3 minute read

Kukai Annamária, aki „a TO-n mindent tud”

Next Article
Summary

Summary

- A munkám a hallgatók tanulmányi ügyeinek széles körű ügyintézéséből és ennek kari szintű megszervezéséből áll. A hallgatói ügyintézések az elmúlt évek során komoly változásokon mentek keresztül, gondolok itt a NEPTUN Tanulmányi Rendszer bevezetésére és állandó fejlesztésére, a karon új szakok bevezetésére és az idegen nyelvű képzések megjelenésére. Örülök, hogy végigkísérhettem ezeket a folyamatokat és hozzátehettem a magam részét egy jól együttműködő, kiváló hangulatú tanulmányi csoport kiépítéséhez.

Az én sikereim nem hallgatói versenyeredményekben mérhetők, hanem a hallgatói problémák megoldásában. Azt is mondhatnám, hogy ha jól dolgozunk, felénk sem jönnek a hallgatók! De nem ez a célunk, hanem a segítségnyújtás. Nagyon jó érzés úgy hazamenni, hogy ma minden hallgatónak, aki levélben vagy személyesen felkeresett, tudtam segíteni, ezért a munkaköröm ellátásához feltétlenül szükséges az empátia, a türelem és a szakmai kompetencián kívül némi pedagógiai érzék is.

- Milyen emlékezetes élményed fűződik a karhoz, a munkádhoz? - Ennyi év alatt volt idő sok hasznos kontaktot kialakítani, így ha helyből nem is tudom a választ, tudom, kit kell keresni adott ügyben. Olykor nagy a nyomás, mert már-már szállóige, hogy „a TO-n biztos tudják”. Nem tudok kiemelni egy konkrét esetet sem, mert arról szól minden napom, hogy hallgatói utakat egyengetek, szülőket nyugtatgatok és tájékoztatom őket a lehetőségekről, kétségbeesett hallgatóknak kiutat/megoldást találni a problémára stb. A diplomaosztó levezénylése nagyon nagy felelősséggel járó feladat, azonban szép lezárása a munkánknak, sok pozitív visszajelzés érkezik.

Szeretem látni a hozzátartozók büszke arcát, a hallgatókat, ahogy talárban, a vizsgadrukkot hátrahagyva állnak és várják, hogy átvegyék az oklevelüket, mosolyognak, köszönnek. Összenézünk, kimondatlanul is hálásak egy korábbi segítségért. Van, akire rácsodálkozom, hogy jéééé, ön végre végzett, és jót nevetünk.

- A kari tanács tagjának választottak. Mit szeretnél megvalósítani, mire ad lehetőséget ez a megbízás? - Örömmel és felelősséggel is jár. Hasznosnak tartom a PTE TO vezetői értekezleteit, mert itt tanulhatunk a többi kar adminisztrációs menetéről, különböző eljárásrendjeiről, melyeket a kari kondíciók feltételei szerint alakíthatunk és integrálhatunk a napi működésbe, legyen az egy szabályzatmódosítás, innováció az elektronikus kérvénykezelés terén stb. Ezeket az újításokat, ötleteket tárhatom első kézből a kari tanács elé, vagy hozzászólhatok olyan tanulmányi ügyeket érintő napirendi pontokhoz, akár konkrét példát hozva, mely elősegítheti a tanács döntését. Valljuk be, a TO-n fut össze szinte minden, nagyon komplex, sokrétű munkakör a miénk, hiszen minden képzésre rá kell látnunk, így a precedens értékű ügyek megoldásával is segíthetem az összes szak képviselőjének szakmai munkáját. A kari tanácsot az oktatáshoz kapcsolódó valamennyi szereplő találkozóhelyének tartom, amely lehetőséget teremt, hogy mindenki a saját területéről adjon információt, hogy az ott meghozott döntések valóban az egész kar javára váljanak. Megtiszteltetésnek veszem, hogy ebben én is részt vehetek!

Még nem dolgozott a karon Kukai Annamária, amikor már volt alkalma megismerkedni mai közvetlen munkatársaival: 2008-ban egy Nemzetközi Mérnökképzési és Kutatási Konferenciára (ICEE) idegennyelvű hostesseket kerestek, ahová Annamari is jelentkezett. 2012 októberétől a PTE MIK munkatársa. A Tanulmányi Csoportnál kezdett ügyintézőként, 2014 februárjától pedig tanulmányi csoportvezetői beosztásban van.

This article is from: