E L JAMES A szabadság ötven árnyalata Ulpius-ház Könyvkiadó, 2012
A fordítás alapjául szolgáló mű E L James: Fifty Shades of Freed
Fordította: Tótisz András
Para mi Mamá con todo mi amor y gratitud És az én szeretett apámnak Papa, minden nap hiányzol
Előszó
Mami! Mami! Mami a padlón alszik. Már régóta alszik. A haját simogatom, mert ezt szereti. De nem ébred fel. Megrázom. Mami! Fáj a pocim. Éhes vagyok. Az a férfi nincs itt. Szomjas vagyok. A konyhában a mosogatóhoz húzok egy széket, és iszom. A víz kilöttyen a kék pulóveremre. Mami még mindig alszik. Mami, ébredj fel! Mozdulatlanul fekszik. Hideg. Odaviszem a plédemet, ráterítem, és lefekszem mellé a ragacsos, zöld szőnyegre. Mami még alszik. Van két játékautóm. Versenyeznek egymással a padlón, ahol mami még alszik. Azt hiszem, beteg. Keresek valami ennivalót. A hűtőben találok borsót. Hideg, lassan eszem. Fáj tőle a pocim. Elalszom mami mellett. A borsó elfogyott. A hűtőben van valami. Muris a szaga. Megnyalom, és hozzáragad a nyelvem. Lassan eszem. Undorító íze van. Iszom egy kis vizet. Játszom az autóimmal, aztán elalszom mami mellett. Mami olyan hideg, és nem ébred fel. Egy csattanás. Az ajtó. Betakarom mamit a takarómmal. Az a férfi jött. Bassza meg. Hát itt meg mi a fene történt? Ilyen egy őrült, kicseszett ribancot! Basszus! A kurva életbe! Húzz már előlem, te kis szaros! Belém rúg, és a padlónak csapódik a fejem. Ott fekszem mami mellett. Fáj a fejem. Egy rendőr néni van itt. Nem! Nem! Nem! Ne nyúlj hozzám! Ne nyúlj hozzám! Ne nyúlj hozzám! Anyával maradok. Ne! Ne gyere közelebb! A rendőr néninél van a takaróm, és megfog engem is. Visítok. Mami! Mami! Az anyukámat akarom! Eltűntek a szavak. Nem tudom kimondani őket. Mami nem hall meg. Nincsenek szavaim.
- Christian! Christian! - A lány hangja sürgető, és kihúzza őt a lidérces álomból, a kétségbeesésből. - Itt vagyok. Itt vagyok. Christian felébred, s Ana hajol fölé, a két vállát fogva rázza. Arcán gyötrelem, kék szeme tágra nyílt, könnyes. - Ana. - Szinte csak leheli, szájízét beszennyezi a félelem. - Itt vagy. - Persze, hogy itt vagyok. - Álmodtam. - Tudom. Itt vagyok, itt vagyok veled. - Ana - súgja a lány nevét. Ez a talizmán, amely megvéd a testét elöntő, fojtogató, fekete félelemtől. - Pszt! Itt vagyok. - A lány átöleli, védő burkába vonja, melege beszivárog a férfi testébe, visszaszorítja az árnyakat, visszaszorítja a félelmet. Ana a napsugár, a fény… és az övé. - Kérlek, ne veszekedjünk. - Christian hangja rekedt. Magához szorítja Anát. - Oké. - A fogadalmak. Nincs engedelmesség. Képes vagyok rá. Megtaláljuk a módját. - A túláradó érzelmektől, a zavartól és a szorongástól hadarva buknak elő a szavak. - Igen. Így lesz. Mindig megtaláljuk a módját - suttogja a lány. Ajka máris a férfi ajkán, elnémítja őt, s visszahozza a jelenbe.
Első fejezet A nádfonatú napernyő rései között elégedett sóhajjal pillantok fel a legkékebb égboltra - nyárkék, mediterránkék. Christian lustán nyúlik el mellettem a napozóágyon. A férjem. Az én dögös, gyönyörű férjem félmeztelenül, levágott szárú farmerban olvas. A könyv a nyugati bankrendszer összeomlását jósolja, és úgy tűnik, letehetetlen. Még egyszer sem láttam Christiant ilyen mozdulatlannak. Inkább tűnik diáknak, minthogy az Egyesült Államok egyik vezető magánvállalatának elnök-vezérigazgatója legyen. Nászutunk utolsó állomásán, a monacói Beach Plaza Monte-Carlo strandján lustálkodunk a délutáni napon, bár nem a szállodában lakunk. Kinyitom a szemem, és a kikötőben horgonyzó Fair Ladyre nézek. Természetesen egy luxusjachton lakunk. A Fair Lady 1928-ban épült, s most felségesen lebeg a vízen, az öbölben horgonyzó jachtok királynőjeként. Innen olyan, akár egy lendkerekes gyerekjáték. Christian imádja, gyanítom, szeretné megvásárolni. De őszintén… a férfiak meg az ő játékszereik! Hátradőlök, s miközben a Christian Grey mixet hallgatom az új IPodomon, elszenderedek a napsütésben, és felrémlik bennem a jelenet, amikor megkérte a kezem. Ó, az a mesébe illő leánykérés a csónakházban… szinte érzem a mezei virágok illatát…
- Összeházasodhatnánk holnap? - mormogja Christian lágyan a fülembe. A mellére borulva fekszem a virágágyon a csónakházban, kielégülten a szenvedélyes szeretkezés után. - Hmm. - Ez most igen? - Kihallom a reménykedő csodálkozást a hangjából. - Hmm. - Vagy nem? - Hmm. Érzem, hogy vigyorog. - Nem következetes, Miss Steele. Én is elvigyorodom. - Hmm. Christian felnevet, magához szorít, és megcsókolja a fejem búbját. - Akkor holnap, Vegasban. Álmosan fölemelem a fejem. - Nem hiszem, hogy a szüleinket boldoggá tennénk vele. Ujja hegyével dobol meztelen hátamon, gyöngéden simogat. - Mit szeretnél, Anastasia? Vegast? Hatalmas esküvőt mindenféle cécóval? Mondd el. - Nem kell nagy… csak a barátok és a család. - Felnézek rá, s meghat a ragyogó, szürke szemében látható csöndes könyörgés. Ő mit szeretne? - Oké - bólint. - Hol? Vállat vonok. - Csinálhatnánk itt? - kérdezi bizonytalanul. - A szüleid házában? Nem bánnák? Felhorkan. - Anyám a hetedik mennyországban lenne. - Oké. Akkor itt. Biztos vagyok benne, hogy anyám és apám örül majd neki. Megcirógatja a hajamat. Lehetnék még boldogabb? - Tehát megegyeztünk, hogy hol, most jöhet a mikor.
- Nyilván meg kell beszélnünk anyáddal. - Hmm. - Christian mosolya lehervad. - Egy hónapot kap. Túlságosan is kívánlak ahhoz, hogy többet várjak. - Christian, a tiéd vagyok. Már egy ideje a tiéd vagyok. De oké, legyen egy hónap. - Megcsókolom a mellkasát, lágy, szűzies csókkal, majd rámosolygok.
- Megégsz - súgja Christian a fülembe, és felriaszt az álmodozásból. - Csak érted égek. - A legédesebb mosolyommal nézek rá. Alacsonyabban áll már a késő délutáni nap, eláraszt sugaraival. Christian elégedetten mosolyog vissza, és egyetlen gyors mozdulattal behúzza az ernyő árnyékába a napozóágyamat. - Elég a mediterrán napsütésből, Mrs. Grey. - Köszönöm az emberbaráti gesztust, Mr. Grey. - Örömömre szolgál, Mrs. Grey, és nem teljesen emberbaráti önzetlenség. Ha leégsz, nem érinthetlek. Felvonja a szemöldökét, szeme jókedvűen ragyog. A szívem valósággal dagad. - De gyanítom, hogy ezt jól tudod, és magadban nevetsz rajtam. - Hogy én? Képesnek tartasz rá? - Ártatlanságot színlelek. - Nagyon is. Gyakran nevetsz rajtam, és többek között ezt is szeretem benned. - Lehajolva megcsókol, játékosan az alsó ajkamba harap. - Reméltem, hogy bekensz még napolajjal - duzzogom az ajkának. - Elég alantas munka, Mrs. Grey… de ilyen ajánlatot nem utasíthatok vissza. Ülj fel! - utasít, és rekedtes a hangja. Teszem, amit mond, és Christian erős, hajlékony ujjai lassú, módszeres simításokkal bekennek napolajjal. - Ragyogóan szép vagy. Szerencsés ember vagyok - mormogja, mikor ujjai a mellemhez érve szétkenik a folyadékot. - Igen, az vagy, Mr. Grey. - A szempilláimon keresztül szemérmesen pislogok fel rá. - Jól áll neked a szerénység, Mrs. Grey. Fordulj meg, be akarom kenni a hátadat is. Mosolyogva fekszem hasra, ő pedig kikapcsolja a szemérmetlenül drága bikini pántját. - Mit szólnál, ha én is topless lennék, mint a többi nő a parton? - kérdem. - Haragudnék - feleli habozás nélkül. - Az sem tesz boldoggá, hogy most ilyen kevés ruha van rajtad. Lehajol, és a fülembe súg. - Ne kísértsd a szerencsédet. - Ez provokáció, Mr. Grey? - Nem. Mindössze tényközlés, Mrs. Grey. Sóhajtva csóválom a fejem. Ó, Christian… én birtokló, féltékeny, irányításmániás Christianom. Mihelyt elkészül, a fenekemre csap. - Megvagyunk, asszony. Csörögni kezd az örökké jelenlévő, örökké aktív BlackBerryje. A homlokomat ráncolom, Christian viszont mosolyog. - Csak az én szememnek, Mrs. Grey. - Játékosan, figyelmeztetőn vonja fel a szemöldökét, majd ismét a hátsómra paskol, és visszaül a nyugágyába, hogy fogadja a hívást. Belső istennőm dorombol. Talán este rendezhetünk neki egy kis műsort, amit csak ő láthat. Belső istennőm értő mosollyal néz, én pedig elvigyorodom a gondolatra, és folytatom a délutáni sziesztát.
- Mam’selle? Un Perrier pour moi, un Coca-Cola light pour ma famme, s’il vous plaît. Et quelque chose a manger… laissez-moi voir la carte.
Hmm… Christian folyékony francia beszéde ébreszt. A napfényben megremeg a szempillám. Christian engem figyel, s egy libériás, fiatal nő elsiet. Tálcáját magasra emeli, magas, szőke lófarka ingerlően leng. - Szomjas vagy? - kérdi Christian. - Igen - motyogom álmosan. - Egész nap elnéznélek. Fáradt vagy? Elpirulok. - Nem sokat aludtam múlt éjjel. - Én sem. - Christian elvigyorodik, leteszi a BlackBerryjét, és feláll. A sortja kicsit lejjebb csúszik, és úgy lóg a csípőjén, hogy kilátszik alóla a fürdőnadrág. Aztán leveszi a sortot, és kibújik a papucsból. Elvesztem gondolataim fonalát. - Jössz úszni? - A kezét nyújtja, én pedig kábán pillantok fel rá. - Úszunk? - kérdi újra félrebiccentett fejjel. Vidám az arca. Amikor nem válaszolok, lassan megcsóválja a fejét. - Azt hiszem, szükséged van egy kis ébresztőre. - Hirtelen rám veti magát, felkap, én pedig visítok, inkább a meglepetéstől, mintsem félelmemben. - Christian! Tegyél le! - sikítom. - Csak a tengerben, bébi - kuncogja. Miközben Christian nevetve becipel a vízbe, a napozók lezser érdektelenséggel néznek bennünket, és most jövök rá, hogy ez annyira jellemző a franciákra. Átkarolom Christian nyakát. - Mégsem teszel le - nyögöm, s igyekszem elfojtani a nevetést. Elvigyorodik. - Ó, Ana, kicsim, hát semmit sem tanultál az alatt a rövid idő alatt, amióta ismerjük egymást? Megcsókol, én pedig kihasználom a lehetőséget, a hajába túrok, két kézzel markolom, és visszacsókolom őt, nyelvem a szájába hatol. Christian élesen beszívja a levegőt, és hátradől. A szeme fátyolos, de óvatos is. - Tudom, miben mesterkedsz - suttogja, és lassan beleereszkedik a tiszta, hűvös vízbe. Magával húz, ajka ismét rátalál az enyémre. Hamarosan megfeledkezem a Földközi-tenger hűvösségéről, ahogy a férjemre tekeredek. - Azt hittem, úszni akarsz - mormogom a szájába. - Nagyon elvonod az ember figyelmét. - Christian fogai az alsó ajkamat súrolják. - De azt biztosan nem akarom, hogy Monte-Carlo derék polgárai lássák a feleségemet a szenvedély markában. Fogamat végighúzom az állán, borostája a nyelvemet csiklandozza. Tojok a derék monte-carlói polgárokra. - Ana - nyög fel Christian. A csuklójára tekeri a lófarkamat, és egy finom húzással hátrabiccenti a fejem. Csókokkal halmozza el feltárulkozó nyakamat. - Vigyelek mélyen a tengerbe? - zihálja. - Igen - súgom. Christian elhúzódik és lenéz rám, a tekintete meleg, vággyal teli, vidám. - Mrs. Grey, ön kielégíthetetlen és vakmerő. Miféle szörnyet teremtettem? - Egy neked való szörnyet. Kellenék neked, ha nem ilyen volnék? - Minden módon kellesz, ahogyan csak meg tudlak kapni, te is tudod. De nem most. Nem közönség előtt. A part felé biccent. Tessék? És tényleg, a parton napozók közül néhányan már nem is tettetnek érdektelenséget, hanem érdeklődve figyelnek. Christian hirtelen elkapja a derekamat, és feldob a levegőbe, én pedig a vízbe pottyanok, a hullámok alá süllyedek, egészen a puha homokig. Köhögve, vizet köpködve, kuncogva merülök föl. - Christian! - korholom, és bosszúsan nézek rá. Azt hittem, szeretkezünk a tengerben… megint kipipálunk
valamit, amit először csinálok. Az alsó ajkába harap, hogy elfojtsa a nevetést, erre lefröcskölöm, és ő visszafröcsköl. - Miénk az egész éjszaka - mondja, és úgy vigyorog, mint egy bolond. - Laters, bébi! - Lebukik a víz alá, aztán egy méternyire tőlem bukkan fel, majd könnyed, kecses csapásokkal úszni kezd. Távolodik a parttól, tőlem. Á, a játékos, kínzó Ötven! Leárnyékolom a szemem a nap elől, miközben utánanézek. Annyira incselkedő… mit tehetnék, hogy visszafizessem ezt neki? Kiúszom a partra, és a lehetőségeket mérlegelem. Időközben megérkeztek az italok, gyorsan iszom egy korty diétás kólát. Christian már csak apró pötty a távolban. Hmm… Hasra fekszem, kicsit babrálok a bikini pántjával. Leveszem a felsőt, és lazán Christian nyugágyára dobom. Tessék… most már láthatja Mr. Grey, milyen merész vagyok. Ezt tűzd a kalapod mellé! Lehunyom a szemem, a nap kellemesen melengeti a bőrömet… a csontjaimat, és elbóbiskolok a hőségben. Gondolataim az esküvőm napjához szállnak.
- Megcsókolhatod a menyasszonyt - jelenti be Walsh tiszteletes. Ragyogó arccal nézek fel a férjemre. - Végre az enyém vagy - suttogja Christian, s a karjába vonva szűzies csókot lehel az ajkamra. Férjnél vagyok, Mrs. Christian Grey vagyok. És kába az örömtől. - Gyönyörű vagy, Ana - mormogja. Elmosolyodik, süt a szeméből a szerelem… és valami sötétebb, valami forróság. - Senki más nem veheti le rólad ezt a ruhát, csak én, megértetted? - A mosolya már százfokos, olyan forró, ujjai végigsiklanak az arcomon, lángra lobbantva a vérem. Jesszusom, hogyan képes erre még itt is, amikor ennyien bámulnak minket? Némán bólintok. Remélem, senki nem hall bennünket. Walsh tiszteletes szerencsére tapintatosan hátralépett. Az ünneplőbe öltözött tömeg felé pillantok. Anyám, Ray, Bob és a Grey család. Mindenki tapsol, még Kate, a nyoszolyólányom is, aki döbbenetesen jól fest halványrózsaszín ruhájában, Christian bátyja mellett. Ki gondolta volna, hogy Elliot tanúként így kirittyenti magát? Mindenki arcán széles, ragyogó mosoly, Grace-t kivéve, aki kecsesen sír finom, fehér zsebkendőjébe. - Készen áll a partira, Mrs. Grey? - suttogja Christian, s azzal a szégyenlős mosolyával tekint rám. Istenien néz ki a fekete szmokingjában, az ezüstszínű mellényben, nyakkendővel. Annyira… klassz. - Készen állok, mint mindig. - Ostoba vigyor terpeszkedik az arcomon. Később javában áll a bál… Carrick és Grace igazán kitett magáért. Ismét fölállították a sátrat, az öböl felöli oldalakat nyitva hagyták, és gyönyörűen kidekorálták halványrózsaszínnel, ezüsttel, elefántcsonttal. Szép idővel vagyunk megáldva, a késő délutáni nap ragyog a vízen. A sátor egyik végében táncparkett van, a másikban pazar svédasztal. Ray meg az anyám egymással táncol, közben nevetgélnek. Keserédes érzés elnézni őket együtt. Remélem, Christian meg én tovább bírjuk. Nem is tudom, mit tennék, ha elhagyna. Az elsietett házasságnak hosszú a böjtje, kínoz a mondás. Kate áll meg mellettem. Annyira szép a hosszú selyemruhában. Homlokráncolva néz rám. - Hé, állítólag ez életed legboldogabb napja - korhol. - Az is - suttogom. - Ó, Ana, mi a baj? Anyádat nézed Rayjel? Szomorúan bólintok. - Olyan boldogok. - Külön boldogabbak. - Kétségeid vannak? - kérdi Kate riadtan.
- Nem, dehogy. Csak… annyira szeretem. - Megmerevedek, és valahogy képtelen vagyok megfogalmazni a félelmeimet, de nem is akarom. - Nyilvánvalóan rajong érted, Ana. Elég szokatlanul indult a kapcsolatotok, tudom, de láttam, milyen boldogok voltatok az elmúlt hónapban. - Megfogja, megszorítja mindkét kezem. - Most már különben is késő - teszi hozzá vigyorogva. Kuncogok válaszul. Kate mindig rámutat arra, ami nyilvánvaló. Most pedig a Katherine Kavanagh-féle Különleges Ölelésbe von. - Minden rendben lesz, Ana. És ha Christian csak a hajad szálát is meggörbíti, nekem kell felelnie. Elenged, rávigyorog valakire, aki mögöttem áll. - Szia, bébi! - Christian meglepetésemre átkarol és megcsókolja a halántékomat. - Kate - üdvözli a barátnőmet. Még mindig hűvösen viselkedik vele, pedig már másfél hónap is eltelt a vita óta. - Szia, Christian! Megyek, megkeresem a tanúdat, mellesleg ő az én támaszom is. - Ránk mosolyog, és elindul Elliot felé, aki Ethannel, Kate bátyjával és José barátunkkal iszik. - Ideje mennünk - mormogja Christian. - Máris? Ez az első buli az életemben, ahol nem bánom, hogy én vagyok a figyelem középpontjában. Feléje fordulok. - Meg is érdemled. Csodálatosan nézel ki, Anastasia. - Ahogyan te is. Elmosolyodik, meleg az arca. - Jól áll neked ez a szép ruha. - Ez a régi jószág? - Szégyenlősen elpirulok, és az egyszerű, testre simuló esküvői ruha finom csipkeszegélyét babrálom. Kate anyja tervezte nekem. Imádom, ahogy a csipke végighúzódik a váll alatt. Szemérmes, mégis csábító. Legalábbis remélem, hogy az. Christian lehajol és megcsókol. - Menjünk. Nem akarok osztozni rajtad ezekkel az emberekkel. - Elmehetünk a saját esküvőnkről? - Ez a mi bulink, bébi, most azt csinálunk, amit csak akarunk. Felvágtuk a tortát. És ebben a pillanatban szeretnélek megszöktetni, hogy csak az enyém legyél. - Egy életen át a tiéd leszek, Mr. Grey - kuncogom. - Örömmel hallom, Mrs. Grey. - Ó, hát itt a szerelmespár? Magamban felnyögök… Grace édesanyja ránk talált. - Christian, drágám, még egy tánc a nagymamáddal? Christian a száját biggyeszti. - Hát persze, nagymama. - És te, szépséges Anastasia, menj, tegyél boldoggá egy vénembert. Táncolj Theóval. - Theo, Mrs. Trevelyan? - Trevelyan nagypapa. És azt hiszem, szólíthatsz nagyinak. Aztán jó lesz, ha ti ketten komolyan nekiláttok, hogy dédunokáim legyenek. Már nincs sok időm. - Affektált mosollyal néz ránk. Christian rémülten pislog. - Gyere, nagymama - mondja, és kézen fogva a táncparkettre vezeti. Szabályosan duzzogva néz vissza rám, a szemét forgatja. - Laters, bébi. Elindulok Trevelyan nagypapa felé, de José áll meg mellettem. - Nem kérek még egy táncot. Már így is túl sok idődet követeltem magamnak a parketten… boldog vagyok, hogy boldognak látlak. De komolyan mondom, Ana, ha szükséged lesz rám… én itt leszek. - Köszönöm, José. Jó barát vagy. - Komolyan gondolom. - Sötét szeméből süt az őszinteség.
- Tudom, hogy komolyan gondolod. Köszönöm, Jos. És most, ha megengeded, itt hagylak. Randim van egy öregemberrel. José zavartan ráncolja homlokát. - Christian nagyapja - világosítom fel. Elvigyorodik. - Sok szerencsét hozzá, Annie. Sok szerencsét mindenhez. - Kösz, José. Táncolok Christian most is elbűvölő nagyapjával, majd megállok a franciaablaknál, és nézem, mint bukik le lassan Seattle felett a nap, s vet narancs és akvamarin árnyékokat az öbölre. - Menjünk! - sürget Christian. - Át kell öltöznöm. - Megfogom a kezét, az a szándékom, hogy magammal viszem őt az emeletre. Christian a homlokát ráncolja. Nem érti, mit akarok, és gyengéden megállít. - Azt hittem, te akarod levenni rólam a ruhát - magyarázom, erre felcsillan a szeme. - Így is van. - Huncut vigyorral néz rám. - De nem itt vetkőztetlek le. Nem indulnánk el, amíg… nem is tudom… - Legyint, s bár nem fejezi be a mondatot, egyértelmű, hogyan érti. Elpirulok, és elengedem a kezét. - És a hajadat sem engedd le - mormogja sötéten. - De… - Semmi de, Anastasia. Szép vagy, és én akarlak levetkőztetni. Ó. A homlokom ráncolom. - Hozd magaddal az úti ruhád - utasít. - Szükséged lesz rá. Taylor becsomagolta a nagybőröndöt. - Oké. - Vajon mit tervezhet? Nem árulta el, hová megyünk. Szerintem senki nem tudja. Sem Mia, sem Kate nem tudta kiszedni belőle. Anyám és Kate felé fordulok, akik a közelben ácsorognak. - Nem öltözöm át. - Tessék? - hökken meg anyám. - Christian nem akarja. - Úgy rándítok vállat, mintha ez mindent megmagyarázna, de anyám homlokán összeszaladnak a ráncok. - Nem fogadtál engedelmességet - emlékeztet kedvesen. Kate próbálja köhögésnek álcázni a horkanást. Összehúzom a szemem, úgy nézek rá. Neki meg anyámnak sejtelmük sem lehet, mit veszekedtem Christiannal emiatt. Nem is akarom felmelegíteni ezt a veszekedést. Jesszusom, Ötven árnyalatom duzzog… és lidérces álmai vannak. Kijózanító az emlék. - Tudom, anya, de tetszik neki ez a ruha, és szeretnék örömet okozni neki. Meglágyul az arca, Kate pedig a szemét forgatja, és bölcsen visszavonul. Kettesben maradunk anyámmal. - Csodálatosan nézel ki, drágám. - Carla gyöngéden a helyére tesz egy kósza tincset, és végigsimít az államon. - Olyan büszke vagyok rád. Boldoggá fogod tenni Christiant. - És magához ölel. Ó, anya! - El sem hiszem, milyen felnőttnek látszol most. Új életet kezdesz… Csak azt ne feledd, hogy a férfiak egy másik bolygóról valók, és minden rendben lesz. Kuncogok magamban. Christian egy másik univerzumból való. Ha anyám tudná… - Kösz, anya. Ray csatlakozik hozzánk, kedvesen mosolyog mindkettőnkre. - Gyönyörű királylányt hoztál a világra, Carla - mondja, s a szeméből süt a büszkeség. Remekül néz ki a fekete szmokingban és halványrózsaszín mellényben. Könnyek szúrják a szemem. Jaj, ne… mostanáig megúsztam a sírást. - Te pedig nézted, mint nő föl, és segítetted, Ray. - Carla hangja szomorkás. - Szerettem minden egyes percét. Átkozottul csinos menyasszony vagy, Annie. - Ray a fülem mögé dugja ugyanazt az elszabadult hajtincset.
- Ó, apa… - Elfojtom a sírást, Ray pedig a maga szemérmes módján, kurtán megölel. - És átkozottul jó feleség leszel - suttogja, és rekedt a hangja. Mire elenged, Christian már újra mellettem van. Ray melegen rázza meg a kezét. - Vigyázz a kislányomra, Christian. - Ez a szándékom, Ray. Carla. - Biccent a nevelőapám felé, és megcsókolja anyámat. A vendégek hosszú, emberi folyosót alkotnak, ezen keresztül vonulhatunk a kijárathoz. - Készen állsz? - kérdi Christian. - Igen. Kézen fogva vezet a magasba nyújtott karok alatt. A vendégek jó szerencsét kívánnak, gratulálnak, és rizsszemek hullnak ránk. A folyosó végén Grace és Carrick mosolyog. Mindkettőnket megölelnek, megcsókolnak. Grace-t elöntik az érzelmek, mi pedig sietve búcsúzunk. Taylor odakint vár, hogy gyorsan elmenekítsen minket az Audi SUV-val. Christian kitárja előttem a kocsi ajtaját, én pedig megfordulok, és az összesereglett fiatal nők felé hajítom a rózsaszín és fehér rózsákból álló csokromat. Mia emeli diadalmasan a magasba, és fülig ér a szája. Becsusszanok a SUV-ba, nevetnem kell, hogy Mia ilyen arcátlanul elkapta a csokrot. Christian közben lehajol, és felemeli a ruhám szegélyét. Amint biztonságban a kocsiban ülök, búcsút int a várakozóknak. - Gratulálok, uram - mondja Taylor, amikor nyitja neki az ajtót. - Köszönöm, Taylor - feleli Christian, és elhelyezkedik mellettem. Amikor Taylor elhúz a járda mellől, vendégeink rizsszemekkel dobálják a kocsit. Christian megfogja a kezem, és megcsókolja az ujjperceimet. - Eddig minden rendben, Mrs. Grey? - Eddig minden csodálatos, Mr. Grey. Hová megyünk? - Sea-Tac - feleli egyszerűen, és akár egy szfinxé, olyan a mosolya. Hmm… vajon miben mesterkedik? Taylor nem az indulási terminálhoz hajt, amire számítok, hanem egy biztonsági kapun át egyenesen a betonra. Mi van? Aztán meglátom a gépet. Grey Enterprises Holdings, Inc., a felirat nagy, kék betűkkel virít a törzsén. - Ugye nem azt akarod mondani, hogy már megint helytelen célra használod a cég tulajdonát? - Hát, remélem, Anastasia - vigyorog Christian. Taylor megállítja az Audit a géphez felvezető lépcső aljánál, és ugrik, hogy kinyissa Christian ajtaját. Rövid megbeszélés után Christian nyitja ki az én ajtómat, majd ahelyett, hogy hátralépve helyet adna, hogy kiszállhassak, behajol és kiemel. Hűha! - Mit művelsz? - cincogom. - Átemellek a küszöbön - feleli. - Ó! - Azt nem otthon szokták? Könnyedén visz fel a lépcsőn, Taylor pedig a kisbőröndömmel követi. A gép ajtajánál hagyja, majd visszatér az Audihoz. A fedélzeten felismerem Stephant, Christian pilótáját. Egyenruhában van. - Üdv, a fedélzeten, uram, Mrs. Grey. - Mosolyog. Christian letesz, és kezet ráz vele. Stephan mellett sötét hajú nő áll. Mennyi idős lehet? Talán a harmincas évei elején jár, szintén egyenruhát visel. - Gratulálok mindkettejüknek - folytatja a pilóta. - Köszönöm, Stephan. Anastasia, Stephant már ismered. Ma ő a kapitányunk, a hölgy pedig Beighley, első tiszt. A nő elvörösödik, amikor Christian bemutatja, és szaporán pislog. Nagy a kísértés, hogy a szemem forgassam. Még egy nőszemély, akit teljesen elbűvöl a túlságosan is jóképű férjem.
- Örülök, hogy megismerhetem - ömleng Beighley. Kedvesen mosolygok rá, elvégre a férfi az enyém. - Minden előkészülettel megvagyunk? - kérdi Christian, én pedig körülnézek a kabinban. A belseje csupa világos juhar és krémszínű bőr. Nagyon szép. Egyenruhás fiatal nő áll a kabin másik végében, igen csinos barnahajú lány. - Minden rendben. Innentől Bostonig jó időnk lesz. Boston? - Turbulencia? - Boston előtt nem várható. Shannon felett van egy front, ahol zötyöghetünk kicsit. Shannon? Írország? - Értem. Hát, remélem, átalusszuk - mondja Christian tárgyilagosan. Alusszuk? - Indulunk, uram - jelenti be Stephan. - Natalia gondjaira bízzuk önöket, ő a légi kísérőnk. - Christian a lány felé pillant, és a homlokát ráncolja, de mosolyogva fordul vissza Stephan felé. - Remek. - Megfogja a kezem, és az egyik pazar bőrüléshez vezet. Vagy tizenkettő lehet a gépen. - Ülj le - mondja. Leveszi a zakóját, kigombolja a finom brokátmellényt. Két különálló, egymással szembe fordított székbe ülünk, amelyek között lakkozott asztalka áll. - Üdvözlöm önöket a fedélzeten, uram, asszonyom, és gratulálok. - Natalia terem mellettünk, egy pohár rózsaszín pezsgővel kínál minket. - Köszönöm - bólint Christian, a lány pedig udvarias mosollyal visszavonul a konyhába. - A boldog házaséletre, Anastasia! - emeli Christian a poharát az enyémhez, és koccintunk. Csodás a pezsgő. - Bollinger? - kérdem. - Pontosan. - Amikor először ilyet ittam, teáscsészében kaptam. - Elvigyorodom. - Nagyon jól emlékszem arra a napra. A diplomaosztód volt. - Hová megyünk? - Nem bírom tovább visszafojtani a kíváncsiságot. - Shannonba - feleli Christian, és izgatottan csillog a szeme. Olyan, akár egy kisfiú. Írországba? - Írországba megyünk! Ott tankolunk - teszi hozzá. Heccel. - Aztán? - sürgetem. Még jobban vigyorog, és a fejét rázza. - Christian! - Londonba - mondja. Feszülten figyel, igyekszik felbecsülni a reakciómat. Eláll a lélegzetem. Szent tehén! Azt hittem, talán New Yorkba megyünk, vagy Aspenbe, talán a Karibtengerre. El sem hiszem. Egész életemben arra vágytam, hogy lássam Ang-liát. Valósággal sugárzom, izzom a boldogságtól. - Aztán Párizsba. Tessék? - Aztán Dél-Franciaországba. Hűha! - Mindig is arról álmodtál, hogy eljutsz Európába - mondja lágyan. - Valóra akarom váltani az álmaidat, Anastasia. - Te vagy a megvalósult álmom, Christian. - Ahogyan ön az enyém, Mrs. Grey - suttogja. Ó, istenem… - Kapcsold be az övet. Vigyorogva engedelmeskedem.
A gép gurulni kezd a kifutópályán, mi pedig pezsgőt kortyolgatva, vigyorogva nézzük egymást. El sem hiszem. Huszonkét éves koromban elhagyom az Egyesült Államokat, és Európába megyek - ráadásul Londonba. A felszállás után Natalia tölt még pezsgőt, és felszolgálja az esküvői lakománkat. És micsoda lakoma! Füstölt lazac, majd fogoly roston, zöldbab salátával és dauphinoise burgonyával, s mindezt a hatékony Natalia készítette el. - Desszert, Mr. Grey? - kérdezi. Christian a fejét rázza, és alsó ajkán végigsimítva kérdő pillantást vet rám. Sötét, kiismerhetetlen az arca. - Köszönöm, nem - mormogom. Nem tudom elszakítani a szemem az övétől. Christian ajka titokzatos kis mosolyra húzódik, és Natalia visszavonul. - Helyes - morogja Christian. - Téged kívánlak desszertnek. Ó… itt? - Gyere - mondja. Feláll az asztaltól, és a kezét nyújtva a kabin hátsó része felé vezet. - Itt fürdőszoba van - mutat egy kis ajtóra, majd egy rövid folyosón vezet a végében nyíló ajtóhoz. Jesszusom… hálószoba. Krém és jávorfa színű a kabin, a kis dupla ágyon arany és sötétszürke párnák. Nagyon kényelmesnek látszik. Christian felém fordul, s a karjába vonva néz le rám. - Úgy gondoltam, töltsük harmincötezer láb magasan a nászéjszakánkat. Ezt még sosem csináltam. Még egy első. Tátott szájjal meredek rá, zakatol a szívem… a Mile High Club[1]. Hallottam már erről. - De először meg kell szabadulnom ettől a mesés ruhától. - Christian szeméből süt a szerelem és valami még sötétebb érzelem, valami, amit szeretek… valami, ami belső istennőmet szólítja. Eláll a lélegzetem tőle. - Fordulj meg! - Christian hangja immár halk, de tekintélyt parancsoló, s átkozottul izgató. Hogy képes ennyi ígéretet sűríteni két szóba? Boldogan engedelmeskedem, és keze a hajamhoz ér. Óvatosan húzza ki egyenként a hajtűket, ügyes ujjaival könnyen boldogul a feladattal. A hajam a vállamra omlik, egyenként hullanak a tincsek, takarják el a hátam és a mellemet. Próbálok mozdulatlanul állni, nem mocorgok, de sajgón vágyom az érintését. A hosszú, fárasztó és izgató nap után kívánom őt - tetőtől talpig. - Olyan szép a hajad, Ana. - Szája egészen közel van a fülemhez, érzem a leheletét, bár nem ér hozzám az ajka. Mi-után a hajamban nincs több tű, beletúr, finoman masszírozza a fejbőrömet… ó, istenem… Lehunyom a szemem, és átadom magam az érzésnek. Christian ujjai lejjebb siklanak, a hajamnál fogva hátrabiccenti a fejem, s föltárulkozik a nyakam. - Az enyém vagy - zihálja, és fogával gyengéden húzza a fülcimpámat. Felnyögök. - Csitt! - korhol. Félresöpri a hajamat, és a ruha csipkés szegélyét követve végigsimít a hátamon, egyik vállamtól a másikig. Borzongok a várakozástól, ő pedig gyengéd csókot lehel a hátamra, a ruha legfelső gombja fölé. - Olyan szép - mondja, és fürgén gombolja ki az első gombot. - Én vagyok ma a legboldogabb ember. Kínzó lassúsággal végez a gombokkal, s halad lefelé a hátamon. - Annyira szeretlek. - Csókokkal halmoz el a nyakszirtemtől a vállam széléig, és halkan suttog a csókok között. - Nagyon… kívánlak… benned… akarok… lenni… az… enyém… vagy. Minden egyes szó megrészegít. Lehunyom a szemem, és félrebiccentem a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz, és átengedem magam a varázslatnak, amit Christian Grey, a férjem jelent. - Az enyém - suttogja ismét. Lehúzza a ruhát a karomon, s az elefántcsont színű selyem és csipke felhőként hullik a lábamhoz. - Fordulj meg - súgja, és hirtelen rekedtes a hangja. Megfordulok, és Christian lélegzete elakad. Testhez álló, vöröses rózsaszín szaténfűzőt viselek harisnyatartóval, hozzáillő csipkés bugyival, és fehér
selyemharisnyával. Christian pillantása mohón siklik végig a testemen, de egy szót sem szól. Csak vágyakozástól tágra nyílt szemmel mered rám. - Tetszik? - suttogom, és érzem, hogy szégyenlős pír terül el az arcomon. - Több mint tetszik, bébi. Szenzációsan nézel ki. - A kezét nyújtja, én pedig megfogom, és kilépek a ruhámból. - Ne mozdulj - mormogja, és anélkül, hogy elsötétedő pillantása elszakadna az enyémtől, középső ujjával végigsimít a mellemen, majd a fűző vonalán. Kapkodva veszem a levegőt, ő pedig ismét a mellemen folytatja útját, ujja kínzó bizsergést kelt a gerincemben. Abbahagyja, és mutatóujját a levegőben forgatva jelzi, hogy forduljak meg. Neki most bármit megtennék. - Állj - mondja. Az ággyal szemben állok, háttal neki. Christian átkarolja a derekamat, magához húz, orrát a nyakamhoz érinti. Gyengéden fogja a mellem, játszik vele, hüvelykujja úgy köröz a bimbók körül, hogy nekifeszülnek a fűzőnek. - Az enyém - suttogja. - A tiéd - lihegem. Magára hagyja a mellem, keze lesiklik a gyomromon át a hasamra, majd tovább a combomra, hüvelykujja a nemi szervemet súrolja. Elfojtok egy nyögést. Christian ujjai most a harisnyatartóval babrálnak, sorban kioldja mindegyik pántot. A keze most a hátsómra téved. - Az enyém - szakad ki belőle. Tenyere a fenekemre tapad, ujjhegye a nemi szervemhez ér. - Ó! - Pszt. - Keze a combom hátsó részére siklik, ott is kikapcsolja a harisnyatartót. Lehajol, és elhúzza az ágytakarót. - Ülj le. A rabja vagyok, teszem, amit mond, ő pedig a lábam elé térdel, és finoman lehúzza a fehér esküvői Jimmy Choo cipőket. A bal harisnya következik, lassan hámozza le, hüvelykujja végigsiklik a lábamon… ugyanezt teszi a másik harisnyával is. - Mintha a karácsonyi ajándékomat csomagolnám ki. - Hosszú, sötét pilláin át rám mosolyog. - Egy olyan ajándékot, amit már megkaptál. Helytelenítőn ráncolja a homlokát. - Ó, nem, bébi. Ez alkalommal igazán az enyém. - Azóta a tiéd vagyok, Christian, amióta igent mondtam neked. - A két kezembe fogom szeretett arcát. - A tiéd vagyok, és mindig is a tiéd leszek, én férjem. Most pedig, azt hiszem, túl sok a ruha rajtad. Lehajolok, hogy megcsókoljam, ő pedig hirtelen felemeli a fejét, csókolja az ajkam, ujjai a hajamba túrnak. - Ana - zihálja. - Az én Anám. - Ajka ismét az enyémre tapad, nyelve behatolva hódít. - Ruhák - suttogom, s légzésünk összekeveredik. Hátratolom a mellényét, ő pedig kibújik belőle, s közben egy pillanatra elenged. Megáll, vággyal teli, tágra nyílt szemmel néz rám. - Én szeretném… kérlek. - Lágy, hízelgő a hangom. Én akarom levetkőztetni a férjem, az én Ötvenemet. Christian hátraül a sarkára, én pedig előrehajolva megfogom a nyakkendőjét - az ezüstszürke nyakkendőt, a kedvencemet -, és lassan meglazítom, majd kioldom. Christian felemeli az állát, hogy a fehér ing legfelső gombjához érjek, s amint azzal megvagyok, a mandzsetták következnek. Platina kézelőgombokat visel, a belegravírozott, összefonódó A és C betűkkel - az én eljegyzési ajándékom. Miután kiveszem, Christian elkéri, és a markába szorítja őket. Aztán megcsókolja az öklét, és a nadrágzsebébe dugja a gombokat. - Igazán romantikus, Mr. Grey. - Önnek, Mrs. Grey-szívek és virágok. Mindig. Megfogom a kezét, félig lesütött pilláim alól felnézek rá, s megcsókolom egyszerű platina jegygyűrűjét.
Christian felnyög, és lehunyja a szemét. - Ana - suttogja. - A nevem imádság. Felnyúlok a második inggombhoz, s ugyanazt csinálom, amit ő az imént, minden egyes gombnál lágy csókot lehelek a mellkasára, és két csók között suttogok. - Annyira… boldoggá… teszel… szeretlek. Christian felnyög, egyetlen gyors mozdulattal megmarkolja a derekam, és felemel az ágyra. Követ engem, az ajka rám talál, megfogja a fejem, két keze mozdulatlanul tart, s nyelvünk nem tud betelni a másikéval. Hirtelen feltérdel, én zihálok és többre vágyom. - Annyira szép vagy… asszony. - Végighúzza kezét a lábszáramon, és megmarkolja a bal lábfejemet. Olyan formás a lábad. Minden centijét csókolni akarom. Itt kezdem. - A nagylábujjamhoz érinti az ajkát, majd a talppárnát a fogával súrolja. A derekamtól lefelé minden görcsbe rándul. Christian nyelve felsiklik a lábfejem belső részén, foga a sarkamat, majd a bokámat éri. Csókokkal halad fel a lábszáram belsején, puha, nedves csókokkal. Mocorgok tőlük. - Nyugalom, Mrs. Grey - figyelmeztet, és váratlanul hasra fordít, úgy folytatja az utat a szájával kényelmesen fölfelé a lábszáramon, a combomon, a fenekemen, majd megáll. Hangosan nyögök. - Kérlek… - Meztelenül akarlak - mormogja, és lassan kikapcsolja a fűzőt, egyenként, sorban a kapcsokat. Mikor a fűző már laposan terül el alattam az ágyon, Christian végighúzza nyelvét a gerincemen. - Christian, légy szíves. - Mit óhajt, Mrs. Grey? - Lágy a hangja, egészen közel a fülemhez. Majdnem teljesen rajtam fekszik… a hátsómon érzem, mennyire kemény. - Téged. - Én pedig téged, életem, szerelmem… - súgja, és mire észbe kapok, már a hátamon vagyok. Christian fürgén feláll, és egyetlen hatékony mozdulattal szabadul meg a nadrágjától és a bokszeralsótól is, hogy meztelenül és csodálatosan meredjen harcra készen rám. A kis fülkét elhomályosítja ez a káprázatos szépség és a vágya irántam. Lehajol, lehúzza a bugyimat, és végignéz rajtam. - Az enyém - mondja némán. - Kérlek - könyörgök megint, ő pedig elvigyorodik, amolyan érzéki, gonoszkás, ingerkedő, igazi Ötven vigyorral. Visszamászik az ágyra, és ez alkalommal a jobb lábam csókolja végig… amíg el nem ér a combjaim tengelyéhez. Akkor széjjelebb tolja a lábaimat. - Á… az én feleségem - mormogja Christian, aztán rajtam a szája. Lehunyom a szemem, és átadom magam rendkívül ügyes nyelvének. Belemarkolok a hajába, a csípőm táncot jár, az ő ritmusa vezet, majd úgy szorítja a csípőmet, hogy ne mozduljak… de nem hagyja abba az édes kínzást. Közel vagyok, annyira közel. - Christian - nyögöm. - Még ne - zihálja, és felcsúszik a testemen, nyelvét a köldökömbe mártja. - Ne! - A csudába! A hasamon érzem a mosolyát, ahogy folytatja útját felfelé. - Milyen türelmetlen, Mrs. Grey. Bőven van időnk, amíg leszállunk a Smaragd szigeten. - S imádattal csókolja a mellem, húzogatja ajkával a bal bimbómat. Amikor felnéz rám, a szeme sötét, akár a trópusi vihar. Ó, istenem… El is felejtettem. Európa. - Kívánlak, férjem. Légy szíves. Fölém magasodik, teste befedi az enyémet, a könyökén támasztja meg a súlyát. Orrát az enyémhez érinti, én pedig végigsimítok erős, hajlékony hátán, egészen a csodás-csodás fenekéig. - Mrs. Grey… hitvesem. Állok szolgálatára. - Súrol az ajka.- Szeretlek. - Én is szeretlek.
- Nyisd ki a szemed. Látni akarlak. - Christian.. á… - felkiáltok, amikor lassan belém hatol. - Ana, ó, Ana - zihálja és mozogni kezd.
- Mégis, hogy képzeled ezt? - Christian harsogása riaszt a kellemes álomból. Csuromvizes és gyönyörű, ahogy ott áll a nyugágyam végében, és haragosan néz le rám. Mi rosszat tettem? Jaj,ne… a hátamon fekszem… A fenébe, fenébe, fenébe, nagyon pipa. Igazán haragszik. [1] A ãMile High ClubÓ kifejezŽs kŽt olyan emberre vonatkozik, akik szexu‡lis kapcsolatot lŽtes’tenek repŸlőgŽpen, minimum 5.280 l‡b magass‡gban.
Második fejezet Azonnal teljesen éber vagyok, feledem az erotikus álmot. - Hason feküdtem. Biztosan megfordultam álmomban - védekezem suttogva. Christian szeméből süt a harag. Felkapja nyugágyáról a bikini felsőm, és odadobja nekem. - Vedd föl - sziszegi. - Christian, senki nem néz. - Hidd el, néznek. Biztos vagyok benne, hogy Taylor és a biztonságiak élvezik a műsort - vicsorogja. A bánatos életbe! Miért felejtem el állandóan? Rémülten kapok a mellemhez, és eltakarom. A Charlie Tango ellen intézett szabotázs óta örökösen árnyékként kísérnek minket a biztonsági emberek. - Igen - acsarog Christian. - És lekaphat valami kibaszott, piti paparazzo is. Azt akarod, hogy a Star magazin címlapján lásd viszont magad? Ez alkalommal meztelenül? A fenébe! A paparazzók! Basszus! Sietve kapom magamra a felsőt, mintha csupa hüvelykujj lennék, s a vér kifut közben az arcomból. Megborzongok. Még élénk bennem a kellemetlen emlék, mikor a lesifotósok az eljegyzés után megrohantak a Seattle Independent Publishing előtt. Ez is hozzátartozik a Christian Grey csomaghoz. - L’addition! - veti oda Christian az arra haladó pincérlánynak. - Megyünk - veti oda nekem. - Most? - Igen. Most. A francba. De most nem lehet vitatkozni vele. Felveszi a sortját, bár a fürdőruhájából még csöpög a víz, majd a szürke pólót is. A pincérnő néhány pillanat múlva már ott is van a hitelkártyájával és a számlával. Vonakodva bújok bele a türkiz nyári ruhába, és felveszem a papucscipőt. Amint a pincér távozik, Christian felkapja a könyvét és BlackBerryt, s foncsorozott pilóta napszemüvege mögé rejti dühét. Süt belőle a feszültség meg a harag. Összeszorul a szívem. A parton minden nő monokiniben van - nem olyan nagy bűn ez. Sőt, a felsőmben lógok ki a sorból. Némán sóhajtok, és elromlik a kedvem. Azt hittem, Christian látja a dolog mulatságos oldalát… egy kicsit… talán ha maradok hason fekve, de így oda a humorérzéke. - Kérlek, ne haragudj rám - suttogom. Elveszem tőle a könyvet meg a BlackBerryt, és berakom a hátizsákomba. - Már késő - mondja nyugodtan, túlságosan is nyugodtan. - Gyere. - Megfogja a kezem, és int Taylornak meg a két társának, a francia biztonságiaknak, Philippe-nek és Gastonnak. Hátborzongatón egyforma ikrek. Türelmesen figyelnek bennünket a verandáról, és mindenki mást is az öbölben. Miért is feledkeztem meg róluk? Hogyan? Taylor merev arccal áll sötét szemüvegében. A csudába, ő is haragszik rám. Még mindig nem szoktam meg, hogy ilyen laza öltözékben, sortban és fekete pólóban lássam. Christian bevezet a szállodába, átmegyünk az előcsarnokon és ki az utcára. Idegesen, merengőn hallgat, és én tehetek róla. Taylor a csapatával követ minket. - Hová megyünk? - nézek rá bizonytalanul. - Vissza a hajóra. - Rám sem néz. Fogalmam sincs, hány óra lehet. Azt hiszem, már öt vagy hat körül járhat az idő. A kikötőbe érve ahhoz a dokkhoz megyünk, ahol a Fair Lady motorcsónakja és jet-skije horgonyoz. Átadom Taylornak a hátizsákomat. Idegesen nézek rá, de akárcsak Christiané, az ő arca sem árul el semmit. Elpirulok a gondolattól, mit láthatott a parton. - Tessék, Mrs. Grey - nyújt felém Taylor egy mentőmellényt a motorcsónakról, én pedig kötelességtudón fölveszem. Miért csak nekem kell mentőmellényt viselnem? Christian és Taylor összenéz. Jesszusom, lehet, hogy Taylorra is haragszik? Aztán Christian ellenőrzi a mentőmellényem szíját, jól meghúzza a
középsőt. - Megteszi - morogja duzzogva, de még mindig nem néz rám. A fenébe! Kecsesen felül a jet-skire, és felém nyújtja a kezét, hogy segítsen. Erősen fogom, és sikerül átvetnem a lábam a mögötte lévő ülésen anélkül, hogy belepottyannék a vízbe. Taylor és az ikrek beszállnak a motorcsónakba. Christian elrúgja a jet-skit a mólótól, s az szelíden lebeg a sportkikötő vizén. - Kapaszkodj! - utasít, és átkarolom. Ezt szeretem a legjobban a jet-skiben. Szorosan ölelem Christiant, orrom a hátát birizgálja, s közben az jár az eszemben, hogy volt idő, amikor nem viselte volna el, hogy így érintsem. Jó szaga van… Christian és tengerillat. Bocsáss meg, Christian, légy szíves. Megmerevedik. - Nyugalom - mondja. Lágyabb a hangja. Megcsókolom a hátát, és nekitámasztom az arcomat. Visszanézek a mólóra, ahol néhány nyaraló ácsorog, és nézi a műsort. Christian elfordítja a kulcsot, s a motor életre kel. Csavar a gázon, a jet-ski előrelendül, és máris hasítjuk a sportkikötő hűvös, sötét vizét. A kikötő közepe felé száguldunk, ahol a Fair Lady horgonyoz. Erősebben szorítom Christiant. Imádom ezt - olyan izgató. Karcsú testének minden izmát érzem, ahogy belekapaszkodok. Taylor mellénk húz a motorcsónakkal. Christian rápillant, majd újra gyorsít, és úgy pattogunk a vízen, mint egy jól elhajított kavics. Taylor lemondóan csóválja a fejét, és egyenesen a jacht felé tart, Christian viszont elszáguld a Fair Lady mellett, ki a nyílt tengerre. Permet csap fel a vízből, meleg szél csap az arcomba, a lófarkam vadul csapdos köröttem. Ez akkora buli. Talán a száguldás izgalma elűzi Christian rosszkedvét. Nem látom az arcát, de tudom, hogy jól érzi magát - gondtalan, és a változatosság kedvéért a korához illőn viselkedik. Jókora félkört írunk le, így szemügyre veszem a partot, a sportkikötőben horgonyzó hajókat, a sárga-, fehér- és homokszín irodák meg lakások mozaikját, mögöttük a sziklás hegyeket. Annyira kusza az egész, nem olyan szabályos háztömbökből áll, mint amihez hozzászoktam, de festői látvány. Christian hátrapillant, s a mosoly árnyéka játszik a szája szélén. - Még egyszer? - harsogja túl a motor zaját. Lelkes bólintásomra szédítő mosollyal válaszol, majd gázt adva megkerüli a Fair Ladyt, és újra kifelé száguldunk a tengerre. Azt hiszem, megbocsájtott.
- Megfogott a nap - mondja Christian gyengéden, amikor leveszi a mentőmellényemet. Aggódva próbálom felmérni, milyen kedve van. A fedélzeten állunk, és az egyik steward némán várakozik a közelben, hogy átvegye a mellényemet. Christian átadja neki. - Ez minden, uram? - kérdi a fiatalember. Tetszik a francia akcentusa. Christian rám néz, leveszi, s a pólója nyakába akasztja a napszemüvegét. - Innál valamit? - kérdi. - Szükségem van rá? Félrebiccenti a fejét. - Miért kérdezed? - lágy a hangja. - Jól tudod, miért. Úgy ráncolja a homlokát, mint aki mérlegel valamit. Ó, mi járhat az eszében? - Két gin tonikot, legyen szíves. És egy kis mogyorót meg olívát - mondja a stewardnak, aki bólint, majd felszívódik. - Gondolod, hogy megbüntetlek? - Christian hangja selymesen cseng. - Meg akarsz büntetni?
- Igen. - Hogyan? - Majd kitalálok valamit. Talán miután megittad az italodat. - Határozottan érzéki fenyegetés. Nyelek egyet, belső istennőm pedig bandzsítva néz fel a nyugágyáról, ahol a nyakánál legyezőszerűen szétterülő ezüstfóliával igyekszik elfogni a napsugarakat. Christian ismét a homlokát ráncolja. - Akarod? Honnan tudja? - Attól függ - mormogom és elvörösödöm. - Mitől? - Christian igyekszik leplezni mosolyát. - Attól, hogy akarsz-e bántani, vagy sem. Összeszorítja a száját, oda a jókedv. Előrehajol, és megcsókolja a homlokomat. - A feleségem vagy, Anastasia, nem az alávetettem. Soha nem akarlak bántani. Mostanra már tudhatnád. Csak… ne vedd le a ruhádat nyilvánosság előtt. Nem akarom, hogy meztelenül szerepelj a bulvárlapokban. Te sem akarod, és biztos vagyok benne, hogy anyád vagy Ray sem. Ó, Ray! A fenébe, szegény infarktust kapna. Mégis, mit gondoltam? Némán korholom magam. A steward megjelenik az italainkkal meg a harapnivalóval, és a teakfa asztalra teszi. - Ülj le! - utasít Christian. Teszem, amit mond, és letelepszem egy összecsukható székbe. Christian helyet foglal mellettem, s a kezembe nyom egy gin tonikot. - Egészségedre, Mrs. Grey! - Egészségedre, Mr. Grey. - Jólesően iszom. Az ital szomjoltó, hűvös és finom. Amikor újra Christianra pillantok, kiismerhetetlen arccal engem néz. Idegesítő… nem tudom, hogy még mindig pipa rám, vagy sem. Szabadalmaztatott figyelemelterelési technikámhoz folyamodom. - Kié ez a hajó? - kérdem. - Egy brit nemesé, Sir Akárkié. A dédapja fűszerüzletet nyitott. A lánya egy európai koronaherceghez ment feleségül. Ó. - Szuper gazdag? Christian hirtelen gyanakodva néz. - Igen. - Mint te - mormogom. - Igen. Ó. - És mint te - suttogja Christian, s egy olívabogyót dob a szájába. Szaporán pislogok… lelki szemeim előtt megjelenik Christian szmokingban és ezüstszínű mellényben… szeméből süt az őszinteség. Ahogy az esküvőnkön nézett rám. - Minden, ami az enyém, mostantól a tiéd is. - Tisztán cseng a hangja. Emlékezetből mondja el az esküt. Minden az enyém? - Fura. Semmim nincs, aztán… - a fényűző környezetre mutatok - minden. - Meg fogod szokni. - Nem hiszem, hogy valaha is meg tudom szokni. Taylor bukkan fel a fedélzeten. - Keresik, uram. - Christian a homlokát ráncolja, de átveszi a felé nyújtott BlackBerryt. - Grey - pattog a hangja, aztán felemelkedik a székéről, és megáll a hajó orrában. Kinézek a tengerre, nem figyelek oda a beszélgetésre - azt hiszem, Rosszal, a jobb kezével beszél. Gazdag vagyok… pimaszul gazdag. Semmit nem tettem, amivel kiérdemelném ezt a pénzt… csak hozzámentem egy gazdag férfihoz. Beleborzongok, ahogy a gondolataim visszaszállnak a házassági szerződéssel kapcsolatos
beszélgetésünkhöz. Vasárnap volt, Christian születésnapja után, mi pedig a konyhaasztalnál élveztük a reggelit… mi, mindannyian. Elliot, Kate, Grace meg én azon vitatkoztunk, hogy melyik is jobb, a kolbász vagy a sonka, míg Carrick és Christian a vasárnapi újságot olvasta.
- Ezt nézzétek meg - visít fel Mia, és leteszi elénk a konyhaasztalra a netbookját. - A Seattle Nooz Website-on a pletykarovatban az áll, hogy eljegyzett vőlegény vagy, Christian. - Máris? - döbben meg Grace. Aztán lebiggyeszti az ajkát, egyértelmű, hogy valami kellemetlen dolog jutott az eszébe. Christian a homlokát ráncolja. Mia felolvassa a cikket. - Eljutott a hír hozzánk, hogy Seattle legjobb partijának tartott agglegényét, bizonyos Christian Greyt megszerezte egy lány, és esküvői harangok zúgása várható. De ki a nagyon szerencsés hölgy? A Nooz mindent elkövet, hogy megtudja. Lefogadom, kemény házasság előtti szerződés vár rá. Mia kuncog, de azonnal abbahagyja, amikor Christian keményen ránéz. Csend telepszik ránk, és Greyék konyhájában a fagypont alá esik a hőmérséklet. Jaj, ne! Házassági szerződés? Eddig meg sem fordul a fejemben. Nyelek egyet, érzem, hogy a vér kifut az arcomból. Kérlek föld, nyelj el! Christian zavartan mocorog a székében, amikor rossz előérzettel felé fordulok. Nem - formálja némán az ajka. - Christian - szól rá óvatosan Carrick. - Nem akarom újra megvitatni veletek - csattan rá Christian. Carrick idegesen pillant felém, és kinyitja a száját, mint aki mondani akar valamit. - Nem lesz házassági szerződés! - Christian szinte kiabál, aztán ügyet sem vetve az asztalnál ülőkre, visszavonul az újságja mögé. A többiek hol őrá néznek, hol énrám… majd mindenhová, csak kettőnkre nem. - Christian - mormogom. - Bármit aláírok, amit te és Mr. Grey akartok. - Jesszusom, nem ez lesz az első alkalom, hogy aláírat velem valamit. Christian fölnéz, rám szegezi a tekintetét. - Nem - csattan rám, és ismét elsápadok. - Ez csak téged véd. - Christian, Ana, azt hiszem, ezt kettesben kell megvitatnotok - korhol minket Grace. Haragosan néz Carrickre és Miára. Hűha, úgy tűnik, ők is bajban vannak. - Ana, kérlek, ne vedd magadra - mormogja Carrick megnyugtatón. - És kérlek, szólíts Carricknek. Christian összehúzott szemmel néz az apjára. Hideg a tekintete, és összeszorul a szívem. A csudába… nagyon pipa. Mindenkiből ömlik a szó, és Mia meg Kate egyszerre ugranak fel, hogy leszedjék az asztalt. - Én határozottan jobban szeretem a kolbászt - közli El-liot. Összekulcsolt ujjaimra meredek. A fenébe. Remélem, Mr. és Mrs. Grey nem hisznek afféle hozományvadásznak. Christian gyöngéden megfogja a kezem. - Ezt fejezd be. Honnan tudja, mi jár az eszemben? - Ne törődj apámmal - mondja olyan halkan, hogy csak én hallom. - Nagyon dühös Elena miatt. Ez az egész ellenem irányul. Bárcsak anyám tartotta volna a száját! Tudom, hogy Christian még mindig nyalogatja a sebeit a „beszélgetés” után, amit Carrickkel folytatott tegnap este Elenáról. - De igaza van, Christian. Te gazdag vagy, én pedig a diákhitelemen kívül semmit nem hozok a házasságunkba.
Christian rám néz, komor a tekintete. - Anastasia, ha elhagysz, akár el is vihetsz mindent. Egyszer már elmentél, és tudom, milyen érzés. Szentséges basszantyú! - Az más volt - suttogom, és elérzékenyülök. - De… ha esetleg el akarsz hagyni. - Rosszul vagyok a gondolattól. - Christian, tudod… művelhetek valami hihetetlen ostobaságot, és te… - Lenézek összekulcsolt kezemre, és belém hasít a fájdalom. Nem is tudom befejezni a mondatot. Elveszteni Christiant… basszus. - Állj! Hagyd abba! A téma lezárva, Ana. Nem beszélünk többet erről. Nincs házassági szerződés. Sem most, sem máskor. - Add föl, mondja a tekintete, s elhallgattat vele. Aztán Grace-hez fordul: - Anya, tarthatnánk itt az esküvőt?
Nem is esett erről több szó, sőt Christian minden lehetőséget felhasznált, hogy megnyugtasson a vagyonával kapcsolatban… miszerint az enyém is. Beleborzongok az emlékbe, hogy a nászútra készülve micsoda őrült bevásárlást parancsolt rám Caroline Actonnal - a Nieman Marcus személyi beszerzőjével. Egyedül a bikinim ötszáznegyven dollárba került. Szóval szép, meg minden, de tényleg nevetséges összeg négy darab háromszög alakú kis vászonfalatért. - Meg fogod szokni - szakítja félbe Christian az álmodozást, amint újra helyet foglal az asztalnál. - Megszokom? - A pénzt - forgatja a szemét. Ó, Ötven, talán idővel. Felé tolom a tálka sós mogyorót és kesudiót. - A mogyorója, uram - közlöm, amilyen komoly képpel csak tudom. Igyekszem némi jókedvet csempészni a beszélgetésünkbe sötét gondolataim és a bikini felsős felsülésem után. Önelégült mosoly jelenik meg az arcán. - A mogyoróm is téged akar. - Kivesz egy mandulát, szemében gonoszkás jókedv táncol, élvezi a kis tréfáját. Megnyalja ajkát. - Idd meg. Lefekszünk. Tessék? - Igyál - mondja, és elsötétedik a szeme. Ó, istenem, már ez a pillantás önmagában felelőssé tehető a globális felmelegedésért. Felemelem a poharam, és kiiszom a gint, de közben le nem veszem róla a szemem. Christian szája tátva marad, s a fogai között megpillantom a nyelve hegyét. Buján mosolyog rám. Egyetlen könnyed mozdulattal feláll, és fölém hajolva a szék karfájára teszi a kezét. - Példát statuálok veled. Gyere. Ne pisilj - suttogja a fülembe. Eláll a lélegzetem. Ne pisiljek? Milyen durva. Tudatalattim rémülten pillant fel könyvéből: Charles Dickens összes, első kötet. - Nem az, amire gondolsz - mosolyog Christian elégedetten, és a kezét nyújtja felém. - Bízz bennem. Olyan szexis és természetes. Hogy is állhatnék ellen neki? - Oké. - A kezébe teszem a kezem, mert az életemet is a kezébe adnám. Mit tervezhet? A szívem hevesebben dobog a várakozástól. Átvezet a fedélzeten, be az ajtón az elegáns, szépen berendezett szalonba, majd egy keskeny folyosón át az étkezőbe, ahonnan lépcső vezet a kabinunkba. Reggel óta kitakarítottak és bevetették az ágyat. Bájos szoba. Két hajóablak nyílik mindkét irányba, elegáns a sötét diófa bútor, a krémszínű falakkal meg a puha arany és vörös bútorszövettel. Christian elengedi a kezem, áthúzza fején a pólóját, s egy székre dobja. Kilép a papucsából, majd egy kecses mozdulattal leveszi a sortját és a fürdőnadrágját. Ó, istenem, meg fogom valaha is unni a meztelensége látványát? Lenyűgöző, és teljesen az enyém. Ragyog a bőre, őt is megfogta a nap, a haja is
hosszabb, a homlokába hullik. Nagyon szerencsés lány vagyok. Megfogja és gyengéden meghúzza az államat, hogy ne rágcsáljam az ajkam. Hüvelykujja végigsimít az alsó ajkamon. - Így jobb. - Megfordul, és a tekintélyes szekrényhez megy, amelyben a ruháit tartja. Két fémbilincset meg egy - a repülőkön használatos - alvómaszkot húz elő az alsó fiókból. Bilincs! Még soha nem használtunk bilincset. Gyors, ideges pillantást vetek az ágyra. Hová akarja erősíteni? Christian megfordul, komolyan néz rám, szeme sötéten ragyog. - Ez elég fájdalmas lehet. Belemarhat a bőrbe, ha erősen meghúzod. - Felemeli az egyiket. - De most tényleg szeretném használni őket. Szentséges basszantyú. Kiszárad a szám. - Tessék. - Kecsesen közelebb lép, és átadja a bilincset. - Akarod előbb felpróbálni? A bilincs tömör, a fém hideg. Remélem, soha nem kell igazából ilyet viselnem. Christian feszülten figyel. - Hol a kulcs? - megremeg a hangom. Christian kinyújtja tenyerét, megmutatja a kis fémkulcsot. - Ez mindkettőt nyitja. Voltaképp minden bilincshez jó. Vajon hány bilincse lehet? - Nem emlékszem, hogy láttam volna bilincseket a régi ládában. Mutatóujjával végigsimít az arcomon, a számon. Előrehajol, mintha meg akarna csókolni. - Van kedved játszani? - kérdi. A hangja mély, a testemben minden lefelé száguld, és szétterül bennem a vágy. - Igen - nyögöm. Elmosolyodik. - Helyes. - Puha csókot lehel a homlokomra. - Szükségünk lesz egy biztonsági szóra. Tessék? - Az „állj” nem lesz elég, mert valószínűleg ki fog bukni belőled anélkül is, hogy komolyan gondolnád. Az enyémhez dörgöli az orrát, máshol nem érünk össze. Zakatol a szívem. A francba… hogy képes pusztán szavakkal ilyen hatást elérni? - Nem fog fájni, de nagyon intenzív lesz. Nagyon intenzív, mert nem engedlek mozogni. Oké? Ó, istenem. Ez annyira izgató. Hangosan veszem a levegőt. Basszus, máris zihálok. Hál’ istennek, hogy a felesége vagyok, különben nagyon zavarba ejtő lenne. Pillantásom a férfiasságára villan. - Oké. - Alig hallható a hangom. - Válassz egy szót, Ana. Ó… - Egy biztonsági szót - mondja lágyan. - Fagyi - zihálom. - Fagyi? - kérdezi vissza jókedvűen. - Igen. Elvigyorodik, hátradőlve néz. - Érdekes választás. Emeld föl a kezed. Megteszem, Christian pedig fogja a nyári ruhám szélét, átemeli a ruhát a fejem fölött, és a földre dobja. Majd kinyújtja a kezét, én pedig visszaadom a bilincseket. Mindkettőt az éjjeliszekrényre teszi az alvómaszk mellé, aztán lerántja az ágyról a takarót, az is a földre hullik. - Fordulj meg. Megfordulok. Christian kikapcsolja a bikini felsőm, ami szintén a földön köt ki. - Holnap ezt rád kapcsozom - motyogja. Meghúzza a hajgumimat, és kiszabadul a hajam. Egyik markában összefogja és finoman meghúzza, így hátralépek. Neki a mellkasának. Az erekciójának. Levegőért
kapkodok, ő pedig félrebiccenti a fejem, s a nyakamba csókol. - Nagyon engedetlen vagy - mormogja a fülembe, és finoman megborzongok. - Igen - suttogom. - Hmm. Mit tegyek veled? - Tanulj meg együtt élni ezzel - zihálom. Puha, nedves csókjai az őrületbe kergetnek. A nyakamon érzem vigyorát. - Á, Mrs. Grey, az örök optimista. Christian kiegyenesedik, gondosan háromfelé választja a hajam, lassan befonja, majd a hajgumival összefogja. Finoman meghúzza a copfot, és a fülemhez hajol. - Most móresre tanítalak - mormogja. Hirtelen mozdul, megragadja a derekamat, leül az ágyra, és a térdére ránt, hogy a hasamhoz szorul a férfiassága. Keményen rácsap a hátsómra. Felkiáltok, de máris a hátamon fekszem, ő pedig lenéz rám. A szeme megolvadt szürke, én pedig lángra lobbanok. - Tudod, milyen gyönyörű vagy? - Christian ujjbegye végigfut a combomon, és bizsergek… mindenütt. Nem veszi le rólam a szemét, miközben föláll, és magához veszi mindkét bilincset. Megfogja a bal lábam, s a bokámra csattintja az egyiket. Ó! Fölemeli a jobb lábamat, és megismétli a műveletet - mindkét bokámon egy-egy bilincs. Még mindig nem sejtem, hová akarja erősíteni őket. - Ülj föl - utasít, én pedig azonnal engedelmeskedem. - Most öleld át a térdedet. Pislogva nézek fel rá, aztán fölhúzom a lábam, hogy előrehajolva átölelhessem. Christian felemeli az állam, puha, nedves csókot cuppant az ajkamra, majd felteszi rám az alvómaszkot. Semmit nem látok, és nem is hallok mást, csak a saját kapkodó lélegzetvételemet és a tengeren ringatózó jacht oldalát nyaldosó hullámokat. Ó, istenem! Annyira bepörögtem… már most. - Mi a biztonsági szó, Anastasia? - Fagyi. - Helyes. - Christian megfogja a bal kezemet, és a csuklómra csattintja a bilincset. A bal kezem a bal bokámhoz, a jobb pedig a jobb lábamhoz van rögzítve. Nem tudom kinyújtani a lábam. Szentséges basszantyú! - Most pedig addig duglak, amíg nem sikoltozol - zihálja Christian. Tessék? Az összes levegő kifut a testemből. Megfogja mindkét sarkamat, és hátrabillent, hogy hátraesem az ágyon. Nem tudok mit tenni, a lábam be van hajlítva. A bilincs megfeszül, ahogy húzom. Christiannak igaza van… a bőrömbe harap, szinte fáj… Fura érzés így összekötözve és tehetetlenül egy hajón. Christian széthúzza a bokám, mire felnyögök. Megcsókolja a combom belsejét, és fészkelődnék alatta, de nem tudok. Képtelen vagyok mozgatni a csípőm, a lábam fel van lógatva. - Magadba kell szívnod az összes gyönyört, Anastasia. Nincs mozgás - mormogja Christian, s fölém mászva végigcsókol a bikini alsóm vonalán. Mindkét oldalt megrántja a zsinórt, és a csipkeanyag lehullik. Immár meztelenül vagyok, kiszolgáltatva neki. Christian megcsókolja a hasam, a köldököm rágcsálja. - Ááá - sóhajtok. Ez kemény lesz… nem is sejtettem, mennyire. A lágy csókok és apró harapások felkúsznak a mellemre. - Pszt! - csitít Christian. - Annyira szép vagy, Ana. Tehetetlenül nyögök. Általában kavarok a csípőmmel, Chris-tian érintésére a saját ritmusommal válaszolok, de most nem tudok mozdulni. Nyögdécselve rángatom a bilincset. A fém a bőrömbe mar. - Ááá! - szakad ki belőlem, de igazából nem érdekel.
- Őrületbe kergetsz, ezért most én kergetlek az őrületbe téged - suttogja. Most már rajtam van, de a súlyát a könyökére támasztja, és a mellemre fordítja figyelmét. Harap, szop, ujjai közt forgatja a bimbóm. Megőrjít vele. És nem hagyja abba. Őrjítő! Ó, kérlek! Christian kemény férfiassága nekem nyomódik. - Christian - könyörgök, és a bőrömön érzem diadalmas mosolyát. - Akarsz így elmenni? - mormogja a bimbómba, hogy az még jobban megkeményedik. - Képes vagyok rá. Erősen szopja a mellem, és belőlem kiszakad a kiáltás, mert a gyönyör a mellemből az ágyékomba sugárzik. Tehetetlenül rángatom a bilincset, elönt az érzés. - Igen - nyöszörgöm. - Ó, bébi, ez túl könnyű lenne. - Ó… kérlek. - Pszt. - Foga az államat súrolja, ajka a számhoz mozdul, én pedig felnyögök. Christian megcsókol, gyakorlott nyelve a számba hatol, ízleli, felderíti, uralja, ám az én nyelvem állja a kihívást, és cikázva fogadja. Hűvös gin és Christian Grey íze van és tengerillata. Megmarkolja az állam, nem engedi mozdulni a fejem. - Ne mozdulj, bébi, mozdulatlanul akarlak - suttogja a számba. - Látni szeretnélek. - Ó, nem, Ana. Így többet érzel. - És gyötrő lassúsággal feszíti meg a csípőjét, és hatol félig belém. Normális esetben fölfelé biccenteném a medencémet, úgy fogadnám, de nem tudok mozdulni. Christian visszahúzódik. - Jaj! Christian, kérlek! - Még egyszer? - ingerel rekedten. - Christian! Megint részben belém hatol, majd visszahúzódik, közben csókol, és ujjával húzogatja a mellbimbómat. Túl sok a gyönyörből. Ne! - Kívánsz engem, Anastasia? - Igen - könyörgök. - Mondd - mormogja, és kapkodva szedi a levegőt, de azért újra csak ingerel, be… és ki. - Kívánlak - nyöszörgöm. - Kérlek. A fülem mellett sóhajt halkan. - És meg is kapsz, Anastasia. Felemelkedik és belém döf. Sikoltva vetem hátra a fejem, és húzom erősen a bilincset, ő pedig eltalálja azt az édes helyet, és csupa érzés vagyok mindenütt. Édes, édes gyötrelem, amelyben mozdulni sem tudok. Christian megmerevedik, aztán köröz a csípőjével, és a mozdulat mélyen bennem szétsugárzik. - Miért dacolsz velem mindig, Ana? - Christian, hagyd abba… Újra köröz bennem, mélyen, ügyet sem vetve a könyörgésemre. Lassan kihúzódik, majd belém csapódik újra. - Mondd meg. Miért? - sziszegi, és halványan felfogom, hogy a fogait csikorgatja. Valami érthetetlen nyöszörgés szakad ki belőlem… ez már túl sok nekem. - Mondd el. - Christian… - Ana, tudnom kell. Ismét belém döf, és olyan mély ez a döfés. Épül bennem a dolog… annyira intenzív az érzés, teljesen eláraszt, spirálban árad a hasam mélyéből mindegyik végtagomba, mint egy belém maró fémbilincs. - Nem tudom - szakad ki belőlem. - Mert megtehetem. Mert szeretlek. Kérlek, Christian. Hangos nyögéssel mélyen döf újra meg újra és újra, én pedig elveszve próbálom magamba szívni a
gyönyört. Őrjítő… őrjítő… szeretném kinyújtani a lábam, hogy uraljam a közelgő orgazmust, de nem tudom… tehetetlen vagyok. Az övé vagyok, azt tesz velem, amit akar… könnyek gyűlnek a szememben. Ez most túl intenzív. Nem tudom megállítani. Nem akarom megállítani… azt akarom, hogy… azt akarom… ó, nem, ó, nem… ez most túl… - Ez az, érezd csak, bébi - hörög Christian. Robbanok körötte, újra meg újra, körbe és körbe, hangosan kiáltok, mert az orgazmusom darabokra szakít, futótűzként perzsel fel, mindent beterít. Könnyek csorognak az arcomon - a testem lüktet és remeg. És felfogom közben, hogy Christian térdel, még bennem van, és az ölébe húz. Egyik kezével a fejemet markolja, a másikkal a hátamat, és vadul élvez bennem, a belsőm pedig továbbremeg az utórengésektől. Kivesz belőlem mindent, annyira kimerítő. Pokol… és mennyország. Maga a hedonizmus. Christian letépi rólam az alvómaszkot, és megcsókol. Csókolja a szemem, az orrom, az arcomat. Lecsókolja a könnyeket, két kezébe fogja arcom. - Szeretlek, Mrs. Grey - sóhajtja. - Még ha az őrületbe is kergetsz… annyira érzem veled, hogy élek. Nincs annyi energiám, hogy kinyissam a szemem vagy akár a szám, hogy válaszoljak. Christian gyengéden lefektet az ágyra, és kihúzódik belőlem. A szám néma tiltakozásra nyílik. Christian lemászik az ágyról, és leszedi a bilincseket. Mihelyt szabad vagyok, finoman dörzsöli a csuklómat és a bokám, majd ismét mellém fekszik, és a karjába von. Kinyújtom a lábam. Ó, ez milyen jólesik. Jól érzem magam. Nem is kétséges, hogy ez életem legintenzívebb orgazmusa volt. Hmm… Christian Grey Ötven árnyalat büntetésdugás. Igazán többet kéne rosszalkodnom.
A hólyagomat feszítő inger ébreszt. Azt sem tudom, hol vagyok, amikor kinyitom a szemem. Londonban? Párizsban? Ja, a hajón. Érzem, mint emelkedik és süllyed, hallom a motor zümmögését. Megyünk valahová. Milyen fura. Christian mellettem van, a laptopon dolgozik. Fehér vászoninget és buggyos chino nadrágot visel, a lábfeje meztelen. Nemrég zuhanyozhatott, nedves még a haja, és érzem a tusfürdője illatát meg a Christian illatot… Hmm. - Szia!! - mormogja. Meleg tekintettel néz le rám. - Szia!! - mosolygok, és hirtelen elszégyellem magam. - Meddig aludtam? - Úgy egy órát? - Megyünk valahová? - Mivel tegnap a kaszinóban vacsoráztunk, utána balettet néztünk és kaszinóztunk, úgy gondoltam, ma este a hajón vacsorázunk. Csöndes este à deux. Kettesben. - Hová tartunk? - vigyorgok rá. - Cannes-ba. - Oké. Nyújtózkodom. Az egész testem merev. Bármennyit is edzek Claude-dal, erre a délutánra nem készített fel. Fölpattanok, ki kell mennem a fürdőszobába. Felkapom a selyem köntöst, és sietve belebújok. Miért vagyok ilyen szégyenlős? Magamon érzem Christian tekintetét. Amikor felé pillantok, visszafordul a laptophoz, és a homlokát ráncolja. Szórakozottan mosom a kezem a tükör előtt, és a kaszinóban töltött estére gondolok, mikor a köntös szétnyílik. Döbbenten meredek magamra a tükörben. Szentséges basszantyú! Mit tett velem?
Harmadik fejezet Rémülten nézem a vörös foltokat a mellemen. Kiszívások! Kiszívások éktelenkednek rajtam! Az Egyesült Államok egyik legelismertebb üzletemberéhez mentem hozzá, és kiszívta a mellem, a fenébe is! Miért nem éreztem, hogy ezt műveli? Elvörösödöm. Nagyon is jól tudom, miért nem. Mr. Orgazmus a maga finomra hangolt szexműveletével elvonta a figyelmemet. Tudatalattim átkukucskál félhold szemüvege fölött, és helytelenítőn cicceg, míg belső istennőm a heverőjén szundít. Rá most nem számíthatok. Csak nézem a tükörképemet. A csuklómon vörös csíkot hagyott a bilincs. Nyilván fel fog dagadni. Megvizsgálom a bokámat, csík van ott is. Szentséges pokol, úgy nézek ki, mint akinek balesete volt. Nézem magam, és próbálom feldolgozni a külsőm. Annyira más a testem újabban. Megváltoztam, amióta ismerem Christiant… karcsúbb és fittebb lettem, a hajam ragyog, s jól van levágva. A körmöm manikűrözött, a lábam pedikűrözött, a szemöldököm ki van szedve, szép a formája. Életemben először igazán jól, ápoltan festek, leszámítva a rémes foltokat, a kiszívást. E pillanatban nem is akarok a jól ápoltságra gondolni. Túlságosan mérges vagyok. Hogy merészelte Christian ezt tenni velem, mint valami tini srác? Az alatt a rövid idő alatt, amit együtt töltöttünk, egyszer sem tett velem ilyet. Rohadtul nézek ki. De tudom, miért csinálta. Nyavalyás, irányításmániás! Így van! Tudatalattim összefonja karját kis melle fölött - Christian most túl messzire ment. Kivonulok a kabin fürdőszobájából, egyenesen a beépített szekrénybe. Tudatosan nem is pillantok Christian felé. Kibújok a köntösből, melegítőnadrágot és pántos trikót kapok magamra. Kibontom a copfot, fölveszem a tükör alól a hajkefét, és kifésülöm a csomókat. - Anastasia - szól be Christian, és hallom a hangjában az aggodalmat. - Minden oké? Nem törődöm vele. Minden oké? Nem, egyáltalán nem oké. Azok után, amit velem tett, a nászút hátralévő részén nem vehetek fel fürdőruhát, a röhejesen drága bikiniket pedig végképp nem. A gondolattól hirtelen még jobban dühbe jövök. Hogy merészelte ezt? Majd adok én neked minden okét. Valósággal sistergek a haragtól. Én is tudok ám kamaszként viselkedni. Visszalépek a hálószobába, Christianhoz vágom a hajkefét, sarkon fordulok és távozom - ám előbb még látom döbbent ábrázatát s a villámgyors reakcióját, ahogy a fejét védve fölemeli a karját, a kefe pedig lepattan róla, és az ágyon landol. Kiviharzok a kabinból, fölsietek a fedélzetre, és a hajóorr felé indulok. Némi térre van szükségem, hogy lecsillapodjak. Sötét van, bársonyos a levegő. A Földközi-tenger szagát s a partról jázminillatot sodor felém a meleg szellő. A Fair Lady könnyedén siklik a csöndes, kobaltkék tengeren, én pedig a fakorlátra támaszkodva nézem a távoli partot, ahol apró fények pislognak. Mély, gyógyító lélegzetet veszek, és lassan kezdek is lecsillapodni. Érzem, hogy mögöttem áll, még mielőtt meghallanám. - Haragszol rám - suttogja. - Tényleg, Sherlock! - Mennyire haragszol? Egy tízes skálán. Azt hiszem, ötvennél vagyok. Poén, nem? - Ennyire haragszol? - A hangjából egyszerre hallom ki a csodálkozást, és azt, hogy le van nyűgözve. Igen. A durvaság határáig haragszom - mondom összeszorított foggal. Hallgat, és amikor bosszús képpel felé fordulok, a szeme tágra nyílt, aggódó. Ismerem ezt az arckifejezést, és mivel nem is próbál megérinteni, tudom, hogy tehetetlennek érzi magát. - Christian abba kell hagynod, hogy a beleegyezésem nélkül engedelmességre akarsz kényszeríteni. A parton már megértetted velem az álláspontodat. Ha jól emlékszem, nagyon hatékonyan. Aprót rándít a vállán. - Hát, legalább nem veszed le többet a felsőd - mormogja duzzogva. És ez igazolja, amit tett? Haragosan meredek rá.
- Nem szeretem, ha nyomokat hagysz rajtam. Legalább ne ennyit. Ez kemény határ - sziszegem. - Én pedig nem szeretem, ha nyilvános helyen levetkőzöl. Számomra ez kemény határ - morogja. - Azt hiszem, ezt megbeszéltük - sziszegem alig nyitott szájjal. - Nézz rám! - Lejjebb húzom az ingemet, hogy megmutassam a mellem felső részét. Christian rám néz, de pillantása nem hagyja el az arcomat, óvatos, bizonytalan a tekintete. Nem szokta meg, hogy ilyen dühösnek lásson. Hát nem látja, mit tett? Nem látja, milyen nevetségessé teszi magát? Legszívesebben rákiabálnék, de visszafogom magam, nem akarom túlfeszíteni a húrt. A jó ég tudja, mire képes. Végül Christian sóhajt, és lemondó, megadó mozdulattal emeli fel kezét. - Oké - mondja megnyugtató hangon. - Értem. Halleluja. - Remek. Christian a hajába túr. - Ne haragudj. Kérlek, ne legyél dühös rám. - Végre bűnbánónak tűnik, s a saját szavaimat fordítja ellenem. - Néha olyan vagy, mint egy kamasz - korholom konokul, de a harci kedv eltűnt a hangomból. Ezt ő is tudja. Közelebb lép, óvatosan fölemeli a kezét, és visszadug egy tincset a fülem mögé. - Tudom. Sokat kell még tanulnom - vallja be szelíden. Dr. Flynn szavai jutnak az eszembe… Christian érzelmileg olyan, akár egy kamasz. Az életének ezt az oldalát teljesen elhanyagolta. Minden energiáját arra fordította, hogy az üzleti világban sikeres legyen, és ez várakozáson felül sikerült. Az érzelmi világának be kell hoznia ezt a hátrányt. Kicsit megolvad a szívem. - Mindkettőnknek - sóhajtok. Lassan felemelem a kezem, és a szívére teszem. Nem rándul meg az arca, ahogyan szokott, de megmerevedik. A kezemre teszi a kezét, és elmosolyodik azzal a szégyenlős mosolyával. - Most például azt tanultam meg, hogy erősen dobsz, és jól célzol, Mrs. Grey. Nem gondoltam volna, de hát állandóan alábecsüllek. Mindig meglepsz. Megemelkedik a szemöldököm. - A lőgyakorlatok Rayjel. Pontosan dobok és lövök, Mr. Grey, és jól teszi, ha ezt nem felejti el. - Igyekszem, nem elfelejteni, Mrs. Grey, vagy gondoskodni arról, hogy minden dobható tárgy le legyen szögezve, és ne legyen kéznél fegyver. - Önelégülten elmosolyodik. Visszamosolygok, de összehúzom a szemem. - Nagyon leleményes vagyok. - Azt meghiszem - suttogja. Elengedi a kezem, és átkarol. Magához ölel, hajamba temeti az orrát. Mindkét karommal szorítom, magamhoz húzom, és érzem, mint távozik a feszültség a testéből. - Megbocsátasz? - És te? Érzem a mosolyát. - Igen - feleli. - Szintúgy. Egymást fogva állunk, már el is felejtettem a haragom. Kamasz vagy sem, annyira jó az illata! Hogy is állhatnék ellent neki? - Nem vagy éhes? - kérdezi kis idő múltán. Lehunyom a szemem, és a mellkasára hajtom a fejem. - De. Majd éhen halok. Ez a… testmozgás… meghozta az étvágyamat. De nem vagyok vacsorához öltözve. - Nekem jól nézel ki, Anastasia. Különben is, ezen a héten ez a mi hajónk, úgy öltözünk, ahogy a kedvünk tartja. Gondolj arra, hogy ez a lezser kedd a Côte d'Azurön. Különben is azt terveztem, hogy a fedélzeten eszünk. - Igen, az jó lenne.
Megcsókol - lelkes, amolyan bocsáss meg nekem csók -, aztán kéz a kézben megyünk a hajóorrba, ahol már vár a gaz-pachónk.
A steward felszolgálja a crème brulée-t, majd tapintatosan visszavonul. - Miért fonod be mindig a hajam? - mondatja velem a kíváncsiság. Egymás mellett ülünk az asztalnál, egyik lábamat az övé köré fonom. Christian épp a desszertes kanalat akarja kézbe venni, de félbeszakad a mozdulat. - Nem akarom, hogy a hajad bármibe is beakadjon - mondja halkan, és néhány pillanatra a gondolataiba merül. - Azt hiszem, megszokásból - tűnődik. Aztán hirtelen összeráncolja a homlokát, a szeme elkerekedik, pupillája kitágul a rémülettől. Mire emlékezik? Valami fájdalmas, kisgyermekkori emlék lehet. Nem akarom, hogy erre emlékezzen. Odahajolok, és az ajkára teszem a mutatóujjam. - Nem számít. Nem kell tudnom. Csak kíváncsi voltam. Meleg, vigasztaló mosollyal nézek rá. Christian aggódva néz, de egy pillanat múlva láthatóan ellazul, egyértelmű, hogy megkönnyebbült. Hozzáhajolok, és megcsókolom a szája sarkát. - Szeretlek - mormogom, és Christian arcán megjelenik az a szívsajdító, szégyenlős mosoly, én pedig elolvadok. - Mindig is szeretni foglak, Christian. - Én is téged - mondja lágyan. - Annak ellenére, hogy engedetlen vagyok? - vonom föl a szemöldököm. - Éppen azért, mert engedetlen vagy, Anastasia. - Elvigyorodik. A kiskanállal áttöröm a desszert égetett cukormázát, és a fejem csóválom. Képes leszek valaha is megérteni ezt a férfit? Hmm - ez a crème brulée tényleg finom.
Miután a steward elvitte a desszertes tányérokat, Christian a borospalack után nyúl, és újra tölti rozéval a poharamat. Meggyőződök róla, hogy biztosan egyedül vagyunk-e, mi-előtt felteszem a kérdést: - Mi volt ez, hogy ne menjek ki a fürdőszobába? - Tényleg tudni akarod? - Somolyog, a szemében huncut fény csillan. - Hogy akarom-e? - Félig lesütött szemmel nézek rá, és kortyolok a borból. - Minél teltebb a hólyagod, annál intenzívebb az orgazmusod, Ana. Elpirulok. - Értem. - Szent tehén! Ez sok mindent megmagyaráz. Christian elvigyorodik, túlságosan is azt a benyomást kelti, mint aki nagyon sokat tud. Mindig is el leszek maradva Mr. Szextudor mögött? - Igen. Hát… - kétségbeesetten keresek más témát. Christian megszán. - Mit szeretnél csinálni az este hátralévő részében? - Félrebiccenti a fejét, és azzal félszeg mosollyal néz rám. - Amit csak akarsz, Christian. Újra kipróbáljuk az elméletedet? - Vállat vonok. - Én tudom, hogy mit akarok - mormogja. Felkapja a borospoharát, föláll, és felém nyújtja a kezét. Gyere! A szalonba vezet. IPodja a dokkolóban van, a sublóton. Bekapcsolja, és kiválaszt egy dalt. - Táncolj velem - von a karjába. - Ha ragaszkodsz hozzá. - Ragaszkodom, Mrs. Grey. Amolyan tapadós, elegáns dallam szólal meg. Valami latin ritmus? Christian rám vigyorog, és mozogni
kezd, magával ragad, keresztül a szalonon. Meleg férfihang búg, akár a megolvadt karamell. Ismerem a dalt, de nem tudom hová tenni. Christian mélyen megdönt, én pedig sikkantok, kuncogok meglepetésemben. Elmosolyodik, jókedv táncol a szemében. Aztán felnyalábol és megpörget. - Jól táncolsz. Olyan, mintha én is tudnék táncolni - mondom. Úgy mosolyog, akár egy szfinx, de egyetlen szót sem szól, és az jár az eszemben, hogy talán azért nem, mert őrá gondol. Mrs. Robinsonra, a nőre, aki táncolni tanította… és kefélni is. Egy ideje nem gondoltam rá. Christian a születésnapja óta nem hozta szóba, és amennyire tudom, az üzleti kapcsolatuknak is vége. Vonakodva, de be kell vallanom, nem akármilyen tanár volt. Christian ismét megdönt, és futó csókot lehel az ajkamra. - Hiányozna a szerelmed - mormogom a dalszöveget visszhangozva. - Nekem több mint hiányozna a szerelmed - mondja Christian, és ismét megpörget. Aztán lágyan énekli a szavakat a fülembe, hogy elalélok tőle. A dal véget ér. Christian lenéz rám, sötéten világít a szeme, minden jókedv eltűnik belőle, és hirtelen eláll a lélegzetem. - Lefekszel velem? - suttogja, és annyi érzelem van a kérdésben, hogy összeszorul a szívem. Christian, én már két és fél héttel ezelőtt kimondtam az igent. De tudom, hogy ő így kér bocsánatot, és biztos akar lenni abban, hogy az összetűzésünk után minden rendben van.
Amikor felébredek, nap süt be a hajóablakon, s a víz reszkető mintát tükröz a kabin plafonjára. Christiant sehol nem látom. Nyújtózkodom egyet és elmosolyodom. Hmm… bármikor jöhet egy büntetődugás, majd a békéltető szex. Olyan, mintha két különböző férfival bújnék ágyba, a haragos Christiannal és az édes, engedd-meg-hogy-bármi-módon-de-kedvedre-tegyek Christiannal. Nem könnyű eldönteni, melyiket kedvelem jobban. Felkelek, kimegyek a fürdőszobába, és Christiant találom odabenn. Meztelen, mindössze egy törülköző van a dereka körül. Felém fordul, és ragyog az arca, nem bosszantja, hogy félbeszakítottam. Rájöttem, hogy Christian soha nem zárja be az ajtót, ha egyedül van egy helyiségben. Kijózanító az oka, nem is akarok hosszan rágódni ezen. - Jó reggelt, Mrs. Grey! - köszön jókedvűen. - Neked is jó reggelt. - Visszavigyorgok, és nézem, ahogy borotválkozik. Szeretem nézni borotválkozás közben. Christian felemeli az állát, és megborotválja a nyakát. Hosszú, eltökélt mozdulatokkal borotválkozik, és azon kapom magam, hogy öntudatlanul is utánzom. Felhúzom a felső ajkam, ahogyan ő is, mikor az orra alatt borotválja magát. Christian felém fordul, és rám mosolyog. Az arcának egyik fele még habos. - Élvezed a műsort? - kérdezi. Ó, Christian, órákig elnéznélek. - Ez az egyik kedvenc elfoglaltságom - mormogom, ő pedig lehajol, és gyorsan megcsókol. Összehabozza az arcomat. - Még egyszer? - suttogja gonoszul, és felemeli a borotvát. Lebiggyesztem az ajkam. - Nem - mormogom, és úgy teszek, mintha duzzognék. - Majd legközelebb gyantázok. - Emlékszem, mennyire örült Christian, amikor kiderült, hogy az egyik londoni találkozója alatt kíváncsiságból leborotváltam a szeméremszőrzetem. Persze nem azért, hogy megfeleljek Mr. Akkurátus magas követelményeinek…
- Mi a fenét műveltél? - kiáltja Christian. Nem képes leplezni, hogy elborzad, egyszersmind viccesnek is találja. Felül az ágyban - a Piccadilly közelében levő Brown’s hotelbeli lakosztályunkban -, fölkapcsolja az éjjeliszekrényen a lámpát, és úgy néz le rám, hogy a szája rémült O betűt formál. Éjfél lehet. Elpirulok, olyan a színem, akár a játszószobáé, és próbálom lejjebb húzni a szatén hálóingem, hogy ne lássa. Christian megmarkolja a kezem. - Ana. - Öö… leborotváltam magam. - Azt látom. Miért? - Fülig ér a mosolya. Mindkét kezemmel eltakarom az arcom. Miért vagyok ennyire zavarban? - Hé - mondja Christian lágyan, és elhúzza a kezem. - Ne bújj el. - Az ajkába harap, hogy ne nevessen. Mondd el, miért csináltad. - Vidámság táncol a szemében. Ugyan mi mulatságosat talál ebben? - Ne nevess ki! - Nem nevetlek ki. Sajnálom. Én… csak örülök - mondja. - Ó… - Mondd el. Miért? Mély lélegzetet veszek. - Ma reggel, miután elmentél a találkozóra, lezuhanyoztam, és eszembe jutottak a szabályaid. Pislog. Arcáról eltűnik a jókedv, és óvatosan néz. - Egyenként végigvettem őket, a velük kapcsolatos érzéseimet is, és akkor eszembe jutott a szépségszalon, és arra gondoltam… hogy ezt akarod tőlem. Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy gyantáztassak. - Már csak suttogás a hangom. Christian engem bámul, és ragyog a szeme - ezúttal nem a csacskaságom fölötti jókedvtől, hanem a szerelemtől. - Ó, Ana - zihálja. Lehajol, és gyengéden megcsókol. - Elvarázsolsz - suttogja az ajkamba, majd két kezébe fogva az arcomat megcsókol újra. Egy pillanatig levegőt sem kapok, aztán hátrahúzódik, és a könyökére támaszkodik. A jókedv visszatér. - Azt hiszem, szemügyre kell vennem közelebbről is, milyen munkát végzett, Mrs. Grey. - Tessék? Nem. - Csakis viccelhet velem. Eltakarom magam, védem a nemrég bozóttalanított területet. - Nem, ne csináld, Anastasia. - Christian megfogja és elhúzza onnan a kezem. Fürgén mozdul, máris a lábam között van, s az oldalamhoz szorítja a kezem. Perzselő pillantása a száraz fát is lángra lobbantaná, de mielőtt elégnék, közelebb hajol, és ajkával súrolja meztelen mellemet. Egyenesen a nemi szervemhez tart. Mocorgok alatta, és lemondóan megadom magam a sorsomnak. - Na, mi van itt nekünk? - Christian csókot lehel oda, ahol ma reggelig a szeméremszőrzetem volt, aztán súrol a borostás állával. - Ááá !- tör ki belőlem. Hú… ez érzékeny. Christian szeme az enyémet keresi, és teli van buja vágyakozással. - Azt hiszem, egy kicsi kimaradt - morogja, és finoman meghúzza, pont alatta. - Ó… a fenébe - morgom, és remélem, hogy ez véget vet ennek a tényleg tolakodó vizsgálódásnak. - Van egy ötletem. - Christian mezítelenül kipattan az ágyból, és a fürdőszobába tart. Mi a csudát művel? Néhány pillanat múlva egy pohár vízzel, egy bögrével, a borotvámmal, az ő borotvapamacsával, szappannal és egy törülközővel tér vissza. Az éjjeliszekrényre teszi a vizet, a pamacsot, a szappant meg a borotvát, és a törülközővel kezében lenéz rám. Ó, nem! Tudatalattim lecsapja a Charles Dickens összes művei első kötetét, felugrik a karosszékéből, és csípőre teszi a kezét. - Ne! Ne! Ne! - visítom. - Mrs. Grey, ha már csinálunk valamit, érdemes jól csinálni. Emeld meg a csípőd. - Szeme szürkén ragyog, akár a nyári vihar.
- Christian! Nem fogsz megborotválni. Ő pedig félrebiccenti a fejét. - Miért is ne? Elpirulok… hát nem nyilvánvaló? - Mert… ez túl… - Intim? - suttogja. - Ana, én vágyom az intimitásra veled, ezt te is tudod. Különben is, azok után, amiket mi ketten megtettünk, nem kell kényeskednünk. És a testednek ezt a részét jobban ismerem, mint te. Tátott szájjal meredek rá. Hogy lehet valaki ennyire arrogáns? Igaz, amit mond, de akkor is. - Ez egyszerűen helytelen. - Finomkodó, nyafogó a hangom. - Ez nem helytelen, hanem izgalmas. Izgalmas? Tényleg? - Téged ez felizgat? - Nem tudom leplezni a csodálkozásomat. Christian felhorkan. - Nem látod? - Lepillant a merevedésére. - Meg akarlak borotválni - suttogja. Ó, a csudába is! Hanyattfekszem, a karommal eltakarom az arcomat, hogy ne is lássam. - Ha ez téged boldoggá tesz Christian, csak csináld. Olyan disznó vagy - morgom, és felemelem a csípőm, ő pedig alám csúsztatja a törülközőt. Megcsókolja a combom belsejét. - Mennyire igazad van, bébi. Hallom a víz loccsanását, ahogy bemártja a pamacsot, aztán a pamacs halk pörgését a bögrében. Christian megfogja a bal bokámat, széthúzza a lábaimat, és az ágy besüpped, amikor közéjük ül. - Szeretnélek most megkötözni - mormogja. - Ígérem, hogy mozdulatlan leszek. - Helyes. Felnyögök, ő pedig végighúzza a habos pamacsot a szeméremcsontomon. Meleg. Nyilván meleg víz van a pohárban. Kicsit mocorgok, mert viszket… de finom. - Ne mozogj - korhol Christian, és újra megérint az ecsettel. - Vagy le kell kötözzelek - teszi hozzá sötéten, és finom borzongás fut végig a gerincemen. - Csináltál már ilyet? - kérdezem bizonytalanul, mikor a borotváért nyúl. - Nem. - Ó. Az jó - vigyorgok. - Még egy első, Ana. - Hmm. Szeretem az elsőket. - Én is. Kezdem. - És meglepően finoman végighúzza a borotvát érzékeny testemen. - Ne moccanj mondja, és tudom, hogy keményen koncentrál. Alig néhány perc telik el, s már fogja is a törülközőt, és letörli rólam a megmaradt habot. - Tessék - így már jobb - mondja elmélázva, én pedig felemelem a karom, és ránézek. Christian felegyenesedve gyönyörködik művében. - Most boldog vagy? - kérdem rekedten. - Nagyon. - Gonoszkásan vigyorog, és lassan belém csúsztatja az ujját.
- De hát jó buli volt - mondja, és csúfondáros a szeme. - Neked talán igen. - Duzzogni próbálok, de igaza van, beindultam tőle. - És úgy emlékszem, elég kielégítő volt utána. - Christian folytatja a borotválkozást, én pedig lesütöm a szemem. Igen, az volt. Addig nem is sejtettem, hogy a szeméremszőr hiánya ennyit jelent.
- Hé, csak viccelek. Talán nem így viselkedik egy férj, aki reménytelenül szerelmes a feleségébe? Christian fölfelé biccenti az állam, úgy néz rám. Valami aggodalom jelenik meg a szemében, mintha olvasni próbálna az arcomban. Hmm… eljött az idő, hogy megfizessek neki. - Ülj le. Csak néz rám, nem érti, mit akarok. Gyengéden a fürdőszobában levő fehér ülőke felé terelem. Christian zavartan leül, én pedig kiveszem a borotvát a kezéből. - Ana - tör ki belőle, amikor rájön, mit tervezek. Én pedig lehajolok és megcsókolom. - Hátra a fejet - suttogom. Christian habozik. - Kölcsön kenyér, Mr. Grey. Gyanakvó, vidám hitetlenkedéssel néz rám. - Tudod, mit csinálsz? - kérdezi, és mély a hangja. Lassan, eltökélten rázom a fejem. Igyekszem olyan komolynak látszani, amennyire csak lehetséges. Christian lehunyja szemét. A fejét csóválja, majd megadóan hátrahajtja. Szentséges szar, hagyja, hogy megborotváljam. Bizonytalanul csúsztatom be a kezem a homlokába hulló, nyirkos hajába, és erősen markolom, hogy mozdulatlanul tartsam őt. Christian összeszorítja szemét, és résnyire nyitott szájjal beszívja a levegőt. Finoman végighúzom a borotvát a nyakától az álláig, és a hab alól egy ösvényen kibukkan a bőr. Christian kifújja a levegőt. - Gondoltad, hogy bántalak? - Soha nem tudom, mit teszel legközelebb, Ana, de nem, szándékosan nem bántanál. Ismét végighúzom a nyakán a borotvát, szélesebb ösvényt húzva a habban. - Soha nem bántanálak szándékosan, Christian. Kinyitja a szemét, átkarol, én pedig óvatosan húzom le a borotvát az arcán a pajesza szélétől. - Tudom - mondja, és úgy fordítja az arcát, hogy mindenhol hozzáférjek. Még két húzás, és már végeztem is. - Megvagyok, és egy csepp vér nem serkent - vigyorgok büszkén. Ő pedig végigsimít a lábamon, hogy a hálóingem felemelkedik a combomon, majd az ölébe húz. Rajta lovagolok, a kezén és a karján támaszkodom. Nagyon izmos. - Elvihetlek ma valahová? - Nem napozunk? - vonom fel gúnyosan a szemöldököm. Christian idegesen nyalja meg az ajkát. - Nem. Ma nem napozunk. Úgy gondoltam, valami másnak jobban örülnél. - Hát, mivel teli vagyok kiszívás nyomokkal, ezt jól elintézted. Úgyhogy miért is ne? Bölcsen úgy dönt, hogy nem vesz tudomást a hangnememről. - Kicsit autóznunk kell, de annak alapján, amit olvastam, megéri. Apám ajánlotta, hogy menjünk el oda. Egy hegyvidéki városka, Saint-Paul de Vence. Galériák is vannak ott. Gondoltam, vehetnénk néhány képet vagy szobrot az új házba, ha találunk olyat, ami tetszik. Hátradőlök és ránézek. Műtárgy… műtárgyakat akar venni. Hogyan vehetnék én műtárgyakat? - Mi az? - kérdezi. - Én nem értek a művészethez, Christian. Vállat von és elnézően mosolyog. - Csak olyat veszünk meg, ami tetszik. Ez most nem befektetés. Befektetés? Jesszusom! - Mi van? - kérdi ismét. A fejem csóválom. - Nézd, tudom, hogy még csak az építész rajzait kaptuk meg, de mit árthat, ha körülnézünk egy ilyen ősi,
középkori városkában? Az építész. Muszáj volt emlékeztetnie rá. Gia Matteo, Elliot barátja, aki Christian aspeni házán is dolgozott. A találkozónk során úgy tapadt Christianra, akár a ragtapasz. - Mi van már megint? - tör ki Christian, én pedig a fejem rázom. - Mondd csak el - biztat. Hogyan mondjam el neki, hogy nem kedvelem Giát. Irracionális az ellenszenvem. És nem akarok úgy viselkedni, mint egy féltékeny feleség. - Még mindig azért haragszol, amit tegnap csináltam? - Christian sóhajt, s a két mellem közé rejti az arcát. - Nem. Éhes vagyok - morgom, és jól tudom, hogy ez elvonja figyelmét a faggatózástól. - Miért nem mondtad? - Lerak az öléből, és föláll.
Saint-Paul de Vence hegytetőn épült, várfallal körülvett középkori városka. Az egyik legfestőibb látvány, amit valaha is láttam. Egymásba karolva kószálunk Christiannal a keskeny, macskaköves utcákon. A sortja farzsebébe dugom a kezem. Taylor és Gaston - vagy Philippe, nem tudom megkülönböztetni őket mögöttünk baktat. Elmegyünk egy fákkal borított tér mellett, ahol három öreg boule-t játszik, egyikük a hőség ellenére is beretet visel. Elég sok a turista, de jól érzem magam Christianhoz bújva. Rengeteg a látnivaló. Szűk utcácskák, és udvarokba vezető passzázsok. Faragott kőkutak, ősi és modern szobrok, elbűvölő kis butikok és boltok. Az első galériában Christian szórakozottan nézi a kirakott erotikus fényképeket, napszemüvege szárát rágcsálja közben. Florence D’elle munkái - meztelen nők különböző pózokban. - Nem egészen ilyenre vágyom - motyogom elutasítón. Az a fényképpel teli doboz jut róluk eszembe, amelyet a szekrényben… a mi szekrényünkben találtam. Vajon Christian megsemmisíti őket valaha is? - Én sem - vigyorog rám Christian. Kézen fog, úgy sétálunk át a következő művészhez, közben megfordul a fejemben, hogy mi lenne, ha engedném, hogy lefényképezzen. A következő tárlat egy festőnőé, aki csendéletekre szakosodott: gyümölcsök és zöldségek szuper közelről, csodás, gazdag színekben. - Ezek tetszenek - mutatok három, paprikát ábrázoló képre. - Azt juttatják eszembe, amikor zöldséget vágtál a lakásomban. - Kuncogok, Christian szája pedig megrándul, ahogy hiába igyekszik leplezni, milyen jól mulat. - Azt hiszem, egész jól megbirkóztam a feladattal - morogja. - Egy kicsit lassú voltam, és különben is, elvontad a figyelmemet - ölel magához. - Hová tennéd őket? - Tessék? Christian a fülemet rágcsálja. - A festményeket. Hová tennéd őket? - A fülcimpámba harap, és az ágyékomban érzem. - A konyhába - mormogom. - Hmm. Jó ötlet, Mrs. Grey. Az árra sandítok. Ötezer euró darabja. Szentséges szar! - Nagyon drágák - nyögök fel. - És? - Christian ismét belém harap. - Szokj hozzá, Ana. - Elenged, a pulthoz lép, ahol egy fehérbe öltözött fiatal nő bámul rátátott szájjal. A szemem forgatnám, aztán inkább újra a képek felé fordítom a figyelmemet. Ötezer euró… Jesszusom!
Megebédeltünk, és kávé mellett üldögélünk békésen a Le Saint Paul hotelban. Lenyűgöző a kilátás. A síkságon szőlőültetvények és napraforgómezők - akár egy különböző színű szövetdarabokból összeállított takaró -, közöttük itt-ott takaros francia tanya. Olyan szép és tiszta az idő, hogy egészen a láthatár szélén
csillogó tengerig ellátunk. Christian felriaszt az ábrándozásból. - Azt kérdezted, miért fonom be a hajad - mormogja, és megriadok a hangszínétől. Mintha… bűntudata volna. - Igen. - Ó, basszus! - A narkós kurva hagyta, hogy játsszam a hajával. Azt hiszem. Nem igazán tudom, hogy emlék-e, vagy csak álom. Hűha! A szülőanyja. Kiismerhetetlen arccal mered rám, és a torkomban dobog a szívem. Mit mondhat az ember, amikor ilyet hall? - Szeretem, ha a hajammal játszol. - Tétova a hangom. Christian bizonytalanul néz rám. - Csakugyan? - Igen. Ez az igazság. - Megfogom a kezét. - Azt hiszem, szeretted a szülőanyádat, Christian. - Elkerekedik a szeme, kifejezéstelenül mered maga elé, s egy szót sem szól. Szent szar! Túl messzire mentem? Mondj valamit, Ötven. Kérlek. De Christian eltökélt némaságba burkolózik, feneketlen, szürke szemével rám néz, és a csend egyre sűrűbb közöttünk. Elveszettnek tűnik. Lenéz a kezét fogó kezemre, és a homlokát ráncolja. - Mondj valamit - suttogom, mert nem bírom ki tovább a csöndet. Christian a fejét csóválja, mélyen beszívja a levegőt. - Menjünk. - Elereszti a kezem, és föláll, feszült az arca. Átléptem volna egy határvonalat? Fogalmam sincs. A szívem összeszorul, nem tudom, mondjak-e még valamit, vagy csak hagyjam rá. Az utóbbi mellett döntök, és kötelességtudón követem őt kifelé az étteremből. A bájos, keskeny utcában Christian megfogja a kezem. - Hová mennél? Beszél. És nem haragszik rám. Hála istennek! Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, és vállat vonok. - Örülök, hogy még szóba állsz velem. - Tudod, hogy nem szeretek erről beszélni. Vége. Túl vagyok rajta - mondja nyugodtan. Nem, Christian, nem vagy túl rajta. Elszomorít a gondolat, és most először fut át az agyamon, hogy talán soha nem teszi magát túl rajta. Mindig Ötven árnyalat lesz… az én Ötven árnyalatom. Szeretném, hogy megváltozzon? Nem, nem igazán, legfeljebb annyira, hogy érezze a szerelmemet. Felkukucskálok, egy pillanatra újra megcsodálom, mennyire szép… és az enyém. És nem csupán a szép arca meg a teste ejtett rabul, hanem az is, ami a tökéletes külső mögött van. Ez vonz, ez hív… ez a törékeny, megsebzett lélek. Rám néz azzal a félig vidám, félig óvatos, de teljesen szexi pillantásával, aztán a vállamat átkarolva keresztülvezet a turisták tömegén oda, ahol Phillippe/Gaston parkol a nagy Mercedesszel. Visszadugom a kezem Christian sortjának hátsózsebébe, és hálát adok, amiért nem haragszik. De tényleg, melyik négyesztendős gyerek nem szereti az édesanyját, függetlenül attól, hogy milyen az anyja? Nagyot sóhajtok, és magamhoz szorítom őt. Tudom, hogy a biztonságiak mögöttünk vannak, és átfut az agyamon, vajon ettek-e. Christian megáll egy ékszereket áruló kis butik előtt, a kirakatot fürkészi, majd felém fordul. Megfogja a szabad kezem, hüvelykujját végighúzza a bilincs által hagyott, fakuló, vörös vonalon. - Nem fáj - nyugtatom meg. Christian úgy fordul, hogy a másik kezem kiszabaduljon a zsebéből. Ezt a kezemet is megfogja, gyöngéden kifordítja, és megvizsgálja a csuklómat. A platina Omega óra, amelyet Londonban, az első reggelinknél kaptam tőle, eltakarja a vörös csíkot. A vésettől még mindig majd elalélok.
Anastasia Te Vagy Nekem Minden A Szerelmem, az Életem Christian Mindennek ellenére, az Ötvensége ellenére is, annyira romantikus tud lenni a férjem. A csuklómon látható halvány nyomra pillantok. És néha vadállat. Most elereszti a bal kezem, ujjával fölfelé fordítja az állam, és az arckifejezésemet tanulmányozza. Zavart látok a szemében. - Nem fáj - ismétlem. Christian az ajkához emeli a kezem, és puha, bocsánatkérő csókot lehel a csuklóm belső részére. - Gyere - mondja, és bevezet a boltba.
- Tessék - nyitja ki a platina karkötőt, melyet az előbb vett. Pompás darab, egészen finom megmunkálás. Apró, absztrakt virágok díszítik, kis gyémántokkal a szívükben. Christian a csuklómra teszi. Széles, bilincsszerű karkötő, elrejti a vörös nyomokat. És harmincezer euró. Legalábbis azt hiszem, mert nem igazán tudtam követni Christian francia nyelvű társalgását az eladóval. Soha nem hordtam ilyen drága holmit. - Igen, így jobb - mormogja most Christian. - Jobb? - suttogom, és ragyogó szürke szemébe nézek. Érzem, hogy a pálcikasovány eladónő féltékenyen, elítélőn néz. - Tudod, miért - mondja Christian bizonytalanul. - Nekem nincs szükségem rá. - Megrázom a csuklóm, és a karkötő megmozdul. A butik ablakán besütő délutáni napfény megcsillan rajta, és a gyémántokból születő, apró, szikrázó szivárványok táncolnak a bolt falán. - Nekem igen - mondja, és süt a hangjából az őszinteség. Miért? Miért van szüksége erre? Bűntudata volna? Miért? A nyomok miatt? A szülőanyja miatt? Azért mert nem bízik bennem? Ó, Ötven. - Nem, Christian, nincs szükséged rá. Máris annyi mindent adtál nekem. Varázslatos nászutat, Londont, Párizst, a Côte d’Azurt… és önmagadat. Nagyon szerencsés lány vagyok - suttogom, és ellágyul Christian tekintete. - Nem, Anastasia, én vagyok nagyon szerencsés férfi. - Köszönöm. - Lábujjhegyre állva átölelem a nyakát és megcsókolom… nem azért, mert kaptam egy karkötőt, hanem azért, mert ő az enyém.
Amikor újra a kocsiban ülünk, elmerülten szemléli a ragyogó napraforgó táblákat, a délutáni nap felé forduló sárga fejeket. Az ikrek egyike vezet - azt hiszem, Gaston az - Taylor pedig mellette ül. Christian mereng valamin. Megnyugtatóan megszorítom a kezét. Rám néz, elengedi a kezem, és megcirógatja a térdemet. Rövid, bő kék-fehér szoknya van rajtam, és testre simuló, kék ujjatlan blúz. Christian habozik, nem tudom, hogy a keze fölfelé indul mindjárt a combomon, vagy le a lábszáramon. Megfeszülök ujja gyengéd érintése alatt, eláll a lélegzetem. Most mit tesz? Úgy dönt, lefelé indul. Hirtelen megmarkolja a bokámat, és az ölébe húzza a lábfejemet. Úgy helyezkedem, hogy szembeforduljak vele a hátsó ülésen. - A másikat is akarom. Idegesen pillantok Taylor és Gaston felé, akik eltökélten nézik az utat, aztán a másik lábamat is Christian
ölébe teszem. Christian pillantása hideg. Előrenyúl, és megnyom egy gombot az ajtaján. Sötétített ablak csusszan ki előttünk, és tíz másodperc múlva voltaképpen magunk vagyunk. Hű… nem csoda, hogy ennyi hely van a kocsi hátsó részében. - Meg akarom nézni a bokádat - magyarázza Christian halkan. Aggódó a tekintete. A bilincsnyomok? Jesszusom… azt hittem, ezen már túl vagyunk. Ha vannak is nyomok, elrejti a szandál szíja. De nem emlékszem, hogy reggel bármit is láttam volna. Christian gyengéden cirógatja hüvelykujjával a lábfejem belsejét, s mocorognom kell. Mosoly játszik az arcán, de lehervad róla, amikor elhúzza a szandál szíját, és megpillantja a sötétvörös nyomot. - Nem fáj - mormogom. Christian rám néz, és szomorú az arca, a szája elkeskenyedik. Biccent, mint aki hisz nekem, közben megrázom a lábam, és a szandál a padlóra hull. De tudom, hogy már nincs velem. Ismét szórakozottan mereng, oda sem figyelve simogatja a lábam, és megint kinéz az ablakon. - Hé, mégis, mit vártál? - kérdezem lágyan, ő pedig rám néz, és vállat von. - Arra nem számítottam, hogy így érzek, amikor megpillantom ezeket a nyomokat - feleli. Ó! Az egyik pillanatban zárkózott, a másikban megnyílik. Hogy van ez… Ötven! Hogyan tartsak lépést veled? - Hogy érzed magad? Tompa tekintettel néz rám. - Kellemetlenül - mormogja. Jaj, ne! Kikapcsolom a biztonsági övet, és közelebb húzódom hozzá. A lábam az ölében hagyom. Jól esne az ölébe bújni, úgy ölelni őt, és meg is tenném, ha csak Taylor ülne elől. De a tudat, hogy Gaston ott van, az elválasztó ellenére is visszafog. Legalább sötétebb volna. Megfogom Christian kezét. - A kiszívás nyomait nem szeretem - suttogom. - Minden más, amit tettél… - még jobban lehalkítom a hangomat - a bilincsekkel, azt élveztem. Sőt, több mint élvezem. Őrjítő volt. Bármikor megteheted újra. Christian megmozdul az ülésen. - Őrjítő? - Belső istennőm riadtan pillant fel Jackie Collins regényéből. - Igen - vigyorgok. A lábujjammal végigsimítok keményedő ágyékán, és inkább látom, mint érzem, hogy ajka szétnyílik, és hirtelen beszívja a levegőt. - Jobb lenne, ha bekapcsolná a biztonsági övet, Mrs. Grey. - Christian hangja halk, én pedig ismét behajlítom rajta a lábujjaimat. Mélyen beszívja a levegőt, elsötétedik a szeme. Figyelmeztetőn markolja meg a bokámat. Azt akarja, hogy hagyjam abba? Folytassam? Aztán homlokát ráncolva előhalássza zsebéből a mindig jelenlévő BlackBerryjét, és fogad egy hívást. Az órájára pillant közben, s a homlokán mélyebbek lesznek a ráncok. - Barney - mondja pattogva. Basszus! A munka megint közbeszól. Próbálom elhúzni a lábam, de Christian ujjai megfeszülnek a bokám körül. - A szerverhelyiségben? - hitetlenkedik. - És aktiválta a tűzoltó rendszert? Tűz! Elveszem a lábam az öléből, s ez alkalommal hagyja. Kiegyenesedem az ülésen, bekapcsolom a biztonsági övet, és idegesen babrálom a harmincezer eurós karkötőt. Christian ismét lenyomja a gombot, és a magánszférát biztosító üveglap lesiklik. - Megsérült valaki? Károk? Értem… Mikor? - Christian ismét az órájára pillant, és a hajába túr. - Nem. Sem a tűzoltóságot, sem a rendőrséget. Legalábbis még nem. Tűz volt? Christian irodájában? Tátott szájjal bámulok rá, agyamban egymást kergetik a gondolatok. Taylor úgy fordul, hogy hallja, mit mond Christian. - Csakugyan? Helyes… Oké, részletes jelentést kérek a károkról. És teljes ellenőrzést mindenkiről, aki az elmúlt öt nap során bejuthatott, a takarítókat is beleértve… Szóljon Andreának, hogy hívjon fel… igen, úgy tűnik, az argon ugyanolyan hatékony, aranyárban van. Kárjelentés? Argon? Halvány emlékek mocorognak bennem kémiaóráról. Talán valami elem.
- Tisztában vagyok vele, hogy még korán van… e-mailezzen két óra múlva… Nem, tudnom kell. És köszönöm, hogy hívott. - Christian bontja a vonalat, majd azonnal tárcsázik is a BlackBerryn. - Welch… helyes… mikor? - Christian megint az órájára- pillant. - Akkor egy óra… igen… minden nap huszonnégy órás megfigyelés a külső adattárolónál… rendben. - És leteszi. - Philippe, egy órán belül a hajón kell lennem. - Monsieur. Basszus! Tehát Philippe az, nem Gaston. Az autó felgyorsít. Christian kiismerhetetlen arccal néz rám. - Megsérült valaki? - kérdezem halkan. A fejét rázza. - Nagyon kicsi a kár. - Megfogja, és megnyugtatóan megszorítja a kezem. - Emiatt ne aggódj. A csapatom intézkedik. - És íme, az elnök-vezérigazgató átvette az irányítást, még csak nem is izgatott. - Hol volt tűz? - A szerverhelyiségben. - A Grey-házban? - Igen. Kurták a válaszai, ebből tudom, hogy nem akar beszélni róla. - Miért kicsi a kár? - A legkorszerűbb tűzoltórendszer van a szerverhelyiségben. Hát persze. - Ana, kérlek… ne aggódj. - Nem aggódom. - Hazudok. - Nem tudjuk egyelőre, hogy gyújtogatás történt-e - mondja, és az idegességem még jobban fellángol. Félelmemben a torkomhoz kapom a kezem. Charlie Tango, és most ez? Mi jön még?
Negyedik fejezet Nyugtalan vagyok. Christian még soha nem zárkózott be ilyen hosszú időre a hajó dolgozószobájába. Hiába próbáltam olvasni, tévét nézni, napozni - teljesen felöltözve napozni -, nem tudok, és képtelen vagyok lerázni magamról ezt az idegességet. Végül sortba és pólóba öltözöm, leveszem a nevetségesen drága karkötőt, és megkeresem Taylort. - Mrs. Grey - mondja, amikor felriasztom egy Anthony Burgess regényből. A kisszalonban ül, Christian dolgozószobája előtt. - Szeretnék kimenni a partra. - Igen, hölgyem. - Feláll. - A jet-skivel mennék. - Taylor szája tátva marad. - Öö… - A homlokát ráncolja, nem tudja, mit mondjon. - Nem akarok Christian terhére lenni. Taylor elfojt egy sóhajt. - Mrs. Grey… hmm… nem hiszem, hogy Mr. Grey örülne ennek, én pedig szeretném megtartani a munkámat. Ó, az ég szerelmére! A szememet forgatnám, de inkább összehúzom, úgy nézek Taylorra. Nagyot, kifejezőt sóhajtok, azt hiszem, épp eléggé jelzem, mennyire rosszul esik, hogy nem vagyok ura a sorsomnak. Viszont azt sem akarom, hogy Christian őrá haragudjon, vagy ami azt illeti, énrám. Önbizalommal tele vonulok el Taylor mellett, kopogtatok a dolgozószoba ajtaján, és belépek. Christian a mahagóni íróasztalnak támaszkodva a Black-Berryn beszél. Felpillant. - Andrea, kérem, tartsa - morogja a telefonba, és komoly az arca. Udvarias várakozással néz. A francba! Miért érzem úgy, mintha az iskolaigazgató irodájába nyitottam volna be? Ez a férfi tegnap megbilincselt. Nem hagyom, hogy megfélemlítsen, elvégre a férjem, a csudába is. Kihúzom magam, és kedvesen rámosolygok. - Vásárolni megyek. Magammal viszem a biztonságiakat. - Persze, vidd magaddal valamelyik ikret és Taylort is - mondja, én pedig tudom, hogy bármi történt is, komoly a dolog. Azért nem kérdezősködik tovább. Csak állok és nézem, hátha segíthetek valamit. - Még valami? - kérdi. Azt akarja, hogy menjek már. - Hozzak neked valamit? - kérdezem, és megjelenik arcán az az édes, szégyenlős mosoly. - Nem bébi, jól vagyok. A személyzet majd gondomat viseli. - Oké. - Meg akarom csókolni. A fenébe is, miért ne, hiszen a férjem. Céltudatosan lépek mellé, megcsókolom az ajkát. Meglepem vele. - Visszahívom, Andrea - morogja Christian. Maga mögé teszi az íróasztalra a BlackBerryt, és a karjába vonva szenvedélyesen megcsókol. Levegőt sem kapok, amikor elenged. Sötét, vággyal teli a szeme. - Elvonod a figyelmemet. El kell rendeznem a dolgokat, hogy újra a nászutammal foglalkozhassak. Mutatóujjával végigsimít az arcomon, megcirógatja az állam, és fölfelé biccenti a fejem. - Oké. Elnézést. - Kérlek, ne mentegetőzz, Mrs. Grey. Szeretem, ha elvonod a figyelmemet. A szám sarkába csókol. - Menj, költsél egy kis pénzt - enged el. - Meglesz. - Elégedetten mosolyog rám, én pedig kimegyek a dolgozószobából. Tudatalattim a fejét csóválva biggyeszti le ajkát. Azt nem mondtad el, hogy a jet-skin mész, korhol nyafogva, de ügyet sem vetek a hárpiára. Taylor türelmesen vár. - Mindent megbeszéltem a parancsnoksággal… Mehetünk? - Rámosolygok, megpróbálom leplezni a gúnyt
a hangomban. Taylor nem leplezi a csodálatot mosolyában. - Csak ön után, Mrs. Grey.
Türelmesen mutatja meg, hogyan kell vezetni a jet-skit. Nyugodt, szelíd tekintély árad belőle, jó tanár. A motorcsónakban vagyunk, amely a Fair Lady mellett ringatózik a kikötő nyugodt vizén. Gaston van velünk - arckifejezését elrejti a napszemüveg -, valamint a Fair Lady egyik matróza a motorcsónak kormányánál. Jesszusom, három ember van velem, pusztán azért, mert vásárolni akarok. Nevetséges. Felhúzom a mentőmellény cipzárját, és sugárzó mosolyt vetek Taylorra. A kezét nyújtja, és átmászom a jet-skire. - Tekerje a gyújtáskulcs zsinórját a csuklójára, Mrs. Grey. Ha leesik, a motor automatikusan leáll magyarázza. - Oké. - Mehet? Lelkesen bólintok. - Amikor már egy méternyit elsodródott a csónaktól, nyomja meg az indítógombot. Mi követjük. - Oké. Ellöki a jet-skit, amely finoman sodródik a hajókikötőbe. Int, hogy oké, én pedig lenyomom a gombot, és a motor életre kel. - Oké, Mrs. Grey. Csak nyugodtan - kiáltja Taylor. Gázt adok, a jet-ski előrelendül, majd megáll. A csudába! Olyan egyszerűnek tűnt, amikor Christian csinálta. Újra megpróbálom, és ismét lefullad. Basszus! - Egyenletesen a gázzal, Mrs. Grey - magyaráz Taylor. Naná, morgom magamban. Ismét megpróbálom, óvatosan csavarom a gázkart, és a jet-ski előrelendül. Ez alkalommal nem áll le. Igen! Még mindig megyünk. Haha! Még mindig! Kiabálnék, visítanék izgalmamban, de ellenállok a kísértésnek. Eltávolodom a jachttól a kikötő felé. Mögöttem felmordul a motorcsónak. Amikor még nagyobb gázt adok, a jet-ski előrelendül, és siklani kezd a vízen. Meleg szellő cirógatja a hajam, finom tengervíz permetez rám két oldalról. Szabadnak érzem magam. Ez nagyon buli! Nem csoda, hogy Christian soha nem engedte, hogy én vezessek. Ahelyett, hogy a part felé tartanék, és véget vetnék a mulatságnak, elfordulok, és leírok egy kört a fenséges Fair Lady körül. Hú, ez nagyon jó volt. Nem törődöm Taylorral és a legényéggel, másodszor is elszáguldok a jacht mellett. A kör végén járok, amikor megpillantom Christiant a fedélzeten. Azt hiszem, tátott szájjal mered rám, bár nehéz innen megmondani. Bátran elemelem egyik kezem a kormányról, és lelkesen integetek. Christian, mintha kőből volna, de végül csak felemeli az egyik kezét, és mereven visszaint. Nem tudom kivenni az arcát, de valami azt súgja, hogy nem is akarom. A part felé száguldok a Földközi-tenger kék vizén, amely ragyog a késő délutáni nap fényében. A kikötőben lassítok, hagyom, hogy Taylor elém kanyarodjon. Arca kifejezéstelen, és görcsbe rándul a gyomrom, bár Gaston mintha magában mulatna. Átfut az agyamon, hogy valami történhetett, ami lehűtötte a gall-amerikai kapcsolatokat, de a szívem mélyén sejtem, hogy én okozhattam a gondot. Gaston kiugrik a motorcsónakból, és a cölöphöz erősíti, Taylor pedig irányít, hogy álljak mellé. Finoman állok be a jet-skivel a csónak mellé. Taylor arca kicsit meglágyul. - Csak vegye le a gyújtást, Mrs. Grey - mondja nyugodtan. Megfogja a kormányt, és a kezét nyújtja, hogy át tudjak szállni a motorcsónakba. Fürgén átmászom, elégedett vagyok magammal, amiért nem esek a vízbe. - Mrs. Grey, Mr. Greyt nem teszi boldoggá, hogy ön a jet-skit vezeti - mondja Taylor idegesen, és vörös pír jelenik meg az arcán. Izeg-mozog zavarában, és rájövök, hogy Christian felhívhatta. Ó, az én szegény
férjem, aki annyira véd engem, hogy az már orvosi eset. Mit is tegyek veled? Derűsen mosolygok. - Értem, Taylor. Nos, Mr. Grey nincs itt, és ha nem teszi boldoggá valami, van annyira udvarias, hogy személyesen mondja el nekem, amikor újra a hajón leszek. Taylor arca megrándul. - Rendben, Mrs. Grey - mondja halkan, és átadja a táskám. Amikor kiszállok a csónakból, mintha elfojtana egy vonakodó mosolyt, amitől nekem is mosolyognom kell. El sem hiszem, mennyire megszerettem Taylort. De akkor sem tűröm el, hogy megszidjon. Elvégre nem az apám, nem is a férjem. Felsóhajtok. Christian haragszik, és jelenleg más is aggasztja. Hogy juthatott ez az eszembe!? A mólón állok, és várom, hogy Taylor utánam jöjjön, amikor a BlackBerry vibrálni kezd a táskámban. Sade Your Love is Kingje a csengőhangom, amikor Christian hív. Csakis ő. - Szia!! - mormogom. - Szia!! - köszön vissza. - A csónakon megyek vissza. Ne haragudj. Hallom, hogy a meglepetéstől elakad a hangja. - Öö… - De nagyon jó volt - suttogom. Felsóhajt. - Hát, távol álljon tőlem, hogy tönkretegyem a szórakozásodat, Mrs. Grey. Csak légy óvatos. Ó, istenem! Engedélyt kaptam, hogy jól érezzem magam! - Az leszek. Szükséged van valamire a városból? - Csak rád, hogy egy darabban gyere vissza. - Mindent megteszek, hogy így legyen, Mr. Grey. - Örömmel hallom, Mrs. Grey. - Állunk szolgálatára - kuncogok. Kihallom a mosolyt a hangjából. - Bejött egy hívásom… Laters, bébi. - Laters, Christian. - Leteszi a telefont. Azt hiszem, a jet-ski krízis lerendezve. A kocsi már vár, és Taylor kinyitja előttem az ajtót. Rákacsintok, amikor beszállok, ő pedig mosolyogva csóválja fejét. Az autóban írok egy e-mailt a BlackBerryn.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Köszönöm Dátum: 2011. augusztus 17. 16:55 Címzett: Christian Grey
Amiért nem vagy túl házsártos Szerető feleséged xxx
Feladó: Christian Grey Tárgy: Próbálok nyugodt maradni Dátum: 2011. augusztus 17. 16:59 Címzett: Anastasia Grey
Nagyon szívesen Gyere haza egy darabban. És ez nem kérés! x
Christian Grey Elnök-vezérigazgató & túlságosan védelmező férj, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Mosolyognom kell a választól. Az én irányításmániásom.
Miért is akartam vásárolni? Utálok vásárolni. De a szívem mélyén nagyon is jól tudom, miért. Eltökélten vonulok el a Chanel, Gucci, Dior meg a többi híres tervező butikja mellett, míg végül megtalálom az ellenszert arra, ami bánt, mégpedig egy kicsi, túlzsúfolt, turistákkal teli boltban. Egy ezüst bokalánc pici szívekkel és harangokkal. Ezüstösen csilingel, és mindössze öt euró. Amint megveszem, már fel is csatolom. Ez vagyok én, és ez tetszik nekem. Azonnal jobban érzem magam. A szívem mélyén azt is tudom, hogy nemcsak Christian nyomaszt, hanem a vagyona is. Megszokom valaha is? Taylor és Gaston kötelességtudón követ a késő délutáni tömegben, és kisvártatva meg is feledkezem róluk. Szeretnék venni valamit Christiannak, valamit, ami elfeledteti vele mindazt, ami most Seattle-ben történik. De mit lehet venni egy olyan embernek, akinek mindene megvan? Megállok egy modern kis téren, amelynek minden oldalán boltok sorakoznak, és egymás után megnézem mind. Megpillantok egy elektronikai szaküzletet, s eszembe jut a látogatásunk a galériában, meg korábban a Louvre-ban. Megnéztük a milói Venus t is… és eszembe jut, mit is mondott akkor Christian. „Minden férfi hódol a női testnek. Szeretjük nézni, akár márványból van, akár olajjal festve, vásznon vagy filmen.” És támad ettől egy ötletem, egy vakmerő ötletem. Csak segítségre van szükségem, hogy kiválasszam a megfelelőt. Egyetlen ember tud most segíteni. Kibányászom a BlackBerryt a táskámból, és már hívom is Josét. - Ki az… - motyog álmosan. - José, itt Ana. - Ana, szia! Hol vagy? Minden rendben? - Most már éberebb a hangja, aggódik. - Cannes-ban, Dél-Franciaországban, és jól vagyok. - Dél-Franciaország? Ez igen! Valami menő hotelban? - Öö… nem. Egy hajón lakunk. - Hajón? - Nagy hajón - tisztázom a dolgot sóhajtva. - Értem. - Most már hűvösebb a hangja. Basszus! Lehet, hogy nem kellett volna hívnom. Erre most nincs szükségem. - José, szükségem van a tanácsodra. - Az én tanácsomra? - Döbbent a hangja. - Persze - mondja aztán, és végre újra barátságos. El is mesélem a tervemet.
Két óra múlva Taylor kisegít a motorcsónakból a fedélzethez vezető lépcsőkre, Gaston a matróznak segít a jet-skivel. Christiant nem látom, ezért a kabinunkba sietek becsomagolni az ajándékát. Gyerekes öröm
fog el közben. - Elég sokáig tartott - riaszt fel Christian, mikor az utolsó darabka ragasztóval bajlódom. Felé fordulok, és látom, hogy a kabin ajtajában állva feszülten figyel. Még mindig bajban vagyok a jet-ski miatt? Vagy az irodájában lévő tűz a gond? - Az irodában minden rendben? - kérdezem bizonytalanul. - Többé-kevésbé - feleli, és bosszúsan ráncolja homlokát. - Vásároltam egy kicsit - mormogom. Remélem, fel tudom deríteni a kedvét, és azon imádkozom, hogy a rosszkedve ne rám irányuljon. Christian meleg mosolyából tudom, hogy köztünk minden rendben. - Mit vettél? - Ezt - teszem fel a lábam az ágyra és mutatom neki a bokaláncot. - Nagyon szép - mondja. Odalép mellém, és játszani kezd a kis harangokkal, amelyek édesen csilingelnek a bokám körül. Majd ismét a homlokát ráncolja, és finoman végigsimít a vörös csíkon, hogy beleborzongok. - És ezt - mutatom fel a dobozt, remélve, hogy elvonom a figyelmét. - Nekem? - kérdezi meglepődve, én pedig szégyenlősen bólintok. Christian átveszi a dobozt, és óvatosan megrázza. Arcán szétterül az a kisfiús, elbűvölő mosoly, és leül mellém az ágyra. Odahajol hozzám, megfogja az állam, és megcsókol. - Köszönöm - mondja szégyenlős örömmel. - Még ki sem nyitottad. - Bármi legyen is, szeretem. - Csillogó szemmel néz le rám. - Nem sokszor kapok ajándékot. - Nem könnyű venni neked bármit is. Mindened megvan. - Te az enyém vagy. - A tiéd - vigyorgok rá. Ó, ha tudnád, mennyire, Chris-tian. Nem teketóriázik a csomagolópapírral. - Egy Nikon? - Értetlenül pillant fel rám. - Tudom, hogy van kompakt digitális fényképezőgéped, de ez portrékhoz való meg… hasonlókhoz. Két lencséje van. Pislog, még mindig nem érti. - Ma abban a galériában tetszettek neked Florence D’elle képei. És arra is emlékszem, mit mondtál a Louvre-ban. És persze voltak más fényképek is. - Nyelek egyet, igyekszem kizárni az agyamból azokat a képeket, amelyeket a szekrényben találtam. Christiannak a lélegzete is eláll. Elkerekedik a szeme. Kezdi felfogni a dolgot, én pedig sietve folytatom, mielőtt elillanna a bátorságom. - Gondoltam, esetleg… öö… szeretnél képeket készíteni… rólam. - Képeket? Rólad? - Christian döbbenten mered rám, nem is törődik az ölében levő dobozzal. Bólintok, igyekszem felmérni a reakcióját. Végül lenéz a dobozra. Mi járhat az eszében? Ó, nem erre a reakcióra számítottam. Tudatalattim úgy bámul rám, mintha valami háziasított tanyasi állat volnék. Christian soha nem úgy reagál, ahogyan várom. Most felnéz, a szemében… mi is tükröződik… fájdalom? - Miből gondolod, hogy szükségem van erre? - kérdezi zavartan. Nem, nem, nem! Azt mondtad, szeretnéd… - Nem akarod? - kérdezem, és nem vagyok hajlandó tudomást venni a tudatalattimról, aki nem is érti, miért akarna bárki erotikus fényképeket készíteni rólam. Christian nyel egyet, és a hajába túr. Olyan elveszettnek, olyan zavarodottnak látom. Mély lélegzetet vesz. - Az ilyen fotók számomra mindig a biztonságot jelentették, Ana. Tudod, hogy sokáig tárgynak tekintettem a nőket - mondja, majd feszengve elhallgat. - És azt hiszed, hogy engem is tárgynak tekintesz, ha lefényképezel? - Kifut az összes levegő a testemből, és elsápadok. Christian összeszorítja a szemét.
