Önéletrajz

MOLNÁR VANDA IMOLA Önéletrajz

Remek interperszonális képességekkel rendelkező, érdeklődő és megbízható személynek gondolom magamat. Nem mindig, csak ha a CV-ben kérdezik. Igazából hasonlítok a kaméleonra; mondjuk nem színt, hanem arcot váltok a környezetnek megfelelően. Érdeklődő, lelkes egyetemista. Törődő testvér. Egy tehetetlen senki, aki még arra se képes, hogy hetente elmenjen futni, vagy leszedje a műanyag fóliát a mirelit pizzáról, mielőtt berakja a sütőbe. Nagy bennem a hivatástudat. Angolul folyékonyan írok és olvasok, többször is voltam külföldi tanulmányúton. Ekkor nem csak a nyelvtudásomat erősítettem, hanem új perspektívát szereztem, kapcsolatokat építettem és önkéntes munkát végeztem. Ez mondjuk még igaz; innen van az ajánlólevelem. Az elején még szimpatikus volt a bácsi, aztán kiderültek dolgok, és utána már csak telefonon keresztül kommunikáltam vele. Tényleg, leírom az idősgondozást is. Hogy őszintén hiszem, hogy kötelességünk segíteni az elesetteken, a karjuk alá nyúlni, és akkor se engedni el őket, amikor már mi is belerokkanunk. Németül, illetve franciául is képes vagyok érthetően kommunikálni. Fontosnak tartom az interkulturális kapcsolatokat. Vagyis inkább a kultúrák közötti kapcsolatokat, hogy magyarul fogalmazzunk. Arra van a nyelv, hogy használjuk, nem? A nyelvtantanárom szerint de, és épp elég nagy tragédia, hogy a mai fiatalok képtelenek megerőltetni magukat, hogy szép, ékes magyar mondatokat ejtsenek ki a szájukon.

Németül amúgy nem hiszem, hogy tudok. A tanár sikeresen elhitette velem, hogy nem, és most, ha a nyelvre gondolok, már látom is a hosszú, lila műkörmeit, az áruló tankönyveket és a csak azért is rosszul írt szavak tömkelegét. Meg az osztálytársaimat, ahogy már nem is bámulnak felelés közben. Ők érzik kínosan magukat helyettem. Kreatív vagyok. Emlékszem, hogy szerettem volna az lenni, és néha még mindig madarakat rajzolok a lap szélére. Már gyerekként is lenyűgözött a varjak fekete tollán a fény törése. Elképzeltem, ahogy a fiókák kopaszon és vakon tátognak élelemért, aztán megnőve először rúgják el magukat a fészek pereméről. Utána csak zuhannak és zuhannak, és talán rájönnek, hogy odalent rágógumi és eldobott cigarettacsikkek várják őket, az meg milyen halál már, és akkor elkezdenek kétségbeesetten verdesni, majd repülni, vitorlázni a betontornyok között. Tanulmányaimat egy elit gimnáziumban végeztem. A kémia terem ablakából rá lehetett látni a fészekre, ezért jutott most eszembe. Meg jól is hangzik; csak elejtem, hogy igen, ide jártam, és ó, ugyan, semmiség, nem is versenyistálló, és máris mindenki meg van győződve arról, milyen intelligens vagyok. Nem volt rossz hely, csak a tanárok meg az osztálytársaim voltak vakok. Pedig olyan sokan olyan sokféleképpen kértek segítséget. Örülnék bármiféle lehetőségnek. Szeretnék egy jó csapat tagja lenni, új élményeket gyűjteni, és minél távolabb kerülni ettől a helytől. Már nem érzem úgy, hogy bármi keresnivalóm lenne itt. Nem tudom, hol és mi, de valami elromlott, kifordult, félrecsúszott, amikor megpróbáltam összerakni magamat. Útközben valahol keserű és cinikus lettem, és őszinte is csak akkor vagyok, ha éppen azt kell hazudni. Keressen nyugodtan bármikor a megadott telefonszámon. Tisztelettel,

AZ ESEMÉNYRŐL KÉSZÜLT FOTÓKAT A KÓD BEOLVASÁSÁVAL TEKINTHETI MEG