1 minute read

Műhely

Next Article
Helyiség

Helyiség

Az Építész Szakkollégium gyakorlati tevékenységei körébe tartozik a tárgyak, installációk, műalkotások létrehozása. Évente több ilyen jellegű nagyobb projektünk is van. A műhelymunka az építészetoktatást többszörösen is kiegészíti. Egyrészt, az egyetemi oktatáshoz kapcsolódóan építészeti maketteket szoktunk építeni, másrészt a tágabb értelemben vett építészeti gondolkodás elsajátításának az eszköze lehet az építés, tárgyalkotás. Ez a fajta szemlélet egyébként sok jó intézményes építészképzésben az oktatás szerves részét képezi. Harmadrészt, de nem utolsósorban, a műhelymunka sokunk számára rekreációs céllal is bír, leköti a kreatív energiáinkat, valamint nagyon fontos a mentális egészség fenntartása szempontjából. Eddig a jelenlegi műtermünkön kívül főleg a Bercsényi kollégium makettezőjében volt módunk alkotni. Ez egy, a Műegyetem építészkarának minden hallgatója számára nyitott terem, melynek kapacitása azonban közel sem elégséges. Mi egy nyitott műhelyet szeretnénk létrehozni, mely nem csak a Szakkollégisták számára hozzáférhető, hanem valamilyen felvételi rendszer, valamint munkavédelmi oktatás után külsősök számára is. Külsősök alatt elsősorban a budapesti építész- és művészképzésben résztvevő hallgatókat értjük. A műhely alatt elsősorban faműhelyre gondolunk, ehhez egy kisebb eszközpark már rendelkezésünkre áll, melynek tárolása jelenleg nem teljesen megoldott. Ezen kívül szeretünk ill. szeretnénk foglalkozni fémmel, betonnal, gipsszel, különféle síkművészeti médiumokkal (festés, rajz, sokszorosítógrafika, fotózás), 3D nyomtatással, lézervágással.

Advertisement

This article is from: