Csodaceruza 66 mail by Csilla Sándor

I R O DA L M I É S M Ű V É S Z E T I F O LYÓ I R AT 5 – 1 0 É V E S G Y E R E K E K N E K X I I . É V F O L YA M / 6 5 0 F t / E L Ő F I Z E T Ő K N E K 5 9 0 F t / 2 0 1 3 / 6 6 . S Z Á M

Irodalmi és művészeti magazin 5–10 éveseknek

I RODA L MI ÉS M XII. ÉV ŰVÉSZE F O L YA M T I F O LY / 650 F Ó I R AT t / ELŐF 5–8 ÉVE IZETŐK S GYER NEK 59 EKEKNE 0 Ft / 2 K 013 / 66 . SZÁM

É ve n t e m e g je le nik 10 a lk a l o m m a l A z e l ő f ize t ő i d í j ke d ve z mé nye se n 59 0 0 F t . A z ad at ok m e g ad á s áv a l e - m aile n i s me gre nd e lhe t i a m a g a zin t v a g y t öl t se k i a z ű r l a pot a w w w.c sod ace r uz a . hu old alon . Pos t á n i s e lküld he t i a z a l á b bi me gre nd e l ő sze l vé ny fé ny m á sol at át . Köszönjük !

MEGRENDELÉS N É V: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ P O S TÁ Z Á S I C Í M : _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ SZÁML ÁZÁSI CÍM: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ E-MAIL: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ TELEFON: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ ALÁÍRÁS: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

csodaceruza@gmail.com

Ta r t a l o m Kätlin Kaldmaa: Mese Val ak i S e nk il ány a esőfelhőjéről 7 Alena Kastnerová: Josef Č a p e k t a n í t v á ny a 18 Roksana Jędr zejewskaWró b e l: M ié r t d oro m b o l a m ac s k a? (ré sz l e t) 24 Lázár Ervin: „Legszebb állat a z anakond a” (Részlet A Nég yszögletű Kerek Erdő meséből) 26 Köny v ajánló 36

Ünnepi készülődés 28

M a d a r a k 11 Ta l á l ó s k é r d é s e k 3 5 Kut yás k víz 35 Kü l ö n b sé g ke re ső 37

Ku b i z m u s 21

B e t ű r e j t vé ny, Állatok a városban, Nag y város – kisváros, Összekötősdi 30

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Sándor Csilla Mária Szerkesztő: Wittmann Ildikó Művészeti vezető: Lantos István Címlapgrafika: Anna Niemierko Kiadja a Magyar Gyermekirodalmi Intézet Felelős kiadó: A kiadó vezetője mint lapigazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1118 Budapest, Minerva u. 3.

József At tila: Nyár volt 5 Varró D ánie l: B ád at os d a pok 5 Jancsik Pál: A kót yagos v i l l a m o s 12 C s e h K a t a l i n : J á r m ű v e k 13 Fekete Vince: Julcsi, Dani, E t e l e 14 C s e h K a t a l i n : E m m a 15 Farkas Árpád: Nem is h u l l a h ó 16 K á n y á d i S á n d o r : Té l d e r e k á n 17 Z . Németh István: Gyuri, a gyík 22 Ta m á s Z s u z s a : S z u r i k á t a 2 3

G árdonyi Géz a: Élet a hó alat t 32 A pók 34

A folyóirat megrendelhető a szerkesztőség címén. E-mail: csodaceruza@gmail.com Telefon: 06-1-951-8113 Internet: www.csodaceruza.hu, www.facebook.com/csodaceruza © Csodaceruza Nyomdai munkálatok: Gutenberg Nyomda, Csíkszereda ISSN 1587-6039

J óz se f At t il a

Ny ár volt Nyár volt, De mindnyájan fáztunk, Hát begyújtottunk a mesekályhákba, Ott melegedett belém, Hogy valahol, ahová elérünk, Vár ránk a lány, aki mi vagyunk, Vár rátok a legény, aki meg ti vagytok, Biztosan és észrevétlenül, Mint hóborított földekben a tavasz És előjön és megigéz, Ha napszivünk kisüt szép homlokunkon. Var ró D á nie l

B ád at os d apok Hideg dovebber dzsípős szele jő biatta bost bidded bező kopár, oda az egyhe, őszies idő, s elbúlt a Gyár.

Bost búcsú déked, trillázó patak, ti rózsák, badarak, te tarka rét, búcsú déktek, artikulált szavak, áldott beszéd!

Deb tudob, bilyen erős akarat lelkesít, hogy daloljod bég a száj, bégis dalolok, bitt a badarak, bert hát buszáj.

Zöld gyep, árgyas erdő, búcsú déked, búcsú déked, vidáb, gyári lagzi, begtört szívvel sebbi bást deb kérek, csak hogy – hapci!!! Illusztráció: Bohony Beatrix

Illusztrรกciรณ: Molnรกr Jacqueline

Mese Valaki Senkilánya esőfelhőjéről Kätlin Kaldmaa észt mese Abban az évben, áprilisban, miután elolvadt a hó, mintha elzáródtak volna az égi csatornák. Egy egészen picike esőcsepp vagy hópihe sem hullott alá, ami a föld szomjúságát némiképp enyhíthette volna. Még a falu vénjei sem emlékeztek ilyen aszályra. Ebben a tengerparti faluban ugyanis rendszerint éppen hogy igen sok eső esett. Most meg csak némi soványka harmat. És az sem minden éjjelen.

