etk

Page 1

Európa-tanulmányok központ E u r o p e a n S t u d i es C e n t r e Centre d’études européennes

1


Tisztelt Olvasó! A Szegedi Tudományegyetem a magyar felsőoktatás dinamikus, a változásokhoz alkalmazkodó szereplője egyszerre felel meg a rugalmasság és a folytonosság követelményeinek. E nagypresztizsű intézmény egyik alapító kara az Állam- és Jogtudományi Kar, amely a jogász képzés mellett további képzési programok folyamatos biztosításával is nevet szerzett magának Magyarországon, és határainkon túl. Az Európa-tanulmányok Központ a Kar egyik képzési és kutatási intézeteként kiemelkedő szerepet játszik ezen célok megvalósulásában. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezen intézeten keresztül immár hat éve Karunkon nemzetközi tanulmányok képzés folyik alap- és mesterszakokon. A Kar jó hírét erősítik azok a nemzetközi projektek, amelyek tervezéséről, lebonyolításáról az Európa-tanulmányok Központ gondoskodik. A Központ széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszerének is köszönhetően Karunk a nemzetközi egyetemi élet aktív szereplőjévé, alakítójává vált. A francia nyelvű képzéseken keresztül pedig nem csak az oktatók cseréje, és a folyamatos kutatási munka, hanem képzéseink is nemzetközi színtérre léptek. Az Európa-tanulmányok Központ működése jól illeszkedik a Kar azon gondolatiságába, amely a folyamatos együttműködést hangsúlyozza. Ezen együttműködés keretében alakult ki rendkívül gyümölcsöző kapcsolat a Szegedi Tudományegyetem más karaival különböző programok kapcsán. Kérem, jelen kiadvány segítségével ismerekedjen meg mélyebben is e kiváló intézetünk tevékenységével! Prof. Dr. Szabó Imre Dékán 1


Dear Reader!

Chers Lecteurs,

The University of Szeged, a dynamic and complying with changes part of the Hungarian higher education, meets all the requirements like adaptability and continuity. One of the first faculties of this high reputation institution, the Faculty of Law and Political Sciences ensures several training programs, next to law, and has made a name for itself in Hungary and beyond the borders. The European Studies Centre, as a training and research institute of the Faculty, plays a crucial role in the realization of these aims. It is our pleasure that international studies training programme, BA and MA, goes on for 6 years within the scope of the European Studies Centre. The good reputation of the Faculty of Law and Political Sciences is also strengthened by those international projects which are planned and realised by the Centre. Due to the comprehensive international relations of the Centre, it became an active part and former of university life on European level. Through French training programmes, not only the exchange of lecturers and the constant research work but also our trainings made their entries. The activities of the European Studies Centre fit well into that ideology of the Faculty which constantly emphasizes cooperation. As a result of this approach, the relationship with the other Faculties of the University of Szeged is fruitful. I invite you to take a closer look at this remarkable institute by the help of this publication.

L’Université de Szeged est un acteur dynamique de l’enseignement supérieur hongrois qui s’adapte bien aux changements et unit souplesse et continuité. L’une des facultés fondatrices de l’établissement était la Faculté de droit qui s’est fait connaître en Hongrie et au-delà de ses frontières grâce à la formation de juristes et aux autres programmes d’études offerts. En tant qu’institut de formation et de recherche, le Centre d’études européennes joue un rôle important dans la réalisation de ces objectifs. Nous sommes particulièrement fiers du fait que, grâce au Centre d’études européennes, les formations licence et master d’Études internationales fonctionnent depuis six ans à notre Faculté. Les projets internationaux élaborés et réalisés par le Centre d’études européennes renforcent également la bonne réputation de la Faculté. Le grand nombre des relations internationales du Centre a permis que notre Faculté devienne un acteur actif de la vie universitaire internationale. De plus, les formations en langue française ont rendu possible non seulement l’échange d’enseignants et la recherche continue mais aussi la présence de nos cursus sur le scène international. Le fonctionnement du Centre d’études européennes répond à la politique accentuant la coopération continue. Dans le cadre de cette coopération, notre Faculté entertient des relations fructueuses avec les autres Facultés de l’Université de Szeged lors de différents programmes. Je vous invite à mieux connaître l’activité de ce Centre grâce au présent ouvrage.

Prof. Dr. Szabó Imre Dean

Prof. Imre Szabó Doyen

2


Tisztelt Hölgyem, Uram! Az európai kontinens előtt álló kihívások szükségessé teszik, hogy az Európa-tanulmányok Központ keretében folyó oktatási és kutatási munka egyszerre foglalkozzon az európai kontinens politikai és gazdasági integrációjának történetével, jelenével és jövőjével. Az európai integráció sajátos államszövetségként működik, a tagállamok szuverenitását az integráció eredményeinek fényében kell értelmeznünk. Az Európa-tanulmányok Központ a magyar nyelvű nemzetközi tanulmányok alapképzésben majd a szakirányú mesterképzéseiben arra törekszik, hogy a képzésben részt vevő hallgatók olyan tudást szerezzenek, amely lehetővé teszi számukra azt, hogy magas fokú szakismerettel kezdjék meg pályafutásukat. Az Európa-tanulmányok Központ a magyar nyelvű képzései és kutatásai mellett az országban egyedülálló francia nyelvű Európa tanulmányok mesterképzést is indít, amely lehetővé teszi, hogy a képzésben részt vevő hallgatók a Szegedi Tudományegyetem diplomája mellett a Lille-i Politikatudományi Intézet (IEP de Lille) diplomáját is megszerezhessék. Annak érdekében, hogy a hallgatóink megfelelő francia nyelvű alapképzésben részesüljenek, az Európa-tanulmányok Központ a Szegedi Tudományegyetem bármely karának hallgatója számára két éves alapozó képzésben való részvételt is biztosít. Az Európa-tanulmányok Központ fontos feladatának tekinti a közélettel való kapcsolatot, az Európai Bizottságnál elnyert pályázat alapján Csongrád megyében ellátja a Europe Direct feladatokat. Ennek keretében magyar és idegen nyelvű konferenciák megrendezésére kerül sor, fiatal hallgatóinknak találkozási lehetőséget biztosítván az európai események magyar és külföldi alakítóival. Prof. Dr. Trócsányi László Egyetemi tanár, nagykövet

3


Dear Sir or Madam,

Mesdames, Messieurs,

The challenges, the European continent is facing with, make it imperative to deal with the past, present and future of Europe’s political and economic integration within the framework of the training and research activity of the European Studies Centre. The European integration operates as a special kind of federation, the sovereignty of the member states has to be interpreted in the light of the results of this integration. By the International Studies undergraduate and Master training programmes, the European Studies Centre aims at providing such knowledge for the students that enables them to start their careers with superior expertise. Next to the Hungarian-speaking training, the European Studies Centre launches a unique European Studies programme in French language, as well, that provides the opportunity to acquire the diplomas of both the University of Szeged’s and the Institute of Political Studies Lille’s. In order to obtain adequate language knowledge, the European Studies Centre ensures a twoyear basic training for all the students from different faculties at the University of Szeged. The European Studies Centre considers the connection to public life really important, thus it performs the duties of Europe Direct in Csongrád county. Within the scope of this local EU information office, conferences in Hungarian and in foreign languages are organized providing the opportunity to meet the Hungarian and foreign formers of the European situation.

