Cikk ajánló: Adventi hangulatban. Öltöztessük sziveinket ünneplőbe. - Itt az Újév... Újévi humor 9. szám
Pro Ecclesia Pro Ecclesia díjban részesítette a Borsi Református Egyházközséget a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a múlt év végén. Az alábbiakban a Laudatio-ját olvashatjuk. A ’89 előtti időszakban sokféleképpen gátolták egyházközségeink lelki, szellemi, anyagi fejlődését, vagy éppen szinten tartását. Egyike volt ezeknek az egyházközségi építkezések akadályozása, tilalma. Nagyon sok pótolni valónk akadt az újviszonyok között. És nagyon sok egyházközség pótolta is azt, amit addig nem lehetett. Ezek közé tartozik a Bihari Egyházmegyéhez tartozó, Borsi Református Egyházközség is. Az új idők beköszöntével, új lelkész is érkezett e közösségbe. A már koros, de örök ifjú gondnokával együtt, fogalmazták meg a több mint két évtizedet átölelő célt: új parókiát kell építeni, s Isten házát felújítani! A templomé lett az elsőbbség.1992-re el is készült. Aztán nekifeszültek a másik célnak. 9 éven át folyt a munka, hogy az álomból valóság legyen. 2001ben költözhetett be a népes lelkészcsalád az új parókiába. Alig telt el 5 év, s a templomot – most már fundamentumától a torony csillagig – újjávarázsolták. Ekkor került kovácsoltvas kerítés is Isten háza elé, hogy a világháborús emlékművel együtt, díszévé legyenek a falunak. De az egyházközségüket szeretők úgy gondolták, hogy még valami hiányzik: egy gyülekezeti ház. Ez is valósággá lett 2009-re. Így a községközpontnak ezt a területét valóban a református egyház ízléses épületei uralják. A 22 évnyi folyamatos építkezés sok áldozatot kívánt. Isten kirendelte az áldozat vállalókat: lelkészt, presbitériumot, gyülekezeti tagokat. S nem lehet kifelejteni a sorból az önkormányzatot, vagy a svájci, német, holland, magyar támogatókat. Akik látjuk a két évtizednyi építkezés gyümölcseit, egyet kérhetünk az apostollal együtt a jövőre nézve: „ne építsetek más alapra, csak Krisztusra” (Róm.15. 20).
Bors község időszakosan megjelenő lapja:
2013. JANUÁR
Kétirányú felelősségvállalás, amely megtartja közösségünket Mindenki tartozik valamely közösséghez, legyen egy nemzeti közösség, település közössége, egyházi közösség, egy utca közössége vagy akár a család. Közösségeink ahol élünk bizonyos biztonságot nyújtanak számunkra. Természetesen mindenkinek kötelessége is van közösségével szemben. A családon belül, amely a legkisebb közösség minden egyes tagjának megvannak a feladatai, mint a nőnek, mint a férfinak, és vannak elvárásaink gyermekeinkkel szemben is. Az a közösség, a legkisebbtől a legnagyobbig, ahol az egyén nem teljesíti kötelezettségeit, nem működhet jól. Az egyik amerikai elnöknek, John Fitzgerald Kennedynek volt egy nagy mondása “Ne azt kérdezd, hogy mit tett érted az ország, hanem azt, hogy te mit tettél az országért”. Ezt a gondolatot úgy is értelmezhetjük, hogy mit tettél te nemzeti közösségedért, községedért, családodért. Volt, aki megkérdezte mit nyújt nekem a község? Először is megfelelő biztonságot, infrastruktúrát, anyanyelven való oktatást, gyerekednek, unokádnak kedvezményes étkeztetést az óvodában, iskolában, idős családtagodnak higiéniai eszközöket, rendkívüli segélyt, stb. De néha ez a közösség is kér valamit,
például választásokkor: amikor annyit kér, hogy szánjunk rá néhány percet és álljunk ki közösségünkért, fennmaradásunk érdekében. A történelem során a nemzet nagyjai az életüket is áldozták a nemzetért. Ma már nem kéri ezt senki, de ma is megvannak azok az érdekek, amelyek a megsemmisülésünket látnák legszívesebben. December 9-i parlamenti választásokon az egyik képviselő 28 szavazattal kapott kevesebbet 72 településen, mint a bejutáshoz szükséges lett volna. Az újraosztás során bejutott. Ha megkapta volna a szükséges szavazatokat, a következő képviselő jelölt kapta volna meg a töredékszavazatokat, akkor most Bihar megyében egy magyar parlamenti képviselővel több lenne. A másik magyar párt országos szinten kb. hetvenezer szavazatot kapott, egyetlenegy képviselője sem érte el a bejutási küszöböt, így valamennyi magyar szavazat román pártokhoz jutott. Vagyis minden magyar veszített és nem nyert. Ahhoz hogy Szentjobb községközponttá váljon, a szenátusban 62 szavazatra volt szüksége és a szavazáson 62 szavazatot kapott. Ha csak egy szavazattal kapott volna kevesebbet, akkor ma is egy román telepü-
lés lenne a községközpont. Számos példát mondhatnánk még, de a történelemben nincs „ha”. Tudták-e, hogy Amerikában népszavazást tartottak, hogy melyik legyen, a hivatalos nyelv, az angol vagy a német, a német közösség képviselői egy durrdefekt miatt elkéstek a szavazásról és most e miatt Amerikában a hivatalos nyelv az angol. Pedig a németek száma picivel magasabb volt az angolokénál. Lehet elmélkedni, milyen lett volna, a második világháború kimenetele, ha a hivatalos nyelv a német lett volna Amerikában. Számos példa mutatja, hogy minden szavazat számít, különösen egy nemzeti kissebségben élő magyar közösség számára, ahol a fennmaradásunk a tét. Szabó Dezső, Kolozsváron született magyar írónak szavai ma is aktuálisak. „Mindenki, aki magyarnak érzi magát, szívén kellene viselje nemzete érdekét, eltekintve bármilyen személyes indulattól vagy vágytól. Felelősséget kellene érezzünk egymás iránt és talán a nemzetünk megerősödik. Egységben az erő és ezért egységben kell gondolkozzunk.” Záró gondolatként ismételni szeretném Szabó Dezső szavait: "Minden magyar felelős minden magyarért". Bátori Géza
Határon átívelő együttműködést is hozott az Új Év. Korbeák György IKSZ-vezető, illetve Bántó Norbert VIDIFISZ- elnök aláírták a két szervezet közötti együttműködési megállapodást, a jövőbeli sikeres együttműködés reményében.
A Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) meghívására Január utolsó hétvégéjén Borsra látogatott a HajdúBihar megyei Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) küldöttsége, Korbeák György IKSZ-elnök vezetésével. A találkozó barátságos focimeccsel vette kezdetét Bors község sporttermében. A mérkőzés tulajdonképpen visszavágó volt, hiszen tavaly nyáron lejátszották az első meccset, amelyet akkor az IKSZ-csapat nyert meg, most az eredmény döntetlen volt (4-4). A VIDIFISZ csapata, amelyet Szabó
Ödön parlamenti képviselő is erősített, ugyan vezetett a meccs vége felé, ám a hosszabbításban a vendégeknek sikerült megszerezniük az egyenlítő gólt. A mérkőzés után a borsi polgármesteri hivatalban ültek össze a két szervezet képviselői, ahol elsőként Bátori Géza polgármester, majd Szabó Ödön köszöntötte a fiatalokat. A megbeszélés alatt szó esett többek között közös programok szervezéséről, illetve kölcsönös látogatásokról a két szervezet rendezvényein. Az eszmecsere után a két szövetség vezetői:
"Jó kezekben a helyi sajtó. Kiss Sándornak, a Bihar Megyei Tanács alelnökének újévi látogatásán rögtön az új, szines lapszámunk segitségével (is) reklámoztuk, hogy milyen jól megy községünk dolga. Csak nehogy túlságosan elirigyeljék! "
Területalapú támogatás 2013-ban is. Európai Uniós és nemzeti támogatásban részesülhetnek azok a földjüket megművelő személyek, aki 2013 márciusától május 15-ig benyújtják kérelmüket a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA). Általános feltételek: legalább 1 ha földterület mezőgazdasági megművelése, a mezőgazdasági parcellák legalább 0,3 ha nagyságuak, a szőlők, gyümölcsösök, komlóültetvény, gyümölcsfa-, és szőlőiskolák parcelláinak minimális mérete pedig, 0,1 hektár legyen. Szükséges iratok a támogatási kérelemhez: személyi igazolvány, aktiv bankszámlaszám igazolása, Igazolás a Néptanácstól. “
Adventi hangulatban Kárpát medencei nőszövetségi imanap Nagyszántón
Az alkalomhoz illő szép és bensőséges eseménnyel kezdődött meg az Advent december 2-án kora délután. Az egész bihari református egyházmegyéből eljöttek ünnepelni, több mint 200-an, közel kéttucatnyi gyülekezetből, hogy együtt lehessenek azon a Kárpát-medencei női imanapon, amelyet pár évvel ezelőtt a rosszemlékű anyaországi decemberi népszavazás után szerveztek meg először. Mivel két héttel az esemény előtt átadásra került egy új kultúrház, volt is hol fogadni ennyi embert, akik a templomba nem is fértek volna be. Két vendégmeghívott,
Demeter Márta és Berke Eszter lelkésznők szolgáltak igehirdetéssel, valamint bizonyságtétellel és gitárkíséretes énektanulással, Csomay Piroska, a bihari egyházmegye nőszövetségi elnöknője, pedig az ünnepség levezetését vállalta. A nagyszántóiak is készültek, nem csak imádsággal: Szatmári–Gergely Kinga, korhű jelmezbe öltözve mutatta be kivetített képeken keresztül a Biblia világát, szokásait, mindennapi életét. És hogy az „Utazás a Biblia korában” – mottó még jobban kidomborodjon a délutáni eseményekben, nem csak héber zene szólt, hanem az emeleten „bibliai” ételek is várták a nem csak lelki, hanem a testi táplálékra is megéhezett vendégeket. A kijáratnál, pedig mindenki vehetett azokból a mézes pogácsákból, amelyben egy-egy bibliai ige volt elrejtve. A résztvevők a Csomay család jóvoltából vallásos könyveket, bibliajelzőket is vásárolhattak. A közel 3 órás eseményen a vendégek olyan jól érezték magukat, hogy még máskor is visszatérnének Nagyszántóra.