- Annyira zavarban vagyok - suttogja. Amikor újra kinyitja, nagy és aggódó a tekintete, csupa nyers érzelem. A fenébe! Velem van baj? A korábbi kérdésem a szülőanyjával kapcsolatban? A tűz az irodában? - Miért mondod ezt? - suttogom, és kezd elönteni a pánik. Azt hittem, boldog velem. Azt hittem, boldogok vagyunk. Azt hittem, boldoggá tettem. Nem akarom zavarba hozni. Vagy mégis? Agyamban egymást kergetik a gondolatok. Csaknem három hete nem járt Flynn-nél. Ez volna a baj? Basszus, hívjam fel Flynnt? És egy különleges pillanatig tisztán látok mindent: a tűz, Charlie Tango, a jet-ski… Christian fél, félt engem, és azok a nyomok a bőrömön előhozzák a félelmét. Egész nap ezzel foglalkozott, összezavarta magát, mert nem szokott hozzá, hogy kellemetlenül érintse, ha fájdalmat okoz. Lehűt a gondolat. Christian vállat von, pillantása újra a csuklómra siklik, ahol a karkötőnek kéne lennie, amit ma délután vásárolt. Bingó! - Christian, ez nem számít. - Felemelem a csuklómat, megmutatom az eltűnőben levő csíkot. - Adtál nekem biztonsági szót. Basszus, jól éreztem magam tegnap. Élveztem. Ne bánkódj miatta, én élvezem a kemény szexet. Mondtam már. - Vérvörös leszek, és próbálom elfojtani a közelgő pánikot. Christian feszülten figyel, és nem is sejtem, mire gondol. Talán a szavaimat latolgatja. Akadozva folytatom. - A tűz miatt vagy ilyen? Úgy gondolod, hogy valamiként kapcsolatban van Charlie Tangóval? Ezért aggódsz? Beszélj hozzám, Christian… kérlek. Csak néz, és egy szót sem szól. A csönd ránk telepszik megint, akárcsak ma délután. Szentséges basszantyú, ez nagyon gáz. Most nem beszél velem egy ideig. Tudom. - Ne gondolkozz túl sokat, Christian - korholom nyugodtan, és visszhangot keltenek bennem ezek a szavak, felkavarnak egy emléket a nem is távoli múltból. Ő mondta nekem ezeket a szavakat a hülye szerződése kapcsán. Kiveszem a dobozt az öléből, és kinyitom. Christian a maga passzív módján figyel, mintha valami érdekes, idegen teremtmény volnék. Tudom, hogy nagyon is segítőkész eladó előkészítette használatra a fényképezőgépet. Kiveszem a dobozból, és lekapom róla a lencsevédőt. Christianra szegezem, az ő szép, ideges arca tölti be a keretet. Lenyomom a gombot, és lenyomva is tartom kis ideig. Christian rémült ábrázatát máris tíz példányban örökítettem meg digitálisan. - Akkor tárgyiasítalak - mormogom, és újra lenyomom a kioldót. Az utolsó képen az ajka alig észrevehetően mozdul. Ismét kattintok, és ez alkalommal már mosolyog… apró mosoly, de azért mosoly. Megint lenyomom a gombot és látom, hogy fizikailag ellazul, és lebiggyeszti ajkát. Igazi, pózoló, nevetséges Blue Steel ajkbiggyesztés. Kuncognom kell. Ó, hál’ istennek, Mr. Szeszélyes visszatért, és még egyszer sem örültem neki úgy, mint most. - Azt hittem, az én ajándékom - morogja duzzogva, de alighanem csak viccel. - Jó mókának szántam, de úgy tűnik, ez a nők elnyomásának a jelképe. - Hátrébb ugrok, és újabb képeket készítek róla. Szuper közeliben nézem, mint terjed szét a jókedv az arcán. Aztán elsötétedik a szeme, az arckifejezése megváltozik. Egy ragadozó arca. - Elnyomást akarsz? - mormogja bársonyos hangon. - Nem. Elnyomást nem - mormogom vissza, és újra kattintok. - Komolyan el tudlak nyomni, Mrs. Grey - fenyegetőzik rekedten. - Tudom, hogy képes rá, Mr. Grey. És gyakran meg is teszi.Tátva marad a szája. Basszus! Leeresztem a gépet, úgy nézek rá. - Mi a baj, Christian? - A hangom csupa frusztráció. Mondd el nekem! Egy szót sem szól. Annyira dühítő! Ismét a szememhez emelem a fényképezőgépet. - Mondd el! - makacskodom. - Semmi - feleli, és hirtelen eltűnik a keresőből. Egyetlen gyors, sima mozdulattal lesöpri a fényképezőgép dobozát a kabin padlójára, elkap, és lenyom az ágyra, majd lovagló ülésben rám ül. - Hé - tör ki belőlem, és már készítem is az újabb képeket, amint sötét szándékokkal telin mosolyog le rám. Christian- elkapja a gépet a lencséjénél fogva, és a fotósból egyszer csak a tárgya lesz. Felém
fordítja a Nikont, és lenyomja a kioldó gombot. - Szóval azt akarja, hogy fényképeket készítsek önről, Mrs. Grey? - mondja jókedvűen. Mindössze kócos haját látom az arcából és a széles vigyort szép formájú száján. - Nos, azt hiszem, kezdetnek nevethetnél mondja, és könyörtelenül csiklandozni kezd a bordám alatt. Visítok, kuncogok, fészkelődöm alatta, míg végül megmarkolom a csuklóját, így próbálom esélytelenül megállítani. Christian még szélesebben vigyorog, és még jobban igyekszik, közben folyamatosan fényképez. - Ne! Hagyd abba! - visítok. - Tréfálsz velem? - mordul, és leteszi mellénk a gépet, hogy mindkét kézzel kínozhasson. - Christian - tör ki belőlem a tiltakozás. Még soha nem csiklandozott. Basszus… hagyd abba! Egyik oldalról a másikra vetem a fejem, próbálok kiszabadulni alóla, kuncogva tolom el mindkét kezét, de kérlelhetetlen. Vigyorogva élvezi kínlódásomat. - Christian, hagyd abba - könyörgök, és hirtelen leáll. Megragadja mindkét kezemet, és a fejemet az ágyhoz szegezi. Fölém hajol, én pedig zihálok, alig kapok levegőt a nevetéstől. Christian légzése akárcsak az enyém. És ahogy rám néz… Hogyan is? A tüdőm abbahagyja a munkát. Csodálattal? Szerelemmel? Hódolattal? Szent tehén, ez a pillantás! - Annyira. Szép. Vagy - zihálja. Felnézek, drága arcába, szenvedélyes a pillantásában sütkérezem. Mintha most látna életében először. Lehajol, lehunyja a szemét, és elragadtatottan megcsókol. És felébreszti vele a libidómat… látni, hogy ilyen hatással vagyok rá. Ó, istenem! Christian elengedi a kezem, és a hajamba túr, gyengéden a helyemen tart, s testem - a csókjára válaszul - megtelik vággyal. És a csók hirtelen megváltozik. Immár nem édes, hódolattal, csodálattal teli, hanem érzéki, mély, mohó. A nyelve elfoglalja a számat, elvesz és nem ad, kétségbeesés és szükség érződik belőle. Vágy lüktet a véremben, felébreszti minden izmomat, inamat. De valami rémület fog el. Ó, Ötven, mi a baj? Christian mélyen beszívja a levegőt. - Mit tettél te velem? - morogja elveszetten, komoran. Hirtelen mozdul, rám fekszik, s a matracba nyom. Egyik kezével az államat fogja, a másikkal végigsimít a testemen, a mellemen, a derekamon, a csípőmön és a fenekemen. Ismét megcsókol, a lábaim közé nyomja a lábát, fölemeli a térdem, és hozzám dörgöli magát. Kemény férfiassága a ruhákon keresztül nyomódik a nemi szervemnek. Nyögök az ajkába, magával ragadott lázas szenvedélye. Nem törődöm a tudatom hátsó szegletében szóló vészcsengővel. Tudom, hogy kíván, hogy szüksége van rám, és ha velem kell kommunikálnia, ez számára az önkifejezés legjobb módja. Önfeledten csókolom, ujjaim a hajába túrnak, majd ökölbe szorulnak, és szorosan tartom. Annyira jó íze van és Christian illata, az én Christianomé. Váratlanul abbahagyja, feláll, és felhúz az ágyról. Kábán állok előtte. Kigombolja a sortomat, gyorsan letérdel, és lerántja a sortot a bugyival együtt. Mire észbe kapok, már újra az ágyon vagyok alatta, és a saját cipzárját húzza le. Hűha! Le sem veszi a ruháját, sem az én pólómat. Megmarkolja a fejemet, és minden cécó nélkül belém hatol. Hangosan felkiáltok - inkább a meglepetés, mint bármi más miatt -, de hallom, mint távozik összeszorított fogain keresztül a levegő. - Igen - sziszegi a fülem mellett. Megmerevedik, aztán helyezkedik a csípőjével, mélyebbre döf, hogy felnyögök. - Szükségem van rád - mordul mélyen és rekedten. Foga végigsiklik az államon, harapdál, szopogat, aztán újra keményen csókol. Én mindkét karommal, lábammal szorítom magamhoz, bölcsőmbe zárom. Bármi aggasztja is, el akarom törölni. Ő pedig mozogni kezd… úgy mozog, mintha fel akarna mászni bennem. Újra meg újra kétségbeesett, dühödt, ősi vággyal, és mielőtt még elvesznék ebben az őrült ritmusban és tempóban, amelyet diktál, egy pillanatra ismét átfut az agyamon, hogy vajon mi hajtja, mi aggasztja. De aztán a testem átveszi az uralmat, elsöpri a gondolatot, kapaszkodik fölfelé, építkezik, hogy elmos az érzés, és döfésre döféssel felelek. Ziháló lélegzetét hallgatom. Tudom, hogy én csinálom… hangosan
nyögök, lihegek. Annyira erotikus ez - hogy ennyire kellek neki. Magasabbra száll, magával ragad, elsöpör, és annyira akarom ezt… neki és önmagamnak. - Gyere velem - nyög fel, és hátrébb húzódik felettem, hogy kapaszkodnom kell. - Nyisd ki a szemed! - utasít. - Látnom kell téged. - Sürgető, kérlelhetetlen a hangja. Remegve nyílik ki a szemem, és Christian látványa felettem: arca tüzes, feszült, a szeme ragyog. Szenvedélye és szerelme átlendít, és élvezek, fejemet hátravetve lüktetek körötte. - Ó, Ana! - szakad ki Christianból, és velem élvez, belém engedi magát, aztán megmerevedik és rám rogy. Úgy gördül, hogy felette pihegek, és még mindig bennem van. Lassan felmerülök az orgazmusom után, a testem lecsillapodik. Kikívánkozna valami epés megjegyzés arról, hogy tárgyiasít és elnyom, de nem tudom, milyen a kedve, ezért inkább tartom a nyelvem. Christian mellkasáról felemelem a fejem, és az arcába nézek. Lehunyta szemét, átkarol és szorosan tart. A vászoning vékony anyagán át megcsókolom a mellét. - Mondd el, Christian. Mi baj? - kérdezem gyengéden, és idegesen várok. Lehet, hogy még most, a szex utáni kielégített állapotában sem mondja el. Érzem, hogy a karja megfeszül köröttem, de ez az egyetlen reakció. Nem fog beszélni. És akkor megszáll az ihlet. - Ünnepélyesen megfogadtam, hogy hű partnered leszek, betegségben és egészségben, melletted állok jó időkben és rossz időkben egyaránt, megosztok veled örömöt és bánatot - mormogom. Christian megmerevedik, nem mozdul, csak tágra nyitja feneketlenül mély szemét, és rám néz. Én pedig folytatom tovább az esküvői fogadalmamat: - Megígérem, hogy feltétel nélkül szeretlek, támogatlak céljaidban és álmaidban, tisztellek és becsüllek, együtt sírok és együtt nevetek veled, megosztom veled reményeimet és álmaimat, és vigaszt hozok, ha a szükség úgy hozza. - Elhallgatok, várom, hogy beszéljen hozzám. Christian ajka kinyílik, úgy néz rám, de egy szót sem szól. - És gondodat viselem, amíg csak élünk. - Felsóhajtok. - Ó, Ana - suttogja, és ismét megmozdul, megtörve ezt a drága összefonódást. Most egymás mellett fekszünk. Ujjperceivel végigsimít az arcomon. - Ünnepélyesen fogadom, hogy vigyázok rád, és tiszta szívemből megbecsüllek téged és frigyünket suttogja rekedten. - Megígérem, hogy hűségesen szeretlek, mindenki másról lemondok, jó időkben és rossz időkben, betegségben és egészségben, bárhová vigyen is az élet. Védelmezlek, bízom benned és tisztellek. Megosztok veled örömöt és bánatot, szükség idején vigaszt nyújtok neked. Megígérem, hogy gyöngéden szeretlek, táplálom reményeidet és álmaidat, és biztonságban tartalak magam mellett. Minden, ami az enyém, mostantól a tiéd is. Neked adom a kezem, a szívem és a szerelmem e perctől, amíg csak élünk. Könnyek szöknek a szemembe. Christian arca ellágyul. - Ne sírj - mormogja, s hüvelykujjával rátalál egy kósza könnycseppre. - Miért nem beszélsz velem? Kérlek, Christian. - Megfogadtam, hogy vigaszt nyújtok neked szükség idején. Kérlek, ne akard, hogy megszegjem a fogadalmamat… könyörgöm. Christian felsóhajt, és kinyitja a szemét. Komor az arca. - Gyújtogatás volt - mondja egyszerűen, és hirtelen annyira fiatalnak és sebezhetőnek tűnik. Ó, basszus! - Leginkább az aggaszt, hogy én vagyok a célpont. És ha én vagyok a célpont… - elhallgat, nem képes folytatni. - … Elkaphatnak engem is - suttogom. Christian elsápad, és tudom, hogy végre eljutottam aggodalma gyökeréig. Megsimogatom az arcát. - Köszönöm - mormogom. - Mit? - ráncolja a homlokát. - Azt, hogy elmondtad. A fejét csóválja, és a mosoly árnyéka érinti ajkát. - Nagyon ért a meggyőzéshez, Mrs. Grey.
- Te pedig belesüppedhetsz a mélabúba, magadba fojthatod az érzéseidet, és halálra aggódhatod magad. Még negyven sem leszel, és már elvisz egy szívroham, márpedig nekem hosszabb időre van szükségem rád. - Te leszel a halálom. Amikor megláttalak a jet-skin, kis híján infarktust kaptam. - Hátradől az ágyon, szeme elé emeli a kezét, és érzem, hogy megborzong. - Christian, ez csak egy jet-ski. Minden srác ilyennel szórakozik. El tudod képzelni, milyen lesz, amikor elmegyünk az aspeni házadba, és életemben először síelni fogok? Felnyög, és nevetnem kell az arcáról sütő rémületen. - A házunkba - mondja végül. Mintha meg sem hallanám. - Felnőtt nő vagyok Christian, és sokkal keményebb, mint amilyennek látszom. Mikor fogod fel végre? Christian vállat von, és összeszorítja a száját. Úgy döntök, ideje témát váltani. - A rendőrség tud már a gyújtogatásról? - Igen. - Komoly az arca. - Helyes. - Megerősítjük a biztonsági intézkedéseket - közli tárgyilagosan. - Értem. - Lenézek a testére. Még mindig rajta a sort és az ing, és rajtam van a pólóm. Óhatatlanul kuncognom kell - Mi az? - kérdezi Christian zavartan. - Te. - Én? - Igen, te. Még mindig fel vagy öltözve. - Ó. - Christian végignéz magán, majd rajtam is, és széles mosoly jelenik meg arcán. - Tudod, milyen nehéz megállnom, hogy békén hagyjalak, főleg, amikor így kuncogsz, mint egy kislány. Ó, igen, a csiklandozás. Aha! Csiklandozás! Gyorsan mozdulok, és máris rajta lovaglok, de rögtön tisztában van ördögi szándékommal, és megragadja mindkét csuklómat. - Ne - mondja, és komolyan gondolja. Duzzogok ugyan, de úgy döntök, még nem áll készen erre. - Kérlek, ne csináld - suttogja. - Nem viselném el. Gyerekkoromban soha nem csiklandoztak. - Elhallgat, én pedig elernyesztem a kezem, hogy ne kelljen úgy éreznie, ő tart vissza. - Mindig elnéztem Carricket Elliottal és Miával, és olyan jó mulatságnak tűnt, amikor csiklandozta őket, de… Ajkára teszem a mutatóujjamat. - Pszt. Tudom - mormogom, és lágy csókot lehelek az ajkára, ahol az előbb még az ujjam volt. Összegömbölyödök a mellkasán. Ismét feltámad bennem az az ismerős fájdalom, és az a végtelen szomorúság, ami a szívemben él a kis Christian iránt. Tudom, hogy bármit megtennék ezért a férfiért, mert annyira szeretem. Christian átkarol, a hajamba fúrja az orrát. Mélyen beszívja a levegőt, és gyengéden végigsimít a hátamon. Nem tudom, mennyi ideig fekszünk így, végül megtöröm a bensőséges csöndet. - Mennyi a leghosszabb idő, amit eddig távol voltál dr. Flynntől? - Két hét. Miért? Ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy csiklandozzál? - Nem - mulatok. - De azt hiszem, jót tesz neked. - Remélem is - horkan fel Christian. - Éppen eleget fizetek neki. - Gyengéden meghúzza a hajam, ezért felé fordulok, és fölnézek rá. A szemébe nézek. - Aggódik az egészségemért, Mrs. Grey? - kérdi lágyan. - Minden rendes feleség aggódik az imádott férje egészségéért, Mr. Grey - korholom csúfondárosan. - Imádott - suttogja Christian, és ott feszül kettőnk között a kimondatlan kérdés.
- Nagyon imádott. - Hirtelen felemelkedem, hogy megcsókoljam, és Christian arcán megjelenik az a szégyenlős mosoly. - Van kedved a parton vacsorázni? - Bárhol van kedvem vacsorázni, ahol jól érzed magad. - Helyes. - Elvigyorodik. - A fedélzeten tudlak biztonságban. Köszönöm az ajándékot. - Megfogja a fényképezőgépet, és kartávolságban eltartva kettőt is kattint rólunk, erről a csikizés utáni, szeretkezés utáni, gyónás utáni ölelésben. - Részemről az öröm - mosolygok, és felcsillan a szeme.
A versailles-i palota tizennyolcadik századbeli, fényűző, aranyozott pompájában sétálunk. A palota egykor szerény vadászkastély volt, de a Napkirály csodálatos, pazar hatalmi székhellyé változtatta, amely még a század vége előtt láthatta az utolsó abszolút uralkodót. A legelképesztőbb helyiség messze a Tükörterem. A kora délutáni fény beáramlik a nyugat felé néző ablakokon, fénybe borítja a keleti falon sorakozó tükröket, és megvilágítja az arany levéldíszeket meg a hatalmas kristálygyertyatartókat. Lélegzetelállító. - Érdekes látni, mi válik egy megalomániás despotából, aki ilyen pompa közepette zárkózik el a világtól mormogom Christiannak. Mellettem áll, és a fejét félrebiccentve jókedvűen néz le rám. - Mit akar ezzel mondani, Mrs. Grey? - Ó, csak egy megjegyzés, Mr. Grey - mutatok fesztelenül körbe. Ő elégedett mosollyal követ a terem közepébe, ahol megállok, és csak bámulok. A mesés kertek képe látszik a tükrökben, és a mesés Christian Grey, a férjem képe is visszanéz rám a tükörből. Vakmerőn csillog a szeme. - Én neked építeném ezt - suttogja. - Csak hogy lássam, miként festi meg a hajadat a fény itt és most. - Egy tincset visszadug a fülem mögé. - Olyan vagy, akár egy angyal. Megcsókol a fülcimpám mögött, és megfogja a kezem. - Mi despoták megteszünk ilyesmit a szeretett nőért - mormogja. A bók hallatán elpirulok, és szégyenlősen mosolygok, majd követem Christiant a tágas helyiségen keresztül.
- Mi jár az eszedben? - kérdi Christian gyengéden, és kortyol egyet az ebéd utáni kávéból. - Versailles. - Hivalkodó, mi? - Elvigyorodik. Körbepillantok a Fair Lady jóval visszafogottabb pompájú ebédlőjében, és lebiggyesztem az ajkam. - Ez azért nem hivalkodó - mondja Christian, s mintha védekezne. - Tudom. Csodálatos. Ennél jobb nászutat nem is kívánhat egy lány. - Tényleg? - Christian őszintén meglepődik, és elmosolyodik azzal a szégyenlős mosolyával. - Hát persze. - Két napunk maradt. Van valami, amit szeretnél megnézni vagy csinálni? - Veled lenni - mormogom. Christian feláll az asztaltól, megkerüli, és homlokon csókol. - Azért kibírnál nélkülem úgy egy órát? Meg kell néznem az e-mailjeimet, megtudni, mi történt otthon. - Persze - mondom vidáman, és próbálom elrejteni a csalódásomat, hogy egy órát nélkülöznöm kell őt. Nem fura, hogy mindig vele akarok lenni? - Köszönöm a fényképezőgépet - mormogja, és a dolgozószoba felé indul.
A kabinunkban arra az elhatározásra jutok, hogy ellenőrzöm a levelezésemet. Kinyitom hát a laptopot. Kaptam e-mailt anyámtól és Kate-től is, aki beszámol a legfrissebb hazai pletykákról, és azt kérdezi, milyen a nászút. Hát, remek volt, amíg valaki úgy nem döntött, hogy felgyújtja a GEH székházát. Éppen elküldöm a választ anyámnak, amikor Kate újabb levele jelenik meg a beérkezett üzenetek között.
Feladó: Katherine L. Kavanagh Dátum: 2011. Augusztus 17:10 Címzett: Anastasia Grey Tárgy: OMG
Ana, most hallottam, hogy tűz volt Christian irodájában. Gondolod, hogy gyújtogatás?
K xox
Kate online van. Rávetem magam legújabb játékszeremre, a Skype-ra, és látom, hogy elérhető. Már gépelem is az üzenetet.
Ana: Szia! Itt vagy? Kate: IGEN, Ana! Hogy vagy? Milyen a nászút? Láttad az e-mailemet? Christian tud a tűzről? Ana: Jól vagyok. A nászút csodálatos. Igen, láttam az e-mailedet, és igen, Christian tud róla. Kate: Gondoltam, hogy tudja. A hírek elég homályosak arról, hogy mi történt. És Elliot nem mond semmit. Ana: Sztorira vadászol? Kate: Túl jól ismersz. Ana: Christian nem sokat mondott el nekem. Kate: Elliot mesélte, ő Grace-től hallotta Jaj, ne! Christian biztosan nem akarja, hogy egész Seattle erről beszéljen. A kitartó Kavanagh figyelmének elterelésére kidolgozott, szabadalmaztatott technikámat vetem be. Ana: Hogy van Elliot és Ethan? Kate: Ethant felvették arra a pszichológiakurzusra Seattle-ben, ami a mesterfokozatához kell. Elliot csodálatos. Ana: Szép volt, Ethan. Kate: Hogy van a kedvenc ex-domunk? Ana: Kate! Kate: Mi van? Ana: NAGYON JÓL TUDOD! Kate: Bocs. Ana: Aranyos. Több mint aranyos. Kate: Ha te boldog vagy, én is az vagyok. Ana: Én sugárzom a boldogságtól. Kate: Rohannom kell. Beszélhetünk később? Ana: Nem biztos. Nézd meg, hogy online vagyok-e. Az időzónák bekavarnak. Kate: Be bizony. Szeretlek, Ana. Ana: Én is téged. Laters. Kate: Laters.
Jellemző Kate-re, hogy máris rávetette magát a sztorira. A szemem forgatom, és lezárom a Skype-ot, mielőtt Christian meglátná, mit csetelek. Nem díjazná az ex-dom szöveget, és abban sem vagyok biztos,
hogy igazán ex… Hangosan sóhajtok. Kate mindent tud azóta a becsiccsentett este óta, amikor három héttel az esküvő előtt végül megadtam magam a Kavanagh-inkvizíciónak. Megkönnyebbülés volt végre beszélni valakinek erről. Az órámra pillantok. Vagy egy óra eltelt már a vacsora óta, és hiányzik a férjem. Visszamegyek a fedélzetre, hogy megnézzem, nem végzett-e már.
A Tükörteremben vagyok, Christian mellettem áll, szeretettel, gyöngéden mosolyog le rám. Olyan vagy, akár egy angyal. Sugárzó arccal nézek vissza rá, de mikor a tükörbe pillantok, már egyedül vagyok, s a helyiség szürke, kopár. Nem! Visszakapom a fejem az arca felé, de már vágyakozó, szomorú a mosolya. A fülem mögé tuszkolja a hajam, aztán szó nélkül megfordul és elmegy. Lépteinek hangja visszhangzik a tükrökről. Végigmegy a hatalmas termen a díszes kétszárnyú ajtóig… egy magányos férfi, egy férfi, akinek nincs tükörképe… Levegőért kapkodva, pánikban ébredek. - Hé - suttogja mellettem a sötétben. Süt az aggodalom a hangjából. Ó, hát itt van. Biztonságban van. Elönt a megkönnyebbülés. - Ó, Christian! - motyogom, és igyekszem úrrá lenni zakatoló szívemen. Ő pedig a karjába von, és csak most döbbenek rá, hogy könnycseppek csiklandozzák az arcomat. - Ana, mi baj? - Végigsimít az arcomon, letörli a könnyeimet, és kihallom a gyötrelmet a hangjából. - Semmi. Buta álom. Christian megcsókolja a homlokomat és a könnyes arcomat, így vigasztal. - Csak egy rossz álom, bébi - mormogja. - Itt vagy velem. Vigyázok rád. Magamba szívom az illatát, hozzábújok, igyekszem nem törődni a veszteség és pusztulás érzésével, amit álmomban éreztem. Ebben a pillanatban rádöbbenek, hogy a legmélyebb, legsötétebb félelmem az, hogy elvesztem őt.
Ötödik fejezet Mocorgok, s ösztönösen nyúlok Christian után, de csak a hiányát érzem. A francba! Azonnal éber vagyok, aggódva nézek körül a kabinban. Christian az ágy melletti kárpitozott karosszékből figyel. Lehajol, a padlóra tesz valamit, aztán odajön, és végigfekszik mellettem az ágyon. A levágott szárú farmerét és szürke pólóját viseli. - Hé, semmi pánik. Minden rendben. - Gyengéden csitít a hangja, mintha egy sarokba szorított állathoz beszélne. Kedvesen elsimítja a hajam az arcomból, és azonnal megnyugszom. Látom, mint próbálja sikertelenül leplezni az aggodalmát. - Annyira nyugtalan vagy újabban - mormogja. Tágra nyílt, komoly a szeme. - Minden rendben velem, Christian. A legvidámabb mosolyommal nézek rá, mert nem akarom, hogy tudja, mennyire aggaszt az a gyújtogatás. És állandóan felmerül bennem a fájdalmas emlék, hogy mit éreztem, amikor Charlie Tangót megrongálták, és Christian eltűnt. Az a tátongó üresség, a leírhatatlan fájdalom. Gyötör, a szívemet facsarja az emlék. Mosolyt kényszerítek hát az arcomra, és próbálom elfojtani az érzést. - Néztél álmomban? - Igen - feleli, és komolyan fürkész, mintha tanulmányozna. - Beszéltél álmodban. - Ó? - A fenébe! Mit mondtam? - Aggódtál - teszi hozzá, és szeméből süt a nyugtalanság. Hát semmit nem tudok távol tartani ettől az embertől? Christian közelebb hajol, és megcsókol a két szemöldököm között. - Mikor a homlokod ráncolod, egy kis V-t formálsz itt. Puha és jó megcsókolni. Ne aggódj, kicsim. Majd én vigyázok rád. - Nem magam miatt aggódom, hanem miattad - morgom. - Ki üldöz? Elnézően mosolyog a hangszínem miatt. - Elég nagy és elég kellemetlen fráter vagyok ahhoz, hogy tudjak vigyázni magamra. Gyere, kelj föl. Van valami, amit még szeretnék megtenni, mielőtt hazamegyünk. - Azzal a hatalmas, kisfiús „igen, valóban még csak huszonnyolc vagyok” vigyorral nevet rám, és a hátsómra csap. Riadtan vakkantok fel, és rádöbbenek, hogy ma visszamegyünk Seattle-be, úgyhogy még jobban elfog a melankólia. Nem akarok elmenni. Lubickoltam abban, hogy kettesben vagyunk, és nem akarom megosztani Christiant a céggel meg a családjával. Csodás nászutunk volt. Be kell vallanom, akadtak benne hegyek és völgyek is, de ez természetes egy fiatal párnál, nem igaz? De Christian nem is tudja leplezni gyerekes izgalmát, és jókedve a sötét gondolatok ellenére is ragadós. Kecsesen fölemelkedik az ágyról, én pedig kíváncsian követem. Mi járhat az eszében?
Christian a csuklómra tekeri a kulcsot. - Azt akarod, hogy én vezessek? - Igen - vigyorog Christian. - Nem túl szoros? - Nem. Ezért vettél fel mentőmellényt? - vonom fel a szemöldököm. - Igen. Muszáj kuncognom ezen. - Jó, hogy ennyire bízik a képességeimben, Mr. Grey. - Mint mindig, Mrs. Grey. - Csak ne oktass ki. Christian védekező mozdulattal emeli fel kezét, de közben mosolyog.
- Hát mernék én ilyet? - Igen, mernél, és meg is teszed, de itt nem tudunk félrehúzódni, és a járdán vitatkozni tovább. - Jó érv, jól megfogalmazva, Mrs. Grey. Tehát egész nap itt ácsorgunk, és a vezetési tudásodról vitatkozunk, vagy megyünk, és jól érezzük magunkat? - Jó érv, jól megfogalmazva, Mr. Grey. - Megmarkolom a jet-ski kormányát, és felkászálódom. Christian mögém ül, és elrúg minket a jachttól. Taylor és két matróz vidáman figyel minket. Christian átkarol, és hozzám szorítja a combját. Igen, ezt szeretem ebben a közeledési eszközben. Bedugom a gyújtáskulcsot, megnyomom az indítógombot, és a motor életre kel. - Készen állsz? - kiálltok hátra Christiannak a zajban. - Jobban nem is lehetnék - mondja. Szája egészen közel van a fülemhez. Finoman fordítok a gázkaron, és a jet-ski az ízlésemhez képest túl álmatagon távolodni kezd a Fair Ladytől. Christian még jobban szorít. Nagyobb gázt adok, s előrelendülünk. Jó, hogy nem állt le a motor. - Hűűű! - kiálltja Christian mögöttem, és szinte tapintható a lelkesedése. Elszáguldok a Fair Lady mellett, a nyílt tenger felé. Saint-Laurent-du-Var mellett horgonyzunk, és a nizzai Côte d’Azur repülőtér előttünk lebeg a távolban. Mintha a Földközi-tengerre építették volna. Tegnap este érkeztünk, és hallottam is leszállni néhány gépet. Úgy döntök, közelebbről is látni szeretném. Arrafelé száguldunk, fürgén szeljük a hullámokat. Imádom ezt, és csodálatos, hogy Christian enged vezetni. Az összes aggodalom, amit az elmúlt két nap során éreztem, elszáll belőlem. - Legközelebb két jet-skink lesz - kiáltja Christian. Elvigyorodom, mert felvillanyoz a gondolat, hogy versenyezzek vele. A hűvös, kék tengeren berregünk a kifutópálya vége felé, mikor egy leszálló lökhajtásos húz el felettünk mennydörgő robajjal. Megriaszt. Olyan hangos, hogy pánikba esem, fordulok, és gázt is adok egyszerre, összekeverem a gázt a fékkel. - Ana! - kiáltja Christian, de már késő. Szétvetett kézzel-lábbal katapultálok a jet-skiről, látványos csobbanással magammal rántva Christiant. Sikoltva csapódok a kristálykék vízbe, és nyelek egy jó adagot a Földközi-tenger vízéből. A víz hideg ilyen távol a parttól, de a mentőmellény jóvoltából egy másodperc alatt a felszínen vagyok. Köhögve, köpködve törlöm ki a tengervizet a szememből, és nézek körül Christian után. Ő már javában úszik felém. A jet-ski ártatlanul lebeg úgy egy méternyire tőlünk, a motorja néma. - Jól vagy? - Süt a szeméből a pánik. - Igen - nyögöm ki, de alig tudom visszatartani a lelkesedést. Látod, Christian, ez a legrosszabb, ami történhet velünk a jet-skin. Christian magához ölel, két kezébe fogja a fejem és az arcomat vizsgálja. - Látod, nem is volt olyan rossz - vigyorgok a vizet taposva. Végül csak megkönnyebbül, és elmosolyodik. - Nem. Azt hiszem, nem is volt olyan rossz. Leszámítva, hogy csuromvíz vagyok. - De játékos a hangja. - Én is vizes vagyok. - Szeretem, ha nedves vagy - kacsint rám. - Christian! - korholom, jogos felháborodást tettetve. Elvigyorodik, és csodásan néz ki. Odahajol hozzám, és megcsókol. A lélegzetem eláll, amikor elhúzódik. - Gyere. Menjünk vissza. Zuhanyoznunk kell. Én vezetek.
A British Airways első osztályú várótermében pihenünk a Heathrow-n, London mellett, és várjuk a seattle-i járatot. Christian a Financial Timesba mélyed, én pedig előveszem a fényképezőgépét, hogy készítsek róla néhány felvételt. Annyira szexi jellegzetes fehér vászoningében és farmerban, az ing nyitott nyakába dugott napszemüveggel. Megzavarja a vaku villanása, pislogva felnéz, és rám mosolyog azzal a
szégyenlős mosolyával. - Hogy van, Mrs. Grey? - kérdezi. - Szomorúan, amiért hazamegyünk - mormogom. - Szeretem, ha csak az enyém vagy. Megfogja a kezem, az ajkához emeli, édes csókot lehel az ujjpercemre. - Én is. - De? - kérdezem, mert kimondatlanul is kihallom a szócskát az egyszerű állítás végéről. Christian a homlokát ráncolja. - De? - ismétli képmutatón. Félrebiccentett fejjel nézek rá, azzal a „mondd csak el” arckifejezéssel, amelyet az elmúlt napokban fejlesztettem tökélyre. Christian sóhajt, és lerakja az újságot. - El akarom kapni ezt a gyújtogatót. Ne legyen az életünkben. - Ó. - Ez eléggé érthető, mégis meglep a nyíltsága. - Welchet elevenen megnyúzom, ha még egyszer ilyen történik. - Olyan fenyegető a hangja, hogy megborzongok. Egykedvű arccal mered rám, és nem tudom, kihívás van-e benne: vajon most is meg merek engedni magamnak valami pimasz megjegyzést? Egyetlen dolog jut eszembe, amivel oldhatnám ezt a hirtelen támadt feszültséget. Felemelem a fényképezőgépet, és készítek még egy képet.
- Hé, álomszuszi, itthon vagyunk - suttogja Christian. - Hmm - motyogom. Nem szívesen hagyom ott szívfájdító álmomat Christianról és rólam Kew Gardensben, egy takarón piknikezve. Annyira fáradt vagyok. Az utazás még első osztályon is kimerítő. Több mint tizennyolc órája vagyunk talpon. Legalábbis azt hiszem. Olyan fáradt vagyok, hogy már nem is számolom. Christian kikapcsolja a biztonsági övemet, és a karjába vonva ébreszt. - Hé, tudok járni - tiltakozom álmosan. - Át kell vigyelek a küszöbön - horkan fel Christian. Én pedig átkarolom a nyakát. - Fel a harmincadik emeletre? - kihívó mosollyal nézek rá. - Örömmel állapítom meg, Mrs. Grey, hogy magára szedett némi súlyt. - Tessék? Elvigyorodik. - Ezért, ha nem bánod, liften megyünk. - Összehúzza a szemét, úgy néz, és tudom, hogy csak cukkol. Taylor nyitja ki az Escala kapuját, és ránk mosolyog. - Üdv itthon, Mr. Grey, Mrs. Grey. - Köszönöm, Taylor - feleli Christian. Kurtán Taylorra mosolygok, és nézem, mint megy ki az Audihoz, amelynek kormányánál Sawyer ül. - Hogy érted azt, hogy felszedtem némi súlyt? - meredek Christianra, ő pedig még szélesebben vigyorog, és még jobban magához szorítva cipel át az előcsarnokon. - Nem sokat - nyugtat meg, aztán hirtelen elsötétedik az arca. - Mi az? - Igyekszem uralkodni a hangomon, hogy ne érződjék belőle a rémület. - Visszaszerezted azt a súlyt, amit leadtál, amikor elhagytál - feleli halkan, és hívja a liftet. Komoran néz. A szívembe markol ez a meglepő gyötrelem. - Hé! - Végigsimítok az arcán, ujjaim a hajában kötnek ki. - Ha nem mentem volna el, akkor most itt állnánk, így? A szeme mintha megolvadna, színe, akár a viharfelhőé. Rám mosolyog azzal a szégyenlős mosolyával, ami a kedvencem.
- Nem - mondja, és belép a liftbe. Még mindig nem tett le, de lehajol hozzám, és gyöngéden megcsókol. Nem, Mrs. Grey, nem állnánk így itt. De biztonságban tudnálak, mert nem dacolnál mindig velem. Mintha kissé bánatos volna a hangja… Basszus! - Szeretek dacolni veled. - Kóstolgatom, meddig mehetek el. - Tudom. És annyira… boldoggá teszel vele. - Zavartan ugyan, de azért mosolyog. Ó, hála az égnek! - Még így is, hogy kövér vagyok? - suttogom, ő pedig felnevet. - Még így is, hogy kövér vagy. - Ismét megcsókol, és ez a csók már forróbb, én pedig a haját markolva húzom őt magamhoz. Nyelvünk lassú, érzéki táncban fonódik össze. Mikor a lift egy csengő hanggal megáll a penthouse-nál, mindketten alig kapunk levegőt. - Nagyon boldoggá teszel - mormogja Christian. Sötétebben mosolyog, elhomályosul a szeme, teli van buja ígérettel. Megrázza a fejét, mintha így akarná összeszedni magát, és bevisz az előcsarnokba. - Üdv idehaza, Mrs. Grey. - Ismét megcsókol, ez alkalommal szűziesebben, és az ezer gigawattos, szabadalmaztatott, Christian Grey mosollyal néz rám, a szeméből süt az öröm. - Üdv idehaza, Mr. Grey - ragyogok vissza. Szívem túlcsordul az örömtől, s válaszol a hívására. Azt hiszem, most már letesz, de mégsem. Átvisz az előcsarnokon és a folyosón keresztül a nagyszobába, ahol a konyhaszigetre ültet, én pedig a lábamat lóbálva ücsörgök. Kivesz két pezsgős poharat a konyhaszekrényből, és egy üveg hűtött pezsgőt a frizsiderből. Bollinger, a kedvencünk. Ügyesen kinyitja a palackot, egy csöpp sem ömlik ki belőle, tölt a halványrózsaszín pezsgőből a poharakba, és az egyiket átadja nekem. A másikat kézbe veszi, aztán gyengéden széthúzza a combom, és közéjük áll. - Kettőnkre, Mrs. Grey! - Kettőnkre, Mr. Grey! - suttogom, és érzem, hogy szégyenlősen mosolygok. Összekoccintjuk a poharainkat, és iszom egy kortyot. - Gondolom, fáradt vagy - suttogja, és az orromhoz dörgöli orrát. - Én is szeretnék lefeküdni… de nem aludni. - Megcsókolja a szám sarkát. - Ez az első éjszakánk itthon, és igazán az enyém vagy. - Elhal a hangja, lágy csókokkal borítja a nyakamat. Kora este van Seattle-ben, és kutyafáradt vagyok, de a vágy kezd virágba borulni a hasamban.
Christian békésen szendereg mellettem, én pedig a hajnal rózsaszín és arany csíkjaiban gyönyörködöm a jókora ablakon át. Karja a mellemen pihen, és igyekszem hozzáigazítani a légzésemet, hogy visszaaludjak, de reménytelen. Teljesen ébren vagyok, testem órája a greenwichi időre hangolódott, agyamban egymást kergetik a gondolatok. Annyi minden történt velem az elmúlt három hétben. Ugyan, kit akarok lóvá tenni? Az elmúlt hónapokban. Úgy érzem, mintha a föld felett lebegnék. És most itt vagyok, Mrs. Christian Greyként, a csodás, szexi, jótékonykodó emberbarát és képtelenül gazdag mogul feleségeként. Hogy történhetett ez ilyen gyorsan? Az oldalamra fordulok, hogy jobban lássam Christiant. Tudom, hogy ő szokott figyelni engem, amikor alszom, de nekem ritkán adódik alkalmam viszonozni ezt. Fiatalnak és gondtalannak tűnik álmában. Hosszú pillái legyezőként terülnek szét, állát halvány borosta borítja. Egészen ellazultan, mélyen lélegzik. Szeretném megcsókolni, az ajkába erőltetni a nyelvem, ujjammal végigsimítani a puha, mégis szúrós borostán. Komolyan kell küzdenem a vágy ellen, hogy ne érintsem, ne zavarjam meg az álmát. Hmm… kicsit bekaphatnám és szopogathatnám a fülcimpáját. Tudatalattim bosszúsan néz rám félhold szemüvege fölött. Elvontam figyelmét a Charles Dickens összestől, és most korholni kezd. Hagyd békén azt a szegény embert, Ana. Hétfőn már dolgozom. A mai napunk jut arra, hogy visszarázódjunk a hétköznapi életbe. Fura lesz, hogy egész nap nem látom Christiant, azután, hogy az elmúlt három hét szinte minden percét együtt töltöttük.
Fekszem, és a plafont bámulom. Az ember azt hinné, fojtogató érzés, ha ilyen sok időt tölt valakivel, de nem így van. Minden egyes percet élveztünk, még a veszekedéseket is. Minden percet… kivéve, amikor a Grey épületben támadt tűzről kaptunk hírt. Megfagy a vérem a gondolatra. Ki akarhat ártani Chris-tiannak? Az agyam ismét ezen a rejtélyen rágódik. Valaki az üzleti életből? Valamelyik ex? Elégedetlen alkalmazott? Fogalmam sincs, Christian pedig nem beszél erről, alig ad valami információt, így akar megvédeni. Sóhajtok. Az én fehér és fekete lovagom mindig meg akar oltalmazni. Hogyan érhetném el, hogy jobban megnyíljon? Mocorogni kezd, én pedig mozdulatlanná merevedek. Nem akarom felébreszteni. De ellentétes hatást váltok ki vele. A csudába! Csillogó szempár mered rám. - Mi baj? - Semmi. Aludj csak tovább. - Igyekszem megnyugtatón mosolyogni. Christian nyújtózkodik, megdörgöli az arcát, aztán rám vigyorog. - Jet lag? - kérdezi. - Az volna? Nem tudok aludni. - Van nálam erre egy csodálatos ellenszer, csak neked, bébi. - Úgy vigyorog, akár egy kisfiú. A szememet forgatom és kuncogok. Ennyi kell csak, hogy a sötét gondolatok eltűnjenek, és a fogam rátalál a fülcimpájára.
Christian meg én északnak tartunk az Audi R8-cal az I-5-ös autópályán az 520-as híd felé. A szülei hívtak meg ebédre - ez a hazatérésünket megünneplő vasárnapi ebéd. Az egész család ott lesz, plusz Kate és Ethan. Fura lesz társaságban lenni azok után, hogy ennyi ideig kettesben voltunk. Reggel nem is volt időm beszélni Christiannal. Bezárkózott a dolgozószobájába, amíg én kipakoltam. Mondta, hogy Mrs. Jones kicsomagol, de ez is olyasmi, amihez még nem szoktam hozzá - a háztartási alkalmazott. Szórakozottan végigsimítok az ajtó bőrkárpitján, hogy valamivel eltereljem a figyelmemet. Mintha nem találnám a helyem. A jet lag teszi? A gyújtogatás? - Vezethetem ezt is? - kérdezem, és magam is meglepődöm, amiért hangosan kimondom. - Persze - mosolyog Christian. - Ami az enyém, az a tiéd is. De ha összetöröd, beviszlek a Fájdalom Vörös Szobájába. - Gonoszkás vigyorral pillant rám. Basszus! Tátott szájjal meredek rá. Vajon csak tréfál? - Ugye viccelsz? Megbüntetnél, ha meghúzom a kocsid? Jobban szereted az autódat, mint engem? csúfolódom. - Nagy a verseny - mondja, és megszorítja a térdemet. - De a kocsim nem melegít éjszaka. - Biztos vagyok benne, hogy meg lehet oldani. Aludhatnál a kocsiban - csattanok fel. Christian fölnevet. - Egy napja jöttünk csak haza, és máris kirúgnál? - Elégedettnek tűnik. Ránézek, és fülig ér a szája, úgy vigyorog. Bármennyire is szeretnék haragudni, egyszerűen lehetetlen, amikor ilyen kedve van. Sőt, ha belegondolok, amióta kijött a dolgozószobájából, jobb a lelkiállapota. Kezd derengeni, hogy azért duzzogok, mert visszatérünk a való életbe, és nem tudom, hogy Christian újra a nászút előtti zárkózott Christian lesz-e, vagy marad az új, javított kiadás? - Minek örülsz annyira? - kérdem. Újra mosoly villan az arcán. - Annak, hogy ez a beszélgetés annyira… normális. - Normális - horkanok fel. - Három hét házasság után! Nahát! Christian szájáról lehervad a mosoly. - Csak viccelek - morgom gyorsan. Nem akarom tönkretenni a hangulatát. Megint belém hasít, mennyire
bizonytalan néha. Sejtem, hogy mindig is ilyen volt, csak bizonytalanságát a fenyegető viselkedése alá rejtette. Nagyon könnyű cukkolni, talán mert nem szokott hozzá. Igazi felismerés ez, és újra rádöbbenek, mennyi mindent kell még megtudnunk egymásról. - Ne aggódj, maradok a Saabnál - morgom, és kinézek az ablakon. Próbálok megszabadulni a rosszkedvemtől. - Hé, mi baj? - Semmi. - Néha annyira bosszantó vagy, Ana. Mondd el! Felé fordulok, önelégülten mosolygok rá. - Ahogyan te is, Grey. A homlokát ráncolja. - Én igyekszem - mondja lágyan. - Tudom. Én is. - Elmosolyodom, és máris egy kicsit derűsebb vagyok.
Carrick mulatságos a séfsapkában és a Licensed to Grill kötényben a grillrács mellett. Ahányszor csak ránézek, mosolyognom kell. Tényleg sokkal jobb lett a kedvem. A Grey család házának teraszán ülünk. Grace és Mia különféle salátákat rak ki az asztalra, Elliot és Christian baráti sértéseket vág egymás fejéhez, és az új ház terveiről beszélgetnek. Ethan és Kate pedig a nászútról faggat. Christian mindvégig a kezemet fogja, ujjai a jegygyűrűt és az eljegyzési gyűrűmet babrálják. - Szóval, ha sikerül véglegesíteni a terveket Giával, szep-tembertől egészen november közepéig lesz szabad kapacitásom, és mindenkit rá tudok állítani. Elliot nyújtózkodik, és Kate vállára ejti a kezét, amitől barátnőmnek mosolyognia kell. - Holnap este várom Giát, hogy átjöjjön, és megbeszéljük a terveket - feleli Christian. - Remélem, most mindent véglegesítünk. - Felém fordul, és várakozásteljesen néz rám. Ó… ez aztán a hír. - Persze. - Mosolygok, de inkább csak a család kedvéért. A kedvem ismét fejest ugrott lefelé. Miért hoz meg ilyen döntéseket nélkülem? Talán Giával van bajom? A buja csípőjével, telt mellével, a drága ruháival és parfümjével, meg azzal, hogy olyan kihívóan mosolyog a férjemre? Tudatalattim bosszúsan mered rám. Christian semmi okot nem adott rá, hogy féltékeny legyél. Basszus, egész nap hol fenn vagyok, hol lent. Mi bajom lehet? - Ana! - tör ki Kate, kirángatva a gondolataimból. - Még mindig Dél-Franciaországban vagy? - Igen - felelem mosolyogva. - Olyan jól nézel ki - mondja, bár a homlokát ráncolja közben. - Mindketten jól néztek ki - ragyog Grace, Elliot pedig újra tölti a poharakat. - A boldog párra! - vigyorog Carrick. Fölemeli a poharát, és az asztalnál mindenki a jókívánságot visszhangozza. - És gratuláljunk Ethannek is, amiért bejutott ebbe az egyetemi továbbképzésbe - kotyog közbe Mia büszkén. Imádattal néz Ethanre, és a fiú boldogan rámosolyog. Megfordul a fejemben, hogy Mia mire juthatott Ethannel. Nehéz megállapítani. Hallgatom, mint évődnek a fiúk. Christian az elmúlt három hét dús programjáról mesél, itt-ott szépít egy kicsit. Ellazultnak tűnik, magabiztosnak, mint aki megfeledkezett a gyújtogatás miatti aggodalmakról. Én viszont nem tudom lerázni a rosszkedvet. Csak csipegetem az ételt. Christian tegnap azt mondta, kövér vagyok. Csak tréfált veled. Tudatalattim ismét haragosan néz. Elliot véletlenül leveri a poharát, amitől mindenki megriad. Hirtelen nyüzsgés támad. - Kiviszlek a csónakházba, és elfenekellek, ha nem húzod ki magad ebből a hangulatból - suttogja
Christian a fülembe. Döbbenten fordulok felé, és tátott szájjal meredek rá. Tessék? Ingerelne? - Úgysem mered - morgom válaszul, de valahol mélyen kezd feltámadni bennem az ismerős, szívesen fogadott izgalom. Christian felvonja a szemöldökét. Hát persze, hogy meri. Gyorsan Kate-re pillantok, aki az asztal túloldalán ül. Érdeklődéssel figyel minket. Visszafordulok Christianhoz, és összehúzott szemmel nézem. - Ahhoz előbb el kéne kapnod, és lapos sarkú cipő van rajtam - sziszegem. - Boldogan megpróbálom - suttogja erkölcstelen vigyorával, és tudom, hogy viccel. Elpirulok. Fura, de jobban érzem magam. Éppen befejezzük a tejszínhabos eperdesszertet, amikor megnyílik az ég. Valamennyien felpattanunk, fölkapjuk a tányérokat meg a poharakat az asztalról, és mindent gyorsan beviszünk a konyhába. - Még szerencse, hogy kitartott az idő, amíg megettük a desszertet - mondja Grace elégedetten, és valamennyien beszállingózunk a hátsó szobába. Christian leül a fényes, fekete zongorához, és rákezd egy ismerős dallamra, amit nem tudok hirtelen hová tenni. Grace azt kérdezi, mi volt a benyomásom Saint-Paul de Vence-ről. Carrick meg ő évekkel ezelőtt jártak ott a nászútjukon, és arra gondolok, ez csak jó ómen lehet, tekintve, hogy milyen boldogok együtt. Kate meg Elliot az egyik nagy, túltömött heverőn bújik össze, Ethan, Mia és Carrick pedig mély beszélgetésbe kezd, azt hiszem, a pszichológiáról. Hirtelen az összes Grey egy emberként elhallgat, és tátott szájjal mered Christianra. Tessék? Christian halkan énekel a zongora mellett. Csönd telepszik ránk, valamennyien a fülünket hegyezve igyekszünk hallani Christian lágy, dallamos hangját, és a Wherever You Will Go szövegét. Én már hallottam őt énekelni. Ők még nem? Christian egyszer csak tudatára ébred a szobára ülő halálos csöndnek, és elhallgat. Kate kérdő pillantást vet rám, én pedig megrándítom a vállam. Christian megfordul az ülőkén, és a homlokát ráncolja. Zavarba hozza, hogy ő áll a figyelem középpontjában. - Folytasd csak - biztatja Grace kedvesen. - Még soha nem hallottalak énekelni, Christian. Soha. - És csodálattal tekint rá. Christian a zongoraszéken ülve szórakozottan nézni anyját, majd néhány pillanat múlva vállat von. A szeme idegesen rebben felém, aztán az erkélyajtó felé. A többiek hirtelen öntudatos fecsegésbe kezdenek, én pedig az én drága férjemet nézem. Grace vonja el a figyelmemet. Megfogja a kezem, és átölel. - Ó, te drága kislány. Köszönöm neked, köszönöm - suttogja, hogy csak én halljam. Gombócot érzek a torkomban. - Öö… - Én is megölelem, de nem értem, miért hálálkodik. Grace rám mosolyog, és csillogó szemmel csókol arcon. Mit műveltem? - Készítek teát - mondja Grace, hangja rekedt az el nem sírt könnyektől. Christianhoz bóklászom, aki már áll, és az erkélyajtón át néz kifelé. - Szia! - mormogom. - Szia! - Átkarolja a derekamat, és magához húz, én pedig a farmerja hátsózsebébe dugom a kezem. Nézünk kifelé, az esőbe. - Jobban érzed magad? Bólintok. - Akkor jó. - Te aztán tudod, hogyan csendesíts el egy szobát. - Állandóan ezt teszem - mondja, és rám vigyorog. - A munkában igen, de nem itt. - Ez igaz, nem itt. - Még egyikük sem hallott énekelni? Soha?
- Úgy tűnik - feleli szárazon. - Mehetünk? Felpillantok rá, próbálom megítélni, milyen kedve van. Meleg, lágy a tekintete, kissé feszélyezett. Úgy döntök, témát váltok. - El fogsz fenekelni? - suttogom, és hirtelen pillangók repdesnek a gyomromban. Lehet, hogy erre van szükségem… ez hiányzik nekem? Christian lenéz rám, és elsötétedik a szeme. - Nem akarlak bántani, de boldog vagyok, ha játszhatok. Idegesen pillantok körül a tágas szobában, de hallótávolságon kívül vagyunk. - Csak ha rosszalkodik, Mrs. Grey. - Christian lehajolva súgja a fülembe. Hogy képes ennyi érzéki ígéretet zsúfolni öt szóba? - Meglátjuk, mit tehetek - vigyorgok.
Miután elköszöntünk mindenkitől, a kocsihoz megyünk. - Tessék - dobja oda Christian az R8 kulcsát. - Ne törd össze, mert kibaszottul pipa leszek - teszi hozzá komolyan. Kiszárad a szám. Tényleg engedi, hogy vezessem a kocsiját? Belső istennőm felkapja bőr autós kesztyűjét és lapos sarkú cipőjét. Ó, igen! Kiáltja boldogan. - Biztos vagy benne? - mondom halkan, döbbenten. - Igen, mielőtt meggondolnám magam. - Nem hiszem, hogy valaha is vigyorogtam ilyen teli képpel. Christian a szemét forgatja, és kinyitja nekem az ajtót, hogy beszállhassak. Még oda sem ér az utasoldali ajtóhoz, már indítok is. Gyorsan beugrik. - Türelmetlen, Mrs. Grey? - kérdezi savanykás mosollyal. - Nagyon. Lassan hátragurulok a kocsival, és ráfordulok a behajtóra. Sikerül nem lefullasztanom. Öregem, ennek aztán érzékeny a kuplungja. Óvatosan kormányozok a behajtón, közben a visszapillantóba nézek. Sawyer és Ryan éppen beszáll az Audi SUV-ba. Fogalmam sem volt, hogy a biztonságiak ide is követtek. Megállok, mielőtt rákanyarodnék a főútra. - Biztos vagy benne? - Igen - mondja Christian olyan mereven, ami elárulja, hogy egyáltalán nem biztos benne. Ó, az én szegény, szegény Ötvenem. Nevetnem kell rajta és magamon is, amiért ilyen ideges és izgatott vagyok. Egy rész bennem le akarja rázni Sawyert és Ryant, már csak a móka kedvéért is. Kiaraszolok az R8-cal a forgalomba. Christian összehúzza magát a feszültségtől, én pedig nem tudok tovább ellenállni. Az út üres, úgyhogy a gázra lépek, és kilövünk. - Hééé, Ana! - kiáltja Christian. - Lassíts! Még mindnyájunkat megölsz. Azonnal lejjebb veszem a gázt. Hű, ez a kocsi aztán tud menni! - Bocsánat - mormogom, és próbálok bűnbánónak tűnni, de reménytelen. Christian önelégülten mosolyog rám, gondolom, hogy elrejtse megkönnyebbülését. - Hát, ez rosszalkodásnak számít - veti oda, én pedig azonnal lassítok. A tükörben semmi jele az Audi SUV-nak, csak egy magányos, sötétített üvegű, fekete kocsi van mögöttünk. El tudom képzelni, hogy bosszankodhat Sawyer és Ryan, milyen kétségbeesetten próbálnak most utolérni minket. Valami okból izgalommal tölt el a dolog. De nem akarom, hogy drága férjem infarktust kapjon, ezért jól viselkedem, szép nyugodtan és növekvő önbizalommal vezetek az 520-as híd felé. Christian hirtelen szitkozódásban tör ki, és a nadrágzsebéből előkínlódja a BlackBerryt. - Mi az? - vakkant bele mérgesen, bárki legyen is a túlsó végén. - Nem - mondja, és hátrapillant. - Igen, itt van. - Kurtán a visszapillantóba nézek, de semmi különöset nem látok, mindössze néhány autót mögöttünk.
A SUV úgy négy kocsival lemaradva követ, s valamennyien egyenletes tempóban haladunk. - Értem. - Christian nagyot sóhajt, és megdörgöli a homlokát. Süt belőle a feszültség. Biztosan valami baj történt. - Igen… Nem tudom. Rám néz, és elveszi a telefont a füléről. - Minden rendben. Menj tovább - mondja nyugodtan, és rám mosolyog, de a mosoly nem érinti a szemét. Basszus! Elönt az adrenalin, Christian pedig ismét fölveszi a telefont. - Oké, az 520-ason. Amint odaérünk… igen… meglesz. A tartójába illeszti a telefont, kihangosítóra állítja. - Mi baj, Christian? - Te csak figyeld, hogy merre megyünk, kicsim - mondja gyengéden. Az 520-as felhajtójára tartok, Seattle irányába. Christianra pillantok, aki maga elé mered. - Nem akarom, hogy pánikba ess - mondja nyugodtan -, de amint a hídon vagyunk, lépj a gázra. Követnek minket. Követnek! Szent szar! A szívem a torkomban dobog, a fejbőröm bizsereg, a torkom összeszorul félelmemben. De ki követ? A szemem a visszapillantó felé villan, és tényleg, a fekete kocsi, amelyet korábban is láttam, még mindig ott van mögöttünk. Basszus! Ő volna az? Hunyorogva próbálom kivenni, hogy ki ül a sötétített szélvédő mögött, de nem látok semmit. - Tartsd az úton a szemed, bébi - mondja Christian gyöngéden, s nem abban az ingerlékeny hangnemben, amit általában használ, mikor a vezetésemről van szó. Szedd össze magad! Gondolatban a fejemre csapok, hogy elnyomjam a rettegést, amely már kezd eluralkodni rajtam. Tegyük fel, hogy annak, aki követ minket, fegyvere van. Fegyvere van, és Christiant akarja bántani! Basszus! A hányinger kerülget. - Honnan tudod, hogy követnek? - Lihegő, nyekergő suttogásként jön ki belőlem a hang. - Annak a Dodge-nak mögöttünk hamis a rendszáma. Honnan tudja? Indexelek, ahogy a felhajtóról rákanyarodunk a hídra. Késő délután van, és bár elállt az eső, nedves az úttest. Szerencsére enyhe a forgalom. Ray hangja cseng a fülemben, amit a sok önvédelmi leckém egyikén mondott: „A pánik az, ami megöl, vagy súlyosan megsebesít, Ana.” Mély lélegzetet veszek, és igyekszem uralni a légzésemet. Bárki kövessen is minket, Christiant akarja. Újabb mély lélegzettel nyugtatom magam, és az elmém kezd kitisztulni, a gyomrom remegése enyhül. Gondoskodnom kell Christian biztonságáról. Én akartam vezetni ezt a kocsit, és gyorsan akartam menni vele. Hát, itt a lehetőség. Erősebben markolom a kormányt, vetek még egy pillantást a visszapillantó tükörbe. A Dodge közeledik hozzánk. Lassítok, nem törődöm Christian rémült pillantásával, és úgy időzítem a felhajtást a hídra, hogy a Dodge-nak lassítania kell, sőt kénytelen megállni, hogy besorolhasson a forgalomba. Visszaváltok, és beletaposok a gázba. Az R8 kilő, mindketten az ülésbe préselődünk. A sebességmérő száz fölött van. - Csak egyenletesen, kicsim - mondja Christian nyugodtan, pedig biztos vagyok abban, hogy minden, csak nem nyugodt. Úgy cikázok a sávok között, akár egy fekete futó a sakktáblán, vagy a huszár, mert szinte átugrom a kocsikat, teherautókat. Ez a híd olyan közel van a tóhoz, hogy olyan, mintha a vízen vezetnék. Nem foglalkozom a többi autós dühös, helytelenítő tekintetével. Christian összekulcsolja az ölében a kezét, igyekszik mozdulatlan maradni, én pedig lázasan cikázó gondolataim ellenére is azon töröm a fejem, vajon azért csinálja-e, hogy ne vonja el semmivel a figyelmemet. - Jó kislány - nyögi ki bátorítón. Aztán hátrapillant. - Nem látom a Dodge-ot. - Közvetlenül az unsub mögött vagyunk, Mr. Grey - hallatszik Sawyer hangja a kihangosítóból. - Próbálja utolérni magukat, uram. Mi pedig megpróbáljuk megelőzni, és az ön kocsija meg a Dodge közé kerülni. Unsub? Mit jelentsen ez?
- Helyes. A feleségem jól csinálja. Ezzel a tempóval, ha a forgalom ilyen gyönge marad, és úgy látom, végig ilyen lesz, néhány perc alatt átérünk a hídon. - Uram. Elszáguldunk a híd irányítótornya alatt, és tudom, hogy félúton járunk a Washington-tó fölött. A kilométerórára pillantok, még mindig száz fölött vagyunk. - Jól csinálod, Ana - mormogja Christian újra, és hátranéz. A hangszíne egy futó pillanatra az első együttlétünkre emlékeztet a játszószobájában, amikor olyan türelmesen vezetett át az első jelenetünkön. A gondolat elvonja a figyelmem, úgyhogy azonnal ki is verem a fejemből. - Merre menjek? - kérdezem aránylag nyugodtan. Most már kezdem érezni a kocsit. Öröm vezetni, olyan csendes, és annyira könnyű irányítani. Nehéz elhinni, hogy ilyen gyorsan megyünk. Ezt a kocsit könnyű gyorsan vezetni. - Mrs. Grey, forduljon az I-5-ös felé, aztán délnek. Tudni akarjuk, hogy a Dodge végig követ-e minket mondja Sawyer a telefonból. Hál’ istennek, zöldet mutat a lámpa a hídon, és továbbszáguldok. Idegesen pillantok Christian felé, aki megnyugtatóan mosolyog. Aztán elkomorodik az arca. - Basszus! - szitkozódik halkan. Ahogy lejövünk a hídról, dugó van előttünk, és lassítanom kell. Idegesen pillantok újra a tükörbe, és mintha látnám is a Dodge-ot. - Úgy tíz kocsival mögöttünk. - Aha, látom - mondja Christian hátrafelé kukucskálva a keskeny ablakon. - Ki a fene lehet? - Én is ezen gondolkodom. Annyit tudunk, hogy férfi vagy nő vezeti? - szólok bele a BlackBerrybe. - Nem, Mrs. Grey. Lehet férfi és nő is. Túl sötét az üveg. - Nő? - kérdezi Christian. Vállat vonok. - Mrs. Robinsonod? - kockáztatom meg, s közben nem veszem le tekintetemet az útról. Christian megmerevedik, aztán kiveszi a helyéről a Black-Berryt. - Nem az én Mrs. Robinsonom - morogja. - Nem is beszéltem vele a születésnapom óta. És Elena nem tenne ilyesmit. Nem az ő stílusa. - Leila? - Mondtam már, hogy Connecticutban van a szüleinél. - Biztos vagy benne? Kicsit gondolkodik. - Nem. Biztos vagyok benne, hogy ha megszökött volna, a szülei jelezték volna Flynn-nek. De inkább akkor beszéljük ezt meg, amikor már otthon vagyunk. Most arra koncentrálj, amit csinálsz. - Nem lehet, hogy csak véletlenül jön mögöttünk ez a kocsi? - Nem vállalok kockázatot. Főleg, amikor rólad van szó - csattan fel Christian. - Visszateszi a BlackBerryt a dokkolóba, így ismét kapcsolatban vagyunk a biztonsági csapattal. Basszus! Nem akarom most felbosszantani Christiant… talán később. Úgyhogy tartom a nyelvem. Szerencsére egy kicsit enyhül a forgalom. A Mountlake kereszteződésen átszáguldok az I-5-ös felé, és ismét cikázok a sávok között. - Mi lesz, ha megállítanak a zsaruk? - kérdezem. - Jó lenne. - Nem, ha rámegy a jogosítványom. - Emiatt ne aggódj - mondja Christian, és váratlanul jókedv csendül ki a hangjából. Ismét a gázra lépek, és máris száz fölött vagyunk. Öregem, ez a kocsi tud menni. Imádom. Olyan könnyű vezetni. Máris százhúsz. Nem hiszem, hogy valaha is vezettem ilyen gyorsan. Szerencsés voltam, ha az öreg Bogaram felgyorsult nyolcvanra.
- Kiszabadult a dugóból, és felgyorsult. - Sawyer testetlen hangja nyugodt és tájékoztató. - Százötvennel megy. Basszus! Gyorsabb! A gázra lépek, és a kocsi dorombolva éri el a százötvenet. Közeledünk az I-5-ös kereszteződéséhez. - Csak nyugalom, Ana - mormogja Christian. Egy kicsit lassítok, és ráfordulunk az I-5-ös autópályára. Az államközi út aránylag kihalt. Rálépek a gázra, és a csodás R8-cal a baloldali sávban száguldunk, a közönséges lassabb halandók lehúzódnak előlünk. Ha nem félnék ennyire, élvezném. - Százötvennel megy, uram - jelenti Sawyer. - Maradjon rajta, Luke! - vakkant Christian. Luke? Egy teherautó cammog elénk a gyorssávba. Basszus! A fékre kell taposnom. - Kicseszett idióta! - káromkodik Christian. Előreesnénk az ülésben, ha nem tartana meg a biztonsági öv. Szerencsére bekapcsoltuk. - Kerüld meg, bébi - mondja Christian összeszorított foggal. A tükörbe nézek, és átvágok három sávon. Elszáguldunk a lassabb járművek mellett, aztán visszatérünk az előző sávba. - Szép volt, Mrs. Grey - mormogja Christian elismerően. - De hol vannak a zsaruk, amikor szükség lenne rájuk? - Nem akarom, hogy megbüntessenek - mormogom, és az útra koncentrálok. - Téged már büntettek meg, amiért így vezetsz? Nem mondja, de ahogy gyorsan felé pillantok, látom, hogy önelégült mosoly önti el arcát. - De állítottak már meg? - Igen. - Ó. - A sármom teszi. Minden azon múlik. És most figyelj az útra. Luke, hol van a Dodge? - Százhatvannal megy, uram - feleli Sawyer. Szentséges basszantyú! A szívem ismét a torkomban dobog. Vezethetek gyorsabban? Ismét a gázra lépek, és elszáguldok a forgalom mellett. - Villogj rá! - utasít Christian, mikor egy Ford Mustang nem húzódik le előlünk. - De akkor olyan leszek, mint valami seggfej. - Akkor legyél seggfej! - csattan föl. Jesszusom! Oké! - Öö… hol a fényszóró kapcsolója? - Az irányjelzőt húzd magad felé. Megteszem, és a Mustang félrehúzódik, de a vezetője nem túl elismerő módon emeli fel az ujját. Elzúgok mellette. - Ő a seggfej - morogja Christian a bajsza alatt, aztán rám vakkant. - Fordulj le a Stewarton. Igenis, uram! - A Stewart kijáraton megyünk - mondja hangosan Christian. - Menjenek egyenesen az Escalába, uram. Lassítok, a tükörbe nézek, jelzek, aztán meglepően könnyen átvágok négy sávon is az autópályán, és máris a lehajtón vagyok. A Stewart Streeten dél felé tartunk. Kicsi a forgalom, alig van néhány autó. Hová tűntek az emberek? - Átkozott szerencsénk volt a forgalommal. Ami azt jelenti, hogy a Dodge-nak is. Ne lassíts, Ana. Vigyél haza minket. - Nem emlékszem, merre kell menni - morgom. Kezdek pánikba esni, mert a Dodge még mindig a
nyomunkban van. - Tarts délnek a Stewarton. Szólok, ha lefordulunk. Christian hangja ismét ideges. Háromsaroknyi száguldás után a lámpa a Yale Avenue-nál sárgára vált. - Menj át, Ana! - kiáltja Christian, én pedig olyan erővel taposok a gázba, hogy hátrapréselődünk az ülésbe. Átszáguldunk az immár vörös lámpán. - A Stewarton megy - mondja Sawyer. - Maradjon rajta, Luke. - Luke? - Így hívják. - Christian felé pillantok, és látom, hogy úgy mered rám, mintha elment volna az eszem. - Az utat nézd! - csattan föl. Nem törődöm azzal, hogy milyen idegesen a hangja. - Luke Sawyer? - Igen - sóhajt lemondóan. - Aha. - Én ezt miért nem tudtam? Az az ember, aki követi az üldözőnket, hat hete dolgozik nekünk, és még a keresztnevét sem tudom. - Én vagyok, asszonyom - mondja Sawyer, s megriaszt, pedig ugyanazon a nyugodt, monoton hangon beszél, mint máskor is. - Az unsub a Stewarton halad, uram. Felgyorsított. - Rajta, Ana. Elég a kicseszett csevegésből - mordul fel Chris-tian. - Megálltunk az első lámpánál a Stewarton - tudatja Stewart. - Ana, gyorsan, be ide! - kiáltja Christian, és egy parkoló felé mutat a Boren Avenue déli oldalán. Csikorgó kerékkel kanyarodok be a zsúfolt parkolóba. - Fordulj meg! Gyorsan! - utasít Christian. Olyan gyorsan hajtok hátra, ahová már nem látnak oda az útról, amilyen gyorsan csak tudok. - Ide - mutat egy parkolóhelyre. Basszus, azt akarja, hogy parkoljak be. A fenébe! - Csináld már, a kurva életbe! - mondja Christian. És csinálom… tökéletesen. Valószínűleg az egyetlen alkalom életemben, amikor sikerült tökéletesen beparkolnom valahová. - Elbújtunk a parkolóban a Stewart és a Boren között - szól bele Christian a BlackBerrybe. - Oké, uram. - Sawyer hangja bosszús. - Maradjon, ahol van; mi követjük az unsubot. Christian felém fordul, szeme az arcomat kutatja. - Minden rendben? - Persze - suttogom. Elégedett mosollyal válaszol. - Bárki is vezeti azt a Dodge-ot, most nem hall minket. Én pedig fölnevetek. - Elhaladtunk a Stewart és Boren mellett, uram. Látom a parkolót. Egyenesen elhajtott önök mellett, uram. Mindketten egyszerre sóhajtunk megkönnyebbülésünkben. - Szép munka volt, Mrs. Grey. Jól vezettél. - Christian gyengéden végigsimít az arcomon, én pedig észhez térek az érintésétől, nagy levegőt veszek. Eddig észre sem vettem, hogy visszafojtom a lélegzetemet. - Ez azt jelenti, hogy többé nem nyaggatsz azért, ahogy vezetek? - kérdezem, ő pedig felnevet. Hangos, katartikus nevetés. - Nem mennék odáig, hogy ilyet állítsak. - Köszönöm, hogy vezethettem a kocsidat. Ráadásul ilyen izgalmas körülmények között. - Kétségbeesetten igyekszem, hogy a hangom könnyed maradjon. - Talán innen már én vezetek. - Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy helyet tudnék cserélni veled. A lábam mintha zseléből volna. Megborzongok, és remegni kezdek.
- Az adrenalin teszi, bébi - mondja Christian. - Döbbenetesen jól csináltad, mint mindig. Ledöbbentesz, Ana. Soha nem hagysz cserben. - Gyengéden megérinti arcomat a kézfejével, s az ő arcáról szeretet, félelem, megbánás sugárzik, oly sok érzelem egyszerre. Eddig bírtam. Fojtott zokogás szakad ki a torkomból. - Ne, bébi, ne, kérlek, ne sírj. - Christian felém nyúl, és bármilyen kevés is a hely, a kézifékkaron át magához húz, az ölébe von. Elsimítja a hajam, megcsókolja a szemem, aztán az arcomat, én pedig átkarolom, és csöndesen zokogok a nyakába. Christian az orrát a hajamba fúrja, és magához szorít. Ülünk, egyikünk sem mond semmit, csak átöleljük egymást. Sawyer hangja riaszt föl minket. - Az unsub lelassított az Escala előtt. Megkerüli a házat. - Kövessék! - csattan Christian. A kézfejembe törlöm az orromat, és mély, nyugtató lélegzetet veszek. - Használd az ingemet - csókolja meg Christian a halántékomat. - Ne haragudj - motyogom zavartan, amiért sírok. - Miért haragudnék? Ismét megtörlöm az orrom. Christian fölfelé biccenti az államat, és gyengéden megcsókolja az ajkam. - Olyan puha az ajkad, amikor sírsz, én szépséges, bátor kislánykám - suttogja. - Csókolj meg újra. Christian megmerevedik. Egyik keze a hátamon van, a másik a fenekem. - Csókolj meg - lihegem, és nézem, mint nyílik ki szája, ahogy mélyen beszívja a levegőt. Felém hajol, kiveszi a BlackBerryt a tartóból, és a vezetőülésre dobja, a szandálba bújtatott lábam mellé. Aztán szája a számon. Jobb keze a hajamban, úgy tart mozdulatlanul, aztán felemeli a balt is, hogy az arcomat foghassa. Nyelve a számba hatol, én pedig boldogan fogadom. Az adrenalinból vágy lesz, lüktet a testemben. Megfogom Christian arcát, ujjaim a barkóját simítják. Boldogan ízlelem őt. Christian felnyög erre a lelkes válaszra. Mélyen a torkából jön a hang, és a hasam görcsbe rándul a vágytól. Christian keze most végigsiklik a testemen, a mellemet súrolja, a derekamat, lecsúszik a fenekemhez. Mocorgok egy picit. - Á! - Christian levegőért kapkodva húzódik el tőlem. - Mi baj? - morgom az ajkába. - Ana, egy parkolóban vagyunk, Seattle-ben. - És? - Az a baj, hogy meg akarlak dugni, te pedig rajtam forgolódsz… kényelmetlen. A szavaitól még kevésbé tudok uralkodni a vágyamon. A derekam alatt ismét minden izmom megfeszül. - Akkor dugjál meg - csókolok a szája sarkába. Kívánom őt. Most. Az autós üldözés izgalmas volt, túlságosan is az. Rémisztő… és a félelem beindította a libidómat. Christian hátradőlve rám néz, sötét, fátyolos a tekintete. - Itt? - Rekedt a hangja. A szám kiszárad. Hogy képes egyetlen szavával felpörgetni? - Igen. Kívánlak. Most. Christian félrebiccenti a fejét, és néhány pillanatig így néz. - Hogy ön milyen arcátlan, Mrs. Grey - suttogja, s mintha egy örökkévalóság telne el addig. Keze megfeszül a hajamban, a tarkómon, nem tudok mozdulni. Szája ismét a számon, most már vadabb a csók. A másik keze újra végigfut a testemen, le a fenekemhez, és még lejjebb, a combom közepére. Én a túlságosan is hosszú hajába markolok. - Örülök, hogy szoknyát vettél föl - mormogja, és becsúsztatja kezét kék-fehér mintás szoknyám alá, úgy simogatja a combomat. Újra mocorogni kezdek az ölében, és Christian sziszegve fújja ki összeszorított szájjal a levegőt. - Ne mocorogj - mordul fel. A nemi szervemre teszi a kezét, és azonnal megmerevedek. Hüvelykujjával a
csiklómat simogatja, és eláll a lélegzetem, a gyönyör elektromos áramként csap meg mélyen, mélyen belül. - Ne mozogj - suttogja Christian. Ismét megcsókol, és ujja gyengéden köröz rajtam a drága fehérnemű finom, csipkés anyagán keresztül. Két ujjával lassan kikerüli a bugyit, és belém csúsztatja őket. Felnyögök, és a keze felé lököm a csípőm. - Kérlek - suttogom. - Ó, hiszen máris készen állsz - mondja, s közben ki-be mozognak az ujjai. Lassan kínoz vele. Bepörgetett az autós üldözés? - Te pörgetsz be. Farkasvigyorral válaszol. Hirtelen kihúzza ujját, és csak a hiánya marad. A térdem alá csúsztatja a karját, meglepetésemre felemel, és úgy fordít, hogy a szélvédőt nézem. - Tedd a két lábad az enyém mellé - utasít, és összehúzza lábait az ülésben. Engedelmeskedem, és a padlóra támasztom a lábam az övé két oldalán. Christian végigsimít a combomon, aztán fölfelé is, magával húzva a szoknyám. - Tedd a kezed a térdemre, bébi, és hajolj előre. Emeld a levegőbe azt a csodálatos seggedet. Vigyázz a fejedre. Basszus! Tényleg megtesszük, egy nyilvános parkolóban. Gyorsan körülnézek magunk előtt, és senkit nem látok, mégis elönt az izgalom. Egy nyilvános parkolóban vagyok. Ez annyira izgató. Christian mocorog alattam, és hallom a cipzár árulkodó hangját. Egyik karját a derekamra teszi, a másik kezével félrehúzza a csipkés bugyit, és egyetlen fürge mozdulattal felnyársal. - Á! - szakad ki belőlem, és már kavarok is lefelé, Christian pedig sziszegve fújja ki a levegőt. Karja a nyakamhoz kígyózik, és megmarkol az állam alatt. Hátrahúz, és félrebiccenti a fejem, hogy csókolhassa a nyakamat. A másik kezével a csípőm fogja, így kezdünk el együtt mozogni. Mindkét lábbal felnyomom magam, így mozgunk ki és be. Az érzés pedig… hangosan nyögök. Annyira mély így. A bal kezem a kéziféket markolja, a jobbal az ajtót fogom. Chris-tian foga a fülcimpám súrolja, finoman meghúzza. Szinte fáj. Újra meg újra belém csapódik. Emelkedem és süllyedek, kialakult a ritmusunk. Keze újra a szoknyám alatt, a combjaim tengelyénél, s a bugyi leheletfinom anyagán keresztül ujjával finoman izgatja a csiklóm. - Áááá! - Legyél gyors - lihegi Christian a fülembe, a fogát csikorgatva. A keze még mindig a nyakam körül, az állam alatt. - Gyorsan kell végeznünk, Ana. - És erősebben masszírozza ujjával a nemi szervemet. - Áááá! - érzem, mint gyűlik mélyen bennem a megszokott módon a gyönyör. - Rajta, bébi! - súgja reszelősen a fülembe. - Hallani akarlak. Ismét nyögök, és csupa érzés a testem, összeszorítom a szemem. Christian hangja a fülemben, lehelete a nyakamon, és onnan, ahol az ujjai ingerlik a testem, gyönyör sugárzik szét. Mélyen belém csapódik, és elvesztem. A testem átveszi az uralmat, megkönnyebbülésre vágyik. - Igen - sziszegi Christian a fülembe, én pedig egy pillanatra kinyitom a szemem. Vad pillantással meredek az R8 kárpitozott plafonjára, aztán újra szorosan összezárom, és élvezek Christian körül. - Ó, Ana! - mormogja Christian csodálattal a hangjában. Magához szorít, még egyszer, utoljára belém döf, aztán megmerevedik, és mélyen odabenn eljut a csúcsra. Orrát végighúzza az államon, és puhán megcsókolja a nyakam, az arcom, a halántékom, én pedig rajta fekszem, fejem a nyakára billen. - Kiengedte a feszültséget, Mrs. Grey? - Christian foga ismét a fülcimpámra zárul, és meghúzza. Teljesen kiürült a testem, totál kimerültem. Csak nyögdécselek. Magamon érzem a mosolyát. - Az biztos, hogy nekem segített - teszi hozzá, és leemel magáról. - Elment a hangod? - Igen - mormogom. - Hát, elég buja teremtés vagy. Fogalmam sem volt, hogy ilyen exhibicionista hajlamaid vannak.
Felülök, hirtelen elönt a rémület. Christian megfeszül. - Ugye nem figyel senki? - Idegesen pillantok körül a parkolóban. - Gondolod, hogy hagynám, hogy bárki lássa, mint megy el a feleségem? - Megnyugtatón simít végig a hátamon, de a hangszínébe beleborzongok. Felé fordulok, és huncut mosolyt vetek rá. - Autós szex - tör ki belőlem. Christian visszavigyorog rám, és a fülem mögé dug egy tincset. - Menjünk haza. Én vezetek. Kinyitja az ajtót, kikászálódom az öléből, ki a parkolóba. Amikor lenézek, éppen a cipzárját húzza fel gyorsan. Ő is kiszáll utánam, és nyitva tartja az ajtót, hogy visszaülhessek. Gyorsan megkerüli a kocsit, bepattan mellém, felkapja a BlackBerryt, és telefonál. - Hol van Sawyer? - csattan fel. - És a Dodge? Hogy lehet, hogy Sawyer nincs magával? Feszülten figyel, felteszem Ryannel beszél. - Nő? - nyögi Christian. - Maradjon rajta. - Leteszi a telefont, és rám néz. Egy nő vezeti azt a kocsit? Ki lehet? Elena? Leila? - A Dodge-ot egy nő vezeti? - Úgy tűnik - mondja Christian nyugodtan. Dühödt vonal lesz a szája, úgy összeszorítja. - Menjünk haza morogja, és indít. Az R8-as motorja felmorajlik, és Christian simán kihátrál a parkolóról. - Hol van az… unsub? Mellesleg mit jelent ez a szó? Nekem nagyon szado-mazó hangzása van. Christian kurtán elmosolyodik. Kifordul a kocsival a parkolóból, vissza a Stewart Streetre. - Unknown subject, vagyis ismeretlen tárgy vagy alany. Rendőrségi zsargon. Ryan azelőtt az FBI-nál dolgozott. - Volt FBI-os? - Ne kérdezd - rázza Christian a fejét. Látszik, hogy mélyen a gondolataiba merül. - Na és hol van a női unsub? - Az I-5-ön tart délnek. - Christian felém pillant, és komor a tekintete. Hűha! Szenvedélyesből nyugodt, majd ideges, mindez néhány pillanat leforgása alatt. Végigsimítok a combján, ujjaim kényelmesen megtalálják helyüket a farmerja belső varrásánál. Remélem, fel tudom dobni a kedvét. Christian elveszi egyik kezét a kormányról, és megállítja a kezem, amely lassan halad fölfelé. - Ne - mondja. - Idáig eljutottunk. Nem akarhatod, hogy balesetet szenvedjünk alig három sarokra az otthonunktól. Az ajkához emeli kezem, és hűvösen megcsókolja a mutatóujjamat, hogy elvegye a visszautasítás élét. Hűvös, nyugodt, parancsoló… az én Ötvenem. És egy jó ideje most először érzem megint akaratos kisgyereknek magam. Visszahúzom a kezem, és egy darabig csöndben ülök. - Tehát nő? - Annak tűnik. - Christian sóhajt, befordul az Escala földalatti garázsához, és beüti a biztonsági panelen a kódot. Az ajtó kitárul, Christian behajt, könnyedén beparkol az R8-cal a kijelölt helyre. - Szeretem ezt a kocsit - mormogom. - Én is. Tetszett, ahogy bántál vele, és hogy sikerült nem összetörnöd. - Vehetsz egyet a születésnapomra - önelégülten mosolygok rá. Christian tátott szájjal bámul, én pedig kiszállok a kocsiból. - Azt hiszem, fehéret szeretnék - teszem hozzá, és rávigyorgok. Most elmosolyodik. - Anastasia Grey, mindig meg tudsz lepni. - Becsukom az ajtót, az autó végéhez megyek, ott várom. Christian könnyedén kiszáll, és azzal a pillantásával néz… azzal, amelyik megszólít valahol mélyen a belsőmben. Jól ismerem ezt a pillantást. Amint előttem áll, lehajol hozzám. - Szereted ezt a kocsit. Én is szeretem ezt a kocsit. Megdugtalak benne… talán meg kéne dugjalak rajta is.
Elakad a lélegzetem, és ekkor egy karcsú, ezüst BMW gördül a garázsba. Christian aggódva, majd bosszúsan pillant felé. Szégyenlős mosolyt vet rám. - Úgy tűnik, társaságot kaptunk. Gyere. - Megfogja a kezem, és a lifthez vezet. Megnyomja a hívásgombot, és amíg várunk, a BMW vezetője csatlakozik hozzánk. Fiatal, lazán öltözött, hosszú haja van. Úgy fest, mint aki a médiában dolgozik. - Sziasztok! - köszön, és barátságosan mosolyog ránk. Christian átkarol, és udvariasan biccent. - Nemrég költöztem be. Tizenhatos lakás. - Szia! - viszonzom a mosolyt. A srácnak kedves, gyengéd, barna szeme van. Megérkezik a lift, és mindannyian beszállunk. Christian lenéz a srácra, és kiismerhetetlen az arca. - Maga Christian Grey - mondja a fiatalember. Christian merev mosollyal válaszol. - Noah Logan - nyújt kezet a srác, Christian pedig vonakodva elfogadja. - Hányadik emelet? - kérdi Noah. - Be kell ütnöm hozzá egy kódot. - Ó. - Penthouse. - Ó. - Noah szélesen elmosolyodik. - Hát persze. - Megnyomja a nyolcadik emelet gombját, és az ajtó bezárul. - Mrs. Grey, ha nem tévedek. - Igen. - Udvariasan mosolygok rá, és kezet rázunk. Noah elpirul egy kicsit, és a kelleténél egy leheletnyivel hosszabban néz rám. Tükörként én is pirulok, és Christian karja megfeszül köröttem. - Mikor költözött be? - kérdezem. - A múlt hétvégén. Imádom ezt a helyet. Feszengő csönd támad, majd a lift megáll Noah emeletén. - Örülök, hogy találkoztunk - mondja, és némi megkönnyebbülést érzek a hangjában. Kiszáll, az ajtó nesztelen becsukódik mögötte. Christian beüti a kódot, és a lift ismét emelkedni kezd. - Kedvesnek tűnt - mormogom. - Még egyetlen szomszédunkkal sem találkoztunk. Christian komor tekintettel válaszol. - Nekem ez meg is felel. - Mert remete vagy. Szerintem kedves srác. - Remete? - Remete egy elefántcsonttoronyban - közlöm tárgyilagosan. Christian ajka jókedvűen megrándul. - A mi elefántcsonttornyunkban. És azt hiszem, egy újabb nevet hozzáadhatsz a csodálóid listájához, Mrs. Grey. A szemem forgatom. - Christian, te azt hiszed, mindenki a csodálóm. - Jól láttam, hogy a szemedet forgattad rám? Felgyorsul a szívverésem. - Hát persze - suttogom, és a lélegzetem elakad. Christian félrebiccenti a fejét, arcán megjelenik az a parázsló, arrogáns, szórakozó kifejezés. - Na, most mit tegyek veled? - Valami durvát. Pislog, hogy elrejtse a meglepetését. - Durvát? - Légy szíves. - Többet akarsz? Lassan bólintok. A liftajtó kinyílik, és itthon vagyunk.
- Mennyire durvát? - szakad ki Christianból, és elsötétedik a szeme. Ránézek, de egy szót sem szólok. Christian egy pillanatra lehunyja a szemét, aztán megragadja a kezem, és beránt az előcsarnokba. Beszáguldunk a dupla ajtón, és Sawyer áll előttünk a folyosón. Várakozásteljesen néz ránk. - Sawyer, eligazítás egy óra múlva - mondja Christian. - Igen, uram. - Sawyer megfordul, és bemegy Taylor irodájába. Van egy óránk! Christian ismét rám néz. - Keményen? Bólintok. - Hát, Mrs. Grey, szerencséje van. Ma elfogadok kívánságokat.
Hatodik fejezet - Konkrétan gondolsz valamire? - mormogja Christian, és vakmerő pillantása valósággal a helyemhez szögez. Megrándítom a vállamat. Hirtelen rám tör az izgalom, levegőt is alig kapok. Nem tudom, mi teszi: az üldözés, az adrenalin, a korábbi rosszkedvem, nem értem ezt, és borzasztóan kívánom. Zavar fut át Christian arcán - Némi perverzió? - kérdi, és puha simogatásként érnek a szavai. Bólintok, közben érzem, hogy lángol az arcom. Miért jöttem ennyire zavarba? Már mindenféle perverzión túl vagyok ezzel a férfival. A fenébe is, hiszen a férjem! Azért jöttem zavarba, mert ezt kívánom, és szégyellem bevallani? Tudatalattim bosszúsan mered rám. Már megint túl sokat gondolkodsz! - Korlátlan felhatalmazás? - teszi fel Christian suttogva a kérdést, és elgondolkodva méricskél, mintha olvasni próbálna az agyamban. Korlátlan felhatalmazás? Szentséges basszantyú, ezt meg hogy értsem? - Igen - mormogom idegesen, és az idegesség virágba szökken mélyen bennem. Christian rám mosolyog azzal a lassú, szexi mosolyával. - Gyere - mondja, és a lépcső felé húz. Egyértelmű a szándéka. Játszószoba. Amikor felérünk, elengedi a kezem, és kinyitja a játszószoba ajtaját. A kulcs azon a Yes Seattle kulcstartón van, amelyet nem is olyan rég tőlem kapott. - Csak ön után, Mrs. Grey - mondja, és kitárja az ajtót. A játszószoba megnyugtatóan ismerős illata fogad, a bőr, a fa és friss lakk illata. Elpirulok a gondolatra, hogy Mrs. Jones itt járt és takarított, amíg mi nászúton voltunk. Belépünk, Christian felkapcsolja a lámpát, és lágy, szórt fény világítja meg a sötétvörös falakat. Csak állok, nézem Christiant, és a várakozás, az előérzet vastagon, súlyosan lüktet az ereimben. Mit tesz velem? Christian bezárja az ajtót, és megfordul. Fejét félrebiccentve, elgondolkodva néz, aztán kedélyesen csóválja a fejét. - Mit kívánsz, Anastasia? - kérdezi gyengéden. - Téged - zihálom. Elégedetten mosolyog. - Megkaptál. Attól a pillanattól a tiéd vagyok, amikor beestél az irodámba. - Akkor lepjen meg, Mr. Grey. A szája megrándul a visszafojtott nevetéstől és buja ígérettől. - Ahogy óhajtja, Mrs. Grey. - Összefonja a karját, és hosszú mutatóujját az ajkához emelve nézeget. - Azt hiszem, azzal kezdjük, hogy megszabadulunk a ruháidtól. - Előbbre lép, megfogja rövid farmerdzsekimet, kinyitja, és áttolja a vállamon, hogy a ruha a földre hullik. Aztán a fekete top következik. - Emeld föl a kezed. Engedelmeskedem, ő pedig áthúzza a topot a fejemen. Lehajol, lágy csókot lehel az ajkamra. A szemében a buja vágy és a szerelem izgalmas keveréke ragyog. A topom csatlakozik a dzsekihez a padlón. - Tessék - suttogom idegesen. Leveszem a csuklómról a hajgumit, és átnyújtom neki. Christian megmerevedik, a szeme tágra kerekedik egy pillanatra, de nem mutat más érzelmet. Végül átveszi a kis hajgumit. - Fordulj meg! - utasít. Megkönnyebbülten mosolygok magamban, és azonnal engedelmeskedem. Úgy tűnik, sikerrel vettük ezt a kis akadályt. Christian összefogja a hajamat, és gyorsan, hatékonyan befonja, majd rögzíti a gumival. Megrántja a copfot, így húzza hátra a fejem. - Jól gondolkodik, Mrs. Grey - suttogja a fülembe, aztán finoman rágcsálni kezdi a fülcimpámat. - Most
pedig fordulj meg, és vedd le a szoknyád. Hagyd a földre hullani. - Elenged és hátralép, én pedig felé fordulok. Nem engedem el a tekintetét. Kigombolom a szoknyát, és lehúzom a cipzárt. A szoknya kinyílik, és a földön landol, kis csomóban hever a lábam körül. - Lépj ki a szoknyából - utasít Christian. Egy lépést teszek felé, ő pedig letérdel előttem, és megmarkolja a jobb bokám. Fürgén kikapcsolja a szandálomat, én pedig előredőlve a falnak támaszkodom a fogas alatt, amelyen azelőtt a korbácsok, ostorok és egyebek lógtak. A lovaglóostorok maradtak egyedül a helyükön. Kíváncsian nézegetem őket. Lehet, hogy ezeket használja majd? Levettem a cipőm, mindössze a csipkés melltartó meg a bugyi van rajtam. Christian a sarkára guggolva néz föl rám. - Csodás látvány vagy, Mrs. Grey. - Hirtelen megmarkolja a csípőm, előrehúz, és a combjaim tengelyébe fúrja az orrát. - És kettőnk meg a szex szagát érzem belőled. - Mélyen beszívja a levegőt. - Mérgező. Megcsókol a csipkés bugyin keresztül, én pedig felnyögök a szavai hallatán, majd elolvad a belsőm. Olyan… disznó. Christian összeszedi a ruháimat, a szandálom, és egy sportoló könnyed kecsességével áll fel. - Állj az asztal mellé - mondja halkan, s az állával mutatja az irányt. Megfordul, és a csodák szekrényéhez megy. Onnan visszanéz és rám mosolyog. - A fallal szemben - parancsolja. - Így nem tudod, mit tervezek. A kívánsága parancs, Mrs. Grey, és azt óhajtotta, hogy okozzak meglepetést. Elfordulok tőle, és feszülten figyelek. A fülem egyszeriben a legkisebb hangra is érzékeny lesz. Christian ért ehhez - felépíti a várakozásomat, felpiszkálja a vágyamat… várakoztat. Hallom, ahogy leteszi a cipőm, és azt hiszem, a ruhámat is a szekrényre, majd az ő cipőjének árulkodó hangját, ahogy a földre hull, mindkettő egymás után. Hmm… szeretem Christiant mezítláb. A következő pillanatban már hallom is, hogy kihúzza a fiókot. Játékok! Ó, imádom, imádom, imádom ezt a várakozást. A fiók becsukódik, és a légzésem felgyorsul. Hogy képes egy fiók becsukódása remegő lénnyé változtatni? Semmi értelme. Halk sercegéssel kel életre a hifi berendezés, ebből tudom, hogy zenés közjáték lesz. Magányos zongoraszóló veszi kezdetét. Tompa, lágy, bánatos akkordok töltik be a szobát. Nem ismerem ezt a dallamot. Kisvártatva elektromos gitár csatlakozik a zongorához. Mi ez? Egy férfihang szólal meg, de alig tudom kivenni a szavakat. Valami olyasmit mond, hogy nem rémiszti meg a halál. Christian kényelmesen sétál felém, csupasz talpa csattog a fapadlón. Pont, amikor megérzem, hogy mögöttem áll, egy nő kezd el énekelni… jajgatni… énekelni? - Azt mondta, durván, Mrs. Grey? - lihegi Christian a bal fülembe. - Hmm. - Szólnod kell, hogy hagyjam abba, ha túl sok. Ha azt mondod, állj, azonnal megállok. Világos? - Igen. - Meg kell ígérned. Mélyen beszívom a levegőt. Basszus, mit tesz most velem? - Megígérem - mormogom, és felidézem a korábbi szavait. „Nem akarlak bántani, de boldogan játszom veled.” - Jó kislány. - Lehajolva megcsókolja meztelen vállamat, aztán a melltartó pántja alá dugja ujját, és végighúzza a hátamon a pánt alatt. Nyögni akarok. Hogyan képes a legkisebb érintést erotikussá varázsolni? - Vedd le - súgja a fülembe, én pedig sietve engedelmeskedem. Hagyom, hogy a melltartó a földre hulljon. A keze most lecsúszik a hátamon, és mindkét hüvelykujját a bugyim alá dugva, lehúzza a bugyit a lábamon.
- Lépjél! - utasít. Ismét teszem, amit mond, s kilépek a bugyiból. Christian megcsókolja a hátsóm, és feláll. - Bekötöm a szemed, hogy minden még intenzívebb legyen. - Egy repülőgépen használatos alvómaszkot húz a szememre, és a világom sötétségbe borul. A nő továbbra is érthetetlenül jajgatva énekel… kínzó, szívvel teli dallam. - Hajolj le, és feküdj az asztalra. - Lágy a hangja. - Most. Habozás nélkül az asztal fölé hajolok, és felsőtestemet a lakkozott fára támasztom. Arcom a kemény felületnek nyomódik. Hűvös a bőrömnek és enyhe méhviasz illata is van némi citrus beütéssel. - Nyújtsd ki a karod, és fogd meg az asztal szélét. Oké… Előrenyúlok, megmarkolom az asztal túlsó végét. Elég széles, teljesen szét kell tárnom a karomat. - Ha elengeded, elfenekellek. Megértetted? - Igen. - Akarod, hogy elfenekeljelek, Anastasia? A derekamtól lefelé minden finoman megfeszül. Rádöbbenek, hogy azóta kívánom ezt, amióta ebéd közben megfenyegetett, és sem az autós üldözés, sem az azt követő intim együttlét nem elégítette ki ezt a vágyamat. - Igen. - Rekedtes suttogás a hangom. - Miért? Ó… kell lennie valamiféle indoknak? Vállat vonok. - Mondd el - nyaggat. - Öö… És valahonnan a semmiből érkezik a kemény csapás a fenekemre. - Jaaaj! - kiáltok fel. - Csönd legyen! Finoman dörgölni kezdi a hátsómat, ott, ahol megütött. Aztán fölém hajol, hogy a csípője a hátsómhoz nyomódik, és megcsókol a két lapockám között, majd csókokkal halmozza el a hátam. Leveszi az ingét, mellszőrzete a hátamat csiklandozza, és kemény férfiassága hozzám nyomódik a farmer durva anyagán át. - Nyisd szét a lábad - utasít. Terpeszbe állok. - Szélesebbre. Felnyögök, és még jobban szétfeszítem a lábaimat. - Jó kislány - zihálja Christian. Végighúzza ujját a hátamon, majd a két fenekem közti vájatban, az ánuszom fölött, amely összezsugorodik az érintésére. - Egy kicsit szórakozunk vele - suttogja. Basszus! Ujja továbbhalad lefelé a gáton, és lassan belém csusszan. - Látom, nagyon nedves vagy, Anastasia. A korábbitól vagy a mostanitól? Felnyögök, ő pedig ki-be húzogatja az ujját, újra meg újra. Hátranyomom magam, neki a kezének, ízlelgetem a behatolást. - Ó, Ana, azt hiszem, mindkettőtől. Azt hiszem, szeretsz itt lenni, így, mint most. Igen, szeretek. Christian kihúzza ujját, és újra keményen rám csap. - Igen, szeretek - nyöszörgöm. Ismét erősen rám csap, hogy felkiáltok, aztán két ujját is belém dugja. Azonnal ki is húzza, és rákeni a nedvességet az ánuszomra. - Mit csinálsz? - kérdezem zihálva. Ó, istenem… seggbe akar dugni? - Nem az, amire gondolsz - mormogja megnyugtatón. - Mondtam neked, csak lépésenként, bébi. - Hallom,
hogy valami folyadék bugyog elő csöndesen, feltehetően egy palackból, aztán máris újra ott masszíroz. Síkosít… ott. Mocorgok, és félelmem összecsap az ismeretlentől való izgalommal. Christian ismét rám csap, most lejjebb, hogy a nemi szervemet éri. Nyögök megint. Annyira… jó. - Maradj nyugton - mondja. - És ne menj el. - Ááá! - Ez síkosító olaj. - Rám ken még egy kicsit. Próbálok nem mocorogni alatta, de a szívem zakatol, a pulzusom az egekben, vágy és aggodalom lüktet bennem. - Már jó ideje szeretném megtenni ezt, Ana. Nyögök, aztán valami hideg, fémesen hűvös dolog fut végig a gerincemen. - Van neked egy kis ajándékom - suttogja Christian. Eszembe villan egy kép a bemutatónkról, amikor mindent megmagyarázott. Szentséges basszantyú! Egy fenékdugasz. Christian végigsiklik vele a fenekem vájatáig. Ó, istenem! - Ez most beléd dugom. Lassan. A várakozástól eláll a lélegzetem, és eltölt az aggodalom. - Fájni fog? - Nem, bébi. Ez egy kicsi dugasz. Amikor már benned van, keményen megduglak. Gyakorlatilag rángatózom, Christian pedig fölém hajol, és újra megcsókol a két lapockám között. - Készen állsz? - suttogja. Hogy készen állok-e? Tényleg készen állok erre? - Igen - morgom halkan. Kiszáradt a szám. Christian végighúzza a másik ujját a fenekemen és a gáton, és belém csúsztatja. Basszus, ez a hüvelykujja. A tenyerét a nemi szervemre teszi, ujjai finoman simogatják a csiklómat. Nyögök, mert… jó érzés. És miközben az ujjai és a hüvelykujja csodákat művelnek velem, Christian gyöngéden, lassan belém dugja a hideg dugaszt. - Ááá! - nyögök hangosan az ismeretlen érzéstől. Az izmaim megfeszülve tiltakoznak. Christian köröz bennem a hüvelykujjával, aztán erősebben tolja a dugaszt, és az könnyedén besiklik. Nem tudom, azért-e, mert annyira be vagyok indulva, vagy mert Christian ügyes ujjaival elvonta a figyelmemet. De úgy tűnik, a testem elfogadta. Súlyos és… különös érzés… ott! - Ó, bébi! És érzem… ott, ahol a hüvelykujja köröz bennem… és a dugasz nekinyomódik a… ó… ááá… Christian lassan forgatja a dugaszt, és hosszú, elnyújtott nyögést csal ki belőlem. - Christian - motyogom a nevét, mint valami csonka mantrát, és alkalmazkodom az érzéshez. - Jó kislány - mormogja Christian. Szabad kezével végigsimít az oldalamon, amíg a csípőmhöz nem ér. Lassan kihúzza az ujját, és hallom az árulkodó hangot, amikor lehúzza a cipzárját. Elkapja a másik csípőm, hátrahúz, még széjjelebb feszíti a lábam, nekem támasztja a lábszárát. - Ne ereszed el az asztalt, Ana - figyelmeztet. - Nem - nyögöm. - Valami durvát akartál? Szólj, ha túl durva vagyok. Megértetted? - Igen - suttogom, ő pedig belém döfi magát, és magára húz, ugyanakkor mélyebbre löki a dugaszt is… - Basszus… - kiáltok föl. Christian megmerevedik, kapkodó a lélegzete, illik hozzá a lihegésem. Próbálok alkalmazkodni az érzésekhez: a finom teltséghez, a kínzó gondolathoz, hogy valami tiltott dolgot teszek, az erotikus gyönyörhöz, amely mélyen belülről tör spirálban kifelé. Christian finoman meghúzza a dugaszt. Ó, istenem… nyögöm, és hallom, mint szívja be Christian- élesen a levegőt. A tiszta, zavartalan gyönyör
hangja. Felforr tőle a vérem. Éreztem már magam valaha is ennyire bujának, ennyire… - Újra? - suttogja. - Igen. - Maradj az asztalon - utasít. Kihúzódik belőlem, és ismét belém döf. Ó… de akartam ezt. - Igen - sziszegem. És Christian felveszi a tempót, légzése szapora lesz, illik az enyémhez. - Ó, Ana! - nyögi. Egyik kezét elveszi a csípőmről, és ismét csavar egyet a dugaszon, lassan mozgatva kihúzza, és újra bedugja. Leírhatatlan érzés, és azt hiszem, mindjárt elájulok itt, az asztalon. Közben egyetlen ütemet sem hagy ki. Keményen, erőteljesen mozog bennem, és a belsőm megfeszül, remeg. - Ó, basszus! - nyögöm. Ez kettétép. - Igen, bébi - sziszegi Christian. - Kérlek - fogom könyörgőre, és magam sem tudom, miért. Hogy hagyja abba, hogy soha ne hagyja abba, hogy ismét csavarjon a dugaszon. A belsőm megfeszül körötte, és a dugasz körül. - Ez az - zihálja Christian. Keményen rácsap a jobb popsimra, és élvezek. - Újra meg újra élvezek, zuhanok, pörgök, lüktetek körbe és körbe… és Christian finoman kihúzza belőlem a dugaszt. - Basszus! - sikoltom, Christian pedig megragadja a csípőm, és hangosan élvez, majd mozdulatlanul tart.
A nő még mindig énekel. Amikor itt vagyunk, Christian mindig ismétlésre állítja a dalokat. Fura. A karjában, az ölében kucorgok, lábunk összetekeredik, fejem a mellkasára támasztom. A játszószoba padlóján vagyunk az asztal mellett. - Üdv újra itt - mondja, és lehúzza rólam a maszkot. Pislogva alkalmazkodik szemem a tompa fényhez. Christian felemeli az állam, és lágy csókot lehel az ajkamra. A szeme rám fókuszál, aggódva keresi a tekintetem. Végigsimítok az arcán. Elmosolyodik. - Nos, teljesítettem a megbízatást? - kérdezi kedélyesen. A homlokom ráncolom. - Megbízatást? - Durván akartad - mondja lágyan. Egyszerűen nem tudom megállni, elvigyorodom. - Igen, azt hiszem, teljesítetted… Christian a szemöldökét felvonva vigyorog vissza rám. - Örömmel hallom. Gyönyörű vagy most, mint akit rendesen megdugtak. - Végigsimít az arcomon, hosszú ujjai cirógatnak. - Érzem - dorombolom. Gyengéden megcsókol, lágy, meleg az ajka az enyémen. - Soha nem okozol csalódást. - Lehajolva végigmér. - És hogy érzed magad? - Aggodalom cseng a hangjában. - Jól - mormogom, és pír terjed el az arcomon. - Mint akit rendesen megkeféltek. - Szégyenlősen mosolygok. - Hát, igen mocskos szája lett, Mrs. Grey. - Christian olyan arcot vág, mint aki ki van akadva, de kihallom a jókedvet a hangjából. - Azért, mert egy kapitális disznó pasihoz mentem feleségül, Mr. Grey. Röhejes, ostoba vigyor jelenik meg az arcán, s ez egyszerűen ragadós. - Örülök, hogy hozzámentél.
Gyengéden megfogja a copfomat, az ajkához emeli, és áhítattal megcsókolja. Süt a szeméből a szerelem. Ó istenem… képes leszek valaha is ellenállni neki? A bal keze felé nyúlok, és megcsókolom a jegygyűrűjét, az egyszerű platinagyűrűt, amely passzol az enyémhez. - Az enyém - suttogom. - A tiéd - feleli. Átkarol, és az orrát a hajamba dugja. - Készítsek fürdőt? - Hmmm. Csak ha velem tartasz. - Oké - mondja. Felállít, és mellém áll. Még mindig rajta a farmer. - Fölveszed a… másik farmerodat? A homlokát ráncolja. - Másik farmeromat? - Azt, amelyiket itt szoktál hordani. - Azt? - mormogja, és értetlenül pislog. - Nagyon dögös vagy benne. - Tényleg? - Igen… nagyon, nagyon dögös. Szégyenlősen mosolyog rám. - Hát, az ön kedvéért, Mrs. Grey, talán fölveszem. - Lehajol, megcsókol, aztán fölveszi a kis tálat az asztalról, amelyben benne van a fenékdugasz, a síkosító, a maszk és a bugyim. - Ki tisztítja meg ezeket a játékszereket? - kérdezem, és utánamegyek a szekrényhez. Christian a homlokát ráncolja, mintha nem is értené a kérdést. - Én, Mrs. Jones. - Tessék? Christian bólint. Azt hiszem, egyszerre mulattatja és hozza zavarba a dolog. Kikapcsolja a zenét. - Hát… izé… - Az alávetettjeid csinálták, igaz? - Christian bocsánatkérőn rándít a vállán. - Tessék. Odaadja az ingét, én pedig fölveszem, és összehúzom magamon. Még érződik a vászonból az illata. A fenékdugasz mosásának témája, sajnos, ejtve van. Christian mindent a muzeális szekrényen hagy. Kézen fog, kinyitja a játszószoba ajtaját, aztán kivezet, majd lemegyünk. Jámboran követem. Elszállt az aggodalom, a rosszkedv, az izgalom, a félelem, az autós hajsza mámora. Megnyugodtam, végre ellazult, kielégített vagyok. Belépünk a fürdőszobánkba, és hangosan ásítok, nyújtózkodom… a változatosság kedvéért elégedett vagyok magammal. - Mi az? - kérdi Christian, és megindítja a vizet. A fejem rázom. - Mondd el - kéri lágyan. Jázmin fürdőolajat önt a vízbe, és édes, érzéki illat tölti be a szobát. Elpirulok. - Jobban érzem magam. Christian elmosolyodik. - Igen, elég különös kedvedben voltál ma, Mrs. Grey. - Feláll, és a karjába von. - Tudom, hogy aggasztanak a történtek. Sajnálom, hogy belekeveredtél. Fogalmam sincs, mi lehet ez. Bosszú? Egy volt alkalmazott, vagy üzleti rivális bosszúja? De ha bármi történne veled miattam… - Fájdalmas suttogássá halkul a hangja. Megölelem válaszul. - Mi van, ha veled történik valami, Christian? - csupa félelem a hangom. - Majd kigondoljuk. De most le ezzel az inggel, és be a kádba. - Nem Sawyerral kéne beszélned? - Várhat. - Megfeszül a szája, és hirtelen kezdem szánni Sawyert. Vajon mivel haragította magára
Christiant? Christian lesegíti rólam az inget, majd a homlokát ráncolja, amikor felé fordulok. A mellemen még látszanak a halványodó kiszívás nyomok, amelyeket a nászúton kaptam tőle, de úgy döntök, most nem cukkolom ezzel. - Kíváncsi vagyok, Ryan elkapta-e a Dodge-ot. - A fürdő után kiderül. Szállj be! - A kezét nyújtja, én pedig beszállok a forró, illatos vízbe, és óvatosan leülök. - Aú! - A fenekem érzékeny, a meleg víztől megrándul az arcom. - Óvatosan, bébi - figyelmeztet Christian, de a kellemetlen érzés már el is párolgott. Levetkőzik, és beszáll mellém a kádba, magához húz. A lábai között pihenek, elégedetten lustálkodunk a forró vízben. Végighúzom az ujjam a lábán, ő pedig a copfomat fogja, játszik vele. - Át kell néznünk az új ház terveit. Valamikor később, ma este? - Persze. Az a nő megint idejön. Tudatalattim felpillant a Charles Dickens összes harmadik kötetéből, és bosszúsan néz. Elegem van a tudatalattimból. Nagyot sóhajtok. Sajnos Gia Matteo tervei lélegzetelállítóak. - Összekészítem a holmimat a munkába - suttogom. Christian megmerevedik. - Tudod, hogy nem kell visszamenned dolgozni - mormogja. Jaj, ne kezdjük megint. - Christian, ezen már túl vagyunk. Kérlek, ne kezd újra a vitát. Meghúzza a copfomat, hogy a fejem hátra billen. - Csak mondom… - És lágyan szájon csókol.
Tréningnadrágot és pántos topot veszek, s úgy döntök, elhozom a ruháimat a játszószobából. A folyosón meghallom Christian felemelt hangját a dolgozószobából. Megdermedek. - Hol a francban volt? Basszus! Sawyerrel kiabál. Meglapulva sietek föl a játszószobába. Nem akarom hallani, mit mond neki Christian még mindig megrémiszt, ha kiabál. Szegény Sawyer. Én legalább visszakiabálhatok. Összeszedem a ruháimat és Christian cipőjét, aztán megpillantom a szekrénykén a kis porcelán tálkát, benne a fenékdugasszal… Hát, gondolom, nekem kell letisztítanom. Hozzáteszem a csomaghoz, és elindulok lefelé. Idegesen pillantok a nagyszoba irányába, de csönd van. Hála istennek! Taylor holnap este megjön, és Christian általában nyugodtabb, ha ő is itt van. Taylor ma és holnap a lánya társaságát élvezi. Megfordul a fejemben, vajon találkozom-e valaha is vele. Mrs. Jones bukkan elő a kamrából. Mindketten megriadunk. - Mrs. Grey - észre sem vettem. Ó, most már Mrs. Grey vagyok. - Hello, Mrs. Jones. - Üdv idehaza, gratulálok - mosolyog. - Kérem, szólítson Anának. - Nem érezném jól magamat tőle, Mrs. Grey. Ó. Miért kell mindennek megváltoznia egy gyűrű miatt? - Óhajtja átnézni a heti menüt? - kérdezi, és várakozásteljesen néz rám. Étlap? - Öö… - Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen kérdést tesznek fel nekem. Mrs. Jones rám mosolyog. - Amikor munkába álltam Mrs. Greynél, minden vasárnap este átmentünk a következő heti menün, és
összeírtam, mire lehet szüksége a boltból. - Értem. - Elveszem ezeket, jó? A kezét nyújtja a ruháim felé. - Ó… igazából még kellenek. - És ezek a ruhák rejtik a közéjük dugott fenékdugaszt. Bíborvörös leszek. Csoda, hogy képes vagyok Mrs. Jones szemébe nézni. Tudja, mit művelünk, hiszen ő takarítja a játszószobát. Hátborzongató, hogy itt nincs semmi magánélet. - Miután elkészült, boldogan átnézem önnel a menüt, Mrs. Grey. - Köszönöm. A hamuszürke arcú Sawyer szakít félbe bennünket. Kijön Christian dolgozószobájából, és fürgén átvág a nagyszobán. Kurtán biccent felénk, de nem néz a szemünkbe, hanem besurran Taylor irodájába. Hálás vagyok a közjáték miatt, jelen pillanatban sem étlapról, sem fenékdugaszról nem óhajtok társalogni Mrs. Jonesszal. Rámosolygok, és sietek be a hálószobába. Vajon meg fogom valaha is szokni, hogy alkalmazottak lesik a kívánságomat? Talán, egyszer… Christian cipőjét a földre dobom, a ruhámat az ágyra, s a tálkát a fenékdugasszal beviszem a fürdőszobába. Gyanakodva méricskélem. Ártatlannak látszik, és meglepően tiszta. Nem akarok ezen rágódni. Gyorsan lemosom szappannal és vízzel. Ez elég? Meg kell kérdeznem Mr. Szextudort, hogy kelle fertőtlenítenem vagy ilyesmi. Megborzongok a gondolatra.
Örülök, hogy Christian átadta nekem a könyvtárat. Immár van benne egy csinos fehér íróasztal, ahol dolgozhatok. Előveszem a laptopomat, és megnézem a jegyzeteimet az öt kéziratról, amelyeket a nászutamon olvastam el. Igen, minden megvan, amire csak szükségem lehet. Egy részem retteg a gondolattól, hogy visszamegyek dolgozni, de ezt el nem mondanám Christiannak. Kapna az alkalmon, hogy rábeszéljen, lépjek ki. Emlékszem, Roach majd szélütést kapott, amikor bejelentettem neki, hogy férjhez megyek, és azt is, hogy kihez. Nemsokára véglegesítettek. Most fogom fel, hogy azért, mert a főnök felesége lettem. Nem kellemes gondolat. Immár nem helyettes szerkesztő vagyok, hanem Anastasia Steele, szerkesztő. Még nem gyűjtöttem annyi bátorságot, hogy elmondjam Christiannak, a munkahelyemen nem változtattam meg a nevem. Azt hiszem, jó okom volt rá. Szükségem van némi távolságra tőle, de tudom, ennek ellenére veszekedés lesz belőle, amikor rájön. Talán ma este meg kéne beszélnem vele a dolgot. Hátradőlök, és nekilátok mai utolsó feladatomnak. A laptop digitális órájára pillantok, onnan tudom, hogy este hét van. Christian még mindig nem került elő a dolgozószobájából, így van időm. Előveszem a Nikon memóriakártyáját, és berakom a laptopba, hogy feltöltsem a fényképeket. Míg a fényképek töltődnek, a mai napon elmélkedem. Vajon Ryan visszajött már, vagy még mindig úton van Portland felé? Elkapta azt a rejtélyes nőt? Christian hallott már felőle? Válaszokat akarok. Nem érdekel, hogy Christian elfoglalt; tudni akarom, mi történik, és hirtelen meg is sértődöm, amiért hagy a sötétben botorkálni. Felállok, elhatározom, hogy bemegyek és letámadom a dolgozószobájában, de ekkor jelennek meg a nászutunk utolsó napjain készült képek a képernyőn. Szentséges basszantyú! Egyik kép a másik után, és mind rólam. Álmomban… Milyen sok kép készült rólam álmomban, a hajam az arcomba hullik, vagy szétterül a párnán, az ajkam nyitva, basszus… a hüvelykujjamat szopom. Évek óta nem szoptam az ujjam. Mennyi kép! Fogalmam sem volt, hogy Christian fényképezett. Van néhány lopva készült, távoli kép, köztük egy olyan, amelyen a jacht korlátjánál állva, álmodozva nézek a távolba. Hogy is nem vettem észre? Elmosolyodom a kép láttán, amelyen boldogan nevetek, a hajam libben, mert küzdök csikiző, kínzó ujjai ellen. És van egy róla és rólam, a kabinunk ágyán, amelyet a karját kinyújtva készített. A mellkasához simulok, ő a kamerába néz, fiatal és tágra nyílt szemével… szerelem. A másik kezével a fejemet fogja, én pedig mosolygok, mint egy szerelemittas
bolond. De nem tudom levenni a szemem Christianról. Ó, ez a szép férfi az enyém. Ez a kócos, mostdugtam-haj, a szürke, ragyogó szempár, a mosolygó száj. Ez a gyönyörű férfi, aki nem viseli el, hogy csiklandozzam, akit nemrégiben még érinteni sem lehetett. Meg kell kérdeznem tőle, most már szereti-e, vagy csak engedi, hogy megérintsem. Az én örömömre, nem az övére. A homlokom ráncolva nézem a képet, és hirtelen elöntenek az érzések. Valaki bántani akarja. Előbb Charlie Tango, majd a tűz az irodaépületben, végül ez az átkozott autós hajsza. A számhoz kapom a kezem, önkéntelenül is zokogás tör ki belőlem. Otthagyom a komputert, és felpattanok, hogy megkeressem őt. Nem azért, mert veszekedni akarok vele, hanem egyszerűen látnom kell, biztonságban van-e. Nem veszem a fáradtságot, hogy kopogtassak, berontok a dolgozószobába. Christian az íróasztalnál ülve telefonál. Csodálkozva és bosszúsan pillant föl, de amikor meglátja, hogy én vagyok az, eltűnik arcáról a helytelenítés. - Szóval, nem tudja tovább javítani? - folytatja a beszélgetést, bár nem veszi le a szemét rólam. Habozás nélkül megkerülöm az íróasztalát, ő pedig fordul a székével, hogy továbbra is szemben legyen velem. A homlokát ráncolja. Tudom, mire gondol. Mit akarhat? Amikor bemászom az ölébe, csodálkozva vonja fel a szemöldökét. Átkarolom a nyakát, valósággal belé bújok, ő pedig óvatosan karol át. - Öö… igen, Barney. Tudná tartani egy pillanatig? - A válla alá fogja a telefont. - Ana, mi baj van? A fejem rázom. Christian fölfelé biccenti az állam, és a szemembe néz. Zavartan szorít magához, és megcsókolja a fejem búbját. - Oké, Barney, mit is mondott? - A füle és a válla közé fogott telefonba beszél, és lenyom egy gombot a laptopján. Szemcsés, fekete-fehér CCTV kép jelenik meg a képernyőn. Sötét hajú, világos overallos férfit látok. Christian lenyom egy másik gombot, és a férfi elindul a kamera felé, de le van hajtva a feje. Mihelyt közelebb ér, Christian kimerevíti a képet. A férfi egy világos teremben áll, amelyben mintha magas, fekete szekrények sorakoznának. Ez nyilván a Grey irodaház szerverhelyisége. - Oké, Barney, még egyszer. A képernyő életre kell. Egy doboz tűnik fel a férfi feje fölött a biztonsági kamera által készített felvételen, és rázoomolunk. Lenyűgözve ülök fel. - Ezt Barney csinálja? - kérdezem csöndesen. - Igen - feleli Christian. - Tud élesíteni a képen? - kérdezi Barneyt. A kép elhomályosodik, majd újra a férfira fókuszál, és valamivel élesebb, mint volt. Nézem, és a felismeréstől hideg fut végig a hátamon. Van valami ismerős a férfi álla vonalában. Kusza, rövid fekete haja fura, ápolatlan… és a most már élesebb képen egy fülbevalót látok, egy kicsi karikát. Szent szar! Tudom, ki az. - Christian - suttogom. - Ez Jack Hyde.
Hetedik fejezet - Gondolod? - kérdezi Christian meglepetten. - Nézd meg az álla vonalát - mutatok a képernyőre. - És a fülbevalót, a válla ívét. A felépítése ugyanaz. Nyilván paróka van rajta, vagy levágatta és befestette a haját. - Vette, Barney? - Christian leteszi a telefont, és kihango-sítóra állítja. - Úgy látom, alaposan tanulmányoztad a volt főnöködet, Mrs. Grey - mormogja, és nem valami elégedett a hangja. Bosszúsan nézek rá. Barney ment meg. - Igen, uram. Hallottam, mit mondott Mrs. Grey. Az összes digitalizált felvételen lefuttatom az arcfelismerő software-t. Megnézem, hol volt ez a seggfej… elnézést, asszonyom… a szervezetben. Aggódva pillantok Christianra, aki elereszti a füle mellett Barney káromkodását. A zárt láncú televízió képét tanulmányozza. - Miért tenne ilyet? - kérdezem tőle. Megrándítja a vállát. - Talán bosszúból. Nem tudhatom. Nehéz belegondolni, egyes emberek miért viselkednek úgy, ahogyan viselkednek. Csak dühös vagyok, amiért hagytam, hogy mellette dolgozzál. - Christian összeszorítja a száját, karja megfeszül köröttem. - Megvan nekünk a merevlemez tartalma, uram - teszi hozzá Barney. - Igen, emlékszem. Megvan Mr. Hyde címe is? - Igen, uram. - Riassza Welch-t. - Természetesen. Ellenőrzöm a város zártláncú hálózatát is, hátha nyomon tudjuk követni a mozgását. - Tudja meg, milyen járművet használ. - Uram. - Barney minderre képes? - suttogom. Christian bólint, és önelégülten mosolyog rám. - Mi volt a merevlemezén? - kíváncsiskodom halkan. Christian arca megmerevedik, és a fejét rázza. - Semmi különös - feleli, és oda a mosoly, az ajka alig mozdul. - Mondd el. - Nem. - Rólad volt valami, vagy rólam? - Rólam - sóhajt. - Miféle dolgok? Az életstílusodról? Christian a fejét rázza, és ajkamra téve az ujját, elhallgattat. Haragosan nézek, de összehúzott szeme egyértelmű figyelmeztetés, hogy tartsam a szám. - 2006-os Camaro. Megküldöm az adatokat Welch-nek is - hallatszik Barney izgatott hangja a telefonban. - Helyes. Nézzen utána, hogy merre járt még a szarházi az épületemben. És ellenőrizze a képet a SIP személyzeti aktája alapján. - Christian kétkedő pillantást vet rám. - Biztos akarok lenni benne, hogy ő az. - Már megtörtént uram, és Mrs. Grey nem téved. Jack Hyde az. Elvigyorodom. Látod? Hasznomat veszed. Christian megdörgöli a hátamat. - Szép munka, Mrs. Grey. - Elmosolyodik, a korábbi bosszúsága el van felejtve. Aztán visszatér Barneyhoz. - Értesítsen, ha ellenőrizte a mozgását a központban. Azt is ellenőrizze, hogy bejuthatott-e bármely másik Grey területre, és szóljon a biztonságiaknak, hogy újra átfésülhessék azt az épületet. - Uram. - Köszönöm, Barney. - Christian leteszi a telefont.
- Nos, Mrs. Grey, úgy tűnik, ön nem csak vonzó látvány, hanem hasznos is. - Christian szemében gonosz jókedv csillan, és tudom, hogy csúfolódik. - Vonzó látvány? - gúnyolódom én is. - Nagyon - feleli nyugodtan, és puha, édes csókot ad az ajkamra. - Ön pedig sokkal vonzóbb látvány nálam, Mr. Grey. Christian vigyorogva csókol meg újra. Vadabbul csókol, és a csuklójára tekerve a copfomat, magához húz. Amikor feljövök, levegőért kapkodok, és kalapál a szívem. - Nem vagy éhes? - kérdi. - Nem. - Én igen. - Mire? - Hát… ami azt illeti, ételre. - Készítek neked valamit! - kuncogok. - Imádom ezt a hangot. - Azt, hogy ételt kínálok neked? - Azt, hogy kuncogsz. - A hajamba csókol, és felállok. - Szóval, mit óhajt enni, uram? - kérdezem édesen. Christian összehúzza a szemét. - Okoskodik velem, Mrs. Grey? - Mindig, Mr. Grey… uram. Szfinx mosollyal néz vissza rám. - Még mindig a térdemre fektethetlek - mormogja csábítón. - Tudom - vigyorgok. A széke karfájára teszem a kezem, lehajolok, és megcsókolom Christiant. - Ez az egyik, amit úgy szeretek benned. De állítsd takarékra a viszkető tenyered… éhes vagy. Megjelenik arcán a szégyenlős mosoly, és összeszorul a szívem. - Ó, Mrs. Grey, mit is csináljak veled. - Először is válaszolj a kérdésemre. Mit szeretnél enni? - Valami könnyűt. Lepjél meg - visszhangozza korábbi szavaimat a játszószobából. - Meglátom, mit tehetek. - Kisasszézok a dolgozószobából, egyenesen a konyhába. Összeszorul a szívem, amikor meglátom Mrs. Jonest. - Hello, Mrs. Jones! - Mrs. Grey. Enne valamit? Egy edényben keverget valami finomat, aminek csodás illata van. - Csak szeretnék néhány francia szendvicset Mr. Greynek és magamnak. Mindenféle finomsággal megrakott, hosszában vágott bagettet. Szeretjük a franciát… - Csak utána kapcsolok, mit is mondtam. Mrs. Jones egy pillanatig hallgat. - Persze - mondja aztán. - Mr. Grey szereti a bagettet. Van is a hűtőben szendvicsméretre vágva. Szívesen elkészítem, asszonyom. - Tudom. De szeretném én megcsinálni. - Értem. Máris adok egy kis helyet. - Mit főz? - Bolognai mártást. Bármikor meg lehet majd enni. Lefagyasztom. - Melegen rám mosolyog, és kikapcsolja a tűzhelyet. - Öö… és mit szeret Christian egy francia szendvicsben? - A homlokomat ráncolom. Vajon Mrs. Jones megérti az iménti áthallást? - Bármit belerakhat egy szendvicsbe, Mrs. Grey. Ha ba-gett-be teszi, a férje meg fogja enni. Egymásra mosolygunk.
- Oké, köszönöm. A mélyhűtőhöz megyek, és megtalálom benne a méretre vágott bagettdarabokat Ziploc zacskókban. Kettőt egy tányérra teszek, berakom a mikróba, és kiolvasztás fokozatra állítom a készüléket. Mrs. Jones időközben eltűnt. A homlokomat ráncolva térek vissza a frigóhoz, és átkutatom a tartalmát. Azt hiszem, meg kell határoznom, milyen paraméterekkel dolgozunk együtt, Mrs. Jones meg én. Élvezem a gondolatot, hogy hétvégeken én főzzek Christiannak, és nagyon is örülök, ha Mrs. Jones főz hét közben. Már csak az kéne, hogy amikor hazajövök a munkából, nekiálljak főzni. Hmm. Ez a felállás egy kicsit emlékeztet arra a rutinra, amit Christian az alávetettjeivel alakított ki. A fejemet csóválom. Nem szabad túl sokat gondolkodnom ezen. Találok sonkát a hűtőben, a zöldséges dobozban pedig egy tökéletes, érett avokádót. Épp némi sóval és citrommal ízesítem az összepasszírozott avokádót, amikor Christian bukkan elő a dolgozószobából, az új ház terveivel. Leteszi a reggeliző asztalra, odajön hozzám, átkarol, és megcsókolja a nyakam. - Mezítláb a konyhában - mormogja. - Nem úgy szól a mondás, hogy mezítláb és terhesen a konyhában? - mosolygok rá. Christian mozdulatlan, az egész teste megfeszül. - Még nem - jelenti ki, és a hangjából egyértelműen érződik, hogy komolyan beszél. - Nem. Még nem. Ellazul. - Akkor ebben egyetértünk, Mrs. Grey. - De azért akarsz gyereket, nem? - Persze. Igen. Később. De még nem állok készen arra, hogy bárkivel is megosztozzam rajtad. - Ismét a nyakamba csókol. Ó… hogy megosztozzon rajtam? - Mit készítesz? Jól néz ki. - Megcsókol a fülem mögött, és tudom, hogy el akarja vonni a figyelmemet. Finom bizsergés fut végig a gerincemen. - Francia szendvicset - mosolygok önelégülten. Visszatért a humorom. Christian a nyakamba mosolyog, és a fülcimpám rágcsálja. - A francia a kedvencem. Oldalba bököm. - Ez fáj, Mrs. Grey. - Az oldalára szorítja kezét, mint aki szenved. - Puhány - motyogom lenézőn. - Puhány? - ismétli hitetlenkedve. A fenekemre csap, hogy felkiáltok. - Siess azzal az étellel, asszony. Később megmutatom én neked, mennyire vagyok puhány. - És ismét játékosan rám csap, majd a frigóhoz megy. - Iszol egy pohár bort? - kérdezi. - Kérek.
Christian kiteríti a ház terveit a reggeliző pultra. Giának van néhány csakugyan látványos ötlete. - Tetszik a javaslata, hogy lent az egész hátsó fal üvegből legyen, de… - De? - biztat Christian. Sóhajtok. - De nem akarom elvenni a ház karakterét. - Karakterét? - Igen. Az, amit Gia javasol nagyon radikális, és én… nos… úgy szerettem bele abba a házba, ahogyan volt, hibákkal, meg minden. Christian homlokán összeszaladnak a ráncok, mintha szentségtörő volnék.
- Nekem tetszik, úgy, ahogy van - suttogom. Most nagyon fog haragudni? Komolyan mered rám. - Azt akarom, hogy ez a ház olyan legyen, amilyennek te szeretnéd. Amit csak akarsz. A tiéd. - Én pedig azt akarom, hogy te is szeresd. Hogy boldog legyél benne. - Én boldog leszek, csak te ott legyél. Ez ilyen egyszerű, Ana. - Pillantása rabul ejti az enyémet. Teljesen őszinte. Lesütöm a szemem, szívem megtelik érzelemmel. Szent tehén, hát ennyire szeret! - Hát… nyelek egyet, és igyekszem leküzdeni a torkomat szorongató érzelmeket. - Tetszik az üvegfal. Talán megkérhetnénk Giát, hogy egy kicsit szervesebben építse be a házba. Christian elvigyorodik. - Persze. Ahogy csak akarod. És mit szólsz az emelet és az alagsor terveihez? - Nekem megfelelnek. - Helyes. Oké… megacélozom magam, hogy föltegyem az egymillió dolláros kérdést. - Akarsz játszószobát? - Érzem, mint önti el arcom a már olyannyira ismerős pír. Christian szemöldöke felemelkedik. - Te akarod? - vágja vissza. Meglepett és kedélyes egyszerre. Vállat vonok. - Öö… ha te akarod. Egy pillanatig szótlanul néz. - Egyelőre hagyjuk nyitva ezt a lehetőséget. Hiszen ez családi otthon lesz. Meglepő, milyen csalódást érzek. Nyilván igaza van… bár mikor lesz nekünk családunk? Évek telhetnek el. - Azonkívül improvizálhatunk. - Szeretek improvizálni - suttogom. Christian arcán vigyor jelenik meg. - De valamit el kell döntenünk. - A hálószoba tervrajzára mutat, és máris a fürdőszobák meg a gardróbfülkék a téma.
Este fél tízre jár, amikor befejezzük. - Akarsz ma még dolgozni? - kérdezem Christiantól, miközben feltekeri a terveket. - Nem, ha te nem akarod. - Elmosolyodik. - Te mit szeretnél? - Tévézhetnénk. - Nincs kedvem olvasni, és nem akarok még lefeküdni sem… - Oké. - Christian készségesen belemegy, és követem a tévészobába. Összesen háromszor vagy talán négyszer ültünk itt, és Christian akkor is általában olvasott. Egyáltalán nem érdekli a televízió. Összekuporodom mellette a heverőn, magam alá húzom a lábamat, és a vállára hajtom a fejem. Christian bekapcsolja a síkképernyős tévét, és a távirányítóval szórakozottan kapcsolgat a csatornák között. - Melyik marhaságot szeretnéd nézni? - Nem nagyon szereted a tévét, ugye? A fejét rázza. - Időpocsékolás. De veled szívesen megnézek valamit. - Arra gondoltam, huncutkodhatnánk. Christian arca felém fordul. - Huncutkodhatnánk? - Úgy mered rám, mintha két fejem nőtt volna. Egy túlvilágított spanyol szappanoperánál abbahagyja a végtelen kapcsolgatást.
- Igen. Vajon miért rémült meg ennyire? - Ágyba bújunk, és huncutkodunk. - Mindig azt csináljuk. Mikor huncutkodtál utoljára tévé előtt? - kérdezem szégyenlősen, és mégis ingerlőn. Christian vállat von, és megrázza a fejét. Ismét nyomogatni kezdi a távirányítót, és néhány újabb csatornaváltás után megállapodik az X-akták egy régi epizódjánál. - Christian? - Soha nem csináltam ilyent - mondja csöndesen. - Soha? - Soha. - Még Mrs. Robinsonnal sem? Felhorkan. - Bébi, sok mindent műveltem Mrs. Robinsonnal, de abból semmit nem neveznék huncutkodásnak. Önelégült mosolyt vet rám, aztán feltámad a kíváncsisága, és összehúzott szemmel néz. - És te? Elpirulok. - Természetesen. Vagyis… mondhatjuk… - Micsoda! Kivel? Jaj, ne! Nem menjünk ebbe bele. - Mondd el! - makacskodik. Összekulcsolt ujjaimat bámulom. Christian gyöngéden kezemre teszi a kezét. Amikor felpillantok, látom, hogy mosolyog. - Tudni akarom, bárki volt is az, hogy péppé verhessem. Kuncogok. - Hát az első alkalom… - Az első? Nemcsak egy szarháziról van szó? - Christian már szinte hörög. Ismét kuncogok. - Miért van ennyire meglepve, Mr. Grey? Homlokát ráncolva a hajába túr, és úgy néz rám, mintha egészen más megvilágításban látna. Majd vállat von. - Csak meglepődtem. Úgy értem, tekintve, mennyire tapasztalatlan voltál. Elpirulok. - Határozottan bepótoltam, amióta megismertelek. - Az biztos. - Christian elvigyorodik. - Meséld el. Tudni akarom. Türelmes, szürke szemébe nézek, és próbálom felbecsülni, milyen hangulatban van. Feldühítem, vagy őszintén tudni kívánja? Nem akarom, hogy duzzogjon… rémes, amikor duzzog. - Tényleg azt akarod, hogy elmeséljem? Lassan bólint, ajka kedélyes, arrogáns mosolyra húzódik. - Egy ideig Texasban éltem anyámmal és a hármas számú férjjel. Tizedikbe jártam. A srácot Bradleynek hívták, és ő volt a laborpartnerem fizikaórán. - Hány éves voltál? - Tizenöt. - És ő most mivel foglalkozik? - Nem tudom. - Hány gólt rúgott? - Christian! - korholom, de hirtelen megragadja a térdem, majd a bokám, és feldönt, hogy hátraesek a heverőn. Könnyedén fölém siklik, és leszorít, egyik lába az én két lábam közé kerül. Olyan hirtelen
történik mindez, hogy felkiáltok meglepetésemben. Aztán a kezem fogja meg, és a fejem fölé emeli a karomat. - Szóval ez a Bradley… túljutott a felezővonalon? - mormogja, és az orrát végighúzza az enyémen. Lágy csókokkal borítja a szám sarkát. - Igen - mormogom az ajkába. Christian egyik kezével elenged, hogy megfoghassa az állam, és mozdulatlanul tart, a nyelve pedig a számban cikázik. Megadom magam a heves csók előtt. - Így? - zihálja, amikor felbukkan levegőért. - Nem… egyáltalán nem volt ilyen - nyögöm ki, és a testemben minden vér lefelé áramlik. Elengedi az államat, keze végigsiklik a testemen, majd vissza, föl a mellemre. - Ezt csinálta? Érintett így? - A hüvelykujja a bimbómat súrolja a topon keresztül, újra meg újra, hogy a mellbimbóm megkeményedik szakértő érintésétől. - Nem - vonaglok alatta. - Eljutott a tizenhatosig? - mormogja a fülembe. A keze most a bordáimon siklik, el a csípőm mellett. A fogai közé fogja a fülcimpám, és finoman húzni kezdi. - Nem - zihálom. A tévében Mulder harsog valamit a legkeresettebb bűnözőkről. Christian felemelkedik, a távirányítóval lehalkítja a tévét, aztán lenéz rám. - Na és mi a helyzet a kettes számú akárkivel? Ő eljutott a tizenhatosig? Sistergően izzik a szeme… dühös? Beindult? Nehéz megmondani. Az én oldalamra húzódik, kezét bedugja a tréningnadrág alá. - Nem - suttogom. Csapdába ejt buja tekintete. Christian gonoszul mosolyog. - Helyes. - A keze a nemi szervemre tapad. - Nem hord bugyit, Mrs. Grey. Egyetértek. - Ismét megcsókol, és az ujjai közben csodákat művelnek. Hüvelykujja a csiklómon, úgy kínoz, a mutatóujját pedig finom lassúsággal dugja belém. - Azt hittem, huncutkodunk - nyögöm. Christian megmerevedik. - Miért, nem azt csináljuk? - Nem. Semmi szex. - Tessék? - Semmi szex… - Azt akarod? - Kihúzza a kezét a melegítőnadrágból. - Tessék. - Mutatóujját végighúzza az ajkamon, és érzem saját ragacsos, sós ízem. A számba dugja az ujját, ahogyan az előbb lent tette. Aztán úgy helyezkedik, hogy a lábaim között legyen, és nekem feszíti a férfiasságát. Döf egyszer, majd kétszer, és megint. Felnyögök, mert a melegítőnadrág anyaga pont a megfelelő módon dörzsöl. - Ezt akarod? - mormogja, és ritmikusan mozgatja csípőjét. - Igen - nyögöm. Kezével ismét a mellbimbómra koncentrál, foga az államat súrolja. - Tudod, milyen dögös vagy, Ana? - Rekedtes a hangja, és erősebben dörgölőzik hozzám. Válaszra nyitom a szám, de nem jön ki érthető hang a torkomon, csak hangosan nyögök. Christian ismét elfoglalja a számat, alsó ajkam a fogával húzza, aztán nyelve ismét a számban. Elengedi a másik csuklómat is, és keze mohón siklik fel a vállamon, egyenesen a hajamba. Mikor a csók közben meghúzom a haját, felnyög, és a szemembe néz. - Jaaaj… - Szereted, ha érintelek? - suttogom. A homlokát ráncolja, amikor felfogja a kérdést. Abbahagyja a dörgölőzést. - Hát persze, hogy szeretem, ha érintesz, Ana. Amikor megérintesz, úgy érzem magam, akár az éhező egy lakomán. - Szenvedélyes őszinteséggel duruzsolja. Szent tehén!
A lábaim közé térdel, és felemel, hogy le tudja húzni rólam a topot - meztelen vagyok alatta. Megfogja a szegélyét, áthúzza a fejemen, és a földre dobja, majd karomat a hátam mögé szorítva, az ölébe húz. - Érints meg - zihálja. Ó! Óvatosan felé nyúlok, ujjam begyével súrolom a mellszőrzetét a szegycsontja fölött, az égésnyomok fölött. Christian mélyen beszívja a levegőt, és kitágul a pupillája, de nem a félelemtől, hanem az érzéki választól az érintésemre. Feszülten nézi, ahogy ujjam finoman lebeg a bőre fölött. Előbb az egyik bimbó, majd a másik következik. Összehúzódnak cirógató kezem alatt. Előbbre hajolok, lágy csókokkal borítom el a mellkasát. Kezem a vállára téved, érzem kemény, formás izmait. Hűha… jó kondiban van. - Kívánlak - mormogja, s mintha zöld fény gyúlt volna ki libidóm előtt. A hajába túrok, hátrahúzom a fejét, hogy a szájához férjek. Forró láng lobog a hasamban. Christian nyög, és hátratol a heverőre. Aztán felül, lerántja rólam a melegítőnadrágot, közben lehúzza a cipzárját is. - Gól - suttogja, és fürgén megtölt magával. - Ááá… - nyögöm, ő pedig megmerevedik, és két kezébe fogja az arcomat. - Szeretlek, Mrs. Grey - mormogja, és nagyon lassan, nagyon finoman szeretkezik velem, míg a nevét kiáltva, köré fonódva, darabokra nem foszlom. Soha nem akarom elengedni őt.
A mellén pihenek. Mindketten a padlón heverünk a tévészobában. - Tudod, kihagytunk néhány gólhelyzetet. - Ujjaim a mellizmai vonalát követik. Felnevet. - Majd legközelebb. - És megcsókolja a fejem búbját. Felnézek a képernyőre, épp az X-akták vége főcíme megy. Christian a távirányítóért nyúl, és visszakapcsolja a hangot. - Szeretted ezt a sorozatot? - kérdem. - Amikor kissrác voltam. Ó… Christian, mint kissrác… kick-box, X-akták, és semmi érintés. - És te? - kérdi. - Az én időm előtt adták. - Milyen fiatal vagy - mosolyog rám szeretettel. - Szeretek huncutkodni önnel, Mrs. Grey. - Ahogyan én is önnel, Mr. Grey. - Megcsókolom a mellét, és némán fekszünk, nézzük az X-akták végét, majd a hirdetéseket. - Csodás három hét volt, az autós hajsza, a tűz meg őrült ex-főnökök ellenére is. Mintha a saját kis buborékunkban lennénk - motyogom álmatagon. - Hmm. - Mély torokhangon hümmög. - Nem igazán állok készen rá, hogy osztozzam rajtad a világgal. - Holnap visszatérünk a való életbe - mormogom, és igyekszem távol tartani a melankóliát a hangomból. Christian sóhajt, szabad kezével a hajába túr. - A biztonsági intézkedések szigorúak lesznek… - Ajkára teszem az ujjamat. Nem akarom még egyszer meghallgatni ezt az előadást. Christian azonnal megmerevedik. A csudába! - Mert követtek minket. - Nem Sawyer tehet róla. A szemembe néz. - Nem lett volna szabad megengedniük, hogy olyan messzire kerülj tőlük. Tisztában vannak vele. Bűntudatosan elpirulok, és felveszem az előbbi helyzetet, a mellkasán pihenek. Én tehetek az egészről. Én akartam lelépni tőlük. - Erről nem ők…
- Elég! - Christian kurtán szakít félbe. - Ezen nincs mit megvitatni, Anastasia. Ez tény, és még egyszer nem engedik, hogy megtörténjen. Anastasia! Amikor bajban vagyok, rögtön Anastasia leszek, akárcsak otthon, anyámnál. - Oké - nyugtatgatom. Nem akarok veszekedni vele. - Ryannek sikerült utolérnie azt a nőt a Dodge-ban? - Nem. És egyáltalán nem biztos, hogy nő volt. - Ó? - Ismét felnézek. - Sawyer látott egy alakot, hátul összefogott hajjal, de csak egy pillanatra, és feltételezte, hogy nő. Most azonban, mi-után azonosítottad Hyde-ot, lehet, hogy ő volt az. Így viseli a haját. - Christian hangjában tapintható az undor. Nem tudom, mihez kezdjek ezzel a hírrel. Christian keze végigsiklik mezítelen hátamon, elvonja a figyelmemet. - Ha bármi történne veled… - mormogja, és komoly, tágra nyílt a szeme. - Tudom - suttogom. - Én is így érzek veled kapcsolatban. - Megborzongok a gondolatra. - Gyere. Még megfázol - mondja, és felül. - Feküdjünk le. A következő gólt ott is berúghatjuk. - Huncut mosolyt vet rám. Változékony, mint mindig: szenvedélyes, aggódó, szexi - az én Ötven árnyalatom. Megfogom a kezét, és felhúz, én pedig úgy, ahogy vagyok, követem a hálószobába.
Másnap reggel, amikor megállunk a SIP bejárata előtt, Christian megszorítja a kezem. Minden ízében maga a hatalmas vállalatvezér a sötét öltönyben a hozzáillő nyakkendővel. Elmosolyodom. Akkor láttam utoljára ilyen csinosan kiöltözve, mikor azon a balett előadáson voltunk Monte-Carlóban. - Ugye tudod, hogy nem kell ezt tenned? - mormogja. Elfog a kísértés, hogy a szememet forgassam. - Tudom - suttogom, mert nem akarom, hogy Sawyer és Ryan az Audi első ülésén meghallják. - De akarom - folytatom. - Jól tudod. - Odahajolok hozzá, és megcsókolom. A homlokáról mégsem tűnnek el a ráncok. - Mi baj? Christian bizonytalan pillantást vet Ryanre, aki kiszáll a kocsiból. - Hiányozni fogsz, megszoktam, hogy az enyém vagy. Végigsimítok az arcán. - Te is nekem. - Megcsókolom. - Csodálatos nászút volt. - Menjen dolgozni, Mrs. Grey. - Ön is, Mr. Grey. Sawyer kinyitja az ajtót. Mielőtt kilépnék a járdára, még egyszer megszorítom Christian kezét. Még integetek neki, mielőtt belépek az épületbe. Sawyer kitárja előttem az ajtót, és követ. - Szia, Ana! - mosolyog rám Claire a recepciós pult mögül. - Claire, szia! - mosolygok vissza rá. - Remekül nézel ki. Jó volt a nászút? - A lehető legjobb, köszönöm. Mi újság idebenn? - Az öreg Roach ugyanolyan, mint volt, de a biztonsági ellenőrzések erősödtek, még a szerverszobát is átvizsgálták. Hannah majd elmondja. Naná, hogy elmondja. Barátságosan mosolygok Claire-re, és az irodámba megyek. Hannah az asszisztensem. Magas, karcsú lány, akiben annyi könyörtelen hatékonyság van, amit időnként kicsit már ijesztőnek találok. De velem aranyos, pedig néhány évvel idősebb nálam. Már vár a lattém, ez az egyetlen kávé, amelyet elkészíthet helyettem. - Szia, Hannah! - köszönök kedvesen.
- Na, milyen volt a nászút? - Fantasztikus. Tessék, ezt neked hoztam. - Egy kis üveg parfümöt teszek az íróasztalára, ő pedig boldogan csapja össze a kezét. - Köszönöm - lelkendezik. - A sürgős levelezésed az íróasztalodon, és Roach szeretne beszélni veled tízkor. Egyelőre nincs más jelentenivalóm. - Rendben. Köszönöm. És kösz a kávét. - Bemegyek az irodámba, az asztalomra teszem az aktatáskámat, majd végignézek a levélhalmon. Bőven lesz tennivalóm.