Les défis à surmonter par le continent européen nécessitent que le travail d’enseignement et de recherche du Centre d’études européennes se concentre à la fois sur le passé, le présent et l’avenir de l’intégration politique et économique en Europe. L’intégration européenne est une fédération spécifique où la souveraineté des États membres doit être définie en fonction des résultats de l’intégration. Les formations licence et master en études internationales, gérées par le Centre d’études européennes, permettent aux étudiants de commencer leur carrière avec des connaissances professionnelles de haut niveau. A part les recherches et les formations en hongrois, le Centre d’études européennes lance une formation d’études européennes en français, unique en Hongrie, qui permet aux étudiants d’obtenir à la fois le diplôme de l’Université de Szeged et le diplôme de l’IEP de Lille. Pour une meilleure connaissance de la langue française, le Centre d’études européennes offre également une formation de deux ans, ouverte à tous les étudiants inscrits à n’importe quelle faculté de l’Université de Szeged. Le Centre d’études européennes considère comme prioritaire la relation avec la vie publique. De ce fait, il accueille le bureau Europe Direct du département de Csongrád, suite à un appel d’offres auprès de la Commission européenne. Dans le cadre de Europe Direct, de nombreuses conférences en langue française et étrangère ont lieu assurant aux étudiants une possibilité de rencontrer ceux qui font les événements européens.

Prof. Dr. Trócsányi László University professor, ambassador

Prof. László Trócsányi Professeur des universités, ambassadeur 4


The University of Szeged is an acknowledged institution, has a high reputation and is one of Hungary’s leading research universities. Stability and continuity are ensured by the well-constructed schemes of this enormous institute.

A Szegedi Tudományegyetem nagy presztízsű, elismert intézmény, Magyarország egyik vezető kutatóegyeteme. Óriási intézmény, amely mögött jól felépített rendszerek biztosítják a stabilitást és a folytonosságot.

Százhuszonnegyedik helyezés az európai egyetemek tudományos ranglistáján (ARWU), az Európai Unió 7. K+F Keretprogramjában 21 nyertes pályázat, több, mint ezer külföldi hallgató, 61 testvéregyetem – ez a néhány adat jól mutatja, hogy a Szegedi Tudományegyetem egyike hazánk vezető felsőoktatási intézményeinek. A Szegeden tanuló közel 30 ezer egyetemi hallgató 88 alapképzési szak, 117 mesterszak, 4 osztatlan képzés, 59 szakirányú továbbképzés, illetve kiegészítő képzés közül választhat. Harminchárom akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésünk és 19 doktori iskolánk működik. A Szegedi Tudományegyetemen folyó magas szintű oktató és tudományos kutató munka alapját az intézményeinkben tevékenykedő 2.149 oktató képezi, akik közül 19 akadémikus, 114 akadémiai doktor és 643 PhD fokozattal rendelkezik.

It takes the 124th rank on the Academic Ranking of World Universities. It takes pride in having 21 selected projects in the Seventh Framework Programme of the EU, more than one thousand foreign students and 61 partner universities. These data show it clearly that the University of Szeged is one of the leading universities of Hungary. The more than 30.000 students of the University can choose from 88 undergraduate, 117 Master, 59 postgraduate or complementary training programmes, furthermore, 33 accredited higher vocational trainings and 19 Graduate Schools (PhD). The high-level education and research activity on the University of Szeged are based on the 2 149 tutors from whom 19 are Members of the Hungarian Academy of Science, 114 are Academic Doctors and 643 obtain a PhD title.

Az integrált egyetem sokoldalúsága és átjárhatósága nagyszerű adottság. Az integrált, szinte minden képzési területet magáénak mondó Szegedi Tudományegyetemen a karok közti együttműködésnek köszönhetően a különböző tudományterületek hatékonyan egészíthetik ki The comprehensiveness of an integrated university is egymást. a great aptitude. The integrated University of Szeged, which includes nearly all academic fields, is a leading institution where, due to the cooperation between the Faculties, the different areas of sciences complement each other efficiently. 5


L’Université de Szeged, jouissant d’un grand prestige, est une des universités de recherche principales de la Hongrie. Elle est un établissement géant dont la stabilité et la continuité sont assurées par des systèmes bien établis. 124e place dans le classement scientifique des universités européennes (ARWU), 21 appels d’offres retenus dans le 7e programme-cadre pour la recherche et le développement de l’Union européenne, plus que mille étudiants étrangers, 61 universités jumelées – ces quelques données montrent bien que l’Université de Szeged est une des principales universités de la Hongrie. Les quelque 30 mille étudiants de l’Université peuvent choisir parmi 88 formations licence, 117 formations master, 4 formations non divisées, 59 formations postgraduées et supplémentaires. L’Université offre également 33 formations professionnelles supérieures accréditées et 19 écoles doctorales. Le travail d’enseignement et de recherche scientifique de haut niveau est assuré par 2149 enseignants dont 19 académiciens, 114 docteurs académiques et 643 avec PhD. Les formations variées et la pénétrabilité sont des caractéristiques importantes de l’université intégrée. L’Université de Szeged, qui est une université intégrée et offre des possibilités dans tous les domaines de formation, est une des plus grandes universités de recherche de la Hongrie, au sein de laquelle les différents domaines de la science se complètent efficacement grâce à la coopération entre les facultés.

6


nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően angol, német és francia nyelven folynak különböző képzési programok. Rendkívül fontos helyet töltenek be a Kar életében a tehetséggondozási programok, amelyeknek köszönhetően a hallgatók aktívan kapcsolódnak a tudományos diákkörök munkájához, magyarországi és nemzetközi versenyeken öregbítik a Kar jó hírét. Az oktatási tevékenység mellett az Állam- és Jogtudományi Kar kiemelten foglalkozik tudományos kutatásokkal is. Szervezett kereteket biztosít konferenciák szervezéséhez, publikációk megjelentetéséhez. A kutatási programok szorosan illeszkednek a nemzetközi projektek megvalósításához, a Kar kiváló tudományos kapcsolatokat ápol számos nagyhírű nemzetközi társintézménnyel.

Az Állam- és Jogtudományi Kar a Szegedi Tudományegyetem egyik legrégebbi, kiváló hagyományokkal rendelkező kara. A csodálatos patinájú épületben működő felsőoktatási egység a jog- és államtudományok különböző területein fejt ki országos és nemzetközi hírű szakmai, tudományos tevékenységet. A Kar négy szakon folytat alap- és mesterképzést: az osztatlan jogász szak mellett politológia és nemzetközi tanulmányok, munkaügyi kapcsolatok és társadalombiztosítási igazgatási alap- és mesterszakok közül választhatnak a hallgatók. Emellett a Kar aktív doktori iskolai munkával és számos szakirányú továbbképzéssel is büszkélkedhet. A képzési palettán kiemelkedő helyen szerepelnek az idegen nyelvű képzések, a Kar

7


The Faculty of Law and Political Sciences is in possession of outstanding traditions. This unit of the University of Szeged, which operates in an exquisite patinated building, pursues national and international famed professional and scientific activities on the field of law and political sciences. The Faculty provides undergraduate and master degree programmes in four majors: undivided law training, political sciences, international studies, industrial relations and social security. Moreover, the Faculty is proud of having active Degree Schools and postgraduate training programmes as well. Owning to the national and international professional network of the Faculty, a wide range of very interesting undergraduate, graduate and postgraduate courses are offered in foreign languages (English, German, and French). In the life of the Faculty, talent care takes up an important role. As a result, the students are actively involved in the work of Students’ Scholarly Circles through which they can earn more reputation for the Faculty on Hungarian and international competitions. Beside its education activity, the Faculty of Law and Political Sciences is truly engaged in scientific researches. It provides wellestablished settings for conferences and publications. The research programmes are closely related to international projects and the Faculty keeps excellent scientific relations with many famous international institutions.

La Faculté de droit est une des plus anciennes facultés de l’Université de Szeged. Cette unité de l’enseignement supérieure exerce une activité professionnelle et scientifique d’une réputation nationale et internationale dans le domiane des sciences juridiques et politiques. La Faculté offre des formations licence et master dans quatre spécialités: juriste (formation non divisée), sciences politiques, études internationales, relations du travail et sécurité sociale. La Faculté dispose en outre d’une école doctorale et de nombreuses formations postgraduées. Les cursus en langue étrangère ont une place importante parmi les formations: grâce aux partenariats internationaux de la Faculté, différentes formations sont accessibles en anglais, en allemand et en français. Les programmes „Jeunes talents” ont également une grande importance dans la vie de la Faculté. Grâce à ces programmes, les étudiants participent activement au travail des Cercles scientifiques des étudiants et répandent la renommée de la Faculté lors des concours nationaux et internationaux. Les recherches scientifiques jouent un rôle prépondérant dans l’activité de la Faculté. Un excellent cadre est assuré pour l’organisation des conférences et pour faire paraître des publications. Les programmes de recherche se lient à la réalisation des projets internationaux. La Faculté maintient des relations scientifiques avec plusieurs établissements internationaux de grande réputation.

8


2010-ben lezárult a francia nyelvű nemzetközi tanulmányok mesterszak akkreditációs eljárása, amely során a magyar és külföldi hallgatók a Lille-i Politikatudományi Intézettel történő együttműködésnek köszönhetően magyar és francia diplomát is szerezhetnek. Emellett Európai Civilizáció és Integráció Képzés néven egyetemi akkreditált képzésként második francia nyelvű szakosodás kerül meghirdetésre. Továbbá francia nyelvű francia jogi és szakfordítói szakjogász képzés is működik a Központ keretei között.

A Szegedi Tudományegyetem Európatanulmányok Központja 1998-ban az Európai Bizottság Magyarországi Delegációja és a Külügyminisztérium megállapodása alapján, PHARE pályázati támogatással jött létre egy országos hálózat részeként. Célunk olyan több nyelven beszélő, uniós kérdésekben megfelelően tájékozott szakemberek képzése, akik a hazánk EU csatlakozásával megváltozott környezetben megfelelően tudják munkaadójuk, saját vállalkozásuk és az ország érdekeit képviselni. Az Európa-tanulmányok Központ további célja olyan szellemi műhelyként működni, amely lehetővé teszi, hogy hazánk Európai Unióba történő belépését követően az integráció aktuális politikai, gazdasági és társadalmi vetületei szélesebb körben ismertté válhassanak.

Az Európa-tanulmányok Központ büszke arra, hogy Magyarországon egyedülálló módon egyetemi intézetként biztosít helyet egy nyertes pályázatának köszönhetően a Europe Direct információs hálózat szegedi irodájának. Emellett további uniós projektekben is részt vesz akár önálló kezdeményezőként, akár vezető vagy együttműködő partnerként.

2006 szeptemberében indult a bolognai rendszerben működő nemzetközi tanulmányok szak Nemzetközi tanulmányok alapképzési (BA) szak néven. A 80 hallgatóval induló képzésre már az első évben közel tízszeres túljelentkezés volt. Ugyanezen képzés mesterszaka (MA) a sikeres akkreditációt követően 2009. szeptemberében indult Európa-tanulmányok szakiránnyal. Az Európa-tanulmányok Központ továbbá sikeresen akkreditálta szintén mesterszakon a Latin-Amerika és a Mediterráneum szakirányt.

Az Európa-tanulmányok Központ tudományos elismertségének köszönhetően számos magyarországi és nemzetközi konferencia számára biztosít kereteket. Kiadványai, publikációs kötetei sorozatban és önállóan évente többször is megjelennek.

9


The European Studies Centre of the University of Szeged was founded in 1998 with Phare support as part of a national network, based on the agreement between the Delegation of the European Commission to Hungary and the Hungarian Ministry of Foreign Affairs. The objective is to educate experts speaking several languages, properly informed about European Union matters, who can represent the interests of their employer, their own enterprise or the country, in an environment changed by EU accession. A further aim of the European Studies Centre is to operate as an intellectual workshop that ensures wider publicity for the up-to-date political, economic and social aspects of integration following the European Union accession of Hungary. The international studies undergraduate training programme, operating in line with the Bologna System, set off in September 2006. The master level of the same training programme was launched as well, following a successful accreditation in 2009, with a specialisation of European studies. The Latin-America and Mediterraneum master level specialisations were also successfully accredited by the European Studies Centre. After a successful accreditation procedure, a unique European Studies master programme in French language was also launched that provides the opportunity to acquire the diplomas of both the University of Szeged’s and the Institute of Political Studies Lille’s. Apart from conducting our training programs, organising professional conferences and other events has been an important activity of the Centre ever since its establishment. As a result of a successful project proposal, the only Europe Direct European information office, whose host organization is a university, was established within the Centre in the spring of 2007. 10

Le Centre d’études européennes de l’Université de Szeged a été créé en 1988 conformément à l’accord entre la Délégation hongroise de la Commission européenne et le Ministère hongrois des Affaires étrangères avec l’aide PHARE, en tant que membre d’un réseau national. Notre objectif est aussi la formation de spécialistes qui parlent plusieurs langues, connaissent les questions européennes et sont capables de bien représenter les intérêts de leurs employeurs, des entreprises et de leur pays dans des conditions changées suite à l’adhésion de notre pays à l’Union Européenne. Le Centre d’études européennes était également destiné à remplir le rôle d’un atelier intellectuel permettant de faire connaître à un large public les impacts politiques, économiques et sociaux de l’adhésion de la Hongrie à l’Union européenne. Les formations licence et master en Études internationales connaissent un grand succès auprès des étudiants. Le master d’Études internationales en langue française a été accrédité en 2010 et permet aux étudinats d’obtenir á la fois le diplôme d’IEP Lille et de l’Université de Szeged. Ce master constitue la suite logique de la Formation de civilisation et de l’intégration européennes qui est une spécialisation de deux ans que les étudiants peuvent suivre en parallèle avec leur licence. Pour les diplômés, le Centre d’études européennes offre une formation postgraduée de juriste-traducteur en langue française. Le Centre d’études européennes est unique en Hongrie dans le sens qu’il accueille le bureau Europe Direct Szeged. L’activité du Centre comprend également l’organisation des conférences, la participation à des projets européens et la publication régulière d’ouvrages dans différents domaines.