Valaki Senkilánya kettesben élt édesanyjával egy fehér házikóban a falu szélén, és nagy gondban volt. Anyja tavasszal krumplit meg sárgarépát meg borsót meg

is lebukott a tengerbe, amikor tanácskozásra hívták a falu népét. Meghányták-vetették a régi fogásokat, törték a fejüket, honnan lehetne manapság esővarázslót keríteni. Az idősebb asszonyok már belefogtak az esőmondókába, amikor a falu elöljárója

babot ültetett, és mind szépen ki is hajtott, ahogy megérkezett a langymeleg, de immár több mint egy hónapja egy millimétert se nőttek. A virágok is kornyadoztak, a bimbók elszáradtak, mielőtt kinyílhattak volna. Az aszály az utolsó csepp nedvességet is kiszívta a földből, a csapokból is épp hogy csak vékonyan csordogált a víz. Valaki Senkilányának feltűnt, hogy anyja próbálja elfojtani a bánatát, elsóhajtani a sóhajait azokban a percekben, amikor azt hiszi, hogy ő nem látja. De Valaki Senkilánya mindent látott. Azt is, hogy a tenger felől közelednek, közelednek, közelednek a friss esőt hozó felhők, aztán mintha csak mágnes vonzaná őket, mind eltérülnek jobbra vagy balra, a hegyek fölé, és amott, a már így is túlságosan zöldellő völgyekben szórják szét a rakományukat. Olykor a másik irányból, a nagy síkság felől is jöttek felhők, de azokat is mindig magához csalogatta valamelyik távolabbi hegy, lyukat szúrt beléjük a csúcsával, és a víz vidám patakokban csobogott lefelé a hegyoldalon. Szemet gyönyörködtetőek voltak azok a távoli esők, mintha a felhők mögött valaki megbillentett volna egy hatalmas öntözőkannát, ám a völgy egyre csak tikkadozott. A nyári napforduló hetét már maguk mögött hagyták, és a nap először, másodszor, harmadszor

mérgesen beléjük fojtotta a szót – ennek a falunak az esőmondókája ugyanis a kelleténél több eső távoltartására szolgált. Nem nagyon tudták, hogyan, mivel lehetne az esőt odacsalogatni. Tanakodtaktanakodtak, aztán szétszéledtek, hogy ki-ki otthon törje tovább a fejét, majd három nap múltán ismét összeüljenek. Valaki Senkilánya azonban tudta, hogy nincs ennyi idejük. Ha holnap-holnapután nem hull eső az égből, az egész falu termése odalesz, és télre szögre akaszthatják a fazekakat. Valaki Senkilánya egyszer hallott a nagymamájától egy esőmondókát. De azzal is csak elijeszteni lehetett az esőt. A lány fogta a biciklijét, mint általában, amikor valamin töprengeni akart, és végigszáguldott a falu kihalt, poros utcáin. Rendszerint kint nyüzsögtek a falubéli gyerekek, most senki sem mutatkozott. Az aszály lassan fészket rakott az emberek szívében. És amint azt Valaki Senkilánya nagymamája előszeretettel mondogatta, nincs veszedelmesebb annál, mint amikor az emberi szívet behálózza valami rossz. Minél sűrűbb szövedék alakul ki körülötte, annál nehezebb aztán előhívni belőle a jóságot. Így beszélte a nagymamája. A bicikli a faluból a hegyoldalba vitte Valaki Senkilányát. Ezen a nyáron számtalanszor nyargalt hű paripájával a hegygerinceken, fürkészte a hol

jobb felől, hol bal felől a tengerhez vonuló felhőket, és mélységes csalódás töltötte el, valahányszor már a tengerszéli fjord előtt megszabadultak áldott terhüktől. Most is látta a távolban, több kilométerre gyülekező szürke gomolyagokat, amelyek a szelek kénye-kedvére bízták magukat. A szelek azonban ezen a nyáron nem kedvelték Valaki Senkilánya faluját. Ahogy a fülében süvített a szél, és versengve repdesett mögötte a haja meg a szoknyája, fejében a nagymama esőmondókájának szavai lassacskán megfordultak, először is sorba rendeződtek, és az új helyükön, pontosan ott, ahol lenniük kellett, hirtelen életre keltek a lány száján keresztül, egyesítve magukban a bölcs öregasszonyok minden erejét és a fiatal leányok szívósságát, felzengtek a magas hegycsúcsokon, apró kis csáklyáikkal próbáltak horgokat vetni a vágtató felhőkbe, magukhoz édesgetni őket: Felhő, esőt hozz a földre, gabonánk sivatagába, szántóföldünk katlanába. Csak egy cseppet a földünkre, hordjál vizet a szántóra szikkadt krumplibarázdába.

Vadul száguldott Valaki Senkilányával a bicikli, tiszta szénaboglya lett a haja, úgy összekócolta a szél, azt se tudta már a lány, merre van bal, merre van jobb, mi a jó és mi a rossz, önmagukat mondták ki a szavak, ő csak egy köztes állomás volt, hangszóró, melyen keresztül utat kerestek maguknak. Egyre magasabbra és messzebbre jutottak, már felmorajlott az ég jobb felől, felmorajlott bal felől, a szavak egyre csak áradtak, áradtak, áradtak, és akkor, és akkor, és akkor... – a Báránygerinchegy elkapott egy felhőt, és erősen tartotta. Végső soron ez a felhő közelebb jutott a fjordhoz, mint bármelyik társa ezen a nyáron. Elapadtak a szavak. Valaki Senkilánya hazatért, holtfáradtan, de sugárzó-boldogan. Másnap reggel már pirkadatkor ott volt, magával vitte a nagyapja hátrahagyott szigonyát, amely a csónakház alatt hevert, kötél és kampó, ahogy kell. Mialatt taposta a pedált felfelé az első hegy gerincére, tekintetével lassan fürkészte a felhőket, az igazit keresve, a sajátját, amelyikkel majd dolga lesz. Mire a gerincen vezető ösvény magaslataira felért, már ki is szemelte a felhőjét, egy rendes kövér, tömött és sűrű esőfelhőt, s fejében megint kavarogni kezdtek a szavak, keringtek, kiutat kerestek, felzengtek a magas hegygerincen, próbáltak apró csáklyáikkal kampókat vetni a vágtázó felhőkre, magukhoz édesgetni őket. Felhő, esőt hozz a földre, gabonánk sivatagába, szántóföldünk katlanába. Csak egy cseppet a földünkre, hordjál vizet a szántóra szikkadt krumplibarázdába.