Nem sokkal tíz előtt félénk kopogatás hallatszik. - Bújj be! Elizabeth kukucskál be. - Szia, Ana! Csak azt akartam mondani, hogy üdv idehaza. - Hát, én meg azt mondhatom ezt a levélhalmot olvasva, hogy bárcsak még mindig Dél-Franciaországban volnék. Elizabeth fölnevet, de hamis, erőltetett a nevetése. Félrebiccentett fejjel, úgy nézek rá, ahogyan Christian szokott néha rám. - Örülök, hogy épségben megjöttél - mondja. - Néhány perc múlva újra találkozunk az értekezleten Roachnál. - Oké - mormogom, és Elizabeth mögött becsukódik az ajtó. Homlokráncolva nézem a csukott ajtót. Mi volt ez az egész? Megrándítom a vállam, aztán jelez a komputer. E-mailem érkezett.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Elkószált feleségek Dátum: 2011. augusztus 22. 09:56 Címzett: Anastasia Steele
Feleség! Elküldtem neked az alábbi e-mailt, és visszapattant, méghozzá azért, mert nem változtattad meg a nevedet. Valamit el akarsz mondani ezzel?
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Melléklet:
Feladó: Christian Grey Tárgy: Buborék Dátum: 2011. augusztus 22. 09:32 Címzett: Anastasia Grey
Mrs. Grey! Szeretek veled gólra törni. Érezd magad jól az első napodon a visszaérkezésünk után.
Már most hiányzik a buborékunk.
Christian Grey A valós életbe visszatérő Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Basszus! Azonnal a válaszra kattintok.
Feladó: Anastasia Steele Tárgy: Ne pukkantsd ki a buborékot Dátum: 2011. augusztus 22. 09:58 Címzett: Christian Grey
Férj!
Imádom ezt a focis metaforát veled, Mr. Grey. Itt szeretném megtartani a lánykori nevem. Este megmagyarázom. Most értekezletre megyek. Nekem is hiányzik a buborékunk…
Ui. Azt hittem, a BlackBerrymet kell használnom. Anastasia Steele Szerkesztő, SIP
Érzem, hogy ebből komoly veszekedés lesz. Sóhajtva szedem össze az iratokat az értekezlethez. Az értekezlet két óra hosszat tart. Az összes szerkesztő jelen van, rajtuk kívül Roach és Elizabeth. Személyi ügyekről, stratégiáról, marketingről, biztonsági kérdésekről és az év végéről tárgyalunk. Ahogy telik az idő, egyre kényelmetlenebbül érzem magam. Alig észrevehetően, de megváltozott a kollégáim viselkedése. Van valami távolságtartás és tisztelet, amit korábban nem éreztem. Courtney részéről pedig, aki a nonfiction részleget vezeti, kifejezett ellenszenvet érzékelek. Talán csak paranoiás vagyok - ezzel próbálom magyarázni magamnak, hogy Elizabeth olyan furán fogadott ma reggel. Gondolataim visszaszállnak a jachtra, aztán a játszószobába, majd az R8-asba, ahogy a rejtélyes Dodge előtt száguldottunk az I-5-ös autópályán. Talán Christiannak igaza van… lehet, hogy nem kéne ezt csinálnom. Lehangol a gondolat - mindig is ezt akartam. Ha ezzel nem foglalkozhatom, akkor mégis, mit csináljak? Visszamegyek a szobámba, és igyekszem elhessegetni magamtól a sötét gondolatokat. Leülök az íróasztalomhoz, és gyorsan megnézem, kaptam-e levelet Christiantól. Semmi. Ellenőrzöm a BlackBerryt… Még mindig semmi. Helyes. Legalább nem reagált ellenségesen az én e-mailemre. Lehet, hogy ma este mindent megbeszélünk, ahogyan én kértem. Kinyitom a marketingtervet, amelyet az értekezleten kaptam.
A hétfői rítusunk folytatódik. Hannah jön be az irodámba az ebédemmel, amelyet Mrs. Jones csomagolt. Együtt ülünk, eszünk, és közben megbeszéljük, mit akarunk a hét során elvégezni. Hannah beavat a legújabb irodai pletykákba. Ahhoz képest, hogy három hétig távol voltam, szinte semmi újság. Aztán kopogtatnak az ajtón. - Tessék! Roach nyit be, és Christian áll mellette. Lezsibbadok. Christian szeme szinte izzik. Bevonul, közben udvariasan mosolyog Hannah-ra. - Hello, maga nyilván Hannah. Christian Grey vagyok - mutatkozik be. Hannah felpattan, és kezet nyújt. - Mr. Grey. Me… mennyire örülök, hogy megismerhetem - dadogja, és kezet fognak. - Hozhatok kávét? - Kérek - mondja Christian barátságosan. Hannah értetlenkedő pillantást vet rám, aztán kisiet az irodából. Elmegy Roach mellett, aki valósággal földbe gyökerezett lábbal áll a küszöbnél. - Ha megbocsát, Roach, szeretnék váltani néhány szót Ms. Steele-lel. - Gunyorosan sziszegi az „sz”-t. Hát ezért jött. Ó, a francba! - Természetesen, Mr. Grey. Ana - morogja Roach, és távozik. Behúzza az ajtót maga mögött. Összeszedem magam annyira, hogy beszélni tudjak. - Mennyire örülök, hogy látom, Mr. Grey. - Túlságosan is édesen mosolygok. - Leülhetek, Ms. Steele? - A te céged. - A szék felé intek, amelyen az előbb még Hannah ült. - Igen, az. Farkasvigyorral néz rám, ami nem ér el a szeméig. Pattogó a hangja, majd szétveti a feszültség, érzem magam körül. Basszus! A szívem a torkomban dobog. - Nagyon kicsi az irodád - mondja, s leül az íróasztalommal szemben. - Nekem megfelel. Látszólag közönyösen néz, de tudom, hogy dühös. Mély lélegzetet veszek. Ez nem lesz kellemes. - Nos, mit tehetek érted, Christian? - Csak ellenőrzöm a befektetéseimet. - A befektetéseidet? Mindet? - Mindegyiket. Némelyiket át kell szervezni. - Átszervezni? Mennyiben? - Szerintem tudod. - Fenyegetően nyugodt a hangja. - Kérlek… ugye nem akarod azt mondani, hogy három hét után azért szakítottad félbe a munkádat, hogy ide gyere, és veszekedj velem a nevem miatt? - Nem valami kicseszett befektetés vagyok! Mocorog egy kicsit, és keresztbe veti a lábát. - Nem éppen azért, hogy veszekedjek. Nem. - Christian, én dolgozom. - Nekem úgy tűnt, az asszisztenseddel pletykálsz. Elvörösödöm. - Átmentünk a napirendünkön - csattanok fel. - És nem válaszoltál a kérdésemre. Kopogtatás hallatszik. - Gyere be! - kiáltom túlságosan is hangosan. Hannah egy kis tálcát hoz be: tejes kancsó, cukor és kávé a francia kávéfőzőben. Nagyon kitett magáért. Az íróasztalomra teszi a tálcát. - Köszönöm, Hannah - motyogom, és zavarba jövök, amiért az előbb úgy kiabáltam. - Van még valamire szüksége, Mr. Grey? - kérdi pihegve Hannah. Kedvem támad a szememet forgatni.
- Nem, köszönöm. Ez minden. - Christian elbűvölőn, bugyi levarázsolón mosolyog rá. Hannah elpirul és távozik. Christian figyelme ismét felém fordul. - Nos, Ms. Steele, hol is tartottunk? - Ott, hogy durván megzavartál a munkámban, hogy a nevem miatt veszekedj velem. Christian pislog - úgy tűnik, meglepődött, talán a hangom hevessége miatt. Hosszú, ügyes ujjával fürgén lepöcköl egy láthatatlan szöszt a térdéről. Elvonja vele a figyelmemet. Szándékosan csinálja. Hunyorogva figyelem. - Szeretek időnként be nem jelentett látogatásokat tenni. A vezetés nem lustul el, a feleségek tudják a helyüket. Tudod. - Vállat von, és arrogáns vonallá feszül a szája. A feleségek tudják a helyüket! - Nem gondoltam, hogy ennyire ráérsz - csattanok fel. Hideg lesz a tekintete. - Miért nem akarod itt megváltoztatni a nevedet? - kérdi, és halálos nyugalom érződik a hangjából. - Muszáj ezt most megbeszélni, Christian? - Éppen itt vagyok. Nem tudom, miért ne beszélhetnénk meg most. - Mert rengeteg munkám van, három hete nem voltam bent. Christian pillantása hűvös, értékelő - sőt távoli. Fel nem tudom fogni, hogy képes ilyen hidegen viselkedni a tegnap este, az elmúlt három hét után. Basszus! Nagyon mérges lehet. Mikor tanulja meg végre, hogy ne reagáljon túl? - Szégyellsz? - kérdi, és becsapósan lágy a hangja. - Természetesen nem - felelem bosszúsan. - Ez rólam szól, nem rólad. - Jesszusom, néha tényleg fárasztó. Bolond, nehezen kezelhető, megalomániás. - Hogy érted, hogy nem rólam szól? - Értetlenül biccenti félre a fejét, már nem olyan távoli a tekintete. Tágra nyílt szemmel mered rám, és rájövök, hogy megbántódott. Szentséges basszantyú! Megbántottam. Jaj, ne… ha van ember, akit nem akarok megbántani, akkor az ő. Szeretném megértetni vele a logikámat. Meg kell magyaráznom neki, miért döntöttem így. - Christian, amikor megkaptam ezt a munkát, csak néhány napja ismertelek - kezdem türelmesen, és igyekszem megtalálni a helyénvaló szavakat. - Nem tudtam, hogy meg fogod venni a céget… Hogyan is foglalhatnám össze néhány szóban rövid történetünket ebből a szemszögből? Azt, hogy milyen eszement okok vezérelték, az irányításmániája, a zaklató hajlamai, amiknek képes szabad folyást engedni, mert annyira gazdag. Tudom, hogy biztonságban akar tudni, de az alapvető gond mégiscsak az, hogy az övé lett a SIP. Ha nem avatkozott volna bele, normálisan élhetnék, és nem kéne vállalnom, hogy a munkatársaim összesúgnak a hátam mögött, és ellenem vannak. A kezembe temetem az arcomat, hogy megszakítsam vele a szemkontaktust. - Miért olyan fontos ez neked? - kérdezem kétségbeesetten, és igyekszem kordában tartani fogyatkozó türelmemet. Felpillantok, és kifejezéstelenül néz. Szinte világít a szeme. Nem árul el semmit, a korábbi fájdalmat már elrejti. De miközben kérdezem, a szívem mélyén előbb tudom a választ, mint kimondaná. - Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy az enyém vagy. - A tiéd vagyok. - Nézd! - Fölemelem a bal kezemet, felmutatom a jegygyűrűmet és az eljegyzési gyűrűt. - Ez nem elég. - Nem elég, hogy hozzád mentem? - Alig hallható suttogássá halkul a hangom. Christian pislogva veszi tudomásul az arcomról sütő rémületet. Mi mást tehetnék még? - Nem így értettem - csattan fel. Beletúr túl hosszúra nőtt hajába, mely a homlokába hullik. - Hogy érted ezt? - Azt akarom, hogy velem kezdődjön és velem végződjön a világod - mondja, és nyers a tekintete. Teljesen kiakadok, olyan érzésem van, mintha gyomron vágott volna. Lelki szemeim előtt megjelenik a rémült, vörösesbarna hajú, szürke szemű, koszos, lompos kisfiú.
- Így is van - felelem, és ez az igazság. - Csak szeretnék saját karriert, és nem úgy, hogy a nevednek köszönhetem. Csinálnom kell valamit. Nem maradhatok börtönbe zárva az Escalában, vagy az új házban, úgy, hogy semmi dolgom. Beleőrülnék. Megfulladnék. Mindig is dolgoztam, és szeretem ezt a munkát. Mindig is erről a munkáról álmodtam. De ez nem jelenti azt, hogy kevésbé szeretnélek. A világot jelented nekem. - Gombócot érzek a torkomban, könnyek csípik a szemem. Nem sírhatok, itt nem. Ezt ismétlem magamban újra meg újra. Nem sírhatok. Christian csak néz, egy szót sem szól. Aztán ráncok jelennek meg a homlokán, mintha azon gondolkodna, amit az előbb mondtam. - Rád telepszem? - Tompa a hangja, és azt a kérdést visszhangozza, amit már feltett egyszer. - Nem… igen… nem. - Kikészít ez a beszélgetés. Nem akarom. Nem itt, nem most. Lehunyom a szemem, és megdörgölöm a homlokomat. Próbálom végiggondolni, hogy is jutottunk ide. - Nézd, a nevemről elbeszélgetünk. Itt, a SIP-nél szeretném megtartani a leánynevemet, mert szükségem van némi távolságra közted és köztem… de csak itt. Ez minden. Tudod, mindenki azt hiszi, hogy miattad kaptam meg ezt az állást, pedig a valóságban… - Elhallgatok, amikor elkerekedik a szeme. Jaj, ne… miatta kaptam meg? - Akarod tudni, miért kaptad meg ezt az állást, Anastasia? Anastasia? Basszus! Mi van? Mit jelentsen ez? - A vezetőség azért adta neked Hyde munkáját, hogy betöltsön egy űrt. Nem akarták vállalni egy magas beosztású munkatárs költségét, amikor a cég éppen tulajdonost váltott. Fogalmuk sem volt, mihez akar kezdeni az új tulajdonos, és bölcsen, nem akartak vállalni egy ilyen terhet. Így aztán neked adták Hyde munkáját az új tulajdonos érkezéséig - elhallgat, ajka gunyoros mosolyra rándul -, aki én volnék. Szent szar! - Mit akarsz ezzel mondani? - Tehát miatta volt minden? Basszus! Elszörnyedek. Christian rémületem láttán elmosolyodik, és a fejét rázza. - Nyugi. Bőven megfeleltél a feladatnak. Nagyon jó munkát végeztél. - Mintha némi büszkeség csendülne ki a hangjából, és csaknem teljesen elgyengülök. - Ó. - Teljesen megszédültem. Tátott szájjal meredek rá. Christian ismét mocorogni kezd. - Nem akarlak megfojtani, Ana. Nem akarlak aranykalitkába dugni. Vagyis… - elhallgat, és elsötétedik az arca. - Legalábbis az ésszerű részem nem. - Elgondolkodva simít végig az állán, valami ötleten rágódik. Hová akarhat kilyukadni? Aztán hirtelen felnéz, mintha igazi heuréka pillanata volna. - Szóval, az egyik oka annak, hogy itt vagyok… azon kívül, hogy helyre tegyem a rendetlenkedő feleségemet, az, hogy megbeszéljük, mit is kezdjek ezzel a céggel. Rendetlen feleség? Nem rendetlenkedem, és nem vagyok befektetés! Haragosan nézek rá, ismét a sírás kerülget. - Mit tervezel? - Félre biccentem a fejem, akárcsak ő, és nem tudom megállni, gunyoros a hangom. Christian szája ismét megrándul, s a mosoly árnyéka vonul át az arcán. Hűha, újabb hangulatváltás. Hogyan tudnék lépést tartani Mr. Változékonnyal? -- Megváltoztatom a cég nevét. Mostantól Grey Könyvkiadó. Szent szar! - És egy év múlva a tiéd. Leesik az állam, a szám tátva marad. - Ez a nászajándékom. Összeszorítom a szám, aztán ismét kinyitom, próbálok kinyögni valamit, de semmi nem jut az eszembe. Üres az agyam. - Ezek szerint meg kell változtatnom a nevét Steele Könyvkiadóra? Szentséges basszantyú, ez komolyan beszél.
- Christian - suttogom, mikor az agyam végre megtalálja az összeköttetést a számmal. - Adtál már nekem egy órát… Én nem tudok elvezetni egy vállalatot. Christian fejét félrebiccentve, kritikus pillantással, a homlokát ráncolva néz. - Huszonegy éves korom óta vezetem a vállalkozásomat. - De te… te vagy. Irányításmániás csodagyerek. Az istenit, Christian, te közgazdaságból vizsgáztál a Harvardon, mielőtt kimaradtál volna. Legalább volt némi elképzelésed. Én festékeket és kábelkötegeket árultam három éven át részmunkaidőben, az ég szerelmére. Olyan keveset láttam a világból, és szinte semmit nem tudok. - Miközben ömlik belőlem a mondandóm, a hangom egyre erősebb, egyre magasabb. - Te vagy a legolvasottabb ember, akit ismerek - vág vissza Christian hevesen. - Szereted a jó könyveket. A nászutunkra is magaddal hoztad a munkád. Hány kéziratot is olvastál el? Négyet? - Ötöt - suttogom. - És valamennyiről jelentést is írtál. Nagyon okos nő vagy, Anastasia. Biztos vagyok benne, hogy boldogulsz majd. - Megőrültél? - Megőrülök érted - suttogja. Csak horkanok, mert mindössze ennyi telik tőlem. Christian összehúzza a szemét. - Mindenki rajtad fog nevetni. Megveszel egy céget az asszonykádnak, aki felnőtt élete során mindössze néhány hónapot dolgozott. - Gondolod, hogy nem szarom le magasról, mit gondolnak mások? Különben sem lennél egyedül. Tátott szájjal bámulok rá. Most csakugyan elszaladt vele a ló. - Christian, én… - A tenyerembe temetem az arcomat… az érzelmeim, mintha egy présgépen mennének keresztül. Elment az esze? Valahonnan belülről, valami sötét helyről hirtelen feltámad bennem a nem helyénvaló vágy, hogy nevessek. Ismét felnézek rá, és Christian szeme elkerekedik. - Szórakoztatja valami, Ms. Steele? - Igen. Te. Még jobban elkerekedik a szeme. Meg van döbbenve, de közben jól is mulat. - Kineveted a férjedet? Ezt soha ne merészeld. És harapdálod az alsó ajkadat. - Elsötétedik a szeme… ahogyan olyankor szokott. Ó, nem, ismerem ezt a pillantást. Perzselő, csábító, buja… jaj, ne! NE itt. - Ne is gondolj rá - figyelmeztetem, a hangomból kicseng a rémület. - Mire ne gondoljak, Anastasia? - Ismerem ezt a pillantást. De a munkahelyemen vagyunk. Előrehajol, tekintete az enyémhez tapad, megolvadt szürke, éhes a pillantása. Szent szar! Ösztönösen nyelek egyet. - Egy kicsi, viszonylag hangszigetelt irodában vagyunk, amelynek be lehet zárni az ajtaját - suttogja. - Erkölcsileg helytelen viselkedés. - Minden egyes szót külön kihangsúlyozok. - De nem a férjeddel. - A főnököm főnökének a főnökével - sziszegem. - A feleségem vagy. - Nem, Christian. És komolyan gondolom. A vasárnap mind a hét árnyalatát dughatod bennem ma este. De nem most. Nem itt! Ismét pislog, és összehúzza a szemét. Aztán váratlanul felnevet. - A vasárnap mind a hét árnyalatát? - Érdeklődéssel vonja fel a szemöldökét. - Lehet, hogy a szaván fogom, Ms. Steele. - Jaj, hagyd már abba ezt a Ms. Steele szöveget! - csattanok fel, és az asztalra is csapok, ami mindkettőnket megriaszt. - Az ég szerelmére, Christian, ha ez neked olyan sokat jelent, akkor megváltoztatom a nevem. Tátva marad a szája, élesen beszívja a levegőt. Aztán elvigyorodik, ragyogó, csupa fog, boldog mosoly
terül el az arcán. Hűha… - Helyes. - Összecsapja a kezét, és hirtelen feláll. Most mi következik? - Küldetés sikerrel végrehajtva. Most pedig dolgoznom kell. Remélem, megbocsát, Mrs. Grey. Néha kifejezetten őrjítő. - De… - nyögöm. - De mi, Mrs. Grey? Leeresztek. - Menj csak. - Megyek is. Este találkozunk. Alig várom a vasárnap hét árnyalatát. Bosszús pillantással válaszolok. - Ja, és egy sor üzlettel kapcsolatos társadalmi eseményen kell részt vennem. Szeretném, ha elkísérnél. A szám tátva marad. Nem mennél egyedül? - Szólok Andreának, hogy hívja fel Hannah-t, és írja be a dátumokat a naptáradba. Lesz ott néhány ember, akikkel találkoznod kell. Mostantól bízd Hannah-ra, hogy számon tartsa a programjaidat… - Oké - motyogom. Össze vagyok zavarodva, teljesen kába vagyok. Christian az íróasztalom fölé hajol. Most mi lesz? Hipnotikus tekintete rabul ejt. - Öröm önnel üzletet kötni, Mrs. Grey. - Közelebb hajol, én pedig bénultan ülök, amíg lágy, gyengéd csókot lehel az ajkamra. - Laters, bébi - mormogja, majd feláll, rám kacsint, és távozik. Az íróasztalra hajtom a fejem. Mintha egy tehervonat ment volna át rajtam. Egy tehervonat, amely nem más, mint a szeretett férjem. Nem kétséges, hogy ő a legidegesítőbb, legbosszantóbb, legellentmondásosabb ember az egész világon. Fel-ülök, és vadul dörgölöm a szemem. Mibe is egyeztem bele az előbb? Oké, Ana Grey irányítja a SIP-et, úgy értem a Grey Könyvkiadót. Ennek elment az esze. Kopogtatnak, és Hannah dugja be a fejét. - Minden rendben? - kérdezi. Csak bámulok magam elé. Hannah a homlokát ráncolja. - Tudom, hogy nem szereted, ha én csinálom meg helyetted, de nem hozhatnék neked egy teát? Bólintok. - Twinings English Breakfast, fekete tea, gyengén? Bólintok. - Mindjárt jövök, Ana. Üres tekintettel bámulom a komputer képernyőjét. Még mindig nem tértem magamhoz. Hogyan értethetném meg vele? E-mail!
Feladó: Anastasia Steele Tárgy: NEM BEFEKTETÉS! Dátum: 2011. augusztus 22. 14:23 Címzett: Christian Grey
Mr. Grey! A legközelebb, amikor meglátogat, kérjen előtte időpontot, hogy valamelyest felkészülhessek serdülőkori, erőszakos megalomániájára. Üdvözlettel
Anastasia Grey - kérlek, figyeld a nevet.
Szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: A vasárnap hét árnyalata Dátum: 2011. augusztus 22. 14:34 Címzett: Anastasia Steele
Drága Mrs. Greyem! (A hangsúly azon van, hogy az enyém) Mit hozhatnék föl a védelmemre? A környéken jártam. És nem, nem befektetés vagy, hanem a szeretett feleségem.
Mint mindig, most is feldobtad a napom.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató & Erőszakos, megalomániás, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Jópofizni próbál, de nincs kedvem nevetni. Mély lélegzetet veszek, és folytatom a munkám.
Christian csöndben van, amikor este beszállok a kocsiba. - Szia! - mormogom. - Szia! - feleli gyanakvón, és igaza is van. - Sikerült más munkáját is megzavarnod ma? - kérdezem túlságosan is kedvesen. A mosoly árnyéka fut át az arcán. - Csak Flynn-nét. Ó. - A legközelebb, ha meglátogatod, adnék neked egy listát, hogy miről kéne beszélnetek - sziszegem. - Rosszkedvűnek tűnik, Mrs. Grey. Mereven bámulok előre, Ryan és Sawyer tarkójára. Christian megmozdul mellettem. - Hé - mondja gyengéden, és a kezem után nyúl. Egész délután, mikor a munkámra kellett volna koncentrálnom, azon rágódtam, mit mondjak neki. De ahogy teltek-múltak az órák, egyre dühösebb lettem. Elegem van ebből a macsóskodó, duzzogó, és hogy őszinte legyek, gyerekes viselkedésből. Kirántom a kezem a kezéből. - Haragszol rám? - suttogja. - Igen - sziszegem. A karom védekező tartásban fonom össze a testem előtt, és kibámulok az ablakon. Christian újra mocorog mellettem, de nem engedem meg magamnak, hogy ránézzek. Nem értem, miért vagyok ennyire dühös rá, de az vagyok. Kibaszottul dühös. Amint megállunk az Escala előtt, a protokollra fittyet hányva, az aktatáskámmal kezemben kipattanok a kocsiból. Beviharzok az épületbe, nem is törődöm vele, ki jön utánam. Ryan rohan be az előcsarnokba, és ugrik a lifthez, hogy megnyomja a hívógombot. - Mi van? - csattanok fel, amikor mellé érek. Ryan elvörösödik. - Elnézést, hölgyem - morogja. Christian jelenik meg és áll mellém, Ryan pedig visszavonul.
- Tehát nem csak rám haragszol? - morogja Christian szárazon. Haragosan nézek rá, és a mosoly árnyékát látom az arcán. - Kinevetsz? - húzom össze a szemem. - Nem merészelném - feleli, és úgy emeli fel kezét, mintha fegyverrel fenyegetném. A tengerészkék öltönyét viseli, és mintha skatulyából húzták volna ki. A haja szexin kócos, és jámbor képet vág. - Le kell vágatnod a hajad - morgom. Elfordulok tőle, és belépek a liftbe. - Csakugyan? - Elsöpri a haját a homlokából, és utánam jön. - Igen. - Beütöm a lakásunk kódját a táblán. - Tehát már beszélsz velem? - Éppen csak. - És pontosan miért is haragszol rám? Legalább célozzál rá. - Óvatosan kér. Megfordulok, és tátott szájjal bámulok rá. - Nem is sejted? Egy ilyen okos ember, mint te, és még csak nem is sejti? El sem hiszem, hogy ilyen sötét tudsz lenni. Christian rémülten hátralép. - Tényleg dühös vagy. Azt hittem, ezt már elrendeztük az irodában - morogja értetlenül. - Christian, én csak megadtam magam, amikor olyan duzzogva követelőztél. Ez minden. Nyílik a liftajtó, én kiviharzok. Taylor áll az előcsarnokban. Egy lépést hátralép, és gyorsan becsukja a száját. Elszáguldok mellette. - Üdv, Taylor - motyogom. - Mrs. Grey - morogja válaszul. Ledobom az aktatáskám az előcsarnokban, és besietek a nagyszobába. Mrs. Jones a sütő mellett áll. - Jó estét, Mrs. Grey. - Üdv, Mrs. Jones - motyogom. Egyenesen a frigóhoz megyek, és kiveszek egy üveg fehérbort. Christian utánam jön a konyhába, és sólyomként figyeli, ahogy előveszek egy poharat a konyhaszekrényből. Leveszi a zakóját, és gondosan a pultra teríti. - Kérsz egy italt? - kérdezem szuper kedvesen. - Köszönöm, nem - feleli. Nem veszi le rólam a szemét, és tudom, hogy tehetetlen. Egyszerűen nem is sejti, mihez kezdjen velem. Egyfelől nevetséges, másfelől tragikus. Tojok rá. Nemigen találom az együtt érző énemet a délutáni találkozónk óta. Christian lassan leveszi a nyakkendőjét, és kigombolja az inge legfelső gombját. Töltök magamnak egy nagy pohár Sauvignon Blanc-t, Christian pedig a hajába túr. Mire visszafordulok, Mrs. Jones eltűnt. Basszus, ő volt az én emberi pajzsom. Iszom egy korty bort. Hmm. Nagyon finom. - Fejezd be - suttogja Christian. Megteszi a kettőnket elválasztó két lépést, és máris előttem áll. Gyengéden a fülem mögé simítja a hajam, ujjbegyével végigsimít a fülcimpámon, hogy beleborzongok. Lehet, hogy ez hiányzott egész nap? Az érintése? Megrázom a fejem, mire elengedi a fülemet. Felpillantok rá. - Beszélj velem - kéri halkan. - Mi értelme? Úgysem figyelsz rám. - Dehogynem. Egyike vagy annak a néhány embernek, akire figyelek. Iszom még egy korty bort. - A nevedről van szó? - Igen és nem. Arról van szó, hogy miként söpörted le az ellenvéleményemet. - Haragosan nézek rá, és arra számítok, hogy ő is haragudni fog. De a homlokát ráncolja. - Ana, tudod, hogy vannak problémáim. Azt is tudod, hogy ha rólad van szó, nagyon nehezen engedek.
- De nem vagyok gyerek, és nem vagyok befektetés sem. - Tudom - sóhajt. - Akkor ne is bánj velem úgy, mintha az volnék - suttogom, szinte könyörögve. Christian a kézfejével végigsimít az arcomon, hüvelykujja az alsó ajkamat cirógatja. - Ne haragudj rám. Nagyon fontos vagy nekem. Akár egy felbecsülhetetlen befektetés, akár egy gyerek suttogja vissza, és az az ünnepélyes, áhítatos kifejezés az arcán teljesen elvonja a figyelmemet. Akár egy gyerek. Értékes, akár egy gyerek… egy gyerek értékes volna neki! - De ezek egyike sem vagyok, Christian. A feleséged vagyok. Ha megbántottalak azzal, hogy nem vettem föl a neved, csak kérned kellett volna. - Megbántottál? - Megint a homlokát ráncolja, és egyértelmű, hogy a lehetőséget mérlegeli. Aztán váratlanul kihúzza magát, és még mindig a homlokát ráncolva az órájára pillant. - Egy órán belül itt lesz az építész. Addig ennünk kellene. Jaj, ne! Magamban felnyögök. Christian nem adott választ, és most még Gia Matteóval is meg kell birkóznom. Ez a szar nap még szarabb lesz. Bosszús képpel nézek Christianra. - Még nem fejeztük be a beszélgetést - morgom. - Mit akarsz még ezen megbeszélni? - Eladhatnád a kiadót. - Adjam el? - horkan fel Christian. - Igen. - Gondolod, hogy találnék rávevőt, amilyen most a piac? - Mennyibe került neked? - Viszonylag olcsón vettem. - Óvatos a hangja. - És ha csődbe megy? Önelégülten mosolyog. - Túléljük. De nem hagyom, hogy csődbe menjen, Anas-ta-sia. Nem, amíg te ott vagy. - És ha elmegyek? - És mihez kezdesz? - Nem tudom. Valami mást csinálok. - Hiszen azt mondtad, hogy ez az álommunkád. És bocsásd meg, ha tévedek, de Isten, Walsh tiszteletes és az egy egész gyülekezet előtt megígértem, hogy őrködöm feletted, támogatom a vágyaidat és az álmaidat, és biztonságban leszel mellettem. - Nem tisztességes most az esküvői fogadalmaddal jönni. - Azt nem fogadtam meg, hogy fair leszek, ha rólad van szó. Azonkívül - teszi hozzá - te is fegyverként használtad ellenem a fogadalmadat. Bosszúsan nézek. Ez nem igaz. - Anastasia, ha még mindig dühös vagy rám, add ki később a haragodat, az ágyban. - Hirtelen leereszti a hangját… csupa érzéki vágyakozás, a szeme lángol. Hogy micsoda? Az ágyban? Hogyan? Elnéző mosollyal nyugtázza, milyen arcot vágok. Talán azt várja, hogy megkötözöm? Basszus! - A vasárnap hét árnyalata - suttogja. - Alig várom. Hűha! - Gail! - harsogja Christian hirtelen, és Mrs. Jones másodperceken belül előbukkan. Hol volt? Taylor irodájában? Ott hallgatózott? Jaj, ne! - Mr. Grey? - Most szeretnénk enni. - Rendben, uram. Christian le nem veszi rólam a szemét. Éberen figyel, mintha valami egzotikus állat volnék, amely
bármelyik pillanatban eliramodhat. Belekortyolok a boromba. - Azt hiszem, veled tartok, és iszom egy pohárral. - Sóhajt, és ismét a hajába túr.
- Nem eszed meg? - Nem. - Lesütöm a szemem, a fettucinit bámulom, amelyhez alig nyúltam hozzá. Kerülni akarom Christian sötétedő tekintetét. Mielőtt bármit is mondhatna, felállok, és letakarítom a tányérokat az asztalról. - Gia nemsokára itt lesz - morgom, mire Christian szája kedvetlenül megrándul, de egyetlen szót sem szól. - Majd én elintézem, Mrs. Grey - lép be Mrs. Jones a konyhába. - Köszönöm. - Nem ízlett? - kérdezi aggódva. - Dehogynem. Csak nem vagyok éhes. Együtt érző kis mosollyal néz rám, aztán már fel is kapja a tányéromat, és berak mindent a mosogatógépbe. - El kell intéznem néhány telefont - közli Christian, ám mielőtt eltűnne a dolgozószobájában, még elgondolkodva végigmér. Megkönnyebbülten sóhajtok, és a hálószobába indulok. A vacsora kínos volt. Még mindig haragszom Christianra, ő pedig láthatóan nem érzi, hogy bármi rosszat tett volna. Tudatalattim szemöldöke megemelkedik, úgy kukucskál jóságosan félhold szemüvege fölött. Pedig igenis, rosszat tett. Kínos helyzetbe hozott a munkahelyemen. Nem várta meg, hogy az otthonunk viszonylagos elszigeteltségében vitassuk meg a dolgot. Mit szólna, ha én rontanék be az irodájába, és fektetném le a szabályokat? Ráadásul nekem akarja adni a SIP-et. Hogy a fenébe tudnék elvezetni egy vállalatot? Szinte semmit nem értek az üzlethez. Kinézek Seattle rózsaszín alkonyati fényben tündöklő sziluettjére. Gyönyörű. Christian szokás szerint a hálószobában… öö… az előcsarnokban… a játszószobában… a tévészobában… a konyhapulton kívánja megoldani a nézeteltérésünket. Álljunk csak meg! Mindig a szexnél köt ki. A szex az ő problémamegoldó mechanizmusa. Bebóklászom a fürdőszobába, és bosszúsan nézem a tükörképemet. Nem könnyű visszatérni a valós életbe. Amíg a buborékunkban voltunk, könnyű volt elsiklani a nézeteltéréseink fölött, mert csak egymással foglalkoztuk. De most? Gondolataim néhány pillanatra visszaröppennek az esküvőmre. Eszembe jut, mennyire aggódtam aznap - ilyen sietve házasodni. Nem, nem szabad így gondolkodnom. Amikor hozzámentem Christianhoz, akkor is tudtam, hogy Ötven árnyalat. Ki kell tartanom, és meg kell próbálnom kibeszélni vele ezt a dolgot. A tükörképemre bandzsítok. Sápadt vagyok, és most még azzal a nővel is foglalkoznom kell. A szürke, vékony csíkos szoknyámat viselem, ujjatlan blúzzal. Rendben. Belső istennőm előkapja ribancvörös körömlakkját, én pedig kigombolok két gombot, és kivillantok egy kis dekoltázst. Arcot mosok, aztán gondosan megigazítom a sminkemet. A szokásosnál több festéket rakok fel, több rúzst kenek a számra. Előrehajolok, és a tövétől a csúcsáig erősen átkefélem a hajam. Amikor kiegyenesedem, hajam gesztenyebarna zuhatagként hullik a mellemre. Művészien elrendezem a fülem mögé, aztán megkeresem a magas sarkú cipőmet. Amikor újra felbukkanok a nagyszobában, Christian már kiterítette a ház terveit az étkezőasztalon. A hifiből zene szól. Megtorpanok a hallatán. - Mrs. Grey - mondja Christian melegen, majd kérdő pillantást vet rám. - Mi ez? - kérdezem. Döbbenetes zene. - Fauré Requiemje. Másként nézel ki - mondja szórakozottan. - Még soha nem hallottam.
- Nagyon megnyugtató zene - feleli, és felvonja a szemöldökét. - Csináltál valamit a hajaddal? - Kikeféltem - morgom. Magával ragadnak ezek a kísértő hangok. Christian feláll az asztalra kiterített tervek mellől, és felém indul. Lassan, a zene ütemére közeledik. - Táncolsz velem? - mormogja. - Erre? De hát ez egy rekviem - visítok fel döbbenten. - Igen. - Christian a karjába von, orrát a hajamba temetve magához húz, és gyengéden ringat. Az a mennyei illata árad belőle. Ó… mennyire hiányzott! Átkarolom, és vissza kell fojtanom a sírást. Miért ilyen bosszantó? - Utálok veszekedni veled - suttogja. - Akkor ne legyél akkora seggfej. Kuncog, és a vonzó hang a mellkasában visszhangzik. Kicsit erősebben szorít magához. - Seggfej? - Segg. - A seggfej jobban tetszik. - Persze. Illik rád. Újra felnevet, és megcsókolja a fejem búbját. - Egy rekviem? - mormogom, s egy kicsit meg vagyok döbbenve, hogy erre táncolunk. Christian megrándítja a vállát. - Csak egy kellemes zene, Ana. Taylor diszkréten köhint a bejárat mellett, és Christian elenged. - Miss Matteo van itt - jelenti Taylor. Jaj, de jó! - Vezesse be! - mondja Christian. Mire Miss Gia Matteo belép a szobába, már a kezemet fogja.
Nyolcadik fejezet Gia Matteo csinos nő. Magas, jó külsejű asszony. Rövid, szőkére festett haja tökéletesen vágva és fésülve, olyan, akár egy bonyolult korona. Halványszürke nadrágkosztümöt visel, a nadrág és a testre simuló zakó kiemeli buja idomait. A ruhái drágának tűnnek. A nyakán egy magányos gyémánt csillog, amely illik a fülében lévő egykarátos fülbevalókhoz. Jól öltözött nő, az a fajta, aki kellő pénzen nőtt fel, és jó neveltetést kapott, bár ez nem mutatkozik meg ma este: halványkék blúza túlságosan is ki van gombolva. Akárcsak az enyém. Elpirulok. - Christian. Ana. - Ránk mosolyog, kivillantva tökéletes fehér fogsorát, és manikűrözött kezét előbb Christiannak, majd nekem nyújtja. El kell engednem Christian kezét, hogy viszonozzam a kézfogást. Egy lehelettel alacsonyabb Christiannál, igaz, nagyon magas sarkú cipőt visel. - Gia - mondja Christian udvariasan. Én hűvösen mosolygok. - Milyen jól néztek ki a nászutatok után - mondja kedvesen. Barna szemével szinte simogatja Christiant, aki átkarol és magához húz. - Köszönöm, remekül éreztük magunkat. - Meglep, hogy ajkát a halántékomhoz érinti. Látod… az enyém. Bosszantó, sőt, dühítő is néha, de az enyém. Elvigyorodom. Most tényleg szeretlek, Christian Grey. A dereka köré csúsztatom a kezem, bedugom a farzsebébe, és megszorítom a hátsóját. Gia halványan ránk mosolyog. - Meg tudtátok nézni a terveket? - Megnéztük - mormogom. Felnézek Christianra, aki rám vigyorog, és kedélyesen felvonja egyik szemöldökét. Vajon min szórakozik? Azon nevet magában, hogy miként reagálok Giára, vagy az tetszik neki, hogy megszorítottam a fenekét? - Tessék - mondja. - Itt vannak a tervek - int az étkezőasztal felé, majd megfogja a kezem, és odavezet, Gia pedig követ minket. Végre eszembe jut némi jó modor. - Innál valamit? - kérdem. - Egy pohár bort? - Jól esne - mondja Gia. - Száraz fehéret kérek, ha van. Basszus! Sauvignon Blanc - az száraz fehér, vagy nem? Vonakodva hagyom ott a férjem, és megyek a konyhába. Hallom az iPod sziszegését, ahogy Christian lekapcsolja a zenét. - Kérsz bort, Christian? - kérdezem. - Kérek, bébi - turbékolja, és rám vigyorog. Hűha, mennyire szédítő néha, máskor pedig annyira fárasztó. Miközben kinyitom a konyhaszekrényt, magamon érzem a szemét, és elfog egy kényelmetlen érzés, hogy Christian meg én műsort adunk, játékot űzünk, igaz, ez alkalommal egy oldalon állunk, Ms. Matteo ellen. Vajon Christian tudja, hogy ez a nő vonzódik hozzá, méghozzá túl nyilvánvalóan? Elönt a boldogság a felismeréstől, hogy Christian ennyire igyekszik megnyugtatni. Vagy talán csak azt az üzenetet küldi hangosan és világosan ennek a nőnek, hogy már foglalt? Igen, te ribanc, foglalt. Belső istennőm a gladiátornő szerkóját viseli, és nem ejt foglyokat. Somolyogva, leveszek három poharat a szekrényből, és kiveszem a bontott üveg Sauvignon Blanc-t a frigóból, majd mindezt a reggeliző pultra teszem. Gia az asztal fölé hajol, míg Christian mellette áll, és mutat neki valamit a tervrajzon. - Anának van egy kis gondja az üvegfallal, de alapvetően tetszenek az elképzeléseid. - Jaj, de örülök - ömleng Gia. Szemlátomást megkönnyebbült, de miközben ezt mondja, apró, kacér mozdulattal érinti meg Christian karját. Christian alig észrevehetően, de azonnal megmerevedik. A nő láthatóan észre sem veszi. Bassza meg, hagyd békén, hölgyem. Nem szereti, ha érintik. Christian mintegy véletlenül arrébb lép, hogy
Gia ne érje el, és felém fordul. - Szomjasak vagyunk - mondja. - Már jövök is. Játssza a játékot. Ennek a nőnek a társasága nem kellemes neki. Miért is nem vettem előbb észre? Hát ezért nem kedvelem Giát. Christian hozzászokott ahhoz, hogyan reagálnak rá a nők. Éppen elégszer láttam már, és általában nem törődik vele. Az érintés valami más. Nos, itt a megmentő, Mrs. Grey személyében. Sietve kitöltöm a bort, kezembe fogom mindhárom poharat, és visszasietek bajban lévő lovagomhoz. Az egyik poharat Giának nyújtom, és úgy helyezkedem, hogy kettejük között legyek. Gia udvariasan mosolyog, és elveszi a bort. A második poharat Christian kapja. Lelkesen veszi át, arcán hála és vidámság keveredik. - Egészségetekre! - mondja mindkettőnknek, de rám néz közben. Gia meg én egyszerre emeljük poharainkat. Iszom egy jóleső kortyot. - Ana, valami gondod van az üvegfallal? - kérdi Gia. - Igen. Félre ne értsd, tetszik, de szeretném, ha organikusabban tudnánk beépíteni a házba. Elvégre úgy szerettem bele abba a házba, ahogy volt, és nem akarok radikális változtatásokat. - Értem. - Csak azt szeretném, ha a terv jobban… hű maradna az eredeti házhoz. - Felnézek Christianra, aki elgondolkodva méreget. - Nem akarsz nagy átalakításokat? - mormogja. - Nem. - Határozottan rázom a fejem. - Úgy tetszik neked, ahogy van? - Alapvetően igen. Ám felfogtam, hogy szükség van némi felújításra. Christian szeme melegen ragyog. Gia végignéz rajtunk, és elpirul. - Oké - mondja. - Azt hiszem, kezdem felfogni, hogyan látod a dolgokat, Ana. Mit szólnál, ha megtartanánk az üvegfalat, de egy nagyobb felületre nyílna, amelyik illeszkedik a mediterrán stílushoz. Már amúgy is ott a kőterasz. Berakhatunk hozzáillő kőből készült pilléreket, jó tágasan, hogy megmaradjon a kilátás. És egy üvegtetőt, vagy akár cserepet is, amilyen a ház többi részén van. Itt kapna helyet a védett szabadtéri étkező és pihenő rész. Meg kell adni, ez a nő… érti a dolgát. - Vagy a deszka helyett beilleszthetünk a tetszésednek megfelelő színű fát az üvegajtókba, ez segít megőrizni a mediterrán hangulatot - folytatja. - Mint a világoskék redőnyök Dél-Franciaországban - mormogom Christiannak, aki feszülten figyel. Iszik egy kortyot, és vállat von, hangsúlyozottan nem kötelezi el magát. Hmm. Nem tetszik neki az ötlet, de nem akarja befolyásolni a véleményemet, vagy okoskodni, hogy hülyének érezzem magam. Istenem, csupa ellentmondás ez az ember. Eszembe jut, amit tegnap mondott: azt akarom, hogy ez a ház olyan legyen, amilyennek te akarod. Amit csak akarsz. A tiéd. Azt akarja, hogy boldog legyek, bármit is teszek. A szívem mélyén tisztában vagyok ezzel. Csak éppen… Leállítom magam. Most ne gondolj a vitátokra, mered rám haragosan a tudatalattim. Gia most Christianra pillant, tőle várja a döntést. Nézem, mint tágulnak ki a pupillái, nyílnak szét fényes ajkai. Nyelve a felső ajka felé villan, mielőtt inna egy kortyot a borából. Amikor Christian felé fordulok, még mindig engem néz, róla tudomást sem vesz. Igen, nekem kell megtalálnom a szót Ms. Matteóval. - Ana, te mit szeretnél? - mormogja Christian, s egyértelműen a kezembe adja a döntést. - Tetszik a deszkázott terasz ötlete. - Nekem is. Visszafordulok Gia felé. Hé, hölgyem, rám nézz, ne rá. Ebben a dologban én hozom a döntést. - Azt hiszem, szeretném látni az átrajzolt terveket, a nagyobb terasszal és a ház többi részével harmonizáló
oszlopokkal. Gia vonakodva elszakítja mohó pillantását a férjemtől, és rám mosolyog. Azt hiszi, nem veszem észre? - Persze - egyezik bele kedvesen. - Még valami? Azon kívül, hogy a szemeddel dugod a férjemet? - Christian szeretné átalakítani a lakosztályunkat - mormogom. Diszkrét köhintés hallatszik a nagyszoba bejárata felől. Mindhárman arrafelé fordulunk. Taylor áll ott. Taylor? - kérdi Christian. - Sürgős ügyben kell beszélnem önnel, Mr. Grey. Christian hátulról megszorítja a vállam, úgy mondja Giá-nak. - Mrs. Grey irányítja ezt a projektet. Mindenben ő dönt. Bármit kívánjon, az övé. Tökéletesen megbízom az ösztöneiben. Nagyon jók a megérzései. - Alig észrevehetőn megváltozik a hangja. Büszkeséget és leplezett figyelmeztetést hallok ki belőle. Giát figyelmezteti? Bízik az ösztöneimben? Mennyire fárasztó egy pasi. Az ösztöneim engedték, hogy délután csizmával tapossa az érzéseimet. Frusztráltan csóválom a fejem, de azért hálás vagyok, amiért közli Miss Provokatívval, aki sajnos, jó a szakmájában, hogy ki az úr. Megcirógatom Christiannak a vállamon pihenő kezét. - Ha megbocsájtotok. - Christian megszorítja a vállam, majd követi Taylort. Vajon miről lehet szó? - fut át az agyamon. - Szóval, a lakosztályotok? - kérdezi Gia idegesen. Felnézek rá, várok egy kicsit, hogy megbizonyosodjak felőle, hogy Christian és Taylor hallótávolságon kívül van. Aztán előhívom minden belső erőmet, és az, hogy az elmúlt öt órában milyen pipa voltam, szintén segít. Hadd szóljon! - Teljes joggal vagy ideges, Gia, mert pillanatnyilag még nincs eldöntve, hogy dolgozol-e ebben a projektben. De szerintem jól megleszünk, ha távol tartod a kezed a férjemtől. Tátva marad a szája. - Ha nem, ki vagy rúgva. Világos? - minden egyes szót tisztán artikulálok. Gia szaporán pislog, le van döbbenve. Nem akar hinni a fülének. Magam sem hiszem, hogy ezt mondtam. De kitartok, közönyösen nézek Gia elkerekedő, barna szemébe. Ne hátrálj meg. Ne hátrálj meg! Christiantól tanultam ezt az őrjítő, közönyös arckifejezést, aki olyan blazírt képpel tud bámulni, mint senki más. Tudom, hogy Greyék rezidenciájának átalakítása komoly presztízsértékkel bíró projekt Gia építész cégének, egy ragyogó toll a kalapja mellé tűzve. Nem veszítheti el ezt a megbízást. És e pillanatban magasról teszek rá, hogy Gia történetesen Elliot barátja. - Ana… Mrs. Grey… el… elnézést. Én soha… - Elpirul, nem tudja, mit mondhatna még. - Szeretnék egyértelmű lenni. A férjem nem érdeklődik irántad. - Hát persze - mormogja, és kiszalad a vér az arcából. - Mint mondtam, csak szeretnék egyértelmű lenni. - Ha azt hiszi, Mrs. Grey, hogy… őszintén elnézést kérek. - Elhallgat, még mindig nem tudja, mit is mondhatna. - Helyes. Amennyiben értjük egymást, minden rendben. Most pedig elmondom, mire gondoltunk a lakosztállyal kapcsolatban, aztán szeretnék átmenni az anyagokon, amelyeket fel kívánsz használni. Te is tudod, hogy Christian meg én úgy döntöttünk, hogy ennek a háznak ökológiailag megfelelőnek kell lennie, és szeretném őt biztosítani arról, hogy az összes felhasznált anyag ilyen lesz, és megfelelő helyről jön. - Per… persze - dadogja. Elkerekedik a szeme, és, hogy őszinte legyek, kicsit meg is van félemlítve. Ilyen sem volt még. Belső istennőm körbefutva az arénát, integet az üvöltő tömegnek. Gia a helyére igazítja a haját, és felfogom, hogy ez egy ideges mozdulat. - A lakosztály - tér rá aggódva, és alig hallom őt, úgy suttog. Most, miután kialakultak az erőviszonyok, kezdek megnyugodni. Azóta, hogy délután találkoztam
Christiannal, most lazulok el először. Képes vagyok rá. Belső istennőm pedig ünnepli a belső ribancot.
Végzünk már, mire Christian csatlakozik hozzánk. - Megvagytok? - kérdezi. Átkarolja a derekamat, úgy fordul Gia felé. - Igen, Mr. Grey. - Gia ragyogóan mosolyog, bár nekem egy kicsit erőltetettnek tűnik a mosolya. - Remek. Boldog vagy? - kérdi tőlem Christian. Meleg, kutató a pillantása. Bólintok, és valami érthetetlen okból elpirulok. - Azt hiszem, megyek is - mondja megint csak túl vidáman Gia. Ez alkalommal előbb nekem nyújt kezet, és csak utána Christiannak. - Viszlát, Gia! - mormogom. - Igen, Mrs. Grey, Mr. Grey. Taylor jelenik meg a nagyszoba bejáratánál. - Taylor kikísér. - Elég hangosan mondom, hogy Taylor is hallja. Gia még megérinti a haját, aztán sarkon fordul magas sarkú cipőjében, és Taylor kíséretében távozik a szobából. - Észrevehetően hűvösebb lett - jegyzi meg Christian, és kérdő pillantást vet rám. - Csakugyan? Nekem nem tűnt fel - rántom meg a vállam, és igyekszem közönyös képet vágni. - Mit akart Taylor? - kérdezem, részben mert kíváncsi vagyok, részben, mert szeretnék témát váltani. Christian a homlokát ráncolva elenged, és nekilát feltekerni az asztalon hagyott terveket. - Hyde-ról van szó. - Mi van vele? - suttogom. - Nincs miért aggódnod, Ana. - Leteszi a terveket, és a karjába von. - Kiderült, hogy hetek óta nem járt a lakásában, ez minden. - A hajamba csókol, aztán elenged, és folytatja, amit elkezdett. - Tehát, miben maradtatok? - kérdi aztán, és tudom, hogy nem akarja, hogy a Hyde üggyel foglalkozzam. - Csak abban, amiben te meg én megegyeztünk. Azt hiszem, jó vagy Giánál - mondom halkan. Christian felhorkan. - Csak nem mondtál neki valamit? - kérdi, és elvörösödök. Honnan tudja? Fogalmam sincs, mit is válaszolhatnék. Az ujjaimra meredek. - Christian és Ana voltunk, amikor érkezett, és Mr. és Mrs. Grey lettünk, mire távozott. - Szárazon közli. - Lehet, hogy mondtam valamit - motyogom. Aztán felkukucskálok, és látom, hogy meleg tekintettel néz rám, és egy óvatlan pillanatra határozottan… elégedettnek tűnik. Aztán elkapja a tekintetét, a fejét csóválja, és megváltozik az arca. - Gia csak erre az arcra reagál. - Mintha keserű volna a hangja, sőt utálkozó. Jaj, Ötven, ne már… - Tessék? - Értetlenül nézi zavart ábrázatomat. - Csak nem vagy féltékeny? - kérdezi elszörnyedve. Elpirulok, nyelek egyet, és összekulcsolt kezeimet bámulom. Az lennék? - Ana, ez a nő egy szexuális ragadozó. Egyáltalán nem az én típusom. Hogy lehetsz féltékeny rá? Vagy bárkire? Nincs benne semmi, ami érdekelne. Amikor felpillantok, tátott szájjal mered rám, mintha még egy fejet növesztettem volna. Aztán a hajába túr. - Csak te vagy, Ana - mondja halkan. - Mindig csak te leszel. Ó, istenem! Christian ismét leteszi a tervrajzokat, hozzám lép, és a mutató meg hüvelykujja közé fogja az állam. - Hogy is gondolhatod másként? Adtam bármilyen jelét annak, hogy egy kicsit is érdekelne bárki más? - A szemembe néz, és ragyog a tekintete.
- Nem - suttogom. - Butus vagyok. Csak ez a mai nap… te… Az összes korábbi, ellentétes érzelmem a felszínre merül. Hogyan mondhatnám el neki, mennyire össze vagyok zavarodva? Teljesen kizökkentett és frusztrált, ahogyan délután az irodában viselkedett. Az egyik pillanatban még azt akarja, hogy maradjak otthon, a következőben nekem ajándékozza a vállalatot. Hogyan várhatja el tőlem, hogy lépést tartsak vele? - Mi van velem? - Ó, Christian - az alsó ajkam megremeg. - Én próbálok alkalmazkodni ehhez az új élethez, amilyenről soha nem is álmodtam. Mindent tálcán kaptam. A munkámat, téged, a gyönyörű férjemet, akit soha… soha nem gondoltam, hogy így fogok szeretni. Ilyen mélyen, ennyire gyorsan… kitörölhetetlenül. Mély lélegzetet veszek, így próbálom megnyugtatni magam, s Christian szája tátva marad. - De olyan vagy, akár egy tehervonat, és nem akarom, hogy elüss, mert a lány, akit megszerettél, összetörik. És mi marad? Nem marad más, mint egy üres, társasági X. Y., aki egyik jótékonysági eseményről a másikra repked. - Ismét elhallgatok, keresem a szavakat, amelyekkel el tudnám mondani, mit érzek. - Most pedig azt akarod tőlem, hogy elvezessek egy vállalatot, ami soha meg nem fordult a fejemben. Pattogok az ötletek között. Azt akarod, legyek otthon. Azt akarod, hogy legyek vállalatvezér. Annyira megzavarsz. - Elhallgatok. Sírás fojtogat, de leküzdöm a zokogást. - Hagynod kell, hogy én hozzam meg a saját döntéseimet, hogy vállaljam a kockázatot, elkövethessem a hibáimat, és tanuljak belőlük. Előbb meg kell tanulnom járni, csak aztán futhatok, Christian. Hát nem érted? Némi függetlenségre van szükségem. Ezt jelenti nekem a nevem. - Ez az, ezt akartam kimondani egész délután. - Úgy érzed, mintha egy tehervonat menne át rajtad? - suttogja Christian. Bólintok. Izgatottan hunyja le szemét. - Én a világot akarom nyújtani neked, Ana. Mindent, bármit, amit csak kívánsz. És óvni is akarlak a világtól. Azt akarom, hogy biztonságban legyél. De azt is akarom, hogy mindenki tudja, az enyém vagy. Amikor ma megkaptam az e-mailedet, pánikba estem. Miért nem beszéltél velem erről? Elvörösödöm. Van benne valami. - Csak akkor gondoltam erre, amikor nászúton voltunk, és nem akartam szétszakítani a buborékot. Aztán megfeledkeztem róla. Csak tegnap este jutott eszembe. Aztán Jack… tudod… elvonta a figyelmemet. Elnézést. Szólnom kellett volna, vagy megbeszélnem veled, de valahogy soha nem találtam rá időt. Christian átható pillantása idegesítő. Olyan, mintha be akarna hatolni a koponyámba. De egy szót sem szól. - Miért estél pánikba? - kérdem. - Nem akarom, hogy kicsússzál az ujjaim közül. - Az ég szerelmére! Nem megyek sehová. Mikor fogod föl végre azzal a hihetetlenül vastag koponyáddal? Sze-ret-lek. - Úgy gesztikulálok, ahogyan ő szokott, hogy hangsúlyozzam a mondandómat. - „Drágább vagy előttem, mint szemem világa, tér és szabadság.”[2] - Elkerekedik a szeme. - Egy lány szeretete? - Gúnyosan mosolyog rám. - Nem - nevetek föl akaratlanul is. - Csak ez az egyetlen idézet, ami az eszembe jutott. - Az őrült Lear király? - Drága, őrült Lear király. - Megcirógatom az arcát, ő pedig a tenyerembe hajtja a fejét, és lehunyja a szemét. - Te megváltoztatnád a neved Christian Steele-re, hogy mindenki tudja: énhozzám tartozol? Christian szeme felpattan, úgy mered rám, mintha azt mondtam volna, hogy a föld lapos. A homlokát ráncolja. - Tehozzád tartozom? - mormogja, ízlelgeti a szavakat. - Az enyém vagy. - A tiéd - mondja, elismételve azt, amit tegnap a játszószobában mondtunk. - Igen, megváltoztatnám a nevemet, ha ez olyan sokat jelentene neked.
Ó, istenem! - Számodra ez ilyen sokat jelent? - Igen. - Határozott a hangja. - Oké. - Megteszem érte. Megadom neki a bizonyosságot, amire még mindig szüksége van. - Azt hittem, egyszer már belementél. - Igen, belementem, de most, hogy megbeszéltük a dolgot, sokkal elégedettebb vagyok a döntésemmel. - Ó - morogja csodálkozva. Aztán rám mosolyog azzal a csodálatos, kisfiús, igen-még-igazán-fiatalvagyok mosolyával, amitől eláll a lélegzetem. A derekamnál fogva megpörget, én pedig visítok, kuncogok, és nem is tudom, hogy Christian most boldog, vagy megkönnyebbült, vagy… micsoda. - Tudod, milyen sokat jelent ez nekem, Mrs. Grey? - Most már tudom. Lehajol és megcsókol, ujjai eltűnnek a hajamban. Mozdulatlanul tart. - A vasárnap hét árnyalatát jelenti - mormogja az ajkamba, és orrát az enyémhez érinti. - Gondolod? - hátradőlve nézek fel rá. - Voltak bizonyos ígéretek. Volt egy ajánlat, egy alku megköttetett - suttogja, és gonoszkás öröm csillog a szemében. - Ó… - még mindig kábán igyekszem lépést tartani a hangulatával. - Vagy cserbenhagysz? - kérdezi bizonytalanul, és szemlátomást eltűnődik. - Van egy ötletem - teszi hozzá. Ó, ez meg miféle perverzió lesz? - Igazán fontos dolgot kell elintézni - folytatja, és hirtelen ismét nagyon komoly. - Igen, Mrs. Grey. Nagyon fontos dologról van szó. Álljunk csak meg, ez kinevet! - Mi az? - kérdezem nagyon halkan. - Le kell vágnod a hajam. Úgy tűnik, túl hosszú, és a feleségemnek nem teszik így. - Nem vághatom le a hajadat. - Dehogynem - vigyorog Christian, és a megrázza a fejét, túl hosszú haja a szemébe hull. - Hát, ha Mrs. Jones-tól kapok egy pudingos tálat - kuncogom. Christian felnevet. - Oké, tiéd a pont. Majd Francóval megcsináltatom. Nem! Franco annak a nőstényboszorkánynak dolgozik. Miért is ne vágnám le én Christian haját? Elvégre Ray haját évekig én vágtam, és soha nem panaszkodott. - Gyere! - megfogom a kezét, és elkerekedik a szeme. Bevezetem a fürdőszobánkba. A sarokban álló fehér fa-széket a mosdókagyló elé állítom. Amikor Christianra pillantok, látom, hogy rosszul álcázott jókedvvel mered rám. Hüvelykujját a nadrágja övtartójába dugja, forró a tekintete. - Ülj le - mutatok a székre, és igyekszem megőrizni a magabiztosság látszatát. - Meg is mosod a hajam? Bólintok. Christian csodálkozva vonja fel a szemöldökét, és egy pillanatig már azt hiszem, meghátrál. - Oké. Lassan nekilát kigombolni fehér ingét, a torka alatti gombbal kezdi. Ügyes ujjai fürgén haladnak gombról gombra, míg teljesen nyitva az ing. Ó, istenem… Belső istennőm az arénában abbahagyja az ünneplést. Christian felém nyújtja az egyik mandzsettáját. Kapcsold ki, üzeni a mozdulat. A szája jellegzetes, szexi, kihívó módján megrándul. Ó, kézelőgombok. Elfogadom a felém nyújtott csuklót, és kiveszem az első kezelőgombot - platinakorong, amelybe egyszerű, dőlt betűkkel van bevésve a monogramja -, azután a másikat is. Amint ezzel végzek,
Christianra pillantok. Eltűnt a kedélyes arckifejezés, és valami forróbb… sokkal forróbb vette át helyét. Lehúzom az inget a válláról, s hagyom a földre hullani. - Készen állsz? - suttogom. - Bármit is akarsz, Ana. Tekintetem a szeméről az ajkára téved. A szája nyitva, hogy mélyebben be tudja szívni a levegőt. Szépen formált, ívelt. Akárhogy is, gyönyörű száj, és Christian tökéletesen tudja, mihez kezdjen vele. Azon kapom magam, hogy odahajolok, meg akarom csókolni. - Ne! - állít meg mindkét kezét a vállamra téve. - Ne csináld. Ha így folytatod, soha nem lesz levágva a hajam. Ó! - Ezt szeretném - mondja, és valami megmagyarázhatatlan okból, nyers szenvedély ül tágra nyílt szemében. Lefegyverző. - Miért? - suttogom. Egy pillanatig csak néz, és még nagyobbra kerekedik a szeme. - Mert úgy érzem, dédelgetsz. A szívverésem szinte leáll. Ó, Christian… én Ötvenem. Mire észbe kapok, már átölelem, és megcsókolom a mellkasát, arcommal simogatom sűrű mellszőrzetét. - Ana, én Anám - suttogja. Magához ölel, és mozdulatlanul állunk egymás karjában, a fürdőszobában. Lehet, hogy hatalmaskodó, megalomániás seggfej, de az én hatalmaskodó, megalomániás seggfejem, akinek egy életen át kell tanulnia. Anélkül, hogy elengedném, hátrahajolok. - Tényleg azt akarod, hogy én csináljam? Christian bólint, és azzal a szégyenlős mosolyával néz. Visszavigyorgok, és kilépek az öleléséből. - Akkor ülj le. Szófogadóan leül, háttal a mosdókagylónak. Leveszem a cipőm, és oda rúgom, ahol Christian inge hever a fürdőszoba padlójára vetve. A zuhanyzóból kiveszem Christian Chanel samponját, amelyet még Franciaországban vettünk. - Megfelel az úrnak? - A két kezemben tartva felemelem, mintha a tévéshopban árulnám. - Egyenesen DélFranciaországból. Szeretem az illatát… a te illatod - teszem hozzá suttogva, kiesve a tévés árubemutató stílusából. - Kérem - vigyorog. Lekapok egy nagyobb kéztörlőt a törülköző melegítőről. Mrs. Jones aztán ért hozzá, hogyan legyen egy törülköző szuper módon puha. - Hajolj előre - utasítom, és Christian engedelmeskedik. A vállára terítem a törülközőt, aztán elfordítom a csapot, és meleg vízzel töltöm meg a mosdókagylót. - Hajolj hátra. - Ó, de élvezem, hogy én irányítok. Christian hátrahajol, de túl magas. Előbbre húzza a széket, aztán hátrabillenti, hogy a felső széle a mosdónak támaszkodik. Tökéletes távolság. Most hajtja hátra a fejét. Vakmerő pillantással néz fel rám, és elmosolyodom. Fogom az egyik poharat, amelyet a toalettasztalon tartunk, belemártom a vízbe, és Christian fejére öntöm a vizet. Fölé hajolva megismétlem a műveletet. - Annyira jó az illatod, Mrs. Grey - mormogja Christian, és lehunyja szemét. Míg módszeresen nedvesítem a haját, szabadon nézhetem őt. Szent tehén! Meg fogom valaha is unni ezt? Hosszú, sötét pillák, az ajka egy kicsit szétválik, és halkan beszívja a levegőt. Hmm… mennyire szeretném bedugni a nyelvem. Vizet fröcskölök a szemébe. Basszus! - Ne haragudj. Elkapja a törülköző sarkát, és nevetve törli ki a vizet a szeméből. - Hé, tudom, hogy seggfej vagyok, de azért nem kell megfojtanod.
Lehajolok, és kuncogva csókolom meg a homlokát. - Nagy a kísértés. Ő pedig a fejem mögé teszi a kezét, és úgy helyezkedik, hogy ajkával foglyul ejtse az enyémet. Megcsókol, és halk, elégedett hang tör ki a torkán, ez a hang összeköttetésben van a hasamban levő izmokkal. Nagyon csábító hang. Aztán Christian elenged, engedelmesen visszadől, és várakozásteljesen néz fel rám. Egy pillanatra olyan sebezhetőnek tűnik, akár egy kisgyerek. Elfacsarodik a szívem. Egy kevés sampont öntök a tenyerembe, és belemasszírozom a fejbőrébe. A homlokánál kezdem, onnan haladok föl a fejbúbjára, majd le oldalt. Ritmikusan körözök az ujjaimmal. Christian lehunyja a szemét, és újra ezt a halk, zümmögő hangot hallatja. - Ez jólesik - mondja kis idő múltán, és ellazul ujjaim határozott érintése alatt. - Jól bizony. - Ismét megcsókolom a homlokát. - Szeretem, mikor a körmöddel kaparod a fejbőrömet. Még mindig le van hunyva a szeme, de valami áldott elégedettség süt az arcáról. Nyoma sincs az előbbi sebezhetőségnek. Jesszusom, mennyit változott a hangulata! Csak az vigasztal, hogy énmiattam. - Fel a fejjel! - utasítom, és engedelmeskedik. Hmm, ehhez hozzá lehet szokni. Dörzsölni kezdtem a samponos vizet a hajába, a körmömmel kaparom a fejbőrét. - Hátra! Christian hátradől, én pedig a pohár segítségével leöblítem a habot. Ez alkalommal sikerül nem lefröcskölni. - Még egyszer? - kérdezem. - Légy szíves. - Pislogva kinyitja a szemét, derűs pillantása az enyémbe kulcsolódik. Levigyorgok rá. - Rögtön jövök, Mr. Grey. A mosdóhoz fordulok, amelyet Christian szokott használni, és megtöltöm meleg vízzel. - Az öblítéshez - magyarázom, amikor kérdőre vált a tekintete. Megismétlem az egészet a samponnal, hallgatom Christian mély, egyenletes lélegzetét. Miután jól behaboztam, néhány pillanatig ismét gyönyörködöm a férjem szép arcában. Nem tudok ellenállni neki. Gyengéden megsimogatom az arcát, ő pedig kinyitja a szemét, és szinte álmosan néz rám hosszú pillái alól. Előrehajolok, és puha, szűzies csókot lehelek az ajkára. Elmosolyodik, behunyja a szemét, és elégedetten sóhajt. Ki gondolta volna, hogy a délutáni vitánk után ilyen ellazult lehet? Szex nélkül is. Fölé hajolok. - Hmm - mormogja elismerőn, amikor mellem az arcát súrolja. Ellenállok a vágynak, hogy kicsit meglóbáljam a melleimet, inkább csak kihúzom a dugót, hogy a szappanhabos víz lefolyjon. Christian keze a csípőmön és a hátsómon. - Nem tapizzuk a dolgozót - mormogom, és úgy teszek, mintha nem élvezném. - Ne feledd, hogy süket is vagyok - mondja a szemét lehunyva. Keze lesiklik a fenekemről, és kezdi följebb húzni a szoknyámat. A kezére csapok. Élvezem, hogy a fodrászt játszom. Christian vigyora széles, kisfiús, mintha valami tiltott dolgon kaptam volna, amit persze titokban élvez. Ismét a pohárért nyúlok, de ez alkalommal a másik mosdóban levő vizet használom. Óvatosan öblítem ki a sampont a hajából. Továbbra is fölé hajlok, ő pedig még mindig a hátsómon tartja a kezét, föl-le haladva dobol rajtam… föl… le… hmm. Kicsit mocorgok, ő pedig torokhangon, halkan morog. - Tessék. Leöblítettem. - Remek - jelenti ki. Az ujjai megfeszülnek a hátsómon, és egyszer csak felül, nedves hajáról csöpög a víz. Az ölébe húz, keze a fenekemről a tarkómra siklik, aztán az ajkamra, s mozdulatlanul tart. Felnyögök meglepetésemben, de addigra ajka már az ajkamon. A nyelve forró, kemény a számban. Ujjaim nedves hajába túrnak. Vízcseppek gurulnak végig a karomon. A csók egyre vadabb, s Christian haja az arcomat fürdeti. Keze az
államról a blúzom felső gombjához kalandozik. - Elég a cicomából. A vasárnap hét árnyalatát is ki akarom dugni belőled, és megtehetem itt, a fürdőszobában is. Választhatsz. Ragyog a szeme, csupa tűz és ígéret. A hajáról csöpög mindkettőnkre a víz. Kiszárad a szám. - Melyik legyen, Anastasia? - kérdi, és az ölében tart. - Vizes vagy - felelem. Hirtelen lehajtja a fejét, csöpögő haját a blúzomhoz súrolja. Visítva próbálok kiszabadulni, de erősebben szorít. - Ó, nem, bébi. Felemeli a fejét, és buján vigyorog rám, én pedig Miss Vizes Póló 2011 vagyok. Átázott a felsőm, és teljesen áttetsző. Nedves vagyok… mindenütt. - Tetszik a látvány - mormogja Christian, és ismét előrehajol, orrával ingerli egyik nedves bimbómat. Mocorogni kezdek. - Felelj, Ana. Itt - vagy a hálószobában? - Itt - suttogom vadul. A csudába a hajvágással, majd később megcsinálom. Christian lassan elmosolyodik, érzéki mosolya csupa ingerlő ígéret. - Jó döntés, Mrs. Grey - sóhajtja az ajkamba. Elengedi az állam, keze lesiklik a térdemre, aztán puhán fel a lábamon. Felemeli a szoknyám, és máris a bőrömet simítja, hogy bizseregni kezdek. Ajka puha csókokkal borít el a fülem tövétől az állam mentén. - Ó, mihez kezdjek veled - suttogja. A harisnyám szélén megtorpannak az ujjai. - Ezt szeretem - mondja. Egyik ujját bedugja alá, és a combom belsejét cirógatja. Felnyögök, és még jobban mocorgok. Halk morgás hagyja el Christian torkát. - Ha a vasárnap hét árnyalatát is kidugom belőled, azt akarom, hogy mozdulatlan legyél. - Csináld már! - Halk, ziháló a hangom. Christian élesen beszívja a levegőt. Összehúzza szemét, és tüzes, elhomályosult tekintettel néz. - Ó, Mrs. Grey, csak kérnie kell. - A keze a harisnyáról a bugyihoz vándorol. - Ettől most szabaduljunk meg. - Finoman húzni kezdi, én pedig úgy helyezkedem, hogy segítsek neki. Christiant sziszegve hagyja el közben a levegő. - Ne mozdulj! - tiltakozik. - Csak segítek - duzzogok, ő pedig finoman a fogai közé veszi az alsó ajkamat. - Mozdulatlan - vakkant. Lehúzza a bugyit a lábszáramon. Fölhúzza a csípőmre a szoknyám, megfogja a derekam, és felemel. Még mindig a kezében a bugyim. - Ülj rám! - utasít, és feszült pillantással néz a szemembe. Elhelyezkedik, lovagló ülésben ráülök, és provokatívan nézek. Rajta, Ötven! - Mrs. Grey, csak nem ösztökél? - kérdi figyelmeztető hangom. Rám néz, pillantása vidám és felizgult. Szédítő kombináció. - De igen. Mihez kezdesz vele? Buja fény villan a szemében, és érzem magam alatt az izgalmát. - Kulcsold össze a kezed a hátad mögött. Ó! Készségesen engedelmeskedem, ő pedig fürgén összekötözi a csuklómat a bugyimmal. - A bugyim? Nem szégyelli magát, Mr. Grey? - korholom. - Ha rólad van szó, nem, Mrs. Grey, te is tudod. - Átható, tüzes a tekintete. Derekamra teszi a kezét, megmozdít, hogy egy kicsit hátrébb üljek az ölében. Még mindig csöpög a víz a nyakára és a mellkasára. Szeretnék előrehajolni, és lenyalni a cseppeket, de nem olyan könnyű így, hogy megkötözött. Christian megcirógatja a combom, keze gyorsan a térdemre siklik. Gyengéden széjjelebb tolja őket, s a két lábát szétfeszítve tart ebben a helyzetben. Ujjai máris a blúzom gombjain.
- Azt hiszem, erre nincs szükség - mondja. Módszeresen kigombolja a rám tapadó, nedves blúzt, tekintete végig az enyémbe kulcsolódik. Egyre sötétebb és sötétebb a szeme, nem kapkodja el, amit csinál, kiélvezi. A pulzusom egyre gyorsabb, a légzésem szaporább. El sem hiszem. Alig ért hozzám, és máris így érzem magam. Forrón, izgatottan… készen. Mocorogni akarok. Christian rajtam hagyja a kigombolt, nedves blúzt. Mindkét kezével végigsimít az arcomon, hüvelyujja az alsó ajkamat súrolja. Aztán hirtelen a számba döfi a hüvelykujját. - Szopd! - parancsolja suttogó hangon, megnyomva az sz-t. Összeszorítom a szám körötte, és pontosan azt teszem. Ó… élvezem ezt a játékot. Jó íze van. Mit is szeretnék még szopni? A hasamban megfeszülnek az izmok a gondolatra. Christian ajka szétnyílik, mikor a fogammal súrolom, finoman harapom hüvelykujja párnáját. Nyögdécselve, lassan húzza ki nedves hüvelykujját a számból, végigsimít vele az államon, le a nyakamon, a szegycsontomon. Bedugja a melltartó kosara alá, és lerántja a kosarat. Kiszabadul a mellem. Pillantása mindvégig nem hagyja el az enyémet. Lesi, milyen reakciókat vált ki belőlem az érintése, én pedig őt figyelem. Dögös a dolog. Elemésztő. Birtokló. Imádom. Christian megismétli mindezt a másik kezével, s már mindkét mellem szabad. Finoman a tenyerébe fogja őket, mindkét hüvelykujjával a bimbóimat izgatja. Lassan köröz, ingerel és kínoz, a bimbók megkeményednek, megduzzadnak ügyes érintésére. Próbálok, nagyon igyekszem nem mozogni, de a bimbóim egyenes összeköttetésben vannak az ágyékommal, úgyhogy nyögve vetem hátra a fejem, behunyom a szemem, így adom át magam az édes, édes kínzásának. - Pszt! - Christian hangja nyugtató, éles ellentétben áll gonosz ujjai ingerlő, egyenletes ritmusával. Maradj nyugton, bébi! - Elengedi az egyik mellem, és a tarkómra teszi a kezét. Előrehajolva a szájába veszi merev bimbómat, és keményen szopja. Nedves haja csiklandoz. A másik mellemen a hüvelykujja abbahagyja a megduzzadt bimbó ingerlését. A hüvelykujja és a mutatóujja közé fogja a bimbóm, és finoman húzza, csavargatja. - Ááá! Christian - nyögöm, és előrevetem magam az ölében. De nem hagyja abba, folytatja a lassú, kellemes, gyötrő ingerlést. Ég a testem, s a gyönyör sötétebbre vált. - Christian, kérlek - nyöszörgöm. - Hmm - zümmögi halkan. - Azt akarom, hogy így menj el. A bimbóm kap egy kis pihenőt. Christian szavai cirógatják a bőröm, mintha a lelkem egy mély részéhez szólna, amelyet csak ő ismer. Szinte elviselhetetlen a gyönyör, mikor a fogával folytatja. Hangosan nyögdécselve vonaglok az ölében, igyekszem némi finom dörzsölést kicsiholni a nadrágjából. Hasztalan rángatom a bugyim, amely lefog. Érinteni akarom őt, de elvesztem - elveszek ebben az áruló érzésben. - Kérlek - suttogom. Könyörgök, és gyönyör önti el a testem a nyakamtól a combomon át a lábujjaimig, és megfeszülök a nyomában. - Annyira szép a melled, Ana - sóhajtja Christian. - Egyszer majd mellbe duglak. Mi a fenét jelentsen ez? Kinyitom a szemem, és lenézek rá. Még mindig szopja a mellem, bőröm énekel az érintésére. Már nem érzem az átázott blúzt, a nedves haját… nem érzek mást, csak azt, hogy égek. Finoman, melegen égek, mélyen odabenn, és minden gondolat elszáll belőlem. A testem megfeszül, megmerevedik… készen áll… elérem… megkönnyebbülésre vágyom. És ő nem hagyja abba - ingerel, húz, megőrjít. Kívánom… kívánom. - Engedd el! - zihálja Christian, és lármásan élvezek. Egész testem remeg az orgazmustól, Christian pedig abbahagyja az édes kínzást. Átkarol, s én belékapaszkodva zuhanok spirálban lefelé az orgazmus után. Amikor kinyitom a szemem, látom, hogy engem néz. A mellkasára dőlve pihegek. - Istenem, mennyire szeretem nézni, amikor elmész, Ana. - Csodálat érződik a hangjából. - Ez… - nem találom a szavakat. - Tudom. - Előrehajol és megcsókol. A keze még mindig a tarkómon, úgy tart, és elfordítja a fejem, hogy
megcsókolhasson. Szerelemmel, áhítattal. Elveszek ebben a csókban. Elhúzódik, mély lélegzetet vesz. A szeme, akár a trópusi vihar. - Most pedig keményen megduglak - mormogja. Szent tehén! Megmarkolja a derekamat, és leemel a combjáról. Jobb kezével az öltönynadrágja gombjához nyúl, bal keze ujjai fel-le siklanak a combomon, és minden alkalommal megtorpannak a harisnya szélén. Feszülten les. Szemtől szemben vagyunk, és tehetetlennek érzem magam a melltartóm és a bugyim kötelékében. Ez az egyik legintimebb együttlétünk. Én az ölében ülve bámulom szép szürke szemét. Zabolátlannak érzem magam, de közben annyira kötődöm hozzá. Egyáltalán nem vagyok zavarban, nem szégyellem magam. Ő Christian, a férjem, a szeretőm, a basáskodó megalomániásom, az én Ötvenem, életem szerelme. A cipzárjához nyúl, és kiszárad a szám, amikor látom kipattanni a férfiasságát. Önelégülten mosolyog rám. - Tetszik? - suttogja. - Hmm - mormogom elismerőn. Christian megmarkolja magát, és fel-le mozgatja a kezét… Ó, istenem! Félig lesütött pilláim alól nézek rá. Basszus, milyen szexi. - Az ajkát harapdálja, Mrs. Grey. - Mert éhes vagyok. - Éhes? - Christian szája tátva marad a csodálkozástól, a szeme elkerekedik egy kicsit. - Hmm… - helyeslek az ajkamat nyalogatva. Rejtélyes mosollyal válaszol, az alsó ajkába harap, és tovább cirógatja magát. Miért pörget be annyira a látvány, hogy a férjem örömöt okoz magának? - Értem. Meg kellett volna enned az ebédedet. - Gunyoros, egyszersmind parancsoló a hangja. - De talán segíthetek. - A derekamra teszi a kezét. - Állj föl - mondja lágyan, és tudom, mit akar. Felállok, immár nem remeg a lábam. - Térdelj le. Teszem, amit mond, letérdelek a fürdőszoba hűvös, csempézett padlójára. Christian előrecsusszan a széken. - Csókolj meg - nyögi kemény férfiasságát fogva. Felnézek rá, ő pedig végigsimít nyelvével a felső fogsorán. Izgató, nagyon izgató látni a vágyát, ezt a meztelen vágyat irántam és a szám iránt. Előrehajolok, s a szemébe nézve megcsókolom férfiassága csúcsát. Nézem, mint szívja be élesen a levegőt, és szorítja össze a fogát. Megfogja a fejem, én pedig nyelvemmel végigsimítok a csúcson, ízlelem a kis harmatcseppet rajta. Hmm… jó íze van. Christian szája még jobban kinyílik, levegőért kapkod, én rávetem magam. A számba húzom, és keményen szopom. - Ááá… - sziszegve szakad ki a levegő a fogai közül, csípője előrefeszülve döf a számba. De nem állok meg. Az ajkam mögé rejtve fogaimat lebukom, aztán felhúzódom rajta. Christian két kezével teljesen átfogja a fejem, ujjait a hajamba temeti, és lassan mozog ki-be a számban. A légzése egyre gyorsabb, egyre szaggatottabb. Nyelvem pörög a csúcsa körül, s az ő ritmusával tökéletes összhangban bukom le megint. - Jesszusom, Ana! - Sóhajt, és összeszorítja a szemét. Megszédít ez a reakció. Én hatok rá így. Nagyon lassan visszahúzom az ajkam, hogy csak a fogam ér hozzá. - Ááá! Christian abbahagyja a mozgást, előrehajol, megmarkol, és az ölébe húz. - Elég - morogja. Mögém nyúl, egy rántás a bugyin, és kiszabadul a kezem. Megmozgatom a csuklóm, és belenézek izzó szemébe. Christian szeretettel, vágyakozással, sóvárgással néz vissza rám. És rádöbbenek, hogy én akarom a vasárnap hét árnyalatát is kidugni belőle. Nagyon kívánom. Látni akarom, mint hullik darabokra alattam. Megmarkolom őt, fölé pattanok, aztán a másik kezem a vállára téve, lassan, finoman
ráereszkedem. Vad torokhang szakad fel Christianból, aztán letépi rólam a blúzt, s az a földre hull. Máris a csípőmön a keze. - Mozdulatlan! - recsegi, két keze a húsomba mélyed. - Kérlek, hagyd, hogy kiélvezzem. Hogy kiélvezzelek. Leállok. Ó, istenem… mennyire jó érzés, hogy bennem van. Az arcomat simogatja, a szeme tágra nyílt, vad, ajkai szétnyílnak, úgy kapkodja a levegőt. Megfeszül alattam, én pedig a szemem lehunyva nyögök. - Ez a kedvenc helyem. Itt, benned - suttogja. - A feleségemben. Ó, basszus, Christian! Nem tudom tovább visszafogni magam. Az ujjaim nedves hajába túrnak, ajkam az övét keresi, és mozogni kezdek. Fel és le, a lábujjaimon rugózom, élvezem őt, élvezem önmagam. Christian hangosan nyög, a keze a hajamban és a hátamon, nyelve mohón hatol a számba, elvesz mindent, én pedig boldogan adok. A mai vitáink után, azután hogy annyira felbosszantott engem, én pedig őt, még mindig itt van nekünk ez. És ez mindig meglesz. Annyira szeretem, hogy szinte a földbe sulykol. Keze a hátamra tapad, úgy irányít, mozgat föl és le, újra meg újra a maga forró, gyors ritmusában. - Ááá… - szakad ki belőlem, elragad az érzés. - Igen. Igen, Ana - sziszegi, és csókokkal borítom el az arcát, az állát, a nyakát. - Bébi - zihálja, és ismét az ajkamra tapad a szája. - Ó, Christian, szeretlek. Mindig szeretni foglak. - Alig kapok levegőt. Azt akarom, hogy tudja, hogy biztos legyen benne a mai összecsapásunk után. Christian hangosan nyög, erősen szorít magához, és valami gyászos zokogással jut el a csúcsra. Csak ennyi kell ahhoz, hogy engem is átlökjön a határon. A nyaka köré fonom a karom, és elengedem magam, élvezek körötte, miközben könnyek szöknek a szemembe, mert annyira szeretem.
- Hé - suttogja, s fölfelé biccentve az állam, aggódva néz. - Miért sírsz? Bántottalak? - Nem - motyogom megnyugtatón. Christian kisimítja hajamat az arcomból, hüvelykujjával elmorzsol egy magányos könnycseppet, és gyöngéden ajkon csókol. Még mindig bennem van. Mozdul, nekem pedig megrándul az arcom, ahogy kihúzódik belőlem. - Mi baj, Ana? Mondd el. Megmerevedek. - Csak… csak néha agyonnyom, annyira szeretlek - suttogom. Egy szívdobbanás, és arcán megjelenik az a különleges, szégyenlős mosolya, amit, azt hiszem, nekem tartogat. - Te ugyanilyen hatással vagy énrám - suttogja, és újra megcsókol. Én is elmosolyodom, a bensőmben szétárad az öröm. - Tényleg? - Nagyon jól tudod. - Néha tudom. Nem mindig. - Ahogyan én is, Mrs. Grey. Elvigyorodom, és pihe-puha csókokkal borítom a mellkasát, dugom orromat a mellszőrzetébe. Christian a hajamat simogatja, majd kikapcsolja a melltartómat, és lehúzza karomon a pántot. Megmozdulok, a melltartó a földre hullik. - Hmm. Bőr ér a bőrhöz - mormogja helyeslőn, és ismét a karjába von. Megcsókolja a vállam, orrát a fülemhez érinti. - Mennyei az illatod, Mrs. Grey. - Ahogyan neked is, Mr. Grey.
Újra hozzáérintem az orromat, magamba szívom illatát, és a Christian illatba most a szex szédítő illata keveredik. Örökké így maradnék, a karjába zárva, kielégülten és boldogan. Pontosan erre van szükségem egy olyan nap után, amikor visszamentem dolgozni, vitatkoztam, és helyre tettem egy ribancot. Itt akarok lenni, ide is tartozom Christian furcsaságai, a megalomániája ellenére is. Christian a hajamba temeti orrát, és mélyen beszívja a levegőt. Elégedett sóhajjal mosolygok. Csak ülünk egymás karjába zárva, és nem férhet hozzánk a valóság.
- Későre jár - szólal meg Christian, miközben ujjával szisztematikusan cirógatja a hátamat. - Még nem vágtam le a hajad. Felnevet. - Így van, Mrs. Grey. Maradt energiád, hogy befejezd, amit elkezdtél? - Neked bármire, Mr. Grey. - Újra megcsókolom a mellkasát, és vonakodva felállok. - Ne menj el! Megragadja a csípőmet, és megfordít. Kiegyenesedik, kikapcsolja a szoknyám, s hagyja a földre hullani. Felém nyújtja a kezét, én pedig elfogadom, és kilépek a szoknyából. Nincs már rajtam más, csak harisnya meg a harisnyatartó. - Nem akármilyen látvány vagy, Mrs. Grey. - Christian hátradől, összefonja a karját, és őszinte elismeréssel bámul rám. Én pedig a kezem kinyújtva megperdülök, hadd lásson. - Úristen, milyen egy szerencsés szarházi vagyok - mondja csodálattal. - Igen, az vagy. Elvigyorodik. - Vedd föl az ingemet, és levághatod a hajam. Így nagyon elvonod a figyelmemet, és soha nem jutunk el az ágyig. Nem tudok visszafojtani egy mosolyt. Jól tudom, hogy minden mozdulatomat figyeli. Odasasszézok, ahol a cipőmet és az ő ingét hagytuk. Lassan lehajolok, fölveszem az ingét, megszagolom - hmm -, aztán belebújok. Christian szeme elkerekedik. Begombolta már a sliccét, most feszülten figyel. - Szép kis szexműsor, Mrs. Grey. - Van ollód? - kérdezem ártatlanul, a szempillám rebegtetve. - A dolgozószobámban - recsegi. - Megkeresem. Magára hagyom Christiant, bemegyek a hálószobánkba, fölkapom a hajkefém az öltözőasztalról, majd a dolgozószobába tartok. A folyosóra érve látom, hogy Taylor irodájának ajtaja nyitva, Mrs. Jones pedig az ajtó mellett áll. Megtorpanok, a földbe gyökerezik a lábam. Taylor éppen végigsimít Mrs. Jones arcán, és kedvesen mosolyog rá. Aztán odahajol hozzá, és megcsókolja. Szentséges basszantyú! Taylor és Mrs. Jones? Tátva marad a szám a csodálkozástól, ámbár gondoltam… vagyis inkább sejtettem. De nyilvánvaló, hogy együtt vannak. Úgy érzem magam, mint egy kukkoló, és elpirulok. Sikerül mozgásra bírnom a lábamat, átsietek a nagyszobán, be Christian dolgozószobájába. Felkapcsolom a lámpát, és az íróasztalához megyek. Taylor és Mrs. Jones… Hűha! Szinte kóválygok. Mindig is azt hittem, hogy Mrs. Jones idősebb Taylornál. Hát, ezt még fel kell dolgoznom. Kinyitom az íróasztal felső fiókját, és a látvány azonnal elvonja róluk a figyelmemet. Egy revolver. Basszus! Fogalmam sem volt, hogy Christiannak fegyvere van. Kiveszem, és ellenőrzöm a forgótárat. Teli van, de könnyű… túl könnyű. Nyilván szénszálból készült. Miért kell pisztoly Christiannak? Jesszusom, remélem, tudja használni. Hányszor figyelmeztetett Ray a kézifegyverek veszélyeire. A katonai kiképzése nem múlt el nyomtalanul.
„Ezekkel megölheted magad, Ana. Tudnod kell, mit művelsz, ha lőfegyver van a kezedben.” Kába fejjel sietek vissza Christianhoz. Taylor és Mrs. Jones… a revolver… A nagyszoba bejáratánál Taylorba ütközöm. - Elnézést, Mrs. Grey. - Elvörösödik az öltözékem láttán. - Öö… Taylor… üdv… éppen Christian haját vágom - tör ki belőlem zavartan. Taylor ugyanolyan szégyenlős, mint én. Kinyitja száját, hogy mondjon valamit, aztán gyorsan be is csukja, és félreáll. - Csak ön után, asszonyom - mondja udvariasan. Azt hiszem, legalább olyan vörös vagyok, mint a régi Audim, az Alávetett Special. Lehetne még kínosabb a helyzet? - Köszönöm - motyogom, és végigsietek a folyosón. Basszus! Képes leszek megszokni, hogy nem vagyunk egyedül? Lihegve rontok be a fürdőszobába. - Mi baj? - Christian a cipőmmel kezében áll a tükör előtt. A levetett ruháim már csinos kis halomban állnak a mosdókagyló mellett. - Összefutottam Taylorral. - Ó! Ilyen öltözékben? - A homlokát ráncolja. - Nem Taylor tehet róla. Christian még jobban ráncolja a homlokát. - Nem. De akkor is. - Van rajtam ruha. - Alig. - Nem tudom eldönteni, ki volt jobban zavarban, ő vagy én - próbálkozom a figyelemelterelő technikámmal. - Nem tudtam, hogy ő meg Gail… szóval együtt vannak. Christian felnevet. - Hát persze. Tudtam róla. - És nem is mondtad nekem? - Azt hittem, te is tudod. - Nem. - Mindketten felnőtt emberek. Egy fedél alatt élnek. Mindketten szabadok, mindketten vonzók. Elpirulok. Ostobán érzem magam, amiért nem vettem észre. - Hát, ha így nézzük… Csak azt hittem, Gail idősebb Taylornál. - Az is, de nem sokkal. - Christian zavartan néz rám. - Vannak férfiak, akik az idősebb nőket kedvelik. Hirtelen elhallgat, tágra kerekedik a szeme, én pedig bosszúsan nézek rá. - Tudom én is - csattanok fel. Christian bűnbánóan néz. Szeretettel mosolyog rám. Igen, a figyelemelterelési technika bevált. Tudatalattim a szemét forgatja - de milyen áron? Most már Mrs. Robinson magasodik közöttünk, akiről nem beszélünk. - Erről jut eszembe - szólal meg Christian vidáman. - Mi? - motyogom duzzogva. Megfogom a széket, és a mosdókagyló feletti tükör felé fordítom. - Ülj le! - utasítom. Christian kicsit sértődött kedélyességgel néz rám, de azért teszi, amit mondok, és leül a székre. Nekilátok kifésülni most már alig nyirkos haját. - Arra gondoltam, az új helyen átalakíthatnánk nekik a garázs fölötti részt, hogy igazi otthon legyen folytatja Chris-tian. - Akkor talán Taylor lánya is többet lenne az apjával. Feszülten figyeli az arcom a tükörben. - Miért nem lakik itt? - Taylor soha nem kért tőlem engedélyt rá. - Felajánlhatnád neki. De akkor viselkednünk kell.
Christian a homlokát ráncolja. - Erre nem is gondoltam. -Taylor talán éppen ezért nem kérte. Találkoztál már a kislánnyal? - Igen. Édes kis jószág, szégyenlős. Nagyon csinos. Én fizetem a taníttatását. Ó! Abbahagyom a fésülést, úgy nézem őt a tükörben. - Fogalmam sem volt. Christian vállat von. - Úgy gondoltam, ez a legkevesebb, amit megtehetek. És így biztos lehetek abban, hogy Taylor nem mond fel. - Biztos vagyok benne, hogy szeret neked dolgozni. Christian üres tekintettel mered rám, majd vállat von. - Nem tudom. - Szerintem nagyon kedvel téged. - Folytatom a fésülést, és rápillantok. Szeme nem veszíti el az enyémet. - Gondolod? - Igen. Csak horkant. Ugyan már, mondja ez a hang, de azért elégedett is, mintha titokban örülne annak, hogy a személyzete kedveli. - Helyes. Akkor megbeszéled Giával a garázs fölötti átalakítást? - Igen. Természetesen. - Nem érzem a korábbi bosszúságot Gia neve hallatán. Tudatalattim bölcsen bólint. Igen, ez jó munka volt. Belső istennőm kárörvendő képet vág. Az tuti, hogy ez a nő mostantól békén hagyja a férjemet, és nem hozza kényelmetlen helyzetbe. Készen állok rá, hogy belevágjak Christian hajába. - Nem gondoltad meg? Az utolsó esélyed, hogy visszavonulj. - Csak nyugodtan, akármilyen rosszul vágod, Mrs. Grey. Nem nekem kell néznem magam, hanem neked. Elvigyorodom. - Egész nap elnéznélek, Christian. Lemondó tekintettel csóválja a fejét. - Ez csak egy csinos arc, bébi. - És mögötte egy csodás férfi. - Megcsókolom a halántékát. - Az én pasim. Szégyenlősen elvigyorodik. A mutató és a hüvelykujjam közé csippentem az első tincset, és fölemelem. A fésűt a számba véve fogom az ollót, és csattintok, jó két centit levágok a hajából. Christian a szemét lehunyva, szoborként ül, és elégedetten sóhajt. Folytatom a munkát, ő pedig időnként kinyitja a szemét, és rajtakapom, hogy feszülten figyel. Nem ér hozzám, amíg dolgozom, és hálás vagyok ezért. Az érintése… elvonná a figyelmemet. Negyedóra múlva készen is vagyok. - Végeztem. - Tetszik az eredmény. Christian ugyanolyan dögös, mint volt, a haja még mindig laza és szexi… csak egy kicsit rövidebb. Megnézi magát a tükörben, és látom, hogy kellemesen meglepődik. Elvigyorodik. - Remek munka, Mrs. Grey. - Oldalt fordítja a fejét, és átkarol. Magához húz, megcsókolja a hasam, hozzá dörgöli orrát. - Köszönöm - mondja. - Örömmel. - Lehajolok, és gyorsan megcsókolom. - Késő van. Ágy. - Játékosan a hátsómra csap. - Ááá! Fel kell még takarítanom. - Csupa haj a padló. Christian a homlokát ráncolja, nyilván meg sem fordult fejében a gondolat. - Oké. Hozom a seprűt - mondja savanyúan. - Nem akarom, hogy az illetlen öltözékeddel zavarba hozd a személyzetet. - Na, és tudod, hol találod a seprűt? - kérdezem ártatlanul.
Erre megtorpan. - Öö… nem. Felnevetek. - Akkor én megyek.
Bebújok az ágyba, és várom, hogy Christian csatlakozzon hozzám, közben az jár az eszemben, hogy másként is végződhetett volna ez a nap. Korábban mennyire haragudtam rá, és ő is énrám. Hogyan fogok megbirkózni ezzel a cégvezetés ostobasággal? Én nem akarok saját vállalatot irányítani. Én nem ő vagyok. A múltjának tudom be. Talán be kéne vezetni egy biztonsági szót arra az esetre is, amikor nyomasztóan hatalmaskodó, amikor seggfej. Kuncogni kezdek. Talán a seggfej lehetne a biztonsági szó. Szerfölött vonzó a gondolat. - Mi az? - kérdezi, amikor mindössze pizsamanadrágban mellém bújik az ágyba. - Semmi. Csak támadt egy ötletem. - Milyen ötlet? - kérdi, miközben kinyújtózkodik mellettem. - Így semmire nem megyek. Christian, azt hiszem, nem akarok egy céget irányítani. Christian felkönyököl, s úgy néz le rám. - Miért mondod ezt? - Mert ez is olyasmi, ami soha életemben nem vonzott. - Több mint képes vagy rá, Anastasia. - Szeretek olvasni. Ettől fosztana meg, ha én vezetném a céget. - Te lennél a kreatív vezető. A homlokom ráncolom. - Tudod, egy vállalat sikere azon múlik, hogy mennyire használjuk ki a rendelkezésünkre álló munkaerő tehetségét. Ha ehhez van tehetséged, és ez az, ami vonz, akkor úgy kell alakítani a vállalati struktúrát, hogy ezt lehetővé tegye. Ne utasítsd ezt el gondolkodás nélkül, Anastasia. Nagyon tehetséges nő vagy, azt hiszem, bármit elérhetsz, ha rászánod magad. Hűha! Honnan tudhatná, hogy jó lennék ebben? - Azért is aggódom, hogy túl sok időmet venné el. Christian a homlokát ráncolja. - Olyan időt, amit neked szentelhetnék - vetem be a titkos fegyvert. Elsötétedik a pillantása. - Tudom, mit művelsz - mormogja nevető hangon. A csudába! - Mit? - adom az ártatlant. - Próbálod elterelni a figyelmem a témáról. Mindig ezt csinálod. Ne vesd el az ötletet, Ana. Gondolkodj rajta. Mindössze ennyit kérek. - Lehajol, és szűziesen megcsókol, aztán a hüvelykujjával végigsimít az arcomon. Ez végtelenségig fog tartani. Felmosolygok rá, és hívatlanul az agyamba ötlik valami, amit ma mondott. - Kérdezhetek valamit? - Lágy, bizonytalan a hangom. - Természetesen. - Ma azt mondtad, hogy ha dühös vagyok rád, az ágyban éljem ki rajtad. Hogy értetted ezt? Megmerevedik. - Mégis, mit gondolsz? Szent szar! Épp most mondtam. - Hogy azt akartad, kötözzelek meg.
Csodálkozva szalad föl a szemöldöke. - Öö… nem. Egyáltalán nem így értettem. - Ó. - Meglep, hogy némi csalódottságot érzek. - Meg akarsz kötözni? - kérdi, mert nyilván olvas az arckifejezésemben. Döbbentnek látom, és elvörösödöm. - Hát… - Ana, én… - elhallgat, és valami sötét fut végig az arcán. - Christian - suttogom rémülten. Az oldalamra fordulok, és felkönyökölök, akárcsak ő. Végigsimítok az arcán. Kitágult, félelemmel teli a szeme. Szomorúan csóválja a fejét. A francba! - Christian, elég. Nem számít. Csak azt hittem, így érted. Megfogja, és zakatoló szívére teszi a kezem. Basszus! Mi ez? - Nem tudom, Ana, mit éreznék, ha olyankor érintenél, amikor nem tudok mozdulni. Bizsereg a fejbőröm. Mintha valami sötét, mély titkot vallott volna be. - Ez még túlságosan új nekem. - Halk, nyers a hangja. Basszus! Ez csak egy kérdés volt, és rá döbbenek, hogy bár nagy utat tett meg, még hosszú út áll előtte. Ó, Ötven, Ötven, Ötven. Az idegességtől összeszorul a szívem. Odahajolok, és Christian megdermed, de csak puhán megcsókolom a szája sarkát. - Rossz következtetést vontam le, Christian. Ne aggódj emiatt. Kérlek, ne is gondolj rá. Megcsókolom, ő pedig lehunyja a szemét, felnyög, majd viszonozza a csókot. A matracba présel, keze az államat fogja. És kisvártatva elveszünk… elveszünk egymásban újra. [2] Všršsmarty Mih‡ly ford’t‡sa
Kilencedik fejezet Amikor másnap reggel felébredek, még mielőtt az óra megszólalna, Christian borostyánként tekeredik rám. Feje a mellemen, karja a derekamon, a lába a lábaim között. Az én oldalamon fekszik. Mindig ez van, ha este vitatkozunk, ez lesz az eredménye, rám tekeredik, melegem van, zavar. Ó, Ötven. Bizonyos szempontból annyira szükséget szenved. Ki gondolta volna? Megint kísért az ismerős kép, amelyben Christian koszos, szerencsétlen kisfiú. Mocorogni kezd, álmos szeme az enyémbe néz. Pislog néhányszor, és felébred. - Szia - mormogja, és rám mosolyog. - Szia - szeretek erre a mosolyra ébredni. Az orrával megbökdösi a mellem, és valami helyeslő mormogást hallok. Keze lesiklik a derekamról a hálóingem hűvös szaténján. - Milyen egy ingerlő egy falatka vagy - morogja. - De bármilyen ingerlő is vagy - az órára pillant -, muszáj fölkelnem. - Kibogozza magát belőlem, nyújtózkodik és feláll. Hanyattfekszem, a fejem mögé teszem a kezem, és élvezem a műsort - Christian, amint a zuhanyhoz vetkőzik. Tökéletes. Egy haja szálán sem változtatnék. - Csodálja a kilátást, Mrs. Grey? - Christian szemöldöke gunyorosan megemelkedik. - Csodálatos a kilátás, Mr. Grey. Elvigyorodik, és hozzám vágja a pizsamanadrágját, de még időben elkapom. Úgy kuncogok, mint egy diáklány. Christian gonosz vigyorral lerántja rólam a takarót, egyik térdét az ágyra teszi, elkapja a bokám, és maga felé ránt, hogy felcsúszik közben a hálóingem. Visítok, ő pedig végigkúszik rajtam, apró csókokkal borítva a térdem, a combom… a… ó… Christian!
- Jó reggel’, Mrs. Grey! - fogad Mrs. Jones. Elpirulok. Zavarban vagyok, mert eszembe jut az előző esti légyottja Taylorral. - Jó reggel’! - felelem, ő pedig a kezembe nyom egy csésze teát. Leülök a férjem mellé az étkezőpulthoz. Christian ragyogóan néz ki: frissen zuhanyozott, a haja nyirkos, keményített, fehér inget visel és az ezüstszürke nyakkendőt. A kedvencemet. Kellemes emlékeket őrzök róla. - Hogy van, Mrs. Grey? - kérdi, és meleg a tekintete. - Azt hiszem, jól tudja, Mr. Grey - pillantok fel rá. Önelégülten mosolyog. - Egyél! - utasít. - Tegnap nem ettél. Ó, a basáskodó Ötven. - Csak, mert seggfej voltál. Mrs. Jones elejt valamit, ami csörögve érkezik a mosogatóba. Megriadok, de Christian ügyet sem vet a zajra. Nem törődik Mrs. Jonesszal, rezzenéstelen arccal néz rám. - Seggfej vagy sem, egyél. - Komoly a hangja, nem lehet vitatkozni vele. - Oké. Veszem a kanalam, eszem a granolám… - Úgy morgom, akár egy duzzogó kamaszlány. Fogom a görög joghurtot, és kanalazok belőle a gabonapehelyre, végül teszek rá áfonyát is. Mrs. Jonesra pillantok, aki elkapja a pillantásom. Elmosolyodom, és ő meleg mosollyal válaszol. Ínyenc reggelivel készült, a nászutunkon szoktam rá. - Lehet, hogy a héten New Yorkba kell mennem - szakít ki az álmodozásból Christian. - Ó. - Úgy értem, ott is alszom. Szeretném, ha velem jönnél.
- Christian, nincs szabadságom. Azzal a „csakugyan én vagyok a főnök” pillantással néz rám. Sóhajtok. - Tudom, hogy a tiéd a cég, de három hétig nem voltam benn. Kérlek. Hogy is várhatod tőlem, hogy irányítsam a kiadót, ha soha nem vagyok bent? Megleszek. Nyilván magaddal viszed Taylort, de Sawyer és Ryan itt lesz. - Elhallgatok, mert Christian vigyorog. - Mi az? - csattanok fel. - Semmi. Csak te - feleli. A homlokom ráncolom. Kinevet? Aztán egy ijesztő gondolat jut az eszembe? - Hogyan jutsz oda? - A vállalati repülőgépen. Miért? - Csak biztos akartam lenni, hogy nem Charlie Tangót viszed. - Csöndes a hangom, és a hideg futkos a hátamon. Emlékszem az utolsó alkalomra, amikor a helikopterrel repült. A hányinger kerülget, ha az idegtépő órákra gondolok, amíg a híreket vártuk. Valószínűleg az életem mélypontja volt. Észreveszem, hogy Mrs. Jones is megmerevedett. Igyekszem elhessegetni a gondolatot. - Charlie Tangóval amúgy sem repülnék New Yorkba. Nincs akkora hatótávolsága. Különben is, még két hét, mire visszakapom. Hál’ istennek! Részben a megkönnyebbüléstől mosolygok, de azért is, mert tudom, hogy Charlie Tango balsorsa az elmúlt néhány héten Christian sok idejét és energiáját emésztette fel. - Hát, örülök, hogy már majdnem elkészült, de… - elhallgatok. Vajon elmondhatom neki, mennyire ideges leszek, amikor legközelebb repül? - Mi az? - kérdezi, miközben befejezi az omlettet. Vállat vonok. - Ana! - szól rám szigorúbban. - Csak… szóval tudod. Amikor utoljára repültél vele… azt hittem, vagyis mind azt hittük, hogy… - Nem tudom befejezni a mondatot, és Christian arca ellágyul. - Hé! - Végigsimít az arcomon. - Az szabotázs volt. - Egy pillanatra elkomorodik, és azon gondolkodom, vajon tudja-e, ki volt a felelős. - Nem tudnám elviselni, hogy elveszítselek - mormogom. - Máris öt ember lett kirúgva emiatt, Ana. Nem történhet meg újra. - Öt? Komoly arccal bólint. Szent szar! - Jut eszembe. Van egy pisztoly az íróasztalodban. A homlokát ráncolja a hirtelen témaváltás, és talán a vádló hangszínem miatt is, bár nem annak szántam. - Leiláé - mondja végül. - Meg van töltve. - Honnan tudod? - Elmélyülnek a ráncok. - Tegnap ellenőriztem. Most már bosszúsan néz. - Nem akarom, hogy fegyverekkel babrálj. Remélem, visszaállítottad a biztonsági zárat. Pislogok, le vagyok döbbenve. - Christian, a revolveren nincs biztonsági zár. Egyáltalán nem értesz a fegyverekhez? Elkerekedik a szeme. - Hát… nem. Taylor köhint diszkréten a bejárat mellett, Christian pedig biccent felé. - Mennünk kell - mondja. Feláll, és bebújik szürke zakójába. Követem ki a folyosóra. Leila pisztolya van nála. Megdöbbent a hír, és átfut az agyamon, vajon mi lehet azzal a lánnyal. Még
mindig… hol is van? Valahol keleten. New Hampshire-ben? Nem jut az eszembe. - Jó reggelt, Taylor! - köszön Christian. - Jó reggelt, Mr. Grey, Mrs. Grey! - Taylor mindkettőnknek biccent, de kerüli a pillantásomat. Hálás vagyok. Eszembe jut, hogy alig volt rajtam ruha, amikor tegnap este összefutottunk. - Még fogat mosok - morgom. Christian mindig reggeli előtt mos fogat, fel nem fogom, miért.
- Taylort kellene megkérned, hogy tanítson meg lőni - mondom a liftben lefelé menet. Christian kedélyesen néz rám. - Csakugyan? - kérdi szárazon. - Igen. - Gyűlölöm a fegyvereket, Anastasia. Anyám éppen elég lövöldözés áldozatát rakta össze, és apám is komolyan ellenzi a lőfegyvertartást. Az ő életfelfogásukkal nőttem fel. Legalább két lőfegyver-korlátozó kezdeményezést támogatok itt, Washingtonban. - Ó. Taylor hord pisztolyt? Christian összeszorítja a száját. - Néha. - Nem értesz egyet? - kérdem, Christian pedig kiterel a liftből a földszinten. - Nem - mondja mereven. - Fogalmazzunk úgy, hogy Taylor meg én egészen más véleményen vagyunk a fegyvertartással kapcsolatban. - Én ebben Taylorral értek egyet. Christian kinyitja előttem az előcsarnok ajtaját, és kimegyek a kocsihoz. Amióta kiderült, hogy szándékosan rongálták meg Charlie Tangót, nem engedi, hogy egyedül vezessek a SIP-ig. Sawyer kedves mosollyal tárja ki az ajtót, és Christian meg én beszállunk. - Kérlek - fogom meg Christian kezét. - Mire kérsz? - Tanulj meg lőni. A szemét forgatja. - Nem. A vita lezárva, Anastasia. És máris újra kisgyerek vagyok, akit megfednek. Szóra nyitom a szám, valami csípőset akarok mondani, de aztán úgy döntök, nem akarom rosszkedvűen kezdeni a munkanapomat. Inkább csak összefonom a karom. Megérzem, hogy Taylor engem néz a visszapillantó tükörben. Aztán elkapja a tekintetét, az útra koncentrál, de a fejét csóválja, mint aki bosszankodik. Hmm… Christian még őt is az őrületbe kergeti néha. Mosolyognom kell a gondolatra, és máris jobb a kedvem. - Hol van Leila? - kérdem Christiantól, aki kinéz az ablakon. - Mondtam már. Connecticutban a családjánál. - Rám néz. - Ellenőrizted? Elvégre neki is hosszú haja van. Ő is vezethette a Dodge-ot. - Igen, ellenőriztem. Beiratkozott egy művészeti iskolába Hamdenben. Ezen a héten kezdte. - Beszéltél vele? - suttogom, és minden vér kifut az arcomból. - Nem. Flynn beszélt vele. - Az arcomat tanulmányozza, olvasni akar a gondolataimban. - Értem - mormogom megkönnyebbülten. - Mit? - Semmit. - Ana, mi az? - sóhajt fel. Vállat vonok, nem szívesen vallom be, hogy irracionálisan féltékeny vagyok.
Christian folytatja. - Szemmel tartom, ellenőrzöm, hogy a kontinens másik oldalán tartózkodik. Jobban is van. Flynn beajánlotta egy New Haven-i pszichiáterhez, és nagyon jók az eredményei. Leilát mindig is érdekelte a művészet, és… - Elhallgat, tekintete az enyémet kutatja. Nem kétséges, hogy ő fizeti Leila művészeti iskoláját. Igazán tudni akarom? Kérdezzem meg tőle? Nem, mintha nem engedhetné meg magának, de miért érzi ezt kötelességének? Sóhajtok. Christian komoly csomagot hurcol a múltjából, nemigen mérhető Bradley Kenthez, akivel együtt jártam biológiára, és aki sután próbált megcsókolni. Christian a kezemért nyúl. - Ne aggódj emiatt, Anastasia - mormogja megnyugtatón. Megszorítja a kezem, én pedig viszonzom. Tudom, hogy azt teszi, amit helyesnek tart.
Délelőtt, két értekezlet között van egy kis időm. Fölveszem a telefont, hogy hívjam Kate-et, közben észreveszem, hogy e-mail érkezett Christiantól.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Hízelgés Dátum: 2011. augusztus 23. 09:54 Címzett: Anastasia Grey
Mrs. Grey!
Hárman is megdicsérték az új frizurámat. Újdonság számomra, hogy bókokat kapjak a munkatársaimtól. Nyilván a nevetséges mosoly az oka, amely mindig kiül az arcomra, ahányszor csak eszembe jut a tegnap este. Csodálatos, tehetséges, gyönyörű nő vagy. És az enyém.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Elolvadok, ahogy olvasom.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Próbálok koncentrálni Dátum: 2011. augusztus 23. 10:48 Címzett: Christian Grey
Mr. Grey!
Dolgozni próbálok, és nem akarom, hogy kellemes emlékek vonják el a figyelmemet. Most valljam be, hogy rendszeresen én vágtam Ray haját? Nem is sejtettem, hogy ilyen hasznos dolgot tanulok. És igen, a tiéd vagyok, és te az enyém, drága, nyomasztó férjem, aki nem hajlandó élni az alkotmányos jogával és fegyvert viselni. De ne
aggódj, mert én megvédelek. Mindig.
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: Annie Oakley[3] Dátum: 2011. augusztus 23. 10:53 Címzett: Anastasia Grey
Mrs. Grey! Örömmel látom, hogy beszéltél a számítógépesekkel, és megváltoztattad a neved. Nyugodtan alhatok, mert tudom, hogy az én fegyverforgató asszonykám mellettem alszik.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató & fegyverfóbiás, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Fegyverfóbia? Az meg mi?
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Hosszú szavak Dátum: 2011. augusztus 23. 10:58 Címzett: Christian Grey
Mr. Grey! Újból elkápráztattál a műveltségeddel. Igazából mindenféle tudásod lenyűgöz, és azt hiszem, tudod, mire célzok.
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: Eláll a lélegzetem! Dátum: 2011. augusztus 23. 11:01 Címzett: Anastasia Grey
Mrs. Grey! Ön flörtöl velem?
Christian Grey Megdöbbent Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Jobb szeretnéd… Dátum: 2011. augusztus 23. 11:04 Címzett: Christian Grey
Ha valaki mással flörtölnék?
Anastasia Grey Bátor szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: Brrrrr Dátum: 2011. augusztus 23. 11:09 Címzett: Anastasia Grey
NEM!
Christian Grey Birtokolni vágyó Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Hűha! Dátum: 2011. augusztus 23. 11:14 Címzett: Christian Grey
Zsémbeskedsz velem? Mert elég izgató.
Anastasia Grey Fészkelődő (jó értelemben) szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: Viselkedj! Dátum: 2011. augusztus 23. 11:16 Címzett: Anastasia Grey
Csak nem flörtöl és szórakozik velem, Mrs. Grey? Még az is lehet, hogy délután meglátogatom.
Christian Grey Priapikus Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Jaj, ne! Dátum: 2011. augusztus 23. 11:20 Címzett: Christian Grey
Inkább jól viselkedem. Nem akarom, hogy a főnököm főnökének a főnöke a nyakamba lihegjen, amikor dolgozom :) Most pedig hadd végezzem a munkám. A főnököm főnökének a főnöke szétrúgja a seggem.
Anastasia Grey Szerkesztő, SI P
Feladó: Christian Grey Tárgy: &*%$&*&* Dátum: 2011. augusztus 23. 11:23 Címzett: Anastasia Grey
Hidd el nekem, komolyan mondom, hogy a főnököd főnökének a főnöke e pillanatban sok mindent szeretne művelni a seggeddel. A szétrúgás nem tartozik közéjük.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató & popóbarát, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Kuncognom kell a válaszától.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Menj már! Dátum: 2011. augusztus 23. 11:26 Címzett: Christian Grey
Nem egy birodalmat kell irányítanod? Ne zaklass! Itt a következő megbeszélésem. Azt hittem, inkább cicibarát vagy. Gondolj csak a seggemre, én pedig a tiedre…
ILY x
Anastasia Grey Most már benedvesedett szerkesztő, SIP
Nem tudom lerázni magamról a melankóliát, amikor csütörtökön Sawyer bevisz az irodába. Christian New York-i útja már nem csak fenyegetett, hanem be is következett, és bár még csak néhány órája ment el, máris hiányzik. Bekapcsolom a számítógépet. Már ott vár az e-mailje. Azonnal jobb lesz a kedvem.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Máris hiányzol Dátum: 2011. augusztus 25. 04:32 Címzett: Anastasia Grey
Mrs. Grey!
Elragadó voltál ma reggel. Vigyázz magadra, amíg távol vagyok.
Szeretlek.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Az esküvőnk óta ez lesz az első éjszakánk, amikor nem alszunk együtt. Azt tervezem, hogy megiszom néhány koktélt Kate-tel - attól majd jól alszom. Azonnal kikívánkozik belőlem a válasz, bár tudom, hogy Christian még a levegőben van.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Viselkedj! Dátum: 2011. augusztus 25. 09:03 Címzett: Christian Grey
Tudasd velem, ha leszálltál. Addig aggódom. És én jól viselkedem. Mégis, milyen zűrbe keveredhetnék Kate-tel?
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
A „küldés”-re kattintok, és a lattémat kortyolgatom, amelyet Hannah-nak köszönhetek. Ki gondolta volna, hogy rászokom a kávéra? Annak ellenére, hogy este Kate-tel találkozom, olyan érzés, mintha egy darab hiányozna belőlem. Ez a részem jelenleg tízezer méter magasan lehet valahol a Közép-Nyugaton, útban New York felé. Nem tudom, hogy csak amiatt van ez az idegesség és bizonytalanság, hogy Christian elutazott. Egy idő után nyilván nem érzem majd ezt a hiányt és bizonytalanságot. Vagy mégis? Nagyot sóhajtok, és folytatom a munkám. Ebédidőben mániákusan lesem a beérkezett üzeneteimet, és a BlackBerrymet, hogy van-e rajta üzenet. Hol lehet Christian? Biztonságban leszállt? Hannah megkérdezi, kérek-e ebédet, de túlságosan is nyugtalan vagyok, csak intek, hogy menjen. Csacskaság, de tudnom kell, hogy épségben megérkezett. A telefonom csöngése riaszt fel. - Ana St… Grey.
- Szia - Christian hangja meleg és kedélyes is. Elönt a megkönnyebbülés. - Szia - a fülemig ér a szám, úgy vigyorgok. - Milyen volt az út? - Hosszú. Na és mit csinálsz Kate-tel? Jaj, ne! - Csak beülünk valahová egy italra. Christian egy szót sem szól. - Sawyer meg az az új nő… Prescott elkísér, és vigyáz ránk - igyekszem őt megnyugtatni. - Azt hittem, Kate átjön hozzánk. - Csak fel akar hajtani egy pohárral. - Kérlek, hadd mozduljak ki! Christian nagyot sóhajt. - Miért nem mondtad? - kérdezi nyugodtan. Túlságosan is nyugodtan. Gondolatban seggbe rúgom magam. - Christian, nem lesz semmi baj. Ott van Ryan, Sawyer és már Prescott is. És csak egy gyors ital. Christian elszántan hallgat, és tudom, hogy nem boldog emiatt. - Alig néhányszor találkoztam vele azóta, hogy megismertelek. Légyszi’. Kate a legjobb barátnőm. - Nem akarlak eltávolítani a barátaidtól, Ana. De azt hittem, ő jön át a lakásba. - Oké - adom meg magam. - Otthon maradunk. - Csak amíg az az őrült szabadon kószál. Kérlek. - Mondtam, hogy oké - mormogom lemondóan, a szememet forgatva. Hallom Christian halk horkantását. - Mindig tudom, amikor a szemed forgatod. Bosszús képpel meredek a kagylóra. - Nézd, ne haragudj. Nem akarom, hogy aggódj. Majd szólok Kate-nek. - Helyes - sóhajtja. Egyértelmű, hogy megkönnyebbült. Én pedig bűntudatot érzek, amiért aggodalmat okoztam neki. - Hol vagy? - A JFK reptér betonján. - Ó, csak most szálltál le. - Igen. Azt kérted, hogy abban a pillanatban hívjalak, amint leszálltam. Megígértem neked. Elmosolyodom, a tudatalattim pedig haragos tekintettel méricskél. Látod? Ő megteszi, amit mond. - Nos, Mr. Grey, örülök, hogy legalább egyikünk így betartja. Christian felnevet. - Mrs. Grey, a túlzások iránti hajlama nem ismer határokat. Mit is kezdjek veled? - Biztos vagyok benne, hogy kitalálsz valami izgalmasat. Általában sikerül. - Te most flörtölsz velem? - Igen. Érzem, hogy vigyorog. - Mennem kell. Légy szíves, Ana, azt csináld, amit megbeszéltünk. A biztonságiak tudják a dolgukat. - Igen, Christian, így lesz. - Újra lemondó a hangom. Jesszusom, vettem az adást. - Holnap este találkozunk. Később még hívlak. - Hogy ellenőrizz? - Igen. - Ó, Christian! - korholom. - Au revoir, Mrs. Grey! - Au revoir, Christian! Szeretlek. Élesen szívja be a levegőt. - Én is téged, Ana.
Egyikünk sem teszi le a telefont. - Tedd le, Christian - suttogom. - Erőszakos kis jószág vagy, ugye tudod? - A te erőszakos kis jószágod. - Az enyém - nyögi. - Tedd, amit mondtam. És rakd le. - Igen, uram. - Leteszem a készüléket, és ostoba vigyorral bámulom a telefont. Alig néhány perc telik el, és üzenetem érkezik.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Viszkető tenyér Dátum: 2011. augusztus 25. 13:42 Címzett: Anastasia Grey
Mrs. Grey!
Mint mindig, most is szórakoztató voltál a telefonban. De komolyan mondom. Tedd, amit megbeszéltünk. Tudnom kell, hogy biztonságban vagy. Szeretlek.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Tényleg ő az erőszakos. De elég volt egyetlen telefonhívása, és minden aggodalmam eltűnt. Biztonságban megérkezett, és szokás szerint engem egzecíroztat. Gondolatban megölelem magam. Helyes. Szeretem ezt a férfit. Hannah kopogtatása hoz csak vissza a jelenbe.
Kate bomba jól néz ki. Feszes, fehér farmernadrágot és vörös pántos topot visel, készen áll rá, hogy felfordítsa a várost. Lelkesen beszélget Claire-rel a recepción, amikor belépek. - Ana! - kiált fel, és magához ölel egy igazi Kate öleléssel. Aztán kartávolságnyira eltol magától. - Hát nem kiköpött mogulfeleség? Ki gondolta volna a kis Ana Steele-ről? Olyan… kifinomult vagy. - És vigyorog hozzá, én pedig a szememet forgatom. Krémszínű ingruha van rajtam, sötétkék övvel és körömcipővel. - Jó, hogy látlak, Kate - ölelem meg én is. - Szóval hová megyünk? - Christian azt akarja, hogy maradjak a lakásban. - Ja, ne már! Nem dobhatnánk be egy koktélt a Zig Zag Caféban? Foglaltam asztalt. Tiltakozásra nyitom a szám. - Légysz’ - nyafog, és bájosan biggyeszti le az ajkát. Ezt nyilván Miától szedte, mert általában nem csinál ilyet. És tényleg jól esne egy koktél a Zig Zagban. Annyira jól éreztük magunkat a múltkor, amikor ott voltunk, és közel van Kate lakásához.
- De csak egyet - emelem föl a mutatóujjam. Kate rám vigyorog. - Egyet. Belém karol, és kivonulunk a kocsihoz. A kapu előtt várakozik Sawyerral a kormánynál. Miss Belinda Prescott követ minket, a biztonsági csapat új tagja, magas afro-amerikai nő, amolyan ellentmondást nem tűrő modorral. Még nem melegedtem össze vele, talán mert olyan hűvösen hivatásos. Akárcsak a csapat többi tagját, őt is személyesen Taylor választotta ki. Sötét nadrágkosztümöt visel. - Volna szíves elvinni a Zig Zagba, Luke? Sawyer felém fordul, és tudom, hogy mondani szeretne valamit. Egyértelmű, hogy megkapta az utasításait. Most habozik. - A Zig Zag Caféba megyünk. Csak egy italra. Oldalvást Kate-re pillantok, aki haragosan mered Sawyerre. Szegény feje. - Igen, asszonyom. - Mr. Grey kifejezett kérése, hogy menjen vissza a lakásba - kotyog közbe Prescott. - Mr. Grey nincs itt - csattanok fel. - A Zig Zagba, lesznek szívesek. - Asszonyom - feleli Sawyer, s a szeme sarkából Prescottra pillant, aki bölcsen tartja a száját. Kate úgy bámul rám, mint aki nem hisz a szemének és a fülének. Lebiggyesztem az ajkam, és vállat vonok. Igen, egy kicsit rámenősebb vagyok, mint azelőtt. Kate bólint, Sawyer pedig besorol a kora esti forgalomba. - Tudod, hogy a fokozott biztonsági intézkedések az őrületbe kergetik Grace-t és Miát? - kérdezi mintegy mellékesen Kate. Értetlenül meredek rá. - Nem tudtad? - hitetlenkedve néz. - Mit nem tudtam? - Hogy az összes Grey védelmét megerősítették. Szinte vesztegzár van. - Tényleg? - Nem mondta? Elvörösödöm. - Nem. - A fenébe, Christian. - És tudod, mi az oka? - Jack Hyde. - Mi van Jackkel? Azt hittem, csak Christiant üldözi. - Felszisszenek. Jesszusom! Vajon miért nem mondta Christian? - Hétfő óta - mondja Kate. Múlt hétfő? Hmm… Csak vasárnap azonosítottuk Jacket. De miért az összes Grey? - Honnan tudod mindezt? - Elliottól. Hát persze. - Christian mindebből semmit nem mondott el, ugye? Ismét elvörösödök. Nem. - Ó, Ana, ez bosszantó. Felsóhajtok. Kate, mint mindig, most is fején találta a szöget a maga nagykalapács módján. - Nem tudod, miért? - Ha Christian nem is meséli el, Kate talán igen. - Elliot azt mondja, Jack Hyde valamiféle információkat tárolt a komputerén, amikor még a SIP-nél volt. Szentséges szar! - Te tréfálsz? Kezdek elsöprő haragot érezni. Hogyan lehetséges, hogy Kate tud minderről, én pedig nem? Felpillantok, és látom, hogy Sawyer engem néz a visszapillantó tükörben. Zöldre vált a lámpa, elindulunk, és ismét az
útra koncentrál. Az ajkam elé emelem az ujjam, és Kate bólint. Lefogadom, hogy Sawyer is tudja, csak én nem. - Hogy van Elliot? - váltok témát, és Kate ostoba vigyorral az arcán elmond mindent, amit tudnom kell. Sawyer megáll az utcácskában, amelyből a Zig Zag Café nyílik, és Prescott kinyitja nekem az ajtót. Kipattanok, Kate is kisiklik mögöttem. Egymásba karolva vonulunk végig a sikátoron Prescott-tal a nyomunkban, aki haragosan néz. Ó, az ég szerelmére, csak egyetlen pohárral. Sawyer továbbhajt, hogy leparkolja a kocsit.
- Na és honnan ismeri őt Elliot? - kérdezem, és iszom egy kortyot a második epres Mojitómból. A bár meghitt és kényelmes, nem kívánkozunk elmenni. Kate meg én megállás nélkül beszélgetünk. Már el is felejtettem, mennyire szeretek vele lógni. Felszabadító érzés kimozdulni, ellazulni, és élvezni Kate társaságát. Megfordul a fejemben, hogy küldök egy üzenetet Christiannak, aztán elvetem az ötletet. Biztos pipa lesz, és haza zavar, mint egy rossz gyereket. - Ne is beszélj nekem arról a ribancról - fröcsög Kate. Nevetnem kell a reakcióján. - Mi olyan mulatságos, Steele? - csattan föl, de nem haragszik. - Én is ugyanígy érzek Gia iránt. - Tényleg? - Igen. Keményen ráhajtott Christianra. - Régebben kavart Elliottal - duzzog Kate. - Nem! Kate bólint, és a szabadalmaztatott Katherine Kavanagh-féle haragos nézéssel néz. - Nem tartott soká. Azt hiszem, tavaly volt. Ez a nő próbál felkapaszkodni. Nem csoda, hogy Christianra is ki akarta vetni a hálóját. - Christian már elkelt. Megmondtam neki, hogy szálljon le róla, vagy kirúgom. Kate ismét döbbenten mered rám. Büszkén bólintok, ő pedig megemeli a poharát. Le van nyűgözve, büszke rám. - Mrs. Anastasia Greyre! Komoly változás. - Összeérintjük a poharainkat.
- Elliotnak van pisztolya? - Nincs. Komolyan ellenzi a fegyvertartást. - Kate a harmadik italát kavargatja. - Christian is. Azt hiszem, ez Grace és Carrick hatása - mondom. Kicsit becsiccsentettem. - Carrick jó ember - bólint Kate. - Azt akarta, hogy kössünk házassági szerződést - morgom szomorúan. - Ó, Ana. - Kate átnyúl az asztalon, és megfogja a kezem. - Csak az ő kicsi fiacskáját védte. - És mindketten tudjuk, hogy a homlokodra van tetoválva, hogy aranyásó vagy. - Rám mosolyog, én pedig kidugom rá a nyelvem, aztán kuncogok. - Érettebben, Mrs. Grey - vigyorog rám. Úgy hangzik, hogy akár Christian is mondhatta volna. - Eljön majd a nap, amikor te teszed ugyanezt a saját fiadért. - A fiamért? - Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy a gyerekeim gazdagok lesznek. Szentséges szar! Semmiben nem fognak hiányt szenvedni. Tényleg… semmiben. Ezen még el kell gondolkodnom, de nem most. Prescottra és Sawyerre pillantok, akik a közelünkben ülnek, és figyelnek minket - meg az esti tömeget is a félreeső asztaluktól. Mindketten szénsavas ásványvizet isznak.
- Nem gondolod, hogy ennünk kéne? - kérdezem. - Nem. Innunk kéne - feleli Kate. - Miért vagy ilyen ivós kedvedben? - Mert már alig látlak. Nem gondoltam, hogy beleszeretsz és hozzámész az első pasiba, aki elcsavarja a fejed. - Ismét duzzog. - De tényleg, olyan gyorsan mentél férjhez, hogy azt hittem, teherbe estél. Kuncogni kezdek. - Mindenki azt hitte, hogy terhes vagyok. Ebbe ne is menjünk bele még egyszer. És ki kell mennem a mosdóba. Prescott elkísér. Egy szót sem szól, nincs is szüksége rá. A helytelenítés halálos izotópként sugárzik belőle. - Azóta nem voltam sehol egyedül, amióta férjhez menten - motyogom némán a fülke csukott ajtajának. Elfintorodok, hiszen Prescott az ajtó másik oldalán várja, hogy pisiljek. Mégis, mit csinálhatna Hyde egy bárban? Christian szokás szerint túlreagálja a dolgot.
- Későre jár, Kate. Indulnunk kéne. Negyed tizenegy van már, és megittuk a negyedik epres Mojitónkat. Határozottan érzem az alkohol hatását, kellemes, meleg érzés tölt el. Christian majd megbékél. Előbb-utóbb. - Persze, Ana. Jó volt találkozni veled. Csak annyira más vagy… nem is tudom… magabiztosabb. A házasság határozottan jót tesz neked. Megmelegszik az arcom. Miss Katherine Kavanahgtól ez komoly dicséret. - Jót tesz - suttogom, és talán azért, mert túl sokat ittam, könny csorog le az arcomon. Lehetnék még ennél is boldogabb? Minden csomagja, Ötvensége, a természete ellenére is álmaim férfiját ismertem meg, és hozzámentem feleségül. Gyorsan témát váltok, hogy elfojtsam az érzelmes gondolatokat, mert ha nem, itt bőgöm el magam. - Tényleg élveztem ezt az estét. - Megfogom Kate kezét. - Köszönöm, hogy kirángattál. - És összeölelkezünk. Amikor Kate elenged, biccentek Sawyernek, aki átadja Prescottnak a kocsikulcsot. - Biztos vagyok benne, hogy Miss Tökéletes Magaviselet Prescott már tudatta Christiannal, hogy nem vagyok otthon. Christian pipa lesz rám - morgom Kate-nek. És talán kitalál valami élvezetes módot, hogy megbüntessen… Remélem. - Miért vigyorogsz, mint egy féleszű, Ana? Szereted felbosszantani a férjedet? - Nem. Nem igazán. De könnyen megy. Christian időnként nagyon irányító természetű. Többnyire az. - Vettem észre - közli Kate savanyú képpel.
Megállunk a lakása előtt, és Kate magához szorít. - Ne legyél ideges - suttogja, és arcon csókol. Aztán kipattan a kocsiból. Valami különös érzés tölt el, miközben integetek neki. Hiányzott már a csajos beszélgetés. Mulatságos volt, ellazított, és eszembe jutatta, hogy még fiatal vagyok. Jobban kéne igyekeznem, hogy találkozhassak Kate-tel, de az az igazság, hogy élvezem az életemet a buborékomban Christiannal. Tegnap este egy jótékonysági vacsorán voltunk. Rengeteg öltönyös férfi és elegáns nő beszélgetett ingatlanárakról, gazdasági hanyatlásról, részvényárakról. Tényleg unalmas volt, borzasztóan unalmas. Üdítő volt elengedni magam valakivel, aki az én korosztályom. Korog a gyomrom, még nem is ettem. Basszus… Christian! Beletúrok a táskámba, és kihalászom a BlackBerrymet. Szentséges szar - öt sikertelen hívás! Egy üzenet…
HOL A FENÉBEN VAGY? És egy e-mail.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Dühös vagyok. Még nem láttál ilyen dühösnek. Dátum: 2011. augusztus 26. 00:42 EST Címzett: Anastasia Grey
Anastasia!
Sawyertől tudom, hogy koktélokat iszol egy bárban, annak ellenére, hogy megígérted, nem teszed. Van róla fogalmad, mennyire dühös vagyok rád? Holnap találkozunk.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Görcsbe rándul a gyomrom. Basszus, tényleg bajban vagyok. Tudatalattim haragos képpel mered rám, majd vállat von, mintha csak azt mondaná: Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Mégis, mit vártam? Megfordul a fejemben, hogy felhívom Christiant, de későre jár, és feltehetőleg alszik… vagy fel-alá járkál. Úgy döntök, egy gyors SMS elegendő. Még egy darabban vagyok. Jól éreztem magam. Hiányzol - kérlek, ne haragudj. A BlackBerryt nézem, szinte szuggerálom, hogy Chris-tian válaszoljon, de fenyegető hallgatásba burkolózik. Felsóhajtok. Prescott megáll az Escala előtt, Sawyer pedig kiszáll, és kinyitja az ajtót. Amíg a liftre várunk, kihasználom az alkalmat egy kis faggatózásra. - Hánykor hívta Christian? Sawyer elvörösödik. - Úgy fél tíz körül, asszonyom. - Miért nem szakította félbe a beszélgetésemet Kate-tel? - Mr. Grey azt mondta, hogy ne adjam át önnek a telefont, asszonyom. Lebiggyesztem az ajkam. Megérkezik a lift, és csöndben megyünk föl. Hirtelen hálát adok a sorsnak, hogy Christian-nak egy teljes éjszakája van rá, hogy túljusson a dührohamon, és hogy jelenleg az ország másik felében van. Kaptam egy kis időt. Másfelől… hiányzik. Kinyílik a liftajtó, és a másodperc töredékéig az előcsarnokban lévő asztalt nézem. Mi nem stimmel ezen a képen? A vázában levő virág szanaszét taposva hever, a padlón mindenfelé víz és porcelándarabok. Az asztal feldőlve. A fejbőröm bizseregni kezd, Sawyer pedig elkapja a karom, és visszahúz a liftbe.
- Maradjon itt! - sziszegi, és fegyvert húz elő. Kilép az előtérbe, és eltűnik a látóteremből. Egészen a lift hátsó részébe húzódok. - Luke! - hallom Ryan hangját a nagyszobából. - Kék kód! Kék kód? - Elkaptad? - szól vissza Sawyer. - Jóságos ég! A lift falához simulok. Mi a fene történik? Adrenalin lüktet a testemben, szívem a torkomban dobog. Halk hangokat hallok, majd a következő pillanatban Sawyer bukkan fel, és megáll egy tócsában. Visszateszi a pisztolyt a tokjába. - Bejöhet, Mrs. Grey - mondja kedvesen. - Mi történt, Luke? - Alig hallhatóan suttogok. - Látogatót kaptunk. - Megfogja a könyököm, és hálás vagyok, amiért támogat, mert a lábamból kiszállt az erő. Az előcsarnok kétszárnyú ajtaja nyitva. Az egyik csálén áll, a zsanérnál kiszakadt a félfából. Mi a fene történt itt? Ryan a nagyszoba bejáratánál áll. Úgy fest, mint aki kapott néhányat, a szeme fölött és a szája sarkánál vérzik az arca, öltözéke zilált. Ám, ami ennél is megdöbbentőbb, Jack Hyde fekszik kiterülve a lábánál. [3] Ann Oakley (1860–1926) amerikai mesterlšvŽsz, aki Buffalo Bill utaz— vadnyugati show-j‡nak kšszšnhette h’rnevŽt.
Tizedik fejezet Zakatol a szívem, a vér hangosan lüktet a fülemben; a szervezetemben áramló alkohol felerősíti a hangokat. - Meg… - nyögök fel, és nem vagyok képes befejezni a szót. Tágra nyílt szemmel, rémülten meredek Ryanre. Nem nézek a padlón heverő, mozdulatlan alakra. - Nem, asszonyom, csak kiterült. Elönt a megkönnyebbülés. Ó, hála istennek! - És maga? - nézek végig Ryanen. Most döbbenek rá, hogy nem is tudom a keresztnevét. Úgy liheg, mint aki lefutotta a maratont. Megtörli a szája szélét, eltünteti a vért, az arcán vöröslő zúzódás már kezd feldagadni. - Veszettül küzdött, de jól vagyok, Mrs. Grey. - Megnyugtatóan mosolyog, ha jobban ismerném, még azt mondanám, kicsit öntelten. - És Gail? Mrs. Jones? - Jaj, ne… ugye nincs baja? Ugye jól van? - Itt vagyok, Ana. Hátrafordulok, és ott áll mögöttem hálóingben meg köntösben. A haja leengedve, arca szürke, szeme kitágult - az enyém is ilyen lehet. - Ryan felébresztett, és rám parancsolt, hogy menjek be oda - mutat maga mögé. - Én jól vagyok. És ön? Határozottan bólintok. Gail nyilván most jött elő a Taylor irodájából nyíló pánikszobából. Ki gondolta volna, hogy ilyen hamar szükség lesz rá? Christian ragaszkodott hozzá, nem sokkal az eljegyzésünk után rendezték be, és akkor a szememet forgattam. Most, az ajtóban álló Gail láttán, hálát adok az előrelátásáért. - Egyedül volt? - fordulok Ryan felé. - Igen, asszonyom. Máskülönben ön nem állhatna itt, ezt elhiheti. - Kicsit sértődött a hangja. - Hogy jutott be? - kérdezem a hangsúlyával mit sem törődve. - A személyzeti liften keresztül. Van vér a pucájában. Lenézek az eszméletlenül heverő Jackre. Valamilyen egyenruha van rajta, afféle overallnak tűnik. - Mikor? - Úgy tíz perce. A biztonsági monitoron csíptem el. Kesztyű volt rajta… ami elég fura augusztusban. Fölismertem, és úgy döntöttem, beengedem. Így legalább elkapjuk. Ön nem tartózkodott itt, Gail biztonságban volt, és úgy gondoltam, most vagy soha. - Ryan ismét elégedettnek tűnik önmagával, és Sawyer helytelenítően csóválja fejét. Kesztyű? - vonja el figyelmemet a gondolat, és újra Jackre pillantok. Igen, barna bőrkesztyűt visel. Hátborzongató. - Most mi lesz? - Próbálom kiverni a fejemből, mi mindent jelenthet ez. - Biztosítanunk kell - feleli Ryan. - Biztosítani? - Ha netán felébredne - pillant Ryan a társára. - Mire van szüksége? - kérdi Mrs. Jones, és előrelép. Mostanra összeszedte magát. - Bármire, amivel megkötözhetjük. Zsinór, kötél, ilyesmi - feleli Ryan. Kábelköteg. Az előző éjszaka emlékei jutnak az eszembe, és elpirulok. Ösztönösen megdörgölöm a csuklómat, és odakapom a tekintetem. De nincs nyoma. Helyes. - Nekem van valamim. Kábel. Megfelel? Mindenki felém fordul. - Igen, asszonyom. Tökéletes - feleli Sawyer, és komoly a képe. Azt kívánom, bárcsak elnyelne a föld, de csak sarkon fordulok, és elindulok a hálószoba felé. Néha nem
árt egy kis pökhendiség. Talán a félelem és az alkohol kombinációjától lettem ilyen vakmerő. Amikor visszatérek, Mrs. Jones már az előcsarnokban levő rendetlenséget szemléli, és Miss Prescott is csatlakozott a biztonsági csapathoz. Átadom Sawyernek a kábeldarabot, aki lassan és szükségtelen műgonddal kötözi össze Hyde kezét a háta mögött. Mrs. Jones eltűnik a konyhában, majd elsősegélydobozzal tér vissza. Karon fogja Ryant, a nagyszoba bejáratához vezeti, és nekikezd ellátni a férfi szeme fölött lévő sebet. Ryan arca megrándul, mikor a fertőtlenítős kendő hozzáér. Aztán megpillantom a hangtompítós Glockot a földön. Szentséges szar! Jacknél fegyver volt? Hányingerrel küszködöm. - Ne nyúljon hozzá, Mrs. Grey - mondja Prescott, amikor lehajolok, hogy fölvegyem. Sawyer bukkan elő Taylor irodájából latexkesztyűvel a kezén. - Majd én elintézem, Mrs. Grey - mondja. - Az övé? - kérdem. - Igen, asszonyom - feleli Ryan, miközben ismét megrándul az arca Mrs. Jones keze alatt. Basszus, egy fegyveres emberrel küzdött meg az otthonomban. Beleborzongok a gondolatba. Sawyer lehajol, és óvatosan kézbe veszi a Glockot. - Ez a maga dolga? - kérdezem. - Mr. Grey elvárná tőlem, asszonyom. - Sawyer egy zárható műanyag zacskóba csúsztatja a fegyvert, aztán leguggolva végigtapogatja Jacket. Megáll a zsebénél, félig kihúzza a benne levő széles szigetelőszalag tekercset. Elsápad, és visszadugja Hyde zsebébe. Szigetelőszalag? Az agyam elraktározza, miközben érdeklődéssel és fura tárgyilagossággal figyelem a történéseket. Ám amikor levonom a következtetést, ismét a hányinger kerülget. Gyorsan kiverem a gondolatot a fejemből. Ne is gondolj rá, Ana! - Nem kéne hívnunk a rendőrséget? - motyogom, és próbálom elrejteni a félelmemet. Azt akarom, hogy Hyde minél előbb tűnjön el az otthonomból. Ryan és Sawyer összenéz. - Azt hiszem, hívnunk kell a rendőrséget - mondom sokkal erélyesebben. Nem értem, mi zajlik Ryan és Sawyer között. - Az előbb hívtam Taylort, és nem veszi fel a mobilját. Talán alszik. - Sawyer az órájára pillant. - A keleti parton reggel háromnegyed hat van. Jaj, ne! - Christiant hívta már? - suttogom. - Nem, asszonyom. - Taylort utasításokért hívta? Sawyer láthatóan zavarban van. - Igen, asszonyom. Kezd feltámadni bennem a harag. Ez az ember - ismét lepillantok Hyde-ra - behatolt az otthonomba, következésképpen hívni kell a rendőrséget, hogy elvigyék. De ahogy végignézek négyükön, aggódó tekintetük láttán biztos vagyok benne, hogy lemaradtam valamiről. Úgy döntök, felhívom Christiant. Bizsereg a fejbőröm. Pipa rám, tudom, nagyon, nagyon pipa, és rettegek attól, hogy mit fog mondani. Amiatt is ideges, hogy nincs itt, és csak holnap este ér haza. Ma már elég aggodalmat okoztam neki. Basszus! És ha itthon lettem volna? Elsápadok a gondolatra. Hála az égnek, hogy nem voltam itt. Talán mégsem leszek akkora zűrben. - Rendben van? - mutatok Jackre. - Fájni fog a feje, amikor magához tér - feleli Ryan, és megvetéssel néz végig Jacken. - De meg kell nézetni, hogy biztosak legyünk benne. A táskámba nyúlok, előveszem a BlackBerryt, és mielőtt még túl sokat gondolkodhatnék azon, hogy mennyire haragszik rám, tárcsázom Christian számát. Egyenesen a hangpostához kapcsol. Christian
nyilván kikapcsolta a telefonját, annyira haragszik rám. Nem is tudom, mit mondjak. Elfordulok, és elindulok a folyosón, kicsit eltávolodom a többiektől. - Szia, én vagyok. Kérlek, ne haragudj. Volt egy incidens a lakásban, de minden rendben, ne aggódj. Senkinek nem esett baja. Hívj fel. - És bontom a vonalat. Visszamegyek az előcsarnokba. - Hívják a rendőrséget - utasítom Sawyert, aki bólint, előkapja a mobilját és telefonál.
