KOLOZSVÁR, 2020. JANUÁR 18., SZOMBAT
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ideiglenes Intéző Bizottságának
KIÁLTVÁNYA
Megalakult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a romániai magyarság nemzetiségi közképviseleti és érdekvédelmi szervezete. Tagjai sorába léphet országunk minden magyar nemzetiségű állampolgára. Demokratikus hagyományainkhoz híven szövetségünk helyi és területi szervezetekre épül. (…) Felhívjuk a romániai magyarságot falusi, községi, városi és megyei szervezeteinek megalakítására. Meggyőződésünk, hogy szövetségünk minden testületébe olyan tisztségviselőket választanak, akik rátermettségükkel, erkölcsi magatartásukkal, közösségünkhöz való viszonyulásukkal kiérdemlik ezt a bizalmat. A megalakult szervezetek építsék ki kapcsolataikat minden helyi és területi demokratikus szervezettel a Nemzeti Megmentési Front helyi tanácsaival. Célunk, hogy szoros együttműködésben, más demokratikus szervezetekkel biztosítsuk nemzetiségünk közösségi jogainak tiszteletben tartását, valamint a tényleges gyakorlásukhoz szükséges intézmények és testületek létrehozását. Az Ideiglenes Intéző Bizottság új nemzetiségi statútum kidolgozását kezdeményezi, a tervezetet az újonnan választandó demokratikus
parlament elé terjeszti megvitatás és törvényerőre emelése végett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a romániai magyarság önrendelkezési jogának elvi alapján áll, mindazzal együtt, ami ebből természetszerűleg következik. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy jogainak érvényesítését a szabad, demokratikus Románia területi épségének és szuverenitásának tiszteletben tartásával kívánja elérni. Ennek értelmében szükségesnek tartja: a nemzetiségi képviselet biztosítását a törvényhozásban, az államigazgatásban, közösségünk választotta, ill. jelölte személyek által, akik nemzeti kisebbségünk bizalmát élvezik; anyanyelvű oktatási hálózat kiépítését az óvodától a tudományegyetemig, önálló szakfelügyelettel és irányítással; a magyar nemzetiség saját művelődési és tudományos intézményeinek működését és létesítését; magyar napilapok, művelődési és tudományos folyóiratok kiadását, magyar rádió- és televízióadások biztosítását; a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban a ma-
1. 2. 3. 4. 5.
Az I. Országos Küldöttgyűlés elnöksége, Marosvásárhely, 1990. január 13.
gyar nyelv használatát szabályozó és biztosító törvényes intézkedések kidolgozását; nemzetiségügyi minisztérium létrehozását, valamint a szükséges nemzetiségi képviselet biztosítását az államigazgatás központi és helyi szerveiben; kollektív nemzetiségi jogaink alkotmányos szavatolását, ezek biztosítását a törvényekben, a végrehajtási utasításokban és a gyakorlatban. A romániai magyarság méltányosnak és természetesnek tartja, hogy fenntarthassa és ápolhassa kapcsolatait a magyar nemzet más részeivel; ez a jog elmélyíti állampolgári hűségünket a szabad demokratikus Románia iránt. E jog alapján építeni kívánjuk a román és a magyar nép
6. 7.
Cs. Gyímesi Éva: Nem szurkolókra van szükség Ma sokan szurkolnak azokért, akik a szabadság közös művében részt vállalnak, akik tüntetéssel, szóval, cselekedettel kinyilvánítják közös akaratunkat. De nem szurkolókra van szükségünk. A kibicek és ellenkibicek napja a diktatúrával együtt leáldozott. Az önkényuralom terrorja nevelt rá, hogy ne merjünk a saját fejünkkel gondolkozni, ne mondjunk véleményt, ne kezdeményezzünk. A pártállam mindannyiunkat gyermekként kezelt; erőszakos gondoskodása tiltva óvott attól, hogy valamit is a saját felelősségünkre próbáljunk javasolni és kivitelezni. (…) A súlyos áron kivívott győzelem után sokan nem tudnak alkalmazkodni az új helyzethez. Hogy végre személyes felelősséggel, az emberi méltóság birtokában nem csupán szabad, de kell is álmodni, javasolni, terveket szőni, cselekedni. Hogy nemcsak vegetálni lehet, hanem tevékenyen, hitelesen élni. (…) De ne várjuk többé, hogy mindenki helyett csupán néhányan szervezzenek és intézkedjenek. Az új rendszer által ígért személyes és kollektív szabadság nem a kényelmes, felelőtlen kibicelés állapota. A szabadság nem sportpálya, amelyen egyesek izzadva rúgják a labdát, míg a többség csak drukkol nekik, és a lelátóról szidja a bírót. A szabadság: az öntevékeny társadalom kerete. Nem egyes személyek kiváltsága, nem kisajátítandó érték, hanem a felelősség terhét is jelenti, amelyet meg kell osztani.
Ne várja senki, hogy meghívót küldjenek neki: vegyen részt ebben az önszervező társadalmi folyamatban, amelyet végre nem felülről irányítanak. Szükségünk van szabad, tehát saját ötleteiket, véleményüket, meggyőződésüket vállaló emberekre, akik szakmai, erkölcsi terheket vesznek magukra, hogy önmagukat és mindannyiunkat minél előbb a teljes értékű szabad állampolgár rangjára emeljék. (…) FIATALOK! Bennetek nyilatkozik meg az evidencia, hogy a szabadság a legtermészetesebb emberi érték. (…) A ti lelketekben még nem találhatott otthonra az az idegen törvény, aminek gúzsba kötő hatalmát oly sokan megszokták. Vállaljátok magatokat: a gondolkodó, cselekedni vágyó, áldozatkész ifjúság szerepét. Ne várjátok, hogy feladatokat osszanak nektek. Tisztában vagytok amúgy is, milyen tennivalók következnek a szabadságból. Mérjétek fel erőiteket. A megújult Egyetemnek, a főiskoláknak, a líceumoknak szükségük van átgondoltan szerveződő, önálló közösségekre, akik a rend fenntartásában, a hírszolgálatban, adminisztratív teendőkben a demokratikus keretek kiépítésével segíthetnek, sejtek lehetnek a civil társadalomnak, a szabad emberek közösségének megteremtésében. MEGJELENT A SZABADSÁGBAN 1989. DECEMBER 25-ÉN
közötti együttműködést, minthogy a romániai magyar nemzeti kisebbséget kultúrája, történelme, hagyományai elválaszthatatlan szálakkal fűzik a magyar nemzethez. Abban a hitben közöljük kiáltványunkat a romániai népforradalmat teljes erejükkel támogató polgártársainkkal, hogy a kiáltványunkban foglaltak alapján a román néppel és országunk többi nemzeti kisebbségével összefogva a kölcsönös megbecsülés és megértés alapján szabad jövőnket építjük. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ideiglenes Intéző Bizottsága nevében Domokos Géza MEGJELENT A ROMÁNIAI MAGYAR SZÓBAN 1989. DECEMBER 26-ÁN
Kedves olvasó! 2019. december 25-én lett 30 éves a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Mostani lapunk újságcikkek nyomán idézi meg az alapítás pillanatait a különböző megyékben, és ezzel tiszteleg azok előtt a szabad magyar emberek előtt, akik a forradalom hevében létrehozták a romániai magyarság közképviseleti és érdekvédelmi szervezetét. Boldog születésnapot nekik! Isten éltesse az RMDSZ-t!