Zrt. vezérigazgatója BARACSI VIKTÓRIA – MUT diplomadíjas településmérnök, környezetmérnök, doktorjelölt GYERGYÁK JÁNOS DLA – építésztervező művész, DDÉK és MÉK Terület- és Településrendezési Tagozat diplomadíjas településmérnök MOLNÁR TAMÁS DLA – Conference on Engineering Research Sixth International PhD & DLA Symposium „The best presenter in architecture and urban design” díjas építész, szerkezettervező építészmérnök DR. TIDERENCZL GÁBOR – építészmérnök

A képzés típusa nappali - állami össztöndíjas, önköltséges levelező - állami össztöndíjas, önköltséges A képzés ideje 4 félév

Olyan két lábon álló szakemberré válhatsz, aki saját szakterületén specialistaként, és urbanisztikai teamek részvevőjeként is biztos egzisztenciát tud teremteni. A településmérnöki szakon végzettek képesek a települések és térségek főépítészi, tervezési, kommunális, fenntartási, szervezési, környezetvédelmi, valamint műszaki szakhatósági feladatok ellátására, magas szinten tájékozottak a települések településfejlesztési, rendezési, értékvédelmi és lakásprogramjainak kidolgozására, végrehajtásának irányítására, a települések és térségek fejlesztési, rendezési feladatainak összehangolására és az európai követelményeknek megfelelő ellátására. Megfelelő ökológiai, szociológiai és műszaki ismeretekkel rendelkeznek, képesek a település, térség zavartalan fejlődését összehangoltan biztosítani. Végzett hallgatóink képesek lesznek képzettségüknek megfelelő területen elméleti és tudományos tevékenység folytatására, tanulmányaik PhD képzés keretében való folytatására. VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZOKNAK, AKIK célja felkészülni a települések, kistérségek, régiók fenntartható fejlesztésének, rendezésének, rehabilitációjának, értékvédelmének, ill. a környezetminőség javításának a tervezési feladataira. Alkalmassá szeretnének válni, az építészeti, ökológiai és műszaki szempontok figyelembe vétele mellett a társadalom igényeinek megfelelően, a tervezéssel és fejlesztéssel összefüggő műszaki hatósági, szakhatósági, települési önkormányzati munkakörök, vezetői állások betöltésére. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK - TANTÁRGYAINK települési és gazdasági földrajz, informatika, területi statisztika és demográfia, környezetvédelem, településökológia, településtörténet, településszociológia, településgazdálkodás és üzemeltetés, állami és közigazgatási ismeretek, ingatlanfejlesztés és gazdálkodás, területés regionális tervezés, építészet, települési ismeretek, településtervezés, terület- és településfejlesztés, kortárs építészet és városépítészet, tájtervezés és zöldfelületi rendszerek, települési infrastruktúra, településrehabilitáció, települési értékvédelem, várostervezés, tértervezés



Tervező építészmérnök (MSc) MESTEREINK PROF. DR. BACHMAN ZOLTÁN – Kossuth-, Ybl-, Steindl-, Szent Györgyi Albert- és Pro Architectura díjas építész, műemlékvédelmi szakmérnök DÉVÉNYI SÁNDOR DLA – Kossuth-, Ybl-, Pro Architectura- és Príma díjas építész GETTO TAMÁS DLA – Baranya Megyei Önkormányzat „Építészeti kultúráért” okleveles és Ybl- díjas építész, belsőépítész PROF. EMIRITUS DR. HÜBNER MÁTYÁS D – Ybl- és Hild díjas építész, építészmérnök, várostervező szakmérnök JANKOVICS TIBOR DLA – Ybl- díjas építész DR. STIRLING JÁNOS CSC – Hunyady-díjas akadémikus, tájépítész mérnök, Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend lovagkeresztje PROF. EMIRITUS DR. TÓTH ZOLTÁN CSC – Ybl-díjas építész, építészmérnök, várostervező szakmérnök FIATAL OKTATÓINK BACHMANN BÁLINT DLA – Ybl- díjas építész HUTTER ÁKOS DLA – Pollack Mihály Emlékérem arany fokozatú docense, Építőipari Nívódíjas építész MEDVEGY GABRIELLA DLA – Junior Príma díjas építész ROHOSKA CSABA DLA – Pollack Mihály Emlékérem arany fokozatú docense, Építőipari Nívódíjas építész TAMÁS ANNA MÁRIA DLA – Junior Príma díjas építész

A szak az építész szakma építészeti tervezés területére készít fel. A kreatív készségeket szakelméleti, építészeti grafikai és további vizuális kifejezésmódok elsajátíttatásával, illetve komplex szerkezeti, városépítészeti, kortárs helyzeteket vizsgáló feladatok által sajátíttatjuk el. A pécsi képzés sajátja, „a műhely jellegű képzés” folyamatos kommunikációval, kiscsoportos konzultációkkal dolgozik, a hallgatók ösztöndíjak, tervpályázatok, TDK versenyek díjazottjai, a diplomavédések bizottságaiban ország szerte a legelismertebb építészek kapnak helyet. A szakot elvégzők a Magyar Építész Kamara szabályozása alapján tervezési jogosultsághoz juthatnak. VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZOKNAK, AKIK az építész szakmát építészeti tervezéssel képzelik el. A kortárs építészet eszközeit megismerve és megértve hallgatóink élő problémákon dolgoznak, a feladatok megélhető helyszínből, igazi problémaszövetből lépnek elő. A nyilvános prezentációk alkalmával folyamatosan fejlődik a szakmai kommunikáció – építészeti, vizuális, de verbális szempontból is. A képzés célul tűzi ki, hogy az épített környezetet alakítók, formálók magabiztos döntéseket tudjanak hozni, és a tervező építész a hazai építész szakma színvonalát tovább emelje. A „design”, a „grafika”, az „urban-landscape”, a „nemzetközi építészet” jelentések megismerése további, nemzetközi területeken is helytálló távlatokat nyit. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK - TANTÁRGYAINK építészeti tervezés, komplex tervezés, városépítészet, köztérépítészet, belsőépítészet, épületszerkezetek, képző- és iparművészet, 20. század építőművészete, közlekedési létesítmények, művészeti rajz, építészeti grafika, tájépítészet, ökologikus építészet

A képzés típusa nappali - állami össztöndíjas, önköltséges levelező - állami össztöndíjas, önköltséges A képzés ideje 3 félév