Nemzetközi tanulmányok (BA) alapképzési szak Az SZTE-n a nemzetközi tanulmányok alapszak indításának célja olyan nyelveket tudó, elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik felkészülten tudják képviselni a minisztériumokat, a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező közigazgatási, gazdasági, kereskedelmi, turisztikai intézményeket. Hallgatóink képesek lesznek helyt állni a különböző külpolitikai és külgazdasági kutatással foglalkozó akadémiai, egyetemi, illetve piaci szférához tartozó intézetekben. Ők lesznek azok a szakemberek, akikre mind regionális, mind megyei-kistérségi, mind pedig önkormányzati szinten szükség van és lesz, hogy a képzés során elsajátított tudásuk birtokában a régiókat azok tágabb környezetében lássák. A képzés két fő részre bontható: leendő hallgatóink az alapozó törzsanyag tantárgyai (Bevezetés a közjogba, Politológia, Közgazdaságtan, Szociológia, Filozófia) segítségével sajátítják el azokat az ismereteket, melyekre a szakmai törzsanyag kurzusai (európai uniós, jogi, történeti és civilizációs, gazdasági, földrajzi, politikai ismeretek) épülnek. Az elméleti és gyakorlati képzést négyhetes szakmai gyakorlat, a szakdolgozat védése és a három részből álló záróvizsga zárja. Legtehetségesebb és legeredményesebb hallgatóink mesterképzésen folytathatják két évig tanulmányaikat Regionális és civilizációs tanulmányok, Mediterráneum és Latin - Amerika valamint Európa-tanulmányok szakirányon. A képzés során fokozott figyelmet fordítunk a tehetséges diákok alapos felkészítésére, ami egyéni konzultációkon, tudományos feladatok elvégzésével történik. A tehetséggondozásban és a kiemelkedő képességű hallgatók kiválasztásában fontos szerepet kapnak a gyakorlati tárgyak. Hasonló célokat szolgál a már kialakult és alkalmazott demonstrátori rendszer és a tudományos diákköri tevékenység.

International Studies BA The aim of the International studies undergraduate (BA) programme is the training of experts being in possession of foreign language proficiency, theoretical and practical knowledge, who are well-prepared to represent ministries, non-profit, local governmental or commercial institutions on international level. The graduates are going to be able to hold out in different academic or market related establishments dealing with economy or foreign affairs.

Licence (BA) en Études internationales L’objectif de ce cursus est la formation des spécialistes qui ont des connaissances théoriques et pratiques, qui parlent plusieurs langues étrangères et qui sont capables de représenter efficacement les ministères et les établissements administratifs, économiques, commerciaux et touristiques dans leurs relations internationales. Nos étudiants sont capables de répondre aux exigences des établissements académiques, universitaires et privés s’occupant des recherches de politique et économique étrangères. Ils deviennent les spécialistes dont on a et aura besoin au niveau régional, départemental et municipal pour qu’ils voient les régions dans une perspective plus large grâce aux connaissances acquises. 11


Nemzetközi tanulmányok (MA) mesterképzési szak A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Kara az azonos elnevezésű alapképzési szakra épülve mesterképzési szakot hirdet nappali és levelező tagozaton: nemzetközi tanulmányok (MA). A mesterképzésen az Európa tanulmányok, valamint a Regionális és civilizációs tanulmányok – Mediterráneum és Latin - Amerika szakirányok közül lehet választani. A Nemzetközi tanulmányok mesterképzési szak célja olyan magasan kvalifikált, széles társadalomtudományi műveltséggel rendelkező szakemberek képzése, akik képesek Magyarország nemzetközi rendszerben és Európában betöltött helyének, szerepének értelmezésére, ismerik a nemzetközi viszonyok elméleti és gyakorlati összefüggéseit. A képzést elvégző hallgatók magas szintű nyelvi, tárgyalástechnikai ismeretekkel rendelkeznek. Történeti, társadalomtudományi és szakmai műveltségük analitikus és szintetizáló gondolkodásra képesíti őket. Tárgyi tudásuknak köszönhetően ismerik a globális gazdasági, jogi, politikai folyamatokat. Megszerzett ismereteik birtokában alkalmasak tanulmányaik doktori képzésben (PhD) történő folytatására. Leendő hallgatóink az alapozó tantárgyak segítségével sajátítják el azokat az ismereteket, melyekre a szakmai törzsanyag és a differenciált szakmai ismeretek kurzusai épülnek.

International studies MA The European Studies Centre has launched an International studies master degree programme with the specialization of European studies or Regional studies (Latin-America and Mediterraneum). The basic aim of the programme is to train specialists with a widehorizon and high-level of erudition in social sciences, so that they are able to understand Hungary’s position in Europe and be familiar with the theoretical and practical correlations of international relations. Graduates acquire high-level competence in foreign languages, negotiating techniques and in the rules of protocol. Their professional aptitude gained through a comprehensive training in history, international politics, international law and other fields of social sciences enables them to analyze and synthesize complex issues, understand and make predictions about the political, legal and economic processes of international relations. In possession of their knowledge, the continuation of their studies is possible at a Graduate School (PhD).

Master en Études internationales Le Centre d’études européennes lance chaque année le Master en études internationales (formation normale et par correspondance) qui se base sur la licence en études internationales. Les étudiants peuvent choisir entre la spécialisation Études européennes et Études régionales et de civilisation: la Méditerranée et l’Amérique latine. L’objectif du Master en Études internationales est de former des spécialistes hautement qualifiés et disposant d’une grande culture dans le domaine des sciences humaines, capables d’interpréter la place et le rôle de la Hongrie dans les relations internationales et européennes et qui connaissent les rapports théoriques et pratiques des relations internationales. Les étudiants sortant de cette formation ont des connaissances de langues et de technique de négociation de haut niveau. Les connaissances acquises dans les domaines de l’histoire, des sciences sociales et de la profession les rendent capables à une réflexion analytique et synthétisant. Ils connaissent les processus mondiaux économiques, juridiques et politiques grâce aux connaissances pratiques. Les connaissances acquises au cour du master leur permettent de suivre une formation doctorale (PhD). La formation se constitue de la façon suivante: les cours de base offrent les connaissances sur lesquelles sont basés le tronc professionnel et les cours des connaissances professionnelles différenciées. 12


Nemzetközi tanulmányok (MA) mesterképzési szak – francia nyelven Az Európa-tanulmányok Központ az azonos elnevezésű magyar nyelvű mesterképzési szak mellett francia nyelven is meghirdeti Európatanulmányok szakirányon önálló akkreditáció alapján, a Szegedi Tudományegyetem diplomáján túl az Institut d’études politiques de Lille által kibocsátott mesterdiplomát is biztosító Nemzetközi tanulmányok mesterszakot. A képzés célja, hogy az Európa-tanulmányokat európai környezetbe helyezve képzési helyet biztosítson magyar és külföldi hallgatók számára francia nyelven. A képzés sajátossága, hogy az oktatás nyelvének, illetve a meghirdető intézmény széles nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően a Lille-i Politikatudományi Intézet és a Louvain-i Katolikus Egyetem oktatóinak, valamint a környező országok egyetemi oktatóinak bevonásával nem csupán magyarországi hallgatók számára nyitott. Ezáltal egyrészt lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy a magyar és francia diplomák megszerzése során széleskörű és mély ismereteket szerezzenek az Európa-tanulmányok témakörében, másrészt a közös munkának köszönhetően a munkaerőpiacon jól hasznosítható képességeket sajátítsanak el. A képzés célja továbbá, hogy a külföldi egyetemi partnereken túl a képzés szervezésébe és meghirdetésébe a korábbi évek tapasztalatai alapján sikeresen a magánszektor

szereplőit is bevonja, így biztosítva közvetlen átmentet a munkaerő-piac felé. Emellett természetesen a képzésben végzett hallgatók megszerzik a szükséges tudást és képességeket ahhoz, hogy a közszférában (felső közigazgatás, uniós intézmények) is elhelyezkedhessenek. A képzés inter- és multidiszciplináris jellegű: a leendő hallgatók a politikatudomány, a jogtudomány, a gazdaságtudomány és más társadalomtudományi területek ismereteivel gazdagodhatnak. A képzés különlegességét biztosítja, hogy a kurzusok jelentős részét külföldi oktatók tartják. Emellett a folyamatos hátteret anyanyelvi előadók és részben külföldön is tapasztalatot szerzett magyar oktatók biztosítják. A képzés további különlegessége, hogy különös hangsúlyt fektet a kelet- és közép-európai térséggel kapcsolatos témakörökre. A képzést elvégzett hallgatók egyrészt a magyarországi akkreditáció nyomán Nemzetközi tanulmányok mesterfokozatot, másrészt a lille-i intézménnyel való együttműködésnek köszönhetően francia mesterdiplomát szereznek.

13


International studies MA with a specialisation of European studies in French The European Studies Centre has launched, next to the similarly named International studies programme in Hungarian, an MA programme with a specialization of European studies in French language as well. This training programme provides the opportunity to acquire the diplomas of both the University of Szeged’s and the Institute of Political Studies Lille’s.

Master en Études internationales en langue française Le Master en Études internationales (avec spécialisation Études européennes) est une formation accréditée en langue française. Cette formation permet aux étudiants d’obtenir à la fois le diplôme de l’Université de Szeged et le diplôme de l’Institut d’études politiques de Lille. L’objectif de ce cursus est de devenir une formation d’excellence pour les étudiants hongrois et étrangers. Ce master est apte à accueillir des étudiants étrangers grâce à la langue de l’enseignement et aux relations internationales entretenues par le Centre d’études européennes qui permettent la participation des enseignants de l’IEP de Lille, de l’Université Catholique de Louvain et des autres universités de la région. Ainsi les étudiants ont la possibilité d’acquérir des connaissances approfondies dans le domaine des études européennes et d’obtenir, grâce au travail commun, des compétences dont ils pourront profiter sur le marché du travail. Outre les partenaires universitaires étrangers, cette formation intègre également – sur la base des expériences des années précédentes - les acteurs du secteur privé, assurant ainsi la transition vers le marché du travail. Les étudiants obtiennent également les connaissances et les compétences nécessaires pour remplir un emploi même dans le secteur public (Administration, institutions européennes). Le master a un caractère multidisciplinaire: les étudiants s’enrichissent des connaissances dans le domaine des sciences politiques, juridique, économique et sociale. Une particularité de la formation est le fait que la majeure partie des cours est dispensée par des enseignants étrangers. Les enseignants français et les enseignants hongrois ayant obtenu des expériences à l’étranger assurent un arrière-plan continu. Une autre particularité de la formation est le fait qu’elle met l’accent sur la région de l’Europe centrale et orientale. Les étudiants obtiennent, suite à ce cursus, le grade master en études internationales en Hongrie et le diplôme du niveau master de l’IEP de Lille. 14


Európai Integráció és civilizáció speciális képzés

Formation spécialisée en Civilisation et Intégration Européennes

Az Európa-tanulmányok Központ számos partnerintézetével közösen a 2010/2011-es tanév őszi félévétől négy féléves speciális képzést indított európai civilizációs és integrációs ismeretekből francia nyelven. A speciális képzést azon hallgatóknak ajánljuk, akik korábban francia nyelvet tanultak, szeretnének átfogó szakmai nyelvismeretet szerezni, érdeklődnek az európai civilizációval és integrációval kapcsolatos ismeretek iránt, későbbi egyetemi tanulmányaikat külföldön, francia nyelvű képzéseken képzelik el, nemzetközi és európai környezetben kívánnak munkát vállalni. A négy féléves Európai civilizáció és integráció speciális képzésre legalább középfokú nyelvismerettel rendelkező, elsősorban másod- és harmadéves bölcsész, közgazdász, jogász és nemzetközi tanulmányok szakos hallgatók jelentkezhetnek. A francia nyelvtudásukat fejleszteni kívánó hallgatók részére egy éves nyelvi felzárkóztató képzést biztosítunk. A négy féléves képzést sikeresen elvégzett hallgatók számára a Szegedi Tudományegyetem a szakosodás elvégzését hivatalos diplomabejegyzéssel igazolja.

En coopération avec ses instituts partenaires, le Centre d’études européennes a lancé en 2010 une formation de deux ans en langue française dans le domaine de la civilisation et intégration européennes. Cette spécialisation est ouverte aux étudiants qui ont déjà appris la langue française, souhaitent obtenir des connaissances en français professionnel, s’intéressent à la civilisation et intégration européennes et prévoient de continuer leurs études dans un établissement étranger ou de travailler dans un milieu international ou européen. La formation de quatre semestres est accessible aux étudiants ayant une connaissance de la langue française conforme au niveau B1 du Cadre européen commun de référence pour les langues et qui sont en deuxième ou troisième année de licence de lettres, d’économie, de droit et d’études internationales. Pour les étudiants qui souhaitent améliorer leur connaissances en français, nous assurons une année de rattrapage de langue. Les études de quatre semestres seront sanctionnées par l’Université de Szeged d’une mention dans le diplôme obtenu.