Adventi játék Kis- és Nagyszántón
November közepén egy nívós táncelőadással örvendeztették meg községünk két kisebb településének
énekekkel, népszokásokkal, amelyek szorosan a Karácsonyi ünnepkörhöz kötődnek. Az adventi játék, a tánc-
2. oldal Bibliai menü. A nagyszántói nőszövetségi találkozón csak a Biblia korából származó alapanyagokból készítettek ételeket. Természetesen, nem volt disznóhús (tisztátalan állat), cukor (mézzel édesítettek), burgonya (Amerikából hozták Európába), és a vendégek nagy számára való tekintettel olyan finomságok sem készülhettek el, mint a borban sült mézesfahéjas-mazsolás alma, a lencsetorta, a bárányhús-falatkák, vagy a fűszeres-joghurtos lángos. De a szendvicseken marhahúsos szalámi, sajt és uborka volt, kóstolgathattak halat (ha nem is izraelit), köménymagos perecet, mézes-gyömbéres pogácsát, mézes-krémest, és ha a borsos árára való tekintettel el is maradt a gránátalmaszörp, de az üdítők alapanyagai az Izraelben is bőven termő szőlő, alma, narancs voltak. Most a két legnépszerűbb étel receptjét közöljük. Fáraókenyér. A 35 dkg lisztet elmorzsoljuk a 15 dkg vajjal, és 3 dkg élesztővel. Hozzáadunk 3 tojást, 5 kanál mézet, 1 narancs lereszelt héját, 8 dkg durvára vágott diót, mazsolát és 3-4 kanál tejet. A masszát egy kivajazott őzgerinc-formába töltjük, előmelegített sütőben, kis lángon (160 fok) egy órát sütjük. Melegen kiborítjuk a formából, a tetejére fél deci narancsléből és 2 kanál cukorból szirupot főzünk, rákenjük. Sajtos füstölthal-krém. 2 füstölt hal konzervet (füstölt sprotni a legjobb) kikeverünk 1 tubus (füstölt) sajtkrémmel, apróra vágott hagymával, fokhagymával, kaporral, pici mustárral, sóval, citromlével.
reszt ünnepéig. Nézőink tanúi lesznek gyertyagyújtási ceremóniának, a Luca napi székfaragásnak, szere-
magyar néphagyományainkat. Az előadásban a borsi Galagonya Néptáncegyüttes néhány táncosa is szerepelt.
Gyújts fényt a sötétben! – Egy rövid történet Adventre Bob Marley, híres jamaicai énekes hitte, hogy a gyűlölet és a rasszizmus gyógyítható. Szó szerint be kell oltani az embereket zenével és szeretettel. Egyszer egy béketüntetésen volt fellépése. Egy fegyveres csoport a saját házában támadt rá. Két nap múlva kiállt a színpadra, és énekelt. Valaki megkérdezte, miért? Azt felelte: „Azok, akik rosszat tesznek a világban,nem vesznek ki szabadnapot. Akkor én, hogy tehetném?”
lakosait a Nagyváradi Táncegyüttes táncosai. Igazi adventi hangulatot varázsoltak azokkal a táncokkal,
együttes honlapján fellelhető tájékoztatás szerint egy „idő- és térutazás, melynek során végighaladunk egy sor faluközösségben, akik saját közegük szokásain keresztül közelednek az adventi várakozásban a karácsony felé, majd eljutnak a vízke-
A 9. osztály gólyabálja December 5-én vidám napjuk volt a borsi szaklíceum tanulóinak: a kultúrházban megrendezték a 9. osztályosok gólyabálját.
lemjóslásnak, naptárszámlálásnak, időjárásjóslásnak, betlehemes szerepjátékoknak, regöléseknek, népiegyházi áhítatnak, újévköszöntőnek, aprószentekelésnek.” Céljuk, hogy a ma divatos karácsonyi bóvlik özöne mellett, az emberek megismerjék az igazi értékeket, erdélyi
Tűzoltók érkeztek Szentjánosra
Bár nem ment el mindenki, de akik kíváncsiak voltak az eseményekre, jól szórakozhattak, hiszen különböző humoros próbáknak (hag ymapucolás, ízek felismerése, karaoke-verseny, stb.) vetették alá a friss gólyákat, ahhoz, hogy teljes jogú tagjai lehessenek a borsi iskola közösségének.
December 6-án este az RMDSZ kampányrendezvényeként a szentjánosiak egy vidám egyfelvonásos színdarabot tekinthettek meg. A Szép Ernő - darabban egy kikapós özvegyasszony és egy tűzoltó szerelmi incselkedéseit követhették végig a résztvevők, az ékes népi nyelvezet és humor megnevettette a minden korosztályból és a község több településéről is érkező színházkedvelőket.
Kiadja a Borsi Polgármesteri Hivatal Szerkesztőség címe: Bors Nr. 200. Szerkesztőség emailje: borsifigyelo@gmail.com Felelős kiadó: Bátori Géza, Főszerkesztő: Szatmári-Gergely Kinga, Tördelő szerkesztő: Major Zsigmond Lapszámunk digitáli-san is letölthető a Borsi Polgármesteri Hivatal honlapjáról: www.primariabors.ro
Szines hírkavalkád
3. oldal
Karácsonyi bábelőadás
December 10-én, délután, Borson és Szentjánoson, a már többször visszatérő „Magocska” bábcsoport hozta el a gyerekeknek Krisztus születésének örömüzenetét. A bábcsoport sok helyen megfordul Bihar megyében, a lelkes csapat önkéntesei igazi profizmussal jelenítik meg a bibliai történetek ma is aktuális üzenetét. Biharszentjánoson általában telt ház van, köszönhető ez az ottani pedagógusoknak is, Borson, viszont alig 30-an tekintették meg a félórás bábelőadást. Persze, a nyugati országokból érkező cipős doboznyi szeretetcso-
magból minden borsi kisiskolás részesült, függetlenül attól, hogy a mellé járó keresz-
tény örömüzenetre, már nem mindenki volt kíváncsi (a baptista csoport tagjai éppen a rossz tapasztalat miatt küldenek csomagot az iskolába, mert pár éve rendszeresen megtörtént, hogy az előadás vége felé tucatnyian besereglettek a terembe, de mikor nem volt ajándék, ennek a sok gyereknek, még negyede sem volt látható). A csoport vezetője meg is mozgatta a gyerekeket egy figyelemfejlesztő játékkal, és minden résztvevő, az élmény mellett egy karácsonyi történeteket, énekeket tartalmazó CD-vel és foglalkoztató füzettel is gazdagodott, hogy jobban ráhangolódhasson a szeretet ünnepére.