Vadul száguldott Valaki Senkilányával a bicikli, kész szénaboglya lett a haja, úgy összekócolta a szél, azt se tudta már a lány, merre van bal, merre van jobb, mi a jó és mi a rossz, önmagukat mondták ki a szavak, ő csak egy köztes állomás volt, hangszóró, melyen keresztül utat kerestek maguknak. Egyre magasabbra és messzebbre jutottak, már felmorajlott az ég jobb felől, felmorajlott bal felől, a szavak egyre csak áradtak, áradtak, áradtak, és akkor, és akkor, és akkor... a kis esőrabló megragadta a szigonyt, megforgatta a kötél végén, mint cowboy a lasszót, és a felhő felé hajította. Szállt a súlyos, idomtalan vasdarab, szállt, szállt, aztán visszahullott a földre. De ez nem szegte kedvét Valaki Senkilányának, határozottan újra megragadta a szigonyt, felállt a bicikli nyergében, pörgette-forgatta, hajítottarepítette, a szigony egyre magasabban szállt, és akkor,

ragadott magával, és immár csurig teli vízzel, egyre alacsonyabbra és alacsonyabbra süllyedt, mígnem a szigony ejtette lyukon át csordogálni kezdett a víz lefelé a kötélen, egyenesen Valaki Senkilánya gallérja alá. Keményen taposta a pedált a lány, hogy mihamarabb leérjen, de a felhő a maga égi húzóerejével dacosan ellenszegült, és Valaki Senkilányának ez lett élete legnehezebb hegyrőllejövetele. A felhő mind több helyen eresztett, egyre csak hullott a víz, de mivel Valaki Senkilánya rendíthetetlenül nyomta a pedált, már félúton járt a fjordjuk felé, így minden egyes csepp az eső után sóvárgó földre esett. És bár a felhő időről időre az ég felé emelte a bicikli hátsó kerekét, nem szabadulhatott, ez a tömött-pufók felhő, a lánytól és a nagyapja szigonyától, kénytelen volt egyre alacsonyabbra ereszkedni. Hirtelen mennydörgés harsant, s a felhő

és akkor, és akkor... beleakadt a felhő oldalába, és szilárdan tartotta magát. Valaki Senkilánya finoman megrántotta a kötelet, megrántotta még egyszer, harmadjára kicsit erősebben, negyedjére egész testével csüngött rajta, ötödjére már a nagymamája testvérétől örökölt bicikli súlya is segítette. A kötél kitartott, a szigony kitartott, nem volt más hátra, mint letekerni a hegyről és magával vinni a felhőt. A felhő tömör volt a sűrű, összepréselődött égi víztől, közben vad szél támadt, kavicsfelhők kavarogtak Valaki Senkilánya körül, apró lapos kövek vetődtek a küllők közé, de a lány rá se hederített. Ahogy haladtak előre, a felhő újabb és újabb égpamacsokat

egyszerre több helyen kiszakadt: a víz alázúdult, mintha dézsából öntötték volna, Valaki Senkilánya két másodperc alatt csuromvizes lett, mint a kisbékák a tóban, a felhő most már valamivel könnyebb volt, és a bicikli a maga erejéből gurult tovább le a hegyoldalon. Az eső pedig a maga erejéből hullott alá a felhőből, meg sem próbálva már menekülni a völgyet körülölelő magas hegyek csapdájából. A víz a földre hullott, a föld magába fogadta a vizet. Azon a nyáron még sokszor esett az eső. Mintha Valaki Senkilánya felhője utat mutatott volna a többi felhőnek. Fordította Segesdi Mónika

A madarak közül melyik kettő teljesen egyforma? Gyűjts szavakat a Mese Valaki Senkilánya esőfelhőjéről című meséből, melyek a vízzel kapcsolatosak. Pl. eső, felhő ............................ ........................... ......................... .................................. .............................................. ......................................... ........................................ ........................................ .........................................

Keresd meg a madarat! Az alábbi négyzetekben található közös betűk összerakása után egy madárfaj nevét kapod. Megtalálod?

I B

E Sz

S Z

G E

K C

---------------------------------------------------------------------11

Jancsik Pál

A kótyagos villamos Hajdan-kincses Kolozsváron kanyarog a Kis-Szamos. Mennydörögve megy a hídon, csikorog a villamos. Fölszálltunk rá unokámmal, aki már húsz hónapos, úgy találtuk, derék jószág, csak egy kicsit kótyagos.

Sokféle dolog ragyog egy gyermekszobában: az olvasólámpa, a tűzoltóautó villogója, apa szemüvegének kerete, anya mosolya. Az erdélyi gyermekvers-antológia a délutánokat ragyogja be: oldalain a huszonnégy kortárs költő közel kétszáz verséből válogatott füzérhez tizennégy Erdélyben alkotó illusztrátor teremt színekben és hangulatokban pompázó, vonalas-foltos, vonzó és izgalmas képi világot, a vers legkedvesebb követeként ismert Kaláka együttes által megzenésített, sziporkázó dalokká kibontott versek pedig dúdolásra fogják, táncra perdítik az ebben a világban járót. Ez a kivételesen szép könyv muzsikáló, fénylő szavaival a vers, a zene, a rajz közös találkahelyére vezet el – mert legjobban ott Ragyog a mindenség. (Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2013)

Megtaszít, mikor elindul, meglök, amikor megáll, elesel, ha nem fogózol – nekünk mégis imponál. Balra rángat, jobbra lódít, csitteg-csattog, dübörög, leszálláskor úgy érzed, hogy itt jártak az ördögök. – Kincsenincsen Kolozsváron kanyarog a Kis-Szamos, mennydörögve megy fölötte a kótyagos villamos.

A következő oldalakon (12–17. o.) a kötet verseiből és illusztrációiból mutatunk meg néhányat. Köszönjük a kiadónak, hogy hozzájárult a közléshez. 68

Cseh Katalin

Járművek Itt a szekér, hogy döcög! Ott a mozdony, hogy pöfög! Amott meg a villamos zakatol és illan most… A kocsik meg zúgnak-búgnak: csendet törnek, csöndet fúrnak, ám a hajó vízre való, tengerre száll, ha jó hajó.

Illusztráció: Keszeg Ágnes

Fekete Vince

Julcsi, Dani, Etele JANCSIK PÁL Költő, műfordító, szerkesztő. 1936ban született Brassóban. A Napsugárban, később a Szivárványban jelentek meg versei. Legutolsó könyve: A tó, a szarka meg a gyűrű (Erdélyi Gondolat, 2010). CSEH KATALIN Költő, 1961-ben született Erdőszentgyörgyön. Kolozsváron él, magyartanárként dolgozik egy lakótelepi iskolában. Gyermekverseit a Szivárvány és a Napsugár gyermekirodalmi folyóiratokban szokta megjelentetni. Utolsó verseskötete: Világtalan világosság (Móra Kiadó, 2010).

Julcsinak van köténykéje. Belefér egy kötény kéve. Falova van Aladárnak, ugrathat és szaladgálhat. Szekere van Etelének, Aladárral beleférnek. Danikának mostanában minden napra duzzogás van. Marikának nincs egyebe, csak csupán a két szép szeme. Mikor könnye elered, ihatnak az egerek.

FEKETE VINCE Író, költő, szerkesztő, műfordító. 1965-ben született Kézdivásárhelyen. Jelenleg a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztője. Legutolsó gyerekkönyve: Csigabánat (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2008). KESZEG ÁGNES 1983-ban született Tordán. Illusztrátor, tervező. Eddig 21, Romániában, Magyarországon és külföldön megjelent gyermekkönyvet illusztrált. 24

Cseh Katalin

Emma Emma a holdon lakik, ott éldegél egy kis házban, ha éjszaka az égre nézel, láthatod őt pizsamában. Hallom, mikor sepreget a hold széles udvarán, alakjának árnya remeg a jegenye sudarán. Holdudvarlókat fogad, már gőzölög a kávé, de ő kimért és hűvös, hiszen szíve a másé.

Illusztráció: Kürti Andrea

Farkas Árpád

Nem is hó hull Nem is hó hull, csak a csöppnyi kölyök-szelek patyolat-szép ingecskében játszanak a város felett.

KÜRTI ANDREA 1987-ben született Bogdándon, jelenleg Kolozsváron él. Gyermekkönyveket illusztrál, gyermekruhákat és kiegészítőket tervez. Mesékből inspirálódik, ruháit viselhető meséskönyvnek is szokták nevezni.

Meg-megbillentik a Holdat, s ilyenkor a kerek dombra göndör-pöndör sapka hull, a fákra bunda, hulldogál a hűlt kertekre, pöckös-piros cserepekre, csarnokra, boltra, didergő-kék villanydrótra, s mondom én: tőle gyúl ki mától kezdve fehéren a neonfény. De hó az nem hull.

FARKAS ÁRPÁD Költő, újságíró, műfordító. A Nyikómenti Siménfalván született 1944-ben. Első kötete 1968-ban jelent meg, azóta folyamatosan publikált. Bolhalakodalom című verseskötete (PallasAkadémia Könyvkiadó) 1998-ban jelent meg.

S ha áll is már vékony, hegyes murokorrú hóemberként Áron –, csak azért, hogy legyen bár egy engedékeny, olvadékony felnőtt is a láthatáron.

KÁNYÁDI SÁNDOR Költő, műfordító. 1929-ben született Nagygalambfalván. Az elemi iskola után Székelyudvarhelyen tanult, Kolozsváron szerzett magyar irodalom tanári szakos diplomát. 1960 és 1990 között a kolozsvári Napsugár című gyermeklap szerkesztője. Legutolsó könyve, A kíváncsi Hold a Carthaphilus kiadónál jelent meg 2007-ben. SZABÓ ZELMIRA 1977-ben született Kolozsváron. Első illusztrációi 1998-ban jelentek meg a Szivárvány és a Napsugár gyermekirodalmi folyóiratokban.

Illusztráció: Szabó Zelmira

138

Kányádi Sándor

Tél derekán Összenőtt a föld az éggel, csupa fehér, csupa szürke. Ég és föld közt oszlopokként feszül a kémények füstje. Farkasordító hideg van. Csattog a fagy, mint a fejsze. Kibújni a jó melegből kinek volna kedve, mersze? Szégyen volna mégis-mégis egész nap bent rostokolni: mire való a jó csizma meg az a sok meleg holmi? Lám, a varjú milyen bátor, se csizmája, se bundája, mégis kiült károgni a fehér lombú diófára.

139

Alena Kastnerová

Josef Čapek tanítványa Ha megkérdeznétek az ötéves Václavot, hogy mi szeretne lenni, most éppen azt válaszolná, hogy műértő. Nagyon tesztik neki az a fekete ruhás bácsi! Ahogy halkan járkál a lakásban, ahogy kézbeveszi és hosszasan nézegeti a festményeket. Nem beszél, csak amikor a mama azt mondja, hogy: – A nagymamától örököltük, tudni szerettük volna, hogy… – ekkor félbeszakítja: – Értem – mondja a becsüs, és fehér kesztyűt húz fel. Václavnak majd kiesik a szeme, amikor a férfi az ujjait finoman vé-

gighúzza a festmény közepén, és nagyítót fog a kezébe. Ez nagyon érdekli a kisfiút! Ezért hát csak fecseg, csak mesél, hogy ő is szeret festeni, hogy már tud írni, igaz, hogy egy-két betűt még összekever, például az A-t meg az O-t… és folyton ott lábatlankodik közöttük, így aztán a papa beküldi a szobájába. – Ha befejeztük, szólok, és kijöhetsz. A kisfiú sértődötten távozik. De már nincs is miért maradni, a becsüs éppen indul.

Illusztráció: Anna Niemierko

– A kerete mindegyiknek többet ér, mint maga a festmény – meghajol, és már majdnem az ajtóhoz ér, amikor egyszer csak megtorpan. A papa íróasztala fölött meglát egy képet. – Ez honnan van? – Családi tulajdon – dünnyögi a papa. A becsüs hallgat. Majd azt suttogja: – Lenyűgöző. Közelebb megy. – Kubizmus. A mama elsápad.

– Čapeknak néz ki – gondolkodik fennhangon a férfi. Elolvassa a feliratot a kép sarkában: – Vošek? Elbizonytalanodik. – Nem ismerem. – Gondolkodik. – Lehet, hogy Čapek tanítványa. Nagy szenzáció lenne. A szülőkhöz fordul: – Tudják, hogy önök valószínűleg milliomosok? A papa alig kap levegőt. A becsüsnek hirtelen sietős lesz. – Ne csináljanak vele semmit! 19

Ne mondják el senkinek! Megyek Vomáčka professzorért! És eltűnik. A mama a papához fordul: – Jesszus! Mit csináljunk? Václav kiszalad a szobából. – Elment? – csalódottan szétnéz. – Rajzoltam neki egy képet! A mama orra előtt lenget egy A4-es papírt, a fehér kesztyűs férfi van rajta. A kép sarkában pedig ott az aláírás: Vošek. 20

– Vašík, úgy néz ki az A betűd, mint az O – mosolyog a mama. – Kanyarítsd kicsit lejjebb! Meg akarja puszilni a kisfiút. A kisfiú csalódottan elhúzódik. – Neki rajzoltam a képet – morogja megint sértődötten. – Ne félj, kicsim – simogatja a fejét a mamája. – Mindjárt itt lesz. Professzor Vomáčkával együtt. A papára néz. És kitör belőlük a nevetés. (Balázs Andrea fordítása)

A képhez hasonlót te magad is készíthetsz, saját ötletekkel. A kubizmus a tárgyakat és lényeket leegyszerűsített mértani alakzatokban ábrázoló képzőművészeti irányzat a 20. század elején. Nemzetközi szó, a latin cubus (kocka) szó nyomán kapta a nevét. Próbálj a kubisták stílusában rajzolni, egészítsd ki a rajzot!

Z. Németh István

Gy ur i , a g yí k Forró kövön megkövülten napozik egy gyík.

Illendően biccent egyet: „Gyík Gyuri vagyok!

Melléülök, meg se rezzen, pár perc múlik így.

Kérem, hagyjon most magamra. Remélem, megért…

Majd rámpillant gyíkszemével, kíván jó napot.

Idevárom hites párom, ifjabb Gyík Gyöngyvért.

Közös kövön ám csak öröm fényben fürdeni! Gyíknak lenni jó, mert semmi őt nem sürgeti.” Lustán pislant gyíkszemével, és többet nem szól. Odébbülök, persze, Gyík György, érezd magad jól.

Illusztráció: Mészely Ilka

A vers megjelent a Tigrisbukfenc című kötetben

Tamás Zsuzsa

Szur ik át a

Illusztráció: Radnóti Blanka

Vésse eszébe, aki Dél-Afrikában furikázna: négy kerekét meglesheti egy kíváncsi szurikáta.

Akkor aztán mindent együtt! Szó szerint. A napfelkelte az jelenti: itt a reggel, mehetünk a toalettre!

Hátsó lábra támaszkodva alig több mint harminc centi, hosszú farka biztosítja: nincsen, ami felbillenti.

Dolguk végeztén beosztva pontosan a munka rendje: van, ki marad, s ebédet hoz, aki ma vadászni menne.

Így kémlel a füves pusztán, bozótosban vagy sziklák közt: huszonkilenc társát orzi, nem vár érte hálát, sem köszt.

Gumó, gyökér, rovar, csiga a menü, és zsenge hajtás – bár vadász, mégsem vadászik gyakran szurikáta pajtás.

Szurikátáéknál elso a csoport és a biztonság: a kicsiket féltve orzik (nem szempont, hogy el ne rontsák).

Teli hassal elméláznak: lehuljek vagy melegedjek? Tartsam a pocakom napnak, vagy épp hasamra heverjek?

Nagynénik és nagybácsik közt nevelkedo mongúzbébik felserdülvén a vadon s a közösség szavát jól értik.

Este aztán összebújik, s ki tudja, tán egy az álma: kotorékban békén szunnyad harminc kedves szurikáta.

Miért dorombol a macska?

Illusztráció: Radnóti Blanka Szöveg: Roksana Jędrzejewska-Wróbel

Élt egyszer egy nagyon gyakorlatias ember, aki csak azzal foglalkozott, amit fontosnak, jelentősnek és szükségesnek ítélt meg. Egyszóval soha nem vesztegette az idejét olyasféle butaságokra mint: a füvön henteregni, megcsiklandozni a barátait a hónuk alatt, körbe-körbe forogni, féllábon ugrálni, átölelni egy fát, hangosan nevetni, pofákat vágni a tükör előtt, és még egy csomó más dolgot, ami kellemes és vicces, de egyáltalán nem mondható gyakorlatiasnak. Napjait a gyakorlatias ember reggelente guggolásokkal és hajlongásokkal kezdte, majd elfogyasztotta az egészséges (bár nem túl finom) reggelijét és elindult dolgozni, amiért az igazat megvallva nem volt úgy oda, de ami viszont rendkívül fontos és hasznos munka volt. Arról, hogy ez igazán ilyen munka volt, az oklevelek tanúskodtak, amelyekkel tele volt a fiókja. A fiókjában az elismerések mellett nyugtató orvosságokat is tartott, mivel azok az emberek akik – mint amilyen a mi gyakorlatias emberünk volt – állandóan csak nagyon fontos és különösen hasznos ügyekkel foglalkoznak, gyakran lesznek kissé idegesek. Egy napon, amikor a gyakorlatias emberünk éppen lenyelte a délutáni nyugtató tablettáját, meghallotta a rádióban, hogy a nyugtatóknál sokkal jobbak a... macskák! Folytasd a mesét, és küldd el címünkre! Vajon mi történik a gyakorlatias emberrel? Következő számunkban megismerhetitek ennek a történetnek a folytatását!

