Bors Községi Figyelő

Page 1

Cikk ajánló:  Színes hírkavalkád  A hét témája: Tanítás és / vagy Nevelés  Múltidéző: Milyen volt egykori iskolánk?  Egy kis kampány a mozgásért  A hónap híre / Kulináris világ

Bors község időszakosan megjelenő lapja - kiadja a Borsi Polgármesteri Hivatal - 1 / 2011

Előszó egy új kezdethez „Előbb csináld meg azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.” (Assisi Szent Ferenc). Újraindított községi lapunk mottójául egy mindenki által ismert és elismert ember szavait választottam, aki nem csak álmodni tudott, hanem meg is valósítani elképzeléseit, - ebben pedig kitartó volt, és hűséges. Ezekre az emberi értékekre azért is kell figyelnünk, mert nagyon sok szép ígéret hangzik el naponta, a médiában, politikában, mindennapjainkban. Pedig a fontos dolgokat egy közösség életében, nem a szépen becsomagolt szavak, hanem mindig a tettek határozzák meg. Az eltelt 20 év alatt, azon fáradoztunk, hogy Bors község ne csak a porba hullt ígéretek, hanem a megvalósítások községévé váljon. A megválasztott vezetők, alkalmazottak munkája, viszont szélmalomharccá válik, ha nem tudnak együttműködni a község polgáraival. A nagy dolgok sikerét a sok apró tettek minősége határozza meg, aminek mi mind részesei vagyunk. Hogy milyenné válik községünk 20 év múlva, az rajtunk, a község lakosain is múlik.

Önkormányzati hírek: Szociális lakás: 13 család foglalta el a Kisszántón a szociálisan hátrányos helyzetű családok számára megépült egy illetve 2 szobás lakásait. Az új otthonok modernek, kényelmesek, csak kérdés, hogy fenn tudják-e önerőből tartani a beköltözöttek. Bors község polgármesteri hivatalának közvetítésével, novemberben kiosztásra kerülnek azok az élelmiszer csomagok, amelyeket az állam biztosit a rászorulók számára. 12 gyerek szüleinek kérésére beindult Nagyszántón is a hosszított programú óvodai oktatás. Az anyagi terhek nagy részét a Polgármesteri hivatal átvállalta.

Hiába teremti meg a Polgármesteri Hivatal a feltételeket, ha azt nem tudjuk okosan felhasználni, hiába kezdünk bele új tervekbe, ha nincsenek hozzá érdeklődők. Az évek során munkánk célja nem csupán a fejlődés volt, hanem az otthonteremtés is. Mert lakóhelyünket nem csak a jelenben kell biztonságos és civilizált hellyé változtatnunk, hanem az is fontos, hogy a jövőben is otthont jelentsen azoknak, akik itt szeretnék gyermekeiket felnevelni. Bors községet sokan ismerik

fejlett infrastruktúrájáról, beruházásairól, de ha csak ennyi marad, ha

nem válik a községért tenni akaró és befogadó közösséggé, egyetlen lakosa sem érezheti igazán jól itt magát hosszú távon. A világ évek óta forrong, népünk meghasonult önmagával, mi pedig egy többségében még magyar sziget vagyunk két ország határánál. Ezért is fontos közösségünk összetartása, és tenni akarása. Ami rajtunk múlik, senki más nem fogja megtenni helyettünk. Senki más nem fogja tisztán tartani falvainkat, benépesíteni iskoláinkat, tiszteletre nevelni gyerekeinket, megerősíteni közösségünket. Ezért nagy a felelősségünk, nekünk, Bors község minden lakosának. A magam és munkatársaim nevében ehhez a közös munkához minden emberileg lehetséges segítséget megpróbálunk megadni. Ha együtt megtesszük, ami szükséges, és lehetséges, reményeink szerint sikerülhet az is, ami most még lehetetlennek látszik. Községi lapunk hasábjain ehhez kívánok tenni akarást és kitartást. Bátori Géza, Bors község polgármestere.

Felhívás - fűtési támogatást igénylők részére A 70/2011-es Sürgősségi Kormányrendelet értelmében, azok a családok és egyedülálló személyek, akiknek a tulajdonában csak egy is van az alábbi javak közül, az nem részesülhet fűtési támogatásban: I. INGATLANOK: Az otthoni lakáson kívül saját tulajdonban lévő más épületek vagy lakások. II. INGÓSÁGOK: 1. Gépjárművek: 1600 köbcenti fölötti személygépkocsi, haszongépjármű, bármilyen típusú tehergépkocsi, utánfutó, motorcsónak, vízi robogó, jacht, autóbusz, mikrobusz; 2. Mezőgazdasági gépek: traktor, kombájn; 3. Mezőgazdasági feldolgozó gépek: olajprés,

malom; 4. Fafeldolgozó gépek: gáter, druzsba, fafeldolgozó eszközök; 5. Bankbetétek: 3.000 lej fölött. III. FÖLDTERÜLETEK: táblázat szerint)

(a 7. oldalon található

IV. ÁLLATOK: 3 szarvasmarha, vagy 20 juh / kecske, vagy 5 sertés, vagy 15 méhcsalád felett. Mindazon családok vagy egyedülálló személyek kaphatnak fűtési támogatást, akiknek az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a 615 lejt. folytatás a 7. oldalon


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.