Az egyik rendőr Ryannel beszél az étkezőasztal mellett, a másik Sawyert faggatja Taylor irodájában, és talán Prescott is ott van, mert nem látom őt. Clark nyomozó nekem szegezi a kérdéseit, mi a nagyszobában a szófán ülünk. Magas, sötéthajú férfi, aki jóképű is lenne - az állandó mogorva arckifejezés nélkül. Gyanítom, a meleg ágyából rángatták ki, mert behatoltak Seattle egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletemberének az otthonába. - És a maga főnöke volt? - kérdezi Clark feszülten. - Igen. Fáradt vagyok - több mint fáradt -, és le akarok feküdni. Christianról még mindig nem hallottam. Ráadásul Hyde-ot elvitték a mentők. Mrs. Jones egy-egy csésze teát ad Clark nyomozónak és nekem. - Köszönöm. - Clark felém fordul. - És hol van Mr. Grey? - New Yorkban. Üzleti út. Holnap este érkezik haza… úgy értem, ma este. - Elmúlt már éjfél. - Hyde nem ismeretlen előttünk - mormogja Clark nyomozó. - Be kell jönnie az őrsre, és felvesszük a vallomását. De ez várhat. Későre jár, és máris egy csomó riporter vert tábort a ház előtt. Nem bánja, ha körülnézek? - Természetesen nem - nyugtatom meg, és örülök, hogy befejeződött a kérdezősködés. Megborzongok a várakozó fotósok gondolatára. Mindegy, holnapig nem okoz gondot. Figyelmeztetem magam, hogy fel kell hívnom anyámat és Rayt, hogy ne aggódjanak, ha netán hallottak valamit. - Javasolhatom, hogy feküdjön le, Mrs. Grey? - szólal meg Mrs. Jones. Csupa melegség és aggodalom a hangja. Meleg, kedves szemébe nézek, és hirtelen elönt a vágy, hogy sírjak. Gail megfogja a vállamat. - Most már biztonságban vagyunk - mormogja. - Reggelre, miután kialudta magát, már nem tűnik ez az egész annyira vészesnek. És Mr. Grey is visszatér holnap este. Idegesen pillantok rá, és visszatartom a könnyeimet. Christian nagyon fog haragudni. - Hozhatok még valamit, mielőtt lefekszik? - kérdezi Gail. Rádöbbenek, mennyire éhes vagyok. - Szeretnék enni valamit. Mrs. Jones szélesen elmosolyodik. - Szendvicset egy kis tejjel? - Hálásan bólintok, ő pedig eltűnik a konyhában. Ryan még mindig a Skinner nevű rendőrrel van. Clark nyomozó az előcsarnokban vizslatja a lift előtti rendetlenséget. A mogorvaságán túl elgondolkodónak tűnik. Engem pedig hirtelen elönt a nosztalgia Christian után. A kezembe temetem az arcom, és annyira vágyom rá, hogy itt legyen. Ő tudná, mit kell tenni. Micsoda este! Szeretnék Christian ölébe bújni, hogy magához szorítson, biztosítson arról, hogy szeret, még ha sokszor nem is azt teszem, amit mond. De ma estig nem bújhatok hozzá. Gondolatban a szememet forgatom… Miért is nem beszélt arról, hogy fokozott biztonsági intézkedésekkel véd mindenkit? Mi lehet vajon Jack komputerén? Christian annyira idegesítő, de most ez sem érdekel. A férjemet akarom. Hiányzik. - Tessék, Ana drágám - szakítja félbe Mrs. Jones a belső zűrzavart. Felnézek, ő pedig mogyoróvajas,
zselés szendvicset ad nekem, és csillog a szeme. Évek óta nem ettem ilyet. Szégyenlősen elmosolyodom, és gőzerővel nekilátok az evésnek. Amikor végre lefekszem, Christian oldalára kucorodom az ő pólójában. A párnának és a pólónak is Christian szaga van, s miközben álomba merülök, némán biztonságos utat kívánok neki… és azt, hogy jókedvű legyen.
Felriadok. Világos van, a fejem lüktet, a halántékom sajog. Jaj, ne! Remélem, nem leszek másnapos. Óvatosan kinyitom a szemem, és látom, hogy a hálószobai szék arrébb van húzva, és Christian ül benne. Szmokingot visel, csokornyakkendője széle kikandikál a mellényzsebéből. Álmodom? A szék karfáján pihenő bal kezében, egy whiskys pohárban ámbraszínű folyadék. Brandy? Whisky? Fogalmam sincs. Egyik hosszú lábát átveti a másikon. Fekete zokni és cipő van rajta. A jobb könyökén támaszkodik, keze az állán, mutatóujját lassan, ritmikusan forgatja az alsó ajkán. A kora reggeli fényben szeme komor intenzitással izzik, de alapvetően kiismerhetetlen az arca. Csaknem megáll a szívverésem. Itt van! Hogy jutott ide? Nyilván már este elindult New Yorkból. Mennyi ideje nézi, ahogy alszom? - Szia - suttogom. Hideg tekintettel néz rám, a szívem ismét kihagy egy ütemet. Jaj, ne! Elmozdítja hosszú ujját a szája elől, felhajtja az italát, és az éjjeliszekrényre teszi a poharat. Félig-meddig azt várom, hogy megcsókoljon, de Christian hátradől a széken, és továbbra is engem néz kiismerhetetlen arccal. - Szervusz - szólal meg végül halkan, és tudom, hogy még haragszik rám. Nagyon haragszik. - Visszajöttél. - Úgy tűnik. Lassan felülök, közben le nem veszem róla a szemem. Kiszáradt a szám. - Mióta ülsz itt, és nézed, hogy alszom? - Elég régóta. - Még dühös vagy. - Alig tudom kimondani. Úgy néz, mint aki a válaszon gondolkodik. - Dühös - mondja, mintha ízlelné a szót, az árnyalatait mérlegelné. - Nem, Ana. Több mint dühös vagyok. Szentséges szar! Nyelni próbálok, de nem megy könnyen, úgy kiszáradt a szám. - Több mint dühös… ez nem hangzik jól. Csak néz, és teljesen kiismerhetetlen az arca. Nem válaszol. Fájó csend terpeszkedik közénk. A vizespoharamért nyúlok, és iszom egy kortyot, igyekszem úrrá lenni össze-vissza kalapáló szívemen. - Ryan elkapta Jacket - próbálkozom, és visszateszem a poharam az éjjeliszekrényre. - Tudom - feleli Christian jegesen. Hát persze, hogy tudja. - Sokáig válaszolsz még egytagú szavakkal? Egy picit megemelkedik a szemöldöke. - Igen - mondja végül. Ó… oké. Mit tehetnék? Kivételesen a védekezés a legjobb támadás. - Sajnálom, hogy kimaradtam. - Csakugyan? - Nem - mondom némi szünet után, hiszen ez az igazság. - Akkor miért mondod? - Mert nem akarom, hogy haragudj rám. Nagyot sóhajt, mint aki már vagy ezer órája fojtja vissza a feszültséget, és a hajába túr. Gyönyörű! Pipa
rám, de gyönyörű, és én iszom a látványát. Christian visszatért - dühösen, de egy darabban. - Azt hiszem, Clark nyomozó beszélni akar veled. - Ebben biztos vagyok. - Christian, kérlek… - Mire kérsz? - Ne legyél olyan hideg velem. Ismét meglepődött képet vág. - Anastasia, ebben a pillanatban egyáltalán nem hidegnek érzem magam. Égek. Égek a haragtól. Nem tudom, mit kezdjek ezekkel az… - legyint, a megfelelő szót keresi - … érzésekkel. - Keserű a hangja. Ó, a fenébe! Lefegyverző az őszintesége. De csak egyet akarok, hogy az ölébe mászhassak. A fenébe ezzel az egésszel! Meglepem vele, de mozdulok, ügyetlenül az ölébe mászom, és összekucorodom. Nem tol el magától, pedig ettől féltem. Egy pillanat múlva átkarol, és a hajamba temeti az orrát. Whiskyszaga van. Mennyit ihatott? De érzem a tusfürdője illatát is. A Christian illatot. Átölelem a nyakát, orromat a torkához dörgölöm, ő pedig ismét sóhajt, hosszan, mélyen. - Ó, Mrs. Grey. Mit tegyek veled? - Megcsókolja a fejem búbját. Lehunyom a szemem, lubickolok az érintésében. - Mennyit ittál? Megmerevedik. - Miért? - Mert általában nem iszol töményet. - Ez a második pohár. Kemény éjszakám volt, Anastasia. Kell egy kis lazítás. Elmosolyodom. - Ha ragaszkodik hozzá, Mr. Grey - lehelem a nyakába. - Isteni az illatod. A te oldaladon aludtam, mert a párnád őrzi a szagodat. A hajamba fúrja az orrát. - Igen? Nem értettem, miért ezen az oldalon vagy. Még haragszom rád. - Tudom. Egyenletesen simogatja a hátam. - És én is haragszom rád - suttogom. Pici szünet, majd: - Az ég áldjon, mivel szolgáltam rá a haragodra? - Majd később elmondom, amikor nem sisteregsz a dühtől. - Megcsókolom a nyakát. Christian lehunyja a szemét, és beledől a csókba, de nem csókol vissza. Megfeszül köröttem a karja, szorít. - Ha belegondolok, mi történhetett volna… - Alig hallható suttogás a hangja. Megtört, nyers. - Jól vagyok. - Ó, Ana! - Szinte már zokog. - Jól vagyok. Valamennyien jól vagyunk. Egy kicsit megrázott minket a dolog, de Gail jól van, Ryan jól van, Jack pedig eltűnt az életünkből. Christian a fejét csóválja. - Kösz, de nem - morogja. Micsoda? Csodálkozva meredek rá. - Ezzel meg mit akarsz mondani? - Nem akarok most vitatkozni veled, Ana. Lesütöm a szemem. Hát meglehet, hogy én viszont akarok. Aztán ellene döntök. Most már legalább beszél velem. Ismét hozzábújok, ujjai a hajamhoz érnek, játszanak vele. - Meg akarlak büntetni - suttogja. - Tényleg ki akarom a szart is verni belőled - teszi hozzá. A szívem a torkomban dobog. Basszus!
- Tudom - suttogom, és érzem, hogy bizsereg a fejbőröm. - Talán meg is teszem. - Remélem, nem. Erősebben ölel magához. - Ana, Ana, Ana. Egy szent türelmét is próbára tennéd. - Sok dologgal lehet vádolni önt, Mr. Grey, de hogy szent lenne, azzal igazán nem. Végre, egy vonakodó kis kuncogás a jutalmam. - Mint mindig, most is van abban valami, amit mond, Mrs. Grey. - Megcsókolja a homlokom, és kicsit odébb mozdul. - Vissza az ágyba! Neked is kemény éjszakád volt. - Fölkap, és visszatesz az ágyra. - Lefekszel velem? - Nem, még dolgom van. - Megfogja a poharat. - Aludj csak. Néhány óra múlva felébresztelek. - Haragszol még rám? - Igen. - Akkor inkább alszom. - Helyes. - Betakar, és megcsókolja a homlokomat. - Aludj. És mert annyira kába vagyok az éjszakától, és mert megkönnyebbültem, hogy visszatért, és mert érzelmileg kifárasztott ez a kora reggeli találkozás, pontosan azt teszem, amit mondott. Miközben álomba merülök, elfog a kíváncsiság, hogy miért nem vonultatta fel a szokásos problémamegoldó módszerét, és vetette rám magát, hogy kiélhesse gonosz hajlamait, ámbár a rossz szájízem miatt hálás is vagyok ezért.
- Tessék, egy kis narancslé - hallom Christian hangját, és ismét kinyílik a szemem. Nem is emlékszem, mikor aludtam utoljára ilyen pihentetőn két órát, de frissen ébredek, és a fejem sem lüktet. Örömmel látom a narancslevet és a férjemet is. Melegítő van rajta, s egy pillanatra visszaröppenek az időben a Hethman hotelba, az első alkalomhoz, amikor vele ébredtem. Szürke felsőjét átitatja az izzadtság. Vagy lent, az alagsorban berendezett edzőteremben volt, vagy futott, de akárhogy is, nem szabadna ilyen jól kinéznie edzés után. - Megyek, lezuhanyozom - mormogja, és eltűnik a fürdőszobában. A homlokomat ráncolom. Christian még mindig olyan távoli. Vagy a történtek vonják el a figyelmét, vagy még mindig, vagy… mi? Felülök, a narancsléért nyúlok, és túlságosan is gyorsan hajtom fel. Finom, jéghideg, és sokkal jobb hely lesz utána a szám íze. Kikászálódok az ágyból. Csökkenteni akarom a férjem és a köztem levő valóságos és metafizikai távolságot. Az ébresztőórára pillantok. Nyolcat mutat. Leveszem magamról Christian pólóját, és követem férjemet a fürdőszobába. Christian a zuhany alatt áll, a haját mossa, én pedig nem habozok. Becsusszanok mögé, ő pedig megmerevedik abban a pillanatban, ahogy megérzi a karomat maga körül. A mellkasom nedves, izmos hátához ér. Ügyet sem vetek a reakciójára, erősen szorítom őt magamhoz, nekiszorítom a mellemet, lehunyom a szemem. Egy kis idő múlva úgy helyezkedik, hogy mindkettőnket érjen a forró víz, és mossa tovább a haját. Hagyom, hogy áztasson a víz, és dédelgetem a férfit, akit szeretek. Hányszor dugott itt meg, és hányszor szeretkezett velem? A homlokomat ráncolom. De még soha nem volt ilyen csöndes. Csókokkal kezdem elborítani a hátát, ismét megmerevedik az egész teste. - Ana - figyelmeztet. - Hmm. A kezem lassan siklik le feszes gyomrán a hasára. Christian mindkét kezét a kezemre teszi, és hirtelen megállítja. A fejét rázza. - Ne csináld - figyelmeztet.
Azonnal elengedem. Nemet mond? Az elmém szabadesésbe megy át - ilyen még nem történt. Tudatalattim ajakbiggyesztve csóválja a fejét. „Most aztán tényleg elcseszted” képpel néz rám félhold szemüvege fölött. Olyan érzés, mintha keményen arcul csaptak volna. Az elutasítottság érzése. Egy életnyi bizonytalanság táplálja a randa gondolatot, hogy nem kíván többé. Belém hasít a fájdalom. Christian megfordul, és megkönnyebbülten látom, hogy nem teljesen közömbös a bájaim iránt. Megfogja az állam, hátrabiccenti a fejem, és aggódó, szürke szemébe nézek. - Még mindig átkozottul dühös vagyok rád - mondja. A hangja halk, komoly. Basszus! Lehajol, homlokát az enyémre támasztja, és lehunyja a szemét. Megsimogatom az arcát. - Kérlek, ne haragudj rám. Azt hiszem, túlreagálod - suttogom. - Túlreagálom? - vicsorog. - Valami kibaszott elmebeteg behatol a lakásomba, hogy elrabolja a feleségemet, és azt mondod, túlreagálom?! - Rémisztő a hangjából érződő visszafojtott fenyegetés, a szeme lángol, és úgy mered rám, mintha én volnék az a kibaszott elmebeteg. - Nem… öö… nem így értettem. Azt hittem, az a bajod, hogy kimaradtam. Ismét lehunyja a szemét, mint akinek fájdalmai vannak, és a fejét csóválja. - Itt sem voltam, Christian - próbálom megnyugtatni. - Tudom - suttogja. - És mindezt azért, mert egy egyszerű, kibaszott kérést nem vagy képes megszívlelni. Keserű a hangja, és most én sápadok el. - Nem akarom itt megvitatni, a zuhany alatt. Még mindig átkozottul dühös vagyok rád, Anastasia. Arra késztetsz, hogy megkérdőjelezzem a döntésemet. Megfordul, és kilép a zuhanyzóból. Menetközben felkapja a törülközőt és kiviharzik a fürdőszobából. Magamra hagyottan, lehűtötten állok a forró víz alatt. Basszus, basszus, basszus! Aztán belém hasít, mit is mondott. Elrabolni? Basszus, Jack el akart rabolni? Eszembe jut a szigetelőszalag, és bele sem akarok gondolni, miért volt nála. Christiannak több információja van? Sietve megmosakszom, aztán megmosom és kiöblítem a hajam. Tudni akarom. Tudnom kell. Nem hagyom, hogy tudatlanságban tartson. Christian már nincs a hálószobában. Jesszusom, de gyorsan öltözik. Én is ezt teszem, felkapom a kedvenc, szilvaszínű ruhámat, meg a fekete szandált - jól tudom, azért választottam ezt a ruhát, mert Christian kedveli. Vadul dörgölöm a hajam szárazra, aztán befonom és összefogom. Beteszem a gyémánt fülbevalókat, aztán kiszáguldok a fürdőszobába, hogy föltegyek egy kis sminket. Vetek egy pillantást magamra a tükörben. Sápadt vagyok. Mindig sápadt vagyok. Mély, megnyugtató lélegzetet veszek. Vállalnom kell a hirtelen elhatározásom következményeit, hogy tényleg jól érezzem magam a barátnőm társaságában. Sóhajtok, mert tudom, hogy Christian nem így látja ezt. Nem találom őt a nagyszobában. Mrs. Jones szorgoskodik a konyhában. - Jó reggelt, Ana! - köszön kedvesen. - Reggelt! - mosolygok vissza. Hát újra Ana vagyok. - Teát? - Kérek. - Enne valamit? - Omlettet szeretnék. - Gombával, spenóttal? - És sajttal. - Máris adom. - Hol van Christian? - Mr. Grey a dolgozószobájában van. - Reggelizett már? - A pultra kitett két tányérra nézek. - Nem, asszonyom. - Köszönöm.
Christian telefonál. Fehér inget visel, nyakkendő nélkül, minden ízében maga a laza vállalatvezér. Milyen megtévesztő a külső. Lehet, hogy be sem megy az irodába? Felpillant, amikor megjelenek az ajtóban, de a fejét rázza, jelezve, hogy nem lát most szívesen. Basszus!… Sarkon fordulok, és csüggedten bóklászom vissza a reggeliző pulthoz. Taylor bukkan fel, komoly öltönyében úgy néz ki, mint aki zavartalanul végigaludt nyolc órát. - Jó reggelt, Taylor! - mormogom. Igyekszem felbecsülni a hangulatát, hátha ki tudom olvasni belőle, mi folyik itt. - Jó reggelt, Mrs. Grey! - feleli, és kihallom belőle az együttérzést. Én is megértőn mosolygok rá, mert tudom, hogy neki kellett elviselni Christian haragját, a frusztrációját, amikor jóval a betervezett program befejezése előtt visszatértek Seattle-be. - Milyen volt az út? - kockáztatom meg a kérdést. - Hosszú, Mrs. Grey. - A kurta válasz köteteket mond el nekem. - Szabad megkérdeznem, hogy van? - teszi hozzá lágyabban. - Jól, köszönöm. Bólint. - Ha megbocsát… - És elindul Christian irodája felé. Hmm. Taylor bemehet, de én nem. - Tessék - teszi elém Mrs. Jones a reggelimet. Elment az étvágyam, de azért eszem, mert nem akarom megbántani őt. Befejezem a reggelit, már amennyit képes voltam elfogyasztani belőle, de Christian még mindig nem jön elő. Kerül engem? - Köszönöm, Mrs. Jones. - Lecsusszanok a bárszékről, és bemegyek a fürdőszobába fogat mosni. Míg a fogaim kefélem, eszembe jut, mint durcáskodott Christian az esküvői fogadalom miatt. Akkor is bezárkózott a dolgozószobájába. Erről volna szó? Duzzog? Megborzongok, mert eszembe jut a rákövetkező lidérces álma. Megint ez lesz? Beszélnem kell vele. Tudnom kell, mi az ábra Jackkel kapcsolatban, hogy miért erősítették meg a Grey család valamennyi tagjának védelmét, hallanom kell mindazt, amit én nem tudok, viszont Kate igen. Elliot nyilván őszintébb vele. Az órámra pillantok. Nyolc ötven van, elkésem a munkából. Végzek a fogmosással, felrakok egy kis szájfényt, fölkapom a pihekönnyű fekete dzsekimet, és visszamegyek a nagyszobába. Megkönnyebbülten látom, hogy Christian már ott ül, és reggelizik. - Elmész? - kérdezi, amikor meglát. - Munkába? Persze. - Bátran odalépek hozzá, és a pult szélére teszem a kezem. Christian üres tekintettel néz föl rám. - Alig egy hete jöttünk vissza. Muszáj dolgoznom. - De… - Elhallgat, és a hajába túr. Mrs. Jones halkan kimegy a szobából. Gail tapintatos. - Tudom, hogy sok mindenről kell beszélnünk. Talán ma este, ha már lenyugodtál. Christian szája tátva marad a döbbenettől. - Lenyugodtam? - Kísértetiesen lágy a hangja. Elpirulok. - Tudod, hogy értem. - Nem, Anastasia, nem tudom. - Nem akarok veszekedni. Azt akartam csak megkérdezni, hogy elvihetem-e a kocsimat. - Nem viheted! - csattan föl. - Oké - adom meg magam azonnal. Christian pislog. Nyilván vitára számított. - Prescott elkísér. - Valamivel kevésbé harcias a hangja.
A fenébe is, ne Prescott. Duzzogni van kedvem, és tiltakozni, aztán meggondolom magam. Most, hogy Jacket elkapták, csak visszavehetünk az óvintézkedésekből. Eszembe jut, milyen bölcsességekkel látott el anyám az esküvőm előtti napom. Ana, drágám, jól kell megválasztanod a csatáidat. Ugyanez lesz majd a gyerekeiddel is. Hát, legalább munkába elenged. - Oké - mormogom. És, mert nem akarom így itt hagyni, ennyi feldolgozatlan feszültséggel kettőnk között, bizonytalanul felé lépek. Christian megmerevedik, tágra nyílik a szeme, és egy pillanatra olyan sebezhetőnek látom, hogy összeszorul a szívem. Ó, Christian, sajnálom. Szűziesen megcsókolom a szája sarkát, ő pedig lehunyja a szemét, mintha élvezné az érintésemet. - Ne utálj - suttogom. Megmarkolja a kezem. - Nem utállak. - Meg sem csókoltál - suttogom. Gyanakodva méricskél. - Tudom - morogja. Elönt a vágy, hogy megkérdezzem, miért, de nem biztos, hogy tudni akarom. Christian hirtelen feláll, két kezébe fogja az arcomat, s az ajka máris az enyémen. Felnyögök meglepetésemben, és ösztönösen beengedem a nyelvét. Teljesen kihasználja a helyzetet, lerohanja a számat, igényt tart rám, de, amint válaszolni kezdek, elenged. Zihálva szedi a levegőt. - Taylor majd elvisz Prescott-tal a SIP-be - mondja, és vágy ég a szemében. - Taylor! - kiáltja, én pedig pirulva igyekszem összeszedni magam. - Uram - jelenik meg Taylor az ajtóban. - Szóljon Prescottnak, hogy Mrs. Grey munkába megy. El tudná vinni őket? - Természetesen. - Taylor sarkon fordul, és eltűnik. - Méltányolnám, ha ma megpróbálnál nem belekeveredni semmilyen zűrbe - morogja Christian. - Meglátom, mit tehetek - mosolygok kedvesen. Vonakodó félmosoly játszik Christian ajkán, de nem akarja megadni magát neki. - Később találkozunk - mondja hűvösen. - Laters - suttogom. Prescott meg én a személyzeti liften megyünk le az alagsorba, hogy elkerüljük a kint várakozó sajtót. Jack letartóztatása és az, hogy mindez a lakásunkban történt, már köztudott. Helyet foglalok az Audiban, és azon rágódom, várnak-e most is paparazzók a SIP előtt, mint aznap, amikor bejelentettük az eljegyzésünket. Egy ideig csöndben autózunk, aztán eszembe jut, hogy föl kell hívnom Rayt és anyámat, hogy megnyugtassam őket: Christian is, én is biztonságban vagyunk. Szerencsére mindkét hívást hamar elintézem, és mire megérkezünk a SIP elé, leteszem a telefont. Kisebb tömeg, riporterek és fotósok várakoznak. Ettől tartottam. Mind egyszerre fordul várakozásteljesen az Audi felé. - Biztos benne, hogy ezt akarja, Mrs. Grey? - kérdezi Taylor. Egy részem haza akar menni, de ez azt jelentené, hogy Mr. Sistergő Haraggal kell töltenem a napot. Abban bízom, hogy nem kell sok idő, és Christian másként látja a dolgokat. Jack előzetesben van, úgyhogy elégedett lehetne, de nem az. Valahol meg is értem, hiszen túl sok minden nincs az irányítása alatt. Én sem. De most nincs időm ezen elmélkedni. - Kérem, menjünk a szállítók bejáratához, Taylor. - Igen, asszonyom.
Egy óra van, és sikerült egész délelőtt a munkámba temetkeznem. Kopogtatnak. Elizabeth kukucskál be az
ajtón. - Van egy perced? - kérdezi vidáman. - Persze - morgom csodálkozva, hogy váratlanul meglátogat. Bejön, leül, és a vállára veti hosszú, fekete haját. - Csak tudni akartam, jól vagy-e. Roach kérte, hogy látogassalak meg - teszi hozzá sietve, és elvörösödik. - Úgy értem, mindazok után, ami tegnap este történt. Jack Hyde letartóztatásával teli vannak az újságok, de úgy tűnik, még senki nem kötötte össze a Grey irodaházban kiütött tűzzel. - Jól vagyok - felelem, és próbálok nem is belegondolni mélyebben abba, hogy mit érzek. Jack bántani akart. Nos, ez nem újság. Már korábban is megpróbálta. Inkább Christian aggaszt. Gyorsan megnézem az e-mailjeimet. Nem jött tőle semmi. Nem tudom, írjak-e neki én, vagy azzal csak ingerelném a haragját. - Helyes - feleli Elizabeth, és a változatosság kedvéért a szemét is eléri a mosolya. - Ha bármit tehetek, ha bármire szükséged volna, csak szóljál. - Meglesz. Elizabeth feláll. - Tudom, milyen sok a dolgod, Ana. Hagylak dolgozni. - Öö… kösz. Tuti, hogy ez volt a legrövidebb, legértelmetlenebb találkozó a nyugati féltekén a mai napon. Vajon miért küldte őt ide Roach? Lehet, hogy aggódik, hiszen én vagyok a főnöke felesége. Elhessegetem a sötét gondolatokat, és a BlackBerrymért nyúlok, abban a reményben, hogy ezen vár üzenet Christiantól. Közben jelez a számítógépem, hogy üzenetem érkezett.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Vallomás Dátum: 2011. augusztus 26. 13:04 Címzett: Anastasia Grey
Anastasia!
Clark nyomozó háromkor felkeres az irodádban, hogy fölvegye a vallomásodat. Ragaszkodtam hozzá, hogy odamenjen, nem akartam, hogy te menj a rendőrségre.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Vagy öt percig bámulok az e-mailre, próbálok kiötleni valami könnyed, szellemes választ, amivel jobb kedvre deríteném Christiant. Tökéletesen üres a fejem. Inkább a rövidséget választom.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Vallomás Dátum: 2011. augusztus 26. 13:12
Címzett: Christian Grey
Oké. Ax
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Újabb öt percig a képernyőre meredve várom a válaszát, de hiába. Christian ma nincs játékos kedvében. Hátradőlök a székemen. Tán nincs igaza? Szegény Ötvenem feltehetőleg majd megőrült, míg hajnalban vissza nem ért. Aztán eszembe jut valami. Amikor reggel felébredtem, szmokingban volt. Hány órakor döntött úgy, hogy visszajön New Yorkból? Általában tíz-tizenegy óra tájt szokott eljönni a rendezvényekről. Tegnap ilyenkor még bőven Kate-tel voltam. Christian azért jött haza, mert beültem valahová egy italra, vagy azért, ami Jackkel történt? Ha azért jött el, mert kiruccantam, és jól éreztem magam, sejtelme sem lehetett Jackről, a rendőrségről, semmiről, amíg le nem szállt Seattle-ben. Hirtelen nagyon fontos a számomra, hogy megtudjam. Ha Christian csak azért jött haza, mert a Zig Zagban voltam, akkor túlreagálta. Tudatalattim a fogát szívja, hárpiaképet vág. Oké, örülök, hogy Christian visszajött, és ez talán nem is számít. De mégis - Christiannak piszok nagy megrázkódtatás lehetett, amikor leszállt. Nem csoda, hogy most így össze van zavarodva. Mit is mondott? „Még mindig átkozottul dühös vagyok rád, Anastasia. Arra késztetsz, hogy megkérdőjelezzem a döntésemet.” Tudnom kell, hogy a koktélozgatásom, vagy a kicseszett őrült, Jack Hyde miatt jött haza.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: A haza utad Dátum: 2011. augusztus 26. 13:24 Címzett: Christian Grey
Tegnap hánykor döntötted el, hogy hazautazol?
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: A haza utad Dátum: 2011. augusztus 26. 13:26 Címzett: Anastasia Grey
Miért?
Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: A haza utad Dátum: 2011. augusztus 26. 13:29 Címzett: Christian Grey
Nevezzük kíváncsiságnak.
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: A haza utad Dátum: 2011. augusztus 26. 13:32 Címzett: Anastasia Grey
A kíváncsiság árt a szépségednek.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: He? Dátum: 2011. augusztus 26. 13:35 Címzett: Christian Grey
Miért szórakozol velem? Jól tudod, hová akarok kilyukadni, nem? Azért döntöttél úgy, hogy hazajössz, mert ittam egy kicsit a barátnőmmel annak ellenére, hogy arra kértél, ne menjek el -, vagy azért, mert egy őrült betört a lakásodba?
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
A képernyőt bámulom, de hiába, nincs válasz. A számítógép órájára pillantok. Háromnegyed kettő, és még mindig nincs válasz.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Ez az ábra… Dátum: 2011. augusztus 26. 13:56
Címzett: Christian Grey
A hallgatásod beismerésnek veszem. Csakugyan azért jöttél vissza Seattle-be, mert MEGGONDOLTAM MAGAM. Felnőtt nő vagyok, és elmentem inni egyet a barátnőmmel. A megerősített biztonsági intézkedések ellenére is MEGGONDOLTAM MAGAM, mert SOHA NEM MONDASZ NEKEM SEMMIT. Kate-től kellett megtudnom, hogy az összes Grey-t őrzik, nem csak bennünket. Azt hiszem, általában túlreagálod, ha a biztonságomról van szó, és meg is értem, miért, de akkor is olyan vagy, mint a farkast kiáltó kisfiú. Sosincs fogalmam arról, hogy csakugyan baj van-e, vagy csak annak érzel valamit. A biztonsági csapatunkból ketten is velem voltak, és úgy gondoltam, hogy Kate is meg én is biztonságban vagyunk. Ami azt illeti, nagyobb biztonságban voltunk a bárban, mint a lakásban lettünk volna. MINDEN INFORMÁCIÓ BIRTOKÁBAN talán másként viselkedtem volna. Tisztában vagyok vele, hogy amiatt az anyag miatt is aggódsz, ami Jack komputerén volt - legalábbis Kate úgy hiszi. Tudod, milyen bosszantó rájönni, hogy a legjobb barátnőm többet tud arról, ami veled történik, mint én? Pedig én a FELESÉGED vagyok. Szóval, elmondod? Vagy továbbra is úgy bánsz velem, mint egy gyerekkel, ami garantálja, hogy továbbra is gyerekesen viselkedjem?
Nem te vagy az egyetlen, aki kibaszottul pipa. Oké?
Ana Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
A „küldés”-re kattintok. - Tessék, ezt kapd ki, Grey. - Mély lélegzetet veszek. Egész komoly dühbe lovaltam magam. Mostanáig sajnáltam, és bűntudatom volt, amiért rosszul viselkedtem. Hát már nincs.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Ez az ábra… Dátum: 2011. augusztus 26. 13:59 Címzett: Anastasia Grey
Mint mindig, most is nyílt és elgondolkodtató a leveled, Mrs. Grey. Talán megbeszélhetnénk ezt, amikor hazajössz a lakásunkba. Ügyelj a nyelvedre, még mindig kibaszottul pipa vagyok.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Ügyeljek a nyelvemre! Haragosan nézek a komputerre, aztán rádöbbenek, hogy ezzel semmire nem megyek. Nem válaszolok, inkább fogok egy kéziratot, amelyet nemrég küldött be egy ígéretes szerző, és olvasni kezdem.
A találkozó Clark nyomozóval eseménytelen. Most már nem olyan mogorva, mint éjszaka volt, talán mert azóta aludt valamicskét. Vagy talán csak jobban szeret napközben dolgozni. - Köszönöm a vallomását, Mrs. Grey.
- Nagyon szívesen, nyomozó. Hyde még előzetes letartóztatásban van? - Igen, asszonyom. Ma reggel kiengedték a kórházból. Annak alapján, amivel vádoljuk, jó ideig a vendégünk lesz. - Elmosolyodik, sötét szeme sarkában összefutnak a ráncok. - Remek. Ez elég nyugtalanító időszak volt a férjemnek meg nekem. - Reggel hosszasan elbeszélgettem Mr. Greyjel. Nagyon megkönnyebbült. Érdekes ember a férje. Nem is tudod, mennyire. - Igen, én is azt hiszem. - Udvariasan rámosolygok, és tudja, hogy elbocsátottam. - Ha bármi az eszébe jutna, hívjon fel. Itt a névjegyem. - Kirángat egy kártyát a tárcájából, és átadja. - Köszönöm, nyomozó. Úgy lesz. - Jó napot, Mrs. Grey! - Önnek is. Clark távozik, én pedig azon tűnődöm, hogy pontosan mivel vádolják meg Hyde-ot. Nem kétséges, hogy Christian nem árulja el. Lebiggyesztem az ajkam.
Csöndben utazunk az Escala felé. Ezúttal Sawyer vezet, Pres-cott mellette ül. Egyre nehezebb és nehezebb a szívem. Tudom, hogy Christian és köztem hatalmas veszekedés várható, és nem biztos, hogy van hozzá energiám. Miközben a garázsból Prescott társaságában fölmegyek a lifttel, próbálom összeszedni a gondolataimat. Mit akarok elmondani Christiannak? Azt hiszem, mindent elmondtam már az e-mailemben. Talán ad némi választ. Remélem, így lesz. Nem vagyok képes uralkodni az idegeimen. A szívem kalapál, a szám kiszáradt, a tenyerem izzad. Nem akarok veszekedni, de néha annyira nehéz vele, és muszáj a sarkamra állnom. A liftajtó kinyílik, megjelenik előttem az előcsarnok, amely újra tiszta és rendes. Az asztal a helyén, egy új váza áll rajta, csodás halványrózsaszín és fehér bazsarózsákkal. Miközben áthaladunk, gyorsan ellenőrzöm a festményeket, az összes madonna érintetlennek látszik. A kiszakadt ajtót megjavították, és ismét működik. Prescott kedvesen kinyitja előttem. Ma nagyon hallgatag volt. Azt hiszem, így jobban is szeretem. Ledobom az aktatáskámat, a nagyszoba felé veszem az irányt. A földbe gyökerezik a lábam. Szentséges basszantyú! - Jó estét, Mrs. Grey! - mondja gyengéden Christian. A zongora mellett áll feszes, fekete pólóban és farmerban… abban a farmernadrágban, amelyet a játszószobában visel. Ó, istenem! Agyonmosott világoskék vászon, passzentos, a térdénél kiszakadt és átkozottul dögös. Christian felém indul. Csupasz a lába, a farmer legfelső gombja nincs begombolva, izzó tekintete nem tágít a szememtől. - Jó, hogy itthon vagy. Már vártalak.
Tizenegyedik fejezet - Tényleg vártál? - suttogom. Még szárazabb a szám, a szívem majd kiugrik a helyéből. Miért így öltözött fel? Mit jelentsen ez? Duzzog még? - Igen. - A hangja lágy, akár egy kiscicáé, de önelégült mosollyal lép közelebb hozzám. Nagyon dögös látvány - a farmerja azon a bizonyos módon lóg a csípőjén. Jaj, ne! Mr. Két Lábon Járó Szex elvonja a figyelmemet. Próbálom felbecsülni, milyen kedvében van. Haragos? Játékos? Kanos? Lehetetlen megmondani. - Tetszik a farmerod - mormogom. Lefegyverző farkasvigyorral válaszol, de nem éri el a szemét a mosoly. Basszus, még haragszik rám. Azért vette föl, hogy elvonja a figyelmemet. Megáll előttem, lenéz rám, tágra kerekedett, kiismerhetetlen szeme perzselő. Nyelek egyet. - Megértettem, hogy gondjai vannak, Mrs. Grey - mondja selymesen, és kivesz valamit a farzsebéből. Nem tudom elszakítani tekintetemet az övétől, de hallom, hogy papírral zörög. Kurtán felé pillantva, fölismerem az e-mailemet. Pillantásom visszatér az övéhez, és Christian szeme izzik a haragtól. - Igen, vannak gondjaim - suttogom, közben alig kapok levegőt. Távolságra van szükségem, ha meg akarjuk ezt vitatni, de mielőtt hátraléphetnék, Christian lehajol, és az orrát az enyémhez dörzsöli. Egy pillanatra behunyom a szemem, ahogy átadom magam a váratlan, gyengéd érintésnek. - Nekem is - suttogja a bőrömbe, én pedig kinyitom a szemem. Christian felegyenesedik, és ismét feszülten néz. - Azt hiszem, jól ismerem a gondjaidat, Christian. - Fanyar a hangom, ő pedig hunyorgással leplezi a röpke jókedvet. Most veszekedni fogunk? Óvatosságból hátralépek, szükségem van fizikai távolságra… tőle, az illatától, a külsejétől, a testétől ebben a dögös farmerban. Homlokráncolva nyugtázza, hogy eltávolodtam. - Miért repültél vissza New Yorkból? - suttogom. Essünk hát túl rajta. - Jól tudod, miért. - Figyelmeztetően cseng a hangja - Mert elmentem Kate-tel? - Mert megszegted a szavad, és dacoltál velem, szükségtelen kockázatnak téve ki magad. - Megszegtem a szavam? Így látod? - Felnyögök. Ügyet sem vetek a mondat többi részére. - Igen. Basszus! Ez aztán a túlreagálás! A szememet forgatnám, de meglátom a pillantását. - Christian, én csak meggondoltam magam - magyarázom lassan, türelmesen, mintha egy gyerekhez beszélnék. - Nő vagyok, és mi, nők, ilyenek vagyunk. Erről vagyunk híresek. Úgy pislog, mintha nem értené. - Ha csak egy pillanatra is megfordult volna a fejemben, hogy lemondod az üzleti tárgyalásaidat… - Nem találom a szavakat. Rádöbbenek, hogy nem tudom, mint mondhatnék. Egy pillanatra visszaröppenek az eskünkkel kapcsolatos vitánkhoz. Nem ígértem engedelmességet, Christian. De tartom a nyelvem, mert valahol örülök, hogy visszajött. Bármennyire is dühös, boldog vagyok, mert itt van, egy darabban, még ha sistergően dühösen is áll előttem. - Meggondolod magad? - Nem is képes leplezni a lenéző hitetlenkedést. - Igen. - És nem jutott eszedbe, hogy felhívj? - Haragosan, értetlenül néz rám, majd folytatja: - Ráadásul kockáztattad Ryan életét, mert itthon nem volt erős a biztosítás. Ó, erre nem gondoltam. - Hívtalak volna, de nem akartalak nyugtalanítani. Ha felhívlak, biztosan megtiltod, hogy elmenjek, nekem pedig hiányzott Kate, és találkozni akartam vele. Ráadásul legalább nem voltam otthon, amikor Jack támadott. Ryannek nem kellett volna beengednie. - Ez annyira zavaros. Ha Ryan nem engedi be Jacket,
akkor Jack még szabadon kószálna. Christian szeme vadul csillog, aztán összeszorítja, és az egész arca megfeszül, mint akinek komoly fájdalma van. Jaj, ne! A fejét csóválja, aztán, mire észbe kapok, már a karjában vagyok, erősen szorít magához. - Ó, Ana - suttogja, és olyan erővel tart, hogy alig kapok levegőt. - Ha bármi történne veled… - Elhal a hangja. - Nem történt - nyögöm ki. - De történhetett volna. Ma ezer halált haltam a gondolatra, hogy mi történhetett volna. Annyira haragudtam önmagamra, Ana. Haragudtam rád, haragudtam magamra. Mindenkire. Nem emlékszem, hogy valaha is ilyen dühös lettem volna… kivéve… - Ismét elhallgat. - Kivéve? - biztatom. - Egyszer, a régi lakásodban. Amikor Leila ott volt. Ó! Nem akarok erre gondolni. - Olyan rideg voltál ma reggel - mormogom. Megremeg a hangom, ahogy eszembe jut, milyen iszonyú érzés volt, amikor elutasított a zuhanyzóban. Christian keze a tarkómra téved, enyhít a szorításán, én pedig mély lélegzetet veszek. Hátrahúzza a fejem. - Nem tudom, hogyan birkózzam meg ezzel a haraggal. Nem hiszem, hogy bántani akarlak - mondja. Tágra nyílt, aggódó a szeme. - Ma reggel meg akartalak büntetni. Nagyon, és… - elhallgat, nem találja a szavakat, vagy tán fél kimondani őket. - Attól féltél, hogy bántani fogsz? - fejezem be helyette a mondatot. Egy percig sem hiszem, hogy bántana, de meg is könnyebbülök. Egy kicsi, gonosz részem attól félt, hogy már nem kíván. - Nem bíztam magamban - mondja halkan. - Tudom, hogy soha nem bántanál, Christian. Legalábbis fizikailag. - Mindkét kezemmel megfogom a fejét. - Tényleg? - kérdezi, és kétely csendül a hangjából. - Igen. Tudom, hogy pusztán üres fenyegetés volt, amit mondtál. Tudom, hogy nem vernéd a szart is ki belőlem. - Pedig akartam. - Nem akartad. Csak azt gondoltad, hogy akarod. - Nem vagyok biztos benne, hogy így van - mormogja. - Gondolj csak bele. - Ismét átölelem, és az orromat a fekete pólón keresztül a melléhez dörgölöm. Emlékezz vissza, hogy érezted magad, amikor elmentem. Éppen elégszer elmondtad, mit tett az veled. Hogy mennyire megváltoztatta azt, ahogyan látod a dolgokat, és engem. Tudom, mit adtál fel a kedvemért. Gondolj bele, hogy mit éreztél a nászutunkon a bilincsnyomok miatt. Megmerevedik, és tudom, hogy feldolgozza az imént hallottakat. Megfeszül a karom körülötte. A kezem a hátán van, érzem feszes, kemény izmait a póló alatt. Aztán fokozatosan elernyed, és lassan alábbhagy a feszültség. Ez aggasztotta? Hogy bántani fog? Miért bízom benne jobban, mint ő maga? Nem értem: de egyértelmű, hogy továbbléptünk. Általában olyan erős, annyira kézben tartja a dolgokat, de anélkül elveszett. Ó, Ötven, Ötven, Ötven - ne haragudj. Megcsókolja a hajam, én pedig fölfelé fordítom az arcom, s az ajka rátalál az enyémre. Kutat, ad és elvesz, könyörög - nem tudom, miért. Csak érezni akarom a számon a száját, és szenvedélyesen viszonzom a csókot. - Annyira bízol bennem - suttogja, miután elhúzódik. - Igen, bízom benned. - Az ujjperceivel és a hüvelyujjával végigsimít az arcomon, közben a szemembe néz. A haragja elszállt. Ötvenem visszatért oda, ahonnan elindult. Jó látni. Felnézek rá, és szégyenlősen elmosolyodom. A nagyszoba közepén állunk, egymás ölelésébe zárva. - Gyere az ágyba - suttogja, a jó ég tudja mennyi idő múlva Christian.
Ó, istenem… - Beszélnünk kell, Christian. - Később - sürget gyengéden. - Christian, kérlek. Beszélj velem. Sóhajt. - Miről? - Tudod jól. Sötétben tapogatózom. - Csak kímélni akarlak. - Nem vagyok gyerek. - Tökéletesen tisztában vagyok vele, Mrs. Grey. - Keze végigsiklik a testemen, és a fenekemre tapad. Megfeszíti csípőjét. Keményedő erekciója nekem feszül. - Christian! - korholom. - Beszélj velem. Újra sóhajt, lemondó a hangja. - Mit akarsz tudni? - Beletörődőn elenged, én pedig némi csalódást érzek. Arról nem volt szó, hogy elenged! Megfogja a kezem, és fölveszi az e-mailemet a padlóról. - Sok mindent - morgom, és hagyom, hogy a heverőhöz vezessen. - Ülj le! - utasít. Van, ami soha nem változik, elmélkedem, de teszem, amit mond. Christian mellém ül, majd előrehajolva a kezébe temeti fejét. Jaj, ne! Ez olyan nehezére esik? Aztán felül, mindkét kezével a hajába túr, és felém fordul. Várakozásteljes és megbékélt az arca. - Kérdezz! - mondja egyszerűen. Ó! Hát, ez könnyebben ment, mint gondoltam. - Miért erősítetted meg a család védelmét? - Hyde fenyegetést jelentett a számukra. - Honnan tudod? - A komputeréből. Személyes adatokat gyűjtött rólam és a család többi tagjáról. Főként Carrickről. - Carrickről? Miért róla? - Még nem tudom. Menjünk lefeküdni. - Mondd el, Christian! - Mit mondjak el? - Annyira… fárasztó vagy. - Te is. - Bosszúsan néz rám. - Amikor megtudtad, hogy információ van a családodról a komputerén, még nem intézkedtél a biztonságról. Mi történt? Miért most? Christian összehúzott szemmel néz. - Nem tudtam, hogy megkísérli felgyújtani az épületemet, vagy… - Elhallgat. - Azt hittük, mindössze egy szerencsétlen mániáról van szó. Tudod - vállat von -, mikor az ember a nyilvánosság előtt van, érdeklődnek utána. Mindenféle anyag volt a gépén: újságcikkek rólam, amikor még a Harvardra jártam, az evezős sikereimről, a karrieremről. Cikkek Carrickről, nyomon követve az ő és az anyám karrierjét, és bizonyos mértékig Elliot és Mia pályáját. Milyen különös. - Azt mondtad, vagy… - nyaggatom tovább. - Vagy mi? - Azt mondtad, megkísérli felgyújtani az épületemet, vagy… Mintha valami mást is akartál volna mondani. - Nem vagy éhes? Micsoda? A homlokom ráncolom, és hirtelen korogni kezd a gyomrom.
- Ettél ma már? - Szigorúbb a hangja, fagyos a szeme. Elárul a pirulásom. - Ahogy gondoltam. - Pattogó a hangja. - Tudod, hogy érzek azzal kapcsolatban, ha nem eszel. Gyere! Feláll, és felém nyújtja a kezét. - Megetetlek. - És ismét változik… a hangja ez alkalommal csupa érzéki ígéret. - Megetetsz? - suttogom, és a köldökömtől lefelé elolvadok. A csudába! Annyira jellemző rá ez a változékonyság, amivel eltereli a szót. Ennyi volt? Mindössze ennyit sikerült kihúznom belőle? Christian a konyhába vezet, megragadja az egyik bárszéket, és a konyhasziget másik oldalához húzza. - Ülj le - mondja. - Hol van Mrs. Jones? - kérdem, és felülök a székre. Most tűnt fel Gail hiánya. - Kimenőt adtam neki és Taylornak is ma estére. Ó. - Miért? Egy pillanatig csak néz, újra csupa arrogáns jókedv. - Mert megtehetem. - Tehát te fogsz főzni? - Hangom elárulja a hitetlenkedésemet. - Ó, milyen kishitű, Mrs. Grey. Hunyd be a szemed. Hűha! Azt hittem, iszonyú nagy veszekedés lesz, erre itt játszadozunk a konyhában. - Hunyd be! - utasít. A szemem forgatom, majd engedelmeskedem. - Hmm. Ez nem elég jó - motyogja. Kinyitom az egyik szememet, és látom, hogy egy szilvaszínű selyemsálat húz elő a farzsebéből. Illik a ruhám színéhez. Szent tehén! Kérdő pillantást vetek Christianra. Ezt meg honnan szerezte? - Csukd be a szemed! - utasít megint. - Ne kukucskálj! - Be akarod kötni a szemem? - motyogom döbbenten. Egyszeriben eláll a lélegzetem. - Igen. - Christian… - Ő pedig az ujját az ajkamra téve elhallgattat. Beszélgetni akarok. - Majd később beszélgetünk. Most azt akarom, hogy egyél. Azt mondtad, éhes vagy. - Könnyedén megcsókolja az ajkamat. A selyemsál puha a szemhéjamon, s Christian jól megcsomózza hátul. - Látsz?- kérdezi. - Nem - morgom, és gondolatban a szememet forgatom. Christian halkan kuncog. - Tudom ám, mikor forgatod a szemed… te pedig azt tudod, hogyan érzek ettől. Lebiggyesztem az ajkam. - Nem eshetnénk túl rajta? - csattanok fel. - Milyen türelmetlen, Mrs. Grey. Alig várja, hogy beszélgessen. - Játékos a hangja. - Így igaz. - Előbb megetetlek - mondja, és ajka a halántékomat súrolja. Azonnal lecsillapodok. Oké… legyen, ahogyan te akarod. Megadom magam a sorsomnak, és hallgatom, mint mozog Christian a konyhában. Nyílik a frizsiderajtó, és Christian különféle tányérokat tesz le a pultra. A mikróhoz megy, belerak valamit, és bekapcsolja. Feltámad a kíváncsiságom. Hallom a kenyérpirító kattanását, az óra felhúzását, majd a halk ketyegést. Hmm… pirítós? - Igen. Alig várom, hogy beszélgessünk - mormogom szórakozottan. Egzotikus fűszerek illata tölti be a konyhát, és fészkelődni kezdek a széken. - Maradj nyugton, Anastasia. - Christian ismét mellettem van. - Azt akarom, hogy jól viselkedj - suttogja. Ó, istenem!
- És ne harapdáld az ajkad. - Finoman kihúzza a fogam közül az alsó ajkam, és muszáj mosolyognom ezen. Nemsokára üvegből kihúzott dugó halk pukkanását hallom, majd a pohárba ömlő bor hangját. Aztán egy pillanatnyi csend után halk kattanás, majd az életre kelő hangrendszer halk sercegése. Hosszú gitárszólóval kezdődik egy dal, amelyet nem ismerek. Christian háttér szintre halkítja a zenét. Egy férfi kezd énekelni, a hangja mély, szexi. - Azt hiszem, először is egy italt - vonja el Christian a figyelmemet a daltól. - Hajtsd hátra a fejed. Megteszem. - Még jobban - biztat. Engedelmeskedem, és ajka az ajkamon. Hűvös, zamatos bor ömlik a számba, és ösztönösen nyelek. Istenem! Emlékek tolulnak elő, nem is olyan régről - megkötözve fekszem az ágyamon Vancouverben, Christian dögös és dühös az e-mailem miatt. Hmm… megváltoztak a dolgok? Nem igazán. Kiéve, hogy most már felismerem a bort. Sancerre, Christian kedvence. - Hmm - mormogom elismerőn. - Szereted a bort? - suttogja, lélegzete az arcomat melegíti. Fürdök a közelségében, az életerejében. Testéből sugárzik a meleg, bár nem ér hozzám. - Igen. - Még? - Veled mindig többet akarok. Szinte hallom a vigyorát, és ettől magam is elvigyorodom. - Mrs. Grey, ön flörtöl velem? - Igen. A jegygyűrűje koccan a pohárhoz, amikor iszik még egy kortyot. Micsoda szexi hang. Ez alkalommal ő húzza hátra a fejem, ismét megcsókol, én pedig mohón nyelem a bort. Christian mosolyogva csókol meg újra. - Éhes vagy? - Azt hiszem, ezt már tisztáztuk, Mr. Grey. Az iPodon a trubadúr bűnös játszmákról énekel. Hmm… mennyire illik ide. Csönget a mikró. Christian elenged, én pedig kihúzom magam. Az étel fűszeres illatú: fokhagyma, menta, oregánó, rozmaring, és azt hiszem, bárány. Nyílik a mikró ajtaja, az étvágygerjesztő illat felerősödik. - A kurva életbe! - Egy edény csattanva ér a pultra. Ó, Ötven! - Minden rendben? - Igen - csattan fel Christian, és feszült a hangja. A következő pillanatban mellettem áll. - Csak megégettem magam. Itt. - A számba dugja a mutatóujját. - Szophatnád, hogy meggyógyuljon. - Ó. - Mindkét kezét megfogom, és lassan beszívom az ujját a számba. - Jól van - csitítom. Ráfújok a kezére, úgy hűtöm az ujját, aztán kétszer is gyöngéden megcsókolom. Chris-tian levegőt sem vesz. Újra a számba veszem az ujját, és finoman szopogatom. Christian élesen beszívja a levegőt, a hang egyenesen ágyékomig hatol. Mint mindig, most is csodás az íze. Rádöbbenek, hogy miben mesterkedik. Szép lassan el akarja csábítani a feleségét. Azt hittem, haragszik rám, most pedig… Annyira kiismerhetetlen ez a férfi, az én férjem. De ilyennek szeretem. Játékosnak. Viccesnek. Átkozottul szexinek. Kaptam tőle néhány választ, de mohó vagyok, többet akarok. Mégis belemegyek a játékba. Kellemes változatosság az egész napos feszültség és aggodalom, meg a múlt éjszakai lidércnyomás után. - Mi jár az eszedben? - mormogja Christian, és azzal, hogy kihúzza ujját a számból, félbeszakítja a gondolataimat. - Az, hogy milyen változékony vagy. Még mindig mellettem van. - Ötven árnyalat, bébi - mondja végül, és gyengéden megcsókolja a szám sarkát.
- Az én Ötven árnyalatom - suttogom, aztán a pólójába markolva húzom őt magamhoz. - Ó, nem, Mrs. Grey. Nincs érintés… még nincs. - Leveszi kezem a pólójáról, de közben sorra megcsókolja az ujjaimat. - Ülj egyenesen! - utasít. Lebiggyesztem az ajkam. - Ha így duzzogsz, elfenekellek. Nyisd ki a szád! A csudába! Kitátom a számat, ő pedig fűszeres bárányhús falatot tesz bele, hűvös, mentás joghurtmártással. Mmm. Rágni kezdek. - Ízlik? - Igen. Elismerőn hümmög, és tudom, hogy ő is eszik, és ő is élvezi az ételt. - Még? Bólintok. Újabb falásnyi adagot kapok, és lelkesen rágom. Christian leteszi a villát, és… kenyeret tör, azt hiszem. - Kinyitni! - utasít. Ez alkalommal pita és humusz érkezik. Nyilván Mrs. Jones - vagy maga Christian - bevásárolt a csemegeboltban, amelyre kábé öt hete bukkantam rá, mindössze kétsaroknyira az Escalától. Hálásan majszolok. Christian jókedve fokozza az étvágyamat. - Még? - kérdezi. Bólintok. - Mindenből. Éhen veszek. Szinte látom az elégedett vigyorát. Lassan, türelmesen etet, időként lecsókol egy-egy morzsát a szám sarkáról, vagy letörli számat az ujjával. Időnként egy-egy korty bort is ad a maga különleges módján. - Nagyra nyisd, aztán harapj rá - mormogja. Teszem, amit mond. Hmm… az egyik kedvencem a töltött szőlőlevél. Még hidegen is finom, bár jobban szeretem melegen. De nem akarom kockáztatni, hogy Christian újra megégesse magát. A férjem lassan etet vele, és amikor befejezem az evést, tisztára nyalom az ujjait. - Még? - kérdezi szelíd, fátyolos hangom. A fejem rázom. Teli vagyok. - Helyes - suttogja a fülembe. - Jöhet a kedvenc fogásom. Te. - A karjába kap, s annyira meglepődöm, hogy felsikoltok. - Levehetem a kendőt? - Nem. Már csaknem duzzogok, amikor eszembe jut a fenyegetése, és inkább meggondolom magam. - Játszószoba - mormogja Christian. Ó, nem hiszem, hogy ez most jó ötlet. - Készen állsz a kihívásra? - kérdezi, és a kihívás szó miatt nem mondhatok nemet. - Nosza! - mormogom, és vágy söpör végig a testemen, no meg valami más, amit nem kívánok nevén nevezni. Christian kivisz az ajtón, majd fel a lépcsőn, az emeletre. - Azt hiszem, fogytál - morogja bosszúsan. Tényleg fogytam? Remek. Nem felejtettem el azt a megjegyzését, amit akkor mondott, amikor hazajöttünk a nászutunkról, és azt sem, hogy mennyire fájt. Jesszusom, mindössze egy hete volt? A játszószoba előtt a testén végigcsúsztatva tesz le, de továbbra is átkarolja a derekamat. Gyorsan kinyitja az ajtót. A megszokott illat fogad: lakkozott fa és citrus. Mostanra már megnyugtató illat a számomra. Christian elenged, és megfordít, hogy háttal álljak neki. Leveszi rólam a kendőt, pislogok a lágy fényben. Gyengéden kihúzza a csatokat feltűzött hajamból, és a copfom kiszabadul. Megfogja, és finoman ránt egyet rajta, hogy hátralépjek és hozzásimuljak.
- Van egy tervem - súgja a fülembe, és finoman megborzongok. - Sejtettem - válaszolom, ő pedig megcsókol a fülem alatt. - Bizony, van, Mrs. Grey. - Lágy a hangja, elvarázsol. Oldalra húzza a copfomat, és lágy csókokkal borítja a nyakam. - Először is mezítelennek kell lenned. - A torka mélyéről zümmög a hang, és rezonál az egész testemben. Akarom ezt, bármit is tervez. Maga elé fordít, én pedig lenézek a farmerra, melynek legfelső gombja még mindig ki van gombolva, és nem tudok uralkodni magamon, mutatóujjamat bedugom a nadrág széle alá. A pólóhoz nem érek, de a boldog háromszög szőrzete az ujjpercem csiklandozza. Megállok a nyitott gombnál. Christian szeme még sötétebb szürkére vált… ó, istenem. - Ezt hagyd magadon - suttogom. - Így is terveztem, Anastasia. Egyik kezével a tarkóm fogja, a másikkal a fenekemet. Így húz magához, aztán a szája a számon, és úgy csókol, mintha az élete függene tőle. Hűha! Miközben nyelvünk összegabalyodik, hátrafelé tol, míg meg nem érzem a fakeresztet a hátam mögött. Christian hozzám simul, testének körvonalai az enyémbe nyomódnak. - Szabaduljunk meg ettől a ruhától - mondja. Szót fogadok, és Christian felhúzza a ruhát a combomon, a csípőmön, a hasamon… élvezetes lassúsággal siklik az anyag a bőrömön, a mellemen. - Hajolj előre - mondja. Engedelmeskedem, ő pedig áthúzza fejemen a ruhát, és a földre ejti. Mindössze szandál, bugyi és melltartó marad rajtam. Christian csillogó szemmel emeli fejem fölé a kezem. Pislog, és félrebiccenti a fejét. Tudom, hogy az engedélyemet kéri. Mit akar tenni velem? Nyelek egyet, aztán bólintok, és elismerő, szinte büszke mosoly fut át a férjem arcán. A keresztfán levő szíjhoz erősíti a csuklómat, és ismét előveszi a kendőt. - Azt hiszem, már eleget láttál. Ismét beköti a szemem. Remegés fut végig a testemen, ahogy a többi érzékem felerősödik: halk légzésének hangja, a saját izgatott válaszom, a fülemben lüktető vér, Christian illata a szoba citrus és lakkozott faillatával keveredve - mind élesebb fókuszba kerül, pusztán attól, hogy nem látok. Christian orra az enyémhez ér. - Meg akarlak őrjíteni - suttogja. Keze a csípőmön, majd lefelé halad, s miközben végigsiklik a lábamon, lehúzza a bugyim. Megőrjít… Hű! - Emeld föl egyenként a lábadat. - Engedelmeskedem, ő pedig előbb a bugyitól szabadít meg, majd a szandáltól is. Finoman megfogja a bokám, és jobb felé húzza a lábamat. Lépjél - mondja, aztán a kereszthez bilincseli a jobb bokámat, majd a balt is. Tehetetlenül, kezem-lábam széttárva állok a kereszt előtt. Christian közelebb lép, ismét fürdök a melegében, bár most sem ér hozzám. Végül megfogja az állam, hátrabiccenti a fejem, és szűziesen megcsókol. Zene, és azt hiszem, eszközök. Gyönyörű vagy így, Mrs. Grey. Gyönyörködöm egy kicsit benned. - Lágy a hangja, és a belsőmben minden megfeszül. Néhány pillanat múltán hallom, hogy halkan a szekrénykéhez megy, és kinyitja az egyik fiókot. A fenék fiók? Sejtelmem sincs. Kivesz valamit, a szekrénykére teszi, majd valami más következik. Életre kelnek a hangszórók, és magányos zongora lágy dallama tölti be a szobát. Ismerős, azt hiszem, Bach, de nem tudom, mi a címe. Van ebben a zenében valami, ami megijeszt egy kicsit. Talán túlságosan is hűvös, elvonatkoztatott. A homlokomat ráncolva próbálom megérteni, miért zaklat fel, de közben Christian megriaszt, mert finoman meghúzza az államat, hogy elengedjem az alsó ajkamat. Elmosolyodom, igyekszem megnyugtatni magam. Miért ez a rossz érzés? A zene az oka? Christian keze végigsiklik az államon, a nyakamon, le a mellemre. Hüvelykujjával felhúzza a melltartó kosarát, és a mellem kiszabadul. Halkan, elismerően hümmög, és megcsókolja a nyakam. Ajka követi az ujjai útját a mellemig, útközben csókol, szopogat. Ujjai közben a bal mellemet szabadítják ki a
melltartóból. Felnyögök, amikor hüvelykujja a bal mellbimbóm izgatja, ajka pedig a jobbra zárul rá, húzogatja, finoman ingerli, míg végül mindkét bimbó hosszú és kemény. - Ááá. Nem hagyja abba, gondos figyelemmel, lassan fokozza az intenzitást. Hasztalan rángatom a szíjakat, amikor éles gyönyör sugárzik a mellbimbóimtól az ágyékomba. Mocorognék, de alig tudok mozdulni, ami még intenzívebbé teszi a kínzást. - Christian! - könyörgök neki. - Tudom - mormogja rekedten. - Én is így érzek tőled. Micsoda? Felnyögök, ő pedig újrakezdi, újra meg újra aláveti mellbimbóimat az édes, gyötrő érintésnek. Közel kerülök az orgazmushoz. - Kérlek - nyávogom. Halk, ősi hang szakad fel a torkából, aztán föláll, én pedig levegőért kapkodva, magamra hagyva vonaglok a szíjakon. Christian keze végigsiklik az oldalamon, az egyik megáll a csípőmön, a másik lesiklik a hasamon. - Lássuk, hogy állsz - zümmögi halkan. Finoman a nemi szervemre teszi a tenyerét, hüvelykujja a csiklómat súrolja, hogy kiszakad belőlem egy kiáltás. Lassan belém dugja az egyik ujját, majd még egyet. Nyögve lököm előre a csípőm, így fogadom az ujjait és a tenyerét. - Ó, Anastasia, mennyire készen állsz - mondja elisme-rően. Körözni kezd bennem az ujjaival, hüvelykujja a csiklómat cirógatja. Sehol máshol nem ér hozzám, és a nap minden feszültsége, aggodalma testem ezen kicsiny részére koncentrálódik. Basszus… annyira intenzív… és különös ez… a zene… kezdek alakulni… Christian mocorog, bár a keze még mindig bennem mozog, és halk zümmögés üti meg a fülem. - Mi ez? - nyögök fel. - Pszt - csitít, ajka máris az ajkamon, amivel hatékonyan elhallgattat. Örömmel fogadom ezt a melegebb, intimebb kapcsolatot, és hevesen csókolom őt vissza, de elszakítja magát tőlem, és a zümmögés közelebbről hallatszik. - Ez egy masszírozó vibrátor, bébi. A mellemhez érinti, és mintha egy nagy, labdaszerű valami rezegne rajtam. Megborzongok, ahogy végigsiklik a bőrömön, le a keblemen, át az egyik, majd a másik mellbimbómon. Elöntenek az érzések, mindenütt bizsergek, szinapszisok tüzelnek, sötét vágy gyűlik a hasam mélyén. - Ááá - nyögök fel, s Christian ujjai továbbra is bennem mozognak. Közel vagyok… ez a sok inger… Hátravetve a fejem hangosan nyögök, és Christian ujjai megtorpannak, miként az összes érzés. - Ne! Christian! - könyörgök neki, és előrelököm a csípőm, hogy legalább hozzádörgölőzzek. - Ne mozdulj, bébi - mondja, s a közeli orgazmusomnak annyi. Christian újra előrehajol és megcsókol. - Idegesítő, ugye? - mormogja. Jaj, ne! Hirtelen felfogom, miben mesterkedik. - Christian, kérlek! - Pszt - csókol meg újra. És ismét mozogni kezd: vibrátor, ujjak, hüvelykujj, az érzéki kínzás halálos kombinációja. Most úgy helyezkedik, hogy teste az enyémhez ér. Még fel van öltözve, a farmer puha vászna a lábamat súrolja, erek-cióját a csípőmön érzem. Olyan kínzón közel van. Ismét eljutok a határig, és szinte dalol a testem, amikor megáll. - Ne! - nyávogom hangosan. Nedves, puha csókokkal halmozza el a vállamat, kihúzza az ujjait, majd lefelé mozgatja a vibrátort. Az a gyomromon, aztán a hasamon rezeg, a nemi szervemen, a csiklómon. Basszus, ez nagyon intenzív. - Ááá! - kiáltok fel, és rángatni kezdem a szíjakat. Annyira érzékeny a testem, úgy érzem, mindjárt felrobbanok, de ekkor Christian újra megáll. - Christian! - kiálltok fel.
- Idegesítő, ugye? - mormogja a nyakamba. - Ahogyan te is. Ígérsz valamit, aztán… - Elhal a hangja. - Christian, kérlek! - könyörgök neki. Újra meg újra hozzám érinti a vibrátort, és a döntő pillanatban minden alkalommal megáll. Ááá! - Ahányszor csak megállok, mindig még intenzívebben érzed, amikor újra kezdem, ugye? - Kérlek - nyöszörgöm. Idegvégződéseim megkönnyebbülésért sikoltanak. A zümmögés elhallgat, és Christian megcsókol. Orrát végighúzza az enyémen. - Soha életemben nem találkoztam még egy ilyen idegesítő nőszeméllyel. Nem, nem, nem. - Soha nem ígértem engedelmességet, Christian. Kérlek, kérlek… Elém lép, megmarkolja a hátsóm, és nekem nyomja a csípőjét, hogy eláll a lélegzetem. Az ágyéka az enyémnek nyomódik, a farmer gombjai belém nyomódnak. Egyik kezével lehúzza a sálat a szememről, és megmarkolja az államat, én pedig pislogva nézek izzó szemébe. - Megőrjítesz - suttogja, és egyszer, kétszer, háromszor is nekem feszíti csípőjét, amitől szikrák töltik meg a testemet, mindjárt lángra lobbanok. És ismét megtagadja tőlem. Annyira kívánom őt, olyan nagy szükségem van rá. Lehunyom a szemem, és némán imádkozom. Azt érzem, hogy most büntet. Tehetetlen vagyok, ő pedig nem könyörül. Könny tolul a szemembe. Nem tudom, meddig képes így folytatni. - Kérlek - nyöszörgöm újra. De ő csak néz, megingathatatlanul. Folytatni fogja. De meddig? Részt tudok venni ebben a játékban? Nem, nem tudok. És biztos vagyok benne, hogy nem fog leállni. Folytatja ezt a kínzást. Keze ismét végigsiklik a testemen. Ne… És átszakad a gát - az elmúlt néhány nap minden várakozása, idegeskedése, félelme újra előtör, és könnyek szöknek a szemembe. Elfordulok tőle. Ez nem szerelem, ez bosszú. - Vörös - nyöszörgöm. - Vörös. Vörös. - Könnycseppek csorognak le az arcomon. Christian megmerevedik. - Nem! - nyög fel döbbenten. - Jézusom, ne már! Gyorsan kiszabadítja a kezem, megtámaszt a derekamnál, aztán lehajol kiszabadítani a bokámat, én pedig a fejére téve a kezem zokogok. - Ne, ne, Ana, kérlek, ne. Felkap, az ágyhoz visz, leül, és az ölében dédelget, én pedig vigasztalhatatlanul zokogok. Túl sok volt mindez… a testem a töréspontig jutott, az elmém kiürült, az érzelmeim szanaszét szóródtak. Christian, lehúzza a szaténtakarót a mennyezetes ágyról, és rám tekeri. Idegen érzés, nem is esik jól a hűvös anyag a túlérzékeny bőrömön. Christian átkarol, magához húz, gyengéden hintáztat előre-hátra. - Ne haragudj, ne haragudj - mormogja, és rekedtes a hangja. Újra meg újra a hajamba csókol. - Bocsáss meg, Ana. A nyakába temetem az arcom, zokogok, aztán megkönnyebbülök. Valóságos katarzis. Annyi minden történt az elmúlt néhány napban. Tűz a szerverhelyiségben, autós üldözés, karriertervek, könnyű erkölcsű építész, fegyveres őrült a lakásban, viták, Christian haragja, az elutazása… Gyűlölöm, amikor elmegy. A takaró sarkával megtörlöm az orromat, és fokozatosan jut el a tudatomig, hogy a Bach zene hűvös hangjai még mindig ott visszhangzanak köröttünk. - Kérlek, kapcsold le a zenét - szipogok. - Igen, természetesen. - Christian mozdul, de nem enged el, előveszi a távirányítót a farzsebéből, megnyom egy gombot, és a zongoramuzsika elhallgat. Csak remegő lélegzetvételemet hallom. - Jobb? - kérdezi. Bólintok. Valóban kevésbé sírok már. Christian gyengéden letörli könnyemet a hüvelykujjával. - Látom, nem rajongsz a Goldberg-variációkért. - Ezért a Bach darabért nem.
Lenéz rám, próbálja elrejteni a szemében ülő a szégyenkezést, de sikertelenül. - Ne haragudj - mondja újra. - Miért csináltad ezt? - Alig hallható hangon igyekszem összeszedni szétszóródott gondolataimat, érzéseimet. Christian szomorúan rázza meg a fejét, és lehunyja szemét. - Elvesztem a pillanatban - mondja nem túl meggyőzően. A homlokomat ráncolom, ő pedig sóhajt. - Ana, az orgazmus megtagadása szokásos eszköz a… Te soha nem… - Elhallgat. Mocorgok az ölében, neki pedig megrándul az arca. Ó. Elpirulok. - Bocs - mormogom. Christian a szemét forgatja, aztán hirtelen hátradől, hogy mindketten az ágyon fekszünk. Kényelmetlen a melltartóm, igazítok rajta. - Segítsek? - kérdezi halkan. A fejem rázom. Nem akarom, hogy a mellemhez érjen. Christian úgy helyezkedik, hogy lenézhessen rám, óvatosan felemeli a kezét, majd gyengéden végigsimít az arcomon. Újra könnycseppek gyűlnek a szemembe. Hogy képes az egyik pillanatban olyan durva lenni, a másikban pedig gyengéd? - Kérlek, ne sírj - suttogja. Kába vagyok, ez az ember összezavar. A haragom elszállt, pedig szükségem lett volna rá… tompának érzem magam. Picire szeretném összehúzni magam, úgy elvonulni. Pislogva próbálom visszatartani a könnyeimet, és Christian aggódó szemébe nézek. Remegve mély lélegzetet veszek, szemem nem tágít az övétől. Mit tegyek ezzel az irányításmániással? Tanuljam meg, hogy hagyjam magam irányítani? Nem hiszem, hogy ez volna a megoldás. - Mi az, amit én soha… - kérdezem. - Nem teszed, amit mondok. Meggondoltad magad, és nem mondtad meg nekem, hol vagy, Ana. Ott voltam New Yorkban tehetetlenül. Ha Seattle-ben vagyok, hazaviszlek. - Tehát megbüntettél? Nyel egyet, és lehunyja a szemét. Nem kell felelnie, tudom, hogy pontosan ez volt a szándéka. - Ennek véget kell vetned - mormogom. A homlokát ráncolja. - Először is, a végén csak szarabbul érzed magad. Christian felhorkan. - Ez igaz - morogja. - Nem akarlak ilyen állapotban látni. - Én pedig nem akarom így érezni magam. Éppen te mondtad nekem a Fair Ladyn, hogy nem alávetettet vettél feleségül. - Tudom, tudom. - Lágy, érdes a hangja. - Akkor ne is bánjál velem úgy, mintha az volnék. Sajnálom, hogy nem hívtalak fel. Többé nem leszek ilyen önző. Tudom, mennyire aggódsz miattam. Csak néz, szinte tanulmányoz. Komor, szorongó a tekintete. - Oké, rendben - mondja végül. Hozzám hajol, de mielőtt ajka az enyémhez érne, megáll, mintha némán kérné az engedélyemet. Fölfelé fordítom az arcomat, ő pedig gyöngéden megcsókol. - Mindig olyan puha az ajkad, ha sírtál - mormogja. - Soha nem ígértem, hogy engedelmeskedni fogok neked, Christian - suttogom. - Tudom. - Birkózz meg ezzel, kérlek. Mindkettőnk kedvéért. Én pedig megpróbálok jobban tekintettel lenni az… irányító hajlamaidra. Elveszettnek, sebezhetőnek látom, nem tudja, mit tegyen. - Megpróbálom - mormogja, és süt hangjából az őszinteség.
Nagyot sóhajtok, hosszan, borzongva. - Légy szíves. Máskülönben, ha itt lettem volna… - Tudom - mondja Christian, és elsápad. Hanyattfekszik, szabad kezével eltakarja az arcát. Hozzábújok, a mellkasára hajtom a fejem. Néhány percig mindketten csöndben fekszünk. Christian keze a copfom végére téved, kihúzza belőle a gumit, s a hajam kiszabadul. Gyengéden, ritmikusan fésüli az ujjaival. Hát erről szól ez az egész: a félelméről, a biztonságom miatti irracionális félelemről. Jack Hyde képe villan az agyamba, ahogy a földön fekszik a Glockkal… Talán nem is annyira irracionális Christian félelme… és erről jut eszembe: - Hogy értetted korábban, amikor azt mondtad: vagy? - kérdezem. - Vagy? - Valamit Jackkel kapcsolatban. Végigmér. - Nem adod fel, igaz? A szegycsontjára fektetem az államat, élvezem ujjai nyugtató érintését a hajamon. - Feladni? Soha. Mondd el! Nem szeretem, ha sötétben tartanak. Van ez a szerencsétlen elképzelésed arról, hogy engem meg kell védened. Pedig még lőni sem tudsz. Én igen. Gondolod, ha bármit is titkolsz el előlem, nem tudnék megbirkózni vele? A zaklató ex-alávetetted fegyvert fogott rám, a pedofil ex-szeretőd zaklatott, és… ne nézz így - csattanok fel, amikor látom a pillantását -. Anyád is ugyanezt érzi vele kapcsolatban. - Beszéltél anyámmal Elenáról? - Christian hangja néhány oktávval megemelkedik. - Igen. Grace meg én beszéltünk róla. Christian tátott szájjal mered rám. - Nagyon zaklatott emiatt. Önmagát hibáztatja. - El sem hiszem, hogy beszéltél anyámmal. A fenébe! - Karjával eltakarja az arcát. - Nem mentem bele részletekbe. - Remélem is. Grace-nek nem kell tudnia a horrorisztikus részleteket. Jesszusom, Ana! Apámmal is kitárgyaltad? - Nem - rázom hevesen a fejem. Carrickkel nem vagyok ilyen kapcsolatban. Még mindig piszkál, amit a házassági szerződéssel kapcsolatban mondott. - Egyébként pedig már megint megpróbálod elterelni a figyelmemet. Jack. Mi van vele? Christian futólag fölemeli a karját, és rám néz. Kiismerhetetlen az arca. Sóhajt, majd visszateszi az arcára a karját. - Hyde-nak köze van a Charlie Tango elleni szabotázshoz. A nyomozók találtak egy részleges ujjlenyomatot… csak részlegeset, úgyhogy nem tudták azonosítani. De aztán felismerted Hyde-ot a szerverhelyiségben. Kiskorúként elítélték Detroitban, és az ujjlenyomat illett az övéhez. Száguldanak a gondolataim, próbálom feldolgozni az információt. Jack miatt zuhant le Charlie Tango? De Christian folytatja. - Ma a garázsban találtak egy furgont. Hyde vezette ide. Tegnap szállított le valami vackot az új srácnak, aki beköltözött a házba. Akivel a liftben találkoztunk. - Nem emlékszem a nevére. - Én sem - mondja Christian. - Nos, Hyde-nak így sikerült bejutnia törvényesen az épületbe. Egy szállítmányozási cégnél dolgozott. - Na és? Mi olyan érdekes ebben a furgonban? Christian hallgat. - Mondd el! - A zsaruk találtak… dolgokat a furgonban. - Ismét elhallgat, és erősebben szorít magához. - Milyen dolgokat?
Néhány pillanatig csöndben van, már kinyitom a számat, hogy biztassam, de végül megszólal. - Egy matrac, annyi lónyugtató, amennyivel egy ménest le lehetne szedálni - és egy levél. - Alig hallható suttogássá halkul a hangja, rázkódik a rémülettől és az undortól. Basszus! - Levél? - A hangom akárcsak az övé. - Nekem címezve. - Mi áll benne? Christian a fejét rázza, jelezve, hogy nem tudja, vagy nem akarja megosztani velem. Ó! - Hyde tegnap este azzal a szándékkal jött ide, hogy elrabol téged. - Christian megmerevedik, arca feszült. Amint kimondja, már eszembe is jut a szigetelőszalag, és megborzongok. Bár a szívem mélyén mindez nem újság. - Basszus! - mormogom. - Hát igen - mondja feszülten Christian. Próbálok visszaemlékezni, hogy milyen volt Jack az irodában. Mindig is őrült volt? Hogy gondolhatta, hogy ezt megússza? Szóval, elég flúgos volt, de ennyire gáz? - Nem értem, miért - mormogom. - Semmi értelmét nem látom. - Tudom. A rendőrség tovább kutat, ahogyan Welch is. De azt hiszem, Detroit a kapcsolat. - Detroit? Zavartan nézek rá. - Igen. Van ott valami. - Még mindig nem értem. Christian rám néz, kiismerhetetlen az arca. - Ana, én Detroitban születtem.
Tizenkettedik fejezet - Azt hittem, itt születtél, Seattle-ben - mormogom. Pörögnek a gondolataim. Mi köze ennek Jackhez? Christian fölemeli a karját, amellyel eddig elfedte az arcát, és fölkap egy párnát. A feje alá teszi, és visszadől. Aggódó arccal néz, majd a fejét rázza. - Nem. Elliotot és engem is Detroitban fogadtak örökbe. Nem sokkal az én adoptálásom után költöztünk ide. Grace a Nyugati parton akart élni, távol a terjeszkedő városoktól, és talált is munkát a Northwest kórházban. Nagyon kevés emlékem van abból az időből. Miát már itt fogadták örökbe. - Tehát Jack is detroiti? - Igen. Ó… - Honnan tudod? - Utánanéztem, mikor a keze alatt kezdtél el dolgozni. Hát persze. - Róla is van egy borítékod? - mosolygok gonoszul. Christian szája megrándul, igyekszik leplezni, hogy mulat. - Azt hiszem, az övé halványkék. - Tovább cirógatja a hajam, és ez nagyon megnyugtató. - Mi van az ő dossziéjában? Christian pislog. Végigsimít az arcomon. - Tényleg tudni akarod? - Annyira rémes? Vállat von. - Találkoztam már rosszabbal is - suttogja. Nem! Önmagára céloz? És az eszembe villan a kép, amelyet Christianról őrzök magamban: kicsi, koszos, félelemmel teli, elveszett gyerek. Hozzábújok, erősebben szorítom őt magamhoz, ráterítem a takarót, s a mellére fektetem az arcom. - Mi az? - kérdi zavartan. - Semmi - mormogom. - Nem, nem. Ez kétirányú, Ana. Mi baj? Felpillantok várakozásteljes arcába, majd ismét a mellkasára támasztom a fejem, és úgy döntök, elmondom. - Néha látlak magam előtt kisgyerekként… még abból az időből, mielőtt Greyékkel éltél. Christian megmerevedik. - Nem magamról beszéltem. Nem kell a szánalmad, Anastasia. Az életemnek az a része lezárult. Vége. - Ez nem szánalom - suttogom döbbenten. - Együttérzés, bánat… bánat, amiért bárki képes ilyet tenni egy gyerekkel. - Mély lélegzetvétellel nyugtatom magam, mert a gyomrom összerándul, és ismét könny szúrja a szemem. - Hogy mondhatsz olyat, hogy az életednek ez a része lezárult? Mindennap a múltadban élsz. Te magad mondtad… ötven árnyalat, nem emlékszel? - Alig hallhatóan suttogok. Christian felhorkan, szabad kezével a hajába túr, de csöndben marad. Feszült a teste alattam. - Tudom, hogy ezért kell irányítanod engem. Biztonságban tudnod. - És mégis, mindig dacolsz velem - mormogja zavartan, s a keze megdermed a hajamban. A homlokomat ráncolom. Szent tehén! Tényleg szándékosan csinálnám? Tudatalattim leveszi félhold szemüvegét, és a szárát rágcsálva, ajkát lebiggyesztve bólint. Nem törődöm vele. Ez olyan zavaros. A felesége vagyok, nem az alávetettje, nem is pénzen vett társaság. Nem a narkós kurva, aki az anyja volt… Basszus! Rosszul vagyok a gondolattól. Dr. Flynn szavai jutnak az eszembe: „Csak folytassa, amit csinál, Ana. Christian magán kívül van a boldogságtól. Öröm látni.”
Ez az. Azt teszem, amit mindig. Talán nem ezt találta Christian eleve vonzónak bennem? Ó, mennyire összezavar ez az ember. - Dr. Flynn azt mondta, tételezzem fel rólad a legjobbat. Úgy gondolom, ezt teszem… nem vagyok biztos benne. Talán ezzel a módszerrel kényszerítelek ide, a jelenbe, távol a múltadtól - suttogom. - Nem tudom. Azzal viszont szemlátomást nem tudok megbirkózni, hogy mennyire fogod túlreagálni a dolgokat. Egy pillanatig hallgat. - Kibaszott Flynn - morogja inkább csak önmagának. - Azt mondta, viselkedjek továbbra is úgy, mint ahogyan mindig is viselkedtem veled. - Csakugyan? - mondja Christian szárazon. Oké. Így semmire nem megyünk. - Christian, tisztában vagyok vele, hogy szeretted anyádat, és nem tudtad megmenteni. Nem is a te dolgod volt. De én nem ő vagyok. Ismét megdermed. - Hagyd abba - suttogja. - Nem. Hallgass meg, kérlek. - Fölemelem a fejem, és tágra nyílt szemébe nézek, amely most valósággal bénult a félelemtől. Visszafojtja a lélegzetét. Ó, Christian… Összeszorul a szívem. - Én nem ő vagyok. Sokkal erősebb vagyok, mint anyád volt. Itt vagy nekem te, és te most jóval erősebb vagy, és tudom, hogy szeretsz. Én is szeretlek - suttogom. Úgy ráncolja a homlokát, mintha nem ezt várta volna. - Még mindig szeretsz? - kérdezi. - Persze, hogy szeretlek, örökké szeretni foglak, Christian. Bármit is teszel velem. - Ezt a megnyugtatást várta? Kifújja a levegőt, és lehunyja szemét. Egyik karját ismét az arcára teszi, közben közelebb húz magához. - Ne rejtőzz el előlem. - Megfogom a kezét és elhúzom a karját az arcáról. - Egész életedben rejtőzködtél. Kérlek, ne csináld ezt, ne előlem. Hitetlenkedve néz rám. A homlokát ráncolja megint. - Rejtőzködtem? - Igen. Hirtelen mozdul. Az oldalára fordul, és magával húz engem is, hogy most már mellette fekszem az ágyon. Elsimítja a hajam az arcomból, és a fülem mögé dugja. - Ma azt kérdezted tőlem, utállak-e. Nem értettem, miért kérded, és most… - elhallgat, úgy mered rám, mintha komplett talány volnék. - Még mindig azt hiszed, utállak? - most az én hangom hitetlenkedő. - Nem - rázza meg a fejét. - Most már nem. - Megkönnyebbülten néz. - De tudnom kell… miért használtad a biztonsági szót, Ana? Elsápadok. Mit mondjak neki? Azt, hogy megrémisztett? Hogy nem gondoltam, hogy magától leáll? Hogy könyörögtem neki, és ő nem hagyta abba. Hogy nem akartam, hogy eldurvuljanak a dolgok… mint… mint egyszer, ugyanitt. Megborzongok az emléktől, amikor a nadrágszíjával vert. Nyelek egyet. - Mert… mert annyira dühös voltál, olyan távoli és hideg. Nem tudtam, meddig mész el. Kiismerhetetlen az arca. - Engedted volna, hogy elélvezzek? - Alig hallhatóan suttogok, érzem, hogy pír lopakodik az arcomra, de állom a pillantását. - Nem - mondja végül. Basszus! - Ez… kemény. Ujjperceivel gyöngéden simít végig az arcomon.
- De hatékony - mormogja. Úgy néz, mintha a lelkembe próbálna látni, elsötétedik a szeme. Egy örökkévalóság telik el. - Örülök, hogy kimondtad - mormogja végül. - Tényleg? - Nem értem. Szomorú mosolyra húzódik az ajka. - Igen. Nem akarlak bántani, de elragadott a hév. - Megcsókol. - Elragadott a pillanat. - Újból megcsókol. - Sokszor előfordul, ha veled vagyok. Ó! Valami bizarr okból tetszik a gondolat… elvigyorodom. Miért tesz ez boldoggá? De ő is vigyorog. - Nem tudom, miért vigyorog, Mrs. Grey. - Én sem. Átkarol, és a mellemre teszi a fejét. Mezítelen és vászonba bújtatott végtagok, meg vörös szaténlepedők összegabalyodott halmaza vagyunk. Egyik kezemmel a hátát simogatom, a másikkal a hajába túrok. Christian sóhajt, és ellazul a karomban. - Ez azt jelenti, hogy megbízhatom benned… megállítasz, ha kell. Soha nem akarlak bántani. De szükségem van… - megáll. - Mire van szükséged? - Az irányításra, Ana. Ahogyan rád is. Csak így működöm. Nem tudok lemondani erről. Próbáltam. És mégis, ha veled vagyok… - lemondóan csóválja a fejét. Nyelek egyet. Ez a dilemmája lényege. Az irányítás iránti vágya, és az irántam való vágya. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ezek kizárják egymást. - Nekem is szükségem van rád - suttogom, és erősebben szorítom magamhoz. - Próbálkozom, Christian. Igyekszem jobban tekintettel lenni rád. - Akarom, hogy szükséged legyen rám - mormogja. Szent tehén! - Szükségem van rád! - Szenvedélyes a hangom. Annyira szükségem van rá. Annyira szeretem. - A gondodat akarom viselni. - Azt teszed. Állandóan. Nagyon hiányoztál, amíg távol voltál. - Tényleg? - Meglepettnek hangzik. - Hát persze. Gyűlölöm, amikor elmész. Érzem, hogy mosolyog. - Velem jöhettél volna. - Christian, kérlek. Ne kezdjük újra ezt a vitát. Dolgozni akarok. Sóhajt, én pedig gyengéden a hajába túrok. - Szeretlek, Ana. - Én is szeretlek, Christian. Mindig is szeretni foglak. Mozdulatlan fekszünk a vihar utáni nyugalomban. Egyenletes szívverését hallgatva, kimerülten álomba zuhanok.
Felriadok, hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. A játszószobában. Égnek a lámpák, puha fény világítja meg a vérvörös falakat. Christian felnyög, és rádöbbenek, hogy ez ébresztett fel. - Ne! - tör ki belőle. Mellettem fekszik, a feje hátravetve, szeme összeszorítva, arcát görcsbe rántja a gyötrelem. Szent szar, lidércnyomásos álmai vannak. - Ébredj, Christian. - Felülök, lerúgom magamról a takarót, mellétérdelek, és megmarkolva a vállát rázni kezdem. Könny szökik a szemembe. - Christian, kérlek. Ébredj!
Felpattan a szeme. Szürke és vad, a pupillák kitágulnak a félelemtől. Üres tekintettel mered rám. - Rosszat álmodtál, Christian. Itthon vagy. Biztonságban vagy. Christian pislog, kétségbeesetten néz körül, s a homlokát ráncolva észleli a környezetét. Aztán a szemembe néz. - Ana - sóhajt, majd minden bevezető nélkül, mindkét kezével megfogja az arcomat, lehúz magához, és megcsókol. Keményen. A nyelve a száma hatol. Kétségbeesés és vágy íze van. Szinte levegőt sem kapok, rám gördül, ajka az enyémre zárul, és beleprésel a mennyezetes ágy kemény matracába. Egyik keze az államat fogja, a másik a fejem tetején rögzít, miközben térde széttolja a lábaimat, így fészkelődik még mindig farmerban a combjaim közé. - Ana - zihálja, mintha nem volna képes elhinni, hogy itt vagyok vele. Egy pillanatra lenéz rám, s levegőt kapok. Aztán az ajka ismét az ajkamon, és elvesz mindent, amit csak adhatok. Hangosan nyögök. Csípőjét nekem feszíti, kemény férfiassága a farmervásznon át puha testemnek nyomódik. Ó… Felnyögök, és az összes felgyülemlett szexuális feszültség újra felszínre tör, vággyal önti el a testemet. Christian démonaitól űzve vadul csókolja az arcom, a szemem, az állam. - Itt vagyok - suttogom, és próbálom lecsillapítani. Forró, ziháló lélegzetünk összekeveredik. Átkarolom a vállát, és hozzá dörgölöm a medencém, így fogadom. - Ó, Ana - zihálja. Kapkodva szedi a levegőt. - Szükségem van rád. - Nekem is rád - suttogom sürgetőn. Testem az érintését áhítozza. Kívánom. Most. Meg akarom gyógyítani. Meg akarom gyógyítani önmagam… szükségem van erre. Christian lehúzza a cipzárt, matat egy kicsit, és kiszabadítja magát. Szent szar! Nem egészen egy perce még aludtam. Odébb helyezkedik, egy pillanatra lenéz rám, fölém magasodik. - Igen. Kérlek - lihegem rekedten, vágytól telve. Ő pedig egyetlen, fürge mozdulattal belém temetkezik. - Ááá! - szakad ki belőlem, de nem a fájdalomtól, hanem a meglepetéstől, hogy ilyen gyors. Christian sóhajt, aztán a szája ismét megtalálja az enyémet, és újra meg újra belém hatol. Vadul mozog, hajtja a félelme, a vágya… A szerelme? Nem tudom, de állok elébe, döfést döféssel fogadok. - Ana - hörgi szinte artikulálatlanul, és hevesen élvez. Belém önti magát, közben arca megfeszül, teste merev, végül teljes súlyával rám rogy és zihál, én pedig újra csak… lógva maradok. Basszus! Ez nem az én éjszakám. Magamhoz szorítom, mélyen beszívom a levegőt, és úgy vonaglok alatta a vágytól. Christian kihúzódik belőlem, és perceken keresztül átkarolva tart… hosszú perceken át. Végül a fejét csóválva felkönyököl, levesz rólam némi súlyt. Úgy néz rám, mintha most látna először. - Ó, Ana - Lehajol és gyengéden megcsókol. - Jól vagy? - sóhajtom, és végigsimítok kedves arcán. Christian bólint, de látom, mennyire felkavart. Az én elveszett kisfiúm. A homlokát ráncolja, és feszülten néz a szemembe, mintha most fogná föl teljesen, hol is van. - Te? - kérdezi aggódva. - Hát… - mocorgok alatta, és lassan buja mosoly jelenik meg arcán. - Szükségletei vannak, Mrs. Grey - mormogja. Fürgén megcsókol, aztán felpattan az ágyról. Letérdel a padlóra az ágy végében, megragad a térdem fölött, és maga felé húz, hogy a hátsóm az ágy szélére kerül. - Ülj fel - mormogja, én pedig ülőhelyzetbe küzdöm magam. A hajam fátyolként hullik körém, le, a mellemre. Christian szürke szemének pillantása rabul ejti az enyémet, amikor gyengéden szétfeszíti a lábaimat, amennyire csak lehet. Hátratámaszkodom a kezemre, tökéletesen tudom, mit tervez. De… ez… - Kibaszottul gyönyörű vagy, Ana - zihálja Christian, én pedig látom, hogy bronzszínű feje lebukik, és
csókokkal borítja a jobb combomat. Fölfelé tartanak a csókok. Egész testem megfeszül a várakozástól. Christian felpillant rám, szeme sötét hosszú pillái alatt. - Figyelj! - reccsen rám, aztán már rajtam a szája. Ó, istenem! Felkiáltok, és a világ a combjaim találkozásában koncentrálódik. Annyira erotikus! Érzem a nyelvét testem legérzékenyebb részén, ő pedig nem mutat könyörületet. Ingerel, izgat, imád. A testem megfeszül, karom remeg, ahogy tartom magam. - Ne… ááá - mormogom. Christian óvatosan bedugja egyik hosszú ujját, és nem bírom tovább. Hátrarogyok az ágyra, élvezem a száját és az ujját magamban, ő pedig lassan, finoman masszírozza azt az édes-édes pontot mélyen bennem. És ennyi kell - elmegyek. Robbanok körötte, alig érthetően kiáltom a nevét, s az intenzív orgazmustól a hátam ívben felemelkedik. Azt hiszem, csillagokat látok, annyira ősi, zsigeri érzés… Halványan vagyok csak tudatában, hogy a hasam bökdösi az orrával, és puha, nedves csókokkal halmoz el. Megsimogatom a haját. - Még nem végeztem veled - mormogja, és mielőtt még teljesen visszatérnék Seattle-be, a földi bolygóra, megfogja a csípőm, és lehúz az ágyról, várakozó ölébe, várakozó erekciójára. Felnyögök, ő pedig megtölt. Szent tehén… - Ó, bébi - zihálja, és az arcom csókolja. Előrelöki a csípőjét, és forrón árad szét bennem a gyönyör. Aztán mögém nyúl, és felfelé döf az ágyékával. - Ááá - szakad ki belőlem, és Christian szája megint a számon. Lassan, ó, de mennyire lassan emel és döf… emel és döf. A nyaka köré fonom a karom, átadom magam a gyengéd ritmusnak, bárhová is vigyen. Megfeszítem a combjaimat, és meglovagolom őt… annyira jó érzés. Hátradőlök, hátravetem a fejem, a gyönyör néma sikolyára nyílik a szám, úgy adom át magam ennek az édes szeretkezésnek. - Ana - zihálja Christian, és a nyakamba csókol. Erősen fog, lassan ki-be mozog, lök magasabbra… és magasabbra valami folyékony, érzéki erő, csodálatos időzítéssel. Áldott gyönyör sugárzik kifelé valahonnan, egészen mélyről. - Szeretlek, Ana - suttogja a fülembe. Halk, érdes a hangja. Aztán újra fölemel, le, föl, le. A nyakát átkaroló kezem a hajába túr. - Én is szeretlek. - Kinyitom a szemem, és Christian engem néz, és nem látok mást, csak a szerelmét, fényesen, merészen ragyog a játszószoba lámpájának lágy fényében. A lidérces álmot alighanem elfeledte. Én pedig érzem, mint épül a testemben a szabadulás, rájövök, hogy erre vágytam… erre a kapcsolatra, szerelmünk megnyilvánulására. - Élvezz a kedvemért, bébi - suttogja Christian. Szorosan összezárom a szemem, a testem megfeszül halk hangja hallatán, és hangosan élvezek, spirálban zuhanok a gyönyörbe. Christian megmerevedik, homlokát az enyémnek támasztja, és halkan suttogja a nevem. A karja megfeszül köröttem, és maga is megkönnyebbül.
Gyöngéden felemel, végigfektet az ágyon. Kimerülten, és végre kielégülten fekszem a karjában. A nyakamhoz ér a szája. - Most már jobb? - suttogja. - Hmm. - Feküdjünk le, vagy akarsz itt aludni? - Hmm. - Mondjál valamit, Mrs. Grey. - Vidám a hangja. - Hmm. - Több nem telik tőled? - Hmm. - Gyere. Lefektetlek. Nem szeretek itt aludni.
Vonakodva fordulok felé. - Várj - suttogom. Christian pislog, tágra nyílt, ártatlan szemmel néz rám, de közben süt róla, hogy jót dugott és elégedett magával. - Jól vagy? - kérdezem. Bólint, és olyan elégedetten mosolyog, mint egy kamasz. - Már jól. - Ó, Christian - korholom, és gyengéden végigsimítok kedves arcán. - A rossz álmodról beszélek. Egy pillanatra megmerevedik az arca, aztán lehunyja a szemét, karja megfeszül köröttem, arcát a nyakamba temeti. - Ne - suttogja rekedten, nyersen. A szívem összeszorul, még jobban szorítom őt magamhoz, kezem végigsiklik a hátán, a haján. - Sajnálom - suttogom. Megrémiszt a reakciója. Basszus, hogy tarthatnék lépést a hangulatingadozásaival? Mi a csudát álmodhatott? Nem akarok újabb fájdalmat okozni neki azzal, hogy megint átélje. - Semmi baj - mormogom lágyan, és kétségbeesetten próbálom visszahozni az iménti játékos kisfiút. - Semmi baj ismétlem újra meg újra. - Menjünk lefeküdni - mondja egy idő után halkan. Elhúzódik tőlem, sajgó ürességet érzek, amikor feláll az ágyról. Gyorsan feltápászkodom, s a szatén takaróba burkolózva lehajolok a ruháimért. - Ezeket hagyd itt - mondja Christian, és mire észbe kapok, már a karjában vagyok. - Nem akarom, hogy megbotolj, mert takaróban vagy, és kitörd a nyakad. - Átkarolom. Megint lenyűgöz, hogy összeszedte magát, és megpuszilom, amikor elindul velem lefelé, a hálószobánkba.
Felpattan a szemem. Valami nem stimmel, Christian nincs az ágyban, pedig még sötét van. A rádió órájára pillantok, és látom, hogy három óra húszat mutat. Hol lehet Christian? Aztán meghallom a zongorát. Gyorsan kiugrom az ágyból, felkapom a köntösöm, és végigsietek a folyosón, a nagyszobába. Olyan szomorú ez a dallam, bánatos panaszkodás. Hallottam már tőle korábban is. Megállok az ajtóban, és nézem Christiant a kis fényfoltban, s a fájdalmasan szomorú zene betölti a szobát. Christian befejezi, majd újra kezdi a darabot. Miért ilyen bánatos zenét játszik? Átkarolom magam, és elvarázsoltan hallgatom. De a szívem sajog. Miért olyan szomorú, Christian? Miattam? Én tehetek róla? Amikor befejezi, és harmadszor is el akarja kezdeni a darabot, nem bírom tovább. Amikor közelebb lépek a zongorához, nem néz föl, de odébb húzódik, hogy mellé ülhessek a padra, én pedig a vállára hajtom a fejem. A hajamba csókol, de játszik tovább, amíg be nem fejezi a darabot. Felnézek rá, és aggódva néz vissza rám. - Felébresztettelek? - kérdezi. - Csak azzal, hogy elmentél. Mi ez a darab? - Chopin. Az egyik prelúdium e-mollban. - Christian kis szünetet tart. - Fulladás a címe. Megfogom a kezét. - Ez az egész nagyon megrázott téged, ugye? Felhorkan. - Egy tébolyodott seggfej betör a lakásomba, és el akarja rabolni a feleségemet, aki nem azt csinálja, amit mondok neki. Az őrületbe kerget. - Egy pillanatra lehunyja a szemét, és amikor újra kinyitja, nyersen ragyog. - Igen, megrázott ez az egész. Megszorítom a kezét. - Sajnálom. A homlokomhoz szorítja a homlokát.
- Azt álmodtam, hogy meghaltál - suttogja. Micsoda? - A földön feküdtél - olyan hideg voltál -, és nem ébredtél föl. Ó, Ötven. - Hé, csak egy rossz álom. - Mindkét kezemmel megfogom a fejét. A pillantása éget, kijózanító a szeméből sütő gyötrelem. - Itt vagyok, és hideg nélküled az ágy. Gyere vissza, kérlek. - Megfogom a kezét, felállok és várom, hogy kövessen. Végül ő is feláll. Pizsamaalsó van rajta, úgy lóg rajta, és szeretném bedugni az ujjam a nadrág övrésze alá, de ellenállok a kísértésnek, és visszavezetem Christiant a hálószobába.
Amikor felébredek, rám tapadva, békésen alszik. Ellazulok, élvezem a melegét, a bőrét a bőrömön. Mozdulatlanul fekszem, nem akarom felébreszteni. Öregem, micsoda este! Mintha egy vonat száguldott volna át rajtam, egy tehervonat. A férjem. Nehéz elhinni, hogy a mellettem fekvő férfit, aki olyan derűs, olyan fiatal álmában, az éjjel kínok gyötörték. Felnézek a plafonra, és eszembe jut, hogy mindig erősnek, uralkodónak látom Christiant, pedig valójában olyan törékeny az én elveszett kisfiúm. A helyzet iróniája pedig az, hogy ő engem lát törékenynek, pedig nem hiszem, hogy az volnék. Hozzá képest én erős vagyok. De elég erős vagyok-e mindkettőnk számára? Elég erős, hogy tegyem, amit mond, és némi lelki békét adjak neki? Sóhajtok. Nem kér tőlem ilyen sokat. Felidézem a tegnap esti beszélgetésünket. Elhatároztunk mást is azon kívül, hogy mindketten jobban igyekszünk? A lényeg akkor is az, hogy szeretem ezt a férfit, és meg kell szabnom az irányt mindkettőnk számára. Olyan irányt, amelyben megőrzöm az integritásomat és a függetlenségemet, de ami neki is megfelel. Neki én vagyok a mindene, és ő az enyém. Elhatározom, hogy a hétvégén nagyon fogok igyekezni, hogy ne okozzak neki aggodalmat. Christian mocorogni kezd, fölemeli fejét a mellemről, és álmosan néz rám. - Jó reggelt, Mr. Grey! - mosolygok. - Jó reggelt, Mrs. Grey! Jól aludtál? - nyújtózkodik mellettem. - Miután a férjem abbahagyta azt a rémes kalimpálást a zongorán, már igen. Szégyenlősen elmosolyodik, és elolvadok. - Rémes kalimpálást? Küldök egy e-mailt Miss Kathie-nek, el kell mesélnem neki. - Miss Kathie? - A zongoratanárnőm! Kuncogok. - Milyen bájos hang - mondja. - Ugye ma jobb napunk lesz? - Oké - egyezem bele. - Mit akarsz ma csinálni? - Miután szeretkeztem a feleségemmel, és ő reggelit adott nekem, szeretném elvinni Aspenbe. Tátott szájjal meredek rá. - Aspenbe? - Igen. - A coloradói Aspenbe? - Pontosan. Hacsak el nem költöztették. Elvégre huszonnégyezer dollárt fizettél az élményért. - A te pénzed volt - vigyorgok rá. - A mi pénzünk. - Amikor licitáltam, még a te pénzed volt. - A szemem forgatom. - Ó, Mrs. Grey, te és a szemforgatásod - suttogja Christ-ian, s a keze felsiklik a combomon. - Nem órákig tart az út Coloradóba? - kérdezem, hogy elvonjam a figyelmét. - A jettel nem - feleli selymesen, s a keze máris a fenekemen.
Na persze, a férjemnek van egy jetje. Hogy is felejthettem el? Christian keze továbbhalad a testemen, fölcsúsztatva közben a hálóinget, és hamarosan mindenről megfeledkezem.
Taylor visz ki minket a Sea-Tac betonjára, oda, ahol a GEH repülőgépe vár. Szürke nap borult Seattle-re, de nem hagyom, hogy az időjárás elrontsa sugárzó jókedvemet. Christian is jobb kedvében van. Izgatott valami miatt, szinte ragyog, és úgy izeg-mozog, mint egy kisfiú, akinek valami nagy titka van. Kíváncsi vagyok, vajon miben mesterkedik. Álmodozónak látszik kócos hajával, fehér pólójában, fekete farmerjében. Ma egyáltalán nem emlékeztet vállalatvezérre. Megfogja a kezem, amikor Taylor lefékez a gép lépcsőjénél. - Van egy meglepetésem a számodra - mormogja, és megcsókolja a kezem. Ránevetek. - Jó meglepetés? - Remélem. - Melegen mosolyog rám. Hmm… mi lehet az? Sawyer kipattan elől, és nyitja az ajtómat, Taylor pedig Christianét, majd kiveszi a táskáinkat a csomagtartóból. Stephan vár a lépcső tetején, amikor belépünk a gépbe. A pilótafülke felé pillantok, és látom, hogy Beighley, az első tiszt a kapcsolókkal foglalatoskodik a tekintélyes műszerfalon. Christian és Stephan kezet ráznak. - Jó reggel, uram! - mosolyog Stephan. - Köszönöm, hogy ilyen hirtelen a rendelkezésemre álltak - vigyorog rá Christian. - A vendégeink már itt vannak? - Igen, uram. Vendégek? Megfordulok, és eláll a lélegzetem. Kate, Elliot, Mia és Ethan mosolyognak rám a krémszínű bőrülésekből. Hűha! Christian felé pördülök. - Meglepetés! - mondja. - Hogyan? Mikor? Ki? - motyogom, s próbálom kordában tartani az örömömet. - Azt mondtad, nem látod eleget a barátaidat. - Christian vállat von, és féloldalas, bocsánatkérő mosollyal néz rám. - Ó, Christian, nagyon köszönöm. - A nyakába vetem magam, és mindenki előtt megcsókolom. Ő pedig a csípőmre teszi kezét, a farmerom övpántjába dugja a hüvelykujját, és a csók egyre mélyebb lesz. Ó, istenem! - Ha így folytatod, berángatlak a hálószobába - mormogja.- Úgysem mered - súgom az ajkába. - Ó, Anastasia. - A fejét csóválva nevet. Aztán elenged, majd minden teketória nélkül lehajol, elkapja a combomat, és a vállára vet. - Christian, tegyél le! - A fenekére csapok. Egy pillanatra látom Stephan mosolyát, amikor elfordul, és a pilótafülke felé indul. Taylor az ajtóban állva igyekszik elfojtani egy vigyort. Christian ügyet sem vetve a könyörgésemre, és arra, hogy hasztalan rúgkapálok, átvág a keskeny kabinon, elhalad Mia és Ethan mellett, akik egymással szemben ülnek, el Kate és Elliot mellett, aki úgy röhög, akár egy tébolyult gibbon. - Elnézést, de néhány szót kell váltanom a feleségemmel négyszemközt - mondja négy vendégünknek. - Christian, tegyél le! - kiáltok rá. - Mindent a maga idejében, bébi. Egy pillanatra látom Miát, Kate-et, és Elliotot, amint nevetnek. A fenébe, ez nem mulatságos, ez kínos. Ethan tátott szájjal bámul ránk, láthatóan megdöbbent. Aztán eltűnünk a kabinban.
Christian becsukja maga mögött a kabin ajtaját, és elenged. Lassan csúszom le testén, minden egyes izmot érzek. Kisfiúsan vigyorog rám, igencsak elégedett magával. - Ez aztán a műsor, Mr. Grey. - Összefonom a karom, és tettetett sértődöttséggel nézek rá. - Jó muri volt, Mrs. Grey. - Még szélesebben mosolyog. Jaj, mennyire fiatalnak látszik. - Végig akarod csinálni? - A szemöldököm felemelkedik, magam sem tudom, mit érzek ezzel kapcsolatban. Az ég szerelmére, a többiek mindent hallanak! Hirtelen elszégyellem magam. Ideges pillantást vetek az ágyra, és elvörösödöm, mert eszembe jut a nászéjszakám. Olyan sokat beszélgettünk tegnap, annyi mindent csináltunk. Mintha átugrottunk volna valami ismeretlen akadályt. De épp ez a gond. Ismeretlen akadályt. A szemem rátalál Christian átható, ám kedélyes pillantására, és nem vagyok képes megőrizni a komolyságomat. Ragályos a vigyora. - Azt hiszem, udvariatlanság lenne várakoztatnunk a vendégeinket - mondja lágyan, és egy lépéssel közelebb jön. Mióta törődik azzal, hogy mit gondolnak mások? A kabin falának hátrálok, és Christian a börtönébe zár, testének melege nem enged mozdulni. Hozzám hajol, az orromhoz dörgöli orrát. - Jó meglepetés? - suttogja, és némi aggodalom csendül a hangjából. - Ó, Christian, csodálatos! - Végigsimítok a mellkasán, majd a nyakába kulcsolom a karom, és megcsókolom. - Mikor szervezted meg? - kérdezem, mikor a haját cirógatva elhúzódom tőle. - Tegnap éjjel, amikor nem tudtam aludni. E-maileztem Elliotnak és Miának, és tessék, itt is vannak. - Ez nagyon kedves tőled. Köszönöm. Biztos vagyok benne, hogy remekül fogjuk érezni magunkat. - Remélem is. Gondoltam, Aspenben könnyebb lesz megszabadulni a sajtótól, mint otthon. A paparazzók! Christiannak igaza van. Ha az Escalában maradunk, nem tudunk kimozdulni. A hideg futkos a hátamon, ha visszagondolok a fotósok kattogó fényképezőgépeire meg a villogó vakukra, amikor ma reggel Taylor keresztülvágott közöttük, pedig nem is voltak olyan sokan. - Gyere. Jobb lesz, ha elfoglaljuk az üléseinket. Stephan hamarosan felszáll. - A kezét nyújtja, így megyünk vissza a kabinba. Elliot éljenez, amikor belépünk. - Ezt nevezik gyors légi kiszolgálásnak - csúfolódik, de Christian ügyet sem vet rá. - Hölgyeim és uraim, kérem, foglalják el a helyüket, hamarosan felszálláshoz készülődünk - hallatszik Stephan tekintélyt sugárzó, nyugodt hangja a kabinban. A konyha felől felbukkan a barna nő… hmm… Natalia… aki a nászutunkkor volt a kísérőnk, és összeszedi a kávés csészéket. Natalia! Natalianak hívják. - Jó reggelt Mr. Grey, Mrs. Grey! - dorombolja. De miért érzem ilyen kényelmetlenül magam tőle? Talán, mert barna a haja. Christian maga is bevallotta, hogy csak ritkán alkalmaz barna hajú nőket, mert vonzónak találja őket. Most udvariasan rámosolyog a lányra, becsusszan az asztal mögé, és leül, Elliottal és Kate-tel szemben. Gyorsan megölelem Kate-et és Miát, Ethannek meg Elliotnak intek, majd leülök Christian mellé, és becsatolom az övet. Christian a térdemre teszi a kezét, és szeretettel megszorongatja. Úgy látom, boldog és ellazult, annak ellenére is, hogy társaságban vagyunk. Vajon miért nem tud mindig így viselkedni, és nem irányítani? - Remélem, hoztatok túrabakancsot - mondja barátságosan. - Nem síelni fogunk? - Az érdekes volna augusztusban - feleli kedélyesen. Ó. Hát persze. - Te síelsz, Ana? - szakít félbe minket Elliot. - Nem. Christian elhúzza a kezét a térdemről, és megfogja a kezem. - Biztos vagyok benne, hogy az öcsikém megtanít - kacsint rám Elliot. - A leejtőkön is villámgyors. Nem tudok uralkodni magamon, elvörösödöm. Christianra pillantok, és látom, hogy kifejezéstelen képpel mered Elliotra, de meggyőződésem, hogy nagyon igyekszik elfojtani az elégedett mosolyt. A gép közben
elindul, és a kifutópálya felé gördül. Natalia tiszta, csengő hangon sorolja a gép biztonsági előírásait. Csinos, rövid ujjú, tengerészkék blúzt és ceruzaszoknyát visel. A sminkje makulátlan, tényleg mutatós lány. Tudatalattim alig tépett szemöldöke megemelkedik. - Minden rendben? - kérdezi Kate nyomatékosan. - Úgy értem, a Hyde üggyel kapcsolatban? Bólintok. Nem akarok Hyde-ról beszélni, vagy akárcsak gondolni rá. De úgy tűnik, Kate-nek más tervei vannak. - Na és mitől flúgolt be? - tér rögtön a tárgyra a maga utánozhatatlan stílusában. A haját hátradobva készül tovább vájkálni. Christian hűvös pillantással méri végig. - Kirúgtam - mondja nyíltan. - Aha. De miért? - Kate félrebiccenti a fejét, és tudom, hogy átment oknyomozó riporterbe. - Mert rám hajtott - mormogom. Megpróbálok barátnőm bokájába rúgni az asztal alatt, de nem találom el. Basszus! - Mikor? - mered rám Kate. - Ezer éve. - Nem is mesélted, hogy rád hajtott - csattan föl. Bocsánatkérőn vonok vállat. - Nem lehet, hogy csak emiatt haragszik. Úgy értem, ehhez túl extrém a reakciója - folytatja Kate, de most már Christiannak szegezi a kérdéseit. - Mentálisan instabil? Milyen információi vannak a Grey családról? - A hátamon feláll a szőr, amiért így faggatja Christiant, de Kate már rájött, hogy én semmit nem tudok, hát nem is kérdez. Bosszantó gondolat. - Úgy véljük, Detroit a kapcsolat - mondja Christian bágyadtan. Jaj, Kate, kérlek, hagyd itt abba. - Ő is Detroitból jött? Christian bólint. A gép felgyorsít, és erősebben szorítom Christian kezét. Ő megnyugtató pillantást vet rám. Tudja, hogy gyűlölöm a fel- és leszállást. Megszorítja a kezem, és hüvelykujjával cirógatva nyugtatgat. - Mit tudsz róla? - kérdezi Elliot, aki ügyet sem vet rá, hogy a kifutópályán vágtatunk, és a kis gép mindjárt felemelkedik az égbe, miként arra sem, hogy Christiannak egyre inkább elege van Kate faggatózásából. Kate előrehajolva feszülten figyel. - Ez nem hivatalos - mondja Christian kifejezetten neki. Kate alig észrevehetően, de összeszorítja a száját. Nyelek egyet. Basszus! - Néhány dolgot megtudtunk róla - folytatja Christian. - Az apja meghalt egy kocsmai verekedésben. Az anyja hülyére itta magát. Hyde egyik intézetből a másikba került és egyik zűrből a másikba. Többnyire kocsilopás. Ült a fiatalkorúak börtönében is. Az anyja végül részt vett valami programban, és összeszedte magát, Hyde pedig megváltozott. Elnyert egy ösztöndíjat Princetonba. - Princetonba? - támad fel Kate kíváncsisága. - Aha. Értelmes srác - von vállat Christian. - Annyira nem értelmes, ha elkapták - morogja Elliot. - De nyilván nem tudta egyedül megcsinálni ezt a mutatványt - veti közbe Kate. Christian megmerevedik mellettem. - Még nem tudjuk. - Nagyon nyugodt a hangja. Basszus! Lehet, hogy Hyde-nak társa van? Megfordulok, és rémülten meredek Christianra. Ő ismét megszorítja a kezem, de nem néz a szemembe. A gép könnyedén a levegőbe emelkedik, és a gyomrom ijesztően süllyed lefelé. - Hány éves? - kérdem Christiantól. Egészen közel hajolok hozzá. Bármennyire is szeretném tudni, mi történik, nem akarom bátorítani Kate kérdezősködését, mert tudom, hogy mennyire ingerli vele Christiant. Abban is biztos vagyok, hogy a coctail-gate óta tele van Kate-tel Christian töke.
- Harminckettő. Miért? - Csak kíváncsi voltam. Christian álla megfeszül. - Ne legyél kíváncsi Hyde-ra. Örülök, hogy bezárták a rohadékot. - Csaknem letámad, de úgy döntök, nem veszek tudomást a hangszínéről. - Szerinted van társa? - Rosszul vagyok a gondolattól, hogy valaki más is belekeveredhetett. Ez azt jelentené, hogy még nincs vége. - Nem tudom - feleli Christian, és ismét megfeszül az álla.- Talán valaki, akinek baja van veled - próbálkozom. Szentséges szar, remélem, nem az a nőstényboszorkány. - Például Elena - suttogom. Rádöbbenek, hogy hangosan ejtettem ki a nevet, de csak Christian hallja. Aggódó pillantást vetek Kate-re, de ő Elliottal merül mély társalgásba. Elliot úgy tűnik, pipa rá. Hmm. - Szereted démonizálni őt, igaz? - Christian a szemét forgatja, és utálkozva csóválja a fejét. - Lehet, hogy haragszik rám, de nem tenne ilyent. - Szürke szemével komolyan néz rám. - Ne beszéljünk róla. Tudom, hogy nem a kedvenc témád. - Beszéltél vele? - suttogom, és nem vagyok biztos benne, hogy igazán tudni szeretném a választ. - Ana, a születésnapi bulim óta nem beszéltem vele. Kérlek, ejtsd a témát. Nem akarok róla beszélni. Fölemeli a kezem, ajka az ujjperceimet súrolja. A pillantása éget, tudom, jobb nem erőltetni ezt a dolgot. - Menjetek szobára - gúnyolódik Elliot. - Ja persze, már voltatok, de az nem tartott soká. Christian felnéz, hűvös tekintete végigfut Ellioton. - Kapd be, Elliot - mondja minden harag nélkül. - Haver, csak elmesélem neked, hogy is megy ez. - Elliot szeme jókedvűen csillog. - Mintha te tudnád - mormogja Christian gunyorosan, és felvonja a szemöldökét. Elliot vigyorog, élvezi a szópárbajt. - Te elvetted az első barátnődet. - Felém int. Basszus, mi fog ebből kisülni? Elpirulok. - Hibáztatsz érte? - Christian ismét megcsókolja a kezem. - Nem - nevet a fejét rázva Elliot. Vérvörös vagyok. Kate rácsap Elliot combjára. - Ne legyél már ilyen seggfej! - korholja. - Hallgass csak a barátnődre - mondja Christian. Vigyorog, úgy látom, elpárolgott az előbbi aggodalom. Pattog a fülem a magasságtól, és a kabinban kisebb a feszültség, ahogy a gép egyenesbe áll. Kate bosszús képpel mered Elliotra. Hmm… van valami kettejük között? Nem vagyok biztos benne. De Elliotnak igaza van. Gondolatban felhorkanok a dolog iróniája miatt. Én vagyok - én voltam - Christian első barátnője, és most már a felesége. Az a tizenöt, meg az ördögi Mrs. Robinson nem számít. Igaz, róluk Elliot nem is tud, és Kate nyilván nem árulta el neki. Kate-re mosolygok, aki összeesküvő módra kacsint vissza rám. Biztonságban vannak nála a titkaim. - Hölgyeim és uraim, nagyjából tízezer méter magasságban utazunk, és a becsült repülési idő egy óra ötvenhat perc - közli Stephan. - Most már mozoghatnak a kabinban. Natalia bukkan elő a konyhából. - Hozhatok valakinek kávét? - kérdezi.
Tizenharmadik fejezet Simán érünk földet Sardy Fielden 12:25-kor. Stephan a fő termináltól valamivel távolabb áll meg a géppel, és az ablakból látom, hogy egy nagy VW minibusz vár bennünket. - Szép landolás volt - vigyorog Christian, és kezet ráz Stephannal, miközben a kiszálláshoz készülődünk. - Az egész a sűrűségmagasságon múlik - mosolyog vissza Stephan. - És Beighley jó matekos. Christian biccent Stephan első tisztje felé. - Szép volt Beighley. - Köszönöm, uram - vigyorog a nő elégedetten. - Kellemes hétvégét, Mr. Grey, Mrs. Grey. Holnap találkozunk. - Stephan félreáll az útból, hogy kiszállhassunk, Christian pedig kézen fogva vezet le a lépcsőn. Taylor az autó mellett vár. - Minibusz? - hökken meg Christian, amikor elhúzza neki az ajtót. Taylor bűnbánó mosollyal rándít a vállán. - Tudom, az utolsó percben szóltam - mondja lecsillapodva Christian. Taylor visszamegy a géphez a bőröndökért. - Van kedved kipróbálni egy minibusz hátsó ülésén? - mormogja Christian, és huncutul csillog a szeme. Kuncogok. Ki ez az ember, és vajon hová tüntette Mr. Hihetetlenül Dühöst, akivel az elmúlt napokban éltem? - Rajta, szálljatok már be - szól ránk hátulról Mia. Türelmetlenül toporog Ethan mellett. Beszállunk, a hátsó dupla üléséhez botorkálunk, és leülünk. Christianhoz bújok, aki a támlára teszi kezét. - Kényelmes? - kérdezi halkan, miközben Mia és Ethan elfoglalják a helyüket előttünk. - Igen - mosolygok, és Christian megcsókolja a homlokom. Valami okból ma szégyenlősnek érzem magam vele. Miért? Az elmúlt éjszaka miatt? Vagy azért, mert társaságban vagyunk? Nem tudom eldönteni. Elliot és Kate is csatlakozik hozzánk, Taylor pedig kinyitja a csomagtér ajtaját, hogy bepakolja a holminkat. Öt perc múlva már úton is vagyunk. Útban Aspen felé kinézek az ablakon. A fák zöldek még, de a közelgő ősz suttogása érződik már a levelek sárguló csúcsain. Kristálykék ég, bár nyugaton sötét felhők gyülekeznek. Köröttünk a Sziklás-hegység magasodik a távolban, buján zöldell, a legmagasabb csúcsa, közvetlenül előttünk, hósapkát visel. Az egész olyan, amilyennek a gyerekek rajzolják le a hegyeket. A híresek és gazdagok téli játszóterén vagyunk. És van itt egy házam. El sem hiszem. Valahol a szívem mélyén újra feltámad az az ismerős, kényelmetlen érzés, ami mindig előbukkan, amikor Christian vagyonára gondolok. Kínoz, és bűntudattal tölt el. Mivel érdemeltem ki ezt az életstílust? Nem tettem semmit, mindössze szerelmes lettem. - Jártál már Aspenben, Ana? - fordul felém Ethan, és kizökkent gondolataimból. - Nem. Először vagyok itt. És te? - Kate meg én sokat jártunk ide tinédzser korunkban. Apa nagy síelő, igaz, anyánk nem annyira. - Remélem, a férjem megtanít síelni. - Az emberemre pillantok. - Én erre nem fogadnék - morogja Christian. - Annyira nem lehetek ügyetlen. - Kitörheted a nyakad. - És oda a mosolya. Ó! Nem akarok vitatkozni, és elrontani ezzel a kedvét, inkább témát váltok. - Mióta van itt házad? - Úgy két éve. És most már a tiéd is, Mrs. Grey - mondja lágyan. - Tudom - suttogom. De valahogy nem érzem mögötte a meggyőződést. Odahajolok, megcsókolom az állát, és ismét hozzásimulva hallgatom, ahogy tréfál, nevetgél Ethannel és Elliottal. Időről időre Mia is belekotyog, de Kate szótlan, és arra gondolok, hogy talán Jack Hyde-on jár az agya. Aztán eszembe jut, hogy Christian aspeni házát Gia Matteo tervezte át, és Elliot építette. Talán ez köti le Kate gondolatait.
El-liot előtt nem kérdezhetek rá, már csak a Giával való kapcsolata miatt sem. Egyáltalán, tudja Kate, hogy Giának van bármi köze is a házhoz? A homlokom ráncolva rágódom azon, hogy mi bánthatja a barátnőmet, és eldöntöm, hogy rákérdezek, amint kettesben leszünk. Áthajtunk Aspen központján, és a várost elnézve, felderül a kedvem. Többnyire vöröstéglás, tömör házak, svájci stílusú kastélyok, meg jó néhány, színesre pingált századfordulós épület. Bankok, menő divatüzletek árulkodnak arról, hogy a helyi népesség tehetős. Christian persze remekül illik ide. - Miért Aspent választottad? - kérdezem. - Tessék? - értetlenül mered rám. - Miért itt vettél házat? - Anya és apa mindig idehozott bennünket gyerekkorunkban. Itt tanultam síelni, és szeretem ezt a helyet. Remélem, te is megszereted… de ha nem, akkor eladjuk, és keresünk valami más helyet. Ilyen egyszerű! Christian a fülem mögé gyömöszöl egy kósza fürtöt. - Csodásan nézel ki ma - mormogja. Lángol az arcom. Egyszerű utazó szerkó van rajtam: farmer és póló, könnyű, tengerészkék dzsekivel. A csudába is, miért vagyok ma ilyen szégyenlős vele? Gyengéden, édesen, szeretetteljesen megcsókol. Taylor áthajt velünk a városon, és máris fölfelé kapaszkodunk a völgy másik oldalán kanyargó hegyi úton. Minél magasabbra érünk, annál izgatottabb leszek, és Christian is feszült mellettem. - Mi baj? - kérdezem az egyik kanyarban. - Remélem, tetszeni fog - mondja halkan. - Megjöttünk. Taylor lelassít, és befordul egy szürke, bézs és vörös kövekből épült kapun. Továbbhalad a felhajtón, végül lefékez egy tekintélyes ház előtt. Kétszárnyú épület, meredek tetőkkel, sötét fából és ugyanabból a vegyes kőből épült, mint a kapu. Lenyűgöző, modern és rideg, nagyon is Christian stílusa. - Otthon - formálja hang nélkül a szája, miközben vendégeink lekászálódnak a minibuszról. - Jól néz ki. - Gyere! Nézd meg - mondja Christian izgatottan, de aggódva csillog a szeme. Olyan, mintha a tudományos kísérlete eredményét akarná megmutatni nekem. Mia felszalad a lépcsőn az ajtóban álló asszonyhoz. A nő pici, hollófekete haja kezd őszbe vegyülni. Mia a nyakába veti magát, és magához öleli. - Ki ez? - kérdezem, miközben Christian kisegít a mini-buszból. - Mrs. Bentley. Itt lakik a férjével. Ők gondoskodnak a házról. Szent tehén… újabb személyzet? Mia bemutatja Ethant és Kate-et. Elliot is megöleli Mrs. Bentley-t. Miközben Taylor kipakol a kocsiból, Christian kézen fogva az ajtóhoz vezet. - Üdv idehaza, Mr. Grey - mosolyog Mrs. Bentley. - Carmella, a hölgy a feleségem, Anastasia - mondja Christian büszkén. Mintha csak simogatná a nevemet, s a szívem kihagy egy ütemet. - Mrs. Grey - biccent Mrs. Bentley tisztelettudón. Kezet rázunk. Nem lep meg, hogy az asszony jóval szertartásosabb Christiannal, mint a család többi tagjával. - Remélem, kellemesen utaztak. Állítólag szép idő lesz egész hétvégén, de nem vagyok biztos benne. - Az asszony a mögöttünk gyülekező szürke felhőkre pillant. - Kész az ebéd, bármikor tálalhatom, amikor óhajtják. - Ismét elmosolyodik, sötét szeme csillog, és azonnal megkedvelem. - Megjöttünk. - Christian elkap és fölemel. - Mit csinálsz? - visítok. - Átemelem még egy küszöbön, Mrs. Grey.
Nevetek, Christian pedig bevisz, és egy kurta csók után letesz a széles előszobában a keményfa padlóra. A berendezés rideg, engem az escalai nagyszobára emlékeztet. Fehér falak, sötét fa, absztrakt kortárs műalkotások. A folyosó tágas nappaliba nyílik, ahol három törtfehér bőrfotel veszi körül a szobát uraló kandallót. Mia kézen fogja Ethant, és magával cibálja a házba. Christian szemét összehúzva néz utánuk, összeszorítja ajkát. A fejét csóválja, majd felém fordul. Kate hangosan füttyent. - Szép hely. Körülnézek, s látom, hogy Elliot segít Taylornak a bőröndökkel. Ismét az jut az eszembe, hogy Kate tudjae, hogy Giának köze van ehhez a helyhez. - Vezesselek körbe? - kérdezi Christian. Bármi járt is a fejében Mia és Ethan kapcsán, elpárolgott. Süt belőle az izgalom… vagy inkább aggodalom? Nehéz megmondani. - Persze. Ismét nyomasztónak érzem a gazdagságát. Mennyibe kerülhetett ez a hely? És én semmivel nem járultam hozzá. Egy pillanatra visszaröppenek az időben az első alkalomhoz, amikor Christian az Escalába vitt. Az is nyomasztott. Látod, megszokod, sziszegi a tudatalattim. Christian a homlokát ráncolja, de aztán kézen fogva végigvezet a helyiségeken. A konyha a lehető legmodernebb, csupa világos márványpult és fekete konyhaszekrény. A földszinten van még egy tekintélyes borospince, meg egy tágas dolgozószoba, benne nagyképernyős plazmatévé, puha fotelek… és egy biliárdasztal. Tátott szájjal bámulom, és elpirulok, amikor Christian rajtakap. - Van kedved egy partihoz? - kérdezi, és gonoszul csillog a szeme. A fejem rázom, és ismét a homlokomat ráncolom, miközben Christian újra megfogja a kezem és felvezet az emeletre. Négy hálószoba van odafenn, mindegyik fürdőszobás. A házigazda lakosztálya valami más. Az ágy hatalmas, nagyobb, mint az otthoni, vele szemközt pedig hatalmas, egész falat betöltő ablak néz Aspenre meg a zöldellő hegyekre. - Ez az Aspen-hegy - magyarázza Christian, és aggódva néz. Az ajtóban áll, hüvelykujját fekete farmerja övtartójába dugja. Bólintok. - Nagyon csöndes vagy - mormogja. - Ez csodaszép, Christian. - És hirtelen elönt a vágy, hogy otthon legyek az Escalában. Christian öt hosszú lépéssel előttem terem, megfogja az államat, és kiszabadítja alsó ajkam a fogam szorításából. - Mi az? - kérdezi, és mélyen a szemembe néz. - Nagyon gazdag vagy. - Igen. - Néha még mindig meglep, mennyire gazdag vagy. - Gazdagok vagyunk. - Vagyunk - morgom gépiesen. - Ne törődj ezzel, Ana. Ez csak egy ház. - Pontosan mit is csinált itt Gia? - Gia? - Christian csodálkozó képet vág. - Nem ő tervezte újra a házat? - De igen. Gia munkája a lenti dolgozószoba. Elliot volt a kivitelező. - A hajába túr, és a homlokát ráncolva néz rám. - Miért beszélünk most Giáról? - Tudod, hogy kavart Elliottal? Christian néhány pillanatig kiismerhetetlen arccal néz rám. - Elliot fél Seattle-t megdugta, Ana. Tátva marad a szám.
- Főként a nőket, ha jól tudom - tréfálkozik Christian. Azt hiszem, jót mulat az ábrázatomon. - Ó! Christian bólint. - Nem tartozik rám. - Széttárja kezét. - Nem hiszem, hogy Kate tud erről. - Gondolom, Elliot nem veri nagydobra. Nekem úgy tűnik, Kate-nek is megvannak a maga titkai. Le vagyok döbbenve. A kedves, szolid, szőke, kékszemű Elliot? Hitetlenkedve nézek. Christian a fejét félrebiccentve tanulmányoz. - Nemcsak Gia vagy Elliot szexuális életéről van szó. - Tudom. Sajnálom. Mindazok után, ami a múlt héten történt, csak… - Vállat vonok, hirtelen a sírás fojtogat. Christian szemlátomást elernyed a megkönnyebbüléstől. A karjába von, magához szorít, s a hajamba fúrja az orrát. - Tudom, és ne haragudj. Lazítsunk, érezzük jól magunkat. Itt maradhatsz, olvashatsz, nézheted a vacak tévét, vásárolhatsz, kirándulhatsz, akár pecázhatsz is. Amit csak akarsz. És felejtsd el, amit Elliotról mondtam. Indiszkrét voltam. - Azért ez megmagyarázza, miért cukkol mindig - mormogom, és megpuszilom a mellét. - Elliotnak fogalma sincs a múltamról. Mondtam neked, hogy a családom melegnek hitt. Magányosnak, de melegnek. Kuncogva kezdek ellazulni a karjában. - Én is magányosnak hittelek. Mennyire tévedtem. - Átkarolom, és nevetnem kell a gondolaton. Még hogy Chris-tian meleg. - Csak nem kinevet, Mrs. Grey? - Talán egy kicsit - vallom be. - Tudod, csak azt nem értem, hogy minek neked ez a ház. - Hogy érted? - csókol a hajamba. - Ott van a hajó, az megértem, van egy lakásod New Yorkban, annak üzleti okai vannak. De itt miért? Hiszen senkivel nem osztottad meg. Christian megmerevedik, és néhány szívdobbanásnyit hallgat. - Rád vártam - mondja lágyan, és sötéten ragyog a szeme. - Ez… annyira szép tőled, hogy ezt mondod. - Így igaz. Csak akkor még nem tudtam. - Azzal a szégyenlős mosolyával néz rám. - És örülök, hogy vártál. - Megérte várni rád, Mrs. Grey. - Az ujjával fölfelé biccenti államat, lehajol, és gyengéden megcsókol. - Ahogyan rád is - mosolygok. - Bár egy kicsit becsapottnak érzem magam. Egyáltalán nem kellett sokáig várnom. Christian elvigyorodik. - Akkora főnyeremény volnék? - Christian, te vagy a lottóötös, a rák ellenszere, a három kívánság Aladdin lámpájából egybegyúrva. Felvonja az egyik szemöldökét. - Mikor fogod fel végre? - korholom. - Igen, jó parti voltál. És most nem erre gondolok - mutatok a luxuskörnyezetre. - Úgy értem, itt. - A szívére teszem a kezem, és elkerekedik a szeme. Az én önbizalommal teli, szexi férjem eltűnt, és az elveszett kisfiú áll előttem. - Hidd el, Christian, kérlek szépen - suttogom, és két kezembe fogva arcát, az enyémre húzom az ajkát. Felnyög, és nem tudom, azérte, amit mondtam, vagy ez csak a szokásos reakciója. Igényt tartok rá, ajkam az ajkához préselem, nyelvem a szájában kalandozik. Mindketten kapkodjuk a levegőt, amikor elhúzódik, és kétkedő pillantással néz. - Mikor fogod fel azzal a kivételesen vastag koponyáddal, hogy szeretlek? - kérdezem lemondóan. Nyel egyet. - Majd egyszer.
Ez is haladás. Elmosolyodok, és az a szégyenlős mosoly a jutalmam. - Gyere. Menjünk ebédelni, a többiek már nem tudják elképzelni, hol vagyunk. Megbeszéljük, ki mit szeretne.
- Ó, nem! - mondja hirtelen Kate. Minden pillantás felé fordul. - Nézzétek! - A panorámaablak felé mutat. Odakint zuhog az eső. A konyhában ülünk a sötét faasztal körül. Megettük a vegyes előételt, amelyet Mrs. Bentley készített, és elfogyasztottunk két palack Frascatit. Jóllaktam, egy kicsit zsong a fejem az alkoholtól. - Hát ennyit a kirándulásról - morogja Elliot, s mintha kicsit megkönnyebbült volna. Kate bosszúsan nézi. Valami tuti nem stimmel közöttük. Velünk lazák, de egymás társaságában nem. - Bemehetnénk a városba - kotyogja Mia, és Ethan gunyorosan mosolyog rá. - Tökéletes pecaidő - javasolja Christian. - Én pecázni megyek - mondja Ethan. - Váljunk szét - csapja össze a tenyerét Mia. - A lányok vásárolni mennek, a fiúknak unalmas szabadtéri program. Kate-re pillantok, aki elnézően néz Miára. Horgászás vagy vásárlás. Hűha, micsoda választék. - Ana, te mit szeretnél? - kérdezi Christian. - Nekem mindegy - hazudom. Kate elkapja a pillantásomat, ajka némán formálja: „vásárlás”. Talán beszélni akar velem. - De örömmel megyek vásárolni - mondom, és kényszeredetten mosolygok Kate-re meg Miára. Christian somolyog. Tudja, hogy utálok vásárolni. - Itt maradhatok veled, ha akarod - mormogja, és a hasamban valami sötét erő moccan a hangszínétől. - Nem, menj csak pecázni - felelem. Szüksége van pasis programra is. - Jó tervnek tűnik - szól közbe Kate, és feláll az asztaltól. - Taylor elkísér - mondja Christian tényként, nem vitatkozhatunk. - Nincs szükségünk bébiszitterre - vág vissza Kate durván. Mint mindig, most is nyílt. A karjára teszem a kezem. - Taylornak velünk kell jönnie. Kate a homlokát ráncolja, majd vállat von, és most az egyszer tartja a nyelvét. Jámboran Christianra mosolygok. Közönyösnek tűnik. Remélem, nem haragszik Kate-re. Elliot is a homlokát ráncolja. - Elemet kell vennem az órámba. Bemegyek a városba. - Gyors pillantást vet Kate-re, és látom, hogy enyhén elpirul. Kate-nek ez elkerüli a figyelmét, mert nyíltan nem vesz tudomást Elliotról. - Vidd az Audit, Elliot. Amikor megjöttél, mehetünk pecázni - mondja Christian. - Aha - morogja Elliot, de szórakozottnak tűnik. - Jó terv.
- Menjünk be! - Mia megfogja a kezem, és magával rángat egy drága butikba, amely csupa rózsaszín selyem és kamu francia rusztikus bútor. Kate utánunk jön, Taylor pedig odakinn vár, az üzlet vászonernyője alá bújt az eső elől. A Say a Little Prayer harsog Arethával a bolt hifi rendszeréből. Szeretem ezt a dalt, fel kéne töltenem Christian iPodjára. - Ez csodásan állna rajtad, Ana - mutat fel Mia egy pici, ezüstös anyagot. - Próbáld fel. - Öö… egy kicsit rövid. - Csodásan nézel majd ki benne. Christian imádni fogja.
- Gondolod? Mia ragyogó arccal néz rám. - Ana, hihetetlen lábad van, és ha este szórakozni megyünk - elmosolyodik, érzi a könnyű prédát -, jól kell kinézned a férjed kedvéért. Pislogok. Kicsit megdöbbentem. Szórakozni megyünk? Nem volt róla szó. Kate az arcom láttán felnevet. Most, hogy távol van Elliottól, kicsit nyugodtabb. - Rázunk egy kicsit ma este - mondja. - Gyere, próbáld fel! - parancsol rám Mia, és vonakodva követem a próbafülkébe.
Várom, hogy Kate és Mia előbukkanjon a próbafülkéből. A kirakathoz bóklászom, és bámulok kifelé a főutcára. Még mindig a soul összeállítás szól: Dionne Warwick énekli a Walk on By t. Újabb remek dal, anyám egyik kedvence. Lepillantok a kezemben lévő Ruhára. Talán túlzás ruhának nevezni. Nincs háta, és igen rövid, de Mia esküdözik, hogy nyerő darab, tökéletes arra, hogy áttáncoljam benne az éjszakát. Alighanem cipőre is szükségem lesz, egy hatalmas, vaskos nyakláncra úgyszintén. Ez a következő célkitűzés. A szemem forgatva azon tűnődöm, milyen szerencsés is vagyok, mert ott van nekem Caroline Acton, a személyi beszerzőm. Elliot látványa vonja, magára a figyelmemet a butik kirakatán keresztül. A fákkal szegélyezett főutca másik oldalán száll ki a nagy Audiból, és úgy rohan be egy boltba, mint aki az eső elől menekül. Mintha ékszerbolt volna… talán itt akar elemet venni az órájába. Pár perc múlva bukkan elő, és nincs egyedül. Egy nő van vele. Basszus! Giával beszélget! Mi a fenét keres ez itt? Nézem, ahogy sietve megölelik egymást, a nő fejét hátravetve nevet valamin, amit Elliot mondott, ő pedig arcon csókolja, majd a várakozó kocsihoz siet. Gia sarkon fordul és elindul. Tátott szájjal bámulok utána. Ez meg mi volt? Aggódva fordulok a próbafülkék felé, de Kate-nek vagy Miának nyoma sincs. A bolt előtt várakozó Taylorra pillantok. Elkapja a pillantásomat, és vállat von. Ő is tanúja volt Elliot kis találkozójának. Elpirulok, amiért leskelődésen kaptak. Visszafordulok, Mia és Kate pont akkor bukkan elő nevetgélve. Kate kérdő pillantást vet rám. - Mi baj, Ana? - kérdezi. - Nem tetszik a ruha? Szenzációsan nézel ki benne. - Öö… nem. - Minden rendben? - kerekedik el Kate szeme. - Jól vagyok. Fizetünk? - A pénztárhoz megyek, és Mia, aki két szoknyát választott, csatlakozik hozzám. - Jó napot, hölgyem. - A fiatal eladó, akinek az ajkán több fényes rúzs van, mint amennyit valaha is láttam egy helyen, rám mosolyog. - Nyolcszázötven dollár lesz. Micsoda? Ezért a falat anyagért? Pislogva nézek a nőre, és szerényen átnyújtom fekete Amex kártyámat. - Mrs. Grey - dorombolja Ms. Rúzs. A következő két órában kábán követem Kate-et és Miát, miközben önmagammal hadakozom. Mondjam el Kate-nek? Tudatalattim határozottan rázza a fejét. Igen, el kell mondanom. Nem, nem szabad. Lehet, hogy teljesen ártatlan találkozás volt. A francba! Mit tegyek?