A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar Építész Intézetének tanszékei több mint 3 évtizede foglalkoznak a pécsi történelmi belváros védelmével. A munka elismeréseként 2000ben Pécs városa a késő-római, ókeresztény temető együttesének a megtisztelő, „Világörökség része” címet nyerte el, valamint Hild János érmet kapott a történeti belváros védelméért. Mivel a „Világörökség” gondozása folyamatos, aktív kutatómunkát igényel, felmerült az igény a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karán egy elsősorban örökségvédelmi specifikummal rendelkező doktori iskola létrehozására. A DLA mesteriskola akkreditációs pályázatát az alapítók 2001 júliusában nyújtották be. A mesteriskola „az integrált nemzeti örökségvédelem építészeti védelme” témájára szerveződött. A DLA mesteriskola 2003-ban 12 alapító- és meghívott tag, mester közreműködésével indult el. Dr. Bachman Zoltán, Dr. Kistelegdi István, Dr. Lenkei Péter, Dr. Szabó Pál, Dr. Tóth Zoltán alapító belső tagként; Bán Ferenc, Dr. Finta József, Dr. Jankovics Tibor, Vadász György külső alapító tagként; míg †Erdélyi Zoltán, Farkas Gábor és Kampis Miklós meghívott tagokként vettek részt a mesteriskola indításában. Az alapító tagok és a később hozzájuk csatlakozott mesterek közül sokan országosan és nemzetközileg is jegyzett, országos díjakkal (Kossuth-, Ybl-, Pro Architectura-díj) fölvértezett építészek, akik részt vállaltak annak az építész-műhelynek a létrehozásában is, amelyik immár évtizedes, színvonalas tudományos-művészeti tevékenységet folytat, és ennek tapasztalatait a képzés minőségének folyamatos javításában is kamatoztatja. Ezen csoport legtöbb tagja azóta is tevékenyen részt vesz a doktori iskola munkájában mesterként, előadóként, stúdióvezetőként és a DLA eljárások tagjaiként. 2010-ben az akkreditációs bizottság a DLA cím adományozása mellett a PhD cím elérését is engedélyezte a doktori iskolánk számára. Ez kitűnő lehetőséget biztosít az építészethez szorosan kapcsolódó interdiszciplináris mérnöki, építészmérnöki, doktori cselekmények számára is, lehetőséget biztosít az építész szakma új, korszerű kihívásainak való megfelelésében. Ennek köszönhetően létrehoztuk az ökológiai kutatásokkal foglalkozó Energiadesign Tanszéket, mely tudományos bázisa a Science Buildingnek.

PÉCSI ÉPÍTÉSZ-KÉPZÉS DOKTORI ISKOLÁJA „A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kara Építőművész Doktori Iskolájának munkáját megalakulása óta ismerem, nagy figyelemmel kísérem. A pécsi építész-képzés, amelynek jelen konstrukciójú és színvonalú működése – miként a Doktori Iskoláé is – nagymértékben kötődik prof. dr. Bachman Zoltán DLA, Kossuth-díjas építész tanár nevéhez és személyiségéhez, unikális helye - része az ország építész-oktatásának. Az a tanítási módszer, amelyet Pécs képvisel, szervesen egyesíti a magyar építészmérnök-képzés műszaki habitusú hagyományait, az ún. AKADÉMIAI szintű ARCHITEKT - képzés művészeti karakterével, s úgy hiszem, hogy épp ez a komplexitás az, amely a legjobban szolgálja a magyar (és európai) ilyetén igényeket. Az immáron hat éve működő DOKTORI ISKOLA szellemisége is ilyen, egyszerre nagyon is – műszaki szemléletű, az építészet SZOLGÁLÓ – SZOLGÁLTATÓ jellegét hangsúlyozóan, ám épp Pécs eme hagyományaira épülően erőteljes művészeti szellem is formálja, strukturálja, azzal a tudományos igénnyel, amely az alapkutatástól az alkalmazott kutatásig, széles disciplinát fog át. A Doktori Iskola vezetője, Bachman Zoltán, a mestertestület elnöksége, annak törzstagjai – tagjai, témavezetői olyan oktatási módszerrel formálják e képzést, amely a szükséges legfelső-szintű tudáson túl kreatív, szabad szellemiséget szabadít fel az iskola hallgatóiban, s ez a kreativitás jelentkezik a mestermunkákban, előadásokban, disszertációkban is. Ez a pécsi építész – MŰHELY lénye, TITKA! Az sem véletlen persze, hogy a PÉCSI DOKTORI ISKOLÁBA beiratkozottak, ill. ott végzettek között a mai magyar építészet meghatározó egyéniségei is megtalálhatóak, az a korosztály, amely ÉPÍTETT jövőnk színvonalának, minőségének alakítója lesz a következő évtizedekben. A PÉCSI ÉPÍTÉSZKÉPZÉS DOKTORI ISKOLÁJA a magyar építész nevelés legmagasabb szintjének meghatározó, azt formáló része, s meggyőződésem, hogy regionális szerepe,- kisugározva Horvátország, Szerbia, Szlovénia, Dél-Ausztria felé, szervesen strukturálódik bele egy e térségű regionális építésznevelésbe.” Budapest, 2009. március 19. Finta József FAIA Állami – Kossuth – Ybl – Steindl díjas építész címzetes egyetemi tanár, az MTA r. tagja


DLA TANTÁRGYCSOPORTOK ÉPÍTÉSZETELMÉLET – ÉPÍTŐMŰVÉSZET – ÖRÖKSÉGVÉDELEM Az örökségvédelem jellegéből fakadó sokrétűség az építészeti tervezésben, A területi védelem és az egyedi műemléki védelem elvei

PHD TANTÁRGYCSOPORTOK ÉPÍTÉSZETELMÉLET – ÉPÍTŐMŰVÉSZET – ÖRÖKSÉGVÉDELEM Az örökségvédelem jellegéből fakadó sokrétűség az építészeti tervezésben, A területi védelem és az egyedi műemléki védelem elvei

KUTATÁS ÉS OKTATÁSMÓDSZERTAN Szerkezeti anyagok viselkedése, Tartószerkezetek viselkedése

KUTATÁS ÉS OKTATÁSMÓDSZERTAN Szerkezeti anyagok viselkedése, Tartószerkezetek viselkedése

és

épületszerkezetek

TÖRTÉNETI TELEPÜLÉSEK KOMPLEX VIZSGÁLATA, MÓDSZEREI Társadalmi, történeti elemzés, vizsgálati módszerek, Régészeti, építészettörténeti, műemlékvédelmi vizsgálati módszerek, A történeti település építészeti és műemléki vizsgálati módszerek, intézkedési tervek, A történeti település integrált örökségének fejlesztése és rendezési terv AZ INTEGRÁLT NEMZETI ÖRÖKSÉGVÉDELEM ÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉNEK MÓDSZERTANA, GYAKORLATA Az építészeti tervezés módszerei, gyakorlata, A műemlék tervezés módszerei, gyakorlata (diagnózis, terápia, épületfizika), Ókor emlékeinek védelme, Középkor emlékeinek komplex védelme, XVIII. sz. emlékeinek védelme, XIX. sz. emlékeinek védelme, XX. sz. emlékeinek védelme, A műemléki környezet és a mai építészet kapcsolata A TÖRTÉNETI ÉPÜLETEGYÜTTESEK, ÉPÜLETEK, MŰTÁRGYAK SZERKEZETI KÉRDÉSEI, MÓDSZERTANA, VÉDELEM Speciális felmérések, elemzések, szakvélemények készítése, állagfelmérések, Történeti szerkezetek áttekintése, a múlt építéstechnológiája, Műemlékvédelem és a korszerű mérnöki szerkezetek, technológiák, Földalatti műemlékvédelem, A műemléki környezet és a mai építészet kapcsolata KÖTELEZŐ GYAKORLATOK Múzeumi, levéltári kutatás módszertana, gyakorlata, Államigazgatási gyakorlat, Régészeti gyakorlat, Kőrestaurátori, falkép restaurátori gyakorlat, Műemléki kivitelezési gyakorlat, Önálló munka korrekcióval, Oktatási munka a graduális képzésben KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI GYAKORLATOK Festészet, Grafika, Üvegművészet, Szobrászat I. (Kerámia), Szobrászat II. (Fém) Installáció, térszervezés

és

épületszerkezetek

TÖRTÉNETI ÉS MODERN ANYAGTAN KOMPLEX VIZSGÁLATAI, MÓDSZEREI Történeti anyagok eszköztára, tulajdonságai, vizsgálatai, Modern anyagok eszköztára, tulajdonságai, vizsgálatai, Történeti és modern anyagok értékőrzésének eszköztára INTEGRÁLT TÖRTÉNETI ÉS MODERN TARTÓSZERKEZETEK TERVEZÉSÉNEK ELVEI, MÓDSZERTANA, GYAKORLATA Tartószerkezetek korai és modern méretezésének elvei, Történelmi és modern tartószerkezetek mechanikai és szilárdsági viselkedésének elemzése, Műemlék környezet és a mai építészet kapcsolata TÖRTÉNETI ÉS MODERN ÉPÜLETSZERKEZETEK, MŰTÁRGYAK ÉPÜLETSZERKEZETE Építészeti örökségvédelem épületszerkezeti és technológiai szempontjai, Épületek, műtárgyak épületszerkezeti kérdései, védelme, Történeti építmények értékőrzésének eszköztára, módszerei KÖTELEZŐ GYAKORLATOK Tervezőirodai gyakorlat, Kivitelezői gyakorlat, Munkahely látogatás, Önálló munka korrekcióval, Oktatási munka a graduális képzésben, Szakirodalmi gyakorlat DOKTORI ISKOLA TÉMAVEZETŐK BACHMAN ZOLTÁN DLA, BACHMANN BÁLINT DLA, BEDE ISTVÁN DLA, CSÉBFALVI ANIKÓ PHD, DÉVÉNYI SÁNDOR DLA, FARKAS GÁBOR DLA, FERENCZ MARCEL DLA, GETTO TAMÁS DLA, HÜBNER MÁTYÁS DLA, HUSZ MÁRIA PHD, HUTTER ÁKOS DLA, IFJ. KISTELEGDI ISTVÁN DLA, IVÁNYI MIKLÓS CSC, IVÁNYI PÉTER PHD, JANKOVICS TIBOR DLA, KATONA TAMÁS JÁNOS CSC, KISTELEGDI ISTVÁN DLA, KONDOR TAMÁS DLA, KOVÁCS ORSOLYA PHD, KOVÁCS-ANDOR KRISZTIÁN DLA, LENKEI PÉTER DSC, LINDENBACH ÁGNES PHD, MECSI JÓZSEF CSC, MEDVEGY GABRIELLA DLA, NÉMETH PÁL DLA, P. SZŰCS JÚLIANNA CSC, PERÉNYI LÁSZLÓ DLA, RÉTFALVI DONÁT DLA, ROHOSKA CSABA DLA, SISA JÓZSEF CSC, STIRLING JÁNOS CSC, SZABÓ ÉVA DLA, SZÉLL ATTILA DLA, TÓTH ZOLTÁN CSC, VERES GÁBOR DLA, ZOBOR LÁSZLÓ DLA, ZOLTÁN ERZSÉBET SZERÉNA DLA


Külföldi hallgatói és gyakornoki ösztöndíj (ERASMUS & ERASMUS JOB) Az ERASMUS program az Európai Közösség Egész életen át tartó tanulás keretprogramjának része, melynek fő célja a felsőoktatásban résztvevő hallgatók és oktatók nemzetközi mobilitásának támogatása. Külföldi tanulmányutak és szakmai gyakorlatok folytatásához az ERASMUS jelenleg a legnépszerűbb csereprogram. A Pécsi Tudományegyetemnek jelenleg 26 Európai Uniós országban, 15 tématerületen 311 felsőoktatási intézménnyel van bilaterális szerződése. Az Erasmus diákok izgalmas, multikulturális környezetben élnek, tanulnak, kapcsolatokat építenek ki, ahol a nyelvtanulás mellett önállóbbá, rugalmasabbá, elfogadóbbá válnak. Ez a karrierépítésüket is segíti. Kaland, karrier, közösség – a legtöbb Erasmus hallgató így jellemzi a külföldön töltött időszakot. Nem kis izgalmat tartogat egy külföldi tanulmányút a sok élmény és rengeteg lehetőség mellett. Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az izgalmas vállalkozás minden értelemben megtérül. Nincs olyan európai ország, ahol egy Erasmus diák ne csöppenne bele egy izgalmas, inger gazdag, „pezsgő”, multikulturális közegbe, ahol az idegen nyelvi környezetben történő tanulás mellett nyelvi és problémamegoldó képességei is jelentősen fejlődhetnek. Minél többet látnak diákjaink a világból, annál többek lesznek maguk is! Egyes európai felmérések szerint az átlaghoz képest sokkal rövidebb idő alatt találnak munkát azok a fiatalok, akik külföldi tapasztalattal rendelkeznek. Az Erasmus-ösztöndíjasok száma évről évre emelkedik, ennek egyik oka, hogy a nemzetközi tapasztalat egyre inkább elvárás a munkaerőpiacon. Legtöbben Németországba, Spanyolországba, Ausztriába és az Egyesült Királyságba utaztak. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK AZ ERASMUS PROGRAMRÓL A felsőoktatási tanulmányai alatt egy adott hallgató csak egyszer kaphat külföldi Erasmus tanulmányi periódusra, és egyszer kaphat Erasmus szakmai gyakorlati periódusra ösztöndíjat, ezért ezt a nagyszerű lehetőséget nem szabad kihagynia egyetlen hallgatónknak sem!

Az ösztöndíj résztámogatás, ezért a hallgatónak is hozzá kell járulniuk a kinn tartózkodásuk költségeihez, de az ott megszerzett ismeretek, tapasztalatok egy életre szóló befektetést jelentenek diákjaink számára! EURÓPAI UNIÓ LLP/ERASMUS PROGRAMJÁNAK KERETÉBEN ERASMUS HALLGATÓI ÖSZTÖNDÍJ A Hallgatók egy vagy két félévet külföldi partnerintézményben tölthetnek, melyet ösztöndíj-támogatással segít a program. Az európai kitekintés az adott szakterületen belül behozhatatlan előnyhöz juttathat, a Karon a nemzetközi szakmai- és kulturális tapasztalatszerzés kiemelten támogatott. A kint teljesített tantárgyak itthon elfogadásra kerülnek. EURÓPAI UNIÓ LLP/ERASMUS PROGRAMJÁNAK KERETÉBEN ERASMUS HALLGATÓI GYAKORNOKI ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj a nemzetközi szakmai tapasztalat megszerzéséért; a Hallgatók külföldi gyakorlati helyeken is teljesíthetik a tantervükben előírt kötelező szakmai gyakorlatokat, melyet a program ösztöndíjjal támogat. A későbbi elhelyezkedésben az igazolt külföldi szakmai tapasztalat komoly referenciákhoz juttathat. HALLGATÓI BESZÁMOLÓ „Összességében azt gondolom, hogy az Erasmus ösztöndíj az egyik legnagyobb élmény, ami az egyetemi évek alatt ért, és hogy mindenkinek, aki teheti érdemes élnie a lehetőséggel. Az angol nyelvtudásnak nagyon sokat használ, olyan szakszavak válnak az ember aktív szókincsének a részévé, melyekről korábban nem is hallott. Az ügyintézésben előzékenyek, segítőkészek. A város biztonságos, és a szemfüles diáknak a megspórolhatatlan és sajnos magas létköltségek mellett számos elérhető szórakozási és ismeretszerzési lehetőséget is nyújt. Mindenképpen tágítja az intellektuális horizontot, és nem mellesleg az önéletrajzban is jól mutat.” (Molnár Tamás DLA építész London South Bank University)

KÜLFÖLDI KAPCSOLATOK AUSZTRIA – GRAZ, BURGENLAND – Építészet, Építőmérnök, Műszaki tudományok-technológiák, Oktatás-tanárképzés – FH Joanneum Gesellschaft mbH, Fachhochschulstudiengänge Burgenland GesmbH, Berufspädagogische Hochschule Wien DÁNIA – AARHUS, HORSENS – Építészet, Építőmérnök, Gépészet, Informatika – VIA University College, Aarhus University School of Engineering EGYESÜLT KIRÁLYSÁG – LONDON, WATERFORD – Építőmérnök, Informatika – University of Coventry, London South Bank University FINNORSZÁG – MIKKELI – Elektrotechnika, Építőmérnök, Gépészet, Informatika – Savonia University of Applied Sciences, Mikkelin Ammattikorkeakoulu Mikkeli University of Applied Sciences FRANCIAORSZÁG – LA ROCHELLE, GRENOBLE, MARSEILLE – Építészet, Műszaki tudományoktechnológiák, Várostervezés – Ecole nationale supérieured’Architecture de Grenoble, Université Francois Rabelais Tours, Université da la Rochelle, Université Pierre Mendés GÖRÖGORSZÁG – ATHÉN – Építőmérnök Technological Educational Institution of Athens

HORVÁTORSZÁG – OSIJEK – Elektrotechnika, Gépészet – Josip Juraj Strossmayer University of Osijek NÉMETORSZÁG – BRAUNSCHWEIG, DORTMUND, WÜRZBURG, MÜNCHEN, COTTBUS, DRESDEN – Elektrotechnika, Építészet, Építőmérnök, Gépészet, Várostervezés – Fachhochschule WürzburgSchweinfurt Aschaffenburg, Technische Universität Braunschweig, Fachhochschule Dortmund University of Applied Sciences, Hochschule für Technik und Wirtschaft Dresden, Technische Universität München OLASZORSZÁG – ROMA, VENEZIA, CAGLIARI – Építészet, Várostervezés – Universitá Degli Studi di Cagliari, Universitá Degli Studi di Roma „La Sapienza”, Universitá Iuav di Venezia PORTUGÁLIA – SANTIAGO DE COMPOSTELLA, MINHO – Építőmérnök, Informatika, Környezetvédelmi tudományok – Universidade do Minho, Instituto Politécnico de Portalegre ROMÁNIA – BRASSOW – Építőmérnök, Villamosmérnök – „Transilvania” University of Brasov SPANYOLORSZÁG – BURGOS, VALLADOLID, OVIEDO, CASTILLA – LA MANCHA, VALENCIA – Elektrotechnika, Építészet, Építőmérnök, Gépészet, Informatika, Terméktervezés – Universidad de Valladolid, Universidad de Burgos, Universidad Politécnica de Valencia, Universidad de Oviedo TÖRÖKORSZÁG – ISZTAMBUL, KÜTAHYA – Elektrotechnika, Építészet, Építőmérnök, Gépészet, Informatika – Dumlupinar University, Isik University, Istanbul Kültür University, Yeditepe University




Hulladékgazdálkodási szakmérnök, műszaki szakember

Nukleáris környezetvédelmi szakmérnök, szakember

A szakképzettség birtokában a hulladékgazdálkodási szakmérnök/ műszaki szakember képes önálló hulladékgazdálkodásra, korszerű ipari és mezőgazdasági technológiáknál keletkező hulladékok kezelésére; elhelyezésére, hulladékkezelési technológiák kidolgozására, illetve alkalmazására. Képessé válik gazdálkodó egységek hulladék rendszerének kidolgozására, alkalmas gazdálkodási és szolgáltató egységek, kistérségi és települési hulladékgazdálkodási feladatainak ellátására, továbbá települési szilárd és folyékony hulladékokkal kapcsolatos feladatok irányítására, hulladékgazdálkodással kapcsolatos szakanyagok kidolgozására és hulladékgazdálkodási rendszerek alkalmazására a gyakorlatban, azok ellenőrzésére és szaktanácsadására. Alkalmas hulladékgazdálkodási, valamint környezetvédelmi szakigazgatási feladatok ellátására. Oktatott ismeretkörök – tantárgyak Környezetvédelmi alapismeretek, Mezőgazdaság környezeti hatásai, Hulladékgazdálkodás ökonómiája, Minőségbiztosítás, Környezetvédelmi méréstechnika, Hulladékkezelés I. (hulladékgyűjtés, ártalmatlanítás és hasznosítás), Hulladékkezelés II. (szennyvízkezelés), Környezeti jog és igazgatás, Levegőtisztaság-védelem, Zaj- és rezgésvédelem, Környezetmenedzsment, Hulladékgazdálkodás logisztikája, Hulladékgazdálkodási esettanulmányok. A felvétel feltétele A szakmérnök képzésben műszaki vagy agrár képzési területen szerzett mérnöki oklevéllel rendelkezők vehetnek részt. A műszaki szakember képzésben műszaki (kivéve mérnök szakképzettség), természettudományi, agrár, valamint speciális gazdasági képzési területen, legalább alapszakon szerzett végzettséggel rendelkezők vehetnek részt.

