poL’art polaroid kulturális magazin
i. szám 2012. március
Berry.Berry
firkálástól a kész klipekig
interjú Kurth Judittal Tizenhárom megálló
“eldúdolt pár sort a Ve ‘Hyme a L’amour’-jából”réb
II. Frankofón Filmfesztivál - A némafilmes - Bordélyház
TArtalomjegyzék
ii.
SALUT! SZIA! ça VA? TALENT COMPTINE BOUQUINISTE FIN
ii. iii. v. vii. ix. xii.
SALUT! SZIA! E
gy szempillantás alatt – jelen esetben pár sor, esetleg egy-két francia kifejezés olvasása által – a baguette és a croissant, a chansonok, a liberté.egalité.fraternité, a csigák és kagylók, a divat, a nemzeti öntudat, a fromage, a citroënek, a macaron, a tricolore és még folytathatnám...ja, és még a Louis-k és a George-ok, meg persze a Jeanok országába csöppenhetsz. Voilá!
A
poL’art a szempillantás eszköze. De persze vigyázó szemeink nem csak Párizsra vetjük! Hisz nem feltetélenül muszáj repülőre szállni, autóstoppolni, vonatozni, akár gyalogolni ahhoz, hogy szépet lássunk és olvassunk. Nem kell a francia határt átlépni ahhoz, hogy valami káprázatosra, érdekesre, formabontóra, a nyugati kultúrával a versenyt felvenni képes kreálmánnyal találkozzunk. Kishazánkban is van bőven tehetség és tehetséges fiatal.
N
os, a poL’art minderre veti majd vigyázó szemét. Illetve nem csak szempárját, hanem optikáját is, hiszen a betűsokság mellett jelentőséget kap a téma vizuális ábrázolása és bemutatása. Mindez fotográfiákon keresztül. Polaroid fotókra hajazókon keresztül. Hisz a szó elszáll, az írás megmarad...a szemnek kedves kép pedig még jobban megragad. Kellemes lapozgatást! Bienvenue a polaroid kulturális magazin lapjai között!
Béky Patrik
iii.
[mi újság?]
CA VA?
Frankofón lett az Uránia
A
francia nyelvé lett a főszerep február 23. és március 2. között az Uránia Filmszínházban. A II. Frankofón Filmnapok keretében a nagyérdemű majd két tucat film közül válogathatott, melyek tizenegy frankofón országból érkeztek, csak néhányat említve: Belgiumból, Svájcból, Bulgáriából és több afrikai országból is. A mustra filmjei között szerepelt például ‘A legszebb dolog’ című alkotás, melynek rendezője, Rémi Bezançon is vendége volt a fesztiválnak, és az ‘Avé’ [2011-es Szarajevói Filmfesztivál különdíj], amely két tizenéves fiatal hazugságokkal teli útikalandját meséli el bolgár nyelven. Különös szerepet szántak a szervezők az arab kérdésnek és problémáknak, így ‘Arab tavasz’ címmel hat egyimpotmi és egy tunéziai filmet vetítettek. Az utóbbi, a ‘Többé már nem félünk’ című dokumentumfilm, a diktatúra elleni lázadást örökíti meg a 2011-es béke Nobel-díjra jelölt, Lina Ben Mhenni, illetve egy ügyvédnő és egy újságíró elbeszélései nyomán. A Filmnapok tovább folytatódnak március végéig, különböző időpontokban Debrecenben, Szolnokon, Szegeden, Pécsett és Miskolcon.
C
haplini kort idéző színvilág és kosztümök, túláradó mimika, és a némafilmeknél elengedhetetlen, jelenetfestésre és szavak helyettesítésére is képes zene. A filmszemle negyedik napján mutatták be ‘The Artist’ című francia alkotást. Már maga a film alapötlete is sikerorientált idea, de az, hogy tíz ketegóriában is jelölt volt a világ legnevesebb filmfesztiválján, az Oscaron, még nagyobb kíváncsiságot kelthetett a mozikedvelőkben. A vetítés alatt megnyert nézők pár órával később már azon izgulhattak, hogy vajon hány díjat zsebel be a XXI. században formabontónak számító alkotás. Végül jelőléseinek felét, azaz ötöt váltott Oscar-szoborra. ‘A némafilmes’ lett a legjobb film, Jean Dujardint [a filmben George Valentin] ítélték a legjobb férfi főszereplőnek, a filmet rendező, Michel Hazanavicius vehette át a leg-
jobb rendezőnek járó szobrot, illetve a legjobb zene és legjobb kosztüm kategóriában is aratott a ‘The Artist’. Grandiózus és merész alkotás. Hozzászokott az ember, hogy ha minden a szájába van rágva, akkor biztosan majd csak leesik egy-egy poén. Nos, le a kalappal a rendező előtt, hisz a moziteremben ülve nyílvánvalóvá vált, hogy nem kell a filmzenénél és a színészek zseniális “túljátszásánál” több. Ennyi is elég ahhoz, hogy az egész nézőtér neveztéstől legyen hangos, ha már a film nem volt az.
A némafilmes
iv.
“Minden élölény között csak az ember tudja elöre, hogy meg fog halni, mégis, egyedül az ember tud nevetni. Megnevettetni az embert annyi, mint elterelni figyelmét a halálról.” Charlie Chaplin
II. Frankofón Filmnapok február 23. - március 2.
Bordélyház L’Apollonide - souvenirs de la maison close
A
poL’art MUSIQUE Ludovic Bource
[ajánló]
romlás virágai? Avagy bódító illatú liliomszálak? Párizs a XX. század hajnalán, és egy ház, ahol a férfiak örömszerzési forrását jelentő Uránia Filmszínház nimfák élnek bezárva. De kinek, mi jelenti a boldogságot? Aberrált hímegyedek, a szerelem fátyolát nők köré tekerő csábítók, életük utolsó napjait lányok vizslatásával töltő öregurak, és egy jaguár. Nem az autómobil, hanem az a ragadozófajta. Méltóságteljesen elheveredve a szófán, szemlélődve, az események sűrűsödésével ingerültsége pedig egyre fokozódik. Egy szálló, ahol a napok egyformák, sötétek és vágytól fűtöttek. Ám ez a vágy nem a megegyező irányba mutat mindenkinél. Az “alulmaradt” kínjában mereszti bele körmét az ágytámlába, míg a “felülkerekedőnek” áhított álmai teljesednek be. Nincs választás. Az erősebb mozgat mindent. Olyannyira, hogy egy lány, Madeleine felsikolt. Az amant-ja [szeretője] ejt ajkainak két szélétől az arcán végigfutó vágásokat. Gyógyíthatatlan sebek torzítják el szívét és orcáját egyaránt. Ám a többi, minden áldott nap szorgosan készülődő, fűzőbe szorított, parfümtől illatozó, szépen fésült, patyolattiszta lány sem élheti “életét” sebhelyek nélkül. Habár nem olyan látványosak, mint Madeleine-é, de kellően mélyrehatóak ahhoz, hogy konfliktusokat szítsanak, vagy hogy a másvilágba repítő szerek használatára késztessenek. Egy film, mely nem takargatja a szépségben rejlő fertőt. Ahol pillanatok alatt a pezsgősüvegekkel és mosollyal teli szalonból, egy kényszerrel telített matracra szegezzük figyelmünk. De a bosszú sehogy sem maradhat el. Egy bezárt szobából, ahol egy jaguár sétál fel-alá szemközt, nincs kiút.
The Artist Original Motion Picture Soundtrack
v.
Málnából, eperböl: Berry.Berry
[tehetség]
TALENT interjú Kurth Judittal [grafikus]
L
egyen az egy matrjoska baba, az EZ Basic klipjéből ismert Motorik Erik, vagy éppen egy tüdőben ücsörgő kisnyúl, Kurth Judit rajzai szinte kivétel nélkül, egységesen mutatnak letisztultságot, egyszerűséget ám mégis valami egyedit. Ezt az jellegzetességet viszi bele a fiatal művésznő a Berry.Berry néven futó márkájának mintáiba is.
gyász
han P | Berry.Berry? Honnan a név? J | Nagyon cukinak találtam. Jól csengő, könnyen megjegyezhető nevet szerettem volna, hisz ez fontos. Régen sokszor rajzoltam epreket, málnákat, így jött a berry. Viszont egymagában nem nézett ki jól, ezért lett megduplázva, ponttal a közepén.
P | Végignézve a rajzokat már egy egészen kiforrott, egyedi stílusod van. J | Igyekszem megtartani egyfajta sajátos vonalvezetést. Sokat köszönhetek a Budai Rajziskolának – ahol grafikusnak tanult –, mert ott rámutattak arra, hogy miben vagyok jó és mi áll jól nekem. P | Egy-egy téma, mintaötlet hogyan jön? Mi ad ihletet neked? J | Legtöbbször pótcselekvésként, telefonálás közben csak úgy firkálgatok, ezekből a lábjegyzet szintű rajzokból szokta kinőni magát néhány minta. Emellett mivel nagyon szeretem az állatokat, így ez visszaköszönő motívum nálam. P | A határidő számodra is hatalmas múzsa? J | Persze. Általában rengeteget agyalok, hagyom hogy kiforrjanak a dolgok. Viszont, hogyha kötelező feladatról van szó, akkor még nehezebben jön az ihlet.
vi.
P | A Marionett ID-nek készített klipnél, mint kötelező munkáknál is ezt érezted? J | Egyáltalán nem. Szerencsére szabad kezet kaptam. Meghallgattam a számot és azt tudtam megvalósítani, ami először jutott eszembe róla. P | Ezt követően az EZ Basic zenekar is felkért téged. Miért pont egy róka bőrébe bújtattad Motorik Eriket, és persze miért pont a gyerekrajzokhoz hasonló képvilágot alkottál hozzá? J | Koncepció volt a srácok részéről, hogy a ‘60-as ‘70-es évek meséit idézze a klip képileg. Motorik Erik pedig egy pökhendi karakter, így jutott eszembe róla a róka, amely köztudottan egy sunyi, alattomos állat. P | Lesz még hasonló videós munkád? J | Remélhetőleg minél több. Viszont manapság már egyre ritkábban készítenek a zenekarok animációs klipeket, legfőképp az ár miatt. Igazából az image klipek élik ma fénykorukat. P | Ebből a szempontból hogyan látod a jövőt? Meg lehet ebből élni, vagy nagyon telített ez a szakma is? J | Úgy látom, hogy rengeteg grafikus van itthon, viszont közülök kevesen rajzolnak. Nálam szerencsés párosítás és jól kiegészíti egymást, hogy elektronikus grafikusnak, illetve alkalmazott grafikusnak is tanultam. P | Hogyan lehet szerinted minél hamarabb előrébb jutni? J | Nyomatni kell magad hozzá. Ehhez ott van a facebook, illetve az, hogy emberről emberre megy a híre a Berry.Berry mintáknak – látván egy utcán sétálón a pólót vagy a vállán a tote baget. P | Mennyire szeretnél egyedi és exkluzív maradni? J | Továbbra is célom, hogy limitált számban legyen minden egyes minta elérhető, hiszen attől lesz valami értékes és különleges, hogy nem látod minden második emberen. P | Mivel tervezed még jobban felcsigázni a Berry.Berry cuccokért érdeklődőket? J | Lesznek párnák, kitűzők. Egy könyvön is dolgozom, illetve plüssállatok is tervben vannak véve. P | Végezetül egy kis franciaság. Mi jut eszedbe először Franciaországról? J | A croissant. Ja, és a divat!
vii.
COMPTINE [mondóka]
pain au chocolat
Asztalnál utaztam à Table* - a magyar francia pékség Gurmandok elönyben! A francia ételkülönlegességekért rajnogók pedig még nagyobban! Szeptember óta várja az inyenceket az à Table...
viii.
* asztalnál/hoz!
É
ppen csak ‘bonjourral’ nem üdvözölnek belépve az ‘à Table!’-ba. Halkan, füleket csalogatva szól egy dal. Zongora és tangóharmónika hangjai gabalyodnak egymásba. Persze, hogy francia. Pisztácia, mandula, olvadt csokoládé illata árad ki a sütöből és lengi be a kis pékséget. Balra kazettás ablakokon keresztül látni, hogyan tüsténkednek a szakácsok. Még a kukta ruhájának gombjai is kék-fehér-piros színben tündökölnek. Egyikőjük a sütőbe tekint, kiszól: “Még két perc és kész a pain au chocolat!”, egy másik az újabb adagok tésztáját nyújtja. Szemközt, kékszoknyás, piros-fehér aprókockás inges hölgy mosolya fogad és a hatalmas választék. A falipolcban egymásnak dőltve állnak a kenyérkülönlegességek, a klasszikus baguette-től, a kovászos kenyéren át, a különféle magvas kenyerekig. Az üvegpultban sós és édes pékárúk. Egy sarokba állított szekrényben pedig kisüveges lekvárok, meggy és barack ízesítésű csatosüveggbe zárt italok sorakoznak. “Egy pain au pistache-t kérek és egy cappuccinot.”
L
eülök egy, az utcára néző ablak mellé. A falon francia pékségek képei, ovális és téglalap alakú keretek lógnak. Némelyik kissé ferdén. Fotó az Eiffel-toronyról. Egyik képen egy büszke pâtisserie tulajdonos pózol péklapáttal kezében az üzlete előtt, a másikon egy pék sürög a konyhájában. A kicsiny hely szemközti falait gerenda fogja át. Fonott kosár, habverők, rézedények, tejeskancsók lógnak le róla. Meghozzák a pisztáciás, még gőzölgő, porcukorral gazdagon hintett “kenyeret” és a habos cappucinot. Szóval, à table. Mellettem két hölgy. Szintén kávét fogyasztanak, sréhen pedig egy úr, csempére hasonlító tányérjára hullnak le croissant-jának morzsái. Megízlelem a sajátomat. Semmihez sem hasonlítható édesség. A pain alján, a vastag pisztáciakrém rétege alatt olvadt csoki folyik. Peregnek a morzsák, száll a porcukor. Mellé szürcsölöm a krémes cappuccinot. Ízkavalkád. Francia emlékek. Mondhatni ízek, image, szerelmek.
K
ifelé menet egy szál baguette a hónom alatt. Egy fél órára a croissant hazájában érezhettem magam még akkor is, ha a híres pékárút egy osztrák úriember vitte be Franciaországba. A párizsi rue de Richelieu 92. szám alatt nyitott pékségében ismertette meg a franciákkal a találmányát, akik azóta is sajátjuknak tekintik azt. Hogy mégis miben különbözik az ‘à Table’ az úgynevezett boulangerie-któl és pâtisserie-ktől, melyek mintegy kétezer kilóméterrel nyugatra sütik saját pékárújukat fővárosounktól? Talán csak abban, hogy tényleg nem a ‘bonjour’ szócska hangjai csapják meg az ember fülét belépve az ‘à Table!’-ba. De sebaj, az “utazás” így is működik.
ix.
BOUQUINISTE [antikvárius]
Tizenhárom megálló S
uhant a szerelvény az alagútban. Amilyen szűk volt az a mesterségesen vájt folyosó a vagonnak, ugyanolyan kellemetlen bezártságérzetet okozó és levegőtlen volt a kocsi belseje az utazók számára. Nap, mint nap, akárcsak egy heringesdoboz.
Jacques napja centiről centire megegyezett a korábbival. Sőt az azt megelőzővel is. Már ő maga sem emlékszik vissza pontosan mióta is folyik ugyanabban, a sodrását sohasem változtató mederben élete. Minden nap, a kettes metróra szállt fel reggelente. Mivel a legelső megállóhoz, a Nationhoz közeli rue du Rendez-Vous 17. szám alatt lakott, mindig az üres kocsibelső fogadta felszálláskor. Kedvére szemezgethetett a temérdeknyi szabad hely között. Tizenhárom megálló. Ezen végképp nem tudott változtatni. A tizenharmadik megalló az Anvers-i. Harminchét perc föld alatti utazás. Épp a Père-Lachaise temető megállójában állt a metró. Amikor itt járt, sokszor gondolt arra, hogy ha meghal, itt szeretné végleg lehajtani a fejét. Piaf, Delacroix és többek közt Saint-Exupéry mellett. Mire mindezt újra végiggondolta és felidézett néhány képet magában a Kishercegből, és eldúdolt pár sort a Veréb ‘Hyme a L’amour’-jából, már a Couronnes megállónál járt a szerelvény. Elmotyogta magában a következő pár állomást – Belleville, Colonel Fabien, Jaurès. – Mennyi szomorú arc – képezte le magában Jacques. Vajon ő maga is ilyen boldogtalannak tűnik? Az ülésről kicsit felemelkedett, hogy az ablakban visszatükröződő arcára vessen egy pillantást. Ő is nyúzott volt. Borostás. Karikák lógtak üres tekintete alatt. Habár Párizs utcái már órák óta nyüzsögtek, őt még mindig húzta vissza az ágy. Tovább nézte az alagút szurokfekete falát, majd hirtelen eltűnt arca a kocsiablakról a nagy fényáradatban. Befutott a szerelvény a Belleville kivilágított megállójába. A tenger hullámait idéző mozgolódással az utasok kiléptek a kocsiból, s helyükre újak jöttek. Megüresedett vele szemben egy hely. Figyelte a beáradó embertömeget, s hirtelen egy fehér pöttyös piros szoknya ragadta meg a figyelmét, ahogy kissé fellibben és aztán leszáll, ahogy viselője helyet foglal vele szemben. Ám amint a ruhához párosítható arcot kereste szemével, bezárult előtte a csodára nyíló kapu. Riadalom lett úrra rajta. Az előtte tornyosuló utazók miatt nem látott egyebet csak fekete, kerek orrú, aranycsattos, enyhe sarokkal emelt lakkcipőjét, és a belesimuló hófehér, csipkével szegett zokniját.