Fiatalok, akikre büszkék lehettünk 2012-ben (is) Manapság egyre többen panaszkodnak arra, hogy a mai gyerekek kényelmesek, leköti őket a számítógép, kevésbé motiválhatók és hiányzik többségükből a versenyszellem. Most néhány fiatalt mégis találtam, akiket nem a jutalom, vagy a kényszer vezetett arra, hogy észtornában, vagy sportban kipróbálják magukat, hanem lelkesedésük, mozgásigényük és az önmagukban rejlő képesség felfedezése. Helyhiány miatt, csak néhányukat kérdeztem meg, de mint hallottam, vannak még ügyes fiatalok, remélhetőleg az új évben másokat is bemutathatok, ha nem szégyenlősek.
Észtornában jeleskedők - Sakk és malom bajnokság a borsi iskolában Immár második alkalommal sakk és malom bajnokságot szervezett a borsi iskola Diák Tanácsa. Azért, hogy még színesebb rendezvény szülessen és többen is részt vegyenek rajta römi partiban is részt vehettek a jelentkezők. A bajnokság a helyi művelődési házban zajlott, ahol több mint 50 versenyző mérette meg magát. A tavalyi év sikerén felbuzdulva, idén is megszervezték a sakk és malom bajnokságot a borsi Tamási Áron iskolaközpont Diák Tanácsának tagjai. A tanulók szép számban jelentkeztek, sőt a römi is csalogató erővel bírt, hiszen több mint 50 bátor jelentkező akadt. Hogy minden a szabályok szerint történjen a zsűri tagjai egyben a felügyelő szerepet is
betöltötték, a sakkot Berecz György matematika-fizika szakos tanár felügyelte, a malom játékosait Borsi Gyöngyi vallástanár nő, míg a römi parti szabályit e sorok írója igyekezett mindenkivel betartatni. De természetesen ezzel nem is volt gond, mindenki szabályszerűen, tisztességesen a fair play jegyében játszott. A játszmák végén az eredményhirdetés és a díjátadás következett. A sakkot Emődi Arnold Levente, XII.-es diák nyerte, a malom bajnokság nyertese Tóth Attila VIII. osztályos tanuló lett, míg a römi partiban Rózsa Roxána, XII.-es és Ferencz-Csibi Márk, VII.-es diák aratott elsöprő sikert. Mindannyian ügyesek voltak, nemcsak akik helyezéseket értek el, hanem minden résztvevő diák. A nyereményekért pedig köszönettel tartozunk az Egykori Iskolámért Alapítványnak és a borsi iskola Szülői Bizottságának, aki most is, mint mindig támogatták rendezvényünket. (Csiger (Máté) Krisztina tudósítása.)
Versenyző, de nem versengő lányok: egy kis buzdítás a sportolásra a sport szerelmeseitől Varga Eliza, Nagyszántói tizenéves, csak egy azok közül a lányok közül, akik a „Sperante” (reménységek) nevezetű borsi röplabdacsapatban edzenek, Dragan Marius
vezetésével. Játszottak már Nagyváradi ifi csapatokkal (L.P.S Bihorul, Ghibu iskolacsapat), Aradi, Szatmári, Szalontai, de még anyaországi csapatokkal is (Balmazújváros, Hajdúszoboszló), részt vettek a Debreceni „Eötvös kupán”, - sokszor jó eredményekkel, fiatal korúkhoz képest (kezdő csapatként 3. helyen végeztek, de a kisebbek, már első helyen is). Ennyi „közös küzdelem” össze is tud kovácsolni egy csapatnyi lányt, Eliza
ki is hangsúlyozta: jó érzés, ha van valami, amiért együtt küzdenek, és a sikerekben is együtt osztoznak. Bár, néha vannak konfliktusok, mint minden közösségben, ezt tudják orvosolni, mert az érzés, hogy egy játszmában mellette vannak a csapattársak, akik kisegítenek, ez minden mást felülír. Eliza szerint, aki szereti a sportot, annak megváltozik az élete: nem csak a mozgás tesz jót, de azóta vannak célkitűzései, megtanulta beosztani az idejét az edzések miatt, rendszeresebbé váltak mindennapjai. Eliza az elkövetkezendő pár évet is szeretné erre a sportágra fordítani, tehát a pozitív élmények valóban erősebbek benne, mint a fáradtság, amit ráfordít. Király Boglárkáról, (aki a ritmikus sportgimnasztikában már nem csak Borson és Nagyváradon szerzett hírnevet) már irtunk, de azóta újból sikeresen szerepelt több megmérettetésen is. Ezüstérmes lett majorett versenyen Romániában, Cegléden különdíjas, Székesfehérváron Románia legjobb-
jaként kvalifikálták az Európa bajnokságra a kategóriájában, ott Európa szinten 5. lett. Részt vett fit kid versenyeken, és az országos „Ki Mit Tud”-on 2. helyen végzett. Persze, ezt a sikertörténetet, amit annak ellenére ért el, hogy nincsenek gazdag finanszírozók a háttérben, mint sok újgazdag csemetének, - még lehet folytatni. Bogica nagyon ambiciózus, még több érmet és kupát szeretne nyerni, a tanulmányait is sportiskolában folytatná, és a jövőben ifjú tehetségeket tanítani. Persze, nem sok mindenki tudná utána csinálni félelmetesen hajlékony mozdulatait, de azért a tánccal kombinált sportlehetőségeket szívből ajánlja a lányoknak. Nem csak a formás alakért, hanem azért is, mert kikapcsol, segít a koncentrációban, egészséges. Szerinte a sportban jó az egészséges versengés, hiszen mindig jobb akarsz lenni ez által, de nem csak versenyből áll a sport: a lányok olyanná válnak, mint egy család egymás számára, és nagyon jó érzés, ha figyelnek rád és te is figyelhetsz másokra.
4. oldal
Öltöztessük szíveinket ünneplőbe Evangelizációs Nap Biharszentjánoson
Biharszentjános az a község, ahol életképes római katolikus és baptista gyülekezet van a reformátusokon kívül, ezért nem meglepő, hogy közös evangelizációs alkalmakon szoktak résztvenni a hívek. Az idei adventi rendezvény új vendégei a Nagyváradi Roma Baptista Gyülekezet tagjai voltak, Kajca János lelkipásztor vezetésével, akik nem csak zenével, hanem hiteles bizonyságtétellel is beszéltek Isten életüket megváltoztató kegyelméről. A jelenlevők el is gondolkozhattak arról, hogy mennyivel könnyebb „jó környezetből” indulva kereszténynek lenni, akkor, amikor egy hátrányosabb helyzetű népcsoport tagjai valóban új, és teljesen más emberekké kellett váljanak keresztényként. Kajca lelkész, számos bibliai idézettel kiegészített beszédéből is kiderült, hogy a most már több mint 200 lelkes gyülekezet tagjai valóban a mélységből kapaszkodtak fel
(lopás, verekedés, italozás által próbáltak boldogabbak lenni), és jó példájuk által a gyülekezet száma egyre nő. A rendezvényen, az est egyik házigazdájaként a Biharpüspöki Baptista Gyülekezet is részt vett, összeforrott énekkaruk Advent hangulatához méltó énekeket adott elő. A lelkészük, Papp Dezső, arra hívta fel a figyelmet, hogy azért gyűlhettünk itt össze, mert Isten az ő kegyelméből, még mindig vár ránk, nem a pusztulásunkat akarja, hanem, hogy életünk legyen Őbenne, de ezzel a hosszútűréssel ne éljünk vissza. Jitaru Szél Antal, a szentjánosi kicsiny Római Katolikus közösség lelkésze többek között arról is beszélt, hogy Advent harmadik vasárnapját a régi egyházi hagyományban „gaudete vasárnap”–nak is nevezték, mert örvendezésre szólít fel az Úrban, amit ma már nagyon elfelejtettünk. A katolikus egyház fúvószenekarának fellépé-
se is üdítő foltja volt az együttlétnek, amelynek egyik tagja Szabó Ödön, frissen megválasztott RMDSZ–es parlamenti képviselő volt. Az evangelizációs alkalmat a Biharszentjánosi Református Egyház zárta, először Csomay Árpád tiszteletes olvasva fel egy elgondolkoztató „üzenetet Jézustól”, aki arról panaszkodott, hogy a Karácsonyi csillogásban, ajándékozásban, épp Őróla, az ünnepeltről felejtkeznek el. A református énekkar is versekkel, történetekkel egészítette ki énekeit, a fiatalok, pedig gyertyával a kezükben énekeltek, üzenve, hogy ne felejtkezzünk meg arról, hogy mi magunk is gyertyákká váljunk, égjünk, mert oda gyűlnek az emberek, ahol világítanak, melegítenek. Ez a meleg adventi gondolat valóban hasznos útravaló volt a 3 órás rendezvényen együtt ünneplő sokféle vallású, de Krisztust követő ember számára.