„Legszebb állat az anakonda” Bruckner Szigfrid elsompolygott onnan, s Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa ugrott a helyére. Szavalt, csak úgy zengett. Legszebb állat az anakonda, de nem tudja ezt ama konda, ha ráterelnék ama kondát, széttiporná az anakondát. – Ugyan, miféle vers ez! – mondta szemrehányóan Aromo. – Ilyen erővel azt is mondhattad volna: Legszebb állat az anaménes, de nem tudja ezt ama ménes, ha ráterelnék ama ménest, széttiporná az anaménest. A többiek tapsoltak, tetszett nekik Aromo gúnyolódása. Sőt, hogy köszörüljön a költőtudományán esett csorbán, Bruckner Szigfrid is megszólalt: – Vagy azt is mondhattad volna: Legszebb állat az anacsorda, de nem tudja ezt ama csorda, ha ráterelnék ama csordát, széttiporná az anacsordát. Nagy Zoárd tobozai vöröslöttek a méregtől. – És azt nem mondanád meg, mi a csudát jelent az az anacsorda meg anaménes? – Ugyanazt, amit az anakonda – kiabált közbe Vacskamati –, azaz semmit! – Az anakonda igenis egy állat – bizonygatta Nagy Zoárd. – Ki ismeri? – tette föl a kérdést Mikkamakka.

– Senki – zúgták a többiek. – Nem ér! – hadonászott Nagy Zoárd. – Tessék megnézni a Természettudományi kislexikonban. Ha nincs benne, vágjanak föl tűzifának. – Kinek van Természettudományi kislexikonja? – kérdezte Mikkamakka. – Senkinek – felelték kórusban. – Ezen ne múljon – szólt ekkor Maminti, és elővette zöld varázspálcáját. – Csiribi, legyen itt egy, csiribá, természettudományi, prics, kislexikon, prucs! És már ott is volt a lába előtt. Nosza, nekiestek, lapozták, csak úgy sistergett. – Hányadik betű az ábécében az a? – kérdezte Vacskamati. – Hátulról vagy elölről számítva? – érdeklődött Aromo, de akkor már Nagy Zoárd diadallal felkiáltott: – Itt van, az ötvenkilencedik oldalon! – És olvasta: – „Anakonda (Eunectes murinus): állat, tíz métert is elérő, dél-amerikai óriáskígyó. Áldozatát körülgyűrűzi és összeroppantja.” – Hát legyen neked ez a legszebb állat – mormogta Aromo, de mit volt mit tenni, el kellett fogadni Nagy Zoárd versét, íme kiderült, van anakonda nevű állat.

Illusztráció: Máray Mariann Szöveg: Lázár Ervin

Ki kicsoda a képen? Írd a szereplők mellé a nevüket! Írj verset te is az anakondáról! Küldd el a címünkre.

Illusztr谩ci贸: Bohony Beatrix

Betűrejtvény

Illusztráció: Radnóti Blanka

Ki tudod egészíteni az alábbi települések nevét? 1. B _ D_CS_NY 2. _ÁR_ÁR 3. ZEBE_ _ _ Y 4. _ _SZAFÜRE_ 5. KE_ _ T_E_ _

Írd be a települések számát a térkép üres karikáiba! Használhatsz segítségül atlaszt. Voltál már valamelyik helyen? melyik esik hozzátok a legközelebb?

Állatok a városban Sok magyar város nevében egy-egy állat neve is szerepel. Mely városok nevében szerepel például:

Tudnál még hasonló példákat mondani? Vajon honnan kapták ezek a városok a nevüket? Nézz utána a könyvtárban! A te lakóhelyed miről kapta a nevét?

„Kisváros – nagyváros” Hány település nevét tudod felsorolni a két oszlopba? Kis…………………….. Kis…………………….. Kis…………………….. Kis…………………….. Kis…………………….. Kis…………………….. Kis…………………….. Kis……………………..

Nagy………………………… Nagy………………………… Nagy………………………… Nagy………………………… Nagy………………………… Nagy………………………… Nagy………………………… Nagy………………………… 61

Összekötősdi

Kösd össze a képen a számokat 1-től 61-ig, hogy megtudd, ki a legkecsesebb az erdőben! Színezd ki a képet!

55 4 5

54 6

53 52

50 51

48 47

10 11

19 17

38 43

12 13

16 15

24 21

30 23

1 5 0

é v e

s z ü l e t e t t ÉLET A HÓ ALATT

Illusztráció: Mészely Ilka

Gyűjtsd össze, milyen állatok szerepelnek Gárdonyi Géza írásában! Néhányat rá is rajzolhatsz a képre!