A szakképzettség birtokában a nukleáris környezetvédelmi szakmérnök/szakember elsajátítja a szakmához kötött elméleti ismeretek-, és az azoknak megfelelő szintű alkalmazások mérnöki gyakorlathoz szükséges alapjait; készségszintű ismeretekre tesz szert a képzés szakterületéhez kapcsolódó alapvető gyakorlati módszerek és megoldások önálló alkalmazására és innovatív fejlesztésére; megismeri a kutatáshoz és tudományos munkához szükséges, széles körben alkalmazható problémamegoldó technikák elméleti és gyakorlati elemeit; elemző, értékelő és szintetizáló készségre tesz szert a műszaki, gazdasági és társadalmi, hatások, kapcsolatok vonatkozásában; megismeri a természeti- és a nukleáris ipari épített környezet elméleti és gyakorlati kölcsönhatásainak elemeit, fogalmi rendszerét; megalapozza a nukleáris környezetvédelmi információk megszerzéséhez szükséges méréstechnikai ismereteket és gyakorlati készségeket; szilárd ismeretekkel fog rendelkezni a környezetvédelmi mérnöki gyakorlathoz szükséges atomfizikai, radiokémiai, földtudományi és sugárvédelmi ismeretek megalapozásához; felöleli a fissziós nukleáris ipari termékéletciklus valamennyi eleméhez (hasadóanyag kutatás, kitermelés és rekultiváció; energiatermelés; radioaktív hulladékkezelés és elhelyezés) kapcsolódó környezetvédelem tudatos és preventív gyakorlatának tárházát; alkalmassá válik a környezetvédelemi célú műszaki beavatkozások eredményességének visszacsatolását, hatósági és társadalmi kontrollját lehetővé tevő monitoring rendszerek tervezéséhez, kivitelezéséhez és működtetéséhez. Oktatott ismeretkörök – tantárgyak Nukleáris környezetvédelem alapjai, Nukleáris mérések kiértékelése, Elméleti atomfizikai és radiokémiai ismeretek, Geofizikai alapismeretek, Bevezetés a térinformatikába, Monitoring a környezetvédelemben, Radioökológia, a természetes és épített környezet radioaktivitása I.–II., Sugárvédelem alapismeretek, Alkalmazott atomfizikai és radiokémiai ismeretek, A hasadóanyag kutatás geofizikai módszerei, Nukleáris környezetvédelmi monitoring, Gyakorlati sugárvédelem, Nukleáris biztonság I.–II., Nukleáris rekultiváció és hulladékkezelés I.–II., Környezeti hatásvizsgálat nukleáris ipari példákkal, Atomerőművek működése és környezetvédelme. A felvétel feltétele A szakmérnök képzésben műszaki képzési területen legalább alapszakos mérnök szakképzettséggel rendelkezők vehetnek részt. A szakember képzésben műszaki (kivéve mérnök szakképzettség) és természettudományi képzési területen, alapszakon szerzett végzettséggel rendelkezők vehetnek részt.

Képzés típusa levelező - önköltséges Képzés ideje 2 félév

Képzés típusa levelező - önköltséges Képzés ideje 3 félév



Létesítményenergetikai szakmérnök

Minőségirányítási rendszermenedzser

A képzés alapvető célja, hogy a továbbképzésben részt vett szakemberek megszerezzék a témával kapcsolatos általános szakmai ismereteket, melyre épülve megismerjék az épületek energiafelhasználását befolyásoló tényezők körét és használni tudják a rendelkezésre álló szimulációs programokat, eljárásokat az energiafogyasztás csökkentésének érdekében. Ezek birtokában a végzett hallgatóink képesek lesznek olyan megoldások kidolgozására, amelyek az épületek energiafogyasztásának minimalizálását eredményezik. VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZOKNAK, AKIK építőmérnöki, építészmérnöki, gépészmérnöki, villamosmérnöki, energetikus mérnök, informatikus, környezetmérnöki alapdiplomával, illetve ezeknek megfelelő főiskolai képzésben szerzett oklevéllel rendelkeznek, és szeretnének a graduális képzés tananyagán túlmutató ismeretek megszerzése után az épületek energiafelhasználásának racionalizálását szolgáló műszaki, üzemeltetési döntéseket meghozni. Azok jelentkezését várjuk, akik tervezői illetve kivitelezői környezetben az épületek energiafelhasználásának elemzésével és az ennek minimalizálásához szükséges megoldások kiválasztásával kívánnak foglalkozni, és ezt a folyamatot a rendszerszemléletű és multidiszciplináris gondolkodással, folyamatok modellezésével látják elérhetőnek. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK - TANTÁRGYAINK Épületfizika, Komfortelmélet, Fűtéstechnika, Légtechnika és klímatechnika, Világítástechnika és villamos energia felhasználás, Épületfelügyeleti rendszerek, Épületszerkezetek, Energiagazdálkodás, Épületek energetikai felújítása, Geotermikus energiahasznosítás, Napenergia hasznosítás, Épületek fenntartható vízellátása, Épületek energetikai modellezése és szimulációja.

A többoldalú gazdasági, műszaki, jogi és szociális kérdések összességét jelentő minőségügy már jelenleg is, de a közeljövőben még fokozottabban és mellőzhetetlen módon igényli az elméletileg jól képzett, megfelelő gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező, a minőségirányítás valamely területéhez professzionális szinten értő szakembereket. Képzésünk célja, hogy a gazdaság számára elméletileg megalapozott tudású, megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkező minőségirányítási szakembereket bocsássunk ki, akik képesek a termék-előállításban és a szolgáltatásokban - vagy az ezekkel kapcsolatos minőségtervezés, minőségfejlesztés, minőségszabályozás és minőség-ellenőrzés területein - az ezt megvalósító rendszerek létrehozásában, működtetésében, fejlesztésében és fenntartásában helytállni, képességeiket és gyakorlati tapasztalataikat fejleszteni. Képzésünk gerincét, a több évtizedes szakmai és oktatói tapasztalattal bíró mestereink és a képzésünkhöz társult gyakorlati műhelyek, vállalatok biztosítják. Oktatóink irányításával valósultak meg olyan nagy beruházási projektek, mint a Pécsi Tudományegyetem campusán új innovációs és kutatóközpont - Science Building, Pécs Világörökségi terület - ROP keretében megvalósuló műemlék helyreállítás, Építőipari Nívódíjban részesített Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar oktatási épületének felújítására és bővítése, 400 ágyas klinika felújítása, Ipari Park beruházások, M6 autópálya projekt. A képzésben bármely tudományterület szakjain megszerzett egyetemi vagy főiskolai oklevéllel, illetve az alapképzési és mesterképzési szakokon megszerzett oklevéllel rendelkező, a termelés vagy szolgáltatás legkülönbözőbb területein dolgozó szakemberek vehetnek részt. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK – TANTÁRGYAINK Integrált irányítási rendszerek, Marketing, Minőségtechnikák, Szervezetirányítás, Teljeskörű minőségirányítás, Termékfejlesztés, Statisztikai minőségszabályozás, Szervezés és vezetés, Terméktervezés, Kommunikáció, Környezet menedzsment, Minőségirányítás, Szervezetirányítás, Projektmenedzsment, Auditor gyakorlat, Technológiamenedzsment, Karbantartás, Terméktervezési módszertan, Menedzsment az Európai Unióban, Környezetvédelem, Minőségirányítási szabványok, Minőségtechnikák, Humán menedzsment, Statisztikai alapismeretek, Vállalati logisztika

MESTEREINK, FELELŐS OKTATÓINK Prof. Dr. Kontra Jenő, Prof. Dr. Barótfi István,Dr. Ádám Béla, Baumann Mihály, Dr. Fodor Csaba, Dr. Fülöp László, Eördöghné Miklós Mária, Dr. Magyar Zoltán, Dr. Perényi László, Dr. Tarnik István, Virág Zoltán

Képzés típusa levelező - önköltséges Képzés ideje 2 félév

Képzés típusa levelező - önköltséges Képzés ideje 3 félév


Mérnök- és építész továbbképzés Építési műszaki ellenőr képzés A Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara szakmagyakorló tervező és szakértő mérnökei, valamint a regisztrált műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők számára a rendszeres továbbképzés kötelező. Ennek teljesítésére folyamatosan kínálunk tanfolyamokat, melyen öt évente egyszer kell részt venni mindenkinek. A kötelező továbbképzés (általános, szakmai, munkavédelmi modul) általában két napos (péntek, szombat). Itt a résztvevők megismerhetik a szakmájukat érintő legfrissebb változásokat, szakterületükre vonatkozó aktualitásukat. Emellett más szabadon választott programok szervezésével igyekszünk biztosítani a 20 továbbképzési pont megszerzésének lehetőségét (villámvédelem, épületenergetika, betontechnológia, stb.). Továbbképzéseink, tanfolyamaink elvégzésére távoktatásban is van lehetőség a személyes előadáson való részvételen kívül. Az építési műszaki ellenőr I. képzést felsőfokú végzettséggel (építész, építő, gépész, villamos szakterületek) rendelkezők számára kínáljuk. A 8 hetes tanfolyam elvégzése után kihelyezett OKJ-s vizsgát szervezünk a résztvevőinknek. Az építési műszaki ellenőr tanfolyam hallgatói jogosultság birtokában előnyös helyzetbe kerülnek a munkaerőpiacon. Az építőipari beruházások visszaestek, de megnőtt az építési műszaki ellenőr közreműködését is igénylő korszerűsítési munkák (főképpen energiatakarékossági okokból történő átalakítások, épület hőszigetelések) volumene. Tekintetbe véve, hogy a jövőben az energiaárak még ennél is nagyobb mértékű drágulása várható, ezek a munkálatok elkerülhetetlenek, így az építési műszaki ellenőr munkatársakra egyre nagyobb szükség lesz. További információ Feilné Győry Zsuzsanna ügyvivő szakértő Pollack Mérnöktovábbképző Központ Telefon: +36 72 503-650/23899 E-mail: feilne@pmmik.pte.hu

AutoCad tanfolyam Az AutoCAD rajzelemekből építkezik. Támogatja a térbeli modellezést, látványtervezést, adatbázisok számára kivonatok készítését, rajzok és hagyományos alfanumerikus adatbázisok dinamikus összekapcsolását, internetes közzétételi lehetőségeket, a nyomtatási elrendezések, stílusok kezelését. Kezdő vagy haladó tanfolyamokat indítunk megfelelő létszám esetében. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK Képernyő felépítése, koordináta-rendszerek. Koordináta megadási módok. Szerkesztést támogató szolgáltatások ismertetése (háló, ortó-mód, tárgyraszter, stb.). Alapvető rajzparancsok használata (vonal, vonallánc, sokszög, kör, ív, téglalap, középpont, sraffozás, stb.). Mintafeladatok megoldása. Szerkesztési parancsok használata (mozgatás, másolás, beillesztés, nyújtás, tükrözés, léptékezés, metszés, lekerekítés, felosztás, párhuzamos, stb.). Mintafeladatok megoldása.

Mintafeladatok megoldása. Rajz részeinek logikai elkülönítése fóliák használatával, nyomtatási vonalvastagságok megadása. Mintafeladatok megoldása. Méretezés, feliratozás. Mintafeladatok megoldása. Blokkok létrehozása, mentése, beillesztése. Mintafeladatok megoldása. Blokkok használata. Összetett mintafeladat megoldása. Rajzok importálása, exportálása, más programok kompatibilitása, mentési formátumok (DWG, DXF kiterjesztés). Nyomtatási beállítások. Nyomtatási beállítások. 3 dimenziós alapok. További információ Szabó Imre tanszéki mérnök Telefon: +36 72 503-650/23893 E-mail: szaboig@pmmk.pte.hu

Android tanfolyam Az Android platform iránt a mobiltelefon és a Tablet gyártók izgalmát leszámítva nagy érdeklődés mutatkozik a gépjárművek fedélzeti számítógépét és navigációját szállító cégek, illetve az ipari automatizálás irányából is, hiszen minden olyan helyen kényelmes az Android, ahol alapvetően kicsi a kijelző, limitáltak az erőforrások és az adatbevitel nem egérrel és/vagy billentyűzettel történik. VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZOKNAK, AKIK akik valamilyen programnyelvben már szereztek jártasságot C/C++, Pascal/Delphi, C#, PhP, van programozási gyakorlatuk, de szeretnének továbblépni Android vagy GWT irányban. Azon jelentkezők számára, akiknek nincsenek Java ismereteik egy kétlépcsős Java alapozó tanfolyamot biztosítunk. A tervezett óraszám 2X8 óra, ami nem alkalmas a teljes Java programnyelv megismertetésére, de gyakorlott programozók számára a Java alapokat megismerteti. Két szinten lehet bekapcsolódni, az alap szint azok számára ajánlott, akik az objektum-orientált programozással akarnak megismerkedni. A második szinten becsatlakozóknak ez már nem okoz gondot, de a Java perifériás lehetőségei (erőforrások, XML, tervezési minták, lokalizáció, stb.) még fehér foltot jelentenek. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK Android felépítése, Fejlesztő környezet kialakítás, Hello World, Activity, Eszközök kezelése, Kezelői felület, Adattárolás, Interakció az applikációk között, Tartalommegosztás, Audio alrendszer, Kamera alrendszer, Bitmap-ok kezelése, Személyes alkalmazások, Lokalizáció, Közzététel. További információ: Zidarics Zoltán műszaki oktató Telefon: +36 72 503-650/23851 E-mail: zamek@vili.pmmik.pte.hu

GWT tanfolyam A tanfolyam hallgatói egy több platformon újrafordítás nélkül használható modern keretrendszert ismerhetnek meg, amelynek a legismertebb reprezentánsai a GMail és a Google+ alkalmazások.