- Na, hogy tetszik ez a cipő, Ana? - Mia csípőre teszi a kezét. - Öö… igen… nem rossz. Végül egy használhatatlanul magas sarkú Manolo Blahniknál kötök ki, olyan pánttal, ami mintha tükörből készült volna. Tökéletesen illik a ruhához, és több mint ezer dollárba fáj Christiannak. A hosszú ezüstlánccal - amelyhez Kate ragaszkodott -, nagyobb szerencsém van, nyolcvannégy dollárért megkapom.
- Kezded megszokni, hogy van pénzed? - kérdi Kate minden rosszindulat nélkül, amikor visszaindulunk a kocsihoz. Mia előresietett. - Tudod, hogy ez nem én vagyok, Kate. Eléggé feszélyez, de tisztában vagyok azzal, hogy ez is velejár. Lebiggyesztem az ajkam, és Kate átkarol. - Hozzá fogsz szokni, Ana - mondja együttérzőn. - Remekül fogsz kinézni. - Hogy jössz ki Elliottal? - kérdezem. Tágra nyílt kék szeme felém villan. Jaj, ne! A fejét rázza. - Nem akarok most erről beszélni - biccent Mia felé -, de a dolgok mostanában… - Nem fejezi be a mondatot. Ez annyira nem jellemző a makacs Kate-re. Basszus! Tudtam, hogy valami gáz van. Mondjam el neki, mit láttam? Mégis, mit is láttam? Elliotot, amint Miss Jólöltözött Szexuális Ragadozóval beszélget, egy ölelést meg egy puszit. De hiszen régi barátok! Nem, nem mondom el Kate-nek. Nem most. Bólintással közlöm, hogy tökéletesen megértelek, és tiszteletben tartom a magánéleted, ő pedig hálásan megszorítja a kezem. Igen, egy pillanatra látom szemében a fájdalmat és a bánatot, aztán gyorsan eltünteti egy pislogással. Hirtelen elönt a vágy, hogy valahogyan megvédjem drága barátnőmet. Mi a fenét művel Elliot hímribanc Grey?
Visszamegyünk a házba, és Kate úgy dönt, megérdemlünk néhány koktélt a kimerítő vásárlás után, és epres daiquirit készít nekünk. A nappaliban üldögélünk a lobogó tűz előtt. - Elliot egy kicsit eltávolodott újabban - mormogja Kate a lángokba bámulva. Végre magunkban vagyunk néhány percet, amíg Mia elpakolja, amit vásárolt. - Ó? - És azt hiszem, bajba kerültem, amiért téged bajba kevertelek. - Hallottad? - Igen. Christian felhívta Elliotot; ő pedig engem. A szememet forgatom. Ó, Ötven, Ötven, Ötven! - Ne haragudj. Christian egy kicsit… védelmező. A koktél-gate óta nem is találkoztál Elliottal? - Nem. - Ó. - Nagyon jó nálam, Ana - suttogja Kate, és egy rémes pillanatra már azt hiszem, sírva fakad. Ez annyira nem jellemző rá. Csak nem tért vissza a Rózsaszín pizsama korszak? Kate felém fordul. - Beleszerettem. Először azt hittem, csak a remek szexet bírom benne, de elbűvölő, kedves, melegszívű és mulatságos. El tudtam képzelni, hogy együtt öregszünk meg, tudod, srácok, unokák, minden. - Boldogan élnek, amíg meg nem halnak - suttogom. Kate szomorúan bólint. - Talán beszélned kéne vele. Megoldani, hogy egy kicsit kettesben legyetek. Rájönni, mi rágja. Inkább ki rágja, acsarkodik a tudatalattim. A fejére csapok. Megdöbbent, milyen szeszélyesek a gondolataim. - Talán elmehetnétek sétálni holnap délelőtt. - Majd meglátom. - Kate, gyűlölöm, hogy így látlak. Bágyadtan elmosolyodik, én pedig odahajolok hozzá, és megölelem. Úgy döntök, nem említem Giát, bár
lehet, hogy a hímribancnak talán igen. Hogy játszhat így a barátnőm érzelmeivel? Mia visszatér, és biztonságosabb vizekre evezünk.
A tűz sziszegve köp szikrákat, amikor rárakom az utolsó hasábot is. Kezd kifogyni a fa. Bár nyár van, nagyon jól esik a tűz melege ezen az esős napon. - Mia, nem tudod, hol tartják a tűzifát? - kérdezem a dai-qui-rit kortyolgató lányt. - Azt hiszem, a garázsban. - Megyek, hozok egy keveset. Legalább módom lesz körülnézni. Mire kimerészkedem, eláll az eső. A ház mellé épített három férőhelyes garázshoz indulok. Az oldalajtó nincs bezárva, felkapcsolom a villanyt, mert félhomály van. A neoncsövek hangosan életre kelnek. Egy autó áll a garázsban. Az Audi, amellyel Elliotot láttam ma délután. Van még két hómobil is, de inkább a két 125-ös terepmotor vonja magára a figyelmemet. Eszembe villan, amikor múlt nyáron Ethan bátran vállalkozott rá, hogy megtanít motorozni, és öntudatlanul is megdörgölöm a karomon a csúnya zúzódás helyét. Hatalmasat zúgtam a motorral. - Motorozol? - hallom Elliot kérdését a hátam mögül. Megperdülök. - Hát megjöttél. - Úgy tűnik. - Elliot elvigyorodik, és arra gondolok, hogy ezt akár Christian is mondhatta volna, csak éppen e nélkül a széles, szívet melengető mosoly nélkül. - Szóval… - kérdezi. Hímribanc! - Egy kicsit. - Van kedved egy körre? - Öö… nem… nem hiszem, hogy Christian örülne neki. - Christian nincs itt. - Elliot önelégülten mosolyog… ó, hát ez családi vonás… s a kezét széttárva jelzi, hogy egyedül vagyunk. A közelebbi mocihoz megy, farmerba bújtatott hosszú lábát átveti a nyergen, ráül a motorra, és megfogja a kormányt. - Christiannak… igen fontos a biztonságom. Nem lehet. - Mindig azt teszed, amit mond? - Elliot babakék szeme gonoszul csillog, sugárzik belőle az a rosszfiú, akibe Kate beleszeretett. A rossz fiú Detroitból. - Nem. - Feddő pillantással vonom fel a szemöldököm. - De igyekszem változtatni ezen. Christiannak éppen elég aggódni valója van nélkülem is. Megjött már? - Nem tudom. - Te nem mentél pecázni? Elliot a fejét rázza. - Volt egy kis elintéznivalóm a városban. Elintéznivaló! Szent szar! Csinos szőke elintéznivaló! Élesen beszívom a levegőt, és tátott szájjal meredek rá. - Ha nem akarsz motorozni, mit keresel a garázsban? - érdeklődik Elliot. - Tűzifát keresek. - Hát itt vagy. Ó, Elliot, visszajöttél? - Kate zavar meg minket. - Szia, bébi! - mosolyog rá szélesen Elliot. - Fogtál valamit? Feszülten lesem Elliot reakcióját. - Nem. Néhány dolgot el kellett intéznem a városban. - És egy kurta pillanatra mintha bizonytalanság futna
át arcán. Ó, basszus! - Azért jöttem le, hogy megnézzem, mi tartja fel Anát. - Kate zavartan néz ránk. - Csak egy kicsit elbeszélgettünk - mondja Elliot, és szinte tapintani lehet a feszültséget kettejük között. Valamennyien elhallgatunk, amikor halljuk, hogy egy kocsi áll meg odakinn. Christian visszajött. Hál’ istennek! Mindnyájan összerezzenünk, mikor a garázsajtó hangosan életre kel, és lassan felemelkedik. Christiant és Ethant pillantjuk meg, akik egy fekete, platós teherautóról pakolnak le. Christian megtorpan, amikor meglát minket a garázsban. - Garázsbanda? - kérdezi gunyorosan, és egyenesen felém tartva bejön. Elmosolyodom. Megkönnyebbülök, hogy láthatom. A vízhatlan dzseki alatt azt az overallt viseli, amelyet még én adtam el neki Claytonnál. - Szia! - mondja, és kérdő pillantást vet rám. Ügyet sem vet Kate-re és Elliotra. - Szia! Szép az overallod. - Sok zsebe van. Nagyon praktikus horgászáskor. - Lágy és csábító a hangja, csak nekem szól, és ahogy végignéz rajtam, forró lesz a tekintete. Elpirulok, ő pedig fülig érő, „minden az enyém” mosollyal válaszol. - Csuromvíz vagy - mormogom. - Esett. Mit kerestek a garázsban? - Végre tudomásul veszi, hogy nem kettesben vagyunk. - Ana lejött tűzifáért. - Elliot szemöldöke megemelkedik. Valahogy sikerült ezt úgy mondania, mintha trágárság lenne. - Próbáltam megkísérteni, hogy motorozzunk. - Elliot a kétértelműség mestere. Christian elkomorodik, és a szívem megáll. - De nemet mondott. Azért, mert neked nem tetszene - folytatja Elliot kedvesen, minden homályos célozgatás nélkül. Christian szürke szeme ismét rám tapad. - Tényleg? - mormolja. - Nézzétek, én szívesen beszélgetek arról, hogy mit csinált Ana, és miért, de nem mennénk inkább be? csattan fel Kate. Lehajol, felkap két rönköt, és sarkon fordulva az ajtó felé viharzik. Basszus! Kate haragszik. De tudom, hogy nem rám. Elliot fölsóhajt, és szótlanul követi. Utánuk nézek, de Christian elvonja a figyelmemet. - Te tudsz motorozni? - kérdezi, és némi hitetlenkedést hallok a hangjából. - Nem valami jól. Ethan tanított. Azonnal fagyos lesz a tekintete. - Jól döntöttél - mondja sokkal hűvösebben. - Nagyon kemény most a talaj, és az esőtől álnokul csúszós. - Hová tegyem a felszerelést? - szól be kintről Ethan. - Hagyd csak, Taylor majd elintézi. - És mi legyen a hallal? - folytatja kicsit csúfondárosan Ethan. - Fogtál halat? - kérdezem meglepődve. - Nem én. Ethan fogta. - És Christian duzzog, de milyen jól áll neki. Kitör belőlem a nevetés. - Mrs. Bentley majd elintézi - szól vissza Ethannek, aki vigyorogva tűnik el a házban. - Szórakoztató vagyok, Mrs. Grey? - Nagyon és csuromvizes… engedek neked fürdővizet. - Ha csatlakozol. - Christian odahajol hozzám, és megcsókol.
A lakosztályunkhoz tartozó nagy, tojás alakú kádat teleeresztem, és drága fürdőolajat adok a vízhez.
Azonnal habzani kezd, és mennyei az illata… Azt hiszem, jázmin. Amíg telik a kád, a hálószobában felakasztom a Ruhát. - Jól érezted magad? - kérdezi Christian, amikor belép. Pólót és melegítő alsót visel, mezítláb van. Becsukja az ajtót maga mögött. - Igen - mormogom, és iszom a látványát. Hiányzott. Hát nem nevetséges? Alig néhány órát voltunk távol egymástól. Christian a fejét félrebiccentve mered rám. - Mi az? - Arra gondoltam, mennyire hiányoztál. - Úgy hangzik, mintha nagyon szerelmes volna, Mrs. Grey. - Az is vagyok, Mr. Grey. Felém indul, és megáll előttem. - Mit vettél? - suttogja, és tudom, hogy ideje témát váltanom. - Ruhát, cipőt, nyakláncot. Rengeteg pénzedet elköltöttem. - Bűntudatosan nézek fel rá. Mulattatja a dolog. - Helyes - mormogja, és a fülem mögé dug egy kósza tincset. - És milliomodszor mondom, ez a mi pénzünk. Meghúzza az államat, kiszabadítja az ajkam a fogaim közül, majd a mutatóujjával végigsimít a pólóm elején, le a szegycsontomon, a két mellem között, le a gyomromon és a hasamon, a póló szegélyéig. - Erre nem lesz szükséged a fürdőben - suttogja, és megmarkolva a póló szegélyét, két kézzel lassan fölfelé húzza. - Emeld fel a karodat. Anélkül, hogy a szemem levenném róla, engedelmeskedem, és Christian a földre ejti a pólómat. - Azt hittem, csak fürdünk egyet. - Gyorsabban ver a szívem. - Előbb jól meg akarlak izzasztani. Te is hiányoztál nekem. - És megcsókol.
Egymással szemben ülünk a kádban. Nagyon tele van, annyira, hogy amikor mozdulunk, kilöttyen a víz a padlóra. Nagyon dekadens. Még dekadensebbnek érzem azt, ahogyan Christian a lábamat mossa. Masszírozza a talpamat, finoman húzogatja a lábujjamat. Mindegyiket megcsókolja, és gyengéden beleharap a kislábujjamba. - Ááá! - Érzem a harapását az ágyékomban. - Jólesik? - sóhajtja. - Hmm - motyogom alig érthetően. Újra masszírozni kezd. Ó, mennyire finom! Lehunyom a szemem. - Ma láttam Giát a városban - mormogom. - Tényleg? Azt hiszem, van itt háza - válaszolja Christian közönyösen. A legcsekélyebb mértékben sem érdekli a dolog. - Elliottal volt. Most már abbahagyja a masszírozást, ez felkeltette a figyelmét. Kinyitom a szemem, és látom, hogy félrebiccentette a fejét, mint aki nem ért valamit. - Hogy érted, hogy Elliottal volt? - kérdezi inkább értetlenül, mintsem aggódva. Elmesélem, hogy mit láttam. - Ők csak barátok, Ana. Azt hiszem, Elliot nagyon odavan Kate-ért. - Kis szünet után, valamivel csöndesebben hozzáteszi: - Tudom, hogy nagyon oda van érte. - És úgy néz rám, mintha azt akarná mondani, fogalmam sincs, miért. - Kate gyönyörű - fújom fel magam a barátnőm védelmében.
Christian felhorkan. - Azért örülök, hogy te estél be az irodámba. - Megcsókolja a nagylábujjam, elengedi a bal lábamat, és felveszi a jobbat, majd elölről kezdi az egészet a jobb lábamon. Olyan erős a keze. Újra kezdek ellazulni. Nem akarok veszekedni Kate miatt. Lehunyom a szemem, és hagyom, hogy Christian ujjai csodákat műveljenek a lábammal.
Tátott szájjal bámulom magam az egészalakos tükörben. Ki ez a démon, aki visszanéz rám? Kate egész este Barbie babázott velem, megfésült, kisminkelt. A hajam dús, egyenes, a szemem kihúzva, az ajkam skarlátvörös. És… dögös lettem. Csupa láb, főként ebben a magas sarkú Manolo cipőben, és az illetlenül rövid ruhában. Bár van egy rossz érzésem, hogy Christiannak nem fog tetszeni. Túl sokat mutatok magamból. A fegyverszüneti egyezményünk szellemében úgy döntök, megkérdezem tőle, és felkapom a BlackBerryt.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Nem túl nagy ebben a seggem? Dátum: 2011. Augusztus 27. 18:53 Címzett: Christian Grey
Mr. Grey! Divattanácsra van szükségem. A te Mrs. G-d.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Baba! Dátum: 2011. Augusztus 27. 18:55 Címzett: Anastasia Grey
Mrs. Grey! Határozottan kétlem, hogy nagy lenne, de átjövök, és alaposan szemügyre veszem a fenekedet, hogy biztos lehessek a dologban. Várakozásteljesen. Mr. G.
Christian Grey, Elnök-vezérigazgató Grey Enterprises Holdings és Popó Felügyelet, Inc.
Alig olvasom el az e-mailt, máris nyílik a hálószoba ajtaja, és Christian áll meg a küszöbön. Lemerevedik, szája tátva, a szeme tágra kerekedik. Basszus… ez két irányban is elsülhet. - Nos? - suttogom. - Ana, te… hűha… - Tetszik?
- Igen, azt hiszem. - Kicsit rekedtes a hangja. Lassan bejön a szobába, és becsukja az ajtót. Fekete farmert visel fehér inggel, fekete zakóval. Istenien néz ki. Amikor odaér hozzám, a vállamra teszi a kezét, és megfordít az egészalakos tükör felé. Látom, hogy elbűvölten mered mezítelen hátamra. Ujja végigsiklik a gerincemen, és eléri a derekam alatt a ruha szélét, ahol a halovány hús az ezüstös anyaggal találkozik. - Nagyon sokat megmutat - mormogja. Keze lejjebb siklik a meztelen combomon. Megáll, szürke szeme izzó pillantással néz a kék szempárba, aztán lassan fölfelé indul az ujja a szoknya felé. Nézem a tükörben, ahogyan hosszú ujja puhán siklik, ingerli bőrömet, érzem nyomában a bizsergést, és a szám tökéletes O alakot formál. - Nincs messze innen… - Christian a szoknya szegélyét érinti, majd följebb emelkedik az ujja - …ez suttogja. - Felnyögök, amikor ujjai a nemi szervemhez érnek, kínzó lassúsággal mozognak a bugyimon, éreznek, ingerelnek. - És mit akarsz ezzel mondani? - suttogom. - Azt akarom mondani, hogy… nincs messze… innen. - Az ujjai a bugyi alá csusszannak, aztán az egyik már bennem is van puha, nyirkos rejtekemben. És innen… nincs messze ez. - Bennem mozog az ujja. Halk, nyávogó hang szakad ki belőlem. - Ez az enyém - mormogja a fülembe. Lehunyja a szemét, és lassan mozgatja az ujját ki és be. - Nem akarom, hogy bárki más is lássa. Kihagy a lélegzetem, ujjai mozgásának ritmusára kapkodom a levegőt. A tükörben nézem, mit művel, és ez már több mint erotikus. - Úgyhogy legyél jó kislány, és ne hajolj le. Akkor minden rendben lesz. - Megengeded? - suttogom. - Nem, nem foglak visszatartani attól, hogy viseld. Káprázatosan nézel ki, Anastasia. - Hirtelen kihúzza az ujját, s én máris többre vágyom. Christian most elém áll, alsóajkamra teszi a belém hatoló ujja végét. Ösztönösen csücsörítek és megcsókolom. Gonoszkás vigyor a jutalmam. Christian a szájába dugja az ujját, s az arca elárulja, hogy jóízű vagyok, nagyon jóízű. Elpirulok. Vajon mindig meg fog döbbenteni, hogy ilyeneket művel? Megfogja a kezem. - Gyere! - utasít gyöngéden. Kedvem volna visszavágni, hogy amúgy is indulni akartam, de annak fényében, ami tegnap történt a játszószobában, inkább hallgatok.
A desszertre várunk egy drága, elegáns étteremben. Eddig kellemesen telt az este a városban, és Mia mindenáron tovább akar szórakozni valami klubban. Kivételesen csöndben ül, és Ethan minden szavát issza, amikor Christiannal beszélgetnek. Egyértelmű, hogy elvarázsolta őt, Ethan pedig… hát, nehéz megmondani. Nem tudom, hogy csak barátok-e, vagy több is van köztük. Christian láthatóan jól érzi magát. Lelkesen beszélget Ethannel. A pecázás egyértelműen összehozta őket. Főleg pszichológiáról beszélgetnek. Ironikus módon, mintha Christian tudna többet a témáról, és a beszélgetést figyelve, halkan felhorkanok. Szomorúan nyugtázom, hogy tapasztalata a sok elmeturkásszal való találkozás eredménye. „Te vagy a legjobb terápia.” Ez visszhangzik a fejemben. Egyszer, szeretkezés közben suttogta nekem. Én volnék? Ó, Christian, nagyon remélem. Kate-re pillantok. Gyönyörű, ámbár Kate mindig gyönyörű. Ő és Elliot kevésbé élénkek most. Elliot idegesnek tűnik, a viccei kicsit túl hangosak, a nevetése hamis. Veszekedtek volna? Mi eszi Elliotot? Az a nő? A szívem sajog a gondolatra, hogy fájdalmat okozhat a legjobb barátnőmnek. A bejárat felé pillantok, félig-meddig azt várom, hogy Gia vonul be, és szép ruhába bújtatott seggecskéjét riszálva elindul felénk. Sejtem, hogy az elfogyasztott alkohol miatt tréfál meg az
agyam. Sajogni kezd a fejem. Elliot hirtelen feláll, a csempézett padlón hangosan hátralöki a székét. Mindenkit megriaszt, minden szem felé fordul. Egy pillanatig lenéz Kate-re, aztán fél térdre ereszkedik mellette. Ó, istenem! Megfogja Kate kezét, a csend takaróként terül az egész étteremre. Mindenki abbahagyja az evést, a beszélgetést, a járkálást, és őket bámulja. - Én gyönyörű Kate-em, szeretlek. Szeretem a bájosságodat, a szépségedet, a tüzes szellemed, aminek párja nincs. Elragadtad a szívem. Töltsd el velem az életed. Legyél a feleségem. Szentséges szar!
Tizennegyedik fejezet Az egész étterem Kate-et és Elliotot lesi, mindenki visszafojtott lélegzettel várakozik. Elviselhetetlen a feszültség. A csönd kihúzott gumiként nyúlik. Fojtogató, aggodalommal teli és mégis reményteljes a légkör. Kate értetlenül mered Elliotra, aki vágyakozástól tágra nyílt szemmel néz rá - talán félelemmel is. Basszus, Kate, ne hagyd már szenvedni. Kérlek. Megkérhette volna Kate kezét négyszemközt is. Egy könnycsepp gördül ki Kate szeméből, de az arca kifejezéstelen marad. Basszus! Csak nem sír? Aztán elmosolyodik, amolyan lassú, hitetlenkedő, megtaláltam a Nirvánát mosollyal. - Igen - suttogja alig hallhatón, beletörődőn, egyáltalán nem rá jellemző módon. Egy nanoszekondnyi szünet után az egész étterem egy emberként sóhajt fel a megkönnyebbüléstől, és rögtön utána fülsüketítő a zaj. Spontán taps, éljenzés, füttyögés, ujjongás, és azon kapom magam, hogy könnyes az arcom, elmázolódik a Barbie keresztezve Joan Jettel sminkem. Ezek ketten pedig ügyet sem vetnek a zűrzavarra, a maguk kis világába vannak zárva. Elliot egy dobozkát halászik elő a zsebéből, és átadja Kate-nek. Gyűrű, és amennyire látom, szép darab, de meg kell néznem közelebbről. E miatt találkozott Giával? Gyűrűt választott? Basszus! Még szerencse, hogy nem mondtam el Kate-nek. Kate a gyűrűről Elliotra pillant, aztán átkarolja a nyakát. Megcsókolják egymást, és őket tekintve, egészen szűzies a csók. A tömeg majd megőrül. Elliot feláll, és meglepően kecses meghajlással nyugtázza az elismerést, aztán elégedett vigyorral visszaül az asztalhoz. Nem tudom levenni róluk a szemem. Elliot kiveszi a gyűrűt a dobozból, és finoman Kate ujjára húzza, majd ismét megcsókolják egymást. Christian megszorítja a kezem. Eddig fel sem fogtam, hogy ilyen erővel markolom a kezét. Elengedem. Egy kicsit zavarba vagyok, ő pedig a fejét csóválja. - Au - formálja némán a szót. - Bocs. Te tudtál erről? - suttogom. Christian elmosolyodik, és egyértelmű, hogy tudott róla. Int a pincérnek. - Két üveg Crystalt, legyen szíves. 2002-es évjáratot, ha van. Gunyorosan mosolygok rá. - Mi az? - kérdezi. - Mert a 2002-es annyival jobb, mint a 2003-as - csúfolódom. Felnevet. - A hozzáértő ízlelőbimbóknak mindenképpen, Anasta-sia. - A tied nagyon is hozzáértő, Mr. Grey, és kiváló az ízlésed - mosolygok. - Így is van, Mrs. Grey. - Közelebb hajol hozzám. - Neked van a legjobb ízed - súgja, és megcsókol egy bizonyos pontot a fülem mögött, amitől az egész gerincemen végigfut a borzongás. Paprikapiros leszek, és eszembe jut a kellemes emlék, ahogyan nemrég bebizonyította, hogy mivel jár, ha ilyen rövid a ruhám. Mia az első, aki odarohan Kate-hez és Elliothoz. Megöleli őket, aztán valamennyien gratulálunk a boldog párnak. Lelkesen ölelem magamhoz Kate-et. - Látod? Csak a lánykérés miatt aggódott - suttogom. - Ó, Ana. - Sír-nevet egyszerre. - Annyira örülök nektek, Kate. Gratulálok. Christian mögöttem áll. Kezet ráz Elliottal, aztán… magához öleli. Alig tudom kivenni a szavait. - Szép volt, Lelliot - mormogja. Elliot egy szót sem szól, most az egyszer ő sem találja a szavakat, csak melegen viszonozza fivére ölelését. Lelliot? - Köszönöm, Christian - préseli ki magából Elliot.
Christian zavartan, szinte kartávolságból öleli meg Kate-et. Tudom, hogy a kedvemért elviseli őt, ha nem is kedveli. De már ez is haladás. Elengedi, és olyan halkan mondja, hogy csak Kate és én halljuk: - Remélem, ugyanolyan boldog lesz a házasságod, mint az enyém. - Köszönöm, Christian, én is ezt remélem - feleli Kate kedvesen. A pincér megjelenik a pezsgővel, és nagy hűhóval sikerül kinyitnia. Christian felemeli a poharát. - Kate-re, és az én drága testvéremre, Elliotra! Gratulálok. Mindannyian kortyolunk az italból, én felhajtom. Hmm. Christiannak jó ízlése van. Eszembe jut, amikor először ittam ilyen pezsgőt Christian klubjában, és később, az az eseménydús liftezés a földszintre… Christian a homlokát ráncolva néz rám. - Mi jár az eszedben? - suttogja. - Amikor először ittam ilyen pezsgőt. Érdeklődve ráncolja a homlokát. - A klubodban voltunk - segítek. Elvigyorodik. - Igen, emlékszem. - És rám kacsint. - Már kitűztétek az időpontot? - kotyog közbe Mia. Elliot lemondó pillantást vet a húgára. - Még csak most kértem meg a kezét. Erre majd visszatérünk, jó? - Legyen karácsonyi esküvő. Az olyan romantikus, és nem lenne nehéz megjegyezni a házassági évfordulótokat. - Mia tapsikol. - Még megfontolom. - Elliot gunyorosan mosolyog rá. - A pezsgő után nem mehetnénk végre bulizni? - Mia most Christian felé néz, előveszi a tágra nyílt barna szemű kislány pillantását. - Azt hiszem, meg kéne kérdeznünk Elliotot és Kate-et, hogy nekik mihez van kedvük. Egy emberként, várakozásteljesen fordulunk feléjük. Elliot vállat von, Kate pedig céklavörös lesz. Annyira süt róla a buja vágy, hogy csaknem kiköpöm a négyszáz dolláros pezsgőt.
A Zax a legmenőbb klub egész Aspenben, legalábbis Mia szerint. Christian vonul be a kis csoport élén, a derekamat átkarolva. Nem is kérdéses, hogy rögtön beengednek. Egy pillanatra az is megfordul a fejemben, hogy övé a hely. Az órámra pillantok. Fél tizenkettő van, és kicsit kába vagyok. A két pohár pezsgő, és ki tudja, hány pohár Pouilly Fumé az étkezéshez, megtette hatását. Hálás vagyok, amiért magamon érzem Christian karját. - Örülök, hogy újra látom, Mr. Grey - mondja egy igen csinos, hosszúlábú szőke nő. Fekete szatén forrónadrágot visel, hozzáillő ujjatlan inggel, és kicsi, vörös csokornyakkendőt. Széles mosolya kivillantja tökéletes, fehér fogsorát a nyakkendőhöz passzoló, skarlátvörös ajkai között. - Max elveszi a kabátjaikat. Egy teljesen feketébe, de szerencsére nem forrónadrágba öltözött fiatalember mosolyogva nyúl a kabátomért. Sötét szeme meleg és hívogató. Egyedül rajtam van kabát - Christian ragaszkodott hozzá, hogy fölvegyem Mia trencskóját, hogy eltakarjam vele a hátsóm, így aztán Maxnek csak velem van dolga. - Szép kabát - jegyzi meg, és átható pillantást vet rám. Christian mellettem felfújja magát, és figyelmeztető pillantást vet rá. Max elvörösödik, és gyorsan átadja Christiannak a ruhatári jegyet. - Az asztalukhoz vezetem önöket. - Miss Szatén Forrónadrág a szempilláját rebegteti a férjem felé, szőke haját hátraveti, úgy sasszézik előttünk. Erősebben szorítom Christiant, aki egy pillanatra kérdő pillantást
vet rám, majd gunyorosan elmosolyodik. Követjük Forrónadrág kisasszonyt át a báron. A világítás tompa. Sötét van, a bútorok mélyvörösek. Kétoldalt, a falak mentén beugrók sorakoznak. Középütt nagy U betűt formál a helyiség. Ahhoz képest, hogy utószezon van, elég sok a vendég, többnyire tehetős aspeniek töltik meg a szórakozóhelyet, akik kicsit bulizni akarnak szombat este. Nem sokan vannak kiöltözve, és most először, némileg túl-, illetve alulöltözöttnek érzem magam. Nem tudom eldönteni, melyik. A falak és a padló vibrál a bár mögötti táncparkett felől hallatszó zenétől. Fények pörögnek, villognak. Így az fordul meg a fejemben kábán, hogy egy epilepsziásnak ez rémálom. Szatén Forrónadrág egy sarokasztalhoz vezet minket, amelyet zsinórral kerítettek el. Közel van a bárhoz, és közvetlen az átjárás a táncparkettre. Egyértelműen a legjobb hely. - Nemsokára jön valaki, és felveszi a rendelésüket. - A lány sok megawattos mosolyával néz ránk, még egyszer megrebegteti szempilláját a férjem felé, és visszasasszézik oda, ahonnan jött. Mia már most egyik lábáról másikra állva ring, alig várja, hogy táncolhasson. Ethan végül megszánja. - Pezsgőt? - kérdezi Christian, amikor egymás kezét fogva elvonulnak a táncparkett felé. Ethan felemelt hüvelykujjal válaszol, Mia pedig lelkesen bólogat. Kate és Elliot kéz a kézben ül a puha bársonyülésen. Boldognak látszanak. Az alacsony asztalokon kristálygyertyatartókban lobogó mécsesek fényében vonásaik ellazultak, ragyognak. Christian int, hogy üljek le, én pedig bemászom Kate mellé. Christian mellettem foglal helyet, és aggódva szemléli a helyiséget. - Mutasd a gyűrűd. - Fölemelem a hangom, hogy túlharsogjam a zenét. Biztosan berekedek, mire hazamegyünk. Kate arca ragyog, amikor fölemeli a kezét. A gyűrű csodálatos. Egyetlen drágakő, szépen megmunkált foglalatban, mindkét oldalán pici gyémántokkal. Amolyan retro, viktoriánus jellege van. - Gyönyörű. Kate boldogan bólint, majd megszorítja Elliot combját. Elliot odahajol hozzá, és megcsókolja. - Menjetek szobára - szólok oda nekik, és Elliot elvigyorodik. Rövid hajú, huncut mosolyú fiatal nő jelenik meg, hogy felvegye a rendelésünket. Az előírásos fekete forrónadrágot viseli. - Mit isztok? - kérdezi Christian. - Ezt most nem te állod - morog Elliot. - Ne szarakodj velem, Elliot - szól rá Christian jámboran. Bármennyire is ellenkezett Kate, Elliot és Ethan, a vacsorát Christian fizette. Bármit is mondtak, csak legyintett, hallani sem akart arról, hogy más fizessen. Szeretettel pillantok rá. Az én Ötven árnyalatom… mindig a kezében az irányítás. Elliot kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, aztán becsukja. Talán bölcsen teszi. - Én sört kérek - mondja. - Kate? - kérdi Christian. - Maradok a pezsgőnél. A Crystal nagyon jó. De biztos vagyok benne, hogy Ethan sört akar. - Édesen, igen, édesen mosolyog Christianra. Ragadós a boldogsága. Sugárzik belőle, és jólesik az örömében lubickolni. - Ana? - Pezsgőt kérek. - Egy üveg Crystal, három Peroni és egy palack hűtött ásványvíz hat pohárral - rendel Christian a szokásos tekintélyt parancsoló módján. Meglehetősen dögös. - Köszönöm, uram. Rögtön hozom. - Kettesszámú Forrónadrág kisasszony kedvesen rámosolyog, de megkíméli a szempilla rebegtetéstől. Igaz, egy kicsit elpirult. Lemondóan csóválom a fejem. Ő az enyém, kislány. - Mi az? - kérdezi Christian. - Nem rebegtette a szempilláját. - Gunyorosan mosolygok.
- Ó. Kellett volna? - kérdezi Christian, és nemigen tudja elrejteni a jókedvét. - Általában így reagálnak rád a nők. - Gunyoros a hangom. Christian rám vigyorog. - Csak nem féltékeny, Mrs. Grey? - Egyáltalán nem - válaszolok duzzogva. És ebben a pillanatban döbbenek rá, hogy kezdem elviselni, ha a nők megbámulják a férjemet. Majdnem. Christian megfogja a kezem, és megcsókolja az ujjamat. - Nincs is okod rá, hogy féltékeny legyél, Mrs. Grey - mormogja a fülembe, hogy csiklandoz a lélegzete. - Tudom. - Akkor jó. A pincérnő visszatér, és kisvártatva már az újabb pohár pezsgőt kortyolgatom. - Tessék. Ezt idd meg - nyújt át Christian egy pohár vizet. A homlokom ráncolom, és inkább látom, mint hallom, hogy sóhajt. - Három pohár fehér bor vacsoránál, két pezsgő egy epres daiquiri után, és két pohár Frascati ebédnél. Idd meg ezt, Ana. Honnan tud a délutáni koktélokról? Bosszúsan nézek rá. De van benne valami. Elfogadom a pohár vizet, és nem éppen hölgyhöz méltó módon felhajtom. Elfojtom a tiltakozásomat, hogy megmondja, mit tegyek… már megint. A kézfejemmel megtörlöm a szám. - Jó kislány. - Christian elégedetten mosolyog. - Egyszer már lehánytál. Nem akarom a közeljövőben újra átélni azt az élményt. - Nem tudom, mit panaszkodsz. Velem aludtál. Elmosolyodik, és ellágyul a tekintete. - Igen. Veled aludtam. Ethan és Mia visszatér az asztalhoz. - Ethannek egyelőre elege van. Rajta, lányok, nyomás táncolni! Rázzunk, csörögjünk, dolgozzunk le néhány kalóriát a csokis mousse-ból. Kate azonnal feláll. - Jössz? - kérdezi Elliotot. - Inkább nézlek - feleli Elliot, és úgy néz Kate-re, hogy el kell kapnom a pillantásomat, mert elpirulok. Barátnőm elvigyorodik, én pedig felállok. - Megyek, lemozgok néhány kalóriát - mondom, lehajolok, és Christian fülébe suttogom. - Nézheted. - Le ne hajolj! - morogja. - Oké. - Hirtelen egyenesedek ki, és megszédülök. Hűha… megkapaszkodom Christian vállában, és kicsit megbillen a helyiség. - Ihatnál még egy kevés vizet - mormogja Christian, és kihallom a figyelmeztetést a hangjából. - Jól vagyok. Csak ezek az ülések olyan alacsonyak, a cipőmnek pedig nagyon magas a sarka. Kate kézen fog, és mély lélegzetet véve büszkén követem őt és Miát a táncparkettre. A zene lüktető techno, dübörög alatta a basszus. A táncparketten nincs tömeg, van köröttünk némi hely. A társaság vegyes, fiatalok és idősebbek egyaránt táncolnak. Soha nem voltam nagy táncos, igazából csak azóta táncolok, amióta összejöttem Christiannal. Kate megölel. - Annyira boldog vagyok - harsogja túl a zenét, és mozogni kezd. Mia pedig nem hazudtolja meg önmagát, vigyorogva vonaglik. Hát, elég sok helyet igényel. Az asztalunk felé pillantok. A hozzánk tartozó férfiak minket néznek. Lüktet a ritmus, én pedig behunyom a szemem, és átadom magam neki. Mire kinyitom a szemem, már kezd megtelni a táncparkett. Kate, Mia meg én közelebb kényszerülünk egymáshoz, és meglepetésemre kezdem tényleg jól érezni magam. Kezdek kicsit… bátrabban mozogni. Kate felmutatja két hüvelykujját, én pedig sugárzó arccal nézek vissza rá. Behunyom a szemem. Miért is éltem le úgy életem első húsz évét, hogy nem csináltam ilyet? Úgy döntöttem, inkább olvasok. Jane Austin nem táncolhatott ilyen jó zenére… Thomas Hardynak pedig… bűntudata volt, amiért nem táncolt az első feleségével. Kuncognom kell a gondolatra.
Christian az oka. Ő adta meg nekem ezt a fizikai önbizalmat, ezért tudok így mozogni. Hirtelen két kéz tapad a csípőmre. Elvigyorodom. Hát Christian csatlakozott hozzám. Vonaglani kezdek, és keze a hátsómra siklik, belemarkol, majd visszacsúszik a csípőmre. Kinyitom a szemem, és Miát látom, aki rémülten mered rám. Basszus! Ennyire rossz volnék? Megfogom Christian kezét. Szőrös! Micsoda?! Ez nem az ő keze. Megperdülök, és egy szőke óriás tornyosul fölém. Több a foga, mint amennyi természetes, és sokat sejtető mosolya mind meg is mutatja. - Vegye le rólam a kezét! - visítom a dübörgő zenét is túlharsogva. Majd szélhűdést kapok a haragtól. - Ugyan szépség, csak szórakozunk egy kicsit. - Az óriás elmosolyodik, és széttárja gorillakezét. Kék szeme csillog a villódzó, ultraibolya fényben. Mielőtt végiggondolnám, mit teszek, keményen képen törlöm. Au! Basszus… fáj a kezem. - Hagyjon békén! - kiáltom. Az óriás vörös arcát fogva néz le rám, én pedig az orra alá dugom a másik kezem, amelyik nem fáj, és az ujjaimat széttárva mutatom neki a gyűrűmet. - Férjnél vagyok, te seggfej! Az óriás elég arrogánsan rándít egyet a vállán, és nem túl meggyőző, bocsánatkérő mosolyt küld felém. Kétségbeesetten nézek körül. Tőlem jobbra Mia mered a szőke óriásra. Kate elveszett a maga kis világában. Christian nincs az asztalnál. Remélem, a mosdóba ment. Hátrébb lépek, egyenesen az ismerős „frontvonalba”. Basszus! Christian megáll mellettem, és átkarolja a derekamat. - Tartsa távol a kibaszott kezét a feleségemtől - mondja. Nem kiabál, mégis jól lehet őt hallani, a zene ellenére is. Hűha! - Tud vigyázni magára - harsogja a szőke óriás, s keze az arcát érinti, ott, ahol megpofoztam. Christian ekkor megüti. Mintha lassított filmet néznék. Egy tökéletesen időzített ütés az óriás állára, rettentő gyorsasággal, de szinte semmi fölös energia. A szőke óriás nem számított rá, összeesik, mint egy krumpliszsák. Basszus! - Christian, ne! - tör ki belőlem a pánik, és elé állok, hogy visszatartsam. A fenébe, még a végén megöli. Én már megütöttem - kiáltom a zenét túlharsogva. Christian nem is néz rám. A zaklatómat nézi, de olyan rosszindulat csillog a szemében, amilyet még sosem láttam. Vagyis talán csak egyszer, amikor Jack Hyde rám hajtott. A többi táncoló kifelé húzódik, ahogy a víz fodrozódik a tóban, biztos távolságot tartanak tőlünk. A szőke óriás feltápászkodik. Közben Elliot is csatlakozik hozzánk. Ó, ne! Kate is vele van már, minket bámul. Elliot megfogja Christian karját, és felbukkan Ethan is. - Csak nyugi, oké? Nem akartam semmi rosszat. - A szőke óriás legyőzötten emeli fel a kezét, és igyekszik sietve visszavonulni. Christian utána néz, ahogy a férfi elhagyja a táncparkettet. Változik a zene, a Sexy Bitch szókimondó szövegét lüktető techno szám váltja fel, egy nő énekel szenvedélyes hangon. Elliot végigmér, majd Christianra pillant, és táncba viszi Kate-et. Én átkarolom Christian nyakát, míg végül sikerül szemkontaktust teremtenem vele. Lángol a pillantása, állatiasan vad. Egy verekedős kamasz tekintete. - Jól vagy? - kérdezi végül. - Igen. - Megdörgölöm a tenyerem, próbálom elmulasztani a sajgó fájdalmat, és Christian mellkasára teszem lüktető kezem. Még soha senkit nem vágtam pofon. Mi ütött belém? Végül is nem az emberiség ellen elkövetett legnagyobb bűntett, hogy megérintett. Vagy igen? De a szívem mélyén jól tudom, miért ütöttem meg. Azért, mert ösztönösen tisztában voltam vele, hogy miként reagál Christian, ha meglátja, hogy egy idegen tapogat. Biztos voltam benne, hogy elveszti a nehezen szerzett önuralmát, és a gondolat, hogy valami hülye senkiházi miatt kisiklik a férjem és a
szerelmem fejlődése, megőrjít. Nagyon. - Akarsz leülni? - kérdezi Christian, miközben lüktet a zene. Ó, gyere vissza, kérlek. - Nem. Táncolj velem. Kifejezéstelenül néz rám, egy szót sem szól. „Érints meg…„ - énekli a nő. - Táncolj velem. - Még mindig pipa. - Táncoljunk, kérlek, Christian. Megfogom a kezét. Ő még mindig a pasi után néz, de én már mozgok vele szemben, körbefonom. A táncolók tömege ismét bezárul körülöttünk, de immár egy félméteres biztonsági kört hagynak. - Megütötted? - kérdezi Christian. Mereven, mozdulatlanul áll. Megfogom ökölbe szorított kezét. - Persze. Azt hittem, te vagy az, de aztán láttam, hogy szőrösebb a keze. Légyszi’, táncolj velem. Christian engem néz, aztán valahogy megváltozik szemében a láng. Valahogy más lesz, sötétebb, izgalmasabb. Hirtelen megragadja a csuklómat, és a hátam mögé szorítva kezem, magához húz. - Táncolni akarsz? Hát táncoljunk - morogja a fülembe, és hozzám dörzsöli a csípőjét. Kénytelen vagyok követni. Christian aztán tud mozogni, nagyon tud mozogni. Nem enged el, de szorítása fokozatosan ellazul a csuklómon, és szabadon engedi a kezem, amely felsiklik a karján, és a zakón keresztül érzem kidolgozott izmait. Christian magához húz, és követem a mozgását. Lassan, érzékien táncol velem a klub zenéjének lüktető ritmusára. Abban a pillanatban, amikor megfogja kezem és megpörget, először az egyik, majd a másik irányba, tudom, hogy már újra velem van. Visszatért. Elvigyorodom, és vigyorog ő is. Táncolunk, ez felszabadító, jó mulatság. Megfeledkezett a haragjáról, vagy legalábbis elfojtotta, s gyakorlott ügyességgel pörget a rendelkezésünkre álló, szűk helyen. Nem enged el közben. Annyira ügyes, hogy kecses leszek én is. Szexis leszek, mert ő szexi. Szeretett nőnek érzem magam tőle, mert minden Ötven árnyalata ellenére is, hatalmas adag szeretet van benne, amiből meríthet. Elnézve őt, ahogy most jól érzi magát, az ember képes volna azt hinni, hogy az égvilágon semmi gondja. Tudom, hogy a szerelmébe mindenféle lelki bajok keverednek. Túlságos oltalmazó hajlam, irányításmániás, de ettől még nem szeretem kevésbé. Alig kapok már levegőt, mikor a dalt egy másik követi. - Nem ülhetnénk le? - zihálom. - Dehogynem. - Lekísér a táncparkettről. - Izzadt és forró vagyok tőled - súgom neki, amikor visszatértünk az asztalhoz. Christian a karjába von. - Szeretem, ha forró és izzadt vagy. Bár jobban szeretem, ha négyszemközt vagy ilyen - dorombolja, és az ajka buja mosolyra húzódik. És mintha az az incidens a táncparketten meg sem történt volna. Egy kicsit csodálkozom, hogy nem dobtak ki bennünket. Körülnézek. Senki nem figyel minket, és a szőke óriást sem látom. Talán elment, talán kidobták. Kate és Elliot a táncparketten illetlenkedik, Ethan és Mia nem annyira. Iszom hát még egy korty pezsgőt. - Tessék - tesz elém Christian egy újabb pohár vizet, és átható pillantással néz. Várakozásteljes az arca. Idd meg. Most, rögtön. Teszem, amit mond. Amúgy is szomjas vagyok. Christian kivesz egy palack Peronit az asztalon levő jeges vödörből, és hosszan iszik. - Mi lett volna, ha itt a sajtó? - kérdezem. Christian azonnal érti, mire célzok. Arra, hogy leütötte a szőke óriást. - Drága ügyvédeim vannak - mondja hűvösen, és egyszeriben ő maga a megtestesült arrogancia. A homlokomat ráncolom. - De nem állsz a törvény felett, Christian. Kézben tartottam a helyzetet.
Jeges a tekintete. - Senki sem érhet ahhoz, ami az enyém - mondja fagyos véglegességgel, mintha képtelen volnék felfogni azt, ami nyilvánvaló. Hmm… Iszom még egy korty pezsgőt. Hirtelen túl sok ez az egész. A zene hangosan lüktet, a fejem és a lábam sajog, kába vagyok. Christian megfogja a kezem. - Gyere, menjünk. Haza akarlak vinni - mondja. Kate és Elliot csatlakozik hozzánk. - Mentek? - kérdi Kate, reménykedő a hangja. - Igen - feleli Christian. - Remek. Veletek megyünk.
Várjuk, hogy Christian visszaszerezze a ruhatárból a kabátomat. Kate addig is faggat. - Mi volt azzal a pasival a táncparketten? - Taperolt. - Arra nyitottam ki a szemen, hogy megütöd. Vállat vonok. - Hát, tudtam, hogy Christianban felrobban az atombomba, és képes tönkretenni az estéteket. - Még mindig nem dolgoztam fel, mit is érzek Christian viselkedésével kapcsolatban. - Valamennyiünk estéjét - helyesbít Kate. - Elég heves, nem? - teszi hozzá szárazon, és Christiant nézi, aki átveszi a kabátomat. Felhorkanok, és elmosolyodom. - Így is mondhatjuk. - Azt hiszem, jól kezeled. A homlokomat ráncolom. Csakugyan kezelem Christiant? - Tessék - Christian felsegíti rám a kabátot.
- Ébredj, Ana! - ráz meg gyöngéden Christian. A háznál vagyunk. Vonakodva nyitom ki a szemem, és nehezen kászálódom ki a minibuszból. Kate és Elliot eltűnt, Taylor pedig türelmesen áll a kocsi mellett. - Vigyelek? - kérdi Christian. A fejem rázom. Christian a bejárathoz vezet. Lüktető lábbal botorkálok mögötte. Az ajtónál Christian lehajol, megmarkolja a bokámat, és gyengéden lehámozza rólam előbb az egyik, majd a másik cipőt. Micsoda megkönnyebbülés! Aztán kiegyenesedik, és a Manolókkal a kézben néz le rám. - Jobb? - kérdi kedélyesen. Bólintok. - Csodás látomásom volt, ezeket láttam a füleim mellett - mormogja, és vágyakozó pillantást vet a cipőkre. Majd a fejét csóválva ismét kézen fog, bevezet a sötét házba és fel a lépcsőn a hálószobánkba. - Összementél, mi? - kérdi lágyan. Bólintok, Christian pedig nekilát kikapcsolni a trencskó övét. - Majd én - motyogom, és nem túl nagy meggyőződéssel próbálom őt lerázni magamról. - Hagyjad. Sóhajtok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fáradt vagyok.
- A magasság teszi. Nem szoktál hozzá. És persze az ital. - Christian elégedett mosollyal veszi le rólam a kabátot, és ledobja az egyik székre. Megfogja a kezemet, és bevezet a fürdőszobába. Miért jöttünk ide? - Ülj le! - utasít. Leülök a székre, és behunyom a szemem. Hallom, hogy a fürdőszoba szekrénynél pakolászik az üvegek között. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy kinyissam a szemem, és megnézzem, mit művel. A következő pillanatban hátrabiccenti a fejem, és csodálkozásomban kinyitom a szememet. - Szem behunyva - szól rám Christian. Ne már, egy sminkpamacs van a kezében, és máris gyengéden törölget a jobb szemem fölött. Döbbenten ülök, ő pedig szisztematikusan letörli rólam a sminket. - Ez az. Ez az a nő, akit elvettem feleségül - mondja még néhány törlés után. - Nem szereted a sminket? - Tetszik, de sokkal inkább azt, aki alatta van. - Megcsókolja a homlokom. - Tessék. Vedd be. - Néhány Advilt tesz a tenyerembe, és ad egy pohár vizet is. Ajakbiggyesztve nézem. - Vedd be! - utasít. A szemem forgatom, de azért engedelmeskedem. - Helyes. Akarsz egyedül maradni? - kérdezi kajánul. Felhorkanok válaszul. - Milyen szemérmes, Mr. Grey. Igen. Pisilnem kell. Christian felnevet. - És azt várod, hogy kimenjek? - Akarsz maradni? - kuncogok. Kedélyes képpel biccenti félre a fejét. - Perverz egy csirkefogó vagy. Kifelé! Nem akarom, hogy nézd, amikor pisilek. Ez azért túlzás. - Felállok, és kihessegetem a fürdőszobából.
Mire előbukkanok, már pizsamaalsóra vetkőzött. Hmm… Christian pizsiben. Elvarázsoltan bámulom a hasát, az izmait, a lefelé keskenyedő szőrcsíkot. Elvonja mindentől a figyelmem. Christian odajön hozzám. - Tetszik a látvány? - kérdezi fanyarul. - Mint mindig. - Azt hiszem, kicsit berúgtál, Mrs. Grey. - Azt hiszem, most az egyszer egyetértek önnel, Mr. Grey. - Lesegítem rólad ezt a ruhát, bármennyire is kicsi. Egészségügyi figyelmeztetéssel volna csak szabad árulni. - Megfordít, és kigombolja az egyetlen gombot a ruha nyakánál. - Olyan dühös voltál - mormogom. - Igen. Az voltam. - Rám haragudtál? - Nem. Nem rád. - És a vállamba csókol. - Most az egyszer. Elmosolyodom. Nem haragudott rám. Fejlődés. - Kellemes változatosság. - Igen. Megcsókolja a másik vállamat is, majd lehúzza rólam a ruhát, és a padlóra ejti. Ugyanakkor lehámozza rólam a bugyit is, és meztelenül állok. Megfogja a kezem. - Lépjél! - utasít, és a kezébe kapaszkodva kilépek a ruhából. Christian a ruhát és a bugyit arra a székre dobja, amelyiken Mia trencskója hever.
- Kezeket fel - mondja gyengéden, aztán rám adja a pólóját. Mehetek lefeküdni. A karjába von és megcsókol, mentás leheletem az övével keveredik. - Bármennyire is szeretnék beléd temetkezni, Mrs. Grey, túl sokat ittál, több mint kétezer méter magasságban vagy, és nem aludtál jól a múlt éjjel. Gyere, lefektetlek. Félrehajtja a takarót, és bebújok az ágyba. Christian betakar, és újra megcsókolja a homlokomat. - Hunyd be a szemed. Azt akarom, hogy amire visszajövök, már aludj. - Parancs, fenyegetés… olyan christianos. - Ne menj el - könyörgök. - El kell intéznem néhány telefont, Ana. - Szombat van. Későre jár. Kérlek. Christian a hajába túr. - Ana, ha most lefekszem veled, nem fogsz pihenni. Aludj. Hajthatatlan. Behunyom a szemem, s az ajka megint a homlokomat súrolja. - Jó éjt, kicsim! A nap képei villannak az agyamba… Christian, ahogy a vállára vet a gépen. Ahogy aggódott az időjárás miatt, és amiatt, hogy nem fog tetszeni a ház. A délutáni szeretkezés. A fürdő. A reakciója a ruhámra. Az, ahogyan felpofoztam a szőke óriást. Még mindig bizsereg a tenyerem az emléktől. Aztán Christian lefektetett aludni. Ki gondolta volna? Elvigyorodom, és a haladás szó villan az agyamba, mielőtt álomba merülök.
Tizenötödik fejezet Túlságosan is melegem van. Christian melegít. Feje a vállamon pihen, halkan lélegzik a nyakamba alvás közben, lába az enyémre fonódik, a karja a derekamon. Az öntudat határán lebegek. Tisztában vagyok azzal, hogy ha teljesen felébredek, őt is fölébresztem, és nem aludt eleget. Az elmém lustán fut végig a tegnap este történteken. Túl sokat ittam - öregem, tényleg túl sokat ittam. Csoda, hogy Christian hagyta. Elmosolyodom, ahogy eszembe jut, amikor lefektetett aludni. Ez édes volt tőle, nagyon édes és váratlan is. Gyors leltárt készítek magamról. Gyomor? Rendben. Fej? Meglepően jól van, bár kicsit kába. A tenyerem még mindig vörös a tegnap estétől. Önkéntelenül is Christian tenyere jut az eszembe, amikor elfenekelt. Mocorogni kezdek a gondolatra, és ettől felébred. - Mi baj? - Álmos, szürke szempár néz rám kérdőn. - Semmi. Jó reggelt! - Sértetlen kezemmel a hajába túrok. - Remekül néz ki ma reggel, Mrs. Grey - mondja, és arcon csókol. Egyszerűen, mintha fény gyúlna bennem. - Köszönöm, hogy így a gondomat viselted tegnap éjjel. - Szeretem a gondodat viselni. Ez minden vágyam - mondja nyugodtan, de a szeme elárulja. Szürkesége mélyén diadalmasan csillog. Mintha csak a World Seriest vagy a Super Bowlt nyerte volna meg. Ó, én Ötvenem. - Imádott nőnek érzem magam. - Mert az is vagy - lihegi, és összeszorul a szívem. Christian megszorítja a kezem, és elfintorodom. Rémülten elenged. - Az ütés? - kérdi. Jéghideg tekintettel néz a szemembe, és hirtelen harag érződik a hangjából. - Pofon vágtam. Nem ütöttem. - A rohadék! Azt hittem, tegnap éjjel ezt már megbeszéltük. - Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy megérintett. - Nem tett kárt bennem, csak illetlen volt. Semmi bajom, Christian. Egy kicsit érzékeny a kezem, ez minden. Nyilván jól ismered az érzést. - Gunyorosan elmosolyodom, és Christian arca megváltozik. Kedélyes lesz, csodálkozó. - Hát, igen, Mrs. Grey, jól ismerem. - Ajka megrándul a nevetéstől. - Csak egy szavadba kerül, és újra felidézem ezt az érzést. - Ó, csak tedd félre a viszkető tenyered, Mr. Grey. - A fájós kezemmel simítok végig az arcán, ujjaim az oldalszakállát simogatják. Finoman meghúzom a kis szőrszálakat. Ez elvonja a figyelmét, megfogja a kezem, és gyöngéden megcsókolja a tenyeremet. A fájdalom csodálatos módon eltűnik. - Miért nem mondtad már tegnap este, hogy fáj? - Öö… akkor még nem is éreztem. De már jól van. Ellágyul a szeme, és megrándul a szája. - Hogy érzed magad? - Jobban, mint megérdemlem. - Komoly jobb kezest tud adni, Mrs. Grey. - Jól teszi, ha észben tartja, Mr. Grey. - Tényleg? - Hirtelen megpenderít, hogy rajtam feküdjön, s beleprésel a matracba. A kezem a fejem fölé szorítja, úgy néz le rám. - Bármikor szívesen megküzdök veled, Mrs. Grey. Igazából arról ábrándozom, hogy legyőzlek az ágyban. - Megcsókolja a nyakam. Tessék?
- Úgy gondoltam, hogy állandóan legyőzöl. - Felnyögök, amikor harapdálni kezdi a fülcimpámat. - Hmm… de nem árt egy kis ellenállás - mormogja Christian, és orra az államat súrolja. Ellenállás? Megmerevedek. Christian elengedi a kezem, és felkönyököl. - Azt akarod, hogy küzdjek veled? Itt? - suttogom, s próbálok úrrá lenni a meglepetésemen. Oké, a sokkon. Christian pedig bólint. A szeme fátyolos, de közben aggódva lesi a reakciómat. - Most? Christian vállat von, és szinte látom, mint fut át az ötlet az agyán. Ismét bólint azzal a szégyenlős mosolyával. Ó, istenem… Feszülten fekszik rajtam, növekvő erekciója kínzón nyomódik puha, adakozó testembe, s elvonja a figyelmemet. Mi ez az egész? Verekedés? Fantáziálás? Bántani fog? Belső istennőm a fejét rázza - Soha! - Erre gondoltál, amikor azt mondtad, hogy dühösen lefeküdni? Christian ismét bólint, és még mindig óvatos a tekintete. Hmm… Ötvenem verekedni akar. - Ne harapdált az ajkad - figyelmeztet. Engedelmesen elengedem az ajkam. - Azt hiszem, hátrányban vagyok, Mr. Grey. - A szempillámat rebegtetem, és provokatívan vonaglok alatta. Ez jó mulatság lesz. - Hátrányban? - Hiszen máris abba a helyzetbe hoztál, amibe akartál. Kedvesen elmosolyodik, és ismét hozzám nyomja az ágyékát. - Jó érv, jól kifejtve, Mrs. Grey - suttogja, és gyorsan megcsókol. Aztán hirtelen mozdul, és ránt magával. Most úgy görget, hogy meglovagoljam. Megfogom, és a feje mellé szorítom a kezét, nem törődöm vele, hogy az én kezem sajgással tiltakozik. A hajam gesztenyebarna fátyolként hullik ránk, és úgy mozgatom a fejem, hogy csiklandozzam vele Christian arcát. Ő ugyan elrántja az arcát, de nem próbál megállítani. - Szóval keményen akarsz játszani? - dörgölöm ágyékomat az övéhez. A szája nyitva van, élesen szívja be a levegőt. - Igen - sziszegi, és elengedem. - Várj! - Az ágy mellett levő pohár vízért nyúlok. Christian hagyhatta itt. Hűvös és még szénsavas is. Hideg ahhoz, hogy régóta itt legyen. Vajon mikor feküdhetett le Christian? Nagyot kortyolok, miközben Christian ujjai kis köröket írnak le a combomon, s a bőröm bizsereg a nyomukban. Aztán megmarkolja meztelen hátsómat. Hmm. Az ő tekintélyes repertoárjából merítek. Előrehajolok, megcsókolom, közben vizet engedek a szájába. Christian megissza. - Nagyon ízletes, Mrs. Grey - suttogja, és kisfiús, játékos vigyor jelenik meg arcán. Visszateszem a poharat az éjjeliszekrényre, leveszem a kezét a fenekemről, és megint a feje mellé szorítom. - Szóval úgy kéne viselkednem, mintha nem akarnám? - mosolygok gúnyosan. - Igen. - Nem vagyok nagy színésznő. - Próbáld meg - vigyorog. Lehajolok hozzá, és szűziesen megcsókolom. - Oké, benne vagyok - suttogom, majd a fogamat végighúzom az állán, és érzem a fogammal meg a nyelvemmel a szúrós borostáját. Halk, érzéki hang tör ki Christian torkán, és leránt maga mellé az ágyra. Felkiáltok meglepetésemben. Rám fekszik, én pedig küzdök ellene, amikor megmarkolja a kezem. A mellkasának feszítem a tenyeremet, és minden erőmből tolom, próbálom megmozdítani, ő pedig a lábaimat akarja szétfeszíteni a térdével. Tovább nyomom a mellét, de meg sem rándul az arca, nem is merevedik le, ahogyan korábban tette volna.
Még élvezi is! Próbálja megmarkolni a csuklómat, végül foglyul is ejti az egyiket, bár vadul küzdök, hogy kiszabadítsam. Ez a fájós kezem, úgyhogy engedek, viszont a másikkal megmarkolom a haját, és erősen húzom. - Ááá! - Elrántja a fejét, vad, ragadozó pillantással néz. - Vadember - suttogja, és érzéki gyönyör cseng ki a hangjából. Ettől az egyetlen, elsuttogott szótól robban a libidóm. Most már nem színészkedem. Ismét hiába küzdök, hogy kiszabadítsam a kezem a szorításából, ugyanakkor próbálom összekulcsolni a bokáimat, és lelökni magamról. Túlságosan is súlyos. Ez bosszantó és izgató. Christian egy nyögéssel rabul ejti a másik kezem. Mindkét csuklómat a balban fogja, így a jobb keze kényelmesen, szinte pimaszul siklik végig a testemen. Élvezkedik és dédelget, közben kicsit játszik a mellbimbómmal is. Felnyögök válaszul, a gyönyör élesen hasít belém, a bimbómból az ágyékomba sugárzik. Újabb sikertelen kísérletet teszek, hogy lelökjem őt, de túlságosan is rajtam van. Meg akar csókolni, de félrerántom a fejem, hogy ne sikerüljön neki. Pimasz keze a póló aljától azonnal az államra szökken, és lefogja a fejem, míg a fogaival végigsimít az államon, ahogyan én tettem az előbb. - Ó, bébi, küzdj ellenem! - mormogja. Rángatózom, kicsavarodva próbálom kiszabadítani magamat könyörtelen szorításából, de reménytelen. Sokkal erősebb nálam. Finoman az alsó ajkamba harap, nyelve próbál a számba hatolni. És rádöbbenek, hogy nem is akarok ellenállni neki. Kívánom őt most is, ahogyan mindig is. Abbahagyom a küzdést, és hevesen viszonzom a csókját. Az sem érdekel, hogy nem mostam fogat. Az sem érdekel, hogy egy játékban vagyunk. A vágy forrón lüktet a véráramomban… elvesztem. A két bokám eltávolodik egymástól, Christian csípőjére fonom a lábamat, és a sarkammal letolom a pizsamát a fenekéről. - Ana! - zihálja, és mindenütt csókol. És már nem birkózunk, hanem csupa kéz és nyelv, érintés és ízlelés vagyunk. Kapkodva, sürgetőn. - Bőr - mormogja rekedten, és kapkodva szedi a levegőt. Felhúz, és egy gyors mozdulattal lerántja rólam a pólót. - Te - suttogom, még mindig kiegyenesedve, mert nem jut más az eszembe, mit mondhatnék. Megfogom a pizsamáját, lerántom róla, kiszabadítom a férfiasságát. Megmarkolom és megszorítom. Jó kemény. Christian hangos sziszegéssel szívja be fogai közt a levegőt, én pedig lubickolok ebben a reakcióban. - Megduglak - mormogja. Hátradől, felemeli a combom, és úgy lök az ágyra, én pedig keményen szorítom, húzogatom, a kezem fel-le siklik rajta. Egy csepp váladékot érzek a hegyén, és körözni kezdek a hüvelykujjammal. Aztán Christian leereszt a matracra, én pedig bedugom a számba a hüvelykujjamat, és megízlelem. Christian keze végigsiklik a testemen, a csípőmet, a hasamat, a mellemet cirógatja. - Ízlik? - kérdezi, és izzó tekintettel ereszkedik le rám. - Igen. Tessék. - A szájába dugom a hüvelykujjamat, ő pedig szopni kezdi, és finoman beleharap. Felnyögök. Két kézzel fogom Christian fejét, és magamra húzom, hogy csókolhassam. Köré fonom a lábam, teljesen letolom róla a pizsamát, aztán magamhoz szorítom őt. Ajka finom harapdálással halad az államtól lefelé. - Annyira szép vagy. - A torkomhoz hajtja a fejét. - Olyan szép a bőröd. - Lágy a légzése, s ajka már a mellemen van. Tessék? Zihálok, és össze vagyok zavarodva. Vágyakozom, és várakoznom kell. Azt hittem, ez gyors lesz. - Christian! - Kihallom hangomból a halk könyörgést, a kezem ökölbe szorul a hajában. - Pszt - suttogja. Nyelve a bimbómon köröz, majd rátapad a szája, és keményen szívja. - Ááá! - Nyögök és mocorgok. Fölfelé billentem az ágyékomat, hogy kísértésbe hozzam Christiant. Hozzám dörgölőzik, és a másik mellemre fordítja a figyelmét. - Türelmetlen, Mrs. Grey? - Keményen szopja a mellbimbómat. A haját húzom, mire felnyög és fölpillant. - Lekötözlek - figyelmeztet.
- Dugj meg! - könyörgök. - Mindent a maga idejében - suttogja ismét a bőrömbe. Keze dühítő lassúsággal siklik végig a csípőmig, közben a szájával még mindig a mellbimbómat imádja. Hangosan nyögök. A légzésem kapkodó, sekélyes. Újra megpróbálom magamba csábítani azzal, hogy hozzádörgölőzöm. Vastag, kemény és olyan közel van! De Christian a saját édes, komótos ritmusában halad. Basszus! Küszködök, ficánkolok, újra le akarom lökni magamról. - Mi a… Elkapja a kezem, és az ágyhoz szorítja. A karom széttárva, és Christian egész súlya rajtam van. Teljesen megtöri az ellenállásomat. Vadul kapkodom a levegőt. - Te akartad, hogy ellenálljak - zihálom. Christian feljebb emelkedik, és lenéz rám, de a keze még mindig a csuklómat szorítja. A sarkam a feneke mögé teszem, és tolni próbálom. De nem mozdul. - Nem akarsz szépen játszani? - kérdezi döbbenten, és izgatottan ragyog a szeme. - Csak azt akarom, hogy szeretkezz velem, Christian. - Hogy lehet valaki ilyen nehézfejű? Először verekszünk, birkózunk, aztán csupa gyengédség és kedvesség. Összezavar. Mr. Hangulatváltozással bújtam ágyba. - Kérlek! - Ismét a hátához szorítom a sarkam. Izzó, szürke szeme az én pillantásomat kutatja. Vajon mi járhat a fejében? Úgy tűnik, mint aki zavarban van, nem érti a helyzetet. Elengedi a kezemet, és a sarkára ülve az ölébe húz. - Oké, Mrs. Grey, legyen, ahogy te akarod. - Felemel, és lassan magára ereszt. Meglovagolom. - Ááá! Ez az! Ezt akarom. Erre van szükségem. Átölelem a nyakát, és az ujjamra tekerem a haját, lubickolok az érzésben, hogy bennem van. Mozogni kezdek. Átveszem az irányítást, diktálom a tempót. Christian felnyög, ajka rátalál az enyémre, és mindketten elvesztünk.
Az ujjammal végigsimítok Christian mellszőrzetén. A hátán fekszik mellettem. Mozdulatlanul kapkodja ő is a levegőt. Keze ritmust dobol a hátamon. - Nagyon csöndes vagy - suttogom, és megcsókolom a vállát. Christian megfordul és rám néz, de semmit nem árul el az arca. - Ez jó móka volt. Basszus, valami baj van? - Teljesen összezavarsz, Ana. - Összezavarlak? Úgy helyezkedik, hogy szemben legyünk egymással. - Igen. Te irányítasz. Ez… olyan más. - Jó vagy rossz, hogy más? - Végigsimítok az ajkán. A homlokát ráncolja, mintha nem is igazán értené a kérdést. Szórakozottan megcsókolja az ujjamat. - Jó, hogy más - mondja végül, de nem hangzik meggyőzőnek. - Ezzel még soha nem fantáziáltál? - Elpirulok közben. Csakugyan többet akarok tudni a férjem színes… mondhatni, kaleidoszkópszerűen változó szexuális életéről, amit a megismerkedésünk előtt folytatott? Tudatalattim gyanakodva néz teknőckeretes félhold szemüvege fölött. Biztos bele akarsz menni ebbe? - Nem, Anastasia. Te megérinthetsz. - Egyszerű magyarázat, és mindent elmond. Persze, az a tizenöt nem érinthette. - Mrs. Robinson hozzád érhetett - mormogom, mielőtt észbe kapnék, mit is mondott. - Az más - suttogja Christian. Hirtelen tudni akarom. - Jó vagy rossz „más”?
Rám néz, és kétség, talán fájdalom fut végig az arcán. Egy pillanatra olyan, akár egy fuldokló. - Azt hiszem, rossz. - Alig hallható a hangja. Szentséges szar! - Azt hittem, élvezted. - Akkor élveztem is. - És most nem? Tágra nyílt szemmel néz rám, majd lassan megrázza fejét. Ó, istenem… Az én Christianom. Elöntenek az érzések. Az én elveszett kisfiúm. Rávetem magam, az arcát, a nyakát, a mellét és a kerek sebhelyeket csókolom. Ő pedig felnyög, magára húz, és szenvedélyesen csókol. És nagyon lassan, gyengéden, a saját tempójában újra szeretkezik velem.
- Ana Tyson, aki jóval a súlycsoportja fölött bunyózik.- Ethan hangosan tapsol, amikor bemegyek a konyhába reggelizni. Ethan a bárpultnál ül Miával és Kate-tel, Mrs. Bentley pedig amerikai palacsintát süt. Christiant nem látom. - Jó reggelt, Mrs. Grey! - mosolyog rám Mrs. Bentley. - Mit szeretne reggelizni? - Jó reggelt. Köszönöm, bármi jöhet. Hol van Christian? - Odakinn - biccent a fejével Kate a hátsó udvar felé. Az udvarra és a mögötte magasodó hegyekre néző ablakhoz lépek. Tiszta, púderkék nyári nap van, és az én gyönyörű férjem úgy hatméternyire tőlem mély beszélgetésbe mélyedt valakivel. - Mr. Bentley-vel beszélget - szól oda nekem Mia a pult mellől. Felé fordulok, mert feltűnően kedvetlen a hangja. Mia mérgesen néz Ethanre. Homlokráncolva fordítom vissza figyelmemet a férjemre és Mr. Bentley-re. Mrs. Bentley férje szőke, sötét szemű, inas férfi. Munkanadrág és Aspeni Tűzoltóság feliratú póló van rajta. Christian fekete farmert és pólót visel. Beszélgetésbe merülve, lassan baktatnak a ház felé, Christian közben szórakozottan lehajol, és felvesz valami bambuszdarabkát, amelyet a szél fúhatott ide, vagy a virágágyásból esett ki. Kartávolságba tartja magától, mintha a súlyát méricskélné, és suhint vele a levegőbe. Ó… Mr. Bentley láthatóan semmi különöset nem lát Christian viselkedésében. Folytatják a beszélgetést, immár közelebb a házhoz, aztán ismét megállnak, és Christian megismétli a mozdulatot. A bambuszbot vége a talajhoz ér. Christian felnéz, és meglát az ablakban. Hirtelen olyan érzés fog el, mintha kémkednék utána. Christian megtorpan, én pedig zavartan intek neki, aztán megfordulok, és visszamegyek a reggelizőpulthoz. - Mit csináltál? - kérdezi Kate. - Csak Christiant néztem. - Nagyon bekaptad - nevet. - Talán te nem, jövendőbeli sógornőm? - felelem nevetve, és igyekszem eltemetni magamban a botot lóbáló Christian nyugtalanító képét. Megriadok, amikor Kate felpattan, és magához ölel. - Kishúgom - tör ki belőle, és óhatatlanul magával ragad az öröme.
- Hahó, hétalvó! - ébresztget Christian. - Mindjárt leszállunk. Kapcsold be az övet. Álmosan nyúlok a biztonsági öv után, de Christian becsatolja helyettem, és megcsókolja a homlokomat, mielőtt visszaülne a saját ülésébe. A vállára hajtom a fejemet, és behunyom a szemem. Kimerített a hihetetlenül hosszú kirándulás és a piknikebéd egy látványos hegyormon. A társaság többi
tagja is csöndes, még Mia is. Egész nap levertnek tűnt. Kíváncsi vagyok, hogy áll Ethannel. Még csak azt sem tudom, hol aludtak az éjjel. Elkapom a pillantását, és biztatóan rámosolygok. Mia szomorú kis mosollyal válaszol, és folytatja az olvasást. Félig lehunyt szemmel fölkukucskálok Christianra. Egy szerződésen vagy min dolgozik, újra elolvassa, és jegyzeteket ír a margójára. De ellazultnak látom. Elliot halkan szuszog Kate mellett. Elliotot még sarokba kell szorítanom, és kifaggatnom Giával kapcsolatban, de eddig nem tudtam elrabolni Kate-től. Christiant nem érdekli annyira a dolog, hogy rákérdezzen, ami bosszantó ugyan, de nem erőltetem. Annál jobban élveztük egymás társaságát. Elliot keze védelmezőn pihen Kate térdén. Barátnőm ragyog. Ha belegondolok, hogy tegnap délután még nem volt biztos Elliotban… Hogy is nevezte Christian? Lelliot? Talán valami családi becenév. Kedves, sokkal jobb, mint a hímribanc. Elliot hirtelen kinyitja a szemét, és egyenesen rám pillant. Elpirulok, amiért rajtakapott, hogy bámulom. Elmosolyodik. - Szeretem, ahogy elpirulsz, Ana - csúfolódik, és kinyújtóztatja a tagjait. Kate elégedett, és vigyorog, mint a vadalma. Beighley, az első tiszt bejelenti, hogy Sea-Tachez közeledünk, és Christian megfogja a kezem.
- Na, milyen volt a hétvége, Mrs. Grey? - kérdi Christian, mikor már az Audi hátsó ülésén tartunk hazafelé, az Escalába. Taylor és Ryan elöl ül. - Köszönöm, jó - mosolygok. Hirtelen elszégyellem magam. - Bármikor mehetünk. Bárkit magunkkal vihetünk, akit csak akarsz. - Elvihetnénk Rayt. Élvezné a pecázást. - Jó ötlet. - Te hogy érezted magad? - kérdezem. - Jól - mondja pillanatnyi gondolkodás után. Azt hiszem, meglepte a kérdésem. - Nagyon jól. - Úgy láttam, elengedted magad. Christian vállat von. - Mert tudtam, hogy biztonságban vagy. A homlokomat ráncolom. - Többnyire biztonságban vagyok, Christian. Mondtam már neked, hogy nem éled meg a negyvenet, ha így idegeskedsz, én pedig melletted szeretnék megöregedni. - Úgy néz rám, mintha nem tudná felfogni, mit mondok. Gyengéden megcsókolja a kezem, és témát vált. - Hogy van a kezed? - Kösz, már jobban Elmosolyodik. - Remek. Akkor készen állsz, hogy újra szembenézz Giá-val? Basszus! Teljesen kiment a fejemből a ma esti találkozó, hogy még egyszer átmenjünk a terveken. A szememet forgatom. - Szeretnélek távol tartani, hogy biztonságban legyél - mosolygok gunyorosan. - Hogy megvédj? - nevet Christian. - Mint mindig, Mr. Grey. Minden szexuális ragadozótól - suttogom.
Christian a fogát mossa, amikor ágyba bújok. Holnap visszatérünk a valóságba. Munka, paparazzók és Jack, aki előzetes letartóztatásban van, és a lehetőség, hogy van egy bűntársa. Hmm… Christian elég homályosan beszélt erről. Tud valamit? És ha igen, elárulja nekem? Sóhajtok. Christianból információt
kihúzni olyan, mint fogat húzni. Olyan szép volt ez a hétvége! Tényleg el akarom rontani a pillanatot azzal, hogy információkat csikarok ki Christianból? Élmény volt a rendes környezetében látni őt, de nem a lakásban. Ellazultan és boldogan a családja körében. Átfut az agyamon, hogy talán az a baj, hogy itt vagyunk, ebben a lakásban, a sok emlékkel, asszociációval, amelyek feszültté teszik Christiant. Talán költöznünk kéne. Hiszen költözünk! Egy nagy házat építünk újjá a parton. Gia elkészítette a terveket, mi jóváhagytuk, és Elliot csapata a jövő héten megkezdi az építkezést. Kuncognom kell, amikor eszembe jut, hogy milyen rémült arcot vágott Gia, mikor elmondtam neki, hogy láttam őt Aspenben. Mint kiderült, puszta véletlen volt. Gia elvonult a nyaralójába, hogy nyugodtan dolgozhasson a terveinken. Egy szörnyű pillanatig megfordult a fejemben, hogy ő segített kiválasztani a gyűrűt, de nyilvánvalóan nem. Még mindig nem bízom ebben a nőben. El-liottól is akarom hallani ugyanezt a történetet. De Gia legalább tartotta a távolságot Christiantól. Kinézek az éjszakai égboltra. Hiányozni fog ez a kilátás… Seattle a lábunk alatt. Annyi lehetőség, és mégis, minden olyan távol. Talán ez Christian baja. Az önkéntes száműzetésének hála, túl régen elszigetelődött a valós élettől. De a családja körében kevésbé irányító, kevésbé aggódó, szabadabb és boldogabb. Kíváncsi vagyok, Flynn mit hozna ki ebből. Basszus, talán ez a válasz. Lehet, hogy Christiannak saját családra van szüksége. Azonnal megrázom a fejem. Még túl fiatalok vagyunk hozzá, túl friss a kapcsolatunk. Christian bevonul a szobába, remekül néz ki, mint mindig, de amolyan töprengő. - Minden oké? - kérdezem. Szórakozottan bólint, és lefekszik. - Nem szívesen térek vissza holnap a valóságba - mormogom. - Nem? A fejemet rázom, és végigsimítok a kedves arcán. - Csodálatos volt a hétvége. Köszönöm. Christian lágyan elmosolyodik. - Te vagy az én valóságom, Ana - mormogja, és megcsókol. - Nem hiányzik? - Mi? - kérdi zavartan. - Tudod. A pálcázás… meg hasonlók - suttogom szégyenlősen. Christian kiismerhetetlen arccal néz rám, aztán kétely suhan át az arcán, az a „vajon Ana hová akar ezzel kilyukadni?” pillantás. - Nem, Anastasia, nem hiányzik. - Határozott, nyugodt a hangja. Megsimogatja az arcomat. - Dr. Flynn mondott valamit, amikor eljöttünk tőle, valamit, ami megmaradt bennem. Azt mondta, nem viselkedhetnék így, ha nem volna meg benned is a hajlam. Ez reveláció volt a számomra. - Elhallgat, és a homlokát ráncolja. - Én nem ismertem más módot, Ana. Most már igen. Sokat tanultam. - Én tanítottalak? - hitetlenkedem. Ellágyul a szeme. - Neked hiányzik? - kérdezi. Ó! - Nem akarom, hogy bánts, de szeretek játszani. Te is tudod, Christian. Ha van kedved csinálni valamit… - vállat vonok, és felnézek rá. - Valamit? - Tudod, a korbáccsal vagy a lovaglóostorral… - elpirulok és elhallgatok. Christian csodálkozva vonja fel a szemöldökét. - Hát… lássuk csak. Ebben a pillanatban jólesne egy kis ódivatú vanilla. - Hüvelykujjával végigsimít az alsó ajkamon, és újra megcsókol.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Jó reggelt Dátum: 2011. augusztus 29. 09:14 Címzett: Christian Grey
Mr. Grey!
Csak annyit akartam mondani, hogy szeretlek. Mint mindig, a te Anád
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: Hétfői száműzött Blues Dátum: 2011. augusztus 29. 09:18 Címzett: Anastasia Grey
Mrs. Grey!
Micsoda öröm egy embernek ezt hallani a saját feleségétől (eltévelyedett vagy sem) egy hétfő reggel. Biztosíthatlak, hogy én is ugyanígy érzek. Bocs a vacsora miatt. Remélem, nem lesz nagyon unalmas a számodra.
Christian Grey, Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Ja igen, az amerikai Hajóépítők Szövetségének vacsorája. A szememet forgatom… Megint egy csomó nagyképű alak. Christian tényleg a legszórakoztatóbb társadalmi eseményekre visz.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Hajók az éjszakában Dátum: 2011. augusztus 29. 09:26
Kedves Mr. Grey!
Biztos vagyok benne, hogy kitalál valamit, amivel megfűszerezheti a vacsorát… Izgatottan várom.
Mrs. G. Anastasia (nem eltévelyedett) Grey Szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: A változatosság fűszerezi az életet Dátum: 2011. augusztus 29. 09:35 Címzett: Anastasia Grey
Mrs. Grey! Van néhány ötletem…
Christian Grey Aki alig várja az ASA díszvacsoráját Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Az összes izom összerándul a hasamban. Hmm… Kíváncsi vagyok, mit talál ki. Hannah kopogtat, és felriaszt az álmodozásból. - Átmehetünk most a heti beosztásodon, Ana? - Persze. Ülj le - mosolygok rá. Gyorsan összeszedem magam, és kiteszem a tálcára a levelezőprogramot. - Át kell tenned néhány megbeszélést. Mr. Foxot a jövő hétre, és… Megszólal a telefon, és félbeszakítja Hannát. Roach az, az irodájába hívat. - Folytathatjuk húsz perc múlva? - Természetesen.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Tegnap este Dátum: 2011. augusztus. 30. 09:24 Címzett: Anastasia Grey
Jól szórakoztunk. Ki gondolta volna, hogy az ASA éves díszvacsorája ilyen izgalmas lehet? Mint mindig, most sem okoztál csalódást, Mrs. Grey.
Szeretlek
Christian Grey Lenyűgözött Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Szeretem a jó labdajátékokat… Dátum: 2011. augusztus 30. Címzett: Christian Grey
Kedves Mr. Grey! Hiányoltam az ezüstgolyókat. Te nem okozol soha csalódást. Ez minden.
Mrs. G.
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Hannah kopogtatása zökkent ki az előző este körül forgó erotikus gondolataimból. Christian keze… a szája… - Tessék! - Ana, Mr. Roach asszisztense felhívott. Roach azt kéri, vegyél részt egy értekezleten ma délelőtt. Ez azt jelenti, hogy megint át kell tenni néhány találkozódat. Nem baj? A nyelve. - Semmi gond - morgom, és igyekszem összeszedni kósza gondolataimat. Hannah kikacsázik az irodából… és magamra hagy az elmúlt este ingerlő emlékeivel.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Hyde Dátum: 2011. szeptember 1. 15:24 Címzett: Anastasia Grey
Csak hogy tudd, Hyde óvadékkérelmét elutasították, és letartóztatásban marad. Emberrablási kísérlettel és gyújtogatással vádolják. De még nincs kitűzve a tárgyalás.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Hyde Dátum: 2011. szeptember 1. 15:53 Címzett: Christian Grey
Ez jó hír! Azt jelenti, hogy enyhítesz a biztonsági intézkedéseken? Tényleg meglennék Prescott nélkül.
Ana Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: Hyde Dátum: 2011. szeptember 1. 15:59 Címzett: Anastasia Grey
Nem. A biztonsági rendszer marad. Nincs vita. Mi bajod Prescott-tal? Ha nem kedveled, keresünk mást.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
A homlokom ráncolva nézem a lekezelő e-mailt. Prescott nem olyan rossz.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Le ne rágd a körmöd izgalmadban Dátum: 2011. szeptember 1. 16:03 Címzett: Christian Grey
Csak kérdeztem. (A szememet forgatom). És gondolkodom Prescott-tal kapcsolatban. Tedd csak félre a viszkető tenyered.
Ana Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: Ne vigyél kísértésbe Dátum: 2011. szeptember 1. 16:11 Címzett: Anastasia Grey
Biztosíthatom Mrs. Grey, a hajam nagyon is szilárdan a helyén van. Nem éppen Ön bizonyította ezt elégszer? Ezzel szemben a tenyerem tényleg viszket. Lehet, hogy ma este teszek ez ellen.
Christian Grey Még nem kopasz Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Mocorgás Dátum: 2011. szeptember 1. 16:20 Címzett: Christian Grey
Ígéretek, ígéretek… De most már ne zaklass, mert dolgoznom kell. Nemsokára egy szerzővel találkozom, és nem szeretném, ha a beszélgetés közben elvonná a figyelmemet, hogy rád gondolok.
A
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
***
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Vitorlázás, vitorlázó repülés & fenekelés Dátum: 2011. szeptember 5. 09:18 Címzett: Christian Grey
Férjem!
Te aztán tudod, hogyan érezze jól magát egy lány. És természetesen minden hétvégén ilyen bánásmódot várok el tőled.
Elkényeztetsz, és ezt imádom.
Feleséged xoxo
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: Életcélom… Dátum: 2011. szeptember 5. 09:25 Címzett: Anastasia Grey
…hogy elkényeztesselek, Mrs. Grey. És vigyázzak rád, mert szeretlek.
Christian Grey Leterített Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Ó, istenem, lehetne ennél romantikusabb?
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Életcélom… Dátum: 2011. szeptember 5. 09:33
Címzett: Christian Grey
…hogy hagyjam, mert én is szeretlek.
Most pedig ne legyél ilyen butus, mert sírnom kell.
Anastasia Grey Ugyanolyan leterített Szerkesztő, SIP
Másnap az íróasztalomon levő naptárra esik a tekintetem. Már csak öt nap szeptember tizedikéig, a születésnapomig. Azt tudom, hogy elmegyünk a házhoz, és megnézzük, hogyan halad Elliot az embereivel. Hmm… lehet, hogy Chris-tiannak más tervei is vannak? Elmosolyodom a gondolatra. Hannah kopogtat az ajtómon. - Tessék! Prescott odakinn ácsorog. Fura… - Szia, Ana! - mondja Hannah. - Valami Leila Williams keres. Azt mondja, személyes ügyben. - Leila Williams? Nem ismerek… - Hirtelen kiszárad a szám, és olyan képet vágok, hogy Hannah szeme elkerekedik. Leila? Basszus! Mit akarhat?
Tizenhatodik fejezet - Akarod, hogy elküldjem? - kérdi Hannah, akit megriaszt az ábrázatom. - Öö… ne. Hol van? - A recepción. De nincs egyedül. Egy másik fiatal nő van vele. Ó! - És Miss Prescott szeretne beszélni veled - teszi hozzá Hannah. Naná, hogy szeretne. - Küldd be! Hannah félreáll, és Prescott nyomul be az irodába, mint akinek küldetése van. Süt belőle a hivatásos hatékonysága. - Adj egy pillanatot, Hannah. Prescott, foglaljon helyet. Hannah becsukja az ajtót, kettesben hagy Prescott-tal. - Mrs. Grey, Leila Williams a tiltott látogatók listáján van. - Micsoda? - Van egy tiltott látogató-lista? - A megfigyelési lista, asszonyom. Taylor és Welch kifejezetten figyelmeztetett, hogy ne engedjem ezt a nőt kapcsolatba lépni önnel. Nem értem a dolgot, és a homlokomat ráncolom. - Veszélyes? - Ezt nem mondhatom, asszonyom. - Miért tudok egyáltalán arról, hogy itt van? Prescott nyel egyet, és zavartan feszeng. - A mosdóban voltam, amikor bejött, és rögtön Clairrel beszélt, aki hívta Hannah-t. - Értem. - Világos, hogy még Prescottnak is kell pisilnie, és felnevetek. - Igen, asszonyom. - Prescott zavartan rám nevet, és most először látok rést a páncélján. Kedves a mosolya. - Ismét el kell beszélgetnem Claire-rel a protokollról - mondja csüggedten. - Persze. Taylor tudja, hogy itt van - öntudatlanul is keresztezem az ujjaimat. - Remélem, hogy még nem szóltak Christiannak. - Hagytam neki egy rövid hangüzenetet. Ó. - Akkor nincs sok időm. Pedig szeretném tudni, mit akar. Prescott egy pillanatig engem néz. - Ezt nem tanácsolom, asszonyom. - Biztos jó oka van rá, hogy idejött beszélni velem. - Azzal bíztak meg, hogy ezt megelőzzem, asszonyom. - Lágy, de beletörődő a hangja. - Tényleg tudni szeretném, mit akar mondani. - Határozottabb a hangom, mint amilyennek szánom. Prescott elfojt egy sóhajt. - Szeretném átkutatni őket, mielőtt beszél velük. - Oké. Megteheti? - Azért vagyok itt, hogy megvédjem, Mrs. Grey, úgyhogy igen, megtehetem. És szeretnék magukkal maradni, amíg beszélgetnek. - Oké - egyezem bele. Különben is, amikor utoljára Leilával találkoztam, fegyver volt nála. - Vágjunk bele. Prescott feláll. - Hannah! - szólok ki.
Hannah túl hamar nyitja az ajtót, nyilván odakinn toporgott. - Megnéznéd, szabad-e a tárgyaló? - Már megnéztem, és bemehettek. - Prescott, megtenné, hogy ott kutatja át őket? Ott senki nem látja, igaz? - Igen, asszonyom. - Öt perc múlva ott vagyok. Hannah, vezesd Leila Wil-liam-set és kísérőjét a tárgyalóba. - Meglesz. - Hannah aggódva pillant Prescottra, majd rám. - Halasszam el a következő megbeszélésedet? Négykor lesz, de a város másik végében. - Igen - mormogom szórakozottan. Hannah bólint és távozik. Mi a csudát akarhat Leila? Nem hiszem, hogy bántani akarna. A múltban sem bántott, amikor megvolt rá a lehetősége. Christian iszonyú pipa lesz. Tudatalattim ajkát lebiggyesztve, a lábát szemérmesen keresztbe vetve bólint. Muszáj szólnom neki. Gyorsan írok egy e-mailt, aztán megnézem az időt, és egy pillanatra elfog valami rossz érzés. Aspen óta olyan jól megvagyunk. A „küldés”-re kattintok.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Látogatók Dátum: 2011. szeptember 6. 15:27 Címzett: Christian Grey
Christian!
Leila van itt, beszélni akar velem. Prescott társaságában fogadom. Ha szükséges, felhasználom a frissen szerzett pofozó tudásom a már gyógyult kezemmel. Próbálj meg nem aggódni. Komolyan mondom. Nagylány vagyok. Mihelyt beszéltem vele, hívlak.
A
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Sietve az íróasztal fiókjába rejtem a BlackBerrymet, felállok, lesimítom szürke ceruzaszoknyámat a csípőmön, belecsippentek az arcomba, hogy némi pírt adjak neki, és kigombolom a felső gombot szürke selyemblúzomon. Oké, készen állok. Mély lélegzetet veszek, és kimegyek az irodából, hogy találkozzam a hírhedt Leilával. Mintha nem is hallanám, hogy az íróasztalom felől halkan a Your Love is King dallama hallatszik. Leila sokkal jobban néz ki. Sőt, nagyon csinos. Az arca rózsás, kipirult, barna szeme ragyog, a haja tiszta és csillogó. Halványrózsaszín blúzt visel fehér nadrággal. Feláll, amint belépek a tárgyalóba, ahogyan a barátnője is. Ő is sötét hajú, fiatal nő, gyengéd barna szemmel, színe, akár a brandyé. Prescott a sarokban várakozik, le nem veszi a szemét Leiláról. - Mrs. Grey, nagyon köszönöm, hogy szakított rám időt. - Leila hangja halk, de tisztán cseng.
- Öö… elnézést a biztonsági intézkedések miatt - mondom, mert nem tudom, mi mást közölhetnék vele. Prescott felé intek. - Ő a barátnőm, Susi. - Üdv - biccentek Susi felé. A nő hasonlít Leilára. Hasonlít rám. Ja, ne, még egy! - Igen - mondja Leila, mintha csak olvasna a gondolataimban. - Susi is jól ismeri Mr. Greyt. Mi a fenét mondhatnék erre? Udvariasan mosolygok. - Foglaljanak helyet - mormogom. Kopogtatnak az ajtón, Hannah az. Intek, hogy jöjjön be, pedig tökéletesen tudom, miért zavar. - Elnézést, hogy félbeszakítottalak, Ana. Mr. Grey van a vonalban. - Mondd meg neki, hogy nem érek rá. - Elég határozott volt - mondja félénken Hannah. - Lefogadom, hogy az volt. Elnézést kérnél tőle a nevemben, és megmondanád, hogy nemsokára visszahívom? Hannah habozik. - Légy szíves. Asszisztensem bólint, és kisiet a szobából, én pedig visszafordulok a velem szemben ülő két nő felé. Mindketten olyan áhítattal néznek, hogy zavarba ejt. - Mit tehetek magukért? - kérdezem. Susi szólal meg. - Tudom, hogy elég furán hangzik, de én is meg akartam ismerni. A nőt, aki meghódította Chris… Felemelem a kezem, mire a mondat közben elhallgat. Nem akarom ezt hallani. - Felfogtam - morgom. - Szubklubnak hívjuk magunkat. Az egykori alárendeltek klubja. - Susi rám vigyorog, a szeme jókedvűen csillog. Uramisten! Leila felszisszen, és tátott szájjal mered Susira. Jókedv és szörnyülködés egyszerre sugárzik belőle. Susi arca pedig megrándul, gyanítom, Leila bokán rúgta az asztal alatt. Mi a fenét kéne erre mondanom? Idegesen pillantok Prescott felé, aki nem mozdul, és a pillantását le nem veszi Leiláról. Susi, mintha észbe kapna. Elpirul, aztán bólint és feláll. - A recepción megvárlak. Ez Lulu showja - teszi hozzá, és látom rajta, hogy zavarban van. Lulu? - Megleszel? - kérdi Leila, és rámosolyog, Susi pedig széles, nyílt, őszinte mosolyt küld felém, és távozik. Susi és Christian… Nem olyan gondolat, amin jól esik rágódni. Prescott közben kiveszi zsebéből a telefonját, és beleszól. Nem is hallottam csöngeni. - Mr. Grey az - mondja. Leila és én is felé fordulunk. Prescott lehunyja a szemét, mint akinek fájdalmai vannak. - Igen, uram - mondja, aztán odalép hozzám, és átadja a telefont. A szememet forgatom. - Christian… - igyekszem, hogy a hangomból ne érződjön az elkeseredés. Felállok, és sietve kimegyek a szobából. - A kurva életbe, mit szórakozol velem? - üvölti. Majd szétveti a harag. - Ne kiabálj velem. - Hogy érted azt, hogy ne kiabáljak veled? - ordítja még hangosabban. - Határozott utasításokat adtam, amiket teljesen figyelmen kívül hagytál. Már megint. A fenébe is Ana, átkozottul dühös vagyok. - Majd ha lecsillapodtál, megbeszéljük. - Le ne merd tenni - sziszegi. - Viszlát, Christian! - Bontom a vonalat, és kikapcsolom Prescott telefonját.
Szentséges szar. Nincs sok időm Leilával. Mély lélegzetet veszek, és visszamegyek a tárgyalóba. Leila és Prescott is várakozásteljesen néz rám. Visszaadom Prescottnak a telefonját. - Hol is tartottunk? - kérdezem Leilától, és visszaülök a helyemre, szemben vele. Kissé elkerekedik a szeme. Igen. Jól látod. Tudom kezelni őt, mondanám a legszívesebben. De nem hiszem, hogy szívesen hallaná. Leila idegesen babrálja a haja végét. - Először is, szeretnék bocsánatot kérni - mondja halkan. Ó… Leila felpillant. - Igen - teszi hozzá gyorsan. - És köszönöm, hogy nem emelt vádat. Tudja… a kocsi… meg a lakásban. - Tudom, hogy nem volt… jól - mormogom kábán. Nem vártam bocsánatkérést. - Nem voltam jól. - De most már jobban érzi magát? - kérdezem kedvesen. - Sokkal jobban. Köszönöm. - Az orvosa tudja, hogy itt van? Leila a fejét rázza. Ó. A lány bűntudatosan néz. - Tudom, hogy vállalnom kell majd a következményeit, de el kell intéznem néhány dolgot, és látni akartam Susit és magát, és… Mr. Greyt. - Találkozni akar Christiannal? - A gyomrom szabadesésben hullik a padlóra. Hát ezért jött ide. - Igen. Meg akartam kérdezni, nem bánja-e. Basszus! Tátott szájjal meredek rá, s a legszívesebben azt mondanám, hogy igenis, bánom. Nem akarom, hogy a férjem közelébe menjen. Miért van itt? Hogy felmérje az ellenfelet? Hogy zavarba hozzon? Vagy csak le akar zárni valamit? - Leila - sóhajtom lemondón -, ez nem rajtam múlik, hanem Christianon. Tőle kell megkérdeznie. Felnőtt ember… többnyire. Leila néhány pillanatig csak néz, mintha meglepné a reakcióm, aztán halkan felnevet, és idegesen babrálja a haját. - Többször visszautasította a kérésemet - mondja csendesen. Basszus! Nagyobb bajban vagyok, mint gondoltam. - Miért olyan fontos, hogy beszéljen vele? - kérdezem barátságosan. - Hogy köszönetet mondjak. Nélküle már egy bűzlő börtön pszichiátriai részlegén rohadnék. Tisztában vagyok vele. - Lesüti szemét, az ujját végighúzza az asztal szélén. - Komoly idegösszeomlásom volt, és Mr. Grey meg John… dr. Flynn nélkül… - Vállat von, ismét rám néz, és csupa hála az arca. Megint nem találok szavakat. Mit vár tőlem, mit kéne mondanom? Tény, hogy mindezt Christiannak kéne elmondania, nem nekem. - És a művészeti iskolát is. Nem lehetek eléggé hálás neki. Tudtam! Christian fizeti az iskolát. Kifejezéstelen arccal nézek, bizonytalanul próbálom kielemezni az érzéseimet ezzel a nővel kapcsolatban, aki épp most igazolta a gyanúimat Christian nagyvonalúságáról. Meglepetésemre nem érzek ellenségesen iránta. Reveláció ez a számomra, és örülök, hogy Leila jobban van. Remélhetőleg, most már képes lesz továbblépni, és élni az életét, távol a miénktől. - Nem maradnak ki órák? - kérdezem, mert tényleg érdekel. - Csak kettő. Holnap hazamegyek. Remek. - És mit tervez, amíg itt van? - Elmegyek Susihoz a holmimért, aztán visszamegyek Hamdenbe. Festek és tanulok. Mr. Greynek már van
is néhány festménye tőlem. Mi a fene! A gyomrom most már a pincéig süllyed a gondolatra. - Miket fest? - Főleg absztraktot. - Értem. - Lelki szemeim előtt megjelennek az immár ismerős képek a nagyszoba falán. Kettőt talán Christian ex-alárendeltje festett… - Beszélhetek őszintén, Mrs. Grey? - kérdezi a lány, aki egyáltalán nem veszi észre, mint harcolnak bennem az érzelmek. - Feltétlenül - morgom, és Prescottra pillantok, aki mintha kicsit ellazult volna. Leila előrehajol, mint aki egy régóta őrzött titkot akar megosztani. - Szerettem Geoffot, a barátomat, aki az idén meghalt. - Szomorú suttogássá halkul a hangja. Szentséges szar, ez személyes lesz! - Sajnálom - morgom gépiesen, de a lány folytatja, mintha nem is hallana. - Szerettem a férjemet… és még valakit - mormogja. - Az én férjemet - vágom rá, mielőtt észbe kapok. - Igen - formálja némán a szót. Ez nem újság nekem. Leila felpillant. Barna szemében egymásnak ellentmondó érzelmeket látok, és a legerősebb mind közül az aggodalom lehet. Talán a reakciómtól tart? Viszont énbennem a legerősebb érzés ez iránt a szerencsétlen, fiatal nő iránt a szánalom. Gondolatban eszembe villan mindaz a klasszikus irodalom, amely a viszonzatlan szerelemmel foglalkozik. Nagyot nyelek, és maradok az erkölcsi magaslaton. - Tudom. Könnyű őt megszeretni - suttogom. Meglepetésében még jobban elkerekedik Leila szeme, és elmosolyodik. - Igen. Ő olyan, aki… vagyis olyan volt… - Gyorsan helyesbít, és elpirul. Aztán olyan édesen kuncog, hogy nem tudom megállni, vele kuncogok. Igen, ezt váltja ki belőlünk Christian Grey. Tudatalattim lemondóan forgatja a szemét, és olvassa tovább a Jane Eyre gyűrött példányát. Az órámra pillantok. A szívem mélyén biztos vagyok benne, hogy Christian kisvártatva itt lesz. - Kiharcolom, hogy beszélhessen Christiannal. - Gondoltam, hogy megteszi. Tudom, mennyire oltalmazó tud lenni - mosolyog. Hát ez a taktikája. Nagyon ravasz. Vagy manipulatív, súgja a tudatalattim. - Ezért jött el hozzám? - Igen. - Értem. - És Christian pont a kezére játszik. Vonakodva bár, de be kell ismernem, hogy ez a lány jól ismeri. - Nagyon boldognak tűnt magával - mondja most. Tessék? - Honnan tudja? - Akkor láttam, amikor a lakásban voltam - feleli óvatosan. A fenébe, hogy is felejthettem el? - Gyakran volt ott? - Nem. De magával teljesen másként viselkedett. Végig akarom ezt hallgatni? Megborzongok, a fejbőröm is bizsereg, ahogy visszaemlékszem, mennyire féltem, mikor ez a lány mindössze láthatatlan árnyék volt a lakásunkban. - Ugye tudja, hogy ez törvénytelen? Illetéktelen behatolás. Leila bólint, és lesüti a szemét. A körmét végighúzza az asztal szélén. - Csak néhányszor fordult elő, és szerencsém volt, hogy nem kaptak el. Ezért is köszönetet kell mondanom Mr. Greynek. Börtönbe zárathatott volna.
- Nem hiszem, hogy ilyet tenne - mormogom. Hirtelen nyüzsgés támad a tárgyaló előtt, és azonnal tudom, hogy Christian az épületben van. A következő pillanatban már be is ront az ajtón, és mielőtt becsukná, elkapom Taylor pillantását, aki türelmesen áll odakinn. A száját komoran összeszorítja, és nem viszonozza feszült mosolyomat. A fenébe, még ő is dühös rám. Christian szürkén izzó pillantása előbb engem, majd Leilát szögez a székhez. Viselkedése csöndesen eltökélt, de ennél én jobban ismerem, és gyanítom, hogy Leila is. Az a fenyegető, hűvös csillogás a szemében elárulja az igazságot - füstölög a haragtól, még ha jól is leplezi. Szürke öltönyében, a fehér ing nyitott, legfelső gombja alatt a meglazított sötét nyakkendővel egyszerre üzletember és lezser… és nagyon dögös. A haja kócos, nem kétséges, hogy azért, mert kétségbeesetten túrt belé. Leila idegesen süti le a szemét, az asztal szélét nézi, újra azon húzogatja végig a mutatóujját, Christian pedig rólam ránéz, majd Prescottra. - Ki van rúgva - mondja halkan. - Takarodjon! Elsápadok. Jaj, ne, ez nem korrekt! - Christian! - kezdek felállni. Figyelmeztetőn mutat rám az ujjával. - Ne! - mondja, és olyan fenyegetően csöndes a hangja, hogy azonnal elhallgatok, és maradok a székemben. Prescott lehajtott fejjel, sietve távozik. Christian becsukja mögötte az ajtót, és az asztalig megy. Basszus, basszus, basszus! Erről én tehetek. Christian megáll Leilával szemben, mindkét kezét az asztallapra teszi, és előrehajol. - Mi a faszt keresel itt? - Christian! - szisszenek fel, de ügyet sem vet rám. - Nos? Leila felnéz rá hosszú szempillái alól. Tágra nyílt a szeme, az arca hamuszürke, oda a rózsás pír. - Látni akartalak, de nem engedted - suttogja. - Ezért idejöttél, hogy a feleségemet zaklasd. - Christian hangja nyugodt. Túlságosan is az. Leila ismét lesüti a szemét, az asztalt nézi. Christian feláll, és fölé tornyosul. - Leila, ha még egyszer a feleségem közelébe mész, megszüntetek minden támogatást. Orvost, képzőművészeti iskolát, egészségbiztosítást… mindent. Világos? - Christian - próbálkozom újra, de egy fagyos pillantással elhallgattat. Miért ilyen értetlen? Kivirágzik bennem az együttérzés ez iránt a szomorú nő iránt. - Igen - mondja Leila, és alig hallom a hangját. - Mit keres Susannah a recepción? - Velem jött. Christian a hajába túr, és haragosan mered rá. - Christian, kérlek. Leila csak köszönetet akart mondani neked. Ez minden - próbálkozom ismét. A férjem ügyet sem vet rám, Leilára irányítja haragját. - Susannah-nál laktál, mialatt beteg voltál? - Igen. - És tudta, hogy mit művelsz? - Nem. Elutazott nyaralni. Christian a mutatóujjával végigsimít alsó ajkán. - Miért kellett beszélned velem? Tudod, hogy bármi kérésed van, Dr. Flynn-nen keresztül eljuttathatod. Szükséged van valamire? - Egy kicsit lágyabb a hangja, egy töredéknyit. Leila ismét végigsimít az asztal szélén.
Elég a durva bánásmódból, Christian. - Tudnom kellett. - És a lány most először néz nyíltan rá. - Mit kellett tudnod? - csattan rá Christian. - Azt, hogy jól vagy. A férjem tátott szájjal nézi. - Hogy jól vagyok-e? - hitetlenkedik. - Igen. - Hát, jól vagyok. Tessék, most már tudod. Úgyhogy Taylor kivihet a Sea-Tacra, és visszamehetsz a Keleti partra. És ha csak egyetlen lépést is teszel a Mississippitől nyugatra, minden elúszott. Megértetted? Basszus… Christian! Csak nézem. Mi a fene rágja ezt az embert? Nem zárhatja ezt a lányt az ország egyik felébe! - Megértettem - mondja Leila nyugodtan. - Helyes. - Christian kissé békülékenyebb. - Lehet, hogy Leilának most nem alkalmas hazautaznia. Tervei vannak. - Szegény lány helyett is haragszom. Christian dühösen néz rám. - Anastasia, ez nem tartozik rád - figyelmeztet jegesen. Bosszúsan nézek vissza rá. Hogy is ne tartozna rám? Leila az én irodámban ül. Lennie kell itt valaminek, amiről nem tudok. Christian teljesen ésszerűtlenül viselkedik. Ötven árnyalat, sziszegi a tudatalattim. - Leila engem keresett meg és nem téged - duzzogok. Leila felém fordul, s hihetetlenül nagyra nő a szeme. - Megkaptam az utasításaimat, Mrs. Grey, és nem fogadtam szót. - Idegesen pillant a férjem felé, majd visszafordul hozzám. - Ez az a Christian Grey, akit én ismerek - mondja. Hangja szomorú, egyszersmind vágyakozó. Christian a homlokát ráncolja, belőlem pedig kiszáll minden levegő. Ilyen volt velem is az elején? Nehéz visszaemlékeznem. Leila szánalmas kis mosollyal feláll. - Szeretnék holnapig maradni. Délben indul a gépem - mondja halkan. - Tízkor érted küldök valakit, hogy kivigyen a repülőtérre. - Köszönöm. - Susannah-nál szálltál meg? - Igen. - Oké. Haragosan nézek Christianra. Nem diktálhat így ennek a lánynak… és honnan tudja, hol lakik Susannah? - Viszlát, Mrs. Grey! Köszönöm, hogy fogadott. Felállok, és kezet nyújtok. Leila kecsesen elfogadja, és kezet rázunk. - Öö… viszlát! Sok szerencsét! - morgom, mert nem is sejtem, hogyan illik búcsút mondani a férjem exalávetettjének. Leila biccent, és Christian felé fordul. - Viszlát, Christian! Christian szeme kicsit ellágyul. - Jó utat, Leila! - Halk a hangja. - Dr. Flynn, ugye nem felejted el? - Igen, uram. Christian ajtót nyit, hogy kiterelje a lányt, de Leila megtorpan előtte, és felnéz. Christian megmerevedik, aggódva figyeli. - Örülök, hogy boldog vagy. Megérdemled - mondja Leila, és mielőtt még Christian válaszolhatna, távozik. Christian a homlokát ráncolva néz utána, aztán biccent Taylornak, aki követi Leilát a recepció felé.
Christian becsukja az ajtót, és bizonytalanul pillant felém. - Eszedbe ne jusson, hogy haragudj rám - sziszegem. - Hívd fel Claude Bastille-t, és rúgd szét a seggét, vagy menj el dr. Flynnhez. Christian szája is tátva marad, annyira meglepi ez a kitörés, és újra összeszaladnak homlokán a ráncok. - Megígérted, hogy nem csinálod - közli vádlón. - Mit ígértem? - Hogy nem dacolsz velem. - Nem ígértem ilyet. Azt mondtam, hogy jobban tekintettel leszek az érzéseidre. Tudattam veled, hogy Leila itt van. Prescott átkutatta őt és a másik kis barátnődet is. Prescott mindvégig mellettem volt. Most pedig kirúgtad szegény nőt, pedig csak azt tette, amit kértem tőle. Mondtam, hogy ne aggódj, mégis itt vagy. Nem emlékszem, hogy megkaptam volna tőled a pápai bullát, amely szerint nem találkozhatok Leilával. Nem tudtam, hogy létezik egy tiltott látogatók listája. - Ahogy kezdek, belemelegedi, megemelkedik a hangom. Christian kiismerhetetlen arccal néz, de néhány pillanat múltán megrándul a szája. - Pápai bulla? - kérdi kedélyesen, és láthatóan ellazul. Nem állt szándékomban kedélyessé tenni a társalgást, erre elégedetten mosolyog rám, amitől csak még pipább leszek. Fájdalmas volt végignézni ezt a találkozást az exével. Hogy lehetett ennyire rideg vele? - Mi az? - kérdezi lemondóan, mikor az arcom eltökélten komor marad. - Te. Miért voltál ilyen kőszívű vele? Christian sóhajt, mocorog, felém lép, és az asztalra támaszkodik. - Anastasia - kezdi, mintha egy gyerekhez beszélne -, te nem érted ezt. Leila, Susannah meg a többiek mindössze kellemes időtöltést nyújtottak. Ez minden. Te vagy a világegyetemem központja. És amikor utoljára egy helyiségben voltatok ti ketten, Leilánál fegyver volt. Nem akarom, hogy a közeledben legyen. - De akkor beteg volt. - Tudom, és azt is tudom, hogy most már jobban van, de többé nem adok esélyt senkinek. Megbocsáthatatlan, amit tett. - Hiszen egyenesen a kezére játszottál. Leila téged akart látni, és jól tudta, hogy azonnal rohansz, ha idejön hozzám. Christian megrándítja a vállát, mint akit nem érdekel a dolog. - Nem akarom, hogy a régi életemmel foglalkozz. Micsoda? - Christian… te a régi életed miatt lettél az, aki vagy, bármilyen is az új életed. Ami téged érint, az engem is érint. Elfogadtam mindezt, amikor hozzád mentem, mert szeretlek. Christian megmerevedik. Tudom, hogy nehéz ezt hallania. - Nem bántott. És ő is szeret téged. - Szarok rá. Döbbenten meredek Christianra. Leginkább az döbbent meg, hogy még mindig képes megdöbbenteni. „Ez az a Christian Grey, akit én ismerek” - forognak az agyamban Leila szavai. Christian olyan ridegen bánt vele, annyira más volt, mint az a férfi, akit megismertem és megszerettem. A homlokom ráncolva idézem fel, milyen lelkifurdalása volt, amikor Leila összeroppant, amikor úgy gondolta, hogy valami módon ő is felelős a lány fájdalmáért. Nyelek egyet az emléktől, hogy még meg is fürdette. A gyomrom fájdalmasan rándul össze, keserű epét érzek a torkomban. Hogy mondhatja, hogy nem törődik vele? Akkor nagyon is törődött. Mi változott? Néha, mint most is, egyáltalán nem értem Christiant. Egészen más szinten jár az agya, mint az enyém. - Miért véded hirtelen annyira? - kérdezi. Értetlen és bosszús. - Nézd, Christian, nem hiszem, hogy Leila meg én egyhamar recepteket és kötésmintákat cserélgetnénk. De azt sem hiszem, hogy ilyen szívtelennek kéne lenned vele.
Jeges a szeme. - Mondtam már neked, hogy nincs szívem - morogja. A szememet forgatom. Ó, már megint olyan, mint egy kamasz. - Ez nem igaz, Christian. Nevetséges vagy. Igenis törődsz vele. Nem fizetnéd a művészeti iskoláját és a többit, ha nem így volna. Hirtelen az életem fő céljának érzem, hogy ezt megértessem vele. Fájdalmasan nyilvánvaló, hogy törődik Leilával. Miért tagadja? Akárcsak a szülőanyja iránti érzései. Basszus, hát persze! A Leila és a többi alávetett iránti érzéseit az anyja iránti érzésekkel keverednek. Szeretek törékeny, barna hajú lányokat korbácsolni, mint amilyen te vagy, mert mindnyájan arra a narkós kurvára hasonlítotok. Nem csoda, hogy olyan dühös. Sóhajtok, és a fejem csóválom. - Kérlek, hívd dr. Flynnt. Hogy lehet, hogy ő nem látja ezt? A szívem szakad az én elveszett kisfiúmért… Miért olyan nehéz elérni, hogy újra érezze azt az emberséget és szánalmat, amelyet akkor mutatott Leila iránt, mikor a lánynak idegösszeomlása volt? Christian szeméből süt a harag. - A vitát lezártam. Megyünk haza. Az órámra pillantok. Még fél öt sincs, és volna még munkám. - Korán van - morgom. - Haza - makacskodik. - Christian! - Elcsigázott a hangom. - Elegem van ebből az örökös vitából. Úgy ráncolja a homlokát, mint aki nem érti a dolgot. Próbálom felvilágosítani. - Tudod, ha bármi olyat teszek, ami neked nem tetszik, azt hiszed, valami módon vissza kell vágnod nekem. Általában valami perverz dugással, ami vagy észveszejtő, vagy kegyetlen. - Lemondóan rándítok a vállamon. Olyan zavaros és kimerítő ez az egész. - Észveszejtő? - kérdezi. Tessék? - Általában igen. - Mi volt észveszejtő? - Már lelkes, érzéki kíváncsiság csillog a szemében. Világos, hogy próbálja elvonni a figyelmemet. Basszus, nem a SIP tárgyalójában akarom ezt megvitatni. Tudatalattim lenéző pillantással vizsgálgatja szépen manikűrözött körmeit. Akkor kár volt felhoznod a témát. - Te is tudod. - Vérvörös vagyok, rá és önmagamra is haragszom. - Találgathatok - suttogja. Basszantyú! Én próbálom büntetni őt, ő pedig összezavar. - Christian, én… - Szeretek örömet okozni neked. - A hüvelykujjával finoman végigsimít az alsó ajkamon. - Örömet okozol - ismerem be suttogva. - Tudom - súgja a fülembe. - Ez az egy, amit tudok. Ó, milyen csodás az illata. Hátrahúzódik, lenéz rám, ajka arrogáns, amolyan elvarázsollak mosolyra húzódik. Lebiggyesztem az ajkam. Próbálok úgy tenni, mint akire nem hat a közelsége. Mesterien tereli el a figyelmemet mindenről, ami fájdalmas, mindenről, amivel nem akarja, hogy foglalkozzam. Te pedig hagyod, kotyogja a tudatalattim a Jane Eyre fölött átkandikálva - de minek? - Mi volt észveszejtő, Anastasia? - nyaggat Christian, és gonosz csillogást látok a szemében. - Az egész listát akarod? - kérdezem. - Egész lista van? - Elégedettnek hangzik. Ó, kimerít ez az ember. - Hát, a bilincsek… - motyogom, és az elmém visszarepít a nászutunkra. Christian a homlokát ráncolja, megfogja a kezem, és hüvelykujjával a csuklómon levő pulzusponthoz ér.
- Nem akarlak megjelölni. Ó… Christian ajka lassú, buja mosolyra húzódik. - Gyere haza. - Csábító a hangja. - Dolgoznom kell. - Haza - makacskodik. Nézzük egymást, az olvadt szürke szempár a zavart kéket. Kóstolgatjuk egymást, egymás határait, akaratát. A szemét kutatom, valami megértést keresek, próbálom felmérni, hogyan képes ez az ember dühöngő irányításmániásból egy szempillantás alatt átvedleni csábító szeretővé. Christian szeme nagyobb, sötétebb lesz, egyértelmű a szándéka. Lágyan cirógatja az arcomat. - Maradhatunk itt is - mondja, és halk, rekedtes a hangja. Jaj, ne! Nem. Nem. Nem. Ne az irodában. - Christian, nem akarok itt szexelni. Néhány perce ment csak ki a szeretőd a szobából. - Soha nem volt a szeretőm - morogja Christian, és komoran összeszorítja száját. - Ez csak jelentéstani kérdés. Zavartan ráncolja a homlokát. A csábító szerető eltűnt. - Ne gondolkozz ezen túl sokat, Ana. Leila már történelem - legyint. Sóhajtok… talán igaza van. Csak annyit akarok, hogy vallja be önmagának, hogy törődik vele. A félelemtől összeszorul a szívem. Tegyük fel, én csinálok valami megbocsáthatatlant. Tegyük fel, nem fogadok szót. Akkor én is történelem leszek? Ha képes ekkora fordulatra… pedig annyira aggódott, olyan zaklatott volt, amikor Leila beteg volt… talán képes volna ellenem fordulni? Felszisszenek, mert eszembe villan egy álomtöredék: aranyozott tükrök és cipősarkak kopogása a márványpadlón, ahogy Christian otthagy, én pedig egyedül maradok a fényűző környezetben. - Nem… - szakad ki belőlem, rémülten suttogom, mielőtt visszafoghatnám magam. - Igen. - Megfogja az állam, lehajol, és gyöngéden szájon csókol. - Jaj, Christian, néha megijesztesz. - Két kezembe fogom a fejét, ujjaimra tekerem a haját, és magamhoz húzom az ajkát. Egy pillanatra megmerevedik, aztán átkarol. - Miért? - Olyan könnyen elfordultál tőle. A homlokát ráncolja. - És azt hiszed, hogy tőled is elfordulnék, Ana? Hogy gondolhatsz ilyet? Mi hozta ezt ki belőled? - Semmi. Csókolj meg. Vigyél haza - könyörgök. És amint ajka az enyémhez ér, elvesztem.
- Ó, kérlek - könyörgök neki, amikor Christian finoman ráfúj a nemi szervemre. - Mindent a maga idejében - mormogja. Szíjaimat rángatva, hangos nyögéssel tiltakozom a buja támadás ellen. Puha bőrbilincsek tartanak, mindkét könyököm a térdemhez van szorítva, és Christian feje a lábaim között mozog fel és le, ügyes nyelve kitartóan ingerel. Kinyitom a szemem, és a hálószoba lágy, késő délutáni fényben fürdő plafonját nézem anélkül, hogy igazán látnám is. Christian nyelve körbe- és körbepörög világegyetemem középpontja körül. Ki akarom nyújtani a lábam, és úrrá lenni a gyönyörömön, de hiába. A hajába markolok, és húzni kezdem, így harcolok ez ellen a fenséges kínzás ellen. - El ne élvezz - mormogja. Lélegzete puhán simít végig meleg, nedves testemen, miközben az ujjaimmal dacol. - Elfenekellek, ha elmész. Felnyögök.
- Önuralom, Ana. Az egész ezen múlik. - És a nyelve folytatja ezt az erotikus behatolást. Ó, Christian aztán tudja, mit művel. Tehetetlen vagyok, nem tudok ellenállni, nem tudom visszatartani ezt a szolgai reakciót. Pedig próbálom, nagyon igyekszem, de a testem robban Christian könyörtelen ténykedésétől, és a nyelve nem áll meg, kicsavarja belőlem a gyönyör utolsó cseppjét is. - Ó, Ana - korhol. - Mégis elmentél. - Lágy hangon, diadalittasan korhol. Hasra fordít, én pedig remegő kézzel támaszkodom a karomra. Aztán keményen a fenekemre csap. - Ááá! - Önuralom - figyelmeztet, s a csípőmet megragadva belém döfi magát. Ismét felkiáltok. Még remegek az orgazmusom utórezgéseitől. Christian néhány pillanatra mozdulatlanná dermed bennem, majd előrehajolva kicsatolja előbb az egyik, majd a másik bilincset is. Átkarolva az ölébe húz, mellkasa a hátamhoz ér, keze az állam alatt van a torkomon. Lubickolok a teljessége érzésében. - Mozogj! - utasít. Nyögdécselve emelkedek föl és süllyedek vissza az ölében. - Gyorsabban - suttogja. Egyre gyorsabban és gyorsabban mozgok. Christian hörögve húzza hátra a fejem, hogy a nyakamat harapdálhassa. A másik keze élvezettel siklik végig a testemen, a csípőmtől egészen a csiklómig, amely még érzékeny az iménti buja játszadozás után. Nyöszörgök, mikor ismét ingerelni kezdenek az ujjai. - Igen, Ana. Az enyém vagy - mondja reszelős hangon. - Csak te. - Igen - zihálom, és ismét megfeszülök, köré zárulok, intim bölcsőmbe zárom. - Élvezz a kedvemért! - követeli. Én pedig engedelmesen elmegyek. Christian magához szorítva tart, míg a gyönyörtől remegve a nevét kiáltom. - Ó, Ana, szeretlek - kiáltja, és őt is elragadja a gyönyör.
Megcsókolja a vállam, és elsimítja a hajamat az arcomból. - Ez rákerül a listára, Mrs. Grey? - mormogja. Hason fekszem az ágyon, alig vagyok tudatomnál. Christian gyengéden masszírozza a fenekemet. A könyökére támaszkodva, az oldalán fekszik. - Hmm. - Ezt vehetem igennek? - Hmm. - Mosolygok. Elvigyorodik, és újra megcsókol, én pedig vonakodva az oldalamra gördülök, hogy szembe forduljak vele. - Nos? - kérdezi. - Rendben. Megcsinálom a listát. De figyelmeztetlek, hosszú lesz. A szája csaknem körbeszalad a fején. Előbbre hajol, és gyengéden megcsókol. - Rendben. Vacsorázunk? - Jókedv és szerelem ragyog a tekintetében. Bólintok. Majd éhen veszek. Gyöngéden húzogatni kezdem a mellkasán a szőrt. - Szeretném, ha elárulnál nekem valamit - suttogom. - Mit? - De ne legyél dühös. - Miről van szó, Ana? - Arról, hogy igenis, törődsz vele. Elkerekedik a szeme, és a jókedv minden nyoma eltűnik belőle. - Azt akarom, hogy valld be, törődsz vele. Ugyanis az a Christian, akit én ismerek és szeretek, törődne vele.
Megmerevedik, nem veszi le rólam a szemét, és komoly belső küzdelemnek vagyok tanúja, mintha salamoni ítéletet kellene hoznia. Kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, aztán ismét becsukja, és valamilyen érzelem fut át az arcán… talán fájdalom. Mond ki, könyörgök magamban. - Igen. Igen, törődöm vele. Most boldog vagy? - Alig hallható a suttogása. Micsoda megkönnyebbülés. - Igen, nagyon. A homlokát ráncolja. - El sem hiszem, hogy erről beszélgetek veled itt, az ágyban… Az ajkára teszem az ujjamat. - Nem beszélgetünk. Menjünk enni. Éhes vagyok. Christian sóhajt, és fejét csóválja. - Elvarázsolsz és összezavarsz, Mrs. Grey. - Helyes. Odahajolok hozzá, és megcsókolom.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: A lista Dátum: 2011. szeptember 9. 09:33 Címzett: Christian Grey
Ez határozottan a csúcs volt. :D
A
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: Mondjál valami újat Dátum: 2011. szeptember 9. 09:42 Címzett: Anastasia Grey
Már három napja ezt mondod. Döntsél. Vagy… kipróbálhatunk valami mást. :)
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, aki élvezi a játékot, Grey Enterpri-ses Holdings, Inc.
Vigyorogva nézem a képernyőt. Az elmúlt néhány este… hát, nem akármilyen volt. Ismét jól érezzük magunkat együtt, elfeledkeztünk a rövidke közjátékról Leilával. Még nem igazán szedtem össze a bátorságomat, hogy megkérdezzem Christiantól, lóg-e a falon Leila valamelyik képe. Csakugyan nem is törődöm vele. Megszólal a BlackBerrym, és amikor felveszem, azt várom, hogy Christian szól bele. - Ana? - Igen? - Ana, drágám, itt az idősebbik José. - Mr. Rodriguez! Üdv. - A fejbőröm bizseregni kezd. Mit akar tőlem José apja? - Sajnálom, drágám, hogy a munkahelyeden zavarlak. Rayről van szó… - Elhal a hangja. - Mi baj? Mi történt? - A szívem a torkomban dobog. - Ray balesetet szenvedett. Jaj, ne! Apa! Eláll a lélegzetem. - Kórházban van. Jó lenne, ha idejönnél.
Tizenhetedik fejezet - Mi történt, Mr. Rodriguez? - Rekedt a hangom, alig érthető a fojtogató sírástól. Ray. Édes Ray! Az apám! - Autóbalesete volt. - Oké. Megyek… azonnal megyek. - Adrenalin önti el a testem, pánik marad a nyomában. Nehezen kapkodom a levegőt. - Átvitték Portlandbe. Portland? Mi a csudát keres apa Portlandben? - Légi mentővel szállították át. Én is odamegyek. Az OHSU egyetemi kórház. Ó, Ana, nem vettem észre azt a kocsit. Egyszerűen nem láttam… Mr. Rodriguez, jaj, ne! - Ott találkozunk. - Mr. Rodriguez hangja elhal, és megszakad a vonal. Nem. Nem. Mély lélegzetet veszek, fogom a telefont, és Roach-ot hívom. A második csengetésre fölveszi. - Ana? - Jerry, az apám… - Mi történt, Ana? Elmagyarázom, szinte levegőt sem veszek közben. - Azonnal menj. Hát persze, hogy mész. Remélem, minden rendben lesz. - Köszönöm. Majd értesítelek. - Udvariatlanul lecsapom a telefont, de a mostani hangulatomban ez mit sem érdekel. - Hannah! - kiabálok ki, és hallom a szorongást a hangomban. Néhány perc múlva bekukkant az ajtón, és azt látja, hogy épp a retikülömbe dobálom be a holmimat, az iratokat pedig az aktatáskámba. - Igen, Ana? - A homlokát ráncolja. - Apámnak balesete volt. Oda kell mennem. - Ó, szegénykém! - Mondjál le minden mai megbeszélést. Hétfőre is. Neked kell befejezned az e-könyv prezentáció előkészítését. A jegyzetek a megosztott file-ban vannak. Courtney segít, ha szükséges. - Igen - feleli Hannah. - Miattunk ne aggódj, megoldjuk valahogy. - Nálam lesz a BlackBerry. Az asszisztensem vékony, sápadt arcáról sütő aggodalom csaknem eltöri nálam a mécsest. Apa! Fölkapom a zakóm, a retikült és az aktatáskát. - Hívlak, ha bármire szükség lenne. - Légy szíves. Sok szerencsét, Ana! Remélem, apád rendben lesz. Feszülten rámosolygok, de tartom magam, és kimegyek az irodából. Nehezemre esik, hogy ne fussak a recepcióig. Sawyer felpattan, amikor odaérek. - Mrs. Grey? - Zavarba hozza a váratlan felbukkanásom. - Portlandbe megyünk. Most azonnal. - Igen, asszonyom. - Sawyer csodálkozik, de nyitja nekem az ajtót. - Mrs. Grey, megtudhatom mi az oka ennek a váratlan útnak? - kérdezi, mikor a parkoló felé rohanunk. - Az apám. Balesete volt. - Értem. Mr. Grey tudja már? - Majd a kocsiból felhívom. Sawyer bólint, kinyitja az Audi SUV hátsó ajtaját, és beszállok. Remegő ujjakkal nyúlok a BlackBerryért, és hívom Christian mobilját.
- Mrs. Grey! - Andrea hangja pattogóan hivatalos. - Christian ott van? - zihálom. - Nos… valahol az épületben, asszonyom. Nálam hagyta feltölteni a BlackBerryt. Halkan felnyögök tehetetlen dühömben. - Megmondaná neki, hogy hívtam, és beszélnem kell vele? Sürgős. - Megpróbálhatom előkeríteni. Időnként elkószál. - Csak hívjon vissza - kérlelem, visszafojtva a könnyeimet. - Természetesen, Mrs. Grey. - Andrea habozik. - Minden rendben van? - Nincsen - suttogom, és nem bízom meg a hangomban. - Kérem, kerítse őt elő, és hívjon vissza. - Igen, asszonyom. Leteszem. Most már nem tudom visszafojtani a fájdalmamat. A mellkasomhoz emelem a térdem, összekucorodom a hátsó ülésen, és patakzanak a könnyeim. - Portlandben hová, Mrs. Grey - kérdezi Sawyer kedvesen. - Az OHSU-ba - préselem ki a választ. - Az a nagy kórház. Sawyer kihajt a parkolóból, és az I-5 felé fordul, én pedig halkan nyöszörgök, némán imádkozom. Kérlek, add, hogy jól legyen! Kérlek, segíts! Kérlek, add… Megszólal a telefonom. A Your Love is King dallama riaszt fel a mantrámból. - Christian! - jajgatom a telefonba. - Uramisten, Ana. Mi baj? - Ray. Balesete volt. - A kurva… - Már elindultam Portlandbe. - Portlandbe? Mondd, hogy Sawyer veled van. - Igen. Ő vezet. - Hol van Ray? - Az OHSU-ban. Fojtott hangokat hallok a háttérből. - Igen, Ros. Tudom! - csattan Christian mérgesen. - Sajnálom, bébi, de csak úgy három óra múlva lehetek ott. Van még itt egy kis dolgom. Majd odarepülök. Ó, a fenébe! Charlie Tango újra működik, és amikor Christian legutoljára repült vele… - Tárgyalásom lesz néhány fickóval, Tajvanból jöttek ide, és nem mondhatom le. Hónapok óta dolgozunk ezen a megállapodáson. Én miért nem tudok erről semmit? - Amint lehet, indulok. - Oké. - suttogom. - És azt akarom mondani, hogy semmi gond, maradj csak Seattle-ben, és intézd az üzleti ügyeidet, de igazából azt akarom, hogy velem legyen. - Ó, bébi - suttogja. - Megleszek, Christian. Ne rohanj! Intézd a dolgaidat Nem akarom, hogy miattam is aggódj. Repülj biztonságosan. - Úgy lesz. - Később találkozunk. - Szia! - Miután bontottam a vonalat, ismét magamhoz ölelem a térdemet. Semmit nem tudok Christian üzleti ügyeiről. Mi a csudát csinál a tajvaniakkal? Kinézek az ablakon a King megyei nemzetközi repülőtér, Boeing Field felé. Christiannak nem eshet baja, amikor repül. A gyomrom újra görcsbe rándul, és hányinger kerülget. Ray és Christian. Nem hiszem, hogy a szívem elviselné. Hátradőlök, és újra kezdem a mantrám. Kérlek, add, hogy rendben legyen!
- Mrs. Grey - riaszt fel Sawyer hangja. - A kórház területén vagyunk, már csak a sürgősségit kell megtalálnom. - Tudom, hol van. - Utoljára akkor jártam az OHSU-ban, amikor Claytonnál leestem a létráról, és kificamítottam a bokám Két napja dolgoztam. Eszembe jut a fölém hajoló Paul Clayton, és beleborzongok az emlékbe. Sawyer a mentőbejárathoz hajt, és kipattan, hogy ajtót nyisson. - Megyek, leparkolok, aztán megkeresem önt, asszonyom. Az aktatáskáját hagyja itt, majd én hozom. - Köszönöm, Luke. Sawyer bólint, én pedig besietek a nyüzsgő sürgősségire. A recepciós udvariasan mosolyog rám a pult mögött, és pillanatokon belül megérdeklődi, hol van Ray. A műtők szintjére küld, a harmadikra. Műtők? Basszus! - Köszönöm - motyogom, és próbálok arra fókuszálni, amerre mutatott. Remegő gyomorral, szinte futok a lift felé. Kérlek, add, hogy jól legyen! Kérlek, segíts! A lift kínzóan lassú, minden emeleten megáll. Gyerünk… gyerünk már. Szuggerálom, hogy gyorsabban menjen, bosszúsan nézem a ki- és beszállókat, akik megakadályozzák, hogy minél hamarabb apámnál legyek. Végül az ajtó a harmadik szinten nyílik ki, és már rohanok is egy újabb recepciós pulthoz. Itt haditengerészeti egyenruhás nővérek vannak. - Segíthetek? - kérdezi egy készséges, szemlátomást rövidlátó nővér. - Az apámat keresem. Raymond Steele. Nemrég vették föl. Azt hiszem, a 4-es műtőben van. - Miközben kimondom, magamban azon könyörgök, hogy ne legyen igaz. - Megnézem, Miss Steele. Bólintok. Nem veszem a fáradtságot, hogy kijavítsam, miközben a nő mereven nézi a komputere képernyőjét. - Igen. Már néhány órája odabent van. Ha szeretne itt várni, akkor beszólok nekik. Arra találja a várószobát. - Egy nagy, fehér ajtó felé mutat, amelyen kék nagybetűkkel ott is díszeleg a Várószoba felirat. - Jól van az apám? - kérdezem, leküzdve a hangom remegését. - Kérem, várjon asszonyom, valamelyik orvos nemsokára tájékoztatja. - Köszönöm - motyogom, de magamban sikítok. Most akarom tudni. Kinyitom az ajtót, és egy puritánul berendezett szobába jutok. Mr. Rodriguez és José ülnek odabenn. - Ana! - kiált fel Mr. Rodriguez. A karja be van gipszelve, az arca egyik felén zúzódás látszik. Tolókocsiban ül, és az egyik lábán is gipsz fehérlik. Óvatosan ölelem meg. - Ó, Mr. Rodriguez! - szipogom. - Ana, drágám. - Az ép karjával megveregeti a hátamat. - Annyira sajnálom - motyogja, és rekedtes a hangja, majd el is hal. Jaj, ne! - Ne, apa - korholja José gyengéden, és megáll mögöttem. Amikor megfordulok, a karjába von, és magához ölel. - José - motyogom. És eddig bírtam. Potyognak a könnyeim, az elmúlt három óra minden feszültsége, félelme és szívfájdalma kitör belőlem. - Hé, Ana, ne sírj. - José gyengéden cirógatja a hajam, én pedig átkarolom a nyakát, és halkan sírok. Egy örökkévalóságig állunk így, és hálát érzek, amiért a barátom itt van. Akkor húzódok el tőle, amikor Sawyer csatlakozik hozzánk a várószobában. Mr. Rodriguez ad egy papír zsebkendőt a gondosan idekészített dobozból, és leszárítom a könnyeimet. - Ő Mr. Sawyer. Biztonsági - mormogom. Sawyer udvariasan biccent Josénak és Mr. Rodrigueznek, majd
helyet foglal a sarokban. - Ülj le, Ana - terel José az egyik műbőrrel borított karosszékhez. - Mi történt? Tudjuk, hogy van? Mit csinálnak vele? José felemelt kézzel állítja meg a kérdések záporát, és mellém ül. - Még semmi újság. Ray, apa meg én Astoriába kirándultunk pecázni. Valami kibaszott, részeg állat nekünk jött… Mr. Rodriguez megpróbálja félbeszakítani Josét, bocsánatkérést motyog. - Cálmate, papa, nyugodj meg - csattan rá José. - Rajtam egy karcolás sincs, megúsztam néhány fájós bordával meg egy puklival a fejemen. Apa… hát, ő eltörte a csuklóját és a bokáját. De a kocsi az utas oldalnak és Raynek ütközött. Jaj, nem, nem… Ismét pánik önti el az agyam. Nem, nem, nem! Borzongok, a hideg futkos bennem, ahogy elképzelem, mi történik most Rayjel. - Most műtik. Az Astoriai Közkórházba vittek minket, de Rayt légi mentővel átszállították ide. Nem tudjuk, mi történik most, várjuk a híreket. Remegni kezdek. - Ana, fázol? Bólintok. Ujjatlan, fehér blúz és fekete nyári zakó van rajtam, nem ad sok meleget. José lekapja bőrdzsekijét, és a vállamra teríti. - Hozhatok egy teát, asszonyom? - Sawyer mellettem terem. Hálásan bólintok, ő pedig kimegy a szobából. - Miért pont Astoriába mentetek? - kérdezem. José vállat von. - Azt mondták, ott jó a kapás. Amolyan fiús programot akartunk, egy kicsit együtt lenni az öregemmel, mielőtt az egyetemen jól befűtenek a végzősöknek. - José sötét szeme tágra nőtt, süt belőle a félelem és a megbánás. - Te is megsérülhettél volna. És Mr. Rodriguez is… rosszabbul… - Nyelek egyet a gondolatra. A testhőmérsékletem tovább csökken, és még jobban vacogok. José megfogja a kezem. - Ana, te megfagysz. Mr. Rodrigez közelebb húzódik, az ép kezével megfogja a másik kezem. - Annyira sajnálom, Ana. - Mr. Rodriguez, kérem… baleset volt. - Alig hallhatóan suttogok. - Szólíts csak Josénak - javít ki, én pedig bágyadtan rámosolygok. Mindössze ennyi telik tőlem. Ismét megborzongok. - A rendőrség őrizetbe vette azt a seggfejet. Reggel hét volt, de az az állat már teljesen beszívott - sziszegi utálkozva José. Sawyer jön be, kezében egy papír pohárban forró víz és egy teás zacskó. Tudja, hogyan iszom a teát. Ez meglep, és örülök, hogy elvonja vele a figyelmemet. Mr. Rodriguez és José elengedi a kezem, én pedig hálásan átveszem a poharat Sawyertől. - Szükségük van valamire? - kérdezi Sawyer Mr. Rodriguezt és Josét. A fejüket rázzák, így aztán Sawyer visszaül a helyére a sarokban. Beáztatom a vízbe a teás zacskót, majd remegő kézzel kiemelem, és a kis szemetesbe dobom. - Mi tart ilyen sokáig? - mormogom magam elé, és iszom egy kortyot. Apa… Kérlek istenem, add, hogy jól legyen! Kérlek, segíts! Amikor úgy látszott, hogy minden elveszett, amikor Charlie Tango eltűnt, lehunytam a szemem, és csöndes imát küldtem a férjem biztonságos hazatéréséért. Az órámra pillantok: negyed három. Hamarosan itt kell lennie. Kihűlt a teám… Brr! Felállok, föl-alá járkálok, majd visszaülök, és megfogom José kezét, aki vigasztalón megszorítja az enyémet. Kérlek, add, hogy jól legyen! Kérlek, segíts!
Lassan cammog az idő. Hirtelen kinyílik az ajtó, és valamennyien várakozásteljesen pillantunk fel. A gyomrom összerándul. Christian ront be. Az arca egy pillanatra elsötétül, amikor megpillantja a kezemet José kezében. - Christian! - kiálltok fel, és fölpattanok. Hála istennek, biztonságban megérkezett. Máris a karjába zár, az orra a hajamban, és magamba szívom az illatát, a melegét, a szerelmét. Egy részem máris nyugodtabbnak, erősebbnek és határozottabbnak érzi magát, pusztán attól, hogy ő itt van. A jelenléte biztosítja a lelki békémet. Micsoda különbség! - Van valami újság? A fejem rázom, nem vagyok képes megszólalni. - José - biccent felé Christian üdvözlésül. - Christian, ő az apám, idősebb José Rodriguez. - Mr. Rodriguez. Az esküvőn már találkoztunk. Felteszem, ön is ott volt a balesetnél. José gyorsan elmeséli az egész történetet. - Elég jól vannak ahhoz, hogy itt legyenek? - kérdezi Christian. - Sehol máshol nem lennék - feleli Mr. Rodriguez. Csöndes a hangja, kiérződik belőle a fájdalom. Christian bólint. Megfogja a kezem, leültet, és helyet foglal a mellettem levő székben. - Ettél? - kérdezi. A fejem rázom. - Éhes vagy? A fejem rázom. - Fázol? - kérdezi, és José dzsekijére pillant. Bólintok. Christian fészkelődik, de bölcsen egy szót sem szól. Ismét nyílik az ajtó, és fiatal orvos lép be világoskék műtőruhában. Kimerültnek látszik. Minden vér kifut a fejemből, és támolyogva felállok. - Ray Steele - suttogom. Christian mellém áll, és átkarolja a derekamat. - Ön a legközelebbi rokona? - kérdezi az orvos. Világoskék a szeme, szinte olyan, mint a ruhája, és más körülmények között vonzónak találnám. - A lánya vagyok, Ana. - Miss Steele… - Mrs. Grey - szakítja félbe Christian. - Elnézést - dadogja az orvos, és egy pillanatra legszívesebben bokán rúgnám Christiant. - Dr. Crowe vagyok. Az apját stabilizáltuk, de kritikus az állapota. Ez mit jelent? A lábamból kifut az erő, csak Christian karja ment meg attól, hogy ne essek össze. - Több belső sérülést is szenvedett - folytatja dr. Crowe. - Főleg a rekeszizmánál, de sikerült rendbe hozni, és az lépét is megmentettük. Sajnos a műtét közben a vérveszteségtől megállt a szíve. Sikerült újraindítanunk, de ez némi aggodalomra adhat okot. Mindazonáltal a legnagyobb gondunk, hogy több komoly zúzódást is elszenvedett a fején, és az MRI egy duzzanatot mutatott ki az agyában. Kómát idéztünk elő, hogy nyugalomban és mozdulatlanul tartsuk, amíg ezt a duzzanatot megfigyeljük. Agykárosodás? Na, ne! - Ez a szokásos eljárás ilyen esetekben. Egyelőre várnunk kell, és majd meglátjuk. - És mik a kilátások? - kérdezi Christian hűvösen. - Nehéz ebben a pillanatban megmondani, Mr. Grey. Lehet, hogy tökéletesen felgyógyul, de jelenleg isten kezében van. - Mennyi ideig tartják kómában? - Ez attól függ, hogyan reagál az agya. Rendszerint hetvenkettő-kilencvenhat órát. Jaj, olyan sokáig. - Láthatom? - suttogom.