European civilisation and integration special training in French language The European Studies Centre, together with its partner institution, has launched a two-year-long special training on European civilization and integration in French. The training is recommended for those students who would like to gain professional knowledge of the language, who are interested in questions of European integration and civilization, who intend to continue their university studies in a French language environment or wish to work in the European Union. 15


Francia jogi és szakfordítói szakjogász A szakirányú továbbképzés résztvevői elsősorban a francia jogrendszerrel, annak legfontosabb jogágaival és azok európai uniós vonatkozásaival ismerkedhetnek meg, elméleti és gyakorlati tapasztalatokat szerezve. Ebben kiemelkedő segítséget nyújtanak a francia partneregyetemekről (Université Jean Moulin-Lyon III., Montpellier I., François Rabelais-Tours) érkező külföldi vendégprofesszorok, illetve a francia-magyar minisztériumi megállapodás alapján egyetemünkön oktató anyanyelvi vendégtanárok és lektorok. A képzés részét képezi a francia és magyar jogrendszer összehasonlító elemzése és ennek a francia nyelvről, illetve nyelvre történő fordításban való megjelenése is. A szakirányú továbbképzés során a résztvevők mind szakjogászi, mind pedig szakfordítói kompetenciákat elsajátíthatnak. A résztvevők emellett intenzív nyelvi oktatásban és szakfordítói képzésben is részesülnek, elsajátítva a francia nyelvről, illetve nyelvre történő fordítás elméleti és gyakorlati alapjait, valamint szókincsét, biztosítva ezzel, hogy az alapozó szakmai tárgyak során megszerzett szókincsüket hatékonyan alkalmazhassák munkájukban. A szakjogász képzés a jogászképzésben végzettek számára nyitott, a képzés elvégzéséről posztgraduális szakjogász és jogi szakfordítói oklevelet szerezhetnek a hallgatók.

Specialist in French Law and in French legal translation The participants of this special training first become familiar with the French legal system, its most important branches and their connection to the European Union.

Formation postgraduée d’Expert en droit français et traducteur juridique Les étudiants de cette formation acquerront des connaissances relatives au système juridique français, à ses différentes branches et rapports avec l’Union européenne tout en obtenant des expériences théoriques et pratiques. Les enseignants provenant des universités partenaires françaises et les lecteurs arrivés dans le cadre de la coopération mininstérielle franco-hongroise offrent leur précieux concours dans ce cursus. L’analyse comparative du système juridique français et hongrois et sa traduction du et vers le français constituent une partie importante de la formation. Les étudiants acquièrent à la fois des compétences d’expert en droit français et de traducteur. En même temps, les étudiants ont des cours de langue intensifs et des cours de traduction qui leur permettent d’obtenir les bases théoriques et pratiques de la traduction du et vers le français ainsi que le vocabulaire propre au domaine juridique. Ils apprennent également d’appliquer efficacement le vocabulaire acquis lors des cours professionnels. Le cursus d’expert en droit français est accessible aux étudiants diplômés de droit et est sanctionné d’un diplôme. 16


Integrációs Klub

EUROPE DIRECT Szeged

Az Európa-tanulmányok Központ 2005 februárjában indította útjára Integrációs Klub címmel rendezvénysorozatát. A Klub célja, hogy a különféle karok hallgatói, oktatói és az egyetemen kívüli érdeklődők számára olyan szakemberek tartsanak előadást, akiktől a hallgatóság valóban „első kézből” kaphat információt az aktuális, Európai Unióhoz kötődő témákkal kapcsolatban. Az elmúlt évek során az előadók között szerepelt számos nagykövet és európai parlamenti képviselő, az Európai Bizottság, valamint magyar és külföldi minisztériumok szakértői. A rendezvénysorozat keretében megszerezhető tudást a nemzetközi tanulmányok szakot végző hallgatók hasznosítani tudják, hiszen az itt hallottak sok szállal kötődnek az egyetemi képzés tematikájához, azt gyakorlati és naprakész ismeretekkel egészítve ki.

Az Európai Bizottság támogatásával 2007 tavaszán a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Európatanulmányok Központján belül megnyílt a EUROPE DIRECT Szeged európai információs iroda. A EUROPE DIRECT Szeged az egyetlen iroda a magyar hálózatban, melynek befogadó szervezete felsőoktatási intézmény. Természetes tehát, hogy célközönségünkön belül kiemelt figyelmet szentelünk a hallgatók információs igényeinek kielégítésére, valamint arra, hogy kiadványaink, rendezvényeink az SZTE Államés Jogtudományi Karán elvárt és megszokott magas szakmai színvonalat képviseljenek. Az Európa-tanulmányok Központ eddigi működése során is nyitott volt az Universitas szigorúan vett oktatási keretein túlmutató projektek, tevékenységek irányában, a EUROPE DIRECT Szeged iroda működtetésével pedig még egy kapcsolódási pontot hozott létre az egyetem, annak környezete és az Európai Unió között. Az információs pont elsődleges feladata a lakosság Európai Unióval kapcsolatos kérdéseinek megválaszolása, ennek érdekében ügyfélszolgálat működtetése. A EUROPE DIRECT Szeged információs pont az Európai Unióval kapcsolatos tudományos konferenciákat, Integrációs Klub találkozókat, uniós tanórákat, egyéb rendezvényeket szervez. Az aktuális programokról a honlapon folyamatosan tájékozódhat.

EUROPE DIRECT Szeged Szegedi Tudományegyetem, Állam és Jogtudományi Kar Európa-tanulmányok Központ 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 54. tel/fax: 36/62/544-193 www.u-szeged.hu/etk.ed ed@eutk.u-szeged.hu

17


EUROPE DIRECT Szeged With the support of the European Commission, the EUROPE DIRECT Szeged European Union information office opened in spring 2007 within the European Studies Centre of the University of Szeged, Faculty of Law and Political Sciences. EUROPE DIRECT Szeged is the only office in the Hungarian network whose host organisation is a higher educational institution. It is natural therefore that within our target audience we pay special attention to the information demands of students and that our publications and events represent the high professional quality expected at the Faculty of Law of the University of Szeged. The European Studies Centre has always been open to projects beyond the strictly educational framework of the Universitas. Now, with the operation of EUROPE DIRECT Szeged, we have created another connecting point between the university, its environment and the European Union.

The primary task of the information office is to answer European Union related questions of citizens and to operate a customer service for this purpose. Staff of the EUROPE DIRECT Szeged information office organise conferences, Integration Club meetings, EU classes and other events. We provide you with information regarding our events at the customer service office, through E-mail on request and on our website. Integration Club The European Studies Centre has launched its programme series called Integration Club in February 2005. The main aim of the Club is to present such experts to the students, tutors and the wider public who can provide first-hand information concerning the actualities of the European Union. During these years, the Club welcomed numerous ambassadors, ministers and representatives of intenational institutions as lecturers. Whithin the framework of these events, the obtainable knowledge is widely useful.

18


informations relatives à nos programmes se trouvent sur notre site internet mais nous pouvons fournir des informations par courriel ou personnellement dans notre bureau.

EUROPE DIRECT Szeged EUROPE DIRECT Szeged est le bureau d’information de l’Union européenne, créé en 2007 dans le cadre du Centre d’études européennes de l’Université de Szeged, avec le soutien de la Commission européenne. EUROPE DIRECT Szeged est le seul bureau du réseau hongrois dont l’organisme d’accueil est un établissement de l’enseignement supérieur. Il est donc évident qu’une attention particulière est accordée aux exigences des étudiants qui constituent une partie considérable du public cible. Les publications et les conférences représentent un haut niveau professionnel attendu et habituel à la Faculté de droit de l’Université de Szeged. Dès sa création, le Centre d’études européennes était ouvert aux projets et aux activités dépassant le cadre stricte de l’enseignement supérieur de l’Université, et par la mise en place du bureau EUROPE DIRECT de Szeged, il a ouvert un nouveau point de rencontre entre l’université, son environnement et l’Union européenne. La tâche principale du point d’information est de répondre aux questions des citoyens relatives à l’Union européenne et d’assurer une permanence dans cet objectif. EUROPE DIRECT Szeged organise des conférences scientifiques, des Cercles d’intégration européenne, des cours et d’autres événements relatifs à l’Union européenne. Les

Cercle d’intégration européene Le Centre d’études européennes a lancé en 2005 une nouvelle série de programmes intitulée Cercle d’intégration européenne. L’objectif de ce programme est d’organiser des conférences aux étudiants et aux enseignants de l’Université et à toute personne intéressée avec la participation d’intervenants fournissant de première main des informations relatives à l’Union européenne. Au cours des années passées, on a compté parmi les intervenants des ambassadeurs, des députés du Parlement européen, des experts de la Commission européenne et des ministères hongrois et étrangers. Les connaissances accessibles lors de ces événements peuvent être utilisées dans la pratique par les étudiants en Études internationales car les conférences sont liées sur plusieurs points aux cours qui sont ainsi complétés par des informations pratiques et à jour.

19


Hallgatói élet Az Európa-tanulmányok Központ tehetséges, jó képességű hallgatóit az oktatók és tantárgyfelelősök külön feladatokkal bízzák meg, bevonva őket a tudományos műhelyek munkájába. A kiemelkedő képességű hallgatók számára több lehetőség is rendelkezésre áll ahhoz, hogy az Európa-tanulmányok Központ keretein belül tudományos munkát végezzenek, gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, tovább fejleszthessék képességeiket. Politikatudományi és Államelméleti Tudományos Diákkör Az SZTE-ÁJK Politikatudományi és Államelméleti Tudományos Diákkörének (SZTE-PTDK) megalakulása és tevékenysége a jog- és politikatudomány kutatásán, népszerűsítésén, és a hallgatók ezen tudományágakkal kapcsolatos ismereteinek szélesítésén, valamint közvetítésén alapul. Az SZTE-PTDK az SZTE integrációjára épülő, független, hallgatói tudományos műhely. Alapvető működési elve a politikai semlegesség tiszteletben tartása, amelyet következetesen érvényesít. A Diákkör kutató, szervező és tudományos ismeretterjesztő feladatokat egyaránt ellát. Az SZTE-PTDK három részből áll: államelméleti, politológiai, és nemzetközi tanulmányok szekcióból.

20

SzeMUN A Szeged Model United Nations, azaz SzeMUN egy diákkonferencia, amely 2010. április 7. és 9. között került először megrendezésre Szegeden, az Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán illetve a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A rendezvény nagy sikerének köszönhetően (8 országból több mint 80 diák részvétele) a SzeMUN 2011-ben is megszervezésre került, árpilis 6-8 között. A SzeMUN célja modellezni az Egyesült Nemzetek Szervezetének működését angol nyelven többek között. Az eddigi két konferencián a Biztonsági Tanácsban, az ENSZ Lefegyverzési Bizottságában, az Emberi Jogok Bizottságában, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának bizottságában, az ENSZ Fejlesztési Programjának bizottságában, és a különleges, nem ENSZ-szerv, ám ENSZ modell konferenciákon gyakran modellezett Nemzetközi Olimpiai Bizottságban modelleztek a hallgatók. A hallgatóknak lobbizni, vitázni kell, ha szükség van rá, konfrontálódni, de legfőképpen meg kell próbálni együttműködni a világ problémáinak megoldása érdekében. A program célja az, hogy a jövő politikusai, diplomatái gyakorlati tapasztalatot szerezzenek.


Nemzetközi perszimulációs versenyek

Erasmus:

Université Jean Moulin Lyon III Az Európa-tanulmányok Központ Aristotle University of Thessaloniki hallgatói 2005 óta minden évben részt Universität Leipzig vesznek nemzetközi jogi és Európa-jogi Justus-Liebig-Universität Giessen perszimulációs versenyeken. A jogi tárgyú Univerzita Karlova v Praze versenyek egyaránt nyitottak a nemzetközi Martin-Luther-Universität tanulmányok szakos hallgatók számára is, Halle-Wittenberg akik ezáltal szintén elsajátíthatják az idegen Universidad de Sevilla nyelvű, gyakorlati munka során megszerezhető Université Montesquieu Bordeaux IV képességeket. Université de Paris - Panthéon Sorbonne Az Európa-tanulmányok Központ csapata 2005Johannes Kepler Universität Linz ben és 2006-ban a francia nyelvű Charles Rousseau Europa-Universität Viadrina Frankfurt (Oder) Nemzetközi Jogi Versenyen vett részt, ahol rögtön Université Catholique de Louvain az első évben elnyerte a legjobb írásbeli dolgozat Université de Geneve díját. 2007 óta képviselik a Központ hallgatói a Universität-Potsdam Szegedi Tudományegyetemet a European Law Moot Université Montpellier I Court elnevezésű, angol és francia nyelvű, Európa-jogi Université Francois Rabelais, Tours versenyen. A szegedi csapat minden évben továbbjutott Universita degli Studi di Udine a közel száz induló egyetem közül a szóbeli fordulóba. Universitetet i Bergen Szintén 2007 óta vesznek részt a hallgatók az európai emberi Universitatea de Vest din Timisoara jogi védelmi rendszerhez kapcsolódó, francia nyelvű Habeas University of Turku - Turun Corpus Versenyen, ahol az első évben a legjobb perbeszéd díját Yliopisto nyerte el a szegedi csapat. University of Exeter Univerzita Hrádec Králové Aalborg University Universita degli Studi di Genova Universita degli Studi di Teramo Tromso-i Egyetem

21


Student life Those students with outstanding talents have more opportunity to perform scientific work, to acquire practical experiences and to improve their abilities within the framework of the European Studies Centre. The establishment and the activities of the Students’ Scientific Circle of Political Sciences are based on the research of law and political science. The Circle intends to popularize and broaden the knowledge regarding this branch of science. The Szeged Model United Nations (SzeMUN) is an international conference organised and executed by students. The main aim of the conference is to simulate the work of the real United Nations. The students of the European Studies Centre have been participating on international moot court competitions from 2005, e.g.: Charles Rousseau Moot Court Competition in International Law, European Law Moot Court Competition, Habeas Corpus Competition.