G á r d o n y i Hó borít mindent. Sehol egy pillangó, sehol egy hangya, sehol semmi bogár. A fecske, a gólya oda van a meleg országban, csak a veréb csiripel dideregve a zuzmarás fákon. Dehát hol van az a sok bogár? Hol van a mezők ürgéje? Hol van a mókus? Hol van a hörcsög, a medve, a hal, a kigyó, a gyík, a béka, meg az a sok mindenféle állat, amit a nyáron láttunk? A bogarak egy része meghalt. Milliónyi millió pók, légy, pillangó, szúnyog halt meg az ősz első fagyos éjszakán. A legyek közül még szerencsés az, amelyik meg tudott maradni a szoba valamelyik zugában. Olyan, mintha halott volna. Halálféle álomban dermedez. A tavaszi melegben föl fog éledni. Mint a beteg, aki sok szenvedés után először áll lábra, bágyadtan és erőtlenül vánszorog az első órában, de csakhamar erőre kap és újra vidáman döngicsélve örül az életnek. Éppen ilyen álom ül a méheken, meg a hangyákon is. Azok nem fagytak meg. A méhek a kasban szorosan összebújva melegítik egymást. Néha egyik-másik fölébred és nagyálmosan odavánszorog a mézzel telt kis viaszfazekakhoz. Eszeget abból, aztán tovább alszik. Bezzeg a hangya nem rakott el télire semmit, csak magának nyalakodott a nyáron mindegyik. De azért nem pusztul el. Leássák magukat jó mélyen a földbe és ott megdermedten alusszák át a telet. Éppen így alszik az erdő sok keményhátú bogara is: a szarvasbogár, az egyszarvú bogár, a cincér, az aranyoshátú bogár; – mind, mind a földben, vagy a puha moha alatt alusznak, és föl sem ébrednek tavaszig. A mókuska is alszik. Már az ősszel talált ő magának egy kis odút valamelyik fában. Vetett bele száraz mohából jó meleg ágyat, és bedugta az ajtót is mohával, hogy a szél be ne fütyörésszen. De azért ő nem koplal. Még az ősszel meggyűjtötte a mogyorót, makkot meg diót, és eldugdosta ide-oda faodukba. Mikor megéhezik, kinyitja az ajtót és hipp-hopp: elmegy ebédelni. Szorgalmas és előrelátó gazda volt a hörcsög is. Az is gyűjtötte nyáron a gabonát. Hordta haza a pofazacskójában. Mélyen a föld alatt van az ő lakása. Apró kamarák mindenfelé. Azok mind tele vannak gabonával. A kamarák között van a szoba. Abban jó puha fűágy.

G é z a A bejáratot ő is betömte mindenféle gazzal, hogy a víz be ne csurogjon. Most odalenn neveti a hideget – mert sem a hó, sem a fagy nem hatol le annyira mélyen. Mélyen a földben, a hó alatt szundikál a kígyó, a gyík, a béka, meg a sok cserebogár. Ha tél időben ásunk, majdnem minden ásónyomással kiemelünk egy-egy szendergő életet. Hát a medve mit csinál ilyenkor? Őkegyelme azt gondolja minden nyáron, hogy sohasem lesz többet tél. Bezzeg mikor az első hó leesett, megfázott rajta az ő meztelen talpa. Hát csak bement nagy dörmögve a barlangjába, és ott vakaródzott, hogy: – „Aujnye, de rossz, hogy hó esett, nem lehet benne mezítláb kószálni. No de majd elolvad ez mingyárt, akkor aztán újra kimegyek és szedegetem az édes áfonyát.” Hanem bizony a hó csak nem akart elolvadni, hiába leste a medve. Lefeküdt hát. Gondolta: aki éhes, eszik az álmában. Evett is álmában mindenféle gyümölcsöt, még mézet is, de csak nem lakott jól. Fölébredt. Kidugta az orrát. Künn süvöltött a szél és hordta a havat. – Brr! de csúnya idő – mondta bosszúsan a medve – aludjunk még egyet. Megint aludt. Napokig, hetekig aludt. Végtelen hosszú ebédekről álmodott. – No, most már bizonyosan itt a tavasz –, gondolta, mikor felébredt. A nyíláshoz ballagott. Az egész erdő csupa hó. A fák, mintha talpig fehér virágba volnának öltözve. Csend van, csak a cinkék szomorú csiripelése hallatszik. Hej, a medve haragszik. Szeretne ebédelni, de nem lehet. Most is ott van a barlangban. Hol alszik, hol meg kinézeget. Gárdonyi Géza

1 5 0

é v e

s z ü l e t e t t

A pók Utáljátok a pókot, ugye? Én se szeretem valami nagyon, de nem is utálom. Azóta nem utálom pedig, mióta tudom, hogy a pók milyen okos állat. A bogarak között kevés van olyan, amelyikre elmondhatnánk, hogy okos. A hangya a legokosabb, azután a pók következik, meg a méh. A hangya meg a méh – ezek társaságban élnek. A pók, mint afféle vadász, magányosan. Nézzünk csak meg egy pókhálót. Milyen okossággal, mennyi ésszel van megcsinálva. Ahány háló, annyiféle, mert ahol kifeszíti a pók, a hely is mind más. Az első, ami feltűnő rajta az, hogy a pók olyan helyre kötötte a hálóját, ahol sok légy röpköd. Ahol sok a pókháló, ott bizonyosan sok a légyféle is. A másik, ami bámulatra méltó rajta, az, hogy a háló olyan ügyesen, feszesen van szőve, hogy az ember se csinálhatná meg különben. Akármelyik szálát érintjük is meg, az egész háló megrezdül, s a gazda előfut a rejtekéből, hogy megnézze: mi történt? Ha légy esett a hálóba, pillanat alatt ott terem, s egykettőre megkötözi a zsákmányt, hogy ki ne szabaduljon. Hogyan készíti a pók a hálóját? A nyálából. Az első szálat a magason kezdi, s lebocsátkozik rajta. Ez az első függőleges vonal. Minden szál ezen kezdődik, s mikor már egyes szálak ki vannak feszítve, a pók, mint valami kötéltáncos, rajtok szaladgálva köti meg az egész hálóját. A kerti pókok, amint megvigyáztam, éjjel végzik ezt a munkát, de láttam nappal is hálókötő pókokat. Pók uram persze roppant elfárad és megéhezik, mikor a munkáját elvégezte. Alig várja, hogy zsákmánya akadjon. Vagy a háló közepén, vagy a háló sarkán meglapulva vár a jó szerencsére. Jaj annak a légynek, amelyik odatéved! Az ugyan nem él tovább egy percig sem.