Rövidhírek, a szeretet ünnepének jegyében Karácsonyra hangolódva Borson
A borsi Galagonya Néptánccsoport jóvoltából változatos és minden korosztályt felvonultató karácsonyi műsorral hangolódhattak rá az ünnepre december 22-én este Bors község lakosai. Sokkal meghittebb, ünnepélyesebb volt ez az esemény, és nem csak a gyertyákkal, kaláccsal díszített asztalok miatt, hanem a műsor összeállítás miatt is, amely valóban a Karácsony üzenetére irányította a figyelmet. A néptánccsoport tagjai már délelőtt is karácsonyi foglalkozásra hívták a gyerekeket, ahol a már megszokott népi énekek és táncok tanítása és a kézműves foglalkozás mellett volt baba-mama kör is. A foglalkozás ezúttal, viszont az ünnepre hangolódás jegyében telt, így a közel háromtucatnyi gyerek csu-
hé-angyalkákat, papírból karácsonyfadíszeket készítettek és karácsonyi dalokat tanultak, - tehát volt mit hazavinni a karácsonyfa alá. Az esti műsoron a Galagonya gyermek- és felnőtt néptánccsoport a már megszokottan szinvonalas táncprodukciója
mellett felléptek a kisiskolások és a borsi Református Egyház Nőszövetségének kórusa. Kubola Anikó és Fürtös Izabella szerepléshez szokott tanítványai először egy Karácsonyfa-mesével, majd a szeretet ünnepéhez méltó pantomim- jelenettel mutatkoztak be, végül néhány diák citerán karácsonyi énekeket játszott. A nőszövetség kórusa szép karácsonyi, egyházi énekekkel zárta az ünnepélyt, amelybe a végén a gyerekeket is bevonta. A megszokott Karácsony előtti bóvlikínálat helyett ez az egész napos ünnep valóban tartalmasra sikeredett, a népi vallásos értékekre is ráirányítva a figyelmet, - köszönet érte Bajgyik-Baranyi Emma főszervezőnek és a Galagonya néptánccsoport mindig vállalkozó kedvű tagjainak.
5. oldal Klasszikus zenei est Biharszentjánoson
A több éves hagyományhoz híven, Karácsony előtt egy nappal, Biharszentjánoson Jakobi Mária zongoratanárnő tanítványai az idén is megörvendeztették a rokonokat, ismerősöket, érdeklődőket egy tartalmas előadással. A DoRe-Mi csoport tucatnyi szereplője most egy „Évszak-mesét” adott elő, népszokásokkal, versekkel, énekekkel és természetesen zongoradarabokkal színesítve az előadást. A zongoradarabjaikat gyakran énekkel is kísérő gyerekek a következők voltak: Nagy Nóra, Kupás Nóra, Czumbil Jázmin, Mészáros Andrea, Kiss Kamilla, Kiss Boglárka, Kovács Petra, Kovács Vivien, Gagyi Balázs, Sárközi Tibor, Szvetovicz Ádám, de segített még a szerepben Gagyi Emese, a háttérzenét, pedig a tanárnő Nagyváradi tanítványai, a Boros testvérek, Ferencz, Attila és Pál biztosították a háttérzenét. A fellépők, az óvodástól a tinédzserkorúig, nem csak hangszerismeretükről, hanem színészi képességeikről is bizonyságot tettek a több mint
két órás előadáson, hiszen még a legkisebbek is magabiztosan szerepeltek. A tavasz hónapjainak bemutatásakor a kisze-bábú elégetésével űzték el a telet, felelevenedtek a húsvéti népszokások, Április elsejei tréfák, az édesanyákat is köszöntötték májusban, majd mondókákkal, gyerekdalokkal, körjátékkal és népi tánccal köszöntötték a nyári vakációt és a napsütést. Az őszi hónapok közeledtével már melankolikusabbá, nosztalgikus hangulatúvá változtak a dalok és a zongoradarabok, de azért volt egy kis öröm is az iskolakezdést felelevenítő jeleneteknél, mert szükség van ám a tanító nénikre is, ha az anyuka nem bír a gyerekkel. Decemberhez közeledve, viszont az őszi párkereső dalok zsivaja elhalkult, altatódalokkal és a szeretet ünnepéhez méltó
karácsonyi népi énekekkel hangolódhatott rá minden résztvevő az ünnepre. A természet körforgása viszont folytatódott, újból helyet kapott a mulatozás, tánc a farsangi népszokásokkal, a „Tücsök és hangya” meséjét bemutató mulatságos jelenettel, pedig a munka és a szórakozás egyensúlyára is felhívták a figyelmet az ügyes gyermekek. A műfajilag is gazdagon összeállított előadáson nem csak a szülők győződhettek meg arról, hogy a befektetett munka és sok-sok gyakorlás elnyeri a maga jutalmát.
Karácsonyi dátumok, szimbólumok
# Az elnevezés eredete: Az Advent szó a latin „eljövetel” kifejezésből ered, amely Jézus visszajövetelének várására utalt. A magyar „karácsony” elnevezésre több elmélet is született. Eredhet a szláv Kracsun szóból, mely „átlépőt” (téli napforduló) jelent, vagy a török Karadzs-on szóból (a keresztények év végi török adója), de a kerecsen –sólyom nevéből is (év végén az ősmagyarok sólymot röptettek, de a sólyomhoz hasonló turulmadár az újjászületés szimbóluma is volt, mint Jézus). Más nyelvekben a születés (Noel), Krisztus (Christmas), vagy a teremtés (Creatio – crăciun) szavakkal hozzák összefüggésbe. # Az ünnep dátuma: A kereszténység sokáig nem ünnepelte a Karácsonyt, mert a legnagyobb ünnep Jézus feltámadásának ünnepe, a Húsvét volt. Azután is, Jézus megkeresztelkedésének és szolgálata kezdetének napja, január 6-a lett a fontosabb (az ortodox Ka-
Körkérdés: Mit hoz az Sok gyerekes szülő elmondta, hogy a válság érezteti a hatását, az utóbbi három évben már jobban odafigyelnek arra, hogy ne felesleges dolgokat, hanem valóban a legszükségesebbeket vegyék meg. Ezért áll első helyen a ruha, cipő, divatos kiegészítők (pl. fülvédő), de a szükséges elektronikai eszközöket is ilyenkor vásárolja meg a család. A gyerekek nagy kívánságai között szerepel a mobiltele-
rácsony ünnepe), és csak a 4. században döntött úgy a kora keresztény egyház, hogy a téli napforduló ünnepére kerüljön Jézus születésnapja. Ez azért is volt fontos, mert a pogányok akkor ünnepelték a fény ünnepét, és így könnyebb volt elfogadtatni velük Krisztust, aki maga is a „Világ Világossága”. A csillagászok és történészek kutatásai alapján Jézus születésének dátuma időszámításunk előtt 6-ra, vagy 7-re tehető (Halley üstökös feltűnése, Jupiter és Szaturnusz nagy együttállása), Az sem valószínű, hogy télen lehetett, ugyanis akkor már nem őrizhették a pásztorok kint a nyájat, az időjárási viszonyok miatt. Jézus unokatestvérének, Keresztelő Jánosnak a születésnapját a bibliakutatók ki tudták számítani az alapján, hogy János az után fogant, hogy apja, Zakariás főpap elvégezte templomi szolgálatát a papi rendjének beosztása szerint. Ebből kiderült, hogy János a zsidó húsvét környékén született, ehhez hozzáadva azt a 6 angyal Biharszentjánoson? hónapot, amennyivel Jézus fiatalabb volt éppen a nagy sátoros fon, Lego, sakk, játék baba, ünnep időszakát kapés sok nagymama elmondta, juk meg. Tehát Jézus hogy ők inkább a pénzt adják születésnapja szeptoda, mivel az unoka, már úgyis ember második felére olyasmit kér, amiről azt sem tehető, maga János tudják, hogy micsoda. Sok apostol is így kezdi idős már nem is lepi meg evangéliumát, az eremagát semmivel kará- deti szöveg szerint: csonyra, mivel örül, ha „Az Ige testté lett, és a nyugdíjából ünne- sátorozott közöttünk.” pi ételre futja. Egy # Adventi naptár: apuka, pedig Egy német kisfiú, viccesen meg- Gerhard Lang édesjegyezte: ha igy anyja találta ki, egydübörög a gaz- egy cukorkát rakva daság, lehet a a 24 karton-ablak fa alá, csak mögé, így jelezve a az asszony gyerekének, hogy hákerül. nyat kell még aludni Karácsonyig. A kisfiú felnőve adventi naptárak gyártásába kezdett, csokoládét rejtve a papír-ablakok mögé. # Betlehemi jászol: Assisi Szent Ferenc nevéhez fűződik az első betlehemi jászol
felállításának ötlete. 1222 karácsonya után, Betlehemből hazatérve, maga is engedélyt kért a pápától, hogy egy szalmával kibélelt barlangban felállítsa a jászolt, és élő állatok társaságában, az első Karácsony hangulatát utánozva tartsa meg az istentiszteletet. Az első igazi betlehemi jászolt, a Szent Családdal, pásztorokkal, három királyokkal, és angyalokkal 1283-ban, a római Santa Maria Maggiore bazilikában készítette el Arnolfo di Cambio. # Fenyőfa: Az ókori rómaiak babérkoszorút díszítettek fel, az élet megújulására gondolva, Németországban, pedig a templomtéren almákkal teleaggatott örökzöld fenyőfa jelképezte a Paradicsombeli tudás fáját, amikor a népnek eljátszották vallásos misztériumdrámákban a bibliai történeteket. A fenyőfa, mint örökzöld növény, alkalmas is volt keresztény szimbólumnak, háromszög alakja is utalt a Szentháromságra. A karácsonyfáról, viszont, csak az 1531-es évekből vannak írásos emlékek, és valószínű, hogy a nagy reformátor, Luther Márton nevéhez fűződik felállítása. Magyarországon, az első óvoda megalapítója, Brunszvik Teréz grófnő állított karácsonyfát 1824-ben, ez a szokás az 1800-as évek második felében el is terjedt a nemesi és gazdag polgári családokban. # Karácsonyfadíszek: A legenda szerint, a németországi Lauschában, ahol már 400 éve folyik az üveggyártás, egy üvegművesnek, mivel nem volt pénze almára, dióra, üvegből készített karácsonyfadíszeket gyerekeinek. Az első írásos dokumentumok, viszont, csak 1848-ban tudósítanak először a madár, gomba, csillag formájú üveggömbökről. Nagy nyilvánosságot az üveggömbök akkor kaptak, mikor megjelent az újságban egy fotó 1870 decemberében, hogy a Versaillesi kastélyban kialakított hadikórházban Lauschából származó üveggömbökkel díszítették a sebesült katonák karácsonyfáját. Az ötlet annyira megtetszett az embereknek, hogy fellendült az üveggömb-forgalom, úgyannyira, hogy minden második család üveggömbkészítésbe kezdett ezen a településen. A kilenc bolygóra utalva, fontos, hogy legalább 9 gömb legyen a fán. # Csillagszóró, gyertya: A csillagszóró a betlehemi csillaghoz kötődik, mely utat mutatott a napkeleti bölcseknek az újszülött Megváltóhoz. Emellett a folytonosan fellángoló, majd kihunyó élet szimbóluma is. A gyertya Jézust jelképezi: miközben fényt ad, maga is megsemmisül, ahogyan Jézus is meghalt azért, hogy halálával megváltsa az emberiséget. A láng, a kanóc és az olvadó viasz a Szentháromságnak felel meg, valamint a test, a szellem és a lélek együttese is.
6. oldal
„Itt az Újév, új jót hozzon…” Újévköszöntés Borson A több éves hagyományhoz híven az idén is megszervezték a borsi kultúrházban a szilveszteri mulatságot, ahol másfélszáz ember köszöntötte a 2013-as esztendőt. Minden évben adott a lehetőség a község lakosainak egy élőzenés (Slágerboys zenekar), batyus mulatsághoz, amit az idén nem csak a községbeliek, hanem más települések lakosai is kihasználtak. Gondolom, nem csak a rendkívül kedvező ár, hanem a jó társaság miatt is. Január 13-án, este a színház kedvelő közönség is ráhangolódhatott egy vidámabb, újévre, a „Lári Fári, avagy a magyar operett királyai” című zenés előadással, a községünkben már ismert MM Pódium előadásában. Több mint százan éltek is a lehetőséggel, nem csak Borsról, hanem a község minden településéről. Az ismert operett slágerek előadását egy kis kultúrtörténeti
előadás is megszakította, amely által a közönség betekintést nyerhetett az operett fénykorának kulisszatitkaiba, világhíres magyar operett szerzők és primadonnák életébe. A zene élvezete mellett, minden jelenlévő egy pohár pezsgővel is koccinthatott az újabb évre.
világ még 23 évig fog tartani. Saját halála (992) előbb következett be a megjósolt nagy esemény időpontjánál. Ezredforduló. Jézus születésének 1000 éves évfordulójára az emberek már a földet sem művelték sok helyen, úgy várták a világvégét. A világvége várással az egyház járt jól, mivel rengeteg földterületet ajánlottak fel apátságok, kolostorok részére a megváltás reményében 1186. szeptember. 1179-ben Juan de Toledo asztrológus pamfletet tett közzé, miszerint a világnak akkor lesz vége, amikor minden (akkor ismert) bolygó a Mérleg csillagképben fog tartózkodni. A bizánci császár befalaztatta palotája ablakait, az angliai Canterbury érseke pedig
Az Újév riportja: Valami Új – Egy új vállalkozás a községben
Bár a szakértők szerint dübörög a gazdasági válság, és a befektetők, vállalkozók inkább kivonulnak, a kisvállalkozók felfüggesztik tevékenységüket, közel 3 hónapja új vállalkozás indult be községünkben. A borsi úton lévő Papa Pizza nevű pizzázót a borsi származású, de most Biharszentjánoson élő Dienes család nyitotta, főleg, mert a fiúk, Róbert, elsajátította a pizza készítés rejtelmeit. A világon bárhol népszerű pizzázó ötlete sikertörténetként kellene, hogy induljon, hiszen, magamról tudom, otthon nem szívesen bajlódik az ember ezzel az étellel, a Papa Pizza kínálata, ahhoz képest, hogy újak, gazdag, a pizza tésztájuk rendkívül
finom, és még az árak is 15-20 %-kal barátságosabbak, mint Nagyváradon. A tulajdonosok el is mondják, hogy dicsérik, és gyakran veszik a pizzájukat a gyárfőnökök, olasz vállalkozók, TIR-sofőrök, a vámnál dolgozók, az iskolától, Néptanácstól is rendeltek, de sajnos a község lakosainak csupán elenyésző százaléka fedezte fel a pizzázójukat. A hét elején gyér az érdeklődés, a hétvégén lendül fel jobban a forgalom, akkor is többnyire pizza-rendelések révén. Pedig, jobban örülnének annak, hogy ha fiatalok vidámsága töltené meg a helyiséget, és valóban estéről estére szűknek bizonyulna az amúgy sem tágas helyiség. A legnépszerűbb termékük egyébként az 1 kilós családi pizza (csupán 20 RON-ért), és a Piedone nevű pizza, mivel azon gazdag a feltét. A tulajdonosok különböző akciókkal is próbálják népszerűvé tenni pizzázójukat: hirdetőplakátokkal, kedvezményekkel (négy pizza után 1, hét pizza rendelése esetén 2 pizza jár ajándékba), de Karácsony előtti kedden 10 RON-ért lehetett vásárolni bármilyen pizzát. Az újévi terveik közt szerepel a gyorsételek, például a gyros árusítása, persze, ha minden jól alakul. Reméljük, újévre többen felfedezik a pizzázót, mert én is, aki „minőségi ellenőrként” ott jártam, csak ajánlani tudom.