- Igen, egy félóra múlva bemehet hozzá. Az intenzívre kerül, a hatodikra. - Köszönöm, doktor úr. Dr. Crowe biccent, aztán sarkon fordul, és otthagy bennünket. - Hát, legalább életben van - suttogom Christiannak. És újra könny csorog az arcomon. - Ülj le - utasít szelíden Christian. - Papa, azt hiszem, jobb, ha mi elmegyünk. Pihenned kell. Egy ideig úgysem tudunk meg semmit mormogja José az apjának, aki tompán mered rá. - Este visszajöhetünk, mi-után kipihented magad. Ugye nem bánod, Ana? - fordul aztán felénk. - Dehogy. - Portlandben szálltatok meg? - kérdezi Christian, és José bólint. - Nem kell egy fuvar? José a homlokát ráncolja. - Taxit akartam rendelni. - Luke elvihet titeket. Sawyer feláll, és José zavartan néz. - Luke Sawyer - mormogom, hogy felvilágosítsam. - Aha… Persze. Igen, jól jönne. Kösz, Christian. Felállok, gyors egymásutánban megölelem Mr. Rodriguezt és Josét is. - Légy erős, Ana! - súgja José a fülembe. - Apád fitt, egészséges ember. Jó esélyei vannak. - Remélem. - Erősen magamhoz szorítom őt, aztán elengedem, és leveszem magamról a dzsekijét. - Maradjon nálad, ha fázol még. - Nem. Jól vagyok. Kösz. - Idegesen pillantok Christianra. Látom, hogy közönyös arccal néz. - Bármi változás van, azonnal szólok - ígérem, amikor José az ajtó felé tolja az apja kerekesszékét. Sawyer kinyitja előttük az ajtót. Mr. Rodriguez fölemeli a kezét, és megállnak az ajtóban. - Imádkozom érte, Ana - elhal a hangja. - Olyan jó volt annyi év után újra találkozni vele. Nagyon jó barátom lett. - Tudom. Elmennek, és Christian meg én kettesben maradunk. Megsimogatja az arcomat. - Sápadt vagy. Gyere ide. - Leül az egyik székbe, és az ölébe húz, ismét a karjába zár. Boldogan fogadom. Hozzábújok. A nevelőapám balsorsa nyomaszt, de hálás vagyok, amiért a férjem itt van és támogat. Christian gyengéden simogatja a hajam, és a kezemet fogja. - Milyen volt Charlie Tango? - kérdezem. Elvigyorodik. - Ó, felkész volt - mondja, és csöndes büszkeség süt a hangjából. Órák óta most először mosolygok, mégis zavartan pillantok rá. - Felkész? - A Philadelphiai történetben van ez a szöveg. Ez Grace kedvenc filmje. - Nem ismerem. - Azt hiszem, megvan otthon Blue-Rayen. Megnézhetjük, ha akarod. - A hajamba csókol, és ismét rám mosolyog. - Meggyőzhetlek, hogy egyél valamit? - kérdezi. Lehervad a mosolyom. - Most nem. Előbb Rayt akarom látni. Christian válla megereszkedik, de nem erőlteti. - Milyen volt a tajvani tárgyalás? - Megfelelő. - Amennyiben?
- Kevesebbért ideadták a hajógyárukat, mint amennyit hajlandó lettem volna fizetni érte. Christian megvett egy hajógyárat? - És ez jó? - Igen, ez jó. - De azt hittem, van már egy hajógyárad. - Van is. Itt fogjuk végezni az összeszerelést, a berendezést, de a Távol-Keleten olcsóbb megépíteni a testet. Aha. - És mi lesz a munkaerővel az itteni hajógyárban? - Átszervezünk. A minimumra tudjuk szorítani az elbocsátásokat. - A hajamba csókol megint. - Na, megnézzük Rayt? - Lágy a hangja. Az intenzív osztály a hatodikon tiszta, steril, funkcionális hely. Suttogó hangok, és pityegő gépek. Négy beteg van a helyiségben, mindegyik a maga elkülönített, hi-tech kuckójában. Ray a szoba túlsó végében fekszik. Apa! Olyan kicsinek tűnik a nagy ágyban, a gépek között. Sokkol a látványa. Apám soha nem volt ilyen kicsi. Egy cső van a szájába dugva, és mindkét karjába valamilyen folyadék csöpög. Az ujjaira egy kis csipesz van csatolva, és egy pillanatra eltűnődöm, mi célt szolgálhat. A lába nincs betakarva, és kék gipsz van rajta. Egy monitor mutatja a szívverését: bip, bip, bip. Erősen, egyenletesen ver. Ennyit tudok. Lassan elindulok felé. A mellkasát jókora kötés borítja, amely eltűnik a szemérmét védő vékony lepedő alatt. Most látom, hogy a szája jobb sarkából kijövő cső egy ventilátorhoz vezet. A ventilátor zaja összekeveredik a szívmonitor bippegésével. Szívás, kifújás, szívás, kifújás, a levegőt a bippekkel egy időben kényszeríti ki. Négy vonal van a szívmonitor képernyőjén, mind egyenletesen mozog, jelezve számunkra, hogy Ray még köztünk van. Ó, apa! Bár a száját eltorzítja a ventilátor csöve, békésnek tűnik, mint aki mélyen alszik. Helyes fiatal nővérke áll mellette, a monitorokat ellenőrzi. - Megérinthetem? - kérdezem, és bizonytalanul nyúlok Ray keze felé. - Igen - mosolyog a lány kedvesen. A kitűzője szerint Kellie-nek hívják, és a húszas éveiben járhat. Szőke, sötét szemű lány. Christian megáll az ágy végében, és engem néz, ahogyan megfogom Ray kezét. Meglepően meleg, és ettől nem bírom tovább. Az ágy melletti székre rogyok, a fejem Ray karjára hajtom, és kitör belőlem a zokogás. - Ó, apa, kérlek, legyél jobban - suttogom. - Kérlek. Christian a vállamra teszi a kezét és vigasztalón megszorítja. - Mr. Steele életfunkciói jók - mondja Kellie nővér csöndesen. - Köszönöm - mondja Christian. Éppen idejében pillantok fel, hogy lássam, amint a lány szája tátva marad. Most nézett csak a férjemre igazán. Nem érdekel. Annyit bámulhatja Christiant, amennyit csak akarja, ha segít meggyógyítani az apámat. - Hall engem? - kérdezem. - Mély álomban van. De ki tudja? - Ülhetek itt egy ideig? - Persze. - A nővérke rám mosolyog, de árulkodóan elpirul. Ide nem illőn az jár az eszemben, hogy a szőke nem igazán jön be Christiannak. Christian nem törődik a lánnyal, énrám néz. - Telefonálnom kell. Odakinn leszek. Egy kicsit kettesben hagylak apáddal. Bólintok. Christian a hajamba csókol, és kimegy a szobából. Ray kezét fogom, és átérzem a dolog
iróniáját: csak most, amikor nincs öntudatánál, és nem hallhat, most akarom igazán elmondani neki, mennyire szeretem. Ő volt az állandóság az életemben. Az én kősziklám. Mostanáig nem igazán gondoltam bele. Nem vagyok vér a véréből, de ő az apám, és úgy is szeretem. Könny csorog le az arcomon. Kérlek, kérlek, legyél jobban. Csendesen, hogy senkit ne zavarjak vele, mesélek neki az Aspenben töltött hétvégéről, meg az előzőről, amikor vitorlázó géppel repültünk, és hajókáztunk a Grace-szel. Mesélek neki az új házról, elmondom a terveinket, és azt is, hogy szeretnénk amolyan ökoházzá tenni. Megígérem, hogy elviszem Aspenbe, ahol pecázhat Christiannal, és megnyugtatom, hogy Mr. Rodriguezt és Josét is szívesen látjuk. Kérlek, maradj köztünk, hogy így legyen, apa. Kérlek. Ray nem mozdul, a ventilátor szívja és kifújja a levegőt, s az egyetlen válasz a szívmonitor egyenletes, de megnyugtató bippegése. Amikor felnézek, Christian békésen ül az ágy végében. Nem tudom, mióta van itt. - Szia - mondja, s a szeméből süt az együttérzés, az aggodalom. - Szia. - Szóval pecázni fogok apáddal, Mr. Rodriguezzel és Joséval? - kérdezi. Bólintok. - Oké. Menjünk enni. Hadd aludjon. A homlokom ráncolom. Nem akarom magára hagyni apát. - Ana, Ray kómában van. Megadtam a nővéreknek a mobilszámunkat, és ha bármi változás történne, hívnak. Eszünk, bejelentkezünk a hotelba, aztán este visszajövünk.
A Heathman hotel lakosztálya olyan, mint az emlékeimben. Hányszor jutott eszembe az első éjszaka és reggel, amit Christian Greyjel töltöttem. Megállok a lakosztály ajtajában, nem tudok mozdulni. Minden itt kezdődött. - Az otthon, távol az otthontól - szólal meg Christian lágyan, és leteszi az aktatáskámat az egyik túl keményre tömött karosszék mellé. - Akarsz zuhanyozni? Fürdeni? Mire van szükséged, Ana? Engem néz, és tudom, hogy olyan, akár a kormányát veszített hajó. Olyan eseményekkel kell megbirkóznia, amiket nem tud irányítani. Egész délután zárkózott, elmélkedő volt. Egy helyzet, amit nem tud befolyásolni, nem látja előre a kimenetelét. Az a valódi, nyers élet, amitől olyan sokáig távol tudta tartani magát, most azonban tehetetlen és kiszolgáltatott. Az én édes, oltalmazott Ötven árnyalatom. - Egy fürdő jólesne - mormogom, hogy valami feladatot adjak neki, amitől jobban, sőt hasznosnak érzi magát. Ó, Christian… zsibbadt vagyok, fázom és rettegek, de annyira örülök, hogy itt vagy velem. - Fürdő. Helyes. Értem. - Becsörtet a hálószobába, és eltűnik a szemem elől a fényűző fürdőszobában. Néhány perccel később kádba zubogó víz hangja visszhangzik a szobában. Végül összeszedem magamat annyira, hogy utánamenjek a hálószobába. Az ágyon bevásárlótáskákat találok a Nordstromtól, megdöbbent a látvány. Christian zakó és nyakkendő nélkül, felgyűrt ingujjal lép be. - Elküldtem Taylort, hogy hozzon néhány holmit. Hálóruhát… tudod - mondja, és aggódó pillantással néz. Hát persze. Helyeslően bólintok, hogy jobban érezze magát. Hol lehet Taylor? - Ó, Ana - mormogja Christian. - Még nem láttalak ilyennek. Általában olyan bátor és erős vagy. Nem tudom, mit mondhatnék. Tágra nyílt szemmel nézek. Most nem tudok semmit sem adni. Azt hiszem, sokkos állapotban vagyok. Átkarolom magam, igyekszem távol tartani a hideget, bár tudom, hogy reménytelen vállalkozás, hiszen belülről jön. Christian a karjába von. - Életben van, kicsim. Az életjelei jók. Csak türelmesnek kell lennünk - mormogja. - Gyere! - Kézen fogva
bevezet a fürdőszobába. Gyengéden lehámozza rólam a zakót, és a fürdőszobaszékre teszi, aztán újra felém fordul, és kigombolja az blúzomat.
Finom, meleg a víz, kellemesen illatos. A lótuszvirág illata betölti a fürdőszoba meleg, fülledt levegőjét. Christian lábai között fekszem, hátam a mellkasának támasztva, lábam az övén pihen. Mindketten csöndben vagyunk, befelé fordulunk. Christian időnként a hajamba csókol, én pedig szórakozottan buborékokat fújok a habból. Két karja a vállamon. - Nem bújtál Leila mellé a kádba, amikor te fürdetted? - kérdezem. Christian megmerevedik, felhorkan, s a vállamon pihenő keze erősebben szorít. - Nem. - Döbbent a hangja. - Gondoltam. Jól van. Finoman meghúzza feszes kontyba kötött hajam, hogy oldalra fordítsa a fejemet, és láthassa az arcom. - Miért kérdezed? Vállat vonok. - Morbid kíváncsiságból. Nem is tudom. Talán azért, mert láttam őt a héten. Christian arca megkeményedik. - Értem. Nem is annyira morbid. - Bánatos a hangja. - Meddig akarod támogatni? - Amíg meg nem áll a saját lábán. Nem tudom. - Megvonja a vállát. - Miért? - Vannak mások is? - Mások? - Olyan exek, akiket támogatsz? - Igen, volt egy. De már nem támogatom. Orvosnak tanult. Azóta lediplomázott, és van valakije. - Egy másik dom? - Igen. Leila azt mondta, van tőle két képed - suttogom. - Volt. Nem foglalkoztam velük. Technikailag ügyes képek, de nekem túl színesek. Azt hiszem, Elliotnál vannak. És mindketten tudjuk, hogy neki nincs ízlése. Kuncogni kezdek, Christian pedig a másik karjával is átkarol, és kilöttyen a víz a kádból. - Így már jobb - suttogja, és megcsókolja a homlokom. - A legjobb barátnőmet veszi el. - Akkor inkább befogom a szám - mondja.
A fürdőnk után valamivel nyugodtabb vagyok. A puha hethmanos köntösbe burkolózva nézem át az ágyon lévő bevásárlószatyrokat. Hűha, ez bizony nem csak hálóing. Bekukucskálok az egyik táskába. Farmerok, halványkék, kapucnis póló, az én méretem. Szent tehén... Taylor egy hétre elegendő ruhát hozott, és ismeri az ízlésemet. Elmosolyodom a gondolatra, hiszen nem ez az első alkalom, hogy ruhákat vesz nekem, amikor a Heathmanben vagyok. - Attól eltekintve, amikor a Claytonnál zaklattál, előfordult, hogy bementél egy üzletbe venni valamit? - Zaklattalak? - Igen, zaklattál. - Emlékszem, milyen ideges voltál. És az a fiatal srác le nem szállt rólad. Hogy is hívták? - Paul. - Az egyik rajongód.
A szememet forgatom, és Christian megkönnyebbült, őszinte mosollyal néz rám. - Öltözz fel - suttogja. - Nem akarom, hogy megfázz.
- Kész vagyok - mormogom. Christian a Macen dolgozik a lakosztály dolgozószoba részében. Fekete farmert visel szürke csavart mintás pulóverrel, én pedig a farmert vettem föl, a kapucnis felsőt és alá egy fehér pólót. - Olyan fiatalnak látszol - mondja Christian lágyan. Felpillant, és csillog a szeme. - És ha belegondolok, hogy holnap egy egész évvel öregebb leszel. Bánatos a hangja, én pedig szomorúan mosolygok rá. - Nincs nagy kedvem ünnepelni. Bemegyünk most Rayhez? - Persze, de szeretném, ha előbb ennél valamit. Alig nyúltál az ételhez. - Christian, kérlek. Nem vagyok éhes. Talán, ha már láttam Rayt. Szeretnék jóéjszakát kívánni neki.
Joséval futunk össze, mikor az intenzív osztályhoz érkezünk. Éppen távozik. Egyedül van. - Ana, Christian, sziasztok! - Hol van apád? - Túlságosan fáradt volt, hogy visszajöjjön. Elvégre ma délelőtt autóbalesete volt. - José bánatosan elvigyorodik. - És a fájdalomcsillapítók kiütötték. Engem pedig alig akartak beengedni Rayhez, mert nem vagyok közeli hozzátartozó. - És? - kérdezem aggódva. - Jól van. Úgy, mint volt, összességében jól. Elönt a megkönnyebbülés. Ha nincs hír, az jó hír. - Látlak holnap, szülinapos lány? - Persze. Itt leszünk. José szeme Christian felé villan, aztán egy pillanatra magához ölel. - Mañana. - Jó éjszakát, José! - Jó éjt, José! - köszön el Christian is. José bólint, és elindul a folyosón. - Még mindig oda van érted jegyzi meg Christian halkan. - Nem így van. És, ha így is volna... - Vállat vonok, mert ebben a pillanatban az ilyesmi egyáltalán nem érdekel. Christian feszülten rám mosolyog, és a szívem majd elolvad. - Szép volt - mormogom, mire a homlokát ráncolja. - Hogy nem habzott a szád. Tátva marad a szája. Megbántottam, de szórakoztatom is. - Soha nem habzik a szám. De menjünk, nézzük meg apádat. Van neked egy meglepetésem. - Meglepetés? - A szemem elkerekedik ijedtemben. - Gyere! - Megfogja a kezem, és kinyitjuk az intenzív osztály kétszárnyú ajtaját. Ray ágyának a végénél Grace áll, Crowe-val és egy másik orvossal beszélget, egy doktornővel, akit még nem láttam eddig. Grace elmosolyodik, amikor meglát minket. Ó, hála istennek! - Christian. - Arcon csókolja fiát, aztán felém fordul, és melegen magához ölel. - Ana. Hogy bírod? - Én megvagyok. Apám miatt aggódom. - Jó kezekben van. Dr. Sluder ennek a területnek a szakértője. Együtt tanultunk a Yale-en.
Ó... - Mrs. Grey - üdvözöl dr. Sluder hivatalos merevséggel. Rövid hajú, manószerű nő, szégyenlős a mosolya, és lágy, déli akcentusa van. - Az édesapjával foglalkozó team vezetőjeként örömmel mondhatom, hogy minden sínen van. Az életjelei stabilak, erősek. Bízunk benne, hogy teljesen felépül. A duzzanat az agyán nem nő tovább, a csökkenés jelei is mutatkoznak. Ez nagyon bátorító ilyen rövid idő után. - Ez jó hír - mormogom. Az asszony melegen mosolyog rám. - Az bizony, Mrs. Grey. Jól gondját viseljük itt - mondja, majd Grace-hez fordul. - Jó volt újra látni téged. Grace elmosolyodik. - Én is örülök, Lorraina. - Jöjjön, Crowe doktor, hagyjuk ezeket a derék embereket, hadd látogassák nyugodtan Mr. Steele-t. Crowe követi dr. Sludert, és vele együtt távozik. Rayre pillantok, és a balesete óta most először érzek némi reményt. Dr. Sluder és Grace kedves szavai élesztették fel bennem. Grace megfogja, és gyöngéden megszorítja a kezem. - Ana, drágám, ülj le mellé. Beszélj hozzá. Jót tesz neki. Én a várószobában leszek Christiannal. Bólintok. Christian megnyugtatóan mosolyog rám, aztán anyjával együtt magamra hagy szeretett apámmal, aki békésen alszik a ventilátor és a szívmonitor altatódalára.
Christian fehér pólójába bújok, és lefekszem. - Úgy látom, jobb kedved van - jegyzi meg Christian óvatosan, miközben pizsamát vesz. - Igen. Az, hogy beszéltem dr. Sluderrel meg anyáddal, mindent megváltoztatott. Te kérted Grace-t, hogy jöjjön ide? Christian ágyba bújik, és a karjába von, úgy fordít, hogy háttal legyek neki. - Nem. Ő akart jönni, hogy a saját szemével lássa apádat. - Honnan tudta? - Reggel fölhívtam. Ó. - Kimerült vagy, kicsim. Aludnod kéne. - Hmm - mormogom helyeslőn. Christiannak igaza van. Érzelmileg kimerítő nap volt. Felé fordítom a fejem, s egy szívdobbanásnyi ideig rápillantok. Nem is szeretkezünk? És megkönnyebbülök. Amúgy Christian egész nap távolságtartóan viselkedett. Azon tűnődöm, van-e félnivalóm, amiért így alakulnak a dolgok, de mivel belső istennőm elhagyta az épületet, és magával vitte a libidómat, azt hiszem, ezen majd reggel gondolkodom. Megfordulok, Christianhoz bújok, és a lábamat az övére fonom. - Ígérj meg valamit - mondja lágyan. - Hmm? - Annyi erőm nincs, hogy artikuláltan kérdezzek. - Ígérd meg, hogy holnap enni fogsz. Azt még valahogy elviselem, ha egy másik férfi dzsekije van rajtad, és a szám sem habzik, de… muszáj enned. Szépen kérlek. - Hmm - egyezem bele, ő pedig a hajamba csókol. - Köszönöm, hogy itt vagy - motyogom álmosan, és megcsókolom a mellét. - Hol máshol volnék? Bárhol vagy is, ott a helyem. És ezen a helyen óhatatlanul eszembe jut, hogy mekkora utat tettünk meg. És az éjszaka, amikor először aludtam veled. Micsoda éjszaka volt! Órákig néztelek. Olyan „felkész” voltál - sóhajt, én pedig belemosolygok a mellkasába.
- Aludj - mormogja, és ez most parancs. Lehunyom a szemem, s álomba merülök.
Tizennyolcadik fejezet Mocorogni kezdek, és kinyitom a szemem. Szép szeptemberi napra ébredek. Finom meleg van a tiszta, keményített lepedők között, jól érzem magam. Hirtelenjében, nem tudom, hol vagyok, aztán elfog a déjà vu érzés. Hát persze, ez a Heathman. - Apa! Basszus! - tör ki belőlem, ahogy eszembe jut a gyomorszorító, szívemet markoló rémület, ahogy bekattan, hogy mit is keresek Portlandben. - Hé… - Christian az ágyam szélén ül, kézfejével végigsimít az arcomon, és azonnal lecsillapodok. Reggel felhívtam az intenzívet. Raynek nyugodt éjszakája volt. Minden rendben van - nyugtatgat. - Jaj, de jó. Köszönöm - motyogom és felülök. Christian közelebb hajol, a homlokomhoz szorítja ajkát. - Jó reggelt, Ana! - suttogja, és most a halántékom következik. - Szia - mormogom. Christian már rég felkelt, fekete pólót és kék farmert visel. - Szia! - feleli, s a tekintete lágy és meleg. - Szeretnék boldog születésnapot kívánni neked. Nem baj? Bizonytalanul rámosolygok, ő pedig megcirógatja az arcomat. - Persze, hogy nem baj. Köszönöm. Köszönet mindenért. A homlokát ráncolja. - Mindenért? - Mindenért. Egy pillanatra zavartnak tűnik, de aztán várakozásteljesen néz rám. - Tessék. - Kicsi, szépen becsomagolt dobozt nyújt át, apró kísérőkártyával. Bármennyire is aggódom apám miatt, érzem, hogy milyen izgatott Christian, és az izgalma ragadós. Elolvasom a kártyát. Valamennyi „elsőnkért” az első születésnapodra az én imádott feleségemként. Szeretlek. C. Ó, hát nem édes? - Én is szeretlek - mormogom, és rámosolygok. - Nyisd ki - vigyorog. Vigyázva csomagolom ki, hogy ne szakadjon el a papír. Gyönyörű bőrdobozka van benne. Cartier. A második esély fülbevalónak és az órámnak hála, már ismerős. Óvatosan kinyitom a dobozt, és egy finomam megmunkált szerencsekarkötőt találok benne. Ezüst vagy platina, esetleg fehérarany, nem tudom, de teljesen elbűvöl. A karkötőn több kis talizmán lóg: az Eiffel torony; egy fekete londoni taxi; egy helikopter, Charlie Tango; egy vitorlázó repülőgép; egy katamarán, a Grace; egy ágy és egy… fagylalttölcsér? Furán nézek fel rá. - Vanilla? - Christian mentegetődzve vonja meg a vállát, és egyszerűen nevetnem kell. Hát persze. - Christian, ez gyönyörű. Köszönöm. Nagyon felkész. Elvigyorodik. A kedvencem a szív. Egy picike medál. - Képet tehetsz bele, vagy amit akarsz. - A te fényképedet - pillantok fel rá félig lesütött szemmel. - Mindig a szívemben vagy. Elmosolyodik azzal a szívbemarkolóan édes, szégyenlős mosolyával.
Az utolsó két amulettet cirógatom: egy C-betű - ó, igen, én voltam az első barátnője, aki a keresztnevén szólította. Elmosolyodom a gondolatra. És végül egy kulcs. - A szívemhez és a lelkemhez - suttogja Christian. Könny szökik a szemembe. Rávetem magam, átkarolom a nyakát, és az ölébe kucorodok. - Nagyon figyelmes ajándék. Imádom - dünnyögöm a fülébe. Ó, annyira jó az illata: tiszta, friss fehérnemű, tusfürdő és Christian illat. Az otthon szaga, az otthonomé. A könnyek, amelyek eddig csak fenyegettek, most már kiszabadulnak. Christian halkan felnyög és magához ölel. - Nem tudom, mihez kezdenék nélküled. - Elhal a hangom, próbálom visszafojtani a túláradó érzelmeket. Christian nagyot nyel, és még jobban magához szorít. - Kérlek, ne sírj. Szipogok, ez egyáltalán nem illik egy hölgyhöz. - Sajnálom. Csak végtelenül boldog, szomorú és ideges vagyok egyszerre. Amolyan keserédes. - Megértem. - Pihe puha a hangja. Hátrahúzza a fejem, és gyengéden megcsókol. - Tudom - suttogom, és újra az a szégyenlős mosolya a jutalmam. - Bárcsak otthon lennénk, és boldogabb körülmények között! De itt vagyunk - ismét szabadkozva rándít a vállán - Gyere. Reggeli után megnézzük Rayt.
Miután felvettem az új farmert és pólót, az étvágyam rövid időre visszatér. A lakosztályban reggelizünk. Tudom, hogy Christian örül a látványnak, mikor a granolát és a görög joghurtot eszem. - Köszönöm, hogy a kedvenc reggelimet rendelted. - Születésnapod van - feleli lágyan. - És ne köszöngess meg mindent. - Lemondóan, de szeretettel forgatja a szemét. - Csak azt akarom, hogy tudd, mennyire méltányolom. - Ez a dolgom, Anastasia. - Komoly az arca. Hát persze, Christian, aki irányít és kézben tartja a dolgokat. Hogy is felejthettem el… Szerelmes volnék bele, ha másmilyen lenne? Elmosolyodom. - Igen, így van. Zavartan néz rám, aztán a fejét csóválja. - Mehetünk? - Csak fogat mosok. - Oké - mosolyog elégedetten. Mi ez az önelégült mosoly? Akaratlanul is egy emlék villan az agyamba. Az első vele töltött éjszaka után az ő fogkeféjét használtam. Ismét elmosolyodom, és fölkapom a fogkeféjét, így tisztelgek ez előtt az első alkalom előtt. Fogmosás közben magamat nézem a tükörben. Sápadt vagyok, a szokásosnál is sápadtabb az arcom. Amikor utoljára itt jártam, szingli voltam, most pedig huszonkét esztendősen férjnél vagyok. Öregszem. Kiöblítem a számat. Felemelem a csuklóm, és az amulettek kellemesen csilingelnek a karkötőn. Honnan tudja az én édes Ötvenem ilyen pontosan, hogy mit adjon nekem? Mély lélegzetet veszek, igyekszem elfojtani a még bennem fortyogó érzelmeket, és újra lenézek a karkötőre. Lefogadom, hogy egy vagyonba került. Hát… pompás. Megengedheti magának. A lift felé menet Christian megfogja és megcsókolja a kezem, hüvelykujja közben a karkötőn lógó Charlie Tangót súrolja. - Tetszik? - Imádom. Nagyon. Ahogyan téged is.
Elmosolyodik, és újra megcsókolja a kezem. Derűsebbnek érzem magam, mint tegnap. Talán, mert reggel van, és a világ mindig reményteljesebbnek tűnik ilyenkor, mint az éjszaka közepén. Vagy talán a férjem édes ébresztője teszi. Vagy a tudat, hogy Ray állapota nem romlott. Belépünk a liftbe, és felnézek Christianra. A szeme az enyém felé rebben, és ismét önelégülten mosolyog. - Ne - suttogja, mikor az ajtó becsukódik. - Mit ne? - Ne nézz így rám. - Lesajnálom az igazgatóságot - mormogom vigyorogva. Christian felnevet. Gondtalan, kisfiús hang. A karjába von, és felfelé biccenti a fejem. - Egyszer egy egész délutánra kibérelem ezt a liftet. - Csak a délutánra? - vonom fel a szemöldököm. - Nagyon mohó, Mrs. Grey. - Ha rólad van szó, az vagyok. - Örömmel hallom. - És gyengéden megcsókol. Nem tudom, mi teszi: talán ez a lift az oka, talán az, hogy több mint huszonnégy órája nem érintett már, vagy tán az is elég, hogy ő az én varázslatos férjem, de a vágy kivirágzik, lustán terjed szét a hasam mélyén. A hajába túrok, és elmélyül a csók. A falhoz lököm, és hozzásimul a testem. Christian a számba nyög, két kézzel fogja a fejem, így tart csókolózás közben. Igazi csók ez, nyelvünk felderíti az ismerős, mégis annyira új és izgató területet, a másik száját. Belső istennőm majd elalél, visszahozza a libidómat. Cirógatom a férjem édes, édes arcát. - Ana - zihálja. - Szeretlek, Christian Grey. Ezt ne feledd - suttogom, és elsötétülő szürke szemébe nézek. A lift puhán megáll, az ajtó kinyílik. - Menjünk, nézzük meg apádat, aztán eldöntöm, hogy már ma kibérelem-e a liftet. - Megcsókol, aztán kézen fog és kivezet az előcsarnokba. Elhaladunk a portáspult mellett, és Christian diszkréten jelez a pult mögött álló kedves, középkorú férfinak. Az bólint és felveszi a telefont. Kérdő pillantást vetek Christianra, aki a titokzatos mosolyával válaszol. A homlokom ráncolom, ő pedig hirtelen idegesnek tűnik. - Hol van Taylor? - kérdezem. - Nemsokára találkozol vele. Persze, nyilván a kocsiért ment. - Sawyer? - Megbízásokat intéz. Miféle megbízásokat? Christian nem a forgóajtót célozza meg, hogy ne kelljen elengednie a kezem. Felmelegít a gondolat. Odakinn enyhe, későnyári reggel fogad, de a szellőben érződik a küszöbön álló ősz illata. Körülnézek, az Audi SUV-ot és Taylort várom. Christian keze megfeszül az enyémen, és felnézek rá. Mintha aggódna. - Mi az? Vállat von. Aztán egy közeledő autó hangja vonja el a figyelmemet. Ismerős öblös motorhang. Amikor odafordulok, hogy lássam a zaj forrását, az hirtelen elhallgat. Taylor mászik ki egy karcsú, fehér sportkocsiból. Basszus! Egy R8-as. Christian felé kapom a fejem, aki nyugtalan pillantással figyel. Vehetsz egyet a születésnapomra… Azt hiszem, fehéret szeretnék. - Boldog szülinapot - mondja, és tudom, hogy a reakciómat fürkészi. Tátott szájjal meredek rá, mindössze ennyi telik tőlem. Christian felém nyújtja a kulcsot. - Neked elment a józan eszed - suttogom. Vett nekem egy kicseszett Audi R8-ast. Ahogyan kértem. Széles vigyor jelenik meg az arcomon, és a határtalan izgalom pillanatában féktelenül ugrálok a járdán. Christian
arckifejezése az enyémet tükrözi. Kitárt karjába vetem magam, és ő megperdül velem. - Több a pénzed, mint a józan eszed - rikkantom. - Imádom! Köszönöm. - Christian pedig megáll, és olyan hirtelen tesz le, hogy megriadok, és meg kell kapaszkodnom a karjában. - Neked bármit, Mrs. Grey - mondja fülig érő szájjal, aztán lehajol és megcsókol. Micsoda nyilvános szeretet-megnyilvánulás.- Gyere. Menjünk, nézzük meg, hogy van apád. - Vezethetek? Rám vigyorog. - Hát persze. A tiéd. Taylor széles mosollyal tárja ki előttem a sportkocsi ajtaját. - Boldog születésnapot, Mrs. Grey. - Köszönöm, Taylor. - Gyorsan megölelem, mire elképed, és félszegen viszonozza. Még akkor is pironkodik, amikor bepattanok a kocsiba. - Vezessen biztonságosan, Mrs. Grey - mondja szigorúan. Sugárzó arccal nézek rá, alig tudom kordában tartani az izgalmamat. - Így lesz - ígérem, s miközben Christian elterpeszkedik mellettem, bedugom a kulcsot a gyújtáskapcsolóba, - Csak lazán. Most senki nem üldöz minket - figyelmeztet. Elfordítom a kulcsot, és a motor bömbölve életre kel. A középső és a hátsó tükörbe pillantva kiszúrok egy ritka rést a forgalomban, s egy tökéletes U fordulattal máris az OHSU felé dübörgök. - Hűha! - tör ki riadtan Christian. - Mi az? - Nem akarok apád mellé kerülni az intenzívre. Lassíts - morogja. Nem vitatkozom, hanem visszaveszek a gázból, és rávigyorgok. - Jobb? - Sokkal. - feleli. Nagyon igyekszik szigorúan nézni, de siralmas kudarcot vall.
Ray állapota változatlan. Látványa észre térít a féktelen száguldás után. Tényleg óvatosabban kéne vezetnem. Az ember nem készülhet fel a világ összes részeg sofőrjére. Tényleg, meg is kell kérdeznem Christiant, hogy mi lett azzal a seggfejjel, aki karambolozott Rayjel. Ő biztosan tudja. Úgy tűnik, apám a sok cső dacára, könnyebben érzi magát, s talán egy kicsivel jobb a színe. A mai reggelemről mesélek neki, Christian pedig kimegy a várószobába telefonálni. Kellie nővér jön be. Ellenőrzi Ray szívmonitorját, majd felír valamit a kórlapjára. - Jók az életjelei, Mrs. Grey - mosolyog rám szívélyesen. - Ez nagyon ígéretes. Kisvártatva Dr. Crowe bukkan fel két ápoló kíséretében. - Mrs. Grey, ideje fölvinni az édesapját a radiológiára - mondja kedvesen. - Csinálunk egy CT-t. Megnézzük, hogyan funkcionál az agya. - Sokáig fog tartani? - Legalább egy órát. - Megvárom. Szeretném tudni, mi van vele. - Természetesen, Mrs. Grey. - Beballagok a várószobába, ahol Christian fel-alá járkálva telefonál. Szerencsére, rajta kívül senki nincs odabent. Beszéd közben kinéz az ablakon Portland látképére. Felém fordul, amikor becsukom az ajtót, és dühösnek látszik. - Mennyivel gyorsabban a megengedettnél… Értem… Minden vádpontot, mindent. Ray az intenzíven van.
Azt akarom, apa, hogy az egész kibaszott törvénykönyvet ráolvassák… Helyes. Folyamatosan tájékoztass. - És bontja a vonalat - A másik sofőr? Christian bólint. - Valami részeges proli egy délkelet-portlandi lakókocsi telepről. - Lenéző az arckifejezése, és megdöbbent a szóhasználata. Odajön hozzám, szelídebb hangon folytatja. - Végeztél? Mehetünk? - Öö… nem. - Fölnézek rá, felkavart a megvető stílusa. - Mi baj? - Semmi. Rayt átviszik a radiológiára, és CT-vel ellenőrizzék a duzzanatot az agyában. Szeretném megvárni az eredményt. - Oké, várunk. Christian leül és széttárja a karját. Mivel kettesben vagyunk, boldogan befészkelem magam az ölébe. - Nem így képzeltem el a mai napot - mormogja Christian a hajamba. - Én sem, de most már sokkal jobban érzem magam. Anyád nagyon megnyugtató volt. Kedves tőle, hogy idejött tegnap este. Christian állát a fejemre támasztva, a hátamat cirógatja. - Anyám bámulatos asszony. - Így igaz. Nagyon szerencsés vagy vele. Christian bólint. - Fel kell hívnom anyámat, hogy beszámoljak neki Rayről - jegyzem meg, mire Christian megmerevedik. Csodálkozom, hogy nem hívott eddig. - A homlokomat ráncolom. Ami azt illeti, meg vagyok sértve. Elvégre születésnapom van, és anyám jelen volt, amikor megszülettem. Miért nem telefonált? - Talán keresett már - mondja Christian. Előkapom a BlackBerryt a zsebemből. Nem ír ki nem fogadott hívást, viszont jó néhány üzenetem van. Kate, José, Mia és Ethan is boldog születésnapot kíván. De az anyámtól semmi. Csüggedten csóválom a fejem. - Hívd fel most - javasolja Christian. Megpróbálom, de hiába, csak az üzenetrögzítő válaszol. Nem hagyok üzenetet. Hogy is feledkezhetett meg a saját anyám a születésnapomról? - Nem vette föl. Majd később hívom, amikor már tudom a CT vizsgálat eredményét. Christian karja megfeszül köröttem, ismét a hajamba dugja az orrát, és bölcsen nem tesz megjegyzést arra, hogy anyám mennyire nem törődik velem. Inkább érzem, mintsem hallom a BlackBerryje zümmögését. Christian nem engedi, hogy felálljak, nehézkesen kihalássza zsebéből a készüléket. - Andrea! - Most hivatalos a hangja. Újra megpróbálok felállni, de nem engedi. Homlokát ráncolva, szorosan fogja a derekamat, én pedig visszafészkelődöm a mellkasához, és hallgatom az egyoldalú társalgást. - Helyes… Pontosan hány órakor?… És a másik... csomag? - Christian az órájára pillant. - A Heathman tisztában van a részletekkel? Helyes… Igen. Ez várhat hétfő reggelig, de a biztonság kedvéért e-mailezze el nekem. Majd kinyomtatom, aláírom és beszkennelve visszaküldöm… Ők várhatnak. Most menjen haza, Andrea… Nem, minden rendben van, köszönöm - és bontja a vonalat. - Minden rendben? - Igen. - A tajvani üzletről van szó? - Igen. - Christian mocorog alattam. - Túl nehéz vagyok? - Ugyan már, bébi! - horkan fel. - Aggódsz a tajvani üzlet miatt? - Nem.
- Azt hittem, fontos. - Az is. Az itteni hajógyár függ tőle. Rengeteg munka forog kockán. Ó! - Egyeztetnünk kell a szakszervezetekkel. Ez Sam és Ros dolga, de ahogy most áll a gazdaság, egyikünknek sincs sok választása. Ásítok. - Untatom, Mrs. Grey? - Nevetve dugja ismét a hajamba az orrát. - Nem, soha. Csak olyan jól érzem magam az öledben. Szeretem, mikor az üzletről beszélsz. - Csakugyan? - Meglepettnek hangzik. - Természetesen. - Hátradőlök, és a szemébe nézek. - Boldogan hallgatok meg minden információt, amelyet méltóztatsz megosztani velem. - Gunyorosan elmosolyodom, Christian nevető arccal néz vissza rám, aztán a fejét csóválja. - Mindig információra éhes, Mrs. Grey. - Mondd el - biztatom, és újra a mellkasához fészkelődöm. - Mit mondjak el? - Miért csinálod? - Mit? - Miért dolgozol úgy, ahogy dolgozol? - Az embernek dolgoznia kell a megélhetésért - feleli kedélyesen. - Christian, te jóval többet keresel, mint amennyi a megélhetéshez kell. - Csöpög a hangom az iróniától. Christian a homlokát ráncolja, és egy pillanatig hallgat. Úgy gondolom, semmiféle titkot nem fog megosztani velem. Aztán mégis meglep. - Nem akarok szegény lenni - mondja, és igen halk a hangja. - Végeztem a szegénységgel. Amellett… ez egy játék - mormogja. - A győzelemről szól. Mindig is nagyon könnyen ment nekem ez a játék. - Nem úgy, mint az élet - mormogom magamnak. Csak aztán kapcsolok, hogy hangosan mondtam ki. - Igen, feltételezem. - Christian megint a homlokát ráncolja. - Bár veled együtt könnyebb. Velem könnyebb volna? Magamhoz ölelem. - Nem lehet minden játék. Igazi emberbarát vagy. - Christian vállat von és érzem, hogy egyre jobban zavarba jön. - Szeretem az emberbarát Christiant - mormogom. - Csak őt? - Ó, szeretem a megalomániás Christiant is, és az irányításmániás Christiant, de a szexmániást, a perverzt, a romantikust, a szégyenlőst… végtelen hosszú a lista. - Ilyen sok Christian van? - Azt mondanám, legalább ötven. Felnevet. - Ötven árnyalat - mormogja a hajamba. - Az én ötven árnyalatom. Kicsit odébb helyezkedik, hátra biccenti a fejemet és megcsókol. - Nos, Mrs. Árnyalat. Nézzük meg, hogy van az édesapja. - Oké.
- Elmegyünk autókázni? Christian meg én ismét az R8-ban ülünk és majd szétvet a boldogság. Ray agya ismét normális, eltűnt a duzzanat. Dr. Sluder úgy döntött, holnap felébreszti őt a kómából. Azt is mondta, hogy nagyon elégedett a javulással.
- Persze - vigyorog rám Christian. Születésnapod van. Bármit kívánhatsz. Ó. A hangszínében van valami, amitől megfordulok, és ránézek. Sötét a tekintete. - Bármit? - Bármit. Hogy lehet ennyi ígéretet zsúfolni egyetlen szóba? - Hát jó, vezetni akarok. - Akkor vezess, bébi. Elvigyorodik és visszavigyorgok rá. Az autó úgy megy, akár az álom, és amikor az I-5-re érünk, finoman a gázra lépek, és mindketten belepréselődünk az ülésbe. - Csak lazán, bébi - figyelmeztet Christian.
Már visszafelé tartunk Portlandbe, mikor az agyamba villan egy ötlet. - Eltervezted, hol ebédelünk? - kérdezem Christiant bizonytalanul. - Nem. Éhes vagy? - Remény csendül a hangjában. - Igen. Hová akarsz menni? - Ez a te napod, Ana. - Kitaláltam valamit. Bekanyarodok a galériához, ahol José kiállítása volt, és leparkolok a Le Picotin étterem előtt, ahová José megnyitója után mentünk. Christian rám nevet. - Egy pillanatra már azt hittem, abba a rémes bárba viszel, ahonnan részegen felhívtál. - Miért tennék ilyet? - Hogy megnézd, életben vannak-e még az azáleák. - Gunyorosan felemelkedik a szemöldöke. Elpirulok. - Ne is emlékeztess rá. Amúgy, ennek dacára magaddal vittél a hotelszobádba - somolygok. - Életem legjobb döntése - mondja Christian, és meleg a tekintete. - Igen, az volt. - Odahajolok hozzá és megcsókolom. - Mit gondolsz, még mindig az a beképzelt fráter a pincér? - Beképzelt? Szerintem nagyon jó volt. - Nagyon igyekezett mély benyomást tenni rád. - Hát, sikerült. Christian szája megrándul. Utálkozva nevet. - Nos, megnézzük? - javaslom. - Csak ön után, Mrs. Grey.
Ebéd után egy kis kitérőt teszünk a Heathmanbe Christian laptopjáért, aztán visszamegyünk a kórházba. Rayjel töltöm a délutánt. Felolvasok az egyik kéziratból, amelyet beküldtek nekem. Egyetlen társaságom a Rayt életben tartó gépek hangja. Most, hogy tudom, mennyivel jobban van, kicsit fellélegezhetek, és nyugodtabb vagyok. Reménykedem. Mindössze időre van szüksége a gyógyuláshoz. Nekem pedig van időm. Adhatok neki. Megfordul a fejemben, hogy újra hívni kéne anyámat, de aztán úgy döntök, később. Ray kezét fogom, meg-megszorítom, miközben felolvasok neki. Szuggerálom őt, hogy jobban legyen. Puhák és melegek az ujjai az érintésem alatt. Egy vagy két óra múltán, nem tudom, mennyi idő telt el, fölnézek, és Christiant pillantom meg laptoppal a kezében. Ray ágya végében áll Kellie nővérrel. - Ideje indulnunk, Ana.
Ó. Megszorítom Ray kezét. Nem akarom őt magára hagyni. - Meg akarlak etetni. Későre jár, gyere. - Christian hangja parancsoló. - Én pedig szeretném szivaccsal lefürdetni Mr. Steelt - közli Kellie nővér. - Rendben - adom meg magam. - Holnap reggel visszajövünk. Megcsókolom Ray arcát. Gyógyulj meg, apa. Szeretlek.
- Gondoltam, ehetnénk lent, az egyik különteremben - javasolja Christian. Csillog a szeme, amikor kinyitja a lakosztályunk ajtaját. - Csakugyan? Be akarod fejezni, amit néhány hónapja elkezdtél? Önelégülten mosolyog. - Ha nagy szerencséje van, Mrs. Grey. Felnevetek. - De nincs elegáns ruhám, amit fölvehetnék. Christian elmosolyodik, kinyújtja a kezét és bevezet a hálószobába. Kinyitja a szekrényt, s egy jókora fehér ruhaszállító zsákot pillantok meg odabent. - Taylor? - kérdezem. - Christian - feleli határozottan, és némileg megbántva. Lehúzom a cipzárt, és egy sötétkék szaténruhát pillantok meg. Káprázatos, testhezálló, vékony pánttal. Kicsinek tűnik. - Gyönyörű, köszönöm. Remélem, jó lesz rám. - A te méreted - feleli Christian önbizalommal teli. - És tessék - egy cipős dobozt vesz elő - a hozzá illő cipő. - Igazi farkasvigyorral néz rám. - Te mindenre gondolsz. Kösz. - Lábujjhegyre állok, és megcsókolom. - Így van. - Egy bevásárlótáskát nyújt át. Kérdő pillantást vetek rá. Fekete, pánt nélküli kombinét találok benne, a közepe csipkés. Christian megcirógatja az arcom, felfelé billenti az államat, és megcsókol. - Alig várom, hogy később ezt levehessem rólad.
Fürdés után úgy érzem magam, mint aki alaposan el van kényeztetve. Az ágy szélén ülök és bekapcsolom a hajszárítót. Christian bóklászik be a hálószobába. Azt hiszem, mostanáig dolgozott. - Ülj ide, majd én megcsinálom - mondja, és a pipereasztal előtti székre mutat. - Megszárítod a hajam? Bólint, nekem pedig tátva marad a szám. - Gyere - mondja, és feszülten figyel. Ismerem ezt az arckifejezést, és van annyi eszem, hogy engedelmeskedjem. Christian lassan, módszeresen szárítgatja a hajam. Szokásos ügyességével, egyik tincset a másik után. - Nem először csinálod - mormogom. A tükörben látom a mosolyát, de egy szót sem szól, csak keféli tovább a hajam. Hmm, nagyon megnyugtató.
Nem vagyunk egyedül, amikor lefelé menet belépünk a liftbe. Christian remekül néz ki a jellegzetes fehér vászoningben, fekete farmerban és zakóban, nyakkendő nélkül. Két nő van odabent, akik elismerő
pillantásokkal méregetik. Velem nemigen foglalkoznak. Elrejtem a mosolyomat. Igen, hölgyeim, ő az enyém. Christian megfogja a kezem és magához húz, így utazunk szótlanul a magasföldszintig. Sok a vendég, estére kiöltözve üldögélnek, cseverésznek, iszogatnak. Kezdődik a szombat este. Örülök, hogy nem lógok ki a sorból, a ruha jól áll nekem, kiemeli a domborulataimat. Minden a helyén van. Nem tagadom… vonzónak érzem magam benne. Tudom, hogy Christian is így gondolja. Először arra gondolok, hogy, a különszoba felé tartunk, ahol először vitattuk meg a szerződésünket, de elmegyünk az ajtaja előtt, egészen a folyosó végéig, ahol Christian egy másik faborítású helyiség ajtaját nyitja ki. - Meglepetés! Ó, istenem! Kate és Elliot, Mia és Ethan, Carrick és Grace, Mr. Rodriguez és José meg anyám és Bob emelik a poharukat felém. Tátott szájjal bámulok rájuk, szóhoz sem jutok. Hogyan? Mikor? Döbbenten fordulok Christian felé, aki megszorítja a kezem. Anyám odajön és magához ölel. - Ó, anya! - Drágám, olyan gyönyörű vagy. Boldog születésnapot! - Anya - zokogom, és magamhoz ölelem. Ó, anya! Bár társaságban vagyunk, patakokban folynak a könnyeim, s a nyakába temetem arcomat. - Jaj, édesem, ne sírj. Ray rendbe jön. Nagyon erős. Ne sírj. Ne a születésnapodon. - Elhal a hangja, de azért tartja magát. Két kezébe fogja az arcomat, és hüvelykujjával letörli a könnyeimet. - Azt hittem, elfelejtetted. - Ó, Ana! Hogy felejthettem volna el? Az ember nem egykönnyen felejt el tizenhét órás vajúdást. - A könnyeim ellenére is kuncogni kezdek, és anyám elmosolyodik. - Töröld meg a szemedet, drágám. Sokan jöttek el azért, hogy veled legyenek ezen a napon. Szipogok. Senkire nem akarok nézni a szobában. Zavarban vagyok és boldog, amiért mindenki vette a fáradtságot, hogy eljöjjön hozzám. - Hogy jutottál ide? Mikor érkeztél? - A férjed értem küldte a repülőgépét, drágám. - Anyám mosolyog, le van nyűgözve. Felnevetek. - Hát, köszönöm, hogy eljöttél. - Megtörli az orromat egy papír zsebkendővel, ahogy csak egy anya képes rá. - Anya! - korholom, és összeszedem magam. - Így már jobb. Boldog születésnapot, drágám! - Anyám félrehúzódik, és odajönnek a többiek. Sorba megölelnek, és gratulálnak. - Ray jobban van, Ana. Dr. Sluder az egyik legjobb szakember az országban. Boldog születésnapot, angyalkám - ölel magához Grace. - Annyit bőgsz, amennyit csak akarsz, Ana. Ez a te bulid - szorít magához José. - Boldog születésnapot, édes kicsi lány - mosolyog Carrick, és két kezébe fogja az arcomat. - Nyugi bébi, az öreged rendbe jön - kap a karjába Elliot. - Boldog születésnapot! - Oké - Christian megfogja a kezem, és kihúz Elliot öleléséből. - Eleget taperoltad már a feleségemet, most már taperold a jegyesedet. Elliot gonoszul vigyorog, aztán Kate-re kacsint. Egy pincér, aki eddig fel sem tűnt, egy-egy pohár rózsaszín pezsgőt nyújt át Christiannak, meg nekem. Christian a torkát köszörüli. - Tökéletes volna ez a nap, ha Ray itt lenne közöttünk, de nincs nagyon messze. Jobban van, és tudom, hogy ő is azt szeretné, hogy jól érezd magad, Ana. Mindnyájatoknak köszönöm, hogy eljöttetek, hogy az én gyönyörű feleségemmel legyetek a születésnapján. Az elsőn, a sok eljövendő, együtt töltött születésnap közül. Isten éltessen, szerelmem! - Felém emeli a poharát, miközben a többiek kórusban kívánnak boldog születésnapot, és nekem ismét küzdenem kell, hogy ne bőgjem el magam.
Hallgatom a lelkes társalgást a vacsoraasztalnál. Fura érzés a családom ölelésében lenni, miközben az az ember, akit apámnak tekintek, az intenzív osztály hideg klinikai környezetében fekszik, és gépek tartják életben. Noha lélekben nem vagyok teljesen itt, hálát érzek, amiért valamennyien eljöttek. Figyelem a szóváltást Christian és Elliot között, hallgatom José finom humorát, látom Mia izgalmát, a lelkesedését, mert ízlik neki az étel, miként azt is, ahogy Ethan lopva őt nézi. Azt hiszem, kedveli Miát… bár nehéz megmondani. Mr. Rodriguez hátradől, és akárcsak én, élvezi a társalgást. Úgy látom, jobban van. Kipihent. José nagyon figyelmes vele, felvágja neki az ételt, megtölti a poharát. Most, hogy az egyetlen, élő szülője ilyen közel állt a halálhoz, José még jobban méltányolja az édesapját. Megértem. Anyámra pillantok. Elemében van. Elbűvölő, szellemes, megnyerő. Annyira szeretem! Csak el ne felejtsem megmondani neki. Most döbbenek rá, milyen értékes az élet. - Jól vagy? - kérdezi gyöngéden Kate, ami egyáltalán nem jellemző rá. Bólintok és megfogom a kezét. - Igen, és köszönöm, hogy eljöttél. - Csak nem gondolod, hogy Mr. Pénzeszsák távol tudna tartani tőled a születésnapodon? A helikopteren utaztunk - meséli vigyorogva. - Tényleg? - Igen, és ha belegondolok, hogy Christian képes ezzel repülni… Bólintok. - Ez nagyon menő. - Szerintem is. Elvigyorodunk. - Itt maradtok éjszakára? - kérdezem. - Igen, valamennyien… azt hiszem. Te semmit nem tudtál erről az egészről? A fejem rázom. - Nagyon kedves tőle, ugye? Ismét bólintok. - Mit kaptál szülinapodra? - Ezt - mutatom föl a karkötőmet. - Cuki. - Az. - London, Párizs… tölcsér? - Ne akard tudni. - Vannak elképzeléseim. Nevetünk, és elpirulok, mert eszembe jut a Ben & Jerry & Ana. - Ja… és egy R8-ast. Kate kiköpi a bort. Mindketten kacagunk. - Csúcsfej, hát nem? - mondja kuncogva.
Desszertnek pazar csokoládétortát kapok, amelyen huszonkét ezüstgyertya ég, és felhangzik a Boldog szülinapot kórus. Grace közben Christiant nézi, amint a régi barátaimmal és a családja többi tagjával együtt énekel, és szeretet csillog a szemében. Anyósom elkapja a pillantásomat, és csókot dob felém. - Kívánj valamit - suttogja a fülembe Christian. Egyetlen fújással elfújom az összes gyertyát, és tiszta szívemből kívánom, hogy apám jobban legyen. Apa, gyógyulj meg. Kérlek, gyógyulj meg. Annyira szeretlek.
Éjféltájt Mr. Rodriguez és José távozik. - Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek - ölelem magamhoz Josét. - A világért ki nem hagytam volna. Örülök, hogy Ray jó irányba tart. - Apáddal és Rayjel együtt feltétlenül el kell majd jönnötök Aspenbe pecázni. - Tényleg? Ez csodásan hangzik. - José rám vigyorog, aztán otthagy, mert elmegy az apja kabátjáért, én pedig leguggolok, hogy elköszönjek Mr. Rodrigueztől. - Tudod, Ana, volt idő, amikor… szóval, azt hittem, hogy te meg José… - Elhal a hangja, aztán rám néz. Pillantása sötét, átható, de szeretetteljes. Jaj, nem! - Nagyon szeretem a fiát, Mr. Rodriguez, de José olyan, mintha a testvérem lenne. - Remek menyem lettél volna, és az is lettél Greyéknek. - Bánatosan mosolyog és elpirulok. - Remélem, elfogadja a barátságomat. - Természetesen. A férjed remek ember. Jól választottál, Ana. - Én is azt hiszem - suttogom. - Nagyon szeretem. - És megölelem Mr. Rodriguezt. - Becsüld meg őt, Ana. - Így lesz, ígérem.
Christian becsukja lakosztályunk ajtaját. - Végre kettesben - mormogja, majd az ajtónak dőlve néz rám. Odalépek hozzá, végigsimítok a zakója hajtókáján. - Köszönöm neked ezt a csodálatos születésnapot. Te vagy a legfigyelmesebb, legszeretőbb, legnagyvonalúbb férj. - Részemről az öröm. - Igen, neked ez öröm. Tegyünk valamit a te örömödre is - suttogom. Erősebben szorítom a hajtókáját, s az enyémre húzom az ajkát.
Valamennyien együtt reggelizünk, aztán kinyitom az ajándékaimat. Végül elbúcsúzunk az összes Greytől és Kavanaghtól, akik a Charlie Tangóval visszarepülnek Seattle-be. Anyám, Christian meg én a kórházba megyünk. Taylor vezet, mivel hárman nem férünk el az R8-ban. Bob nem tartott velünk, és titokban örülök ennek. Valahogy helytelennek tűnik, és biztos vagyok benne, hogy Ray sem méltányolná, ha Bob ilyen állapotban látná. Ray nagyjából ugyanúgy néz ki, csak valamivel szőrösebb. Anyám megdöbben, és kettesben sírunk még egy kicsit. - Ó, Ray! - anyám megszorítja apa kezét, és gyengéden végigsimít az arcán. Megható, mennyire szereti a volt férjét. Örülök, hogy van papír zsebkendő a táskámban. Mindketten leülünk Ray mellé, én anyám kezét fogom, ő pedig Rayét. - Ana, egy időben ez a férfi volt számomra a világ közepe. Örökké szeretni fogom. Nagyon szépen gondodat viselte. - Anya… - fojtogatnak a könnyek, ő pedig megcirógatja az arcomat, és a fülem mögé dug egy hajtincset. - Tudod, mindig is szeretni fogom Rayt. Csak eltávolodtunk egymástól. - Felsóhajt. - És nem tudnék vele élni. - Lenéz az ujjaira, és átfut az agyamon, hogy talán Stevenre gondol, a hármas számú férjére, akiről nem szoktunk beszélni. - Tudom, hogy szereted Rayt - suttogom a könnyeimet szárítgatva. - És ma kihozzák a kómából. - Helyes. Biztos vagyok benne, hogy felépül. Nagyon makacs. Azt hiszem, ezt tőle tanultad.
Elmosolyodom. - Csak nem beszélgettél el Christiannal? - Miért, makacsnak tart? - Azt hiszem. - Majd megmondom neki, hogy ez családi vonás. Annyira jól néztek ki együtt, Ana. Olyan boldognak tűntök. - Azt hiszem, boldogok vagyunk. Mindenesetre, igyekszünk. Számomra Christian jelenti a világot. - És ő láthatóan rajong érted, drágám. - Én pedig érte. - Akkor ne felejtsd el megmondani neki. A férfiaknak éppolyan jól esik ezt hallani, mint nekünk.
Ragaszkodom hozzá, hogy kikísérjem anyát meg Bobot a reptérre, és ott köszönjek el tőlük. Taylor az R8cal követ minket, Christian vezeti a SUV-ot. Sajnálom, hogy nem maradhatnak tovább, de vissza kell menniük Savannah-ba. A könnyeimmel küzdök, amikor elbúcsúzunk. - Jól vigyázz anyámra, Bob - suttogom a fülébe, amikor megölel. - Abban biztos lehetsz, Ana. Te pedig vigyázz magadra. - Úgy lesz. - Anyámhoz fordulok. - Viszlát, anya. Köszönöm, hogy eljöttél. -Rekedtes a hangom. - Annyira szeretlek. - Ó, drága kislányom, én is szeretlek. És Ray fel fog épülni. Még nem áll készen arra, hogy elhagyjon bennünket. Valószínűleg lesz egy Mariners meccs, amit nem hagyhat ki. Kuncogni kezdek. Anyának igaza van. Úgy döntök, ma este a sportrovatból olvasok fel Raynek, a vasárnapi újságból. Nézem, ahogy anyám és Bob fölmennek a lépcsőn a GEH repülőgépébe. Anyám könnyes szemmel integet, aztán eltűnik szem elől. Christian átöleli a vállamat. - Menjünk vissza, bébi - mormogja. - Te vezetsz? - Persze.
Amikor este visszamegyünk a kórházba, Ray valahogy másképp néz ki. Beletelik néhány pillanatba, mire felfogom, hogy megszűnt a ventillátor szuszogása. Ray magától lélegzik. Elönt a megkönnyebbülés. Végigsimítok apám borostás arcán, előveszek egy papír zsebkendőt, és gyengéden letörlöm a nyálat a szája széléről. Christian elsiet, hogy megkeresse dr. Sludert vagy dr. Crowe-t. Én pedig leülök a már ismerős székbe az ágy mellé, ott őrködöm. Kinyitom a vasárnapi Oregonian sportrovatát, és lelkiismeretesen felolvasom, mit írnak a Sounders Real Salt Lake mérkőzésről. A beszámolók szerint kemény meccs lehetett, de Kasey Keller öngóljával kikapott a Sounders. Erősen szorítom Ray kezét, amikor ezt olvasom. - …és a végeredmény, Sounders - Real Salt Lake 1:2. - Hé, Annie, kikaptunk? Nem létezik - recsegi Ray, és megszorítja a kezem. Apa!
Tizenkilencedik fejezet Könnyes lesz az arcom. Hát, visszajött. Az apám visszajött. - Ne sírj, Annie - Ray hangja rekedtes. - Mi történt? Két kezembe fogom, és az arcomhoz emelem a kezét. - Baleseted volt. Kórházban vagy, Portlandben. Ray a homlokát ráncolja, és nem tudom, azért-e, mert szokatlan ez a szeretet-megnyilvánulás a részemről, vagy pedig azért, mert nem emlékszik a balesetre. - Kérsz vizet? - kérdezem, bár nem vagyok biztos benne, hogy ihat. Ray zavartan bólint. Elönti szívem a szeretet. Felállok, odahajolok hozzá, és megcsókolom a homlokát. - Szeretlek, apa. Örülök, hogy visszajöttél. Zavartan legyint. - Én is, Annie. Vizet. - Futva teszem meg a rövid utat a nővérpultig. - Apám… felébredt. - Sugárzó arccal nézek Kellie nővérre, aki visszamosolyog. - Hívd dr. Sludert - szól oda az egyik kollegájának, majd sietve megkerüli a pultot. - Vizet kér. - Máris hozom. Visszasietek apám ágyához. Annyira könnyű a szívem. Ray szeme csukva, amikor visszaérek, és azonnal elönt az aggodalom, hogy visszasüllyedt a kómába. - Apa? - Itt vagyok - motyogja, és pislogva kinyílik a szeme, amikor Kellie nővér felbukkan egy kancsó jeges vízzel meg egy pohárral. - Üdvözlöm, Mr. Steele. Kellie vagyok, az ápolónője. A lánya szólt nekem, hogy szomjas.
A várószobában Christian meredten nézi a laptopját. Mélyen koncentrál, de azért felpillant, amikor becsukom az ajtót. - Felébredt - jelentem be. Christian elmosolyodik, és eltűnik belőle a feszültség. Ó… észre sem vettem - mindvégig ilyen feszült lett volna? Leteszi a laptopot, feláll és átölel. - Hogy van? - kérdezi, miközben körbefonom őt a karjaimmal. - Beszélget, szomjas, értetlen. Nem emlékszik a balesetre. - Ez érthető. Most, hogy magánál van, szeretném visszavinni Seattle-be, így hazamehetünk, és anyám szemmel tarthatja. Máris? - Nem tudom, elég jól van-e ahhoz, hogy mozgassuk. - Beszélek dr. Sluderrel. Kikérem a véleményét. - Hiányzik az otthon? - Igen. - Oké.
- Megállás nélkül mosolyogsz - jegyzi meg Christian, amikor lefékezek a Heathman előtt. - Megkönnyebbültem, és boldog vagyok. Christian elvigyorodik.
- Helyes. Lassan besötétedik, és megborzongok, amikor kiszállok a kocsiból a hűvös estébe, és átadom a kulcsot a parkolós fiúnak. A srác vágyakozva szemez a kocsimmal, és nem hibáztatom érte. Christian átkarol. - Na, ünnepelünk? - kérdezi, amikor belépünk az előcsarnokba. - Ünnepelünk? - Apádat. - Ja, őt - kuncogom. - Nagyon hiányzott már ez a hang - csókol Christian a hajamba. - Nem ehetnénk inkább a szobánkban? Tudod, egy csöndes este kettesben. - Dehogynem, gyere. - Kézen fog, és a lifthez vezet.
- Ez finom volt - mormogom elégedetten, és félretolom a tányért. - Ezer éve most laktam először jól. Nagyon jól csinálják itt a tarte tatint. Frissen fürödtem, és mindössze Christian pólója meg bugyi van rajtam. A háttérben Christian iPodja be van kapcsolva, és Dido énekel epekedve a megadás fehér zászlajáról. Christian elgondolkodva néz. A haja még nyirkos a fürdőnktől, csak fekete trikót és pólót visel. - Amióta itt vagyunk, még egyszer sem ettél ennyit - jegyzi meg. - Éhes voltam. Önelégült mosollyal dől hátra székben, és kortyol a fehérborból. - Most mihez van kedved? - lágy a hangja. - Te mit szeretnél csinálni? Kedélyesen vonja fel a szemöldökét. - Azt, amit mindig. - És az mi volna? - Ugyan, Mrs. Grey, ne legyen ilyen szemérmes. Átnyúlok az asztalon, megfogom a kezét, és mutatóujjamat végighúzom a tenyerén. - Szeretném, ha megérintenél… ezzel - simítok végig a mutatóujján. Christian fészkelődni kezd. - Csak ennyi? - Sötét a szeme, süt belőle a forróság. - Talán ezzel is - végig simítok a középső ujján is, majd újra a tenyerén. - És ezzel. - A körmöm a gyűrűsujját éri. - Ezzel határozottan. - Ujjam megtorpan a jegygyűrűjén. - Ez nagyon szexi. - Csakugyan? - De mennyire. Azt mondja: „ez a pasi az enyém”. - Megérintem a kis bőrkeményedést, amely már kezd kialakulni a tenyerén, a gyűrű alatt. Christian előrehajol, és megfogja az államat. - Elcsábít, Mrs. Grey? - Remélem. - A rabod vagyok, Anastasia - mondja halkan. - Gyere ide. - A kezemnél fogva az ölébe húz. - Szeretem, ha jól hozzád férek. - Tenyere végigsiklik a combomon, egészen a fenekemig, a másik kezével a tarkómat fogja, és megcsókol. Fehérbor, almás pite és Christian íze van. A hajába túrok, magamhoz szorítom, míg nyelvünk felderítő útra indul… egymás körül cikáznak. Az ereimben csak úgy lüktet a vér. Egyikünk sem kap levegőt, amikor Christian elhúzódik tőlem. - Bújjunk ágyba - mormogja. - Ágyban?
Christian egy kicsit meghúzza a hajam, hogy fölnézzek a szemébe. - Hol szeretné, Mrs. Grey? Megrándítom a vállam, és közönyt tettetek. - Lepjél meg. - Nagyon ingerlékeny vagy ma este. - Eszkimó puszit ad. - Talán le kéne kötöznöd. - Talán megteszem. Öregkorodra kezdesz szerfölött parancsolgató lenni. - Összehúzza a szemét, de nem tudja leplezni jókedvét. - Mit fogsz tenni ellene? - kötekedem. Fölcsillan a szeme. - Azt tudom, hogy én mit szeretnék tenni ellene. Kérdés, hogy te benne vagy-e. - Ó, Mr. Grey, nagyon is gyöngéden bántál velem az elmúlt napokban. Tisztában vagy vele, hogy nem vagyok üvegből. - Nem szereted, ha gyöngéden bánok veled? - Természetesen szeretem, de… a változatosság az élet sója. - Szempilláimat rebegtetve nézek rá. - Benne vagy valami kevésbé gyengédben? - Valamiben, amitől érzem, hogy élek. Christian csodálkozva vonja fel a szemöldökét. - Érzed, hogy élsz… - Döbbenet és humor egyaránt kicseng a hangjából. Bólintok, ő pedig egy pillanatra rám néz. - Ne harapdáld az ajkad - suttogja, aztán hirtelen felnyalábol. Eláll a lélegzetem, és a bicepszébe markolok, mert félek, hogy leejt. Christian a három fotel közül a legkisebbhez visz, és beleültet. - Itt várj, ne mozdulj! - Egy pillanatra feszülten néz, szinte süt a pillantása, aztán sarkon fordul, és eltűnik a hálószobában. Ó… Christian mezítláb. Miért ilyen dögös a lábfeje? Néhány pillanat múlva visszatér, és meglepetésként ér, amikor hátulról hajol fölém. - Azt hiszem, ettől megszabadulunk. Megmarkolja a pólómat, áthúzza a fejemen, így a bugyit leszámítva meztelen vagyok. Finoman hátrarántja a lófarkamat, és megcsókol. - Állj fel! - utasít. Azonnal engedelmeskedem, Christian pedig egy törülközőt terít a szófára. Törülköző? - Vedd le a bugyidat! Nyelek egyet, de teszem, amit mond, a bugyit a szófa mellé dobom. - Ülj le! - Ismét megmarkolja a lófarkamat és hátrahúzza a fejem. - Szólsz, hogy álljak le, ha túl sok, rendben? Bólintok. - Halljam! - Szigorú a hangja. - Igen - nyöszörgöm. Elégedetten somolyog. - Helyes. Tehát, Mrs. Grey, a közvélemény nyomására, le fogom kötözni. - Szinte suttogássá halkul a hangja. Pusztán e néhány szó hallatán, villámcsapásként árad szét testemben a vágy. Ó, én édes Ötvenem - a szófán? - Húzd fel a térded, és ülj egészen hátra! - utasít Chris-tian lágyan. A szófa szélére támasztom a talpamat, és magam elé húzom a térdem. Christian a bal lábamért nyúl, leveszi az övet a fürdőköntösről, és az egyik végét csomóra köti a térdem fölött.
- Fürdőköpeny? - Improvizálok. - Ismét somolyog, miközben meghúzza a csúszó csomót, majd a puha öv másik végét a szófa hátsó sarkán lévő díszhez rögzítve, széthúzza a lábaimat. - Ne moccanj! - figyelmeztet, és mindezt megismétli a jobb lábammal is, azt a másik díszhez rögzíti. Ó, istenem... A szófánál elterülve ülök, a két lábam széttárva. - Oké? - kérdezi Christian, és lenéz rám a szófa mögül. Bólintok. Azt várom, hogy megkösse a kezeimet is, de lehajol és megcsókol. - Neked sejtelmed sincs, milyen izgató vagy - mormogja, és az enyémhez dörzsöli az orrát. - Azt hiszem, ideje zenét váltani. Feláll, és laza léptekkel az iPod-dokkolóhoz megy. Hogyan képes erre? Itt vagyok kikötözve, átkozottul felizgulva, ő pedig hűvös és nyugodt. Épp a látóteremben van, s izmai játékát figyelem a fekete póló alatt, amikor dalt vált. Kisvártatva édes, szinte gyerekes női hang kezd énekelni arról, hogy figyel engem. Szeretem ezt a dalt. Christian megfordul, pillantása az enyémbe kulcsolódik. Aztán a szófa elé jön, és kecsesen letérdel előttem. Hirtelen nagyon kiszolgáltatottnak érzem magam. - Kiszolgáltatott, sebezhető? - kérdezi. Most is működik az a hátborzongató képessége, hogy kimondja a ki nem mondott szavaimat. Keze a térdén pihen. Bólintok. Vajon miért nem ér hozzám? - Akkor jó. - mormogja. - Nyújtsd ki a kezed. Nem tudom elszakítani pillantásomat hipnotizáló tekintetétől, de teszem, amit kér. Christian olajos folyadékot csöpögtet mindkét tenyerembe egy kicsi, áttetsző üvegcséből. Illatosított - dús, pézsmás, érzéki aroma, nem igazán tudom hová tenni. - Dörzsöld össze a kezed. - Mocorogni kezdek forró, égető pillantása alatt. - Ne mozogj! - figyelmeztet. Ó… istenem! - Most pedig azt akarom, hogy érintsd meg magad, Anas-tasia. Szent tehén! - A nyakadnál kezd, és onnan haladj lefelé. Habozok. - Ne legyél szégyenlős, Ana. Rajta, csináld! - Nem nehéz felfedezni pillantásában a vágy mellett a jókedvet és a kihívást. Az édes hang épp azt énekli, hogy nincs semmi édes benne. A nyakamra teszem a kezem, és hagyom, hogy lecsússzon a mellemre. Az olajtól minden ellenállás nélkül siklik a bőrömön. Meleg a tenyerem. - Lejjebb! - mormogja Christian, és elsötétedik a tekintete. Még mindig nem ér hozzám.
A kezem a mellemre tapad. - Izgasd magad. Ó, istenem! Finoman húzogatni kezdem a bimbóimat. - Erősebben - biztat Christian. Mozdulatlanul ül a két combom között, úgy figyel. - Ahogy én csinálnám - teszi hozzá, és sötéten csillog a szeme. Az izmok megfeszülnek, a hasam mélyén. Válaszul egy nyögés tör ki belőlem, és erősebben húzogatom a bimbóimat. Érzem, hogy megkeményednek, megnyúlnak az érintésem alatt. - Igen, így. Újra. Lehunyom a szemem, és erősen húzok, csavargatok, forgatok az ujjaimmal, közben hangosan nyögök. - Nyisd ki a szemed.
Pislogva ránézek. - Még egyszer. Látni akarlak. Látni akarom a szemed, miközben élvezed a saját érintésedet. Ó… basszus, megismétlem. Ez annyira... erotikus. - Lejjebb! Mocorogni kezdek. - Maradj mozdulatlan, Ana. Szívd magadba a gyönyört. Lejjebb! - Mély és rekedtes a hangja. Egyszerre kísért és elvarázsol. - Te… - suttogom. - Ó, csinálom majd én is, nemsokára. De most rajtad a sor. Lejjebb! Most! - Christian nyelve érzékien simít végig a fogain. Basszus! Vonaglok, rángatom a köteleimet. Christian lassan csóválja a fejét. - Ne mozogj! - A térdemre teszi a kezét, és a helyemen tart. - Rajta, Ana, lejjebb! A kezem lesiklik a hasamon. - Lejjebb - mondja alig hallhatón, és ő maga a bujaság. - Christian, kérlek. Két keze továbbsiklik a térdemről, végigsimít a combomon, a nemi szervem felé halad. - Rajta, Ana, érintsd meg magad! Bal kezem a nemi szervemet súrolja. Lassú kört teszek vele, dörzsölöm magam, és tágra nyílt szájjal zihálok. - Újra! - suttogja Christian. Hangosabban nyögök, és megismétlem az egészet. A fejemet hátravetve kapkodom a levegőt. - Újra! Most már hangosan nyögök, és Christian élesen szívja be a levegőt. Megmarkolja a kezem, lehajol, előbb az orrát, majd a nyelvét húzogatja combjaim tengelyében. - Ááá! Szeretném megérinteni, de amint megmozdítom a kezem, ujjai megfeszülnek a csuklóm körül. - Maradj nyugton, vagy a kezed is lekötöm. Nyögdécselek. Christian elenged, aztán a két középső ujját belém dugja, s a tenyere megpihen a csiklómon. - Úgy csinálom, hogy gyorsan elélvezz, Ana. Készen állsz? - Igen! - lihegem. Mozgatni kezdi az ujjait, a kezét fel és le. Gyorsan ingerli az édes pontot bennem és a csiklóm is... Áá! Nagyon intenzív érzés. Tényleg az. A gyönyör egyre gyűlik testem alsó felében. Szeretném kinyújtani a lábam, de nem tudom. Az alattam fekvő törülközőt markolom. - Add meg magad! - suttogja Christian, és robbanok az ujjai körül. Érthetetlen szavakat kiáltok. Christian a csiklómhoz szorítja a tenyerét, miközben az utórezgések rázzák a testem, megnyújtva a gyönyörteli agóniát. Alig vagyok tudatomnál, amikor kioldozza a lábam. - Én jövök - mormogja, és úgy fordít, hogy arccal lefelé fekszem a szófán, a térdeim a földön vannak. Széthúzza a lábam, és keményen a fenekemre csap. - Ááá! - kiálltok fel, amikor belém hatol. - Ó… Ana! - sziszegi összeszorított foggal, majd mozogni kezd. Ujjaival keményen markolja a csípőmet, és újra meg újra belém temetkezik. Bennem pedig újraépül az érzés. Nem... Ááá... - Rajta, Ana élvezd ki! - kiáltja Christian, és ismét remegni kezdek, lüktetek körötte, majd egy kiáltással elmegyek.
- Eléggé érezted, hogy élsz? - csókol Christian a hajamba. - Ó, igen… - mormogom, és felnézek a plafonra. A férjemen fekszem, hátam a mellkasához ér. Mindketten a földön vagyunk, a szófa mellett. Ő még mindig felöltözve. - Azt hiszem, újrakezdhetnénk, de ez alkalommal ne legyen rajtad ruha! - Jesszusom, Ana! Egy férfinak pihennie is kell néha. Kuncogni kezdek, mire felnevet. - Örülök, hogy Ray magához tért. Úgy látom, ettől teljesen visszatért az étvágyad - mondja, és nem is próbálja leplezni a mosolyt a hangjában. Bosszúsan meredek rá. - A tegnap éjszakáról és a ma reggelről megfeledkeztél? - duzzogok. - Azok is felejthetetlenek voltak - mondja nevetve, és ettől nagyon fiatalnak, gondtalannak és boldognak látszik. Megfogja a hátsómat. - Pazar segge van, Mrs. Grey. - Ahogyan önnek is. Bár a tiéd még el van takarva. - És mit szándékozik tenni ez ügyben, Mrs. Grey? - Hát, levetkőztetem, Mr. Grey. Az összes énedet. Elvigyorodik. - És azt hiszem, elég sok minden édes rajtad és benned - mormogom a dalra célozva, amely még mindig szól az ismétlésre állított iPodból. Christian mosolya lehervad. Jaj, ne! - Az vagy! - suttogom. Lehajolok, és megcsókolom a szája sarkát, ő pedig lehunyja a szemét, s a karja megfeszül körülöttem. - Christian, hidd el, hogy édes vagy. Olyan különlegessé tetted ezt a hétvégét… annak ellenére is, ami Rayjel történt. Köszönöm. Kinyitja nagy, komoly, szürke szemét, és a szívembe markoló képet vág. - Mert szeretlek! - mormogja. - Tudom, én is szeretlek. - Megcirógatom az arcát. - És értékes vagy a számomra, ugye tudod? Még mindig olyan elveszettnek látszik. Ó, Christian... én édes Ötvenem! - Hidd el! - suttogom. - Nem könnyű. - Alig hallható a hangja. - Próbáld keményen, mert így igaz. Ismét megsimogatom az arcát, ujjaim a haját súrolják. A szeme szürke óceán. Csupa veszteség és bánat. Szeretnék a testébe bújni, úgy tartani. Bármit megtennék, hogy ne így nézzen. Mikor fogja fel végre, hogy az egész világot jelenti nekem? Hogy több mint méltó a szerelmemre, a szülei szeretetére, a testvérei szeretetére. Elmondtam újra meg újra, mégis itt tartunk, Christian ezzel az elveszett, magára hagyatott pillantással néz rám. Idő. Időre van szükség.
- Megfázol, gyere! - Christian kecsesen felemelkedik, és engem is felhúz. Átkarolom a derekát, úgy megyünk át együtt a hálószobába. Nem akarom erőltetni, de Ray balesete óta még fontosabb a számomra, hogy Christian tudja, mennyire szeretem. Belépünk a hálószobába, és a homlokomat ráncolom. Mindenáron vissza akarom szerezni azt a kellemes hangulatot, amit alig néhány perce még éreztem. - Nézünk tévét? - kérdezem. Christian halkan felhorkan.
- Egy második menetben reménykedtem. - Ötvenem hangulatváltásai villámgyorsak. Felvonom a szemöldököm, és megállok az ágy mellett. - Hát, ebben az esetben, azt hiszem, én irányítok. Tátott szájjal rám mered, én pedig az ágyra lököm. Lovagló ülésben rápattanok, mindkét kezét leszorítom a feje mellett. Nevetve néz fel rám. - Nos, Mrs. Grey, most hogy foglyul ejtett, mihez kezd velem? Lehajolok, és a fülébe suttogom: - Megduglak a számmal. Christian lehunyja a szemét, mélyen beszívja a levegőt, én pedig a fogammal finoman végigsimítom az állát.
Christian a komputernél dolgozik. Gyönyörű kora reggel van, ő pedig, azt hiszem, egy e-mailt ír éppen. - Jó reggelt! - mormogom szégyenlősen az ajtóból. Felém fordul, és rám mosolyog. - Mrs. Grey, korán kelt - tárja ki mindkét karját. Keresztülrohanok a lakosztályon, és az ölébe vetem magam. - Ahogyan te is. - Én csak dolgozom. Kicsit odébb húzódik, és megcsókolja a hajam. - Mi az? - kérdezem, mert érzem, hogy valami baj van. - Most kaptam egy e-mailt Clark nyomozótól. Arról a kibaszott Hyde-ról akar beszélni veled. - Tényleg? - Mondtam neki, hogy egy ideig Portlandben vagy, úgyhogy várnia kell, de azt felelte, hogy akkor itt hallgat ki. - Idejön? - Úgy tűnik. - Christian zavartnak látszik. A homlokom ráncolom. - Mi olyan fontos, ami nem várhat? - Pontosan erre gondoltam én is. - Mikor jön? - Ma. Most írom neki a választ. - Nem rejtegetek semmit. Kíváncsi vagyok, mit akar tudni. - Hát, kiderül, amikor ideér. Engem is érdekel a dolog. - Christian mocorog. - Itt reggelizünk nemsokára. Eszünk, aztán meglátogatjuk apádat a kórházban. Bólintok. - Itt maradhatsz, ha akarsz. Látom, sok a dolgod. Morcosan néz rám. - Nem, inkább veled megyek. - Oké. - Rávigyorgok, átkarolom a nyakát, és megcsókolom.
Ray zsémbes. Micsoda öröm! Izgága, kiállhatatlan, türelmetlen és nyugtalan. - Apa, komoly autóbaleseted volt. Időbe telik, mire felépülsz. Christian meg én át akarunk vinni Seattlebe. - Nem tudom, miért foglalkoztok velem annyit. Jól vagyok. - Ne légy nevetséges! - Szeretettel megszorítom a kezét, és mindezek ellenére visszamosolyog rám.
- Szükséged van bármire? - Megbirkóznék egy fánkkal, Annie. Elnézően nevetek rá. - Hozok neked fánkot, amennyit csak akarsz. Idevarázsolok néhányat. - Remek. - Akarsz rendes kávét is? - De még mennyire. - Oké, szerzek.
Christian ismét a várószobában telefonál. Tényleg berendezhetne itt egy irodát. Különös, hogy egyedül van, pedig az összes ágy foglalt az intenzíven. Lehet, hogy elijesztette a többi látogatót? Végre kinyomja a telefont. - Clark délután négykor lesz itt. A homlokomat ráncolom. Mi lehet olyan sürgős? - Ray kávét és fánkot kér. Christian felnevet. - Azt hiszem, én is azt kérnék, ha balesetem lett volna. Szólj Taylornak, hogy hozzon. - Nem, én megyek. - Vidd magaddal Taylort. - Szigorú a hangja. A szememet forgatom, ő pedig haragosan néz vissza rám, aztán gunyorosan elmosolyodik és félrebiccenti a fejét. - Nincs itt senki más. - Elbűvölően mondja, és bizony azzal fenyeget, hogy azonnal elfenekel, ha ellent merészelek mondani neki. Azon vagyok, hogy szembeszálljak vele, mikor egy fiatal pár lép a szobába. A lány halkan sír. Bocsánatkérően rántom meg a vállam, Christian pedig bólint. Fogja a laptopját, és kézen fogva kivezet. - Nagyobb szükségük van rá, hogy kettesben legyenek, mint nekünk - súgja. - Majd később szórakozunk. Taylor türelmesen vár odakinn. - Mi lenne, ha mindannyian elmennénk kávézni és fánkot venni?
Pontosan négy órakor kopogtatnak a lakosztály ajtaján. Taylor bevezeti Clark nyomozót, aki még a szokásosnál is rosszabb kedvűnek látszik - mintha idegbeteg lenne. Talán ilyen az arcberendezése. - Mr. Grey, Mrs. Grey, köszönöm, hogy fogadnak. - Clark nyomozó… - Christian kezet fog vele, és hellyel kínálja. Én a szófára ülök, ahol tegnap este olyan jól éreztem magam. Elpirulok a gondolattól. - Mrs. Greyhez jöttem - kezdi Clark, és sokatmondón pillant Christianra meg az ajtó mellett álló Taylorra. Christian alig észrevehetően biccent, mire Taylor sarkon fordul, és becsukja az ajtót maga mögött. - Bármit is akar mondani a feleségemnek, azt mondhatja előttem is. - Christian hangja hűvösen gyakorlatias. Clark nyomozó felém fordul. - Biztosan azt óhajtja, hogy jelen legyen a férje? Homlokráncolva nézek a nyomozóra. - Hát persze, nincs mit rejtegetnem előtte. Most kihallgat engem? - Igen, asszonyom. - Szeretném, ha a férjem itt maradna.
Christian leül mellém, süt belőle a feszültség. - Hát, rendben van - mondja Clark beletörődőn. A torkát köszörüli. - Mrs. Grey, Mr. Hyde azt állíja, hogy ön szexuálisan zaklatta, és több alkalommal is közeledett felé. Hűha! Csaknem kitör belőlem a nevetés, de inkább Christian combjára teszem a kezem, hogy visszatartsam, amikor fel akar pattanni. - Ez abszurd! - fröcsögi. Megszorítom a lábát, hogy elhallgattassam. - Nem így volt - közlöm nyugodtan. - Valójában pont fordítva történt. Ő tett ajánlatot, méghozzá igen agresszív módon, és ezért elbocsátották. Clark nyomozó egy pillanatra összeszorítja az ajkát, majd folytatja: - Hyde azt állítja, hogy ön találta ki azt a mesét a szexuális zaklatásról, hogy kirúgassa őt, mégpedig azért mert visszautasította az ön közeledését, és mert a beosztását akarta. Basszus! Jack még őrültebb, mint gondoltam. - Hát, ez nem igaz - rázom a fejem. - Kérem, nyugtasson meg, nyomozó. Ugye nem azért vezetett ennyit, hogy ilyen nevetséges vádakkal zaklassa a feleségemet? Clark acélkék szemével Christianra pillant. - Ezt Mrs. Greytől kell hallanom, uram - mondja csöndes nyugalommal. Ismét megszorítom Christian lábát. Némán könyörgök, hogy őrizze meg a hidegvérét. - Nem kell ezt a baromságot hallgatnunk, Ana! - Azt hiszem, el kell mondanom Clark nyomozónak, hogy mi történt valójában. Christian egy pillanatra kifejezéstelen arccal néz rám, aztán csüggedten legyint. - Amit Hyde mond, egyszerűen nem igaz. - Nyugodt a hangom, bár mindennek érzem magam, csak annak nem. Bántanak ezek a vádak, és attól tartok, hogy Christian felrobban. Vajon miben mesterkedik Jack? Egyik este nekem támadt az iroda konyhájában. Azt mondta, neki köszönhetem, hogy felvettek, és szexuális szolgáltatásokat kér cserébe. Zsarolni próbált, mégpedig olyan e-mailekkel, amelyeket én küldtem Christiannak, aki akkor még nem volt a férjem. Nem tudtam, hogy Hyde ellenőrzi a levelezésemet. Ez az ember őrült. Azzal is megvádolt, hogy kém vagyok, akit Christian küldött a céghez, feltehetőleg azért, hogy segítsek neki átvenni a vállalatot. Nem tudhatta, hogy Christian már régebben megvette az SIP-et. A fejemet csóválom, ahogy felidézem azt a kínos összetűzést Jackkel. - Végül padlóra küldtem. Clark szemöldöke megemelkedik a csodálkozástól. - Padlóra küldte? - Az apám katona volt. Hyde… nos, megérintett, és tudom, hogyan védjem meg magam. Christian büszkén pillant rám. - Értem. - Clark hátradől a szófán, és nagyot sóhajt. - Beszéltek már Hyde korábbi személyi asszisztenseivel? - kérdezi Christian szinte szívélyesen. - Igen, beszéltünk. De igazság szerint, egyik asszisztense sem mond semmit. Valamennyien azt állítják, hogy remek főnök volt, bár egyik sem maradt három hónapnál tovább. - Mi is épp ebbe a gondba ütköztünk - mormogja Christian. Tátott szájjal meredek rá, ahogyan Clark nyomozó is. - A biztonsági főnököm kihallgatta Hyde előző öt személyi asszisztensét. - Miért? Christian acélos tekintettel néz Clarkra. - A feleségem neki dolgozott, és mindenkit ellenőriztetek, akivel a feleségem együtt dolgozik. - Clark nyomozó elvörösödik. Bocsánatkérőn rándítom meg a vállamat. Üdv a világomban, mosolygok rá. - Értem - morogja Clark. - Azt hiszem, lehet itt valami a háttérben, Mr. Grey. Holnap alaposabban
átkutatjuk Hyde lakását, talán rábukkanunk valamire. Bár minden jel szerint egy ideje nem ott élt. - Már tartottak nála házkutatást? - Igen, és pótszemlét tartunk. Ezúttal újlenyomatokat keresünk. - Még mindig nem történt vádemelés a személyem és Ros Baley ellen elkövetett gyilkossági kísérlete miatt? - kérdezi Christian halkan. Tessék?! - Reméljük, találunk további bizonyítékokat arra, hogy Hyde szándékosan rongálta meg a helikoptert, Mr. Grey. Egy részleges ujjlenyomat nem elég, és amíg Hyde előzetes letartóztatásban van, felépíthetjük az ügyet. - Mindössze ezért jött ide? Clark felborzolja magát. - Igen, Mr. Grey, mindössze ezért, hacsak nem jutottak eszébe újabb dolgok a levélről. Levélről? Miféle levél? - Nem. Mondtam már, számomra semmit nem jelent. - Christian nem is tudja leplezni, mennyire bosszús. És nem értem, hogy miért nem ejthettük volna meg ezt a beszélgetést telefonon? - Azt hiszem, mondtam már magának, jobb szeretem látni, akivel beszélek. És amúgy is meglátogatom a nagynénémet, aki Portlandben él. Két legyet... egy csapásra. - Clark arca kőkemény. Egyáltalán nem zavarja a férjem rosszkedve. - Nos, ha végeztünk, nekem dolgom van. - Christian feláll, a nyomozó követi példáját. - Köszönöm, hogy időt szakított rám, Mrs. Grey - mondja udvariasan. Biccentek. - Mr. Grey. - Christian ajtót nyit, és Clark távozik. - Hogy lehet valaki ekkora seggfej? - Clark? - Dehogy, az a kibaszott Hyde. - Elképzelni sem tudom. - Mire megy ki a kurva játéka? - Christian a fogát vicsorgatja. - Fogalmam sincs. Gondolod, hogy Clark hitt nekem? - Hát persze. Jól tudja, hogy Hyde egy kibaszott seggfej. - Olyan káromkodós lettél. - Káromkodós? - somolyog Christian. - Létezik ilyen szó? - Most már igen. Hirtelen fülig ér a szája, leül mellém, és a karjába von. - Ne is gondolj rá! Menjünk, látogassuk meg apádat, és beszéljünk vele a holnapi költözésről. - Makacskodott, hogy Portlandben marad, nem akar gondot okozni. - Majd én beszélek a fejével. - Vele szeretnék utazni. Christian végignéz, s egy pillanatig azt hiszem, nemet fog mondani. - Oké - mondja végül. - Együtt megyünk. Sawyer és Taylor vihetik a kocsikat. Ma este Sawyer vezetheti az R8-asodat.
Másnap Ray már az új környezetét szemléli: tágas, világos szoba a North-West Hospital rehabilitációs központjában, Seattle-ben. Noha dél van, álmosnak látszik. Még helikopterrel is kimerítette az út. - Mondd meg Christiannak, hogy méltányolom, amit értem tesz. - Megmondhatod neki magad is, apa. Este bejön hozzád.
- Te nem mész dolgozni? - Talán. Csak biztos akarok lenni benne, hogy berendezkedsz itt. - Menj csak, nem kell aggódnod miattam. - Szeretek aggódni miattad. Megszólal a BlackBerrym. Ellenőrzöm a számot, de nem ismerős. - Felveszed? - kérdezi Ray. - Nem. Nem tudom, ki az. Mindjárt bekapcsol a hangposta. Hoztam neked olvasnivalót - mutatok az éjjeliszekrényen levő sportlapokra. - Köszönöm, Annie. - Fáradt vagy, igaz? Ray bólint. - Hagylak egy kicsit aludni. - Megcsókolom a homlokát. - Később találkozunk, apa - elköszönök. - Később találkozunk, kincsem, és köszönöm. - Ray megfogja, és gyengén megszorítja a kezem. Szeretem, ha apának hívsz. Visszavisz az időben. Ó, apa! Viszonzom a kézszorítását.
Amikor kilépek a főkapun, és a SUV felé indulok, ahol Sawyer vár rám, valaki a nevemet kiáltja. - Mrs. Grey, Mrs. Grey! Megfordulok, és látom, hogy dr. Greene siet felém. Mint mindig, most is makulátlanul fest, bár egy kicsit zilált. - Hogy van Mrs. Grey? Megkapta az üzenetemet? Nemrég hívtam. - Nem. - Bizseregni kezd a fejbőröm. - Nos, csak nem értettem, miért mondott le négy időpontot is. Négyet? Tátott szájjal meredek a nőgyógyászra. Ez hogyan történhetett? - Talán jobb volna, ha a rendelőmben beszélnénk meg. Épp ebédelni indultam. Most ráér? Bólintok. - Természetesen. Én... - Nem találom a szavakat. Négy alkalmat elmulasztottam? Lekéstem az injekcióról? Basszus! Kábán követem dr. Greene-t vissza a kórházba, fel a rendelőjébe. Homályosan emlékszem, hogy egy időpontot áttettünk máskorra, Hannah említette is… de négyet? Dr. Greene rendelője tágas, jól felszerelt, a berendezése korszerű. - Nagyon hálás vagyok, amiért elkapott - motyogom. Még mindig le vagyok döbbenve. - Apámnak autóbalesete volt, és most hoztuk át Portlandből. - Ó, nagyon sajnálom. Hogy van? - Köszönöm, most már jobban. Rendbe fog jönni. - Az jó. És ez megmagyarázza, miért mondta le a pénteket. Dr. Greene megmozdítja íróasztalán az egeret, s a számítógépe életre kel. - Igen... már több mint tizenhárom hete. Jobb lesz elvégezni egy tesztet, mielőtt újabb injekciót adunk. - Tesztet? - suttogom, és kiszalad a vér a fejemből. - Egy terhességi tesztet. Jaj, ne! Dr. Greene az íróasztala fiókjába nyúl. - Tudja, mihez kezdjen vele - mondja, és egy kis tartályt nyújt át. - A mosdó itt van a rendelőm mellett. Mintha transzban lennék, úgy állok fel. Az egész testem automatavezérlésre kapcsol, úgy imbolygok ki a
mosdóba. Basszus, basszus, basszus, basszus, basszus! Hogyan hagyhattam ezt megtörténni... már megint? Hirtelen rosszul érzem magam, és némán imádkozom: Kérlek ne, kérlek ne! Túl korai lenne, túl korai, túl korai. Amikor visszamegyek dr. Greene rendelőjébe, merev kis mosollyal fogad, és int, hogy foglaljak helyet az íróasztalával szemben. Leülök, és szótlanul átnyújtom a mintát. Dr. Greene egy kicsi, fehér rudacskát márt bele, és figyeli. Amikor kékre vált, a doktornő felvonja a szemöldökét. - Mit jelent a kék? - Szinte megfojt a feszültség. Dr. Greene felpillant rám, komoly a szeme. - Nos, Mrs. Grey, azt jelenti, hogy ön terhes. Micsoda? Nem, nem, nem! Basszus!
Huszadik fejezet Tátott szájjal meredek dr. Greene-re. Az egész világom darabokra hullik. Egy baba. Nem akarok gyereket... Még nem. Basszus! És a szívem mélyén tudom, hogy Christian idegbeteg lesz. - Nagyon sápadt, Mrs. Grey. Kér egy pohár vizet? - Köszönöm. - Alig hallom a saját hangomat. A gondolataim száguldoznak. Terhes? Mikor? - Látom, meglepődött. Némán bólintok a derék doktornő felé, aki átnyújt egy pohár hidegvizet a kéznél lévő ballonos vízadagolóból. Iszom egy kortyot és jólesik. - Megdöbbentem - suttogom. - Elvégezhetünk egy ultrahang vizsgálatot is, hogy lássuk, mennyire előrehaladott a terhesség. A reakciójából ítélve, úgy sejtem, alig néhány hét telhetett el a fogantatás óta. Legfeljebb négy- vagy öthetes lehet. Feltételezem, még nem jelentkeztek a tünetek. Némán rázom a fejem. - Tünetek? Nem hiszem. Úgy gondoltam... azt hittem, ez megbízható fogamzásgátlás. - Rendes körülmények között az, amikor nem felejtik el beadatni az injekciót - közli hűvösen dr. Greene. - Nyilván elvesztettem az időérzékemet. - Christian idegösszeroppanást kap. Biztos vagyok benne. - Egyáltalán nem vérzett? A homlokomat ráncolom. - Nem. - A Depo injekció esetében ez normális. Csináljunk egy ultrahangot, jó? Van időm. Zavartan bólintok, dr. Greene pedig egy fekete bőrrel bevont vizsgálóasztalhoz vezet, egy spanyolfal mögé. - Vegye le az szoknyáját, az alsóneműjét, és takarózzon be azzal a pléddel az asztalon - mondja élénken. Alsónemű? Azt hittem, az ultrahangvizsgálat a hasamon történik. Miért kell levennem a bugyimat? Döbbenetemben megvonom a vállam, de gyorsan csinálom, amit a doktornő mond. Lefekszem a puha fehér takaró alá. - Jól van - jelenik meg dr. Greene a vizsgálóasztal végénél, és közelebb húzza az ultrahang-berendezést. High-tech komputernek néz ki. Leül mellé, úgy fordítja a képernyőt, hogy mindketten lássuk, és babrálni kezdi a klaviatúrán levő forgatható golyót. A képernyő életre kel. - Legyen szíves térdben behajlítani és széttárni a lábát - mondja tárgyilagosan. Aggódva ráncolom a homlokom. - Ez egy hüvelyi ultrahang. Még akkor is megtaláljuk a babát, ha csak most esett teherbe. - Hosszú, fehér szondát vesz a kezébe. Úristen, ez viccel velem! - Oké - mondom, és rémülten teszem, amit mond. A doktornő óvszert húz a szondára, majd bekeni valami színtelen géllel. - Próbáljon ellazulni, Mrs. Grey. Ellazulni? A fenébe is, hiszen teherbe estem. Hogyan várhatod el tőlem, hogy ellazuljak? Arcomba szökik a vér, és igyekszem gondolatban valami boldog helyen lenni... valahol az elsüllyedt Atlantisz közelében. Dr. Greene lassan, óvatosan bedugja a szondát. Basszus! A képernyőn mindössze a fehér zaj vizuális megfelelőjét látom, bár ez inkább szépiaszínű. Az orvos lassan mozgatja a szondát, ami igen nyugtalanító. - Ez az - mondja, miközben megnyom egy gombot, és a kép kimerevedik. Egy kicsi pontra mutat a szépiaviharban.
Egy kicsi radarjel. Egy pöttömnyi radarjel a pocakomban. Egyetlen pici pötty az egész. Hűha! Meg is feledkezem a kényelmetlenségről, csak döbbenten meredek a radarjelre. - Még túl korai ahhoz, hogy lássuk a szívverését. Igen… kétségtelenül terhes. Négy-öthetesre becsülöm. A homlokát ráncolja. - Úgy tűnik, hamar kiürült a szervezetéből az injekció. Nos, néha megesik. Túlságosan döbbent vagyok ahhoz, hogy bármit is mondjak. Az a pici pötty egy baba. Igazi, élő kisbaba. Christian gyereke. Az én gyerekem. Hűha! Egy gyerek! - Akarja, hogy kinyomtassam önnek? Bólintok, mert még mindig képtelen vagyok megszólalni. Dr. Greene óvatosan kihúzza a szondát, és ad egy papírtörülközőt, hogy letöröljem magamról a gélt. - Gratulálok, Mrs. Grey - mondja, amikor felülök. - Meg kell beszélnünk egy újabb találkozót. Azt javaslom, legyen egy hónap múlva. Akkor pontosabban felmérhetjük a baba korát, és megállapíthatjuk a születés valószínűsíthető időpontját. Most felöltözhet. - Oké. - Kóvályogva, de gyorsan öltözködöm. Van egy pöttynyi radarjelem. Egy Picipöttyem. Mire kibukkanok a spanyolfal mögül, dr. Greene már újra az íróasztala mögött ül. - Addig is szeretném, ha elkezdené a folsav- és a terhességi vitaminkúrát. Itt egy tájékoztató arról, hogy mit tegyen és mit ne. A kezembe nyom egy levél tablettát meg egy szórólapfélét, és beszél tovább, de nem figyelek rá. Sokkos állapotban vagyok. Nem térek magamhoz. Persze, boldognak kéne lennem. És persze harmincévesnek... legalább. Ez túl korán van, nagyon korán. Próbálom elfojtani magamban a pánikot. Udvariasan elköszönök dr. Greene-től, és indulok vissza a kijárat felé, a hűvös őszi délutánba. Váratlanul hidegrázás és valami mélységes balsejtelem fog el. Christian ki fog borulni, de sejtelmem sincs, mennyire. Emlékszem, mit mondott: „Még nem állok készen rá, hogy bárkivel is megosztozzam rajtad.” Összehúzom magamon a dzsekimet, és próbálom kivédeni a hideget. Sawyer kipattan a SUV-ból, és nyitja az ajtót. Homlokráncolva néz rám, amikor meglátja az arcomat, de nem akarok tudomást venni az aggodalmáról. - Hova megyünk, Mrs. Grey? - kérdezi kedvesen. - A SIP-be. Kényelmesen elhelyezkedem a kocsi hátsó ülésén, behunyom a szemem, és a támaszra hajtom a fejemet. Örülnöm kellene. Tudom, hogy boldognak kéne lennem, de nem vagyok az. Túl korai. Nagyon hamar jött. Mi lesz a munkámmal? Mi lesz a SIP-pel? Mi lesz Christiannal és velem? Nem, nem, nem. Jó megleszünk. Christian is rendben lesz. Miát nagyon szerette kisbaba korában, erről Carrick mesélt nekem, és most is imádja a húgát. Talán, figyelmeztetnem kéne Flynnt... Talán nem kellene elmondanom Christiannak. Talán... véget kéne vetnem ennek az egésznek. Megfékezem a gondolataimat ezen a sötét ösvényen, elrémít, milyen irányba visznek. Ösztönösen a hasamra teszem oltalmazó kezem. Nem. Az én Picipöttyem. Könny szökik a szemembe. Hogy is gondolhattam? Bronzvörös hajú, szürke szemű kisfiú jelenik meg lelki szemeim előtt, az új ház mellett szalad át a mezőn, visongat örömében, amikor Christian meg én üldözőbe vesszük. Christian magasra emeli, aztán a csípőjére ültetve viszi, és kéz a kézben együtt megyünk vissza a házba. A szívemet fájdítja, kínoz a lehetőségek gondolata. Aztán Christiant látom magam előtt, ahogy utálkozva elfordul tőlem. Kövér vagyok és suta, alig tudok mozogni a gyerek matt. Christian a hosszú tükörteremben távolodik tőlem, léptei zaját visszhangozzák az ezüstözött üvegek, a falak, a padló. Christian... Felriadok. Nem. Ki fog borulni. Amikor Sawyer megáll a SIP előtt, kipattanok a kocsiból, és berohanok az épületbe. - Ana, örülök, hogy látlak. Hogy van apád? - kérdezi Han-nah, amint az irodába érek. Barátságtalanul üdvözlöm. - Köszönöm, jobban van. Bejönnél az irodámba?
- Persze. - Hannah csodálkozó arccal követ. - Minden rendben van? - Tudnom kell, hogy átraktad vagy elhalasztottad-e valamelyik találkozómat dr. Greene-nel. - Dr. Greene? Igen. Kettőt vagy hármat is. Többnyire azért, mert késésben voltál, vagy más megbeszélésed volt. Miért? Mert kurvára terhes vagyok! - sikoltom gondolatban. Mély lélegzéssel nyugtatom magam. - Ha bármely megbeszélésemet átteszed, volnál szíves tudatni velem? Nem mindig nézem meg a naptáramat. - Természetesen - feleli Hannah nyugodtan. - Sajnálom. Valami rosszat tettem? A fejem rázom, és hangosan sóhajtok. - Hoznál egy kis tejet? Aztán megbeszéljük, mi történt, amíg távol voltam. - Persze, már hozom is. - Felvidulva kisiet az irodából. Távozó alakja után nézek. - Látod ezt a nőt? - mondom halkan a radarjelnek. Talán ő az oka, hogy te most itt vagy. Megpaskolom a hasam, és teljesen hülyének érzem magam, amiért egy pöttynyi radarjelhez beszélek. Az én Picipöttyemhez. Megcsóválom a fejem. Haragszom magamra, és Hannah-ra is... bár a szívem mélyén tisztában vagyok vele, hogy nem igazán hibáztathatom az asszisztensemet. Rosszkedvűen bekapcsolom a komputert. Egy e-mail vár Christiantól.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Hiányzol Dátum: 2011. szeptember 13. 13:58 Címzett: Anastasia Grey
Mrs. Grey! Alig három órája vagyok bent az irodámban, és máris hiányzol. Remélem, Ray berendezkedett már az új szobájában. Anyám délután benéz hozzá, és ellenőrzi az állapotát. Este hat körül érted megyek, és meglátogathatjuk, mi-előtt hazamegyünk. Jól hangzik?
Szerető férjed Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Gyorsan gépelem a választ.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Hiányzol Dátum: 2011. szeptember 13. 14:10 Címzett: Christian Grey
Persze.
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Feladó: Christian Grey Tárgy: Hiányzol Dátum: 2011. szeptember 13. 14:14 Címzett: Anastasia Grey
Minden rendben?
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Nem, Christian, nincs minden rendben. Idegbajos vagyok attól, hogy ki fogsz borulni. Nem tudom, mitévő legyek. De nem e-mailben fogom elmondani neked.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: Hiányzol Dátum: 2011. szeptember 13.14:17 Címzett: Christian Grey
Minden rendben, csak sok a dolgom. Hatkor találkozunk.
Anastasia Grey Szerkesztő, SIP
Mikor mondjam el neki? Ma este? Talán szex után, esetleg szex közben? Nem, az veszélyes lehet mindkettőnk számára. Amikor alszik? Tenyerembe temetem a fejem. Mi a csudát csináljak?
- Szia! - köszön aggódva Christian, amikor beszállok az SUV-ba. - Szia! - Mi baj? - A homlokát ráncolja. Megrázom a fejem, Taylor pedig elindul a kórház irányába. - Semmi. - Talán most? Most kéne elmondanom neki, amikor egy behatárolt helyen vagyunk, és Taylor velünk van. - A munkádban minden rendben? - kutakodik tovább Christian. - Igen. Rendben. Kösz. - Ana, mi baj van? - Most már egy kicsit erőteljesebb a hangja, és kezdek megijedni. - Csak hiányoztál, ez minden. És aggódom Ray miatt. - Christian szemlátomást megnyugszik. - Ray jól van. Délután beszéltem anyámmal, és le van nyűgözve, hogy milyen szépen javul. - Christian megfogja a kezem. - Uramisten, de hideg a kezed. Ettél már ma? Elpirulok. - Ana! - korhol bosszúsan. Hát, azért nem ettem, mert tudom, hogy meg fogsz őrülni, olyan pipa leszel, amikor elárulom, hogy
terhes vagyok. - Majd este eszem. Tényleg nem volt rá időm. Christian bosszúsan csóválja a fejét. - Azt akarod, hogy a biztonságiak kötelessége legyen megetetni a feleségemet? - Ne haragudj, csak fura egy nap volt. Tudod, áthoztuk apát meg minden. Összeszorítja száját, de egy szót sem szól, én pedig kinézek az ablakon. Mondd el! - sziszegi a tudatalattim. Nem, túl gyáva vagyok hozzá. Christian szakítja meg az álmodozásomat. - Lehet, hogy Tajvanba kell utaznom. - Ó. Mikor? - Ezen a héten. Talán a jövő héten. - Oké. - Azt akarom, hogy velem gyere. Nyelek egyet. - Christian kérlek, itt a munkám. Ne kezdjük újra ezt a vitát. Felsóhajt, úgy duzzog, akár egy kamasz. - Gondoltam, megkérdezem. - Mennyi időre mész? - Mindössze néhány napra. Ana, szeretném, ha elmondanád, mi bánt. Honnan tudja? - Hát, jelen pillanatban az, hogy imádott férjem elutazik. Christian megcsókolja a kezem. - Nem maradok sokáig. - Helyes - mosolygok rá bágyadtan.
Ray sokkal jobban van, és jóval kevésbé zsémbes. Meghat, ahogy a maga csendes módján hálálkodik Christiannak, és egy pillanatra meg is feledkezem a saját gondomról. Csak ülök és hallgatom, ahogy pecázásról meg a Marinersről beszélgetnek. De Ray hamar elfárad. - Apa, hagyunk aludni. - Köszönöm, Ana drágám. Örülök, hogy beugrottál. Ma bent volt anyád is, Christian. Nagyon megnyugtatott, és kiderült róla, hogy ő is Mariners drukker. - De nem rajong a pecázásért - jegyzi meg Christian fanyarul, és feláll. - Nem sok nő van oda érte, mi?- vigyorog Ray. - Holnap találkozunk, oké? Megcsókolom. - Tudatalattim lebiggyeszti az ajkát. Feltéve, ha Christian nem zár be, vagy még annál is rosszabb... A kedvem azonnal a szakadékba zuhan. - Gyere. - Christian eltűnődve nyújtja felém a kezét. Kéz a kézben hagyjuk el a kórházat.
Csak csipegetem az ételt. Mrs. Jones csirke chasseurt készített, de nem vagyok éhes. Az idegességtől görcsbe rándul a gyomrom. - A fenébe is Ana, elárulnád végre, mi baj? - tolja félre Christian dühösen a tányérját. Felnézek rá. - Légy szíves, az őrületbe kergetsz. Nyelek egyet, próbálom legyűrni a rám törő pánikot. Mély levegőt veszek, hogy megnyugodjak. Most, vagy soha. - Terhes vagyok.
Christian szinte kővé dermed, lassan kifut minden szín az arcából. - Micsoda? - suttogja hamuszürkén. - Terhes vagyok. A homlokán összeszaladnak a ráncok értetlenségében. - Hogyan? Hogyan... hogyan? Hogy lehet ilyen nevetséges kérdést feltenni? Elpirulok, és amolyan „na, mégis mit gondolsz” pillantással nézek rá. Azonnal megváltozik az arca. Tekintete megkeményedik. - Az injekciók? - kérdezi dühösen. Ó, basszus! - Megfeledkeztél az injekcióról? Szótlanul nézek rá, nem vagyok képes megszólalni. Basszus! Dühös, nagyon haragszik. - Az istenit, Ana! - Ököllel az asztalra csap, hogy megriadok, majd olyan hirtelen áll fel, hogy csaknem feldönti a széket. - Mindössze egy dolgot, egyetlen egyet kell észben tartanod. Ezt kurvára nem hiszem el. Hogy lehet valaki ilyen hülye? Hülye? Tátva marad a szám. Basszus! El akarom mondani neki, hogy nem hatott az injekció, de képtelen vagyok megszólalni. Az ujjaimra szegezem a tekintetemet. - Sajnálom - suttogom. - Sajnálod? A kurva életbe! - Tudom, hogy nem igazán jó az időzítés. - Nem igazán jó? - kiabál. - Alig kibaszott öt perce ismerjük egymást. Meg akartam neked mutatni az egész kibaszott világot, most pedig... Bassza meg! Pelenka, hányás és szar! - Lehunyja a szemét. Azt hiszem, igyekszik visszafojtani a haragját. - Elfelejtetted? Halljam! Vagy szándékosan csináltad? - Lángol a szeme, sugárzik belőle a harag. - Nem - suttogom. Nem beszélhetek neki Hannah-ról, mert kirúgná. - Ha jól emlékszem, megbeszéltük - üvölti. - Tudom, megbeszéltük. Nagyon sajnálom. De Christian ügyet sem vet rám. - Hát, ez az oka. Ezért akarom a kezemben tartani az irányítást, hogy ne jöhessenek közbe ilyen baromságok, és csesszenek el mindent. Ne... Picipötty… - Christian, légy szíves, ne kiabálj. - Máris potyognak a könnyeim. - El ne kezdj bőgni! - csattan fel. - Bassza meg! - Egyik kezével a hajába túr. - Úgy gondolod, készen állok rá, hogy apa legyek? - Eláll a szava. A hangja merő düh és rettegés. Egyszeriben minden világos lesz a számomra: a nagybetűs félelem és iszonyat ül a szemében - ez egy tehetetlen serdülő dühe. Ó, Ötven! Annyira sajnálom. Ez nekem is megrázkódtatás. - Tudom, hogy egyikünk sem áll készen erre, de szerintem csodálatos apa leszel - mondom elcsukló hangon. - Majd megoldjuk. - Honnan a fenéből tudhatnád? - ordítja még hangosabban Christian. - Mondd meg, honnan? Ég a szeme, érzelmek sokasága fut át az arcán. A legnyilvánvalóbb közülük a félelem. - A picsába! - harsogja, s a megadás jeleként feltartja a kezét. Aztán sarkon fordul, és az előcsarnok felé indul, menet közben a nagyszobában felkapja a zakóját. Léptei visszhangoznak a fapadlón, majd eltűnik az előcsarnokba vezető kétszárnyas ajtón keresztül, és úgy vágja be maga után, hogy ismét összerándulok. Egyedül maradok a csenddel, a nagyszoba néma ürességével. Megborzongok, zsibbadtan meredek a csukott ajtó felé. Itt hagyott. Basszus! A reakciója messze rosszabb, mint képzeltem. Eltolom magam elől a tányért, az asztalra könyökölök, és kezembe temetve arcomat, sírok.
- Ana, drágám - Mrs. Jones álldogál mellettem. Gyorsan kiegyenesedem, és letörlöm a könnyeimet. - Mindent hallottam. Sajnálom - mondja kedvesen. - Nem kér egy herbateát, vagy valamit? - Jól esne egy pohár fehérbor. Mrs. Jones a másodperc töredékéig habozik, és nekem is eszembe jut Picipötty. Nem ihatok alkoholt. Tényleg nem? Tanulmányoznom kell a mit szabad és mit nem brosúrát, amelyet dr. Greene-től kaptam. - Mindjárt hozok egy pohár bort. - Inkább egy csésze teát kérek - mondom, és megtörlöm az orromat. Mrs. Jones kedvesen elmosolyodik. - Csésze tea rendel. Leszedi a tányérokat, és a konyha felé indul. Utána megyek, felülök az egyik bárszékre, onnan nézem, ahogy elkészíti a teámat. Elém teszi a gőzölgő csészét. - Tehetek önért valamit, Ana? - Nem. Köszönöm, minden rendben. - Biztos benne? Nem sokat evett. Felnézek rá. - Nem vagyok éhes. - Ana, ennie kell. Most már nem csak önről van szó. Kérem, hadd készítsek valamit. Mihez volna kedve? Reménykedve néz rám. - Tényleg nem tudok ételre nézni. A férjem épp most hagyott faképnél, mert terhes vagyok, az apámnak súlyos balesete volt, és az eszement Jack Hyde azt próbálja elhitetni, hogy szexuálisan zaklattam. Hirtelen leküzdhetetlen kuncoghatnékom támad. Látod, mit tettél velem, Picipötty? Megcirógatom a pocakomat. Mrs. Jones elnézően mosolyog rám. - Tudja, hol tart? - kérdezi gyengéden. - Nagyon az elején. Négy- vagy öthetes, az orvos nem biztos benne. - Ha enni nem akar, akkor legalább pihenjen. Bólintok, és a teámmal bevonulok a könyvtárba. Ez a menedékhelyem. Előhalászom a táskámból a BlackBerryt, és azon gondolkodom, hogy felhívom Christiant. Tudom, megrázkódtatás ez neki, de akkor is túlreagálta. Mégis mi az, amit nem reagál túl? Tudatalattim felvonja szépen kiszedett szemöldökét, én pedig sóhajtok. Kicseszett Ötven Árnyalat. Igen, a papádról van szó, Picipötty. Remélhetőleg lehiggad és visszajön… hamarosan. Előveszem a mit szabad és mit nem brosúrát, és leülök elolvasni. Nem tudok koncentrálni. Christian még soha nem hagyott faképnél. Az elmúlt napokban annyira kedves és figyelmes volt, olyan szerető, most pedig... Mi van, ha soha nem jön vissza? Basszus! Talán fel kéne hívnom Flynnt. Nem tudom, mit tegyek. Tehetetlennek érzem magam. Christian sok szempontból annyira törékeny, és tudtam előre, hogy rosszul fog reagálni erre a hírre. Olyan édes volt egész hétvégén, és bár annyi minden történt, amit nem tudott kézben tartani, mégis jól viselkedett, de ez a hír már túlságosan sok volt neki. Azóta bonyolult az életem, amióta megismertem őt. Vele van a baj, vagy kettőnkkel együtt? Tegyük fel, hogy nem tudja túltenni magát ezen. Tegyük fel, hogy el akar válni. Görcsbe rándul a gyomrom. Nem. Nem szabad erre gondolnom. Visszajön. Tudom, hogy visszajön. Tudom, hogy az üvöltés meg a durva szavak ellenére is szeret... Igen, és téged is szeretni fog, Picipötty. Hátradőlök a fotelban, és kezdek álomba merülni.
Arra ébredek, hogy fázom, azt sem tudom, hol vagyok. Dideregve nézek az órámra. Tizenegyet mutat. Ó, igen... Te - paskolom meg a pocakomat. Hol van Christian? Visszajött már? Sietve felállok a karosszékből, és indulok megkeresni a férjemet. Öt perc múlva rádöbbenek, hogy nincs itthon. Remélem, nem történt baja. Eszembe ötlik a hosszú várakozás, amikor Charlie Tango eltűnt. Nem, nem, nem. Ne is gondolj erre! Valószínűbb, hogy... Hová mehetett? Kihez ment? Elliothoz? Vagy talán Flynn-nel van? Remélem. A könyvtárban megtalálom a BlackBerryt, és írok neki egy üzenetet. „Hol vagy?” Bemegyek a fürdőszobába, és vizet eresztek. Mennyire fázom.
Christian még akkor sincs itthon, amikor kiszállok a kádból. Belebújok a ’30-as évek stílusát idéző szaténhálóingbe, felveszem a köntöst, és a nagyszobába indulok, ám előbb még bekukkantok a vendégszobába. Ez lehetne Picipötty szobája. Rémületbe ejt az ötlet. Megállok az ajtóban, és ennek a realitásán elmélkedem. Kékre vagy rózsaszínre fessük a szobát? Az édes gondolatot csupán az keseríti meg, hogy az elkóborolt férjem ennyire dühös. Lehúzom a takarót a vendégágyról, és bemegyek a nagyszobába virrasztani.
Egy hang ébreszt fel. - A kurva… Christiant hallom az előcsarnokból - Basszus! - Ezúttal halkabban szitkozódik. Épp idejében tápászkodok fel, hogy lássam, amint bebotorkál a kétszárnyú ajtón. Részeg. A fejbőröm bizseregni kezd. A csudába, Christian leitta magát? Tudom, mennyire gyűlöli a részegeket. Odafutok hozzá. - Christian, jól vagy? Az ajtókilincsnek dől. - Mrs. Grey - motyogja kábán. A fenébe, nagyon részeg. Nem tudom, mit tegyek. - Ó... igen jól nézel ki, Anastasia. - Hol voltál? Christian az ajkára teszi az ujját, és ravaszkásan mosolyog rám. - Pszt! - Azt hiszem, jobb volna lefeküdnöd. - Veled - vihogja. Ez a kéjes pillantás! Rosszallóan nézek, de gyöngéden átkarolom a derekát, mert állni alig tud, nemhogy menni. Vajon hol járt, és hogy jutott haza? - Segítek lefeküdni. Támaszkodj rám. - Nagyon szép vagy, Ana. - Rám nehezedik, beleszagol a hajamba, csaknem feldönt mindkettőnket. - Lépj, Christian! Ágyba akarlak dugni. - Oké. - Úgy tűnik, megpróbál koncentrálni. Végigbotorkálunk a folyosón, végül eljutunk a hálószobáig. - Ágy - vigyorog. Az ágy széléhez kormányozom, de belém kapaszkodik. - Tarts velem! - mondja.
- Christian, szerintem aludnod kell. - Hát… így… kezdődik. Hallottam… erről. Kérdőn nézek rá. - Miről hallottál? - A baba… azt jelenti… hogy… a szexnek… befellegzett… - Biztos vagyok benne, hogy ez nem igaz, különben csak egygyerekes családok lennének. Christian végigmér. - Muris vagy. - Te meg részeg. - Igen. - Elmosolyodik, aztán megváltozik az arca, riadt, zavaros lesz a tekintete. Megborzongok tőle. - Gyere, Christian… - biztatom szelíden. Gyűlölöm ezt az arckifejezését. Iszonyatos, ocsmány emlékekről árulkodik, olyan dolgokról, amiket egyetlen gyereknek sem volna szabad látnia. - Gyere, hadd dugjalak az ágyba. Gyengéden meglököm, és lehuppan a matracra. Kezét-lábát széttárva, nevetve néz fel rám. Nyoma sincs az űzött tekintetének. - Tarts… velem - motyogja. - Előbb levetkőztetlek. Részegen, boldogan vigyorog. - Ez a… beszéd. Szent tehén! A részeg Christian aranyos és játékos. Bármikor szívesebben fogadom, mint az átkozottul pipa Christiant. - Ülj fel. Leveszem a zakódat. - Forog velem a szoba. Basszus... ki fogja dobni a taccsot? - Christian, ülj fel! Gunyorosan mosolyog rám. - Mrs. Grey… ön határozottan… basáskodó kis jószág... - Igen. Úgyhogy csináld, ami mondok, és ülj fel. - Csípőre teszem a kezem, Christian pedig újra vigyorog. Kínlódva felkönyököl, aztán tőle szokatlan sutasággal felül. Mielőtt újra hanyatt eshetne, elkapom a nyakkendőjét, és leráncigálom róla a szürke zakót. Egyenként szabadítom ki a két karját. - Jó… az illatod. - Neked meg piaszagod van. - Aha... bour… bon. - Olyan mulatságos, ahogyan beszél, hogy vissza kell fojtanom a kuncogást. A padlóra dobom a zakót, és nekilátok levenni a nyakkendőjét. Christian a csípőmre teszi a kezét. - Szeretem ennek az… anyagnak az… érintését… Anasta-sia - dadogja elharapva a szavakat. - Mindig szaténban… vagy selyemben… kéne járnod. Keze fel-le kalandozik a csípőmön, aztán magához ránt, és a hasamhoz szorítja a száját. - És van itt… egy kis… behatoló. Eláll a lélegzetem. Szent tehén! Picipöttyhöz beszél. - Nem hagysz majd… aludni, igaz? - mondja a pocakomnak. Ó, istenem! Aztán Christian felnéz rám hosszú, sötét szempillái alól. Szürke szeme felhős és homályos. Összeszorul a szívem. - Őt fogod… választani… nem… engem - dadogja szomorúan. - Te nem tudod, miről beszélsz Christian. Ne légy nevetséges. Visszazuhan az ágyra, karjával eltakarja a szemét. Sikerült meglazítanom a nyakkendőjét. Kifűzöm, leveszem róla a cipőt, majd a zoknikat is. Amikor felállok, megértem, miért nem ütköztem ellenállásba.
Christian teljesen kiütötte magát. Mélyen alszik, és halkan horkol. Csak nézem. Átkozottul gyönyörű, még részegen is. Szépen ívelt ajka résnyire nyitva, egyik karja a feje fölött, haja kócos, az arca nyugodt. Olyan fiatalnak látszik - hiszen az is; az én stresszes, részeg, boldogtalan, ifjú férjem. A gondolat súlyosan nehezedik a lelkemre. De legalább itthon van. Kíváncsi vagyok, hol járhatott. Nem maradt annyi erőm, sem energiám, hogy megmozdítsam, vagy még jobban levetkőztessem. Ráadásul a takarón fekszik. Visszamegyek hát a nagyszobába, fogom a paplant, amelyet eddig én használtam, és visszaviszem a hálónkba. Christian mélyen alszik. Még mindig rajta van a nyakkendő és az öve is. Bebújok mellé az ágyba, leveszem a nyakkendőjét, és óvatosan kigombolom az inge felső gombját. Motyog valamit, de nem értem, és nem riad föl. Óvatosan kicsatolom az övet, némi nehézség árán sikerül kihúzom a tartókból. Az inge kicsúszott a nadrágból, közszemlére téve némi szeméremszőrzetet. Nem tudok ellenállni. Odahajolok és megcsókolom. Christian mocorogni kezd. Fölfelé billenti a csípőjét, de nem ébred fel. Felegyenesedek, és csak nézem őt. Ó, Ötven, Ötven, Ötven... mihez kezdjek veled? Megcirógatom és a haját - annyira puha -, és megcsókolom a halántékát. - Szeretlek Christian. Még így is, hogy ittál, és csak a jó ég tudja, merre jártál. Szeretlek. Mindig is szeretni foglak. - Hmm - mormogja. Újra megcsókolom a halántékát, aztán betakarom őt a vendégszobából kihozott paplannal. Alhatok mellette, ha keresztbe fekszem az ágyon. Igen, úgy lesz. De előbb rendbe rakom a ruháit. Fejcsóválva szedem össze a zoknikat és a nyakkendőt, hajtom karomra a zakót. Christian telefonja koppanva esik a padlóra. Ahogy fölveszem, véletlenül kioldom, és az üzenetek képernyő jelenik meg a BlackBerryn. Látom a saját üzenetemet, és fölötte egy másikat is. Basszus! Bizseregni kezd a fejbőröm. Jó volt látni téged. Most már értem. Ne aggódj, csodálatos apa leszel. Tőle jött, Mrs. Elena Nőstényboszorkány Ribanc Robinsontól. A fenébe! Hát hozzá ment, vele találkozott.
Huszonegyedik fejezet Tátott szájjal meredek az SMS-re, majd az alvó férjemre pillantok. Éjjel fél kettőig maradt ki, és ivott vele. Halkan horkol, a látszatra ártatlan, mindenről megfeledkező részegek álmát alussza. Annyira nyugodtnak tűnik. Ó, nem, nem, nem. Kifut minden erő a lábamból, és lassan lerogyok az ágy mellett álló székre. Nem tudom elhinni. Nyers, keserű, megalázó árulás lándzsája döf keresztül. Hogyan tehette? Hogyan mehetett éppen őhozzá? Dühös, forró könnyek csorognak végig az arcomon. Christian haragját, a félelmét megértem, sőt azt is, hogy rajtam tölti ki a dühét, és megbocsátom - többé kevésbé. De ez... ez az árulás már túl sok. A mellkasomhoz húzom, és átkarolom a térdemet, így óvom önmagamat és Picipöttyöt. Halkan sírdogálva ringok előre-hátra. Mégis mit vártam? Túl hamar mentem hozzá. Tudtam előre. Tudtam, hogy ez lesz belőle. Miért? Miért? Miért? Hogyan tehette ezt velem? Tudja, mit érzek azzal a nővel kapcsolatban. Hogyan fordulhatott éppen őhozzá? Hogyan? A kés lassan és fájdalmasan mélyen fordul meg a szívemben. Öröké így lesz? Könnyeimen keresztül, homályosan látom fekvő alakját. Ó, Christian! Azért mentem hozzá, mert szeretem, és a szívem mélyén jól tudom, hogy ő is szeret. Tudom, hogy szeret. A sajgóan édes születésnapi ajándékára gondolok. Valamennyi „elsőnkért” az első születésnapodra az én imádott feleségemként. Szeretlek. C. Nem, nem, nem. Nem tudom elhinni, hogy ez állandóan így lesz, két lépés előre, három lépés hátra. De hiszen mindig is így volt vele. Minden egyes kudarc után centinként haladunk előre. Christian rendbe fog jönni... ez biztos. De mi lesz velem? Vajon én össze tudom szedni magam ez után... az árulás után? Arra gondolok, milyen volt Christian ezen az iszonyatos-csodálatos hétvégén. A nyugodt lelkiereje, amivel támogatott, miközben nevelőapám sérülten feküdt kómában az intenzíven... a meglepetés partim, ahogy összehozta a családot és a barátaimat… az a csók a Heathman előtt, az egész világ szemeláttára. Ó, Christian! Visszaélsz minden hitemmel és bizalmammal... mégis szeretlek. De most már nem csak rólam van szó. A pocakomra teszem a kezem. Nem, nem engedhetem, hogy ezt csinálja velem és Picipöttyel. Dr. Flynn azt mondta, tételezzem fel róla a legjobbat. Hát jó, de nem most. Felszárítom a könnyeimet, és a kézfejembe törlöm az orromat. Christian mocorog. A másik oldalára fordul, és összekucorodik a paplan alatt. Az egyik kezét kinyújtja, mintha keresne valamit, aztán morog, a homlokát ráncolja, majd kinyújtott karral alszik tovább. Ó, Ötven. Mihez kezdjek most veled? És mi a fenét műveltél a nőstényboszorka ribanccal? Tudnom kell. Vetek még egy pillantást arra a bántó SMS-re, és már formálódik a terv az agyamban. Mély lélegzetet veszek, és tovább küldöm az SMS-t az én BlackBerrymre. Az első lépéssel megvagyok. Gyorsan átfutom a többi üzenetet, de csak Elliot, Andrea, Taylor és Ros üzeneteit látom, meg a sajátjaimat. Egy sem jött Elenától. Azt hiszem, eddig jó. Kilépek az üzenetekből - némi megkönnyebbülést érzek, mert Chris-tian nem írt neki -, és hirtelen a szívem a torkomban dobog. Ó, istenem! Christian telefonján a háttérkép fotók tömegéből áll. Az apró képekből összerakott montázson pici Anastasiák láthatók különböző pózokban. A nászutunk, a múltkori hétvégénk, amikor kihajóztunk és vitorlázórepülni voltunk, valamint néhány kép Josétól is. Mikor csinálta ezt? Csak nemrégiben csinálhatta. Megpillantom az e-mail ikonját és csábító a gondolat... Elolvashatnám Christian e-mailjeit. Megnézhetem, hogy beszélgetett-e vele. Tedd meg. Belső istennőm, jáde zöld selyembe burkolva lelkesen bólogat. Száját dühösen összeszorítja. Mielőtt meg tudnám állítani magam, már be is hatoltam Christian magánszférájába. E-mailek százai és százai vannak itt. Végigfutok rajtuk, unalmasak, akár a csatornavíz... A többségük Rostól, Andreától és tőlem érkezett, meg a GEH különböző vezetőitől. Egy sem a nőstényboszorkány
ribanctól. Ha már itt tartunk, megkönnyebbülten látom, hogy nincs levél Leilától sem. Az egyik e-mail felkelti a figyelmemet. Barney Sullivan küldte, Christian számítógépese, és a tárgy rovatban Jack Hyde nevét látom. Bűntudatosan pillantok Christian felé, de ő még mindig horkol. Eddig nem hallottam horkolni. Megnyitom az e-mailt.
Feladó: Barney Sullivan Tárgy: Jack Hyde Dátum: 2011. szeptember 13. 14:09 Címzett: Christian Grey
A seattle-i zártláncú kamerahálózat a South Irving Streettől követi nyomon a fehér furgont. Korábbi nyomát nem találom, ezért feltehető, hogy Hyde bázisa ebben a körzetben van.
Amint Welch-től már tudja, az unsub kocsit hamis jogosítvánnyal bérelte egy ismeretlen nő, mindazonáltal ezt semmi nem köti a South Irving Street körzethez.
A mellékelt fájlban találhatók azoknak a GEH és SIP alkalmazottaknak az adatai, akik ebben a körzetben laknak. Továbbítottam Welch-nek is.
Hyde SIP komputerén nem volt semmi a korábbi személyi asszisztensekkel kapcsolatban.
Emlékeztetőül egy lista a Hyde SIP komputeréről kimentett anyagokról:
Greyék lakcímei: Öt tulajdon Seattle-ben Két tulajdon Detroitban
Részletes életrajz a következőkről: Carrick Grey Elliot Grey Christian Grey dr. Grace Trevelyan Anastasia Steele Mia Grey
Újságcikkek és on-line cikkek a következőkkel kapcsolatban: dr. Grace Trevelyan Carrick Grey Christian Grey Elliot Grey
Fényképek: Carrick Grey dr. Grace Trevelyan Christian Grey Elliot Grey
Mia Grey
Folytatom a nyomozást. Meglátjuk, mit találok még.
B. Sullivan IT részleg vezetője, GEH
Ez a különös e-mail néhány pillanatra elvonja a figyelmemet erről a fájdalmas éjszakáról. A mellékletre kattintok, de nyilván túl nagy ahhoz, hogy megnyissam a BlackBerryn. Mégis, mit művelek? Későre jár - emberpróbáló napom volt. Nincsenek e-mailek a nőstényboszorkány ribanctól, sem Leila Williamstől, s ez valamelyest megnyugtat. Az ébresztőórára pillantok. Hajnali kettő is elmúlt. Ez a revelációk ideje. Anya leszek, a férjem pedig az ellenséggel bratyizik. Hát, hadd főjön a saját levében! Nem alszom vele. Holnap egyedül ébredhet. Az éjjeliszekrényre teszem a BlackBerryjét, felnyalábolom az ágy mellől a táskám, és miután vetek még egy utolsó pillantást az én angyali szépségű, alvó Júdásomra, távozom a hálószobából. A játszószoba tartalékkulcsa a szokásos helyén van, a kamraszekrényben. Felkapom, és iszkolok az emeletre. Az ágyneműs szekrényből kiveszek párnát, takarót meg lepedőt, aztán kinyitom a játszószoba ajtaját, és belépek. Halványra állítom a fényt. Különös, hogy milyen megnyugtatónak találom ennek a szobának az illatát, az atmoszféráját, pedig amikor utoljára itt voltunk, használnom kellett a biztonsági szót. Bezárom az ajtót magam mögött, és a zárban hagyom a kulcsot. Tudom, hogy holnap reggel Christian kétségbeesetten fog keresni, de úgy gondolom, ide nem néz be, ha zárva találja az ajtót. Hát, megérdemli. A Chesterfield dívány elé kuporodom, magamra terítem a takarót, és előhalászom a BlackBerryt a táskámból. Megnézem az üzeneteimet, megtalálom azt is, amit a nőstényboszorkány ribanc küldött, és Christian gépéről továbbítottam magamnak. A „továbbítás”-ra nyomok, és a következőket írom: Óhajtod, hogy Mrs. Lincoln is jelen legyen, amikor megbeszéljük az üzenetet, amit neked küldött? Így nem szükséges hozzárohannod utána. A feleséged. Elküldöm, aztán lenémítom a telefont. Összekucorodom a paplan alatt. Bármennyire is bátornak mutatom magam, lesújtott Christian árulása. Pedig most boldognak kéne lennünk. Jesszusom, hiszen szülők leszünk. Röviden újra lejátszom magamban a jelenetet, hogy elmondom Christiannak, terhes vagyok, és arról ábrándozom, hogy örömében térdre esik előttem, a karjába von és elmondja, mennyire szeret, engem és a mi Picipöttyünket. Ezzel szemben, egyedül vagyok, és fázom egy BDSM fantázia játszószobában. Hirtelen öregnek érzem magam, jóval idősebbnek a koromnál. Christiant felvállalni mindig is komoly kihívás lesz, de most még önmagán is túltett. Mégis, mit képzelt? Hát jó, ha küzdeni akar, tőlem megkaphatja. Nem úszhatja meg, nem engedem, hogy ahhoz a rémes nőhöz szaladjon, amikor valami gondja van. Christiannak választania kell: az a nő, vagy én és a Picipöttyünk. Halkan szipogok, de mivel annyira kimerültem, kisvártatva elalszom.
Felriadok, néhány pillanatig azt sem tudom, hol vagyok... Ja, igen, a játszószobában. Mivel itt nincsenek
ablakok, sejtelmem sincs, mennyi az idő. A kilincset zörgetik. - Ana, itt vagy? - kiabál Christian az ajtó túloldalán. Megdermedek. Fojtott hangokat hallok, végül odébbállnak. Kifújom a levegőt, és megnézem az időt a BlackBerryn. Tíz perc múlva nyolc. Van négy nem fogadott hívásom és két hangüzenetem. A nem fogadott hívások Christiantól vannak, de Kate is keresett. Jaj, ne! Christian nyilván felhívta. Nincs most erre időm. Nem akarok elkésni a munkából. Magam köré tekerem a takarót, felkapom a táskám, és az ajtóhoz megyek. Résnyire nyitom, és kikukucskálok. Nem látok senkit. Basszus... Ez már talán egy kicsit melodramatikus. A szememet forgatom, mély lélegzetet veszek, és indulok lefelé. Taylor, Sawyer, Ryan és Mrs. Jones a nagyszoba bejáratánál áll, Christian pergőtűzként ontja az utasításokat. Egy emberként fordulnak felém és merednek rám. Christianon még mindig az a ruha van, amelyben az éjszaka aludt. Kócos, sápadt és lélegzetelállítóan szép. Hatalmas, szürke szeme tágra nyílt, nem tudom, hogy a haragtól-e, vagy a félelemtől. Nehéz megállapítani. - Sawyer, húsz percen belül indulhatunk - motyogom, és szorosabbra húzom magam körül a takarót, mintegy védekezésként. Sawyer bólint, és minden pillantás Christian felé fordul, aki még mindig feszülten néz rám. - Óhajt reggelizni, Mrs. Grey? - kérdezi Mrs. Jones. A fejem rázom. - Köszönöm, nem vagyok éhes. - Az ajkát biggyeszti, de egy szót sem szól. - Hol voltál? - kérdezi Christian. Halk, rekedtes a hangja. Sawyer, Taylor, Ryan és Mrs. Jones hirtelen jobbnak látják bevonulni Taylor irodájába, az előcsarnokba, a konyhába. Úgy szóródnak szét, akár a rettegő patkányok a süllyedő hajón. Ügyet sem vetek Christianra, vonulok tovább a hálószobánk felé. - Ana, válaszolj - szól utánam. Hallom magam mögött a lépteit, de belépek a hálószobába, és megyek tovább a fürdőbe. Gyorsan bezárom az ajtót magam mögött. - Ana! - veri Christian az ajtó, én pedig kinyitom a zuhanyt. Az ajtó rázkódik. - Ana, nyisd ki ezt az átkozott ajtót! - Menj el! - Nem megyek sehová. - Ahogy gondolod. - Ana, kérlek. Belépek a zuhanyzóba, gyakorlatilag kizárom őt. Ó, mennyire meleg. Végigfolyik rajtam a gyógyító víz, megtisztítja bőrömet az éjszaka kimerültségétől. Ó, istenem, milyen finom érzés. Egy rövidke pillanatra, egyetlen, rövidke pillanatra azt színlelhetem, hogy minden rendben van. Megmosom a hajam, és mire végzek, sokkal erősebbnek érzem magam. Készen állok arra, hogy szembe nézzek azzal a robogó gőzmozdonnyal, akit Christian Greynek hívnak. Törülközőbe csavarom a hajam, gyorsan megszárítkozom egy másik törülközővel, és magam köré tekerem. Amikor kinyitom az ajtót, Christian a szemközti falnak dőlve áll, két keze a háta mögött. Arckifejezése gyanakvó, egy űzött ragadozóé. Elvonulok mellette, egyenesen a gardróbfülkéhez megyek. - Tudomást sem veszel rólam? - kérdezi Christian hitetlenkedve, és megáll a gardrób küszöbén. - Remek megfigyelő vagy - dünnyögöm szórakozottan, miközben azt keresgélem, hogy mit vegyek fel. Igen, a szilvaszínű ruha jó lesz. Leveszem a vállfáról, a fekete tűsarkú csizmát választom ki hozzá, és visszaindulok a hálószobába. Várok, hogy Christian félreálljon az utamból, és a beivódott jó modor győzedelmeskedik. Szinte éget a pillantása, mikor a fiókos szekrényhez megyek, és a tükörben látom, hogy az ajtóban állva engem figyel. Oscar-díjas alakítás. A törölköző a padlóra hullik, és úgy teszek, mintha fel se fognám, hogy mezítelen vagyok. Christian lélegzete elakad, de ügyet sem vetek rá. - Miért csinálod ezt? - kérdezi halkan.
- Mégis, mit gondolsz? - Bársonyos a hangom. Előveszek egy csinos, fekete csipkés LaPerla bugyit. - Ana… - Elhallgat, miközben felveszem a bugyit. - Menj, kérdezd meg a Mrs. Robinsonodat. Ő biztosan elmagyarázza neked - és nekiállok a bugyihoz illő melltartót keresni. - Ana, mondtam már elégszer, ő nem az én... - Nem akarom hallani, Christian - legyintek elutasítón. - Tegnap kellett volna beszélgetnünk, de te úgy döntöttél, hogy össze-vissza locsogsz, aztán berúgsz azzal a nővel, aki éveken át zaklatott. Hívd csak fel. Biztos vagyok benne, hogy most is boldogan meghallgat. Ráakadok a bugyihoz illő melltartóra, komótosan felveszem és bekapcsolom. Christian beljebb jön a hálószobába, és csípőre teszi a kezét. - Miért kémkedtél utánam? Bármennyire is eltökélt vagyok, elvörösödöm. - Nem ez a lényeg, Christian - csattanok föl. - Tény, hogy amint valami gond van, őhozzá rohansz. Mogorván összeszorítja az ajkát. - Nem így történt. - Nem érdekel. - Előveszek egy csipkés szélű fekete harisnyát, és az ágyhoz vonulok. Leülök, megfeszítem a lábfejemet, és óvatosan feltekerem a vékonyka anyagot a combomra. - Hol voltál? - kérdezi Christian. Szemével követi a lábszáramon fölfelé haladó kezemet, de továbbra sem törődöm vele. Szép lassan feltekerem a másik harisnyát is, aztán lehajolok, hogy szárazra dörgöljem a hajamat. Látom Christian csupasz lábfejét, magamon érzem átható tekintetét. Amikor végeztem, felállok, és visszamegyek a fiókos szekrényhez, ahol a hajszárítót tartom. - Válaszolj! - Christian hangja halk és rekedt. Bekapcsolom a hajszárítót, nem hallhatom őt, de a tükörben figyelem. Engem bámul, összehúzott szeme hideg, sőt fagyos. Elfordítom a tekintetem, a feladatomra koncentrálok, és próbálok úrrá lenni a borzongásomon. Nagyot nyelek, igyekszem a hajszárításra figyelni. Christian még mindig haragszik. Elmegy ahhoz az átkozott nőhöz, és még neki áll följebb? Hogy merészeli? Amikor vadul és zabolátlanul hull alá a hajam, abbahagyom a szárítást. Nekem így tetszik. Kikapcsolom a hajszárítót. - Hol voltál? - suttogja, és jéghideg a hangja. - Mit érdekel? - Ana, hagyd ezt abba, de rögtön. Megrándítom a vállam, és Christian gyorsan átvág a szobán. Amikor felém nyúl, megperdülök és hátralépek. - Hozzám ne érj! - csattanok fel, mire megdermed. - Hol voltál? - követeli a választ. Ökölbe szorítja a kezét. - Én nem ittam le magam az exemmel - sistergek. - Lefeküdtél vele? Christiannak eláll a lélegzete. - Micsoda? Dehogy! - Tátott szájjal mered rám, és van képe hozzá, hogy egyszerre tűnjön sértettnek és haragosnak. Tudatalattim megkönnyebbülten fújja ki a levegőt. - Te azt hiszed, hogy megcsaltalak? - Merő erkölcsi felháborodás a hangja. - Megcsaltál - mordulok rá -, azzal, hogy megosztottad a magánéletünket azzal a nővel, neki öntötted ki a bánatodat, amilyen gerinctelen vagy. Christiannak leesik az álla. - Gerinctelen? Így gondolod? - Villog a szeme. - Christian, láttam az SMS-t. - Az az üzenet nem neked szólt! - mordul fel. - Hát, a helyzet az, hogy akkor láttam, amikor a BlacBerryd kiesett a zakódból. Ugyanis levetkőztettelek, mert ahhoz is részeg voltál, hogy magad vetkőzzél le. Van róla fogalmad, mennyire megbántottál, hogy
ahhoz a nőhöz mentél? Christian egy pillanatra elsápad, de most már belelendültem, szabadon engedtem a bennem levő boszorkát. - Emlékszel, amikor éjszaka hazajöttél? Emlékszel, mit mondtál? Christian értetlenül néz, merev az arca. - Hát, igazad volt. A védtelen kisbabát választom helyetted. Minden szerető szülő ezt teszi. Ahogy anyádnak is ezt kellett volna tennie érted. Nagyon sajnálom, hogy ő nem ilyen volt, mert akkor nem volna szükség erre a beszélgetésre. Most azonban már felnőtt vagy, fel kell nőnöd végre, nem viselkedhetsz úgy, mint egy duzzogó kamasz. Lehet, hogy nem örülsz ennek a gyereknek, magam sem ujjongok, tekintve az időzítést és a te langymeleg fogadtatásodat, pedig vér a véredből. De vagy velem tartasz, vagy egyedül csinálom végig. A te döntésed. És amíg te az önsajnálatban dagonyázol és utálod magad, én megyek dolgozni. És mihelyt visszajöttem, fölviszem a holmimat az emeleti szobába. Christian döbbenten pislog. - És most, ha megbocsátasz, szeretném befejezni az öltözködést. - Nehezen kapkodom a levegőt. Christian nagyon lassan egy lépést tesz hátrafelé, megkeményedik az arca. - Ezt akarod? - suttogja. - Már nem is tudom, mit akarok. - Hangszínem az övét tükrözi. Óriási erőfeszítésembe kerül, hogy érdektelenséget mutassak, miközben látszólag közönyösen bedugom az ujjam hegyét a hidratálóba, és finoman felkenem a krémet. Megnézem magam a tükörben. Tágra nyílt, kék szempár, alapvetően sápadt, de felhevült arc. Remekül csinálod, most már ne hátrálj meg. Meg ne hátrálj! - Nem kívánsz? - suttogja Christian. Jaj, ne… ne csináld Grey. - Még itt vagyok, nem? - mondom ingerülten. Fogom a szemfestékemet, a jobb szememet kezdem először sminkelni. - Megfordult a fejedben, hogy elmész? - kérdi Christian, és alig hallható a hangja. - Ha az ember férje a volt szeretője társaságát keresi, az általában nem jó jel. - Sikerül kikerülnöm a kérdést, és pont a megfelelő mennyiségű utálkozás van a hangomban. Jöhet a rúzs. Immár csillogó ajkammal a tükörképemre csücsörítek. Maradj erős Steele... Grey. Basszus, még a nevemre sem emlékszem. Az ágyhoz viszem a csizmát, gyorsan belebújok, a szárát felhúzom a térdem fölé. Igen. Elég dögös vagyok alsóneműben és csizmában. Tudom. Felállok, és egykedvűen pillantok Christianra. Pislog, tekintete mohón siklik végig a testemen. - Jól tudom, mit művelsz velem - melegen, csábítóan szól a hangja. - Csakugyan? - Az én hangom csattan. Ne, Ana... tarts ki! Christian nyel egyet és közelebb lép. Én hátrálok, és feltartom a kezem. - Eszedbe ne jusson, Grey - suttogom fenyegetőn. - A feleségem vagy - mondja halkan, fenyegetőn. - Az a terhes nő vagyok, akit tegnap magára hagytál, és ha hozzám érsz, sikítok. Hitetlenkedve vonja fel a szemöldökét. - Sikítanál? - Mintha gyilkolnának. - Úgysem hall senki - mormogja Christian. Átható a pillantása és egy másodpercre eszembe jut az a reggel Aspenben. Nem, nem, nem. - Meg akarsz rémiszteni? - motyogom. Próbálom elvonni a figyelmét. És ez működik. Christian lehiggad. - Nem ez volt a szándékom. - A homlokát ráncolja. Alig kapok levegőt. Ha csak hozzám ér, végem van. Jól tudom, milyen hatással van rám és az áruló testemre. Tudom, és a dühömbe kapaszkodom.
- Ittam egyet valakivel, akihez valamikor közel álltam. Tiszta helyzetet teremtettünk. Többet nem találkozom vele. - Elmentél hozzá? - Először nem. Flynnhez indultam, de a szalonban találtam magam. - És elvárod tőlem, hogy elhiggyem, többé nem találkozol vele? - Nem is tudom leplezni a dühömet, úgy sziszegek rá. - És ha legközelebb is átlépek valami képzelt határvonalat? Újra, meg újra ugyanazon vitatkozunk. Olyan ez, mint az Ixion kereke. Ha megint elcseszek valamit, megint hozzá rohansz? - Többé nem találkozom vele - közli Christian hátborzongató véglegességgel hangjában. - Elena végre megértette, hogyan érzek. - Mit jelentsen ez? - Christian kihúzza magát és a hajába túr. Dühös, fáradt, hallgatag. Mással próbálkozom. - Miért van az, hogy vele tudtál beszélni és velem nem? - Mert rád haragudtam, ahogyan most is. - Nem mondod? - csattanok fel. - Hát, most éppenséggel én haragszom rád. Haragszom, amiért olyan rideg és hideg voltál tegnap, amikor pedig szükségem lett volna rád. Haragszom, mert azt mondtad, szándékosan csináltam, pedig nem így volt. Haragszom, mert elárultál. - Nagy nehezen elfojtom a sírást. Christian szája tátva marad a megdöbbenéstől, aztán egy pillanatra lehunyja a szemét, mintha arcul csaptam volna. Nyelek egyet. Nyugodj meg, Anastasia. - Jobban figyelemmel kellett volna kísérnem az injekciót, de nem szándékosan csináltam. Nekem is megrázkódtatás ez a terhesség - mondom halkan. - Az is lehet, hogy nem hatott az injekció. Christian némán mered rám. - Tegnap nagyon elcseszted - suttogom, és még mindig fortyog bennem a harag. - Az elmúlt néhány hét során elég sok mindennel kellett megbirkóznunk. - Igazából te cseszted el három vagy négy hete, vagy amikor elfeledkeztél az injekcióról. - Hát, isten ments, hogy olyan tökéletes legyek, mint te. Ó, elég, elég, elég! Haragosan meredünk egymásra. - Hát, ez komoly műsor, Mrs. Grey - suttogja. - Örülök, hogy még így felkoppintva is szórakoztató vagyok. Christian kábán mered rám. - Le kell zuhanyoznom - mondja. - És épp elég műsort adtam neked. - De milyen remek volt - suttogja. Közelebb lép megint, én pedig újra hátrálok. - Ne. - Gyűlölöm, amikor nem hagyod, hogy megérintselek. - Ironikus, nem? Christian összehúzza a szemét. - Nem sokra jutottunk, igaz? - Szerintem sem. Attól eltekintve, hogy kiköltözöm ebből a hálószobából. Christian szeme lángol, és egy pillanatra elkerekedik. - Elena semmit nem jelent nekem. - Kivéve, amikor szükséged van rá. - Nincs rá szükségem. Terád van szükségem. - Tegnap nem volt. Ez a nő kemény határ a számomra, Christian. - Már nincs az életemben. - Bárcsak hihetnék neked! - Az ég szerelmére, Ana!
- Kérlek, hagyjál felöltözni. Christian sóhajt, és a hajába túr. - Este találkozunk. - Tompa, élettelen a hangja, és egy kurta pillanatig szeretném magamhoz ölelni, cirógatni... de ellenállok, mert túlságosan is haragszom rá. Ő megfordul, és bemegy a fürdőszobába. Földbe gyökerezett lábbal állok. Hallom, amint becsukódik mögötte az ajtó. Az ágyhoz tántorgok, és lerogyok rá. Nem folyamodtam könnyekhez, nem kiabáltam, nem csaptam agyon, de még a szexuális vonzereje sem tudott megadásra késztetni. Rászolgáltam egy becsületrendre, de rohadtul érzem magam. Basszus! Semmit nem oldottunk meg. A szakadék szélén táncolunk. Lehet, hogy a házasságunk forog kockán? Hát Christian miért nem látja be, hogy hihetetlen seggfejet csinált magából azzal, hogy ahhoz a nőhöz szaladt. És mit ért azon, hogy soha többé nem találkozik vele? Ugyan, miért kéne ezt elhinnem? A rádió ébresztőórájára pillantok. Fél kilenc van. A fenébe, nem akarok elkésni. Mély lélegzetet veszek. - A második játszma patt helyzet, Picipötty - suttogom a pocakomat paskolgatva. - A papád talán reménytelen eset, de bízom benne, hogy talán mégsem az. Jaj, miért kellett ilyen korán érkezned, Picipötty? Éppen kezdtek jól alakulni a dolgok. - Remeg az ajkam, de mély, tisztító levegőt veszek, és sikerül úrrá lennem az érzelmeimen. Gyerünk, irány a munka!
El sem köszönök Christiantól. Még mindig zuhanyozik, amikor Sawyer meg én távozunk. Kibámulok a SUV sötétített ablakán, és nem tudok tovább uralkodni magamon, könnyes a szemem. A szürke felhős égbolt, mintha a kedvemet tükrözné, és valami különös, rossz érzés tölt el. A gyerekről igazából nem is beszéltünk. Nem egészen huszonnégy órám volt feldolgozni egy új élet, Picipötty létezését. Christiannak még ennyi idő sem jutott. - Hiszen még a nevedet sem tudja - cirógatom meg a pocakomat, és letörlöm arcomról a könnyet. - Megérkeztünk, Mrs. Grey - szakítja félbe a merengésemet Sawyer. - Ó, köszönöm, Luke. - Beugrom a csemegeboltba, asszonyom. Hozzak valamit? - Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes.
Hannah már a lattémmal vár. Belekortyolok, és émelyegni kezd a gyomrom. - Kaphatnék egy teát? - motyogom zavartan. Ezek szerint jó okkal nem szerettem soha a kávét. Rémes szaga van. - Jól vagy, Ana? Bólintok, és besietek az irodám biztonságába. Közben megszólal a BlackBerrym. Kate hív. - Miért keresett Christian? - kérdezi minden bevezető nélkül. - Jó reggelt, Kate! Hogy vagy? - Ne sumákolj, Steele. Mi történt? - És ezzel megkezdődik a Kate Kavanagh inkvizíció. - Veszekedtünk. Ez minden. - Bántott? A szememet forgatom. - Igen, de nem úgy, ahogy gondolod. - E pillanatban nincs erőm Kate-hez, és tudom, hogy bőgni fogok, pedig annyira büszke vagyok magamra, amiért nem törtem össze ma reggel. - Kate, megbeszélésem van. Visszahívlak. - Helyes. Veled minden rendben?
- Igen. - Nem. - Majd hívlak, oké? - Oké, Ana. Ne hagyd magad. Én melletted vagyok. - Tudom - felelem halkan, és barátnőm szavai hallatán, ismét le kell küzdenem egy érzelemkitörést. Nem fogok sírni, nem fogok sírni. - Ray jól van? - Igen - mondom nagyon halkan. - Ó, Ana… - Kate is szinte csak suttog. - Ne… - Oké. Később beszélünk. - Igen.
Délelőtt hellyel-közzel ellenőrzöm az e-mailjeimet. Remélem, hogy Christian jelentkezik, de semmi. Ahogy telik-múlik az idő, rádöbbenek, hogy nem fog keresni, és még mindig dühös. Hát jó, én is haragszom. Belevetem magam a munkába. Csak déltájban állok le egy krémsajtos és lazacos bagel erejéig. Döbbenetes, mennyivel jobban érzem magam, miután ettem valamit. Ötkor elindulunk Sawyerral a kórházba. A szokásosnál is éberebb, sőt aggályosan az. Már bosszantó. Ray szobája felé közeledve is ott liheg mellettem. - Hozzak teát? - Nem kérek, Sawyer. Köszönöm. - A folyosón várok. - Kinyitja nekem a kórterem ajtaját, és hálás vagyok, mert néhány percre megszabadulok tőle. Ray az ágyán ülve újságot olvas. Frissen borotvált, pizsama felsőt is visel. A régi énjére emlékeztet. - Hé, Annie! - fogad vigyorogva, aztán lehervad a mosolya. - Jaj, apa... - Odarohanok hozzá ő pedig, rá nem jellemző mozdulattal szélesre tárja a karját, és magához ölel. - Annie, mi történt? - Magához szorít, és megcsókolja a hajam. És most, a karjában döbbenek rá, milyen ritkák voltak az ilyen pillanatok kettőnk között. Mi lehet az oka? Ezért szeretek annyira Christian ölébe bújni? Néhány pillanat múlva elhúzódom tőle, és leülök az ágy melletti székbe. Ray a homlokát ráncolja. - Mondd el az öregednek! A fejem rázom. Most nem terhelhetem őt a gondjaimmal. - Semmi baj, apa. Jól nézel ki. - Megszorítom a kezét. - Egyre inkább önmagam vagyok, bár bizget a lábam a gipszben. - Bizget? - nevetnem kell a szóhasználatától. Ő pedig visszamosolyog rám. - Jobban hangzik, mint a viszket, nem? - Ó, apa! Annyira örülök, hogy jól vagy. - Én is, Annie. Szeretnék mihamarább unokákat hintáztatni a bizgető térdemen. A világért el nem mulasztanám. Lesütöm a szemem. A fenébe! Talán tudja? És vissza kell pislognom a szemem sarkába toluló könnyeket. - Te és Christian jól megvagytok? - Összevesztünk - suttogom. Nehéz megszólalni, akkora gombóc fojtogatja a torkomat. - De majd megoldjuk. Ray bólint. - Derék ember a férjed - mondja megnyugtatóan.
- Vannak pillanatai. Na, és mit mondanak az orvosok? - Nem akarok most a férjemről beszélgetni. Jelenleg elég fájdalmas téma.
Mikor hazaérek az Escalába, Christian még nincs otthon. - Christian telefonált, azt mondta, sokáig dolgozik - tudatja velem mentegetőzve Mrs. Jones. - Ó. Köszönöm, hogy szólt. - Miért nem tudta ő maga elmondani nekem? Jesszusom, Christian tényleg új szintre emeli a duzzogást. Bevillan az esküvői fogadalmainkkal kapcsolatos veszekedés, hogy akkor mennyire hisztériás volt. De most én vagyok megbántva. - Mit kíván enni? - Eltökélt, acélos csillogást látok Mrs. Jones szemében. - Tésztát. Elmosolyodik. - Spagetti, penne, fusili? - Spagetti. A bolognai mártásával, Gail. - Máris adom. És Ana... tudnia kell, hogy Mr. Grey magán kívül volt, amikor azt hitte, hogy ön elment. Nem ismertem rá - mondja, és melegen rám mosolyog. - Ó...
Még kilenckor sincs itthon. A könyvtárban ülök, az íróasztalnál, és azon töprengek, hol lehet. Rácsörgök. - Ana - köszön hűvösen. - Szia! Halkan beszívja a levegőt. - Szia! - mondja valamivel halkabban. - Hazajössz? - Később. - Az irodában vagy? - Igen. Mégis, mit gondoltál? Vele. - Akkor hagylak dolgozni. - Mindketten tartjuk a vonalat. A csend csak nyúlik, nyúlik és nyúlik közöttünk. - Jó éjt, Ana! - mondja végül Christian. - Jó éjt, Christian! És leteszi. Ó, basszus! A BlackBerrymre pillantok. Nem tudom, Christian mit várt tőlem. Nem hagyom, hogy uralkodjon felettem. Igen, dühöng. Joga van hozzá. Én is dühös vagyok. De akkor is, nézzük csak, mi történt. Nem én rohantam el a volt pedofil szeretőmhöz panaszkodni. Azt akarom, hogy beismerje - ez nem elfogadható viselkedés. Visszaülök a fotelba, nézem a biliárdasztalt a könyvtárszobában, és eszembe jut, hogy milyen jól szórakoztunk itt. A pocakomra teszem a kezem. Talán még túl korai, hogy anya legyek. Talán nem kellene így lennie… De a tudatalattim valósággal felsikolt: Nem! Soha nem bocsátanám magamnak, ha megszakítanám ezt a terhességet… vagy Christiannak. Ó, Picipötty, mit tettél velünk? Képtelen vagyok felhívni Kate-et, nem tudok beszélni senkivel. Inkább írok neki egy üzenetet, és megígérem, hogy nemsokára hívom. Tizenegykor már majdnem lecsukódik a szemem. Csüggedten vonulok fel a régi szobámba. Bebújok a takaró alá, és végre elengedem magam. A párnámba zokogok. Hangosan, egyáltalán nem hölgyhöz illő módon.
Nehéznek érzem a fejem, amikor felébredek. Friss őszi fény süt be a hatalmas ablakokon a szobába. Az ébresztőórára pillantok, fél nyolc van. Az első gondolatom: hol van Christian? A padlón, az ágy mellett ott hever az ezüstszürke nyakkendője, a kedvencem. Tegnap este, amikor ágyba bújtam, nem volt itt. Fölveszem, és csak nézem. Simogatom a selymes anyagot, aztán az arcomhoz szorítom. Christian itt volt… nézett, miközben aludtam. És mélyen bennem, megcsillan a remény.
Mrs. Jones a konyhában szorgoskodik, amikor leérek. - Jó reggelt! - köszönt vidáman. - Jó reggelt! Christian? - kérdezem. Elkomorodik. - Már elment. - Tehát itthon volt? - Ellenőriznem kell, pedig nálam van a bizonyíték. - Igen - Mrs. Jones elhallgat egy pillanatra. - Ana, kérem, bocsássa meg, amiért belekotyogok, de ne mondjon le róla. Christian nagyon csökönyös. Bólintok, és Mrs. Jones elhallgat. Az arckifejezésem nyilvánvalóan elárulja, hogy nem akarok ebben a pillanatban a férjemről beszélgetni.
Mihelyt megérkezem a munkahelyemre, ellenőrzöm az üzeneteimet. A szívem valósággal zakatol, amikor látom, hogy érkezett egy e-mail Christiantól.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Portland Dátum: 2011. szeptember 15. 06.45 Címzett: Anastasia Grey
Ana! Ma Portlandbe repülök. Van egy SOS elintéznivalóm. Gondoltam, tudni akarod.
Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Könny tolul a szemembe. Ennyi? A gyomrom remeg. Basszus! Mindjárt rosszul leszek. Kirohanok a mosdóba, épp időben érek oda, hogy a reggelimet kiadjam magamból. Lerogyok a vécécsésze mellé, és a kezembe temetem az arcomat. Lehetnék ennél nyomorultabb? Nemsokára halkan kopogtatnak az ajtón. - Ana! - Hannah az. Basszus! - Igen? - Jól vagy? - Mindjárt jövök.
- Boyce Fox keres. Basszus! - Ültesd le a tárgyalóban. Egy perc, és jövök. - Kérsz teát? - Kérek.
Ebéd után - ismét krémsajtos és lazacos bagel, és sikerült is magamban tartanom -, csak ülök, és élettelen tekintettel meredek a komputerre. Ihletre várok, és azon töröm a fejem, hogyan oldhatjuk meg Christiannal ezt az óriási problémát. Megszólal a BlackBerrym, kis híján felugrok ijedtemben. A képernyőre pillantok. Mia keres. Jesszusom, már csak az ő túláradó lelkendezése hiányzik. Habozok, hogy válaszoljak-e, aztán az udvariasság diadalmaskodik. - Mia? - szólok bele kedélyesen. - Hát, szia, Ana… rég beszéltünk. - A férfi hangja ismerős. Basszus! Bizsereg a fejbőröm, minden egyes szőrszál vigyázzba áll a testemen, az adrenalin lüktet a szervezetemben, és forog velem a világ. Jack Hyde az.
Huszonkettedik fejezet - Jack! - Nem találom a hangom, fojtogat a félelem. Hogy jutott ki a börtönből? Miért van nála Mia telefonja? Kiszalad a vér az arcomból, és szédülök. - Hát, emlékszel rám - mondja Jack, és lágy a hangja. Szinte látom a keserű mosolyát. - Igen, persze. - Gépiesen válaszolok, miközben száguldanak a gondolataim. - Nyilván kíváncsi vagy, hogy miért hívtalak. - Igen. Tedd le! - Le ne tedd! Elbeszélgettem a kis sógornőddel. Micsoda? Mia? Nem. - Mit műveltél? - Próbálom legyőzni a félelmemet. - Hát, ide figyelj te hozományvadász szárazkurva! Elcseszted az életemet, és Grey is elcseszte az életemet. Tartoztok nekem. Nálam van a kis szajha. És te meg az a faszszopó férjed és az egész kibaszott családja fizetni fog. Sokkol a hangjából áradó keserűség és megvetés. A családja? Mi a fene? - Mit akarsz? - A férjed pénzét, a kibaszott pénzét akarom. Ha a dolgok másképp alakulnak, én lehettem volna az… Szóval, megszerzed nekem. Ötmillió dollárt akarok, még ma. - Jack, nekem nincs hozzáférésem ennyi pénzhez. Gunyorosan horkant. - Kerek két órád maradt rá. Ennyi. Két óra. Senkinek nem szólsz, vagy a kis szajha bánja. Nem hívod a zsarukat, nem szólsz annak a farok férjednek, sem a biztonságiaknak. Tudni fogok róla, ha bárkivel is beszélsz erről. Megértetted? Elhallgat, és megpróbálok válaszolni, de a pánik, a félelem mintha forró viasszal égetné a torkomat. - Megértetted? - harsogja. - Igen - suttogom. - Különben megölöm. Eláll a lélegzetem. - Tartsd magadnál a telefonodat. Nem szólsz senkinek, vagy meg is dugom, mielőtt megölöm. Két órád maradt. - Jack, több idő kell. Három óra. És honnan tudhatom, hogy nálad van? A telefon elnémul. Rémülten meredek a készülékre. A szám kiszárad a rettegéstől, csak valami undorító, fémes íz marad. Mia vele van. Mia. De biztos ez? Úgy érzem, mindjárt hányingerem lesz. Mély lélegzetet veszek, próbálom elfojtani a pánikot, és lassan elmúlik az émelygés. Az agyamban egymást kergetik a gondolatok. Szóljak Christiannak? Szóljak Taylornak? Szóljak a rendőrségnek? Hogyan tudhatná meg Jack? Csakugyan nála van Mia? Időre van szükségem, időre, hogy gondolkozzam, de csak úgy tudom ezt elérni, ha követem az utasításokat. Felkapom a táskám, s már indulok is az ajtó felé. - Hannah, el kell mennem. Nem tudom, mennyi ideig tart. Mondd le az összes délutáni megbeszélésemet, és szólj Elizabethnek, hogy vészhelyzet van. - Persze, Ana. Minden rendben? - Hannah arcáról süt az aggodalom. - Igen - szólok vissza már a recepció felé rohanva, ahol Sawyer várakozik. - Sawyer! - A hangom hallatán felpattan a karosszékből, és a homlokát ráncolja, amikor megpillant. - Nem vagyok jól, vigyen haza, legyen szíves. - Természetesen, asszonyom. Itt vár, amíg hozom a kocsit?
- Nem, inkább magával megyek. Nagyon sietek.
Rettegve bámulok ki az ablakon, miközben gondolatban végiggondolom a tervemet. Hazamész. Átöltözöl. Megkeresed a csekkfüzeted. Valahogy lerázod Sawyert és Ryant. Elmész a bankba. A fenébe is, mennyi helyen fér el ötmillió dollár? Nagy a súlya? Vigyek bőröndöt? Telefonáljak előre a bankba? Mia. Mia! És mi van, ha még sincs nála? Hogy ellenőrizhetem? Ha felhívom Grace-t, csak gyanakodni fog, sőt az is lehet, hogy veszélybe sodrom Miát. Jack azt mondta, tudni fogja. Kinézek a SUV hátsó ablakán. Lehet, hogy követnek minket? Hevesen dobogó szívvel veszem szemügyre az utánunk jövő kocsikat, de mind vétlennek tűnik. Ó, Luke, kérlek, taposs a gázra. Szemem a visszapillantó felé rebben, és találkozik a pillantásunk. Sawyer homlokán ismét összeszaladnak a ráncok. Megnyom egy gombot a Bluetooth headsetjén, mert hívják. - T... csak tudatni akartam, hogy Mrs. Grey velem van. - Sawyer tekintete egy másodpercre ismét az enyémbe kulcsolódik, aztán újra az utat nézve folytatja. - Nincs jól. Visszaviszem az Escalába.... Értem... uram. - Sawyer tekintete ismét felém villan a visszapillantó tükörben. - Igen - ért egyet valamivel, és leteszi a telefont. - Taylor? - suttogom. Sawyer bólint. - Mr. Greyjel van? - Igen, asszonyom. - Sawyer pillantása együttérzőn ellágyul. - Még Portlandben vannak? - Igen, asszonyom. Helyes. Ügyelnem kell arra is, hogy Christian biztonságban legyen. A kezem lesiklik a pocakomra, ösztönösen simogatni kezdem. És te is biztonságban legyél, Picipötty. Vigyázok mindkettőtökre. - Siethetnénk? Nem érzem jól magam. - Igen, asszonyom. - Sawyer a gázra lép, és az autó szinte repül a forgalomban.
Mrs. Jonest nem látom sehol, amikor Sawyerral együtt megérkezem a lakásba. Mivel az autója sincs a garázsban, feltételezem, a dolgait intézi Ryannel. Sawyer egyenesen Taylor irodájába megy, én pedig berohanok Christian dolgozószobájába. Idegesen ügyetlenkedem az íróasztalánál, kirántom a fiókot, hogy megkeressem a csekkfüzeteket, és Leila pisztolya csúszik a szemem elé. Azonnal elfog a bosszúság, amiért Christian nem zárta el, hiszen egyáltalán nem ért a fegyverekhez. Jesszusom, megsérülhetett volna. Pillanatnyi habozás után fölkapom a pisztolyt, ellenőrzöm, töltve van-e, majd a fekete nadrágom övébe dugom. Még jól jöhet. Nagyot nyelek. Eddig csak céltáblán gyakoroltam. Még soha nem lőttem senkire, ha kellene, remélem, Ray meg fogja bocsátani nekem. Most arra összpontosítok, hogy megtaláljam a szükséges csekkfüzetet. Összesen öt van, de csak egyetlen egy C. Grey és Mrs. A. Grey nevére. A saját számlámon úgy ötvennégyezer dollár lehet, és gőzöm sincs, mennyi pénz lehet ezen, de Christian kétségtelenül jó ötmillió dollárra. Lehet, hogy van pénz a széfben? Fogalmam sincs a kombinációról, de mintha említette volna, hogy az irattartó szekrényben tárolja. Megnézem, de zárva van. Basszus! Marad tehát az A-terv. Mély lélegzetet veszek, egy kicsit összeszedem magam. Eltökélten vonulok a hálószobánkba. Be van ágyazva, és egy pillanatra elönt a fájdalom. Lehet, hogy itt kellett volna aludnom az éjszaka. Mi értelme valakivel vitatkozni, aki a saját bevallása szerint is Ötven Árnyalat. Már szóba sem áll velem. De most nincs időm ezen mélázni. Gyorsan átöltözöm. Farmert veszek fel, kapucnis pólót, edzőcipőt, és a derekamnál a nadrágba dugom a
pisztolyt. A szekrényből előhalászok egy puha, katonai stílusú vászonzsákot. Ebbe belefér ötmillió dollár? Christian sportszatyra a padlón hever. Kinyitom. Egy csomó mosatlan holmira számítok, de nem, az edzőcucca tiszta és frissen vasalt. Mrs. Jones valóban mindenre gondol. Mindent kidobálok a táskából, és a katonai zsákba gyömöszölöm a sportszatyrot. Ez már biztosan elég lesz. Ellenőrzöm, hogy nálam van-e a jogosítványom, amellyel azonosíthatom magam a bankban, és megnézem az órát. Harmincegy perc telt el azóta, hogy Jack telefonált. Már csak az Escalából kell kijutnom, mégpedig úgy, hogy Sawyer ne vegyen észre. Lassan, csöndben lopakodom az előcsarnokba. Jól tudom, hogy a zártláncú tévé kamerája a liftre irányul. Úgy gondolom, Sawyer még mindig Taylor irodájában van. Óvatosan, a lehető legcsekélyebb zajjal kinyitom az ajtót, majd behúzom magam mögött. Az ajtónak dőlve állok a küszöbön, ahol nem láthat a kamera. Előhalászom a táskámból a mobilomat, és Sawyert hívom. - Mrs. Grey. - Sawyer, az emeleti szobában vagyok. Segítene nekem valamiben? - Halkan beszélek. Jól tudom, hogy nincs messze tőlem, ennek az ajtónak a másik oldalán. - Azonnal megyek, asszonyom - mondja. Hallom, hogy zavarban van, még soha nem telefonáltam neki segítségért. A torkomban dobog a szívem, zabolátlan ritmust ver. Működni fog a dolog? Kinyomom a telefont, és hallgatom a lépteit, ahogy átvág a folyosón, és fölmegy a lépcsőn. Újabb mély lélegzettel nyugtatom magam, és egy pillanatra átérzem a dolog iróniáját: úgy menekülök a saját otthonomból, akár egy bűnöző. Amint Sawyer az emeleti lépcsőfordulóhoz ért, a lifthez rohanok, és megnyomom a hívógombot. Az ajtó túl hangos csilingeléssel nyílik ki, jelezve, hogy a lift készen áll. Beugrom, és rácsapok a pincegarázs gombjára. Az ajtó gyötrelmesen lassan kezd becsukódni, és már hallom is Sawyer kiáltását. - Mrs. Grey! - Még mielőtt a liftajtó teljesen becsukódna, látom, ahogy valósággal becsúszik az előcsarnokba. - Ana! - kiálltja hitetlenkedve, de elkésett. A következő másodpercben eltűnik a szemem elől. A lift simán siklik le a garázsszintre. Néhány perc előnyöm van Sawyerral szemben, és tudom, hogy megpróbál majd feltartóztatni. Vágyakozó pillantást vetek az R8-ra, de a Saabhoz futok, kinyitom ajtót, bedobom a sportszatyrot az anyósülésre, és bepattanok a kormány mögé. Indítom a kocsit, csikorgó kerekekkel száguldok a kijárat felé, ahol tizenegy gyötrelmes másodpercet várok, mire felemelkedik a sorompó. Abban a pillanatban, amikor kihajtok, látom meg Sawyert a visszapillantó tükörben. A szolgálati liftből rohan ki a garázsba. Az ő döbbent, sértett ábrázata kísért, miközben a rámpáról kikanyarodok a Forth Avenue-re. Kifújom a sokáig visszatartott levegőt. Tudom, hogy Saw-yer máris hívja Christiant vagy Taylort, de ezzel majd akkor foglalkozom, amikor kell. Most nincs időm ezen rágódni. Kényelmetlenül fészkelődöm az ülésen. A szívem mélyén tudom, hogy Sawyer feltehetőleg elveszti miattam a munkáját. Most ne ezzel törődj! Meg kell mentenem Miát. El kell jutnom a bankba, hogy kivegyek ötmillió dollárt. A tükörbe nézek. Ideges vagyok, szinte várom, hogy megpillantsam a garázsból kiszáguldó SUV-ot, de sehol nem látom Sawyert.
A bank modern, szerény épületben van. Visszafogott színek, visszhangzó padlók és halványzöld maratott üveg mindenütt. Egyenesen az információs pulthoz megyek. - Segíthetek, hölgyem? - A fiatal nő, aki ott ül, ragyogó kamumosolyt vet rám, és egy pillanatra már bánom, hogy farmert vettem föl. - Egy nagyobb összeget szeretnék kivenni. Miss Kamumosoly fölvonja még kamubb szemöldökét.
- Van nálunk számlája? - Nemigen tudja leplezni a gúnyt a hangjában. - Igen - csattanok fel. - A férjemnek meg nekem több számlánk is van önöknél. Christian Greyről beszélek. A nő szeme elkerekedik, az őszintétlenség döbbenetnek adja át a helyét. Ismét végigmér, ezúttal a hitetlenkedés és tisztelet kombinációjával. - Erre, asszonyom - duruzsolja. Egy kicsi, kevés bútorral berendezett irodába vezet, amely szintén maratott zöld üvegfallal van leválasztva. - Kérem, foglaljon helyet - int az íróasztal mellett álló fekete bőrszék felé. - És mennyit szeretne ma kivenni, Mrs. Grey? - kérdezi kedvesen. - Ötmillió dollárt. - Egyenesen a szemébe nézek, mintha naponta kérnék ennyi pénzt. A nő elsápad. - Értem. Hívom az igazgatót. Ja, és bocsássa meg, de van önnél igazolvány? - Van. De szeretnék beszélni az igazgatóval. - Természetesen, Mrs. Grey. - A nő kisiet, én pedig lerogyok a székbe. Ismét rám tör a hányinger, és a pisztoly kényelmetlenül nyomódik a derekamnak. Ne. Most nem lehetek rosszul. Mély, tisztító lélegzetet veszek, és elmúlik az émelygés. Idegesen pillantok az órámra. Öt perc múlva fél három. Középkorú férfi lép a szobába. Már kopaszodik, de rendkívül modern, jól szabott, sötétszürke öltönyt visel, hozzáillő nyakkendővel. Kezet nyújt. - Mrs. Grey… Troy Whelan vagyok. Rám mosolyog, kezet rázunk, majd leül az íróasztal mögé. - A kollégám szerint ön egy komoly összeget óhajt kivenni. - Így igaz. Ötmillió dollárt. A férfi az asztal üveglapján lévő komputerhez fordul, és leüt néhány számot. - Ilyen nagy összegnél általában előzetes értesítést kérünk. - Elhallgat, megnyugtató, de kicsit gyanakvó mosolyt vet rám. - De szerencsére, nálunk van a Pacific Northwest készpénztartaléka - dicsekszik. Jesszusom, ez most le akar nyűgözni? - Mr. Whelan, nagyon sietek. Mit kell tennem? Itt van nálam a jogosítványom és a közös csekkfüzetünk. Csekket írjak? - Kezdjük az elején, Mrs. Grey. Láthatnám a jogosítványát? - A kedélyes hencegőből rögtön komoly bankár lesz. - Tessék - nyújtom át a jogosítványomat. - Mrs. Grey… Itt az áll, hogy Anastasia Steele. Ó, basszus! - Jaj… igen. - Felhívom Mr. Greyt. - Erre nem lesz szükség. Nyilván van nálam valami, ami az asszonynevemre szól. - Beletúrok a táskámba. Min lehet rajta a nevem, ami igazol? Előhúzom a tárcámat, kinyitom, és a Christiannal közös fotónkat pillantom meg, amelyen a Fair Lady kabinjában fekszünk az ágyon. Ezt nem mutathatom meg neki. Előkapom inkább a fekete Amex kártyámat. - Tessék. - Mrs. Anastasia Grey - olvassa Whelan. - Igen, ez megteszi. - A homlokát ráncolja. - Ez elég szabálytalan, Mrs. Grey. - Óhajtja, hogy elmondjam a férjemnek, hogy a bankja nem volt elég együttműködő? - Kihúzom magam, és a legfenyegetőbb pillantásomat veszem elő. A férfi néhány pillanatig vár, amíg felbecsül, azt hiszem. - Csekket kell írnia, Mrs. Grey - közli végül. - Természetesen. Erre a számlára? - mutatom fel a csekkfüzetemet, és igyekszem csillapítani szívem
zakatolását. - Ez megfelel. És szükség lesz még némi papírmunkára. Ha megbocsát egy pillanatra… Bólintok. A bankigazgató feláll, és kimegy az irodából. Ismét kiengedem a visszatartott levegőt. Nem is sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz. Sután kinyitom a csekkfüzetemet, és előveszek a táskámból egy tollat. Mit kell írnom? Fogalmam sincs. Remegő ujjakkal kezdek hozzá: Öt millió dollár. $ 5.000.000,Uramisten, remélem, helyesen cselekszem. Mia. Gondolj Miára! Nem szólok senkinek. Jack ijesztő, undorító hangja kísért: „Ne szólj senkinek, vagy megdugom, és aztán ölöm meg.” Mr. Whelan tér vissza. Sápadt és zavarban van. - Mrs. Grey, a férje óhajt beszélni önnel. - A telefonra mutat, amely kettőnk között áll az üvegasztalon. Micsoda? Ne már! - Az egyes vonalban van, csak nyomja meg a gombot. Én odakint leszek. - Van benne annyi jóérzés, hogy úgy tegyen, mint aki zavarban van. Bosszúsan nézek utána, amikor kimegy az irodából. Basszus, basszus, basszus! Mégis mit mondjak Christiannak? Megtudja, beleavatkozik, és veszélyt jelent a húgára. Remegő kézzel nyúlok a telefonért. A fülemhez tartom, próbálom lecsillapítani ziháló lélegzetemet, és lenyomom az egyes vonal gombját. - Szia - mormogom, és sikertelenül próbálok úrrá lenni az idegeimen. - Elhagysz - Christian hangja mindössze gyötrelmes suttogás. Micsoda? - Nem! A hangom az övét tükrözi. Ó nem, ó nem, ó nem… hogyan gondolhat ilyet? A pénz? Azt hiszi, a pénz miatt megyek el? És egy iszonyatosan világos pillanatban rádöbbenek: az egyetlen mód, hogy kartávolságra tartsam Christiant, távol a bajtól, és megmentsem a húgát... a hazugság. - Igen - suttogom, és sajgó fájdalom hasít belém, könny szökik a szemembe. Christian zihál, csaknem zokog. - Ana, én... - elfullad a hangja. Nem. A számra tapasztom a kezem, úgy fojtom el gyökeresen más érzelmeimet. - Christian, kérlek. Ne… - Visszafojtom a könnyeimet. - Elmész? - kérdi. - Igen. - De miért kell a készpénz? Végig a pénzről volt szó? - Megkínzott hangja alig hallható. Nem. Most már potyognak a könnyeim. - Nem - suttogom. - Ötmillió elég? Ó, kérlek, hagyd abba! - Igen. - És a baba? - Alig hallható a hangja. Micsoda? A számról a pocakomra siklik a kezem. - Gondját viselem a babának. - Az én Picipöttyem... A mi Picipöttyünk. - Ezt akarod? Nem! - Igen. Élesen beszívja a levegőt. - Vigyél el mindent - sziszegi. - Christian… - zokogom. - Érted teszem, a családodért. Kérlek, ne csináld ezt. - Vigyél el mindent, Anastasia. - Christian... - És csaknem feladom, csaknem elmondom neki az igazat Jackről, Miáról, a váltságdíjról. Csak bízz bennem, kérlek. Némán könyörgök neki.
- Mindig szeretni foglak. - Rekedt a hangja. Bontja a vonalat. - Christian, nem... én is szeretlek. - És hirtelen jelentéktelenségbe merül mindaz a baromság, amit egymás fejéhez vágtunk az elmúlt néhány napban. Megígértem, hogy soha nem hagyom el. Nem hagylak el, megmentem a húgodat. A székbe rogyok, s a kezembe temetve arcomat, zokogok. Félénk kopogtatás riaszt fel. Whelan lép be, noha nem szóltam neki. Mindenfelé néz, csak rám nem. Roppantul kínosan érzi magát. Felhívtad, te szarházi? - haragosan meredek rá. - A férje hozzájárult, hogy kifizessünk önnek ötmillió dollárt a likvid befektetéséből, Mrs. Grey. Ez meglehetősen szabálytalan, de ő az egyik fő ügyfelünk, és… fölöttébb ragaszkodott hozzá... nagyon ragaszkodott. - Elhallgat, és elvörösödik, aztán a homlokát ráncolja, és nem tudom, azért-e, mert Christian megszegi a szabályt, vagy azért, mert fogalma sincs, hogyan bánjon velem, az irodájában zokogó nővel. - Jól van? - kérdezi. - Úgy nézek ki? - csattanok fel. - Sajnálom, asszonyom. Hozzak egy kis vizet? Durcásan bólintok. Épp most hagytam el a férjemet. Legalábbis Christian azt hiszi. Tudatalattim lebiggyeszti az ajkát. Mert azt mondtad neki. - Hozatok vizet a kollégámmal, én addig előkészítem a pénzt. Ha volna szíves itt szignálni, hölgyem... Írja rá a csekkre, hogy készpénz, és írja alá. Az asztalra teszi a nyomtatványt. Aláfirkantom a nevemet, a kipontozott vonalra a csekken, aztán a nyomtatványon is. Anastasia Grey. Könnycsepp hullik az íróasztalra, alig kerüli el az iratokat. - Ezeket magammal viszem, asszonyom. Nagyjából fél órába telik, mire előkészítjük a pénzt. Gyorsan az órámra pillantok. Jack két órát mondott. Épphogy beleférek az időbe. Biccentek Whelannek, aki lábujjhegyen távozik az irodából. Magamra hagy a nyomorúságommal. Néhány perccel később Miss Kamumosoly lép be egy kancsó vízzel és egy pohárral. - Mrs. Grey - mondja lágyan. Leteszi a poharat az íróasztalra, és megtölti. - Köszönöm. - Felveszem a poharat, és hálásan iszom. A lány kimegy, magamra hagy kavargó, rémült gondolataimmal. Valahogy rendbe hozom a dolgot Christiannal... ha nem késő. De így legalább kikerült a képből. Egyelőre Miára kell összpontosítanom. Mi van, ha Jack hazudott, és Mia nincs is vele? Föl kéne hívnom a rendőrséget. „Nem szólsz senkinek, vagy meg is dugom, mielőtt megölöm.” Nem lehet. Visszarogyok a székbe. Érzem Leila pisztolyának megnyugtató jelenlétét a derekamon. Ki gondolta volna, hogy egyszer még hálás leszek, amiért Leila pisztolyt szegezett rám. Ó, Ray, mennyire örülök, hogy megtanítottál lőni. - Ray - nyögök fel. Este várja a látogatásomat. Lehet, hogy egyszerűen csak oda kell adnom a pénzt Jacknek. Ő elmenekül, én pedig hazaviszem Miát. Ó, ez olyan abszurdul hangzik. A BlackBerrym életre kel. A Your love is king dallama tölti be a szobát. Jaj, ne! Mit akarhat Christian, megforgatni a kést a sebemben? „Mindvégig a pénzről volt szó?” Ó, Christian, hogy gondolhattál ilyet? Hirtelen elönt a harag. Igen, harag. Ez segít. Hangpostára állítom a hívást. Majd később foglalkozom a férjemmel. Kopogtatnak az ajtón. - Mrs. Grey, a pénz készen áll. - Whelan az. - Köszönöm. - Felállok, és egy pillanatra forogni kezd velem a szoba. Megkapaszkodom a székben. - Mrs. Grey, jól érzi magát? Bólintok, és azzal a „kopjon le rólam Mr.” pillantásommal nézek rá. Újra mély, megnyugtató lélegzetet veszek. Meg kell csinálnom, meg kell csinálnom. Meg kell mentenem Miát. Lejjebb húzogatom a kapucnis pólót,
hogy elrejtse a derekamnál a pisztoly markolatát. Mr. Whelan a homlokát ráncolja, de kinyitja előttem az ajtót, én pedig remegő végtagokkal indulok el. Sawyer a bejáratnál vár, és az ügyfélteret vizslatja. Basszus! Találkozik a pillantásunk, és homlokát ráncolva méricskéli a reakciómat. Ó, haragszik rám. Egy perc, és jövök - mozdulattal emelem fel az ujjamat. Sawyer bólint, majd fölveszi a mobiltelefonját. Basszus! Lefogadom, hogy Christiant hívja. Hirtelen megfordulok, és csaknem összeütközök Whelannel, aki mögöttem jön. Aztán visszasietek a kis irodába. - Mrs. Grey? - A bankigazgató zavartan követ. Sawyer az egész tervemet elronthatja. Felnézek Whelanre. - Van itt valaki, akivel nem akarok találkozni. Valaki követ. Elkerekedik a szeme. - Óhajtja, hogy hívjam a rendőrséget? - Nem! - A fenébe is, egyáltalán nem. Most mit tegyek? Az órámra pillantok. Mindjárt negyed négy. Jack bármelyik pillanatban hívhat. Gondolkodj, Ana, gondolkodj. Whelan egyre értetlenebbül és kétségbeesettebben néz rám, nyilván bolondnak hisz. Bolond is vagy - csattan rám a tudatalattim. - Telefonálnom kell. Magamra hagyna néhány pillanatra, kérem? - Természetesen. - Gondolom, Whelan boldog, hogy távozhat. Mihelyt becsukta az ajtót, remegő ujjakkal hívom Mia telefonját. - Nahát, csak nem a fizetésem? - veszi fel Jack mogorván. Nincs időm erre a baromságra. - Van egy kis gondom. - Tudom. A biztonsági embered követett a bankba. Micsoda? Honnan a fenéből tudja? - Le kell ráznod. Egy kocsi vár a bank hátsó kijáratánál, fekete Dodge SUV. Három perced van, hogy kiérj. - Lehet, hogy tovább tart három percnél. - A szívem ismét a torkomban dobog. - Hozományvadász kurva létedre egész okos vagy, Grey. Majd csak kitalálsz valamit. Amint a kocsihoz érsz, eldobod a mobilodat. Megértettél, ribanc? - Igen. - Mondjad - csattan rám. - Megértettem. Bontja a vonalat. Basszus! Kinyitom az ajtót, és látom, hogy Whelan türelmesen várakozik odakint. - Mr. Whelan, szükségem van valakire, aki segít kivinni a táskákat a kocsihoz. Odakint parkol a bank mögött. Van hátsó kijárat? A homlokát ráncolja. - Igen, van, a személyzetnek. - Mehetnék arra? Így elkerülhetem a nemkívánatos figyelmet. - Ahogy óhajtja, Mrs. Grey. Két tisztviselő majd segít a táskákkal, és két biztonsági őr felügyeli: jöjjön velem, kérem. - Már csak egyetlen szívességet kérnék. - Állok szolgálatára, Mrs. Grey. Két perc múlva, kíséretemmel együtt már az utcán vagyok, és a Dodge felé tartok. Az ablakok el vannak sötétítve, nem látom, ki ül a kormánynál, de ahogy közelebb érünk, kitárul a vezető oldali ajtó, és egy nő
száll ki könnyed mozdulattal a kocsiból. Tetőtől-talpig feketébe van öltözve, fekete sapkája mélyen a homlokába húzva. Elizabeth! A SIP-ből. Mi a fene? A SUV hátsó részéhez megy, és kinyitja a csomagtartót, a két fiatal banki alkalmazott pedig belerakja az ötmillió dollárt rejtő táskákat. - Mrs. Grey - Elizabethnek van pofája úgy mosolyogni rám, mintha baráti összejövetelen volnánk. - Elizabeth - fagyosan üdvözlöm. - Örülök, hogy a munkán kívül is találkozunk. Mr. Whelan a torkát köszörüli. - Nos, érdekes délután volt, Mrs. Grey - mondja. Kénytelen vagyok alávetni magam a társadalmi érintkezés szabályainak. Kézrázás, köszönetmondás, de közben száguldoznak a gondolataim. Elizabeth? Mi dolga van Jackkel? Whelan és csapata eltűnik a bankban, én pedig kettesben maradok a SIP személyzeti főnökével, akinek emberrabláshoz, zsaroláshoz és talán más bűncselekményekhez is köze van. Miért? Elizabeth kinyitja a hátsó utasoldali ajtót, és beterel a kocsiba. - A telefonja, Mrs. Grey? - Átadom neki, ő pedig bedobja a legközelebbi szemétládába. - Ez eltereli a kutyákat a nyomunkról - közli öntelten. Ki ez a nő? Elizabeth becsapja az ajtót, és visszaül a kormány mögé. Szorongva nézek hátra, amikor besorol a forgalomba, és kelet felé indul. Sawyert sehol nem látom. - Elizabeth, itt a pénz. Hívd fel Jacket, és mondd meg neki, hogy engedje el Miát. - Azt hiszem, személyesen óhajtja megköszönni. Basszus! Kifejezéstelen arccal meredek rá a visszapillantó tükörben. Elizabeth elsápad, és aggódó homlokráncolás csúfítja el egyébként bájos arcát. - Miért csinálod ezt, Elizabeth? Azt hittem, nem kedveled Jacket. Elizabeth futólag rám pillant a tükörben, s mintha futó fájdalmat látnék a szemében. - Ana, jól kijövünk, ha tartod a szád. - De nem teheted ezt, ez annyira… - Csönd - mondja, de érzékelem, hogy kínban van. - Valamivel a kezében tart? - kérdezem. A pillantása rám tapad, majd a fékre tapos, én pedig olyan erővel vágódok előre, hogy beütöm az arcom az első ülés fejtámlájába. - Azt mondtam, csönd legyen! - csattan fel Elizabeth. - És javaslom, hogy kösd be magad. És ebben a pillanatban világos számomra, hogy Jack kézben tartja valamivel. Valami olyan szörnyű dologgal, hogy Elizabeth ezt is hajlandó neki megtenni. Egy pillanatra elfog a kíváncsiság, vajon mi lehet az. Lopott a cégtől, vagy valami a magánéletében, valami szexuális? Megborzongok a gondolatra. Christian azt mondta, hogy Jack egyik volt személyi asszisztense sem beszél. Talán ugyanaz a helyzet mindannyiukkal. Talán ezért akart velem is dugni. Keserű ízt érzek a torkomban a gondolatra. Elizabeth távolodik Seattle belvárosától, a hegyek felé tart, keleti irányba. Nemsokára már a kertvárosban autózunk. Megpillantom az egyik utcatáblát: South Irving Street. Elizabeth élesen balra kanyarodik egy néptelen utcába, melynek egyik oldalán játszótér van és egy nagy, lebetonozott parkoló a másikon, az utóbbit elhagyatott zömök téglaépületek szegélyezik. Elizabeth behajt a parkolóba, és a leghátsó épület előtt megáll. Felém fordul. - Showtime. A fejbőröm bizsereg a félelemtől, és az adrenalin lüktet a testemben. - Nem kell ezt csinálnod - suttogom. Elizabeth komoran összeszorítja a száját, és kiszáll a kocsiból. Miáért teszem, Miáért teszem - mormolom magamban. Kérlek, add, hogy ne legyen semmi baja! Kérlek, add, hogy jól legyen.
- Kiszállás! - csattan Elizabeth, és feltépi az ajtót. Basszus! Kikászálódom, a lábam annyira remeg, hogy csoda, ha egyáltalán megtart. A hűvös, késő délutáni szellő a közelgő ősz illatát hozza, de a levegőben érzem az elhagyatott házak poros szagát is. - Nézd csak, ki van itt - bukkan elő Jack, egy bedeszkázott ajtó mögül, az épület bal oldalán. A haja rövidre nyírva, kivette a fülbevalóit, és öltönyt visel. Öltönyt? Laza léptekkel jön felém, sugárzik belőle az arrogancia és a gyűlölet. Szaporábban kapkodom a levegőt. - Hol van Mia? - dadogom. A szám kiszáradt, alig tudom formálni a szavakat. - Csak sorjában, te kurva - vicsorog Jack, és megáll előttem. Gyakorlatilag a számban érzem a megvetését. - A pénz? Elizabeth ellenőrzi a táskákat a csomagtartóban. - Rengeteg kápé van itt - mondja lenyűgözve, miközben ki- és becipzárazza a táskákat. - És a mobilja? - A szemétben. - Helyes - vicsorog Jack, és visszakézből pofon vág. A féktelen, indokolatlan ütés leterít a földre, a fejem rémes puffanással koppan a betonon. Fájdalom robban az agyamban, könnyes lesz a szemem, a látásom elhomályosul, ahogy a rázkódástól lüktető kínt érzek a koponyámban. Némán sikoltok fájdalmamban és rémületemben. Jaj, ne, Picipötty. Jack gyors, gonosz rúgással folytatja, a bordáimon talál el, s a rúgás erejétől kiszökik a levegő a tüdőmből. Összeszorított szemmel küzdök a hányinger meg a fájdalom ellen, harcolok a maradék lélegzetért. Picipötty, Picipötty, ó én Picipöttyem. - Ezt a SIP-ért kapod, te kibaszott kurva! - üvölti Jack. Felhúzom a lábam, összegömbölyödöm, így várom a következő rúgást. Nem, nem, nem. - Jack - szól rá Elizabeth. - Ne itt, ne fényes nappal, az ég szerelmére! Jack leáll. - Megérdemli a kurva - mondja kárörvendőn, és ezzel ad nekem egy értékes másodpercet. Hátranyúlok, és előkapom a nadrágom övrészéből a pisztolyt. Remegő kézzel veszem célba, húzom meg a ravaszt, és tűz. A golyó a térde fölött találja el, és Jack összerogy előttem. Felkiált a fájdalomtól, kezét a combjára nyomja, ujjai vörösek a vérétől. - Baszd meg! - üvölti. Elizabeth felé fordulok, aki rémülten, tátott szájjal mered rám, és fölemeli mindkét kezét, aztán elhomályosodik... majd teljes a sötétség. Basszus... Egy alagút végén van. Elnyeli őt a sötétség. Elnyel engem is. A távolban elszabadul a pokol. Gumik csikorognak… fékek… ajtók... üvöltés... futó léptek. A fegyver kiesik a kezemből. - Ana! - Christian hangja... Christian hangja... Christian gyötrődő hangja. Mia... mentsd meg Miát. - ANA! Sötétség... béke.
Huszonharmadik fejezet Nincs más, csak a fájdalom. A fejem, a mellkasom... égő fájdalom. Az oldalam, a karom… fájdalom. Fájdalom és suttogva elhangzott szavak. Hol vagyok? Bármennyire igyekszem, nem tudom kinyitni a szemem. A suttogó szavak valamivel világosabbak... fény a sötétben. - Van egy zúzódás a bordáin, Mr. Grey, és egy igen kis repedés a koponyáján, de az életjelei erősek, stabilak. - Miért nincs még eszméleténél? - Mrs. Greynek komoly agyrázkódása van, de az agytevékenysége normális, és nincs duzzanat az agyában. Mihelyt készen áll rá, felébred. Csak adjunk neki időt. - És a… baba? - Gyötrődve elsuttogott szó. - A baba jól van, Mr. Grey. - Ó, hála istennek! - Mintha egy litániát hallanék... imát. - Ó, hála istennek! Aggódik a baba miatt... baba? Picipötty. Hát persze, az én Picipöttyem. Hiába próbálom mozdítani és a hasamhoz emelni a kezem, semmi nem mozdul, semmi nem reagál. És a baba... ó, hála istennek! Picipötty biztonságban van. És a baba... ó, hála istennek! Törődik a babával. És a baba... ó, hála istennek! Akarja a gyereket. Ó, hála istennek! Ellazulok, ismét magának követel az eszméletlenség, és megszöktet a fájdalom elől.
Mindenem súlyos és fáj: végtagok, fej, szemhéj, semmi nem mozdul. A szemem, a szám konokul zárva, nem hajlandó kinyílni. Néma és vak vagyok, csak a fájdalmat érzem. Felmerülök a ködből, öntudatom csábító szirénként lebeg a közelben, de nem tudom megérinteni. A hangok emberi hangokká állnak össze. - Nem hagyom itt. Christian! Itt van... Küzdök magammal, hogy felébredjek. Christian hangja feszült, gyötrődő suttogás. - Christian, aludnod kell. - Nem, apa. Itt akarok lenni, amikor felébred. - Majd én itt leszek. Ez a legkevesebb, amit megtehetek, miután megmentette a lányomat. Mia! - Hogy van Mia? - Kába még... ijedt és dühös. Beletelik még néhány órába, mire a Rohypnol teljesen kitisztul a szervezetéből. - Uramisten! - Jó, tudom. Most már nagyon ostobának érzem magam, amiért haragudtam a biztonsági intézkedések miatt. Figyelmeztettél minket, de Mia annyira makacs. Ha Ana nincs... - Valamennyien azt hittük, hogy Hyde-dal már nem kell foglalkoznunk, de az én őrült, ostoba feleségem... Miért is nem szólt nekem? - Christian hangja csupa kín. - Nyugodj meg. Ana rendkívüli nő, és hihetetlenül bátor. - Bátor, önfejű, konok és ostoba - Christiannak megtörik a hangja. - Hé, ne legyél olyan kemény, sem vele, sem magaddal - mondja Carrick. - Jobb lesz hazamennem anyádhoz. Elvégre hajnali három van. Aludnod kellene, Christian.
És újra körém zárul a köd.
A köd felemelkedik, de nem érzékelem az időt. - Ha te nem fenekeled el alaposan, akkor én fektetem a térdemre. Mégis, hogy gondolta ezt? - Bízzál bennem, Ray. Megteszem. Apa itt van. Küzdök a köd ellen... birkózom vele... De ismét spirálban zuhanok az önkívületbe. Nem...
- Amint látja nyomozó, a feleségem nincs olyan állapotban, hogy válaszoljon a kérdéseire - Christian haragos. - Igen erős fiatalasszony, Mr. Grey. - Bárcsak megölte volna a rohadékot! - Az még több papírmunkát jelentett volna a számomra, Mr. Grey... - Mrs. Morgan úgy dalol, mint a pacsirta. Hyde pedig egy teljesen becsavarodott csirkefogó, aki igencsak gyűlöli önt és az apját... Ismét körbevesz a köd, és valami húz lefelé... lefelé. Nem!
- Mit jelentsen az, hogy nem beszéltetek? - Grace az. Dühösnek hallatszik. Próbálom mozdítani a fejem, de a testem fásult mozdulatlansággal felel. - Mit műveltél? - Anya... - Christian! Mit csináltál? - Annyira dühös voltam - csaknem zokog... Ne... - Hé... Elhomályosul előttem minden, és már nem vagyok itt.
Halk, összemosódó hangokat hallok. - Azt mondtad, minden kapcsolatot megszüntettél vele - Grace beszél. Nyugodt, de korholó a hangja. - Tudom - Christian rezignáltnak hallatszik. - De ez a találkozás végre mindent a kellő perspektívába helyezett. Tudod... a gyerekkel. Most először éreztem... hogy az, amit tettünk, rossz volt, helytelen. - Amit ő tett, szívem. Máskülönben, a gyerekek teljesen más fényben láttatják a világot az emberrel. - Elena végül vette az adást, ahogyan én is... és megbántottam Anát - suttogja. - Mindig azokat bántjuk meg a legjobban, akiket szeretünk, szívem. Meg kell mondanod neki, hogy mennyire sajnálod. És adj neki időt. - Azt mondta, elhagy. Nem, nem, nem! - Hittél neki? - Először igen. - Drágám, te mindig a legrosszabbat feltételezed mindenkiről, önmagadat is beleértve. Mindig is ilyen voltál. Ana nagyon szeret téged, és nyilvánvaló, hogy te is szereted őt. - Dühös volt rám.
- Abban biztos vagyok. Pillanatnyilag én is elég dühös vagyok rád. De azt hiszem, csak arra az emberre haragudhatunk igazán, akit valójában szeretünk. - Gondolkodtam ezen. Ana újra meg újra kimutatta, mennyire szeret... odáig elment, hogy a saját életét tette kockára. - Így van, szívem. - Jaj, anya, miért nem ébred föl? - Christian hangja remeg. - Csaknem elvesztettem őt. Christian! Fojtott zokogást hallok. Ne... Ó... Körém zárul a sötétség. Ne.
- Huszonnégy évembe tellett, hogy így ölelhesselek magamhoz... - Tudom, anya... Jó, hogy beszélgettünk. - Én is örülök, szívem. Rám mindig számíthatsz. El sem hiszem, hogy nagymama leszek. Nagymama! Az édes öntudatlanság hívogat.
Hmm. Christian borostája finoman dörzsöli a kezem, miközben az ujjaimat szorongatja. - Ó, bébi! Kérlek, gyere vissza hozzám. Sajnálom, mindent sajnálok, csak ébredj fel. Hiányzol, szeretlek... Próbálom, igyekszem. Annyira szeretném látni őt. De nem fogad szót a testem, és újra elalszom.
Nagyon kell pisilnem. Kinyitom a szemem. Egy kórházi szoba tiszta, steril környezetében vagyok. Sötét van, csak egy kislámpa világít. Minden csendes köröttem. A fejem és a mellkasom sajog, de még jobban feszít a hólyagom. Pisilni kell. Ellenőrzöm a végtagjaimat. Fájdalmat érzek a jobb karomban, és látom, hogy a vénámba infúzió van bevezetve. Gyorsan becsukom a szemem. Elfordítom a fejem - boldog vagyok, hogy engedelmeskedik az akaratomnak -, majd ismét kinyitom a szemem. Christian alszik, mellettem ül, s az ágyamra hajolva fejét összekulcsolt karján pihenteti. Kinyújtom a kezem, ismét hálás vagyok, hogy a testem engedelmeskedik, és beletúrok puha hajába. Christian fölriad. Olyan hirtelen kapja fel a fejét, hogy a kezem ernyedten hull vissza az ágyra. - Szia! - krákogom. - Ó, Ana! - Sírás fojtogatja, de megkönnyebbülést is érzek a hangjában. Megfogja a kezem, megszorítja, és borostás arcához emeli. - Ki kell mennem a mosdóba - suttogom. Christian összevonja a szemöldökét. - Oké. Próbálom ülő helyzetbe küszködni magam. - Ana, maradj nyugton. Hívok egy ápolónőt. - Gyorsan feláll, riadtan nyúl az ágy melletti csengőhöz. - Kérlek - suttogom. Miért fáj mindenütt? - Muszáj fölkelnem. - Kegyetlenül gyengének érzem magam. - Csinálnád végre, amit mondanak neked? - csattan rám. - Nagyon kell pisilnem - felelem rekedten, nagyon száraz a szám és a torkom. Egy nővér siet a szobába, az ötvenes éveiben járhat, de még koromfekete a haja. Túlméretezett gyöngyfülbevalót visel. - Üdvözlöm közöttünk, Mrs. Grey. Azonnal szólok dr. Bart-ley-nak, hogy ébren van. Az ágyamhoz lép. Norának hívnak. Tudja, hol van?
- Igen, kórházban. Pisilnem kell. - Bent van a katéter. Ó, hát ez durva. Idegesen pillantok Christian felé, aztán újra a nővérre. - Kérem, fel akarok kelni. - Mrs. Grey… - Kérem. - Ana - figyelmeztet Christian. Ismét megpróbálkozom a felüléssel - Akkor hadd vegyem ki a katéterét. Mr. Grey, biztos vagyok benne, hogy a felesége szeretne egy kicsit egyedül lenni. - Christianra pillant, valósággal kitessékeli a tekintetével. - Nem megyek sehová - feleli durcásan Christian. - Légy szíves - suttogom, és megfogom a kezét. Csüggedten pillant rám. - Kérlek. - Szinte rimánkodom. - Rendben - túr ismét a hajába. - Kap két percet - sziszegi a nővérnek, aztán megcsókolja a homlokomat, sarkon fordul és kimegy.
Két perccel később Christian beront a kórterembe. Nora nővér épp kisegít az ágyból. Vékony kórházi hálóing van rajtam. Nem is emlékszem, mikor vetkőztettek le. - Majd én viszem - mondja Christian, és felénk rohan. - Mr. Grey, ez az én dolgom - korholja Nora nővér. Christian ellenségesen mered rá. - A fenébe is, az én feleségem. Majd én viszem - mondja fogcsikorgatva, és félretolja az infúziós állványt az útból. - Mr. Grey! - tiltakozik a nővér. Christian ügyet sem vet rá, hanem gyöngéden felnyalábol az ágyról. Átkarolom a nyakát, és érzem, mint tiltakozik a testem. Jesszusom, mindenütt sajgok. A kórházi szoba mosdójához visz, Nora nővér pedig az infúziós állványt tolva követ bennünket. - Nagyon könnyű, Mrs. Grey - morogja Christian, és óvatosan letesz. Megingok, a lábamban semmi erő. Egy pillanatra elvakít az életre kelő neonlámpa. - Ülj le, mielőtt elesel - dörren rám Christian, és még mindig tart. Óvatosan leereszkedem az ülőkére. - Menj! - próbálom kihessegetni. - Nem. Pisilj csak, Ana. Lehetne még kínosabb? - Nem tudok, amíg itt vagy. - Eleshetsz. - Mr. Grey. Egyikünk sem törődik a nővérrel. - Kérlek… Christian megadóan emeli fel kezét. - Odakint leszek, de az ajtó nyitva marad. - Néhány lépést hátrál, végül a füstölgő nővér mellett megáll az ajtó előtt. - Fordulj meg - kérem. Miért érzem ilyen nevetségesen szégyenlősnek magam vele? Christian a szemét forgatja, de szót fogad, és mihelyt hátat fordít, elengedem magam, és élvezem a megkönnyebbülést. Leltárba veszem a sérüléseimet. A fejem fáj, a mellkasom sajog, a bordám és az oldalam lüktet, ahol Jack megrúgott. Ráadásul éhes és szomjas vagyok. Nagyon éhes. Szerencsére nem kell felállnom a kézmosáshoz, annyira közel van a mosdókagyló. Nincs annyi erőm, hogy felálljak.
- Végeztem - szólok ki, miközben megtörlöm a kezem. Christian megfordul, és mire észbe kapok, már ismét a karjában vagyok. Mennyire hiányzott ez az érzés! Megáll, s a hajamba fúrja az orrát. - Ó, mennyire hiányoztál, Mrs. Grey - suttogja, és Nora nővérrel a nyomunkban visszavisz az ágyhoz. - Ha bejezte, Mr. Grey, szeretném ellenőrizni Mrs. Grey állapotát. Most. - Nora nővér haragszik. Christian félreáll. - Az öné - mondja kimérten. A nővér mérgesen néz rá, aztán felém fordítja figyelmét. Fárasztó pasi, igaz? - Hogy érzi magát? - Az ápolónő hangja csupa együttérzés, de van benne némi bosszúság is. Gyanítom, azt Christian érdemelt ki. - Sajgok és szomjas vagyok. Nagyon szomjas - felem erőtlenül. - Hozok egy kis vizet, mihelyt ellenőriztem az állapotát, és dr. Bartley megvizsgálta. Fogja a vérnyomásmérőt, és a karomra tekeri a mandzsettáját. Közben aggódva nézem Christiant, rémesen fest - szinte űzött -, mintha napok óta nem aludt volna. A haja kócos, és ki tudja, mikor borotválkozott utoljára. Az inge is csupa gyűrődés. A homlokomat ráncolom. - Hogy érzed magad? - A nővérrel nem törődve, kicsivel távolabb leül az ágyra. - Zavartan. Mindenem sajog. Éhes vagyok. - Éhes? - pislog csodálkozva. Bólintok. - Mit ennél? - Bármit. Levest. - Mr. Grey, az orvosnak hozzá kell járulnia, hogy Mrs. Grey egyen. Christian néhány pillanatig merev arccal mered a nővérre, aztán előveszi a BlackBerryt a nadrágzsebéből, és lenyom egy gombot. - Ana csirkehúslevest enne... Helyes... Köszönöm - és leteszi. Norára pillantok, aki összehúzott szemmel néz Christianra. - Taylor? - kérdezem gyorsan. Christian bólint. - A vérnyomása normális, Mrs. Grey. Hívom az orvost. - A nővér leveszi rólam a vérnyomásmérő mandzsettáját, aztán minden további nélkül kivonul a szobából. Sugárzik belőle, hogy nem helyesli, ami itt történik. - Azt hiszem, feldühítetted Nora nővért. - Ilyen hatással vagyok a nőkre. - Christian gunyorosan elmosolyodik. Felnevetek, de tüstént abba is hagyom, olyan éles fájdalom hasít a mellkasomba. - Így igaz. - Ó, Ana, mennyire szeretem hallani a nevetésedet. Nora nővér tér vissza egy kancsó vízzel. Mindketten hallgatunk, csak egymást nézzük, miközben ő kitölt egy pohárral, és átadja nekem. - Kis kortyokkal - figyelmeztet. - Igen - mondom, és kortyolok a finom, hűs vízből. Ó, istenem! Tökéletes az íze. Iszom még egy kortyot, miközben Christian feszülten figyel. - Mia? - kérdezem. - Biztonságban van, hála neked. - Jack elkapta? - Igen. Tehát volt oka ennek az egész őrületnek. Spirálban köröz bennem a megkönnyebbülés. Hála istennek,
hála istennek, hála istennek, jól van. - Hogy kapta el? - Elizabeth Morgan - feleli Christian kurtán. - Nem. Christian bólint. - Az edzőterem előtt. Kérdőn nézek rá. - Még mindig nem értem. - Majd később részletesen elmesélem. Mia mindent egybevetve jól van. Elkábították, még bódult. Komoly megrázkódtatás érte, de csodálatos módon nem esett baja. - Christian álla megfeszül. - Amit tettél - a hajába túr -, hihetetlenül bátor és hihetetlenül ostoba dolog volt. Megölhetett volna. - Komor, dermesztő szürke a szeme, látom, hogy nehezen türtőzteti a haragját. - Nem tudtam, mi más tehetnék - suttogom. - Szólhattál volna nekem - feleli hevesen, s az ölében ökölbe szorul a keze. - Jack azt mondta, megöli Miát, ha bárkinek szólok. Nem vállalhattam ezt a kockázatot. Christian lehunyja a szemét, arcáról süt a rettegés. - Ezer halált haltam csütörtök óta. Csütörtök? - Milyen nap van? - Mindjárt szombat - mondja az órájára pillantva. - Több mint huszonnégy órán keresztül voltál eszméletlen. Ó. - És Jack meg Elizabeth? - Őrizetben vannak. Pontosabban, Hyde itt van őrizetben. Ki kellett venniük belőle a golyódat - mondja Christian keserűen. - Szerencsére nem tudom, hol őrzik a kórházban, mert lehet, hogy magam ölném meg. Elsötétül az arca. Ó, a fenébe, Jack itt van? „Ezt a SIP-ért kapod, kibaszott kurva.” Elsápadok. Üres gyomrom korog, könnyes a szemem, és egész testemben reszketek. - Hé - hajol hozzám Christian, merő aggodalom a hangja. Kiveszi kezemből a poharat, és gyengéden átkarol. - Most már biztonságban vagy - mormogja a hajamba. Rekedtes a hangja. - Annyira sajnálom, Christian. - És potyognak a könnyeim. - Csitt! - A hajamat cirógatja, én pedig a nyakába zokogok. - Amit mondtam... soha nem foglak elhagyni. - Csitt, bébi. Tudom. - Tényleg? - Már nem is sírok. - Rájöttem. Előbb-utóbb. De tényleg, Ana, hogy gondolhattad ezt? - fájdalmas a hangja. - Tetten értél - suttogom a gallérjába. - Amikor a bankban voltam, és beszéltünk, azt hitted, elhagylak? Ennél azért már jobban ismerhetnél. Újra meg újra elmondtam neked, hogy soha nem hagylak el. - De miután olyan rémesen viselkedtem... - Alig hallom a hangját, a karja megfeszül köröttem. - Egy rövid ideig azt hittem, elveszítettelek. - Nem, Christian. Soha. Csak nem akartam, hogy beleavatkozz, és veszélyeztesd vele Mia életét. Felsóhajt. Haragjában, az elkeseredéstől, vagy a sértettségtől? Nem tudom. - Hogy jöttél rá? - kérdezem gyorsan, hogy kizökkentsem a gondolataiból. A fülem mögé gyömöszkéli a hajam. - Épp leszálltam Seattle-ben, mikor a bank hívott. Az utolsó információm az volt, hogy nem érzed jól magad, és hazamész.
- Tehát, Portlandben voltál, amikor Sawyer felhívott a kocsiból? - Épp felszálláshoz készülődtünk. Aggódtam miattad - mondja lágyan. - Aggódtál? A homlokát ráncolja. - Hát persze, hogy aggódtam. - Hüvelykujjával megcirógatja az alsó ajkamat. - Azzal töltöm az életem, hogy miattad aggódom, jól tudod. Ó, Christian! - Jack felhívott a SIP-ben. Két órát adott, hogy összeszedjem a pénzt. - Vállat vonok. - A rosszullét tűnt a legjobb kifogásnak. Christian összeszorítja az ajkát. - És megszöktél Sawyer elől. Ő is haragszik rád. - És ki még? - Hát én. Bizonytalanul megérintem arcát, végigsimítok a borostáján. Christian behunyja a szemét, és a tenyerembe hajtja az arcát. - Ne haragudj rám, kérlek - suttogom. - Pedig haragszom. Borzalmas nagy butaság volt, amit csináltál. Totális őrültség. - Mondtam már. Nem tudtam, mi mást tehetnék. - Egyáltalán nem vagy tekintettel a biztonságodra, és most már nem csak rólad van szó - teszi hozzá mérgesen. Megremeg az ajkam. A Picipöttyünkre gondol. Nyílik az ajtó, és mindketten megriadunk. Fiatal, afro-amerikai nő jön be, fehér köpenyt visel a szürke műtősruha fölött. - Jó estét, Mrs. Grey, dr. Bartley vagyok. Alaposan megvizsgál. Belevilágít a szemembe, meg kell érintenem az ujjait, aztán az orromat, miközben behunyom előbb az egyik, majd a másik szemem. Aztán ellenőrzi a reflexeimet, de lágy a hangja és gyengéd az érintése. Kedvesen viselkedik. Nora nővér csatlakozik hozzá, Christian pedig visszahúzódik a szoba sarkába. Elintéz néhány telefont, amíg ők ketten velem foglalkoznak. Nehéz dr. Bartley-ra, Nora nővérre és Christianra koncentrálni egyszerre, de azért hallom, hogy az apját, az anyámat és Kate-et hívja, hogy közölje mindenkivel, felébredtem. Végül üzenetet hagy Raynek. Ray, ó a csudába. Homályosan emlékszem. Itt járt, igen, amíg nem voltam eszméletemnél. Dr. Bartley a bordáimat vizsgálja. Finoman, de határozottan nyomkod. Megrándul az arcom. - Ezek zúzódások, nincs törés, sem repedés. Ön igen szerencsés, Mrs. Grey. A homlokomat ráncolom. Szerencsés vagyok? Nem ezt a szót választottam volna. Christian is bosszúsan néz a doktornőre. - Felírok fájdalomcsillapítót. Szüksége lehet rá a bordái és a fejfájása miatt, de minden szépen halad a maga útján, Mrs. Grey. Azt javaslom, aludjon egy kicsit. Meglátjuk, hogyan érzi magát holnap reggel, és talán haza is engedjük. A kollégám, dr. Singh fogja eldönteni. - Köszönöm. Kopogtatnak. Taylor lép be, kezében egy fekete kartondobozzal, melynek oldalán a Fairmont Olympic Hotel krémszínű emblémája díszeleg. Szent tehén! - Étel? - kérdi dr. Bartley meglepetten. - A feleségem éhes. Ez csirkehúsleves. Dr. Bartley elmosolyodik. - A leves jót tesz. Csak a levét egye, semmi nehezet. - Nyomatékosan ránk néz, majd Nora nővérrel együtt
távozik. Christian odagurítja a kis étkezőkocsit, Taylor pedig ráteszi a dobozt. - Örülök, hogy visszatért, Mrs. Grey. - Üdv, Taylor. Köszönöm. - Nagyon szívesen, asszonyom. - Azt hiszem, szeretne mondani még valamit, de meggondolja. Christian kinyitja a dobozt, és ételtermoszt, leveses tányért, kistányért, vászonszalvétát, kanalat, egy kosárka zsemlét, ezüst só- és borsszórót varázsol elő. Az Olimpic kitett magáért. - Hűha, ez nagyszerű, Taylor. - Korog a gyomrom, majd éhen veszek. - Ez minden? - kérdezi. - Igen, köszönöm - bocsátja el őt Christian. Taylor biccent. - Még egyszer köszönöm, Taylor. - Óhajt még valamit, Mrs. Grey? Christianra pillantok. - Legfeljebb valami tiszta ruhát Christiannak. Taylor elmosolyodik. - Igen, asszonyom. Christian zavartan néz végig az ingén. - Mióta viseled ezt az inget? - kérdezem. - Csütörtök reggel óta. - Hamiskásan mosolyog rám. Taylor távozik. - Taylor is pipa rád - teszi hozzá Christian mogorván, közben lecsavarja a termosz tetejét, és krémes csirkelevest önt a tálba. Taylor is. De nem rágódok ezen, a csirkeleves köti le a figyelmemet. Csodás az illata, és hívogatóan gőzölög. Belekóstolok, és mindazt nyújtja, amit a látványa ígért. - Ízlik? - kérdezi Christian, miközben újra az ágyra telepszik. Lelkesen bólogatok, de nem hagyom abba az evést. Az éhség mindent felülír. Csak annyi időre tartok szünetet, hogy a szalvétával megtöröljem a számat. - Mondd el, mi történt, miután rájöttél, mi az ábra. Christian a hajába túr, és a fejét csóválja. - Ó, Ana. Milyen jó, hogy enni látlak. - Éhes vagyok. Mesélj. - Nos, miután a bank felhívott, és azt hittem, a világom darabjaira hullt... - Nem képes leplezni a fájdalmát. Abbahagyom az evést. Ó, a csudába! - Ha nem eszel, nem beszélek - suttogja Christian eltökélten, és végigmér. Tovább kanalazom a levest. Oké, oké... A csudába, de jó íze van. Christian pillantása ellágyul, és kisvártatva folytatja. - Tehát, nem sokkal azután, hogy befejeztük a társalgást, Taylor közölte velem, hogy Hyde-ot óvadékkal kiengedték. Elképzelni nem tudom, hogyan történhetett. Azt hittem, sikerült elérni, hogy ne legyen óvadék. Ezután elgondolkoztam azon, hogy mit mondtál, és rájöttem, hogy valami nagy baj van. - Soha nem érdekelt a pénzed - csattanok fel hirtelen, mert váratlanul fortyogni kezd bennem a harag. Megemelkedik a hangom. - Hogy is gondolhattál ilyet? Soha nem érdekelt a kibaszott pénzed. - Lüktetni kezd a fejem, és megrándul az arcom. Christian egy másodpercig csak meredten néz, meghökkenti a hevességem. - Vigyázz a nyelvedre! Nyugodj meg, és egyél. Fenyegetően meredek rá. - Ana - figyelmeztet. - Ez mindennél jobban fájt, Christian - suttogom. - Majdnem annyira, mint az, hogy találkoztál azzal a
nővel. Élesen beszívja levegőt. Olyan arcot vág, mintha megütöttem volna, és hirtelen kimerültnek tűnik. Egy pillanatra behunyja a szemét, és lemondóan csóválja a fejét. - Tudom - sóhajt. - Sajnálom. Jobban, mint gondolnád. - Süt a bűnbánat a szeméből. - Kérlek, egyél, amíg forró a leves. - Szelíd, kérlelő a hangja. Teszem, amit mond, ő pedig megkönnyebbülten felsóhajt. - Folytasd - suttogom kétfalásnyi friss zsemle között, amely ugyebár tiltott. - Nem tudtuk, hogy Mia eltűnt. Arra gondoltam, Hyde talán csak zsarol téged, vagy ilyesmi. Hívtalak, de nem vetted fel - haragos képet vág. - Hagytam egy üzenetet, aztán hívtam Sawyert. Taylor pedig nekilátott lenyomozni a mobilodat. Tudtuk, hogy a bankban voltál, úgyhogy egyenesen oda tartottunk. - Nem tudom, hogy bukkant Sawyer a nyomomra. Ő is a mobilomat kereste? - Nyomkövető van a SUV-ban, minden kocsinkban van. Már mozgásban voltál, mire a bankhoz értünk, és követtünk. Min mosolyogsz? - Valamiképp tudtam, hogy becserkészel. - És ez miért mulatságos? - Jack utasított, hogy szabaduljak meg a mobilomtól, ezért lenyúltam Whelan mobilját, és azt dobtam el. Az enyémet pedig bedugtam a sportszatyorba, hogy megtalálhasd a pénzedet. Christian sóhajt. - A pénzünket, Ana - mondja nyugodtan. - Egyél. A maradék zsemlével kitörlöm a leveses tányért, és a számba dobom a kenyeret. Hosszú ideje először érzem jóllakottnak magamat. - Megettem. - Jó kislány. Kopogtatnak, és Nora nővér jelenik meg ismét egy kis papírpohárral. Christian elveszi előlem a tányért, és mindent visszapakol a dobozba. - Fájdalomcsillapító - mosolyog az ápolónő, s a kezembe nyom egy kicsi fehér tablettát. - Bevehetem? Tudja... a baba. - Igen, Mrs. Grey, a Lortab nem árt a babának. Hálásan bólintok. Lüktet a fejem. Egy korty vízzel lenyelem a gyógyszert. - Pihennie kéne, Mrs. Grey. - Nora nővér jelentőségteljes pillantást vet Christianra. Ő pedig bólint. Nem! - Elmész? - tör ki belőlem a pánik. Ne menj el, még csak most kezdtünk beszélgetni. Christian felhorkan. - Nagyon téved, Mrs. Grey, ha egy pillanatig is azt hiszi, hogy szem elől vesztem. Nora morcos, de azért megigazítja a párnám, hogy lefeküdjek. - Jó éjt, Mrs. Grey - mondja. Vet még egy szigorú pillantást Christianra, és távozik. Amint becsukódott az ajtó, Christian felvonja a szemöldökét. - Nem hinném, hogy Nora nővér túlságosan kedvel engem. Megáll az ágy mellett, és olyan fáradtnak látom, hogy tudom, haza kell őt küldenem, bármennyire is szeretném, hogy maradjon. - Neked is pihenned kell Christian. Menj haza, kimerültnek látszol. - Nem hagylak itt. Majd ebben a székben elbóbiskolok. Mérgesen nézek rá, aztán az ágy egyik oldalára húzódok. - Aludj velem. A homlokát ráncolja. - Nem lehet. - Miért nem?
- Nem akarok ártani neked. - Nem ártasz nekem. Kérlek, Christian. - Infúzió van bekötve. - Christian, kérlek. - Csak néz, és látom rajta, hogy nagy a kísértés. - Kérlek… - Hívogatóan emelem fel a takarót. - Bassza meg! Christian lerúgja magáról a cipőt, lehúzza a zoknit, és óvatosan bemászik mellém. Gyengéden átkarol, én pedig a mellkasára hajtom a fejem. A hajamba csókol. - Nem hiszem, hogy Nora nővér boldog lesz, ha meglát minket így - suttogja összeesküvő módjára. Kuncogok, de abba is hagyom, amikor belém hasít a fájdalom. - Ne nevettess, fáj. - Ó, de annyira szeretem ezt a hangot - mondja kicsit szomorúan és halkan. - Sajnálom bébi, annyira sajnálom. - Ismét a hajamba csókol, mélyen beszívja a levegőt. És nem tudom, miért kér bocsánatot.... Azért, mert megnevettetett, vagy azért a katymazért, amiben vagyunk? A szíve fölött pihentetem a kezem, ő pedig gyöngéden az enyémre teszi a kezét. Néhány pillanatig mindketten hallgatunk. - Miért mentél el ahhoz a nőhöz? - Ó, Ana - nyög fel. - Tényleg erről akarsz most beszélgetni? Nem ejthetnénk a témát? Tényleg megbántam, oké? - Tudnom kell. - Holnap elmondom - motyogja bosszúsan. - Ja, és Clark nyomozó akar beszélni veled. Puszta rutin. Most pedig aludj. Ismét megcsókolja a hajam, én pedig nagyot sóhajtok. Tudnom kell, miért. De legalább mondta, hogy sajnálja, és megbánta. Ez is valami - ért egyet velem a tudatalattim. Ma szemlátomást nagyon engedékeny kedvében van. Brr, Clark nyomozó. Megborzongok a gondolatra, hogy őmiatta újra át kell élnem a csütörtökön történteket. - Tudjuk, miért csinálta Jack mindezt? - Hmm… - mormogja Christian. Elálmosít a mellkasa szelíd emelkedése, süllyedése. Finoman hintáztatja a fejem, és ahogy Christian légzése lelassul, álomba ringat. És miközben elszenderedem, próbálok kihámozni valamit azokból a beszélgetéstöredékekből, amelyeket akkor hallottam, miközben az öntudat mezsgyéjén lebegtem, de elinalnak az agyamból, konokul nem hagyják megfogni magukat, az emlékezetem határáról csúfolódnak velem. Ó, ez mennyire bosszantó és kimerítő... és...
Nora nővér lebiggyeszti ajkát, karját ellenségesen összefonja. Az ajkamhoz emelem az ujjamat. - Kérem, hagyja aludni - suttogom. Hunyorgok a kora reggeli fényben. - Ez a maga ágya, nem az övé - sziszegi szigorúan a nővér. - Jobban aludtam, mert itt volt. - Sietek megvédeni a férjemet, ráadásul így igaz. Christian mocorogni kezd, Nora nővér meg én megdermedünk. - Ne érj hozzám. Senki sem érhet többé hozzám, csak Ana - motyogja Christian. A homlokomat ráncolom. Ritkán hallom őt álmában beszélni, nyilván azért, mert kevesebbet alszik, mint én. Csak a lidérces álmait hallottam. A karja megfeszül körülöttem, és összerándul az arcom. - Mrs. Grey... - kezdi Nora nővér bosszúsan. - Kérem, könyörgök. A fejét csóválja, aztán sarkon fordul és távozik, én pedig ismét Christianhoz bújok.
Mire felébredek, Christiant már sehol nem látom. A nap besüt az ablakokon, és most kezdem csak igazán méltányolni a szobámat. Vannak virágok is. Az előző éjszaka észre sem vettem. Csokor is van, és átfut az agyamon, hogy ki hozhatta őket. Halk kopogtatást hallok, és Carrick kukucskál be az ajtón. Ragyog az arca, amikor látja, hogy ébren vagyok. - Bejöhetek? - kérdezi. - Hát persze. Sötét öltönyt visel, nyilván munkából jött el. Gyengéd kék szemével alaposan felmér. Odajön hozzám, és megcsókolja a homlokom. Ez meglepő. - Leülhetek? Bólintok, ő pedig elhelyezkedik az ágy szélére, és megfogja a kezem. - Nem is tudom, hogy köszönjem meg, amit a lányomért tettél, te őrült, bátor, drága kislány. Valószínűleg megmentetted az életét. Örökre leköteleztél. - Megremeg a hangja. Csupa hála és együttérzés. Ó... Nem tudom, mit mondhatnék. Megszorítom a kezét, de néma maradok. - Hogy érzed magad? - Jobban, de fáj, hogy őszinte legyek. - Adtak fájdalomcsillapítót? - Valami Lor... - Remek. Hol van Christian? - Nem tudom. Mire felébredtem, elment. - Biztosan nincs messze. El nem mozdult mellőled, amíg eszméletlen voltál. - Tudom. - Egy kicsit dühös rád, és van is rá oka - mosolyog gunyorosan. Aha, tőle szedte Christian ezt a mosolyt. - Christian mindig haragszik rám. - Csakugyan? - mosolyog Carrick elégedetten, mintha ez jó dolog lenne. Fertőző a mosolya. - Hogy van Mia? - Elhomályosul a tekintete, és lehervad a mosoly. - Jobban. Átkozottul dühös. Azt hiszem, a harag egészséges reakció arra, ami vele történt. - Ő is itt van? - Nem, már odahaza. Nem hiszem, hogy Grace elengedné maga mellől. - Tudom, milyen érzés. - Terád is oda kell figyelni - korhol. - Nem akarom, hogy továbbra is ostoba módon kockáztasd az életedet, vagy az unokámét. Elpirulok. Hát, tudja. - Grace olvasta a kórlapodat. Ő mondta el. Gratulálok. - Köszönöm. Ellágyul a tekintete, aztán a homlokát ráncolja az arckifejezésem láttán. - Christian észhez fog térni - mondja kedvesen. - Csak... adj neki időt. Bólintok. Ó... Beszéltek egymással. - Azt hiszem, jobb, ha megyek. Dolgom van a bíróságon. - Rám mosolyog és feláll. - Később még benézek. Grace igen jó véleménnyel van dr. Singhről és dr. Bartley-ről. Értik a dolgukat. - Ismét lehajol és megpuszil. - Komolyan gondolom, Ana. Soha nem tudom visszafizetni, amit értünk tettél. Köszönöm. Felnézek rá, hirtelen elárasztanak az érzelmek, és visszapislogom a könnyeimet. Carrick szeretettel megsimogatja az arcom, aztán sarkon fordul és elmegy. Ó, istenem! Felkavar a hálája. Talán most már elfelejthetném azt a vitát a házassági szerződésről. Tudatalattim bölcsen, helyeslően bólogat, én pedig a fejemet csóválva, óvatosan fölkelek az ágyból. Megkönnyebbülök, amiért sokkal stabilabban állok, mint tegnap. Annak ellenére is, hogy Christiannal osztoztam az ágyon, jól aludtam és felfrissültem. A fejem fáj még, de ez tompa fájdalom. Össze sem lehet
hasonlítani a tegnapi lüktetéssel. Merev vagyok, de csak egy fürdőre van szükségem. Piszkosnak érzem magam. Bevonulok a szoba fürdőszobába.
- Ana! - kiabál Christian. - A fürdőszobában vagyok - szólok ki, miután befejezem a fogmosást. Máris jobban érzem magam. Nem érdekel a tükörképem. A csudába, rémesen festek! Amikor kinyitom az ajtót, Christian az ágy mellett áll egy tálca étellel. Megváltozott. Teljesen feketébe öltözött, borotválkozott, zuhanyozott, és láthatóan kipihente magát. - Jó reggelt, Mrs. Grey! - köszön vidáman. - Itt a reggelije. - Olyan kisfiúsnak látom és jóval boldogabbnak. - Hűha! - szélesen elmosolyodom, és visszabújok az ágyba. Christian odagurítja az étkezőkocsit, felemeli a fedőt, és megmutatja a reggelimet: zabkása szárított gyümölcsökkel, juharszirupos palacsinta, bacon, narancslé és Twinings English Breakfast tea. Összefolyik a számban a nyál, annyira éhes vagyok. Néhány korty narancslevet felhajtok, és nekilátok a zabkásának. Christian az ágy szélén ülve nézi, ahogy eszem. Elégedetten mosolyog. - Mi az? - kérdezem teli szájjal. - Szeretem nézni, ahogy eszel - feleli, de nem hiszem, hogy ezért vág ilyen önelégült képet. - Hogy érzed magad? - Jobban - csámcsogom. - Soha nem láttalak így enni. - Felnézek rá, és összeszorul a szívem. - Az az oka, hogy terhes vagyok, Christian. Bólint, és gunyoros mosolyra húzódik a szája. - Ha tudtam volna, hogy így eszel, mihelyt felcsinállak, hamarabb megtettem volna. - Christian Grey! - csattanok fel, és leteszem a zabkását. - Ne hagyd abba az evést - figyelmeztet. - Christian, beszélnünk kell erről. Megmerevedik. - Mit kell itt mondani? Szülők leszünk. - Megrándítja a vállát, és nagyon igyekszik közömbösnek mutatkozni, de nem látok rajta mást, mint félelmet. Félretolom a tálcát, közelebb kúszok hozzá az ágyon, és megfogom a kezét. - Félsz. Érzem - suttogom. Kifejezéstelen arccal néz rám. Tágra nyílik a szeme, és mindaz a kisfiússág, amit az előbb láttam, eltűnik. - Én is félek, ez normális - suttogom. - De milyen apa leszek? - Alig hallható, rekedtes a hangja. - Ó, Christian! - elfojtom a szipogást. - Olyan, aki minden tőle telhetőt megpróbál. Ennél többet senki nem tehet. - Ana, nem tudom, képes vagyok-e... - Persze hogy képes vagy rá. Teli vagy szeretettel, vicces vagy, erős, határokat fogsz felállítani. A mi gyermekünk semmiben nem szenved majd hiányt. Megdermed, úgy mered rám. Gyönyörű arcáról süt a kétely. - Igen, jobb lett volna, ha várunk, ha tovább vagyunk együtt, csak mi ketten. De hárman leszünk, együtt növünk fel. Saját családunk lesz, és a gyereked feltétel nélkül fog szeretni, ahogyan én is. - Könnyek szöknek a szemembe. - Ó, Ana! - suttogja Christian, hangja gyötrelmes, fájdalom ittas. - Kétszer hittem azt, hogy elveszítettelek. Aztán ahogy ott feküdtél a földön sápadtan és eszméletlenül, mintha minden félelmem valósággá vált
volna. És most itt vagy… bátran és erősen, te adsz nekem reményt. Szeretsz, mindazok után, amiket tettem. - Igen, szeretlek, Christian. Nagyon szeretlek, és örökké szeretni foglak. Finoman megfogja a kezem, hüvelykujjával letörli a könnyeimet. A szemembe néz, szürke szempár a kékbe, és nem látok mást, mint a félelmét, a csodálatát, a szerelmét. - És én is szeretlek - súgja, és megcsókol édesen, gyengéden. Egy olyan férfi csókjával, aki rajong a feleségéért. - Igyekszem jó apa lenni - suttogja az ajkamba. - Megpróbálod, és biztosan sikerrel jársz. Máskülönben nincs sok választásod, hiszen Picipötty meg én nem megyünk sehová. - Picipötty? - Picipötty. Christian összevonja a szemöldökét. - Én Juniorként gondoltam rá. - Akkor legyen Junior. - De tetszik a Picipötty. - Arcán megjelenik a szégyenlős mosoly, és ismét megcsókol.
Huszonnegyedik fejezet - Bármilyen szívesen is csókolnálak egész nap, kihűl a reggelid - súgja Christian az ajkamhoz érve. Lenéz rám, és most kedélyes az arca, a szemét kivéve, amely sötét, érzéki. Basszus, ismét váltott. Az én Mr. Szeszélyesem. - Egyél! - utasít halkan. Nyelek egyet, mert hatással van rám ez a sistergő pillantás, és visszabújok az ágyba, közben ügyelek az infúzióra. Christian elém tolja a tálcát. A zabkása hideg, de a palacsinta a fedő alatt pont jó, sőt, összeszalad tőle a számban a nyál. - Tudod, lehet, hogy Picipötty kislány - mondom teli szájjal. Christian a hajába túr. - Két nő a családban? - Rémület fut át az arcán, eltűnik a sötét pillantás. Ó, a csudába! - Van valami elképzelésed? - Elképzelés? - Hogy fiú legyen, vagy lány. Christian a homlokát ráncolja. - Csak egészséges legyen - feleli csöndesen, és láthatóan kizökkentette a kérdés. - Egyél! - csattan rám, és tisztában vagyok vele, hogy kerülni akarja ezt a témát. - Eszem, eszem… Jesszusom… ne kapd fel a vizet, Grey. - Feszülten figyelem. A szeme sarkában ráncot vet az aggodalom. Azt mondta, megpróbálja, de tudom, hogy retteg a babától. Ó, Christian, én is. Leül mellém a karosszékbe, és kézbe veszi a Seattle Timest. - Ismét bekerültél a lapokba, Mrs. Grey. - Keserű a hangja. - Megint? - Csak felmelegítik a tegnapi sztorit, de úgy tűnik, elég pontosan. Akarod elolvasni? - Olvasd fel nekem. Én eszem. Christian elégedetten elmosolyodik, és felolvassa a cikket. Jackről meg Elizabethről szól, amolyan modern Bonnie és Clyde-nak ábrázolják őket. Röviden beszámolnak Mia elrablásáról, és az én szerepemről a kiszabadításában, és azt is megírják, hogy Jack meg én ugyanabban a kórházban fekszünk. Honnan szedi a sajtó ezt a sok információt? Meg kell majd kérdeznem Kate-et. Amikor Christian befejezi, megkérem, olvasson valami mást is. - Szeretem hallgatni a hangod. Szót fogad, és felolvas egy cikket a virágzó bagel üzletről, és arról, hogy a Boeingnek el kellett halasztania egy gépe próbarepülését. A homlokát ráncolja, miközben olvas, de megnyugtató hangját hallgatva, azzal a kellemes tudattal eszem, hogy jól vagyok, Mia biztonságban van, Picipötty is biztonságban van. Mindazok ellenére, amik az elmúlt néhány napban történtek velem, átérzem a béke értékes pillanatát. Tisztában vagyok azzal, hogy Christian fél a gyerek miatt, és fel sem foghatom a félelme mélységét. Úgy döntök, majd beszélek vele erről. Hátha meg tudom nyugtatni. Ami töprengésre késztet, hogy nincs híján pozitív szerepmodellnek, hiszen Grace és Carrick kivételes szülők, legalábbis nekem annak tűnnek. Talán ez is a nőstényboszorkány hatása, az tette ennyire tönkre. Szeretném ezt hinni. Igazából úgy gondolom, hogy a szülőanyjáig nyúlik vissza a dolog, ámbár abban is biztos vagyok, hogy Mrs. Robinson sem segített. Megálljt parancsolok a gondolataimnak, mert csaknem felidéződik bennem egy suttogva elhangzott beszélgetés. A pokolba! Az emlékezetem mezsgyéjén mocorog, akkor hallottam, amikor nem voltam eszméletemnél. Christian beszélgetett Grace-szel. Aztán szertefoszlik az agyam sötét szegleteiben. Ó, annyira bosszantó! Kíváncsi vagyok, vajon Christian elárulja-e önként, hogy miért kereste fel azt a nőt, vagy ki kell
préselnem belőle. Éppen rá akarok kérdezni, amikor kopogtatnak. Clark nyomozó jelenik meg bocsánatkérő arccal. Teljes joggal mentegetőzik - a szívem összeszorul, amikor meglátom. - Mr. Grey, Mrs. Grey. Nem zavarok? - De igen - csattan föl Christian. Clark nem törődik vele. - Örülök, hogy magához tért, Mrs. Grey. Fel kell tennem néhány kérdést a csütörtök délutánról. Egyszerű rutinkérdések. Megfelel az idő? - Persze - motyogom, bár nem szívesen idézem fel a történteket. - A feleségemnek pihennie kell - borzolja fel magát Christian. - Rövid leszek, Mr. Grey. És így hamarabb végzünk. Christian feláll, átadja Clarknak a székét, aztán leül mellém az ágyra, megfogja a kezem, és megnyugtatón megszorítja.
Clark fél óra múlva már végez is. Semmi újat nem tudtam meg, de halkan és akadozva beszámoltam neki a csütörtöki eseményekről. Közben láttam, hogy Christian elsápad, egyes részeknél megrándul az arca. - Bárcsak magasabbra céloztál volna! - morogja. - Lehet, hogy szolgálatot tett volna a női nemnek - ért egyet vele Clark. Tessék? - Köszönöm, Mrs. Grey. Egyelőre ennyi. - Ugye nem engedik ki újra? - Nem hiszem, hogy ezúttal engedélyezik az óvadékot, asszonyom. - Tudják, hogy ki tette le érte az óvadékot? - kérdezi Christian. - Nem, uram. Bizalmas adat. Christian a homlokát ráncolja, de szerintem sejt valamit. Clark feláll és távozik. Dr. Singh pont akkor lép be két másik orvossal a szobába.
Egy alapos vizsgálat után úgy döntenek, hazamehetek. Christian megkönnyebbül. - Mrs. Grey, ha erősödne a fejfájása, vagy ha elhomályosodik a látása, azonnal be kell jönnie a kórházba. Bólintok, próbálom leplezni az örömömet, hogy hazamehetek. Amikor dr. Singh távozik, Christian vált vele néhány szót a folyosón. Az ajtót nyitva hagyja, és látom, hogy kérdez valamit. A doktornő elmosolyodik. - Igen, Mr. Grey, nincs akadálya. Christian mosolyogva, boldog emberként tér vissza a szobába. - Mi volt ez? - Szex - nevet rám gonoszkásan. Elpirulok. - És? - Szabad a pálya. - Elégedetten mosolyog. Ó, Christian! - Fáj a fejem - mosolygok vissza rá. - Tudom. Egy ideig tilos vagy. Csak le akartam ellenőrizni. Tilos vagyok? Homlokráncolva dolgozom fel a csalódást. Nem biztos, hogy tilos akarok lenni. Nora nővér jelenik meg, kihúzza az infúziót. Ellenségesen mered Christianra, azon kevés nő egyike, akiről
lepereg a férjem sármja. Köszönetet mondok neki, amikor az infúziós állványommal távozik. - Hazavigyelek? - kérdezi Christian. - Előbb szeretnék benézni Rayhez. - Persze. - Tud a gyerekről? - Gondoltam, te akarod elmondani neki. Anyádnak sem szóltam róla. - Kösz. - Hálásan mosolygok, amiért nem vette el az örömömet. - Anyám tudja - teszi hozzá Christian. - Látta a lázlapodat. És apám is tudja, de senki más. Anyám szerint a párok általában tizenkét hetet, vagy még többet is várnak… hogy biztosak legyenek. - Megvonja a vállát. - Talán még nem állok készen rá, hogy elmondjam Raynek. - Csak figyelmeztetlek, ő is állati pipa. Azt mondta, fenekeljelek el. Micsoda? Döbbent arcom láttán, Christian felnevet. - Közöltem vele, hogy boldogan megteszem. - Ne már! - nyögök fel, bár egy suttogva elhangzott beszélgetés visszhangja kínozza az emlékezetem. Igen, Ray itt járt, amíg nem voltam eszméletemnél. Christian rám kacsint. - Tessék, Taylor hozott neked tiszta ruhát. Segítek felöltözni.
Úgy van, ahogy Christian megjósolta. Ray haragszik. Nem is emlékszem, láttam-e őt valaha is ilyen mérgesnek. Christiannak van annyi esze, hogy magunkra hagyjon bennünket. Ahhoz képest, hogy milyen hallgatag ember, Ray szidalmakkal tölti meg a kórtermet, szörnyen lehord a felelőtlenségemért. Megint tizenkét évesnek érzem magam. - Jaj, apa, kérlek, ne idegeskedj. A vérnyomásodnak nem tesz jót. - És nekem kellett beszélnem anyáddal - és keserűen legyint. - Sajnálom, apa. - És szegény Christian. Még nem láttam ilyennek. Megöregedett. Mindketten éveket öregedtünk néhány nap alatt. - Sajnálom, Ray. - Anyád várja a hívásodat - mondja valamivel visszafogottabban. Arcon csókolom, és végre abbahagyja a korholást. - Felhívom anyát. És tényleg sajnálom. De köszönöm, hogy megtanítottál lőni. Néhány pillanatig rosszul leplezett apai büszkeséggel néz. - Örülök, hogy jól lősz - dörmögi mogorván. - Most pedig menj haza, és pihenj. - Jól nézel ki, apa. - Szeretnék témát változtatni. - Sápadt vagy. - Kézzelfogható a félelme. Az arca Christian tegnapi pillantására emlékeztet. Megfogom a kezét. - Jól vagyok. Ígérem, többé nem teszek ilyent. Ray megszorítja a kezem, és magához ölel. - Ha bármi történt volna veled… Könny szökik a szemembe. Nem szoktam hozzá, hogy a nevelőapám kimutatja az érzelmeit. - Jól vagyok, apa. Nincs olyan bajom, amit egy forró zuhany ne gyógyítana meg.
A kórház hátsó bejáratán át távozunk, hogy elkerüljük a főbejáratnál gyülekező fotósokat. Taylor a várakozó SUV-hoz vezet.
Sawyer vezet hazafelé, Christian csöndben ül. Kerülöm Sawyer tekintetét a visszapillantó tükörben. Zavarban vagyok, amiért megszöktem előle. Felhívom anyámat, aki csak zokog és zokog. Már majdnem otthon vagyunk, mire sikerül lecsillapítanom - megígérem, hogy nemsokára meglátogatjuk. Christian a hüvelykujjával cirógatja a kezem. Ideges… valami történt. - Mi baj? - kérdezem, amikor végre megszabadulok anyámtól. - Welch akar találkozni velem. - Welch? Miért? - Talált valamit arról a rohadék Hyde-ról. - Christian ajka egyetlen vonallá feszül, és félelem fog el. Nem akarta telefonban elmondani. - Ó. - Délután érkezik Detroitból. - Gondolod, hogy megtalálta a kapcsolatot? Christian bólint. - Szerinted, mi lehet az? - Sejtelmem sincs - feleli nyugtalanul. Taylor behajt az Escala garázsába, és megáll a liftnél, hogy kiszállhassunk, mielőtt leparkol. Így elkerülhetjük a lesben álló fotósok figyelmét. Christian kiterel a kocsiból. A derekamat átkarolva vezet a liftbe. - Jó itthon? - kérdezi. - Igen - suttogom. Ám a lift ismerős környezetében egyszeriben rám tör, hogy milyen szörnyűségeken mentem keresztül, és remegni kezdek. - Hé! - Christian újra átölel, és magához húz. - Itthon vagy. Biztonságban vagy - mondja, és a hajamba csókol. - Ó, Christian! - Egy gát, amelynek létezéséről eddig fogalmam sem volt, most átszakad, és zokogni kezdek. - Csitt - suttogja Christian, s a mellére vonja a fejem. De már késő. Túláradnak az érzések, és a pólójába zokogok. Eszembe jut Jack gonosz támadása: „Ezt a SIP-ért kapod, te kibaszott kurva…”, hogy azt kellett hazudnom Christiannak, hogy elmegyek „Elhagysz?” -, és a félelmem, a gyomorszorító félelmem Mia, önmagam és Picipötty miatt. Amint a liftajtó kinyílik, Christian felkap, mintha gyerek volnék, és bevisz az előszobába. Átkarolom a nyakát, és hozzá tapadva halkan sírdogálok. Bevisz a fürdőszobába, ahol gyöngéden letesz a székre. - Fürdő? - kérdezi. A fejemet rázom. Nem… nem úgy, mint Leilával. - Zuhany? - Csupa aggodalom a hangja. Könnyes szemmel bólintok. Le akarom mosni magamról az elmúlt napok szennyét, Jack támadásának emlékét. „Te hozományvadász kurva.” A tenyerembe zokogok, miközben a zuhanyból zubogó víz hangja visszaverődik a falakról. - Hé - duruzsolja Christian. Letérdel elém, és a saját tenyerébe fogja könnyáztatta arcomat. Felnézek rá, és elpislogom a könnyeket. - Biztonságban vagy. Mindketten biztonságban vagytok - suttogja. Picipötty és én. Ismét könny szökik a szemembe. - Hagyd abba. Nem bírom elviselni, ha sírsz. - Rekedtes a hangja. Hüvelykujjával elmorzsolja a könnyeimet, de még mindig sírok. - Ne haragudj, Christian. Nagyon sajnálom. Azt, hogy aggódtál miattam, azt, hogy mindent kockára tettem, azt, amiket mondtam. - Csitt, bébi, kérlek, ne mondj ilyet. - Megcsókolja a homlokom. - Én sajnálom. Mindig kettőn áll a vásár, Ana. - Hamiskásan mosolyog rám. - Legalábbis anyám ezt hajtogatja. Olyan dolgokat mondtam és tettem,
amikre nem vagyok büszke. - Most komoly és bűnbánó a tekintete. - Hadd vetkőztesselek le - kéri gyengéden. A kézfejemmel megtörlöm az orrom, ő pedig ismét homlokon csókol. Fürgén vetkőztet, különösen óvatosan húzza át a fejemen a pólót. De nem is fáj olyan nagyon a fejem. Besegít a zuhanyzóba, rekordidő alatt hámozza le magáról a ruhát, aztán velem együtt belép a finom, forró víz alá. A karjába von, úgy tart nagyon sokáig, miközben zubog ránk a víz, és lecsillapít mindkettőnket. Christian hagyja, hogy a mellkasába sírjak. Időnként a hajamba csókol, de nem enged el, csak gyengéden ringat a meleg vízsugár alatt. A bőrömön érzem a bőrét, az arcomon a mellszőrzetét… a férfiét, akit szeretek. Ez az önmagában kételkedő, gyönyörű férfi az, akit csaknem elvesztettem a meggondolatlanságom miatt. Üresnek érzem magam a gondolattól, de hálát is érzek, hogy itt van, mégis itt van, a történtek dacára is. Vár rá némi magyarázkodás, de egyelőre csak lubickolni akarok az érzésben, ahogy megnyugtatón, védelmezőn átölel. És ebben a pillanatban döbbenek rá: bármit is mond, azt magától kell elmondania. Nem erőltethetem, önszántából kell beszélnie. Nem vállalhatom magamra az erőszakos feleség szerepét, aki állandóan információkat próbál kipréselni a férjéből. Ez túlságosan is kimerítő. Tudom, hogy Christian szeret. Tudom, hogy soha, senkit nem szeretett még így, és egyelőre nekem ennyi elég. Felszabadít a felismerés. Abbahagyom a sírást, és hátrébb lépek. - Jobb? - kérdezi Christian. Bólintok. - Helyes. Hadd nézzelek - mondja, és egy pillanatra nem is értem, mire gondol. Aztán fogja a kezem, és megvizsgálja a karom, ott, ahol ráestem, amikor Jack megütött. Zúzódások vannak a vállamon, felhorzsolódott a bőr a csuklómon. Megcsókolja mind. Levesz egy mosdókendőt meg a tusfürdőt a polcról, és a jázmin ismerős, édes illata tölti be a levegőt. - Fordulj meg. - Gyöngéden megmossa először a sérült karom, aztán a vállamat, a hátam és a másik karomat is. Oldalt fordít, és hosszú ujját végighúzza az oldalamon. Megrándul az arcom, mikor a csípőmön éktelenkedő nagy zúzódáshoz ér. Christian arca megkeményedik, ajkát összeszorítja. Tapintható a haragja. - Nem fáj - mormogom, hogy megnyugtassam. Szürke szeme lángol. - Meg akarom ölni. Csaknem meg is tettem - suttogja rejtélyesen. Komor arca láttán megborzongok. Még egy kis tusfürdőt nyom a mosdókendőre, és szinte dédelgetve mossa meg az oldalamat, a hátsóm, majd letérdelve a lábamat is. Megáll, hogy szemügyre vegye a térdemet. Ajka súrolja a zúzódást, majd mossa tovább a lábszáramat, a lábfejem. Megsimogatom a fejét, nedves hajába túrok. Christian föláll, ujjai végigsiklanak a bordámon levő zúzódás körvonalain, ott, ahol Jack megrúgott. - Ó, bébi! - szakad ki belőle. Merő gyötrelem a hangja, szeme sötét a haragtól. - Jól vagyok. - Magamhoz húzom a fejét, és megcsókolom az ajkát. Először tétován viszonozza, ám amikor nyelvem az övéhez ér, elhúzódik tőlem. - Ne - súgja az ajkamba. - Hadd tisztítsalak meg. Komoly az arca. A csudába… Ez komolyan gondolja. Durcás képet vágok, és egyetlen pillanat alatt felderül a hangulat. Christian elvigyorodik és csókot lehel rám. - Tiszta - hangsúlyozza. - Nem mocskos. - Én mocskosan szeretem. - Úgyszintén, Mrs. Grey. De nem most, nem itt. - Felkapja a sampont, és mielőtt szólhatnék, hogy ne csinálja, már neki is lát megmosni a hajam.
Hát, tisztán is szeretem. Felfrissültem, valósággal megújultam, ámbár nem tudom, hogy a zuhanytól, a
sírástól, vagy attól a döntésemtől, hogy nem fogom minden miatt nyaggatni Christiant. Becsavar egy fürdőlepedőbe, aztán egy másikat a csípőjére tesz, mialatt én óvatos mozdulatokkal szárítom a hajam. Sajog a fejem, de ez egy tompa, makacs fájdalom, ami azért elviselhető. Dr. Singhtől kaptam fájdalomcsillapítót, de arra kért, csak akkor vegyem be, ha muszáj. Hajszárítás közben Elizabethre gondolok. - Még mindig nem értem, hogy Elizabeth miért állt össze Jackkel. - Én igen - morogja baljósan Christian. Ez aztán az újság. Kérdőn pillantok rá, de aztán elvonja a figyelmemet. Szárazra törli a fejét, de a mellkasán és a vállán még vízcseppek csillognak a halogénlámpák fényénél. Önelégülten mosolyog. - Élvezed a látványt? - Honnan tudod? - kérdezem, és nem érdekel, hogy rajtakaptak, amint a saját férjemet bámulom. - Mármint azt, hogy élvezed a látványt? - Dehogy - korholom. - Elizabethet. - Clark nyomozó célozgatott rá. Ugyan, mondj már többet képpel nézek rá, és felmerül egy újabb emlék abból az időből, amikor eszméletlen voltam. Clark ott járt a betegszobámban. Bárcsak emlékeznék, mit mondott! - Hyde-nak voltak videói. Valamennyiükről. Több USB flash drive-ot megtöltöttek. Hogyan? Összevonom a szemöldökömet, bőröm megfeszül a homlokomon. - Videofelvételek Hyde-ról meg a személyi asszisztenseiről, miközben dugja őket. - Azt a… - Pontosan. Jó anyag a zsaroláshoz. Hyde durván szereti. - Christian a homlokát ráncolja, és figyelem, mint suhan át arcán a zavar, majd az undor. Falfehér lesz, ahogy az undorodás önutálattá válik. Na persze. Ő maga is durván szereti. - Te nem… - bukik ki belőlem, már nem szívhatom vissza. Még mélyebbek lesznek a homlokán a ráncok. - Én nem… - Megmerevedik, és várakozásteljesen néz rám. - Te egyáltalán nem olyan vagy, mint ő. Christian szeme megkeményedik, de egy szót sem szól. Ez igazolja, hogy igenis, azt gondolja. - Nem vagy olyan - mondom eltökélten. - Ugyanabból a fából faragtak bennünket. - Nem igaz! - csattanok fel, bár értem, miért gondolhatja így. Emlékszem, miket mondott Jackről a gépen, Aspenbe menet. Az apja meghalt egy kocsmai verekedésben, az anyja hülyére itta magát, ő gyerekként egyik nevelőszülőtől a másikhoz került és egyik bajból a másikba. Főleg kocsikat lopott. Volt javítóban is. - Mindkettőtök múltja zűrös, és mindketten Detroitban születtetek. Ennyi, Christian. - Ana, megható, hogy mennyire hiszel bennem, különösen az elmúlt néhány nap fényében, de többet tudunk, amint Welch ideér. - Egy legyintéssel elintézi a témát. - Christian… Csókkal némít el. - Elég - mondja halkan, és eszembe jut az elhatározásom, hogy nem fogom őt információért nyaggatni. - És ne duzzogj - fűzi hozzá. - Gyere. Majd én megszárítom a hajad. És tudom, a téma lezárva.
Melegítőnadrágot és pólót veszek fel, majd beülök Christian két lába közé, így szárítja a hajam. - És mondott mást is Clark, amíg eszméletlen voltam? - Nem emlékszem.
- Hallottam egy keveset a beszélgetésekből. A hajkefe megáll a hajamban. - Csakugyan? - kérdezi Christian. Közönyös a hangja. - Igen. Apámat, a te apádat. Clark nyomozót… anyádat. - És Kate-et? - Ő is meglátogatott? - Csak benézett. Kate is haragszik rád. Megfordulok az ölében. - Állj már le ezzel a mindenki pipa Anára baromsággal, rendben? - Csak az igazat mondom - feleli zavartan. - Igen, vakmerő voltam, de a testvéred veszélyben volt. Christian elkomorodik. - Igen. Életveszélyben volt. - Kikapcsolja a hajszárítót, leteszi maga mellé az ágyra, majd megfogja az állam. - Köszönöm - mondja, és meglep vele. - De nincs több meggondolatlanság, rendben? Mert legközelebb a szart is kiverem belőled, úgy elfenekellek. Tátva marad a szám. - Úgysem tennéd. - De még mennyire. - Komolyan beszél. Szent tehén! Halálosan komoly. - A nevelőapád engedélyével. És mosolyog. Csak cukkolt. Vagy mégsem? Rávetem magam, ő pedig kifordul, hogy az ágyra esem, egyenesen a karjába. Az eséstől belém hasít a fájdalom, és megrándul az arcom. Christian elsápad. - Viselkedj - korhol, és egy pillanatig újra haragos. - Bocsánat - mormogom, és megcirógatom az arcát. A tenyeremhez simul, és gyengéden megcsókolja. - Ana, tényleg nem vagy tekintettel a saját biztonságodra. - Fölemeli a pólóm szegélyét, és a pocakomon pihenteti az ujjait. Eláll tőle a lélegzetem. - Már nemcsak rólad van szó - suttogja, és ujjait végighúzza a bőrömön, a tréningnadrág korca fölött. Váratlanul, forrón robban bennem a vágy, ott lüktet a véremben. Felnyögök, és Christian megfeszül. Fölemeli kezét, s a fülem mögé dug egy kósza tincset. - Nem - suttogja. Miért? - Ne nézz így rám. Láttam a zúzódásokat. És a válasz nem. - Határozott a hangja. Aztán megcsókolja a homlokomat. Fészkelődni kezdek. - Christian - nyöszörgöm. - Nem. Bújj ágyba! - Felül. - Ágyba? - Pihenned kell. - Te kellesz. Lehunyja a szemét, és a fejét rázza, de mintha hatalmas akaraterőre volna szüksége hozzá. Amikor ismét rám néz, eltökélten csillog a szeme. - Tedd, amit mondtam, Ana. Nagy a kísértés, hogy ledobjam magamról a ruhát, aztán eszembe jut, hogy teli vagyok kék-zöld foltokkal, és már tudom, hogy nem nyerő az ötlet. Vonakodva bólintok. - Oké - és szándékosan eltúlozva biggyesztem le a szám. Christian boldogan vigyorog. - Hozok ebédet.
- Csak nem főzni fogsz? - Mindjárt meghalok. Van benne annyi tisztesség, hogy nevessen. - Felmelegítek valamit. Mrs. Jones szorgalmas volt. - Megcsinálom én. Jól vagyok. Jesszusom, szexelni akarok, úgyhogy főzni is tudok. - Nehézkesen felülök, igyekszem nem fölszisszenni a fájdalomtól. - Ágyba! - Christian villogó szemmel mutat a párnára. - Csatlakozz - mormogom. Bárcsak valami izgatóbbat viselnék, nem melegítő alsót pólóval. - Ana, feküdj le. Most, rögtön! Füstölögve feltápászkodom, és hagyom, hogy a nadrág a földre hulljon. Közben le nem veszem a szememet Christianról. Jókedvében megrándul a szája. Felhajtja a takarót. - Hallottad, mit mondott dr. Shing. Pihenned kell. - Most már lágyabb a hangja. Bebújok az ágyba, és tehetetlen mérgemben összefonom a karom. - Itt maradsz! - parancsolja Christian, aki láthatóan élvezi a helyzetet. Még bosszúsabban nézek.
Nem kétséges, hogy Mrs. Jones csirkeraguja az egyik kedvenc ételem. Christian velem eszik, törökülésben az ágyon. - Nagyon jól megmelegítetted - nevetek rá, ő pedig visszanevet. Jóllakott vagyok és álmos. Ezt akarta? - Fáradtnak tűnsz. - Megfogja a tálcát. - Az is vagyok. - Helyes. Aludj. - Megcsókol. - Nekem dolgoznom kell. Ha téged nem zavar, itt dolgozom. Bólintok… miközben vesztes csatát vívok a szemhéjammal. Fogalmam sem volt, hogy a csirkeragu ilyen kimerítő lehet.
Alkonyodik már, mikor felébredek. Halványrózsaszín fény árad be a szobába. Christian a karosszékben ülve engem néz, szürke szeme világít a félhomályban. Papírlapokat szorongat. Hamuszürke az arca. Szent tehén! - Mi baj? - kérdezem azonnal. Felülök, bármennyire tiltakozik is a bordám. - Welch most ment el. Basszus! - És? - Együtt éltem a rohadékkal - suttogja Christian. - Együtt éltél? Jackkel? Bólint.. - Rokonok vagytok? - Nem. Hál istennek, nem. Arrébb húzódok, és félrehajtom a takarót, így hívom magam mellé az ágyba, és meglepetésemre nem habozik. Lerúgja a cipőjét, és becsusszan mellém. Egyik karjával átölel, fejét az ölembe hajtva hozzám bújik. Teljesen le vagyok döbbenve. Mi ez az egész? - Nem értem - s közben a hajába túrva lenézek rá. Christian becsukott szemmel próbál emlékezni. - Miután megtaláltak a narkós kurvával, Michigan állam lett a gondviselőm… amíg nem kerültem Carrickhez és Grace-hez. Nevelőszülőknél éltem. De semmire nem emlékszem ebből az időből. Az agyamban egymást kergetik a gondolatok. Nevelőszülők? Ez mindkettőnknek újság.
- Mennyi ideig? - suttogom. - Úgy két hónapig. Nem emlékszem. - Beszéltél erről anyáddal és apáddal? - Nem. - Talán kellene. Lehet, hogy ők kitöltik az űrt. Christian erősebben szorít magához. - Tessék! - A kezembe nyomja a papírlapokat. Két fotó van rajtuk. Felkapcsolom az olvasólámpát, hogy jobban szemügyre vehessem a képeket. Az elsőn kopottas ház látható. A bejárati ajtó sárgás, és van egy jókora, kiálló tetőtéri ablak is. Van még veranda és kis előkert. Jellegtelen ház. A második képen egy család látható, első pillantásra átlagos munkáscsaládnak tűnik. Férj, feleség, gyerekek. A felnőttek kinyúlt, agyonmosott, kék pólóban. A negyvenes éveikben lehetnek. A nő haja lenőtt szőke, a férfié katonásan rövidre nyírt. De mindketten melegen mosolyognak a kamerába. A férfi egy mogorva kamaszlány vállán nyugtatja a kezét. Sorra megnézem a gyerekeket: két fiú, ikrek, kábé tizenkét évesek. Mindkettő haja homokszőke, széles vigyorral néznek a fényképezőgépbe. Van még egy fiú, ő kisebb náluk. A haja vörösesszőke, mogorván bámul. Mögötte pedig egy bronzhajú, szürke szemű kisfiú áll. A szeme tágra nyílt, szemlátomást fél. Szedett-vedett ruhákat visel, és egy koszos gyerekplédet szorongat. Basszus! - Ez te vagy - suttogom, és szívem a torkomban dobog. Tudom, hogy Christian négyéves volt, amikor meghalt az anyja. De ez a gyerek sokkal fiatalabbnak tűnik. Nagyon alultáplált lehetett. Elfojtom a zokogást, mégis könny szökik a szemembe. Ó, én édes Ötvenem. Christian bólint. - Én vagyok. - Welch hozta a képeket? - Igen. Én erre egyáltalán nem emlékszem. - Christian hangja színtelen, élettelen. - Nem emlékszel, hogy nevelőszülőknél voltál? Miért is emlékeznél? Olyan rég történt, Christian. Ez aggaszt? - Más dolgokra emlékszem, olyanokra is, amik előbb történtek. Emlékszem arra is, amikor először találkoztam anyával és apával. De ez… akár egy tátongó űr. Összeszorul a szívem, és kezdem megérteni. Az én drága irányításmániásom azt szereti, ha minden a helyén van. De most kiderült, hogy a puzzle-ból hiányzik egy darabka. - Jack a képen van? - Igen, ő az idősebbik srác. - Christian még mindig összeszorítja a szemét, és úgy kapaszkodik belém, mintha mentőöv volnék. A hajába túrok, és megnézem az idősebb fiút, aki dacosan, arrogánsan néz a kamerába. Most már látom, hogy Jack az. De még gyerek, egy szomorú, nyolc- vagy kilencéves kölyök, aki gyűlölködés mögé rejti félelmét. Eszembe jut valami. - Amikor Jack felhívott, és elmondta, hogy nála van Mia, azt is mondta, hogy ha másként alakulnak a dolgok, ő lehetett volna az… Christian lehunyt szemmel megborzong. - A rohadék! - Gondolod, mindezt azért csinálta, mert Greyék téged fogadtak örökbe helyette? - Ki tudja? - Christian hangja keserű. - Szarok rá. - Talán már akkor is tudta, hogy veled járok, amikor állásinterjúra mentem. Talán mindvégig azt tervezte, hogy elcsábít. - Keserű ízt érzek a torkomban. - Nem hinném - mondja Christian, és kinyitja szemét. - Te már egy hete, sőt talán még régebben dolgoztál a SIP-nél, amikor Jack kutakodni kezdett a családom után. Barney ismeri a pontos dátumokat. És Ana,
Jack nem csupán megdugta az összes asszisztensét, hanem filmre is vette. - Christian becsukja a szemét, és ismét erősebben szorít. Elfojtom az egész testemet rázó remegést. Próbálom felidézni, mi mindenről beszélgettem Jackkel, amikor munkába álltam a SIP-nél. A szívem mélyén tudtam, hogy vigyázni kell vele, de nem hallgattam az ösztöneimre. Christiannak igaza van, nem törődöm a saját biztonságommal. Emlékszem, mekkorát veszekedtünk, amikor New Yorkba akartam utazni Jackkel. Jesszusom, még a végén én is valami szörnyű szexkazettára kerültem volna. Hányingerem van a gondolattól. És ekkor villannak agyamba a képek, amelyeket Christian őriz az alávetettjeiről. Basszus! „Ugyanabból a fából faragtak bennünket.” Nem, Christian, te nem olyan vagy, mint ő. Még mindig úgy bújik hozzám, akár egy kisgyerek. - Christian, szerintem beszélned kéne anyáddal és apáddal. Zavart szürke szempár néz rám, a fényképen látott gyerekre emlékeztet. - Hadd hívjam fel őket - suttogom. A fejét rázza. - Kérlek. - De Christian csak néz, fájdalom és önmaga iránti kétely süt a szeméből. Ó, Christian, kérlek! - Inkább én telefonálok nekik - mondja aztán. - Helyes. Átmegyünk hozzájuk, de ha akarod, mehetsz egyedül is. Ahogy neked jobb. - Nem. Ők is átjöhetnek ide. - Miért? - Nem akarom, hogy bárhová is menj. - Christian, tudok autóban ülni. - Nem. - Határozott hangjától gunyorosan elmosolyodom. - Máskülönben szombat este van, úgyhogy alighanem valamilyen társasági eseményen vannak. - Hívd fel őket. Egyértelmű, hogy felzaklatott a hír. Talán ők némi fényt deríthetnek erre a dologra. - Az ébresztőórára pillantok, pár perc múlva hét. Christian egy pillanatig bambán néz. - Oké - mondja végül, mintha komoly kihívás elé állítanám. Felül, és fölveszi az éjjeliszekrényen álló telefont. Átkarolom, s a mellkasára hajtom a fejem, miközben telefonál. - Apa? - kihallom a csodálkozást Christian hangjából, mert Carrick válaszolt a hívásra. - Ana jól van. Itthon vagyunk. Most ment el Welch. Megtalálta a kapcsolatot… a nevelőszülők Detroitban… de én semmire nem emlékszem. - Olyan halkan motyogja az utolsó mondatot, hogy alig hallom a hangját, és ismét összeszorul a szívem. Magamhoz ölelem, ő pedig megszorítja a vállam. - Aha… megteszitek?… Remek. - És leteszi a telefont. - Már indulnak is. - Meglepettnek hangzik, és most döbbenek rá, hogy feltehetőleg még soha nem kért tőlük segítséget. - Helyes. Felöltözöm. Christian karja megfeszül köröttem. - Ne hagyj itt. - Oké. - Ismét hozzásimulok, s közben le vagyok döbbenve, hiszen épp most árult el egy csomó mindent magáról, méghozzá teljesen önként.
A nagyszoba bejáratánál állunk, Grace gyengéden szorít magához. - Ana, Ana, drága Ana - suttogja. - Két gyerekemet is megmentetted. Hogyan köszönhetném ezt meg neked? Elvörösödöm, meghatódom, és zavarba jövök. Carrick is megölel, és puszit nyom a homlokomra. Aztán Mia kap el, majd összeprésel. Megrándul az arcom, fel is szisszenek, de észre sem veszi. - Köszi, hogy megmentettél attól a seggfejtől.
Christian haragosan néz rá. - Mia! Óvatosan. Fájdalmai vannak. - Jaj, bocs. - Jól vagyok - motyogom, de azért örülök, amikor elenged. Mia jól néz ki. Makulátlanul öltözik: feszes, fekete farmert visel, halványrózsaszínű csipkés blúzzal. Még jó, hogy kényelmes lapruhát vettem fel, és lapos sarkú cipőt. Legalább a körülményekhez képest elfogadhatóan mutatok. Mia odaszáguld a bátyjához, és átöleli a derekát. Chris-tian szó nélkül nyújtja át Grace-nek a fotót, aki a szája elé kapja a kezét, mintha így akarná visszafojtani az érzelmeit. Rögtön felismeri Christiant. Carrick átkarolja a felesége vállát, ő is megnézi a képet. - Ó, drágám - cirógatja meg Christian arcát Grace. Taylor bukkan fel. - Mr. Grey? Miss Kavanagh, a bátyja és az ön bátyja van itt, uram. Christian a homlokát ráncolja. - Köszönöm, Taylor - morogja zavartan. - Én szóltam Elliotnak, hogy átjövünk - mosolyog Mia. - Bulival ünnepeljük, hogy itthon vagytok. Együtt érző pillantást vetek szegény férjemre, aki Grace-szel és Carrickkel egyetemben elkeseredetten néz Miára. - Akkor jobb, ha összedobunk némi kaját - jelentem ki. - Mia, segítesz? - Persze, örömmel. A konyha felé terelem őt, Christian pedig bevezeti szüleit a dolgozószobájába.
Kate sistereg a haragtól. Dühös rám és Christianra, de főként Jackre és Elizabethre. - Mégis, hogy gondoltad ezt, Ana? - Úgy kiabál velem a konyhában, hogy minden szem felénk fordul. - Már elegem van abból, hogy mindenki kioktat - csattanok fel. Kate farkasszemet néz velem, és egy percre már azt hiszem, a Katherine Kavanagh féle „Hogyan ne kerüljünk emberrablók fogságába?” kioktatás következik, de helyette a karjába von. - Jesszusom, néha annyi eszed sincs, mint amennyivel születtél, Steele - suttogja. Amikor arcon csókol, könnyes a szeme. Kate! - Annyira aggódtam érted. - Ne sírj, mert én is rákezdem. Hátrébb lép, zavartan megtörli a szemét, aztán mély lélegzetet vesz, és összeszedi magát. - Hogy valami jót is mondjak, kitűztük az esküvő időpontját. Jövő májusra gondoltunk. És persze, azt akarom, hogy te legyél a tanúm. - Ó… Kate… Hűha. Gratulálok. Basszus - Picipötty… Ju-nior! - Mi baj? - kérdezi Kate félreértve a rémületemet. - Öö… csak annyira örülök a boldogságodnak. Végre valami jó hír. - Átkarolom és magamhoz ölelem. Basszus, basszus, basszus! Mikorra is várható Picipötty? Gondolatban számolni kezdek. Dr. Greene azt mondta, négy vagy öthetes lehet. Vagyis… valamikor májusban? A csudába! Elliot a kezembe nyom egy pohár pezsgőt. Ó, a csudába! Christian bukkan fel a dolgozószobából hamuszürke arccal. Követi a szüleit a nagyszobába. Elkerekedik a szeme, amikor megpillantja a poharat a kezemben. - Kate - üdvözli a barátnőmet hűvösen. - Christian. - Kate ugyanolyan hűvös. Sóhajtok. - A gyógyszere, Mrs. Grey! - Christian a kezemben tartott pohárra mered.
Összehúzom a szemem. Annyira jól esne egy ital. Grace mosolyogva lép mellém a konyhában, ő is kapott egy pohárral Elliottól. - Egy korty nem árt - suttogja összeesküvőként, és az enyémhez koccintja a poharát. Christian mérgesen néz ránk, míg Elliot el nem vonja figyelmét a legutóbbi Mariners-Ran-gers meccsel. Carrick is odajön hozzánk, mindkettőnket átkarol, aztán Grace arcon csókolja, majd leül Mia mellé a szófára. - Hogy van Christian? - kérdezem Carricktől suttogva. Csak mi ketten állunk a konyhában, onnan nézzük a szófán ücsörgő családot. Csodálkozva veszem észre, hogy Mia és Ethan egymás kezét szorongatja. - Megrázta őt - mormogja Carrick, és komoly az arca. - Annyi mindenre emlékszik abból az időről, mikor a szülőanyjával élt, sok olyan dologra is, amire jobb lenne, ha nem emlékezne. De ez… - elhallgat. Remélem, segítettünk neki. Örülök, hogy felhívott minket. Azt mondta, te tanácsoltad. - Carrick pillantása ellágyul, én pedig vállat vonok és sietve kortyolok a pezsgőből. - Nagyon jó hatással vagy rá. Senki másra nem hallgat. A homlokomat ráncolom. Nem biztos, hogy ez így igaz. A nőstényboszorkány ribanc képe türemkedik hívatlanul is az agyamba. Tudom, hogy Christian az anyjával is beszélt róla, hiszen hallottam őket. Ismét elfog a bosszúság, amiért hiába próbálom felidézni a beszélgetésüket a kórházban. - Gyere, ülj le, Ana. Fáradtnak látszol. Biztosan nem vártál ekkora társaságot ma este. - Örülök, hogy mindnyájan itt vagytok - mosolygok. És így is van, remek érzés. Egyke vagyok, aki beházasodott egy nagy, összetartó családba, és élvezem. Christian mellé ülök, és hozzábújok. - Egyetlen korty - sziszegi, és elveszi tőlem a poharat. - Igenis, uram - rebegtetem felé a szempillámat, amivel teljesen lefegyverzem. Átkarolja a vállam, és így beszélget tovább a baseballról Elliottal és Ethannel.
- A szüleim azt hiszik, vízen jársz - morogja Christian, miközben lehúzza magáról a pólót. Az ágyban kucorogva nézem az előadást. - Még szerencse, hogy te másként gondolod - vágom rá bosszúsan. - Hát, nem is tudom. - Christian kibújik a farmerból. - Elmesélték, amit nem tudtál? - Néhány dolgot. Két hónapig éltem a Colliers családdal, amíg apa és anya az adminisztrációt intézte. Már engedélyezték nekik az örökbefogadást Elliot miatt, de a törvényben megszabott ideig várniuk kellett, hátha előkerül egy rokonom, aki igényt tartana rám. - Hogy érzel ezzel kapcsolatban?- suttogom. - Arra gondolsz, hogy nincs élő rokonom? Leszarom. Ha ők is olyanok, mint a narkós kurva… - utálkozva csóválja a fejét. Ó, Christian. Gyerek voltál még, és szeretted anyádat. Pizsamába bújik, lefekszik, és gyengéden a karjába von. - Kezdenek visszajönni a dolgok. Emlékszem az ételre. Mrs. Colliers jól főzött. De most már legalább tudjuk, hogy az a szarházi miért kattant rá a családomra. - Szabad kezével a hajába túr. - A kurva… mondja hirtelen és tátott szájjal mered rám. - Mi az? - Most már értem - és a szemében látszik a felismerés. - Mit? - Kismadár. Mrs. Colliers így hívott engem. - És ennek van értelme? - ráncolom a homlokom. - A levél - mondja, és még mindig engem néz. - A váltságdíjkérő levél, amelyet a szarházi írt. Valami
olyasmi áll benne: „Te tudod, ki vagyok? Mert én tudom, hogy te ki vagy, kismadár.” Számomra ennek semmi értelme. - Ez egy gyerekkönyvből van. A Colliers családnak nyilván megvolt ez a könyv. Mi is volt a címe… Te vagy az anyám? A csudába. - Christian szeme elkerekedik. - Szerettem azt a könyvet. Igen, ismerem én is ezt a könyvet. Összeszorul a szívem - Ötven. - Mrs. Colliers felolvasott belőle. - Nem tudom, mit mondhatnék. - Uram isten, Hyde tudta. A rohadék tudta… - Elmondod a rendőrségnek? - Igen. Bár a jó ég tudja, mihez kezd Clark ezzel az infóval. - Christian a fejét rázza, mintha a gondolatait akarná kitisztítani. - Egyébként, köszönöm ezt az estét. Hűha! Sebességet váltunk. - Miért? - Hogy így megetetted a családomat, pedig váratlanul jöttek. - Ne nekem köszönd, hanem Miának és Mrs. Jonesnak, ő töltötte meg így a kamrát. Christian lemondóan csóválja a fejét. Bosszús? Haragszik rám? Miért? - Hogy érzed magad, Mrs. Grey? - Jól. És te? - Remekül. - A homlokát ráncolja, nem érti, miért szorongok miatta. - Ó… ebben az esetben - végigsimítok a hasán, lefelé a boldog ösvényen. Christian felnevet, és elkapja a kezem. - Ó, nem. Eszedbe ne jusson. Duzzogok, ő pedig sóhajt. - Ana, Ana, Ana. Mihez kezdjek veled? - és a hajamba csókol. - Van néhány ötletem - mocorgok mellette, de felszisszenek, mikor az egész felső testemben szétárad a bordáimból a fájdalom. - Bébi, sok mindenen mentél keresztül. Különben is, most mesélni akarok neked. Ó? - Tudni akartad… - elhal a hangja, behunyja szemét, és nyel egyet. A hátamon feláll a szőr. Basszus! Christian lágy hangon kezd rá. - Képzelj el egy serdülő fiút, aki némi pluszpénzhez szeretne jutni, hogy továbbra is titokban ihasson. Oldalára fordul, hogy egymással szemközt legyünk, és a szemembe néz. - Szóval, Lincolnék hátsó udvarában voltam, az ott maradt szemetet és törmeléket takarítottam el, ugyanis Mr. Lincoln akkor bővítette a házát. Szentséges basszantyú… Christian beszél.
Huszonötödik fejezet Még levegőt is alig tudok venni. Biztos, hogy akarom ezt hallani? Christian becsukja a szemét, és nagyot nyel. Amikor ismét rám néz, csillog a szeme, de félénk is. Csupa nyugtalanító emlék. - Forró nyári nap volt, én pedig keményen dolgoztam. - Kifújja a levegőt, és a fejét csóválja. Hirtelen kedélyesre vált. - A hátam sajgott a munkától. Egyedül voltam és Elena… Mrs. Lincoln váratlanul felbukkant, és hozott limonádét. Kicsit beszélgettünk, én tettem egy pimasz megjegyzést… mire ő pofonvágott. Keményen megütött. - Christian önkéntelenül is az arcához emeli a kezét, végigsimít az orcáján, s a szeme elfelhősödik az emléktől. Basszus! - De aztán megcsókolt, és amikor befejezte, megint lekevert egyet. - Christian pislog. Láthatóan értetlenül áll a dolog előtt, még ennyi idő elteltével is. - Még soha nem csókoltak vagy ütöttek meg így. Ó, az a nő lerohant egy gyereket… - Biztos, hogy hallani akarod? - kérdezi Christian. Igen… Nem… - Csak ha el akarod mondani. - Egészen halk a hangom. Fekszem, szembe fordulva vele, és pörögnek a gondolataim. - Csak azt szeretném, hogy megértsd. Bólintok. Remélem, bátorítón, de úgy sejtem, hogy inkább a döbbenet szobrának tűnök, tágra nyílt szemmel, kővé dermedve. Christian a homlokát ráncolja, pillantása a szemembe mélyed. Próbálja felmérni a reakciómat, aztán a hátára fordul, és a plafonra mered. - Persze zavarodott voltam, dühös és átkozottul kanos. Elvégre egy dögös, idősebb nő így bánik velem. Úgy csóválja a fejét, mintha még mindig nem tudná elhinni. Dögös? Egy kicsit kínosan érzem magam. - Aztán visszament a házba, én pedig ott maradtam az udvaron. Úgy viselkedett, mintha misem történt volna. Teljesen tanácstalan voltam, és dolgoztam tovább. Pakoltam a törmeléket a konténerbe. Amikor este elmentem, megkért, hogy jöjjek másnap. Nem is említette, ami történt. Tehát másnap visszamentem. Alig vártam, hogy újra lássam - suttogja, mintha valami sötét gyónás lenne… és hogy őszinte legyek, az is. - Nem érintett meg, amikor megcsókolt - mondja Christian, és felém fordítva a fejét, rám néz. - Meg kell értened… Az életem maga volt a pokol. Tizenöt éves voltam, két lábon járó merevedés. A koromhoz képest magas, dühöngtek bennem a hormonok. A lányok az iskolában… Elhallgat, de magam előtt látom az ijedt, magányos, viszont jóképű kamasz fiút. Összeszorul a szívem. - Dühös voltam, kibaszottul dühös mindenkire. Magamra, a családomra. Nem voltak barátaim. Az akkori pszichiáterem igazi seggfej volt. A családom igyekezett rövid pórázon tartani, nem értették a dolgot. Újra a plafonra mered, és a hajába túr. Nehéz megállnom, hogy ne dugjam én is a hajába a kezem, de mozdulatlan maradok. - Nem tudtam elviselni, hogy bárki megérintsem. Senkit nem tűrtem meg a közelemben. Verekedtem… rengeteget. Rémes bunyókba keveredtem. Több iskolából is kicsaptak, de így legalább kiengedtem a gőzt. Így elviseltem a fizikai kontaktust. Ismét elhallgat, mielőtt folytatná. - Azt hiszem, érted. És amikor Mrs. Lincoln megcsókolt, csak az arcomat fogta meg, egyébként nem ért hozzám - alig hallható a hangja. A nő nyilvánvalóan tudta, talán Grace mondta el neki. Ó, én szegény Ötvenem. Kénytelen vagyok a párna alatt összekulcsolni a kezem, és ráhajtani a fejemet, hogy ellent tudjak állni a vágynak, hogy ne szorítsam őt magamhoz.
- Szóval, másnap visszamentem a házba, és nem tudtam, mire számítsak. Megkíméllek a véres részletektől, de nagyjából ugyanaz történt, és így kezdődött a kapcsolatunk. Ó, basszus, ezt fáj hallani. Ismét az oldalára fordul, és szembe kerül velem. - És tudod, Ana, a világom kezdett fókuszba kerülni. Élesen, tisztán minden. Pont erre volt szükségem. Elena friss levegőt jelentett. Meghozta a döntéseket, minden szarságot levett a vállamról, levegőhöz jutottam. Szentséges szar! - Sőt, amikor a kapcsolatunk véget ért, a világom őmiatta maradt fókuszban. És ez így volt, amíg meg nem ismertelek. Mi a csudát mondhatnék erre? Christian tétován a fülem mögé gyömöszöl egy kósza tincset. - Fejtetőre állítottad a világomat. - Christian lehunyja a szemét, és csupa nyers érzelem tükröződik benne, amikor újra kinyitja. - A világom rendezett volt, nyugodt, kézben tartott. Aztán berobbantál az életembe a nagy száddal, az ártatlanságoddal, a szépségeddel, a csöndes vakmerőségeddel… és egyszeriben minden, ami előtted volt, üres, középszerű, unalmas lett… semmi. Ó, istenem! - Beléd szerettem - suttogja. Eláll a lélegzetem. Christian végigsimít az arcomon. - Én is beléd - mormogom a kevéske, maradék levegőmmel. - Tudom - formálja némán az ajka. - Tudod? - Igen. Halleluja! Szégyenlősen mosolygok rá. - Na, végre - suttogom. - És ez mindent más perspektívába helyezett. Amikor fiatal voltam, Elena volt a világom középpontja. Mindent megtettem volna érte, és ő nagyon sok mindent megtett értem. Leszoktatott az ivásról, elérte, hogy keményen dolgozzak az iskolában, módot adott rá, hogy megbirkózzak dolgokkal, ahogyan korábban nem, lehetővé tette, hogy megtapasztaljak olyan dolgokat, amikről soha nem gondoltam volna, hogy lehetséges. - Érintés - suttogom. Christian bólint. - Félig-meddig. A homlokomat ráncolva gondolkodom azon, mit ért ez alatt. Christian habozik a reakcióm láttán. Mondd el! Szuggerálom. - Ha az ember teljesen negatív önképpel nő fel, és valamiféle selejtnek hiszi magát, egy vadembernek, akit nem lehet szeretni, akkor úgy gondolja, rászolgál a verésre. Christian… egyáltalán nem vagy ilyen. Elhallgat, és a hajába túr. - Ana, sokkal könnyebb elviselni a külső fájdalmat… - Ez megint gyónás. Ó. - Elena irányította a haragomat. - Összeszorítja a száját. - Főleg befelé terelte, most már látom. Egy ideje sokat beszél erről dr. Flynn, de én csak nemrégiben kezdem annak látni a kapcsolatunkat, ami volt. Tudod… a születésnapom óta. Megborzongok, amikor felmerül bennem a kellemetlen emlék, ahogy a születésnapi buliján Christian és Elena szóban kizsigereli egymást. - Az ő számára a kapcsolatunk a szexről szólt, az irányításról és arról, hogy egy magányos nő némi vigaszra lelt, az ő kisfiújával, egy játékszerrel.