x.
Colonel Fabian – hallatszik a hangszórókból. – Miért nem mozdul meg a tömeg? Hisz az előbb olyan nagy volt a mozgolódás – mormogott magában Jacques. Legszívesebben félrelökött volna mindenkit, legyen az asszony, gyermek, vagy öregúr, csak hogy láthassa az arcát. Jaurès – duruzsolja a metróvezető a recsegő hangosbemondón keresztül. Mozdulatlan utasok. Talán majd a Stalingrádnál – gondolta. Végre megmozdult a tömeg, de így se tárult elé az áhított arc. Az előtte álló öltönyös férfi Le Figaroja alatt eltekintve látta meg makulátlanul fehér, mellkasánál brossal összezárt blúzát, és a tekintetet csalogató, enyhén kivágott dekoltázsát. Fekete lakktáska hevert ölében, akárcsak törékeny kezei. Gyűrűsujján gyönggyel díszített gyűrűt viselt. Vállára hullott sűrű, enyhe hullámokban kifutó barna haja. Akárhogy fészkelődött, sehogy sem tudott úgy helyezkedni, hogy megláthassa annak arcát, aki már az ötödik megálló óta izgatja fantáziáját. Gyönyörűen libbenő szoknya, vékony ujjak, tisztára törölt cipellő, csillogó hajkorona. Folyamatosan idézte az alig tizenöt perc allatt gyűjtött emlékeket magában, s párosítani igyekezett hozzájuk egy angyali arcot. Egy pillanatra jobban megemelkedett a gyönyört, betűkkel teli paravánként takaró újságpapír, ahogy hirtelen fékezéssel megállt a szerelvény a Barbès-Rochecouart-i megállóban. Előtűntek pirosra rúzsozott, festményeket idéző, finoman ívelt ajkai. Semmi több. Nyüzsgés, forgolódás, tolongás. Újra, mint amikor a tengerből kiszakadni akaró hullám partot ér, úgy hagyta el az embersereg a vagont. Már nem állta tekintete útját se újságpapír, se más utazó, de a lakkcipős, fehér pöttyökkel díszített piros szoknyás, fehér blúzos, barna hajú, tűzpiros ajkú lány se ült már szemközt vele. – C’est chiant! [Fenébe!] – nyögte ki a kelletténél hangosabban. Újból csak magát látta az ablaküvegben tükröződve. Táskái megereszkedtek, tekintete megrogyott. De csak egy pillanatra, hiszen ha ma együtt utazott a lánnyal, akkor holnap is együtt metrózhat – gondolta reménytelien. Holnap nem fog szemezgeti a temérdeknyi ülőhely között. Pontosan ugyanannak a szerelvénynek, ugyanazon székébe fog visszaülni huszonhárom óra és huszonhárom perc múlva, ahol ma is ült.
fotó: Béky Linda
Huszonhárom óra és hét perc múltán végleg találkozott a két barna szempár.
xi.
FIN
BÊky Patrik polartMagazine@post.com facebook | poL’art