Világvége-jóslatok Egy amerikai hetilapban jelent meg jó pár évtizede a következő hír: „1 nap múlva elpusztul a világ! Az egyik leghíresebb vallási vezető megjósolta, hogy holnap világvége lesz! Mindenki készüljön fel rá, térjen meg, forduljon Isten felé. Részletekről a jövő heti lapszámban számolunk be!” Mivel túléltem, én is a világvégét, egy hónappal a Föld esedékes pusztulása után tudósitok, de a felesleges spekulációk helyett inkább a humoros és elgondolkoztató oldalát ismertetném a jövőről szóló jóslatoknak. 2012. december 21.: Itt a világ vége! – legalább is, eddig a dátumig tart az ókor legpontosabbjának számító maja naptár. Ekkor fog a Naprendszerünkbe érni a Nibiru bolygó, amely olyan közel halad el a Földhöz, hogy megállíthat-
vezeklési napot hirdetett meg. 1524. február 1. 1523-ban brit asztrológusok megjósolták, hogy Londonban kezdődik a világvége, óriási árvízzel. 20 ezer ember elmenekült otthonából, a St. Bartholomew főapátja erődöt építtetett magának, amelyben két hónapra elegendő élelmet és ivóvizet halmozott fel. A rettegett dátumon, még egy aprócska zápor sem volt. Az asztrológusok számításaikat ellenőrizve bejelentették, hogy száz évet tévedtek (de 1624-ben is szárazság volt). 1533. október, reggel 8 óra. Michael Stiffel matematikus és bibliakutató a Jelenések Könyvének tudományos vizsgálatából kiszámolta a végítélet pontos
ja annak forgását, illetve felcserélheti az északi és déli pólusokat, viharokat, szökőárakat, földrengéseket földkéreg-csuszamlásokat és vulkánkitöréseket okozva. Persze a pánikkeltők mellett vannak szelídebb hangok is: nem a föld pusztul el az ezredforduló után, hanem egy nagyméretű korszakváltás veszi kezdetét, amikor az anyagias, háborúra és rablásra épülő világ felbomlik, és egy új, lelki közösségre és szeretetre épülő világ veszi kezdetét. Az időszámítás óta közel ötven világvége-dátumot tettek közzé a különböző híres-neves „szakértők”. Lássuk, a legérdekesebbeket, bár sokat elmond a jövendölések valóságtartalmáról, hogy a Föld még mindig egyben van 992. A 960. évben a tudós Thüringiai Bernát okozott Európában nagy ijedelmet azzal, hogy magabiztosan bejelentette, számításai szerint a
dátumát. Amikor az esemény nem következett be, Lochau német kisvárosban, a lakosok megkorbácsolással jutalmazták, sőt egyházi megélhetését is elvesztette a be nem teljesült jóslat következtében. 1654. Helisaeus Röslin elzászi orvos 1578-ban az efemeridák és az 1572-es fényes nóva megfigyelése alapján arra következtetett, hogy 76 év múlva lángba borulva elpusztul a Föld. A megjelölt év valóban baljósnak látszott, mivel augusztus 10-én napfogyatkozás volt: sokan tértek meg, a templomok dugig voltak az ijedt emberekkel. 1666. Ismeretlen angol szerző, aki a J. W. monogrammal jelölte magát egy 1665ben megjelent könyvben, az Antikrisztus
számából (666) kiindulva 1666-ra tette a világvégét. Az Antikrisztust VII. Sándor pápa személyében jelölte meg, mivel a pápa neve és rangja betűinek számértéke (a számmisztikában minden betűnek volt egy száma) pontosan 1666-ot ad ki. 1881. Azok, akik a nagy gízai piramis, Kheopsz fáraó sírja méreteinek méricskélésével folytatnak számmisztikát, kiszámították, hogy mindennek vége lesz 1881-ben, ezt később 1936-ra, majd 1953-ra módosították. 1980. Egy nagyon régi arab világvége-jóslat kimondta, hogy amikor a Szaturnusz és a Jupiter a Mérleg jegyében együtt áll 9 fok 29 perc irányban, búcsút mondhatunk mindennek. A csillagászati
7. oldal együttállás 1980. december 31-én éjjel megvalósult, de a világvége elmaradt. 2001. szeptember 11. Nostradamus szerint: „Negyvenöt fokon fog lángolni az ég / Közeledik a tűz a nagy, új városhoz.” A jóslat első sora New Yorkra utal, hiszen a város a 40. és a 45. szélességi fok között
fekszik, a neve pedig új várost jelent. Világvégét ez a tragédia sem hozott. 2006. június 6. Számokkal leírva: hatodik év, hatodik hónap, hatodik nap, azaz a sátán száma, a 666. Magától adódik tehát a világégés, jósolták is elég sokan erre a napra, de nem jött be.
2040. szeptember 8. Klímakutatók szerint 2040-re fog a sarkköri óceán jégpáncélja teljesen felolvadni, és ez okozza majd ez emberiség végét. A Jehova tanúi nevű szekta alapítója, egy Russel nevezetű posztókereskedő, éppen azokból az emberekből tobor-
zott új szektát, akik kiábrándultak előző prédikátoruk hamis világvége jóslataiból, 1844-ben. Azóta, a magát világméretűvé kinőtt „tanúk” is több világvégét jósoltak, a leghíresebbet 1914-re, ami persze nem teljesült: de szerintük Isten meggondolta magát és elhalasztotta.
Újévi „3 kívánság” PÉNZ. Már újévi szokásaink is a pénzhez kapcsolódnak, arra vágyunk, hogy megszabaduljunk adóságainktól, sőt, életszínvonalunk növekedjen, és lázasan figyeljük a növekedni fog-e nyugdíjunk, fizetésünk, vagy az árak. Vannak, akiknek nincsenek anyagi gondjaik, inkább az a kérdés, hányadik helyet foglalják el azon a toplistán, amelyet évente a Capital nevű újság állit össze. A tavalyi év leggazdagabb 300 romániai milliomosainak vagyona apadt ugyan egy év alatt 3 milliárd euróval, de még így is van mit a tejbe aprítaniuk 26 és fél milliárd eurójukkal. Közel fele (12 milliárd euró) Bukarest és környékén élők zsebében van, Bihar megyei milliomosaink „csak” 1,2 milliárd eurót birtokolnak. Az elmúlt év legjövedelmezőbb üzletágainak a zöldenergia, a gyógyszeripar, az egészségügy, a mezőgazdaság, főleg az állattenyésztés bizonyult. A leggazdagabbak negyedének van érdekeltsége az energiaiparban, hiszen csak 2011-ben a szélenergia-parkok kapacitása megduplázódott, elérve az 1000 MW-ot. Közülük egyre többen menekítik
Újévi fogadalmak községünkben A fiatalabbak körében még nagyobb az optimizmus, így szerepelnek az újévi fogadalom-listákon olyan ígéretek, mint egy vállalkozás beindítása, a dohányzásról való leszokás, fogyókúra. A pesszimistábbak, már nem új dolgokra vágynak, hanem csupán arra, hogy egészségük legyen (főleg az idősebbek), békesség legyen a családban, biztonságosabb legyen a jövő és el tudja tisztességesen tartani magát és gyermekeit. Vannak néhányan, akik nem új dolgokat terveznek, hanem lassítani szeretnének, ugyanis úgy érzik, hogy az elmúlt évben túlhajtották magukat: szerintük érdemesebb lenne megpihenni, kicsit jobban a családra, barátokra koncentrálni.
Szilveszteri menü: Frankfurti lencsesaláta.
Újév nincs sok pénzt ígérő lencse nélkül, főleg, ha még a pontos időt is mutatja, hogy tudjuk, mikor kell koccintani. Nagyon egyszerű elkészíteni, nem is kell hozzá más, mint főtt lencse, virsli, hagyma, reszelt sajt, só, bors, pici cukor, majonéz, kefirrel, mustárral kikeverve, a díszítéshez, pedig 6 darab félbe vágott főtt tojás, amelyekre ketchuppal ráírhatjuk a 12 órát, óramutatóul, pedig a paprika, vagy a sajt szolgálhat.