Ezen keretrendszerrel készült szoftverek alkalmasak akár mobil eszközön, asztali gépen, heterogén operációs rendszerek alatt is Linux/ Windows/Macintosh/Android/Apple IoS működni. VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZOKNAK, AKIK valamilyen programnyelvben már szereztek jártasságot (C/C++/C#/Java/Pascal). Azon jelentkezők számára, akiknek nincsenek Java ismereteik egy kétlépcsős Java alapozó tanfolyamot biztosítunk. OKTATOTT ISMERETKÖRÖK GWT felépítése, Fejlesztő környezet kialakítása, Hello World, Widgetek és event-ek, Layout, UI binder, Kliens-szerver kommunikáció, Internacionalizáció, Junit, Security, Alkalmazások tervezése, RequestFactory, Logging, Deployment. További információ Zidarics Zoltán műszaki oktató Telefon: +36 72 503-650/23851 E-mail: zamek@vili.pmmik.pte.hu

FEM-Design tanfolyam A FEM-Design szoftver egy felhasználóbarát, de ugyanakkor magasabb elméleti alapokon fejlesztett végeselemes szerkezettervező program. FEM-Design lehetővé teszi az adatátvitelt, kompatibilis az alábbi programcsomagokkal Revit, Tekla, ArchiCAD, AutoCAD. Alkalmas 3D szerkezeti modellek importálására (pl. ArchiCAD IFC technology alkalmazására). VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZOKNAK, AKIK olyan szerkezettervező programot kívánnak elsajátítani, amely egyetlen központi 3D modellből dolgozó hatékony és könnyen használható számító és tervező program. A FEM-Design hatékony és könnyen használható modulokat kínál, melyek testre szabhatóak a mérnökök és feladataik igényeinek megfelelően egészen az engedélyezi tervdokumentációtól a kiviteli tervek szintjéig. ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK Egyszerű megoldás komplex feladatokra, Teljes körű magyar fejlesztés svéd mérnököknek, Skandináv területen piacvezető, Teljes mértékben Eurocode kompatibilis, Egyszerű megoldás komplex tervezési feladatokra, Könnyen elsajátítható, felhasználó barát, Modellezés – Számítás – Tervezés. FELHASZNÁLÁSI TERÜLETEK Lineáris és nemlineáris statikai, dinamikai, földrengési, és globális stabilitási, Magasabb elméleten alapuló acélszerkezeti, vasbetonszerkezeti 2D és 3D modellek, alapozások és faszerkezetek méretezésére, ellenőrzésére, Nincs geometriai és méret korlát, Szeizmikus terhekre történő méretezés az EC8 szabvány alkalmazásával, Komplex, gyors és hatékony dokumentáció-szerkesztő szoftver, csupán néhány gombnyomással kész tervdokumentáció készíthető, Tetszőleges adatbevitel, gerendák és oszlopok tetszőleges keresztmetszeti kialakításának lehetőségével. További információ Dr. Csébfalvi Anikó Borbála főiskolai tanár Telefon: +36 72 503 650 / 22801 E-mail: csebfalvi@pmmik.pte.hu


Cisco Hálózat Akadémia

KNX intelligens épülettechnika tanfolyam

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak számítógép-hálózatok és számítógépes rendszerek tervezésére, telepítésére és üzemeltetésére. A képzés időtartama: 4 szemeszter. Olyan külső szakemberek és egyetemi hallgatók jelentkezését várjuk, akik szeretnének korszerű ismereteket szerezni számítógép hálózatok, informatikai infrastruktúrák tervezésében, kialakításában és üzemeltetésében. A tanfolyam lehetőséget nyújt CISCO eszközök installálásában és konfigurálásában, gyakorlati jártasság megszerzésére. Várjuk továbbá olyan hallgatók jelentkezését is, akik régebben megszerzett ismereteiket frissíteni, megújítani, korszerűsíteni szándékoznak. A tanfolyamon való részvétellel a hallgatók megszerzik mind azon ismereteket, amelyek segítségével a nemzetközileg elismert CCNA képesítés megszerezhető. A képzésben résztvevők szemeszterenként, a szemeszter eredményes elvégzéséről és a megszerzett képességekről Cisco Certificate –et kapnak. A képzés során olyan ismereteket szereznek, amelyek a graduális képzésben az adott színvonalon nem szerezhetők meg. A képzés során megismerik a számítógép-hálózatokban alkalmazott hálózati eszközök felépítését, jellemzőit, az eszközök operációs rendszereit és gyakorlatot szereznek az eszközök normál működéshez szükséges konfigurálásában. Megtanulják a hálózat megfelelő működésnek diagnosztizálásához szükséges ismereteket, valamint a működés során előforduló hibák felismerésének és elhárításának módját. Számítógépes szimulációs megoldások segítségével megtanulják a LAN és WAN hálózatok konfigurálását, és megvizsgálják ezeknek a rendszereknek a jellemzőit működés közben. A gyakorlatban manapság elterjedten használt Cisco eszközök felhasználásával laboratóriumi körülmények között lehetőségük nyílik olyan rendszerek kialakítására, konfigurálásra és vizsgálatára, amelyek valós körülmények között gyakran előfordulnak. A készülékeket üzembe helyezés után felprogramozzák és a kívánt forgalom igényeinek megfelelően szűréssel és jogosultságkezeléssel is ellátják. Elsajátítják a hálózati hibák detektálásának és elhárításának módját és eszközeit. Gyakorlatot szereznek olyan hálózatok kialakításában, konfigurálásban és tesztelésében, amelyek üzemszerűen előfordulnak valós kommunikációs rendszerekben. Oktatók Helmich József főiskolai docens akkreditált CISCO instruktor, CCNA Akadémia vezető Telefon: +36 72 503-650/23887 E-mail: helmich@pmmik.pte.hu