- De te szeretsz irányítani - suttogom. - Igen, szeretek. Mindig is ilyen leszek, Ana. Ilyen a természetem. Egy rövid időre lemondtam róla. Hagytam, hogy más hozza meg a döntéseket helyettem. Én magam nem voltam képes rá, nem voltam olyan állapotban. De miközben az alárendeltje voltam, megtaláltam önmagamat, megtaláltam az erőt magamban, hogy megváltoztassam az életemet… átvegyem az irányítást, és meghozzam a saját döntéseimet. - És így lettél domináns? - Igen. - A te döntésed? - Igen. - És az, hogy kimaradtál a Harvardról? - Az én döntésem volt, és életem legjobb döntése, amíg meg nem ismertelek. - Engem? - Igen. - Ajka felfelé kunkorodik, gyöngéd mosoly jelenik meg arcán. - Életem legjobb döntése az volt, hogy elvettelek. Ó, istenem! - Nem az, hogy céget alapítottál? A fejét rázza. - Nem az, hogy megtanultál repülni? A fejét rázza. - Te - mondja halkan, aztán végigsimít az arcomon. - Elena tudta - suttogja. A homlokom ráncolom. - Mit tudott? - Hogy fülig beléd estem. Ő bátorított, hogy menjek le Geor-giába, és látogassalak meg, és örülök, hogy biztatott. Azt is sejtette, hogy kiakadsz majd, és elmenekülsz, ahogyan meg is tetted. Elsápadok. Erre gondolni sem akarok. - Úgy vélte, szükségem van az életstílusom összes kellékére, amit élvezek. - A domináns életstílus? - suttogom. Christian bólint. - Lehetővé tette, hogy mindenkit távol tartsak magamtól. Erőt adott, legalábbis így gondoltam. Biztos vagyok benne, hogy rájöttél, miért - teszi hozzá lágyan. - A szülőanyád? - Nem akartam, hogy újra fájdalmat okozzanak nekem, és te akkor hagytál el. - Alig hallom a hangját. - Én pedig összetörtem. Jaj, ne! - Annyi időn keresztül kerültem az intimitást, nem tudom, hogy kezeljem. - Nagyon jól csinálod. - Mutatóujjammal végigsimítok az ajkán, ő pedig csücsörít, és megpuszilja az ujjamat. Beszélsz velem. - Hiányzik? - suttogom. - Mi hiányzik? - Az az életstílus. - Igen. Ó. - De csak annyiban, amennyiben hiányzik a hatalom, amit érzek olyankor. És hogy őszinte legyek, az ostoba kaszkadőrmutatványod, amivel megmentetted a húgomat… - hangjából megkönnyebbülés, tisztelet és hitetlenkedés csendül ki. - Nos, ebből tudom. - Mit tudsz? - Ebből tudom igazán, hogy szeretsz.
- Biztosan tudod? - ráncolom a homlokom. - Igen, hiszen annyi mindent kockáztattál… értem, a családomért. Még jobban ráncolom a homlokom, ő pedig végigsimít ujjával az egyik ráncon, az orrom fölött. - Egy V-alak jelenik meg itt, mikor a homlokod ráncolod - mormogja. - Puha és csókolni való. Olyan csúnyán viselkedtem, és te mégis itt vagy velem. - Miért lep meg, hogy itt vagyok veled? Megmondtam, hogy nem foglak elhagyni. - A viselkedésem miatt, amikor elmondtad, hogy terhes vagy. - Most az arcomat simogatja. - Igazad volt, olyan vagyok, mint egy kamasz. Ó, a fenébe… Tényleg ezt mondtam. A tudatalattim haragosan mered rám. Az orvosa mondta. - Christian borzasztó dolgokat mondtam neked… - Az ajkamra teszi mutatóujját. - Csitt! Rászolgáltam. Különben is, ez most az én esti mesém. - Ismét a hátára fordul. - Amikor elmondtad, hogy terhes vagy - elhallgat egy pillanatra. -, azt hittem, hogy egy ideig csak ketten leszünk, te meg én. Gondolkodtam gyereken, de csak elvontan. Halványan tisztában voltam vele, hogy lesz gyerekünk… majd egyszer a jövőben. Csak egy… Nem… Ne egyke legyen, mint én. De talán nem ez a legjobb alkalom, hogy felvessem a témát. - Annyira fiatal vagy és fölöttébb ambiciózus. Ambiciózus? Én? - Szóval, szépen kihúztad alólam a talajt. Uramisten, nagyon váratlanul ért. Amikor kérdeztem tőled, mi baj, az életben fel nem merült volna bennem, hogy terhes vagy. - Fölsóhajt. - Nagyon haragudtam. Dühös voltam rád, haragudtam önmagamra, haragudtam mindenkire. És újra feltört bennem az érzés, hogy nem tudom kézben tartani a dolgokat. El kellett rohannom hazulról. Flynnhez mentem, de valami szülői értekezleten volt. - Christian szünetet tart, és felvonja a szemöldökét. - Ironikus - suttogom, ő pedig egyetértően somolyog. - Úgyhogy csak mentem, mentem és mentem, és valahogy… a szalon előtt találtam magam. Elena épp kijött. Meglepődött, hogy lát, és az igazat megvallva, én is meglepődtem, hogy ott találom magam. Látta rajtam, hogy dühös vagyok, és megkérdezte, innék-e valamit. Ó, a fenébe, kezdünk a tárgyra térni. A szívem hevesebben ver. Tényleg tudni akarom ezt? A tudatalattim, szemöldökét felhúzva, figyelmeztetően mered rám. - Bementünk egy csöndes kis helyre a közelben, amit ismerek és rendeltünk egy üveg bort. Elena bocsánatot kért azért, ahogy az utolsó alkalommal viselkedett. Rosszulesik neki, hogy anyám teljesen megszakította vele a kapcsolatot, ezzel alaposan beszűkültek a társadalmi kapcsolatai, de megérti. Beszélgettünk az üzletről, ami jól megy, a válság ellenére is… Említettem neki, hogy gyerekeket akarsz. A homlokom ráncolom. - Azt hittem, elmondtad neki, hogy terhes vagyok. Christian ártatlan tekintettel néz rám. - Nem mondtam el. - És ezt miért nem mondtad nekem? Vállat von. - Nem volt módom rá. - De igenis, lett volna. - Másnap reggel nem találtalak, Ana, és amikor végre előkerültél, annyira haragudtál rám… Ez igaz. - Haragudtam. - Szóval, az este folyamán, nagyjából a második üveg közepe táján - előrehajolt, hogy megérintsen, én pedig megdermedtem - suttogja Christian, és karjával eltakarja a szemét. A fejbőröm bizsereg. Mi ez? - Elena látta, hogy hátrahőkölök tőle. Mindketten megdöbbentünk - halk a hangja, túlságosan is halk.
- Christian, nézz rám - a karját ráncigálom. Felém fordul, és a szemembe néz. A csudába! Az arca sápadt, szeme tágra nyílt. - Mi az? - zihálom. Christian a homlokát ráncolja, nyel egyet. Ó, ó… mit nem mond el? Akarom tudni? - Bepróbálkozott. Minden levegő kifut a tüdőmből, légszomjam van, úgy érzem, megáll a szívem. Az a kibaszott nőstényboszorkány ribanc. - Egyetlen pillanat volt, mintha megállt volna az idő. Elena olvasott az arckifejezésemből, felfogta, hogy nagymértékben átlépte a határvonalat. Azt mondtam… nem. Évek óta nem gondolok rá úgy, és különben is - nyel egyet -, szeretlek. Megmondtam neki, hogy szeretem a feleségemet. Szótlanul nézem őt, nem tudom, mit mondhatnék. - Elena rögtön meghátrált, újra elnézést kért. Úgy tett, mintha csak vicc lett volna. Azt mondta, boldog Isaackel meg az üzlettel, és egyikünkre sem neheztel. Hiányzik neki a barátságom, de megérti, hogy most veled vagyok. Elbúcsúztunk egymástól… végleg elbúcsúztunk. Megmondtam, hogy többé nem találkozom vele, és ment az útjára. Nyelek egyet, görcsös félelem markolja a szívem. - Megcsókoltad? - Nem! - horkan fel. - Nem tudtam volna elviselni, hogy annyira közel legyek hozzá. Ó, ez jó. - Olyan nyomorultul voltam. Haza akartam jönni, de… tudtam, hogy csúnyán viselkedtem. Ott maradtam hát, megittam az üveg bort, aztán bourbonnal folytattam. És eszembe jutott, amit nemrégiben mondtál… olyasmit, hogy ha az én fiamról lett volna szó… és akkor eltűnődtem Junioron, meg azon, ahogy ez az egész kezdődött köztem és Elena között, és kezdtem… kínosan érezni magam. Így még soha nem gondoltam a kapcsolatunkra. Egy emlék merül fel bennem, egy suttogva elhangzott beszélgetés, amikor félig öntudatlan voltam. „De ez a találkozás végre mindent a kellő perspektívába helyezett. Tudod... a gyerekkel. Most először éreztem... hogy az, amit tettünk, rossz volt, helytelen.” Christian hangja volt, és Grace-szel beszélt. - Ennyi? - Nagyjából. - Ó. - Ó? - Vége? - Igen. Azóta vége, hogy szemet vetettem rád. Aznap este végérvényesen ráeszméltem, ahogyan Elena is. - Sajnálom - mormogom. - Mit sajnálsz? - ráncolja a homlokát Christian. - Azt, hogy másnap dühös voltam rád. Christian hangosan fújja ki a levegőt. - A dühöt aztán megértem, bébi. - Elhallgat, majd sóhajt. - Tudod, magamnak akarlak. Nem szeretnék osztozni rajtad. Ami köztünk van, abban még sosem volt részem. Én akarok lenni a világegyetemed középpontja, legalább egy ideig. Ó, Christian! - Az vagy, és ez nem fog megváltozni. Elnéző, szomorú, beletörődő mosollyal néz rám. - Ana, ez nem igaz - suttogja. Könny szökik a szemembe. - Hogy is lehetne? - mormogja. Jaj, ne!
- A csudába… ne bőgj, Ana. Kérlek, ne sírj. - Az arcomat cirógatja. - Sajnálom. - Megremeg az alsóajkam, ő pedig végigsimít rajta a hüvelykujjával, így csitítgat. - Nem, Ana. Ne sajnáld. Valaki mást is szeretni fogsz, és igazad van. Így kell lennie. - Picipötty is szeretni fog. Te leszel Picipötty… Junior világának középpontja - suttogom. - A gyerekek feltétel nélkül szeretik a szüleiket, Christian. Így jönnek a világra. Szeretetre vannak programozva. Minden kisbaba… még te is. Gondolj csak arra a gyerekkönyvre, amelyet annyira szerettél kiskorodban. Akkor még a mamádat akartad. Mert szeretted őt. Christian a homlokát ráncolva az állához nyomja ökölbe szorított kezét. - Nem - suttogja. - De bizony. - Most már potyognak a könnyeim. - Persze, hogy szeretted. Nem volt más választásod: ezért fáj neked annyira. Engem néz. Fájdalmas az arca. - Ezért vagy képes engem is szeretni - mormogom. - Bocsáss meg neki. Meg kellett birkóznia a saját fájdalmas világával. Rossz anya volt, de te szeretted. Christian rám néz, egy szót sem szól, űzött a tekintete. Olyan emlékek törhetnek elő, amiket elképzelni sem tudok. Ó, kérlek, ne hallgass el. - Mindig a haját fésültem - szólal meg végül. - Szép volt. - Csak rád kell nézni, és senki nem kételkedik ebben. - De szar anya volt - alig hallható a hangja. Bólintok, ő pedig behunyja szemét. - Annyira félek, hogy rossz apa leszek. Megcirógatom a drága arcát. Ó én Ötvenem, Ötvenem, Ötvenem. - Christian, egy percig se hidd, hogy engedném, hogy rossz apa legyél. Kinyitja a szemét, és mintha egy örökkévalóságig csak nézne. Aztán elmosolyodik, a megkönnyebbüléstől szinte ragyog az arca. - Nem, nem hiszem, hogy hagynád. - Megsimogatja az arcomat. Csodálattal néz rám. - Úristen, milyen erős vagy, Mrs. Grey. Annyira szeretlek - és megcsókolja a homlokom. - Nem hittem, hogy ennyire tudok szeretni. - Ó, Christian - suttogom, és próbálom kordában tartani az érzelmeimet. - Hát, így végződik az esti meséd. - Ez aztán a mese… Vágyakozva mosolyog, de azt hiszem, megkönnyebbült. - Hogy van a fejed? - A fejem? - Igazából mindjárt szétrobban mindattól, amit elmondtál. - Fáj? - Nem. - Akkor jó. Azt hiszem, aludnod kéne. Aludni! Hogy is aludhatnék mindezek után? - Alvás - mondja szigorúan Christian. - Szükséged van rá. Lebiggyesztem az ajkam. - Volna egy kérdésem. - Ó, és mi az? - Aggódva néz. - Miért lettél hirtelen ennyire… hajlandó? - Jobb szó nem jut az eszembe. A homlokát ráncolja. - Elmondtál mindent, pedig fárasztó, kemény vállalkozás bármilyen infót kicsikarni belőled. - Csakugyan?
- Tudod, hogy az. - Miért vagyok ilyen nyílt? Nem tudom megmondani. Talán, mert félholtan láttalak a hideg betonon, vagy azért, mert apa leszek, nem tudom. Azt mondtad, tudni szeretnéd, és nem akarom, hogy Elena közénk álljon. Ő a múlt, és ezt már jó néhányszor elmondtam neked. - Ha akkor nem próbálkozik… még barátok lennétek? - Ez már a második kérdés. - Bocs. Nem kell válaszolnod. - Elpirulok. - Már így is többet elárultál, mint reméltem. Ellágyul a tekintete. - Nem, nem hiszem. Tudod, úgy éreztem, hogy olyan befejezetlen vele ez az egész, a születésnapom óta. Átlépett egy határvonalat, és végeztem vele. Kérlek, hidd el, nem találkozom vele többé. Azt mondtad, számodra ez kemény határ. Ezt a megfogalmazást jól értem - mondja csendes őszinteséggel. Oké, ezt most ennyiben hagyom. Tudatalattim lerogy a karosszékébe. Végre. - Jó éjszakát, Christian! Köszönöm a tanulságos esti mesét. - Odahajolok és megcsókolom. Ajkunk egy pillanatra összeér, de Christian hátrébb húzódik, amikor próbálom erősebben csókolni. - Ne - suttogja. - Kétségbeesetten vágyom rá, hogy szeretkezzek veled. - Akkor csináld. - Nem. Pihenned kell, későre jár. Aludj. - Lekapcsolja a lámpát, sötétség vesz körül. - Feltétel nélkül szeretlek, Christian - mormogom, miközben hozzábújok. - Tudom - suttogja, és szinte érzékelem szégyenlős mosolyát.
Felriadok álmomból. A szoba fényben úszik, és Christian nincs az ágyban. Az órára pillantok: hét perc múlva nyolc. Mély lélegzetet veszek, és felszisszenek, mert fáj a bordám, bár nem annyira, mint tegnap. Azt hiszem, képes vagyok bemenni a kiadóba. Igen, munka. Dolgozni akarok. Hétfő van, tegnap egész nap az ágyban lustálkodtam. Christian csak rövid időre engedett ki, hogy meglátogassam Rayt. Szavamra mondom, még mindig annyira irányításmániás. Szeretettel mosolyodom el. Az én irányításmániásom. És amióta hazajöttem a kórházból, készséges, szerető, beszédes… és nem nyúl hozzám. Bosszúsan töröm a fejem, mert valamit tennem kell ez ügyben. A fejem már nem fáj, a bordám is kevésbé sajog. Bár, be kell vallanom, csak elővigyázatosan nevethetek. Ez akkor is bosszantó. Azt hiszem, ennyi ideig nem maradtam szex nélkül… azóta… szóval, az első alkalom óta. Úgy gondolom, mindketten visszanyertük az egyensúlyunkat. Christian sokkal lazább, a hosszú esti mese révén ő is megszabadult néhány kísértettől és én is. Most majd meglátjuk. Gyorsan lezuhanyozok, aztán válogatni kezdek a ruhák között. Valami szexit akarok felvenni, valami olyat, ami cselekvésre serkenti Christiant. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen kielégíthetetlen férfi ennyire képes önuralmat tanúsítani? Nem is merek bele gondolni, hogyan tanulta meg, hogy ennyire fegyelmezze a testét. A vallomása óta nem beszéltünk a nőstényboszorkány ribancról. Remélem, nem is fogunk, soha többé. Számomra ez a nő meghalt, és el van temetve. Egy fekete szoknyát választok, szinte illetlenül rövid, meg egy fodros, fehér selyemblúzt. Csipkés szélű combfixet veszek fel és a fekete Louboutin cipőt. Kevéske smink, ajakfény, hogy természetesen nézzek ki, aztán vadul kikefélem a hajam, és hagyom a vállamra hullani. Igen, ez jó lesz. Christian a reggelizőpultnál eszik. A kezében megáll a villa az omlett felett, amikor megpillant. A homlokát ráncolja. - Jó reggelt, Mrs. Grey. Megy valahová? - Munkába - mosolygok édesen. - Nem hiszem - feleli Christian kedélyesen-gunyorosan. - Dr. Singh azt mondta, egy hét pihenő. - Christian, nem fogok egész nap egyedül unatkozni az ágyban, úgyhogy akár dolgozni is mehetek. Jó
reggelt, Gail. - Mrs. Grey… - Mrs. Jones igyekszik elrejteni a mosolyát. - Óhajt reggelizni? - Igen, kérek. - Granolát? - Inkább rántottát és pirítóst, teljes kiőrlésű kenyérből. Mrs. Jones elvigyorodik, Christian pedig meghökken. - Nagyon helyes, Mrs. Grey - jegyzi meg Mrs. Jones. - Ana, nem mész dolgozni. - De… - Nem. Ilyen egyszerű, ne is vitatkozz! - makacskodik Christian. Haragosan nézek rá, és csak most látom, hogy még mindig a tegnap esti pizsamaalsó és póló van rajta. - Te sem mész dolgozni? - kérdezem. - Nem. Megőrültem? - Hétfő van? Elmosolyodik. - Amikor utoljára megnéztem. Összehúzom a szemem. - Lustálkodsz? - Nem hagylak egyedül, mert még bajba keveredsz, és dr. Singh azt mondta, legalább egy hét pihenésre van szükséged. Emlékszel? Felcsúszok mellé az egyik bárszékre, és egy kicsit feljebb húzom a szoknyámat. Mrs. Jones letesz elém egy csésze teát. - Jól nézel ki - mondja Christian, én pedig keresztbe vetem a lábam. - Remekül, főleg itt - és ujját végighúzza a combfix fölött a csupasz bőrön. Szaporábban ver a szívem. - Ez a szoknya nagyon rövid mormogja aztán, és némi helytelenítést érzek a hangjában. - Csakugyan? Észre sem vettem. Christian rám pillant, és megrándul a szája széle. Kedélyesen bosszús mosoly jelenik meg az arcán. - Csakugyan, Mrs. Grey? Elpirulok. - Nem hinném, hogy ez a viselet megfelelő egy munkahelyen - füstölög. - Nos, miután nem megyek dolgozni, ez vitatható állítás. - Vitatható? - Vitatható - felelem dacosan. Christian ismét gunyorosan mosolyog, és folytatja az evést. - Nekem jobb ötletem van. - Valóban? Hosszú szempillái alól néz rám, szürke szeme elsötétül. Élesen beszívom a levegőt. Ó, istenem, épp ideje volt. - Elmegyünk, megnézzük, hogy boldogul Elliot a házzal. Micsoda? Ó. Csúfot űz belőlem. Homályosan emlékszem rá, hogy ezt terveztük Ray balesete előtt. - Szívesen megyek. - Helyes - vigyorog. - Nem kell dolgoznod? - Nem. Ros visszajött Tajvanról. Minden jól ment. Különben is, ma minden jó. - Azt hittem, neked kell Tajvanra utaznod.
- Ana, hiszen kórházban voltál - méltatlankodik. - Ó. - Igen, ó. Úgyhogy ma eltöltök egy kis minőségi időt a feleségemmel. - Cuppant, miután iszik egy kortyot a kávéjából. - Minőségi időt? - Alig tudom leplezni a reménykedést a hangomban. Mrs. Jones leteszi elém a rántottámat, és nem tudja leplezni a mosolyát. - Minőségi időt… - Christian elégedett képet vág. Én pedig túl éhes vagyok ahhoz, hogy továbbflörtöljek a férjemmel. - Jó látni, hogy eszel - mormogja Christian. Feláll, hozzám lép, és a hajamba csókol. - Megyek zuhanyozni. - Ne szappanozzam be a hátadat? - motyogom teli szájjal. - Nem, egyél. Otthagyja a reggelizőpultot, áthúzza fején a pólóját, én pedig gyönyörködöm szépen ívelt vállában meg a meztelen hátában, ahogy kimegy a nagyszobából. Megáll a falat a számban. Tudom, hogy szándékosan csinálja, de vajon miért?
Christiant ellazultnak látom, miközben észak felé hajtunk. Nemrég jöttünk el Raytől, aki Mr. Rodriguezzel együtt focit nézett a síkképernyős televízión, amelyet, sejtésem szerint Christian hozatott apa kórházi szobájába. Christian nyugis „a beszélgetésünk” óta. Mintha egy súlyt emeltek volna le a válláról. Mrs. Robinson árnyéka már nem tornyosul fölénk, talán éppen azért, mert úgy döntöttem, hogy elengedem - esetleg azért, mert Christian engedte el, nem tudom. De közelebb érzem magamhoz Christiant, mint valaha. Tán az az oka, hogy végre a bizalmába avatott. Remélem, továbbra is így lesz. És sokkal jobban elfogadja a babát is. Még nem rohant el bölcsőt vásárolni, de reménykedem. Ránézek, ahogy vezet, és iszom a látványát. Kócos haj, Ray-Ban napszemüveg, hajszálcsíkos zakó, fehér ing és farmer… lezser, dögös… és szexi. Rám pillant, és megfogja a lábam, a térdem fölött. Gyengéden cirógat. - Örülök, hogy nem öltöztél át. Farmerdzsekit vettem föl és lapos sarkú cipőt, de még mindig a rövid szoknya van rajtam. Christian keze a térdem fölött időzik, én pedig a kezére teszem a kezem. - Sokáig akarsz még ingerelni? - Talán - mosolyog Christian. - Miért? - Mert megtehetem - és mint mindig, most is kisfiús a vigyora. - Ezt a játékot ketten játsszák - suttogom. Ujja ingerlően halad fölfelé a combomon. - Magadnak köszönheted, Mrs. Grey. - És fülig ér a szája. Megfogom a kezét, és visszateszem a térdére. - Hát, akkor tartsd meg a kezedet magadnak. Gúnyosan elmosolyodik. - Ahogy óhajtja, Mrs. Grey. A csudába! Ez az ötlet hátrafelé sült el.
Christian befordul új házunk felhajtójára. Megáll a kaputelefon előtt, beüti a kódot, és kitárulnak a díszes,
fehér fémkapuk. A háromsávos fasorban gördülünk tovább a zöld, sárga és rozsdaszínű lombok alatt. A réten a magas fű már szalmasárgába fordult, de akad közte még néhány vadvirág, és gyönyörű az idő. A nap ragyog, s a közelgő ősz szaga keveredik a Sound levegőjének sós illatával. Annyira nyugodt és gyönyörű ez a hely. Ha belegondolok, hogy ez lesz az otthonunk! Kanyarodik az út, és felbukkan a ház. Néhány jókora teherautó parkol előtte, oldalukon a Grey Construction felirat. A házat kívülről állványzat borítja, és néhány védősisakos munkás szorgoskodik a tetőn. Christian a portikusz elé kanyarodik, és leállítja a motort. Érzékelem az izgalmát. - Menjünk, keressük meg Elliotot. - Itt van? - Remélem. Éppen eleget fizetek neki. Felhorkanok, Christian pedig rám vigyorog, és kiszállunk a kocsiból. - Szia, tesó! - kiálltja valahonnan Elliot. - Hé, idefent vagyok. - A tetőről integet le, és fülig ér a szája. Épp ideje, hogy itt látlak benneteket. Maradjatok, ahol vagytok, máris jövök. Christianra pillantok, aki megrántja vállát. Elliot néhány perc múlva felbukkan az ajtóban. - Szia, tesó! - ráz kezet Christiannal. - És te hogy vagy, kishölgy? - Fölkap, és megpörget maga körül. - Kösz, jobban - kuncogok, bár a bordáim tiltakoznak. Christian a homlokát ráncolja, de Elliot ügyet sem vet rá. - Menjünk be oldalt az irodámba. Erre szükségetek lesz - és rákoppint a sisakjára.
A ház csak egy váz. A padlót kemény, rostos anyag borítja, az eredeti falak némelyike eltűnt, és újakat emeltek. Elliot végigvezet minket, elmagyarázza, mi történik éppen, közben férfiak meg néhány nő dolgozik köröttünk. Megkönnyebbülten látom, hogy a kőből épített lépcsőház a míves vaskorlátjával a helyén maradt, bár most teljes egészében fehér por borítja. A központi lakótérben kibontották a hátsó falat, hogy helyet adjanak Gia üvegfalának, és dolgoznak már a teraszon is. A kilátás a zűrzavar dacára döbbenetes. Amit idáig végeztek, elnyeri a tetszésemet, és megmarad a ház régi vágású bája… Gia jó munkát végzett. Elliot türelmesen magyarázza el a munkafolyamatokat, és mindegyikre elég időt ad nekünk. Reméli, hogy karácsonyig beköltözhetünk, bár Christian szerint túlságosan optimista. Szent tehén! Karácsony a Soundra néző kilátással. Alig várom, buzog bennem az izgalom. Szinte látom magam előtt, ahogy egy hatalmas fenyőfát díszítek, és egy bronzhajú kisfiú csodálattal nézi. Elliot a konyhában fejezi be az idegenvezetést. - Magatokra hagylak titeket, de óvatosan, ez építési terület. - Persze, kösz, Elliot - mondja Christian, és megfogja a kezem. - Boldog vagy? - kérdezi, mihelyt Elliot magunkra hagy minket. A szoba üres vázára nézek, és az jár az eszemben, hogy hová fogom felakasztani a sószórós képeket, amelyeket Franciaországban vettünk. - Nagyon - felelem. - Imádom. És te? - Én is. - Elvigyorodik. - Jaj, de jó. A sószórós képeket gondoltam ide. Christian bólint. - Szeretném, ha kitennénk ebben a házban José rólad készült fotóit. Neked kéne eldöntened, hová kerüljenek. Elpirulok. - Valahová, ahol nem túl gyakran látom őket. - Ne legyél ilyen - korhol, és ujjával végigsimít az alsó ajkamon. - Ezek a kedvenc képeim. Szeretnék egyet az irodámba is.
- Fogalmam sincs, miért - mormogom, és megcsókolom a hüvelykujja begyét. - Rosszabbat is el tudnék képzelni, mint egész nap a mosolygós képedet nézni. Éhes vagy? - kérdezi. - Mire? - kérdem. Gunyorosan elmosolyodik, és sötétre vált a szeme. Remény és vágy száguldozik az ereimben. - Csak nem éhes, Mrs. Grey? - és gyorsan megcsókolja az ajkamat. Úgy teszek, mintha duzzognék, és felsóhajtok. - Igen, újabban állandóan éhes vagyok. - Akkor hárman együtt piknikezhetünk. - Hárman? Valaki velünk tart? Christian félrebiccenti fejét. - Hét-nyolc hónap múlva, igen. Ó… Picipötty. Ostobán vigyorgok rá. - Gondoltam, van kedved a szabadban enni. - A réten? - kérdezem. Christian bólint. - Persze - vigyorgok. - Ez remek hely ahhoz, hogy felneveljünk egy családot - mormogja Christian Családot! Több mint egyet? Merjem most megemlíteni? A hasamra teszi a tenyerét, és széttárja az ujjait. Basszus! Visszatartom a lélegzetemet, és megfogom a kezét. - Nehéz elhinni - mormogja, és most először hallok ki csodálatot a hangjából. - Igen, nehéz. De tessék, van bizonyítékom is. Egy kép. - Tényleg? A baba első mosolya? A tárcámból előhúzom a radarjelről… a Picipöttyről készült ultrahangfelvételt. - Látod? Christian alaposan vizsgálgatja, hosszan mered rá. - Ó… egy radarjel, tényleg. Egy pici pötty. Már értem. - Kábának tűnik, le van nyűgözve. - A gyereked - suttogom. - A gyerekünk - vág vissza. - Az első. - Több lesz? - Christian szeme elkerekedik félelmében. - Legalább kettő. - Kettő - kóstolgatja a szót. - Nem elégedhetnénk meg egyelőre ezzel az eggyel? Elnevetem magam. - Dehogynem. Kisétálunk a meleg őszi délutánba. - Mikor mondod el a családodnak? - kérdezi Christian. - Nemsokára. Úgy terveztem, ma reggel elmondom Raynek, de Mr. Rodriguez is ott volt. Christian kinyitja az R8-as csomagtartóját. Fonott piknikkosár van benne, meg az a skótkockás gyapjúpléd, amelyet Londonban vettünk. - Gyere - mondja Christian. Egyik kezében a kosarat és a pokrócot fogja, a másikat felém nyújtja, így sétálunk ki a rétre.
- Persze, Ros, csináld csak - és Christian bontja a vonalat. Ez a harmadik hívása azóta, hogy piknikezni kezdtünk. Lerúgja magáról a cipőt meg a zoknit, és felhúzott térdét átkarolva engem néz. Zakója az én
dzsekimre dobva, melegünk van a napsütésben. Mellette heverek a pokrócon, szalmasárga és zöld fű vesz minket körül. Messze vagyunk a ház zajától, rejtve az építőmunkások kíváncsi tekintetétől. Ez a mi kis menedékhelyünkön. Christian a számba dug még egy szem epret, én pedig hálásan majszolom és szopogatom. Elsötétedő szemébe nézek. - Ízlik? - suttogja. - Nagyon. - Elég? - Az eperből igen. Veszélyesen csillog a szeme, és elmosolyodik. - Mrs. Jones nagyon jó kis kosarat pakolt - mondja. - Úgy bizony - suttogom. Christian hirtelen mozdul. Mellém fekszik, a hasamra hajtja a fejét. Becsukja a szemét, és elégedettnek tűnik. Beleszántok a hajába. Nagyot sóhajt, aztán bosszúsan nézi meg a rezgő Black-Berryt. Szemét forgatva válaszol a hívásra. - Mi van, Welch? - kérdezi pattogva. Néhány pillanatig feszülten figyel, aztán hirtelen felül. - 24/7… Kösz - mondja összeszorított foggal, és kinyomja a telefont. Jól látható a hangulatváltozása. Eltűnt az én huncut, flörtölő férjem, helyette a világegyetem hűvös, számító ura maradt itt. Néhány másodpercig összehúzott szemmel néz, aztán úgy mosolyog, hogy a hideg futkározik a hátamon. Christian megint fölkapja a BlackBerryjét, és lenyom egy gyorstárcsázó gombot. - Ros, mennyi Lincoln Fa részvényünk van? - kérdezi, és föltérdel. Bizsereg a fejbőröm. Jaj, ne! Ez meg mi? - Az összes részvényt dobd be a GEH ellenőrzése alá, aztán rúgd ki az igazgatótanácsot… A vezérigazgatót kivéve… Szarok rá… Hallom, amit mondasz, de csak csináld… Köszönöm… Folyamatosan informálj! - Lerakja a telefont, egy percig szinte közönyösen néz. Ó, basszus! Christian dühös. - Mi történt? - Linc - mondja. - Linc? Elena exe? - Egy és ugyanaz. Ő tette le az óvadékot Hyde-ért. Döbbenten meredek Christianra, aki összeszorított szájjal mered vissza rám. - Hát, eléggé megjárta - mormogom. - Úgy értem, Jack elkövetett egy újabb bűntényt, amíg óvadékkal szabadlábon volt. Christian hunyorít, majd gunyorosan elmosolyodik. - Jól mondja, Mrs. Grey. - És most mit csináltál? - térdelek föl vele szemben. - Kikészítettem. Ó! - Öö… ez egy kicsit hirtelen döntésnek tűnik - mormogom. - A pillanat embere vagyok. - Vettem észre. Résnyire húzza a szemét, összeszorítja az ajkát. - Ez a terv már egy ideje itt lapul a farzsebemben - mondja szárazon. - Miért? - ráncolom a homlokom. Kicsit gondolkodik, láthatóan fontolgat valamit, aztán mély lélegzetet vesz. - Évekkel ezelőtt, amikor huszonegy éves voltam, Linc szarrá verte a feleségét. Eltörte az állát, a bal karját és négy bordáját is azért, mert velem dugott. - Megkeményedik a szeme. - Most pedig kiderül, hogy letette az óvadékot valakiért, aki megpróbált megölni engem, elrabolta a húgomat, és kevés híján betörte a
feleségem koponyáját. Elegem van belőle. Azt hiszem, ideje visszafizetni mindent. Elsápadok. Szent szar! - Jól mondta, Mr. Grey - suttogom. - Pontosan ezt teszem, Ana. Általában nem a bosszú hajt, de nem hagyhatom, hogy Linc ezt is megússza. Az, amit Elenával tett… Fel kellett volna jelentenünk, de Elena nem akarta. Neki lett volna joga hozzá. Christian elhallgat egy pillanatra, majd mély levegőt vesz, és folytatja: - Hyde-dal azonban komolyan átlépte a határt. Linc a családomra támadt, tehát személyes az ügy. Szét fogom zúzni, a szeme láttára darabolom fel a cégét, és eladom a legtöbbet kínálóknak. Teljes csődbe viszem. Ó… - Ráadásul sokat keresünk rajta - mosolyog gunyorosan. Villogó szürke szemébe nézek, amely hirtelen ellágyul. - Nem akartalak megijeszteni - suttogja. - Nem ijesztettél meg - hazudom. Kedélyesen vonja fel szemöldökét. - Csak nagyon megleptél - suttogom, aztán nyelek egyet. Christian néha tényleg nagyon ijesztő. Ajkát az enyémhez súrolja. - Mindent megteszek, hogy biztonságban legyél; hogy az egész családom biztonságban legyen. Hogy ez a kicsi is biztonságban legyen - mormogja, és gyengéden végigsimít a hasamon. Ó… Eláll a lélegzetem. Christian lenéz rám, és elsötétül a szeme. Ajka szétnyílik, mélyen beszívja a levegőt, s egy eltökélt mozdulattal kinyújtja a karját, ujjai a nemi szervemhez érnek. Szent szar! Úgy robban bennem a vágy, mintha detonátor lépett volna odabent működésbe. Megfogom a fejét, ujjaim a hajába túrnak, úgy húzom őt magamhoz, az ajkunk összeér. Christian felnyög, meglepi a támadásom, de hagyja, hogy nyelvem behatoljon a szájába. Nyögve csókol vissza. Ajka, nyelve az enyémre éhes. Egy percig így lakmározzuk egymást. Elveszünk egymás ajkában, nyelvében, lélegzetében és ebben az egész édes, édes érzésben, ahogy újra felfedezzük egymást. Ó, mennyire kívánom. De rég voltunk együtt! Kívánom, itt, most a szabadban, a mi rétünkön. - Ana - zihálja Christian elbűvölten. Keze végigsiklik a hátamon és a szoknyám szegélyén. Remegő kézzel gombolom ki az ingét. Suta vagyok. - Hé, Ana… megállj. - Hátrahúzódik, összeszorítja a száját, és megmarkolja a kezem. - Nem. - A fogamat finoman az alsó ajkára szorítom, és úgy húzom. - Nem - mormogom ismét, és a szemébe nézek, majd elengedem. - Kívánlak. Élesen beszívja a levegőt. Nem tudja, mit tegyen, tehetetlenség süt fényes, szürke szeméből. - Kérlek, szükségem van rád. - Egész lényem, minden pórusom könyörög. Ez a helyes. Christian legyőzötten felnyög, aztán ajka az enyémre talál, és a két ajak összeolvad. Egyik kezével a fejemet dédelgeti, a másik közben lesiklik a testemről a derekamra, finoman a hátamra fektet, majd végignyúlik mellettem. A szájunk továbbra is összeforr. Hátrahúzódva fölém magasodik, és lenéz rám. - Olyan szép vagy, Mrs. Grey. Megsimogatom a bájos arcát. - Ahogyan te is, Mr. Grey. Kívül és belül. Homlokát ráncolja, s az ujjaimat végighúzom a gyűrődéseken. - Ne ráncold a homlokodat. Még akkor is szép vagy nekem, amikor haragszol - suttogom. Újra nyög egyet, s a szája ismét rám tapad. - Annyira hiányoztál - suttogja, és a foga az államat súrolja. Szárnyal a szívem. - Te is hiányoztál nekem. Ó, Christian. - Egyik kezemet ökölbe szorítom a hajában, a másikkal a vállát fogom.
Ajka a torkomra húzódik. Gyengéd csókokkal halad lefelé, az ujjai pedig követik. Fürgén gombolja ki a blúzomat, puhán csókolja megduzzadt mellemet. Elismerően mormog, halk torokhang hagyja el száját, és ez a hang mélyen, eldugott helyeken visszhangzik a testemben. - Változik a tested - suttogja Christian. Hüvelykujjával a bimbómat ingerli, amíg mereven feszül a melltartómnak. - Tetszik - teszi hozzá. - Elnézem, ahogy a nyelvével kóstolgat, és ingerel a melltartóm és a mellem között. Szinte kínoz vele. Óvatosan megfogja fogával a melltartóm kosarát, úgy húzza le kiszabadítva a mellemet, miközben orrával simogatja a mellbimbómat. Megduzzad az érintésére és a lágy szellő simogatásától. Christian ajka körém zárul, hosszan, keményen szopja a mellemet. - Ááá - nyögök fel, aztán felszisszenek, ahogy fájdalom nyilall a bordáimba. - Ana! - Christian arcáról süt az aggodalom. - Erről beszélek - korhol. - Egyáltalán nem vigyázol magadra. Nem akarok fájdalmat okozni neked. - Nem… ne hagyd abba - nyöszörgök. Ő pedig hosszan küzd magával. - Kérlek. - Hát jó. - Gyorsan mozdul, és máris rajta ülök, rövidke szoknyám feltűrve a csípőmre. Christian keze a harisnya fölött simogat. - Ez az. Így már jobb és élvezhetem a látványt. - Hosszú mutatóujját bedugja a másik melltartókosár alá, kiszabadítja azt a mellemet is. Mindkét mellemet megmarkolja, én pedig hátravetem a fejem, úgy nyomom mindkét mellem boldogan fogadott, gyakorlott kezébe. Christian pedig ingerel, húzogatja, dörzsölgeti a mellbimbóimat, amíg fel nem kiáltok, aztán felül, hogy egymás szemébe nézzünk. Mohó szürke szempárt látok. Megcsókol, de ujjaival még mindig ingerel. Én az ingével babrálok. Kigombolom az első két gombot, és mintha túláradnának az érzékeim… Csókolni akarom mindenütt, vetkőztetni és szeretkezni kell vele, és mindezt egyszerre. - Hé… - gyengéden megfogja a fejem, és hátrébb húz. Sötét a szeme, csupa érzéki ígéret. - Ne kapkodj, csak nyugodtan. Ki akarlak élvezni. - Christian, olyan rég volt - zihálok. - Lassan - suttogja, de ez már parancs. Megcsókolja a szám jobb sarkát, aztán a balt is. - Lassan, bébi. Fogával az alsó ajkam húzogatja. - Ne kapkodjuk el. - Ujjai elengedik a hajam, de a helyemen tart, a nyelve pedig behatol a számba, keres, ízlel, lecsillapít… lángra gyújt. Ó, az én férjem aztán tud csókolni. Az arcát cirógatom. Ujjaim bizonytalanul siklanak végig az állán, aztán a torkán, és gombolgatom az ingét. Szép lassan, miközben ő továbbcsókol. Szép lassan széthúzom az ingét. Ujjaimat végighúzom a kulcscsontján, érzem selymes, meleg bőrét. Gyengéden hátratolom, hogy alattam feküdjön. Felülök, lenézek rá, és tudatában vagyok, hogy a növekvő erek-cióján mocorgok. Hmm. Végigsimítok az ajkán, az állán, aztán a nyakán és az ádámcsutkáján, egészen a kis bemélyedésig az ádámcsutkája alatt. Milyen gyönyörű az én férjem. Lehajolok, és a számmal követem az utat, melyet az ujjaim bejártak. A fogam súrolja az állát, megcsókolom a torkát, ő pedig behunyja a szemét. - Áááá - nyögi, és fejét hátravetve engedi, hogy jobban hozzáférjek a torkához. A szája elernyed, és a néma hódolat gesztusával tátva marad. Christian elveszett és beindult… ez annyira izgató… én is beindulok. Nyelvem a szegycsontján halad lefelé. A mellén, a mellszőrében… hmmm. Milyen jóízű, milyen jó az illata. Elkábít. Megcsókolom az első, majd a második kis sebhelyet, ő pedig megmarkolja a csípőm. Ujjaim megtorpannak a mellkasán, és felnézek rá. Nehezen kapkodja a levegőt. - Ezt akarod? Tessék - zihálja, és a szerelem meg a vágy szédítő elegye sötétíti el szemét. - Igen - mormogom. Az ajkam és a nyelvem végigsiklik a mellkasán a mellbimbójához. Gyöngéden húzom és szorítom fogaimmal. - Óóó, Ana - suttogja Christian, és átölelve a derekam, felemel. Babrál a gombjával meg a cipzárjával, hogy végül szabadon kipattan, amije van. Ismét magára ültet, én pedig ránehezedek. Élvezem, hogy forrón, keményen érzem őt magam alatt. A keze végigsiklik a combomon, megáll egy pillanatra ott, ahol a harisnyám végződik, és a bőröm kezdődik. Keze apró, ingerlő köröket ír le a harisnya szélén, csak a hüvelykujja ér hozzám… ott, ahol akarom, hogy érintsen. Eláll a lélegzetem.
- Remélem, nem ragaszkodsz az alsóneműhöz - mormogja Christian. Vadul csillog a szeme. Végigsimít a hasamon, aztán becsusszannak az ujjai, ingerelnek még egy kicsit, majd megragadja a bugyimat, és átdöfi hüvelykujját a finom anyagon. A bugyi szétszakad, Christian keze pedig a combomra tapad, hüvelykujja ismét a nemi szervemet súrolja. Felemeli a csípőjét, és hozzám dörzsöli a férfiasságát. - Érzem, mennyire nedves vagy. - Buja helyeslés érződik a hangjából, és hirtelen felül, átkarolja derekam, megint szemtől-szemben vagyunk. Az orrát az enyémhez dörzsöli. - Nem kapkodjuk el, Mrs. Grey. Ki akarlak élvezni. - Felemel, és finoman, bosszantóan lassan ráenged magára. Minden egyes áldott centijét érzem magamban. - Ááá - nyögök fel, és megmarkolom a karját. Próbálok felemelkedni, hogy kicsit dörzsöljem magam, de Christian nem enged. - Teljes egészben - sttogja, és medencéjét felfelé billentve teljesen belém hatol. Én pedig a fejem hátra vetem, és fojtott gyönyörkiálltás szakad ki belőlem. - Hadd halljalak - mormogja Christian. - Ne, ne mozdulj, csak érezz. Kinyitom a szemem, és a számra fagy a néma ááá... Ő pedig csak néz, a szemem buja, homályos, szürke szempárba mered. Christian most mozdul, forgatni kezdi a csípőjét, de engem nem enged mozogni. Nyögdécselek. Christian ajka a torkomon. - Ez a kedvenc helyem. Beléd temetkezve - súgja a bőrömbe. - Mozogj, kérlek - könyörgök. - Lassan, Mrs. Grey. - Christian ismét megemeli a csípőjét, és elönt a gyönyör. Megfogom az arcát, csókolom, szinte zabálom. - Szeress! Kérlek, Christian. Christian foga az államtól a fülemig súrol. - Menj el - suttogja, és felemel, majd leenged. Belső istennőm elszabadul, én pedig lenyomom Christiant, és mozogni kezdek. Élvezem, hogy ott van bennem… hogy meglovagolom… de nagyon. Megmarkolja a derekamat, és felveszi a ritmust. Hiányzott ez nekem… ez a szédítő érzés, hogy itt van alattam, itt van bennem… A nap süti a hátamat, a levegőben érzem az ősz édes illatát, érzem a finom őszi szellőt. Szédítően keverednek az érzetek: érintés, ízlelés, szag, és szeretett férjem látványa alattam. - Ó, Ana! - Christian felnyög, lehunyja szemét, hátraveti a fejét, a szája nyitva. Ó… ezt aztán szeretem. És bent épül bennem… épül… mászik… egyre magasabbra. Christian keze a combomra siklik, finoman hozzámszorítja a hüvelykujját, én pedig robbanok. Újra meg újra robbanok körötte, aztán rárogyok, a mellkasán pihegek, amíg ő is felkiállt, elengedi magát, és örömmel, szerelemmel kiáltja a nevem.
A mellkasához bújok, ő a fejemet fogja. Hmmm. Behunyom a szemem, élvezem, ahogy átkarol. A kezem a mellén. Érzem egyenletes szívverését, mint lassul le, mint nyugszik meg. Megcsókolom, hozzá dörgölöm az orromat, és egy pillanatra álmélkodva gondolok arra, hogy nem is olyan rég ezt még nem engedte volna meg nekem. - Jobb? - suttogja. Felemelem a fejemet, és ő széles mosollyal néz rám. - Sokkal. Neked? - Nevetésem az övének a tükörképe. - Hiányoztál, Mrs. Grey - és elkomolyodik. - Te is nekem. - Ezentúl semmi hősieskedés. Rendben? - Semmi - ígérem. - Mindent el kell mondanod - suttogja. - Ahogyan neked is, Grey.
Gunyorosan elmosolyodik. - Ahogy mondod. Megpróbálom. - Aztán a hajamba csókol. - Azt hiszem, boldogok leszünk itt - suttogom, és újra behunyom a szemem. - Aha. Te, én és… Picipötty. Mellesleg, hogy érzed magad? - Jól. Ellazultan, boldogan. - Helyes. - Te? - Én is ugyanúgy - mormogja. Nézek rá, próbálom felmérni az arckifejezését. - Mi az? - kérdezi. - Tudod, nagyon basáskodó vagy, amikor szexelünk. - Most panaszkodsz? - Nem, csak… elgondolkodtat. Azt mondtad, hiányzik neked. Megmerevedik, úgy néz rám. - Néha. Ó. - Hát, majd meglátjuk, mit tehetünk ez ügyben - mormogom, aztán puhán megcsókolom az ajkát, és rátekeredek, akár egy inda. Képek villannak a fejembe kettőnkről. A játszószoba; a Tallis, az asztal, a kereszten, az ágyhoz kötözve… Szeretem ezt a perverz disznólkodást, ahogy mi csináljuk. Igen, ebben benne lehetek, megtehetem érte, vele. Megtehetem magamért. Bizsereg a bőröm, ahogy eszembe jut a lovaglóostor. - Én is szeretek játszadozni - súgom, és felpillantok. Szégyenlős mosollyal válaszol. - Tudod, csakugyan szeretném tesztelni a határaidat - mondja. - Miféle határaimat? - A gyönyörét. - Ó. Azt hiszem, benne vagyok. - Hát, talán, amikor hazaértünk - suttogja, és az ígéret ott lebeg közöttünk. Ismét hozzá dörgölöm az orromat. Annyira szeretem.
Két nap telt el a piknikünk óta. Két nap az ígérete óta, hogy hát, talán, amikor hazaértünk. Christian még mindig úgy bánik velem, mintha üvegből volnék. Nem enged bemenni a SIP-be, úgyhogy otthonról dolgozom. Félretolom az íróasztalon a már elolvasott bemutatkozó leveleket, és felsóhajtok. Christian meg én akkor voltunk együtt utoljára a játszószobában, amikor kimondtam a biztonsági szót. Pedig azt állította, hiányzik neki. Hát nekem is… Főleg most, hogy szeretné felderíteni a határaimat. Elpirulok a gondolatra. Vajon mi mindent jelenthet ez? A biliárdasztalra pillantok… Igen, alig várom, hogy én is felderítsem a határaimat. Halk, dallamos zene tölti be a lakást és szakítja félbe a gondolataimat. Christian zongorázik. Nem a szokásos, panaszos dallamait, hanem egy édes, reményteli darabot. Felismerem a zenét, még soha nem hallottam, hogy ő ezt játszotta volna. A nagyszoba boltívéhez lopakodok, onnan nézem, mint játszik Christian a zongorán. Alkonyodik, az égbolt dús rózsaszínre vált, s a fény visszatükröződik bronzszínű haján. A lélegzetelállítóan gyönyörű Christian! A játékra koncentrál, észre sem veszi, hogy ott vagyok. Annyira nyílt volt az elmúlt néhány napban, olyan figyelmes volt, apróságokat mesélt, a gondolatait, a terveit osztotta meg velem, mintha áttört volna benne egy gát. Néhány perc múlva jön majd, hogy megnézze, mi van velem, és ettől támad egy ötletem. Remélem, még mindig nem vett észre. Izgatottan elosonok, besietek a hálószobánkba, menetközben leveszek magamról
minden ruhát, csak egy halványkék csipkés bugyi marad rajtam. Találok egy halványkék kombinét, és gyorsan belebújok. Ez elrejti a zúzódásomat. Beugrok a gardróbba, és kihozom Christian kopott farmerját - a játszószobabeli farmernadrágját, a kedvencemet. Az éjjeliszekrényről felveszem a BlackBerrymet, szépen összehajtom a farmert, és a hálószoba ajtaja mellé térdelek. A nyitott ajtóban egy újabb dallam futamait hallom, amit nem ismerek, de ez is reményteli melódia és bájos is. Gyorsan begépelek egy emailt.
Feladó: Anastasia Grey Tárgy: A férjem gyönyöre Dátum: 2011. szeptember 21. 20.45 Címzett: Christian Grey
Uram! Várom az utasításait.
Szolgálatára.
Mrs. Grey
És a „küldés”-re kattintok. A zene néhány pillanat múlva hirtelen abbamarad. A szívem összeszorul, aztán zakatolni kezd. Várok és várok. Végül búgni kezd a BlackBerrym.
Feladó: Christian Grey Tárgy: A férjem gyönyöre - ez tetszik, bébi Dátum: 2011. szeptember 21. 20.48 Címzett: Anastasia Grey
Mrs. G… Le vagyok nyűgözve. Megyek, megkereslek. Állj készen.
Christian Grey Várakozásteljes Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.
Álljak készen. Zakatol a szívem, és számolni kezdek. Harminchét másodperc múlva már lenézek a csupasz lábfejére, ahogy megáll a küszöbön. Hmmm. Egy szót sem szól, mintha ezer év telne el úgy, hogy nem szólal meg. Ó, a fenébe! Ellenállok a vágynak, hogy felnézzek rá, és továbbra is lesütöm a szemem. Végül lehajol, és fölemeli a farmerját. Még mindig hallgat, de bemegy a gardróbfülkébe, én pedig továbbra is mozdulatlan vagyok. Ó, istenem, ez az. Majd kiugrik a szívem, úgy kalapál, és az adrenalin szétárad a testemben. Mocorogni kezdek, ahogy növekszik bennem az izgalom. Vajon mit csinál velem? Néhány perc múlva visszatér. Rajta van a farmer.
- Szóval, játszani akarsz? - mormogja. - Igen. Egy szót sem szól, én pedig megkockáztatok egy gyors pillantást… A farmerja, a nadrágba bújtatott combja, a kis kidudorodás a slicc alatt, a legfelső nyitott gomb, a boldog ösvény, a köldöke, a lapos hasa, a mellkas szőrzete, a csillogó, szürke szeme és a félrebiccentett feje. Christian fölvonja a szemöldökét. Ó, a csudába! - Igen, mi? - suttogja. Ó. - Igen, uram. Ellágyul a tekintete. - Jó kislány - mormogja, és megsimogatja a fejem. - Azt hiszem, jó lesz, ha most felmegyünk - teszi hozzá. A belsőm megolvad, a hasam élvezetesen megfeszül. Megfogja a kezem, és követem őt át a lakáson, fel a lépcsőn. A játszószoba előtt megáll, lehajol, és gyöngéden megcsókol, majd keményen a hajamba markol. - Tudod, ez az, mikor a nyúl viszi a puskát - lihegi az ajkamba. - Tessék? - Nem értem miről beszél. - Ne aggódj, kibírom - suttogja vidáman, és végighúzza orrát az államon, majd finoman a fülembe harap. Amikor bementük, úgy térdelj le, ahogy tanítottalak. - Igen… uram. Rám néz, a szemében csodálat, szerelem és mindenféle huncut gondolat ragyog. Jesszusom… Soha nem fogok Christiannal unatkozni, és hosszú távra tervezek. Szeretem ezt az embert: férjem, szeretőm, a gyermekem apja, időnként a domináns uram… az én Ötven árnyalatom.
Epilógus A Nagy Ház - 2014 májusa A skótkockás piknikpléden fekve nézek föl a tiszta, kék, nyári égboltra. A képet mezei virágok és magas zöld fű határolják. A délutáni nap melegíti a bőrömet, a pocakomat, és ellazulok, mintha elolvadna az egész testem. Nagyon kényelmes. A pokolba is, több annál, csodálatos. Élvezem a pillanatot, a pillanat békéjét, a tiszta és tökéletes elégedettség állapotát. Bűntudatot kéne éreznem e miatt a teljesség miatt, de nem érzek. Az élet itt és most jó, és megtanultam méltányolni, úgy élni a jelenben, ahogyan a férjem csinálja. Elmosolyodom, fészkelődni kezdek, ahogy a gondolataim visszaszállnak az Escalába, az előző esti édes emlékekhez…
A korbács fonatai sajgón, érzéki tempóval cirógatják kigömbölyödött pocakomat. - Elég már, Ana? - súgja Christian a fülembe. - Ó, kérlek - kezdek könyörögni, és rángatom fejem fölött a béklyót. A játszószoba rácsához kikötve, bekötött szemmel állok. A korbács édes harapása a hátsómba mar. - Kérlek, mi? Felszisszenek. - Kérem, uram. Christian sajgó bőrömre teszi a kezét, és gyengéden dörzsölni kezdi. - Tessék. Tessék. Tessék. - Lágy a hangja. A keze lefelé halad, kis kört ír le, és az ujja belém csusszan, hogy felnyögök. - Mrs. Grey - zihálja, és a foga a fülcimpámon. - Máris készen. Ujja ki-be csusszan, eléri azt a pontot is, azt az édes, édes pontot már megint. Az ostor egy csattanással a földre hullik, és Christian keze felsiklik a hasamon a mellemig. Megfeszülök. Nagyon érzékeny a mellem. - Csitt - szól rám Christian. Egyik mellemet a kezébe fogja, és finoman végigsimít hüvelykujjával a bimbómon. - Ááá. Gyengéd és csábító az érintése, a gyönyör spirálban árad a mellemből lefelé, lefelé... mélyen lefelé. Hátravetem a fejem, a tenyerébe nyomom a mellem, és ismét nyögök. - Szeretlek hallani - suttogja Christian. Férfiassága a csípőmön, a sliccgombja a húsomba nyomódik, s közben ujjai folytatják a kíméletlen támadást: ki-be-ki-be - szabályos ritmusban. - Akarsz így elmenni? kérdezi. - Nem. Ujjai abbahagyják a mozgást bennem. - Csakugyan, Mrs. Grey? Rajtad múlik? - Az ujjak megfeszülnek a mellbimbómon. - Nem... nem, uram. - Így már jobb. - Ááá! Kérlek - könyörgök neki. - Mit kívánsz, Anastasia? - Téged. Mint mindig. Élesen beszívja a levegőt. - Mindenedet - teszem hozzá levegőért kapkodva. Kihúzza az ujját, megfordít, hogy szemben legyek vele, és leveszi a szememről a kötést. Pislogva nézek
elsötétedő, szürke szemébe. Éget a pillantása. Christian a mutatóujját végighúzza az alsóajkamon, majd a mutató és a középső ujját a számba dugja, hogy önnön izgalmam sós ízét érzem. - Szopd - suttogja, én pedig nyelvemmel körözök az ujjai körül és között. Hmm... az ő ujjairól még én is ízlek magamnak. Keze fölsiklik a karomon a fejem fölé, és kiszabadít a béklyókból. A fal felé fordít, s a copfomnál fogva hátrahúz a karjába. Félrefordítja a fejem, ajka végigsiklik a torkomtól a fülemig. - A szád akarom. - Lágy és csábító a hangja. A testem érett, készen áll, és odabenn megfeszül. Édes és éles a gyönyör. Felnyögök. Felé fordulok, lehúzom magamhoz a fejét, és vadul csókolom. A nyelvem betör a szájába, ízleli, élvezi. Christian hörögve teszi a kezét a fenekemre, és magához húz, de csak a terhes pocakom érinti. Az ajkát harapom, csókokkal borítom el a torkát, majd ujjaim igyekeznek lefelé a farmerjére. Christian hátrabillenti fejét, még jobban kitárva előttem a nyakát, én pedig végighúzom rajta a nyelvemet, le a mellén, át a mellszőrzetén. - Ááá. A farmert rángatom, hogy kipattannak a gombok, ő pedig megmarkolja a vállam, amikor térdre rogyok előtte. Félig lesütött pilláim alól nézek fel rá, s ő meredten néz le énrám. Sötét a szeme, ajka résnyire nyílt, és mélyen beszívja a levegőt, amikor kiszabadítom a nadrágból, és a számba kapom. Szeretem ezt csinálni Christiannal. Nézni, mint esik szét, hallani, mint akad el a lélegzete, meg a mélyen a torkából kiszakadó halk morgást. Lehunyom a szemem, és keményen szopok. Rátapadok, élvezem az ízét, és Christian kapkodó lélegzetvételének hangját. Aztán megmarkolja a fejem, hogy nem tudok mozdulni, de az ajkam mögé rejtve a fogam, még mélyebbre kapom be. - Nyisd ki a szemedet, és nézz rám - utasít halkan. Éget a pillantása, és előrebillenti a csípőjét, hogy teljesen megtelik a szám, egészen a torkomig ér, aztán gyorsan visszahúzódik. Ismét belém hatol, én pedig felnyúlok, hogy megmarkoljam. Christian megáll, és a helyemen tart. - Ne nyúlj hozzám, vagy ismét megbilincsellek. Csak a szádat akarom - hörgi. Ó, istenem! Hát így? Hátra teszem a kezem, és teli szájjal, ártatlanul nézek fel rá. - Jó kislány - mondja elégedetten. Rám mosolyog, rekedtes a hangja. Hátrébb húzódik, és gyengéden, de határozottan tart, majd ismét belém hatol. - Annyira dugni való szád van, Mrs. Grey. - Lehunyja szemét, mélyen a számba hatol, én pedig az ajkaimmal szorítom, és újra meg újra végigsimítom nyelvemmel. Mélyebbre szívom magamban, és visszavonulok, újra meg újra, s a levegő sziszegve távozik Chris-tian fogai között. - Ááá! Hagyd abba - szólal meg, és kihúzódik a számból, pedig többre vágyom. Ismét megfogja a vállam és felhúz. A copfoknál fogva vadul csókol, makacs nyelve egyszerre mohó és adakozó. Hirtelen elenged, és mire észbe kapok, már felnyalábol és a mennyezetes ágyhoz visz. Gyengéden letesz, hogy a fenekem az ágy szélén legyen. - Karold át a lábaddal a derekamat - utasít, én pedig megteszem, és így húzom őt magamhoz. Christian lehajol, két kézzel megtámaszkodik a fejem mellett, és még mindig állva, nagyon lassan belém engedi magát. Ó, hogy ez milyen jó. Lehunyom a szemem, és lubickolok abban, ahogy így, lassan birtokba vesz. - Oké? - kérdezi Christian, és süt a hangjából az aggodalom. - Ó, Christian, igen. Igen. Kérlek. - A lábam megfeszül körötte, és nekifeszülök. Christian felnyög. Megmarkolom a karját, ő pedig először lassan mozgatja a csípőjét, ki-be. - Christian, kérlek. Keményebben. Nem török össze. Felnyög és mozogni kezd, most már igazán mozog, újra meg újra belém döf. Ó, mennyei! - Igen - zihálom, és még erősebben szorítom, és már épül is bennem... Christian nyög, és megújult eltökéltséggel kefél... és már közel vagyok. Ó, kérlek, ne hagyd abba.
- Rajta, Ana - nyögi fogát csikorgatva, én pedig robbanok körötte, orgazmusom csak tart, tart és tart. A nevét kiáltom, ő pedig megmerevedik, s hangosan hörögve élvez el bennem. - Ana - szakad ki belőle.
Christian mellettem fekszik. A hasamat cirógatja, hosszú ujjait széttárja. - Hogy van az én kislányom? - Táncol - nevetek. - Táncol? Ó, igen. Hűha, érzem. - Elvigyorodik, amikor Picipötty Kettő bukfencezik bennem. - Azt hiszem, máris szereti a szexet. Christian a homlokát ráncolja. - Csakugyan? - jegyzi meg szárazon. Úgy fordul, hogy ajka a pocakomat érje. - Szó sem lehet róla, amíg be nem töltöd a harmincat, kishölgy. Kuncogni kezdek. - Ó, Christian, olyan szemforgató vagy. - Nem, csak aggódó apuka. - Felnéz rám, és a homlokán összefutott ráncok elárulják, hogy csakugyan aggódik. - Csodálatos apa vagy, és tudtam, hogy az leszel. - Megcirógatom édes arcát, ő pedig a szégyenlős mosolyával válaszol. - Szeretem ezt - mormogja, miközben simogatja, majd megcsókolja a hasam. - Még több van belőled. Duzzogni kezdek. - Nem szeretem, ha több van belőlem. - Óriási, amikor elmész. - Christian! - És alig várom, hogy újra anyatejet ízleljek. - Christian, te egy annyira perverz... Váratlanul rám veti magát, vadul csókol, a lábát átveti az enyémen, és a fejem fölé szorítja a kezem. - Szeretsz perverzül dugni - suttogja, s az orrát végighúzza az enyémen. Elvigyorodom, hatással van rám ragályos, gonoszkás mosolya. - Igen, szeretek perverzül dugni veled. És szeretlek. Nagyon szeretlek.
Felriadok. A fiam boldog visongása ébreszt fel, és bár nem látom sem őt, sem Christiant, úgy vigyorgok, akár egy eszelős. Ted felébredt a szunyókálásból, és valahol a közelben kószálnak. Csöndben fekszem, és azon merengek, hogy milyen remekül képes Christian játszani. Hihetetlenül türelmes Teddyvel, sokkal türelmesebb, mint én. De így is kell lennie. És az én szépséges kisfiam, az anyja meg az apja szemefénye, nem ismer félelmet. Christian ezzel szemben még mindig túlságosan is védelmező - mindkettőnkkel szemben. Az én édes, változékony, irányító Ötvenem. - Gyere, keressük meg Anyut. Valahol itt van a közelben, a réten. - Teddy mond valamit, amit nem hallok, és Christian felszabadultan, boldogan kacag. Varázslatos, apai örömökkel teli hang. Nem tudok ellenállni, felkönyökölök, úgy lesem őket a magas fűben a rejtekhelyemről. Christian lóbálja Teddyt, és a gyerek megint boldogan visít. Aztán az apja feldobja a levegőbe, hogy eláll a lélegzetem, és elkapja. Ted gyerekes önfeledtséggel visít, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok. Ó, az én bátor kis emberkém sosem áll le. - Még egyszer, apa! - rikoltja. Az apja persze engedelmeskedik, nekem pedig megint a torkomban dobog a szívem, amikor Christian feldobja Teddyt a levegőbe, és elkapja, magához szorítja. Megcsókolja Ted
bronzszínű haját, és megcsókolja az arcát is, aztán könyörtelenül csikizni kezdi. A kicsi fetreng a nevetéstől, mocorog, majd igyekszik eltolni magát Christiantól, nem akar kézben lenni. Christian vigyorogva teszi le őt a földre. - Menjünk, keressük meg anyát. A fűben bujkál. Ted ragyog, élvezi a játékot. Már engem keres a réten. Christian kezét markolva mutat valamerre, amerre nem vagyok, és kuncognom kell. Hanyattfekszem, és élvezem a játékot. - Teddy, én hallottam anyut. Te is? - Anyúúú! Nevetnem kell Ted parancsoló hangja hallatán. Jesszusom, akár az apja, pedig még csak kétéves. - Teddy - szólok vissza neki, és nevetve nézek fel az égre. - Anyu. És túlságosan is hamar, már hallom a lépéseiket a fűben, aztán előbb Teddy, majd Christian bukkan fel a magas fűszálak közül. - Anya! - visítja a kicsi, mint aki a Sierra Madre kincsére bukkant, és rám veti magát. - Hé, fiacskám - húzom magamhoz, és megcsókolom a pufók arcát. Teddy kuncog, ő is megcsókol, aztán kiszuszakolja magát a karjaim közül. - Szia, anyuci! - mosolyog rám Christian. - Szia, apuci! - nevetek, ő pedig felveszi Teddyt, és fiunkkal az ölében leül mellém. - Csak finoman bánj anyucival - korholja a gyereket, mire én gunyorosan elmosolyodom. Nem kerüli el figyelmemet a helyzet iróniája. Christian a zsebéből előhúzza a BlackBerryjét, és odaadja Teddynek. Ez feltehetőleg öt perc békét jelent nekünk. Legfeljebb. Teddy tanulmányozza a készüléket, kis homlokát ráncolja. Nagyon komolyan néz, kék szemével keményen koncentrál, akárcsak az apja, mikor az e-mailjeit olvassa. Christian a fia hajába fúrja az orrát, és a szívem szárnyal kettejük láttán. A gyerek nyugodtan ül legalábbis néhány percig - a férjem ölében. A két kedvenc férfi az életemben. Természetesen Ted a legszebb és a legtehetségesebb gyerek az egész világon. De hiszen az anyja vagyok, mi mást gondolnék. És Christian… hát, ő Christian. Fehér pólójában és farmerban ugyanolyan dögös, mint mindig. Mégis, mivel érdemeltem ki egy ilyen főnyereményt? - Jól festesz, Mrs. Grey. - Ahogyan ön is, Mr. Grey. - Ugye, milyen csinos a mama? - súgja Teddy fülébe. A kicsi elhúzódik, most jobban érdekli apuci BlackBerryje. - Nem tudod elvonni a figyelmét - kuncogok. - Tudom. - Christian elmosolyodik, és megcsókolja a gyerek haját. - El sem hiszem, hogy holnap már kétéves. - Vágyakozó a hangja. Előreálló pocakomra teszi a kezét. - Legyen sok gyerekünk - mondja. - Legalább még egy - mosolygok, és megcirógatja a hasam. - Hogy van az én kislányom? - Jól. Azt hiszem, alszik. - Üdv, Mr. Grey! Szia, Ana! Valamennyien Sophie felé fordulunk. Taylor tíz éves kislánya a magas fűből bukkan elő. - Szoszí! - visítja boldogan Teddy, amint felismeri. Küzd, hogy kiszállhasson Christian öléből, még a BlackBerryről is megfeledkezik. - Gail adott néhány jégkrémet - mondja Sophie. - Adhatok Teddynek? - Persze. - Hűha, ez maszattal jár. - Fagyi - nyújtja Teddy a kezét, és Sophie a kezébe nyom egy pálcikás jégkrémet. Máris csöpög. - Gyere ide, hadd nézze meg a mama. - Felülök, kiveszem a jégkrémet a kezéből, és gyorsan lenyalom, ahol már csöpög. Hmmm… Áfonya. Hűvös és finom. - Enyém - tiltakozik Teddy. Süt a hangjából a méltatlankodás.
- Tessék - adom vissza a már nem annyira csöpögős jégkrémet, és egyenesen a szájába kerül. Elmosolyodik. - Elvihetem Tedet sétálni? - kérdezi Sophie. - Persze. - Ne menjetek túl messze. - Nem, Mr. Grey. - Sophie gesztenyebarna szeme nagy és komoly. Azt hiszem, egy kicsit fél Christiantól. Kinyújtja a kezét, Teddy készséggel elfogadja, aztán eltűnnek a magas fűben. Christian utánuk bámul. - Meglesznek, Christian. Ugyan mi bajuk eshetne itt? - A férjem a homlokát ráncolva néz rám, én pedig bekúszom az ölébe. - Különben is, Teddy teljesen odavan Sophie-ért. Christian felhorkan, és a hajamba dugja az arcát. - Elragadó gyerek. - És szép. Igazi szőke angyalka. Christian megmerevedik, és a hasamra teszi kezét. - Kislány, mi? - Némi zaklatottság érződik ki a hangjából. A fejem mögött összekulcsolom a kezem. - Még legalább három hónapig nem kell aggódnod a lányod miatt. Addig én vigyázok rá. Oké? Christian megcsókol a fülem mögött, fogát végighúzza a cimpámon. - Ahogy óhajtja, Mrs. Grey - aztán megharap, és én felvakkantok. - Élveztem a tegnap estét - mondja. - Többször kéne ezt csinálnunk. - Én is élveztem. - És csinálhatnánk is, ha felhagynál a munkáddal… A szemem forgatom, neki pedig megfeszül a karja köröttem, és a nyakamba vigyorog. - Csak nem a szemét forgatja, Mrs. Grey? - Érzékelhető, de érzéki a fenyegetés a hangjában, és mocorogni kezdek. Viszont a rét közepén vagyunk, s a gyerekek a közelben. Úgyhogy inkább nem veszem a lapot. - A Grey Publishers egyik szerzője felkerült a New York Times bestseller listájára. Boy Fox eladásai az egekben vannak. Az e-book valósággal robbant, és végre megvan a csapat, amit mindig akartam. - És pénzt csinálsz ezekben a nehéz időkben - teszi hozzá Christian, és süt a hangjából a büszkeség. De… szeretlek mezítláb és terhesen a konyhámban is. Hátrébb dőlök, hogy lássam az arcát, ő pedig csillogó szemmel néz le rám. - Ezt én is szeretem - mormogom, ő pedig megcsókol. A keze közben még mindig a pocakomon. Látom, mennyire jókedvű, ezért úgy döntök, felvetek egy kényes témát. - Gondolkodtál a javaslatomon? Megmerevedik. - Ana, a válaszom nem. - De az Ella olyan aranyos név. - Nem nevezem el anyám után a lányomat. Nem. Vita lezárva. - Biztos vagy benne? - Igen. - Megmarkolja az állam, hevesen néz le rám. Süt belőle a kétségbeesés. - Ana, add fel. Nem akarom, hogy a múltam beszennyezze a lányomat. - Oké, sajnálom. - A csudába… nem akarom feldühíteni. - Így már jobb. Ne is próbálkozz - morogja. - Elérted, hogy bevalljam, szerettem, elráncigáltál a sírjához. Ennyi elég. Jaj, ne. Úgy fordulok az ölében, hogy meglovagoljam, és két kézzel fogom a fejét. - Sajnálom, tényleg. Kérlek, ne haragudj rám. - Megcsókolom, aztán puszit nyomok a szája sarkára. Néhány pillanat múlva a másikra mutat, én pedig elmosolyodom, majd megcsókolom azt is. Aztán az orrára mutat. Megcsókolom az orrát is. Christian vigyorogva a fenekemre teszi a kezét.
- Ó, Mrs. Grey. Mit is kezdjek veled? - Biztos vagyok benne, hogy kitalálsz valamit - mondom. Christian elmosolyodik, hirtelen maga alá fordít, végigfektet a pokrócon. - Mit szólnál ahhoz, ha most rögtön… - suttogja buja mosollyal. - Christian! - nyögöm. Aztán hirtelen Teddy visítása hallatszik. Christian egy párduc kecsességével pattan fel és fut a hang forrása felé. Én nyugodtabb tempóban követem. Titokban nem aggódom annyira, mint Christian. Ez nem az a kiáltás volt, ami miatt kettesével venném a lépcsőket, hogy megtudjam, mi baj. Christian a karjába kapja Teddyt. A mi kisfiunk vigasztalanul sír, és a földre mutat, ahol a jégkrém maradéka folyós trutymóként olvad a fűben. - Elejtette - mondja Sophie szomorúan. - Megkaphatta volna az enyémet, de én már megettem. - Jaj, Sophie, drágám, ne aggódj - simogatom meg a haját. - Anyuuu! - nyüszíti Teddy, és felém nyújtja a karját. Christian vonakodva elengedi, és a gyerekért nyúlok. - Semmi baj. - Fagyi - zokogja. - Tudom, kicsi fiam. Megkeressük Mrs. Taylort, és kérünk egy másikat. - Megcsókolom a fejét… óh, de jó illata van, az én kicsi babám illata. - Fagyi - szipogja. Megfogom a kezét, és megpuszilom a ragacsos ujjacskáit. - Érzem a jégkrémedet az ujjaidon. Teddy abbahagyja a sírást és megvizsgálja a kezét. - Dugd az ujjad a szádba. - Úgy is tesz. - Fagyi! - Igen, fagyi. Teddy elmosolyodik. Az én kicsi fiam változékony, akárcsak az apja, de neki legalább van kifogása - még csak kétéves. - Menjünk Mrs. Taylorhoz? - Teddy bólint, és az édes babamosolyával nevet rám. - Hagyod, hogy apa vigyen? - Ted a fejét rázza, és átöleli a nyakam. Erősen szorít, arcát a torkomnak nyomja. - Azt hiszem, apu is szeretné megkóstolni a jégkrémet - suttogom a fülébe. Teddy eltűnődve néz rám, aztán kinyújtja kezecskéjét az apja felé. Christian elmosolyodik, és szájába veszi Teddy ujjait. - Hmmm, finom. Teddy kuncog, és Christian felé nyúl. Most már azt akarja, hogy ő vigye. Christian rám vigyorog, és a karjába kapja Teddyt, aztán a csípőjére támasztja. - Sophie, hol van Gail? - A nagy házban volt. Christianra pillantok, a férjem mosolya édeskeserűre vált, és az jár az eszemben, vajon mire gondolhat. - Annyira jól bánsz vele - mormogja. - Ezzel a kicsivel? - kócolom össze Ted haját. - Csakis azért, mert kiismertelek titeket, Grey-férfiakat. Gúnyosan a férjemre mosolygok. Christian felnevet. - Ez így igaz, Mrs. Grey. Teddy mocorogni kezd Christian karjában. Most gyalogolni akar, az én konok kis emberkém. Megfogom az egyik kezét, az apja a másikat, így lóbáljuk Teddyt egészen a házig. Sophie előttünk szaladgál. Integetek Taylornak, akinek kimenőnapja van. Ez is ritkaság. A garázs előtt farmerban és trikóban bütyköli öreg motorbiciklijét.
Megállok Teddy szobájának ajtaja előtt, és hallgatom, ahogy Christian felolvas neki. - Én vagyok Lorax, a fákért beszélek…
Amikor bekukucskálok, Teddy már mélyen alszik, de Christian csak olvas tovább. Akkor pillant fel, amikor kinyitom az ajtót, ő pedig becsukja a könyvet. Ajkára teszi az ujját, és bekapcsolja Ted gyerekágya mellett a bébiőrt. Megigazítja a takarót, végigsimít a fia arcán, aztán felegyenesedik, és zajtalanul odaoson hozzám. Nehéz nem kuncognom. Kinn a folyosón magához ölel. - Úristen, mennyire szeretem, de azért jó, ha alszik - mormogja az ajkamba. - Tökéletesen egyetértek. Christian végignéz rajtam, és ellágyul a tekintete. - Alig tudom elhinni, hogy már két éve velünk van. - Tudom. - Megcsókolom, és egy pillanatra visszaszállok az időben, Teddy születéséig. Az életmentő császármetszésre, arra, hogy Christian majd megőrült az aggodalomtól, dr. Greene hihetetlen nyugalmára, mikor az én Picipöttyem veszélyben volt. Megborzongok az emléktől.
- Mrs. Grey, már tizenöt órája vajúdik. Az összehúzódások lassultak, a Pitocin ellenére is császármetszést kell alkalmaznunk. A baba veszélyben van. - Dr. Greene határozott. - Épp ideje - mordul fel Christian, a doktornő viszont ügyet sem vet rá. - Christian, nyugalom - szorítom meg a kezét. Halk és gyenge a hangom, és minden homályos, a falak, a gépek, a zöldbe öltözött emberek… Csak aludni szeretnék, de előbb van valami fontos dolgom… Ja, igen. Én akarom nyomni a babát. - Mrs. Grey, kérem. Császár! - Kérlek, Ana - könyörög Christian. - Utána aludhatok? - Igen, kicsim. Igen. - Christian szinte zokogva csókolja meg a homlokom. - De látni szeretném Picipöttyöt. - Látni fogod. - Oké - suttogom. - Na, végre - morogja dr. Greene. - Nővér, csipogjon rá az aneszteziológusra. Dr. Miller, felkészülünk a császárra. Mrs. Grey, átvisszük önt a műtőbe. - Azonnal? - Christian meg én egyszerre szólalunk meg. - Igen, most rögtön. Már megyünk is. Olyan gyorsan, hogy a plafonon egyetlen, hosszú fényes csíkká olvadnak össze a fénycsövek, végigszáguldanak velem a folyosón. - Mr. Grey, át kell öltöznie. - Tessék? - Most rögtön, Mr. Grey. - Christian megszorítja a kezem, aztán elenged. - Christian - szólalok meg, és kezd úrrá lenni rajtam a pánik. Újabb ajtókon megyünk át, és mire észbe kapok, egy nővér lepedőt borít a mellemre. Az ajtó nyílik, majd csukódik, és olyan sokan vannak a helyiségben. Nagy a zaj… haza akarok menni. Brrr. A férjem arcát keresem. - Egy perc, és itt lesz, Mrs. Grey. - Néhány pillanat, és csakugyan mellettem van. Kék kórházi ruhát visel. A kezéért nyúlok.
- Félek - suttogom. - Ne félj, bébi, itt vagyok. Ne félj. Az én erős Anám nem félhet. - Megcsókolja a homlokom, és a hangszínéből tudom, valami baj van. - Mi az? - Tessék? - Mi a baj? - Nincs semmi baj. Minden rendben, csak kimerült vagy, bébi. - Szeméből süt a félelem. - Mrs. Grey, itt az aneszteziológus. Epidurális érzéstelenítés lesz. Mindjárt kezdünk. - Újabb összehúzódása van. Minden megfeszül, mintha egy acélpánt volna a hasam körül. A fenébe! Iszonyú erővel szorítom Christian kezét, amíg tart a görcs. Ez merít ki annyira - ez a fájdalom. Nagyon fáradt vagyok. Érzem, amint szétárad bennem valami folyékony zsibbadtság… és terjed lefelé Christian arcára koncentrálok, a két szemöldöke közti ráncra. Feszült, szorong. Miért aggódik? - Ezt érzi, Mrs. Grey? - Dr. Greene testetlen hangja valahonnan a függöny mögül hangzik. - Mit érzek? - Nem érzi? - Nem. - Rendben, Miller doktor, kezdünk. - Jól csinálod, Ana. - Christian sápadt, izzad a homloka. Retteg. Ne félj Christian, ne félj. - Szeretlek - suttogom. - Ó, Ana! - zokogja halkan. - Én is szeretlek, nagyon szeretlek. Különös húzást érzek mélyen, odabent. Olyat, amilyet még soha nem éreztem. Christian átnéz a válaszfüggöny fölött, még sápadtabb lesz, de elbűvölten figyel. - Mi történik? - Szívás. Jó… Hirtelen átható, dühös sírás hallatszik. - Fia van, Mrs. Grey. Ellenőrizd az Apgart. - Apgar érték kilenc. - Láthatom? - kérdezem suttogva. Christian egy eltűnik a szemem elől, s egy perc múlva a kékbe bugyolált fiammal bukkan elő. A baba rózsaszín arcán fehér magzatmáz és vér. Az én babám… az én Picipöttyem… Theodor Raymond Grey. Christianra pillantok, és könnyes a szeme. - Íme, a fia, Mrs. Grey - suttogja, és rekedt, feszült a hangja. - A fiunk - sóhajtom. - Gyönyörű. - Az - mondja Christian, és megcsókolja a mi gyönyörű fiunk homlokát a sötét haj alatt. Theodor Raymond Grey ennek nincs tudatában, szemét behunyja, megfeledkezik az előbbi sírásról. Alszik. Életemben nem láttam még ilyen szép látványt. Annyira szép, hogy sírva fakadok. - Köszönöm, Ana - suttogja Christian, és könny csillog az ő szemében is.
- Mi az? - billenti hátra a fejem, az államnál fogva Christian. - Csak eszembe jutott Ted születése. Christian elsápad, és megérinti a pocakomat. - Ezen nem megyünk keresztül még egyszer. Most a császárt választjuk. - Christian, én… - Nem, Ana. A kurva életbe, a legutóbb majdnem meghaltál.
- Ugyan már. - Nem - közli nyomatékosan, és képtelenség vitatkozni vele, de ahogy végignéz rajtam, ellágyul a tekintete. - Szeretném, ha Phoebének hívnák - suttogja, és az orrát végighúzza az enyémen. - Phoebe Grey, Phoebe… Igen, ez nekem is tetszik - vigyorgok fel rá. - Helyes. Szeretném összeállítani Ted ajándékát. - Megfogja a kezem, és elindulunk lefelé. Christianból sugárzik az izgalom. Egész nap ezt a percet várta.
- Gondolod, hogy tetszeni fog neki? - várakozásteljesen néz a szemembe. - Imádni fogja. Úgy két percig. Hiszen még csak kétéves. Christian összerakta a fából készült vasutat, amelyet Ted születésnapjára vásárolt. Barney-vel az irodában átalakíttatta a kicsi motorokat, úgyhogy a vagonokat most napenergia hajtja, akárcsak a helikoptert, amelyet néhány évvel ezelőtt én ajándékoztam Christiannak. Látom, hogy ideges, reméli, nem lesz felhős az idő. Ha jól sejtem, ő akar játszani a vonattal. A sínpálya a fedett teraszunk kőborításának javarészét befedi. Holnap nagy családi összejövetel lesz Ted tiszteletére. Ray és José is eljön, meg az összes Grey, köztük Ted unokatestvére, Ava, Kate és Elliot két hónapos kislánya. Alig várom már, hogy beszélgethessek Katetel, lássam, hogy birkózik meg az anyasággal. A nap most kezd lebukni az Olimpic-félsziget mögött. Mindaz itt van, amit Christian ígért, és ugyanazt a lelkes izgalmat érzem, mint az első alkalommal. Egyszerűen döbbenetes az alkonyat a Sound felett. Christian a karjába von. - Gyönyörű a kilátás. - Igen, az - feleli, és amikor visszafordulok felé, lágyan megcsókolja az ajkamat. - Gyönyörű a kilátás - mormogja. - A kedvencem. - Az otthonunk. Elmosolyodik, és ismét megcsókol. - Szeretlek, Mrs. Grey. - Én is szeretlek, Christian. Örökké szeretni foglak.
Christian árnyalatai ÖTVEN ELSŐ KARÁCSONYA A pulóverem viszketős és új szaga van. Minden új. Új az anyukám is. Orvos. Van sztetoszkópja, amelyet a fülembe dughatok, és hallhatom a szívemet. Ő aranyos és mosolyog is, mindig mosolyog. A fogai kicsik és fehérek. - Segítesz feldíszíteni a fát, Christian? Van egy óriási fenyőfa a szobában, ahol a nagy díványok vannak. Óriási fa. Láttam már ilyeneket. Boltokban, de ott nem, ahol fotelek vannak. Az új házamban sok a dívány meg a fotel. Nem egyetlen barna és ragacsos. - Tessék, nézd csak. - Az új anyukám egy dobozt mutat nekem. Teli van labdával. Sok szép, csillogó labdával. - Ezek a karácsonyfadíszek. Ka-rá-csony-fa-dí-szek. Ka-rá-csony-fa-dí-szek. A fejemben mondogatom a szót. Dí-szek. - Ezek pedig az égők - húz elő mami egy zsinórt, amelyen kicsi virágok vannak. - Először az égőket tesszük fel, utána díszítjük fel a fát - mondja, és a hajamba dugja az ujjait. Megmerevedek, pedig szeretem az ujjait a hajamban. Szeretek új mami közelében lenni. Jó illata van, tiszta, és csak a hajamat érinti meg. - Anya! Ő kiabál, Lelliot. Lelliot nagy és hangos. Nagyon hangos. És beszél. Be nem áll a szája. Én egyáltalán nem beszélek, nekem nincsenek szavaim. Nincsenek szavak a fejemben. - Elliot, drágám, a nappaliban vagyunk. Lelliot berohan. Iskolában volt. Van egy képe is. Egy kép, amelyet Új Maminak rajzolt. Lelliotnak is ő az anyukája. Letérdel, magához öleli Lelliotot, és megnézi a képet. Egy ház van rajta, mamival és apuval, meg Lelliottal és Christiannal. Christian nagyon kicsi Lelliot rajzán, Lelliot pedig nagy. Ő szélesen mosolyog, Christian arca szomorú. Apa is itt van, mami felé megy, én pedig erősebben szorítom a plédecskémet. Apa megcsókolja új mamit, de ő nem fél tőle, sőt mosolyog és visszacsókolja. Erősen szorítom a plédecskémet. - Szia, Christian! Apának mély, lágy hangja van. Szeretem a hangját. Soha nem hangos, nem kiabál. Nem kiabál, mint… Könyvekből mesél, amikor lefekszem. Cicáról olvas fel, és egy kalapról, meg zöld tojásokról és sonkáról. Még soha nem láttam zöld tojást. Apa most leguggol, és kicsi lesz. - Mit csináltál ma? Megmutatom neki a fát. - Vettél egy fát? Egy igazi karácsonyfát? A fejemben igent mondok. - Gyönyörű fa. Te meg anyu jól választottatok. Nagyon fontos, hogy jó fát válasszatok. Ő is megpaskolja a hajamat, én pedig nagyon mozdulatlan vagyok, és nagyon szorítom a plédecskét. Apa nem bánt. - Apa, nézd meg a rajzomat. - Lelliot haragszik, amikor apa velem beszél. Lelliot haragszik rám. Megütöm Lelliotot, amikor haragszik rám. Új mami pedig rám haragszik, amikor ezt csinálom. Lelliot nem üt vissza. Lelliot fél tőlem.
Nagyon szépek az égők a fán. - Gyere, megmutatom. A kampó átmegy ezen a kis szemen, aztán fel tudod akasztani a fára. Mami fölteszi a fára a piros ka-rá-csony-fa-díszt. - Most te próbáld meg a kis haranggal. A kicsi harang csilingel. Megrázom, és olyan boldog ez a hang. Újra megrázom. Mami nevet. Széles a mosolya. Különleges mosoly, nekem szól. - Tetszik a harang, Christian? Igent mondok a fejemmel, és újra megrázom a csengettyűt. Boldogan csilingel. - Olyan bájos a mosolyod, drága kisfiam.- Mami pislog, és a szemét törölgeti. Megcirógatja a hajam. Szeretem, amikor mosolyogsz. - Keze a vállamhoz ér. Ne! Hátralépek, és a plédecskét szorongatom. Mami szomorúan néz, aztán újra boldog. Megcirógatja a hajam. - Felrakjuk a harangot a fára? A fejem azt mondja: igen.
- Christian, szólnod kell nekem, amikor éhes vagy. Meg tudod csinálni. Megfogod anya kezét, kivezetsz a konyhába, és rámutatsz. Hosszú ujjával rám mutat. Fényes, rózsaszín a körme. Nagyon szép, de nem tudom, hogy új mami haragszik-e vagy nem. Az egész vacsorát megettem. Sajtos makaróni. Nagyon jó volt. - Nem akarom, hogy éhezzél, drágám. Oké? Kérsz jégkrémet? A fejem azt mondja: igen. És anyu mosolyog. Szeretem a mosolyát. Még a sajtos makaróninál is jobb.
Nagyon szép lett a fa. Csak állok, és a plédecskémet szorongatva bámulom. Pislognak az égők, mindegyiknek más színe van, és a dí-szek is különböző színűek. A legjobban a kék tetszik. És a fa tetején egy nagy csillag van. Apa felemelte Lelliottot, és ő tette rá a csillagot a fára. Lelliot szeret csillagot tenni a fára. Én is szeretnék, de… nem akarom, hogy apa felemeljen a magasba, nem akarom, hogy megfogjon. A csillag fényes, csillogó. A fa mellett zongora áll. Új mami hagyja, hogy megérintsem a feketét meg a fehéret a zongorán. Fekete és fehér. Szeretem a fehér hangokat. A fekete hangok nem jók, de azokat is szeretem. Fehérről feketére váltok, fehérről feketére, feketéről fehérre… fehér, fehér, fehér, fehér, fekete, fekete, fekete. Élvezem ezt a hangot. Nagyon tetszik. - Szeretnéd, hogy játsszak neked, Christian? Új mami leül, megérinti a fehéret meg a feketét, és dal lesz belőle. Közben a lábával nyomogatja a pedálokat. Néha hangos, néha pedig egészen halk. Boldog dal. Lelliot azt is szereti, amikor mami énekel. Egy rút kiskacsáról énekel, és közben furán hápog. Lelliot is furán hápog vele együtt, és csapkod a karjával, mintha madár lenne. Lelliot vicces. Mami nevet. Lelliot nevet. Én is nevetek. - Tetszik ez a dal, Christian? - és mami olyan szomorú-boldog arcot vág.
Van egy hosszú harisnyám. Piros, és egy bácsi képe van rajta, akinek hosszú, fehér szakálla és piros sapkája van. Ő a Mikulás. Mikulás ajándékokat hoz. Már láttam róla képet, de nekem még soha nem hozott ajándékot, mert rossz voltam. A Mikulás nem hoz rossz gyerekeknek ajándékot, de most jó vagyok. Új anyukám azt mondja, jó vagyok, nagyon jó. Új mami nem tudja. Nem mondhatom el új maminak… de rossz vagyok. Nem akarom, hogy az új anyukám megtudja.
Apu fellógatja a kandalló fölé a harisnyát. Lelliotnak is van. Ő el tudja olvasni, mi áll rajta. Az van rajta: Lelliot. Az én harisnyámon is van egy szó. Christian. Új mami betűzi nekem. C-H-R-I-S-T-I-A-N.
Apu az ágyamon ül, felolvas nekem. A kis plédemet szorongatom. Nagy szobám van, néha sötét, és rosszakat álmodom. Arról, ami korábban volt. Új anyukám bebújik mellém az ágyba, amikor rossz álmaim vannak. Lefekszik, és halkan énekel, amíg el nem alszom. Puha, új illata van. Új mami nem hideg. Nem, mint… Nem, mint… És a rossz álmaim eltűnnek, amikor velem alszik.
Itt járt a Mikulás. A Mikulás nem tudja, hogy rossz voltam. Örülök, hogy nem tudja. Van egy vonatom meg egy helikopterem és egy repülőgépem meg egy helikopterem, és egy autóm meg egy helikopterem. A helikopterem tud repülni. A helikopterem kék. Körberepüli a karácsonyfát. A zongora fölé repül, aztán a fehér és fekete közepén száll le. Elrepül anyu fölött és apu fölött, és elszáll Lelliot fölött, aki legóval játszik. A helikopter átrepül a házon, át az ebédlőn, a konyhán. Berepül az ajtón, be apu dolgozószobájába és föl a hálószobába. Lelliot hálószobájába, anyu és apu hálószobájába. Mindenütt repül, az egész házban, mert ez az én házam. A ház, ahol élek.
ISMERJÉK MEG ÖTVEN ÁRNYALATOT 2011. május 9. hétfő. Viszlát, holnap - bocsátom el Claude Bastille-t, aki az irodám ajtajában áll. - Golf a he´ten, Grey? Bastille lezser arroganciával vigyorog rám. Tudja, hogy a golfpályán biztos a győzelme. Megfordul és távozik, én pedig bosszúsan nézek utána. Sót dörgölt a sebeimbe a búcsúszavaival, mert bármilyen hősiesen is küzdöttem ma délelőtt az edzőteremben, a személyi edzőm jól szétrúgta a seggem. Bastille az egyetlen, aki meg tud verni, és most újabb diadalt akar a rovásomra a golfpályán. Utálom a golfot, de olyan sok üzlet köttetik játék közben, hogy el kell viselnem a golfórákat is… és bármennyire nem szívesen vallom be, Bastille valamelyest javított a játékomon. Kinézek Seattle látképére, és az ismerős kedvetlenség kezd bekúszni a tudatomba. A hangulatom bágyadt és szürke, akár az időjárás. Napjaim összeolvadnak, és szükségem volna valamire, ami elvonja a figyelmemet. Egész hétvégén dolgoztam, és most, bezárva az irodámba, elönt a nyugtalanság. Nem volna szabad így éreznem, főleg miután több menetet is nyomtam Bastille-jal. De ez van. Összevonom a szemöldököm. A kijózanító igazság az, hogy újabban mindössze az a döntésem kötötte le az érdeklődésemet, hogy két teherhajónyi rakományt küldök Szudánba. Jut eszembe… Rosnak még be kell jönnie a számokkal és a logisztikával. Mi a fene tartja vissza? Tudni akarom, mivel foglalkozik, ezért a napi programra pillantok, és a telefonért nyúlok. Uramisten! Még el kell viselnem egy interjút a kitartó Miss Kavanagh-gal a WSU diákújságjától. Mi a fenének egyeztem bele? Gyűlölöm az interjúkat. Ostoba, tájékozatlan emberek ostoba kérdései. Megszólal a telefon. - Igen - csattanok fel, mintha Andrea tehetne a dologról. De legalább rövidre foghatom az interjút.
- Miss Anastasia Steele keresi, Mr. Grey. - Steele? Katherine Kavanagh-t vártam. - Miss Anastasia Steele van itt, uram. Bosszúsan nézek magam elé. Utálom a váratlan dolgokat. - Vezesse be - morgom, és tisztában vagyok vele, hogy úgy viselkedem, akár egy duzzogó kamasz, de tojok rá. Nahát, nahát… Miss Kavanagh elfoglalt. Ismerem az apját, a Kavanagh Média tulajdonosa. Kötöttem már vele üzletet, és ravasz üzletembernek, ésszerűen gondolkodó figurának tűnt. Ezzel az interjúval neki teszek szívességet - olyan szívességet, amit később még beválthatok. És be kell vallanom, halványan kíváncsi vagyok a lányára is, érdekel, hogy az alma mennyire esett messze a fájától. Zűrzavar támad az ajtónál, és felpattanok, amikor gesztenyebarna hajzuhatag, fehér combok, és barna csizmák esnek be az irodámba. A szememet forgatom, és elfojtom ösztönös idegenkedésem az efféle sutaságtól. Odasietek a lányhoz, aki négykézláb landolt. Megfogom karcsú vállát, és felsegítem. Tiszta, ragyogó kék, feszélyezett szempár néz a szemembe, és földbe gyökerezik a lábam. Egészen különleges a színe, hibátlan kobaltkék, és egy kínos pillanatig úgy érzem, átlát rajtam. Olyan… kiszolgáltatottnak érzem magam. Idegesítő gondolat. A lány kicsi, törékeny, bájos arca a pírtól amolyan ártatlan, halványrózsaszínű. Egy pillanatra átfut az agyamon… vajon az egész bőre ilyen, ilyen hibátlan, és… hogy nézne ki a pálca harapásától kipirultan. Basszus! Leállítom a gondolatmenetet, megrémít, hogy milyen irányt vett. Hogy képzeled, Grey? Túl fiatal. A lány tátott szájjal mered rám, és csaknem ismét a szememet forgatom. Igen, igen, bébi, ez csak egy szép arc, a szépségem csak a bőrig tart. El akarom tüntetni ezt a leplezetlen csodálatot abból a nagy, kék szempárból. Kezdődik a műsor, Grey. Akkor szórakozzunk! - Miss Kavanagh. Christian Grey vagyok. Jól van? Nem ülne le? Ismét az a pír. Megint én irányítok, úgyhogy tanulmányozom a lányt. Meglehetősen vonzó a maga félszeg módján. Törékeny, világos bőrű, mahagóni sörényét alig fogja össze a hajgumi. Igen, vonzó. Kezet nyújtok, ő pedig röstelkedve mentegetőzni kezd, miközben kicsi kezét az enyémbe teszi. Hűvös, puha a bőre, de a kézfogása meglepően határozott. - Miss Kavanagh nem érzi jól magát, engem küldött maga helyett. Remélem, nem bánja, Mr. Grey.Csendes a hangja, valami tétova muzikalitás érződik belőle, s miközben pislog, hosszú pillák rebegnek a nagy, kék szempár előtt. Amikor megkérdezem, ki ő, nem tudom leplezni, hogy jól mulatok, mert eszembe jut a nem éppen elegáns belépője. - Anastasia Steele vagyok. Angol irodalmat tanulok Kate-tel együtt… öö… Katherine-nel… izé… Miss Kavanagh-gal a WSUV-n. Ideges szemérmes, könyvmoly fazon volna? Úgy is néz ki azzal a rémes öltözékével, amely elrejti karcsú alakját, a formátlan pulóverben és az A-vonalat formázó, barna szoknyában. Uramisten, egyáltalán semmi érzéke ahhoz, hogyan öltözködjön? Idegesen pillant körül az irodában - mindenhova néz, csak énrám nem, konstatálom derűs gúnnyal. Hogy lehet ez a fiatal nő újságíró? Nyoma sincs benne a magabiztosságnak, elbűvölően kínban van. Jámbor, gyengéd… alávetett. A fejemet csóválom. Zavarba hoz, merre tartanak a gondolataim, és mennyire nem helyénvalóak. Mormogok valami megnyugtatót, hellyel kínálom. Aztán látom, hogy meglehetősen szakértő szemmel méri fel az irodámban lévő festményeket. Mire észbe kapok, már magyarázom is: - Egy helyi művész, Trouton. - Csodálatosak. A hétköznapit a különleges szintjére emeli - mondja álmodozva, teljesen elvész a képeim finom művésziségében. Bájos a profilja, pisze orr, puha, telt ajkak… és amit mondott, az tökéletesen kifejezi a saját érzéseimet. A hétköznapit a különleges szintjére emeli. Jó megfigyelés. Miss Steele
értelmes lány. Helyeslően mormogok, és nézem, mint árad szét ismét a pír az arcán. Leülök vele szemben, és igyekszem kordában tartani a gondolataimat. Miss Steele gyűrött papírlapot meg egy digitális magnót halászik elő ormótlan táskájából. Digitális magnó? Ezek nem mentek ki a divatból a VHS szalagokkal együtt? Uramisten, ez a lány kétbalkezes, kétszer is a Bauhaus dohányzóasztalra ejti a készüléket. Látszik, hogy még soha nem csinált ilyet, de valami érthetetlen okból mulatságosnak találom. Általában felrobbanok a dühtől, ha valaki így szerencsétlenkedik, most viszont a mutatóujjammal rejtem el a mosolygást, és ellenállok a vágynak, hogy én rakjam össze neki. A lány egyre zavartabb, és megfordul a fejemben, hogy egy lovaglóostorral javíthatnék a motoros képességein. Ha jól használják, a lovaglóostor a legizgágább lányokat is megneveli. Mocorognom kell a székben a gondolattól. A lány felkukucskál rám, és telt alsóajkába harap. Hogy nem vettem észre eddig ezt a szájat? - Elnézést. Nem vagyok szokva hozzá. Látszik, bébi - gunyoros a gondolat -, de egyelőre szarok rá, mert nem tudom levenni a szemem a szádról. - Amennyi időre csak szüksége van, Miss Steele. - Nekem is kell néhány pillanat még, hogy úrrá legyek a gondolataimon. Grey… hagyd abba, most rögtön. - Nem bánja, ha felveszem a válaszait? - kérdezi a lány, és őszintén, várakozásteljesen néz fel rám. Nevetnem kell. Ó, hála istennek! - Miután ennyit fáradozott azzal, hogy összerakja a felvevőjét, most kérdezi? - Miss Steele pislog egyet, a szeme nagyra nőtt, elveszettnek tűnik, és szokatlan bűntudat fog el. Ne legyél már ilyen szemét, Grey. - Nem, nem bánom - mormogom, mert nem akarom, hogy az én hibám legyen ez a pillantás. - Kate, úgy értem, Miss Kavanagh elmondta, mi célból készül az interjú? - Igen. A diákújság diplomaosztó számában jelenik meg, mivel az idei ünnepségen én adom át a diplomákat. - Hogy ebbe mi a francért egyeztem bele, nem is tudom. Sam szerint, a PR-ról, ez komoly megtiszteltetés, és Vancouverben a Környezetvédelmi Tanszéknek szüksége van a nyilvánosságra, hogy további támogatókat szerezzenek az adomány mellé, amit tőlem kaptak. Miss Steele pislog megint, és újra hatalmas, kék szempár az egész lány, mintha meglepetésként érték volna a szavaim, és - basszus - mintha rosszallva hallgatná, amit mondok. Nem készült fel az interjúra? Ezt tudnia kéne. Lehűt a gondolat. Nem tetszik, nem ezt várom el tőle, vagy bárki mástól, akire időt szánok. - Remek. Van néhány kérdésem, Mr. Grey. - Gondoltam - morgom szárazon. Megizzasztom egy kicsit. Engedelmesen fészkelődni kezd, aztán összeszedi magát, kiegyenesedik, kihúzza keskeny vállát. Előrehajol, megnyomja a „start” gombot a felvevőn, és homlokráncolva pillant le a gyűrött jegyzetekre. - Ön nagyon fiatal, és máris ekkora vagyont halmozott föl. Minek tulajdonítja a sikerét? Istenem! Csak erre képes? Milyen kibaszottul unalmas egy kérdés. Nincs benne semmi eredetiség. Csalódás a számomra. Előkapom a szokásos választ, mely szerint kivételes emberekkel vagyok körülvéve, olyanokkal, akikben megbízom, már amennyire bárkiben is megbízom, akiket jól megfizetek, blablabla… De Miss Steele, az igazság egyszerűen az, hogy kibaszott zseni vagyok abban, amit csinálok. Számomra ez olyan, mint fát vágni. Megveszek gyengélkedő, rosszul vezetett cégeket, rendbe hozom őket, vagy ha igazán menthetetlenek, darabokra cincálom, és eladom a legtöbbet kínálónak. Mindössze arról van szó, hogy fel kell ismerni a különbséget a kettő között, és a lényeg mindig azon múlik, hogy kik vezetik a céget. Az üzleti sikerhez jó emberekre van szükség, én pedig másoknál jobban meg tudok ítélni embereket. - Talán csak szerencsés - mondja a lány nyugodtan.
Szerencsés vagyok? Némi bosszankodást érzek. Szó sincs itt szerencséről, Miss Steele. Szerénynek és csöndesnek tűnik. De ez a kérdés? Még senki nem kérdezte tőlem, hogy szerencsés vagyok-e. A kemény munka, az emberek, akikkel együtt dolgozom, az, hogy szemmel tartom őket, ha kell, megkérdőjelezem a tetteiket, és ha nem felelnek meg a követelményeknek, akkor könyörtelenül megszabadulok tőlük. Ezt csinálom, mégpedig jól. Semmi köze mindennek a szerencséhez! Kicsit kérkedek a műveltségemmel, és a kedvenc amerikai nagyiparosom szavait idézem neki. - Úgy hangzik, mintha irányításmániás volna - mondja, mégpedig teljesen komolyan. Mi a franc? Talán csakugyan átlát rajtam azzal az ártatlan szemével. Irányítás a becenevem. Kemény pillantást vetek rá. - Ó, csakugyan mindent szeretek irányítani, Miss Steele. - És most, éppen rajtad szeretném ezt gyakorolni. Elkerekedik a szeme, ismét megjelenik az a vonzó pír az arcán, és megint az ajkába harap. Össze-vissza beszélek, csak hogy elvonjam a figyelmem a szájáról. - Az óriási hatalom velejárója, hogy a legtitkosabb álmainkban is biztosak legyünk abban: irányításra születtünk. - Úgy érzi, óriási hatalma van? - kérdezi lágy, megnyugtató hangon, de fölvonja finom szemöldökét, és a szemében látom a helytelenítést. Egyre bosszúsabb leszek. Szándékosan cukkol? A kérdéseitől vagyok pipa, a viselkedésétől, vagy attól, hogy vonzónak találom? - Több mint negyvenezer embernek adok munkát, Miss Steele. Ez némi felelősséggel, vagy ha így jobban tetszik, hatalommal jár. Ha úgy döntenék, hogy már nem érdekel a telekommunikáció, és kiszállnék, egy hónap múlva húszezer ember nem tudná fizetni a jelzálogát. Szája tátva marad a válaszom hallatán. Így már jobb. Kapja be, Miss Steele. Kezd visszatérni a lelki békém. - Nem az igazgatótanácsnak tartozik elszámolással? - Az enyém a cég. Senkinek nem tartozom elszámolással - vágok vissza. Ezt tudnia kéne. Értetlenül emelem föl szemöldököm. - Érdekli valami a munkáján kívül? - folytatja a lány sietve, úgy tűnik, jól ítéli meg a reakciómat. Tudja, hogy pipa vagyok, és valami megmagyarázhatatlan okból ez roppantul tetszik nekem. - Számtalan dolog érdekel, Miss Steele. Számtalan dolog - mosolygok. Képek villannak az agyamba, látom magam előtt ezt a lányt különféle pozíciókban a játszószobámban: a kereszten, szétvetett karrallábbal a mennyezetes ágyon, vagy a korbácsoló padon elterülve. A fenébe, honnan jönnek ezek a gondolatok? És lám, ismét megjelenik az a pír. Mintha valami védekező mechanizmus volna. Nyugalom, Grey. - De ha olyan keményen dolgozik, mivel hűti le magát? - Mivel hűtöm le magam? - Elvigyorodok, mert furán hangzik ez abból a nagy szájából. Amellett, mikor van nekem időm arra, hogy lehűtsem magam? Van ennek a lánynak fogalma arról, hány céget irányítok? De ártatlan szemével úgy néz rám, hogy meglepetésemre azon kapom magam, fontolóra veszem a kérdését. Mivel hűtöm le magam? Vitorlázok, repülök, dugok… felderítem az ilyen barnahajú kiscsajok határait, mint ő. Megnevelem őket… A gondolattól ismét mocorogni kezdek, de azért simán válaszolok, a két kedvenc hobbimat említve. - Gyártásba fektet. Miért? Kérdése durván visszarángat a jelenbe. - Szeretek építeni dolgokat. Szeretem tudni, miként működnek, hogyan lehet felépíteni és szétszedni őket. És imádom a hajókat. Mit mondhatnék? Ételt juttatnak a bolygó minden részére, javakat onnan, ahol vannak, oda, ahol nincsenek és vissza. Mit nem lehet szeretni ebben? - Úgy hangzik, mintha inkább a szíve irányítaná, mint a logika és a tények.
Szívem? Nekem? Jaj, ne, bébi! Az én szívem felismerhetetlenül tönkrement már rég. - Meglehet. Bár egyesek szerint nincs is szívem. - Miért mondanának ilyet? - Mert jól ismernek. - Fanyarul mosolygok rá. Tulajdonképpen senki nem ismer igazán jól, legfeljebb Elena. Kíváncsi volnék, ő mit szólna a kis Miss Steele-hez. Ez a lány csupa ellentmondás: szégyenlős, zavarban van, láthatóan okos és iszonyúan izgató. Oké, bevallom, vonzó kis jószág. Nem olvassa a következő kérdését. - A barátai szerint könnyű kiismerni magát? - Magamnak való ember vagyok, Miss Steele. Mindent megteszek a magánéletem védelmében. Ritkán adok interjút… - Ahhoz, hogy a magam által választott életet élhessem, szükségem van rá, hogy békén hagyjanak. - Ebbe miért egyezett bele? - Mert az egyetem egyik szponzora vagyok, és bár mindent megtettem, nem tudtam levakarni magamról Miss Kavanagh-t. Megállás nélkül nyaggatta a PR-osaimat, és én csodálom az ilyen kitartást. - De azért örülök, hogy te bukkantál fel helyette. - Beruház a mezőgazdasági technológiába is. Miért érdekli ez a terület? - Nem ehetünk pénzt, Miss Steele, és túl sokan vannak ezen a bolygón, akiknek nincs mit enniük... Pókerarccal meredek rá. - Ez igen emberbaráti. Ez talán a szenvedélye? Etetni a világ szegényeit? - Olyan kérdő arccal néz rám, mintha valami megfejtendő rejtvény volnék, de eszembe sem jutna azt kívánni, hogy az a nagy kék szempár a sötét lelkembe lásson. Ez nem olyan terület, amit megvitatnék vele. Soha. - Jó üzlet - vonok vállat. Úgy teszek, mintha unatkoznék, de közben elképzelem, hogyan dugom azt a nagy száját. Ez elvonja a figyelmemet az éhség gondolatától. Igen, ez a száj bizony képzésre szorul. Elég vonzó gondolat, és el is képzelem, hogy ott térdel előttem. - Van-e filozófiája, és ha igen, mi az? - olvassa ismét a jegyzetéből. - Nincs úgynevezett filozófiám. Talán egy vezérelvem Carnegie-tól: Akiben megvan az a képesség, hogy teljes mértékben uralja elméjét, az bármit megszerezhet, amiről úgy véli, őt illeti. Valami hajt. Szeretek irányítani… magamat és a környezetemet egyaránt. - Tehát, birtokolni akar dolgokat? - elkerekedik a szeme. Igen, bébi. Például téged. - Ki akarom érdemelni, hogy birtokoljam a dolgokat, de igen, alapvetően, igen. - Úgy hangzik, mintha maga lenne a végső fogyasztó. - Helytelenítés csendül a hangjában, és ismét pipa leszek. Úgy beszél, akár valami gazdag kölyök, aki mindig mindent megkapott, de elég egy pillantást vetnem a ruháira, a Walmartból vagy az Old Navyből öltözködhet, és tudom, hogy nem az. Nem tehetős családban nőtt fel. Szívesen a gondodat viselném. A francba, hát ez a gondolat honnan jött? Igaz, ha belegondolok, épp szükségem van egy új alárendeltre. Hány hónapja már, hogy Susannah-val vége? És tessék, itt csöpögök ez után a barna hajú lány után. Mosolyogni próbálok és egyetértek vele. - Elvégre semmi baj a fogyasztással. Ez működteti, ami megmaradt az amerikai gazdaságból. - Önt adoptálták. Mit gondol, ez milyen mértékben alakította azzá, aki lett? A francba is, mi köze ennek az olajárhoz? Bosszúsan nézek rá. Milyen nevetséges kérdés. Ha a narkós kurvával maradtam volna, nyilván már halott lennék. Próbálom valami mellébeszéléssel elintézni, de ő csak erősködik. Tudni akarja, hány éves voltam, amikor örökbe fogadtak. Fogd be a száját, Grey. - Ez nyilvános adat, Miss Steele. - Jeges a hangom. Az ilyen baromságokat tudnia kell. És a lány bűnbánóan néz. Helyes. - Fel kellett áldoznia a családi életét a munka kedvéért.
- Ez nem kérdés - csattanok fel. A lány ismét elpirul, és újra abba az átkozott ajkába harap, de van benne annyit tisztesség, hogy mentegetőzzék. - Fel kellett áldoznia a családi életét a munkája miatt? Mi a fenét kezdenék egy kibaszott családdal? - Van családom. Van fivérem és húgom és két szerető szülőm. Ezen túl nem óhajtom bővíteni a családomat. - Ön meleg, Mr. Grey? Mi a fene? El sem hiszem, hogy ezt kérdezte. Ez az a kimondatlan kérdés, amit a saját családom nem mer föltenni, ami engem meglehetősen szórakoztat. Hogy merészeli? Le kell küzdenem a vágyat, hogy kirángassam a székéből, a térdemre fektessem és a szart is kipaskoljam belőle, aztán az íróasztalomon dugjam meg úgy, hogy a keze hátra van kötözve. Ez megválaszolná a kérdést. Hogy lehet ilyen idegesítő egy nőszemély? Mély lélegzetet veszek, azzal nyugtatom magam. Gonosz örömöt jelent a számomra, hogy a lány szemlátomást ugyanolyan zavarban van a saját kérdése miatt. - Nem, Anastasia. Nem vagyok meleg. - Fölvonom a szemöldököm, de kifejezéstelen marad az arcom. Anastasia, milyen bájos név. Öröm kimondani. - Elnézést kérek… ez ide van írva. - Idegesen tuszkolja a haját a füle mögé. Nem tudja, mit kérdez? Talán nem is az ő kérdései. Rákérdezek, és a lány elsápad. A fenébe, tényleg nagyon vonzó a maga szelíd módján. Sőt, még azt is ki merném jelenteni, hogy szép. - Ööö… nem. Kate… Mrs. Kavanagh állította össze a kérdéseket. - Együtt dolgoznak a diákújságnál? - Nem, ő a lakótársam. Nem csoda, ha ilyen ideges. Megvakargatom az állam, és azon tűnődőm, hogy igazán megszorongassam-e. - Ön jelentkezett erre az interjúra? - kérdezem, és igazi alávetett pillantás a jutalmam. A szeme tágra nyílt, idegesen lesi a reakciómat. Élvezem, hogy ilyen hatással vagyok rá. - Kénytelen voltam. Kate beteg - mondja halkan. Ez sok mindent megmagyaráz. Kopogtatnak. Andrea dugja be a fejét. - Mr. Grey, bocsásson meg, hogy félbeszakítom, de két perc múlva kezdődik a következő megbeszélése. - Még nem végeztünk, Andrea. Kérem, mondja le a következő megbeszélést. Andrea habozik, döbbenten néz rám, én pedig kemény pillantással válaszolok. Kifelé. Azon nyomban. Most Miss Steele-lel foglalkozom. Andrea vérvörös lesz, de gyorsan összeszedi magát. - Természetesen. Rendben, Mr. Grey - mondja. Sarkon fordul, és magunkra hagy minket. Újra a fotelban ülő, bosszantó, izgató kis teremtés felé fordítom a figyelmemet. - Hol is tartottunk, Miss Steele? - Nem akarom feltartani. Ó, bébi. Most én jövök. Tudni akarom, rejtőznek-e felfedezendő titkok a szép szempár mélyén. - Meg akarom ismerni magát. Azt hiszem, ez így fair. - Hátradőlve az ajkamhoz nyomom az ujjam, a lány szeme pedig az ajkam felé villan. Nyel egy nagyot. Ó, igen, a szokásos hatás. Jólesik a tudat, hogy Miss Steele nem teljesen ellenálló a sármom iránt. - Nincs sok minden - mondja, és visszatér a pír az arcára. Megfélemlítem. Helyes. - Mik a tervei a diploma után? Vállat von. - Nincsenek terveim, Mr. Grey. Szeretnék túl lenni a záróvizsgákon. - Kitűnő karrierprogramjaink vannak. - Basszus! Mi ütött belém, hogy ezt mondtam? Megszegtem az aranyszabályt. Soha, de tényleg soha nem dugom az alkalmazottakat. De Grey, nem is dugod ezt a lányt. Csodálkozva néz, és foga ismét az ajkába mélyed. Miért ilyen izgató ez?
- Ó, észben tartom - motyogja, aztán, mint aki megfontolta a dolgot, gyorsan hozzáteszi: - Bár nem hiszem, hogy be tudnék illeszkedni ide. Mi a fenéért nem? Mi baja a cégemmel? - Miért mondja ezt? - kérdezem. - Nyilvánvaló, nem? - Nekem nem. - Megzavar a válaszával. Ismét ügyetlenkedve nyúl a digitális magnóért. A fenébe, elmegy. Gondolatban végigfutok a délutáni programomon. Nincs semmi, ami nem várhat. - Akarja, hogy körbevezessem? - Biztos vagyok benne, hogy rendkívül elfoglalt, Mr. Grey, és még hosszú út vár rám. - Még ma visszamegy Vancouverbe? - Kinézek az ablakon. Elég hosszú út, és esik az eső. A fenébe. Nem volna szabad ilyen időben vezetnie, de nem tilthatom meg neki. Dühít a gondolat. - Hát, vezessen óvatosan - szigorúbb a hangom, mint amilyennek szánom. A magnóval ügyetlenkedik. Ki szeretne jutni az irodámból, és valami megmagyarázhatatlan okból, én nem akarom, hogy így legyen. - Megkapott mindent, amire szüksége van? - kérdezem, és nagyon átlátszó, hogy meg akarom nyújtani az itt tartózkodását. - Igen, uram - mondja nyugodtan. A válaszától észhez térek, olyan furán hangzik ebből a nagy szájából, de egy pillanatra elképzelem ezt a szájat magamon. - Köszönöm az interjút, Mr. Grey. - Részemről az öröm - felelem az igazságnak megfelelőn, mert régóta nem nyűgözött le így senki. Felzaklat a gondolat. A lány föláll, és kezet nyújtok. Alig várom, hogy megérintsem. - A következő találkozásig, Miss Steele. - Halk a hangom, ő pedig kezembe teszi piciny kezét. Igen, meg akarom korbácsolni, és meg akarom dugni ezt a lányt a játszószobában. Le akarom kötözni, és azt akarom, hogy kívánjon, hogy szüksége legyen rám, hogy bízzék bennem. Nyelek egyet. Ezt hiába várod, Grey. - Mr. Grey - Miss Steele biccent, és gyorsan visszahúzza a kezét… Túlságosan is gyorsan. A fenébe is, nem engedhetem el így, pedig nyilvánvalóan alig várja, hogy távozhasson. Bosszús vagyok, de ebben a pillanatban megszáll az ihlet is. - Csak biztos akarok lenni benne, hogy átjut az ajtón, Miss Steele. Természetesen elpirul, bűbájosan rózsaszín az arca. - Ön nagyon figyelmes, Mr. Grey - csattan föl. Miss Steele harapni is tud. A háta mögött elvigyorodom, miközben kikísérem. Andrea és Olivia is döbbenten néznek föl. Igen, igen, kikísérem ezt a lányt. - Van kabátja? - kérdezem. - Igen. - A mesterkélten mosolygó Oliviára pillantok és kemény a pillantásom. Olivia abban a pillanatban fel is pattan, és hoz egy tengerészkék kabátot. Átveszem tőle, és a szememmel parancsolom: üljél le. Istenem, Olivia annyira bosszantó. Állandóan a nyakamon lóg. Hmm, a kabát a Walmartból van. Mrs. Anastasia Steele-nek igazán jobban kellene öltözködnie. Felé tartom a kabátot, és miközben felsegítem karcsú vállára, megérintem a nyaka alját. Megmerevedik az érintésemtől, és elsápad. Igen. Vonzódik hozzám. Óriási örömöt okoz a gondolat. Odalépek a lifthez, megnyomom a hívógombot, ő pedig nyugtalanul ácsorog mellettem. Ó, én leszoktatnálak az izgés-mozgásról, bébi. Nyílik az ajtó, Miss Steele besiet, aztán felém fordul. - Anastasia - mormogom búcsúzóul.
- Christian - suttogja. A liftajtó becsukódik, és a nevem, mintha ott lebegne továbbra is a levegőben. Különösen cseng így a számomra, de átkozottul szexi. Basszus, ez meg mi volt? Többet kell tudnom erről a lányról. - Andrea - mondom pattogva, amikor visszaérek az irodámba. - Kapcsolja Welchet, most rögtön. Leülök az íróasztalom mögé, és várom a hívást. A festményeket nézem az iroda falán, és Miss Steele szavai járnak az eszemben. A hétköznapiból a különlegesbe. Mintha csak önmagáról mondta volna. Megszólal a telefon. - Mr. Welch van a vonalban. - Kapcsolja. - Igen, uram. - Szükségem van egy háttérellenőrzésre.
2011. május 14. szombat.
Anastasia Rose Steele SZÜLETETT: 1989. szept. 10., Montesano CÍM: 1114 SB. Green Street, Apart-ment 7. Haven Heigs, 98888 MOBILSZÁM: 360-959-43-52 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZÁM: 987654320 BANKI ADATOK: Wells Fargo Bank, WA 98888 SZÁMLASZÁM: 309361, egyenleg: $683,16 FOGLALKOZÁS: Végzős főiskolai hallgató, WSU Vancouver Szabad Művészetek Akadémia, angol szak TANULMÁNYI ÁTLAG PONTSZÁM: 4.0 KORÁBBI ISKOLÁK: Montesano középiskola FELVÉTELI PONTSZÁM: 2150 MUNKAHELY: Clayton Szerszámbolt, Vancouver Drive, Portland OR (részidős) APJA NEVE: Franklin Lambert, született: 1969. szeptember 1., elhunyt: 1989. szeptember 11. ANYJA NEVE: Karla May Wilks Adams, szül.: 1970. július 18., házasság: Frank Lambert, 1989. március 1., megözvegyült: 1989. szeptember 11., házasság: Raymond Steele, 1990. július 6., elvált: 2006. július 12., házasság: Stefen M. Morton, 2006. augusztus 16., elvált: 2007. január 31., házasság: Robbin (Bob) Adams 2009. április 6. POLITIKAI NÉZET: nincs adat VALLÁSA: nincs adat SZEXUÁLIS ORIENTÁCIÓ: nem ismert KAPCSOLATOK: jelenleg nem ismeretes Vagy századszor futom át az adatlapot azóta, hogy két nappal ezelőtt megkaptam, és próbálok valamivel többet megtudni a rejtélyes Mrs. Anastasia Rose Steele-ről. Nem tudom kiverni azt az átkozott nőt az agyamból, és már komolyan kezd dühíteni a dolog. Az elmúlt héten, főleg a különösen unalmas értekezleteken, azon kaptam magam, hogy egyre többször játszom le ezt az interjút a fejemben. Ahogy a magnóval babrált, ahogy a füle mögé gyömöszkélte a haját, az ajakharapdálás. Igen. Az a kibaszott ajakharapdálás állandóan eszembe jut. És tessék, most itt parkolok a Clayton előtt, a szerény vas- és fémkereskedés előtt, Portland külvárosában,
ahol a lány dolgozik. Elment az eszed, Grey. Mit keresel itt? Tudtam, hogy ez lesz belőle. Egész álló héten… tudtam, hogy újra kell látnom őt. Azóta tudtam, hogy a liftben kimondta a nevem, aztán eltűnt. Próbáltam ellenállni, több napig vártam. Öt kibaszott napot vártam, hátha megfeledkezem róla. Én nem szoktam várni. Gyűlölök várni… bármire is. Még soha nem futottam nő után. Azok a nők, akik eddig voltak az életemben, megértették, mit várok tőlük. Most attól félek, hogy Miss Steele túlságosan fiatal, és nem fogja érdekelni az, amit kínálhatok neki… Vagy mégis? Jó alávetett lesz belőle? A fejemet csóválom. Csak egy módon tudhatom meg… Így aztán, mint egy hülye, itt ülök a külvárosi parkolóban, Portland egy förtelmes részén. A háttérellenőrzés semmi érdekest nem derített ki vele kapcsolatban. Egy dolgot kivéve, ami azóta is ott motoszkál a fejemben. Ezért is vagyok itt. Miért nincs barátja, Miss Steele? Szexuális orientációja ismeretlen. Lehet, hogy leszbikus? Horkantok egyet, mert nem tartom valószínűnek. Eszembe jut, amikor feltette ezt a kérdést az interjú során. Mennyire zavarban volt, és a bőre halvány rózsaszínben ragyogott. Basszus! Azóta nem hagynak ezek a nevetséges gondolatok, amióta találkoztam vele. Ezért vagy itt. Megőrülök, hogy újra lássam. Az a kék szempár nem megy ki a fejemből, még álmomban sem. Flynn-nek nem tettem róla említést, és örülök, mert kezdek úgy viselkedni, mint egy zaklató. Talán el kéne mondanom neki. A szemem forgatom. Nem akarom, hogy már megint a legújabb módszer baromságával jöjjön. Csak valami szórakozásra van szükségem… És ebben a pillanatban más szórakozásra nem vágyom, mint egy vas- és fémkereskedés eladólányára. Ha már idáig eljöttél, lássuk, csakugyan olyan vonzó-e a kis Miss. Steele, mint ahogyan emlékszel rá. Rajta, Grey! Kiszállok a kocsiból, és átsétálok a parkolón a bejáratig. Tompán csilingel egy elektromos harang, amikor belépek. A bolt sokkal nagyobb, mint amilyennek kívülről látszik, és bár nemsokára itt az ebédidő, viszonylagos nyugalom van ahhoz képest, hogy szombat van. Gondolák hosszú sora roskadozik a szokásos cuccoktól. Meg is feledkeztem róla, hogy milyen lehetőségeket kínál egy vaskereskedés olyasvalakinek, mint én vagyok. Többnyire online vásárolom meg azt, amire szükségem van, de ha már itt vagyok, csakugyan vehetnék néhány dolgot… Velcro tépőzárat, kulcskarikát… Igen. Megtalálom a csinos kis Miss Steele-t, és egy kicsit elszórakozom. Három másodpercbe telik, míg megpillantom. A pult fölé hajolva feszülten bámulja a komputer képernyőjét, közben az ebédjét majszolja. Egy bagelt. Ösztönösen letöröl egy morzsát az ajka sarkáról, besöpri a szájába, és lenyalja az ujját. A farkam megrándul a látványtól. Basszus! Hány éves vagyok, tizennégy? Rohadtul bosszant a reakcióm, de talán elmúlik ez a kamaszos reagálás, amint megdugtam és megkorbácsoltam… és nem okvetlenül ebben a sorrendben. Igen, erre van szükségem. Tökéletesen elmerül abban, amit csinál és ez lehetőséget ad arra, hogy tanulmányozzam. A buja gondolatokat félretéve is, vonzó lány. Komolyan vonzó. Jól emlékeztem. Miss Steele megpillant, és megdermed. A pillantása szinte a helyemre szögez. Intelligens, mélyreható. A legkékebb kék, és mintha áthatolna rajtam. Ugyanolyan, és ugyanannyira felzaklat, mint amikor először láttam. Csak néz. Azt hiszem, meg van döbbenve, és nem tudom eldönteni, hogy ez jó, avagy rossz jel. - Miss Steele, milyen kellemes meglepetés. - Mr. Grey - suttogja torokhangon, remegve. Á… jó jel. - A környéken jártam. Be kell vásárolnom néhány dolgot. Örülök, hogy újra látom, Miss Steele. - De még mennyire. Feszes póló és farmer van rajta. Nem az a formátlan pulóver, amit a múltkor viselt. Hosszú a lába, karcsú a dereka, tökéletes a cicije. Továbbra is tátott szájjal bámul rám, nekem pedig le kell küzdenem a kísértést, hogy az állát megfogva becsukjam a száját. Seattle-ből repültem ide, csak hogy lássalak, és most úgy nézel rám, hogy azt mondom, megérte. - Ana. Anának hívnak. Miben segíthetek, Mr. Grey? - Mély lélegzetet veszek, ő pedig kihúzza magát, ahogy az interjú közben, és azzal a kamumosollyal néz rám, amit nyilván a vevőknek tartogat.
Játszma indul, Miss Steele. - Szükségem van néhány dologra. Először is kell kábel. Megint kinyílik a szája, élesen beszívja a levegőt. Megdöbbennél, ha tudnád, mi mindenre vagyok képes egy kábelköteggel, Miss Steele. - Többféle méretben tartunk. Megmutassam? - Kérem. Mutassa az utat, Miss Steele. Kibújik a pult mögül, és az egyik folyosó felé int. Papucscipő van rajta, és átfut az agyamon, hogy nézne ki tűsarkúban. Louboutinban… Semmi másban, csakis Louboutinban. - Az elektromos részlegen van, nyolcas sor. - Megremeg a hangja és elpirul… már megint. Hatok rá. Kezdek némi reményt érezni. Hát nem leszbi. Elégedetten elmosolyodom. - Csak ön után - mormogom, és kinyújtva a kezem, magam elé engedem. Az, hogy előttem van, módot, teret és időt ad, hogy megcsodálhassam a csodálatos seggét. Tényleg minden megvan benne. Édes, udvarias és szép. Az összes fizikai megfelelővel, amit méltányolok egy alávetettben. De a milliódolláros kérdés úgy szól: képes-e rá, hogy alávetett legyen? Feltehetőleg semmit nem tud erről az életstílusról… az én életstílusomról, de szívesen bevezetném. Kezdesz nagyon előre sietni, Grey. - Üzleti ügyben jár Portlandben? - kérdezi a lány, megszakítva a gondolataimat. Magas a hangja, próbál úgy tenni, mintha nem érdekelné a válasz. Nevetnem kell, ami üdítő. Ritkán érzem így a nőktől magam. - A WSU Mezőgazdasági Tanszékét látogattam meg Vancouverben - hazudom. Igazából azért jöttem ide, hogy lássalak, Miss Steele. A lány elpirul, én pedig rohadtul érzem magam. - Támogattam az egyik ottani kutatást a termésrotáció és a talaj kapcsolatáról. - Ez legalább igaz. - Ez is része a világ táplálása programjának? - Az ajka félmosolyra húzódik. - Valami ilyesmi - motyogom. Ez most nevet rajtam? Ó, mennyire szeretném megállítani, ha igen. De hogyan kezdjem? Talán egy vacsorával és nem a szokásos interjúval… Na, ez is újdonság lesz. Vacsorázni viszek egy jelöltet. Odaérek a kábelkötegekhez, amelyek színek és hosszúság szerint vannak elrendezve. Szórakozottan húzom végig rajtuk az ujjam. El kell hívnom őt vacsorázni. Mintha randi lenne. Vajon eljön? Rápillantok, s az összekulcsolt ujjait bámulja. Nem néz rám… Ami ígéretes. Kiválasztom a leghosszabb köteget. Ezek hajlékonyabbak, egyszerre két bokát, két csuklót tudok velük összekötni. - Ez megfelel - mormogom, és a lány ismét elpirul. - Lesz még valami? - kérdezi gyorsan. Tehát vagy szuperfigyelmes, vagy azt akarja, hogy minél előbb kint legyek a boltból. Nem tudom eldönteni. - Kérek még dekortapaszt. - Renoválja a lakást? Elfojtom a horkantást. - Nem, nem renoválok. - Elég rég volt utoljára festőecset a kezemben. Elmosolyodom a gondolattól. Én mással végeztetem az efféle marhaságot. - Erre - mondja, és mintha bosszús lenne. - A dekortapasz a másik sorban van. Rajta, Grey! Nincs sok időd. Kezdjél társalogni vele. - Régóta dolgozik itt? - Na persze, úgyis tudom a választ. Másokkal ellentétben én érdeklődöm. A lány újra elpirul. Uramisten, ez aztán szégyenlős. Az égvilágon semmi reményem nincs. Gyorsan megfordul, és a dekoráció feliratú szárny felé indul, én pedig lelkesen követem. Mi vagyok én, valami kibaszott kiskutya? - Négy éve - motyogja. Amikor odaérünk a dekortapa-szok-hoz, lehajol, felvesz két különböző szélességű tekercset. - Ezt kérem - mondom. A szélesebb szalag sokkal hatékonyabb szájpöcöknek. Amikor odaadja, ujjhegye egy pillanatra hozzám ér. Az ágyékomban visszhangzik az érintése. Basszus!
A lány elsápad. - Még valamit? - halk és rekedtes a hangja. Uramisten. Ugyanolyan hatással vagyok rá, mint ő énrám. Talán… - Azt hiszem, egy kis kötél. - Erre - végigsiet a folyosón, és ismét módot ad rá, hogy méltányoljam remek seggét. - Milyen fajtát keres? Van szintetikus és természetes rostszál kötél… zsinór… vastag kötél… A francba. Hagyd abba. Magamban felnyögök, és próbálom elűzni a képet, ahogy ez a lány a játszószobámban lóg le a plafonról. - Öt méter természetes rostkötelet kérek.- Ez durvább és jobban megfeszül, ha küszködsz lekötözve… nekem való. Enyhén remegnek az ujjai, de azért hatékonyan lemér öt métert. A jobb zsebéből előhúz egy tapétakést, és egyetlen, gyors mozdulattal elvágja a kötelet. Ügyesen feltekeri, és rögzíti egy csúszócsomóval. Nem akármi. - Cserkész volt? - A szervezett csoporttevékenység nem az én világom, Mr. Grey. - Mi az ön világa, Anastasia? - Elkapom a pillantását, és a tekintetemtől kitágul az írisze. Igen. - Könyvek. - Milyen könyvek? - Tudja, szokásos. Klasszikusok, főleg a brit irodalom. Brit irodalom. Lefogadom, hogy Brontë és Austen. Az a romantikus, csupa szív és virág típus? Basszus! Ennek nem örülök. - Szüksége van még valamire? - Nem is tudom. Mit javasolna? - Látni akarom a reak-cióját. - Barkácsoláshoz? - kérdezi a lány meglepve. Csaknem kitört belőlem a nevetés. Ó, bébi, a barkácsolás az nem az én világom. De elfojtom a jókedvet, és bólintok. A lány pillantása végigfut a testemen, és megfeszülök. Ez felmér engem. Beszarás. - Overallt - tör ki belőle. Nem hallottam még ilyen meglepő dolgot, édes, nagy szájából, a „maga meleg” kérdése óta. - Nyilván nem akarja tönkre tenni a ruháját. - Ismét zavarban van, és a farmerom felé int. Nem tudok ellenállni a kísértésnek. - Le is vehetem. - Ó… - A lány elvörösödik, és lesüti szemét. - Veszek overallt is. Isten ments, hogy tönkretegyem a ruhámat - mormogom, hogy kihúzzam a kínos helyzetből. Ő pedig egy szó nélkül megfordul, fürgén végigmegy a folyosón, én pedig újra csak követem, amit élvezek - Hogy haladnak a cikkel? - kérdezem abban a reményben, hogy egy kicsit ellazul. Felnéz, és megkönnyebbült kis mosoly jelenik meg arcán. Végre. - Nem én írom. Katherine, vagyis Miss Kavanagh írja. A lakótársam. Nagyon tetszik neki az anyag. Ő az újság szerkesztője, és teljesen maga alatt volt, amiért nem csinálhatta meg személyesen az interjút. Az első találkozásunk óta nem beszélt hozzám ilyen hosszan. És most is valaki másról, nem önmagáról. Érdekes. Mielőtt bármilyen megjegyzést tehetnék, hozzáteszi: - Csak az zavarja, hogy nincs a cikkhez képe. Az erőszakos Mrs. Kavanagh fényképet akar. Jó reklám, mi? Ezt megtehetem. Ez lehetővé tenné, hogy még egy kis időt töltsek az izgalmas Miss Steele-lel. - Milyen képet akar? Miss Steele rám néz, aztán a fejét rázza.
- Hát, itt vagyok a környéken. Talán holnap… - Itt maradhatok Portlandben. Majd a szállodából dolgozom. Talán kiveszek egy szobát a Heathmanben. Taylort lehívom, idehozza a laptopomat és némi ruhát. Vagy Elliotot… hacsak nem éppen dug valahol, ez a szokásos elfoglaltsága a hétvégén. - Hajlandó lenne egy képhez modellt állni? - A lány nem is tudja leplezni meglepetését. Kurtán bólintok. Megdöbbennél, ha tudnád, hogy mit meg nem tennék, hogy több időt töltsek veled, Miss Steele… Sőt, meg is teszek. - Kate boldog lesz… ha találunk egy fényképészt. - Miss Steele elmosolyodik, és felderül az arca. Olyan, akár a nyári hajnal. Uramisten, lélegzetelállító. - Értesítsen holnap - előhúzom a tárcámból a névjegyemet. - Rajta van a mobilszámom. Reggel tíz előtt hívjon. - Ha nem teszi meg, húzok vissza Seattle-be, és megfeledkezem erről az egész ostoba kalandról. Lehangol a gondolat. - Oké - és még mindig mosolyog. - Ana. - Mindketten a lazán, de drága ruhába öltözött fiatal férfi felé fordulunk, aki a folyosó túlvégén tűnik fel. Fülig ér a szája, a fenébe is, Miss Anastasia Steele láttán. Ki ez a farok? - Őöö… Elnézést, egy pillanatra Mr. Grey. - Elindul a pasi felé, aki úgy rántja magához, akár egy gorilla. Megfagy a vérem. Valami ősi reakció ez bennem. Veszed le a kibaszott mancsodat róla! Ökölbe szorul a kezem, és csak egy kicsit javít a kedvemen, amikor látom, hogy a lány nem öleli vissza. Sutyorogva beszélgetnek. Basszus, lehet, hogy Welch anyaga téves? Lehet, hogy ez a pasi a barátja? A kora megfelelő, és nem tudja levenni a lányról a mohó tekintetét. Egy pillanatra eltolja magától kartávolságba, úgy vizsgálgatja, aztán karját lazán a vállán nyugtatva ácsorog. Látszólag közönyös gesztus, de tudom, hogy azt akarja mondani: igényt tarok a lányra, kopj le róla. Miss Steele szemlátomást zavarban van. Egyik lábáról a másikra áll. Basszus! Mennem kell. Aztán Miss Steele mond valamit a pasinak, és elhúzódik tőle. A karját érinti meg közben, nem a kezét. Világos, hogy nincsenek közel egymáshoz. Helyes. - Paul, bemutatom Christian Greyt. Mr. Grey, ő Paul Clay-ton. A bátyjáé ez a hely. - Különös pillantással néz rám, amit nem értek, aztán folytatja. - Azóta ismerem Pault, hogy itt dolgozom, még ha nem is találkozunk gyakran. Most jött haza Princetonból, ahol üzletvezetést tanul. A főnök testvére tehát, és nem udvarló. Váratlanul ér, mennyire megkönnyebbültem… Ez a nő tényleg befészkelte magát a bőröm alá. - Mr. Clayton - szándékosan pattogó a hangom. - Mr. Grey - bágyadtan nyújt kezet. Ágyba pisáló. - Várjon csak, az a Christian Grey? A Grey Enterprises Holdings? - Látom, mint változik egy szempillantás alatt a területét védő hímből seggnyalóvá. Igen, én vagyok az, te farok. - Nahát, miben segíthetek? - Anastasia már mindent elintézett, Mr. Clayton. Nagyon figyelmes lány.- Most pedig kopjál le. - Remek - ömleng. Alázatos és tágra nyílt a szeme. - Majd később ütközünk, Ana. - Persze, Paul - mondja a lány, és hál' istennek Paul otthagy minket. Nézem, mint tűnik el a bolt hátsó részében. - Még valami, Mr. Grey? - Csak ezek - motyogom. Basszus! Fogy az időm, és még mindig nem tudom, fogom-e még látni őt. Pedig tudnom kell, van-e bármi remény arra, hogy legalább megfontolja azt, amire gondolok. Hogy is kérdezhetném meg tőle? Készen állok rá, hogy új alávetettet fogadjak? Olyat, aki semmit nem tud? Basszus! Rengeteget kéne tanítani. Gondolatban felnyögök a rengeteg érdekes lehetőség gondolatára. A csudába is, már az is remek mulatság lesz, hogy eljussunk oda. Egyáltalán, érdekli a dolog, vagy teljes tévedésben vagyok? Miss Steele bevonul a pénztár mögé, beüti a vásárlásomat, közben mindvégig lesüti a szemét. Nézz rám, a csudába is. Újra látni akarom a gyönyörű kék szemét, és megpróbálnám felmérni, mi jár az eszében.
Végre felemeli a fejét. - Negyvenhárom dollár. Ez minden? - Kér hozzá táskát? - kérdezi ismét eladó üzemmódba helyezve magát, én pedig átnyújtom az Amex kártyámat. - Köszönöm, Anastasia. - Élvezet kimondani a nevét. Gyönyörű név, egy gyönyörű lányhoz illő. Gyorsan és hatékonyan becsúsztatja mindazt, amit vettem egy bevásárlótáskába. Ennyi. Mennem kell. - Felhív, ha meg akarják csinálni velem azt a fényképet? Bólint, és visszaadja a kártyámat. - Helyes. Akkor viszlát holnap, talán. - Egyszerűen nem tudok elmenni. Az értésére kell adnom, hogy érdeklődöm utána. - Ja, Anastasia, örülök, hogy nem Miss Kavanagh jött el az interjúra. - Élvezem, milyen döbbent arcot vág. A hátamra vetem a táskát, és kivonulok a boltból. Igen, bármit is mond a józan eszem, kívánom. Most pedig várnom kell… A rohadt életbe… Már megint. Egyelőre, ennyi… Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy elolvasták. E L James
Copyright © Fifty Shades Ltd 2011 The author published an earlier serialised version of this story online with different characters as “Master of the Universe” under the pseudonym Snowqueen’s Icedragon Book design by Claudia Martinez Cover design based on design by Jennifer McGuire Cover image © Kineticimagery/Dreamstime.com
Hungarian translation © Tótisz András, 2012 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2012 Felelős kiadó Kepets András Szerkesztette Loósz Vera
Megjelent: A sötét ötven árnyalata A szabadság ötven árnyalata
Table of Contents Címoldal Ajánlás Előszó Első fejezet Második fejezet Harmadik fejezet Negyedik fejezet Ötödik fejezet Hatodik fejezet Hetedik fejezet Nyolcadik fejezet Kilencedik fejezet Tizedik fejezet Tizenegyedik fejezet Tizenkettedik fejezet Tizenharmadik fejezet Tizennegyedik fejezet Tizenötödik fejezet Tizenhatodik fejezet Tizenhetedik fejezet Tizennyolcadik fejezet Tizenkilencedik fejezet Huszadik fejezet Huszonegyedik fejezet Huszonkettedik fejezet Huszonharmadik fejezet Huszonnegyedik fejezet Huszonötödik fejezet Epilógus Christian árnyalatai Copyright