vagyonukat külföldi adóparadicsomokba (pl. Hollandia, Ciprus). A legidősebb milliomos 80 éves, a legfiatalabb 31, és csak 2 ember milliárdos, a tavalyi öthöz képest. A leggazdagabb romániai magyarok vagyona meghaladja az 1 milliárd eurót, igaz, hogy csak a 800 millió eurót birtokló Teszári Zoltán jutott be a Top 10-be (6. hely). A romániai magyar milliomosok közt ott van Verestóy Attila, politikus (90. hely, 65 millió euró), az ingatlanberuházó és fociklub tulajdonos Pászkány Attila (109. hely, 50 millió euro), a Mudura család (132. hely, 40 millió euro), Továbbá, a munkavédelmi berendezések forgalmazásából az idén toplistára került Szasz testvérek (164. hely, 32 millió euro), az energetikai berendezéseket gyártó EnergoBit vezetője, Péter Pál (178. hely, 30 millió euro), a listán egyre lejjebb csúszó Szarvadi László, a Domo elektronikai üzletlánc tulajdonosa, (203. hely, 27 millió euro), és egykori társa, a most ingatlanberuházó Hegedüs Ferenc. A 211. helyen (25 millió euro) álló Fodor Zsolt és Szilvia az EuroGsm tulajdonosai, (a legnagyobb PrePay telefonkártya forgalmazók Romániában), Urási Bélának (222. hely, 24 millió euro) az Astral Telecomnál, és a Transilvania Banknál vannak részvényei. A „legszegényebb”, Pálfi Miklós, aki ásványvíz- (pl. Borsec) és sörgyártásból gazdagodott meg (292. hely, 16 millió euro). Nos, ötleteket kaphatunk ebből, hogy mibe érdemes befektessük pénzfeleslegünket, de nem biztos, hogy nekünk is összejön. EGÉSZSÉG. Gyógyulástól, a káros szenvedélyektől való megszabaduláson át, a fogyókúráig széles az a kívánságlista, amely a test szépségét, fiatalságát, épségét kívánja megőrizni. Az egészséges életmódot reklámozók szerint, minél több erős színű zöldséget, gyümölcsöt kellene együnk (pl. céklát, brokkolit, áfonyát, erős paprikát, paradicsomot, spenótot, gránátalmát, rákölő hatásuk miatt), de kitűnő hatása van a fokhagymának, zöld teának, citromnak, almának és méznek is. Legutóbb, különböző „összeesküvés –elméletek” is napvilágot láttak arról, hogy a világ népességének csökkentése sokkal kifinomultabb eszközökkel működik, mint egy háború. Még az amerikai milliárdost, Bill Gatest is megvádolták, hogy olyan oltóanyagok előállítását finanszírozza, amely meddőséget okoz, és részt vesz a „gyengék eliminálása” nevű projektben, amely a Föld népességét 10-15%-kal csökkentené a közeljövőben, a végső cél, bizonyos hatalmi csoportoknál a fél milliárd ember (a mostani 7 milliárd helyett). Számos globalista csoport érvel azzal, hogy az emberi génállomány fejlődése leállt, mivel a gyengék jobban szaporodnak, ezt próbálják javítani egyfajta „szelektív népirtással”. Ilyen módszerek, a genetikailag módosított ételekre (az élelmiszerek 70%-a már génmanipulált) és fluoridos vizek fogyasztására való ránevelés, az oltóanyagok, vegyszerek használata, amelyek mind terméketlenséghez, vetélésekhez vezethetnek, még a későbbi generációknál is. (Például az 50-es években bevezetett polio-oltás egyik vírusa
a beoltottak unokáiban is fellelhető, több oltás, pedig megnövelte az autizmus és más gyerekbetegségek kockázatát). De számos káros anyag található a vényköteles gyógyszerekben, a repülőgép húzta vegyi csíkokban, az élelmiszer-adalékokban (nátriumnitrit), ízfokozókban, és ugyanilyen veszélyforrás az elektronikus műszerek sugárzása is (sokat cikkeznek a mobiltelefonok, mikrohullámú sütők káros hatásáról). A nagy botrányt kiváltó tanulmányok, előadások arra is rámutattak, hogy azért eredményes a módszer, mert a rákosodást, meddőséget okozó olcsó és kezelt élelmiszerek, vegyi termékek, ingyenes oltóanyagok használatával inkább a szegényebb és kevésbé felvilágosult népesség él. Az Új Világ megálmodói a túlnépesedéssel riogatnak és az élelmiszerválsággal, de tény az, hogy a mai világ népessége egy amerikai államban elférne, és a válság sem az élelmiszerről szól, hanem a fosszilis energiaforrások kimerüléséről. A 20 éve, Clinton elnök által is aláirt Diversity (Riói) Egyezmény egyik cikkelye így fogalmaz: „Az emberiség száma vagy 1 milliárdra csökken, vagy életszínvonalunk csökken a paraszti szintre.” Bár a föld sem „tiszta” már, az erősödő ijesztgetések miatt, lehet, hogy egyre több ember költözik majd kertes, falusi házba, hogy valamennyire „egészségesen” élhessen? Ha az egészségünket nem is azonnal, de az ingatlanpiacot biztos feldobná, Bors községben is… TÖBBNEK LENNI. Levonva az elmúlt évek rossz tapasztalatát, mindenki szeretne valamit jobban csinálni és ehhez meg is kell változnia. Haladni szeretne a szakmájában, tanulni szeretne valami újat, vagy éppen a családja felé fordul, velük akar több és minőségi időt eltölteni, esetleg meg szeretné találni az ideális társat. Álmaink lehetnek, de milyen az erdélyi magyarok valós helyzete? Egy tanulmány szerint az erdélyi magyarok 13%a szakiskolát, 38%-a középiskolát és közel 24%-a egyetemet végzett (kevesebben, mint a románok), mégis a 30 év alattiak 17%-a és a 30-35 év közöttiek 21%-a munkanélküli, vagy inaktív, a dolgozók közel fele is alulfizetettnek tartja magát. Az erdélyi magyarok 8%-kal keresnek rosszabbul, mint az erdélyi románok, nagyvárosokban, (például Nagyváradon is), ez a különbség a 15%-ot is eléri. A falun élő magyarok, viszont gazdagabbak, mint a román vidékiek. A megkérdezettek 38%-a (főleg a 45 év felettiek) jobbnak tartotta a megélhetést a rendszerváltás előtt. Ennek ellenére, egy pár hónapja végzett felmérés alapján a magyarság 2/3-a nem költözne külföldre, vagy más erdélyi településre, még tanulás, munkahely szempontjából sem. A változtatásra valamennyire hajlamosabbak a nyugati határ mellett élők, és bár Magyarország, még mindig első helyen áll a választandó országok közül, egyre inkább csökken azok száma, akik az anyaországba költöznének. A felmérésekből az is kiderül, hogy optimistábbak vagyunk a romániai átlagnál, fontos számukra a hagyományos családmodell és legalább 2 gyermeket szeretnének. Biztató jelek, a ránk következő évben!
8. oldal
Újévi humor – kultúrtörténeti bölcsességekbe csomagolva Újévi jókívánságaink között szerepel a pénz, egészség, békés családi háttér…. és nem utolsó sorban, az, amire az utóbbi években sokat költenek: az örök ifjúság. Diogenésznek, a nagy görög bölcsnek egyszer feltették a kérdést, hogy mi a legboldogtalanabb állapot. A felelet így szólt: „Amikor a szegénység az öregséggel párosul.” Nos, az öregedést nem kerülhetjük el az újévben sem, legfeljebb kozmetikázhatjuk hatásait, de szegény biztosan nem akar senki sem lenni. ■ A meggazdagodás titka az élelmesség. A milliomos Rothschild bankárról mesélték, hogy gyerekkorában egyik rokonától kapott egy dollárt. - Mit kell ilyenkor mondani? – szólt rá figyelmeztetően az édesanyja. Hogy, kérek még egyet. Persze, ha elég jó a pénzügyi hátterünk, megengedhetünk 1-2 nagyvonalú gesztust. Napóleon külügyminisztere, Talleyrand leült kártyázni James Rothschilddal, a fentebb említett bankár hasonlóan pénzszerető fiával, aki lesodort egy ötfrankost az asztalról. A dúsgazdag bankár nyomban négykézlábra állt, hogy megkeresse. Talleyrand egy darabig nézegette, mint kotorászik Rothschild az asztal alatt, aztán előhúzott a zsebéből egy százfrankost, meggyújtotta, és maga is négykézlábra ereszkedett: Megengedi báró úr, hogy világítsak? ■ Persze, ha nincs olyan politikai hátterünk, mint Talleyrandnak, vigyázzunk a pénzre, de azért van, amit meg kell fizetni. Az újévben, már azért sem felejtkezhetünk meg a pénzről, mert esedékes az adó kifizetése. Korunk áldása, az elektromos energia használatba vétele nem ment könnyen. Amikor a tudós Michael Faraday, az angol pénzügyminiszternél kilincselt az elektromosság bevezetése érdekében, minden érve süket fülekre talált. Hiába bizonygatta a villamos energia életünk minden területére kiható előnyeit, nem sikerült meggyőznie a pénzügyi finanszírozás legfőbb letéteményesét. Végső érvként bevetette, hogy: „Egy napon uram adót is vethet ki rá.” Ez hatott. Felnyílt az utolsó sorompó az elektromosság hódító útja előtt.