A tanfolyamon résztvevők az európai munkaerőpiacon elismert és piacképes ismereteket szereznek az épületautomatizálás és épületfelügyelet tervezésében és üzemeletetésében. Alkalmasak különböző szakági rendszerek irányításának integrálására, szemléletet kapnak az energiatakarékos rendszerek létesítésére és tervezésére. Várjuk azon szakemberek, tervezők, üzembehelyezők és üzemeltetők jelentkezését, akik az új iránt fogékonyak, képesek váltani a hagyományos installációs technikáról az informatikai alapokon működő buszrendszerű szereléstechnológia tervezésére, programozására és beüzemelésére. Továbbá várjuk azon gépész és informatikus nappali tagozatos hallgatók jelentkezését, akik leendő munkahelyüket az épületautomatizálás és épületüzemeltetés területén képzelik el. Szívesen látjuk azokat az építész hallgatókat, akik az energiatakarékos épületek tervezéséhez technikai szemléletet, megoldásokat és ötleteket kívánnak szerezni. Oktatott ismeretanyagok Tanfolyam keretében áttekintő ismereteket nyújtunk az európai piacon alkalmazásra kerülő, informatikai alapon működő installációs rendszerekről. Részletesen tárgyalásra kerül a KNX rendszer, amely a villamos installáció, az épületautomatizálás és az épületfelügyelet európai és a közeljövőben világszabvánnyá elfogadott egyetlen nyitott szabványa. A KNX megfelel az ISO/IEC (14543), mind a CENELEC (EN 50090), mind a CEN (13321) előírásainak. A tanfolyamon megismertetjük a KNX alkalmazását, a villamos installáció és az épületgépészeti és árnyékolástechnikai rendszerek irányításának egységes rendszerbe való integrálását. Tárgyalásra kerül maga a KNX topológiája, kommunikációja, címzése és a buszkészülékek kialakítása. Felhasználásra kerül az ETS4 fejlesztő rendszer tervezésre, üzembehelyezésre és a rendszer diagnosztizálására. Megismertetjük a tervezés, üzembe helyezés szempontjait, valamint a szerelésre vonatkozó előírásokat és a teljes rendszer villám- és túlfeszültség védelmét. Lehetőséget biztosítunk külön díjazás mellett a KNX egyesület által akkreditált tanfolyamon való részvételre és eredményes vizsga letétele után KNX Basic Couse Certificate megszerzésére. KNX oktatók Helmich József főiskolai docens akkreditált KNX oktató Telefon: +36 72 503-650/23887 E-mail: helmich@pmmik.pte.hu

Megyeri Péter egyetemi adjunktus akkreditált CISCO instruktor, CCNA Akadémia Asset Manager Telefon: +36 72 503-650/23851 E-mail: megyeri@vili.pmmf.hu

Megyeri Péter egyetemi adjunktus akkreditált KNX tervező és beüzemelő mérnök Telefon: +36 72 503-650/23851 E-mail: megyeri@vili.pmmf.hu


Államilag elismert nyelvvizsgák

ECDL tanfolyam és vizsga

Minden mérnök és szakember számára elengedhetetlen legalább egy idegen nyelv ismerete. Nem csupán a képesítési követelmények előírása miatt, hanem azért is, mert a munkahelyeken egyre inkább használható nyelvtudást várnak el a munkavállalóktól. Ennek a tudásnak a megszerzéséhez nyújt segítséget a Műszaki Szaknyelvi Lektorátus angol és német nyelvű szaknyelvi órák kínálatával, valamint nyelvvizsgára felkészítő kurzusaival. Kis létszámú csoportokban, tudásszint szerinti bontásban folyik az oktatás. A két legkeresettebb nyelvből, angolból és németből, a kar Nyelvvizsgacentrumában többféle államilag elismert nyelvvizsga közül választhatnak az érdeklődők. Olyan egynyelvű nemzetközi nyelvvizsga lehetőségeket kínálunk, amelyek az államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvány mellett nemzetközi nyelvvizsga-bizonyítványt is adnak. Angol nyelvből az University of Cambridge ESOL nyelvvizsgái valamint angol és német nyelvből TELC nyelvvizsgák közül lehet választani. Egynyelvű és kétnyelvű államilag elismert BME nyelvvizsgát lehet tenni mindkét nyelvből, 4-5 vizsgaidőszakban évente, rendkívül kedvező áron. Speciális vizsgák keretében hallgatóink, illetve már végzett szakemberek államilag elismert szaknyelvi vizsgán is próbára tehetik tudásukat nálunk. Zöld Út műszaki-, gazdálkodási menedzsment-, és mezőgazdasági szaknyelvi vizsga, valamint Lexinfo informatikai szaknyelvi nyelvvizsga letételére van lehetőség. PTE PMMK Nyelvvizsgacentrum 7624 Pécs, Boszorkány u. 2. földszint B032. Tel.: 72/503-614; 06 30 901 5702 e-mail: nyelvvizsgacentrum@pmmk.pte.hu

Az ECDL (European Computer Driving Licence) az Európai Unió által támogatott, egységes európai számítógép-használói bizonyítvány, amely elsősorban nem az informatikai, hanem a felhasználói ismereteket hivatott igazolni. A vizsgarendszer felelőse és jogtulajdonosa, az ECDL bizonyítvány kiállítója a Neumann János Számítógéptudományi Társaság. Az ECDL célja: • emelje a számítógép használatának színvonalát mindazon személyek esetében, akik már munkaviszonyban állnak, mind pedig azokéban, akik munkát szeretnének találni, • növelje a számítógépet használó alkalmazottak munkájának hatékonyságát, • az információ-technológia területén eszközölt befektetések gyorsabb és jobb megtérülésének elősegítése. Az ECDL moduljai: • Az információ-technológia (IT) alapfogalmai • Operációs rendszerek • Szövegszerkesztés • Táblázatkezelés • Adatbázis-kezelés • Prezentáció • Információ és kommunikáció • Képszerkesztés • Webkezdő A PTE PMMIK ECDL Vizsgaközpontja az alábbi képzésekre várja az informatika iránt érdeklődőket: ECDL- FULL vizsgákra felkészítő tanfolyam • 120 óra oktatóval és 120 óra egyéni felkészülés • 7 modul ECDL-START vizsgákra felkészítő tanfolyam • 60 óra oktatóval és 60 óra egyéni felkészülés • 3 kötelező modul + 1 szabadon választott Vizsgákra felkészítő tanfolyam • 7 modul x 3 óra A PTE Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar ECDL Vizsgaközpontjának elérhetősége: 7624 Pécs, Boszorkány út 2. Telefon: +36 72 211-968 http://ecdl.pmmik.pte.hu


T ovábbi információk http://felvi.pmmik.pte.hu http://facebook.com/pmmik

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM

Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.