Volt olyan idő, mikor gyűlöltem a pókot ezért a kegyetlenségéért. De aztán meggondoltam, hogy mi lenne belőlünk, ha a légy mind megmaradna? Ha a pók nem enné meg a legyeket, a legyek ennének meg bennünket, annyi lenne a világon. Bezzeg ősszel, mikor a legyek elvesznek a hidegben, a póknak is rossz napjai vannak. Már októberben óriás nagy hálókat készítenek, hogy foghassanak valamit. Később pedig, mikor látják, hogy nem fognak semmit, hosszú szélhajókat csinálnak a nyálukból, s mikor jön az őszi szél, ráülnek és elrágják a végét. Ezeket a repülő szálakat ökörnyálnak nevezik a gyerekek. A pókok oda szeretnének utazni, ahova a fecskék. De talán egy se ér oda. Elpusztulnak ők is a hidegben, mint a legyek, és csak a tojásuk marad fenn a következő esztendőre, vagy azon az ökörnyálon, vagy a falak zugaiban. Télen át sokszor egymás mellett van a légy tojása, meg a pók tojása. Várja a feltámadást. Tavasszal a melegség kikölti mind a kettőt, s akkor újra van pók, meg újra van légy, s ismét folyik a harc az életért a nagy természetben.

G á r d o n y i Találós kérdések Mi az, aminek se csontja, se húsa, se feje, se tüdeje, csak a négy ujja meg a hüvelykujja? (kesztyű) Aki nevemet kimondja, azonnal megsemmisít engem. (csend)

G é z a

Kutyás kvíz Vajon mit jelentenek az alábbi közmondások? Karikázd be a megfelelő választ! Kutyából nem lesz szalonna. a) Arra az emberre mondják, aki nem képes a változásara. b) Arra a kutyára mondják, amelyik sokat szeret futni (pl. agár). c) Arra a szalonnára mondják, amelyik nagyon finom. Kutya egy világ van. a) A régi, megszokott kényelmes helyzetet egy új, egy sokkal jobb váltja fel. b) A régi, megszokott kényelmes helyzetet egy új, egy rosszabb váltja fel. c) Nagyon sokan tartanak kutyát, és lépten-nyomon kutyákat lát az ember.

Miért vesz az ember új kalapot? (mert ingyen nem adják)

Kutyaharapást szőrével. a) Népi bölcsesség, azt jelenti: legyünk bátrak. b) Azt jelenti, hogy mindig tartsunk rendet. c) A népi orvoslásból eredő közmondás: e szerint ami elrontotta, az meg is gyógyítja.

Miért viszi a tanuló a könyvet az iskolába? (mert a könyv nem tud maga elmenni)

Kutyaszorítóban van. a) Arra mondják, aki nagyon nehéz, kilátástalannak tűnő helyzetben van. b) Arra mondják, akinek nagyon kevés pénze van. c) Arra mondják, aki nagyon kicsi, szűkös helyen lakik.

Mi hasonlít legjobban az ülő macskához? (másik ülő macska)

Jön még a kutyára dér! a) Minden kutya megöregszik egyszer. b) Meg fogod még bánni, amit tettél. c) Nagyon hideg tél lesz. Illusztráció: Klaas Verplancke

Könyvajánló Gondolkodtatok már azon, hogy a cserépkályha kis ajtaja valójában egy átjáró egy másik világba? Pontosan erre jön rá a kilencéves Kázmér, amikor felbukkan ott egy furcsa alak sárga kabátban, nemezsapkában. Ez az alak nem más, mint Közbenjáró, egyenesen Másvárosból. Kázmér segítségét kéri, ugyanis Másvárosban már hosszú-hosszú ideje nem történik semmi, ezen pedig sürgősen változtatni kell... Kázmér barátnője, a rőt copfos Kamilla is felajánlja segítségét, a két gyerek pedig máris Másvárosban terem... Ha akarjátok tudni, milyen az a hely, ahol nem történik semmi, és hogyan segít Kázmér és Kamilla, akkor ebből a könyvből ki fog derülni. Magyari Andrea: Átjáró Másvárosba Mészely Ilka rajzaival Kolibri Kiadó, 2013

Menyhért Anna: A kis ló és a kacsukahal Én nagyon szeretem a lovakat, mert nagyon szeretek lovagolni. Nagyon kedves állatok, minden érdekel, ami velük kapcsolatos. Aranyos a hal is a könyvborítón. Jó lenne tudni, miről beszélgetnek! Biztos vicces a könyv, mert a színei is olyan vidámak. Márkus Gréta, 6 éves

Ballai László: Bem apó Erdélyországban A híres lengyel hadvezérről már olvastam.Tudom róla, hogy az 1848–49-es szabadságharcban hősként harcolt. Petőfi Sándor az ő seregében volt katona,

kedvelték egymást. Remélem, ez a könyv sok új történelmi ismeretet kínál nekem. Nemeskéri-Kutlán Márton, 10 éves

Gévai Csilla: Amíg utazunk A Pagony által kiadott könyvekből Gévai Csillától az Amíg utazunk című keltette fel az érdeklődésünket. Talán jövő nyáron végig tudjuk utazni Budapestet ezzel a könyvvel a kezünkben. Detraz Samuel, 6 éves

Neked melyik könyv a kedvenced? Küldd el e-mailben, hogy miért tetszik!

Tíz különbséget találsz, ha figyelmesen megnézed a két képet!

Illusztráció: Baranyai (b) András

A hosszúlábú királykisasszony

Készítették a Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola 2. a osztályos „csodaceruzás” diákjai Székely Beatrix tanító néni segítségével. Köszönjük! Küldjetek ti is megfejtéseket, rajzokat az OLVASNI JÓ játékunkra, melyet a weboldalunkon találtok: www.csodaceruza.hu.

rék lán bög új porce kától sh a marbu

www.marbushka.com

GY ŰJT S D A L APS Z Á M O K AT !

W W W.C S O DAC E R U Z A . H U