bukása után sokan ellenezték az osztrákokkal történt 1867-es Kiegyezést, majd az osztrák császár magyar királlyá koronázását. A legtöbb támadás Deák Ferencet, a Kiegyezés legfőbb szorgalmazóját érte. Pálffy Móric gróf e szavakkal támadta: - Nem tart attól, hogy Magyarország elnémetesedik? - Éppenséggel igen .- felelt Deák. - Hát akkor miért adta el az országot? Erre Deák dühösen: Mondja, ha az orvos azt mondaná magának, hogy elélhet még egy darabig, mit csinálna? - Nagyon egyszerű, húznám az életet, amíg lehet. - felelte a gróf. - Na, látja! Ilyen egyszerű a dolog – felelte Deák – mi is megpróbáljuk. – Egyébként, a történészek szerint a Kiegyezés volt a legjobb döntés, amit magyar politikusok valaha is hoztak. Az utána következő fél évszázad volt Magyarország aranykora. Kisebb rossz vállalásával, gyakran meg lehet előzni a nagyobbat. ■ Persze, arról is van számos anekdota, hogy kiket hibáztathatunk, ha nem mennek jól a dolgok: férfiakat vagy nőket. Van, aki ezt frappánsan oldotta meg: Kiplingtől, angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők. Természetesen a férfiak – felelte hamiskás mosollyal az író. – De ki kell kérniük a feleségük hozzájárulását
éppen akkor látogatta meg a kórházban, amikor az ápolónő a hordszékről az ágyba helyezte. - Hogy vagy? – kérdezte a látogató. - Láthatod – felelte Heine –, egészen kiválóan. A nők folyvást a tenyerükön hordoznak. - De nem csak az optimizmus a fontos, hanem a magabiztosság, hogy helyesen lássuk értékeinket is. Schopenhauer, a filozófus nagyétkű volt. A frankfurti Englisher Hofban az egyik vendég gúnyosan meg is jegyezte a füle hallatára:− Ez két ember helyett eszik! − De kettő helyett is gondolkozom – vágott vissza a filozófus, majd nyugodtan tovább falatozott. ■ A pozitív életszemlélet arra is rávezet, hogy veszteségeinket is másképp lássuk. Thomas Edison laboratóriuma 1914 decemberében csaknem teljesen a lángok martalékává vált. Jóllehet a kár meghaladta a kétmillió dollárt, az épület csak 238000 dollárra volt biztosítva, mivel betonból készült, így tűzállónak hitték. Edison életművének nagy része odaveszett. A feltaláló 24 éves fia, Charles az aggodalomtól félőrülten rohangászott a füst és törmelék között, míg végre megtalálta az apját a tűz közelében. - A szívem sajgott érte - számol be az esetről Charles. - Már nem volt fiatal, s most mindene elpusztult. „Hol van anyád?” kiabálta. „Hozd ide, soha az életben nem láthat még egyszer ehhez hasonlót.” Másnap reggel, álmainak üszkös romjai között kószálva, a 67 éves Edison kijelentette: „A katasztrófa legnagyobb haszna, hogy minden tévedésünk elégett. Hála Istennek tiszta lappal indulhatunk újra!” Három héttel később megszerkeszÚjévi fogadalmaink nagy részét nehéz megvaló- tette az első fonográfot. sítani, de nem lehetetlen. Az egyik leggyakoribb fogadalmak egyike, hogy leszokunk valamilyen Kívánjunk másoknak is boldog újévet. Csak lehekáros szenvedélyünkről. A neves angol írót, G. B. tőleg ne úgy, mint a vicces kedvű írónk. Mikszáth Shaw-t egyszer megkérdezték, voltaképpen miért szilveszterkor a következő versikét küldte költő banem akar megnősülni. − A nők olyanok, mint a rátjának, Pósa Lajosnak: cigaretta. Eleinte nagyon kellemesek, de aztán a „A mosolygó élet sok lerakódott méreg felgyülemlik az emberben!távol legyen tőled; válaszolta. Van, bizony, aki a nőkről akar leszokni, Minden jó, mi vagyon; van, aki a dohányzásról. Egyszer egy társaságban kerüljön, de nagyon; megkérdezte valaki Mark Twain-től, hogyan szokKísérje léptedet hatna le a dohányzásról. A válasz így szólt: a gyász, emlékezet; - A dohányzásról leszokni gyerekjáték. Nekem A szívedben légyen már százszor sikerült. keserűség, szégyen.” ■ A másik, ugyancsak kényes kérdés, az italhoz Pósában épp hűlni kezdett a vér a rémülettől, való viszonyunk. Amely kis mértékben egészség, hogy mivel érdemelte ö ki ezt a sok átkot, amide ha az ital ural minket… Robert Burns skót köl- kor tíz perccel a futár után befutott Mikszáth is, tőnek az éhezés és a megpróbáltatások már fiata- és kikapta a kezéből a papírt: - Szinte sejtettem, lon aláásták egészségét, de nem könnyen hagyta hogy amilyen szórakozott vagyok, rosszul írtam legyőzni magát. Szívesen megitta a bort, és mi ta- le a verset! – kacsintott huncutul a szemével. Azzal gadás a szépnemet sem vetette meg. elővett feneketlen zsebéből egy picinyke ollót, és - Nem habzsolja maga túlságosan is az életet? – komótosan nyírni kezdte a lapot. Sikerült is pont derékban, a 4. sor után kettékérdezte tőle egyszer az orvosa – Mondja, miről mondana le könnyebben: a borról vagy a nők- szelnie, amitől láthatóan felderült. A zsebéből tűt meg cérnát halászott elő, mivel akkurátusan ről?- Ez az évjárattól függ. - válaszolta Burns. A nagy görög filozófus, Arisztotelész is így fedte összevarrta a két papírszeletet egymás mellé fekmeg tanítványát, az ifjú hadvezért, Nagy Sán- tetve. Pósa, akit nem áldott meg túl nagy humordort, aki a lakomán túl sok bort ivott: - Az első érzékkel az ég, és egyébként sem heverte még ki az pohár bor, amit megittál az egészségé. A máso- újévi üdvözlet okozta sokkot, megkövülten nézte dik a jókedvé, a harmadik a bánaté, a negyedik a jelenetet. Csak amikor vendége ismét orra elé nyomta a a gyalázaté. Már azért is vigyáznunk kell, mert nem tudjuk, levelet eszmélt rá, hogy egy jól sikerült költői trémennyit élünk betegen. Egy amerikai rock zenész fának lett az áldozata. A papír kettévágása és újbóli összeillesztése után mondta: „Ha tudtam volna, hogy ilyen sokáig fogok ugyanis minden átok, áldássá vált a versben: élni, jobban vigyáztam volna magamra.”
Politikai csatározásokban is gazdag volt az elmúlt év. Az egyszerű ember egyre szkeptikusabb a politikusokkal, a vezetők döntései mögött, csak a rosszat látjuk. Fent is maradt Magyarország vezetőiről egy szellemes történet. A magyar parlament épületét, amikor a Kiegyezés után, az OsztrákMagyar Monarchia idején felépült, sokan megcsodálták. A vicclapok sem hagyták szó nélkül az eseményt:− Miért építtette a kormány oválisra az új üléstermet? – hangzott el a kérdés, amire így válaszoltak: Hogy ott ne lehessen a minisztereket sarokba szorítani. - Régen is volt, aki élesebben fogalmazta meg társadalmi kritikáját. Charles Gounod francia zeneszerző idősebb korárában meglehetősen epés, morózus ember volt. Egy alkalommal Párizs polgármester-választásra készült. Nagy volt az izgalom, a korteskedés városszerte tetőfokra hágott, a lapok közölték a két jelölt arcképét is. - Nos, mester, mi a véleménye a jelöltekről? – kérdezték egy társaságban a muzsikust. - Ó – felelte Gounod – a két jelölt arcképét látva örülök, hogy csak az egyiket választják meg. Az optimizmus minden nyomorúságunk elle■ Lássunk, egy tanulságos történetet is, egy nére se hagyjon el az újévben. Legyen erre példa ugyancsak reménytelennek tűnő magyar tör- Heinrich Heine, a nagybeteg német költő, aki öniténelmi korszakról. Az 1848-as szabadságharc róniával tudott szólni bajairól. Egyszer egy barátja
A mosolygó élet -- kísérje léptedet; Távol legyen tőled -- gyász, emlékezet; Minden jó, mi vagyon -- a szívedben légyen; Kerüljön, de nagyon - keserűség, szégyen.