Vie étudiante Dans le cadre du Centre d’études européennes, les étudiants talentueux ont plusieurs possibilités à faire un travail scientifique, à obtenir des expériences pratiques et à développer leurs compétences. L’activité du Cercle scientifique des étudiants en sciences politiques et théorie d’État est basée sur les recherches et la popularisation du droit et de la science politique ainsi que sur la diffusion des connaissances relatives à ces disciplines. Le Cercle assume à la fois des tâches de recherche, d’organisation et de vulgarisation scientifique. Szeged Model United Nations ou SzeMUN est une conférence d’étudiants, organisée pour la première fois en avril 2010 et ayant pour objectif de simuler en anglais le fonctionnement de l’Organisation des Nations Unies. Les étudiants du Centre d’études européennes participent depuis 2005 à des concours de procès simulé en droit international et européen comme le Concours de droit international Charles Rousseau, European Law Moot Court et le concours Habeas Corpus en langue française.

22


Európai Nyári Egyetem

European Summer University

Az Európa-tanulmányok Központ 2007 óta szervezi meg nemzetközi partnereire és széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszerére támaszkodva az egyhetes Európai Nyári Egyetem elnevezésű francia nyelvű programját. A rendezvény az első két évben Budapesten, a harmadik alkalommal kivételes módon Párizsban került megtartásra. A minden alkalommal július elején megrendezésre kerülő nyári egyetem az Európai Unió szinte valamennyi tagállamából, valamint a Nyugat-Balkán térségéből fogad az európai integráció aktuális kérdései iránt érdeklődő mintegy félszáz fiatalt. A program során a hallgatók a gyakorlati élet és az egyetemi intézetek szakemberei által tartott előadásokon vesznek részt, de a kötetlenebb keret jó lehetőséget biztosít a kérdések feltételére, a közös gondolkodásra, vitára is. A nyári egyetem emellett lehetőséget biztosít a fiatalok számára, hogy saját szakmai kapcsolatokat teremtsenek egymás között. A rendezvény végén annak konklúzióit maguk a résztvevők vonják le az általuk alapított munkacsoportokban. A nyári egyetemet elvégző hallgatók a Szegedi Tudományegyetem Államés Jogtudományi Karától két kreditpontot szereznek, amely pontokat a bolognai rendszerben felhasználhatnak saját egyetemi képzéseiken.

Relying on its international partners and connections, the European Studies Centre has organised a one-week Summer University in French language since 2007. During the first two years, the programme took place in Budapest. Third time, it was organised in Paris as an exceptional occasion. The summer university welcomes some fifty students from nearly all the member states of the European Union and from the Western Balkans at the beginning of every July. The participants attend at lectures performed by the experts of the University of Szeged and practical life. The less bounded setting provides an opportunity to ask questions, discuss and deliberate together. It is also an occasion to embark on building their own professional networks. At the end of the week, the conclusion is drawn by the attendees themselves in their workgroups. The students, who completed the summer university, are going to receive two credit points from the University of Szeged, Faculty of Law and Political Sciences. These credits can be utilized at their own universities within the Bologna system.

23


Université Européenne d’Été En coopération avec ses partenaires internationaux, le Centre d’études européennes organise depuis 2007 l’Université Européenne d’Été qui est un événement en langue française d’une semaine. Les deux premières éditions ont eu lieu à Budapest, la troisième à Paris. Cet événement organisé en début juillet accueille quelque cinquante jeunes s’intéressant aux questions actuelles de l’intégratin européenne, venant des États membres de l’Union européenne ou de la région des Balkans occidentaux. Les étudiants participent aux conférences des

spécialistes des universités et de la vie pratique mais le cadre informel offre la possibilité à poser des questions, à débattre et à une réflexion commune. De plus, l’université d’été permet aux étudiants de créer entre eux leurs propres relations professionnelles. A la fin de l’événement, les participants tirent les conclusions des conférences dans le cadre des ateliers de travail. L’université d’été est sanctionnée de 2 points de crédit par la Faculté de droit de l’Université de Szeged qui peuvent être validés dans le cadre de la formation universitaire des participants.

24


Kiadványok/Publications ♦ A Regional Approach to Free Movement of Workers: Labour Migration between Hungary and its Neighbouring Countries ♦ Média és Integráció, a média szerepe az Európai Unió értékeinek közvetítésében ♦ Statut et protection des minorités: Exemples en Europe occidentale et centrale ainsi que dans les pays méditerranéens ♦ Éghajlat-politika: a Magyarország előtt álló kihívások uniós perspektívában ♦ The foreseeable reforms of Regulation 1/2003 regarding the European Competition Network and the cooperation with national jurisdictions

♦ 2011

Kiemelt rendezvények/Main programmes/Programme principal Egy kisebbség perspektívái Magyarországon és Európában Magyarország helye és szerepe az EU-elnökséget követően Free movement of European workers – Hungarian and Romanian experiences Démographie : Enjeux et perspectives au coeur de l’Europe 25


♦ 2010

Az alapjogok helyzete az Európai Unióban Lisszabon után „Az itallaptól a sajtóakkreditációig” - Operatív feladatok a magyar EU-elnökség előkészítése és megvalósítása során The foreseeable reforms of Regulation 1/2003 regarding the European Competition Network and the cooperation with national jurisdictions La Hongrie au sein de l’Union européenne: les grands dossiers

♦ 2009

Magyar ügyek az Európai Bíróság előtt Éghajlatpolitika - a Magyarország előtt álló kihívások uniós perspektívában Les priorités de la Présidence belge de l’Union européenne Language Policy Round Table

♦ 2008

The first year of Romania as EU member state - experience, successes, challenges Common issues, special interests - the relationship of Romania and Hungary within the European Union Migration in Europe from the 19th century until the present days - motives, target countries, challenges faced Biztonságpolitikai kihívások az Európai Unióban Statut et protection des minorités

♦ 2007

Austria and Hungary: current cooperation in the European context Az Európai Unió és a nemzetközi migráció A német EU-elnökség EU related policy of the Czech Republic, experiences of EU membership, expectations, up-to-date issues

♦ 2006

Média és integráció, a média szerepe az Európai Unió értékeinek közvetítésében Az Európai Bizottság és az elektronikus hírközlés A magyar kulturdiplomácia lehetőségei és korlátai az Európai Unióban A NATO és a Rigai Csúcsértekezlet

♦ 2005

Az információk áramlása az Európai Unióban, a média helye és szerepe az európai integrációban With every challenge comes opportunity: the UK Presidency of the European Union La vision de la France sur l’Europe The European policy of the United States of America

26


1


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.